Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2016. április 4.
Tüntet az RMOGYKE
Egyenlőséget a MOGYE-n!
A Romániai Magyar Orvos- és Gyógyszerészképzésért Egyesület Marosvásárhelyen kívánja folytatni tüntetéssorozatát április 4–9. között. Az első három alkalommal a MOGYE központi épülete előtt lesznek jelen naponta 7-17 óra között. A következő három napra átköltöznek a megyeháza elé, hogy felszólítsák a kormányhivatalt: őrködjön az ország törvényeinek betartása felett.
A bukaresti tüntetéshez hasonlóan hangos felszólítások, felhívások fognak elhangzani óránként Marosvásárhelyen is.
Tisztelettel felkérnek minden képviselőt, politikust, egyetemi oktatót, hallgatót, hogy csatlakozzon a figyelemfelkeltő akcióhoz, hangosbemondón olvassa fel véleményét a magyar oktatás helyzetéről és fogalmazza meg ennek fejlesztésével kapcsolatos igényeit. A pozitív fejleményekről (ha vannak) említést kell tenni, megköszönve ezeket.
A hozzászólni kívánók jelentkezzenek a 0742-152-767 telefonszámon, hogy időpontot egyeztessenek, hiszen a hangosbemondást minden egész órában – kivétel 13-14 óra között – tíz percre engedélyezték. A beszédek nem tartalmazhatnak alkotmányellenes és uszító felhívásokat. A beszédeket videó rögzíti, kikerülnek a sajtóba és közösségi portálokra (youtube).
Kedden, április 5-én 10 órakor petíciót fognak benyújtani a MOGYE vezetőségéhez. A petíció tartalmával kapcsolatos javaslataikat szíveskedjenek megírni az adam.valerian@gmail.com levélcímre – áll a dr. Ádám Valerián által aláírt közleményben
Népújság (Marosvásárhely)

Az erdélyi népi kultúra küldöttei
Magyarországon turnézott a Maros Művészegyüttes
Nemrég tért haza hagyományos márciusi magyarországi turnéjáról a Maros Művészegyüttes magyar tánckara. A kiszállásról és az együttes terveiről Barabási Attila Csaba igazgató számolt be.
Az igazgató elmondta, több éve már, hogy tavasszal Magyarországon turnéznak. Egyre népszerűbbek a fellépéseik, így mind több településre kap meghívást az együttes. Az idén is, mint korábban, egy gyerekelőadással, a Novák Ferenc (Tata) által rendezett János vitézzel és az ősszel bemutatott Szép piros hajnalban című autentikus folklórelőadással léptek fel – 12 alkalommal – a következő településeken: Gyál, majd Zala és Vass megyei helységekben: Szentgotthárd, Celldömölk, Zalalövő, Zalaegerszeg, Vasvár. Külön megtiszteltetés volt számukra, hogy március 15-ét Marosvásárhely testvértelepülésén, Zalaegerszegen tölthette az együttes. Mindenhol fergeteges sikerük volt, majdnem biztos, hogy minden egyes településre visszavárják őket, így jövőre is lesz márciusi turné.
– Fontos nekünk, hogy Magyarországon ne csak nagyvárosokba menjünk, hanem a kisebbekbe is, de főleg falvakba látogassunk el. Azt tapasztaltuk, hogy minél nyugatabbra fekvő településen járunk, annál kevesebben érdeklődnek a népi kultúra iránt. Ha viszont jól "tálalt" előadást kínálunk számunkra, akkor eljönnek a nézők. Annak is örülök, hogy azokon a településeken, ahol jártunk, vannak néptánccsoportok. Próbálkoznak táncházak szervezésével. A hangulat nem olyan, mint Erdélyben, vagy akár Budapesten. Minket is meghívtak egy- két alkalommal, és megállapíthattuk, hogy van érdeklődés ez iránt, talán jobb szervezéssel ezt a mozgalmat is fel lehetne lendíteni Nyugat- Magyarországon is. Nekünk azért is fontos, hogy eleget tegyünk a meghívásnak, mert így közvetlenül mutathatjuk be az autentikus erdélyi magyar népi kultúra egy szegmensét, ami így talán könnyebben beépül a "fogyasztók" mindennapi életébe. Nagyon sokan jelezték az előadásainkat követő beszélgetéseken, hogy eljönnének Erdélybe, ahol még nem jártak, hogy a szülőföldjén ismerjék meg a mi népi kultúránkat. Ezért is fontosak és különlegesek számunkra ezek a rendszeres magyarországi turnék – mondta Barabási Attila.
Közben azt is megtudtuk, hogy egy kis pihenő után az együttes magyar tagozata Székelyudvarhelyre látogat a János vitéz című előadással, és intenzíven készülnek az Iskola másként programra. Három évvel ezelőtt 6000 nézője volt az ebben az időszakban előadott produkcióknak. A tavaly már kénytelenek voltak elutasítani néhány iskolát, annyian érdeklődtek a művészegyüttes munkája iránt. Mind a román, mind a magyar tagozat az Iskola másként héten 10-10 előadást tart a székházban, valamint kiszálláson. Az előadások mellett kiállításokat is szerveznek, és az előcsarnokban különböző népművészeti, kézműves-foglalkozásokkal várják majd a gyerekeket. Ez alkalommal gyerektáncház is lesz. "Azt szeretnénk, hogy a gyerekek az idén is azzal az elhatározással menjenek haza, hogy jövőre visszajönnek. Igyekszünk minden évben újat, érdekeset mutatni, nemcsak a diákoknak, hanem a pedagógusoknak, sőt a szülőknek is" – tette hozzá Barabási Attila.
Az igazgató azt is elárulta, hogy április végén vendégül látják a budapesti Állami Nemzeti Együttest, és premierként Besztercén, a majálison lépnek fel. A hónap elején viszont már megérkezik Kádár Ignác magyarországi koreográfus, akivel hozzáfognak az új előadás előkészítéséhez, ami egy olyan autentikus folklórelőadás lesz, amiben az erdélyi és a gyimesi mellett Magyarország különböző vidékeinek táncait is bemutatják.
Az idén ünnepli fennállásának 60. évfordulóját a Székely Népi Együttes, a későbbi Maros Művészegyüttes, így minden előadás, bemutató is ennek az égisze alatt történik. Ezenkívül két kiemelt rendezvény, illetve rendezvénysorozat lesz az évforduló tiszteletére. Május 29-én, vasárnap 20 órától a mikházi Csűrszínházban tartanak egy maratoni műsort, ahol nemcsak Széllyes Sándorra, az együttes kiváló énekesére, humoristájára és táncosára emlékeznek majd, hanem meghívják az ő kortársait is. Mellettük pedig a tehetségkutató verseny nyertesei, az együttes hajdani és jelenlegi tagjai, valamint az utánpótlás (Napsugár) együttes is fellép. Az ünnepi rendezvénysorozatra október első hetében kerül sor, amikor többek között felvonultatják az együttes volt tagjait, fellépnek a meghívott együttműködő hagyományőrző csoportok, ugyanakkor alkalmat kerítenek rá, hogy visszatekintsenek a múltra, megbeszéljék a jelent és tervezzék a jövőt. Már készül egy magyar és egy román nyelvű kiadvány az együttes történetéről, történelméről, amelyeket ez alkalommal mutatnak be. De lesz sok meglepetés is, ami méltó lesz az ünnephez, hiszen egy emberöltőről van szó, ami alatt sok minden történt a nagynevű együttes életében. Ezt a hagyományt, a néptánc, népművészet szeretetét szeretné tovább ápolni a jelenlegi együttes is. Erről szólnak az idei előadások, rendezvények – összegzett Barabási Attila Csaba igazgató.
Vajda György

Magas Déva várának ünnepi megnyitója
Látványos vár, gusztustalan történelem-kisajátítás
Több ezer dévai lakos ment fel családosan a szép vasárnapi napon a várba, annak megnyitó ünnepségére. Felemás élményben részesültek a közel háromórás ünnepség során, a látvány, a politika és a történelem felelevenítésének ötvöződése révén.
Kellemes meglepetések
A nyolc év felújítási munkálatai után a nagyközönség előtt is megnyitott vár látványa kétségtelenül kellemes meglepetést jelentett a jelenlévőknek, akárcsak a sajtó képviselőinek két héttel korábban, amikor a városvezetés meghívására meglátogathatták a megnyitásra kész létesítményt. A vár még az őshonos dévaiak számára is szinte felismerhetetlen. A felújítás nyomán a kettes és a hármas várudvar kikerült a romok alól, a várfalakat felemelték, helyenként újonnan felszerelt falépcsőkről is meg lehet közelíteni, a korábban romokban lévő várkapukat újjáépítették, a Bethlen-bástyát régi fényében állították vissza, s a felvonható fahíd is sok ember csodálatát nyerte el. A felújítás előtt jóformán csupán a vár legfelsőbb csúcsát jelentő egyes udvart lehetett meglátogatni, a széles körű EU-s pénzekből való felújítás révén viszont a látogatható rész olyan három-négyszeresre növekedett, s a felújítás is többnyire színvonalasnak sikerült.
Az ünnepség politikai vetülete is kellemes meglepetést jelentett: a tömeg már elkönyvelte, hogy választási kampány küszöbén a politikusok hosszas öndicsérő beszédekben igyekeznek tőkét kovácsolni a vár felújításából. Fellépésük azonban meglepően visszafogott volt, csak kevesen szólaltak fel, Petru Mărginean polgármester pedig rövid beszéddel köszöntötte az egybegyűlteket.
Történelem helyett rögeszmés fantazmagóriák
Ellenben az ünnepi műsor komoly csalódást jelentett, legalábbis a minimális történelmi ismeretekkel rendelkezők számára. Jóllehet középkori magyar várról van szó, rengeteget említették és be is mutatták az ókori dákokat és rómaiakat, a középkornak és modern kornak, vagyis a vár valós történetének viszont jóval kevesebb szerep jutott, magyar vonatkozásáról pedig jóformán semmi sem hangzott el, még Kőműves Kelemen balladáját sem említették.
Rövid történelmi ismertetőjében Daniel Iancu, a dévai múzeum munkatársa például csak a környéken élt dákokat, rómaiakat és más népeket említette. IV. Béla (1235–1270) magyar királyról egy szót sem lehetett hallani, holott ő indította el a várépítési országos programot az 1241–42-es tatárjárás pusztításai nyomán, hasonló potenciális csapások kivédésére. A Kárpát-medence várainak nagy többsége ebből a korból származik, s az oklevelesen először 1269-ben említett Déva vára is IV. Béla király idejéből származik. A rómaiak és főleg a dákok viszont kihagyhatatlanok, noha nyilvánvalóan semmi közük magas Déva várához, a felújítás alkalmával történt alapos régészeti ásatások során még három apró dák cserépmaradványt sem találtak, szemléltette privátban e sorok írójának a történész.
Az ünnepségi előadásra meghívott egyesületek között is sok dák és római volt, sőt, még a számos erdélyi középkori lovagrend közül néhány szintén a dák és római örökséget hangsúlyozta, nem a középkori jelleget. Részletesen mutattak be dák fegyvereket – noha kiderült, hogy többségük római vagy germán utánzat –, a rómaiak harci módszereit, noha a római légiók 271-ben hagyták el Erdély területét, vagyis majdnem pontosan ezer évvel Déva várának első okleveles említése előtt.
Mi köze ennek az egész dák giccsnek a középkori várhoz? – morogtak nemcsak az ünnepségen jelen lévő dévai magyarok, hanem néhány román is. Egyrészt látványos, főleg a gyerekek számára, másrészt viszont nemigen hangsúlyozhatjuk azt, hogy a románoknak annyi közük lehet csak a várhoz, hogy őseik felcipeltek néhány követ oda, mondták privátban a szervezők.
A nacionalista rögeszmékre épített ünnepség színvonalát mégis megmentette néhány meghívott nagyszerű előadása. A vajdahunyadi lovagrend, például, a középkort elevenítette fel, akárcsak a szintén vajdahunyadi „Erdélyi nagybőgősök” egyesülete. Szintén nagy sikernek örvendett a dévai Decebal-gimnázium diákjainak erdélyi szász népviseletbe öltözött néptánccsapata, amely erdélyi német néptáncokat mutatott be. Nem utolsósorban a dévai magyarok Dél-Erdélyért Kulturális Társaság-"Renaissance" együttesének korhoz és várhoz illő, színvonalas előadása nyerte el a tömeg tetszését.
Hétfőtől a vár már látogatható, érdemes lesz felkeresni, bárhonnan érkezne is a turista. Sőt, még hálás is lehet, hogy csak a szépséges várat csodálhatja meg az ünnepi megnyitó dák–római giccse nélkül…
Chirmiciu András
Nyugati Jelen (Arad)

Aki igazán szereti, az ingyen is tanít
Csáki Andrea példaértékű felvállalása
Pankotán Csáki Andrea foglalkozik a magyar nyelvű óvodai csoport oktatásával, illetve egyelőre önkéntes módon, az iskoláskorú gyermekek magyar nyelvű fakultatív oktatásával.
Amint elmondta, mivel Pankotán megszűnt a magyar nyelvű oktatás, maga végig román nyelven tanult, de Frayna Edit tanítónő fakultatív oktatásán ismerkedett meg alaposabban, szerette meg az anyanyelvét. Azt most nagy szeretettel adja át az egy csoportot kitevő óvodásoknak és a mintegy 20 iskoláskorú gyermek által látogatott fakultatív csoportnak. Megpróbál változatos, színes foglalkozásokat szervezni az elemi iskolában szerdán délutánonként, illetve a gimnazista korúknak csütörtök délutánonként. Azok számára, akik hét közben nem tudnak részt venni a fakultatív oktatáson, szombaton szervez foglalkozást, egyelőre kedvtelésből.
Amint hozzáfűzte, nagyon szeret tanítani, ahol kevés gyermekkel foglalkozik, családias hangulatot sikerült kialakítania. Azt tervezi, jövő március 15-ére a fakultatív csoporttal énekes, verses, magyar nyelvű programot állít össze, tanulnak be a gyermekek. Hogy hol mutatják majd be a tudásukat, egyelőre nem tudja, hiszen Pankotán nincs kultúrotthon. Mivel valóban szeret magyarul tanítani, eddig teljesen önkéntes alapon végezte a fakultatív oktatást, de amint Péró Tamás RMDSZ-ügyvezető elnök a helyszínről telefonon egyeztetett Király András oktatási államtitkárral, tanévkezdés előtt azon szülőknek, akiknek a gyermekei fakultatív magyar nyelvű oktatáson vesznek részt, az oktatási formát az iskola igazgatóságán kell kérvényezniük. Annak a jóváhagyásával lehet majd igényelni az oktatást végző pedagógusnak a hivatalos honorálását is. Ezzel együtt, Csáki Andreának az idei tanévben tanúsított felvállalása példaértékű. Jövő tanévtől azonban, ha lehet, egy fokkal még nagyobb lelkesedéssel taníthatja majd magyar nyelvre a pankotai gyermekeket.

Brüsszelben kerül terítékre a romániai egyházi restitúció
Közmeghallgatást tart kedden Brüsszelben az Európai Parlament (EP) petíciós bizottsága a romániai magyar egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásáról – írja hétfői számában a Magyar Nemzet.
A napilap emlékeztet, hogy a Románia elmarasztalását kérő petíciót még tavaly januárban juttatta el az EP elnökének Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke és Antal János, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület külügyi előadótanácsosa, miután 2014-ben a ploieşti-i táblabíróság jogerősen érvénytelenítette a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium visszaszolgáltatását a református egyháznak, és felfüggesztett börtönbüntetést szabott ki az azt 2002-ben elrendelő tisztségviselőkre, Markó Attila volt RMDSZ-es képviselőre, Marosán Tamás jogtanácsosra és Silviu Climre, az igazságügy-minisztérium volt államtitkárára.
A petíció kezdeményezői szerint Románia máig nem tett eleget az uniós csatlakozáskor vállalt ígéretének, miszerint visszaadja a kommunizmus idején elkobzott egyházi javakat jogos tulajdonosaiknak. E kötelezettségének Bukarest eddig csupán negyven százalékát teljesítette, mintegy ezer ingatlant máig bitorolnak a román hatóságok.
A közmeghallgatáson felszólal többek között Tőkés László EP-képviselő, egykori királyhágómelléki református püspök, illetve felvidéki magyar egyházi vezetők is, akik a szintén nem túl rózsás szlovákiai restitúciós helyzetről számolnak be. A Magyar Nemzet szerint Lomnici Zoltán az őshonos erdélyi-partiumi magyarság ügye mellett arról beszél majd, hogy például az egykori gyermekotthonok, szeretetházak elvétele különösen hátrányosan érinti a félmilliós lélekszámú, magyar ajkú erdélyi cigányságot is. A petíciós bizottság egy későbbi időpontban politikai vitát is tart majd az ügyben.
A nemzetközi közösség többször figyelmeztette már Romániát az egyházi ingatlanok visszaadására. Az amerikai képviselőház Tom Lantos és Tom Tancredo kezdeményezésére még 2005-ben határozatban sürgette, hogy Románia gyorsítsa fel a zsidó közösség, a magyar történelmi egyházak és a görögkatolikus egyház tulajdonának visszaszolgáltatását. 2013-ban 21 amerikai képviselő levélben kérte John Kerry külügyminisztert, gyakoroljon „erőteljes" nyomást a román kormányra, hogy az vessen véget „az igazságszolgáltatás megcsúfolásának", és maradéktalanul szolgáltassa viszsza az elkobzott egyházi vagyont. Az amerikai külügyminisztérium válaszában hangsúlyozta: a romániai tulajdon-visszaszolgáltatás „kulcsfontosságú" kormányuk számára, és ezt az ügyet már rég felvetették Romániának.
Krónika (Kolozsvár)

Akik szeretik a színház „szagát”
Egy héttel később, de annál nagyobb lelkesedéssel ünnepelte a Kolozsvári Állami Magyar Színház a színházi világnapot, amely idén egybeesett a húsvéttal, így a kincses város teátruma március 27-e helyett április első hétvégéjén tartotta meg a háromnaposra bővített eseményt.
A világnapos ünneplés már pénteken, április elsején elkezdődött, a „bolondos" dátum ellenére azonban a szervezők és az előadók nem vicceltek: a kolozsvári és a sepsiszentgyörgyi színészzenekar – a Loose Neckties Society és a Tesztoszteron Zenei Alakulat – óriási bulit csapott a teátrum emeleti előcsarnokában.
A kettős koncertre érkezők közül ugyan nem mindenki tartotta be a meghirdetett dress code-ot, amely szerint – a kolozsvári világnapos „védjegyszíneknek" megfelelően – fehérbe és magentaszínűbe kellett volna öltözni, a szervezők azonban besegítettek az „egységesítésbe", minden résztvevő fehér és magenta színű, a sötétben foszforeszkáló karkötőket kapott.
A kiegészítők célja az lett volna, hogy a világnapozó közönség kézfelemeléssel szavazzon az előcsarnok két ellentétes oldalán felállított színpadokon párbajozó, felváltva egy–egy dalt előadó két színészzenekar közül arra, amely hatékonyabban bírta táncra őket. A Loose Neckties Society és a Tesztoszteron Zenei Alakulat tagjai viszont már az elején leszögezték: az est mégsem a versengésről szól, hanem arról, hogy mindenki a lehető legjobban érezze magát, amit maradéktalanul sikerült is teljesíteni.
Szombaton két programpont zajlott párhuzamosan: az emeleten varázslatos játékdélutánra és puzzle-versenyre várták a gyermekeket, és kulisszalátogatáson vettek részt az érdeklődők, akik a színháznak a közönség előtt egyébként elzárt, rejtett helyszíneire is kiváncsiak voltak. Az épület átláthatatlan labirintusra emlékeztető folyosóin, terein át kanyarogva a résztvevők az egyik látogatást vezető Laczkó Vass Róbert színművésztől megtudhatták például, hogy „a színház az a hely, ahol minden poros" – szó szerint.
Az is kiderült, hogy az az alkalmazott, „aki nem szereti a színház szagát", nem sokáig bírja a megfeszített, sokszor három ember helyett elvégzett kisegítő munkát, vagyis elkötelezettség és szenvedély szükséges ahhoz, hogy valaki hosszú távon kitartson az intézményben, bármilyen munkakörről legyen szó. A világnapos ünnepség zárónapján, vasárnap a szabadba költözött a teátrum, asztalitenisz-bajnokság is zajlott a színház Szamos-parti oldalán.
Kőrössy Andrea

In memoriam Pozsgay Imre – Naplemente előtt, utolsó séta Kolozsváron
A Szent Mihály-templom tornyán még felszikrázik a lenyugvó júliusi nap fénye, de a magyar Gorbacsovként is emlegetett vendégemmel már bizony alkonyati árnyékban vagyunk. Most, utólag, amikor a március 25-én elhunyt Pozsgay Imrétől végső búcsút veszünk, a naplemente szimbolikus értelemmel telítődik...
Alkonyati sétánk előtt éppen a Krónika számára készült mélyinterjún végeztük el az utolsó simításokat. Hosszúra nyúlt beszélgetésünk három folytatásban jelent meg. A mellékelt felvételeket a Professzor úr barátja és kísérője, dr. Horváth-Lugossy Gábor készítette, hosszabb képsorozatának néhány darabját azon frissében így ajánlottam Facebook-ismerőseim figyelmébe: „Akik között ma esti sétánkon járunk: Mátyás király, Bocskai fejedelem, Vörösmarty Mihály, a Szózat szerzője meg Deák Ferenc, a haza bölcse. Akinek róluk mesélek, maga is élő történelem: rendszerváltó Pozsgay Imre. És azt a történelmet, amiről Pozsgay Imre nekem mesél, azt majd olvassátok el a Krónikában.”
A Krónika-interjút pedig életpályájának pár soros összefoglalásával kezdtem: „Pozsgay Imre. Rendszerváltó magyar politikus, egyetemi tanár, a filozófiai tudományok doktora, a Debreceni Egyetem és a Károli Gáspár Református Egyetem emeritus professzora. 1933. november 26-án született Kónyon. A Kádár-korszak egyik jelentős politikusa volt. 1976 és 1982 között művelődési miniszter, 1982 és 1988 között a Hazafias Népfront Országos Tanácsának a főtitkára, 1988 és 1990 között, a Grósz Károly, majd a Németh Miklós vezette kormányban államminiszter.
Népi, nemzeti és demokratikus baloldali elkötelezettségének, kiváló helyzetfelismerésének és fejlett politikusi-taktikai érzékének köszönhetően döntő szerepe volt abban, hogy az állampártban a reformkommunisták fokozatosan átvehették a kezdeményezést, majd az irányítást, ezáltal a magyar rendszerváltás békés körülmények között, megegyezéses alapon, közjogilag rendezetten zajlott le.”
Amit viszont még az interjúban sem mondhattam el, mert puszta tapintatból sem kérdezhettem rá, az a ’89 őszi négyigenes népszavazás volt. Amely őt, az azidőtájt a messze legnépszerűbb magyar politikust gyakorlatilag kiütötte az államfői szék esélyesei közül. Pár héttel előtte a fővárosi lakásán folytatott beszélgetésünk végén egy kis dedikált kötetet adott át, amelynek már a címe is sokat sejtetett: A tiszteletbeli köztársasági elnök. Azóta gondolatban többször is számba vettem a rendszerváltás utáni öt magyar államfő teljesítményét, hogy ki mit is tett le a történelem asztalára. És hát mit is mondjak, a tiszteletbeli jelző nemcsak hogy jogosnak, de talán még szerénynek is tűnik. Ami pedig az utolsó negyedszázadban vele történt, arról shakespeare-i szállóige jut most az eszembe: „A mór megtette a kötelességét, a mór mehet”.
Utolsónak bizonyult kolozsvári sétánk végén a Bocskai-ház, a Sapientia rektorátusa előtt azzal váltunk el, hogy legközelebb ismét nála, a Csillaghegyen találkozunk újra. De most már csak a csillagok között...
Krajnik-Nagy Károly

Tízéves az erdélyi Mária Rádió
Tízéves idén az erdélyi Mária Rádió, amelynek első, nagyváradi stúdióját 2006. március 25-én, Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepén szentelték fel.
A katolikus rádió munkaközössége és a római katolikus hívek ünnepi rendezvény keretében emlékeznek a jeles alkalomra, amelyet jövő pénteken, április 8-án tartanak a Körös-parti városban.
A születésnapi program 10.45-kor kezdődik a székesegyház más településekről érkező vendégek számára történő bemutatásával, ahol 11 órától ünnepi szentmise veszi kezdetét. Ezt követően 13 órától a püspöki palotát és kápolnát tekinthetik meg az érdeklődők. 15 órától pedig kulturális programmal folytatódik az egész napos ünnep, a színházban tartandó jótékonysági est meghívottja Érdi Tamás budapesti zongoraművész.
Az erdélyi Mária Rádió a nemzetközi hálózat részeként jött létre, 24 órás adásidővel sugároz, román, illetve magyar nyelven. 2007 októberétől a Székelyföldön indulhatott el 24 órában a magyar adás, a 89,7 FM frekvencián, a másik nagy leadóállomás, amely Zilah vételkörzetében sugároz román nyelven a 92,5 FM frekvencián.
A nagyváradiak csupán napi 12 órában hallgathatják a magyar nyelvű adást a 102,2 FM frekvencián. Ellenben a Mária Rádió több helyi kábelszolgáltató csomagjában is megtalálható, illetve műholdon és interneten 24 órában hallgatható magyar nyelven.
Legfontosabb feladatának azt tartja, hogy eljuttassa a Szűzanya üzenetét a világ legtávolabbi sarkaiba is. Nonprofit szervezetként reklámokat nem sugároz, bevételei kizárólag a hallgatók támogatásaiból származnak. Legfontosabb műsorai közé a napi szentmise- és rózsafüzér-közvetítések tartoznak, ugyancsak nagy fontossággal bírnak a katekézisek és a katolikus egyház hivatalos mondanivalója, tanításai is.

Tőkés nemzetközi védelmet kér ismét
Tőkés nemzetközi védelmet kér a romániai magyarságnak A Romániában tapasztalható magyarellenes megnyilvánulások ellen Tőkés László európai parlamenti képviselő a nemzetközi közösség és Magyarország védelmét kéri.
Tőkés László EP-képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke erről hétfői nagyváradi sajtótájékoztatóján beszélt, kiemelve, hogy Romániában a politikai megrendelésre időről időre kiújuló magyarellenesség az antiszemitizmushoz és a cigányellenességhez fogható mérteket ölt. „Európa normái ellen való, és emberi méltóságunkban sért ez az évszázadok óta tartó magyarellenesség” – hangsúlyozta Tőkés László, aki ennek okán a nemzetközi közösség és Magyarország védelmét kéri a romániai magyarság számára. Kérdésünkre válaszolva kifejtette, hogy konkrétan ahhoz hasonló védelmet kellene biztosítani a romániai magyarság számára, mint amilyen védelmet Ausztria garantált az olaszországi, dél-tiroli német anyanyelvű polgárok számára. Tőkés László a legutóbbi konkrét magyarellenes megnyilvánulások között említette az autonómiabarát székelyföldi polgármesterek ellen elkövetett hatósági túlkapásokat, a Székely Szabadság Napján részt vevő személyek megbírságolását, valamint a székely és a magyar szimbólumok használata elleni kampányt. Magyarellenes megnyilvánulásnak minősítette a bukaresti törvényszék visszautasító határozatát is abban a perben, amelyet ő Filip Teodorescu és Ioan Talpes ellen kezdeményezett, akik az Antena 3. televízió egyik műsorában hazaárulónak és külföldi kémnek nevezték őt. Tőkés László fenyegetésként fogja fel azt, hogy nem kaphat jogorvoslatot ilyen rendkívül súlyos vádakkal szemben. Bejelentette: előzetes panaszban kérte Klaus Iohannis államfőtől azt, hogy vonja vissza a Románia Csillaga Érdemrend ügyében hozott döntését.
Korrupt és autonomista
Tőkés László kifejtette: különbséget kell tenni korrupt magyarok és autonomista magyarok között. Véleménye szerint a székelyföldi polgármestereket azért üldözik, mert az autonómiáért küzdenek, de a Bihar megyei RMDSZ vezetői ellen valóban korrupciós ügyek miatt folyik eljárás. Mint kifejtette, a korrupt magyarok a magyar identitásuk mögé bújnak, és áldozatnak kívánják magukat beállítani, hogy korrupciós ügyeiket tovább űzhessék.Tőkés László kijelentette, hogy a magyar szervezetek összefogása csak akkor valósulhat meg, ha az RMDSZ megtisztítja sorait.
Arra a kérdésre, hogy Kiss Sándort, a Bihar megyei RMDSZ elnökét autonómia pártisága vagy korrupciós ügyei miatt üldözi-e Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA), Tőkés László helyett Csomortányi István, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) Bihar megyei elnöke válaszolt, elmondva, hogy a Bihar megyei RMDSZ vezetősége valóságos maffiát képez, akiknek ügyletei nem csak jogszerűtlen, hanem magyarellenes cselekedeteknek is minősülnek. Csomortányi István név szerint említette Kiss Sándor mellett Biró Rozáliát, Szabó Ödönt és Cseke Attilát is, akik állítása szerint mindannyian részesei a különböző jogszerűtlenségeknek.
A Bihar megyei vezető RMDSZ-es politikusokhoz köthető konkrét példaként említette az Aradi úti, meg nem valósult lakópark ügyét, kiemelve, hogy ott lebontották az egykori kaszárnyaépületeket, melyek műemlékvédelmi jellegű építmények voltak, de a Nagyváradi Hőerőmű üzemeltetésére kötött szénvásárlási ügylet, valamint a nagyváradi hulladéktároló kapcsán folyó vizsgálat is ilyen ügyek. Csomortányi István, Szabó Ödönnel, az RMDSZ megyei szervezetének ügyvezető elnökével kapcsolatban azt említette példaként, hogy közel tíz évig vett fel fizetést a Körösvidéki Múzeumtól anélkül, hogy konkrét munkatevékenységet fejtett volna ki ott, és mindmostanáig nem számolt be arról sem, hogyan jutott a családja birtokába Nagyváradon egy értékes Pavel utcai ingatlan. Sajnálatosnak nevezte továbbá azt, hogy a váradi Ady-központ ügyében mindmostanáig nem indított vizsgálatot a DNA.
Csomortányi István kijelentette, hogy ilyen körülmények között a Bihar megyei RMDSZ vezetőségével nem lehet tárgyalni, éppen ezért a közelgő helyhatósági választásokon a helyi RMDSZ-szervezetekkel folytat tárgyalásokat az EMNP.
Pap István
erdon.ro

Honismereti találkozó a váradi várban
Április 2-án, szombaton tartották meg a nagyváradi várban a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság (PBMET) hagyományos Partiumi Honismereti Találkozóját.
A délelőtt tíz órától kezdődő eseményen Dukrét Géza elnök köszöntötte az egybegyűlteket, majd különböző előadások hangzottak el. Nagy Aranka az Ostffyasszonyfán található fogolytáborról és temetőről értekezett, Kovács Rozália előadásának címe Gencsy Pál hadijelentése a szabadságharc idejéből volt. Dr. Vajda Sándor és Bodnár Lajos Gyógyítás a szentírásban címmel tartottak előadást, Pásztai Ottó a Julier család életét és munkásságát mutatta be, Makai Zoltán a Medra családról és a gyantai vízimalom történetéről beszélt, míg Hasas János Rév települést mutatta be.
Közgyűlés
Az előadások után kezdődött a közgyűlés, melynek keretében Dukrét Géza tartotta meg elnöki beszámolóját. Kiemelte, hogy a PBMET székházat kapott a nagyváradi várban, amelyet már el is foglalt a civil szervezet, és megkezdik egy könyvtár kialakítását. A társaság tagjai megbeszélték az idei évi eseménynaptárat is. Áprilisban a PBMET részt vesz a Festum Varadinum rendezvénysorozaton, április 18-án megemlékezik a műemlékvédelem világnapjáról, április 21-én egy székesfehérvári küldöttséget fogadnak, 22-én pedig a száztíz éves nagyváradi villamosközlekedésről emlékeznek meg. A közgyűlésen határozat született a Fényes Elek-díjak odaítéléséről is. A döntés értelmében a PBMET őszi konferenciáján Miskolczi Lajos ( Nagyvárad), Olasz Angéla ( Arad) és Veres Kovács Attila kapják majd meg az említett díjat. A közgyűlést egy rövid várlátogatás követte Mihálka Nándor vezetésével. A résztvevők megtekintették a vár fejedelmi palotájának restaurált részeit és az ásatásokat.

„…nyílt sebe vagyok a szíven szúrt világnak…”
A tavalyi nagy sikerű Ady-est után ismét Nagyváradon lép fel Bogdán Zsolt színművész. Ezúttal Dsida világát hozza közelebb hozzánk a Költészet Napja alkalmából szervezett előadáson.
Hálás feladat egy olyan előadásról beszélni, mint a „…nyílt sebe vagyok a szíven szúrt világnak…” amelyet az őt körülvevő tények, számok a rendkívüli művészestélyek sorába emelik. A Szugyiczky István szerkesztő-rendező által jegyzett előadást a Szatmárnémeti Harag György Társulat és a Kolozsvári Állami Magyar Színház meghatározó személyiségei,Bogdán Zsolt Jászai Mari-díjas Érdemes Művész, Kovács Éva Poór Lili-díjas és Csutak Réka szólaltatja meg. A 2012. április 11-én bemutatott előadásra negyedik éve folyamatos igény van Erdély és Magyarország szerte, ami egy pódiumelőadás esetében feljegyzendő értékmérő.
Gyógyító szavak
Mint a testet mentő orvos, negyedik éve nagy hittel és szeretettel gyógyítanak Dsida Jenő lelket mentő szavaival, aki a szépet és a reményt átleheli a lelkekbe, amikor népvándorlások zúzzák széjjel éppen azokat az értékeket, amik még megmaradtak ebben a szíven szúrt Európában.
Március 10-én Budapesten léptek fel, ezúttal a Vigadóban, rendkívüli volt az érdeklődés, oda akartak gyűlni Dsida köré a nosztalgiázók, a hazagondolók, az Erdély-romantika varázsában élők és a megtisztulni vágyók.
Április 10-én a Költészet Napjának előestéjén éppen a 35-ik előadásukkal köszöntik a verskedvelőket itt Nagyváradon. Az előadás helyszíne a Partiumi Keresztény Egyetem díszterme, kezdés 17 órakor. Jegyek a helyszínen kaphatók. Szervező a Partiumi Magyar Művelődési Céh. Médiatámogató a Bihari Napló.

A gyermekkönyveket ünnepelték Nagyváradon
Április 2-án, szombaton a Szigligeti Színház és a Diákokért Egyesület szervezésében egész napos programmal ünnepelték a Gyermekkönyvek Nemzetközi Napját a váradi Szigligeti Stúdióban.
Jó ötletnek bizonyult Pető Dalma részéről, hogy április 2-án Nagyváradon is ünnepeljék meg a Gyerekkönyvek Nemzetközi Napját, a szombat déli nyitóünnepség iránt tanúsított élénk érdeklődés is azt támasztotta alá, hogy van rá kereslet. Persze, hogy az álomból valóság legyen, ahhoz az is kellett, hogy a kezdeményezéséhez pozitívan viszonyuljon Perecz Simó Annamária, a Diákokért Egyesület elnöke, Czvikker Katalin, a Szigligeti Színház főigazgatója és Botházy- Daróczi Réka, a Lilliput Társulat vezetője, akik valamennyien egyetértettek abban, hogy a rendezvénynek kifejezetten váradi jellege legyen, vagyis a meghívottak, illetve a fellépők kötődjenek valamiféleképpen a városhoz.
A megjelenteket Pető Dalma és Huszár István alpolgármester köszöntötték, a színes programkínálat pedig olyan volt, hogy minden egyes eleme valamiféleképpen lekötötte a közönség figyelmét. Ügyesek és talpraesettek voltak például a várad-rogériuszi 11-es számú Általános Iskola kis kórusának tagjai, a Lilliput Társulat pedig két produkcióval is készült: A Négyszögletű Kerek Erdő című előadással, valamint megzenésített versekkel, melyet a Mese Band csapata szervírozott. Ugyanakkor a holtidőben keletkezett űrt kézműves-foglalkozásokkal töltötték ki a szervezők.
Szmirkó regénye
A délután egyik kiemelt pontja a Szmirkó című ifjúsági fantazy-regény bemutatója volt, melynek szerzője, Bökös Borbála életével és tevékenységével azt bizonyítja, hogy Váradon is lehet érvényesülni, nem kell külföldre költözni ahhoz, hogy valaki ismert legyen vagy érvényesüljön. (A regényt ugyanis a Magyar Gyermekirodalmi Intézet által felkért testület a huszonöt legjobb gyermekkönyv közé sorolta 2015-ben). Többek közt elhangzott: az írás is tulajdonképpen egy kemény szakma, megvannak a mesterfogásai és buktatói, de ha valaki tehetséges, akkor annak előbb-utóbb meglesz a jutalma. Bökös Borbála szerint fontos kihasználni a pályázatok nyújtotta lehetőségeket, hiszen ezek díja általában az, hogy az illető kiadó megjelenteti a pályaművet, mely így ezáltal bekerül az országos terjesztésbe.
A Szmirkót amúgy 5-99 éves korosztálynak ajánlja a szerzője, hiszen több olyan konfliktushelyzetet ír benne, melyek a felnőttek számára is tanúsággal szolgálhatnak. Több karakter is szerephez jut az események során: Szmirkó ugyanis egy kisfiú, aki elindul megkeresni ember apját, miközben édesanyja, egy tündér is keresi őt, vagyis a fiát. Közben szimbólumok jelentésén lehet elgondolkozni, és különféle varázslények is szerephez jutnak. Megtudtuk azt is, hogy mivel van rá igény, valószínűleg folytatása is lesz a regénynek, és akár forgatókönyv is készülhet belőle.
Meseíró pályázat
És hogy a program még vonzóbb legyen, korábban meseíró versenyt is hirdettek- 25 pályaművet kaptak-, melynek eredményhirdetése szintén múlt szombaton volt. A zsűrit dr. Pető Csilla tanfelügyelő, a Nagyváradi Egyetem oktatója, dr. Bökös Borbála, a PKE tanára és Derzsi Ákos könyvkiadó-igazgató alkotta, a díjazott és a még kiválasztott alkotások pedig utóbbinak köszönhetően egy illusztrált füzetecske formájában május végén fognak megjelenni.
A Gyermek- és ifjúsági kategóriában dobogós helyen végeztek: I. Boros Brigitta: Elek madara meséje (17 éves, a Mihai Eminescu Főgimnázium diákja), II. Mihoc-Géczi Aletta: Csuda Janó (a Szacsvay Imre Általános Iskola VI. osztályos tanulója), III. Dimény Andor: Rongyos Misi (13 éves, a Szacsvay Imre Általános Iskola növendéke). A felnőtt kategória győztese Fábián Tibor szentjobbi református lelkész lett a községről szóló írásával. Bökös Borbála különdíját a köröstárkányi V. osztályos Oláh Ágota Eszter (A csodaszer), míg a Pető Csilláét a PKE-hallgató Kolumbán Adrienn (A forráscsepp) kapta. Az alkotásoknak kötődniük kellett egy-egy településhez vagy helyi legendához.
Ciucur Losonczi Antonius

Leírni vagy gitározni a Sugás előtt?
A háromszéki szabad sajtóról értekeztek az újságírók
A Pál Utcai Fiúk Egyesülete rendszeres havi összejövetelein a fiatalságot érintő témákat boncolgat. Csütörtökön a Tein kisszínpadán Farkas Réka, a Háromszék főszerkesztő helyettese, Tinca Teddy, lapunk újságírója, Grubisics Levente, a Sepsi Rádió tulajdonos-igazgatója, Szabó Attila, a Szociális Háló rádióműsor szerkesztője és a szervezők részéről Gyergyai Beáta moderátor a sajtószabadságról beszélgettek.
A nyitó kérdés az volt, vajon mennyire számít a sajtó elleni merényletnek az Antena3 tévéstúdió kiköltöztetése addigi székhelyéről, amelyet a tulajdonosa által az államnak okozott kár fejében foglaltak le. Minden meghívott egyetértett abban, hogy a nagy nézettségét kihasználó tévétársaság visszaélt a sajtó hatalmával, mikor egy gazdasági kérdést átfestettek politikai meghurcoltatássá.
Abból ugyanis senki nem csinált botrányt, hogy a kézdivásárhelyi Siculus Rádió működését is ellehetetlenítette a jogdíjakból felhalmozódó adósság, nem is sajnálták őket, vetette fel Grubisics Levente.
Mi lenne a helyzet Háromszéken, beszélhetünk-e sajtószabadságról, tette fel a kérdést Gyergyai Beáta.
Farkas Réka kifejtette, az újságokat elsősorban gazdasági eszközökkel, reklámok megvonásával igyekeznek sarokba szorítani, de jogilag is nagyon kell vigyázniuk. A tényfeltáró riportokkal a – legutóbb Mircea Diacon fogyasztóvédelmi igazgatóról jelent meg hasonló írás – legfőbb gondjuk, hogy dokumentált legyen minden leírt mondat. Tinca Teddy elmondta, amennyiben nem sikerülne kimaradni a politikából, és súlyosbodna a helyzet, még van egy mentsvára, gitározhat a Sugás áruház előtt. Grubisics így vázolta a politikummal való viszonyát: „vannak RMDSZ-es barátaim, de soha nem számíthattam rájuk”, a Korzó című közéleti műsorban pedig gyakorlatilag „felmossuk a földet a politikusokkal, mert tükröt tartunk nekik”.
Végül Grubisics vetette fel az időhiány miatt egy következő alkalomra maradó est témáját, nevezetesen hogy a Facebook mennyire tiszteli vagy él vissza a felhasználók személyiségi jogaival, adataival.
Bodor Tünde
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

„Nemzetemet szolgáltam”
Kétrészes portréfilm László Gyula régész–történészről
A múlt hét közepén vetítették le Jelenczki István Áldom a Teremtőt című, kétrészes, költőien szép, mély érzelmi és gondolati töltetet hordozó filmjét a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban. A László Gyula régész, történész, egyetemi tanár életét és munkásságát bemutató alkotás tulajdonképpen lírai vallomás haza- és nemzetszeretetről, helytállásról és felelősségtudatról, művészetről és tudományról, valamint e két utóbbinak a tudós férfiúban létrejött nemes ötvözetéről.
„Aki a magyar őstörténettel és történelemmel foglalkozik, nem tudja megkerülni a 20. század egyik legkiválóbb géniuszát és polihisztorát, László Gyulát. Aki a magyar történelemmel foglalkozik, annak kötelessége László Gyula ismerete, annak kötelessége utánamenni az igaz, hiteles magyar őstörténetnek, hiszen ő jeles képviselője volt ennek a kutatásnak. Személyében ugyanakkor nemcsak egy kitűnő régészt, történészt és képzőművészt ismerhetünk meg, hanem egy kiváló előadó képességgel rendelkező tanítómestert is” – jegyezte meg vetítés előtt az eseményen részt vevő rendező, egyben a forgatás operatőre.
A filmről, melynek elhangzó szövegrészleteit a professzor 1910-ben születtem, Árpád népe, a Szent László-legenda középkori falképei, valamint a Nagyszentmiklósi kincs című könyveiből válogatta, így vallott: „László Gyula munkásságát a teljesség igényével is csak »hiányosan« lehet bemutatni, mert olyan sokrétű, színes és részletes, hogy szétfeszíti a kétrészes film adott időkeretét.”
Az alkotásban fokozatosan bontakozik ki a László család hányatott sorsa, illetve a vásznon való ábrázolás tehetségével és tudós elmével egyaránt megáldott második gyermek életútja. A kettős honfoglalás elméletének megalkotójaként tisztelt László Gyula 1910. március 14-én született a Brassó megyei Kőhalmon, ahol apja tanítóskodott. Első megpróbáltatásukat az 1916-os román betörés jelentette, majd Erdély Romániához történt csatolása következett. Magyarországra menekültek, ahol hónapokon át vagonban tengették az életüket, míg az apának sikerült álláshoz jutnia.
Felsőfokú tanulmányait a Képzőművészeti Egyetemen kezdte el, de miután egy külföldi tanulmányútja során eredetiben csodálhatta meg a legnagyobb mesterek alkotásait, úgy gondolta, neki nincs keresnivalója a művészetben, és a Pázmány Péter Tudományegyetem nekifogott régészetet, néprajzot és művészettörténetet tanulni. Régészeti munkásságát Fettich Nándor mellett kezdte meg, majd Észak-Erdély visszacsatolása után a Kolozsvári Ferenc József Egyetemen nyert katedrát. Itt főleg a népvándorlás és a honfoglalás korával foglalkozott, de néprajzi kutatásokat is végzett.
Szülőföldjén, ahol kulcsszerepet játszott a magyar nyelvű egyetemi oktatás megszervezésében,1949-ig maradt. Magyarországra való visszatérése után csak 1957-ben jutott állandó katedrához, azonban több mint két évtizeden át oktatta a régészhallgatókat, miközben tanárként és kutatóként a legnagyobbak közé emelkedett. „Tudva tudatlan édes nemzetemet szolgáltam” – hangzott el a filmben is idézett önvallomásában.
Bedő Zoltán

Konferencia az erdélyi műemlékvédelemről
Hetedik alkalommal szervezte meg a hétvégén Szovátán a marosvásárhelyi Arcus Egyesület és a Kolozsvári Entz Géza Művelődéstörténeti Alapítvány a Műemlékvédelem Erdélyben VII. című konferenciáját, amelyen 48 előadás hangzott el a műemlékvédelem különböző területein dolgozó magyarországi és erdélyi szakemberek, művészettörténészek, építészek, régészek és restaurátorok részéről.
Mihály Ferenc szovátai restaurátor, szervező elmondta, nagy érdeklődés követte az előadásokat, 120-130-an is végighallgattak egy-egy értekezést. Az előadók között magyarországi egyetemek, kutatóműhelyek, intézmények képviseltették magukat, illetve Erdély különböző régióiból, Székelyföldről, Kolozsvárról, Szatmárról, Nagyváradról érkeztek a szakmabeliek, hogy ismertessék az utóbbi két évben végzett kutatásaik eredményét, a műemlékvédelem jelenlegi helyzetéről és jövőjéről beszélgessenek. A kétévente megszervezésre kerülő konferencia célja ugyanis az, hogy lehetőséget nyújtson az elmúlt időszak erdélyi műemlék-helyreállítási programjai, a műemlékekhez és ingó örökségünkhöz kötődő kutatások, valamint a különböző örökségvédelmi projektek bemutatására.
A konferencia első napjának előadásai az erdélyi épített örökség művészettörténeti kutatásainak legújabb eredményeiről számoltak be, szombaton a műemlékekhez kötődő régészeti feltárások, a népi építészet vizsgálatának egyes aspektusai, valamint a konkrét helyreállítások bemutatása került előtérbe, míg a vasárnapi előadások főként a különböző restaurátori kutatásokra, műtárgyak restaurálásaira összpontosítottak. Szó esett az erdélyi unitárius templomok festett asztalosmunkáiról, az erzsébetvárosi örmény nagytemplom gyűjteményének különleges darabjairól, vagy a Hargita megyei 2014-2015-ös falkutatásokról, a Szatmár megyei középkori templomok kutatásairól 2013-2015 között, a középkori váradi székesegyház környezetének kutatásáról és restaurálásáról.
Marosvásárhely műemléki topográfiája 2014–2015. Eredmények és további teendők című előadásában Orbán János, a Maros Megyei Múzeum tudományos kutatója a 2014-2015-ben végzett inventarizációs munka eredményét ismertette. Elmondta, a felmérés 2013-ban kezdődött, eddig a főtér, a Kossuth Lajos-, Arany János-, Baross Gábor- (Horea) és Iskola (Aurel Fimon) utcákban vették leltárba az épületeket, a továbbiakban következik a Kör utca (Cuza Vodă) és annak környéke. Azokból a monografikus jellegű kutatásokból, amelyek nagyobb alapossággal, levéltári részletességgel készültek tanulmánykötetet készülnek kiadni, a szerkesztés már folyamatban van. Ugyancsak Marosvásárhelyhez kötődött Oniga Erika művészettörténész, a Maros megyei múzeum munkatársa előadása is, aki a jelentősebb Kossuth-utcai épületeket kutatta, Imecs-Magdó Eszter, a Babeș- Bolyai Tudományegyetem doktorandusza pedig a marosvásárhelyi gőzfürdő épületét mutatta be a 19. századi városi fürdőépítészet vonatkozásában, illetve az egykori vármegyeházáról, a jelenleg a polgármesteri hivatal épületéről értekezett Karácsony István, a Maros Megyei Múzeum művészettörténésze, Az identitásstílustól a stílusidentitásig. A nemzeti térhódítás építészeti stratégiái Marosvásárhely urbánus környezetében című előadásában.
A következő műemlékvédelmi konferenciára két év múlva kerül sor, ahogy Mihály Ferenc érdeklődésünkre elmondta, mint mindig, most is az a meghatározó kritérium, hogy erdélyi témákkal jelentkezzenek a kutatók. A rendezvény önköltséges, az előadások ingyen hallgathatók, de az utazási-, szállás-, és étkezési költségeket a szervezőknek nem áll módjukban megtéríteni.
Az előző konferenciák programjai a www.monumenta.ro honlapon elérhetők, akit érdekel, hogy miről értekeztek korábban, ott megtalálja.
maszol.ro

A magyarellenességről és a magyar-magyar összefogásról
A nagyváradi parlamenti képviselői irodában ma délben tartott nagyváradi sajtóértekezlet központi témája a kiéleződött romániai magyarellenesség, valamint a magyar-magyar összefogás esélye volt. Tőkés László EP-képviselő és Csomortányi István, az Erdélyi Magyar Néppárt Bihar megyei elnöke magyar és román nyelven tájékoztatta a média képviselőit.
Tőkés László elmondta, hogy a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma (KMKF) múlt heti ülésén is foglalkoztak a fokozódó romániai magyarellenességgel, az erdélyi egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásának késlekedésével, valamint a romániai magyarság, illetve Székelyföld autonómiatörekvéseivel. Felszólalásában ő maga ezen ügyek további és hangsúlyosabb nemzetköziesítését szorgalmazta mind az Európa Tanács, mind az Európai Unió fórumain. Az általa elnökölt Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács egy hónappal ezelőtt levélben fordult a legfelsőbb bírósághoz és ügyészséghez a meghurcolt székelyföldi autonómiabarát elöljárók ügyében – a hatósági túlkapásokat számon kérve –, azonban csak kitérő válaszokat kapott. Ugyanakkor az RMDSZ-nél sürgette az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum (EMEF) összehívását a megszaporodott magyarellenes atrocitások elleni közös fellépés érdekében.
Az erdélyi képviselő kiemelte: a magyarellenesség – mint terminus technicus – azt a sajnálatos jelenséget fedi, amely az általánosan elítélt antiszemitizmus, romafóbia, keresztényellenesség és más diszkriminatív viszonyulások rendjébe illeszkedik, és az európai diszkriminációellenes törvények és dokumentumok tilalma alá esik. „Törvényileg nézve és eredetét tekintve a kisebbségellenes nacionálkommunista politikában gyökerezik, közelebbről pedig az 1990-es marosvásárhelyi fekete márciusig vezethető vissza. Következésképpen egy posztkommunista-posztszekurista jelenséggel van dolgunk, mely az 1989-ben elkezdődött rendszerváltozást mindezidáig sajnálatos módon túlélte” – mondotta Tőkés László, kijelentve: a totalitárius múlt bűntetteinek kivizsgálása keretében, továbbá az 1989 decemberi tömeggyilkosságok, az 1990 márciusi marosvásárhelyi erőszakos cselekmények és az 1990 júniusi bányászjárás ügyében teljes felderítésre és igazságtételre van szükség.
Az erdélyi magyarság választott – tisztességes, autonomista – vezetőinek zaklatását, megalázását, bírságolását, meghurcolását, perbe fogását stb., valamint a jogkövetelők, a közösségi és nemzeti jelképeket használók, a polgári jogaikkal élők megbüntetését summázva rámutatott: természetes az, ha ilyen körülmények között a Romániában élő magyarok – köztük ő maga is – nemzetközi, európai védelmet kérnek, és számítanak Magyarország segítségére. Képviselőnk arra is emlékeztetett: nemcsak megérdemelt állami kitüntetését vonta meg tőle Bukarest egy koncepciós eljárással, hanem jogvédelmet is kapnak azok a volt szekusok Romániában, akik őt a televízióban gyalázzák, hazaárulónak és kémnek titulálva. Tőkés László ezeket az eseteket nem a személye, hanem a teljes erdélyi magyar közösség elleni támadásoknak véli.
Csomortányi István az idei választások kapcsán elmondta, hogy a magyar-magyar összefogás fontos eszköz lenne a siker érdekében, s az EMNP minden szinten keresi ennek a módját, ám bihari példákat sorolva mutatott rá: az RMDSZ tele van korrupcióval, a lelepleződöttek pedig igyekeznek viktimizálni magukat. Tőkés László elvi szinten húzta alá: egyes magyar vezető emberek korrupciós ügyei nem moshatók össze a magyarellenes visszaélések áldozatainak eseteivel. Egyetlen magyar közszereplő se bújjon magyarsága fedezék
itthon.ma//erdelyorszag

Rétvári: évről évre egyre több fiatalt ér el a Határtalanul! program
Egyre népszerűbb a hazai iskolások körében a Határtalanul! tanulmányi kirándulási program, a kiemelt célcsoportnak számító 7. osztályosoknál évről évre egyre nő a résztvevők száma - közölte Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára az MTI-vel.
Ismertetése szerint míg 2013-ban 9.500 hetedikes vett részt a programban, addig 2016-ban már több mint 28 600 lesz a számuk. A két és félszeres növekedés is mutatja a program népszerűségét - mutatott rá az államtitkár, aki szerint sokan vannak, akik nem általános iskolásként, hanem középiskolai osztályukkal vesznek részt a programban, az ő számuk is megközelíti a tízezret.
Rétvári Bence úgy fogalmazott: a Határtalanul! program a nemzeti összetartozás ifjúsági programja, célja, hogy minél több magyar diák szervezett osztálykirándulás keretében keressen fel külhoni magyar közösséget, Erdélytől Felvidékig, Kárpátaljától a Délvidékig.
A program emellett lehetőséget kínál arra, hogy a 9. évfolyamos gimnáziumi, szakközépiskolai és szakiskolai osztályok egy közösen megvalósítandó projekt keretében együttműködjenek egy hasonló életkorú, határon túli magyar gyerekekből álló osztállyal - emlékeztetett.
Hozzátette: a magyar nemzet határokon átnyúló összetartozása szempontjából lényeges közjogi eszköz a külhoni magyarok részére adott kedvezményes honosítás és a választójog lehetősége, de a közösségépítés fontosságáról sem szabad megfeledkezni.
Büszkék vagyunk arra, hogy 2010 óta több mint 100 ezer gyerek vett részt a Határtalanul! programban, segítve ezzel az anyaországi és a külhoni magyar fiatalok közötti kapcsolat- és közösségépítést - mondta az államtitkár, kiemelve: hisznek abban, hogy a nemzeti összetartozás tudatának erősítését már a gyermekkortól el kell kezdeni, a Határtalanul! program segítségével pedig határokon átnyúló, reményeik szerint életre szóló barátságok formálódhatnak.
Budapest

2016. április 5.
Vízhiány Középajtán
Február végétől egyre súlyosbodó vízhiánnyal küzd Középajta: a hálózatot ellátó források és az Ajta-patakának hozama drasztikusan visszaesett, a kutak a kiszáradás határán állnak. A polgármesteri hivatal próbál megoldást találni, de egyik felmerült ötlet sem jelentene azonnali gyógyírt, márpedig arra lenne szükség.
Benkő Csaba alpolgármester elmondása szerint már tavaly is gondot okozott a vízhiány, de most minden jel arra mutat, még komolyabb lesz a baj, ha időközben nem esik hosszan az eső. A falunak a templomtól lefelé eső része napközben még úgy-ahogy vízhez jut, de a felső részén három hete csak hörögnek a csapok. Felmérték, milyen más forrás vizét lehetne még befogni, de csak egy jöhetne szóba, ám annak sincs akkora hozama, hogy jelentős pótlást jelentsen, ráadásul távolról kellene odavezetni. Kutat is áshatnának, ám mivel a föld meglehetősen mélyen kiszáradt, nem látják biztosítva, hogy erőfeszítésük sikerrel járna. Vízhasználati órarendet próbáltak bevezetni, de sajnos nem működött, így ezt a módszert is ejtették. Megoldást jelentene, ha Nagyajta és Középajta hálózatát összekötnék, ám ez időbe és az önkormányzat pénzügyi erejét meghaladó összegbe kerülne. „Nemhogy a háztartási vagy utcai csapokban nincs víz, de a kutak is nemsokára teljesen kiszáradnak. A faluban közel ötszáz szarvasmarhát tartanak – zömüket éppen a felső részen –, nincs más lehetőség, a patakra kell hajtani őket. Sürgős megoldást kell találni, mert ha nem lesz csapadék, nyáron – szó szerint – szomjan halunk” – mondotta a község második embere.
Bihari Edömér polgármester úgy nyilatkozott, felvették már a kapcsolatot szakemberekkel, s tanulmányozzák, miként lehetne a két hálózatot összekötni, s ennek milyen anyagi vonzata lenne. „Megértem a középajtaiak gondját, ezért azon leszek, hogy pénzt szerezzek a beruházásra. Minden lehetséges ajtón bekopogok, s remélem, valahol megoldást találok: ezt a falu életét és megélhetését veszélyeztető problémát a lehető leggyorsabban kell megoldani” – ígérte az elöljáró.
Hecser László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kizárták a pártból, távozik a tanácsból (Bálint József és az MPP)
Kizárta a pártból az MPP országos elnöksége Bálint Józsefet – az érintett sepsiszentgyörgyi politikus erről maga számolt be tegnapi sajtótájékoztatóján. Közölte továbbá: minthogy a politikai bizalmat megvonták tőle, önkormányzati képviselői mandátuma is megszűnik. A városházán tartott sajtótájékoztatóján beszámolt eddigi tevékenységéről is.
2008. március 14-én jegyezték be a Magyar Polgári Pártot azzal a céllal, hogy biztosítsa a választás szabadságát az erdélyi magyarok számára – idézte fel Bálint József. Kezdetektől az alakulat tagja volt, a sepsiszentgyörgyi szervezet helyi elnökévé, majd országos alelnökké is választották, ez utóbbi tisztséget 2012-ig, a Biró-éráig – Biró Zsolt pártelnökké való megválasztásáig – töltötte be. 2013. március 14-én írásbeli megrovásban részesítette az országos elnökség, mert a 2012-es parlamenti választások során nem az RMDSZ jelöltjét támogatta, hanem Sánta Imrét. 2016. március 14-én pedig arról értesítette az országos vezetés, hogy kizárták a pártból a szabályok ismételt megszegése miatt, tehát azért, mert az RMDSZ-en kívüli erők együttműködését szorgalmazta – idézte fel tegnapi visszatekintője során Bálint József. Leszögezte: nem kívánja megfellebbezni a döntést annak ellenére, hogy igazi MPP-snek tartja magát, és szerinte nem ő változott. Ritkán, igaz, de eddig is voltak főnökei, például Szász Jenő, a korábbi pártelnök vagy Sepsiszentgyörgy alpolgármestereként Antal Árpád polgármester, de ők voltak valakik, most is valakik, s nem hiányzik, hogy Biró Zsolt nyomja a vállát – magyarázta. Nem szeretne sokat beszélni Biró Zsoltról, megmérettetett ő március 10-én Marosvásárhelyen – jegyezte meg arra utalva, hogy a polgáriak elnökét kifütyülték a székely szabadság napján. Arra a felvetésre pedig, miszerint Biró Zsolt szerint azok a Néppárt által felbérelt bérfütyülők voltak, Bálint megjegyezte: a Néppártnak nincs annyi tagja, ahányan ott fütyültek. Ismertette továbbá: a pártból való kizárása azt is jelenti, hogy nem lehet az MPP és a Néppárt közös sepsiszentgyörgyi polgármesterjelöltje, miként azt eredetileg eltervezték. Ez volt az A-terv, a B-terv az, hogy függetlenként indul az EMNP támogatásával – a néppártiak részéről nem érkezett olyan jelzés, hogy nem támogatnák, de C-terv is elképzelhető, tehát az, hogy valamilyen más formát találnak. Az aláírásgyűjtést amúgy elkezdték, az íveken csak a név szerepel, sem templomban sem iskolában nem gyűjtenek – jegyezte meg.
Miután a pártból kizárták, az MPP színeiben elnyert tanácstagi megbízatása is véget ér – erről a prefektúra már értesítette, előreláthatólag a helyi tanács következő ülésén megszűnik mandátuma. Ezért röviden beszámolt munkájáról: az elmúlt évben minden tanácsülésen és szakbizottsági ülésen részt vett, véleményét mindig elmondta, a város fejlesztésére irányuló programokat támogatta, még ha esetenként nagynak is látta az azokra szánt költségvetést. Nem támogatta, hogy a belváros egészében fizetésessé váljék a parkolás, kifogásolta a szemételszállítási díj növekedését, és újabb kölcsön felvételét sem szavazta meg, amíg a régit nem törlesztik. Kisebb mértékű adóemelést javasolt magánszemélyek számára a nem lakás rendeltetésű ingatlanok esetében, de a cégek által birtokolt, használaton kívüli ingatlanokra is – javaslatait azonban az RMDSZ-frakció nem fogadta el. Sepsiszentgyörgyön látszik a fejlődés, viszont a beruházások során a munkálatokat nem hangolták össze, a minőségen van, amit javítani, és sok még a tennivaló ahhoz, hogy a nagy többség számára élhetővé váljék a város. Nem az élhetőség és a rend csúcsa, ami most Sepsiszentgyörgyön tapasztalható – vélekedett.
Farcádi Botond

Hírsaláta
MADÉFALVÁN NEM ADJÁK FEL. Noha az elveszített per után egy ideje levették a magyar nyelvű feliratot a madéfalvi községházáról, ezt nemsokára újjal helyettesítik. Szentes Csaba, a község polgármestere egyelőre annyit árult el, hogy többnyelvű felirat készül, amelynek kihelyezése érdekében az utolsó egyeztetéseknél tartanak. „Mindenképpen ki lesz írva magyarul is, hogy községháza, és nem csak románul” – mondta Szentes.
A Dan Tanasă vezette Méltóságért Európában Polgári Egyesület tavaly több Hargita megyei polgármester és önkormányzat ellen indított pert a községháza feliratok eltávolításáért, Madéfalván kívül Csíkkozmáson kellett levenni a feliratot törvényszéki döntésre, Csíkcsicsó, Csíkdánfalva, Csíkrákos, és Csíkszentdomokos esetében még nincs ítélet. ( Székelyhon)
KIS LÉPÉSEKKEL A KISREPÜLŐTÉR FELÉ. Sikerrel pályázott a Hargita Megyéért Egyesület a magyarországi Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-nél a csíkcsicsói kisrepülőtér megvalósíthatósági előtanulmányának elkészítésére. Egy Hargita megyei, Csíkszereda közelében levő repülőtér ötletét még 2014-ben vetette fel Borboly Csaba megyetanács-elnök. A városhoz közeli Csíkcsicsóban jelenleg egy magánrepülőtér működik, a tervek szerint azt alakítanák át úgy, hogy menetrend szerinti kisrepülő-járatokkal kössék össze Csíkszeredát a magyar és a román fővárossal. (Transindex)
SZEGÉNYEBB A IOHANNIS-HÁZASPÁR. A brassói táblabíróság tavaly novemberben hozott jogerős ítélete nyomán Klaus Iohannis államfő elvesztette egyik nagyszebeni ingatlanát, amelyet feleségével, Carmennel közösen birtokolt. A házaspár azonban a jogerős ítélet kimondása után is havonta 5000 eurót kapott a Raiffeisen Banktól a ház bérléséért – mostanáig. Az adóhatóság ugyanis március 25-én törölte a telekkönyvi nyilvántartásból az államfő és a felesége tulajdonjogát. (Maszol)
FAPADOSOK AZ ÉLEN. A mintegy 13 millió utast számláló román légi közlekedési piacon az első öt legnagyobb szereplő közül három fapados légitársaság, amelyek tavaly összesen 7,2 millió utast szállítottak. A piacon tavaly megszilárdította első helyét a magyar érdekeltségű Wizz Air, amely 4,5 millió utast szállított, ami 35 százalékos piaci részesedést jelent. A 2003-ban alapított cég tovább növelte utasai számát, így bebiztosítva piacvezetői pozícióját, amit 2011 óta folyamatosan tart Romániában. Második helyen a Tarom állami légitársaság áll, amely tavaly 2,4 millió utast szállított. A szintén román érdekeltségű Blue Air diszkont légitársaság a harmadik, 2 millió utassal. A légi közlekedési piac negyedik legnagyobb szereplője a német Lufthansa csoport, amely 1,5 millió utast szállított a vizsgált időszakban. Ötödik az ír Ryanair, amelynek Romániát érintő járatain 700 ezren utaztak. (MTI)

Holnap kezdődik a XXIII. TDK
Több mint 300 dolgozatot mutatnak be
A Marosvásárhelyi Magyar Diákszövetség (MMDSZ) szervezésében április 6–9. között a Kultúrpalotában, illetve a Bernády Házban 23. alkalommal kerül sor a Tudományos Diákköri Konferenciára. A 321 beérkezett dolgozat egynegyede magyarországi hallgatóktól érkezett, a szervezők mintegy ezer diák részvételére számítanak. A meghívott előadók és az orvostanhallgatók prezentációit műhelymunkák (workshopok) egészítik ki.
Az MMDSZ elnöke, Ladányi Emmánuel valamint Bunta Bálint Levente, Tóth Andrea Noémi, Munzlinger Noémi és Virginás-Tar Ágnes főszervezők, Szabó Júlia sajtóreferens tegnap sajtótájékoztatón ismertették a Tudományos Diákköri Konferencia idei programsorozatát.
– A TDK helyi konferencia, egyedi lehetőség az erdélyi magyar diákok számára, hogy orvosi, gyógyszerészeti és fogorvosi dolgozataikat anyanyelven bemutathassák. Idén összesen 17 előadónk lesz, meghívtuk többek közt Barabási Albert László hálózati orvostudomány-kutatót, aki Bostonból érkezik, dr. Kovács György frankfurti ortopédust, előadást tart dr. Szabó Mónika, dr. Lőrinczi Lilla, dr. Soós Gyöngyvér, dr. Kerekes- Máthé Bernadette, dr. Joób Fancsaly Árpád, prof. dr. Czirják Sándor, dr. Bogdán Sándor, dr. Káposztás Zsolt, dr. Somodi Krisztián, dr. Garami Zsolt Houstonból, az Amerikai Magyar Orvosszövetség képviselője, prof. dr. Rigó János és más neves orvosok. A szakmai rendezvényre az Országos Tudományos Diákkori Tanács (OTDT) elnöke és két vezetője is eljön – mondta el lapunknak Ladányi Emmánuel.
Mint elhangzott, az elmúlt években általában 700- 800 résztvevője volt a TDK-nak, idén a nagy elismertségű szakemberek miatt a szervezők mintegy ezer résztvevőre számítanak. A diákoktól 321 magyar nyelvű dolgozat érkezett be, a tavalyival közel azonos számú, ezek megközelítőleg egynegyede a magyarországi egyetemi központokból és az EME Orvostudományi Értesítőben való publikálásuk után kerülnek bemutatásra a TDK-n. A szervezők szerint az érdeklődés és a szakmai színvonal évről évre növekszik.
A konferencián 11 workshop lesz, amelyekre máris túljelentkezés van. A gyakorlati jellegű műhelymunkákon a diákok műtéteken vehetnek részt vagy valamilyen szimulációs eszközön dolgozhatnak. Bunta Bálint Levente hangsúlyozta: a TDK-n való részvétel több okból is fontos a diákok számára, egyrészt az államvizsga- dolgozat minősítése szempontjából, másrészt viszont fontos, hogy a hallgatók kutatásokban vegyenek részt még az egyetemi évek alatt, és publikáljanak. A TDK-n magas pontszámot elérő diákok az OTDT-n is részt vehetnek, a kutatási eredményeiket, dolgozataikat az EME Orvostudományi Értesítőben közlő diákok ezt felhasználhatják különböző pályázatok elnyerésére, ösztöndíjak megszerzésére, hallgatói csereprogramokban való részvételhez, a legnagyobb pontszámot elérő diák pedig meghívást kap az USA-ban az Amerikai Magyar Orvosszövetség sarasotai éves találkozójára. És nem utolsósorban: a rendezvény kinőtte magát, neves külföldi oktatók, professzorok a TDK miatt látogatnak Marosvásárhelyre, ami a város hírnevének jót tesz. A szervezők szerint az elmúlt évek során olyan dolgozatok is születtek, amelyek nagyobb, akár nemzetközi kutatási projektek alapjául szolgáltak.
Antalfi Imola

Német támogatással, két tanácsosi hely a cél
Közösségi házra vágynak a pankotai magyarok
Pankotán Gulyás László RMDSZ-helybeli elnökkel, városi tanácsossal a soron következő önkormányzati választások esélyeit latolgattuk.
Reményei szerint sikerülni fog összegyűjteni a szervezet indulásához szükséges 500 aláírást. Tekintve, hogy a legutóbbi megmérettetésen az egyetlen tanácsosi helyhez szükséges szavazatokon felül teljesítettek, ami nem volt elegendő még egy mandátumhoz, ezért azokat visszaosztották a többi párt jelöltjei között. Nagyon jó ötletnek tartja Péró Tamás ügyvezető elnök felvetését, miszerint az RMDSZ listájára fel kellene venni a helybeli németek képviselőjét is. Ha ugyanis a pankotai 320 magyar mellett a 170 német is az RMDSZ-listára szavazna – amelynek a II. helyén egy belevaló német szerepelne –, bizonyára összejönne két tanácsosi mandátum. Eddig ugyanis a németek soha nem indultak külön, hanem támogatták Retter Iosif polgármestert, aki viszont nem pályázza meg újra a tisztséget. Mivel a németek beszélnek magyarul, meg aztán ők is kisebbségiek, talán jobban megbíznak az RMDSZ-ben, mint a többi pártban. Mindnyájukat ismeri, ezért legsürgősebb teendőjének tekinti megkeresni a németeket, akikkel egyeztetik a közös indulás feltételeit. Ezzel együtt a pankotai magyarságot is alaposan meg kell szervezni, a választásokon meg kell mozgatni mindnyájukat. Ugyanakkor a betegek számára is be kell szerezni az orvosi igazolásokat, hogy hazavihessék hozzájuk a mozgóurnát.
A kérdésre, miszerint egy szem tanácsosként hogyan lehetett politizálni, elmondta: tanárként szívén viseli nemcsak a magyar nyelvű, hanem általában a helybeli oktatást is, ezért az ezzel kapcsolatos ötleteinek kivitelezésében a barát tanácsosokra és az értelmiségiekre, főként az egyetemet végzettekre lehetett támaszkodni. Azok megértették, hogy a pankotai oktatásba és a kultúrába mindenképp több pénzt kell fektetni. Az utóbbi mandátum idején sikerült elindítani az új iskolaépület felhúzását, de a kultúrára is több pénz jutott.
Ami a helybeli magyar kulturális életet illeti, Dokopil Olga rendszeresen megszervezte a szüreti mulatságot, ami magyar hagyomány ugyan, de nagy népszerűségnek örvend a román és a német fiatalok körében is, ezért e mulatságokon ők szoktak többségben lenni. Ugyancsak magyarok szervezik a német kerweit, vagyis templombúcsút is, a katolikus templom felszentelésének az ünnepén. A románok különösen kedvelik a szüreti mulatságot, ezért mindnyájuk saját, magyar népviseletbe öltözik.
Ugyancsak magyar érdekű vonatkozása van a katolikus temetőben lévő magánkápolnának, amit az Ausztriában élő gazdája használatra átadná olyan szervezetnek vagy személynek, aki-amely használná valamilyen rendezvényekre, de a gondját is viselné. Annak a rendbehozatala komoly befektetést igényelne. Csiky Gergelynek a szülőháza eladó volt, 60 ezer eurót kértek érte, ami elérhetetlenül nagy összegnek tűnt. Végül 35 ezer euróért eladták. Annyi pénzt talán a megyei magyarsággal összefogva, elő tudtak volna teremteni, de már késő. Mivel a városnak nincs kultúrotthona, a Csiky Gergely ünnepségeknek sem találnak helyiséget. A lakatlan református parókián, amelyet a hollandok felújítottak, van erre alkalmas terem is, ezért a magyar rendezvényekre egyik termet szeretnék megszerezni. A beszolgáló borosjenői tiszteletes úrnál megpróbálnak közbejárni, hogy egyik jelzett helyiség magyar közösségi házként működhessen. Természetesen a használatból adódó rezsiköltségeket maguk állnák – mondta el érdeklődésünkre Gulyás László pankotai RMDSZ-elnök, városi tanácsos, aki abban bízik, hogy az önkormányzati választások után legkevesebb ketten képviselik majd a város magyarjait és németjeit. Ugyanakkor arról sem mondtak le, hogy a városkában magyar házként működő termet szerezzenek, ahol megtarthatnák az ünnepeiket, felekezetre való tekintet nélkül, megélhetnék a magyarságukat.
Balta János

Fejlesztési stratégia öt Kolozs megyei községnek
A környezetvédelemre, a községek tartós fejlesztésére és a helyi értékek népszerűsítésére vonatkozó Helyi Fejlesztési Stratégiát készített elő az év első három hónapjában a Szamos-Nádas Vidékfejlesztési Egyesülethez tartozó „Szamos-Nádas Akciócsoport”, amelynek keretében öt község – Szászfenes, Kisbács, Tordaszentlászló, Magyargorbó és Magyarszentpál – önkormányzata és ezen településeken működő civil szervezetek állapították meg: mi szükséges ahhoz, hogy az illető falu fejlődjön, az ott lakók életminősége javuljon.
A húsz, kisebb projektből álló stratégiát még áprilisban benyújtják a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztériumba, amelynek augusztus 6-ig döntenie kell annak elfogadásáról vagy elutasításáról. Amennyiben a stratégiát elfogadják, több mint egy millióeurós támogatás jut az akciócsoportnak, illetve az akciócsoport tagjai által létrehozandó egyesületnek, amely aztán elkezdi a különböző létesítmények – vágóhidak, tejfeldolgozó-egységek, panziók stb. – megvalósítását, ami vélhetőleg 2023-ig tart.
N.-H. D.
Szabadság (Kolozsvár)

Határon Túli Magyar Színházak Szemléje a Thália Színházban
Öt nap alatt három színpadon tíz produkciót láthat a közönség a május 18-án kezdődő Határon Túli Magyar Színházak Szemléjén a budapesti Thália Színházban.
Május 18-án, szerdán a nagyszínpadon a kassai Thália Színház produkciójával kezdődik a színházi szemle. Moliére Mizantróp című darabját Czajlik József állította színpadra. Az előadás többek között olyan aktuális témákat dolgoz fel, mint a szólásszabadság, a másik személyes autonómiája, az ízlés képlékenysége, az igazmondás határai és a társas élet buktatói – olvasható a Thália Színház MTI-hez eljuttatott közleményében.
Mint írják, szintén a nyitónapon mutatja be az Arizona Stúdióban a marosvásárhelyi András Lóránt Társulat Fade out című mozgásszínházi produkcióját, amelynek rendező-koreográfusa Györfi Csaba.
Május 19-én, csütörtökön a nagyváradi Szigligeti Színház érkezik a fesztiválra: a nagyszínpadon Csiky Gergely Buborékok című vígjátékát játssza a társulat Novák Eszter rendezésében. Ugyanezen a napon az Arizona Stúdió közönsége a Marosvásárhelyi Egyetem produkcióját, Egressy Zoltán4x100 című tragikomédiáját láthatja, amelyet Sebestyén Aba jegyez rendezőként.
Május 20-án, pénteken a Yorick Stúdió előadásában Székely János Dózsa című monodrámáját tekintheti meg a közönség. A produkció rendezője Török Viola, Sebestyén Aba pedig ezúttal színészi minőségében lép fel.
Ugyancsak május 20-án az Új Stúdióban az Újvidéki Színház művészei, az ikonikus francia énekesnőről, Édith Piafról szóló Piaf-marche/ Piaf-menet című előadást játsszák, Mezei Kinga rendezésében és főszereplésével.
Május 21-én, szombaton az Arizona Stúdióban a Spectrum Színház játssza Matei Visniec Nyina, avagy a kitömött sirályok törékenységéről című darabját. A Franciaországban élő román szerző Csehov nyomán készült művét Török Viola rendezte.
A nagyszínpadon március 21-én ismét egy Molière-darab, az Úrhatnám polgár című komédia látható, amelyet a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház mutat be, Sardar Tagirovsky rendezésében.
Május 22-én, vasárnap a fesztivál záróelőadásaként, a Szabadkai Népszínház Magyar Társulatának produkcióját, Lev BirinszkijBolondok tánca című darabját nézhetik meg az érdeklődők, amelyet a 4x100-hoz hasonlóan Sebestyén Aba állított színpadra.
A szemléről bővebb információ a színház honlapján olvasható.

Munkanélküliség itthon és külföldön: csökkent az eurózónában, stagnált az EU-ban, nőtt Romániában
Februárban négy és fél éves mélypontra csökkent az euróövezeti munkanélküliségi ráta, az Európai Unióban pedig hét éves mélyponton stagnált - derül ki az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat hétfőn közzétett kimutatásából. Romániában ellenben a tavalyi év utolsó negyedében enyhén nőtt a munkanélküliségi ráta, a legtöbb állástalan pedig a fiatalok között van.
Enyhén nőtt a tavalyi év utolsó negyedében a munkanélküliségi ráta, elérve a 6,6 százalékot az előző negyedévi 6,5 százalék után. A 15 és 24 évesek körében a legmagasabb, 31,8 százalékos az állástalanok aránya – közölte az Országos Statisztikai Intézet
Az említett időszakban a munkaképes lakosság (15–64 év) foglalkoztatottsági rátája 61,4 százalékon állt, ami 1,8 százalékos visszaesést jelent az előző negyedévhez képest. A foglalkoztatottság a férfiak körében volt magasabb: 69,7 százalék a nők körében regisztrált 52,9 százalékhoz képest. A városiaknál ez az arány 62,2 százalék volt a vidéki 60,4 százalékhoz képest. A fiatalok (15–24 év) foglalkoztatottsági rátája 23,5 százalékon állt.
Szabadság (Kolozsvár) (INS). Nemi lebontásban a különbség 1,3 százalékos – a férfiak körében 7,2 százalékos, a nőknél 5,9 százalékos a munkanélküliségi ráta. Lakókörnyezeti lebontásban pedig városon 6,5 százalék, vidéken pedig 6,8 százalék az állástalanok aránya.

A holnaposoktól máig: fesztivál Nagyváradon
Április 6–10. között a Szigligeti Színház ismét megszervezi a Holnap Után Fesztivált, amelynek keretében szombaton kerül sor a Hol van az a nyár? című Honthy Hanna-emlékelőadás bemutatójára.
A fesztivál a holnaposok nemzedékétől kiindulva a magyar kultúra történetében kiemelkedő szerepet vállaló, helyi kötődésű művészeket helyezi a középpontba, de túllép a színház keretein: többféle művészeti ág képviselteti magát a programsorozatban.
Czvikker Katalin főigazgató egy korábbi sajtótájékoztatón elmondta, a Holnap Után Fesztivál a legrégebbi a színház saját rendezvényei közül, amelynek negyedik kiadása is követi az előző években kialakult hagyományt. Az alapító koncepcióhoz híven idén is színházi előadásokra, koncertekre és irodalmi beszélgetésekre számíthatnak az érdeklődők, amelyek egy részében Nagyváradhoz kötődő, onnan elszármazott személyiségek is közreműködnek.
Sorbán Attila, a fesztivál főszervezője részletesen ismertette a programot, és kiemelte, az idei fesztivál egyik figyelemreméltó meghívottja Érdi Tamás zongoraművész, aki pénteken lép fel. A koncertet a Szigligeti Színház a tízéves Mária Rádió közreműködésével szervezi meg.
A Nemlaha György által szerkesztett, Hol van az a nyár? című kétrészes zenés játékot a Szigligeti Stúdióban mutatják be. „Az előadás Honthy Hannának állít emléket, annak a primadonnának, aki tizenhat éves korától 1978-ban bekövetkezett halálig ünnepelt sztárja volt az operettszínpadoknak. Elképzelésünk szerint Honthy életének kétarcúságát vinnénk színre: látnánk a zenés mesevilágok koronázatlan királynőjét, valamint azt a nőt, akinek számtalan kompromisszumot kell kötnie azért, hogy hivatását gyakorolhassa” – fogalmazott Schlanger András, a produkció rendezője. A főszereplő, Molnár Júlia hozzátette, az előadás komoly színészi munkát feltételez, hiszen a prózai előadáson kívül zenei és táncos felkészülést is igényel.
A programsorozat szerdán 19 órától Lázár Kati Jászai Mari-estjével kezdődik. Másnap délután irodalomtörténészek, szerkesztők és kiadóvezetők beszélgetnek Kuncz Aladár munkásságáról, majd Nappal hold kél bennem... címmel Turek Miklós versszínházi monodrámáját tekinthetik meg az érdeklődők József Attila életéről és költészetéről.
Szombaton az új produkció bemutatóját megelőzően Nemlaha György újságíróval, szerkesztővel tartanak portrébeszélgetést, vasárnap este pedig Kőrösi Csaba előadásában tekinthetik meg az érdeklődők Az értől az óceánig című verses válogatást. A Holnap Után Fesztivál beszélgetéseire a belépés ingyenes. Az előadásokra, valamint a koncertre jegyek a színház jegypénztárában, valamint online, a Biletmaster.ro oldalon kaphatók.

Egy 1702-es levél több ezer budzsáki magyarról
Újabb bizonyíték arra nézve, hogy székely eleink honnan érkezhettek mai lakóhelyünkre
1702. március 2-án az erdélyi katolikus nemesség levelet ír a jezsuita rend generálisának, Michele Angelo Tamburininak, amelyben lelki támogatást kérnek az Európa szélén, a Budzsákban élő magyarok számára. (Budzsák a történelmi Besszarábia déli részét jelenti, amelyen ma Moldova Köztársaság és Ukrajna osztozik). Elmondják, a régi magyar királyok több ezer magyart raktak ide határőrnek, akik az idő változásával török uralom alá kényszerültek, de katolikus vallásukat megtartották. Már régebben is kérték, hogy küldjenek közéjük magyar papokat, de eddig a háború akadályozta azt. Most, hogy ezen a vidéken helyreállt a béke, kérik a jezsuita rend generálisát, írjon az ausztriai rendtartományi főnöknek, küldjön közéjük feddhetetlen életű jezsuita szerzeteseket.
Hogy ez a levél nemigen keltette fel a kutatók figyelmét, talán annak „köszönhető”, hogy a budzsáki magyarok nagy, több ezres létszámáról szóló információ kitalációnak tűnhet(ett), mivel más adatok ezt nemigen erősítették meg. Ugyanakkor érdemes körüljárni, vajon az erdélyieknek nem volt-e igazuk a levélben. Egyáltalán, az alapkérdés az, hogy tudhattak-e többet a székelyek/erdélyiek Budzsák felekezeti viszonyairól, mint a Sancta Congregatio de Propaganda Fide hitterjesztő atyái, akik sokat járnak 1623-tól kezdődően Moldvában.
Székely foglyok a Budzsákban
A 17. században a bucsáki (budzsáki) tatárok és erdélyiek között gyakori az érintkezés, és nem a legjobb értelemben: ezen időszak tatárjárásai éppen a budzsákiakhoz kötődnek. 1658-ban ők azok, akik Tordát porig égetik.
A legnagyobb, legemlékezetesebb tatár támadás 1694-ben történt, amikor a Mirza kán vezette 1200 bucsáki lovas körülbelül hétezer székelyt hurcolt el, köztük jelentős székely elöljárókat. Arra, hogy a székelyek jócskán megülik magukat a Budzsákban, tanulságos a Sándor család tagjainak története: Sándor János, akkor csíki alkapitány, fogságba esik, vele együtt feleségét, Angyalosi Erzsébetet és testvérét, Sándor Mihályt is elvitték a tatárok. Elsőként Sándor Mihály szabadul, hogy összeszedje a váltságdíjat testvére számára, majd Angyalosi Erzsébet, legvégül Sándor János, aki egyes feltételezések szerint 1695-ben tér haza, augusztus után.
Ezek szerint akkora székely (magyar) tömeg járta meg akaratán kívül a Budzsákot, és töltött ott huzamosabb időt, hogy azt kell mondanunk: ha ők úgy tudják, hogy ott több ezer régi magyar él, akik a régi magyar királyok alatt kerültek oda határőrnek, akkor az úgy is van.
Budzsák története
Ahhoz, hogy tisztábban lássuk, miért is tudnak az erdélyi (volt) hadifoglyok többet Budzsákról, mint a de Propaganda Fide atyái, a térség történetét kell megismernünk. A legfontosabb tudnivaló az, hogy a Budzsák nem tartozott Moldvához. A Duna, Prut és Dnyeszter közötti vidéken 1484-től kezdődően a törökök egyre nagyobb területeket foglalnak el, amelyeket azonnal a törökök segédnépe, az úgynevezett nogaji (krími) tatárok laknak be. A Fekete-tenger partján levő, a városok/várak melletti részek (Dnyeszterfehérvár, Chilia, Ismail, Reni) közvetlen török fennhatóság alatt vannak, a többi pedig a törökök segédnépeként a krími tatárok kezén.
A területet egészen a 19. századig a moldvai (és általában a nyugati) kancelláriákban Besszarábia néven említik, a törököknél és tatároknál Budzsák néven szerepel, ami tatár nyelven ‘sarkot’ jelent (mint ahogy azt maga a tatár származású Dimitrie Cantemir írja híres, Descriptio Moldaviae című munkájában, 1714–1716 között).
Mekkora volt a Budzsák kiterjedése? Valamiféle automatizmusból következően sokan úgy tartják, a tatárok/törökök által uralt terület csupán a ma Ukrajnához tartozó, Dnyeszter és Duna közötti területet jelentette. Ez az elképzelés teljesen hibás: a 16. század elejétől a 18. század végéig (technikailag az 1812-es török–orosz békekötésig) török/tatár kézen levő Budzsák ennél jóval nagyobb volt. A Dnyeszter partján felnyúlott egészen Csöbörcsökig, amelyet hat másik faluval együtt 1595-ben kapott meg a krími tatár kán – ugyanakkor Csöbörcsök és környéke már nem a budzsáki, hanem a krími tatároké volt. Innen egy nagyjából egyenes kelet-nyugati vonal mentén tartott a budzsáki–moldvai határ a Prut felé, egészen a moldvai Bârlad/Barlád magasságáig. Igaz, egy csík a Prut mellett, a Codrii Tigheciului/Tigheci erdőség a moldvaiak kezében maradt – erről Dimitrie Cantemir azt mondja, hogy ez a legjobb védelem a „szkíták” (tatárok) ellen.
„Fővárosa Smoila”
Az 1600-as évek legelején a Budzsákban élő tatárok önállósodnak, „autonómiát kapnak”, a Krími Kánság részfejedelemségévé válnak, saját vezetővel, Cantemir pasával, aki nem más, mint a későbbi moldvai fejedelem, Dimitrie Cantemir nagyapja. A 40 ezer harcosból álló budzsáki tatárhorda jelentős tényező volt a térségben, hisz folyamatosan rabolta Moldvát, Erdélyt, Lengyelországot és Oroszországot.
Bandinus 1648-ban így ír a Budzsákról: „2. Helyénvaló itt egyet-mást feljegyezni szomszédainkról, hogy belássuk, mekkora veszedelemnek teszi ki magát, aki a Moldvában szétszóródó katolikusoknak lelki táplálékot akar szolgáltatni. A török szomszédsága kelet felől a Puruthnál kezdődik. A legközelebbi város Rhene [Reni], fal nem veszi körül, a Duna mentén, a másik Kilie [Kilia], fallal körülvéve a Duna déli részén. Rhenénél óriási puszták kezdődnek, melyeket Bucsaknak hívnak a Duna s a Dnyeszter között. Béke idején 60 falu van ott. Fővárosa Smoila [Ismail]. 3. E pusztaságra húzódnak a tatárok, valahányszor a szomszéd keresztény vidékeket pusztításaikkal nyugtalanítják. Itt néhány évvel ezelőtt tanyát vert a nevezetes tatárvezér, Kantamir, és mintegy 15 éven át pusztította Lengyelország vidékeit gyakori s félelmetes betöréseivel, s a lengyel csapatokat egy szálig levágta. Hadiszerencséjétől elbizakodva már-már az egész kereszténység megsemmisítésén gondolkodék. Ő ugyanis az erő, vadság s gyorsaság tekintetében kiváló 40 000 katonáját Bucsakban mindig kéznél tartá, s ezeket napról napra szaporítgatá Tatárország minden vidékéről, s azok seregestől jövének a keresztények szabad prédálására. Felbátorítá erre a keresztény fejedelmek között dúló egyenetlenség és viszálykodás.”
A „látható Csöbörcsök”
Nézzük, mi a helyzet Csöbörcsökkel, amely magyar lakossággal rendelkezett. Ennek a helyzete teljesen speciális: tatár kézen van, ám nem tartozik a Budzsákhoz. 1639-ben úgy írja le Niccolo Barsi de Lucca, mint amely település Moldvához tartozik, ám mégis a krími tatár kán egyenes fennhatósága alatt van. Talán ezen különleges helyzete miatt kerül/marad meg a hitterjesztők látókörében – és talán ezért van, hogy „mély” Budzsákban található, a keresztény Moldvához egyáltalán nem kötődő más katolikus településekről semmi hír nincsen, az erdélyi nemesek levelén kívül.
Ugyanakkor az iratok Csöbörcsököt említve azt is elmondják, hogy környékén (vagy inkább ez Budzsákra értendő?) nagy számú katolikus falu található. A csöbörcsöki magyar katolikusokról az első említés 1632-ből való, Paolo Bonnici ferences misszionárius szerint Huși/Huszvárosból kiindulva, a Pruton és a Dnyeszteren túl (hiba: a Dnyeszteren nem kell keresztülmenni), a tatárok pusztáinál található Csöbörcsök 12 faluval, Csöbörcsökön 300 család régen szintén katolikus volt, csak a paphiány miatt átálltak ortodoxnak vagy lutheránusnak. A már idézett Niccolo Barsi de Lucca 1639-es jelentése szerint Csöbörcsök szomszédságában hét másik falu van (hogy katolikus-e vagy sem, nem világos), Csöbörcsökön 30 házban magyar katolikusok élnek, s nemrég épült a templomuk.
A lengyelországi jezsuiták moldvai missziójának 1654. április 6-i jelentése szerint Csöbörcsökön és körülötte mintegy 20 faluban nagyobbrészt katolikus magyarok laknak. Damokos Kázmér, a csíksomlyói ferences kolostor főnöke 1657-ben hat vagy hét katolikus faluról tud Csöbörcsök környékén. A cári szolgálatban álló Turkoly Sámuel 1725. Szentgyörgy hava 10-én levelet küld Asztrachán városából, a Káspi-tenger mellől, amelyben leírja, hogy „Most is Krimben a’ Tatár kám protectioja alatt hét magyar faluk vagynak, a’ mellyekben Magyarul beszélnek. Én azon hét falukban voltam is”. A fentiekből teljesen nyilvánvaló, hogy Turkoly itt Csöbörcsökről és a mellette levő hat faluról ír, amit a Zöld Péter szövegével való szinte szó szerinti egyezés is erősít (a tatár kán védelme alatt állnak/ a tatár kán alattvalói, ezért senki se meri bántani őket).
1767-ben Zöld Péter szinte pedánsan pontosan fogalmaz, mikor azt mondja, „Csöbörcsök városa a krími Tatárország széleiben van, és mellette három másik katolikus falu is található. A város és a három falu a krími kán első feleségének az alattvalói, azért senki se meri őket bántani.” A fentiekből úgy tűnik nekem, Zöld egyáltalán nem túloz, mikor azt állítja, néhány nap alatt 7139 személyt gyóntatott és 2512-t keresztelt meg. Hogy valamiféle következtetést is levonjunk, ők lehetnek azon többezres budzsáki magyarság leszármazottai, akiket az 1702-es levél említ.
A Budzsákban élő magyarokról utolsóként Gegő Elek ad hírt 1838-ban: „A bennmaradtak többnyire neszterfehérvári körzetben laknak [azaz a Dnyeszter mentén, mint Csöbörcsök], s ámbár eloláhosodtak is, a kilii és az iszmaili oláhoktól (a magyar nyelv sajátságát az oláhba átöntvén) igen különböznek. Ezt P. Sándornak s a többi más moldvai magyar rokonainknak, kik Bessarábiát beutazták, tapasztalásaikból.” Talán egyszer majd őket is megtaláljuk...
Sántha Attila

Honismereti találkozó a várban
A nagyváradi vár szolgált helyszínül szombat délelőtt a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság (PBMET) idei első közgyűlésének, melyet számos tartalmas előadás előzött meg, és várlátogatással zárt.
Nagy érdeklődés övezte a szombati eseményt, melyre közel félszázan érkeztek, a Bihar megyeiek mellett jöttek Szatmár és Arad megyéből is tagok, de voltak a magyarországi Nagykerekiből is érdeklődők, egyetlen szék sem maradt üresen. A jelenlévőket Dukrét Géza, az egyesület elnöke köszöntötte, majd hat tartalmas, jól öszszefoglalt előadás következett. Kovács Rozália Gencsy Pál hadijelentése a szabadságharc idejéből címmel tartott előadást, majd Nagy Aranka Fogolytábor és temető Ostffyasszonyfán címmel értekezett, utána Dr. Vajda Sándor és Bodnár Lajos Gyógyítás a szentírásban címmel adott elő. Pásztai Ottó a Julier család életét és munkásságát mutatta be, majd Makai Zoltán A Medra család és a gyantai vízimalom, Hasas János pedig Rév, Románia kulturális települése címmel tartott előadást. Az előadások után a közgyűlés első napirendi pontjaként Dukrét Géza tartott elnöki beszámolót. Összefoglalta eddigi tevékenységüket és hangsúlyozta, hogy egyesületük székházat kapott a nagyváradi várban, melyet már el is foglaltak, és szándékukban áll egy könyvtár kialakítása is. Az elnök a civil szervezet idei terveiről is beszámolt. Ezek között van például A műemlékvédelem világnapja elnevezésű rendezvény, amelyet a Festum Varadinum keretében április 18-án szerveznek meg, április 21-én egy székesfehérvári küldöttséget fogadnak, április 22-én pedig 110 éves a villamosközlekedés Nagyváradon címmel tartanak szerveznek előadást a Lorántffy Zsuzsanna Reformá- tus Egyházi Központban. Július 16-17-én kétnapos kirándulást szerveznek Arad–Világos–Ópálos–Lippa–Solmos–Máriaradna–Arad (és vissza) útvonalon. Szeptember 9-11-én tartják meg a XXII. Partiumi Honismereti Konferenciát Szatmárnémetiben. Ennek fő témái: Száz éve tört ki a Nagy Háború, Pusztuló műemlékeink, Nagy személyiségeink emlékezete. Október 6-i megemlékezések minden megyében. A közgyűlés végén határozat született a Fényes Elek-díjak odaítéléséről. A döntés révén az őszi konferencián a következők kapják meg a díjat: Miskolczi Lajos (Nagyvárad), Olasz Angéla (Arad), Veres Kovács Attila lelkipásztor (tagságon kívüli). A honismereti találkozó és közgyűlés egy rövid várlátogatással zárult: Mihálka Nándor vezetésével megtekintették a fejedelmi palota restaurált részeit és az ásatásokat.
Sükösd T. Krisztina
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Beregszászi és budapesti előadások a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházban
A Tompa Miklós Társulat ebben az évadban is vendégül lát rangos határon túli színházakat, amelyek reprezentatív előadásaik bemutatásával színesebbé teszik a marosvásárhelyi színházi kínálatot. A vendég-társulatok előadásaira a Bernády György mecénás bérletek és a Vendégjáték bérletek érvényesek, a fennmaradó helyekre jegyek válthatók.
Április hó folyamán két vendégelőadás is szerepel a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházban.
Zelei Miklós: ZOLTÁN ÚJRATEMETVE című groteszk játék rendezője Vidnyánszky Attila Kossuth- és Jászai Mari-díjas rendező a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház (Kárpátalja, Ukrajna) alapítója, főrend
ezője, jelenleg a Budapesti Nemzeti Színház és a Kaposvári Egyetem Színházi Intézetének igazgatója.
A groteszk történet helyszíne: egy – a szovjet-csehszlovák, majd ugyanitt, de már ukrán-szlovák határon található, az országhatár által kettézárt – falu, szereplői: a rokonság az ikerfaluból, a távol-északi fölszabadult fogolytáborból és Amerikából, valamint szovjet határőrök és hivatalosságok...
A Budapesti Nemzeti Színház, a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház és a Zsámbéki Színházi Bázis közös produkciója a nagytermi stúdiótérben tekinthető meg a következő időpontokban: április 11., hétfő 19.00 óra, április 12., kedd 19.00 óra – érvényes a Kedvezményes vendégjáték bérlet, április 13., szerda 14.00 óra, és április 13., szerda 19.00 óra – érvényes a Bernády György mecénás bérlet és a Vendégjáték bérlet.
Tom Stoppard: ROSENCRANTZ ÉS GUILDENSTERN HALOTT című színműve a budapesti Vádli Társulás, a Füge Produkció és a Szkéné Színház közös produkciójaként vendégszerepel Marosvásárhelyen. A darab rendezője Szikszai Rémusz, aki 1994-ben szerzett színészdiplomát a Marosvásárhelyi Színművészeti Akadémián. Pályáját Kolozsváron kezdte, majd a budapesti Bárka Színházhoz szerződött. 2011-től nagy sikerrel alkot rendezőként is.
Tom Stoppard igen gazdag drámaírói munkásságának máig legsikeresebb darabja a Rosencrantz és Guildenstern halott, a Shakespeare Hamletjébe oltott abszurd komédia.
Az előadás a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Kistermében látható április 24-én, vasárnap 19.30 órától – érvényes a Kedvezményes vendégjáték bérlet, 25-én, hétfőn 14.00 órától és 19.30-tól, érvényes a Bernády György mecénás bérlet és Vendégjáték bérlet
A szabadon maradó helyekre jegyek válthatók a Kultúrpalota jegyirodájában, a színházi jegypénztárban és a www.biletmaster.ro honlapon.

Az 1989-es forradalom aktájának újranyitását rendelte el a legfőbb ügyész
Az 1989-es forradalom aktájának újranyitását rendelte el Bogdan Licu ideiglenes legfőbb ügyész, miután tavaly a katonai ügyészség elutasított egy erre irányuló keresetet.
Licu maga jelentette be, hogy felülvizsgálta a katonai ügyészség tavaly ősszel hozott döntését. Akkor bizonyítékok hiányában döntött úgy a vádhatóság, hogy nem indít újabb vizsgálatot.
ogdan Licu közölte, hogy mostani döntését a legfelsőbb bíróságnak is meg kell még erősítenie, és reményét fejezte ki, hogy ez megtörténik, mert - mint mondta - az eddigi vizsgálatok nem voltak elég alaposak, ezért látja indokoltnak az akta újranyitását.
Az 1989-es forradalom kivizsgálása csak részlegesen történt meg, hivatalosan mai napig sem tisztázták, hogy pontosan kiket terhel a felelősség a gyilkos sortüzekért. A forradalom idején mintegy ezer ember vesztette életét, és több mint kétezren megsebesültek.