Búcsút vesz olvasóitól a Keresztalja katolikus hetilap
Vasárnap vehetik meg az olvasók utoljára a Keresztalja című római katolikus hetilapot, amely ötvennyolc lapszám után kénytelen egyelőre meghatározatlan időre lehúzni a rolót. Mint a búcsút bejelentő cikkében Lukács János István főszerkesztő elmondja, a Keresztalja kiadója egy magánemberek által létrehozott nonprofit civil szervezet, a Pax et Bonum Egyesület, amely kizárólag saját forrásaiból és adományokból működött.
„El kell fogadnunk, hogy a jelenlegi gazdasági helyzetben a támogatók lehetőségei végesek, és a Keresztalja finanszírozása egyre nehezebb feladat elé állította őket” – mutat rá főszerkesztő, hozzátéve, ilyen körülmények között nem lehet tovább finanszírozni a lap megjelenését. A lap szerkesztői azonban még reménykednek a folytatásban, és csak szünetnek tekintik a mostani időszakot. A Keresztalja megmaradása érdekében sokat tehet a Gyulafehérvári Római Katolikus Egyházmegye, azaz az általa működtetett, az erdélyi katolikus lap- és könyvkiadásért felelős Verbum Keresztény Kulturális Egyesület.
A Keresztaljások ugyanis még január 24-én, az újságírók védőszentje, Szalézi Szent Ferenc napján adták át az egyesület képviselőinek javaslatukat, hogy közös kiadási koncepció alapján, közös költségvetésből működtessék tovább a lapot, illetve felvetették az ennél szorosabb együttműködés lehetőségét is. Erre azonban máig nem érkezett válasz. „Mi dolgozni szeretnénk, folytatni a megkezdett munkát. Szeretnénk minél hamarabb újrarendezni a sorokat, számot vetni a lehetőségeinkkel, és amennyiben egy mód van rá, újra megjelentetjük az újságot” – fogalmaznak a Keresztaljások. Elmondásuk szerint szóba jöhet ugyanakkor egy katolikus hírportál beindítása is, amelynek működtetési költségei lényegesen alacsonyabbak a lapkiadásnál.
Krónika (Kolozsvár)

Ismét halasztott népszámlálási eredmények
Az Országos Statisztikai Intézet ismét elhalasztotta a tavalyi népszámlálás előzetes eredményeinek közzétételét, miután május 23-áról egyszer már kitolták május 31-re az időpontot. A 23-i halasztás okaként a hivatal azt közölte, hogy nem tudott ülésezni a népszámlálás lebonyolítására és eredményeinek jóváhagyására hivatott bizottság. Tegnap nem közölt újabb dátumot, így nem lehet tudni, hogy pontosan mikor teszik közzé az előzetes eredményeket.
Az intézetnek most részletesebben kellene ismertetnie a február elején közzétett első adatokat, amikor kiderült, hogy 1 millió 238 ezer magyar él Romániában, akik a lakosság 6,5 százalékát teszik ki. Románia lakosságának száma 19 millióra csökkent a korábbi 21,6 millióról. A cenzus ideje alatt számos rendellenesség történt, így nagyon magas például azoknak az aránya, akik nem nyilatkoztak nemzetiségi hovatartozásukról. A statisztikai intézet vezetőjének téves, és menet közben kijavított utasítására sok helyen nem kérdeztek rá a lakosok etnikai és felekezeti hovatartozá­sára. Szabadság (Kolozsvár)

Szabadság és felelősség
„A mikor már semmire sem számíthatunk, mindenre kell számítanunk!”
Jules Renard francia író békebeli, magvas gondolata száz-egynéhány esztendős, mégis jól jellemzi képlékeny demokráciánk szavatosságát. Az áthallás az erdélyi magyarság számára nagyon is egyértelművé válhatott az elmúlt hetekben, hónapokban, amikor egy sor, a közösség számára fontos ügyben a kiteljesedés helyett a visszaszorulás és a „megleckéztetés” jelei mutatkoztak meg. (Azt mondják a jövőbe látók, hogy ez még csak a kezdet. Ne legyen igazuk!) Kérdés persze, hogy a hétköznapok nyavalyáiba, megélhetési gondjaiba temetkező kisebbségi magyar ingerküszö­bét mindezekből mi és mennyire is érte el.
A Renard-i gondolat arra mindenképpen jó, hogy rádöbbentsen, hová jutottunk, hol is találjuk éppen magunkat. Akit érdekelt a délvidéki vagy felvidéki magyar közösségek, a szerb és a szlovák politika útvesztőiben taktikázó kisebbségi érdekképviseletek sorsa, nemrégiben még viszonylagos nyugalommal gondolhatott arra, hogy az ő történetük mégsem egészen a mi történetünk, az ő tanulságaik nem egészen a mi tanulságaink, az ő helyi színezetű békáikat pedig nem nekünk kell majd lenyelni keresztben. (És persze, hogy nem: hisz fuldokolhatunk a mieinktől!) Jelentem: tévedtünk! Sokkal nagyobb a hasonlóság Szabadka és Marosvásárhely, netán Szlovákia nemzetiségi szempontból már zanzásított önkormányzati egységei és a nálunk megálmodott (vissza)fejlesztési régiók között, mint azt gondolnánk! A népszámlálás meg itt is, ott is, amott is ugyanazt a vészesen fogyást és lemorzsolódást mutatja.
Képlékeny demokráciát említettem, amelyben – képletes szavakkal élve – divatos lett a pálfordulás. Nem, ez így nem fedi a valóságot: Saulusból a saját és mindannyiunk javára lett Paulus, egyszer és mindenkorra. Nálunk, a „Nép Háza” táján inkább a szélkakasjárás jelzi, mikor milyen irányt vesz a nagy nemzeti zűrzavar, amelyben mindennek van ára, de semmi sem drága. Á lá Caragiale! (És most gyorsan kérjünk bocsánatot a templomok toronygombjain táncoló szélkakasainktól: derekabb jószágok ők, mert ingyen és bérmentve, semleges jószándékkal mutatják, honnan is fúj és hová!)
Képlékeny időkben márpedig létkérdés értékeink védelme, létkérdés az értük vállalt, cselekvő felelősség. A gazda bekeríti házát – mondaná Babits: bekeríti törvénnyel és joggal, a közösség megtartó és megújhodó erejével, hatékony munkával, éber nyugalommal. Ezzel állít jelet, hogy megvan, itt van és joga van a maga módján lenni!
„Amikor már semmire sem számíthatunk, mindenre kell számítanunk!”
A hosszúra nyújtott mézesmadzagok, a Kánaán ígéretével és összes javaival gazdagon rakott kortesbeszédek idején egy-egy hasonlóan tömör és nyers aforizma bizonyára jobban elgondolkodtat minden retorikai mesterfogásnál. Márpedig most ideje van a józan, indulatoktól mentes gondolkodásnak, hogy felmérjük esetleges (már-már esedékes) veszteségeinket, erőforrásainkkal pedig azonmód, a lehető leghatékonyabban gazdálkodhassunk.
Részt vállalni „a köz életében” – felelősség. Választani – és választhatónak lenni – szintén felelősség! Mi több: a szabadság egyik megnyilvánulási formája, mellyel nem élni paradox módon már nem a szabadság ismérve, csak a felelősség hiányáé.
„Amikor már semmire sem számíthatunk, mindenre kell számítanunk!”
Mindig egymásért, sohasem a másik ellenében!
LACZKÓ VASS RÓBERT. Szabadság (Kolozsvár)

Visszakerült a többnyelvű óriásplakát
Beismerte tévedését a szászfenesi polgármester: tegnap délelőtt rövid tárgyalást követően jóvátette hibáját, és a tegnapelőtt kihelyezett háromnyelvű helységnév-, valamint négynyelvű üdvözlőtábla visszakerült arra az acélszerkezetre, amelyről korábban leszereltette.
Emberemlékezet óta nem volt arra példa Kolozs megyében, hogy az illetékes hatóságok beismerjék tévedésüket – áll az Erdélyi Magyar Néppárt sajtóközleményé­ben –, jelen esetben azt, hogy a helyi önkormányzat jogtalanul tulajdonította el az Erdélyi Magyar Néppárt kolozsvári szervezete által kihelyezett többnyelvű óriásplakátot. Egyébként a tény, hogy a szászfenesi polgármester kezdeményezésére és rendőri felügyelettel szerelték le a táblát, azt mutatja, hogy a hatóságok még mindig képtelenek normálisan viszonyulni a magyar közösség jogos elvárásaihoz. Az EMNP megyei szervezete nem saját érdemeként, hanem a város többnemzetiségű lakossága iránt kifejezett tiszteletként és Kolozsvár szellemiségének sikereként könyveli el a tábla visszaállítását. A szervezet addig kívánja folytatni az elindított mozgalmat, amíg a kolozsvári önkormányzat érvényt nem szerez a 2002-ben meghozott tanácsi határozatának és Kolozsvár bejáratai nem kapnak magyar nyelvű helységnévtáblákat – szögezi le a közlemény. Szabadság (Kolozsvár)

Nincs ebben semmi túlzás
Vannak közönséges, kis sértegetések, (diplomáciai) modortalanságok, elszólások – és vannak a konkrét helyzettől, személyektől, esetektől független meggyőződések, olyan „leckéztetés” – azaz elszánt nagy szlogenekre, fenyegető, gyilkolni-kész „sohák!”-ra ragadtató szenvedélyek, tiltások, amelyek a hatalmi fölényt képviselők szerint tartós ítéletek és törvény tárgyát is képezhetik. Az elmúlt napok incidenseinek számunkra ez a legkísértetiesebb tanulsága. A bevett kategóriákat (egységes ország, nemzet, határ) pajzsként magasba emelő többségi románság, nemcsak az újdonsült – sok mindenben, jogi ügyekben is botcsinálta – kormányfő, de a fogyasztó tömeget (annak szinte már genetikailag megélt és tovább éltetett sztereotípiáit) oszthatatlan „kórusban” kiszolgáló, a hatásos reklámfogásokra berendezett média kiszolgálói is elképesztő vádakat és konklúziókat vontak le. Közben még annyi javításra sem voltak képesek, hogy az egyszer elírt halott (horthysta, fasiszta stb. állandó jelzővel ellátott) költőnek titulált idegen nevű valakit írónak nevezzék. Ez a totál tudatlanság és közöny valójában a jogos autonómia hiányát bizonyítja! (Különben már csak a hamvak sorsáról, jogfosztottságáról van szó, mivel az ellenőrzés ezek szerint kiterjeszthetővé és gyakorolhatóvá válhat a porhüvelyek, valamint az ortodox dogmákban s nevelésben egyértelműen hangsúlyozott keresztény szellemiség felett is.)
A Ceauşescu-diktatúra idejéből – de a két világháború közti Románia beolvasztó nemzetiségi politikája vajon más volt? – átvett /ál/fölény, arrogancia, nagynemzeti korlátoltság folytatását vagy ismétlését jelenti a Pontáék „román földdel” fenyegető s a végleges tisztázáson tisztogatást értő érvelése, amennyiben egyáltalán nem kerülhetnek vissza a szülőföldbe a székely író hamvai. A minden-állampolgár-kormányfője helyett a rég meghaladott, kizárólagosan ortodox-román gondolkodásmódot képviselő miniszterelnök szerint Székelyföld sem létezik (mi több: nem is létezett), s az iskola- és utcanevek után a Székelyföld és minden, történelmi és mai realitást kifejező jelkép tagadása, eltüntetése következik, úgy, amint az „átkos” korszak példamutató évtizedeiben?
Összefüggéseiben nézve, az időben: ez nem is a legújabb bal- vagy jobboldali pártocskák ugrabugrálását jelentené nálunk, hanem valahol a jobbágyrendszer jogi rendjének, nyílt megosztottságának naiv kifejezője, „demokrata” urak! – A többszázezer bekebelezett székely-magyar alattvaló sorsa feletti döntés, tévedhetetlen hatalmi ítélkezés a minden téren egyenlőségre, méltányosságra s pozitív diszkriminációra épülő Európával szemben a gyarmatosítás idejének végzetes tudatlanságára emlékeztet: akkor kezelték így az indián őslakosokat.
Csakhogy ez a kizárólagosságot kinyilatkoztató, a másságot korlátozó, sújtó gyakorlat a mindenkori román történelemben egyértelműen bűnbakká kikiáltott „nemesi nemzet” fogalmát juttatja eszünkbe, groteszk módon; fura egy lecke a nemtelenek huszonegyedik századi utódai részéről.
Valamilyen új irány, eszementek álma s csapdája (?) – annyi megszerzett-megadott jog és egyenlőség, összeurópai ígéret és jóvátétel után.
Ez a tanulság a legfélelmetesebb.
-------------------------------------------------------------------------------
„Szintén a román ellenzékkel szimpatizáló România liberă című tekintélyes román napilap hasábjain Ovidiu Pecican kolozsvári történész Nemkívánatos radikalizálódás címmel írt Nyirő újratemetéséről. A történész „képmutatásnak, ideológiai ostobaságnak és következetlenségnek” nevezi azoknak a románoknak az álláspontját, akik saját szélsőségeseiket elfogadják, de másokéit elutasítják. A szerző utal arra, hogy zsidó emberek életének kioltása miatt felelős Corneliu Zelea Codreanu vasgárdista vezért és Ion Antonescu tábornokot sok román hazafinak tartja, és csodálattal tekintenek rájuk, ugyanakkor tiltakoznak Nyirő újratemetése ellen.
Pecican szerint Nyirő is pont ugyanolyan hazafi volt, mint például Octavian Goga, Nechifor Crainic vagy Radu Gyr költők, csakhogy Nyirő számára a hazát Magyarország jelentette.
Pecican szerint Nyirő székelyföldi újratemetésének engedélyezése jóérzésről tanúskodó gesztus lett volna, emellett úgy véli, hogy a románoknak tisztelniük kell a székelyeknek Nyirő életművéről alkotott esztétikai véleményét, ami a magyarok iránti bizalom és tisztelet jele…”
LÁSZLÓFFY CSABA. Szabadság (Kolozsvár)

Eckstein: állandó párbeszédre van szükség a civil szervezetekkel
A civil szférából jövök, ide mindig visszatérek” - mondta Eckstein-Kovács Péter a magyar civil szervezetekkel való csütörtöki találkozóján. A résztvevők azokat a problémákat vetették fel, amelyekkel nap mint nap szembesülnek civil tevékenységeik során. Az RMDSZ kolozsvári polgármesterjelöltje kiemelte programjának azon pontját, amely a városi költségvetés 5%-nak elosztásáról szól. Hangsúlyozta: ezt a pénzösszeget a civil szervezetek legfőbb igényeinek figyelembe vételével kell elosztani. A beszélgetés során többek között a civil szervezetek székhelyeivel, a város turizmusával, a pályázatokkal, illetve a hátrányos helyzetű személyekkel kapcsolatos kérdések merültek fel. A civil szervezetek képviselői nehezményezték, hogy székhelyeik nem adómentesek, ami jelentős terhet ró rájuk, mivel ezek fenntartása amúgy is igen költséges. Tehermentesítésük érdekében szorgalmazták a kiadások csökkentését, az adózás megszüntetését. Megoldási javaslataként felmerült a Conti Kulturális Központ, amely otthont biztosíthat a civil egyesületek számára. Megfogalmazódott az is, hogy a szállót akár közös erővel és befektetéssel újítsák fel, hogy majd a munkafolyamat végeztével a hozzájárulók bérmentesen használhassák a szálló egy részét. A civil szervezetek ugyanakkor úgy vélekedtek, hogy a város turizmusa nincs kellőképpen népszerűsítve, az ebben rejlő lehetőségek nincsenek megfelelően kihasználva. Egy olyan jellegű programot kezdeményeztek, amelynek keretén belül lehetne ismertetni Kolozsvár, mi több, Erdély területén működő kulturális intézményeket. „Ki kell használni Erdélynek azt a jellegzetességét, hogy színes kultúrájú és sok felekezetű területe Európának” – hangzott el. Problémaként fogalmazták meg a szociális jellegű szervezetek rendelkezésére álló pályázatok működését. Ennek leghatékonyabb megoldását a meghívásos pályázatok kiírásában látták, amelyeket a polgármesteri hivatal koordinálna. A résztvevő képviselők megjegyezték, hogy hatékonynak tartanák a fórum jellegű találkozók rendszeresítését, amelyek során a politikai és a civil élet képviselői két havi rendszerességgel találkoznának konzultáció, közös, hatékony problémamegoldás végett. (hírszerk.) Transindex.ro

A háború állása
A rendkívül demokratikus és kulturált országban szimbolikus háború folyik, a bal- és a jobboldal a történelem értelmezésén folytat mélyenszántó vitát. Előbb az egyik állít szobrot a tengernagynak, aztán a másik a műszerésznek. Az egyik eltávolítja az ország fő teréről a baloldalinak tekinthető első köztársaság elnökét, a másik festékkel szennyezi, leönti a fasisztának minősített szobrokat. És ez így megy kedélyesen, mint egy történelemről folytatott kulturált párbeszéd. Kihívásra válasz, szóra szó, tettre tett.
A sajátosan magyar vitakultúra (hogy ne tartsuk tovább kétségek között az olvasót, igen, Magyarországról van szó, de érintik a kérdések a szomszédos államokat, az európai politikát, sőt időnként Izraeltől is bocsánatot kell kérni, amikor valaki tudományos hevülettől elragadtatva vérig sért pár milliónyi érzékenységet), szóval ez a ránk jellemző vitastílus tanulmányozásra érdemes, idővel exportcikk válhat belőle. Nem először adunk a világnak valami originálisat, amiért hálás lehet nekünk, magyaroknak.
Nézzük, mondjuk, Nyirő József esetét. Végakarata volt szegénynek, hogy hazai földben nyugodhasson. S ha valamelyik erdélyi egyházközség (ahol paposkodott) vagy az írószövetség (romániai magyar tagozat) méltó alázattal címzettnek érzi magát, akkor a kellő engedélyekkel felszerelkezve, szépen céltudatosan hazahozza, eltemeti, évenként koszorúzza, lelke rajta. De a baloldal csak azt tudja mondani, hogy fasiszta volt, kitartott Szálasi mellett, megszavazta a zsidótörvényeket… És a jobboldal csak azt tudja mondani, hogy a szülőföldről írt, a hazáról, arról az érzésről, amit tanítani kellene, mert kiveszőben van a világból… És mindkettőnek igaza van: egy közepes író, aki egyben középszerű fasiszta. Semmi különös, nem volt egyedül a maga idejében. Csak most mindkét oldal emeli a tétet, zajlik a licit, már a legnagyobbak között van. Nagy író, nagy fasiszta.
Ebben az országban és ebben a közösségben az emberek leszoktak az olvasásról és a saját vélemény kiküzdéséről. Egyik fele a fasisztára mozdul, a másik a hazaszeretetre, s máris tudja hová kell állni ebben a csatározásban. Nálunk Wass Albertnek több szobra és rajongója van, mint olvasója. S az, hogy a román kormány és hatóság nem aszszisztál a mi elképzeléseinkhez a Nyirő-újratemetés konfliktuskereső külsőségeiben, ad az egésznek még egy adag hazaffyas bukét. Hogy azért is megcsináljuk! Nekünk nem parancsol Ceauşescu népe és szelleme!
Mellékesen választási kampány zajlik, és szívesen szavazunk – mi magyarok – a tökös legényekre.
Krebsz János. Új Magyar Szó (Bukarest)

[Az Új Magyar Szó budapesti baloldali lapokból újraközöl cikkeket]
Kamu politika, kamu hamu
És sikerült, kiloptuk a hamut Romániába! Eszméletlen győzelmeket aratunk minden fronton, pont ezt érezhette a nemzeti oldal a világháborúban. És mekkorát csodálkoztak a végén. Szóval először is fejünkbe vesszük, hogy veszélyes hulladékot temetünk el a szomszédos Románia területén. Az osztrákok például füstöt és szennyvizet engednek időnként a folyóinkba, a románok meg ciánt, tehát kettős mérce, ha mi meg nem áshatunk ott el egy nyilast.
Áder próbája
Bednárik Imre, Népszabadság
A médiatörvény módosítása megerősíti a Népszabadság szerkesztőségének a lap 2011. január 3-i számában a címlapon, az Európai Unió összes hivatalos nyelvén közzétett álláspontját: az új médiaszabályozással Magyarországon megszűnt a sajtószabadság. A mostani változtatás ellenére a jogszabály tartalma, elfogadásának nyilvánvalóan házszabályellenes volta, a fideszes politikusok által belecsempészett, majd csak részben visszavont „lex klubrádiós” módosító javaslatok, az emiatt kitört hazai és nemzetközi botrány, a tiltakozásra adott kioktató és pökhendi válaszok újra és újra alátámasztják akkori és azóta is megálló érveinket, amelyek szerint a médiatörvény minden hangzatos szava ellenére valójában a Fidesz–KDNP vezette kormány autoriter törekvéseit szolgálja: megteremti a lehetőségét a velük ellentétes véleményen állók megzabolázásának, megbüntetésének, végső soron elhallgattatásának. Noha Navracsics Tibor Brüsszelben négyszemközt – ami nyilvánosságra is került – megígérte Neelie Kroesnek, az unió illetékes biztosának, hogy elfogadja és a magyar gyakorlatba ülteti az Európa Tanács médiatörvénnyel kapcsolatos ajánlásait, a kormány és a parlament semmibe vette ezeket. Nem fogadta be a tanács, a hazai és nemzetközi szervezetek által folyamatosan hangoztatott megoldási javaslatait, nem tisztelte a kérést, hogy változtatásra lenne szükség a magyar médiahatóság elnökének és a Médiatanács tagjainak kinevezési és jelölési módján. A most módosított törvény továbbra is fenntartja a Fidesz egyoldalú és tartós hatalmát a médiarendszer irányításában azáltal, hogy a médiahatóság elnökét a miniszterelnök nevezi ki kilenc évre, és a Médiatanácsban továbbra is csak a Fidesz által jelölt személyek ülnek. A Fidesznek továbbra is az a célja, hogy korlátlanul felügyelje a teljes írott, elektronikus és online sajtót, elfoglalhassa a közszolgálati médiát, a nagy összegű bírságok – egyelőre csak elvi – lehetőségével sakkban tartsa a kormánnyal vitatkozó, az ellenzék álláspontját is bemutató orgánumokat. (...) Az új köztársasági elnök kinevezése után azt ígérte, hogy ragaszkodni fog az alkotmány által rá rótt jogok és kötelezettségek maradéktalan betartásához. Áder János azt mondta, hogy ha száz kifogástalan törvényt kap az Országgyűléstől, mind a százat alá fogja írni, ha száz rosszat, hibásat, mind a százat visszaküldi. Ez a házszabályellenesen elfogadott médiatörvény továbbra sem felel meg a magyar alkotmánynak és az európai értékeknek. Elnök Úr! Hát tessék!
Üzemi veszteség
Friss Róbert, Népszabadság
Mi van? Nem tudjuk. Meghallgatásakor nem tudta Vajda Mihály filozófus, de az őt kérdező nyomozó sem. Álltak egymással szemben értetlenül. Kell lennie valaminek, ha a parancs egymással szembekényszerítette őket. Most már tudjuk, mi van. A több nagyon komoly filozófusra hányt politikai fekáliát finnyás feltakarítani, aki az ürülékkel dobálózott. A rendőrség a maga részéről ugyanis bűncselekmény hiányában megszüntette a nyomozást a „filozófusüggyel” kapcsolatos összes eljárásban. A feljelentést még tavaly télen tette Budai Gyula ismeretlen tettesek ellen négy, összesen vagy félmilliárd forintos „elcsalt” pályázat ügyében. A jobboldali sajtó aztán pillanatok alatt lerántotta a leplet az ismeretlenekről, hajszát indított „egy bizonyos szellemi kör” tagjai ellen, akik „talicskában tolták haza a pénzt”. Az elszámoltatási kormánybiztos és a kormánypárti sajtó levegőt markolt. Ennyi. Megjegyezzük: mi már tavaly februárban úgy gondoltuk, hogy igaza van Pálinkás József Akadémia-elnöknek, aki a külföldi bírálatokra válaszoló nyílt levelében azt mondta: senki és semelyik tudományterület nem áll „üres támadások” alatt, és nincsenek „nyilvános számonkérések rosszindulatú, informálatlan és megalapozatlan vádak alapján... Az Akadémia és én magam teljes támogatást biztosítunk a filozófiai kutatásoknak, de a közpénzekkel a filozófusok is elszámoltathatóak.” Mi értjük ezt a finom álláspontot, s a legcsekélyebb mértékben sem értjük Heller Ágnest, aki most bocsánatkérést vár. Csak kiterjedt és az urak íróasztalától távoli etikai munkásságának tudjuk be, hogy a tisztesség számonkérése felmerülhet benne. Mi nem gondoljuk, hogy a jobboldali sajtónak, vagy akár Budai Gyulának, horribile dictu, magának az Akadémia elnökének újra ki kellene állnia a nyilvánosság elé. Mit mondhatnának? Hogy ez most nem sikerült, de majd legközelebb? (…) Amúgy el kell ismerni: az akció elérte célját. A hecc „ezek” ellen hangolta a könyvtáraktól távoli közvélemény nagy részét, amelynek még rémlik a többtucatnyi hírlapi beszámoló és eszmefuttatás hangulata, de amely a minapi pár soros rendőrségi közlemény tényeit alighanem észre sem veszi. Nyolcmillió polgár már a postást lesi, hogy megválaszolhassa a kormányfő legújabb, negyedik nemzeti konzultációs kérdőívét.
Űrgebőrbe varrva
Tóta W. Árpád, hvg.hu
És sikerült, kiloptuk a hamut Romániába! Eszméletlen győzelmeket aratunk minden fronton, pont ezt érezhette a nemzeti oldal a világháborúban. És mekkorát csodálkoztak a végén. Szóval először is fejünkbe vesszük, hogy veszélyes hulladékot temetünk el a szomszédos Románia területén. Az osztrákok például füstöt és szennyvizet engednek időnként a folyóinkba, a románok meg ciánt, tehát kettős mérce, ha mi meg nem áshatunk ott el egy nyilast.
Ez hozzánk méltóan romantikus vállalkozás, figyelembe véve, hogy az osztrákok bőrgyár és szemétégető, a románok meg egy aranybánya melléktermékeként követték el a szennyezést; mi viszont eleve csak azért csináljuk, hogy idegesítsük őket. Mennyivel elegánsabb ez az önérdekmentes genyózás! A ravaszságunkat évszázadok óta irigylő lúzer románok feldühödnek, hamuvadászatba kezdenek, és kábítószergyanú örvén próbálják elkobozni a cuccot. Ekkor már diplomáciára is szükség van, ezért odaküldjük a feketeöves vaddisznót, hadd lássák, hogy ez nem irodalmi és nem kegyeleti ügy, hanem igenis politikai. És nem adjuk fel, miért is tennénk? Előttük járunk három lépéssel. Lehetőségeink számosak. Például préselhetnénk a hamvakból tablettát, azt még könnyebb elrejteni. (...) Vagy kerítünk egy megfelelő űrtartalmú talpast, és mivel egyéb hasznát úgysem vesszük, megkérjük, hogy csempéssze át a cuccot. Odaát előveszi, és viheti suttyomban, lompos bőrtáskában a megemlékezésre. Nyirő József mégis jelen volt molekuláiban, és az nekünk – vudu vallásunk miatt – mindennél fontosabb. Túljártunk a buta románok eszén, szintet léptünk! Na ki győzött, he? Azok, akik meg akarták akadályozni a kegyeletet, vagy mi, akik mégis odavittük zacskóban? Van néhány rossz hírem, magyarok. Az egyik, hogy egy nyilast babusgatni, az mérgező ugyan, de nem termel aranyat. Már az elején olyan csatát választottunk, amivel legjobb esetben sem nyerünk semmit. A másik, hogy ilyen hajmeresztő módszerekkel csempészni szoktak ugyan más államok is, de ők nem emberi hamuval, hanem például plutóniummal teszik. (...) Mi ilyen győzelmekre pazaroljuk az erőinket és a pezsgőt. Jól megtanítottuk a románokat kesztyűbe dudálni. (...) Csak az maradt ki megint a látókörünkből, ami miatt mi ritkán nyerünk a román diplomácia ellen: a világ. Hogy vajon minek néz ki mindez Németországból, az Egyesült Államokból és mind a többi országból, ahol nem értik, mi az a kesztyűbe dudálás egyáltalán, és ahol nem tudunk leszólni a híradóba, hogy a náci vonalat hagyják ki a tudósításból. Uz Bencét nem látják, de nem is érdekli őket. Azt látják, hogy a magyar állam felsorakozik egy megrögzött náci mellé, és látványos erőfeszítéseket tesz érte. (...) A végén aztán kesereghet megint Kövér László, mint a kettős állampolgárságról szóló népszavazás után: nem ők találták ki ezt az egészet, csak muszáj volt beleállniuk. Hát nem, nem volt muszáj. Annyi eszük sincs, mint Horthynak: ő legalább a háború végére felfogta, hogy rossz úton jár. Ezek hatvan évvel utána sem értik. Nyirő József megpihenhet békében: ostobasága fennen ragyog. Új Magyar Szó (Bukarest)

Se hamu. De gyémánt
Irodalombarát családból származom, megvolt otthon az Uz Bence, miként az Erdélyi Szépmíves Céh több más kiadványa is, például a Magyar irodalomtörténet (apám önképzőköri tanárától). Nyirő József könyve kamaszfejjel nagyon tetszett, éppenséggel jobban az Ábelnél, pedig (vagy mert) az utóbbi ajánlott olvasmány volt. Mondogatták, hogy a szerzőnek van valami flekkje, de hát Márainak is volt, ebből gondoltam, hogy nem lehet valamilyen (irodalomtörténészi eufemizmussal) szélsőjobboldali vagy (apám precízebb szavával) nyilas kapcsolat. Azt ugyanis rendszerint megbocsátották. (Ellenben Márainak a hazai állapotokra mondott NEMjét soha.) Erdélyi Józsefet például még csak nem is a nagy kiegyensúlyozó, Aczél, hanem két kemény moszkovita, Révai József és az Irodalmi Újság főszerkesztője, Illés Béla emelte vissza a magyar szellemi élet kebelére 1954-ben, a leült három év után, nagyjából egyetlen bűnbánó rigmus árán.
A továbbiakban nem túlzottan izgatott, mi lehetett a baj a székely íróval, egészen addig, amíg Szász Jenő székelyudvarhelyi (pereskedés után tisztségét visszaszerző) alpolgármesternek eszébe nem jutott, hogy az idén június 12-én esedékes polgármester-választáson úgy tehet szert több szavazatra, ha éppen a választás előtti pünkösdkor újra eltemeti Nyirő József hamvait. Az egzotikus politikus ötletéből azáltal lett diplomáciai és kultúrbotrány, hogy Kövér László, aki jelenleg a magyar Országgyűlés elnöke, mindenkori tisztségétől függetlenül mindig és mindenben támogatja Szász Jenőt, úgy is, mint az erdélyi Magyar Polgári Párt elnökét. Így hát most kötelességének érezte, hogy Nyirő hamvainak újratemetését, halaszthatatlan és mellőzhetetlen teendőként, teljes mellszélességgel támogassa.
A hazai demokrata ellenzéki közvélemény ebből – többnyire – azt szűrte le, hogy itt már megint egy sötét, kompromittált történelmi figurát akarnak kimosdatni és felmagasztosítani. Holott az, hogy egy magát jobboldalinak kinevező párt újra megemelte – puszta erőből – a magyarországi közvélemény zsarnokság- és emberijogtiprás-észlelési küszöbét – ha még van hová –, szóval az csak tünet, melléktermék. Annak a tünete, hogy a magyar politikai kultúra idáig jutott. Hogy a lehető legtermészetesebb dolognak hatnak a következők:
– A magyar Országgyűlés elnöke részt vesz egy másik állam helyhatósági választásának kampányában.
– A Fidesz következetesen a határon túli vesztesek mellett kampányol, s nem veszi észre, hogy maga is hozzájárul vereségükhöz. Egyáltalán, nem vesz észre semmit a saját húsz éve megrögzült mániáin kívül, és ezt nevezi nemzetpolitikának.
– A magyar Országgyűlés elnöke szentül hiszi, hogy joga van irodalmi, sőt irodalomoktatási ügyekben ítélkezni. Rendben, szét kell választani Nyirő irodalmi és politikai tevékenységét. De a politikusok politikusok újratemetésével szoktak foglalkozni. Országgyűlési elnök a nemzetgyűlési képviselőével. Ha pedig Nyirőnek mint írónak kell igazságot szolgáltatni, miért nem, mondjuk, az Írószövetség szolgáltat?
– Az a magyar politikus, aki lebandázza a Nemzetközi Valutaalap nevű ENSZ-szervet, és leidiótázza az Emberi Jogok Európai Bíróságát, barbárnak nevezi a román kormányt, és diplomáciai illemtanra tanítja.
– Magas rangú állami tisztségviselők hamucsempészéssel foglalkoznak, csak hogy a civilizálatlan románoknak megmutassák, mi a kultúra meg az emberi jóérzés.
– Arra pedig, aki az egész kampányötletet politikailag ízléstelennek és elemi kulturális értékek megalázásának tartja, a legenyhébb szavuk a kollaboráns.
Az az ország, amelyiknek ilyen politikusai vannak, nemcsak őket érdemli meg, hanem a vereséget is. Mindezzel együtt az eset a hazai demokrata közvéleménynek is alkalom lehetne a saját dolgai tisztázására. Ha Nyirő ellen csak az a kifogás, hogy nem elég mély, hogy rasszista volt, és hogy szimpatizált egy totalitárius rendszerrel. Tudnék mondani élőben is, holtban is olyan írót, aki nem elég mély, viszont rasszista, és egy másik totalitárius rendszerrel – annak is a gyilkosabb fajta változatával vagy képviselőivel – szimpatizált. Aki halott, arról út, gimnázium, művház van elnevezve. Soha a magyar demokrata közvéleménynek ez ellen kifogása nem volt. Aki pedig él, arról még a művelt ellenségei sem mernék kimondani azt az igazságot, amit Nyirő Józsefről oly bátran. Merthogy olyan sokat tettek a magyarságért.
Mennyit is?
Széky János. Élet és Irodalom

Semjén: Eddig több mint 25 ezren iratkoztak fel a Nemzeti Regiszterre
A Nemzeti Regiszterre eddig több mint 25 ezren iratkoztak fel - ezt Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes közölte egy írásbeli kérdésre válaszul.
A kormányfő kereszténydemokrata helyettese az Országgyűlés honlapján Szabó Vilmos szocialista képviselőnek adott válaszában kiemelte: mind az elektronikus, mind a formanyomtatványon történő jelentkezés, illetve a jelentkezések feltöltése folyamatosan zajlik. Az eddig regisztráltak száma meghaladja a 25 ezer főt.
Az ellenzéki politikus többek között arra volt kíváncsi, hogy hány regisztrált felhasználója van a nemzeti regiszter honlapnak, mi a garancia, hogy a regisztrált felhasználók adatai biztonságban vannak, és hogyan kezeli a kormány a regisztrált felhasználók adataiból álló adatbázist.
Kitért arra, hogy a Nemzeti Regiszter kezdeményezés elsősorban a nyugati magyarság megszólítására, a diaszpórával való kapcsolatok szorosabbra fűzése érdekében született. Ez azt jelenti, hogy a honlapon bemutatkozó szervezetek is a diaszpóra magyarságának szervezetei - fejtette ki Semjén Zsolt.
A miniszterelnök-helyettes a képviselő adatvédelmi aggályait eloszlatandó arról is tájékoztatott, hogy a Nemzeti Regiszter honlapja a kormányzat legbiztonságosabb szerverén működik, amelyet nem fenyeget az a veszély, hogy fel tudják törni, így az ott megadott adatok teljes biztonságban vannak. Tudatta azt is, hogy a Nemzeti Regisztert a nemzetpolitikai államtitkárság munkatársai a közigazgatási működésnek megfelelően rendes munkaidejükben, plusz költségvetési forrás igénybe vétele nélkül indították útjára, és működtetik a honlapot. MTI

Az idén húsz százalékkal nőtt az érdeklődés a Határtalanul! tanulmányi kirándulási program iránt,
Az idén húsz százalékkal nőtt az érdeklődés a Határtalanul! tanulmányi kirándulási program iránt, a legkedveltebb úti cél továbbra is Erdély - közölte a Bethlen Gábor Alapkezelő az MTI-vel. A pályázatokról még júniusban döntés születhet.
Az alapkezelő tájékoztatása szerint a határidőig beérkezett 743 pályázat száma azt jelzi, hogy a program rendkívül sikeres, az érdeklődés a tavalyihoz képest 20 százalékkal növekedett. A legkedveltebb célterület továbbra is Erdély.
A rendelkezésre álló 435 millió forint mintegy kétszeresére 314 település általános és középiskolája pályázott kirándulási programtervekkel, külhoni magyar iskolákkal való szakmai együttműködési elképzelésekkel. A nyertesekről még júniusban megszülethet a döntés.
A programban már kialakult szabályok szerint a diákok tudatosan készülnek az utazásra: az indulás előtt megtartott Határtalanul! órákon az útiterv mellett áttekintik a magyarság földrajzi széttagoltságának okait, a meglátogatandó régió kultúráját, az ott élő magyarok történetét és sikereit. Az osztályok útinaplót készítenek, videofilmet állítanak össze az élményekből, hazatérve pedig értékelő órán számolnak be tapasztalataikról.
A Határtalanul! program keretében a jövő tanévben részt vevő közoktatási intézmények 77 százaléka azt is vállalta, hogy ha nyer, egy iskolai napot szentel a nemzeti összetartozásnak. Ez azt is jelenti, hogy jövőre a kiutazó 15 ezer diákon kívül az iskolatársak, körülbelül mintegy 150 ezer fiatal is találkozni fog egy teljes tanítási nap keretei közt a gondolattal, hogy "bárhol is legyen a szülőföldünk, mi magyarok összetartozunk, határtalanul".
A tájékoztatás szerint az utazási és szállásköltségeket tavaly elnyert 370 iskola diákjainak többsége májusban és júniusban utazik.
Csete Örs, a Határtalanul! program vezetője arról számolt be: számos iskolát felkeresve azt tapasztalta, hogy a külhoni utak "sikerre vannak ítélve": a diákok fele még soha nem járt külföldön, így mind az elvárások, mind az élmények is különlegesek.
A kiutazó fiatalok ezreinek legnagyobb élménye, hogy nemcsak Magyarországon beszélnek és éreznek magyarul - fűzte hozzá.
A program keretében eddig 21 ezer fiatal jutott el a szomszédos országok magyarlakta területeire, ahol átlagosan négy és fél napot töltöttek. MTI

Németh Zsolt: következetesnek kell maradni a szolidaritásban
Következetesnek kell maradni a magyarok közötti szolidaritásban, „a határokat átívelő nemzeti összetartozásban", mert csak így érhető el, hogy a trianoni tragédia átlényegüljön „valami egyedülállóan jóvá" – mondta a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára a nagytétényi országzászlónál tartott szombati megemlékezésen.
Németh Zsolt közölte: Trianonban a magyar nemzetet szabad akarata ellenére feldarabolták, és ezt a nemzet nem valami nemes célért hozott áldozatként, hanem kényszerből szenvedte el.
El kell érni, hogy ebből a tragédiából a jövő nemzedékeknek „valami jó nőjön ki" – fogalmazott.
Úgy vélte, ez „látszólag lehetetlen", de ilyen eredmény lehet az államhatárok által elválasztott magyarok közötti szolidaritás, a nemzet összetartozása, ami Trianon következményeként alakult ki.
Ez „más népeknek nem adatott meg", ezért képtelenek megérteni a magyarok szolidaritását, összetartozását – vélekedett Németh Zsolt.
MTI. Erdély.ma

Rákóczi-szobrot avattak Szatmárnémetiben
II. Rákóczi Ferenc mellszobrát, Deák Ferenc alkotását avatták fel pénteken Szatmárnémetiben, a Láncos templom mögötti Kálvin téren. Az ünnepi eseményre több száz magyar ember gyűlt össze, és képviseltette magát Nyíregyháza és Beregszász is.
„Rákóczi egy szimbólum! Először sikerült összefognia a magyarságot egy közös cél, egy közös szándék, egy közös jövő érdekében. Ez a közös cél pedig a magyar szabadság volt. Hiszem, hogy az a történelmi kényszer és szükség nem szűnt meg, amely a magyar egységet sürgeti" – mondta Markó Béla szenátor az avatóünnepségen.
„Biztos jövőt csak akkor építhetünk, ha nem feledkezünk meg nagyjainkról és ha megtaláljuk az egyensúlyt a hagyományőrzés és a fejlődés között" – jelentette ki Csehi Árpád, a Szatmár Megyei Tanács elnöke.
A felszólalók sorát Ilyés Gyula, Szatmárnémeti polgármester zárta, aki nosztalgiával emlékezett vissza arra a 22 évvel ezelőtti időpontra, amikor közvetlenül a rendszerváltás után visszaállították Kölcsey Ferenc szobrát. „Valahogy akkor könnyebb volt megvalósítani, mint most ezt a Rákóczi szobrot felállítani. Pedig az egy zavarosabb politikai környezet volt. Éppen ez bizonyítja, hogy a magyarságnak szüksége van a politikai képviseletre" – jelentette ki az RMDSZ polgármesterjelöltje.
Az RMDSZ-tájékoztató nyomán. Erdély.ma

A rektor: a MOGYE magyar tagozatával kapcsolatos vita lezárult
Nem engedjük meg, hogy a politikum játékszerévé váljanak a felsőoktatási intézmények, s különösen az orvosi egyetemek, amelyek a romániai értelmiségi elit csúcsát képezik. Szolidaritást vállalunk a MOGYE-val, hisz a marosvásárhelyi egyetem bebizonyította, elég erősek vagyunk ahhoz, hogy a saját álláspontunkat érvényre juttassuk. A fenyegető hangú végkövetkeztetés tegnap azon a sajtótájékoztatón hangzott el, amelyet a romániai orvosi és gyógyszerészeti egyetemek rektorai és dékánjai országos egyesületének tanácskozása után tartott Vasile Cepoi egészségügyi miniszter jelenlétében Leonard Azamfirei, a vendéglátó marosvásárhelyi, Vasile Astărăstoaie, a iaşi-i és Ioanel Sinescu, a bukaresti Carol Davila egyetem rektora.
Az egyetemi autonómia nem képezheti alku tárgyát, a MOGYE-n a magyar tagozattal kapcsolatos vita lezárult, mivel azt a táblabíróság döntése is szentesítette, s ezt mindenkinek tiszteletben kell tartania – jelentette ki Leonard Azamfirei rektor, majd kérdésre válaszolva hozzátette: nem tud több perről, amely a vásárhelyi egyetem helyzetét érinthetné. Következésképpen az ezzel kapcsolatos kérdésekre nem hajlandó többé válaszolni. Szavait a iaşi-i rektor azzal egészítette ki, hogy a kormány csak a vonatkozó jogszabályok szigorú betartásával hozhat létre egyetemi karokat.
A résztvevők hasznosnak ítélték a tanácskozást, mivel a rektorok és dékánok mellett az egyetemek gazdasági vezetői is külön-külön megvitatták az orvosi és gyógyszerészeti felsőoktatási intézményeket érintő problémákat. Közös nyilatkozatukban a tanügyi törvény felsőoktatásra vonatkozó fejezetének az egyetemi autonómiára, a minőség biztosítására s a menedzseri és pénzügyi hatékonyságra, az oktatószemélyzet kiválasztására és a teljesítmények méltányos elismerésére vonatkozó előírásait bírálták, és azok kiigazítását kérik. Az egyetemi oktatók előrelépésére vonatkozó nyugati követelmények átvétele súlyos válságba sodorhatja a romániai felsőoktatást, ezért javaslatokat tettek azok módosítására.
A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy az orvosi egyetemeknek joguk van önálló egyetemi klinikákat működtetni, s Iaşi-ban készen állnak a klinika átvételére, Marosvásárhelyen elemezni fogják a lehetőséget, Bukarestben nehezebben megvalósítható, mert sok kórházzal működnek együtt az oktatás terén.
A iaşi-i rektor, aki egyben a romániai Orvosi Kamara elnöke, kijelentette, hogy bár jó az egyetértés a jelenlegi minisztériumi vezetéssel, az őszig el szeretnék érni az orvosok, s először is a pályakezdő rezidensek fizetésének az emelését, ez utóbbit a jelenlegi minimálbérnek a háromszorosára. A béremelés érdekében a romániai orvosok felkészültek arra, hogy közösen beadják a lemondásukat. Ha a 43.000 orvosból 6.000, vagy a 634 altatóorvos megteszi, ezzel megbénítják a romániai egészségügyi ellátást – ígérte a kamara elnöke.
Kérdésre válaszolva elhangzott, hogy június elsejétől beindult ugyan az elektronikus receptírás, ami valójában ketyegő bombát jelent az egészségügyi tárca számára, mivel azt az Egészségbiztosítási Pénztár korábbi vezetői dolgozták ki. Az Orvosi Kamara elnöke az orvosok kifogásait tolmácsolta: nem volt kellőképpen előkészítve, nem lehet tudni, hogy mit tartalmaz a sebtében elfogadott kormányhatározat, nem képezték ki az orvosokat, homály fedi, hogy mit tartalmaz a program. Ha olyan hiányosságokkal fog működni, mint a családorvosok jelentéstevő programja, akkor január elsejétől nem szabad és nem is lehet kötelezővé tenni – hangsúlyozta. A kifogásokra Vasile Cepoi egészségügyi miniszter azzal válaszolt, hogy elemezni fogják a program működését, és ha szükséges, átértékelik az alkalmazását.
Annyira jól érezték magukat a vásárhelyi egyetemen, hogy ezután itt fognak összegyűlni – jelezték a résztvevők, majd a iaşi-i rektor hozzátette: ha szükséges, meg fogják alakítani az Észak-dáciai Egyetemet az erdélyi orvosi és gyógyszerészeti egyetemek szövetségéből.
Bodolai Gyöngyi
e-nepujsag.ro. Erdély.ma

Kézfogás megbeszélés nélkül (Orbán–Ponta találkozó Bukarestben)
Nem volt tegnap Bukarestben Orbán–Ponta megbeszélés, A kohézió barátai elnevezésű csúcstalálkozó végén Victor Ponta miniszterelnök úgy nyilatkozott: sem ő, sem a magyar miniszterelnök nem kezdeményezett kétoldalú találkozót, mert mindkettőjüknek fontosabb volt, hogy a kohéziós politika ügyében jussanak közös álláspontra, de az első adandó alkalommal tárgyal a magyar kormányfővel.
Szijjártó Péter miniszterelnöki szóvivő szerint semmilyen hivatalos megkeresés nem érkezett a magyar kormányfőhöz arra vonatkozóan, hogy folytasson kétoldalú tárgyalást a román miniszterelnökkel, de Orbán Viktor mindig készen áll egy ilyen találkozóra.
Orbán Viktor a konferenciát követően felkereste hivatalában Traian Băsescu államfőt. Arra a kérdésre, hogy kétoldalú témák is felmerültek-e a Băsescu–Orbán találkozón, Szijjártó Péter azt válaszolta: "természetesen, az aktuális kérdéseket is megvitatták, azt már egy négyszemközti találkozón".
Mircea Duşa parlamenti kapcsolatokkal megbízott miniszter a konferencia előtt egy héttel úgy vélekedett, a kohéziós csúcsértekezlet jó alkalom lesz arra, hogy a magyar és a román miniszterelnök tisztázza egymással a Nyirő József újratemetése körüli nézeteltéréseket. Bár a magyar fél már akkor közölte, hogy kétoldalú találkozó nem szerepel napirenden, a román sajtó Orbán Viktor és Victor Ponta kétoldalú találkozójának elmaradását a magyar fél elutasításaként értelmezte.
Szijjártó Péter tegnap úgy nyilatkozott: nem érkezett hivatalos megkeresés a magyar kormányfőhöz a kétoldalú tárgyalásra vonatkozóan, de Orbán Viktor mindig készen áll egy ilyen találkozóra. "Most itt, az elbúcsúzásnál egy rövid kézfogás erejéig váltottak is egypár szót: Orbán Viktor biztosította Victor Pontát, hogy bármikor, amikor akar vele találkozni, ő készen áll erre. Nem jött ilyen megkeresés, ezért nem is volt ilyen találkozó, viszont a részünkről bármikor lehet" – mondta.
A konferencia végén a bukaresti újságírók a román miniszterelnöknél is rákérdeztek az általuk feltételezett "magyar elutasításra", de Victor Ponta is azt mondta: sem ő, sem a magyar miniszterelnök nem kezdeményezett kétoldalú találkozót, mert mindkettőjüknek fontosabb volt, hogy a kohéziós politika ügyében jussanak közös álláspontra. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A visszatért Erdély – a remény korszaka
Erőteljes modernizáció, nemzetépítési törekvések, infrastrukturális fejlesztések, beruházások, a turizmus felvirágoztatása, a magyar nemzeti tér megteremtésére tett kísérlet – leginkább ezek jellemezték Erdélyt a "kicsi magyar világ" idején, a második bécsi döntést követően, de voltak e korszaknak árnyoldalai is, mint a magyar csapatok bevonulását követő visszaélések vagy a zsidók deportálása.
Ennek ellenére a remény korszakának nevezhető Erdély 1940 és 1944 között – hangoztatta Ablonczy Balázs történész, a budapesti ELTE oktatója, a párizsi Magyar Intézet igazgatója csütörtök este a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron Termében a Székely Akadémia programsorozat részeként tartott előadásában.
Alaposan dokumentált, történészhez méltó, tárgyilagos, lebilincselő előadása során egyebek mellett rámutatott a magyar külpolitika, diplomácia sikerére 1940 nyarán, melynek nyomán 43 ezer négyzetkilométer terület, mintegy 2,5 millió lakos került vissza Magyar­országhoz. A magyar csapatok bevonulását követő katonai közigazgatás rövid időszaka után magyarországi mintára szervezték meg Erdély közigazgatását, a kormányzat pedig rendkívül erőteljes modernizálást kezdeményezett, hatalmas infrastrukturális beruházásokat indítottak, négy év alatt Magyarország egyéves költségvetésének megfelelő nagyságrendű összeget utaltak ki e régió fejlesztésére. Az út-, vasútépítés, vendégforgalmi infrastruktúra-fejlesztés mellett kiemelten foglalkoztak a gazdák képzésével, támogatásával, gazdakörök, kedvezményes gépvásárlás révén a mezőgazdaság fellendí­tésével, a rászorulók megsegítésével, Székelyföld villamosításával – fejtette ki az előadó.
Az előadást a nagyszámú közönség soraiból felbukkanó visszaemlékezések, helytörténészeink kiegészítései tették kerekebbé – elhangzott például, hogy a Sepsibükszád és Szent Anna-tó közötti út mellett ebben az időszakban épült a Kőröspatakot Középajtával összekötő út is.
Farcádi Botond. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Csángóföldön kisimulnak a ráncok (A nemzeti összetartozás napja)
Csak az tegye be a lábát a moldvai csángó falvakba, aki szeretettel és megértéssel közeledik az itt lakó emberekhez, nem akarja mindenáron megváltoztatni őket, nem kéri számon, miért nem beszélnek magyarul a fiatalok, miért csak az öregek, nem úgy megy közéjük, mintha múzeumba látogatna, hanem szeretettel, elfogadással, mintha csak a szomszédot, a barátot, a testvért akarná köszönteni.
Ezekkel a gondolatokkal tértem haza a napokban legutóbbi csángóföldi utamról, Klézséből, ahol a Csángó Tanácsnak a Petrás Incze János Napok egyik rendezvényeként megtartott ülésén vettem részt a hallgatóságban, mint régi ismerőse a tanácskozó csángó szervezeteknek. Áldja meg a jó Mária! – bocsátottak utamra induláskor, s bár nem mondták, éreztem, arra kérnének, ne a háborúskodásról adjak hírt, hanem arról, hogy össze akarnak fogni a közös ügyért – és előre tekinteni. Márton Attila lészpedi tanító ahhoz hasonlítja ebbeli törekvéseiket, "aki úgy biciklizik, hogy folyton hátrafelé néz, az előbb-utóbb esik egy jó nagyot".
A katolikok nagy embere volt
Reggeliben nagy a jövés-menés a faluban, később kiürülnek az utcák. Mielőtt a magyar házhoz mennénk, kérdezősködöm, tudnak-e arról, hogy szobrot avatnak másnap a Szent Ferenc-templom udvarán, hallottak-e Petrás Incze János (1813–1886) forrófalvi származású klézsei papról, folklórgyűjtőről, aki az ő falujuk temetőjében nyugszik.
Mesterká Borbála hallott János páterről, az ünnepről nem, de a magyar házat ismeri, mert oda járnak magyar órára az unokái. "Huszonhét unokám van a két gyermek és hat leányom után. A két fiú egyszerre született, ikrek. Tudnak mind oláhul is, tudnak magyarul is. Én kiciskétől tanítom magyarul őket. Hetvenhét esztendőt elértem, a gazdám meghót öt esztendeje. Megvagyok békében, nem szeretem a rosszat, nem szeretem senkivel a dusmanét. Na, menek, mert dolog van. Menek itt fel a sáros ulicán." A templom udvarán gyermekek beszélgetnek, találgatják, milyen lesz a bérmálás, "nagy nap lesz, még a piscop is eljön", aztán indulnak iskolába.
A sors valahogy úgy hozza, a következő asszony, akivel szóba állok, szintén Borbála, családneve Bilibók, Klézsén sokan viselik ezt a nevet. Szinte nem is kell kérdezni, mondja, hogy nem valami jó az élete. "Az első ember akkor hót meg, amikor hat hónapos volt a gyermek. Aztán eladódtam megint, de ez az ember nem olyan, mint a másik vót. Az jobb volt, az tudta a dolgot. Az első embertől való gyermek handicap, olyan, hogy nem zsudekál. Menen a misékre, gyónik, de nem zsudekál. Vagyon még hat gyermek, nagyon nehéz. Vót még egy beteg cinkám, tizenkilenc esztendőt kínlódtam vele, aztán meghalt." Bilibók Borbála unokái is járnak magyar órára, a szoborállításról nem hallott, János páter nevét ellenben ő is ismeri, mert a klézseiek úgy tartják, Petrás Incze János "a katolikoknak nagy embere volt".
Együtt a megmaradásért
"Fontos a moldvai magyarság számára, hogy itt, Moldvában találkozzunk: moldvai, erdélyi, székelyföldi, magyarországi és bárhonnan jövő magyarok, hogy együtt örvendjünk létezésünknek, együtt tegyünk megmaradásunkért, kulturális örökségünk védelméért" – olvassuk a hetedik Petrás Incze János Napok meghívójában. A Szeret–Klézse Alapítvány kezdeményezésére ebből az alkalomból ült össze az egyeztető kerekasztalként működő Csángó Tanács, amelynek ülésén jóval kevesebb szervezet képviseltette magát, mint ahányan érintettek lennének.
Duma András, a Szeret–Klézse Alapítvány elnöke ülésvezetőként rögtön az elején leszögezte, azért ültek össze, hogy összefogásra buzdítsák a moldvai csángó szervezeteket, mert csak együtt képviselhetik a csángók ügyét. A legtöbb kérdés a magyar oktatási program körül vetődött fel: Hogyan képzeli a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége a programban való részvételét? Milyen egyez­séget köt a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségével saját ingatlanjainak használata tekintetében? Elfogadja-e, hogy a magyar állami támogatást és a magyarországi magántámogatásokat, beleértve a Keresztszülő programban begyűlt pénzeket, a pedagógusszövetségen keresztül folyósítsák?
Pogár László, az MCSMSZ áprilisban megválasztott új elnöke leszögezte, jelenleg elsősorban az elmaradt elszámolásokat pótolják a támogatók felé, bizonyítani akarják, hogy a szervezetnél nem volt semmi lopás, sikkasztás. Az oktatásra vonatkozóan elmondta, ősztől szeretnék visszavenni a programot, de ha nem jutnak egyetértésre a magyar kormánnyal, "hogy az RMPSZ-en keresztül jöjjön a magyar állami támogatás, a magánadományok, köztük a keresztszülők támogatása pedig közvetlenül a csángószövetségnek", akkor kivonják a csángószövetség ingatlanjait a programból, és azokban saját oktatást bonyolítanak le. "Az egész programot szeretnénk folytatni a szövetségen belül, nyilván a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége szakmai felügyeletével, ahogy eddig is volt. Még bővíteni is szeretnénk olyan helyszínekkel, ahol most nincs oktatás, mert még legalább harminc ilyen falu van. Az oktatás mellett a kulturális, ifjúsági, egyházi programokat is kötelessége továbbvinni a csángószövetségnek. Ugyanakkor nagyon fontosnak tartom, hogy a helyi csángószervezetek, amelyek Moldvában foglalkoznak a csángó kérdéssel, együttműködjenek. Itt nem akkora a magyarság, hogy ketté vagy háromfelé tudjuk választani. Nem vagyunk annyian, hogy megosztódjunk. A csángószövetségnél volt ez a zűrzavar az elmaradt elszámolások miatt, de azon dolgozunk, hogy a jó hírnevét visszakapja."
Csoma Gergely a magyarországi Lakatos Demeter Egyesület képviselőjeként reagált a csángószövetség megtépázott hírneve okán. Szerinte "annyi olyan visszajelzés érkezett az oktatási programról, ami nyugtalanította a támogatókat. Olyan súlyos elszámolási problémák voltak, ami már túllépte a tűréshatárt, és akkor megbíztak egy erdélyi számvevő- céget, hogy vizsgálja át a csángószövetség pénzügyeit, és nagyon sok visszaélésre bukkant. Nem akartak ebből bűnvádi eljárást indítani, csak nagyon azt akarták, hogy végre tiszta emberekkel induljon el ez a tevékenység."
Valós szövetség létrehozását sürgette Duma András, amelyben egyenrangú tagként vegyenek részt a moldvai csángó szervezetek, az RMPSZ-nek pedig meg kellene alapítania Bákó megyei szervezetét; Gyurka Valentin, a Külsőrekecsinért Egyesület elnöke szerint tisztázni kell, milyen költségeket vállal a pedagógusszövetség az MCSMSZ házainak használatáért; Legedi István hagyományőrző zenész, furulyaoktató, a Szeret- és Tatros-völgyi Csángó Népművészek képviselője azt hangsúlyozta, támogatni kellene, hogy a gyermekcsoportokkal felléphessenek különböző rendezvényeken, s a szülők és a gyermekek lássák a valós hasznát annak, amit tanulnak.
A minőségen legyen a hangsúly
Az RMPSZ országosan elismert szakmai szervezet, a legérdemesebb arra, hogy koordinálja a moldvai magyar oktatási programot – hangsúlyozta Márton Attila lészpedi tanító, a pedagógusszervezet által megbízott oktatási felelős. Szerinte a pedagógusszövetségnek nem érdeke, hogy az oktatási programot kivegye a csángó emberek kezéből, de törvényes és szakmai hátteret tud biztosítani ehhez a tevékenységhez. "A programnak lesz jövője, ez biztos, a múltjával nem szeretnénk foglalkozni, mert a hibákból lehet tanulni. Aki úgy biciklizik, hogy folyton hátrafelé néz, az előbb-utóbb esik egy jó nagyot. Itt kialakulóban egy új irányvonal, rá kell térni a minőségi oktatásra. Nagyon sok iskolán kívüli oktatási helyszín létezik, és egyre kevesebb hangsúlyt kap az iskolai oktatás bővítése. Pedig ezt kell tennünk, az oktatásnak az iskolában a helye, igazából ott ellenőrizhető, és a román kollégák előtt is meg kell mutatni, hogy szakmailag kifogásolhatatlan munka folyik a magyar órákon, ne érezzék, hogy ez valamiféle délutáni lóti-futi, amit vagy megtartanak, vagy nem. Úgy érzem, hogy ez sérti gyakran a román kollégákat, az igazgatónő pedig úgy érzi, nem kontrollálható a tevékenységünk. Ha leteszünk az iskolában egy módszertant román nyelven, akkor az igazgató tudja követni a munkánkat. Másrészt a minőségre kell hangsúlyt fektetni. A gyermekek számára ezt az archaikus kultúrát össze kellene kapcsolni a fejlődéssel. Fel kell rakni a katrincát a szakteremben, de legyen egy vetítő is a gyermeknek, legyen jövőképe. Össze kell kapcsolni ezt a két dolgot, és akkor a gyermek nem akarja levetkőzni a saját kultúráját.
A módszereken változtatni kell. Évekig az volt a szójárás, hogy nekünk, csángóknak, tanítóknak senki ne mondja meg, mit és hogyan kell csinálni az oktatási programban. Van ebben igazság, viszont el kell fogadni, hogy a pedagógia egységes, ugyanúgy kell alkalmazni a moldvai magyar oktatásban is, mint bárhol. A szakmai továbbképzésekre el kell küldeni a kollégákat. Nem kell összetörni ezt a sokszínűséget, hogy van közöttünk földrajz szakos, biológus, fotográfus, de mindenkibe bele kell csepegtetni a pedagógia alapelvárásait. Külön kellene szervezni ezeket a képzéseket az iskolában tanítók, illetve iskolán kívül tanítók számára. Akik iskolában tanítanak, azoknak legyen egységes tankönyvük, és az iskolán kívüli oktatásnak is legyen egységes programja, amit egy tanév alatt el kell érni. Ha pedig a csángószövetség úgy gondolja, hogy szeretné kivonni a saját ingatlanjait a pedagógusszövetség szárnya alól, akkor kell hagyni, nem kell megakadályozni. Nem úgy kell megélni, mint egy szakadást az oktatási programban, lehet, hogy a csángószövetség másként szervezné a tanítást, de az iskolai magyar órák mindenképpen a pedagógusszövetség szárnya alatt maradnak. Az iskolán kívüli oktatásban pedig együtt működnénk a csángószövetséggel ott is, ahol ők felügyelik a foglalkozásokat."
Csángó tanítók otthon
Somoskán nyitottabb az igazgatónő, a klézsei nem közeledik semmit – mondja Istók Angéla klézsei magyartanár. "Készítünk kis előadást karácsonyra, anyák napjára, oda sem jönnek a kollégák. Somoskán van olyan terem, ahol az előadásokat tartjuk, ott a közös ünnepeken bemutatunk mi is valamit, néhány perc, de számít, hogy mi is énekelhetünk, bemutathatjuk műsorunkat, verset, éneket, táncot. Ha odajönne a polgármester vagy az igazgatónő, a pap, ha látja a nép, hogy ők is jelen vannak, jóváhagyták, akkor egy kicsit nyitottabbak az emberek, akkor nem félnek, és elismerik a munkánkat is, ami nem könnyű, mert az olyan gyermek, aki otthon nem hallja a magyar beszédet, megtanulja ugyan a magyar szövegeket, de nem érti. Velük a legnehezebb dolgozni, de ha látjuk, hogy akár egy gyermek is továbbtanul egyetemen, akkor megéri. "
A csángó származású tanítók maguk is megküzdöttek a magyar írással-olvasással, egyikük sem tanulta kicsi korától, legtöbben felnőttként ismerkedtek a magyar ábécével. Egy korábbi külsőrekecsini látogatásomkor Gyurka Valentin mondta el az ő történetét.
Gyurka Valentin: 1991-ben a külsőrekecsini árvízkor jöttek a segítségek. Volt itt egy teológus, akkor én Bákóban tanultam, és ő mondta édesanyámnak, menjek Csíkszeredába tanulni. Otthon csángóul beszéltünk, de az nem elég. Édesapámnak volt egy kis füzete, amiben magyarul voltak imák és szólások, azokat próbáltam olvasni, de egyedül nem ment olyan könnyen. Furcsa módon én soha nem kötöttem össze azt a nyelvet, amit beszélek, azzal, amit Hungariban beszélnek, amiről tanultam az iskolában. Édesanyámék nem mondták soha, hogy van egy ország, ahol az én nyelvem hivatalos. Ez nekem nem jutott eszembe. Utólag csodálkozom ezen. És akkor jöttek a nyaraló önkéntesek, testvéreim, hoztak egy ábécéskönyvet Magyarországról, és ezektől a segítőktől három hét alatt megtanultam valamennyire írni, azzal mentem Csíkszeredába esti tagozatra. Könnyűipari szakon voltam, nagyon nem boldogultam magyarul. Le kellett jegyezni, amit a tanár mond, keveréknyelven írtam le, nem is tudtam igazán tanulni abból, amit írtam. Aztán csak érettségiztem, majd kikerültem Budapestre az előkészítő intézetbe, aztán a jászberényi tanítóképző főiskolán végeztem, mint művelődésszervező, mellékszakom volt a néprajz és kommunikáció. 2000-ben jöttem haza, megnősültem, és kezdtük az oktatást itthon. Egy idő múlva kölcsönt vettem fel, hogy építsek házat, nem tudtam törleszteni az adósságot, és elmentem újból Magyarországra, Olaszországot is megjártam, építkezésben dolgoztam, takarítottam, irodai munkát végeztem, de nem vált be. Hazajöttem, gyermekeim vannak, tanítok, most már itthon maradok.
Csíksomlyó üzenete
A pünkösdi búcsú előtti délutánon magyar misét celebrált Berszán Lajos zágoni származású nyugalmazott gyimesi plébános a klézsei Szent Ferenc-templomban, a katolikus egyház által turisztikai misének nevezett esemény után a templom udvarán felállították Petrás Incze János tölgyfa mellszobrát. Csoma Gergely alkotásának elhelyezésére a jászvásári püspökségtől és a helyi egyháztanácstól is megkapta az engedélyt a Szeret-Klézse Alapítvány, Demeterce Iosif klézsei plébános korábban a templomban kihirdette a szoborállítást.
A klézseiek másnap hajnalban Csíksomlyóra mentek a pünkösdi búcsúra, a többi csángó faluból érkezett búcsúsokkal a csobotfalvi templomnál gyülekeztek szombaton reggel. Márton Attila elmondása szerint "onnan együtt, szervezetten indultak föl a nyeregbe, amolyan lassú mennybemenetel hangulattal, hisz amikor az ember nagy erőfeszítések után fölbukkan a tetőn, és a szeme elé tárul a keresztény magyarok sokaságának látványa, akkor »feljön a bőre«, és elönti az a kellemes érzés, ami páratlan, és amitől érzi az ember, hogy összetartozunk."
Fekete Réka. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Összefogás a kohéziós alapok szinten tartása érdekében
Uniós csúcstalálkozó helyszíne volt tegnap Bukarest, ahol a részt vevő 15 tagország elfogadott egy közös nyilatkozatot a kohéziós, azaz felzárkóztatási politika folytatásáról az Európai Unió következő hétéves költségvetési időszakában.
A Kohézió Barátai elnevezésű bukaresti csúcstalálkozón a résztvevők elismerték, hogy az unió elmaradottabb térségeinek felzárkóztatására fordítandó támogatási rendszer reformra szorul, de ez szerintük nem járhat a kohéziós alapok csökkentésével. A nyilatkozat szerint a kohéziós politika bebizonyította létjogosultságát, az elmúlt időszakban ezzel 2,4 millió új munkahely jött létre.
A bukaresti tanácskozáson Orbán Viktor miniszterelnök képviselte Magyarországot, de jelen volt José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke is. Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára az MTI-nek kifejtette: Magyarországnak is alapvető érdeke, hogy a felzárkóztatásra fordítható uniós támogatás ne csökkenjen a 2014–2020-as költségvetési időszakban.
A közös nyilatkozatot aláíró országok (a 2004 óta csatlakozott uniós államok, valamint Spanyolország, Portugália és Görögország) úgy értékelik: a kohéziós politika egyszerűsítésére és hatékonyságának növelésére egyaránt szükség van. Az informális csoport tavaly jött létre, amikor kiderült, hogy az Európai Unió 2014–2020-as többéves pénzügyi keretében a nettó befizető országok csökkentenék a fejletlenebb régiók felzárkóztatására előirányzott pénzösszegeket.
Orbán csak Băsescuval találkozott
Orbán Viktor csak Traian Băsescu államfővel találkozott az elnöki hivatalban annak ellenére, hogy a román média szerint Victor Ponta kétoldalú megbeszélésre várta a magyar miniszterelnököt. Végül ezt a hírt mindkét fél cáfolta, maga Ponta is úgy nyilatkozott, hogy egy ilyen fontos uniós tanácskozásra nem akart olyan megbeszélést rászervezni, amelyen csak Romániát és Magyarországot érintő kérdések szerepelnek. Előtte Szijjártó közölte, hogy a magyar miniszterelnöki hivatal nem kapott felkérést a román kormányfőtől kétoldalú találkozó megszervezésére. Ponta korábban úgy nyilatkozott, hogy a Nyirő József újratemetése körüli nézeteltéréseket szeretné megbeszélni a magyar miniszterelnökkel.
A román hatóságok a hétvégén megtiltották az erdélyi író újratemetését azzal az indokkal, hogy Nyirő vitatott politikai múlttal rendelkezik lévén, hogy tagja volt Szálasi Ferenc kormánya idején a magyar parlamentnek. Szabadság (Kolozsvár)

Helyére kerül Erzsébet királyné 130 éves emlékköve
Az illetékesek nem restaurálják a megrongálódott feliratot
A magyarok iránti rokonszenve miatt nagy tiszteletnek örvendett annak idején – és örvend a mai napig is – Erzsébet királyné: az utóbbi másfél században Magyarország-szerte utcákat, utakat, sétatereket, szállodákat, fürdőket, hidakat stb. neveztek el róla. Nem volt ez másképp Kolozsváron sem, ahol a napokban ismét előkerült egy Erzsébet királynét idéző emlék. A megviselt állapotú, szögletes emlékkő a Sétatéren állt, húsz éve még olvasható volt rajta a dátum. Az öt betű és két szám azonban a föld szintje alá került, és szétmállott, így csak az évszám maradt épen. Most viszont kiásták a követ, és ismét a régi helyén áll – de korántsem a régi „pompájában”. Sőt, a jelek – és a Sétatér felújítását felügyelő építész – szerint nem is fogják restaurálni, így továbbra is csak az évszámot olvashatják le róla azok, akik észreveszik a Rákóczi (Napoca) hidat az egyetem Vegyészeti Karának Arany János utcai épületével összekötő sétány mellett.
Erzsébet királyné sokat tartózkodott Magyarországon, jó kapcsolatokat tartott fenn a magyar arisztokratákkal, politikusokkal, művészekkel. Megtanult magyarul. Személyi kapcsolatai révén igyekezett elősegíteni a kiegyezést, és ebben jelentős szerepet játszott. Népszerűsége 1867 – a kiegyezés – után tovább nőtt. Magyarország-szerte utcákat, utakat, sétatereket, szállodákat, fürdőket, hidakat stb. neveztek el róla, ezek egy része Magyarországon napjainkig fönnmaradt. Mivelhogy Kolozsvárt 1920-ban, majd 1947-ben Romániához csatolták, a királynéhoz kötődő elnevezéseket hivatalosan törölték. De számos, hozzá fűződő emlék a magyarság körében máig megőrződött.
Így a Sétatéren, a Rákóczi-hidat az egyetem Vegyészeti Karának Arany János utcai – a Bolyai Egyetem egykori – épületével összekötő sétány mellett, a híd felől jövet 50–60 méter távolságra, baloldalt, egy pad mögött szerény, kb. 30 cm magas, megviselt állapotú, szögletes emlékkő állt. László Csabának az 1990-es évek elején készült felvételén a hónap és a nap is látszik. Rohonyi D. Iván 2005 szeptemberében készített fotóján az alsó sor már olvashatatlan: a két felvétel közötti idő alatt a nedves földben az öt betű és a két szám szétmállott.
A kő megállíthatatlanul, egyre mélyebbre süllyedt a földben. A Sétatér tavaly tavasszal kezdődött általános rendezése során el is tűnt, a talaj szintjének kiegyenlítésekor földet hordtak rá. Nemrég a munkálatok irányítói kiásták az emlékkövet, amely még rosszabb állapotban van, mint hét évvel ezelőtt.
Eredeti felirata: 1879/APRIL 24. Az uralkodó, Ferenc József és felesége, Erzsébet királyné ezüstlakodalma alkalmából Magyarország-szerte faültető mozgalom kezdődött. A Sétatéren Zobátz Ferenc kertész kis halmot emelt, amelyre gróf Esterházy főispán két fát ültetett. Ezt jelöli ez a kő. A kis halom rég eltűnt, nyoma már az 1990-es évek elején sem látszott.
Adrian Borda építész, aki a Sétatér és a Kaszinó épületének felújítási munkálatait felügyelte, érdeklődésünkre elmondta: a követ nem kell restaurálni, így otthagyják eredeti helyén.
– A Sétatér felújítási munkálatai során figyelmeztettem az egyik mestert, hogy ügyeljen a kőre. A munkások ezért földet hordtak rá, hogy ne szenvedjen semmilyen károsodást. Most pedig, a munkálatok végeztével újra kiásták a követ. A közelben levő fa pedig továbbra is védelmet biztosít a több mint százharminc éves kőnek – magyarázta az építész, majd hozzátette: nem hiszi, hogy a kő közelében lévő fa azonos lenne az 1879-ben ültetett fával.
ASZTALOS LAJOS, NAGY-HINTÓS DIANA. Szabadság (Kolozsvár)

K… mint összekötő
Kiegészítés városunk „reneszánszához”
Természetesen tudom, hogy sokféle kiegészítés fűzhető a pár nappal ezelőtt, a Szabadság „Vélemény” oldalán közölt kérdésfelvetésemhez; most csak a tér és idő szorításában kimaradt két, egymástól nagyon különböző területről vett példát próbálok pótlólag hozzáadni a „reneszánsz” vitához, egyúttal pedig a nemzeti önvizsgálat szükségességéhez.
Utaltam a Budapesten sorra kerülő Hitel-konferenciára, ezzel kapcsolatban pedig Szabédi László hetven évvel ezelőtt elhangzott figyelemfelhívására: a magyar önvizsgálatra. Azóta (május végén) a Magyar Írószövetségben lezajlott egy egész napos tudományos tanácskozás a Kolozsvárt 1935 januárjában indult, 1936-ban újraindított és 1944-ig megjelent folyóirat, a meglehetősen elfelejtett, noha igazán jelentős szerzőket és tanulmányokat, felméréseket közölt Hitel éveiről, reális helyéről az erdélyi és az egész magyar folyóirat-történetben. Szó került az egyes előadásokban a felejtés okairól, mulasztásokról és bűnökről. Nem kívánom összefoglalni a rendkívül hasznos rendezvényen elhangzottakat, igazságot téve a közülünk régebb eltávozottaknak Makkai Lászlótól és Venczel Józseftől Tamási Áronig (aki mintha kezdene háttérbe szorulni, messze Nyirő mögé, a médiában és a helyszíni beszédekben átpolitizált múltban-jelenben) s a Hitel-feledtetésben nem alaptalanul elmarasztalt Balogh Edgárig. Mindenesetre szükségesnek tartanám, hogy e 2012. májusi, budapesti kezdetet kövesse majd egy kolozsvári, további tisztázást segítő tanácskozás. A Kolozsvár Társaságban remélhetőleg fogunk tudni erre is vállalkozni.
A másik pótlás a sport világába visz. Lehet, egyeseknek furcsa, de hát a nemzeti önképnek nem akármilyen tartozéka „dicsőségünk” (netán a szégyen) e részlege. Álljon tehát itt a legutóbbi K… mint összekötőből helyszűke miatt kimaradt alfejezet.
Sportpályákon: a nemzet büszkesége vagy szégyene?
A Korunk európai labdarúgásra (Európa-bajnokságra) és a londoni olimpiai játékokra „előzetest” ígérő számának szerkesztése közben az ember folyamatosan figyel arra is, ami már nem fér be a tanulmányok, esszék nyersanyagába. A büszkeség és a szégyen ugyanis természetszerűen újratermelődik. Bukaresti román tévéadón (TVR2) követni a debreceni úszó Európa-bajnokságot (M1 vétel híján), magyarként, ritka öröm volt. Annyi dicséretet a „szomszéd” nemzetről rég nem hallottam, mint ezektől a román közvetítőktől. Hát persze, megérdemeltük. Még azt is – pozitívan – szóba hozták, hogy Magyarország miniszterelnöke adta át Cseh Lászlónak a harmadik aranyérmét. (És van a világbajnok amerikai Sőni-lány vagy unoka után anyai ágon erdélyinek mondott Európa-bajnokunk, Kapás Boglárka. – De ezt már én mondom.)
Egy másik médiás sportélményemről is szólnom kell az elmúlt hetekből. Ellenkező előjelű, noha „autochton” ügy. Talán nem is a sportról szól. A kolozsvári CFR országos bajnoki címéhez, az idáig vezető úthoz kapcsolható. Ismét az ún. magyar futballcsapat a főszereplő, amelynek bajnoki címe a kolozsvári „testvércsapat”, a román nemzeti színeket hagyományosan képviselő-megtestesítő, egyébként most a 7. helyre jó „U”, az egyetemista gárda elleni mérkőzéstől függött. Ráadásul ez a sorsdöntő meccs a most felépült városi stadionban került sorra. Elvben ez a mutatós, modern stadion Kolozsvár minden csapatának egyformán otthona, a gyakorlatban azonban ez nem így van. Mindenütt olvasni, hallani lehetett, hogy az egész ország az „U”-nak szurkol – a Pászkány Árpád tulajdonában levő CFR drukkereit kivéve természetesen egész Kolozsvár is. És amikor az úgymond egyetemisták tettlegessége miatt, CFR-vezetésnél, félbeszakadt a mérkőzés, Bukarestben a hivatalosak egyformán marasztalták el a két csapatot, újrajátszást rendeltek el. A második meccset is megnyerte – immár horvát játékvezető bíráskodása mellett – a CFR. Természetesen a horvát bíró részrehajló volt, netán lefizették, mondta egyik-másik tévés kommentátor. De már nincs mit tenni, nem lehetett a Vasluit vagy a páratlan egykori juhász Gigi Becali csapatát, a Steauát kihozni országos bajnoknak. A BL selejtezőjében a CFR indulhat.
Én csak azt nem értem, hogyan fér össze ez az „U” kontra CFR ügy – ennek a kolozsvári oldala – a városvezetés és a lakosság óhajával, hogy 2020-ban Kolozsvár legyen Európa kulturális fővárosa. Horvát bírót kérünk majd a pályázat elbírálásához?
(Netán a PSD-s miniszterelnök Victor Pontának és liberálisnak mondott szövetségesének, Crin Antonescunak is ajánljunk egy horvát vagy még inkább finn tanácsadót?)
KÁNTOR LAJOS. Szabadság (Kolozsvár)

Időtálló emberi értékek költője
100 éve született Kiss Jenő
A Helikon-Kemény János Alapítvány és a Mentor Kiadó közös rendezvényen méltatta az 1912. szeptember 13-án Mócson született költő és műfordító életművét. A marosvásárhelyi Vártemplom gótikus termében május 29-én lezajlott bensőséges Helikon-esten többen idézték fel az 1995. december 16-án Kolozsváron elhunyt lírikus egyéniségét, költészetét abból az alkalomból, hogy a Mentor szép, elegáns kivitelezésben Nyíl helyett toll címmel megjelentette Kiss Jenő válogatott verseit. H. Szabó Gyula, az alapítvány elnöke azt hangsúlyozta, hogy a költő emléke indokolatlanul hullt ki a mai irodalmi köztudatból, nagyon keveset beszélünk róla, ami a mi veszteségünk is. Ezért is tekinthető eseménynek a Nagy Pál szerkesztésében és mértéktartó válogatásában kiadott kötet közreadása.
Ezt már a költő teljes pályaképét és munkásságának jelentőségét nagy empátiával és a valóban fontos szerzőknek kijáró igényességgel kirajzoló Gálfalvi Zsolt irodalomtörténésztől idéztük. Kiss Jenő kimagasló költői nemzedék rendkívüli sikerrel indult tagja volt – mondotta a méltató –, a XX. század második erdélyi költőgenerációjának képviselője. Olyan kiváló pályatársak fémjelzik ezt a 20-as évek végén, 30-asok elején feltűnt tollforgató nemzedéket, mint Dsida Jenő, Szemlér Ferenc, Szabédi László, Horváth Imre, akik már a Trianon utáni időszakban, kisebbségi sorsban, s az ebből adódó korlátozó lehetőségek között nőttek fel, s ehhez igazodva, örök küzdelemben hirdették és tették azt, amit tenni kell: az itthon maradás imperatívuszát éltették. Emberi feltételeket próbáltak biztosítani egy embertelen világban. Így nekik s köztük Kiss Jenőnek is köszönhető, hogy az erdélyi magyar irodalom fennmaradhatott. Szervesen kapcsolódva az összmagyar irodalomhoz, szellemhez. A Nyugat hatása alatt erős népi kötöttség alakította ki költői arculatukat. A nagy hatású budapesti folyóirat igényességét tette magáévá az Erdélyi Helikon is, amely meghatározó volt a sokoldalúan tehetséges mezőségi ifjú költői kiteljesedésében is. Kemény János még a költő első kötete (Kormos üvegen, 1937) megjelenése előtt, 1935-ben meghívta a marosvécsi találkozóra, s attól kezdve Kiss Jenő igen tevékeny tagja lett a helikoni írói közösségnek. A lap száz versét közölte különböző évfolyamaiban. Hosszú és termékeny alkotói munkássága (utolsó verskötete, az Időverten 1994-ben jelent meg a Püski Kiadónál) jelentős része a műfordítás. Ezt is igazi hivatástudattal és különleges műgonddal végezte. A folklórtudós Faragó József közreműködésével 150 román népballadát és kolindát ültetett át magyarra. Huszonötezer sora öt kötetben Plugor Sándor nagyszerű illusztrációival gazdagítva látott napvilágot. Szerkesztőként közéleti szerepléseivel is kiérdemelte, hogy megőrizzük emlékezetünkben. De mindenekelőtt az időtálló emberi értékek költészete adja meg hagyatéka súlyát, jelentőségét – hallhattuk a méltatásban.
Múzsa régebbi olvasói emlékezhetnek, hogy Kiss Jenő élete utolsó éveiben mellékletünk számára is többször küldött verset. A mostani válogatott kötetben, amelynek születéséről Káli Király István, a Mentor Kiadó vezetője és Nagy Pál, ugyancsak a Mezőség elkötelezett szülöttje is beszélt az esten, 200 költeményt nyújt át a versbarátoknak. A jelenlevők Balázs Éva színművész ihletett előadásában hallgathattak meg néhányat ebből „az élet szerelmével” telített lírából. A megemlékezésen részt vett Kiss Jenő egykori munkatársa, Jánosházy György is. A nemsokára 90 esztendős költő, műfordító elmondta, hogy 1943-ban ismerte meg a lírikust, s az Erdélyi Helikon szerkesztőségében két évig dolgozhatott vele. Később az Igaz Szó is egybekötötte őket.
A napokban szülőfalujában, majd Kolozsváron is emlékrendezvényen idézték fel, szólaltatták meg Kiss Jenő költői örökségét.
N. M. K. Népújság (Marosvásárhely)

Leleplezték A Holnaposokat
Nagyvárad- Péntek este a Várad kulturális folyóirat által szervezett, június 1-8. között zajló Holnap Fest sorozat keretében az Ady Endre Emlékmúzeumban leleplezték A Holnaposok-szoborcsoportot.
A Holnap Fest nyitónapjának délutánján a Tavirózsa fotóklub néhány tagjának fényképét lehetett megtekinteni az Ady Endre Emlékmúzeumban, este fél nyolc óra után pedig bemutatták A Holnap antológia első kötetének hasonmás kiadását, leleplezték a hét Holnapos közül négyet (Emőd Tamást, Juhász Gyulát, Dutka Ákost és Ady Endrét) ábrázoló szoborcsoportot– melyet Deák Árpád képzőművész készített a városi önkormányzat megrendelésére és a Bihar Megyei Tanács támogatásával-, és beszélgetés zajlott Markó Béla költővel.
Az irodalombarátokat Szabó Ödön, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke köszöntötte. Kifejtette: a Holnap Fest egy két éve megszületett álom megvalósulása, ami a négy holnapos köztéri szobrának elkészültét illeti, mellyel ismét bebizonyosodott, hogyVárad milyen gazdag kincs birtokában van, illetve újabb emlékhellyel gazdagodik a kulturális tér. Kiemelte: a szoborcsoportot most csak leleplezik, a felavatásra majd az Ady líceum előtt kerül sor egy későbbi időpontban.
Biró Rozália alpolgármester, váradi RMDSZ-elnök azon meggyőződésének adott hangot: ezzel az alkotással egy új fejezet kezdődik a megyeközpont életében, mint ahogyan új szakasz következhet akkor is, ha Cseke Attila szenátort megválasztják polgármesternek. Szerinte ha van hit, bátorság és akarat merészet álmodni, akkor kemény és céltudatos munkával szép eredményeket lehet elérni. Ugyanakkor megjegyezte: a Holnap Fest rendezvényei egy olyan szimbólum köré szerveződnek, melyre méltán lehetünk büszkék, mert példaértékű a magyarság számára. Meglátásában sóvárogva tekintünk vissza azokra az időkre, viszont ha ugyan másfajta értelemben is, de mi is tudunk boldog, önazonosság és identitásmegőrző Váradot építeni, ha tesszük a dolgunkat ott, ahová a gondviselés rendelt bennünket.
Jövőbe tekintés
Markó Béla költő, az RMDSZ volt elnöke úgy vélte: a szoborcsoport azt üzeni, hogyNagyváradnak jelentős, sajátos helye van a magyar kultúrában és irodalomban. Megitélésében ha arról elmélkedünk, hogy a tegnap vagy a holnap városai vesznek-e körül bennünket, gondoljunk arra, hogy ugyan fontos felmutatni a múltat, de lassan eljön ideje annak, hogy felhagyjuk a folyton emlékező mentalitással, azzal, hogy ha nincs kit eltemetni, akkor újratemetünk, ehelyett inkább a jövőbe tekintsük, és ebben Váradnak is szerepe lehet. Ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet: Várad nem csupán a századfordulón volt irodalmi központ, hanem az 1970/80-as években is nagy volt a mozgás, mert egy alkotni vágyó, fiatal generáció jelentkezett.
Tóth János, az Ady Endre Emlékmúzeum igazgatója arról beszélt, hogy 1908. április 27-én jelent meg az első híradás az antológiáról, az anyag pedig májusra lett készen Antal Sándor előszavával, hogy aztán szeptember 27-én bemutassák a kötetet a városháza dísztermében, mely dátum azért is jelentős a magyar irodalomtörténetben, mivel ekkor mutatkozott Ady először a nagy nyilvánosság előtt Lédával.
Beszélgetés Markó Bélával
A rendezvény második felében Szűcs László költő, a Várad folyóirat főszerkesztője és Tóth János beszélgetett Markó Bélával arról, hogy milyen kötetekkel készül a budapesti ünnepi könyvhétre, milyen antológiákat szerkesztett, többet ír-e azóta, amióta nem RMDSZ-elnök és miniszterelnök-helyettes, miért fogalmaz meg újabban közéleti üzeneteket a verseiben. Ugyanakkor az esemény valamennyi résztvevője megkapta A Holnap első kötetének hasonmás kiadását.
Ciucur Losonczi Antonius. erdon.ro

Kelemen: Kövér nyilatkozatai nem az RMDSZ-nek, hanem Magyarországnak tettek rosszat
„A Romániai Magyar Demokrata Szövetség fennállása óta a politikai párbeszéd, a tolerancia és a kölcsönös tisztelet elkötelezett híve. Ismételten megállapíthatom és leszögezhetem, hogy az erdélyi magyar közösség problémáit itthon, Romániában lehet és kell megoldani. Bárki, aki abban a hitben él, hogy erős nyilatkozatokkal meg tud oldani valamit, mélységesen téved. A magyar közösség problémáit helyi és országos szinten csak párbeszéddel, érvekkel és megegyezésekkel lehet megoldani” – jelentette ki Kelemen Hunor szövetségi elnök aradi sajtótájékoztatóján. Az RMDSZ elnöke újságírói kérdésre válaszolt, mely szerint Ioan Rus belügyminiszter szombaton azt nyilatkozta, Magyarországnak bocsánatot kell kérnie Romániától Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnökének kijelentései miatt.
Kelemen Hunor kijelentette: „nem értek egyet Kövér László nyilatkozataival és stílusával, ez őt jellemzi. Kövér Lászlónak nem lett volna szabad beavatkoznia a romániai önkormányzati választások kampányába. A múlt héten kialakult helyzetért mind a Nyirő József újratemetésének szervezőit, mind pedig a román kormányt felelősség terheli. Kövér László nyilatkozatai nem az RMDSZ-nek, hanem Magyarországnak tettek rosszat. Úgy vélem, pénteken, Bukarestben létrejöhetett volna egy kétoldalú találkozó Victor Ponta és Orbán Viktor kormányfők között, akik számos témáról egyeztethettek volna, ezek közül nagyon sok az erdélyi magyar közösség sorsát is érinti. Remélem, hogy egy kétoldalú találkozóra minél hamarabb sor kerül.”
Kelemen Hunor hozzátette, neki személyesen korrekt kapcsolata van Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel, ugyanakkor emlékeztetett Martonyi János külügyminiszter tavaszi, bukaresti látogatására, amikor az határozottan kijelentette, Magyarország nem avatkozik be semmilyen módon a romániai választásokba. A szövetségi elnök emlékeztetett ugyanakkor Wilfried Martensnek, az Európai Néppárt elnökének a nyilatkozatára is, aki aggodalmának adott hangot az erdélyi magyar közösség megosztására irányuló törekvések miatt, ennek érdekében pedig párbeszédet kezdeményez Magyarország vezető pártjával. Az RMDSZ elnöke ismertette továbbá a Szövetség önkormányzati kampányának országos helyzetét, leszögezve: az a cél, hogy az RMDSZ minden magyarlakta településen rendelkezzen önkormányzati képviselettel, hiszen a helyi tanácsok jelentős jogköröket kaptak az elmúlt időszakban, az itt meghozott döntések egyenes módon érintik és befolyásolják a közösség életét.
„Bízom abban, hogy az RMDSZ 2012-ben is ugyanolyan jó eredményeket ér el, mint a 2008-as önkormányzati választásokon. Politikai szövetségeket az eredményhirdetés után kötünk, és remélem, hogy az RMDSZ tanácsosai kellenek a tanácsi többségek kialakításához azokon a településeken, ahol a magyarság nincs számbeli fölényben. Az RMDSZ a teljes közösség érdekében kíván cselekedni úgy, hogy a magyar emberek identitáshoz fűződő igényeit sem téveszti szem elől” – hangsúlyozta az RMDSZ elnöke. Hozzátette, egy héttel az önkormányzati választások előtt nagyon fontos a magyar közösség mozgósítása, a 2012-es önkormányzati választásokon való részvétel fontosságának a tudatosítása.
Bognár Levente, az RMDSZ Arad megyei szervezetének elnöke, aradi polgármesterjelölt ismertette: a Szövetség a megyében 17 településen állított polgármester-jelöltet és helyi tanácsosi listát, a megyei tanácsosi listát pedig Faragó Péter parlamenti képviselő vezeti. (közlemény) Transindex.ro

Traian Basescuval tárgyalt Orbán Viktor Bukarestben
Orbán Viktor miniszterelnök az uniós kohéziós alapok jövőjéről tárgyalt pénteken Bukarestben Traian Basescu román államfővel. A magyar kormányfő, aki a felzárkóztatási politika folytatásában érdekelt uniós országok csúcsértekezletén vett részt Bukarestben, a konferenciát követően hivatalában kereste fel Traian Basescut.
Orbán Viktor gratulált a román államfőnek a konferencia időzítéséhez, mert így arra az unió következő hétéves költségvetésének vitája idején, a június 28-29-i Európai Tanács előtt került sor. „A kohéziós politikának, az európai építkezésen túl, fontos érzelmi üzenete is van, hiszen az európai szolidaritás kifejezője, s az egész európai építkezés nagy bajba kerülne a felzárkóztatási politika nélkül” – mondta a miniszterelnök. Egyetértettek a román államfővel abban, hogy mindkét országnak nagyon fontos, hogy a kohéziós források ne csökkenjenek a következő időszakban.
A találkozóról Szijjártó Péter miniszterelnöki szóvivő, a Miniszterelnökség június 2-i hatállyal kinevezett külügyi és külgazdasági államtitkára úgy nyilatkozott: „természetesen, az aktuális kérdéseket is megvitatták, azt már egy négyszemközti találkozón”.
Mircea Dusa, a kormány parlamenti kapcsolatokkal megbízott minisztere a konferencia előtt egy héttel úgy vélekedett, a kohéziós csúcsértekezlet jó alkalom lesz arra, hogy a magyar és a román miniszterelnök tisztázza egymással a Nyirő József újratemetése körüli nézeteltéréseket. Bár a magyar fél már akkor közölte, hogy kétoldalú találkozó nem szerepel napirenden, a román sajtó Orbán Viktor és Victor Ponta kétoldalú találkozójának „elmaradását” a magyar fél elutasításaként értelmezte.
Szijjártó Péter szerint semmilyen hivatalos megkeresés nem érkezett a magyar kormányfőhöz arra vonatkozóan, hogy folytasson kétoldalú tárgyalást a román miniszterelnökkel, de Orbán Viktor mindig készen áll egy ilyen találkozóra.
„Most itt, az elbúcsúzásnál egy rövid kézfogás erejéig váltottak is egy pár szót: Orbán Viktor biztosította Victor Pontát, hogy bármikor, amikor akar vele találkozni, ő készen áll erre. Nem jött ilyen megkeresés, ezért nem is volt ilyen találkozó, viszont a részünkről bármikor lehet” – mondta.
A konferencia végén a bukaresti újságírók a román miniszterelnöknél is rákérdeztek az általuk feltételezett „magyar elutasításra”, de Victor Ponta is azt mondta: sem ő, sem a magyar miniszterelnök nem kezdeményezett kétoldalú találkozót, mert mindkettőjüknek fontosabb volt, hogy a kohéziós politika ügyében jussanak közös álláspontra.
MTI. Erdély.ma

Helytörténeti kiállítás a rogériuszi templomban
Egykor volt váradi nagyjaink, egykor volt nyughelyei címmel nyitottak meg helytörténeti fotókiállítást a rogériuszi templom előcsarnokában.
A vasárnapi tizenegy órás istentisztelet követően helytörténeti kiállítás nyílt Egykor volt váradi nagyjaink, egykor volt nyughelyei címmel. A fotók Kordics Imre gyűjtéséből származnak. Az eseményen a kiállítás fővédnöke, Cseke Attila polgármester jelölt köszöntötte a jelenlevőket. Elmondta, hogy váradi nagyjaink, építészek, orvosok, jogászok mindannyian mintát, példaképet hagytak hátra a jövő nemzedéknek. „A neves személyiségek olyan Nagyváradot hagytak ránk, ami Partium és Erdély motorja volt. A kiállítás üzenete pedig az, hogy azt az örökséget, amit ránk hagytak, vissza kell állítani, hogy a város újra motorja legyen Erdélynek”-mondta.
Neves személyek
A köszöntést követően Dukrét Géza, a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság elnöke ismertette a kiállítás anyagát. Előszőr az Olaszi temetőről beszélt, amelynek mára nyoma veszett. Elmondta, hogy a temető történelmünk egy darabja, bizonyíték arra, hogy itt voltunk. Hozzátette, hogy napjainkban sajnos tudatos rombolás áldozatai ezek a sírhelyek, amelyek őseink nyughelyei. A továbbiakban azokról a jeles személyekről beszélt, akiket a kiállítás bemutat. Többek között idősebb és ifjabb Rimanóczy Kálmán építészek, Ritoók Zsigmond jogász, Rómer Flóris a régészet és a műemlékvédelem megteremtőjének, Bunyitai Vince püspök, Sztaroveszky Károly orvos és Iványi Ödön újságíró életrajzi adatait és munkásságát mutatta be Dukrét Géza. Kerekes József református lelkipásztor végezetül hozzátette, hogy fontosak az ilyen kiállítások, mivel ha az emberek hallották is jeles őseink neveit, nagy részük nem tudja pontosan mit is köszönhetünk nekik.
Nagy Noémi. Erdon.ro

Iskola-alapkőletétel Érmihályfalván
Bihar megye – Vasárnap délben, a délelőtti istentiszteletet követően, gyülekezet-történeti eseményre került sor az érmihályfalvi református közösségben: letették a Bernáth József református iskola új épületének alapkövét
Az ünnepség keretében az alapkőbe tett “időkapszulában” különböző dokumentumok formájában “üzenetet küldtek a jövőbe”, majd mindenki, aki a közösség építésén dolgozik (lelkészek, presbiterek, pedagógusok, de gyerekek is – képünkön) egy-egy serpenyő betont tett az alapba. Erdon.ro

Ma van a nemzeti összetartozás napja
A magyar Országgyűlés 2010. május 31-én a nemzeti összetartozás napjává nyilvánította az első világháborút lezáró trianoni békeszerződés aláírásának napját, június 4-ét. Az erről szóló törvény kimondta: „a több állam fennhatósága alá vetett magyarság minden tagja és közössége része az egységes magyar nemzetnek, melynek államhatárok feletti összetartozása valóság, s egyúttal a magyarok személyes és közösségi önazonosságának meghatározó eleme”.
Az első világháborút követően a béke feltételeit a magyarok részvétele nélkül határozták meg az 1919-20-as párizsi békekonferencián, amelyen a győztes nagyhatalmak Európa új rendjét kívánták biztosítani. Apponyi Albert, a magyar küldöttség vezetője csak 1920. január 16-án fejthette ki a magyar álláspontot, dokumentumok és térképek segítségével mutatva be a népességföldrajzi helyzetet, történelmi és jogi érveket is hangoztatva – teljesen hatástalanul. A békefeltételeket 1920. májusban adták át a magyar delegációnak, amely ezek olvastán lemondott. A szerződést ezután Benárd Ágost népjóléti és munkaügyi miniszter, valamint Drasche-Lázár Alfréd rendkívüli követ és megbízott 1920. június 4-én látta el kézjegyével a versailles-i Nagy Trianon kastélyban, a tiltakozás gesztusaként Benárd állva. Az aláírás percében Magyarországon megkondultak a harangok, tíz percre leállt a közlekedés, bezártak az üzletek.
A 14 részből, 364 cikkből és több függelékből álló szerződés első része a Nemzetek Szövetségének (Népszövetség) Egyezségokmányát tartalmazta, amely minden békeegyezményben helyet kapott. A békediktátum kimondta az ország függetlenségét, meghatározta határait és megtiltotta, hogy a Népszövetség engedélye nélkül Magyarország bárkivel államszövetségre lépjen. A magyar haderő létszámát 35 ezer főben maximálták, megtiltották az általános hadkötelezettséget és a nehézfegyverzet tartását, s korlátozták a fegyvergyártást. Az országnak 1921. május 1-jétől 30 éven át jóvátételt kellett fizetnie az általa okozott háborús károkért (ennek összegét később határozták meg), zálogul lekötötték az állam minden vagyonát és bevételét. A nemzetközi kereskedelemben Magyarországnak meg kellett adnia a győztes hatalmak számára a legnagyobb kedvezményt. A békeszerződés betartását nemzetközi katonai ellenőrző bizottság felügyelte.
A szerződés rögzítette azt is, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlott, s ennek következményeként Magyarország (Horvátország nélküli) területe 283 ezer négyzetkilométerről 93 ezerre, lakossága 18,2 millióról 7,6 millióra csökkent. A Felvidék, a Kisalföld északi fele és Kárpátalja Csehszlovákiához, Erdély, az Alföld keleti pereme és Kelet-Bánát Romániához, Horvátország, Bácska, Nyugat-Bánát, Zala megye nyugati pereme, a Muraköz és a baranyai háromszög a Szerb-Horvát-Szlovén királysághoz, Nyugat-Magyarország egy sávja Ausztriához került, Lengyelország pedig északon Szepes és Árva megyékből kapott területeket. Végeredményben a magyar állam elvesztette területének mintegy kétharmadát, iparának 38, nemzeti jövedelmének 67 százalékát. A trianoni szerződés az etnikai állapotokat, az 1910-es népszámlálási adatokat sem vette figyelembe, így mintegy 3,2 millió magyar, a magyarság egyharmada került az új határokon túlra, 50%-a összefüggő tömbben a határok mentén. A békeszerződés a kisebbségek jogaira vonatkozóan is tartalmazott előírásokat: ezek szerint az ország lakosait egyenlő jogok illetik meg nemzetiségi, faji, vallási hovatartozásuktól függetlenül, a törvény előtt egyenlő bánásmódban kell részesíteni őket és biztosítani kulturális, vallási életük zavartalanságát.
A magyar nemzetgyűlés 1920. november 15-én ratifikálta a békeszerződést, amelyet az 1921. július 26-i XXXIII. törvénycikk hirdetett ki. Az 1921. december 14-16-i népszavazás nyomán Sopron és környéke az ország része maradt, északon pedig Somoskő és környéke (kivéve a somoskőújfalui várat) 1923-ban tért vissza.
A trianoni döntés sokkolta a magyar társadalmat, a két világháború közötti években az ország meghatározó külpolitikai célja lett Trianon revíziója. Magyarország az 1938-as első bécsi döntéssel visszakapta Szlovákia csaknem kizárólag magyarok lakta déli részét, 1939-ben Kárpátalját, 1940-ben a második bécsi döntés révén Észak-Erdélyt és a Székelyföldet, majd Jugoszlávia 1941-es német megszállása után a Délvidéket. A területgyarapodások nyomán Magyarország Trianonban megállapított területe közel kétszeresére nőtt, a Kárpát-medencében élő magyarság túlnyomó része ismét határai közé került, ám ennek ára a háborúban való részvétel volt a fasiszta Németország oldalán. A világégést és ismételt háborús vereséget követően 1947. február 10-én írta alá Magyarország az újabb párizsi békét, amely lényegében a trianoni határokat állította vissza, semmisnek nyilvánítva a két világháború közötti területi változásokat, sőt Csehszlovákia megkapott három Pozsony környéki falut a Duna jobb partján.
MTI. Erdély.ma

Összetartozás?
Van, persze hogy van, ahol értelmetlen, sőt fájdalmas a kérdőjel.
Ilyen a múlt. Összetartozunk a múltunkkal. A történelmünkkel. Minden egyes napjával.
Örökre és eltéphetetlenül. Aztán e múlt, e história némely eseményét s alakját megpróbáljuk kitörölni önmagunkból. Az sem megy. Néhány eseményt és alakot gyűlölünk – az meg most, a jelenben szül újabb és újabb gyűlölséget. Nehéz tenni ellene, és egyre kevésbé látom, hogy lehetne egyáltalán. De felejtés, megtagadás, gyűlölet hasztalan: a múlt mi vagyunk. Mi játsszuk tovább.
„A harcot, amelyet őseink vivtak,
békévé oldja az emlékezés…”
Nem oldotta békévé. Ki tudja, talán nem is oldhatja soha. Olyan sebeket ejtettünk egymáson a múltban, amelyek nem begyógyíthatóak. S a megbocsátó belepusztulna a megbocsátásba. Ez nem keresztényi mondat, tudom. S félem is az Istent miatta. S azt is tudom, nincsen kibúvó az utolsó ítéletnél – hát csak azt fogom tudni dadogni, hogy az elkövetett rettenetes bűnöknek csak egyikéről esett szó mindig, csak az egyiknek járt ki a tisztelet s az emlékezés. A mások rettenetes bűneit mindig illett nagyvonalúan megbocsátani, s még inkább elfelejteni. Ez növesztette naggyá ismét a gyűlöletet.
A múltunkkal összetartozunk tehát, de múltunk emlékei s az emlékekből, családi legendáriumokból fakadó, jelenbe nyúló ítéletek s gyűlölségek mélyen megosztanak bennünket. Nem mi, most élők leszünk azok, akik ezen felülemelkednek. Sebaj. Egy illúzióval legfeljebb kevesebb. Aztán, persze, összetartozunk ővelük, akiket ezen a napon elszakítottak mitőlünk.
1920. június 4., 16.30. Nem elfelejthető pillanat. S ők – mi vagyunk.
Nincs kérdőjel, ha közéjük megyek. Oda, ahol elrongyosodott a csönd, dunyhát húz magára a csecsemősírás is, oda, a hegyek közé. Vagy Kassára, reménykedve, hogy Márai majd megvált bennünket. Vagy éppen a Délvidéken, Csáth rémlátomásai közé. Lám-lám, doktor úr, semmi az ópium iszonyata ahhoz képest, amit a történelem produkált fél kézzel arrafelé…
Összetartozom velük.
Összetartozás? „»Szeresd a magyart, de ne faragd le« – szóla, / »Erejét, formáját, durva kérgét róla: / Mert mi haszna símább, ha jól megfaragják? / Nehezebb eltörni a faragatlan fát.«” Arany János üzen így a Toldi estéjében, s Hunnia mélysége, csodája világlik fel az üzenetből. A zsírral kevert korommal kent hajú hajdúk bizonysága és tanúságtétele, a nyakas reformáció halk, szótlan, mély ereje és elpusztíthatatlansága. Leborulok eléjük…
„S íme virágzik a mandulafácska merészen a télben,
Ám csodaszép rügyeit zuzmara fogja be majd!
Mandulafám, kicsi Phyllis, nincs még fecske e tájon,
Vagy hát oly nehezen vártad az ifju Tavaszt?”
Íme, Janus Pannonius szelíd szavával szól Pannónia is. A mély zengésű orgonán búgó egyetemes katolicizmus s a szent, templomépítő, fenséges barokk – leborulok eléd… Mert összetartozom véletek is.
Összetartozunk mi sok mindennel, csak nem tudunk róla. Vagy nem merünk tudni róla. S mert nem merünk, s mert a múlt elválaszt, s mert mást és mást meséltek szüleink, hát idehaza, idehaza térben és időben, vagyis hát a maradék hazában és ebben a nyomorult, szánalmas jelenben inkább gyűlölködünk. Egyszerűbb is, látványosabb is talán, csak hát, ha így folytatjuk, belehalunk. Ezért inkább menekülök. Gyerekekhez, megjuhászodott önmagamhoz. Odaátra, Wass Albert tizenhárom almafája alá, Nyirő Uz Bencéjéhez, Tamási rengetegébe. Balassi szép szavához, Márai bölcsességéhez. Csáth Gézához, Kosztolányihoz. Ha kell, egészen az Adriáig. Otthon vagyok az Őrvidéken, s ismerem a testőr költő minden panaszát. Enyém Hunnia s Pannónia – s tudom a varázslatot:
„Ha új tatárhad, ha kufárhad
özönli el a tiszta tájat,
ha útaink megcsavarodnak,
mint giliszta, ha rátapodnak:
te mondd magadban, behunyt szemmel,
csak mondd a szókat, miktől egyszer
futó homokok, népek, házak
Magyarországgá összeálltak.”
Illyés is megvigasztal… De növekvő rettegéssel értem egyre mélyebben
az ifjú Babitsot:
„Gyülöllek: távol légy, alacsony tömeg! / ne rezzents nyelvet: hadd dalolok soha / nem hallott verseket ma, múzsák / papja, erős fiatal füleknek.”
Lám, nem is Babitsot: Horatiust. S már nem szállok szembe vele. Mivel otthon vagyok mindenütt, mindenütt a múltban, mindenütt a régi hazában, csak itt nem vagyok otthon, a „varázstalanított” világban és a tömegben, hát én igenis az arany középszert kívánom. Sajnálom. De élni akkor is gyönyörűség. E világ ellenében is…
Bayer Zsolt
Magyar Hírlap. Erdély.ma

Az SMOSZ nyilatkozata a román kormány magyarellenes intézkedései kapcsán
A Svédországi Magyarok Országos Szövetsége megdöbbenve és értetlenül figyeli az új román kormány magyarellenes határozatait és cselekedeteit: a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem magyar nyelvű karának megalakulásáról szóló határozat felfüggesztését, a Nyirő József temetésével kapcsolatos zaklatásokat és szabotáló akciókat, a magyar nemzetiségű prefektusok azonnali felmentését és a magyar anyanyelvű hivatalnokokat fenyegető kormányrendeletet.
A Svédországban élő magyarokat megdöbbenti, és különösen a Ceausescu korszak üldöztetése miatt nyugatra menekült erdélyi magyarokban félelemérzetet és aggodalmat kelt az 1989 előtti időket idéző hangulat, a román rendőrség, a biztonsági szervek és a kormány hozzáállása, magaviselete, amint törvénytelen módon zaklatják, követik, megfélemlítik az erdélyi magyar közösség tagjait és az Erdélybe látogató magyar turistákat.
Ezen nyilatkozattal nemtetszésünknek és aggodalmunknak adunk hangot, mind a nemzettársaink jogai, mind az európai demokrácia és emberi jogok megsértése miatt. Továbbá kérjük az Európai Unió érintett szerveit, hogy szólítsák fel a román kormányt a demokrácia útjára való visszatérésre, valamint a kisebbségi és alapvető emberi jogok betartására és ezen jogok korlátozásának beszüntetésére. A Svédországi Magyarok Országos Szövetségének vezetősége. Erdély.ma

Összetartozás
Harmadik alkalommal emlékezhetünk úgy az újkori magyar történelem legnagyobb tragédiájára, a trianoni diktátumra, hogy közben ünnepelünk: a történelmi Magyarország idegen hatalmak általi szétdarabolásának évfordulóján a nemzeti összetartozást hangsúlyozzuk.
Hogy a mai napig meghatározó trauma a trianoni szétszakíttatás, az is bizonyítja, hogy a 2010-ben hatalomra jutott konzervatív kormány egyik első döntése volt az összetartozás emlékünnepének bevezetése.
A rendszerváltás óta a magyar kormányoknak szembe kellett nézniük azzal, hogy a trianoni trauma továbbra is feldolgozatlan. A balliberális kormányok láthatóan nemigen tudtak mit kezdeni a határon túliakkal – a számukra biztosított támogatással letudottnak vélték a kötelezettségeiket. A jobboldali kormányok 15 millió magyarban gondolkodtak, és az egyetemalapítások révén tevékenyen is megpróbáltak hozzájárulni a külhoni magyar közösségek gyarapodásához. A második Orbán-kormány új alapokra helyezte a magyar–magyar kapcsolatokat: a nemzeti összetartozás elvont eszméjét a könnyített honosítás biztosításával konkrét formába öntötte. A külhoni magyarok védelmére ugyanakkor még mindig nincs kellő eszköze, ám a szocialista-liberális kormányokhoz képest akár a konfliktusokat is felvállalja a hamis idill látszatának fenntartása helyett.
Más kérdés, hogy Budapest olyan konfliktust is felvállalt, amelyet nem feltétlenül kellett volna – legalábbis nem úgy időzítve és nem hivatalosan, lásd a Nyirő-ügyet. A mostani retorika és egyes külsőségek azt jelzik, a kormány arra az alapvetésre épít, hogy 1944-ben megszakadt a jogfolytonosság Magyarországon, így annak helyreállítására törekszik. Ez nem is baj – a trianoni trauma ugyanúgy él, mint akkor, ám ma a jelek szerint mások az eszközök a feloldására: a revízió eszméjét a határok fölötti, konkrét, politikai, kulturális és gazdasági kapcsolatépítéssel próbálják fölváltani.
Oda kell viszont figyelni, hogy a Horthy-korszakból valóban annak pozitívumai mentődjenek át: az üres neobarokk fellengzősség helyett az egész nemzet gazdasági és kulturális gyarapodásának fontosságát hangsúlyozó bethleni és klebelsbergi eszme.
Balogh Levente. Krónika (Kolozsvár)