Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2016. december 14.
Sebestyén Csaba képviselő lesz, Józsa-Svella Beáta nem biztos
Sebestyén Csaba is bekerült a parlamentbe: a szavazatok visszaosztása után egy újabb képviselői mandátumot kapott az RMDSZ Hargita megyében, amelyet a Romániai Magyar Gazdák Egyesületének (RMGE) elnöke foglalhat el.
A Központi Választási Irodától kapott információkra hivatkozva Bíró Barna Botond, az udvarhelyszéki RMDSZ ügyvezető elnöke lapunknak elmondta, a szavazatok visszaosztása nyomán Benedek Zakariás mellett Sebestyén Csaba is mandátumot szerzett a parlamentben, így most már ketten képviselhetik a térséget. Bíró kijelentette, nagyon örül, hogy lesz támaszuk az udvarhelyszéki embereknek, akiknek nagy része hagyományosan földművelésből és állattenyésztésből él.
Sebestyén Csaba megkeresésünkkor azt mondta, nagyon örül a mandátumnak, hiszen mindvégig ebben bízott, ám egyelőre maga sem hiszi el, hogy bejutott a parlamentbe. Hivatalos értesítést cikkünk publikálásáig még nem kapott.
„Elsősorban a vidékfejlesztés, a mezőgazdaság terén szereztem tapasztalatokat, illetve szakmám is ez. Úgy gondolom, parlamenti képviselői mandátumom elfoglalása után is ezen a téren kell tevékenykednem. A mezőgazdasági bizottságnak szeretnék tagja lenni” – fogalmazott. Rámutatott, ismeri a vidéki problémákat, elsősorban ezekre fog megoldást keresni.
Nem szentegyházi fogja képviselni a Tulcea megyeieket
Megtudtuk, hogy a sajtóban felröppent hírek ellenére a jelenlegi állás szerint nem szerzett mandátumot a Tulcea megyei RMDSZ-listán szereplő, szentegyházi Józsa-Svella Beáta, viszont nem sok szavazat hiányzott.
Értesüléseink szerint a PMP jelöltje lehet esélyes az említett képviselői szék betöltésére. A szövetség hagyományosan minden megyében összeállít egy szenátori, illetve képviselői jelöltlistát, amivel az a céljuk, hogy összegyűjthessék a szavazatokat, melyeket más megyékben adnának le az RMDSZ-re – magyarázta az ügyvezető elnök. Ezekre a listákra általában fiatalok kerülnek fel, akik a szavazatok visszaosztása után mandátumot nyerhetnek, ezáltal tanulhatnak, tapasztalatokat szerezhetnek, amit a magyarlakta megyék hasznára fordíthatnak. Így került közel a parlamentközelbe Józsa-Svella Ildikó Beáta is, mivel az RMDSZ listájára 245-en szavaztak Tulcea megyében.
A Hargita megyei bejutók listája
Tánczos Barna (Csíkszék) és Verestóy Attila (Udvarhelyszék) szenátori listán szerzet befutó helyet, míg Kelemen Hunor (Csíkszék), Korodi Attila (Csíkszék), Bende Sándor (Gyergyószék), Benedek Zakariás (szórvány, Udvarhelyszék) és Sebestyén Csaba (Udvarhelyszék) parlamenti képviselőként állhat munkába. Egy korábbi, az Agerpres hírügynökségnek adott interjújában Tánczos azt nyilatkozta, mivel a Hargita megyei románok nem jutottak parlamenti mandátumhoz, az ő képviseletüket is felvállalja a szövetség.
Fülöp-Székely Botond Erdély.ma

Elhunyt Antal atya, a Gyulafehérvári Főegyházmegye legidősebb papja
Életének 99. évében, december 14-én este a kecskeméti kórházban visszaadta nemes lelkét a Teremtőjének Bíró János, rendi nevén Antal atya – tudatta Böjte Csaba ferences szerzetes. Búcsúztatásáról, temetéséről később intézkednek.
Bíró János Antal Küküllőkeményfalván született 1918. szeptember 5-én. 1941. szeptember 20-án szentelte fel szerzetes pappá magánkápolnájában Márton Áron püspök Gyulafehérváron. Az erdélyi Szent Ferenc-rend jóvoltából három diplomát szerzett: tanító, tanár, pap. Székelyudvarhelyen és Zetelakán szolgált. 1945–49 között az udvarhelyi Római Katolikus Főgimnázium tanára volt. Az iskola államosítása után Áron püspök megtiltotta, hogy katolikus pap marxista szellemű iskolában tanítson. Majd a szerzetesrendek feloszlatása következett.
1951. augusztus 20-án éjszaka Erdély huszonkét kolostorából összezsúfoltak százhúsz barátot a máriaradnai kolostorba, majd kilenc hónap után negyven-negyven fős létszámmal szétosztották őket Dés, Körösbánya és Esztelnek kolostoraiba. Bíró János Antalt hat és fél évi deportálás után kiutasították Erdélyből, negyvenhét évig szolgálta a Temesvári Egyházmegyét. 2003-ban a szászvárosi Szent Erzsébet Otthonban telepedett le, és templomi teendőket végzett.
Pappá szentelésének 70. évfordulóján, 2011-ben vette át a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjét, ugyanakkor Fenyéd község önkormányzata díszpolgári címet adományozott neki. Idén pappá szentelésének 75. évfordulóján Csíksomlyón, majd Szászvároson adott hálát Istennek és a Szűzanyának, „hogy igenjeit megtarthatta”. Első kötete 91 éves korában jelent meg, amit további majd’ tucatnyi követett. Az Íme, az ember című, Isten szolgája Márton Áron püspök születésének 120. évfordulójára írt könyvét 2016 májusában mutatta be.
Csaba testvér áldozatos munkáját segítendő, Antal atya létrehozta a Szent Antal Alapot, hogy a nincstelenség ne akadályozza a fiatalokat tanulmányaik folytatásában. Erről így vallott: „Hosszú életem minden megspórolt vagyonát utolsó banijával, minden banit lelkemnek meleg szeretetével behintve az ifjúság oltárára tettem. Nem mellékes, hogy milyen eszmékre, milyen elvekre építjük egyéni és közösségi életünket. Elvárom, hogy ne sodródjatok orientáció nélkül megtévesztő világnézetek hálójába. Azt akarom, hogy az erdélyi magyar veletek és általatok hitvalló, egységes, növekvő, erkölcsös, fizikai és testi mivoltában erős, emelkedő nemzet legyen. Bízom bennetek, fogadjátok baráti jobbomat! Veletek leszek halálom után is.”
„Nem is mertem arra gondolni, hogy egy zsellérember gyermekéből, aki még az elsőáldozáshoz is mezítláb kényszerült járulni, belőlem pap lesz – emlékezik a kezdetekre. Antal atya harminckét éve nyugdíjas, tizennégy éve Csaba testvér mellett szolgál Szászvároson, ezzel segítve, hogy ötezer gyermeknek kenyeret, fedelet, meleget, iskoláztatást adhasson a Dévai Szent Ferenc Alapítvány létrehozója.
„A hetvenedik évforduló után hivatalosan több jubileum nincs a pap életében. Két évvel ezelőtt még egy magyarországi, Gulágot járt pap érte meg ezt az évfordulót – mondta vasárnap Csíksomlyón az Antal atyánál egy évvel fiatalabb Ferencz Ervin atya. – Magunk között acélmisének nevezzük, de agyagmisének mondjuk. Hála Istenek, hogy ezt a nagy időt megérte Antal atya. Európában van-e még egy költő vagy olyan közéleti ember, aki kilencvennyolc évesen könyvek sorát írja és adja ki? Nem tudjuk, hogy miért hagyja itt a Jóisten, de még valami terve van vele.”
Miért mondana hálát?
„Elárulhatnám Antal atya titkát” – jegyezte meg mosolyogva Csaba testvér a kegytemplomban. És elmesélte: három évvel ezelőtt három helyen tört el a lába. Amikor már misézni tudott, megkérdezte öreg paptestvérét: miért mondana hálát? Nem hall, nem lát, nem tud járni. De elmondta a Te Deumot. És elmesélte Csaba testvérnek: karácsonykor nézte a kis Jézus képét. Aztán egyszer csak elkezdett beszélni hozzá: „Tóni, én kétezer éve megbíztam bennetek. Nem tudtam beszélni, járni, mégis bíztam bennetek. Rátok bíztam magamat. Te bízol-e bennem?” Az idős szerzetes sírni kezdett, és újra elmondta a Te Deumot.
„Antal atya nem tud írni, nem mozdulnak az ujjai. A Márton Áron-emlékévre kiadott, Íme az ember című könyvét lediktálta – emlékeztetett Csaba testvér.
„A sok házkutatás, a meghurcoltatás, a fogház, az iskolák államosítása, a szerzetesrendek feloszlatása, a hét évre szóló deportálás, kiutasításom Erdélyből úgy elvette a munkakedvemet, hogy könyvet, tollat alig vettem a kezembe, még a prédikációim vázlatait is elégettem, nehogy meghurcoljanak emiatt is” – összegezte egy korábbi életszakaszát az öt évvel ezelőtt kiadott könyvében Antal atya.
2016. augusztus 28-án a szentmise részvevőitől kérte: „Adjatok nekem tanácsot (…) Nem tudom eldönteni, büntetés-e vagy jutalom a rubinmisét követő öt év. Büntetés, mert ezalatt csak szenvedtem és a kórházat jártam, mégis az elmúlt öt év a leghatékonyabb, a legboldogabb volt az életemben: öt év alatt hét könyvet írtam…” Majd elszavalta a Márton Áron-centenáriumra, azaz húsz évvel ezelőtt írt versét, a Szemben az árral – Áron püspök öröksége címűt, melynek záró sorait ő maga szentelésében is megfogadta főpásztorának: „árral szemben mindenáron”.
Hetvenöt év Istennek
„Bíró Jánost, Antal atyát, 1941 szeptemberében szentelte fel szerzetes pappá Márton Áron püspök Gyulafehérváron – utalt az évfordulóra Böjte Csaba. – Az életének 99. évébe lépő atya Istennek tett ígéretét a nehéz történelmi körülmények közepette is hűségesen megtartotta. Most hálatelt szívvel Csíksomlyón, Mária lábánál mond köszönetet Teremtőjének, amiért őt kiválasztotta és meghívta a szolgálatára.” Csaba testvér úgy érzi, mindannyian megtanulhatjuk a jubiláns „öreg pátriárkától”, miként lehet a gondok, bajok közt vidám ferences jókedvvel a szeretet útján járni. Erre egy következő alkalom szeptember 24-én délután öt órától adódik Szászvároson. „A Szent Erzsébet-plébániatemplomba is szeretettel várjuk a kitartást, hűséget, újrakezdést, Isten- és emberszeretetet hiteles forrásból tanulni akaró testvéreinket Antal atya jubileumi szentmiséjére. Kérve Istent, hogy adjon papi hivatásokat, lehanyatló kezéből legyen, aki átvegye a Szentírást, kelyhet, a szenteltvizet” – mondta könnyeivel küszködve Csaba testvér.
Antal atya máig hallja a szentelése előtt feltett Márton Áron-i kérdés: „Fiam, tudod-e, mire vállalkoztál?”. Élete erre a válasz: a 75 év szolgálati papság. Isten szolgája Márton Árontól tanulta: „Mindannyian adósai vagyunk annak a népnek, amely kiizzadt magából, s ha az idők úgy hozzák, meg kell hoznunk érte bármilyen áldozatot (…) Magyarázattal tartozom honfitársaimnak, hogy szinte fél évszázadig miért szakadt meg a kapcsolatom a szülőfölddel. Két vádat emeltek ellenem: kápolnaépítés és a magyar himnusz eléneklése – írja vallomásában. – Ezzel rám fogták, hogy a szocializmus ádáz ellensége vagyok, és ennek következtében kitiltottak Erdélyből. (…) De a lelkem mindig Erdély fölött lebegett.”
Közel száz év
Bíró János Antal Küküllőkeményfalván született 1918. szeptember 5-én. Az erdélyi Szent Ferenc-rend jóvoltából három diplomát szerzett: tanító, tanár, pap. 1945–49 között a székelyudvarhelyi Római Katolikus Főgimnázium tanára volt. Az iskola államosítása után Áron püspök megtiltotta, hogy katolikus pap marxista szellemű iskolában tanítson. Erre jött a szerzetesrendek feloszlatása. 1951. augusztus 20-án éjszaka Erdély huszonkét kolostorából összezsúfoltak százhúsz barátot a máriaradnai kolostorba, majd kilenc hónap után negyven-negyven fős létszámmal szétosztották őket Dés, Körösbánya és Esztelnek kolostoraiba. Bíró János Antalt hat és fél évi deportálás után kiutasították Erdélyből, negyvenhét évig szolgálta a Temesvári Egyházmegyét. 2003-ban a szászvárosi Szent Erzsébet Otthonban telepedett le, és templomi teendőket végez. Látva Csaba testvér áldozatos munkáját Antal atya létrehozta a Szent Antal Alapot, hogy a nincstelenség ne akadályozza a fiatalokat tanulmányaik folytatásában.
Molnár Melinda Székelyhon.ro

A Fogarasy alapítására, a teológiai oktatás évfordulójára emlékeztek
A gyergyószentmiklósi Fogarasy Mihály püspök által alapított iskola 140. évfordulójára, illetve a tanintézményben elindult teológiai oktatás 10. évfordulójára emlékeztek. A szerdai ünnepségen felszólalók úgy vélik: Fogarasy püspök szavai ma is időszerűek.
A Szent Miklós-templomban szentmisével kezdődött az emlékező ünnepség, melyen a főegyházmegye részéről Tamás József segédpüspök az iskola alapítójára emlékezett. Fogarasy Mihály püspök munkásságát emelte ki, illetve a leánynevelő intézet létesítéséről szólt.
„Fogarasy Mihály püspök legtöbb körlevelét az oktatással, neveléssel kapcsolatosan bocsátotta ki, vallotta, hogy az egyháznak az ereje az iskolák felvirágoztatásában van, egyházmegyéjében különös módon a leánynevelést tartotta fontosnak. Nagy áldozatot hozott a nőnevelést felvállaló női szerzetesrendek intézményeiért. Városában zárdát, iskolát épített, melyet 1876 augusztus 27-en szentelt fel. Méltó és igazságos, hogy a zárda, az iskola az ő nevét viseli. Az iskola, amely nevet visel, eljegyzi magát azzal a személlyel, annak szellemiségével, akinek nevét viseli. A név ugyanis kötelez”– mondta a püspök. Továbbá szólt az egyházi iskolák lecsupaszításáról, államosításról. Majd kitért a pedagógusok nem mindig könnyű feladatára, a 10 éve létrehozott, újra visszaállított teológiai oktatásra, illetve a szülők felelősségvállalására is.
Keresztes Zoltán, a Szent István plébánia plébánosa emlékezett a 24 évvel ezelőtt, 1992 szeptemberében, a gyergyószentmiklósi születésű erdélyi püspök emlékére állított szobornál. Néhai Hajdó István főesperes-plébános akkor mondott szavait idézte: „A püspököt 110 éves sírjából feltámasztottuk, és a nagy püspök hazajött, hogy szóba álljunk vele, és kérdezzük meg, mit kell tennünk, hogy megmaradjunk? A nagy püspök az evangéliumi igazságot idézi: újra építsetek sziklára.
Fogarasy püspök sziklára épített 140 évvel ezelőtt, napjainkban semmi sincs, ami nagyobb figyelmet igényelne, mint az iskola. „Az iskola az egyháznak a veteményes kertje, az iskola a templomnak előcsarnoka, az egyháznak joga van az iskolához éppúgy, mint a földes gazdának a saját szántóföldjéhez” – hangsúlyozta Keresztes Zoltán idézve az idők követelményeit felismerő főpapot, kinek szavai ma is időszerűek, hiszen ma is vannak, akik a felekezeti iskolák működését akadályozzák, jogos létüket kétségbe vonják. „Holnapunkat és jövőnket építsük sziklára, mert aki sziklára épít, azon a pokol kapui nem vesznek erőt” – zárta ünnepi beszédét az iskola védnöki tisztségét betöltő Keresztes.
Ezt követően a tanintézet előtt álló Fogarasy Mihály püspök szobránál a kegyelet, az emlékezés koszorúit helyezték el.
A tanintézmény dísztermében folytatták az ünnepséget, ahol néhai Hajdó István emlékének adóztak, majd Részeg Ildikó igazgatónő a teológiai oktatás elindításáról beszélt, Fogarasy püspök alapítólevelét ismertette, mely a mindenkori tanodavezetőt nem feladattal ruházza fel, hanem küldetéssel. András Szabolcs történelemtanár pedig a leánynevelő intézet alapítása kapcsán néhány érdekes mozzanatra hívta fel a figyelmet. Tamás József segédpüspök a négy szenthely: az iskola, a család, a templom és a temető közül az iskola szerepét emelte ki, és Reményik szavait idézve jelezte, buzdítása ma is aktuális.
Portik-Hegyi Kelemen főesperes-plébános a kérés, a hálaadás és az öröm fontosságára tért ki. Bartos Károly plébános az iskolában eltöltött órákról, az osztályokról osztotta meg tapasztalatát, hangsúlyozva, emberségben növekedtek a fiatalok. Görbe Péter főtanfelügyelő is a hála szavait, a vallásoktatás fontosságát hangsúlyozta. Nagy Zoltán polgármester ünnepi beszédében személyes történetét is megosztotta a jelenlévőkkel, ugyanis ebben az iskolában végzett. Az oktatókhoz, nevelőkhöz szólva pedig kitartást, jó munkát, jó kedvet kívánt további munkájukhoz. Szóra Róbert egykori teológiai osztályos emlékezett arra az időre, amikor belecsöppent a vallás osztályba. Mint mondta: a teológia osztály egy jó hely, soha nem bánta meg, hogy ezt választotta. Az emlékező ünnepséget záró igazgatói köszönőszavakat követően szeretetvendégségre hívták a vendégeket. A rendezvényt kulturális műsorral tették még ünnepélyesebbé.
Baricz Tamás Imola Székelyhon.ro

Iohannis felelőssége
Elég egyértelmű üzenetet fogalmazott meg tegnapi sajtónyilatkozatában Klaus Iohannis államelnök: a leendő miniszterelnököt érintő, választások előtt megfogalmazott feddhetetlenségi elvárásai nem változtak. Magyarán: nem kívánja kormányfővé kinevezni a jogerősen felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt Liviu Dragneát. Hogy mit tesz, ha a szociáldemokraták mégis elnöküket javasolják a tisztségre, arról az újságírók ismételt kérdései után sem beszélt az államelnök.
Tény, hogy Iohannis nincs könnyű helyzetben: ha kinevezi Dragneát, az egyrészt törvénybe ütköző, hiszen érvényben levő jogszabály tiltja ezt, másrészt még megmaradt hívei jelentős része is hátat fordítana neki, harmadrészt pedig ismét egy olyan kormánnyal kellene együtt dolgoznia, amelyet politikai ellenfelei irányítanak. Érthető hát, hogy még a parlamentbe bejutott pártok képviselőivel ma esedékes tanácskozások előtt kemény üzenettel rukkolt elő az államelnök: kijelentései tárgyalási pozíciójának erősítését is szolgálhatják egy olyan párttal szemben amely, tetszik, nem tetszik, a demokrácia szabályait tiszteletben tartva aratott elsöprő győzelmet a vasárnapi választásokon. Csakhogy, bár az államelnök nevezi ki a miniszterelnököt, a parlamenti többség akaratát nem veheti semmibe – ez olyan állóháborúhoz vezethetne, amely első lépésben politikai válságot okozhatna, de gazdasági, társadalmi következményei is súlyosak lehetnek. Jól tudja ezt Klaus Iohannis is, feltételezhetően tehát van valamiféle elképzelése arról, hogy kire és miként bízza az ország irányítását. Aligha lehet véletlen, hogy ilyen sokáig kivárt – a meglehetősen egyértelmű eredménnyel zárult vasárnapi voksolás után két nappal szólalt meg a nyilvánosság előtt, a pártokat pedig csak mára hívta konzultációra a Cotroceni-palotába –, és az sem tűnik egyszerű időbeni egybeesésnek, hogy tegnap került nyilvánosságra: pár nappal korábban Iohannis telefonon tárgyalt a leendő amerikai alelnökkel, Mike Pence-szel. Talán ez is a szociáldemokratáknak címzett üzenet része: az elnök azt akarja sugallni, hogy stratégiai partnereik, az amerikaiak elvárásait is tolmácsolja, amikor a miniszterelnök személyéről beszél.
Hogy az államelnök beavatkozásának milyen hatása lesz majd, még nem tudjuk. Kívülről nézvést kissé késeinek tűnik Klaus Iohannis elszántsága – a jobboldali ellenzék, de tán a szavazók is egyértelműbb elköteleződést és aktívabb fellépést vártak volna tőle és Dacian Cioloştól a kampány idején is! –, ráadásul mozgástere is meglehetősen korlátozott. Felelőssége pedig óriási: úgy kell megakadályoznia, hogy az ország élén egy jogerősen elítélt politikus álljon, hogy közben ne idézzen elő politikai válságot. Dragneáék márpedig nem kívánnak alkudozni – a Cotroceni-palotai konzultációkra szóló elnöki meghívó elutasítása legalábbis ezt jelzi. Farcádi Botond Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Két Csodasarok Háromszékre
Tizenkét erdélyi, köztük két háromszéki egyéni versenyző, illetve csoport nyert osztályának vagy iskolájának egyenként százezer forint értékű Csodasarkot a magyar nemzetpolitikai államtitkárság által meghirdetett Miénk a város! elnevezésű vetélkedőn. A készségfejlesztő játékokat, könyveket, sportfelszerelést tartalmazó csomagokat szombaton Potápi Árpád nemzetpolitikáért felelős államtitkár adta át a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumban.
A vetélkedőt 2013-ban hirdették meg először a külhoni magyar kisiskolások éve programban, célja, hogy a feladatok megoldása közben a gyermekek minél jobban megismerjék településük történelmét, földrajzát, kulturális és gazdasági vonatkozásait. A versenybe bevonták az óvodásokat is, Kárpát-medencei szinten évente több mint kétezren kapcsolódnak be a mozgalomba. Idén októberben és novemberben kapták meg a versenyzők a feladatokat, a kigyűjtött pontszám alapján állították fel a legjobbak névsorát. Háromszékről Szabó Panna Zsófia, a kézdivásárhelyi Molnár Józsiás Általános Iskola tanulója és Gergely Boróka, a sepsibükszádi Mikes Ármin Általános Iskola diákja nyert osztályának Csodasarkot, a nyertesek között szerepelnek még csíkszentgyörgyi, gyergyógyszentmiklósi, homoródalmási, csíkszeredai, szentegyházi, vajdaszentiványi és marosvásárhelyi versenyzők.
Fekete Réka Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Élet = szerelem
Nem többre és nem kevesebbre vállalkozott a teinbeli péntek esti könyvbemutató házigazdája, Szonda Szabolcs és a kötet szerzője, Dimény H. Árpád költő, mint meghatározni: mi a költészet, mi a lényege, hogyan és miért jön létre. Hogy ez mennyire sikerült, azt az esten jelen lévők mondhatják meg, akik azzal is gazdagodtak: miben különbözik (ha különbözik) a költő és a színész meztelensége.
Menetrendszerűen jött az Apatológia után Dimény H. Árpád második kötete, a Levelek a szomszéd szobába, mely az elsőből nőtt ki, annak ciklusait egészíti ki, sok vezérmotívumot továbbvive – méltatta a kötetet Szonda Szabolcs, hozzátéve, a Levelek a szomszéd szobába „vegytiszta magánéleti líra”. Valóban, egyfajta folytatása az Apatológiának a második kötet: abban édesapja képzeletbeli leveleit írta meg, ebben a saját múzsájához írottakat vetette papírra, mondta Dimény H. Árpád. Úgy véli, a versek nem is levelek, hiszen kaptak címet, hangulatuk mégis a költői levélé, „bensőséges hangneműek, ilyent csak olyannak ír az ember, aki közel áll hozzá, ezáltal olyan belső térbe engedve be az olvasót, ami már személyes”, vallotta a szerző. Hozzátette, írás közben nem húz határvonalat a személyes és az általános mondanivaló között, „amikor írhatok, akkora szabadságom van, hogy nem szab gátat, mit és hogyan írjak”, mondta. Szonda Szabolcs megfogalmazásában a már az első kötetében jelen lévő „szelíd kíméletlenség” fokozódott a második kötetben, amely „visszafogott perlekedés fennvalóval, sorssal, élettel, halállal, végzettel”. Dimény H. Árpád értelmezésében ez a folyamat valójában „őszinte kegyetlenség”, mert „ilyen vagyok magammal szemben, saját magammal vívódom, saját történeteimet írom újra, azt, ami megtörtént vagy ami megtörténhetett volna”. A régi könyvbemutatók hagyományát felelevenítve, a kötetből nem a szerző, hanem Pálffy Tibor színművész olvasott fel – kettejük közt kisebb értelmezési vita is kialakult a szó szoros értelmében vett és átvitt értelmű „meztelenségének” ügyében. Hogy a költő tárja-e fel inkább magát, amikor legbensőbb érzéseit kiadja, vagy a színész, amikor a színpadon sokadik énjét felmutatja – nyitott kérdés marad. Dimény H. Árpádnak ellenben „vallatója” kérdésére muszáj volt válaszolnia: „a legfontosabb, amit megtapasztaltam, az ember, ha nem szeret, akkor már halott”, mondta a még harmincadik évét sem betöltött költő.
Váry O. Péter Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Délutáni oktatás Árkoson
A megye több más települése után Árkoson is beindult a délutáni oktatás, amelyet a Diakónia Keresztyén Alapítvány működtet a Svájci Protestáns Egyházszövetség segélyszervezetével (HEKS), valamint a megyei és helyi tanáccsal partnerségben. A programról Makkai Péter lelkipásztort, a sepsiszentgyörgyi Diakónia igazgatóját, Hunyadi Olga igazgatónőt és Oláh-Badi Éva délutáni oktatót kérdeztük. „A délutáni oktatás Árkoson része egy nagyobb projektnek, amely már három éve elindult a megyében. Első évben három településen kísérleteztünk, tavaly már tíz csoportunk volt, jelenleg pedig hússzal dolgozunk” – nyilatkozta lapunknak Makkai Péter lelkipásztor, aki szerint az árkosiak régi vágya vált valóra: sok szülő azért íratta szentgyörgyi iskolába gyermekét, vagy azért kellett gondozót fogadnia mellé, mert nem volt, akire hagynia délután, amíg végzett a munkával. A lelkész szerint ez a gondolat szülte korábban az árkosi bölcsőde beindítását is: miért utazzanak fölöslegesen, ha helyben is meg lehet oldani a gyerekek felügyeletét.
Makkai Péter arról is beszámolt, hogy sok utánajárással, szervezéssel, adminisztratív munkával jár a délutáni csoportok megszervezése és működtetése, annál is inkább, hogy a Diakónia meleg ebédet is biztosít, ezért meg kellett oldani az ételszállítást az ebédlőhelyiség, a mosogatás és egyéb gondok mellett. Mint mondta, a végső cél az lenne, hogy a román kormány belássa: ez valóban fontos a gyerekeknek, és elkezdje maga megvalósítani a projektet, hiszen a tipikus hazai példa szerint van délutáni oktatási törvény, de pénz hiányában nem működik. Ami Erdély más megyéi – Hargita, Maros, Fehér, Kolozs, Szilágy – mellett Kovászna megyében is megvalósult, az jelenleg elképzelhetetlen volna a svájci HEKS támogatása nélkül, amely a Diakónia, a Caritas és más partnerszervezetekkel közösen működteti ezt az oktatási hálózatot.
Hunyadi Olga, az iskola igazgatónője szerint a város közelsége nagyon sok diákot elszív Árkosról, de ők igyekeznek mindent megtenni azért, hogy megtartsák a tanulókat, próbálnak minden szinten lehetőséget kínálni az árkosi szülőknek, hogy helyben megoldhassák gyerekeik taníttatását és délutáni felügyeletét, azontúl pedig az is fontos szempont, hogy támogassák azt a néhány hátrányos helyzetű családot, akiknek sokat jelent a délutáni oktatással együtt járó meleg ebéd. Mint mondta, a szülők nagy része örült a lehetőségnek, gyorsan beteltek a rendelkezésre álló helyek. Oláh-Badi Éva tanárnő lapunknak elmondta, Kovács Zsolttal közösen tanítják a két délutáni csoportot, amelyekbe összesen huszonnégy gyerek jár, nulladiktól negyedikig vegyesen, és az úgymond rászorulók mellett olyan szülők is beíratták gyerekeiket, akik egyszerűen fontosnak tartják a délutáni foglalkozásokat. A tanárnő arról is tájékoztatott, hogy a délutáni oktatás heti négy napon át, hétfőtől csütörtökig az iskolai órák befejezésétől 16 óráig tart, hogy ebben az időben a Márton-napitól a Mikulás-ünnepségen keresztül sok tematikus tevékenységet is szerveznek, és hogy igyekeznek olyan családias hangulatot teremteni, amilyen sajnos, otthon sem adatik meg minden gyermeknek.
Nagy B. Sándor Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Szép termekben kevés gyermek
A csávási diákokat felszippantja a város
Két éve világbanki támogatásból kívül-belül újjászületett a mezőcsávási iskola, a legtöbb helybéli szülő mégis továbbra is a városban taníttatja gyermekét. Vásárhely közel van, az ottani népszerűbb tanintézetek pedig felszippantják a diákokat – mondta Bordeanu Minerva igazgató. Az intézményvezetőtől megtudtuk, hogy két autóbusznyi, azaz 60 gyermek ingázik a községből a városba. Mezőcsáváson a magyar tagozaton összesen 127 gyermek tanul. A községközpontban idén hét magyar tagozatos gyermek kezdte az előkészítőt, ők a hat negyedikessel tanulnak együtt. A 16 elsősnek külön osztálya van, a nyolc másodikos ugyanennyi h a rma d i k o s s a l osztozik termen és pedagóguson. Az ötödikesek 25-en, a hatodikosok 23- an, a hetedikesek 20-an, a nyolcadikosok 13-an vannak. Szabédon 82 magyar tagozatos diák tanul, az előkészítő az első és a negyedik osztállyal, a második a harmadik osztállyal, az ötödik a hatodikkal, a hetedik a nyolcadikkal összevonva működik. Kölpényben, Mezőfelében és Galambodon csak alsó tagozat van, mindhá- rom faluban előkészítőtől negyedikig egy-egy osztállyal. Felében egy adventista magániskola is van, több magyar szülő oda járatja a gyerekét. Az igazgatónőtől azt is megtudtuk, hogy a tanárok 90 százaléka Vásárhelyről ingázik. Mivel a községbeli tanintézetekben sok az otthoni támogatást nélkülöző, nehéz sorsú gyerek, nagy szükség lenne egy segédtanítóra, a diáklétszám alapján meghatározott állások száma miatt azonban erre nincs lehetőség. A nehézségek ellenére azonban a csávási pedagógusok mindent megtesznek tanítványaik fejlődése érdekében. Ebben az időszakban a felső tagozatosok éppen a közös karácsonyi műsorra készülnek – tette hozzá az intézményvezető.
Nagy Székely Ildikó Népújság (Marosvásárhely)

Kettős könyvbemutató a Bernády Házban Időtár és Penelopé
Kettős könyvbemutatónak adott otthont hétfőn délután a Bernády Ház. Sebestyén Mihály két új, a Mentor Könyvek Kiadó gondozásában megjelent könyvének ismertetésére került sor telt házas közönség jelenlétében: a szerző Marosvásárhely történeti kronológiájának sorozatzáró, Időtár V/2. című munkájáról, valamint a Penelopé ruhája című, az erdélyi zsidóság történetéről szóló tanulmánykötetéről hallhattak az érdeklődők. A megjelenteket ifj. Király István üdvözölte, sorrendben elsőként pedig az Időtárról esett szó: Sebestyén Mihályt a kötet szerkesztője, Gálfalvi Ágnes kérdezte.
– Az Időtár sorozat utolsó, állítólag befejező kötetéről van szó, a másik kettő is igencsak fontos és tartalmas kiadvány. Keresztelő vagy búcsúztató-e ez? – Erre igazából nincs jó kifejezés, az idő végtelen folyamat – válaszolta Sebestyén Mihály. – A sorozatot valahol le kellett zárni, most ezt tekintem befejező kötetnek. Általa azon adatokat pótolom, amik az előzőekből hiányoznak. A kiadó két részre tagolta a kötetet: az időhatár a 19-20. század fordulója, a záró évszám pedig 1944. A kutatások időközben sokat haladtak előre, számos új részlet kiderült. Fontosnak tartottam, hogy az első világháború éveit megosszam – azért, hogy az olvasó tudjon arról, ami száz évvel ezelőtt e városban történt. Sokak számára végzetes időszak volt ez. A második világháborút megelőző esztendők is fontosak számomra. Vakarcs Szilárd szerzett egy listát azon üzletekről, amelyeket zsidó tulajdonosaik miatt bezártak – ez a lista azért fontos, mert általa pontosan felmérhetjük, hogy hány zsidó tulajdonban lévő üzlet volt Marosvásárhelyen. – Ez egy pótkötet – ezeken az éveken már végigfutottunk, de egy csomó adat kimaradt az előző könyvekből. Az Időtár nagyon fontos része a helyi tudományos kiadványoknak. 2009-ben jelent meg az első rész, azóta megkerülhetetlenné vált a sorozat, amely Marosvásárhely és Erdély történetéről ma is használt adatokat tár fel. A kötetnek van egy nagyon hasznos bibliográfiája is, amely azt is jelzi, hogy a Sebestyén Mihály és mások által a Népújságban közölt helytörténeti cikkek mennyire fontosak: az említett bibliográfiába is bekerültek. – Számomra az volt fontos, hogy a város lakosságát arányosan szerepeltessem a kötetben. Vásárhely esetében nem lehet csak egy etnikumról beszélni. E tekintetben bőséges forrásunk van. Viszonylag örömteli, hogy megújult a kisebbségkutatás ezen iránya. Immár vannak e folyamatnak tanulmányozói Marosvásárhelytől Amerikáig. Amikor az embert egy nemzetiségre ítélik, kötelességének érzi, hogy foglalkozzon a származásával. Ma már ott tartunk, hogy az összefoglalók mellett léteznek részkutatások is, amelyek keretében újabb és újabb eredményekkel próbálkozunk, olyan adatokkal, amelyek kiegészítik a képünket arról, hogy mi is történt valójában. Ebben a kötetben, azon intézkedések mellett, amelyek egy polgári diktatúrába hajló rendszerben megszülettek, azt is megmutattam, ami a közösségen belül történt. Ami az Időtár felhasználását illeti, az a kutatóra van bízva, nem szoktam megnézni, hogy hányan idéztek tőlem. A bibliográfiával kapcsolatban pedig megjegyezném, hogy nagyon érezzük egy állandó marosvásárhelyi helytörténeti kiadvány hiányát. A Népújság a maga efemer voltában e tekintetben nem elég időtálló. Nagyszerű ugyan, hogy a lap megengedi magának, hogy publikáljon ilyen jellegű cikkeket, de ennél több kellene. Valószínűleg nincsen rá pénz, mert szerkesztő akadna. A többi megyei lapban ilyenszerű cikksorozat nincs is. A Népújság ebben élen jár.
Káli Király István a Penelopé ruhája című kötettel kapcsolatosan szólalt fel, illetve kérdezte a szerzőt. – A Penelopé ruhája című kiadvány a Nyúlgát az idő ellen című, a polcokról régen elfogyott kötet újrakiadása. Az eredeti szövegből kiemeltünk és hozzá is tettünk – így született a Penelopé ruhája című könyv. Az eredeti tanulmánykötetet Sebestyén Mihály teljesen át- szerkesztette, és e munka közben rájött, hogy a tanulmányok nem elégségesek ahhoz, hogy az olvasó rátaláljon erre a témára. Lelkiséget kell belevinni: ezért folyamodott az esszéíráshoz. Miért találtad fontosnak a kötet lelki magját adó esszésorozatot? – Amit a tanulmányokban elmesélek, az maga a puszta történelem, amelyben események, helyszínek vannak, ahol a magyar társadalom hozzáállása volt fontos számomra. Ehhez képest az, amit most hozzá- tettem, a példaszerű illusztráció. Miként látszik ez a nagy történelem abban a világban, amely számunkra fontos, hogyan tükröződik mindez az én családi múltamban? Hiszen a családtörténeti vonatkozások általában rímelnek a nagy történelemmel. Az embert, az emberi vonatkozásokat is meg akartam mutatni. Mindenkinek ott vannak ezek a történetek az életében, és ezeket le lehet írni. Ezen leírt történetek pedig Erdély történetéről fognak szólni, és ez okból igencsak számottevőek. Fontos, hogy ezen emberek emlékezete át- húzódjon a huszadik századra. A kérdés, amit a kötetben boncolgatok, leginkább azt feszegeti, hogy milyen volt az egykori erdélyi zsidóság? Nem voltak kiváló elmék, egyszerű emberek voltak, akik együtt éltek a többiekkel. A személyes történelmen keresztül kap hitelt az általános történelem, illetve a családi történelmen keresztül léphetünk be a nagy történelembe. – A kiegyezés után lehetségessé vált a zsidóság emancipációja, az a kérelme, hogy ismerjék el őket magyarnak, 1989 után pedig te mondtad: most már magyar vagyok. Mi történt Jókai és ‘89 között? – 1895-öt követően, amikor a vallás tekintetében is elismerték őket, az emancipáció jogilag sikeresnek számított. Az Osztrák-Magyar Monarchia világában szocializálódott a saját családom is, amelynek első nyomaira 1774-ben bukkantam – ekkor már itt éltek Marosvásárhely mellett, Várhegyen. A család ezen része azóta is hihetetlenül keveset mozgott. Az apám családja Galíciából jött, és a Mezőségen telepedtek le, nagyapám a földreformig bérlő volt az Ugron családnál. A földreformot követően szinte mindenét elvesztette, azóta a család nagy része Vásárhelyen él. A nagyapám szerény és viszonylag megbecsült kereskedőként élt itt, még a nevét sem írta ki az üzletre. 59 éves korában Auschwitzban halt meg, nagyanyámmal együtt. Apám orvos lett, majd Marosvásárhelyen egyetemi tanár. Büntetésből orvostörténésznek tették, ami mindig is szeretett volna lenni. Az öcsémmel együtt úgy nőttünk fel, hogy tudtuk, kik vagyunk, és számomra a magyar írás teljesen természetes volt. Elsőéves koromban kezdtem el publikálni – akkor Bodor Pál volt a Gaál Gábor Kör körvezetője. Természetes volt, hogy magyar körben, magyar emberekkel dolgozom. Ami pedig 1989-et illeti: az akkori euforikus hangulatban, december 24-én este Gálfalvi György az RMDSZ alakuló gyűlésére hívott, és kihangsúlyozta: rám van szükség. Ekkor éreztem igazán, hogy magyar vagyok. Ami pedig a kisebbségi helyzetet illeti, ennek velejárója, hogy rossz időkben van jogvesztés, jobb időkben pedig jogbővítés. Mi nem vagyunk már számottevő ki- sebbség: néprajzi kuriózummá lettünk. A Penelopé ruhájának folyamatos szövése pedig amiatt van, hogy vannak emberek, akikben nagy a sikertelenség, és ezért mindig okolnak valakit – mondta a számos, részletgazdag történetben bővelkedő beszélgetéssorán Sebestyén Mihály.
Káli Nagy Botond Népújság (Marosvásárhely)

A romániai titkosszolgálatokról (II.)
Az előző részben a Román Hírszerző Szolgálatról beszéltünk, amely egy a romániai titkosszolgá- latok közül. Amint elmondtuk, a Román Hírszerző Szolgálat feladatai közé tartozik azon információk gyűjtése, elemzése és felhasználása, amelyek Románia nemzeti biztonságát veszélyeztetik. Ugyanakkor kötelessége az államtitok védelme és azon információk kiszivárogtatásának megakadályozása, amelyek törvény szerint titkosak (pl. hadászati információk). A Legfelsőbb Védelmi Tanács kérésére a szolgálat terroristaellenes védelmet nyújt romániai vagy külföldi állami tisztviselők vagy más személyek számára akkor, amikor ezeket ilyen természetű fenyegetés éri. A szolgálat egy másik törvényes kötelezettsége a törvénytelen hírszerző felszerelések gyártásának és felhasználásának megakadályozása. A szolgálat nem nyomozóhatóság, tehát nem nyomozhat, nem vehet őrizetbe senkit és nincsenek előzetes letartóztatásra kialakított helyiségei sem. A szolgálat a tevékenysége során gyűjtött adatokat természetesen csak célzottan használhatja fel. Amennyiben az információgyűjtés során olyán személyes adatok jutnak birtokába, amelyeknek nemzetbiztonsági szempontból nincs jelentőségük, azokat meg kell semmisíteni. Kivételt képeznek azok a személyes adatok, amelyeket a szolgálat az illető személy beleegyezésével szerzett meg a törvény által előírt esetekben (pl. bizonyos magas rangú köztisztviselőket nemzetbiztonsági szempontból átvilágítanak a hivatalba lépés előtt). A Román Hírszerző Szolgálat munkatársai, alkalmazottai elsősorban a Mihai Viteazul Nemzeti Hírszerzési Akadémia végzettjei közül kerülnek ki, de ugyanakkor nem az akadémián végzett, de bizonyos területeken specializálódott szakembereket is előszeretettel alkalmaznak, jellemzően informatikusokat, pszichológusokat, fordítókat, orvosokat és egészség- ügyi személyzetet, katonai végzettségű személyeket, jogászokat, akik utólag az akadémián specifikus kiképzésen vesznek részt. A hírszerzési tevékenység specifikuma miatt a szolgálat dolgozóinak több korlátozást és tiltást is be kell tartaniuk. Így például nem lehetnek politikai pártok tagjai és politikai propagandatevékenységet sem folytathatnak még független jelöltek számára sem, nem jelöltethetik magukat közigazgatási funkcióba vagy Románia parlamentjébe vagy Románia elnökének. A szolgálat tagjai nem tüntethetnek és nem vehetnek részt tüntetéseken sem. Ugyanakkor a politikai nézeteiket munkaidőben, illetve a munkahelyen nem fejezhetik ki, valamint tilos Románia érdekei és katonai hatalma ellen nyilvánosan állást foglalni. A szolgálat tagjai csak azon egyházak tagjai lehetnek, amelyek nem sértik a jó erkölcsöt vagy a közrendet, és nem lehetnek tagjai szakmai érdekvédelmi szövetségeknek. Más szakmai vagy más típusú szervezetekben tagok lehetnek a hírszerző szolgálat munkatársai, viszont csak abban az esetben, amennyiben ezek nem sértik a katonai rendszabályokat. Érdekes előírás, hogy a házasságkötést, amennyiben ez a szolgálat egy dolgozója, valamint egy olyan személy között történik, aki „hazátlan”, vagyis nincs állampolgársága, vagy a román állampolgárságon kívül más állampolgársággal is rendelkezik, a hírszerző szolgálat vezetőjének előzetes engedélyéhez kötik. Ugyanakkor a szolgálat dolgozóinak külföldre történő utazása is bejelentésköteles, és bizonyos esetekben előzetes engedélyhez köthető. A szolgálat katonai beosztású dolgozóinak tilos, hogy egyedüli tulajdonosként kereskedelmi társaságot birtokoljanak, valamint nem vehetnek részt szervezetek vagy kereskedelmi társaságok irányításában. A Román Hírszerző Szolgálat tevékenysége és a rá vonatkozó információk a törvény szerint államtitoknak minősülnek, ezért az intézmény székhelyének látogatása vagy a hozzá kapcsolódó információkhoz való hozzáférés csak az államtitokra vonatkozó törvényes rendelkezések betartásával lehetséges. Ennek értelmében az Államtitkok Nemzeti Hivatalától (Oficiul Registrului Naţional al Informaţiilor Secrete de Stat – ORNISS) és az illető hivatal vezetőjétől külön erre vonatkozó engedély szükséges. Azokat a nemzetbiztonsági eseteket, amelyekben a szolgálat megfigyeléseket és adatgyűjtéseket végezhet, általános nemzetvédelmi törvények, valamint a Legfelsőbb Védelmi Tanács (Consiliul Superior de Apărare a Ţării) szabá- lyozza és a Románia területén történő külföldi kémkedésre, nemzetközi szervezett bűnözésre, terrorizmusra, valamint a jogállam aláásására vonatkozó cselekedetekre vonatkoznak. Amennyiben jogi és/vagy magánszemélyek olyan tevékenységeket végeznek, amelyek titkosnak minősített információkra vonatkoznak (például egy távközlési vagy informatikai szolgáltatásokat biztosító kereskedelmi társaság), a szolgálat díj ellenében tanácsadást biztosít ezen információkat illetően, amennyiben az illető tevékenység állami megrendelésre történik, a tanácsadás díjmentes. A Román Hírszerző Szolgálat koordinálja az országos terroristaelhárító rendszert, illetve együttműködik az ország nemzetbiztonsági és katonai szerveivel. Fontos még egyszer kiemelni, hogy a szolgálatnak nincsenek rendőrségi vagy nyomozóhatósági kompetenciái, ezért alapesetben nem vehet őrizetbe senkit, és nem is nyomozhat. Amennyiben azonban olyan tettenéréses bűncselekményről (infracţiune flagrantă) van szó, amely a nemzetbiztonságot érinti (pl. terrorcselekmény előkészítése), a szolgálat dolgozói őrizetbe vehetik az elkövetőt, azonnal átadva az illetékes nyomozó szerveknek. Bárki, aki a SRI tevékenysége által jogaiban és törvényes érdekeiben sértve érzi magát, jelezheti ezt a parlamenti közös, a SRI-t felügyelő bizottságnak, panaszt tehet a területileg illetékes SRI-vezetőnél, illetve a bírói szervekhez is folyamodhat.
Gogolák H. Csongor ügyvéd
office@gogolak.ro
(Folytatjuk) Népújság (Marosvásárhely)

Kárpát-medencei Összefogás Fórum Szabadkán
Év végi záróeseményként december 5-én ismét megrendezésre került az V. Kárpát-medencei Összefogás Fórum, amely a magyarországi Földművelésügyi Minisztérium (FM) és a Vajdasági Agráregyesületek Szövetségének társszervezésében valósult meg Szabadkán.
Az eseményen részt vett a Romániai Magyar Gazdák Egyesülete Maros szervezet (RMGE Maros) öt képviselője, illetve az EMGESZ ügyvezető alelnöke, de szép számban voltak jelen az egész Kárpát-medence területéről. A minisztérium immár ötödik alkalommal rendezi meg a Kárpát-medencei Összefogás Fórum nevű, szakmai és kulturális rendezvényt, bár első alkalom, hogy határon túli város a házigazdája a háromnapos rendezvénynek, melynek apropóját a lassan egy éve működő Prosperitati Alapítvány adta, azaz a magyar kormány támogatásával elindított gazdaságfejlesztési program, mely a legmesszebb jutott, és amely olyan példaértékű minta, amit az egész Kárpát-medencei magyarság előtt érdemes bemutatni. A konferencia a magyar himnusz eléneklésével vette kezdetét, majd következtek az ünnepi és szakmai beszédek. A magyarországi FM fő célkitűzésének tekinti és folyamatosan azon munkálkodik, hogy megőrizze az elmúlt évszázad viharaiban részekre szakadt magyar nemzet szellemi és lelki egységét, elősegítse közösségeik fennmaradását és fejlődését, támogassa magyarságuk megőrzésére irányuló törekvéseiket – jelentette ki Tóth Katalin helyettes államtitkár a tárca által szervezett fórum megnyitóján.
Gazdaságfejlesztési program jövőre Erdélyben is!
Az idei konferencia fő témája a magyar kormány külhoni gazdaságfejlesztési programja, melynek keretében a Kárpátalján és Vajdaságban már elindított és a jövőre eltervezett támogatásokat ismerhették meg a jelenlévők. A helyettes államtitkár hangsúlyozta, hogy a külhoni gazdaságfejlesztési programokkal a magyar kormány célja, hogy gazdaságilag is megerősödjön a magyarság, nőjön a magyar munkavállalók száma és azon vállalkozóké, akik magyar munkaerőt alkalmaznak. Pásztor István, a VMSZ elnöke ünnepi köszöntőjében az adventről és december 5-e fájó emlékéről tett említést: – December 5-e az én megítélésem szerint a kitaszításnak és megaláztatásnak a napja. Az a nap, amikor népszavazásra került sor, amely arról döntött, hogy vajon a határon túli magyarokat Magyarország a keblére öleli-e. Többen voltak, akik igennel szavaztak, de kevesebben, mint ami kellett volna ahhoz, hogy a kebelre ölelés megtörténjen… Megalázva éreztük magunkat, mert a kampány során olyan mondatok hangzottak el, amelyek méltánytalanok voltak, de nem rendített meg bennünket december 5-e, mert folyamatosan az egyetemleges magyar nemzet részeként ítéltük meg magunkat december 5- e előtt is, után is – mondta el az elöljáró. Mindehhez dr. Torda Márta, a Kárpát-medencei együttműködés osztályvezetője hozzáfűzte, hogy öt évvel ezelőtt az összefogás fórum éppen azért került erre az időpontra, hogy elfeledtesse annak a napnak az emlékét, és olyan „ünneppé” legyen, ami az összefogásról, a Kárpát-medencei magyarok találkozásáról szól. Ezt követően Bunford Tivadar, a szabadkai képviselőtestület elnöke szólalt fel. Meglátása szerint a határon túli magyarság jelentős hányada falun él, és mezőgazdasággal foglalkozik, éppen ezért rendkívül fontosnak tartja az évenkénti tapasztalatcserét, hiszen egy sikeres gazda állandóan képezi magát. Sikeres külhoni példák Amint Nagy Miklós, a Vajdasági Agráregyesületek Szövetségének elnöke elmondta, a konferenciára az egész Kárpát-medencéből érkeztek résztvevők, akik nemcsak a gazdaságfejlesztési programról kaptak bővebb tájékoztatást, hanem megismerkedhettek négy olyan vajdasági vállalkozóval és vállalkozásaikkal, akik a Prosperitati Alapítványnál sikerrel pályáztak: – Az idén Kárpátalján indult még gazdaságfejlesztési program, jövőre pedig Erdélyben fog, melyek természetesen valamelyest különböznek majd a mienktől, ennek ellenére a mai találkozón be tudtuk mutatni, hogyan lehet megvalósítani a gazdaságfejlesztési programot, és biztosítani az anyagi bázist a szülőföldön való megmaradáshoz. Az V. Kárpát-medencei Összefogás Fórumon részt vett Babity János, Magyarország szabadkai főkonzulja, Farkas Imre, a főkonzulátus külgazdasági attaséja, Dobó István, a Magyar Nemzeti Kereskedőház szabadkai irodavezetője, Fremond Árpád, az VMSZ parlamenti képviselője, valamint a párt tartományi tisztségviselői és szakpolitikusai. A háromnapos konferencia mára a külhoni gazdatársadalom egyik legrangosabb eseményévé nőtte ki magát, amely elérte célját, kialakított egy olyan erős hálót a Kárpát-medencei gazdaszervezetek között, amely a magyarság és a biztos jövő záloga lehet. A konferencia zárultával a résztvevők Szabadka néhány jellegzetességét tekinthették meg, többek között a csodaszép, alig négy év alatt teljesen elkészült városházát, amely sokban hasonlít a marosvásárhelyi Kultúrpalotához, nem hiába, hiszen mindkettő Komor Marcell és Jakab Dezső tervei alapján valósult meg.
Tímár Tímea Népújság (Marosvásárhely)

Árnyaltabb reformációkép a változás horizontján
A változás kultúrái és kihívásai a 16–18. századi Erdélyben címmel tartottak nemzetközi konferenciát december 9. és 10. között Kolozsváron. A BBTE BTK Magyar Irodalomtudományi Intézete, a Református Tanárképző Kar és a Római Katolikus Teológia Kar a Refo500 nemzetközi platform keretében szervezte meg a rendezvényt. A tanácskozás a reformáció 500. évfordulójára kívánt emlékezni, és a tudomány segítségével bemutatni mindazt, ami a reformációt kiváltotta, ami annak következménye, hatása volt. A kétnapos interdiszciplináris konferenciát (teológia, irodalom, történelem, zene) Ioan Chirilă, az egyetemi szenátus elnöke, Herman Selderhuis, a Refo500 nemzetközi tudományos projekt vezetője, Kovács Sándor kanonok-főesperes, a kolozsvári Szent Mihály-plébánia plébánosa és a rendezvény egyik védnöke, valamint Gábor Csilla, a szervezőbizottság elnöke, a BBTE Refo-projektjének koordinátora üdvözlő beszéde nyitotta meg. Jelenlétével megtisztelte a konferenciát és előadást tartott a Refo500 elnöke, a hollandiai Appeldoorn Teológiai Egyetemének professzora, Herman Selderhuis, valamint a Leuvenből érkezett történész, katolikus teológiai professzor, Wim François, aki azt mutatta meg francia és német nyelvű bibliafordításokból vett példaanyaggal, hogy a fordításban minden felekezet miként próbálta belevinni a maga igazságát a bibliai szöveg anyanyelvű értelmezésébe.
A külföldi előadók meghívásakor felekezeti egyensúlyra törekedtek a szervezők. Gábor Csilla elmondta: a konferencia célja nem az volt, hogy sablonos történetet mondjon újra, amelyben, úgymond, a jó protestánsok legyőzték a rossz katolikusokat, hanem annak a folyamatnak a végigkövetésére vállalkozott, amelyben a reformfolyamat eljutott a szakadásig, a szakadás után pedig ki-ki a maga útján járt, fejlődött úgy, hogy kidomborodjanak a megmaradó kapcsolatok a felekezetek között. A változás fogalmába ugyanis az a mód is belefér, ahogyan az újonnan létrejött közösségek felhasználtak hagyományokat, esetenként kisajátítottak közös hagyományokat, vagy amint felhasználták azt a hitbéli kincset, amely mindenkié.
Gábor Csilla értékelése szerint a tanácskozás két napja alatt sikerült ezt a sokszínűséget megmutatni: színvonalas új kutatási eredményeket hozott a konferencia. Örömmel közölte, hogy a rendezvény anyagából angol nyelvű kötetet is kiadnak. A kötet célja sokrétű: a magyar kutatók színvonalas kutatásokat végeznek, s e kutatások eredményeit a nemzetközi porondon is nyilvánossá kell tenni; fontos az angol nyelvű anyag, hogy a nagyvilág közönsége hozzáférhessen az itteni munkák eredményeihez. A kötetkiadás egyszerre lehetőség a Refo500 RC keretén belül, ugyanakkor kötelesség is.
Fontosnak tartotta kiemelni a konferencia tematikája kapcsán, hogy a szakadás nem csupán tanbeli különbségek miatt történt – Luther mélyen benne volt a középkori misztikában, abból táplálkozott –, hanem a felek nyakasságának és önfejűségének, a politika beavatkozásának is a következménye. A reformáció dátuma egyfajta szimbolikus konstrukció. Luther nem tervezte a katolikusság elhagyását. A konfliktus azon robbant ki, hogy a témát felkapták, beleszólt a politika, beleszólt a hatalom. A reformációra emlékezve azt is látni kell, hogy az egy tragikus esemény volt, amely a nyugati kereszténységet atomjaira bontotta; és azt is figyelembe kell venni, hogy mindegyik fél követett el hibákat. Balla Lóránt Szabadság (Kolozsvár)

Székely Géza: Sztrájkőrségem napjai
Több mint két hete áll sztrájkőrséget Székely Géza képzőművész-tanár az Apáczai-líceum képzőművészeti ötödik osztályának felszámolása miatt. Tiltakozásával a belváros különféle pontjait érintette, és ez különleges találkozásokra adott alkalmat arra járó kolozsváriakkal, magyarokkal és románokkal, műszaki és művészeti érdeklődésű-foglalkozású emberekkel, akik ideig-óráig társultak hozzá, megosztották egymással történeteiket, gondolataikat. Együttérzés és indulatok születnek, mozaikképekben kirajzolódnak a fagypont alatti Kolozsvár hétköznapjai, életkockák, amikor egy már-már elviselhetetlenül zsúfolt, folyton nyüzsgő városban az emberek megállnak néhány percre. Sztrájkőrségéről a tanár naplőszerű feljegyzéseket készít, ezeket mostantól naponta olvashatják honlapunkon.
December 12., hétfő. Két hete „tartom a frontot” tiltakozva az V. B képzőművészeti osztály embertelen és pedagógia-ellenes felszámolása ellen. Ezúttal a Mátyás király és Bocskay István fejedelem szülőháza előtti térség a fehér karszalagos protestálásom színhelye. Délelőtt tizenegytől fél egyig igyekszem felhívni a járókelők figyelmét, hogy valami hihetetlenül rendellenes történt, amikor is a tanügy mai képviselői arra vetemedtek, hogy megszüntessék két hónappal iskolakezdés után a szóban forgó osztályt, azzal az alantas szándékkal, hogy egyúttal ellehetetlenítsék az Apáczai-líceum azon képzőművészeti tagozatának helyzetét, amely immár tizenhat éves hagyományra tekint vissza. Persze, arra nem számítottak, hogy mégis lesz valaki, aki nem hagyja annyiban az ügyet, és minden tőle telhetőt el fog követni, hogy rossz szándékú tervük ne sikerüljön. Vagyis
kerül egy olyan „őrült”, aki nem fog önként lemondani az elmúlt tizenhat év megvalósításairól,
amelyek bárhogyan is nézzük, az ő személye által „kontűröződve” nyertek formát. Vagyis beleévültek élete legutóbbi, több mint másfél évtizedébe.
Sietős járókelők sokasága, akik közül elég gyakran felém tekintgetnek. Szokatlan látvány ugyanis egy, transzparenssel a nyakában álldogáló őszes hajú férfi, aki talán tanár, legalábbis a transzparens szövege alapján erre lehet következtetni.
Ilyen, kissé borongós, esni készülődő, meglehetősen hűvös időjárási viszonyok közepette tart felém Ferencz Rózsa nyugdíjas technikus, aki hallott már az esetről. Érződik a hangvételén, hogy érzékeny, a társadalmi problémákra fogékony személy. Kivehető rajta, hogy szinte jólesik együtt érzését nyíltan elmondhatni, megoszthatni.
A művészember méltatlankodása jut érvényre Pártay Lilla budapesti textilművész véleményében, aki megrökönyödve értesült arról, hogy a romániai tanügy mai korifeusai ahelyett, hogy védelmeznék az adott tagozat létét, mindent megtesznek annak felszámolása érdekében. Ilyen értelemben fogalmaz a később érkező Damján Ádám, a kolozsvári Képzőművészeti Egyetem restaurátor szakos diákja is, aki nagybányaiként megtapasztalhatta a szórvány magyar léthelyzet emberpróbáló hátrányait.
Tiltakozásának adott hangot Weisz Attila művészettörténész is, aki Kézdivásárhelyről származva földijeként köszöntött. A világ legtermészetesebb módján biztosított egyetértéséről, akár úgy is, mint a Képzőművészeti Egyetem lektora, aki mindig is szívén hordta és hordja a művészeti nevelés fontosságát.
Örömteli meglepetésként hat, hogy érdeklődésével kitüntet dr. Vlad Liviu orvos professzor, aki kiváló magyarsággal ecseteli, hogy a kezdetektől fogva követi a képzőművészeti tagozattal kapcsolatos fejleményeket. Ugyanakkor közli azon meglátását is, hogy a tanügyi hivatalosságok rosszindulata bizonyos mértékig éppen a magyar közösség irányából jövő „jelentgetésekre” hivatkozva is épülhet. És valóban, nem kizárt, hogy egyesek (irigységből pl.), akár a mi köreinkből is ügyködhetnek, hogy rossz fényt vessenek a képzőművészeti tagozat eredményekben gazdag tevékenységére. Szomorú feltételezés, de bizonyos jeleit magam is érzékeltem, érzékelem mindennek... Szabadság (Kolozsvár)

Három magyar hely Biharnak
Cseke Attila szenátorjelölt, Bihar megyei RMDSZ-elnök és Szabó Ödön képviselőjelölt, megyei ügyvezető elnök közösen számolt be hétfőn a vasárnapi választás eredményeiről.
Bihar megyében az RMDSZ szenátusi listájára 51 017-en szavaztak (ez a voksok 23,7 százalékát jelenti), a képviselőire pedig 50 403-an (23,45 százalék). Nagyváradon harmadával nőtt a szavazatok száma, a szenátusi lista 15 876 voksot, a képviselői pedig 15 715 szavazatot kapott, míg a nyári helyhatósági választáson a megyei tanács listája 10 649 voksot hozott.
Szabó Ödön és Biró Rozália képviselői mandátuma már biztos, a visszaosztások várható eredménye alapján Cseke Attila szenátori mandátuma is biztosra vehető, ő kapta ugyanis a legtöbb szavazatot a nem teljes mandátumot elért jelöltek közül. Elképzelhető még, hogy a visszaosztás nyomán meglesz a harmadik képviselői mandátum is, de ez több tényezőtől függ. Az RMDSZ-nek országos szinten mintegy 5200 szavazat jut még a visszaosztás nyomán, ezzel együtt várhatóan húsz képviselői, és kilenc szentári helyet szerez meg a szövetség.
A jelöltek köszönetet mondtak a szavazóknak, a támogatóknak és kampánycsapatuk tagjainak is az eredményért, illetve munkájukért, és ígéretük szerint a megye érdekeit fogják képviselni a parlamentben a következő mandátum ideje alatt is.
Fried Noémi Lujza Reggeli Újság (Nagyvárad)

Vörös évtizedek Nagyváradon
Nagyvárad felújított várának épületében egyre nő az állandó kiállítások száma, melyek a Városi és Vártörténeti Múzeum termeiben, a hajdani fejedelmi palotában, illetve más épületrészekben kapnak hely. A tárlatok közül kettő is a kommunista éra Bihar megyei vonatkozásainak állít emléket.
A nagyváradi várban jelenleg két kiállítás őrzi a kommunista periódus emlékeit: egyrészt a jelenleg bővítés miatt zárva tartó, a kommunista terror áldozatainak emléket állító állandó tárlat, másrészt a kommunista vezérek látogatásairól szóló, vándorkiállítás, amely jövőre kibővül és egy másik terembe kerül állandó kiállításként.
A nagyváradi vár fejedelmi palotájának A szárnyában, a földszinten Vörös évtizedek Nagyváradon – Gheorghiu Dej és Ceauşescu látogatásai Biharban címmel nyílt kiállítás több mint 100 fotográfiából, amelyek Románia kommunista vezetőinek a Körös-parti városban tett látogatásait örökítik meg. Cristina Puşcaş, Az Ellenállás Emlékezete – 40 Vértanú Egyesület alelnöke, a kiállítás megálmodója és felelőse elárulta, hogy a 2017. január 31-ig megtekinthető tárlat anyagát egy szeptember végén meghirdetett , Ne dobd ki a múltat! Hozd el a múzeumba! című akció révén sikerült összegyűjteni A megnyitóra, november 22-re, az adakozók jóvoltából sikerült több termeti is megtölteni, nem csupán fényképekkel, hanem az adományozók által a múzeum gondjaira bízott személyes tárgyakkal (pártkiadványok, igazolványok, kitüntetések, uniformisok, rádiók, szódásüvegek, stb.) is.
A kiállított képek első csoportján Gheorghe Gheorghiu-Dej nagyváradi látogatásainak néhány momentuma látható, amelyeket a Román Nemzeti Levéltár Bihar Megyei Fiókjának állományából sikerült megszerezni, míg a többi képanyag a Ceauşescu házaspár nyolc nagyváradi vizitjének egyes állomásait mutatják be. A város különböző helyszínein örökítették meg az államfőt és feleségét, a képek különlegesse az, hogy a diktátor hivatalos fotográfusa, Nicolae Meseşan készítette őket, aki maga is jelen volt a novemberi megnyitón.
A jelenleg a földszinten helyet kapó, a kommunista évtizedeket megjelenítő kiállítás jövőre a második emeletre költözik, ahol Mindennapi élet a kommunizmusban címmel állandó kiállításként, családiasabb jelleggel, és még több használati tárggyal kibővülve várja majd a látogatókat. Ez természetesen azt jelenti, hogy továbbra is lehet adakozni, különös tekintettel uniformisokat várnak: „Nagyon szépen köszönjük mindenkinek az adományokat, és szeretnénk közölni, hogy továbbra is mindenféle tárgyi emléket szívesen fogadunk. Ezeket este nyolc óráig bármikor le lehet adni nálunk, a karácsonyi vásár ideje alatt minden nap itt vagyunk. Egy Haza Sólymai egyenruhának különösen örülnénk.” – mondta Cristina Puşcaş.
Szamos Mariann Reggeli Újság (Nagyvárad)

Kelemen szkeptikus
15 ezer lejt fizetnek a letelepedőknek
Megérkezett az alkalmazás módszertana azokhoz az új támogatási formákhoz, amellyel a foglalkoztatás növelését, a munkaerőpiac felpezsdítését célozta meg a technokrata kormány – számolt be tegnapi sajtótájékoztatóján Kelemen Tibor, a Kovászna Megyei Munkaerő-foglalkoztatási Hivatal igazgatója.
A kormányrendelet december 3-tól lépett érvénybe, és jelentős összegeket hagy jóvá a munkavállalók ingázására, támogatja a munkahely érdekében történő költözést és a nyugdíj előtt állókat, 45 éven felülieket vagy friss végzősöket alkalmazó vállalkozókat.
Annak ellenére, hogy a jelenlegi munkaügyi miniszter szilárdan kitart amellett, hogy a költségvetés rendelkezik a fenti intézkedésekhez szükséges pénzalapokkal, belső és uniós forrásokból, Kelemen Tibor szkeptikus, ugyanis a szeptemberi költségvetés-kiigazításkor is lefaragták a hivatal büdzséjéből.
Az Országos Mobilitási Terv keretében 15 ezer lejt fizetnek azoknak a letelepedéshez, akik 50 kilométernél messzebb költöznek jelenlegi lakhelyüktől azért, hogy munkát találjanak, mondta el. Megszorításként azonban csak a megye egyes helységei szerepelnek azon a listán, ahol a foglalkoztatás nagyon gyenge, tehát vagy el kell menni onnan, vagy oda kell költözni ahhoz, hogy megkaphassa az illető ezt a pénzösszeget. Ezek a helyiségek Bacon, Bölön, Nagyborosnyó, Bardoc, Barátos, Bereck, Dálnok, Esztelnek, Gelence, Hidvég, Ozsdola, Maksa és Zágon. Illene ott lenni Bodzafordulónak is, Kovásznának, Barótnak, de Vargyas, Olasztelek, Felsőrákos helyzete is indokolná – értékelte az igazgató, aki lehetségesnek látja a további tárgyalásokat ez ügyben, de az új minisztertől is sok minden függ majd.
Bodor Tünde Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Elengedték a bikát!
Régen nem láttam olyan elkeseredett, szomorú nőt, mint a választási videoklipjeiben Horváth Annát. Bizony, nem egyszerű olyan emberek gyűrűjében állni, akikről lerí, hogy rosszadat akarják. Még akkor is, ha senkinek sem ártott, sőt, tisztségviselőként csak segíteni akart. Népszerű is lett emiatt, elismert vezér. Ennyi elég volt a politikai osztályt szétverni, megfélemlíteni akaróknak. Fel is függesztették Kolozsvár alpolgármesteri tisztségéből, s hagyták – az ügyészek szavaival élve – a saját levében főni. Sokak szerint bízni kell a jogállamban (?), ha nem bűnös, majd ezt bebizonyíthatja. Hát ez az, amiben kételkedem.
A magyarok között is akad szájhős, aki Bukarestbe, tehát román közegbe kerülve hallgat, mint a sír. Valaha erről beszélgettünk a nemrég elhunyt dr. Bárányi Ferenccel, meg arról, hogy miként maradt egyedül, amikor a legnagyobb szüksége lett volna a mellette való kiállásra. Őt a miniszteri tisztségből menesztették, pedig tudták, a „bűne” annyi volt, hogy nem akarta aláírni a katonák, jogászok meg belügyesek külön nyugdíjpénztárának létrehozását célzó határozatot. Ekkor ezek „elengedték a bikát”, s addig mesterkedtek, amíg – az RMDSZ nagy hallgatása és félreállása közepette – leváltották. Később hiába nyerte meg a pert, hogy nem működött együtt a szekuval, erről csak pár sor jelent meg néhány lapban, addigra az egyik legfelkészültebb és legjobb miniszter pályája rég kettőbe tört.
Ennyit a meghurcoltatásról. S még azt, hogy az ilyenfajta vádaskodás engedélyezése nem kis mértékben a politikumnak köszönhető. Mert egy alapjaiban rossz Btk.-t szavaztak meg, és az alkotmánybírósági határozatot, amely szerint a Btk. nem egy cikkelye ellentmond a legfőbb törvénynek, nem fogadták el. Ezek között szerepel az alaptalan vádaskodás is. A félsz azonban visszatartotta a régi képviselőket, szenátorokat, hogy a módosításokat megejtsék.
Remélem, a friss honatyák nem reszketnek majd, hiszen azért voksoltunk rájuk, hogy tegyék rendbe az egész jogrendszert. A korruptak fizessék vissza, amit elloptak, a cselekvő, közért kiálló, jóhiszemű embereket azonban hagyják békén. Ez többet jelentene, mint az „Anna, veled vagyunk!”
Román Győző Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Vitézi állománygyűlés
Szombaton délután a sepsiszentgyörgyi Sugás étteremben tartotta adventi évzáró állománygyűlését az Erdélyi Vitézi Rend Hagyományőrző Kulturális Egyesület. A Magyar Hiszekegy elmondása után dr. v. Székely Zsolt főkapitány köszöntötte a jelenlévőket. Ezt követően v. Benedek Farkas Péter főszéktartó a rend évi tevékenységét, valamint a következő év tevékenységeinek tervezetét mutatta be, majd v. Pitlák Károly törzskapitány pénzügyi beszámolója hangzott el.
A 2017-re kiírandó pályázati lehetőségekről v. Zsigmond Sándor háromszéki kapitány tartott tájékoztatót, amelyet v. Gecse Imre orbaiszéki, v. Székely Ernő csíkszéki kapitányok beszámolója követett. Dr. v. Székely Zsolt főkapitány a 2016-os évben a Vitézi Rendért és a nemzetért végzett áldozatos tevékenységük elismeréséül díszokleveleket adományozott rendtársainak.
Az est díszvendége, dr. v. l. Rimay István Kálmán anyaországi és nyugat-erdélyi törzskapitány köszöntőbeszéde zárta a felszólalók sorát. A 2009-ig v. Balogh István által írt Krónikák könyvét v. Benedek Farkas Péter főszéktartó átadta e sorok írójának, aki a továbbiakban a rend krónikása szerepét is betölti. A barátságos hangulatú vitézi összejövetel ünnepi vacsorával és rövid táncmulatsággal zárult.
V. Nyáguly Vilmos hadnagy-krónikás Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Nem nyugszik bele
Románia nemzeti kincsei Moszkvában
A román fél határozottságán múlik, hogy tárgyalásra tudja-e bírni az orosz felet a román nemzeti kincsek visszaszerzésének ügyében – jelentette ki hétfőn este Cristian Diaconescu volt román külügyminiszter a Románia nemzeti kincsei Moszkvában, Egy százéves történelem leltára című könyv bemutatóján, írja az Agerpres.
„Attól függ, hogy mennyire vagyunk határozottak, hogy az orosz felet tárgyalásra bírjuk. Ha mi arra várunk, hogy az oroszok kezdeményezzenek... 100 év nem volt elegendő”, mondta Cristian Diaconescu a Humanitas könyvesboltban. Szerinte az orosz fél „formalizálta ezt a történetet”. „Ma van egy kétoldalú megállapodásunk... Ez azonban csak akkor ér valamit, ha van megfelelő számú, jól felkészült román szakember, aki képes ezt a hídfőállást kihasználni. Tőlünk ennyire telt, de nagy szeretettel kérem azokat, akik ennél többre képesek, hogy jöjjenek, és csinálják ezt nálunk sokkal jobban”, tette hozz a román diplomácia volt vezetője.
Cristian Diaconescu szerint a Románia nemzeti kincsei Moszkvában, Egy százéves történelem leltára című könyv az egyetlen olyan kötet, amely összegyűjt mindent, amit erről a témáról mondtak és leírtak. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

A hazugság hálójában
Kovásznán is bemutatták A hajótöröttet
Hétfőn a kovásznai Városi Művelődési Ház Ignácz Rózsa Termében, az Ignácz Rózsa Irodalmi Klub szervezésében mutatták be Gazda József A hajótörött című regényét, amely egy olyan korszakot ábrázol, amelyben a kisebbségben élő magyarokra kettős bilincs szorul: a többségi elnyomásé és a kommunizmus szörnyeszméjéé.
Gazda legújabb regénye októberben jelent meg Magyarországon, az 1956-os szabadságharc 60. évfordulója előtt. Az első háromszéki bemutatója Sepsiszentgyörgyön volt.
Kovásznán A hazugság hálójában című rendezvény házigazdája, Szabó Etelka köszöntötte az írót és Tulit Ilona nyugdíjas magyartanárt, aki a bemutatandó regény kapcsán beszélgetett a szerzővel.
– A hajótörött és A hazugság hálójában címek összeillenek, mert Gazda József sokévi töprengéseinek következtetése, hogy kiszolgáltatottak vagyunk, és ez a tulajdonképpeni háló, a hazugságé, mely lehet általunk szőtt, vagy olyan, amit mások hajítottak ránk. Írói munkásságnak kiemelt témája a magyar nemzet viszontagságos, mégis felemelő sorstörténete – fejtette ki Tulit, hozzátéve, ebbe a szerzői vonulatba illeszkedik Gazda legújabb regénye is, amely 1956-ban, még a magyar szabadságharc előtti hónapokban játszódik a kor Romániájában.
A regény eseménysora 1956 júliusában, egy erdélyi kisvárosban indul, és október 23-án, a remény fényének felragyogásával zárul. A megidézett 90 napnyi elbeszélt időbe fél évszázad szörnyű történései tömörülnek. Az író Vágó György sorsán keresztül jeleníti meg ezt az elrémítő kort, amelyet Lenin és Sztálin neve fémjelez, s amelynek az iszonyata fölött átnéz a világ.
Tulit azon kérdésére, hogy tervez-e egy újabb regényt az ‘56-os szabadságharc utáni eseményekről, Gazda elmondta, elég sok könyvön dolgozik jelenleg, és az idő nem engedi újat alkotni.
A közönség egyik tagja arra volt kíváncsi, hogy a regénybeli korban mennyire kellett képmutató legyen az ember, a társadalom.
„Sajnos a kor megkövetelte, hogy ilyenek legyünk. Amolyan kettős életet éltek az emberek. Meg kellett gondolni, hogy mit mondunk, és mit cselekszünk” – adta meg a választ a szerző.
A beszélgetés irányítója szerint Gazda József legújabb regénye igazodik a magyarság sorsának alakulását nyomon követő és bemutató életműhöz. A regény lendületes, magával ragadja az olvasót. Úgy gondolja, Gazda egységes könyvet alkotott, melyen érződik a jól kigondoltság és megmunkáltság. A szerző áldott állapotként emlegette a regény megszületésének periódusát.
Szőke Zsuzsa Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Megújul, kulturális-irodalmi központ lesz a Nyirő-villa
Visszakapja régi szépségét, jövőben már a közösséget szolgálja Nyirő József író székelyudvarhelyi háza. Nem klasszikus emlékház lesz, modern kulturális-irodalmi központként fogadja majd a látogatókat. A terveket még idén véglegesítik, a helyreállításhoz jövőben látnak hozzá.
Régóta dédelgetett terv megvalósításán dolgozik a Haáz Rezső Múzeum: felújítja és a közösség szolgálatába állítja a város tulajdonában, de az intézmény ügykezelésében lévő Nyirő-villát. A Haáz Rezső Múzeum másfél éve, 2014 novemberében kapta gondozásába – tanácsi határozat alapján – a korábbi évtizedekben a közüzemek (Urbana Rt.) ügyintézésében lévő, 1976 óta a Kovács házaspár szociális lakásaként szolgáló ingatlant. A múzeum igazgatója, dr. Miklós Zoltán akkor úgy nyilatkozott: a villát az egykori tulajdonosa emlékét is ápoló, kulturális-irodalmi központtá alakítva akarják megnyitni a nagyközönség előtt.
A terv megvalósulásának most jött el az ideje
– Nem egy klasszikus emlékházat hozunk létre: irodalmi múzeum lesz, ahol célirányosan koncentrálunk Nyirő munkásságára, viszont tágabbra nyitva a történetet, az ő irodalmár kortársait is be akarjuk mutatni a közönségnek. Mindezt modern technikai eszközökkel, mert egy hagyományos emlékszobára ma már oly kevesen kíváncsiak. A házban tárgyi emlékek Nyirőtől nem maradtak, jelenleg ezeknek a begyűjtésén is dolgozunk – tájékoztatott Miklós Zoltán múzeumigazgató. A tavasszal kezdődő munkálatok becsült értéke több mint 200 ezer euró. Az igazgató nem pontosította a pénzforrást, csupán annyit mondott: a polgármesteri hivataltól ígéret van arra, hogy az összeget „külső anyagi forrásból biztosítják”, és az is biztos, hogy a kivitelezést 2017-ben „le kell zongorázni.” A polgármesteri hivatal fejlesztési osztálya közölte, hogy a Nyirő-villa felújítására nincs a városkasszában elkülönített pénz, viszont Orbán Balázs önkormányzati képviselő közölte: „az önkormányzattal és a múzeum alapítványával közösen szeretnénk a magyar Országgyűlés segítségével anyaországi forrásokat biztosítani erre a célra.”
A régit az újjal hozzák összhangba
A Nyirő-villa helyreállítási tervének elkészítésével a múzeum a székelyudvarhelyi 4ZET Architects építészirodát kérte fel. A külső és belső térben is minden apró részletre kiterjedő projektet készítő csapatot Várday Zsolt műépítész koordinálja.
Véleménye szerint izgalmas kihívást jelent, hogy a múlt században, 1936–1937-ben felépült lakóházat úgy restaurálják, hogy az visszanyerje, illetve megőrizze eredeti formáját, önazonossága ne csorbuljon, ugyanakkor megfeleljen az új, modern technikai eszközök használatát is megkövetelő rendeltetésének is.
A helyreállítás a korabeli fényképes dokumentumok alapján történik, így a padlástól a fűrészelt deszkalécekig mindent visszaállítanak az eredeti állapotba. Forrásanyagban nincs hiány, hiszen Európa egyetlen napfénytetős műtermében, a Kossuth Lajos utcában lévő Kováts Fényképészet archívumában jelentős számú, Nyirő Józsefet és szombatfalvi otthonát megörökítő fotográfiát őriznek. Az építész elmondta: a felújítás előkészítésében több társtervező vesz részt, mert a tulajdonképpeni restaurálást topográfiai, földtani, építészeti felmérés, valamint szerkezeti szakvélemény előzte meg, amelyek az alaptól a tetőszerkezetig megvizsgálták és feltérképezték az épület állapotát, hogy megfelel-e a tervezett funkciónak, illetve azt, hogy milyen beavatkozásra lesz szükség.
– Nem mindegy, hogy lakóházként vagy közösségi térként szolgál egy ingatlan, mert a közösségi házak esetében a vonatkozó biztonsági előírások sokkal szigorúbbak – hangsúlyozta Várday. Hozzátette: a kutatások jó eredményt hoztak, a nyolcvanéves ház szerkezete stabil, viszont van kisebb javítanivaló rajta. A tetőszerkezetet néhány helyen meg kell erősíteni, a lepusztult külső és belső burkolatok viszont teljes felújításra szorulnak. Az épület falainak vízháztartását megrontó, a 80-as években készült vakolatot el kell távolítani, megfelelővel kell helyettesíteni. A deszkázott mennyezetekre a tatarozás során visszakerül a hagyományos náderősítésű, meszes vakolat. Az évek alatt többször átfestett ajtók, ablakok, a fatornác és oromfal is visszakapja eredeti, dióbarna színét, és diszkrét lesz a külső festés, ahogy az épület szépségét kiemelő kültéri megvilágítás is. A hajdani tornác helyére utólag épített üvegverandát lebontják, az épület északi (hátsó) homlokzata mentén pedig egy mozgássérült feljárót alakítanak ki egy jelenleg befalazott ajtónyílás újra kibontásával, így a kerekes székesek számára is nyitva lesz a központ ajtaja. Az udvaron lévő, jellegtelen melléképületeket lebontják, a terepet rendezik, de a gyümölcsös megmarad. A jelenlegi, fafödémes házban tűzveszélyes gázfűtésű csempekályhákat is kiiktatják – az udvaron eredetileg is meglévő kis műhelyt alakítják át hőközponttá.
– A belső térben szintézist kell létrehozni, ami a régi korhangulatot idézi, de egyúttal a modern technológiai eszközöket is integrálja – fogalmazott a szakember.
A felső szinten, az író egykori dolgozószobájában alakítják ki az emlékszobát, amelyben korabeli, Haáz Rezső tervezte bútorok kapnak helyet. A bútorzat egy részét az udvarhelyi múzeum adja, a többit a székelyzsombori szülői házból vásárolnák meg. Utóbbi még kérdéses, az is lehet, hogy az eredeti berendezésről készített másolatok kapnak helyet a kis helyiségben – soroltaVárday. A felső térben lesz az irodalmi múzeum is, kijárattal a kis, faragott oszlopos teraszra. – Maga a ház szerkesztése különösen érdekes. Az építészeti felmérést követően kiderült, hogy gondos tervezés áll mögötte, nem egy kőműves pallér keze nyomán született. Egy 10 x 10 méteres oldalélű kockába írható bele az egész ház, a belső falak az aranymetszés osztatai mentén futnak, kiosztásuk az ókori görögök által is használt szerkesztési elvet követik, látszik, hogy képzett építész munkája. A felső szint ablakfülkéi bensőséges, kuckós hangulatot kölcsönöznek, ezért is megfelelők a helyiségek az új, gyerekeket is célzó funkciónak – közölte az építész, aki biztosított, hogy külső megjelenésében a ház az eredeti képét fogja mutatni, és a belső térben is csupán egy válaszfalat fognak megbontani. A felújítást megelőző alapos dokumentálódás során Várday Zsolt és csapata a Nyirő-villával kapcsolatos fontos információra is rábukkant, amely választ ad a ház tervezőjének máig találgatott, vitatott kilétére.
– Hosszasan kutattuk a tervezőjét, mivel sokan Kós Károlynak tulajdonítják – tévesen. Nyirő levelezése és Keserű Katalin könyve vezetett el végül a villa tervezőjéhez, Toroczkay Wigand Ede építészhez, íróhoz, aki saját maga számára készítette az ún. Hurubám-tervet. A házat soha nem építette fel, de a tervrajzot több helyen publikálta, sőt egyféle típustervként fel is ajánlotta, és még segédletet is nyújtott azoknak, akik – kisebb módosításokkal – felhasználták azt – mondta Várday. – Ennek a Wigand-féle háznak a Nyirő-villa az egyik változata, a ház másik két „kistestvére” a sepsiszentgyörgyi Horváth-ház, illetve a mosonmagyaróvári Csiszár-ház – újságolta a jövőben már közösségi házként szolgáló patinás villa krónikájának eddig ismeretlen adalékát Várday Zsolt.
A szándék, hogy a Székely Apostolként is emlegetett író egykori otthonát, amelyben mindössze öt évig, 1936–1941 között lakott családjával, emlékházzá alakítsák, nem új keletű. 2002-ben, a ház falán ma is meglévő emléktábla (Bodó Levente szentegyházi szobrászművész alkotása) avatásán az akkori udvarhelyi polgármester, Szász Jenő úgy nyilatkozott, hogy következő évben, 2003-ban, Nyirő halálának 50. évfordulóján emlékházat avat a Nyirő-villában a város – de az esemény elmaradt. Az évtizedekig az Urbana Rt. adminisztrálásában lévő ház közösségi célokra való hasznosításának ötletét viszont nem vetették el. A megvalósítást előmozdította az a 2014-es tanácsi határozat, amely a Haáz Rezső Múzeum ügykezelésébe adta az újratelekkönyveztetett ingatlant. Miklós Zoltán igazgató már akkor jelezte: amennyiben sikerül megfelelő anyagi forrásokat találni, restaurálják és eredeti állapotába visszaállítva kulturális központot alakítanak ki az épületben. Bár a tervet az akkori városvezetés is támogatta, a kivitelezésre nem volt pénz, és bonyolította a helyzetet az is, hogy a házat 1976 óta hivatalosan bérlő Kovács házaspár lakhatását is rendezni kellett. A házaspár egyébként egykor azzal a céllal költözött a szociális lakásként szolgáló házba, hogy azt megvásárolja, de utólag kiderült: erre nincs lehetőség, a villa műemlék épület, nem eladható. 2014-ben már csak Kovácsné élt, akinek a városvezetés által az ügy rendezésére létrehozott bizottság két alternatívát is felkínált, az idős hölgy egyiket sem fogadta el, ma is a villában lakik.
Lázár Emese Hargita Népe (Csíkszereda)

Megdőlt az idei téli szezon erdélyi hidegrekordja Csíkszeredában
Megdőlt az idei téli szezon erdélyi hidegrekordja: Csíkszeredában mínusz 22 Celsius-fokot mértek szerda reggel.
Más Hargita megyei településeken is nagyon hideg volt: Gyergyóalfaluban mínusz 19, Székelyudvarhelyen mínusz 17, Maroshévízen mínusz 16 fokot mutattak a hőmérők.
A decemberi hónap csíkszeredai hidegrekordját az 1998-as év tartja, amikor mínusz 33 fokot is mértek az esztendő utolsó hónapjában. maszol.ro

RMDSZ-es sikerrecept
A legutóbbi választásokon elért erdélyi magyar eredmény még hosszú ideig az elemzések középpontjában lesz. Kétségtelen tény, hogy sikerült megállítani az egyenletesen csökkenő tendenciát, az RMDSZ nemcsak, hogy nem kapott ismét kevesebb szavazatot, hanem növelte választóinak számát, nem is kis mértékben.
Bakk Miklós politológus találóan mutatott rá, hogy ez nagymértékben az erős érzelmeket kiváltani igyekvő kampánynak köszönhető, melyben ügyesen operacionalizálták a félelemkeltést (elektorális szempontból jól jöttek a román kormány menetrendszerű magyarellenes támadásai), illetve az ellenségkép felmutatásával is jól bántak. Bukarest ellen nem nehéz mobilizálni az erdélyi magyarokat, amikor onnan irányítják majd száz éve a Trianonban megszerzett országrészek szabályos gyarmatosítását.
Vélhető, hogy voltak, akiket megmozgatott az „összefogás” képzete is, az átlagszavazótól nem várható el, hogy ennek mögötteseit ismerje, és tisztában legyen azzal, hogy ez egy látszatösszefogás volt, olyan egyezség, melyben az egyik fél, az MPP eredeti céljait adta fel (”a választás szabadságát”, illetve az autonómia-harcot), s az RMDSZ szabályosan megvette az MPP-vel folytatott meccsét, illetve magát a pártot. Az MPP szembefordult korábbi taktikai síkú megnyilatkozásaival is, miszerint csak egy koalíciós egyezség elfogadható számára, képviselőjelöltjei nem indulnak más párt listáján.(Emlékezzünk: ezért bírálták Tőkés Lászlót is, aki elfogadta 2009-ben Markó Béla ajánlatát arra nézve, hogy az EMNT–RMDSZ összefogás keretében, hivatalosan a magát Szövetségnek nevező párt listáját vezesse!)
Az erdélyi magyarság közel száz éve „ostromlott vár” pszichózisban él, ami nem csoda, hiszen ez a valóság. (Lásd még: „attól, hogy paranoiás vagy, még nem kizárt, hogy üldöznek.” Ez esetben tény.) Teljesen mindegy, hogy milyen politikai rendszer működik éppen Romániában, és milyen politikai garnitúra uralkodik, a román politikai elit közös célja mindig is a magyarság eltüntetése, semlegesítése, hatástalanítása volt. Ilyen létkörülmények között a látszatképviselet könnyen el tudja adni magát tényleges képviseletnek, és a látszatösszefogást könnyű tényleges összefogásnak feltüntetni.
Különösen akkor – és itt értünk el a kétség kívüli siker negyedik eleméhez –, ha a nemzeti értékeket és programot hirdető magyar kormány is odaáll a látszatösszefogás mellé, teljes fegyverzetben, teljes propagandaapparátusával, felvonultatva a kampányban olyan, a legtöbb nemzetben gondolkodó erdélyi magyar számára hiteles embereket, mint Orbán Viktor és Kövér László.
Nem először írom le: véleményem szerint a magyar kormány Bukarest felől kívánja bebiztosítani a hátát egy globális játszmában, a migráns-ügyben, ami egyébként méltányolható cél. Más kérdés, hogy kissé „túltolták a dolgot”, ahogy manapság mondani szokás. Fontos kérdés, hogy Románia a V4-ekhez minél közelebb kerüljön Brüsszel ellenében, de nem biztos, hogy ehhez az a legcélravezetőbb eszköz, ha a megújulásra képtelen RMDSZ-t hitelesítik. Mert egy dolog a támogatás, és más a hitelesítés. Az elmúlt húsz évvel a hátunk mögött aligha hihetjük komolyan, hogy az RMDSZ tényleg Erdély-központú politikát fog folytatni, hogy visszatér az autonómiaprogramhoz, a társadalmi önépítkezéshez, hogy határozott arcélű külpolitikája lesz, attól, hogy felengedett a listáira két MPP-st (akiknek azért fontos Bukarestben lenni, ahogy egyikük, történetesen a pártelnök, Bíró Zsolt elmondta, hogy tudják, kinek kell adni a „spágát”), visszavont az első vonalból néhány elhasználódott politikust és valamivel keményebb hangot ütött meg a kampányban.
A legvalószínűbb forgatókönyv, hogy kormányon belülről vagy kívülről, de a szervezet megköti a maga paktumát a választások győzteseivel, s folytatódik a neptuni politika, a román nemzetstratégiai törekvések támogatása, az országimázs ápolása, és a választók legközelebb majd négy év múlva hallanak ismét arról, hogy Bukarest ellenében akarja az RMDSZ az erdélyi magyar közösséget megvédeni.
Borbély Zsolt Attila itthon.ma/szerintunk

2016. december 15.
Megoldódhat a katolikus gimnázium tanárainak fizetésproblémája
Megoldódni látszik a Római Katolikus Gimnázium tanárainak fizetésproblémája, ugyanis szerdán néhány órára részlegesen és ideiglenesen feloldotta az Országos Korrupcióellenes Ügyészség a Tamási Zsolt ellen foganatosított hatósági felügyeletet.
Az igazgató bemehet a tanintézetbe, és aláírhatja a tanárok bérutalási dokumentumait – tudtuk meg Gogolák Csongortól, az igazgatót képviselő ügyvédtől. Tamási Zsolt december 15-én, csütörtökön mehet be az iskolába 10 és 14 óra között.
Mint ismert, az iskola tanárai immár két hónapja nem kaptak fizetést, mivel Tamási Zsolt igazgató felfüggesztése után az új főtanfelügyelő nem nevezett ki aláírás joggal rendelkező helyettest. Székelyhon.ro

Magyar forradalmárról neveztek el utcát Koronkán, nem mindenkinek tetszik
Az 1989-es forradalom egyik áldozatáról elnevezett koronkai utca neve zavarja egy nemrég beköltözött marosvásárhelyi fiatal ügyvédet. Andrei Coman kérdőre vonta jogász kollégáját, Daniel Cheşa helyi tanácsost, miért foglalkozik az utcák magyarokról való elkeresztelésével. Ugyanakkor azt fontolgatja, hogy új személyazonosságiját ne a Takács László Szilárd utcára, hanem az arra merőleges Orgona utcára kérje.
Még ki sem került az új utcanévtábla, a másfél évvel ezelőtt Koronkába költözött Andrei Coman az utca nevének a megváltoztatását készül kérni. Amint szomszédjai beszámoltak róla, a Fehér megyében született ügyvéd jó néhányukat azzal az ötlettel kereste fel, hogy fogjanak össze, és követeljék a Takács László Szilárd utca átkeresztelését. Az 1989. december 22-én Bukarestben lelőtt kiskatona éppen a magyar többségű nagyközség polgármesterének az öccse volt.
Az utcanévadás kezdeményezője, Daniel Cheşa hallani sem akar olyasmiről, hogy valakinek a kedvéért, akinek a fülében nem cseng jól Takács László Szilárd neve, megváltoztassák az utca megnevezését. „A községben köztudott, hogy a múltban többször is ellentétbe kerültem Takács Szabolcs jelenlegi polgármesterrel, de ez nem akadályozott meg azon kezdeményezésemben, hogy utcát neveztessek el a testvéréről vagy Toldalagi grófról. Takács László Szilárd kiskatonaként a vérét adta a ’89-es kommunistaellenes harcban, számomra ez a fiatalon meghalt kiskatona egy hős. A faluban egyesek nagy románnak könyveltek el, de ettől függetlenül nem engedem meg senkinek, hogy azért, mert nem tetszik ez a név, meggyalázza az elhunyt és ezáltal a forradalom emlékét” – nyilatkozta Cheşa, aki lapunktól értesült arról, hogy valaki ellenzi a prefektúra által 2014. január 29-én láttamozott tanácsi határozatot. A hír hallatán a liberális politikus azonnal felhívta Andrei Comant, közölve, hogy amennyiben az utcanév-változtatásért agitál a faluba betelepedett románok közt, netán az önkormányzat elé viszi az elképzelését, mindent megtesz annak elbuktatásáért.
Coman tagadja, de a felvétel nem hazudik
Az ügyben megkerestük Andrei Comant, aki a kérdés hallatán rendkívül irritálttá és hangossá vált. „Nem igaz, hogy ilyesmivel foglalkoznék, ilyent csak egy agybajos találhatott ki!” – kiabálta, majd lecsapta a telefont.
A Daniel Cheşaval folytatott december 8-i beszélgetéséből azonban tisztán kiderül, hogy Comant nagyon zavarja Takács László Szilárd neve. A fiatal ügyvéd előbb azzal próbált mentegetőzni, hogy csupán a név hosszúsága ellen van kifogása, mert ez „a postán bonyodalmakhoz vezethet”. Lapunk kiderítette, mielőtt Koronkára költözött volna, Coman a marosvásárhelyi 1918 december elseje úton lakott, mégsem kérte a név kurtítását vagy megváltoztatását, netán visszakeresztelését Hosszú utcára vagy az annál is korábbi Malinovschira, Szántóra, Szalmásra vagy Koronkaira. Az ügyvéd azt is kieszelte, hogy sarokházát átíratja a szomszéd utcára, az Orgonára. Takács Szabolcs polgármester szerint ezt nyugodtan megteheti, de azzal a feltétellel, ha udvara bejáratát is áthelyezi a másik oldalra.
A bő tízperces telefonbeszélgetés vége felé Andrei Coman – aki többször is hangsúlyozza, hogy felesége félig magyar – szemrehányón kérdőre vonja Cheşát. „Önnek semmiféle tulajdona nincs abban az utcában. Sokkal jobb dolgokat tehetne a közösségért, mint hogy magyar neveket adjon az utcáknak” – hangzik el a beszélgetésben.
Közfelháborodást okozott
Coman utcabeli román szomszédjai között is felháborodást okozott a kezdeményezés. Többen is megerősítették, hogy ötletével a fiatalember őket is megkereste. Cheşanak pedig elmondta, hogy az utcanév-változtatás érdekében aláírásgyűjtésbe kezd. Mivel az öccséről van szó, Takács Szabolcs polgármester nem igazán kíván beleszólni az ügybe, viszont azt nyomatékosította, hogy a családnak rendkívül rosszulesik, hogy a forradalom államilag elismert hős halottjának a neve csak azért zavar valakit, mert túl hosszú vagy magyar.
Hamar Alpár Benjámin, az 1989. december 21. Egyesület elnöke is megrökönyödéssel vett tudomást a kezdeményezésről. A marosvásárhelyi forradalmár megígérte, hogy hamarosan Koronkára látogat, és felszólítja a polgármestert, ne hagyjon az efféle követeléseknek, ellenkezőleg, tartsa be a helyi tanács 2013-ban hozott döntését, és mielőbb helyezze ki az utcanévtáblát.
Kolozsvár és Nagyvárad precedenst teremtett Andrei Coman kezdeményezése nem egyedi a ’89 utáni Romániában. Az elmúlt években Kolozsváron és Nagyváradon a Dsida Jenő, illetve Bajor Andor utca román lakói már sikerrel jártak – a két erdélyi nagyváros nacionalista polgármestere és a román többségű önkormányzat rábólintott a kérésükre. A kincses városban a Dsida Jenő utcanév állítólag azért zavarta az ott lakókat, mert hasonlít a SIDA szóhoz, ami az AIDS betegség román megfelelője. Amikor viszont az RMDSZ kompromisszumként egy másik magyar nevet javasolt, kiderült, hogy egészen más elvek vezérelték a névváltoztatás mozgatórúgóit. A román tanácsosok Pablo Picassóra keresztelték át a Hajnal negyedben található utcát. Döntésük meghozatala előtt javaslatukat nem terjesztették a megyei utcanévadó bizottság elé. Néhány évvel később Nagyváradon, szinte azonos forgatókönyv szerint, az önkormányzat engedve a lakók kérésének az író, költő és humorista, a váradi születésű Bajor Andorról elnevezett utcát keresztelte át.
Szucher Ervin Székelyhon.ro

Ők lesznek az RMDSZ képviselői és szenátorai az elkövetkező négy évben
MTI - A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) képviselőházi és parlamenti jelöltlistáiról harminc törvényhozó szerzett mandátumot a romániai parlamenti választásokon – erősítette meg a központi választási bizottság, amely csütörtökön ismertette a mandátumok elosztását.
Az RMDSZ kilenc szenátori mandátumot nyert, akárcsak 2012-ben, a képviselőházban pedig 21-et, hárommal többet a legutóbbi parlamenti választáshoz képest. Az RMDSZ-listákról a Magyar Polgári Párt (MPP) két képviselője is bejutott a parlamentbe.
A szövetségnek Szilágy megyében nem lesz már szenátora, és elveszti a második Kovászna megyei szenátori mandátumot, de Maros megyében és Bihar megyében is az eddigi egy-egy helyett két-két szenátora lesz. Az RMDSZ az ötödik képviselői helyet is megszerezte Hargita megyében, így a 85 százalékban magyarok lakta megyét kizárólag az RMDSZ képviseli a kétkamarás bukaresti parlamentben.
Ami a szórványt illeti, négy év kihagyás után ismét lesz Brassó és Arad megyében is parlamenti képviselője az RMDSZ-nek, Temes megye azonban – a 2008-2012-es időszak után – második törvényhozási ciklusra marad magyar parlamenti képviselő nélkül. Az előzetes számításokkal ellentétben az ország különböző részein összegyűlt töredékvoksok végül nem Tulcea, hanem a másik dobrudzsai megyében, Konstanca (Constanta) megyében eredményeztek egy 21. képviselői mandátumot az RMDSZ számára.
A felsőházban az RMDSZ frakciót a Hargita megyét képviselő Verestóy Attila és Tánczos Barna, a Kolozs megyei László Attila, a Bihar megyében mandátumhoz jutott Cseke Attila és Derzsi Ákos, a Kovászna megyei Fejér László Ödön, a Maros megyei Novák Csaba Zoltán, és Császár Károly és a Szatmár megyei Turos Lóránd képviseli.
Képviselői mandátumot nyert Arad megyében Faragó Péter, Bihar megyében Szabó Ödön és Biró Rozália, Brassó megyében Ambrus Izabella, Hargita megyében Kelemen Hunor, Korodi Attila, Bende Sándor, Benedek Zakariás (szórványképviselő Nagyszebenből) és Sebestyén Csaba István, Kolozs megyéből Csoma Botond, Konstanca megyéből Antal István, Kovászna megyéből Benkő Erika, Márton Árpád, és Kulcsár-Terza József (MPP), Maros megyéből Vass Levente, Csép Andrea és Biró Zsolt (MPP), Máramaros megyéből Apjok Norbert, Szilágy megyéből Seres Dénes, Szatmár megyéből Magyar Lóránd-Bálint és Erdei-Doloczki István. Székelyhon.ro

Az egészségtelenség mértéke
Noha a győztes mindent vinne, elég határozott az ellenállás Liviu Dragnea személyét illetően, legalábbis az államfővel tegnap egyeztető pártok részéről. Maga az SZDP küldöttsége alkotmányossági kifogásokra hivatkozva nem vett részt tegnap a Cotroceni-palotában tartott tanácskozáson, miként hűséges csatlósa, a Călin Popescu Tăriceanu vezette alakulat is távol maradt, jelezvén, egy-két miniszteri székecske mindenkor előbbrevaló, mint a néhai, állítólagos szabadelvűség.
Klaus Iohannis mind a liberálisoktól, mind a Mentsétek meg Romániát Szövetség küldötteitől azt hallotta, számukra elfogadhatatlan, hogy egy választási csalás miatt jogerősen elítélt politikus, azaz Dragnea vezesse a szociáldemokraták új kormányát, de azt is leszögezték, az SZDP-kabinet megalakulását sem tudják támogatni. Valamelyest visszafogottabban fogalmazott Kelemen Hunor, mondván, az RMDSZ a törvény betartásához ragaszkodik, s nem személyre szabottan ugyan, de egyetért az államfővel abban, hogy büntetett előéletűeknek nem adna kormányalakítási megbízást. Önmagához hű maradt Traian Băsescu, aki ismételten magát ajánlotta miniszterelnöknek, mintegy jelezve, nem tudja eldönteni, mi hatásosabb szimpatizánsai szemében, a bohóc szerepe, avagy a kőkemény ellenzékiség ígérete. A nemzeti kisebbségek – a magyar közösség politikusai nem tartoznak ebbe a csoportba – képviselőinek nyilatkozata semmitmondó, inkább az SZDP melletti felsorakozás szándéka érződött szavaikból. Persze, azt is lehet mondani, a parlamenti mandátumok számát tekintve, illetve a valószínűsíthető Dragnea–Tăriceanu összeborulás tükrében, hogy – csak remélni lehet, hogy Kelemen Hunor hű marad szavaihoz, miszerint nem miniszteri tisztségekre áhítozik – a pártok képviselői által hangoztatott ellenállásnak alig van gyakorlati jelentősége, mert az SZDP többsége nehezen megkerülhető tényező kormányalakítás tekintetében. Igaz, amolyan gordiuszi csomó továbbra is a Dragnea-dilemma. Vélhetően csak idő kérdése, és indul a szociáldemokraták úthengere, de addig is vigasztalásképp ütközet utáni, gyengécske jeleneteket látunk, melyek egyáltalán nem szépítik a vereség lehangoló érzetét. Tájkép csata után. Az a koalíció adja majd a miniszterelnököt, amely parlamenti többséget sorakoztat fel maga mögött – jelentette be némiképp sejtelmesen Klaus Iohannis, értékelve a tegnapi tárgyalás-sorozatát. A következő egyeztetést az új parlament beiktatása után hívja össze, nevekről most hivatalosan nem esett szó, azt viszont megjegyezte, az SZDP elutasítja az államfővel való együttműködést, és ez a magatartás egészségtelen. Igen, az, mint ahogy az is egészségtelen, hogy valószínűsíthetően miniszterelnök-jelölt lehet az, akit jogerősen elítélnek választási csalás miatt, illetve az, hogy szavazóinak ez nem számít. Különben is, mi egészséges mifelénk?
Mózes László Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A parlamenti többség dönt (Kormányalakítási egyeztetések)
Amint várható volt, a Szociáldemokrata Párt, valamint szövetségese, a Liberálisok és Demokraták Szövetsége részvétele nélkül zajlott le a Klaus Iohannis államfő által a parlamenti mandátumhoz jutott pártokkal kezdeményezett előzetes kormányalakítási egyeztetés. A találkozókat követően az elnök a szociáldemokratáknak azt üzente: nem tekinti szerencsés magatartásnak az államfővel való együttműködés elutasítását. Ami a lehetséges kormányfő személyét illeti, Iohannis igencsak óvatosan fogalmazott.
Az államfő szerint „a miniszterelnököt annak az alakulatnak vagy koalíciónak kell adnia, amely meggyőz arról, hogy képes parlamenti többséget létrehozni a mandátumok számán alapuló egyszerű matematika alapján”. A jelölésről viszont csak azután lehet beszélni, hogy az új törvényhozás létrejött. Ezt követően újból minden párttal egyeztet, eldől, melyeknek van kormányfő-jelöltjük, és csak ezt követően jöhet a kormányalakítási megbízatás. Az elnök újságírói kérdésre válaszolva rámutatott: noha az alkotmány értelmében olyan jelöltnek is adhat megbízatást, akit nem a választáson győztes alakulat javasol, ő a tárgyalások útját támogatja. A tegnapi találkozón egyébként egyetlen párt részéről sem érkezett javaslat a miniszterelnök személyét illetően. Iohannis nem zárta ki annak lehetőségét, hogy a jobboldali alakulatok koalíciót kössenek, hogy erre lesz-e politikai akarat, az majd kiderül. Arra a kérdésre, hogy a választások hozta új helyzetben Dacian Cioloşsal számol-e még, mint lehetséges kormányfő-jelölttel, az elnök rámutatott: amíg minden párttal nem egyeztetett, erről nem alkothat véleményt. Iohannis továbbá megállapította, hogy a mostani konzultációsorozat disszonáns hangja volt az, hogy a Szociáldemokrata Párt és a Liberálisok és Demokraták Szövetsége képviselői nem szíveskedtek megjelenni a találkozón. „Üzenem a SZDP-nek, hogy az államelnökkel való együttműködés elutasítása nem szerencsés magatartás” – tette hozzá. Partnereket keres az RMDSZ Az államfővel való konzultációt követően Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke kijelentette: nem miniszteri karosszékekre és magas funkciókra áhítozik, hanem politikai programja érvényesítéséhez keres partnereket a RMDSZ. A kisebbségi jogok korrekciójához kér támogatást a román pártoktól, hogy ne értelmezés kérdése legyen az anyanyelv használata, a kétnyelvű feliratozás, és a magyar érdek is jelenjen meg az alkotmányos vagy közigazgatási reformnál – magyarázta. Ami az esetleges kormányzati szerepvállalást illeti, a szövetség még nem kíván állást foglalni, mert semmilyen megkeresést, felkérést nem kapott a választásokon győztes Szociáldemokrata Párttól. Kelemen ennek kapcsán korábban jelezte: telefonon gratuláltak egymás választási eredményéhez Liviu Dragneával, az SZDP elnökével, de „az egyszerű udvariassági gesztus” alkalmával nem volt szó a koalíciós együttműködés lehetőségéről. Az RMDSZ vezetője azt sem akarta részletezni, milyen feltételeket támasztana az RMDSZ az esetleges koalíciós együttműködéshez. „Mi mindig nyitottak voltunk a párbeszédre, soha nem zárkóztunk el attól, hogy különböző politikai konstrukciókat támogassunk, azok része legyünk, de még túl korai arról beszélni, ki lesz a többség, milyen lesz a többség” – összegezte. Az RMDSZ elnöke arról is beszélt, hogy az államfővel való találkozón nem esett szó kormányalakításról, mert még nincs hivatalos javaslat a miniszterelnök személyére vonatkozóan, de az ezzel kapcsolatos, 2001-ből származó törvényt (amely szerint a kormánytagoknak nem lehet priuszuk) be kell tartani.
Raluca Turcan, a Nemzeti Liberális Párt ideiglenes elnöke közölte, alakulata ellenzékbe készül, nincs abban a helyzetben, hogy a miniszterelnök-jelölt személyére javaslatot tegyen. A Mentsétek meg Romániát Szövetség elnöke, Nicuşor Dan elmondta: az SZDP körül alakuló kormányt nem támogatnak, és elfogadhatatlannak tartják, hogy Románia kormányfője egy jogerősen elítélt politikus legyen. Traian Băsescu volt államfő, az ötszázalékos parlamenti küszöböt alig meghaladó Népi Mozgalom Pártjának elnöke azt mondta: bármilyen SZDP-ellenes összefogásban partner, akár kormányon, akár ellenzékben. Băsescu azon a véleményen volt, hogy Iohannis „helyesen jár el”, amennyiben nem hajlandó kormányfői tisztséggel felruházni egy jogerősen elítélt személyt. A kormányalakítási tárgyalások várhatóan jövő héten, az új parlament megalakulása után folytatódnak. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Tehetséggondozás a Kárpát-medencében
Ma már csaknem 1500 tehetségpont működik a Kárpát-medencében, így mindenhol található szakember, aki segít a csatlakozásban a Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége (Matehetsz) programjaihoz – közölte Bajor Péter, a Matehetsz ügyvezető elnöke.
Hozzátette, a pedagógusok szerepe kulcsfontosságú a tehetségek felismerésében, de egy szint után mentor, kutató keresése válhat szükségessé a továbblépéshez. A tehetséges fiatalokat külföldi versenyre való kijuttatással vagy kommunikációs készségfejlesztéssel, önbizalom-növelésével tudják segíteni, akár pszichológusok bevonásával is – fejtette ki.
A szervezet MTI-hez eljuttatott közleményében kiemelte: 148 köznevelési intézmény és civil szervezet csatlakozott Magyarországon elsőként az európai tehetségsegítő hálózathoz. A hálózat nemzetközileg akkreditált tagjai, az európai tehetségpontok segítséget nyújtanak az egymástól távol élő, különleges képességű diákoknak, fiataloknak, mentoroknak a tehetségük kibontakoztatásában, fejlesztésében. Ismertették: tíz éve működik a Matehetsz, amely a tehetségek helyi támogatására Kárpát-medencei tehetségsegítő hálózatot működtet. A hálózat sikere, eredményei külföldön is felkeltették az érdeklődést, a Matehetsz kezdeményezésére tavaly európai szinten is megkezdődött a tehetségsegítés hálózatosodása, így európai szintre emelkedhet a magyarországi gyakorlat. A tehetséges gyermekek támogatása jó befektetés – vélekedik Novák Katalin család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkár. Mint elmondta, sok százezer gyermeket értek már el a tehetséggondozó ösztöndíjakkal, amelyeknek új eleme, hogy a családokat is a középpontba helyezi. Erre azért is van szükség, mert egy tehetséges gyermek nevelése komoly áldozatokkal jár – mutatott rá.
Támogatás Székelyföldön
Székelyföldön élő, iskolai és felsőszintű oktatásban részt vevő, kiemelkedően tehetséges, szociálisan hátrányos helyzetű gyermekeket és fiatalokat támogat a Háromszéki Közösségi Alapítvány (HKA), mely 2015-ben háromszéki vállalkozók és neves közéleti személyiségek adakozásából létrehozta a Székelyföldi Tehetségalapot. Az alapot a HKA kezeli, a pályázati program bonyolításával a Székelyföldi Tehetségsegítő Tanácsot bízta meg.
A támogatás elnyerésére idén október 4-én hirdettek meg nyílt pályázatot. A tanulmányok zavartalanabb folytatását szolgáló egyszeri 1000 lejes ösztöndíjat az a 6–20 év között gyermek és fiatal kérhette, aki kimagasló tanulmányi eredménnyel rendelkezik (jó, jeles vagy kitűnő); megyei, országos és nemzetközi versenyeken előkelő helyezést ért el; nagycsaládban él, árva vagy félárva, a szülő egyedülálló, valamelyik szülő regisztrált munkanélküli, tartósan súlyos beteg vagy fogyatékos, illetve egyéb, olyan igazolható családi körülmény áll fenn, amely miatt a család az átlagosnál rosszabb anyagi körülmények között él, így a pályázó tanuló zavartalan tanulása veszélyeztetett. A támogatásra 60 ezer lejt szántak, ami 60 személynek biztosított volna lehetőséget. Ezzel szemben a kiírás hosszabbítása után is mindössze 48 pályázat érkezett be, amiből 42 minősült elfogadhatónak. Eredményhirdetés a hka.ro oldalon. (i) Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Interjú ifj. Zágoni Szabó András, RMGE-ügyvezető elnökkel
Hatékonyabban szolgálni az erdélyi magyar gazdálkodókat
A Romániai Magyar Gazdák Egyesületének novemberben megtartott országos elnökségi ülésén ifj. Zágoni Szabó András elnökségi tagot, az Arad Megyei Fiatal Gazdák elnökét az országos szervezet ügyvezető elnökévé választották. Az érintettel, a magas tisztséggel járó feladatokról, kihívásokról beszélgetünk.
– Gratulálok az országos ügyvezető elnöki tisztséghez, ami gondolom, komoly felelősség is…
– Elöljáróban meg szeretném köszönni az RMGE Országos Elnökségének, amiért e fontos faladattal megbízott. Az eddigi választási kampány miatt Sebestyén Csaba elnök úrral nem tudtuk részletesen végigbeszélni a feladatkörömet, ami viszont részben magától is adódik. Olyan megyékben, mint Fehér, Hunyad, Krassó-Szörény és Máramaros, ahol az RMGE nem rendelkezik megyei szervezetekkel, azokat létre kell hozni az ott tevékenykedő magyar gazdák érdekeinek a képviselete, az érvényesítése érdekében. Természetesen, nem megy majd egy csapásra, de a következő 4 évben ez mindenképp célkitűzés.
– Az RMGE központja Kolozsváron van, tehát ott kell dolgoznia vagy itthonról is meg tudja oldani az ügyvezetés feladatait?
– Természetesen, ami interneten, telefonon megoldható, mindazt itthonról kívánom elvégezni, tehát folyamatos kapcsolatban leszek az elnök úrral és az elnökség tagjaival. Amikor azonban szükséges, Kolozsvárra vagy bármelyik olyan településre utazom, ahova az érdekeink megkívánják.
– Úgy tűnik, az RMGE országos elnöke képviselői mandátumhoz jutott az RMDSZ listán. Ez több munkát jelent-e majd az ügyvezető elnöknek?
– Még pontosan nem tudjuk, de reménykedünk a mandátum megszerzésében. Nagyon örvendünk, amiért az elnök úr parlamenti képviselő lesz, amivel a romániai magyar gazdák sokat nyerhetnek, hiszen az érdekeiket a továbbiakban a legmagasabb szinten képviseli az ország törvényhozásában. A munkakörömmel kapcsolatban még nem nyilatkozhatom felelősen, hiszen sem az elnök úrral, sem az elnökséggel még nem vitattuk meg részletesen. Biztos vagyok abban, hogy ez hamarosan megtörténik, utána sokkal többet mondhatok majd.
– Arad megyében hány fiatal gazdával tartja a kapcsolatot?
– Sok fiatal gazdával vagyok kapcsolatban. Most éppen a generációváltás periódusában vagyunk, amikor is a fiatal gazdák átveszik a gazdálkodás teendőit a szüleiktől.
– A megyebeli fiatal gazdák közül sokan pályázták-e meg a közvetlenül az őket megcélzó EU-pályázati kiírásokat?
– Mondhatom, hogy sok ilyenről tudok. Közülük olyanok is voltak, akiknek a pályázatát kerethiány miatt elutasították. Ennek olyan hátulütője is van, hogy az első évben elutasított pályázatot a következő évben nem nyújthatta be olyan fiatal gazda, akinek hivatalosan bejegyzett vállalkozása van, mert abban az esetben már nem minősül fiatal gazdának. Ezzel együtt úgy érzem, az idei pályázati lehetőségek lazábbak voltak, vagyis könnyebben lehetett pályázni, mint korábban.
– Úgy hallottam, doktorált. Valóban?
– Igen, a Temesvári Mezőgazdasági Egyetemen sikeresen ledoktoráltam mezőgazdasági menedzsment szakon, ezért számomra továbbra is a mezőgazdaság az elsőrendű feladat.
– Gratulálok, ez mennyiben változtat az eddigi munkáján?
– Egyáltalán nem, sőt még jobban kötődöm a mezőgazdasághoz azzal együtt, hogy politizálni is elkezdtem, ugyanis a legutóbbi önkormányzati választásokon beválasztottak Pécska Város Tanácsába.
– Terveznek-e továbbképző tanfolyamokat fiatal gazdák számára?
– Az RMGE folytatni kívánja az Ezüstkalászos Gazdatanfolyamokat, ezen túlmenően ki akarjuk fejleszteni a falugazdász hálózatot. Arad megye olyan szerencsés helyzetben van, hogy az aradi Nagy Zsolt személyében már kinevezett falugazdásszal rendelkezik, de a hálózatot minden magyarlakta megyére ki szeretnénk terjeszteni, anyaországi támogatással. Nagyon fontosnak tartom az Összefogás az erdélyi vidékért címmel aláírt megállapodást az RMDSZ és az RMGE között, aminek a jótékony hatása nem csak a két szervezetre, hanem az erdélyi magyarság egészére kifejti majd a jótékony hatását.
– Úgy legyen, köszönöm a beszélgetést!
– Én köszönöm a lehetőséget!
Balta János Nyugati Jelen (Arad)