Az összefogás szükségességéről
A magyarlakta megyékben, városokban, településeken nem először vesszük tudomásul a többségi nemzet irántunk érzett „őszinte” szeretetét, megbecsülését. Brüsszel, Berlin, Párizs, akár Washington felé úgy mutatják, mintha a tenyerükön hordoznának minket, mintha a világ összes nemzetei közül minket részesítenének előnyben az emberi és kisebbségi jogok megadása, tiszteletben tartása terén.
Szerintem ilyen szánalmas csődület a világ egyetlen országában sem létezik, mint a román parlamentben. Ország-világ láthatja, hallhatja, hogy az 1918. december 1-jén megígért jogainkat nem teljesítették, hanem különböző fondorlatokkal csonkították.
A nyilvános magyarellenes uszításokat azok között is terjesztik, akikkel megválasztatták magukat, akiket tudatosan a szegénységbe, nyomorba, tudatlanságba süllyesztettek. Akiket annyira lezüllesztettek a tudatlanságba, hogy elhiszik: Adám és Éva román volt, hogy a Fekete-tenger kiszáradhat stb. Ilyen szánalmas, korrupt csőcselék, törvényszegő politikusok haza vezetik az országot.
Minden választási ciklus között eltelik 4 év, amely alatt szidják, mocskolják egymást. Minden magyar párt tudja, hogy milyen eséllyel indulhat a választásokon. Fogjanak össze, és biztassák szavazásra a híveiket. Ha ezt tették volna, most a 2–3. politikai erő volna a magyarok képviselete.
Kusztos András, Sepsiszentgyörgy
Ha az EU nem kér belőlük
Tisztelt környezetvédők, talán kéne tudni, hogy azok a nyeszlett, mezőn károkat okozó macik valójában bocsos anyamedvék, akiket kiszorítottak az erdőből a nagy, erőteljes hímek, tehát csak azokat kilőni nem igazi megoldás. Nem vitatom a lobbielméletet, de ha az EU nem kér medvét, akkor túl sok megoldást nem látok, már pedig megoldást kell keresni, mert kezd túl sok ártatlan ember szenvedni, nem csak ártatlan medve. (Honlapunk Véleményfaláról) Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Tiszta vizet a pohárba – a katolikus gimnázium helyzetéről kérdeztük Magyari Tivadart
„Románozhatunk, dénéázhatunk, mutogathatunk egymásra – egy állami iskolát (ha felekezeti profilú is) úgy alapítanak, mint például a tavalyelőtt Szamosújváron: egy megszavazott helyi tanácsi döntés szövege, kifejezetten, határozatként kimondja az iskola megalapítását, nem csak utal rá, nem csupán javasolja megalapítását” – jelentette ki a Maszolnak Magyari Tivadar. Az RMDSZ oktatásért felelős ügyvezető alelnökét a marosvásárhelyi katolikus gimnázium helyzetéről kérdeztük.
– Hogyan látja, azzal, hogy a Bolyai Farkas Elméleti Líceumhoz sorolják a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceumot, az intézmény teljesen elveszíti az önállóságát? És ha igen, mekkora esélye van azt visszaszereznie? Mit lehet tenni, mit tehet az RMDSZ ennek érdekében?
– Előre el kell mondanom, hogy ebben a témában nekem és az oktatási főosztálynak, a nekünk jutó feladatunknál fogva egy meglehetősen száraz, technikai ismeretem és mondanivalóm van, de természetesen az ügy érzelmi részével is azonosulok. És határozottan egyetértek azzal, hogy szükség van egy ilyen iskolára. Azt is el kell mondanom, hogy ennek az iskolának a témájában naponta megjelenő sajtóanyagok sokszor túlnyomó részükben nem fogalmazzák meg pontosan azt, ami történik, történt. Ennek az oka az, hogy a helyzet bonyolult, és a róla szóló beszédet még jobban elbonyolították.
A kérdésére válaszolva: a katolikus iskolának eddig sem volt önállósága, abban az értelemben, hogy az oktatási rendszer nem ismeri el ezt a jogi önállóságot, mióta (tavaly nyár vége óta) kiderült, hogy az iskola alapításáról – mint költségvetési, közintézmény megalapításáról – nem hozott a marosvásárhelyi városi tanács döntést. Márpedig Romániában, kinek tetszik, kinek nem, így alapítanak állami iskolát: helyi képviseleti testületi döntéssel (speciális iskolákat megyei tanácsi döntéssel).
Magunk között lelkesen vagy csüggedten évekig megbeszélhetjük, hogy szerintünk milyen egyéb döntések, papírok, mellékletek, szerződések, engedélyek, tanulmányok helyettesíthetnék ezt a döntést, de ezzel nem érünk semmit. Románozhatunk, dénéázhatunk, mutogathatunk egymásra – egy állami iskolát (ha felekezeti profilú is) úgy alapítanak, mint például a tavalyelőtt Szamosújváron: egy megszavazott helyi tanácsi döntés szövege, kifejezetten, határozatként kimondja az iskola megalapítását, nem csak utal rá, nem csupán javasolja megalapítását, nem valami más döntés kontextusában emlegeti. Marosvásárhelyen tulajdonképpen ez történt, ha jól meghámozzuk, lefejtjük az ügyet: egy sor döntés, lépés révén – aminek azonban a közös jogalapja, az alapításról szóló határozat sajnos hiányzott – működésbe hoztak egy iskolát. Az iskola ellátta a feladatát, a tanárok tették a dolgukat, az iskola minden reggel 8-kor becsengetett, folyt az oktatás, ahogy kell. Viszont, miután kiderült, hogy ennek éppen az alapja hiányzik, a minisztérium nem fogja új osztályok beiskoláztatását elvégezni.
Miután a tavasz és a nyár egy része eltelt abban a reményben, hogy mégsem igaz, amit az előbbiekben megfogalmaztam, ezután várhatóan ez történhet: a már bent levő osztályokat vagy ki fogják vinni, végzésig, tehát negyedikig, illetve nyolcadikig, tizenkettedikig - ennek vannak jelei, hiszen a de facto létező iskolát elfogadták, finanszírozták –, vagy ezeket az egyházi épületben működő osztályokat egy másik iskola „leányvállalatának” fogják tekinteni. A városi tanács ezt az utóbbit választotta azáltal, hogy ezeket az osztályokat úgy szerepeltette a város iskoláit tartalmazó listán (ezt hívják városi iskolahálózatnak), mint a Bolyai Farkas líceum „leányvállalatát”. Egyébként az ország iskoláinak több, mint fele ilyen: más iskolák része, de külön épületben van, és ez faluhelyre jellemző, ahol a kisebb falusi iskolák a maguk épületében működnek, de a községközpont vagy a közeli város iskolájához tartoznak. Nagyobb városokban ez a módszer ritkábban jellemző, inkább óvodákat érint.
Ahhoz, hogy saját jogi személyiségű, állami, katolikus iskola létezhessen Marosvásárhelyen, a városi tanácsnak döntést kell hoznia, nyilván az RMDSZ kezdeményezésére. A mindenkori hatályos, oktatási jogszabályok behatárolják ezt a döntést, de ezeknek a jogszabályoknak az alakításban is van szerepe, feladata az RMDSZ-nek. Tudom, hogy az iskola a jogi személyiség számos kellékével rendelkezik, ám ezeket most már majdnem egy éve vitatják, hibás folyamat következményének tartják. Sokan azt mondják, hogy bíróság tudná kimondani, hogy mi a tényleges állapota az iskolának, viszont jelenleg egyetlen bírósági per sem kifejezetten az iskola státusáról szól.
– Lát-e hajlandóságot az új kormányban arra, hogy a marosvásárhelyi katolikus gimnázium ügyének megoldásában segítsen?
– Súlyos problémának, megengedhetetlen nagyvonalúságnak tartom, hogy a minisztérium majdnem egy éve érzékelte a jogi hibát, de nem foglalkozott saját kezdeményezéséből azzal, hogy ennek az iskolának a helyzetét megoldja, attól a pillanattól kezdve, hogy ezt a hibát felfedezte. A minisztérium eddig annyit tett, hogy az iskola időközben kialakult osztályait vitte, viszi tovább – s még jó, hogy ezt megtette. Azzal nem foglalkozott, hogy a jogi helyzetét tisztázza, ebben együttműködjön a helyi tanáccsal, áthidaló megoldásokat keressen, pótolja azt, ami elmaradt. Szinte csak akkor foglalkozott az üggyel, ha szülők vagy politikusaink ezzel „zavarták”. Szülők és politikusok nélkül is, saját kezdeményezéséből napirendre kellett volna tűzni a problémát, és addig nem venni le róla, amíg megoldás nem születik. Terheli az ügyet az is, hogy a vásárhelyi román politikusok zöme nem szeret semmiféle magyar iskolát, sehol az országban, ők erre vannak nevelve, szocializálva, tehát nekik jól jön ez a felfordulás az egész körül.
– Szándékszik-e az RMDSZ nemzetközi fórumokhoz folyamodni ez ügyben?
– Igen. Antal Erika / maszol.ro

Nyár végén értékelik ki a RMDSZ és a PSD-ALDE parlamenti együttműködését
Augusztus végén, szeptember elején értékelhetik ki az RMDSZ parlamenti frakciói a PSD–ALDE pártszövetséggel kötött parlamenti együttműködési megállapodást, válaszolta hétfőn a Maszol kérdésére Cseke Attila szenátusi frakcióvezető, aki Nagyváradon sajtótájékoztatón számolt be parlamenti tevékenységéről.
„Mivel ez egy parlamenti együttműködés, kiértékelése az ülésszak vége után zajlik. A kiértékelés első szakaszának mindenféleképpen a parlamenti frakciókban kell megtörténnie, ezt augusztus végén, szeptember elején meg fogjuk tenni. Gondolom, hogy a kormánykoalíció tagjai is ugyanígy fognak tenni, és azok után dőlhet az el, hogy megyünk-e tovább” – mondta Cseke Attila.
A politikus hozzátette: összességében úgy látja, hogy jól működött ez a parlamenti együttműködési megállapodás, mert vannak a magyar közösségre nézve látható eredményei, és országos szinten is sikerült egy-két kérdésben előre lépni. „Nem téveszteném viszont össze a parlamenti együttműködési megállapodást a kormányzással. Az RMDSZ nincs kormányon, nem tagja a kormánykoalíciónak. A kormány működését az elmúlt hat hónapban bíráltuk is, és nagyon szeretnénk, ha ezek a kritikák meghallgatásra találnának” – fogalmazott a frakcióvezető.
Négyszer interpellált
A Bihar megyei szenátornak egyébként 51 felszólalása volt az elmúlt ülésszakban, napirendben lévő vagy procedurális kérdésekhez szólt hozzá. Négyszer interpellált, egyetlen egyre kapott a maga és a bihari magyar közösség számára kielégítő választ – mondta el a sajtótájékoztatón. A szenátor az ANL-lakások bérleti díjának csökkentését szorgalmazta egyik interpellációjában, és ennek lett is eredménye, egy sürgősségi kormányrendelettel csökkentették ezeknek a lakásoknak a bérét.
Nem kapott viszont kielégítő választ az április 7-i szigorított határellenőrzés bevezetése nyomán tett interpellációjára, melyben a szigorítás felfüggesztését kérte, mondta a szenátor, aki a horvátországi példa mellett arra is kitért, hogy Magyarország is felfüggesztette a szigorított ellenőrzést. Szintén nem kapott érdemi választ a kommunikációs minisztériumtól arra kérdésére, amit a hirtelen fellángoló Kék Bálna-játék kapcsán fogalmazott meg, miszerint lehetséges-e a káros hatású internetes oldalak letiltása; a minisztérium mindössze annyit válaszolt, hogy ehhez nekik nincsenek megfelelő eszközeik.
Maradtak az autópálya-gondok
Visszatérő probléma marad az észak-erdélyi autópálya 64 kilométeres Bihar megyei, Bors–Berettyószéplak közötti szakasza, melynek egy részét újra kellett tervezni, miután Fegyvernek közelében természetvédelmi területté nyilvánítottak egy övezetet, amelyet az autópálya nyomvonala érintett. Bár az újabb tendert a második negyedévben ki kellett volna írni, ez nem történt meg. Ha ki is írják a közbeszerzési eljárást, szerződés őszre lehet, amikor már késő a munkát elkezdeni, ez az év is elveszett az említett szakasz szempontjából, mondta Cseke Attila.
A szenátor több olyan sikeres törvénykezdeményezést is említett, melynek kezdeményezése vagy társaláírója volt, például a közigazgatási törvényt módosító, már kihirdetett törvényt, vagy a jövedelemadó visszaosztásából származó összegek 71,5 százalékról 80 százalékra való emelését, amely szeptemberben kerül a szenátus plénuma elé.
Bihar megyei RMDSZ-elnöki minőségében Cseke Attila azt is elmondta, jó döntésnek bizonyult az RMDSZ–PSD–ALDE koalíció, melynek köszönhetően magyar tanácselnöke lett a megyének Pásztor Sándor személyében. Az elmúlt egy év alatt több dolog történt, mint a nyolc éves liberális vezetés idején, átadták például a Körösvidéki Múzeum új székhelyét, nemzetközi repülőjáratok indultak emelt ki néhány példát. Fried Noémi Lujza / maszol.ro

György-Mózes Árpád: Igenis lesz székely önrendelkezés
Az Alfahír portál munkatársa György-Mózes Árpáddal, a Székelyföldért Társaság elnökével arról beszélgetett, miért van szükség székely önrendelkezésre, miért nem sikerült még kiharcolni, és miért fog mégis sikerülni.
Kezdjük az alapokkal: miért van szüksége a Székelyföldnek autonómiára, hiszen a román álláspont szerint a „kisebbségi kérdést példásan megoldották.
Ceaușescu a kisebbségi kérdést úgy próbálta megoldani, hogy igyekezett tőlük megszabadulni. Székelyföld elrománosításának legitimizálására ott volt az „elmagyarosodott románok” elmélet, a szászokat, zsidókat eladta, a falurombolással meg akár befejezettnek is tekinthette volna a művét, ha a nagyhatalmi konstelláció nem alakul úgy, hogy ő és társai szükségtelenné váltak. A Ceaușescu korszakbeli fizikai falurombolást Székelyföldön követte a gazdasági-társadalmi „falurombolás”, aminek a célja szintén az, hogy a Románia területén élő magyarságot számszerűen minimalizálják. Ez a politika ’90 után a demokrácia leple alatt is folytatódott. Hatalmas állami támogatásokat adtak és adnak az erdélyi ortodox templomok, kolostorok építésére, állítólag a mai napig veszélyességi pótlékot kapnak a Székelyföldön szolgáló román rendőrök. A régió infrastruktúráját évtizedek óta tudatosan elhanyagolják, így az ipar nem szívesen települ ide, munkahelyek alig születnek, itt a legalacsonyabbak a fizetések. Mindezek ellenére mégis képes lenne a régió arra, hogy eltartsa magát, ez kiderül azokból a statisztikákból, amit a román állam ad ki, miszerint a székelyföldi megyék többet adnak a központi költségvetésbe még a románok szerint is, mint amennyit visszakapnak. A hatalom arra számít, hogy a székelyek egyszer majd csak belefáradnak a szegénységbe, a létbizonytalanságba, és egyszerűen elköltöznek innen. Az elvándorlás sajnos már ma is aggasztó méreteket ölt. Amit annak idején diktatórikus, erőszakos módszerekkel elkezdtek az ma finomabb, demokratikusnak álcázott módokon folytatódik, miközben a román lobbi nyugaton a példaértékű kisebbségi jogokkal dicsekszik.
– Erre mondhatják azt Bukarestben, hogy ezek csak gazdasági kérdések, politikai nyomásgyakorlás nincs.
– De sajnos az is van. A közigazgatási reform ártatlannak tűnő álarca mögött is felfedezhető a nyilvánvaló magyarellenes szándék. A román kormány elképzelései szerint a Székelyföldet három újonnan létrehozott régió között darabolnák fel, méghozzá úgy, hogy a magyarság aránya egyikben sem haladná meg a 30%-ot. Ez a terv lassan másfél évtizede ott van a román politika asztalán, és még mindig nem mondtak le a megvalósításáról. 2003 őszén ezt a veszélyt is érzékelve alakultak meg a települési székely tanácsok, majd ezekből a Székely Nemzeti Tanács.
– Ennek már lassan 14 éve. Székely autonómia azonban a mai napig nincs.
– Ennek a fő oka, hogy az európai székely lobbihálózat nem tudott igazán kiépülni, így mostanáig csak részsikereket tudtunk elérni. A mindenkori román hatalommal csak nagyon nehezen, vagy egyáltalán nem tudunk tárgyalni, ezért most az a fő cél, hogy az európai nyilvánosság és az uniós döntéshozók figyelmét ráirányítsuk a kérdésre. Ehhez azonban az autonómiamozgalomnak állandó képviselettel jelen kellene lennie legalább Strasbourgban és Brüsszelben. Jelen kellene lenni már a minket érintő döntések előkészítési szakaszában is. És, ami legalább ennyire fontos: ellensúlyozni kellene a rendkívül hatékony román lobbit. Ehhez azonban mindenekelőtt pénzre van szükség – és sajnos ebből van a legkevesebb. Éppen ezért hozta létre az Erdélyt Járók Közhasznú Egyesülete és a Székelyföldért Társaság 2015-ben a Székelyföldi Autonómia Alapot, amelynek az a célja, hogy civil összefogással minél szélesebb anyagi alapot tudjunk teremteni az önrendelkezésért folytatott küzdelemnek. Heti 5-6 napon 8-10 órát dolgozó emberek szabadidejükben nem tudják kellő hatékonysággal felvállalni ezt a küldetést, főállású munkatársakra, szakértők hadára volna szükség ehhez a harchoz. Jelenleg a forráshiány az autonómiaküzdelem legfontosabb kerékkötője. Itt is érvényesül Puskás Öcsi igazsága: „kis pénz, kis foci, nagy pénz, nagy foci”.
– Román részről sokszor hangsúlyozzák, de Magyarországon is gyakran elhangzik: az RMDSZ az elmúlt 27 évben többször volt kormányon, és ellenzékből is számos kormányzattal ápolt jó viszonyt. Ha a magyarok érdekvédelmi szervezete ilyen jól fekszik Bukarestben, akkor miért panaszkodnak az erdélyi magyarok?
– Nemrégiben elkészítettem a Székely Nemzeti Tanács 10 éves kronológiáját felhasználva többek között a korabeli sajtóanyagokat. Döbbenettel láttam, hogy 2003 októberében, az SZNT megalakulásakor minden román pártot megelőzve az RMDSZ ítélte el először a szervezetet. Ugyanakkor kénytelenek voltak az autonómiát legalább a kampányjelszavak szintjén a zászlójukra tűzni. Tulajdonképpen ez is az autonómiamozgalom sikere, hiszen sikerült tematizálni az erdélyi magyar közéletet, sikerült elérni, hogy a választók nyomást gyakoroljanak a hegemón magyar pártra, így arra kényszerítve őket, hogy legalább szavakban az önrendelkezés mellé álljanak.
– Aztán a választások után Bukarestben is képviselik az ügyet?
– Az előbb említett kényszerhelyzet indíthatta az RMDSZ-t arra, hogy megalkossa a saját autonómia koncepcióját. Még véletlenül sem akartak egy platformra kerülni az SZNT-vel, nehogy el kelljen ismerni a szervezet létjogosultságát, így nem vették át az ő alaposan kidolgozott statútumukat – inkább szinte szó szerint lefordították a dél-tiroli önrendelkezést megalapozó jogszabályt. Ami persze jól működő európai példa, de valóban életképes autonómiát csak a helyi sajátosságok figyelembe vételével lehet kialakítani.
– 2009-ben Tusnádfürdőn Băsescu a ledöbbent hallgatóság szemébe mondta: márpedig székely autonómia soha nem lesz! Sokan az erdélyi magyarság és a magyar önrendelkezés támogatói közül is úgy vélik: reménytelen küzdelem ez. Lesz valaha autonóm Székelyföld?
– A politikában gyakran mondják, hogy „soha” – pedig valójában éppen a politika az a terület, hol nem létezik az, hogy „soha”. Martin Luther King 1963-ban azt mondta: „van egy álmom”, egy olyan Amerika, ahol nincs faji megkülönböztetés. Akkor nagyon sokan fantasztának tartották, azt pedig álmában nem gondolta volna senki, hogy fél évszázaddal később fekete elnöke lesz az Egyesült Államoknak. Lehet, hogy hat hónapba, lehet, hogy hatvan évben kerül, de igenis lesz székely önrendelkezés. alfahir.hu; itthon.ma/szerintunk

„Jelenleg senki sem szüli tele a Kárpát-medencét”
A szomszédos népek termékenységi mutatói legalább olyan rosszak, mint a magyaroké, ezért jelenleg senki sincs, aki „teleszülhetné” a Kárpát-medencét. Magyarországot az elmúlt években kisegítették a határon túli magyarok, ám nem tudni, mi lesz, ha az utánpótlás elfogy, és a hazai születésszám sem nő majd érdemben. Marad a bevándorlás? Többek között ezt a kérdést tettük fel Spéder Zsolt demográfusnak, a KSH Népességtudományi Kutatóintézete igazgatójának.
– Tavaly 93 ezer gyermek született, ami 4 ezres emelkedés a mélypontot jelentő 2011-es évhez képest. Annyi év után végre nőne a gyerekvállalási kedv?
– Ez az egyik jele annak, hogy – szakkifejezéssel élve – megkezdődött a visszapótlás. Azaz a gyerekvállalást a különféle okok miatt elhalasztó nők, párok egy jelentős része ezekben az években döntött a babavállalás mellett. Az egy nőre jutó gyerekek száma, a teljes termékenységi arányszám jelenleg 1,5 körül van, és valószínűleg még nőni fog, de a gyerekvállalási magatartás is változóban van. Miközben egy kicsit több lesz a háromgyermekes, kevesebb a kétgyermekes, illetve több lesz az egygyermekes és a gyermektelen párok száma is.
– Hat évvel ezelőtt 88 ezer gyerek született, mire a politikusok, szakemberek egy része a vészharangot kongatta. Ennyi év elteltével látják-e már a kutatók, hogy 2008 és 2011 között miért esett vissza ilyen durván a születések száma?
– Több tényező játszott közre. Messziről kezdem: az 1980-as években korai gyermekvállalási minta jellemezte a magyar társadalmat. A nők többsége 22-23 éves korában szülte meg az első gyerekét. A rendszerváltozás után bekövetkezett a felsőoktatás expanziója, egyre többen mentek egyetemre, másmilyen lett az életúttervezés, így a gyerekvállalás kitolódott a 28-29. évre. 1995-től a Bokros-csomagnak is megvolt a maga visszahúzó hatása a közepes és magas végzettségűek körében. Végül a halasztásban lévő korosztály is eljutott a gyerekvállalási időszakba, ám e kohorszot „derékba kapta” a 2008-as gazdasági válság, és ez szinte minden európai országot jellemzett. Beindult a társadalomban az újratervezés. Sokan elveszítették az állásukat, újra kellett számolni a családi költségvetést, nem volt egyszerű lakáshoz jutni, a gyes háromról két évre csökkent. Ilyenkor a jellemző alkalmazkodási stratégia a gyerekvállalás elhalasztása.
– A mostani adatok csak annak köszönhetők, hogy végre megszülettek a korábban „elhalasztott” gyerekek?
– Nem csak. Készítettem egy elemzést, amit jövő héten egy berlini konferencián fogok bemutatni. Az adatok azt mutatják, hogy mind az 1993-ban bevezetett gyet, amit sokan „főállású anyaságnak” neveznek, mind pedig az 1999-ben megnövelt családi adókedvezmény növelte a gyerekvállalási kedvet a kétgyerekesek körében. Persze kérdés, hogy ennek valójában mekkora az összesített hatása, hiszen ahhoz, hogy a harmadik megszülessen, előbb meg kell születnie az elsőnek, majd a másodiknak. Ám közben azt látjuk, hogy a kétgyermekesek száma az utóbbi időben némileg csökkent.
– Milyen hatása lesz annak, hogy a nagy lélekszámú generáció – az úgynevezett Ratkó-unokák – kifutottak a gyermekvállalási időszakból?
– Az 1975-ben születettek 195 ezren voltak, az előző és a következő évben születettek pedig 150 ezren – hozzávetőleg a felük nő. Az 1980-asok és a következő évjáratok már 148 ezres lélekszámúak. Könnyen belátható, hogy ha 20 százalékkal csökken a nők száma, ezt ellentételezni kéne több gyerek vállalásával. Mivel a Ratkó-unokákat érintette leginkább a halasztás, növekvő számban maradnak egygyermekesek, hiszen mire jöhetett volna a második, már a negyvenes éveikbe léptek. A francia kollégák számították ki, hogy 40 év felett a nők termőképessége körülbelül 40 százalékos. De nemcsak az jelenti a problémát, hogy a Ratkó-unokák egy jelentős része egygyermekes maradt: két évvel ezelőtt kiszámoltam, hogy az 1975-ben születettek 15-16 százalékának nem volt gyereke. Az 1965-ös generációnál ez a szám még 8-10 százalék volt.
– Ez mennyiben tudatosan vállalt gyermektelenség?
– Nem beszélhetünk szándékolt gyerektelenségről. Egyrészt az előbb említett „túlhalasztás” az oka. Másrészt a párkapcsolati tényezők is közrejátszanak. Ha egy pár túl sokáig van gyerek nélkül, akkor nagyobb az esélye, hogy megromlik a kapcsolat. Ha bekövetkezik a válás, akkor a 35 feletti nők számára beszűkül a házassági piac, nehezebb lesz korban hozzájuk illő partnert találni. Nehezebben is választanak, igényesebbek, többségüknek már megalapozott az egzisztenciája, és ennek megfelelő partnert keres. Sokan maradnak egyedül.
– Ez lenne a politikusok által sokat kárhoztatott szinglijelenség?
– Már a 2000-es években kimutatták a kutatások, hogy Magyarországon legfeljebb „kényszerszinglik” élnek, aminek okairól az előbb beszéltünk. Tény, hogy növekedett például a fővárosi diplomások körében a gyerektelenek aránya, de nem csak abban a közegben. Az alsóbb társadalmi csoportokban is megfigyelhető ez, ott pedig a bizonytalanság váltja ki. Nálunk nem igazán jellemző az, ami Németországban: ott a nők egy jelentős része eldöntötte, nem akar gyereket szülni és nevelni. Ott egyébként nincs is a magyar gyedhez hasonló intézmény, ami lehetővé teszi, hogy a nők hosszabb időre, két évre kiváljanak a munkaerőpiacról.
– Örök dilemma a politikusok körében, hogy melyik családtámogatási program a célravezető. A középosztályt segítse a mindenkori kormány, vagy a szegényebb rétegeket? Azért a gyereknevelési támogatás 1993-as bevezetése az utóbbiak körében jelentősen növelte a gyerekvállalási kedvet, miközben az elmúlt évek intézkedései egyelőre nem hoztak érdemi javulást.
– Azt gondolom, hogy a jó családtámogatási rendszerek nem vagylagos alapon működnek. A népesedéspolitika akkor jó, ha összhangban áll a foglalkoztatás- és szociálpolitikával. Elsősorban azt kell figyelembe venni, hogy a női munkavállalás magas szintje megmaradjon, mert a többség a kétkeresős családmodellt favorizálja, és ez biztosítja azt a jóléti szintet, amikor a fiatalok hajlandók gyermeket vállalni. Ahogy az sem jó, ha nő a gyerekszegénység: a gyermekvállalás ne vezessen a szegénység újratermelődéséhez. Más szemszögből nézve: az sem jó, ha túl sokáig halasztják a szülést a nők, ahogy az sem, ha tinédzserkorban jön az első baba. Az sem helyes, ha a gyermekesek nagyobb áldozatot vállalnak, rosszabbul élnek, mint a gyermektelenek, ezért is legitim eszköz a családi adókedvezmény.
– A kormány most a három- vagy többgyermekeseket támogatja. De hogyan lehet megváltoztatni azt az évtizedek óta beégett családmodellt, ami a két gyerek vállalását tartja ideálisnak?
– Prózai oka van, hogy miért van ez így. Két szülő két gyerek után tud szaladni, a harmadik nevelése sokszor komoly logisztikai kihívás. Általában úgy indul, hogy várjuk az első gyereket, mert meg szeretnénk tapasztalni az anyaságot, apaságot. Aztán vállalunk még egyet, hogy legyen testvére az elsőszülöttnek. Általában ott szeretnének harmadikat, ahol az első kettő azonos nemű, és szülők vágynak egy fiúra vagy egy lányra. Ahogy általában a gyermeknevelés sok boldogságot és egyben sok nehézséget is tartogat, úgy a nagycsalád is sok örömöt nyújt, olyat, amit igenis érdemes megélni. Éppen ezért úgy vélem, nem csak népesedéspolitikai szempontból fontos a három- vagy többgyerekesek segítése.
– Dupcsik Csaba szociológus lapunknak nemrég azt mondta, nem feltétlenül baj, ha kevesebb gyerek születik, hiszen közben a termelékenység nő, kevesebb ember munkájára van szükség az áruk előállításához. Szerinte a táradalom öregedése sem lenne olyan nagy gond, ha jobb lenne az egészségügy, tovább élnénk, tovább dolgozhatnánk.
– Ne felejtsük el, hogy a társadalom öregedését az alacsony gyermekszám lényegesen felgyorsítja. Azt pedig könnyű belátni, hogy az idősödő társadalom munkabírása, innovációs képessége nem ugyanolyan, mint egy fiatalabbé. Egy kiegyensúlyozottabb korszerkezetű társadalomban nincs olyan probléma, hogy gyerekhiány miatt be kell zárni iskolákat, át kell alakítani az igényekhez igazodva az egészségügyet. Mindez rengeteg közpénzt emésztene fel. De ennél fontosabbnak tartom azt, hogy lehetőleg mindenkinek születhessen gyereke, aki vágyik rá. Kutatásaink azt mutatják, hogy sokkal kevesebb gyerek születik, mint amennyire a párok vágynak. Ez miért lenne kevésbé fontos cél, mint hogy mindenkinek legyen fedél a feje fölött, vagy hogy alapjövedelmet biztosítsunk mindenkinek? Én egyfajta alapjognak tartom a gyerek adta boldogságot.
– Az alacsony termékenységi mutató „magyar átok”?
– Ha már ezt a kifejezést használjuk, inkább dél-európai vagy német átokról kéne beszélni, hiszen ezekben az országokban sokkal rosszabb ez az arányszám.
– Németh Szilárd szófordulatát idézve másképp teszem fel a kérdést: ki szüli tele a Kárpát-medencét?
– Most éppen senki, mert az összes posztkommunista ország végigment azon, amin Magyarország. A szomszédos Romániának még rosszabbak a mutatói. Viszont az utóbbi évtizedben érdemben javult a helyzet Csehországban, Észtországban, a Kárpát-medencében pedig Szlovéniában.
– Minek köszönhetően?
– A legfőbb tényező, ami valóban hat a születésszámra, az a kiszámítható gazdasági növekedés. A legtöbb posztkommunista országban nőtt a termékenységi mutató az ezredforduló után – Csehországban különösen –, nálunk valószínűleg azért nem, mert a gazdaság már 2006 óta stagnált.
– Sokkal fontosabb tényező ez, mint a lakáshelyzet, az adókedvezmény, az állami támogatások?
– Inkább azt mondanám, hogy ez az alap. Ezt támasztja alá, hogy az Angliában dolgozó magyarok és lengyelek termékenységi arányszáma magasabb, mint az otthoni. A lengyeleknél szignifikáns a különbség: az otthoni 1,3, a kinti 2,1. A „magyar átok” inkább az, hogy a Ratkó-unokák a „túlhalasztás” miatt alul fognak teljesíteni. De őket a rendszerváltás is meglegyintette: 1990-ben 15 évesek voltak, 2000-re töltötték be a 25. évüket. Az 1990-es években is tele voltak problémákkal: számos családban okozott gondot a munkanélküliség. Aztán némi javulás után jött a gazdasági stagnálás, majd a válság. Ugyanakkor ezzel nem szeretném az egyéni motivációk, a családpolitika vagy az iskolai expanzió szerepét lekicsinyelni. Mindig amellett érveltünk, hogy a gyermekvállalás sok tényezőtől függ, és a rendszerváltozást követően ezek a tényezők sokszor akadályozták egymást.
– Menni fog a népességszám stabilizálása bevándorlás nélkül?
– A demográfus nem tehet mást, mint számol. Három komponens van: a születések száma, azaz a termékenység növekedése, a halandóság, ami a várható élettartam növekedésével javulhat, és a vándorlási egyenleg, azaz az el- és bevándorlás mérlege. Ha valamelyiknek rosszabb mutatói vannak, és cél a népességszám szinten tartása, akkor szükségszerűen a másik komponens oldhatja meg a problémát. Mintha az utóbbi időben kevesebb szó esne róla, de Magyarországot az elmúlt két évtizedben inkább a bevándorlási többlet jellemezte. Persze ez főképpen a külhoni magyarság köréből rekrutálódott.
– Ám a határon túli magyarok körében végzett felmérések azt mutatják, hogy már nem vonzó számukra Magyarország, inkább továbbmennek ők is Nyugatra.
– Korábban sem csak a határon túli magyarok köréből érkeztek a bevándorlók. Jöttek Ukrajnából, Kínából, de a megtelepedő multinacionális cégek sok németet, hollandot vagy olaszt is hazánkba vonzottak. Persze inkább keletről nyugatra mozognak a munkavállalók, a posztkommunista országok nagy népességkibocsátók, tehát az elvándorlás sem magyar átok. A lettek egynegyede Angliában és Írországban dolgozik. Mi sokkal inkább itthon ülők vagyunk, mint a például a lengyelek. Inkább az a kulcskérdés, milyen arányú lesz a visszavándorlás. Erről egyelőre keveset tudunk, de vannak arra utaló jelek, hogy a többség átmeneti jelleggel, néhány évre vállal munkát, jelentős többségük haza fog jönni. Azok a családok viszont, amelyek kint vállalnak gyereket, és kint maradnak a gyerek iskoláskoráig, nagy valószínűséggel már nem térnek haza. M. László Ferenc / Magyar Nemzet

Folyamatosan csökken a beiskolázottak száma Romániában
A 2016–2017-es tanévben a romániai köz- és felsőoktatásban beiskolázott tanulók száma 3,59 millió fő volt, 45 300-zal kevesebb, mint egy évvel korábban – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) közleményéből. Hargita megyében mintegy ezer iskolással kevesebb kezdte meg a tanévet tavaly ősszel, mint egy évvel korábban.
Az Agerpres hírügynökség beszámolója szerint a 2016–2017-es tanévben a beiskolázott tanulók csaknem fele (47,1 százalék) elemibe és általános iskolába járt, közel egyharmada középiskolás és óvodás volt (18,1 százalék illetve 15,1 százalék). A tanintézetekbe járó fiataloknak több mint fele (50,2 százalék) fiú volt, a tanulóknak pedig 70,8 százaléka járt városon iskolába vagy egyetemre. Az egy évvel ezelőtti adatokhoz képest csak a szakiskolákba járó diákok száma növekedett, 15 700-zal. A legnagyobb csökkenést az elemi és az általános iskolák tagozatain regisztrálták az egy évvel korábbi állapotokhoz képest: előbbibe 22 800-zal, utóbbiba pedig 16 600-zal kevesebb tanuló járt..
További adatok A tanulók elsöprő többsége (95,7 százalék) állami intézményben tanult, csak kevesen (4,3 százalék) látogatták a magániskolákat vagy egyetemeket. A 2016–2017-es iskolai évben az egyetemi hallgatók száma 531 600 volt, nagyobb részük (53,9 százalékuk) nő. Az oktatásban összesen 235 800 pedagógus dolgozott, tehát egy pedagógusra 15 tanuló vagy egyetemi hallgató jutott. A pedagógusok több mint háromnegyede (77,3 százalék) nő volt. Az oktatás 147 300 osztályteremben, 26 600 laborban, 5 400 sportpályán, 5000 műhelyben, 4800 tornateremben és 53 úszómedencében zajlott – derül ki az INS közleményéből.
Látványos csökkenés A csökkenés Hargita megyében is érezhető: míg a 2015–2016-os tanévben 52 426 óvodás, elemi osztályos, általános, középiskolás és szakiskolás kezdte el a tanévet, addig a 2016-2017-es tanévben csak 51 549 – tudtuk meg a tanfelügyelőség vonatkozó statisztikáiból. Az egyéves időintervallumhoz képest azonban drasztikusabb csökkenés is tapasztalható, ha korábbi adatokat nézünk. 1997-ben 68 148 iskolás kezdte meg a tanévet Hargita megyében, amely 17 ezerrel több, mint a legutóbbi iskolai évben. A jelenségről már többször is cikkeztünk, a beiskolázások csökkenése leginkább demográfiai (népesedés adatait elemző tudomány) mutatókkal magyarázhatók. A két legfőbb ok a születések számának csökkenése, illetve az egyre nagyobb méreteket öltő kivándorlás Nyugat-Európába. Molnár Rajmond / Agerpres; Székelyhon.ro

Átalakítják a református kollégium udvarát
Folyamatban van a székelyudvarhelyi református kollégium főbejárata melletti udvar átépítése, amit iskolakezdésig befejeznének. Több pad és mellszobor elhelyezését tervezi a tanintézet vezetősége, amivel a jelenleginél több funkciót adnának a térnek.
„Benedek Elek szobrának megkoszorúzásán kívül eddig nem volt különösebb funkcionalitása az udvarnak, ezen szeretnénk változtatni” – fejtette ki lapunknak Tőkés Zsolt. A Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium igazgatója rámutatott, olyan személyiségek mellszobrát szeretnék elhelyezni a parkban, akik döntő szerepet játszottak a tanintézet életében. Így bronzból állítanak emléket Bethlen Jánosnak, az iskola alapítójának, Baczkamadarasi Kis Gergely névadónak, valamint Gönczi Lajosnak, a főépület építőjének. Benedek Elek szobra szintén ki lesz állítva az udvaron, de más helyszínen, és új talapzattal.
Ezek mellett zöldövezeteket terveznek, illetve több padot is kihelyeznek, amelyeken bárki megpihenhet. A térrendezés része az is, hogy jól láthatóvá teszik az iskola főépületének homlokzatát – jegyezte meg az igazgató. Nincs még megoldva az iskola belső udvarának vízelvezetése, ami miatt kisebb esőzésekkor is feláznak és penészednek az épület falai – ezt a problémát is kiküszöbölik a felújítás során.
Mint megtudtuk, az utca felőli kerítést eredeti állapotába állítják vissza. A kivitelezést az udvarhelyi polgármesteri hivatal által fizetett bérleti díjakból finanszírozzák.
Hálaadó ünnepséget terveznek Az építkezést mindenképp befejeznék szeptember 8-áig, mivel akkorra terveznek egy hálaadó ünnepséget, amelyen részt vesz Balog Zoltán, a magyarországi emberi erőforrások minisztere és Kató Béla református püspök is – tudatta Tőkés Zsolt. Egyébként idén van Baczkamadarasi Kis Gergely születésének 280. évfordulója, ezért az iskola belső udvarán lévő obeliszket is restaurálják. Fülöp-Székely Botond / Székelyhon.ro

Pulzus, egészséges vérárammal (Művésztelep Székelyudvarhelyen)
A székelyudvarhelyi Pulzus művésztelepen született alkotásokból kínál válogatást a tegnap délután megnyílt sepsiszentgyörgyi tárlat. A tíznapos alkotótábor Berze Imre szobrász kezdeményezésére született, a művésztelep idén hatodik alkalommal nyitja meg kapuit.
Ez a művésztelep picit az én gyermekem is – mondotta A Pulzus 5 éve című kiállítás megnyitóján az Erdélyi Művészeti Központ (EMŰK) emeleti kiállítóterében Vécsi Nagy Zoltán, a kiállítás kurátora, az EMŰK vezetője. Mint fogalmazott, a Pulzus művésztelepnek „sikerült bekapcsolódnia az utóbbi években Székelyföldön egyre pezsgőbbé váló képzőművészeti élet identitását kereső véráramába, és kijelölni helyét mind a multikulturális Erdély, mind az ország, mind a Kárpát-medencében elindult folyamathoz, a nemzetközi művészeti élethez való felzárkózásban”. A táborban születő művek jobbára közgyűjteményekbe kerülnek, a Pulzus művésztelep élénkíti, gazdagítja Székelyudvarhely kulturális kínálatát, a művek egyedi jellegét nemcsak a „népi tradícióktól áthatott falusi környezet”, hanem a kortárs szellemi értékekre fogékony kisváros nyitottsága is meghatározza. „Az immár öt éve működő alkotótábor a hely képzőművészeti szellemének legnemesebb és legprogresszívebb hagyományait tisztelve próbálja saját képzőművészeti identitásának sajátosságait kialakítani. A nemzet és az ország egymást keresztező kulturális keretei között, az erdélyi tradíciókra támaszkodva keresi a Kárpát-medence képzőművészeti életébe való betagozódást, de a nemzetközi kortárs művészeti élethez való felzárkózás lehetőségeit is” – hangsúlyozta Vécsi Nagy Zoltán. Berze Imre megjegyezte, a táborban minden művész egyszer vesz részt, ezáltal minél több alkotónak kívánnak teret biztosítani. A kiállításmegnyitó Ütő Gusztáv cselekményművész performance-ával zárult. Mózes László / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A bűnvádi nyomozás elindult Dorin Florea és Valentin Bretfelean ellen
A március tizedikei Székely Szabadság Napját bejelentő Siculitas Egyesület tájékoztatást kapott a Korrupcióellenes ügyészség Igazgatóságától, hogy a hatóság megkezdte a nyomozást az egyesület által benyújtott bűnvádi panasz ügyében.
Az egyesület ez év márciusában két panasszal fordult a hatósághoz: Dorin Florea, Marosvásárhely polgármestere és Valentin-Constantin Bretfelean, a helyi rendőrség igazgatója ellen hatalmi visszaélésért. Ez év március tizedikét megelőzően a polgármesteri hivatal egy olyan közleményt adott ki, amellyel megpróbálta a törvényesen bejelentett marosvásárhelyi felvonulást megakadályozni, semmibe véve a gyülekezési jogról szóló törvény előírásait, semmibe véve a Maros Megyei Törvényszék 2016. január 8-án meghozott döntését.
Másrészt az egyesület panasszal élt a 2018-ra bejelentett tüntetés törvénytelen betiltása miatt is. 2017. március 16-án, a láttamozó bizottság ülésén Valentin-Constantin Bretfelean mint a polgármester képviselője azzal az indokkal próbálta megakadályozni a 2018-ra bejelentett felvonulást, hogy a menet útvonala a Szentgyörgy (Revoluţiei) utcai kórház előtt halad el, és kórházak előtt a törvény tiltja a nyilvános rendezvények megtartását. Ezzel szemben a szervezők nem egy rendezvény megtartását tervezik a kórház előtt, hanem a továbbhaladást a város egyik legforgalmasabb autóútján. Ezen túlmenően, a tiltás indoklása mellőzi azt a tényt is, hogy ez a kórház nem szerepel a marosvásárhelyi tanács azon határozatában, amely felsorolja azokat a helyszíneket, ahol nem lehet nyilvános rendezvényt tartani. Dorin Florea polgármester, megerősítve a helyi rendőrség igazgatójának álláspontját, és ezáltal megtiltva a felvonulás megtartását, azt közölte, hogy csak 10 ember mehet el a Székely vértanúk emlékművétől a prefektusi hivatalig. A polgármester 2017. március 23-án meghozott döntésével ismételten túllépte a betiltásra vonatkozó 48 órás, törvényben megszabott határidőt.
Úgy értékeljük, a polgármesteri hivatal mindkét intézkedése törvénysértő, az állampolgárok gyülekezési jogát próbálja korlátozni, és egyértelműen hatalommal való visszaélésnek minősül. A közvélemény tudomására hozzuk, hogy készülünk 2018-ban is a Székely Szabadság Napjának megtartására, a bűnvádi feljelentéssel pedig nem azért éltünk, hogy valamilyen „jóváhagyást” próbáljunk kieszközölni a hatóságoktól – hiszen a nyilvános rendezvények megtartásához és megszervezéséhez ilyen jóváhagyás nem kell –, hanem azért, hogy törvényes eszközökkel vessünk véget a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal folyamatos és törvénysértő jogkorlátozó próbálkozásainak. A Székely Nemzeti Tanács sajtószolgálata; Népújság (Marosvásárhely)

Meddig ér a takaró?
Persze, így is lehet mondani: „Nem időszerű az RMDSZ kormányra lépése” – olvasom a szalaghírben Porcsalmi Bálint ügyvezető elnöktől. A javíthatatlan naivak hajlamosak ezt mindjárt úgy értelmezni, hogy érdekvédőink nem kívánnak élni a lehetőséggel. Ezzel szemben az alig tájékozottaktól felfele mindenki tudja, hogy a kutya sem ajánlotta a kormányra lépést.
Amúgy természetesen minden rendben lévőnek látszik. A minapi nacionalista dühkitörés elcsitult, újra hallani illetékesnek látszó irányokból egyetértő, megértő, akár biztatásnak is gondolható bólogatásokról, amivel alkalmasnak tűnő pillanatig jól meg lehet lenni. Ezekkel azonban, ha megalapozottak is, óvatosan bánnék, hiszen kritikusnak mondható esztendő áll előttünk. Nagy a készülődés, érthető, hogy a Nagy Centenáriumot emlékezetessé kívánják tenni. Aligha azzal, hogy kedvezmények sorával kívánnának nekünk „kedveskedni”. Ez is lehet egyik magyarázata az RMDSZ taktikai hibájára elszabadult magyarellenes „replikának”. Ugyanakkor megkísérelhetik a centenáriumot az RMDSZ „integrálásával” megkoronázni. Azaz, kormányra léptetéssel megkötni kezét-lábát, elvárni, hogy ne a maga módján, a magyarság érdekeivel összhangban emlékezzen, például a „Gyulafehérvári kiáltványra” s az azóta történtekre, hanem, mondjuk, szelíd partneri beletörődéssel.
Öreg hiba lenne ebbe a csapdába besétálni, akármivel is legyen az út „kikövezve”. Van és lesz amire visszatekinteni, hiszen napjaink is bőven kínálják a kisebbségi jogok terén érvényesített stratégia (áltatás-altatás-kijátszás), és a „végrehajtási” taktikák egész példatárát. Az összegezés megmaradásunk érdekében amúgy is indokolt, sőt, szükségszerű. Tudnunk kell, hol tartunk. A velünk szemben alkalmazott „húzd meg–ereszd meg” politika szerintem nem folytatható. Abból csak vesztesen lehet kikerülni, majd újra megkísérelni visszakapaszkodni oda, ahol kissé nagyobb a mozgástér, mint a „nem hátrálunk meg” falhoz szorított állapotában.
Pillanatnyilag ez szinte lehetetlennek látszik, hiszen az önvizsgálatra való készségnek a leghalványabb jelei sem fedezhetők fel. Elképesztő, de a mostani helyzet fő jellemzője, hogy egyetlen politikus sincs a szervezet felső régióiban, aki a kormányváltás bonyodalmai során elkövetett hibákat nyilvánosan legalább szóba merné hozni. Akár „eseti” önkritika formájában… Az egység azonban töretlen! Töretlen? A kérdőjel eszembe juttatja az „egységben az erő” helyett mostanság fel-feltűnő felismerést: „Egységben az erőszak, kétségben az erő”. Amitől már csak félgondolatnyira ha van Descartes intelemnek is beillő, örökbecsű mondása: „Kételkedem, tehát gondolkodom…”.
Bizonyos tekintetben az elmarasztalás mellett a megértés is kijár. Ezzel azonban szűkkeblűen bánik a szavazótábor. A fokozott elvárásaival kikényszerített makacs bizonyítási kényszer szüli olykor a hibás döntéseket, a tényleges lehetőségektől való elrugaszkodást. Ennek egyetlen ellenszere a politikai bölcsesség lehetne, amit azonban a szervezeten belüli szabad véleménynyilvánítás nélkül lehetetlen „előállítani”.
A megértés természetesen nem felmentés. Vannak, akik néznek, de nem látnak. Hitem szerint ezt a dioptriadeficitet kellene mindenekelőtt rendbe tenni. Indokolhatja ezt, hogy 2018 a jogok tekintetében szűk esztendőnek ígérkezik, a szükségesnél rövidebbre szabhatják a takarót. Engedményekre várni hiú ábránd. Nem tudható, hogy fest majd a román centenáriumi mérleg, de az „Aici nu se trece” merev beidegződéseit aligha váltja fel hirtelejében az eddig sosem volt kölcsönös bizalom megalapozásának őszinte szándéka. Ehelyett a nemzetállami eszme bűvölete táplálja folyamatosan a látszatteremtéssel álcázott asszimiláció mindegyre újjáéledő reflexeit a jogos igényeink ellehetetlenítésében.
Áltatásunk friss példája az anyanyelvhasználattal kapcsolatos „vívmány” az egészségügyben és szociális intézményekben. Ezzel nem az alkalmazhatatlansága a fő baj, hanem például az, hogy 5 ezer főnél húzza meg az érvényesség alsó határát. Tehát, kissé nyersen szólva, ahol ennél kevesebb magyar él, választhatnak: (1) dögöljenek meg, ha nem tudják megértetni magukat az orvosokkal; (2) fogadjanak saját költségen tolmácsot… Az már csak „járulékos”, de mégsem mellékes következmény, hogy az új szabályozás felmenti az orvosokat a hippokratészi eskü betartása alól, miszerint feltételek nélkül kötelességük segíteni a rászorulókon! Ám mit ér az erkölcsi lényegétől álságos módon megfosztott orvoslás? Egyébként a szóban forgó, alkotmánybírósági döntéssel is „megerősített” (!) „jog” volt Dragnea „ajándéka” az RMDSZ májusban tartott kongresszusára, mert egyébről amúgy sem lett volna amiről beszámoljanak…
A látszatok sok-sok példáját emlegethetnénk fel, de beérem ennyivel, mert fontosabb belegondolni, hogy milyen módon lehetne részünkről ellehetetleníteni kijátszásunknak ezt az immár rutinos gyakorlatát. Az áltatások mellett az altatásunk bevett eszköze a magyar nemzetiségűek kinevezése a legkülönbözőbb intézményekbe. Első pillantásra minden rendben lévőnek látszik, hiszen bizonyítja, hogy csak vagyunk VALAKIK, s meg is becsülnek. Egy apró mozzanat azonban hiányzik a „képletből”: nem találom ugyanis azt a kitételt, hogy a kinevezettek nem kerülhetők sem meg, sem ki olyan helyzetekben, amikor az adott intézményekben kisebbségekkel kapcsolatos kérdések merülnek fel. Amíg egy ilyen feltétel hiányzik, addig miniszterek, prefektusok, tanfelügyelőségek vezetői semmibe vehetik a magyar kinevezetteket, holott… S a joggyakorlás tényleges lehetősége helyett a hatalmi gesztus egyszerű állásközvetítéssé válik! Hallottunk arról, hogy iskolaügyekben késedelem nélkül megnyilatkozzon nálunk a főtanfelügyelő-helyettes? Az utcanévtáblákról rendelkező kormány-
megbízotti önkényeskedés során pedig a magyar alprefektus? Így a szóban forgók élvezhetik az elért hivatali beosztással járó előnyöket minden kötelezettség nélkül. Ennek a különös, de elterjedt „felelőtlenségnek” egyetlen ellenszere van: az RMDSZ kötelezővé teheti számukra a lemondást, ha a kisebbségi ügyekben az intézményvezetők mellőzik őket. Matt, egy lépésben!
Ehhez az sem feltétlenül követelmény, hogy az RMDSZ támogatását élvező partner elfogadja, elég, ha tudomásul veszi. S még annak is elejét vehetik, hogy a politikai kinevezetteket, megfelelő eszközökkel, eltéríthessék az érdekképviselet egyenes útjáról. Az aprónak tűnő, mégis hatásos taktikai fordulatra akár stratégia is építhető a jövőre nézve… Makkai János / Népújság (Marosvásárhely)

Érzelemzónák lélekképekkel
Mattis Teutsch-kiállítás a kolozsvári Művészeti Múzeumban
Amint arról június 24-i lapszámunkban már beszámoltunk Az avantgárd jegyében címmel Mattis Teutsch János akvarelljeiből, pasztelljeiből, linómetszeteiből, festményeiből és kisplasztikáiból nyílt kiállítás június 22-én a Bánffy-palota földszinti termeiben. A brassói Művészeti Múzeum tulajdonát képező és a kolozsvári Művészeti Múzeum anyagával kiegészített tárlat Kolozsvár képzőművészeti életének kimagasló eseménye.
„Ahol ő ült és beszélt, ott mindig Európa közepe volt” – mondta a költő, lapszerkesztő, képzőművész Kassák Lajosról, a magyar avantgárd élharcosáról, az aktivizmus megteremtőjéről Illyés Gyula. De mondhatta volna Mattis Teutsch Jánosról is, akiben Kassák a jövőt vélte felfedezni, a képzőművészet fejlődési irányának egyik letéteményesét, olyannyira, hogy 1917-ben, az általa szerkesztett avantgárd folyóirat, a MA első kiállítását is az aktivista körhöz csatlakozott brassói művész munkáiból rendezte meg. És nem tévedett, hiszen Mattis Teutsch szoros kapcsolatba került a múlt századelő művészetformáló nagyjaival, a művészet szellemiségéről értekező, s azt gyakorlatba ültető Vasszili Kandinszkijjel valamint Javlenszkijjel, Franz Marc-kal és a Der Blaue Reiter (Kék lovas) csoportosulás többi, meghatározó alakjával. Sőt nem kiesebb egyéniségekkel, mint Paul Kleevel, Arhipenkóval és Marc Chagallal volt közös kiállítása.
Hogy a szülővárosába, Brassóba 1919-ben visszatért s ott megállapodott művész hogyan távolodott el a természetelvűségtől és jutott el a lírai expresszionizmuson keresztül az absztraktig, beemelve ezáltal az öreg kontinens művészeti forradalmaitól meglehetősen távol eső Erdélyt Európa kellős közepébe, arról sokan és sokféleképpen írtak. Most mégis Hevesy Ivánnak a MA folyóiratban szinte úttörőként napvilágot látott összefoglalóját idézném, miszerint Mattis Teutsch János „a természet reális formáiból absztrakt művészi formákat teremt, amelyek így már nem tárgyak szimbólumai, hanem érzések kifejezői.”
Ezeknek az érzéseknek a képi vetületeiből kapunk ízelítőt a Bánffy-palota földszinti termeiben. A kolozsvári Művészeti Múzeum egyik legjelentősebb idei rendezvénye a brassói Művészeti Múzeum jóvoltából villanthatja fel az 1960-ban elhunyt festő művészi termésének viszonylag korai és középső szakaszából (1917–1932) származó, reprezentatív munkákat.
Mattis Teutsch művészi fejlődésének, alakulásának dokumentációját nyújtja a tárlat. Németh Júlia / Szabadság (Kolozsvár)

Első alkalommal meneteltek Erdélyben az LGBT közösség tagjai
Többszöri kérvényezés után az LGBT közösség képviselői megkapták az engedélyeket a Kolozsvár Polgármesteri Hivataltól az első erdélyi Pride megtartásához. Szombat délelőtt a Donát negyedben közel 800 személy menetelt az LGBT közösség tagjainak jogaiért. A menetet követően az Új Jobboldal párt ellentüntetésére került sor, ők az azonos neműek közti házasság legalizálása ellen tiltakoztak, a hagyományos családi, keresztény értékek nevében. A két akció nem zajlott konfliktusmentesen.
Úgy zajlott az első ClujPride, ahogy szervezők megálmodták: csendben, problémamentesen, konfliktusra az ellentüntetésen került sor. Az első erdélyi ClujPride célja a szolidaritás és a párbeszéd promoválása, ezért is hangsúlyozták a szervezők: ez menet és nem parádé, a közösség tagjai a jogaikért vonulnak fel, és nem szexuális orientációjukat ünneplik, ünnepeltetik. A Pride-on megközelítőleg 800 embert vett részt, az LGBT (leszbikus, homoszexuális, biszexuális és transznemű) közösség tagjai, illetve támogatói.
A Pride szervezői elmondták, két hét kellett a Kolozsvári Polgármesteri Hivatalnak, míg engedélyt adott a felvonulásra, az eseményt végül egy félreeső helyen, a Donát negyedi Garibaldi híd és a Grand Hotel Napoca közötti útszakaszon, a járdán menetelve szervezhették meg.
A menetet 10 órai kezdettel hirdették, ám ebben az időpontban a sajtó nagyobb létszámban volt jelen, mint a résztvevők. Az érkezőknek a szervezők #spunedrept, #mondmegőszintén feliratú fehér pólókat, szivárványos zászlókat, illetve szórólapokat osztogattak, amelyben részletezték az esemény menetét.
Az érkezőket az új Sportcsarnok melletti átjáróknál várta tiltakozóknak egy kisebb csoportja, akik közül többen részt vettek később az ellentüntetésen is, amely egy órakor kezdődött az Bocskai/Avram Iancu téren. Ők is fehér pólóban jelentek meg, viszont az említett hashtagek helyett a homófob felirat virított pólóikon. A néhány főből álló csoport szóban inzultálta az érkezőket, majd a menet indulását követően a Szamos másik oldaláról kiabáltak át az összegyűlt tömegnek. Ezt a kis csoportot is - a menetelőkhöz hasonlóan - rendőrők, csendőrök tucatjai kísérték.
A meneten hazaiak és külföldiek egyaránt részt vettek, minden korosztály képviseltette magát, heteroszexuálisok is nagy számban jelen voltak. „Az én testem fölött én rendelkezem!”, „Nyugodtabban alszol, ha elveszed mástól, hogy családja legyen?”, „Azt szeretnénk, ha hagynátok, hogy szeressünk, és békésen élhessünk Romániában!” feliratú táblákkal, a Pride-ok jelképévé vált hosszú szivárványzászlókkal vonult a tömeg, csendesen.
A felvonulás végén a szervezők felhívták a figyelmet: senki ne menjen egyedül haza, javasolják, hogy leglább 2-3 fős csoportokban hagyják el a helyszínt, ha valaki egyedül lenne, értesítse a szervezőket. Emellett felkérték a résztvevőket, minden az LGBT közösséghez kapcsolható szimbólumot tegyenek el olyan helyre, ahol nem látszik, illetve a fehér pólókat is cseréljék le.
Andra Camelia Cordoş aktivista elmondta: az LGBT közösség tagjai még nincsenek biztonságban a kolozsvári utcákon, publikus térben. A menet célja az egyenlő jogok, tisztelet kivívása, a publikus terekre való igény kifejezése, amelyet csak úgy érhetnek el, ha láthatóvá válnak, kilépnek az árnyékból. A szervezők szerint az összegyűlt tömeg történelmet írt, és a jelenlevők mindegyike nagy bátorságról tett tanúbizonyságot.
A felvonuláson részt vett Adrian Dohotaru USR-s képviselő, illetve Eckstein-Kovács Péter, aki úgy vélekedett: szégyen, hogy ezt nem a főtéren szervezhették meg.
Ellentüntetés: Romániában nem létezhet olyan család, amely nem egy férfiből és egy nőből áll
A „normális”, „hagyományos” családot promováló ellentüntetést is szerveztek ma délben, az LGBT közösség menetét követően. AMarșul pentru normalitate eseményt az Új Jobboldal, Partidul România Unită és Nagy Románia pártok tagja szervezték a Bocskai/Avram Iancu téren, a tüntetés a homoszexuálitás ellen irányult, a hagyományos családi értékeket népszerűsítette.
A tüntetést egy ima elmondásával kezdték, majd az első felszólaló kiemelte a keresztény értékek megtartartásának fontosságát, illetve azt, hogy nem létezik, és nem is létezhet Romániában olyan család, amely nem egy férfiből és egy nőből áll. A felszólaló szerint az LGBT közösség felvonulása szerinte obszcén.
A tüntetésen megjelent egy fiatal lány, az LGBT közösség felvonulásán használt fehér pólóban, aki elmondta, véleménye szerint a másik menetben nem volt semmi obszcén. A lányt végül a helyszínen levő csendőrök vitték el, mivel megszakította, megzavarta az Új Jobboldal eseményét. A ClujPride egyesület a Facebook oldalán jelezte, már elmentek a lányért a rendőrségre és az egyesület ügyvédjét is értesítették.
Pride-menet egyik tagja tiltakozik a jobbosok tüntetésén. Később kiderült, Oana Mardare színésznőről, egy kolozsvári független színtársulat tagjáról van szó, akinek – bevallása szerint – annyi volt a bűne, hogy nem hallgatta szó nélkül végig mindazt, ami a jobbosok tüntetésén elhangzott.
„A törvényt nem azok számára hozták létre, akik pszichológiai betegségben szenvednek. A homoszexualitás pszichológiai betegség, ezt a pszichológusok a 70-es években megállapították. Ezt követően a homoszexualitást, mint alternatív életformát könyvelték el” – hangzott el később a tüntetésen.
A három millió aláírás bizonyítja, Románia többsége hogyan vélekedik a homoszexualitásról, véghez fogják vinni az alkotmánymódosítást, hiszen ez az, amit az ország lakosságának nagyobb része akar, nem fogják elfogadni, hogy egy kisebbség határozza meg, hogyan épülhet fel egy család – mondta még el az Új Jobboldal egyik tagja.
Tudor Ionescu, az Új Jobboldal Párt elnöke is jelen volt a tüntetésen, ahol kiemelte: őt nem érdekli, hogy a homoszexuálisok otthon mit csinálnak, de az utcán, köztereken szexuális orientációjukat nem mutathatják ki. Számára az LGBT közösség felvonulása Kolozsváron elfogadhatatlan, Emil Boc polgármester pedig véleménye szerint, gyenge, amiért engedett a közösség kérésének. A pártelnök az LGBT közösséget a gyáva jelzővel illette, amiért eddig mindig meglapulva élt, és Romániában nem álltak ki saját jogaikért. Szabadság (Kolozsvár)

Barátoson virágzik a zenei élet
Fúvósok találkoztak
Vasárnap fúvószenétől és jókedvtől volt hangos Barátos, ahol a barátosi Ferenc Ernő Református Fúvósegyesület szervezésében tartották a nagy hagyománynak örvendő fúvóstalálkozót.
A 46. alkalommal tető alá hozott találkozó 10 órakor kezdődött, a faluközpontból a fúvósok felvonultak a helyi református templomba, ahol Bóné Barna barátosi lelkipásztor tartott istentiszteletet. Az ünnepségen a házigazdák mellett Uzon, Székelykeresztúr, Réty, Sepsibükszád, Étfalvazoltán, Nagybacon, Korond, Zágon, Kézdivásárhely, Kovászna és Lécfalva fúvósai tették tiszteletüket. A rendezvény az Erzsébet kertben folytatódott, ahol a helyi rezesbanda nevében Deák Ingrid, 12. osztályos tanuló köszöntötte az egybegyűlteket.
Tánczos Szabolcs polgármester elmondta: öröm az önkormányzatnak, hogy partnere lehet egy ilyen hagyománnyal bíró rendezvénynek. Az ünnepségen jelen volt Barátos anyaországi testvértelepülése, Pálmonostora küldöttsége is Cseszkó László polgármester vezetésével, őket is lenyűgözte a fúvós zene. Kérdésünkre Bóné Barna, a fúvósegyesület elnöke elmondta: a Kelemen Szilárd karnagy vezette zenekarnak 32-33 aktív tagja van, és nagyon mozgalmas zenei életet élnek, hiszen a nyáron eddig szinte minden héten felléptek valahol.
Szőke Zsuzsa / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

„Nincs itt semmi látnivaló” – a DNA főügyésze nem mond le
„Nem mondok le, semmi okom nincs erre” – jelentette ki kedden a Legfelsőbb Bírói Tanács (CSM) székháza előtt a korrupcióellenes ügyészség (DNA) főügyésze, Laura Codruţa Kövesi. Klaus Johannis államfő közölte: nem tartja indokoltnak a DNA vezetőjének felfüggesztését.
A délelőtt folyamán a CMS két korrupcióellenes ügyész, Doru Țuluș és Mihaela Moraru állásukból történő felmentését tárgyalja. Ezt az intézkedést – szakmai vétségeikre hivatkozva – Laura Codruța Kövesi kérte a hazai igazságszolgáltatást irányító testület ügyészi részlegétől. A CSM ülésének napirendjén a DNA további két ügyészének áthelyezési kérelme is szerepel.
A ülés előzményéhez tartozik, hogy Tudorel Toader igazságügyi miniszter az ügyészségi vezetők „menedzseri tevékenységének” kiértékelésére kérte fel a CSM keretében működő Igazságügy Felügyeletet, miután két hete Laura Codruta Kövesit lejárató hangfelvételeket tett közzé a Szociáldemokrata Párthoz (PSD) közel álló România TV hírtelevízió.
A történtek után a DNA vezetője belső vizsgálatot rendelt el, és poligráf elé ültette annak a munkamegbeszélésnek a résztvevőit, amelyről hangfelvételek szivárogtak ki a sajtóba. Három ügyész – Doru Țuluș, Mihaela Moraru és Nicolae Marin – megalázónak minősítette, és megtagadta a hazugságvizsgálatot. Mindhárman bepanaszolták a CSM Igazságügyi Felügyeleténél Kövesit, arra hivatkozva, hogy rosszhiszeműen látja el intézményvezetői feladatát.
„A procedúráknak megfelelően jártam el”
Kövesi nemmel válaszolt kedden arra a kérdésre, hogy túllépte-e a hatáskörét a belső vizsgálat elrendelésével, és azt ajánlotta az újságírók figyelmébe, hogy tanulmányozzák a DNA szabályzatát. „Ez egy normális eljárás, amit egyébként az Igazságügyi Felügyelet is ellenőrizni fog” – jelentette ki.
Kövesi közölte: szintén a szokásos procedúráknak megfelelően járt el, amikor a CSM véleményezését kérte Doru Țuluș és Mihaela Moraru tisztségéből történő felmentéséről. „A felmentés okait nem áll módomban részletezni. A CSM ülésén ezt megteszem majd” – fogalmazott a DNA főügyésze. Annyit azért hozzátett, hogy beosztottjai „megszegték a procedúrákat”, ezért lépnie kellett.
A DNA tevékenységéről kijelentette: a korrupcióellenes ügyészségen „feszültségmentes, normális” munka zajlik. Közölte, semmi kifogása az ellen, hogy az Igazságügyi Felügyelet átvilágítsa az intézményvezetői tevékenységét.
Nem tart attól, hogy a CSM ellenőrző testülete átvilágítja a menedzseri tevékenységét – jelentette ki kedden Augustin Lazăr legfőbb ügyész. „Az igazságügyi minisztériumnak jogában áll kérni egy ilyen ellenőrzést. Nem félek semmitől, a legfőbb ügyészség egy erős intézmény, kiegyensúlyozott, amely a törvénynek megfelelően fejti ki tevékenységét” – jelentette ki a CSM székhelyén nyilatkozó Lazăr, hozzátéve, hogy hivatalos értesítést még nem kapott a küszöbön álló kiértékelésről.
Így zajlik majd a DNA átvilágítása
A CSM ellenőrző testülete kedden Facebook-oldalán tette közzé az ügyészségek tevékenységi kiértékelésére vonatkozó 2017-es ütemtervet, amelynek értelmében az ellenőrzések az Országos Korrupcióellenes Ügyészséget (DNA) és a Legfőbb Ügyészséget is érintik. Az ellenőrzési ütemtervet azután hozták nyilvánosságra, hogy az ellenőrző testület elnöke hétfőn aláírta a legfőbb ügyészség és a DNA hatékonyságnak ellenőrzésére vonatkozó rendeleteket.
A tervek szerint az intézmények hatékonyságát ellenőriznék, valamint azt, hogy mennyire tartják be az ügyészségek vezetői az eljárási normákat és a hatályban lévő szabályzatot az eljárások során. Ugyanakkor azt is vizsgálják majd, hogy az ügyészségek vezetői és az ügyészek hogyan próbálják megoldani a két és az öt évnél régebbi, adócsalással, pénzmosással, csempészettel, korrupcióval kapcsolatos, valamint erdészeti bűncselekményeket és érdekellentétet kivizsgáló eseteket.
Az ellenőrző testület továbbá vizsgálni fogja azt is, hogy a vezetők miként szervezik meg az ügyészségek munkáját, hogyan viselkednek és kommunikálnak, mennyire vállalják a felelősséget és mennyire felelnek meg intézményvezetőként, hogy osztják ki a feladatköröket, illetve milyen munkakörülményeket biztosítanak az ügyészek számára. A menedzseri készségek vizsgálatakor a rövid-, közép- és hosszútávú tervek kidolgozását és szervezési kérdéseket is figyelembe vesz majd a CSM ellenőrző testülete.
Az államfő megvédte Kövesit
Az ügyben megszólalt kedden Klaus Johannis is. Az államfő kijelentette, nem tartja indokoltnak a korrupcióellenes ügyészség főügyészének felfüggesztését a kivizsgálások idejére. Közlése szerint tudomásul vette, hogy az igazságügyi miniszter felkérte a CSM ellenőrző testületét, világítsa át a DNA és legfőbb ügyészség vezetőinek tevékenységét. „Nagyon elégedett vagyok mindkét intézmény vezetőivel. Túl sok lehallgatott beszélgetést hallottam már ahhoz, hogy higgyek a valódiságukban. A végén majd megtudjuk, mi az igazság” – fogalmazott az államfő.
HotNews; Agerpres; maszol.ro

Magyarnak lenni Romániában
A vajdasági magyarság nagyjából megszűntnek tekinthető (mint önálló entitás) pár ezer kitartó embertől eltekintve. Mi lesz veletek? Mi lesz velünk?
Ami alább következik, az tulajdonképpen kis részlete lehetne annak a tanulmánynak, amelyet már régen meg kellett volna írnom Bretter Györgyről, akiről szóltam már életében és halálában (nekem a legfontosabb a temetésén mondott beszédem volt, mert a halála – az egykori fiatal férfi első nagy személyes vesztesége – mélyen megérintett, és még mindig fáj, néha el is csodálkozom rajta).
Ez nem évfordulós cikk, Gyuri csak 1977 novemberében halt meg, most még nyár van. Nehéz lett volna őt akkor az olvasónak megmagyaráznom (kísérleteim nem sikerültek elég jól), nehéz ma is, de másért. A probléma egy része avval kapcsolatos, ami ma is égető, sajgó ügy, különösen nektek, akik ott vagytok, és remélhetőleg ott is maradhattok. De nem azért, mert be vagytok zárva.
Az 1968 (akkor voltam húsz esztendős) utáni évtizedben – és ezt őszintén aligha mondta el még valaki, pedig az emlékező próza hatalmas gleccsermorénája torlódott föl – a romániai magyar értelmiség nagyon különös helyzetben találta magát.
Románia nem vett részt a csehszlovákiai demokratikus szocialista kísérlet eltiprásában (bár döntően oroszellenes, nacionalista elfogultságból, nem demokratikus meggyőződésből), ámde a Magyar Népköztársaság igen.
Románia, bár formálisan nem lépett ki a Varsói Szerződésből és a KGST-ből, nyíltan a Szovjetunió ellen fordult, közeledett a szovjet tömbön kívüli Jugoszláviához, és a Nyugat kedvencévé vált. (Nicolae Ceauşescu volt így – még Titónál is inkább – a Nyugaton valaha leginkább elismert kelet-európai vezető, több mint egy évtizedig. Václav Havel és Lech Wałęsa sose vitte ilyen sokra…)
Ebben a helyzetben a nacionalista és (neo)sztálinista Ceauşescu-rendszer engedményeket tett a mozgolódó, reformokra vágyó román értelmiségnek – mind a nacionalista, mind a demokratikus szándékú részének – , és engedményeket tett a romániai magyar nemzetiségnek, amelynek a szellemi vezetői (Méliusz József, Domokos Géza, Sütő András, Gáll Ernő) ezt az alkalmat meg is ragadták. Ez volt a romániai magyar sajtó, rádió, televízió, folyóiratirodalom, könyvkiadás, színház stb. nagy, talán legnagyobb korszaka. Ekkor indultunk el a pályánkon.
A Magyar Népköztársaság elhárítási, hírszerző és kultúrpolitikai szerveinek az volt a föladatuk, hogy éber figyelemmel kísérjék a romániai magyar nemzetiség mozgásait – , hiszen a Román Szocialista Köztársaság ekkor elárulta „a szocialista tábor” egységét, és ezért belső problémái (mindenekelőtt a magyarkérdés) élénk érdeklődést ébresztettek budapesti, moszkvai és kelet-berlini hivatalos körökben.
Az a mintegy másfélszáz magyarországi értelmiségi, aki ebben az időszakban elkezdett intenzíven foglalkozni Erdéllyel, nyilván nem Románia „föllazításának” az érdekében tette, amit tett, de épp úgy megragadta a kínálkozó alkalmat, mint ellenkező előjellel igen sokan Romániában. Romániában ez virágkora volt a magyar nemzetiségi kultúrának, és se azelőtt, se azóta nem volt az erdélyi műveltségnek ekkora magyarországi kritikai visszhangja, az „Erdély-járás” is ekkor kezdődött; mindezt félreérthetetlenül bátorította az MSZMP (és „a III. ügyosztály”) művelődéspolitikája.
Másrészt azt kellett látniuk az álmélkodó olvasóknak, hogy az 1968-i szovjet agressziót, a Prágai Tavasz leverését ellenző magyarországi értelmiségiek (akiknek az írásai többé-kevésbé be voltak tiltva Budapesten) megjelenhettek az egyébként szűk pányvára fogott romániai és jugoszláviai (erdélyi és vajdasági) folyóiratokban, s a romániai (valamivel kevésbé a jugoszláviai) magyar írók (és más alkotók) munkái egyre nagyobb nyilvánosságot kaptak Magyarországon.
A két, szemszögünkből fontos állam, Románia és Magyarország (meg a formálódó magyarországi demokratikus ellenzék!) ekkor valósággal versengett a romániai magyar értelmiségért – persze mindkét államvezetés ezt hátsó gondolatokkal és rosszhiszeműen tette, de ez a kis ideig tartó konjunktúra nagyon jót tett mind a romániai magyarság általános állapotának, mind kulturális és oktatási intézményeinek, mind pedig a románai magyar értelmiség (hogy is nevezzük?) karrierjének. Ennek az epizódnak a fő, voltaképpen az egyetlen ideológusa a korábbi, a sztálini korszakban börtönbe vetett Méliusz volt. Ha áttekintjük az 1960-as évek közepétől az 1970-es évek végéig keletkezett irodalmi-politikai esszéit, láthatjuk a sietséget, amellyel igyekezett elintézni a nemzedéke számára függőben maradt ügyeket: a háború előtti baloldal és ezen belül az avant-garde elátkozottainak elismertetését, rehabilitációját; a régi mozgalom internacionalizmusának, Duna-konföderációs gondolatvilágának fölelevenítését; Jugoszlávia be- vagy visszaemelését a kommunista kánonba; a két világháború közötti romániai magyar irodalomnak az 1960-as évek közepén megrekedt fölélesztését; a Szovjetuniótól elszakadó eurokommunista nyugati baloldal, sőt: alkalmanként a kimondottan szovjetellenes új baloldal megismertetését; és mindenekelőtt a magyar nemzetiség egyenjogúságának elismertetését, a magyar (magyarországi és erdélyi) antifasiszta hagyomány előtérbe helyezését, igazolva evvel a nemzetiségi törekvések „haladó” voltát. Erre igazából három-négy éve volt csak, de segített neki néhány fontos – elsősorban bukaresti – magyar intézmény, A Hét, a Kriterion Kiadó, az Előre (az országos magyar napilap) kulturális rovata, a román állami rádió és televízió magyar adása, a méltatlanul elfelejtett Ifjúmunkás (hetilap). Meg, amennyire lehetett, a kolozsvári Korunk. Ámde a „demokratikus szocialista” megújulás egy kis időre mindenüvé átterjedt, erre én is – mint a kolozsvári Utunk (ma: Helikon) egykori segédszerkesztője (1972-78) – tanú lehetek.
Persze ez csapda volt: már készen állt Ceauşescu félőrült vasgárdista-sztálinista-maoista fordulata (többek között azért, mert végül a szovjet-kínai ellentétet fontosabbnak érezte, mint a szovjet-amerikai hidegháborút), illetve az MSZMP vezetőségének Erdély-politikája konjunkturális volt és ilyenként lepleződött le, bármennyire fölhasznált őszinte és érzelmes, akkor még zömmel „demokratikus” kultúrnacionalista értelmiségieket, akik nem tudták – vagy nem törődtek vele – , hogy fölhasználják őket a moszkvai ihletésű játszmákban. De ameddig ez egyértelműen be nem bizonyosodott, volt egy pillanat – és ennek a megörökítése és hasonlatkénti használata miatt írom ezeket a sorokat – , amelyben lehetségessé és szükségszerűvé vált, hogy a követelésként így ki nem mondott romániai magyar kulturális autonómia tartalmát meghatározzák, hogy jelentése legyen a romániai magyar „különlétnek”, s ebben Bretter és barátai (a „tanítvány” kifejezés félrevezető: Bretter nem volt „mester”, így nem lehettek „tanítványai”) elszakadtak az olyan ideológusoktól, mint Gáll Ernő – bár többünk személyes jó viszonya megmaradt velük – , és Szilágyi Domokos és mások metaforikus lázadó nyelvének a szerepét is átvette Bodor Ádám jeges-ironikus prózája, amely (ma már látszó furcsa párhuzamban olyan „osztrák” írókkal, mint Kafka, Doderer, Celan, Bachmann, Bernhard, Handke – nem „hatásról” van szó!) a huszadik század történelmi tragédiájának világirodalmában az egyik legfontosabb hely.
Az 1968-as (prágai, párizsi, berkeley-i, nyugat-berlini – urambocsá, kolozsvári/bukaresti) alapeszme, mint köztudomású, emancipációs jellegű volt, és egyszerre állt szemben az akkori, igen konzervatív nyugati kapitalizmussal és a valamelyest megszelídített sztálinizmus „létező szocialista” variánsával: ez volt számunkra, kelet-európai fiatal értelmiségiek számára a politikai lényege. Az emancipatorikus és nyomatékosan tekintélyellenes (antiautoritárius) karakter alátámasztotta minden közösség – és az akkori filmek és zenék mai közönsége számára is evidens kell hogy legyen: a közösség ebben a világszemléletben és „világérzésben” mindig kisebbség(ek)et jelentett, amelyeknek (többnyire tragikus) szabadságküzdelmeket kell(ett) folytatniuk a represszív Apa különféle figuráival: az Állammal, a Tőkével, a Nemzettel, a Munkával, a heteroszexista normakészlettel és általában mindenfajta elnyomással.
A Ceauşescu-féle „etnokratikus” állammal szemben a nemzetiségi önállósági, kulturális autonomista törekvések akkor (egy pillanatra) a szabadságtörekvések párhuzamává lényegültek át, a romániai magyarság – potenciálisan – a romániai „demokrácia” bázisának tetszett, fönnmaradása a „demokráciától” függött és a romániai „demokrácia” általános érdekét is szolgál(hat)ta volna.
Az egyetemes 68-as antinacionalizmus szükségképpen kisebbségvédő volt: egyik forrása az amerikai feketék fölszabadítási (emancipációs) mozgalma volt együtt a nőmozgalommal és a Gay Liberation kezdeteivel, no meg az általános antikolonializmussal (ebben különösen fontos az algériai háború és franciaországi utóélete máig) és – a harmadik világ mozgalmaival szimpatizáló – békemozgalommal, illetve a csehszlovák esetben a forrás a nagyhatalmi hegemonizmussal való szembenállás (a kis és nagy nemzetek egyenlőségének lenini elve alapján), a kisnemzeti önállóság és önérzet kulturális alakzata.
Ezért a „mit jelent magyarnak lenni Romániában?” kérdésre akkor – mindenekelőtt Bretter rejtélyes-kódolt-ironikus esszéírásában, „fogalomköltészetében” – az volt a válasz, hogy önmagunk védelmén túl a romániai magyar kultúrának (politikai kultúrának is) küldetése van: kulcsszereplője lehet a kelet-európai fölszabadulásnak.
Tehát a romániai magyar önaffirmáció (önállítás, önkijelentés) – ez rekonstruálható – nem nacionalizmus, nem a kasztráló, fegyelmező, nőbántalmazó Apa újabb elnyomó cselszövénye, hanem ellenkezőleg: soft power, szelíd, befogadó-elismerő, toleráns magatartással elegyített követeléshalmaz, amelynek a politikai garanciája éppen a kisebbségi jelleg, a gyöngék ráutaltsága a szabadság és igazságosság eszményeire, amelyek mögött (esetünkben) nem áll materiális (azaz állami, gazdasági, katonai, területi, demográfiai-biopolitikai) hatalom.
Csak a kultúra, amely Bretter esetében – aki számára alapvető jelentősége volt Kallós Zoltán föltáró-megőrző és művészi munkájának – a népi kultúrát, a folklórt is jelentette, hamisítatlan romantikus-fölszabadító, illetve rousseau-i egyenlősítő szellemben (nem hiába volt kedves filozófusa Fichte). Tehát itt nem a ma (részben tévesen) „elitistának” nevezett „magaskultúra” a karvezető, hanem az elnyomottak népi kultúrájának szintézise az avant-garde-dal, amelyet mi itt a Duna-medencében Bartók nevével szoktunk asszociálni. Utópia, persze: mélységesen baloldali utópia.
Bretter maga nem volt utópista, távol állt tőle minden naiv derűlátás és indokolatlan reménykedés. Bonyolult és persze ellentmondásos, sok tekintetben rejtelmes és titokzatos életművét ajánlatnak tekintette, amelyet minden fölhajtás nélkül olvasói elé tárt, például az akkor százezres példányszámban megjelenő Előre vasárnapi irodalmi mellékletében közölt „Szeminárium” c. elképesztő „rovatában”, amelyre büszke lehetett volna bármelyik akkori párizsi, firenzei, New York-i, nyugat-berlini, frankfurti alternatív lap, de amely a maga gyergyószentmiklósi, lugosi, zilahi, élesdi olvasóihoz akart hű lenni. Nem tudjuk, ezek az olvasók mit gondoltak róla. Bizonyára furcsállták, de sokan érezték ki belőle azt, amit Bretter mondani akart nekik: magyarok lesztek, ha szabadok vagytok.
Furcsa tétel különben is, nem?
Ezt mindenesetre elhittük neki, és jó sokáig világos volt – világosnak tetszett – számunkra, hogy „a jó erdélyi magyar” amiatt, hogy jó sorsa az emancipációtól függ (mint minden kisebbségé), lényegénél fogva nem sovén, nem antiszemita, nem nőgyűlölő és így tovább, ami aztán kicsit összekeveredett a transzilvanista mitológiával a „jellegzetesen erdélyi” toleranciáról, ad vocem tordai országgyűlés, vö. Páskándi Dávid Ferenc-drámájával, Sütő Szervét Mihály-drámájával (azt hiszem, Csillag a máglyán volt a címe) és Kohlhaas Mihály-darabjával, amelyekben a vallási türelem és a ius resistendi és a természetjog persze (alig burkoltan) a nemzetiségi kérdésre utalt. Ugyanígy Méliusz antisztálinista politikai lírája és esszéisztikája, Szilágyi Domokosnak a diktatúraellenességet (bizonyára problematikusan) naturalizáló, poszt-József Attila-i költészete, és még sok minden, ami kevésbé ismert, és aminek még az említésére sincs itt terem. De a korszak emblematikus intellektuális alakja Bretter volt – ami nem azt jelenti, hogy jobb író volt mindenkinél, ez szamárság, nem ilyesmiről van itt szó.
Bretter ekkor már túl volt az „enyhülés”, a „demokratizálódás”, a „reform” mindenfajta illúzióján, teljesen elszakadt a rendszertől (meg minden szokványos „értelmiségi politizálástól”), a „humanista marxizmus” nyelvezetétől meg lassacskán minden földi köteléktől – kivéve frázistalan szolidaritását a saját veszélyeztetett magyar közösségével. (Magam a legélesebben elutasítottam a haladó establishment – ez esetben Gáll Ernő – békejobbját 1976-ban, de ez az írásom, amely kéziratban keringett, csak 2003-ban jelenhetett meg a Kellék c. kolozsvári filozófiai folyóiratban. Ám az én szakításom elméleti volt és politikai, a Bretter Györgyé már mélyebb: egzisztenciális és végleges.)
Ami – Méliusz rendkívül jelentős kivételével – hiányzott mindebből, ahogyan nem hiányzott a jugoszláviai, vajdasági magyar kultúrából (amelyhez mély köze volt a szerb eredetű, temesvári Méliusznak), az a többségi kultúrával való kölcsönhatás volt. (A George Ivaşcu szerkesztette Contemporanult, a Dan Hăulică szerkesztette Secolul 20-t sok magyar olvasta; de ez aztán elhalt.)
Ekkor Ceauşescu már előhívta a mélyből mind a görögkeleti ortodoxiához kapcsolódó, mind a pogány (dák) jellegű román ősfasizmust, ez meg csakhamar átvette a szellemi hatalmat, Marin Preda Antonescu marsallt mentegető-igazoló regényétől (Delirul, 1975), amely – Ştefan Andrei egykori külügyminiszter emlékezései szerint – mély benyomást tett Ceauşescura, egészen Adrian Păunescu ultrasoviniszta performanszaiig (a mai román oroszellenesség innen származik, ebben gyökerezik, a rehabilitált Vasgárdában), ez pedig (emlékszem jól) valósággal megőrjítette a román társadalmat, ellenerők pedig nem jelentkeztek. A pillanat elmúlt, tekintet nélkül Méliusz és Domokos Géza utóvédharcaira a Scânteia-házban.
Elmúlt, de volt.
Eleinte a román – magyarellenes élű – totalitárius román állami sovinizmusra adott [néma vagy közvetett] erdélyi magyar válasz nem a magyar nacionalizmus volt. Eleinte.)
Balogh Edgár mondta nekem, hogy 1968 magyar szempontból nem volt más, mint a kisantant (Csehszlovákia-Jugoszlávia-Románia) fölélesztése. Volt ebben némi igazság. Abban az évben másutt is visszatért az „avant-guerre”: a lengyelországi hivatalos antiszemita kampány Gomułka irányításával s a maradék lengyel zsidóság kiűzése (kivéve néhány ellenzéki értelmiségit a börtönben) volt a Párt válasza a diák- és munkáslázadásra, Csehszlovákiában pedig a reszovjetizáló, büntető „normalizáció” (Csehszlovákia szovjet-magyar-keletnémet-stb. megszállása volt a mi döntő „nemzedéki” élményünk – no meg 1967. június 2., Benno Ohnesorg meggyilkolása [rendőrgolyóval] Nyugat-Berlinben, a vérengző iráni sah védelmében), Romániában a fasizáló szovjetellenes/magyarellenes mozgósítás: „ne iau Ardealul”, Erdély veszélyben, stb. Azt a pillanatot maga alá temette az idő, ki se látszik.
Mit jelent most magyarnak lenni Romániában?
A válasz felelőssége nem az enyém, hiszen én már nem élek ott veletek. (Akármennyire reménytelenül erdélyi maradtam. Ez nem érdem, nem azért mondom. Így van, és kész.)
A negyven évvel ezelőtti – abszurd, de nem érthetetlen – kísérlet (eszmetörténetileg elkerülhetetlen volt, hogy bekövetkezzék: látni kell, hogy ez volt a prágai meg varsói/gdański 68 romániai magyar megfelelője, és nem lehetett más) aligha példamutató. Túl sok minden változott meg, és bár a szimpla diktatúraellenesség mind Romániában, mind Magyarországon jelen van még, de eléggé félrevezető, hiszen szemben a szokványos zsurnállogikával és zsurnálretorikával, a „létező szocializmusból” nem maradt semmi. (Minden nap olvassuk Pesten, hogy „ez olyan, mint a kádárizmus”. Nem olyan.)
Ha nem is példa, hát tanulság.
Ha valamely kisebbséghez tartozni – az összes hátrányokkal, a kiküszöbölhetetlen (és szívemnek kedves) provincializmusokkal – pusztán csak véletlenszerű tény (vagy ami ugyanaz: VÉGZET), akkor ugyancsak a véletlen (ez esetben az egyéni érdek) szabja meg, hogy evvel az adottsággal mit kezd valaki. Akár kivándorolhat anyagi okokból, akár csöndben asszimilálódhat, akár megtartja a magyarságát reflektálatlan, senki másra nem tartozó, következményekkel nem járó magánügynek, folklorisztikus díszítménynek, tetszőleges (ám jelentéktelen) akárminek. Mindegy. Voltaképpen a nemzeties jobboldal – amelynek ma a legnagyobb sikere van – is ezt mondja az álirredenta Trianon-gyászkultusszal: s ugyan mi az értelme és az értéke az irredentizmusnak valódi határrevíziós program nélkül? Ez csak a válasz elodázása. Zászlóerdővel dekorálva – igazából: álcázva.
Mi a romániai magyarság politikai küldetése a szűnni nem akaró romániai (román) politikai válságban? Mert azért nem lehet a pusztán önérdekű regionális lobbizás, amit – korlátozott ismereteim szerint – elég ügyesen művel a nemzetiségi politikai osztály.
Mi a romániai magyarság funkciója abban a tragédiában, amely Magyarországot sújtja? Pontosabban: mi a létező, de szemérmesen titkolt irányzatok – nyilvánvalóan többféle – elképzelése róla, és Erdély esetleges jótékony befolyásáról? Van valami sajátságos, amiért – a születés véletlenén túl – érdemes romániai magyar értelmiséginek lenni? Van valami közös projekt, amiért érdemes közösen dolgozni? (És itt nem a kívülállók iránti rutinszerű ellenszenvet és megvetést értem, ez nem ér túl sokat.) Megmenthető-e (létrehozható-e) vajon pont Erdélyben például a Duna-medencei szabad magyar sajtó, ha minden kötél szakad?
A vajdasági magyarság nagyjából megszűntnek tekinthető (mint önálló entitás) pár ezer kitartó embertől eltekintve. Mi lesz veletek? Mi lesz velünk?
Ne feledjük, hogy a tizenkilencedik század „összmagyar” kultúrájában Erdély semmiféle sajátos szerepet nem játszott. Ez a sajátosság csak a Trianon utáni „impériumváltozással” kezdődik.
Minden erdélyi föladat és küldetés válságok terméke volt eddig.
Ha jól látom, megint van válság, de ennek a kerete a politikailag zűrzavaros, különben pedig dinamikusan „fejlődő” kapitalista Románia, ahol éppen a „jóléti állam” (újraelosztó, „haladó” társadalompolitika) és a konzervatív nacionalizmus kombinációjával próbálkozik – a magyarokkal szemben olykor elvtelenül és ravaszul gáláns – ostromlott PSD, eltérően Aleksandar Vučić neoliberális-nacionalista szerbiai rendszerétől.
De van minderre erdélyi magyar válasz? Túl a költségvetési kedvezések és befolyásos pozíciók kiharcolásán? Mi az értelme a kitartásnak a poszton a tartalmilag meghatározhatatlan hűségen kívül? A „magyar vagyok, mert magyar lettem, tehát magyar maradok, így a legegyszerűbb” elvontságán kívül? Ennek hamar elvész a vonzereje (attól tartok), ha nem lesz új erkölcsi-politikai tartalma. A kései kapitalizmus radikalitásában a puszta adottság soha nem elegendő. A kapitalizmus személytelen-fogalmi jellegű, fogalom (teória, stratégia) nélkül csak az alárendelt (szubaltern) populációk maradnak, amelyeknek nincs jövőjük. Ha nincs beszéd, nincs kenyér.
Tamás Gáspár Miklós / Transindex.ro

A kapcsolatokat építik a Rákóczi szövetségnél
A Rákóczi Szövetség hagyományaihoz híven ezen a nyáron is megrendezi táborait a Kárpát-medencei magyar diákok és tanárok részére, a magyar–magyar kapcsolatok szolgálatában. Az első tábor megnyitóján Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások minisztériumának államtitkára azt hangsúlyozta: ezek a programok sokat segítenek az indentitás megtalálásban és megőrzésében.
Csejk Miklós / Magyar Idők (Budapest)

Magyar mentőkötél Erdélyben – A Kallós Zoltán Alapítvány a szórvány magyarságnak segít szakmát tanulni
Határtalanul pályázat keretében látja vendégül a héten a Lorántffy iskola az Erdélyből, Válaszút községből, a Kallós Zoltán Alapítványi Iskola diákjait. Vezetőjükkel, Eszenyei Farkas-Gáborral beszélgettünk.
- Azért is jöttünk, hogy lássunk egy szakiskolai rendszert, amiből tanulhatunk. Harmincegy gyermeket hoztunk. Azért csak ennyit, mert amikor a pályázatot leadtuk két éve, akkor még csak két osztályunk volt. Nekünk jelen pillanatban ötvennégy gyermekünk van három osztályban. Egy folyamatosan bővülő, fejlődő intézmény vagyunk.
- Sokan jelentkeznek?
- Még csak most kezd elterjedni a híre, hogy van egy olyan magyar lehetőség Mezőségen, azon a vidéken, ahol mi élünk, ahol nem csak líceumba (gimnázium – szerk.) lehet menni, hanem szakiskolába is. A vidék, amihez tartozunk, egy magyar szórványvidék, ahol többnyire mezőgazdasággal foglalkoztak valamikor. Nagyon gyengén iparosított vidék. Szamosújvár ami iparosított, viszont nem működik. Próbálnak az emberek visszafordulni a mezőgazdaság felé, viszont ehhez a meglévő tudás már nincs meg. A nagyszülők még értenek a szántáshoz, vetéshez, de ezeknek a gyerekeknek a szülei már nem birtokolják ezt a tudást. Kedvenc mezőségi falvamat említem, Magyarköblöst. Egy csodálatos falu, ahol apuka-anyuka azt érte el az életével, hogy eladta a traktort, a tíz tehenet, a földet, a házat hátrahagyta, és beköltözött Kolozsvár perifériájára tömbházba. Apuka hetvenhat éves lesz, mire kifizeti a részleteket. Folyik a falu kiüresedése. Nagyon sok helyen nem hogy magyar, de román iskola sincsen. Ezért van az, hogy a Kallós Alapítvány megpróbálja ezeket a falvakat felkeresni, és összeírni az iskolaképes gyerekeket, akik mezőgazdasági iskolába járhatnak. Nagyon sok olyan diákunk van, aki elvégzi a nyolcadik osztályt, és azt látjuk, hogy líceum szintre nem való. De akkor mire való?
- Akkor ez egyfajta mentőkötél?
- Mindenféleképpen mentőkötél az erdélyi magyar oktatás számára. Választási lehetőséget adunk a gyerekeknek, akik elvégzik a szakiskolát. Megvan a tíz kötelező osztályuk, és lesz egy szakképesítésük. E mellé andragógiai rendszerben az alapítvány szervez számukra felnőttképzést. Aki vállalja, hogy eljár ezekre, a sajtkészítő, elárusító, kertészeti tanfolyamokra, ebből lesz neki még egy diplomája (bizonyítvány – szerk.). Ráadásul a tizenegyedik osztályos tanterv úgy néz ki, hogy az állam biztosítja az órarendben a B kategóriás járművezetői, illetve a traktorvezetői engedély megszerzését ingyenesen. Válaszút és Bonchida környékén már közel ezer euróért sem kapnak traktoristát, mert egyszerűen nincs olyan, akinek jogosítványa lenne traktorra. Hiánycikk lett a traktorista.
- Szeretik az iskolát?
- Az a tapasztalatunk, hogy a gyerekek nagyon szeretik. Nem csak egy iskola vagyunk, hanem kollégium is. Szeretnénk egy közösségként működni, ahol a diákok nem csak megvannak, hanem jól érzik magukat. Sikerült olyan barátságokat kialakítani, amik egész életre szólnak. Nagyon jó tanulmányi eredményeik vannak. A tízig tartó skálán mindhárom osztályban megközelíti a kilencet az átlag. Talán a nagyon fiatal, nagyon tehetséges tanári karnak köszönhetően. Pedig sokan nehéz csomaggal jönnek. Jelen pillanatban öt gyermekházas (árvaház – szerk.) tanulónk van, de vannak sérült diákjaink is, de mi azt gondoljuk, hogy őket is egy biokertész képesítéssel segíteni tudjuk abban, hogy elhelyezkedjenek, büszkék legyenek arra, hogy elértek valamit.
KALLÓS ZOLTÁN
1992-ben létrehozta a Kallós Zoltán Alapítványt, amely azóta is számos hagyományőrző tevékenység szervezője és támogatója, a moldvai csángók ügyének támogatója. Életműve elismeréseként 1990-ben megkapta az Életfa-díjat. Magyar kitüntetései: Magyar Művészetért-díj, Julianus-díj, Kossuth-díj, Martin György-díj, Pro Minoritate-díj, Magyar Örökség-díj, Tőkés László-díj, ’56-os Érdemkereszt, Corvin-lánc, Szent Imre-díj, Kölcsey-díj. Az EMKE tiszteletbeli tagja, a Magyar Néprajzi Társaság tagja, a Magyar Művészeti Akadémia fő tagjává választotta.
Balla Tibor / duol.hu; Erdély.ma

Az elhurcoltak mementója
1945. július 9-ről 10-re virradó éjszaka, 72 évvel ezelőtt történt meg a muravidéki magyarság internálása Hrastovecre, illetve Šterntalba. Az 558 internáltról – zömében idős ember, nő, illetve gyermek – már néhány éve méltóságteljesen, nem utolsó sorban a szlovén politikum kimondott bocsánatkérése mellett tudunk megemlékezni. Ily módon emlékezhetnek, emlékezhetünk a Sárvárra internált szlovénekre is. Vagyis megközelítőleg 70 évre volt szükségünk a megbékéléshez, a kölcsönös tiszteladáshoz. A 20. század mindkét nemzetre igencsak fájó, zömében a mai napig nem tisztázott, leginkább pedig lélekben még mindig nem nyugtázott eseményeket zúdított. Az emberi lélek megnyugtatása, megbékélése a mi kötelességünk, ahogy még inkább az, hogy ügyeljünk arra, a múlt században történtek ne történhessenek meg újra. Annak ellenére, hogy kissé közhelynek, elcsépeltnek tűnik az előző mondat, attól még igaz, és állandóan szükséges figyelmeztetni rá. Hogyan? Például az idén elindított rendhagyó történelemórákkal, a történelemtanítás keretében, akár rendszeres tanagyagként. Vagy például ennek a cikknek a formájában! Mert ahogy fontos megbocsátani, úgy fontos emlékezni is. Emlékezet nélkül nem létezik nemzet, ahogy nincs magyar Szent István vagy éppen az 1848/49-es hősök nélkül, úgy muravidéki magyar sem lehet, ha nem tud saját hőseiről. A 72 évvel ezelőtt internáltak is a mi hőseink. Tehát emlékezzünk meg róluk!
Tomka Tibor / Népújság (Lendva)

Mérföldkövek és részletek
Felülnézetből már maga az bizakodásra ad okot, hogy a tantervek megvannak, és akár kész lesznek a tankönyvek, akár nem, ősszel a magyar ötödikeseknek már nem a románok számára írt anyag első leckéjén, a nehéz Mircea Eliade-szövegen kell átrágniuk magukat. Jó adag naivitás kell ahhoz, hogy bárki is reménykedjen: a júniusi tanévzárástól a szeptemberi iskolakezdésig megoldódik a hazai tanügy egyik-másik akut, régóta rengeteg fejfájást okozó problémája. Az egyik legégetőbb, amivel gyakorlatilag évtizedek óta szembesülnek a diákgenerációk, hogy a román anyanyelvűek számára elkészített tantervek szerint kell tanulniuk, hiszen a bukaresti oktatáspolitika fittyet hányt arra, hogy egy magyar gyermek számára milyen nehézségeket okoz a romántanulás. Így hát életszerűtlen információhalmazokat kellett – és részben persze továbbra is kell – ésszerűtlen módon bemagolniuk a diákoknak, akiket közben nem készítenek fel az iskolai évek arra, hogy meg is tanuljanak hatékonyan és helyesen kommunikálni az állam nyelvén. Nos erre a gondra az elmúlt időszakban több szinten is született megoldás: ahogyan sokszor elhangzott, feltűnt a fény az alagút végén. Az már mellékes, hogy milyen politikai manőverek eredményeként, ha kézzelfoghatóan megkönnyíti a jövőben a magyar diákok dolgát. Sikerként könyveltük el, hogy az oktatási minisztérium márciusban bejelentette: jóváhagyta a kimondottan a kisebbségiek számára kidolgozott, új elemeket tartalmazó tanterveket, aztán múlt hónap végén egy másik, mérföldkőnek számító előrelépés történt, amikor kiderült, ennek megfelelően, vagyis differenciált tételekből vizsgázhatnak a nyolcadikos és a tizenkettedikes magyar diákok a román nyelv és irodalom próbán, az RMDSZ erre vonatkozó kezdeményezését ugyanis döntéshozó kamaraként elfogadta a szenátus. Mindez óriási jelentőségű természetesen, még akkor is, ha fokozatosan és lassan valósul meg a differenciált oktatás és vizsgáztatás, és csak a most ötödiket kezdők, illetve a náluk kisebbek tanulhatnak és adhatnak számot folyamatosan egészen érettségiig „testreszabottan”, a náluk nagyobbak csak részletekben és részlegesen. A minisztériumi döntésektől a mindennapi tanítási gyakorlatig azonban korántsem vezet sima út, így most az a soron következő lépés, hogy a speciális tantervek alapján tankönyvek is szülessenek, sőt szeptemberben eljussanak az iskolákba. Felülnézetből már maga az bizakodásra ad okot, hogy a tantervek megvannak, és akár kész lesznek a tankönyvek, akár nem, ősszel a magyar ötödikeseknek már nem a románok számára írt anyag első leckéjén, a nehéz Mircea Eliade-szövegen kell átrágniuk magukat. Mindazonáltal jó lenne naivan reménykedni abban: megoldódnak az ilyen „részletkérdések” is, mint a tankönyvprobléma. Jó lenne nemcsak madártávlatból örülni, de abban is hinni, hogy nem kell tartani a részletekben megbújó ördögtől.
Kiss Judit / Krónika (Kolozsvár)

Vass Levente: az RMDSZ nem akart alpolgármestert választani, sem egyet, sem kettőt kérdezett:
Marosvásárhelynek lehetett volna két magyar alpolgármestere. Az RMDSZ városi szervezetének elnökét kérdeztük, miért nem így lett.
Marosvásárhelynek a tavaly júniusi önkormányzati választások óta nincs alpolgármestere, ugyanis a megyei szintű megállapodást kötő, a városi tanácsban is többséggel rendelkező RMDSZ és PSD úgy döntött, nem kívánja támogatni Dorin Florea polgármester munkáját. A Szabad Emberek Pártja (POL) városi tanácsosa, Hermann Mark Christian azonban benyújtott egy alpolgármester-választásra vonatkozó határozattervezetet, majd a csütörtöki tanácsülésen azt kérte az RMDSZ-től, támogassák a POL jelöltjét, Györfi Júliát. A szavazáson azonban csak a POL három tanácsosa támogatta a jelöltjüket, az alpolgármesteri tisztségeket pedig az RMDSZ-es Makkai Gergely és a PSD-s Sergiu Papuc szerezte meg.
- Ön a Facebookon is közzétette álláspontját az alpolgármester-választás kérdésében. Ebben a bejegyzésében említi az üres alpolgármesteri székek politikáját. Mennyire közismert a marosvásárhelyiek körében ez a stratégia?
- Nem tudom, hogy mennyire használták ezt a kifejezést. De ez volt az elképzelés, hogy nincs alpolgármester, pont azért, hogy a polgármesternek egyedül kelljen szembesülnie azokkal a városvezetési gondokkal, amiket korábban könnyen leosztott, és érezze annak a jelentőségét, hogy egy várost közösen kellene vezetni az alpolgármesterekkel és a tanáccsal. Ezért álltunk erre az álláspontra, ezért tartottuk fontosnak együtt a szociáldemokratákkal ezelőtt egy évvel, hogy ezt a stratégiát, ezt a taktikát válasszuk.
Amikor RMDSZ-es megyei tanácselnököt és két PSD-s alelnököt nevesítettünk, akkor úgy egyeztünk meg, hogy együtt megyünk ebben a dologban, és teljesen természetes, hogy ezt a megegyezést nem rúgtuk fel. Most nem történik semmi egyéb, mint együtt folytatjuk azt a munkát, amit elkezdtünk. Nehogy azt higgyük, hogy a PSD-nél jobban szeret bennünket a PNL, ami a magyar kérdéseket illeti, és világosan szeretném hangsúlyozni, hogy mindaddig, amíg a POL minden eszközt megtalál, hogy az RMDSZ-t üsse, addig senki ne várja el tőlünk, hogy tárt karokkal fogadjuk egy ilyen pártnak az utolsó percben felajánlott javaslatát, hogy mi az ő jelöltjüket megszavazzuk. Mi nem kértük a támogatásukat az alpolgármesteri választásoknál, és nem is ígértük meg a támogatásunkat. Politikai szubkultúrára vall az, hogy a POL egy alpolgármester-jelölést ejt meg, amikor nagyon világosan tudták, hogy izolálni akarjuk a polgármestert, és a tanácsülés előtt – vagy pedig akár a tanácsülés alatt, de megfelelő időben – nem próbál politikai többséget kialakítani, utána pedig a frusztrációját megpróbálja rákenni másra, és magyarkodással próbálja magyarázni a bizonyítványát.
- Vagyis a POL nem egyeztetett a többi párttal, mielőtt beterjesztette az alpolgármester-választásra vonatkozó határozatot, illetve utána sem, a választást megelőzően?
- Az eredmények ezt mutatják. Nem az a kérdés, hogy ki mit szándékozott, és mit nem szándékozott tenni. A POL, amely javasolta az alpolgármesteri pozíciót, három szavazattal maradt, vagyis a saját szavazataival. Se a PSD, se a PNL, se az RMDSZ nem szavazta meg a POL jelöltjét.
- A POL határozattervezete egy alpolgármester megválasztásáról szólt volna. Ha jól tudom, az RMDSZ azt támogatta, hogy két alpolgármestert válasszanak. Miért történt ez így?
- Az RMDSZ nem akart alpolgármestert választani, sem egyet, sem kettőt. Attól a perctől fogva azonban, hogy a POL kért egy alpolgármesteri pozíciót, amiről ugye nem egyeztetett, és amihez nem szerezte meg a kritikus többséget, változott a helyzet. Az érvényes szabályok szerint, ha az RMDSZ és a PSD nem javasol alpolgármester-jelöltet, akkor valószínűsíthetően a PNL és a POL jelöltje közül a PNL jelöltje, Dorin Florea polgármester pártjának a jelöltje lett volna az alpolgármester, hiszen a második fordulóban nem szükséges az egyszerű többség, hanem a legtöbb szavazatot kapó jelölt elfoglalhatja az alpolgármesteri tisztséget..
Teljesen természetes, hogy akkor, amikor mi nem akartuk az alpolgármesteri helyet, és amikor a POL javaslata egy egyéves (és négy évre tervezett) taktikánkat húzta keresztül, mielőtt bementünk a tanácsülésre, a szociáldemokratákkal leültünk az utolsó percben, és megegyeztünk, hogy ebben az esetben, ha változtatnunk kell a stratégiánkon, akkor az elkövetkezőkben is együtt fogunk menni, bátran felvállalva ezt, és ők is egy alpolgármestert, mi is egy alpolgármestert fogunk nevesíteni.
De hozzáfűzöm, hogy a napirendi pontok megszavazásánál, utolsó percig remélve azt, hogy elhúzódik a tanácsülés, és nem lesz idő az összes napirendi pontra, kértük, hogy a legutolsó napirendi pont legyen az alpolgármester-választás, és ezt meg is szavaztuk. A sorrendben a felszólalásoknál sorrendben a PNL-t, a PSD-t és a POL-t kértük fel, hogy nevesítsenek jelölteket – a PNL-t a PSD-vel, a POL-t pedig velünk társítva egymásutániságában. Ha nem nevesített volna jelöltet a PNL és a POL, akkor mi sem nevesítettünk volna jelölteket, és nem lett volna alpolgármester megválasztva.
Arra a kérdésre, hogy két magyar alpolgármester versus egy magyar alpolgármester és egy PSD-s alpolgármester: világos politikai döntés volt. És az a véleményünk, hogy ma Marosvásárhelyen az egymás mellett élés és az együtt dolgozás nem azon múlik, hogy két magyar alpolgármester van-e, hanem azon fog múlni, hogy van-e egy többségi koalíció, magyar és román emberekkel egyaránt. És ez megtörténhet egy PSD-RMDSZ együttműködésben, amely képes akár városfejlesztési stratégiákat letenni az asztalra közösen. Ha a POL mindig, amikor nincs utcanévtábla, nincsen iskolaügy vagy nincsen valami egyéb, nem politikai frusztrációjával próbálná megoldani és kommunikálni ezeket a dolgokat, akkor akár időnk is lenne dolgozni, és nem folyamatosan tüzet oltani. A PSD-s alpolgármester, Sergiu Papuc személye nem kényelmetlen az RMDSZ számára? A POL több magyarellenes megnyilvánulására hívta fel a figyelmet.
Balázsi-Pál Előd / Transindex.ro

Ábrám: az erdélyi magyaroknak fel kellene karolniuk kárpátaljai sorstársaikat
Erdélyi és kárpátaljai magyar–magyar testvérkapcsolatok létesítését szorgalmazza a történelmi egyházak és a civil szervezetek között Ábrám Zoltán, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület alelnöke. Szerinte az első lépést mindenképpen az erdélyi félnek kellene megtennie, amelynek afféle nagytestvérként morális kötelessége lenne a Tisza északi oldalán élő magyarság felkarolása.
Köztudott, hogy Nagy-Magyarország elcsatolt részeiből Kárpátalja sodródott a legmostohább helyzetbe. Nemcsak Ukrajna gazdasága és infrastruktúrája idézi fel a Ceauşescu-korszakban megélt nyomort, hanem az ukrán nacionalizmus is rányomja a bélyegét a kárpátaljai magyarság mindennapjaira. Az EMKE Közép-Erdély régiójáért felelős vezető hozzáfűzte: az erdélyi magyarok életfelfogása, hitélete és lelkisége a kárpátaljaiakéhoz áll a legközelebb.
Mint mondta, I. Rákóczi Ferencet a kárpátaljai magyarok tisztelik és szeretik, a ruszinok viszont imádják. Példaként olyan ruszin falvakat hozott fel, amelyek az uralkodó nevét viselik. Ábrám nem tartja rossz ötletnek a magyar többségű önkormányzatok közti kapcsolatok kialakítását sem, azonban arra figyelmeztet, hogy a túlburjánzott ukrán bürokrácia és a többség felsőbbrendűségi érzete miatt ez számos akadályba ütközhet. „Ukrajnának Magyarországgal van a legtöbb írásos megállapodása. Ennek ellenére, a kijevi bürokrácia miatt, a kétoldali kapcsolatok rendkívül nehézkesen működnek. Ezért kellene egyházi vagy civil téren próbálkozni” – mondotta Ábrám Zoltán, aki javasolta a marosvásárhelyi Vártemplom presbitériumának, hogy lépjen testvérkapcsolatba a nagyszőlősi, mintegy kilencszáz lelket számláló gyülekezettel.
A pozitív példákról szólva említést tett arról a július elsejei ünnepi eseményről, amelynek keretében honfoglalási emlékhelyet avattak a beregszászi Kishegy lábánál, azon a helyen, ahol 1890-ben kőfejtőmunkások gazdag magyar lovas sírra bukkantak. Az emlékművet, amely az egyik megtalált süveget ábrázolja, hét kopjafa veszi körül. Ezeket Sándor Attila székelyudvarhelyi faragómester készítette.
Szucher Ervin / Székelyhon.ro

175 medve kilövésére adnak engedélyt – országos szinten
Elindult szerdán hajnalban Bukarestbe, a környezetvédelmi miniszterrel tartandó találkozóra a székelyföldi küldöttség. Megoldást keresnek az immár mindennapossá vált medvetámadások problémájára. Munkatársaink is buszra ültek.
Több mint kétszáz polgármester, közbirtokossági elnök, vadásztársulati vezető és állattartó gazda jelentkezett előzetesen a szerdai bukaresti megmozdulásra – tájékoztatott korábban a Hargita megyei önkormányzat. A gyakori medvetámadások és a megnövekedett vadkárok miatt kezdeményeztek találkozót a környezetvédelmi miniszterrel, hogy személyesen elmondhassák, Székelyföldön szinte mindennaposak a medvetámadások, a helyzet tarthatatlan, sürgős megoldásra van szükség.
A Hargita megyei kezdeményezőkhöz csatlakoztak Maros és Kovászna megyékből, Háromszéken például már konkrétan tudják, hogy tíz-tizenkét problémás medvét kellene térségükben „kiiktatni”. Grațiela Gavrilescu környezetvédelmi miniszter szerdán délben fogadja a küldöttséget, amelybe úgy tervezték, hogy civileket is bevonnak a szervezők – olyan személyeket, akik már találkoztak medvével. A több busznyi utazóközösséggel tart ugyanakkor lapunk két munkatársa, Fülöp-Székely Botond és Barabás Ákos is, időszakos jelentésükkel, fotókkal igyekszünk beszámolni a küldöttség útjáról, eredményeiről
Az udvarhelyszéki küldöttség 11 óra előtt néhány perccel érkezett meg Bukarestbe, a környezetvédelmi minisztérium parlament melletti székhelyéhez.
Időközben megérkeztek az alcsíki, felcsíki és gyergyószéki küldöttségek is.
Mintegy ötszázan lehetnek összesen a székelyföldi küldöttek.
Borboly Csaba, a Hargita megyei önkormányzat elnöke röviden ismertette a megmozdulás okát és célját.
A helyzet tarthatatlan, naponta több medvetámadás történik. Azt szeretnénk, hogy figyelmet fordítsanak ezekre. Egy sor megelőző intézkedésre van szükség, elengedhetetlen, hogy engedélyezzék a veszélyes egyedek kilövését – minél hamarabb. Arra is szükség van, hogy a vadásztársulásoknak legyen bevétele, tudjanak normális vadgazdálkodást végezni. A medvék elszállítása láthatóan nem hozott megoldást, a vadak visszatértek. Hargita megye erdeiben jelenleg mintegy 1200 egyed van, de 400–500-at bírnak el. A medvepopulációt egyensúlyban kell tartani. A megelőző intézkedéseket kormányzati szinten kell meghozni, az a konkrét célunk, hogy elérjük a miniszterasszonynál, hogy mondja meg, mikor és milyen megoldásra számíthatunk – foglalta össze Borboly.
Grațiela Gavrilescu környezetvédelmi miniszter egy 10–15 tagú küldöttséget fogadott.
A tárgyalásokat követően Grațiela Gavrilescu környezetvédelmi miniszter a sajtónak elmondta, számára is az emberélet a legfontosabb. Mint kiderült, 175 veszélyes, károkat okozó medvére adnak kilövési engedélyt – országos szinten. Az ezzel kapcsolatos rendeletet szerdán terjeszti fel konzultálásra, a kilövési engedélyek várhatóan augusztus 15-étől lépnek érvénybe.
Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke a tárgyalások eredményét „részsikernek” nevezte.
„A miniszter 175 medve kilövését engedélyezi, nyilván azokét, amelyek bizonyítottan kárt okoztak. A kilövésnek, hogy miként fog lezajlani, megvan az eljárása. Rendkívül fontos, ezért felvetettük a vadak által okozott károk megtérítését, mivel jelenleg nagyon nehézkes az eljárás és a kifizetések sokat késnek. Ez az emberek megélhetését jelenti. A miniszter megígérte, hogy ennek is alaposabban utána fog nézni” – részletezte a háromszéki tanácselnök. Hozzátette, kétségtelen, hogy ez részsiker, de a legfontosabb, hogy másfél év után sikerült kimozdulni a holtpontról – hiszen azóta semmire nem adtak kilövési engedélyt. Ilyen szempontból ez siker. Az az ígéret, hogy 2018-tól kezdve a megelőzéssel is foglalkozni fog a minisztérium.
Péter Ferenc, a Maros megyei önkormányzat elnöke is osztotta háromszéki kollégája véleményét. Borboly Csaba szerint amit elértek, az „csepp a tengerben”.
Megbírságolta a csendőrség Borboly Csabát A demonstráció kora délután rendbontás nélkül ért véget, az MTI beszámolója szerint a csendőrség illegálisnak minősítette a megmozdulást, és ezerlejes bírságot szabott ki az egyik kezdeményezőre, Borboly Csabára, a Hargita megyei önkormányzat elnökére. Az önkormányzati vezető elismerte, a kerületi polgármesteri hivatal szerdán reggel, amikor már a buszok úton voltak, valóban értesítette őt, hogy nem járul hozzá a korábban bejelentett tüntetéshez. Borboly Csaba mégis köszönetet mondott a székelyföldi gazdáknak, polgármestereknek és közbirtokossági vezetőknek, hogy tömegesen Bukarestbe vonultak, mivel szerinte a szerdai demonstráció nélkül nem tudták volna „kimozdítani a holtpontról” a medvetámadások elleni hatósági fellépés ügyét. Székelyhon.ro

Engedélyezik a medvék kilövését (Székelyföldi tüntetők Bukarestben)
Ötszáz fős tömeg tüntetett tegnap délben Bukarestben a Környezetvédelmi Minisztérium előtt. A protestálók Kovászna, Hargita, Brassó és Maros megyéből érkeztek, gazdák, önkormányzati vezetők, vadgazdák követelték a tárca vezetésétől: oldják fel a medvék kilövési tilalmát, tegyék lehetővé, hogy az emberi életben, a polgárok javaiban kárt tevő vadakat kilőhessék. A tüntetők képviselőit Graţiela Gavrilescu tárcavezető fogadta, majd a másfél órás megbeszélést követően a miniszter a tüntetők közé ment, s kijelentette: még aznap aláírja a miniszteri rendeletet, amely lehetővé teszi az év hátramaradt részében 175 problémás medve kilövését. Ha a további hivatalos procedúra simán megy, leghamarabb augusztusban adhatják ki az első intervenciós kilövési engedélyeket.
A tüntetőket a csendőrség fogadta a minisztérium előtt, a tüntetés engedélyezése körüli hiányosságokra hivatkozva előbb azt kérték, a tiltakozók üljenek vissza az autóbuszokba, és hajtsanak a Román Akadémia elé, ott várakozzanak. Az embereknek nem tetszett a megnyilvánulás, és a szervezést vállaló megyevezetők is tiltakoztak, így a csendőrök visszakoztak, a minisztérium előtti zöldövezetre terelték a tömeget. A Bukarestbe utazók kérésük alátámasztására a medve áldozatául esett, széttépett állatok tetemeit bemutató nagy méretű fotókat lobogtattak a tiltakozó pannók mellett – a drámai felvételek sokkolták az arra járókat, a tévéstábok is előszeretettel örökítették meg.
Közben az épületben zajlott a tárgyalás a miniszter asszonnyal. A tárcavezető felvetette: három héttel ezelőtt tett ígéretet, hogy megoldást talál a medvés kérdésben. Egy hónapos határidőt kért akkor, ezért kissé meglepő számára, hogy a türelmetlen protestálók Bukarestbe érkeztek – jelentette ki. Meg sem hallgatta a tüntetők képviselőit, és máris jó hírrel állt elő: elkészült egy miniszteri rendelet, amelynek értelmében az idei évre 350 problémás medve kilövését engedélyezhetik. Mivel az év felénél tartunk, 175 bajt okozó medvét lőhetnek ki. Aláírja, majd eleget kell tenni az átláthatósági előírásoknak, csak azt követően léphet hatályba a rendelet. Időközben a Román Akadémia jóváhagyását is meg kell kapniuk, de nem hiszi, hogy ez gondot jelenthet, így augusztusban kiadhatók az első engedélyek – számolt be a miniszter. Az intervenciós – beavatkozási – kilövési kvótát nem osztják le a vadásztársaságoknak, a minisztériumban tartják, és szükség esetén 24 óra alatt kibocsátják. Külterületeken a veszélyes medvék kilövését a vadászokra bízzák, a helységek belterületén a csendőrség fog közbelépni – magyarázta a procedúrát. Többször hangsúlyozta: ez nem vadászatot jelent, csupán a veszélyes egyedek eltávolításáról lehet szó.
A tüntetőket képviselők közül elsőként Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor szólalt fel. Nem a kilövési kvóták jelentik a medvék okozta problémák megoldását, a jelenség okait kell megtalálni – vetette fel. Azt is elmondta, el kell kerülni, hogy az intervenciós kilövési kvóták „trófeakvótákká” alakuljanak, mint ahogyan szerinte ez korábban történt. Kijelentése már a teremben többek nemtetszését váltotta ki, mi több, a gyűlést követően rövid idő alatt Kovászna és Hargita megyei vadgazdák fogalmazták meg ellenvetésüket, valótlannak nevezve a szenátor kijelentését. Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke beszédében hangsúlyozta: nem a miniszter, a kormány ellen tüntetnek, hanem a lakosság érdekeit képviselik, mivel a feszültség igen nagy, azonnal lépni kell az emberek és javaik védelme érdekében. A megye területe 700 medve életterét tudja biztosítani, ezzel szemben az állomány eléri az 1300 példányt. Az intervenciós kvóta csak az első és legsürgősebb lépés a probléma megoldására, egyensúlyt kell teremteni az állatok védelme és az emberek biztonsága között. Elmondta, útban Bukarest felé személyesen beszélt a WWF romániai vezetőjével, Csibi Magorral, aki egyet is értett vele abban, hogy szükség van a problémás medvék kilövésére. A gyűlést követően viszont radikálisan megváltozott Csibi véleménye – amely egy nappal korábban a sajtóban is megjelent –, és a miniszter asszonynak címzett üzenetben lépett fel az intervenciós kvóta ellen.
Ötvös Mózes, a Kovászna Megyei Szarvasmarha-tenyésztők Egyesületének elnöke felszólalásában arra hivatkozott, hogy a helyettes miniszterelnöki tisztséget is betöltő tárcavezetőnek kell hogy legyen ereje a kérdés megoldására. Ha szükséges, Dragnea SZDP-elnöknél is lépjen közbe, hiszen ő a legerősebb ember az országban. Graţiela Gavrilescu finoman hárította a felkérést: neki Tăriceanu a közvetlen politikai felettese. Ezen túlmenően Ötvös azonnali lépéseket követelt. Ha nem történik pozitív elmozdulás, tönkremegy az állattenyésztés, a növénytermesztésben is egyre több lesz a kár. Farkas Sándor, a vargyasi gazdák képviselője is a sürgősségre helyezte a hangsúlyt. Ha tél lenne, és hibernálnának a medvék, volna idő további várakozásra. De most, nyáron azonnali közbelépésre van szükség, tarthatatlanná vált a helyzet. A jelen lévő brassói, hargitai, marosi önkormányzati, gazdatársadalmi képviselők is sürgették: mielőbbi lépésekre van szükség, hiszen a medvepopuláció létszáma többszörösen meghaladta a területek eltartóképességét. A tegnapi tüntetés, az önkormányzatok, gazdák és vadgazdálkodók összefogása sikeresnek bizonyult, a Környezetvédelmi Minisztérium honlapján már este közvitára bocsátották a medvék és farkasok intervenciós kilövését szabályozó rendelet tervezetét.
Bokor Gábor / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Csutak Vilmos-díj
Két háromszéki kiválóság kapta meg idén a Székelyföldi Tehetségsegítő Tanács (SZTT) által 2014-ben alapított Csutak Vilmos-díjat, amelyet nemrég adtak át Székelyudvarhelyen.
A tehetséggondozás elismeréseként a díjban Szilágyi Zsolt, a sepsiszentgyörgyi Vox Humana kamarakórus alapító karnagya és négy évtizeden át vezetője, valamint Ivácson László, a szintén sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes művészeti vezetője részesült, és idén először tüntetett ki az SzTT támogatót komoly társadalmi szerepvállalásáért, ezt az elismerést Paul Baan hollandiai üzletembernek ítélték oda, akinek segítségével a 2000-es évek elején elkezdődött a tehetséggondozás a Global Teenager Projekt beindításával Romániában. A Csutak Vilmos-díj odaítélése jelölés alapján történik, és olyan személyiségeket tüntetnek ki, akik önzetlen odaadással foglalkoznak nap mint nap gyermekekkel és fiatalokkal, személyes példájukon keresztül tanítják őket emberségre és a szakma iránti alázatra és szeretetre. Az SzTT évente két díjat oszt ki, a díj 2000 lejes pénzjutalomból, oklevélből és emlékplakettből áll, amely Hosszú Zoltán sepsiszentgyörgyi képzőművész alkotása. (fekete) / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Július 11–17. között lehet iratkozni
Államvizsga a Sapientián
Július a vizsgák és beiratkozások időszaka. A Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Karán július 5-én az automatizálás és alkalmazott informatika szak végzős diákjai államvizsgáztak.
Amint az államvizsgát követő sajtótájékoztatón elhangzott, július 11-étől 17-éig lehet beiratkozni az egyetemi alapképzésekre munkanapokon 9–16 óra között, a tavalyhoz hasonlóan pedig bizonyos szakokon írásbeli vizsgákat szerveznek annak érdekében, hogy felmérjék a jövendőbeli hallgatók képességeit, általános műveltségét, megelőzendő a későbbi lemorzsolódást. Dr. Dávid László, a Sapientia EMTE rektora kifejtette: a harmincegy szak alapképzésen és a tizenkét szak mesterképzésen megfelelő kínálatot nyújthat az erdélyi magyar közösség számára. A mesterképzések mellett pedig a magyarországi egyetemekkel közösen indított doktori képzések – pl. Kolozsváron – a harmadik szint kiépítését jelzik a Sapientián, ezzel az egyik cél az egyetem jövendő előadóinak utánpótlását biztosítani. Amint a rektor hangsúlyozta, ez nem azt jelenti, hogy a Sapientia megkezdte a doktori iskolákat működtetni, ahhoz ugyanis számos feltételt kell teljesíteni, de a magyarországi egyetemek doktori iskoláival közösen elindítva ezt a programot, megteremtik a feltételeket a doktori képzésekhez. Újdonság, hogy magyarországi egyetemek a kihelyezett tagozatokon, vagyis az itt doktoráló fiataloknak ösztöndíjakat biztosítanak, ami azt jelenti, hogy bekapcsolhatók a tudományos kutatómunkákba is, ami a jövendő kollégák nevelését célozza. Az írásos felvételi vizsgákkal kapcsolatosan dr. Dávid László elmondta, hogy a felvételizőnek megméretési lehetőséget biztosítanak annak érdekében, hogy egy adott szinttel kerüljön be az egyetemre. „Becsületesebb, ha már a felvételi vizsga során eldöntheti, hogy a választott szak számára valóban megfelelő-e, ezáltal nem veszít el egy évet, ha menet közben ráébred, hogy
számára esetleg túl magasak a követelmények. Felmérjük a tudásukat, és ha már bejutottak, segítünk nekik felfejleszteni őket arra a szintre, hogy tudják elvégezni az egyetemet.” Amint a rektor elmondta, a meghirdetendő helyek száma a tavalyihoz képest nem változott, nagyjából picivel több mint fele műszaki jellegű szak, felénél valamivel kevesebb a humán. A tandíjmentes helyeket teljesen elfoglalják, a tandíjas helyek pedig a többi egyetemhez viszonyítva jóval olcsóbbak, mint az átlag egyetemi tandíjas helyek. Az évi 400 és 750 eurós tandíjak valójában részhozzájárulásnak tekinthetők. Az idén a megfelelő humán erőforrás hiányában még nem indítanak erdőmérnöki és építőmérnöki kart, annak ellenére, hogy tervezték; remélik, jövőre sikerül ezt a tervet is megvalósítaniuk.
Igazi egyetem hírében
Két szak diákjainak államvizsgája zajlott szerdán délelőtt, az automatizálás és az alkalmazott informatika és műszaki informatika szakon. Alkalmazott informatikusok azok a szakemberek, akik telefonokra különböző hasznos alkalmazásokat fejlesztenek, mint pl. közhasznú elektronikai vagy orvosi alkalmazásokat stb. – magyarázta a rektor. 22-en végeznek az automatizáláson és 27-en a műszaki informatikán, a számítástechnikán. A meghirdetett helyek száma 40 volt mindkét szakon, az első évben a lemorzsolódás nem volt olyan mértékű, mint az azelőtti években, amikor hozzávetőleg tizenvalahányan államvizsgáztak le sikeresen. „Az idén kimondottan jó hallgatókkal dolgoztunk. Majdnem minden hallgatónak olyan gyakorlati megvalósítás van a tarsolyában, amely egy sikeres vállalkozás kezdete lehet. Nemrég a 2007-ben végzett hallgatók tízéves találkozóján visszaköszöntek azok az elvek, amiket az egyetem adott, éspedig az itthon boldogulás lehetősége, az, hogy szülőföldjükön is érhetnek el rendkívüli megvalósításokat. A találkozón a bemutatkozások során kiderült, hogy az eltelt tíz évben a környékbeli cégek műszaki vezetését lassan a Sapientia hallgatói veszik át. Innen lesz egy egyetem igazi egyetem, ez a bizonyítéka annak, hogy érdemes volt itt tanulni” – mondta az egyetem vezetője.
A duális képzés bevezetése a cél
Felvetésünkre, hogy a kolozsvári műegyetem oktatóit is bevonták a vizsgabizottságba, megtudtuk, hogy nem lenne kötelező meghívni külső tagokat, de a nyitottságnak megvan a maga hozadéka. „Azért hívjuk meg a legjobb színvonalú műegyetemek professzorait minden évben, hogy lássák, mi történik a Sapientián. Ennek megvan az eredménye, mivel a kolozsvári műegyetem is vállalja a partnerséget bizonyos kutatásokban, ami egyben a hosszú távú együttműködés kialakításához járul hozzá. A Sapientián végzett diákok nagyon jól megállják a helyüket a cégeknél, amelyek közül egyesek hallgatóinkat már egyetemista korukban megkeresik. Együttműködési szerződéseket kötünk cégekkel gyakorlati és kutatási téren egyaránt, a magyarországi gyakorlat alapján pedig a duális képzést vezetnénk be akkor is, ha annak itt még nincs megteremtve a törvényes háttere” – hangsúlyozta a rektor. Amint megtudtuk, az egyetem akkreditálása óta az okleveleket a Sapientia adja, az alapképzés és mesterképzés oklevelei egyaránt elismertek, akárcsak bármelyik hazai egyetemé. Amint Domokos József, a villamosmérnöki tanszék vezetője kérdésünkre elmondta, a napokban három szakon zajlik az államvizsga: az eddig említettek mellett az infokommunikációs hálózatok és rendszerek, közismertebb nevén a távközlés szakon is. Két próbából tevődik össze a végső megméretés: az első a szóbeli vizsga, amelynek során a mérnöki alapismereteket mérik fel, valamint a megfelelő szak szakismereteiből vizsgáznak, valamint az államvizsga-dolgozat megvédése, ami gyakorlati megvalósításból áll. A gyakorlati megvalósítások között szoftveres programokat vagy hardver elektronikai áramkörök megépítését és programozását említette a tanszékvezető, ugyanakkor egy 50-60 oldalas államvizsga-dolgozat ledokumentálását. Jelenleg a marosvásárhelyi egyetemen 1.200 hallgató van, valamivel több mint fele, kb. 600-700 nem marosvásárhelyi lakhelyű, akik többnyire műszaki szakokra, kertészmérnökire, közegészségügyi szakra iratkoztak, de magyarországi és szlovákiai diákjuk is van. A műszaki és fordító-tolmács szakokon alapképzésen az írásbeli felvételi vizsgát július 19-én tartják. A négy mesterszak esetében a jelentkezés két nappal rövidebb, mivel a mesteri képzések írásbeli vizsgája július 17-én zajlik. A felvételivel kapcsolatos bővebb tájékoztatás a kar www.ms.sapientia.ro honlapján vagy a felveteli@ms.sapientia.ro elektronikus postacímen kapható.
Szer Pálosy Piroska / Népújság (Marosvásárhely)

Csiky-mellszobrot emelnének Pankotán
Csiky Gergely drámaíróra emlékeztek szerdán Pankotán, a városi könyvtárban. A rendezvényre az Arad Megyei A. D. Xenopol Könyvtár „Aradi írók galériája” elnevezésű sorozatának keretén belül került sor.
Pankota szülöttéről, életművéről a helybéli Gulyás László tanár, a Csiky Gergely Egyesület elnöke mesélt az egybegyűlteknek – célszerűbb lett volna a délutáni órákban szervezni az eseményt, nem munkaidőben –, a szervezők között jelen volt a megyei könyvtár ideiglenes vezetője, Cristina Duma, a Megyei Kulturális Központ elnöke, Doru Sinaci, Dan Ștefan Pocrișer pankotai polgármester és nem utolsósorban Faragó Péter parlamenti képviselő, Arad megyei RMDSZ-elnök.
Az interaktív találkozón több téma is felmerült, mint például a multikulturalizmus, a környékre jellemző interetnikai kapcsolatok, a pankotai városi múzeum újjáélesztése, egy Csiky-mellszobor felállítása, a város monográfiájának befejezése, de arról is szó esett, hogy a Văii utca visszakaphatná eredeti nevét (Csiky Gergely).
A jelenlevőknek a szervezők egy kis kiállítást is berendeztek Csiky köteteiből, a könyveket július végéig lehet megtekinteni a pankotai könyvtárban.
Sólya Emília Nyugati Jelen (Arad)

Helytelen, de magyar feliratok a megállókban
Egyelőre csupán a Dózsa György/Regele Ferdinand utcában, pontosabban a Central üzletház előtt található buszmegállóban észleltük: a Kolozsvári Közszállítási Vállalat megrendelésére korszerű várakozóhelyet alakítottak ki.
Az „okos város” koncepciót népszerűsítő szöveg arra hivatott felhívni a polgárok figyelmét, hogy egyre több helyen kijelzők segítségével tüntetik fel, melyik járműre mennyi időt kell várni. Dicséretre méltó módon a román nyelvű szöveget angolra, magyarra és németre is lefordították – nem tudni, ki végezte a fordítást, de a magyar változatban sajnos vannak helyesírási hibák. Ilyenformán talán úgy összegezhetünk: örvendetes a többnyelvűség gyakorlatba ültetése a polgármesteri hivatal hatáskörébe tartozó intézményeknél, vállalatoknál, ám ildomos lenne arra is odafigyelni, hogy a közterületen levő többnyelvű szövegek betartsák a helyesírási szabályokat.
Rohonyi D. Iván / Szabadság (Kolozsvár)

Gyógyító versek költője: Egyed Emesét köszöntötték 60. szülinapján Kolozsváron
Legújabb kötetének bemutatójával, meglepetéskiadvánnyal, munkásságát értékelő beszédekkel, valamint versekkel köszöntötték Egyed Emese költőt, irodalomtörténészt 60. születésnapján szerdán Kolozsváron.
Bár az ünnepelt úgy tudta, mindössze legújabb, Paian című verseskötetét mutatják be a kolozsvári Agapé rendezvénytermében szerdán délután, nagyszabású születésnapi ünnepséget szerveztek a 60 éves Egyed Emese számára kollégái, tanítványai, barátai.
Az egyetemi tanár, költő, irodalomtörténész sokoldalú munkásságát méltatták az eseményen felszólalók, akik, mint elhangzott, valamiképpen mind
Egyed Emese egy-egy „otthonának” képviselőiként értékelték sokoldalú tevékenységét, költészetét, pedagógusi, kutatói, művelődésszervezői és irodalomszervezői munkáját.
Sajátos hang az erdélyi líratermésben
Mintegy 150-en ünnepelték a születésnapot, a szervezők erre a napra időzítették a marosvásárhelyi Lector kiadó gondozásában megjelent Paian című verseskötet bemutatását – a kiadványt egyébként már ismertették korábban a budapesti Ünnepi Könyvhéten.
Mint Gálfalvi Ágnes szerkesztő-vezető mondta, a kiadót voltaképpen Egyed Emese „indította” négy évvel ezelőtt, hiszen az első szerzőket ő irányította a Lectorhoz.
Amint a kötetet bemutató Bartha Katalin Ágnes irodalomtörténész fogalmazott, az Egyed Emese-i versvilág, költői univerzum az 1988-ben megjelent első, Délvidék című kötettől kezdve sajátos hangot képvisel az erdélyi líratermésben.
„Ezek a versek „csupasz bőrrel” érintik a klasszikusokat, szoros kapcsolatban állnak a mitológiai világgal, szabadító, gyógyító erejűek, a költő figyel, jelet hagy és belső szabadságra tanít, a kötet pedig izgalmas, furcsa szerepformálódásokat is hordoz” – mondta Bartha Katalin Ágnes.
Egyed Emese úgy fogalmazott, bizonyos fajta „szemtelenség” kell ahhoz, hogy a költő különleges állapotait nyilvánvalóvá tegye, megossza a mindenkori olvasóval.
„Mindannyian szeretünk bámészkodni, felnőttként meghosszabbítani a meséket, mesei szerepeket, ezeket úgy átalakítani, hogy jobbá tegyék emberi kapcsolatainkat. Király László mondta nekem valaha, hogy amit ma nem írsz meg, nem írod meg soha – úgy gondolom, jó, ha nyoma marad bizonyos állapotoknak, hangulatoknak, ugyanakkor így, a versen keresztül is össze lehet kapcsolni az elképzeltet a tapasztalhatóval, a versírás pedig oldja az ember tehetetlenségét” – tette hozzá. A Paian című kötet fülszövegében az olvasható, Egyed Emese költészete sokhangú létköltészet, számára mentsvár a vers, de nem öncélú a költészete: költői attitűdjét mi sem teszi árulkodóbbá, mint a Paian kötetcím – „gyógyító” versek, az ajándékozás, felajánlás gesztusai, mi több, a megbocsátáséi.
Nevekben rejlő univerzumok
Mint a bemutatón elhangzott, a kötetben a múzsák világához való közeledés is tetten érhető, Ady, Arany, Petőfi, Weöres Sándor, Shakespeare, Apollinaire költészetére, egy-egy verssorára, életpályájára való utalásokból is építkeznek egyes költemények. Ilyen például a kétszáz éve született Arany előtt tisztelgő, Levél a lélek ifjúságáról – 1867 című vers (a cím utalás Arany Hová lettél, hová levél, ó lelkem ifjúsága sorára), amelyben a költő a Petőfinek 1867-ben, már annak halála után levelet író Arany szerepét ölti magára.
Egyed Emese meghatottan olvasta fel a rendezvényen jelenlévő édesapjának, Egyed Ákos akadémikusnak is ajánlva az erdővidéki szülőfaluról szóló, Bodos felé, Bodosban című versét.
„Mintha rejtőznél, Bodos lelkem,
Mintha bivalyok lépte tűntén
Holnapod nem is érdekelne,
A pillantás eltévelyedne.
Átkel a vágy a verőfényen.
Hagyj, Istenem, már hazatérnem.”
A költőre jellemző játékosságot, kísérletező kedvet, valamint a kötetben szereplő alkalmi verseket is kiemelte Bartha Katalin Ágnes. A szerző úgy fogalmazott, számára fontos az is, hogy a nevek misztikuma köré építsen egy-egy verset. „A név – legyen az helynév vagy növénynév, idegen vagy magyar nyelvű egység, titokzatos, és bár csupán főnévnek látszik, történetek laknak benne. A verseimben sokszor feltűnnek, hiszen kíváncsi vagyok a nevekben rejlő univerzumokra” – tette hozzá.
Egyed Ákos: 60 éves kor után is rengeteg a tennivaló
A kötetbemutatót követően került sor a meglepetésköszöntésekre, a legelső egy 1990-ben az ünnepeltről készített filmfelvétel vetítése volt, a régi videón verseiből olvasott fel Egyed Emese, Essig József kamerája felvillantotta az ünnepelt kislányait is.
A különféle „otthonok” közül elsőként Egyed Emese szülővárosa, Kolozsvár nevében Mile Lajos, Magyarország főkonzulja beszélt, kiemelve az ünnepelt alkotói és művelődésszervezői munkáját. Mint mondta, szenvedélye, hogy alkotó módon közelítsen a világhoz, amelyet pedagógusként, kutatóként is át akar formálni örökös kísérletező kedvvel.
Soós Anna, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem rektorhelyettese az Alma Mater nevében méltatta az ünnepeltet, kiemelve a magyar tagozat építésében vállalt meghatározó szerepét.
Berszán István, a Magyar Irodalomtudományi Intézet vezetője a tanárok és diákok nevében is köszöntötte kollégáját. Az ünnepelt az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi Szakosztályának elnöke, így az EME elnöke, Sipos Gábor is méltatta oktatói, szervezői munkásságát. „Egyed Emese mintegy bevonja, bevonzza a fiatal kutatókat az egyesület munkájába, így az ifjúság rájön, hogy az EME nem vénemberek elefántcsonttoronyba zárt közössége. Ugyanakkor kiemelendő, hogy tudományszervező munkájával kiterjesztette az egyesület hatókörét Kolozsváron túlra is” – mondta el Sipos Gábor. Mivel a Szegedi Tudományegyetem testvérkapcsolatban áll a kolozsvári egyetemmel, Szajbély Mihály irodalomtörténész köszöntötte az ünnepeltet a magyarországi intézmény képviseletében, rámutatva, Egyed Emese a francia–magyar irodalmi kapcsolatok legavatottabb erdélyi kutatója.
A köszöntések sorát az édesapa, Egyed Ákos felszólalása zárta, aki meghatottan mondta: tartsa meg az Isten lánya segítőkészségét, sokirányú érdeklődését, a szülőföld, Bodos iránti szeretét is. „Én magam tanúsíthatom, és arra biztatlak: 60 éves kor után is rengeteg a tennivaló” – fogalmazott Egyed Ákos.
Hortus amicorum, vagyis barátok kertje
A rendezvény a Hortus amicorum című meglepetéskötet bemutatójával zárult: az EME adta ki Egyed Emese 60. születésnapjára a száz szerző írását magában foglaló kiadványt. Mint Demeter Zsuzsa, a kötet egyik szerkesztője kifejtette, az Erdélyi Magyar Írók Ligája (E-MIL) és az irodalomtörténészi szakma egyaránt írt a kötetbe. Többek közt Szilágyi István, Király László, Markó Béla, Szőcs Géza, a Székelyföld és a Helikon folyóirat csapatának, a szerkesztő és költő kollégák versei, prózái olvashatóak a „barátok kertjében”. A szakmabeli irodalmárok közül a kortárs irodalommal foglalkozó grénium mellett a 17–19. századi és színháztörténeti műhelyek tagjai is köszöntik a kötetben az ünnepeltet, többek közt olyan neves magyarországi irodalomtörténészek, mint Margócsy István, Fried István, Szajbély Mihály, Szilasi László, Szörényi László, Szilágyi Márton, Debreczeni Attila is. A rendezvényt az EME, a Lector Kiadó, a Kincses Kolozsvár Egyesület, Magyarország kolozsvári főkonzulátusa, valamint a Helikon folyóirat szervezte, a Hortus amicorum című kötet kiadását a Communitas Alapítvány támogatta.
Kiss Judit
Hortus amicorum  Köszöntőkötet Egyed Emese tiszteletére  Szerző(k):Bartha Katalin Ágnes, Biró Annamária, Demeter Zsuzsa, Tar Gabriella-Nóra (szerk) /Erdélyi Múzeum-Egyesület, Kolozsvár, 2017/
A kötet tartalma, tárgya, köszöntőjellegéből adódóan, heterogén: az első fejezet szépirodalmi írásokat tartalmaz, valamint az ünnepelt szépirodalmi munkásságát értékelő tanulmányokat. A második része a 16–18. századi irodalom világába kalauzol, korabeli naplók, levelezések, albumok, művelődés- és oktatástörténeti, könyv- és könyvtártörténeti tanulmányok révén kaphatunk képet Egyed Emese kutatási területeiről. A harmadik fejezet olvasónapló-jellegű, az itt olvasható tanulmányok többnyire olyan huszadik századi szerzők műveire reflektálnak, amelyek 17–19. századi szerzők munkásságára alapoznak. Magyar és német nyelvű színház- és drámatörténeti tanulmányokat olvashatunk a negyedik fejezetben, kiemelt helyen az erdélyi színjátszás kezdeteivel. Az utolsó rész a huszadik század irodalmába kalauzol, az egy-egy szerzőre (Baka István, Dsida Jenő) vonatkozó tanulmányok mellett elméleti szövegeket is olvashatunk. Az ünnepelt sokrétű tevékenysége révén, a kötet a szépirodalmi, illetve irodalomtörténeti és -elméleti szövegek egy kiadványban való viszonylag ritka, de mindenképpen fontos találkozását is megvalósítja, így célközönségébe az irodalomkedvelő olvasók éppúgy beletartoznak, mint a tudományművelő szakemberek. A nagyközönség és a szűkebb szakma közelítését is célzó kiadvány (http://eme.ro) Krónika (Kolozsvár)

Kilövési parancs
Ma, a 21. században, a civilizáció csúcsán díszelgő Európai Unió egyik tagállamának számtalan településén rettegésben élnek az emberek. Pedig van egy pont, amikor már nincs helye az ok és okozati összefüggések hosszas elemzésének, a súlyos hibák felhánytorgatásának – mégpedig akkor, ha emberélet forog veszélyben. Ez történik jó ideje a Székelyföldön (és máshol is), ahol a medve régóta kilépett a viccekben betöltött szerepéből: immár nemcsak a termőföldeken dézsmál, hanem településeken kelt riadalmat, háztartásokba tör be, háziállatokat pusztít el naponta tucatszámra, és többször emberre is támadt. Hiába a sok magyarázat, hogy ez miért is következett be: egyszerűen ép ésszel felfoghatatlan, hogy ma több ezer ember fényes nappal félve megy ki a határba, az utcára, remegve fekszik le, mert bármikor, bárhol megjelenhet a zsákmányra éhes medve. És ami a legrettenetesebb: még védekezni sem tudnak, hiszen a vadőrök, vadászok kezéből kiragadták a puskát, a rendőrök, csendőrök nem avatkozhatnak be, miközben élő fegyverek szabadon szedhetik áldozataikat földeken, esztenákon, portákon; falvakban, városokban, üdülőhelyeken. Az emberi butaság határtalan: a nagyvadak életterének összezsugorítása, kizsákmányolása – az áfonyagyűjtögetőktől kezdve a minisztériumokig – minden érintett felelőssége, de annyira idióták azért nem lehetünk, hogy most csak karba tett kézzel naugyemegmondtamozzunk, újabb elméleteket gyártsunk, és közben cserbenhagyjuk a nagyrészt mások érdektelensége, felelőtlensége, illetve az emberi valóságtól elrugaszkodott, elvakult, mérlegelni képtelen nebántslobbi miatt nap mint nap bűnhődőket. Mindezek tudatában utazott szerdán több száz fős – főleg székelyföldi – küldöttség Bukarestbe, hogy ébresztőt fújjanak a környezetvédelmi minisztérium előtt. Bár a tüntetők képviselői csupán részsikerről beszélnek, vitathatatlan, hogy az országos szinten engedélyezett 175 kilövési kvóta szó szerint fegyvert ad a kárvallottak, rettegők kezébe. Már csak az a kérdés, hogy milyen gyorsan, illetve ennyi golyó mire és hol elég. Most ez a legfontosabb – a kárpótlások kifizetésének kálváriája, illetve a megelőzési tervek végeláthatatlan vitája rögtön a közvetlen veszélyforrások kiiktatása után kezdődhet.
Páva Adorján / Krónika (Kolozsvár)

Kódolt kormánybukás
Sokan bocsátkoztak már találgatásokba, vajon melyik volt Románia leggyengébb, legkártékonyabb kormánya a ’89-es rendszerváltás óta. Mivel nagyon nehéz egyetemes mércét felállítani, nem könnyű elkészíteni a toplistát, hiszen egyeseknek az első, Petre Roman vezette, a rablógazdálkodásra alapozott vadkapitalizmus melegágyát megvető kabinet, míg másoknak éppenséggel a példátlan megszorításokat végrehajtó Boc-kormány lehet a „favoritjuk”. Egyikőjükkel sem áll módunkban vitába bocsátkozni, mert mindegyik meglátásban van némi igazság, mindazonáltal mi most nem a leköszönt kormányokat, hanem éppenséggel a frissen kenyérbe esett bukaresti kabinetet kívánjuk górcső alá venni. Amelyikről jóformán borítékolni lehet, hogy az ország leghalványabb végrehajtó hatalmaként fog bevonulni a történelemkönyvekbe.
Román véleményformálók valósággal hüledeztek annak kapcsán, hogy miközben a jelenkori Románia kialakulásakor olyan kaliberű államférfi töltötte be a miniszterelnöki tisztséget, mint Ion I. C. Brătianu, a nagyromán egyesülés centenáriumakor egy Mihai Tudose-féle „politikusi utánzat” ül majd a Victoria-palotában. A félelem részben alaptalan, mert Liviu Dragnea szociáldemokrata pártelnök bábjára – elődjéhez, Sorin Grindeanuhoz hasonlóan – valószínűleg átmeneti szerep hárul, és Tudosénak még a 2018. decemberi évfordulós ünnepségek előtt fel kell állnia a kormányfői székből. Elég nagy baj azonban, hogy egy időre oda ültették. Tudose – akinek kinézete és raccsolása máris mémek tucatjait csalogatta elő a világhálón – egyik gyenge pontja a sok közül, hogy két évvel ezelőtt plágiumbotrányba keveredett a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) bukaresti akadémiáján megvédett doktori dolgozata kapcsán, a megfogalmazott vádak hatására pedig tavaly lemondott doktori címéről. A politikus ugyanakkor ezer szállal kötődik a belföldi titkosszolgálathoz, amelynek akadémiáján lektori tisztséget is betölt. Ez a névjegykártya már elegendő érvvel szolgálhatott volna Klaus Johannis államfő számára, hogy a saját maga támasztotta feddhetetlenségi feltételek alapján visszautasítsa Tudose kinevezését. De sírógörcs kerülgeti az embert az új, nem a Grindeanu-kabinetből örökölt tárcavezetők „kompetenciája” láttán is.
Rejtély, miként irányítja majd a gazdasági minisztériumot a filológus végzettségű Mihai Fifor, akinek a közlekedési tárca élére való kinevezését Johannis két évvel ezelőtt éppen a vélelmezett hozzá nem értése miatt vétózta meg. Kulturális körökben megrökönyödést váltott ki, hogy az a Lucian Romașcanu szenátor került a kulturális minisztérium élére, aki korábban az ország legnagyobb bulvárlapjait menedzselte, továbbá a török tulajdonban lévő KanalD tévécsatorna igazgatója volt. De nem sok jót ígér – a magyar nyelvű oktatás számára sem –, hogy a tanügyi reform nagy ellenzőjeként közismert Liviu Pop szakszervezeti vezető lett az oktatási miniszter, aki korábban arról híresült el, hogy körömszakadtáig igyekezett védeni a plágiumbotrányba keveredett Victor Ponta miniszterelnököt.
A képlet egyszerű.
A tavaly felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt, egy másik büntetőperében újabb ítéletre váró Liviu Dragnea azt a feladatot tűzte második bábkormánya elé, hogy végezze el a rebellis Grindeanu által félbehagyott munkát, és iktassa ki a büntető törvénykönyvből, de legalábbis „szelídítse meg” a befolyással üzérkedés fogalmát, így biztosítva be a PSD-elnök igazságszolgáltatással szembeni immunitását. Sokan azt vélelmezik, hogy Dragnea háttéralkut köthetett a titkosszolgálattal „védettsége” érdekében, amit azonban soha egyik fél sem fog elismerni. Fölöttébb gyanús ugyanakkor az is – és hasonló paktumot sejtet –, hogy Johannis elnök ellenvetés nélkül, rekordgyorsasággal megbízta kormányalakítással Tudosét, egyféleképpen mégis csak kezességet vállalva az új miniszterelnökért. Meglehet persze, hogy második mandátuma reményében az államfő arra számít, hogy az önmagukat lejárató balliberálisok valószínűsíthető népszerűségvesztése nyomán gond nélkül megnyeri majd a 2019-es államfőválasztást.
Vagyis az ország érdeke fikarcnyit sem számított a Bukarestben röpke két hét alatt lezajlott kormányváltást övező, kifejezetten a politikusok túlélését szolgáló machinációk során.
Közben saját kormányuk megbuktatásával Dragneáék kétmilliárd eurós kárt okoztak az államkasszának, a Tudose-kabinet tervezett adópolitikája hallatán zuhanórepülésbe fogott a bukaresti tőzsde, a lej árfolyama, az üzleti világ pedig pánikba esett. Nem semmi, erre a „teljesítményre” más kormányoknak bizony több évre volt szükségük a rendszerváltás után.
Rostás Szabolcs / Erdélyi Napló (Kolozsvár)