A Sapientia Sepsiszentgyörgyön
Készül a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem fejlesztési stratégiája, önálló felsőoktatási intézményünk alighanem történetének új fejezetét kezdheti írni a megnyíló évtizedben. Miután kiböjtölte a “hét szűk esztendőt” (mely nyolc vala), a mai magyar kormányzat támogatásában reménykedve vezetői bejelentették, megépítik a kolozsvári kampuszt, meg a Marosvásárhely melletti koronkai diákszállót, s úgy néz ki, a továbbiakban bővíthető a szakok kínálata és a diáklétszám is.
Sajtóhírekből szemelgettem össze a fentieket, s kiolvasni véltem belőlük azt is, hogy a hálózati egyetemként eddig három helyszínt felölelő intézmény – a fenti kettő mellett fontos pillér még a csíkszeredai – további székelyföldi terjeszkedése sem kizárt. Ezt erősítették meg értesüléseim, s emiatt örvendtem meg a szentgyörgyi polgármester sajtóértekezleten bejelentett ilyen irányú tervének. Mezőgazdasági jellegű szakok indításának tervéről szólt, s úgy véltem, a régió csak üdvözölheti a hírt. Befogadói készségünk kinyilvánításának indokoltsága nem lehet kérdéses, szülők, tovább tanulni kívánó diákok, politikusok, civil szervezetek és mindenki csak nyerhet abból, ha tanügyi hálózatunk tovább gyarapodik, új lehetőségek nyílnak, miként a pár héttel korábbi híradásban áll: állatorvosi, erdő- és vadgazdálkodási, valamint mezőgazdasági szakok jöttek szóba. (Ez így pontosabb meghatározás annál, mint ha pusztán agronómiának neveznénk, mely tényleg részben fedi csupán a fentieket). Igen ám, de a terv alig körvonalazódott, máris felléptek az ellendrukkerek, a kerékkötők, a saját egzisztenciájukat féltők. Lapunk pénteki számában egy kategorikus hang Nem lesz agronómia Sepsiszentgyörgyön cím alatt kéri számon az újságírón, miért nem tájékozódott alaposabban – azaz miért nem őt kérdezte –, merthogy juszt se lesz semmi abból, amiről ír. Az illető szemlátomást a marosvásárhelyi fejlesztés esélyét félti egy esetleges szentgyörgyitől. Korábbi tudósítás szólt arról, hogy nálunk is megszólaltak olyan hangok, melyek szerint a már létező BBTE-s szakok diákutánpótlását apasztaná meg, aki itt új kínálatával merészelne fellépni... A fejlesztés eltervezői nyilván tekintettel lesznek arra, hogy a létező karoknak is jusson hely a nap alatt. Azt hiszem, a városnak érdemes vállalnia a harcot az új szakirányok meghonosításáért. Ezért maradjunk annyiban: a régió csak igényelheti, hogy egy második egyetem is idetelepedjék, s remélhetőleg közelebbről bővebben is beszámolhatunk az ezt szolgáló újabb fejleményekről.
B. Kovács András
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Ügyészségi vizsgálat folyik Olosz Gergely ellen
A Krónika megbízható forrásokból szerzett információi szerint több mint fél millió euró csúszópénz elfogadásával gyanúsítja Olosz Gergely parlamenti képviselőt az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA). Lapunk úgy tudja, az RMDSZ háromszéki honatyája még évekkel ezelőtt az Országos Energiaszabályozó Hatóság elnökeként vette át az összeget annak fejében, hogy közbenjárjon egy dél-romániai cég érdekében, hogy hozzájuttassa a társaságot az elektromos energia forgalmazási jogához. Értesüléseink szerint a kenőpénzt a román cég egy Seychelles-szigeteki számláról utalta át egy Bécsben működő tanácsadói cégnek, majd onnan továbbították az energiaszabályozó hatóság elnökéhez.
Az összeget két tételben: euróban, majd lejben utalták, a csúszópénz összértéke pedig mintegy félmillió euró. A Krónika úgy tudja, Olosz Gergelyt a megvesztegető cég tulajdonosai jelentették fel a nyomozó hatóságnál, amely évek óta gyűjti a bizonyítékokat az ügyben. Lapunk tájékoztatásért fordult az ügyben az ügyészséghez, a DNA-tól azonban azt a választ kaptuk: a 2001/544-es számú, a közérdekű információkhoz való szabad hozzáférésről szóló törvény értelmében az általunk kért információk nem nyilvánosak.
A Krónika szerette volna megszólaltatni az ellene zajló vizsgálat kapcsán az érintetett is, Olosz Gergelyt azonban csütörtökön többszöri hívásunk ellenére sem sikerült elérnünk, titkárnője nem tudott információval szolgálni a honatya hollétéről. Lapunk megtudta azt is, hogy az ügyészség már elrendelte a politikus-vállalkozó vagyonának zárolását. Az RMDSZ első mandátumát töltő 34 éves, közgazdász-végzettségű parlamenti képviselője egyébként a törvényhozási tevékenység előtt jelentős állami intézményeket irányított. 2005 és 2007 között betöltötte az Országos Urántársaság elnök-vezérigazgatói tisztségét, 2007-ben két hónapig – ugyancsak az RMDSZ kormányzati pozíciójának köszönhetően – vezette az Országos Gázárszabályozó Hatóságot, majd az év májusában átvette az Országos Energiaszabályozó Hatóság (ANRE) irányítását, és ezt a feladatot 2008 novemberéig látta el.
Akkoriban a Gardianul napilap szellőztette meg, hogy a politikus által irányított hatóság vezetői a havibérüket többszörösen meghaladó összegeket vesznek fel prémiumok, pótlékok és egyéb juttatások formájában: az összesen 250 alkalmazottat foglalkoztató kormányügynökség bérkerete 52,1 millió lejre (15 millió euró) rúgott évente. Vagyonbevallása szerint például Olosz Gergely 2007-ben 115 449 lejt keresett az ANRE elnökeként, igazgatótanácsi és szakbizottsági tagként pedig további 21 ezret.
Az ankét nyomán az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) vizsgálatot indított Olosz vagyongyarapodása kapcsán. Botrány övezte azt is, hogy az RMDSZ-es honatya nem volt hajlandó feloldani öszszeférhetetlenségét, és egy időben volt parlamenti képviselő és betöltötte az ANRE elnöki tisztségét is; Olosz végül 2008. október 13-án lemondott az energiaszabályozó hatóság éléről. Összeférhetetlenségi nyilatkozata szerint különben Olosz Gergely kilenc kereskedelmi társaságban birtokol részvényeket, ezek közül több cég áll szerződéses viszonyban állami vállalatokkal.
A sepsiszentgyörgyi Cleantech Kft. – amelyben Olosz 25 százalékos részvénycsomagot birtokol – például tavaly augusztusban közel 47 ezer lejes, 24 hónapra szóló megbízást kapott a megyeszékhelyen működő Electrica Rt.-től takarítási szolgáltatások elvégzésére, az Electrica Distribuţie Transilvania Sud Rt.-vel 66 ezer lej, míg egy másik áramszolgáltató céggel 40 ezer lej értékben kötött szerződést. A Kovászna megyei egészségügyi igazgatósággal 25 ezer, míg a szebeni környezetvédelmi őrséggel hatezer lej értékben vállalt takarítási munkálatokat a Cleantech Kft. Tavaly novemberben kiállított vagyonnyilatkozata értelmében a Kovászna megyei politikus több tíz hektár mezőgazdasági, valamint belterület tulajdonosa Háromszéken, ingatlant birtokol Budapesten és Pécsett, lakóházakat és üzlethelyiségeket Sepsiszentgyörgyön, emellett két személygépkocsija van.
OTP-bankfiókján 12 ezer euró kamatozik, testvérének 195 ezer lejt adott kölcsön, különböző pénzintézetektől ugyanakkor 2006-tól kezdődően 13 ezer lejt és 143 ezer eurót vett fel hitelbe, parlamenti képviselőként tavaly 57 ezer lejt keresett. Olosz Gergely neve azután került be a köztudatba, hogy az RMDSZ februári tisztújító kongresszusán megpályázta a szövetségi elnöki tisztséget. A politikus a nagyváradi fórumon a harmadik helyen végzett Kelemen Hunor és Eckstein-Kovács Péter után 47 szavazattal.

Húsz éve küzd hiába a galonyai vadászházért Kemény János báró leszármazottja
Vásárolja az erdejéből lopott fát Kemény János báró leszármazottja, és azzal fűt a családtól elorzott galonyai Auguszta Vadászházban, amelyet ma is bérel jelenlegi tulajdonosától, mivel húsz év alatt sem sikerült kiharcolnia az ingatlan restitúcióját, mint ahogy a környéken található erdejét sem szolgáltatták vissza. Nagy Géza nem adja fel, de már nem hisz a román igazságszolgáltatásban.
Kétnyelvű cégtábla, magyar címeres postaláda, nemzetiszínű zászló és egy szelíd kutya fogad a Szászrégent Maroshévízzel összekötő országúttól kissé félreeső, galonyai Auguszta Vadászház előtt. A felsőmarosmenti színromán faluban Kemény János báró egykori vadászháza jelenti a térség magyar szigetét. A család ugyan nem kapta vissza az ingatlant, a perben is vesztésre áll, mégis a helikonista és színházi mecénásságáról ismert nemes unokája lakja és kezeli. A Magyarországról hazatelepedett Nagy Géza már a kapuban egyértelműsíteni szeretné a látogatóban, hogy tulajdonképpen hol is jár. „Ezt a nyaralót a kommunisták államosították, és a Kemény család húsz éve küzd a visszaszerzéséért, a demokráciáért” – áll a nagykapura kiakasztott feliraton.
Mindenki bízott a restitúcióban
A galonyai vadászházat a marosvécsi várkastély tulajdonosa és a környékbeli erdők birtokosa, Kemény János báró és skót–görög származású felesége, Auguszta építette. A nem sokkal Trianon után, a múlt század 20-as éveiben felhúzott épületet az államosítás után különböző célokra használták. A kommunizmus és az azt követő rendszer évtizedeiben működött itt óvoda, erdészeti hivatal, kocsma, vendégház, cégiroda. „Többnyire a kommunisták pártkuplerája volt itt” – fogalmaz a helyiek elbeszéléseiből kiindulva Nagy Géza. Állítását aligha cáfolhatja valaki, a sokat látó és halló környékbeli lakók számos regével toldhatnák meg.
Az épület még jóval ’89 előtt tulajdonost váltott, amikor az állam eladta a fogyasztási szövetkezetek megyei szervezetének. „Én a dédai szövetkezettől bérelem idestova öt esztendeje – meséli Nagy Géza. – Akkor azért vettem bérbe, mert biztos voltam abban, hogy a család visszaszerzi. Hittem a logikában, a törvényekben és a demokráciában. Érdekes, hogy a szövetkezet vezetősége is azért adta ki nekem, mert biztos volt abban, hogy visszakerül a Kemények nevére. Igaz, más ki sem vett volna egy lelakott, per tárgyát képező ingatlant.” A bérlői státusba „előlépett” Kemény unoka kezdetben havi 200 eurót fizetett a szövetkezetnek. A válságnak köszönhetően most már „csak” valamivel több mint száz eurót fizet azért, hogy nagyszülei vadászházában lakhasson.
További paradoxon, hogy Nagy Géza nemcsak szerződéses viszonyban áll a szövetkezettel, hanem perben is. Azt szeretné elérni, hogy a vitathatatlan tulajdonjog elismerése mellett természetben kárpótolják. Mint mondja, azzal, ha ő megkapja a házat, az állam meg kifizeti a szövetkezetet, mindenki jól jár.
Pozitív ítéletek után tagadták meg a restitúciót
A visszaszolgáltatási perben egyébként alapfokon a szászrégeni bíróságon a család nyert, de azzal a kitétellel, hogy fizessen tetemes kártérítést a szövetkezetnek. „Negyvenmillió forintnak megfelelő összeget ítéltek meg olyan állítólagos munkálatokért, amit a szövetkezet az évek során végzett. Tudván, hogy humbug az egész, hisz ennyi pénzért új palotát lehet építeni, megfellebbeztük az ítéletet. Másodfokon a Maros megyei törvényszéken már úgy nyertünk, hogy semmiféle kártérítést nem kellett volna fizetnünk” – idézi a jogi útvesztő első lépéseit Nagy Géza, aki szerint a szövetkezet is jobban örülne az államtól remélt anyagi kártérítésnek, mint magának az épületnek.
S hogy ezt az alperes is így gondolja, kiderül, amikor szóba állunk Valer Ţifrea szövetkezeti elnökkel. „Mi már az első pillanatban beleegyeztünk, hogy a család kapja vissza a házát, a román állam meg fizesse vissza nekünk annak ellenértékét meg az évtizedek során eszközölt javításokat” – fejtette ki lapunknak Ţifrea. Az elnök nem felejti el nyomatékosítani, hogy az általa vezetett Consum Coop 1969-ben jóhiszemű vásárlóként vette meg az ingatlant az államtól. „Erről a miniszteri tanács döntött” – teszi hozzá. Azonban mint kiderült, a Kemények öröme korainak bizonyult. A következő lépésben a Legfelsőbb Ítélő- és Semmítőszék újratárgyalásra visszautalta az ügyet Szászrégenbe.
„Veszítettünk, majd ismét fellebbeztünk, újból Bukarestbe kerültünk, ott egy, a felperesek körében történt haláleset miatt halasztást kértünk, nem kaptuk meg, és végérvényesen elveszítettük a pert” – kesereg Nagy Géza, aki nem várja karba tett kézzel a március 3-án hozott ítélet indoklásának kiközlését. Most a családtagok kihagyásával újabb pert indított. Tudja, hogy a vesztes esélyével indul, de valamit mégiscsak remél. „Egyelőre időhúzást” – válaszolja. Szerinte még ez is jobb, mint az állam „értéktelen értékpapírjaiba csomagolt kárpótlás”. „Így legalább, amíg a per tart, az ingatlan eladhatatlan” – mondja cinkos mosollyal. A Consum Coop elnökét sem boldogítja kimondottan az ítélet. Kérdésünkre, hogy amennyiben mégis megmaradnának az épülettel, mihez kezdenének vele, nem tud választ adni. Belátja: egyelőre fogalmuk sincs.
Szeretettel fogadja a betérőket
Jelenlegi állapotában az egyszerre akár húsz-huszonkét fős csoport elszállásolására alkalmas vadászház nem sokat hoz Nagy Géza konyhájára. Ráférne egy komoly tatarozás, de honnan pénz, amikor a perek mindent felemésztettek. Volna még a pályázati lehetőség, az uniós források felkutatása és lehívása, de az csak a tulajdonosnak adatik meg. A bérlőnek meg sem érné. Ezért a vadászház fizetővendégnek hivatalosan lényegében nincs is nyitva. Aki veszi a túrabakancsot, mert az Istenszékére vagy a funtineli boszorkányok tanyájára kíváncsi, és nem kimondottan kényeztető hétvégére vágyik, azt nem érdeklik az efféle apróságok, annak megfelel az Auguszta úgy, ahogy van.
Főleg akkor, ha a fárasztó nap után, egy pohár bor vagy egy üveg sör mellett a házigazdával hányhatja-vetheti meg az összmagyarság sorsát. A búcsúestén Nagy Géza szinte kötelező módon fel szokta tenni a kérdést: „Ki az, aki egyáltalán nem szavazott, vagy elutasítóan voksolt december 5-én?” Bár azt állítja, hogy ősei vadászházába ő csak magyar érzelmű magyarországiakat fogad, egy-két alkalommal kiderült, hogy vendégei közé olyan is vegyült, aki hat évvel ezelőtt az anyaországi munkapiacot ellepő 22 millió romántól rettegve húzta be az x-et. „Az ember tévedhet. Az ilyennek megadom a lehetőséget, hogy itt, a hallban, a társaság előtt kérjen bocsánatot. Ha megteszi, megbocsátok neki” – mondja, majd elárulja, hogy legutóbb egy középkorú férfi szórt hamut a fejére. A filmekbe illő jelenet díszleteként a falon lévő fényképről mosolygó báró és felesége, Erdély címere, a székelyek zászlója, Nagy-Magyarország térképe, számos vadásztrófea és Wass Albert „A víz szalad, a kő marad” idézete szolgált.
Lopott fa, saját erdőből
A vadászház mögötti erdőkből a Kemény család még egyetlen szál fát sem kapott vissza. Pedig csupán a Galonya-völgyén 3600 hektárra nyújtottak be igényt. Amint Nagy Géza mondja, a család emiatt is pereskedik. Bérelt vadászházában ő meg a negatív hőmérséklettel volt kénytelen dacolni a hosszú tél folyamán. „Borzasztó volt az idei tél, négyszer annyi fát tüzeltem el, mint egy évvel korábban. És még így sem volt elég. Pedig egyetlen szobát fűtöttem, s olykor-olykor a hallt” – mondja az ingujjra vetkőzött férfi, aki az elmúlt hónapokban annyira hozzászokott a hideghez, hogy neki már fel sem tűnik, amint beszélgetés közben vacogunk. Pedig a kinti hőmérő higanyszála alig éri el a 9 Celsius-fokot, ami pedig csak egy picivel több, mint amennyit a vadászkastélyban mérhetnénk.
Kérdésünkre, hogy télen miért sanyargatta magát, Nagy Géza a tűzifa árát hozza fel. „Nem olcsó, sőt drágább, mint a tavaly. Még akkor is, ha azok, akiktől veszem, lopják. Nagyszüleim erdejéből, amit, mint említettem, még nem kaptunk vissza. Jönnek éjjel a furgonnal, egy-kettő, ledobják a tuskókat, aztán mennek tovább” – magyarázza a lehető legtermészetesebben. Elvégre innen ment el, ide jött vissza: ismeri Romániát.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)

Beszélgetés a kommunizmus áldozatainak exhumálásával foglalkozó Marius Oprea történész-régésszel
„Nincs idő az elméletre, most kellene lépni, amíg a tanúk még életben vannak” – hangsúlyozza Marius Oprea, aki a kommunista múlt feltárása kapcsán az Európai Parlamentben szervezett konferencián nyilatkozott lapunknak. A régész az áldozatok exhumálási folyamatáról is beszámolt, rámutatva, ennek célja visszaadni a hozzátartozóknak halottaikat.
A Kommunizmus Bűneit Vizsgáló Intézet alapítójaként, majd a hasonló nevű központ vezetőjeként ön irányítja a múlt rezsim idején kivégzett ellenállók exhumálását. Miből áll ez a munka, és milyen eredményeik vannak?
Nem számoltam, hány személyt hantoltunk ki, de 60–70 körül lehet a számuk. Voltak tragikus pillanatok is, például amikor Iuliu Maniu maradványait kerestük Máramarosszigeten, kilenc gyerek holttestére bukkantunk. A városban nemcsak politikai börtön működött, hanem kiskorúak intézete is, ahova az elhagyott gyerekeket vitték. Ezek a 80-as években éhen haltak, ezt a törvényszéki orvosi vizsgálat is kimutatta. Nem könnyű ezzel foglalkozni, gyakran találkozunk tragikus történetekkel, de vannak megkapó pillanatok is. Úgy fogalmazhatnék, hogy ez másfajta régészet. Nem olyan, mint amikor a középkori halottakat ássuk ki, akiknek nincs identitásuk. Itt olyan személyek hamvairól van szó, akiknek történetük van, tudjuk az életrajzukat, ismerjük az arcukat. A hozzátartozók kérnek fel – közöttük magyarok is –, hogy találjuk meg eltűnt szeretteiket. Jelenleg Sepsiszentgyörgyön és Maros megyében kutatunk magyar áldozatok hamvai után. Remélem, sikerül megtalálnunk őket. Számunkra a halottaknak nincs nemzetiségük. A hozzátartozók kérnek, hozzuk haza őket. Ez paradox módon furcsa érzéssel jár: boldog vagy, amikor találsz egy halottat. Örülünk, akárcsak a hozzátartozók, hiszen van, ahol gyertyát gyújtunk. Miután megtaláltuk a meggyilkolt személy holttestét, papot hívunk. Utána jön az ügyész, a büntetőjogász, a törvényszéki orvos, majd következik az újratemetés. Néha elérjük, hogy ez helyben történjen. Ha kényes az ügy, a holttesteket az országos törvényszéki orvosi intézetbe viszik, és utólag adják át a családnak. Újabban a torra is elhívnak, amikor lejár egy év, hogy kiástuk a halottat. Ilyenkor a közösségeket sokkal nyugodtabbnak találjuk, mint amikor először odaérkeztünk, mivel már nincsenek szellemeik. Ez minket is megelégedéssel tölt el, e nélkül nem tudnánk folytatni a munkát, hiszen nagy a lelki nyomás. Másfelől azonban nagyon izgalmas munka. Beszéltük archeológuskollégáimmal, hogy már nem tudnánk visszakozni, túl sok halott vár arra, hogy megtaláljuk őket. Amíg van erőnk, ezt fogjuk csinálni, majd továbbadjuk a stafétabotot, mert sajnos túl sok a feltárnivaló.
– Az exhumálásokat dokumentálják is. Hol láthatók ezek a filmek, képek?
– Nemcsak kihantoljuk a kivégzetteket, hanem a hozzátartozók és a hatóságok beleegyezésével mindent, amit náluk találunk, megőrzünk. Így létrehoztunk egy tárlatot, melynek címe Közös nevező: a halál. Ezen levetítünk egy filmet az exhumálásokról, vannak képek az áldozatokról, és a náluk talált tárgyakat is kiállítjuk. Nagyon érdekes. Találtunk például egy parasztot, megmaradtak a gombok az ingéről, a bocskora, és ebben egy kanál meg egy villa. Ki vannak állítva. Volt egy dilemmánk éveken keresztül. Találtunk egy 76 éves férfit, akit lelőttek, és egy mocsárba dobtak 200 méterre a házától, mert befogadott két partizánt. (Akkor meg is betegedtünk, ahogy a holttesttel jártunk, mert a szövetei még lágyak voltak, és nem voltak orvosi kesztyűink.) Találtunk nála egy ollót, és nem értettük, miért volt ott. A választ egy év múlva kaptuk meg, amikor megtaláltuk az általa befogadott partizánok holttestét. Őket Szamosújvárra vitték, ott megkínozták, levágták a fülüket, orrukat, kitépték a körmüket, majd éjjel elszállították Vasasszentegyed (Sântejude) községbe, és a templom mögött lelőtték őket. Mikor megtaláltuk a hamvaikat, a gyomruk helyén, a medencéjük tájékán egy marék szőlőszem volt. Tehát az idős férfi elment a szőlősbe, levágta az ollóval a fürtöket, megvendégelte őket, majd kivégezték mindhármukat. Megtaláltuk az utolsó vacsorájukat. Ez is ki van állítva. A tárlat most Temesváron van, innen Aradra visszük, majd Târgu-Jiuba. Az egész országban hordozzuk, és nagyon sok a látogató. Többek között az enyedi börtönbe is elvittük, és konferenciát tartottam a raboknak. 133-an voltak, két órán keresztül síri csendben hallgatták a történeteimet. Most sokan közülük önkéntesként akarják segíteni a munkánkat. Húsvét után kiássuk a politikai elítéltek temetőjét, és a mostani rabokkal kihantoljuk a volt politikai fogvatartottakat.
– A konferencián említette, hogy a hatóságok megpróbálják akadályozni a munkájukat. Hogyan?
– Például amikor távoli helyeken találunk halottakat, megtagadják, hogy kiszálljanak a helyszínre. Mert lusták. Egymásra hárítják a felelősséget, mindenki a másikhoz küldözget. Volt például egy eset, amikor egész éjszaka ott ültünk az erdőben három halottal, mert nagyon messze volt, és senki sem akart kiszállni. Ráadásul más problémák is voltak. A Szekuritáté ugyanis álcázta a gyilkosságokat. Miután megölték az ellenállókat, hamis papírokat állítottak ki róluk. Az említett három áldozat esetében is ez történt, őket Beszterce-Naszód megyében, Várorja (Nepos) faluban végezték ki egy dombon. Kálvária-dombnak hívják. Nagyon meredek, négy órát kell mászni, míg felér az ember. El tudom képzelni, hogy mászhattak fel szegények bilincsben az utolsó útjukon. Miután kivégezték őket, kirakatpert rendeztek, 25 év börtönbüntetésre ítélve őket. Az iratokban az szerepelt, hogy Enyeden raboskodtak, a családok pedig halotti bizonylatot kaptak, miszerint ott haltak meg. Ugyanazon a napon: 1958. augusztus 12-én, 13 órakor, tuberkulózisban. Holott kilenc évvel korábban lelőtték őket. A törvényszéki orvos azt kérdezte tőlem: miért jöjjünk, hiszen már halottak, hogyan öljük meg őket újra? Felmérgelődtem, és közleményt adtam ki – nálam volt az adathordozó a laptoptól –, miszerint másnap 15 órakor fogom a holttesteket, és elviszem Enyedre, hogy ott eltemessem őket. Ettől megijedtek. Másnap arra eszméltem, hogy 12 rendőr és 3 ügyész szalad fel a dombon, hogy időben odaérjen. Álltam a tetőn, és néztem őket, amint öltönyben, félcipőben loholtak felfelé, állandóan megcsúsztak és elestek. Ez volt a bosszúm. Mikor megérkeztek, kikáromkodtam magam a megyei főnöknek – nehézfiúkat küldtél –, hiszen miután három halott társaságában tölt egy éjszakát, ideges az ember. Ezután szóltam az egyik munkatársnak: hozzál egy-egy sört az uraknak, mert el vannak fáradva. A főfelügyelő-helyettes megkérdezte, honnan van ilyen hideg sörünk, csak nem hoztunk hűtőládát? Nézze meg, mondtam. Magára öntötte a sört, amikor meglátta, hol tartjuk. Koszorút raktunk ki belőlük a sírban. Vannak ilyen kis vicceink, a pszichológusok kompenzációs reakciónak hívják. Hiszen a halállal dolgozunk a szó szoros értelmében. A mi nagy elégtételünk, hogy a magunk módján igazságot szolgáltatunk.
– A kutatásaik során, gondolom, nemcsak áldozatokat, hanem gyilkosokat is találnak. Mi történik velük?
– Találtunk gyilkosokat, az említett három áldozat esetében is megtaláltuk azt a személyt, aki a kivégzőosztagot utasította. Liviu Pongraţiunak hívják, Kolozsváron él, 82 éves, a Szekuritáté nyugalmazott ezredese. 6400 lej nyugdíjat kap kézbe, és a Háborús Veteránok Egyesülete Kolozs megyei fiókjának alelnöke. Azt kértük, hogy a három áldozatot Besztercén temessék el, a hősök temetőjében, katonai tiszteletadással. Sikerült meggyőznöm a hatóságokat, de a Hősök Tisztelete Egyesület – amely a romániai hősi temetőket kezeli – ellenezte, azt állítva, hogy ez csak a háborús veteránoknak jár. Így abban a paradox helyzetben vagyunk, hogy Pongraţiut gyilkosként katonai tiszteletadással temetik majd el a hősök temetőjében, míg a három ellenállót a kerítésen kívül hantoltuk el. És ez Románia, amely elítélte a kommunizmust. Konkrét példákat mondok, amelyek bizonyítják, hogy a kommunizmus elítélése Traian Băsescu államfő retorikájában csak politikai lózung, semmi köze a valósághoz. Olyan országban élünk, amely elítélte a kommunizmust, de a több mint 400 gyilkos közül, akiket találtunk, és ezt jeleztük az ügyészségen, egyikük sem volt még kihallgatva sem. Itt van például a Hargita megyei rendőrfőkapitány, Radu Sandu Moldovan. Feljelentést tettünk ellene, mert 1986–89 között számos magyar fiatalt megkínzott. Arra ébredtem, hogy nem őt hívták az ügyészségre, hanem engem. Zsarolta a tanúkat, így visszavonták a vallomásukat. Továbbra is rendőrfőnök, megfenyegetett, nehogy belépjek a megyébe. Olyan társadalomban élünk, ahol a kontinuitás a legnagyobb probléma. A Szekuritáté csak intézményként tűnt el, a szekusok nem tűntek el. A Kommunista Pártot felszámolták, de kommunisták vezetnek. Milícia sincs, de a volt milicisták vagy gyerekeik a rendőrség tagjai. Még Cristian David belügyminiszter idejében kértem néhány belügyminisztériumi beosztott dossziéját. Akkor a kormányfő tanácsosa voltam nemzetbiztonsági kérdésekben, de így is alig akarták ideadni. Botrányt kellett csapnom. Amikor mentek a fiúk a listával az irattárba, hallották az ottani alkalmazottak beszélgetését: – „Nézd, megtalálták apádat. – A főnök nagybátyját is megtalálták.” Tehát a teljes rokonság ott volt. Ez a kontinuitás. A mentalitás sajnos nem változott, emiatt akadozik az elszámoltatás is.
– Ha már az akadályoknál tartunk, tavaly lemondatták az ön által létrehozott Kommunizmus Bűneit Vizsgáló Intézet éléről. Mi volt az oka?
– Egyik oka az volt, hogy másként kezeltem a témát: az elméletről áttértem a gyakorlatra. Hogy azonosítsam a gyilkosokat, megpróbáljam az igazságszolgáltatás elé vinni őket, az áldozatot pedig visszaadni a családjának. Ezt jelenti a gyilkosságok feltárása. Másodsorban a törvénykezdeményezéseim is közrejátszottak ebben. Olyan jogszabálytervezetet kértem, hogy a szekus tisztek az országos átlagnyugdíjat kapják, és a fennmaradó pénzt adják oda az áldozatoknak, ezek családjának. Átlagosan a politikai elítélteknek 540 lejes nyugdíjuk van, míg a szekusoké 5000. Itt betelt a pohár. Miután lemondattak, nem adtam meg magam, nem szokásom. Létrehoztam a Kommunizmus Bűneit Vizsgáló Központot, amely civil szervezet. És Herta Müller révén, aki jó barátom, finanszírozást szereztem a németországi Konrad Adenauer Alapítványtól. Tavaly 23 ezer eurót kaptam, idén 11 ezret, de máshonnan is jöttek támogatások. Ez elegendő, mert csak két alkalmazottam van, régészek, akiket szezonmunkásként fizetek. Rajtuk kívül a kiszállásokra, étkezésre kell pénz, illetve a dokumentálásra. Nagyon sok önkéntes is segíti a munkánk, egy adott pillanatban 70-en voltak, azt sem tudtam, mit kezdjek velük.
– Nem tart attól, hogy most is megpróbálják félreállítani?
– Bár szálka vagyok a szemükben, nem tehetnek semmit. Mindent dokumentálok, a teljes exhumálási folyamatot lefilmezzük, fotókat készítünk. Fedezve vagyok.
– Mit kellene tenni ahhoz, hogy el lehessen távolítani a rendszerből a volt szekusokat, kommunista vezetőket?
– Törvényeket hozni. Módosítani kellene a büntető törvénykönyvet, hogy ezek az ügyek ne egyszerű gyilkosságoknak, hanem az emberiesség ellen elkövetett bűncselekményeknek minősüljenek. És az igazságszolgáltatás elé kellene állítani a gyilkosokat. Számításaim szerint mintegy tízezer személy van, akiket törvénytelenül lelövetett a Szekuritáté.
– Gondolja, hogy megvan a politikai akarat ehhez?
– A politikai akaratot deklarálták, amikor elítélték a kommunizmust. Arra számítottam, hogy másnap az ügyészség elkezdi a kutatásokat, főleg hogy én kéthetente küldtem nekik egy-egy iratcsomót. De semmi sem történt. Az intézet alapításakor problémát okozott, hogy Monica Macovei akkori igazságügyi miniszter elutasította, hogy ennek keretében rendőrök és ügyészek dolgozzanak. Eredetileg azt kértem, hogy legyen 2-3 ügyész és 5-6 rendőr. Így a dossziékat egyenesen a bíróság elé küldhettem volna. Amikor az intézetet alapítottam, nem a saját fejem után mentem. Meglátogattam a náci bűnösök felkutatásával foglalkozó jeruzsálemi Wiesenthal Intézetet, elvittem nekik 30, a Szekuritáté által kivégzett cionista dossziéját. Megkérdeztem, nem érdekli-e őket? Tetszett nekik. Azt mondtam, kérek valamit cserébe, és a Zorba, a görög című film híres replikáját idéztem: „Taníts meg táncolni!” Tehát, adják át a tapasztalataikat, azt, hogy hogyan működik a Wiesenthal Intézet. Ennek a mintájára hoztam létre a Kommunizmus Bűneit Vizsgáló Intézetet. Ennek a tökéletes másolata, kivéve, hogy nem küldhetem bíróság elé az ügyeket. Ha ez lehetséges lenne, máshogy állnának a dolgok.
– Hogyan tudná az Európai Unió ösztönözni a kommunizmus bűneinek a feltárását, a bűnösök felelősségre vonását?
– Úgy vélem, ezen a téren a magyar EU-elnökségnek kellene lépnie, főleg hogy olyan a politikai orientációja, amilyen. Az általam létrehozott intézet mintájára alapítani kellene egy európai intézetet, amely a kommunizmus bűneinek feltárásával foglalkozna, és a dossziékat továbbítaná Hágába, a háborús bűnösök bíróságához. Nem is lenne nehéz. Nincs szükség hatalmas összegekre, főleg ha figyelembe vesszük, mennyi pénz folyik el az európai bürokráciában. 20–30 alkalmazott – történész, régész, rendőr, dokumentarista – elegendő lenne. De most kellene lépni, hiszen a tanúk már nem élnek soká.
– Gondolja, hogy a mostani közmeghallgatásnak lesz eredménye?
– Ez a jelen lévő EP-képviselőkön múlik. Ha megértik, hogy már nincs idő az elméletre, lesz. Most, a Lisszaboni szerződés után sokkal könyyebb lépni, hiszen az Európai Parlamentnek van ereje. Kezdeményezheti egy ilyen intézet létrehozását, és nem látom, hogy az Európai Bizottság miért ne egyezne bele. Nem lenne szükség speciális törvényszékre, inkább egyfajta nyomozói szervre, amely felkutatja és dokumentálja az ügyeket. És ez koordinálná a nemzeti ügynökségeket, amilyen az általam létrehozott romániai intézet is. És így igazságot szolgáltatnának.
Pap Melinda
Krónika (Kolozsvár)

Folyik az elszámoltatási „háború” az RMDSZ és az EMNT között
Tőkés László európai parlamenti (EP) alelnök, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke nyilatkozatban válaszolt Kovács Péternek, az RMDSZ főtitkárának blogbejegyzésére, amelyben utóbbi a Tőkés és a Toró T. Tibor EMNT-ügyvezető elnök aláírását viselő, immár kétrendbeli, az RMDSZ-nek címzett előzetes felszólításaira reagált. Az EMNT az említett közleményekben a magyar és a román államtól kapott pénzekkel való nyilvános, tételes és összegszerű elszámolásra kérte fel az RMDSZ-t öt évre visszamenőleg.
Az EP alelnöke által aláírt nyilatkozat ismét kiemeli: a felszólítás arra irányult, hogy az érdekképviseleti szervezet választói előtt is számoljon el, mire költi az erdélyi magyar közösség által befizetett adópénzeket. – Sajnáljuk, hogy csak annyira méltatja választóit, vagy akár a sajtó képviselőit, hogy az alternatív nyilvánosságban félkézből odakent szöveggel fedi el a lényeget, pedig tanulhatott volna abból a 2008-as esetből, amikor az RMDSZ rövid időre kiesett a hatalomból, és az Országos Korrupcióellenes Főügyészség (DNA) rögtön vizsgálni kezdte a pénzügyeiket – olvasható Tőkés László válaszában.
A politikus szerint Kovács Péter elhallgatja azt, ami az EMNT számára rövid kutakodás után kiderült: így például a Hivatalos Közlönyben közölt adatok, illetve a román sajtó szerint 2010-ben az RMDSZ – mint az erdélyi magyar közösség erre kizárólagosan jogosult szervezete – közel 15 millió lejt (kb. 3,65 millió euró) kapott, a kormányfőtitkárság pedig ezt decemberben további 5,7 millió lejjel (kb. 1,39 millió euró) egészítette ki, adományokból, tagdíjakból 1,2 millió új lej gyűlt össze, azaz majdnem 300 ezer euró. Az adományokat kivéve ezek az összegek – mintegy 5 millió euró – a közösség adójából származnak – részletezi a közleményben Tőkés László.
Tőkés László nyilatkozatában kiemeli: az említett összegek felhasználása közérdekű információnak minősül, vagyis adófizető polgárokként, illetve erdélyi magyarokként – akiknek képviseletében az RMDSZ alanyi jogon felveszi a pénzt – a kezdeményezőknek minden alapjuk megvan arra, hogy az RMDSZ „megújult vezetőségétől” évi elszámolásainak a nyilvánosságra hozatalát elvárják.
Kovács Péter blogbejegyzésében megfogalmazott felvetéseire, melyek szerint elképzelhető, hogy az EMNT önkéntesei nem csak kizárólag a könnyített honosítással foglalkoznak, illetve a párttámogató aláírásokat közpénzekből fizették, Tőkés László így válaszolt: az EMNT által működtetett demokráciaközpontok nem az egész erdélyi magyar közösségnek szánt közpénzekből működnek, következésképpen elszámolással csak és kizárólag jó szándékú támogatóiknak tartozik.
„Felszólítjuk Kovács Péter újonnan választott főtitkárt, hogy tartsa tiszteletben szervezetünk autonómiáját, és illetéktelenül ne csorbítsa pénzügyi és intézményi autonómiánkat. Ismételten feltesszük a konkrét kérdéseinket, hátha Kovács Péter főtitkár hajlandó végre érdemben válaszolni ezekre, és nem alaptalan vádaskodásokkal próbálja elkenni azt a tényt, hogy mindezekről saját választóik előtt még soha nem tartották fontosnak és szükségesnek elszámolni – összegzi a politikus.
Tőkés László az RMDSZ vezetőségének intézett újabb felszólítással zárta nyilatkozatát: tételes formában, összegszerűen, öt évre visszamenőleg válaszolják meg a nyilvánosság előtt a közpénzek mennyiségével, igazgatásával, leosztásával kapcsolatos, a korábbi közleményekben már ismertetett kérdéseket.
Szabadság (Kolozsvár)

Partiumi Egyetemi Napok
A Partiumi Keresztény Egyetem Diákszervezete idén másodszor rendezi meg az Egyetemi Napokat, melynek jelmondata „Hétfőtől PENtek van”.
A rendezvány célja összefognai az egyetemen eddig különböző időpontokban megrendezett szaknapokat.
A Partiumi Egyetemi Napokat (PEN) idén április 11-18. között rendezik meg, és minden nap más szak mutatkozik be.
Hétfőn ünnepélyes megnyitóval veszi kezdetét a rendezvénysorozat, illetve a Teológia és a Magyar szak programjai következnek. Este rendhagyó istentiszteletre kerül sor, melyre minden érdeklődőt szeretettel várnak a szervezők.
Kedden a Szociológia és a Szociális Munka szak hallgatót és előadói várják az érdeklődőket. Véradás, érdekes előadások, játékok és beszélgetések színesítik a napi programot.
Szerdán a Reklámgrafika szak hallgatói készülnek Perdormance-szal(?), ami nemcsak az egyetem hallgatót mozgatja meg, hanem az egész várost is.
Nyílt nap
Csütörtökön Nyílt nap, különböző gimnáziumok és középiskolák végzős hallgató látogatnak el a Partiumi Keresztény Egyetemre, és ismerkednek meg az egyetemmel, a vezetőséggel, a szakokkal és a hallgatókkal. A Nyílt nap következő mozzanata a beszélgetéssel egybekötött bográcsozás.
Már csütörtökön kezdetét veszi, és pénteken folytatódik a Kárpát-medencei Gazdasági Vetélkedő, amelyen 5 fős csapatok mérik össze tudásukat, tehetségüket és talpraesettségüket az ország és a Kárpát-medence különböző részeiről. A kétnapos versenyen a részvevők érdekes feladatokat kell megoldjanak, de tanulságos előadásokat is meghallgatgatnak neves előadóktól.
A különböző kulturális programok és előadások mellett számos koncert , játék és buli kerül megrendezésre, amelyre minden érdeklődőt és résztvevőt szeretettel várnak.
Bihari Napló (Nagyvárad)

Hazudott az Új Magyar Szó
Az RMDSZ bukaresti központi szócsöve kínos magyarázkodásra kényszerült, de nem tudta elhárítani a hazugság ódiumát. Mint kiderült, hamisan állította a lap, hogy a Duna Tv határon túli tudósítói azt nyilatkozták volna: „kiéhezteti őket” a budapesti közszolgálati csatorna. A megnevezett tudósítók ugyanis felháborodva vették tudomásul, hogy úgy jelent meg nevük és „nyilatkozatuk” a lapban, hogy meg sem kérdezték őket, illetve ha mégis, manipulálva közölték az általuk mondottakat.
Azt mindenki elismerte, hogy késtek a honoráriumok a közmédiumnál zajló adminisztratív átszervezések miatt, de végül mindenki megkapta a járandóságát, a teljesen hiteltelenné vált pártlap viszont ennek ellenére lejárató, dehonesztáló sajtókampányt folytat a megújuló Duna Tv vezetősége és annak munkatársai ellen.
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Gesztusok és gusztusok
Az utóbbi napok változékony időjárásának és politikai széljárásainak köszönhetően egészen könnyedén meg lehetett sértődni, okkal vagy ok nélkül. Ugye, a kolozsvári magyar operában – egy SZKT című prózai darab előadása közben – állítólag a magyar diplomaták gyomrát megfeküdte Lakatos képviselő tenor-humora, ezért ki kellett menniük. Bár utóbb azt is olvastuk, hogy nem tiltakozásul sietett ki a teremből a nagykövet és a konzulok, de ennek nincs is különösebb jelentősége. Egy másik bihari politikus, Szabó Ödön egy interjújával vágta ki a biztosítékot az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsnál, amiért Tőkés László EP-s képviselőre tett epés megjegyzéseket. A volt püspökre pedig Kelemen Hunor RMDSZ elnök neheztelhet, hiszen előző heti egyeztetésüket követően, amikor meghívta Tőkést beszédet mondani a Mátyás-szobor újraavatásán, másnap már azt olvashatta a hírek közt, hogy Tőkés szerint a pénzek lenyúlásában jeleskedő RMDSZ viselt dolgai után a magyarországi elszámolóbiztos emberei kellene utánanézzenek. Kelemen persze legfennebb saját magára, önnön naivitására neheztelhet, legalábbis, ha gesztusa után másra számított.
 Tőkés szavai szokás szerint szinte azonnal kiváltották a pesti visszhangokat, hiszen a határon túli támogatások összeállításáért és beindításáért felelős ifjú miniszteri biztos könnyedén és mindenféle bizonyíték nélkül letolvajozta, lecsalózta az oktatási-nevelési támogatás célba juttatásával foglalkozó határon túli szervezeteket. Általánosítva, persze. Ulicsák Szilárd a meg nem nevezett, – de tudjuk, Erdélyben az Iskola Alapítvány az egyetlen szóba jöhető – szervezetekről azt sugallja, hogy mivel ezek a szervezetek anyagilag érdekeltek minél több jogosultat elkönyvelni, ezért fordulhat(ott) elő, hogy nem magyar nyelven tanulók, illetve nem magyar nemzetiségűek is hozzájuthattak a pénzekhez. A miniszteri biztosnak különösen az a mondata igazán rokonszenves és európai, amely visszaélésnek tekinti azt, ha magyar oktatásban részesülő nem magyar nemzetiségű gyermek is kap a forintokból. Ugye, érzékelhető, micsoda hozzáértésről és érzékenységről tanúskodnak a miniszteri biztos szavai. Valószínűleg a két nappal korábbi Tőkés-sajtótájékoztatóról szóló tájékoztató jelentette számára az ügyben az egyetlen forrásanyagot. Arra azonban nem tért ki, pedig sokakat érinthet, hogy a magyar iskolába járó, vegyes házasságokból születettek esetében fél pénz jár majd? Hasznos lenne az ügy szempontjából egy Nemzetiséget Megállapító Minisztériumi Eseti Bizottság, mely a Demokrácia Központok bevonásával tudományosan meghatározza, kiben hány százaléknyi magyar vér csörgedez a támogatás egyénre szabott összegének nemzetpolitikailag helyes meghatározása végett.
Csak azt nem tudom, ki néz majd azoknak a szülőknek a szemébe, akik hiába várják majd időben azt a pénzt, ami a megvádolt szervezetek közreműködésével eddig évről-évre hiánytalanul eljutott a jogosultakhoz.
Szűcs László
Erdélyi Riport (Nagyvárad)

Nem csak nyelvi kérdés a megmaradás (Új csángó cselekvési terv)
Az elmúlt tíz év alatt elért eredmények ellenére bizton állítható, hogy a magyar nyelv oktatása önmagában nem elegendő a moldvai csángó közösségek identitásának megőrzéséhez, szükség van arra, hogy vallási, kulturális, gazdasági, ifjúsági, szociális téren is előrelépés történjék – hangsúlyozta Hegyeli Attila, a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének ügyvezető alelnöke tegnap azon a Külsőrekecsinben kezdődött háromnapos konferencián, amelynek célja a tíz évvel ezelőtt megfogalmazott csángó cselekvési terv kibővítése, a jelenlegi helyzethez igazítása.
Miközben a 2000-ben indított magyar oktatási programot sikerült kiterjeszteni huszonnégy Bákó megyei településre, köztük tizenhatban az iskolában is tartanak magyarórákat, a tizenöt évvel ezelőtti helyzethez képest jelenleg több mint tizenháromezerrel (21 százalékkal) kevesebben beszélnek anyanyelvi, illetve második nyelvi szinten magyarul Moldvában. A nyelvi állapot számadatait Tánczos Vilmos kolozsvári egyetemi tanár, néprajzkutató saját terepmunkája, kutatásai alapján állította össze 2008–2010 között, és mutatta be tegnap a csángó falvakban tanító fiatalok, a keresztszülőprogram képviselői, néprajzosok, hazai és magyarországi szakemberek jelenlétében. A rendezvényt nem minden meghívott csángó szervezet tisztelte meg jelenlétével, amit a szervezők (Moldvai Csángómagyarok Szövetsége) többek között amiatt nehezményeztek, mert szándékuk szerint a vasárnap véglegesítendő cselekvési program végső változatába kizárólag olyan célkitűzéseket kívánnak belefoglalni, amelyekkel minden csángó szervezet egyetért. Ma Pusztinán folytatódik a tanácskozás, amelynek előadói között magyar kormányzati képviselők, az RMDSZ és az EMNT meghívottjai is szerepelnek.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Szembenézés a kommunista múlttal
A kommunizmus nem szűnt meg, csak privatizálták – Marius Oprea román történész megállapítása nemcsak Romániára, de a volt kommunista államok többségére érvényes, ez derült ki azon az egész napos brüsszeli közmeghallgatáson, amelyet Tőkés László kezdeményezett egy lett és egy szlovén kollégájával együtt.
Jól becsomagolva, ártatlannak tűnő cím mögé bújtatva: Mit tudnak az ifjú európaiak a totalitárius rendszerekről? – történészek, kutatók, politikusok, oktatási szakemberek elemezték a témát. Sandra Kalniete lett EP-képviselő többpontos, konkrét lépéseket tartalmazó programtervezetet is bemutatott, vázolta, mit kellene tennie Európának, hogy a szavakon túl is megtörténjék a múlt számadása. Ugyanott létrejött egy antikommunista platform, és Romániát érintően elhangzott, hogy hamarosan egy küldöttség keresi fel Traian Băsescu államelnököt, és felkérik, támogassa a kommunizmus perének megvalósítását.
Európának, az uniónak, az EP-nek ma sem akaródzik a kommunista múlttal való szembenézés, minden ezzel kapcsolatos kérdést igyekeznek szőnyeg alá seperni, az utódpártok a fasizmus rémtetteinek felelevenítésével próbálják bagatellizálni a kommunista diktatúrák emberek millióit elpusztító, megnyomorító tetteit. Sokak számára ma még az is kérdés: lehet-e, szabad-e elítélni a kommunizmust, totalitarista diktatúrának tekinthető-e, vagy csupán a sztálinizmus sorolható e kategóriába. Tőkés László EP-képviselői mandátuma kezdete óta harcol azért, hogy a nácizmus rémtettei mellett a kommunizmus bűneit is ismerjék el emberiség ellen elkövetett bűnként, no meg azért, hogy a deklaratív elítélésen túl sor kerüljön a bűnösök azonosítására, az áldozatok, utódaik kárpótlására.
Eltörölni a kettős mércét
Az igen tartalmas konferencia négy témakört dolgozott fel. Súlyt, rangot adott az eseménynek, hogy az indításnál jelen volt Joseph Daul néppárti frakcióelnök is. Tőkés László megnyitójában kiemelte, Európa egysége csak akkor válik valóra, ha megtörténik a múlt integrációja is, igen fontos, hogy a legfiatalabb nemzedékek megértsék, a közös múlt feldolgozása nélkül nem lesz közös jövőnk. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a totalitárius rezsimek megítélésében nem használhatunk kettős mércét aszerint, hogy milyen pártállású diktatúráról van szó. Észt, lett, litván, lengyel, bolgár rendszerváltó politikusok szólaltak fel, személyes történetek, családi tragédiák tükrében idézték fel az elnyomó rendszer pusztításait, visszatérő motívumként jelent meg: lehetővé kell tenni a hozzáférést a titkosszolgálatok archívumaihoz, nem elegendő a tankönyveket újraírni. A kommunista utódállamok többsége nemzetbiztonsági okok miatt nem hajlandó megnyitni archívumait, ki kell dolgozni azokat a törvénykezési és igazságszolgáltatási eszközöket, amelyek lehetőséget teremtenek a múlt ügyeinek és bűneinek jogi rendezésére. Ha nem ismerjük meg a totalitárius rendszerek pusztításait, nem tudjuk megakadályozni visszatérésüket, állandó veszély fenyegeti a pluralista demokráciát – köszönt vissza majd minden előadó szavaiból. Jarosław Leszek Wałęsa lengyel néppárti képviselő, a Béke-Nobel-díjas Lech Wałęsa volt lengyel államfő fia személyes, gyermekkori élményein keresztül világította meg a gyilkos rendszert, hogy miként vészelték át édesapja letartóztatását, azt, hogy hétéves kisgyerekként tanára fülön fogva ráncigálta ki a padjából, mert felírta füzetébe az otthon oly sokat hallott szolidaritás szót, s miként tudatosult benne a kifejezés valódi jelentése.
Áldozatok és elkövetők
A folytatásban konkrét esettanulmányokkal támasztották alá az addig főként elméleti síkon zajló értekezést. Sandra Kalniete lett EP-képviselő, volt külügyminiszter, a közmeghallgatás egyik kezdeményezője cselekvési tervet is vázolt: ebben szerepel a totalitárius rendszerek politikai és jogi elítélése, illetve a bűnösök felelősségre vonása. Kiemelte: az EU-nak ehhez biztosítania kell az anyagi forrásokat is. Sandra Kalniete nem véletlenül vált a kommunizmus ádáz ellenségévé, életét döntően befolyásolta a szovjet diktatúra, családját Szibériába hurcolták (ő maga is ott született), több rokonát megölték. A nyugati államoknak csak a nácizmus rémtetteit kellett elszenvedniük, ám Közép-Kelet Európában a fasiszta megszállást a kommunista terror követte, sokkal hosszabb ideig, súlyosabban befolyásolta a totalitarizmus az itteniek életét – hangsúlyozta. A bolgár Vaszil Kadrinov, a Hannah Arendt Center munkatársa azt vetette fel, hogy hazájában az egykori elnyomók, ügynökök egy része ma jelentős politikai, gazdasági pozíciót tölt be (Georgi Parvanov államfőt s jó pár diplomatát említett), míg az áldozatok többsége jelenleg is szegénységben él, semmilyen jogi vagy anyagi kárpótlást nem kapott.
Hasonló tapasztalatokról számolt be Marius Oprea, a romániai Kommunizmus Bűneit Vizsgáló Intézet volt vezetője, akit félreállítottak ugyan az általa életre hívott intézmény éléről, de régész-történészként folytatja az egykori áldozatok felkutatását. Hozzátartozók, családtagok, utódok keresik meg, a rendelkezésre álló adatokból kiindulva kutatják fel a titokban, eddig ismeretlen helyeken elhantolt maradványokat. Kivetített képekkel kísért, szenvedélyes előadása nagy hatást váltott ki: meglátása szerint azonosítani kell az egykori gyilkosokat, a bűnöket emberiségellenes cselekménynek nyilvánítani, az áldozatokat a rendszer nevében ölték meg, nem évülhetnek el a gyilkosságok. Az akkori elnyomók a mai rendszer tagjai, nem volt lehetőség elvágni a szálakat, a folytonosság létezik – mondotta. “Nem a kommunizmust kell elítélni, az lehetetlen, a bűnösöket kell bíróság elé állítani” – mondotta Marius Oprea.
Hankiss Ágnes fideszes EP-képviselő arról szólt, a múlt bűnei, bűnösei hogyan szivárogtak át a mába, Magyarország jelenét miként befolyásolják az orosz–MSZP-s összefonódások, gazdasági életére hogyan telepedett rá az orosz maffia.
Keveset tudnak a fiatalok a múltról
Az oktatással, tantervekkel, tankönyvekkel foglalkozó fejezetben szakemberek mutattak be jól bevált módszereket, interaktív németországi múzeumot, játékos internetes honlapot Szlovéniából, a Szibériai missziónak nevezett tanulmányi kirándulásokat Lettországból. A műemléknek nem kell feltétlenül hagyományos, statikus formája legyen, a fiatalokhoz a legeredményesebben saját nyelvükön szólhatnak – fejtették ki a szakemberek. Keveset tudnak a mai gyermekek a múltról Németországban, Svédországban, de Romániában is – derült ki a bemutatott kutatásokból. Raluca Grosescu, a Kommunizmus Bűneit Vizsgáló Intézet kutatási igazgatója nemrég készült felmérést ismertetett, amelyből kitűnt, a mai 14–20 év közöttiek számára már történelem a kommunista diktatúra, többségük legfeljebb a jelen válság, korrupció tükrében ítéli azt el. Meghívottként volt jelen, de nyelvi akadályok miatt nem tartott előadást Dan Voinea katonai ügyész, aki 1989 decemberében Ceauşescuék perében is szerepet kapott, utóbb pedig az akkori áldozatok ügyészének szegődött, csapatával a temesvári, bukaresti, brassói, konstancai lövöldözések elkövetőit igyekezett azonosítani. Megkeseredett szélmalomharcához csatlakozott Doru Mărieş, az 1989. December 21. Szövetség elnöke, aki már több ízben tartott maratoni éhségsztrájkot, hogy kicsikarja a román hatalomból az igazságszolgáltatást. Ezernél többen haltak meg ’89 decemberében, ám a bűnösök nagy részének, néhány kirakatítélettől eltekintve, mai napig nem kellett számot adnia tetteiről. Mărieş szerint a romániai hatalom képviselői cinkosságot vállaltak az egykori tettesekkel, ez alól a jelenlegi sem kivétel, hisz Băsescu ugyan elítélte a kommunizmus bűntetteit, de Dan Voinea félreállítását nem akadályozta meg, a tényleges számonkérést nem tette lehetővé. Az igazságszolgáltatás nemcsak az idősek, de a fiatalok szemében is hitelét veszítette. Arra kérte az EP-képviselőket, legalább a meglévő dokumentumok átmentésében segédkezzenek, “Európa története nem lehet teljes ezeknek az országoknak a története nélkül, ehhez szükség van e dokumentumokra” – mondotta. A konferencia végén a harmadik kezdeményező, Milan Zver szlovén képviselő fogalmazta meg: a kommunizmusról szóló rendezvénysorozatot novemberben, a soros lengyel elnökség védnöksége alatt tovább kellene folytatni, amint a közmeghallgatás is bizonyította, szükség és igény is van arra, hogy ez a téma az európai uniós politikai diskurzus napirendjén maradjon, és a célkitűzések megvalósításában döntő előrelépés történjék. Nem egy példa igazolja, hogy a volt kommunista országokban lábra kapnak a letűnt diktatúrák iránti, múltat megszépítő nosztalgikus érzések.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Tőkés László: Dűlőre vinni a kommunizmus perét
– Hogyan értékeli a konferenciát? Sikerült elérniük céljukat? – Mondanom sem kell, ez egy nagyon mérsékelt konferencia volt, a tankönyvírás címszó alatt közelítettük meg a kommunizmus kérdését, hogy olyanok is eljöjjenek, akik egyébként ezt nem tették volna meg.
Felpuhítottuk, megszelídítettük a témát, hogy egyáltalán beszélhessünk róla, és ez nagyon elszomorító, hiszen hol állunk még az elítélésétől, a tettesek felelősségre vonásától, az áldozatok kártérítésétől. Ez megalázó egyébként, hiszen tudjuk, hogy a nürnbergi per a második világháború másnapján beindult. Nincsenek másodrangú áldozatok – szokta mondani Tunne Kelam észtországi antikommunista képviselő –, csak áldozatok vannak, Ábelek, akiknek a vére az égre kiált. – Van-e valamilyen eredménye a három évvel ezelőtt megkezdett küzdelemnek? – Folytatnunk kell a múlttal való szembenézést. Változás azért történt, hiszen a második világháború lezárásának 50. évfordulóján még nem tudták bevenni a szövegbe, hogy nemcsak fasizmus volt, de 2009 áprilisában nagyon hosszas lobbimunka, háttértárgyalások nyomán sikerült elítélni a XX. század mindkét európai diktatórikus rendszerét. Ezt nagy eredménynek kell tartanom, miként 1975-ben is nagy dolog volt, hogy a helsinki egyezménybe bekerült az emberi jogok kérdése. Ez mára a bibliai mustármaghoz foghatóan nagyra nőtt, és politikai tényezővé vált. Lassú folyamatról van szó, csakhogy az erdélyi magyarságnak nincs ideje további évtizedeket várni, hiszen a román nacionalista politika időre játszik. – Van gyakorlati hozadéka a mostani közmeghallgatásnak? – Tulajdonképpen ennek a konferenciának egy bújtatott célja is volt: hogy létrejöjjön, észrevétlenül, az úgynevezett antikommunista platform, kellőképpen szelíd legyen a kezdeményezés ahhoz, hogy az Európai Bizottság támogassa, anyagilag is. Ez megtörtént, és így intézményesíteni lehet ezt a fajta tevékenységet, ha nem is a Wiesenthal Intézet szintjén, de valamilyen formában. Sandra Kalniete képviselő létrehozta a Történelmi Emlékezet Megbékéltetése nevű munkacsoportot, s bár nem könnyű, valahogy belopjuk az európai köztudatba ezeket a kérdéseket. A másik nagyon jó hozadéka: eldöntöttük, hogy egy öt-hét fős csoport kihallgatást kér Băsescu elnök úrnál, dűlőre szeretnénk vinni a kommunizmus perét, gondolom, az elnök fogékony lesz a megkeresésünkre, mert elfogadhatatlan állapot, hogy több mint ezer ember vére kiált az égre, és sehol nincs semmiféle szándék a büntetőjogi felelősségre vonásra, vagy bár erkölcsi jóvátételre.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A székely társadalom (A székelység népessége 1330 táján)
Az 1330-as években a 83 426 fős székelység a 3,5 milliós magyarságnak mindössze 2,38 százalékát alkotta, míg a székelység mai székelyföldi lélekszáma legkisebb számítással is a magyar nemzet 4,66 százaléka.
Úgy vélem, ezek az arányok mutatják, hogy e sorok írója nem túlozza el a székelység lélekszámát a nevezett időszakra vonatkoztatva, még akkor sem, ha a számításai alapján megállapított székely népesség száma többszöröse a szakirodalomból ismerteknek. Feltevődik az a logikus kérdés, hogy a korábbi kutatás miért számolt kisebb lélekszámot. Amint a korábbi részben is említettem, ennek egyik magyarázata az, hogy a kutatók csak az oklevelekben szereplő, 1350 előtt keltezett településszámot, azaz a székely települések 40 százalékát vették figyelembe, miközben kis lélekszámú faluátlaggal kalkuláltak. Kristó Gyula például a Szabó István által 1960 táján becsült 118 fős átlagnépességű településmodellt használta számításai alapjául. E kis létszámot beszorozta az oklevelekben említett, plébániával bíró települések számával, és így jutott el a 19–25–28 ezer főhöz. Az alacsony lélekszám azért nem tűnt fel, mert a szakirodalom a magyarság lélekszámát is alábecsülte. Így például Makk Ferenc az 1200-as évekre vonatkoztatva mindössze másfél milliós népességet valószínűsít. Ehhez hasonló lélekszámot emleget Hóman Bálint is. A demográfusok, a történészek egyszerűen átvették a szakirodalombeli becsléseket, esetleg összeadták őket, és középarányost számoltak.
Alaposabb és úttörő munkát végzett a sepsiszentgyörgyi Bálinth Gyula. Ő a plébániák számát, illetve a lehetséges településlétszámot vette alapul. Mivel nem volt történész, ezért elfogadta a 20. század derekán ismert neves szakemberek állításait, akik az Árpád-kor településeit kisebb lélekszámúnak tekintették. Így Bálinth a kis lélekszámú faluátlaggal számolva jut el a 43 000 fő körüli székely lélekszámhoz. Ez ugyan jóval több, mint a szakirodalomban ismert korábbi adatok bármelyike, de jóval kisebb, mintegy fele annak, amit e sorok írója állít. Bálinth munkája mellett logikus, áttekinthető rendszerezést köszönhetünk Egyed Ákos akadémikusnak, de ő is óvakodik a lélekszám meghatározásától. A székelység letelepedéséről a szakirodalom általában keveset beszél, a korábbi korszak szakemberei azt sugallják, hogy letelepedésük lassú folyamat volt. Így alakult ki az a közismert elképzelés, hogy a székelyek a dél-erdélyi német ajkú lakosság fokozatos kolonizálásával párhuzamosan vonultak a mai Székelyföldre. Talán e spontán vándormozgalom képzete miatt gondolták úgy a kutatók, hogy a székely falurendszer létrejötte is lassú, hosszú évszázadokon átívelő folyamat eredménye volt. Ezzel magyarázható is lenne, hogy miért csak a pápai dézsmákban szereplő plébániákat és az oklevelekben 1350 előtt említett néhány települést vették számításba. Márpedig e sorok írója, újabban Egyed Ákos is, határozottan állítja, hogy az áttelepítések tervszerűek, és nagyon gyorsak lehettek, mert a székelyeket a határvédelmi szempontok erre késztették. Már a letelepítéskor kialakult a későbbi székely falurendszer, a székely falvak döntő többsége.
Makk Ferenc Magyarország népsűrűségét a 12. század közepére vonatkoztatva négyzetkilométerenkénti hét főre becsüli, falvanként 20–40 háznépet számol, amely valójában alig több a honfoglalás kori Kárpát-medencei népességnél. Számomra elfogadhatóbb Kovács Zoltán adata, aki a francia demográfiai kutatásokat figyelembe véve az 1200-as évekre 2,4–2,6 milliós népességet tart valószínűnek. Ha a Makk Ferenc által becsült lakható területtel, a 220 000 négyzetkilométerrel elosztom a Kovács által becsült népességet, akkor az 1200-as években a négyzetkilométerenkénti átlagnépsűrűség 11,8 fő. 130 évvel később, az 1330-as években Magyarország nagyhatalom, gazdági fejlődés jellemzi, népessége elérte a 3,5 milliót, a népsűrűség pedig a négyzetkilométerenkénti 15,90 főt, amely az 1300-as évhez mérve mintegy 25,26 százalékos szaporulatot feltételez. Ha a fenti adatok függvényében a Makk által benépesített területi arányt kivetítjük Székelyföldre úgy, hogy a kétharmados országos arány helyett a székelyek lakta területek felét tartjuk lakhatónak a földrajzi-domborzati viszonyok miatt, akkor talán közelebb járunk a valós lélekszám megállapításához. További kérdés azonban, hogy mekkora kiterjedésű a történelmi Székelyföld? Több jeles kutató adatai közül megemlítem Györffy György (13 500 km2), Orbán Balázs (12 800 km2) és Vofkori László (10 880 km2) számításait. A tévedés elkerülésére, a népesség meghatározására itt is a legkisebb területet, Vofkori adatát vettem kiindulási alapként. Ha a székelyek által benépesített területet, az 5440 négyzetkilométert beszorozzuk a 15,90 ős átlagnépsűrűséggel, akkor 86 496 fős népességszámhoz jutunk, amely igencsak megközelíti az általam számolt 83 426 fős székely lélekszámot.
Kádár Gyula
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kétéves a Magyar Közoktatás
Második éve, hogy Kolozsváron jelenik meg a Magyar Közoktatás – Romániai Magyar Oktatási Figyelő című havilap, amely eligazítani kívánja pedagógus-, szülő- és diákolvasóit az igencsak sajátosnak tekinthető romániai magyar nyelvű oktatás, valamint a mindenkori tanítás, tanulás megannyi vonatkozásában.
A tanárt és/vagy diákot olykor elkedvetlenítő, máskor pedig lelkesítő, kreativitásra ösztönző folyamatokat, ezenkívül az iskola és diák, a pedagógus és a diák, valamint a szülő és gyereke sokszor ellentmondásos viszonyát is meg szeretné vizsgálni a lap — akár ismert, de feledésbe merült, akár új megvilágításban. A Communitas Alapítvány kiadásában megjelenő 24 oldalas figyelő ezután is abban kíván segíteni a pedagógusoknak, hogy emberarcúbbá tehessék az oktatást, élményszerűbbé az iskolában töltött időt nemcsak a diákok, hanem a saját maguk számára is. Az állandó rovatokban megjelenő írások a romániai magyar oktatás megannyi sajátosságát kívánják tükrözni.
Az egyénit és általánosnak mondhatót, a személyeset, a példaértékűt, a kis települések és nagyvárosok iskoláit Máramarosszigettől Székelykeresztúrig és Brassótól Inaktelkéig. Lapunk hasábjain teret adunk oktatási szakemberek, pedagógusok véleményének, sikeres tanítási módszerek bemutatásának, pszichológusok tanácsainak, és nem utolsósorban a diákok meglátásainak is. Ugyanakkor a lap szerkesztése közben egy hatalmas kirakós apró részecskéit kíséreljük meg a továbbiakban is egymáshoz illeszteni: segíteni az olvasóknak képet alkotni arról, milyen ma az oktatás, illetve milyen módszerekkel, apró lépésekkel vagy trükkökkel tehet diák- és ugyanakkor tanárközelibbé. A pedagógusok visszajelzéseit, írásait és a lap népszerűsítésében való részvételüket ezúton is köszönjük. A Magyar Közoktatás megrendelhető az mko@communitas.ro e-mail címen és a 0264-441401-es telefonszámon. A teljes archívum letölthető a www.communitas.ro oldalról.
Krónika (Kolozsvár)

Tanácskozás egy új csángó cselekvési terv kidolgozása érdekében
Húsz éves a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége, tízéves a Csángó Oktatási Program és ugyancsak tízéves az első átfogó cselekvési terv. Egy újabb program alapjait rakják le moldvai, erdélyi és magyarországi szakértők azon a tanácskozáson, amely ma este zárul Pusztinán.
Ennek a sokszoros évfordulónak a jegyében zajlik az a tanácskozás Moldvában, Rekecsinben, Frumószán és Pusztinában, amelynek célja elfogadni a második csángó cselekvési tervet. A ma záruló háromnapos konferencián a csángómagyarok civilszervezetei mellett részt vesznek a magyar kormánynak valamint az erdélyi magyarság politikai szervezeteinek, az RMDSZ-nek és a EMNT képviselői is. A csángó cselekvési terv alapja az együttműködés, a partnerség mind magyar-magyar, mind magyar-román viszonylatban.
Arra a felvetésre, hogy megkerülhetetlen a magyar állam felelősség vállalása a moldvai magyarság ügyében Szesztai Ádám, a külügyminisztérium stratégiai főosztályának a vezetője azt mondta: ma a kérdés nem a felelősségvállalás – hiszen ezt a nemzetpolitika bizonyítja – hanem az, hogy a történelmi lehetőséget, hogyan sikerül kihasználni. Az új csángó cselekvési terv az anyanyelvi oktatás, hitélet és kultúra mellett kiemelt jelentőségűnek tartja a politikai, a gazdasági és a szociális területre való odafigyelést is.
Ma az elhangzott előadások és javaslatok alapján véglegesítik a cselekvési tervet, a konferencia résztvevői pedig a pusztinai templomban magyar szentmisét hallgatnak.
Kossuth Rádió

Erdély.ma

Egy elfelejtett kolozsvári főpap
Hirschler József (1874–1936) egykori kolozsvári főesperes-plébános emlékét idézi két jeles évforduló kapcsán Sas Péter munkája. Ugyanis idén ünnepeljük a hirschleri alapítású kolozsvári Marianum 100., illetve a néhai főesperes-plébános pappá szentelésének 110. évfordulóját. A gazdagon dokumentált és archív felvételekkel bőségesen illusztrált könyvben Hirschler József iskolai tanulmányairól, pályaválasztásáról, kolozsvári plébánosi éveiről, a Marianum leánynevelő intézet létrehozásáról, az impériumváltás éveiről, művészeti szakírói és szerkesztői munkájáról és haláláról, illetve temetéséről olvashatnak az érdeklődők. 
A szerző az életrajzi adatok ismertetése mellett külön egységet szentel a Hirschler által írt tanulmányok közlésére. Így többek között képzőművészeti, egyházművészeti alkotások elemzését, leírását, különböző híres helyek – például a vatikáni képtár, Capella di San Lorenzo – rövid bemutatását, illetve különböző szentekre vonatkozó írásait – Szent Ágoston; A középkor Orfeusza. Assisi Szent Ferenc halálának hatszázadik évfordulójára – is tartalmaz e fejezet. Egy másik hosszabb egység az Adattár címet viseli és az 1901. július 7–1941. július 17. közötti hivatalos, illetve félhivatalos leveleket, jegyzőkönyveket, kinevezéseket, a főesperes-plébános temetésén elhangzott gyászbeszédeket és síremlékének kialakítására vonatkozó jelentéseket és terveket tartalmazza, összesen 465 forrásközlést. A 600 oldalas kötet méltó emléket állít a már-már elfelejtett főpapnak. 
Dénes Gabriella
Sas Péter: Egy reneszánsz lelkületű főpap. Dr. Hirschler József főesperes plébános, Verbum, Kolozsvár 2010

Vasárnap (Kolozsvár)

Belegázoltak a kürtösi katolikus temetőbe
Májusban mindent helyre hoznak?
Amint azt a Nyugati Jelenben is meghirdettük, szerdán 17 órára lakossági fórumra gyűltek a kürtösi magyarok a helybeli katolikus temetőben. 
A megjelentek, ft. Zilahi András plébános, Búza Ilona, Ispravnic Julianna, Lucian Mária, Horváth István, Almási Zoltán, Steiner Mária és Hügel János RMDSZ-elnök egymás szavába vágva, keserű szájízzel magyarázták sérelmüket a sajtónak, illetve a jelen lévő Péró Tamás megyei ügyvezető alelnöknek. Vagyis, a temető szomszédságban lévő halastó felöli drótkerítést még tavaly ősszel lerombolták, a halastónál folyt takarítási munkálatokból származó, több teherautónyi iszapot a temető hátulsó részére hordták. Ahol az 1944. szeptemberi visszavonulás alkalmával elesett, mintegy 40 honvédnek a pázsittal benőtt sírja domborult. Ezen túlmenően, a halastónál dolgozók a közelmúltban földutat alakítottak ki maguknak a jelenleg használt részen, a régi temető sírjain. A régi temető helyét már csak a magában árválkodó központi kereszt jelzi, ahol halottak napján imádkozni szoktak. A szétdúlt kerítés egy-egy oszlopa, rajta dróthálóval még látszik, de a temető ettől zavartalanul átjárható. Ami a katonasírokat illeti, azok külön parcellában elhelyezve, régebben apró keresztek jelezték az ott nyugvóknak a neveit, majd csak a pázsittal benőtt domborulatok maradtak, most azt is betemették iszappal. Ft. Zilahi András plébánostól a temető jogi helyzete felől érdeklődtünk. Amint elmondta, a mácsai plébániának Kürtös csak a filiája volt, ezért a hivatalos okmányokat Mácsán tartották. Amikor azonban a németek kitelepedése után Mácsát a szentmártoni plébániához csatolták, a kürtösi katolikusok lelki gondozását a szentpáli plébániára bízták. A szentpáli plébános a kürtösi templom mellé történt sekrestyeépítés alkalmával a kulcsot átadta Túry László esperesnek. Ft. Zilahi András viszont csak az anyakönyvet kapta meg, más hivatalos dokumentumokkal nem rendelkezik a templom, illetve a temető tekintetében. Természetesen, a temesvári püspökségen hamarosan utána néz a temető jogi helyzetének. Ettől függetlenül sem lehet az egykori temetőből így gúnyt űzni. Ft. Zilahi András szerint a polgármester azt ígérte, hogy a temetőben visszaállítják az eredeti állapotot, sőt, kárpótlásul egy ravatalozó kápolnát is építenek ide.
A temető ügyében telefonon beszéltünk Aaniţei Nicolae kürtösi polgármesterrel, akinek felsoroltuk az 1949. augusztus 12-i Genfi Egyezménynek a katonasírok kölcsönös oltalmára, ápolására vonatkozó előírásai, illetve a román és magyar kormányok közötti ugyanerre vonatkozó szerződés ellen elkövetett szabálysértéseket. Kijelentése szerint azonban csak a közelmúltban hallott arról, hogy a temetőben katonasírok is vannak. Tehát az alkalmazottai sem tudhatták. Ettől függetlenül, a dolgot mindenképp helyre hozzák. Május végéig eltakarítják az odahordott földet, újraépítik a kerítést, sőt a ravatalozó megépítése is szóba jöhet. Hogy állja-e szavát, nyomon követjük. Reméljük, megteszi és a temetőben elhantolt katonák és civilek örök álmát hasonló incidensek nem fogják többé háborgatni.
Ez nem a kampány helye, viszont mindenképp ide kívánkozik, mert ha a közel 200 lelket számláló kürtösi magyarság az elmúlt helyhatósági választásokon jobban összekapta volna magát, a városi tanácsba képviselőt állíthatott volna, és talán nem jutott volna ilyen helyzetbe a temetőjük.
Nyugati Jelen (Arad)

Lincshangulat Alsórákoson
Lincshangulat alakult ki a hétvégén a Brassó megyei Alsórákoson, miután a másfél ezres, románul beszélő roma közösség több tagja és a község lakói között tettlegességig fajuló konfliktus tört ki. A településen jelenleg fokozott rendőri készültség biztosítja a nyugalmat, mivel pénteken este verekedésbe torkollott az elmúlt hetekben amúgy is pattanásig feszült konfrontáció. A romák három fiatalt vertek meg egy összetűzésben – köztük a polgármester fiát –, majd ezt követően több, szerszámokkal felszerelkezett helybeli indult el a cigánytelep felé „megleckéztetni” a vétkeseket. A szemtanúk szerint lincselésre azért nem került sor, mert a jelentősen megerősített létszámú csendőrség az utolsó pillanatban közbelépett.
Perceken múlt, hogy elkerülték a vérfürdőt
Pénteken este Gáspár Tamás polgármester családja születésnapot ünnepelt, amikor a ház előtt megszólalt az egyik vendég gépkocsijának a riasztója. A zajra egy fiatalember kilépett a kapu elé, hogy leállítsa a vészjelzőt, a kinn várakozó romák azonban leütötték, majd a segítségére siető másik két fiatalt is megverték: az egyiket a földre taszították, a másikat kővel verték orrba. A három fiatal – köztük a polgármester fia – több zúzódással került kórházba, várhatóan ma engedik haza őket. A helyszínre érkeztek a mentők és a rendőrök, de addig a faluban már elszabadultak az indulatok, többen is úgy nyilatkoztak, lincshangulat volt kialakulóban, tudtuk meg Barát István alsórákosi református lelkésztől, aki beszámolt a Krónikának a péntek esti történtekről.
Elmondta, az összecsődült emberek – körülbelül ötvenen lehettek – szerszámokkal, villákkal, fejszével, feszítővasakkal, sőt háborús szuronyokkal indultak „megleckéztetni” a vétkes romákat. A rendőrök, a lelkész és néhány polgár azonban elállták a cigányok által lakottt Borbáth-telep felé vezető utat, hogy megakadályozzák az önbíráskodást, a vérontást. A felbőszült tömeg kénytelen volt kerülő utat választani, a korábban riasztott csendőrök és rohamosztagosok azonban az utolsó pillanatban közbeléptek. A falusiak nem jutottak el a romatelepig, ahol szemtanúk szerint a romák felkészülve várták a támadást. A rendfenntartókra és az addigra megfékezett tömegre a cigányok kőzáport zúdítottak, kénytelenek voltak fedezékbe vonulni. A lelkész szerint lincselésre azért nem került sor, mert a jelentősen megerősített létszámú csendőrség közbelépett. Barát István szerint ugyan nem bizonyítható, de arra gyanakszanak, hogy a péntek esti támadás provokáció volt, és felmerült a kérdés, hogy kinek áll érdekében a tervek szerint hétfőtől életbe lépő „rend- és csendvisszaállító szervezkedés” megakadályozása. Barát István a hatóságoktól vár határozott lépéseket, hogy megvédjék az adófizetőket.
Folynak a tárgyalások a válságkezelésről
Gáspár Tamás polgármester a Krónikának elmondta, a pénteki incidens előre kitervelt támadás lehetett, mert valakik elkezdték híresztelni a romatelepen, hogy az elöljáró bántalmazott egy roma asszonyt. A cigányok szerinte erre az álhírre mentek a házához, hogy leszámoljanak a polgármesterrel. A négy tettest 29 napos előzetes letartóztatásba helyezték, ám fellebbeztek a döntés ellen. Gáspár Tamás abban bízik, hogy a bíróság nem ad helyt az óvásnak, mert elmondása szerint, ha a bajkeverők hazakerülnek a faluba, tovább borzolják majd a kedélyeket. A polgármester beszámolt arról is, hogy az elmúlt héten a rendőrség és a csendőrség képviselői a faluban felmérték, pontosan hol kell járőrözniük. Csütörtökön rendkívüli tanácsülésen megszavazták, hogy őrző-védő céget szerződtetnek.
Kihirdették, hogy 18 és 60 év közötti önkéntesek jelentkezését várják, akik a biztonságiakat segítik. Elfogadták, hogy a faluban minden állattartó köteles az agrárreferenstől igazolást kérni, hogy van, amivel eltartania a jószágait – ezzel a fa- és terménylopást próbálják megfékezni. A romáknak ugyanakkor felajánlották, hogy földet adnak nekik a telep környékén. A polgármester kérte, hogy javítsák meg a bekötőutat, hogy a rendfenntartók és a mentők gyorsabban kiérkezzenek a helyszínre. Ambrus Károly, Brassó megye alprefektusa lapunknak elmondta, Alsórákoson egyelőre a hétvégeken és hétköznapokon este nyolc óra után betiltják az alkoholárusítást, a szekerek és járművek mozgását fokozottan figyelik, mindent megtesznek, hogy mérsékeljék a törvénytelen cselekedetek elkövetésének lehetőségét.
A prefektúra ugyanakkor kérvényezni fogja a belügyminisztériumtól, hogy a helyi rendőrség létszámát növeljék azokon a településeken, ahol nagyobb a konfliktusveszély, mondta Ambrus Károly. A múlt hét elején elfogadott intézkedések továbbra is hitelesek, és azokat az ütemterv szerint alkalmazzák, a romáknak időben kiadják a szociális segélyt, a gyerekeknek délutáni foglalkozásokat szerveznek, a rendfenntartók és az önkormányzat képviselői összehangoltan próbálják megerősíteni a közbiztonságot. Amint arról korábban helyszíni riportunkban beszámoltunk, Alsórákoson a másfél ezres, románul beszélő roma közösség több tagja évek óta rettegésben tartja, fosztogatja a település lakóit. A magyar többségű Brassó megyei község lakói szerint a helyzet odáig fajult, hogy több portán a családtagoknak éjjel felváltva kell őrködniük, mert a fosztogatók napi rendszerességgel törnek be az udvarokra, élelmiszert, háziállatokat és szerszámokat is ellopnak. A Borbáth falurészben élő romák a Krónikának nem tagadták, hogy lopni járnak, mint mondják, rákényszerülnek a tolvajlásra munkahelyek és állami segélyek hiányában.
Bíró Blanka
Krónika (Kolozsvár)

Kovászna megye: hivatalos nyelv lesz a magyar?
Hamarosan magyarul kapnak választ mindazok, akik magyarul fordulnak a Kovászna megyei önkormányzathoz – hangzott el a hétvégén Sepsiszentgyörgyön megrendezett Magyar Nyelvhasználat Háromszéken című konferencián, amely egy anyanyelvhasználatra buzdító kampány első lépése volt.
Mint kiderült, hamarosan a megyei tanács hivatalos honlapjára felteszik a magyar formanyomtatványokat, amelyekre már a kérvényező magyar nyelvű választ kaphat. Ezután az egész megyét lefedő kampány következik, plakátokkal, szórólapokkal, újsághirdetésekkel ösztönzik a háromszékieket a magyar nyelv használatára.
A pénteki konferencia megnyitóján Tamás Sándor, a háromszéki közgyűlés elnöke emlékeztetett, hogy Aranyosgyéresen le akarják szerelni a helyi tanács által megszavazott háromnyelvű helységtáblát, miközben például Brüsszelben kínosan ügyelnek a francia–vallon kétnyelvűségre. Tamás szerint a tudatos anyanyelvhasználat egyik eszköze annak, hogy a Székelyföldön megmaradjon többségben a magyarság. Mint rámutatott, az anyanyelvi lehetőségek nincsenek kellően kihasználva, megszokásból vagy a lehetőség ismeretének hiányában előfordul, hogy színmagyar településeken sem használják az ügyintézéskor a magyart.
A tanácselnök hangsúlyozta, többletmunkát és többletköltséget jelent, hogy a beadványokra és egyéb hivatalos papírokra kétnyelvű válasz érkezzen, de megéri odafigyelni erre, mert így nem fordulhat elő, hogy két magyar ember a hivatalos ügyeket románul intézi. A megyeházán egyébként már kétnyelvű feliratok vannak, a tanácselnök szerint ennek megvalósítása sem volt zökkenőmentes, hiszen amíg elkészültek a helyes feliratok született néhány furcsa fordítás is: a „director executiv” tükörfordításban végrehajtó igazgató lett az ügyvezető vagy vezérigazgató helyett. „Igen, ki kell mondani, hogy a célunk az, hogy a Székelyföldön az állam hivatalos nyelve mellett legyen regionális hivatalos nyelv a magyar” – fogalmazott a tanácselnök.
Krónika (Kolozsvár)

Corlăţean aggódik
Jól megtanulta a leckét Budapesten a Mesterházy Attila MSZP-elnökkel folytatott tárgyaláson Titus Corlăţean, a PSD alelnöke: hibátlanul mondta fel az MSZP és az RMDSZ szövegét arról, hogy a gonosz budapesti kormány meg akarja osztani a romániai magyarságot, hogy az RMDSZ-t kibuktassa a parlamentből.
A konspirációs teória román verziója szerint Orbán Viktor és Traian Băsescu közösen szőtt összeesküvést az RMDSZ ellen azáltal, hogy támogatja az Erdélyi Magyar Néppárt létrehozatalát. Nehogy elhiggyük azonban, hogy Corlăţean önzetlenül aggódik az RMDSZ-ért: a PSD már megmutatta, hogy felül tudja múlni a szélsőjobboldali pártokat magyarellenességben. Corlăţean szólamai csupán abba a színjátékba illeszkednek, amelynek keretében a balliberális ellenzék a maga oldalára szeretné csábítani a magyar szervezetet, hogy ezzel megbontsa a kormánykoalíciót.
Amúgy persze nem csupán az RMDSZ iránti „szimpátia” kovácsolta egybe a magyar–román szocialista internacionálét: a magyar jobboldallal szembeni ellenszenv is közös vonása az MSZP-nek és a PSD-nek. Mesterházy Attila talán föl sem fogja, mennyire zene a román politikusok füleinek az, ha ő és elvtársai lépten-nyomon kezdődő diktatúrát és kormányszintű szélsőséges nacionalizmust vizionálnak Magyarországon. A PSD ugyanis így már magyar forrásra hivatkozva is támadhatja a kormány határon túli magyarok önazonosságának megőrzése céljával hozott intézkedéseit, és javasolhatja a kettős állampolgárok jogainak korlátozását.
Arról meg, hogy valóban van-e szükség egy új magyar pártra, hadd mondjanak inkább véleményt a romániai magyarok. Az világos, hogy összefogás nélkül minimális az esély a parlamentbe jutásra. Viszont az is egyértelmű, hogy az RMDSZ önmagában már régóta nem képviseli a romániai magyarság egészét. Ha az új rivális valós választói támogatottságot is képes lesz az önkormányzati választásokon felmutatni, annak nyomán létrejöhetne egy plurális, az RMDSZ, a jövendő Néppárt és akár az MPP részvételével megalakított választási szövetség, amely talán jobban mozgósítaná a magyar szavazópolgárokat. Ha meg nem, akkor Corlăţean joggal aggodalmaskodhat, mert az RMDSZ a jelenlegi katasztrófakormányzásban való részvétellel Fidesz-„segítség” nélkül, önerőből is kétségessé tette, hogy bejut-e a parlamentbe a jövő évi választásokon.
Krónika (Kolozsvár)

„Történelmi jelentőséggel bír az EMKE a magyarság életében”
Újraalapításának 20. évfordulóját ünnepelte az egyesület
Társszervezeteit, a 120 évvel ezelőtt alapított Erdélyi Kárpát-Egyesületet (EKE) és a 90 esztendeje létrehozott Romániai Magyar Dalosszövetséget is köszöntötte idei közgyűlésén az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE). A kolozsvári Bethlen Kata Diakóniai Központban szombaton tartott rendezvényen egyúttal az EMKE 1991-es újraalakításáról is megemlékeztek. Kelemen Hunor művelődési miniszter, az RMDSZ elnöke a román Művelődési és Örökségvédelmi Minisztérium közművelődéssel kapcsolatos stratégiájáról, Lakatos Mihály, a magyarországi Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) Határon Túli Magyarok Kulturális Osztályának vezetője pedig a NEFMI Kárpát-medencei közművelődésre vonatkozó elképzeléseiről tartott előadást. A közgyűlést követően, a délutáni órákban adták át az erdélyi Oscarként is emlegetett EMKE-díjakat, valamint a tiszteletbeli és a posztumusz tiszteletbeli tagoknak járó okleveleket.
– Együtt ünnepelni és másokat is megünnepelni, ez a mostani, rendhagyó közgyűlés lényege – összegezte köszöntőjében Dáné Tibor Kálmán, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) elnöke. Utalt arra, hogy az egyesület megalapításának 125. évfordulóján, tavaly áprilisban szervezett nagyszabású program után idén valamivel visszafogottabban, ám mindenképpen ünnepélyes hangulatban emlékeznek: elsősorban arra, hogy 1991. április 20-án Brassóban újraalakult az EMKE. Tisztelegni kívánnak azon személyiségek emléke előtt – Domokos Géza, Balogh Ferenc, Laskay Sándor, Sárkány Ferenc –, akik az elmúlt húsz évben jelentősen hozzájárultak az EMKE hírnevének öregbítéséhez, ma viszont már nem lehetnek közöttünk, egyszersmind együtt ünnepelni társszervezeteikkel, a 120 éves Erdélyi Kárpát-Egyesülettel és a 90 esztendős Romániai Magyar Dalosszövetséggel.
Egyed Ákos akadémikus, az EMKE tiszteletbeli tagja kiemelte: a húsz évvel ezelőtt újraalakult egyesület sikeresen átmentette és megtartotta mindazokat az értékeket, amelyek 1885-ben életre hívták. Ugyanakkor az új történelmi kor elvárásainak megfelelő programokat sikerült megalkotnia a szervezetnek az elmúlt években. – Önmagában véve is történelmi jelentőségű, ami az erdélyi magyarság körében a rendszerváltás után történt, hogy a kommunista diktatúra idején betiltott, vagyonuktól megfosztott intézményeinket – EMKE, EKE, EME, EGE stb. – újra életre tudtuk kelteni. 1885-ben és 1991-ben egyaránt szükségünk volt egy olyan intézményre, amely vállalja a közművelődés hatalmas munkáját, ezáltal védelmébe veszi a közösségeket, s ha úgy adódik, új közösségek alkotására is vállalkozik – mondta Egyed Ákos. Hozzátette: ahogyan 126 évvel és 20 évvel ezelőtt, ma is különösen fontos a közgondolkodás alakítása, a párbeszédet és a tapasztalatcserét előtérbe állító közös kultúra alapjainak fejlesztése. – Az EMKE tevékenysége valamilyen szinten megnyilvánul a legtöbb kulturális rendezvényen: jelen van a kórustalálkozókon, a népfőiskolák működésében, műemlékeink védelmében, az emlékházakban, a könyvtárakban, kisebb és nagyobb régiókban. Korunk bonyolult, ellentmondásokkal teli változásai sem teszik, nem tehetik lehetetlenné az egyesület közösségi munkájának eredményességét, továbbra is erős összekötő kapocs marad. Történelmi jelentőségű szolgálatot tehet és tesz az erdélyi magyarságnak, az összmagyar nemzetnek – mondta az akadémikus.
Dávid Gyula, az EMKE tiszteletbeli elnöke megjegyezte: amiként az alapítók 1885-ben felismerték, hogy magyarnak megmaradni Erdélyben csakis a kultúrára, az egyházra és az iskolára hangsúlyt fektetve lehet, a rendszerváltás után pedig az RMDSZ is belátta az EMKE létjogosultságát, úgy ma is szükség van a további támogatásra. – A közösségteremtés a lényege ennek a munkának és szerveződésnek, hiszen kisközösségeket kellett teremtenünk, felébresztve bennük a kultúra iránti igényt és a kultúra ápolásának fontosságát. Remélem, az RMDSZ azon az úton, amelyen most elindult, még nagyobb érdeklődést fog tanúsítani a kultúra iránt, annak a szerveződésnek, erőnek a támogatásával, amit a civil szervezetek működése jelent – tette hozzá Dávid Gyula.
Közművelődés támogatása román és magyar alapokból
Kelemen Hunor művelődési miniszter, az RMDSZ elnöke hangsúlyozta: mindaz, ami a rendszerváltás óta kultúraszervezés terén végbement az erdélyi magyar társadalomban, szorosan összefügg az EMKE működésével. – A romániai magyar társadalom megszervezése, kulturális és civil szerveződések, egyesületek újraindítása és segítése révén az EMKE bebizonyította: hiánypótló intézménye az erdélyi magyar kulturális életnek – mondta a miniszter, majd köszönetet mondott mindazoknak, akik ebbe a munkába nap mint nap bekapcsolódnak. A Művelődési és Örökségvédelmi Minisztérium közművelődéssel kapcsolatos stratégiájával kapcsolatban kiemelte: a 2000-től 2009-ig tartó időszakkal ellentétben, amikor a román állam a kulturális örökség védelmére szánt összegeknek mindössze a 0,9 százalékát fordította magyar vonatkozású épített örökség felújítására, 2011-re sikerült elérni, hogy ez az arány 20 százalékra emelkedjen.
Az elmúlt közel másfél évben, amióta Kelemen áll a tárca élén, igyekeztek csökkenteni a művészeti intézményeket – Kolozsvári Állami Magyar Színház, Kolozsvári Magyar Opera, Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós és Liviu Rebreanu társulata – érintő hátrányos anyagi megkülönböztetést, a közművelődés különböző területein kiírt pályázatok esetében pedig olyan rendszert építettek ki, amely lehetővé teszi a magyar kultúrát művelő szervezetek anyagi támogatását. Kulturális napok, alkotótáborok, színházi- és filmfesztiválok, valamint egyéb nagyszabású események megszervezését támogatta ez idő alatt saját alapokból az RMDSZ, több mint félmillió lej értékben. Mint mondta, a magyar nyelvű folyóiratok normatív támogatása mellett a könyvtári állományok állami támogatással való bővítése is a célok között szerepel (ez utóbbi keretében, várhatóan május-júniusban közel hárommillió lej értékben kapnak könyveket a könyvtárak).
– Emellett pedig továbbra is azon munkálkodunk, hogy a kulturális autonómia intézményi formáit még ebben a kormányzati ciklusban megteremtsük – tette hozzá Kelemen. Az elmúlt húsz év megvalósításaihoz hasonlóan további sikereket kívánt az EMKÉ-nek, és megígérte: a normatív támogatások révén az RMDSZ továbbra is igyekszik hozzájárulni az egyesület működéséhez.
Lakatos Mihály, a magyarországi Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) Határon Túli Magyarok Kulturális Osztályának vezetője beszélt többek között a Márai-programról, amelynek célja az irodalmi művek könyvtárakba való eljuttatása. A program keretében a magyar állam egymilliárd forint értékben vásárol könyveket, amelyeket aztán 640 könyvtár között oszt szét (ebből 48 határon túli, amiből 24 erdélyi könyvtár részesül). Véleménye szerint a Szülőföld Alap általános jogutódjaként működő Bethlen Gábor Alap jelentős segítséget nyújthat a határon túli közművelődés támogatásában. A tavaly lebonyolított irodalmi és filmes karaván mintájára a NEFMI továbbra is fontosnak tartja a Kárpát-medence különböző térségeiben élő magyar művészek kapcsolatteremtését és együttműködését. Lakatos szerint a kultúra ápolása ügyében – a jól képzett szakemberek és a szakmai irányítás mellett – továbbra is nagy szükség van az amatőrök üdeségére és frissességre.
Középpontban az EKE és a dalosszövetség
A világ más tájain élőkhöz hasonlóan az erdélyiek is felismerték a 19. században, hogy „a legújabb technikai vívmányok és a modern politikai berendezkedések nem pótolhatják a természet nyújtotta örömöket”, magyarázta Dezső László, az Erdélyi Kárpát-Egyesület (EKE) elnöke. 1890-ben ennek jegyében küldte az EMKE akkori vezetősége egyhónapos tanulmányútra a Magas-Tátrába Sándor József főtitkárt, a Magyarországi Kárpát-Egyesület létesítményeinek és szervezeti kérdéseinek tanulmányozására. – Nem volt menedékház, üdülőtelep, turistaösvény, pihenőhely vagy kilátótorony, amelyet az erdélyi küldött ne látogatott volna meg. A látottak alapján, valamint a turistalétesítmények szervezésének és működtetésének egyedi jellege miatt Sándor József arra a meggyőződésre jutott, hogy a megalakítandó EKÉ-nek önálló, független egyesületnek kell lennie. Így Sándor Józsefet tekinthetjük az EKE alapítójának – részletezte Dezső László. Az EKE 1891. május 12-én kezdte meg működését, a turistaság népszerűsítését, a természeti értékek óvását és megismertetését, valamint a hagyományok ápolását tűzve ki céljául. Hozzátette: az elődök által kitaposott ösvényen kell járnunk ma is, amikor „az ember hátat fordított a hegyeknek és a domboknak, sőt, még a természet rendjébe is beavatkozott”. Kiderült: a fennállásának 120. évfordulóját ünneplő EKE Sztánán szervezi meg „központi megemlékezését” május 13-a és 15-e között, ennek keretében pedig az egyesület jubileumi kötetét is bemutatják.
Guttmann Mihály a Romániai Magyar Dalosszövetség 90 évét tekintette át. – 1921. november 13-án 30 énekkar küldöttje mondta ki Brassóban a dalosszövetség létrehozásának szükségességét, élére pedig idős Szemlér Ferenc brassói tanárt nevezték ki – részletezte a tiszteletbeli elnök, majd a célokat is vázolta: a magyar dal- és zeneegyesületek országos keretbe tömörítése révén a karének, a dal- és zeneirodalom ápolása, különböző versenyek, karmesteri tanfolyamok, ünnepségek, hangversenyek megszervezése, szaklapok, valamint zeneművek megjelentetése stb. 1930-ban már 130 egyesületet foglalt magába, s ez a szám 1938-ra már elérte a 228-at. A dalosszövetség 1949-ben bekövetkezett megszűnésének és 1994-es újraalakulásának ismertetése mellett Guttmann a zeneoktatás jelenlegi helyzetére is kitért: véleménye szerint ennek terén is elengedhetetlen a megfelelő zenei felkészültség, az a fajta szakértelem, amivel korábban a kántortanítók rendelkeztek. Felhívta ugyanakkor a figyelmet arra is, hogy a dalosszövetség novemberben tartja ünnepi rendezvényét Kolozsváron.
Dáné Tibor Kálmán EMKE-elnök, „felbecsülhetetlen természetvédő és honismereti munkássága elismeréseként” díszoklevelet adományozott az EKÉ-nek, majd a dalosszövetségnek „felbecsülhetetlen értékmentő és dalos kultúrát teremtő munkássága elismeréseként”. A folytatásban sor került az elnökségi beszámolóra: ennek keretében Dáné többek között a pusztinai Magyar Ház rehabilitációs munkálatairól és a farkaslaki Tamási-ház (Ágnes néni háza) sorsáról is szólt. Az elnöki jelentést és a pénzügyi beszámolót egyhangúlag elfogadta a közgyűlés, délután fél 3-tól pedig ünnepélyes keretek között adták át az idei EMKE-díjakat. A kitüntetettek: Székedi Ferenc (Spectator-díj), Szabó Éva (Kacsó András-díj), Szőcsné Gazda Enikő (Bányai János-díj), Dávid Lajos (Kun Kocsárd-díj), Gáspár Attila (Nagy István-díj), Tóth-Páll Miklós (Bánffy Miklós-díj), Veress Albert (Kovács György-díj), Halasi Erzsébet (Poór Lili-díj), Kardos Máriusz Róbert (Tompa Miklós-díj), Feszt László (Szolnay Sándor-díj), Hubbes Éva (Monoki István-díj), Asztalos Lajos (Kőváry László-díj), Székely Tibor (gróf Mikó Imre-díj). Posztumusz tiszteletbeli tagjává fogadta az EMKE Balogh Ferencet, Domokos Gézát, Laskay Sándort és Sárkány Ferencet. Tiszteletbeli tagja lett az egyesületnek Deáky András és Pillich László, díszoklevelet vehetett át Könczey Elemér és Máté András Levente (a díjak és az oklevelek indoklását lapunk április 6-i, szerdai számában közöltük).
FERENCZ ZSOLT 
Szabadság (Kolozsvár)

Magyar alkotmányozás: százötven módosító javaslatot támogat az előterjesztő
Mintegy 150 módosító indítványt támogat az előterjesztő a Fidesz-KDNP alaptörvény-javaslatához érkezettek közül – derül ki a magyar Országgyűlés honlapján elérhető tájékoztatásból. Ezek sorában összesen egy olyan – a független Ivády Gábor által jegyzett, a Nemzeti hitvallás szövegét érintő – módosítás van, amelyet nem kormánypárti képviselő, vagy bizottság nyújtott be.
A Ház hétfőn szavaz a módosító javaslatokról, az új alkotmány elfogadását április 18-ra tervezik.
A kormánypárti képviselők által előterjesztett alaptörvény-javaslat eddigi parlamenti vitája alapján nem állítható teljes bizonyossággal, hogy feltétlenül minden, az előterjesztő által most támogatottként jelzett módosítás megkapja a szükséges kétharmados többséget: a kormánypárti frakciók soraiban, illetve között is vitát váltott ki például a bírák – akik a jelenlegi szabályok szerint 70 éves korukig dolgozhatnak – szolgálati jogviszonyának általános öregségi nyugdíjkorhatárhoz kötése, valamint a vármegye szerepeltetése.
Szavazni a házszabály értelmében csak arról a módosító javaslatról (vagy kapcsolódó módosító javaslatról) kell, amellyel az előterjesztő egyetért, vagy amely egyharmados bizottsági támogatást kapott, vagy amelyet a kijelölt bizottság nyújtott be. Legfeljebb három alkalommal élhet azzal a joggal is egy képviselőcsoport vezetője, hogy kéri, valamely indítványról külön szavazzon a Ház. (Saját javaslatát 10 képviselő támogatásával független képviselő is „kikérheti”.) Azokról a módosító javaslatokról, amelyekkel az előterjesztő egyetért, az Országgyűlés egy szavazással szavaz, de bármely frakcióvezető, továbbá, ha nem a kormány az előterjesztő – az alaptörvény esetében nem az –, akkor a kormány is kérheti, hogy legfeljebb három módosítóról a Ház külön döntsön.
Az alkotmányos rendelkezések részleteit számos területen sarkalatos – azaz a jelenlévő országgyűlési képviselők kétharmadának szavazatához kötött – törvények bontják majd ki; mintegy harminc ilyen lehet. Sarkalatos törvény rendelkezik majd egyebek között a közteherviselés és a nyugdíjrendszer alapvető szabályairól, a családok védelméről, az egyházakról, a pártok működéséről a sajtószabadságról, a választójogról, a képviselők javadalmazásáról és összeférhetetlenségének eseteiről, a parlamenti bizottság előtti megjelenés kötelezettségéről, a nemzeti vagyon védelméről, az Alkotmánybíróságról, a bíróságokról, az ügyészségről, a helyi önkormányzatokról, a számvevőszék, a Költségvetési Tanács, illetve a jegybank működéséről, a magyar állampolgárságra vonatkozó szabályokról, a hazai nemzetiségek jogairól – köztük az Országgyűlés munkájában való részvételükkel.
Az előterjesztő által támogatott javaslatok alapján, nem szerepel majd az alkotmányban például a kiskorúak után járó szavazati jog lehetősége és az a kitétel, hogy az alaptörvény végén feltüntetik az igennel szavazó képviselők nevét.
Benne lehet, hogy Magyarország pénzneme a forint, hogy mindenkinek joga van – törvényben meghatározottak szerint – a személye, illetve a tulajdona ellen intézett jogtalan támadás elhárításához és, hogy tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés szabható ki arra, aki szándékos, erőszakos bűncselekményt követ el. A köztársasági elnök nevezné ki hat évre a Magyar Nemzeti Bank elnöke mellett a jegybank alelnökeit is. Az alapvető jogok biztosa – akit az Országgyűlés a képviselők kétharmadának szavazatával hat évre választ – helyettest nevez ki a jövő nemzedékek érdekeinek, valamint a hazai nemzetiségek jogainak védelmére – rendelkezhet az új alkotmány.
Az előterjesztő az úgynevezett „támogatott sor” alapján azt rögzítené az alkotmányban, hogy az Alkotmánybíróság (Ab) – amely a mostani tizenegyről tizenöt tagúra bővül – az alaptörvénnyel való összhang szempontjából megvizsgálja az elfogadott, de ki nem hirdetett törvényeket; bírói kezdeményezésre felülvizsgálja az egyedi ügyben alkalmazandó jogszabály, alkotmányjogi panasz alapján az egyedi ügyben alkalmazott jogszabály, alkotmányjogi panasz alapján a bírói döntés, a kormány, az országgyűlési képviselők egynegyede, vagy az alapvető jogok biztosa kezdeményezésére a jogszabályok alaptörvénnyel való összhangját; vizsgálja a jogszabályok nemzetközi szerződésbe ütközését. (Korábban, egy bizottsági ülésen még támogatta az előterjesztő, hogy bármely képviselő az Ab-hez fordulhasson, azaz ezzel a joggal ne csak a képviselők egynegyede élhessen.)
Várhatóan szerepel majd az alkotmányban az az alkotmánybírósági hatáskört érintő korlátozás, amely szerint mindaddig, amíg az államadósság mértéke meghaladja a GDP 50 százalékát, az Ab a központi költségvetésről, annak végrehajtásáról, a központi adónemekről, az illetékekről és járulékokról, a vámokról szóló törvények alaptörvénnyel való összhangját kizárólag az élethez és az emberi méltósághoz való joggal, a személyes adatok védelméhez való joggal, a gondolat, a lelkiismeret és a vallás szabadságához való joggal vagy a magyar állampolgársághoz kapcsolódó jogokkal összefüggésben vizsgálhatja felül, és ezek sérelme miatt semmisítheti meg. Az önkormányzat törvényben meghatározott mértékű kölcsönfelvételét vagy más kötelezettségvállalását feltételhez, illetve a kormány hozzájárulásához köthetik.
A költségvetési törvény megalkotására vonatkozó megfogalmazásból kikerülhet az „egy naptári” kifejezés, a szabály úgy szólna, hogy a Ház „minden évre vonatkozóan” alkot törvényt a központi költségvetésről és annak végrehajtásáról. Sarkalatos törvény a választójogot vagy annak teljességét magyarországi lakóhelyhez, a választhatóságot további feltételekhez kötheti.
Az alkotmány címében a „Magyarország Alaptörvénye” után a kihirdetés napja szerepel majd.

Szabadság (Kolozsvár)

Író, kamera és szexualitás
A Korunk Akadémia vendége volt Nádas Péter a kincses városban
Kolozsvárra látogatott Nádas Péter Kossuth-díjas író, az egyik legnépszerűbb, Európa-szerte ismert magyar alkotó. A Korunk Akadémia meghívottjaként válaszolt a házigazda Korunk-főszerkesztő, Balázs Imre József és a közönség kérdéseire, részleteket olvasott fel az Egy családregény vége és a Párhuzamos történetek című regényekből, majd a helyszínen megvásárolható műveit dedikálta.
A beszélgetés egyik fontos témája volt az író műveiben megjelenő szexualitás. Sokan vádolják azzal, hogy nyersen szókimondó szövegeket ír, Nádas szerint viszont az helyénvaló, ha mindenről, az erotikáról is, a maga nyelvén beszél. Hogy ki hogyan viszonyul ehhez, az az egyes szereplőket, illetve olvasókat jellemzi.
A szerelemről való beszéd lehetőségét tovább boncolgatva felvázolta, miért nem nevezhetők a romantika idején szerelmes regényekként íródott alkotások szerelmes regényeknek: „ezek inkább társadalmi-szociális és politikai kérdésekről szólnak, nem pedig a szerelem problémáiról. Shakespeare legnagyobb szerelmi drámájáról is elmondható: családi viszályokról, történelemről, korabeli szokásokról igen, de Rómeó és Júlia szerelméről alig tudunk meg belőle valamit.”
A szerelem igazi problémáiról: megvetettségről, anyanyelvi határokról, eltérő szocializációról, kommunikációs görcsökről, a legbanálisabb mozzanatokról folytatott vitáról, arról, hogyan kell a fogkrémet kinyomni a tubusból, nincs szó. „Ezekről az irodalom hallgat, holott másról sem kellene beszélnie” – jelentette ki az író.
Nádas Péter módszeresen él a hallgatással mint művészi eszközzel. „A hallgatás nyelvét a legnehezebb megtalálni” – vezette be a kérdést Balázs Imre József, a Korunk főszerkesztője. A sikeres próbálkozás viszont tetten érhető a Saját halál című Nádas-műben is, amelynek alapjául az 1993-ban három és fél percre bekövetkezett klinikai halála szolgált. Itt a beszédes betűkkel telerótt oldalak közé be-beékelődik egy vadkörtefa képe. A szerző, aki 1961–63-ban a Nők Lapjának fotóriportere volt, egy éven át mindennap lefényképezte a százhúsz éves fát, s az összegyűlt több ezer fotóból olyanokat válogatott ki, amelyeken látszik a változás, s amelyek bizonyítják: „az idő átmenet, s nincs is semmi más a létezésben, csak átmenet.” A képeknek technikai szerepük is van: „a tekintetnek fontos az üresség, meg kell pihennie, ha a szöveg fárasztja.”
Nádas szerint az irodalomnak nemcsak az olvasó, de az író számára is izgalmasnak kell lennie. A regényíró bevallotta: unja a prózaírás bekezdésekre lebontott kötött angolos szabályait, a linearitást, a konvenciókat, ezért szívesen él a költészet elemeivel.
Az utóbbi időben több költeménnyel is előhozakodott: április 4-én egy szabadságról szóló elbeszélő költeménnyel tisztelgett Budapesten a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia emlékestjén a névadó előtt. Drámaíróként már korábban bemutatkozott, a budapesti Katona József Színházban most a Szirének című drámája van műsoron.
Írói szemléletmódját, valamint létfelfogását a szerző egy Gaál István filmrendezőtől kölcsönvett mondattal összegezte: „Tudnom kell, hová teszem le a kamerát.”
Zsigmond Júlia
Új Magyar Szó (Bukarest)

Maszk és délibáb
Ágoston Hugó
Nemrég egyik politikusunk egy másik politikusunkról azt mondta: sosem viselt álarcot. Az értékelés nagy elismerésnek tekinthető, noha a „szakértők”, beleértve magukat a politikusokat is, feltehetően másképp vélekednek az álarcviselés kérdéséről – ráadásul minden bizonnyal nekik is igazuk van.
Olykor a valóság is álarcot ölt, úgyhogy végképp nem lehet már megkülönböztetni a valót az álvalótól. (Hogy a kaméleon virtuális világról most ne is beszéljünk.) A valóság eme végletes és végzetes elértéktelenedésének körülményei között, annak mintegy visszahatásaként, egyre inkább teret hódít az irracionális, torz világszemlélet, a fogalomzavar, a hibás általánosítás, a felületes ítélet. A múlt hét elkényeztetett példákkal mindezekre nézve.
Magyarországon folyik a rajtaütésszerű alkotmányozás, és a legenyhébb vád, amit fel lehet hozni ellene, az, hogy elsietett és dilettáns, tehát felelőtlen munka. Egy olyan „végtermék” fogja meghatározni szívbéli hazánknak, a magyar állampolgároknak az életét – ne essünk magunk is az elsietett ítélet és felületes általánosítás hibájába: mérvadó, tekintélyes filozófusokat, történészeket idézünk! –, amelyben „a történelmi utalások fogalmilag tisztázatlanok és vitatható tartalmúak”. És amely, tegyük hozzá immár publicista indulattal, délibábos múltba révülésével gyanakvás, kezdetleges jogszemléletével aggodalom, nagyotmondásaival köznevetség tárgyává tesz minket, magyarokat a világban. (Közírói viszonyulást említettünk: képzeljük el, mit szólna ehhez a pártállami alaptörvényhez ma egy Arany János vagy Ady Endre!)
Itthon a valóság elterelése, az álproblémák túllihegése jegyében két miniszterünk is támadások, álságos bírálatok kereszttüzébe került. Persze előre tudni lehetett, hogy a román „nemzeti velő” szempontjából a két legkényesebb tárca az egészségügy és a művelődésügy, többek között az adottságok katasztrofális állapota és a költségvetési támogatások gyalázatosan alacsony volta miatt, ezért is volt példátlanul merész döntés az RMDSZ részéről e tárcák élére magyar politikusokat javasolni, Kelemen Hunor és Cseke Attila részéről elvállalni.
Viszont a nehéz körülmények között dolgozva óriási érdemeket szereztek, megtették azokat a reformlépéseket, amelyeket román miniszterek talán sohasem mertek volna megtenni. Elismerés helyett most populista ízű, a reális gondokkal küszködő szerencsétlen, félrevezetett emberek ösztöneire, méltatlankodására utazó támadások érik őket, olyan esetekből kiindulva, amelyek hamis ok-okozati „következtetéseken” alapulnak, vagy egyszerűen konstruált manőverek. Nagy becsületére legyen mondva a kormányfőnek, hogy egyértelműen kiáll a legreformerebb minisztere mellett! Ilyen sodrásban kis híján elkerülte kommentátori figyelmünket a hír, hogy egy ismert csaló (család)nevet változtatva szépen kisétált az országból. Szerényen felhívjuk ultraperformens bűnüldözőink figyelmét, hogy előfordulhat, a szélhámos még egyszer nevet változtat. A maszk mögött gyakran egy másik maszk van.
Új Magyar Szó (Bukarest)

Rácz Károly: “Elvesztettem egy barátot”
A kézdi polgármester továbbra is állítja, kölcsönkérte azt az összeget, amely a vád szerint a feljelentő cége által több részletben fizetett kenőpénz egy része volt.
Rekordszámú újságíró volt kíváncsi Rácz Károly, Kézdivásárhely polgármesterének kiszabadulása utáni első sajtótájékoztatójára. A kenőpénz elfogadásával vádolt MPP-s politikus szabadlábon védekezhet, mivel azonnali hatállyal megszüntették előzetes letartóztatását. 
„A Brassói Táblabíróság végre hozott egy politikailag nem befolyásolt döntést, és elismerte, hogy azok a szedett-vedett állítások, amelyek az aktacsomókban szerepelnek, nem állják meg a helyüket. Nem hogy a letartóztatásomat meghosszabbítsák, de azonnali hatállyal megszüntették azt” – interpretálta a döntést Rácz. 
Bízik az igazságszolgáltatásban, és hogy fény derül arra, „mindez egy aljas támadás a személyem ellen”, illetve „politikai támadás”. Hogy kik és miért tették ezt, kik állnak a háttérben, az pontosan ki fog derülni – közölte. Rácz úgy véli, az RMDSZ áll a háttérben. „Elvesztettem egy barátot, de rengeteg másikat szereztem helyette” – fogalmazott. Megköszönte azoknak a támogatását, akik kiálltak mellette, és kifejezte reményét, hogy „kiderülnek a tények”. Rengeteg pletyka kering a városban, hogy mi lehetett a feljelentő motivációja – ezeket a polgármester nem kommentálta. „Ez a személy szégyent hozott a városra, és én mindent megteszek, hogy ezt a szégyent lemossuk” – tette hozzá. A tárgyalás részletei minden bizonnyal publikusak lesznek, az összes átirat és részlet elérhető lesz – hívta föl a sajtó figyelmét. 
A polgármester bemutatta a Brassói Táblabíróság április 8-i keltezésű végzését, amely kimondja: visszavonja a Kovászna Megyei Törvényszék által március 12-én hozott, Rácz Károly előzetes letartóztatására vonatkozó döntést, és azonnali hatállyal szabadlábra helyezi a vádlottat. Cáfolta, hogy a várost nem szabad elhagynia. 
A polgármester szerint előzetes letartóztatása alatt az ügyészek nem tudtak több bizonyítékot szerezni ellene, ám tőle megtagadták, hogy a telefonbeszélgetéseinek felvételét felhasználja a saját védelmére bizonyítékként, illetve hogy ártatlanságát igazoló tanúkat hozzon. „Amikor a táblabíróság elemezte a DNA által összeállított aktacsomót – amely végleges, mivel lezárták –, akkor láthatta összességében, hogy nincs alapja annak a vádnak, amit ellenem felhoztak. Emiatt nem kérték, hogy a polgármesteri funkciót ne tölthessem be” - vélte. Kulcsár-Terza József szerint a táblabírósági döntés azt is jelenti, hogy a korábbi, előzetes letartóztatásra vonatkozó Kovászna megyei bírósági döntés nem volt törvényes. „Azt majd az igazságszolgáltatás eldönti, bűncselekmény-e, ha valaki kölcsönkér egy olyan személytől, akivel a polgármesteri hivatalnak szerződése van. De a letartóztatás törvénytelen volt” – vélte. Szerinte példátlan, hogy a védelem bizonyítékait nem fogadta el az ügyészség – „de a pénteki döntéssel igazság lett, a továbbiakat meglátjuk”. 
Arra az újságírói kérdésre, milyen hatással lesz az MPP-re a per, visszakaphatja-e országos alelnöki tisztségét Rácz Károly, az illetékesek kitérő választ adtak. E témáról a szerdai elnökségi ülésen, Kézdivásárhelyen tárgyalnak majd az MPP vezetői. „Ez a hercehurca véleményem szerint mindenképpen publicitást adott a pártnak” – vélte Rácz. A jövő évi helyhatósági választáson egyes sajtóinformációk szerint az MPP ismét indítani szándékozik Ráczot. A polgármester leszögezte, számára fontosabb az ártatlanságát bizonyítani, mint hogy azon aggódjon, milyen lesz a politikai megítélése; még nem döntötte el, indulna-e a polgármesteri tisztségért. Az MPP politikusai cáfolták, hogy nézeteltérés lett volna a pártban Rácz ügyével kapcsolatban. Lukács László, a kézdivásárhelyi MPP elnöke a tagság nevében kifejezte reményét, hogy a polgármester tisztázni tudja ártatlanságát, és rágalomnak nevezte, hogy ők nem álltak volna ki Rácz mellett. Rácz megosztott néhány részletet ügye előzményeiről is. Saját bevallása szerint megválasztása után folyamatosan próbálták meggyőzni az RMDSZ-be való átállásról, „baráti javaslatokat”, majd tavaly-tavalyelőtt fenyegetéseket is kapott, hogy családostól költözzön el a városból. Mivel nem hátrált meg, ezért folyamodhatott az ellenség a lejáratás módszeréhez – vélte. 
Hogyan történt a „tettenérés”? „Egy nehéz helyzetben lévő vállalkozást próbáltam segíteni – válságban vagyunk. Egy baráttól kértem kölcsön egy összeget. Ő ezt az alkalmat csapdának használta fel, amelyet jól kitervelt, és előzetesen megegyezett a DNA-val. Ahogy ő kilépett az ajtón, be is rohantak, kérdezték, kaptam pénzt? Mondtam, igen. Kitől, milyen címen? Mondtam, kölcsönbe. Mennyit? Ennyit. Azzal vittek is.” A feljelentő Rácz szerint úgy próbált még ellene tanúkat szerezni, hogy körbetelefonálta azokat a cégeket, amelyeknek a polgármesteri hivatallal szerződésük volt, és kitálalta, hogy ő ennyi és ennyi pénzt adott a polgármesternek – eközben a telefonja le volt hallgatva. Ám egyetlenegy személy sem került, aki tanúsította volna, hogy ő is adott csúszópénzt a polgármesternek. „Az egész vádirat ennek az egy személynek a nyilatkozatain alapszik” – szögezte le Rácz.
„Olyan emberben bíztam meg, akiben nem kellett volna” – mondta. Rácz, mint elmondta, korábban is kért kölcsön más személyektől, ám ettől az illetőtől akkor kért először. (Mint ismeretes, a DNA-nak összesen tíz ilyen korrupciós esetről van tudomása, ugyanaz – a polgármesteri hivatallal sóder és kavics beszállítására szerződött – cég fizetett összesen 51 ezer lejt Rácznak a DNA szerint.) A polgármester azt mondta, a feljelentő cége 2009-ben 420 millió régi lejjel támogatta a városnapok megszervezését, 2010-ben pedig újabb 200 millióra tett felajánlást – ám sokáig nem tettek eleget a szponzorszerződésnek. Idén februárban 3000 lejt törlesztett ebből az illető, de nem utalta, hanem a polgármester elmondása szerint készpénzben adta oda neki, amit rendhagyó módon azért fogadott el, mert örült, hogy egyáltalán van „valamiféle előrelépés” az ügyben, hiszen közben a helyi tanács sürgette a városnapok elszámolásával kapcsolatban. Azt az összeget természetesen másnap be is vitte a könyvelőségre – tette hozzá Rácz. 
B. D. T.
Transindex.ro

Kelemen: az EMNT elszámoltatási felszólítása pofoncsapás!
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács az utóbbi öt évben elköltött közpénzek elszámolására szólította fel az RMDSZ-t. A Duna Televízió vasárnap esti Heti Hírmondó műsorában Kelemen Hunor RMDSZ-elnök beszélt az utóbbi időszak magyar-magyar politikai fejleményeiről. Az RMDSZ elnöke elmondta, hogy levelet írt Orbán Viktornak, amelyben egy találkozót kezdeményez a magyar miniszterelnökkel, a Kereszténydemokrata Néppárttal pedig még a tavasz folyamán sor kerül a kétoldalú találkozóra.
Kelemen szerint igencsak sűrű programja miatt áprilisban már nem kerülhet sor az EMNT vezetőségével való megbeszélésre. A másik ok, amiért az elnök egyelőre nem óhajt találkozni Tőkés Lászlóval, az éppen az utóbbi időben a részükről kapott pofonoknak tulajdonítható. Ilyen pofonként értékelte például az EMNT elszámoltatási igényét is. Azt mondta, az EMNT nincs azon a morális piedesztálon, hogy bárkit is elszámoltatásra szólíthatna fel.
- Mi minden egyes alkalommal elszámoltunk, a Hivatalos Közlönyben minden egyes elszámolásunk megjelent. A nyilvánosságra szánt pénzeknek több mint 60 százalékát nyilvános pályázaton hirdetjük meg, osztjuk szét – válaszolta Száva Enikő kérdésére az RMDSZ elnöke. Ezekhez az elszámolásokhoz bárki hozzáfér, tette hozzá Kelemen. Duna Tv, Heti Hírmondó
Erdély.ma

Emléktábla Nagyszalontán Tisza Istvánnak 
A Nagyszalontai Református Egyházközség emléktáblát állított gróf Tisza Istvánnak (1861–1918) a templomban. Vasárnap délelőtt a ceremóniát istentisztelet előzte meg, amelyen Gellért Gyula diószegi lelkész, volt érmelléki esperes hirdetett igét Pál apostolnak Timóteushoz írott levele 5-ik részének 14. versét idézve: „Akarom tehát, hogy a fiatalabbak férjhez menjenek, gyermekeket szüljenek”
Az ige első üzenete így hangzik: akarom. Isten azt akarja, hogy mi itt a földön boldogan éljünk, sokasodjunk. A második akarata, hogy a magyar nemzet el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Az igehirdető példaképül gróf Tisza Istvánt állította, aki önfeláldozóan a magyarok megmaradásáért rendületlenül kiállt. Tisza szerette népét, nemzetét, hazáját. Féltette, óvta a pusztulástól. Emiatt kellett mártírhalált halnia.
Ünnepi gondolataiban Fábián Gyula, a Trianoni Szemle folyóirat szerkesztőbizottságának elnöke Tisza István méltatásaképpen kifejtette: a grófot igaztalanul az első világháború kirobbantásával vádolták, holott éppen az ellenkezője történt. Tisza nem a nemzet pusztulását akarta, hanem éppen a gyarapodásáért szállt síkra; a valóságban az ő gondolatainak célja: iskolát, kórházat, vasutat építeni; a mezőgazdaság fellendítését tűzte zászlajára, a földművesek életszínvonalának emelését. Tragikus sors jutott neki egy tragikus történelmi momentumban.
A nagyszalontai egyházközség fiataljai szavalatokkal és zeneszámaikkal tették ünnepélyessé a megemlékezést, melynek közepette Berke Sándorné hitoktató „ne áltassuk magunkat” jelszóval tolmácsolta figyelemreméltó gondolatait: nézzünk széjjel az ifjúság köreiben, a helytelen nevelésnek betudhatóan a házasulandó felek csupán egy gyermeket terveznek. Ne áltassuk magunkat: hiába vagyunk templomban, ha Istentől távol vagyunk. Ne áltassuk magunkat, a magyar nép fogyóban, pusztulóban. Hamis felfogásunkkal nézzünk szembe, számolnunk kell pusztulásunk következményeivel. A Himnusz eléneklése után a templomnak a harangláb alatti részében leleplezték Tisza István emléktábláját, majd megkoszorúzták azt. Díszőrséget álltak Bondár Zsolt, Késmárki Árpád József és Benczik Sándor, a helybeli Bocskai hagyományőrző csapat tagjai.
Sára Péter, Reggeli Újság
A NAGYSZALONTAI EGYHÁZMEGYE GONDNOKA 
Dr. szegedi és borosjenői gróf Tisza István 1861. április 22-én született Budapesten, a magyar történelem egyik legnagyobb formátumú politikusa, a Magyar Királyság 20. miniszterelnöke 1913. június 10. és 1917. június 15. között állt a magyar kormány élén két ciklusban. A Magyar Tudományos Akadémia tagja volt. Apja Tisza Kálmán, aki 1875-1890 között szintén Magyarország miniszterelnöke, anyja gróf Degenfeld Schomburg Ilona. A debreceni református gimnáziumban érettségizett, Berlinben és Heidelbergben jogi és közgazdasági tanulmányokat folytatott sikerrel, Budapesten az államtudományok doktorává avattatták. Egyetemi tanulmányai után katonai szolgálatot teljesített. Már fiatalon nagy műveltségre tett szert. 1882-ben hazaköltözött a geszti családi kastélyba, apja kérésére átvette a csegődi és kocsordi családi birtokok vezetését.
1883-ban feleségül vette unokatestvérét, Tisza Ilonát, házasságukból két gyerek született. Geszti birtokosként mintagazdálkodást folytatott, szociális érzékenységgel modernizált és igazgatott, példamutató keresztyéni életet élt, mélyen vallásos ember volt. Haláláig a geszti egyházközségnek volt tagja és presbitere, anyagi támogatója, de elvállalta a kocsordi (Szatmár megye) egyházközség főgondnoki tisztségét is. Az 1883. március 29-i nagyszalontai egyházmegyei közgyűlésen megválasztották aljegyzőnek, illetve tanácsbírónak. 1902-ben, édesapja halálának évében megválasztották a nagyszalontai egyházmegye gondnokává, e tisztséget még akkor is megtartotta, mikor a Dunántúli Egyházkerület főgondnoka lett. Mint Nagyszalontáról küldött egyházmegyei képviselő, részt vett a Tiszántúli Egyházkerület ügyeiben is.
Tisza István barátai lelkére kötötte: „Ha falun lakhattok, járjátok be időként az egész községet, menjetek be minden szegény ember házába, hallgassátok meg a gondokkal küzdők panaszait. Iparkodjatok segíteni. Majd meglátjátok, mire körutatok véget ér mennyire jobban lettetek, mert szégyellni fogjátok, minő csekélységek miatt voltatok elégedetlenek, amikor a falusi magyar ember igazi nagy csapásokat is zúgolódás nélkül visel el. Lehetőleg fokozzuk a falusi, saját gazdaságukban élő, anyagilag, erkölcsileg független erőteljes magyar családok számát. Nekünk a magyar parasztság marad, a világ legkülönb népe és az alföldi naplemente, a természeti szépségek koronája.”
Tiszát 1918. október 31-én budapesti lakásán gyilkolták meg felbérelt vörös katonák, vélhetően politikai vetélytársa, a rossz emlékű Károlyi Mihály, Magyarország egyik szétverője felbujtására.
Erdély.ma

Határon átívelő kezdeményezések műhelye
A Kárpát-medencében tevékenykedő civil szervezetek rendkívül hasznos térségfejlesztési műhelyére és tapasztalatcseréjére került sor múlt hét végén a kárpátaljai Antalócon, a budapesti székhelyű Határon Átnyúló Kezdeményezések Közép-európai Segítő Szolgálata (CESCI) szervezésében. Maros megyét a Pro Ruris, a Pro Provincia, az EMKE és a Pro Traditio egyesületek képviselték. A munkálatokat dr. Ocskay Gyula, a CESCI főtitkára vezette.
Határtalanul – 20-25.000 magyarországi diák látogat határon túlra
A konferencia résztvevőit Magyarország kárpátaljai főkonzulja köszöntötte, majd Ocskay Gyula főtitkár elmondta, hogy bár szervezetük a közép-európai ügyek előmozdításáért felel, a Kárpát-medence térségének fejlődését kiemelten magyar ügyként kezelik, hiszen ezt a „térképet” egyazon kultúra alakította. – E műhely keretében próbáltuk összegyűjteni a Kárpát-medence térségeiben okosan gondolkodókat, mert érdemes hálózatot kialakítanunk, hogy egymástól tanuljunk, hogy közös projekteket és ezáltal fejlődést generáljunk – mondta a főtitkár.
Ulicsák Szilárd, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium miniszteri biztosa a magyar kormány 1990 utáni támogatási és fejlesztési politikájáról beszélt. Elmondta, hogy Magyarország sok év után „felfedezte” az elszakadt nemzetrészeket, az elszakadt országrészeken kialakult súlyos problémákat. Ezért olyan alapítványokat hozott létre, amelyek kiemelten a magyar oktatást támogatták, így jöhetett létre a Sapientia EMTE és a Selye János Egyetem. 2004-ben a nagy rendszerek „megtörtek”, és bukás következett be a magyar–magyar kapcsolatokban. A támogatásokat pedig stratégia nélkül „átpolitizálták”. Most egységes rendszerben gondolkodnak, ezt hivatott szolgálni a Bethlen Gábor Alap, melynek forrásaiból 20-30% kerül a határon túlra. Fő cél az oktatás-nevelés támogatása óvodától egyetemig, kiemelten a határon túli magyar egyetemek támogatása és a Határtalanul program, amely révén magyarországi diákoknak határon túli tanulmányi kirándulásokat szerveznek. Ezt a programot az Apáczai Közalapítvány kezdte, tavaly 6000 diákot utaztattak, és rendkívül pozitív visszajelzéseket kaptak. Idén 20-25.000 diák fog utazni. Ádám János Imre, a Nemzetgazdasági Minisztérium referense a Kárpát-medencei gazdasági térség programjáról, dr. Baranyai András az EU határain átívelő területi együttműködési programokról, Kajner Péter, a Vidékfejlesztési Minisztérium főosztályvezető-helyettese a helyi termékek piacra jutásának lehetőségeiről beszélt.
Továbblép a Székelyföldi legendárium
A Kárpát-medencéből összesereglett civilek több jól működő szervezettel és modellel ismerkedhettek meg, mint például az oszkói Hegypásztor Kör, a szabadkai Tudományi Társaság, amely a falusi vendéglátás lehetőségeit ismertette, az Ipoly menti Kulturális és Turisztikai Társulással, illetve az ipolyszalkai élő tájház történetével, továbbá az Ormánsági Alapítvánnyal és az itt élő emberek gondjaival. A székelyudvarhelyi Civitas Alapítvány a hagyományos székely gyümölcsösök újratelepítési és gyümölcsfeldolgozási projektjét mutatta be. Nagy sikere volt a Székelyföldi legendáriumnak, melyet Drakula ellenében gondoltak ki, azért, hogy a székely gyerekek saját monda- és legendakincsük világában „nőjenek” fel. Az eddig feldolgozott 140 legendából könyv és rajzfilm is készül. A projektet, amely turisztikai elképzelésekkel is társul, Fazakas Szabolcs, a Konnertfilm producere ismertette.
– Tervünk, hogy átlépjük a Székelyföld határait és a legendáriumot kiterjesszük az egész Kárpát-medencére – mondta a projekt ötletgazdája.
A konferencia résztvevői a szerednyei borpincében ismerkedhettek meg a vidék híres boraival.
Mezey Sarolta, Népújság; Erdély.ma

Új tervek, új vezető a Partiumi Magyar Művelődési Céhben 
A magyar költészet napja volt az egyik témája annak a tegnapi sajtótájékoztatónak, amelyet Tőkés László, az EP alelnöke, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke tartott nagyváradi irodájában. Verses gondolatokkal indította a tájékoztatót, röviden beszélt József Attila költészetéről, s rámutatott arra a sajnálatos jelenségre, amelyet mai napig éltetnek egyes magyarországi és romániai magyar szocialista és balliberális pártok vezéralakjai, amikor József Attilát proletár, baloldali költőnek állítják be. A magyar költészet napján fel kell hívni a közvélemény figyelmét arra, hogy kulturális örökségünk kincseit senki ne sajátítsa ki, ne állítson ezekről valótlanságot. Az EP alelnöke elmondta, március végén Schmitt Pál magyar államelnökkel megállapodtak abban, hogy az UNESCO Világörökség, valamint az Európai Kulturális Örökség mintájára kezdeményezik a aq Programjának beindítását, amely olyan kiemelt jelentőségű történelmi és kulturális helyszíneket foglalna magába, ahová minden magyar embernek illő volna ellátogatni életében legalább egyszer.
Tőkés közölte azt is, hogy március elsejétől a Pro Universitate Partium Alapítvány kuratóriuma új igazgatót nevezett ki az alapítvány által működtetett Partiumi Magyar Művelődési Céh (PMMC) élére, Mostis Gergőt, a Partiumi Keresztény Egyetem volt hallgatóját és szóvivőjét, aki az elmúlt években tanúbizonyságot tett szervezői rátermettségről. A PMMC volt igazgatójának, Barabás Zoltánnak megköszönték több esztendeig tartó munkáját, ő a következőkben új posztot fog betölteni. Az új igazgató is szót kapott, s röviden ismertette azokat a terveket, amelyeket a jövőben meg szeretne valósítani. Kiemelte azt, hogy meglátása szerint a váradi és talán egész erdélyi magyar kulturális életünk azért laposodott el az elmúlt két évtized alatt, mert sokan a kulturális rendezvényeket egyszerűen a politika eszközévé degradálták. Márpedig ezt nem szabad és nem is lehet megengedni egyetlen politikai vonulatnak sem, sommázott Mostis, hozzáfűzve, azon lesz, hogy a PMMC rendezvényein a kultúra kultúra maradjon, nem pedig a politikusok felvonulási terepe.
Azt is megtudtuk, hogy a Partiumi Magyar Művelődési Céh és a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság közösen útjára indítja az Élő Partium elnevezésű honismereti és kulturális turisztikai programot. Ennek célja, hogy felelevenítsék és a köztudatba visszaemeljék a hosszú évtizedekig feledésre kárhoztatott Partiumot.
A sajtótájékoztató után Tőkés László is részt vett azon a koszorúzáson, amire csak a sajtó volt hivatalos. A magyar költészet napja alkalmából József Attila szobránál tisztelgett több magyar szervezet képviselője: János Szatmári Szabolcs, a Partiumi Keresztény Egyetem rektora, Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke, Hermán M. János előadó-tanácsos; Mostis Gergő, a PMMC új igazgatója, illetve az EMNT bihari szervezete részéről Török Sándor megyei elnök és Nagy József Barna ügyvezető elnök. Az Erdélyi Magyar Ifjak váradi szervezetét Csomortányi István elnökségi tag képviselte.
Szőke Mária, Reggeli Újság
Erdély.ma

Kételyek a kettős állampolgárság körül – Beszélgetés Annával
Két erdélyi ismerős találkozik az utcán. A szokásos szervusz − hogy vagy üdvözlési formula után rögtön rátérnek valami „emelkedettebb” társalgási témára. Közéleti események. Mert az számít igazán tájékozott embernek, aki ért a politikához és a futballhoz – mondják. Eddig a gazdasági problémák voltak napirenden, elbocsátások, fizetéscsökkentés stb. Ezek most már nem nyerő témák, az emberek rájöttek hiába a sok sóhaj, gyomrot tönkretevő aggodalom, mert a helyzet nem látszik javulni, sőt ha tovább űzzük az idegeinkkel ezt a játékot, a jelenlegi egészségügyi törvény alapján lehet már az sem lesz ahol emberformájúvá pofozzanak.
A politikai témák derűsebb társalgási terület. Egyrészt függetlenebbek a hétköznapi embertől, maximum egy-egy következményét viselhetjük a gombamódra szaporodó törvényeknek, melyekért a kormány felelősséget vállalt. Hosszú időn keresztül a közvéleményben a két kedvelt téma: A Mátyás szobor újraavatása és a kettős állampolgárság. Most, hogy Mátyás király legitim módon ül a lován, a magyar állampolgárság maradt a közvélemény napirendjén.
A minap Annával találkoztam a megszokott kávézónkban. Mindketten szeretjük ezt a helyet, kellemes a hangulat és még a tejszínhabot sem spórolják ki az ember kávéjából. Ahogy újabban a „társalgási etikett” előírja mi is szóbahoztuk a kettős állampolgárságot. Igaz ugyan, hogy a tél folyamán beszélgettünk már erről, de azóta egy-két dolog mást fényt kapott vagy jobban mondva megváltozott az emberekben az ügy kapcsán. A szinte már misztikusnak mondható öröm, hogy az anyaország hivatalosan is gyermekeivé fogad, sokakban kezd elmúlni. A visszahonosítással járó bürokrácia elhalványítja a glóriát az ügy magasztos voltáról. Erre pedig ráerősítenek az állampolgárság következményeivel járó kételyek, valamint azok a visszaélések és igazságtalanságok, amelyeket a román nemzetiségűek követnek el a kettősállampolgárság elnyerése érdekében.
Anna közvetve érintve van ebben a állampolgársági „bizniszben”. Rokonságának nagyrésze már rég kivándorolt Magyarországra, az egyik fia román nemzetiségű feleségével Nagy-Britanniában él, másik két fia pedig olyan munkakörben dolgozik, ahol románok is vannak. Beszélgetésünk során szóba kerültek az állampolgárság igénylésének nehézségei, az eljárás időtartamát meghosszabító adminisztráció, ugyanakkor szót ejtettünk arról is, hogy az erdélyi ember milyen megfontolásból akar magyar állampolgárságot szerezni. A felidézett történetek alapján két olyan embertípust különíthetünk el, akiknek attitűdje nem hagyja szó nélkül a közvéleményt.
Az egyik ilyen kategória:
Az az erdélyi magyar, aki fél magyar állampolgár lenni Romániában
Ismerősök között gyakran találkozni olyanokkal, akik abból a megfontolásból nem szeretnének állampolgárságot igényelni, mert ebből később bajuk származhat. Ezek az emberek többnyire felemás nemzetiségű környezetben élnek és az évek során az iskolában vagy a munkahelyükön hátrányos megkülönböztetésben volt részük a magyarságuk miatt. Ők azok, akik a hazai aktuális politikai instabilitást látva úgy döntenek, hogy nem igénylik a kettős állampolgárságot. Annak ellenére, hogy XXI. században – mondják – a demokrácia, az emberi jogok, meg törvény előtti egyenlőség fontos politikai elvek, az emberekben még mindig élnek a Ceausescu-diktatúra emlékei. Ugyanakkor Románia alkotmánya kimondja, hogy bizonyos funkciókat kizárólag román állampolgárságú személyek tölthetnek be.
A másik kategória pedig:
Az a román, aki magyar állampolgár akar lenni
Egy közelmúltban történt szociológiai felmérés szerint a románok több mint fele nem nézi jó szemmel a visszahonosítást. Ennek ellenére vannak olyan román nemzetiségű polgárok, akik magyar felmenőikre hivatkozva mindent elkövetnek azért, hogy kettős állampolgárok legyek. Számos olyan esetről hallani, hogy román nemzetiségű emberek nyelvleckék árán is bizonyítják a magyar konzulátuson hogy nyelvtudásuk nemcsak a „koszonom” –ig és a „jonapot”-ig terjed, hanem nagy érdeklődéssel olvassák, akár a magyar irodalom klasszikusait is. Annak ellenére, hogy a magyar kultúrában való jártasságuk csupán annyi, amennyit egy Magyarországot promováló videóklipből meg lehet tudni, magyarok szeretnének lenni, mert magyarnak lenni jó dolog: vízum nélkül lehet utazni külföldre, valamint számos olyan kedvezményben lehet részesülni, ami megkönnyíti egy nyugati országban a boldogulást.
Kérdés, hogy hogyan vélekedjünk erről a két „magyar” kategóriáról. Feltevődik ugyanakkor az is, hogy az ezekhez hasonló esetek nem teszik túl hétköznapivá az egész magyar állampolgárságot? Mert ugyebár a Magyarországhoz való tartozás a határoknélküliséget, az egységes magyar nemzetet jelentette. Vajon megmarad-e ez az eszmeiség azután is hogy magyar állampolgárok lettük, vagy Magyarország számunkra ledegradálódik a Duna kavicsra, a Túrórudira vagy pedig a külföldre való kijutás lehetőségére.
D.Sz. 
Erdély.ma

Rácz Károly: kést döftek a hátamba
Rácz Károly szerint egyértelmű, hogy letartóztatásának hátterében politikai játszma áll, úgy véli, az RMDSZ áll az ügy mögött. A csúszópénz elfogadása miatt március 12-én letartóztatott, a hétvégén szabadlábra helyezett kézdivásárhelyi polgármester tegnap sajtótájékoztató keretében jelentette ki: bár György Ervin prefektus szerint visszakaphatja a polgármesteri jogkörét, még nem tudja, hogy a továbbiakban ellátja-e a városvezetői teendőket.
Elmondta továbbá, a sepsiszentgyörgyi törvényszéken méltatlanul bántak vele, és úgy véli, politikai nyomásgyakorlás hatására megtagadták, hogy a rögzített telefonbeszélgetéseit saját védelmére felhasználja, továbbá hogy beidézhesse az őt igazoló tanúkat. A brassói ítélőszék azonban Rácz szerint politikamentes döntést hozott, amikor pénteken azonnali hatállyal szabadlábra helyezte. Mint ismeretes, az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) által összeállított vádirat szerint a Magyar Polgári Párt (MPP) színeit képviselő Rácz tavaly februárban kenőpénzt kért egy vállalkozótól annak érdekében, hogy városvezetőként egyengesse a vállalkozó és a városháza között kötött szerződés zökkenőmentes lebonyolítását. A három évre szóló szerződés szerint Áda József vállalkozó sódert kellett hogy szállítson a városnak, áfa nélküli értéke pedig 2,12 millió lejre rúgott. Rácznak a folyamatos megrendeléseket, illetve a rendszeres kifizetéseket kellett volna biztosítania. A városvezető tavaly április és október, illetve ez év februárjában és márciusában öszszesen 51 ezer lejt kapott az őt utólag feljelentő vállalkozótól.
Rácz tegnapi sajtótájékoztatóján elmondta, az összeget kölcsönkérte az őt feljelentő üzletembertől. „Elveszítettem egy barátot, aki tőrt döfött a hátamba” – fogalmazott az elöljáró. Mint mondta, a városban több híresztelés is szárnyra kapott, miszerint Áda Józsefet adócsalás gyanújával vizsgálják, s a vállalkozó az RMDSZ segítségével próbált újabb szerződésekhez jutni, ezeket az információkat azonban egyelőre sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudja.
Kulcsár Terza József, az MPP Kovászna megyei elnöke szerint az igazságszolgáltatás arról kell hogy döntsön, hogy bűncselekménynek minősül-e, ha a polgármester kölcsönkér attól, akivel az önkormányzat szerződéses viszonyban áll. Elmondta ugyanakkor, hogy holnap Kézdivásárhelyen kerül sor a polgári párt országos elnökségi ülésére, ahol megtárgyalják, hogy Rácz Károly visszakapja-e az országos alelnöki tisztséget, amelyből azért kérte a felfüggesztését, mert amíg őrizetben volt, nem tudta feladatait ellátni. Rácz Károly ügyének első tárgyalására április 18-án kerül sor a sepsiszentgyörgyi törvényszéken.
Krónika (Kolozsvár)