Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2016. június 22.
Orbántól tanult
Villáminterjú a megyetanácselnökkel
Ma 13 órától a megyeháza dísztermében, nyilvános ülés keretében alakul meg Kovászna megye új tanácsa. Az elnöki tisztségben minden bizonnyal Tamás Sándor marad, aki új alelnököt is nevesített. De milyen szempontok alapján? – kérdeztük a harmadik mandátuma előtt álló elöljárót.
– Ma van a megyei tanács alakuló ülése. Számít-e meglepetésre az ellenzék részéről?
– Nem számítok meglepetésre, mert nem bízunk semmit a véletlenre. A szövetséges MPP-vel kétharmados többségünk van a tanácsban, de természetesen az „ellenzéki” pártok támogató szavazatát is kérjük. Rájuk is számítunk.
– Nevesítette az alelnökjelölteket is Henning László és Grüman Róbert személyében, akiket az RMDSZ illetékes testülete is jóváhagyott. Milyen feltételeknek kell megfelelniük közvetlen kollégáinak?
– Közvetlen kollégának számít az említett személyek mellett Kovács Ödön megyemenedzser is. Ami a feltételeket illeti: sokat tanultam Orbán Viktortól, az egyik tusványosi táborban felsorolt néhány igazán érdekes ismérvet. A munkatársaimnak először is remek ritmusérzékkel kell rendelkezniük. Dolgozni, eredményt elérni csak azokkal lehet, akikkel egy a munkaritmusunk. Továbbá: a közszférában az emberek szolgái vagyunk, ezért csigavér és acélidegzet szükségeltetik a társadalmi kapcsolatok jobbá tétele érdekében. Politikai értelemben pedig az a jó politikus, aki ütésre keményedik. Aki ütésre puhul, az hagyjon fel a politizálással!
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
Villáminterjú a megyetanácselnökkel
Ma 13 órától a megyeháza dísztermében, nyilvános ülés keretében alakul meg Kovászna megye új tanácsa. Az elnöki tisztségben minden bizonnyal Tamás Sándor marad, aki új alelnököt is nevesített. De milyen szempontok alapján? – kérdeztük a harmadik mandátuma előtt álló elöljárót.
– Ma van a megyei tanács alakuló ülése. Számít-e meglepetésre az ellenzék részéről?
– Nem számítok meglepetésre, mert nem bízunk semmit a véletlenre. A szövetséges MPP-vel kétharmados többségünk van a tanácsban, de természetesen az „ellenzéki” pártok támogató szavazatát is kérjük. Rájuk is számítunk.
– Nevesítette az alelnökjelölteket is Henning László és Grüman Róbert személyében, akiket az RMDSZ illetékes testülete is jóváhagyott. Milyen feltételeknek kell megfelelniük közvetlen kollégáinak?
– Közvetlen kollégának számít az említett személyek mellett Kovács Ödön megyemenedzser is. Ami a feltételeket illeti: sokat tanultam Orbán Viktortól, az egyik tusványosi táborban felsorolt néhány igazán érdekes ismérvet. A munkatársaimnak először is remek ritmusérzékkel kell rendelkezniük. Dolgozni, eredményt elérni csak azokkal lehet, akikkel egy a munkaritmusunk. Továbbá: a közszférában az emberek szolgái vagyunk, ezért csigavér és acélidegzet szükségeltetik a társadalmi kapcsolatok jobbá tétele érdekében. Politikai értelemben pedig az a jó politikus, aki ütésre keményedik. Aki ütésre puhul, az hagyjon fel a politizálással!
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2016. június 22.
Kincses Előd: Erdély autonómiájáról nem lehet lemondani
Erdély autonómiájáról nem lehet lemondani, hiszen ha nem lesz autonómia, akkor a kisebbségi sorba taszított magyarság hosszú távon nem fog fennmaradni - jelentette ki kedden Kincses Előd ügyvéd Brüsszelben, a Balassi Intézetben rendezett Marosvásárhely fekete márciusa című könyve második angol nyelvű kiadásának bemutatóján.
A szerző szerint az autonómia azt jelenti: az ország határai tiszteletben tartása mellett, a határokon belül jogot kap egy bizonyos kisebbség arra, hogy fennmaradjon, és hogy jól érezhesse magát saját szülőföldjén. Az erdélyi magyarság jelenleg jogos önvédelmet gyakorol, amit elismerni és támogatni kell - tette hozzá.
Kincses Előd elmondta: a migrációs válság közepette nagyon nehezen lehet megértetni a nyugati döntéshozókkal, hogy vannak olyan nemzeti kisebbségek, amelyek "feje felett áttolták a határokat". Az ilyen nemzeti közösségek helyzetét egészen más módon kellene vizsgálni, érdekeiket érvényesíteni - vélekedett.
A romániai magyarság helyzetével kapcsolatban azt mondta: nagy gond az a fásultság, amely az érdekérvényesítés sikertelensége miatt eluralkodott a magyarság körében. "Ezt a fásultságot kell leküzdeni ahhoz, hogy sikerrel küzdjünk az autonómiáért, a megmaradásunkért, a jogainkért" - szögezte le.
Úgy fogalmazott: Romániában az utóbbi két évben határozottan romlott a magyar kisebbség helyzete, ugyanakkor nem lehet a másfél milliós nemzeti kisebbséget és ügyét szőnyeg alá söpörni akkor sem, ha Brüsszel nem hajlandó az őshonos nemzeti kisebbségek jogaival foglalkozni - tette hozzá.
Tőkés László fideszes európai parlamenti képviselő az erdélyi magyarság ügyének nemzetközi ismertségével kapcsolatban az MTI-nek nyilatkozva úgy vélekedett: a nemzetközi közvélemény nincs tisztában azzal, hogy mi történt Romániában 1989-ben, a mai napig nem szolgáltattak igazságot az akkori hatalom által elkövetett vérengzések áldozatainak.
Tőkés felhívta arra a figyelmet, hogy 1990 márciusi marosvásárhelyi megmozdulások áldozatai sem ismertek, mi több, a történtek hamisan kerültek bemutatásra nemzetközi körökben. Hozzátette, ide tartozik a bukaresti diáktüntetések mintegy száz halálos áldozata is.
"Fel kell hívni az Európai Unió figyelmét arra, hogy addig nem lehet szó Románia felzárkóztatásáról, addig nem beszélhetünk igazi európai értékekről Romániában, ameddig nem történik meg az igazságszolgáltatás és a jóvátétel legalább ezekben az ügyekben" - mondta.
Boris Kalnoky, a Die Welt című konzervatív német lap budapesti tudósítója a könyvbemutatóval egybekötött beszélgetésen azt mondta: a magyar kisebbség kérdését és az autonómia törekvés ügyét nem ismeri a német közvélemény.
A nyugat-európai ország esetében fennáll a veszély, ha a magyarok kiállnak a jogaik mellett, azonnal a nacionalizmus vádjával illetik törekvéseiket - tette hozzá.
Véleménye szerint a magyaroknak össze kellene fogni az erdélyi német kisebbséggel, hogy érdekeiket jobban tudják érvényesíteni, valamint önsajnálat helyett előre tekintve, látványos akciókkal felhívni magukra és törekvéseikre a nemzetközi figyelmet.
Brüssze(MTI)
Erdély autonómiájáról nem lehet lemondani, hiszen ha nem lesz autonómia, akkor a kisebbségi sorba taszított magyarság hosszú távon nem fog fennmaradni - jelentette ki kedden Kincses Előd ügyvéd Brüsszelben, a Balassi Intézetben rendezett Marosvásárhely fekete márciusa című könyve második angol nyelvű kiadásának bemutatóján.
A szerző szerint az autonómia azt jelenti: az ország határai tiszteletben tartása mellett, a határokon belül jogot kap egy bizonyos kisebbség arra, hogy fennmaradjon, és hogy jól érezhesse magát saját szülőföldjén. Az erdélyi magyarság jelenleg jogos önvédelmet gyakorol, amit elismerni és támogatni kell - tette hozzá.
Kincses Előd elmondta: a migrációs válság közepette nagyon nehezen lehet megértetni a nyugati döntéshozókkal, hogy vannak olyan nemzeti kisebbségek, amelyek "feje felett áttolták a határokat". Az ilyen nemzeti közösségek helyzetét egészen más módon kellene vizsgálni, érdekeiket érvényesíteni - vélekedett.
A romániai magyarság helyzetével kapcsolatban azt mondta: nagy gond az a fásultság, amely az érdekérvényesítés sikertelensége miatt eluralkodott a magyarság körében. "Ezt a fásultságot kell leküzdeni ahhoz, hogy sikerrel küzdjünk az autonómiáért, a megmaradásunkért, a jogainkért" - szögezte le.
Úgy fogalmazott: Romániában az utóbbi két évben határozottan romlott a magyar kisebbség helyzete, ugyanakkor nem lehet a másfél milliós nemzeti kisebbséget és ügyét szőnyeg alá söpörni akkor sem, ha Brüsszel nem hajlandó az őshonos nemzeti kisebbségek jogaival foglalkozni - tette hozzá.
Tőkés László fideszes európai parlamenti képviselő az erdélyi magyarság ügyének nemzetközi ismertségével kapcsolatban az MTI-nek nyilatkozva úgy vélekedett: a nemzetközi közvélemény nincs tisztában azzal, hogy mi történt Romániában 1989-ben, a mai napig nem szolgáltattak igazságot az akkori hatalom által elkövetett vérengzések áldozatainak.
Tőkés felhívta arra a figyelmet, hogy 1990 márciusi marosvásárhelyi megmozdulások áldozatai sem ismertek, mi több, a történtek hamisan kerültek bemutatásra nemzetközi körökben. Hozzátette, ide tartozik a bukaresti diáktüntetések mintegy száz halálos áldozata is.
"Fel kell hívni az Európai Unió figyelmét arra, hogy addig nem lehet szó Románia felzárkóztatásáról, addig nem beszélhetünk igazi európai értékekről Romániában, ameddig nem történik meg az igazságszolgáltatás és a jóvátétel legalább ezekben az ügyekben" - mondta.
Boris Kalnoky, a Die Welt című konzervatív német lap budapesti tudósítója a könyvbemutatóval egybekötött beszélgetésen azt mondta: a magyar kisebbség kérdését és az autonómia törekvés ügyét nem ismeri a német közvélemény.
A nyugat-európai ország esetében fennáll a veszély, ha a magyarok kiállnak a jogaik mellett, azonnal a nacionalizmus vádjával illetik törekvéseiket - tette hozzá.
Véleménye szerint a magyaroknak össze kellene fogni az erdélyi német kisebbséggel, hogy érdekeiket jobban tudják érvényesíteni, valamint önsajnálat helyett előre tekintve, látványos akciókkal felhívni magukra és törekvéseikre a nemzetközi figyelmet.
Brüssze(MTI)
2016. június 22.
Nagyváradi fesztivál a nemzetegyesítés jegyében
A magyar kultúra határok fölötti egyesítő szerepéről beszéltek a Szent László Napok nyitógálájának szónokai a rendezvénysorozat hétfő esti megnyitó gáláján.
A Kiss Tünde, Kiss Huba, Lévai Tünde és Szilágyi Ágnes alkotta alkalmi zenekar 15. századi Szent László himnuszokkal és reneszánsz dalokkal indította a 4. Szent László Napokhivatalos megnyitó gáláját, melyet a Nagyváradi Állami Filharmónia koncerttermében bonyolítottak le. Hajrá magyarok! felkiáltással kezdte ünnepi köszöntőjét Zatykó Gyulafőszervező, az Erdélyi Magyar Néppárt országos alelnöke, aki az éppen zajló labdarúgó Európa-bajnokság aktualitásán keresztül szemléltette: ahogyan nemzeti válogatottunk helyt áll a pályán, úgy kell helyt állanunk a hétköznapokban. „Jó néha megállni és ünnepelni egy olyan rendezvény keretében, amely összeköti szívünket, lelkünket” – fogalmazott, reményét fejezve ki, hogy a Szent László Napok egy ilyen rendezvénye a nagyváradi magyarságnak.
Partnerség
Papp László, Debrecen város polgármestere beszéde elején gratulált Nagyvárad szemmel látható fejlődéséhez, majd hozzátette: jelenléte jelzi azt, hogy a határ két oldalán élő magyarság számíthat egymásra. „Büszkék kell lennünk kultúránkra, melynek szerves része Nagyvárad és Debrecen szövetsége is. Regionális együttműködésünket folytatnunk kell, s ennek jeleként partnerséget ajánlunk a nagyváradiaknak: érjük el közösen, hogy 2023-ban Debrecen Európa Kulturális Fővárosa lehessen” – mondta.
Nagyvárad önkormányzatát Huszár István alpolgármester képviselte a gálán, aki kijelentette, hogy olyan, saját igényekhez igazodó rendezvénysorozatot kell szervezni, amely mintaként szolgál majd más települések számára. Párhuzamba állította a Varadinum fesztiválsorozat és a Szent László Napok megálmodóit és megvalósítóit, hiszen ezek a rendezvények hozzájárulnak ahhoz, hogy Nagyváradnak saját kulturális arculata legyen. Utalva Papp László polgármester felvetésére, kijelentette: „A nagyváradi Szent László Napokat tovább kell építenünk, fejlesztenünk és még színesebbé tennünk, hogy 2023-ra részese legyen a debreceni kulturális főváros rendezvénysorozatnak”.
Gyökerek
Hoppál Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériuma kultúráért felelős államtitkára illendőnek és méltónak nevezte, hogy az anyaország és a határon túli közösség együttműködésben tekintse át hagyományait és gyökereit. „Olyan értékek, kincsek birtokosa Nagyvárad, amelyekre méltán lehetnek büszkék a mai generációk. Ha tehát Szent László Napokra érkezünk, köszönetet mondani jövünk azért az értékőrzésért, értéktartásért, amelyet önök és az önök elődei generációk óta végeznek” – jelentette ki az államtitkár. Hoppál Péter azt ígérte: Balog Zoltán miniszterrel együtt azon lesz, hogy a kormány által idén létrehozott kulturális fesztiválok támogatási sorában szerepelhessen aSzent László Napok rendezvénye is.
Tőkés László európai parlamenti képviselő, a rendezvénysorozat mindenkori házigazdája köszöntő beszédében Szent Lászlónak és Márton Áron erdélyi római katolikus püspöknek azt a közös tulajdonságát emelte ki, hogy a kegyesség mellett erősek és rendíthetetlenek voltak országuk és népük védelmében. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöki tisztségét is betöltő politikus úgy vélte, azért van szükség a szent király és Márton Áron püspök példázatára, „mert Európának hite sincs, de már az életösztönei sem működnek; politikusai megfeledkezni látszanak arról, hogy elsődleges feladatuk saját polgáraik, saját népük védelme”. Véleménye szerint ebben a kontextusban ismételten értelmet nyer a lovagkirály által megtestesített eszmeiség, és Szent László újra a magyarság hitének és önvédelmének megtestesítője lehet. „Nagy királyunk szellemiségével kell védelmeznünk Európát, az anyaországot és a külhonba szakadt testvéreinket” – fogalmazott.
A népzene érték
A beszédek után az 1973-ban alakult Muzsikás együttes lépett színpadra és örvendeztette meg a közönséget egy rövid, de annál nagyszerűbb koncerttel. A Sipos Mihály, Porteleki László, Éri Péter, Hamar Dániel felállású zenekar a magyar népzenei hagyomány számos értékét sűrítette bele háromnegyed órás műsorába, hiszen kalotaszegi muzsikával indítottak, többek között somogyi, dél-dunántúli, illetve szatmári zenével folytatták, hogy aztán moldvai csángó muzsikával zárják koncertjüket, e zenei programjukkal is a magyar nép politikai határok felett átnyúló egységének eszméjét fejezve ki. Az esten fellépett Petrás Mária csángó származású neves énekesnő, aki csángó egyházi énekeket énekelt szólóban, a koncert végén pedig a Muzsikás együttessel közösen szólaltatott meg moldvai népi énekeket rendkívül tiszta, kifejező, a csángó ének-zenei, nyelvi sajátosságokat tökéletesen visszaadó hangján. A Muzsikás együttes igényes koncertjével megadta egy színvonalasnak ígérkező kulturális rendezvénysorozat alaphangját.
Pap István
erdon.ro
A magyar kultúra határok fölötti egyesítő szerepéről beszéltek a Szent László Napok nyitógálájának szónokai a rendezvénysorozat hétfő esti megnyitó gáláján.
A Kiss Tünde, Kiss Huba, Lévai Tünde és Szilágyi Ágnes alkotta alkalmi zenekar 15. századi Szent László himnuszokkal és reneszánsz dalokkal indította a 4. Szent László Napokhivatalos megnyitó gáláját, melyet a Nagyváradi Állami Filharmónia koncerttermében bonyolítottak le. Hajrá magyarok! felkiáltással kezdte ünnepi köszöntőjét Zatykó Gyulafőszervező, az Erdélyi Magyar Néppárt országos alelnöke, aki az éppen zajló labdarúgó Európa-bajnokság aktualitásán keresztül szemléltette: ahogyan nemzeti válogatottunk helyt áll a pályán, úgy kell helyt állanunk a hétköznapokban. „Jó néha megállni és ünnepelni egy olyan rendezvény keretében, amely összeköti szívünket, lelkünket” – fogalmazott, reményét fejezve ki, hogy a Szent László Napok egy ilyen rendezvénye a nagyváradi magyarságnak.
Partnerség
Papp László, Debrecen város polgármestere beszéde elején gratulált Nagyvárad szemmel látható fejlődéséhez, majd hozzátette: jelenléte jelzi azt, hogy a határ két oldalán élő magyarság számíthat egymásra. „Büszkék kell lennünk kultúránkra, melynek szerves része Nagyvárad és Debrecen szövetsége is. Regionális együttműködésünket folytatnunk kell, s ennek jeleként partnerséget ajánlunk a nagyváradiaknak: érjük el közösen, hogy 2023-ban Debrecen Európa Kulturális Fővárosa lehessen” – mondta.
Nagyvárad önkormányzatát Huszár István alpolgármester képviselte a gálán, aki kijelentette, hogy olyan, saját igényekhez igazodó rendezvénysorozatot kell szervezni, amely mintaként szolgál majd más települések számára. Párhuzamba állította a Varadinum fesztiválsorozat és a Szent László Napok megálmodóit és megvalósítóit, hiszen ezek a rendezvények hozzájárulnak ahhoz, hogy Nagyváradnak saját kulturális arculata legyen. Utalva Papp László polgármester felvetésére, kijelentette: „A nagyváradi Szent László Napokat tovább kell építenünk, fejlesztenünk és még színesebbé tennünk, hogy 2023-ra részese legyen a debreceni kulturális főváros rendezvénysorozatnak”.
Gyökerek
Hoppál Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériuma kultúráért felelős államtitkára illendőnek és méltónak nevezte, hogy az anyaország és a határon túli közösség együttműködésben tekintse át hagyományait és gyökereit. „Olyan értékek, kincsek birtokosa Nagyvárad, amelyekre méltán lehetnek büszkék a mai generációk. Ha tehát Szent László Napokra érkezünk, köszönetet mondani jövünk azért az értékőrzésért, értéktartásért, amelyet önök és az önök elődei generációk óta végeznek” – jelentette ki az államtitkár. Hoppál Péter azt ígérte: Balog Zoltán miniszterrel együtt azon lesz, hogy a kormány által idén létrehozott kulturális fesztiválok támogatási sorában szerepelhessen aSzent László Napok rendezvénye is.
Tőkés László európai parlamenti képviselő, a rendezvénysorozat mindenkori házigazdája köszöntő beszédében Szent Lászlónak és Márton Áron erdélyi római katolikus püspöknek azt a közös tulajdonságát emelte ki, hogy a kegyesség mellett erősek és rendíthetetlenek voltak országuk és népük védelmében. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöki tisztségét is betöltő politikus úgy vélte, azért van szükség a szent király és Márton Áron püspök példázatára, „mert Európának hite sincs, de már az életösztönei sem működnek; politikusai megfeledkezni látszanak arról, hogy elsődleges feladatuk saját polgáraik, saját népük védelme”. Véleménye szerint ebben a kontextusban ismételten értelmet nyer a lovagkirály által megtestesített eszmeiség, és Szent László újra a magyarság hitének és önvédelmének megtestesítője lehet. „Nagy királyunk szellemiségével kell védelmeznünk Európát, az anyaországot és a külhonba szakadt testvéreinket” – fogalmazott.
A népzene érték
A beszédek után az 1973-ban alakult Muzsikás együttes lépett színpadra és örvendeztette meg a közönséget egy rövid, de annál nagyszerűbb koncerttel. A Sipos Mihály, Porteleki László, Éri Péter, Hamar Dániel felállású zenekar a magyar népzenei hagyomány számos értékét sűrítette bele háromnegyed órás műsorába, hiszen kalotaszegi muzsikával indítottak, többek között somogyi, dél-dunántúli, illetve szatmári zenével folytatták, hogy aztán moldvai csángó muzsikával zárják koncertjüket, e zenei programjukkal is a magyar nép politikai határok felett átnyúló egységének eszméjét fejezve ki. Az esten fellépett Petrás Mária csángó származású neves énekesnő, aki csángó egyházi énekeket énekelt szólóban, a koncert végén pedig a Muzsikás együttessel közösen szólaltatott meg moldvai népi énekeket rendkívül tiszta, kifejező, a csángó ének-zenei, nyelvi sajátosságokat tökéletesen visszaadó hangján. A Muzsikás együttes igényes koncertjével megadta egy színvonalasnak ígérkező kulturális rendezvénysorozat alaphangját.
Pap István
erdon.ro
2016. június 22.
A küszöbön álló népszavazás margójára
„Elfogadhatatlan, hogy az Európai Bizottság a politikai zsarolás fegyverét használva állítsa szembe a továbbra is szűkölködő kelet-európai polgárokat a migránstömegekkel.” Csűry István református püspök nyilatkozata.
250 ezer eurós, úgymond „szolidaritási hozzájárulást” fizettetne az Európai Bizottság minden menekült után azokkal a tagállamokkal, amelyek nem hajlandóak befogadni más tagállamból áttelepített menekültet – adta hírül a sajtó.
Az Európai Bizottság farizeusi „szolidaritásigénye” teljes ellentétezése a keresztény értékrendből fakadó európai alapértékeknek: kényszergetés ez inkább, mintsem az emberi méltóság, a szabadság, a népakarat, az egyenlőség, a jogállamiság és az emberi jogok tisztelete. Európa vezetői irreális tartozásba kergetnék azokat a – zömmel kelet-európai – népeket, amelyek amúgy is számtalan társadalmi és gazdasági nehézséggel küzdenek, tovább rontva felzárkózási esélyeiket.
Isten az áldozatok hozatalakor azt kéri, hogy mindenki annyit adjon, amennyi „kitelik az ő módjától” (3 Móz 14,30). A legfrissebb romániai statisztikák havi 457 euróban rögzítik a hazai átlagkeresetek összegét, úgyhogy a „szolidaritási hozzájárulás” egy romániai EU-polgár szinte 50 évnyi összkeresetét jelentené. Ha pedig arra gondolunk, hogy egy-egy romániai gyermek után 19 eurós gyermeknevelési pótlék jár havonta, könnyen kiszámítható, hogy társadalmunk 1302 gyermekre áldozza az egyetlen menekülttel való szolidaritási összeget, 2 éves koruktól 18 éves korukig. Hovatovább 77 migránssal való „szolidaritásvállalás” árából megépülhetne a felette szükséges partiumi kórház, amely évente sokezer rászorulónak nyújthatna élet- és lélekmentő segítséget.
Ezek fényében joggal merül fel a kérdés, hogy miféle egyenlet alapján sikerült az Európai Bizottságnak a „szolidaritási hozzájárulás” összegét kiszámolni?
Politikai zsarolás
Mindezeket azért tartom fontosnak leszögezni, mert a menekültenkénti negyedmillió eurós „tartozás” nevesítése és követelése önkéntelen ellenállási reakciókat szül, sőt az Európai Bizottság felvetése egyenesen gyűlölet szítására alkalmas vidékünkön. Elfogadhatatlan, hogy az Európai Bizottság a politikai zsarolás fegyverét használva állítsa szembe a továbbra is szűkölködő kelet-európai polgárokat a migránstömegekkel. Különösképpen, hogy a véreskezű diktatúrákból a szabad világ felé igyekvő kelet-európai társadalmaink felé mutatott, hasonló mértékű uniós szolidaritásnak nyomát sem láttuk az elmúlt évtizedekben…
„Európa válságos időket él, hiszen óriási menekülthullámmal és az ezzel együtt járó nehézségekkel kell szembenéznie. (…) Egyházunknak ebben a helyzetben meg kell tennie azt, ami küldetéséből fakadóan is feladata, vagyis, hogy imádkozzon és imádságra buzdítson” – hirdettük 2015. szeptember 29-i körlevelünkben, és erre a szolgálatra kértük egyházkerületünk híveit. Arra kérem tehát az európai intézményeket, hogy ne kergessenek bennünket bele a felebarát elutasításának bűnébe! Mi nem tartozunk senkinek, csak azzal, amivel felebarátaink nekünk is tartoznak. Isten és ember előtt annyit vállalunk, amennyi tőlünk telik – ahogyan azt a Teremtő reánk hagyta.
Nagyvárad, 2016. június 22.
A békesség kötelékében: Csűry István püspök
erdon.ro
„Elfogadhatatlan, hogy az Európai Bizottság a politikai zsarolás fegyverét használva állítsa szembe a továbbra is szűkölködő kelet-európai polgárokat a migránstömegekkel.” Csűry István református püspök nyilatkozata.
250 ezer eurós, úgymond „szolidaritási hozzájárulást” fizettetne az Európai Bizottság minden menekült után azokkal a tagállamokkal, amelyek nem hajlandóak befogadni más tagállamból áttelepített menekültet – adta hírül a sajtó.
Az Európai Bizottság farizeusi „szolidaritásigénye” teljes ellentétezése a keresztény értékrendből fakadó európai alapértékeknek: kényszergetés ez inkább, mintsem az emberi méltóság, a szabadság, a népakarat, az egyenlőség, a jogállamiság és az emberi jogok tisztelete. Európa vezetői irreális tartozásba kergetnék azokat a – zömmel kelet-európai – népeket, amelyek amúgy is számtalan társadalmi és gazdasági nehézséggel küzdenek, tovább rontva felzárkózási esélyeiket.
Isten az áldozatok hozatalakor azt kéri, hogy mindenki annyit adjon, amennyi „kitelik az ő módjától” (3 Móz 14,30). A legfrissebb romániai statisztikák havi 457 euróban rögzítik a hazai átlagkeresetek összegét, úgyhogy a „szolidaritási hozzájárulás” egy romániai EU-polgár szinte 50 évnyi összkeresetét jelentené. Ha pedig arra gondolunk, hogy egy-egy romániai gyermek után 19 eurós gyermeknevelési pótlék jár havonta, könnyen kiszámítható, hogy társadalmunk 1302 gyermekre áldozza az egyetlen menekülttel való szolidaritási összeget, 2 éves koruktól 18 éves korukig. Hovatovább 77 migránssal való „szolidaritásvállalás” árából megépülhetne a felette szükséges partiumi kórház, amely évente sokezer rászorulónak nyújthatna élet- és lélekmentő segítséget.
Ezek fényében joggal merül fel a kérdés, hogy miféle egyenlet alapján sikerült az Európai Bizottságnak a „szolidaritási hozzájárulás” összegét kiszámolni?
Politikai zsarolás
Mindezeket azért tartom fontosnak leszögezni, mert a menekültenkénti negyedmillió eurós „tartozás” nevesítése és követelése önkéntelen ellenállási reakciókat szül, sőt az Európai Bizottság felvetése egyenesen gyűlölet szítására alkalmas vidékünkön. Elfogadhatatlan, hogy az Európai Bizottság a politikai zsarolás fegyverét használva állítsa szembe a továbbra is szűkölködő kelet-európai polgárokat a migránstömegekkel. Különösképpen, hogy a véreskezű diktatúrákból a szabad világ felé igyekvő kelet-európai társadalmaink felé mutatott, hasonló mértékű uniós szolidaritásnak nyomát sem láttuk az elmúlt évtizedekben…
„Európa válságos időket él, hiszen óriási menekülthullámmal és az ezzel együtt járó nehézségekkel kell szembenéznie. (…) Egyházunknak ebben a helyzetben meg kell tennie azt, ami küldetéséből fakadóan is feladata, vagyis, hogy imádkozzon és imádságra buzdítson” – hirdettük 2015. szeptember 29-i körlevelünkben, és erre a szolgálatra kértük egyházkerületünk híveit. Arra kérem tehát az európai intézményeket, hogy ne kergessenek bennünket bele a felebarát elutasításának bűnébe! Mi nem tartozunk senkinek, csak azzal, amivel felebarátaink nekünk is tartoznak. Isten és ember előtt annyit vállalunk, amennyi tőlünk telik – ahogyan azt a Teremtő reánk hagyta.
Nagyvárad, 2016. június 22.
A békesség kötelékében: Csűry István püspök
erdon.ro
2016. június 22.
Az élboly felé tart a Szent László Napok
Két rendezvénnyel zárult a már zajló a Szent László Napok felvezető napjai közül a keddi. Előbb tárlatnyitó volt, majd egy érdekes könyvet mutattak be – amelyben maga az a rendezvény is szerepel, amelyen bemutatták.
Érdekes kiadvány kapható, 35 lejért, és be is mutatták Várdon: az Erdélyi Magyar Civil Évkönyv 2015-ös kiadása az, ami egy hete jelent meg Kolozsváron. Immár a harmadik ilyen ez, és minden évben más tematikájú az évkönyv. Idén a kifejezettem magyar rendezvényekkel, az úgymond magyar nap jellegű eseményekkel foglalkozik. Bodó Barna az, aki szívügyének tekinti, és összefogja ezt a projektet, és mint a bemutatón elmondta, komoly adatgyűjtő, majd szerkesztői és tördelői munka eredménye “ez a szép könyv”. Amelyet egyébként rajta kívül Szabó Lilla és Széman Emese Rózsa szerkesztett, és 20 szerző írt. A könyv félezer itteni magyar rendezvényt említ, a nagyobbakról pedig külön írások szólnak. Váradról épp a Szent László Napokat mutatja be részletesen, amely napok egyik programpontja volt maga ez a kötetbemutató is, de kitér a Varadinumra is. Jelenleg egyébként még fejlődőben van az ilyen rendezvények itteni piaca: a leginkább mérvadó a a Kolozsvári Magyar Napok amelyről rövid ismertetőt hallhattunk a programigazgatótó, Szabó Lillától. E kincses városbeli rendezvényhez igyekszik felzárkózni a Szent László Napok is, amelynek egyik szervezője, és a kötet egyik szerzője, Mészáros Tímea ez utóbbi rendezvényt ismertette. Mint mondta, már sikerül erős márkanévvé emelni a Szent László Napokat, a magyarok kedvelt és ismert rendezvénye, a románság felé való nyitás viszont lassabban halad. Utóbbinak az a fő célja, hogy egyrészt megismertessék Szent László szerepét a város történetében azokkal, akik nem is hallottak róla, másrészt előmozdítsák a párbeszédet. A kötet három fejezetből áll: az első 17 a főbb rendezvényeket mutatja be, aztán másik 18 fesztivált ismertet a sajtóvisszhangok alapján, majd egy rendezvényjegyzék következik, sok régió “magyar napjaival”, de itt már például falunapok is szerepelnek.
Tárlat
A bemutató előtt, ugyancsak a várban, szintén a a Szent László Napok részeként nyílt meg a Molnár László József nagyváradi származású művész tárlata. A művész életművén kalauzolja át a látogatót a nagyváradi vár galériájában berendezett, Retrospektív című tárlat. A Pece-parti várost a nyolcvanas években elhagyott művésznek ez az első önálló kiállítása szülővárosában. Volt évfolyamtársa, Holló Barna váradi képzőművész hívta meg. Zatykó Gyula, a kulturális fesztivál főszervezője rövid felszólalásában azt emelte ki, hogy „a művészet híd és kapocs román barátainkkal”, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az elkövetkező évekre is az a Szent László Napok szervezőinek célkitűzése, hogy minél több váradi művészt mutassanak be.
A multikulturalitást pedig mi sem bizonyítja jobban, mint a tény, hogy a művészt és alkotásait Ramona Novicov műkritikus méltatta, aki magyarul is köszöntötte az érdeklődőket. Mint mindta, Molnár László József alkotásai magukon viselik a Kolozsvári iskola jegyeit, ugyanakkor hangsúlyosan megjelenik bennük a múlt század nyolcvanas éveinek a valósága. A kiállítás június 21–23. között 15 órától 18 óráig, június 24–26. között pedig 11-től 18 óráig látogatható.
Szeghalmi Örs
erdon.ro
Két rendezvénnyel zárult a már zajló a Szent László Napok felvezető napjai közül a keddi. Előbb tárlatnyitó volt, majd egy érdekes könyvet mutattak be – amelyben maga az a rendezvény is szerepel, amelyen bemutatták.
Érdekes kiadvány kapható, 35 lejért, és be is mutatták Várdon: az Erdélyi Magyar Civil Évkönyv 2015-ös kiadása az, ami egy hete jelent meg Kolozsváron. Immár a harmadik ilyen ez, és minden évben más tematikájú az évkönyv. Idén a kifejezettem magyar rendezvényekkel, az úgymond magyar nap jellegű eseményekkel foglalkozik. Bodó Barna az, aki szívügyének tekinti, és összefogja ezt a projektet, és mint a bemutatón elmondta, komoly adatgyűjtő, majd szerkesztői és tördelői munka eredménye “ez a szép könyv”. Amelyet egyébként rajta kívül Szabó Lilla és Széman Emese Rózsa szerkesztett, és 20 szerző írt. A könyv félezer itteni magyar rendezvényt említ, a nagyobbakról pedig külön írások szólnak. Váradról épp a Szent László Napokat mutatja be részletesen, amely napok egyik programpontja volt maga ez a kötetbemutató is, de kitér a Varadinumra is. Jelenleg egyébként még fejlődőben van az ilyen rendezvények itteni piaca: a leginkább mérvadó a a Kolozsvári Magyar Napok amelyről rövid ismertetőt hallhattunk a programigazgatótó, Szabó Lillától. E kincses városbeli rendezvényhez igyekszik felzárkózni a Szent László Napok is, amelynek egyik szervezője, és a kötet egyik szerzője, Mészáros Tímea ez utóbbi rendezvényt ismertette. Mint mondta, már sikerül erős márkanévvé emelni a Szent László Napokat, a magyarok kedvelt és ismert rendezvénye, a románság felé való nyitás viszont lassabban halad. Utóbbinak az a fő célja, hogy egyrészt megismertessék Szent László szerepét a város történetében azokkal, akik nem is hallottak róla, másrészt előmozdítsák a párbeszédet. A kötet három fejezetből áll: az első 17 a főbb rendezvényeket mutatja be, aztán másik 18 fesztivált ismertet a sajtóvisszhangok alapján, majd egy rendezvényjegyzék következik, sok régió “magyar napjaival”, de itt már például falunapok is szerepelnek.
Tárlat
A bemutató előtt, ugyancsak a várban, szintén a a Szent László Napok részeként nyílt meg a Molnár László József nagyváradi származású művész tárlata. A művész életművén kalauzolja át a látogatót a nagyváradi vár galériájában berendezett, Retrospektív című tárlat. A Pece-parti várost a nyolcvanas években elhagyott művésznek ez az első önálló kiállítása szülővárosában. Volt évfolyamtársa, Holló Barna váradi képzőművész hívta meg. Zatykó Gyula, a kulturális fesztivál főszervezője rövid felszólalásában azt emelte ki, hogy „a művészet híd és kapocs román barátainkkal”, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az elkövetkező évekre is az a Szent László Napok szervezőinek célkitűzése, hogy minél több váradi művészt mutassanak be.
A multikulturalitást pedig mi sem bizonyítja jobban, mint a tény, hogy a művészt és alkotásait Ramona Novicov műkritikus méltatta, aki magyarul is köszöntötte az érdeklődőket. Mint mindta, Molnár László József alkotásai magukon viselik a Kolozsvári iskola jegyeit, ugyanakkor hangsúlyosan megjelenik bennük a múlt század nyolcvanas éveinek a valósága. A kiállítás június 21–23. között 15 órától 18 óráig, június 24–26. között pedig 11-től 18 óráig látogatható.
Szeghalmi Örs
erdon.ro
2016. június 22.
Egy fontos könyvet mutattak be Brüsszelben
Tőkés László európai parlamenti képviselő irodájának szervezésében június 21-én a Balassi Intézet brüsszeli kirendeltségén mutatták be Kincses Előd Marosvásárhely fekete márciusa című könyvének második, bővített kiadását, különös tekintettel angol nyelvű fordításának megjelenésére.
Az 1990 márciusi véres eseményeket felelevenítő rövid dokumentumfilm levetítése után Boris Kálnoky németországi újságíró méltatta a marosvásárhelyi posztforradalmi közéletben vezető szerepet játszó szerzőt, majd kettőjük kötetlen beszélgetése nyújtott hiteles és érzékletes képet a román nacionálkommunista erők, nevezetesen a volt Securitate által kiprovokált román–magyar konfrontációról.
Megnyitó beszédében az erdélyi politikus a decemberi temesvári népfelkelés és a márciusi marosvásárhelyi magyarellenes pogromkísérlet közötti összefüggésekről szólt. Kincses Előd mindkét történelmi eseménynek cselekvő részese volt, amikor is előbb ügyvédi minőségében vállalt közösséget az önvédelmi harcát folytató temesvári református gyülekezettel és üldözött lelkipásztorával, utóbb pedig a visszarendeződő politikai viszonyok között a marosvásárhelyi magyarság egyik kiemelkedő vezetőjeként járt élen ugyanebben az önvédelmi küzdelemben.
Temesváron 1989-ben „történelmi csoda” történt – állapította meg Tőkés László –, amikor is „a történelem során talán először, teljes egyetértésben és érdekazonosságban küzdöttek egymás mellett a magyarok, románok, németek és a többi, hazánkban élő nép fiai és leányai” – idézte Kincsest. A csoda azonban csupán „történelmi pillanatnak” bizonyult, mivel utóbb beigazolódott, hogy Ion Iliescu és „elvtársai” csupán forradalomnak álcázott hatalomátvételt hajtottak végre, mely aztán egyenes úton vezetett el Marosvásárhely „fekete márciusához”, valamint az 1990 júniusi bukaresti diáktüntetésekhez és az azokat vérbe fojtó bányászjáráshoz. Kincses Előd könyve ennek az ellenforradalmi átalakulásnak a fájdalmas folyamatát mutatja be a marosvásárhelyi események tükrében, kiállva a történelmi igazság mellett, és kifejezve azon meggyőződését, hogy a kezdeti „csodálatos egyetértést meg kell mentenünk a jövőnek is, ennek záloga pedig a teljes és valóságos egyenjogúság…”
Az emlékidéző és helyzetelemző fórumbeszélgetést levezető Boris Kálnoky erdélyi gyökereihez való visszatalálása meghatározó élményeként emlegette az 1989-es történelmi fordulat utáni, első marosvásárhelyi látogatását, Kincses Előddel és a környezetében élőkkel való megismerkedését, majd további erdélyi és székelyföldi utazásait és találkozásait. A „fekete március” hosszúra nyúló árnyékából való szabadulás útját keresve az erdélyi magyarság jelenlegi helyzetéről, múlt és jelen összefüggéseiről faggatta a jeles jogászt és kisebbségi érdekvédőt.
Kincses Előd sajnálattal állapította meg, hogy az eltelt negyedszázad alatt lényegi kérdésekben kevés változás történt. Amiért annak idején a marosvásárhelyi diákság egyöntetűen kiállott: a teljes körű magyar felsőoktatás, az orvosi és gyógyszerészeti egyetemen való magyar nyelvű képzés azóta sem valósult meg. Az igazságszolgáltatás terén – ha lehet – még rosszabb a helyzet. Azokat a jogokat, amelyeket a magyarság a 2007-es EU-csatlakozásig elért, utóbb az igazságszolgáltatás eszközeivel próbálják visszavenni, melyeket nem egy esetben a magyarság megtörésére használnak fel. A joggal való hatalmi visszaélések kirívó eseteiként szólt a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem tartósan fennálló ex lex állapotáról, valamint a kézdivásárhelyi terrorvád mondvacsinált peres ügyéről, melyek egyértelműen a magyar közösség háttérbe szorítását, illetve megfélemlítését célozzák. Összességében nézve: az utóbbi években a magyarság helyzete határozottan romlik Erdélyben – jelentette ki Kincses Előd.
Boris Kálnoky és a fórumbeszélgetés részvevői elismeréssel szóltak a Maros megyei RMDSZ volt elnökének állhatatos jogvédő szolgálatáról, melyet – példának okáért – a Székely Szabadság Napja idei megünneplőinek a védelmében folytat. Tőkés László saját perei hosszú sorában nyújtott jogi képviseletéért mondott köszönetet volt temesvári ügyvédjének. Marosvásárhely fekete márciusának vonatkozásában egyöntetűen fogalmazódott meg az az igény, hogy az 1989-es forradalmi dossziék újratárgyalásához, valamint a bányászjárások felelőseinek az elszámoltatásához hasonlóan ez ügyben sem maradhat el az igazságtétel.
A rendezvény a bemutatott könyv dedikálásával és alkalmi fogadással zárult.
itthon.ma
Tőkés László európai parlamenti képviselő irodájának szervezésében június 21-én a Balassi Intézet brüsszeli kirendeltségén mutatták be Kincses Előd Marosvásárhely fekete márciusa című könyvének második, bővített kiadását, különös tekintettel angol nyelvű fordításának megjelenésére.
Az 1990 márciusi véres eseményeket felelevenítő rövid dokumentumfilm levetítése után Boris Kálnoky németországi újságíró méltatta a marosvásárhelyi posztforradalmi közéletben vezető szerepet játszó szerzőt, majd kettőjük kötetlen beszélgetése nyújtott hiteles és érzékletes képet a román nacionálkommunista erők, nevezetesen a volt Securitate által kiprovokált román–magyar konfrontációról.
Megnyitó beszédében az erdélyi politikus a decemberi temesvári népfelkelés és a márciusi marosvásárhelyi magyarellenes pogromkísérlet közötti összefüggésekről szólt. Kincses Előd mindkét történelmi eseménynek cselekvő részese volt, amikor is előbb ügyvédi minőségében vállalt közösséget az önvédelmi harcát folytató temesvári református gyülekezettel és üldözött lelkipásztorával, utóbb pedig a visszarendeződő politikai viszonyok között a marosvásárhelyi magyarság egyik kiemelkedő vezetőjeként járt élen ugyanebben az önvédelmi küzdelemben.
Temesváron 1989-ben „történelmi csoda” történt – állapította meg Tőkés László –, amikor is „a történelem során talán először, teljes egyetértésben és érdekazonosságban küzdöttek egymás mellett a magyarok, románok, németek és a többi, hazánkban élő nép fiai és leányai” – idézte Kincsest. A csoda azonban csupán „történelmi pillanatnak” bizonyult, mivel utóbb beigazolódott, hogy Ion Iliescu és „elvtársai” csupán forradalomnak álcázott hatalomátvételt hajtottak végre, mely aztán egyenes úton vezetett el Marosvásárhely „fekete márciusához”, valamint az 1990 júniusi bukaresti diáktüntetésekhez és az azokat vérbe fojtó bányászjáráshoz. Kincses Előd könyve ennek az ellenforradalmi átalakulásnak a fájdalmas folyamatát mutatja be a marosvásárhelyi események tükrében, kiállva a történelmi igazság mellett, és kifejezve azon meggyőződését, hogy a kezdeti „csodálatos egyetértést meg kell mentenünk a jövőnek is, ennek záloga pedig a teljes és valóságos egyenjogúság…”
Az emlékidéző és helyzetelemző fórumbeszélgetést levezető Boris Kálnoky erdélyi gyökereihez való visszatalálása meghatározó élményeként emlegette az 1989-es történelmi fordulat utáni, első marosvásárhelyi látogatását, Kincses Előddel és a környezetében élőkkel való megismerkedését, majd további erdélyi és székelyföldi utazásait és találkozásait. A „fekete március” hosszúra nyúló árnyékából való szabadulás útját keresve az erdélyi magyarság jelenlegi helyzetéről, múlt és jelen összefüggéseiről faggatta a jeles jogászt és kisebbségi érdekvédőt.
Kincses Előd sajnálattal állapította meg, hogy az eltelt negyedszázad alatt lényegi kérdésekben kevés változás történt. Amiért annak idején a marosvásárhelyi diákság egyöntetűen kiállott: a teljes körű magyar felsőoktatás, az orvosi és gyógyszerészeti egyetemen való magyar nyelvű képzés azóta sem valósult meg. Az igazságszolgáltatás terén – ha lehet – még rosszabb a helyzet. Azokat a jogokat, amelyeket a magyarság a 2007-es EU-csatlakozásig elért, utóbb az igazságszolgáltatás eszközeivel próbálják visszavenni, melyeket nem egy esetben a magyarság megtörésére használnak fel. A joggal való hatalmi visszaélések kirívó eseteiként szólt a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem tartósan fennálló ex lex állapotáról, valamint a kézdivásárhelyi terrorvád mondvacsinált peres ügyéről, melyek egyértelműen a magyar közösség háttérbe szorítását, illetve megfélemlítését célozzák. Összességében nézve: az utóbbi években a magyarság helyzete határozottan romlik Erdélyben – jelentette ki Kincses Előd.
Boris Kálnoky és a fórumbeszélgetés részvevői elismeréssel szóltak a Maros megyei RMDSZ volt elnökének állhatatos jogvédő szolgálatáról, melyet – példának okáért – a Székely Szabadság Napja idei megünneplőinek a védelmében folytat. Tőkés László saját perei hosszú sorában nyújtott jogi képviseletéért mondott köszönetet volt temesvári ügyvédjének. Marosvásárhely fekete márciusának vonatkozásában egyöntetűen fogalmazódott meg az az igény, hogy az 1989-es forradalmi dossziék újratárgyalásához, valamint a bányászjárások felelőseinek az elszámoltatásához hasonlóan ez ügyben sem maradhat el az igazságtétel.
A rendezvény a bemutatott könyv dedikálásával és alkalmi fogadással zárult.
itthon.ma
2016. június 23.
Semjén Zsolt: a magyarságnak és a románságnak is érdeke az együttműködés
Semjén Zsolt kormányfő-helyettes a román–magyar államközi viszonnyal kapcsolatban úgy véli, hogy a magyarságnak és a románságnak is érdekében áll a két ország szoros együttműködése – számol be Bíró Blanka a kronika.ro-n.
„A mi kezünk ki van nyújtva, és reméljük, a következő román kormányban nagyobb hajlandóság lesz a magyar–román kapcsolatok javítására, mint a Ponta-kabinetben volt" – jelentette ki csütörtökön Sepsikőröspatakon újságíróknak nyilatkozva Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes. Az Országos Erdészeti Egyesület jubileumi vándorgyűlésén résztvevő kereszténydemokrata politikus leszögezte, a magyar–román kapcsolatok a Demokrata-Liberális Párt (PDL) és az RMDSZ közös kormányzása idején voltak a legjobbak. Semjén emlékeztetett, hogy a Mihai Răzvan Ungureanu vezette kabinet abba bukott bele, hogy nem tudta átvinni a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) ügyét.
„Akkor is voltak vitás kérdések, de a gazdasági kapcsolatok szárnyaltak, a politikai kapcsolatok is jók voltak. Székelyföldre például soha nem érkezett annyi fejlesztés, mint Elena Udrea minisztersége idején" – mutatott rá a kormányfő-helyettes, hozzátéve: a Ponta-kormány idején viszont „zuhanásszerűen" romlottak a kapcsolatok. Felidézte, hogy alapvető kisebbségi jogokat korlátoztak, az igazságszolgáltatás álcája alatt pedig megfélemlítés zajlik, hogy a magyar politikusok ne merjenek elindulni a választásokon.
„A magyarságnak és a románságnak is érdeke, hogy Magyarország és Románia között szoros együttműködés legyen, például a határ menti együttműködéssel olyan uniós pénzeket tudunk lehívni, amit másként nem tudnánk. Ha jó a székelység közérzete, ha jó a magyar–magyar együttműködés, az a románoknak is hasznára válik" – szögezte le a miniszterelnök-helyettes.
Semjén egyébként úgy vélekedett, nem a brit választópolgárok, hanem a brüsszeli bürokraták felelőssége lenne, ha Nagy-Britannia kilépne az Európai Unióból. A politikus úgy véli, a bennmaradást és a kilépést támogatók táborának kiegyenlítettsége azt mutatja, hogy a brit közvélemény elégedetlen Brüsszellel. Emiatt Semjén szerint a brüsszeli bürokratáknak át kell gondolniuk a saját szerepüket, hiszen „olyan mértékben szétzüllesztették az Európai Uniót, hogy a britek fele azt gondolja, ki kell lépni" – írja a kronika.ro.
Erdély.ma
Semjén Zsolt kormányfő-helyettes a román–magyar államközi viszonnyal kapcsolatban úgy véli, hogy a magyarságnak és a románságnak is érdekében áll a két ország szoros együttműködése – számol be Bíró Blanka a kronika.ro-n.
„A mi kezünk ki van nyújtva, és reméljük, a következő román kormányban nagyobb hajlandóság lesz a magyar–román kapcsolatok javítására, mint a Ponta-kabinetben volt" – jelentette ki csütörtökön Sepsikőröspatakon újságíróknak nyilatkozva Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes. Az Országos Erdészeti Egyesület jubileumi vándorgyűlésén résztvevő kereszténydemokrata politikus leszögezte, a magyar–román kapcsolatok a Demokrata-Liberális Párt (PDL) és az RMDSZ közös kormányzása idején voltak a legjobbak. Semjén emlékeztetett, hogy a Mihai Răzvan Ungureanu vezette kabinet abba bukott bele, hogy nem tudta átvinni a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) ügyét.
„Akkor is voltak vitás kérdések, de a gazdasági kapcsolatok szárnyaltak, a politikai kapcsolatok is jók voltak. Székelyföldre például soha nem érkezett annyi fejlesztés, mint Elena Udrea minisztersége idején" – mutatott rá a kormányfő-helyettes, hozzátéve: a Ponta-kormány idején viszont „zuhanásszerűen" romlottak a kapcsolatok. Felidézte, hogy alapvető kisebbségi jogokat korlátoztak, az igazságszolgáltatás álcája alatt pedig megfélemlítés zajlik, hogy a magyar politikusok ne merjenek elindulni a választásokon.
„A magyarságnak és a románságnak is érdeke, hogy Magyarország és Románia között szoros együttműködés legyen, például a határ menti együttműködéssel olyan uniós pénzeket tudunk lehívni, amit másként nem tudnánk. Ha jó a székelység közérzete, ha jó a magyar–magyar együttműködés, az a románoknak is hasznára válik" – szögezte le a miniszterelnök-helyettes.
Semjén egyébként úgy vélekedett, nem a brit választópolgárok, hanem a brüsszeli bürokraták felelőssége lenne, ha Nagy-Britannia kilépne az Európai Unióból. A politikus úgy véli, a bennmaradást és a kilépést támogatók táborának kiegyenlítettsége azt mutatja, hogy a brit közvélemény elégedetlen Brüsszellel. Emiatt Semjén szerint a brüsszeli bürokratáknak át kell gondolniuk a saját szerepüket, hiszen „olyan mértékben szétzüllesztették az Európai Uniót, hogy a britek fele azt gondolja, ki kell lépni" – írja a kronika.ro.
Erdély.ma
2016. június 23.
Határozott cél és együttműködés (Megalakult Kovászna megye új tanácsa)
Beiktatták tegnap a június 5-ei helyhatósági választások nyomán kialakult megyei tanácsot, és megválasztották annak elnökségét. Tamás Sándor és Henning László továbbra is betölti az elnöki, illetve alelnöki tisztséget, a másik alelnök a következő négyéves mandátumra Grüman Róbert. Az ülés végére az időlegesen eltávolított székely zászló is visszakerült a tanácsterembe.
Kovászna Megye Tanácsának alakuló ülését Sebastian Cucu kormánymegbízott hívta össze. Köszöntőjében utalt arra, hogy több ifjú is helyet kapott a testületben, s ezt jónak nevezte, ugyanis szükség van az energiára, de a tapasztalatra is – tette hozzá. Reményét fejezte ki, hogy a megyeháza és a prefektúra viszonya „továbbra is” törvényen alapuló korrekt kapcsolat lesz. Még mielőtt az alakuló ülés elnöklését átvette volna a legidősebb – Sabin Calinic – és a két legfiatalabb – Olteán Csongor és Szőcs László – tanácstag, Kulcsár-Terza József román nyelven számon kérte az általa februárban adományozott és elhelyezett, majd ajándékként határozattal elfogadott székely zászló hollétét. A prefektus közölte, az alakuló ülést a törvény értelmében neki kell biztosítania, a székely zászlónak nincs ott helye. Különben az adományt elfogadó tanácsi határozatot megtámadta a közigazgatási bíróságon, így annak hatályát felfüggesztették. A feladatkörét frissen átvevő korelnök, Sabin Calinic megjegyezte, Kulcsár-Terza elkezdett románul beszélni. Elnöklete alatt a testület megválasztotta a mandátumellenőrző bizottságot, mely igazolta az összes tag mandátumát. Ezt követően a tanácstagok letették a hivatali esküt. A többség az alkotmányra és a Bibliára is felesküdött, néhányan csupán előbbire. A magyar tanácstagok zöme két nyelven mondta el, hogy „esküszöm”, de akadt, aki csak románul, a többség hozzátette: Isten engem úgy segéljen! A 31 tagú testület 30 tagját iktatták be, Szarvadi-Téglás József hiányzott. Megalakultak a politikai csoportok: az RMDSZ-nek huszonegy tagú frakciója van, az Erdélyi Magyar Néppártnak három. A Szociáldemokrata Párt három és a Nemzeti Liberális Párt három képviselője megalakította a hivatalosan Nem Nemzetiségi Alapon Szervezett Pártok nevű frakciót. Kulcsár-Terza József jelezte, igaz ugyan, hogy a Magyar Polgári Párt nem teljesíti a frakcióalakításhoz szükséges feltételt, a minimális három helyett csupán két tagja van, de tudomásul kell venni csoportjuk jelenlétét is. Következett az elnökválasztás. A testület tagjai közül választottak vezetőt. Az egyetlen jelölt Tamás Sándor, aki az előző két mandátum alatt is betöltötte az elnöki tisztséget. A harminc szavazócédulából három érvénytelen volt, 27 szavazattal elnökké választották az RMDSZ jelöltjét. Tamás Sándor letette az elnöki esküt, majd beszédében megköszönte a bizalmat, és vázolta a következő ciklus irányelveit. Elmondta, az, hogy egy megyében jó élni, azzal mérhető leginkább, hogy van-e az illető régióban általánosan elfogadott közös elképzelés és összetartás az emberek között. Nemzeti közösségünk jövője egy határozott cél követésén és a szolidaritáson alapul, tette hozzá, majd példát hozott fel. Amikor az egyik nagy tejfeldolgozó cég megtagadta, hogy a székelyföldi gazdáktól felvásárolja a tejet, Kézdiszéken csattanós választ adtak. Szövetkezetet hoztak létre, megszervezték a felvásárlást, feldolgozást és az értékesítést. Öröm volt nézni, hogy büszkék az emberek munkájuk gyümölcsére. Tamás Sándor kitért arra is, hogy az elmúlt évek tapasztalatai azt mutatják, a politikának is vannak erkölcsi határai, nem épülhet mesterségesen szított és fenntartott megosztottságra. Az emberek a megye vezetőségétől nem adok-kapok politikai színházat várnak el, hanem komolyságot, odafigyelést, partneri viszonyt, tiszteletet, határozottságot, együttműködést, bizalmat, tisztességet, nagyvonalú magatartást, pontos munkavégzést, nyílt szemléletet és hagyománytiszteletet. Mert igenis lehet másként is politizálni, szögezte le a régi-új elnök, hozzátéve: ez a hitvallása és ez lesz a munkája. Amint Tamás Sándor átvette az elnöklést, megválasztották a két alelnököt. Az RMDSZ két, az EMNP és a román pártok frakciója egy-egy jelöltet állított. Henning László 30, Grüman Róbert 21, Benedek Erika 3 és Cătălin Morar 6 szavazatot kapott, így az első kettő tehette le a hivatali esküt. Sebastian Cucu prefektus elbúcsúzott, mivel a sepsiszentgyörgyi tanács alakuló ülésén is részt kellett vennie. Kulcsár-Terza József ismét előállt azzal, hogy a székely zászlót tegyék vissza oda, ahol a helye. Erre engedélyt kapott az új elnöktől. A tanácstag visszahozta, és ismét kitűzte a székely zászlót Románia, az Európai Unió és Kovászna megye zászlaja mellé. Az ülésen még megalakult a hat szakbizottság, s megválasztották azok elnökét és titkárát.
Szekeres Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Beiktatták tegnap a június 5-ei helyhatósági választások nyomán kialakult megyei tanácsot, és megválasztották annak elnökségét. Tamás Sándor és Henning László továbbra is betölti az elnöki, illetve alelnöki tisztséget, a másik alelnök a következő négyéves mandátumra Grüman Róbert. Az ülés végére az időlegesen eltávolított székely zászló is visszakerült a tanácsterembe.
Kovászna Megye Tanácsának alakuló ülését Sebastian Cucu kormánymegbízott hívta össze. Köszöntőjében utalt arra, hogy több ifjú is helyet kapott a testületben, s ezt jónak nevezte, ugyanis szükség van az energiára, de a tapasztalatra is – tette hozzá. Reményét fejezte ki, hogy a megyeháza és a prefektúra viszonya „továbbra is” törvényen alapuló korrekt kapcsolat lesz. Még mielőtt az alakuló ülés elnöklését átvette volna a legidősebb – Sabin Calinic – és a két legfiatalabb – Olteán Csongor és Szőcs László – tanácstag, Kulcsár-Terza József román nyelven számon kérte az általa februárban adományozott és elhelyezett, majd ajándékként határozattal elfogadott székely zászló hollétét. A prefektus közölte, az alakuló ülést a törvény értelmében neki kell biztosítania, a székely zászlónak nincs ott helye. Különben az adományt elfogadó tanácsi határozatot megtámadta a közigazgatási bíróságon, így annak hatályát felfüggesztették. A feladatkörét frissen átvevő korelnök, Sabin Calinic megjegyezte, Kulcsár-Terza elkezdett románul beszélni. Elnöklete alatt a testület megválasztotta a mandátumellenőrző bizottságot, mely igazolta az összes tag mandátumát. Ezt követően a tanácstagok letették a hivatali esküt. A többség az alkotmányra és a Bibliára is felesküdött, néhányan csupán előbbire. A magyar tanácstagok zöme két nyelven mondta el, hogy „esküszöm”, de akadt, aki csak románul, a többség hozzátette: Isten engem úgy segéljen! A 31 tagú testület 30 tagját iktatták be, Szarvadi-Téglás József hiányzott. Megalakultak a politikai csoportok: az RMDSZ-nek huszonegy tagú frakciója van, az Erdélyi Magyar Néppártnak három. A Szociáldemokrata Párt három és a Nemzeti Liberális Párt három képviselője megalakította a hivatalosan Nem Nemzetiségi Alapon Szervezett Pártok nevű frakciót. Kulcsár-Terza József jelezte, igaz ugyan, hogy a Magyar Polgári Párt nem teljesíti a frakcióalakításhoz szükséges feltételt, a minimális három helyett csupán két tagja van, de tudomásul kell venni csoportjuk jelenlétét is. Következett az elnökválasztás. A testület tagjai közül választottak vezetőt. Az egyetlen jelölt Tamás Sándor, aki az előző két mandátum alatt is betöltötte az elnöki tisztséget. A harminc szavazócédulából három érvénytelen volt, 27 szavazattal elnökké választották az RMDSZ jelöltjét. Tamás Sándor letette az elnöki esküt, majd beszédében megköszönte a bizalmat, és vázolta a következő ciklus irányelveit. Elmondta, az, hogy egy megyében jó élni, azzal mérhető leginkább, hogy van-e az illető régióban általánosan elfogadott közös elképzelés és összetartás az emberek között. Nemzeti közösségünk jövője egy határozott cél követésén és a szolidaritáson alapul, tette hozzá, majd példát hozott fel. Amikor az egyik nagy tejfeldolgozó cég megtagadta, hogy a székelyföldi gazdáktól felvásárolja a tejet, Kézdiszéken csattanós választ adtak. Szövetkezetet hoztak létre, megszervezték a felvásárlást, feldolgozást és az értékesítést. Öröm volt nézni, hogy büszkék az emberek munkájuk gyümölcsére. Tamás Sándor kitért arra is, hogy az elmúlt évek tapasztalatai azt mutatják, a politikának is vannak erkölcsi határai, nem épülhet mesterségesen szított és fenntartott megosztottságra. Az emberek a megye vezetőségétől nem adok-kapok politikai színházat várnak el, hanem komolyságot, odafigyelést, partneri viszonyt, tiszteletet, határozottságot, együttműködést, bizalmat, tisztességet, nagyvonalú magatartást, pontos munkavégzést, nyílt szemléletet és hagyománytiszteletet. Mert igenis lehet másként is politizálni, szögezte le a régi-új elnök, hozzátéve: ez a hitvallása és ez lesz a munkája. Amint Tamás Sándor átvette az elnöklést, megválasztották a két alelnököt. Az RMDSZ két, az EMNP és a román pártok frakciója egy-egy jelöltet állított. Henning László 30, Grüman Róbert 21, Benedek Erika 3 és Cătălin Morar 6 szavazatot kapott, így az első kettő tehette le a hivatali esküt. Sebastian Cucu prefektus elbúcsúzott, mivel a sepsiszentgyörgyi tanács alakuló ülésén is részt kellett vennie. Kulcsár-Terza József ismét előállt azzal, hogy a székely zászlót tegyék vissza oda, ahol a helye. Erre engedélyt kapott az új elnöktől. A tanácstag visszahozta, és ismét kitűzte a székely zászlót Románia, az Európai Unió és Kovászna megye zászlaja mellé. Az ülésen még megalakult a hat szakbizottság, s megválasztották azok elnökét és titkárát.
Szekeres Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. június 23.
Magyar önkormányzati vezetők Erdélyben
Brassóban alpolgármesteri és megyei alelnöki, Temesváron alpolgármesteri, Szatmáron pedig a magyar polgármester megválasztása után megyeitanács-elnöki tisztséget szerzett az RMDSZ. A rendszerváltozás óta nem volt még magyar alpolgármestere a közel 230 ezer lakosú Brassónak, a 303 ezer lakosú Temesvárnak. Brassóban a lakosság hét, Temesváron pedig mintegy öt százaléka vallotta magát magyarnak a 2011-es népszámláláson.
Az RMDSZ Barabás Lászlót jelöli a brassói alpolgármesteri posztra, és Ambrus Izabellát a Brassó megyei önkormányzat alelnöki tisztségére – közölte tegnapi hírlevelében a szövetség. Az RMDSZ, valamint a Nemzeti Liberális Párt (NLP) és Népi Mozgalom Párt (NMP) Brassó megyei vezetői múlt csütörtökön jelentették be, hogy megállapodtak a városi és a megyei önkormányzati többség kialakításáról. A megegyezés szerint az NLP adja a megyei önkormányzat elnökét és egyik alelnökét, az RMDSZ pedig a másik alelnököt. A NLP-hez kötődő, de függetlenként megválasztott George Scripcaru polgármester munkáját egy RMDSZ-es és egy NMP-s alpolgármester segíti majd. Farkas Imre lesz Temesvár egyik alpolgármestere az RMDSZ és a Nemzeti Liberális Párt (NLP) Temes megyei szervezete tegnapi megállapodásának értelmében. A két párt közös közleményben tudatta, hogy a hatékony temesvári helyi közigazgatás biztosítása érdekében, a régebbi jó kapcsolatokra és ezek nyomán létrejött kölcsönös bizalomra alapozva, Temesvár soknemzetiségű jellegét tekintetbe véve kötöttek szövetséget, melynek révén az NLP és az RMDSZ többséget képez az önkormányzati testületben. A tisztségébe újraválasztott Nicolae Robu liberális polgármester munkáját az RMDSZ-es és egy liberális alpolgármester segíti. A 27 tagú önkormányzati testületben 12 mandátumot szerzett az NLP, kilencet a Szociáldemokrata Párt (SZDP), kettőt az RMDSZ, kettőt a Népi Mozgalom Párt (NMP), egyet a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (LDSZ) és egyet egy független jelölt. Halász Ferenc, az RMDSZ Temes megyei szervezetének elnöke az MTI-nek elmondta: a szövetség mindkét nagy párttal tárgyalt, és az alpolgármesteri tisztség felajánlása után állapodott meg a liberálisokkal.
Szatmár megyében Pataki Csabát titkos szavazással egyhangúan választották meg a megyei tanács elnökévé, miután a június 5-ei választáson Szatmárnémeti polgármesteri tisztségét is az RMDSZ jelöltje, Kereskényi Gábor nyerte el. Pataki Csaba, a szövetség volt szenátora elmondta, hogy az elkövetkező időszakban valamennyi pályázási lehetőséget ki akarnak használni, illetve élhető hellyé akarják alakítani Szatmárt, ahol a fiataloknak is érdemes maradniuk. Pataki Csaba az RMDSZ és a Nemzeti Liberális Párt között kötött politikai egyezség nyomán lett megyeitanács-elnök. A megállapodás értelmében a megyei önkormányzat két alelnökét a liberálisok adják.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Brassóban alpolgármesteri és megyei alelnöki, Temesváron alpolgármesteri, Szatmáron pedig a magyar polgármester megválasztása után megyeitanács-elnöki tisztséget szerzett az RMDSZ. A rendszerváltozás óta nem volt még magyar alpolgármestere a közel 230 ezer lakosú Brassónak, a 303 ezer lakosú Temesvárnak. Brassóban a lakosság hét, Temesváron pedig mintegy öt százaléka vallotta magát magyarnak a 2011-es népszámláláson.
Az RMDSZ Barabás Lászlót jelöli a brassói alpolgármesteri posztra, és Ambrus Izabellát a Brassó megyei önkormányzat alelnöki tisztségére – közölte tegnapi hírlevelében a szövetség. Az RMDSZ, valamint a Nemzeti Liberális Párt (NLP) és Népi Mozgalom Párt (NMP) Brassó megyei vezetői múlt csütörtökön jelentették be, hogy megállapodtak a városi és a megyei önkormányzati többség kialakításáról. A megegyezés szerint az NLP adja a megyei önkormányzat elnökét és egyik alelnökét, az RMDSZ pedig a másik alelnököt. A NLP-hez kötődő, de függetlenként megválasztott George Scripcaru polgármester munkáját egy RMDSZ-es és egy NMP-s alpolgármester segíti majd. Farkas Imre lesz Temesvár egyik alpolgármestere az RMDSZ és a Nemzeti Liberális Párt (NLP) Temes megyei szervezete tegnapi megállapodásának értelmében. A két párt közös közleményben tudatta, hogy a hatékony temesvári helyi közigazgatás biztosítása érdekében, a régebbi jó kapcsolatokra és ezek nyomán létrejött kölcsönös bizalomra alapozva, Temesvár soknemzetiségű jellegét tekintetbe véve kötöttek szövetséget, melynek révén az NLP és az RMDSZ többséget képez az önkormányzati testületben. A tisztségébe újraválasztott Nicolae Robu liberális polgármester munkáját az RMDSZ-es és egy liberális alpolgármester segíti. A 27 tagú önkormányzati testületben 12 mandátumot szerzett az NLP, kilencet a Szociáldemokrata Párt (SZDP), kettőt az RMDSZ, kettőt a Népi Mozgalom Párt (NMP), egyet a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (LDSZ) és egyet egy független jelölt. Halász Ferenc, az RMDSZ Temes megyei szervezetének elnöke az MTI-nek elmondta: a szövetség mindkét nagy párttal tárgyalt, és az alpolgármesteri tisztség felajánlása után állapodott meg a liberálisokkal.
Szatmár megyében Pataki Csabát titkos szavazással egyhangúan választották meg a megyei tanács elnökévé, miután a június 5-ei választáson Szatmárnémeti polgármesteri tisztségét is az RMDSZ jelöltje, Kereskényi Gábor nyerte el. Pataki Csaba, a szövetség volt szenátora elmondta, hogy az elkövetkező időszakban valamennyi pályázási lehetőséget ki akarnak használni, illetve élhető hellyé akarják alakítani Szatmárt, ahol a fiataloknak is érdemes maradniuk. Pataki Csaba az RMDSZ és a Nemzeti Liberális Párt között kötött politikai egyezség nyomán lett megyeitanács-elnök. A megállapodás értelmében a megyei önkormányzat két alelnökét a liberálisok adják.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. június 23.
Tárgyakba vésett lelki múlt (Az árkosi dalárda történetéhez)
Elgondolkozva forgattam a több mint 90 éves dalárdánk kézzel írott kottás könyveit. Mennyi idő kellett, amíg mind a 32 daloskönyvbe bemásolták kézzel az énekek kottáit! Mennyire igaz Kodály Zoltán gondolata: „Teljes lelki élet zene nélkül nincs. Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be.” Ezek a megporosodott könyvek erről szólnak.
Gazdáik féltve vigyáztak rájuk évtizedeken keresztül, még akkor is, amikor már nem énekeltek belőlük, csak saját maguknak, meg azoknak, akik meghallgatták. De hittek abban, hogy értéket tartanak a kezükben, amit az utókor majd ismét „felfedez”. Az árkosi dalárdával kapcsolatos anyagot 2012-ben gyűjtöttem össze, mert úgy éreztem, hogy napjaink éneklő dalárdistái igazán tudják értékelni ezeket az ereklyéket. Abban az évben ünnepeltük a dalárda hivatalos bejegyzésének kilencvenedik évfordulóját, aminek kapcsán összeállítottam a dalárda rövid történetét. A felsorolt események között egy fontos dátum is szerepelt: 1934. május 27. Ezen a napon a dalárda Sepsiszentgyörgyön egy dalosversenyen szerepelt, ahol a harmadik B kategóriában első díjat nyertek, amit egy serleggel és egy díszoklevéllel jutalmaztak. Akkor azt kellett mondanom: sajnos a serlegről nem sikerült további adatokat szereznem, ugyanígy nem tudjuk, mi lett a zászlóhímzés tervével. Eltelt négy év, és azóta is kutattam a faluban a dalárdáról fennmaradt képeket, tárgyakat. Sikerült több értékes fényképet szereznem, amelyek közül néhány ma dalárdánk próbatermét díszíti. De a versenyen nyert serlegről és az akkor kapott oklevélről semmit nem sikerült megtudnom. Egészen ez év márciusáig, amikor Biró Attila tiszteletes úrnak segítve az egyházközség történetének szerkesztésében, a klénódiumokat számba véve, észrevettem egy olyan serleget, amely hasonlított a jegyzőkönyvben leírthoz. És valóban, az volt! A dalárda, az egyházközség féltett javai között őrizte ezt a serleget.
Áprilisban újabb örömhírt kaptam, telefonon értesített Guttmann Emese, az Erdélyi Magyar Dalosszövetség elnöke, hogy egy kolozsvári régiségkereskedő egy 1934-es oklevelet ajánl megvételre, amelyet az intézmény az árkosi dalárda nevére állított ki a megnevezett évben. Kérdezte, hogy érdekel-e minket. A dalárda egyöntetűen elhatározta az oklevél megvásárlását. Így került haza Vicze László, a kolozsvári EMKE munkatársa jóvoltából. Újból elővettem a jegyzőkönyveket, ezekből idézem fel az akkori eseményeket: „(...) Az 1934. év első felét dalosversenyre való előkészülés foglalta le. Ez az első verseny, amelyen részt vettünk, s innen elég szép sikerrel jöttünk haza. A harmadik csoportba neveztünk be. A harmadik B-csoportban első díjat, egy serleget nyertünk, amelyet a Székely Mikó Kollégium ajándékozott a kerületnek. Ezenkívül egy oklevelet is kaptunk. Mindkettőt szeretettel őrizzük, s nagy gondunk lesz, hogy komoly munkára serkentsen. Felemelő látvány volt kerületi dalversenyünk, ahol nagyon sokat láttunk, hallottunk és tanultunk.” A dalárda két énekszámmal szerepelt a versenyen, nem leltem még rá a címükre. Az igazi ünneplés viszont elhúzódott egészen 1935 januárjáig, amikor január 20-án egy rendkívüli közgyűlésen avatták fel a nyert serleget. Ennek leírását is megtaláltam a jegyzőkönyvekben: „1935. január 20-i közgyűlésünk kiemelkedett az eddigiek közül. A rendes tárgysorozat tárgyalása után következett a megható pillanat, midőn az 1934. évi kerületi dalosversenyen Sepsiszentgyörgyön nyert serleget avattuk fel. A dalárda Régeni Áron karmesterünk vezetésével előadta a kötött és szabadon választott darabokat, amelyekkel a bírálóbizottság a sepsiszentgyörgyi református Székely Mikó Kollégium díját dalárdánknak ítélte. Elnökünk a borral megtöltött serleget br. Szentkereszty Béla úr őméltóságának nyújtotta át, s felkérte a serleg felavatására. Lendületes, szép beszéddel avatta fel a lankadatlan munka jutalmát, kifejtve mindazokat a szempontokat, amelyek a dalárdának ezután is szem előtt kell hogy tartania. Egyetértésre s komoly munkára buzdította a dalárdát, hogy az újabb sikereket biztosítson a jövőre is. A tartalmas és szónoki lendülettel előadott beszéd mély hatást gyakorolt a nagyszámú közönségre. A gyűlés után asztalokhoz ülve s a legkedélyesebb hangulatban tovább fűztük a felavatással kapcsolatban elhangzott gondolatokat. Vacsora közben borral megtöltött serlegünket felajánlottuk mindenki részére. Meghatottsággal hallgatjuk a lelkes és buzdító szavakat, amelyeket serlegünk egyesek lelkéből kiváltott. Örömmel jegyezzük fel, hogy serlegavató ünnepségünkön a sepsiszentgyörgyi magyar dalárda Demeter Béla kerületi elnökünkkel és dr. Horváth Miklóssal képviseltette magát.” Még annyit megjegyez a jegyzőkönyv, hogy a dalárda ez alkalommal kilenc énekszámot énekelt, és az avatás alkalmával elfogyasztott bort Gelei Márton ajánlotta fel.
Úgy érzem, nagyon fontos, hogy az idők folyamán elkallódott egyházi tárgyak, dokumentumok visszakerüljenek az egyház tulajdonába, hisz ezek az illető közösség, helység lakóinak múltját tükrözik. A hálás utókornak pedig ügyelnie kell ezekre, mert szellemiségük, lelkiségük egy részét jelentik. Féltett reményem, hogy még más, dalárdánkhoz fűződő képek, tárgyak kerülnek elő, és az 1922-es dátummal ellátott zászlótartó egy része is megkerült.
Márk Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Elgondolkozva forgattam a több mint 90 éves dalárdánk kézzel írott kottás könyveit. Mennyi idő kellett, amíg mind a 32 daloskönyvbe bemásolták kézzel az énekek kottáit! Mennyire igaz Kodály Zoltán gondolata: „Teljes lelki élet zene nélkül nincs. Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be.” Ezek a megporosodott könyvek erről szólnak.
Gazdáik féltve vigyáztak rájuk évtizedeken keresztül, még akkor is, amikor már nem énekeltek belőlük, csak saját maguknak, meg azoknak, akik meghallgatták. De hittek abban, hogy értéket tartanak a kezükben, amit az utókor majd ismét „felfedez”. Az árkosi dalárdával kapcsolatos anyagot 2012-ben gyűjtöttem össze, mert úgy éreztem, hogy napjaink éneklő dalárdistái igazán tudják értékelni ezeket az ereklyéket. Abban az évben ünnepeltük a dalárda hivatalos bejegyzésének kilencvenedik évfordulóját, aminek kapcsán összeállítottam a dalárda rövid történetét. A felsorolt események között egy fontos dátum is szerepelt: 1934. május 27. Ezen a napon a dalárda Sepsiszentgyörgyön egy dalosversenyen szerepelt, ahol a harmadik B kategóriában első díjat nyertek, amit egy serleggel és egy díszoklevéllel jutalmaztak. Akkor azt kellett mondanom: sajnos a serlegről nem sikerült további adatokat szereznem, ugyanígy nem tudjuk, mi lett a zászlóhímzés tervével. Eltelt négy év, és azóta is kutattam a faluban a dalárdáról fennmaradt képeket, tárgyakat. Sikerült több értékes fényképet szereznem, amelyek közül néhány ma dalárdánk próbatermét díszíti. De a versenyen nyert serlegről és az akkor kapott oklevélről semmit nem sikerült megtudnom. Egészen ez év márciusáig, amikor Biró Attila tiszteletes úrnak segítve az egyházközség történetének szerkesztésében, a klénódiumokat számba véve, észrevettem egy olyan serleget, amely hasonlított a jegyzőkönyvben leírthoz. És valóban, az volt! A dalárda, az egyházközség féltett javai között őrizte ezt a serleget.
Áprilisban újabb örömhírt kaptam, telefonon értesített Guttmann Emese, az Erdélyi Magyar Dalosszövetség elnöke, hogy egy kolozsvári régiségkereskedő egy 1934-es oklevelet ajánl megvételre, amelyet az intézmény az árkosi dalárda nevére állított ki a megnevezett évben. Kérdezte, hogy érdekel-e minket. A dalárda egyöntetűen elhatározta az oklevél megvásárlását. Így került haza Vicze László, a kolozsvári EMKE munkatársa jóvoltából. Újból elővettem a jegyzőkönyveket, ezekből idézem fel az akkori eseményeket: „(...) Az 1934. év első felét dalosversenyre való előkészülés foglalta le. Ez az első verseny, amelyen részt vettünk, s innen elég szép sikerrel jöttünk haza. A harmadik csoportba neveztünk be. A harmadik B-csoportban első díjat, egy serleget nyertünk, amelyet a Székely Mikó Kollégium ajándékozott a kerületnek. Ezenkívül egy oklevelet is kaptunk. Mindkettőt szeretettel őrizzük, s nagy gondunk lesz, hogy komoly munkára serkentsen. Felemelő látvány volt kerületi dalversenyünk, ahol nagyon sokat láttunk, hallottunk és tanultunk.” A dalárda két énekszámmal szerepelt a versenyen, nem leltem még rá a címükre. Az igazi ünneplés viszont elhúzódott egészen 1935 januárjáig, amikor január 20-án egy rendkívüli közgyűlésen avatták fel a nyert serleget. Ennek leírását is megtaláltam a jegyzőkönyvekben: „1935. január 20-i közgyűlésünk kiemelkedett az eddigiek közül. A rendes tárgysorozat tárgyalása után következett a megható pillanat, midőn az 1934. évi kerületi dalosversenyen Sepsiszentgyörgyön nyert serleget avattuk fel. A dalárda Régeni Áron karmesterünk vezetésével előadta a kötött és szabadon választott darabokat, amelyekkel a bírálóbizottság a sepsiszentgyörgyi református Székely Mikó Kollégium díját dalárdánknak ítélte. Elnökünk a borral megtöltött serleget br. Szentkereszty Béla úr őméltóságának nyújtotta át, s felkérte a serleg felavatására. Lendületes, szép beszéddel avatta fel a lankadatlan munka jutalmát, kifejtve mindazokat a szempontokat, amelyek a dalárdának ezután is szem előtt kell hogy tartania. Egyetértésre s komoly munkára buzdította a dalárdát, hogy az újabb sikereket biztosítson a jövőre is. A tartalmas és szónoki lendülettel előadott beszéd mély hatást gyakorolt a nagyszámú közönségre. A gyűlés után asztalokhoz ülve s a legkedélyesebb hangulatban tovább fűztük a felavatással kapcsolatban elhangzott gondolatokat. Vacsora közben borral megtöltött serlegünket felajánlottuk mindenki részére. Meghatottsággal hallgatjuk a lelkes és buzdító szavakat, amelyeket serlegünk egyesek lelkéből kiváltott. Örömmel jegyezzük fel, hogy serlegavató ünnepségünkön a sepsiszentgyörgyi magyar dalárda Demeter Béla kerületi elnökünkkel és dr. Horváth Miklóssal képviseltette magát.” Még annyit megjegyez a jegyzőkönyv, hogy a dalárda ez alkalommal kilenc énekszámot énekelt, és az avatás alkalmával elfogyasztott bort Gelei Márton ajánlotta fel.
Úgy érzem, nagyon fontos, hogy az idők folyamán elkallódott egyházi tárgyak, dokumentumok visszakerüljenek az egyház tulajdonába, hisz ezek az illető közösség, helység lakóinak múltját tükrözik. A hálás utókornak pedig ügyelnie kell ezekre, mert szellemiségük, lelkiségük egy részét jelentik. Féltett reményem, hogy még más, dalárdánkhoz fűződő képek, tárgyak kerülnek elő, és az 1922-es dátummal ellátott zászlótartó egy része is megkerült.
Márk Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. június 23.
Bărbosu érdeklődik és jelent (Egy megfigyelt család 11.)
Igen hatékony munkát végzett a Bărbosu (Szakállas) fedőnevű ügynök. Informátorunknak a kolozsvári Securitate megbízásából elsősorban a római katolikus egyház „nem nyilvános” ügyeit kellett felderítenie, mivel állandó kapcsolatban állt nemcsak a Szent Mihály-plébánia papjaival és alkalmazottjaival, hanem Márton Áron püspökünkkel is. Erről is szólunk, de először lássuk, édesapámmal kapcsolatban mire volt kíváncsi.
Együtt voltak 1947-ben Szamosújváron, ahova abban a politikai szempontból igen kritikus évben a sziguranca összegyűjtötte a befolyásos romániai magyar és román személyiségeket. Régóta ismerték egymást, mindketten buzgó gyakorlói voltak vallásuknak. A hatvanas években jogtanácsos és összekötő kapcsolattartó volt a gyulafehérvári püspökség és a kolozsvári plébánia között. Üzeneteket, pénzeket hoztak, vittek. Márton Áron teljes mértékben megbízott benne. Ezekben az években a brétfűi gyümölcsösünk házikójában írta édesapám családunk krónikáját. Mondván, ha hamarabb meghal, mint ahogy két fia (Csaba és én) kiszabadul a börtönből, ismerjék meg családunk történetét. Nos, ez az írásmű igencsak izgatta a Securitatét, és megbízták Bărbosut a megszerzésével. Egyik jelentéséből fordítom: „Te, említetted, hogy írod emlékeidet a szamosújvári börtönről, légy szíves, add ide nekem is, hogy olvassam el, hadd emlékezzem vissza a mi börtönbeli múltunkra. Azt válaszolta (édesapám): Kedves Ignác, még nem másoltam le. A kertünkben őrzöm, s amikor kimegyek, elhozom és odaadom. (...) Gyermekkoromtól kezdtem írni az életem eseményeit, és nem tudom, hogy szólhattam el magam valaki előtt erről a dologról, képzeld el, eljutott a híre a Securitatéhoz is.”
Édesapánk tovább írta a naplóját, amit végül is nem adott oda Bărbosu ügynöknek. Azt azonban mégis meg kellett szerezni. Ezért 1961. május 31-én felkereste édesapánkat „Sófalvy” (ismeretlen, csupán gyanított) ügynök a Mozart utca 10. szám alatti kertünkben. Jelenti többek közt: „Figyelembe véve (Puskás Lajos) polgári származását és fokozott nacionalista politikai tevékenységét a horthysta rendszer támogatására, feltételezhető, hogy ez a munka nacionalista jellegű, és felfed egy egész sor problémát a magyarok nacionalista tevékenységéről. A helyszínen megállapítottam, hogy jó feltételei vannak egy titkos házkutatásnak.” Magyari securitatés hadnagy, „Sófalvy” tartótisztje: „Javasoljuk, hogy hagyják jóvá a titkos házkutatást Puskás Ludovic (Lajos) kolozsvári, Mozart utca 10. szám alatti kertjében.” Ez ugyan nem történt meg, mert mégsem ítélték eléggé biztonságosnak (ugyanis a szomszédok állandó lakók voltak), de tervéről nem mondott le a Securitate. Erről majd írásom folytatásában. Most még csak annyit, ki is volt Bărbosu: dr. Bartha Ignác ( Craiova, 1896. június 18.– Kolozsvár, 1970. október 12.), a katolikus egyház jogtanácsosa, a magyar négy évben behívott képviselő, csakúgy, mint a román királyi parlamentben. Az Erdélyi Múzeum Egyesület jog- és társadalomtudományi részlegének a vezetője. A jóhiszemű püspök, Márton Áron és édesapám „bizalmi” embere...
Puskás Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Igen hatékony munkát végzett a Bărbosu (Szakállas) fedőnevű ügynök. Informátorunknak a kolozsvári Securitate megbízásából elsősorban a római katolikus egyház „nem nyilvános” ügyeit kellett felderítenie, mivel állandó kapcsolatban állt nemcsak a Szent Mihály-plébánia papjaival és alkalmazottjaival, hanem Márton Áron püspökünkkel is. Erről is szólunk, de először lássuk, édesapámmal kapcsolatban mire volt kíváncsi.
Együtt voltak 1947-ben Szamosújváron, ahova abban a politikai szempontból igen kritikus évben a sziguranca összegyűjtötte a befolyásos romániai magyar és román személyiségeket. Régóta ismerték egymást, mindketten buzgó gyakorlói voltak vallásuknak. A hatvanas években jogtanácsos és összekötő kapcsolattartó volt a gyulafehérvári püspökség és a kolozsvári plébánia között. Üzeneteket, pénzeket hoztak, vittek. Márton Áron teljes mértékben megbízott benne. Ezekben az években a brétfűi gyümölcsösünk házikójában írta édesapám családunk krónikáját. Mondván, ha hamarabb meghal, mint ahogy két fia (Csaba és én) kiszabadul a börtönből, ismerjék meg családunk történetét. Nos, ez az írásmű igencsak izgatta a Securitatét, és megbízták Bărbosut a megszerzésével. Egyik jelentéséből fordítom: „Te, említetted, hogy írod emlékeidet a szamosújvári börtönről, légy szíves, add ide nekem is, hogy olvassam el, hadd emlékezzem vissza a mi börtönbeli múltunkra. Azt válaszolta (édesapám): Kedves Ignác, még nem másoltam le. A kertünkben őrzöm, s amikor kimegyek, elhozom és odaadom. (...) Gyermekkoromtól kezdtem írni az életem eseményeit, és nem tudom, hogy szólhattam el magam valaki előtt erről a dologról, képzeld el, eljutott a híre a Securitatéhoz is.”
Édesapánk tovább írta a naplóját, amit végül is nem adott oda Bărbosu ügynöknek. Azt azonban mégis meg kellett szerezni. Ezért 1961. május 31-én felkereste édesapánkat „Sófalvy” (ismeretlen, csupán gyanított) ügynök a Mozart utca 10. szám alatti kertünkben. Jelenti többek közt: „Figyelembe véve (Puskás Lajos) polgári származását és fokozott nacionalista politikai tevékenységét a horthysta rendszer támogatására, feltételezhető, hogy ez a munka nacionalista jellegű, és felfed egy egész sor problémát a magyarok nacionalista tevékenységéről. A helyszínen megállapítottam, hogy jó feltételei vannak egy titkos házkutatásnak.” Magyari securitatés hadnagy, „Sófalvy” tartótisztje: „Javasoljuk, hogy hagyják jóvá a titkos házkutatást Puskás Ludovic (Lajos) kolozsvári, Mozart utca 10. szám alatti kertjében.” Ez ugyan nem történt meg, mert mégsem ítélték eléggé biztonságosnak (ugyanis a szomszédok állandó lakók voltak), de tervéről nem mondott le a Securitate. Erről majd írásom folytatásában. Most még csak annyit, ki is volt Bărbosu: dr. Bartha Ignác ( Craiova, 1896. június 18.– Kolozsvár, 1970. október 12.), a katolikus egyház jogtanácsosa, a magyar négy évben behívott képviselő, csakúgy, mint a román királyi parlamentben. Az Erdélyi Múzeum Egyesület jog- és társadalomtudományi részlegének a vezetője. A jóhiszemű püspök, Márton Áron és édesapám „bizalmi” embere...
Puskás Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. június 23.
Csütörtöki kimenő
Európai romok között
J. Gauck német szövetségi elnök felkereste Nagydisznódot az államelnök társaságában. Vajon mit akartak nekimegmutatni? A hiányt vagy a szépen kiglancolt főteret? A település összes szász lakója valószínűleg kisereglett látni egyszerre két (német) államfőt. Nem optikai csalódás és nem is az NDK pártfőtitkára vagy az államtanács elnöke. Közülük az egyik csak a magánéletben beszél(het) németül, vagy még akkor sem. Utoljára huzamosan a fizikaórákon tehette, midőn még tanár vala.
Szépnek, rendezettnek, gondozottnak, minta műemlék városnak tűnik, s valószínűleg öröm ránézni és nosztalgikusan arra gondolni, mit hagytak itt különféle kényszerek hatására az egykori szorgalmas takácsok, kereskedők, mesteremberek, sörgyárosok és fogyasztók, tanárok, muzsikusok, írástudó szántóvetők.
Ez a látogatás rögtön egy másik látogatást juttat eszembe. Távolról sem magas rangú, egyáltalán nem került amédia kereszttüzébe. Egy vasárnap reggel kb. három tucat érdeklődő, kíváncsi, múltat szerető ember kerekedett fel a Borsos Tamás történészkör biztatására, és Beszterce megyébe szállt ki. Végtére is a szomszédos közigazgatási régióban valaha szászok (is) laktak, akik nagy része még 1944-ben kénytelen volt elhagyni 800 év után hazáját és szerencsét próbálni másutt, a nyugati hazákban.
Itt maradtak építészeti emlékeik. Lassan már csak papíron. Mindent besző az enyészet, az emberi nemtörődömség, az új gazda gőgje és megvetése a másság iránt, a jó és türelmes nép metabolizmusa, szemétdobáló kedve és szabadsága maradandó nyomokat hagyott. Sivár romok fogadtak a legtöbb helyen, vagy kongó üresség. Holott az épületeknek egykor, 944 után más hivatást adott az új tulaj, a szászok, az evangélikus egyház örökébe lépő Bizánc és dákórómaiság vagy a szocializmus.
Ide bezzeg senkit sem hoznak, ezeket a csodálatos gótikus vagy barokk romokat, tornyokat, falakat, beomlottboltíveket, szemétkupacot – az örökséget átvevő község anyagi életének keresztmetszetét nyújtja, az erkölcsiről nem is szólva – nem szokták mutogatni. Elég, ha az országútról a víkendre siető besztercei polgár rápillant, és máris továbbhajt kiszsolnai hétvégi házába. Azaz mégis megáll egy percre, hogy megcsodálja azt a parkot – csupa beton és játszótér mászókákkal és csúszókákkal –, amely a zsolnai romtemplom alatt húzódik. EU-támogatással készült el, hirdeti egy olyan kék-fehér Regio tábla, nem kevesebb, mint 64 ezer euróért. Az önkormányzat hozzájárulása nemnulla, a tábla kiírásával ellentétben. Ők járultak hozzá, hogy a 14. században megalapozott templom romtemplommá váljon, ellenben a szomszédságban felépüljön a vadonatúj ortodox istenlaka, amelyhez hivalkodó diadalút vezet az istenfélő (műemlékmegvető) lakosok számára. Az egykori szász templom – ahhoz képest, ahogyan a wikipedián fest – még rosszabb és romosabb, hiszen állaga napról napra romlik, a 64 ezer euró pedig vígan szemberöhögi a műemlék… emlékét.
S ha csak ez lenne az egyetlen… Néhány kilométerrel odébb széthulló állapotban található a vermesi templom. Bemenni már senki sem mert. Itt már csak a recsegő-ropogó harmincéves (?) állványok és a kullancsdús aljnövényzet tartja össze, takarja el a haldoklást. Fényképeink és sajnálatunk illusztrálja az enyészet szépharapásait, hódítását. Lekencén az evangélikus templomot a reformátusok vették át, számuk fogyatkozóban. Ők bizonyos, hogy nem fognak egyhamar új templomot építeni.
Tudom, egy híradás nem elég. De ha nem is beszélünk róla, semmi sem fog történni. Talán felfigyel valaki erre, a műemlékvédelem tesz valamit. Vagy az angol dinasztia tagjai – akik szerencsére sokan vannak, és figyelnek Kelet-Európára. (Brexit ide vagy oda.)
Ha monarchiák pénze, törődése, érdeklődése a megoldás erre (Hohenzollernéktől hiába várnók, ők az ortodoxiabajnokai lettek, midőn letették államvezetői rációból a lutheránus vallást), akkor szólni kellene a svédek, norvégok és dánok királyának – azok is lutheránusok –, szólni kellene végre Németországnak, hogy ezek a romok az ő európaiságuknak is része, öröksége. Talán akkor a menekültek mellett – akiktől ezek a romok és a hozzájuk fűződő történelem oly távol áll, mint közafgántól az Anyám tyúkja – erre akadna némi kis gyorssegély (vagy több, mint eddig). Ugyanis Beszterce megye (és nem csak) ezeknek hanyag gazdája. Legalább állagmegőrzést várunk a helyiektől.
Sebestyén Mihály
Népújság (Marosvásárhely)
Európai romok között
J. Gauck német szövetségi elnök felkereste Nagydisznódot az államelnök társaságában. Vajon mit akartak nekimegmutatni? A hiányt vagy a szépen kiglancolt főteret? A település összes szász lakója valószínűleg kisereglett látni egyszerre két (német) államfőt. Nem optikai csalódás és nem is az NDK pártfőtitkára vagy az államtanács elnöke. Közülük az egyik csak a magánéletben beszél(het) németül, vagy még akkor sem. Utoljára huzamosan a fizikaórákon tehette, midőn még tanár vala.
Szépnek, rendezettnek, gondozottnak, minta műemlék városnak tűnik, s valószínűleg öröm ránézni és nosztalgikusan arra gondolni, mit hagytak itt különféle kényszerek hatására az egykori szorgalmas takácsok, kereskedők, mesteremberek, sörgyárosok és fogyasztók, tanárok, muzsikusok, írástudó szántóvetők.
Ez a látogatás rögtön egy másik látogatást juttat eszembe. Távolról sem magas rangú, egyáltalán nem került amédia kereszttüzébe. Egy vasárnap reggel kb. három tucat érdeklődő, kíváncsi, múltat szerető ember kerekedett fel a Borsos Tamás történészkör biztatására, és Beszterce megyébe szállt ki. Végtére is a szomszédos közigazgatási régióban valaha szászok (is) laktak, akik nagy része még 1944-ben kénytelen volt elhagyni 800 év után hazáját és szerencsét próbálni másutt, a nyugati hazákban.
Itt maradtak építészeti emlékeik. Lassan már csak papíron. Mindent besző az enyészet, az emberi nemtörődömség, az új gazda gőgje és megvetése a másság iránt, a jó és türelmes nép metabolizmusa, szemétdobáló kedve és szabadsága maradandó nyomokat hagyott. Sivár romok fogadtak a legtöbb helyen, vagy kongó üresség. Holott az épületeknek egykor, 944 után más hivatást adott az új tulaj, a szászok, az evangélikus egyház örökébe lépő Bizánc és dákórómaiság vagy a szocializmus.
Ide bezzeg senkit sem hoznak, ezeket a csodálatos gótikus vagy barokk romokat, tornyokat, falakat, beomlottboltíveket, szemétkupacot – az örökséget átvevő község anyagi életének keresztmetszetét nyújtja, az erkölcsiről nem is szólva – nem szokták mutogatni. Elég, ha az országútról a víkendre siető besztercei polgár rápillant, és máris továbbhajt kiszsolnai hétvégi házába. Azaz mégis megáll egy percre, hogy megcsodálja azt a parkot – csupa beton és játszótér mászókákkal és csúszókákkal –, amely a zsolnai romtemplom alatt húzódik. EU-támogatással készült el, hirdeti egy olyan kék-fehér Regio tábla, nem kevesebb, mint 64 ezer euróért. Az önkormányzat hozzájárulása nemnulla, a tábla kiírásával ellentétben. Ők járultak hozzá, hogy a 14. században megalapozott templom romtemplommá váljon, ellenben a szomszédságban felépüljön a vadonatúj ortodox istenlaka, amelyhez hivalkodó diadalút vezet az istenfélő (műemlékmegvető) lakosok számára. Az egykori szász templom – ahhoz képest, ahogyan a wikipedián fest – még rosszabb és romosabb, hiszen állaga napról napra romlik, a 64 ezer euró pedig vígan szemberöhögi a műemlék… emlékét.
S ha csak ez lenne az egyetlen… Néhány kilométerrel odébb széthulló állapotban található a vermesi templom. Bemenni már senki sem mert. Itt már csak a recsegő-ropogó harmincéves (?) állványok és a kullancsdús aljnövényzet tartja össze, takarja el a haldoklást. Fényképeink és sajnálatunk illusztrálja az enyészet szépharapásait, hódítását. Lekencén az evangélikus templomot a reformátusok vették át, számuk fogyatkozóban. Ők bizonyos, hogy nem fognak egyhamar új templomot építeni.
Tudom, egy híradás nem elég. De ha nem is beszélünk róla, semmi sem fog történni. Talán felfigyel valaki erre, a műemlékvédelem tesz valamit. Vagy az angol dinasztia tagjai – akik szerencsére sokan vannak, és figyelnek Kelet-Európára. (Brexit ide vagy oda.)
Ha monarchiák pénze, törődése, érdeklődése a megoldás erre (Hohenzollernéktől hiába várnók, ők az ortodoxiabajnokai lettek, midőn letették államvezetői rációból a lutheránus vallást), akkor szólni kellene a svédek, norvégok és dánok királyának – azok is lutheránusok –, szólni kellene végre Németországnak, hogy ezek a romok az ő európaiságuknak is része, öröksége. Talán akkor a menekültek mellett – akiktől ezek a romok és a hozzájuk fűződő történelem oly távol áll, mint közafgántól az Anyám tyúkja – erre akadna némi kis gyorssegély (vagy több, mint eddig). Ugyanis Beszterce megye (és nem csak) ezeknek hanyag gazdája. Legalább állagmegőrzést várunk a helyiektől.
Sebestyén Mihály
Népújság (Marosvásárhely)
2016. június 23.
Hétszáz lakóházba hatolt be a víz
Folyamatban a kárfelmérés
Hunyad megyében tegnap még 70 tűzoltó dolgozott a múlt heti esőzések során elázott intézmények, lakóházak, gazdaságok helyreállításán, illetve a földcsuszamlások elhárításán. Közben elkezdődött a kárfelmérés a megyében. – Az eddigi összesítés alapján elmondható, hogy június 6. és 20. között 91 Hunyad megyei településen pusztított a vihar, jégeső és felhőszakadás. Ezek nyomán 300 személyt kellett kitelepíteni otthonából és több mint 700 gazdaságot, lakóházat öntött el az ár. A megyében több közintézmény, iskola- és kórházépület is komoly kárt szenvedett. Az anyagi károk felmérése még tart, az érintett önkormányzatoknak 10 nap áll rendelkezésükre összeírni a szélsőséges időjárás okozta kárt. A statisztikákat továbbítjuk a kormánynak – közölte tegnap Fabius Kiszely alprefektus.
A megyében azonban egyelőre még javában folyik a kármentés. Petrozsényban, Petrillán, Alpestesen, Brádon, Csernakeresztúron még szerdán is teljes gőzzel működtek a vízszivattyúk. Az országos Katasztrófavédelmi Felügyelőség a hét elején egy 170 lóerős motorral ellátott vízpumpát utalt ki Hunyad megyébe, mellyel percenként 13 ezer liternyi vizet lehet kiszivattyúzni, akár 8 méter mélységből is. – A szivattyúnak nagy hasznát vesszük a napokban a Zsil völgyében, ahol több mint 200 lakóházat öntött el a víz – közölte tegnap Viorel Demean, megyei ISU-parancsnok.
A felhőszakadások keservesen érintették a mezőgazdaságban dolgozókat is. – A kárfelmérés itt is folyamatban van, de Déva, Vajdahunyad, Csernakeresztúr, Alpestes, Marossolymos, Algyógy határában 80-90%-os kárral kell számolni, főleg az aratásra érett gabona terén. A jégeső számos településen tette tönkre a gyümölcsfákat, különösen a meggy-, sárgabarack- és almatermést tizedelve meg – nyilatkozta Doinel Găină mezőgazdasági igazgató. Elmondása szerint a gazdálkodók részéről folyamatosan érkeznek a bejelentések az esőzés okozta károkról. Legtöbben a földeken álló víz miatt vannak kétségbeesve, mert egyszerűen nem tudnak behajtani az aratógépekkel. A megyei mezőgazdasági igazgató szerint az országos szinten összesített kárfelmérést követően a kormány kárpótlást fog kiutalni az érintetteknek.
Gáspár-Barra Réka
Nyugati Jelen (Arad)
Folyamatban a kárfelmérés
Hunyad megyében tegnap még 70 tűzoltó dolgozott a múlt heti esőzések során elázott intézmények, lakóházak, gazdaságok helyreállításán, illetve a földcsuszamlások elhárításán. Közben elkezdődött a kárfelmérés a megyében. – Az eddigi összesítés alapján elmondható, hogy június 6. és 20. között 91 Hunyad megyei településen pusztított a vihar, jégeső és felhőszakadás. Ezek nyomán 300 személyt kellett kitelepíteni otthonából és több mint 700 gazdaságot, lakóházat öntött el az ár. A megyében több közintézmény, iskola- és kórházépület is komoly kárt szenvedett. Az anyagi károk felmérése még tart, az érintett önkormányzatoknak 10 nap áll rendelkezésükre összeírni a szélsőséges időjárás okozta kárt. A statisztikákat továbbítjuk a kormánynak – közölte tegnap Fabius Kiszely alprefektus.
A megyében azonban egyelőre még javában folyik a kármentés. Petrozsényban, Petrillán, Alpestesen, Brádon, Csernakeresztúron még szerdán is teljes gőzzel működtek a vízszivattyúk. Az országos Katasztrófavédelmi Felügyelőség a hét elején egy 170 lóerős motorral ellátott vízpumpát utalt ki Hunyad megyébe, mellyel percenként 13 ezer liternyi vizet lehet kiszivattyúzni, akár 8 méter mélységből is. – A szivattyúnak nagy hasznát vesszük a napokban a Zsil völgyében, ahol több mint 200 lakóházat öntött el a víz – közölte tegnap Viorel Demean, megyei ISU-parancsnok.
A felhőszakadások keservesen érintették a mezőgazdaságban dolgozókat is. – A kárfelmérés itt is folyamatban van, de Déva, Vajdahunyad, Csernakeresztúr, Alpestes, Marossolymos, Algyógy határában 80-90%-os kárral kell számolni, főleg az aratásra érett gabona terén. A jégeső számos településen tette tönkre a gyümölcsfákat, különösen a meggy-, sárgabarack- és almatermést tizedelve meg – nyilatkozta Doinel Găină mezőgazdasági igazgató. Elmondása szerint a gazdálkodók részéről folyamatosan érkeznek a bejelentések az esőzés okozta károkról. Legtöbben a földeken álló víz miatt vannak kétségbeesve, mert egyszerűen nem tudnak behajtani az aratógépekkel. A megyei mezőgazdasági igazgató szerint az országos szinten összesített kárfelmérést követően a kormány kárpótlást fog kiutalni az érintetteknek.
Gáspár-Barra Réka
Nyugati Jelen (Arad)
2016. június 23.
Tóth Árpád Irodalmi Kör
Véget ért a 2015–2016-os évad
Az aradi Tóth Árpád Irodalmi Kör június 21-én, kedden délután tartotta záróülését a megyei könyvtár Concordia Termében.
A rendezvény keretein belül került sor az aradi művészek fesztiváljára. Böszörményi Zoltán (Brauch Magda előadásában), Mester József, Gál Zoltán, Kleitz Zoltán, Simonfi Imre, Ódry Mária, Regéczy Perle (Kiss Anna előadásában), dr. Brauch Magda, Juhász Béla, Szarvashegyi Róza, Jankó András, Nagy Gizella, Hevesi József és Regéczy Éva prózával állt a hallgatóság elé. Az ünnepi munkaülés Kolumbán Zsolt és Ódry Mária képkiállításával, szeretetvendégséggel és búcsúbeszélgetéssel zárult. E meghitt irodalmi esttel értek véget a kör 2015–2016-os rendezvényei.
Milyen volt az elmúlt évad? Íme egy kis statisztika!
Idén az irodalom barátai 12 rendezvényen vettek részt. Megemlékeztek Kosztolányi Dezsőről, Jókai Mórról, Fazekas Mihályról, Berzsenyi Dánielről és Tamási Áronról. Az irodalmi esteket az aradi Aurel Vlaicu Általános Iskola diákjai (vezető tanár: Szabó László), az aradi Csiky Gergely Főgimnázium diákjai (vezető tanár Tothpál Renáta), az Ágyai Általános Iskola diákjai (vezető tanár: Erdős Márta) és az Erdőhegyi- Kisjenői Általános Iskola diákjai (vezető tanár: Pusztai Matild és Sime Judit) tették gazdagabbá. Szavalattal, felolvasással a következők lelkesítették a körtagokat: Gál Zoltán, Kiss Anna, Hevesi József, Kolumbán Zsolt, néhai Katona Béla, Lovász Miklós, Katona Ágnes, Hadnagy Dénes és Czernák Ferenc.
Előadóink voltak: Brauch Magda, Nagy Gizella, Matekovits Mária és Mihály, Szabó László és Simonfi Imre.
A kör alkotóműhelyéből ezúttal Juhász Béla, dr. Brauch Magda, Kleitz Zoltán, Ódry Mária, Szarvashegyi Rozália, Simonfi Imre, Mester József Tamás, Gál Zoltán, Brittich Erzsébet, Nagy Gizella, Jámbor Ilona, Regéczy Éva, Csernyánszky Judit munkái kerültek elő. Bemutattuk dr. Brauch Magda A Halak jegyében című novelláskötetét, Szép Mária Terézia Ha megszületik a szó című verseskötetét. Külön örömünkre szolgál, hogy az idei évadban az irodalmi kör két alkotója részesült rangos elismerésben: dr. Brauch Magda és Juhász Béla prózaírói munkásságáért Irodalmi Jelen-, Regéczy Szabina Perle műfordítói tevékenységéért Irodalmi Jelen- és USR-díjat kapott.
A képzőművészet kedvelői Ódry Mária, Brittich Erzsébet, Kolumbán Zsolt, Katona István, Szabó Péter és Csernyánszky Judit festményeit, grafikáit, ex libriseit tekintették meg.
Ha Isten éltet, találkozunk szeptemberben!
Regéczy Szabina Perle műfordító, az aradi Tóth Árpád Irodalmi Kör elnöke
Nyugati Jelen (Arad)
Véget ért a 2015–2016-os évad
Az aradi Tóth Árpád Irodalmi Kör június 21-én, kedden délután tartotta záróülését a megyei könyvtár Concordia Termében.
A rendezvény keretein belül került sor az aradi művészek fesztiváljára. Böszörményi Zoltán (Brauch Magda előadásában), Mester József, Gál Zoltán, Kleitz Zoltán, Simonfi Imre, Ódry Mária, Regéczy Perle (Kiss Anna előadásában), dr. Brauch Magda, Juhász Béla, Szarvashegyi Róza, Jankó András, Nagy Gizella, Hevesi József és Regéczy Éva prózával állt a hallgatóság elé. Az ünnepi munkaülés Kolumbán Zsolt és Ódry Mária képkiállításával, szeretetvendégséggel és búcsúbeszélgetéssel zárult. E meghitt irodalmi esttel értek véget a kör 2015–2016-os rendezvényei.
Milyen volt az elmúlt évad? Íme egy kis statisztika!
Idén az irodalom barátai 12 rendezvényen vettek részt. Megemlékeztek Kosztolányi Dezsőről, Jókai Mórról, Fazekas Mihályról, Berzsenyi Dánielről és Tamási Áronról. Az irodalmi esteket az aradi Aurel Vlaicu Általános Iskola diákjai (vezető tanár: Szabó László), az aradi Csiky Gergely Főgimnázium diákjai (vezető tanár Tothpál Renáta), az Ágyai Általános Iskola diákjai (vezető tanár: Erdős Márta) és az Erdőhegyi- Kisjenői Általános Iskola diákjai (vezető tanár: Pusztai Matild és Sime Judit) tették gazdagabbá. Szavalattal, felolvasással a következők lelkesítették a körtagokat: Gál Zoltán, Kiss Anna, Hevesi József, Kolumbán Zsolt, néhai Katona Béla, Lovász Miklós, Katona Ágnes, Hadnagy Dénes és Czernák Ferenc.
Előadóink voltak: Brauch Magda, Nagy Gizella, Matekovits Mária és Mihály, Szabó László és Simonfi Imre.
A kör alkotóműhelyéből ezúttal Juhász Béla, dr. Brauch Magda, Kleitz Zoltán, Ódry Mária, Szarvashegyi Rozália, Simonfi Imre, Mester József Tamás, Gál Zoltán, Brittich Erzsébet, Nagy Gizella, Jámbor Ilona, Regéczy Éva, Csernyánszky Judit munkái kerültek elő. Bemutattuk dr. Brauch Magda A Halak jegyében című novelláskötetét, Szép Mária Terézia Ha megszületik a szó című verseskötetét. Külön örömünkre szolgál, hogy az idei évadban az irodalmi kör két alkotója részesült rangos elismerésben: dr. Brauch Magda és Juhász Béla prózaírói munkásságáért Irodalmi Jelen-, Regéczy Szabina Perle műfordítói tevékenységéért Irodalmi Jelen- és USR-díjat kapott.
A képzőművészet kedvelői Ódry Mária, Brittich Erzsébet, Kolumbán Zsolt, Katona István, Szabó Péter és Csernyánszky Judit festményeit, grafikáit, ex libriseit tekintették meg.
Ha Isten éltet, találkozunk szeptemberben!
Regéczy Szabina Perle műfordító, az aradi Tóth Árpád Irodalmi Kör elnöke
Nyugati Jelen (Arad)
2016. június 23.
Emléktáblával tisztelegtek Kolozsváron a madarak atyjának
Herman Ottó munkájának nyomai fellelhetők az Állattani Múzeumban
Sok mai erdélyi magyarnak nincs tudomása arról, hogy újkori történelmünkben ki volt Herman Ottó.
Sokatmondó az emléktábla szövege: Herman Ottó (1835–1914) zoolog, zoológus, zoologe
A neves természettudós, zoológus, néprajzkutató, régész 1864–1871 között az Erdélyi Múzeum-Egylet által létrehozott kolozsvári Állattár munkatársaként dolgozott. Az intézmény jogutódja a ma is működő Állattani Múzeum, amelynek alapításához Herman Ottó gyűjtései és tudományos tevékenységei meghatározóan hozzájárultak, gyűjteményének egy része jelenleg is megtekinthető az intézményben. A felvidéki születésű, szász eredetű tudós pozitívan viszonyult az 1848–49-es forradalomhoz és szabadságharchoz, majd a kiegyezést követően sokrétű tudományos építőmunkát végzett. Életművének megőrzése érdekében tegnap az Állattani Múzeum épületének előcsarnokában emléktáblát avattak. Az ünnepi eseményen és az azt követő tanácskozáson hazai és magyarországi intézetvezetők, kutatók, oktatók vettek részt.
Szabadság (Kolozsvár)
Herman Ottó munkájának nyomai fellelhetők az Állattani Múzeumban
Sok mai erdélyi magyarnak nincs tudomása arról, hogy újkori történelmünkben ki volt Herman Ottó.
Sokatmondó az emléktábla szövege: Herman Ottó (1835–1914) zoolog, zoológus, zoologe
A neves természettudós, zoológus, néprajzkutató, régész 1864–1871 között az Erdélyi Múzeum-Egylet által létrehozott kolozsvári Állattár munkatársaként dolgozott. Az intézmény jogutódja a ma is működő Állattani Múzeum, amelynek alapításához Herman Ottó gyűjtései és tudományos tevékenységei meghatározóan hozzájárultak, gyűjteményének egy része jelenleg is megtekinthető az intézményben. A felvidéki születésű, szász eredetű tudós pozitívan viszonyult az 1848–49-es forradalomhoz és szabadságharchoz, majd a kiegyezést követően sokrétű tudományos építőmunkát végzett. Életművének megőrzése érdekében tegnap az Állattani Múzeum épületének előcsarnokában emléktáblát avattak. Az ünnepi eseményen és az azt követő tanácskozáson hazai és magyarországi intézetvezetők, kutatók, oktatók vettek részt.
Szabadság (Kolozsvár)
2016. június 23.
Magyar a gyéresi alpolgármester
A 32 esztendős Szabó Róbert István, aki néhány hónapja tölti be az RMDSZ aranyosgyéresi szervezetének elnöki tisztségét, az első magyar alpolgármestere lett Aranyosgyéresnek.
A helyi tanács 19 tagja közül a szociáldemokraták 5 tanácsosa az alpolgármester választásra összehívott tanácsülésen nem élt a szavazati jogával, a többi 14 képviselő (ebből 2 RMDSZ-es) mind az RMDSZ fiatal tanácsosára szavazott. Az újonnan megválasztott tisztségviselő úgy értékelte a történteket: „történelmet írtunk Aranyosgyéresen.” Eskütétele és felszólalása után Szabó Róbert István vastapsot is kapott a gyűléstermet zsúfolásig megtöltő érdeklődők részéről.
A Kolozs megye alprefektusa, Györke Zoltán vezette tanácsülésen a meghívottak soraiban helyet foglaló Vákár István, a Kolozs Megyei Tanács alelnöke gratulált a megválasztottaknak és arról biztosította az aranyosgyéresieket, hogy az RMDSZ frissen megválasztott alpolgármestere, valamint az RMDSZ hét Kolozs megyei tanácsosa igyekszik mindenben az Aranyos menti város javát szolgálni.
SCHMIDT JENŐ
Szabadság (Kolozsvár)
A 32 esztendős Szabó Róbert István, aki néhány hónapja tölti be az RMDSZ aranyosgyéresi szervezetének elnöki tisztségét, az első magyar alpolgármestere lett Aranyosgyéresnek.
A helyi tanács 19 tagja közül a szociáldemokraták 5 tanácsosa az alpolgármester választásra összehívott tanácsülésen nem élt a szavazati jogával, a többi 14 képviselő (ebből 2 RMDSZ-es) mind az RMDSZ fiatal tanácsosára szavazott. Az újonnan megválasztott tisztségviselő úgy értékelte a történteket: „történelmet írtunk Aranyosgyéresen.” Eskütétele és felszólalása után Szabó Róbert István vastapsot is kapott a gyűléstermet zsúfolásig megtöltő érdeklődők részéről.
A Kolozs megye alprefektusa, Györke Zoltán vezette tanácsülésen a meghívottak soraiban helyet foglaló Vákár István, a Kolozs Megyei Tanács alelnöke gratulált a megválasztottaknak és arról biztosította az aranyosgyéresieket, hogy az RMDSZ frissen megválasztott alpolgármestere, valamint az RMDSZ hét Kolozs megyei tanácsosa igyekszik mindenben az Aranyos menti város javát szolgálni.
SCHMIDT JENŐ
Szabadság (Kolozsvár)
2016. június 23.
Székelyföldön méltatta a magyar erdészeket Áder János
A magyar erdészek már másfélszáz éve felismerték: az erdő védendő érték, egy nemzet pótolhatatlan vagyona – mondta Áder János köztársasági elnök a 150 éves Országos Erdészeti Egyesület sepsikőröspataki ünnepi vándorgyűlését köszöntő beszédében csütörtökön.
Az államfő felidézte: a székelyföldi származású Bedő Albert által szerkesztett Erdészeti Lapok az 1870-es években arról írt, hogy az erdőpusztítások hatással vannak „a klíma szabálytalanságára", a hőmérsékletre, a levegő és a vizek minőségére. Áder János emlékeztetett arra is: már az 1879-es magyar erdészeti törvény kimondta, hogy az erdő „hasznot csak úgy hajt, ha a vele való törődés kiállja a fenntarthatóság próbáját".
A köztársasági elnök hangsúlyozta, hogy az Országos Erdészeti Egyesület alapítóinak, a máramarosi Aknasugatagból származó Wagner Károlynak, a selmecbányai Divald Adolfnak, és a sepsikőröspataki Bedő Albertnek az egyik célja a magyar nyelvű erdészképzés megteremtése volt. „A 150 évvel ezelőtti bátor kezdeményezőknek köszönhető, hogy a józan mértékletesség lett a vezérfonal, és a Kárpát-medence erdői nem váltak a féktelen felhasználás martalékává" – idézte az MTI Áder Jánost. Az államfő hozzátette, egy kicsiny, de elszánt szakmai közösségnek köszönhetően „előrelátó, a jövő iránt felelős erdőgazdálkodás vette kezdetét" Magyarországon.
„Volt és maradt a cél: erdeink óvása, gondozása, ápolása, telepítése, a felelős gazdálkodás. Ezt a célt tartották szem előtt mindazok, akik tekintélyt adtak a magyar erdészszakmának. Akik minden történelmi veszteség után is hűek maradtak hivatásukhoz Magyarországon, a Kárpát-medencében és mindenütt a világon" – fogalmazott Áder János. Úgy vélte: ezt az örökséget őrizték meg azok a magyar erdészek, akik a Trianon után határon túlra került területek hatalmas erdőségeiben, vagy az 1956-os forradalom után Kanada erdőiben kamatoztatták tudásukat. Beszéde végén Áder János köszönetet mondott azért, hogy a jó hagyományt követve a magyar erdészek ma is ugyanúgy gondolnak a jövőre, mint nagyszerű elődeik.
Az Országos Erdészeti Egyesület – mely Magyarország egyik legrégebbi, folyamatosan működő szakmai civil szervezete – Bedő Albert alapító tiszteletére tartja 147. vándorgyűlését az OEE alapító titkárának, majd tiszteletbeli elnökének szülőfalujában, a Kovászna megyei Sepsikőröspatakon. A csütörtöki jubileumi közgyűlésen – amelyen több mint ezren vesznek részt, és beszédet mond Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, és Fazekas Sándor földművelési miniszter is – tiszteleg a tagság az elmúlt 150 év erdészeinek értékteremtő tevékenysége előtt. Pénteken Sepsiszentgyörgyön hajt fejet az egyesület az 1898. évi közgyűlés és Bedő Albert emléke előtt.
kronika.ro
A magyar erdészek már másfélszáz éve felismerték: az erdő védendő érték, egy nemzet pótolhatatlan vagyona – mondta Áder János köztársasági elnök a 150 éves Országos Erdészeti Egyesület sepsikőröspataki ünnepi vándorgyűlését köszöntő beszédében csütörtökön.
Az államfő felidézte: a székelyföldi származású Bedő Albert által szerkesztett Erdészeti Lapok az 1870-es években arról írt, hogy az erdőpusztítások hatással vannak „a klíma szabálytalanságára", a hőmérsékletre, a levegő és a vizek minőségére. Áder János emlékeztetett arra is: már az 1879-es magyar erdészeti törvény kimondta, hogy az erdő „hasznot csak úgy hajt, ha a vele való törődés kiállja a fenntarthatóság próbáját".
A köztársasági elnök hangsúlyozta, hogy az Országos Erdészeti Egyesület alapítóinak, a máramarosi Aknasugatagból származó Wagner Károlynak, a selmecbányai Divald Adolfnak, és a sepsikőröspataki Bedő Albertnek az egyik célja a magyar nyelvű erdészképzés megteremtése volt. „A 150 évvel ezelőtti bátor kezdeményezőknek köszönhető, hogy a józan mértékletesség lett a vezérfonal, és a Kárpát-medence erdői nem váltak a féktelen felhasználás martalékává" – idézte az MTI Áder Jánost. Az államfő hozzátette, egy kicsiny, de elszánt szakmai közösségnek köszönhetően „előrelátó, a jövő iránt felelős erdőgazdálkodás vette kezdetét" Magyarországon.
„Volt és maradt a cél: erdeink óvása, gondozása, ápolása, telepítése, a felelős gazdálkodás. Ezt a célt tartották szem előtt mindazok, akik tekintélyt adtak a magyar erdészszakmának. Akik minden történelmi veszteség után is hűek maradtak hivatásukhoz Magyarországon, a Kárpát-medencében és mindenütt a világon" – fogalmazott Áder János. Úgy vélte: ezt az örökséget őrizték meg azok a magyar erdészek, akik a Trianon után határon túlra került területek hatalmas erdőségeiben, vagy az 1956-os forradalom után Kanada erdőiben kamatoztatták tudásukat. Beszéde végén Áder János köszönetet mondott azért, hogy a jó hagyományt követve a magyar erdészek ma is ugyanúgy gondolnak a jövőre, mint nagyszerű elődeik.
Az Országos Erdészeti Egyesület – mely Magyarország egyik legrégebbi, folyamatosan működő szakmai civil szervezete – Bedő Albert alapító tiszteletére tartja 147. vándorgyűlését az OEE alapító titkárának, majd tiszteletbeli elnökének szülőfalujában, a Kovászna megyei Sepsikőröspatakon. A csütörtöki jubileumi közgyűlésen – amelyen több mint ezren vesznek részt, és beszédet mond Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, és Fazekas Sándor földművelési miniszter is – tiszteleg a tagság az elmúlt 150 év erdészeinek értékteremtő tevékenysége előtt. Pénteken Sepsiszentgyörgyön hajt fejet az egyesület az 1898. évi közgyűlés és Bedő Albert emléke előtt.
kronika.ro
2016. június 23.
Szövetségben a székelyföldi magánerdészetek
– interjú Kádár Tibor Sándor erdőmérnökkel –
Nemrég lapunkban is olvashatták a Székelyföldi Erdőtulajdonosok és Erdőgazdálkodók Szövetségének közleményét, melyben többek között arról tájékoztatták a nagyérdeműt, hogy több mint 3,6 millió csemetét ültettek el idén tavasszal a 15 székelyföldi magánerdészet által kezelt erdőterületeken. Ennek, no meg a magyar Országos Erdészeti Egyesület 147. vándorgyűlésének apropóján váltunk kíváncsivá az öt éve alakult szerveződés mibenlétére. Kérdéseinkre Kádár Tibor Sándor okleveles erdőmérnök, a szövetség sajtóreferense válaszolt.
– Mikor alakult a szövetség, milyen megfontolásból?
– 2011-ben alakult azért, hogy összefogja a magánerdészeteket és az ezeket létrehozó erdőtulajdonosi társulások szövetségeit, képviselje az érdekeiket, emellett kiemelten jelenítse meg a közbirtokosságok kérdéskörét. Mivel egy Székelyföldre jellemző tulajdonosi társulásról van szó, sajnos, ez a tulajdonforma igencsak kimaradt minden olyan kezdeményezésből, amely az erdészeti infrastruktúra fejlesztéséről, vonatkozó törvénymódosításról szólt.
Erdei iskolákra van szükség
– Mely magánerdészetek az alapító tagjai?
– A gyergyói, udvarhelyi, zetelakai, csíkszépvízi, szovátai, baróti és parajdi magánerdészetek, illetve az erdészeteket létrehozó tulajdonosi társulások alapították, utólag csatlakozott a csíki, a berecki és a kézdialmási magánerdészet, így a tagerdészetek mostanra több mint 200 ezer hektár erdőterületet kezelnek. A régióban tevékenykedő magánerdészeteknek és tulajdonosi társulásoknak természetesen nyitott a lehetőség a csatlakozásra, tagsági díj nincs. A vezetőség a szövetségben legaktívabban résztvevő erdészetvezetőkből áll össze, természetesen mindenki önkéntes alapon vállal tisztséget.
– A célkitűzéseik közül eddig mit sikerült megvalósítani, mik a közeljövőbeli és távlati terveik?
– Jelentős lépésnek tartjuk az Romániai Erdőgazdálkodók Szövetségével megkötött megállapodást, melynek értelmében szövetségünk mindenkori elnöke az országos egyesületen belül alelnöki tisztséget tölt be, illetve a szövetségnek egy helye van az országos egyesület igazgatótanácsában is. További egyezmények köttettek a Magyar Erdőgazdálkodók Országos Szövetségével is, amellyel ugyancsak jó kapcsolatokat ápolunk. A székelyföldi szövetség egyik nagy sikerének tartjuk, hogy sikerült összefogni és tanúsíttatni több mint 70 ezer hektáron a felelős és fenntartható erdőgazdálkodást, így a tulajdonosok ezekből az erdőkből FSC-tanúsított faanyagot értékesíthetnek. Jövőbeli feladatunknak az erdeiiskola-hálózat megszervezését tartjuk a régióban, az erdő szeretetére és tiszteletére hívni fel a figyelmet, erre biztatni a társadalmat az erdészek munkájának bemutatásával, erdei, tematikus programok szervezésével és különböző, erdőt érintő információknak a nagyközönséghez való eljuttatásával. Arra biztatni és segíteni ebben a társadalom tagjait, hogy megfelelő tisztelettel látogassák az erdőt, hiszen szépsége, csendje, gazdag élővilága miatt bőséges lehetőséget kínál a feltöltődésre, kikapcsolódásra is. Azt reméljük, hogy az erdőt megszeretve, vigyázni fognak annak szépségére, tisztaságára, és az erdészkollégákkal együtt törekedni fognak lakói megvédésére.
Nem a fafeldolgozók jelentik a veszélyt
– Mi az egyesület álláspontja a rétyi fafeldolgozó üzem tekintetében? Jót vagy rosszat tett a magánerdő-tulajdonosoknak? Veszélyezteti-e a székelyföldi erdőket?
– Nagyon nehéz állást foglalni ebben a kérdésben, mivel a probléma rendkívül összetett. A tulajdonosok az ország erdőtörvényének és idevonatkozó előírásainak a betartásával, illetve ezen felül bizonyos esetekben szigorú FSC-szabályok szerint kitermelt faanyag értékesítéséből élnek, és tartják fent az erdőgazdálkodási egységeket, természetesen figyelembe véve azt a jogos elvárást is, hogy a faanyag feldolgozása minél nagyobb fokon és helyben valósuljon meg. Amennyiben az erdészetek és erdőtulajdonosok felelős, fenntartható és ezáltal hosszú távú erdőgazdálkodást folytatnak, ahogy történik az egyesületi tagjainak esetében, főleg ahol FSC-tanúsított erdőgazdálkodás folyik, sem a rétyi feldolgozó, sem más feldolgozó működése nem tud kárt tenni az erdeinkben. Az üzemtervek (erdőgazdálkodási tervek) betartása nem akarat kérdése, hanem törvényes kötelezettség. Törvényes formában nem kerülhet nagyobb mennyiség kitermelésre, mint az üzemtervben előírt famennyiség, kivételt képezhetnek a természeti katasztrófák sújtotta övezetek, de reméljük, ezek elkerülik régiónkat.
– Mi a véleménye az „erdőradar” hatékonyságáról?
– Természetesen az erdészetek aktívan részt vesznek az erdők őrzésében, megóvásában a fatolvajoktól, ez a legfontosabb célkitűzéseink egyike, és egyben létfenntartásunk alapja is. Mi kategorikusan a törvények legszigorúbb betartása mellett kívánunk fenntartható erdőgazdálkodást folytatni, és a ránk bízott erdőterületeket megvédeni. Ez nem kis erőfeszítést igényel, mivel sok esetben szinte magunkra maradva kell megóvnunk az erdőállományt az illegális kitermelésektől, lopásoktól. Ezért minden kezdeményezésnek örülünk, amely a folyamatok korszerűsítését tűzi ki célul, és van hozadéka, eredménye, másfelől viszont az erdőradar-rendszer bevezetése rengeteg pénzbe és energiába került. Ennek az árát az erdészeteknek kellett megfizetniük, nap mint nap vesződni az informatikai rendszer hiányosságaival és az akadozó javítási folyamatok bürokráciájával.
---
A magyar Országos Erdészeti Egyesület június 22-25. között Székelyföldön tartja 147. vándorgyűlését. Az ünnepi program során a résztvevők az egyesület egyik alapítója, első titkára, majd tiszteletbeli elnöke, dr. Bedő Albert egykori országos főerdőmester és államtitkár nyughelyét is felkeresik a kálnoki unitárius temetőben, az ünnepi közgyűlést ma 10 órától tartják a sepsikőröspataki sportcsarnokban. Pénteken 9.30-kor a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumban avatnak emléktáblát, 10.30-kor a vadászmúzeumban Bedő Albert-kiállítás nyílik.
A fenntartható erdőgazdálkodás helyi gyakorlatára és a térségbeli kulturális örökségre koncentráló terepi programok Háromszék, Erdővidék, Brassó és Csíkszereda környékének szakmai és kulturális látnivalóit mutatják be. A vándorgyűlés külön érdekessége, hogy érinti a 118 évvel korábban, 1898-ban ugyanezen térségben, Sepsiszentgyörgy központtal szervezett 32. vándorgyűlés egykori helyszíneit. Részletes program a vandorgyules.hu oldalon.
---
Kádár Tibor Sándor nagybaconi származású, az erdészet iránti kötődését édesapjától „örökölte”. Ez irányú tanulmányait a Brassói Erdőmérnöki Egyetemen végezte, 2008-tól a baróti magánerdészet, 2016-tól a zetelakai magán erdőgazdaság erdőgazdálkodási részlegét vezette. Közben, 2011-ben, részképzős ösztöndíjjal öt hónapot töltött a soproni erdőmérnöki karon, idéntől a Székelyföldi Erdőtulajdonosok és Erdőgazdálkodók Szövetsége közönségkapcsolatáért is ő felel.
„Szeretném, ha az emberek többet megtudnának az erdőgazdálkodásról, mert végső soron a társadalom határozza meg a nyersanyagok felhasználásának mértékét – mondja. – Az erdő legfőbb termékének tekintett fa is elsősorban a társadalom igényeinek megfelelően kerül piacra, ezért ha a társadalom pazarlóan használja ezt a természeti erőforrást (megújuló nyersanyagot), akkor az erdőkre gyakorol nagy nyomást, és azon keresztül ránk, szakemberekre is. A továbbiakban is nagyon fontos, hogy egységesen lépjünk fel érdekeink érvényesítésében, és a jövőben egy közös székelyföldi erdészeti stratégia kialakításában.”
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
– interjú Kádár Tibor Sándor erdőmérnökkel –
Nemrég lapunkban is olvashatták a Székelyföldi Erdőtulajdonosok és Erdőgazdálkodók Szövetségének közleményét, melyben többek között arról tájékoztatták a nagyérdeműt, hogy több mint 3,6 millió csemetét ültettek el idén tavasszal a 15 székelyföldi magánerdészet által kezelt erdőterületeken. Ennek, no meg a magyar Országos Erdészeti Egyesület 147. vándorgyűlésének apropóján váltunk kíváncsivá az öt éve alakult szerveződés mibenlétére. Kérdéseinkre Kádár Tibor Sándor okleveles erdőmérnök, a szövetség sajtóreferense válaszolt.
– Mikor alakult a szövetség, milyen megfontolásból?
– 2011-ben alakult azért, hogy összefogja a magánerdészeteket és az ezeket létrehozó erdőtulajdonosi társulások szövetségeit, képviselje az érdekeiket, emellett kiemelten jelenítse meg a közbirtokosságok kérdéskörét. Mivel egy Székelyföldre jellemző tulajdonosi társulásról van szó, sajnos, ez a tulajdonforma igencsak kimaradt minden olyan kezdeményezésből, amely az erdészeti infrastruktúra fejlesztéséről, vonatkozó törvénymódosításról szólt.
Erdei iskolákra van szükség
– Mely magánerdészetek az alapító tagjai?
– A gyergyói, udvarhelyi, zetelakai, csíkszépvízi, szovátai, baróti és parajdi magánerdészetek, illetve az erdészeteket létrehozó tulajdonosi társulások alapították, utólag csatlakozott a csíki, a berecki és a kézdialmási magánerdészet, így a tagerdészetek mostanra több mint 200 ezer hektár erdőterületet kezelnek. A régióban tevékenykedő magánerdészeteknek és tulajdonosi társulásoknak természetesen nyitott a lehetőség a csatlakozásra, tagsági díj nincs. A vezetőség a szövetségben legaktívabban résztvevő erdészetvezetőkből áll össze, természetesen mindenki önkéntes alapon vállal tisztséget.
– A célkitűzéseik közül eddig mit sikerült megvalósítani, mik a közeljövőbeli és távlati terveik?
– Jelentős lépésnek tartjuk az Romániai Erdőgazdálkodók Szövetségével megkötött megállapodást, melynek értelmében szövetségünk mindenkori elnöke az országos egyesületen belül alelnöki tisztséget tölt be, illetve a szövetségnek egy helye van az országos egyesület igazgatótanácsában is. További egyezmények köttettek a Magyar Erdőgazdálkodók Országos Szövetségével is, amellyel ugyancsak jó kapcsolatokat ápolunk. A székelyföldi szövetség egyik nagy sikerének tartjuk, hogy sikerült összefogni és tanúsíttatni több mint 70 ezer hektáron a felelős és fenntartható erdőgazdálkodást, így a tulajdonosok ezekből az erdőkből FSC-tanúsított faanyagot értékesíthetnek. Jövőbeli feladatunknak az erdeiiskola-hálózat megszervezését tartjuk a régióban, az erdő szeretetére és tiszteletére hívni fel a figyelmet, erre biztatni a társadalmat az erdészek munkájának bemutatásával, erdei, tematikus programok szervezésével és különböző, erdőt érintő információknak a nagyközönséghez való eljuttatásával. Arra biztatni és segíteni ebben a társadalom tagjait, hogy megfelelő tisztelettel látogassák az erdőt, hiszen szépsége, csendje, gazdag élővilága miatt bőséges lehetőséget kínál a feltöltődésre, kikapcsolódásra is. Azt reméljük, hogy az erdőt megszeretve, vigyázni fognak annak szépségére, tisztaságára, és az erdészkollégákkal együtt törekedni fognak lakói megvédésére.
Nem a fafeldolgozók jelentik a veszélyt
– Mi az egyesület álláspontja a rétyi fafeldolgozó üzem tekintetében? Jót vagy rosszat tett a magánerdő-tulajdonosoknak? Veszélyezteti-e a székelyföldi erdőket?
– Nagyon nehéz állást foglalni ebben a kérdésben, mivel a probléma rendkívül összetett. A tulajdonosok az ország erdőtörvényének és idevonatkozó előírásainak a betartásával, illetve ezen felül bizonyos esetekben szigorú FSC-szabályok szerint kitermelt faanyag értékesítéséből élnek, és tartják fent az erdőgazdálkodási egységeket, természetesen figyelembe véve azt a jogos elvárást is, hogy a faanyag feldolgozása minél nagyobb fokon és helyben valósuljon meg. Amennyiben az erdészetek és erdőtulajdonosok felelős, fenntartható és ezáltal hosszú távú erdőgazdálkodást folytatnak, ahogy történik az egyesületi tagjainak esetében, főleg ahol FSC-tanúsított erdőgazdálkodás folyik, sem a rétyi feldolgozó, sem más feldolgozó működése nem tud kárt tenni az erdeinkben. Az üzemtervek (erdőgazdálkodási tervek) betartása nem akarat kérdése, hanem törvényes kötelezettség. Törvényes formában nem kerülhet nagyobb mennyiség kitermelésre, mint az üzemtervben előírt famennyiség, kivételt képezhetnek a természeti katasztrófák sújtotta övezetek, de reméljük, ezek elkerülik régiónkat.
– Mi a véleménye az „erdőradar” hatékonyságáról?
– Természetesen az erdészetek aktívan részt vesznek az erdők őrzésében, megóvásában a fatolvajoktól, ez a legfontosabb célkitűzéseink egyike, és egyben létfenntartásunk alapja is. Mi kategorikusan a törvények legszigorúbb betartása mellett kívánunk fenntartható erdőgazdálkodást folytatni, és a ránk bízott erdőterületeket megvédeni. Ez nem kis erőfeszítést igényel, mivel sok esetben szinte magunkra maradva kell megóvnunk az erdőállományt az illegális kitermelésektől, lopásoktól. Ezért minden kezdeményezésnek örülünk, amely a folyamatok korszerűsítését tűzi ki célul, és van hozadéka, eredménye, másfelől viszont az erdőradar-rendszer bevezetése rengeteg pénzbe és energiába került. Ennek az árát az erdészeteknek kellett megfizetniük, nap mint nap vesződni az informatikai rendszer hiányosságaival és az akadozó javítási folyamatok bürokráciájával.
---
A magyar Országos Erdészeti Egyesület június 22-25. között Székelyföldön tartja 147. vándorgyűlését. Az ünnepi program során a résztvevők az egyesület egyik alapítója, első titkára, majd tiszteletbeli elnöke, dr. Bedő Albert egykori országos főerdőmester és államtitkár nyughelyét is felkeresik a kálnoki unitárius temetőben, az ünnepi közgyűlést ma 10 órától tartják a sepsikőröspataki sportcsarnokban. Pénteken 9.30-kor a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumban avatnak emléktáblát, 10.30-kor a vadászmúzeumban Bedő Albert-kiállítás nyílik.
A fenntartható erdőgazdálkodás helyi gyakorlatára és a térségbeli kulturális örökségre koncentráló terepi programok Háromszék, Erdővidék, Brassó és Csíkszereda környékének szakmai és kulturális látnivalóit mutatják be. A vándorgyűlés külön érdekessége, hogy érinti a 118 évvel korábban, 1898-ban ugyanezen térségben, Sepsiszentgyörgy központtal szervezett 32. vándorgyűlés egykori helyszíneit. Részletes program a vandorgyules.hu oldalon.
---
Kádár Tibor Sándor nagybaconi származású, az erdészet iránti kötődését édesapjától „örökölte”. Ez irányú tanulmányait a Brassói Erdőmérnöki Egyetemen végezte, 2008-tól a baróti magánerdészet, 2016-tól a zetelakai magán erdőgazdaság erdőgazdálkodási részlegét vezette. Közben, 2011-ben, részképzős ösztöndíjjal öt hónapot töltött a soproni erdőmérnöki karon, idéntől a Székelyföldi Erdőtulajdonosok és Erdőgazdálkodók Szövetsége közönségkapcsolatáért is ő felel.
„Szeretném, ha az emberek többet megtudnának az erdőgazdálkodásról, mert végső soron a társadalom határozza meg a nyersanyagok felhasználásának mértékét – mondja. – Az erdő legfőbb termékének tekintett fa is elsősorban a társadalom igényeinek megfelelően kerül piacra, ezért ha a társadalom pazarlóan használja ezt a természeti erőforrást (megújuló nyersanyagot), akkor az erdőkre gyakorol nagy nyomást, és azon keresztül ránk, szakemberekre is. A továbbiakban is nagyon fontos, hogy egységesen lépjünk fel érdekeink érvényesítésében, és a jövőben egy közös székelyföldi erdészeti stratégia kialakításában.”
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2016. június 23.
Néptánc- és kézműves-tábor oktatóknak
Kovászna Megye Tanácsa és a Kovászna Megyei Művelődési Központ tizenegyedik alkalommal szervez pedagógusoknak, oktatóknak néptánc- és kézművestábort Rétyen. Az idei módszertani tábort július 4-9. között tartják, a szállást és az étkezést a rétyi Antos János Általános Iskola épületében biztosítják, az oktatás pedig a helyi művelődési házban zajlik.
A napi programban kézműves-foglalkozások, gyermektáncok módszertanának tanítása, györgyfalvi (Kalotaszeg) és székelyföldi hagyományos táncok, énekek és az ezekhez kötődő táncos szokások élményszerű oktatása szerepel. A táncokat és a módszertant a Népművészet Ifjú Mesterei: Both Zsuzsánna és Both József, az Ördögtérgye Néptáncegyüttes vezetői tanítják. Kézműves foglalkozásokat Szász Etelka (gyöngyfűzés), Kolozsi Ildikó és Benkő Éva (nemezelés, Guzsalyas Alapítvány) tart. Zenélnek: Ábri Béla (hegedű), Csűrös Imre (brácsa), Csoboth Lehel (bőgő). Jelentkezni Virág Endrénél lehet, telefonszám: 0751.109.751
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
Kovászna Megye Tanácsa és a Kovászna Megyei Művelődési Központ tizenegyedik alkalommal szervez pedagógusoknak, oktatóknak néptánc- és kézművestábort Rétyen. Az idei módszertani tábort július 4-9. között tartják, a szállást és az étkezést a rétyi Antos János Általános Iskola épületében biztosítják, az oktatás pedig a helyi művelődési házban zajlik.
A napi programban kézműves-foglalkozások, gyermektáncok módszertanának tanítása, györgyfalvi (Kalotaszeg) és székelyföldi hagyományos táncok, énekek és az ezekhez kötődő táncos szokások élményszerű oktatása szerepel. A táncokat és a módszertant a Népművészet Ifjú Mesterei: Both Zsuzsánna és Both József, az Ördögtérgye Néptáncegyüttes vezetői tanítják. Kézműves foglalkozásokat Szász Etelka (gyöngyfűzés), Kolozsi Ildikó és Benkő Éva (nemezelés, Guzsalyas Alapítvány) tart. Zenélnek: Ábri Béla (hegedű), Csűrös Imre (brácsa), Csoboth Lehel (bőgő). Jelentkezni Virág Endrénél lehet, telefonszám: 0751.109.751
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2016. június 23.
Borboly: különös figyelmet kell fordítani a szegényebb európai régiókra
Szociális és digitalizálási témakörben Borboly Csabatöbb módosító javaslatát elfogadta a Régiók Bizottságának (RéB)Szociálpolitika, oktatás, foglalkoztatás, kutatás és kultúra (SEDEC) szakbizottsága június 22-i, szerdai ülésén, Brüsszelben. Hargita Megye Tanácsának elnökének A szociális jogok európai pillére című véleménytervezethez benyújtott javaslata szerint különös figyelmet kell fordítani a szegénység határán lévő európai régiókra, amelyekben rendkívül alacsonyak a bérek, nagy a munkanélküliek aránya, és a minimális mértékű, szociális nyugdíj a jellemző, továbbá amelyekben mindez nem tud tisztességes életszínvonalat és megfelelő szociális védelmet biztosítani.
A módosítás szerint a RéB megállapítja, hogy az egészségügy terén aggodalomra ad okot a társadalombiztosítási helyzet: a szükséges gyógyszerek költségét csak részben térítik meg, különösen a krónikus betegségben szenvedők esetében, ami általánosságban meggyengíti az egészségügyi rendszert. Gyorsítani kell tehát olyan politikai és gazdasági intézkedések elfogadását és végrehajtását, amelyek középpontjában a polgárok számára jó egészséget lehetővé tevő, magas életszínvonal áll, olvasható a dokumentumban.
A megyeelnök egy másik javaslatában kitért a fiatalok szociális helyzetére, ennek alapján a RéB véleménytervezetébe bekerült az a megállapítás, hogy a fiatal európaiak sokrétű problémával néznek szembe – az oktatási rendszer képtelen a diákok munkaerőpiaci követelményeknek megfelelő felkészítésére, nehézségeik vannak az álláskeresés terén, gondot jelent továbbá a szociális elszigeteltség és az ígéretes kilátások hiánya –, és e nehézségek destabilizálják a fiatalokat, meg a nemzeti és európai közösségek egészét.
A szociális jogok európai pillére fejlesztésének keretében elsősorban az biztosítandó, hogy a fiatalok jogai megfelelően érvényesüljenek, és hogy ők valamennyi szociális mechanizmushoz hozzáférjenek – áll a dokumentumban.
Az európai ipar digitalizálása című véleménytervezethez benyújtott módosító javaslat szerint le kell fektetni egy olyan oktatási és képzési rendszernek az alapjait, amely az elméleti aspektusokkal szemben nagyobb hangsúlyt helyez a tanulók/diákok gyakorlati készségeire, mivel a jövő munkahelyei az alapkészségek, humán készségek és technikai készségek, különösen a digitális és üzleti vállalkozásokra jellemző készségek megfelelő kombinációját fogják megkövetelni, amit az oktatási és képzési rendszerek jelenleg még nem kezelnek teljeskörűen. Borboly Csaba indoklásában rámutat: a fiatalok informatikai készségeinek kialakítása során a felesleges elméleti oktatást elkerülve a tanulás gyakorlati vonatkozásaira kell koncentrálni, amelyek felkészítik a fiatalokat a munkahelyi digitális tevékenységekre. A megyeelnök ez alkalommal is szorgalmazza egy alapcsomag kidolgozását, amelyet mindegyik tagállamnak garantálnia kellene a fiatal diákok számára azzal, hogy hozzáférést biztosítanak a szélessávú internethez az oktatási rendszerben, és így minimális garanciát nyújtanak a fiataloknak az informatikai szakképesítés és készségek megszerzése terén.
A javaslatok elfogadása kapcsán nyilatkozva Borboly Csaba megköszönte Hargita Megye Tanácsa elemzőcsoportjának a munkát, amelynek köszönhetően újabb hazai szempontokat sikerült bevinni uniós dokumentumokba. Úgy véli, a diákoknak már az iskolában meg kell szerezniük az informatikai készségeket, amelyeket később tovább finomíthatnak és a technológiai fejlődéssel összhangban alakíthatnak.(közlemény)
Transindex.ro
Szociális és digitalizálási témakörben Borboly Csabatöbb módosító javaslatát elfogadta a Régiók Bizottságának (RéB)Szociálpolitika, oktatás, foglalkoztatás, kutatás és kultúra (SEDEC) szakbizottsága június 22-i, szerdai ülésén, Brüsszelben. Hargita Megye Tanácsának elnökének A szociális jogok európai pillére című véleménytervezethez benyújtott javaslata szerint különös figyelmet kell fordítani a szegénység határán lévő európai régiókra, amelyekben rendkívül alacsonyak a bérek, nagy a munkanélküliek aránya, és a minimális mértékű, szociális nyugdíj a jellemző, továbbá amelyekben mindez nem tud tisztességes életszínvonalat és megfelelő szociális védelmet biztosítani.
A módosítás szerint a RéB megállapítja, hogy az egészségügy terén aggodalomra ad okot a társadalombiztosítási helyzet: a szükséges gyógyszerek költségét csak részben térítik meg, különösen a krónikus betegségben szenvedők esetében, ami általánosságban meggyengíti az egészségügyi rendszert. Gyorsítani kell tehát olyan politikai és gazdasági intézkedések elfogadását és végrehajtását, amelyek középpontjában a polgárok számára jó egészséget lehetővé tevő, magas életszínvonal áll, olvasható a dokumentumban.
A megyeelnök egy másik javaslatában kitért a fiatalok szociális helyzetére, ennek alapján a RéB véleménytervezetébe bekerült az a megállapítás, hogy a fiatal európaiak sokrétű problémával néznek szembe – az oktatási rendszer képtelen a diákok munkaerőpiaci követelményeknek megfelelő felkészítésére, nehézségeik vannak az álláskeresés terén, gondot jelent továbbá a szociális elszigeteltség és az ígéretes kilátások hiánya –, és e nehézségek destabilizálják a fiatalokat, meg a nemzeti és európai közösségek egészét.
A szociális jogok európai pillére fejlesztésének keretében elsősorban az biztosítandó, hogy a fiatalok jogai megfelelően érvényesüljenek, és hogy ők valamennyi szociális mechanizmushoz hozzáférjenek – áll a dokumentumban.
Az európai ipar digitalizálása című véleménytervezethez benyújtott módosító javaslat szerint le kell fektetni egy olyan oktatási és képzési rendszernek az alapjait, amely az elméleti aspektusokkal szemben nagyobb hangsúlyt helyez a tanulók/diákok gyakorlati készségeire, mivel a jövő munkahelyei az alapkészségek, humán készségek és technikai készségek, különösen a digitális és üzleti vállalkozásokra jellemző készségek megfelelő kombinációját fogják megkövetelni, amit az oktatási és képzési rendszerek jelenleg még nem kezelnek teljeskörűen. Borboly Csaba indoklásában rámutat: a fiatalok informatikai készségeinek kialakítása során a felesleges elméleti oktatást elkerülve a tanulás gyakorlati vonatkozásaira kell koncentrálni, amelyek felkészítik a fiatalokat a munkahelyi digitális tevékenységekre. A megyeelnök ez alkalommal is szorgalmazza egy alapcsomag kidolgozását, amelyet mindegyik tagállamnak garantálnia kellene a fiatal diákok számára azzal, hogy hozzáférést biztosítanak a szélessávú internethez az oktatási rendszerben, és így minimális garanciát nyújtanak a fiataloknak az informatikai szakképesítés és készségek megszerzése terén.
A javaslatok elfogadása kapcsán nyilatkozva Borboly Csaba megköszönte Hargita Megye Tanácsa elemzőcsoportjának a munkát, amelynek köszönhetően újabb hazai szempontokat sikerült bevinni uniós dokumentumokba. Úgy véli, a diákoknak már az iskolában meg kell szerezniük az informatikai készségeket, amelyeket később tovább finomíthatnak és a technológiai fejlődéssel összhangban alakíthatnak.(közlemény)
Transindex.ro
2016. június 23.
Régi-új elnök, meglepetés-alelnök Hargita Megye Tanácsa élén
Borboly Csaba az elnöke, Barti Tihamér és Biró Barna Botond pedig az alelnöke Hargita Megye Tanácsának, miután az újonnan megalakult döntéshozó testület június 23-án, csütörtökön délután erről is szavazott, a tanácsosok eskütétele után.
Az újrázó tanácselnök szerint az új megyei tanácsban szavazatukkal a választók világos akarata érvényesült, a választók többségének bizalmát élvezik.
„Csík–Gyergyó– Udvarhely szolidaritáson alapuló együttműködését is folytatjuk. Meggyőződésem, hogy továbbra is képesek lesznek egymás javára lemondani, így tudunk megoldani nagy feladatokat” – mondta az újraválasztott tanácselnök, aki az első számú prioritásnak továbbra is a fiatalok szülőföldön maradását tartja, és rámutatott, hogy a szakoktatás ügye elmozdulni látszik.
A vezetőség megválasztása előtt az ülést a testület legidősebb és két legfiatalabb tagja: Brezovszky György Ádám, valamint Dajka Tünde és Kolumbán Dávid vezette. A vezetőség megválasztása után felszólalt Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke, Andrei Jean-Adrian prefektus, Tánczos Barna szenátor, Tamás József római katolikus segédpüspök, Kántor Csaba református püspökhelyettes, valamint Lőrinczi Lajos és Simó Sándor unitárius esperes.
Kelemen Hunor hangsúlyozta, hogy az RMDSZ a közösség együttműködésében, szolgálatában érdekelt, és arra törekszenek, hogy a biztonságot szavatolják az önkormányzatokban, a parlamenti képviselettel együttműködve, akárcsak a civilszervezetekkel, egyházakkal, dekoncentrált intézményekkel partnerségben. A szövetségi elnök szerint erős parlamenti képviseletre van szüksége Hargita megyének is.
Mint arról korábban beszámoltunk, az RMDSZ két helyet veszített a mandátumok mostani eloszlása szerint. Így a korábbi 21 helyett, mindössze 19 RMDSZ-es képviselő lesz a 31 tagú megyei önkormányzatban. A következő négy évre 19 RMDSZ-es, 4 MPP-s, 3 EMNP-s, 3 PSD-s, 2 PNL-s tanácsos alkotja a Hargita megyei önkormányzatot.
Székelyhon.ro
Borboly Csaba az elnöke, Barti Tihamér és Biró Barna Botond pedig az alelnöke Hargita Megye Tanácsának, miután az újonnan megalakult döntéshozó testület június 23-án, csütörtökön délután erről is szavazott, a tanácsosok eskütétele után.
Az újrázó tanácselnök szerint az új megyei tanácsban szavazatukkal a választók világos akarata érvényesült, a választók többségének bizalmát élvezik.
„Csík–Gyergyó– Udvarhely szolidaritáson alapuló együttműködését is folytatjuk. Meggyőződésem, hogy továbbra is képesek lesznek egymás javára lemondani, így tudunk megoldani nagy feladatokat” – mondta az újraválasztott tanácselnök, aki az első számú prioritásnak továbbra is a fiatalok szülőföldön maradását tartja, és rámutatott, hogy a szakoktatás ügye elmozdulni látszik.
A vezetőség megválasztása előtt az ülést a testület legidősebb és két legfiatalabb tagja: Brezovszky György Ádám, valamint Dajka Tünde és Kolumbán Dávid vezette. A vezetőség megválasztása után felszólalt Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke, Andrei Jean-Adrian prefektus, Tánczos Barna szenátor, Tamás József római katolikus segédpüspök, Kántor Csaba református püspökhelyettes, valamint Lőrinczi Lajos és Simó Sándor unitárius esperes.
Kelemen Hunor hangsúlyozta, hogy az RMDSZ a közösség együttműködésében, szolgálatában érdekelt, és arra törekszenek, hogy a biztonságot szavatolják az önkormányzatokban, a parlamenti képviselettel együttműködve, akárcsak a civilszervezetekkel, egyházakkal, dekoncentrált intézményekkel partnerségben. A szövetségi elnök szerint erős parlamenti képviseletre van szüksége Hargita megyének is.
Mint arról korábban beszámoltunk, az RMDSZ két helyet veszített a mandátumok mostani eloszlása szerint. Így a korábbi 21 helyett, mindössze 19 RMDSZ-es képviselő lesz a 31 tagú megyei önkormányzatban. A következő négy évre 19 RMDSZ-es, 4 MPP-s, 3 EMNP-s, 3 PSD-s, 2 PNL-s tanácsos alkotja a Hargita megyei önkormányzatot.
Székelyhon.ro
2016. június 23.
György István lett Gyergyószentmiklós alpolgármestere
„Aki a jövőt akarja igazgatni, annak rendezni kell a múltat, a sérelmeket nem szabad őrizgetni” – így fogalmazott Nagy Zoltán, Gyergyószentmiklós választott polgármestere a képviselő-testület csütörtöki, alakuló ülésén. Az ünnepi esemény részeként választották meg az alpolgármestert, a tizenkét éves közigazgatási tapasztalattal rendelkező RMDSZ-es György Istvánt.
Egyházi és világi vezetők, állami intézmények képviselőinek jelenlétében ünnepi alakuló ülését tartotta csütörtökön a gyergyószentmiklósi képviselő-testület a Maros szálló konferenciatermében. A törvényesség betartását felügyelő, időnként javaslatokat tevő Petres Sándor alprefektus tolmácsolta a prefektus, Jean Adrian Andrei üdvözletét. Saját jókívánságai mellett elmondta: olyan négy év kezdődik, amely nehezebbnek ígérkezik a szokványosnál. Egyrészt, mert parlamenti választások következnek, másrészt pedig azért, mert „önökön múlik részben vagy egészben a gyergyószentmiklósi közhangulat javítása, azon országos kétkedés csökkentése, ami a közéleti szereplés tisztaságát illeti. Közösség és képviselők között kell újraépíteni a kapcsolatot.”
Ideiglenes elnökség vezette az ülést, a testület legidősebb tagja, Vadász- Szatmári István szavaztatta meg a mandátumot igazoló bizottság tagjait, ellenőrizték a tanácsosjelöltek iratait, majd sor került a tagok egyenkénti megszavazására, és az eskütételre is.
Megalakult tehát Gyergyószentmiklós új döntéshozó testülete, amelyben a Magyar Polgári Párt, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség, a Szabad Emberek Pártja és a Nemzeti Liberális Párt képviselteti magát. Miután a választott döntéshozók közül hárman – Barti Tihamér, Kastal László és Nagy Zoltán – visszaléptek, a tanácsosok végleges listája is körvonalazódott: Antal Szabolcs (MPP), Ádám József (RMDSZ), Bajkó László (POL), Benedek Árpád-László (MPP), Bíró Róbert (RMDSZ), Dobrean Teodor-Constantin (PNL), Elekes István (MPP), Erős Levente (RMDSZ), György István (RMDSZ), Len Emil-Balázs (RMDSZ), Lukács Orsolya (MPP), Málnási Huba-István (MPP), Mayer Róbert (RMDSZ), Pál Levente (MPP), Simon Katalin-Emese (MPP), Suciu Gábor (MPP), Romfeld Zsolt (POL), Tatár Előd (MPP) és Vadász-Szatmári István (MPP).
Titkos szavazással választott alpolgármestert az új testület. Egyetlen javasolt személyre, György Istvánra szavazhattak. Az RMDSZ színeiben mandátumot szerző képviselő, korábban Alfalu polgármesterére 19-ből 14-en szavaztak.
„A problémáink nem jobb- és baloldaliak, így a megoldások sem pártszínűek. Számomra csak gyergyószentmiklósiak vannak, akiktől azt kérem, ne hagyjanak magunkra választottként. Dolgozzunk együtt, csapatban. Aki vezet, az élen jár, mutassunk jó példát! – szólította fel társait Nagy Zoltán polgármester, jelezve a város vezetésére irányuló szándék mára kötelesség lett. „ Szentmiklósinak lenni és érte tenni jó!” – összegzett a város első embere az alakuló ülés végén.
Balázs Katalin
Székelyhon.ro
„Aki a jövőt akarja igazgatni, annak rendezni kell a múltat, a sérelmeket nem szabad őrizgetni” – így fogalmazott Nagy Zoltán, Gyergyószentmiklós választott polgármestere a képviselő-testület csütörtöki, alakuló ülésén. Az ünnepi esemény részeként választották meg az alpolgármestert, a tizenkét éves közigazgatási tapasztalattal rendelkező RMDSZ-es György Istvánt.
Egyházi és világi vezetők, állami intézmények képviselőinek jelenlétében ünnepi alakuló ülését tartotta csütörtökön a gyergyószentmiklósi képviselő-testület a Maros szálló konferenciatermében. A törvényesség betartását felügyelő, időnként javaslatokat tevő Petres Sándor alprefektus tolmácsolta a prefektus, Jean Adrian Andrei üdvözletét. Saját jókívánságai mellett elmondta: olyan négy év kezdődik, amely nehezebbnek ígérkezik a szokványosnál. Egyrészt, mert parlamenti választások következnek, másrészt pedig azért, mert „önökön múlik részben vagy egészben a gyergyószentmiklósi közhangulat javítása, azon országos kétkedés csökkentése, ami a közéleti szereplés tisztaságát illeti. Közösség és képviselők között kell újraépíteni a kapcsolatot.”
Ideiglenes elnökség vezette az ülést, a testület legidősebb tagja, Vadász- Szatmári István szavaztatta meg a mandátumot igazoló bizottság tagjait, ellenőrizték a tanácsosjelöltek iratait, majd sor került a tagok egyenkénti megszavazására, és az eskütételre is.
Megalakult tehát Gyergyószentmiklós új döntéshozó testülete, amelyben a Magyar Polgári Párt, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség, a Szabad Emberek Pártja és a Nemzeti Liberális Párt képviselteti magát. Miután a választott döntéshozók közül hárman – Barti Tihamér, Kastal László és Nagy Zoltán – visszaléptek, a tanácsosok végleges listája is körvonalazódott: Antal Szabolcs (MPP), Ádám József (RMDSZ), Bajkó László (POL), Benedek Árpád-László (MPP), Bíró Róbert (RMDSZ), Dobrean Teodor-Constantin (PNL), Elekes István (MPP), Erős Levente (RMDSZ), György István (RMDSZ), Len Emil-Balázs (RMDSZ), Lukács Orsolya (MPP), Málnási Huba-István (MPP), Mayer Róbert (RMDSZ), Pál Levente (MPP), Simon Katalin-Emese (MPP), Suciu Gábor (MPP), Romfeld Zsolt (POL), Tatár Előd (MPP) és Vadász-Szatmári István (MPP).
Titkos szavazással választott alpolgármestert az új testület. Egyetlen javasolt személyre, György Istvánra szavazhattak. Az RMDSZ színeiben mandátumot szerző képviselő, korábban Alfalu polgármesterére 19-ből 14-en szavaztak.
„A problémáink nem jobb- és baloldaliak, így a megoldások sem pártszínűek. Számomra csak gyergyószentmiklósiak vannak, akiktől azt kérem, ne hagyjanak magunkra választottként. Dolgozzunk együtt, csapatban. Aki vezet, az élen jár, mutassunk jó példát! – szólította fel társait Nagy Zoltán polgármester, jelezve a város vezetésére irányuló szándék mára kötelesség lett. „ Szentmiklósinak lenni és érte tenni jó!” – összegzett a város első embere az alakuló ülés végén.
Balázs Katalin
Székelyhon.ro
2016. június 23.
Jakab szerint a helyi RMDSZ átalakult egyféle sunnyogók szervezetévé
Szóban már jelezték Jakab Áron Csabának, az RMDSZ udvarhelyi alelnökének, hogy a szövetség nem járul hozzá tanácsosi mandátumának érvényesítéséhez – tudatta az érintett csütörtöki sajtótájékoztatóján.
„Az RMDSZ-nek szerintem nagyon csúfos bukása volt a székelyudvarhelyi választásokon. Továbbra is úgy gondolom, sőt elvárom, hogy valaki vállalja fel ezért a felelősséget” – jelentette ki csütörtöki sajtótájékoztatóján Jakab Áron Csaba, a szövetség udvarhelyi alelnöke. Kijelentésével elsősorban Verestóy Attila szenátorra célzott, aki szerinte döntéseivel közvetlenül hozzájárult a rossz eredményhez. Rámutatott, több helyi RMDSZ-tag is osztja a véleményét, ők azonban félnek, vagy nem akarnak „még” szót emelni az ügyben.
„A tényleges felelősségvállalás helyett, amit korábban is elvártam, beindult egyféle ellehetetlenítési, rágalmazási hadjárat. (…) Időközben megpróbáltak lekenyerezni, majd amikor rájöttek, hogy a rágalmazások miatt tényleg jogi útra terelem a történetet, fenyegetéseket kaptam” – mesélte Jakab a szövetségen belüli történéseket. Az Udvarhelyi Híradó kérdésére válaszolva elmondta, konkrét ügyészségi feljelentést tett azért, mert az RMDSZ kiszivárogtatással vádolta. Határozottan cáfolta, hogy ilyet tett volna, sőt sejtései is vannak, hogy ki lehetett az, aki közzétette a botrányos szövetségi gyűlésről készült felvételeket.
„Ez ugyanaz az elterelés, ugyanaz a gyáva sunnyogás, amire én nem tudok reagálni” – jelentette ki az őt ért vádakkal kapcsolatban. Jakab szerint, ha a párt továbbra is megpróbálja elkendőzni az igazságot és kerüli a felelősségvállalást, akkor a parlamenti választásokon sem számíthatnak jobb eredményre az udvarhelyinél. „Nem azért, mert az RMDSZ-ben nincsenek felkészült, arra érdemes emberek, hanem mert a szervezet időközben átalakult egyféle sunnyogók szervezetévé” – fűzte hozzá. Véleménye szerint az RMDSZ továbbra is képes tenni a közösségért, a szövetséget „belülről kell jobb útra terelni”.
Az RMDSZ Hargita megyei vezetősége szóban tájékoztatta Jakab Áron Csabát, hogy nem fogják visszaigazolni tanácsosi mandátumát pénteken. „Ez nem lehet ok arra, hogy az ember meghunyászkodjon, és gyakorlatilag – mint ahogy a legtöbben teszik – kisebb előnyökért feladja azt az erőt, amiben hisz” – jelentette ki Jakab.
Fülöp-Székely Botond
Székelyhon.ro
Szóban már jelezték Jakab Áron Csabának, az RMDSZ udvarhelyi alelnökének, hogy a szövetség nem járul hozzá tanácsosi mandátumának érvényesítéséhez – tudatta az érintett csütörtöki sajtótájékoztatóján.
„Az RMDSZ-nek szerintem nagyon csúfos bukása volt a székelyudvarhelyi választásokon. Továbbra is úgy gondolom, sőt elvárom, hogy valaki vállalja fel ezért a felelősséget” – jelentette ki csütörtöki sajtótájékoztatóján Jakab Áron Csaba, a szövetség udvarhelyi alelnöke. Kijelentésével elsősorban Verestóy Attila szenátorra célzott, aki szerinte döntéseivel közvetlenül hozzájárult a rossz eredményhez. Rámutatott, több helyi RMDSZ-tag is osztja a véleményét, ők azonban félnek, vagy nem akarnak „még” szót emelni az ügyben.
„A tényleges felelősségvállalás helyett, amit korábban is elvártam, beindult egyféle ellehetetlenítési, rágalmazási hadjárat. (…) Időközben megpróbáltak lekenyerezni, majd amikor rájöttek, hogy a rágalmazások miatt tényleg jogi útra terelem a történetet, fenyegetéseket kaptam” – mesélte Jakab a szövetségen belüli történéseket. Az Udvarhelyi Híradó kérdésére válaszolva elmondta, konkrét ügyészségi feljelentést tett azért, mert az RMDSZ kiszivárogtatással vádolta. Határozottan cáfolta, hogy ilyet tett volna, sőt sejtései is vannak, hogy ki lehetett az, aki közzétette a botrányos szövetségi gyűlésről készült felvételeket.
„Ez ugyanaz az elterelés, ugyanaz a gyáva sunnyogás, amire én nem tudok reagálni” – jelentette ki az őt ért vádakkal kapcsolatban. Jakab szerint, ha a párt továbbra is megpróbálja elkendőzni az igazságot és kerüli a felelősségvállalást, akkor a parlamenti választásokon sem számíthatnak jobb eredményre az udvarhelyinél. „Nem azért, mert az RMDSZ-ben nincsenek felkészült, arra érdemes emberek, hanem mert a szervezet időközben átalakult egyféle sunnyogók szervezetévé” – fűzte hozzá. Véleménye szerint az RMDSZ továbbra is képes tenni a közösségért, a szövetséget „belülről kell jobb útra terelni”.
Az RMDSZ Hargita megyei vezetősége szóban tájékoztatta Jakab Áron Csabát, hogy nem fogják visszaigazolni tanácsosi mandátumát pénteken. „Ez nem lehet ok arra, hogy az ember meghunyászkodjon, és gyakorlatilag – mint ahogy a legtöbben teszik – kisebb előnyökért feladja azt az erőt, amiben hisz” – jelentette ki Jakab.
Fülöp-Székely Botond
Székelyhon.ro
2016. június 23.
Négy Szent László búcsú
Az ország megszilárdítója, az erkölcsi rend őrzője Szent László, akinek sírjánál csodák történtek.
A Szatmári Római Katolikus Egyházmegyében Krasznabéltek, Lázári, Nagysomkút és Gencs templomait szentelték Szent László tiszteletére. A sorban először, idén Gencsen tartanak búcsút, vasárnap öt órától, Simon Attila, a Kalazanci Szent József Római Katolikus Teológiai Líceum spirituálisa szentbeszédével.
Krasznabélteken már az ünnep napján, hétfőn délelőtt tizenegy órától lesz a búcsúmise Ulmer Mihály szakaszi plébános prédikációjával. Lázáriban ugyanazon a napon és időben Jakab Norbert, a szatmárnémeti Szent Antal egyházközösség plébánosa szentbeszédével tartják a búcsúmisét, Nagysomkúton pedig szintén hétfőn, de este hattól ünnepelnek Ambrus István kapnikbányai plébános szónoklatával.
Szent László Király 1046 körül született Lengyelországban. Atyja I. Béla magyar király volt, anyja Richéza, II. Miciszláv lengyel király leánya. Életét sok küzdelem és megpróbáltatás jellemzi. Az ő feladata lett az ország "megállapítása'', vagyis a belső rend megszilárdítása és a külső határok biztosítása. Ahogy a krónikás feljegyezte, László "minden ítéletében Isten félelmét tartotta szeme előtt". Híre a határon túl is elterjedt, benne látták a kor egyik legszebb lovageszményét, s kiszemelték a keresztes hadak vezérének. Erre azonban nem kerülhetett sor, mert 1095. július 29-én az örökkévalóságba költözött. Egy ideig a somogyvári monostorban nyugodott "boldog teste" (Arany János), később Váradon helyezték végső nyugalomra. Kultusza halála után hamarosan kifejlődött.
Tulajdonképpen maga a nép avatta szentté, mielőtt az Egyház hivatalosan megtette volna. Seregestől keresték föl sírját, nemcsak a gyógyulást, vigasztalást óhajtók, hanem a vitában álló peres felek is. A csodás gyógyulások híre gyorsan terjedt. A szent király ereklyéibe vetett bizalom egyre növekedett; szokássá vált, hogy itt döntsenek el nagy fontosságú pereket, és László oltára előtt tegyenek esküt. Itt tartották az 1134. évi nemzeti zsinatot, s itt döntötték el egy alkalommal a zágrábi püspök perét is. Ezek után az Egyház hivatalos lépése sem váratott soká magára. III. Béla király sürgetésére III. Celesztin pápa 1192-ben László királyt a szentek sorába iktatta.
szatmar.ro
Az ország megszilárdítója, az erkölcsi rend őrzője Szent László, akinek sírjánál csodák történtek.
A Szatmári Római Katolikus Egyházmegyében Krasznabéltek, Lázári, Nagysomkút és Gencs templomait szentelték Szent László tiszteletére. A sorban először, idén Gencsen tartanak búcsút, vasárnap öt órától, Simon Attila, a Kalazanci Szent József Római Katolikus Teológiai Líceum spirituálisa szentbeszédével.
Krasznabélteken már az ünnep napján, hétfőn délelőtt tizenegy órától lesz a búcsúmise Ulmer Mihály szakaszi plébános prédikációjával. Lázáriban ugyanazon a napon és időben Jakab Norbert, a szatmárnémeti Szent Antal egyházközösség plébánosa szentbeszédével tartják a búcsúmisét, Nagysomkúton pedig szintén hétfőn, de este hattól ünnepelnek Ambrus István kapnikbányai plébános szónoklatával.
Szent László Király 1046 körül született Lengyelországban. Atyja I. Béla magyar király volt, anyja Richéza, II. Miciszláv lengyel király leánya. Életét sok küzdelem és megpróbáltatás jellemzi. Az ő feladata lett az ország "megállapítása'', vagyis a belső rend megszilárdítása és a külső határok biztosítása. Ahogy a krónikás feljegyezte, László "minden ítéletében Isten félelmét tartotta szeme előtt". Híre a határon túl is elterjedt, benne látták a kor egyik legszebb lovageszményét, s kiszemelték a keresztes hadak vezérének. Erre azonban nem kerülhetett sor, mert 1095. július 29-én az örökkévalóságba költözött. Egy ideig a somogyvári monostorban nyugodott "boldog teste" (Arany János), később Váradon helyezték végső nyugalomra. Kultusza halála után hamarosan kifejlődött.
Tulajdonképpen maga a nép avatta szentté, mielőtt az Egyház hivatalosan megtette volna. Seregestől keresték föl sírját, nemcsak a gyógyulást, vigasztalást óhajtók, hanem a vitában álló peres felek is. A csodás gyógyulások híre gyorsan terjedt. A szent király ereklyéibe vetett bizalom egyre növekedett; szokássá vált, hogy itt döntsenek el nagy fontosságú pereket, és László oltára előtt tegyenek esküt. Itt tartották az 1134. évi nemzeti zsinatot, s itt döntötték el egy alkalommal a zágrábi püspök perét is. Ezek után az Egyház hivatalos lépése sem váratott soká magára. III. Béla király sürgetésére III. Celesztin pápa 1192-ben László királyt a szentek sorába iktatta.
szatmar.ro
2016. június 23.
Muzsnay Árpádról egy kicsit másként
A 75 éves Muzsnay Árpád életének néhány olyan mozzanatáról beszél a vele készített interjúban, ami bizonyára sokak számára ismeretlen. Köszöntésére ma, a Mihai Viteazul utca 32. alatti Szatmár Megyei Hagyományőrző Forrásközpont dísztermében kerül sor, 17 órakor.
— Sokan kérdezik öntől, miért kötődik ennyire ahhoz a házhoz, amelyikben él.
— A válasz egyszerű. Nem volt párttitkár nagybátyám, nem volt sohasem nagy fizetésem — a nyugdíjamról ne is beszéljek —, és így nem volt lehetőségem jobbat szerezni. Számomra, és a lakók egy része számára — bár voltak, akik mindent megtettek és megtesznek, hogy elkorhadt gerendákkal körbevéve a város szégyeneként, romhalmaznak tűnjék az az épület, melyet az általuk egykor vezetett intézmény munkatársainak hanyagsága és gondatlansága megrokkantott — részben még mindig lakható. Persze áldatlan állapotok és körülmények között. Nekem szülőházam. De ami annál több: a Zárda épületével szemben lévő egykori Rácz-ház olyan történelmi emlék, amilyet Európa e térsége egyetlen városa sem tud felmutatni. Ha toleranciáról beszélünk, különösen Szatmárral kapcsolatosan, akkor ez az épület vitathatatlan bizonyíték. Hiszen az 1860-as években az épület régi részében működött Szatmárnémeti első zsidó leányiskolája. Máramarossziget, Nagyvárad vagy akár a térségünkben szintén komoly zsidó közösséget magáénak tudható Kisvárda nem tud felmutatni hasonló — még álló, rendbe tehető — épületet, pedig ezekben a városokban is működtek zsidó iskolák. Ez bizonyítja azt is, hogy a szatmáriak mindig adtak az oktatásra. Akkor senkit sem zavart, hogy épp a Zárdával szemben felépült egy másik felekezet vagy etnikum tanintézete. Én még gyerekkoromban az épület padlásán találtam héber könyveket. Csak később jöttem rá arra, hogy a szatmári zsidók tudatában voltak, hogy ez az épület valamikor az övék s kultúrájuk egy része volt, ezért jöttek oda előszeretettel lakni. A második világháborút megelőzően négy, azt követően pedig a múlt század hatvanas éveiig legkevesebb három zsidó család lakott ott. A deportálásból csak egy család jött vissza, gyerek nélkül, mert ő odaveszett. Felber Etelka néni későbbi sógornőjével kalandos úton érkezett haza Auschwitzból, a férje pedig szovjet hadifogságba került munkaszolgálatoskét menekült meg, és engedték haza 1947-ben. Ezzel a családdal szüleim és én nagyon jó viszonyt ápoltunk. Ortodox zsidók voltak, szombatonként én gyújtottam be a tüzet és segédkeztem olyan dolgokban, amit nekik azon a napon nem volt szabad. A nénit — valószínű — emlékeztettem az odaveszett, velem egy évben született Zoltán fiára. Sokszor mesélt Etelka néni nekem a szatmári magyar zsidókról a sógora kapcsán is, kit szintén Zoltánnak hívtak, Felber Zolinak — találkoztam is vele többször —, aki magyarságára sokat adó, magyar keresztnevére büszke, jó labdarúgója volt városunknak. Emlékszem, Etelka néni hívta fel a figyelmemet Markovits Rodionra, Zelk Zoltánra, akikről úgy beszélt mint egykori személyes ismerőseiről.
— Milyen volt a gyerekkora?
— Nekem a háborút követő nyomorúság, a ma már sokak által hallomásból sem ismert pontrendszer, az alapvető élelmiszerekért való — sokszor — félnapos sorban állások ellenére is, úgy érzem, szép gyerekkorom volt. Nem a rendszernek, hanem az engem körülvevő, velem kapcsolatba került kitűnő embereknek köszönhetően, akik meghatározták életemet, és mintha ma, háromnegyed századdal születésemet követően a kezemet fognák, bátorítanának. Az irodalom és a kultúra szeretetét elsősorban anyámtól örököltem. Ő mindig büszke volt arra, hogy református létére városunk legjobb iskolájának, a számtalan kiváló pedagógust foglalkoztató Zárdának volt tanulója. Az első világháborút követően például olyan magyar szakos tanárnője volt, aki diákjainak — a lányoknak — 1920-ban, a Zárdában Ady Endréről beszélt, a legnagyobb szeretettel és elismeréssel. Anyám irodalomkedvelő volt, talán a budapesti Veress Pálnéban „fertőződött” meg — hiszen, amíg a Petőfi Társaság tagja, de különben kiskereskedő nagyapám anyagi lehetősége megengedte, abba az iskolába járatta a lányát. Édesanyám szerette, sokszor idézte Ady Endrét, József Attilát, Mécs Lászlót, Reményik Sándort. Lényegében a könyv gyűjtésének szenvedélyét is tőle örökölhettem. Kistisztviselő apámmal a két világháború között megjelent s olcsón megvásárolható világ- és magyar irodalmi klasszikusok sorozatait gyűjtötte. Igaz, akkor lehetett vigécektől részletre könyvsorozatokat vásárolni. De könyvei között nem egy Nyírő József-, Tamási Áron-, Herczeg Ferenc-, Somogyvári Gyula- és Zilahy Lajos-kötet is volt — tükrözve a századelő szatmári magyar irodalmi ízlését. Jó néhány olyan könyv is akadt köztük, melyeket a népi demokrácia éveiben a padláson rejtegettünk lekvárosszilkékben — onnan keltek majd lábra, valószínű az ócskasorra, valamelyik jó szomszédnak köszönhetően. A könyv nálunk a legértékesebb ajándékok egyike volt — ma is féltve őrzöm a karácsonykor kapottakat.
Mindig mérvadónak tartottam édesanyám véleményét. Kezdő tanárként, mikor hazaérkeztem, az aznap megérkezett újságokkal várt. Ki volt készítve, mit érdemes — szerinte — feltétlenül s elsőként elolvasnom. Minden akkor megjelent romániai központi magyar nyelvű újságra, sőt, édesapámnak köszönhetőn, ki a postán, s ott egy ideig a sajtóterjesztésnél is dolgozott, néhány magyarországi lapra is előfizettünk — míg a cenzúra engedte. Sokat köszönhetek ugyanakkor egykori tanáraimnak is, akik a jelen és a jövő pedagógusainak mintaképei lehetnének. Az ő érdemük, hogy az államosítást követően a szatmári oktatás nem csupán megőrizte, de jelentősen növelte addigi színvonalát. Példamutatóan fátylat tudtak borítani a felekezeti és egyéb különbségekre, ellentétekre. Megszűntek Szatmárnémeti neves egyházi iskolái, de létrejött egy szellemiekben nagyon komoly, kiváló tanárokat foglalkoztató állami fiú- és leánylíceum, amelyekben a legjobb református és római katolikus tanárok oktattak. Ők — és ez igaz a reál érdeklődésű tanárainkra is — nagyon erős, irodalom és történelem iránti érdeklődést neveltek belénk.
— Ön nem tanárnak készült, de nem is újságírónak.
— Mint minden fiatal, én is sok minden szerettem volna lenni. Érdeklődtem például a színművészet iránt. Szerencsém volt, hogy nagyon fiatalon érettségiztem — még 16 éves sem voltam, s ezért egy évet itthon maradtam. Még a színháznál is dolgoztam Harag György igazgatása alatt. Segédkellékese voltam a ma klasszikusként emlegetett egykori társulatnak. Szerencsére már a marosvásárhelyi felvételi előtt rájöttem arra, hogy nem is vagyok én olyan nagy tehetség, mint amilyennek képzeltem magamat, és már akkor elkezdtem a felkészülést a bölcsészkarra. A sikertelen színi vizsgát követően azonnal a magyar nyelv és irodalom szakra jelentkeztem, és jutottam be az elsők közt. Bolyaisként kezdtük — az első évfolyam végén egyesítettek az egykori Babeş-sel. De ez a történet külön beszélgetés témája lehetne…
— Amikor kihelyezték Kiskolcsra, mennyire ismerte a falusi életet?
— Nem nagyon, bár szoros kapcsolat fűzött gyerekkoromban Árva Bethlen Kata szülőfalujához, a Küküllő menti Bonyhához. De ott lényegében mindig vendég voltam — kívülálló. Kiskolcsot azonban még annyira sem ismertem, mint Bonyhát, holott egyik osztálytársam, Csomai Miklós annak a falunak a szülötte volt. Egyszerűen az volt a helyzet, hogy tanulmányi eredményeim alapján harmadikként választottam helyet az egyetem elvégzése után. Lehetőségem lett volna Szászmedgyesre menni. Ez volt a legrangosabb hely a két kutatói státus mellett, amit az 1963-ban végzett magyar szakosoknak felkínáltak. Én haza akartam jönni Szatmárnémeti közelébe. Így választottam Kiskolcsot mint olyan települést, amelyiket abban az időben Szatmárnémetiből nap mint nap legkönnyebben meg lehetett közelíteni. Egyik kedves tanárom fel is rótta nekem, amiért nem Medgyest választottam. De úgy vélem, megértette válaszomat, érvelésemet. Nekem itt, a szülőföldemen még a kövek is mesélnek. Ismerem ennek a vidéknek a történelmét, itt érzem otthon magamat. Nem véletlen, hogy az elmúlt évtizedekben szűkebb pátriám lakosai mellett, amikor csak tehettem, mindenki figyelmét igyekeztem felhívni arra, hogy Szatmárnémeti és vidéke milyen sokat adott a magyar kultúrának. Anyanyelvünk, amit köz- vagy irodalmi nyelvként ismerünk, használunk és gyakorlunk. Károli Gáspárnak, valamint Kazinczy Ferencnek köszönhetően a szatmári nyelvjáráson alapszik. És ki kinek a nyelvén írta meg legszebb imánkat, az összmagyarság himnuszát?! De ne folytassuk ezt a témát. Erről köteteket lehetne mondani, írni.
— A ma embere, főként a fiatalok tudatában vannak ennek?
A Magyar Páneurópa Unió és a Konrad-Adenauer-Stiftung 2005-ben Eötvös-díjat adományoztt Muzsnay Árpádnak
— Hadd kérdezzek vissza: tudatosítjuk-e egyáltalán bennük? Sokan azzal mentegetőznek, hogy nincs benne a tananyagban. Véleményem szerint nem is muszáj s képtelenség is, hogy minden benne legyen a tananyagban. Régebben sem volt, de a tanáraink és a szüleink megtanították nekünk, felhívták, amire csak lehetett a figyelmünket. Holott nem csekély veszéllyel járt akkoron. Az iskolai és azon kívüli oktatásra és a nevelésre óriási felelősség hárul abban, hogy valaki tudatában legyen, tudatosuljon benne: honnan származik, s tudja azt, hogy mit köszönhet, mivel tartozik elődeinek, és adósa a jövő nemzedéknek, annak a szűkebb vagy tágabb közösségnek, melynek tagjai közé született és amelyhez tartozónak vallja magát. Valamilyen csodabogárként néztek egyszer rám, amikor felvetettem: miért ne lehetne például magyar irodalomból olyan érettségi dolgozatot íratni, amelyik az illető iskola egykori növendékéről, annak kultúránk terén végzett munkássága jelentőségéről szólna? Hogyan ismerjük meg és értékeljük kellően történelmünket és kultúránkat, ha közvetlen környezetünkkel kapcsolatos ismereteink hiányosak és felületesek? Móricz Zsigmond Sáraranya jut eszembe: észre sem vesszük, lábbal tapossuk a sárba értékeinket.
— Újságíróként is a szerencsésebbek közé tartozott. Ez hogy sikerült?
— A tanügyből 1973 elején helyi tudósítóként az Előre nevű napilaphoz szerződtem. Ma már áldott szerencsének tekintem, hogy egyik cikkem miatt alig másfél év után a Falvak Dolgozó Népéhez „passzolt át” az országos napilapunk teljhatalmú főszerkesztője. Olyan hetilaphoz kerültem, amelyiket a cenzúra nem piszkálgatott különösebben, s amelyik olyan egykori munkatársakkal büszkélkedhetett, mint Kacsó Sándor, Asztalos István vagy Sütő András, kollégája lehettem ugyanakkor Cseke Péternek, Zágoni Attilának, Ferenczes Istvánnak vagy a kiváló agronómus szak- és közíró Nagy Miklósnak, hogy csak néhányukat említsem. Abban az időben például mi nemegyszer közvetve, de írtunk a falurombolásról. Nem támadó jelleggel, hanem olyan megközelítésben, hogy milyen értékeket képvisel és mutathat fel egy-egy kis település. Máriás József, a Falvak Dolgozó Népének is írogató kiváló szatmári újságíró indította be lapunkban a Kicsi falvak nagy problémái című nagy sikerű riportsorozatunkat. Ezek az írások a kis települések, a kis közösségek megmentését voltak hivatottak szolgálni, szóltak a kis településeink tervezett oktalan felszámolása ellen. „Falvaknépésként” nekem főleg Szatmár, Máramaros, Szilágy és Maros megye volt a „vadászterületem”, ez utóbbiban a Kis-Küküllő menti falvakat jártam és azokról írtam. Elsősorban is a kulturális és társadalmi kérdéseket feszegettem, már amennyire ezt meg lehetett tenni abban az időben egy agrárlapnak tekintett sajtótermékben. Szerettem a terepjárást, mert lehetőségem volt elbeszélgetni az emberekkel, dokumentálódnom a helységek történetéről.
— Miben látja a magyarság jövőjét?
— Kisebbségben élő magyarságunk jövőjét az önálló intézményeink teljes körű létrehozásában látom. Ez például — Szatmár megyére vonatkoztatva — fontos lenne a színház vonatkozásában is. Ha visszagondolok arra, hogy amikor én középiskolás voltam, működött megyeszékhelyünkön egy nagyon erős önálló magyar fiúlíceum és egy nagyon erős lánylíceum, és ezekkel párhuzamosan létezett a Mihai Eminescu román fiúlíceum és a D-na Stanca román leánylíceum, az messzemenően hasznos volt a város és a megye alkotta mindkét nemzeti közösség számára. Egészséges és becsületes versenyre sarkallta őket: tanárokat, diákokat egyaránt. Valamilyen kis csíráját látni vélem most a Kölcsey és az Eminescu esetében, de ez még nem az igazi. Bántó és bénító a még mindig erős központosítási törekvés és annak kikényszerített gyakorlata. Szabad kezet kell adni a művelődési életnek s az oktatásnak egyaránt, és nem szabad spórolni sem az egészségügyön, sem a tanügyön, sem pedig a kultúrán. Mindhárom messzemenő támogatása egy olyan távlati befektetés, ami később kamatostól megtérül.
Egy közösség jövője tagjai mindegyikétől függ. A múlt, jelen és a várható jövő ismeretétől éppúgy, mint a létet garantáló egyéni hozzáállástól. Nem véletlen, hogy művelődéssel foglalkozóként tanácsolhatom: törekedjék mindenki szülőföldje és kultúrájának, családja történetének megismerésére. A család és a szülőföld története ugyanis kicsiben a nemzet, az ország története. Az én nemzedékemet népszolgálatra nevelték. Én hittem és ma is hiszek értelmében, és tiszta szívből ajánlom a nemes értelemben vett népszolgálat gyakorlását napjaink politikusainak is. Egykori egyetemi tanárom, Balogh Edgár igyekezett belénk nevelni, hogy azt, amit kaptunk: az ingyen tanulás lehetőségét s azt, hogy egy közösség értelmiségéhez tartozóaknak tudhatjuk magunkat, vissza kell adnunk. Ténykedésünket közösségünk érdekei, céljai kell hogy meghatározzák. Azokat kell szolgálnunk, akik szárnyra bocsátottak és lehetőséget teremtettek arra, hogy tanuljunk, hogy dolgozhassunk. „Ki a köznek él, annak élni érdemes!” — választotta jelmondatául az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület, az a művelődési szervezet, melynek tagjaként több száz rendezvényt szerveztem az elmúlt negyedszázadban. Az élet értékes ajándéka számomra, hogy a népszolgálat fontosságának hitében és gyakorlásában társként sokakat érezhettem mindig magam mellett. A jövő attól is függ, hogy az utánunk következők közösségben tudnak-e majd gondolkodni és cselekedni — jobban és eredményesebben, mint a mi nemzedékünk.
Elek György
frissujsag.ro
A 75 éves Muzsnay Árpád életének néhány olyan mozzanatáról beszél a vele készített interjúban, ami bizonyára sokak számára ismeretlen. Köszöntésére ma, a Mihai Viteazul utca 32. alatti Szatmár Megyei Hagyományőrző Forrásközpont dísztermében kerül sor, 17 órakor.
— Sokan kérdezik öntől, miért kötődik ennyire ahhoz a házhoz, amelyikben él.
— A válasz egyszerű. Nem volt párttitkár nagybátyám, nem volt sohasem nagy fizetésem — a nyugdíjamról ne is beszéljek —, és így nem volt lehetőségem jobbat szerezni. Számomra, és a lakók egy része számára — bár voltak, akik mindent megtettek és megtesznek, hogy elkorhadt gerendákkal körbevéve a város szégyeneként, romhalmaznak tűnjék az az épület, melyet az általuk egykor vezetett intézmény munkatársainak hanyagsága és gondatlansága megrokkantott — részben még mindig lakható. Persze áldatlan állapotok és körülmények között. Nekem szülőházam. De ami annál több: a Zárda épületével szemben lévő egykori Rácz-ház olyan történelmi emlék, amilyet Európa e térsége egyetlen városa sem tud felmutatni. Ha toleranciáról beszélünk, különösen Szatmárral kapcsolatosan, akkor ez az épület vitathatatlan bizonyíték. Hiszen az 1860-as években az épület régi részében működött Szatmárnémeti első zsidó leányiskolája. Máramarossziget, Nagyvárad vagy akár a térségünkben szintén komoly zsidó közösséget magáénak tudható Kisvárda nem tud felmutatni hasonló — még álló, rendbe tehető — épületet, pedig ezekben a városokban is működtek zsidó iskolák. Ez bizonyítja azt is, hogy a szatmáriak mindig adtak az oktatásra. Akkor senkit sem zavart, hogy épp a Zárdával szemben felépült egy másik felekezet vagy etnikum tanintézete. Én még gyerekkoromban az épület padlásán találtam héber könyveket. Csak később jöttem rá arra, hogy a szatmári zsidók tudatában voltak, hogy ez az épület valamikor az övék s kultúrájuk egy része volt, ezért jöttek oda előszeretettel lakni. A második világháborút megelőzően négy, azt követően pedig a múlt század hatvanas éveiig legkevesebb három zsidó család lakott ott. A deportálásból csak egy család jött vissza, gyerek nélkül, mert ő odaveszett. Felber Etelka néni későbbi sógornőjével kalandos úton érkezett haza Auschwitzból, a férje pedig szovjet hadifogságba került munkaszolgálatoskét menekült meg, és engedték haza 1947-ben. Ezzel a családdal szüleim és én nagyon jó viszonyt ápoltunk. Ortodox zsidók voltak, szombatonként én gyújtottam be a tüzet és segédkeztem olyan dolgokban, amit nekik azon a napon nem volt szabad. A nénit — valószínű — emlékeztettem az odaveszett, velem egy évben született Zoltán fiára. Sokszor mesélt Etelka néni nekem a szatmári magyar zsidókról a sógora kapcsán is, kit szintén Zoltánnak hívtak, Felber Zolinak — találkoztam is vele többször —, aki magyarságára sokat adó, magyar keresztnevére büszke, jó labdarúgója volt városunknak. Emlékszem, Etelka néni hívta fel a figyelmemet Markovits Rodionra, Zelk Zoltánra, akikről úgy beszélt mint egykori személyes ismerőseiről.
— Milyen volt a gyerekkora?
— Nekem a háborút követő nyomorúság, a ma már sokak által hallomásból sem ismert pontrendszer, az alapvető élelmiszerekért való — sokszor — félnapos sorban állások ellenére is, úgy érzem, szép gyerekkorom volt. Nem a rendszernek, hanem az engem körülvevő, velem kapcsolatba került kitűnő embereknek köszönhetően, akik meghatározták életemet, és mintha ma, háromnegyed századdal születésemet követően a kezemet fognák, bátorítanának. Az irodalom és a kultúra szeretetét elsősorban anyámtól örököltem. Ő mindig büszke volt arra, hogy református létére városunk legjobb iskolájának, a számtalan kiváló pedagógust foglalkoztató Zárdának volt tanulója. Az első világháborút követően például olyan magyar szakos tanárnője volt, aki diákjainak — a lányoknak — 1920-ban, a Zárdában Ady Endréről beszélt, a legnagyobb szeretettel és elismeréssel. Anyám irodalomkedvelő volt, talán a budapesti Veress Pálnéban „fertőződött” meg — hiszen, amíg a Petőfi Társaság tagja, de különben kiskereskedő nagyapám anyagi lehetősége megengedte, abba az iskolába járatta a lányát. Édesanyám szerette, sokszor idézte Ady Endrét, József Attilát, Mécs Lászlót, Reményik Sándort. Lényegében a könyv gyűjtésének szenvedélyét is tőle örökölhettem. Kistisztviselő apámmal a két világháború között megjelent s olcsón megvásárolható világ- és magyar irodalmi klasszikusok sorozatait gyűjtötte. Igaz, akkor lehetett vigécektől részletre könyvsorozatokat vásárolni. De könyvei között nem egy Nyírő József-, Tamási Áron-, Herczeg Ferenc-, Somogyvári Gyula- és Zilahy Lajos-kötet is volt — tükrözve a századelő szatmári magyar irodalmi ízlését. Jó néhány olyan könyv is akadt köztük, melyeket a népi demokrácia éveiben a padláson rejtegettünk lekvárosszilkékben — onnan keltek majd lábra, valószínű az ócskasorra, valamelyik jó szomszédnak köszönhetően. A könyv nálunk a legértékesebb ajándékok egyike volt — ma is féltve őrzöm a karácsonykor kapottakat.
Mindig mérvadónak tartottam édesanyám véleményét. Kezdő tanárként, mikor hazaérkeztem, az aznap megérkezett újságokkal várt. Ki volt készítve, mit érdemes — szerinte — feltétlenül s elsőként elolvasnom. Minden akkor megjelent romániai központi magyar nyelvű újságra, sőt, édesapámnak köszönhetőn, ki a postán, s ott egy ideig a sajtóterjesztésnél is dolgozott, néhány magyarországi lapra is előfizettünk — míg a cenzúra engedte. Sokat köszönhetek ugyanakkor egykori tanáraimnak is, akik a jelen és a jövő pedagógusainak mintaképei lehetnének. Az ő érdemük, hogy az államosítást követően a szatmári oktatás nem csupán megőrizte, de jelentősen növelte addigi színvonalát. Példamutatóan fátylat tudtak borítani a felekezeti és egyéb különbségekre, ellentétekre. Megszűntek Szatmárnémeti neves egyházi iskolái, de létrejött egy szellemiekben nagyon komoly, kiváló tanárokat foglalkoztató állami fiú- és leánylíceum, amelyekben a legjobb református és római katolikus tanárok oktattak. Ők — és ez igaz a reál érdeklődésű tanárainkra is — nagyon erős, irodalom és történelem iránti érdeklődést neveltek belénk.
— Ön nem tanárnak készült, de nem is újságírónak.
— Mint minden fiatal, én is sok minden szerettem volna lenni. Érdeklődtem például a színművészet iránt. Szerencsém volt, hogy nagyon fiatalon érettségiztem — még 16 éves sem voltam, s ezért egy évet itthon maradtam. Még a színháznál is dolgoztam Harag György igazgatása alatt. Segédkellékese voltam a ma klasszikusként emlegetett egykori társulatnak. Szerencsére már a marosvásárhelyi felvételi előtt rájöttem arra, hogy nem is vagyok én olyan nagy tehetség, mint amilyennek képzeltem magamat, és már akkor elkezdtem a felkészülést a bölcsészkarra. A sikertelen színi vizsgát követően azonnal a magyar nyelv és irodalom szakra jelentkeztem, és jutottam be az elsők közt. Bolyaisként kezdtük — az első évfolyam végén egyesítettek az egykori Babeş-sel. De ez a történet külön beszélgetés témája lehetne…
— Amikor kihelyezték Kiskolcsra, mennyire ismerte a falusi életet?
— Nem nagyon, bár szoros kapcsolat fűzött gyerekkoromban Árva Bethlen Kata szülőfalujához, a Küküllő menti Bonyhához. De ott lényegében mindig vendég voltam — kívülálló. Kiskolcsot azonban még annyira sem ismertem, mint Bonyhát, holott egyik osztálytársam, Csomai Miklós annak a falunak a szülötte volt. Egyszerűen az volt a helyzet, hogy tanulmányi eredményeim alapján harmadikként választottam helyet az egyetem elvégzése után. Lehetőségem lett volna Szászmedgyesre menni. Ez volt a legrangosabb hely a két kutatói státus mellett, amit az 1963-ban végzett magyar szakosoknak felkínáltak. Én haza akartam jönni Szatmárnémeti közelébe. Így választottam Kiskolcsot mint olyan települést, amelyiket abban az időben Szatmárnémetiből nap mint nap legkönnyebben meg lehetett közelíteni. Egyik kedves tanárom fel is rótta nekem, amiért nem Medgyest választottam. De úgy vélem, megértette válaszomat, érvelésemet. Nekem itt, a szülőföldemen még a kövek is mesélnek. Ismerem ennek a vidéknek a történelmét, itt érzem otthon magamat. Nem véletlen, hogy az elmúlt évtizedekben szűkebb pátriám lakosai mellett, amikor csak tehettem, mindenki figyelmét igyekeztem felhívni arra, hogy Szatmárnémeti és vidéke milyen sokat adott a magyar kultúrának. Anyanyelvünk, amit köz- vagy irodalmi nyelvként ismerünk, használunk és gyakorlunk. Károli Gáspárnak, valamint Kazinczy Ferencnek köszönhetően a szatmári nyelvjáráson alapszik. És ki kinek a nyelvén írta meg legszebb imánkat, az összmagyarság himnuszát?! De ne folytassuk ezt a témát. Erről köteteket lehetne mondani, írni.
— A ma embere, főként a fiatalok tudatában vannak ennek?
A Magyar Páneurópa Unió és a Konrad-Adenauer-Stiftung 2005-ben Eötvös-díjat adományoztt Muzsnay Árpádnak
— Hadd kérdezzek vissza: tudatosítjuk-e egyáltalán bennük? Sokan azzal mentegetőznek, hogy nincs benne a tananyagban. Véleményem szerint nem is muszáj s képtelenség is, hogy minden benne legyen a tananyagban. Régebben sem volt, de a tanáraink és a szüleink megtanították nekünk, felhívták, amire csak lehetett a figyelmünket. Holott nem csekély veszéllyel járt akkoron. Az iskolai és azon kívüli oktatásra és a nevelésre óriási felelősség hárul abban, hogy valaki tudatában legyen, tudatosuljon benne: honnan származik, s tudja azt, hogy mit köszönhet, mivel tartozik elődeinek, és adósa a jövő nemzedéknek, annak a szűkebb vagy tágabb közösségnek, melynek tagjai közé született és amelyhez tartozónak vallja magát. Valamilyen csodabogárként néztek egyszer rám, amikor felvetettem: miért ne lehetne például magyar irodalomból olyan érettségi dolgozatot íratni, amelyik az illető iskola egykori növendékéről, annak kultúránk terén végzett munkássága jelentőségéről szólna? Hogyan ismerjük meg és értékeljük kellően történelmünket és kultúránkat, ha közvetlen környezetünkkel kapcsolatos ismereteink hiányosak és felületesek? Móricz Zsigmond Sáraranya jut eszembe: észre sem vesszük, lábbal tapossuk a sárba értékeinket.
— Újságíróként is a szerencsésebbek közé tartozott. Ez hogy sikerült?
— A tanügyből 1973 elején helyi tudósítóként az Előre nevű napilaphoz szerződtem. Ma már áldott szerencsének tekintem, hogy egyik cikkem miatt alig másfél év után a Falvak Dolgozó Népéhez „passzolt át” az országos napilapunk teljhatalmú főszerkesztője. Olyan hetilaphoz kerültem, amelyiket a cenzúra nem piszkálgatott különösebben, s amelyik olyan egykori munkatársakkal büszkélkedhetett, mint Kacsó Sándor, Asztalos István vagy Sütő András, kollégája lehettem ugyanakkor Cseke Péternek, Zágoni Attilának, Ferenczes Istvánnak vagy a kiváló agronómus szak- és közíró Nagy Miklósnak, hogy csak néhányukat említsem. Abban az időben például mi nemegyszer közvetve, de írtunk a falurombolásról. Nem támadó jelleggel, hanem olyan megközelítésben, hogy milyen értékeket képvisel és mutathat fel egy-egy kis település. Máriás József, a Falvak Dolgozó Népének is írogató kiváló szatmári újságíró indította be lapunkban a Kicsi falvak nagy problémái című nagy sikerű riportsorozatunkat. Ezek az írások a kis települések, a kis közösségek megmentését voltak hivatottak szolgálni, szóltak a kis településeink tervezett oktalan felszámolása ellen. „Falvaknépésként” nekem főleg Szatmár, Máramaros, Szilágy és Maros megye volt a „vadászterületem”, ez utóbbiban a Kis-Küküllő menti falvakat jártam és azokról írtam. Elsősorban is a kulturális és társadalmi kérdéseket feszegettem, már amennyire ezt meg lehetett tenni abban az időben egy agrárlapnak tekintett sajtótermékben. Szerettem a terepjárást, mert lehetőségem volt elbeszélgetni az emberekkel, dokumentálódnom a helységek történetéről.
— Miben látja a magyarság jövőjét?
— Kisebbségben élő magyarságunk jövőjét az önálló intézményeink teljes körű létrehozásában látom. Ez például — Szatmár megyére vonatkoztatva — fontos lenne a színház vonatkozásában is. Ha visszagondolok arra, hogy amikor én középiskolás voltam, működött megyeszékhelyünkön egy nagyon erős önálló magyar fiúlíceum és egy nagyon erős lánylíceum, és ezekkel párhuzamosan létezett a Mihai Eminescu román fiúlíceum és a D-na Stanca román leánylíceum, az messzemenően hasznos volt a város és a megye alkotta mindkét nemzeti közösség számára. Egészséges és becsületes versenyre sarkallta őket: tanárokat, diákokat egyaránt. Valamilyen kis csíráját látni vélem most a Kölcsey és az Eminescu esetében, de ez még nem az igazi. Bántó és bénító a még mindig erős központosítási törekvés és annak kikényszerített gyakorlata. Szabad kezet kell adni a művelődési életnek s az oktatásnak egyaránt, és nem szabad spórolni sem az egészségügyön, sem a tanügyön, sem pedig a kultúrán. Mindhárom messzemenő támogatása egy olyan távlati befektetés, ami később kamatostól megtérül.
Egy közösség jövője tagjai mindegyikétől függ. A múlt, jelen és a várható jövő ismeretétől éppúgy, mint a létet garantáló egyéni hozzáállástól. Nem véletlen, hogy művelődéssel foglalkozóként tanácsolhatom: törekedjék mindenki szülőföldje és kultúrájának, családja történetének megismerésére. A család és a szülőföld története ugyanis kicsiben a nemzet, az ország története. Az én nemzedékemet népszolgálatra nevelték. Én hittem és ma is hiszek értelmében, és tiszta szívből ajánlom a nemes értelemben vett népszolgálat gyakorlását napjaink politikusainak is. Egykori egyetemi tanárom, Balogh Edgár igyekezett belénk nevelni, hogy azt, amit kaptunk: az ingyen tanulás lehetőségét s azt, hogy egy közösség értelmiségéhez tartozóaknak tudhatjuk magunkat, vissza kell adnunk. Ténykedésünket közösségünk érdekei, céljai kell hogy meghatározzák. Azokat kell szolgálnunk, akik szárnyra bocsátottak és lehetőséget teremtettek arra, hogy tanuljunk, hogy dolgozhassunk. „Ki a köznek él, annak élni érdemes!” — választotta jelmondatául az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület, az a művelődési szervezet, melynek tagjaként több száz rendezvényt szerveztem az elmúlt negyedszázadban. Az élet értékes ajándéka számomra, hogy a népszolgálat fontosságának hitében és gyakorlásában társként sokakat érezhettem mindig magam mellett. A jövő attól is függ, hogy az utánunk következők közösségben tudnak-e majd gondolkodni és cselekedni — jobban és eredményesebben, mint a mi nemzedékünk.
Elek György
frissujsag.ro
2016. június 23.
Meghallgat, de megoldást nem nyújt az EU
Az Európai Unió kisebbségi ígéreteit mai napig nem valósították meg, ennek ellenére az EU pillanatnyi helyzetétől függetlenül mozgalmat kell építeni a nyelvi diszkrimináció ellen, hangzott el egy brüsszeli konferencián. Sándor Krisztina szerint csak az alulról kezdeményezett lobbimunka segíthet.
– Mióta képviseli szervezete a nyelvi jogokért folytatott küzdelmet?
– Az EMNT ügyvezető elnökeként vagyok jelen a brüsszeli közmeghallgatáson. Az erdélyi magyarokat ért összes sérelmet számon tartjuk, feltérképezzük és ezeket nemzetközi szinten is bemutatjuk. A fő cél az erdélyi autonómiaformák megteremtése. Három éve lettünk az ELEN tagjai, amit több éves ismeretség, kapcsolat előzött meg főtitkárukkal, Davith Hicksszel. Több közös rendezvény után döntött úgy az EMNT, hogy csatlakozik ehhez a nemzetközi lobbicsoporthoz. Romániában van ugyan nyelvi jogokat biztosító törvény, ennek alkalmazása azonban messze elmarad az elvárásoktól.
– Milyen nyelvi diszkriminációs példákat mutatott be a közmeghallgatáson?
– A Bálványosi Intézettel közösen készítettünk 2014-ben és 2015-ben egy részletes kutatást a helyi közigazgatásban tapasztalható nyelvi diszkriminációról olyan településeken, ahol a magyar lakosság aránya eléri a 20 százalékot. A 215-ös számú helyi közigazgatási törvény 324 településen ad jogot az anyanyelv használatára. A törvény többek között azt szabályozza, hogy az önkormányzatok hivatalos levelezése, honlapja, gyűlései, a hivatalos űrlapok, a határozatok közzététele miként történhet a kisebbségek nyelvén, de lehetőség van a magyar nyelvű ügyfélfogadásra is. A felmérést kérdőíves módszerrel végeztük és a visszajelzések kiértékeléséből állt össze az az előadás, amit Brüsszelben bemutattam. Kiemelten ismertettem a nagy visszhangot és visszatetszést keltő esetet, amikor Kolozsváron egy román orvos egy megsérült tizenéves székelyföldi leányt nem látott el megfelelően, és durván megsértette a kísérőit is olyan alapon, hogy a kislány nem tud rendesen románul. Hasonló történeteket Európa más vidékeiről érkezett kisebbségi képviselők is meséltek.
– Ön szerint hozhat-e áttörést a brüsszeli konferencia?
– Bizonyos szempontból annyiban áttörés a mostani közmeghallgatás, hogy először vesz részt rajta az Európai Bizottság megbízottja. Jól látható, hogy mi, akik a kisebbségek képviseletében szólalunk fel, nagyon sok problémát színesen és közérthetően igyekszünk bemutatni. A másik oldal, a hivatalos nemzetközi szervezeteket képviselő megbízottak ugyanakkor továbbra is a megszokott érvrendszert ismétlik. A jelenlegi felállásban ezen a téren többet nem lehet elérni. Sőt, az Európai Bizottság képviselője úgy fogalmazott, hogy a két évvel ezelőtti eredményekhez hasonló dolgok eléréséhez ma tízszer több erőfeszítésre van szükség. Az EB megbízottja nem részletezte ezt a kijelentését, de az jól látható, hogy az Európai Unió a számukra sokkal fontosabbnak vélt ügyekkel van elfoglalva. A kisebbségi kérdés terén tehát egyhamar nem várhatunk áttörést. Az viszont fontos tapasztalat, hogy egyre nagyobb az érdeklődés az ilyen brüsszeli meghallgatások iránt. Mára a nyelvvédő mozgalmakat sikerült különböző eszközökkel összehangolni, így közös hangunk átütőbb erejű. Ebben fontos szerepe van az ELEN-nek. Ez a mozgalom még többet hozhat, mert alulról kezdeményezett lobbimunka, amelynek célja, hogy koordinált formában közvetítsen az uniós szervezetek felé.
– Az EB képviselőjétől megkérdezte valaki, hogy az Európai Bizottság tétlensége nem járul-e hozzá a Közép-Európában tapasztalható EU-ellenességhez. Az EB képviselője szerint ezért az adott kormányok a hibásak. Ön hogyan vélekedik erről?
– Az újonnan csatlakozott országokban a közvélemény egyre inkább EU-szkeptikus. Nyilván másként látják a helyzetet, mint a katalánok, baszkok, welsziek, skótok, galíciaiak, bretonok, akik régebb óta élnek az unióban, így ők még hisznek abban, hogy az uniós rendszerben kell kivívni jogaikat. Mivel mi újak vagyunk, azt látjuk, hogy az EU olyan kisebbségi direktívái sem kerültek életbe ültetésre, amelyekről egyértelmű ígéret volt, hogy amennyiben bekerülünk, azokat Romániának és Szlovákiának is muszáj betartania. Az unió részéről tapasztalható magatartás, „a mossuk kezeinket” nem arra utal, hogy itt nekünk hosszú távon jó megoldások születhetnek. A mostani találkozó egyik tanulsága mégis az, hogy több saját megoldással kell kreatívak lennünk, és attól függetlenül kell mozgalmat építenünk, hogy pillanatnyilag mi történik az Európai Unióban. Akik egy hajóban evezünk, fontos, hogy egymástól jó megoldásokat lessünk el, hogy megszabjuk a közös irányt, de ugyanakkor kategorizálnunk is kell, mert nem vagyunk egyforma helyzetben.
– Nem tartja meglepőnek, hogy olyan ír EP-képviselő szervezte a konferenciát, aki az Egyesült Baloldal frakció tagja?
– Szerencsémre nem először találkozom ezzel a jelenséggel, az EFA pártcsaládhoz tartozó kisebbségi pártok többnyire baloldaliak. Nyilvánvaló, hogy ilyen szempontból a mi helyzetünk teljesen más. Amikor értetlenség támad a részükről, ezt úgy szoktuk feloldani, hogy elmondjuk: az eltérő történelmi múltban gyökerezik a különbség, az elmúlt ötven év nem egyformán telt el. Míg a spanyoloknál jobboldali diktatúra volt, addig nálunk a kommunizmus rombolt. Valószínű, hogy középtávon a Kárpát-medencei magyarok nem lesznek zömében baloldaliak, viszont a katalánok, baszkok, galíciaiak pont az eltérő szocializálódás miatt viszolyognak a jobboldali értékrendtől. Ez okot ad vitára, de ha mindkét fél jobban belegondol, akkor elfogadhatóvá válnak egymás nézőpontjai. Ennek ellenére vannak olyan kérdések, amelyekben élesen eltér a véleményünk, mint a homoszexuális kisebbség jogi kérdései vagy a bevándorlást érintő politikák.
– Ennek kapcsán felmerült, hogy mi lesz a menekültek és bevándorlók esetleges nyelvi jogi igényeivel?
– Ez a kérdés természetesen fennáll, hiszen mi várható, ha egy idő után az újonnan érkezettek is követelik nyelvi jogaikat. Legjobb esetben ez arra szolgálhat, hogy Franciaország, Görögország és Olaszország is mélyen elgondolkodik eddigi viszonyáról a többnyelvűség kérdését illetően.
Nyelvi sokszínűség? Nyelvi diszkrimináció az EU-ban – címmel egész napos meghallgatásra került sor az Európai Parlamentben az európai kisebbségi nyelvek helyzetéről az Európai Nyelvi Egyenlőségért Hálózat (European Linguistic Equality Network – ELEN), Liadh Ní Riada ír (Sinn Fein) európai parlamenti képviselő és az EFA (European Free Alliance – Európai Szabad Szövetség) együttműködésével. A találkozó a regionális, kisebbségi és veszélyeztetett nyelveket érintő nyelvi jogokat, illetve a nyelvi diszkrimináció bemutatását célozta meg. A közmeghallgatás jelentőségét fokozta, hogy az eseményen részt vett az Európai Bizottság (Kristina Cunningham), az Európai Tanács (Sixto Molina), az ENSZ (Belen Rodriguez de Alba) és az EBESZ (Irina Ulasiuk) képviselője. Bevezetőjében Jordi Sebastian valenciai EP-képviselő azt hangsúlyozta, hogy minden nyelv egyenlő értéket képvisel, ezért a kisebbségi nyelv kifejezés megalázó lehet, ami egyben diszkriminációnak is minősíthető. Az ELEN civil tagszervezetei esettanulmányokban mutatták be az országaikban tapasztalható nyelvi diszkriminációt. Az ELEN főtitkára, Davith Hicks elfogadhatatlannak nevezte, hogy eddig sem Franciaország, sem Görögország, sem Olaszország nem ratifikálta a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartáját. A breton, katalán, ír, welszi, baszk, okszitán, galíciai, galego szakemberek mellett két magyar küldött is részt vett a meghallgatáson, az erdélyi Sándor Krisztina, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) ügyvezető elnöke és a felvidéki Fiala János, a Szlovákiai Magyarok Kerekasztalának küldötte.
Az európai intézmények szerepéről
A brüsszeli meghallgatás második részét több esettanulmány bemutatása kapcsán az európai intézmények szerepének szentelték. Többen is szóba hozták, hogy az Európai Uniónak milyen intézkedéseket kell megtennie a nyelvi diszkrimináció kezeléséért. Az ír Conchúr Ó Giollagáin egyetemi professzor arra hívta fel a figyelmet, hogy az eddig alkalmazott intézményrendszer kiegészítéseként szükség van új szociokulturális megközelítésre, nem kevésbé a veszélyeztetett nyelvek kihalásának meggátolására történő sürgősségi misszió létrehozására is. Nagy érdeklődés kísérte a Nyelvijogok Garanciájának Protokollját, amit a baszkok mutattak be. Ennek célja, hogy az érdekelt kisebbségek ajánlásait összegezze és idén decemberben San Sebastianban, az Európai Kultúra Fővárosában adja közre a nyelvek egyenlősége, az emberi és nyelvi jogok és a békés egymás mellett élés érdekében. Az ELEN vállalta a közmeghallgatáson elhangzottak összegezését és azok továbbítását az érdekelt európai intézmények felé.
Krivánszky Miklós, Brüsszel
Erdélyi Napló (Kolozsvár)
Az Európai Unió kisebbségi ígéreteit mai napig nem valósították meg, ennek ellenére az EU pillanatnyi helyzetétől függetlenül mozgalmat kell építeni a nyelvi diszkrimináció ellen, hangzott el egy brüsszeli konferencián. Sándor Krisztina szerint csak az alulról kezdeményezett lobbimunka segíthet.
– Mióta képviseli szervezete a nyelvi jogokért folytatott küzdelmet?
– Az EMNT ügyvezető elnökeként vagyok jelen a brüsszeli közmeghallgatáson. Az erdélyi magyarokat ért összes sérelmet számon tartjuk, feltérképezzük és ezeket nemzetközi szinten is bemutatjuk. A fő cél az erdélyi autonómiaformák megteremtése. Három éve lettünk az ELEN tagjai, amit több éves ismeretség, kapcsolat előzött meg főtitkárukkal, Davith Hicksszel. Több közös rendezvény után döntött úgy az EMNT, hogy csatlakozik ehhez a nemzetközi lobbicsoporthoz. Romániában van ugyan nyelvi jogokat biztosító törvény, ennek alkalmazása azonban messze elmarad az elvárásoktól.
– Milyen nyelvi diszkriminációs példákat mutatott be a közmeghallgatáson?
– A Bálványosi Intézettel közösen készítettünk 2014-ben és 2015-ben egy részletes kutatást a helyi közigazgatásban tapasztalható nyelvi diszkriminációról olyan településeken, ahol a magyar lakosság aránya eléri a 20 százalékot. A 215-ös számú helyi közigazgatási törvény 324 településen ad jogot az anyanyelv használatára. A törvény többek között azt szabályozza, hogy az önkormányzatok hivatalos levelezése, honlapja, gyűlései, a hivatalos űrlapok, a határozatok közzététele miként történhet a kisebbségek nyelvén, de lehetőség van a magyar nyelvű ügyfélfogadásra is. A felmérést kérdőíves módszerrel végeztük és a visszajelzések kiértékeléséből állt össze az az előadás, amit Brüsszelben bemutattam. Kiemelten ismertettem a nagy visszhangot és visszatetszést keltő esetet, amikor Kolozsváron egy román orvos egy megsérült tizenéves székelyföldi leányt nem látott el megfelelően, és durván megsértette a kísérőit is olyan alapon, hogy a kislány nem tud rendesen románul. Hasonló történeteket Európa más vidékeiről érkezett kisebbségi képviselők is meséltek.
– Ön szerint hozhat-e áttörést a brüsszeli konferencia?
– Bizonyos szempontból annyiban áttörés a mostani közmeghallgatás, hogy először vesz részt rajta az Európai Bizottság megbízottja. Jól látható, hogy mi, akik a kisebbségek képviseletében szólalunk fel, nagyon sok problémát színesen és közérthetően igyekszünk bemutatni. A másik oldal, a hivatalos nemzetközi szervezeteket képviselő megbízottak ugyanakkor továbbra is a megszokott érvrendszert ismétlik. A jelenlegi felállásban ezen a téren többet nem lehet elérni. Sőt, az Európai Bizottság képviselője úgy fogalmazott, hogy a két évvel ezelőtti eredményekhez hasonló dolgok eléréséhez ma tízszer több erőfeszítésre van szükség. Az EB megbízottja nem részletezte ezt a kijelentését, de az jól látható, hogy az Európai Unió a számukra sokkal fontosabbnak vélt ügyekkel van elfoglalva. A kisebbségi kérdés terén tehát egyhamar nem várhatunk áttörést. Az viszont fontos tapasztalat, hogy egyre nagyobb az érdeklődés az ilyen brüsszeli meghallgatások iránt. Mára a nyelvvédő mozgalmakat sikerült különböző eszközökkel összehangolni, így közös hangunk átütőbb erejű. Ebben fontos szerepe van az ELEN-nek. Ez a mozgalom még többet hozhat, mert alulról kezdeményezett lobbimunka, amelynek célja, hogy koordinált formában közvetítsen az uniós szervezetek felé.
– Az EB képviselőjétől megkérdezte valaki, hogy az Európai Bizottság tétlensége nem járul-e hozzá a Közép-Európában tapasztalható EU-ellenességhez. Az EB képviselője szerint ezért az adott kormányok a hibásak. Ön hogyan vélekedik erről?
– Az újonnan csatlakozott országokban a közvélemény egyre inkább EU-szkeptikus. Nyilván másként látják a helyzetet, mint a katalánok, baszkok, welsziek, skótok, galíciaiak, bretonok, akik régebb óta élnek az unióban, így ők még hisznek abban, hogy az uniós rendszerben kell kivívni jogaikat. Mivel mi újak vagyunk, azt látjuk, hogy az EU olyan kisebbségi direktívái sem kerültek életbe ültetésre, amelyekről egyértelmű ígéret volt, hogy amennyiben bekerülünk, azokat Romániának és Szlovákiának is muszáj betartania. Az unió részéről tapasztalható magatartás, „a mossuk kezeinket” nem arra utal, hogy itt nekünk hosszú távon jó megoldások születhetnek. A mostani találkozó egyik tanulsága mégis az, hogy több saját megoldással kell kreatívak lennünk, és attól függetlenül kell mozgalmat építenünk, hogy pillanatnyilag mi történik az Európai Unióban. Akik egy hajóban evezünk, fontos, hogy egymástól jó megoldásokat lessünk el, hogy megszabjuk a közös irányt, de ugyanakkor kategorizálnunk is kell, mert nem vagyunk egyforma helyzetben.
– Nem tartja meglepőnek, hogy olyan ír EP-képviselő szervezte a konferenciát, aki az Egyesült Baloldal frakció tagja?
– Szerencsémre nem először találkozom ezzel a jelenséggel, az EFA pártcsaládhoz tartozó kisebbségi pártok többnyire baloldaliak. Nyilvánvaló, hogy ilyen szempontból a mi helyzetünk teljesen más. Amikor értetlenség támad a részükről, ezt úgy szoktuk feloldani, hogy elmondjuk: az eltérő történelmi múltban gyökerezik a különbség, az elmúlt ötven év nem egyformán telt el. Míg a spanyoloknál jobboldali diktatúra volt, addig nálunk a kommunizmus rombolt. Valószínű, hogy középtávon a Kárpát-medencei magyarok nem lesznek zömében baloldaliak, viszont a katalánok, baszkok, galíciaiak pont az eltérő szocializálódás miatt viszolyognak a jobboldali értékrendtől. Ez okot ad vitára, de ha mindkét fél jobban belegondol, akkor elfogadhatóvá válnak egymás nézőpontjai. Ennek ellenére vannak olyan kérdések, amelyekben élesen eltér a véleményünk, mint a homoszexuális kisebbség jogi kérdései vagy a bevándorlást érintő politikák.
– Ennek kapcsán felmerült, hogy mi lesz a menekültek és bevándorlók esetleges nyelvi jogi igényeivel?
– Ez a kérdés természetesen fennáll, hiszen mi várható, ha egy idő után az újonnan érkezettek is követelik nyelvi jogaikat. Legjobb esetben ez arra szolgálhat, hogy Franciaország, Görögország és Olaszország is mélyen elgondolkodik eddigi viszonyáról a többnyelvűség kérdését illetően.
Nyelvi sokszínűség? Nyelvi diszkrimináció az EU-ban – címmel egész napos meghallgatásra került sor az Európai Parlamentben az európai kisebbségi nyelvek helyzetéről az Európai Nyelvi Egyenlőségért Hálózat (European Linguistic Equality Network – ELEN), Liadh Ní Riada ír (Sinn Fein) európai parlamenti képviselő és az EFA (European Free Alliance – Európai Szabad Szövetség) együttműködésével. A találkozó a regionális, kisebbségi és veszélyeztetett nyelveket érintő nyelvi jogokat, illetve a nyelvi diszkrimináció bemutatását célozta meg. A közmeghallgatás jelentőségét fokozta, hogy az eseményen részt vett az Európai Bizottság (Kristina Cunningham), az Európai Tanács (Sixto Molina), az ENSZ (Belen Rodriguez de Alba) és az EBESZ (Irina Ulasiuk) képviselője. Bevezetőjében Jordi Sebastian valenciai EP-képviselő azt hangsúlyozta, hogy minden nyelv egyenlő értéket képvisel, ezért a kisebbségi nyelv kifejezés megalázó lehet, ami egyben diszkriminációnak is minősíthető. Az ELEN civil tagszervezetei esettanulmányokban mutatták be az országaikban tapasztalható nyelvi diszkriminációt. Az ELEN főtitkára, Davith Hicks elfogadhatatlannak nevezte, hogy eddig sem Franciaország, sem Görögország, sem Olaszország nem ratifikálta a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartáját. A breton, katalán, ír, welszi, baszk, okszitán, galíciai, galego szakemberek mellett két magyar küldött is részt vett a meghallgatáson, az erdélyi Sándor Krisztina, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) ügyvezető elnöke és a felvidéki Fiala János, a Szlovákiai Magyarok Kerekasztalának küldötte.
Az európai intézmények szerepéről
A brüsszeli meghallgatás második részét több esettanulmány bemutatása kapcsán az európai intézmények szerepének szentelték. Többen is szóba hozták, hogy az Európai Uniónak milyen intézkedéseket kell megtennie a nyelvi diszkrimináció kezeléséért. Az ír Conchúr Ó Giollagáin egyetemi professzor arra hívta fel a figyelmet, hogy az eddig alkalmazott intézményrendszer kiegészítéseként szükség van új szociokulturális megközelítésre, nem kevésbé a veszélyeztetett nyelvek kihalásának meggátolására történő sürgősségi misszió létrehozására is. Nagy érdeklődés kísérte a Nyelvijogok Garanciájának Protokollját, amit a baszkok mutattak be. Ennek célja, hogy az érdekelt kisebbségek ajánlásait összegezze és idén decemberben San Sebastianban, az Európai Kultúra Fővárosában adja közre a nyelvek egyenlősége, az emberi és nyelvi jogok és a békés egymás mellett élés érdekében. Az ELEN vállalta a közmeghallgatáson elhangzottak összegezését és azok továbbítását az érdekelt európai intézmények felé.
Krivánszky Miklós, Brüsszel
Erdélyi Napló (Kolozsvár)
2016. június 23.
Balogh Edgár: régi hittel át az új korba
Temesváron született 110 éve, Kolozsvárott hunyt el két évtizede Balogh Edgár közíró, szerkesztő, a romániai magyar irodalom egyik nagyhatású szervezője és nevelője.
A nagyszebeni szász Kessler családból származott az 1906. szeptember 7-én született író, apja honvédtiszt, anyja tanítónő volt. A család 1910-ben Pozsonyba költözött. 1926-ban vette fel anyja családnevét, így lett Balogh. Pozsonyban végezte el a magyar reálgimnáziumot, majd a prágai német egyetem filozófiai karán folytatta tanulmányait. Etnográfusnak készült. 1922-ben a losonci A Mi Lapunk című ifjúsági folyóirat jelentette meg első írását, rá öt évre már a Budapesten megjelenő Ethnographia-Népélet közölte egyik tanulmányát. Publicisztikai munkásságát a Prágai Magyar Hírlapban, a csehszlovákiai magyar ellenzéki pártok lapjában kezdte. Kezdeményezője és szervezője volt a csehszlovákiai magyar ifjúság haladó Sarlós-mozgalmának. 1931-ben a kommunista mozgalomba kapcsolódva Fábry Zoltánnal szerkesztette Az Út című prágai baloldali folyóiratot. 1934-ben lefordított egy antifasiszta művet, ezért a csehszlovák hatóságok 1935-ben kiutasították az országból. Kolozsváron, majd Brassóban telepedett le, a Korunk, illetve a Brassói Lapok munkatársa lett. Rövid ideig tanító volt Kalotaszentkirályon, majd Móricz Zsigmond megbízásából a Kelet Népe kolozsvári szerkesztője lett. Tanított és egy ideig rektora volt a Bolyai Tudományegyetemnek, de 1949-ben – a Magyar Népi Szövetség több más vezetőjével együtt a szocialista törvényesség megsértésének vádjával – letartóztatták, és 1956-ig börtönbe vetették.
A Babeş és Bolyai Egyetem egyesítése után a magyar irodalomtörténeti tanszéken publicisztikát adott elő. 1957-től 1971-ig az újrainduló Korunk főszerkesztő-helyettese volt.
A hithű kommunista
Noha éppen a kommunista hatalom vetette börtönbe Balogh Edgárt, eszmei síkon tántoríthatatlan rajongója maradt a lenini eszméknek. Egy 1972-ben megjelent kötetének (Intelmek, Kriterion Könyvkiadó, Bukarest) előszavában a következőképen fogalmaz: „Pártunk főtitkára mindnyájunk szívéből szólt, akik ifjúságunktól korszerű önmegfogalmazást várunk a szocialista tudat s ennek megfelelően az alkotó emberség szellemében, s ezért helytelenítünk minden eltompulást, mely marxista-leninista ideológiai felkészültségünk, szocialista hazafiságunk rovására valamelyes nemtörődömséget, egyénieskedő és szabados tervszerűtlenséget sugalmazna, veszélyeztetve az új nemzedék folytatólagos történelmi szerepét a szocialista társadalom építésében.” A kötet fejezeteiben „saját kommunistává válásom ívéről” szól Balogh Edgár, azzal a kimondott céllal, hogy hozzájáruljon „ideológiai megerősödésünkhöz, főleg a nevelés terén”. A kötet utolsó lapján reményét fejezi ki, hogy „álbaloldali megoldások és reakciós visszacsuszamlások helyett a fiatalság megtalálja a pártos kommunista felfogás teljes emberi becsét és jelentőségét”. Nos, az akkori fiatalság ennek nem találta meg sem becsét, sem jelentőségét: 1989 decemberében a tömeg Romániában is besöpörte az asztal alá a kommunista diktatúrát, lenini, marxi, ceauşescui ideológiájával együtt.
Nem adta fel
De Balogh Edgár nem adta fel: úgy gondolta – több más levitézlett káderrel együtt –, ott a helye továbbra is a véleményformáló, észosztó tisztségviselők között, így aztán a frissen alakult magyar érdekképviseletben is szeretett volna jeleskedni. Erről érdekes adalékokat találunk az Együtt és külön: az erdélyi magyarok önszerveződése (1989–1990) című kötetben, melyet Bárdi Nándor, Gidó Attila és Novák Csaba Zoltán szerkesztett, és a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet jelentetett meg Kolozsváron, 2004-ben. Kiderül, hogy a forradalom napjaiban Balogh Edgár a Magyar Népi Szövetség újjáélesztésében gondolkodott, ám Domokos Géza már létrehozott egy országos szintűnek tervezett szervezetet. Viszont megalakult a Kolozsvári Magyar Demokrata Tanács, melynek december 28-i gyűlésén felszínre kerültek a nézeteltérések. Sipos Gábor ekkor úgy fogalmazott, hogy a „magyarság körében a nomenklatúra jóemberei maradtak meg hangadónak”. Kapcza Imre ügyvéd kijelentette, nem hajlandó együttműködni Balogh Edgárral. Idézünk a fent említett kötetből: „Az összeszólalkozást követő napokban Benkő Samu próbálta rávenni, hogy ezt most már tényleg hagyja abba, írjon, stb.” Gáll Ernő szerint Balogh Edgár mindenáron elnökölni akart, noha „vele szembe évtizedek óta gyűlt a kritika, sőt az ellenszenv…”. Kétségtelen, hogy Balogh Edgár sokat tett az erdélyi magyarságért, Kolozsvárért, de esetében is érvényes az a megállapítás, hogy nem tudta, mikor kell egyet hátrább lépni.
Kolozsváron hunyt el 1996. június 19-én.
Nánó Csaba
Erdélyi Napló (Kolozsvár)
Temesváron született 110 éve, Kolozsvárott hunyt el két évtizede Balogh Edgár közíró, szerkesztő, a romániai magyar irodalom egyik nagyhatású szervezője és nevelője.
A nagyszebeni szász Kessler családból származott az 1906. szeptember 7-én született író, apja honvédtiszt, anyja tanítónő volt. A család 1910-ben Pozsonyba költözött. 1926-ban vette fel anyja családnevét, így lett Balogh. Pozsonyban végezte el a magyar reálgimnáziumot, majd a prágai német egyetem filozófiai karán folytatta tanulmányait. Etnográfusnak készült. 1922-ben a losonci A Mi Lapunk című ifjúsági folyóirat jelentette meg első írását, rá öt évre már a Budapesten megjelenő Ethnographia-Népélet közölte egyik tanulmányát. Publicisztikai munkásságát a Prágai Magyar Hírlapban, a csehszlovákiai magyar ellenzéki pártok lapjában kezdte. Kezdeményezője és szervezője volt a csehszlovákiai magyar ifjúság haladó Sarlós-mozgalmának. 1931-ben a kommunista mozgalomba kapcsolódva Fábry Zoltánnal szerkesztette Az Út című prágai baloldali folyóiratot. 1934-ben lefordított egy antifasiszta művet, ezért a csehszlovák hatóságok 1935-ben kiutasították az országból. Kolozsváron, majd Brassóban telepedett le, a Korunk, illetve a Brassói Lapok munkatársa lett. Rövid ideig tanító volt Kalotaszentkirályon, majd Móricz Zsigmond megbízásából a Kelet Népe kolozsvári szerkesztője lett. Tanított és egy ideig rektora volt a Bolyai Tudományegyetemnek, de 1949-ben – a Magyar Népi Szövetség több más vezetőjével együtt a szocialista törvényesség megsértésének vádjával – letartóztatták, és 1956-ig börtönbe vetették.
A Babeş és Bolyai Egyetem egyesítése után a magyar irodalomtörténeti tanszéken publicisztikát adott elő. 1957-től 1971-ig az újrainduló Korunk főszerkesztő-helyettese volt.
A hithű kommunista
Noha éppen a kommunista hatalom vetette börtönbe Balogh Edgárt, eszmei síkon tántoríthatatlan rajongója maradt a lenini eszméknek. Egy 1972-ben megjelent kötetének (Intelmek, Kriterion Könyvkiadó, Bukarest) előszavában a következőképen fogalmaz: „Pártunk főtitkára mindnyájunk szívéből szólt, akik ifjúságunktól korszerű önmegfogalmazást várunk a szocialista tudat s ennek megfelelően az alkotó emberség szellemében, s ezért helytelenítünk minden eltompulást, mely marxista-leninista ideológiai felkészültségünk, szocialista hazafiságunk rovására valamelyes nemtörődömséget, egyénieskedő és szabados tervszerűtlenséget sugalmazna, veszélyeztetve az új nemzedék folytatólagos történelmi szerepét a szocialista társadalom építésében.” A kötet fejezeteiben „saját kommunistává válásom ívéről” szól Balogh Edgár, azzal a kimondott céllal, hogy hozzájáruljon „ideológiai megerősödésünkhöz, főleg a nevelés terén”. A kötet utolsó lapján reményét fejezi ki, hogy „álbaloldali megoldások és reakciós visszacsuszamlások helyett a fiatalság megtalálja a pártos kommunista felfogás teljes emberi becsét és jelentőségét”. Nos, az akkori fiatalság ennek nem találta meg sem becsét, sem jelentőségét: 1989 decemberében a tömeg Romániában is besöpörte az asztal alá a kommunista diktatúrát, lenini, marxi, ceauşescui ideológiájával együtt.
Nem adta fel
De Balogh Edgár nem adta fel: úgy gondolta – több más levitézlett káderrel együtt –, ott a helye továbbra is a véleményformáló, észosztó tisztségviselők között, így aztán a frissen alakult magyar érdekképviseletben is szeretett volna jeleskedni. Erről érdekes adalékokat találunk az Együtt és külön: az erdélyi magyarok önszerveződése (1989–1990) című kötetben, melyet Bárdi Nándor, Gidó Attila és Novák Csaba Zoltán szerkesztett, és a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet jelentetett meg Kolozsváron, 2004-ben. Kiderül, hogy a forradalom napjaiban Balogh Edgár a Magyar Népi Szövetség újjáélesztésében gondolkodott, ám Domokos Géza már létrehozott egy országos szintűnek tervezett szervezetet. Viszont megalakult a Kolozsvári Magyar Demokrata Tanács, melynek december 28-i gyűlésén felszínre kerültek a nézeteltérések. Sipos Gábor ekkor úgy fogalmazott, hogy a „magyarság körében a nomenklatúra jóemberei maradtak meg hangadónak”. Kapcza Imre ügyvéd kijelentette, nem hajlandó együttműködni Balogh Edgárral. Idézünk a fent említett kötetből: „Az összeszólalkozást követő napokban Benkő Samu próbálta rávenni, hogy ezt most már tényleg hagyja abba, írjon, stb.” Gáll Ernő szerint Balogh Edgár mindenáron elnökölni akart, noha „vele szembe évtizedek óta gyűlt a kritika, sőt az ellenszenv…”. Kétségtelen, hogy Balogh Edgár sokat tett az erdélyi magyarságért, Kolozsvárért, de esetében is érvényes az a megállapítás, hogy nem tudta, mikor kell egyet hátrább lépni.
Kolozsváron hunyt el 1996. június 19-én.
Nánó Csaba
Erdélyi Napló (Kolozsvár)
2016. június 23.
Emlékrepeszek egy sajátos korból
Volt egy hosszú korszak az életünkben, amire így utólag, ha visszatekintünk, részben megszépül, hiszen fiatalok voltunk, de ugyanaz a korszak sok szomorúságot, félelmet, megaláztatást is jelentett legtöbbünk számára – hangzott el Király Ibolya Emlékrepeszek című könyvének bemutatóján Marosvásárhelyen a Bernády Házban. A szerzőt és a vendégeket Nagy Miklós Kund házigazda köszöntötte, hangsúlyozva, hogy olyan érdekes a könyv, hogy ha egyszer kézbe vette az olvasó, nem tudja letenni, míg el nem olvasta az egészet. Korabeli dokumentumok, naplójegyzetek, szekus iratok és visszaemlékezések teszik izgalmassá, idéznek fel elfelejtett eseményeket, hangulatokat, érzéseket.
Itthon, Vásárhelyen
A Király Károly igazsága alcímet viselő kötet hazaérkezett, mert bár május 21-én Budapesten is bemutatták, a legtöbben Marosvásárhelyen értik, érzik, tudják, hogy miről szól – hangzott el a könyvbemutatón. Virág György, a Maros megyei önkormányzat volt elnöke Király Károly egykori kollégájaként ismertette a könyvet, de előbb figyelmeztette a termet zsúfolásig megtöltő közönséget, hogy érzelmek nélkül nem lehet róla beszélni. Az 1970–80-as években Király Károlynak a diktatúra elleni küzdelméről beszélt, arról, hogy mit élt át azokban az években családtagjaival együtt Király. „Az Emlékrepeszek sokakat sértenek majd annak ellenére, hogy nem számonkérés. A legsértettebbek mégis a Király-család tagjai” – ismertette Virág György azt, hogy olyan iratok is szerepelnek a kötetben, amelyek olyan beszélgetéseket vagy utalásokat, eseményeket örökítenek meg, amelyek ma már nem biztos, hogy jó fényt vetnek egyik-másik megnevezett személyre. Ugyanakkor a szerző azt is fontosnak tartotta, hogy csalódása ellenére azokról a magyar és román nemzetiségű egyszerű emberekről is megemlékezzen, akik segítették Király Károlyt és családját, a nehéz időkben is kiálltak mellette. „Akár a kisipari szövetkezetben, akár a konzervgyárban, mindenhol mindenki tisztelte, hiszen értünk, helyettünk vívta harcát, és soha nem várt ezért köszönetet, azt tette, amit a lelkiismerete diktált” – hangsúlyozta az egykori kolléga, akit többen is igazoltak a jelenlevők közül, olyanok, akiknek alkalmuk, lehetőségük adódott Király Károly beosztottjaként dolgozni, vagy akiknek szülei dolgoztak egykor az általa vezetett üzemben vagy szövetkezetben.
Arra a saját maga által megfogalmazott kérdésre, hogy miért kezdett hozzá a kötet megírásához, a szerző úgy válaszolt: azért, mert mint egy malomkő, nyomták az emlékek, ugyanakkor a háttérből a bátyja is írásra biztatta. Addig, amíg eljött az írás ideje fizikailag is: egy nap az éjjeliszekrényből kiomlott a sok dokumentum, naplójegyzet. „Úgy írtam, ahogy a tollam hegyére jött” – tette hozzá Király Ibolya, aki szerint írni csak úgy érdemes, ha a mondanivalót más nem mondhatja el. Könyvében hol a naplójegyzetekből idéz, hol a szekusdossziékból, dokumentumokból, vagy saját emlékeit írja le. „Minden emlék olyan, mint egy repesz okozta sebhely, azért is írtam, hogy ezek behegedjenek, begyógyuljanak” – fogalmazott. Nincs pontosan meghatározható műfaja a kötetnek, egyfajta műfajok közötti csapongás jellemzi, hiszen úgy írta – és később sem nyúlt hozzá, alig szerkesztette –, ahogy jöttek az emlékek, egyik generálta a másikat.
Családi történet a szekuról
Családi események, magánjellegű történések, hivatalos dokumentumok, visszaemlékezések teszik színessé, érdekessé, kortörténeti keresztmetszetté a kötetet, amelyet Kerényi György, a Kecskemét–Marosvásárhely Baráti Kör alapító elnöke, az előszó szerzője hézagpótlónak nevezett. Ahogy mondta, Király Ibolya könyve a közép-kelet-európai szocializmusok, majd a felemás rendszerváltozásaik következményeinek időszakában megélt sok traumát is – hol erőteljesen, hol szinte fájón szemérmes intelligenciával – elénk tárja. A Király Károllyal történtek egy különleges példát is szolgáltatnak: semmi és senki nem tudta megvenni vagy megtörni, nem hatott rá ugyanis sem hatalmi, anyagi javak igézete, sem a fenyegetések. Elégtételt pedig nem vett 1990 után sem. Király Károly olyan példát nyújtott, amely reményt jelentett a változásra, az ellenállásra – méltatta Kerényi György.
Király Ibolya elmondta, testvére nem üzent semmit, de a könyvbemutató előtt arra hívta fel a figyelmét, hogy ne feledkezzen meg megemlíteni annak az embernek a nevét, aki akkor is vállalta a küzdelmet a magyarságért és most is vállalja a közösségéért: ő Kincses Előd, marosvásárhelyi ügyvéd.
„Minden írást, levelet, amit nekem diktált, vagy ami általa eljutott hozzám, mindent megőriztem öntudatlanul. Talán megérzésből. Cipeltem magammal, mint a sorsomat, egyik városból a másikba, egyik országból a másikba. Majd beraktam a süllyesztőbe. Mígnem egy napon, kinyitván az éjjeliszekrényemet, kihullott belőle egy rakás papír, dosszié, rég eltemetettnek vélt emlék és fájdalom. Bevallom, nem egy szíven ütött. Mi lesz, ha én sem, ő sem lesz már? Ki mondja el, amit tudunk? Ami ma már történelem” – fogalmaz Király Ibolya, aki azoknak ajánlja a könyvét, akik megszenvedték azt a korszakot, akiket meghurcoltak és megkínoztak, bebörtönöztek, akik közül sokan már nincsenek közöttünk, élők között. Ugyanakkor az ifjabb korosztálynak is ajánlja, unokáinak, hogy mire felnőnek, ismerjék meg, hogy mi is volt Király Károly igazsága.
Antal Erika
Erdélyi Napló (Kolozsvár)
Volt egy hosszú korszak az életünkben, amire így utólag, ha visszatekintünk, részben megszépül, hiszen fiatalok voltunk, de ugyanaz a korszak sok szomorúságot, félelmet, megaláztatást is jelentett legtöbbünk számára – hangzott el Király Ibolya Emlékrepeszek című könyvének bemutatóján Marosvásárhelyen a Bernády Házban. A szerzőt és a vendégeket Nagy Miklós Kund házigazda köszöntötte, hangsúlyozva, hogy olyan érdekes a könyv, hogy ha egyszer kézbe vette az olvasó, nem tudja letenni, míg el nem olvasta az egészet. Korabeli dokumentumok, naplójegyzetek, szekus iratok és visszaemlékezések teszik izgalmassá, idéznek fel elfelejtett eseményeket, hangulatokat, érzéseket.
Itthon, Vásárhelyen
A Király Károly igazsága alcímet viselő kötet hazaérkezett, mert bár május 21-én Budapesten is bemutatták, a legtöbben Marosvásárhelyen értik, érzik, tudják, hogy miről szól – hangzott el a könyvbemutatón. Virág György, a Maros megyei önkormányzat volt elnöke Király Károly egykori kollégájaként ismertette a könyvet, de előbb figyelmeztette a termet zsúfolásig megtöltő közönséget, hogy érzelmek nélkül nem lehet róla beszélni. Az 1970–80-as években Király Károlynak a diktatúra elleni küzdelméről beszélt, arról, hogy mit élt át azokban az években családtagjaival együtt Király. „Az Emlékrepeszek sokakat sértenek majd annak ellenére, hogy nem számonkérés. A legsértettebbek mégis a Király-család tagjai” – ismertette Virág György azt, hogy olyan iratok is szerepelnek a kötetben, amelyek olyan beszélgetéseket vagy utalásokat, eseményeket örökítenek meg, amelyek ma már nem biztos, hogy jó fényt vetnek egyik-másik megnevezett személyre. Ugyanakkor a szerző azt is fontosnak tartotta, hogy csalódása ellenére azokról a magyar és román nemzetiségű egyszerű emberekről is megemlékezzen, akik segítették Király Károlyt és családját, a nehéz időkben is kiálltak mellette. „Akár a kisipari szövetkezetben, akár a konzervgyárban, mindenhol mindenki tisztelte, hiszen értünk, helyettünk vívta harcát, és soha nem várt ezért köszönetet, azt tette, amit a lelkiismerete diktált” – hangsúlyozta az egykori kolléga, akit többen is igazoltak a jelenlevők közül, olyanok, akiknek alkalmuk, lehetőségük adódott Király Károly beosztottjaként dolgozni, vagy akiknek szülei dolgoztak egykor az általa vezetett üzemben vagy szövetkezetben.
Arra a saját maga által megfogalmazott kérdésre, hogy miért kezdett hozzá a kötet megírásához, a szerző úgy válaszolt: azért, mert mint egy malomkő, nyomták az emlékek, ugyanakkor a háttérből a bátyja is írásra biztatta. Addig, amíg eljött az írás ideje fizikailag is: egy nap az éjjeliszekrényből kiomlott a sok dokumentum, naplójegyzet. „Úgy írtam, ahogy a tollam hegyére jött” – tette hozzá Király Ibolya, aki szerint írni csak úgy érdemes, ha a mondanivalót más nem mondhatja el. Könyvében hol a naplójegyzetekből idéz, hol a szekusdossziékból, dokumentumokból, vagy saját emlékeit írja le. „Minden emlék olyan, mint egy repesz okozta sebhely, azért is írtam, hogy ezek behegedjenek, begyógyuljanak” – fogalmazott. Nincs pontosan meghatározható műfaja a kötetnek, egyfajta műfajok közötti csapongás jellemzi, hiszen úgy írta – és később sem nyúlt hozzá, alig szerkesztette –, ahogy jöttek az emlékek, egyik generálta a másikat.
Családi történet a szekuról
Családi események, magánjellegű történések, hivatalos dokumentumok, visszaemlékezések teszik színessé, érdekessé, kortörténeti keresztmetszetté a kötetet, amelyet Kerényi György, a Kecskemét–Marosvásárhely Baráti Kör alapító elnöke, az előszó szerzője hézagpótlónak nevezett. Ahogy mondta, Király Ibolya könyve a közép-kelet-európai szocializmusok, majd a felemás rendszerváltozásaik következményeinek időszakában megélt sok traumát is – hol erőteljesen, hol szinte fájón szemérmes intelligenciával – elénk tárja. A Király Károllyal történtek egy különleges példát is szolgáltatnak: semmi és senki nem tudta megvenni vagy megtörni, nem hatott rá ugyanis sem hatalmi, anyagi javak igézete, sem a fenyegetések. Elégtételt pedig nem vett 1990 után sem. Király Károly olyan példát nyújtott, amely reményt jelentett a változásra, az ellenállásra – méltatta Kerényi György.
Király Ibolya elmondta, testvére nem üzent semmit, de a könyvbemutató előtt arra hívta fel a figyelmét, hogy ne feledkezzen meg megemlíteni annak az embernek a nevét, aki akkor is vállalta a küzdelmet a magyarságért és most is vállalja a közösségéért: ő Kincses Előd, marosvásárhelyi ügyvéd.
„Minden írást, levelet, amit nekem diktált, vagy ami általa eljutott hozzám, mindent megőriztem öntudatlanul. Talán megérzésből. Cipeltem magammal, mint a sorsomat, egyik városból a másikba, egyik országból a másikba. Majd beraktam a süllyesztőbe. Mígnem egy napon, kinyitván az éjjeliszekrényemet, kihullott belőle egy rakás papír, dosszié, rég eltemetettnek vélt emlék és fájdalom. Bevallom, nem egy szíven ütött. Mi lesz, ha én sem, ő sem lesz már? Ki mondja el, amit tudunk? Ami ma már történelem” – fogalmaz Király Ibolya, aki azoknak ajánlja a könyvét, akik megszenvedték azt a korszakot, akiket meghurcoltak és megkínoztak, bebörtönöztek, akik közül sokan már nincsenek közöttünk, élők között. Ugyanakkor az ifjabb korosztálynak is ajánlja, unokáinak, hogy mire felnőnek, ismerjék meg, hogy mi is volt Király Károly igazsága.
Antal Erika
Erdélyi Napló (Kolozsvár)
2016. június 24.
Meghosszabbították a hőségriadót
Péntekre és szombatra is meghosszabbították a meteorológusok az elsőfokú hőségriadót, az ország 11 délnyugati megyéjében akár 35 C-fok is lehet, és éjszaka sem süllyednek 20 C-fok alá. A hőmérséklet-páratartalommutató átlépheti a kritikus, 80 egységnyi határt. Pénteken és szombaton a Bánságban, a Partiumban, Máramarosban, Olténia és Munténia déli részén, illetve elszórtan a többi régióban kánikula jellegű marad az idő.
A hegyvidékeken időnként fokozott lesz a légköri instabilitás, elsősorban a délutáni és esti órákban záporokra, zivatarokra, viharos szélre és néhol jégesőre számíthatunk.
nyugatijelen.ro
Erdély.ma
Péntekre és szombatra is meghosszabbították a meteorológusok az elsőfokú hőségriadót, az ország 11 délnyugati megyéjében akár 35 C-fok is lehet, és éjszaka sem süllyednek 20 C-fok alá. A hőmérséklet-páratartalommutató átlépheti a kritikus, 80 egységnyi határt. Pénteken és szombaton a Bánságban, a Partiumban, Máramarosban, Olténia és Munténia déli részén, illetve elszórtan a többi régióban kánikula jellegű marad az idő.
A hegyvidékeken időnként fokozott lesz a légköri instabilitás, elsősorban a délutáni és esti órákban záporokra, zivatarokra, viharos szélre és néhol jégesőre számíthatunk.
nyugatijelen.ro
Erdély.ma
2016. június 24.
Építhetünk Bedő Albert örökségére (Az Országos Erdészeti Egyesület vándorgyűlése)
Szerény és mégis ünnepélyes keretek között zajlott tegnap a sepsikőröspataki sportcsarnokban az anyaországi Országos Erdészeti Egyesület 147. vándorgyűlése, amelyen a magas rangú meghívottak mellett több mint ezren – elsősorban az erdészszakmát képviselők – tették tiszteletüket. A háromnapos esemény központi rendezvényén az ünnepi közgyűlés mellett a résztvevők a község nagy szülötte, Bedő Albert egykori főerdőmérnök, az egyesület egyik alapítója előtt is lerótták tiszteletüket nyughelyén, Kálnokon.
A rangos esemény a szakmai civil szervezet 150 éves fennállásának jubileumi pillanata is, amelyen mások mellett díszvendégként Áder János, Magyarország köztársasági elnöke is részt vett Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, valamint Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter társaságában. A meghívottak között szerepelt továbbá Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke, valamint Borbély László volt környezetvédelmi miniszter, szenátor. Egyházi részről Kató Béla református, valamint Bálint-Benczédi Ferenc unitárius püspök volt jelen.
A magyar és a román himnusz elhangzását követően az ünnepi közgyűlést Zambó Péter, az egyesület elnöke nyitotta meg. Felszólalását Bedő Albert szavaival indította: „Összetartás által a kis dolgok is naggyá lesznek, de a széthúzás által a legnagyobbak is megsemmisülnek.” Az egyesület vezetője szerint az egykori alapító intelmének első felét sikerült megfogadniuk, hiszen méltán lehetnek büszkék, hogy Európa egyik legrégebbi szakmai szervezeteként most is képesek az egész Kárpát-medence erdészeit összefogni és a határokon átívelő szakmai együttműködést megteremteni és fenntartani. Az elnöki megnyitót követően Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának vezetője házigazdaként is szólt a megjelentekhez. Az önkormányzati vezető Zambó Péterhez mintegy csatlakozva kijelentette: „a határok változtak ugyan, de nemzetileg, szakmailag együtt vagyunk ma is”. Tamás Sándor a székelyföldi erdőgazdálkodásról is szólt, elmondva: a magánerdő-tulajdon megszilárdítása biztosítékot jelent a térség jövője szempontjából. Az elnök megemlítette: nagy felelősséggel járó vagyon a több mint 500 ezer hektár magántulajdonban és magánkezelésben lévő székelyföldi erdő, éppen ezért külön megtiszteltetés 118 év után a vándorgyűlés újabb háromszéki jelenléte, amely egy hároméves álom megvalósulása is egyben. A megyei önkormányzat elnöke zárásként Mikes Kelemen zágoni tölgyfája letörött ágának egy darabját adta ajándékba Áder Jánosnak.
Áder János Áprily Lajos soraival indított beszédében („Engem az erdő véd és szeret”) az erdészek örökös lelki kötődésének tényét domborította ki. Értelmezése szerint ennek köszönhető, hogy a magyar erdészek már 150 évvel ezelőtt felismerték: az erdők oly értéket képviselnek, amelyet védeni kell, hiszen a nemzet pótolhatatlan vagyonát jelenti. Egy maroknyi csapat, az Országos Erdészeti Egyesület alapítói – a máramarosi Aknasugatagból származó Wagner Károly, a selmecbányai Divald Adolf és a sepsikőröspataki Bedő Albert – vállalták elszántsággal a feladatot, hogy a felelős, jövőbe tekintő erdőgazdálkodás alapjait megteremtsék, és másfél évszázad után elmondható, hogy „a józan mértékletesség lett a vezérfonal, és a Kárpát-medence erdői nem váltak a féktelen felhasználás martalékává”. A bátor kezdeményezők által akkor kijelölt irányvonal az 1879-es magyar erdészeti törvényben is fellelhető, amely kimondja: „az erdő hasznot csak úgy hajt, ha a vele való törődés kiállja a fenntarthatóság próbáját”. A köztársasági elnök Bedő Albert előrelátása és szakmai nagysága példájaként említette: az általa szerkesztett Erdészeti Lapokban már az 1870-es években arról írt, hogy az erdőpusztítások hatással vannak „a klíma szabálytalanságára”, a hőmérsékletre, a levegő és a vizek minőségére. A bátor kezdeményezők ugyanakkor tisztában voltak azzal, hogy csakis az alapos szakmai tudással felvértezett erdészek képesek ezt az emberpróbáló feladatot ellátni, ezért egyik céljukként a magyar nyelvű erdészképzést tűzték ki és valósították meg. Áder János felhívta a jelenlévők figyelmét: maradt jócskán tennivaló, a cél ugyanaz, erdeink óvása, gondozása, ápolása, telepítése, a felelős gazdálkodás. Ezt a célt az elődök, akik tekintélyt adtak a magyar erdészszakmának, szem előtt tartották, és minden történelmi veszteség ellenére „hűek maradtak hivatásukhoz Magyarországon, a Kárpát-medencében és mindenütt a világon”. Áder János úgy vélte: az elődök örökségét őrizték meg azok a magyar erdészek, akik a Trianon után határon túlra került területek hatalmas erdőségeiben vagy az 1956-os forradalom után Kanada erdőiben kamatoztatták tudásukat. A köztársasági elnök örömmel nyugtázta, hogy a mostaniak is továbbviszik e hagyományokat.
Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes beszédében az erdőket illető szélsőséges gondolkodásmód elvetésének szükségességét hangsúlyozta. Meglátása szerint két szélsőségről beszélhetünk: egyrészt az ipari lobbiról, amely az ökológiai szempontokat hanyagolva, csak nyersanyagot lát az erdőben, másrészt azokról, akik kitiltanák az embereket az erdőből, így előzve meg a pusztítást. Ami a vándorgyűlés Székelyföldre hozatalát illeti, Semjén kifejtette: egybeesik a magyar kormány nemzetpolitikájával, hogy a különböző szakmák, érdeklődési körök Kárpát-medencei keretben szerveződjenek, és egyúttal a legméltóbb alkalom, hogy a szakmai civil szervezet egyik alapítója, a Sepsikőröspatakon született Bedő Albert előtt tisztelegnek. A magyar kormány képviselője továbbá Bedő Albert egyik érdemeként említette, hogy felismerte a magyar erdészeti szaknyelv megteremtésének szükségességét, hiszen szoros az összefüggés a tudományosság és az anyanyelv között. Semjén Zsolt továbbá Bedő Albert kiemelkedő, polihisztori képességének igazolását látta abban, hogy négy nagy területen (erdészet, vadászat, politika, vallásügy) is képes volt maradandót alkotni. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter aktuális kérdéskörökre építette mondandóját. Elsősorban a készülő magyarországi erdészeti törvényről beszélt, amely véleménye szerint új kihívásokhoz alkalmazkodó, friss szemléletet hozó jogszabály.
Az ünnepi közgyűlés a szakmai elismerések átnyújtásával zárult. Az egyesület legrangosabb kitüntetését, a Bedő Albert Emlékérmet hárman érdemelték ki. A határon túli szakemberek közül kilencen vehettek át elismerő oklevelet.
Az ünnepi rendezvénysorozat Kálnokon, Bedő Albert szobránál folytatódott, ahol a kegyelet koszorújának elhelyezését megelőzően Kisgyörgy Sándor sepsikőröspataki polgármester szólt elsőként a megjelentekhez, köszönetnyilvánításában egyebek mellett tiszteletbeli székelynek avatva erre a pár napra minden vendéget. Beszédet mondott továbbá Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke, aki többek között kifejtette: Bedő Albert is büszke lehet arra, amint utódai, az erdészek mai napig képesek megélni hagyományaikat. Egyúttal köszönetet mondott az egyesületnek a magyar agrárium megreformálásában nyújtott segítségért.
A vándorgyűlés első napjának hivatalos eseményeit az unitárius temető évszázados tölgye alatt zárták. Szabó Adél Júlia kálnoki unitárius lelkész Isten áldását kérte, hogy méltó utódjai lehessünk a szürke eminenciásként, szerény székely emberként szolgáló Bedő Albertnek. „Bedő Albert az erdő szerelmeseként élt, az ott megtapasztalt életerő vezette útján” – hívta fel a figyelmet Bálint-Benczédi Ferenc az Újszövetség, valamint Wass Albert soraira épített beszédében. A székely unitárius családból hozott istenfélelem, szolgálat jellemezte, de itt tanulta meg a felelős munkavégzést is, és élete során az erdőben rejlő gazdagságot nemzetünk erősítésére használta – idézte meg a község nagy szülöttének szellemét az unitárius egyház püspöke. Zárásként Zambó Péter az egykori főerdőmester részletes pályáját, illetve az egyesület további történetét ismertette, majd leleplezték a Bedő Albert emlékét őrző cserefa műalkotást, amely életútját is ismerteti, illetve elhelyezték a kegyelet koszorúit az egyesület által idén felújított sírhelyen.
Nagy D. István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Szerény és mégis ünnepélyes keretek között zajlott tegnap a sepsikőröspataki sportcsarnokban az anyaországi Országos Erdészeti Egyesület 147. vándorgyűlése, amelyen a magas rangú meghívottak mellett több mint ezren – elsősorban az erdészszakmát képviselők – tették tiszteletüket. A háromnapos esemény központi rendezvényén az ünnepi közgyűlés mellett a résztvevők a község nagy szülötte, Bedő Albert egykori főerdőmérnök, az egyesület egyik alapítója előtt is lerótták tiszteletüket nyughelyén, Kálnokon.
A rangos esemény a szakmai civil szervezet 150 éves fennállásának jubileumi pillanata is, amelyen mások mellett díszvendégként Áder János, Magyarország köztársasági elnöke is részt vett Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, valamint Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter társaságában. A meghívottak között szerepelt továbbá Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke, valamint Borbély László volt környezetvédelmi miniszter, szenátor. Egyházi részről Kató Béla református, valamint Bálint-Benczédi Ferenc unitárius püspök volt jelen.
A magyar és a román himnusz elhangzását követően az ünnepi közgyűlést Zambó Péter, az egyesület elnöke nyitotta meg. Felszólalását Bedő Albert szavaival indította: „Összetartás által a kis dolgok is naggyá lesznek, de a széthúzás által a legnagyobbak is megsemmisülnek.” Az egyesület vezetője szerint az egykori alapító intelmének első felét sikerült megfogadniuk, hiszen méltán lehetnek büszkék, hogy Európa egyik legrégebbi szakmai szervezeteként most is képesek az egész Kárpát-medence erdészeit összefogni és a határokon átívelő szakmai együttműködést megteremteni és fenntartani. Az elnöki megnyitót követően Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának vezetője házigazdaként is szólt a megjelentekhez. Az önkormányzati vezető Zambó Péterhez mintegy csatlakozva kijelentette: „a határok változtak ugyan, de nemzetileg, szakmailag együtt vagyunk ma is”. Tamás Sándor a székelyföldi erdőgazdálkodásról is szólt, elmondva: a magánerdő-tulajdon megszilárdítása biztosítékot jelent a térség jövője szempontjából. Az elnök megemlítette: nagy felelősséggel járó vagyon a több mint 500 ezer hektár magántulajdonban és magánkezelésben lévő székelyföldi erdő, éppen ezért külön megtiszteltetés 118 év után a vándorgyűlés újabb háromszéki jelenléte, amely egy hároméves álom megvalósulása is egyben. A megyei önkormányzat elnöke zárásként Mikes Kelemen zágoni tölgyfája letörött ágának egy darabját adta ajándékba Áder Jánosnak.
Áder János Áprily Lajos soraival indított beszédében („Engem az erdő véd és szeret”) az erdészek örökös lelki kötődésének tényét domborította ki. Értelmezése szerint ennek köszönhető, hogy a magyar erdészek már 150 évvel ezelőtt felismerték: az erdők oly értéket képviselnek, amelyet védeni kell, hiszen a nemzet pótolhatatlan vagyonát jelenti. Egy maroknyi csapat, az Országos Erdészeti Egyesület alapítói – a máramarosi Aknasugatagból származó Wagner Károly, a selmecbányai Divald Adolf és a sepsikőröspataki Bedő Albert – vállalták elszántsággal a feladatot, hogy a felelős, jövőbe tekintő erdőgazdálkodás alapjait megteremtsék, és másfél évszázad után elmondható, hogy „a józan mértékletesség lett a vezérfonal, és a Kárpát-medence erdői nem váltak a féktelen felhasználás martalékává”. A bátor kezdeményezők által akkor kijelölt irányvonal az 1879-es magyar erdészeti törvényben is fellelhető, amely kimondja: „az erdő hasznot csak úgy hajt, ha a vele való törődés kiállja a fenntarthatóság próbáját”. A köztársasági elnök Bedő Albert előrelátása és szakmai nagysága példájaként említette: az általa szerkesztett Erdészeti Lapokban már az 1870-es években arról írt, hogy az erdőpusztítások hatással vannak „a klíma szabálytalanságára”, a hőmérsékletre, a levegő és a vizek minőségére. A bátor kezdeményezők ugyanakkor tisztában voltak azzal, hogy csakis az alapos szakmai tudással felvértezett erdészek képesek ezt az emberpróbáló feladatot ellátni, ezért egyik céljukként a magyar nyelvű erdészképzést tűzték ki és valósították meg. Áder János felhívta a jelenlévők figyelmét: maradt jócskán tennivaló, a cél ugyanaz, erdeink óvása, gondozása, ápolása, telepítése, a felelős gazdálkodás. Ezt a célt az elődök, akik tekintélyt adtak a magyar erdészszakmának, szem előtt tartották, és minden történelmi veszteség ellenére „hűek maradtak hivatásukhoz Magyarországon, a Kárpát-medencében és mindenütt a világon”. Áder János úgy vélte: az elődök örökségét őrizték meg azok a magyar erdészek, akik a Trianon után határon túlra került területek hatalmas erdőségeiben vagy az 1956-os forradalom után Kanada erdőiben kamatoztatták tudásukat. A köztársasági elnök örömmel nyugtázta, hogy a mostaniak is továbbviszik e hagyományokat.
Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes beszédében az erdőket illető szélsőséges gondolkodásmód elvetésének szükségességét hangsúlyozta. Meglátása szerint két szélsőségről beszélhetünk: egyrészt az ipari lobbiról, amely az ökológiai szempontokat hanyagolva, csak nyersanyagot lát az erdőben, másrészt azokról, akik kitiltanák az embereket az erdőből, így előzve meg a pusztítást. Ami a vándorgyűlés Székelyföldre hozatalát illeti, Semjén kifejtette: egybeesik a magyar kormány nemzetpolitikájával, hogy a különböző szakmák, érdeklődési körök Kárpát-medencei keretben szerveződjenek, és egyúttal a legméltóbb alkalom, hogy a szakmai civil szervezet egyik alapítója, a Sepsikőröspatakon született Bedő Albert előtt tisztelegnek. A magyar kormány képviselője továbbá Bedő Albert egyik érdemeként említette, hogy felismerte a magyar erdészeti szaknyelv megteremtésének szükségességét, hiszen szoros az összefüggés a tudományosság és az anyanyelv között. Semjén Zsolt továbbá Bedő Albert kiemelkedő, polihisztori képességének igazolását látta abban, hogy négy nagy területen (erdészet, vadászat, politika, vallásügy) is képes volt maradandót alkotni. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter aktuális kérdéskörökre építette mondandóját. Elsősorban a készülő magyarországi erdészeti törvényről beszélt, amely véleménye szerint új kihívásokhoz alkalmazkodó, friss szemléletet hozó jogszabály.
Az ünnepi közgyűlés a szakmai elismerések átnyújtásával zárult. Az egyesület legrangosabb kitüntetését, a Bedő Albert Emlékérmet hárman érdemelték ki. A határon túli szakemberek közül kilencen vehettek át elismerő oklevelet.
Az ünnepi rendezvénysorozat Kálnokon, Bedő Albert szobránál folytatódott, ahol a kegyelet koszorújának elhelyezését megelőzően Kisgyörgy Sándor sepsikőröspataki polgármester szólt elsőként a megjelentekhez, köszönetnyilvánításában egyebek mellett tiszteletbeli székelynek avatva erre a pár napra minden vendéget. Beszédet mondott továbbá Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke, aki többek között kifejtette: Bedő Albert is büszke lehet arra, amint utódai, az erdészek mai napig képesek megélni hagyományaikat. Egyúttal köszönetet mondott az egyesületnek a magyar agrárium megreformálásában nyújtott segítségért.
A vándorgyűlés első napjának hivatalos eseményeit az unitárius temető évszázados tölgye alatt zárták. Szabó Adél Júlia kálnoki unitárius lelkész Isten áldását kérte, hogy méltó utódjai lehessünk a szürke eminenciásként, szerény székely emberként szolgáló Bedő Albertnek. „Bedő Albert az erdő szerelmeseként élt, az ott megtapasztalt életerő vezette útján” – hívta fel a figyelmet Bálint-Benczédi Ferenc az Újszövetség, valamint Wass Albert soraira épített beszédében. A székely unitárius családból hozott istenfélelem, szolgálat jellemezte, de itt tanulta meg a felelős munkavégzést is, és élete során az erdőben rejlő gazdagságot nemzetünk erősítésére használta – idézte meg a község nagy szülöttének szellemét az unitárius egyház püspöke. Zárásként Zambó Péter az egykori főerdőmester részletes pályáját, illetve az egyesület további történetét ismertette, majd leleplezték a Bedő Albert emlékét őrző cserefa műalkotást, amely életútját is ismerteti, illetve elhelyezték a kegyelet koszorúit az egyesület által idén felújított sírhelyen.
Nagy D. István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)