Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2016. január 15.
Konferencia Kolozsváron: több száz kastély megmentése a téma
Megkezdődött a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem kolozsvári székhelyén a Meeting Kastély Erdélyben címet viselő, egész napos konferencia pénteken. A találkozón építészeti, gazdasági, kulturális, jogi, idegenforgalmi és társadalmi szempontok figyelembevételével próbálnak átfogó stratégiákat kidolgozni a több száz, történelmi kastély jövőbeli fenntartható működésére. A konferencia kezdeményezője a PONT Csoport, finanszírozója a Norvég Alap és a Kulturális Minisztérium.
Nagyon dicséretes a péntek reggel kezdődött konferencia megközelítési módja – jelentette ki köszöntő beszédében Mile Lajos, Magyarország kolozsvári főkonzulja –, és nemcsak azért, mert divatos a holisztikus szemlélet, hanem azért is, mert az épített örökség problematikájához csak átfogó módon lehet közelíteni. Távlatilag is fenntartható, hasznosítható elképzelésekre van szükség, ezért minden érintettnek a véleményét tekintetbe kell venni, tette hozzá a főkonzul.
Mile Lajos elmondta, rövidesen megnyílik a Magyar Nemzeti Kereskedőház kolozsvári irodája, februárban magyarországi gazdasági attasé is érkezik a kincses városba, és a Főkonzulátusnak szándékában áll a Magyar Fejlesztési Központ kolozsvári irodáját is megnyitni. Mindezzel a kastélyok fenntarthatóvá tételéhez szükséges hálózatrendszer kiépítésében és a pályázásoknál, a forrásokhoz való hozzáférésnél fog tudni segítséget nyújtani a magyar külképviselet.
A főkonzul szerint elengedhetetlen az a gyakorlatias észjárás, amellyel a konferencia szervezői megközelítik a kastélyok kérdését. Így valósulhat meg csak az értékmentés, amely szerencsés esetben közösségi élménnyé is válhat. A múlt egyes elemeit csak úgy lehet megtartani, ha azok a jelenünkbe is beépülnek – jelentette ki Mile Lajos.
Farkas András, a PONT csoport vezetője elsősorban a konferencia román ajkú résztvevőihez szólva jegyezte meg: a kastélyok kérdése nem egyetlen nemzeti közösség problémája, „hisz érzelmileg mindannyiunkat összeköt Erdély és az Erdélyhez való ragaszkodásunk”. A több mint száz éve működő brit modellt véve alapul arra kell törekedni, hogy már gyermekkortól a közösség tagjainak mentális térképén kitörölhetetlenül rögzüljenek az épített örökségnek ezen fontos elemei – ez a tudatosság jelentheti a fenntarthatósági projektek közösségi alapját.
„Túlélő nemzet vagyunk” – jelentette ki Hegedüs Csilla, az RMDSZ kulturális ügyvezető alelnöke, aki volt kulturális államtitkárként és a romániai kastélyok helyzetét belülről is jól ismerő szakemberként ismertette a jelenlegi helyzetet: a többszáz kastély jó részét visszakapták a tulajdonosok, de – lévén, hogy műemlékekről van szó – akkor se kezdhetnék saját fejük után felújítani, ha volna rá pénzük. Támogatást viszont nem kapnak az állagmegőrzésre, sőt, már az adókedvezményről se központilag döntenek, hanem minden önkormányzat maga hozza meg a határozatot, hogy adómentességet élvezhet-e vagy sem a műemlék épület tulajdonosa.
„Nagyon tisztelem azokat, akik a visszakapott kastélyuk miatt hazaköltöztek, és megpróbálnak egy hasznosítási stratégiát kidolgozni” – jelentette ki Hegedüs, leszögezve, hogy ebben a kérdésben a kulcsszó az önfenntarthatóság.
Hozzátette, a kastély az illető település gazdasági motorja lehetne, ahogy ezelőtt 100 évvel is például a bonchidai kastély udvara hemzsegett az emberektől, több tucat családnak biztosítva munkát és megélhetést. „Fontos, hogy az emberek szeretik a kastélyokat, szívesen látogatják őket, és most már nemcsak a magyar közösség tagjai jönnek ki például a bonchidai Kastély Napokra, hanem sok román és más nemzetiségű is. Nagyon fontos ez. Nem élhetünk úgy, hogy csak magunkra hagyatkozunk” – vélekedett az RMDSZ kulturális ügyvezető alelnöke.
Farkas András, a PONT csoport vezetője többek közt arról beszélt: minden területre érvényes igazság, hogy a határvonalakon történik a legtöbb előrelépés, a legtöbb változás. Ilyen határvonal például a történelmi, kulturális örökséget hordozó bonchidai Bánffy-kastély és egy fiatal közösség valamint egy 21. századi zenei műfaj – ezek határvonalán pedig megszületett az Electric Castle fesztivál, ami igazi sikertörténet.
Ilyés Szabolcs közgazdász a lehívható pályázati összegekről, Veress Emőd jogász a restitúció állásáról és az visszaszolgáltatás utáni jogi kérdésekről, Makay Dorottya tartószerkezet-tervező mérnök „Kőműves Kelemen dédunokája” címmel az erdélyi kastélyok helyreállítási folyamatairól tartott előadást.
A konferencia konkrét projektek bemutatásaival folytatódik, többek közt az oltszemi Mikó-kastély, a nagykárolyi kastély, a gyalui Barcsay-Bánffy kastély stb. helyzetét ismerhetik meg az érdeklődők.
T. Koós Imola. maszol.ro
Megkezdődött a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem kolozsvári székhelyén a Meeting Kastély Erdélyben címet viselő, egész napos konferencia pénteken. A találkozón építészeti, gazdasági, kulturális, jogi, idegenforgalmi és társadalmi szempontok figyelembevételével próbálnak átfogó stratégiákat kidolgozni a több száz, történelmi kastély jövőbeli fenntartható működésére. A konferencia kezdeményezője a PONT Csoport, finanszírozója a Norvég Alap és a Kulturális Minisztérium.
Nagyon dicséretes a péntek reggel kezdődött konferencia megközelítési módja – jelentette ki köszöntő beszédében Mile Lajos, Magyarország kolozsvári főkonzulja –, és nemcsak azért, mert divatos a holisztikus szemlélet, hanem azért is, mert az épített örökség problematikájához csak átfogó módon lehet közelíteni. Távlatilag is fenntartható, hasznosítható elképzelésekre van szükség, ezért minden érintettnek a véleményét tekintetbe kell venni, tette hozzá a főkonzul.
Mile Lajos elmondta, rövidesen megnyílik a Magyar Nemzeti Kereskedőház kolozsvári irodája, februárban magyarországi gazdasági attasé is érkezik a kincses városba, és a Főkonzulátusnak szándékában áll a Magyar Fejlesztési Központ kolozsvári irodáját is megnyitni. Mindezzel a kastélyok fenntarthatóvá tételéhez szükséges hálózatrendszer kiépítésében és a pályázásoknál, a forrásokhoz való hozzáférésnél fog tudni segítséget nyújtani a magyar külképviselet.
A főkonzul szerint elengedhetetlen az a gyakorlatias észjárás, amellyel a konferencia szervezői megközelítik a kastélyok kérdését. Így valósulhat meg csak az értékmentés, amely szerencsés esetben közösségi élménnyé is válhat. A múlt egyes elemeit csak úgy lehet megtartani, ha azok a jelenünkbe is beépülnek – jelentette ki Mile Lajos.
Farkas András, a PONT csoport vezetője elsősorban a konferencia román ajkú résztvevőihez szólva jegyezte meg: a kastélyok kérdése nem egyetlen nemzeti közösség problémája, „hisz érzelmileg mindannyiunkat összeköt Erdély és az Erdélyhez való ragaszkodásunk”. A több mint száz éve működő brit modellt véve alapul arra kell törekedni, hogy már gyermekkortól a közösség tagjainak mentális térképén kitörölhetetlenül rögzüljenek az épített örökségnek ezen fontos elemei – ez a tudatosság jelentheti a fenntarthatósági projektek közösségi alapját.
„Túlélő nemzet vagyunk” – jelentette ki Hegedüs Csilla, az RMDSZ kulturális ügyvezető alelnöke, aki volt kulturális államtitkárként és a romániai kastélyok helyzetét belülről is jól ismerő szakemberként ismertette a jelenlegi helyzetet: a többszáz kastély jó részét visszakapták a tulajdonosok, de – lévén, hogy műemlékekről van szó – akkor se kezdhetnék saját fejük után felújítani, ha volna rá pénzük. Támogatást viszont nem kapnak az állagmegőrzésre, sőt, már az adókedvezményről se központilag döntenek, hanem minden önkormányzat maga hozza meg a határozatot, hogy adómentességet élvezhet-e vagy sem a műemlék épület tulajdonosa.
„Nagyon tisztelem azokat, akik a visszakapott kastélyuk miatt hazaköltöztek, és megpróbálnak egy hasznosítási stratégiát kidolgozni” – jelentette ki Hegedüs, leszögezve, hogy ebben a kérdésben a kulcsszó az önfenntarthatóság.
Hozzátette, a kastély az illető település gazdasági motorja lehetne, ahogy ezelőtt 100 évvel is például a bonchidai kastély udvara hemzsegett az emberektől, több tucat családnak biztosítva munkát és megélhetést. „Fontos, hogy az emberek szeretik a kastélyokat, szívesen látogatják őket, és most már nemcsak a magyar közösség tagjai jönnek ki például a bonchidai Kastély Napokra, hanem sok román és más nemzetiségű is. Nagyon fontos ez. Nem élhetünk úgy, hogy csak magunkra hagyatkozunk” – vélekedett az RMDSZ kulturális ügyvezető alelnöke.
Farkas András, a PONT csoport vezetője többek közt arról beszélt: minden területre érvényes igazság, hogy a határvonalakon történik a legtöbb előrelépés, a legtöbb változás. Ilyen határvonal például a történelmi, kulturális örökséget hordozó bonchidai Bánffy-kastély és egy fiatal közösség valamint egy 21. századi zenei műfaj – ezek határvonalán pedig megszületett az Electric Castle fesztivál, ami igazi sikertörténet.
Ilyés Szabolcs közgazdász a lehívható pályázati összegekről, Veress Emőd jogász a restitúció állásáról és az visszaszolgáltatás utáni jogi kérdésekről, Makay Dorottya tartószerkezet-tervező mérnök „Kőműves Kelemen dédunokája” címmel az erdélyi kastélyok helyreállítási folyamatairól tartott előadást.
A konferencia konkrét projektek bemutatásaival folytatódik, többek közt az oltszemi Mikó-kastély, a nagykárolyi kastély, a gyalui Barcsay-Bánffy kastély stb. helyzetét ismerhetik meg az érdeklődők.
T. Koós Imola. maszol.ro
2016. január 15.
Két előadással is készül az M. M. Pódium Színház
Mozgalmas évet tudhat maga mögött a nagyváradi M. M. Pódium Színház, sok szép sikerrel. Az idén az első jelentősebb megnyilvánulásuk A Magyar Kultúra Napján lesz, két helyen is fellépnek majd.
Mozgalmas évet zárt az M. M. Pódium, hiszen számszerűleg több mint százhúsz Lúdas Matyi-előadást játszottak, és több mint száz Az igazságos Mátyás-mesét- nyilatkozta az erdon.ro-nak a társulat, illetve egyesület vezetője, Meleg Attila előadóművész.
Nagy sikernek örvendett ifjúsági előadásuk, a Bolond Istók is, mellyel több mint ötven alkalommal léptek fel. Összesen tehát ez azt jelenti, hogy előadásaik száma meghaladta a háromszázat 2015-ben. Ez minőségi szempontból is sokat jelentett, mert nemcsak a gyermekközönséget tudták teljes mértékben kiszolgálni, hanem az ifjúsági és felnőtt publikumot is. A számok ugyanakkor azt mutatják, hogy még mindig a legnépszerűbb a klasszikus magyar meséknek a bemutatása, hiszen a legnézettebb a Lúdas Matyi. „Úgy érzem, nem szabad ugyanazt nyújtani a színpadról, amit a gyermek úgyis lát a különféle médiáknak köszönhetően, ezért mi egy kicsit másképp csináljuk. Más arcot kell mutassunk, ez pedig a klasszikus meséken keresztül tökéletesen megvalósítható”- magyarázta. A tavalyi évvel kapcsolatban még megemlítette, hogy két fiatal bábossal, Miklósik Gellérttel és Kádas Ferenccel bővült a csapat, valamint megalapították a Mini Pódium gyermekszínjátszó együttest, amelyet egy kéthetes tábor kapcsán toboroztak össze Biharpüspökiben. A Bocskai István Közösségi Házban foglalkoztak velük a nyári vakációban, és aztán közösen a szülőkkel és a gyermekekkel úgy döntöttek, hogy ezt hosszú távon is folytatniuk kell. Jelenleg 15-20 tagot számlál a csoport, 10-14 év közti gyermekek vannak a soraiban, és az idén műsorra tűzték Tamási Áronnak A szegény ördög című meséjét, valamint a Tűzálló Pált. Mindkettő bábszínpadra íródott bábjáték, de mesejátékként adják elő, élőszereplőkkel a gyerekek.
Idei tervek
Januárban az első nagy eseményüket épp A Magyar Kultúra Napján szervezik, vagyis január 22-én délelőtt a Szent László Líceumban fogják bemutatni a gyermekek az említett két Tamási Áron-mesét a saját korosztályuknak, délután pedig Biharpüspökiben a Bocskai István Közösségi Házban. Nem titkolt szándékuk, hogy a Mini Pódiummal is népszerűsíteni szeretnék a színházat, illetve minél több tagot toborozni. Az új esztendőben ugyanakkor két előadással is készülnek. Az egyik a gyermekeknek szánt Jancsi és Juliska, úgy, hogy közben természetesen nem adják fel a másik két történetet sem, a fiatal felnőtteket, illetve középiskolásokat pedig a Petőfitől Tamásiig munkacímet viselő összeállítással szólítják meg. A magyar irodalom gyöngyszemeiből, főként vidám verseiből állítanának össze egy műsort, és ezt mint nyílt magyaróra akarják bemutatni több helyszínen. Ezzel az előadással tulajdonképpen bejelentkeznek az Iskola másképp-hetére is, valamint a vers ünnepére is ezzel készülnének.
Tavaly ősszel mutatták be Herman Ferenc címszereplésével a Svejket, kibővített, dramatizált, színesebbé tett formában, és ezt azóta is játsszák azzal a szándékkal, hogy az ilyen fajta groteszk humort is népszerűsítsék másféle színházi próbálkozásként. Amellett, hogy az idén is folyamatosan játszani fogják a Mátyás királyt és a Lúdas Matyit, az igényeknek megfelelően a Kabaré 30 előadással is szerepelnek, mely a magyar kabaré első, küzdelmes három évtizedének állít emléket.
Elérhetőségek
Az M. M. Pódium előadásait a Bihar Megyei Tanács RMDSZ-frakciója és a Bethlen Gábor Alap támogatja. Ugyanakkor tehetséges, jó hangú, táncolni fiatal kollégákat keresnek, és egy körülbelül 50 négyzetméteres helyiséget, melyet díszletraktárként hasznosítanának. Az elérhetőségek a www.mm-podium.ro honlapon találhatóak meg.
Ciucur Losonczi Antonius. erdon.ro
Mozgalmas évet tudhat maga mögött a nagyváradi M. M. Pódium Színház, sok szép sikerrel. Az idén az első jelentősebb megnyilvánulásuk A Magyar Kultúra Napján lesz, két helyen is fellépnek majd.
Mozgalmas évet zárt az M. M. Pódium, hiszen számszerűleg több mint százhúsz Lúdas Matyi-előadást játszottak, és több mint száz Az igazságos Mátyás-mesét- nyilatkozta az erdon.ro-nak a társulat, illetve egyesület vezetője, Meleg Attila előadóművész.
Nagy sikernek örvendett ifjúsági előadásuk, a Bolond Istók is, mellyel több mint ötven alkalommal léptek fel. Összesen tehát ez azt jelenti, hogy előadásaik száma meghaladta a háromszázat 2015-ben. Ez minőségi szempontból is sokat jelentett, mert nemcsak a gyermekközönséget tudták teljes mértékben kiszolgálni, hanem az ifjúsági és felnőtt publikumot is. A számok ugyanakkor azt mutatják, hogy még mindig a legnépszerűbb a klasszikus magyar meséknek a bemutatása, hiszen a legnézettebb a Lúdas Matyi. „Úgy érzem, nem szabad ugyanazt nyújtani a színpadról, amit a gyermek úgyis lát a különféle médiáknak köszönhetően, ezért mi egy kicsit másképp csináljuk. Más arcot kell mutassunk, ez pedig a klasszikus meséken keresztül tökéletesen megvalósítható”- magyarázta. A tavalyi évvel kapcsolatban még megemlítette, hogy két fiatal bábossal, Miklósik Gellérttel és Kádas Ferenccel bővült a csapat, valamint megalapították a Mini Pódium gyermekszínjátszó együttest, amelyet egy kéthetes tábor kapcsán toboroztak össze Biharpüspökiben. A Bocskai István Közösségi Házban foglalkoztak velük a nyári vakációban, és aztán közösen a szülőkkel és a gyermekekkel úgy döntöttek, hogy ezt hosszú távon is folytatniuk kell. Jelenleg 15-20 tagot számlál a csoport, 10-14 év közti gyermekek vannak a soraiban, és az idén műsorra tűzték Tamási Áronnak A szegény ördög című meséjét, valamint a Tűzálló Pált. Mindkettő bábszínpadra íródott bábjáték, de mesejátékként adják elő, élőszereplőkkel a gyerekek.
Idei tervek
Januárban az első nagy eseményüket épp A Magyar Kultúra Napján szervezik, vagyis január 22-én délelőtt a Szent László Líceumban fogják bemutatni a gyermekek az említett két Tamási Áron-mesét a saját korosztályuknak, délután pedig Biharpüspökiben a Bocskai István Közösségi Házban. Nem titkolt szándékuk, hogy a Mini Pódiummal is népszerűsíteni szeretnék a színházat, illetve minél több tagot toborozni. Az új esztendőben ugyanakkor két előadással is készülnek. Az egyik a gyermekeknek szánt Jancsi és Juliska, úgy, hogy közben természetesen nem adják fel a másik két történetet sem, a fiatal felnőtteket, illetve középiskolásokat pedig a Petőfitől Tamásiig munkacímet viselő összeállítással szólítják meg. A magyar irodalom gyöngyszemeiből, főként vidám verseiből állítanának össze egy műsort, és ezt mint nyílt magyaróra akarják bemutatni több helyszínen. Ezzel az előadással tulajdonképpen bejelentkeznek az Iskola másképp-hetére is, valamint a vers ünnepére is ezzel készülnének.
Tavaly ősszel mutatták be Herman Ferenc címszereplésével a Svejket, kibővített, dramatizált, színesebbé tett formában, és ezt azóta is játsszák azzal a szándékkal, hogy az ilyen fajta groteszk humort is népszerűsítsék másféle színházi próbálkozásként. Amellett, hogy az idén is folyamatosan játszani fogják a Mátyás királyt és a Lúdas Matyit, az igényeknek megfelelően a Kabaré 30 előadással is szerepelnek, mely a magyar kabaré első, küzdelmes három évtizedének állít emléket.
Elérhetőségek
Az M. M. Pódium előadásait a Bihar Megyei Tanács RMDSZ-frakciója és a Bethlen Gábor Alap támogatja. Ugyanakkor tehetséges, jó hangú, táncolni fiatal kollégákat keresnek, és egy körülbelül 50 négyzetméteres helyiséget, melyet díszletraktárként hasznosítanának. Az elérhetőségek a www.mm-podium.ro honlapon találhatóak meg.
Ciucur Losonczi Antonius. erdon.ro
2016. január 15.
Hogy válik valaki románná/magyarrá a mioritikus nemzettudatban?
Ha nagyot ütünk a siker kalapácsával, tősgyökeres románok vagyunk. Ha eltoljuk, visszavedlünk bozgorrá. Köszi!
A nacionalista képmutatás nem halt ki, csak egy csöppet megpihent. A hivatásos műhazafiak minden területen állnak a vártán és kifejtik nyakatekert, de – nota bene – helyzettől függő véleményeiket. Hiszen persze, az érdek mindenekelőtt. Mely érdek nevetségessé teszi mindazokat, akik kettős mércét alkalmaznak, amikor a más etnikumú román állampolgárokról beszélnek.
Felfigyeltem a központi sajtó néhány, az Arany Glóbusz-díjas Saul fia című film sikerére vonatkozó cikkének címére. Ezek mindegyike nagyjából így hangzik: „Saul fiát jelölték a legjobb külföldi filmnek, a román Molnár Leventével a szereposztásban”, vagy „Az a film nyerte az Arany Glóbuszt, melyben a román Molnár Levente is játszik”. Hirtelen nem találunk elég dicsérő szót és romános címkét Molnár Levente számára. Az ismert dákopátiás honlapok számára valószínűleg túl friss a hír, mert különben olyan szövegekre is bukkanhattunk volna, mint: a géta-dák származású színész legyőzte a tengerentúli gyarmatosító konkurenciát, amit persze, olyan képpel illusztráltak volna, melyen egy dák farkas és egy tarabosztész látható a háttérben.
Pont most és hirtelen hihetetlenül büszkék lettünk nemzettársunk teljesítményére.
Aki, persze, nem magyar etnikumú, hanem tősgyökeres román.
Románia érdeme, hogy erős és tehetséges fiakat szült, akik uralják a világ filmiparának rangsorait. Lehet, hogy egyáltalán nem lenne túlzó egy ilyenfajta beszámoló, ha a fordítottjával is találkozhatnánk. Emlékeznek még arra a hírre, melyben arról volt szó, hogy a nemzeti ünnep alkalmával merényletet akartak elkövetni a kézdivásárhelyi parádén? A román Beke Istvánnal a főszerepben. Csakhogy akkor ugyanezen a hazafiak dühödten megbélyegezték az incidenst, természetesen a „mentő” kifejezést használva: magyar szélsőséges.
Akkor Beke nem román volt, hanem magyar és szélsőséges.
Hiszen ez felelt meg egy veszett diskurzusnak, egy irracionális propagandának, melynek az volt a célja, hogy gyűlöletet szüljön és megbélyegezzen egy közösséget.
Nem megyek bele annak az esetnek a részleteibe. Ha az illető törvényt sértett, akkor feleljen érte. Ezért fizetjük az illetékes intézményeket. Feleljen a tetteiért bármely másik román állampolgár is ebben az országban. Mások kettős mércéjére kívántam, szomorúan, felhívni a figyelmet. Amikor nekünk úgy jó, akkor a mienk, amikor viszont nem, akkor az illető egy másik etnikumhoz tartozik. Vagy ahogy egyesek mondanák – bozgor, hogy még inkább kimutassák lenézésüket, nem az állítólagos tette iránt, hanem mert az a fő bűne, hogy egy kisebbségi etnikumhoz tartozik.
Tudják, eszembe jutott, hogy mielőtt nevük ismertté vált, valószínűleg Bölöni László, Jenei Imre, Selymes Tibor, Szabó Gabi vagy Szabó Katalin (az eredeti szövegben: Ladislau Boloni, Emerich Ienei, Tibor Selymes, Gabi Szabo, Ecaterina Szabo – a szerk.) is csak holmi jelentéktelen bozgorok voltak. Idővel az egyik az a román edző lett, aki a Sporting Lisszabonnal megnyerte a portugál bajnokságot, a Standard Liège-zsel pedig a belgát; egy másik az a román, aki 1986-ban a Steauával elhódította az Európai Bajnokcsapatok Kupáját; a másik a labdarúgó Aranycsapatunk román bal hátvédje; megint másik az a román nő, aki szinte mindent megnyert az atlétikában, amit lehetett; az utolsó pedig az a román tornászlány, aki arany- és ezüstérmeket szerzett az 1984-es, Los Angeles-i olimpián. Akkor már a többséghez tartoztak!!!
„Tiszta” románként büszke vagyok mindezekre az eredményekre. De az egyetlen dolog, ami eszembe jutna e romániaiak teljesítményei és Molnár Levente minapi sikere láttán, egy egyszerű köszönöm lenne!
Ciprian Aron. foter.ro
Ha nagyot ütünk a siker kalapácsával, tősgyökeres románok vagyunk. Ha eltoljuk, visszavedlünk bozgorrá. Köszi!
A nacionalista képmutatás nem halt ki, csak egy csöppet megpihent. A hivatásos műhazafiak minden területen állnak a vártán és kifejtik nyakatekert, de – nota bene – helyzettől függő véleményeiket. Hiszen persze, az érdek mindenekelőtt. Mely érdek nevetségessé teszi mindazokat, akik kettős mércét alkalmaznak, amikor a más etnikumú román állampolgárokról beszélnek.
Felfigyeltem a központi sajtó néhány, az Arany Glóbusz-díjas Saul fia című film sikerére vonatkozó cikkének címére. Ezek mindegyike nagyjából így hangzik: „Saul fiát jelölték a legjobb külföldi filmnek, a román Molnár Leventével a szereposztásban”, vagy „Az a film nyerte az Arany Glóbuszt, melyben a román Molnár Levente is játszik”. Hirtelen nem találunk elég dicsérő szót és romános címkét Molnár Levente számára. Az ismert dákopátiás honlapok számára valószínűleg túl friss a hír, mert különben olyan szövegekre is bukkanhattunk volna, mint: a géta-dák származású színész legyőzte a tengerentúli gyarmatosító konkurenciát, amit persze, olyan képpel illusztráltak volna, melyen egy dák farkas és egy tarabosztész látható a háttérben.
Pont most és hirtelen hihetetlenül büszkék lettünk nemzettársunk teljesítményére.
Aki, persze, nem magyar etnikumú, hanem tősgyökeres román.
Románia érdeme, hogy erős és tehetséges fiakat szült, akik uralják a világ filmiparának rangsorait. Lehet, hogy egyáltalán nem lenne túlzó egy ilyenfajta beszámoló, ha a fordítottjával is találkozhatnánk. Emlékeznek még arra a hírre, melyben arról volt szó, hogy a nemzeti ünnep alkalmával merényletet akartak elkövetni a kézdivásárhelyi parádén? A román Beke Istvánnal a főszerepben. Csakhogy akkor ugyanezen a hazafiak dühödten megbélyegezték az incidenst, természetesen a „mentő” kifejezést használva: magyar szélsőséges.
Akkor Beke nem román volt, hanem magyar és szélsőséges.
Hiszen ez felelt meg egy veszett diskurzusnak, egy irracionális propagandának, melynek az volt a célja, hogy gyűlöletet szüljön és megbélyegezzen egy közösséget.
Nem megyek bele annak az esetnek a részleteibe. Ha az illető törvényt sértett, akkor feleljen érte. Ezért fizetjük az illetékes intézményeket. Feleljen a tetteiért bármely másik román állampolgár is ebben az országban. Mások kettős mércéjére kívántam, szomorúan, felhívni a figyelmet. Amikor nekünk úgy jó, akkor a mienk, amikor viszont nem, akkor az illető egy másik etnikumhoz tartozik. Vagy ahogy egyesek mondanák – bozgor, hogy még inkább kimutassák lenézésüket, nem az állítólagos tette iránt, hanem mert az a fő bűne, hogy egy kisebbségi etnikumhoz tartozik.
Tudják, eszembe jutott, hogy mielőtt nevük ismertté vált, valószínűleg Bölöni László, Jenei Imre, Selymes Tibor, Szabó Gabi vagy Szabó Katalin (az eredeti szövegben: Ladislau Boloni, Emerich Ienei, Tibor Selymes, Gabi Szabo, Ecaterina Szabo – a szerk.) is csak holmi jelentéktelen bozgorok voltak. Idővel az egyik az a román edző lett, aki a Sporting Lisszabonnal megnyerte a portugál bajnokságot, a Standard Liège-zsel pedig a belgát; egy másik az a román, aki 1986-ban a Steauával elhódította az Európai Bajnokcsapatok Kupáját; a másik a labdarúgó Aranycsapatunk román bal hátvédje; megint másik az a román nő, aki szinte mindent megnyert az atlétikában, amit lehetett; az utolsó pedig az a román tornászlány, aki arany- és ezüstérmeket szerzett az 1984-es, Los Angeles-i olimpián. Akkor már a többséghez tartoztak!!!
„Tiszta” románként büszke vagyok mindezekre az eredményekre. De az egyetlen dolog, ami eszembe jutna e romániaiak teljesítményei és Molnár Levente minapi sikere láttán, egy egyszerű köszönöm lenne!
Ciprian Aron. foter.ro
2016. január 15.
Az SRI és a Székelyföld intim viszonya
Hans Hedrich politológus alaposan körbejárja a román-székely-magyar társkapcsolat mozgatórugóit.
Erdélyben, illetve Székelyföldön, akárcsak a világ bármely másik pontján, a helyi, őshonos lakosságnak – amilyen a magyar – már létezéséből fakadóan is joga van (belső/külső) önrendelkezéshez.
Aztán a Románia által aláírt szerződések, charták és nemzetközi megállapodások, valamint – részben – a román alkotmány és törvények értelmében is, ennek a népességnek joga van nyilvánosan használnia az identitását kifejező jelképeket (pl. címereket, a székely zászlót), mint ahogy kétnyelvű szövegeket/feliratokat stb. is.
Ennek ellenére a nemzeti-kommunista diktatúra idején szisztematikus módon kialakítottak egy valósággal eltorzított képet a magyarokról, mely szerint ez egy idegen és ellenséges népesség, mely nemrég telepedett le a „román földön”, túlzott és jogtalan követelései vannak, valamint rejtett célokat követ és örökké ellenséges a román etnikumúakkal szemben. Teljesen hamis! Azóta sok minden jó irányban változott (ez az egész társadalom érdeme!), de Erdélyben megfigyelhető a hardcore nacionalizmus „dühös” feléledése, beleértve és kimondottan az állami struktúrákban, aminek erőteljes visszhangja van mind a médiában/interneten, mind a helyi viszonyokban…
Következésképpen, amikor ténylegesen élni akarnak a nekik járó jogokkal, a magyarok egy sor negatív következménnyel és (törvényes alap nélküli) ellenségességgel szembesülnek a román hatóságok (kormánymegbízottak, rendőrök-milicisták, egyes polgármesteri hivatali felügyelők és kihelyezett szolgálati alkalmazottak) részéről. Ezekhez a hivatalos lépésekhez gyakran, szinte automatikusan, e nemzeti csoporttal szemben sértő, inkrimináló és fenyegető diskurzusok is társulnak. Utalok itt egyes etatista-tekintélyelvű irányvonalat követő nacionalista-jakobinus bloggerek uszító és kegyetlenül manipulatív írásaira, mint amilyen Dan Tănasă (Székelyföldre költöztetett telepesek utóda, akit felháborít, hogy a korábbi/mostani környezetében őshonos magyar lakosság létezik), Victor Roncea (médiazsoldos, aki nevetséges érvekkel bélyegezte meg és tette gúny tárgyává a leginkább hazafi románokat – a verespataki projekt ellenzőit) vagy olyan neoszekus politikusok, mint Bogdan Diaconu (tudatosan hazudik a közvéleménynek a kétnyelvű feliratok székelyföldi alkalmazásáról; a Képviselőházban törvénytervezeteket nyújt be a nemzeti „kisebbségek” nyelvi és politikai önszerveződési jogainak megsemmisítése érdekében). Ezeknek az etno-imposztoroknak a szövegeit - akik láthatóan jó kapcsolatokat ápolnak a „szervekkel”, nulla- és féligazságok hivatásos kitalálói mindenről, ami nem illik bele a hiányos felfogóképességükbe, valamint etnikumok közötti konfliktusok és mesterséges ellenségességek buzgó gerjesztői - azonnal átveszik és felerősítik a neten az úgynevezett nacionalista trollok.
Mivel az erdélyi magyarok képviselői a mai napig nem ismerik részletesen azokat a jogokat, melyekkel az általuk képviseltek azért rendelkeznek, mert magyarokként ők is őshonosak (nemcsak egy más nemzetiségű többségnek alávetett „nemzeti kisebbség”), mint ahogy az összes többi erdélyi etnikai csoport, illetve azért, mert az RMDSZ-esek/MPP-sek nem vesznek részt effektív módon a román hatóságok ellenséges gesztusainak feltartóztatásában/megakadályozásában (2015 bírói és/vagy kormánymegbízotti döntések egész hullámát hozta, melyek egyértelműen a magyarok legitim jogai ellen irányultak), Székelyföldön – elkerülhetetlen módon – eljutottak az ebben a térségben élő közösségek egyes tagjainak diskurzus és jövőbeni „terveinek” szintjén megnyilvánuló radikalizálódásához.
Mivel a román hatóságok továbbra is – és mintha egyre kitartóbban – generálják a székelyek/magyarok ellen irányuló törvénysértő és provokatív lépéseket (amit az AEÁ Külügyminisztériumának egyik jelentése, az Európa Tanács jelentése és – félénken, fél szájjal – még Románia elnöki hivatala is elismert), levonhatjuk azt a logikus következtetést, hogy mesterségesen fokozni akarják a magyarok elégedetlenségét, hogy abból aztán kialakulhasson a hőn áhított (?) magyar „ultranacionalizmus, irredentizmus, sovinizmus”, amit aztán be lehet majd mutatni, és ami ellen majd éppen azok küzdhetnek, akik létrehozták és fenntartják azt (a betelepített tisztviselők ezrei és ezrei, akiket azért helyeztek át Erdélybe/Székelyföldre, hogy ’megoldják’ azokat a ’gondokat’, melyeket éppen a jelenlétük és bukaresti távirányítású tevékenységük okoz).
Ez egy banális, de még mindig működő és jövedelmező körbeforgó stratégiája a feszültségkeltésnek, mely mögött könnyen felfedezhetők nemzeti-szekusi, vagy mondjuk inkább úgy, „neo-ceauşiszta” ihletésű személyek, csoportok, struktúrák.
Az erdélyi ceauşiszta gyarmatosítás volt kiváltságosainak (és utódaiknak) a stay-behind/Gladio típusú utóvéd hadáról van szó: a térségünkből származó vagy Moldvából és a Regátból nagy számban és – nem igaz? – „szent küldetéssel” „importált” köztisztviselőkről, akiknek az a feladatuk, hogy megvédjék Romániát a (nagyrészt románok és a nemzetközi geopolitikai csillagzat által gyártott) „magyar veszélytől”.
Néhány kulcsszereplője ennek erdélyi intézményesített román nacionalizmus valóságos szindikátusának, akik folyamatosan és ellenségesen nyilvánulnak/nyilvánultak meg az erdélyi magyarok/székelyek legitim jogainak ügyében: a Székelyföld székhelyére, Marosvásárhelyre/Tg. Mureş ejtőernyőztetett és oda erősen rögzített jelenlegi – import – polgármester, Dorin Florea; a volt erdőtolvaj-miniszter Mircea Duşa; a nemzeti érdek volt vészvillogós minisztere, Gabriel Oprea; a Ponta-kormány Kovászna megyei kormánymegbízottai; a milicista-pribék Moldovan Radu Sandu, a Hargita Megyei Rendőrség jelenlegi vezetője; a Hargita, Kovászna és Maros Megyei Románok (úgynevezett) Civil Fóruma, Nagy-Románia visszasírói, akikhez seregnyi blogger (lásd fentebb), többé-kevésbé félrevezetett, intoxikált és megtévesztett bérkommentelő és bértapsonc társul, akik fejszével rontanak rá mindenkire a kommentszekcióban és az FB-on, ahol a magyarok minden románellenes provokációnak minősített jogos követelésére – mintha utasításra tennék – Erdély etnikai megtisztítását követelik (mottó: „Kifelé a magyarokkal az országból!”… ha nem tetszik nekik az az állandó üldözési és inkriminálási bánásmód, aminek minden alkalommal ki vannak téve, amikor újra előhozakodnak a nemcsak legitim, de valójában nagyon is szerény óhajaikkal).
(Videoösszeállítás Moldovan Radu Sandu, a Hargita Megyei Rendőrfelügyelőség vezetője, Románia egyetlen még hivatalban lévő nemzeti-kommunista pribékje által elkövetett atrocitásokról… Érdekes, hogy sem Dan Tănasă, sem Bogdan Diaconu, sem Victor Roncea nem háborodik fel ezen egy magát „az etnikumok közötti együttélés európai modelljének” nevező EU-államra nézve szégyenletes és méltatlan helyzeten…)
Hova akartam valójában kilyukadni: Csak egy újabb bizonyítékot kívántam bemutatni arra vonatkozóan, hogy a székelyföldi magyarok egy részének radikalizálódása (már amennyi tapasztalható, mert a székely városok épületeinek falán eddig egyetlen politikai tartalmú graffitit sem láttam (!), még kevésbé radikális/nacionalista/szeparatista feliratokat) bizonyos román struktúrák kívánsága/célja, melyek ennek érdekében cselekednek (vagy maradnak passzívak). Konkrétan a Neue Züricher Zeitung (NZZ) neves svájci napilap egyik, 2015. október 23-án megjelent cikkéről van szó, melyben nevezett Szőcs Csongor (helyesen: Zoltán – a szerk.), akit a DIICOT (Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Ellenes Igazgatóság – a szerk.) a 2015. december 1-i, kézdivásárhelyi (mindenkire nézve szerencsés módon be nem következett) „terrorista petárdázás” miatt vett őrizetbe, egyértelműen és világosan kijelenti, hogy ő és HVIM-es társai akár erőszakhoz is folyamodnak majd, amennyiben a város központjában, a nemzeti hős Gábor Áron szobra mellé felvont székely zászlót a hatóságok (törvénytelenül) újra eltávolítják. Idézet: „Sollte sie, wie vor anderthalb Jahren, von der Verwaltung entfernt werden, wären Csongor Szöcs und seine Gesinnungsgenossen augenblicklich zur Stelle, um dies zu verhindern, notfalls mit Gewalt.” Az NZZ eredeti cikke itt érhető el>>>
Az az árboc, melyre a székely identitást kifejező jelképet felhúzták ugyanakkor az a helyszín is volt, melyet a SRI (Román Hírszerző Szolgálat – a szerk.), a DIICOT, a MAI (Belügyminisztérium – a szerk.) Székelyföldön egyre nagyobb számban jelenlévő tisztviselői által régóta ismert radikálisok a december 1-i petárdák majdani elhelyezéséhez kiválasztottak. (A székelyföldi rendőrök, katonák, SRI-sek, csendőrök, ISU-sok (Rendkívüli Helyzetek Felügyelősége – a szerk.), tűzoltók stb. szinte kivétel nélkül román etnikumúak, akiket az ország más részeiből telepítettek be oda, egy sor kedvezménnyel és kockázati (!) pótlékkal –, de a gondot nem annyira a származásuk, mint inkább az a SZEREPÜK jelenti, hogy a térségtől idegen és a székelyföldi őshonos lakossággal szemben látensen vagy nyíltan ellenségesen viselkedő fegyveres erőt képviseljenek,
ezáltal bármikor képesek és mentálisan nyitottak válsághelyzeteket és mesterséges etnikumok közötti konfliktusos helyzeteket megrendezni/kirobbantani az őket a háttérből irányító nemzeti-szekus utóvéd érdekében…) Íme, tehát, hogyan „konspiráltak” nyíltan az úgynevezett székely terroristák: nyíltan megmondva néhány külföldi újságírónak, hogy mit terveznek tenni… ha továbbra is megsértik az őket megillető jogokat. (A Martin Woker riporterrel folytatott beszélgetésre valamikor 2015 nyarán-őszén került sor. Ez azért tudom, mert Woker erdélyi látogatása során riportot készített a környezetvédő mozgalomról, melyben a Neuer Weg Egyesület is megjelent, melynek munkatársa vagyok. Találkoztam és beszélgettem a riporterrel, így tudtam arról, hogy a riporter Székelyföldről is cikket készül írni.)
Ha a SRI-nek van magyar nyelven beszélő személyzete, de német nyelvű nincs, ez a tisztelt intézmény baja (melyet éppen egy – igaz, renegát – magyar, Asztalos Imre, azaz Virgil Măgureanu úr hozott létre… SRI, mondjatok KÖSZÖNETET a magyaroknak, hogy egyáltalán léteztek és a székelyeknek, hogy jó zsíros fizetéseket vehettek fel kockázati pótlékokkal, mert különben ugyanannyiért kellene dolgoznotok, mint az egyszerű embereknek, akiknek az adóját arra veritek el, hogy a saját cinikus kasztérdekeitek kiszolgálására ugrasszátok egymásnak őket!). De az, hogy az NZZ-ben megjelent cikkről a SRI-nak még csak nem is súgtak, vagy nem küldték azt át neki a SIE-s (Külügyi Hírszerző Szolgálat – a szerk.) kollégák, vagy legalább a volt kormányfő Ponta apósa, aki… Svájcban volt DIE-s (Külügyi Hírszerző Főosztály, a Ceauşescu-rezsim külföldön tevékenykedő hírszerző szolgálata – a szerk.), komoly aggodalmat jelent Románia számára: a meglévő (rossz)szolgálatok nem kommunikálnak egymással? Látszólag ezek csak… vannak, de NEM adják jelét, hogy valódi szolgálatokat tennének Romániának, az itteni igazi gondok (intézményesült korrupció, szervezett bűnözés, intézményesült nacionalizmus, román etnokrácia Erdélyben/Székelyföldön, az éppen a SRI-ből/DIICOT-ból és az ezekhez kapcsolódó körökből érkező nacionalista diverziók és közvélemény-megtévesztések stb.) ellen harcolva.
A SRI-nek legalább bele kellene olvasnia a nemzetközi sajtóba,
időnként, így már ősszel értesült volna a három másodrangú székely dühéről és közbe tudott volna lépni, például a sepsiszentgyörgyi nacionalista kormánymegbízottnál, akinek székelyek ellen folytatott közigazgatási zaklatása az egyik fő oka annak, hogy a Szőke testvérek és Beke tűzijátékokkal készültek megijeszteni az embereket. Mindentől függetlenül mégis úgy vélem, hogy semmi sem indokolja erőszak alkalmazását jogok megszerzéséért, bármennyire legitimek lennének is azok. Ilyen értelemben Beke és Szőke 1.+2. hibáztak. De ha elítélik őket, akkor azokat is el kellene ítélni, akik a román hatóságokon belül szorgosan, kitartóan és nagyon szakszerűen közrejátszottak a radikalizálódásukban (mely végső soron diskurzus szintű és virtuális jellegű maradt).
Másrészt minden államnak annál inkább be kellene tartania az önkényesen egyetlennek és hivatalosnak kikiáltottól eltérő nyelvű és etnikumú őshonos népességekkel szemben vállalt nemzetközi kötelezettségeit (Erdély esetében ugyanis olyan közösségekről van szó, melyek jóval régebbiek annál az államnál, melynek területe kiterjeszkedett a kérdéses történelmi/őshonos csoportok által lakott Erdélyre, mely állam aztán egy részüket önkényesen idegeneknek és ellenségesnek nyilvánított, hogy ezáltal megfoszthassa őket egyéni és kollektív jogaiktól – beleértve a belső önrendelkezéshez való elidegeníthetetlen jogot is, melyből az – esetleg autonómián keresztül megvalósuló – önrendelkezési jog származik). A kérdéses állam bizonyos írott és íratlan kötelezettségek és törvények megsértésével TUDATOSAN kényszeríti folyamatos frusztráltsági állapotba az adott csoportokhoz tartozó polgárai egy részét és ezáltal – elkerülhetetlen módon – radikális csoportok és szélsőséges megoldások felé taszítja őket.
Ezáltal azzal, hogy Bukarest megtagadta 1920 után, egyértelmű ígéretei ellenére, az erdélyi német felekezeti oktatás finanszírozását, mely annak kompenzálása lett volna, hogy (szintén önkényesen) kisajátították a szászok Nagyszeben környéki „Sieben Richter” erdőit, melyekből a szász oktatási rendszert finanszírozták – ezek a román nacionalista politikák vezettek a szász közösség elszegényedéséhez (saját eszközeikből kellett fenntartaniuk az oktatási rendszerüket) és ezáltal e nemzeti csoport jelentős részének gyors nacionalista-protonáci radikalizálódásához. Később aztán a szászokat hibáztatták azért, mert csatlakoztak Adolf Hitler náci mozgalmához, ami 1944–1945-ben elég ok volt ahhoz, hogy kisajátítsák házaikat, a felnőtt lakosságot pedig a Szovjetunióba deportálják, a 70-es években pedig ez vezetett a szászok eladásához is Németországnak…
Úgy tűnik, Bukarest Székelyföldön most is ezt a régi receptet alkalmazza (melyet sok más etno-kleptokratikus rezsimű államban is bevetnek):
zaklat, diszkriminál, radikalizál – hogy aztán még jobban zaklathasson, diszkriminálhasson, radikalizálhasson a diszkrimináltakban okozott frusztrációkra válaszul. Ezzel valamikor majd eljutnak annak az embercsoportnak a végső inkriminálásához és nyilvános lejáratásához, melynek célja megfosztani őket attól a joguktól, hogy egy bizonyos területen éljenek. Innen az asszimiláción és/vagy elkergetésen/eladáson keresztül megvalósuló etnikai tisztogatásig már csak egy lépésnyi távolság marad. Ceauşescu ezt is megtette – és úgy tűnik, hogy az újra összefogó neo-ceauşiszták továbbra is azon dolgoznak, hogy szétverjék az Erdélynek nevezett európai mikrokozmoszt. Az utolsó célkitűzés: Székelyföld közigazgatási és etnikai-demográfiai/nyelvi feldarabolása.
A római jog egyik alapelve a PACTA SUNT SERVANDA. Vagyis egy megkötött megállapodást be kell tartani/alkalmazni kell – tehát a romániai/erdélyi nemzeti úgynevezett „kisebbségek” jogaira vonatkozó rendelkezéseket is. Itt az ideje, hogy Románia ezeket a kötelességeit azok betűjében és szellemében teljesítse – beleértve az 1918. december 1-i Gyulafehérvári Nyilatkozatban szereplő nagylelkű ígéretet is, mely nélkül Erdélyt nem lehetett volna elcsatolni Magyarországtól és Romániához csatolni: „III. Teljes körű nemzeti szabadság minden együttélő népnek. Minden nép a saját nyelvén fogja képezni, igazgatni magát és ítélkezni, saját kebeléből származó egyéneken keresztül és minden nép az azt alkotó egyének arányának megfelelően kap képviseleti jogot az ország törvényhozó testületeiben és kormányzásában.”
An nou fericit Ardealului si ardelenilor, lipsit de petarde si aruncatori de petarde (la propriu si la figurat), scapati de sub control! (Az alább magyarul és németül is szereplő jókívánság így hangzik: „Petárdáktól és (szó szerint és átvitt értelemben vett) petárdavetőktől mentes boldog újévet Erdélynek és az erdélyieknek. – a szerk.)
Boldog es bekes uj evet Erdelynek es az erdelyieknek!
Gutes und friedliches Neues Jahr, Siebenbürgen und Siebenbürger!
Hans Hedrich, politológus és civil/környezetvédő aktivista, Waldkraiburg (Németország) foter.ro
Hans Hedrich politológus alaposan körbejárja a román-székely-magyar társkapcsolat mozgatórugóit.
Erdélyben, illetve Székelyföldön, akárcsak a világ bármely másik pontján, a helyi, őshonos lakosságnak – amilyen a magyar – már létezéséből fakadóan is joga van (belső/külső) önrendelkezéshez.
Aztán a Románia által aláírt szerződések, charták és nemzetközi megállapodások, valamint – részben – a román alkotmány és törvények értelmében is, ennek a népességnek joga van nyilvánosan használnia az identitását kifejező jelképeket (pl. címereket, a székely zászlót), mint ahogy kétnyelvű szövegeket/feliratokat stb. is.
Ennek ellenére a nemzeti-kommunista diktatúra idején szisztematikus módon kialakítottak egy valósággal eltorzított képet a magyarokról, mely szerint ez egy idegen és ellenséges népesség, mely nemrég telepedett le a „román földön”, túlzott és jogtalan követelései vannak, valamint rejtett célokat követ és örökké ellenséges a román etnikumúakkal szemben. Teljesen hamis! Azóta sok minden jó irányban változott (ez az egész társadalom érdeme!), de Erdélyben megfigyelhető a hardcore nacionalizmus „dühös” feléledése, beleértve és kimondottan az állami struktúrákban, aminek erőteljes visszhangja van mind a médiában/interneten, mind a helyi viszonyokban…
Következésképpen, amikor ténylegesen élni akarnak a nekik járó jogokkal, a magyarok egy sor negatív következménnyel és (törvényes alap nélküli) ellenségességgel szembesülnek a román hatóságok (kormánymegbízottak, rendőrök-milicisták, egyes polgármesteri hivatali felügyelők és kihelyezett szolgálati alkalmazottak) részéről. Ezekhez a hivatalos lépésekhez gyakran, szinte automatikusan, e nemzeti csoporttal szemben sértő, inkrimináló és fenyegető diskurzusok is társulnak. Utalok itt egyes etatista-tekintélyelvű irányvonalat követő nacionalista-jakobinus bloggerek uszító és kegyetlenül manipulatív írásaira, mint amilyen Dan Tănasă (Székelyföldre költöztetett telepesek utóda, akit felháborít, hogy a korábbi/mostani környezetében őshonos magyar lakosság létezik), Victor Roncea (médiazsoldos, aki nevetséges érvekkel bélyegezte meg és tette gúny tárgyává a leginkább hazafi románokat – a verespataki projekt ellenzőit) vagy olyan neoszekus politikusok, mint Bogdan Diaconu (tudatosan hazudik a közvéleménynek a kétnyelvű feliratok székelyföldi alkalmazásáról; a Képviselőházban törvénytervezeteket nyújt be a nemzeti „kisebbségek” nyelvi és politikai önszerveződési jogainak megsemmisítése érdekében). Ezeknek az etno-imposztoroknak a szövegeit - akik láthatóan jó kapcsolatokat ápolnak a „szervekkel”, nulla- és féligazságok hivatásos kitalálói mindenről, ami nem illik bele a hiányos felfogóképességükbe, valamint etnikumok közötti konfliktusok és mesterséges ellenségességek buzgó gerjesztői - azonnal átveszik és felerősítik a neten az úgynevezett nacionalista trollok.
Mivel az erdélyi magyarok képviselői a mai napig nem ismerik részletesen azokat a jogokat, melyekkel az általuk képviseltek azért rendelkeznek, mert magyarokként ők is őshonosak (nemcsak egy más nemzetiségű többségnek alávetett „nemzeti kisebbség”), mint ahogy az összes többi erdélyi etnikai csoport, illetve azért, mert az RMDSZ-esek/MPP-sek nem vesznek részt effektív módon a román hatóságok ellenséges gesztusainak feltartóztatásában/megakadályozásában (2015 bírói és/vagy kormánymegbízotti döntések egész hullámát hozta, melyek egyértelműen a magyarok legitim jogai ellen irányultak), Székelyföldön – elkerülhetetlen módon – eljutottak az ebben a térségben élő közösségek egyes tagjainak diskurzus és jövőbeni „terveinek” szintjén megnyilvánuló radikalizálódásához.
Mivel a román hatóságok továbbra is – és mintha egyre kitartóbban – generálják a székelyek/magyarok ellen irányuló törvénysértő és provokatív lépéseket (amit az AEÁ Külügyminisztériumának egyik jelentése, az Európa Tanács jelentése és – félénken, fél szájjal – még Románia elnöki hivatala is elismert), levonhatjuk azt a logikus következtetést, hogy mesterségesen fokozni akarják a magyarok elégedetlenségét, hogy abból aztán kialakulhasson a hőn áhított (?) magyar „ultranacionalizmus, irredentizmus, sovinizmus”, amit aztán be lehet majd mutatni, és ami ellen majd éppen azok küzdhetnek, akik létrehozták és fenntartják azt (a betelepített tisztviselők ezrei és ezrei, akiket azért helyeztek át Erdélybe/Székelyföldre, hogy ’megoldják’ azokat a ’gondokat’, melyeket éppen a jelenlétük és bukaresti távirányítású tevékenységük okoz).
Ez egy banális, de még mindig működő és jövedelmező körbeforgó stratégiája a feszültségkeltésnek, mely mögött könnyen felfedezhetők nemzeti-szekusi, vagy mondjuk inkább úgy, „neo-ceauşiszta” ihletésű személyek, csoportok, struktúrák.
Az erdélyi ceauşiszta gyarmatosítás volt kiváltságosainak (és utódaiknak) a stay-behind/Gladio típusú utóvéd hadáról van szó: a térségünkből származó vagy Moldvából és a Regátból nagy számban és – nem igaz? – „szent küldetéssel” „importált” köztisztviselőkről, akiknek az a feladatuk, hogy megvédjék Romániát a (nagyrészt románok és a nemzetközi geopolitikai csillagzat által gyártott) „magyar veszélytől”.
Néhány kulcsszereplője ennek erdélyi intézményesített román nacionalizmus valóságos szindikátusának, akik folyamatosan és ellenségesen nyilvánulnak/nyilvánultak meg az erdélyi magyarok/székelyek legitim jogainak ügyében: a Székelyföld székhelyére, Marosvásárhelyre/Tg. Mureş ejtőernyőztetett és oda erősen rögzített jelenlegi – import – polgármester, Dorin Florea; a volt erdőtolvaj-miniszter Mircea Duşa; a nemzeti érdek volt vészvillogós minisztere, Gabriel Oprea; a Ponta-kormány Kovászna megyei kormánymegbízottai; a milicista-pribék Moldovan Radu Sandu, a Hargita Megyei Rendőrség jelenlegi vezetője; a Hargita, Kovászna és Maros Megyei Románok (úgynevezett) Civil Fóruma, Nagy-Románia visszasírói, akikhez seregnyi blogger (lásd fentebb), többé-kevésbé félrevezetett, intoxikált és megtévesztett bérkommentelő és bértapsonc társul, akik fejszével rontanak rá mindenkire a kommentszekcióban és az FB-on, ahol a magyarok minden románellenes provokációnak minősített jogos követelésére – mintha utasításra tennék – Erdély etnikai megtisztítását követelik (mottó: „Kifelé a magyarokkal az országból!”… ha nem tetszik nekik az az állandó üldözési és inkriminálási bánásmód, aminek minden alkalommal ki vannak téve, amikor újra előhozakodnak a nemcsak legitim, de valójában nagyon is szerény óhajaikkal).
(Videoösszeállítás Moldovan Radu Sandu, a Hargita Megyei Rendőrfelügyelőség vezetője, Románia egyetlen még hivatalban lévő nemzeti-kommunista pribékje által elkövetett atrocitásokról… Érdekes, hogy sem Dan Tănasă, sem Bogdan Diaconu, sem Victor Roncea nem háborodik fel ezen egy magát „az etnikumok közötti együttélés európai modelljének” nevező EU-államra nézve szégyenletes és méltatlan helyzeten…)
Hova akartam valójában kilyukadni: Csak egy újabb bizonyítékot kívántam bemutatni arra vonatkozóan, hogy a székelyföldi magyarok egy részének radikalizálódása (már amennyi tapasztalható, mert a székely városok épületeinek falán eddig egyetlen politikai tartalmú graffitit sem láttam (!), még kevésbé radikális/nacionalista/szeparatista feliratokat) bizonyos román struktúrák kívánsága/célja, melyek ennek érdekében cselekednek (vagy maradnak passzívak). Konkrétan a Neue Züricher Zeitung (NZZ) neves svájci napilap egyik, 2015. október 23-án megjelent cikkéről van szó, melyben nevezett Szőcs Csongor (helyesen: Zoltán – a szerk.), akit a DIICOT (Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Ellenes Igazgatóság – a szerk.) a 2015. december 1-i, kézdivásárhelyi (mindenkire nézve szerencsés módon be nem következett) „terrorista petárdázás” miatt vett őrizetbe, egyértelműen és világosan kijelenti, hogy ő és HVIM-es társai akár erőszakhoz is folyamodnak majd, amennyiben a város központjában, a nemzeti hős Gábor Áron szobra mellé felvont székely zászlót a hatóságok (törvénytelenül) újra eltávolítják. Idézet: „Sollte sie, wie vor anderthalb Jahren, von der Verwaltung entfernt werden, wären Csongor Szöcs und seine Gesinnungsgenossen augenblicklich zur Stelle, um dies zu verhindern, notfalls mit Gewalt.” Az NZZ eredeti cikke itt érhető el>>>
Az az árboc, melyre a székely identitást kifejező jelképet felhúzták ugyanakkor az a helyszín is volt, melyet a SRI (Román Hírszerző Szolgálat – a szerk.), a DIICOT, a MAI (Belügyminisztérium – a szerk.) Székelyföldön egyre nagyobb számban jelenlévő tisztviselői által régóta ismert radikálisok a december 1-i petárdák majdani elhelyezéséhez kiválasztottak. (A székelyföldi rendőrök, katonák, SRI-sek, csendőrök, ISU-sok (Rendkívüli Helyzetek Felügyelősége – a szerk.), tűzoltók stb. szinte kivétel nélkül román etnikumúak, akiket az ország más részeiből telepítettek be oda, egy sor kedvezménnyel és kockázati (!) pótlékkal –, de a gondot nem annyira a származásuk, mint inkább az a SZEREPÜK jelenti, hogy a térségtől idegen és a székelyföldi őshonos lakossággal szemben látensen vagy nyíltan ellenségesen viselkedő fegyveres erőt képviseljenek,
ezáltal bármikor képesek és mentálisan nyitottak válsághelyzeteket és mesterséges etnikumok közötti konfliktusos helyzeteket megrendezni/kirobbantani az őket a háttérből irányító nemzeti-szekus utóvéd érdekében…) Íme, tehát, hogyan „konspiráltak” nyíltan az úgynevezett székely terroristák: nyíltan megmondva néhány külföldi újságírónak, hogy mit terveznek tenni… ha továbbra is megsértik az őket megillető jogokat. (A Martin Woker riporterrel folytatott beszélgetésre valamikor 2015 nyarán-őszén került sor. Ez azért tudom, mert Woker erdélyi látogatása során riportot készített a környezetvédő mozgalomról, melyben a Neuer Weg Egyesület is megjelent, melynek munkatársa vagyok. Találkoztam és beszélgettem a riporterrel, így tudtam arról, hogy a riporter Székelyföldről is cikket készül írni.)
Ha a SRI-nek van magyar nyelven beszélő személyzete, de német nyelvű nincs, ez a tisztelt intézmény baja (melyet éppen egy – igaz, renegát – magyar, Asztalos Imre, azaz Virgil Măgureanu úr hozott létre… SRI, mondjatok KÖSZÖNETET a magyaroknak, hogy egyáltalán léteztek és a székelyeknek, hogy jó zsíros fizetéseket vehettek fel kockázati pótlékokkal, mert különben ugyanannyiért kellene dolgoznotok, mint az egyszerű embereknek, akiknek az adóját arra veritek el, hogy a saját cinikus kasztérdekeitek kiszolgálására ugrasszátok egymásnak őket!). De az, hogy az NZZ-ben megjelent cikkről a SRI-nak még csak nem is súgtak, vagy nem küldték azt át neki a SIE-s (Külügyi Hírszerző Szolgálat – a szerk.) kollégák, vagy legalább a volt kormányfő Ponta apósa, aki… Svájcban volt DIE-s (Külügyi Hírszerző Főosztály, a Ceauşescu-rezsim külföldön tevékenykedő hírszerző szolgálata – a szerk.), komoly aggodalmat jelent Románia számára: a meglévő (rossz)szolgálatok nem kommunikálnak egymással? Látszólag ezek csak… vannak, de NEM adják jelét, hogy valódi szolgálatokat tennének Romániának, az itteni igazi gondok (intézményesült korrupció, szervezett bűnözés, intézményesült nacionalizmus, román etnokrácia Erdélyben/Székelyföldön, az éppen a SRI-ből/DIICOT-ból és az ezekhez kapcsolódó körökből érkező nacionalista diverziók és közvélemény-megtévesztések stb.) ellen harcolva.
A SRI-nek legalább bele kellene olvasnia a nemzetközi sajtóba,
időnként, így már ősszel értesült volna a három másodrangú székely dühéről és közbe tudott volna lépni, például a sepsiszentgyörgyi nacionalista kormánymegbízottnál, akinek székelyek ellen folytatott közigazgatási zaklatása az egyik fő oka annak, hogy a Szőke testvérek és Beke tűzijátékokkal készültek megijeszteni az embereket. Mindentől függetlenül mégis úgy vélem, hogy semmi sem indokolja erőszak alkalmazását jogok megszerzéséért, bármennyire legitimek lennének is azok. Ilyen értelemben Beke és Szőke 1.+2. hibáztak. De ha elítélik őket, akkor azokat is el kellene ítélni, akik a román hatóságokon belül szorgosan, kitartóan és nagyon szakszerűen közrejátszottak a radikalizálódásukban (mely végső soron diskurzus szintű és virtuális jellegű maradt).
Másrészt minden államnak annál inkább be kellene tartania az önkényesen egyetlennek és hivatalosnak kikiáltottól eltérő nyelvű és etnikumú őshonos népességekkel szemben vállalt nemzetközi kötelezettségeit (Erdély esetében ugyanis olyan közösségekről van szó, melyek jóval régebbiek annál az államnál, melynek területe kiterjeszkedett a kérdéses történelmi/őshonos csoportok által lakott Erdélyre, mely állam aztán egy részüket önkényesen idegeneknek és ellenségesnek nyilvánított, hogy ezáltal megfoszthassa őket egyéni és kollektív jogaiktól – beleértve a belső önrendelkezéshez való elidegeníthetetlen jogot is, melyből az – esetleg autonómián keresztül megvalósuló – önrendelkezési jog származik). A kérdéses állam bizonyos írott és íratlan kötelezettségek és törvények megsértésével TUDATOSAN kényszeríti folyamatos frusztráltsági állapotba az adott csoportokhoz tartozó polgárai egy részét és ezáltal – elkerülhetetlen módon – radikális csoportok és szélsőséges megoldások felé taszítja őket.
Ezáltal azzal, hogy Bukarest megtagadta 1920 után, egyértelmű ígéretei ellenére, az erdélyi német felekezeti oktatás finanszírozását, mely annak kompenzálása lett volna, hogy (szintén önkényesen) kisajátították a szászok Nagyszeben környéki „Sieben Richter” erdőit, melyekből a szász oktatási rendszert finanszírozták – ezek a román nacionalista politikák vezettek a szász közösség elszegényedéséhez (saját eszközeikből kellett fenntartaniuk az oktatási rendszerüket) és ezáltal e nemzeti csoport jelentős részének gyors nacionalista-protonáci radikalizálódásához. Később aztán a szászokat hibáztatták azért, mert csatlakoztak Adolf Hitler náci mozgalmához, ami 1944–1945-ben elég ok volt ahhoz, hogy kisajátítsák házaikat, a felnőtt lakosságot pedig a Szovjetunióba deportálják, a 70-es években pedig ez vezetett a szászok eladásához is Németországnak…
Úgy tűnik, Bukarest Székelyföldön most is ezt a régi receptet alkalmazza (melyet sok más etno-kleptokratikus rezsimű államban is bevetnek):
zaklat, diszkriminál, radikalizál – hogy aztán még jobban zaklathasson, diszkriminálhasson, radikalizálhasson a diszkrimináltakban okozott frusztrációkra válaszul. Ezzel valamikor majd eljutnak annak az embercsoportnak a végső inkriminálásához és nyilvános lejáratásához, melynek célja megfosztani őket attól a joguktól, hogy egy bizonyos területen éljenek. Innen az asszimiláción és/vagy elkergetésen/eladáson keresztül megvalósuló etnikai tisztogatásig már csak egy lépésnyi távolság marad. Ceauşescu ezt is megtette – és úgy tűnik, hogy az újra összefogó neo-ceauşiszták továbbra is azon dolgoznak, hogy szétverjék az Erdélynek nevezett európai mikrokozmoszt. Az utolsó célkitűzés: Székelyföld közigazgatási és etnikai-demográfiai/nyelvi feldarabolása.
A római jog egyik alapelve a PACTA SUNT SERVANDA. Vagyis egy megkötött megállapodást be kell tartani/alkalmazni kell – tehát a romániai/erdélyi nemzeti úgynevezett „kisebbségek” jogaira vonatkozó rendelkezéseket is. Itt az ideje, hogy Románia ezeket a kötelességeit azok betűjében és szellemében teljesítse – beleértve az 1918. december 1-i Gyulafehérvári Nyilatkozatban szereplő nagylelkű ígéretet is, mely nélkül Erdélyt nem lehetett volna elcsatolni Magyarországtól és Romániához csatolni: „III. Teljes körű nemzeti szabadság minden együttélő népnek. Minden nép a saját nyelvén fogja képezni, igazgatni magát és ítélkezni, saját kebeléből származó egyéneken keresztül és minden nép az azt alkotó egyének arányának megfelelően kap képviseleti jogot az ország törvényhozó testületeiben és kormányzásában.”
An nou fericit Ardealului si ardelenilor, lipsit de petarde si aruncatori de petarde (la propriu si la figurat), scapati de sub control! (Az alább magyarul és németül is szereplő jókívánság így hangzik: „Petárdáktól és (szó szerint és átvitt értelemben vett) petárdavetőktől mentes boldog újévet Erdélynek és az erdélyieknek. – a szerk.)
Boldog es bekes uj evet Erdelynek es az erdelyieknek!
Gutes und friedliches Neues Jahr, Siebenbürgen und Siebenbürger!
Hans Hedrich, politológus és civil/környezetvédő aktivista, Waldkraiburg (Németország) foter.ro
2016. január 15.
Tőkés: az RMDSZ-re is ki kell terjednie a megtisztulásnak
Az európai parlamenti képviselő pénteken Nagyváradon beszélt erről. Tőkés László úgy vélte, a tavalyi év végén az utca népe okkal mondott ítéletet a teljes romániai politikai elit fölött, mert „a politikai osztály megbukott a rendszerváltás vizsgáján”, és az elmúlt 26 év romániai változásai olyanok voltak, mint a romániai autópálya-építés: „alig fogtak bele, hosszú idő alatt, sok pénzért szinte semmit nem sikerült megvalósítani”.
Tőkés szerint hiába tesz úgy az RMDSZ, mintha kivételt képezne, mert „a posztkommunista pártok minden bűnét magán viseli”. Példaként a szövetség Bihar megyei szervezetét hozta fel, melynek három meghatározó személyisége, Kiss Sándor elnök, Szabó Ödön ügyvezető elnök és Biró Rozália szenátor is „roskadoznak a korrupció vádja alatt”. Úgy vélte: ha elmarad a megtisztulás, a magyar választók számának további apadására kell számítani a 2016-os önkormányzati, majd parlamenti választásokon.
Tőkés László ismét kezdeményezte az erdélyi magyar pártok és politikai szervezetek egyeztető fórumának összehívását és az autonómiakoncepciók összehangolását, hogy ezeket az erdélyi magyarság képviselői egy román-magyar kerekasztal-beszélgetés során egységesen tudják képviselni a román társadalom felé. Az EP-képviselő azt is sérelmezte, hogy az RMDSZ egyedül rendelkezik azon támogatás fölött, amelyet a román költségvetésből az erdélyi magyarságnak utalnak ki, és az összeget szerinte átláthatatlan módon klientúra építésére használja.
A sajtótájékoztató után az MTI kérdésére válaszolva Tőkés László elmondta: helyesli az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) csütörtöki javaslatát, hogy egy választási párt keretében egyesítsék erőiket az erdélyi magyar politikai szervezetek. „Ez az a kérdés, amiben kötelező megegyezni” – tette hozzá Tőkés László, aki szerint Szili Katalin magyar miniszterelnöki megbízottnak az autonómiakoncepciók összehangolásában tett erőfeszítései is ebbe az irányba mutatnak.
MTI. Székelyhon.ro
Az európai parlamenti képviselő pénteken Nagyváradon beszélt erről. Tőkés László úgy vélte, a tavalyi év végén az utca népe okkal mondott ítéletet a teljes romániai politikai elit fölött, mert „a politikai osztály megbukott a rendszerváltás vizsgáján”, és az elmúlt 26 év romániai változásai olyanok voltak, mint a romániai autópálya-építés: „alig fogtak bele, hosszú idő alatt, sok pénzért szinte semmit nem sikerült megvalósítani”.
Tőkés szerint hiába tesz úgy az RMDSZ, mintha kivételt képezne, mert „a posztkommunista pártok minden bűnét magán viseli”. Példaként a szövetség Bihar megyei szervezetét hozta fel, melynek három meghatározó személyisége, Kiss Sándor elnök, Szabó Ödön ügyvezető elnök és Biró Rozália szenátor is „roskadoznak a korrupció vádja alatt”. Úgy vélte: ha elmarad a megtisztulás, a magyar választók számának további apadására kell számítani a 2016-os önkormányzati, majd parlamenti választásokon.
Tőkés László ismét kezdeményezte az erdélyi magyar pártok és politikai szervezetek egyeztető fórumának összehívását és az autonómiakoncepciók összehangolását, hogy ezeket az erdélyi magyarság képviselői egy román-magyar kerekasztal-beszélgetés során egységesen tudják képviselni a román társadalom felé. Az EP-képviselő azt is sérelmezte, hogy az RMDSZ egyedül rendelkezik azon támogatás fölött, amelyet a román költségvetésből az erdélyi magyarságnak utalnak ki, és az összeget szerinte átláthatatlan módon klientúra építésére használja.
A sajtótájékoztató után az MTI kérdésére válaszolva Tőkés László elmondta: helyesli az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) csütörtöki javaslatát, hogy egy választási párt keretében egyesítsék erőiket az erdélyi magyar politikai szervezetek. „Ez az a kérdés, amiben kötelező megegyezni” – tette hozzá Tőkés László, aki szerint Szili Katalin magyar miniszterelnöki megbízottnak az autonómiakoncepciók összehangolásában tett erőfeszítései is ebbe az irányba mutatnak.
MTI. Székelyhon.ro
2016. január 15.
Kelemen: Románia adós fekete március igazságának feltárásával
MTI - A román igazságszolgáltatás tartozik a romániai magyar közösségnek az 1990-es marosvásárhelyi véres események igazságának feltárásával – állapította meg Kelemen Hunor azzal összefüggésben, hogy elhunyt az akkori események egyik magyar elítéltje, aki fogalmazása szerint koncepciós per áldozata volt.
Az RMDSZ elnöke írásos részvétnyilvánításban búcsúzott a 75 éves korában elhunyt Cseresznyés Páltól, akit pénteken helyeztek örök nyugalomra Marosvásárhelyen.
Az 1990. márciusi marosvásárhelyi véres összetűzések – amelyeket a magyarok pogromként emlegetnek –, azt követően robbantak ki, hogy a jogaikat békésen követelő magyar tüntetőkre Marosvásárhely környező falvaiból beszállított és felfegyverzett románok támadtak rá. A román igazságszolgáltatás aztán csak magyarokat és cigányokat ítélt el, közöttük Cseresznyés Pált, akit a támadás rohamát visszaverők közül videofelvételről azonosítottak. Cseresznyés Pál tíz évet kapott, ebből hat évet letöltött.
Kelemen Hunor „1990 véres márciusa” szimbolikus személyiségének nevezte Cseresznyés Pált, akit többször meghurcoltak. „Tisztelettel hajtunk fejet szenvedései és bátor helytállása előtt” – olvasható a részvétnyilvánításban.
Az RMDSZ elnöke kifejtette, Cseresznyés Pál halálával arra is emlékezni kell, hogy a román igazságszolgáltatás 26 éve tartozik neki és a romániai magyar közösségnek a marosvásárhelyi történésékre vonatkozó igazság feltárásával. Székelyhon.ro
MTI - A román igazságszolgáltatás tartozik a romániai magyar közösségnek az 1990-es marosvásárhelyi véres események igazságának feltárásával – állapította meg Kelemen Hunor azzal összefüggésben, hogy elhunyt az akkori események egyik magyar elítéltje, aki fogalmazása szerint koncepciós per áldozata volt.
Az RMDSZ elnöke írásos részvétnyilvánításban búcsúzott a 75 éves korában elhunyt Cseresznyés Páltól, akit pénteken helyeztek örök nyugalomra Marosvásárhelyen.
Az 1990. márciusi marosvásárhelyi véres összetűzések – amelyeket a magyarok pogromként emlegetnek –, azt követően robbantak ki, hogy a jogaikat békésen követelő magyar tüntetőkre Marosvásárhely környező falvaiból beszállított és felfegyverzett románok támadtak rá. A román igazságszolgáltatás aztán csak magyarokat és cigányokat ítélt el, közöttük Cseresznyés Pált, akit a támadás rohamát visszaverők közül videofelvételről azonosítottak. Cseresznyés Pál tíz évet kapott, ebből hat évet letöltött.
Kelemen Hunor „1990 véres márciusa” szimbolikus személyiségének nevezte Cseresznyés Pált, akit többször meghurcoltak. „Tisztelettel hajtunk fejet szenvedései és bátor helytállása előtt” – olvasható a részvétnyilvánításban.
Az RMDSZ elnöke kifejtette, Cseresznyés Pál halálával arra is emlékezni kell, hogy a román igazságszolgáltatás 26 éve tartozik neki és a romániai magyar közösségnek a marosvásárhelyi történésékre vonatkozó igazság feltárásával. Székelyhon.ro
2016. január 15.
Kevés a romló műemléképület Csíkszeredában
Nincsenek olyan rossz állapotban a csíkszéki műemléképületek – véli Bakos László, a Hargita Megyei Kulturális Igazgatóság vezetője. Több pozitív példa is született az utóbbi években műemlékek felújítására, Csíkszeredában az önkormányzati tulajdonban lévők nagy részét rendbe is tették már. Kivétel ez alól többek között a Vigadó több mint 100 éves épülete.
Csíkszeredában nincs sok köztulajdonban levő műemléképület, a jelentősebbeket, mint a Márton Áron Gimnázium, a Mikó-vár, a Petőfi Sándor Általános Iskola, valamint a Petőfi utca 39-es szám alatti ifjúsági központ, már szakszerűen felújították – mondta Antal Attila alpolgármester. Szintén felújítás zajlott a Petőfi Sándor utca 59-es szám alatti, illetve a Márton Áron utca 4. szám alatti bérlakásoknál. Hangsúlyozta, az önkormányzat állagmegőrző és sürgősségi javításokat végeztethet a saját költségén, a műemlék-helyreállítási munkálatok ügyvitele azonban igen nehézkes és költséges, csak a dokumentáció összeállítása több évbe telik.
„A régi Vigadó épületének esetében csak a megvalósíthatósági tanulmányig jutottunk, ott szükséges is volt omlásveszélyt elhárító beavatkozásokra az elmúlt években – szeretnénk folytatni a felújítást” – magyarázta az elöljáró. Mint mondta, a Petőfi Sándor sétálóutcára vonatkozóan évekkel ezelőtt állagfelmérést és felújítási javaslatot készíttettek, amit a tulajdonosok rendelkezésére tudnak bocsátani, így segítve a felújítást. Hozzátette ugyanakkor, hogy az adótörvénykönyv lehetőséget ad adókedvezmény megadására, ha városképi szempontból meghatározó épületet valaki szakszerűen felújítja. Erre pozitív példa a Hargita utca elején található, a Szent Kereszt plébániával átellenben lévő épület rendbehozatala. Ugyanakkor az önkormányzatnak lehetősége van többletadóval sújtani azt, aki a felszólítás ellenére sem tesz semmit a műemlék épület szakszerű felújításáért.
Pályázási lehetőség a felújításra
Bakos László, a Hargita Megyei Kulturális Igazgatóság vezetője szerint a csíkszéki műemlék épületek nincsenek rossz állapotban, legalábbis az udvarhelyszékiekhez képest. Kiemelte, több pályázási lehetőség is van ezek feljavítására. Például az országos műemlékvédelmi program keretében nyújthatnak rá támogatást, így újulhatott meg többek között a csíkkarcfalvi vártemplom. Másrészt a Norvég Alaphoz és Hargita Megye Tanácsához is lehet pályázatot benyújtani műemlék-helyreállításra. Nem volt pontos kimutatása arról, hogy mennyi csíkszéki műemlék épület van egyházi-, magán-, illetve önkormányzati tulajdonban, azonban úgy látja, hogy azokat az ingatlanokat hanyagolták el a leginkább, amelyeknek több örököse van. Ugyanakkor azt is kifogásolta, hogy akadtak olyan esetek, amikor nem megfelelően restauráltak egy műemléket. Példaként a csíkrákosi templom felújítását említette. „Magyarországi tervezők voltak, akik nem vették figyelembe a felcsíki klímát, merthogy sokat számít, milyen anyagból van a vakolat. Az északi oldalán most mállik le a vakolat” – részletezte. Az intézmény bírságolhat is, de az utóbbi két évben erre nem került sor csíkszéki műemlék épületek esetében.
Engedélyek szükségesek
A műemlék épületek tulajdonosai a Hargita Megyei Kulturális Igazgatósághoz kell forduljanak engedélyért, amennyiben felújítást szeretnének. Ehhez be kell mutassanak többek között egy műszaki dokumentációt, urbanisztikai bizonylatot és helyszínrajzot – sorolta az intézmény vezetője. Hozzátette: amennyiben B kategóriás műemlékről van szó, akkor a brassói területi műemlékvédelmi bizottság jóvá kell ezt hagyja, ha A kategóriás, akkor a kulturális minisztérium engedélyezése szükséges. Ha az épület műemlékövezetben van, akkor az épületen ejtett beavatkozásokhoz, legyen szó akár tetőcseréről, akár külső festésről, akkor is szükséges az intézmény engedélye, ha az nem műemlék épület. Bakos magyarázata szerint erre azért van szükség, hogy például egy műemlék közelében ne fessenek egy házat pirosra, vagy ne rontsák el a műemléknek számító faluképet. „Sajnos vannak erre negatív példák is” – tette hozzá.
Műemlékvédelmi stratégia
A Hargita megyei önkormányzati képviselők tavaly februárban fogadták el a megye műemlékvédelmi stratégiáját, amely a 2013–2023-as időszakra vetíti elő a műemlékek megőrzésének, fenntartásának és helyreállításának mikéntjét. Tövissi Zsolt, a műemlékvédelmi stratégia összeállítója akkori nyilatkozata szerint fontos a műemlékek leltározása, feltárása és állapotuk folyamatos felmérése, emellett szükség lenne egy sürgősségi alap létrehozására, amelyből a halaszthatatlan beavatkozásokat, például a cserepek kicserélését finanszíroznák. Hargita megyében egyébként 740 műemléket tartanak nyilván, amelyeknek 20 százaléka országos, 80 százaléka pedig helyi érdekeltségű. Legnagyobb részük, közel 50 százalékuk az egyház tulajdona, 36 százalék magánkézben van, a fennmaradó részért pedig a közösségek, helyi önkormányzatok felelnek. A megyében a műemlékek többsége templom, de a státust székely kapuk és keresztek is kiérdemelték. A műemlékek listáját a kulturális minisztérium honlapján, a cultura.ro oldalon lehet megtekinteni.
Barabás Hajnal, Pap Melinda. Székelyhon.ro
Nincsenek olyan rossz állapotban a csíkszéki műemléképületek – véli Bakos László, a Hargita Megyei Kulturális Igazgatóság vezetője. Több pozitív példa is született az utóbbi években műemlékek felújítására, Csíkszeredában az önkormányzati tulajdonban lévők nagy részét rendbe is tették már. Kivétel ez alól többek között a Vigadó több mint 100 éves épülete.
Csíkszeredában nincs sok köztulajdonban levő műemléképület, a jelentősebbeket, mint a Márton Áron Gimnázium, a Mikó-vár, a Petőfi Sándor Általános Iskola, valamint a Petőfi utca 39-es szám alatti ifjúsági központ, már szakszerűen felújították – mondta Antal Attila alpolgármester. Szintén felújítás zajlott a Petőfi Sándor utca 59-es szám alatti, illetve a Márton Áron utca 4. szám alatti bérlakásoknál. Hangsúlyozta, az önkormányzat állagmegőrző és sürgősségi javításokat végeztethet a saját költségén, a műemlék-helyreállítási munkálatok ügyvitele azonban igen nehézkes és költséges, csak a dokumentáció összeállítása több évbe telik.
„A régi Vigadó épületének esetében csak a megvalósíthatósági tanulmányig jutottunk, ott szükséges is volt omlásveszélyt elhárító beavatkozásokra az elmúlt években – szeretnénk folytatni a felújítást” – magyarázta az elöljáró. Mint mondta, a Petőfi Sándor sétálóutcára vonatkozóan évekkel ezelőtt állagfelmérést és felújítási javaslatot készíttettek, amit a tulajdonosok rendelkezésére tudnak bocsátani, így segítve a felújítást. Hozzátette ugyanakkor, hogy az adótörvénykönyv lehetőséget ad adókedvezmény megadására, ha városképi szempontból meghatározó épületet valaki szakszerűen felújítja. Erre pozitív példa a Hargita utca elején található, a Szent Kereszt plébániával átellenben lévő épület rendbehozatala. Ugyanakkor az önkormányzatnak lehetősége van többletadóval sújtani azt, aki a felszólítás ellenére sem tesz semmit a műemlék épület szakszerű felújításáért.
Pályázási lehetőség a felújításra
Bakos László, a Hargita Megyei Kulturális Igazgatóság vezetője szerint a csíkszéki műemlék épületek nincsenek rossz állapotban, legalábbis az udvarhelyszékiekhez képest. Kiemelte, több pályázási lehetőség is van ezek feljavítására. Például az országos műemlékvédelmi program keretében nyújthatnak rá támogatást, így újulhatott meg többek között a csíkkarcfalvi vártemplom. Másrészt a Norvég Alaphoz és Hargita Megye Tanácsához is lehet pályázatot benyújtani műemlék-helyreállításra. Nem volt pontos kimutatása arról, hogy mennyi csíkszéki műemlék épület van egyházi-, magán-, illetve önkormányzati tulajdonban, azonban úgy látja, hogy azokat az ingatlanokat hanyagolták el a leginkább, amelyeknek több örököse van. Ugyanakkor azt is kifogásolta, hogy akadtak olyan esetek, amikor nem megfelelően restauráltak egy műemléket. Példaként a csíkrákosi templom felújítását említette. „Magyarországi tervezők voltak, akik nem vették figyelembe a felcsíki klímát, merthogy sokat számít, milyen anyagból van a vakolat. Az északi oldalán most mállik le a vakolat” – részletezte. Az intézmény bírságolhat is, de az utóbbi két évben erre nem került sor csíkszéki műemlék épületek esetében.
Engedélyek szükségesek
A műemlék épületek tulajdonosai a Hargita Megyei Kulturális Igazgatósághoz kell forduljanak engedélyért, amennyiben felújítást szeretnének. Ehhez be kell mutassanak többek között egy műszaki dokumentációt, urbanisztikai bizonylatot és helyszínrajzot – sorolta az intézmény vezetője. Hozzátette: amennyiben B kategóriás műemlékről van szó, akkor a brassói területi műemlékvédelmi bizottság jóvá kell ezt hagyja, ha A kategóriás, akkor a kulturális minisztérium engedélyezése szükséges. Ha az épület műemlékövezetben van, akkor az épületen ejtett beavatkozásokhoz, legyen szó akár tetőcseréről, akár külső festésről, akkor is szükséges az intézmény engedélye, ha az nem műemlék épület. Bakos magyarázata szerint erre azért van szükség, hogy például egy műemlék közelében ne fessenek egy házat pirosra, vagy ne rontsák el a műemléknek számító faluképet. „Sajnos vannak erre negatív példák is” – tette hozzá.
Műemlékvédelmi stratégia
A Hargita megyei önkormányzati képviselők tavaly februárban fogadták el a megye műemlékvédelmi stratégiáját, amely a 2013–2023-as időszakra vetíti elő a műemlékek megőrzésének, fenntartásának és helyreállításának mikéntjét. Tövissi Zsolt, a műemlékvédelmi stratégia összeállítója akkori nyilatkozata szerint fontos a műemlékek leltározása, feltárása és állapotuk folyamatos felmérése, emellett szükség lenne egy sürgősségi alap létrehozására, amelyből a halaszthatatlan beavatkozásokat, például a cserepek kicserélését finanszíroznák. Hargita megyében egyébként 740 műemléket tartanak nyilván, amelyeknek 20 százaléka országos, 80 százaléka pedig helyi érdekeltségű. Legnagyobb részük, közel 50 százalékuk az egyház tulajdona, 36 százalék magánkézben van, a fennmaradó részért pedig a közösségek, helyi önkormányzatok felelnek. A megyében a műemlékek többsége templom, de a státust székely kapuk és keresztek is kiérdemelték. A műemlékek listáját a kulturális minisztérium honlapján, a cultura.ro oldalon lehet megtekinteni.
Barabás Hajnal, Pap Melinda. Székelyhon.ro
2016. január 15.
A Diakónia is kiveszi a részét az idősgondozásból Udvarhelyen
Az Erdélyi Református Egyházkerület Szeretetszolgálata, a Diakónia Keresztyén Alapítvány 2016. január elsejétől Székelyudvarhelyen is elindította az otthoni idősgondozó szolgálatot. Több erdélyi városhoz hasonlatosan itt is küldetésüknek tekintik az idős betegek kiszolgáltatottságának csökkentését, a szenvedés enyhítését és a szociális segítségnyújtást – tudtuk meg Papp Csillától, a helyi koordinátor-igazgatótól.
Célkitűzéseik között elsődleges a betegek, idősek és rászorulók saját otthonukban való egészségügyi, lelki és szociális segítése, illetve a gondozottak felügyeleti igényének csökkentése, ezáltal az ápoltak családtagjainak szakszerű tehermentesítése.
Az illetékes szociális intézmények által akkreditált idősgondozás szakképzett ápolóval és szociális munkással, valamint önkéntesekkel történik, szem előtt tartva a igénylők szükségleteit. Induláskor a tevékenység két csoportba sorolható: közösségi szolgáltatások, illetve otthoni alapápolás – részletezte Papp Csilla. Elkísérik a beteget orvoshoz, gyógyszertárba, vagy éppen kiváltják a receptet. Segítenek a hivatalos ügyek intézésénél vagy a bevásárlásnál. Igénylés alapján elkísérik a kérelmezőt, ahova menni szeretne, és lehetőség szerint egyéni kérésekben (például temetőlátogatás) is mellettük állnak. A kórházban meglátogatják a betegeket, beszélgetnek velük. Bővebb információt a 0754-828 612-es telefonszámon adnak.
Molnár Melinda. Székelyhon.ro
Az Erdélyi Református Egyházkerület Szeretetszolgálata, a Diakónia Keresztyén Alapítvány 2016. január elsejétől Székelyudvarhelyen is elindította az otthoni idősgondozó szolgálatot. Több erdélyi városhoz hasonlatosan itt is küldetésüknek tekintik az idős betegek kiszolgáltatottságának csökkentését, a szenvedés enyhítését és a szociális segítségnyújtást – tudtuk meg Papp Csillától, a helyi koordinátor-igazgatótól.
Célkitűzéseik között elsődleges a betegek, idősek és rászorulók saját otthonukban való egészségügyi, lelki és szociális segítése, illetve a gondozottak felügyeleti igényének csökkentése, ezáltal az ápoltak családtagjainak szakszerű tehermentesítése.
Az illetékes szociális intézmények által akkreditált idősgondozás szakképzett ápolóval és szociális munkással, valamint önkéntesekkel történik, szem előtt tartva a igénylők szükségleteit. Induláskor a tevékenység két csoportba sorolható: közösségi szolgáltatások, illetve otthoni alapápolás – részletezte Papp Csilla. Elkísérik a beteget orvoshoz, gyógyszertárba, vagy éppen kiváltják a receptet. Segítenek a hivatalos ügyek intézésénél vagy a bevásárlásnál. Igénylés alapján elkísérik a kérelmezőt, ahova menni szeretne, és lehetőség szerint egyéni kérésekben (például temetőlátogatás) is mellettük állnak. A kórházban meglátogatják a betegeket, beszélgetnek velük. Bővebb információt a 0754-828 612-es telefonszámon adnak.
Molnár Melinda. Székelyhon.ro
2016. január 15.
Könyv a zágoni Szentkereszty családról
A zágoni báró Szentkereszty család történetét vázolja fel Balog László történész és munkacsoportja, Málnási Levente, Sándor Lajos Levente, valamint Kovács Márta Mária az Elveszett álmok nyomában - Fejezetek a zágoni báró Szentkereszty család életéből című, idén megjelent kötetben.
A Szentkereszty család minden valószínűség szerint az Árpád-házi korból származik, feltehetően Felvidékről költözött a család egyik ága Erdélybe a tizenhetedik század vége fele. Jelenleg többek között Magyarországon, Felvidéken, Angliában, Franciaországban, Olaszországban, Amerikában, Belgiumban élnek Szentkeresztyek, Erdélyben most már csak az időközben polgárosodott leányági leszármazottak laknak – magyarázta Balog László, a kötet egyik szerzője.
„A szabadságharc bukása után a Mikesek elmenekültek, a császár kisemmizte őket Zágonból. Az uradalmat Szentkereszty Andrásnak adta szolgálataiért, aki aztán még vásárolt hozzá területeket, és így alakult ki a zágoni Szentkereszty kúria, a hozzá tartozó birtoktestekkel. Az utolsó Szentkereszty lány br. Szentkereszty Zsófia volt. 1945 után, noha több száz családnak adott földet és munkát korábban, vagy támogatta házépítésben, megbélyegezték a bárónőt: az volt a büntetése, hogy majd két évtizeden át a polgármesteri hivatal előtti járdákat és sáncokat kellett takarítania mindennap. Az erdélyi főnemesi társadalom családtagjai jórészt elmenekültek Nyugatra, vagy a néhány itthon maradt családtag a kommunista poklot járta meg és/vagy a polgárosodás útját választották, esetenként egyszerű munkáscsaládokba házasodtak be.”
A kötet indítókulcsa Kovács Márta Mária Szentkereszty dédunoka államvizsga dolgozata volt, ő írta meg a család történetét, ezt javították, bővítették és látták el friss adatokkal a szerzőtársak, szerkesztettek indítótanulmányt a kötet elé. A szerzők több mint kétszáznyolcvan dokumentumot közölnek, eredeti forrásokat, kéziratokat és korabeli sajtódokumentumokat is, több mint 200 korabeli és mai fotót helyeztek a mellékletekbe és négy leszármazottal is interjút készítettek.
A szerzők fontosnak tartották, hogy mintegy hetven korabeli sajtódokumentumot is beemeljenek a könyvbe, ugyanakkor magánlevéltárból és állami levéltárakból származó dokumentumokat is bemutatnak, mint Balog fogalmazott, azzal a céllal, hogy maga az olvasó döntse el, hogy hol van a helye, szerepe és jelentősége ennek a családnak.
„Mindenféle forrást használtunk, mert nem az volt a cél, hogy két-három forrásra támaszkodva megírjunk egy családtörténetet, hanem a források kavalkádja révén maga az olvasó kapjon egy egységes, egész képet a család történetéről. Nagyon szélesre tárjuk a befogadói horizontot” – mutatott rá Balog.
A kötet közel hatéves munka eredménye. A szerzők úgy vélik, hogy bár elsősorban kutatók számára készült, de bárkinek, aki elolvassa, izgalmas időutazásban lesz része.
A könyvet pénteken mutatják be Csíkszeredában 18 órától a városháza gyűléstermében A honfoglalás előttől az Európai Unió utánig előadássorozat keretében.
Péter Beáta. Székelyhon.ro
A zágoni báró Szentkereszty család történetét vázolja fel Balog László történész és munkacsoportja, Málnási Levente, Sándor Lajos Levente, valamint Kovács Márta Mária az Elveszett álmok nyomában - Fejezetek a zágoni báró Szentkereszty család életéből című, idén megjelent kötetben.
A Szentkereszty család minden valószínűség szerint az Árpád-házi korból származik, feltehetően Felvidékről költözött a család egyik ága Erdélybe a tizenhetedik század vége fele. Jelenleg többek között Magyarországon, Felvidéken, Angliában, Franciaországban, Olaszországban, Amerikában, Belgiumban élnek Szentkeresztyek, Erdélyben most már csak az időközben polgárosodott leányági leszármazottak laknak – magyarázta Balog László, a kötet egyik szerzője.
„A szabadságharc bukása után a Mikesek elmenekültek, a császár kisemmizte őket Zágonból. Az uradalmat Szentkereszty Andrásnak adta szolgálataiért, aki aztán még vásárolt hozzá területeket, és így alakult ki a zágoni Szentkereszty kúria, a hozzá tartozó birtoktestekkel. Az utolsó Szentkereszty lány br. Szentkereszty Zsófia volt. 1945 után, noha több száz családnak adott földet és munkát korábban, vagy támogatta házépítésben, megbélyegezték a bárónőt: az volt a büntetése, hogy majd két évtizeden át a polgármesteri hivatal előtti járdákat és sáncokat kellett takarítania mindennap. Az erdélyi főnemesi társadalom családtagjai jórészt elmenekültek Nyugatra, vagy a néhány itthon maradt családtag a kommunista poklot járta meg és/vagy a polgárosodás útját választották, esetenként egyszerű munkáscsaládokba házasodtak be.”
A kötet indítókulcsa Kovács Márta Mária Szentkereszty dédunoka államvizsga dolgozata volt, ő írta meg a család történetét, ezt javították, bővítették és látták el friss adatokkal a szerzőtársak, szerkesztettek indítótanulmányt a kötet elé. A szerzők több mint kétszáznyolcvan dokumentumot közölnek, eredeti forrásokat, kéziratokat és korabeli sajtódokumentumokat is, több mint 200 korabeli és mai fotót helyeztek a mellékletekbe és négy leszármazottal is interjút készítettek.
A szerzők fontosnak tartották, hogy mintegy hetven korabeli sajtódokumentumot is beemeljenek a könyvbe, ugyanakkor magánlevéltárból és állami levéltárakból származó dokumentumokat is bemutatnak, mint Balog fogalmazott, azzal a céllal, hogy maga az olvasó döntse el, hogy hol van a helye, szerepe és jelentősége ennek a családnak.
„Mindenféle forrást használtunk, mert nem az volt a cél, hogy két-három forrásra támaszkodva megírjunk egy családtörténetet, hanem a források kavalkádja révén maga az olvasó kapjon egy egységes, egész képet a család történetéről. Nagyon szélesre tárjuk a befogadói horizontot” – mutatott rá Balog.
A kötet közel hatéves munka eredménye. A szerzők úgy vélik, hogy bár elsősorban kutatók számára készült, de bárkinek, aki elolvassa, izgalmas időutazásban lesz része.
A könyvet pénteken mutatják be Csíkszeredában 18 órától a városháza gyűléstermében A honfoglalás előttől az Európai Unió utánig előadássorozat keretében.
Péter Beáta. Székelyhon.ro
2016. január 16.
Idén is lesz burrogtató (Csernátoni Haszmann Pál Múzeum)
Nem könnyű feladat elé állítottuk a minap D. Haszmann Orsolyát, a csernátoni Haszmann Pál Múzeum muzeológusát, amikor arra kértük, foglalja össze az elmúlt esztendő eseményeit, és áruljon el pár érdekes programot, amellyel 2016-ban várják az érdeklődőket. A múzeum, a mellette működő Csernátoni Népfőiskola és a pályázati szinten ezek hátterét biztosító közművelődési egyesület az anyaintézmény, a Székely Nemzeti Múzeum, valamint a fenntartó Kovászna Megye Tanácsa égisze alatt tavaly is számos rendezvénnyel öregbítette a megye hírnevét. Elég, ha csak egyet emelünk ki a sok közül, éspedig az őszi Csernátoni burrogtatót.
Dimény-Haszmann Orsolya: – Programjaink megvalósításához pályázati forrásokat is próbálunk lehívni, így a Bethlen Gábor Alap, a Nemzeti Kulturális Alap és a Communitas Alapítvány is támogatta tevékenységeinket a már felsoroltak mellett. A múzeumnak számos barátja, pártfogója is van, akik önzetlenül, munkával vagy anyagi segítséggel is felzárkóznak mögénk. Fontos az is, hogy még mindig mellettünk állnak szüleink, az ő szakmai és élettapasztalatuk mindenben segít. Ezenkívül több magyarországi szakmai kapcsolatot is ápolunk, a teljesség igénye nélkül megemlíthetem a szentendrei Szabadtéri Skanzent és annak munkatársait vagy a pécsi székhelyű Határokon Túli Magyarságért Alapítványt és a Míves Mag Műhelyt, akikkel közel egy évtizede évente tető alá hozunk egy-egy közös programot. Testvérintézményünk a mezőkövesdi Hajdú-Ráfis János Mezőgazdasági Gépmúzeum, segítségükkel találkoztunk Lévay Sándor gyöngyösi vállalkozóval, gépgyűjtővel, aki szakembereivel együtt önzetlenül mellénk állt a gépek restaurálási munkálatában. Ők a fő partnereink az ősszel is esedékes Csernátoni burrogtató gépésztalálkozó megszervezésében, amelyen az Erdély-szerte egyedülálló mezőgazdasági szerszám- és gépgyűjtemény érdekes darabjai kerülnek látogatóközelbe. A program szakmai irányítója Haszmann Lajos, a múzeum restaurátora. – Az októberi rendezvényt nagy érdeklődés övezte... – Ezt két éve indítottuk útjára, tavaly a gyűjtemény egyik, a Hofherr-Schrantz-Clayton-Shuttleworth Magyar Gépgyári Művek által gyártott traktorja állt az esemény középpontjában, de több stabil motor, korabeli traktor hangja is megszólalt. A gépésztalálkozót családos programok, népi gyerekjátékok, táncház, népzenekoncert egészítette ki. Idén szeptember harmadik hétvégéjén szeretnénk megtartani, és már május végén megkezdjük az előkészületeket, a múlt századbeli gépek sok törődést igényelnek, hogy zökkenőmentesen működjenek.
– Farsangban vagyunk, hamarosan kezdődik a gyermekeknek szervezett múzeumpedagógiai tevékenység, a Maszkások.
– Tavaly Arc és álarc – karneválok a nagyvilágban címmel jártuk körül a témát, gipsz- és papírmasé maszkot festettünk. Idén február 6-án, szombaton családi programot biztosítva tartjuk a foglalkozást. Március 13–14-én nemzeti ünnepünkre hangolódunk, akárcsak tavaly, ehhez alapot szolgáltat a múzeum ’48-as tárlata és a falu negyvennyolcasaira való emlékezés is. Március 21–26. között várjuk a gyerekeket és a felnőtteket is tojásíró-tanfolyamunkra. Érdekes programokkal készülünk a rendhagyó iskolai hétre is, április 18–22. között, valamint az azt követő hét délelőttjein vakációs tevékenységeket tartunk az érdeklődőknek. A helyi Végh Antal-iskolával és a hozzá tartozó intézményekkel partnerségben több éve szervezünk gyermeknapot a múzeumkertben, ez idén sem lesz másként, valamint a tavalyi, jól sikerült Múzeumok éjszakáján felbuzdulva, arról sem feledkezünk meg.
– Tavaly harmadik éve, hogy a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtárral közösen olvasó- és kézművestábort szerveztek 5–8. osztályos diákoknak.
– Ez valójában egy jutalomtábor, ezt megelőzi a korosztály számára kiírt vetélkedő, amelynek anyagát már készítjük, az idei témát még nem áruljuk el, tavasszal tesszük közzé a versenykiírást. Táborunk partnere a Magyar Olvasástársaság, amelynek elnöke Gombos Péter kaposvári egyetemi tanár, a kortárs gyermek- és ifjúsági irodalom kutatója, rendszerint írókat, költőket, képzőművészeket, színészeket, zenészeket hívunk vendégelőadónak. S ha már táborok: idén nyáron ismét Csernáton lesz a pécsi Míves Mag Műhellyel közösen szervezett KaPoCs helyszíne. A közel fél évszázados alkotótáborok hagyományát is töretlenül visszük tovább, tavasztól őszig zsong az udvar, mindig vannak csoportok vagy egyéni alkotók, akik Haszmann Gabriellával bútorfestést tanulnak, vagy a faragómesterek irányításával a fafaragás csínját-bínját lesik el. A Művészeti Népiskola három éve ismét Csernátonba helyezte fafaragóképzését, a múzeum munkatársa, Haszmann László okleveles fafaragó tanfolyamot tart az érdeklődőknek. Idén is otthont adunk az óvónők által szervezett kézművestábornak, s Damokos Csaba képzőművész szervezésében dizájntábor színesíti programunkat. – Gyakran szerveznek könyvbemutatókat, koncerteket. Idén mire számíthatunk?
– Főként a téli-tavaszi időszakban összpontosítunk a könyvbemutatókra, ezek sorát elsőként már január 20-án, szerdán Pozsony Ferenc Háromszéki ünnepek című könyvének bemutatójával nyitjuk meg. Ezt február 2-án szintén néprajzi témájú könyvbemutató követi: Balázs Lajos Menj ki, én lelkem, a testből című könyvének előadással egybekötött bemutatója. Irodalomban sem lesz hiány, Fekete Vince új kötetét, Magyari Lajos posztumusz megjelent gyűjteményes kötetét mindenképp népszerűsítjük. A hangversenyekről is elkezdődött az egyeztetés. Idén is szeretnénk megszervezni a Bod Péter Megyei Könyvtárral közösen a már hagyománnyá vált Sebő Együttes, Jordán Tamás színművész és Fűzfa Balázs irodalomtörténész előadását. Három tárlatot tervezünk, ugyanakkor az első világháborús kiállításunkat is bővítjük idén az 1916-os eseményekre fókuszálva. Ezenkívül ezer és egy munka vár ránk, a tárgyak rendszerezésétől a karbantartásukig, restaurálásukig. Az anyaintézmény, valamint a fenntartó támogatásával nekifoghatunk gépszíneink felújításának
Iochom István. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Nem könnyű feladat elé állítottuk a minap D. Haszmann Orsolyát, a csernátoni Haszmann Pál Múzeum muzeológusát, amikor arra kértük, foglalja össze az elmúlt esztendő eseményeit, és áruljon el pár érdekes programot, amellyel 2016-ban várják az érdeklődőket. A múzeum, a mellette működő Csernátoni Népfőiskola és a pályázati szinten ezek hátterét biztosító közművelődési egyesület az anyaintézmény, a Székely Nemzeti Múzeum, valamint a fenntartó Kovászna Megye Tanácsa égisze alatt tavaly is számos rendezvénnyel öregbítette a megye hírnevét. Elég, ha csak egyet emelünk ki a sok közül, éspedig az őszi Csernátoni burrogtatót.
Dimény-Haszmann Orsolya: – Programjaink megvalósításához pályázati forrásokat is próbálunk lehívni, így a Bethlen Gábor Alap, a Nemzeti Kulturális Alap és a Communitas Alapítvány is támogatta tevékenységeinket a már felsoroltak mellett. A múzeumnak számos barátja, pártfogója is van, akik önzetlenül, munkával vagy anyagi segítséggel is felzárkóznak mögénk. Fontos az is, hogy még mindig mellettünk állnak szüleink, az ő szakmai és élettapasztalatuk mindenben segít. Ezenkívül több magyarországi szakmai kapcsolatot is ápolunk, a teljesség igénye nélkül megemlíthetem a szentendrei Szabadtéri Skanzent és annak munkatársait vagy a pécsi székhelyű Határokon Túli Magyarságért Alapítványt és a Míves Mag Műhelyt, akikkel közel egy évtizede évente tető alá hozunk egy-egy közös programot. Testvérintézményünk a mezőkövesdi Hajdú-Ráfis János Mezőgazdasági Gépmúzeum, segítségükkel találkoztunk Lévay Sándor gyöngyösi vállalkozóval, gépgyűjtővel, aki szakembereivel együtt önzetlenül mellénk állt a gépek restaurálási munkálatában. Ők a fő partnereink az ősszel is esedékes Csernátoni burrogtató gépésztalálkozó megszervezésében, amelyen az Erdély-szerte egyedülálló mezőgazdasági szerszám- és gépgyűjtemény érdekes darabjai kerülnek látogatóközelbe. A program szakmai irányítója Haszmann Lajos, a múzeum restaurátora. – Az októberi rendezvényt nagy érdeklődés övezte... – Ezt két éve indítottuk útjára, tavaly a gyűjtemény egyik, a Hofherr-Schrantz-Clayton-Shuttleworth Magyar Gépgyári Művek által gyártott traktorja állt az esemény középpontjában, de több stabil motor, korabeli traktor hangja is megszólalt. A gépésztalálkozót családos programok, népi gyerekjátékok, táncház, népzenekoncert egészítette ki. Idén szeptember harmadik hétvégéjén szeretnénk megtartani, és már május végén megkezdjük az előkészületeket, a múlt századbeli gépek sok törődést igényelnek, hogy zökkenőmentesen működjenek.
– Farsangban vagyunk, hamarosan kezdődik a gyermekeknek szervezett múzeumpedagógiai tevékenység, a Maszkások.
– Tavaly Arc és álarc – karneválok a nagyvilágban címmel jártuk körül a témát, gipsz- és papírmasé maszkot festettünk. Idén február 6-án, szombaton családi programot biztosítva tartjuk a foglalkozást. Március 13–14-én nemzeti ünnepünkre hangolódunk, akárcsak tavaly, ehhez alapot szolgáltat a múzeum ’48-as tárlata és a falu negyvennyolcasaira való emlékezés is. Március 21–26. között várjuk a gyerekeket és a felnőtteket is tojásíró-tanfolyamunkra. Érdekes programokkal készülünk a rendhagyó iskolai hétre is, április 18–22. között, valamint az azt követő hét délelőttjein vakációs tevékenységeket tartunk az érdeklődőknek. A helyi Végh Antal-iskolával és a hozzá tartozó intézményekkel partnerségben több éve szervezünk gyermeknapot a múzeumkertben, ez idén sem lesz másként, valamint a tavalyi, jól sikerült Múzeumok éjszakáján felbuzdulva, arról sem feledkezünk meg.
– Tavaly harmadik éve, hogy a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtárral közösen olvasó- és kézművestábort szerveztek 5–8. osztályos diákoknak.
– Ez valójában egy jutalomtábor, ezt megelőzi a korosztály számára kiírt vetélkedő, amelynek anyagát már készítjük, az idei témát még nem áruljuk el, tavasszal tesszük közzé a versenykiírást. Táborunk partnere a Magyar Olvasástársaság, amelynek elnöke Gombos Péter kaposvári egyetemi tanár, a kortárs gyermek- és ifjúsági irodalom kutatója, rendszerint írókat, költőket, képzőművészeket, színészeket, zenészeket hívunk vendégelőadónak. S ha már táborok: idén nyáron ismét Csernáton lesz a pécsi Míves Mag Műhellyel közösen szervezett KaPoCs helyszíne. A közel fél évszázados alkotótáborok hagyományát is töretlenül visszük tovább, tavasztól őszig zsong az udvar, mindig vannak csoportok vagy egyéni alkotók, akik Haszmann Gabriellával bútorfestést tanulnak, vagy a faragómesterek irányításával a fafaragás csínját-bínját lesik el. A Művészeti Népiskola három éve ismét Csernátonba helyezte fafaragóképzését, a múzeum munkatársa, Haszmann László okleveles fafaragó tanfolyamot tart az érdeklődőknek. Idén is otthont adunk az óvónők által szervezett kézművestábornak, s Damokos Csaba képzőművész szervezésében dizájntábor színesíti programunkat. – Gyakran szerveznek könyvbemutatókat, koncerteket. Idén mire számíthatunk?
– Főként a téli-tavaszi időszakban összpontosítunk a könyvbemutatókra, ezek sorát elsőként már január 20-án, szerdán Pozsony Ferenc Háromszéki ünnepek című könyvének bemutatójával nyitjuk meg. Ezt február 2-án szintén néprajzi témájú könyvbemutató követi: Balázs Lajos Menj ki, én lelkem, a testből című könyvének előadással egybekötött bemutatója. Irodalomban sem lesz hiány, Fekete Vince új kötetét, Magyari Lajos posztumusz megjelent gyűjteményes kötetét mindenképp népszerűsítjük. A hangversenyekről is elkezdődött az egyeztetés. Idén is szeretnénk megszervezni a Bod Péter Megyei Könyvtárral közösen a már hagyománnyá vált Sebő Együttes, Jordán Tamás színművész és Fűzfa Balázs irodalomtörténész előadását. Három tárlatot tervezünk, ugyanakkor az első világháborús kiállításunkat is bővítjük idén az 1916-os eseményekre fókuszálva. Ezenkívül ezer és egy munka vár ránk, a tárgyak rendszerezésétől a karbantartásukig, restaurálásukig. Az anyaintézmény, valamint a fenntartó támogatásával nekifoghatunk gépszíneink felújításának
Iochom István. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. január 16.
Önállósulhat a bábszínház
Bajban a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház Cimborák bábtagozata: az egy éve nagykorúvá vált, rangos díjakat elnyert társulat szinte egyszerre veszítette el vezetőjét és székhelyét is.
Az eleve szűkös, átmeneti megoldásként berendezett emeleti stúdiótermet tavaly novemberben a bukaresti Colectiv-tragédia után megszigorított tűzvédelmi szabályok miatt kellett bezárni, és néhány nappal ezután, váratlanul távozott az élők sorából az egyre nevesebb bábszínházat felépítő Nagy Kopeczky Kálmán is. Egyik nagy terve a tagozat önállósítása volt, ezt idén Antal Árpád polgármester végre is akarja hajtani, az üresen maradt igazgatói helyre pedig versenyvizsgát hirdet az intézményt fenntartó önkormányzat. A megfelelő székház biztosítása nehezebb lesz, de tárgyalnak a bábszínház tagjaival, és közösen próbálnak megoldást találni: vagy a jelenlegi termet alakítják át az előírásoknak megfelelően, vagy új helyet keresnek a Cimboráknak. (demeter) Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Bajban a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház Cimborák bábtagozata: az egy éve nagykorúvá vált, rangos díjakat elnyert társulat szinte egyszerre veszítette el vezetőjét és székhelyét is.
Az eleve szűkös, átmeneti megoldásként berendezett emeleti stúdiótermet tavaly novemberben a bukaresti Colectiv-tragédia után megszigorított tűzvédelmi szabályok miatt kellett bezárni, és néhány nappal ezután, váratlanul távozott az élők sorából az egyre nevesebb bábszínházat felépítő Nagy Kopeczky Kálmán is. Egyik nagy terve a tagozat önállósítása volt, ezt idén Antal Árpád polgármester végre is akarja hajtani, az üresen maradt igazgatói helyre pedig versenyvizsgát hirdet az intézményt fenntartó önkormányzat. A megfelelő székház biztosítása nehezebb lesz, de tárgyalnak a bábszínház tagjaival, és közösen próbálnak megoldást találni: vagy a jelenlegi termet alakítják át az előírásoknak megfelelően, vagy új helyet keresnek a Cimboráknak. (demeter) Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. január 16.
A legszegényebb székelyföldi falvak
A tavaly májusban elindított, United Networks – integrált kezdeményezés hátrányos helyzetű közösségek felzárkóztatásáért című projekt keretében Maros, Hargita és Kovászna megye húszezernél kevesebb lakosú kistelepüléseinek átfogó feltérképezését végezték el a Babeş–Bolyai Tudományegyetem szociológia tanszékének munkatársai.
Az egyéves projekt a Gyulafehérvári Caritas kezdeményezésére, a három megye szociális ellátási és gyermekvédelmi igazgatóságainak bevonásával rajtolt – teljes értéke 1 334 750 lej, amelyből 133 475 lej önrész. Kovászna megyében Előpatak, Kommandó, Nagybacon, Bölön, Hidvég, Bardoc és Nagyborosnyó szerepel a legszegényebb települések listáján a jövedelmi és a munkanélküliségi mutatók alapján kialakult sorrendben. (Transindex)
35 EZER GYERMEK OLTATLAN. 36 megyében hiányzik az a kombinált oltás, amelyet hat súlyos betegség – a torokgyík, a tetanusz, a szamárköhögés, a gyermekbénulás, a tüdő- és agyhártyagyulladás, illetve a B típusú sárgaság – kivédésére adnak be az egy év alatti csecsemőknek, és mivel már tavaly szeptember óta ez a helyzet, jelenleg már 35 ezerre rúg azoknak a gyermekeknek a száma, akik nem kapták meg idejében a védettséget adó szert. Sok szülő akár pénzért is megvenné az oltást, de nem kapható – az egészségügyi minisztérium szerint azért, mert nemzetközi szinten nagyobb az igény, mint a gyártók kapacitása. Románia havonta vásárol külföldi oltóanyagokat, és a hatóságok azt ígérik, hogy a következő hónapokban pótolják a kimaradásokat. (Evenimentul zilei)
A ROMSILVA VEZETŐJE IS MEGY. Benyújtotta felmondását a Romsilva állami erdészet vezérigazgatója. Adam Crăciunescu távozását a kormány azonnal jóváhagyta. Ő maga nem indokolta döntését, a sajtó szerint azzal függ össze, hogy nőtt az elégedetlenség a társaság magas árai miatt. Cristiana Paşca-Palmer környezetvédelmi miniszter szerint a kettő nem függ össze, Crăciunescu visszahívásának oka, hogy egy gyanús személy nem maradhat vezető tisztségben, mert a gyanú a hivatalára is kihat, bár az igazgatót megilleti az ártatlanság vélelme. A Romsilva jelenleg 3,2 millió hektár köztulajdonban levő állami erdőt (az összes erdő 49 százalékát) és 1,1 millió hektár önkormányzati vagy magántulajdonban levő erdőt gondoz. (Agerpres)
EBBŐL NEM LESZ AUTÓPÁLYA. Érvénytelenítették a Brassó–Comarnic autópálya 48 kilométeres szakaszának megvalósíthatósági tanulmányára tavaly júliusban kiírt versenytárgyalást, mert a beérkezett hét ajánlat egyikét sem tartja megfelelőnek a román autópálya-társaság. A bejelentés két nappal azután jött, hogy a Comarnic melletti négy kilométeres szakasz kivitelezésére meghirdetett licitet is lefújták, mert egyetlen cég jelentkezett rá, és az sem tartotta be a feltételeket. A Kárpátokat átszelő sztráda másik, tíz kilométeres barcarozsnyói végének megépítésére eddig tíz cég pályázik, ez a verseny még nincs lezárva. A legnehezebb, középső 48 kilométernek még a tervezése sem kezdődött el, noha a hegyek között vezet Románia legforgalmasabb országútja, amelyen már mindennaposak a forgalmi dugók. (Ziare.com) Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
A tavaly májusban elindított, United Networks – integrált kezdeményezés hátrányos helyzetű közösségek felzárkóztatásáért című projekt keretében Maros, Hargita és Kovászna megye húszezernél kevesebb lakosú kistelepüléseinek átfogó feltérképezését végezték el a Babeş–Bolyai Tudományegyetem szociológia tanszékének munkatársai.
Az egyéves projekt a Gyulafehérvári Caritas kezdeményezésére, a három megye szociális ellátási és gyermekvédelmi igazgatóságainak bevonásával rajtolt – teljes értéke 1 334 750 lej, amelyből 133 475 lej önrész. Kovászna megyében Előpatak, Kommandó, Nagybacon, Bölön, Hidvég, Bardoc és Nagyborosnyó szerepel a legszegényebb települések listáján a jövedelmi és a munkanélküliségi mutatók alapján kialakult sorrendben. (Transindex)
35 EZER GYERMEK OLTATLAN. 36 megyében hiányzik az a kombinált oltás, amelyet hat súlyos betegség – a torokgyík, a tetanusz, a szamárköhögés, a gyermekbénulás, a tüdő- és agyhártyagyulladás, illetve a B típusú sárgaság – kivédésére adnak be az egy év alatti csecsemőknek, és mivel már tavaly szeptember óta ez a helyzet, jelenleg már 35 ezerre rúg azoknak a gyermekeknek a száma, akik nem kapták meg idejében a védettséget adó szert. Sok szülő akár pénzért is megvenné az oltást, de nem kapható – az egészségügyi minisztérium szerint azért, mert nemzetközi szinten nagyobb az igény, mint a gyártók kapacitása. Románia havonta vásárol külföldi oltóanyagokat, és a hatóságok azt ígérik, hogy a következő hónapokban pótolják a kimaradásokat. (Evenimentul zilei)
A ROMSILVA VEZETŐJE IS MEGY. Benyújtotta felmondását a Romsilva állami erdészet vezérigazgatója. Adam Crăciunescu távozását a kormány azonnal jóváhagyta. Ő maga nem indokolta döntését, a sajtó szerint azzal függ össze, hogy nőtt az elégedetlenség a társaság magas árai miatt. Cristiana Paşca-Palmer környezetvédelmi miniszter szerint a kettő nem függ össze, Crăciunescu visszahívásának oka, hogy egy gyanús személy nem maradhat vezető tisztségben, mert a gyanú a hivatalára is kihat, bár az igazgatót megilleti az ártatlanság vélelme. A Romsilva jelenleg 3,2 millió hektár köztulajdonban levő állami erdőt (az összes erdő 49 százalékát) és 1,1 millió hektár önkormányzati vagy magántulajdonban levő erdőt gondoz. (Agerpres)
EBBŐL NEM LESZ AUTÓPÁLYA. Érvénytelenítették a Brassó–Comarnic autópálya 48 kilométeres szakaszának megvalósíthatósági tanulmányára tavaly júliusban kiírt versenytárgyalást, mert a beérkezett hét ajánlat egyikét sem tartja megfelelőnek a román autópálya-társaság. A bejelentés két nappal azután jött, hogy a Comarnic melletti négy kilométeres szakasz kivitelezésére meghirdetett licitet is lefújták, mert egyetlen cég jelentkezett rá, és az sem tartotta be a feltételeket. A Kárpátokat átszelő sztráda másik, tíz kilométeres barcarozsnyói végének megépítésére eddig tíz cég pályázik, ez a verseny még nincs lezárva. A legnehezebb, középső 48 kilométernek még a tervezése sem kezdődött el, noha a hegyek között vezet Románia legforgalmasabb országútja, amelyen már mindennaposak a forgalmi dugók. (Ziare.com) Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. január 16.
Tüntettek az elnyomás ellen (Sepsiszentgyörgy)
A Securitate áldozata volt az 1990. márciusi marosvásárhelyi események nyomán meghurcolt Cseresznyés Pál, és ugyanúgy áldozat a kézdivásárhelyi Beke István Attila és Szőcs Zoltán – hívta fel a figyelmet Bedő Zoltán tegnap délután azon a sepsiszentgyörgyi tüntetésen, amelyen a két letartóztatott fiatal szabadon bocsátását követelték a résztvevők.
Az új főtéren mintegy 50–60-an gyűltek össze az újabb megmozdulásra, amely egyperces néma főhajtással kezdődött a két nappal korábban elhunyt Cseresznyés Pál emléke előtt. Ezt követően Bedő Zoltán, a megmozdulás kezdeményezője szólt az egybegyűltekhez.
Bedő Zoltán hangsúlyozta: nemcsak a terrorizmus gyanújával bizonyítékok hiányában fogva tartott Beke István Attiláról és Szőcs Zoltánról van szó, hanem mindannyiunkról, az erdélyi magyarságról, sőt, Románia minden polgáráról, hiszen őket is ugyanúgy elnyomja a hatalom, mint bennünket. A cél az autonómiaküzdelem ellehetetlenítése, és az sem véletlen, hogy immár ketten ülnek a fogdában: azt a látszatot akarják kelteni, hogy komoly akcióról, szervezkedésről van szó. Mindannyiunk közös felelőssége, hogy miként lépünk fel a hatalom ördögi terve ellen – figyelmeztetett Bedő, hangsúlyozva: nem románellenes a megmozdulás, hanem diktatúraellenes, hiszen csak diktatúrában történhet meg, hogy bizonyítékok hiányában tartóztatnak le embereket. A rövid beszéd után az egybegyűltek a már ismert – a Román Hírszerző Szolgálatot megközelítő, a prefektúrát, a törvényszéket és az ügyészséget érintő – útvonalon vonultak fel igazságos tárgyalást, a két letartóztatott fiatal szabadon engedését követelve, a titkosszolgálatok és a román média hazugságai elleni jelszavakat skandálva.
A főtérre visszaérve Ütő Gusztáv képzőművész tartott rövid beszédet, felemelve szavát az elnyomó román hatalom ellen, szabadságot kérve a székelységnek, az erdélyi magyarságnak. A megmozdulás imával és himnuszénekléssel zárult.
Farcádi Botond. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
A Securitate áldozata volt az 1990. márciusi marosvásárhelyi események nyomán meghurcolt Cseresznyés Pál, és ugyanúgy áldozat a kézdivásárhelyi Beke István Attila és Szőcs Zoltán – hívta fel a figyelmet Bedő Zoltán tegnap délután azon a sepsiszentgyörgyi tüntetésen, amelyen a két letartóztatott fiatal szabadon bocsátását követelték a résztvevők.
Az új főtéren mintegy 50–60-an gyűltek össze az újabb megmozdulásra, amely egyperces néma főhajtással kezdődött a két nappal korábban elhunyt Cseresznyés Pál emléke előtt. Ezt követően Bedő Zoltán, a megmozdulás kezdeményezője szólt az egybegyűltekhez.
Bedő Zoltán hangsúlyozta: nemcsak a terrorizmus gyanújával bizonyítékok hiányában fogva tartott Beke István Attiláról és Szőcs Zoltánról van szó, hanem mindannyiunkról, az erdélyi magyarságról, sőt, Románia minden polgáráról, hiszen őket is ugyanúgy elnyomja a hatalom, mint bennünket. A cél az autonómiaküzdelem ellehetetlenítése, és az sem véletlen, hogy immár ketten ülnek a fogdában: azt a látszatot akarják kelteni, hogy komoly akcióról, szervezkedésről van szó. Mindannyiunk közös felelőssége, hogy miként lépünk fel a hatalom ördögi terve ellen – figyelmeztetett Bedő, hangsúlyozva: nem románellenes a megmozdulás, hanem diktatúraellenes, hiszen csak diktatúrában történhet meg, hogy bizonyítékok hiányában tartóztatnak le embereket. A rövid beszéd után az egybegyűltek a már ismert – a Román Hírszerző Szolgálatot megközelítő, a prefektúrát, a törvényszéket és az ügyészséget érintő – útvonalon vonultak fel igazságos tárgyalást, a két letartóztatott fiatal szabadon engedését követelve, a titkosszolgálatok és a román média hazugságai elleni jelszavakat skandálva.
A főtérre visszaérve Ütő Gusztáv képzőművész tartott rövid beszédet, felemelve szavát az elnyomó román hatalom ellen, szabadságot kérve a székelységnek, az erdélyi magyarságnak. A megmozdulás imával és himnuszénekléssel zárult.
Farcádi Botond. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. január 16.
Tőkés László: Az RMDSZ-nek is meg kell tisztulnia
Az RMDSZ-re is ki kell terjednie annak a megtisztulásnak, amelyet a romániai társadalom az utcán követelt a bukaresti Colectiv Klubban történt tavalyi tragédia után, és amely a Ponta-kormány bukásához vezetett – jelentette ki Tőkés László fideszes EP-képviselő tegnap nagyváradi sajtótájékoztatóján.
Az EMNT elnöke úgy véli, a tavalyi év végén az utca népe okkal mondott ítéletet a teljes romániai politikai elit fölött, mert „a politikai osztály megbukott a rendszerváltás vizsgáján”, és az elmúlt huszonhat év romániai változásai olyanok voltak, mint a romániai autópálya-építés: „alig fogtak bele, hosszú idő alatt, sok pénzért szinte semmit nem sikerült megvalósítani”. Tőkés szerint hiába tesz úgy az RMDSZ, mintha kivételt képezne, mert „a posztkommunista pártok minden bűnét magán viseli”. Példaként a szövetség Bihar megyei szervezetét hozta fel, melynek három meghatározó személyisége, Kiss Sándor elnök, Szabó Ödön ügyvezető elnök és Biró Rozália szenátor is „roskadozik a korrupció vádja alatt”. Úgy vélte: ha elmarad a megtisztulás, a magyar választók számának további apadására kell számítani a 2016-os önkormányzati, majd parlamenti választásokon. Tőkés László ismét kezdeményezte az erdélyi magyar pártok és politikai szervezetek egyeztető fórumának összehívását és az autonómiakoncepciók összehangolását, hogy ezeket az erdélyi magyarság képviselői egy román–magyar kerekasztal-beszélgetés során egységesen tudják képviselni a román társadalom felé. Azt is sérelmezte, hogy az RMDSZ egyedül rendelkezik azon támogatás fölött, amelyet a román költségvetésből az erdélyi magyarságnak utalnak ki, és az összeget szerinte átláthatatlan módon klientúra építésére használja. Tőkés helyesli az EMNP csütörtöki javaslatát, hogy egy választási párt keretében egyesítsék erőiket az erdélyi magyar politikai szervezetek, szerinte Szili Katalin magyar miniszterelnöki megbízott autonómiakoncepciók összehangolására tett erőfeszítései is ebbe az irányba mutatnak. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Az RMDSZ-re is ki kell terjednie annak a megtisztulásnak, amelyet a romániai társadalom az utcán követelt a bukaresti Colectiv Klubban történt tavalyi tragédia után, és amely a Ponta-kormány bukásához vezetett – jelentette ki Tőkés László fideszes EP-képviselő tegnap nagyváradi sajtótájékoztatóján.
Az EMNT elnöke úgy véli, a tavalyi év végén az utca népe okkal mondott ítéletet a teljes romániai politikai elit fölött, mert „a politikai osztály megbukott a rendszerváltás vizsgáján”, és az elmúlt huszonhat év romániai változásai olyanok voltak, mint a romániai autópálya-építés: „alig fogtak bele, hosszú idő alatt, sok pénzért szinte semmit nem sikerült megvalósítani”. Tőkés szerint hiába tesz úgy az RMDSZ, mintha kivételt képezne, mert „a posztkommunista pártok minden bűnét magán viseli”. Példaként a szövetség Bihar megyei szervezetét hozta fel, melynek három meghatározó személyisége, Kiss Sándor elnök, Szabó Ödön ügyvezető elnök és Biró Rozália szenátor is „roskadozik a korrupció vádja alatt”. Úgy vélte: ha elmarad a megtisztulás, a magyar választók számának további apadására kell számítani a 2016-os önkormányzati, majd parlamenti választásokon. Tőkés László ismét kezdeményezte az erdélyi magyar pártok és politikai szervezetek egyeztető fórumának összehívását és az autonómiakoncepciók összehangolását, hogy ezeket az erdélyi magyarság képviselői egy román–magyar kerekasztal-beszélgetés során egységesen tudják képviselni a román társadalom felé. Azt is sérelmezte, hogy az RMDSZ egyedül rendelkezik azon támogatás fölött, amelyet a román költségvetésből az erdélyi magyarságnak utalnak ki, és az összeget szerinte átláthatatlan módon klientúra építésére használja. Tőkés helyesli az EMNP csütörtöki javaslatát, hogy egy választási párt keretében egyesítsék erőiket az erdélyi magyar politikai szervezetek, szerinte Szili Katalin magyar miniszterelnöki megbízott autonómiakoncepciók összehangolására tett erőfeszítései is ebbe az irányba mutatnak. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. január 16.
Erdélyi Magyar Ifjak Szövetsége 1. (Nem volt forradalom, de leverték)
A résztvevők számát tekintve ez volt a legjelentősebb, 1956-hoz kapcsolódó erdélyi szervezkedés! A koncepciós perek forgatókönyvének megfelelően: mondvacsinált, hajánál fogva előrángatott, „az ország biztonságát veszélyeztető, a társadalmi rend elleni szervezkedés” vádjával ítéltek el hetvenhét, zömmel szakközépiskolás magyar fiatalt, esti tagozatos diákot, néhány lelkészt, teológust!
Az EMISZ kizárólag Székelyföldet „célozta meg”. Tagjai elsősorban szakközépiskolások, a ma Áprily Lajos nevét viselő egykori római katolikus főgimnázium esti tagozatára járó diákok voltak, csatlakoztak hozzájuk unitárius és római katolikus lelkészek, teológusok, tanárok, szakmunkások, gazdálkodó emberek. Az EMISZ berkeiből mintegy ezer embert hurcoltak meg, közülük hetvenhét személyt állítottak bíróság elé, ítéltek el nehéz börtönévekre. Központja Brassó volt, amely egészen 1959-ig nagyon erős magyar szakmai iskolaközpont, ide jöttek mesterséget tanulni a székelyföldi fiatalok. Az EMISZ ürügyén 1959-től még az írmagját is kiirtották a brassói magyar nyelvű szakoktatásnak. A szervezkedést megkönnyítette, hogy 1956 nyarán a brassói szakmunkástanulók közül többen is megfordultak Magyarországon , „első kézből” értesültek az erjedési folyamatokról. Azt remélték, hogy a magyar forradalom hatására Romániában is megmozdulásokra kerül sor. Hogy mindez ne érje őket felkészületlenül, szervezkedni kezdtek. Tanácsot kérni elmentek magyar szakos tanárukhoz, Opra Benedekhez, aki figyelmeztette őket a szervezkedésből származó veszélyekre, majd azt ajánlotta: ha mindezt a magyar kultúra érdekében teszik, akkor vonják be a szakmunkás fiatalokat. Az EMISZ-per levéltári dokumentuma százegy vaskos kötet, mintegy százezer oldal! A Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács bukaresti levéltárában az iszonyatos iratmennyiség áttanulmányozása közel egy évig tartó megfeszített munka! A levéltári dokumentumok alapján a magyarországi Tolnamőzsön elhunyt Orbán László, a Domoszlón jegyzőként dolgozó dr. Kóta Péter feljegyzéseiből, a Romániában élő egykori tagok visszaemlékezéseiből összeáll az EMISZ hiteles története. Az 1956-os magyar forradalom leverése után a brassói fiatalok elhatározták, létrehozzák a szervezetet: „... Brassó, 1957. Néhány forró- homlokú ifjú dugja össze a fejét ebben a három nemzetiség lakta városban... Tudták, határozottan vallották: 1956. október 23-án szabadságharc volt. Az erdélyi magyarságot is rombolni kezdte a szocialista nemzetköziség román ízű politikája. Valamit tenni kell, legalább fékezni ezt a... nemzeti szétmállasztást... A szövetség behálózta a Barcaságot, Háromszéket, Csíkot, Udvarhelyszéket, Medgyest, Segesvárt, Kolozsvárt. Programot fogadott el és megválasztotta képviseletét. Elnök: Orbán László, társelnökök: Vinczi János és Sándor Balázs, titkár Lay Imre, jegyző Mátyás Ernő, pénztáros Lay György... Munkájuk nyomán a konfirmándusok újra népviseletben állottak az Úr asztalához, Székelyföldön ismét faragták a székely kapukat..., fékezték a vegyes házasságokat, írásban és szóban serkentették a nemzeti öntudatot, amely elsőrendű üggyé vált, számos ifjú és szépkorú immár büszkén vallotta magát magyarnak. Színjátszó csoportok, kórusok alakultak ebben a szellemben... Fehéregyházán 1957. március 15-én fényes nappal, a Securitate ügynökeinek vizslató tekintetétől kísérve, Petőfi Sándor emlékére és tiszteletére másfél órás műsort tartottak a Turulmadaras emlékműnél.” (Orbán László alapító elnök). Hasonló bátor tettre a legvadabb megtorlás, retorzió körülményei között sehol nem került sor! A túlélők sok mindent állítanak – jogosan vagy jogtalanul – Orbán Lászlóról. E sorok írója az egyetlen, aki a százezer oldal mellett áttanulmányozta, kijegyzetelte, fénymásoltatta Orbán László hatkötetes, több ezer oldalas szekusdossziéját! Hiányzik az ügynök dossziékban fellelhető kötelező, saját kézzel írt beszervezési kötelezvény! Ellenben van dokumentum arról, hogy Márton Áron, Erdély legendás püspöke, a huszadik század legnagyobb magyarja, Lőrinczi Mihály unitárius teológus professzor feleségével együtt fogadta Orbán Lászlót, két napon át tárgyalt velük, elfogadta az EMISZ Székelyföld felrázására irányuló művelődési programját, a pillanatnyi helyzetet rögzítő szociológiai felmérés tervezetét! Orbán László meg tudta szólítani a tanyabokrokról, apró falvakból induló, helyesírási gondokkal küzdő szakmunkástanoncokat, és mindenki megírta szülőfaluja vázlatos történetét! Az egyik EMISZ-tag arra kérte a vezetőséget: akadályozzák meg a Techirghiolon élő testvérbátyja vegyes házasságát. Történészi felelősséggel – sine ira et studio – tárom fel a legnagyobb létszámú politikai per hiteles történetét…
Az alapító tagok 1957 februárjának végén letették az esküt. Minderre Orbán László szüleinek kertjében került sor. Az asztalra rátettek egy kisebb piros-fehér-zöld zászlót, majd Orbán László halkan mondta az eskü szövegét, a tagok rátették kezüket a zászlóra és rendre megismételték: „Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában, hiszek Magyarország feltámadásában!” Orbán László egy zöld fedelű füzetbe íratta be a tagok névsorát. Céljuk: olyan erdélyi ifjúsági szervezet létrehozása, amely összegyűjti az erőszakos kollektivizálás során tapasztalt túlkapások teljes lajstromát, a kötelező beszolgáltatással járó visszaélések, a falvakat rettegésben tartó „fekete autók” okozta lelki traumák minden fontosabb panaszát. A belső ellenzékhez tartozó értelmiség, a módosabb gazdák igen jelentős része a Duna-csatornánál, a bărăgani kényszerlakhelyen szenvedett hosszú éveken át. A „szocialista humanizmus” nevében olyan égbekiáltó törvénytelenségeket, atrocitásokat követtek el (gondoljunk a falvak szélén agyonlőtt gazdaemberekre, köztük Sánta Lajos vadasdi tanítóra, a kiváló labdarúgó, edző, Bölöni László nagyapjára!), amelyekre – az EMISZ tagjai szerint – ideje volt felhívni a világ közvéleményének figyelmét.
Az EMISZ-nek alapszabályzata volt, amelyet az IMSZ (Ifjúmunkás Szövetség) szervezeti szabályzata alapján dolgoztak ki. A himnuszukat ma is minden találkozón dúdolják a túlélők. Külön fejezetben tárgyalták az EMISZ szervezeti felépítését, a tagság összetételét, valamint a jogokat és kötelezettségeket. A megalakulást követően elhatározták: az állam által tiltott minden magyar ünnepet köszöntenek, kezdve a vallási ünnepekkel, folytatva március 15-e, augusztus 20-a, október 6-a megünneplésével. 1956. november 4-e után az orosz nyelvtanár tudomására hozták: az orosz nyelvet többé nem tanulják! Szorgalmasan gyűjtötték az erdélyi magyar falvak panaszait, megkezdték az Orbán László feljegyzéseiben emlegetett közművelődési tevékenységet.
Brassó hatalmas olvasztótégely! Az ott tanuló fiatalok szeme láttára sorvadt, asszimilálódott az ottani magyarság. Éppen ezért az EMISZ tagjai próbálták meggyőzni a fiatalokat a vegyes házasságok hátrányairól, megkísérelték legalább lelassítani az asszimiláció folyamatát. Ehhez kapcsolódott az abortusztörvény elleni küzdelmük. Szerették volna megakadályozni a magyarság számbeli apadását. A vegyes házasságok és az abortusz elleni küzdelmet Nyitrai Mózesné Deák Berta homoródkarácsonyfalvi unitárius lelkésznő javaslatára iktatták programjukba. Terveik között szerepelt: minden magyar településen az EMISZ-szervezet fiókjának létrehozása.
(folytatjuk)
Tófalvi Zoltán. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
A résztvevők számát tekintve ez volt a legjelentősebb, 1956-hoz kapcsolódó erdélyi szervezkedés! A koncepciós perek forgatókönyvének megfelelően: mondvacsinált, hajánál fogva előrángatott, „az ország biztonságát veszélyeztető, a társadalmi rend elleni szervezkedés” vádjával ítéltek el hetvenhét, zömmel szakközépiskolás magyar fiatalt, esti tagozatos diákot, néhány lelkészt, teológust!
Az EMISZ kizárólag Székelyföldet „célozta meg”. Tagjai elsősorban szakközépiskolások, a ma Áprily Lajos nevét viselő egykori római katolikus főgimnázium esti tagozatára járó diákok voltak, csatlakoztak hozzájuk unitárius és római katolikus lelkészek, teológusok, tanárok, szakmunkások, gazdálkodó emberek. Az EMISZ berkeiből mintegy ezer embert hurcoltak meg, közülük hetvenhét személyt állítottak bíróság elé, ítéltek el nehéz börtönévekre. Központja Brassó volt, amely egészen 1959-ig nagyon erős magyar szakmai iskolaközpont, ide jöttek mesterséget tanulni a székelyföldi fiatalok. Az EMISZ ürügyén 1959-től még az írmagját is kiirtották a brassói magyar nyelvű szakoktatásnak. A szervezkedést megkönnyítette, hogy 1956 nyarán a brassói szakmunkástanulók közül többen is megfordultak Magyarországon , „első kézből” értesültek az erjedési folyamatokról. Azt remélték, hogy a magyar forradalom hatására Romániában is megmozdulásokra kerül sor. Hogy mindez ne érje őket felkészületlenül, szervezkedni kezdtek. Tanácsot kérni elmentek magyar szakos tanárukhoz, Opra Benedekhez, aki figyelmeztette őket a szervezkedésből származó veszélyekre, majd azt ajánlotta: ha mindezt a magyar kultúra érdekében teszik, akkor vonják be a szakmunkás fiatalokat. Az EMISZ-per levéltári dokumentuma százegy vaskos kötet, mintegy százezer oldal! A Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács bukaresti levéltárában az iszonyatos iratmennyiség áttanulmányozása közel egy évig tartó megfeszített munka! A levéltári dokumentumok alapján a magyarországi Tolnamőzsön elhunyt Orbán László, a Domoszlón jegyzőként dolgozó dr. Kóta Péter feljegyzéseiből, a Romániában élő egykori tagok visszaemlékezéseiből összeáll az EMISZ hiteles története. Az 1956-os magyar forradalom leverése után a brassói fiatalok elhatározták, létrehozzák a szervezetet: „... Brassó, 1957. Néhány forró- homlokú ifjú dugja össze a fejét ebben a három nemzetiség lakta városban... Tudták, határozottan vallották: 1956. október 23-án szabadságharc volt. Az erdélyi magyarságot is rombolni kezdte a szocialista nemzetköziség román ízű politikája. Valamit tenni kell, legalább fékezni ezt a... nemzeti szétmállasztást... A szövetség behálózta a Barcaságot, Háromszéket, Csíkot, Udvarhelyszéket, Medgyest, Segesvárt, Kolozsvárt. Programot fogadott el és megválasztotta képviseletét. Elnök: Orbán László, társelnökök: Vinczi János és Sándor Balázs, titkár Lay Imre, jegyző Mátyás Ernő, pénztáros Lay György... Munkájuk nyomán a konfirmándusok újra népviseletben állottak az Úr asztalához, Székelyföldön ismét faragták a székely kapukat..., fékezték a vegyes házasságokat, írásban és szóban serkentették a nemzeti öntudatot, amely elsőrendű üggyé vált, számos ifjú és szépkorú immár büszkén vallotta magát magyarnak. Színjátszó csoportok, kórusok alakultak ebben a szellemben... Fehéregyházán 1957. március 15-én fényes nappal, a Securitate ügynökeinek vizslató tekintetétől kísérve, Petőfi Sándor emlékére és tiszteletére másfél órás műsort tartottak a Turulmadaras emlékműnél.” (Orbán László alapító elnök). Hasonló bátor tettre a legvadabb megtorlás, retorzió körülményei között sehol nem került sor! A túlélők sok mindent állítanak – jogosan vagy jogtalanul – Orbán Lászlóról. E sorok írója az egyetlen, aki a százezer oldal mellett áttanulmányozta, kijegyzetelte, fénymásoltatta Orbán László hatkötetes, több ezer oldalas szekusdossziéját! Hiányzik az ügynök dossziékban fellelhető kötelező, saját kézzel írt beszervezési kötelezvény! Ellenben van dokumentum arról, hogy Márton Áron, Erdély legendás püspöke, a huszadik század legnagyobb magyarja, Lőrinczi Mihály unitárius teológus professzor feleségével együtt fogadta Orbán Lászlót, két napon át tárgyalt velük, elfogadta az EMISZ Székelyföld felrázására irányuló művelődési programját, a pillanatnyi helyzetet rögzítő szociológiai felmérés tervezetét! Orbán László meg tudta szólítani a tanyabokrokról, apró falvakból induló, helyesírási gondokkal küzdő szakmunkástanoncokat, és mindenki megírta szülőfaluja vázlatos történetét! Az egyik EMISZ-tag arra kérte a vezetőséget: akadályozzák meg a Techirghiolon élő testvérbátyja vegyes házasságát. Történészi felelősséggel – sine ira et studio – tárom fel a legnagyobb létszámú politikai per hiteles történetét…
Az alapító tagok 1957 februárjának végén letették az esküt. Minderre Orbán László szüleinek kertjében került sor. Az asztalra rátettek egy kisebb piros-fehér-zöld zászlót, majd Orbán László halkan mondta az eskü szövegét, a tagok rátették kezüket a zászlóra és rendre megismételték: „Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában, hiszek Magyarország feltámadásában!” Orbán László egy zöld fedelű füzetbe íratta be a tagok névsorát. Céljuk: olyan erdélyi ifjúsági szervezet létrehozása, amely összegyűjti az erőszakos kollektivizálás során tapasztalt túlkapások teljes lajstromát, a kötelező beszolgáltatással járó visszaélések, a falvakat rettegésben tartó „fekete autók” okozta lelki traumák minden fontosabb panaszát. A belső ellenzékhez tartozó értelmiség, a módosabb gazdák igen jelentős része a Duna-csatornánál, a bărăgani kényszerlakhelyen szenvedett hosszú éveken át. A „szocialista humanizmus” nevében olyan égbekiáltó törvénytelenségeket, atrocitásokat követtek el (gondoljunk a falvak szélén agyonlőtt gazdaemberekre, köztük Sánta Lajos vadasdi tanítóra, a kiváló labdarúgó, edző, Bölöni László nagyapjára!), amelyekre – az EMISZ tagjai szerint – ideje volt felhívni a világ közvéleményének figyelmét.
Az EMISZ-nek alapszabályzata volt, amelyet az IMSZ (Ifjúmunkás Szövetség) szervezeti szabályzata alapján dolgoztak ki. A himnuszukat ma is minden találkozón dúdolják a túlélők. Külön fejezetben tárgyalták az EMISZ szervezeti felépítését, a tagság összetételét, valamint a jogokat és kötelezettségeket. A megalakulást követően elhatározták: az állam által tiltott minden magyar ünnepet köszöntenek, kezdve a vallási ünnepekkel, folytatva március 15-e, augusztus 20-a, október 6-a megünneplésével. 1956. november 4-e után az orosz nyelvtanár tudomására hozták: az orosz nyelvet többé nem tanulják! Szorgalmasan gyűjtötték az erdélyi magyar falvak panaszait, megkezdték az Orbán László feljegyzéseiben emlegetett közművelődési tevékenységet.
Brassó hatalmas olvasztótégely! Az ott tanuló fiatalok szeme láttára sorvadt, asszimilálódott az ottani magyarság. Éppen ezért az EMISZ tagjai próbálták meggyőzni a fiatalokat a vegyes házasságok hátrányairól, megkísérelték legalább lelassítani az asszimiláció folyamatát. Ehhez kapcsolódott az abortusztörvény elleni küzdelmük. Szerették volna megakadályozni a magyarság számbeli apadását. A vegyes házasságok és az abortusz elleni küzdelmet Nyitrai Mózesné Deák Berta homoródkarácsonyfalvi unitárius lelkésznő javaslatára iktatták programjukba. Terveik között szerepelt: minden magyar településen az EMISZ-szervezet fiókjának létrehozása.
(folytatjuk)
Tófalvi Zoltán. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. január 16.
A Csárdáskirálynő radikalizmusa (Nánay Istvánnal a színházi bemerevedés veszélyéről)
Örök szerelemmel viszonyul az erdélyi színjátszáshoz, amelyet 1973 óta figyel közelről. Nánay István budapesti színikritikussal színházi váltásokról, a színészképzés nehézségeiről és felvillanó erdélyi reménysugarakról beszélgettünk.
– Egyre nagyobb előzetes tudásanyagot, empátiát, érzékenységet vár el nézőitől a kortárs színház. Érdemesülhet egyáltalán ilyen körülmények között jeles minősítésre egy-egy előadás? – A műalkotás többek között attól az, hogy elképesztően sokrétegű. Bár rengeteg emberhez eljuthat, de meggyőződésem, hogy a maga teljességében szinte senkihez sem. Természetesen van, aki több rétegét képes felfogni, mint mások, ugyanakkor a befogadásban sokat nyom a latban a pillanatnyi érzékenység, a rendelkezőkészség is. Ezért nem hiszem, hogy egy műalkotás élvezetéhez feltétlenül hatalmas előzetes tudásanyaggal kell rendelkeznie a nézőnek. Elég hozzá a kellő nyitottság és érzékenység. Probléma akkor adódhat, ha egy színházi előadás nem teljesíti mindazon kritériumokat, amelyektől a produkció kiérdemli a műalkotás minősítést. És ez sűrűn előfordul, hiszen egy előadás annyi befolyásoló körülménynek kiszolgáltatott, hogy sokszor a legjobb, legátgondoltabb szándék is csak bizonyos, esetenként elenyésző százalékban képes megvalósulni. Csak olyan előadás születik, amely nem minden pillanatában és nem mindenki számára egyformán jó.
– A közönség ugyanakkor roppant megosztott módon viszonyul a mai színjátszáshoz. Feloldható a hagyományos, illetve kortárs színjátszás megítélésének kettőssége?
– Koronként változik a színház feladata, a kifejezési eszközök sokasága, ugyanakkor maga a műfaj a többi művészeti ághoz képest jóval lassabban követi a változásokat. A színháznál pedig csak a közönség változik nehezebben. Változást elsősorban az arra való igény felbukkanása idézhet elő – jelentkezzen az egy alkotóműhelyben vagy akár a közönségben. Utóbbira példa egy város elöregedő közönségrétege mellett felnövő fiatalok igényének felismerése és kielégítése. Ilyenkor az egyik legfontosabb kérdés: radikálisan vagy folyamatosan menjen-e végbe a változás? Sepsiszentgyörgyön a Bocsárdi László-féle váltás – részben a Tompa Gáboré is Kolozsváron – nagyon radikális volt. Ilyenkor óhatatlanul lemorzsolódik a közönségnek az a része, amely nincs felkészülve a hirtelen és gyökeres váltásra. Ne feledjük, a közönség elsősorban a színészekért megy színházba, s ha más arcokat lát, a nézők egy része máris elveszett az új törekvések számára.
– A lassú, folyamatos váltás közben viszont elveszhet a lényeg...
– Igen, a folyamatos váltás legnagyobb veszélye, hogy nem következik be. Valós változást ugyanis csak radikális módon lehet végrehajtani, ám ha egy színház ügyesen végzi a dolgát, a régiből bizonyos dolgokat megtart vagy visszahoz. Ennek jó példája a kaposvári színház, ott például megtartották az operett műfaját, de úgy, hogy ha az előadások stílusában voltak is változások, az ellenük való berzenkedést legyőzte például az, hogy a Csárdáskirálynő valamennyi slágere felcsendült. Az ilyen előadások bárhol a műsorpolitika fontos elemeivé válhatnak. A zenés műfaj ugyanis kikerülhetetlen és nélkülözhetetlen, miután olyan rétegeket képes megszólítani, amelyek a bonyolultabb gondolatok befogadására nem, vagy csak korlátozottan hajlandók. Szakmailag jól megrendezett zenés darabokba azonban sok mindent be lehet csempészni. Ezt a műfajt sehol nem szabadna kihagyni – Kolozsváron sem, ahol arra szoktak hivatkozni, hogy a zenés műfaj ápolása az operatársulat dolga. Pedig a két műfaj, a zenei és színházi között alig van átjárás. – A színházban fokozottan érzékelhető a produkciók hatás-kölcsönhatás viszonya. Ön hogyan kezeli a színházi produkciók egymásra hatása, az „utánérzések” kérdéskörét?
– Sok évvel korábban Tompa Gáborral beszélgettem arról, hogy a rendezéseiben egyre inkább ugyanazokat a játékelemeket, gesztus- és kellékhasználatot látom, hogy előadásról előadásra ugyanabból a „szótárból” dolgozik. Azt válaszolta, Tiziano-képein is ugyanazokat a stílusjegyeket láthatjuk, azok alapján ismerünk fel egy Tiziano-alkotást. Egy rendező stílusjegyei is hasonlóképpen érzékelhetők, akarva-akaratlan visszaköszönnek. Akkor bizonyos fokig elfogadtam ezt az álláspontot. Azért csak bizonyos fokig, mert míg Tiziano témaválasztásai viszonylag koherensek, addig a színházi témaválasztások szerteágazóak. Ami az egyik Godot-előadásban jó, nem biztos, hogy egy másikban is ugyanúgy működik. Részben tehát elfogadható, ha egy rendező kialakítja a maga eszköztárát. Furcsább és nehezebb kérdés viszont az, ha más rendezők stílusjegyeit ismerjük fel egy-egy előadásban. Mint tudjuk, létezik az adatátvételben bizonyos százalékos határ, amelyen túl már plagizálásról beszélünk. Ha ez konkrét dolgokban érhető tetten, akkor az mindenekelőtt etikai szempontból problematikus. Van, amikor egy előadás közege látvány szempontjából hasonló, de az előadás akkor is más, mivel a színészek mindig mások. Az meg kizárt, hogy két rendező teljesen egyformán gondolkodjon.
– Egyre csökken a színikritika szerepe. A szakma egyik legelismertebb képviselőjeként miben látja e folyamat okát?
– Egyik tanulmányában Szabó István színházszociológus úgy fogalmazott, hogy a magyar színházkritikusok hobbikritikusok, mivel a színikritikából nem lehet megélni. Nincs hozzá fórum, az internetes oldalak inkább az azonnali, erőteljes figyelemfelkeltő reflexiókra, a blog műfajára koncentrálnak. Az elemző jellegű színházkritika kiveszőben, mint ahogy a magyar színházkritika történetében meghatározó impresszionista színházkritika is. Tovább rontja a helyzetet, hogy a színház és a színházkritika hagyományosan rossz viszonyban van egymással. Még éles helyzetben is, amikor a színház léte kérdőjeleződik meg, a kritika ellenségnek minősül. Az erdélyi színházkritika pedig alig létezik. Mivel az előadásokról rendszeresen csak a helyi sajtó tud írni, a belterjesség veszélye fenyeget, mert ez az optika mindent csak a helyi társulathoz tud mérni. Korlátozott a lehetősége annak, hogy ugyanaz az ember párhuzamosan naprakész legyen a kolozsvári, a szentgyörgyi, a marosvásárhelyi és a temesvári színházi történésekkel is. Nem beszélve a román színházakról, amelyek pedig erőteljes referenciapontokat jelenthetnének. Ma nincs, aki megfizesse ezt a különleges tudást, energia- és időbefektetést. És nem úgy tűnik, hogy a színházak a közeljövőben felismernék, mekkora szükségük lenne a visszajelző partnerre.
– A színészképzés milyen mértékben segíti, illetve befolyásolja a mai színházi folyamatokat?
– A színészmesterség különleges dolog, s ennek megfelelően a képzés is eltér minden más szakmai oktatástól. Akit felvesznek valamelyik színészképző fakultásra, abban bizonyos készségeket vélnek felfedezni. Egyáltalán nem biztos azonban, hogy azok a készségek kibonthatók, illetve az alapképzés ideje alatt bonthatók ki. Akad, akinek újabb öt évre lenne szüksége ahhoz, hogy emberileg, fizikailag és lelkileg is megérjen bizonyos feladatok megoldására. A színészet ugyanakkor azért is nehéz és kegyetlen pálya, mert ha valakinek a képességei és a szerep kínálta lehetőségek nem a megfelelő időben találkoznak, akkor azok elmennek egymás mellett, s lehet, hogy soha többé nem találkoznak. Másfelől bizonyos dolgok taníthatók, mások meg nem. Néha megfogalmazódik például, hogy nem képezik a színészeket a különleges térben alkalmazandó beszédtechnikára. Ezt azonban sehol a világon nem tanítják. Azt igen, hogy a színész miként bánjon a testével, s azon belül a hangjával. Azt is, hogy milyen technikával lehet a legjobb helyzetbe hozni a hangképző apparátust – akár fejen állva is. Extrémebb helyzetekben azonban a színésznek segítségre van szüksége, s kézenfekvő lenne, hogy ilyenkor elsősorban a rendezőre számítson. Ám a rendezők többsége viszonylag kevés gondot fordít azokra a gyakorlati dolgokra, amelyekkel hasonló helyzetekben a színészek segítségére siethetnének. Azt is mondhatnám, hogy a rendezők kevés figyelmet fordítanak a színészvezetésre. – Sok éve szoros és sokrétű viszonyt ápol az erdélyi színjátszással. Most éppen milyen állapotban van ez a „szerelem”?
– Inkább személyes szerelmeket tápláltam-táplálok az erdélyi színházzal. Volt Harag-szerelem, Tompa-szerelem, Bocsárdit, Kövesdi Istvánt, Barabás Olgát tanítottam, őket is szerettem, munkáikat fontosnak tartom. És voltak színházszerelmek is, például a kilencvenes évekbeli Parászka-színház Szatmárnémetiben. Alapvetően azonban mindig kritikusan viszonyultam a „szerelmekhez”. 1973 óta járok folyamatosan Erdélybe – ma már nagyon ritkán –, ahol egy sehol máshol nem tapasztalt világgal találkoztam. Annak idején egyszerre várták, hogy jöjjön valaki, aki érdek- és elfogultságmentes kritikát fogalmaz meg, ugyanakkor rettegték is. Az ön- és nyelvvédelemre berendezkedett színháznak is kellett a keményebb szó, amely ugyanakkor rémisztő volt. Lohinszky Loránd például egyenesen sátánnak nevezett engem. A kritikus szemléletet változatlanul igyekszem érvényesíteni, ugyanakkor azt is látom, hogy néhány erdélyi társulat roppant nehéz helyzetben van. Fennáll a bemerevedés veszélye, alig van átjárás az intézmények között, szűk a rendezői kar, és ettől a teljesítmények belterjessé, egysíkúvá válnak. A két erős művészszínház, a kolozsvári és a szentgyörgyi mellett időnként fel-feljön egyik-másik színház – hol a temesvári, hol a vásárhelyi, legutóbb a nagyváradi –, ígéretes műhelymunka nyomai látszanak. Bízzunk benne, hogy ezek a reménysugarak nem hunynak ki.
Nánay István
Színikritikus, egyetemi tanár, újságíró, Budapesten született 1938. február 23-án. 1956 és 1961 között a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnök Karán tanult, majd mérnök-technológusként dolgozott. 1966–1970 között az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának magyar-népművelés szakos hallgatója volt, 1973-tól a Magyar Színházművészeti Szövetség tagja. 1976–2003-ig a Színház című folyóirat munkatársa, 1990–2003 között főszerkesztő-helyettese volt. 1986–1990-ben a Magyar Tudományos Akadémia Színháztudományi Bizottságának tagja, 1987–1989 között a Világszínház felelős szerkesztője. 1991–1993-ig a Miskolci Egyetem tanára, 1992 óta a Színház- és Filmművészeti Egyetem oktatója. 1993–2000 között a Zsámbéki Tanítóképző Főiskola tanáraként tevékenykedett. 1995 óta az ELTE-n tanít, 1991-től a marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színiakadémia oktatója. Díjak, kitüntetések: Jászai Mari-díj (2004), Aranytoll (2011). A Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiváljának fő válogatója és tanácsadója volt.
Csinta Samu. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Örök szerelemmel viszonyul az erdélyi színjátszáshoz, amelyet 1973 óta figyel közelről. Nánay István budapesti színikritikussal színházi váltásokról, a színészképzés nehézségeiről és felvillanó erdélyi reménysugarakról beszélgettünk.
– Egyre nagyobb előzetes tudásanyagot, empátiát, érzékenységet vár el nézőitől a kortárs színház. Érdemesülhet egyáltalán ilyen körülmények között jeles minősítésre egy-egy előadás? – A műalkotás többek között attól az, hogy elképesztően sokrétegű. Bár rengeteg emberhez eljuthat, de meggyőződésem, hogy a maga teljességében szinte senkihez sem. Természetesen van, aki több rétegét képes felfogni, mint mások, ugyanakkor a befogadásban sokat nyom a latban a pillanatnyi érzékenység, a rendelkezőkészség is. Ezért nem hiszem, hogy egy műalkotás élvezetéhez feltétlenül hatalmas előzetes tudásanyaggal kell rendelkeznie a nézőnek. Elég hozzá a kellő nyitottság és érzékenység. Probléma akkor adódhat, ha egy színházi előadás nem teljesíti mindazon kritériumokat, amelyektől a produkció kiérdemli a műalkotás minősítést. És ez sűrűn előfordul, hiszen egy előadás annyi befolyásoló körülménynek kiszolgáltatott, hogy sokszor a legjobb, legátgondoltabb szándék is csak bizonyos, esetenként elenyésző százalékban képes megvalósulni. Csak olyan előadás születik, amely nem minden pillanatában és nem mindenki számára egyformán jó.
– A közönség ugyanakkor roppant megosztott módon viszonyul a mai színjátszáshoz. Feloldható a hagyományos, illetve kortárs színjátszás megítélésének kettőssége?
– Koronként változik a színház feladata, a kifejezési eszközök sokasága, ugyanakkor maga a műfaj a többi művészeti ághoz képest jóval lassabban követi a változásokat. A színháznál pedig csak a közönség változik nehezebben. Változást elsősorban az arra való igény felbukkanása idézhet elő – jelentkezzen az egy alkotóműhelyben vagy akár a közönségben. Utóbbira példa egy város elöregedő közönségrétege mellett felnövő fiatalok igényének felismerése és kielégítése. Ilyenkor az egyik legfontosabb kérdés: radikálisan vagy folyamatosan menjen-e végbe a változás? Sepsiszentgyörgyön a Bocsárdi László-féle váltás – részben a Tompa Gáboré is Kolozsváron – nagyon radikális volt. Ilyenkor óhatatlanul lemorzsolódik a közönségnek az a része, amely nincs felkészülve a hirtelen és gyökeres váltásra. Ne feledjük, a közönség elsősorban a színészekért megy színházba, s ha más arcokat lát, a nézők egy része máris elveszett az új törekvések számára.
– A lassú, folyamatos váltás közben viszont elveszhet a lényeg...
– Igen, a folyamatos váltás legnagyobb veszélye, hogy nem következik be. Valós változást ugyanis csak radikális módon lehet végrehajtani, ám ha egy színház ügyesen végzi a dolgát, a régiből bizonyos dolgokat megtart vagy visszahoz. Ennek jó példája a kaposvári színház, ott például megtartották az operett műfaját, de úgy, hogy ha az előadások stílusában voltak is változások, az ellenük való berzenkedést legyőzte például az, hogy a Csárdáskirálynő valamennyi slágere felcsendült. Az ilyen előadások bárhol a műsorpolitika fontos elemeivé válhatnak. A zenés műfaj ugyanis kikerülhetetlen és nélkülözhetetlen, miután olyan rétegeket képes megszólítani, amelyek a bonyolultabb gondolatok befogadására nem, vagy csak korlátozottan hajlandók. Szakmailag jól megrendezett zenés darabokba azonban sok mindent be lehet csempészni. Ezt a műfajt sehol nem szabadna kihagyni – Kolozsváron sem, ahol arra szoktak hivatkozni, hogy a zenés műfaj ápolása az operatársulat dolga. Pedig a két műfaj, a zenei és színházi között alig van átjárás. – A színházban fokozottan érzékelhető a produkciók hatás-kölcsönhatás viszonya. Ön hogyan kezeli a színházi produkciók egymásra hatása, az „utánérzések” kérdéskörét?
– Sok évvel korábban Tompa Gáborral beszélgettem arról, hogy a rendezéseiben egyre inkább ugyanazokat a játékelemeket, gesztus- és kellékhasználatot látom, hogy előadásról előadásra ugyanabból a „szótárból” dolgozik. Azt válaszolta, Tiziano-képein is ugyanazokat a stílusjegyeket láthatjuk, azok alapján ismerünk fel egy Tiziano-alkotást. Egy rendező stílusjegyei is hasonlóképpen érzékelhetők, akarva-akaratlan visszaköszönnek. Akkor bizonyos fokig elfogadtam ezt az álláspontot. Azért csak bizonyos fokig, mert míg Tiziano témaválasztásai viszonylag koherensek, addig a színházi témaválasztások szerteágazóak. Ami az egyik Godot-előadásban jó, nem biztos, hogy egy másikban is ugyanúgy működik. Részben tehát elfogadható, ha egy rendező kialakítja a maga eszköztárát. Furcsább és nehezebb kérdés viszont az, ha más rendezők stílusjegyeit ismerjük fel egy-egy előadásban. Mint tudjuk, létezik az adatátvételben bizonyos százalékos határ, amelyen túl már plagizálásról beszélünk. Ha ez konkrét dolgokban érhető tetten, akkor az mindenekelőtt etikai szempontból problematikus. Van, amikor egy előadás közege látvány szempontjából hasonló, de az előadás akkor is más, mivel a színészek mindig mások. Az meg kizárt, hogy két rendező teljesen egyformán gondolkodjon.
– Egyre csökken a színikritika szerepe. A szakma egyik legelismertebb képviselőjeként miben látja e folyamat okát?
– Egyik tanulmányában Szabó István színházszociológus úgy fogalmazott, hogy a magyar színházkritikusok hobbikritikusok, mivel a színikritikából nem lehet megélni. Nincs hozzá fórum, az internetes oldalak inkább az azonnali, erőteljes figyelemfelkeltő reflexiókra, a blog műfajára koncentrálnak. Az elemző jellegű színházkritika kiveszőben, mint ahogy a magyar színházkritika történetében meghatározó impresszionista színházkritika is. Tovább rontja a helyzetet, hogy a színház és a színházkritika hagyományosan rossz viszonyban van egymással. Még éles helyzetben is, amikor a színház léte kérdőjeleződik meg, a kritika ellenségnek minősül. Az erdélyi színházkritika pedig alig létezik. Mivel az előadásokról rendszeresen csak a helyi sajtó tud írni, a belterjesség veszélye fenyeget, mert ez az optika mindent csak a helyi társulathoz tud mérni. Korlátozott a lehetősége annak, hogy ugyanaz az ember párhuzamosan naprakész legyen a kolozsvári, a szentgyörgyi, a marosvásárhelyi és a temesvári színházi történésekkel is. Nem beszélve a román színházakról, amelyek pedig erőteljes referenciapontokat jelenthetnének. Ma nincs, aki megfizesse ezt a különleges tudást, energia- és időbefektetést. És nem úgy tűnik, hogy a színházak a közeljövőben felismernék, mekkora szükségük lenne a visszajelző partnerre.
– A színészképzés milyen mértékben segíti, illetve befolyásolja a mai színházi folyamatokat?
– A színészmesterség különleges dolog, s ennek megfelelően a képzés is eltér minden más szakmai oktatástól. Akit felvesznek valamelyik színészképző fakultásra, abban bizonyos készségeket vélnek felfedezni. Egyáltalán nem biztos azonban, hogy azok a készségek kibonthatók, illetve az alapképzés ideje alatt bonthatók ki. Akad, akinek újabb öt évre lenne szüksége ahhoz, hogy emberileg, fizikailag és lelkileg is megérjen bizonyos feladatok megoldására. A színészet ugyanakkor azért is nehéz és kegyetlen pálya, mert ha valakinek a képességei és a szerep kínálta lehetőségek nem a megfelelő időben találkoznak, akkor azok elmennek egymás mellett, s lehet, hogy soha többé nem találkoznak. Másfelől bizonyos dolgok taníthatók, mások meg nem. Néha megfogalmazódik például, hogy nem képezik a színészeket a különleges térben alkalmazandó beszédtechnikára. Ezt azonban sehol a világon nem tanítják. Azt igen, hogy a színész miként bánjon a testével, s azon belül a hangjával. Azt is, hogy milyen technikával lehet a legjobb helyzetbe hozni a hangképző apparátust – akár fejen állva is. Extrémebb helyzetekben azonban a színésznek segítségre van szüksége, s kézenfekvő lenne, hogy ilyenkor elsősorban a rendezőre számítson. Ám a rendezők többsége viszonylag kevés gondot fordít azokra a gyakorlati dolgokra, amelyekkel hasonló helyzetekben a színészek segítségére siethetnének. Azt is mondhatnám, hogy a rendezők kevés figyelmet fordítanak a színészvezetésre. – Sok éve szoros és sokrétű viszonyt ápol az erdélyi színjátszással. Most éppen milyen állapotban van ez a „szerelem”?
– Inkább személyes szerelmeket tápláltam-táplálok az erdélyi színházzal. Volt Harag-szerelem, Tompa-szerelem, Bocsárdit, Kövesdi Istvánt, Barabás Olgát tanítottam, őket is szerettem, munkáikat fontosnak tartom. És voltak színházszerelmek is, például a kilencvenes évekbeli Parászka-színház Szatmárnémetiben. Alapvetően azonban mindig kritikusan viszonyultam a „szerelmekhez”. 1973 óta járok folyamatosan Erdélybe – ma már nagyon ritkán –, ahol egy sehol máshol nem tapasztalt világgal találkoztam. Annak idején egyszerre várták, hogy jöjjön valaki, aki érdek- és elfogultságmentes kritikát fogalmaz meg, ugyanakkor rettegték is. Az ön- és nyelvvédelemre berendezkedett színháznak is kellett a keményebb szó, amely ugyanakkor rémisztő volt. Lohinszky Loránd például egyenesen sátánnak nevezett engem. A kritikus szemléletet változatlanul igyekszem érvényesíteni, ugyanakkor azt is látom, hogy néhány erdélyi társulat roppant nehéz helyzetben van. Fennáll a bemerevedés veszélye, alig van átjárás az intézmények között, szűk a rendezői kar, és ettől a teljesítmények belterjessé, egysíkúvá válnak. A két erős művészszínház, a kolozsvári és a szentgyörgyi mellett időnként fel-feljön egyik-másik színház – hol a temesvári, hol a vásárhelyi, legutóbb a nagyváradi –, ígéretes műhelymunka nyomai látszanak. Bízzunk benne, hogy ezek a reménysugarak nem hunynak ki.
Nánay István
Színikritikus, egyetemi tanár, újságíró, Budapesten született 1938. február 23-án. 1956 és 1961 között a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnök Karán tanult, majd mérnök-technológusként dolgozott. 1966–1970 között az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának magyar-népművelés szakos hallgatója volt, 1973-tól a Magyar Színházművészeti Szövetség tagja. 1976–2003-ig a Színház című folyóirat munkatársa, 1990–2003 között főszerkesztő-helyettese volt. 1986–1990-ben a Magyar Tudományos Akadémia Színháztudományi Bizottságának tagja, 1987–1989 között a Világszínház felelős szerkesztője. 1991–1993-ig a Miskolci Egyetem tanára, 1992 óta a Színház- és Filmművészeti Egyetem oktatója. 1993–2000 között a Zsámbéki Tanítóképző Főiskola tanáraként tevékenykedett. 1995 óta az ELTE-n tanít, 1991-től a marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színiakadémia oktatója. Díjak, kitüntetések: Jászai Mari-díj (2004), Aranytoll (2011). A Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiváljának fő válogatója és tanácsadója volt.
Csinta Samu. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. január 16.
Septimiu Borbil: Negyedműveltek tragédiája
Az információk szédítő sebességgel terjednek. Nem csoda, hogy néha kábán pislogunk lavinájuk alatt, és aki igaznak vél mindent, amit olvas vagy hall, arra ébred, hogy észrevétlenül víziókkal (értsd delíriummal) terhelt negyedműveltté lett.
Helvétius a tudatlanságot „a közösségi sorscsapásokban legtermékenyebb elvnek” tekintette, majd valamivel később Paul Valéry olyan egyszerű szavakkal beszélt az ostobaságról, hogy azt gondolnád, azokat bárki képes megérteni – „nem látni azt, amit más igen”. Ideális helyzetben, ahol mindenki meg lenne győződve, hogy számtalan személy létezik, aki drágaköveket lát ott, ahol ő csak mocsarat, a világ minden bizonnyal másképp nézne ki. Mindenesetre nem olyan lenne, mint a román társadalom, ahol minden második ember illusztris doktora valamilyen területnek, mindenről véleménye van, és ha elég hangos és elég erősen könyököl, híres döntéshozóvá vagy üres vélemények formálójává válhat. Ebben sikerült kitűnnünk, bár mások sincsenek nagyon lemaradva: „Az etruszk nyelv a magyar nyelv egyik archaikus formája” (Mario Alinei – Etrusco: una forma arcaica di ungherese). Milyenek vagyunk?, milyennek hisszük magunkat?, milyennek látnak mások bennünket?, mitől lettünk ilyenek? vagy honnan származunk? és miért választjuk inkább a kézzelfogható dolgok meghamisítását? – csak néhány kérdés azok közül, melyekre az utóbbi időben egy-egy pszichológus vagy történész próbált válaszolni. De vajon hányan hallják meg ténylegesen? Érdekes, bár az igazság felszabadít, sokan inkább a rabságot választják…
Ami a románokat illeti, ez a fajta rabság kényelmes választási lehetőség a komplexusosoknak – ahogy arra Lucian Boia rámutatott –: „Akár bevallják, akár nem, a románokban az okoz komplexust, hogy 1000 éven keresztül nem létezett román állam, nem létezett a szomszédos népekével összevethető, a régmúlt időkben mélyen gyökerező politikai hagyomány.”*
De nincs mit tennünk, hiszen Ungro-Vlachia (Zemli Ungrovlahiskoi/Havasalföld és Moldva) részei „az Európában utoljára létrejött államok. Térségünkben abban a korban és már sok száz éve Magyarország és Lengyelország nagy regionális hatalmak voltak, s még a valamivel kisebb szomszédnak, Bulgáriának is voltak dicsőséges terjeszkedési évszázadai, mindez fél évezreddel a román államok létrehozása előtt. Szerbiának szintén”.
Mit is mondjak a többi területről, ahol románok élnek – Erdély, Máramaros, Partium, Bánság… Minden alkalommal, amikor a Három Román Ország kifejezéssel találkozunk, eszünkbe juthatna, hogy öreg nép vagyunk, mely nemrég hozott létre magának államot, mely most nagyjából fele olyan korú, mint amilyen a magyar királyság volt a muhi csata idején. De elképzelhető, hogy nagyjából négyszáz év múlva mi is elszenvedjük a magunk Mohácsát, vagy az alapítástól számított ezer év múlva hibáink miatt megbűnhődhetünk a magunk Trianonjával. A történelemben bármi lehetséges, főleg, ha szelet vetsz.
Mindent egybevetve, ha megtanulnánk hosszas folyamatnak tekinteni a román nemzet kialakulását, melynek során a mások által valachnak/vlachnak, saját maga által pedig rumâni-nak nevezett nép – melynek első írásos emléke Neacşu levele (1521) – eljutott odáig, hogy ugyanazt a nemzeti tudatot,
identitást, illetve politikai-társadalmi akaratot vallja és hangoztatja, akkor elfogadnánk, hogy Ioan Inocenţiu Micu-Klein püspök fellépéséig, illetve a Supplex Libellus Valachorum Transsilvaniae-ig ez a nép nem nyilvánult meg nemzetként, annak ellenére, hogy a magyar királyság kezdeti időszakában létezett az Universitas Valachorum.
Ezenkívül, bár a hitelvekkel foglalkozó első diploma leopoldinumban I. Lipót császár az unitus klérusnak ugyanolyan kiváltságokat ismert el, amilyenekkel a latin rendelkezett, a másodikban pedig ezt minden hívőre (a parasztokra is) kiterjesztette, aki elismerte az egyesülést Rómával (a görög katolikus hit felvételéről van szó – szerk. megj.), a nemesek, a szászok és a székelyek kiváltságainak aláásására irányuló császári kísérlet végrehajthatatlan volt, mert abban az időszakban a vlachok/románok nem voltak abban a helyzetben, hogy jelentős társadalmi elitet állíthassanak ki.
Csak nyerhetnénk azon, ha így tekintenénk a román nemzet kezdeteire. Ha a kézzelfogható dolgok kedvéért lemondanánk a hamisításokról, tudnánk, hogy Alain Du Nay kijelentése – „A román történetírás felfogása, mely szerint az Unio Trium Nationum (Fraterna Unio) a három erdélyi nemzet románok elleni szövetsége volt, nem más, mint egy modern, nacionalista (a nemzeti ébredés korszakában gyökerező) elképzelés megfogalmazása és visszavetítése egy olyan időszakba, amikor még nem létezett román nemzet, pusztán egy akkoriban még kisebbségben lévő etnikum csoporttudata. A kápolnai felkelés utáni megállapodás minden jobbágy ellen irányult” – nagyrészt elavulttá fog válni!
„A román történelemkönyvekben általában a román és magyar parasztság lázadásáról írnak. Ehhez hozzá kell tenni, hogy az akkor még kisebbségben levő románok nagy része kenézeik és vajdáik főnöksége alatt élt, katolikusok nem lévén, tizedet egyáltalán nem fizettek. A lázadásban csak az a kevés román vett részt, akik a püspöki és káptalani birtokokon voltak letelepítve. Második Ulászló magyar király 1495-ben alkotott dekrétumában pontosan meghatározza, hogy kik (milyen csoportok) nem kötelesek dézsmát fizetni. Például: A szerbek, rutének és vlahok (románok) ne fizessenek dézsmát. – Az ország határain van több terület, ahol a keresztények földjén szerbek, rutének, vlahok és más ortodoxok laknak, akik ezért a földért, saját hitük szerint élve, eddig egyáltalán nem fizettek dézsmát, és akiket a prelátus urak ennek ellenére dézsma fizetésére akarnak kötelezni.
És mivel ezeket a Krisztus országának ajánlott dézsmákat Krisztus követőitől vesszük fel, nem azoktól, akik elszakadtak tőle (és azoktól sem, akik ezeken a területeken a király őfelsége, a vajdák, bánok és tisztviselők meghívása és szavatolása alapján tartózkodnak, akik őrzik a földet az ország szélén), elrendeljük:
Hogy ezután a szerbektől, a ruténektől, a vlahoktól és más skizmatikusoktól, akik a keresztények földjein élnek, semmiféle dézsmát nem szabad felvenni (Corpus Juris Hungarici I, 1000−1526, 588. oldal (fordítás az eredeti latin szövegből).
Az az állítás, hogy »a kápolnai unió a románság ellen irányult«, egy modern ideológia visszavetítése a 15. századba, amikor még nem létezett román nemzet, csak a népi összetartozás homályos tudata. A kápolnai unió minden jobbágy ellen irányult.” (Jancsó Benedek: Erdély története) A protokronizmus (görög: πρώτος prőtosz „első” + χρονος kronosz „idő”, vagyis „időben első”) modern tendencia az egyetemes kulturális nacionalizmusban, mely egyaránt kísérti a románokat és a magyarokat, igaz, eltérő módon, komplexusaiktól függően, a negyedműveltek pedig a leghevesebb hirdetői ezeknek az (eufemisztikusan) spekulatív-vizionáriusnak nevezhető megközelítéseknek. Mi szükségük van az erdélyieknek az ilyenfajta „opiátumra”? Fogalmam sincs! Egy hete, miután rövid látogatást tettem a tordai római katolikus templomban, elkezdtem komolyabban gondolkodni a múlt ilyenfajta felfogásán és azon a rendkívül magabiztos módon, ahogy azt a negyedműveltek tömegei hirdetik. Akárhogy is közelítettem meg a kérdést, egyetlen következtetésre jutottam: nagy az Isten állatkertje!
Miután beléptem oda, ahol 1568-ban, vagyis négy évvel a Szent Bertalan-éji mészárlás előtt, egy katolikusok és protestánsok közötti véres összecsapások által uralt európai légkörben az erdélyi országgyűlés kihirdette a lelkiismereti szabadságot és a fejedelemségen belül létező alkotmányos rendek (nemesek, szászok és székelyek) vallási meggyőződései iránti türelmet, még románként sem tudtam nem csodálni az erdélyiek – a korhoz képest teljes mértékben rendkívüli – látásmódját. A tordai ediktumnak megvoltak a maga korlátai, ugyanis nem tért ki a lakosságon belül jelentős arányban jelen levő görög-ortodoxokra és a mózeshitűekre, de a dekrétum helyes megértéséhez úgy hiszem, hogy a Nyugat-Európát felőrlő vallásháborúval szemben állított akadálynak kell tekinteni. A többi felekezet – tehát a szakadár vlachok sem – nem jelenthetett okot a vallásháborúra, következésképpen az ediktum nem tért ki rájuk, ugyanis e felekezetek gyakorlása megtűrt státusú volt. Ezenkívül 1517 óta érvényben volt Werbőczy István Hármaskönyve, az a törvénykönyv, mely rögzítette a nép (nemesség) és a mindenki mást (nem nemeseket) magába foglaló plebsz fogalmakat. Mindenesetre a tordai ediktum után kétszáz évvel (1761-től) az erdélyi románok tökéletesen megértették a bibliai „Kérjetek és adatik néktek; keressetek és találtok; zörgessetek és megnyittatik néktek” jelentését, így aztán a Habsburgok az unitus mellett az ortodox egyház működését is engedélyezték. Számomra bizarr, hogy bárki – etnikumtól függetlenül –, aki ilyen s olyan történelemmel teli helyen él, melyet nem teljesen értett meg, áldozatul eshet a képzelgésnek. Legalábbis a románok esetében a „megértést” könnyű mondani, de nehéz anélkül felállítani, hogy ne veszélyeztesd az egész építményt, melyet a történelem során következetes hamisításokkal hoztak létre, néha még olyan rendeletekkel is, mint amilyen az 1974. október 16-i 194. számú államtanácsi határozat (Kolozsvár napocásítása). Tudjuk, hogy van ez – elmozdítasz egy követ, és arra ébredsz, hogy az pont a zárókő volt…, így hát felmerül bennem, minek kellene valakinek a múlt árnyalatain törnie a fejét, amikor itt van nekünk a mindent megmagyarázó protokronizmus? Ennek segítségével egyszerűen minden világossá válik, mint a nap, a Würm-glaciálistól mostanáig. Az etruszko-pelaszgok és a földönkívüliekkel korcsosodó dákok csináltak belőlünk Umbilicus Mundi-t.
Így aztán sokak számára, akik a két szélsőséges elmélet (a kizárólag dák-római származás és a teljes mértékben Balkánról történt kései bevándorlás) közötti polémia szellemében nőttek fel, és akik közül egyesek még csak nem is hallottak közbülső tézisekről, megdöbbentő lehet felismerni, hogy a román etnogenézis jelenleg sem lépte túl az elméletek szintjét…
Ugyanilyen megdöbbenést okozna az is, ha megmondanák nekik, hogy Vitéz Mihályt (Mihai Viteazul), aki Rudolf császár nevében meghódította Erdélyt… magának, és aki kielégítette „minden óhaját”, nagyjából azt adva a székelyeknek, amit a románoktól elvett, csak olyan mértékben lehetne a Nagy Egyesülés előfutárának tekinteni, hogy az általa kezdeményezett, majd Basta és rablóbandája által folytatott évtizednyi megszakítás nélküli harc főleg a magyar lakosság számát csökkentette Erdély egyes részein.
Sajnos mindaddig, amíg hajthatatlanul az Ilie Ceauşescu, a hétosztályos „tudós” által meghatározott irányvonalat követjük, nehezen várható el, hogy egyesek ne mosolyogva döfjék oldalba egymást a könyökükkel, vagy ne mondják az arcunkba: „szegény fejetek, ti vagytok az egyedüli nép, mely nem ismeri a történelmét…”
Azt hiszem, ez nagy baj, mert szerintem népem többet érdemel, még akkor is, ha csak annyit veszünk figyelembe, hogy a történelemmel szembesülve elég erősnek, vagy ha úgy jobban tetszik, elég ügyesnek bizonyult.
* Boia L. (2002) Történelem és mítosz a román tudatban (Istorie şi mit în conştiinţa românească), Ed. Humanitas ** Ghitta O. – (2001) Egy egyház születése (Naşterea unei Biserici), Presa Universitară Clujeană, pag. 102.
Forrás: Corbiialbi.ro/ EuroCom.wordpress.com. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Az információk szédítő sebességgel terjednek. Nem csoda, hogy néha kábán pislogunk lavinájuk alatt, és aki igaznak vél mindent, amit olvas vagy hall, arra ébred, hogy észrevétlenül víziókkal (értsd delíriummal) terhelt negyedműveltté lett.
Helvétius a tudatlanságot „a közösségi sorscsapásokban legtermékenyebb elvnek” tekintette, majd valamivel később Paul Valéry olyan egyszerű szavakkal beszélt az ostobaságról, hogy azt gondolnád, azokat bárki képes megérteni – „nem látni azt, amit más igen”. Ideális helyzetben, ahol mindenki meg lenne győződve, hogy számtalan személy létezik, aki drágaköveket lát ott, ahol ő csak mocsarat, a világ minden bizonnyal másképp nézne ki. Mindenesetre nem olyan lenne, mint a román társadalom, ahol minden második ember illusztris doktora valamilyen területnek, mindenről véleménye van, és ha elég hangos és elég erősen könyököl, híres döntéshozóvá vagy üres vélemények formálójává válhat. Ebben sikerült kitűnnünk, bár mások sincsenek nagyon lemaradva: „Az etruszk nyelv a magyar nyelv egyik archaikus formája” (Mario Alinei – Etrusco: una forma arcaica di ungherese). Milyenek vagyunk?, milyennek hisszük magunkat?, milyennek látnak mások bennünket?, mitől lettünk ilyenek? vagy honnan származunk? és miért választjuk inkább a kézzelfogható dolgok meghamisítását? – csak néhány kérdés azok közül, melyekre az utóbbi időben egy-egy pszichológus vagy történész próbált válaszolni. De vajon hányan hallják meg ténylegesen? Érdekes, bár az igazság felszabadít, sokan inkább a rabságot választják…
Ami a románokat illeti, ez a fajta rabság kényelmes választási lehetőség a komplexusosoknak – ahogy arra Lucian Boia rámutatott –: „Akár bevallják, akár nem, a románokban az okoz komplexust, hogy 1000 éven keresztül nem létezett román állam, nem létezett a szomszédos népekével összevethető, a régmúlt időkben mélyen gyökerező politikai hagyomány.”*
De nincs mit tennünk, hiszen Ungro-Vlachia (Zemli Ungrovlahiskoi/Havasalföld és Moldva) részei „az Európában utoljára létrejött államok. Térségünkben abban a korban és már sok száz éve Magyarország és Lengyelország nagy regionális hatalmak voltak, s még a valamivel kisebb szomszédnak, Bulgáriának is voltak dicsőséges terjeszkedési évszázadai, mindez fél évezreddel a román államok létrehozása előtt. Szerbiának szintén”.
Mit is mondjak a többi területről, ahol románok élnek – Erdély, Máramaros, Partium, Bánság… Minden alkalommal, amikor a Három Román Ország kifejezéssel találkozunk, eszünkbe juthatna, hogy öreg nép vagyunk, mely nemrég hozott létre magának államot, mely most nagyjából fele olyan korú, mint amilyen a magyar királyság volt a muhi csata idején. De elképzelhető, hogy nagyjából négyszáz év múlva mi is elszenvedjük a magunk Mohácsát, vagy az alapítástól számított ezer év múlva hibáink miatt megbűnhődhetünk a magunk Trianonjával. A történelemben bármi lehetséges, főleg, ha szelet vetsz.
Mindent egybevetve, ha megtanulnánk hosszas folyamatnak tekinteni a román nemzet kialakulását, melynek során a mások által valachnak/vlachnak, saját maga által pedig rumâni-nak nevezett nép – melynek első írásos emléke Neacşu levele (1521) – eljutott odáig, hogy ugyanazt a nemzeti tudatot,
identitást, illetve politikai-társadalmi akaratot vallja és hangoztatja, akkor elfogadnánk, hogy Ioan Inocenţiu Micu-Klein püspök fellépéséig, illetve a Supplex Libellus Valachorum Transsilvaniae-ig ez a nép nem nyilvánult meg nemzetként, annak ellenére, hogy a magyar királyság kezdeti időszakában létezett az Universitas Valachorum.
Ezenkívül, bár a hitelvekkel foglalkozó első diploma leopoldinumban I. Lipót császár az unitus klérusnak ugyanolyan kiváltságokat ismert el, amilyenekkel a latin rendelkezett, a másodikban pedig ezt minden hívőre (a parasztokra is) kiterjesztette, aki elismerte az egyesülést Rómával (a görög katolikus hit felvételéről van szó – szerk. megj.), a nemesek, a szászok és a székelyek kiváltságainak aláásására irányuló császári kísérlet végrehajthatatlan volt, mert abban az időszakban a vlachok/románok nem voltak abban a helyzetben, hogy jelentős társadalmi elitet állíthassanak ki.
Csak nyerhetnénk azon, ha így tekintenénk a román nemzet kezdeteire. Ha a kézzelfogható dolgok kedvéért lemondanánk a hamisításokról, tudnánk, hogy Alain Du Nay kijelentése – „A román történetírás felfogása, mely szerint az Unio Trium Nationum (Fraterna Unio) a három erdélyi nemzet románok elleni szövetsége volt, nem más, mint egy modern, nacionalista (a nemzeti ébredés korszakában gyökerező) elképzelés megfogalmazása és visszavetítése egy olyan időszakba, amikor még nem létezett román nemzet, pusztán egy akkoriban még kisebbségben lévő etnikum csoporttudata. A kápolnai felkelés utáni megállapodás minden jobbágy ellen irányult” – nagyrészt elavulttá fog válni!
„A román történelemkönyvekben általában a román és magyar parasztság lázadásáról írnak. Ehhez hozzá kell tenni, hogy az akkor még kisebbségben levő románok nagy része kenézeik és vajdáik főnöksége alatt élt, katolikusok nem lévén, tizedet egyáltalán nem fizettek. A lázadásban csak az a kevés román vett részt, akik a püspöki és káptalani birtokokon voltak letelepítve. Második Ulászló magyar király 1495-ben alkotott dekrétumában pontosan meghatározza, hogy kik (milyen csoportok) nem kötelesek dézsmát fizetni. Például: A szerbek, rutének és vlahok (románok) ne fizessenek dézsmát. – Az ország határain van több terület, ahol a keresztények földjén szerbek, rutének, vlahok és más ortodoxok laknak, akik ezért a földért, saját hitük szerint élve, eddig egyáltalán nem fizettek dézsmát, és akiket a prelátus urak ennek ellenére dézsma fizetésére akarnak kötelezni.
És mivel ezeket a Krisztus országának ajánlott dézsmákat Krisztus követőitől vesszük fel, nem azoktól, akik elszakadtak tőle (és azoktól sem, akik ezeken a területeken a király őfelsége, a vajdák, bánok és tisztviselők meghívása és szavatolása alapján tartózkodnak, akik őrzik a földet az ország szélén), elrendeljük:
Hogy ezután a szerbektől, a ruténektől, a vlahoktól és más skizmatikusoktól, akik a keresztények földjein élnek, semmiféle dézsmát nem szabad felvenni (Corpus Juris Hungarici I, 1000−1526, 588. oldal (fordítás az eredeti latin szövegből).
Az az állítás, hogy »a kápolnai unió a románság ellen irányult«, egy modern ideológia visszavetítése a 15. századba, amikor még nem létezett román nemzet, csak a népi összetartozás homályos tudata. A kápolnai unió minden jobbágy ellen irányult.” (Jancsó Benedek: Erdély története) A protokronizmus (görög: πρώτος prőtosz „első” + χρονος kronosz „idő”, vagyis „időben első”) modern tendencia az egyetemes kulturális nacionalizmusban, mely egyaránt kísérti a románokat és a magyarokat, igaz, eltérő módon, komplexusaiktól függően, a negyedműveltek pedig a leghevesebb hirdetői ezeknek az (eufemisztikusan) spekulatív-vizionáriusnak nevezhető megközelítéseknek. Mi szükségük van az erdélyieknek az ilyenfajta „opiátumra”? Fogalmam sincs! Egy hete, miután rövid látogatást tettem a tordai római katolikus templomban, elkezdtem komolyabban gondolkodni a múlt ilyenfajta felfogásán és azon a rendkívül magabiztos módon, ahogy azt a negyedműveltek tömegei hirdetik. Akárhogy is közelítettem meg a kérdést, egyetlen következtetésre jutottam: nagy az Isten állatkertje!
Miután beléptem oda, ahol 1568-ban, vagyis négy évvel a Szent Bertalan-éji mészárlás előtt, egy katolikusok és protestánsok közötti véres összecsapások által uralt európai légkörben az erdélyi országgyűlés kihirdette a lelkiismereti szabadságot és a fejedelemségen belül létező alkotmányos rendek (nemesek, szászok és székelyek) vallási meggyőződései iránti türelmet, még románként sem tudtam nem csodálni az erdélyiek – a korhoz képest teljes mértékben rendkívüli – látásmódját. A tordai ediktumnak megvoltak a maga korlátai, ugyanis nem tért ki a lakosságon belül jelentős arányban jelen levő görög-ortodoxokra és a mózeshitűekre, de a dekrétum helyes megértéséhez úgy hiszem, hogy a Nyugat-Európát felőrlő vallásháborúval szemben állított akadálynak kell tekinteni. A többi felekezet – tehát a szakadár vlachok sem – nem jelenthetett okot a vallásháborúra, következésképpen az ediktum nem tért ki rájuk, ugyanis e felekezetek gyakorlása megtűrt státusú volt. Ezenkívül 1517 óta érvényben volt Werbőczy István Hármaskönyve, az a törvénykönyv, mely rögzítette a nép (nemesség) és a mindenki mást (nem nemeseket) magába foglaló plebsz fogalmakat. Mindenesetre a tordai ediktum után kétszáz évvel (1761-től) az erdélyi románok tökéletesen megértették a bibliai „Kérjetek és adatik néktek; keressetek és találtok; zörgessetek és megnyittatik néktek” jelentését, így aztán a Habsburgok az unitus mellett az ortodox egyház működését is engedélyezték. Számomra bizarr, hogy bárki – etnikumtól függetlenül –, aki ilyen s olyan történelemmel teli helyen él, melyet nem teljesen értett meg, áldozatul eshet a képzelgésnek. Legalábbis a románok esetében a „megértést” könnyű mondani, de nehéz anélkül felállítani, hogy ne veszélyeztesd az egész építményt, melyet a történelem során következetes hamisításokkal hoztak létre, néha még olyan rendeletekkel is, mint amilyen az 1974. október 16-i 194. számú államtanácsi határozat (Kolozsvár napocásítása). Tudjuk, hogy van ez – elmozdítasz egy követ, és arra ébredsz, hogy az pont a zárókő volt…, így hát felmerül bennem, minek kellene valakinek a múlt árnyalatain törnie a fejét, amikor itt van nekünk a mindent megmagyarázó protokronizmus? Ennek segítségével egyszerűen minden világossá válik, mint a nap, a Würm-glaciálistól mostanáig. Az etruszko-pelaszgok és a földönkívüliekkel korcsosodó dákok csináltak belőlünk Umbilicus Mundi-t.
Így aztán sokak számára, akik a két szélsőséges elmélet (a kizárólag dák-római származás és a teljes mértékben Balkánról történt kései bevándorlás) közötti polémia szellemében nőttek fel, és akik közül egyesek még csak nem is hallottak közbülső tézisekről, megdöbbentő lehet felismerni, hogy a román etnogenézis jelenleg sem lépte túl az elméletek szintjét…
Ugyanilyen megdöbbenést okozna az is, ha megmondanák nekik, hogy Vitéz Mihályt (Mihai Viteazul), aki Rudolf császár nevében meghódította Erdélyt… magának, és aki kielégítette „minden óhaját”, nagyjából azt adva a székelyeknek, amit a románoktól elvett, csak olyan mértékben lehetne a Nagy Egyesülés előfutárának tekinteni, hogy az általa kezdeményezett, majd Basta és rablóbandája által folytatott évtizednyi megszakítás nélküli harc főleg a magyar lakosság számát csökkentette Erdély egyes részein.
Sajnos mindaddig, amíg hajthatatlanul az Ilie Ceauşescu, a hétosztályos „tudós” által meghatározott irányvonalat követjük, nehezen várható el, hogy egyesek ne mosolyogva döfjék oldalba egymást a könyökükkel, vagy ne mondják az arcunkba: „szegény fejetek, ti vagytok az egyedüli nép, mely nem ismeri a történelmét…”
Azt hiszem, ez nagy baj, mert szerintem népem többet érdemel, még akkor is, ha csak annyit veszünk figyelembe, hogy a történelemmel szembesülve elég erősnek, vagy ha úgy jobban tetszik, elég ügyesnek bizonyult.
* Boia L. (2002) Történelem és mítosz a román tudatban (Istorie şi mit în conştiinţa românească), Ed. Humanitas ** Ghitta O. – (2001) Egy egyház születése (Naşterea unei Biserici), Presa Universitară Clujeană, pag. 102.
Forrás: Corbiialbi.ro/ EuroCom.wordpress.com. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. január 16.
Fényt kapott, fényt adott…
Kiállítás és művészalbum Márton Áron emlékére
Telt házas, pótszékeket is igénylő közönséget vonzott a marosvásárhelyi Bernády Házba a Márton Áron-emlékévhez kapcsolódó kettős rendezvény, a bucsini Vadárvácska alkotótábor kiállítása és az erdélyi püspök szellemiségében született alkotásokat felvonultató album bemutatója.
Kedd délután, a Ház idei első találkozóján Nagy Miklós Kund kívánt boldog új évet az egybegyűlteknek, majd az újdonságokra, a terem felújított padlójára és a korszerűbb hangosításra hívta fel a figyelmet. Ezt követően került sor a 11. Vadárvácska alkotótábor munkáiból létrehozott hagyományos év eleji kiállítás és az alkotások reprodukcióit tartalmazó album ismertetésére.
Püspöki áldás, Lelki forrás, Dicsőség Neked, Uram, Madártávlatból, Gyimesi táj, Márton Áron fénye – néhány a Bucsinon világra jött mintegy 50 alkotásból, amelyeket rendhagyó módon egyetlen személyiség, a 120 éve született püspök lelkülete, személyisége ihletett meg. A rendezvény házigazdája az azonos ihletforrás mellett a sajátos alkotói világok adta többletről szólt, majd így fogalmazott:
– Az egyediségen túl egy közös vonást is felfedezhetünk ezeken a munkákon, a lélekből áradó belső fényt.
A továbbiakban Nagy Miklós Kund azt is elmondta, hogy a tavaly nyári Vadárvácska 25 alkotója közül legtöbben ismert képzőművészek, de a fiatalabb művésznemzedék is képviseltetett a táborban. A marosvásárhelyiek voltak többségben, közülük sokan el is jöttek a megnyitóra. A kiállított alkotások közül a méltató elsőként Bálint Károly Márton Áron-szobrát emelte ki, majd a Hunyadi László készítette portréról, Miholcsa József fából készült alkotásairól, illetve több festőművész munkájáról tett említést. Ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy a Gyergyói-medencében is nagyon sok pártfogója van a művészeteknek, a szellem napszámosai közül sokan – 34 lelkész, mintegy 30 író, képzőművész – származnak erről a vidékről.
A művészalbum kapcsán a találkozó házigazdája hangsúlyozta, egyedülálló, hogy egy művésztelep munkáiból egy évtized leforgása alatt négy kötet szülessen. Az Illyés Gyula metaforával Márton Áron, az emberkatedrális címet viselő albumban az alkotások reprodukciói mellett a püspök emlékéhez kapcsolódó versek, gondolatok, vallomások is olvashatók. Nagy Miklós Kund saját, a művészalbumban olvasható írásának címével – Fényt kapott, fényt adott – zárta mondandóját, azt kívánva a nagyérdeműnek, hogy tudják ezt a püspöki fényt magukba zárni.
Márton Áron a miénk, székelyeké
Az elmúlt évek terméseként több mint 300 műalkotás gazdagítja a gyergyóalfalui Sövér Elek Alapítványt és ezzel együtt az erdélyi magyarságot – mondta Gál Mihály. Az alkotótábor szervezője a Gyergyói-medence alkotóit a Jóisten ajándékának nevezte, aki kárpótlásként a hosszú telekért, a sovány termőföldekért így, művészemberek szavaival és a szivárvány színeivel melegíti a gyergyóalfalui népet.
– A Vadárvácskát a művészek értékteremtő, értékmegőrző hellyé, az erdélyi képzőművészet egyik fellegvárává tették – mondta Gál Mihály, majd az ismert Tamási-gondolatot idézve – "Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne" – hangsúlyozta: még jobban kell hinni abban, hogy az otthont nekünk, magunknak kell megteremteni.
A csíkszentdomokosi születésű püspökről szólva kiemelte:
– Márton Áronra büszkék vagyunk, mert közülünk való, a miénk, székelyeké, de ugyanakkor az erdélyi magyarságé is.
Végül a püspök 1938-ban, a kolozsvári Szent Mihály Egyházközség képviselőtestületi közgyűlésén elhangzott szavaival zárta beszédét: "Bölcsőm közönséges deszkából volt összezárva, amilyen lesz a koporsóm is. De fáját a csíki hegyekből vágták, ahol az őrt álló fenyőerdők koszorúja gyökerével sziklába kapaszkodik, s makacsul állja a viharok tépését; ahol az emberek századok óta küzdenek a mostoha életviszonyokkal, mert tudják, hogy a sötét borulat mögött ott van Isten, s beléje vetik bizalmukat. Innen jöttem, s nem hoztam mást, csak a halálos szerelmet népem és az emberek iránt, s a katolikus hitet, melyet hitvalló és hitükből élő nemzedékek a Csíksomlyói Mária lábainál mélyítettek el és örökítették át a századok során."
Az albumban verssel szereplő alkotók közül Baricz Lajos marosszent-györgyi pap költő szavalta el a püspök emléke előtt tisztelgő egyik versét, Ferenczes István alkotását pedig Gál Mihály adta elő. A délután hangulatát a marosszentgyörgyi Szent Cecília énekkar alkalomhoz illő dalokkal emelte. Az együttlét a hagyományos forgatókönyv szerint az idei alkotótáborba szóló meghívók átadásával zárult. Gál Mihály a vásárhelyi művészeknek nyújtotta át a meghívókat, majd azt is nyilvánosságra hozta, hogy – mivel Gyergyóalfalu a jövő évben ünnepli a csíksomlyói búcsú elindításának 450. évfordulóját – a 2016-os Vadárvácska is tematikus lesz, a zarándoklat témaköréhez kapcsolódik.
Nagy Székely Ildikó. Népújság (Marosvásárhely)
Kiállítás és művészalbum Márton Áron emlékére
Telt házas, pótszékeket is igénylő közönséget vonzott a marosvásárhelyi Bernády Házba a Márton Áron-emlékévhez kapcsolódó kettős rendezvény, a bucsini Vadárvácska alkotótábor kiállítása és az erdélyi püspök szellemiségében született alkotásokat felvonultató album bemutatója.
Kedd délután, a Ház idei első találkozóján Nagy Miklós Kund kívánt boldog új évet az egybegyűlteknek, majd az újdonságokra, a terem felújított padlójára és a korszerűbb hangosításra hívta fel a figyelmet. Ezt követően került sor a 11. Vadárvácska alkotótábor munkáiból létrehozott hagyományos év eleji kiállítás és az alkotások reprodukcióit tartalmazó album ismertetésére.
Püspöki áldás, Lelki forrás, Dicsőség Neked, Uram, Madártávlatból, Gyimesi táj, Márton Áron fénye – néhány a Bucsinon világra jött mintegy 50 alkotásból, amelyeket rendhagyó módon egyetlen személyiség, a 120 éve született püspök lelkülete, személyisége ihletett meg. A rendezvény házigazdája az azonos ihletforrás mellett a sajátos alkotói világok adta többletről szólt, majd így fogalmazott:
– Az egyediségen túl egy közös vonást is felfedezhetünk ezeken a munkákon, a lélekből áradó belső fényt.
A továbbiakban Nagy Miklós Kund azt is elmondta, hogy a tavaly nyári Vadárvácska 25 alkotója közül legtöbben ismert képzőművészek, de a fiatalabb művésznemzedék is képviseltetett a táborban. A marosvásárhelyiek voltak többségben, közülük sokan el is jöttek a megnyitóra. A kiállított alkotások közül a méltató elsőként Bálint Károly Márton Áron-szobrát emelte ki, majd a Hunyadi László készítette portréról, Miholcsa József fából készült alkotásairól, illetve több festőművész munkájáról tett említést. Ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy a Gyergyói-medencében is nagyon sok pártfogója van a művészeteknek, a szellem napszámosai közül sokan – 34 lelkész, mintegy 30 író, képzőművész – származnak erről a vidékről.
A művészalbum kapcsán a találkozó házigazdája hangsúlyozta, egyedülálló, hogy egy művésztelep munkáiból egy évtized leforgása alatt négy kötet szülessen. Az Illyés Gyula metaforával Márton Áron, az emberkatedrális címet viselő albumban az alkotások reprodukciói mellett a püspök emlékéhez kapcsolódó versek, gondolatok, vallomások is olvashatók. Nagy Miklós Kund saját, a művészalbumban olvasható írásának címével – Fényt kapott, fényt adott – zárta mondandóját, azt kívánva a nagyérdeműnek, hogy tudják ezt a püspöki fényt magukba zárni.
Márton Áron a miénk, székelyeké
Az elmúlt évek terméseként több mint 300 műalkotás gazdagítja a gyergyóalfalui Sövér Elek Alapítványt és ezzel együtt az erdélyi magyarságot – mondta Gál Mihály. Az alkotótábor szervezője a Gyergyói-medence alkotóit a Jóisten ajándékának nevezte, aki kárpótlásként a hosszú telekért, a sovány termőföldekért így, művészemberek szavaival és a szivárvány színeivel melegíti a gyergyóalfalui népet.
– A Vadárvácskát a művészek értékteremtő, értékmegőrző hellyé, az erdélyi képzőművészet egyik fellegvárává tették – mondta Gál Mihály, majd az ismert Tamási-gondolatot idézve – "Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne" – hangsúlyozta: még jobban kell hinni abban, hogy az otthont nekünk, magunknak kell megteremteni.
A csíkszentdomokosi születésű püspökről szólva kiemelte:
– Márton Áronra büszkék vagyunk, mert közülünk való, a miénk, székelyeké, de ugyanakkor az erdélyi magyarságé is.
Végül a püspök 1938-ban, a kolozsvári Szent Mihály Egyházközség képviselőtestületi közgyűlésén elhangzott szavaival zárta beszédét: "Bölcsőm közönséges deszkából volt összezárva, amilyen lesz a koporsóm is. De fáját a csíki hegyekből vágták, ahol az őrt álló fenyőerdők koszorúja gyökerével sziklába kapaszkodik, s makacsul állja a viharok tépését; ahol az emberek századok óta küzdenek a mostoha életviszonyokkal, mert tudják, hogy a sötét borulat mögött ott van Isten, s beléje vetik bizalmukat. Innen jöttem, s nem hoztam mást, csak a halálos szerelmet népem és az emberek iránt, s a katolikus hitet, melyet hitvalló és hitükből élő nemzedékek a Csíksomlyói Mária lábainál mélyítettek el és örökítették át a századok során."
Az albumban verssel szereplő alkotók közül Baricz Lajos marosszent-györgyi pap költő szavalta el a püspök emléke előtt tisztelgő egyik versét, Ferenczes István alkotását pedig Gál Mihály adta elő. A délután hangulatát a marosszentgyörgyi Szent Cecília énekkar alkalomhoz illő dalokkal emelte. Az együttlét a hagyományos forgatókönyv szerint az idei alkotótáborba szóló meghívók átadásával zárult. Gál Mihály a vásárhelyi művészeknek nyújtotta át a meghívókat, majd azt is nyilvánosságra hozta, hogy – mivel Gyergyóalfalu a jövő évben ünnepli a csíksomlyói búcsú elindításának 450. évfordulóját – a 2016-os Vadárvácska is tematikus lesz, a zarándoklat témaköréhez kapcsolódik.
Nagy Székely Ildikó. Népújság (Marosvásárhely)
2016. január 16.
Európai pénzen megújulhat a temesvári Máltai Központ
Fekete Nagy László mérnököt dr. Bárányi Ferenc, a Máltai Segélyszolgálat országos alelnöke ajánlotta a figyelmünkbe, mint olyan személyt, aki eddig is sokat tett, és a jövőben még többet tehet a temesvári fiókszervezet felvirágoztatásáért. Fekete Nagy László tősgyökeres bánsági magyar katolikus családból származik, iskoláit is magyar nyelven végezte Temesváron, az 1-es számú Általános Iskolában és a Loga Líceum magyar tagozatán. 1981-ben szerzett építészmérnöki diplomát, a rendszerváltás után tovább képezte magát ezen a területen. 1971 óta dolgozik az építőipari szakmában, ma már saját építőipari vállalkozása van. Több mint negyvenéves szakmai tapasztalatát elsősorban ipari létesítmények megtervezése és műemlék épületek rehabilitálása területén kamatoztatta. Felesége az építészeti egyetemen tanít, fia a Gerhardinum Líceum XI-dik osztályos diákja, máltai önkéntes.
Fekete Nagy lapunknak elmondta, hogy 1997-ben került kapcsolatba a Máltai Segélyszolgálattal, amikor dr. Bárányi Ildikó lehetővé tette kisfia szegedi kezelését. Amikor a kisfiú egészségügyi problémái megoldódtak, dr. Bárány Ildikó, a Segélyszolgálat akkori vezetője megkérdezte, hogy akar-e a szervezet önkéntese lenni? Természetesen élt ezzel a lehetőséggel, és így kezdődött gyümölcsöző együttműködése a Máltai Segélyszolgálattal, ami azóta egyre szorosabbá vált. Szakmai tudását kamatoztatva, elkészítette a Gh. Barițiu utcai Máltai Szociális Központ terveit, a szűkös anyagi lehetőségekhez igazítva azokat, majd az építkezés irányításából is kivette a részét. Fekete Nagy László tervei szerint épült fel az öregek napközi otthonának, a máltai patikának, az orvosi rendelőnek otthont adó új épület és a szociális kantin új épülete, de kivette a részét a régi épületek tűzfalainak megerősítéséből, az udvar kikövezéséből stb. Az elmúlt közel 20 évben Fekete mérnök úr, aki jelenleg a Máltai Segélyszolgálat vezetőségi tagja, mindenben benne volt, ami építkezésről, engedélyeztetésről, telekkönyveztetésről szólt a Máltai Segélyszolgálatnál.
„Most azt tervezzük, hogy európai uniós támogatást szerzünk a Máltai Központ teljes felújítására – nyilatkozta a Nyugati Jelennek Fekete Nagy. – Erre azért van szükség, mert már azok az épületek is felújításra szorulnak, amelyeket mi építettünk 15-20 esztendővel ezelőtt, nem is beszélve a központ kiinduló pontjául szolgáló régi épületekről. Az európai pályázatnak az egyik feltétele az, hogy az ingatlan a temesvári Máltai Segélyszolgálat nevére legyen telekkönyvezve. A tulajdonviszonyok rendezése nehézkes és költséges folyamat, de reméljük, hogy ezt sikerül hamarosan megvalósítani és akkor hozzáláthatunk a pályázat megírásához. Ciolac Márta ügyvezető igazgatónk rendelkezik kellő pályázatíró tapasztalattal ahhoz, hogy sikeresen pályázhassunk európai forrásokra”
Fekete Nagy László úgy véli, hogy két dolog szükséges ahhoz, hogy továbbra is jól működjön a temesvári Máltai Segélyszolgálat. Az egyik és talán a legfontosabb dr. Bárányi Ildikó öröksége, az emberszeretetből és keresztény szellemiségből fakadó állandó helytállás. „A Máltai Segélyszolgálat nem üzlet. Amíg dr. Bárányi Ildikó vezette a szervezetet, ő a keresztény eszme szellemében cselekedett, és erre buzdította a segélyszolgálat mintegy 30 alkalmazottját és 120 önkéntesét is. Most úgy érzem, mintha a keresztény eszme, az önzetlen segíteni akarás egy kicsit háttérbe szorult volna” – nyilatkozta Fekete Nagy László, aki szerint a másik fontos dolog a katolikus egyházzal fenntartott kapcsolatok szorosabbra fűzése lenne. „A Városháza is támogat bennünket, de szükség van egy erős háttérre, amit csak a katolikus egyház biztosíthat. Emellett előrelépési lehetőséget látok abban is, hogy a nyereséges cégek a profitjuk 20%-át adományozhatják jótékonysági és civilszervezeteknek. Felvesszük a kapcsolatot a nagyobb cégekkel, és próbálunk adományokat gyűjteni a Máltai Segélyszolgálat működtetésének javítására. Egyetlen elégtételünk az általunk gondozott idős személyek öröme, a naponta meleg ebédhez juttatott nehéz helyzetben levő embertársaink köszönete, ez minden erőfeszítést megér!”
Pataki Zoltán. Nyugati Jelen (Arad)
Fekete Nagy László mérnököt dr. Bárányi Ferenc, a Máltai Segélyszolgálat országos alelnöke ajánlotta a figyelmünkbe, mint olyan személyt, aki eddig is sokat tett, és a jövőben még többet tehet a temesvári fiókszervezet felvirágoztatásáért. Fekete Nagy László tősgyökeres bánsági magyar katolikus családból származik, iskoláit is magyar nyelven végezte Temesváron, az 1-es számú Általános Iskolában és a Loga Líceum magyar tagozatán. 1981-ben szerzett építészmérnöki diplomát, a rendszerváltás után tovább képezte magát ezen a területen. 1971 óta dolgozik az építőipari szakmában, ma már saját építőipari vállalkozása van. Több mint negyvenéves szakmai tapasztalatát elsősorban ipari létesítmények megtervezése és műemlék épületek rehabilitálása területén kamatoztatta. Felesége az építészeti egyetemen tanít, fia a Gerhardinum Líceum XI-dik osztályos diákja, máltai önkéntes.
Fekete Nagy lapunknak elmondta, hogy 1997-ben került kapcsolatba a Máltai Segélyszolgálattal, amikor dr. Bárányi Ildikó lehetővé tette kisfia szegedi kezelését. Amikor a kisfiú egészségügyi problémái megoldódtak, dr. Bárány Ildikó, a Segélyszolgálat akkori vezetője megkérdezte, hogy akar-e a szervezet önkéntese lenni? Természetesen élt ezzel a lehetőséggel, és így kezdődött gyümölcsöző együttműködése a Máltai Segélyszolgálattal, ami azóta egyre szorosabbá vált. Szakmai tudását kamatoztatva, elkészítette a Gh. Barițiu utcai Máltai Szociális Központ terveit, a szűkös anyagi lehetőségekhez igazítva azokat, majd az építkezés irányításából is kivette a részét. Fekete Nagy László tervei szerint épült fel az öregek napközi otthonának, a máltai patikának, az orvosi rendelőnek otthont adó új épület és a szociális kantin új épülete, de kivette a részét a régi épületek tűzfalainak megerősítéséből, az udvar kikövezéséből stb. Az elmúlt közel 20 évben Fekete mérnök úr, aki jelenleg a Máltai Segélyszolgálat vezetőségi tagja, mindenben benne volt, ami építkezésről, engedélyeztetésről, telekkönyveztetésről szólt a Máltai Segélyszolgálatnál.
„Most azt tervezzük, hogy európai uniós támogatást szerzünk a Máltai Központ teljes felújítására – nyilatkozta a Nyugati Jelennek Fekete Nagy. – Erre azért van szükség, mert már azok az épületek is felújításra szorulnak, amelyeket mi építettünk 15-20 esztendővel ezelőtt, nem is beszélve a központ kiinduló pontjául szolgáló régi épületekről. Az európai pályázatnak az egyik feltétele az, hogy az ingatlan a temesvári Máltai Segélyszolgálat nevére legyen telekkönyvezve. A tulajdonviszonyok rendezése nehézkes és költséges folyamat, de reméljük, hogy ezt sikerül hamarosan megvalósítani és akkor hozzáláthatunk a pályázat megírásához. Ciolac Márta ügyvezető igazgatónk rendelkezik kellő pályázatíró tapasztalattal ahhoz, hogy sikeresen pályázhassunk európai forrásokra”
Fekete Nagy László úgy véli, hogy két dolog szükséges ahhoz, hogy továbbra is jól működjön a temesvári Máltai Segélyszolgálat. Az egyik és talán a legfontosabb dr. Bárányi Ildikó öröksége, az emberszeretetből és keresztény szellemiségből fakadó állandó helytállás. „A Máltai Segélyszolgálat nem üzlet. Amíg dr. Bárányi Ildikó vezette a szervezetet, ő a keresztény eszme szellemében cselekedett, és erre buzdította a segélyszolgálat mintegy 30 alkalmazottját és 120 önkéntesét is. Most úgy érzem, mintha a keresztény eszme, az önzetlen segíteni akarás egy kicsit háttérbe szorult volna” – nyilatkozta Fekete Nagy László, aki szerint a másik fontos dolog a katolikus egyházzal fenntartott kapcsolatok szorosabbra fűzése lenne. „A Városháza is támogat bennünket, de szükség van egy erős háttérre, amit csak a katolikus egyház biztosíthat. Emellett előrelépési lehetőséget látok abban is, hogy a nyereséges cégek a profitjuk 20%-át adományozhatják jótékonysági és civilszervezeteknek. Felvesszük a kapcsolatot a nagyobb cégekkel, és próbálunk adományokat gyűjteni a Máltai Segélyszolgálat működtetésének javítására. Egyetlen elégtételünk az általunk gondozott idős személyek öröme, a naponta meleg ebédhez juttatott nehéz helyzetben levő embertársaink köszönete, ez minden erőfeszítést megér!”
Pataki Zoltán. Nyugati Jelen (Arad)
2016. január 16.
Temesváron játszik az M Studio
Temesváron tart vendégjátékot január 18-án a sepsiszentgyörgyi M Studio, a Csiky Gergely Állami Magyar Színház meghívására a Fehér Ferenc rendezésében készült Kampf c. előadást tekintheti meg a temesvári közönség.
Az M Studio 2014-ben bemutatott Kampfc. előadása a Hevesi Sándor- és Lábán Rudolf-díjas Fehér Ferenc első közös munkája volt a társulattal. A Kampf szó jelentése harc, azaz protokolláris küzdelem a ranglétrán való felfelé jutásért. Ebben a küzdelemben nincs jutalom, csak mindennapi, folyton változó játszmák, amelyekkel mindannyian szembesülünk. Az előadás a kortárs tánc nyelvén, játékos formában jeleníti meg hétköznapi vívódásainkat, gúnyolódással, hatalmi játszmákkal szembeni kiszolgáltatottságunkat. Bárki lehet megalázott, az óriásokból is válhatnak kisemberek – ám, a rendező elképzelésében, e harcot célszerűbb játékként, jókedvűen felfogni.
A bemutató óta a produkciót számos romániai és magyarországi fesztiválon játszották. 2014-ben a bukaresti Független Színházak Országos Fesztiválján a legjobb táncszínházi előadás díjával, a sepsiszentgyörgyi Atelier Színházi Fesztiválon, 2015-ben a legjobb koreográfia díjjal tüntették ki az előadást.
Szereplők: Bajkó László, Gáll Katalin, Nagy Eszter, Orbán Levente, Polgár Emília, Szekrényes László, Veres Nagy Attila. Az előadás rendező-koreográfusa Fehér Ferenc, zeneszerző és fénytervező Kovácsovics Dávid, jelmeztervező Bocskai Gyopár.
A temesvári vendégjáték megvalósulását a Bethlen Gábor Alap támogatja. Az előadást január 18-án, hétfőn este 7 órától tekinthetik meg az érdeklődők a temesvári színház Nagytermében. Nyugati Jelen (Arad)
Temesváron tart vendégjátékot január 18-án a sepsiszentgyörgyi M Studio, a Csiky Gergely Állami Magyar Színház meghívására a Fehér Ferenc rendezésében készült Kampf c. előadást tekintheti meg a temesvári közönség.
Az M Studio 2014-ben bemutatott Kampfc. előadása a Hevesi Sándor- és Lábán Rudolf-díjas Fehér Ferenc első közös munkája volt a társulattal. A Kampf szó jelentése harc, azaz protokolláris küzdelem a ranglétrán való felfelé jutásért. Ebben a küzdelemben nincs jutalom, csak mindennapi, folyton változó játszmák, amelyekkel mindannyian szembesülünk. Az előadás a kortárs tánc nyelvén, játékos formában jeleníti meg hétköznapi vívódásainkat, gúnyolódással, hatalmi játszmákkal szembeni kiszolgáltatottságunkat. Bárki lehet megalázott, az óriásokból is válhatnak kisemberek – ám, a rendező elképzelésében, e harcot célszerűbb játékként, jókedvűen felfogni.
A bemutató óta a produkciót számos romániai és magyarországi fesztiválon játszották. 2014-ben a bukaresti Független Színházak Országos Fesztiválján a legjobb táncszínházi előadás díjával, a sepsiszentgyörgyi Atelier Színházi Fesztiválon, 2015-ben a legjobb koreográfia díjjal tüntették ki az előadást.
Szereplők: Bajkó László, Gáll Katalin, Nagy Eszter, Orbán Levente, Polgár Emília, Szekrényes László, Veres Nagy Attila. Az előadás rendező-koreográfusa Fehér Ferenc, zeneszerző és fénytervező Kovácsovics Dávid, jelmeztervező Bocskai Gyopár.
A temesvári vendégjáték megvalósulását a Bethlen Gábor Alap támogatja. Az előadást január 18-án, hétfőn este 7 órától tekinthetik meg az érdeklődők a temesvári színház Nagytermében. Nyugati Jelen (Arad)
2016. január 16.
Félév hosszabbítás a Bethlen kollégium felújítására
A nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium történetében a legnagyobb méretű épület rehabilitáció kezdődött el 2012-ben, a munkálatokat azonban többszöri halasztás után sem sikerült befejezni.
A legutóbbi – és az európai uniós projekt szerint az utolsó – határidő az elmúlt év végén lejárt, de a felújítással nem végeztek. Országosan is a legnagyobb műemlék rehabilitációról van szó, amely az unió 2007–2013-as időszakra vonatkozó, részfinanszírozású projektjébe illeszkedett: a több mint 29 millió lejből az uniós finanszírozás meghaladja a 20 milliót, 3 millió lejt a román kormány biztosított, közel félmillió lej pedig a kedvezményezett hozzájárulása. Mivel lejárt a kivitelezés végső határideje, már nem lehet felhasználni több uniós pénzt. A városi tanács decemberi ülésén a helyi költségvetésből különített el több mint 3 millió lejt a munkálatok befejezéséhez. A késedelemnek megvannak a felelősei, de bűnbak keresés helyett inkább a felújítás folytatására kell koncentrálni.
Szakértők és külső megfigyelők egyaránt előre látták, hogy a múlt év végéig meghosszabbított határidő ellenére sem fejeződik be a kollégium felújítása. A tervezők a kivitelező munkálatokra eredetileg négy évet kértek, de az uniós finanszírozó csak két évet ítélt meg, majd az országos hosszabbítás után nyertek még egy évet (2012–2014–2015): így lett a végső határidő 2015. december 31. Ezután az uniós pénzt már nem lehet többé felhasználni, de a projekt szakmai része továbbra is érvényben marad.
Már induláskor sem bízott mindenki abban, hogy bonyodalommentes lesz a felújítási folyamat. Talán csak a kezdeményező csoportnak, a kollégium igazgatójának valamint partnereinek az elszántsága és kitartása tudott egyensúlyt teremteni a különböző érdekcsoportok között, ami elvezetett a mai, körülbelül 90%-os „sikerig”. A rehabilitáció befejezésének újabb határideje 2016. június 30.: ehhez a szerződést valószínűleg az eddigi kivitelezővel, a SC. Newamport Compani céggel kötik meg.
Ami kész, és ami még hátravan
A hosszadalmas felújításról, eddigi eredményekről és a továbblépésről Kerekes György projekt menedzser valamint Szőcs Ildikó igazgató tájékoztatott. A tervezést követően 2012-ben kezdték el a munkálatokat, a „kiskórház” bontásával. Jókora késéssel és helyenkénti „bonyodalmakkal”, a kollégiumi rehabilitáció végre a fináléba jutott: elkészült a teljes külső vakolás, a fedélzet, a csatornázás, működnek az új modern fűtőközpontok. Elsőnek elkészült a tanítóképzős épület (1863-ban épült), amelyben az elemi iskola működik, és már rég benépesült a kisdiákokkal és tanítóikkal. A déli szárny (építés éve – 1826) teljes egészében, a keleti főépület (1885–86 között épült) baloldali része használatban van. Az új tanárit már kezdik megszokni és megszeretni a tanárok, előnyére változott az igazgatói szoba, a titkárság és a könyvelőség. A bejárattal szembeni tölgyfalépcsőket – amihez a véndiákok is nagyon ragaszkodtak –, eredeti formájában felújították. Szabadság (Kolozsvár)
A nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium történetében a legnagyobb méretű épület rehabilitáció kezdődött el 2012-ben, a munkálatokat azonban többszöri halasztás után sem sikerült befejezni.
A legutóbbi – és az európai uniós projekt szerint az utolsó – határidő az elmúlt év végén lejárt, de a felújítással nem végeztek. Országosan is a legnagyobb műemlék rehabilitációról van szó, amely az unió 2007–2013-as időszakra vonatkozó, részfinanszírozású projektjébe illeszkedett: a több mint 29 millió lejből az uniós finanszírozás meghaladja a 20 milliót, 3 millió lejt a román kormány biztosított, közel félmillió lej pedig a kedvezményezett hozzájárulása. Mivel lejárt a kivitelezés végső határideje, már nem lehet felhasználni több uniós pénzt. A városi tanács decemberi ülésén a helyi költségvetésből különített el több mint 3 millió lejt a munkálatok befejezéséhez. A késedelemnek megvannak a felelősei, de bűnbak keresés helyett inkább a felújítás folytatására kell koncentrálni.
Szakértők és külső megfigyelők egyaránt előre látták, hogy a múlt év végéig meghosszabbított határidő ellenére sem fejeződik be a kollégium felújítása. A tervezők a kivitelező munkálatokra eredetileg négy évet kértek, de az uniós finanszírozó csak két évet ítélt meg, majd az országos hosszabbítás után nyertek még egy évet (2012–2014–2015): így lett a végső határidő 2015. december 31. Ezután az uniós pénzt már nem lehet többé felhasználni, de a projekt szakmai része továbbra is érvényben marad.
Már induláskor sem bízott mindenki abban, hogy bonyodalommentes lesz a felújítási folyamat. Talán csak a kezdeményező csoportnak, a kollégium igazgatójának valamint partnereinek az elszántsága és kitartása tudott egyensúlyt teremteni a különböző érdekcsoportok között, ami elvezetett a mai, körülbelül 90%-os „sikerig”. A rehabilitáció befejezésének újabb határideje 2016. június 30.: ehhez a szerződést valószínűleg az eddigi kivitelezővel, a SC. Newamport Compani céggel kötik meg.
Ami kész, és ami még hátravan
A hosszadalmas felújításról, eddigi eredményekről és a továbblépésről Kerekes György projekt menedzser valamint Szőcs Ildikó igazgató tájékoztatott. A tervezést követően 2012-ben kezdték el a munkálatokat, a „kiskórház” bontásával. Jókora késéssel és helyenkénti „bonyodalmakkal”, a kollégiumi rehabilitáció végre a fináléba jutott: elkészült a teljes külső vakolás, a fedélzet, a csatornázás, működnek az új modern fűtőközpontok. Elsőnek elkészült a tanítóképzős épület (1863-ban épült), amelyben az elemi iskola működik, és már rég benépesült a kisdiákokkal és tanítóikkal. A déli szárny (építés éve – 1826) teljes egészében, a keleti főépület (1885–86 között épült) baloldali része használatban van. Az új tanárit már kezdik megszokni és megszeretni a tanárok, előnyére változott az igazgatói szoba, a titkárság és a könyvelőség. A bejárattal szembeni tölgyfalépcsőket – amihez a véndiákok is nagyon ragaszkodtak –, eredeti formájában felújították. Szabadság (Kolozsvár)
2016. január 16.
„Itt vagyunk és jövőt építünk!”
Nagyenyeden és Felenyeden emlékeztek az 1849-es tömegmészárlás áldozataira
Miközben a nemzetközi sajtó figyelme a párizsi terrortámadások következményeire összpontosít, és látványos megemlékezéseket tartanak világszerte, naponta kihangsúlyozva az áldozatok magas számát, Nagyenyed csendben, mélységes megrendüléssel koszorúz annál az 1849-es szimbolikus tömegsírnál, amely tízszerannyi ártatlanul legyilkolt magyar holttest mementója.
„167 éve kérjük és hisszük Isten kegyelmét” – hangzott el Tóth Tibor vasárnapi igehirdetésében, amikor az 1848–49-es forradalom legnagyobb öldöklésének nevezte az Enyeden történteket. 1849 január 8. és 11. között 12–16 ezer, mócvidéki csőcselék támadta meg a védtelen várost, ahol 1500–2000-en tartózkodhattak akkor, elsősorban nők, gyerekek és idősek. Szilágyi Farkas megrendítően írta le az eseményt: a –27 ° C-fokos hidegben a támadók kétfelől kezdték meg a minden képzeletet felülmúló tömegmészárlást. Míg a római katolikus templom előtt futószalagon mentek a kivégzések, a portákon a randalírozók egyéni akciója oltotta ki minden válogatás nélkül az életeket (legmeghatóbb annak a 6 éves kisgyereknek az esete, akit a lábától lógatva addig vágtak a falhoz, amíg kiloccsant az agyveleje). Közel 1000 ember legyilkolásáról és ugyanannyi kétségbeesett meneküléséről tudunk. A dermesztő januári szélben a híres levéltári iratok és ősnyomtatványok foszlányai keveredtek az utcakövekre fagyott emberi vérrel, a fosztogatók által hátrahagyott mocsokkal. A Bethlen Kollégiumot és az egész várost szétzúzták, egyetlen ház sem maradt ép; a kolozsvári Honvéd című lap írta: „Enyed meg van semmisülve, törölni lehet a városok sorából”.
BASA EMESE. Szabadság (Kolozsvár)
Nagyenyeden és Felenyeden emlékeztek az 1849-es tömegmészárlás áldozataira
Miközben a nemzetközi sajtó figyelme a párizsi terrortámadások következményeire összpontosít, és látványos megemlékezéseket tartanak világszerte, naponta kihangsúlyozva az áldozatok magas számát, Nagyenyed csendben, mélységes megrendüléssel koszorúz annál az 1849-es szimbolikus tömegsírnál, amely tízszerannyi ártatlanul legyilkolt magyar holttest mementója.
„167 éve kérjük és hisszük Isten kegyelmét” – hangzott el Tóth Tibor vasárnapi igehirdetésében, amikor az 1848–49-es forradalom legnagyobb öldöklésének nevezte az Enyeden történteket. 1849 január 8. és 11. között 12–16 ezer, mócvidéki csőcselék támadta meg a védtelen várost, ahol 1500–2000-en tartózkodhattak akkor, elsősorban nők, gyerekek és idősek. Szilágyi Farkas megrendítően írta le az eseményt: a –27 ° C-fokos hidegben a támadók kétfelől kezdték meg a minden képzeletet felülmúló tömegmészárlást. Míg a római katolikus templom előtt futószalagon mentek a kivégzések, a portákon a randalírozók egyéni akciója oltotta ki minden válogatás nélkül az életeket (legmeghatóbb annak a 6 éves kisgyereknek az esete, akit a lábától lógatva addig vágtak a falhoz, amíg kiloccsant az agyveleje). Közel 1000 ember legyilkolásáról és ugyanannyi kétségbeesett meneküléséről tudunk. A dermesztő januári szélben a híres levéltári iratok és ősnyomtatványok foszlányai keveredtek az utcakövekre fagyott emberi vérrel, a fosztogatók által hátrahagyott mocsokkal. A Bethlen Kollégiumot és az egész várost szétzúzták, egyetlen ház sem maradt ép; a kolozsvári Honvéd című lap írta: „Enyed meg van semmisülve, törölni lehet a városok sorából”.
BASA EMESE. Szabadság (Kolozsvár)
2016. január 16.
Elhunyt Tőkés István, az Erdélyi Református Egyházkerület volt püspökhelyettese
Életének századik évében, kolozsvári otthonában, gyermekei és unokái körében január 15-én, pénteken elhunyt Tőkés István református lelkész, egyházi író, teológiai professzor, az Erdélyi Református Egyházkerület volt püspökhelyettese.
Tőkés István 1916. augusztus 8-án született Székelyföldön, a háromszéki Málnáson. Középiskolai tanulmányait a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Református Kollégiumban végezte, majd a Kolozsvári Református Teológiai Fakultáson szerzett lelkészi diplomát 1938-ban. Ezt követően Németországban és Svájcban tanult, majd Kolozsváron nyerte el a teológia doktora címet újszövetségi tudományokból.
Az Erdélyi Református Egyházkerületben Vásárhelyi János mellé püspöki titkárrá nevezték ki 1941-ben. 1946-tól 1973-ig az egyházkerület igazgatótanácsának tagja, 1952-ben az egyházkerület generális direktorává (közügyintézővé), 1974-től egyházkerületi főjegyzőjévé (püspökhelyettesévé) választották. A tisztséget 1983-ig töltötte be. 1973-tól 1983-as kényszernyugdíjazásáig a kolozsvári Protestáns Teológia professzoraként az újszövetségi tanszéken tanított. 1989-ben a kommunista állam nyomására egyházi felettesei eltiltották az egyházi szolgálattól.
A román nacionalista, kommunista rendszer legnehezebb időszakában védte egyháza és nemzete érdekeit. Emellett számtalan teológiai és egyháztörténeti tanulmányt és könyvet írt. Élete utolsó évéig alkotó munkát végzett. A romániai magyar református egyház élete 1944-1989 című könyve bővített kiadása, 2014-ben jelent meg. Egyházi és oktatói munkássága mellett nyolc gyermeket nevelt fel, 27 unokája és 13 dédunokája született.
2002-ben Károli Gáspár-díjjal, 2006-ban Pro Ecclesia díjjal tüntették ki, 2011-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét, 2012-ben a Magyar Érdemrend középkeresztje a csillaggal kitüntetést kapta.
Tőkés István temetési istentiszteletét 2016. január 21-én, csütörtökön 13 órakor tartják a kolozsvári Farkas utcai református templomban, földi maradványait a Házsongárdi temetőben helyezik örök nyugalomra. maszol.ro
Életének századik évében, kolozsvári otthonában, gyermekei és unokái körében január 15-én, pénteken elhunyt Tőkés István református lelkész, egyházi író, teológiai professzor, az Erdélyi Református Egyházkerület volt püspökhelyettese.
Tőkés István 1916. augusztus 8-án született Székelyföldön, a háromszéki Málnáson. Középiskolai tanulmányait a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Református Kollégiumban végezte, majd a Kolozsvári Református Teológiai Fakultáson szerzett lelkészi diplomát 1938-ban. Ezt követően Németországban és Svájcban tanult, majd Kolozsváron nyerte el a teológia doktora címet újszövetségi tudományokból.
Az Erdélyi Református Egyházkerületben Vásárhelyi János mellé püspöki titkárrá nevezték ki 1941-ben. 1946-tól 1973-ig az egyházkerület igazgatótanácsának tagja, 1952-ben az egyházkerület generális direktorává (közügyintézővé), 1974-től egyházkerületi főjegyzőjévé (püspökhelyettesévé) választották. A tisztséget 1983-ig töltötte be. 1973-tól 1983-as kényszernyugdíjazásáig a kolozsvári Protestáns Teológia professzoraként az újszövetségi tanszéken tanított. 1989-ben a kommunista állam nyomására egyházi felettesei eltiltották az egyházi szolgálattól.
A román nacionalista, kommunista rendszer legnehezebb időszakában védte egyháza és nemzete érdekeit. Emellett számtalan teológiai és egyháztörténeti tanulmányt és könyvet írt. Élete utolsó évéig alkotó munkát végzett. A romániai magyar református egyház élete 1944-1989 című könyve bővített kiadása, 2014-ben jelent meg. Egyházi és oktatói munkássága mellett nyolc gyermeket nevelt fel, 27 unokája és 13 dédunokája született.
2002-ben Károli Gáspár-díjjal, 2006-ban Pro Ecclesia díjjal tüntették ki, 2011-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét, 2012-ben a Magyar Érdemrend középkeresztje a csillaggal kitüntetést kapta.
Tőkés István temetési istentiszteletét 2016. január 21-én, csütörtökön 13 órakor tartják a kolozsvári Farkas utcai református templomban, földi maradványait a Házsongárdi temetőben helyezik örök nyugalomra. maszol.ro
2016. január 16.
Életcél, öröm és kihívás: így keltik életre az erdélyi kastélyokat
Ütődött csapat kellett legyen, aki húsz éve úgy döntött, hogy örökbe fogad egy kastélyt. Nem véletlen, hogy akik akkor részt vettek ebben, neves műemékes szakemberek is lettek – összegezte a bonchidai kastély felújítása alatt szerzett tapasztalatait Hegedüs Csilla. Az RMDSZ kulturális ügyvezető alelnöke mellett a Sapientia EMTE kolozsvári székhelyén pénteken zajló Kastély Erdélyben konferencián több szakember, tulajdonos elmesélte, milyen állapotban vannak hasonló értékes ingatlanok.
Hegedüs Csilla kiemelte: már csak a tulajdonos miatt is érdemes volt belevágni a felújításba, de a rom állapota, és végül az élmény miatt is, amit a filmfesztivál, a Kastély Napok nyújtanak, vagy éppen az Electric Castle.
„Számunkra Bonchida egy életcél, de ugyanakkor egy hihetetlen öröm és kihívás is”, fogalmazott Hegedüs kiemelve, a kastélyt fenntartható módon akarják felújítani, hogy ne pénzt vigyen, hanem pénzt hozzon. Ez komoly kihívás, Erdély legnagyobb kastélyából beszélnek, ugyanakkor ötvöződnie kell a kereskedelmi és kulturális funkciónak.
elenleg a volt konyhaépületben vannak az oktatási program szálláshelyei, hosszú távon vendéglőt szeretnének működtetni, ahol esküvőket is lehet szervezni. A volt Miklós kasélyban konferenciaterem áll, a szálláshelyek ide kerülnének. A patkóudvar felújításán dolgoznak jelenleg, egy kortárs művészeti központ kialakítására készülnek.
A főépület nehéz kérdés, itt egy civil szervezet mellett partnerekre van szükség, hangzott el. A Bánffy-családtól ötven évre koncesszionálták a kastélyt, de az öt évtized leteltével is folytathatják itt a munkát.
Hegedüs elmondta, a projekt különböző támogatói különböző okokból segítenek a munkában: mindenkinek mást jelent Bonchida. Az Európai Uniótól egymillió eurót kaptak a különböző programok szervezésére, a Norvég Alap felújítást támogatott, a magyar állam külön beszállt a programszervezésbe és felújításba, de amerikai pénzeket is kaptak, egyebek mellett.
„A kastélyt megmentettük, az épületek le vannak fedve” – szögezte le Hegedüs hozzátéve, ők már eleve a rom kellős közepén szerveztek rendezvényeket, mert ez elhozta a társadalmi támogatottságot, amire szükségük volt. Elmondta, még sok pénzre van szükség, pályáznak a strukturális alapokhoz, Brüsszelnél, és mindenhol, ahol ez lehetséges.
Élmények, történetek
2007 karácsonyán találkozott az olaszteleki Daniel-kastéllyal, amelynek leírásában az állt, az épület „várja méltó rendeltetését”, mondta el Rácz Lilla. A kastély jelenlegi gazdája arról beszélt, 2009-ben jutottak hozzá az ingatlanhoz, 2011-ben EU-s vidékfejlesztési alapokból újították fel, 2014 óta szállóként működtetik. Előadásában Rácz különböző, a szállóról leírt véleményekből csemegézett, amelyek élményekről, történetekről, régi korok ízének átéréséről szólnak.
Közép-Európában egyedi úri lakhely
2014-ben került a Kovászna megyei önkormányzat tulajdonába az oltszemi Mikó-kastély a hozzá tartozó tízhektáros területtel együtt, számolt be Szőts Papp Zsuzsa, a Kovászna Megyei Művelődési Központ munkatársa. A kastély az 1910-es évekig a Mikó család tulajdonában állt az 1300-as évektől, hatszáz évre visszatekintő levéltári anyag áll a rendelkezésünkre erről. Az épületet angol park övezte, ennek nagyrésze már nem áll, a melléképületek 18. századiak, mondta el a szakember. A leltárok alapján rekonstruálható a kastély berendezése, arról azonban nincs dokumentáció, hogy ki építette az épületet, hangzott el.
A legutolsó kutatások szerint Közép-Európában egyedivé teszik az épületet az olajtechnikával készült falképeknek köszönhetően. Ezeknek az előképeit beazonosították, francia, bécsi, lipcsei és más európai gyűjteményekben találhatók. Azt még nem tudni, hogy az épület milyen rendeltetést kap, de minden bizonnyal a lovas kultúrával lesz kapcsolatban - mondta el Szőts Papp Zsuzsa.
Sikertörténet Nagykárolyban
Kovács Jenő, Nagykároly polgármestere a Károlyi-kastély helyzetét mutatta be. Több mint ötmillió európai uniós pályázatot hívtak le, amelynek nagyrészét a kastély felújítására használták fel. Utolsó bővítése és felújítása az 1800-as évek végén történt, az első világháború után nem laktak ott a Károlyiak. Miután Romániában csak román állampolgár igényelhet vissza, a család pedig nem volt az, nem kaphatta vissza tulajdonát. Az önkormányzat felújíttatta és a megyei múzeummal működteti együtt, kiállítások, koncertek, színházi előadások zajlanak.
Kiemelte, a moratórium lejár hamarosan, és minden költség az önkormányzatot terhel, mert öt évig nem szabad bevételt szedniük a szolgáltatások után. „Körülbelül százezer euróba kerül ez nekünk évente az előadásokkal együtt, amik ott működnek” – fogalmazott a polgármester.
Egy ember, több kastély
Az épület valószínűleg az 1760-as években már állhatott, mesélte el a nyolc éve Magyarországról visszaköltöző leszármazott, Bánffy Farkas a fugadi Bánffy-kastélyról. Az ingatlan a 18. században került a család tulajdonába, amelyet később elvettek, és csak 2004-ben került vissza a tulajdonukba. Az épületet konzerválták azóta.
Számos épület felújításában segít, így beszélt a vajdaszentiványi Zichy-kastélyról is, amely egy marosvásárhelyi vállalkozó család kezében van, és ahol valószínűleg „panziós-múzeumos-kávézós” szolgáltatást építenek ki. A vargyasi Daniel-kastély Esztergom városának tulajdonában áll, a felújításában Bánffy Farkas is részt vesz, itt szállások, közösségi terek kialakítása a cél, hangzott el.
Kustán Magyari Attila. maszol.ro
Ütődött csapat kellett legyen, aki húsz éve úgy döntött, hogy örökbe fogad egy kastélyt. Nem véletlen, hogy akik akkor részt vettek ebben, neves műemékes szakemberek is lettek – összegezte a bonchidai kastély felújítása alatt szerzett tapasztalatait Hegedüs Csilla. Az RMDSZ kulturális ügyvezető alelnöke mellett a Sapientia EMTE kolozsvári székhelyén pénteken zajló Kastély Erdélyben konferencián több szakember, tulajdonos elmesélte, milyen állapotban vannak hasonló értékes ingatlanok.
Hegedüs Csilla kiemelte: már csak a tulajdonos miatt is érdemes volt belevágni a felújításba, de a rom állapota, és végül az élmény miatt is, amit a filmfesztivál, a Kastély Napok nyújtanak, vagy éppen az Electric Castle.
„Számunkra Bonchida egy életcél, de ugyanakkor egy hihetetlen öröm és kihívás is”, fogalmazott Hegedüs kiemelve, a kastélyt fenntartható módon akarják felújítani, hogy ne pénzt vigyen, hanem pénzt hozzon. Ez komoly kihívás, Erdély legnagyobb kastélyából beszélnek, ugyanakkor ötvöződnie kell a kereskedelmi és kulturális funkciónak.
elenleg a volt konyhaépületben vannak az oktatási program szálláshelyei, hosszú távon vendéglőt szeretnének működtetni, ahol esküvőket is lehet szervezni. A volt Miklós kasélyban konferenciaterem áll, a szálláshelyek ide kerülnének. A patkóudvar felújításán dolgoznak jelenleg, egy kortárs művészeti központ kialakítására készülnek.
A főépület nehéz kérdés, itt egy civil szervezet mellett partnerekre van szükség, hangzott el. A Bánffy-családtól ötven évre koncesszionálták a kastélyt, de az öt évtized leteltével is folytathatják itt a munkát.
Hegedüs elmondta, a projekt különböző támogatói különböző okokból segítenek a munkában: mindenkinek mást jelent Bonchida. Az Európai Uniótól egymillió eurót kaptak a különböző programok szervezésére, a Norvég Alap felújítást támogatott, a magyar állam külön beszállt a programszervezésbe és felújításba, de amerikai pénzeket is kaptak, egyebek mellett.
„A kastélyt megmentettük, az épületek le vannak fedve” – szögezte le Hegedüs hozzátéve, ők már eleve a rom kellős közepén szerveztek rendezvényeket, mert ez elhozta a társadalmi támogatottságot, amire szükségük volt. Elmondta, még sok pénzre van szükség, pályáznak a strukturális alapokhoz, Brüsszelnél, és mindenhol, ahol ez lehetséges.
Élmények, történetek
2007 karácsonyán találkozott az olaszteleki Daniel-kastéllyal, amelynek leírásában az állt, az épület „várja méltó rendeltetését”, mondta el Rácz Lilla. A kastély jelenlegi gazdája arról beszélt, 2009-ben jutottak hozzá az ingatlanhoz, 2011-ben EU-s vidékfejlesztési alapokból újították fel, 2014 óta szállóként működtetik. Előadásában Rácz különböző, a szállóról leírt véleményekből csemegézett, amelyek élményekről, történetekről, régi korok ízének átéréséről szólnak.
Közép-Európában egyedi úri lakhely
2014-ben került a Kovászna megyei önkormányzat tulajdonába az oltszemi Mikó-kastély a hozzá tartozó tízhektáros területtel együtt, számolt be Szőts Papp Zsuzsa, a Kovászna Megyei Művelődési Központ munkatársa. A kastély az 1910-es évekig a Mikó család tulajdonában állt az 1300-as évektől, hatszáz évre visszatekintő levéltári anyag áll a rendelkezésünkre erről. Az épületet angol park övezte, ennek nagyrésze már nem áll, a melléképületek 18. századiak, mondta el a szakember. A leltárok alapján rekonstruálható a kastély berendezése, arról azonban nincs dokumentáció, hogy ki építette az épületet, hangzott el.
A legutolsó kutatások szerint Közép-Európában egyedivé teszik az épületet az olajtechnikával készült falképeknek köszönhetően. Ezeknek az előképeit beazonosították, francia, bécsi, lipcsei és más európai gyűjteményekben találhatók. Azt még nem tudni, hogy az épület milyen rendeltetést kap, de minden bizonnyal a lovas kultúrával lesz kapcsolatban - mondta el Szőts Papp Zsuzsa.
Sikertörténet Nagykárolyban
Kovács Jenő, Nagykároly polgármestere a Károlyi-kastély helyzetét mutatta be. Több mint ötmillió európai uniós pályázatot hívtak le, amelynek nagyrészét a kastély felújítására használták fel. Utolsó bővítése és felújítása az 1800-as évek végén történt, az első világháború után nem laktak ott a Károlyiak. Miután Romániában csak román állampolgár igényelhet vissza, a család pedig nem volt az, nem kaphatta vissza tulajdonát. Az önkormányzat felújíttatta és a megyei múzeummal működteti együtt, kiállítások, koncertek, színházi előadások zajlanak.
Kiemelte, a moratórium lejár hamarosan, és minden költség az önkormányzatot terhel, mert öt évig nem szabad bevételt szedniük a szolgáltatások után. „Körülbelül százezer euróba kerül ez nekünk évente az előadásokkal együtt, amik ott működnek” – fogalmazott a polgármester.
Egy ember, több kastély
Az épület valószínűleg az 1760-as években már állhatott, mesélte el a nyolc éve Magyarországról visszaköltöző leszármazott, Bánffy Farkas a fugadi Bánffy-kastélyról. Az ingatlan a 18. században került a család tulajdonába, amelyet később elvettek, és csak 2004-ben került vissza a tulajdonukba. Az épületet konzerválták azóta.
Számos épület felújításában segít, így beszélt a vajdaszentiványi Zichy-kastélyról is, amely egy marosvásárhelyi vállalkozó család kezében van, és ahol valószínűleg „panziós-múzeumos-kávézós” szolgáltatást építenek ki. A vargyasi Daniel-kastély Esztergom városának tulajdonában áll, a felújításában Bánffy Farkas is részt vesz, itt szállások, közösségi terek kialakítása a cél, hangzott el.
Kustán Magyari Attila. maszol.ro
2016. január 17.
Románia visszaad Szerbiának hatvan határsértőt
Mindannyian a jobb élet reményében vágtak neki az útnak.
Románia átadja Szerbiának azt a hatvan férfit, aki szombat hajnalban a Temes megyei Kiskomlós térségében lépte át illegálisan a két ország közötti határt – közölte vasárnap honlapján a román határrendészet. A román hatóságok vizsgálatai során kiderült, hogy a határsértők közül 41-en Pakisztánból, 12-en Marokkóból, öten Szomáliából, egy személy Iránból, egy másik pedig Szudánból származik. Mindannyian azt mondták, hogy Törökországon, Görögországon, Macedónián és Szerbián át jutottak Romániába, hogy innen haladjanak tovább Nyugat-Európa felé. Mindannyian a jobb élet reményében vágtak neki az útnak.
A román hatóságok valamennyiük számára bűnvádi dossziét nyitottak tiltott határátlépésért, és elkészítették azokat a dokumentumokat is, amelyekkel egy kétoldalú egyezmény alapján visszaadják a határsértőket Szerbiának. Az átadási procedúra végéig az illegális bevándorlókat egy aradi befogadóközpontban helyezték el.
A román határőrök szombat hajnalban hőérzékelő kamerák segítségével vették észre a zöldhatáron gyalogosan átkelő csoportot.
Romániát eddig elkerülték a szervezett migráns csoportok, a határsértők száma nem sokkal volt magasabb, mint 2014-ben. A román büntető törvénykönyv már a migrációs válság előtt bűncselekménynek minősítette és hat hónaptól három évig terjedő börtönbüntetéssel sújtotta az illegális határátlépést, az embercsempészetet pedig kettőtől hét évig terjedő börtönnel büntetik. A menedékkérőknek a hat elhelyezési központ valamelyikében biztosítanak szállást, amíg elbírálják menedékkérelmüket. 2014-ben az 1600 kérelmező kevesebb mint fele kapott menedéket Romániában.
Az uniós kvótarendszer alapján Romániának tavaly novemberben kellett volna átvennie Olaszországtól az első háromszáz menedékkérőt, de ez nem történt meg, mert nem voltak jelentkezők. MTI. Erdély.ma
Mindannyian a jobb élet reményében vágtak neki az útnak.
Románia átadja Szerbiának azt a hatvan férfit, aki szombat hajnalban a Temes megyei Kiskomlós térségében lépte át illegálisan a két ország közötti határt – közölte vasárnap honlapján a román határrendészet. A román hatóságok vizsgálatai során kiderült, hogy a határsértők közül 41-en Pakisztánból, 12-en Marokkóból, öten Szomáliából, egy személy Iránból, egy másik pedig Szudánból származik. Mindannyian azt mondták, hogy Törökországon, Görögországon, Macedónián és Szerbián át jutottak Romániába, hogy innen haladjanak tovább Nyugat-Európa felé. Mindannyian a jobb élet reményében vágtak neki az útnak.
A román hatóságok valamennyiük számára bűnvádi dossziét nyitottak tiltott határátlépésért, és elkészítették azokat a dokumentumokat is, amelyekkel egy kétoldalú egyezmény alapján visszaadják a határsértőket Szerbiának. Az átadási procedúra végéig az illegális bevándorlókat egy aradi befogadóközpontban helyezték el.
A román határőrök szombat hajnalban hőérzékelő kamerák segítségével vették észre a zöldhatáron gyalogosan átkelő csoportot.
Romániát eddig elkerülték a szervezett migráns csoportok, a határsértők száma nem sokkal volt magasabb, mint 2014-ben. A román büntető törvénykönyv már a migrációs válság előtt bűncselekménynek minősítette és hat hónaptól három évig terjedő börtönbüntetéssel sújtotta az illegális határátlépést, az embercsempészetet pedig kettőtől hét évig terjedő börtönnel büntetik. A menedékkérőknek a hat elhelyezési központ valamelyikében biztosítanak szállást, amíg elbírálják menedékkérelmüket. 2014-ben az 1600 kérelmező kevesebb mint fele kapott menedéket Romániában.
Az uniós kvótarendszer alapján Romániának tavaly novemberben kellett volna átvennie Olaszországtól az első háromszáz menedékkérőt, de ez nem történt meg, mert nem voltak jelentkezők. MTI. Erdély.ma
2016. január 17.
Bátor erdélyi magyarok, igazi hősök
Hallottak már Haynal Imréről, Bányai Júliáról, Pásint Ödönről vagy Papp Simonról? Valószínűleg nem, pedig erdélyiek voltak, s emberként-szakemberként nem hétköznapiak.
Értelmiségi- és pedagógus körökben szokás fanyalogni Nyáry Krisztián kapcsán. Ez nem is csoda, hiszen a magyar irodalom nagyjainak magánéletét bemutató, Így szerettek ők kötetek szerzője hozzá mert nyúlni egy félig-meddig tabunak számító témához, tehát volt egy eredeti ötlete, amit alapos tárgyismeret birtokában, élvezetesen és humorosan, egyszóval jól írt meg, s a mű közönségkedvenc lett. Az eredetiség, szakmai hozzáértés és siker - ráadásul nem csak erkölcsi, hanem anyagi is - pedig egy olyan egyveleg, amit mifelénk nem könnyen bocsátanak meg. Azonban nem Nyáry két sikerkönyvét akarom most megvédeni, arra sem a kötetek, sem pedig szerzőjük nem szorul rá.
Az ok, amiért másfél-két órára a számítógép elé cövekeltem magam, a Magvető Könyvkiadó igazgatójának 2015-ben megjelent kötetei, az Igazi hősök és a Merész magyarok. Ezekben a szerző összesen 63 embernek állít emléket, olyanoknak, akikben volt bátorság álmodni, és valóra váltani az álmukat, akkor is ha ehhez puszta ököllel kellett rést ütni az értetlenség, ostobaság és rosszindulat öles falán, vagy embernek maradni, tudatosan felvállalva annak minden következményét, az embertelenségnek különböző gyalázatos ideológiákkal fémjelzett időszakaiban.
Zseniális olajkutató, meg nem alkuvó szívsebész
Olvasván a két válogatást, növekvő büszkeséggel töltött el, hogy a Nyáry Krisztián hősei között szép számmal akadnak erdélyi férfiak, asszonyok. A kötetekben szereplő tucatnyi földink közül jószerivel csak Márton Áron számít közismertnek, aki, mint “Erdély rendíthetetlen püspöke” került be az összeállításba. A szerző ezekkel a szavakkal zárja Márton Áron bemutatását: Az emberség és a kérlelhetetlen becsület nem számít csodának, sokkal több annál.
Az erdélyi közvélemény számára ugyanakkor szinte teljesen ismeretlen a Torockószentgyörgyön született Pásint Ödön, Bethlen István közeli munkatársa, aki évtizedeken át töltött be magas hivatalnoki funkciókat a magyar államapparátusban, a nyilasokat és a kommunistákat azonban nem volt hajlandó szolgálni. Úgyszintén kevesen hallottak a Kapnikbányán született, Nagybányán érettségizett Papp Simonról, aki a 20-as évektől kezdve a világ egyik legjobb kőolajkutatója volt, ami nem mentette meg attól, hogy 1949-ben koncepciós peren ítéljék el.
A besztercei Haynal Imre neve is kevesek számára cseng ismerősen, pedig nem csak szívspecialistaként számított világszínvonalú szakembernek, hanem számos alkalommal emberségből is jelesre vizsgázott: a kolozsvári belgyógyászati klinikán, melynek a bécsi döntést követően a vezetője volt, zsidókat bujtatott, 56-ban pedig, mint a budapesti II. számú Belgyógyászati Klinika igazgatója, megvédte az intézmény kommunista funkcionáriusait. A Kádár-rendszerrel nem alkudott meg, ezért kényszernyugdíjazták.
Bár Gyulafehérváron született, s ott töltötte gyermekéveit, kvázi névtelennek számít Erdélyben Bay Zoltán. A kiváló fizikus, aki többek között az amerikai szabványügyi hivatal vezetője volt, több nemzetközi jelentőségű találmány megalkotója, 2003 óta egy kisbolygó viseli a nevét. Annak a Bányai Júliának a neve sem cseng ismerősen, aki Vízaknán látta meg a napvilágot, a szabadságharcban századosi rangig vitte, majd Világost követően az emigrációt választotta, s Kairóban, étterem- és panziótulajdonosként hunyt el. Varga Katalinnak volt némi kultusza a kommunista időkben, s jelenleg is viselik a nevét utcák erdélyi településeken, ám a magyar köztudatból kikopott, valószínűleg mivel nem tudunk mit kezdeni azzal, hogy magyarként a társadalmilag elnyomott mócok szószólója volt. Lehet, ő úgy gondolta, az igazságnak nincs nemzetisége.
Román név, magyar szív
Mindkét kötetbe bekerült egy-egy román származású hős: az albisi Irinyi János és a nagyváradi Gozsdu Manó. Előbbit, kinek eredeti családneve Irimie, öntudata azonban száz százalékig magyar volt, a gyufa feltalálójaként tartjuk számon, ami nem felel meg a valóságnak. Nem kisebb jelentőségű azonban a biztonságos dörzsgyufa megalkotása sem, ami valóban Irinyi érdeme. Utóbbinak a neve a budapesti Gozsdu-udvar miatt csenghet ismerősen, Nagyváradon pedig iskola, emléktábla, szobor és utca őrzi az emlékét, azt azonban, hogy éppannyira volt magyar, mint román hazafi, nagyon kevesen tudják, vagy ha tudják is, nem beszélnek róla. Ő volt az első ügyvéd, aki magyar nyelvű keresetet nyújtott be a pesti és a budai tanácsokhoz, részt vett a nemzetiségi törvény előkészítésében, volt főispán, a főrendiház főjegyzője és a legfőbb ítélőszék tagja.
Richter is nálunk tanult
Bár Budapesten születtek, Madzsar József és Bédy-Schwimmer Rózsa is a tágabb értelemben vett Erdélyben nőttek fel, előbbi Nagykárolyban, utóbbi pedig Temesváron. Madzsar tragikus sorsú orvos-polihisztor volt: Magyarországon elsőként alkalmazta a fogászatban a röntgent és a műtéti altatást, létrehozta a Fővárosi Könyvtár fiókkönyvtári hálózatát és az első gyermekkönyvtárat, valamint a védőnő-hálózatot. Utóbbi nemzetközileg elismert nőjogi aktivista és pacifista volt, az I. világháború befejezését célzó legnagyobb hatású békekezdeményezés elindítója, melyben aktív részt vállalt az amerikai gépkocsigyáros, Henry Ford is. IV. Károlytól eltérően boldoggá nem avatták, ellenben 1937-ben megkapta a Világbéke-díjat, 1948-ban pedig Nobel-békedíjra jelölték.
Volt kapcsolata Erdéllyel Richter Gedeonnak, a magyar gyógyszeripar megteremtőjének is, aki a kolozsvári egyetemen szerzett gyógyszerészgyakornoki diplomat.
Lélekemelő, s egyúttal megrázó olvasmány Nyáry Krisztián két legutóbbi kötete. Kevéssé ismert életutak bemutatása révén szólnak az emberi nagyságról, bátorságról, kreativitásról, önfeláldozásról, kitartásról, szorgalomról, szolidaritásról, de megmutatnak temérdek szennyet is, a korlátoltságot, az érdemekre magasról fittyet hányó arroganciát, az agyalágyult nemzeti- és faji gőgöt, a hangzatos szólamok mögé bújtatott gonosz ideológiákból fakadó pusztítást. Tanulságos könyvek, melyekből a magyarság elmúlt két évszázadának szubjektív, rendhagyó, nagyon emberközeli története sejlik fel.
Pengő Zoltán. maszol.ro
Hallottak már Haynal Imréről, Bányai Júliáról, Pásint Ödönről vagy Papp Simonról? Valószínűleg nem, pedig erdélyiek voltak, s emberként-szakemberként nem hétköznapiak.
Értelmiségi- és pedagógus körökben szokás fanyalogni Nyáry Krisztián kapcsán. Ez nem is csoda, hiszen a magyar irodalom nagyjainak magánéletét bemutató, Így szerettek ők kötetek szerzője hozzá mert nyúlni egy félig-meddig tabunak számító témához, tehát volt egy eredeti ötlete, amit alapos tárgyismeret birtokában, élvezetesen és humorosan, egyszóval jól írt meg, s a mű közönségkedvenc lett. Az eredetiség, szakmai hozzáértés és siker - ráadásul nem csak erkölcsi, hanem anyagi is - pedig egy olyan egyveleg, amit mifelénk nem könnyen bocsátanak meg. Azonban nem Nyáry két sikerkönyvét akarom most megvédeni, arra sem a kötetek, sem pedig szerzőjük nem szorul rá.
Az ok, amiért másfél-két órára a számítógép elé cövekeltem magam, a Magvető Könyvkiadó igazgatójának 2015-ben megjelent kötetei, az Igazi hősök és a Merész magyarok. Ezekben a szerző összesen 63 embernek állít emléket, olyanoknak, akikben volt bátorság álmodni, és valóra váltani az álmukat, akkor is ha ehhez puszta ököllel kellett rést ütni az értetlenség, ostobaság és rosszindulat öles falán, vagy embernek maradni, tudatosan felvállalva annak minden következményét, az embertelenségnek különböző gyalázatos ideológiákkal fémjelzett időszakaiban.
Zseniális olajkutató, meg nem alkuvó szívsebész
Olvasván a két válogatást, növekvő büszkeséggel töltött el, hogy a Nyáry Krisztián hősei között szép számmal akadnak erdélyi férfiak, asszonyok. A kötetekben szereplő tucatnyi földink közül jószerivel csak Márton Áron számít közismertnek, aki, mint “Erdély rendíthetetlen püspöke” került be az összeállításba. A szerző ezekkel a szavakkal zárja Márton Áron bemutatását: Az emberség és a kérlelhetetlen becsület nem számít csodának, sokkal több annál.
Az erdélyi közvélemény számára ugyanakkor szinte teljesen ismeretlen a Torockószentgyörgyön született Pásint Ödön, Bethlen István közeli munkatársa, aki évtizedeken át töltött be magas hivatalnoki funkciókat a magyar államapparátusban, a nyilasokat és a kommunistákat azonban nem volt hajlandó szolgálni. Úgyszintén kevesen hallottak a Kapnikbányán született, Nagybányán érettségizett Papp Simonról, aki a 20-as évektől kezdve a világ egyik legjobb kőolajkutatója volt, ami nem mentette meg attól, hogy 1949-ben koncepciós peren ítéljék el.
A besztercei Haynal Imre neve is kevesek számára cseng ismerősen, pedig nem csak szívspecialistaként számított világszínvonalú szakembernek, hanem számos alkalommal emberségből is jelesre vizsgázott: a kolozsvári belgyógyászati klinikán, melynek a bécsi döntést követően a vezetője volt, zsidókat bujtatott, 56-ban pedig, mint a budapesti II. számú Belgyógyászati Klinika igazgatója, megvédte az intézmény kommunista funkcionáriusait. A Kádár-rendszerrel nem alkudott meg, ezért kényszernyugdíjazták.
Bár Gyulafehérváron született, s ott töltötte gyermekéveit, kvázi névtelennek számít Erdélyben Bay Zoltán. A kiváló fizikus, aki többek között az amerikai szabványügyi hivatal vezetője volt, több nemzetközi jelentőségű találmány megalkotója, 2003 óta egy kisbolygó viseli a nevét. Annak a Bányai Júliának a neve sem cseng ismerősen, aki Vízaknán látta meg a napvilágot, a szabadságharcban századosi rangig vitte, majd Világost követően az emigrációt választotta, s Kairóban, étterem- és panziótulajdonosként hunyt el. Varga Katalinnak volt némi kultusza a kommunista időkben, s jelenleg is viselik a nevét utcák erdélyi településeken, ám a magyar köztudatból kikopott, valószínűleg mivel nem tudunk mit kezdeni azzal, hogy magyarként a társadalmilag elnyomott mócok szószólója volt. Lehet, ő úgy gondolta, az igazságnak nincs nemzetisége.
Román név, magyar szív
Mindkét kötetbe bekerült egy-egy román származású hős: az albisi Irinyi János és a nagyváradi Gozsdu Manó. Előbbit, kinek eredeti családneve Irimie, öntudata azonban száz százalékig magyar volt, a gyufa feltalálójaként tartjuk számon, ami nem felel meg a valóságnak. Nem kisebb jelentőségű azonban a biztonságos dörzsgyufa megalkotása sem, ami valóban Irinyi érdeme. Utóbbinak a neve a budapesti Gozsdu-udvar miatt csenghet ismerősen, Nagyváradon pedig iskola, emléktábla, szobor és utca őrzi az emlékét, azt azonban, hogy éppannyira volt magyar, mint román hazafi, nagyon kevesen tudják, vagy ha tudják is, nem beszélnek róla. Ő volt az első ügyvéd, aki magyar nyelvű keresetet nyújtott be a pesti és a budai tanácsokhoz, részt vett a nemzetiségi törvény előkészítésében, volt főispán, a főrendiház főjegyzője és a legfőbb ítélőszék tagja.
Richter is nálunk tanult
Bár Budapesten születtek, Madzsar József és Bédy-Schwimmer Rózsa is a tágabb értelemben vett Erdélyben nőttek fel, előbbi Nagykárolyban, utóbbi pedig Temesváron. Madzsar tragikus sorsú orvos-polihisztor volt: Magyarországon elsőként alkalmazta a fogászatban a röntgent és a műtéti altatást, létrehozta a Fővárosi Könyvtár fiókkönyvtári hálózatát és az első gyermekkönyvtárat, valamint a védőnő-hálózatot. Utóbbi nemzetközileg elismert nőjogi aktivista és pacifista volt, az I. világháború befejezését célzó legnagyobb hatású békekezdeményezés elindítója, melyben aktív részt vállalt az amerikai gépkocsigyáros, Henry Ford is. IV. Károlytól eltérően boldoggá nem avatták, ellenben 1937-ben megkapta a Világbéke-díjat, 1948-ban pedig Nobel-békedíjra jelölték.
Volt kapcsolata Erdéllyel Richter Gedeonnak, a magyar gyógyszeripar megteremtőjének is, aki a kolozsvári egyetemen szerzett gyógyszerészgyakornoki diplomat.
Lélekemelő, s egyúttal megrázó olvasmány Nyáry Krisztián két legutóbbi kötete. Kevéssé ismert életutak bemutatása révén szólnak az emberi nagyságról, bátorságról, kreativitásról, önfeláldozásról, kitartásról, szorgalomról, szolidaritásról, de megmutatnak temérdek szennyet is, a korlátoltságot, az érdemekre magasról fittyet hányó arroganciát, az agyalágyult nemzeti- és faji gőgöt, a hangzatos szólamok mögé bújtatott gonosz ideológiákból fakadó pusztítást. Tanulságos könyvek, melyekből a magyarság elmúlt két évszázadának szubjektív, rendhagyó, nagyon emberközeli története sejlik fel.
Pengő Zoltán. maszol.ro
2016. január 17.
Figyelmen kívül hagynák a szabályzatot, ha Florea lenne a jelölt
Az ellene folyó bűnügyi per ellenére mégiscsak Dorin Florea lehet a Nemzeti Liberális Párt (PNL) marosvásárhelyi polgármesterjelöltje – értesült a Hotnews portál.
Ha a liberálisok valóban a negyedik mandátuma végéhez közeledő elöljárót (fotónko) indítják, önmaguknak és alakulatuk szabályzatának mondanak ellent. A PNL 2015 végén elfogadott feddhetetlenségi kritériumai szerint ugyanis a párt színeiben nem indulhat olyan politikus a 2016-os helyhatósági választásokon önkormányzati megmérettetésen, aki ellen korrupció miatt bűnvádi eljárás indult, illetve aki ellen szándékosan elkövetett bűncselekmények miatt emeltek vádat.
Mielőtt felröppent volna a hír, egy múlt heti sajtótájékoztatón Florea még arról beszélt, hogy nem tudja, induljon-e vagy sem, hozzátéve, hogy a választ első sorban a párt központi vezetőségének és Marosvásárhely lakosságának kell megadnia.
Dorin Florea már több politikai alakulat képviselőjeként, ám az összes román párt által támogatott függetlenként is nyert Fodor Imre, Kelemen Atilla, Borbély László, majd Frunda György ellenében. Az idei kihívója az előválasztások eredménye alapján Soós Zoltán helyi tanácsos lenne. A regnáló városatya ellen hivatali visszaélés miatt indított az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) büntetőjogi pert. A vád szerint az önkormányzat nevében Florea törvénytelenül kötött társulási szerződést az ASA futballcsapatával. A DNA szerint az állammal szembeni tartozás miatt a klub nem lett volna jogosult önkormányzati támogatásra. Portálunknak egyelőre nem sikerült elérnie Dorin Floreát.
Szucher Ervin. Székelyhon.ro
Az ellene folyó bűnügyi per ellenére mégiscsak Dorin Florea lehet a Nemzeti Liberális Párt (PNL) marosvásárhelyi polgármesterjelöltje – értesült a Hotnews portál.
Ha a liberálisok valóban a negyedik mandátuma végéhez közeledő elöljárót (fotónko) indítják, önmaguknak és alakulatuk szabályzatának mondanak ellent. A PNL 2015 végén elfogadott feddhetetlenségi kritériumai szerint ugyanis a párt színeiben nem indulhat olyan politikus a 2016-os helyhatósági választásokon önkormányzati megmérettetésen, aki ellen korrupció miatt bűnvádi eljárás indult, illetve aki ellen szándékosan elkövetett bűncselekmények miatt emeltek vádat.
Mielőtt felröppent volna a hír, egy múlt heti sajtótájékoztatón Florea még arról beszélt, hogy nem tudja, induljon-e vagy sem, hozzátéve, hogy a választ első sorban a párt központi vezetőségének és Marosvásárhely lakosságának kell megadnia.
Dorin Florea már több politikai alakulat képviselőjeként, ám az összes román párt által támogatott függetlenként is nyert Fodor Imre, Kelemen Atilla, Borbély László, majd Frunda György ellenében. Az idei kihívója az előválasztások eredménye alapján Soós Zoltán helyi tanácsos lenne. A regnáló városatya ellen hivatali visszaélés miatt indított az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) büntetőjogi pert. A vád szerint az önkormányzat nevében Florea törvénytelenül kötött társulási szerződést az ASA futballcsapatával. A DNA szerint az állammal szembeni tartozás miatt a klub nem lett volna jogosult önkormányzati támogatásra. Portálunknak egyelőre nem sikerült elérnie Dorin Floreát.
Szucher Ervin. Székelyhon.ro
2016. január 17.
Elhunyt Szabó Duci
Életének 96. évében elhunyt Szabó Ida, népszerű nevén: Duci színművész, a Székely Színház egyik volt alapítója, aki több száz szerep eljátszásával örökre beírta nevét a színháztörténelembe.
Szabó Ducit novemberben köszöntötte 95. születésnapján a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata, melynek tagjai a Kálvin Öregotthonban látogatták meg a művésznőt, ahol énekkel, verssel, zenével és virággal kedveskedtek neki. A novemberi meglepetés szerenádon „Duci néni” meghatódva mondott köszönetet, elmondva azt is, hogy számára a színház a család, mivel a saját családja messze van.
Most a színház búcsúzik a művésznőtől szomorú szívvel és lélekkel, mint kolléganőtől, baráttól, illetve „tiszteletbeli anyától és nagyanyától”. A hírt a Tompa Miklós Társulat a Facebook-oldalán tette közzé. Búcsúztatásáról és temetéséről a későbbiekben közölnek részleteket.
Antal Erika |
Szabó Ida /Kolozsvár, 1920. okt. 10. – Marosvásárhely, 2016. január 16./ Székelyhon.ro
Életének 96. évében elhunyt Szabó Ida, népszerű nevén: Duci színművész, a Székely Színház egyik volt alapítója, aki több száz szerep eljátszásával örökre beírta nevét a színháztörténelembe.
Szabó Ducit novemberben köszöntötte 95. születésnapján a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata, melynek tagjai a Kálvin Öregotthonban látogatták meg a művésznőt, ahol énekkel, verssel, zenével és virággal kedveskedtek neki. A novemberi meglepetés szerenádon „Duci néni” meghatódva mondott köszönetet, elmondva azt is, hogy számára a színház a család, mivel a saját családja messze van.
Most a színház búcsúzik a művésznőtől szomorú szívvel és lélekkel, mint kolléganőtől, baráttól, illetve „tiszteletbeli anyától és nagyanyától”. A hírt a Tompa Miklós Társulat a Facebook-oldalán tette közzé. Búcsúztatásáról és temetéséről a későbbiekben közölnek részleteket.
Antal Erika |
Szabó Ida /Kolozsvár, 1920. okt. 10. – Marosvásárhely, 2016. január 16./ Székelyhon.ro
2016. január 18.
Szakoktatás magyar hátszéllel Marosvásárhelyen is
Anyaországi segítséggel indítana magyar tannyelvű szakiskolai képzést a Marosvásárhelyi Református Kollégium a kolozsvári példát követve – jelentette be Benedek Zsolt igazgató, a Maros megyei tanfelügyelőség támogatásában azonban egyelőre nem lehetnek biztosak – adja hírül Simon Virág a kronika.ro-n.
Engedélyre várva
A tanintézet vezetője érdeklődésünkre elmondta, a 2016/2017-es tanévtől kezdődően indulnának a szakiskolai osztályok, az elképzelést egyébként a református egyházkerület és az RMDSZ Maros megyei szervezete is támogatja. Első lépésként az ipari parkban működő cégek képviselőivel találkoztak, tárgyaltak.
„A helyszínen pozitívan válaszolt felkérésünkre a Hirschmann cég, amely gépkocsialkatrészeket, huzalokat gyárt. Szintén felkarolta a szakoktatás elindításának tervét a Lion Victoria autóforgalmazó és -szervizelő cég. Azt szeretnénk, ha az egyik osztály mechanika és autóbádogos profilú lenne. A másik szakosztályban pékeket és henteseket képeznének, a gyakorlati tudnivalók elsajátítása érdekében együttműködési szerződést kötöttünk a Timkó pékséggel, valamint a Petry és Tordai húsfeldolgozókkal” – tájékoztatott Benedek Zsolt.
A piac feltérképezése és az együttműködési szerződések megkötése után a kollégium vezetősége összeállította a szükséges iratokat, a beiskolázási tervbe beiktatta a két magyar nyelvű szakosztályt is. Benedek Zsolt igazgató elmondta, Brassai Zsombor megyei RMDSZ-elnökkel, majd a református püspökség tanügyi előadójával, Gál Sándorral is felkereste Illés Ildikó főtanfelügyelő-helyettest, segítségét kérve az osztályok beindításához.
„Január végéig kell szavaznia a megyei tanfelügyelőségnek erről. Ha beleegyeznek, akkor felterjesztik a beiskolázási tervet a minisztériumba, ott is jóvá kell hagyják, de ez általában gond nélkül szokott lezajlani. Kolozsváron semmilyen akadályt nem gördítettek a kollégiumi szakoktatás beindításakor, reméljük, itt sem fognak” – mondta Benedek Zsolt.
Új épület magyar állami támogatással
Amennyiben a tanfelügyelőség jóváhagyja a Marosvásárhelyi Református Kollégium beiskolázási tervét, megkezdődik a szakiskolai oktatásnak megfelelő központ kialakítása. A marosvásárhelyi egyházak kuratóriuma erre a célra a volt November 7. negyedbeli, évtizedekig árvaházként működő, a vásárhelyiek által most „kék pléhfedelű épületként” ismert ingatlant ajánlotta fel.
„Kató Béla püspök biztosított minket, hogy amennyiben megvan az engedély, akkor magyar állami támogatással korszerű iskolaépületet hoznak létre, ahol a magyar gyermekek megfelelő szakoktatásban részesülhetnek” – mondta Benedek Zsolt, aki elismerte, hogy a gyerekeket oktató szakemberek biztosítása sem lesz egyszerű, de már e célból is elkezdték a tárgyalásokat. „Hiszünk abban, hogy az osztályokat sikerül beindítanunk, és a vidéki és városi magyar gyermekek anyanyelvükön, keresett szakmát tanulhatnak, amely megélhetésüket biztosítja majd” – tette hozzá.
Illés Ildikó: van elég szakiskolai osztály
Illés Ildikó főtanfelügyelő-helyettes szerint jelenleg Maros megyében elegendő magyar szakiskolai osztály van, elsősorban ezeket kellene fenntartani. Megtudtuk, létezik egy bizottság, amely rendszeresen összeül és javaslatokat fogalmaz meg arról, hogy milyen típusú szakképzést indítsanak a megyében. Ennek tagja többek között a munkaügyi igazgatóság képviselője is.
„Marosvásárhelyen megőriztük a szakiskolai képzést. A szakoktatásban régiséggel rendelkező iskolákban vannak magyar nyelvű szakosztályok is. Egyre kevesebb a gyermek, így elsősorban a már meglevő szakiskolai osztályokat kell megtölteni, nem újabbakat létrehozni” – mondta Illés Ildikó. Rámutatott: nem lehet a vásárhelyi helyzetet összehasonlítani a kolozsvárival, hiszen Kolozs megyében „évekkel ezelőtt megölték a szakiskolai oktatást, azért engedték meg az osztályok beindítását, de Maros megyében a szakiskolai oktatás folyamatos volt”.
Megkérdeztük, lát-e esélyt arra, hogy a tanfelügyelőség vezetőtanácsa elfogadja a református kollégium szakosztályokat is tartalmazó beiskolázási tervét. Illés Ildikó azt mondta, hogy az említett bizottság javaslatai alapján hamarosan dönt a szakosztályokról a tanfelügyelőség.
A vállalkozók támogatják a tervet
Nagy István, a marosvásárhelyi ipari park igazgatója már visszafogottabban nyilatkozik a Maros megyei szakiskolai oktatás állapotáról, s arra hívja fel a figyelmet, hogy akut szakemberhiány van a térségben. „A református kollégium kezdeményezését nagyon jónak tartom, s a már említett találkozón a cégek is jelezték, hogy hajlandóak áldozni a diákok képzésére. Romániában már van példa a duális oktatásra, arra, hogy cégekkel együttműködve oktatják a diákokat Brassóban, Nagyváradon, Kolozsváron, s nagy szükség lenne erre Marosvásárhelyen is” – összegzett Nagy István. Zilinszki Zoltán, a koronkai Lion Victoria vállalat képviselője elmondta, a cégnek már több szakiskolával van hasonló szerződése, de kevés eredménnyel.
„Jönnek a fiatalok hozzánk, de sajnos kevés olyan diákkal találkozunk, aki tanulni, dolgozni szeretne. Legtöbben ügynökök szeretnének lenni, nem akarnak kétkezi munkából megélni. Pedig szükség lenne jó szakemberekre, s nálunk sok mindent tanulhatnának, dolgozni is tudnának. Reméljük, hogy az egyház szárnya alatt működő szakiskolában komolyabban veszik a képzést, a diákok is jobban odaállnak a tanuláshoz, a gyakorlathoz” – mondta a szakember.
Amint arról beszámoltunk, 2014 őszén túljelentkezés miatt az eredetileg tervezett kettő helyett három osztállyal indult a kolozsvári magyar tannyelvű szakiskola a református kollégium keretében. A szakácsokat, villanyszerelőket, szépségipari szakembereket, vízgázszerelőket egy korszerűen felszerelt épületben oktatják, amelynek létrehozásához a magyar kormány mintegy 650 ezer euróval járult hozzá – írja a kronika.ro.
Erdély.ma
Anyaországi segítséggel indítana magyar tannyelvű szakiskolai képzést a Marosvásárhelyi Református Kollégium a kolozsvári példát követve – jelentette be Benedek Zsolt igazgató, a Maros megyei tanfelügyelőség támogatásában azonban egyelőre nem lehetnek biztosak – adja hírül Simon Virág a kronika.ro-n.
Engedélyre várva
A tanintézet vezetője érdeklődésünkre elmondta, a 2016/2017-es tanévtől kezdődően indulnának a szakiskolai osztályok, az elképzelést egyébként a református egyházkerület és az RMDSZ Maros megyei szervezete is támogatja. Első lépésként az ipari parkban működő cégek képviselőivel találkoztak, tárgyaltak.
„A helyszínen pozitívan válaszolt felkérésünkre a Hirschmann cég, amely gépkocsialkatrészeket, huzalokat gyárt. Szintén felkarolta a szakoktatás elindításának tervét a Lion Victoria autóforgalmazó és -szervizelő cég. Azt szeretnénk, ha az egyik osztály mechanika és autóbádogos profilú lenne. A másik szakosztályban pékeket és henteseket képeznének, a gyakorlati tudnivalók elsajátítása érdekében együttműködési szerződést kötöttünk a Timkó pékséggel, valamint a Petry és Tordai húsfeldolgozókkal” – tájékoztatott Benedek Zsolt.
A piac feltérképezése és az együttműködési szerződések megkötése után a kollégium vezetősége összeállította a szükséges iratokat, a beiskolázási tervbe beiktatta a két magyar nyelvű szakosztályt is. Benedek Zsolt igazgató elmondta, Brassai Zsombor megyei RMDSZ-elnökkel, majd a református püspökség tanügyi előadójával, Gál Sándorral is felkereste Illés Ildikó főtanfelügyelő-helyettest, segítségét kérve az osztályok beindításához.
„Január végéig kell szavaznia a megyei tanfelügyelőségnek erről. Ha beleegyeznek, akkor felterjesztik a beiskolázási tervet a minisztériumba, ott is jóvá kell hagyják, de ez általában gond nélkül szokott lezajlani. Kolozsváron semmilyen akadályt nem gördítettek a kollégiumi szakoktatás beindításakor, reméljük, itt sem fognak” – mondta Benedek Zsolt.
Új épület magyar állami támogatással
Amennyiben a tanfelügyelőség jóváhagyja a Marosvásárhelyi Református Kollégium beiskolázási tervét, megkezdődik a szakiskolai oktatásnak megfelelő központ kialakítása. A marosvásárhelyi egyházak kuratóriuma erre a célra a volt November 7. negyedbeli, évtizedekig árvaházként működő, a vásárhelyiek által most „kék pléhfedelű épületként” ismert ingatlant ajánlotta fel.
„Kató Béla püspök biztosított minket, hogy amennyiben megvan az engedély, akkor magyar állami támogatással korszerű iskolaépületet hoznak létre, ahol a magyar gyermekek megfelelő szakoktatásban részesülhetnek” – mondta Benedek Zsolt, aki elismerte, hogy a gyerekeket oktató szakemberek biztosítása sem lesz egyszerű, de már e célból is elkezdték a tárgyalásokat. „Hiszünk abban, hogy az osztályokat sikerül beindítanunk, és a vidéki és városi magyar gyermekek anyanyelvükön, keresett szakmát tanulhatnak, amely megélhetésüket biztosítja majd” – tette hozzá.
Illés Ildikó: van elég szakiskolai osztály
Illés Ildikó főtanfelügyelő-helyettes szerint jelenleg Maros megyében elegendő magyar szakiskolai osztály van, elsősorban ezeket kellene fenntartani. Megtudtuk, létezik egy bizottság, amely rendszeresen összeül és javaslatokat fogalmaz meg arról, hogy milyen típusú szakképzést indítsanak a megyében. Ennek tagja többek között a munkaügyi igazgatóság képviselője is.
„Marosvásárhelyen megőriztük a szakiskolai képzést. A szakoktatásban régiséggel rendelkező iskolákban vannak magyar nyelvű szakosztályok is. Egyre kevesebb a gyermek, így elsősorban a már meglevő szakiskolai osztályokat kell megtölteni, nem újabbakat létrehozni” – mondta Illés Ildikó. Rámutatott: nem lehet a vásárhelyi helyzetet összehasonlítani a kolozsvárival, hiszen Kolozs megyében „évekkel ezelőtt megölték a szakiskolai oktatást, azért engedték meg az osztályok beindítását, de Maros megyében a szakiskolai oktatás folyamatos volt”.
Megkérdeztük, lát-e esélyt arra, hogy a tanfelügyelőség vezetőtanácsa elfogadja a református kollégium szakosztályokat is tartalmazó beiskolázási tervét. Illés Ildikó azt mondta, hogy az említett bizottság javaslatai alapján hamarosan dönt a szakosztályokról a tanfelügyelőség.
A vállalkozók támogatják a tervet
Nagy István, a marosvásárhelyi ipari park igazgatója már visszafogottabban nyilatkozik a Maros megyei szakiskolai oktatás állapotáról, s arra hívja fel a figyelmet, hogy akut szakemberhiány van a térségben. „A református kollégium kezdeményezését nagyon jónak tartom, s a már említett találkozón a cégek is jelezték, hogy hajlandóak áldozni a diákok képzésére. Romániában már van példa a duális oktatásra, arra, hogy cégekkel együttműködve oktatják a diákokat Brassóban, Nagyváradon, Kolozsváron, s nagy szükség lenne erre Marosvásárhelyen is” – összegzett Nagy István. Zilinszki Zoltán, a koronkai Lion Victoria vállalat képviselője elmondta, a cégnek már több szakiskolával van hasonló szerződése, de kevés eredménnyel.
„Jönnek a fiatalok hozzánk, de sajnos kevés olyan diákkal találkozunk, aki tanulni, dolgozni szeretne. Legtöbben ügynökök szeretnének lenni, nem akarnak kétkezi munkából megélni. Pedig szükség lenne jó szakemberekre, s nálunk sok mindent tanulhatnának, dolgozni is tudnának. Reméljük, hogy az egyház szárnya alatt működő szakiskolában komolyabban veszik a képzést, a diákok is jobban odaállnak a tanuláshoz, a gyakorlathoz” – mondta a szakember.
Amint arról beszámoltunk, 2014 őszén túljelentkezés miatt az eredetileg tervezett kettő helyett három osztállyal indult a kolozsvári magyar tannyelvű szakiskola a református kollégium keretében. A szakácsokat, villanyszerelőket, szépségipari szakembereket, vízgázszerelőket egy korszerűen felszerelt épületben oktatják, amelynek létrehozásához a magyar kormány mintegy 650 ezer euróval járult hozzá – írja a kronika.ro.
Erdély.ma
2016. január 18.
Felmérés a Fidesz és az RMDSZ nevében
A kronika.ro értesülései szerint a Fidesz és az RMDSZ nevében, valamint megbízásából készül felmérés az erdélyi magyarok körében, amelynek során egyebek mellett az alanyok választási opcióira is rákérdeznek – adja hírül Rostás Szabolcs.
A januárban kezdődött, telefonon keresztül és utcai lekérdezéssel zajló közvélemény-kutatás alkalmával a kérdezőbiztosok elsősorban afelől érdeklődnek, hogy a megkeresettek igényelték-e már a magyar állampolgárságot maguk és családtagjaik számára. (Mint ismeretes, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács által működtetett demokrácia-központokhoz hasonlóan egy tavaly kötött megállapodás nyomán a magyar kormány immár az RMDSZ Eurotrans Alapítványát is támogatja a honosítási ügyintézés terén).
Ennek keretében azt firtatják, hogy milyen mértékben játszott közre az állampolgárság-igénylés során a magyarsághoz való kötődés, a Magyarországra való esetleges kitelepedési, munkavállalási szándék, ottani egészségügyi szolgáltatás igénybe vétele, esetleg külföldi utazás megkönnyítése érdekében honosultak-e. Rákérdeznek, részt venne-e az alany a romániai önkormányzati és parlamenti, illetve a majdani anyaországi országgyűlési választáson.
Azt is firtatják, mennyire elégedettek a magyarok az RMDSZ országos és helyi vezetőségével, településük RMDSZ-es tanácsosaival, polgármesterével, továbbá az MPP-s és EMNP-s önkormányzati képviselők tevékenységével. Mintegy tíz témakört felsorolva érdeklődnek arról, milyen téren – például autonómia, munkanélküliség, erdélyi infrastruktúra, nyugdíjemelés – kellene többet tennie az RMDSZ-nek. Ugyanakkor arról is kikérdezik a válaszadókat, hogy szerintük az RMDSZ-nek egyedül vagy az MPP-vel, illetve az EMNP-vel szövetkezve kellene indulnia az idei romániai helyhatósági és parlamenti megmérettetésen – írja a kronika.ro. Erdély.ma
A kronika.ro értesülései szerint a Fidesz és az RMDSZ nevében, valamint megbízásából készül felmérés az erdélyi magyarok körében, amelynek során egyebek mellett az alanyok választási opcióira is rákérdeznek – adja hírül Rostás Szabolcs.
A januárban kezdődött, telefonon keresztül és utcai lekérdezéssel zajló közvélemény-kutatás alkalmával a kérdezőbiztosok elsősorban afelől érdeklődnek, hogy a megkeresettek igényelték-e már a magyar állampolgárságot maguk és családtagjaik számára. (Mint ismeretes, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács által működtetett demokrácia-központokhoz hasonlóan egy tavaly kötött megállapodás nyomán a magyar kormány immár az RMDSZ Eurotrans Alapítványát is támogatja a honosítási ügyintézés terén).
Ennek keretében azt firtatják, hogy milyen mértékben játszott közre az állampolgárság-igénylés során a magyarsághoz való kötődés, a Magyarországra való esetleges kitelepedési, munkavállalási szándék, ottani egészségügyi szolgáltatás igénybe vétele, esetleg külföldi utazás megkönnyítése érdekében honosultak-e. Rákérdeznek, részt venne-e az alany a romániai önkormányzati és parlamenti, illetve a majdani anyaországi országgyűlési választáson.
Azt is firtatják, mennyire elégedettek a magyarok az RMDSZ országos és helyi vezetőségével, településük RMDSZ-es tanácsosaival, polgármesterével, továbbá az MPP-s és EMNP-s önkormányzati képviselők tevékenységével. Mintegy tíz témakört felsorolva érdeklődnek arról, milyen téren – például autonómia, munkanélküliség, erdélyi infrastruktúra, nyugdíjemelés – kellene többet tennie az RMDSZ-nek. Ugyanakkor arról is kikérdezik a válaszadókat, hogy szerintük az RMDSZ-nek egyedül vagy az MPP-vel, illetve az EMNP-vel szövetkezve kellene indulnia az idei romániai helyhatósági és parlamenti megmérettetésen – írja a kronika.ro. Erdély.ma