1431319 oldal tudományos és kulturális tartalom
Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Zöld Mihály
70670 tétel
2016. október 10.
A magyarnyelv-használatot!
Mit nem véd a fogyasztóvédelem? 
A fogyasztóvédelmi hivatalnak nem hatásköre, hogy a közintézmények betartják-e a magyarnyelv-használatra vonatkozó törvényes előírásokat, és az sem, hogy közintézmény köteles-e kerítéssel körbevenni bármilyen létesítményt – derül ki egy Németországban élő magyar kérdéseire adott válaszokból.
Garai Zoltán sepsiszentgyörgyi, jelenleg Münchenben élő állampolgár a közinformációkhoz való szabad hozzáférést szavatoló 2001/544-es törvény alapján érdeklődött a hivatalnál.
Megtudta, hogy az öt közalkalmazott közül négynek anyanyelve magyar, öt éve nem írtak ki versenyvizsgát, de nincs is betöltetlen állásuk. Az utóbbi öt évben magyar nyelvű audienciát nem tartottak, „de a magyar nyelv használata lehetséges”. Ugyanebben az időszakban mintegy 20 magyar nyelvű reklamációt kaptak, ezekre magyar nyelven válaszoltak.
Kifejtik, az állampolgárok egyetlen alkalommal sem fordultak a hivatalhoz panasszal, hogy a közintézményekben nem biztosítanak magyar nyelvű ügyfélszolgálatot, de egy későbbi válaszból kiderül: a hivatalnak nincs hatásköre ilyen ügyben eljárni. A fogyasztóvédelmi hivatal hatáskörébe az sem tartozik bele, hogy előírja bármilyen terület kerítéssel történő körbevételét.
Amint ismeretes, a magyarellenes kirohanásairól ismert Mircea Diacon által vezetett intézmény legutóbb óriási összegre megbírságolta a sepsiszentgyörgyi polgármesteri hivatalt, miután egy gyerek a szabadtéri edzőpark használata közben maradandó sérülést szenvedett. Ezt követően merült fel a játszóterek bekerítése, amely – azon kívül, hogy drága, és nem oldja meg a problémát – kétségessé teszi, hogy a létesítmény be tudja-e tölteni eredeti funkcióját. 
(ea) Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2016. október 10.
Nem engedünk a 148-ból!
A megteremtett világban semmi sem jelezte sem az éjszakai csillagos égbolton, sem a mindennapi kemény munkára hívó földön, hogy fordulat előtt áll a falu, Ragyás. De mi haszna is lett volna minden jelzésnek annyi minden után és közben, amit átvészelt a falu népe?! Így hát csak arra lettek figyelmesek, hogy Bencze Huba egyik napról a másikra hazatért Kolozsvárról, de nem mint a várva várt református pap, hanem valami más.
– Immár válik meg, mi végre – mindössze ennyit mondott a falu eleje nyugtázatként. Mert a többi a várakozás idejére halasztódott.
Annyi volt csupán a tény, hogy a fiatalember itthon, de civilben, nem a falu papjaként. A papnevelő teológia befejezése után. Még apja, Bencze Dénes is csak a vacsoránál kérdezett tőle valamit, noha már a reggeli vicinális vonattal megérkezett, az állomásról pedig maga szállította csomagostól szekérrel haza az ő derék, teológiát végzett fiát.
– Már nem tehettem semmit, apám. Akár kegyelmet is kértem volna, hogy dolgozhassak a népemért. De hát ítélet sem hangzott el! Egyszerűen nem adott templomot és szószéket a püspök.
Kolozsváron szervezkedni a magyarságért a második világháború alig eltakarított, füstös romjain – vakmerő vállalkozás. A győztes szovjet csapatok nyomán bántatlanul ereszkedtek be falvakba, városokba, bankokba és pincékbe a román gárdisták, éppúgy, mint 1916-ban. Tizenöt év múlva csapott le aztán újból és már fényes ruhákban a titkos honőrség a felállítgatott vörös demokráciában, jogot és kenyeret hirdetvén minden emberfiának. Bencze Huba, és néhány egyetemista már akkor fenyítést kapott. A legsúlyosabb a papi fölavatás megtagadása.
A falu népe megértette a helyzetet, csak azt nem tudta az elején, hogyan is szólítsa a végzett embert, aki az apja mellett is dolgozott a gazdaságban, irodákban is, noha teológiát végzett; csak nem pap volt, hanem a falu mindenese. A kommunista eszme közös gazdálkodásra parancsolta-agitálta a népet. Bencze Huba szószék nélküli apostol akkor ismét igyekezett a nép, a falu javára fordítani a közös gondokat.
– Apám, emlékezzék Balázs Ferencre, arra az apostolra, aki a két nagy háború között megjárta a világot, minden tudását, tapasztalatát hazavitte Mészkőre, az Aranyos menti székelyek közé, szövetkezeti ismereteit Dániából hozta-vitte a nép fölemeltetésére. Sikere is volt. Most ismét megpróbálhatjuk Székelyföldön, a kommunista Romániában a közös cselekvést, az összefogást… Odalett, apám, a híres nemes földműves székelység minden legendáival. Csak a rettenetes munkaszeretet, a dologidő maradt… Hátha…
Az 1960-as évek úgy lettek oda, hogy sem Bencze Huba, sem a faluja, Ragyás nem kérte a szószéket. Más papot se kapott a falu 148 házának lakossága. Szállott az ige a falu fölött, s át a szomszédságba is, hogy „nem engedünk a 148-ból!”
Magyarul írta ki maga Bencze Huba saját kezűleg a maga szervezte s tető alá hozott kollektív székházára, hogy Földműves Szövetkezet. Egyéb semmi. Tudomásul vette a hatalom, hogy önként és 100%-osan lépett be a lakosság a közösbe, mely ugyan semmiben nem hasonlított a többihez, de megvolt. Mindenki dolgozott, épített, osztozott, adózott, de nem a hazai regula szerint! És ez volt a baj. Meg az, hogy Bencze Huba a beszolgáltatást is a falu javára csavarta.
– Úgy vitték el, mint kölyökkutya a tollseprűt – két térdére könyökölve csak ennyit mondott a falusfeleknek Bencze Domokos, az apja. 
A párthatalom pedig csak annyit két hónap után, hogy jobb, ha meghúzza magát a vénember is, míg jó dolga van, mert a fia államellenes szövetkezést szervezett, most azt üli. A székházra pedig kiírták románul, hogy Vörös Csillag Kollektív Gazdaság. A leggazdagabb volt a vidéken.
Két esztendő után szabadult Bencze Huba, 1989 karácsonyán, már maga is vénülten. Apja még élt, pislákolt egymaga az ágyban, menye s négy unokája között. A csűr, a pajták üresek.
– Apám, drága jó apám, csak nyugton, nyugton… Még ezt a demokráciát is megpróbáljuk… Hátha.
A 90 felé járó embernek sem a szeme, sem a szája nem mosolygott. Néhány ránc mozdult el az arcán, mintha azt jelezné: „Nosza, szólj Bözödinek, Balázs Ferencnek…” A 148-ból már csak 18 házban van élet…
Czegő Zoltán Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2016. október 10.
Megidézett múlt
Könyv a román betörés borzalmairól 
Kézdivásárhely után Sepsiszentgyörgyön, a Székely Nemzeti Múzeum Bartók Termében is bemutatták Tóth László újságíró Kézdiszék 1916 írásban és képekben című könyvét, melyben az éppen száz éve megesett román betörés áldozatainak állít emléket.
A kötetet ismertető Tóth-Bartos András véleménye szerint az I. világháború volt a 20. század legtöbb következménnyel járó és változást hozó eseménysorozata. Hiszen nem csak a határokat rajzolta át, hanem a társadalmi viszonyokat is megváltoztatta, hosszú távú hatást gyakorolván a politikai és gazdasági életre egyaránt. Ugyanakkor új hadi stratégiát és technikát hozott, melyek alkalmazása révén bevetésre kerültek többek között a gyorstüzelő ágyúk és automata fegyverek is. Ez viszont az elesettek számának drasztikus megnövekedését vonta maga után.
Ami a tartalmát illeti, a könyv arról a tengernyi megaláztatásról és szenvedésről szól, melyet a védtelenül hagyott Székelyföldre beözönlő román katonák okoztak Felsőháromszék civil lakóinak. A kifosztásuktól és fizikai bántalmazásuktól, a menekülésükön és fogságba hurcolásukon át, a szerencsésebbek hazatéréséig. A borzalmakat pedig azok idézik fel, akik átélték, ezért a kötetben úgy vannak rögzítve, ahogy az érintettek egykoron feljegyezték vagy utódaiknak elmesélték, illetve ahogyan az a korabeli helyi és országos sajtóban megjelent. Mindezt pedig az alispáni jegyzőkönyvekből vett idézetekkel egészítette ki a szerző. „Nem csupán egy közösség sorsát követem, hanem a románok elől menekülő egyénekét, mert ezekből az egyéni sorsokból élethű képet tudunk alkotni az egykor eluralkodott helyzetről” – írja könyve előszavában Tóth.
Bedő Zoltán Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2016. október 10.
Átvette az EMKE a pusztakamarási Sütő-emlékház rehabilitált épületeit
A Sütő András-emlékház legutóbb rehabilitált épületeit vette át a hét végén az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) az író szülőfalujában, a mezőségi Pusztakamaráson. 
Az egyesület közölte, a nyárikonyha felújítása, valamint az emlékház turisztikai szempontú fejlesztése Bíró Miklós kolozsvári magánszemély adományának köszönhetően vált lehetővé, ezt elismerendő a nyári konyha falán táblát helyezett el az EMKE. A kút rendbetételét a marosvásárhelyi Sütő András Baráti Társaság támogatta. A munkálatokat Juhos Márton széki mesterember végezte, aki a cölöplábú asztal és pad másának elkészítési költségeivel is hozzájárult a Sütő-ház és környezete megszépüléséhez. Széman Péter, az EMKE elnöke kifejtette, az egyesület további tervei között szerepel a kerítés, az udvar, valamint a további melléképületek teljes rehabilitációja.
Halálának 10. évfordulóján, szeptember utolsó napján emlékeztek az íróra Marosvásárhelyen, a Sütő András Baráti Társaság tagjai az író alakját, irodalmi és közéleti tevékenységét idézték fel a sírjánál tartott megemlékezésen, amelyen alig húszan vettek részt. A mezőségi Pusztakamaráson 1927. június 17.-én született Herder-és Kossuth-díjas író, drámaíró 2006. szeptember 30-án hunyt el Budapesten. Ismertebb művei közé tartozik az Anyám könnyű álmot ígér című regény, az Egy lócsiszár virágvasárnapja, a Csillag a máglyán, a Káin és Ábel, A szuzai menyegző, az Advent a Hargitán és Az álomkommandó című dráma. kronika.ro
2016. október 10.
A civil lakosság is hozzájárult Romániában a zsidók deportálásokhoz
A civil lakosság is hozzájárult az erdélyi zsidók deportálásához - hangzott el hétfőn Marosvásárhelyen. 
Idén is megemlékeztek Marosvásárhelyen, az Izsák Márton szobrászművész alkotta Holokauszt-emlékműnél a romániai deportálásokra. A Maros megyei prefektúra szervezte eseményen a jelenlévők leginkább a marosvásárhelyi eseményeket domborították ki.
Salamon Sámuel mondott káddist (halotti beszédet) azokért, akik a második világháború idején a haláltáborokban, gyűjtő lágerekben, munkaszolgálaton, deportáláskor vesztették életüket. Majd koszorúzás következett, aztán a szónoklatok.
Florea nem bírta ki politizálás nélkül
Lucian Goga prefektus, akárcsak Dorin Florea polgármester arról beszélt, mi vezethetett az 1944-es marosvásárhelyi borzalmakig. Florea úgy fogalmazott, hogy az 1990. márciusi eseményekre gondolva érti, hogy miért deportálták Marosvásárhelyről a zsidó lakosságot.
A polgármester beszédében a harmóniáról, a békés együttélésről beszélt, majd ostorozta azokat a politikusokat, akik nem hajlandók ezt támogatni, akik főleg a választási kampányokban uszítanak.
A civilek felelősségéről is szót kell ejteni
Vasile Șandor történelem tanár ismertette a romániai történténéseket. Elmondta, 1940-41 között 80 ezer romániai zsidó hagyta el az országot, Palesztinába emigrált. Őket már nem követhették otthonmaradt társaik, hiszen 1941-ben több százezer zsidó személyt deportáltak Transznisztriába. A tanár a fiatalok figyelmét szerette volna felhívni az akkori eseményekre, a toleranciára, a másság elfogadására kérte őket - csakhogy alig néhány fiatal lézengett a többnyie idős megemlékezők között.
Dub László, a marosvásárhelyi zsidó hitközség elnöke románul és magyarul fogalmazta meg mondanivalóját, rámutatva arra, hogy az erdélyi deportálásokról beszélnek szívesebben, holott az akkori Romániában már jóval korábban elvégezték a román hatóságok a „tisztogatást”. Gyávaságból, félelemből segédkezett a civil lakosság is, no meg nem utolsósorban kárörömből is – tette hozzá Dub.
Ma a tőlélők közül alig élnek néhányan, azok is elmúltak már 90 évesek, a hóhéraik közül senki nincs már életben. Tehát nincsenek tanúk, de ez mégsem jelentheti azt, hogy megfeledkezhetünk az akkori vészkorszakról – figyelmeztetett Dub László, aki maga is túlélő szülők leszármazottja. Az emlékezés most a következő generációk, a fiatalok feladata, hogy soha többé ne történhessen ahhoz hasonló, ami akkor történt – hangsúlyozta.
Antal Erika maszol.ro
2016. október 10.
Külföldi munkavállalás: mintha négy év alatt kihalt volna három megye lakossága
A 2011. évi népszámlálás alkalmával a hivatalos statisztikák szerint 727 ezer román állampolgár tartózkodott egy évnél hosszabb időn át külföldön. Számuk a népszámlálást követő időszakban, 2015-ig további 700 ezerrel gyarapodott. Négy év alatt leforgása alatt Hargita, Kovászna és Szilágy megye teljes lakosságának megfelelő számú román állampolgár távozott külföldre munkavállalás vagy letelepedés céljából, és ez csak a hivatalos adat. A megyék 2012 és 2015 között becslések szerint átlagosan lakosságuk 3,5 százalékát veszítették el a külföldön munkát vállalók miatt.
A romániai hivatalos adatok azonban távolról sem fedik le a valóságot. Az Egyesült Nemzetek Szervezetének 2015-re időszerűsített migrációs adatai szerint a múlt évben 3,4 millió román állampolgár élt külföldön. A világszervezet adatait a célországoktól kapott kimutatásokra alapozta. Így például az olaszországi Országos Statisztikai Intézet adatai szerint az országban 969 ezer román állampolgár élt. Persze, ez az adat sem pontos, hiszen számos be nem jelentett feketemunkás is dolgozik az országban, így az olaszországi románok száma mindenképpen meghaladja az egymilliót.
Római statisztikusok adatai szerint egyébként az országban 2014 végén több mint ötmillió külföldi állampolgár telepedett le hosszabb vagy rövidebb időre – ez az ötmillió Olaszország lakosságának 8,2 százalékát jelenti, miközben 2003-ben ez az arányszám mindössze három százalékos volt.
A migrációs térképen az első nagy változás 2007-ben következett be, amikor Románia az Európai Unió tagja lett. Ebben az évben az Olaszországban élő románok száma csaknem megkétszereződött, 342 ezerről több mint 625 ezerre emelkedett, 2014-ben pedig – nem hivatalosan – meghaladta az egymilliót.
Az illetékes olaszországi hatóságok felmérése szerint az országban élő idegen állampolgárok esetében a román vendégmunkások csaknem valamennyi olasz tartomány esetében többségben vannak, három tartomány kivételével, ebből kettőben az albánok, egyben pedig az ukránok alkotják a „kisebbségi többséget”.
A spanyol Munka- és Migrációügyi Minisztérium adatai szerint az országban 842 ezer román él, ám elismerik, hogy valójában a román állampolgárok száma itt is megközelíti az egymilliót.
Erdélyben Kolozs megye vesztette el a legtöbb lakóját
Romániában nincs olyan megye, ahonnan ne távoztak volna tízezres nagyságrendben külföldi munkavállalásra a lakosok. Becslések szerint a megyék 2012 és 2015 között átlagosan lakosságuk 3,5 százalékát veszítették el a külföldön munkát vállalók miatt. Az erdélyi megyék közül Kolozs megye vezet: hivatalosan több mint 196 ezer alkalmazottja van, a külföldön dolgozók száma pedig megközelíti a 48 ezret.
Kolozs megyét Brassó megye követi: a 157 ezer alkalmazottat nyilván tartó megyében csaknem 46 ezren próbálnak szerencsét a határokon túl. A dobogó harmadik fokát a 209 alkalmazottal és 44 ezer külföldön munkát vállaló személlyel rendelkező Temes megye foglalja el. Bihar megyében 150 ezer foglalkoztatottat és közel 33 ezer külföldre távozott vendégmunkást tartanak nyilván, Máramaros megyében pedig a foglalkoztatottak és a külföldre távozók száma csaknem 92 ezer illetve 30 ezer.
A székelyföldi megyék esetében Kovászna megyéből csaknem 13 ezer lakos dolgozik a határokon túl, miközben a foglalkoztatottak száma valamivel több mint 45 ezer. Hargita megyében több mint 14 ezer vendégmunkás távozott külföldre, az alkalmazottak száma pedig csaknem 60 ezer. Maros megyében majdnem 119 ezer alkalmazottat és 31 ezer külföldön munkát vállaló személyt tartanak nyilván.
A több mint kétmillió lakossal rendelkező Bukarestből csupán az elmúlt négy évben 63 ezer személy távozott külföldre. Miközben országos szinten, a külföldi országok adataira támaszkodva könnyebb nyilvántartani a romániai vendégmunkásokat, addig a megyék esetében ez meglehetősen nehéz. A fogadó államok ugyanis csak a munkavállalók országát tüntetik fel, a megyéket természetesen nem. Így a statisztikusok voltaképpen csak nagyjából képesek felmérni a határokon túl szerencsét próbálók számát.
Veszteség az országnak
A Munka- és Társadalomvédelmi Országos Tudományos Kutató Intézet főtitkára, a közgazdasági tudományok doktora, Cătălin Ghinăraru szerint minden külföldön boldogulni kívánó román állampolgár veszteséget jelent az országnak, hiszen immár nem járul hozzá a bruttó nemzeti össztermék képzéséhez, tudásának, felkészültségének pedig más ország gazdaságai látják hasznát.
Ugyanakkor viszont fel kell mérni Románia reális helyzetét, lehetőségeit is: a román gazdaság jelenleg képtelen megfelelő számú munkahelyet teremteni, sőt, nem csupán a szakképzetlen, vagy közepes felkészültséggel rendelkező, de a magas szintű szakmai felkészültséggel rendelkező 20 és 64 év közötti munkaerőt sem képes teljes mértékben foglalkoztatni – véli a főtitkár.
Ennek ellenére a romániai vállalatok mégis munkaerőhiánnyal rendelkeznek, mivel az általuk felkínált bérek viszonylag alacsonyak. Az alacsony bérektől, a nehéz munkakörülményektől menekülő román munkaerő tehát külföldön igyekszik boldogulni, és számításait nagyrészt meg is találja, hazatelepülésére tehát jó ideig nincs semmilyen lehetőség. maszol.ro
2016. október 10.
Szőcs Petra nyerte a Filmgalopp fődíját
Átadták a 16. Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyprogramjának díjait. A fődíjat Szőcs Petra Csoszogj úgy című alkotása nyerte el, a közönségdíjas Püsök Botond Kendeffyje.
A Csoszogj úgy története szerint egy anya felbérel egy színészt, hogy helyettesítse elhunyt férjét, és így megvigasztalja gyászoló lányukat. A múltat hangok, szagok, gesztusok által idézik meg, az eleinte fiatal, életerős színész is egyre jobban azonosul a beteg apa szerepével. Kérdés marad, hogy az újrajátszás közelebb hozza-e az anyát és lányát a trauma feldolgozásához vagy képtelenek elengedni a múltat, amely mintha fogva tartaná őket a polgári életmódot idéző régi bérházban.
A 14 perces rövidfilm elnyerte a 2. Filmgalopp fődíját. A díj pénzjutalom, értéke 1 millió forint, felajánlója az NMHH Médiatanácsa.
Szőcs Petra, a film rendezője Kolozsváron született, Budapesten él. Az ELTE magyar–német, majd a Színház- és Filmművészeti Egyetem forgatókönyvíró szakán végzett. 2013-ban Kétvízközcímmel verseskötete jelent meg a Magvető Kiadónál. Kivégzés című, 2014-ben készült rövidfilmje bekerült a Cannes-i Filmfesztivál versenyprogramjába.
A versenyszekció filmjeire a fesztivál 11 helyszínén szavazhatott a közönség (a 12. város, Arad közönsége jövő héten láthatja a „galoppos” rövideket). A legnépszerűbbnek idén Püsök Botond Kendeffy című, történelmi ihletésű, kosztümös filmje bizonyult. A Filmgalopp közönségdíjasa 1000 lej pénzjutalomban részesült a Nobila Casa felajánlásával.
A 12 perces alkotás a 1833-ban, Erdélyben játszódik. Főszereplője egy szegény származású fiú, aki gróf Kendeffy Ádám támogatásával ösztöndíjat nyer az első magyar viadalintézetbe. A fiú monológján keresztül, amit korhű kosztümökben, remekül megválasztott helyszíneken eljátszott jelenetek illusztrálnak, megismerjük a gróf élettörténetét és jellemét. Egy színes ismeretterjesztő filmről van szó, amely konfliktusokkal teli rövid történettel tesz élvezhetővé és könnyen megjegyezhetővé néhány információt, amin egy történelemkönyvben esetleg könnyen átsiklottunk volna.
Püsök Botond a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem Fotóművészet, Filmművészet, Média szakán végzett. Angéla című dokumentumfilmje kapta a legjobb film díját a Mediawave Úton online filmfesztiválján 2016-ban és az október 2-án véget ért București Docuart Fest legjobb rendezésért járó díját is elhozta.
A Filmgalopp második kiadásán 7 kisjátékfilm és 1 animációs film versenyzett. A Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle keretében megszervezett erdélyi magyar filmek versenyének célja alkotásra ösztönözni a helyi, fiatal tehetségeket. A szakmai zsűri tagjai idén Osváth Gábor producer, Hegedűs Bálint forgatókönyvíró, valamint Kárpáti György filmesztéta voltak. A fesztivál szervezői korábban elmondták, hogy 2017-ben dokumentumfilmeket várnak majd a Filmgaloppra.
Bogdán Tibor maszol.ro
2016. október 10.
Kelemen Hunor: mindig birkózás van a parlamenti helyekért
A kvótanépszavazás erdélyi vonatkozásairól, az RMDSZ jelöltlistájáról, a helyi szervezetek elégedetlenségeiről és a választási érdektelenségről beszélgettünk A politika belülről műsorban.
- A magyarországi kvótanépszavazás a választókorú erdélyi magyaroknak mintegy 15-20 százalékát érinti közvetlenül – ennyien szerepelnek a választói névjegyzékben, tehát ennyien élhettek a szavazati jogukkal. Körülbelül a felük, mintegy 60-70 ezer személy élt ezzel a jogával. Ezeknek a számoknak a tükrében nem érzi úgy, hogy túldimenzionált volt a kvótanépszavazás tematizálása Erdélyben? 
- Ennyien gondolták úgy, hogy élni fognak a szavazati jogukkal, és mindig annak van igaza, aki elmegy szavazni, hiszen aki nem megy el, annak a véleményét nem ismeri senki. Aki elmegy, annak a véleményét ismerjük, akár egy politikai szavazásról van szó, akár egy referendumról. Ennél tovább én nem szoktam a választásokat és a szavazásokat kommentálni. Én azt tartom jónak, ha a szavazati jogát használja az ember, és él vele mindannyiszor, amikor erre szükség van, de természetesen ez egy személyes opció. 
Akinek nincs magyar állampolgársága, azt nem szabad ebbe beleszámolni, mert nem szabad a vadkörtét összekeverni a naranccsal. 
- A választókorú erdélyi magyarok 15-20 százaléka szavazhatott, ehhez képest hetekig csak erről szólt a közélet.
- Nyilván az tud erre a kérdésre válaszolni, aki fölnagyítja és ezt tematizálta. Én, amikor megkérdeztek, akkor véleményt mondtam, és az én véleményem ezzel kapcsolatban nem változott, vagyis, hogy a szavazati joggal élni kell. Nyilván a politikai elemzőknek a dolga eldönteni, hogy ez a szám sok volt vagy kevés. Én ezt nem akarnám túlkommentálni és felnagyítani, de minimalizálni sem ennek a jelentőségét. 
- Hamarosan azonban lesz egy választás, amely minden választókorú erdélyi magyart érint: a december 11-i parlamenti választások. Összeállt az RMDSZ végleges jelöltlistája a befutónak számító helyekre, és kívülről úgy tűnt, hogy elég nagy birkózás volt ezekért a helyekért.  - Minden alkalommal az van, legalábbis 1997-től, amióta jobban belelátok, vagy 2000-től különösen, amikor én is részt vettem egy előválasztáson, amikor a csíki régió két befutó helyéért kilencen – ha szabad így mondani – birkóztunk az előválasztáson. Mindig verseny volt valamelyik régióban, nem mindig egyforma verseny, de az a jó, hogy van verseny. És az a jó, ha egy versenyt követő helyzetet úgy lehet kezelni, hogy azok, akik nem kerültek befutó helyre, nem nyertek választást, továbbra is a csapat tagjai maradnak és a csapattal együtt dolgoznak. Ez nem mindig sikerül, de ilyen a politika, ilyen a verseny, akár a belső versenyről, akár a külső versenyről beszélünk, én nem tartom ezt egy katasztrófának, nem látom bajnak. 
Azt viszont én is látom, hogy a sok évi állapotokhoz képest ma nagyon nehezen lehetett jelölteket találni, mert mi az országban mindenütt jelölteket fogunk állítani. Több mint 200 ezer aláírást összegyűjtöttünk és mind a 41 megyében, illetve a külföldi választókerületekben is jelölteket fogunk állítani: ez azt jelenti, hogy Brăilán, Suceaván és Iaşi-ban is lesznek jelöltjeink. Eddig sokkal könnyebb volt jelölteket találni ezekre a nem befutó helyekre. Itt tulajdonképpen arról van szó, hogy aki ezt vállalja, az segíti a szövetséget, hogy legyen még erősebb a képviselet, azáltal, hogy ott is gyűlnek szavazatok. Tudja mindenki, hogy nem lesz ott képviselő belőle, de hozzájárulását adja a politikai választáshoz. Most nagyon nehéz embereket találni erre, mert a politikai osztálynak, a parlamentnek, a pártoknak a megítélése megromlott egyrészt, másrészt mondhatják azt, hogy mi segíteni akarunk, de miért hoztok olyan helyzetbe, hogy az életünket kitárjuk, és utána pedig halljuk, hogy ilyen vagy olyan megjegyzésekkel illetnek. Mert az természetes, hogy annak, aki bejut az önkormányzati testületbe, vagy bejut a parlamentbe, a vagyonnyilatkozata, az összeférhetetlenségi és mindenféle állapota a nagyközönség előtt, nyitott könyvként ott álljon, olvasható legyen, viszont annak a kérdése, aki nem szerez mandátumot, jogos. Ez a két oka annak, hogy sokkal nehezebben találunk jelölteket, ezt el kell készséggel ismerni, nem kell úgy tenni, mintha ez nem egy valós helyzet lenne. Én a belső versenyt Erdélyben a befutó helyekért nem tartom problémásnak, és fontosnak tartom, hogy van ilyen. 
- A SZÁT több esetben is átírta a helyi döntéseket. Miért volt erre szükség?
- Figyelembe kell venni a szövetség érdekeit, és nekem, mint az RMDSZ elnökének az a feladatom, hogy mindenekelőtt a közös érdeket, a szövetségi érdeket vegyem figyelembe, és ez felülírja időnként a partikuláris, helyi érdekeket. A közös érdeket kell figyelembe venni, és ebben a pillanatban három szempontot tudok mondani: az egyik, hogy évek óta azt mondják a választóink, hogy fogjatok össze a parlamenti választásokon, ne vitatkozzatok, nem az érdekel bennünket, hogy hogy tudtok ti, politikusok egymással vitatkozni, hanem, hogy a közösség dolgaira, a közös ügyekre találtok-e közös válaszokat. Ezt nevezik ők összefogásnak, nem mondják meg, hogy hogyan kell, hogyan akarják, ennek a technikai részleteivel nem foglalkoznak, de az empirikus tapasztalati tények és a kutatások is azt mutatják, és erre valamilyen választ kell nekünk adni. Mert nem elég azt mondani, hogy persze, persze, összefogunk, de a gyakorlatban nem valósítjuk meg. 2014-ben elindítottuk ezt az összefogást, és az aki velünk együtt akart dolgozni, annak lehetősége volt, hogy ezt az összefogást erősítse. A Magyar Polgári Párt erre vállalkozott, nekik sem volt könnyű, és nekünk is nagyon nehéz volt túllépni sok-sok esztendőn és sok helyzetből adódó konfliktuson és egyéb más ügyeken. És az az igazság, hogy sem a csíkszentdomokosi kultúrotthonban és sem a karcfalvi sarki kocsmában még olyan vitát nem hallottam a helyi közösségben, hogy egykulcsos legyen az adó vagy többkulcsos adórendszert akarnak, ez egy ideológiai vita lenne, de nem az ideológia osztja meg az embereket. Így aztán elindultunk az összefogás mentén, és elérkeztünk 2016-ba, amikor gyakorlatba kell ültetni ezt, és ez parlamenti helyeket is jelent, és azt gondolom, hogy nekünk a társadalmi elvárásra adott válaszunk a legfontosabb.  A másik, ami legalább ennyire fontos, hogy a belső szolidaritást erősíteni kell, mert el lehet mondani, hogy Marosvásárhely vagy Maros megye nélkül nincs meg az öt százalék, el lehet mondani, hogy Udvarhely vagy a Partium nélkül nincs meg az öt százalék, hiszen egyik a másik nélkül ma már nem életképes politikai értelemben, vesztes lesz, ha nincs meg a belső szolidaritás. Ugyanígy a szórvány nélkül sincsen öt százalék. 2012-ben volt 52 ezer szavazat, amely olyan megyékből jött, ahonnan nem sikerült képviselőt küldeni a parlamentbe az elmúlt években, de ezek a szavazatok mindig a kosárba mennek. Én azt mondtam, hogy a belső szolidaritást is erősíteni kell, mert ezek mindannyiunk érdekeit képviselik, nem egy partikuláris érdeket elégítenek ki, és azt mondtuk, hogy 27 év után eljött az ideje annak, hogy egy szórványképviselőt biztos befutó helyen kell jelölni, és ezt Hargita megye vállalta. 
Hargita megyének sem volt ez könnyű, hiszen két ilyen újítás volt 2016-ban, vagy ha nem is újítás, de mindenképp más döntést hoztunk, mint amihez hozzá volt eddig szokva a szervezet. A szövetség szervezeti kultúrája az volt, hogy alulról építkezik, alulról jön a döntés, azt mindenki elfogadja, és abba nem szól senki bele. A külső kritikusaink azt mondják, hogy ez nem jó, hisz így időnként sérül a nagy érdek, most meg azt hangoztatják, hogy miért nyúltunk bele. Ez a két vonat nem ártana, ha összeütközne a fejekben, és ebből valamiféle megvilágosodás születhetne.  Ezt a két érdeket említeném, a másik egy szakmai típusú szempont. A frakcióknak le kell tudniuk fedni minden szakbizottságot a szenátusban és a képviselőházban egyaránt, ez a szenátusban sokkal nehezebb, ugyanis ott kevesebb ember van, és mindenkinek két szakbizottságot kell vállalni. Nos, nem mindegy, hogy kit küldesz be a szenátus oktatási bizottságába, hiszen a szenátus oktatási kérdésekben döntőház. Mert mindannyian jártunk iskolába, néhányan egyetemre is, van több diplománk, de ez nem jelenti azt, hogy az oktatási kérdésekhez értünk. Nem mindegy, hogy kit küldesz a jogi és a közigazgatási bizottságokba, de lehetne sorolni az összes bizottságot, ezt is figyelembe kell venni. Egy nagy frakciónál, ahol ül 70-80 vagy 100 ember, ez nem probléma, de egy kis frakciónál, ahol van 18-20 ember, a szenátusban 9 ember kell lefödje a szakbizottságokat, ez óriási kihívás. Ezért előzetesen konzultáltam a megyei szervezetekkel, és megkértem őket, hogy ha tudjátok, akkor alakítsátok úgy a jelöltlistát, hogy szükségünk van ilyen és olyan típusú emberekre, és az esetek többségében a kollégák megértőek voltak, és értették azt a közös érdeket, amely bennünket vezérelt, és ilyen döntéseket hoztak. 
Minden jelöltállítást, jobbról vagy balról, felülről vagy alulról ér bírálat, ezt tudtuk, ez nem lepett meg bennünket, én azt hiszem, hogy jó döntéseket hoztunk a közösség és a közjó érdekében. 
- A SZÁT második körben úgy döntött, az MPP-elnök Biró Zsolt végül Maros megyében indul képviselőként, és a szenátusi listába is beleszóltak. Miért? 
- Maros megye ebben az esztendőben egy teljesen atipikus eset, mert mindenki a régi szenátorok és képviselők közül visszavonult, de nem volt előkészítve ez a visszavonulás. Nyilván ezt elsősorban nekik maguknak kellett volna előkészíteni és az utolsó száz méteren volt egy elég nagy fokú kapkodás. A Maros megyei helyzetet ismerve tudtam, hogy előállhat ilyen feszültség, és azt gondolom, hogy a lehetséges változatok közül még mindig a legjobb módon oldotta meg ezt a szervezet.  Az én javaslatom valóban az volt, hogy a Magyar Polgári Párt jelöltjét Maros megye adja. Az elmúlt két esztendőben Maros megye az együttműködésből példát mutatott, összmagyar előválasztást szerveztünk a polgármesteri választás előtt, ebben mindenki részt vett és nem hallottam egy Maros megyei kollégát sem, aki ezt kifogásolta volna. Maros megyében a megyei önkormányzati választáson indult a Magyar Polgári Párt, nem volt verseny, mint ahogy volt Hargita és Kovászna megyében. Kolozs megyében sem volt, ez a két megye az együttműködést kipróbálta, működtette, és mindkét megyében bejutott egy-egy MPP-s jelölt a megyei önkormányzatba. 2012 és 2016 között Maros megyében volt 13 képviselőnk, az együttműködésnek köszönhetően most van 15. Kolozs megyében volt eddig öt, most, hogy az MPP az RMDSZ listáján indult, van hét. Mindkét esetben a hetedik és a tizenötödik jelölt az MPP jelöltje. És lehet azt mondani, hogy nem az összefogás miatt van több képviselőnk, de a tények azt mutatják, hogy ott, ahol együttműködtünk, több képviselőnk van, és azt gondolom, hogy ott, ahol megvan az ilyen együttműködésnek a gyakorlata, ott kell ezt erősíteni, és az elmúlt két esztendőben Maros megyéből más hangot nem hallottam, csak azt, hogy össze kell fogni. 
A szenátusi listával is voltak mindenféle kifogások. Akkor, amikor úgy döntöttünk, hogy a Magyar Polgári Párt a Maros megyei harmadik helyet megkapja, akkor felmerült a lehetőség, hogy azt, akit harmadik helyre soroltak a képviselői listán, vigyék át a szenátusi lista második helyére. Én azt gondolom, hogy ez megint csak egy olyan döntés, amely a közös döntésünk volt, és ez egy elfogadható és jó döntés. 
- Három szervezet is elégedetlenkedik, egyrészt Udvarhelyszéken volt egy felhördülés, amikor első körben az a döntés született, hogy Biró Zsoltot az ottani helyen indítsa az RMDSZ, Maros megyében is voltak zúgolódások a lista átalakítása után, majd Bukarestben is. Hogyan lehet ezeket kezelni? 
- Párbeszéddel, nyugodtan, higgadtan, és amellett érvelve, hogy ezek a döntések a közös ügyet szolgálják. És lehet, hogy egy-egy partikuláris érdeket, sokszor egy-egy személy érdekeit sérthetik, de a közös ügyet szolgálják. 
- Az MPP esetében hatványozottan igaz, hogy konfliktusok vannak az országos és a helyi vezetés között. Sikerül majd mozgósítani az MPP-nek azokat a szervezeteit is, amelyek nincsenek jó viszonyban a központi vezetéssel? 
- Nem ismerem a belső viszonyaikat annyira, hogy én ezt taglalni tudjam, azt gondolom, hogy nekik is, és nekünk is a mozgósítást a legjobb tudásunk szerint, a legjobb szándéktól vezérelve kell végeznünk. Bízom abban, hogy több szavazat lesz, mintha nem együtt indultunk volna, és azt is tudom, hogy az adófizető polgárok nem tárgyak, nem szabad így nézni, hogy annyi szavazat ott volt, és az egy az egyben áttehető ide, mint ahogy az sem igaz, hogy a szavazókat egy az egyben össze lehet pakolni. Ilyen nincsen, és én azt gondolom, hogy az együttműködésnek és a közös ügy szolgálatának a lehetősége és a megvalósítása többeket mozgósíthat, mintha vita, feszültség és konfliktus lenne. 
- Nemcsak a magyar pártokat tartja lázban a közelgő választás, hanem a román politikum egészét is. Itt is elég sok változás történt, elég ha csak arra gondolunk, hogy Vasile Blagának le kellett mondania a PNL társelnöki tisztségéről, vagy ha arra gondolunk, hogy Klaus Johannis államfő egyre többet udvarol Dacian Cioloş miniszterelnöknek. Mi lehet Johannis fejében, amikor arról próbálja győzködni a miniszterelnököt, hogy jó lenne, ha részt venne a választásokon? 
- Bizonyára, hogy az az igény, vagy az az elképzelés vezérli, hogy legyen egy olyan lehetséges miniszterelnök-jelölt, akiről azt gondolja, hogy az ország kormányzását el tudja látni. De nem tudom, nem beszéltem Johannisszal, így nem szeretnék spekulálni. 
Számomra nem az a kérdés, hogy ki kinek mennyit udvarol, egyik vagy másik román párt hogy próbálja felkészíteni a szervezetét a választásra. Azt gondolom, hogy számunkra az a legnagyobb tét, hogy a választások után a politikai döntések visszakerülnek vagy sem a parlamentbe. Az a tét, hogy a politikai döntéseket a pártok és a parlament hozzák meg, vagy valahol egy nem egészen látható helyen születnek majd a döntések. A parlament vissza tudja szerezni az őt megillető helyét, akár a törvényhozásról beszélünk, mert ma a törvényhozásról beszélni nem biztos, hogy szabad és érdemes, hiszen nagyon sokszor kaotikus, és sürgősségi kormányrendeletek vitája és a populistábbnál populistább törvénytervezetek elutasítása történik. Hogy a végrehajtást ellenőrzi-e a parlament vagy sem, hogy be tudja-e ezt a funkcióját tölteni, mert ma nem ellenőrzi. Azért a parlamentáris demokráciában mégiscsak a parlamentnek kell ellenőriznie a végrehajtást és az erőszakszervezeteket. És az is tét, hogy a harmadik funkcióját, a reprezentativitást, a képviseletet el tudja-e látni. Ha ezeket nem tudja, akkor jogállamról és parlamentáris demokráciáról csak nagy fenntartásokkal beszélhetünk..  Ez az igazi nagy tét, mert 2017-től kezdődően, tetszik vagy nem tetszik, lesznek olyan változások, amelyek alapvetően meghatározzák Románia hosszú távú társadalmi folyamatait, és lesz egy centenárium, lesz egy európai uniós soros elnökség, és ezek mind olyan döntéseket feltételeznek, amelyekből ki lehet ugyan maradni, de ha rossz döntéseket hoznak, akkor ezt nem lehet mindennap újragondolni, megváltoztatni. Teljesen átírható mindaz, ami az elmúlt huszonhat esztendőben történt.  Én azt szoktam mondani, hogy az első negyedszázad után jelennek meg a tünetei annak a betegségnek, amellyel minden új demokratikus berendezkedés szembesül. És Romániában ez tapasztalható, mert akárhogy nézzük, Romániában az elmúlt szűk száz esztendőben nem volt még huszonöt esztendő úgy, hogy folyamatosan parlamentáris demokráciáról beszéljünk. Mert 1918-tól 1938-ig volt egy szűk húsz esztendő, amiben negyven kormány váltotta egymást, valódi parlamentáris demokráciáról abban az időszakban nem lehet beszélni, utána jött a királyi diktatúra, a második világháború, majd a kommunista diktatúra. Egy társadalom életében huszonöt esztendő nagyon kevés ahhoz, hogy az értékek megszilárduljanak, hogy a demokratikus berendezkedés működjön, hogy a fékek és egyensúlyok rendszere működjön. Igazából ez a kérdés, hogy milyen irányba fogja a következő parlament az országot irányítani, ott születnek a döntések vagy sem. 
- A közvélemény kutatások szerint nagyon kevesen, a jogosultak kevesebb mint egyharmada akar élni a szavazati jogával. Mit lehet ezzel tenni? 
- Egyszer az okait kell megérteni, hiszen ez nem egy romániai sajátosság, sajnos így van a térségben mindenhol. Az elmúlt huszonhat évben az emberek sok mindenből kiábrándultak és sok mindenben csalódtak. Egy hatalmas düh van az emberekben. Nyilván, ha azt nézzük, hogy hogyan éltünk 89 előtt, akkor a változás óriási, de ha azt nézzük, hogy milyen elvárásokkal indultunk neki a demokráciának, akkor kevés: mindenki azt gondolta, hogy ha nem is a bajor, de legalább a burgenlandi életszínvonalra sikerül feltornázni magunkat, és ez nem sikerült. A politikusok gyakran többet ígértek, mint amit meg lehetett valósítani, és az emberek csalódtak. Ehhez hozzá kell adni még egy gazdasági válságot és néhány korrupciós ügyet, amelyet láttak az emberek, és kell látni azt a leszakadó társadalmi réteget, amely jelentős mifelénk is, nemcsak Közép-kelet-Európa más államaiban.  Ha ezeket az okokat látjuk és értjük, és a politikusok ezt elismerik, és alázattal odafigyelünk, szolgálunk, mert ez a politika, a politikusoknak a közjót kell akarniuk, akkor azt gondolom, hogy előbb-utóbb ebből a hullámvölgyből ki lehet kerülni, de nem egyik napról a másikra.  A magyar részvétel az önkormányzati részvételhez hasonlóan alakulhat, nem hiszem, hogy sokkal fölé lehetne vinni, de természetesen meg kell próbálni. Hogy milyen lesz a romániai részvétel, ebben a pillanatban valóban alacsonynak ígérkezik, de megint csak azt tudom mondani: aki elmegy szavazni, az dönt arról, hogy milyen lesz a politikai osztály. 
- Hogyan módosul a törvényhozás dinamikája, ha többszereplős lesz a parlament? 
- Nem tudom, hogy hány szereplős lesz, ebben a pillanatban ezt nem lehet megmondani. Az biztos, hogy a két nagy párt, a PSD és a PNL ott lesz, sőt biztos, hogy ott lesz az RMDSZ is. A PSD-nek az az érdeke, hogy az ALDE ott legyen, a PNL-nek, hogy az USR ott legyen. Azt látni kell, hogy a Dan Nicusor vezette USR-nek még nem sikerült összegyűjteni az országos induláshoz a szükséges aláírásokat. Másrészt azt gondolom, hogy a PMP nem fog bejutni, ott lesz a határon, de nem fog bejutni.  Sok mandátum kerül majd visszaosztásra, és ez kiegyenlítheti a versenyt. Én nem vagyok politikai elemző, nekem a célom, hogy az RMDSZ az erdélyi magyarságnak az arányos képviseletet biztosítsa. Utána meg azt gondolom, hogy elboldogulunk. Az önkormányzati választások előtt is eltemettek bennünket, jobbról is, balról is, aztán kiderült, hogy azzal az eredménnyel, amit elértünk, képesek voltunk úgy tárgyalni, hogy az önkormányzati képviseletünk megerősödött. Szóval bármit lehet mondani, de hogy az öt kevesebb, mint a kettő, azt elég nehéz mondani. 
- Az alternatív küszöbnek köszönhetően az RMDSZ mindenképpen bejut. Ilyen körülmények közt nincs akkor jelentősége az öt százalékos küszöb elérésének. Mennyire lesz hangsúlyos az öt százalékos küszöb emlegetése a kampányban? 
- Nem ezzel fogunk kampányolni, nem ez az üzenet, mert az erdélyi magyar embereknek a problémáira kell választ adni. Nyilván fontos, hogy az öt százalékot átlépjük, hogy az arányos képviseletet biztosítsuk, ezért szegmentált üzeneteink lesznek egyrészt, másrészt az erdélyi identitásnak, a transzilván értékeknek az előtérbe helyezése meg fogja határozni a kampányunkat és a politikai programunkat. 
De ismétlem: szegmentált üzeneteink lesznek, mert nem elég ma már azt mondani, hogy a magyar embernek a magyar pártra kell szavazni. Kell tudni valamit mondani a fiataloknak, a vállalkozóknak. Az erdélyi magyarok 49 százaléka ötezer lakosúnál kisebb településen él, tehát gyakorlatilag vidéki típusú választókkal kell nekünk valamilyen értelemben elfogadtatni azt, hogy szükség van a parlamentáris típusú berendezkedésre, s még mindig ott van legalább 15 százalék, azok az erdélyi magyar választók, akik 25 ezer lakosnál kisebb településeken élnek, tehát Keresztúrtól Kézdivásárhelyig, Gyergyószentmiklósig, Nagyszalontáig. Ezt is figyelembe kell venni, illetve azt is, hogy nagyon sokan mezőgazdaságból élnek, és hogy felnőtt egy olyan nemzedék, amelynek a szocializációja teljes egészében ’89 után történt, amelynek a viszonyítási alapja teljesen más, neki nincsen semmilyen közvetlen tapasztalata a diktatúra utolsó éveiről. 
- Ha már a különböző településtípusok szóba jöttek, van a Ciolos-kormánynak egy fontos dokumentuma, amelyet a napokban fogadott el a kormány, ez a területfejlesztési stratégia. Melyek azok a pontok, amelyeken gondok lehetnek ezzel a stratégiával? 
- Még mi sem láttuk a dokumentumot. Ez a technokrata kormány bájossága, hogy elfogad bármit anélkül, hogy a parlamenttel konzultálna. A parlamenti pártok nem látták, csak hallottak róla, ami bekerül a kormányülésre, arról lila gőze sincs senkinek. Hogyha abból indulunk ki, ami fel volt téve a minisztérium honlapjára, akkor az számunkra elfogadhatatlan, és nem fogjuk megszavazni, és ha lehetőségünk lesz változtatni, akkor meg fogjuk változtatni. 
Ugyanis a statisztikai hivatalból kivett adatokra épített reform elfogadhatatlan, nem veszi figyelembe a földrajzi, a történelmi, a társadalmi hagyományokat. Lehet azt mondani, hogy ötezer lakos alatt nem lehet közigazgatási egység, de akkor jó lenne, ha a statisztikai hivatalból vagy a minisztériumból valaki autóba ülne, és elmenne megnézni az udvarhelyszéki, a máramarosi vagy a szilágysági településszerkezeteket. Nem lehet úgy kezelni a társadalmat, hogy a statisztikai hivatalból kiveszem az adatokat, és körzővel és vonalzóval meghúzom a vonalat. De valaki megnézte, hogy például Udvarhelyszéken egy ötezer lakosú közigazgatási egység mekkora földrajzi területet fog felölelni?  Ezért is fontos, hogy politikai kormány legyen, amelyiknek van többsége és ellenzéke, és nem azért, mert így illik, hanem mert másképp nem működhet a parlamentáris demokrácia.  Ez a parlament már semmiképp nem fog dönteni erről a kérdésről, de másról sem, mert azt kell látni, hogy azok, akik nem lesznek befutó helyen, azok nem járnak már a parlamentbe. Azok pedig, akik befutó helyen lesznek, rövidesen elkezdik a kampányt. Ettől a parlamenttől már nem kell várni semmit, ez már a mandátuma végénél tart, néhány hét múlva lejár a mandátuma, alapvető stratégiai kérdésekben biztos nem fog dönteni. Transindex.ro 
2016. október 10.
Kultúrateremtő események a Székelyföld Napokon
Hargita, Kovászna és Maros megye tanácsa szervezésében hetedik alkalommal tartják meg október 12–23. között a Székelyföld Napokat. A szervezők célja, hogy e történelmi-kulturális régió, a maga sajátos értékeivel szélesebb körben ismert legyen.
A megyei önkormányzatokhoz csatlakozva művelődési, művészeti intézmények és civil szervezetek ajánlanak programokat a Székelyföld Napok keretében szerdától kezdődően.
„Közösen bebizonyítottuk szűkebb és tágabb környezetünknek, hogy a hagyományokhoz való ragaszkodás, az élő népi kultúra dacára a Székelyföld nem skanzen, nem múzeumi környezet, amelyben népviseletbe bújt emberek énekelnek és táncolnak, s közben góbéságokat mondanak, hanem az itt élők saját értékeiket ismerve és éltetve a vidéket az egyetemes kulturális körforgásba bekapcsoló, mindenhol érthető elismerést kiváltó értékeket teremtenek (…) Rendezvényeink között előkelő helyet kapnak a kultúrateremtő események s mindaz, ami hozzájuk kapcsolódik. A szervezést, lebonyolítást pedig együtt munkálkodva végezzük, mert csak így lehet hatékony és célravezető a munka. Ezáltal is a Székelyföld láthatóbbá tételén fáradozunk, s osztozunk a jól végzett munka örömében” – írják a rendezvénysorozat honlapján a szervezők.
Események Csíkszéken
A rendezvénysorozat keretében mutatják be október 13-án 17 órától Halász Péter néprajzkutató a moldvai magyarsággal foglalkozó néprajzi, tudománytörténeti írásokat tartalmazó Cserefának füstje hozta ki könnyvemet... című kötetét a csíkszeredai Kájoni János Megyei Könyvtárban. 
Október 16-án a csíksomlyói kegytemplomban 11 órától a Száztagú Székely Férfikórus előadását lehet megtekinteni.
Október 17-én 18 órától a Hargita Megyei Kulturális Központ pincetermében Párkapcsolati nehézségek címmel nyitott előadást tartanak a párválasztásról, a párkapcsolati nehézségekről, megoldási lehetőségekről, kompromisszumokról.
Székelyföldi Dokumentumfilm Szemle
A Székelyföld Napok keretében tartják a III. Székelyföldi Dokumentumfilm Szemlét is, amelynek célja  kapcsolatot teremteni az alkotók és a közönség között, esélyt adni a személyes találkozásra. A szemlén székelyföldi témájú dokumentumfilmeket vetítenek helyi partnerek közreműködésével Kovászna, Hargita és Maros megye több településén, helyi művelődési házakban, múzeumokban, könyvtárakban, iskolákban, klubokban, kávézókban, galériákban, esetenként a film készítőinek jelenlétében. Közösségi élményt kovácsolva a filmvetítésből, a szemle a figyelem középpontjába hozza a székelyföldi filmes alkotókat, műhelyeket
Zenés mesejátékkal örvendezteti meg a közönséget a Csíki Kamarazenekar, a Georgius Kamarazenekar, Bon-bon matiné október 18-án 10 órától és október 19-én 18 órától a Szakszervezetek Művelődési Házában. A Tuba Tóbiás című gyermekhangversenyre nem csak gyerekeket várnak a szervezők. Szintén október 18-án 18 órától a Székelyföld Galériában bemutatják a Székelyföld folyóirat októberi számát.
Október 20-án 11 órától az Ismerjük meg értékeinket elnevezésű, a Hargita megyei iskolák csapatai számára szervezett honismereti vetélkedő döntőjét tartják a Kájoni János Megyei Könyvtárban. Ugyancsak 20-án a Megyeháza Galériában Színes világ címmel nyílik kiállítás 16 órától. Szintén ezen a napon 18 órától a Székelyföld Galériában átadják a Székelyföld folyóirat 2016-os díjait.
Október 21-én délelőtt 10 órától a Csíki Játékszín előtti téren játékos, ismeretterjesztő programon lehet részt venni, melynek címe: Ismerd meg a Csíki-havasok élővilágát és értékes öreg fáit!  Ugyancsak 21-én délelőtt 10 órától tartják az V. CSÁSZ Kupa minifoci-bajnokságot Székelyföld gyermekvédelmi központjai számára az Ilyés Róbert műfüves labdarúgópályán.
Október 21-én 14 órától Csíkszereda legszebb fáit lehet feltérképezni a Pogány-havas Kistérségi Társulás munkatársaival, indulás a Csíki Játékszín előtti térről. 16 órától a Hargita Megyei Kulturális Központ pincetermében Menni vagy maradni? Címmel fókuszcsoportos beszélgetést tartanak a fiatalok jövőképéről. A részvételhez előzetes jelentkezés szükséges a 0266-310322-es telefonszámon.  18 órától a Csíki Csobbanóban a búvárok tartanak bemutatót. 19 órától a Csíki Moziban Az ember, aki fákat ültetett című filmet vetítik.
Október 22-én a csíkmindszenti multifunkcionális sportcsarnokban a Hargita Megyei Kulturális Központ mindszenti fotótáborának anyagából nyílik kiállítás 16 órától. Szintén a Székelyföld Napok programjában találjuk az október 23-án Csíkszentléleken 10 órától kezdődő Idősek Napja rendezvényt.
Péter Beáta Székelyhon.ro
2016. október 10.
Monográfia a mai Szlovákia területén elhelyezett erdélyi menekültekről
Az első világháború egyik olyan eseménysorát tárja fel L. Juhász Ilona közelmúltban megjelent kötete, amely mára kihullott az emlékezetünkből. Száz évvel ezelőtt, miután az addig semleges Románia csapatai betörtek Erdélybe, tízezrek hagyták el otthonukat és menekültek Magyarország biztonságosabb régióiba, így a mai Szlovákia területére. Róluk szól az Amikor mindenki a háborús állapotok igája alatt roskadoz...
A kötet alcíme: Erdélyi menekültek a mai Szlovákia területén. Persze nemcsak a menekültek, hanem a befogadó közösségek képe is kirajzolódik a komáromi Etnológiai Központ munkatársának könyvében, amely a Fórum Kisebbségkutató Intézet kiadásában jelent meg. L. Juhász Ilona egy forráscsoportot, a korabeli sajtó – pontosabban a mai Szlovákia területén megjelent magyar nyelvű lapok – beszámolóit áttekintve összegzi a menekültek körülményeit és a befogadók terheit.
A kötet első pillantásra egy történeti kutatás eredményének tűnik. Hol ér össze a néprajzzal?
Azt mondanám, történeti néprajzi jellegű kutatás volt. A néprajztudomány már régen nem az, amit a 19. században gondoltak róla. Európában sokféleképpen nevezik: történeti antropológiának, etnológiának, kultúrakutatásnak. A néprajztudomány is történeti jellegű kutatással foglalkozik, csak mélyebben beleás a társadalmi kapcsolatokba. Nem csak a száraz adatokra kíváncsi, hanem a részletekre is, a vizsgált események hatására a társadalom szövetére. De tény, hogy olykor nehéz határt vonni a tudományterületek között.
Az erdélyi menekültek történetének feltárása során kifejezetten a korabeli sajtóra, mindenekelőtt a regionális sajtóra támaszkodott. Mennyire kapunk részletes képet ebből a forrásból?
Eredetileg egy másik kutatás során figyeltem fel a sajtóban az 1916-os erdélyi menekültekre vonatkozó hírekre. Kíváncsi voltam, van-e a témának irodalma. Ezzel a kérdéssel nálunk senki sem foglalkozott: sem történészek, sem néprajzosok, sem szlovákok, sem magyarok. Adatközlőket ma már nem lehet megszólítani. Az első világháború centenáriuma felé közeledve Erdélyben és Magyarországon születtek munkák a tárgyban, de a mai Szlovákia területét ilyen vonatkozásban nem vizsgálták. Átnéztem az itt megjelent magyar nyelvű regionális lapokat, és kiderült, hogy nem volt olyan megye, ahova ne érkeztek volna menekültek. Legalább 22 ezer fővel kell számolnunk, de többen is lehettek. A korabeli sajtó pedig szinte minden mozzanatról beszámolt. Onnantól kezdve, hogy „Menekülnek erdélyi véreink!” egészen a visszautazásig. A Honti Lapok, az Eperjesi Lapok kifejezetten részletesen foglalkozott az eseményekkel, a gyűjtött adományokat is tételesen közölte. De más újságokból is érdekes mozzanatokra derült fény: előfordult, hogy a menekültek csomagjait fertőtlenítették, hogy orvosi vizsgálatnak vetették alá őket… Szóval: a sajtó mozaikkockáit összerakva kifejezetten komplex kép bontakozik ki a történésekről.
Csak a sajtóra támaszkodva van érezhető vakfoltja a történetnek?
A háború idején a sajtót erősen cenzúrázták, a konfliktusokról nem szívesen írtak. Találtam bizonyos utalásokat: Ipolyságon például előfordult, hogy a menekültek bedobálták az Ipolyba a kapott ételt, mert nem ízlett nekik, Komáromban a cipő minőségére panaszkodtak. Nagyon érdekelne az is, milyen emberi vagy családi kapcsolatok alakultak ki, de ezt száz év után nem lehet kideríteni, illetve egészen más jellegű kutatást igényelne. De vannak érdekes véletlenek. A könyv címlapján szerepel egy fotó, belül pedig egy születési anyakönyvi kivonat. Domus ösztöndíjjal kutattam Budapesten, az MTA vendégházában kaptam szállást. Szokás, hogy a kutatók összejönnek, és mindenki beszámol arról, mivel foglalkozik. Amikor felvázoltam a témámat, egy fiatal erdélyi hölgy elmesélte, hogy a dédszülei is a menekülthullámmal tartottak, így történhetett meg, hogy a nagyapja – a fotón látható csecsemő – Pozsonyban született.
Összességében mi a benyomása: a korabeli híradások, tudósítások mennyire voltak objektívek, vagy mennyire érezni a propagandacélokat, a hangulatkeltést? Milyen hangot ütött meg a sajtó az erdélyi menekültek ügyében?
Az első világháborús sajtó szeretett túlozni. A propagandára nagyon nagy hangsúlyt helyeztek, igyekeztek az érzelmekre is hatni. Kicsit rosszabbnak tüntették fel a helyzetet, mint amilyen volt. Azt írták például, hogy a menekültek mezítláb, egy szál ruhában indultak útnak, ami nem okvetlenül volt mindenkire igaz. A társadalmi összetételt tekintve igen tarka volt a kép: a gazdagabbak között akadtak, akik szállodába mentek, nem kellett róluk gondoskodni, a többieket viszont családoknál, kollégiumokban, a legkülönfélébb szállásokon kellett elhelyezni. Azoknak a falusiaknak pedig, akik a jószágot is magukkal hozták, megfelelő helyen, vidéken kellett lakhatást biztosítani, és az állatok takarmányozását is meg kellett oldani. Azt gondolom, a regionális lapok többé-kevésbé tárgyszerűen tájékoztattak, de például a Budapesten kiadott Az Est munkatársai elég szenzációhajhász módon írtak a menekültek fogadásáról. Például Érsekújvárban szívtelennek, közömbösnek tüntették fel a helyieket, azt írták, senki sem törődött a menekültekkel. Máshol felrótták, hogy a gyerekek napok óta nem kaptak tejet, hogy a családok napokig sínylődtek a vagonokban. Persze volt fejetlenség, de az is tény, hogy egyik napról a másikra egy hatalmas tömegről kellett gondoskodniuk a hivataloknak és a lakosságnak, ami nagy feladatot adott mindenkinek.
Mi lehet az oka, hogy ez a történet kiesett a köztudatból, nem része az élő emlékezetnek?
Az első és a második világháború kutatása és feldolgozása elsősorban hadtörténeti szempontból valósult meg. A néprajzkutatók között például régebben amolyan bennfentes tréfának számított, hogy ha terepen gyűjtöttek, és az adatközlő bácsi előjött Doberdóval meg Isonzóval, rögtön menekülőre fogták. A hátország hétköznapjai, a mikrotörténelem az utóbbi években vált érdekes kutatási területté. Az erdélyi menekülteken túl sok más első világháborús történetet sem tartunk számon. Mondok egy példát, a közelmúltban írtam is róla egy tanulmányt. Tanultuk annak idején, hogy József Attila egyszer nyaralhatott gyerekkorában, de a részletekről nem sokat tudunk. A Károly király gyermeknyaraltatási akcióról van szó. IV. Károly azért találta ki, hogy valahogy élelemhez jussanak a nagyvárosokban, elsősorban Bécsben élő gyerekek. Már a tervek sem voltak arányosak, végül Magyarországra 75 ezer osztrák gyerek került családokhoz, 8 ezer magyar gyerek pedig az „osztrák tengerpartra”, az Adriára utazhatott. Csak a margóra: ott végül a magyar kormánynak kellett lecsillapítania a kedélyeket, mert a helyiek felzúdultak, hogy nekik sem jut elég élelmiszer, nincs mivel még több éhes szájat betömniük… 1918 augusztusában vagyunk, amikor már nagy problémák voltak az ellátással. A sajtóban szépen megmutatkozik, mennyit változott a hátország hangulata 1916-hoz képest. A Szepesi Lapokban találtam egy írást, amelyben egy képviselő nagyon erélyesen tiltakozik az ellen, hogy osztrák gyerekek jöjjenek Magyarországra. Itt már, a háború vége felé határozottan felmerül a kérdés: a hadiözvegyek, a hadiárvák, a hadirokkantak, az erdélyi menekültek támogatása, a kárpáti falvak újjáépítése, az osztrák hadsereg ellátása után hány bőrt lehet még lehúzni a lakosságról?
Lakatos Krisztina ujszo.com/online
2016. október 11.
Ne keverjük össze álmainkat a jelennel – Jeszenszky Géza Háromszéken
Jeszenszky Géza egyetemi tanár, történész, az Antall-kormány volt külügyminisztere, Magyarország volt washingtoni és oslói nagykövete hét várost érintő erdélyi körútra érkezett. Hétfőn Kézdivásárhelyen tartott előadást, kedden Sepsiszentgyörgyön is bemutatja a Kísérlet a trianoni trauma orvoslására. Magyarország szomszédsági politikája a rendszerváltás éveiben című könyvét. Hétfőn délután Jeszeszky Géza a céhes városban a Jazz kávézóban a helyi sajtó munkatársaival találkozott. A zártkörű rendezvény házigazdája Tamás Sándor, a megyei önkormányzat elnöke volt.
A közismert történész – akit távoli rokonsági szálak fűznek a Turóczi nemzetséghez – visszajáró vendég Háromszéken. Bevezetőként elmondta: tíz évvel ezelőtt fogott hozzá könyve megírásához, de más teendői miatt csak 2014-ben, Norvégiából való hazatérése után fejezte be. Idén áprilisban jelent meg, és arról szól, hogy 1988-cal kezdődően mit sikerült elérni, és mit nem. A könyv a román–magyar viszony utóbbi huszonnyolc évének áttekintése – hangsúlyozta a történész, aki örömét fejezte ki, hogy mindenhol telt ház fogadta, sőt, fiatalok is szép számban megjelentek az előadásain. Arról is szólt, hogy az erdélyi magyarság sorsa családi kötelékek miatt már gyermekkora óta foglalkoztatta. Az Antall-kormány külpolitikai céljai között kiemelten szerepelt a szomszédos országokkal való viszony rendezése – mondotta –, a rendszerváltás nagy lehetőséget kínált erre, és nem a külhoni magyarok feje fölött, hanem úgy, hogy jogaik biztosítva legyenek törvények által. Akkor mindez, a jó viszony és a kisebbségi jogok biztosítása nem tűnt illúziónak.
A történész szerint Románia tervezett, a magyarok érdekei ellen történő közigazgatási átszervezése olyan katasztrófa, amit minden erővel meg kell akadályozni, ellenkező esetben az erdélyi magyarság arra a sorsra jut, mint a felvidéki, akiket beolvasztottak egy nagy szlovák tömbbe, és a magyarság kisebbségbe került. Az okos politika a feszültségeket oldani próbálja, elébe megy a különböző jogos igényeknek – vélekedett Jeszenszky, aki szerint Romániának lenne elsődleges érdeke, hogy a tehetséges és szorgalmas székely nép valóban otthon érezze magát a szülőföldjén. Az a képtelenség, amit a román alkotmány állít, éspedig hogy Románia homogén nemzetállam, ráadásul ehhez a cikkelyhez hozzá sem lehet nyúlni, anomália, ellentmond a valóságnak, a tényeknek.
Arra a kérdésre, hogy mi a véleménye a terrorizmussal vádolt kézdivásárhelyi vármegyésekről, kifejtette: az eset arra világít rá, hogy a nemzeti érzés, ami egy helyes és pozitív érzés, és amiből rengeteg jó eredmény születhet, mennyire könnyen eltorzulhat. „Én nem vonom kétségbe, hogy a vármegyések valami jót szerettek volna a saját székely közösségüknek, de óriási kárt okoztak, és ürügyet szolgáltattak újabb és újabb magyarellenes megnyilvánulásokhoz. A két vármegyés ezt valahogy nem tudta felmérni, de óriási felelősség hárul azokra a magyarországi személyekre, politikusokra is, akik már a Hatvannégy Vármegye névvel is provokálják a szomszédos országokat, amellett hogy ez egy irreális, elképzelhetetlen dolog. Az ügy mögött tudatos provokáció is lehet. Ez a két ember talán nem szándékosan akart a román nacionalizmus segítségére sietni, de akik esetleg őket biztatták, segítették, hatalmas kárt okoztak az erdélyi magyarságnak. Ne keverjük össze álmainkat, a múltat a jelennel! A politika a lehetőségek művészete, aki lehetetlent kíván elérni, és annak érdekében elfogadhatatlan lépéseket tesz, az saját népének árt” – vélekedett a házi őrizetben lévő vármegyésekről és mozgalmukról Jeszenszky Géza.
Iochom István
Háromszék Erdély.ma
2016. október 11.
Elkezdődött a tanúk kihallgatása (Székelyföldi terrorvád)
A bukaresti táblabíróságon zajló alapfokú „terrorper” harmadik tárgyalásán a három beidézett tanú közül csak kettő – Hodor István és Bandi Szabolcs – jelent meg.
A harmadikat, Marian Bîznut, a petárdákat forgalmazó temesvári cég tulajdonosát – aki a múlt év novemberében jelentkezett és küldte el Beke Istvánnak az általa egy évvel korábban megrendelt petárdákat –, állítólag nem tudták értesíteni, ezért a következő tárgyalásra elővezetési paranccsal fogják előállítani. A november 4-i tárgyaláson rajta kívül Szőcs Csongort, Makó Attilát és József Sándort (álnév), a védett identitású tanút hallgatják ki. A taláros testület helyt adott Beke István azon kérésének, hogy október 13-án 11 és 16 óra között elhagyhassa kényszerlakhelyét, és elmehessen a kovásznai Dr. Benedek Géza Szívkórházba bizonyos vizsgálatok elvégzése céljából. Ugyanakkor elutasították Szőcs Zoltán beadványát, melyben azt kérte, hogy vonják vissza házi őrizetét, illetve helyezzék hatósági felügyelet alá. Az ítélet nem végleges.
Iochom István
2016. október 11.
A volt ozsdolai orvos ötödik könyve
A kézdivásárhelyi Kosztándi Képtárban több mint száz érdeklődő jelenlétében pénteken este mutatták be a céhes városban született és jelenleg Kolozsváron élő Turóczi Ildikó, egykori ozsdolai családorvos ötödik könyvét: az Eszter idén látott nyomdafestéket Budapesten, mégsem a legfrissebb, ugyanis a Buen Camino! és a második kameruni kötet között született.
Eszter műfajilag önéletrajzi elemekkel átszőtt regény, és a szerző vallomása szerint nagyon sok olyan rész is szerepel a könyvében, amiket szó szerint másolt át levelekből. A szerző első könyve, az Álomcsapda 2010-ben a sepsiszentgyörgyi T3 Kiadónál jelent meg, amit újabb három követett, kettőben afrikai, kameruni élményeit, a Buen Camino! Jó utat! címűben pedig spanyolországi 800 kilométeres gyalog megtett zarándokútját örökítette meg. A szerzővel Fábián Helén, a Polyp Televízió munkatársa beszélgetett. A kötetből Deme Róbert színművész, rendező olvasott fel részleteket. (iochom) Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. október 11.
Kiska a kötelező migránskvótákról
Az Európai Unió kötelező migránskvótákról szóló javaslata egy szerencsétlen elképzelés volt, amelyet politikai szempontból halottnak lehet tekinteni – jelentette ki Andrej Kiska szlovák elnök tegnap Bukarestben, ahol Klaus Iohannis államfővel találkozott. Európának ugyanakkor erkölcsi kötelessége, hogy ne tagadja meg a segítséget azoktól, akik a halál elől menekülnek, és szükség van az európai szolidaritásra is: önkéntes alapon kell segíteni a migrációs válságnak leginkább kitett uniós tagállamokat – tette hozzá.
Klaus Iohannis az uniós határvédelem megerősítését sürgette, és úgy vélte: Európának a közös megoldás keresésére kell összpontosítania, véget kell vetnie az uniót megosztó politikáknak. Románia bebizonyította, hogy képes megvédeni az unió külső határait – hangoztatta, az ország schengeni tagsága mellett érvelve. 
A szlovák államfő kétnapos látogatása alkalmából aláírták a két kulturális minisztérium 2020-ig szóló együttműködési programját. Andrej Kiska román háborús veteránokat tüntetett ki, megemlékezve a román hadsereg véráldozatáról, amely a második világháború idején hozzájárult Szlovákia felszabadításához. Ma Nagyváradot és Nagylakot is felkeresi, ahol a szlovák kisebbség vezetőivel találkozik. Romániában a 2011-es népszámláláskor csaknem 14 ezer lakos vallotta magát szlováknak, közülük több mint tízezren Bihar és Arad megyében laknak. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. október 11.
Százötven rendezvény
Kezdődnek a Székelyföld Napok
Láthatóvá tenni Székelyföldet! – fogalmazta meg az idei Székelyföld Napok rendezvénysorozatának célját Péter Ferenc, a Maros Megyei Tanács elnöke. Az október 12–23. között zajló kultúrateremtő eseményeket Hargita, Kovászna és Maros megye összefogásával szervezik meg.
Az idei Székelyföld Napok gazdag kínálatát tegnap sajtótájékoztatón ismertette Péter Ferenc, a Maros Megyei Tanács elnöke, Borboly Csaba, a Hargita Megyei Tanács elnöke, Grüman Róbert, a Kovászna Megyei Tanács alelnöke, valamint a megyei önkormányzatok alárendeltségében működő kulturális intézmények képviselői. "Célunk láthatóvá tenni Székelyföldet, megismertetni e régió sajátos értékeit" – mondta Péter Ferenc, hangsúlyozva, Maros megye ezúttal is gazdag eseménykínálattal – mintegy húsz programmal – várja az érdeklődőket. A három megye nemcsak a Székelyföld Napokon működik együtt, a hétköznapokban is sok közös projektben partner – jelentette ki Borboly Csaba, a Hargita Megyei Tanács elnöke. "A kulturális programok lehetőséget nyújtanak arra, hogy megmutassuk értékeinket, hagyományainkat, szorosabbra fűzzük a civil szervezeteink, a kulturális és művészeti intézményeink közötti kapcsolatokat" – tette hozzá a tanácselnök.
Grüman Róbert jelzésértékűnek nevezte, hogy Maros megyét "visszakapcsolták" Székelyföld vérkeringésébe, mint mondta, "egységes Székelyföldben gondolkodunk". A Székelyföld Napok több alkotóműhelynek ad keretet. Negyvenegy ország részvételével megtartják a 4. Székelyföldi Grafikai Biennálét, amely már a kezdetektől a grafika integráló szerepének megfogalmazását vállalta. Idén 504 képzőművész 1238 alkotásából 312 művet válogatott be kiállításra a szakmai zsűri, a tárlat megnyitójára október 12- én kerül sor Sepsiszentgyörgyön. A III. Székelyföldi Dokumentumfilm-szemle székelyföldi témájú dokumentumfilmek vetítésével az alkotók és a közönség között teremt kapcsolatot, a vetítések több településen zajlanak. A három megyében sorra kerülő főbb programokat Mágori István, a Kovászna Megyei Művelődési Központ munkatársa, Ferencz Angéla, a Hargita Megyei Kulturális Központ igazgatója és Barabási Attila, a Maros Művészegyüttes igazgatója ismertették. Elhangzott, hogy Kovászna megyében több mint 50 rendezvény lesz 24 településen, idén a kisebb helységekben is szerveznek programokat (bábelőadásokat, filmvetítést, népi mesterségek napját, könyvbemutatót, néptáncelőadásokat). "Hargita megye büszke kulturális örökségére, de emellett meg szeretné mutatni természeti kincseit, agrárnapokat szervez" – hangsúlyozta Ferencz Angéla.
Barabási Attila elmondta, a 60 évvel ezelőtt megalakult Maros Művészegyüttes népdalokkal, néptáncokkal lesz jelen, az idei rendezvénysorozat részeként első alkalommal szerveznek népviselet- bemutatót. Ez előzi meg a VII. Székelyföld Napok Maros megyei ünnepélyes megnyitóját, amire október 12-én 18 órakor kerül sor a marosvásárhelyi Kultúrpalota nagytermében. A megnyitón fellép a Maros Művészegyüttes, a Bekecs néptáncegyüttes, valamint a Napsugár ifjúsági néptáncegyüttes.
Antalfi Imola Népújság (Marosvásárhely)
2016. október 11.
Hűséggel a Hazához Érdemkereszt Jámbor Ilonának
Jámbor Ilona, az In memoriam 1956 Egyesület elnöke a közelmúltban levelet kapott a Magyar Vidék 56-os Szervezet Országos Elnöksége nevében, Pintér Kornél elnöktől, aki tudatta vele: Andrássy Frigyesnek, „56-os Hűség a Hazához Érdemrend Nagykereszt”-díjas, illetve „Hűség 1956-hoz Érdemkereszt-díjas zeneszerző”, a Magyar Nemzeti Operaház magánénekesének a javaslatára a Hűséggel a Hazához Érdemkeresztet adományozzák neki. Ugyanakkor megkérte, hogy október 8-án, szombaton jelenjen meg Veszprém Megyei Jogú Város Megyeházának a dísztermében az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulójának tiszteletére tartott ünnepi megemlékezésen. Ott közel 200 személy volt jelen, köztük igen sok 1956-os vitéz és kitüntetett.
Az eseményen ünnepi beszédet mondott dr. Boross Péter ny. miniszterelnök, a Szabadságharcosokért Közalapítvány Kuratóriumának elnöke. A kitüntetettek között szerepelt Orbán Viktor miniszterelnök is, kitüntetését megbízottja vette át.
A kitüntetési ceremónián felolvasták Jámbor Ilona méltatását is, miszerint az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulóján, 1956. szellemi örökségének a megőrzéséért és a magyarságnak Erdélyben tett szolgálataiért a Hűséggel a Hazához Érdemkeresztet (az erről szóló oklevéllel) adományozzák neki. A kitüntetést tulajdonképpen az 1956-os események 1990-ben elkezdett felkutatásával, a 2003-ban megjelent, azóta három kiadást megért 56` után 57-en a temesvári perben című kötetével, a 2005-ben általa alapított In memoriam 1956 Egyesület munkájával, az aradi minorita templom előcsarnokában 2008-ban Karácsonyi István életfogytiglani kényszermunkára ítélt minorita szerzetes, 56-os áldozat emlékére leleplezett domborművel, a Lukács István kivégzett áldozat pécskai szülőházán 2010-ben elhelyezett emléktáblával, a 2013-ban a pécskai Szentháromság parkban, a Szoboszlay-per áldozatainak a tiszteletére közadakozásból, illetve a Magyarország Külügyminisztériuma által meghirdetett pályázat jóvoltából felállított emlékművel – mindhárom az azóta elhunyt Dinyés László képzőművész munkája –, illetve az elmúlt 26 év alatt Erdélyben és az anyaországban az 1956-os áldozatokról tartott számos előadásával érdemelte ki.
Romániából, illetve Erdélyből rajta kívül a nagyváradi Újlaki István Csaba kapott még kitüntetést. Ő 1956-ban a Nagyváradi 4-es Számú Középiskola 15 éves tanulója volt, majd három évvel később, 18 éves korában kapott egy értesítést, miszerint középiskolás „forradalmi” ténykedésének a következményeként 9 évi kényszermunkára ítélik, ahonnan 1964-ben szabadult.
Jámbor Ilonának a megérdemelt magas rangú kitüntetéséhez gratulálunk, nemzetünk szolgálatában további sok sikert, eredményes munkát kívánunk!
Balta János Nyugati Jelen (Arad)
2016. október 11.
A Zenei Ősz „aranylakodalma”
Több mint fél évszázaddal ezelőtt, filharmóniánk alakulóban levő zenekara 1955. december 4-én lépett először a nagyérdemű elé, Antonin Ciolan karmester vezényletével.
Az akkori filharmonikusokat a város zenei intézményeiből válogatott legjobb zenészek alkották, aminek következtében az Antonin Ciolan által alapított zenekar rövid időn belül ismertté és elismertté vált, olyannyira, hogy 1965-ben életképesnek bizonyult az első Kolozsvári Zenei Ősz fesztivál megrendezésére. Idén, kétévi „kényszerszünetet” leszámítva, a fesztivál – Antonin Ciolan emléke előtt tisztelegve – ötvenedik alkalommal „nyitotta meg kapuit” a zeneszerető közönség előtt, ugyanazzal a műsorral, amellyel annak idején, a frissen alakult zenekar a legelső koncertjén bemutatkozott. Mindemellett, az október 7-i hangverseny egyfajta ünnep az ünnepben funkciót is betöltött, ugyanis az est műsorát a 70. születésnapjához közeledő Horia Andreescu vezényelte, életéveit meghazudtoló fiatalos hévvel, energiával. Szabadság (Kolozsvár)
2016. október 11.
Kihallgatása után hazaengedte a DNA Horváth Annát
Mintegy kétórás kihallgatás után szabadon távozhatott az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) székházából hétfőn este Horváth Anna kolozsvári alpolgármester, akinek ügyéről a vádhatóság továbbra sem adott bővebb tájékoztatást.
Az RMDSZ-es politikus a DNA kincses városi kirendeltsége előtt várakozó újságíróknak azt mondta, hogy a bűnügyi vizsgálat zavartalan lefolytatása érdekében nem kíván nyilatkozni sem arról, hogy milyen minőségben hallgatták ki, sem pedig arról, hogy hoztak-e intézkedéseket ellene. „A nyomozás érdekében nem nyilatkozom az ügyről. Nem beszélek sem arról, hogy milyen minőségben idéztek be, sem az elrendelt intézkedésekről. Hazamegyek" – jelentette ki Horváth Anna.
Az alpolgármesteri tisztséget négy éve betöltő elöljárót a nyomozó hatóság munkatársai azután kísérték be az ügyészségre, hogy előzőleg házkutatást folytattak a városházán, Horváth Anna otthonában, két tanácsosa lakásán, valamint az RMDSZ Kolozs megyei székházában. A DNA egyelőre nem adott ki annál részletesebb tájékoztatást ügyben, hogy 2014 és 2016 között elkövetett feltételezett korrupciós ügyletekkel kapcsolatosan vizsgálódik. Napközben maga Horváth Anna számolt be arról a sajtónak, hogy az ügyészek az idén júniusban rendezett helyhatósági választást megelőző kampány finanszírozása ügyében vizsgálódnak, amikor ő polgármester-jelöltként indult az RMDSZ színeiben.
„Lehetséges összefüggéseket keresnek a kampány finanszírozása és az én polgármesteri hivatalbeli tevékenységem között" – nyilatkozta Horváth Anna, hozzátéve: közigazgatási tevékenysége során törvényesen járt el minden egyes ügyben, és tisztességesen végezte a munkáját. Krónika (Kolozsvár)
2016. október 11.
Hivatalos státust kér a magyar nyelvnek az RMDSZ
Hivatalos státust szorgalmaz a magyar nyelv számára az RMDSZ – derült ki hétfőn, amikor szövetség vezetői leadták a parlamenti választásokon való induláshoz szükséges támogató aláírásokat Bukarestben, a központi választási bizottságnál (BEC).
Romániában a választói névjegyzékben szereplő csaknem 19 millió állampolgár legalább egy százaléka, vagyis 190 ezer választó támogató aláírása szükséges ahhoz, hogy egy párt vagy kisebbségi szervezet országos jelöltlistát állíthasson. A magyar érdekképviselet által gyűjtött csaknem 230 ezer aláírás közül több mint 226 ezret igazolt a BEC, így az RMDSZ az ország valamennyi megyéjében és a külföldi választókerületben is indíthat jelölteket. Kelemen Hunor elnök a jelen lévő újságíróknak megerősítette: az RMDSZ élni is fog ezzel a joggal a decemberi parlamenti választásokon.
„Az RMDSZ célja, hogy arányos képviseletet biztosítson az erdélyi magyarságnak és érvényesítse érdekeit a törvényhozásban, amikor – az RMDSZ által bírált – közigazgatási stratégiáról, az oktatási reformról, vagy az alkotmány módosításáról születik döntés" – idézte az MTI a politikust. Kelemen Hunor elmondta: az alakulat a regionális identitások erősödését, Erdély fejlesztését támogatja, a közösségi jogokat tartja a jövő zálogának, és a jelenlegi 20-ról 10 százalékra akarja leszállítani azt a lakosságarányt, amelynél egy kisebbségi közösség használhatja anyanyelvét a közigazgatásban. Az RMDSZ választási programjába az is bekerül, hogy a magyar is legyen hivatalos nyelv, ahol a magyarok élnek többségben.
Az RMDSZ elnöke rámutatott: a szövetség frakciójának több mint fele megújul. Az RMDSZ jelöltlistáin két befutónak számító helyet átengedett a Magyar Polgári Pártnak (MPP) a szeptemberben kötött együttműködési megállapodásuknak megfelelően. Az aláírások iktatásánál – az RMDSZ jelenlegi törvényhozói mellett – a BEC-nél Biró Zsolt, az MPP elnöke is megjelent, aki Maros megyében az RMDSZ-listán indul parlamenti képviselői tisztségért.
Az MTI kérdésére a pártelnök elmondta: az MPP is gyűjtött aláírásokat, a közös választási kampányból is kiveszi részét, ugyanakkor a párt saját arculatát is szeretné megjeleníteni. Biró Zsolt szerint az MPP és az RMDSZ programjában sok közös pont van, és kifejezte reményét, hogy később a parlamentben is megtalálják az együttműködés módját. Krónika (Kolozsvár)
2016. október 11.
Beöltözéssel ünnepeltek a ferences nővérek
A mallersdorfi ferences nővérek erdélyi közösségi életük újraindulásának 25 éves jubileumát ülték az elmúlt hétvégén Székelyudvarhelyen.
A szentségimádás szolgálatuk középpontjára, Jézusra irányította a figyelmet, Klarissza nővér beöltözése a hivatásra, a sokak által megtekintett fényképkiállítás pedig arra a páratlan szeretetmunkára mutatott rá, amit körünkben a nővérek végeznek. Az évforduló alkalmával az udvarhelyi ferences templomban a reggeli dicséret keretében – fél év jelöltségi előkészítő után – öltötte magára Portik Noémi a szerzetesi ruhát, utána Orbán Szabolcs, az erdélyi ferences rend tartományfőnöke a hálaadó ünnepi szentmisén a mallersdorfi elöljárókkal, a pap- és szerzetestestvérekkel köszönte meg Istennek az újraindulás óta eltelt negyedszázadot, illetve a hivatás ajándékát.
Rendi nevén Klarissza nővért a jeles alkalom előtt életútjáról és hivatástudatának alakulásáról kérdeztük. „A középiskola végéig időszakonként újra és újra feltört bennem a vágy a szerzetesi élet iránt. Mindig is vágytam valami többre, ez vonzott a művészetek felé is. Határozott döntésemet a szerzetesi életforma mellett az egyetem első éve alatt hoztam meg. A megerősödéshez és a lelki fejlődéshez nagyban hozzájárult az, hogy Kolozsváron rátaláltam a Francesco Palántái nevű, ferences lelkiségű, egyetemistákból álló közösségre, melyet az ottani ferences testvérek vezettek. Itt alakult ki a ferences lelkiség iránti vonzalmam. Szent Klára önmagát Ferenc kis palántájának nevezte. Ez a palánta pedig mostantól az én védőszentem és névadóm. A ferences nővérek közösségébe 2015. augusztus 25-én költöztem be, és azóta is otthon érzem magam közöttük. Fontos számomra, hogy az Istennel való kapcsolatomból merítkezve közösségben élhetek, és az embereket szolgálhatom” – mondta.
A ferences nővérek bensőséges ünnepébe bekapcsolódtak Noémi családtagjai, rokonai is. A mit kér a közösségtől kérdésre az volt a válasza, hogy megkezdhesse az újoncidőt, amely a Szent Ferenc szelleme szerinti élet elsajátításának kétéves próbaideje. Azért imádkoztak templomnyian, hogy örömteli szívvel szolgáljon. Szabolcs testvér áldást kért az egyszerű szerzetesi ruhára, amely a közösséghez tartozás jele; az övre, amellyel tudatosan hozzáköti magát Istenhez; a jelvényre, amelyet a Krisztussal való összetartozás szimbólumaként visel, valamint a fátyolra, amely azt jelképezi, hogy útközben van Krisztus felé mint az Ő menyasszonya.
A zsolozsmáskönyv és a rendi szabályzat Jézus szeretetére, a rózsafüzér a Mária-tiszteletre emlékeztető ajándék. Kívánva, hogy rendi jelmondatuk szerint „az Ő szeretete sürgesse”. Az imádság és az ároni áldás azért szólt, hogy a rá bízott kincset megőrizve sajátítsa el a rendi életet a noviciátus alatt. A ferences templom igazgatója, Antal testvér és Mátyás Károly főesperes-plébános mondott köszöntőbeszédet. A homíliában Szabolcs testvér a feladat felelősségéről szólt.
Dr. Wilhelm Gegenfurtner, a rend jelenlegi szuperiora utolsó alkalommal látogatott az udvarhelyi zárdába. Ugyanakkor megismerhettük Gottfried Dachauert, aki ebben a megbízatásban őt követi. Az elköszönő az 1864-es erdélyi alapításra, a kommunizmus idején tanúsított kitartásra és az 1991-es újrakezdésre emlékeztetett. Istenben bízva tudták negyven éven keresztül szegénységben, nélkülözésben és az árulástól való félelemben megtartani rendi ígéretüket a nővérek. Alapítójuk, Boldog Nardini műve és hatása tovább él: 1991. október 4-én, Szent Ferenc ünnepén Erdélyben újra elkezdődhetett a nővérek közösségi tevékenysége. A szuperior köszönetét tolmácsolta Kovács Sándor akkori székelyudvarhelyi főesperesnek „a fáradhatatlan szolgálatáért és a nővérek támogatásáért, irányításáért. A néhai Domokos főatyának és a jelenlegi provinciálisnak, valamint az Udvarhelyen szolgáló szerzeteseknek szólt a hála. A bizalomért, támogatásért pedig a város és a környék papságának, híveinek.
Molnár Melinda
Krónika (Kolozsvár) 
2016. október 11.
Főegyházmegyei gyűjtés az atyhai templom javára
A Hargita megyei Atyha község villámcsapás sújtotta templomának javára tartanak gyűjtést vasárnap, október 9-én a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye valamennyi templomában.
„A híradásokból értesülhettünk, és a szívszorító felvételeket is láthattuk a leégett atyhai plébániatemplomról. 2016. szeptember 18-án, vasárnap este a tomboló vihar közepette érte villámcsapás a templomot. Olyan gyorsan terjedt a tűz, hogy a kívül-belül felújított templom értékeiből majdnem semmit nem tudtak megmenteni” – írja a plébániáknak szóló felhívásában Jakubinyi György gyulafehérvári érsek.
Az egyházi elöljáró arra is rámutat, hogy az atyhai egyházközség híveinek száma nem éri el a százat. „Zömében idős, kisnyugdíjas hívők alkotják ezt a közösséget, akik önerejükből képtelenek a templom újjáépítésére. A tragikus történést Isten azért is engedte meg, hogy szolidaritásunkat, segítőkészségünket, egymás iránti felelősségérzetünket próbára tegye. Bizonyítsuk együvé tartozásunkat, segíteni akaró szeretetünket adományaink felajánlásával” – áll a felhívásban. Ebben Jakubinyi György érsek külön köszönetet mond azoknak a lelkészeknek, akik már korábban gyűjtést szerveztek.
A leégett atyhai templom javára gyűjtöttek adományokat szerdán az erdőszentgyörgyi Europe Direct Tájákoztató Központban is, ahol a marosvásárhelyi Grazioso Quartett vonósnégyes tartott koncertet, az est folyamán 1690 lej gyűlt össze. Krónika (Kolozsvár)
2016. október 11.
Nem tudni pontosan, mennyit hoztak a román államnak a privatizációk
Mennyi pénz folyt be a román államkasszába negyed évszázad alatt az állami vállalatok privatizációjából? Erre keresi a választ Andreea Paul liberális párti képviselő, aki szerint tarthatatlan a kérdésssel kapcsolatos információhiány.
A politikus a privatizációval foglalkozó öt intézménytől – a pénzügyminisztériumtól, a gazdasági tárcától, az ipari privatizációs hivataltól, az Állami Értékpapírokat Ügykezelő Hatóságtól és a számvevőszéktől kért adatokat még augusztus 23-án. Kérdésére mindössze három érintett intézmény válaszolt. A számvevőszék most vizsgálódni kezdett.
A pénzügyminisztérium közlése szerint az államkincstárnál megnyitott számlára 2000 és 2016 júliusa között összesen 21,6 milliárd lej folyt be az állam tulajdonában lévő részvények eladásából. A rendszerváltást követőn jó néhány évről a pénzügyi tárca közlése szerint nem állnak a minisztérium rendelkezésére konkrét adatok, ezekről csaki2000 után készültek nyilvántartások. A minisztérium arra hivatkozik, hogy csak ebben az időszakban nyitottak külön számlát az államkincstárnál a privatizációból befolyó összegek számára.
A pénzügyminisztérium rendelkezésére álló adatok szerint a privatizációban érdekelt közintézmények részéről az államkincstári számlára 2006-ban folyt be a legtöbb pénz az állami vállalatok eladásából. Ekkor 990 millió lej, 2, 250 milliárd euró és 4 millió dollár gyűlt össze részvényeladásokból.
De jelentős összegek kerültek az államkincstári folyószámlára 2004-ben és 2013-ban is. Ekkor 1 milliárd 302 millió lejt, 560 millió eurót és 19 millió dollárt, illetvecsaknem 1,4 milliárd lejt és 186 millió dollárt értek a román állam által eladott részvények.
Ezek az évek tehát sikeresnek mondhatók a privatizációs szempontjából. A lista túlsó végén a 2014. és 2015. év áll, ekkor mindössze 2 , illetve 1 millió euró folyt be államkasszába. Feltehetően a negatív trend folytatódik az idei évben is, hiszen a pénzügyi tárca legfrissebb adatai szerint július végéig nagyon keveset hozott a privatizáció.
A pénzügyminisztérium összesítése szerint egyébként 2000 és 2015 között összesen csaknem 6 milliárd lejt, 3,159 milliárd eurót és 380 millió dollárt hozott a privatizáció az országnak.
A csúcs: a Petrom eladása
A gazdasági minisztérium a privatizációs folyamat egyik legnagyobb sikerének a Petrom kőolajipari vállalat eladását tartja  A tárca alárendeltségében álló Privatizációs és Állami Részesedéseket Ügykezelő Igazgatóság által monitorizált szerződéseks zerint a privatizáció 2003 óta több mint 1 milliárd eurót hozott a román államnak. Ennek az összegnek nem kis része éppen a Petrom osztrák OMV vállalatnak történt eladásából származik, a tranczakció megközelíti a 708 millió eurót.
A gazdasági tárca szerint jó év volt a 2004-es esztendő is, amikor 250 millió eurót hozott a Distrigaz Sud és a Distrigaz Nord privatizációja. A három vállalat eladásából befolyt pénz tehát a gazdasági tárca privatizációs tevékenységéből kapott összegek közel 90 százalékát jelenti.
Az Állami Értékpapírokat Ügykezelő Hatóság kimutatásai szerint a testület 2006-ben közel 8 milliárd lejes bevételt ért el a privatizációból. Ez az összeg több mint fele az utóbbi 25 évben – 2016-ig – elért bevételeknek, amelyek ebben az időszakban közel 14,42 milliárd lejre rúgtak.
Az Állami Értékpapírokat Ügykezelő Hatóság adatai szerint 1992 és 2016 között összesen 11 198 privatizációs szerződést kötöttek meg, ezek mintegy 75 százalékát az 1996 és 2000 közötti időszakban. A szerződéskötések számát illetően a csúcsévet 1999 jelentette, ekkor 2046 adásvételi szerződést sikerült tető alá hozni, de ilyen szempontból eredményes volt 1998, 1996, 1997 és 2000 is, ezekben az években bőven ezer szerződés fölött sikerült megkötni: 1998-ban 1694-et, 1996-ban 1641-et, 1997-ben 1493-at, 2000-ben pedig 1491-et. A leggyengébb év 1992 illetve 2016-volt, ekkor csupán 1 illetve 2 szerződést véglegesítettek.
Az eladásokból származó összegek tekintetében 1992 óta mindössze két olyan év volt, amikor túllépték az egymilliárd lejt: 2004-ben 1,2 milliárd lej folyt be a privatizációból, a csúcsot pedig magasan a 2006-os év jelentette, ekkor ugyanis 7,95 milliárd lejt hozott a privatizációs folyamat. De ilyen szempontból jó év volt az 1999-es év is, amikor is több mint 895 millió lejes, illetve az 1998-es,az 1997-as és a 2000-es is, ekkor majdnem 773 millió, több mint 548 millió és csaknem 547 millió lej származott privatizációból.
1992 volt a leggyengébb év, amikor  49 ezer lej származott a privatizációból, de az idei esztendő sem bizonyul jónak, hiszen július 30-ig csupán 596 ezer lej folyt be állami részvények eladásából.
B. T. maszol.ro
2016. október 11.
„Egy világ, amelyik szereti az embereket” - Forró Ágnes gyógyító hatású festményei Marosvásárhelyen
Forró Ágnes festőművész, művészetterapeuta szemeket fest a házaknak, hogy azok is figyelhessenek minket. Születésnapi kiállítása október 25-ig tekinthető meg Marosvásárhelyen, a Bernády Házban.
Forró Ágnes meseszerű festményei az eltűnőben levő faluképet örökítik meg, megszemélyesítve a házakat, azok berendezését, az évszázadokon át használt tárgyakat. Idén a bálványosi Incitato táborban vett részt Forró Ágnes, itt készültek a lovas képei, de járt Budapesten a Hegyvidék- és Borzonton a Vadárvácska táborban is, majd Sárándon, Mezőmadarason, Zsobokon festett, rajzolt, megörökítette a sok látnivalót.
Korábban, hét évvel ezelőtt keramikusként mutatkozott be egyéni tárlatával Marosvásárhelyen, most pedig sajátos formavilágú, kék, lila, zöld dominanciájú festményei, pasztelljei láthatók a Bernády Házban.
Elsősorban a falusi világ ragadta meg a képzeletét, az ott látottakat meséli el, házainak szemet fest, hogy ne csak mi láthassuk azokat, de azok is figyelhessenek minket. Ahogy Nagy Miklós Kund, a Bernády Ház házigazdája fogalmazott, „nem gonosz világ ez, hanem olyan, amelyik szereti az embereket, kedvesen fogad be mindenkit”.
A dülöngélő házak között az emberek, ember-szerű lények, manók és bábuk is megjelennek, a többi, életet nyert tárgy között. Forró Ágnes elmondta, eddig nem rajzolt embereket, de egyszer csak munka közben „kibújt” az egyik ház mögül „valaki”, egy emberformájú lény, egy bábu, akit meg kellett festenie.
A marosvásárhelyi kiállítás születésnapi alkalomra jött létre, hiszen éppen a napokban töltötte a művész a „kétszer harmincat” – ahogy fogalmazott. A gyógyító művészetről is szólt Forró Ágnes, aki már tizennégy éve művészetterápiával foglalkozik. Az alkotás enyhíti a stresszt, levezeti a feszültséget, ahogy az is jótékony hatással van az emberre, ha csupán művészi alkotásokat nézeget. 
Forró Ágnes munkái a Bernádyban biztos, hogy gyógyító hatásúak: jobb kedvre derítenek, megmosolyogtatnak, ezért is érdemes megnézni a kiállítást.
Antal Erika maszol.ro
2016. október 11.
A Népszabadság csődjének szlovákiai visszhangja
Az egyetlen magyar nyelvű szlovákiai napilap 24 órán belül reagált a Népszabadság csődbejutására. A holdudvarhoz tartozó szlovákiai magyar publicisták, újságírók, értelmiségiek egy nyilatkozatot adtak ki. Ezen kívül a DenníkN szlovák liberális napilap is látványosan fejezte ki a szolidaritását.
A szlovák napilap a címlapján magyar felirattal jelent meg hétfőn: „Veled vagyunk Népszabadság”, az Új Szóban pedig egy nyilatkozat jelent meg a Népszabadság megjelenésének felfüggesztéséről.
Az Új Szó főszerkesztője október 9-én vasárnap 15 órakor fordult felhívással a szlovákiai magyar média képviselőihez, gondosan összeállított címlista szerint, mert nem maradt ki a Felvidék.ma hírportál sem, ahogy például a szlovák közszolgálati rádió és televízió szerkesztői sem.
Szalay Zoltán a kérést úgy fogalmazta meg, hogy aki egyetért a sajtószabadság melletti kiállással, csatlakozási szándékát jelezze két órán belül, 17 óráig az alábbi szövegű nyilatkozathoz:
„Mi, a szlovákiai magyar média képviselői szolidaritást vállalunk a Népszabadság munkatársaival a lap megjelentetésének váratlan és a munkatársakkal, az olvasókkal és a szélesebb közvéleménnyel szemben tisztességtelen felfüggesztése kapcsán. Tekintet nélkül a lap politikai álláspontjára, elfogadhatatlannak tartunk bármilyen szerkesztőséggel szembeni, a most látotthoz hasonló fellépést, amely kimeríti a sajtószabadság elleni támadás fogalmát. Úgy véljük, a Népszabadsággal történtek a média függetlenségét veszélyeztetik, ami egész térségünk demokratikus berendezkedését áshatja alá. Mindent megteszünk ennek a folyamatnak a feltartóztatásáért, és a magyar nyelvű média függetlenségének és sokszínűségének megőrzéséért.”
A napilap felhívásához vasárnap egy tucatnyi aláíró csatlakozott, a névsor azonban folyamatosan bővül, a cikkünk írásakor pedig mintegy száz aláíró neve olvasható alatta.
A Felvidék.ma kiadója, a Szövetség a Közös Célokért társulás igazgatója, Pogány Erzsébet vasárnap azonnal választ küldött a közlemény aláírását szorgalmazó főszerkesztőnek:
„Tisztelt főszerkesztő úr, kedves Szalay Zoltán! Megkaptam  a felhívást, és jelzem, hogy a sajtószabadság számomra is fontos, de a Népszabadság anyagi csődjének szerintem semmi köze nincs a sajtószabadsághoz, ezért nem csatlakozom.
Szerkesztőségünk kérdésére, hogyan látja a Népszabadság körüli felhajtást, a SZAKC igazgatója elmondta: az Új Szó reakciója várható volt, semmi új nincs a nap alatt, hiszen emlékezetes, hogy 2002-ben a FIDESZ Kossuth téri választási nagygyűlése után az Új Szóban körülbelül ugyanilyen összeállításban jelentek meg az aláírások az alatt a felhívás alatt, amelyben felszólítják Duray Miklóst a közéletből való távozásra, mert a nagygyűlésen felszólalt. “Óvatos duhajok” voltak az aláírásgyűjtők, mert megvárták a választások második fordulóját, amikor – mint ismeretes – a FIDESZ alulmaradt a parlamenti választásokon a szocialistákkal szemben, és ezután tették közzé a tiltakozásukat.
Most majdnem ugyanolyan számú és összetételű azok névsora, akik a Felvidéken a szocialisták pártlapját siratják. Szlovákiában néhány hete jelent meg a Szabad Újság hetilap utolsó száma, évek óta nem tudjuk feléleszteni a Hetet, becsődölt a Csemadok „Itthon” című folyóirata, a médiapiac nálunk is, Magyarországon is változik napról-napra, miért pont a Népszabadság anyagi gondjai miatt féltjük a sajtószabadságot, teszi fel a kérdést Pogány Erzsébet, hozzátéve: Ne felejtsük el azt sem, milyen egyoldalúan tájékoztatott a Népszabadság a felvidéki magyarok eseményeiről, életéről. Hosszan sorolhatnánk a példákat, hogyan szelektálták a rólunk szóló híreket, csak az kapott helyet, ami a közösségünket gyengítette.
„Valójában az aggaszt leginkább, hogy közeledik az ötvenhatos forradalom 60. évfordulója, és várható, hogy a hecckampány folytatódni, erősödni fog. Megint nem ünnepelhetjük méltósággal a magyar nemzetet egykor összekovácsoló történelmi eseményt, mert az indulatokat sikerült felkorbácsolni” – fogalmazott Pogány Erzsébet.
Duray: A Népszabadság az ’56 utáni elnyomás szimbólumává vált
Megkérdeztük Duray Miklós politikust, írót, a SZAKC elnökét is, milyen gondolatokat ébreszt benne a Népszabadság napilap megszűnése, illetve az, hogy számos felvidéki értelmiségi személy adott hangot ezzel kapcsolatban elégedetlenségének.
„Az MSZP pártlapja 1956. novemberétől jelent meg ezen a néven (korábban Szabad Nép volt a lap neve – szerk. megj.). Nekem nem az elnevezéssel van gondom, hanem azzal, hogy a Népszabadság tevékenységével az 1956-os forradalom utáni elnyomás szimbólumává vált, a kádári terror megtestesítője volt. Így megszűnése akár erkölcsi jóvátétel is lehet. Azok, akik most a sajtószabadságon esett csorbaként sérelmezik a lap megszűnését, nem tudatosítják, hogy ez a lap volt az 1956-utáni erkölcsi rombolás és diktatúra egyik meghatározó eszköze” – mondta portálunknak Duray. Felvidék.ma
2016. október 11.
Székelyföld Napok Háromszéken is
Huszonnégy település több mint ötven programja várja az érdeklődőket a Székelyföld Napok Kovászna megyei eseménysorozatán október 12–23. között.
Hagyományosan a Székelyföld Napok része a székelyföldi biennále hivatalos megnyitója és díjátadó gálája, idén a negyedik grafikai szemle lesz: összesen 1238 alkotást küldött be 507 képzőművész 41 országból.
Tizenegy hazai és külföldi grafikusművészt díjaznak a IV. Székelyföldi Grafikai Biennále gáláján, szerdán este hat órától a Tamási Áron Színház nagytermében. Idén a biennále négy díja mellett további hét alkotást tüntetett ki a nemzetközi zsűri, amelyekre a felajánlások a kiírás ideje alatt érkeztek Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa, a Magyar Képzőművészeti Egyetem, az Eszterházy Károly Egyetem és több hazai alkotótábor – a gyergyószárhegyi, a Zereda, valamint a Pulzus művésztelepek – részéről.
A beérkezett munkákból közel 250 alkotás kerül kiállításra október 12-én az Erdélyi Művészeti Központban és a Székely Nemzeti Múzeumban Sepsiszentgyörgyön. Ugyancsak a kovásznai megyeszékhelyen adják át a székelyföldi megyék által alapított Orbán Balázs-díjakat október 17-én.
Bencze Melinda 
2016. október 12.
Több település részese a Székelyföld Napoknak idén, mint a korábbi években
Összesen közel 150 programmal várja az érdeklődőket Hargita, Kovászna és Maros megyében a VII. Székelyföld Napok, amelyet október 12–23. között szerveznek meg. A 130 szervezőt és partnert felsorakoztató rendezvénysorozat részleteiről október 10-i, marosvásárhelyi közös sajtótájékoztatójukon tájékoztattak a három megye vezetői és fő programkoordinátorai, és bemutatták a két nyelven, magyarul és románul megjelent műsorfüzetet. A Kultúrpalota tükörtermében elhangzott, hogy az idén több település kapcsolódott be, mint a korábbi években, ami azt jelzi, hogy erősödnek a három megye települései közti kapcsolatok.
Péter Ferenc, a Maros Megyei Tanács elnöke házigazdaként elmondta, külön örömére szolgál, hogy idén Marosvásárhelyt választották a Székelyföld Napok sajtótájékoztatójának helyszínéül, és annak is, hogy a rendezvénysorozat közös szervezése által jó együttműködés alakult ki a szervezők, Maros, Hargita és Kovászna megye kulturális intézményei között. „A Székelyföld Napok célja megismertetni Székelyföld sajátos kulturális és természeti értékeit, és ezáltal mások számára is vonzóvá tenni térségünket. Igyekeztünk színvonalas és változatos eseményekkel bekapcsolódni a rendezvénysorozatba, a Maros megyei programban szerepelnek többek között néptánc- és kortárs tánc előadások, festészeti- és fotókiállítások, komolyzenei koncert, hagyományos- és mezőgazdasági termékek vására, illetve ebben az időszakban kerül sor a Székelyföldi Vadásznapokra is. A rendezvények szervezésében 16 intézmény és civil szervezet a partnerünk, többek között olyan nagy múltú intézmények, mint a Maros Művészegyüttes, a Maros Megyei Múzeum, a Marosvásárhelyi Filharmónia, a Teleki Téka, a Hagyományos Kultúra és Művészeti Oktatás Maros Megyei Központja” – emelte ki a Maros megyei elnök.
Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke szerint a három megye együttműködése nem csak erre a másfél hétre, azaz a rendezvénysorozat időszakára korlátozódik, ugyanis a hétköznapokban is nagyon sok projektet, témakört visznek együtt. „Azt gondolom, kulturális téren autonómiánk van, kulturális intézményeink vannak, helyi és megyei erőforrásaink, sok értékes civilszervezetünk. Ezek tevékenységét senki és semmi nem korlátozhatja, tehát bátran felléphetünk közösen. Örvendek, hogy 70 település kapcsolódott be 150 programmal, nagyon széles partneri körrel. Igazi kalákás Székelyföld Napok lesznek. Hiszek a kalákában, abban, hogy ha mindenki odafigyel, és a legszebb dolgokat megosztjuk egymással, az erőt ad, bátorít és újabb célok megfogalmazásához vezethet” – jelentette ki a Hargita megyei tanácselnök. Hozzátette: hiszi, hogy a három megye vendéglátásában érződni fog a rendezvénysorozat hatása, hiszen várják a szebeniek, bukarestiek, brassóiak, kolozsiak, magyarországiak jelenlétét.
Grüman Róbert, Kovászna Megye Tanácsának alelnöke rámutatott: lassan tíz éve, hogy Székelyföldet a megyei és helyi önkormányzatok összehangolt munkával építik. „Hosszú ez a periódus, ugyanakkor azt is ki kell mondani, hogy elsősorban Maros megyében volt nehézkes a helyzet. Hosszú ideig csupán Szováta város volt stratégiai partner a közös építkezésben. Hangsúlyozni szeretném, hogy Székelyföldet mi – hiszen ebben a tekintetben is közös elképzeléseket táplálunk, kulturálisan és más tekintetben is – jellegében egyéni, de mindenképp befogadó helynek képzeljük el. Ebben a régióban helye van a többség művészeinek, alkotóinak, embereinek, és van helye a külföldieknek is. Jó példa erre egy másik közös programunk, a Székelyföldi Grafikai Szemle, amely egyike az ország dinamikusan fejlődő rendezvényeinek, a Székelyföldi Filmszemle vagy a 2017-ben sorra kerülő Székelyföldi Fotóbiennálé” – mondta el.
A Maros megyei kulturális intézmények minden évben aktívan részt vesznek a Székelyföld Napokon, köztük a Maros Művészegyüttes is, amely idén is a rendezvénysorozat nyitó eseményének szervezője, erről beszélt Barabási Attila, a Maros Művészegyüttes igazgatója. „Az idei megnyitó különlegessége, hogy szerda délután 5 órától szerveztünk egy előadást, amelyre minden Maros megyei magyar településről meghívtunk egy-egy népviseletbe öltözött párt, akik így személyesen fogják bemutatni a településük sajátos viseletét. A népviseleteket dr. Asztalos Enikő néprajzkutató fogja méltatni. Ezt követően este 7 órától kerül sor a nyitógálára, amelyen szintén láthatja a közönség a párokat, majd a Maros Művészegyüttes, a Bekecs Néptáncegyüttes és a Napsugár Ifjúsági Néptáncegyüttes ünnepi műsorát” – sorolta az igazgató.
Ferencz Angéla, a rendezvénysorozatot koordináló Hargita Megyei Kulturális Központ vezetője elmondta, évről évre jobb az együttműködés a három megye intézményei és az emberek meg a civilszervezetek között, ami a Székelyföld Napok egyik hozadéka. „Hargita megyéből több mint negyven település kapcsolódott be, nagyon nagy az érdeklődés, de amit igazán kiemelnék, hogy a Székelyföld téma és a Székelyföld lépték egyre inkább megvalósul ebben a rendezvénysorozatban, és egyre inkább érzik azok is, akik bekapcsolódnak, milyen fontos ezt megfogalmazni és láthatóvá tenni Székelyföldet. Ahogy itt elhangzott, ez olyan térség, amelyben a kulturális gazdagság mellett szeretnénk megmutatni a természeti gazdagságot is. Ugyanakkor ősz van, és ilyenkor takarítjuk be javainkat, úgyhogy ez ünnep minden közösség számára” – jelentette ki figyelmünkbe ajánlva azokat a vásárokat és vigasságokat, amelyek a termény és annak gazdagsága köré csoportosulnak. Példaként említette a szépvízi és a szárhegyi káposztavásárt, amely már háromnapossá gazdagodott és terebélyesedett. „Rendezvényeinkre, amelyek helyi jellegűek is, de van néhány olyan kiemelkedő, amelyben mind a három megye egyformán benne van, egyformán küldtek be anyagokat, filmeket, képzőművészeti kiállításra anyagot, és valóban a szálak összefüggenek, egyre erősebbek, és közösen tudunk így ünnepelni” – tette hozzá az igazgató.
Kovászna megye 24 települése kapcsolódik be idén a Székelyföld Napokba, több mint ötven eseményre kerül sor – tudtuk meg a Kovászna Megyei Művelődési Központ munkatársától, Mágori Istvántól. Hozzátette, hogy most már hagyományosan a Székelyföld Napok része a Székelyföldi Biennále hivatalos megnyitója és díjátadó gálája (október 12., Sepsiszentgyörgy), idén a negyedik grafikai szemlére kerül sor: összesen 1238 alkotást küldött be 507 képzőművész 41 országból, ebből 312 művet válogatott be kiállításra a héttagú nemzetközi összetételű szakmai zsűri. A biennále számos kísérőrendezvénnyel is kiegészül. 
Érdemes megemlíteni a 3. Székelyföldi Dokumentumfilm Szemlét is, hiszen 15 filmet neveztek be idén: portrétól a mesterség bemutatókig, riportfilmekig széles a skála. Az Orbán Balázs-díj átadási ünnepségére is Háromszéken kerül sor, október 17-én. A székelyföldi megyék által létrehozott Orbán Balázs-díj az elmúlt öt évben joggal vált a régió legjelentősebb kitüntetésévé, hisz olyan személyek, szervezetek kapták, akiknek szellemisége, munkája élő örökség, követendő példa, mely révén elismerést és érdemet szereznek Székelyföldnek. A Kovászna megyei megyeszékhely ezenkívül idén házigazdája az Erdélyi Hivatásos Táncegyüttesek Találkozójának is, október 13–16. között.
A Székelyföld Napok részletes programja elérhető a http://szekelyfoldnapok.ro honlapon. Erdély.ma
2016. október 12.
Szőke Erika képi metaforái (Székelyföldi Grafikai Biennálé)
Az előző, harmadik Székelyföldi Grafikai Biennálé fődíjasa, Szőke Erika grafikusművész mutatkozott be Terítsd ki a lepedőt! című egyéni kiállításával tegnap este a sepsiszentgyörgyi Magma Kortárs Művészeti Kiállítótérben. A fiatal felvidéki művész Nagykéren él, jobbára fotográfusként ismert, képzőművészeti alkotásaiban főként fotó és grafika határterületén építkezik.
Immár hagyomány, hogy az előző biennálé díjazottjának egyéni tárlata látható a Magmában, így Fürjesi Csaba és Péter Ágnes után most Szőke Erika alkotásai tekinthetők meg – mondotta köszöntőjében Kispál Attila. A negyedik székelyföldi grafikai szemle bővülő rendezvényeire hívta fel a figyelmet Siklódi Zsolt, majd Csanda Máté művészettörténész megnyitója következett. A többnyire családi gyökerű sorozatokat értelmezte, megjegyezve: „a legtöbb alkotás mélyén rejlő lényegiség a könnyen felejthető tematikus egységek, szimbólumrétegek és motívumkoszorúk mögött az idő”. Az alkotó „gyűjtöget, rendszerez, archivál, barkácsol, összeilleszt és szétszabdal, variál és újraír, egymásba forraszt különböző tőről fakadó, más és máshonnan származó emlék- és képzetregisztereket”. Nem a múltból lesz emlék, hanem az emlékezetből lesz a múlt – idézte Douwe Draaisma pszichológust, emlékezetkutatót, végül a közönség figyelmébe ajánlotta a művész családi univerzumának képi metaforáit.
Mózes László Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. október 12.
Székföldi élő házi múzeum
Lelkes gyűjtő az árapataki Dénes Balázs. Őt minden érdekli, ami szép és hasznos, különösképpen az olyan alkotások, melyek valamelyes hagyományt őriznek, mentésre szorulnak. Valóságos házi múzeum a lakása, szép, gondozott virágok díszítik udvarát, kedvenc háziállatai a különleges angol királyi dísztyúkok és más majorságfélék, melyeknek kukorékolása sem olyan, mint a mifelénk tenyésztett erdélyi kendermagosoké. 
Anyagi áldozatok árán mentette meg a korán elhalt Dénes György nyugalmazott árapataki tanító jellegzetes népi faragványainak és Dénes Enikő árapataki keresztszemes kézimunkáinak egy részét, ugyanis az asszony a hidvégi öregotthon lakója lett. Mindketten ismert és oklevelekkel jutalmazott tagjai voltak a Kovászna Megyei Népművészek Egyesületének. Dénes Balázs begyűjtötte a falu jellegzetes népi szerszámait, kipreparált állatok koponyáit, nemkülönben nagyapja-dédnagyapja világháborús emlékeit, határőr katonai kardját. Nincs szűkében a könyveknek sem. Édesapja, a gyűjtőtársa, a kerti árnyas lugas falán pannón rögzítette – egyfajta hobbiból – a Kárpát-medence történelmi eseményeinek évszámait. A Dénes-féle gyűjtemény alapja lehetne majdan egy helyi falumúzeumnak. Arra biztattuk, hogy meg kellene menteni a jelenleg még működő árapataki tojásíró asszonyok munkáinak mintapéldányait. Megvan ugyan a néhai Dénes Etelka népművész gazdag írott-tojás-gyűjteménye, ám egyelőre nem látogatható, márpedig a hagyományos és jellegzetes árapataki tojásírás is lassan huszonnegyedik óráját éli. Motívumvilágát Lupu-Bakó Enikő helybeli óvónő ismeri, és minden évben megtanítja kis ovisainak. Ez is egyfajta mentőmunka. 
Dénesék szobájának falán különleges dekoráció látható, amely az egykor Árapatakon élő Reményik Mátyás tulajdona volt, s amelyet megszáradt havasi gyopárokból alakítottak ki. Hogy miként került a dobsinai eredetű református Reményik család Árapatakra, számunkra még talány, de Demeter Éva egyik 2007-ben írt tanulmányából tudjuk, hogy Reményik Mátyás árapataki körjegyző volt. Balázs édesapja elmondta, hogy a Reményik-lakás az Erősd felé tartó utca jobb sarkán még most is áll. Az árapataki Reményik-emlékekre alkalomadtán még visszatérünk.
Búcsúzáskor kiderült, hogy Balázst különösen érdekli az árapataki Béldi család története. A falut jó évtizede meg is látogatta egy Svédországban élő Béldi nevű fiatalember, de mivel nem talált olyant, aki bár néhány szót mondhatott volna arról, hol volt az árapataki Béldiek régebbi kastélya, hogy hol élt a szakirodalomból is ismert negyvennyolcas naplóíró gróf Béldi Gergely helybeli gazdag földbirtokos, így a hirtelen érkezett látogató tovatűnt. A Kápolna-hegyen, feltételezett Béldi területen van még egy sírkeret, sírkő is állt mellette, de a mindent elpusztító idő, talán galád kezek is, eltüntették. A sírkő holléte ugyancsak foglalkoztatja Balázst. Uzoni és árapataki gróf Béldi Gergely jeles személyisége a háromszéki önvédelmi mozgalomnak, ő az árapataki szerződés megfogalmazója, aláírója, a fegyverszünet kieszközölője. Árapataki birtokát az osztrákok felgyújtották. Miként mondták a helybeliek, csak sejtjük, hogy hol állhatott a katolikus  család régi kúriája. Fülöp-Gál László árapataki református lelkésztől azt is megtudtuk, hogy az eklézsia rendelkezésére álló családkönyvben nem szerepelnek a Béldi család tagjai.
Kisgyörgy Zoltán Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. október 12.
Felfüggesztették tisztségéből Horváth Anna kolozsvári alpolgármestert
A korrupcióellenes ügyészség (DNA) hatvan napra eltiltotta tisztsége gyakorlásától Horváth Annát, Kolozsvár magyar alpolgármesterét – tájékoztatott a honlapján közzétett közleményben a DNA.
A DNA befolyással való üzérkedéssel gyanúsítja Horváth Annát, és hatvan napra ügyészségi felügyelet alá helyezi az alpolgármestert. Ez idő alatt nem láthatja el az alpolgármesteri teendőket, nem veheti fel a kapcsolatot az ügyében érintett személyekkel, rendszeresen meg kell jelennie a hatóságok előtt, és csak az ügyészek jóváhagyásával hagyhatja el Románia területét.
Vádat ugyan nem emeltek Horváth Anna ellen, de a DNA "vádlottként" említi közleményében.
A közlemény szerint az ügyészek olyan információk és bizonyítékok birtokába jutottak, melyek szerint Horváth Anna közbenjárt a kolozsvári városházán dolgozó hivatalnokoknál annak érdekében, hogy egy beruházó gyorsabban megkapja az ingatlanprojektjéhez szükséges jóváhagyásokat. Ellenszolgáltatásként azt kérte a beruházótól, hogy vásároljon és adjon át hatvan bérletet két zenei fesztiválra, amelyet később ösztönzésként adott át azoknak az önkénteseknek, akik a választási kampányban segítették. A bérletek az ügyészek állítása szerint mintegy húszezer lejbe kerültek.
A közlemény szerint az alpolgármester és az ingatlanberuházó abban állapodtak meg, hogy egy támogatási szerződéssel fedezik a bérletek értékét, és az alpolgármester később közli annak a jogi személynek az adatait, amely a szerződő fél lesz. Az ügyészség úgy tudja, hogy az alpolgármester a választások utánra is támogatást ígért a meg nem nevezett üzletembernek más, hasonló ingatlanberuházások lebonyolításához.
A DNA hétfőn kilenc kolozsvári helyszínen, többek között Horváth Anna lakásán és irodájában tartott házkutatást, és kihallgatásra vitte be az alpolgármestert, aki az esti órákban szabadon távozhatott az ügyészség kolozsvári székházából.
Horváth Anna hétfőn az egyik közösségi oldalán reagált az ügyészségi vizsgálatra. "2012 óta vagyok Kolozsvár magyar alpolgármestere. Ez idő alatt törvényesen jártam el minden egyes ügyben, tisztességesen végeztem a munkám. Azt várom, hogy az ügyészség ugyanilyen tisztességgel tegye az övét" – közölte az alpolgármester, aki a júniusi választásokon az RMDSZ kolozsvári polgármesterjelöltje volt.
Az RMDSZ kiáll Horváth Anna mellett
Az RMDSZ szolidáris Horváth Anna kolozsvári alpolgármesterrel, és kiáll mellette – közölte az MTI-hez eljuttatott keddi állásfoglalásában a szövetség.
A Kelemen Hunor elnök által aláírt állásfoglalás szerint a szövetség értetlenül áll a hír előtt, hogy Horváth Anna, Kolozsvár alpolgármestere ellen büntetőjogi vizsgálatot indított a DNA.
"A szövetség szolidáris, bízik és kiáll Horváth Anna mellett, hiszen egy olyan politikusról van szó, aki hosszú éveken keresztül a közösség érdekében törvényesen és tisztességesen végezte munkáját" – áll az állásfoglalásban.
Az RMDSZ közölte: az igazságszolgáltatás gyors eljárását várja az ügyben, bízva abban, hogy a kivizsgálás során egyértelműen tisztázódik majd Horváth Anna ártatlansága. Addig pedig az ártatlanság vélelme megilleti Kolozsvár alpolgármesterét.
"A jogállamiság minimumának tekintjük, hogy a sajtóban az üggyel kapcsolatban ne lássanak napvilágot olyan feltételezések, amelyeket valósnak állítanak be. Ez a gyakorlat sérti a demokratikus alapelveket" – áll az RMDSZ állásfoglalásában. (MTI) Népújság (Marosvásárhely)
2016. október 12.
Korodi Attila az ET Parlamenti Közgyűlésének plenáris ülésén
Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének plenáris ülésén vesz részt Korodi Attila RMDSZ-es képviselő október 10–14. között Strasbourgban. A képviselő a Közgyűlés júniusi plenárisa óta eltelt tevékenységéről készült állandó bizottsági jelentést megvitató ülésen szólalt fel az Európai Néppárt parlamenti frakciója nevében.
Felszólalásában az RMDSZ-es politikus több kérdéskört is érintett. Elsőként elismerését fejezte ki a Közgyűlésnek a fehéroroszországi, jordániai, grúziai, azerbajdzsáni, valamint a marokkói választások során folytatott megfigyelői tevékenységét illetően. Kitért a marokkói választások jó szervezésére, arra, hogy nagyrészt sikerült az országnak megfelelnie az alapvető demokratikus elveknek, illetve kiemelte az ET Parlamenti Közgyűlése és a marokkói parlament között létrejött partnerséget, amely meglátása szerint jó példa lehet a mediterrán régió összes országa számára.
A Brexittel kapcsolatosan Korodi elmondta, Nagy-Britannia lakosságának döntését mindenkinek tiszteletben kell tartania, viszont a politikusok felelősségteljesebben kellene hogy viselkedjenek, Nigel Farage-dzsal ellentétben, aki a referendum eredményeit követően rögtön lemondott. A csíki képviselő szerint a Brexit arra kényszerít, hogy a jövőben a Nagy-Britanniával való kapcsolat kialakításában, építésében legyünk kreatívabbak. Ugyanakkor komplikált helyzetet teremtett az alapvető szabadságjogokat, valamint a szabad közlekedési, munkavállalási és kereskedelmi jogokat és az írországi határok biztonságát illetően. Ez egy új időszak, amelyben az európai állampolgárok által az elmúlt évtizedekben elnyert jogok kell hogy jelentsék a kiindulási pontot.
A migráció tekintetében a politikus hangsúlyozta, hogy ez egy óriási kihívás, amellyel még sokáig kell Európának foglalkoznia. Gazdasági, szociális, politikai és humanitárius hatásai mind olyan problémákat vonnak maguk után, amelyekre a megoldások maximális odaadást és erőfeszítést követelnek minden fél részéről. Az európai politikusoknak a diplomáciai munkát a konfliktusos zónák megszüntetésére kell összpontosítaniuk. Párbeszédre van szükség azokkal az országokkal, ahonnan érkeznek a migránsok és a tranzitországokkal egyaránt. Meg kell erősíteni a Frontex európai határvédelmi rendszert is. Kiemelt jelentőséggel bír emellett a Törökországgal való együttműködés, segítséget kell nyújtani nekik a migrációs nyomással való szembenézésben.
Törökországot illetően továbbá meg kell látni azt, hogy a puccskísérlet során a török nép nyert, és ebben a kontextusban világos, hogy a demokratikus folyamatok megerősítése során be kell vonni a török lakosságot a különféle intézmények tevékenységébe.
Végezetül Korodi a Közgyűlés NoHateNoFear elnevezésű kezdeményezését méltatta, amelynek célja, hogy tömörítse az érintett feleket a terrorizmus elleni harcban. "Párizs, Ankara, Brüsszel, München, Isztambul még nyílt sebként véreznek" – mondta a képviselő. Kiemelte Pedro Agramuntnak az ET Parlamenti Közgyűlésének az ülés kezdetén elmondott szavait, miszerint a demokrácia ellen irányuló támadásokra a legjobb válasz a még erősebb demokrácia. Népújság (Marosvásárhely)