Markó a kvótareferendumról: szomorú ez a felelőtlen gyűlöletkeltés
„Nem hiszem, hogy helyes olyasmiről szavazni, aminek aztán nem érzi a következményét a saját bőrén valaki” – jelentette Markó Béla magánvéleményként a Népszavának arról, hogy erdélyiek is részt vesznek a hétvégi magyarországi kvótareferendumon.
Az RMDSZ volt szövetségi elnöke egy Budapesti könyvbemutató után adott interjút a magyarországi napilapnak. Ebben főként a politikából történő visszavonulásáról, a romániai politikai helyzetről beszélt, de szó esett a magyarországi népszavazásról is.
A politikus kifejtette, „egyáltalán nincs meggyőződve arról”, hogy a menekültkérdés érinti az erdélyi magyarokat. „Ebben a történetben a legszomorúbb az a zsigeri kampány, az a felelőtlen gyűlöletkeltés, amit a plakátokon is látni, televízióban vagy rádióban is hallani. Ezzel egy erdélyi magyar mit kezdjen?” – mondta a magyar kormány kampányáról.
Arról, hogy ha most is az RMDSZ elnöke lenne, az RMDSZ a kvótareferendum mellett kampányolna-e, a szenátor kijelentette: különbséget kell tenni a szövetségi elnök felelőssége és a gondolkodásmódja között. „Az persze baj, ha valaki egy szervezet vezetője, és saját lelkiismeretén esetleg erőszakot kell tennie. De az biztos, hogy a döntésekben nem csak a saját véleménye kell, hogy megjelenjen, hanem egy egész szervezetnek a véleménye” – szögezte le.
Markó ugyanakkor elismerte, a kötelező befogadási kvóta nem válasz a menekültkérdésre, csak pillanatnyi tűzoltás. „De ez nem azt jelenti, hogy az együttgondolkodás helyett (…) mi azt a látszatot keltjük, hogy külön utakon járunk, holott ez nem lehetséges sem ebben a régióban, sem másutt Európában. Vagy ha ideig-óráig lehetséges is, nem igazán hasznos” – vélekedett.
Markó szerint történelmi okai is vannak annak, hogy a sok diszkriminációt megélt teljes Kárpát-medencei magyarság empátia nélküli, elutasító álláspontra helyezkedett a menekültkérdésben. „Betelepüléstől vagy betelepítéstől való félelem ma is ott van az erdélyi magyarok idegeiben is, és könnyű akár rossz társításokhoz is eljutni. Meg aztán a magyarországi média Erdélyben is hat” – jelentette ki.
Előzmény:
Népszava, 2016. szept. 24.
Nem könnyű lemondani a napi politizálásról
maszol.ro

A Székelyföldi felsőoktatás negyed évszázada
Jubileumi tanévnyitó ünnepséget tartott pénteken Csíkszeredában a Gödöllői Szent István Egyetem (SZIE) az első kihelyezett Székelyföldi képzésének 25. évfordulója alkalmából. Az ünnepségen több neves anyaországi elöljáró is felszólalt.
A Márton Áron Főgimnázium díszterme adott otthont az eseménynek, amely azért is volt különleges mivel negyed évszázada indította el a felsőoktatási intézmény az első kihelyezett agrár tagozatát Csíkszeredában. Idén 40 vidékfejlesztési agrármérnök és 25 vadgazda mérnök mesteris hallgató kezdte meg a tanulmányait.
A tanévnyitó Palkovics László oktatási államtitkár ünnepi köszöntőjével kezdődött. Az elöljáró kihangsúlyozta, ami negyed évszázada még csak a reményt jelentette a Székelyföldi fiataloknak, ma már valósággá vált. Hiszen, 25 évvel ezelőtt – a magyar nyelvű képzések és az anyanyelven való tanulás lehetőségén túl – sikerült elindítani, a határon túli magyar értelmiség újrateremtésének a lehetőségét. A külhoni magyarság esélye a tanulásban rejlik, a legnagyobb lehetőség a fiatalság számára pedig az elsajátítható és a munkaerőpiacon hasznosítható széleskörű ismeretek megszerzése. E képzéseken belül lehetőség nyílik mindezekre – fogalmazott az oktatási államtitkár.
Nagy István parlamenti államtitkár beszédében kiemelte, a Gödöllői Szent István Egyetem jogelődje a Gödöllői Agrártudomány egyetem volt az első felsőoktatási intézmény, amely Székelyföldön és azon is belül Csíkszeredában magyar nyelvű képzést indított negyed évszázada. „Azóta ezernél is több diploma került kiosztásra Székelyföldön, korszerű elméleti és gyakorlati ismereteket, illetve piacképes tudást biztosítva a tanulni vágyó fiatalságnak” – taglalta Nagy István. Megjegyezte, közös érdek, a határon túli magyarság szellemi, gazdasági és kulturális fejlődése, amelyhez a magyar kormány lehetőségeihez mérten minden támogatást megad.
Ezt követően Tőzsér János a SZIE rektora köszöntötte az elsőéves hallgatókat, és nyújtott történeti áttekintést a kihelyezett képzés elmúlt negyed évszázadáról. Utána Dávid László, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem rektora intézett néhány mondatot a jelenlévőkhöz, egyebek mellett pedig beszélt felsőoktatás fontosságáról és az egyetemeknek a régióban betöltött meghatározó szerepéről. Az ünnepséget Jakab István, a Magyar Országgyűlés alelnökének szavai zárták. Az elöljáró elmondta, a Szent Isván Egyetemen megszerzett tudással a hallgatók a világ bármely pontján megállják helyüket, de a legfontosabb, hogy itt Székelyföldön is anyanyelven sajátíthatják el ezt a tudást a fiatalok.
Molnár Rajmond |
maszol.ro

Fórum, konferencia és gazdanap a térségi mezőgazdálkodóknak
okszínű és tartalmas programokkal várták az érdeklődő gazdákat az első alkalommal megszervezett Csíkszéki Gazdanapok szervezői csütörtöktől szombatig. Az érdeklődők nemcsak szórakozhattak, hanem tanulhattak, sőt megmérettethették állataikat, termékeiket is.
A háromnapos rendezvény szombaton zárult a csíkszentsimoni Szent László Gyermekvédelmi Központ területén tartott gazdanappal. A tervezetthez képest mintegy órás késéssel nyitották meg az eseményt a magyar és székely himnusszal, amelyek után Ferencz Ervin ferences atya elmondta, hogy őt kérték fel a házigazda, Böjte Csaba ferences szerzetes helyett beszélni. Majd részleteiben is kitért arra, hogy miért nevezik a kenyeret a természet csodájának, az ember kalácsának, illetve az Isten palástjának. Az új kenyér megáldását követően pedig közösen imádkozták el a Miatyánkot az összegyűltek.
Borboly Csaba, Hargita megye Tanácsának elnöke köszöntőjében a bizalom, az adott szó fontosságáról beszélt, arról, hogy vissza kellene térjenek azok az idők, amikor még elég volt egy kézfogás az ígéretek betartásához. Emellett bátorította a gazdákat arra, hogy higgyék el, együtt többre képesek. Meglátása szerint, „ha lesz kellő bizalom, összefogás a gazdák részéről a mezőgazdaságban, az értékesítésben, a közös fellépésben, akkor ez a három nap nem volt hiába”. Jakab István, a magyar országgyűlés alelnöke rámutatott, három napig dolgoztak, egyeztettek, programot alkottak, amely révén megerősítették az együttműködést az országhatár két oldalán élő magyarok közt. Jó szórakozást kívánt az összegyűlteknek, arra kérve őket, hogy higgyék el, azon dolgoznak az anyaországban, hogy minden magyar igazán otthonra találjon a Kárpát-medenceében.
Tánczos Barna, RMDSZ-es szenátor megköszönte a magyarországi szakembereknek, hogy jóvoltukból a barátság mellett, rendszerint tudást és anyagi támogatást is kapnak a Székelyföldiek. Hangsúlyozta, hogy a hétvégi eseményhez hasonló rendezvények elsősorban a gazdák tudásának gyarapítása miatt fontosak – ilyenkor ugyanis nemcsak ünnepelni, hanem tanulni is van lehetőségük a környékbelieknek. Kozma István, Csíkszentsimon polgármestere megköszönte mindenkinek a háromnapos program létrejöttéhez nyújtott segítséget, ugyanakkor kifejtette, bízik a folytatásban. Kiemelte továbbá, hogy az elmúlt években nem volt olyan rendezvény a településen, amely a gazdáknak, a gazdákról szólt volna, most azonban itt a felkínált lehetőség számukra.
Magyarok kenyere
A gazdanap része volt a Magyarok Kenyere Program is, amelynek keretében Balog Eszter, a Szent István Egyetem munkatársa felolvasta Korinek László professzor, a Magyarok Kenyere mozgalom elindítójának köszöntőjét, majd Nagy István parlamenti államtitkár és Darabos Tamás, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara főigazgatója is rámutatott az egyre nagyobb méreteket öltő program jelentőségére. A helyszínen előállított Magyarok Kenyere cipók értékesítéséből befolyt adományokat a simoni gyermekvédelmi központ számára ajánlották fel.
Állatkiállítás, fajtabemutató
Közben egyre többen gyűltek össze a gazdanap helyszínén: kik a kézműves vásárt keresték fel, kik pedig a sajtkészítők sátrában ízlelték, vagy éppen vásárolták az ízletes, illatos termékeket, de olyanok is voltak, akik a tanácsadó sátrat vagy épp az állatkiállítások helyszínét keresték fel. Ami a szarvasmarha-kiállítást illeti, 16 állatot – elsősorban pirostarka és Holstein fajtájút – értékelt a szakmai zsűri, miközben Sólyom Gizella, a Hargita Megyei Állatnemesítő Hivatal volt vezetője beszélt a fajták, és felvonultatott állatok jellemzőiről. Mint a szervezőkről megtudtuk, mintegy negyven egyedre számítottak, de több gazda is váratlanul visszamondta a részvételt. A lovas programpontok iránt is sokan érdeklődtek: fajtabemutató révén volt lehetőség megismerni a különböző lovakat, de volt szekeres ügyességi-, és rönkhúzató verseny is. A juhkiállítás elmAradt, mivel a gazdák többsége még a legelőn tartja állatait.
Tanácsokat is adtak
Közben a tanácsadók sátrában a mezőgazdasági és vidékfejlesztési pályázatokat lebonyolító intézmények és szervezetek egész nap ingyenes tanácsadással segítették az érdeklődő gazdákat. A Kovászna megyei LAM Alapítvány munkatársa elmondta, habár az emberek is érdeklődtek, de a jelenlevő szervezetek között – Gyulafehérvári Caritas Vidékfejlesztés, Csík LEADER Egyesület – is elindult egyfajta kommunikáció, ami számukra is pozitív hozadéka az eseménynek. A Caritas munkatársa arról számolt be, hogy beszélgetésünkig tőlük elsősorban a gyógynövénytermesztésről érdeklődtek, miközben formális (akkreditált) és non-formális – amely nem akkreditált, hanem tapasztalati ismeretszerzést jelent – képzéseiket próbálták népszerűsíteni az eseményen.
A jó hangulatot a nap folyamán a helyi ifjúsági fúvószenekar, a csíkszentsimoni néptáncegyüttes, valamint a Heveder és Role zenekarok biztosították, a legkisebbek pedig a gyermekudvarban vehettek részt a számukra összeállított foglalkozásokon.
Fórumot és konferenciát is szerveztek
Csütörtökön szakmai fórummal kezdődött a rendezvény, pénteken pedig konferencián vehettek részt az érdeklődő gazdák a Csíkszéki Gazdanapok keretében. A két szekcióban zajló előadások során szó volt a helyi termékekről, védjegyekről, a minőségbiztosításról, a tejtermelésről és feldolgozásról, továbbá körbejárták a vadkárok, a vadkárbecslés, vadgazdálkodás, illetve a gazdaképzések, szaktanácsadások témakörét is a szakemberek. Mindezek mellett az új agrártörvényekről, a határon átnyúló együttműködésekről és az agrártámogatások alakulásáról is informálták a jelenlevőket.
Kömény Kamilla
maszol.ro

A határon túli magyarok másodrendűek
Budapest - A kisebbségben élő magyarok másodrendű állampolgárokként élnek, az asszimilációval szemben védtelenek – állapította meg a Kárpát-medencei Autonómia Tanács (KMAT).
A KMAT kétnapos ülést tartott Budapesten, Tőkés László, a szervezet újraválasztott elnöke elmondta, idén felmérték a magyar közösségek helyzetét. Felmérésük szerint diszkriminált helyzetben vannak, a fő probléma, hogy a közszolgálatban szinte egyáltalán nem foglalkoztatják őket.
A felmérés szerint a közepes szintnél rosszabban érvényesül az autonómiához, a politikai képviselethez való jog, alacsony a nemzeti közösségek állam általi védelme, az együttes önrendelkezési jog is alig érvényesül.
A felmérés szerint kielégítő a magyar nemzeti közösségek állapota, ha a saját szervezetekhez való jogot, az egyenlő bánásmódot és az akadálytalan kapcsolatokhoz való jogot vizsgálják. Azonban mindennapi küzdelmet jelent a tájékoztatáshoz, a védelmi mechanizmusokhoz, a nyelvhasználathoz való jog érvényesítése. Magyar nyelven felsőfokon lényegében csak a magyar állam által létrehozott vagy működtetett egyetemeken lehet tanulni. A magyar kultúrát, történelmet nem megfelelően tanítják, s ez nem oldja a nemzeti ellentéteket.
Tőkésék szerint csak Romániában rosszabb, mint nálunk
A felmérés szerint a legjobb helyzetben a jogok érvényesülését tekintve a szlovéniai magyar kisebbség van, őket a horvátországi, az ukrajnai, a szerbiai kisebbség követi, a legrosszabb helyzetben a legnagyobb lélekszámú szlovákiai és a romániai magyarok vannak.
2014-ben állították össze a felmérés szempontrendszerét. Az űrlap 163 kérdést tartalmazott, 86 szempontot alapján, 14 témakörben, és hat ország kilenc szervezete koordinálta a kitöltetést.
Kőrösi Ildikó, az MKP alelnöke szerint Szlovákia közigazgatási rendszere és a hiányos törvényi szabályozás az oka annak, hogy a szlovákiai magyarok helyzete az egyik legrosszabb a vizsgált országok közül. Darcsi Karolina, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség alelnöke elmondta: Ukrajnában ugyan széles körűen garantáltak a kisebbségi jogok, de ezeket a gyakorlatban nem lehet érvényesíteni.
Kis Ferenc–Szalai Laura
ujszo.com

Továbbra is Tőkés László a Kárpát-medencei Magyar Autonómiatanács elnöke
A Kárpát-medencei Magyar Autonómiatanács (KMAT) Budapesten tartott munkaülést szeptember 23-án délután, a várbeli Magyarság Házában, amit másnap délelőtt egy állásfoglalás elfogadása és sajtótájékoztató tetőzött be.
Egyebek mellett megtárgyalták a KMAT monitoring-rendszerének kérdéseit, megejtették az elvégzett állapotfelmérés kiértékelését, áttekintették a különböző együttműködési formákat és lehetőségeket, illetve megtartották a tisztújítást. Ez utóbbi eredményeként újraválasztották a tanács elnökévé Tőkés László püspököt, európai parlamenti képviselőt, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökét.
Az ülést követő sajtótájékoztatón a püspök felidézte: a tanács 2004-ben alakult meg Nagyváradon az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és a Székely Nemzeti Tanács kezdeményezésére, a külhoni magyar polgári és politikai szervezetek egyesítésére, a Kárpát-medencei közösségek autonómiatörekvéseinek támogatására. Elmondta: a tanács idénfelmérte a Kárpát-medencei magyar közösségek helyzetét. Megerősítést nyert, hogy a számszerű kisebbségben élő, őshonos magyar nemzeti közösségek a környező országokban diszkriminált helyzetben, másodrendű állampolgárokként élnek, a szórványosodással és asszimilációval szemben védtelenek.
A felmérés szerint az egyik legnagyobb problémát az okozza, hogy a közszolgálatban szinte egyáltalán nem foglalkoztatják őket. Ugyanakkor a közepes szintnél rosszabban érvényesül a közösségi önrendelkezési jog, a független és demokratikus politikai képviselethez való jog, alacsony a nemzeti közösségek állam általi védelme. Összességében: reális autonómiával egyik magyar kisebbség sem rendelkezik a Magyarországgal szomszédos államokban.
A felmérés szerint ennek ellenére kielégítőnek mondható a magyar nemzeti közösségek állapota, amennyiben a saját szervezetekhez való jogot és az akadálytalan kapcsolatokhoz való jogot vizsgálják, elvi és törvényi szinten pedig a megkülönböztetés nélküli, egyenlő bánásmódhoz való jog is biztosított. Ugyanakkor a kutatás szerint a határon túli magyarok számára mindennapi küzdelmet jelent a tájékoztatáshoz, a védelmi mechanizmusokhoz, a nyelvhasználathoz való joguk érvényesítése, a legkevésbé pedig az anyanyelven történő, teljes vertikumú oktatáshozvaló jog érvényesül. Magyar nyelven lényegében csak a magyar állam által létrehozott vagy működtetett egyetemeken lehet tanulni. A magyar nemzet és a magyar nemzeti közösségek történelmét, kultúráját nem megfelelően tanítják a többségieknek, ez pedig gátolja a társadalmi együttműködést, mivel nem oldja a meglévő nemzeti ellentéteket.
A felmérés szerint a legjobb helyzetben a jogok érvényesülését tekintve a legkisebb létszámú, azaz a szlovéniai magyar kisebbség van, őket a horvátországi, az ukrajnai, a szerbiai kisebbség követi, a legrosszabb helyzetben a legnagyobb lélekszámú szlovákiai és a romániai magyarok vannak.
A felmérés részleteiről Bedő Árpád, a KMAT titkára elmondta: 2014-ben állították össze a szempontrendszert a kisebbségben élő nemzeti közösségek társadalmi állapotának vizsgálatára. Az űrlap 163 kérdést tartalmazott, 86 szempontot alapján, 14 témakörben, és hat ország kilenc szervezete koordinálta a kitöltetést.
A továbbiakban Tőkés László, a KMAT újraválasztott elnöke hangsúlyozta: a Kárpát-medencei Autonómiatanács az október 2-i népszavazáson való részvételre és a nemmel való szavazásra buzdít. Hozzátette: egyetértenek Orbán Viktor miniszterelnökkel abban, hogy a problémákat helyben kell megoldani, ezért nem az elvándorlás jogát, hanem az otthonmAradás jogát támogatják.
A helyben mAradás a környező országokban élő magyar kisebbségeknek olyan európai érték, amihez ragaszkodniuk kell – hangsúlyozta a püspök. „Mi nem vagyunk kivándorlók, mi otthon szeretnénk megoldani a problémáinkat” – jelentette ki, hozzátéve, hogy ezért teljes szívvel tudnak csatlakozni a népszavazás ügyéhez, és egyértelműen nemmelfelelnek a feltett kérdésre. Szerinte a népszavazáson való részvétellel a kettős állampolgárság valóságtartalommal telik meg, és szélesedik az újrahonosított magyarok jogköre azzal, hogy részt vehetnek a voksoláson.
Az erről szóló állásfoglalást aláírta az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, a Székely Nemzeti Tanács, az Erdélyi Magyar Néppárt, a Magyar Polgári Párt, a Magyar Közösség Pártja, a Muravidéki Magyar Önkormányzati Szövetség, a Vajdasági Magyar Demokrata Párt, a Vajdasági Magyar Demokratikus Közösség, a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége, valamint a Kárpátaljai Magyarok Kulturális Szövetsége. Ebben az áll: erőszakos támadás zajlik Európa ellen, humanitárius köntösben, ezért útját kell állni az önsorsrontó Brüsszeli politikának. Az illegális bevándorlók inváziója Európa történelmének legsúlyosabb válságát jelenti, mely középtávon az egész európai kultúrát eltűnéssel fenyegeti. Az elmúlt egy évben beigazolódott, hogy az idegen kultúrájú, beilleszkedésre a legkisebb hajlandóságot sem mutató, saját normáikat a befogadó társadalmakra ráerőltetni igyekvő betolakodók a közbiztonság radikális megromlását, terrorfenyegetést, az ún. no-go (a hatóságok által is került) zónák megszaporodását hozzák magukkal. Az állásfoglalás szerint az Európai Unió jelenlegi vezetőségének politikája semmilyen kilátással nem kecsegtet, hiszen bevándorló tömegek eltartására a kontinens egyszerűen képtelen, a kötelező kvótarendszer azon túl, hogy súlyosan sérti az érintett országok szuverenitását, nem old meg semmit.
Arra a kérdésre, hogyan tudják ösztönözni az erdélyi magyarokat a népszavazáson való részvételre, Tőkés László a sajtótájékoztatón kifejtette: az EMNT és az EMNP aktívan kampányol, nagy szerepet vállaltak a külhoni magyarok választási regisztrációiban, segítenek az azonosító nyilatkozatok kitöltésében és a levélszavazatok eljuttatásában az illetékesekhez. Sajnálatosnak nevezte ugyanakkor, hogy az RMDSZ visszafogottan kampányol. Ennek ellenére reményét fejezte ki, hogy Erdélyben a magyarországinál is nagyobb lesz a részvétel.
tokeslaszlo.eu/cikk

Nem könnyű lemondani a napi politizálásról
A közelgő romániai parlamenti választások kapcsán nagyon sok kérdőjel fogalmazódik meg az RMDSZ jövőjét illetően. Egyelőre csak annyi biztos, hogy a Bukaresti parlamentből olyan személyiség fog hiányozni, aki a rendszerváltás óta meghatározta a romániai, és nagymértékben befolyásolta a Kárpát-medencei kisebbségi politizálást. Markó Bélát Budapesti könyvbemutatója előtt kérdeztük visszavonulásáról, és arról, hogyan látja mindazt, ami ma körülöttünk zajlik.
- Második könyvbemutatója lesz Budapesten az idén. Hosszú ideig nem igazán jelentek meg kötetei. Mi változott?
- Újabban próbálom megváltoztatni az életemben a politika és irodalom arányát. Nem mostani elhatározás ez, valamikor a kétezres évek elején döntöttem úgy, hogy túlságosan hosszú ideig nem éltem az eredeti hivatásomnak. Azóta fokozatosan, lépésről lépésre próbálok változtatni ezen. Bevallom, van bennem egy sietség is, hogy azt, amit elmulasztottam, pótoljam, hogy azt, amit nem írtam meg akkor, amikor egyébbel, politikával foglalkoztam, írjam meg most. De azt hiszem, ez nem lehetséges. Azt kell megírnunk, ami most foglalkoztat. Persze, hogy még mindig a vers áll hozzám a legközelebb, de egyre inkább leköt az esszé, és nagyon érdekes, hogy megszerettem a publicisztikát, amit sem 1989 előtt, de azután sem nagyon műveltem. Valószínűleg azért írok most rendszeresen publicisztikát, mert legalább a magam számára próbálom kötelezőnek tartani azt, amit egyébként minden értelmiséginek nagyon ajánlanék, hogy bele kell szólni a körülöttünk zajló folyamatokba.
-2017-től értelmiségiként fog beleszólni a társadalmi folyamatokba? Nem indul újra a decemberi romániai parlamenti választásokon. Bírni fogja a pálya szélén, amelyen 26 évig aktív játékos volt?
- Azt gondolom, nem mi döntjük el, hogy értelmiségiek vagyunk-e. Mi legfeljebb törekedhetünk erre. Meg kell mondanom, nem könnyű lemondani a napi politizálásról. Most megjátszhatnám magam, állíthatnám, hogy miután meghoztam egy döntést ezelőtt öt évvel, amikor nem vállaltam újabb RMDSZ elnöki mandátumot és jeleztem, hogy néhány év múlva a parlamentből is vissza fogok vonulni, attól kezdődően ez mindenféle kétely nélkül érvényesült az életemben.
- De akkor még nagyon távlati volt az egész?
- Persze. A dilemmáimat nem nagyon láthatta kívülről senki. Nyugodtan modhatnám, hogy nem gond, el kell határozni, és minden rendben van. De nem így van. Nagyon nehéz nyilván lemondani arról, hogy nap, mint nap beleszólhat az ember a döntésekbe, az a benyomása, hogy fontos kérdéseket válaszolhat meg, az egész társadalmat, vagy legalábbis az erdélyi magyar közösséget befolyásolhatja. Azért fogalmazok feltételes módban, mert azt is másnak kellene később megítélnie, hogy én magam mennyire befolyásoltam azt, ami körülöttünk volt. Nekem az volt a benyomásom, hogy hatással voltam – nem egyedül, hanem másokkal együtt – a saját közösségem sorsára. Ez nem ugyanaz, mint amikor íróként, értelmiségiként valamilyen formában véleményt mond az ember. Annak is lehet közvetve hatása, de ez mégiscsak más. Úgyhogy egyáltalán nem volt könnyű, de azért utólag is állítom, hogy helyesen döntöttem. Én több mint egy negyedszázadon át politizáltam. Azt gondolom, hogy amit 1989-ben, ugyancsak másokkal együtt vállaltunk, abból azt, amit a politikai körülmények lehetővé tettek, teljesítettük. Ezzel azt is mondom, hogy nem mindent. De azért alapvetően más jogi kereteket teremtettünk Romániában az erdélyi magyarság számára, mint amitől indultunk 1990-ben. És szerintem az utánunk következő nemzedékeknek egyrészt az a feladatuk, s egyben nagy felelősségük, hogy ezeket a törvényeket és a létrehozott intézményeket stabilizálják, megvédjék. De ezen kívül, mivel számos kérdést nyilván nem tudtunk megoldani, nekik tovább kell haladniuk az intézményépítés, illetve az új jogok megszerzése, az önkormányzatiság megerősítése és bővítése útján. Van teendőjük elegendő.
- De van még esélyük az utódoknak továbbvinni ezt a munkát?
- Csak azt mondhatom el, hogy én mit gondolok. Meglehetősen gazdag és talán fontos tapasztalattal lépek ki a politikából, holott erre senki és semmi nem kényszerített. És energiám is lett volna folytatni. Ugyanakkor azt hiszem, miután nem magányos harcos voltam, hanem van egy szervezet, erős, tehetséges politikusgárdával, az RMDSZ sorsa ma már nem múlhat személyeken. Nem szabad személyeken múlnia. Nem hiszek abban sem, hogy a politikában nem számítanak a személyiségek, hogy egy-két ember nem tudja a dolgokat egészen más irányba terelni. De ismétlem, ma már nem szabad ezen múlnia annak, hogy mi lesz az RMDSZ-el és mi lesz az erdélyi magyar közösséggel. Ugyanakkor nem tagadom, hogy a prognózisomban az is ott volt, hogy akkor már éreztük mindannyian, hogy egyfajta állóháború alakul. Akár az ideológiák között, akár az etnikumközi kapcsolatokban, olyan korszak következik, amikor nehéz lesz továbblépni, nehéz lesz valamerre kitörni, és minden bizonnyal azt kell megvédeni, amit addig elértünk. Ugyanúgy az is jól látható volt akkor is, és most már nap, mint nap érzékelhető, hogy a politika nem az, ami volt a 90-es években. Azért akkor jól vagy rosszul, illúziókkal vagy azok nélkül, de mégiscsak programokat dolgoztunk ki és azokat próbáltuk érvényesíteni. Én ezt most nem látom sehol. A társadalom egésze szempontjából sem látom, sem Romániában, sem Magyarországon. Az égvilágon semmiféle vita, véleményütköztetés nincs arról, milyen típusú társadalmakat kellene építeni. A kilencvenes években folyt erről gondolkodás.
- Visszakanyarodva kicsit az RMDSZ és az utódok esélyeihez… A júniusi helyhatósági választás, amelyen 4,8 százalékon végzett az RMDSZ, nem sok jót ígér a parlamenti képviselet tekintetében.
- Az önkormányzati választások tapasztalata valóban nem túl jó, ami a szavazatarányt illeti. De ehhez hozzá kell számolni, hogy ezek önkormányzati választások voltak, a tömbvidéken nem volt konfrontációs helyzet, és emiatt nem volt nagy késztetés a részvételre. Ez úgymond a negatív tapasztalat. De van egy fontos pozitív tapasztalat is. Annak ellenére, hogy Romániában az utóbbi években nőtt a magyarellenesség mértéke, amit főképp Székelyföldi, de más konfliktusok is igazolnak, mégis, amikor a politikai érdekek úgy kívánták, a román pártok hajlandók voltak egyezséget kötni az RMDSZ-el. A részvétel nem volt jó, az utólagos tárgyalások viszont igen. Az RMDSZ a két székely megyén kívül, - ahol többségben vagyunk és nyilvánvaló, hogy tudtunk magyar többségű vezetést és megyei elnököket választani-, még három másik, Maros, Bihar, Szatmár megyében, ahol nem vagyunk többségben, szintén magyar elnök van. Mert a politikai érdekek fölülírták egy adott pillanatban a magyarellenes nacionalizmust, létrejöhettek ezek a helyi koalíciók. Ez azt bizonyítja, hogy amennyiben van egy működő demokrácia, amennyiben van artikulált politikai élet, amikor kialakítható többség és kisebbség egy politikai testületben, akkor, ha mi viszonylag jó súllyal rendelkezünk – mert azért kellett ehhez a helyi súly is – akkor tudjuk a céljainkat érvényesíteni. Való igaz, jelen pillanatban attól félek, hogy ilyen artikulált politikai élet inkább van az említett megyék önkormányzatában, mint Bukarestben, a parlamentben.
- Ezt hogy értsük?
- A román parlamentben teljesen egybefolytak az ideológiák, ha egyáltalán léteztek valaha. Ez a hajától előrerángatott ötlet, a szakértői kormány, amely hovatovább egy éve működik, lassan tönkretette a parlamenti demokráciát – nincs deklarált többség a parlamentben, nincs deklarált ellenzék. Tudjuk, kik támogatják inkább a technokrata kormányt és kik állnak szemben vele, de ez nem egy artikulált politikai valóság.
-Hát ez sem teszi könnyűvé az utódok dolgát...
- Hogy ilyen körülmények között milyen lehetőségei vannak egy új politikusnemzedéknek, ezzel kapcsolatosan csak azt tudom mondani, hogy 1990 és 1996 között mi sem igazán tudtunk előrelépni. A magyar jogkövetelések csak az RMDSZ kormányra kerülése után kezdtek megvalósulni. Volt egy kezdeti hat éves időszak, amikor folyamatos konfrontációban voltunk a román nacionalizmussal, de közben tudtunk dolgozni, saját programunkon. Folyamodványok, memorandumok sora bizonyítja milyen intenzív munkát folytatott az RMDSZ. Nemcsak protest megnyilatkozások voltak, hanem dolgoztunk azon, milyen modellt kellene működtetni Romániában. Még akkor is, amikor esetleg nincsenek partnerek a román politikában, ha vannak eszközei egy szervezetnek, van mód arra, hogy lépjen a programalkotásban, készüljön arra a pillanatra, amely fél év múlva, 2 év múlva, nem tudjuk, mikor bekövetkezhet, és akkor továbbvihetjük a megoldásokat.
- Bejut a parlamentbe az RMDSZ az őszi választásokon? Nem az alternatív küszöbre gondoltam, ami nyilvánvalóan mentőöv, hanem az öt százalék teljesítésére.
- Igen, be fog jutni. De öt százaléknál azért több kellene, 2008-ban még hat százalék fölött voltunk. Jó lenne, ha megkerülhetetlenek lennénk a parlamentben, például kormányalakításkor.
- Lehet, hogy jókor hozta meg döntését, jókor fordul újra az irodalom felé?
- Most, 65 évesen nem gondolom, hogy fel fogok építeni egy új irodalmi életművet. Én írtam a magamét évtizedeken át, könyveim sora jelent meg, nem hiszem, hogy most egy új írói pályát kellene építenem. Hozzá kell tennem természetesen ahhoz, amit megírtam. Igen, bizonyos szempontból, lehet, hogy jókor. Ismétlem, ma azt tapasztalom, hogy Európa-szerte, de főképp Európa ezen részén megtorpant a politikáról és a társadalmak jövőjéről szóló gondolkodás. Nagyon sokszor öncélúnak mutatkozik a politika és öncélúak a politikai pályák is, ezért hiszem, hogy például nekem is kötelességem lenne végiggondolni és meg is írni azt, amit az elmúlt 25-26 esztendőben tapasztaltam. Választ kell keresnünk arra, hogy mi miért történt és történik velünk.
- Mi történik?
- Miután kezdtünk itt ezekben az országokban, Romániában is, és Magyarországon is, felépíteni működőképesnek látszó demokráciákat, egyszer csak leállt ez az építkezés, kezdték visszabontani azt, amit addig létrehoztunk. Jól láthatóan autoritárius rendszerek alakulnak ki körülöttünk. Erre nekünk választ kell keresni. Nem nekem feltétlenül, hanem végül is mindenkinek, aki részese volt az elmúlt negyedszázad közéletének. Ami viszont engem közvetlenül érint, és ami számomra a politika volt kezdettől fogva, hogy itt a nemzetek, etnikumok közti viszonyok hogyan alakulnak, hogyan alakíthatók, miért van az, hogy miután a 90-es években kezdtünk élhető modelleket elképzelni, kidolgozni, itt-ott be is indítani, mindez most leállt.
-Ön mondta, hogy autoriter rendszerek épülnek. Nem ezért?
- Az nagyon jól látható, mi épül, csak azt nem tudom, hogy miért nem láthatók az ezzel szemben felmutatott alternatívák, miért nincsenek ezzel ütköztethető markáns vélemények és programok. Romániában teljesen másképpen épül az autoritárius társadalom, mint Magyarországon, de egyformán nincsenek felmutatható alternatívák.
- Mi a különbség a két autoriter rendszer között? A magyar eléggé átlátható, de Romániában ki mozgatja a szálakat? Míg Traian Basescu volt az államfő, úgy tűnt, hogy ő. Most viszont senki sem látszik.
- Traian Basescunak elnökként alapvető hozzájárulása volt ahhoz, hogy sikerült a parlamentet kompromittálni, hogy egy idő után a döntések nem ott születtek, ahol születniük kellett volna, hogy például az ügyészség túlságosan nagy szerepet kapott. Az ő tíz éves tevékenysége arról szólt, ami most már működik is Romániában - kivinni a politikán kívülre a döntéseket. Volt egy erős elnök, aki alkotmány szerint ugyan nem erős, de mégis nagyon nagy erőt gyűjtött össze a kezében és próbált egy olyan rendszert alakítani, ahol ő és a körülötte lévő tanácsadók kormányoznak „a nép segítségével”, a kormány és a parlament pedig ennek a tényleges hatalomnak csak egyfajta függeléke. Az lett a következménye, hogy tényleg kikerült a parlamenten kívülre, tulajdonképpen a pártokon és a politikán kívülre is a döntés. Márpedig az közhely, és azzal mindenki egyetért, hogy többpártrendszer nélkül demokrácia nincsen.
A parlament egyetlen országban sem igazán népszerű, mint ahogy a politikusokról sem igazán jó a vélemény sehol. Basescu elnöksége idején viszont Romániában annyira kompromittálni lehetett a parlamentet, annyira defenzívába lehetett szorítani a politikusokat, hogy ma már hol a közvéleménytől, hol a választótól, hol az ügyészségtől félnek oly mértékben, hogynemigazán hoznak szuverén döntéseket. De tagadhatatlan, hogy most Romániában rá lehetne mutatni egyvalakire, aki mindezt irányítja, aki mindezért felelős. Ezzel szemben úgy vélem, bár nem az én tisztem, hogy a magyarországi rendszert elemezzem, itt az autoriter döntések látszólag a politikán belül maradtak. Van egy olyan parlamenti többség, amely mindent eldönthet. Ezzel a lehetőséggel él, és visszaél a kormány.
- A magyarországi kialakult rendszer személyfüggő vagy pártfüggő? Annak köszönhető, hogy van egy erős párt, vagy annak, hogy van egy erős ember?
- Hogy mi tesz lehetővé egy ilyen rendszert, én nem tudom, és az az igazság, hogy nem is élem meg nap, mint nap. Kívülről úgy látom, nagyon központosított döntési mechanizmus alakult ki, nemcsak informálisan, hanem formálisan is, ami megváltoztatta a rendszert. Például az önkormányzatok igencsak meggyengültek az én tudomásom szerint, miközben nekünk magyaroknak Romániában egy hasonló centralizációs folyamat már-már katasztrofális lenne.
- Tudom, a politikában sincs visszamenőleges „ha”, képzelt szituációkbeli „ha”. De mégis, ha most Ön lenne az RMDSZ elnöke, akkor az RMDSZ a kvótareferendum mellett kampányolna, mint teszi azt a Vajdasági Magyar Szövetség és részben az RMDSZ is? Elnökként is ugyanazt képviselné, mint független értelmiségiként?
- Hogy RMDSZ elnökként miről mit döntenék, azt elég nehéz megmondani, amikor nem RMDSZ elnök az ember. Azt viszont tudni kell, hogy van egy különbség a felelősségben és a gondolkodásmódban is. Az persze baj, ha valaki egy szervezet vezetője, és saját lelkiismeretén esetleg erőszakot kell tennie. De az biztos, hogy a döntésekben nem csak a saját véleménye kell, hogy megjelenjen, hanem egy egész szervezetnek a véleménye.
- És érdeke is?
- Igen, az is. Amíg RMDSZ elnök voltam, akkor is fel lehetett volna tenni ezt a kérdést fordítva, hogy vajon független értelmiségiként ugyanúgy döntöttem volna-e. És meg kell mondanom, hogy sokszor nem. Vagyis nem feltétlenül helyes azt latolgatni, hogy ha az ember másféle felelősséggel bírna, hogyan döntene. Egyébként a kérdésre visszatérve, azt gondolom, hogy az RMDSZ a legnagyobb Magyarországon kívüli magyar szervezet, a legnagyobb Magyarországon kívüli magyar közösséget képviseli, ilyenként minden jelentős nemzetpolitikai kérdésben meg kell próbálnia mérvadó véleményt mondani. Én ezt tudnám ajánlani az utánam jövő politikus kollégáknak. Nekünk sok kérdésben a lehető legnagyobb súllyal kell megszólalni, és ha nem értünk egyet azzal, amit a magyarországi politikusok gondolnak, legyen szó kormányoldalról vagy ellenzékről, azt is a leghatározottabban ki kell mondani. Kezdettől így próbáltunk politizálni, magam is ezt próbáltam érvényesíteni. Ami persze, sokszor konfliktussal járt, nem csak egy politikai párttal, hanem szinte mindegyikkel volt nehéz vitánk, ütköztünk fontos kérdésekben. Úgy hogy akár kvótareferendumról van szó, akár másról, nekünk nem az az elsődleges dolgunk, hogy egyetértsünk. Ha egyetértünk saját meggyőződésünk szerint, az jó, de ha nem, akkor azt ki kell mondani. De én ma már tényleg csak a magam nevében akarok nyilatkozni.
- És mit mondana a saját nevében?
- Azt gondolom, Európa nem tudott még igazi választ adni egy nehéz kérdésre, a menekültkérdésre. A kvóta egyelőre nem válasz, csak pillanatnyi tűzoltás, ezt mindannyian tudjuk. Ráadásul a mostani helyzet kialakulásához Észak-Afrikában, például Irakban, közvetve vagy közvetlenül Európa is hozzájárult annak idején, erről is beszélhetünk, de ez nem azt jelenti, hogy az együttgondolkodás helyett, tehát hogy megpróbáljuk elérni, hogy hosszútávú döntések is szülessenek, ne csak pillanatnyi tűzoltás legyen, ahelyett mi azt a látszatot keltjük, hogy külön utakon járunk, holott ez nem lehetséges sem ebben a régióban, sem másutt Európában. Vagy ha ideig-óráig lehetséges is, nem igazán hasznos. Mellesleg nekem elég egyértelmű véleményem van a határon túli magyar kettős állampolgárok szavazásáról a magyarországi választásokon vagy akár a népszavazáson is. Nem hiszem, hogy helyes olyasmiről szavazni, aminek aztán nem érzi a következményét a saját bőrén valaki. Erre persze, lehet az a válasz, hogy a menekültkérdés vagy akár más is, így vagy úgy bennünket is érint, de én erről egyáltalán nem vagyok meggyőződve. Meg aztán, ami ebben a történetben a legszomorúbb, az a zsigeri kampány, az a felelőtlen gyűlöletkeltés, amit a plakátokon is látni, televízióban vagy rádióban is hallani. Ezzel egy erdélyi magyar mit kezdjen?
- Azt minek tulajdonítja, hogy egy kisebbségi közösség, jelen esetben a teljes Kárpát-medencei magyarság, amely sok diszkriminációt megélt, mégis ilyen empátia nélküli, elutasító álláspontra helyezkedett a menekültkérdésben?
- Nem tudom, mennyire bevándorlásellenes a határon túli magyar közvélemény, de ha igen, annak történelmi okai is vannak. Bár nem a mostani helyzet analógiája, mert Erdélyben mi egészen más etnikai problémákkal találkoztunk a történelem folyamán, a betelepüléstől vagy betelepítéstől való félelem ma is ott van az erdélyi magyarok idegeiben is, és könnyű akár rossz társításokhoz is eljutni. Meg aztán a magyarországi média Erdélyben is hat. Vagyis lehet ennek az okát is magyarázni, de lényeg az, hogy nem feltétlenül jó, ha mi tömegesen mondunk véleményt arról, ami nem minket érint.
Gál Mária
Népszava

Húsz év alatt közösséget építettek
Húszéves a balánbányai Botorka Művelődési Egyesület, ennek jegyében szervezték meg az idei Botorka Néptáncfesztivált is. Közel háromszáz táncos ünnepelt együtt a jubileumi rendezvényen.
Farnadról (Felvidék) a Nádas Ifjúsági Néptánccsoport, Kocsról (Magyarország) a Páros Csillag Néptáncegyüttes, Válról (Magyarország) a Villő Néptáncegyüttes, Derecskéről (Magyarország) a Kikelet néptánccsoport, Szamosújvárról a Kaláka Néptáncegyüttes, Borszékről a Czifrasarok Néptáncegyüttes, Székelyudvarhelyről a Kékiringó Néptánccsoport, Csíkszentdomokosról az Elevenek Néptáncegyüttes, míg Balánbányáról az Ördögborda Néptáncegyüttes vett részt a szeptember 22–25. között tartott fesztiválon és lépett fel a szombat este tartott gálaműsoron.
A programban ezúttal a házigazda és a meghívott települések vezetőinek találkozója is szerepelt. Ennek keretében Székely Ágnes, a Botorka Művelődési Egyesület egyik alapító tagja mesélt a kezdetekről. A rendszerváltás után, az 1990-es évek elején a balánbányai fiatalok egy csoportja azt tűzte ki célul, hogy a város megítélésén változtat. Mint ahogy Székely rámutatott, a bányavárosnak nem volt jó híre, mivel a bányászok gyakran fogyasztottak alkoholt, ugyanakkor 1985 után megszűnt a távfűtés a városban, és mindenki fűtésrendszert improvizált a lakásában, így a tömbházak oldalán mindenféle füstölgő csövek jelentek meg, továbbá tyúkketreceket, disznóólakat építettek a városban, és a látvány sem volt szép. Ezek mind rontottak a város megítélésén, és ezért gondolták azt, hogy Mihály Csabával, Sándor Csabával és még néhány fiatallal próbálkozzanak változtatni ezen. Még abban az évben megünnepelték március 15-ét. Aztán 1996-ban Mihály Csaba javaslatára született meg a Botorka Művelődési Egyesület.
„Mivel itt volt már Sándor Csaba, a néptáncok tudója, úgy gondoltuk, hogy egy néptáncfesztivált is létrehozunk. A húsz év alatt kinőtte magát a fesztivál. Jó híre lett, meg is tettünk mindent azért, hogy jól érezzék magukat a vendégeink” – fogalmazott Székely Ágnes.
Mihály Csaba, a fesztivál megálmodója portálunknak úgy nyilatkozott, az idei program különlegessége, hogy ez az első alkalom, amikor a meghívott települések vezetői is szép számban részt vesznek a fesztiválon. „Azért is terveztük háromnaposra a fesztivált, hogy legyen idő barátkozni. Az évek során közös munkákra is sor került a néptánccsoportok között, volt, hogy a gálaműsort a fesztivál ideje alatt állították össze. Itt kell lenni pár napot, időt kell együtt tölteni, együtt kell kirándulni, táncházban táncolni, ezek adják a fesztiválunk lelkét. Persze a gála az a korona, de kellenek mellé ezek a tevékenységek, hogy egy közösség legyen. Úgy látom, hogy húsz év alatt sikerült egy közösséget építeni, az egész Kárpát-medenceében jó barátaink vannak.
Péter Beáta |
Székelyhon.ro

Elkezdődött a tanév a MÜTF-ön
Közel kétszázan gyűltek össze péntek délután a Székelyudvarhelyi városháza Szent István Termében a Modern Üzleti Tudományok Főiskolájának tanévnyitó ünnepségére.
„Míg a mezőgazdaságban az ősz a betakarítás időszaka, az oktatásban ekkor kezdődik a vetés, ekkor indul az élet az elsőéves hallgatóknak. Most 112 friss hajtás kezdi el a tanévet” – köszöntötte az újoncokat Ilyés Ferenc, a MÜTF Oktatási Központ ügyvezető igazgatója.
A főiskola idén októberben lesz nagykorú: már tizennyolc éve nyújt továbbtanulási lehetőséget a térségben élőknek. Az új tanévben negyvenen gazdasági és vidékfejlesztési agrármérnök, harmincan könnyűipari mérnök, huszonegyen turizmus-vendéglátás, illetve ugyanannyian kereskedelem és marketing alapszakon tettek esküt és kezdték meg tanulmányaikat.
Dósa Ildikó |
Székelyhon.ro

A kényszerpályák sokszor erősebbek az embereknél
Bencsik Gábor történész, főszerkesztő Múltból a jövőbe címmel tartott előadást Nagyváradon a Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központ múzeumtermében a hét kiadást megért, általa írt Horthy-monográfia kapcsán, de szó esett a migráció kérdéséről is.
Nagy József Barna, a Magyar Polgári Egyesület elnöke köszöntötte a Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központban egybegyűlteket. Megjegyezte: öröm számára, hogy „megpróbálják lerángatni az egykori kormányzóról azokat a baloldali és kommunista jelzőket, melyek nem állják meg a helyüket”.
Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy a történelem véget ért, a dolgok nagyjából elrendeződtek, bocsátotta előre Bencsik Gábor, azonban így gondolták ezt Mária Terézia idejében is, s lám, a mi jelenünk is újabb kihívások elé állít bennünket. Horthy Miklós fiatalsága szintén egy olyan korra esett, amikor az emberek úgy érezték, hogy a történelem rendeződött, az osztrák–magyar monarchia stabilnak tűnt.
Tengerésztiszt
Gazdálkodó középnemes családban született, a családfő nagyon „földönjáró szemléletű” ember lehetett, aki azt a lányt vette el, akinek a hozományba kapott földje az övével szomszédos volt. Szigorú ember volt, akiről Horthy utóbb azt írta: sokszor félelmet keltett bennük.
Apja tíz éves korában elküldte tanulni Debrecenbe, majd Sopronba, Horthy „ígéretes tengerésztisztként” csatlakozott a flottához, s feladata az lett, hogy meghajóztassa a zászlót, azaz körbehajózza a világot a kitűzött zászlóval, s fogadásokon vegyen részt. Talán soha nem tér vissza az az embertípus, amelyhez tartozott – a „mindenhez értő sportember” – aki kitűnően teniszezik, lovagol, vitorlázik, zongorázik és öt nyelven beszél, a „snájdig tengerésztiszt”, a társadalmi élet központja és csúcsteljesítménye – fogalmazott a történész. De a sors úgy hozta, hogy mégsem mAradt „a végtelen béke reprezentánsa”. Tisza István javaslatára Ferenc József hadsegédje lett, s úgy tűnik, apaképre talált benne, világhoz való viszonyulása sokban hasonlított Ferenc Józseféhez.
Magas rangban
Horthy nem volt antiszemita, mondta a történész, úriember volt, akitől a szélsőséges politikai indulatok idegenek voltak, mint ahogy egy úriembertől az is idegen, hogy faji alapon ítéljen meg bárkit is. Horthy magas rangban került vissza a flottához, jó hadvezetői képességei megnyerték őt az osztrák–magyar monarchia számára, a legmagasabb rangú magyar katonatiszt lett. Az első világháború elvesztése után visszatért Kenderesre, úgy tűnt, véget ért pályafutása, azonban másképp alakult, a szegedi ellenkormány kérésére hadügyminiszter lett, majd átvette a parancsnokságot.
A történész a későbbiekben kitért arra, hogy az olasz fasizmus sokban különbözött a nácizmustól, nem volt problémája a zsidósággal, a társadalom függőleges szerveződésért támogatta, s egy erősen irányított társadalmat hozott létre. A nácizmusnak pedig – mondta Bencsik Gábor – két olyan fő gyökere van, melyet nagyon tisztelünk – az egyik Marx munkássága, a másik pedig a darwinizmus. E kettőből alakult ki a szociáldarwinizmus, mely szerint az emberi csoportok, nemzetek vagy eszmék közötti versengésen alapul a társadalom fejlődése.
Kényszerpályák
Horthytól ez az eszme idegen volt, „de Európa ebben zizegett, új eszmék születtek, s hatással voltak rá ezek az eszmék” – hangzott el.
A történelemben sokszor a kényszerpályák erősebbek az embereknél – mondta Bencsik Gábor –, és ehhez köthető az, hogy Horthy nem tudott idejében kilépni a háborúból. A katonatisztek és tábornokok mind „Gömbös-fiókák” voltak, azaz Gömbös Gyula által kinevezett fiatal, németbarát tisztek, így az akkor 78 éves Horthy egyedül mAradt. 1956-ban remélte, hogy visszatérhet Magyarországra, azonban a forradalom leverése után feladta. Portugál emigrációban halt meg, egy évre rá. „Persze, hogy szobrot érdemelne. El fog majd jönni az idő, amikor átértékelik tevékenységét, de az az idő még nincs itt” – jelentette ki Bencsik Gábor, aki a későbbiekben kérdésekre válaszolt, majd dedikálta a Horthy-kötetet.
Erkölcstelenség
Az előadás második részében a Magyar Krónika című folyóiratról szólt Bencsik Gábor, melynek főszerkesztője, majd a menekült kérdést taglalta. Nyugat-Európa vezetői katasztrofálisan rossz választ adtak erre, kollektív öngyilkosságba sodorva Európát – hangzott el. „A felelőtlen jóság erkölcstelenség, kinyitni a kaput, mindenkit beengedni erkölcstelenség” – mondta Bencsik Gábor, kihangsúlyozva a közelgő magyarországi népszavazás jelentőségét, mely egyben történelmi lehetőség, hiszen „Mohács óta először az ország dönthet sorsáról”.
Neumann Andrea
erdon.ro

Tárlat egy sokoldalú hazafiról
Pénteken A Doberdó hőse – Kratochvil Károly altábornagy, a sokoldalú hazafi címmel nyílt kiállítás Nagyváradon, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület székhelyén. Október 12-ig tekinthető meg.
Pénteken a Királyhágómelléki Református Egyházkerületnek, a magyar honvédelmi minisztérium Hadtörténeti Intézetének és Múzeumának, a Budapesti Nemzetstratégiai Kutatóintézetnek és a váradi Tanoda Egyesületnek a közös szervezésében Kratochvil Károlyra emlékeztek a KREK székhelyén, halálának 70. évfordulója alkalmából, dr. Simicskó István miniszter fővédnökségével. A rendezvény egy kiállításnak a megnyitásával kezdődött, az érdeklődőket Forró László főjegyző köszöntötte.
Csűry István református püspök azon meggyőződésének adott hangot: amikor a testvéri közösségek egymás mellé állnak, keressük az embert és megtaláljuk a másikat, akkor Isten még erőteljesebben mellénk áll, és ki akarja fejezni azt, hogy az ő gondviselő szeretetével vezet bennünket. Pál apostol a rómabeliekhez írt leveléből idézve ugyanakkor azt nyomatékosította: ha velünk az Isten, akkor a legnagyobb verességek, hatalmas vesztességek dacára is talpra tudunk állni, a dicsőséges pillanatokat pedig abból a szempontból is ki tudjuk használni, hogy megmAradjunk Európában, ünnepeljünk, emlékezzünk és jövőt álmodjunk magunknak annak tudatában, hogy Isten velünk lesz a holnapokban is.
Szász Jenő, Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke szintén arra hívta fel a figyelmet: a magyar történelemnek a dicső múltjára emlékezhetünk, még akkor is, ha Doberdó Mohács és a Don-kanyar felsorolásába illeszkedik a végeredményének a tekintetében, azonban ha büszkeségről beszélünk, akkor az első világháborúban helyt állt katonáink előtt főt kell hajtanunk, mert ők hősiesen harcoltak. Úgy fogalmazott: felelősséggel és hűséggel tisztelettel emlékezzünk a tiszteletbeli székelynek számító Kratochvil Károly kitartására előtt abban bízva, hogy a magyarságnak nem csak büszke múltja, hanem biztató jövője is van. „A hűség nem más, mint a Jóisten viszonyulása az általa teremtett ember iránt, azaz a szeretet, a felelősség pedig az ember válasza a Jóistentől kapott küldetésre. Ha bennünket az Isten magyarnak tekintett, ide a Kárpát-medenceébe, akkor az a küldetésünk, hogy az eleinktől kapott felelősséggel és hűséggel szolgáljuk hazánkat és nemzetünket”- közölte.
Polihisztor
A kiállítást megnyitó Balla Tibor alezredes, hadtörténész azt mondta: nagy lehetőség számukra, hogy egy olyan személyiségről szóló tárlatot hozhattak el Váradra, a határon túlra, aki gyakorlatilag ezer szállal kötődik ide. Megjegyezte: ez a kiállítás- melynek kurátora Szoleczky Emese- gyakorlatilag a HM HIM időszaki tárlataként lett megálmodva idén nyáron Budapesten, és az itteni gyűjtők- Kecse Attila és Kecse Gabriella- szakértők által is elismert anyagával vált teljessé, helyivé. Jól végigkövethető Kratochvil Károly altábornagy életútja, katonai pályája, és az is, hogy egy polihisztor beállítottságú ember volt, hiszen nem csak katonaként, hanem íróként, festőként is jelentőset alkotott, letéve bélyegét a 20. század első felére.
Kecse Gabriella magyar és néprajz szakos tanárnő, a Tanoda Egyesület elnöke arról számolt be, hogy kilenc éve gyűjtik az első és második világháborús relikviákat, a mintegy 500 tárgyból álló nagy háborúbeli kiállítási anyagukból négy tárlóban több darabot is kihelyeztek. Az egyik közülük elsősorban a Nagyváradi 4-es gyalogezred relikviáit tartalmazza, természetesen Kratochvil Károly vezetése alatt. Hozzátette: a gondviselésnek köszönhetően nagyon sok olyan egyesülettel vannak kapcsolatban, amelyek szintén zászlójukra tűzték az emlékezést és a kutatást, illetve azt, hogy a szülőföldjüktől távol hősi halált halt honvédek tetemeit hazahozzák, vagy legalábbis felkeressék, és a családjaikat értesítsék erről.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

Koós Ferenc: a mecenatúra azt jelenti, hogy a pénz kötelez
Tíz évig filmstúdióban dolgozott, huszonöt évig egyetemen tanított elektronikus nagyberendezések szakon, ma pedig sikeres vállalkozás kezdeményezője, nevét gyakran hallani a művészek körében és a kulturális rendezvényeken. A könyvek és a térrendezés szerelmesével, az erdélyi magyar mecénások egyikével, Koós Ferenccel beszélgettünk.
Nem tudom szó nélkül hagyni ezt a lenyűgöző környezetet, amelyben ülünk. Milyen könyveket láthatunk ebben a könyvtárban?
Erdélyi kultúrtörténet, művészettörténet, történelem, helytörténet – ezzel veszem magam körül, ezt szeretem a leginkább. A következő körben vannak a Magyarországról szóló helytörténeti könyvek, a magyar irodalmat az erdélyitől nyilván nem lehet elválasztani, ott van az Erdélyre vonatkozó román kultúra és csak ezen túl következik a görög-latin irodalom, a judaisztika vagy a teljes európai irodalom. Szívem csücskei még a színészettel, a filmmel foglalkozó könyvek. Azok a könyvek, amelyek itt vannak, általában nem leíróak. Mindig azok a könyvek érdekeltek, amelyekből meg lehetett valamit csinálni. Nemcsak volt pedagógusként gondolkoztam így, hanem az életemet is úgy próbálom élni, hogy ha lehet, a tárgyak legyenek a kezemben, fogjam meg őket, és az író abban segítsen, hogy felfedezzem magamtól az illető kérdéskört. Ne mondja el nekem, hogy ő hogyan látja azt, hanem hívja fel a figyelmemet arra, hogy az a kérdéskör létezik, és adjon bizonyos segédeszközöket a kezembe, hogy én azt magamtól meg tudjam ismerni.
A Gaudeamus és a Phoenix könyvüzletek is a tulajdonában voltak. Miért artotta azt fontosnak, hogy a magánszféráján túl Kolozsvárra is kiterjessze ezt a könyvbirodalmat?
Ennek több oka van. Az, hogy én egy adott pillanatban sokkal több könyvet vásároltam, mint amennyit el tudok olvasni, egy erdélyi ambíció volt. A kilencvenes évek után nagy számú magyarországi honpolgár jött az országba azzal a céllal, hogy felvásároljon mindent, ami még érték Erdélyben, kezdve a torockói bútortól a mezőségi szőttesig, egészen a kidei gereblyéig, folytatva a könyvekkel. Azt nem tudtam magamnak megengedni, hogy rengeteg bútort vegyek, de a könyveket nagyon szerettem. Azt mondtam, hogy azt már nem engedem, hogy kivigyék innen Erdélyből a könyveket. Éveken keresztül tulajdonképpen pont ugyanannyit fizettem ezekért, mint amennyit a magyarországiak akartak érte adni.
Hogy ebből könyvüzlet is lett, annak megint több oka volt: a kilencvenes évek végén ezekhez a könyvekhez – bejárva a Kolozsvári könyvüzleteket – nem lehetett hozzájutni. Úgy láttam, hogy a felhozatal kizárólag csak kereskedelmi szempontok alapján működik és ezt nagyon nehezen fogadtam el. És akkor megalapítottam a saját könyvüzletemet, amelyben a felhozatal fele művészeti könyv volt. Megpróbáltam egy színvonalas könyvüzletet összehozni.
Koós Ferenc azt mondja: gondolkodása és a munkához való viszonya különböző társadalmi változásokból ered: míg a 20. század elején a katolikus tanítás szerint éltek, és az édesanyja azt tanította, hogy az ember áldozza fel magát valamiért, addig ma önmegvalósítást tanítanak. A becsületesség helyett a sikeresség, a szerény munkavégzés helyett a könyöklés és a taposás lett a fontos. Míg az amerikai protestantizmus alapköve a takarékosság elve volt, Koós szerint ehhez képest az európai társadalom ötven éve olyan dolgokat és tárgyakat vásárol, amelyekre nincs közvetlen szüksége. Ugyanakkor kiemelte, hogy ma a valós tér mellett megjelenik egy virtuális tér, amelyekbe az emberek beleélik magukat és boldogak benne.
Ez a virtuális valóság ön számára negatív vagy csak egyszerűen egy változás?
Ez számomra egy tragédia, több okból kifolyólag. A tanulásnak számomra van egy feltétele: ne hidd azt, hogy tudod. Van három kritériuma annak, hogy valamit sikerüljön megtanulnod: az első és legfontosabb az, hogy a dolgoknak valamilyen testiséget adj. Konkrétan, ha egy képernyőn van egy gyerek, aki biciklizik, attól te még nem tanulsz meg biciklizni, de ha a bicikli ott van előtted és felülsz rá, akkor megtanulsz biciklizni. Az egyetemen hallatlanul fontos volt számomra az, hogy a diákjaim lássák a tranzisztort, az áramköröket, a kondenzátort, a különböző elektronikus alkatrészeket, amelyeket a diák is képes összeszerelni. Amikor 2003-ban az egyetemi tanítást abbahagytam, a kollégáimnak az volt az első, hogy szétszedték ezt a labort és megszüntették. Azóta számítógépen szimulálják ezeket. A második szükséges dolog ahhoz, hogy valamit el tudjunk sajátítani, a fokozatosság elve: minden lépcsőfokra szükség van ahhoz, hogy fel tudj jutni. A harmadik elv, ami számomra nagyon fontos a tanulásban, az az, hogy egyetlen fogalmat se ugorjunk át, amit nem ismertünk meg. Az agynak az a tulajdonsága, hogy ha valamit nem értett meg tökéletesen, akkor abból negyed óra múlva köd keletkezik, és az agy egy adott pillanatban blokálódik a ködtől.
Huszonöt éven keresztül tanítottam elektronikus nagyberendezések szakon. A tanár és diák közötti viszony is teljesen megváltozott. Régen a tanár elegánsan bement, tiszteletet kívánt magának, előadta a mondókáját és elment. Ez ma használhatatlan módszer. A tanár egy barát kell legyen, aki felhívja a diák figyelmét különböző dolgokra. Régen a tanár a vizsgán ismereteket vizsgált és sajnos nagyon sok olyan tanárunk volt, akinek a fő problémája az volt, hogy a diák mit nem tud. Messzemenően hibás ez az én szempontomból, mert a tanár éveken keresztül azzal a tantárggyal foglalkozott, így egészen biztos, hogy többet tud róla, mint a diák. Csináljuk fordítva: a tanár azt nézze meg, hogy a diák mit tud.
Nemrég színház- és alkotótábort szerveztek Kidén, abban a Kidei Alkotótérben, amelyet Ön alakított ki pár évvel ezelőtt. Milyen motivációból jött létre ez a tér?
Abból jött létre, hogy én az egész életemet úgy éltem le, hogy a dolgokat meg akartam tapasztalni a saját kezemmel. Ennek nagyon érdekes kitételei vannak. Míg nagyon sokan a világot csak vizuálisan engedik magukhoz, én rengeteg helyen próbáltam odafigyelni a hangokra is. Én a templomokat azért is járom, hogy megfigyeljem a sarkokban a különböző hangok, suttogások terjedését, visszaverődését. A vizualitásból is egészen mást érzékelek, mint a legtöbb ember: például kimegyek és óránként megnézem, hogy hogyan változik a templom által vetített árnyék, vagy azt, hogy a nap különböző pillanataiban a természet milyen színekben van előttünk. A térélményhez hozzátartozik az is, amit egész gyerekkoromban csináltam: háttal álltam a fáknak és tíz percen keresztül simogattam a fák kérgét. Természetesen ma is meg tudom állapítani a kérgek alapján, hogy barack-, körte- vagy diófa. A térhez hozzátartoznak a szagok is, illetve a légmozgás is nagyon fontos elem, amire nagyon kevesen gondolnak. Nehogy azt hidd, hogy valami rendkívülit csinálok, csak leülök és figyelek. És ez az, amit mások nem csinálnak. Van egy pár pillanat, amit én megengedek magamnak: reggel eldöntöm, hogy aznap mit akarok csinálni, este hagyok magamnak tíz percet arra, hogy gondolkodjak azon, amit aznap csináltam, napközben pedig megengedem magamnak, hogy tétlenül üljek. Nem ismerem még minden fáját Kidének, de a fák kilencven százalékát tudom. Le kell ülni nyugodtan, nem ötpercenként arra gondolni, hogy vajon milyen Facebook-értesítést kaptam. Kicsit arra kell figyelni, hogy mi van körülötted, nem csak arra, ami felé változunk, hogy te vagy a világ közepe.
Nálunk mindenféle szimpózium volt már Kidén: volt olyan tábor, amikor kivittünk két messzelátót, és reggel ötig nézték a gyerekek a csillagokat, de olyan is volt, hogy olyan gyerekeket hívtunk meg, akik már kipróbálták a kábítószereket, de még nem váltak függővé – mert nem tudunk bármint magunkra vállalni.
Hogyan fér össze ez a fajta érzékenység a vállalkozó szellemével? Ezek kicsit nem ellentmondásos dolgok?
Ellenkezőleg. Én ott is ugyanezt csinálom. Mi nem tűztünk ki magunknak olyan célt, hogy a vállalkozásunk akkora legyen, mint például a Dedeman. Akkor, amikor én vállalkozni kezdtem, akkor előttem az volt, hogy van egy lehetőségem arra, hogy kilépjek abból a keretből, amiben addig éltem. Egyetemen tanítottam, szerettem cikkeket írni – tisztelem azokat, akik jól írnak, én minden mondatért meg kellett kínlódjak –, és úgy léptem ki ebből a környezetből, hogy egy-két év múlva visszatérek. Úgy tekintettem rá, mint egy fizikai utazásra, mint egy felfedezésre, amiben én kipróbálom azt, hogy képes vagyok-e negyven éves koromban valami mást csinálni, vagy már idős vagyok hozzá. Akkor már volt két pályám: tíz év filmstúdió és egy egyetemi tanári karrier.
Utána jött be az, hogy a vállalkozás komoly kompromisszummal jár, méghozzá azzal, hogy elég sok időt vesz fel az, hogy felépítsd, és így nem tudsz kellően sokat foglalkozni az egyetemi munkáddal. És akkor az egyetemi munkát abbahagytam. Mert úgy bemenni kurzusra, hogy ugyanazt adjam elő, mint tavaly, annak nincs értelme, legalább is abban a szakmában. Az elektronika szalad, mint a nyúl. Nem lehet mindig a nyúl után lőni, a nyúl elé kell lőni. Ez azt jelenti, hogy egy lépéssel előrébb kell lenni ahhoz, hogy a diák olyan tudásanyaggal távozzon a kurzusodról, ami aktuális és elfogadható a számára. Arra lettem figyelmes, hogy harmadik éve ugyanazt adom elő és akkor befejeztem.
Megérte ez a kompromisszum?
A tudományos munkásságom szempontjából most visszatekintve nagyon nehéz ezt így megfogalmazni, hogy megérte-e. Amikor választasz, tisztában vagy azzal, hogy mit választasz. Abban a pillanatban, amikor én választottam, hogy nem egyetem, hanem vállalkozás, én ennek az összes pozitív és negatív oldalát mindkét oldalról megvizsgáltam. Nem azt kell nézni, hogy megérte-e, hogy lemondtam, azt kell megnézni, hogy mit kaptam és miről mondtam le. Persze, hogy néha fáj a szívem. De ugyanúgy fáj a szívem, hogy nem filmezek. Én már váltottam egyszer, akkor arról mondtam le, hogy filmet csináljak, pedig az nekem nagyon fontos volt. De akkor kinyílt előttem egy perspektíva: hogy kapcsolatot tudok teremteni, nem tizenöt színésszel, hanem százötven diákkal, akiknek én el tudok mondani dolgokat abból, ami bennem van, műszakilag, emberileg, társadalmilag. És ezért váltottam, mert úgy éreztem, hogy képes vagyok lekötni 80-150 ember figyelmét a kurzusommal, úgy, hogy ők ezt szeressék és ebből maradjon nekik valami. Erről pedig őket kell megkérdezni, hogy milyen volt az a kurzus.
Ugyanígy, amikor utána váltottam, én szintén úgy gondoltam, hogy van miért kipróbáljak valami újat, mert egy bizonyos közösségnek tudok valami olyasmit adni, amit eddig nem tudtam. Mert ha akkor nem váltok, akkor nincs magyar könyvüzlet Kolozsváron, nincs kidei tábor, nincs könyvtár. Ezt az 59 ezer kötetet nem lehet a sírba vinni, nyilvánvaló, hogy ezt nem magamnak csinálom, nem is a gyermekeimnek, mert ők sem tudnak ennyi kötetet elolvasni. Valahol 3500 diáknál álltam meg, az nem kevés. Vannak diákjaim, akik messze túlhaladtak engem a műszaki tudás szempontjából, úgy érzem, tanári téren eljutottam valahova. Ha még ottmaradok tíz-húsz évet, nagyon sokat már nem haladhattam volna. Akkor nekikezdtem valami újnak.
Az ember és az állat is nagyon egyszerűen körülírható koordinátákban él: szüksége van egy helyre, ahol leéli az életét, szüksége van élelemre, hogy egyik napról a másikra megéljen, és szüksége van családra ahhoz, hogy a faj fennmaradjon. Az embernek legalább még valamire szüksége van, ami megkülönbözteti őt, persze, hogy különböző emberek erre különböző szavakat használnak. Én azt a szót használom, hogy szükségem van utazásra. Ebből a keretből – ház, élelem, család – ki kell lépni, erre a keret az utazás és az utazás fogalma rengeteg mindent takar, ki lehet terjeszteni szellemi és fizikai utazásra is. Az utazás maga azt jelenti, hogy kilépek ebből a biztonságot adó körből, új környezetbe kerülök, megpróbálok annak megfelelni és utána visszajövök. Utazás az, hogy én nem filmezek, hanem az egyetemen tanítok, és az, hogy én vállalkozok. Az is egy utazás, hogy kipróbálom, hogy milyen egy új teret alkotni.
Még nem esett szó arról, hogy előszeretettel támogat különböző kulturális rendezvényeket, kezdeményezéseket. Hogyan működik ez Koós Ferencnél?
Két fajta ilyen kapcsolat van: szponzorálás és mecenatúra. A szponzorálás egy kereskedelmi ügylet és a következőképpen játszódik, mondok egy példát: nem tudok bejutni a főorvos úrhoz, a kórház igazgatójához, bár én tudom azt, hogy nekem kitűnő ajánlatom van olyan készülékekre, amelyek neki kellenének, viszont ismerem azt a személyt, aki a Mozart-fesztivált szervezi és tudom azt, hogy a főorvos úr imádja a zenét. És akkor van egy ilyen üzleti kapcsolat, hogy én adok egy bizonyos összeget a Mozart-fesztiválnak, ennek fejében annyit kérek a főrendezőtől, hogy mutasson be a kórház igazgatójának, aki ott ül a páholyban. Ő a szünetben bemutat, elmondja neki, hogy mennyivel járultam hozzá a fesztiválhoz, a főorvos úr pedig – aki eddig nem fogadott –, azt mondja, hogy másnap tíz órakor jelentkezzek nála az irodában. Másnap találkozunk és két órát ott tart, mert érdekli, hogy milyen ajánlatom van. Mindhárman nyertünk.
A mecenatúra egész más: azt jelenti, hogy a pénz kötelez. Tehát, ha az Isten megsegített, hogy nekem több legyen, mint egyeseknek, akkor nekem is kötelességem, hogy annak egy részét átadjam másoknak.
Például nincsen semmi értelme annak, hogy szponzorálásnak fogjuk fel azt, hogy támogatok egy gólyabált. A gólyabálra első- és másodévesek mennek, ők nem az én célcsoportom, tehát aberráció arról beszélni, hogy kereskedelmi hasznom lesz attól, hogy ő kiírja a plakátra azt, hogy Jolly. Az én klientúrám aránylag gazdag emberek, akik meg tudják fizetni az én tudásomat a belsőrendezéssel kapcsolatban és meg tudják fizetni azt, hogy én aránylag drága, de nagyon jó minőségű termékeket árulok. Vagy abból sincs kereskedelmi hasznom, ha felkérnek, hogy támogassam egy könyv kiadását, amely háromszáz példányban jelenik meg. Én ezt nem a kereskedelmi haszonért csinálom, hanem azért, mert szerintem a pénz kötelez: ha neked megadatott az, hogy fel tudtál építeni egy céget, amely elegendő pénzt termel, akkor neked a környezeteddel szemben kötelességeid vannak.
Hogy ezt a környezeted mennyire értékeli, az egy teljesen más dolog. A két világháború között léteztek EMKE-díjak, amelyeket a nagy vállalkozóknak adtak, de emellett a polgármesteri hivatal is kitüntette minden évben azokat, akik a legtöbb adót fizették. Ma a leggazdagabb emberek Kolozsváron szinte semmi adót nem fizetnek, mert úgy csinálják, hogy ne kelljen adót fizessenek. Én ebben a játékban nem akarok részt venni. Én úgy gondolom, ha az embernek cége van, adót kell fizessen, és abból fenntartjuk az iskoláinkat, az Erdélyi Múzeum-Egyesületet, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesületet, a Kallós Zoltán Alapítványt. Hogy az adók hány százaléka megy ezekhez az intézményekhez, nem tudom, de megy oda is. Ha egyikünk sem fizetne adót, mint Görögországban, akkor nem lenne amiből fenntartani ezeket. Remélem, hogy eljutunk majd oda, hogy ezeket a nagy adófizetőket – mert azért én elég nagy adófizető vagyok, ahhoz képest, hogy mekkora az én cégem és ezt nem szégyenlem – értékelni is fogja a társadalom.
Szándékomban áll a jövőben az erdélyi kultúrtörténetre vonatkozó könyveket és fotóalbumokat kiadni, saját költségre. Nagyon jó minőségű nyomtatást használnánk, így tíz-húsz év múlva is értékesnek számítanának.
Azt látom, és ez sok beszélgetésen elhangzik, hogy itthon nincs hagyománya a mecenatúrának. Ha egyetért ezzel, akkor Ön szerint melyik félnek kellene változtatnia? A kultúraszervezők nem ismerik a lehetőségeket, vagy a vállalkozók, akik megengedhetnék maguknak, nem akarnak a kultúrára pénzt fordítani, nem akarnak ezzel foglalkozni?
Dolgoztam kultúrában, nagyon sok írót, költőt, kiadót, színházi embert ismerek, de ugyanakkor nagyon sok vállalkozót is ismerek, úgy érzem, hogy mindkét oldalt ismerem. Ezért nekem magától értetődik az, amit én csinálok, nem hiszem, hogy valami különlegeset csinálnék. Az én korommal, tudásommal, anyagi lehetőségeimmel másképp nem érdemes élni. De néha nekem is az az érzésem, hogy ez a két réteg úgy megy el egymás mellett, mint két gyorsvonat két párhuzamos sínen.
Vannak ilyen jellegű próbálkozások, de tudnod kell, hogy mindkét fél roppant érzékeny. Mondok egy példát: Kolozsvár hat nagyon nagy vállalkozójával páholyba szóló jegyeket kaptunk egy fesztiválra. Beültünk, mindenki boldog volt, öt perccel az előadás előtt a jegyszedő felállított és két sorral hátrébb ültetett, mert az első sorba kellett üljön a rendezőnek a gyermeke. Nem történt ezzel semmi, csak éppen mást ígértek, már bent ültünk, nem a bejáratnál jelezték. Ha odaült volna az államelnök vagy Göncz Árpád, végtelen tisztelettel köszöntünk volna neki, de maradt volna hely nekik is, mert attól, hogy az a négy gyermek oda beült, a következő húsz hely üresen maradt. Írásba adom, hogy az a hat vállalkozó család többet egy lejt sem fog adni arra a típusú fesztiválra. Van olyan hely is, ahol én szponzorálok és van egy páholyom rögtön az igazgató páholya mellett – ez történetesen a román színház –, ahová azokat a meghívottakat viszem, akiket akarok, nyilván én vállalkozókat viszek, hogy továbbra is támogassák a színházat. Egyetlen egy olyan alkalom sincs, hogy az igazgató nem fogad a bejárat előtt, hogy nem ölel meg, hogy utána nem visz el beszélgetni.
Az a kérdés, hogy az egyik fél mennyire tiszteli a másikat. A vállalkozók végtelenül tisztelik a művészeket. Ha a művészek úgy fordítják ezt vissza, hogy azok az ügyeskedők, akkor nem lesz kapcsolat. Azok az ügyeskedők az ő szakmájukban nagyon jó eredményeket értek el, ha van egy ötvenmilliós forgalmú cége, hidd el nekem, hogy az az ember nagyon oda kellett figyeljen. A tisztelet mindkét oldalról meg kell legyen. Olyan, mint a tanár-diák kapcsolat: a tanár látszólag nagyobb pozícióban van, mint a diák. Ezért, ha a tanár úgy teszi fel a kérdést, hogy ezt érezteti, abból nem lesz kapcsolat. A tanár kell legyen az, aki az első lépést teszi a diák felé, hogy felemelje a diákot magához. Hogy bebizonyítsa a diáknak, hogy igen, pont ugyanolyan értékesek vagyunk és amikor beszélgetünk, egyenlő felek vagyunk. Jelen esetben a művészek kell megtegyék az első lépést a vállalkozók fele – a megbecsülés értelmében, nem olyan értelemben, hogy elmennek hozzá egy papírral, hogy kiteszik a vállalkozó cégét a plakátra, mert az senkit nem érdekel. Ma a kommunikációnak teljesen más formái vannak, engem nem érdekel az, hogy egy színház honlapján rajta legyek, az nem az én célcsoportom.
Emlékszem, hatodikos voltam, amikor a szatmári iskola szervezett egy kirándulást Kolozsvárra, hogy megnézzük az Ember tragédiáját. Antal Árpád egyetemi tanár, katedrafőnök a nagybátyám volt, ezért a szüleim azt mondták, hogy feltétlenül fel kell keressem őt. Megnéztük a darabot, utána elmentem Antal Árpád bácsihoz, akinek minden kérdésére egész jól válaszoltam, egyre okosabb dolgokat mondtam. Két óra múlva úgy jöttem ki tőle, mintha láttam volna egy filmet Winnetou-val, éreztem, hogy most rögtön megírok két színdarabot. Eltelt vagy tíz év, amikor elhívtak a televízióhoz, Bodor Pál, a magyar televízió akkori elnöke fogadott. Akkor már Bufteaban dolgoztam, ő tudta azt, hogy még diák vagyok, de már dolgozok a filmeknél. Vele is három órát beszélgettünk és szintén úgy jöttem ki onnan, mintha megváltoztattam volna a televíziót. Elkezdtem gondolkodni, hogy ez már Antal Árpáddal megtörtént egyszer. Akkor jöttem rá, hogy nem én vagyok az okos, hanem ők. Ők tudták azt, hogy hogyan emeljenek fel engem az ő tudásukhoz és olyanokat kérdeztek tőlem, hogy én egyre okosabb legyek.
Bukarestben én teljesen véletlenül egy olyan házban laktam, ahol az egyik legrégebbi család, a Brâncoveanu család egyik leszármazottja élt, akihez többek között a külügyminiszter, Ion Țiriac és más teniszezők is jártak, akiket én megismertem, egyik-másik könyvet még le is poroltam, én voltam a házi-segéd. Egyik alkalommal teniszezni mentem, és az egyik híres teniszező azt mondta, menjünk együtt játszani. Nagyon megtisztelő volt, beültetett a nyitott autójába, és az volt a meglepetés, hogy én életemben olyan jól nem játszottam, mint akkor.
Szóval ezek az emberek felemeltek engem magukhoz. Ahhoz, hogy a vállalkozókhoz közel kerülj, nem lenézni kell a vállalkozókat, hanem egyenlő partnerként kell őket tekinteni, ahogy én tekintettem a diákjaimat. Addig, amíg az az elképzelés, hogy te add a pénzt és utána nem ismerlek, nem fog működni.
Akkor a kölcsönös tisztelet a kulcsszó.
A kölcsönös tisztelet, és ismétlem: az, hogy egyenlő partnerként tekintsük egymást. Az egyenlő partnerség azt jelenti, hogy megismerjük egymást és egymás munkáját. Mert az a vállalkozó csak akkor fog egy év múlva is pénzt adni, ha úgy érzi, hogy emberileg kapott valamit. Mert anyagilag nem tudsz neki ebben a pillanatban semmit adni semmit. Ebben a kategóriában az működik, hogy a bank ad százezer eurót a TIFF-nek, de mondjál nekem olyan intézményt, ami tud úgy reklámozni egy bankot, mint a TIFF.
Ez egy rendszer, itt minden összefügg mindennel: a nevelésem, az életpályám, a gondolkodásom, és az, ahogyan a különböző kapcsolataimat építem. Lehet, mások másképp látják a dolgokat, de valószínűleg valami igazság van abban, amit mondok ezt a kapcsolatot illetően. Ezzel nagyon sokat kellene foglalkozni, mert rengeteg pénzt fizetnek a vállalkozók adóba, annak egy részét lehetne a kultúra felé irányítani – mindegy, hogy magyar vagy román kultúra –, és ők ezt nem teszik azért, mert ez a kapcsolat nincs meg, mert a művészvilág nem veszi magának azt a fáradtságot, hogy leüljön a vállalkozóval beszélgetni és megismerje annak gondolkodását.
Illetve arra is szükség van, hogy a művészék találják meg ezeket a forráslehetőségeket.
Biztos, hogy megtalálják, de tudod mivel? Hoznak egy papírt, amin azt írja, hogy „contract de sponsorizare”, amiben az áll, hogy ő ennek fejében ki fog tenni egy bannert. Kit érdekel ma az, hogy egy olyan helyre, ahol negyvenen lesznek, kitegyek egy bannert? De az már hallatlanul érdekes, ha megismerem azokat az embereket, akik ott vannak például a kidei táborokban. Ez egy fontos dolog, de ehhez meg kell hívni a vállalkozót, hogy részt vegyen.
Úgy látom, hogy nagyon sok olyan vállalkozó van, akiket nagyon könnyű bevonni ezekbe a folyamatokba, csak fel kell hívni a figyelmüket bizonyos dolgokra.
Tasi Annabella
maszol.ro

A plakátokról tanulnak olvasni és gyűlölni a magyar gyerekek
Amint azt egy réges-régi slágerből is tudjuk: „ma lesz a holnap tegnapja”. Közállapotaink változását tekintve nekem a tegnap a kilencvenes éveket jelenti, amikor szívszakadva készültünk arra, hogy mi lesz ma. Nemcsak szívszakadva persze, hanem gondolkodva is folyamatosan egy élhető jövőről, latolgatva a lehetséges politikai megoldásokat Európa újkeletű demokratikus társadalmai és ezen belül az erdélyi magyarság számára. Húsz-huszonöt esztendővel számoltunk, amíg sikerül sajátos mintákat kidolgozni a nemzetek határok nélküli, méltányos együttélésére is.
Hát most itt van ez a holnap, nézhetjük, tapogathatjuk, borzadhatunk tőle: a miénk!
Pedig micsoda romantikus lelkesedés, micsoda lenyűgöző intellektuális erőfeszítés előzte meg ezt a sokáig ígéretesnek tűnő holnapot. Ki emlékszik még arra, amikor az EBEÉ átalakult EBESZ-szé? A gyengébbek kedvéért: az Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet állandó intézménnyé vált, Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezetnek nevezték, és a nyílt vagy lappangó konfliktusok kezelésére, tehát elsősorban Európa keleti részének és a Balkánnak a pacifikálására szolgált. Vagy hol van már az akkori francia miniszterelnökről röviden csak Balladur-tervnek hívott európai stabilitási egyezmény, amelytől olyan sokat reméltünk mi is, kötelező normákat, nem csupán egyéni, hanem kollektív jogokat is.
Vajmi kevés valósult meg mindebből. Sokat haladtunk mégis előre egy ideig, ám ez főként belső erőfeszítéseinknek, a magyar érdekvédelmi szervezet és a román politikai pártok megegyezésének köszönhető. De tagadhatatlan, hogy számított a külső nyomás is. Külön kisebbségügyi főbiztosa volt az EBESZ-nek, Max van der Stoel, akinek a nevét a Kárpát-medenceében a kisiskolástól a nagymamáig mindenki ismerte, mindenféle jelentéstevők járták a régiót, hosszan készültünk a velük való találkozásra, sokáig emlegettük egy-egy biztató félmondatukat.
Közben meg itthon is zajlott a közelmúlt történetének feltárása, a tanulságok megfogalmazása, és az akkor született nemzetpolitikai tanulmányokkal, kisebbségjogi traktátusokkal, autonómiatervezetekkel Dunát lehetne rekeszteni. Meg aztán jöttek „pacifikálni” az amerikaiak is, diplomaták, szenátorok, képviselők, szakértők, és végig úgy éreztük, a várva várt nyugati demokráciát hozzák nekünk, tanulás kérdése az egész. A magyar–román viszonyban is velünk együtt keresték a legjobb megoldást. Nyilván nem mi voltunk a legfontosabbak, hanem a széteső Jugoszlávia, ahol Koszovó 2008-as függetlenné válása volt talán az utolsó olyan döntés, amikor úgy éreztük, hogy ugyanazon a hullámhosszon vagyunk az Egyesült Államokkal. A román parlament elítélte Koszovó állam létrehozását, egyedül az RMDSZ szavazott az elítélő határozat ellen.
Amerika természetesen továbbra is nagyon figyel Romániára. Csakhogy régóta az az érzésem, ma már a stabilitás kulcsát nem az emberi jogokban és az etnikai problémák megoldásában látja Washington, hanem valamiféle centralizált, autoritárius rendszer kialakításában. Valahányszor például nyilvánosan kifogásolja az amerikai nagykövet, ha a parlament neki-nekirugaszkodik, hogy átláthatóbbá tegye az igazságszolgáltatás munkáját, sem a sajtó, sem a politikusok nem furcsállják ezt a beleszólást, egyesek bólogatnak, mások hallgatnak.
Érthető, hiszen az óceánon túlról jön ma a remény, vagyis a biztonság Románia számára.
De úgy látszik, mégsem vonatkozik mindenre ez a szolgálatkészség. Augusztus végén a kisinyovi amerikai nagykövet egy televíziós interjúban többek közt a következőket mondta: „...az a mi politikánk, hogy a Moldovai Köztársaság szuverén és független állam mAradjon (...) A Romániával való egyesülés például, akár azért, hogy ily módon belépjen az Európai Unióba, akár bármely más okból, nem lenne praktikus választás, és nem javítana a helyzeten itt, a Moldovai Köztársaságban.” Egyszerre csak megtört a hallgatás Romániában, pártelnökök tiltakoztak, egyébként indokoltan, hiszen ma csak „a holnap tegnapja” van, nem lehet tudni, mit hoz a jövő. Mintha beintésre tenné, a sajtó is hisztérikus kampányba fogott, és ha tényleg beintett valaki, jó érzékkel tette: figyelmeztetni kellett a Nagy Testvért, hogy életünket és vérünket – és a rakétatámaszpontokat – ugyan felajánlottuk, de cserében van egy olyan érzékeny pont, amihez nem kellene hozzányúlni, a nemzeti kérdés.
Hogy ez mennyire így van, bizonyítja egy újabb eset, a minap ugyanis a Bukaresti amerikai nagykövet fogott mellé Székelyföldi látogatásán. Kovászna megyében, vagyis Háromszéken az ottani magyar vezetőkkel úgy fényképezkedett, hogy egy nagy székely zászló volt előttük kifeszítve. Lett is ebből újabb pánik, a külügyminisztérium bekérette az amerikai nagykövetet, ilyen sem volt mostanában. Ahogy Moldova esetében, itt is jelezni kellett valamiképpen, hogy a magyar ügy a románokra tartozik, nem másra, és ezt a jelzést akkor kell megadni, amikor még az amerikaiaknak nem vált ismét szokásukká, hogy akárcsak – üsse kő! – a korrupciós perekben, a magyarkérdésben is véleményt mondjanak. Vaklárma persze, legalábbis a Székelyföldi zászlós fotózás, sajnos, tényleg csak zavart „udvariasság” lehetett, ahogy a nagykövetség utólagos közleménye is fogalmazott. Kétlem, hogy szemléletváltásra készülne Washington, bár igazán ránk férne, ráférne erre az egész régióra, hogy az etnikai problémákkal megint foglalkozzék az Egyesült Államok is, Európa is.
Viszont az eset arra jó volt, hogy
a román hírtelevíziókból fröcsögjön a gyűlölet ránk, magyarokra,
mintha semmi sem történt volna az elmúlt negyedszázadban, el egészen addig, hogy nehezen kiküzdött, nagyrészt már régóta működő jogainkat is megkérdőjelezték, a kétnyelvű feliratoktól az anyanyelvű oktatásig. Érzékeny a többség! Erre hivatkozott a román külügyminisztérium is, az érzékenységre. Hogy egy regionális, kisebbségi szimbólum és az amerikai nagykövet találkozása egy Facebookra feltett fotón érzékenységet sért. Mennyit hallottunk erről az érzékenységről innen is, onnan is 1989 előtt. Most aztán megint. Amúgy is az a benyomásom, hogy ez az éppen megvalósuló holnap, ez bizony nem a tegnap, hanem a tegnapelőtt valójában. Amikor még élt Ceausescu.
Vagy lehet, másfajta kor ez mégis, új történetekkel, új érzésekkel? Példának okáért a gyűlölet mindenki iránt, aki más! Mekkora tévedés az is, hogy csak a migránsokat lehet gyűlölni, és hogy ez a gyűlölet nem terelhető bármikor bárki másra. Hol gyűlölet van, ott gyűlölet van, parafrazálhatnánk a költőt. Romániában ma felelőtlen vezetők és véleményformálók engedik szabadjára az indulatokat, valós problémákra – mondjuk, a román–magyar együttélésre – hamis és veszedelmes választ kínálva, a nacionalizmust. Ha nem vigyázunk, ez a nacionalizmus rövid idő alatt szétverhet mindent, amit eddig építettünk. Meg aztán a gyűlölet a bevándorlók ellen Magyarországon, de itt-ott már a migránsokat sem látott Erdélyben is, sőt, máshol is Romániában! Ki tagadná, hogy a menekültkérdés napjaink legsúlyosabb európai problémája?
Még azt is készséggel elfogadom, hogy a kötelező kvóta inkább csak pillanatnyi toldozás-foldozás, a probléma szőnyeg alá söprése, Brüsszel gyengeségét és naivságát mutatja, és leginkább az derült ki belőle, amire csapongó eszmefuttatásom elején utaltam: a kilencvenes években legalább gondolkodtunk, elemeztünk, vitáztunk hasonló súlyú ügyeinkről, próbáltunk hosszú távú megoldásokat találni, szidtuk Fukuyamát vagy Huntingtont, de tudni véltük, hogy a világnak haladnia kell előre, bár nem mindig értettünk egyet abban, hogy merre van az előre.
Most viszont csak „struccpolitikát” látni Európa-szerte. Hogyha nem is homokba, de kerítések mögé bújunk mindannyian,
hátha elvonul az ár. Nem fog elvonulni, megvannak az okai, és ez Európa bűne is. Mi, magyarok azt mondjuk ilyenkor: „homokba dugjuk a fejünket, mint a strucc”. A románok nem ennyire egzotikumkedvelők, ugyanilyen értelmű szólásmondásuk így hangzik: „Ne bújjunk az ujjaink mögé”, ne higgyük, mint a kisgyerek, hogy amennyiben eltakarjuk a kezünkkel az arcunkat, nem látnak minket.
Szerintem a kerítés ilyesmi Magyarország számára: az arcunk elé vont ujjak rácsa. De mindegy, hogy mit gondolok én erről, volt egy probléma, és azt kezelni kellett valahogy, jól-rosszul. Ennek viszont mi köze a gyűlölethez, kérdem én. Mit segít ezen a gyűlölet?
Miért kellett nekem odajutnom, hogy egykori büszkeségemet szégyenné alázza valaki ostoba plakátokkal? Büszke voltam mindig, amikor átléptem a határt Románia felől. Hogy Magyarországon simább az aszfalt, egyenesebb a járda, dúsabb a fű, jobb a halászlé. És a házak milyen rendezettek. És a feliratok mind-mind magyarul vannak.
Én még óvodásként Kézdivásárhelyen a cégtáblákról tanultam magyarul olvasni. Aztán a gyermekeim Marosvásárhelyen a hetvenes-nyolcvanas években legfeljebb románul tanulhattak volna ily módon, sehol egyetlen magyar felirat nem volt már. Magyarországi ember nem tudhatja, milyen érzés volt annak idején, ha nagy ritkán utazhattunk, úgy járni-kelni Ártándtól Sopronig, hogy csupa magyar szó vett körül írásban is, üzletek, hivatalok homlokzatán. Még az a csinált szó, hogy Közért, az is milyen szép volt! Most meg ezekről a népszavazásplakátokról tanul a gyermek olvasni? Tanul gyűlölni?
Nem a népszavazásról akarok most elmélkedni, megtették mások, azt sem részletezem ismét, kell-e például erdélyi embernek arról szavaznia, hogy kit fogad be Magyarország és kit nem. Ezt is elmondtam már máskor. Azt sem hiszem, hogy ennek eldöntéséhez népszavazásra van szüksége egy felelős kormánynak, de ez is az én bajom. Viszont miért kellenek ehhez a gyűlöletkeltő plakátok? Miért kell szégyenkeznünk a bugyuta feliratok miatt? Miért kell a gyűlölet Magyarországnak? És miért kell Romániának, hogyha nem a menekültek, akkor a magyarok ellen? Ideje lenne rájönni, hogy hiába bújunk el az „ujjaink mögé”, mert továbbra is látni fog a világ, mi viszont sötétben leszünk.
Markó Béla
nol.hu

Felmérés a magyarság helyzetéről
A Kárpát-medencei Magyar Autonómiatanács (KMAT) Budapesten tartott munkaülést szeptember 23-án délután a várbeli Magyarság Házában. Egyebek mellett megtárgyalták a KMAT monitoring-rendszerének kérdéseit, megejtették az elvégzett állapotfelmérés kiértékelését, áttekintették a különböző együttműködési formákat és lehetőségeket, illetve megtartották a tisztújítást. Ez utóbbi eredményeként újraválasztották a tanács elnökévé Tőkés László püspököt, európai parlamenti képviselőt, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökét.
Az ülést követő sajtótájékoztatón Tőkés felidézte: a tanács 2004-ben alakult meg Nagyváradon az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és a Székely Nemzeti Tanács kezdeményezésére, a külhoni magyar polgári és politikai szervezetek egyesítésére, a Kárpát-medencei közösségek autonómiatörekvéseinek támogatására. Elmondta: a tanács idén felmérte a Kárpát-medencei magyar közösségek helyzetét. Megerősítést nyert, hogy a számszerű kisebbségben élő, őshonos magyar nemzeti közösségek a környező országokban diszkriminált helyzetben, másodrendű állampolgárokként élnek, a szórványosodással és asszimilációval szemben védtelenek.
A felmérés szerint az egyik legnagyobb problémát az okozza, hogy a közszolgálatban szinte egyáltalán nem foglalkoztatják őket. Ugyanakkor a közepes szintnél rosszabban érvényesül a közösségi önrendelkezési jog, a független és demokratikus politikai képviselethez való jog, alacsony a nemzeti közösségek állam általi védelme. Összességében: reális autonómiával egyik magyar kisebbség sem rendelkezik a Magyarországgal szomszédos államokban. A felmérés szerint ennek ellenére kielégítőnek mondható a magyar nemzeti közösségek állapota, amennyiben a saját szervezetekhez való és az akadálytalan kapcsolatokhoz való jogot vizsgálják, elvi és törvényi szinten pedig a megkülönböztetés nélküli, egyenlő bánásmódhoz való jog is biztosított. Ugyanakkor a kutatás szerint a határon túli magyarok számára mindennapi küzdelmet jelent a tájékoztatáshoz, a védelmi mechanizmusokhoz, a nyelvhasználathoz való joguk érvényesítése, a legkevésbé pedig az anyanyelven történő, teljes vertikumú oktatáshoz való jog érvényesül. Magyar nyelven lényegében csak a magyar állam által létrehozott vagy működtetett egyetemeken lehet tanulni. A magyar nemzet és a magyar nemzeti közösségek történelmét, kultúráját nem megfelelően tanítják a többségieknek, ez pedig gátolja a társadalmi együttműködést, mivel nem oldja a meglévő nemzeti ellentéteket. A felmérés szerint a legjobb helyzetben a jogok érvényesülését tekintve a legkisebb létszámú, azaz a szlovéniai magyar kisebbség van, őket a horvátországi, az ukrajnai, a szerbiai kisebbség követi, a legrosszabb helyzetben a legnagyobb lélekszámú szlovákiai és a romániai magyarok vannak. A felmérés részleteiről Bedő Árpád, a KMAT titkára elmondta: 2014-ben állították össze a szempontrendszert, az űrlap 163 kérdést tartalmazott 86 szempont alapján, 14 témakörben, és hat ország kilenc szervezete koordinálta a kitöltetést.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Népi fürdők őszies színfoltjai (Rejtőzködő Székelyföld)
Tizenöt évvel ezelőtt kezdődött el a Székelyföldi fürdőépítő kaláka Csíklázárfalván, amelynek eredményeként évente egy-egy új népi fürdőt teremtettek előbb Hargita megyében, majd Háromszéken. Amolyan Székelyföldi sajátosságok, kis ékszerdobozok jöttek a világra, amelyek – hasonlóan számos más értéktárgyunkhoz – nem hivalkodóak, inkább szemérmesen rejtőzködőek, s melyeket, ha valaki látni akar, hát meg kell keresnie. A 2001-ben elindított mozgalom szépen példázza az összefogásban rejlő lehetőséget, miközben az elmúlt másfél évtized alatt éppen az összefogás fogalma vált elhasznált szlogenné, amely inkább a közös erő hiányára, mintsem létezésére utal. Másfél évtized után a népi fürdők mai állapota nem feltétlenül rózsás. Rápillantva háromra az első hullámban építettek közül – Nyírfürdő, Sóskútfürdő és Sószékfürdő –, felemás az élmény, látni szépet is, de csúnyát is. Szubjektív vázlatunk egy Csomád környéki útvonalra villant, amely autóval kényelmesen bejárható egy nap alatt. A térségben különleges helyszínek sorakoznak, megannyi, szemnek és léleknek egyaránt kedves.
Lázárfalvi nyitány
Szép, őszi napon egyszerűen jó Csíkkozmásról Lázárfalva felé kanyarodni, a Csomád vulkáni kúpja felé tartani, majd átsuhanni a jellegzetes, végállomásszerű településen. Az út egészen a falu határában lévő Nyírfürdőig visz, a helybéliek azt mondják, a gólyafészkes villanyoszlopnál kell jobbra térni. Az első Székelyföldi fürdőépítő kaláka alkalmával, 2001-ben újjáépített Nyírfürdő ma is meglepően jó állapotban várja látogatóit, ez ellenben néhány más népi fürdő esetében már nem mondható el, például a tőszomszédságában lévő, 2002-ben felújított tusnádi Nádasfürdőt a téma ismerői már kevésbé javasolják megtekintésre, rögzítvén, hogy az szinte teljesen elpusztult. És ez nem egyedi példa. A 2001. augusztus 4-én kezdődött lázárfalvi kalákához egy különös fürdőzési történet is kapcsolódik, miként Jánosi Csaba, Berszán József és Péter Éva 2013-ban megjelent, Székelyföld fürdői című könyvében olvasható: „Ábrahám Lajos polgármester (közigazgatásilag Lázárfalva Csíkkozmás községhez tartozik, szerk. megj.), aki nem hitte, hogy egy hét alatt elkészül a fürdő, a következő könnyelmű fogadást tette: – Ha elkészül a medence, akkor ruhástul megfürdöm. Augusztus 12-én a polgármester ruhástul megfürdött.”
Aligha múlhatott ezen a csobbanáson, hogy maga a fürdő jól tartósítottá vált, a konzerválás kulcsa vélhetően a lázárfalviak törődésében keresendő, abban, hogy kis fürdőjüket magukénak érzik, s tesznek is azért, hogy jó állapotban mAradjon meg. Megéri, mert tágas, szellős, egyszerűen jó levegőjű hely. Nyírfürdő kissé magasabban fekszik a falunál, így a jó kilátás biztosított: a közelben a Csíki-havasok, távolabb pedig a Hargita szürkéskék vonulata. Erős a büdösgödör, azaz a mofetta szaga, de a mintegy két méter széles, négy méter hosszú medence vize is határozottan bugyog. A fából épített fürdő és környéke rendezett, nyírfák ölelik. Borvízforrás, lábáztató, öltöző, illemhely is található, tőszomszédságában később vendégház és fedett, asztalos rész is épült. Az utóbbi épület hasonmása megtalálható Sószékfürdőn is, ám egyik helyszínen sem derül ki, valójában mi a rendeltetése, egy tábla csupán annyit jelez, hogy a létesítmény Hargita megye Tanácsának támogatásával jött létre, illetve az is olvasható: „Építjük Székelyföldet”. Az viszont már nem derül ki, hogy a házat ki, milyen feltételek mellett lakhatja, használhatja.
Lázárfalva tehát közel, a mofettával szemben lévő oldalra kilépve szépen látszanak a házak, de alapvetően csend honol. Megnyugtató itt lenni, aki békességet keres, jó eséllyel talál, aki társasággal nézelődne, beszélgetne, falatozna, jó helyen jár. És persze fürödni is lehet, a víz nem piszkos, csak immár nyilvánvalóan hideg, a medence körüli faburkolat viszont aránylag ép, nem is korhad. Amikor nincs tömeg, ricsaj, Nyírfürdő a nyugalom szigete. A nyírfák miatt kicsit lengyeles, kicsit oroszos, ám valójában ízig-vérig székely.
Lugas helyett posványos
A fürdőlátogatás a Nyergestető irányába folytatható, a történelmi emlékhelyen túlhaladva, majd a Kászonok felé ereszkedve, az út bal oldalán fák közé rejtve húzódik a jobb időket látott kászonújfalusi Sóskútfürdő. Állapota siralmas, a nyár közepe óta csak a termetes kereszt körüli fű lett kisebb, a fürdő állapota továbbra is lehangoló. Megkopott, megfakult, megrogyott minden, a bejárat is lomboktól, gaztól takart.
A Kászonújfalu szomszédságában lévő, évekkel ezelőtt üde és hangulatos fürdőt a kalákázók 2004-ben varázsolták az út mellé, lehetővé téve a mindenkori vándornak, hogy pihenjen, szusszanjon egyet emberi, meghitt környezetben. Persze, aki több órára vagy akár egy egész napra érkezett, az is barátságos, egyedi környezetbe került. Hiszen ez is szellős, jó kilátást biztosító hely, ám az egykori lugas mára bozóttá és gyommá változott, a fák között elhelyezett asztalok rozzantak, nem a látogatók, hanem falevelek pihenőhelye. Az egész inkább út menti vécé jellegű, mintsem fürdő: szemetes, a padmAradványok alig használhatók, a medence körüli faszerkezet korhadt, a lábáztató már alig látszik a növényzettől, s a felirata szerint a cukorbaj kúrálására javallott forrásra pedig egy jókora fa dőlt. Hónapok, de lehet, évek óta így van. A jókora asztalnak, padoknak otthont adó fedett rész padlója foghíjas, a mennyezeti gerendákra az erre járók bicskával vésték be keresztnevüket, a primitív pusztítás nyomait.
Posványos, otthontalan hely. Romlása megállíthatatlannak tűnik.
Fűzkápolna a pusztában
A Sóskútfürdőről lehangolódottan visszafordulót a Nyergestetőn túl, Csíkkozmás előtt Sószékfürdő fogadja. Hármas kereszt jelzi a letérőt, s földút vezet a sík, nedves területen lévő fürdőig. Sószékfürdő 2003-ban öltötte magára mai gúnyáját, melyet aránylag jó állapotban őriz. A vendégház semmiféle életnyomot nem mutat, ám mellette fedett, hosszú asztal padokkal, rendezetten. A ház itt is később került a fürdő területére.
Az persze kevésbé valószínű, hogy a derék csíkkozmásiak a tenger helyett inkább fürdőjüket részesítenék előnyben, ám ha mégis, akkor ez a lokálpatrióták fellegvára. Persze, nem jut mindenkinek tengerpart, ezért értékelendő a sós Sószékfürdő, amely érdekes, izgalmas hely az ingoványos, lápos mezőben. Fapalló vezet az ötszögű, fényben úszó kis fürdőhöz, majd az árnyékos Fűzkápolnához, ez az egyedüli fedett hely a fürdő területén, benne kis padok, fapadlóból, sugarasan kialakított járdával, amely helyenként szétesőfélben. A középen lévő, rovásírásos kőtömb körül le lehet ülni, s a szakrális tér egyediségét a fűzfák összefonódása, a lombok oltalmazó ereje adja. Meditációra alkalmas hely, a fűzfalevelek közötti réseken pedig távolabbi hegyek, dombok sejlenek. Csend, béke, szellő, fuvallat. A bensőségesség érzetét csak a romlás, a pusztulás apróbb, itt is érzékelhető jelei csorbítják: korhad a fa, ingatag az ösvény, s már maga az ötszögű fürdő is javításra szorul. Ám délután napfény költözik a kis medence köré, s aki leül padjára, ellenfényben láthatja a háttérben őrködő Csomád tömbjét. Megismételhetetlen kép.
Pár méterrel odébb három sószék kínálja magát, vagyis sós vízbe épített székek. Érdekes szerkezet, csak a fürdővíz füves, mohás, apró élőlények hemzsegnek benne. Nem lehet nagyon kívánt így az ülőfürdő, de a sószékek látványa, akár kissé magasabbról, a közeli meredélyről, csipkebogyós ágak szövetén át, megragadó. A fürdő szélén egy kis, mélyedésszerű szentély, kőből kialakított grotta imát mondókra vár.
A szomszédos dombon eközben számosan és serényen szedik a pityókát. * Három aprócska székely fürdő tehát: Sóskútfürdő a gazdátlanság jelképe, ha kisebb mértékben ugyan, de Sószékfürdő birodalmába is beköltözött az erózió, Nyírfürdő pedig hű mArad önmagához. Három helyszín, három sors. Tündöklés és bukás. Nem csak építeni nehéz, talán még nehezebb gondját viselni mindannak, amit összefogással sikerült feltámasztani, majd odaajándékozni egy-egy kisközösségnek. Melynek tagjai tehetségük és tudásuk szerint bánnak vele.
Mózes László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Ciolos: Románia támogatja balkáni szomszédait a határvédelemben
Románia segítséget ajánlott balkáni szomszédainak az illegális bevándorlás feltartóztatásához, ugyanakkor tőlük is együttműködést vár el a határvédelemben – derült ki abból az interjúból, amelyet az állami Agerpres hírügynökségnek adott pénteken Dacian Ciolos miniszterelnök.
Rámutatott: Románia bebizonyította, hogy képes ellenőrizni határait, és fontos, hogy ez a jövőben se változzon. A kormányfő kifejtette: Románia nincs a balkáni migrációs útvonalon, de támogatja szomszédait, ahol szükséges, és maga is együttműködést vár el tőlük, főleg a bolgár és szerb határon, ahol "nagy lehet a nyomás". Éppen ezért a román belügyminiszter is részt fog venni azon az ausztriai magas szintű informális találkozón, amelyet a balkáni útvonal ügyében hívtak össze – tette hozzá.
Ciolos cáfolta, hogy az európai megállapodásokban vállaltnál több menedékkérő befogadására kötelezte volna el országát az ENSZ Közgyűlésének általános vitájában, és megerősítette: Románia közös uniós megoldást szorgalmaz, de csakis önkéntes alapon. Ezzel arra a román médiában nagy visszhangot keltő értesülésre reagált, miszerint Románia a tavalyinál tízszer több bevándorlót fog átvenni. Az AFP francia hírügynökség amerikai hivatalos forrásokra hivatkozva szerdán azt közölte: hét ország, köztük Románia megígérte, hogy legalább tízszer annyi menedékkérőt fogad be vagy vesz át, mint 2015-ben. A hír azt követően jelent meg, hogy Barack Obama amerikai elnök a menekültválságról szervezett keddi konferencián bejelentette: ötven ország ígéretet tett arra, hogy még idén 360 ezer menekültet fogad be a háború sújtotta vidékekről, elsősorban Szíriából, Afganisztánból és Szomáliából.
"Nem hiszem, hogy a menekültek, a valódi menekültek ügyét szolgálná a határok illegális átlépése. Az Európai Uniónak ellenőrzése alá kell vonnia ezt a folyamatot. Tisztában vagyunk azzal, hogy azután nekünk is vállalnunk kell (a menekültekkel kapcsolatban) bizonyos felelősséget, de ez a felajánlás önkéntes kell mAradjon, nem írhatják elő valahonnan fentről" – jelentette ki Dacian Ciolos miniszterelnök az Agerpres hírügynökségnek adott interjúban.
Romániába idén márciusban érkezett meg az első 15 menedékkérő azok közül, akiket Romániának az uniós kvótarendszer alapján kellene átvennie Görögországtól és Olaszországtól. Romániának az uniós kvóták alapján több mint 6000 menedékkérőt kellene befogadnia a migrációs hullám által sújtott tagállamoktól, de a Bukaresti sajtó értesülései szerint ez azért nem következett be, mert a Nyugat-Európába vágyó érintettek nem hajlandók Romániába menni. Bukarest az önkéntesség elvét hangoztatva tavaly júliusban 1785 menedékkérő átvételére tett ajánlatot.
Népújság (Marosvásárhely)

Tanulmányi nap és hálaadás Marosvécsen
A Vécsi Szövetség megalakulásának 95. évfordulója alkalmából, szeptember 28-án tanulmányi napot szerveznek Marosvécsen.
A Vécsi Szövetséget 1921. augusztus 9-14. között Makkai Sándor, Tavaszy Sándor, Csíky István és további hat református lelkész alapította. A szövetség tagjai a "legkülönbözőbb vérmérsékletű és legváltozatosabban eltérő theologiájú" lelkészek voltak, akik "ugyanazon szent célért és eszményért" (Révész Imre) fogtak össze, és a Trianont követő idők egyházának lelki, missziói megújítására törekedtek. A tagok teológiai igényességre törekedtek, keresték az egyházi problémák megoldásához vezető utat, nagy hangsúlyt fektettek a belmisszióra (IKE, Nőszövetség), a presbiterképzésre, konferenciák tartására, valamint a szórványgondozásra és az evangéliumi szellemű egyházlátásra.
A tanulmányi nap 10.30 órakor áhítattal kezdődik, majd 11 órakor dr. Kolumbán Vilmos József teológiai tanár Belmissziói szövetségek az erdélyi református egyházban címmel tart előadást, ezt követően bemutatják a Szólj, uram, mert hallja a te szolgád című, a Görgényi Református Egyházmegye lelkipásztorai által írt prédikációs kötetet. A Vécsi Szövetség megalakulásáról, elveiről és jelentőségéről ft. dr. Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke tart előadást. Ft. Kató Béla, az Erdélyi Egyházkerület püspöke a szövetség elveinek, szolgálatának mai lehetőségeiről és korlátairól értekezik.
A visszaszolgáltatott református iskola udvarán délután fél 4 órától hálaadó áhítatot tartanak. Az iskolaépületet Kós Károly tervezte, az egyház azon a telken építette fel, amelyet br. Kemény János adományozott.
Az iskolát az 1930-as helikoni találkozó alkalmával Makkai Sándor püspök avatta fel, 1948-ban államosították. A 2011-ben visszaszolgáltatott épületet Kató Béla és Fekete Károly püspökök áldják meg. Jóllehet az iskolát visszaszolgáltatták, a telekért pereskedni kellett.
Idén májusban a Legfelsőbb Bíróság kimondta az ítéletet: a korábban visszaszolgáltatott iskolaépületen kívül az udvar és a kert is visszakerül a Marosvécsi Református Egyházközség tulajdonába. Az ügyet a Magos&Magos ügyvédi iroda képviselte, Magos Méta és Magos Szilárd ügyvédek rendkívüli szakmai tudásukkal, emberi hozzáállásukkal vitték sikerre az ügyet – tájékoztatott Benkő Mihály marosvécsi lelkipásztor.
(mezey)
Népújság (Marosvásárhely)

Böszörményi Zoltán tizenegyedik verseskötete
Az irgalom ellipszise
Az olvasó hajlamos arra, hogy egy irodalmi alkotás – regény, novellás- vagy verseskönyv – olvasását a címlapon kezdje. A József Attila-díjas Böszörményi Zoltán legújabb, a Kalligram és az Irodalmi Jelen Könyvek közös kiadásában megjelent tizenegyedik verseskötetének címoldalán Az irgalom ellipszise címet olvashatja.
Nem mondhatnánk, hogy egyszerű, első pillantásra érthető, felfogható már a cím: egy lapos kör (persze abszurdum, tisztelt matematikusok, ne kötözködjenek!). A legalább középiskolai végzettségű olvasó előtt, ha belegondol, feltűnik az ellipszis képe: egy vízszintesen elnyújtott, szabályos, szigorú szabályok szerint megszerkeszett idom. („Azon pontok mértani helye egy síkon, ahol a pontok két rögzített ponttól mért távolságának összege a két pont távolságánál nagyobb állandó”, olvasom a Wikipédián. Remélem, a Kedves Olvasó számára, legalábbis, világos).
Minek mondjam: az átlagolvasónak újra kellene kezdenie iskolai tanulmányait egy ilyen meghatározás megfogalmazásához. Annál nagyobb a csodálatunk, hogy egy modern költő – mert hogy Böszörményi Zoltán kétségkívül az, mint ahogy dr. Brauch Magda a péntek délutáni bemutatón is hangsúlyozta –, könnyedén operál ilyen fogalmakkal. De számomra is világosnak látszik, a kötet olvasása után, hogy – a bonyolult, általam már sajnos, elfelejtett, vagy soha nem is ismert matematikai képleteken túl – a költő itt arról beszél: az irgalom – az egyszerűbb körnél bonyolultabb utakon is jelen van, és szükséges az életben.
Dr. Brauch Magda mindenekelőtt azt a közel ötven verset tartalmazó két fejezetet vette nagyító alá, amely eddig kötetben meg nem jelent költeményeket tartalmaz, többek között a szerző ars poeticájának, azaz költői hitvallásának tekinthető alkotásait, nagyszerű hangvételű tájleírásait, a lírai kitárulkozást, az elidegenedést, a lét értelmét, a filozófus szemlélődéseit, a hamis látszattal, színleléssel leszámoló, az Én és a költészet összefüggéseit taglaló költeményeit. Az értő bemutatás közben Böszörményi Zoltán jó tucatnyi versét olvasta fel (azon költők közé tartozik, akik jól, értelmesen, sőt élvezetesen mondják el saját verseiket). „A modern líra azért modern, mert a szerző nagyrészt nem az olvasóhoz szól, hanem elsősorban saját érzelmeit, hangulatát, gondolatait fejezi ki, és a megértést az olvasóra bízza. (...) Ezért a modern líra többértelmű, így a megértés, a műbíráló mindig szubjektív. Én is azt mondtam el, amit én értettem Böszörményi Zoltán költeményeiből. Lehet, hogy a szerző teljesen másképpen gondolta” – hangzott a méltató egyik mondata.
Olvassák el Böszörményi Zoltán kitűnő kötetét, és esetleg vitatkozzanak a méltatóval.
Jámbor Gyula
Nyugati Jelen (Arad)

Nomád életmódot idéztek fel a Fellegváron
Valóságos „lovas invázió” volt vasárnap Erdély fővárosában: a kalotaszegi Turul Nomád Hagyományőrző Egyesület látványos lovasbemutatót tartott a Fellegváron. Erdélyben többek között a Bonchidai Kastélynapokon 11 éven keresztül bemutatókon részt vevő, sztánai lovasokként ismert csapat, tegnap a PONT csoportnak a COM’ON, Kolozsvár! projektje keretében lépett fel.
A projektet a Kolozsvári Polgármesteri Hivatal támogatta. A rendezvény során a kalotaszegi Turul Nomád Hagyományőrző Egyesület csapata látványos, a közönség és sajtó által is több ízben dicsért lovasbemutatót tartott a közönségnek.
A jelenlévők betekintést nyerhettek a hunok és más keleti népcsoportok hagyományaiba, a nomád életmódba, illetve a vadászati és harci technikákba. A bemutató után – a lehetőségek függvényében – az érdeklődők lovagolhattak.
KISS OLIVÉR
Szabadság (Kolozsvár)

Szavazatminimalizáló ellentétek
Nem ígérkezik békés, boldog kapcsolatnak az MPP és az RMDSZ két éve kötött, az idei törvényhozási választásra és a következő parlamenti ciklusra megerősített politikai érdekházassága.
Amelynek szükségességét mindkét alakulat a „násznép", vagyis esetünkben az erdélyi magyar közösség érdekeivel indokolta, azt magyarázva, hogy nem lehet kockáztatni a magyarság Bukaresti parlamenti jelenlétét. (Más kérdés, hogy az alternatív küszöbnek köszönhetően az RMDSZ gyakorlatilag az ötszázalékos bejutási küszöb alulteljesítése esetén is ugyanannyi képviselőt és szenátort juttatna a törvényhozásba, viszont a jelek szerint sosem árt kicsit „ráhozni a frászt" a választókra.)
Még meg sem száradt a tinta a két alakulat vezetői által szeptember 15-én szentesített megállapodáson, és az RMDSZ udvarhelyszéki szervezete egyértelművé tette: nem kér az oda „ejtőernyőzött" Biró Zsoltból, indítsák máshol az MPP elnökét. Valahol érthető is az ágálásuk, miszerint a szövetség vezetősége egyoldalúan, a területi szervezet előzetes konzultációja nélkül döntött az ügyben. Ráadásul az utólagos magyarázatok szerint a döntés egyfajta büntetésként is felfogható amiatt, hogy az RMDSZ elveszítette a helyhatósági választásokat az MPP-vel szemben Székelyudvarhelyen.
Arról nem beszélve, hogy Kelemen Hunorék – vélhetően számolva a későbbi berzenkedésekkel – még a rangsoroló ülések előtt kijelölték azokat a területi szervezeteket, amelyeknek biztosítaniuk kell a polgáriaknak megígért bejutó helyeket. Ilyenformán személyi kérdéssé redukálódott az ügy, amely már nem is arról szól, hogy az RMDSZ melyik területi szervezete húzza a rövidebbet, hanem hogy Biró az udvarhelyszéki Birtalan József vagy a Maros megyei listán harmadik Császár Károly rovására szerez-e képviselői mandátumot. Viszont a döntés mögött meghúzódó rációról maga Verestóy Attila szenátor sem tudta meggyőzni híveit, inkább meglovagolta a széki polgármesterek és küldöttek elégedetlenségét.
Pedig nagyon úgy fest, hogy a botrány elharapózása egyáltalán nem használ a közös választási kampányra készülő RMDSZ-nek és MPP-nek. Sőt megjósolható, hogy ha nem sikerül idejében lecsillapítani a kedélyeket, akkor nem maximalizálni, hanem ellenkezőleg, minimalizálni fogják a szavazatokat.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)

Az online hirdetés a turizmus jövője – Képzés Háromszéken
Az online felületek jelentik a turisztikai és vendéglátó-ipari szolgáltatások népszerűsítésének jövőjét – hívta fel a figyelmet Răzvan Pascu idegenforgalmi szakember, aki a vasárnap véget ért Háromszéki Turisztikai Napok keretében tartott képzést Kovászna megyei vállalkozóknak.
Mint rámutatott: a turizmusban tevékenykedő üzletembereknek ajánlott fokozottan figyelni a Facebook és más közösségi oldalak, illetve a blogok nyújtotta lehetőségekre, egyre inkább az internet lesz ugyanis a növekedés kulcsa. Pascu a képzésen résztvevő vendéglőtulajdonoknak, szálloda- és panzióvezetőknek azt is elmondta: Háromszék tele van kiaknázatlan lehetőségekkel, ezek a turisztikai erősségek egyszerűen nem ismertek országos szinten. A szakember szerint a megye vonzerejét növelik a kézművesek, a hagyományos mesterségeket gyakorló emberek, a fejlődő, minőségi szálláshelyek, az egyedülálló természeti adottságok, a mofetták, valamint a borvízforrások.
Răzvan Pascu fontosnak tartja az előítéletek elleni küzdelmet is, el kell oszlatni például a közbeszédben gyakran felbukkanó hiedelmet, miszerint a Kovászna megyeiek csak magyarul beszélnek, egy román anyanyelvű turista így nem érezheti jól magát ott. A szakember tapasztalatai szerint megfelelő stratégiával az előítéletek hamar eltűnnek. A képzésen azt is elmondta: a Háromszéki idegenforgalom kétszer gyorsabb iramban növekszik, mint az országos – ez szerinte a magánszféra, a közintézmények és a civil szervezetek közös erőfeszítésének eredménye.
„Háromszék valódi borvíznagyhatalom”
Kézdivásárhely adott otthont idén a Háromszéki ásványvizek bemutatására, népszerűsítésére létrehozott Aquarius borvízünnep elnevezésű vándorrendezvénynek, amelyet immár 10. alkalommal szerveztek meg. A Háromszéki Turisztikai Napok keretében megtartott eseményen, Kézdivásárhely főterén 13 kiállító mutatta be ásványvizeit, az érdeklődők pedig borvizes palacsintát is kóstolhattak.
Jánó Szabolcs, a szervező Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület ügyvezető igazgatója rámutatott: a vidéket jogosan nevezik borvíznagyhatalomnak, hiszen számos forrásból csorog folyamatosan a változatos, eltérő gyógyhatású nedű. A borvízünnepen a vizek versenyét is megszervezték: a zsűri a kémiai összetételt, a tisztaságot és az aromát is figyelembe vette.
A Tündérek Bora címet idén az előpataki Remiza forrás nyerte, második lett a mikóújfalusi Bedő forrás, a harmadik pedig a kézdi Fortyogófürdő forrás. A palacsintasütő versenyt Csernáton csapata nyerte, a második Zalánpatak, a harmadik pedig Mikóújfalu lett. Kovászna megyében több ezer borvízforrás bugyog, ezek egy részét palackozzák, és ismert márkanevek, mint a bodoki vagy a bibarcfalvi ásványvíz név alatt árusítják, de olyan kis források is akadak, melyeket csak a helyiek ismernek.
Bíró Blanka |
Krónika (Kolozsvár)

„Nem mAradhatunk romokban” – Atyhán elkezdődött a templom újjáépítése
utók jönnek és mennek az udvaron, adományokat hoznak magánszemélyek és vállalkozók. Eközben az emberek szorgoskodnak: állványt építenek, takarítanak, falat törnek. A pap mindent a kezében tart, tudja, hogy rajta múlik az újrakezdés, neki kell tartania a lelket a 200 fős gyülekezetben. A Hargita megyei Atyhán jártunk a hét végén.
Egy hete villámcsapás következtében az oldalfalak és a torony kivételével porig égett az atyhai, Mária Magdolna tiszteletére szentelt templom. Mára már eltakarították az elégett mAradványokat, pénteken 58 önkéntes segédkezett a munkálatokban. 19 utánfutónyi hulladékot szállítottak el, tudtuk meg egy helybélitől, aki néhány társával együtt éppen haranglábat épített, hogy legyen, amivel misére hívják a templom nélkül mAradt közösséget.
A Feltámadás-szobor megmAradt
A falu első temploma a 16. században pusztult el, de csak 1642-ben fejezték be a régi templomot, amely a mai helyén állt, de az hamarosan túl kicsinek bizonyult. 1799-ben épült meg az új, nagyobb templom, amely 1867-ben szintén a tűz martalékává vált. A templom az ezt követő felújításnak köszönhetően nyerte el a bő egy héttel ezelőtt még látható formáját. 2014-ben fejezték be teljes tatarozását. Az 1867-es tűzvész is hasonló pusztítást végzett, annak emlékeként őriztek egy Assisi Szent Ferencet ábrázoló megszenesedett szobrot. Ez sajnos a szeptember 18-i tűzvészben elégett, megmAradt azonban egy másik, Krisztust feltámadása után ábrázoló szobor. A helybéliek csodaként tekintenek erre, mivel a szobor körül minden megsemmisült.
„Sok erőt ad ez számunkra, azt jelképezi, hogy a templomnak és a közösségnek fel kell támadnia, romokban nem mAradhatunk. Eddig nem tapasztalt összefogás lett úrrá a falu apraja-nagyján. Még nem látom, hogy miért rótta ezt a nagy feladatot ránk a Jóisten, de biztos vagyok benne, hogy néhány hónap múlva már érteni fogom ezt az egészet. Nyugdíjazásom után, augusztus elsején jöttem ehhez a plébániához. Azelőtt 15 évig Gyergyóalfaluban, egy jóval több lelket számláló egyházközségben szolgáltam. Az érsek úr Atyhát jelölte ki számomra azzal a megjegyzéssel, hogy itt nem vár olyan sok munka rám, többet pihenhetek. Másfél hónap szolgálat után azonban egyik napról a másikra teljesen felfordult az életünk” – mondta a Maszolnak könnybe lábadt szemmel Ft. Adorján Imre plébános.
A közmunka a falu lelkét éleszti újjá
Máthé Árpád gondnok a vihar estéjén a templom előterében indította be a harangokat, hogy a viharfelhőket elűzzék vele. Felidézte: néhány perc harangozás után égésszagra lett figyelmes. Ekkor kinyitotta a templom ajtaját, már minden lángokban állt. Egy szőnyeget és néhány miseruhát és kegytárgyat tudtott kimenekíteni. „A plébános úr a szentségtartóért rohant. A tűz olyan gyorsan terjedt, hogy nem volt, mit tennünk” – magyarázta a gondnok, miközben körbevezetett a törmelékektől már megtakarított templommAradványban.
Nemcsak a templomi berendezés, hanem a harangok is megolvadtak. A nagyobb, majdnem 300 kilogrammos harangból csak egy kis darab mAradt meg, a legkisebb teljesen megsemmisült, míg a középső használhatatlanná vált. Ott jártunkkor éppen az állványt rakták össze, amelyre két harangot szerelnek fel, ezeket Lázár Imre, Székelyudvarhelyi harangöntő mester adta ideiglenesen használatba az atyhatiaknak. A helyiek a templom közelében található ravatalozót használják átmenetileg templomként.
Az összefogás ereje
„Olyan orgonánk volt, hogy a környéken sehol nem volt ilyen szép hangú hangszer. A harangok pedig olyan egyedi hangon szóltak, hogy nem lehetett összetéveszteni más falu harangjával. Ha húzták, mindenfelé hallatszott, mert Atyha a hegyoldalban fekszik. Nagyon sajnáljuk a templomot, mert csak most, néhány éve lett ilyen szép” – fájlalta a veszteséget Miklós Margit néni, helybéli lakos.
„A kollektivizálás előtt még 1800-an voltunk a faluban. Összejártunk fonóba, segítettünk egymáson, jó volt a hangulat. Ma már kiürült a falu, az iparosítással a többség elköltözött főleg Temesvárra, de Szebenben, Marosvásárhelyen és Kolozsváron is sokan letelepedtek” – mesélt a régi időkről Miklós István bácsi, aki a legjobban a közösségi szellemet hiányolja a faluban. Szerinte jó látni, hogy legalább most mindenkit megmozgat a templom katasztrófája, azt mutatja, hogy még törődnek a faluval.
A Korond községhez tartozó településre eddig nem látott figyelem irányul, az összefogásnak köszönhetően talán még a tél beállta előtt sikerül befedni a templomot.
Az atyhaiaknak adományokra van szükségük, ahhoz hogy a templomot újjáépítsék. Három bankszámlát is nyitottak erre a célra, lejben, forintban és Euróban is lehet adakozni a Parohia Romano-Catolica Atia névre. Banca Comerciala Romana, SWIFT kód: RNCBROBU. Lej: RO31 RNCB 0156 0164 4788 0006; Euró: RO04 RNCB 0156 0164 4788 0007; Forint: RO74 RNCB 01560 1644 7880 008.
Kovács Boglárka
maszol.ro

Svájcba vezetnek a „székely terrorizmus” szálai
Arról nincsenek hivatalos információk, hogy a román hatóságok eljárást indítottak volna ellene, azonban a svájci hatóságok már beidézték a Zürichben élő Sebestyén-Teleki Istvánt, akit az ügyészek a terrorimussal gyanúsított erdélyi HVIM-vezetők mentorának tartanak – derítette ki portálunk.
Sebestyén-Teleki István neve a Szőcs Zoltán és Beke István elleni, a terrorizmus és szervezett bűnözés elleni ügyészség (DIICOT) által a bíróság elé terjesztett vádiratbanbukkant fel. A dokumentumban a legtöbb helyen mindössze iniciálékkal jelölik, azonban egyszer meg így emlegetik: „Sebestyén-Teleki István, az erdélyi HVIM-vezetők mentora”.
„2016 március 18-ára hívtak be a rendőrségre Zürichben. Itt két személy fogadott, akik a svájci titkosszolgálat képviselőiként mutatkoztak be. Nem igazolták magukat. A kikérdezésem másfél órát tartott” – mesélte a Maszolnak az Erdélyből kivándorolt Sebestyén-Teleki István. Elmondta: kihallgatása során kiderült, hogy az állítólagos titkosszolgálati tisztek ismerikaz életútját, tudták azt is, hogy biztonságpolitikával kapcsolatos írásokat szokott közölni.
Egyebek között rákérdeztek egy esetleges romániai fegyveres ellenállás szervezésére, amit Sebestyén határozottan cáfolt. Az egyik kihallgatója az akkor már őrizetben levő Szőcs Zoltán és Beke István nevét leírta egy papírra, megkérdezve, hogy ismeri-e ezeket a személyeket. Sebestyén annyit mondott: a sajtóból ismeri a nevüket. „Többször is rákérdeztem, de tagadták, hogy a román állam felkérésére folytatták a kikérdezésem” – magyarázta. Hangsúlyozta: ezek után a svájci hatóságok semmilyen intézkedést nem foganatosítottak vele szemben.
A magyar szabadságharcos kézikönyve
A román titkosszolgálat a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) tagjait 2015. augusztus 29-én hallgatta le (a vádirat azt nem részletezi, hogy hol és milyen körülmények között történt a lehallgatás). A vádirat szerint szóba kerül a HVIM akcióinak orosz finanszírozása, az Erdélyt átszelő, Bukarest felé tartó földgázvezeték levegőbe repítése egy Kézdivásárhelyhez közeli szakaszon. A HVIM-esek ezen a lehallgatott találkozón többször is hivatkoznak a beszélgetésben részt vevő, vélhetően nem román állampolgárságú személy munkájára, „A magyar szabadságharcos kézikönyve” című kiadványra.
Elhangzik az is, hogy jó lenne, ha a könyv szerzője pár napot eltöltene Székelyföldön, amikor „egy-két receptet ki is lehetne próbálni”. A találkozón a vádiratban STI iniciálékkal jelölt férfi egyebek között tanácsokat osztogat: miként kommunikáljanak úgy, hogy a hatóságok ne hallgathassák le őket, milyen jellegű akciókra van szükség ahhoz, hogy külföldi szervezetektől is támogatást kapjanak.
A kiadvány – amelyet a Szőcs Zoltán és Beke István elleni vádirat is részletesen taglal – egyebek között a Kárpát-medence magyarlakta területeinek önrendelkezési mozgalmairól, pszichológiai hadviselésről szól, hosszan taglalva a román államnak a romániai magyar kisebbséggel szembeni ellenséges magatartását. Mindezek mellett teljes fejezetek szólnak a gerillaháborúra való felkészülésről: fegyverzet beszerzéséről, különböző szabotázsakciók – útblokádok kialakítása, gépkocsik megtámadása, az áram- vagy telefonhálózat elleni akciók, vasúti sínek vagy hidak felrobbantása – végrehajtásáról.
Korábban az MPP polgármesterjelöltje is volt
A Magyar Polgári Párt (MPP) színeiben 2012-ben Erdőszentgyörgy polgármesteri tisztségéért is induló Sebestyén-Teleki István azt követően került kapcsolatba a HVIM-el, hogy a Sepsiszentgyörgyön kéthetente megjelenő Székely Idő nevű lapban közölt időnként cikkeket. Az lap főszerkesztőjével azonban összekülönböztek, jelenleg mindkettő azt álltja, hogy a HVIM tagjait a román hatóságok vélhetően a másik közreműködésével hallgatták le. Tény az, hogy Horváth Alpár a lapja oldalain a román titkosszolgálatok ügynökének nevezte Sebestyént, utóbbi ugyancsak azt állítja, hogy a Horváth Alpár nagy valószínűséggel titkosszolgálati besúgó, aki lapjában folyamatosan rágalmazza és terroristavádakkal illeti őt.
A DIICOT vádirata szerint 2015. augusztus 19-én, amikor lelőször lehallgatták HVIM tagjait, Sebestyén-Teleki is velük volt. Ezt a férfi a Maszolnak is elismerte. „SMS-ben jelezték a fiúk, hogy késnek. Akkor közöltem velük SMS-ben, hogy mehetünk a tűzoltószertárba, vagy ki az erdőbe. Mikor hatalmas késéssel megérkeztek, eldöntöttük, hogy az erdőben beszélgetünk. Esős, nagyon hideg nap volt, ennek ellenére kimentünk” – idézte fel azt a napot a Maszolnak Sebestyén-Teleki.
Elmondta: az előzetesen leegyeztetettek szerint a Székely Önrendelkezési Tanácsról és a belső székely népszámlálás lebonyolításáról beszélgettek. Hangsúlyozta: kétségbevonja a vádiratban ismertetett lehallgatási jegyzőkönyv valódiságát, szerinte a dokumentumban valótlanságok is szerepelnek. Hozzátette: habár már nem emlékszik pontosan arra, hogy ki mit mondott a találkozón, de szerinte semmi olyan nem hangzott el, ami „veszélyes” lenne. „Lehet, hogy volt esetleg egy-két provokatív kérdés, de az tény, hogy én nem biztattam senkit sem erőszakos cselekedetekre” – állítja a Zürichben élő férfi. Hozzátette azt is: először találkozott személyesen a jelenlevőkkel, ezért arcokat nem is nagyon jegyzett meg, az üggyel kapcsolatos utólagos beszélgetések alapján lehetségesnek tartja, hogy Beke István ott sem volt ezen a találkozón – ugyanezt állítja a DIICOT vádirata is, amely szerint itt Szőcs Zoltán, annak testvére, egy meg nem nevezett tanú valamint „a szabadságharcos kézikönyvének szerzője” volt jelen.
A találkozón a DIICOT szerint a földgázvezeték felrobbantásáról beszélgettek, és egyebek között a következők hangzottak el:
Szőcs Zoltán: Pontban karácsonykor kellene levegőbe repíteni. XX: Én senkit nem bátorítok erre. XX: Én inkább a villanyhálózatban látok lehetőséget… XX: A könyvemben pontosan le van írva, mit kell tenni a póznákkal. Sok példa is van benne. XX: A hetedik pontnál írtam a HVIM tevékenységének álcázásáról. Nem tudom, milyen saját cégetek van, hol dolgoztok. A legjobb lenne egy behajtó cég. Profi módon lehetne megcsinálni, az adóst le kell ellenőrizni, ehhez információkat gyűjteni … ezek a tevékenységek illenének … XX: Nem szeretném, hogy (…) elég ismerettel rendelkezem, hogy robbanóanyagról beszélhessek, elküldöm a receptet.
Arra a felvetésünkre, hogy a neki tulajdonított könyvben éppen erőszakos cselekedetek, terrorakciók szervezéséről ír, így válaszolt: az úgynevezett gerilla-kézikönyv nem arról szól, hogy az abban foglaltakat Románia ellen kellene alkalmazni. Azt is állította: sokan mindössze azért tulajdonítják neki a könyvet, mert néhány, az erdélyi magyarokról szóló tanulmányát is tartalmazza – ami szerinte tudta nélkül került a kiadványba.
Sebestyán-Teleki Istvántól megtudtuk, jelenleg a „Szabadságharc és államcsapás tervezése és kivitelezése” című munkáján dolgozik. Úgy látja: ha a román hatóságok elfogadható bizonyítékokkal rendelkeznének, őt a svájciak már letartóztattak volna. Hangsúlyozta azonban: egyelőre elkerüli Romániát, attól tart ugyanis, hogy a terrorizmusbotrányt követően őt is letartóztatják.
Sebestyén-Teleki István kapcsán a Maszol levélben kért információkat a DIICOT-tól. Arra voltunk kíváncsiak, hogy ha a DIICOT szerint robbanószergyártásban is tanácsokat adott a HVIM-es vezetőknek és erről hangfelvétellel is rendelkeznek, indult-e ellene eljárás, valamint kérték-e ehhez a svájci hatóságok segítségét. A DIICOT szűkszavú válasza mindössze annyi volt, hogy kérésünk túllépi a közérdekű információkhoz való hozzáférésről rendelkező törvény előírásait.
Sebestyén-Teleki István
A Zürichi Műszaki Egyetem volt előadótanára és kutatója, szakmája gépészmérnök. 1987-től Svájcjban él, ahol biztonságpolitikai tanulmányokat is közöl. Erdőszentgyörgyi származású. 2012-ben a Magyar Polgári Párt színeiben sikertelenül indult az erdőszentgyörgyi polgármesteri tisztségért.
Lázár Lehel
maszol.ro

Markó Béla és az októberi népszavazás
Nincs mit csodálkozni azon, hogy az erdélyi, magyarul beszélő, kamasz lelkű öncélú nemzetellenes polgárpukkasztók, akik a magyar csapat ellen szurkolnak, akik ünnepelnek december 1-én, akiknek az „István, a király” megagiccs, a Szabadság szobor ízléstelen, az országot szétprédáló Károlyi Mihály követendő példa, aktivizálták magukat és beálltak a népszavazási kampányban azok mellé, akik szerint nem kell voksolni egy olyan történelmi pillanatban, amikor Európa sorsa a tét és azon belül természetesen Magyarországé is.
Az, hogy Markó Béla is fontosnak látta megszólalni a nemzetellenes oldal mellett egyrészt jelentősebb, másrészt váratlanabb. Nem azért, mintha nem tudtuk volna, hogy e kérdésben mit gondolhat Markó Béla. Felejthetetlen, hogy Kárpát medencei szinten két markáns politikai szereplő volt, aki a Székelyek Nagy Menetelése ellen beszélt. Az egyik Gyurcsány Ferenc, a másik Markó Béla. S azt sem feledhettük, hogy Markó a déli határkerítés ellen is fellépett, átvéve a „menekültekről” szóló értelmetlen propagandát, miközben a napnál is világosabb, hogy itt nem menekültdrámáról van szó valójában, hanem egy menekültdráma örve alatt Európa módszeres tönkretételéről.
A menekültek nem 8000 kilométerre fekvő, idegen kultúrájú országokat céloznak meg, hanem örülnek, ha saját kultúrkörükben mAradhatnak párszáz kilométer megtétele után, nem semmisítik meg az irataikat, hiszen azzal igazolják, hogy honnan jöttek és hogy joguk van menekültstátuszra, a menekültek nem szólítanak fel „szent háborúra” a befogadók ellen, a menekültek beilleszkednek, nyelvet tanulnak, dolgoznak, élősködés, bűnözés, erőszakoskodás helyett. Az Iszlám Állam zászlajával tüntető, demokrácia helyett sariát követelő muszlimok valójában hódító megszállók.
Mindezt nyilván látja Markó Béla is, de elbeszél a valóság mellett.
Ebben nagy gyakorlata van.
Nyolc éven keresztül halogatta-tologatta a belső választások szabályrendszerének elfogadtatását és a választás kiírását, elbeszélve azok feje mellett, akik figyelmeztették, hogy ezt a célkitűzést a Brassói kongresszus 1993 januárjában két éves határidővel fogadta el. (2003-ban a Szatmárnémetiben megtartott kongresszus pontot tett az ügy végére az általános belső választást kiváltva egy részleges tisztújítással.)
Markó úgy tett, mintha nem lenne evidens, hogy a Petőfi-Schiller egyetemből nem lesz semmi, s eme egyetem létrehozásáról szóló kormányhatározatra hivatkozva rávette a Szövetségi Képviselők Tanácsát, hogy vonja vissza 1998. október 3-án az egy hónappal korábban elfogadott ultimátumát. Senki nem gondolta komolyan, hogy lesz kétnyelvű, magyar-német állami magyar egyetem. Kellett a hivatkozási alap a szövetségi képviselők beetetésére és a kormányban mAradásra.
Hasonló helyzet alakult ki 1999-ben az oktatási törvény ügyében, amikor Markó Béla, ismét csak elbeszélve a valóság mellett, Tőkés Lászlót vádolta hazugsággal, aki rá mert mutatni az RMDSZ által sikerként eladott jogszabály súlyos hiányosságaira és diszkriminatív természetére.
Nem volt másként 2005-ben sem, amikor Markó és vele az RMDSZ egész propaganda-gépezete azt állította, hogy a kormány által elfogadott s az RMDSZ által is támogatott kisebbségi törvénytervezet tartalmazza a kulturális autonómia létrehozásának garanciát, miközben a törvénytervezet semmiféle közjogi jogosítvánnyal nem ruházta volna fel elfogadása esetén az autonómia kulcsszervét, a Kulturális Autonómiatanácsot.
Egyszóval Markónak van gyakorlata a valóság figyelmen kívül hagyásában a politikai propaganda javára.
A meglepő inkább az, hogy miután a FIDESZ és az RMDSZ között konszolidálódott a viszony, Markó egy történelmi pillanatban, amikor a Fidesznek a legjobban fájhat, úgy érezte, muszáj hitet tegyen Európa sírásóinak oldalán azzal a minősíthetetlen demagógiával, hogy „nem helyes olyasmiről szavazni, aminek aztán nem érzi a következményét a saját bőrén valaki”. Miközben nagyon is érezhetjük egy esetleges kudarc következményeit, Európa-szerte, s egy sikeres népszavazás is kedvezően hathat kontinensünk sorsára. Rajtunk a világ szeme. Az, hogy Markó átvéve a balliberális oldal rágalmát gyűlöletkeltéssel vádolja a kormányt, annak igencsak visszafogott retorikája dacára, csak hab a tortán.
Ha jól belegondolunk, nincs mit csodálkozni. Markó hátba támadta már Orbánt az illiberális demokrácia és a nemzetállam ügyében is, voltaképpen hű mAradt önmagához, ahhoz a politikushoz, aki sietett gratulálni az MSZP - SZDSZ győzelemhez 2002-ben, már az első forduló után, amikor még el sem dőlt a választás sorsa.
Borbély Zsolt Attila
itthon.ma//szerintunk

Borboly Csabát hallgatták ki elsőként
Maratoni, több mint nyolc órás tárgyalás volt hétfőn a Hargita megyei törvényszéken a Borboly Csaba és tizenkét másik személy ellen folyamatban levő büntetőperben.
A délben kezdődött tárgyalás első része az ügyvédek kifogásainak felsorolásaival és az ezeket követő vitákkal telt. A tárgyalást vezető Vlad Neagoe bíró nemcsak a halasztási kérelmet, hanem a Borboly Csaba ügyvédje által kért, a hivatali visszaélés büntető törvénykönyv általi meghatározásával kapcsolatos alkotmánybírósági döntésnek a perre vonatkozó alkalmazását is elutasította.
Úgyszintén nem talált meghallgatásra az a kérés sem, hogy az alkotmánybírósági döntés figyelembe vételével, új jogi besorolással fogalmazzák újra a vádiratot. A lehallgatási jegyzőkönyvek kizárását is kérték a bizonyítékok közül, mivel az ügyvédek szerint nem egyértelmű, hogy kik végezték a lehallgatást, és az mennyire volt törvényes – erről következő alkalommal döntenek.
Borboly Csabát hallgatta ki elsőként a bíró a vádlottak közül. Ő elmondta, 2008-ban, amikor a megyei tanács elnöke lett, úgy látta, nagy az igény a megyei utak aszfaltozására, ehhez igyekezett pénzt szerezni, de mivel nem szakember, az útfelújításokkal kapcsolatos feladatköröket átruházta Sófalvi László alelnökre.
Borboly kifejtette, négy év alatt azért sikerült 150 kilométer megyei utat leaszfaltozni, mert a korábbi, szükségtelenül nagy értékű útfelújítások helyett a kisebb kategóriába sorolt utakon kisebb költséggel, hatékonyabban tudtak dolgozni, és a legkisebb árat fogadták el a versenytárgyalásokon.
A kifizetéseknél belső szabályokat, előzetes pénzügyi ellenőrzést vezettek be, és a döntéshozatalnál ő a szakemberek javaslataira támaszkodott. A kihallgatás a vádiratban szereplő eseteket érintő kérdésekkel egy későbbi időpontban folytatódik.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály ( DNA) 2013-ban azért emelt vádat Borboly és társai ellen, mert álláspontja szerint a Hargita megyei önkormányzat elnöke indokolatlanul fizetett ki jelentős, útjavításra szánt összegeket két cégnek. Ezzel a vádhatóság szerint ő és feltételezett bűntársai 1,1 millió eurós kárt okoztak a román államnak.
Kovács Attila |
Székelyhon.ro

Csíksomlyó: cáfolja a külügyminisztérium Kelemen Hunort
Cáfolja a román külügyminisztérium, hogy a Bukaresti kormány ne támogatná a csíksomlyói búcsúnak az Egyesült Nemzetek Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetének ( UNESCO) szellemi kulturális örökségi listájára történő felkerülését.
A Bukaresti tárca álláspontjára Korodi Attila RMDSZ-es parlamenti képviselő hétfői közleménye alapján derült fény. A Hargita megyei honatya augusztus végén interpellálta írásban a külügyminisztériumot, valamint a kulturális tárcát és Dacian Cioloș miniszterelnököt a csíksomlyói búcsúval kapcsolatosan.
A Korodi által ismertetett válaszban Lazăr Comănescu külügyminiszter közölte, a szaktárca tisztában van a csíksomlyói búcsú értékével, és szó sem volt arról, hogy visszavonná felterjesztését az UNESCO szellemi kulturális világörökség listájáról. Sőt 2015-ben kiegészítették a 2011-ben benyújtott dossziét, hogy még esélyesebb legyen, illetve idén is teljes mellszélességgel kiálltak a búcsú mellett, továbbá valamennyi, az UNESCO által kért kiegészítést időben elkészítettek. „A miniszter egyúttal reméli, hogy a november 28. és december 2. között az etiópiai Addisz-Abebában sorra kerülő UNESCO bizottsági ülésen az illetékesek a csíksomlyói búcsú javára döntenek" – olvasható Korodi Attila közleményében.
A képviselő hozzáfűzte: jó jelnek tekinti, hogy válaszoltak, viszont nem nyugtatta meg, hogy Dacian Cioloș miniszterelnöktől, illetve a kulturális miniszter részéről semmilyen jelzés nem érkezett hozzá. „Rajtuk kell tartanunk a szemünket" – jelentette ki Korodi Attila. A Krónika egyébként ugyancsak augusztusban kért állásfoglalást az ügyben a Bukaresti kulturális tárcától, ahonnan azonban azóta sem érkezett válasz. Mint arról beszámoltunk, a múlt hónap közepén Kelemen Hunor RMDSZ-elnök úgy nyilatkozott, a szakértői kormány megpróbálja megakadályozni, hogy a csíksomlyói búcsú felkerüljön az UNESCO szellemi kulturális örökségi listájára. A politikus emlékeztetett, hogy kulturális minisztersége idején terjesztették fel 2011-ben a búcsút a listára. „Informálisan tudjuk, hogy az UNESCO ezt elfogadta, hivatalosan hátra van még egy szavazás az év végén. Azonban a beterjesztő állam, jelen esetben Románia, bármikor visszavonhatja a jelölések közül a csíksomlyói dossziét. Néhány hónapja a román külügyminisztérium és a kulturális tárca azon dolgozik, hogy a szakemberek által összeállított, minden érdekelt fél beleegyezését és támogatását élvező indítványt, dossziét visszavonja" – jelentette ki Kelemen Hunort egy csomakőrösi pódiumbeszélgetésen.
kronika.ro
Erdély.ma

Árvíz után kevés a segítség a gyimesi Bükkhavaspatakán
Jelentős károkat okozott az augusztus 30-ai felhőszakadást követő árvíz a Gyimesközéplok községközponthoz tartozó Bükkhavaspatakán, a kétségbeesett helybeliek pedig segítségre várnak, sokan azonban nem túl optimisták a támogatásokat illetően – számol be Iszlai Katalin a kronika.ro-n.
Gergely Károly polgármester elmondta, a szakértők véleménye szerint körülbelül 250 ezer lej értékű kárt okozott az árvíz a faluban. „140 köbméter fát tudunk kiosztani első lépésben a károsultaknak, más anyagi forrásunk nincs. Az elosztásánál azonban lehetnek majd viták, hiszen nem lehet arányosan elosztani a fát. Annak jár több, akinél nagyobb kárt okozott az áradás” – vázolta az önkormányzat elképzelését a gyimesközéploki elöljáró.
Elismerte, a dolgukat az sem könnyíti meg, hogy a falu lakói között is vannak nézeteltérések egy ideje. „Ahhoz képest, hogy milyen segítőkészek voltak az emberek, most mindenkinek a saját dolga a legfontosabb, a máséval senki nem törődik” – tette hozzá Gergely. Az egyik helyi lakó, Tankó Mária elpanaszolta, a legbosszantóbb az, hogy a megrongálódott út miatt már az iskolabusz sem jár a falu és a községközpont között, így a szülőknek kell megoldaniuk a diákok ingáztatását. „A kárfelmérésnek amúgy semmi értelme szerintem: öt évvel ezelőtt is ugyanígy jártunk, akkor is felmérték a károkat, de azóta sem kaptunk semmit” – panaszolta Tankó Mária.
A falu végén egy idős testvérpár elmondta, nyugdíj hiányában zöldségtermesztésből és állattenyésztésből éldegéltek egyik napról a másikra, az árvíz után azonban semmijük nem mAradt. „A hegyről lezúduló víz szó szerint elvitt mindent, ami az útjába került. Elmozdította az istállót és a fásszínt legalább 20 métert sodorta a víz, amíg egy fába meg nem akadt. Odavesztek a szerszámaink, tűzifánk sem mAradt és a tyúkjaink is eltűntek az udvarról” – panaszolta el az idős hölgy. Mint mondta, az öt évvel ezelőtti áradások után biztosítást kötöttek, így pár napja a biztosítótársaság egyik képviselője a helyszínen járt, majd a felmérés után 2000 lej gyorssegélyt ajánlott fel a testvérpárnak, de nem fogadták el, mivel az összeg „semmire nem lett volna elég” – írja a kronika.ro.
Erdély.ma

A világ közepe
Erdővidék aprócska falujában, Kisbaconban nem csak Benedek Elek kultusza miatt lüktetőbb az élet. Az egykori fényesség, a büszkeség ugyanis nem elegendő a mai eredményességhez: az értékeiket szemmel tartó kisbaconiak azt tudják, és a jelek szerint igen alaposan, hogy számukra Kisbacon a világ közepe, az a hely, ahol érdemes élni.
Talán ez az egészséges öntudat – nevezhető akár lokálpatriotizmusnak is – alapoz meg minden egyéb törődést és figyelmet, munkát és elkötelezettséget, mely Erdővidék e kis szegletében fellelhető. A kisbaconiaknak ugyanis nem mindegy, mi és hogyan történik velük, értékeikkel, de legfőképp maguk tesznek azért, hogy az érték ne egy megfoghatatlan, vitatható jelentésű fogalom legyen, hanem tartalommal telített. Nemcsak értéket leltároznak, amolyan muzeális értéktárat készítenek, hanem elevenné teszik örökségüket: a falu lakói, a népi mesterségek őrzői, a Bodvaj Egyesület és a református egyházközség tagjai egyaránt azért cselekednek, hogy gazdag hagyatékuk portájukat ékesítse ma is, holnap is. E sajátos kisbaconi arculat egyrészt egyenesíti tartásukat, élhetőbbé és elviselhetőbbé teszi a hétköznapokat, másrészt érdeklődőket, látogatókat is vonz, vagyis mindannyian egy nagyobb, jelentősebb véráramba kerülnek. Amikor kisbaconi koordinátákat jegyzünk, nem csupán számokat rögzítünk, hanem főként azt a tényt, hogy a kistérség élhető és éltető hely. És hogy ilyen élhető és éltető helyeink, közösségeink legyenek, nem elég a kulturális és a természeti adottság. Emberek kellenek, fiatalok, középkorúak, idősebbek egyaránt, akik hatékonyan mozgatják a szálakat, akik tesznek azért, hogy a közösség ne süllyedjen, hanem emelkedjen. Ők lendítik előre Kisbacont is, kovászemberek kellenek Székelyföld minden szegletébe. Kik nemcsak kinyilatkoztatnak, hanem tettekkel bizonyítanak. Kik nemcsak álmodoznak, hanem álmaikat meg is valósítják. És bár sok múlik egy-egy önkormányzat, egy-egy intézmény támogatásán, nélkülük, kovászemberek nélkül egy kis vidéki közösség sorsa, jövője bizonytalanabb mArad. Székelyföldi tanyán, falucskában, községben egyaránt ott van, ott lesz élet, ahol a meglévő úton elindultak valamilyen irányba. Mert mind lehet tükörsima az aszfalt, ahol helyben állnak, ott helyben is mAradnak. Fő, hogy dolgozzanak, üzeni Kisbaconból rendületlenül Benedek Elek. De Erdővidékről üzennek maguk a kisbaconi atyafiak is, ki-ki a maga portájáról: érdemes élni, s tekintsünk tisztelettel, alázattal otthonunkra, szülőföldünkre; érdemes kézbe vennünk saját sorsunkat, érdemes magasra tekintenünk; de nem érdemes másokra várni, helyettünk soha senki nem cselekszik. És mindezt hitelesen mondják, példájuk, erejük egyaránt igazolja, hogy az a világ közepe, amit annak tartunk.
Mózes László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Megújult az unitárius templom belseje (Szentivánlaborfalva)
A szeptember utolsó vasárnapjára eső őszi hálaadás és a templombelső megújulásának ünnepét tartották vasárnap a szentivánlaborfalvi unitárius gyülekezetben.
Milyen jó, hogy van egy ünnep, amikor megállunk egy pillanatra, és hálát adunk az Úr jótéteményeiért, életünk örömeiért – hangsúlyozza Buzogány-Csoma István szentivánlaborfalvi unitárius lelkész, aki a vasárnapi hálaadás okán azért is köszönetet mond, hogy sikerült megújítani a templombelsőt, a régóta javításra szoruló padok festett kazetta mellvédet kaptak, ráadásul az úrihímzésű régi terítők mintái köszönnek vissza ezekről, amelyek egykor díszítették a templomot. Tervezik azok felújítását is, mivel a leheletvékony darabokat igencsak kikezdte az idő vasfoga. A kazetták története igen érdekes: a lelkész házaspár részt vett a Sepsiszentgyörgyi Művészeti és Népiskola Pál Tünde vezette hároméves bútorfestő tanfolyamán, és végzős társaikkal, valamint néhány első és másodéves besegítővel döntöttek úgy, hogy a vizsgamunkát kihelyezett terepen, Szentivánlaborfalván készítik el, az alkotásokat pedig a gyülekezetnek ajándékozzák. Megkezdődött a faanyag beszerzése, a padok egyszínűre festése, Buzogány-Csoma István volt a főrajzoló mester, aki a padok méretéhez igazított mintarajzokat elkészítette, a festőcsapat alapozott és a színekkel követte a rajzolatot, a gyülekezet pedig családonként örökbe vett egy-egy kazettát, mintha téglajegyet vásárolnának, és így gyűlt össze a pénzalap az anyagokhoz. Mások ebéddel, vacsorával kínálták a közmunkás kazettafestőket.
Huszonhárom virágmintás kazetta díszíti mostantól a padokat, nemsokára a külső javítás is megkezdődik – a templom kördíszítése málladozik, azt kell leverni és kicserélni –, nem áll meg tehát a munka, de az élet sem a gyülekezetben, hiszen a szentivánlaborfalviak idén is részt vesznek novemberben a Dávid Ferenc-emlékzarándoklaton Déván, ahol Dávid Ferenc 1579-ben bekövetkezett haláláig szenvedett börtönbüntetést.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Svájci mentor a vádiratban (Székelyföldi terrorvád)
A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) merényletkísérlet miatt vád alá helyezett Székelyföldi vezetőinek vélt svájci mentoráról közölt cikket tegnap a Maszol. A hírportál szerint a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség által összeállított vádiratban több helyen iniciálékkal, egy helyen viszont teljes névvel is szerepel Sebestyén-Teleki István neve, akit az ügyészség a HVIM-vezetők mentorának tekint.
A titkosszolgálat 2015. augusztus 29-én egy olyan beszélgetést hallgatott le, amelyen vélhetően Sebestyén-Teleki István is részt vett. A vádirat szerint ezen került szóba a HVIM akcióinak orosz finanszírozása, az Erdélyt átszelő, Bukarest felé tartó földgázvezeték levegőbe röpítése. A beszélgető felek többször is hivatkoztak A magyar szabadságharcos kézikönyve című kiadványra, mely – a szövegösszefüggés szerint – a beszélgetés egyik résztvevőjének (vélhetően Sebestyén-Teleki Istvánnak) a munkája. A lehallgatott beszélgetésben elhangzott, hogy jó lenne, ha a könyv szerzője pár napot eltöltene Székelyföldön, amikor „egy-két receptet ki is lehetne próbálni”. A találkozón a vádiratban STI iniciálékkal jelölt férfi egyebek között arról beszélt, hogy miként lehet úgy kommunikálni, hogy a hatóságok ne hallgathassák le a beszélgetést, milyen jellegű akciókra van szükség ahhoz, hogy külföldi szervezetektől is támogatást kapjanak. Sebestyén-Teleki István a Maszolnak elismerte, hogy az említett napon egy erdőben találkozott a HVIM Székelyföldi vezetőivel, de szerinte a Székely Önrendelkezési Tanácsról és egy székely népszámlálás lebonyolításáról beszélgettek. Cáfolta, hogy ő lenne a szerzője A magyar szabadságharcos kézikönyve című kiadványnak. Szerinte azért tulajdonítják neki a könyvet, mert az néhány – az erdélyi magyarokról szóló – tanulmányát is tartalmazza, amelyek a tudta nélkül kerültek a kiadványba. Sebestyén-Teleki István elmondta: márciusban beidézték a zürichi rendőrségre, ahol a svájci titkosszolgálat két képviselője másfél órán át kérdezte nézeteiről és arról is, hogy ismeri-e Beke Istvánt és Szőcs Zoltánt. Hozzátette, a svájci titkosszolgálat ügynökei cáfolták, hogy a román hatóságok kérésére hallgatták volna ki, és ezt követően sem foganatosítottak semmilyen intézkedést ellene. Megjegyezte azonban, hogy egyelőre elkerüli Romániát, mert attól tart, hogy őt is letartóztatják. A Maszol hozzátette: az erdőszentgyörgyi származású, gépészmérnöki végzettségű Sebestyén-Teleki István 1987 óta él Zürichben, ahol a helyi műszaki egyetem előadótanáraként és kutatójaként dolgozott. 2012-ben a Magyar Polgári Párt erdőszentgyörgyi polgármesterjelöltje volt, a választást azonban elvesztette.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A kvótáknak végük van
A menedékkérők újraelosztását célzó kvótáknak politikai szempontból végük van – jelentette ki Robert Fico szlovák miniszterelnök a szlovák és a cseh kormány együttes ülése után tartott sajtótájékoztatón Pozsonyban tegnap. Bohuslav Sobotka cseh kormányfő a kvótákat olyan zsákutcának nevezte, amelyről nem lehet tovább tárgyalni.
Robert Fico elmondta: mivel a Magyarország és Szlovákia által jogi úton is megtámadott kvóták megosztó kérdésnek számítanak az unión belül, azok nem kerültek terítékre az EU állam- és kormányfőinek pozsonyi csúcstalálkozóján, mert ott az egyesítő témákat keresték. A kvóták világosan megosztják Európát, ezért úgy gondolom, politikailag végük van – hangsúlyozta Robert Fico. Bohuslav Sobotka hozzátette: a közös kormányülés során egyetértettek abban, hogy a kvóták zsákutcát jelentenek, azokról nem lehet és nem is érdemes tovább tárgyalni, mert az csak időpocsékolás lenne. Azzal összefüggésben, hogy a pozsonyi csúcstalálkozó végeredményeiről Orbán Viktor magyar és Matteo Renzi olasz kormányfő is kritikus hangnemben nyilatkozott, Robert Fico azt mondta: a kritika nem arról szólt, hogy elutasítanák a pozsonyi csúcstalálkozón az úgynevezett Pozsonyi útitervben megfogalmazott terveket, hanem arról, hogy a dokumentumba nem elégséges mértékben kerültek bele a két kormányfő elképzelései. Nem mentünk tovább, nem mondtuk ki a részleteket, de örülök, hogy ma az európai migrációs politika két pillérre épül, s ezek a külső határok védelme és a bevándorlók beáramlásának leállítása – jegyezte meg Robert Fico, elutasítva azt az újságírói felvetést, hogy a magyar kormányfő által megfogalmazott kritika komplikációk forrása lehetne a kölcsönös kapcsolatokban. Az EU-országok csúcsvezetői tavaly júniusban megállapodtak abban, hogy a következő két évben 40 ezer menekültet helyeznek át a különösen erős migrációs célpontnak számító Olaszországból, illetve Görögországból más uniós tagállamokba. Az Európai Unió tagországainak belügyminiszterei – minősített többséggel, Szlovákia, Magyarország, Csehország és Románia ellenszavazata mellett – 2015 szeptemberében jóváhagyták azt a tervet, amelynek alapján az uniós tagországok között 120 ezer Európába érkezett menedékkérőt osztanának el. A döntéssel szemben tavaly decemberben Szlovákia és Magyarország is keresetet nyújtott be az Európai Bírósághoz. Az ügyben idén tavasszal az Európai Bizottság javaslattal állt elő, amely szerint úgynevezett szolidaritási hozzájárulást – be nem fogadott személyenként 250 ezer eurót – kellene fizetniük azoknak az uniós tagországoknak, amelyek megtagadják a részvételt a menedékkérők újraelosztásában. A szlovák kormány a javaslat EB általi elfogadását követően azonnal jelezte: elfogadhatatlannak tartja azt.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)