1431319 oldal tudományos és kulturális tartalom
Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Zöld Mihály
70670 tétel
2016. április 18.
Tárlat és konferencia Bethlen Miklós tiszteletére
Gróf Bethlen Miklósnak és kortársainak több évszázaddal ezelőtti kéziratait lehet többek közt megtekinteni a hétvégén a Kolozsvári egyetemi könyvtárban megnyílt tárlat keretében.
A kiállítást bemutató Luffy Katalin, az egyetemi főkönyvtár munkatársa a Krónikának elmondta: a Magyar Tudományos Akadémia 2016-ot Bethlen Miklós-emlékévnek nyilvánította, hiszen a gróf 300 évvel ezelőtt halt meg. Ebből az alkalomból szerveztek konferenciát és kiállítást Solitudo Transilvaniae – Bethlen Miklós és kora címmel.
Hozzáfűzte: a régebbi történeti munkák nem szenteltek nagyobb teret Bethlen Miklósnak, de az újonnan előkerült források tükrében látszik az, hogy Erdély kancellárjának mekkora szerepe volt abban, hogy az átmeneti időszakban, a 17. század végén egyfajta stabilitás alakuljon ki Erdélyben. Ebben az időszakban került Erdély Habsburg fennhatóság alá.
Gróf Bethlen Miklós pedig elkötelezett Habsburg-párti politikus volt, aki arra törekedett, hogy Erdély a török birodalommal minden kapcsolatot megszakítson, és hűséget esküdjön a császárnak. Lehetőleg olyan kompromisszumos feltételekkel, hogy Erdély viszonylagos szabadságát megőrizze. A vallásszabadság az egyik legfontosabb kérdés volt, akárcsak az adózás és a szabad fejedelemválasztás. Utóbbi ügybe végül Bethlen belebukott – részletezte Luffy Katalin.
Elmondta, a tárlaton látható kéziratokat, könyveket három témakör köré csoportosítva válogatták össze. „Bethlennek két, nyomtatásban is megjelent művéről tudunk: az egyik egy üdvözlővers egy kolozsvári teológus 1675-ben megjelent könyvéhez, a másik pedig a protestáns papok védelmében írott levele. Leszámítva ezt a két nyomtatvány az összes többi műve kézirat” – magyarázta Luffy Katalin. Hozzáfűzte: Bethlen kézirataiból ellenben rengeteg fennmaradt annak is köszönhetően, hogy két évtizeden keresztül rengeteg példányban lemásolták azokat.
A rendezvényen Bethlen Miklósnak az egyetemi könyvtárban fellelhető műveit állították ki, továbbá azokat az írásait, amelyket kölcsönkaptak az Erdélyi Református Egyházkerület levéltárából és a Protestáns Teológiai Intézet könyvtárából. A kiállítás második részében pedig olyan könyveket válogattak össze, amelyekre Bethlen hivatkozik Önéletírásában. A kolozsvári és gyulafehérvári iskola tanárainak a munkáiról van szó, amelyek meghatározták és alakították szemléletét.
Többek közt olyan ismertebb személyiségekről van szó, mint Keresztúri Bíró Pál és Apáczai Csere János, akik fontos szerzők műveit adták Bethlen kezébe. A tárlat harmadik részében, pedig Bethlen Miklós politikai és kulturális szempontból jelentős szerepet betöltő kortársainak a munkáiból válogattak írásokat, akik megemlítik műveikben Bethlent.
Kiss Előd-Gergely
Krónika (Kolozsvár)
2016. április 18.
Gondolatok erdélyi kórházügyben
Nagyváradon ülésezett április 8-án az Erdélyi Magyar Kórházügyi Egyeztető Fórum a Királyhágómelléki Református Egyházkerület szervezésében. Az alábbiakban a szerző beleegyezésével közöljük dr. Ábrám Zoltánnak a tanácskozás résztvevőihez intézett levelét, javaslatait.
Figyelembe véve a Királyhágómelléki Református Egyházkerület által több éve megfogalmazott kórházépítési törekvéseket, továbbá a nemzeti magyar kormány kedvező viszonyulását erdélyi kórház létrehozásának támogatása terén, valamint különböző szakmai szervezetek, szakemberek kiegészítő és kiterjesztő gondolatait és elképzeléseit, fontosnak tartom a szándékok egyeztetését és a lehetőségek számbavételét. Az erre a célra meghirdetett tanácskozás meghívottjaként az alábbiakban a témára vonatkozó gondolataimat és javaslataimat tolmácsolom.
Előzmények egyházi, közösségi, magánkórház létrehozásáról
Ahol nem központosított az egészségügyi rendszer, jogilag lehetővé válik az állami kórházak mellett magánkórházak, filantrópikus fekvőbeteg-ellátási intézmények létrehozása. Bár az egészségügyi intézmények sorában a kórház felépítése és működtetése igényli a legnagyobb anyagi ráfordítást, számos külföldi és hazai példa, gyakorlat bizonyítja, hogy járható út a magánadományokra, egyéni befektetésekre, egyházi támogatásra alapozó kórház létrehozása. A magánkórházak, egyházi-közösségi kórházak működtetése terén Magyarország, Erdély is gazdag múltbeli gyakorlattal rendelkezik. Romániában az 1997-től érvényes 145. számú egészségbiztosítási törvény lehetővé teszi az állami fennhatóságú egészségügyi intézmények mellett a magánintézmények működtetését, beleértve a magánkórházat is.
Nem rendelkezem ugyan országos rálátással, de számos megvalósítás már működőképes, így például a marosvásárhelyi Nova Vita kórház, amelyet magántőke hozott létre. Példának okáért, az egészségügyi ellátásra a nemzeti össztermékből amúgy legtöbbet költő Amerikai Egyesült Államokban a magán-, egyházi, közösségi, filantrópikus kórházak aránya rendkívül magas, a tehetős intézmények és személyek adakozási cselekedete kiterjedt és meghatározó a mindenkori állami felelősségvállalás mellett.
Szűkebb és általam tapasztalt példa: Torontóban a leghangsúlyosabb karitatív tevékenységet a magyar származását nem tagadó Munk Péter végzi, aki nemcsak a kardiológiai klinika, különböző egészségügyi részlegek, emberbaráti alapítvány stb. névadója, hanem érdekességképpen a világhírű CNT (Canadian National Tower) működtetője is. Az egyes országok lakosainak boldogságszintjét elemző legutóbbi jelentések szerint Románia 71., Magyarország 91. a sorban közel másfél száz vizsgált ország közül. Összesen hat tényezőt vettek figyelembe, köztük az egészségügyi ellátást, valamint a polgárok közadakozási szintjét.
Személyes megállapítások
Erdélyben a saját (értsd: egyházi, közösségi, magyar) kórház(ak) létrehozása nemcsak létjogosult, hanem jó ideje időszerű kérdés, aminek a megvalósítása a közösségünkben, közösségeinkben rejlő együttgondolkodás, szolidaritás és adakozókedv próbaköve. Mindezt számos érv támasztja alá: mások eddigi megvalósításainak példája, a magyar betegeket ért hátrányos megkülönböztetések ellensúlyozása, egészségügyi végzettjeink (orvosok, egészségügyi asszisztensek, sapientiás közegészségügyi diplomások) itthon tartása, emberbarátibb ápolás biztosítása, jó szakmai színvonal fenntartása akár magyarországi kórházakkal való szorosabb és gyakorlatiasabb együttműködés által, a magyar nyelvű egészségügyi képzési formák támogatása stb.
A saját kórház(ak) létrehozása nem a magyar kormány támogatásának a kizárólagos függvénye, viszont a segítségnyújtás alapvető és nagymértékben értékelendő, biztonságot nyújtó és az elmélet gyakorlatba ültetését megsegítő lépés. Emellett fontos és nélkülözhetetlen az erdélyi és azon kívüli magyar tőke befektetése, az intézmények és magánemberek támogatási potenciáljának a bevonása és a hosszú távú stratégiai gondolkodás kialakítása.
A megvalósításban prioritás illeti meg a kezdeményező Királyhágómelléki Református Egyházkerületet, valamint a magyar nyelvű egészségügyi képzés ügyét, amelyet kiemelten, de nem kizárólagosan a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem biztosít. Az előrelépés, a minél optimálisabb megvalósítás és működtetés alapfeltétele az igények és az elképzelések pontos megfogalmazása, a helyi és a globális összhang és az ügynek alárendelt egyetértés megteremtése, a koordináció létrehozása és a helyes kommunikáció kialakítása. Természetesen a támogató(k) elvárásait is összhangba kell hozni, és adott szinten bizalmasan kezelni a felmerülő kérdéseket.
Elvi és konkrét javaslatok
Elsősorban kívülállóként – hiszen nem vagyok a kérdés belső ismerője, alapvető információkkal sem rendelkezem –, viszont erdélyi magyar értelmiségi és részben szakmai rálátásom alapján az alábbiakat fogalmazhatom meg. Szükségesnek tartom egy kórházügyet koordináló szerv létrehozását, elsősorban adminisztratív, másodsorban szakmai szempontból. Központja legyen Nagyváradon, a kezdeményező helyszínén, ami a magyarországi szakemberek bevonása által egyúttal földrajzi középpont is. Pontosítani, részletezni, kidolgozni kellene a helyi (regionális) igényeket, amennyiben ez nem történt meg, legalábbis a lehetséges szinten.
Például a MOGYE ügyében dilemmák (hogyan maradni?, esetleg menni?) és alternatívák fogalmazód(hat)nak meg (Sapientiához való kapcsolódás, székelyföldi városba való „menekülés”), ám azok mögött nem tűnik fel a konkrét tartalom, ráadásul rendkívüli a széthúzás a belső ügyekben is, márpedig az egységes álláspont hiánya megnehezíti az ügyszolgálatot és az együttműködést.
Nem szabad sem egyetlen kórházban gondolkodni, sem azon vitatkozni, hogy a magyar kormány lehetséges támogatását melyik kórház kapja meg. Amennyiben az erdélyi, a szülőföldjéről elszármazott és azon kívüli magyarság társadalmi tőkéjét, nemzeti ügyekben megnyilatkozó társas támogatását ki tudtuk volna használni, a jelentős magántőkével rendelkezők érzékenységét sikerült volna ez irányban kamatoztatni, már lehetne saját kórházunk, saját kórházaink. Bár történelmi és jelenbeli tapasztalataink a magyar összefogásról, fontos ügyek céljára megnyilatkozó adakozókedvről mondhatni vegyesek, közösségünk tagjait újabb és újabb próbák elé kell állítani, majd újabb és újabb következtetések által üzenni közösségi és akár egyéni szinten.
A fentiek alapján hitelesen megszervezett és felügyelt gyűjtést kezdeményezek a saját kórházügy előmozdítására jól átgondolt módszertan alapján. Külföldi mintára az adakozó intézmények és személyek nevei az adakozás mértéke szerint rákerülnek majd az adakozók listájára a majdani kórház(ak) halljának falán.
Amúgy általános kérdésnek tartom, hogy az adakozás nemességét többet kellene hangoztatni a közvélemény előtt. Én magam John Harvard példáját szoktam kiemelni, akinek a nevét viseli a világ leggazdagabb egyeteme. Ő maga semmilyen lényeges tudományos vagy művészeti tevékenységet nem folytatott, nem kötődik semmilyen alkotás igen rövid életéhez, mégis mindannyiunknak illik ismerni a nevét. Egy szerencsés helyzetben, amikor egyetemet akartak alapítani az Újvilágban, ő volt az, aki a földet és könyvtárát adta hozzá.
Kezdeményezem egy Adományozd a saját kórházunk számára az egyhavi fizetésed! akció lebonyolítását, amihez kiindulásképpen személy szerint máris felajánlom egyhavi egyetemi tanári fizetésem.
A szerző marosvásárhelyi egyetemi tanár
Ábrám Zoltán
Krónika (Kolozsvár)
2016. április 18.
Elkezdődött a Festum Varadinum
Április 17-én, vasárnap délelőtt a várad-újvárosi református templomban zajlott istentisztelettel elkezdődött az idei Festum Varadinum ünnepségsorozat. Zán Fábián Sándor kárpátaljai püspök prédikált.
Az isteni gondviselésnek köszönhetően keresztelővel kezdődött az idei Festum Varadinumot megnyitó istentisztelet a várad-újvárosi református templomban, és a gyermekáldás öröme, ennek fontossága végigkísérte a felszólalók gondolatmeneteit. Az egybegyűlteket Sándor Lajos tiszteletes köszöntötte, arra hívva fel a figyelmet: boldog az a város, melyet belaknak a szülőföldjükön maradó, sokasodó és egymás erősító polgárai.
Isten megtartó igéje a 86. zsoltár 4-től 7-ig terjedő versei alapján szólt. Szószéki beszédében Zán Fábián Sándor kárpátaljai püspök azt nyomatékosította: jó az Úr, mert megbocsájt nekünk, ezért magasztalnunk kell őt állandóan szóval, tettel, zenével és énekkel, áldásért és kegyelemért könyörögve, azt kérve tőle: örvendeztesse meg a szolgálói lelkét.
A bátorító szavak után Emődi András, a KREK levéltárosa mutatta be dr. Szabadi Istvánt, a debreceni Tiszántúli Református Egyházkerület levéltári igazgatóját, aki a Tiszántúli református lelkész-önéletrajzok 1942-1944 című könyvet ismertette röviden. Többek közt azt emelte ki: a Trianon előtt nevelkedett és tanult lelkészek zöme fontosnak tartotta, hogy a kötelező anyakönnyvezetés mellett az önéletrajzát is megírja, egységesnek tekintve a szétszabdalt csonka Magyarországot.
A rendezvénysorozat hivatalosan Csűry István királyhágómelléki püspök nyitotta meg, aki azt kívánta: Isten parancsait felszabadult lélekkel követve, meghallva és betartva boldogan és örömmel vegyenek részt a jelenlevők az eseményeken úgy, hogy nem csupán ők, hanem Isten is jól érezze magát.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro
2016. április 18.
Műemlékvédők tanácskoztak
Hétfőn a XXV. Festum Varadinum ünnepségsorozat keretében, a Műemlékvédelmi Világnap tiszteletére magyar műemlékvédők tanácskoztak a nagyváradi várban. A programfelelős a PBMET volt.
Bár pozitív előrelépések történtek az elmúlt időszakban a műemlékvédelem területén, azért sok még a tennivaló ezen a téren- hangzott el azon a konferencián, melyet az április 18-i Műemlékvédelmi Világnap tiszteletére szerveztek a nagyváradi várban a XXV. Festum Varadinum ünnepségsorozat keretében, s melyen mások mellett részt vett Dukrét Géza, a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság elnöke, Jakabffy László építészmérnök, Mihálka Nándor régész, a PBMET ifjúsági alelnöke, Huszár István alpolgármester és Péter I. Zoltán helytörténész is.
Többek közt elhangzott: örömre ad okot például, hogy felújították a váradi várat, és több vidéki középkori templomot, úgy tűnik, hogy a román állam is abba az irányba mozdult el, hogy az erdélyi középkori műemlékeket fel kell újítani, a PBMET pedig székhelyet kapott a várban, ahol körülbelül 600 kötetes könyvtárával az érdeklődők rendelkezésére áll, rossz hír viszont, hogy kilátástalan a legtöbb, műemléknek nyilvánított bérházak sorsa, és a váradi emlékhelyek zömének nincs gazdája.
Amúgy az ICOMOS (a Műemlékek és Történeti Együttesek Nemzetközi Tanácsa) 1983-ban határozta el, hogy meghirdeti a Műemlékek Világnapját- melyet először 1984. április 18-án tartottak meg-, hogy felhívja a figyelmet a műemlékvédelem fontosságára. Bihar megyében 225 műemléképület van (47 Nagyváradon) és több százra tehető az emlékművek száma.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro
2016. április 18.
Kispapok látogattak Nagyváradra
Minden évben Húsvét negyedik vasárnapja elénk állítja a Jó Pásztor ikonját, aki ismeri juhait, nevükön szólítja, táplálja és vezeti őket. Ezen a vasárnapon, immár több mint ötven éve, a hivatások világnapját ünnepeljük.
Minden alkalommal figyelmünk annak az imádságnak a fontosságára irányul, amelyben azt kérjük, hogy „az aratás ura küldjön munkásokat aratásába” (Lk 10,2). A Nagyváradi Római Katolikus Püspökség 2016. április 15-17. között hetedik alkalommal szervezte meg a Hivatások Hétvégéje címet viselő programot Nagyváradon. A találkozó az egyházmegye azon fiataljait célozza meg, akik a papi vagy a szerzetesi élet iránt érdeklődnek. A péntek este kezdődő program keretében a résztvevők hivatással kapcsolatos kérdéseire igyekezett válaszolni a gyulafehérvári szemináriumból érkező tizennyolc papnövendék. A Jó Pásztor Vasárnapját megelőző hétvégének idei újdonsága pontosan az volt, hogy a papnövendékek más-más egyházmegyékbe, ezek plébániáin tettek látogatást, egyrészt azzal a céllal, hogy betekintést nyerjenek a gyakorlati lelkipásztori életbe, másrászt pedig azzal a céllal, hogy jelenlétükkel tanúságot tegyenek hivatásukról, bátorítsák az életútjukat kereső fiatalokat arra, hogy számításba vegyék a megszentelt életforma vallalásának a lehetőségét is. Amint a nagyváradi főpásztor elmondotta lehet, hogy a kispapok jelenléte nem fog azonnal új hivatásokat eredményezni, de minden bizonnyal egyik-másik fiatal lelkében születnek majd kérdések, felkiáltójelként szolgál majd ez a rendhagyó jelenlét. A Nagyváradi Egyházmegyébe gyulafehérvári főegyházmegyés, illetve szatmári és temesvári egyházmegyés kispapok érkeztek – amint ők maguk mondották – az utazás fáradsága ellenére sok kiváncsiságot és örömet hozva magukkal.
A péntek esti találkozón Böcskei László megyéspüspök is részt vett, megosztotta a vendégekkel és érdeklődő fiatalokkal a hivatással kapcsolatos gondolatait, örömét fejezte ki az idei kezdeményezés iránt, hogy más egyázmegyés kispapok látogathatnak el Nagyváradra és más plébániákra az egyházmegyében. Blanka Módi vincés nővér vezette a találkozót, amelynek fő célja az ismerkedés, bemutatkozás, és a hivatástörténet rövid bemutatása volt. A szervezésben részt vettek továbbá Vakon Zsolt ifjúsági referens, Szabó Ervin spirituális, valamint Kovács F. Zsolt püspökségi irodaigazgató, aki kihangsúlyozta, hogy több fiatal is köszönheti hivatásának felismerését és kibontakoztatását az elmúlt évek folyamán megszervezett, hivatásápolást célzó „Hivatások hétvégéjének”.
A papnövendékek szombaton és vasárnap az egyházmegye különböző plébániáin kapcsolódtak be az egyházközség életébe: Margittán, Érmihályfalván, Tasnádszántón, Kárásztelken, a Nagyváradi Caritas Catolicanál, valamint a Vár-Lak Egyházmegyei Ifjúsági Központban. A plébániákon részt vettek hittanórákon, betegeket, időseket látogattak meg, a vasárnapi szentmisén pedig hivatástörénetüket osztották meg a hívekkel.
erdon.ro
2016. április 18.
A vár regéje Szent Lászlóról
Vasárnap délután a XXV. Festum Varadinum ünnepségsorozat keretében a római katolikus püspökség szervezésében Várad várának regéje Szent László királyról címmel nyílt állandó kiállítás a vártemplomban.
A vártemplom évszázados falai között megvalósított állandó kiállítás elfeledett vagy egyelőre kevésbé ismert adatokkal kívánja bővíteni a látogatók Szent Lászlóval kapcsolatos tudását. Gazdagon illusztrálva akarja megmutatni a szent király azon Váradhoz kötődő emlékeit, amelyekre talán vastagabb rétegben szállt a múlt pora, illetve amik az idők őrlőkövei közt alakot sem ölthettek. Ugyanakkor a püspökség színes pannók segítségével szeretné gazdagítani az érdeklődők ismereteit a szent sírhelyéről, ereklyéiről, váradi szobrairól, és egyéb emlékeiről.
Nyitóbeszédében Exc. Böcskei László megyés püspök azt emelte ki: katolikus vonatkozásban az egyházmegye fő temploma mindig a székesegyház, mely a hitben való meggyökereződésre, az ebből fakadó kibontakozásra és életre emlékeztet. A Nagyváradi Római Katolikus Püspökség bölcsője a várban található, azon a helyen, ahol Szent László monostort és székeskáptalant alapított, valamint székesegyházat építtetett. Az évszázadok folyamán a váradi katolikusoknak még három székesegyházuk volt: a Szent Brigitta-templom (melyet ma az ortodoxok használnak), a várad-újvárosi Szent László plébániatemplom és a jelenlegi barokk Bazilika. Utóbbi tehát szilárd alapokra épülve tud eleget tenni a rendeltetésének, vagyis figyelmeztet és utat mutat az Istennel való találkozás felé, a hitünk megújulásához és a kereszténységünkhöz való ragaszkodáshoz. Úgy fogalmazott: ennek az alapnak az adott helyen, vagyis a várban külön súlya van, és a katolikusoknak ragaszkodniuk kell ehhez, hiszen Isten tervének, valamint Szent László és pártfogói munkásságának köszönhetik hitük gyökereit, mely ide vezeti vissza, és ami élteti őket napjainkban is.
Hitünk gyökere
A főpásztor ugyanakkor arról is beszélt: hálás a székeskáptalannak, amiért a kérésének eleget téve néhány éve felvállalta, hogy minden hónap harmadik vasárnapján esti dicsérettel egybekötött szentmisét szervez a vártemplomban, és az espereségnek is, mert minden évben zarándoklatot hirdet ide. Megjegyezte: külön öröm számára, hogy a városvezetés gondoskodásának betudhatóak nemcsak a vártemplom külső és belső falai újultak meg, hanem a templom tere is fokozatosan átalakul úgy, hogy az oda betévedő hívő emberek, látogatók és turisták méltó módon legyenek bevezetve a hit világába. Természetesen a középpontba mindig Krisztus, az Isten szeretetének és irgalmának arca marad, hiszen a vele való kapcsolatnak köszönhetjük, hogy nem szakadunk el a gyökereinktől, és ragaszkodunk a gyökereinkhez, a hitünkhöz, mely tápláló erőforrás számunkra- nyomatékosította.
Csorba Sándor, az egyházmegye irattárosa azt mondta: főleg az motiválta őket az állandó tárlat összeállításában- melyhez sok segítséget kaptak más egyházmegyéktől-, hogy a Székesegyházba látogató egyre több turistával az idegenvezetők sokszor téves információkat közölnek. Igyekeztek az információkat tömöríteni, úgy fogalmazva, hogy a világiak, sőt, a más vallásúak is megértsék azt, hogy Szent László milyen fontos szerepet játszik a magyar kultúr- és egyháztörténetben. Sajnos a kutatómunkájukat nehezítette, hogy a források némely esetben ellentmondásosak, illetve ha nem tudták ütköztetni a véleményeket, akkor kénytelenek voltak a létező egyetlen álláspontot elfogadni.
Utolsóként Huszár István RMDSZ-es alpolgármester szólat fel, aki azon meggyőződésének adott hangot, hogy az értékeket ápolni kell, és őrizni az utókornak.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro
2016. április 18.
Leállt végre a CET: mi jön?
Nem füstöl már, de a mérgező porát, hamuját még mindig hordja a szél mindenfelé Nagyváradon: pénteken leállították a széntüzelésű hőerőművet (CET) és áttértek az újra, a gázüzeműre.
Hosszú éveket csúsztak vele: pénteken 11 órakor leállították az épp idén ötven éves nagyváradi hőerőművet. Az utóbbi években már elviselhetetlen szennyezést produkált, amely főleg télen volt látható, amikor még a havat is befeketítette a városban és környékén a szűrés nélkül kiáramló sok égéstermék, sőt, az utóbbi hónapokban már annyira nem fektette a javításokba sem, hogy a nagyobbik kéményen kívül magából az épületből is dőlt a füst. Ilie Bolojan polgármestert már 2012-ben is felhívtuk a szennyezés kapcsán, és már akkor biztosra ígérte, hogy a következő évben megszűnik a baj, mert üzembe áll az új, gázüzemű erőmű. Ez tehát 2012 helyett most pénteken történt meg végül, sok halogatás után. Reggel 7-kor kezdték leállítani és 11-re végeztek vele. A város meleg vizét a közelben felépített új, földgázzal üzemelő központ biztosítja.
Ami várható
Felhívtuk tegnap Stanel Neculát, az erőmű igazgatóját, és arra kértük, hogy számos lényeges kérdésben tisztázza a helyzetet. Kérdéseinkre elmondta: idén áprilisban valóban épp 50. évét töltötte be a CET, amely a hetvenes évek technológiai szintjén volt, és például évente 880 ezer tonna széndioxidot bocsátott ki. Az új erőmű ezzel szemben 320 ezer tonnát fog. Azt is tőle tudjuk, hogy komoly leépítésekkel jár a korszerűsítés. „Az új erőmű bekapcsolása után már jóval kevesebb emberek tudjuk működtetni a rendszert. Ezért nagymérvű elbocsátások jönnek. Bukarestben már rendezzük is az engedélyeket a tömeget leépítéshez” – mondta. A CET 540 alkalmazottjából 290-től fognak megválni.
Arról is érdeklődtünk, mi lesz a régi épülettel és a város rideg jelképének számító két kéménnyel. Hiszen például a másik, már rég kikapcsolt CET-et végül lebontják, és a közművesített területét eladják. Stanel Necula elmondta: „A másik CET esetében a tulaj a bukaresti szakhatóság volt. A most lekapcsolt tulajdonosa viszont a váradi önkormányzat, nem pedig mi, a vállalat. Most legalább egy év kivárás következik. A következő telet is kivárják, annak során az új erőmű fog fűtést is adni, együtt a régivel. Ugyanis az eddigi CET csak részben volt széntüzelésű. Hat turbinából három szenes, másik három földgázzal üzemeltethető. Ez utóbbiakat megtartjuk, sőt, télen ezek is vagy működni fognak, vagy tartaléknak lesznek ott, meghibásodás esetére. Egy év után majd valamikor hozhat döntést az önkormányzat, hogy mi legyen a régi épülettel és a kéményekkel. Én azt hiszem, valamikor később majd lebontás lesz, és ezt a közművesített területet is értékesítik”. Az igazgató hozzátette: „az viszont 99%, hogy azokból a kéményekből már sosem fog felszállni füst”. Szeghalmi Örs
erdon.ro
2016. április 18.
Régi mesterségek bemutatója
Már kora reggel sok gyerek látogatott el hétfőn a Kanonok Sorra, ahol immár tizennyolcadik alkalommal szervezték meg az Apáról Fiúra elnevezésű találkozót, a Varadinum rendezvénysorozaton belül.
Amint Jakabffy Emma, a rendezvényt szervező Pro Familiae alapítvány vezetője elmondta, tizenkét népi mester érkezett nemcsak Bihar megyéből, hanem Zeréndről és Békéscsabáról is, s újdonságként a Szalárdi János iskola több tanulóját is várták Szalárdról, egyikük hegedűn játszik, másikuk népdalokat énekel. Premier, hogy vidéki iskolások is ellátogatnak a programra, mondta az egyesület vezetője. „Fontos, hogy a gyerekek megismerkedjenek a kihalófélben lévő mesterségekkel, hiszen hagyományainkon keresztül tudjuk megőrizni magyarságtudatunkat is” – mondta Jakabffy Emma.
Szalmapillangók
Fekete Mária a nagyszalontai Sinka István Kézműves Egyesületet képviselte és szalmajátékok készítésére tanította a gyerekeket. Akkor tudjuk uralni a szalmát, ha beáztatjuk, utána szebbnél szebb dolgokat készíthetünk, tudtuk meg. Ezúttal a gyerekek pillangókat készítettek, melyekhez hasonlókkal játszottak dédszüleink is, de egyéb dísztárgyak is megtekinthetők voltak, például a kalászosok, melyek az életet jelképezték annak idején. „A gabona életet jelentett, az emberek azt mondták, kérek egy véka életet.” – mondta Fekete Mária.
Több mester a Békéscsabai Kézműves Szakiskolából érkezett – Lakatos István a kötélverő szerkezet mintájára készült kis alkalmatossággal karkötőket készített, Éber Tamás a papírforgó rejtélyeit osztotta meg, Lakatos Istvánné kézi szövésre tanította a gyerekeket, s volt fazekasmester is, aki korongozni tanította az érdeklődő gyerekeket.
A nagyváradi Szabó Enikő a gyerekkorunkból ismert pirograváló készüléket mutatta ba, a gyerekek sajátmaguk égethettek fába különféle mintákat, ugyanott ólomüveg-tárgyak, porcelánmozaikok is megtekinthetők voltak.
Az olaszi egyházkerület nőszövetségének tagjai csigatészta készítésére tanították a gyerekeket. Volt tombola is, melyen a nagyváradi fazekaskörön készült kerámiatárgyakat lehetett megnyerni. Mint megtudtuk, a fazekaskörön a gyerekek utóbb ki is égethetik a tegnapi foglalkzáson készült agyagtárgyakat.
Neumann Andrea

erdon.ro
2016. április 18.
Tasnádi kisiskolások és vidám versmondók a Borókagyökér-birodalomban
Adott pillanatban mintegy 170-nél is több, kisebb-nagyobb gyerkőc lepte el szombaton a Szejke-tanyát, a Borókagyökér Egyesület által épített Lépés-házról pedig - még a szervezőket is meglepve - kiderült: bizony ekkora tömeget is képes befogadni.
A megszokottnál is nagyobb gyermekzsivaly annak volt betudható, hogy a Tasnádi Általános Iskola a Borókagyökér Egyesülettel kezdte meg az Iskola másként elnevezésű oktatási programot, míg a Vidám Versek Versmondó Versenye országos döntőjének résztvevői szintén a Szejke-tanyán vezették le a megmérettetés feszültségét.
A Borókagyökér Egyesület otthonában pedig szép számmal válogathattak a gyerekek a szórakozási lehetőségek között.
Valósággal sorban álltak, hogy hozzáférhessenek a mókuskerékhez és a gólyalábakhoz, de nagyon élvezték a mocsárjárást és a kincskeresést is, mesélte Lőrincz-Szejke Judit. „Mindez ismételten igazolja, bizony érdemes elővenni, feléleszteni a régi idők játékait", lelkesedett az egyesület vezetője.
Nem csak játékból állt azonban a nap, hisz a Borókagyökér Egyesület cégére, szívügye a kézművesség népszerűsítése, megismertetése. A gyerekek kürtös kalácsot és életfát készítettek, megismerve utóbbinak a magyar kultúrában betöltött jelentőségét.
Sipos Zsófia tanárnő vezetésével a tasnádi kisdiákok számukra hosszúnak tűnő utat.
Kocsis Zoltán
A népszerű nagyváradi helytörténész, újságíró, Péter I. Zoltán szerzői estjét rendezik meg április 21-én, csütörtökön 19 órától a nagyváradi Illyés Gyula Könyvesboltban (Teleki utca).
Bemutatják a szerző legújabb, a 25. Festum Varadinum alkalmából megjelent kötetét (Régi képeslapok, régi történetek – Várad-Olaszi), szó esik a mű Újvárost bemutató folytatásáról, illetve arról a nemrég befejezett munkájáról, mely talán eddigi legfontosabb írói vállalkozása. Továbbá áttekintést kaphatnak az érdeklődők Péter I. Zoltán két és fél évtizedes irodalmi és helytörténeti munkásságáról. A régi fotóanyag vetítésével egybekötött rendezvény házigazdája Szűcs László. Minden érdeklődőt szeretettel várnak.
szatmar.ro
2016. április 18.
Semjén Zsolt Feldobolyban
Segítséget ígért a templomfelújításhoz
Semjén Zsolt, Magyarország miniszterelnök-helyettese és Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke vasárnap Feldobolyba látogatott, ahol megtekintették a református templomot, és további, Nagyborosnyó községet érintő fejlesztési tervekről egyeztettek Kanyó Antal polgármesterjelölttel.
Albert János feldobolyi lelkész tájékoztatta a meghívottakat arról, hogy a templom omlásveszély miatt használhatatlan, anyaországi segítségre is számítanak a felújításhoz, előrelépés, hogy a pályázatokhoz elkészült már a szükséges dokumentáció. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes kiemelte, „a magyar kormány ott tud segíteni, ahol van elképzelés, ahol van terv, és van akarat. Bízom benne, hogy június 5-én a magyar érdeket tartják szem előtt a községbéliek, és a mi támogatásunkkal is elindulhat a fejlődés útján Nagyborosnyó.”
„Az elmúlt időszakban bebizonyítottuk, hogy ahol az RMDSZ tisztségviselői vezetik a közösséget, ott fejlődik a község is. Nagyborosnyón személyesen fogok kiállni az RMDSZ jelöltje mellett, mert meggyőződésem, hogy a község többet érdemel” – jegyezte meg Tamás Sándor tanácselnök.
– A miniszterelnök-helyettes és a tanácselnök támogatása rendkívül fontos községünk számára, élni fogunk minden lehetőséggel, ami előre viheti közösségünket – jelentette ki Kanyó Antal polgármesterjelölt.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2016. április 18.
Zöld-napok hetedszer
Sikeres volt a Zöld Nap Egyesület tavaszi rendezvénye
Térségünk legaktívabb, a kézdivásárhelyi Molnár Józsiás park részleges felújítását célzó tavalyi projektjükkel Az év civil szervezete-díjat elnyerő Zöld Nap Egyesület a hétvégén hetedik alkalommal szervezte meg a Tavaszi Zöld Napokat. A sporttevékenységekkel, vetélkedőkkel, könyvbemutatóval, színvonalas előadásokkal, de játékkal és gitáresttel is csábító rendezvénysorozat programjain több százan vettek részt.
A kézdivásárhelyi civilszervezet a már több éve kialakult hagyomány szerint a Föld napjához közeli időpontban egy hétvégét a testmozgásnak, különböző „zöld” tevékenységeknek szentel. A Tavaszi Zöld Napokat idén április 15–17. között a helyi önkormányzat sportirodájával közösen szervezték meg, nagyrészt a kézdivásárhelyi Sportcsarnok környékén.
Pénteken a már bejáratott sporttevékenységekre jelentkezhettek az érdeklődők, mintegy negyvenen regisztráltak a Sportcsarnok előterében megszervezett amatőr asztalitenisz-bajnokságra. Délután az ügyességi kerékpárverseny volt a fő attrakció, ahová több mint nyolcvan óvodás, elemis és középiskolás diák jelentkezett, emellett több mint száz szülő és nagyszülő jött el szurkolni a Sportcsarnok parkolójába. A látványos „lassúsági” verseny lényege, hogy a kerékpáros versenyző minél tovább a kerékpárján maradjon, de közben minden trükköt bevetve a lehető leglassabban araszoljon a cél fele.
A „zöldnapos” tavaszváró rendezvény első napja a 2014-ben megjelent, Háromszék Természetkalendáriuma bemutatójával zárult a Vigadó Galériában, ahol az érdeklődők nemcsak a kötet kapcsán tájékozódhattak, hanem a könyvben szereplő természetfotókból készült kiállítást is megcsodálhatták.
Szombat délelőtt a Zöld Nap Egyesület önkéntesei a kézdiszentléleki önkormányzat által kialakított park ünnepélyes átadásán vettek részt, ahol játékos–mozgásos vetélkedőt, csapatjátékokat szerveztek a helyi gyerekek számára. A nap ezúttal is a Vigadó Galériában zárult, ahol az egyesület spanyolországi EVS-önkéntese, Enrique De Paz Miguel és a lemhényi Csoma Attila gitáros-műsoros estjére került sor.
A Tavaszi Zöld Napok vasárnap a sportmotel társalgójában megszervezett előadássorozattal zárultak. Sebestyén Tihamér doktorandusz a székelyföldi erdőkben bőven található fahulladék energetikai hasznosítása kapcsán adott elő, különösen érdekes volt a két geológus, Kisgyörgy Zoltán és Bartha Zsolt előadása a székelyföldi borvízforrások védelméről, illetve háromszéki földtani „ínyencségekről”. Silvia Blanco Gonzalez, az egyesület másik spanyol önkéntese személyes élményeiből kiindulva az óceánok műanyaggal való szennyezéséről beszélt, emellett téma volt a természetes bőrvédelem és az önkéntesség is.
Kertész Tibor
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2016. április 18.
Megvédem Romániát
Fogalmam sincs, Románia hogyan fogja megvédeni magát az Amerikai Egyesült Államok vádjaival szemben. Én egyelőre arra vetemedem, hogy Amerika helytelen vádjait a magam nevében visszautasítsam. Mármint azokat, amelyek a cigányok elnyomására, illetve az ellen irányulnak. Mérsékelt tisztelettel vetem a vád ellenében azt az empirikus, tapasztalati meggyőződésemet, hogy a cigányságot lehet becézni romáknak, de ettől még semmi szín alatt nem veszik fel a pénzkereső munkát, itt sem. Igyekszem azt is hozzátenni, hogy vannak bizony milliomos cigányok, építettek palotákat a Kalota, Bánffyhunyad, Korond vidékein és másutt is. Elenyésző azonban a számuk.
Amerika aggasztónak tartja a börtönökben uralkodó állapotokat is. Egy kormányra való politikus ül ott lopás, sikkasztás miatt – ők panaszkodnak-e vajon? No, kérem a képviselőiket, néznének körül a székelyföldi cigányság világában, nem is beszélve a fővárosi, bukaresti cigánynegyedekről, a belvárosokban hömpölygőkről. A mostani román kormány sem tehet többet, mint amennyit az „emberiesség”, a humánum megenged: képtelenség iskolákba, óvodákba kényszeríteni a cigányságot, annak ellenére, hogy ott fűtést, ápolást, rendszeres étkezést, nevelést lelnének. Nem s nem. Jogaikkal élve lopnak istentelenül mindent, ami mozdítható. Ami nem, azt kidöntik. Románia kormánya abban elmarasztalható, amennyiben mindezt engedi, sőt pénzeli.
Sepsiszentgyörgyön a város most épít nyilvános, ingyenes fürdőt a cigánytelepen (Őrkő). Kötelezni viszont nem lehet a fürdést! Ám lehetne kötelezni az iskolát – azzal a kilátással, ha nem jár oda, megvonják az „ösztöndíjat” a tekergők családjától.
Monumentális marhaság, hogy a megkülönböztetés – lásd: a cigányság elnyomása – kihat az oktatásra (ahová nem járnak!), a lakhatásra (munkakerülésből nem lehet építkezni), egészségügyre, a munkához való jog gyakorlására. Nem hajlandó dolgozni sem… Az érettségi, egyetemi, orvosi diplomához és munkához illik elvégezni néhány osztályt, még az Egyesült Államokban is. Igaz, minálunk a diplomák hamisítása miatt is ülnek a kegyetlen börtönökben, ha jól tudom. De – nem elegen.
Czegő Zoltán
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2016. április 18.
Megkésett méltatás
Nem érzem eléggé feljogosítottnak magam, hogy Gazda Józsefről írjak 80. születésnapja kapcsán. Elmúlt, április elején volt, s bizony hiába vártam, hogy legalább az évfordulós rovatban valamelyik napilapunkban bár az egy-két mondatos köszöntések között az ő neve is felbukkanjon. Még szerencse, hogy a Csoma-ünnepség egyik szónoka ezt is megemlítette, de azon túl semmi.
Sok évvel ezelőtt tanárként ismertem meg, híres magyartanárként. Igaz, akkor Kovásznán nem is lehetett más, csak elismert pedagógus, olyan szellemi műhely tagjaként, ahol az alaphangot vele együtt adta meg Fábián Ernő, Tompa Csaba, valamivel később Farkas Árpád, Zágoni Attila és mindazok, akik akkortájt a még nagyon fiatal orbaiszéki tanintézetnek kivívták az országos elismerést. A korábban Nagyenyeden is bemutatkozott magyartanár hazajött Háromszékre, de már ismerték a nevét, akik az akkori magyar közéleti és irodalmi, művészeti lapokat forgatták.
Jelen volt a Megyei Tükör indulásánál, Dali Sándor főszerkesztő segítségül hívta nagyon fiatal csapata erősítésére, s már az első lapszámban jelentkezett egy Kovásznáról szóló hangulatos írással. Neve szorosan egybefonódott az egyre izmosodó háromszéki szellemi, művelődési élettel, s ma csak csodálattal idézhetjük mindazokat a területeket, ahol ő nem csupán megfordult, de maradandót is hagyott. Időnkénti közszereplése során felsorakoztatott elfoglaltságainak láttán az ember önkéntelenül is megemeli előtte kalapját: tanár, utazó, művészettörténész, műkritikus, politikai elemző, szépíró, színházkritikus, színházi rendező, tudományos kutató, nagy kihatású rendezvények szervezője, szociológus, szociográfus, könyvszerkesztő, újságíró, művészetpártoló…
Ki tudja, mit nem mondtam még el? Megjelent köteteinek felsorolása nem e rövid méltató cikkbe illik, de az biztos, ezek nélkül jóval szegényebbek lennénk. Azt viszont megemlítem, hogy ő volt az első, aki Tamási Áron színműveit diákjaival rendre színre vitte, időnként merész irodalmi összeállításokkal lepte meg híveit és munkáját gyanakvással figyelő ellenlábasait, elemzéseivel nagyban hozzájárult a színházi és képzőművészeti élet megújhodásához. Úgy hiszem, az ő pályája még most is felfelé ível, s ehhez kívánunk neki további erőt!
Péter Sándor
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2016. április 18.
Visszatérhet hivatalába Sepsiszentgyörgy polgármestere
Hétfőtől visszaült Sepsiszentgyörgy polgármesteri székébe Antal Árpád. Az ellene zajló bűnvádi eljárást vezető ügyész visszavonta a politikust tisztsége gyakorlásától eltiltó rendelkezését. A hatvan napos bírósági felügyelet azonban érvényben marad – tudtuk meg hétfőn Antal Árpád ügyvédjétől.
Sabin Calinic a Maszolnak elmondta, hogy a polgármester hamarosan sajtótájékoztatón számol be a döntés hátteréről és következményeiről. Antal Árpád korábban portálunknak elmondta, ha ismét gyakorolhatja hivatalát, akkor újabb mandátumot pályáz meg az idei helyhatósági választásokon.
Antal Árpád bírósági felügyeletének – és hivatala gyakorlása eltiltásának – újabb hatvan napos meghosszabbításáról pénteken döntött a korrupcióellenes ügyészség (DNA) ügyésze. Akkor a polgármester kérvényezte, hogy a tisztség gyakorlásától való eltiltást más kényszerintézkedéssel helyettesítsék. A Maszolnak elmondta, az ügyész válaszának függvényében fellebbeznek vagy sem a Bukaresti Törvényszéken a kényszerintézkedés ellen.
Sabin Calinic ügyvéd a Maszolnak elmondta, tekintettel a kedvező fejleményekre, nem fordulnak a Bukaresti Törvényszékhez. „A bírósági felügyelettel járó egyes korlátozások nem annyira zavaróak, a lényeg, hogy Antal Árpád gyakorolni tudja a tisztségét" – magyarázta.
A polgármestert azzal gyanúsítják, hogy az eredeti rendeltetéstől eltérő célra használt fel az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Banktól (EBRD) felvett hitelt, amelyet közpénzből kell visszafizetni. Az EBRD ugyanakkor az MTI megkeresésére azt közölte, hogy a rendelkezésére álló információk alapján "nincs oka azt hinni, hogy az EBRD által (Sepsiszentgyörgynek) nyújtott hitelt nem rendeltetésszerűen használták fel". Erre a DNA azzal reagált, hogy szerintük Antal Árpád, nem a városnak hitelt nyújtó EBRD-t, hanem a hitelt garantáló román államot károsította meg.
maszol.hu
2016. április 18.
Szolnoki orvosok végeznek szűrővizsgálatokat Csíkszentimrén
Öt szakorvosból és tíz szakápolóból álló szolnoki csoport a hét folyamán felméri a csíkszentimrei lakosság egészségállapotát. Szerdától előzetes programállás szerint a más településekről érkezőket is fogadják a szakemberek.
Immár ötödik alkalommal érkezett Jász-Nagykun-Szolnok megyei orvosok egy csoportja Székelyföldre. Idén tizenöt szakember egy hét alatt a csíkszentimreiek egészségi állapotát méri fel. A testvérmegyei küldöttség orvosai péntekig naponta 9 és 18 óra között fogadják az őket felkereső helyieket. Mint kiderült, elsősorban egészségnevelő hatása miatt fontos a településenként zajló szűrővizsgálat.
Fontos, hogy ne csak a betegek keressék fel a szakembercsoportot, hanem minél több helybéli, hogy még időben kiderülhessenek az esetleges egészségi problémák – hívta fel a figyelmet Fülöp Kinga. Csíkszentimre alpolgármestere érdeklődésünkre azt is elmondta, hogy helyi napköziotthonban bőrgyógyász, neurológus, gyógytornász és fogorvos fogadja a hozzá irányítottakat. A kultúrotthonban szív és érrendszeri, EKG-s kardiológiai vizsgálatokat végeznek, ott fogadja továbbá a helyi fiatalokat a gyermekgyógyász, illetve keddtől a szemészeti rendelés is ott zajlik. Továbbá megjegyezte, szerdától kezdve előzetes egyeztetés szerint a más településekről érkezőket is fogadják a szakemberek. Az érdekeltek az önkormányzat munkatársainál a 0266-347 098-as telefonszámon egyeztethetnek időpontot. A szűrővizsgálatra érkezőknek egy általános laboratóriumi vizsgálatot követően megmérik a testsúlyát, a vérnyomását, az alapján pedig a szükségesnek látott szakorvoshoz irányítják.
A vasárnap érkezett küldöttség hivatalos fogadására hétfőn egy szentimrei panzióban gyűltek össze az érintettek. Kencse Előd, a település polgármestere köszöntő beszédében kifejtette, meglátása szerint a szűrővizsgálat hozzájárulhat ahhoz, hogy idejében kezeljenek egy-egy problémát, de akár a megelőzésben is segíthet a helyieknek. Kiemelte, a helyi iskolásokat szervezett csoportokban viszik el a gyermekgyógyászhoz, ezzel is elősegítve, hogy minél korábban kiderüljenek az esetleges gondok.
Lőrincz Ambrus kardiológus főorvos és Lehoczky Ildikó főasszisztens a szolnoki szakembercsoport nevében köszöntötte a helyieket, kiemelve, hogy elsősorban iránymutatással tudnak segíteni. Köszöntőjük végén pedig átadtak egy vérnyomásmérő- és egy EKG-készülőket a helyi családorvosnak, amelyek mellett kötszert és fertőtlenítő szereket, valamint a helyi gyermekeknek vitaminokat és müzliszeleteket is hoztak.
Az átadást követően Tar Gyöngyi, a Hargita Megyei Közegészségügyi Igazgatóság vezetője rámutatott, a szűrés akkor kap értelmet, ha van folytatása is, és az észlelt gondok esetén az érintettek orvoshoz fordulnak, kezelésen vesznek részt. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy ezek az alkalmak jó lehetőségek arra, hogy rejtett problémákra is fény derüljön, mivel a lakók a magyarországi orvosokhoz nagyobb bizalommal fordulnak, többen keresik fel őket. Kristó Ibolya, a helyi háziorvos beszámolt arról, hogy mintegy kétezer helyi páciensük van, ebből 470 nyugdíjas, 170 általános iskolás, 78 egy és hét év közötti gyermek, a fennmaradó rész pedig az aktív lakosság. Reménye szerint a szűrővizsgálatokon azok is részt vesznek, akik nem keresik fel rendszeresen a rendelőjüket.
Kömény Kamilla
Székelyhon.ro
2016. április 18.
Amit már nem láthatunk: évszázados leleteket tüntettek el
Teljesen tönkretették a szászkézdi középkori temetőt és a mellette lévő körtemplom ossariumát – számolt be nemrég Facebook-lapján (Cetăţi, castele şi fortificaţii din România) a történelmi helyeket kutató és felleltározó Radu Oltean.
Az UNESCO által tíz évvel ezelőtt mindenestől a világörökség kincsei közé sorolt egykori szász településnek valamikor hat katolikus temploma volt, mára már csak a falu közepén lévő, a segesvári óratoronyra meglepően emlékeztető templom és torony maradt meg, bizonyítván, hogy a település méltán versenyzett az elsőbbségért Segesvárral a 14. században, amikor utóbbi a szászok központja volt.
Radu Oltean elmondja, hogy ezelőtt tizenhat évvel egy művészettörténész (Ina Postăvaru) hívta fel a figyelmét a település egy érdekességére, egy körkápolnára és a körülötte elhelyezkedő temetőre. Az ilyen kápolnák általában a 13. és 14. században épültek Erdélyben, kevés maradt fenn közülük, ezért is rendkívül értékesek. A művészettörténész értekezést is írt a felfedezett leletekről, később, három évvel ezelőtt Oltean is ellátogatott a faluba. Engedélyt kért a helyi lakosoktól, hogy megnézhesse, és lefényképezhesse a körkápolna romjait, s az alóla felbukkanó ossariumot (csontházat). Az egyik lakos csűrje mögött egy középkori ossarium maradványait látta és fényképezte, a gazda kertjében pedig a pityóka és uborkaágyások között emberi csontmaradványok, ujjpercek, fogak hányódtak, egy középkori temető maradványai. Ennek a történelmi leletnek a „tulajdonosa” (tulajdonképpen csak a teleknek tulajdonosa, hiszen a leletek állami tulajdont képeznek a vonatkozó jogszabály szerint), aki egyébként a helyi tanács egyik képviselője is egyben, lerombolta a körtemplom maradványait. Egyszerűen eltüntette a föld színéről az építmény megmaradt részét, mint ahogyan eltüntette a település hét évszázaddal ezelőtti többtucat lakójának maradványait is.
A Maros megyei önkormányzat vizsgálatot rendelt el az ügyben. Az intézmény szóvivője, Anca Mătieş az eset nyilvánosságra kerülése után azt nyilatkozta, hogy a jelzett környéken csontmaradványokat találtak, amelyekről egyelőre nem tudták kideríteni, hogy emberi vagy állati eredetűek, de valószínűsíthető, hogy a középkori temetőből kerültek ki. A megyei tanács, a megyei múzeum régészeti szakosztálya, a helyi polgármesteri hivatal és rendőrség a helyszínen vizsgálódott. Ezután fognak dönteni a megsemmisített temető és kápolna ügyében. Tény, hogy a jogszabályok szerint a történelmi műemlékeknek a művelődési minisztérium engedélye nélküli felszámolása, megsemmisítése, megrongálása, részleges vagy teljes megsemmisítése, meggyalázása bűncselekménynek számít, és eszerint is büntetik.
Soós Zoltán, a Maros megyei múzeum igazgatója lapunk érdeklődésére elmondta, hogy rendőrségi feljelentés után ment ki a már említett bizottság a helyszínre. „Valóban mindent megsemmisített az úriember, lebontotta és nyomaiban is eltüntette az ossariumot, ami szerepel az országos műemlék-listán, és eltüntette a temetőt is, szóval mindent, mi már semmit nem találtunk a helyszínen” – írta le a kiszállásukkor tapasztalt megrendítő helyzetet az igazgató.
Bakó Zoltán
Székelyhon.ro
2016. április 18.
Díszpolgári címet kapott Békésen Mezei János
Mezei János, Gyergyószentmiklós polgármestere megkapta Békés Város Díszpolgára címét Gyergyószentmiklós és Békés közötti testvértelepülési kapcsolat elmélyítésében végzett kiemelkedő munkásságáért.
Békés helység várossá nyilvánításának 43. évfordulója alkalmából elismerték a település kiválóságait, ugyanakkor a testvértelepülések képviselőit, köztük Mezei János, Gyergyószentmiklós polgármesterét.
„Igazi székely magyar házigazdaként, őszinte szívélyességgel fogadott mindahányszor Gyergyószentmiklóson jártunk. Újabb és újabb ötleteket sorolt, hogy a közösségek közötti kapcsolatokat hogyan tudjuk szorosabbra fonni. Biztos alapokon álló hosszú távú együttműködéseket tekintette legfőbb célnak, így nyílt meg a Delta akadémia a székelyföldi fiatalok számára is” – hangzott el többek között a méltatásban.
„A válságos időszakban békési barátok jöttek el hozzánk, anyagi támogatást nyújtottak, hogy át tudjuk vészelni a nehéz időszakot. Összeszorult szívvel vártam a bíróság döntését, hogy eljöhessek átvenni a megtisztelő címet, hogy az önök szemébe nézhessek” – mondta többek között Mezei János, utalva arra, hogy a hatósági felügyelet hatálya alatt a bíróság jóváhagyása kellett a határ átlépéséhez.
„Meggyőződésem és hitem, hogy nem a materiális világ fogja kielégíteni az életünket, hanem a lelki kötődés, ami köztünk megvalósul. Hiába építünk épületeket, mert azokat az idő foga kikezdi, de az az emberi kötődés, ami bennünk köttetik, lehetőséget biztosít arra, hogy ezt mindannyiszor újraépítsük. Köszönöm a megtisztelő kitüntetést, sokat jelent számomra, erőt ad a továbblépésre, a küzdelemre” – mondta Mezei János a díj átvételekor.
Baricz Tamás Imola
Székelyhon.ro
2016. április 19.
Hallgatólagosan elfogadták a román jelképek megsértését tiltó törvényt
Hallgatólagosan elfogadta a bukaresti szenátus azt a törvénytervezetet, amely egytől három évig terjedő szabadságvesztéssel sújtaná a román nemzeti és hatósági jelképek nyilvános megsértését – számol be a kronika.ro.
A News.ro hírügynökség keddi tájékoztatása szerint a Szociáldemokrata Párt (PSD) és az Országos Szövetség Románia Haladásáért (UNPR) 36 képviselője által tavaly előterjesztett javaslatot március 16-án megvitatta a felsőház, ám nem bocsátották szavazásra. Mivel a jogszabálytervezet elfogadásának határideje április 12-én lejárt, ám nem szavaztak róla, a szenátus hallgatólagosan elfogadta a dokumentumot. A döntéshozó kamara viszont a képviselőház.
A törvénytervezet a büntető törvénykönyv ama cikkelyének visszaállítását kezdeményezi, amely a nemzeti jelképek nyilvános megsértését büntetné egytől három évig terjedő börtönbüntetéssel. A módosító javaslat nemcsak a Románia címerével, zászlajával, himnuszával szemben tanúsított megvetést büntetné, hanem azokat is fél évtől két évig terjedő börtönnel sújtaná, akik a hatósági jelvényekkel szemben tiszteletlenül viselkednek.
A törvényalkotók szerint ezeknek a bűncselekményeknek a Btk.-ba történő visszaemelése a román állam joghatóságát hivatott védeni. Tételesen felsorolják ugyanakkor, hogy az alkotmány alapján a román államot a nemzeti lobogó, Románia nemzeti ünnepe, az ország címere és pecsétje képviseli európai és nemzetközi szinten.
A PSD és UNPR törvényhozói szerint az követ el ilyen bűncselekményt, aki szóban, nyilvános beszédek és szlogenek, sértő, támadó tartalmú írások, rajzok formájában, obszcén gesztusok, „becsmérlő arckifejezések" révén, vagy rongálás útján szidalmazza az állami szimbólumokat. Továbbá a Btk.-t módosító indítvány értelmében az is a nemzeti jelképek iránti tiszteletlenségnek számít, ha nem tűzik ki Románia zászlaját olyankor, amikor ezt a törvény előírja.
Mint arról beszámoltunk, ugyancsak börtönbüntetéssel sújtaná a román nemzet vagy állam nyilvános gyalázását az a törvénytervezet is, amelyet több mint hatvan, többségében szociáldemokrata honatya terjesztett márciusban a szenátus elé. Ez a kezdeményezés a törvényhozás „csődjének" igazolásaképpen említi, hogy egyes „más etnikumú" állampolgárok (nyilvánvalóan a magyarokra gondolnak – szerk. megj.) gyásznapnak tekintik Románia nemzeti ünnepét, szakadárokat dicsőítenek, az ország „szívéből" pedig elüldözik a még ott élő románokat – írja a kronika.ro.
Erdély.ma
2016. április 19.
Antal Árpád újra dolgozhat, és indul a választáson (Feloldották a tilalmat)
Ilyen még nem volt Sepsiszentgyörgyön: okafogyottá vált egy rendkívüli tanácsülés, nem kellett szavazni az egyetlen napirendi pontról, mert visszavonták. Véletlenül alakult így, de Antal Árpád polgármester tegnap délben a sajtósok sora előtt vonult be a városháza tanácstermébe, hogy újra átvegye hivatalát, miután a korrupcióellenes ügyészség arról értesítette, hogy feloldotta a munkavégzésre vonatkozó tilalmat.
Az ülést azért hívták össze, hogy Sztakics Éva alpolgármester ideiglenes városvezetői megbízását meghosszabbítsák, erre azonban nem került sor, csak néhány köszönő- és üdvözlőbeszéd hangzott el. A valóban rendkívüli ülést követő sajtótájékoztatón Antal Árpád köszönetet mondott munkatársainak, a városlakóknak, és bejelentette, hogy újra megpályázza a polgármesteri tisztséget. Azt is elmondta: továbbra is bírósági felügyelet alatt áll, az élet tehát nem lesz könnyebb a következő időszakban, hanem másképp lesz nehéz.
Mindenki mosolygott, amikor az RMDSZ-frakcióvezető, Miklós Zoltán bejelentette, hogy a napirenden szereplő határozattervezetet visszavonják, a sepsiszentgyörgyiek imái meghallgatásra találtak, újra van választott polgármester.
Sokkal jobb volt most bejönni, mint hatvan nappal ezelőtt elmenni – válaszolt Antal Árpád, aki elsősorban a munkatársainak mondott köszönetet, mert „ebben a két hónapban úgy élt tovább a város, hogy nem volt érezhető, nem vagyok az épületben”. Külön megköszönte Sztakics Éva alpolgármesternek a hozzáállását – „jó volt olvasni, hogy haladnak a dolgok” –, és a sepsiszentgyörgyieknek, hogy ebben a városban az élet tovább tud menni. Bebizonyosodott, hogy senki sem pótolhatatlan, és hogy az elmúlt években meghozott áldozatok nem voltak hiábavalóak – jelentette ki, és hozzátette: nagyon büszke „a csapatra, a munkatársakra, Sepsiszentgyörgyre és a sepsiszentgyörgyiekre”. Az épp hiányzó román tanácstagoknak is megköszönte, hogy kiálltak mellette, és elmondta, hogy a város sok román polgára is kifejezte támogatását, ami azt jelzi, hogy megerősödött a kapcsolat a magyar és a román közösség között, és „már ez is megérte”. Végül így összegzett: erősebbek lettünk, bölcsebbek, fel a fejjel, megyünk előre; még jobban kell dolgoznunk, mert nagy a várakozás.
A tanácstagok részéről – a taps elültével – elsőként Incze Sándor nyugalmazott református lelkipásztor, volt esperes kért szót, és általános derűt keltett. Annyi Szent György-napot megértünk már, és ez valódi örömünnep, mert látunk ebben az országban is világosságot, ha nem is mindenki. Keletről jön a fény, és Bukarestben is világosodnak – vélekedett, majd így folytatta: minden embert a munkája minősít, és nem mindenki helyettesíthető, mert a talentumokat nem egyformán mérik. Látszik a városon Antal Árpád munkája, bár amikor indult, nem gondoltuk, hogy ez lesz belőle. Végül felajánlotta segítségét: „öreg vagyok, de megfogom a kardot is, ha kell” – ígérte. „Nagyon nehéz volt Antal Árpád nélkül dolgozni, hiszen ő mutatta mindig az utat. Próbáltunk úgy eljárni, ahogy gondoltuk, hogy ő tenné, de voltak nehéz pillanatok, kétszer is, amikor emberek omlottak össze. Lelki trauma volt mindenkinek az eltiltása, és határtalan az örömünk, hogy visszajöhetett, miután hatvan napig nem is beszélhettünk vele” – mondta a megbízott városvezetőből újra alpolgármesterré vált Sztakics Éva, aki azon reményét is kifejezte, hogy nem okozott csalódást. A visszatért elöljárót Czegő Zoltán is üdvözölte, és ezzel az ülés le is zárult, de a tanácstagok csak az asztaltól távoztak, a terem hátsó részében ülve végighallgatták a sajtótájékoztatót is. Bevezetőül Antal Árpád újra megköszönte mindenki munkáját és támogatását, és ezúttal Tamás Sándor megyeitanács-elnököt is kiemelte. Elmondta: akkor derül ki, hogy milyen egy ember, amikor hatalmat kap, vagy ha baj van. Voltak, akik a munkát vállalták a bajban is, és jó érzés, hogy Sepsiszentgyörgyön van, aki folytassa, ha úgy alakul. A B terv az volt, hogy Miklós Zoltán induljon a polgármesteri székért, és Tóth-Birtan Csaba erősítse őt – közölte. De most már eldőlt, hogy a harmadik mandátumra is vállalkozik, ha ezt nem tiltják meg, a következő napokban tehát benyújtja pályázatát; a tanácsosi lista is elkészül határidőre. Megható volt, hogy tízezernél többen írták alá a jelöléséhez szükséges íveket, köztük sok román is: ezt a típusú egységet nem érezte eddig, de bízik abban, hogy mindannyian nyerünk, ha átvészeljük a következő időszakot. Legsürgősebb tennivalójának a munkába való visszarázódást, a munkatársakkal való beszélgetést nevezte meg. Kicsit gyorsan történtek a dolgok, tegnap délben kapta meg az értesítést, hogy visszatérhet a munkahelyére, és azonnal jött is... Újságírói kérdésre válaszolva Antal Árpád elmondta: csak a munkavégzésre és a munkatársakkal való kapcsolattartásra vonatkozó tiltás feloldását kérte az ügyészségtől, és nagyon örvend, hogy az ügyész döntése alapján került erre sor, nem pedig bírósági fellebbezés során. Továbbra is bírósági felügyelet alatt áll, de az nem zavarja, hogy hetente egyszer-kétszer be kell mennie a rendőrségre aláírni, vagy hogy nem távozhat az országból; amúgy a számára kiszabott intézkedéseket és korlátozásokat az elmúlt hatvan nap alatt betartotta. Az volt a legnehezebb, hogy nem mehetett be dolgozni, de a polgármesteri munkát nem lehet befejezni, csak abbahagyni – jelentette ki. Az ellene folyó eljárásról nem nyilatkozott, csak annyit mondott, hogy ha az igazságot keresik, akkor nyugodt.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. április 19.
Országos első a Campanella gyermekkórus
Kettős sikert arattak a sepsiszentgyörgyi diákok az általános iskolások Szatmárnémetiben tartott hétvégi országos kórusolimpiáján: a Plugor Sándor Művészeti Líceum Lőfi Gellért vezette Campanella kórusa első díjat nyert a művészeti iskolák kategóriájában, a Mikes Kelemen Elméleti Líceum Szőts Dániel karnagy vezényelte kara harmadik helyezést ért el.
Az idei első helyezés korona a kórus tevékenységén, mert maga mögött hagyta a diákkórusok versenyének legjobbjait, olyan énekkarokkal versenyzett, amelyeket a szakma többszakaszos vetélkedő után juttatott az országos döntőbe. A versenyszabályzat szerint az előadott művek különböző stílusokat képviseltek, volt köztük román népdalfeldolgozás, dszesszmise, Kodály-kórusmű, modern gospel. Lapunk érdeklődésére Lőfi Gellért elmondta, a versenyműsor értékelésénél a zsűri kiemelte: a komplex szonoritás, a kiforrott előadásmód nemcsak a gyermekek tehetségén, felkészültségén, a karnagy munkáján múlik, hanem benne van az a zenei levegő, kóruskultúra is, ami Sepsiszentgyörgy sajátossága.
A Plugor Sándor Művészeti Líceum számára igazi zenei hétvége volt, míg a gimnazisták versenyeztek, a III–IV. osztályosok DoReMi kórusa és az énektagozatos középiskolások Canticum kara a 22. Bárdos Lajos Éneklő Ifjúság Fesztiválon lépett fel, mindkettő Sebestyén-Lázár Enikő vezényletével.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. április 19.
Aranyat érő órák (Szent György Napok)
Telt ház előtt mutatták be Az aranyszőrű bárány című meséből készült táncjátékot tegnap a Tamási Áron Színházban, s bizony megérdemelte a tapsot az Udvarhelyi Néptáncműhely társulata. A történetet már a mai nagymamák is apró gyermek koruktól ismerhetik, mégis megunhatatlan, pedig a rendező – a nemrég hirtelen elhunyt Nagy Kopeczky Kálmán – nem próbált mai elemekkel frissíteni rajta, ellenkezőleg: egy kis falu képe, temploma, viselete jelenik meg a színpadon, a király és a királylány is csak egy módosabb gazda, gazdaleány benyomását kelti.
Mégsem az a legnagyobb varázslat, ahogy a szerencsét próbáló szegény legény hozzájut a kincset érő bárányhoz és később a királysághoz, hanem az, hogy egy túlhaladottnak tartott és eltűnőben levő falusi életformát mesevilágként lehet viszontlátni a színpadon, és ehhez nem cicomázás, hanem egyszerű díszlet, letisztult szemlélet kellett. A vidáman pörgő népi muzsika, a mókás jelenetek sodorták magukkal a nézőket, volt izgalom és kacagás is, egészében pedig pontosan azt a derűs és tartalmas családi élményt nyújtotta a Sepsiszentgyörgyön először látható produkció, amelyet a városnapi gyermekprogramokat szervező Cimborák Bábszínház ígért a közönségnek.
Demeter J. Ildikó
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. április 19.
Vásárhelyi diákok remekeltek
Az Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság (EMT) szervezésében április 16-án, szombaton a kolozsvári János Zsigmond Kollégiumban zajlott az Öveges József és Vermes Miklós-fizikaversenyek országos döntője. A Vermes Miklós-fizikaversenynek több marosvásárhelyi díjazottja is van. A IX. osztályosok mezőnyében Ferencz Dániel, a Bolyai líceum diákja, Szász Ágota tanítványa első helyezést ért el, Benedek Kristóf, a Római Katolikus Líceum tanulója (felkészítő tanár: Kozma Tamás) harmadik lett. A X. osztályos versenyzők közül a bolyais Puskás Dávid (felkészítő tanár: Szász Ágota) érdemelte ki a második díjat, a szintén bolyais Szász Tamás (felkészítő tanár: Dávid Anna) dicséretben részesült. A vásárhelyi diákok részt vehetnek a verseny magyarországi döntőjén.
(nszi)
Népújság (Marosvásárhely)
2016. április 19.
Korszerű mezőgazdasági gépeket kapott a Sáromberki Technológiai Líceum
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem közbenjárásával 5,5 millió forint értékben négy erdélyi iskolát támogat a magyarországi Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium. Egyik szerencsés tanintézmény, a Sáromberki Technológiai Líceum csütörtökön vett át mezőgazdasági eszközöket. A kiváló minőségű gépek megvásárlása az iskola igényeinek megfelelően történt.
Az adományt az iskola tanulóinak és pedagógusainak jelenlétében dr. Kentelky Endre, a Kertészmérnöki Tanszék adjunktusa adta át, aki elmondta, hogy olyan mezőgazdasági gépeket hoztak, amelyek évtizedekig szolgálhatnak, ha megfelelően kezelik őket. "Mint ismeretes, napjainkban nehéz körülmények között zajlik, minimális beruházással tengődik a hazai szakoktatás, ezért úgy gondoljuk, hogy ideje letenni az alapokat a minőségi, korszerű szakoktatáshoz. Ugyanakkor azzal is tisztában vagyunk, hogy szakemberhiánnyal küszködik társadalmunk. Öröm számunkra, hogy segíthetünk nektek, remélem, hogy a gépek segítenek abban, hogy szakmailag is fejlődjetek" – fejtette ki beszédében dr. Kentelky.
A sáromberkiek ezúttal fűnyírót, élősövénynyírót, elektromos kaszagépet és kapagépet, valamint permetezőgépet kaptak, amit a diákok saját tangazdaságukban használhatnak. Ezeket szakemberek felügyelete mellett azonnal ki is próbálták. A gépek megvásárlása után megmaradt pénzt az iskoláknak adják, hogy szükség szerint kisebb eszközöket vásároljanak. A támogatásból további két Hargita megyei és egy Kovászna megyei iskola részesül.
Incze Jenő, a Sáromberki Technológiai Líceum igazgatója megköszönte a gépeket, hangsúlyozva, hogy nagy segítséget jelent számukra az értékes adomány, hiszen ezentúl modern mezőgazdasági felszereléssel, korszerű eszközökkel végezhetik tevékenységüket. "Nem voltak eszközeink az agroturizmus osztály működtetésére, el sem tudtuk képzelni, hogy tudjuk megszerettetni a mezőgazdasági szakmát a gyerekekkel eszközök nélkül. A megmaradt pénzből kerti szerszámokat fogunk vásárolni" – mondta az intézményvezető.
Berekméri Edmond
Népújság (Marosvásárhely)
2016. április 19.
ARADI ALMA MATER ALAPÍTVÁNY – 25
Jubileumi gondolatok, emlékező sorok
„csak a Méhes álljon ragyogón, kitárva
új határok felett minden égi tájra.”
(Mécs László)
Negyedszázados fennállás után már lehet ünnepelni is, emlékezni szükséges.
Ma 25 éve – 1991. április 19-én – felvétetett egy jegyzőkönyv „az Arad megyei iskolaszék alapszabály-tervezetet megbeszélő, alapító gyűlésén.” Iskolaszék helyett alapítvány lett: ALMA MATER ALAPÍTVÁNY ARAD.
Hosszú évtizedek után ez volt Aradon az első magyar vonatkozású alapítvány, amelynek bírósági bejegyzése június 6-án már meg is történt. Az aradi kezdeményezéshez társult az Alma Mater e.V. Köln (1991. július), majd az Aradi Alma Mater – Budapest megalakulása (1996), amelyet 1999. január 5-én közhasznú fokozatú alapítványként jegyeztek be a magyar fővárosban.
Néhány alkalmi kiadvány megjelentetése után, 1997 decemberében, karácsonyra elindult az alapítvány időszakos – kéthavonként megjelenő – folyóirata, a SZÖVÉTNEK, amely később aradi kulturális szemleként definiálta magát. A jövő évben 20 éves lesz.
Mint egyike az alapítvány első három „rakoncátlankodó” elnökének, gondolok vissza a 25 év eseményeire. Hősök nélküli romantikus kalandnak értékelve az alapítvány első 12 évét, egy könyvben megírtam annak a történetét. Hogyan? Ahogyan én láttam.
Van a könyvben egy cím „hát ez mind megtörtént, és mi sosem vettük észre” (T. Wilder); szerepel benne a következő négy mondat is: „Minden vitatható. Tévedhettem az események időpontját, a személyeket, a nagyságrendeket illetően. Lehetett volna jobb címeket találni. De hazug mondat nincs a könyvben.”
Azt is kihangsúlyoztam, hogy „Szelet vetni, vihart aratni nincs szándékom.”
De közben már kitört a vihar; kereszt-, talán még pergőtűzről is beszéltünk, elhangzott a „gittegylet” elnevezés is.
Ma már mindennek nincs jelentősége.
Egy fontos: a fennmaradás.
A múlt emlék, a jelen valóság, ígéret a jövő.
Különben is, a csend, a megnyugvás idejét éljük.
A negyedszázad arra is biztat, „íródjon” meg a hiányzó 13 év (2003–2016) története is, úgy, ahogyan az igazság és a jelen érdeklődése elvárja azt.
Vagyunk néhányan, akiket egyaránt kötnek szép és keserű emlékek is a negyedszázaddal ezelőtt indult romantikus kalandhoz. Várjuk a folytatását.
Réhon József
Nyugati Jelen (Arad)
2016. április 19.
Hagyományt teremteni az anyanyelvű programokból
Teltházas, nagy siker a Borosjenői Magyar Házban
Vasárnap 17 órától a zsúfolásig megtelt Borosjenői Magyar Házban tartott előadást a nagyváradi MM Pódiumszínpad, amely nagy sikerrel mutatta be a Poétai recept, avagy vándorlás Csokonaitól Tamásiig című vidám, verses összeállítását. A Kádas Ferenc, Marin Lucia, Melegh Attila, Miklósik Gellért fellépésével eredetileg meghirdetett programot nagyban feldobta Molnár Júlia énekes színművész fellépése. Az első részben elhangzott költemények utáni programban összekötő szövegek felvezetésével, a költeményekhez kötődő népdalokkal, magyar nótákkal, megzenésített versekkel, operett-betétekkel színesítette az előadást.
Az Antal István és Veres László zenéjére, Kudelász József és Lajos Éva díszleteivel bemutatott műsort akkora érdeklődés kísérte, hogy a nézők alig fértek be a terembe, a szomszédos helyiségekből is székeket kellett hozni a részükre. A közel 70 néző Borosjenőről, Borossebesről, Gyorokról, de a Bihar megyei Bélfenyérről is érkezett. A vastapssal zárult előadást követően a szervezők, Mészáros Dávid és felesége, Katalin a folyosón szeretetvendégséget adtak a közönség részére, míg a színművészeknek és a bélfenyéri Kolping Árvaházból érkezett vendégeknek, összesen 20 személynek az otthonukban szolgáltak vacsorával.
A nagy siker a színművészeket is lelkesítette, ezért kijelentették: bármikor hívják őket, szívesen lépnek fel Borosjenőn, ahol a szervezők és a támogatók, a Mészáros házaspár hagyományt kíván teremteni a magyar nyelvű előadásokból. Azok az anyanyelvű kultúra ápolása mellett alkalmat adnak a helybeli és a környékbeli magyarság találkozóira, egymás jobb megismerésére is. A szórványmagyarság körében kifejtett közösségépítés, a megtartása terén kifejtett munka mindenképp dicséretes, követendő.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)
2016. április 19.
IX. Simonyi Imre-szavalóverseny
Érezni a versmondás örömét
A verseny fő célja az anyanyelv ápolása, s az, hogy gyermekek érezzék a versmondás örömét – mondta bevezetőjében Szabó Attila, a helybeli iskola igazgatója a pénteki simonyifalvi szavalóverseny megnyitóján. Az igazgató köszönetet mondott a verseny megszervezésében, támogatásában közreműködőknek (pedagógus kollégák, az RMDSZ helyi szervezete, Haász Tibor polgármester), és külön üdvözölte az éppen a községben tartózkodó belga testvértelepülés, Tournhout képviselőit, akiket a közönség lelkesen megtapsolt. Megemlékezett a versmondó verseny „erős támogatójáról”, a nemrégiben elhunyt Hevesi József doktorról, akinek emlékére egypercnyi csenddel adóztak a jelenlévők.
A vetélkedőn hét iskola (a házigazdán kívül Vadász, Nagyzerind, Ágya, Erdőhegy, Zimándújfalu, Kisiratos), valamint a magyarországi Lőkösháza és Békéscsaba versmondói vettek részt. Az érkezőket a kultúrotthonban a helyi különlegességgel, a márványos kaláccsal és természetesen nagy szeretettel fogadták.
A hagyományosan a Himnusz eléneklésével induló verseny előtt az iskola népdalkórusa (Matyelka Mária vezetésével) Beethoven örömódájának részletét, az Európai Unió himnuszát és népdalokat adott elő, az iskola Deák Andrea angoltanár által betanított gitárcsoportja kis műsorral kedveskedett az esemény résztvevőinek.
A versmondók nagy száma miatt a több kategóriában zajló verseny mezőnye kettévált: a „kicsikre” (előkészítő és I–IV. o.), valamint a „nagyokra” (V–VI. és VII–VIII. osztály). Az eredményhirdetésre aztán ismét a kultúrotthon nagytermében került sor.
A versenyszabályzat értelmében bármely magyar költő versével lehetett jelentkezni, egy-egy iskolának azonban egy Simonyi-verset is be kellett mutatnia. (A később gyulaiként számon tartott kiváló költő, Simonyi Imre – 1920–1994 –, a verseny névadója Simonyifalván született.)
A gyermekek mindkét csoportban a legjobb tudásuk szerint mondták a verseket, egyesek nagyszerűen, a zsűri pedig azon volt, hogy a lehető legobjektívebben értékeljen. (A „nagyok” zsűrije, amelynek alulírott is tagja volt, mondhatni hajszálnyira megegyezett a díjazottak sorrendjében.)
Az eredményhirdetés után a házigazdák finom töltött káposztával várták a vendégsereget (a háromszáznál több tölteléket, dicséretükre legyen mondva, a helyi pedagógus hölgyek hathatós közreműködésével „bögyörgették”). Szerencsére szép, meleg idő volt, a kultúrotthon udvarán is teríthettek.
Nyugati Jelen (Arad)
2016. április 19.
Székely városünnep
Ott voltam a születésénél, s nem feledhetem. A Szent György Napok a diktatúra által halálra ítélt, agyonmanipulált polgári társadalom feltámadásával ért fel a kilencvenes évek oly ígéretesen induló elején. Annyira más volt, mint a korábbi korok államosított „ünnepei”, a kivezényelt tömegek kényszerű ücsörgése a tereken!
Ki emlékszik például arra, hogy ha egy-egy ilyen alkalommal az éljenzés, a hatalom imádására fölszólító jelszavak skandálása nem volt elég hangos, akkor hangszóróból és szalagról ráerősítettek a külön ezzel megbízott emberek, a végén gépileg ment minden, a harsogó műlelkesedés úgy tombolt a tapstereken, mintha valami mély válságot kellene elfojtania, mint ahogy valóban az is volt a célja. A feltörő tiltakozás hangját sokáig, megengedhetetlenül hosszú ideig el is fojtotta. Románia a személyi kultusz őrületének jó két évtizedes példáját produkálta, s amikor a diktatúra mégis összeomlott, iparkodtunk visszanyerni hitünket az ország európai küldetésében.
E hit azóta csak külön erőfeszítéssel tartható – nem fonnyadt viszont meg a városünnep, melyet akkor alapított lakossága, egyben a valamikori, évszázadokig szabadon lefolyó vásárok hangulatát is feltámasztva, beleoltva a székely hagyományok hasonlíthatatlan ízeit. Az első alkalmak a szárba szökő civil társadalom spontaneitást és okos szervezést kiegyensúlyozottan elegyítő kezdeményezését jelentették, magát a sokáig várt szabadság élményét. Ha azóta az ún. fogyasztói mentalitás meg is kísérelte a maga képére átgyúrni az ünnepet, leszögezhetjük, ez szerencsére maradéktalanul nem sikerült neki, a Szent György Napok megőrizte majd minden eredeti értékét, benne egy polgárosodásának kiteljesedésére, saját sorsának irányítására törekvő közösség ünnepli önmagát.
B. Kovács András
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2016. április 19.
Emőd Tamásra emlékeztek
A Nagyváradi Premontrei Öregdiákok Egyesülete és a Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum közös szervezésében hétfő délután Emőd Tamásra emlékeztek a tanintézmény dísztermében.
A Premontrei Öregdiákok Egyesülete 22 éve igyekszik eleget tenni azon vállalásának, hogy Várad egykori jeles személyiségeinek emlékét nem hagyja elhalványodni, elfelejtődni, s ebbe a sorba illeszkedett a XXV. Festum Varadinum keretében megrendezett hétfő délutáni Emőd Tamás-emlékműsor is.
A szép számú érdeklődőt Vonház Antal egyesületi titkár köszöntötte, majd Pásztai Ottó idézte meg Emőd Tamás (1888-1938) alakját, életét, akinek a temetésén különben édesanyjával együtt jelen volt. Arra hívta fel a figyelmet: Fleischer Ernő néven született, és Kiss József, A Hét szerkesztője keresztelte el Emőd Tamásnak. Még húsz éves sincs, amikor Ady közvetlen közelében találjuk őt, s sajátítja el mindazt, ami a korabeli iskolák anyagából hiányzott. Erkölcsi, világnézeti tudatosodása, belső harmóniája a szülői ház melegében erősödött. A hazaszeretet érzését is a családi fészek oltotta bele, a költői pályája pedig, mint a többi fiatalé, A Holnap antológiájának két kötetében indult, melynek ügyét hittel és meggyőződéssel szolgálta. Humanisztikus költői alkat volt, fogékony minden szépre és igazra, bensőséges hangvétele, érzésvilágának szuggesztív képei nevet és tekintélyt szereztek neki. A Bonbonniere színpadán irodalmi matinékkal hagyományt teremtett, jelenetei, sanzonjai közkedveltekké váltak. Nyughatatlansága, vágyakozása az új kihívások felé hajtotta azonban, így nagy űrt hagyott maga után, amikor 1914 őszén elhagyta szeretett városát, s Budapestre távozott. Megrázó képekben örökítette meg a háború okozta sorstragédiákat, a későbbiekben pedig jelképes állatmesékbe tömörítve szatirizálta az élet ferdeségeit. Az 1920-as, 30-as években a „sárga folt”, az egyre fokozódó társadalmi türelmetlenség, a faji megkülönböztetés, az erősödő sovinizmus nyugtalanító érzéseket keltett benne. Fiatalon, alig 50 évesen távozott az örökkévalóságba: hazajött meghalni abba a városba, mely egykoron útjára bocsátotta.
A sárga folt
Zalder Éva igazgatónő, magyar szakos tanárnő főként Emőd Tamás kabaréíró és színházigazgatói tevékenységét domborította ki az expozéjában Egyebek mellett azt emelte ki: igazgatóként Nagy Endre legjobb hagyományait újította meg színházaiban, a kabaré számára egy új, másféle előadási stílust képviselt. Jeleneteit, dalszövegeit ízlés, költészet és műgond jellemezte. Színpadi művekkel, dramatizálásokkal és átdolgozásokkal gazdagította a budapesti színházak műsorát. A főváros biztosan számtalan izgalmas kalandot jelentett a számára, alkalma adódott színpadi íróként, kabarészerzőként, újságíróként és színház igazgatóként tevékenykedni. Igazi költő és színházi ember volt, világpolgár és hazafi, aki magyarsága mellett büszkén vállalta a hátán levő „sárga foltot”.
Ami pedig háborúellenes verseit, színdarabjait, jeleneteit, a Züm-züm egyes darabjait illeti, ezeket gyakran hasonlítják Bertold Brecht „song”-jaihoz, s ez már egy egészen más minőséget, egy, a szokványos magyar kabarétól elütő hangot jelent. A háború mélyen bevési magát Emőd írói világába, a legtragikusabb hangtól a leggroteszkebbig, a népiestől a szentimentálisig, sőt néha enyhén optimistáig minden hangot megszólaltat.
Műsor két részben
A szervezők két, megindítóan szép és elgondolkodtató műsorral járultak hozzá ahhoz, hogy a jelenlevők még jobban megértsék Emőd Tamás gondolkodásvilágát, érzéseit. Lomok a szekrényben címmel zenés-táncos múltidéző játékkal lépett fel a Szent László Líceum néhány diákja. Ezt követően Meleg Vilmos sznművész ajándékozta meg közönségét egy versösszeállítással (Tűnt idők üzenete), a zenei kíséretet Dombi Dávid, a Szigligeti Színház korrepetitora biztosította.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro
2016. április 19.
Az Erdélyi Múzeum tudományos folyóirat filozófiai lapszámainak bemutatása
Az Erdélyi Múzeum Szerkesztősége, az Erdélyi Múzeum-Egyesület Jog-, Közgazdaság-, és Társadalomtudományi Szakosztálya, a BBTE Magyar Filozófiai Intézete és a BBTE Filozófiai Doktori Iskolája közös szervezésében kerül sor az Erdélyi Múzeum tudományos folyóirat filozófiai lapszámainak bemutatására.
A folyóirat filozófiai lapszámait Ilyés Szilárd-Zoltán és Veress Károly szerkesztők mutatják be.
Jelen lesznek a folyóirat hasábjain rendszeresen publikáló szerzők, a BBTE Magyar Filozófiai Intézetének munkatársai, doktoranduszok, egyetemi hallgatók.
Helyszín: Kolozsvár, az EME központi székházának díszterme.
Időpont: 2016. április 22., 18 óra
Szervezők: Az Erdélyi Múzeum Szerkesztősége, az Erdélyi Múzeum-Egyesület Jog-, Közgazdaság-, és Társadalomtudományi Szakosztálya, a BBTE Magyar Filozófiai Intézete és a BBTE Filozófiai Doktori Iskolája

eme.ro
2016. április 19.
Bartis Attila: túlméretezett a nyugati ember egója
Az erdélyi származású, Magyarországon élő Bartis Attila íróval beszélgetett Szegő János irodalmi kritikus hétfő este a Szent György Napok programsorozatának keretében. Az alkotó a városnapokon bemutatandó előadásáról is beszélt.
A Szent György Napokon vendégszerepelt a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának előadása, a Rendezés, melynek írója és rendezője Bartis Attila. „Fogalmam sem volt, hogy én is rendezem az előadást, ugyanakkor ennek ötlete Sepsiszentgyörgyhöz kötődik – mondta a az alkotó a bemutatót megelőző író-olvasó találkozón. Mint fogalmazott, a Nyugalom című kötetéből színpadra vitt produkció megyeszékhelyi bemutatóját követően tette azon kijelentését, miszerint kipróbálná, milyen színházi előadást rendezni. „Nem bánom, hogy kimondtam, de nem számoltam a mondat súlyával” – tette hozzá az író, akit a marosvásárhelyi társulat igazgatója keresett fel az ajánlattal néhány héttel később.
„Közös játéknak indult, de nem lehet hivatkozási alap, hogy nem vagy hivatásos rendező, ha elvállaltad a munkát, kötelességed azt a tőled telhető legjobb tudásod alapján megtenni” – magyarázta Bartis Attila. Az alkotó úgy vélekedik, amíg egyedül ül az íróasztalnál, csak a saját bőrét viszi vásárra, ám a színház más, ott mindenkiért felelős, a marosvásárhelyi társulat tagjai ugyanakkor nagyon sokat segítettek a próbafolyamat során. A legnagyobb tétje annak volt, hogy meg tud-e szólalni hiteles hangon az, amit elképzel az ember – fogalmazott Bartis Attila.
Mint ismeretes, Bartis a legfrissebb regényével, A vége cíművel 2002 nyarán kezdett el foglalkozni, ennek nagy részét pedig Jáva szigetén írta, Indonéziában. Mint az alkotó elmondta, kétszer tartózkodott Kínában, mindkét alkalommal irodalmi jellegű meghívásra, akkor fogalmazódott meg benne az igény, hogy más kontinensen éljen. El akartam menni Európából, hogy kívülről jobban rálássak a nyugati ember hétköznapjaira, nem menekültem, hanem kíváncsi voltam egy más nézőpontra – magyarázta.
Kifejtette, Ázsiában való tartózkodása során a nyugati ember túlméretezett egója igazán szembetűnő volt, ami nem feltétlenül „csúnya és rossz, hanem megvan az áldásos része is”. Elmondta, kint érezni lehet, hogy nem változott a kultúra, a változás nehezen következik ott be, mivel az egó szerepe sokkal kisebb, mint az európai kultúrában. Nem ideális hely egyik kontinens sem, de fontos megtapasztalni a különbségeket – hívta fel a figyelmet az író. Arra a kérdésre, hogy tervez-e még kiutazni, kifejtette: „honvágyam van egy olyan világ után, ahol kívülálló lehetek és az is maradhatok”. Az író lehetőséget kapott ismét huzamosabb időre Ázsiába utazni, legkésőbb június végén utazna vissza, ám hozzáteszi: ez nem azt jelenti, hogy odavágyódik, csak a lehető legtöbb idejét ott töltené.
Bencze Melinda
Székelyhon.ro