Nemzetközi Fúvóstalálkozót tartanak Rétyen
Huszonötödik alkalommal tartják meg a nemzetközi fúvóstalálkozót Réty községben, amelynek fellépői idén is adnak koncertet Sepsiszentgyörgyön. Az eseményen összesen tizenegy fúvószenekar vesz részt Romániából és Magyarországról.
Pécsi, szentesi, galaci és csíkszentsimoni fúvószenekarok vonulnak fel szombaton Sepsiszentgyörgy új főterén. A zenészek a Mikó cukrászdától indulnak, majd a Gyárfás Jenő Képtár előtti részen koncerteznek 16 és 19 óra 30 perc között a következő sorrendben: a Pécsi-Szabolcsi Fúvószenekar, a Szentesi városi fúvószenekar és a galaci Fanfara Valurile Dunării, a sort a csíkszentsimoni Ifjúsági Fúvószenekar zárja.
Három zenekar koncertezik vasárnap 12 órától az Erzsébet-parkban található pavilonnál, elsőként a Pécsi-Szabolcsi Fúvószenekar, majd az Újtusnádi és a Szenttamási Fúvószenekar lép fel. A zágoni, a barátosi, a jászvásári és a csíkszentsimoni fúvószenekarok lépnek fel szombaton 18 órától Rétyen, majd a Szalonspicc könnyűzenei koncertjére hívják az érdeklődőket 20 óra 30 perctől. A koncerteket követően szabadtéri zenés-táncos mulatságot tartanak.
A találkozón résztvevő csapatok vasárnap 15 órától vonulnak fel a község központjából a sport- és kulturális központba, majd 16 órától koncertsorozat kezdődik: fellép a pécsi, a szentesi, a galaci, a jászvásári, az újtusnádi és a szenttamási fúvószenekar, a Kézdivásárhelyi Tanulók klubjának fúvószenekara, az uzoni Atlantis Fúvószenekar, a sort pedig a Rétyi Kovács András Ifjúsági Fúvószenekar zárja. A Brassói Stoneroots tart könnyűzenei koncertet 20 órától, majd 21 órától a Back in time részvételével szabadtéri táncmulatságra várják a közönséget.
Bencze Melinda |
Székelyhon.ro

Algyógy értékeiről
Érdemes ellátogatni Feredőgyógyra (Algyógyfürdő, románul: Geoagiu-Băi, korábban Feredeu) fürdőhely Romániában, Erdélyben, Hunyad megyében, Dévától 33 kilométerre északkeletre.
Bár kerítés határolja a Római kori romokat, de eddig mi még mindig nyitva találtuk azt és a medence mellé érve belemeríthettük a kezünket a még januárban is kellemesen meleg vízbe.
Az ókori római fürdők a mostani Algyógy fürdő területén épültek egy kör alakú, 90-92 m átmérőjű promontóriumban. Az ókori mozgalmas fürdői életről Aszklépios és Égeeisz szobrainak feltárása ad hiteles képet. Ugyancsak itt fedeztek fel egy Nimfáknak felajánlott templomot is, azonkívül oltárokat, szobrokat, érméket és nemesfémből készült tárgyakat (hét arannyal bevont szavazó táblácskát).
Nyilvánvaló, hogy az egykori Algyógyalfaluból és Algyógyfelfaluból egybeépült városban és a hozzátartozó fürdőtelepen, Feredőgyógyon bőven van egyéb látnivaló is. Annak ellenére, hogy a berendezkedő román impérium 1920 után mindent elkövetett, hogy a magyar jelleget elfedje, igencsak markáns nyomai vannak az 1100 esztendőnek, amely a honfoglalás óta itt a magyar jelenlét következtében végbement.
1892-ben Kún Kocsárd helyi földbirtokos alapítványt tett, amelyen a Földművelési Minisztérium és az EMKE földműves iskolát hozta létre, székely diákok számára, szarvasmarha-tenyészettel, fa- és gyümölcsfaiskolával. 1900-ban a korábban 40-es diáklétszámot 60-ra emelték föl. 1908-ban a magyar állam a településtől nyugatra, Csigmótól északra megnyitotta vasmunkás tüdőbeteg-szanatóriumát, amely ma is működik. 1921-ben az iskolát a földreform gyakorlatba ültetésével megszüntették, de a román állam később újraindította és jelenleg Alexandru Borza Mezőgazdasági Kollégium néven működik
Itt található Erdély legkorábbi körtemploma (rotonda), amely ma református kápolnaként szolgál. A közelmúltban lezajlott régészeti ásatások egyértelműen bebizonyították, hogy a 11. vagy a 12. században épülhetett. Különleges értéket képvisel a közelében található református templom is, amely a 16. században épült, feltehetően a közelben talált római sírkövek, domborművek felhasználásával. A templomot az iskolaalapító Kún Kocsárd újíttatta (1867), majd az 1930-as évek elején Debreczeni László vezetésével ismét átépítették. A volt református iskolában és a parókiában ifjúsági táborokat és egyéb rendezvényeket szervez a református egyház által működtetett Ifjúsági Keresztény Egyesület (IKE).
A faluban található ortodox templom a 18. században épült.
Maga ez a termálvízéről híres fürdő, mely Erdély déli részén fekszik, az Algyógy patak szeli ketté és a városka alatt egy egyedülálló termál vízesést is találunk. A Feredőgyógyon feltörő vasas-kénes, 29–32 °C-os hévforrásokat először a rómaiak használták, akik Germisara néven fürdőtelepet hoztak létre a helyén. Giovanandrea Gromo feljegyzése szerint a 16. század közepén Izabella királyné újíttatta fel a fürdőt, amit később több erdélyi fejedelem is felkeresett.
Kazinczy Ferenc 1816-os látogatása idején a telep birtokosa báró Bornemisza Lipót volt. 1885-ben kilencszáz fürdővendéget fogadott. 1906-ban kiépítették az Algyógyról a fürdőkhöz vezető műutat. 1907-ben hét fürdőmedence és hetven vendégszoba várta a vendégeket. A szocializmus idején modern szállodákat építettek benne, melyek nagy részét a rendszerváltás után felújították.
A „feredő” vendége volt Izabella királyné, Báthory Zsigmond, Bethlen Gábor, Haller Gábor, II. Rákóczi György, I. Apafi Mihály, Bethlen Miklós, Pápai Páriz Ferenc, Bod Péter és Kazinczy Ferenc.
A közelben érdemes még ellátogatni Csigmó településére és az egykori római úton végigmenni annak a megmAradt közel 400 méteres északi szakaszán. Az úthoz a követ a ma is működő travertin-kőfejtőben termelték ki. Túl mindezeken, egyéb látnivalók is bőven találhatók a közelben: Algyógyi vízesés, Erdélyi-érchegység, Gyulafehérvár, Vörös-szakadék, Kelnek vára, Kudzsiri-havasok, Déva vára, Vajdahunyad vára.
Az utóbbi időszakban – úgy a helyi, mint a külföldi turisták körében – igencsak felértékelődtek a dél-erdélyi helyszínek.
Útikönyvek, katalógusok, honlapok állnak az érdeklődő rendelkezésére. Érdemes ezeket a helyszíneket is felkeresni, hiszen a klasszikus Székelyföldi és közép-erdélyi helyszínek után, itt is roppant érdekes és értékes látnivalókat fedez fel odalátogató, s ami még fontosabb: igen hasznos fürdőhelyeket látogathat meg, s a gyógykúrákat páratlan szépségű tájak meglátogatásával is kiegészítheti.
eloszekelyfold.wordpress.com

A régizenéé a főszerep Csíkszeredában
Csütörtökön elkezdődött a Csíkszeredai Régizene Fesztivál 33. kiadása. Az ország legnagyobb és legrégebbi régizenei fesztiváljának idei témája a német zene, amelyen tíz ország 132 fellépője vesz részt, általuk pedig 18 hangversenybe hallgathatunk bele július 17-ig. A csütörtöki megnyitó első koncertje Kobzos Kiss Tamásnak állított emléket, aki húsz éven keresztül volt a fesztivál vendége.
„Lélek van benne, és azt kívánom, ezt önök is megérezzék” – mondta köszöntőjében Ferencz Angéla, a fesztivál menedzsere. A Hargita Megyei Kulturális Központ igazgatója jelezte: annak a csapatnak a nevében szól, akik a megnyitó pillanatáig álmodtak, kérdéseket oldottak meg, és lélekkel szerveztek.
Ugyan csütörtök esti volt a megnyitó időpontja, gyakorlatilag már elmúlt vasárnaptól régizenei kurzusok, keddtől pedig kávéházi koncert-előhangolás is volt Csíkszeredában. Mint Ferenc Angéla mondta: kitágult a fesztiválidő egy teljes hétre, a Régizene Nyári Egyetem mesterkurzusainak nyílt előadásaival és koncertjeivel, ugyanakkor kitágul újabb és újabb jelentésekkel és üzenetekkel. „Ebben az esztendőben az egyik legerősebb üzenetünk, hogy szeretnénk méltóképpen megemlékezni Kobzos Kiss Tamásról, aki nagyon meghatározta munkásságával, személyiségével a régizene fesztivál fejlődését. Mi, akik fiatalok vagyunk, érezzük ezt a hatást, ezt a szellemi kisugárzást.”
Beszédében Lőrincz Csilla, Hargita Megye Tanácsa képviseletében hangsúlyozta: a megyei testület figyelmet és forrásokat szentel ennek a rendezvénynek. „A zene gyógyít, eltereli a figyelmet a napi gondokról, feltölt és boldogít” – mondta a megyei tanácsos, rámutatva, hogy a Csíkszeredai Régizene Fesztivál pedig méltán lehet Székelyföld kulturális nagykövete a világ felé.
regizene.ro
Erdély.ma

Fúvószenétől hangos Nagybacon
A tavaly első ízben Nagybaconban megszervezett fúvóstábor igencsak sikeres volt, nem fért hát kétség, folytatása következik. A héten közel nyolcvan 9–17 év közötti, Gidófalváról, Székelyzsomborról, Erdőfüléből, Barótról érkező, no meg nagybaconi, magyarhermányi és szárazajtai gyermek kottaolvasást, hangszerkezelést és -karbantartást tanul, valamint napi több órát gyakorol. A szervezők abban bíznak, a tábor hatásosan hozzájárul, hogy Erdővidék és környéke fúvósélete megerősödjön, felfrissüljön.
Az oktatás hangszerek szerinti csoportokban folyik. A mezőfényi Czier Zsolt a mélyrezesekkel, a gidófalvi Sándor Sándor és a mikóújfalusi Sorbán Miklós a trombitásokkal, Sorbán Beáta a fuvolásokkal, a nagybaconi Benedek Ildikó a klarinétosokkal és Vágási István a szaxofonosokkal és klarinétosokkal foglalkozik, de alkalom van a közös zenélésre is. Kell is az, hiszen Nagybacon vendégszeretetét – szállást a helyi közbirtokosság biztosít, tantermeit és udvarát rendelkezésükre a Konsza Samu Általános Iskola bocsátotta – modern dalok feldolgozásával és klasszikus szerzők darabjainak főtéri előadásával hálálják meg, a siker érdekében pedig készülni kell. „Nagyon lelkesek a gyermekek, készek a lehető legtöbbet tanulni, s kihozni magukból. Úgy látom, lesz, akivel az ősz folyamán létrehozzuk az egyesített erdővidéki zenekart. Azt tervezzük ugyanis, a szeptember, október folyamán indított karnagyképző tanfolyamunkkal egy időben a három baconi, illetve baróti csoportunkból hatvan-hetven fiatal bevonásával létrehozunk valami újat, s talán valami különlegeset” – nyilatkozta Vágási István.
Hecser László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Együtt – másként (Nemzetiségi tábor Háromszéken)
Nyolc romániai nemzeti kisebbségi közösség képviselőinek részvételével idén is megszervezték a multikulturális tábort Háromszéken. Az Etnikumközi Kapcsolatok Igazgatóságának támogatásával a Sepsiszentgyörgyi Alteris ( jelentése: másként) Egyesület a bikfalvi Téglás Panzióban bonyolította le tevékenységei zömét.
A táborban harminchatan vesznek részt, a gimnazistákat felügyelők is elkísérték. Jöttek törökök Konstancáról, lipovánok Ghindărești-ről, tatárok Valul lui Traian településről (mind Konstanca megyéből), görögök Brăiláról, svábok és bolgárok a Temes megyei Nagyszentmiklósról, zsidók a Brassó megyei Kóborról és székelyek Csíkból – tájékoztatott Victor Sibianu főszervező, az egyesület elnöke, aki kiemelte, első ízben sikerült a zsidó közösség képviselőit beszervezni. Így három világvallás – keresztény, zsidó és muszlim – képviselői kerültek össze – jegyezte meg. A táborban a csoportok tagjait szétszórva, más nemzetiségűekkel szállásolták el, foglakozásokat, interaktív játékokat szerveztek, s szokás szerint minden nap nemzetiségi esttel ér véget. Ezen egy-két csoport résztvevői népviseletbe öltözve hagyományos táncokat, népszokásokat mutattak be. A Brassai László pszichológus által vezetett tábor célja, hogy a kisebbségben élő nemzeti közösségek egymás megismerése által leszámoljanak előítéleteikkel, s közeledjenek egymáshoz. A táborozók múlt vasárnap érkeztek, azóta különböző programokon vettek részt. Magyar irodalom órát tartottak, amelyen a Kertész leszek című József Attila-verset elmondták magyarul és románul, majd egy versszakot minden közösség lefordított saját anyanyelvére, és előadta. Megtanultak egymás nyelvén köszönni. Uzonban a sportpályán mozogtak, kedden nemezelő és agyagozó foglalkozást tartottak, szerdán Csernátonba kirándultak, megnézték a Haszmann Pál Múzeumot, majd elmentek Ika-várához, Sepsiszentgyörgyre is ellátogattak, csütörtökön gyalogtúráztak a falu fölötti Csigavárhoz. A gyerekek nagyon élvezték a kürtőskalácssütést, kivétel nélkül mindenki sütött egyet. Csütörtökön megtartották a gálaestet az összes résztvevő népviseletben való felvonulásával és műsorával, s tegnap el is búcsúztak a tábortól.
Szekeres Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Nehéz, de örömteli munka volt (Nyári produkció a Gyulai Várszínházban)
A Gyulai Várszínház, valamint a Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház és a Háromszék Táncegyüttes közös produkciójaként július 4-én és 5-én mutatták be Gyulán a Tamási Áron Zöld ág című kisregénye alapján készült, Sardar Tagirovszky által rendezett Zongota című előadást, amellyel Tamási Áron halálának 50. évfordulójára emlékeznek a kezdeményezők. Az előadás itthoni környezethez adaptált változatát a következő évadtól a szentgyörgyi közönség is láthatja, ahogy ez a Tamási Áron Színház korábbi, Gyulán készült produkciói, a Hamlet és a Vízkereszt esetében is történt.
Az előadás alkotóival folytatott beszélgetések nyomán megtudtuk, hogy a Sényi Fanni által dramatizált kisregény végleges színpadi változata a próbafolyamat alatt született, az előadás címe pedig onnan ered, hogy a műben a pAradicsomot keresik a főszereplők, amely Tamásinál a Nárittyen közepén található Zongota-völgy. Az alkotók közül többen is elmondták, hogy bár a Tamási Áron Színház évad végi vendégjátékai, fesztiválrészvételei miatt nagyon rövid idő, alig húsz nap állt rendelkezésükre a produkció színpadra állításához, a társulatok jól érezték magukat ebben a munkában, az előadás pedig – a nézők reakciói és szakmabeliek visszajelzései szerint is – jól sikerült. A fiatal rendező, Sardar Tagirovszky lapunknak elmondta, az erőltetett menetben zajló próbák miatt nem tudtak még a történet mélyére ásni, de bízik benne, hogy a szeptemberi szentgyörgyi bemutató előtt erre is adódik lehetőség. Mindemellett szükségesnek tartja az előadás szempontjából a nyári gyulai állomást, örül a Várszínház bizalmának, és úgy véli, a társulat új tagjai nagyon jó energiákat vittek az eddigi munkába. Mint mondta, általában estétől hajnalig próbáltak, mert nappal a hőség miatt lehetetlen volt a szabadban dolgozni. „Az éjszaka csendje és a Várszínház falainak történelme nagy erővel táplálta munkánkat” – fogalmazott Tagirovszky.
A rendező szerint az eredendő emberi vágy hajszolásáról és ennek az útnak az akadályairól szól az előadás, valamint arról, hogy múltunk – mivel folyamatosan bennünk él, és olyan aktív, akár egy szunnyadó tűzhányó – előbb-utóbb utolér bennünket. Tamási Áron olyan oldalait fedezték fel ebben a munkában, amelyek ősi rétegeket rejtenek, mint mondta, olyan volt, mintha egy izgalmas görög sorstragédia részesei lettek volna, miközben letisztult és modern köntösben tapasztalhatták meg az örök emberi mozgatórugókat, függetlenül attól, hogy erdélyinek, magyarországinak, tatárnak, orosznak vagy bármely más nemzet tagjának születtek. A gyulai bemutatóval kapcsolatosan a rendező elmondta, hogy részben elégedett, mert a lehetetlen időbeli tényezők dacára sikerült létrehozniuk egy kerek előadást, amit a színészek erőteljesen tudtak képviselni, részben pedig elégedetlen, mert sokkal mélyebbre szeretne jutni ebben a munkában.
Erdei Gábor színművész szerint jó hangulatban zajlottak a próbák, bár rövid volt az idő, a rendező magabiztossága a színészekre is átragadt, a főszereplőkkel végzett sok színésztréning nyomán szinte észrevétlenül állt össze az előadás. Szerinte a rendező egyik titka a türelme és kíváncsisága, az, hogy mindenkinek meghallgatja a véleményét, amiből mindig könnyedén kiszűri mindazt, amit az előadás szempontjából fontosnak tart. Bár saját bevallása szerint általában bereked Gyulán, Erdei Gábor nagyon szereti az ottani szabadtéri színházat, és a korábbi munkák során annyira megszokta már a körülményeket, hogy ezúttal szinte fel sem tűnt, hogy idegen környezetben készült az előadás. Úgy véli, a majdani szentgyörgyi bemutatóhoz képest csak mintegy hetven százalékban készült el az előadás, az itthoni próbák alatt még nagyon sokat fog változni a produkció, hisz újabb színészek, táncosok, zenészek is bekapcsolódnak a munkába.
A Gyulán készült nyári munkák a műszaki és technikai személyzetnek nagyobb kihívást jelentenek, mint az itthoni próbák – véli V. Bartha Edit, az előadás ügyelője –, mert anyagi okok miatt általában csökkentett létszámmal vesz részt a színház ezekben a produkciókban. Mint mondta, ilyenkor nemcsak a saját munkájukat végzik az emberek, hanem mindenki mindenre odafigyel, de érdekes módon nem fárasztották ki a nehézségek, inkább feltöltötték. A próbák során az átlagosnál is több megoldandó feladat adódott, hisz úgy utaztak Gyulára, hogy le sem volt rendelkezve végig az előadás, egyes részek esetében még fogalmuk sem volt a rendező szándékairól. „Jó tréning volt a technikai személyzetnek is ez a gyulai munka, megtanított jobban figyelni egymásra” – mondta el lapunknak V. Bartha Edit, aki szerint a Háromszék Táncegyüttessel is jó volt együtt dolgozni. „Érdekes, hogy mennyire össze tud hangolódni egy ilyen munka során az ember azokkal a kollégákkal, akikkel otthon csak köszönőviszonyban van. Bár a táncosoknak más a munkaritmusuk, általában harsányabbak a kulisszák mögött is, nagyon gyorsan alkalmazkodni tudtak az új kihívásokhoz. Elmondhatom, hogy nagyon kellemes embereket ismerhettem meg bennük a próbafolyamat alatt, és minden nehézség ellenére, végül is örömteli volt az idei gyulai munka” – vallotta V. Bartha Edit.
Nagy B. Sándor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Székelyekről, hunokról, mongolokról
Csütörtökön harmadszor nyitotta meg kapuit Baróton a Magyar Örökség honismereti szabadegyetem és tábor. A szervezők – a Gaál Mózes Közművelődési Egyesület és Erdővidék Múzeuma – szándéka, hogy a magyar őstörténet-kutatás eredményei minél szélesebb körben ismertté váljanak.
Az előadások nem egyetlen téma köré szerveződnek, de több középpontjában szerepelnek a mongolok, történelmük és értékeik. A megnyitón többek között beszédet mondott Zeneemyadar Batbayar, Mongólia magyarországi nagykövete, majd Dimaadzsav Erdenebator A hun és a székely kultúra hasonlósága, Tsevegmed Bolormaa Mongólia értékei és látnivalói címmel tartott vetített képes előadást, Obrusánszky Borbála a Dzsingisz kán utódai című kiállítást nyitotta meg. Demeter László múzeumigazgató úgy nyilatkozott, megelégedéssel töltötte el, hogy a tábor iránt nemcsak az erdővidékiek, hanem a távolabb, a Brassóban, Sepsiszentgyörgyön és Kézdivásárhelyen élők is érdeklődnek. „A programot próbáltuk úgy összeállítani, hogy minél szélesebb kört tudjunk megszólítani. Örvendek, hogy a délelőtti, főleg családoknak szóló kézműves-foglalkozásokra oly szép számban jöttek el, vagy hogy a Székelyudvarhelyi Arany Griff Rendnek köszönhetően ismét harci bemutatókat láthatunk, akár az eddig hat alkalommal megrendezett Erdővidéki Reneszánsz Napokon. Mondatni megyei premier lesz – hiszen tudtommal csak Kovásznán és talán Kézdivásárhelyen mutatták be – A lovasíjász című nagy sikerű film vetítése, s közérdeklődésre tart számot Macalik Ernő gyógynövényszakértő teakóstolással egybekötött előadása is. Szóval, úgy érzem, jó úton járunk, a szép számú érdeklődőnek sikerült emlékezetest kínálnunk” – mondotta a főszervező.
Hecser László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Fodorúr (Írói arcképcsarnokom)
Ha egy másik Világegyetem Ura lehetővé tenné, hogy a Földről magammal vihessem tárgyiasított emlékeimet, s abban a mennyországnyi végtelen térben egy varázspálca-suhintással ismét láthatóvá tenné múltamat, valós méretében ott állna virtuális Erdélyem közepén az én Kolozsvárom. Az a város, amelynek utcáira (kérésemre) csak azokat tenné újra élővé az a láthatatlan Felső Hatalom, akiket szerettem, s akkor bizony a pillanattá sűrített huszadik század végének, s az új évezred első éveinek föltámadó képsorában láthatnám, ahogy egy, a férfiéveinek delén járó úr, kezében egy szál fehér virággal, negyvenszer háromszázhatvanöt alkalommal megy valahova.
Negyven év minden napja sűrűsödne, s kezéből a virágok akkor sem tűnnének el, amikor megálljt parancsolna neki a hajdani Erzsébet út tetején a vég.
Fodor Sándor lenne az a férfi, aki negyvenes éveinek erőt sugárzó jelenségéből, e gyorsítás miatt szempillanatok alatt változna időssé, majd pedig valódi aggastyánná, de úgy, hogy tizennégyezer hatszáz nap fehér szegfűjét vinné virtuális Kolozsvárom egyik temetőjének sírjára. Azt hiszem, hogy azok, akik nem ismerték, s csak azt láthatták negyven esztendőn keresztül, ahogy kislánya sírjára viszi a virágot, úgy nevezhették magukban, hogy a „fehér szegfűs úr”. És nem is tévedtek. Egy valódi urat láthattak. Fodor urat.
Vannak emberek, akiket soha sem szólítottam keresztnevükön, pedig az a közel félszáz esztendős barátság, amely Fodor Sándorhoz fűzött, talán följogosíthatott volna erre.
Ő Fodorúr volt.
Egy szóban, megismételhetetlen tulajdonnévként, Fodorúr.
Amikor megismertem, 1964 decemberében, még éppen csak harminchat esztendős volt, de mindenki, még a vele egy szerkesztőségi szobában ülők is Fodor úrnak szólították. Azt hittem, hogy magázzák is, s mert akkor még nem ismertem annak a szertartásnak az eredetét, amely miatt néhány író „urazta” egymást, természetesen én is így szólítottam, és így fogom emlegetni halálomig.
A köztudatban úgy szerepel Fodor úr, mint a nagy sikerű Csipike gyermekkönyvek szerzője, de abban az időben, amikor a romániai magyar irodalomban még mindig a szocreál volt a maghatározó, s ez hatványozottan jelentkezett a prózában, Fodor úr néhányunknak megmutatta egy frissiben elkészült elbeszélését: A feltámadás elmArad címűt.
Revelációként hatott ránk, bölcsészhallgatók voltunk, Farkas Árpád is, Király László is, én is, amikor felolvasta, s egymás között arról beszéltünk napokig, hogy negyedszázadnyi másság után feltámadt újra az Erdélyi Helikon színvonala.
Olyan novella volt, amelynek részleteit felidézni nem is esne nehezemre.
Nem vagyok skatulyázó fajta, az egyetlen rendszer, amelyet használok, s amelynek nincsenek alrendszerei, az az, hogy szeretem vagy nem szeretem az illetőt.
És Fodor urat nem lehetett nem-szeretni. Csöndessége, fanyar humora s az a megértés, amely úgy sugárzott belőle, mint sötétben a fény, arra predesztinálta, hogy ne legyenek haragosai, hogy megjelenésének, amolyan igazi osztrák-magyar úriember jelenségének még az idegen is úgy adózzék, hogy ha nem is tudja, hogy az írók egymás között „úr”-nak szólítják már félszázada, ő is így nevezze majd: Fodorúr... Nevéhez úgy tapadt e megkülönböztetés, hogy azon sem csodálkoztam volna, ha úgy címeznek neki levelet: Fodorúr Sándor, Kolozsvár, Erzsébet út…
Most, amikor a Székely Könyvtár sorozatban újra megjelent ez a felejthetetlen írás, önéletrajzi vallomásait is újraolvasva a Székelyföldben, fölsejlett bennem annak a világnak a képe, amelyben Erdély még hasonlított hajdani önmagához. Még polgárai voltak, nem csak lakosai, s e sokszínű világban, az azóta lebontott, karakterétől megfosztott Csíkszeredában, egy gyermek él, s még nem arra készül, hogy egyszer majd ő legyen a hiteles tanúja e köddé lett világnak. Csak él. Megéli a háború előtti Somlyót.
De lát, meglát, és elraktároz mindent. Olyasmit is, ami másnak lényegtelen lett volna, de Fodor úr gyermek- és fiatalkorának ezek a hangulatok, ízek, pillanatképek adták meg a szépségét. Csíksomlyó meghatározó volt Fodor úr életében, s nem véletlen, hogy az említett novella egy passió különös története.
A Jézus és Barabás között választani kényszerülő tömeg, abban a székely faluban, ahol a passiót századok óta megrendezik, most a fiatal páter biztatására másként választ, mint eddig, de az egyházi főhatóság nem engedheti meg, hogy valahol, valakik megváltoztassák a krisztusi történetet. Pünkösdkor újra kell rendezni a passiót, s a keresztre feszített fiatal páter tényleg meghal a kereszten. Tizennégyezer hatszáz nap fehér szegfűjét említettem, de ezt fel kell szorozni. Azoknak a tízezreknek a virágaival, akiknek gyermekkorukban meghatározó meséskönyvük volt a Csipike.
Mentorom volt. Kamaszéveim végén született novelláim kötetté szervezésénél bábáskodott, s előszót írt első könyvemhez.
Ez a néhány mondat nem utószó Fodorúr életéhez, csupán egyszerű emlékeztető óhajt lenni, annak a hitnek a reményében, hogy gyermekolvasók ezreiben még ma is él.
A lényéből sugárzó szeretettel Fodor úr sem tudta megváltoztatni a történelmet. Csupán annyit tett ebben az elidegenedett világban, hogy példát mutatott szeretetből, meg abból is, hogy milyennek kellene lennünk.
No, nem úrként, hanem emberként.
Vári Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Fodor Sándor: Válogatott novellák (Székely Könyvtár)
Nem egészen kilenc éve, 2007 júliusában jelent meg a Székelyföld folyóiratnak az a száma, amelyben Fodor Sándor így vall a vele készült beszélgetésben: „A tisztázatlan helyzeteket soha nem szerettem, ezeket mindig értelmezni próbáltam.” Ez a mondat lehet a kulcs az író novelláihoz.
Eljönnek a rokonok, hogy hazavigyék egy idős falusi bácsi hulláját a kórházból, már ott a szekéren a koporsó is, amikor kiderül, a bácsi él, így saját koporsójával együtt szekereztetik hazafelé. Egy szerzetes a középkorban megpróbálja Jézus tanításainak igazi lényegét belevinni a passiójátékba, amivel felháborítja a környék urát, aztán amikor a szerzetes annyira átadja magát szerepének, hogy kiszenved a kereszten, mindenki erősen be van gyulladva, mert mi lesz akkor, ha három nap múlva feltámad, s netán ítélkezni fog? A már Kaliforniában született, Szovátara ellátogató idős testvérpár hatalmas csalódással konstatálja, hogy ott semmi sem olyan, mint ahogyan gyermekkorukban édesapjuk mesélte. Egy öreg kertész éjjelente titokban a város kertjeit járva szakszerűen beoltja az elvadult gyümölcsfákat, ámulatos virág- és zöldségpalántákat ültet el, de az emberek bizalmatlansága és haragja nyomán csúfos véget ér, nem tudják megbocsátani neki a birtokháborítást. A kisvárosba hazalátogató olimpiai bokszbajnok kínos pillanatokat él át, amikor a tiszteletére rendezett ökölvívó-bemutatón kiderül: a közönség igazából nem annyira büszke, mint inkább irigy rá, azt szeretnék, ha földre kerülne. A távoli Nyugatról Erdélybe hazalátogató gazdag testvér nem tudja eloszlatni bátyja előítéleteit, amelyek még gyerekkori botlásai miatt rögzültek benne, emiatt tragikus véget ér. Valahol mindenik novella egy-egy félreértés története. A szereplőkből többnyire hiányzik az empátia, nem képesek vagy nem hajlandók beleképzelni magukat a másik helyébe, megérteni más felfogásmódokat, más értékrendeket. A kicsinyes önzés és az előítéletek korlátai kötik gúzsba őket. Pedig – hogy ismét Fodor Sándort idézzem –: „Az emberek iránti önzetlen ragaszkodás és bizalom nélkül elviselhetetlenné válhat az élet.”
Az író – alkatától függően többé vagy kevésbé áttételesen − saját benyomásait, élményeit, emlékeit dolgozza fel írásaiban. De nem minden emlékből születik írás, néha épp a legfontosabból nem. A Székelyföldben megjelent, fennebb említett interjúban Fodor Sándor beszél egy gyermekkori, saját bevallása szerint számára meghatározó élményéről, amikor kilenc-tízéves korában a Nagy- és a Kissomlyó közötti nyeregben egyedül gombászva találkozott egy őzzel, amelyik egészen közel, kéznyújtásnyira jött hozzá, és kíváncsian nézegették egymást. Ez a jelenet sokáig visszatért álmaiban, de ott is csak a várakozás. Az őz álmaiban sem jött el többé. Erről az esetről nem született írása. Talán nem is lehet jól megírni az ilyent. De a bizalmatlanság és előítéletek világában élő ember számára egy ilyen eset az önzetlenség és tisztaság zárványa lehet, amelyet rejtve kell őrizni valahol legbelül: „Maga volt a valósággá vált csoda. Egyéb kedves – vagy kevésbé kellemes – emlékeim immár jobbadán a feledés ködébe merülgetnek, de ez, az őzikés emlékem nem halványul. Talán fontosabb is minden másnál.”
Molnár Vilmos
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Székely János: A nyugati hadtest (Székely Könyvtár)
1973-ban Székely János egy hosszú tanulmányban konstatálja a költészet halálát, azt állítva, hogy „Ars poétikám a hallgatás... Versem: a csend.” Valójában saját költészetének elapadásától jut erre a következtetésre, menti magát a „kétségbeeséstől”. Majd eltelik hat év, és megjelenik A nyugati hadtest című kisregénye, amelynek végén ott áll A vesztesek, a huszadik századi magyar költészet egyik legkatartikusabb remekműve. Akár egy mikrocsip, totálisan sűríti magába a magyarság kudarcot kudarcra halmozó, majd mindent veszejtő huszadik századát. E záró verssel a szerző tulajdonképpen megkoszorúzza az öt páros történetből eggyé ötvözött kisregényt, a zsenge kamasz, a hadapród Székely János Odüsszeiáját a második világháború vérzivataros színterein.
Szinte magam előtt látom a 13 éves Székely Jánoskát, amint a Marosvásárhelyi hadapródiskola lovardájában szemben áll a legyesszürke, betörhetetlen katonalóval, Pálinkással, napjainak megkeserítőjével. A ló a kiskatonát százegyedszer is ledobta magáról, s ha az netán mégis a nyeregben mAradt, ellenőrizhetetlen, őrült vágtákba kezdett, amelyek akár végzetesek is lehettek volna. Idők teltén derül ki, hogy Pálinkás, egy korábbi gerincsérülés miatt, teljesen alkalmatlan volt a hátasló szerepére. „...tökéletesen szörnyű volt és szörnyűségesen tökéletes”, maga is áldozat, mindenkit gyűlöl és el akar pusztítani, „Teljes életében arra kényszerítették, amire sosem volt képes.” A nyugati hadtestet akár novellafüzérként is olvashatjuk, páros történetekből – tézis és antitézis – áll össze kerek egésszé. A második párosítás – Amikor nyakon öntöttek és a Kripli – a közösségről szól, amelyből kiválni se le, se felfelé nem ildomos. A főhőst azért öntik nyakon társai, mert matematikaórán (talán mert restellte magát, „az évfolyam kollektív butaságát”, hogy a háború kellős közepén senki sem tud semmit) jelentkezik, és választ ad a feltett kérdésre. Azaz: kitűnt a szürke átlagból, és ez lett a veszte: a közösség kiutálja soraiból. A másik oldalon ott áll Monoki, az antikatona, aki soha semmire sem jó, semminek sem tud eleget tenni, akinek bűnei miatt a közösségnek számtalanszor viselnie kell a kollektív bűnhődést. Ő ezért lesz megbélyegzett, az alázattól a gyalázatig üldözik. „Két tűz között állasz, két út áll előtted, mindössze kettő, s hogy kedvedre választhatsz, a rossz meg a rosszabb között – ez épp a szabadság.” A következő történetpárban a szerző az emberséget és az embertelenséget állítja szembe egymással. Az Emberbarátok és A kutyás német a háború Janus-arcát vetíti elénk. Az első történet arról szól, hogy a tábori csendőrök elfognak egy katonaszökevényt, akit a hadbíróság halálra ítél, s akin az ítéletet saját bajtársainak kell végrehajtani. A kivégzőosztag megtagadja a parancsot, s a szakaszt vezénylő Cseke hadnagy – el akarván kerülni a parancsmegtagadók megtizedelését – saját kezűleg végzi ki az elítéltet, s ezzel háborús bűnössé válik. A háború végén önként jelentkezik a bíróságon, amely el is ítéli, hiszen megszegte a szolgálati szabályzatot, azért öl, hogy a többieket megmentse. Az emberség ütközik össze az embertelenséggel, feloldhatatlan, pAradox módon. „Mondják meg, kérem, mit tettek volna, ha a helyében vannak?” – teszi fel a megválaszolhatatlan kérdést a szerző, amelyre neki sincs válasza. Mint ahogyan A kutyás német hősének precíz, pontos parancsteljesítésre is csak rákérdezni tud. A visszavonuló hadapródiskola a lengyel hómezőkön a munkaszolgálatosok erőltetett menetével szembesül, akik megállás, pihenés nélkül vonszolják magukat, tucatjával dőlnek ki a sorból. Nyomukban motorbiciklijével, kutyájával az „értelmes arcú német”, aki az árkok partjára zuhantaknak megadja a kegyelemlövést. Miért teszi mindezt – kérdezi a felháborodott szerző –, mikor ezeknek a szerencsétleneknek a pusztulása befejezett tény, amikor már senki sem ellenőrzi a parancs végrehajtását, amikor már a parancs kiadói sincsenek sehol? A német rejtélyét Székely János a világot igazgató „fortélyos félelemben” véli megtalálni, az kényszeríti hóhérkodásra az embert, „mert mindenki fél valakitől, mert mindenkitől fél valaki”...
A negyedik novellapár, a Füstök és a Mi a szerencse?, akár háborúvégi tájképként is olvasható. Az általa látott füstök leírásával az író alapjában véve zseniálisan ábrázolja a háború lényegét, mindent pusztító komplexitását. „Füstök a lengyel síkságon, füstök a tenger felett, füstök a Dunántúlon, Bergenben, Poroszországban; ...a téboly füstjei – hányféle füstöt nem láttunk mi egykor a füstbe ment Európában!” A Mi a szerencse? már az Északi-tenger parti hadifogolytáborral szembesít, az unalommal, az éhezéssel, az őrültebbnél őrültebb helyzetekkel és egy borzalmas, orosz ruletthez hasonlatos szerencsejátékkal, amelynek a tétje egy pár új bakancs, s amelyet nem a „mindig-nyertes” nyer el, akinek nevét legelőször húzzák ki, hanem a balszerencsés, a legutolsó. Székely János pedig nem lenne az, aki, ha nem őt érné el ez a „balszerencse”: az övé lesz a bakancs. „Mindig úgy nyerek én, ha veszítek; úgy leszek első, ha utolsó leszek” – zárja ezt a fejezetet, s ezzel el is érkezünk a Sorok a gondviselésről felcímet viselő, filozofikus vétetésű töprengéseihez. Ezekben az elmélkedésekben jut el arra a felismerésre, hogy ő valójában mindent a háborúnak, a katonaságnak, a veszteseknek köszönhet: a rendszeretetet, a fegyelmet, tartást, belső autonómiát, szellemi képességeinek felismerését, Európa bejárását, megismerését... Áldássá változott „minden egyéni és kollektív tragédiám”... Szellemi épülése szempontjából a legfontosabbakat és a legkiválóbbakat kapja meg a hadifogolytáborban. Az, aki sohasem olvasott, első olvasmányként kezébe kapja „a legrosszabb körülmények között a legjobbat”, a világirodalom remekét, a Háború és békét. Megismerkedik Szervátiusz Jenővel, a Kolozsvári szobrásszal, aki megtanítja rajzolni, mintázni, rávezeti a képzőművészet értelmére, formanyelvére. A fogolytábor szomszédságában lévő kis német falu temploma által megismerkedik Európa építészeti stílusaival, ahol a pontot az i-re egy nagynevű, szintén hadifogoly művész, a kölni dóm orgonistája által adott hangverseny teszi fel a Bach-fugákkal. „Mindenből a legjobbat – és mindent épp idejében!” – ezt kapta Székely János a vesztesek hadseregében, s élek a gyanúperrel, hogy ez tette őt íróvá. Amint ő fogalmaz, vesztesből győztessé. A nyugati hadtest a huszadik századi magyar irodalom egyik remekműve. Mint ahogy remekmű Az árnyék és a Soó Péter bánata is. De említhetném az Irgalmas hazugság, a Caligula helytartója, a Protestánsok, a Vak Béla király és a Mórok című drámáját is. Prózai, drámai művei mélyén mindig ott találjuk a költőt, a költészetet, amely minden jóslata ellenére sem halt meg...
És mégis... Jelent(ek) meg olyan magyar irodalomtörténeti nagy monográfia(ák), amely(ek)ben Székely János nevét a futottak még kategóriában sem említik.
„Rendetlen, sűrű tömegben Okádják őket a völgyek. Kínlódva, tülekedve caplatnak a sárban – Hogy lehet az, Hogy a vesztesek útján Örökké sár van? Ázott posztóbűz gőzöl utánuk, Köpenyük fejre veszik. Hogy lehet az, Hogy a vesztes egéből Mindig esik?” (Székely János: A vesztesek)
Ferenczes István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Magyar Bukarest 18. (Hencz Hilda)
1921. március 19-én a katolikus és református püspök letette a hűségesküt a román államnak, azonban a Románia és Vatikán viszonyát szabályozó konkordátumot csak 1927-ben írták alá.
Valóban elérkezett az idő, hogy az erdélyi magyarok is elfogadják a trianoni szerződés aláírásával kialakult helyzetet. A jelt Kós Károly neves műépítész, a magyar kultúra egyik legnagyobb személyisége, a transzilvanizmus zászlóvivője adta meg, aki társszerzője volt az 1921. január 22-én megjelenő Kiáltó szónak. A röpirat jelentette a magyarság aktív részvételén alapuló új kulturális és politikai program kiindulópontját.
Bár a Bukaresti Hírlap megemlíti, a röpiratnak úgy tűnik, nem volt nagy visszhangja a megzavarodott Bukaresti magyarság körében. Kós felhívta a figyelmet, hogy mennyire fontos kimozdulni a passzivitásból, a kulturális megmAradásért harcolni: ,,...szembe kell néznünk a kérlelhetetlenül rideg valósággal, és nem szabad ámítanunk magunkat. (...) Az lesz a miénk, amit ki tudunk küzdeni magunknak. A bátraknak kiáltok hát, a harcolni akarónak, a kötelességtudóknak, a látni akaróknak, az előrenézőknek. (...) Az Élet nem vár, az Élet rohan.” A magyarok akkor lesznek lojálisak a román államhoz, írta Kós, „ha megadatik számunkra az új keretek között az a minimum, melyet mi nemzeti kultúránk, ősi szokásaink, faji öntudatunk, szociális érzéseink, gazdasági fejlődésünk szempontjából ezeresztendős múltunk tanulságaképpen nélkülözhetetlennek tudunk”.
A röpiratot elkobozták, és a román cenzort, aki engedélyezte megjelenését, elbocsátották. Még 1921-ben megalakul az erdélyi Magyar Szövetség, amelynek célkitűzése a kisebbségi jogok betartásának felügyelete volt, és amelynek Kós Károly lett a titkára. A szövetséget egy időre betiltották. A félelem legyőzése és a passzivitásból való kimozdulás létfontosságúvá vált. Az adott feltételek mellett azonban nem mindig sikerült megtalálni a legjobb megoldást. Szász István, a református egyház papja, jó tíz évvel később írta egy cikkében, hogy a Bukaresti magyarok képviselői jóhiszeműen, a közösség érdekében cselekedtek. Szemtanúja volt az eseményeknek, és részt vett a két Bukaresti magyar szövetség fúziójánál is. 1921. május 8-án történt az egyesülés, az új szövetség neve Szent Istvánnal Egyesült Magyar Társulat lett. Szabó István mestert választották meg elnöknek, a katolikus tanító Tokay Gyula lett a titkár. Szász István nem volt benne a vezetőségben, csak később lett a társulat titkára. A tagok száma 1434, közülük 897-en a katolikus szövetségből jöttek, 537-en pedig a Magyar Társaságból, amely már korábban egyesült a betegsegélyző és temetkezési egylettel és a művelődési egyesülettel.
A Magyar Társulat jelentős, 12 millió lejre becsült ingó és ingatlan vagyonnal és 40 ezer lej készpénzzel rendelkezett. A Szent István Egyesület vagyona jóval kisebb volt: 30 ezer lej készpénz és 400 ezer lej kötvényekben. Az új vezetőség első feladata elég kényes volt: bizonyítania kellett minden egyes tagja román állampolgárságát, hogy a társulatot elismerjék jogi személyként, és feloldják a Zalomit utcai székhely lefoglalását.
Az 1925-ben megjelent (a gyűjteményekben csak ez az egyetlen évszám található) Jogi személyként elismert társaságok és alapítványok évkönyvében megtalálható a Magyar Társulat is, pontatlan, Societatea de ajutor mutual Sf. Ştefan Şi Ungară – unite (Egyesült Szent István és Magyar Önsegélyző Társulat) megnevezéssel. Feltüntették a vezetőtanács tagjainak (elrománosított) nevét, foglalkozását, lakcímét és nemzetiségét is („mind románok”). Ez a lista kisebb mértékben eltér a magyar lapokban megjelent névsortól; mindenesetre egy pap sem szerepelt, a legtöbb tag kisiparos volt. A szabályzat szerint papok nem lehettek még csak egyszerű tagok sem, ami leszűkítette a kulturális tevékenységek körét, a társulat gyakorlatilag halálesetek vagy betegségek esetén működő önsegélyző egyletté alakult át. Bárki beléphetett a magyarok verejtékével és pénzével felépített társaságba, nemzetiségre, politikai hozzátartozásra vagy vallásra való tekintet nélkül. Habár történeti szempontból a Magyar Társulat a Bukaresti magyarság folytonosságának jelképe mArad, gyakorlatilag kirakatszervezetté vált anélkül, hogy bármilyen szerepet játszott volna a magyarok társadalmi-kulturális életében. A tagdíjak beszedésén túl semmi sem történik már ott, panaszolta Nagy Sándor, aki szerint az egyesítéssel és működési szabályzatával a társulat feladta régi énjét. Az egyesítést rossz házassághoz hasonlította; a szervezet, amelyet alapításától jórészt református papok vezettek, most a katolikusok befolyása alá került, akkor, amikor a román katolikus hatóságok fő célja mindenekelőtt a hívők elrománosítása volt. 1929-ben, amikor Nagy Sándor egy magyar egyetemi diákszálló megalapításához a Magyar Társulat támogatását kérte, visszautasították. Az új társulat nem érzett semmilyen felelősséget a Bukarestben rekedt hadiözvegyek és hadiárvák százaiért, sem az Erdélyből újonnan érkező, kétségbeesetten munkát kereső magyarok, köztük 13–14 éves hadiárvák tömegeiért, akik a szegény sorsú magyarok sorait szaporították. 1929-ben, a díszterem bérleti szerződésének lejártával, a társulat használni kívánta azt, és komoly összegeket fektetett felújításába. Egy év múlva azonban ismét kénytelen volt bérbe adni a Lido filmszínháznak. Az udvaron található vendéglőt is bérbe adták a Luther sörgyárnak (a jelenleg bontás alatt álló Griviţa gyár elődje), amely aztán felújította.
A Bukaresti kulturális élet, és ezen belül a román–magyar kapcsolatok némiképp eltérő módon alakultak. 1921-ben, amikor Octavian Goga költő-miniszter megnyugtató válaszokat adott a magyar sajtó számára, egy hasonlóan optimista interjú jelent meg a Nemzeti Színház igazgatójával, Victor Eftimiuval. Megtudhattuk, hogy a színház repertoárjában két magyar darab, Lengyel Menyhért és Madách Imre műve is szerepel, és a színház előcsarnokában leleplezték Madách Imre szobrát. Ez igazán merész lépés volt, ugyanis két év múlva, 1924-ben Kolozsváron irredentizmus vádjával betiltották Az ember tragédiáját. Egy másik forrásból arról értesültünk, hogy a Bulandra Társulat a Mária Királyné Színházban Molnár Ferenc darabját játszotta. Valamivel később, 1926-ban négy Bukaresti színházban is műsoron voltak magyar szerzők művei, a kedvenc Molnár Ferenc volt. Rendkívüli esemény volt 1925-ben, hogy Nicolae Iorga meghívta a Kolozsvári Magyar Színházat egy Bukaresti turnéra. A három előadást többek közt Victor Eftimiu, Mihail Sadoveanu és Petru Groza is megnézte. Nem vettek részt azonban a Magyar Párt tagjai, de távol mAradtak a román hivatalosságok is; a parasztpártiak pedig a magyarokra támadtak. Nicolae Iorga-, Móricz Zsigmond-, Lengyel Menyhért-, I. L. Caragiale- és Moliére-darabokat adtak elő.
A művészetek útján könnyebb volt a közeledés románok és magyarok közt. A legérdekesebb Bartók Béla esete. A román népzene iránt tanúsított érdeklődésének köszönhetően a zeneszerző román körökben is nagyon népszerű volt. Gyűjtéseit még 1909-ben kezdte, és az eredményesség érdekében románul is megtanult. 1924-ben fesztivált szerveztek a tiszteletére; George Enescuval közösen lépett fel, és országos turnén vett részt a Károly király művelődési alapítvány égisze alatt. Románbarát magatartása miatt kivívta a szélsőséges nacionalista magyarországi magyarok haragját, elbocsátották a Budapesti zeneakadémiáról is. Nem kímélték a román nacionalisták sem, horthysta ügynöknek titulálták. Kodály Zoltánt, Bartókkal ellentétben a románok ellenségének tartották. Az 1923-ban Pest, Buda és Óbuda egyesülésének 50. évfordulóján bemutatott Psalmus Hungaricus a bibliai Dávid 55. zsoltárának modern változata. A zsoltár szövegét Kecskeméti Vég Mihály írta át 1560 körül, és egy 1620-as vallásos énekkönyvben jelent meg. Az oratórium 1934-es, Radu Urlăţeanu vezényelte Temesvári és Aradi előadása nagy vihart kavart, ugyanis a zsoltár szövegét a trianoni Magyarország aktuális politikai helyzetének nézőpontjából értelmezték: egy elhagyott és elárult ország, amely Isten segítségét kéri. A román sajtó nyílt politikai vádakkal tűzdelt, habzó szájú kampánya miatt Urlăţeanu 1935-ben öngyilkos lett. A román hatóságok már 1923-ban elrendelték az 55. zsoltár visszavonását a református zsoltárkönyvekből. A zsoltár csak az 1999-es kiadásban került vissza a zsoltárkönyvbe, a Béza Tódor (Théodore de Bèze) szövegváltozatában, egy 1562-es genfi dallammal. Voltak formális művelődési események is, például 1931-ben a Cartea Românească Kiadónál megnyitották a Budapesti magyar művészek kiállítását Nicolae herceg patronátusa alatt; a királyi ház egyetlen képet sem vásárolt, maga a herceg is külföldön tartózkodott a megnyitó idején.
Az 1930-as gazdasági válság idején egyetlen figyelemre méltó kezdeményezése volt a Bukaresti magyarságnak: egy magyar nyelvű színház megalapítása, de a nagy költségek miatt ez az intézmény nagyon hamar csődbe ment. Nem tudjuk, ki kezdeményezte, és volt-e köze a közelgő parlamenti választásokhoz. 1930 májusában a Bukaresti Magyar Újság reklámkampányba kezdett a magyar színház megalapításáért, melynek vezetője Kovács Imre lett.
A kultuszminisztériumban főigazgatói tisztséget ellátó Liviu Rebreanu szkeptikus volt a kezdeményezést illetően, és szkeptikusak voltak a Magyar Párt vezetői is, de a magyarság lelkesen támogatta. Az előadásokat 1930 tavaszán kezdték volna el a Sărindari utcai Alhambra Színházban. A működési engedély jóváhagyását azonban túl sokáig húzták-halasztották, egyre több feltételt szabtak, egyebek mellett, hogy a társulat színészei román állampolgárok legyenek, és hogy az előadott darabok ne sértsék a románok érzéseit. Az első előadást végül a Magyar Társulat dísztermében tartották meg valamikor december vége felé. A magyarság színe-java ott volt, a bevétel 29 ezer lejre rúgott. Ezután azonban a bevételek drasztikusan csökkentek, hétezer, majd ötezer lejre, két hónappal később pedig már a színház csődjéről beszéltek. A bukás oka az volt, hogy a színházigazgatónak nem sikerült megfelelő termet bérelnie, az úri közönségnek a Zalomit utcai terem túl szegényes volt, a szegények számára pedig a jegy túl drága. Az Erdélyből érkező színészeknek még öltözőjük sem volt, a folyosón öltöztek, de elképesztően magas honoráriumot igényeltek; egy énekespáros havi 28 ezer lejt kért. Másfelől a Magyar Társulat minden előadásnál 1500 lej terembért kért, a bevétel legfeljebb azt fedezte, a honoráriumokra már nem futotta. Mégsem mondtak le végleg a színház ötletéről; e célból egy egyesületet is létrehoztak, amely rövid idő alatt 32 ezer lejt gyűjtött össze, egy megfelelőbb termet béreltek, a Posta mögötti Tesleanu Termet. A Pax Klubba tömörülő magyar zsidók is jelentős összeggel támogatták az újrakezdést. A jegyek ára eléggé magas volt, a páholyban 195 és 280 lej között; az olcsóbb helyekért 20 és 100 lej közötti összeget kellett fizetni. Az első előadást 1931. március 8-án Petru Groza is megnézte. Hamarosan ismét jelentkeztek a pénzügyi gondok, és április 19-én a Liedertafel Teremben megtartották az operaáriákból és magyar népzenéből álló búcsúelőadást. A jegy ára 60 és 150 lej között váltakozott. A színészeknek fellépőruháikat is zálogházba kellett adniuk, hogy ki tudják fizetni adósságaikat.
(folytatjuk) JÁNOS ANDRÁS fordítása
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Dr. Csulak Samu /1883–1958/ (Orvosainkra emlékezünk)
Ha a Sepsiszentgyörgyre érkező vendég Kós Károly tervezte épületek után érdeklődik, akkor a Székely Nemzeti Múzeum, a volt mezőgazdasági középiskola, az egykori református iskola után hamar a város egyik legszebb utcájába, a jelenleg Konsza Samu nevet viselőbe kalauzolják, ahol talán a legszebb Kós-magánház található. Dr. Csulak Samu építtette Kós Károly terve alapján.
1883. október 29-én az akkor Háromszék megyéhez tartozó Bodolán született, ahol édesapja igazgató-tanító volt. De nem akármilyen, hanem abból a fajtából való, aki megértette, magáévá tette és alkalmazta a dualizmus kora két kiváló kultuszminisztere, báró Eötvös József és Trefort Ágoston törekvését: kiemelni a magyar iskolarendszert abból a szomorú helyzetből, amelyben addig leledzett. E két, nagyjából egymást követő miniszter indította be azt a korszerűsítést, amely során kötelezővé tették az általános iskolai oktatást, szabályozták működését, növelték az iskolák és a tanítók számát, számos új állami iskolát építtettek. Ilyen új iskola épült Bodolán is állami támogatással, éppen Csulak Lajos (1857–1921) iskolaigazgató idejében. De nemcsak iskolaépítő volt, hanem aktív résztvevője a megye Tanítótestület Sepsijárási Körének, amelynek egy meghirdetett pályázatán éppen Samu fia születésének évében díjat is nyert. Néprajzi munkássága eredményeképpen (székely táncszavak összegyűjtése) a Marosvásárhelyi Kemény Zsigmond Irodalmi Társaság tagjai sorába választotta, ahol a Székely lakodalmas versek című gyűjtésével pályadíjat nyert. Több más társaságnak tagja, irodalmi és pedagógiai lapok külső munkatársa, tudósítója volt. Mintegy 800 novellát, tárcát, tanügyi és társadalmi cikket írt a másfél tucatot is meghaladó különböző kiadványba. Hat önálló kötete is megjelent, köztük néhány két kiadásban is.
Mindezt csak annak érzékeltetésére mesélem, hogy milyen is volt a család, amelyikbe Csulak Samu a fenti időpontban megérkezett. Gyermekkorát tehát Bodolán töltötte, itt végezte elemi iskoláit is. Ezután követve a szülőket előbb alvinci, majd Segesvári, s végül 1901-től Brassói lakos lett, megismervén így az Erdélyt akkor belakó három nép életmódját és kultúráját. Érettségi után a Budapesti Orvostudományi Egyetemre iratkozott be, ahol 1908-ban orvosdoktori oklevelet szerzett. Szakmai ismeretei kiszélesítéséért még Budapesten mAradt, előbb az Erzsébet Kórház bőr- és nemi betegségek, majd a gyermek-, később a belgyógyászati osztályon. 1913. április 22-én a Sepsiszentgyörgyi kórház alorvosának nevezték ki dr. Fogolyán Kristóf mellé. Itt dolgozott, ellátva mindazokat a nem sebészeti teendőket, amelyeket egy vidéki kis kórház lehetővé tett. Az igazgató-főorvost, dr. Fogolyán Kristófot 1935-ben megbuktatták a nyelvvizsgán, helyét dr. Bidu vette át, de Csulak doktor még nyert egy évet. Őt csak a következő évben, 1936-ban küldték kényszernyugdíjba. Ettől kezdve csak magánrendelőjében fogadta a betegeket. A ma is élő, 90 év feletti, majdnem szomszéd Feketéné Benedek Rózsa még emlékszik arra, hogy „lovasszekerek álltak sorban az Új utcában”, amelyekkel vidékről hozták a betegeket.
1943–1948 között a Székely Mikó Kollégium iskolaorvosa és egészségtantanára is volt. Idős „mikós diák” volt tanítványai még emlékeznek szép és hasznos egészségtanóráira. 1944-ben a visszavonuló katonaság a szó szoros értelmében minden mozdítható tárgyat elvitt a kórházból. A városban mAradó egyedüli orvos, a már 60 évét betöltő Csulak doktor néhány önkéntes nővér segítségével mégis megszervezte a kórház újraindítását és működtetését, elsősorban a belgyógyászati betegeket látva el. Hogy milyen nagy jelentőségű ez a tény a háború utáni állapot viszontagságai között, annak jelentőségét, azt hiszem, fel sem tudják fogni a kései utódok. Később csatlakozott hozzá az amerikai fogságból hazatért dr. Ferencz Zoltán, a debreceni egyetem frissen végzett orvosa, és ketten láttak el 20–20 férfi és női belgyógyászati beteget. 1947-ben váltották le a belgyógyászat vezető tisztségéről és helyezték át a poliklinika járóbeteg-rendelőjébe, ahol 1952-ben történt nyugdíjaztatásáig dolgozott.
* * * Csulak doktor nem futott be nagy orvosi karriert, közkatona volt. Hogy neve mégis fennmArad Szentgyörgyön, annak is tulajdonítható, hogy a több szentgyörgyi középületet tervező Kós Károllyal terveztette meg 1925-ben az akkori Új utcában (ma Konsza Samu) lakóházát; amelyet aztán megépíttetett, s egyik legszebb Kós-épületként mAradt fent. Ebben a házban volt egy orvosi rendelőnek készült rész is. Mint érdekességet említjük, hogy kiváló, bőr orvosi táskáját az örökösöktől dr. Wotsch Gyula városi körorvos vette meg, és hosszú ideig használta, majd a színháznak ajándékozta, ahol az egyik előadáshoz éppen egy régi orvosi táskát kerestek. Ebben a szép házban élt aztán 1958-ban bekövetkező haláláig Csulak Samu doktor. Felesége, Hubay Julianna, aki 1886. április 14-én született Mádon és 1950. április 27-én halt meg Sepsiszentgyörgyön, a lakásán tanította zongorázni a város polgárgyerekeit, akiknek szülei igényelték az akkor még hiányos zenei oktatást. Gyermekük nem volt. Hamvaik a Vártemplom melletti református temetőben pihennek.
Dr. Nagy Lajos
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Vásárhely fotótörténeti megközelítésben
176 éves dagerrotípia, nyolc évvel idősebb kalotípia, két olyan ritkaság, ami a fotográfia kezdeteit idézi, egy rendkívül értékes egyedi fénykép a Marosvásárhelyi Horváth-féle fotópapírgyártás első próbadarabja, Ciehulski Péter, Csonka Géza, Weinrich Sámuel, Fosztó Juliska és a fényképészet más helybeli úttörőinek műtermeiben készült felvételek, egyéni és csoportos portrék, elkopott, megsárgult amatőr fotók fogadják a belépőt a megújult vásárhelyi vár Szűcsök bástyájának I. emeleti szintjén. Török Gáspár nagybecsű gyűjteménye és a Maros megyei Múzeum fotóarchívumának gondosan őrzött példányai a Marx József Fotóklub újabb kiállításának köszönhetően kerültek közönség elé. Bennebb, a tágas csarnok benyomását keltő teremben körbehelyezett állványokon méretesre felnagyított régi és digitálisan megmunkált mai városképek bűvölik el a nézőt. A fotográfia fejlődése Marosvásárhelyen, Marosvásárhely fejlődése a fotográfiában című tárlat nem csak e látványos változásokon átment település és a fényképezés mintegy másfél évszázadának jellegzetességeit, fontosabb momentumait mutatja fel jól kiválasztott, ihletett felvételek által, azt is meggyőzően tükrözi, hogy ennek a lelkes és joggal elismert alkotócsoportnak egy kevésbé köztudott arculata is van, és erre is érdemes odafigyelni. A fotóklub nem csupán művészfotóival, hazai és nemzetközi sikereivel öregbíti Vásárhely hírnevét, hanem a fotográfia dokumentarista, tudományos igényű művelésének, népszerűsítésének is eleget kíván tenni. Ami különben el is várható a honi fotómozgalom legrégebbi és rangban is élen járó alakulatától. Ezt az elméleti, hely- és kultúrtörténeti megközelítést a szervezők azzal is hangsúlyozták, hogy előadásokkal s az azokat követő gondolatgazdag eszmecserével is igyekeztek körbejárni a témát, követendő példát nyújtva ezzel a rendezvényen jelen levő Kolozsvári, Csíkszeredai, Sepsiszentgyörgyi és máshonnan meghívott fotóművészeknek.
Gazdag és figyelemre méltó a képanyag, külön történeteket mesél mindenik fotó. Az idősebb vásárhelyiekben számos kedves vagy éppen elszomorító emléket eleveníthet föl, s persze, nosztalgiákat is kelthet. A fiatalok sok mindent inkább kuriózumként szemlélhetnek, csodálkozhatnak azon, hogy mi volt itt a régmúlt vagy a nem is olyan távoli időkben. Arról mindenki hallott, olvasott, hogy a főtéren volt a napipiac, képeslapok is fennmAradtak a Bernády előtti és az őt követő korszakról, de rengeteg egyéb fotóznivalót is találtak a múló pillanatok rögzítői, olyasmiket is, amikről talán nem is gondolták, hogy valamikor mennyire beszédesek lehetnek az utókor számára. Magam például hosszasan időztem egy 1936 tavaszán készített kép előtt. Egyszerű reklámtábla, egymásra ragasztott, itt-ott megtépázott plakátokkal. A mai bulváros, kozmopolita világ látszik visszaköszönni róla. Amit lehetett, kisilabizáltam belőle. A Pullman 12, A titokzatos kéz, a Cobra tango, a Pampák királya című filmeket vetítette az akkori Transsylvania Mozi. Vendégeket toborzott a Calul balan – a Fehér Ló vendéglő. Rendhagyó koncertet ígért a híres Guslear kórus, zenekar és balalajkaegyüttes. Felfigyeltem egy másik, jóval későbbi fotóra is. Látszólag jelentéktelen, pedig milyen sokat mond. Főtéri mészárszék előtt fázós tömeg toporog. Régóta várhatnak, nyakukat behúzva, görnyedten, átfagyva, reménytelenül tömörülnek a szürkeségben a Carne feliratú húsüzlet bejáratánál. Nem úgy tűnik, mintha a szolgálatos hentesen kívül lenne benn valami, kinn viszont mindenre és mindenkire rányomja bélyegét a korhangulat. Keltezés nincs a fotón, de kétségtelen, hogy a kommunista diktatúra idejéből, a múlt század nyolcvanas éveiből származhat. Készítője aligha gondolhatta, hogy kiállításon diadalmaskodhat a felvétel. De úgy érezhette, amit lát, azt rögzítenie kell a kamerájával is. Most meg korjellemző dokumentumként állíthatja ki.
A kiállító fotósok közül néhányan egyébként több mint fél évszázada követik nyomon a fejlődést, együtt haladhattak a fotótechnika változásaival is. A fiatalabbaknak talán könnyebb volt, ők már az újabb világba, a műszaki "csodákba" születtek, nőhettek bele. De a "régi motorosok" is képesek voltak a szemléletváltásra, a megújulásra. A jó szem, az igazi láttatás csalhatatlan érzéke, a tehetség akkor is érvényesült, amikor egy valóban igényes, világmárkájú készülék, illetve a tényleg kitűnő minőségű film és fotópapír még szinte elérhetetlen volt a romániai fotósok számára, és nélkülözhetetlen a jelenlegi elektronikus, digitális, komputeres, modern korban is, amikor már valamivel könnyebb mindenhez hozzáférni. A tárlaton a felnagyított, feljavított múzeumi fényképek éppúgy tükrözik ezt, mint a mai világ tökéletesített kütyüivel, mindentudó készülékeivel, különleges teleobjektíveivel visszaadott, átlényegített panorámafelvételek. A kiállítás nyilván a városképre koncentrál, a válogatás emiatt aránylag kevesebb figyelmet fordított a személyesebb, szubjektív, emberi dolgokra. Egy szinttel fennebb azonban a bemutatkozók művészi énjüket kiteljesítve, már e hiányokat hatványozottan pótolva összpontosítottak az emberre, kitűnő portrék egész sorával tetézve a nézők élményeit.
Csak üdvözölhetjük, hogy a Marx József Fotóklub rendezvényeit újra vendégül látja az egyre több érdeklődőt vonzó vár s az itt kialakított civilizált, szép környezet. Nemzetközileg is elismert fotósaink rég kiérdemelték, hogy újra itt legyen a székhelyük, s európai igényű legyen az a hely, ahol kiállítanak. A mostani kiállítás és szimpózium ugyanakkor ismételten eszünkbe juttatja, hogy Marosvásárhely annyi fotós értékkel rendelkezik, hogy igazán ideje lenne létrehozni egy fotómúzeumot is. Jó lenne, ha ez az elvárás tudatosulna mindazokban, akik az ügyben érdemlegesen tehetnek is valamit.
Nagy Miklós Kund
Népújság (Marosvásárhely)

Irodalmunk útjain – Erdélyben
Könyvcímet* kölcsönöztem e tömör recenzióhoz, ennél találóbbat úgysem tudtam volna kiötölni könyvajánló jegyzetem élére, hiszen elsősorban azoknak szánom, akik a nyári szellemi feltöltődés idején ismereteik felfrissítése érdekében végig szeretnének szaladni irodalmunk útjain. Mindenekelőtt az oktatókra gondolok természetesen, a magyar irodalom népszerűsítőire, akik közül nagyon sokan személyesen is ismerhetik a szerzőt, vagy azért, mert egyetemi tanulmányaik idején Kolozsváron, esetleg Nagyváradon tanáruk lehetett, vagy mert fokozati vizsgák, továbbképzések, különféle rendezvények alkalmával találkozhattak vele. Kozma Dezső neve persze a személyes ismeretség hiányában is beágyazódhatott az olvasói köztudatba, hiszen több mint fél évszázadot átölelő, gazdag irodalomtörténészi és tanári munkásságát számos fontos kötet fémjelzi. Az első, amely 1969-ben látott napvilágot, Marosvásárhelyi vonatkozásaival hatványozottan felkelthette az itteniek figyelmét. A novellista Petelei Istvánról szóló kismonográfia volt. Azóta több mint húsz jelentős kiadványa – irodalmi tanulmánygyűjtemény, monográfia, tankönyv, egyetemi kézikönyv – és számtalan szakcikke, előadása jelent meg a ma már valóban nyugalmazott, de szerzőként továbbra is aktív egyetemi professzornak. Pályája meghatározó állomásait, élményeit, megpróbáltatásait és eredményeit több átfogó sajtóbeszélgetés, életinterjú is felidézte tavaly novemberben, amikor dr. Kozma Dezső a 80. esztendejét töltötte. Születésnapi meglepetésként adódott a lehetőség legújabb gyűjteményes kötete kiadására is.
Az Irodalmunk útjain – Erdélyben 90 írást felölelő, több mint hatszáz oldalas, impozáns kiadvány. A szerző ajánlása szerint "a gyűjtemény válogatás csaknem fél évszázad alatt – változó körülmények közepette – megjelent írásaimból. Tematikailag, műfajilag sokfélék. Van közöttük tanulmány, esszé, forrásértékű közlemény, kritika, műértelmezés, alkalmi írás. A magyar irodalom különböző korszakaiba szeretném elvezetni az érdeklődő olvasót. A vizsgált témákat, írókat, műveket időrendben kísérelem meg elhelyezni". A Kolozsvári Szabadságban 2015. november 6-án Józsa Istvánnak adott interjúban Kozma Dezső azt nyilatkozta könyvéről, hogy "ez is szellemi léthelyzetek egyfajta újraélése". Alkalom, lehetőség "szembesülni egykori, máig elkísérő élményeimmel". A magyar irodalom egyik nagy korszakát bemutató, több mint három évtizeddel ezelőtt kiadott egyetemi kézikönyvének továbbgondolása a gyűjtemény, kiegyensúlyozottan ötvözi az irodalomtudós "akkori és mostani gondolkodásmódját."
A kötet az írásokat négy fejezetbe – Nagy idők vonzásában, Korok fordulóján, Régi erdélyi arcok, Új évszázad sodrában – csoportosítja. Az anyag tömörített ismertetésére talán legszerencsésebb, ha ismét magát Kozma Dezsőt idézzük. A Confessio 2016/1-es számában Aniszi Kálmánnal folytatott beszélgetéséből emeljük ki az ide vonatkozó részletet: "Jórészt a XIX. század, illetve a századelő magyar irodalmából szeretnék ízelítőt nyújtani: klasszikusainkról, ritkábban emlegetett írókról, hírlapírókról, tudósokról, jeles oktatókról, közéleti személyiségekről, egykori erdélyi szellemi műhelyekről". Összefoglaló fejezetenként taglalva az írásokat, elmondható, hogy (I. Nagy idők vonzásában) "a Petőfivel foglalkozók közül az örökség erdélyi kultuszának szenteltem nagyobb teret, az Arany-értelmezéseket hagyomány és megújhodás viszonyát vizsgáló tanulmány vezeti be, a Madách-fejezetek jórészt Madách főművének erdélyi értelmezéseire kívánják felhívni a figyelmet, az 1849-et követő évtized (Vörösmarty, Arany, Tompa, Vajda) verseit egy történelmi léthelyzet művészi megjelenítéseként idézem meg, Kemény és Jókai életműve a magyar próza útjának kétféle lehetőségeként kerül egymás mellé. Külön fejezetet szenteltem a kereszténységélménynek mint művészi élményforrásnak, illetve a két Wesselényi irodalmi megjelenítésének a XIX. század magyar irodalmában. (II. Korok fordulóján): A századforduló megújhodó magyar irodalmából a költészetét ekkor kiteljesítő Vajda János, a mesélést és megfigyelést új módon eggyé fonó Mikszáth és az erdélyi kisváros ellobbanó lelkeit felfedező novellista, Petelei István mellett az új nemzedék egész sora jelenik meg. A III. fejezetben (Régi erdélyi arcok) jórészt elfeledett nevekkel ismerkedhetünk, végül a IV. részben (Új század küszöbén) a szellemi örökségünket vállaló Adyt és a költészete körüli erdélyi vitákat, Kosztolányi, Tóth Árpád versvilágát, Krúdy, Török Gyula, Szabó Dezső és Tamási Áron prózájának egy-egy szeletét kíséreltem meg életre kelteni".
Nyilván nem a lektűrrel kikapcsolódni vágyóknak szól ez a kötet és az ismertető, de időről időre minden könyvbarátnak érdemes Kozma Dezső mellé szegődnie, mert sok érdekességet, megszívlelendő gondolatot tud újra felfedeztetni velünk irodalmi időutazásán, és képes új megvilágításba helyezni olyan értékeket, amelyeket egykori iskolai beidegződéseink érdemtelenül mélyesztettek az emlékezet süllyesztőibe.
(N.M.K.)
* Kozma Dezső: Irodalmunk útjain – Erdélyben. Válogatott írások. Madách Irodalmi Társaság, Szeged, 2015.
Népújság (Marosvásárhely)

Fiatal nyolcvanasok
Vannak ilyenek, nem is kevesen. A művészek közt különösen. Mindegyre kiderül, egyik is, másik is elérte a nyolcadik X-et, és dolgozik rendületlenül. Az a kivételes tehetségű alkotó nemzedék is, amely a múlt század ’50–’60–’70-es éveiben emelte magasra Marosvásárhely művészeti életének minőségi mércéjét, a nyolcvanas esztendeit tapossa immár. Ritkultak soraik, többen sajnos korábban elhunytak, mások rég elhagyták az országot. De a magunkéiként tartjuk számon az égieket és a külhonba szakadtakat is. És ők, a határon túl élők sem felejtik erdélyiségüket, vásárhelyi gyökereiket. A minap Ambrus Imre festőművésszel volt levélváltásunk a világhálón. Ő július 6-án ünnepelhette 80. születésnapját. Örült, amikor köszöntésekor jeleztem, a Múzsában megemlékezünk az eseményről. Nem titkolja vásárhelyi nosztalgiáit, a gyergyóalfalviakat sem. Ott született 1936-ban, városunkban 1949-1953 között járt a művészeti iskolába. Barabás Istvánt tekintette mesterének. A Kolozsvári egyetemen Kádár Tibor és Miklóssy Gábor volt rá nagy hatással. Marosvásárhelyre visszatérve a festészet mellett a bábszínház díszlet- és bábtervezőjeként is gazdagon kamatoztatta tehetségét. 1977-től már a Budapesti Állami Bábszínház művészeként folytathatta művészi stíluskorszakai kiteljesítését.
Kísérletező alkat, kedveli az alkotói kihívásokat, a fővárosi nagy művészeti pezsgésben is sikerült mind ismertebbé válnia. Egyéni kiállításai kedvező visszhangot keltettek, csoportos tárlatokon is gyakran hallatott magáról. Pár évvel ezelőtt a Budapest Galériában találkozhattam nagyméretű absztrakt munkáival. Mint írja, a tavalyi szívműtéte után most inkább kisebb formátumú portrékban éli ki alkotókedvét. Figyelemre méltó ez az újabb váltás is. Rendkívül kifejező, szuggesztív arcok tűnnek fel az Ambrus Imre által küldött reprodukciókon. Megannyi sors, kor, életérzés és sok-sok érzelem sejlik fel láttukra a nézőkben. Jó egészséget és további sikereket kívánva a művésznek, néhány képet közülük mellékletünkben is bemutatunk.
(nk)
Népújság (Marosvásárhely)

Európai őshonos nemzeti kisebbségek találkozója Dél-Tirolban
Összekötő kapocs Európa népei között
Sokan vagyunk, olyan 50 millióan, vagyis az EU lakosságának majdnem 10%-a, az általános közvélemény mégis keveset tud rólunk. Holott az őshonos nemzeti kisebbségek nemcsak, hogy évszázados gyökerekkel rendelkeznek, és jelentősen hozzájárultak szülőföldjük fejlődéséhez, de hidat is képeznek az országok között, hangsúlyozta Roland Psenner, a Bozen/Bolzanói Európai Kisebbségkutató Intézet igazgatója a kisebbségi napilapok egyesületének (MIDAS) dél-tiroli, júniusi éves közgyűlésén.
MIDAS, avagy a kisebbségek együttes hangja
Milyen módszerekkel lehetne felhívni Európa figyelmét az őshonos nemzeti kisebbségekre?
A kisebbségek helyzete nem oldódott meg példásan mindenütt, vannak közöttük olyanok, amelyeket az állam elismer, bizonyos mértékig fel is karol, jogaik bővítését azonban már megtorpedózza (főleg Kelet-Európában), de vannak olyan szerencsétlen sorsú nemzeti kisebbségek, amelyeket az állam üldöz, továbbra is teljes beolvasztásukat tekintve célnak (a franciaországi és görögországi nemzeti kisebbségek). A tágabb közvélemény még az őshonos kisebbségek és a bevándorlók között sem képes különbséget tenni.
Mit tehetnek ilyenkor az őshonos kisebbségek?
Évtizedes fegyveres függetlenségi harcukkal az ETA vagy az IRA ráirányította Európa figyelmét a baszkok, illetve írek nemzeti sérelmeire, de ez aligha tekinthető példaképnek. Legalábbis az 1919 óta Olaszországhoz tartozó dél-tiroli német/osztrák kisebbség vezetői szerint. Inkább a kisebbségi intézmények – mindenekelőtt a média – együttműködésével lehetne felhívni a többség figyelmét a kisebbségekre. Ezért alakult meg Bozen/Bolzanóban a helyi autonómia széles körű támogatásával az Európai Kisebbségkutató Intézet, s szintén ezért alakult meg 2000-ben dél-tiroli kezdeményezésre a kisebbségi napilapok európai egyesülete (angolul: European association of minority daily newspapers, rövíditve MIDAS).
A MIDAS székhelye azóta is Dél-Tirol autonóm tartomány fővárosában, Bozen/Bolzanóban van, költségvetésének jó 85%-át a dél-tiroli kormány biztosítja, a mAradék 15%-ot pedig maguk a kisebbségi napilapok dobják össze.
16 év alatt számos európai őshonos nemzeti kisebbségi nyelven kiadott újság csatlakozott a MIDAS-hoz, jelenleg 28 tagja van – olaszországi német nyelvű újságok, finnországi svéd nyelvűek, spanyolországi katalán és baszk napilapok, németországi dán és dániai német, litvániai lengyel és sok más. Magyarok immár öten vagyunk, a pozsonyi Új Szó, a Kolozsvári Szabadság, a Bihari Napló és a Nyugati Jelen után idén az újvidéki Magyar Szó is csatlakozott a MIDAS-hoz. Székely napilapok segítségével a több mint kétmilliós határon túli magyarság megelőzhetné a 300 000-s finnországi svéd kisebbséget, amelynek 6 napilapja tagja a MIDAS-nak. Amúgy Szlezák Edith, a pozsonyi magyar napilap főszerkesztője tölti be a MIDAS elnöki tisztségét. Éves közgyűléseit más-más helyszínen tartják, más-más kisebbség a házigazda. Tavaly például a horvátországi olasz kisebbség és napilapja, a Voce del popolo volt az Abbáziában szervezett rendezvény házigazdája, idén viszont maga a MIDAS lelke, húzóereje, a dél-tiroli német kisebbség volt a bozeni összejövetel házigazdája.
Egy darabka Ausztria Olaszországban
A Hunyad megyényi területű Dél-Tirol (németül: Südtirol, olaszul Alto Agide) a kisebbségi ügy mintapéldája. Közel 40 éve az alpesi hegyvidéken nemcsak az idegenforgalom lendítette fel irigylésre méltó szintre az életszínvonalat, de az őshonos németek/osztrákok és a bevándorolt olaszok kultúrájának és szellemiségének ötvöződése is példaértékű. Holott sokáig erre a vidékre a kibékíthetetlenségig eldurvult német–olasz ellenségeskedés volt a jellemző, amit a hatvanas években még a terrorizmus is megmérgezett.
Hogyan sikerült Európa egyik „problémás gyerekéből” éltanulót nevelni?
A bűvös „pedagógiai módszer” neve: etnikai alapú területi autonómia. Na és természetesen a – kihagyhatatlan – kölcsönös tisztelet, ismertette a történteket Elisabeth Alber, a kisebbségkutató intézet szakértője.
Az 1919-es önkényes határmódosításig Dél-Tirol évszázadokon keresztül Ausztriához tartozott, lakossága majdnem színtiszta német, az olaszok aránya 3% alatt volt. Sőt, a Dél-Tirol elnevezés sem létezett, senki sem tett különbséget az 1919 után is Ausztriában mAradt Észak-Tirol és az Olaszországhoz került Dél-Tirol között, az egész térséget egyszerűen Tirolnak nevezték. Mussolini idején azonban az erőszakos olaszosítás elképesztő méreteket öltött: bezártak minden német nyelvű iskolát, német intézményt, a német anyanyelv nyilvános használatát szigorúan büntették, a Tirol név említése pedig börtönbüntetéssel járt, s még a lakosság nevét is kényszerrel olaszra változtatták. Közben Olaszország többi részéről tömegesen telepítették be az olaszokat, hogy megváltozhassák az etnikai arányokat.
Az olasz fasizmus és német nácizmus traumája után 1946-ban Ausztria és Olaszország megegyezett a kisebbségi jogok biztosításáról és a területi autonómiáról. Utóbbi azonban papíron mAradt, emiatt került sor 1961 és 1964 között több terrorcselekményre a kisebbség részéről. A teljes kétnyelvűséget előíró dél-tiroli autonómia csak 1972 óta működik, s 1989 kibővült óta az etnikai kvótákkal.
Dél-Tirol, az egész Európában csodált alpesi modell
Manapság Dél-Tirol szigorúan kétnyelvű tartomány Olaszországon belül, ahol a német és az olasz egyenrangúan hivatalos. 1989 óta a kétnyelvűség tett még egy lépést, miután a német ugyanúgy kötelező az olasz nyelvű iskolákban, mint az olasz a német nyelvűekben. Mindkettő kötelező a közalkalmazottak számára is: valamennyi közalkalmazotti tisztség betöltéséhez (beleértve a rendőrséget is) nyelvvizsgán kell átmennie mindenkinek, olaszból és németből egyaránt. A hatóságok általában elnézőek az anyanyelvvel kapcsolatosan, azaz a németeknek csupán olasz, az olaszoknak pedig német nyelvtudásukat kell bizonyítaniuk, az anyanyelvismeretet magától értetődőnek tartják. Ráadásul a tisztségek betöltésénél a két népcsoport számbeli arányait veszik figyelembe. Ez különösen érzékeny kérdés, mivel az olaszok lényegesen arányuk fölött voltak reprezentálva a hivatalokban és az igazságügyben, s ritka volt közöttük olyan, aki németül is tudott. A kötelező nyelvismeret 1989-es bevezetése óta javult a helyzet, s a német nyelv fokozatosan érvényesül, a lakosság arányához közelítve a korábban majdnem egynyelvű olasz rendőrségen és a bíróságokon is. Ennek nyomán 1992-ben Ausztria lemondott a dél-tiroli németség védnöki szerepéről, amit még az 1946-os államközi szerződés nyomán gyakorolt, s ami alapján a dél-tiroli autonómia kiépítéséhez Bozen Bécs hivatalos támogatására számíthatott. Amúgy ez volt az a híres védnökség, amire Tőkés László hivatkozott, s amiből akkora botrányt csaptak Bukarestben.
Tényleg német nyelvből vizsgáznak az olasz rendőrök? Bizony, magyarázza Günther Rautz, a kisebbségkutató intézet munkatársa.
Az etnikai arányokat valóban betartják a 70%-ban német/osztrák, 26%-ban olasz és 4%-ban ladin lakosságú tartományban?
Igyekeznek betartani, az adminisztráció egyre jobban közelít a nemzetiségi arányokhoz, noha a cél nem az, hogy a közigazgatásban, igazságügyben vagy rendőrségnél szigorúan 70-26-4 százalékos legyen a nemzetiségek képviselete, hanem az, hogy ne fordulhasson többé elő, hogy a német/osztrák többségű tartományban a közigazgatási apparátust majdnem kizárólag egynyelvű olaszokkal töltsék be. Ez volt évtizedeken keresztül az olaszosítás fő eszköze, magyarázza Toni Ebner, a bozeni Dolomiten című német nyelvű napilap főszerkesztője. Bozen/Bolzano, a százezer lakosú tartomány fővárosában az etnikai arányok ezért a tartományiak fordítja (olyan 70% olasz és 30% német), az olasz betelepítés főleg a városokba irányult.
A ladinok alpesi katlanokban évszázadokon keresztül elszigetelve éltek, osztrák fennhatóság alatt, s ezalatt újlatin nyelvűk külön utakon fejlődött, manapság ugyanannyira különálló az olasztól, mint a román vagy a francia. Latin eredetük ellenére a ladinok a dél-tiroli németséghez húznak, köztük is erős az osztrák-nosztalgia, és meglehetősen idegenkednek Olaszországtól.
Tényleg kétnyelvű Dél-Tirol 510 000-es teljes lakossága?
Nem egészen, az idősebb olaszok nem tudnak németül, s az alpesi színtiszta német lakosságú falvakban is előfordul, hogy az iskolában tanult olasz nyelvet csak törik, a gyakorlatban ugyanis nincs kivel használni. A fiatalabbak és a városi népesség zöme azonban valóban kétnyelvű, legyen szó németekről vagy olaszokról, válaszolt érdeklődésünkre Marc Röggla. A ladint nem oktatják a másik két népcsoportnak, viszont szinte minden ladin németül és olaszul is tud.
Amikor a siker is problémát okoz
Bozen/Bolzanóban és Dél-Tirolban mindenütt kétnyelvűség uralkodik, nemcsak a hivatalokban, közfeliratokon, hanem a magáncégeknél és az utcán is. A teraszokon pedig hol olasz kommentárral, hol német kommentárral megy a foci-Eb. Az egyik nap olasz zászlókat lobogtató, hangosan dudáló autók lepik el a várost, másnap osztrák zászlós fiatalok: a magyarázat egyszerű, előbbi napon Olaszország, később pedig Ausztria játszott az Eb-n, magyarázzák a házigazdák.
Dél-Tirol a kisebbségi kérdés mintapéldája lett, a lakosság pedig roppant magas életszínvonalnak örvend. Európa számos kisebbsége jár Dél-Tirolba a siker modelljét tanulmányozni – tudjuk, nem minden kisebbség rendelkezik akkora jogokkal, mint a dél-tiroli németség, hangsúlyozza álszerénység nélkül Elisabeth Alber. Amúgy a székelység is dél-tiroli mintára építené fel a székely autonómiát.
PAradox módon az autonómia révén Olaszország leggazdagabb tartományává fejlődött Dél-Tirol sikere az olasz állam berendezkedését is próbára teszi. A szomszédos gazdag olasz tartományok, főleg a Milánó központú Lombardia és a Velence központú Veneto hasonló autonómiát követelnek, mely révén a tartományok kezelnék a helyi jövedelmek 85%-t. Róma hallani sem akar Milánó és Velence követeléséről, az autonómia etnikai alapon jár, célja a nemzeti jelleg megőrzése, nem lehet alapja a gazdagok önzésének. Lombardia, Veneto és a többi gazdag észak-olasz tartomány lakossága színtiszta olasz, autonómia nem járhat nekik, szögezi le Róma. Ez még beláthatatlan következményekhez vezethet, az északiak gazdasági alapja nélkül Dél-Olaszország egyszerűen összeroppanna, Róma autonómia-ellenessége viszont komoly ellenszenvet vált ki Észak-Olaszországban, jelentősen felerősítve az elszakadás vágyát és az azt politikai céljává emelő Lega Norte (Északi Liga) választási támogatottságát, magyarázza Toni Ebner.
Migráció: feszültségszító a kisebbség és az anyaország között
Dél-Tirol kormánya számára azonban nem a Rómához való, már olajozottan működő viszony okoz fejfájást, hanem a Béccsel való viszony, amely egyre feszültebb. A migrációs hullám miatt. Annak megfékezésére Ausztria ugyanis kerítést (politikailag korrekt hivatalos bécsi elnevezés szerint: kapu oldalszárnnyal) épített az osztrák–olasz határon, ahol 2016 első negyedévében 28 000 migráns ment át illegálisan. Dél-Tirol kormánya elszántan ellenzi az Észak-Tiroltól való elzárást, határozottan követeli Bécstől a kerítés eltávolítását. „Hátunkba döfte a kést. Az anyaországunk. A Brenner-hágón 1919-ben önkényesen meghúzott, Tirolt mesterségesen kettévágó, a nemzet testét kettéhasító határ az igazságtalanság megtestesítője, számunkra örökké elfogadhatatlan mArad, és most éppen szeretett anyaországunk zárta le”, fakadt ki a diplomáciában szokatlan vehemenciával az európai kisebbségi sajtó képviselői előtt Martha Stöcker, Dél-Tirol népjóléti miniszter asszonya.
Főnöke, Arno Kompatscher, Dél-Tirol kormányfője visszafogottabb. Rómában is, Bécsben is külön-külön tárgyal, s közvetítőként részt vesz az Ausztria és Olaszország közötti kétoldalú tárgyalásokon is. Keserűen, de ő is elismeri, hogy könnyebb Rómában tárgyalni olaszul, mint Bécsben, édes anyanyelvén, legalábbis a migránsválság kezeléséről.
A muszlimok és színes bőrűek illegális migrációja azonban máshol is éket ver az anyaország és határon túli kisebbsége közé. Az olyan 50 000-es németországi dán kisebbség zokon vette, hogy a migránsözön miatt Dánia lezárta a német határt, s csak ellenőrzés után lehet azt átlépni. Az illegális bevándorlás két célpontja – Svédország és Németország – között fekvő Dánia ugyanis kemény intézkedéseket hozott a migránsok távol tartására, amit a németországi dán kisebbségi politikusok és sajtó kritizált, a németországihoz hasonló befogadóbb hozzáállást sürgetve. Ennek nyomán a koppenhágai politikában és sajtóban olyan hangok is megjelentek, melyek egyenesen nemzetárulással vádolták a németországi dán kisebbséget. „Teljesen leforráztak. Soha sem gondoltuk volna, hogy éppen az anyaországiak vádolnak nemzetárulással”, jegyezte meg keserűen Jörgen Möllekaer, a németországi Flensburgban (dánul Flensborg) megjelenő Flensborg Avis dán nyelvű napilap főszerkesztője.
Habsburg védnökség
A közgyűlésen természetesen díjazásra is sor került. A kisebbségek felkarolásáért a MIDAS minden évben az Otto von Habsburg-díjjal tünteti ki azt a többségi újságírót vagy sajtóterméket, aki/amely a kisebbségek és a többség, vagy a nemzetek közötti együttműködést, illetve a kisebbségek megismertetését felvállalja. A Habsburg uralkodói ház védnöksége kettős célt szolgál: egyrészt a kisebbségi ügyek fokozott nemzetközi hírneve, másrészt elismerés a Habsburgok következetes kisebbség-felkaroló munkájának.
Idén az Otto von Habsburg-díjat az ausztriai Karintia szövetségi tartomány közszolgálati televíziója kapta, amely egy egész éven keresztül Servus–Srečno–Ciao címen német–szlovén–olasz háromnyelvű sorozatot készített és sugárzott a három nemzetről, illetve azoknak a határ túloldalán lévő kisebbségeiről. A díjat őfensége Habsburg György, a díj névadójának fia adta át személyesen ünnepélyes körülmények között a híres fürdővárosban –Meran/Meranóban, Dél-Tirol második legnagyobb városa – rendezett gálaesten, Karintia és Dél-Tirol tartományok miniszterelnökei jelenlétében.
Köszöntő beszédében az utolsó osztrák császár és magyar király unokája több nyelven szólt a MIDAS-közgyűlés résztvevőihez: a német, angol és olasz nyelvű beszéd mellett a magyar kisebbségi sajtó képviselői tiszteletére külön magyarul is megszólalt. A magyar nyelv rendkívül fontos a Habsburg-ház számára, noha nem volt könnyű megtanulni, ismertette a helyzetet az amúgy Budapesten élő Habsburg György. Európai Parlamenti képviselőként édesapja, Habsburg Ottó minden évben magyar nyelvű beszédet tartott az EU-s fórumon, olyan időkben is, amikor a vasfüggöny mögött szenvedő Magyarország még nem is álmodhatott uniós csatlakozásról. Habsburg Ottó mégis magyarul szólalt fel az Európai Parlamentben, hogy tudassa a nyugatiakkal: Magyarország és a magyarok nélkül Európa nem lehet teljes.
Europeada, avagy miniatűr foci-Európa-bajnokság
A MIDAS-közgyűlést úgy időzítették, hogy egybeessen a kisebbségek labdarúgó-Európa-bajnokságával, az Europeadával, melyet Dél-Tirol másik városában, Bruneck/Brunicóban szerveztek 20 európai kisebbség csapatának a részvételével. Németországi dánok, krími tatárok, felvidéki és erdélyi magyarok, számos határon túli német kisebbség csapata, magyarországi cigányok és szlovákok csapata, horvátországi szerbek, vajdasági horvátok, franciaországi occitánok: összesen több mint 400 focista, valamennyien amatőrök, akik a vén kontinens szinte minden sarkából jöttek, sőt még Ázsia távol-keleti részéről is, az oroszországi német kisebbség csapatának egyik tagja Vlagyivosztokból érkezett!
Az Europeada az igazi Európa-bajnokság, nem a Franciaországban zajló, itt nem verekednek össze a szurkolók, terrorista merénylettől sem kell tartani, a pénz sem torzítja el a sportszellemet, itt csak a foci öröme és a nemzetek közös ünnepe jellemző, hangsúlyozta üdvözlő beszédében Arno Krompatscher, Dél-Tirol kormányfője. Nem ő volt az egyetlen, aki köszöntötte a focistákat, Karintia kormányfője, számos országos és EP-képviselő is felszólalt, erdélyi magyar részről például Vincze Lóránt, az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának (FUEN) elnöke, valamint Tamás Sándor, a Kovászna Megyei Tanács elnöke.
Dél-Tirol kitett magáért a kisebbségi focibajnokság megszervezésénél: a hagyományos alpesi zenekar kíséretében valamennyi csapat felvonult Bruneck főterén – akárcsak az olimpián –, a helyi lakosság pedig lelkesen tapsolt. A legnagyobb tapsnak a házigazdák, a dél-tiroli németek/osztrákok csapata örvendett. Valamennyi csapat saját tartományi zászlaja alatt (occitánok, német kisebbségek, krími tatárok) vagy a nemzeti lobogóval (a németországi dánok például dán nemzeti zászlóval) vonultak fel. Csupán a mieink képeztek kivételt, az erdélyi magyarság csapata se nem székely, se nem magyar nemzeti lobogóval vonult fel, hanem RMDSZ-zászlóval! Szerencsére a többiek nem tudták, miről van szó, a fölöttébb kellemetlen meglepetés csupán az erdélyi magyar újságírókat érte. Pedig milyen nagyszerű alkalom lett volna Európa többi kisebbségével megismertetni a székely zászlót, mely körül odahaza akkora a felhajtás. A sportrendezvény egyik célja ugyanis éppen a kölcsönös megismerkedés volt.
Chirmiciu András
Nyugati Jelen (Arad)

Folytatni, színesebbé tenni a közművelődési életet
Mozgalmas nyári és őszi program Kisiratoson
Amikor legutóbb Kisiratoson jártunk, Korondi Józsa Erika polgármestert az idei kulturális program felől kérdeztük.
– Polgármester asszony, Kisiratoson a szokásos, zsúfolt nyári programnak néznek elé?
– A hagyományt mindenképp folytatni kívánjuk, ezért a most zárult tánctábor után, július 22–24. között kerülnek megszervezésre a Kisiratosi Falunapok. A rendezvénysorozat pénteken, a szokásos könyvbemutatóval indul, szombaton a hagyományos toborzást, illetve utcai felvonulást követően kezdődik a néptáncgála, majd a koncert. Vasárnap a szentmise után, ezúttal is megkoszorúzzuk dr. Almási Béla síremlékét. Utána hamarosan kezdődik az V. Kisiratosi Néptánc és Népdal Tábor, ahova szeretettel várunk minden szórványban élő magyar gyermeket vagy fiatalt. Azt szeretnénk, ha e hátrányos helyzetben élő magyarok is tovább gyarapíthatnák a néptánc-, illetve népdal-tudásukat.
– A résztvevők számára térítéses feltételek mellett szervezik?
– A Bethlen Gábor Alaptól nyert pályázati támogatásból megpróbáljuk a legcsekélyebb hozzájárulással biztosítani a részvételi, az étkezési és a lakhatási feltételeket. A bentlakóknak szállással, étkezéssel, zene-, illetve táncoktatással összesen 15 ezer forint, míg a helybeli otthonlakók napi háromszori étkezéssel, illetve a jelzett oktatással együtt, fejenként 100 lejt fizetnek a tábor egész időszakára. Ezenkívül szeptemberben van a falu templombúcsúja, ezt követően, szeptember 24-től újra meg akarjuk szervezni a népzene- és citerafesztivált. Ez is sok meghívottal jár, hiszen mi is sok helyre megyünk, ezért a vendéglátóinkat illik visszahívni. Mert a meghívásokkal együtt járó barátságokat nem szabad feladni. Megbeszéltük Almási Gábor tanárral, a kisiratosi Szalbek Kórus karnagyával, aki szeptember végén, október elején kórusfesztivált kíván szervezni. A fiatalok számára is jó pár kulturális rendezvényt, szórakozási lehetőséget kívánunk biztosítani. A jelzett programokkal párhuzamosan, új kezdeményezésnek számít a Savanyú-leves (becsinált-leves) Fesztivál megszervezése, aminek a szórakozás, a kellemes együttlét mellett az lenne a legfontosabb célja, hogy az idősebb helybeli asszonyok a főzőtudományukat átadhassák a fiatalabb korosztálynak. Ha ezen is túl leszünk, advent időszaka köszönt ránk, amikor is a nagy zsivajból kissé lecsendesedve készülünk a karácsonyra, természetesen ünnepi előadással.
– Ahányszor a mostanihoz hasonló, a Temesvári Bokréta Néptánccsoport által szervezett tánctábor záróünnepségén bemutatott, színvonalas néptáncot látok, fájó szívvel gondolok a néhai, kisiratosi Gyöngyvirág Néptánccsoport előadásaira. Még mindig látom Gál Krisztián csodálatos szólótáncait, amikor hihetetlenül magasba ugorva, szinte úszva pörgött a levegőben, hogy a tánc ritmusára érjen földet. Gondolom, ön is emlékszik rá, ezért kérdem: van-e ötlet a régi csapatnak az összegyűjtésére vagy egy új gárdának az akkori színvonalra való fejlesztésére?
– Folyamatosan próbálkozunk, ugyanis a Kisgyöngyvirág működik, Verbőczki Kinga foglalkozik velük, de tanév közben az iskolába is rendszeresen kijárt egy békéscsabai táncoktató, aki a gyermekek tánclépéseit pallérozta. Elismerem a Gyöngyvirág szép eredményeit, amelyekhez ezúttal is gratulálok, csakhogy a legtöbbjük elkerült Kisiratosról, máshol talált munkát vagy éppen továbbtanult, ezért a próbákat nem tudták folytatni. Amikor azonban itthon vannak, rendszeresen összeáll a csapat, amely megtisztel bennünket a fellépésével. Az irányba is gondolkodunk, hogy a nagyobbak tanítsák a kisebbeket, ezért ha valaki netalán hiányzik, pótolni lehessen. Nem véletlenül, hanem a helybeli néptánccsoport fejlődésének az előmozdítása érdekében is tervezzük a néptánctábort, ahol a gyermekeink sokat tanulhatnak.
– Ehhez van-e megfelelő szakember?
– A békéscsabai ifj. Szilágyi András az iskolában, az önkormányzat támogatásával oktatta néptáncra a gyermekeket, akik nagy számban vettek részt a foglalkozásokon. E tevékenységet folytatni kívánjuk, reméljük, a gyermekek is folytatják a tánctanulást. Tulajdonképpen a Bokréta Néptánccsoport most zárult tánctáborán is részt vehettek kisiratosi gyermekek, akik fel is léptek a záró előadáson. Amint a többi helybeli kulturális tevékenységnek a koordinálása, a néptáncoktatásnak a megszervezése is a kulturális referens feladata. Mivel az előző felmondott, az állás betöltése érdekében Bukarestbe küldtük a felterjesztést, remélem, szeptemberben a kulturális referens-állásra megtarthatjuk a versenyvizsgát, tehát hivatalosan is lesz gazdája e tevékenységnek.
– Köszönöm a tájékoztatót!
– Én köszönöm a lehetőséget!
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)

Kun György tárlata a Korunk galériában
Kun György bonchidai születésű, Kolozsváron élő szobrász, keramikus Metamorfózis című tárlata tekinthető meg augusztus 15-ig, munkanapokon 9 és 14 óra között a Korunk Stúdiógalériában (Rákóczi/E. Grigorescu út 52. szám).
Az alkotó, akinek a munkái a Stúdiógaléria belső terében és udvarán egyaránt helyet kaptak, ritkán állít ki. Autodidakta módon kezdte pályafutását, majd jóval később, érett művészként végezte el a Kolozsvári képzőművészeti akadémiát. Tagja a Romániai Képzőművészek Szövetségének.
Szabadság (Kolozsvár)

Az RMDSZ az MPP-vel készül a parlamenti választásokra
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) jó és vállalható eredményt ért el az önkormányzati választáson, és ennek köszönhetően erős önkormányzati érdekképviselettel rendelkeznek a romániai magyar közösségek - jelentette ki szombaton Marosvásárhelyen Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
A politikus az RMDSZ legfőbb döntéshozó fórumának, a Szövetségi Képviselők Tanácsának (SZKT) ülésén mondott beszédet. Az ülésen értékelik a júniusi romániai önkormányzati választások eredményeit, és döntenek az év végi parlamenti választások előkészületeiről, a jelöltállítás megszervezéséről.
Kelemen Hunor szerint az RMDSZ maximális eredményt ért el a júniusi választások utáni politikai tárgyalásokon, aminek köszönhetően több mint kétszáz alpolgármesteri tisztséget, illetve öt erdélyi megyei önkormányzati elnöki posztot szerzett.
Emlékeztetett, hogy az önkormányzati választáson az RMDSZ jelöltjei kapták a romániai magyar szavazatok több mint 80 százalékát, ami azt jelenti - mondta, hogy a szövetség programja és jelöltjei hitelesek. Rámutatott: a szórványvidékeken jobban sikerült a mozgósítás, hiszen a tömbmagyarságnak számító Bihar megyében és Székelyföldön vesztett a szövetség a legtöbb szavazatot. Úgy vélte, elgondolkodtató, hogy sokan nem kívánnak véleményt mondani, és távol mAradnak az urnáktól.
Hozzátette: az év végi parlamenti választások után fontos, hogy erős parlamenti képviselete legyen a magyarságnak, ugyanis e nélkül az önkormányzati képviselet ereje "megfeleződhet, vagy akár le is nullázódhat". Hangsúlyozta: minden egyes szavazatra szükség lesz az 5 százalékos bejutási küszöb eléréséhez a parlamenti választáson, ezért olyan jelölteket kell indítani, akik képesek megszerezni a választók bizalmát. A következő négy év legfőbb kihívásának a Romániában tervezett közigazgatási és az alkotmányos reformot említette.
Úgy vélte, a szövetségnek folytatnia kell az együttműködést a Magyar Polgári Párttal (MPP), amely hasznosnak bizonyult az önkormányzati választáson. Közölte: az SZKT felhatalmazása alapján később fog dönteni a Szövetségi Állandó Tanács - az RMDSZ szűkebb döntéshozó testülete - arról, hogy az MPP-nek hány helyet kínálnak fel a parlamenti választáson. Emlékeztetett, hogy korábban már egyezséget kötöttek az MPP-vel, amelynek egyik pontja kimondja, hogy együttműködnek, a parlamenti választáson, és jelezte, hogy ezt nem akarják felülbírálni. Kelemen Hunor úgy vélte, az MPP jelöltjei az RMDSZ listáin kell induljanak, nem tartja ugyanis járható útnak választási koalíció létrehozását.
[MTI]
itthon.ma//erdelyorszag

SZKT: levonni a tanulságokat, felkészülni a parlamenti választásokra
A parlamenti választásokon elérni az öt százalékos küszöböt, bejuttatni 18-19 képviselőt, 5-6 szenátort – ezek a legfőbb célkitűzések az RMDSZ-ben a Szövetségi Képviselők Tanácsa szombati Marosvásárhelyi ülésén elhangzottak alapján.
Kelemen Hunor szövetségi elnök a politikai tájékoztatójában elsőként azt emelte ki, hogy az új választási törvény, a megyei listák visszavezetése, a különböző határidők felállítása azt mutatja, hogy a jelöltlisták összeállítását mielőbb el kell kezdeni. Az önkormányzati választások eredményeiről azt mondta: ezeket már többször kiértékelték ugyan a Szövetségi Állandó Tanácsban, a Szövetségi Elnökségben is, mégis beszélni kell róluk egy új kontextusba helyezve.
Az erős önkormányzati képviseletet erős parlamenti képviselettel is meg kell erősíteni – mutatott rá a szövetségi elnök. Szavai szerint egy erős önkormányzati képviseletet egy gyenge parlamenti jelenlét képes meggyengíteni, vagy akár lenullázni. „Ott kell lenni mindenhol, ahol döntenek a sorsunkról” – hangsúlyozta a politikus, aki szerint vállalható, jó eredményt ért el az RMDSZ. Elsősroban a Maros, Szatmár és Bihar megyei önkormányzatok visszanyerését emelte ki, hozzátéve, hogy „jól szerepeltünk mindenhol, ahol magyarok élnek”.
Nagy pozitívumnak nevezte, hogy Temesvárnak, Brassónak magyar alpolgármestere, hogy Székelykocsárdnak RMDSZ-es vezetője van. „Sorolhatnánk a települések hosszú sorát, ahol jelen vagyunk polgármesterekkel és alpolgármesterekkel. Eredményeink azt jelentik, hitelesek voltak a jelöltek" – fogalmazott. A hiányosságokra is kitérve Székelyudvarhelyt „elveszítését” említette beszédében.
A legjobban a szórvány mozgósított
2012-hez képest viszont kevesebb szavazatot kapott az RMDSZ, mert alacsonyabb volt a részvétel, ami azt jelenti, sokan nem akarnak véleményt mondani – állapította meg Kelemen Hunor. „A választásokból az RMDSZ kihozta a maximumot, Hargita és Kovászna megyében többséget tudunk alkotni, Maros megyeben olyan koalíciót kötöttünk, hogy mi adjuk a megyei elnököt, Szatmár és Bihar megyében úgyszintén. Ezekben a megyékben a helyi önkormányzatoknak élniük kell a lehetőségeikkel” – hangsúlyozta az RMDSZ elnöke.
A politkus szerint a legerősebben a szórvány tudott mozgósítani, vagy azok a vegyes közösségek, ahol a magyarság kisebbségben él. Szórványban – Brassó, Fehér, Beszterce megyében – a közösség inkább megérezte a választások súlyát, csakhogy az 5 százalékos küszöbhöz, amelynek elérése a parlamenti választások célja, szükség van minden szavazatra, az ország minden megyéjében listát kell állítani – hangsúlyozta. A mostani számítások szerint, a parlamenti választások december 11-én zajlanak. „Ha jól tervezünk, ha jó lesz a jelöltállítás, akkor az 5 százalékos küszöböt teljesíteni tudjuk, ott leszünk mindkét házban erős frakcióval. 18-19 fős frakciónk lenne a képviselőházba, és 8-9 tagú a szenátori frakciónk” – tájékoztatott Kelemen Hunor, aki szerint azt kell elérni, hogy az RMDSZ legyen a mérleg nyelve.
A szövetségi elnök kifejtette azt is, hogy decembertől politikai kormányzatra lenne szüksége Romániának, nem technokratára. A következő évek nagy kihívásainak a közigazgatási reformot, az alkotmányos reformot nevezte. „Ha csak ezt a kettőt vesszük, ez is elegendő lehetne ahhoz, milyen súlya van a parlamenti képviseletnek 2016-2020 között” – hangsúlyozta.
Kelemen kijelentette, az MPP-vel együttműködött az RMDSZ, és volt, ahol a közösség döntöt arrólt, hogy melyik politikai alakulatot támogatja. Az RMDSZ elnöke bejelentette, a Szövetségi Képviselők Tanácsa elé terjeszti és elfogadásra javasolja a Magyar Polgári Párttal való további együttműködést, hiszen az önkormányzati választások alatt a partnerség jól működött.
Reformjavaslatok a brexit után
Az RMDSZ elnöki hivatalában való tanácskozások során arra a következtetésre jutottak, hogy a brexitet követően az EU-nak tovább kell mennie, nem szabad alternatívákat keresni az unióra vonatkozóan, nem lehet érdek az euroszkepticizmus erősítése. Addig is, amíg Románia 2019-ben elnökségi tisztséget tölt be, a reformokat végre kell hajtani, kezdeményezőnek kell lenni.
„Olyan Európai Uniót kell építeni, amely megerősíti azt az intézményt, amely az utóbbi 50 évben biztosítani tudta a békét és a jólétet” – mutatott rá Kelemen Hunor, jó hírnek tartva, hogy a 27 tagállam vezetői azt gondolják, Nagy-Britannia nélkül is tovább kell mennie az EU-nak. Romániának is olyan hosszú stratégiája kell legyen, amellyel a döntésekben részt tud venni, meg kell fogalmazni, hogyan látja Románia 5 és 10 év múlva az EU-t, melyek azok a területek, amelyeket fejleszteni kell, milyen reformokat javasol és milyen irányt. A schengeni csatlakozáshoz ugyanis Románia minden feltételt teljesített, a csatlakozásnak meg kell történnie, nem fogadható el, hogy másodrangú polgároknak tekintsék a romániai állampolgárokat – hangzott el.
A fiatalokat érdekli a politika
Antal Lóránt, a MIÉRT elnöke, az ifjúsági frakció vezetője elmondta, a MIÉRT azt tűzte ki célul az önkormányzati választások előtt, hogy 500 fiatalt fog támogatni és megjeleníteni az RMDSZ listáin, erre meg is kapták a lehetőséget. Ennek eredményeképpen 12 fiatal MIÉRT-es polgármester nyert tisztséget az RMDSZ színeiben, 3 megyei tanács alelnök, 16 megyei tanácsos, illetve több száz városi és vidéki tanácsos.
Elmondta, hogy a kampány ideje alatt lezajlott a Rólad szól! konzultáció, melynek az volt a célja, hogy fényt derítsenek a mai fiatalok véleményére az aktuális kérdésekről, a közéletről, a saját helyzetükről. Kiemelte, hogy az Állandó Választási Bizottság által közölt adatok is azt bizonyítják, hogy a fiatalok szép számban elmentek szavazni, és nem igaz a feltevés miszerint a fiatalokat nem érdekli a politika, a fiatalokat érdekli a jövőjük, szeretnének beleszólni a dolgaik alakulásába.
Bizalomdeficit
Kovács Péter ügyvezető elnök a helyhatósági választásokat értékelte és vonta le azokat a következtetéseket, amelyek a parlamenti választások szempontjából is fontosak. "Az önkormányzati választási kampány más volt, mint eddig: a pártfinanszírozási törvény miatt, amely országos szinten átláthatóság helyett nem-láthatóságot eredményezett, a politikumot hangsúlyosan elutasító közösségi hangulat miatt is, illetve a Szövetség szervezeteinek állapota, teljesítésük különbözősége miatt is. Mindezeket össze kellett hangolni, ilyen feltételek mellett kellett jól teljesíteni" – jelentette ki.
Markó Béla a bizalmatlanságról beszélt, ami az utóbbi négy évben egyre inkább felerősödött az országban. Az érettségi vzsgák szigorításával vont párhuzamot. Ez a termek bekamerázásával kezdődött, ami azt is jelentette, hogy a pedagógusokban nem bíztak meg, központilag feltételezték a csalást, még akkor is, ha más-más tanárok felügyelték a vizsgázókat. Majd következett a dolgozatok javítása más megyékben. „Csendőrséggel, fegyveres erőkkel felügyelik az irodalmi elemzéseket, majd más megyékbe szállítják a dolgozatoka. Ez a bizalmatlanság legnagyobb foka, feltételezik, hogy mindenhol csalnak” – fogalmazott Markó Béla.
A politikai vita és hozzászólások sorában Winkler Gyula a társadalmi szétszakadásra figyelmeztetett, arra, hogy a társadalmi háttér determinálja a lehetőségek skáláját.
Péter Ferenс a Maros megyei RMDSZ önkormányzati elnökeként, Virág György és Lokodi Edit Emőke utódjaként köszöntötte a jelenlevőket, és köszönte meg az iránta kifejtett bizalmat. Értékelte a helyhatósági választásokat, jónak nevezte az eredményt. Hozzátette: „Ne higgyük el magunkat, mert jóval kevesebben mentek el szavazni, mint négy éve. Tehát a parlamenti választások előtt meg kell keresni azokat is, akik nem mentek el szavazni”. Rámutatott arra is, hogy a külföldön dolgozók nem jönnek haza, a külföldi szavazás pedig nem biztos, hogy a szövetséget fogja segíteni.
Borbély László arra az aggasztó gondolatra figyelmeztetett, ami nem csak a magyar közösségről vagy Romániáról szól, de mindenkit érint: ami Törökországban, Franciaországban történik. „Itt vagyunk a 21. században, okosabbak vagyunk, fejlettebbek. A NATO-csúcs arról szólt, hogy többet költünk fegyverkezésre, a megfélemlítésről, hogy aki erősebb, azt nem támadják meg” – mutatott rá.
Soós: sikerült visszanyerni a hitet
Soós Zoltán a választásokon bekövetkezett sikertelenség negatív hatásait hangsúlyozta. Ennek ellenére sikerült megőrizni a frakció létszámát – tette hozzá, bár a legnagyobb harc szerinte a polgármesteri székért zajlott. A csalást, a korrupt adminisztrációt nem sikerült legyőzni, pedig ez a Marosvásárhelyi lakosság harca is kell legyen – fogalmazott.
Kijelentette, folytatja a munkát a következő négy évben is. A több hónapig tartó munka után érezni lehetett, hogy ha csak négy hónapra is, de sikerült visszanyerni a választók hitét. „Ha nem csal a politikiai ellenfél, visszaszerezhették volna a város vezetését is” – jelentette ki.
Soha ilyen erőteljesen egyházi vezetők nem álltak ki a magyar jelölt mellett, és nagyon fontos az, hogy Maros megyeben és a többiben is fel tudják rázni az embereket, hogy elmenjenek szavazni, hangsúlyozta Soós. Maros megye 26 éve megszakítás nélkül biztosítja az erős képviseletet a parlamentben. "Idén pedig mérföldkő előtt állunk, ésszerű megújulásra van szükség, generációváltásra, a választókkal való kapcsolatok újrafelvételére, a fiatalok mozgósítására" – tette hozzá.
A bizalom fontos alap
Kelemen Hunor kifejtette, a független Soós Zoltánt azért támogatták, hogy arra szavazzanak a magyarok, akik nem politikai jelöltként indult. "Nem olyan fából faragtak minket, hogy feladjuk egy veszteség után. Mi fogjuk váltani a mostani, újraválasztott polgármestert, nekünk erre kell készülnünk, mert Soós Zoltán megmutatta, hogy képes megszólítani az embereket” – fogalmazott.
„Bizalom nélkül nem lehet sikeres semmilyen közösség, nekünk kutyakötelességünk ezt erősíteni. De az önbizalom is fontos, mert ennek köszönhetően tudtunk tárgyalni, újratárgyalni, és így érhettük el, hogy Varga Attila kilenc éves mandátumot kapott mint alkotmánybíró. Ha nem lett volna kellő önbizalmunk, ha nem bíztak volna bennünk, akkor a FUEN elnöke ma nem Vincze Lóránt lenne. Ezek a sikereink, eredményeink is azt mutatják, van kellő önbizalmunk és bíznak bennünk a partnereink, mi is bízunk és bizalmat keltünk azokban a partnerekben, akikkel együtt dolgozunk” – mondta Kelemen. Hozzátette, fontos, hogy elkezdjék a jelöltállítást, és a szeptember úgy érje őket, hogy tudják, milyen módszer szerint választják ki és indítják a jelölteket.
Elfogadták a jelöltállítási szabályzatot
A parlamenti választások előkészítéséről szóló határozattervezetet Kovács Péter ismertette, majd a küldöttek apróbb módosításokkal elfogadták a jelölállításról szóló szabályzatot. E szerint az RMDSZ a parlamenti választásokon kiemelten támogatja a 35 évnél fiatalabb jelöltek és nők részvételét a jelöltlistákon, a választások előkészítését, a jelöltállítás lebonyolítását pedig a nyitottság, esélyegyenlőség, felkészültség és átláthatóság alapelvek szerint szervezi meg.
Képviselő- vagy szenátorjelölt lehet az a személy, aki tagja a szövetségnek, a tisztségre pedig az illető megye területén működő valamely helyi szervezet, a Magyar Ifjúsági Értekezlet megyei szervezete, az RMDSZ Nőszervezetének megyei testülete, vagy valamely platform, társult szervezet jelöli. Nem lehet jelölt, aki a 2016-os helyhatósági választások eredményeként polgármesteri, alpolgármesteri, megyei tanácselnöki vagy alelnöki mandátumot szerzett, akinek a hírszerző szolgálatokkal kapcsolatosan nincs feddhetetlen múltja, továbbá a parlamenti, Európai Parlamenti, illetve a helyhatósági választásokon más párt, szervezet színeiben indult.
A parlamenti képviselő- és szenátorjelöltek kiválasztása az erre a célra összehívott megyei jelölő gyűlések vagy előválasztások – legyen az közvetlen, tikos vagy állóurnás – feladata. A határozat kimondja azt is, hogy az RMDSZ a 2016-os parlamenti választásokon az ország minden megyéjében, Bukarestben, illetve a határon túl is indít képviselő- és szenátorjelölteket. A parlamenti jelöltlisták véglegesítésének határideje szeptember 25.
Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke a tanácskozást követően újságíróknak elmondta: az SZKT-ülésen elfogadott határozat megteremti a lehetőséget, hogy a szövetség együttműködjön az MPP-vel, és közösen induljanak a választáson, ha ennek konkrét feltételeiről a későbbiekben sikerül megállapodniuk. Jelezte, hogy az RMDSZ Szövetségi Állandó Tanácsa dönt az MPP-nek felajánlott helyekről, de előbb augusztus elején tárgyalni fognak a részletekről a Biró Zsolt által vezetett párttal. Arra a kérdésre, hogy tárgyalóasztalhoz ülnek-e az EMNP-vel is, az RMDSZ elnöke elmondta: ebben a pillanatban nem lát lehetőséget erre, hiszen sem a néppárt, sem az RMDSZ nem kereste egymást ebben a kérdésben. "Soha nem zárkóztunk el a tárgyalástól, (.) viszont jelenleg nincs ilyen helyzet" - mondta Kelemen Hunor.
Antal Erika
maszol.ro

Az RMDSZ egyelőre nem áll szóba az Erdélyi Magyar Néppárttal
Nincs helyzet, ez van. Viszont jöhetnek a fiatalok és a nők!
A Marosvásárhelyen ülésező Szövetségi Képviselők Tanácsa szombaton elfogadta a novemberi parlementi választások előkészítésére, a jelöltállítás megszervezésére és kritériumaira vonatkozó határozatot, amelyből többek között kiderül, hogy a szövetség tart karokkal várja a 35 évnél fiatalabbak és a nőket a parlementi választási jelöltlistákra.
Kovács Péter, az RMDSZ ügyvezető elnöke kijelentette: a jelöltállítást a nyitottság, az esélyegyenlőség a felkészültség és az átláthatóság jegyében szervezik meg. Sőt, az RMDSZ-szel társult szakmai, civil és politikai szervezetek támogatásával nem rendelkező egyéni jelöltek is versenybe szállhatnak. (Akár Ön is, kedves Olvasónk!) A jelöltek kiválasztási és rangsorolási módozatairól viszont a területi szervezetek választmányai döntenek. Náluk kell tehát kopogtatni.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a tanácskozás után nyilatkozott a sajtónak, és beszélt az Erdélyi Magyar Néppárttal fennálló, nem épp felhőtlen viszonyról is. Kelemen kijelentette: jelen pillanatban nem lát lehetőséget az együttműködésre, hiszen a két alakulat kölcsönösen elkerülte egymást. „Soha nem zárkóztunk el a tárgyalástól, viszont jelenleg nincs ilyen helyzet”, mondta az elnök.
foter.ro

ÖSSZEFÜGG A TERROR A BEVÁNDORLÁSPOLITIKÁVAL
A lapunk által megkeresett szakértők, Georg Spöttle és Földi László is úgy látják, hogy a nizzai terrortámadás egyenes következménye az unió elhibázott bevándorláspolitikájának. Az illegális migránsok kezelhetetlen nagyságú tömegei miatt jelent meg Európában az Iszlám Állam, amely ellen viszont a gyenge uniós és tagállami törvények miatt nem tudnak eredményesen fellépni az európai belbiztonsági és titkosszolgálati szervezetek.
A franciák elvesztették ezt a háborút: a gyarmatosítás után tapasztalt kontrollálatlan bevándorlásnak, a liberális migránspolitikának ez lett a következménye – jelentette ki a Magyar Időknek Georg Spöttle. A biztonságpolitikai szakértő úgy fogalmazott: az a fő probléma, hogy Franciaországban rengeteg második-harmadik generációs migráns él, nagyjából 13 millió muszlim, közülük 1-1,5 millióan szimpatizálhatnak a radikálisokkal. – Marseille például az egyik legnagyobb arabok lakta város a világon, több mint kétmillió arabbal. Egyszerűen képtelenség ennyi bevándorló közül minden terroristát kiszűrni – jegyezte meg Spöttle. A szakértő hangsúlyozta, a terroristák különösen ráálltak Franciaországra a Charlie Hebdo-karikatúrák óta, amelyekben kigúnyolták Mohamedet, a prófétájukat. A novemberi párizsi támadás után a tegnapelőtt történt nizzai merénylet azt mutatja, bármikor előfordulhat újabb akció.
Kiemelte: Magyarországon jelenleg sokkal jobb a helyzet, a határaink megvédése ugyanis elhárította a tömeges bevándorlást. Ezért itthon hamarabb észrevennék a hatóságok, ha hasonló merénylet készülődne, ezzel együtt bármikor bármi megtörténhet. – Folyamatos és magas színvonalú munkát végez a magyarországi terrorelhárítás, illetve a szakszolgálatok, most is figyelik a kommunikációt, a gyanús jelenségeket – mondta Georg Spöttle. Úgy fogalmazott, a Nizzában történtek egyenes következményei annak, ha kontroll nélkül bárkit beengednek az országba. – Erre számíthatunk mi is, ha nem mondunk nemet a kötelező betelepítési kvótára: idővel hasonló események történnének az európai társadalmakba beilleszkedni képtelen szélsőségesek lázongásai miatt – jegyezte meg a biztonságpolitikai szakértő. Szavai szerint az emberekben már eleve él a félelem: például a párizsi, Brüsszeli terrortámadások után is sokan kérdezték, merjenek-e Franciaországba utazni. Az útra kelőknek Georg Spöttle azt tanácsolja, Európa-szerte kerüljék a tömegrendezvényeket, utcabálokat, felvonulásokat, hiszen éppen ezeken a nyilvános eseményeken a legnagyobb a veszély. Mint mondta, a zárt térben lévő fesztiválok, rendezvények esetén általában nagyobb a biztonsági készültség, például mindenütt beléptetőrendszerek működnek, szigorúbb az ellenőrzés, amelyek megnehezítik a terroristák dolgát. – Olyan helyen van nagyobb esély támadásra vagy öngyilkos merényletre, ahol nagyobb embercsoportok gyűlnek össze – figyelmeztetett a szakértő.
Lapunknak nyilatkozva Földi László volt hírszerzési vezető a nizzai terrortámadással kapcsolatban azt emelte ki, hogy ez a tömeggyilkosság rendkívül vészjósló üzenetként arra mutat példát, hogy hiába próbálnak a hatóságok a terrorizmus ellen úgy védekezni, hogy a bombákat és fegyvereket használó terroristákat biztonsági kapukkal, átvilágítással és motozással szűrik ki. Ma a világ egyetlen országában sincs és nem is lehet abszolút biztonságot garantálni, hangsúlyozta az Információs Hivatal egykori vezetője. Földi László szerint a nizzai tragikus esemény után sem arról a lényeges alapvetésről beszél a közvélemény, ami alapján a terrorizmus elleni sikeres stratégiának fel kellene épülnie. Ez az alapmeghatározás pedig az Európa illegális migráció általi megtámadottságának a kimondása kellene hogy legyen – tette hozzá. Földi László úgy gondolja, hogy iszonyatos késésben vagyunk a támadó ellenféllel, az Iszlám Állammal szemben, mert az már legalább másfél éve gyakorlatilag háborúban áll velünk, és katonákat küld a mi hátországunkba, mi viszont sok esetben semmit nem teszünk ezek ellen a személyek és szervezetek ellen.
Ha egy olyan folytatólagos cselekménysorozatról van szó, mint az Iszlám Állam terrortámadásai, akkor ehhez kellene igazítanunk az ellene való fellépés eszközeit, így például a törvényeket is – mondta a titkosszolgálati szakember. Ha egy háborús helyzetben Európában kiderülne, hogy bizonyos szervezetek az unió területén terrorcselekmények végrehajtására készülhetnek, akkor őket a hatóságok azonnal kiiktatnák – hangsúlyozta Földi László, azzal kiegészítve, hogy a mi jogrendünk szerint ez békeidőben nem tehető meg. Még akkor sem, ha például valakinél megállapítható, hogy csatlakozott az Iszlám Államhoz, majd visszatért Európába, és bizonyított, hogy konkrétan a terrorizmust támogatja az illető. Súlyos probléma, hogy a hatóságok a terrorveszély elkövetésével összefüggésbe hozható személyek ellen csak akkor járhatnak el, ha azok már elkövettek valamit – mondta a volt hírszerzési szakember, aki szerint ez egy háborús helyzetben nonszensz, mert a kémekkel és kollaboránsokkal, akik a hátországunkban tevékenykednek, nem lenne szabad kesztyűs kézzel bánni.
Thurzó Katalin–Vincze Viktor
Magyar Idők (Budapest)

Három ország fiataljai találkoztak Nyárádmentén
Vasárnap zárult a Hodos-Venerque Baráti Társaság által szervezett nemzetközi ifjúsági tábor, amelyben a nyárádmentiek mellett francia és lett fiatalok is részt vettek. A nyelvi akadályokat áthidalták, és mindenki élményekkel tele térhetett haza.
Az Európai Bizottság Erasmus+ ifjúsági programja keretében szervezte az idei tábort a székelyhodosi egyesület, amely 1999 óta folyamatosan nyújt alkalmat a fiataloknak a nyári találkozásokra. Ebben partnereik: a franciák, illetve lettek, olaszok, spanyolok, szlovákok és magyarországiak is részt vesznek benne időnként.
Az idei táborban 6 ifjúsági kísérő mellett 7 lett, 9 francia és 14 nyárádmenti fiatal vett részt, és az elnyert 14 ezer eurós támogatásnak köszönhetően jó körülmények között fogadhatták az érkezőket Mikházán – tudtuk meg Balássy András szervezőtől, aki a nyárádremetei és székelyhodosi önkormányzat hozzáállását is kiemelte.
Az idei tevékenységek két témakörhöz kapcsolódtak. Az egyik a migránskérdés volt, s a jelenlévők játékos formában tapasztalhatták meg, milyen az, ha az ember féligazságok és előítéletek alapján elhamarkodottan dönt. A másik téma a Natura 2000 természetvédelmi terület, ennek kezelése, a felmerülő konfliktusok, vadkárok, környezetrombolás, lakossággal való kommunikáció.
Kovrig Zoltán gondnoksági igazgató tartott elméleti bemutatót a kérdésről, majd bejárták a területet, a búzaházi kockás liliom élőhelyén az élővilágot tanulmányozták, Falka István a Nyárád szabályozását és az okozott természeti károkat ismertette, kirándultak a Bekecsre, Szovátara, Vármezőbe, megszemlélték a havasi erdőirtás és fatolvajlás következményeit, és meglátogatták a nyárádszentsimoni „madárkórházat” is. A természeti értékek mellett a vidék szellemi örökségével is megismerkedhettek a fiatalok, Jobbágytelkén néptáncot tanultak, Hodoson kaszásversenyen vettek részt, Nyárádszentimrén kádármesternél, Szentsimonban pálinkafőzdében jártak, valamint múzeumot is látogattak Szatmári Borbála biológus és Kristály Bíborka ökológus vezetésével.
A három ország fiataljait vegyes csoportokra osztották, és a napi tevékenységhez kapcsolódó feladatokat adtak nekik. A tapasztalatokról a tábor végén poszter formájában kellett beszámolniuk – mondta Szatmári Borbála. A Nyárádmente kulturális, természeti, turisztikai értékeinek megismerése mellett a kommunikáció volt a legérdekesebb, mert nem mindenki beszélt angolul, de azért megtalálták a közös hangot. Tizenegy nap alatt nem lehet teljes csapatot építeni ilyen sokszínű társaságból, a fordítások miatt az előadások kissé elhúzódtak, ám a kirándulásokat, látogatásokat mindenki nagyon élvezte, tetszett a fiataloknak a Bekecsre és a Medve-tóhoz szervezett utazás, ahogy a migránskérdésről szóló, Leila nevű pszichopedagógiai játék is megtette a hatását – részletezte a vezető.
Gligor Róbert László
Székelyhon.ro

Függőleges és vízszintes kapcsolatokról szól a húszon túliaknak szervezett nyári tábor
A Kolozsvári Húszplusz Közösség, amely az elmúlt félévben a Páratlan sorozattal hívta fel magára a fiatal felnőttek figyelmét, ugyancsak számukra nyári tábort hirdet, ezúttal azonban nem a párkapcsolat, hanem általában a kapcsolatok, illetve főleg az Istennel való kapcsolat kerül a fókuszba.
„Életünk minőségét és értelmességét, de hétköznapjaink menetét és közérzetét is nagyban meghatározza kapcsolataink minősége. Kapcsolataink minőségét pedig jelentős mértékben befolyásolja az a mód, ahogyan mi magunk jelen vagyunk ezekben. A bizalom vagy az állandó aggodalom, az elengedés képessége vagy az örökös kontrolligény, a nyitottság vagy a rejtőzködés táplálja vagy ellenkezőleg: elsorvasztja kapcsolatainkat. Az Istennel való kapcsolatom vonatkozásában is tetten érhetők ezek az éltető vagy pusztító magatartásmódok. Az ezekről való közös gondolkodás, a tudatosítás segíthet erőforrásokká alakítani a gátló tényezőket és ráhangolódni az Istennel való kapcsolat valóságos és tartalmas megélésére” – olvashatjuk a blogon a tábor fő témájának körülírását.
A közös gondolkodást, elemzést, keresést, kérdésfelvetést segítik a különböző programpontok. A szerdai nap kivételével, amely a kirándulásé lesz, minden napra jut egy előadás Császár Béla illetve Simon János lelkipásztorok előadásában. Császár Béla lelkész a kapcsolódni próbáló Isten és ember kilétéről, majd az elengedés és kötődés művészetéről tart előadást. A bizalom–aggodalom, kommunikáció–rejtőzködés ellentétpárokról fog beszélni Simon János, aki a Kolozsvári Bulgária-telepi egyházközség segédlelkészeként indította útjára a „húszpluszosok” ifjúsági keresztyén közösségét, amely fő tevékenységei a bibliaórás együttlét, önkéntes gyülekezeti szolgálatok, konferenciasorozat és nyári táborok szervezése volt.
A délutáni alternatív tevékenységek során a résztvevők belekóstolhatnak a mozgásmeditáció műfajába is. „Egyszerű páros gyakorlatokon keresztül tapasztalhatjuk, hogy a kapcsolódásunk valódi-e, vagy csak imitálja a valódit. A testünk, testtartásunk és a mozgásunk olyan finomságokra is rámutat, amit egyébként észre sem veszünk, vagy teljesen máshogy gondolunk. Minden kíváncsi és elmélyülésre vágyó embernek ajánlom” – üzeni Kalydy Zoltán, aki a meditációt vezeti majd.
A nap alternatív imaközösséggel, majd reggeli tornával kezdődik és egy-egy áhítattal, illetve különböző esti programokkal zárul: tábortűz, dicsőítő éneklés, csapatépítő játékok, felolvasó színház. Lehet hozni hangszert, könyvet is a szabadidő kitöltéséhez, de a röplabdázás és pingpongozás is opció, van pálya, felszerelés. Fürdőruhát csomagolni is ajánlott, a részvételi díj ugyanis tartalmaz egy délutáni belépőt a helyi strandra. A 350 lejes összeg fedezi a szállás mellett a napi háromszori étkeztetést is. Jelentkezni a honlapon keresztül július 25-ig lehet, a tábor minden érdeklődő fiatal felnőtt számára nyitott.
Zsigmond Júlia
maszol.ro

A Helikoni Leszármazottak Találkozója
A Marosvásárhelyi Helikon-Kemény János Alapítvány 2016. július 29-30-án tartja a Helikoni Leszármazottak Találkozóját. A báró Kemény Miklós kezdeményezésére létrehozott alapítvány 2000-től rendszeresítette emlékrendezvényeit, Marosvécsre pedig 2003-tól hívja meg évente ilyenkor a helikoni írók leszármazottait. A kastély visszaszolgáltatása óta – amely eseményre, s a tényleges átvételre, a kapuk megnyitására 2014 őszén kerülhetett sor – a helikoni találkozók ismét azon falak között zajlanak. amelyek annak idején otthont adtak a báró Kemény János által szervezett programoknak.
Fontos irodalomtörténeti eseménysorozatnak számítottak az 1926 és 1944 között tartott marosvécsi találkozók, amelyeken a meghívottak az erdélyi magyarság és az irodalom legfontosabb kérdéseiről tanácskoztak. Ezek az alkalmak meghatározták a későbbiekre vonatkozó tennivalókat, a könyvkiadás, az írástudó értelmiségiek feladatait, de ugyanakkor – bár a munkaközösség nem rendelkezett semmilyen hivatalos formával, nem voltak választott tisztségviselői – olyan nyilatkozatokat fogalmaztak meg, olyan irányvonalakat szabtak meg, amelyek a békét és a haladást, az erdélyi magyarság érdekeit, a társnépekhez való közeledés ügyét szolgálták.
Alakulásakor Kemény János 28 írónak küldött meghívást, megszűnésekor, 1944 őszén 55-en vallották magukat helikonistáknak. Alapító tagok: Áprily Lajos, Bánffy Miklós, Bárd Oszkár, Bartalis János, Berde Mária, Endre Károly, Gulácsy Irén, Gyallay Domokos, Hunyady Sándor, Kacsó Sándor, Kádár Imre, Kemény János, Kós Károly, Kovács Dezső, Kuncz Aladár, Ligeti Ernő, Makkai Sándor, Molter Károly, Nagy Dániel, Nyirő József, Olosz Lajos, Reményik Sándor, Sipos Domokos, Szabó Mária, Szentimrei Jenő, Szombati-Szabó István, Tabéry Géza, Tamási Áron, Tompa László.
A későbbiekben a helikoni közösség tagja lett Asztalos István, Balázs Ferenc, Császár Károly, Dsida Jenő, Finta Zoltán, Gagyi László, Járosi Andor, Jékely Zoltán, Karácsony Benő, Kiss Jenő, Kovács László, Lakatos Imre, Makkai László, Markovits Rodion, Maksay Albert, Moldován Pál, Ormos Iván, Pakots Károly, Szabédi László, Szántó György, Szemlér Ferenc, Szenczei László, Tavaszy Sándor, Vásárhelyi Z. Emil, Vita Zsigmond és Wass Albert.
Napjainkban az Erdélyben, illetőleg Romániában működő irodalom, akárcsak a magyarországi, vagy az összmagyar, szekértáborokra és provinciákra töredezett szét. Marosvécsnek, a helikoni szellemnek nincsen már akkora kisugárzása, mint a múlt század húszas és harmincas éveiben, de úgy tűnik, hogy ezen a helyen egyre inkább lényeges dolgok fogalmazódnak meg, és az itteni találkozók kezdik visszanyerni egykori szerepüket. Egyre szélesebb az a réteg, amely figyel a Kemény János örökösei által felvállaltakra. Ilyen önbecsülésre, önértékelésre ébresztő alkalom lesz a mostani találkozó is.
eloszekelyfold.wordpress.com

SZNT: hagyjanak fel a székelység jelképeinek üldözésével!
A Székely Nemzeti Tanács Állandó Bizottsága július 15-én tartotta soros munkaülését Sepsiszentgyörgyön. Az Állandó Bizottság felhívásban fordult az önkormányzatokhoz, hogy folytassák a 2014. januárjában elkezdődött folyamatot, melynek során eddig 62 önkormányzat határozatban erősítette meg az általuk képviselt közösség autonómia iránti igényét és tette láthatóvá a nagyvilág számára, hogy a székely falvak és városok egységes akarattal egyetlen, de különálló, Székelyföld nevű közigazgatási egységbe akarnak tartozni. A felhívás leszögezi, hogy a prefektusok bírósági keresetei, a határozatok érvénytelenítése nem csorbítja a kinyilvánítás erejét, az továbbra is a leghatékonyabb és legfontosabb eszköz Székelyföld közigazgatási beolvasztása ellen.
Az Állandó Bizottság elemezte a székely zászlót ért támadásokat, állásfoglalásban szólította fel a román hatóságokat, hagyjanak fel a székelység jelképeinek üldözésével. Vegyék komolyan az Európa Tanács Rasszizmus és Intolerancia Elleni Bizottságának felszólítását és ne használjanak kettős mércét, amikor a románság, illetve a székelyek jelképeihez viszonyulunk. Ugyanakkor elfogadta annak a nyílt levélnek a szövegét, amelyben az SZNT felkéri a polgármestereket, hogy négy társukhoz hasonlóan küldjenek levelet a Európa Tanács Helyi és Regionális Kongresszusa Monitoring Bizottságához az úgynevezett zászlótörvény ügyében, hogy nemzetközi szinten jelentős súlyt kapjon a jogsértő zászlótörvény elleni elítélése.
Az állampolgári kezdeményezés kapcsán, amely segítségével Székelyföld autonómiáját kodifikáló statútum ismét a román parlament asztalára kerülhet, az ÁB Javasolni fogja a Székely Nemzeti Tanácsnak, hogy a statútum tervezett módosítását a választások útján létrejövő Önkormányzati Tanács (az autonóm Székelyföld regionális parlamentje) hatáskörébe utalja. Álláspontja szerint a törvénytervezet jelenlegi formájában teljes mértékben megfelel annak, hogy az autonóm Székelyföld létrejöttének alapjául szolgáljon.
Az Székely Nemzeti Tanács által indítványozott európai polgári kezdeményezés ügyében az ÁB meghallgatta Izsák Balázs elnök beszámolóját az Európai Unió luxemburgi bíróságán indított per fejleményeiről. Mint ismeretes az SZNT által kidolgozott, Kohéziós politika a régiók egyenlőségéért és a regionális kultúrák fenntarthatóságáért című európai polgári kezdeményezés ügyében azért indított pert az Európai Unió Bíróságán Izsák Balázs elnök és Dabis Attila külügyi megbízott, mert az Európai Bizottság elutasította a kezdeményezés nyilvántartásba vételét. A perben első fokon a felperesek számára kedvezőtlen döntés született, így a törvényes határidőn belül a felperesek élnek a fellebbezés jogával.
Az Állandó Bizottság megvizsgálta az idei Székely Szabadság Napja kapcsán kialakult helyzetet és megállapította, hogy a csendőrségi büntető jegyzőkönyvek megsemmisítésére tett lépések megfelelőek voltak, Marosvásárhely polgármesterével szemben jogerősen nyert per pedig egyértelművé teszi a jog útjának sikerességét. Ugyanakkor „Készüljünk a Székely Szabadság Napjára!” címmel felhívást fogadott el, amelyben emlékeztetett arra, hogy a már hagyományossá vált megemlékezés és tüntetés bejelentése 2017 március 10-re is megtörtént, és az ismét napirendre került közigazgatási átszervezésre utalva leszögezi, „kiemelten fontos, hogy egész Székelyföldről több tízezer ember készüljön Marosvásárhelyre, kinyilvánítani a székely nemzeti közösség akaratát”.
Izsák Balázs elnök beszámolt a tervezett Székely Kongresszus szervezési fejleményeiről. Az 1902-ős újtusnádi Székely Kongresszus folytatásaként meghirdetett, a székely társadalom egészét elemezni kívánó tudományos eseményre 2017 tavaszán kerül.
Az Állandó Bizottság elfogadta azt a javaslatot, hogy felhívással forduljanak a magyar történelmi egyházakhoz, hogy 2016. október 30-án egész Kárpát-medenceében imanapot hirdessenek az autonómiáért. Az érintettség okán az Állandó Bizottság állást foglalt a Bekes István Attila és Szőcs Zoltán ügyében nyilvánosságra került vádirat kapcsán. Az ÁB tagjai elítélték az SZNT elnöke, a nyilvánosság előtt többször hangoztatott, Jókai Mór a székely vértanúk emlékművén is szereplő szavaira épülő gondolatmenetének csonkított, sőt tartalmában meghamisított felhasználását a vádiratban, és meghatalmazta az elnököt, hogy a megfelelő jogi konzultációk után tegye meg a szükséges lépéseket.
Sepsiszentgörgy, 2016.07.15.
A Székely Nemzeti Tanács sajtóirodája
Erdély.ma

Ünnep az erdélyi fúvósmozgalom bástyájában
Jubileumi, huszonötödik alkalommal szervezték meg Rétyen a hagyományos nemzetközi fúvószenekari találkozót. A hétvégi események sora szinte három napot töltött ki, a hagyományhoz híven több helyszínen is felléptek a részt vevő zenekarok.
A péntek esti fogadtatás és utcabál után szombaton az együttesek egy része Sepsiszentgyörgy új főterén vonult fel, majd a Tein kávézó előtt és az Erzsébet park zenepavilonjában koncerteztek. Ugyancsak szombaton Kovásznán a Városi Művelődési Ház előtt, a Kőrösi Csoma Sándor-szobornál mutatkozott be a Galacról érkezett Valurile Dunării együttes, tegnap a fürdővendégeket és helyieket a szentesi zenekar szórakoztatta. Rétyen szombaton megemlékező istentiszteleten vettek részt a zenészek, majd lerótták tiszteletüket a református temetőben álló kettős kopjafánál, az elhunyt rétyi zenészek emlékművénél. Délután a szabadidőközpontban fúvóskoncerteket tartottak, az est a szórakozásé volt, a jó zenét a Szalonspicc zenekar szolgáltatta. A vasárnap jelentette a találkozó fénypontját: délután a számos zenekar, a helybéliek és vendégek nem fértek a Kováts András Fúvószenekar próbaterme előtti útszakaszon, így idén a felvonulás a főút túloldaláról indult. Zenélve, mazsorettektől kísérve masíroztak a szabadidőközpont színpada elé, ahol Dombora Lehel polgármester köszöntötte a jelenlévőket. Az elmúlt 25 év kitartó munkája meghozta az eredményt: Réty kis település, kis közösség, mégis az erdélyi fúvósmozgalom egyik bástyájává vált. Rétyen élt, él és élni fog a fúvószene – hangoztatta az ifjú polgármester, aki magyarul és románul is felszólalt.
A köszöntő után a több száz fúvós közösen játszotta el Borsay Samu Szamos menti indulóját és Müller János Fejérvári indulóját, majd felléptek a zenekarok, a siker nem mAradt el. Ehhez hozzájárult, hogy a kánikula miatt az előadásokat később tartották. A fúvósok bemutatkozását követően a Stoneroots, majd a Back in Time zenekar szolgáltatott zenét a szabadtéri táncmulatságon.
Bokor Gábor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Az SZNT elkezdi a 2017-es felvonulás szervezését (Székely szabadság napja)
A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) 2017-ben is megtartja március 10-én Marosvásárhelyen a székely szabadság napi megemlékezést és felvonulást, és nem tesz újabb bejelentést a rendezvényről a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatalnál – nyilatkozott az MTI-nek Izsák Balázs SZNT-elnök a tanács állandó bizottsága pénteki Sepsiszentgyörgyi ülése után.
Az SZNT elnöke arra utalt, hogy 2015 márciusában a 2016-os és a 2017-es megemlékezést és felvonulást is bejelentették a Marosvásárhelyi polgármesteri hivatalnál, és immár jogerős bírósági ítélet is megerősítette az SZNT-nek azt az álláspontját, hogy a polgármester tudomásul vette a bejelentést. A törvény értelmében ugyanis Dorin Florea polgármester a bejelentést követő 48 órában hozhatott volna a rendezvényt tiltó határozatot, ezt azonban nem tette meg. Izsák Balázs elmondta, a tiltakozó akció 2017 tavaszán is időszerű lesz, mert a miniszterelnök bejelentette, hogy a választások után folytatódik az ország közigazgatásának az átszervezése, és a különböző kormányok részéről még nem látott napvilágot olyan régiósítási terv, amely Székelyföldet ne kívánta volna beolvasztani egy nagyobb, román többségű régióba.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kilakoltatás előtt a sepsiszentkirályi magánkórház (Peres ügyek)
Végleges törvényszéki határozat alapján a végrehajtó kilakoltathatja szerdán az egyetlen Háromszéki magánkórházat, a sepsiszentkirályi Semper Sanitast. Minthogy az intézmény a helyi közösség számára is fontos, az erről szóló újsághirdetés megjelenése után próbáltuk megérdeklődni, mi áll a 2006-ban két tulajdonossal indult magánkórház körül kialakult helyzet mögött.
Elsőként dr. Bálinth István Sepsiszentgyörgyi nőgyógyász főorvost kerestük meg, aki ügyvédje társaságában tájékoztatott a helyzetről. Mint felidézte, Molnár Károly sepsiszentkirályi ingatlantulajdonos és ő maga 2004-ben kötött egyezséget a Semper Sanitas Kórház létrehozása érdekében. Andimex néven közös céget alapítottak, amely szimbolikus havi száz lejért bérbe vette az ingatlant, így sikerült építési engedélyt és tetemes bankkölcsönt szerezni a bővítéshez, felújításhoz. Lapunk érdeklődésére Bálinth doktor elmondta: közel 550 ezer (akkori 5,5 milliárd) lejt ruháztak be a munkálatokra, s bár a kölcsön visszafizetése az Andimex céget terhelte, fedezet hiányában a törlesztést átvállalta az ő tulajdonában lévő másik vállalkozás, az Andimed. Az épület mégsem vált a közös vállalkozás tulajdonává, mert a ház és a telek, amelyre a kórházat ráépítették, továbbra is a Molnáré volt. A megállapodás megszületett, az Andimex meg akarta vásárolni a Molnár-tulajdont, de ekkor különböző pénzügyek, korábbi bérleti szerződések érvénytelenítése miatt a két fél összeveszett, Molnár távozott a cégből. Ő kéri a ház ellenértékét, Bálinth kéri a befektetett összeg visszafizetését. Szároz Zoltán, Bálinth István ügyvédje azt is megjegyezte: Molnár Károly a Brassói táblabíróság, valamint a Bukaresti Legfelső Semmítő- és Ítélőszék 2011-ben született határozata alapján kéri jelenleg a kilakoltatást, holott az ingatlan már nem az övé, másfél évvel ezelőtt eladta, erről az Andimex csak nemrég szerzett tudomást.
Lapunk meg szerette volna tudni Molnár Károly álláspontját is, ő ellenben visszautasította a választ, közölve, semmi közünk az ügyhöz, ügyvédjét pedig nem sikerült elérnünk. Felkerestük a végrehajtót is, aki szintén későbbre ígért tájékoztatást.
Azt egyelőre nem tudni, mArad-e a július 20-ra meghirdetett kilakoltatás, vagy a sok per egyikében holnapra időzített törvényszéki tárgyalás még változtat a helyzeten.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kórustalálkozó Székelytamásfalván
Szombaton hat környékbeli kórus találkozott Székelytamásfalván: a helyi férfikórus megalakulásának 43. évfordulóját is ünnepelték.
A mezőfalu református templomában a vendéglátók mellett fellépett a papolci református vegyes kórus, a szörcsei és kovásznai református férfikórus, a zágoni Mikes Kelemen Vegyes Kar és a Kézdivásárhelyi Hálaadás Református Dalárda. A találkozón jelen volt Zabola polgármestere, Fejér Levente és helyettese, Demes Botond. A fellépéseket megelőzően istentiszteleten vettek részt a kórustagok. Hegyi István lelkész igehirdetésében az Isten és éneklés közötti összefüggést boncolgatta. A földön és égben egy dolog közös: az éneklés. Aki énekel, az kétszeresen imádkozik. Az igaz ének a legszebb imádság – idézte Luther Márton mondását. A kórusok a templombeli fellépés után a Thury-kastély udvarára vonultak – a zeneszerető helybeliektől kísérve –, ahol a kopjafáknál rótták le kegyeletüket az elődök iránt. A koszorúzás alatt a székelytamásfalvi férfikar a Jobban tiéd, Uram sorait énekelte id. Tusa János karnagy vezetésével (a templomban ifj. Tusa János vezette a dalárdát). Az ünnepséget közös ebéd zárta a kultúrotthonban. (bokor)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)