A székely virtus éltetői
Nem teszünk elhamarkodott kijelentést, ha azt állítjuk, hogy Gidófalva az elsők között van azon háromszéki települések sorában, amelyek tanúbizonyságot tettek a hagyományőrzésről és a székely virtus gyökereinek éltetéséről. Ma már a település nevének hallatán mindenkinek elsősorban a daliás huszárbandérium jut eszébe. Az alábbiakban dr. Kádár Lászlóval, a Szilaj Hagyományőrző Egyesület huszárkapitányával készített interjúnkat olvashatják.
– Gidófalván két egyesület is foglalkozik hagyományőrzéssel. Nincs átfedés a tevékenységük között? – A Csillagőrző és a Szilaj Hagyományőrző Egyesület nem egy „hullámhosszon” működik. Előbbi az ősmagyar hagyományok szellemiségét próbálja őrizni – elsősorban szellemi síkon –, míg utóbbi a gyakorlati tevékenységek terén nyilvánul meg: toborzók, más huszár hagyományőrző rendezvények, lovasíjász bemutatók. Hárman vagyunk, akik mindkét egyesületben tevékenykedünk. A 2008-ban létrejött Csillagőrző Egyesület után fontosnak tartottuk a Szilaj Hagyományőrző csoportot is létrehozni az előbb említett, gyakorlati terület megalapozása végett. A tizenhat alapító tagon kívül a tevékenységekben aktívan részt vesznek tizennyolc év alatti fiatalok, akik az említett korhatár elérésével válhatnak teljes értékű tagokká.
– Hogyan tudja fenntartani magát a Szilaj Hagyományőrző Egyesület?
– Nonprofit tevékenységet folytató szervezetről beszélünk, amely tagsági díjakon kívül bemutatókból, pályázatokból igyekszik előteremteni a működéshez szükséges keretet. Ezek általában lószállításra, különféle rendezvények megszervezésére adnak lehetőséget. Néha kapunk adományokat is, de ez ma már egyre ritkábban fordul elő.
– A huszárok felszerelése, öltözete sokba kerülhet. Ezt miből teremtik elő?
– Több lehetőség is létezik. A sepsiszentgyörgyi tanács által adományozott pénzből készíttettem el az első rend huszárruhákat, mely először a Csillagőrző nevén volt, bár a városi tanács tulajdonát képezi. Most azonban – miután a gyakorlati tevékenységek a Szilaj Egyesületnél zajlanak – a ruhák az itteni tagok rendelkezésére állnak. Minden év februárjában megrendezzük a jótékonysági huszárbált Sepsiszentgyörgyön, amelynek bevételéből sikerült négy ruhát megvásárolnunk. Egy felszerelés 2500-4000 lej közötti összegbe kerül, a különbség abból adódik, hogy a tiszti öltözet drágább a gazdagabb zsinórozás miatt. A huszár nem ülhet lóra kard nélkül, ezeknek is több típusa van, áruk 500 lejtől ezer euróig is terjedhet, attól függően, hogy eredeti-e vagy utánzat, díszkard. A felszereléshez tartozik még a fekete bőrcsizma, amelyekből néhány családi örökség részét képezi.
– Milyen eseményeken vesznek részt?
– A Székelyföldön megrendezett hagyományőrző jellegű eseményeken részt veszünk, elsősorban a toborzókra gondolok. Most már harmadik éve, hogy rendszeresen elmegyünk a csíki és a szentegyházi toborzókra is. Az utóbbi időben minden évben jelen vagyunk a homoródfürdői huszárakadémián, a marossárpataki huszárbálon, és öt éve, hogy felvonulunk Sepsiszentgyörgyön március 15-én. Tulajdonképpen ezzel kezdődött Gidófalván a huszár hagyományok őrzése. Rendszeresen tartunk lovasíjász- és huszárbemutatókat különböző városokban és falvakban. Részt vettünk a debreceni kezdeményezésű Bem tábornok lovas túrán, ez két heti lovaglást jelentett, melynek az utolsó szakaszát – Oklándtól Kézdivásárhelyig – a Szilaj Egyesület szervezte meg.
– A külföldi rendezvényeken is gyakran képviselik Székelyföldet.
– Tavaly szeptemberben Szentendrén vettünk részt a váci hagyományőrző tüzérek által megszervezett bajtárstalálkozón, ahol a ’48-as ágyúk használatát tanították, ezt nekünk is lehetőségünk adódott kipróbálni. Jelen voltunk, ugyancsak 2010-ben az -i megemlékezésen. Emellett, mint a székely vágta szervezői és a Honfoglalás című rockopera szereplői, a sepsiszentgyörgyi és a megyei tanács jóvoltából részt vehettünk Budapesten, a Hősök terén megszervezett Nemzeti Vágtán.
Székely Hírmondó
Székelyhon.ro

Közös fellépés Székelyföldért
Levélben fordult Hargita Megye Tanácsához és a marosszéki önkormányzatokhoz Kulcsár-Terza József, az MPP háromszéki elnöke, kéri, minél gyorsabban tűzzék napirendre az egységes székelyföldi régió létrehozataláról szóló népszavazási határozatot, jó lenne, ha minden érintett településen egy időben szervezhetnék meg a referendumot.
Kovászna Megye Tanácsa két és fél héttel ezelőtt fogadta el a határozatot, amely szerint 2012. március 11-én szerveznek népszavazást egy Székelyföld elnevezésű közigazgatási egység létrehozataláról. Az október 31-i tanácsülésen az MPP kezdeményezését az RMDSZ is támogatta. A polgáriak megyei elnöke már pár nappal ezt követően bejelentette, az RMDSZ-szel közös levélben kérik fel a Hargita és a Maros megyei önkormányzatokat, csatlakozzanak a háromszéki kezdeményezéshez. Kulcsár most elmondta, elküldte a megfogalmazott dokumentumot Henning Lászlónak, az RMDSZ frakcióvezetőjének, ám választ nem kapott, így most egyedül szignálta és küldte tovább a levelet. A levél egy politikamentes felhívás, arról szól, hogy az ellentéteken felülemelkedve, egységesen fellépve lehet eredményeket elérni, kivédhető a tervezett közigazgatási átszervezés veszélye, és a székelyföldi magyarság javára fordítható. Kulcsár-Terza József tegnap elmondta, bízik benne, belátják az ügy jelentőségét Hargita megyében, és az eddigi ellentmondó nyilatkozatok után hajlandó lesz támogatni a népszavazás kiírását Borboly Csaba tanácselnök is. Maros megyében a történelmi székelyföld részét képező önkormányzatoknak kell kiírniuk a referendumot, a megyei szavazás esélytelen, mert nincs magyar többség abban a testületben – fejtette ki az MPP elnöke. Kulcsár-Terza József bízik abban is, hogy György Ervin prefektus nem támadja meg a háromszéki határozatot, hiszen semmi törvénytelen nincs a nép véleményének kikérésében, no meg abban is, nem ad lehetőséget arra sem, hogy mint már annyiszor, távollétében megtegye a jogi lépéseket a román alprefektus.
György Ervin a hét elején azt nyilatkozta, megkapták a megyei tanács határozatát, jogászai a héten tanulmányozzák a dokumentumot, és várhatóan hét végéig meghozzák a döntést: jogszerűnek ítélik a kezdeményezést vagy kérik visszavonását.
A Kovászna Megyei Tanács ülésén elfogadott határozat értelmében, a helyi népszavazást jövő év március 11-re időzítették. Abban az esetben, ha közigazgatási, igazságszolgáltatási eljárás miatt felfüggesztik a határozatot, a bírósági végzés keltezésétől számított húsz nap utáni első vasárnapra halasztják a referendumot. A megye lakosainak két kérdésre kell válaszolniuk: egyetértenek-e Kovászna megye határainak módosításával? Egyetértenek-e Székelyföld nevű közigazgatási egység létrehozásával, és azzal, hogy Kovászna megye ehhez tartozzék?
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Új könyv, új lelkész (Élő egyház Bölönben)
Fancsal Zsolt volt bölöni református lelkipásztor úgy távozott szolgálati helyéről, hogy 400 oldalra terjedő egyháztörténeti kötetet hagyott maga után (Múltunkban a jövőnk, jövőnkben a múltunk. A bölöni református egyházközség története. Hiperborea Könyvkiadó, Torda, 2010). A csodálatos Babits-idézettel nyíló kötet ajánlóját Demeter László jegyzi.
A mű nagy erénye – írja Demeter –, hogy helyi levéltári forrásokra támaszkodva részletekbe menően mutatja be az egyházközség történetét. Méltán sorolhatjuk ezt a vaskos kötetet olyan jeles erdővidéki egyháztörténeti kiadványok közé, mint Benkő József Filius Posthumusa vagy Veszely Károly, Karácsony Béla, Máthé János hasonló jellegű, dokumentumértékű munkái. Kiérdemli ez a könyv a monográfia minősítést is, az olvasó az egyház életének minden vetületéről kap benne eligazítást. A mindennapi olvasó számára nem könnyű olvasmány a nagy részletességgel és gazdag dokumentációs anyaggal elkészített munka. A szerzőnek részletesen ki kellett térnie arra az időszakra, amikor a bölöni reformátusok és unitáriusok közösen használták a ma már nem létező templomot, miként arra a felhőtlennek nem nevezhető időszakra is, amikor a két felekezet már külön járta élete útját. A bölöni történelmi magyar egyházak históriája akkor lesz majd kerek, ha ily részletesen olvashatjuk az unitárius eklézsia történetét is. Tiszteletes Fancsal Zsolt, jelenleg magyarhermányi lelkipásztor nevéhez nemcsak a bemutatott kötet, hanem a műemlék református templom teljes felújítása és pezsgő közművelődési tevékenység kapcsolódott.
A 197 tagú bölöni gyülekezet az év elején örömmel fogadta tiszteletes Bartha Attila 42 éves új lelkészt. A révkomáromi Selye János Egyetem teológia karának végzettjeként Szlovákiában szentelték magyar pappá. A baróti református gyülekezet irodavezető segédlelkésze volt, amikor a bölöniek meghívták a megüresedett eklézsiába. Első önálló szolgálati helyén feleségével együtt újszülött kislányuknak örvendhetnek. A gyülekezet gondnoka Boda Dénes.
Kisgyörgy Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Verseny, identitás, beolvadás
„Nem még emlékszem, mit mondott” – ezt, és más hasonló, a többségi nyelvből átvett szószerkezetet hallunk kincses városunkban, ismerősöktől és idegenektől egyaránt. Ehhez társul a romános hangsúly, amely „kóolozsvári nyelvjárásként” különböző kabarék kedvenc témájává avanzsált. Jogos a kritika, még akkor is, amikor ez olyan, a Székelyföldről vagy Erdély más tájairól ideérkezett egyénektől származik, akik a „csertifikát, szemafor, interszekció, borkány” stb. szavakat előszeretettel használják, igaz, teszik ezt jó, magyaros akcentussal.
Kolozsváron, főleg lakótelepi környezetben, adott a lehetőség a román nyelv elsajátítására, még gyerekkorban az iskola megkezdése előtt. Ennek egyik előnye, hogy nem kell a hivatalos nyelvet kvázi idegen nyelvként tanulni, viszont a későbbiekben, amennyiben nem figyelünk oda tudatosan nyelvhasználatunkra, és inkább – de nem feltétlenül – román környezetben szocializálódunk, a fentebb említett nemkívánatos szóhasználat fordulhat elő beszédünkben.
Etnopolitikai diskurzusunkban az identitás kérdése egyértelműen elsőbbséget élvez a versenyképességgel szemben. A nemzeti önazonosság megőrzése képezi kisebbségi politikai cselekvésünk egyik kiemelt fókuszpontját, és értelemszerűen, ehhez társul az anyanyelvközpontú szemlélet, mint ennek egyik kardinális eleme. Ez alapján alakítottuk ki oktatási rendszerünket, biztosítva az anyanyelven való tanulás lehetőségét az óvodától az egyetemig majdnem minden területen.
A román nacionalisták primitív, rosszindulatú, leegyszerűsítő és általánosító vádjain túl – amelyekben, csak úgy ex cathedra, kijelentik, hogy a magyarok nem tudnak, és nem is akarnak megtanulni románul –, szembe kell néznünk néhány ténnyel. Figyelembe véve, hogy Erdélyben a magyarok nagyjából két, szervesen elkülönülő élethelyzetben élnek, tömbben (vagy olyan térségekben, ahol nincsenek többségben, viszont arányuk számottevő) és szórványban. Ebből kifolyólag, nyelvi szempontból is, eléggé differenciált és, esetenként, szélsőséges helyzetek látnak napvilágot. A tömbből vagy ehhez hasonló régiókból származók, akik gyerekkorukat teljesen magyar miliőben töltötték, a magyar oktatási rendszer lépcsőfokait járták végig, beleértve az egyetemet is, diákéveik alatt Kolozsváron is többnyire magyar környezetben mozogtak, és ez idő alatt nem fordítottak különösebb figyelmet a román nyelv megtanulására, sok esetben komoly nyelvi akadályokkal küszködnek. Természetesen ehhez az is hozzájárult, hogy sok ideig a magyar osztályokban is ugyanazokból a tankönyvekből tanították a román nyelvet, mint a román tagozaton, ami oktatási szempontból aberrációnak minősül. Emiatt az egyetem elvégzése után nagyon nehezen találnak munkát, még magyar tulajdonban lévő vállalatoknál is, mert sok esetben a tevékenység kifejtése érdekében azoknál is szükség van a román nyelv megfelelő ismeretére. Fennáll tehát a perifériára való sodródás és az egzisztenciális ellehetetlenülés veszélye.
Létezik ugye a másik helyzet, amikor bizonyos személyek szórványban már a tömbház előtt megtanulnak románul, de utána, több okból kifolyólag, kezdenek nagyon helytelenül beszélni magyarul – nagyon sok olyan esettel is találkozhatunk, hogy valaki sem románul, sem magyarul nem tud rendesen beszélni, de ez egy külön történet –, nem szembesül nyelvi korlátokkal az alkalmazásnál, viszont lassan, de biztosan elindul a nyelvi asszimiláció útján.
Mind a nyelvi korlátok miatt kialakuló marginalizáció, mind a nyelvi asszimiláció komoly kihívást jelent közösségünk számára. Első esetben, amennyiben nagyobb hangsúlyt fektetünk a versenyképességre, és szemléletváltásra kerül sor a román nyelvvel szemben, jó esély van a helyzet orvoslására. A második viszont keményebb dió, az élethelyzetből fakadó, környezeti hatásokon keresztül előidézett nyelvi és mentális metamorfózist nagyon nehéz ellensúlyozni. Nyilvánvaló, hogy az integráció és az identitás terén az egyéni igény és felelősség hangsúlyos szereppel bír, amit semmi más nem helyettesíthet.
CSOMA BOTOND
Szabadság (Kolozsvár)

Megalakult a KMKF új szakpolitikai munkacsoport
Megalakult a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma (KMKF) szakpolitikai munkacsoportja szerdán a magyar parlamentben, a tanácskozás délelőtti napirendjén többek között az infrastruktúra fejlesztése, a kistérségek együttműködési lehetőségei szerepeltek.
Vitányi István (Fidesz), a munkacsoport társelnöke az ülés szünetében újságírók előtt úgy fogalmazott: új szakaszba lépett a KMKF a munkacsoport megalakításával. Felidézte, hogy idén márciusban született az a döntés, hogy négy munkacsoport jön létre, ezek közül egy már megalakult, a mostani a második ilyen testület.
A kormánypárti politikus hasznosnak értékelte a szerdai tanácskozás délelőtti részét, amelynek napirendjén Schengen, valamint az ukrán-magyar, horvát-magyar és a szerb-magyar határátlépési problémák, a meg- növekedett várakozási idő, infrastruktúra- fejlesztési kérdések szerepeltek. Hozzátette: felhívják a magyar kormány figyelmét, hogy ösztönözze a minél élénkebb gazdasági, befektetői tevékenység folytatására a magyar kis- és középvállalkozásokat a határon túli magyar területeken.
Szabó Vilmos (MSZP), a munkacsoport másik társelnöke kiemelte: az infrastruktúra fejlesztése kapcsán felmerült az utak, vasutak összekötése, a kistérségek együttműködésének lehetősége. A témák között szerepelt még a pályázatok elkészítésének segítése is. Ez az ukrajnai résztvevők részéről merült fel.
Bíró Zsolt, a Székely Nemzeti Tanács alelnöke a schengeni napirend kapcsán azt mondta, fontos, hogy ne csak a közvetlen, határ-menti, regionális együttműködést fejlesszék és erősítsék, hanem megtalálják azt az optimális módot, aminek keretében Székelyföld és az anyaország kapcsolatait szorosabbra tudják fűzni, hogy "Székelyföld mint egy belső anyaország jelenjen meg".
A tanácskozás délutáni napirendjén az oktatás szerepelt.
Népújság (Marosvásárhely)

Aki elutasította az állambiztonság beszervezési kísérletét
Szekuritátés dossziék nyomában.
Gergely István római katolikus lelkészt Erdély-szerte Tisztiként ismerik. A fiatalok lelki nevelése melletti elkötelezettsége 1987-es csíksomlyói kinevezésével csúcsosodott ki: a rendszerváltás után immár intézményes keretek között fogott hozzá az árva gyerekek felkarolásához. Az egykori csíksomlyói plébánost a rendszerváltás előtt a szekuritáté likvidálni akarta.
Miután a hetvenes években sikertelenül próbálták beszervezni, a kommunista állambiztonság emberei 1989 decemberéig számtalanszor beidézték a szekuritátéra, hiszen minden lépését besúgók figyelték. A vele készült beszélgetés rávilágít a kommunista rezsim azon törekvésére, hogy a besúgókon keresztül az egyház minden apró lépéséről tudomást szerezzen. Gergely István emiatt tartja furcsának, hogy az egyházi vezetés elzárkózik a múlt őszinte feltárásától. – Egyik előző beszélgetésünk alkalmából mondta, hogy a kikért szekuritátés dossziéja 600 oldalt számlál. Az állami szervek szemében ezek szerint megrögzött antikommunistaként szerepelt… – A kommunista rezsimmel már gyermekkoromban szembekerültem, amikor az iskolában KISZ-tagnak akartak felvenni. Hetedikben az osztályunkból mindenki aláírta a belépési nyilatkozatot, egyedül én utasítottam el. Szünetben a tanárok behívtak az osztályba, és körbefogtak: az egyik egy kis pálcával, nem durván ugyan, de ütögette a fejemet, a másik a pajeszomat próbálgatta. Egyféle vallatás volt ez, hogy miért nem írom alá KISZ-tagságomat. Pár napig sikerült ellenállnom, végül beadtam a derekam. – Volt-e ennek valamilyen előzménye a családban? Ebben az ellenállási kísérletben szülei támogatták? – A hatvanas években szülőfalumban, Vicében éppen folyt a kényszerkollektivizálás. A szüleim otthon erről sokat beszélgettek, én meg gyerekfejjel sehogy sem értettem meg, hogyan vehetnek el tőlünk valamit, ami a mienk. Amikor a kertünket kobozták el, és a községi pártitkár jött kimondani a szentenciát, elkezdtem vele vitatkozni. Annyira igazságtalannak tartottam az eljárást, hogy hatodikos fejjel kemény vitába szálltam vele. Egyszer csak otthagyott és odafordult édesapámhoz: „ez a gyerek azért mond ilyeneket, mert maguk tanítják erre”. A szavaitól hirtelen megrémültem, mert beláttam, hogy ezzel sokat árthatok a szüleimnek. – A kényszer-szövetkezetesítéssel már gyerekfejjel megismerte a rendszer igazi arcát… – Ezek a súlyos visszaélések a szemem előtt történtek. Ma is jól emlékszem a részletekre. Volt egy gyerektelen család a faluban, akik nagyon szerettek, többször is náluk aludtam. Volt egy Manci lovuk: amikor be kellett szolgáltassák, Marika néni átjött hozzánk, és szólt, jöjjek, mert utoljára ülhetek a lóra... Emlékszem, nagy szomorúan felültem a Mancira – egy hatalmas, széles hátú ló volt –, és együtt vonultunk be a kollektívbe. Hamar megértettem, hogy ami most jön, az valami rossz lesz, amit nem szabad elfogadni. A papunkat, Pattantyús Ábrahám Miklóst, aki megkeresztelt, kétszer is elvitték a falunkból, évekig ült börtönben. Amikor kiszabadult, és visszatért Vicébe, egy hétköznap a falu népe összegyűlt a templom előtti téren. Mint ünnepnapokon, zúgtak a harangok, mindenki őt várta. Gyerekfejjel ekkor értettem meg, hogy tisztelet övezi azokat, akik szembe mernek szállni az igazságtalansággal.
– A Beszterce megyei Vicéről Gyulafehérvárra került. Mit jelentett ez egy tizenéves gyerek számára? – 1970-ben kerültem Gyulafehérvárra, kántoriskolába. Akkoriban jött hozzánk Albert atya plébánosnak, miután Désen szétverték a barátokat. Példája nyomán akkoriban sok fiú szeretett volna pap lenni. Gyulafehérváron egy más világ fogadott: szalmazsákot kellett magunkkal vigyünk, és azt az iskola udvarán töltöttük meg szalmával. Tanárainkat azonban szerettük, megbíztunk bennük. Meg sem fordult a fejemben, hogy lenne olyan tanár, aki nem az egyházát, hanem a kommunista rezsimet szolgálja. Márton Áron püspök mellett tanultunk. Szilenciumon, emlékszem, az ablak felőli padokban egy-egy kollégánk elszólta magát, hogy elindult sétálni a püspök úr. Mindannyian az ablakokhoz léptünk, és néztük, ahogy a püspök lassú léptekkel, méltóságteljesen jön lefele. Önmagában nagy esemény volt ez. Emlékszem nagy bakancsaira, a nagykabátjára, a kopott Kossuth-kalapra, sétapálcájára...
– Gondolom, a rendszer emberei, az állambiztonság ezt a tanár és diák számára egyaránt meghitt környezet is megbolygatták előbb-utóbb...
– A kántorképző középiskola után a gyulafehérvári teológia következett. Itt már érezhető volt a rendszer kevésbé tapintatos jelenléte. Másodéves koromban, amikor a vakáció idején otthon tartózkodtam, váratlanul behívattak a szekuritátéra. Több mint egy félnapon keresztül vallattak, puhítottak, próbáltak becserkészni. Megvillantották az élet szépségeit: elmondták, hogy amennyiben melléjük állok, és besúgó leszek, minden földi jóban részesülni fogok. Azt mondták, ha aláírom a nyilatkozatot, Rómában folytathatom tanulmányaimat, itthon pedig olyan plébániára kerülök, hogy soha nem lesz anyagi gondom. Ezt a szót használták: „zsíros” plébániára fognak kihelyezni. Meglebegtették előttem, hogy oda utazhatom a világon, ahova akarok, mert adnak útlevelet. A hosszú beszélgetés során aztán kiderült, hogy Anaklét atya besúgójává akartak beszervezni, akinek minden mozdulatára, minden szavára kíváncsi lett volna a szekuritáté. A teológiáról valószínűleg már elárulta valaki, hogy nagyon jó viszonyba vagyok vele. Szinte minden nap behívott, és sokat mesélt. Többek között arról is, hogy mit mondott a Szabad Európa: meggyőződése volt, hogy ez a rendszer sokáig nem maradhat fenn. Megbízott bennem: ha valahova titkos küldeményt kellett eljuttatni, engem és egy másik társamat kért meg. – Egyedül ment a szekuritátéra? – A plébánosom kísért el Besztercére, a szekuritáté ajtajáig. Miután órákon keresztül várakozott rám, felszállt az utolsó buszra, és hazament. Én késő éjszaka kerültem haza: szerencsére a szüleimet a plébános megnyugtatta. Abban az esztendőben szerettem volna Magyarországra utazni, de már a vallatás idején szóltak, hogyha nem írom alá a belépési nyilatkozatot, nem mehetek. Azt válaszoltam, rendben, akkor nem kell útlevél. – Hogyan lehetett ellentmondani a szekuritáté tisztjeinek? – Nekem ez volt az első találkozásom velük, még nem volt semmilyen tapasztalatom, de tudtam, hogy én nem leszek besúgó! Először azzal próbáltam elhárítani a kérést, hogy ezt meg kell beszéljem a tanáraimmal. Mint akit megcsípett valami, úgy ugráltak fel a helyükről a tisztek, és egymást túllicitálva kiáltoztak: szó sem lehet róla, hogy én bárkivel is szót váltsak az itt elhangzottakról. Aztán újra barátságosabb lettek: arról győzködtek, hogy tulajdonképpen embereket menthetnék meg a börtöntől, ha jelenteném róluk, hogy miben sántikálnak. Azt mondták, így meg lehetne előzni, hogy bárki is rossz útra térjen a teológiáról. Aztán elkezdtek agyba-főbe dicsérni: legyek a barátjuk, mert nagyon szimpatikus és mindenki által kedvelt, elfogadott diák vagyok. Olyan ember, aki mindenkihez közel tud férkőzni. Így tartott ez hosszú órákon keresztül, késő éjszakáig. Végül befejeződött a kihallgatásom. Nem álltam kötélnek: azt mondtam, én ezt semmilyen formán nem tudom vállalni. Akkor egy papírlapot tettek elém, és az egyik tiszt diktálta: „amennyiben az itt elhangzottakról bárkinek is szólnék, akkor kérem az állami hatóságokat, hogy a törvények értelmében börtönbüntetéssel sújtsanak”. Nem tudtam, hogy van-e ilyen törvény, de akkor úgy gondoltam, hogy jó, ha ezt aláírom. A papirost a tiszt magához vette, majd megragadta a karomat, és kitaszigált az utcára. Emlékszem, a besztercei szekuritáté főnöke a kihallgatás alatt többször is bejött, utoljára késő éjszaka, a találkozó vége fele: ma is látom a tekintetét, amint csodálkozással vegyes megbecsüléssel nézett rám. Valószínűleg nem ilyen magatartáshoz voltak szokva. – Kivel beszélte meg kihallgatás után a történteket? – Alkalmival hazatértem a szülőfalumba, és először a plébánoshoz mentem. Intett az ujjával, hogy egy szót se, a polcról leemelt két nagy unitárius poharat, és lementünk a pincébe. A poharakat megtöltötte, ráültünk a hordókra, és ott meséltem el részletesen első találkozásomat a szekuritátéval. Másnap reggel Bethlenben vonatra ültem, és leutaztam Gyulafehérvárra. Első dolgom az volt, hogy Anaklét és Huber atyáknak részletesen elmeséltem a történteket. Amikor elmondtam, hogy mit írtam alá, Huber atya legyintett, és azt mondta, ilyen törvény nincs! Innentől kezdve felbátorodtam, és mondtam fűnek-fának, hogy engem be akart építeni a szekuritáté. – A diákok körében lehetett beszélni? Gyanakodtak besúgókra? – Bizonyosat nem lehetett tudni, de voltak sejtéseink, hogy közöttünk kik a beépített emberek. Óvakodtunk, tartózkodtunk tőlük. Sejtettem, hogy immár én is rajta vagyok a megfigyeltek listáján, akikről folyamatosan jelentenek. Ez hamarosan be is bizonyosodott, amikor a szekustisztek egyre többször idéztek be kihallgatásra. – Az újabb beidézések már teológusként elkezdődtek? – A besztercei kihallgatásom után újabb és újabb idézések jöttek. Az egyikre ma is jól emlékszem: lelkigyakorlaton vettünk részt Vicében, amit a Hargitán folytattunk. A résztvevők között voltak teológusok, néhány plébános, magyarországi vendégek, és sok helybéli fiatal. Vicében kezdtük néhány elmélkedéssel, aztán elutaztunk Csíkba, ki a Büdösbe, ahol már elég sokan csatlakoztak. Megpróbáltuk diszkréten, csendben szervezni, de mégis nagy híre lett. Ahogy visszamentünk a teológiára, Páll Jóskával együtt (ő ma resicai plébános) rögtön hivatott a szekuritáté. Menet azt éneket énekeltük, hogy Nem félek, nem félek... Ezzel igyekeztünk bátorítani magunkat. A tisztek Jóskát beültették az egyik szobába, engem a másikba, és ugyanazokat a kérdéseket tették fel mindkettőnknek. Volt egy előérzetünk, hogy ez így lesz, emiatt úgy egyeztünk, hogy csak az igazságot mondjuk. Igazából nem volt rejtegetnivalónk, hiszen tudtuk, hogy egy lelkigyakorlat nem lehet bűn. Kiderült, hogy a fiatalokat is sorra vették, kikérdezték őket Csíkban. A vallomásainkról jegyzőkönyv készült, ezt aláírtuk, aztán elengedtek. Az ilyen kihallgatások mindig azzal értek véget, hogy kirúgással fenyegettek! A tiszt szavaiból nem értettem, hogy honnan rúgnak ki: a városból, a teológiáról, vagy az országból? – Szekuritátés dossziéjának kézbevétele után rálelt ezekre a kihallgatásokra? – Ezek mind részletesen megjelennek a több mint hatszáz oldalon. A dossziéban tételesen szerepelnek azok a szekuritátés fenyegetések is, amelyek ugyan élőszóban nem hangzottak el, azonban leírva rögzítik, hogy milyen intézkedéseket kell foganatosítani velem szemben. – Hány helyen teljesített szolgálatot a teológia elvégzése után? – Gyergyóújfaluban kezdtem diakónusként, onnan kerültem Gyergyószentmiklósra, majd Brassóba, innen Kiskapusra, majd 1987-ben Csíksomlyóra. A szekuritáté parancsára 1989-ben a megyéből is el akartak takarítani. A helyzet pikantériája, hogy jóval a rendszerváltás után, amikor jegenyei lelkészként szolgáltam, meghívtam helyi fellépésre a Hargita néptáncegyüttest. A rendőrség egész nap ott körözött a faluban, majd előállított, hogy milyen jogon hívom meg az együttest Jegenyére? Van-e erre engedélyem? Azt válaszoltam, ha ez ilyen bonyolult, akkor a templomban tartjuk meg a rendezvényt. Végül mégis bekerültünk a kultúrházba, és egy nagyon sikeres előadást láthatott a közönség. Ezzel csak azt akarom mondani, hogy a megfigyelés, a zaklatás a rendszerváltással nem ért véget... – Példája azt bizonyítja, hogy aki akart, ellen tudott állni a szekuritáté beszervezési kísérleteinek... – A hetvenes, nyolcvanas években a beépítéskor egyfajta szelíd erőszakot alkalmaztak, de a szekuritáté nem minden áron szervezett be. Azt gondolom, ha valakit minden áron beépítenek, az nem „megbízható munkaerő”. Nekem akkor csak annyi bántódásom esett, hogy nem mehettem Magyarországra, miközben teológus kollégáim elmehettek. A későbbi kihallgatások alatt már nem a beszervezésről folyt a párbeszéd: a szekuritáté lemondott arról, hogy munkatársa legyek.
Makkay József
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

A váradiság kősziklájának tárlata
Szerda délután a nagyváradi Vizuális Művészetek Galériájában Kristófi János festőművész alkotásaiból nyílt kiállítás.
A nyolcvanöt éves Kristófi János számos rokona, barátja, ismerőse, tisztelője jelent meg szerda délután a nagyváradi Fő utcai vizuális galériában, ahol a festőművész alkotásaiból összeállított tárlatot nyitotta meg Jakobovits Márta kerámiaművész, aki elöljáróban elmondta, hogy a váradiak számára nagyon sokat jelent Kristófi János és munkássága. Az alkotót és életművét Balla Tünde méltatta, a magyarul felhangzó laudáció szövegét Lakatos Attila olvasta fel román nyelven. A méltatásban többek között elhangzott: „Kristófi Jánosművészetének tudatosan vállalt hitvallása, hogy a hétköznapokat leporolva teremtse újra szűkebb pátriánkat, ezért avattuk őt Nagyvárad és a bihari táj festőjévé, ám ő ennél sokkal több: térben és időben behatárolt létünk lelke, lelkiismerete, akinek a képeiről bármikor vissza lehet csalogatni egy idilli Várad derűs vagy borús hangulatait, az üdén zöld falusi tájból égnek szökő istenházák megtartó erejét. (…) Ez idő tájt a váradiság egyik kősziklája, megkérdőjelezhetetlen bástyája kitekert értékrendű életünknek.” Elhangzott, hogy a művész hosszas betegségből épült fel, és azóta újra alkot, továbbá a most megnyitott tárlat harminc Kristófi festménye az alkotó munkássgának mintegy keresztmetszetét adja.
Egy szeretett művész
A tárlaton jelen volt Biró Rozália, Nagyvárad alpolgármestere, aki beszédében elmondta: „nagy öröm számunkra az, hogy Kristófi Jánost ünnepelhetjük”. Az alpolgármesterasszony bevallotta, hogy a városházi irodájának falán van egy Kristói alkotás, és rátekintve mindig erőt merít az abból sugárzó energiának köszönhetően. „Ajándék számunkra minden Kristófi alkotás” – tette hozzá Biró Rozália, kiemelve Kristófi János példaadó alkotói és emberi nagyságát, majd köszönetet mondott a művész családjának, amiért mindvégig támasza volt a művésznek hosszú alkotói pályája során. Beszéde végén az elöljáró ajándékot nyújtott át a művésznek, majd Kosza Ágnes egy J.S. Bach hegedűdarabot játszott el. Végezetül maga az ünnepelt szólt a megjelentekhez: „Nagy megtiszteltetés számomra ez a kiállítás, és nagyon boldog vagyok, mert érzem hogy szeretnek engem Nagyváradon” – fogalmazott. A tárlat november végéig látható a Fő utcai galériában.
Pap István
erdon.ro

Diaszpóra Tanács - Semjén: év végére megközelítheti a 200 ezret az állampolgársági kérelmek száma
Év végére megközelítheti a 200 ezret az állampolgársági kérelmek száma, és várhatóan a százezredik eskütétel is megtörténik - mondta Semjén Zsolt a Magyar Diaszpóra Tanács csütörtöki alakuló ülésén, a Parlamentben.
A nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes hozzátette: a kérelmek majdnem feléhez névváltoztatási kérelem is kapcsolódik.
Semjén Zsolt újólag megerősítette, nincs "A" és "B" kategóriájú állampolgár, s a még idén benyújtandó és elfogadandó választójogi törvényben lehetővé teszik, hogy a világon bárhol élő magyarnak szavazati joga legyen. Megjegyezte, ő azt szeretné, ha a határon túli magyaroknak lehetővé tennék a levélben történő voksolást.
Hangsúlyozta: a magyar állampolgárság egyúttal uniós állampolgárságot is jelent, minden korlátozás nélkül.
A kormányfő kereszténydemokrata helyettese a most létrejött diaszpóra tanácsról kiemelte: eddig a nyugati magyarság szempontjai háttérbe szorultak, elsikkadtak, ezért is fontos, hogy külön megjelenhessenek, és az őket foglalkoztató kérdések ne legyenek alárendelve a Kárpát-medencei magyarság más típusú kihívásainak.
Semjén Zsolt úgy fogalmazott: egységes nemzetben gondolkodnak, amely nemcsak az anyaországi, vagy a Kárpát-medencei magyarságot, hanem az egyetemes magyarságot, a világ bármely pontján élő magyarokat jelenti. A magyar államnak az értelme és célja, hogy a magyar nemzet megmaradjon, és a magyar emberek életminősége megmaradjon - fogalmazott.
Hozzátette: a diaszpórában élő magyarsággal való kapcsolattartás három pilléren nyugszik. Egyfelől a Friends of Hungary nevű kezdeményezésen, másfelől a Magyar Diaszpóra Tanácson és a nemzeti regiszteren, amely lehetővé teszi, hogy minden magyart elérjenek, éljenek bárhol a világon.
Kiemelte: igaz, hogy nyelvében él a nemzet, de az emigráció harmadik, negyedik, és sokadik generációjától már nehezen várható el, hogy az anyaországiakhoz hasonló szinten beszéljenek magyarul. Ugyanakkor őket sem akarják elveszíteni a magyar nemzetből - hangsúlyozta, hozzátéve: ezért is érhető el két nyelven, magyarul és angolul a nemzeti regiszter.
Semjén Zsolt rámutatott: a regiszter megerősítheti identitásában azokat a magyarokat is, akik több száz, vagy ezer kilométerre élnek a legközelebbi magyar szervezettől, illetve miután a magyar nemzet világnemzet lett, ki kell használni ezt, hogy "nyomásgyakorlásra képes világmagyarságot építsünk fel". Az a cél, hogy a világ magyarságának összes szervezete rajta legyen a regiszteren, de nem csak azt szeretnék, ha a magyar állammal tartanának kapcsolatot, hanem, hogy egymással is kontaktust létesítsenek - jelezte.
A miniszterelnök-helyettes szólt a szerb restitúciós törvényről is, és leszögezte: a kollektív jogfosztást semmilyen formában nem tudjuk elfogadni, ez egy olyan ügy, amely felülír minden mást. Ha azt nem változtatják meg, és a magyarokat kollektív jogfosztással kirekesztik a kárpótlás és a vagyon-visszaszármaztatás lehetőségéből, akkor Magyarország kénytelen lesz vétót emelni a Szerbia tagjelölti státuszáról való szavazáson. Semjén Zsolt hozzátette: a tárgyalások során az látszik körvonalazódni, hogy a szabályozást meg fogják változtatni, s ha ez megtörténik, "lelkesen és boldogan meg fogjuk szavazni" Szerbia uniós csatlakozását.
Egy másik fundamentális tételként említette a Kárpát-medencében az autonómia "soha fel nem adását". A miniszterelnök-helyettes azt mondta, hogy a szórványmagyarság esetében a kulturális autonómiáért harcolnak, míg a "tömbmagyarság" esetében a területi autonómiáért.
Világossá kell tenni, hogy a magyar megmaradás akkor lehetséges - például a Székelyföldön - ha területi autonómia van - szögezte le Semjén Zsolt, hozzátéve: minden párbeszédre készek, de "az autonómiához való ragaszkodásunkat soha nem adjuk fel", és minden politikai cselekedet ebbe az irányba mutat.
Ha más népeknek lehet területi autonómiája az unióban, akkor a magyarságnak is lehet, mert a magyar sem másodrendű nemzet - jelentette ki a kormányfő helyettese, akinek a szavait taps fogadta.
Vizi E. Szilveszter, a Magyar Tudományos Akadémia volt elnöke, a Bethlen Gábor Alap kuratóriumi elnöke jelezte: újdonság, hogy az alaphoz a diaszpórában élők is pályázhatnak. Mint kiemelte: támogatni kívánják a szétszóródott magyarság kezdeményezéseit is.
Beszámolt arról is, hogy a Friends of Hungary elnevezésű alapítványt a közelmúltban jegyezte be a bíróság. Az alapítvány - amelynek tagjai között van Oláh György Nobel-díjas tudós, Marton Éva operaénekes - célja, hogy megjelenítse, a magyarság milyen sokat adott a világörökségnek. Megjegyezte: tevékenységükkel a kormányt is szeretnék segíteni.
MTI

Az utolsó emberig – könyvbemutató Nagyváradon
Zsúfolásig megtelt csütörtök délután a nagyváradi Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központ múzeumterme: ekkor mutatták be néhai Hary József szakaszparancsnok Az utolsó emberig – Isonzói jelentés című első világháborús visszaemlékezését. A kötet megrázó kordokumentációja az első világháborúnak. Néhai Hary József, a háborúban tisztként szolgáló, nagyváradi születésű királyi járásbíró visszaemlékezései nemcsak hiteles dokumentációkat, de megdöbbentő éleslátással, igazságérzettel bemutatott történelemformáló eseményeket is ismertetnek.
A könyvről a néhai járásbíró unokája, Zika Klára beszélt, és a rendezvényen jelen volt Hary József déd- és ükunokája is. Zika Klára megkapó őszinteséggel beszélt nagyapjáról, aki az isonzói harcmezőn a nagyváradi 37. gyalogezred 4. zászlóaljának volt a szakaszparancsnoka. A hallgatóság előtt afféle képzeletbeli időutazás során jelent meg Hary József életútja, az igazság szolgálatára felesküdött járásbíró emberi vívódásai az első világháború harcterein, ahol minden percben szembe kellett néznie a halállal, ahol az emberség szabályait semmibe véve gyilkolnia kellett. 
Zika Klára elmondta, nagyon örül annak, hogy a váradi bemutatón sok fiatal is részt vett, ugyanis manapság az emberek, főleg az ifjak nagyon keveset tudnak az első világháborúról, azokról a történelmi tényekről, amelyek a későbbiekben meghatározták az egész magyar nemzet sorsát. Az isonzói front embert és emberséget próbáló eseményeit a nem kis írói tehetséggel megáldott Hary oly módon tudta naplójában feljegyezni, hogy ezek a gondolatok a ma emberével is szembesítik például azt a tényt, hogy a magyar katonák évszázadok óta idegen hatalmak érdekeiért kellett harcba vonuljanak, s ezrével haltak meg olyan hatalmi érdekekért, amelyekhez a magyar nemzetnek valójában semmi köze nem volt.
A Püski Kiadó gondozásában napvilágot látott kötet megjelenése Hary családjának azért is nagyon fontos, mert ezen a módon az egykori szakaszvezető, járásbíró rehabilitálása mégis megtörtént. A volt kommunista korszakban ugyanis Hary folyamatos zaklatásoknak volt kitéve, s úgy is halt meg, hogy nem sikerült elérnie, hogy a magyarországi kommunista rezsim vezetői – akik többek között rendszerellenséggel vádolták – elismerjék, hogy királyi járásbíróként is a törvényt s az emberséget szolgálta. A csütörtöki eseményen többen is felszólaltak, így például Sárközi Zoltán váradi RMDSZ-es önkormányzati képviselő, aki maga is nagy kutatója az első világháború magyar s főleg Bihar megyei vonatkozásainak. Sárközi elismerően szólt Hary József visszaemlékezéseiről, s több érdekes részletet is elmondott az isonzói frontról, illetve azokról a kezdeményezésekről, amelyek segítségével méltó emléket állítottak az egykor harcolt magyar katonáknak.
A közönség soraiból is szót kértek néhányan, s megköszönték Zika Klárának és családjának, hogy elhozták Váradra is Hary József emlékiratait, ugyanis a jelen és a jövő nemzedékeinek is tudniuk kell azokról a magyar emberekről, akik halálmegvető bátorsággal bizonyították, hogy tartással lehetséges embernek maradni az embertelenségben is.
Szőke Mária 
Reggeli Újság
Erdély.ma

Európai tiltakozás (Strasbourgban a vásárhelyi orvosi ügye)
Azonnali fellépést sürgettek az erdélyi magyar orvosképzés érdekében az Európai Parlament kisebbségügyi frakcióközi munkacsoportjának tegnapi ülésén részt vevő EP-képviselők. Tőkés László kezdeményezésére a strasbourgi ülés meghívottja Brassai Attila, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) professzora, a Bolyai Kezdeményező Bizottság elnöke volt, aki ismertette: bár jogszabály kötelezi az egyetemet magyar nyelvű orvosképzés létesítésére, a román kari vezetés ezt sorozatosan megakadályozza.
Az Őshonos Kisebbségek Frakcióközi Munkacsoportjának ülésére Brassai Attila meghívását és a magyar nyelvű orvosképzés ügyének napirendre vételét Tőkés László, az Európai Parlament alelnöke indítványozta. Tőkés sajtóirodájának tegnapi közleménye szerint az EP alelnöke hangsúlyozta: Erdély elrománosítása ma is tart, és ez különösképpen az oktatási rendszerben tapasztalható. A MOGYE esete nem egyedi, ugyanis az önálló Bolyai Egyetem 1959-ben való megszüntetése és a magyar nyelvű oktatás visszafejlesztése több évtizedes gyakorlat. Ez az állami politika hozzájárult ahhoz, hogy Erdély lakosságának immár csak húsz százaléka magyar, és az asszimilációt okozó intézkedések jelenleg is zajlanak. Ezért szerinte az EU-nak nem csupán a világ más részein élő jogfosztott közösségek érdekében kell fellépnie, de szükség van az unión belül egy, az őshonos nemzeti közösségek jogait védő jogi rendszerre is. Gál Kinga fideszes magyar néppárti képviselő, a munkacsoport társelnöke a marosvásárhelyi ügyet nagyon komoly jogsértésnek minősítette. Brassai Attila, a Bolyai Kezdeményező Bizottság elnöke, a MOGYE előadó tanára rámutatott: a hatvan évvel ezelőtt még színtiszta magyar intézményben mára a magyar kar beindítása sem lehetséges, annak ellenére, hogy erre az intézmény vezetőségét az új tanügyi törvény kötelezi.
Az Európai Szabad Szövetség frakció tagja, Francois Alfonsi korzikai képviselő azt kérdezte, hogy fordultak-e bírósághoz a magyar kar vezetői. Winkler Gyula RMDSZ-es EP-képviselő azt hangsúlyozta, meg kell találni az egyensúlyt az önálló intézményépítést biztosító önrendelkezés és a decentralizáció között. Sógor Csaba erdélyi EP-képviselő Markó Béla miniszterelnök-helyettes nyilatkozatát idézte, miszerint az oktatási minisztérium nem fogja engedélyezni egy, a törvénnyel ellentétes charta életbelépését. A bizottsági szakértőként jelen lévő Davyth Hicks arra kérdezett rá, hogy Románia, mint az Európa Tanács Kisebbségvédelmi Keretegyezményének aláírója, miért nem tartja be ennek előírásait. Surján László néppárti magyar képviselő azt emelte ki: továbbra is az európai fórumok elé kell tárni a diszkriminatív ügyeket. Válaszában Brassai Attila azt mondta, a bírósági út nagyon hosszú lenne, az egyetem sorsa viszont most dől el. Amennyiben nem indul be a magyar tagozat, a jelenleg üresen álló állásokra is az eddig gyakorolt nepotizmus szerint fognak román nyelvű tanárokat alkalmazni, az egyetem elrománosítása tehát még súlyosabb lehet. Zárszavában Gál Kinga a demokrácia és a jogállamiság fokmérőjének nevezte a MOGYE helyzetét, és azt hangsúlyozta, hogy az unió és az Európa Tanács szakértőinek továbbra is figyelemmel kell kísérniük a romániai jogsértéseket.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Elszámoltathatja a magyar kormány a Mecénás Alapítványt
Értesüléseink szerint a magyar kormány vizsgálja annak lehetőségét, hogy elszámoltatja a nagyváradi Mecénás Alapítványt a Királyhágómelléki Református Egyházkerület Érmindszentre tervezett Ady-projektjének „eltérítése” miatt. Úgy tudjuk: az Ady-központ ügyét kivizsgáló budapesti jelentés feltárta, hogy az RMDSZ Bihar megyei vezetői irányította szervezet a mai napig nem számolt el a 320 millió forintos támogatással, amiből mindössze egy konferenciaközpont valósult meg.
Számos szabálytalanságot és rendellenességet fedezett fel az Érmindszentre megálmodott termálfürdő, irodalmi zarándokhely és termálszálló tervének átjátszása, valamint a Nagyváradon csak töredékében kiépült létesítmény megvalósítása kapcsán a magyar kormányzat részére készült jelentés. A lapunk birtokába került dokumentum rávilágít, hogy a Tőkés László vezette Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) által kidolgozott Ady-projektre 2002-ben odaítélt 320 millió forintos támogatást az időközben hatalomra jutott balliberális kormány politikai alapon vonta meg, és ítélte oda a bihari Mecénás Alapítványnak és a nagyváradi katolikus püspökségnek.
Mindezt úgy, hogy az RMDSZ Bihar megyei vezetői által létrehozott alapítvány konkrét tervvel sem rendelkezett a finanszírozás átirányításakor, később a pályázati célokat nem teljesítette, ráadásul a beruházás során elkészült épület használati joga negyven év múlva a román államra száll.
Átjátszott szerződés
Az érmindszenti Ady-központ előtörténete 2001-ig nyúlik vissza, amikor a budapesti Gazdasági Minisztérium (GM) pályázatot ír ki a Széchenyi-terv forrásaiból a termálfürdők fejlesztésének, illetve kialakításának, valamint a kapcsolódó infrastrukturális és környezeti fejlesztés támogatására. Az év novemberében a KREK megbízási szerződést ír alá a NOS Szeged Szolgáltató Kft.-vel az Ady Endre szülőfalujában megvalósítandó termálfürdő, irodalmi zarándokhely és termálszálló megvalósíthatósági tanulmányának elkészítésére.
A NOS Kft. elkészíti a tervet, a püspökség pedig benyújtja a pályázatot. Rockenbauer Zoltán, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztérium (NKÖM) vezetője 2002 májusában levélben értesíti a KREK-et, hogy a tárca megállapodást írt alá a GM-mel, melynek értelmében a tervezet megvalósítására ugyanabban az évben az Egyházi Kulturális Alap előirányzatából 320 millió forintot utalt ki. A vallási, kulturális-turisztikai termék létrehozását célzó projektben közreműködő szervezet a Magyarországi Református Egyház Tiszántúli Egyházkerülete (MRETE).
A KREK Ady-projektjének vesszőfutása azután veszi kezdetét, hogy a Fidesz vereségét eredményező áprilisi országgyűlési választások nyomán felállt MSZP–SZDSZ-koalíció egyszerűen elsüllyeszti a Miniszterelnöki Hivatalhoz átkerült tervet. Az ügy pikantériája, hogy miközben Szalay István címzetes vallásügyi államtitkár 2002 szeptemberében „részletesen kidolgozott támogatási megállapodás” aláírását helyezi kilátásba Tőkés László püspöknek, Ady születésének 125. évfordulóján (november 23.) Érmindszenten Tőkés és Tempfli József nagyváradi római katolikus püspök pedig ünnepélyes keretek között leteszik a felépítendő termálfürdő és szálló alapkövét, a magyar kormány már eldöntötte: a projekt nem a Szatmár megyei faluban, hanem Nagyváradon valósul meg.
Erről azonban a Medgyessy-kabinetnek az Ady-ünnepségen megjelent tagjai – Szabó Vilmos államtitkár, Bálint-Pataki József, a Határon Túli Magyarok Hivatala elnöke, Kósáné Kovács Magda MSZP-s országgyűlési képviselő – egy szót sem szóltak, bár sokatmondó, hogy az alapkőletételen már nem vettek részt. Szabó és Bálint-Pataki csak december 12-én közli személyesen Tőkéssel, hogy az Ady-projektet „Tempfli József püspöknek adták át”, ugyanakkor tudomására hozták, hogy az Ady-központ változott helyszínen, Nagyváradon valósul meg, építtetője pedig a Mudura Sándor vállalkozó (Medgyessy Péter exkormányfő barátja) és Kiss Sándor, a bihari RMDSZ akkori választmányi elnöke által létrehozott Mecénás Alapítvány.
Közölték mindezt olyan körülmények között, hogy két nappal korábban Lakatos Péter, a bihari RMDSZ akkori elnöke a Mecénás Alapítvány és Fodor József püspöki helynök a nagyváradi római katolikus püspökség képviseletében támogatási szerződést írt alá velük Budapesten, egy nagyváradi objektum felépítése ügyében, az érmindszenti pályázat másaként.
Kicsúszott a talaj
Forrásaink feltételezik: a 2002. augusztus 1-jén bejegyzett Mecénás Alapítványt éppen azért hozták létre, hogy az átirányított 320 millió forintot (1,1 millió euró) a szervezet fogadni tudja. Noha alapító okirata szerint az alapítvány arra hivatott, hogy évente tíz magyar és tíz román diáknak nyújtson tíz hónapig havi 200 lejes ösztöndíjat, a Mecénás csak a nagyváradi önkormányzat 2003. január 30-ai ülésén megszavazott határozat alapján kapott – 49 évre ingyenes használatra – egyhektáros építési telket, amelynek fejében vállalta a fiatalok támogatását.
A telekre az Ady Konferencia Központ 320 millió forintos beruházásának elkezdése érdekében volt szükség. A Krónika birtokába jutott feljegyzés rávilágít, hogy miközben az NKÖM egy pályázat elbírálása nyomán irányozta elő a támogatási összeget a KREK-nek, a Medgyessy-kormány nem pályázat útján szerződött a Mecénással, sőt a megállapodásból kizárta a Tiszántúli Református Egyházkerületet, holott eredetileg a pénzfelhasználás szempontjából jelentős kitételként szerepelt, hogy a projekt megvalósítása a magyarországi egyház közreműködésével valósítható meg.
A Mecénás Alapítványhoz 2003 júniusától 2004 novemberéig hat részletben futott be a támogatási összeg, ám a tervezett termálszálló helyett mindössze egy – főleg politikai, ifjúsági és művelődési rendezvényeknek otthont adó – konferenciaterem valósult meg. Nem érdektelen egyébként, hogy a Mecénás 2003 augusztusában a szerződés módosítását kezdeményezi arra hivatkozva, hogy a váradi építési terület alatt vezetékek húzódnak, és teljes talajcserére van szükség – mindez később indokként szolgál arra is, miért akadozik a projekt kivitelezése –, holott a NOS Kft. által az új helyszínre is elkészített megvalósíthatósági tanulmánya ennek ellentmond, leszögezve: nincsenek föld alatti vezetékek. Ráadásul a kifizetések úgy indulnak, hogy a Mecénás fel sem mutatott megvalósítási tanulmányt, amely majd csak 2003 júliusában készül el.
Mindezek dacára Petróczi Sándor, a HTMH alelnöke 2006 áprilisában jelzi Szabó Vilmos nemzetpolitikáért felelős politikai államtitkárnak, hogy megtekintette az épülő Ady Konferencia Központot, és javasolja a támogatási program lezárását. Ami meg is történt, noha tételes elszámolás nem történt, és az intézmény sem készült el. Mindezt Kiss Sándor, a Mecénás kuratóriumának elnöke korábban a Krónikának azzal magyarázta, hogy a magyar kormánytól kapott támogatás távolról sem fedezte a projekt megvalósításának teljes költségét. Az ügy kapcsán a második Orbán-kormány hivatalba lépése után készített belső vizsgálatok arra a következtetésre jutottak, hogy a Kiss Elemér kancelláriaminiszter vezette Miniszterelnöki Hivatal érintett ügyvezetői és vezetői nem tartották be a közigazgatási, illetve az államigazgatási eljárásról szóló törvényt, továbbá a belső és pénzkezelési szabályzatokat.
Különösen kifogásolja a jelentés, hogy a beruházás tárgya 49 év múlva a román állam, pontosabban a nagyváradi önkormányzat tulajdonába száll, és a magyar adófizetők pénze nem a határon túli magyarságot szolgálja. A dokumentum megállapítja: az Érmindszenten létesítendő termálfürdő és vallási-kulturális zarándokhely megvalósításának meghiúsításában részt vevő személyek mulasztással működtek közre abban, hogy a KREK és az MRETE ne tudja végrehajtani a beruházást. „Továbbá feltehetőleg együttműködtek abban, vélhetőleg jogellenesen vagy etikátlanul, hogy az MH a magyar költségvetésből a román állam nagyváradi önkormányzatát gyarapítsa” – szögezi le a jelentés.
Politikai-gazdasági összefonódások
Az eltérített Ady-projekt esetében nem mellékes, hogy a kudarcba fulladt terv mögött álló Mecénás Alapítvány vezetőségében fellelhető az RMDSZ Bihar megyei szervezetének teljes vezérkara. A szövetség területi szervezetét irányító Kiss Sándor elnökölte alapítvány igazgatója Szabó Ödön, az RMDSZ megyei ügyvezető elnöke, a kuratórium tagja továbbá Biró Rozália nagyváradi alpolgármester, a megyei választmány elnöke, Lakatos Péter, a nemrég a számvevőszék vezetőségi tagjává kinevezett volt parlamenti képviselő és Földes Béla egykori városi tanácsos.
Ugyanezek a politikusok irányítják az RMDSZ másik szervezetét, a Partium Alapítványt is, ugyanakkor jórészt valamennyien jelentős gazdasági holdudvart építettek ki maguk körül, cégeik pedig több esetben összefonódnak. Biró és Kiss egyaránt részvényese például a Bioland, Biolact, Pro Idea, Soft Partner, Lancelot vagy Alexis Kft.-nek, Lakatos a Sinteza Rt., az Interprotect és a Sprinkler Kft. részvényese (utóbbi havi száz euróban részesül a váradi színháznak nyújtott tűzvédelmi szolgáltatásáért), míg Szabó a Gubeur Consult Kft. ügyvezetője és részvényese, továbbá a Consacs Kft. ügyvezetője. (Az RMDSZ-es ügyvezető cége különben szerződéses viszonyban áll a magyar kormány befektetési és kereskedelemfejlesztési ügynökségével, az ITD Hungary Zrt.-vel).
A legnagyobb üzletember-politikusnak egyértelműen Kiss Sándor számít közülük, akinek jelentős médiabirodalmat is sikerült kiépítenie: érdekelt a Partium Rádióban, a Nagyvarad.ro hírportálban, ezenkívül a Bihar Megyei Tanács kiadásában és finanszírozásában jelenik meg a Várad folyóirat, amely kiegészül a szintén az RMDSZ-hez kötődő Biharország hetilappal (utóbbi két kiadványt idén 401 ezer lejjel finanszírozta a megyei önkormányzat). Mint arról beszámoltunk, a bihari RMDSZ-politikusok gazdasági érdekeltségeit és vagyonosodását „bogarászni” kezdte az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség is.
Az ANI legutóbb Biró Rozália ellen indított eljárást, mivel alpolgármesterként úgy adta bérbe a Partium Alapítványnak – amelynek alapító és vezetőtanácsi tagja – a Léda-házat, hogy az nem is volt a város tulajdona. Lakatos Péter vagyonosodása ügyében ugyancsak vizsgálódik az ANI, amely 11 ezer eurós különbséget vélt felfedezni a volt honatya korábbi jövedelme és kiadásai között. Lakatos azonban abszurdnak, fölöslegesnek és bosszúhadjáratnak tartja az eljárást, majd miután nemrég a nagyváradi bíróság jóváhagyta az ANI szakértői vizsgálatát, beperelte az ügynökséget.
Rehabilitálnák Érmindszentet
A magyar kormánynak a meghiúsult váradi Ady-létesítménnyel kapcsolatos álláspontjától függetlenül esély körvonalazódik arra, hogy – ha több mint egy évtizedes csúszással is – Érmindszenten mégis megvalósuljon a KREK által eltervezett termálfürdő és irodalmi zarándokhely. Ezt támasztja alá Szászfalvi Lászlónak, a magyar Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkárának a hét elején Szatmárnémetiben tett látogatása is.
Szászfalvi pozitív választ adott Toró T. Tibor, az EMNT ügyvezető elnöke előterjesztésére, miszerint a magyar kormány támogassa az érmindszenti projektet, hiszen a központ az egész kistérség számára fellendülést hozhatna, ugyanis az Ady-emlékhelyen kívül alkotótáborok és nagyobb rendezvények szervezésére alkalmas konferencia-központ is helyet kapna a termálfürdő mellett. E téren csütörtökön már együttműködési megállapodás is született az RMDSZ és az Erdélyi Magyar Néppárt között. Csehi Árpád, az RMDSZ Szatmár megyei szervezetének elnöke (megyei tanácselnök) és Zatykó Gyula, az EMNP megbízott alelnöke, partiumi régió-koordinátora szándéknyilatkozatot írt alá a két szervezet együttműködéséről, melynek célja Ady szülőfalujának és vonzáskörzetének gazdasági és szellemi rehabilitációja.
A két fél megegyezett abban, hogy egy ilyen kiemelkedő nemzeti érték nem szabad politikai csatározások színtere legyen, hiszen a megőrzéséhez közös erőfeszítésekre van szükség. A felek a további egyeztetési folyamat során kidolgozzák Érmindszent és környéke gazdasági, területfejlesztési és kulturális rehabilitációs terveit, és mindent megtesznek, hogy Érmindszentet bekapcsolják a régió gazdasági és szellemi vérkeringésébe. Az együttműködésen belül kiemelkedő projektnek számít az Ady Endre örökségét éltetni hivatott emlékhely fejlesztése.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)

A Kolozs megyei RMDSZ László Attilát javasolja Kolozsvár ideiglenes polgármesterévé, a PDL azzal fenyegetőzik, hogy ebben az esetben kezdeményezni fogják az alpolgármester leváltását. Ioan Oltean PDL-főtitkár etnikai síkra terelte az ügyet, szerinte Kolozsváron „román polgármester” lesz.
 Daniel Buda, a Demokrata Liberális Párt (PDL) Kolozs megyei szervezetének elnöke pénteken leszögezte: a PDL-s többségű kolozsvári városi tanács leváltja alpolgármesteri tisztségéből László Attilát, ha az RMDSZ ragaszkodik ahhoz, hogy ideiglenesen László vegye át a korrupció miatt letartóztatott Sorin Apostu polgármesteri hatáskörét.
A PDL-politikus arra reagált, hogy Máté András Levente, a Kolozs megyei RMDSZ elnöke csütörtökön bejelentette: a szövetség megyei vezetősége úgy döntött, hogy javasolni fogja a kolozsvári önkormányzat frakcióinak, támogassák László Attilát az ügyvivő polgármesteri hatáskör megszerzésében. Máté szerint László Attila megválasztása mellett szól, hogy nagy tapasztalata van az önkormányzati munkában.
A kolozsvári polgármesteri hatáskör akkor ruházható át ideiglenesen, városi tanácsi szavazással a két alpolgármester – az RMDSZ-es László Attila, illetve a PDL-s Radu Moisin – valamelyikére, ha a legfelsőbb bíróság elutasítja a korrupció miatt 29 napra letartóztatott Sorin Apostu polgármester fellebbezését. 
Daniel Buda pénteken leszögezte: Ha az RMDSZ nem vonja vissza javaslatát, „bármi lehetséges, László Attila leváltása is”.
A Mediafax hírügynökség Kolozs megyei PDL-s forrásokat idéz, akik szerint az RMDSZ javaslata „szemtelenség”.
A kolozsvári városi tanácsban 16 mandátuma van a PDL-nek, 5 az RMDSZ-nek, valamint 3-3 a liberálisoknak (PNL) és a szociáldemokratáknak (PSD). Az ügyvivő polgármester megválasztásához fele plusz egy, vagyis 14 szavazat szükséges.
Ioan Oltean, a PDL országos főtitkára pénteken, Besztercén leszögezte: ha Sorin Apostu letartóztatása jogerősé válik, a polgármester lemond tisztségéről, utódja pedig a PDL-s „román alpolgármester” lesz.
„Kolozsváron az ügyvivő polgármester román lesz. Semmi bajunk a magyarokkal, de úgy gondoljuk, hogy Kolozsváron a PDL-s alpolgármestert kell kinevezni” – mondta Oltean.
(Hétfőn döntenek Sorin Apostu sorsáról. A legfelsőbb bíróság hétfőn dönt arról a fellebbezésről, amelyet Sorin Apostu kolozsvári polgármester nyújtott be a Kolozs Megyei Táblabíróság múlt pénteken hozott ítélete ellen, és amelynek értelmében Apostut 29 napra letartóztatták korrupció miatt.)
Krónika (Kolozsvár)

Tizennegyedik alkalommal osztott ki Székelyföld-díjakat tegnap délelőtt a Székelyföld kulturális folyóirat szerkesztősége Csíkszeredában olyan alkotók között, akik az elmúlt évben a legjobb írásokat tették közzé a folyóiratban.
 Próza kategóriában elismerésben részesítették Bodor Ádám Kossuth-díjas írót, a Digitális Irodalmi Akadémia alapítótagját a Verhovina madarai című regényének a Székelyföldben publikált részleteiért. A történettudományok területen végzett kutatásaiért, valamint a folyóiratban megjelent, a Székely Hadosztályról írt tanulmányáért Nagy Szabolcs, a Veszprém Megyei Levéltár kutatója részesült díjban. Szintén Székelyföld-díjjal tüntették ki híd- és kapcsolatépítő munkájáért Füzi László irodalomkritikust, a kecskeméti Forrás című folyóirat főszerkesztőjét.
„Bodor Ádám úgy tud írni a mindennapi dolgokról, hogy észrevehető legyen benne a különös, furcsa, abszurd, gorteszk, esetleg a humoros. Tamási Áron Ábele, Wass Albert A funtineli boszorkánya mellett kézbe kell vennünk Bodor Sinistra körzetét is, ha a székely vidékekről van szó” – hangzott el az író laudációjában, amelyre Bodor Ádám szerényen reagálva elmondta, a Székelyföld-díjra a Székelyföld folyóirattal való kapcsolata rögzítéseként tekint, és ha rajta múlik, ezentúl sem kíméli írásaival a szerkesztőséget.
A Nagy Szabolcs levéltáros által kutatott terület fontosságát nem is kell részletezni – hangzott a méltatásban –, hiszen az első világháború alatt és után történtek máig hatással vannak életünkre. „Nem jó leltár az, amiből szenvedély árad – de Nagy Szabolcs sikeresen kikerüli az elfogultság csapdáit” –, méltatták a magyarországi díjazottat, aki köszönetképpen rámutatott, Veszprémben növekedett a Székelyföld folyóirat iránt érdeklődők száma, mióta olvashatók benne a székely gyalogezredről szóló írások is.
A 7 éve alapított Székely Bicskarend elismeréssel illették Füzi László irodalomkritikus munkáját – a róla szóló laudációban Lövétei Lázár László, a Székelyföld szerkesztője kiemelte, hogy Füzi az emlékirodalom megújítója, hiszen annak ellenére, hogy az emlékirat az egyik legszemélyesebb irodalmi műfaj, Füzi hideg fejjel, őszintén írt. A Forrás című folyóirat főszerkesztője megköszönve a kitüntetést, rámutatott, a Székelyföld folyóirat megjelenése és megerősödése új szakaszba juttatta Erdélyhez fűződő viszonyát, és bízik a két irodalmi folyóirat kapcsolatának erősödésében is.
A szerkesztőség és a homoródalmási polgármesteri hivatal által közösen létrehozott Szabó Gyula-díjat idén másodszor adták át, olyan írónak, akinek bár még nem jelent meg kötete, a Székelyföldön él és alkot, és ígéretes prózaírói pályára lépett: az elismerést idén Hertza Mikola kapta, aki bár nem idén tűnt fel az alkotói prérin, 10 év „eltűnés” után, másfél évvel ezelőtt szinte egy teljes kötetnyi kézirattal toppant be a Székelyföld folyóirat szerkesztőségébe.
Forró Gyöngyvér
Krónika (Kolozsvár)

Ady-központ: kettős elszámoltatást szorgalmaz Tőkés László
Tőkés László, az Európai Parlament alelnöke, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke kiterjesztené az elszámoltatást a határokon túlra is, ennek lehetőségeiről már tárgyalt Budai Gyula elszámoltatásért felelős kormánybiztossal – mondta el a politikus azon a pénteki sajtótájékoztatón, amelyen az Érmindszentre tervezett Ady-központ és termálfürdő magyarországi támogatásának “eltérítéséről” beszélt.
Tőkés László a sajtótájékoztatón felidézte az Ady Endre-szülőfalujába tervezett termálfürdő, irodalmi zarándokhely-projekt előzményeit. Mint fogalmazott, az Ady-központot eredetileg az első Orbán-kormány idején meghirdetett Széchenyi-terv pályázatán elnyert 320 millió forintból építették volna meg. “Nagyralátó terv volt. Azt gondoltam, hogy ha van egy Goethe-intézet Weimarban, nekünk is vannak olyan nagyságaink, akik megérdemelnének egy önálló, intézeti hátteret, zarándokhelyet. És mivel az adottságok megvannak, egy termálfürdőt is oda terveztünk” – mondta politikus, aki emlékeztetett, hogy a projektet az általa vezetett Királyhágómelléki Református Egyházkerület dolgozta ki. “A nevezett ügynek a főszereplője Mudura Alexandru” – fogalmazott Tőkés László, megemlítve, hogy a vállalkozó a Medgyessy-kormánnyal jó kapcsolatban állt, a nagyváradi Lotus Pláza építéséhez például állami támogatást is kapott. “Ő hozta létre Kis Sándor megyei tanácselnökkel és elvtársaival a Mecénás Alapítványt, amelynek a vizsgálatok szerint az volt a rendeltetése, hogy az általunk pályázati úton elnyert 320 millió forintot elcsatornázza, és törvényesnek tűnő keretet teremtsen” – szögezte le a politikus, aki szerint Tempfli József katolikus püspök “jóhiszeműségből” támogatta ezt. Tőkés László felidézte: a projekt végül Nagyváradon valósult meg, de nem az eredeti terveknek megfelelően, hiszen csupán egy konferenciaközpont épült meg. Szerinte az ügy kimeríti a korrupció fogalmát, mivel a pénzzel az alapítvány azóta sem számolt el. A politikus kifogásolta azt is, hogy 2011-ben összesen mintegy 32 millió forint támogatást kapott az a médiabirodalom, ami mögött szerinte a Mecénás Alapítvány-köre, az RMDSZ Bihar megyei vezetőségi köre áll. “Még a magyarországi leleplezésekhez viszonyítva is megrendítő esettel állunk szemben” – tette hozzá. Leszögezte: kettős elszámoltatásra lenne szükség, azaz a hazai támogatások felhasználása mellett a határon túli magyaroknak juttatott pénzek felhasználását is ellenőriznie kellene a kormányzatnak. Erről már tárgyaltunk Budai Gyulával és Orbán Viktor miniszterelnökkel is – emelte ki, majd hozzátette, ehhez szorosan hozzátartozna a közszereplők titkosszolgálati átvilágítása is. “Örömmel mondhatom el, hogy Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNP) kezdeményezésére megegyezés született a Szatmár megyei önkormányzat vezetőivel, Csehi Árpáddal és Zatykó Gyula, az EMNP megbízott alelnöke között. Ennek értelmében együtt fogunk működni az érmindszenti Ady-kultusz beindítása céljából és a régió felemelése érdekében” – fogalmazott, majd leszögezte, a nemzeti ügyek szolgálatához felül kell emelkedni a pártérdekeken. Az MTI kérdésére, hogy tettek-e feljelentést az Ady-projekttel kapcsolatban, Tőkés László elmondta, hogy jelenleg a “kivizsgálás szakaszában” járnak, de tárgyalnak az elszámoltatási kormánybiztossal, és a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkárával, Gál András Leventével is. “Egy egész bizottság vizsgálja ezt az ügyet” – emelte ki. Tőkés László szintén az MTI kérdésére elmondta: bár a projekt “zátonyra futott”, de nem mondtak le róla, keresik a “jóvátétel lehetőségét”. Ugyanakkor leszögezte: tisztában vannak Magyarország nehéz gazdasági helyzetével, de örömmel vették tudomásul, hogy a kormányzati szándék megvan az Ady-projekt megvalósítására. Szerinte jelenleg újra kell gondolni a beruházást.
erdon.ro

Aknamunka
A jövő évi parlamenti választásoknak az RMDSZ valahogy úgy indul neki, ahogyan három évvel korábban az ominózus európai parlamentieknek: jó esélye van elérni önmagában is a bejutáshoz szükséges ötszázalékos küszöböt, de igen kellemetlen meglepetések is érhetik, amennyiben ez mégsem sikerül. A valóban létező kockázatot úgy lehet csupán elkerülni, ha az RMDSZ átad befutó helyeket Tőkéséknek – aminthogy már vannak is erre a szándékra utaló jelek.
Hacsak saját hibájából nem tanult a Szövetség...
„Én a magam részéről Tőkés Lászlót nem tudom az RMDSZ képviselőjének tekinteni, soha nem is volt az. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanáccsal kötöttünk egy egyezséget, ami alapján fölvettük őt a listára, de ő RMDSZ-es csak akkor volt, amikor ebből valami hasznos formai következménye származott, például így lehetett tagja a néppárti frakciónak. De ő soha, egyetlen pillanatig sem tekintette magát RMDSZ-es képviselőnek” – fogalmaz a Népszavának a napokban adott interjúban Markó Béla.
Az RMDSZ volt elnöke megemlíti, hogy ő maga ajánlotta fel 2009-ben Tőkés Lászlónak: legyen listavezető az RMDSZ Európai parlamenti listáján. „Így tettem lehetővé számára, hogy most leragasztgassa az RMDSZ plakátjait Brüsszelben” – utal Markó a nemrégiben, az Európai Parlamentben történt botrányos esetre, amikor Tőkés és a Fidesz-frakció bojkottálta a volt RMDSZ-elnök brüsszeli előadását – az EP-alelnök tevőlegesen, anarchista módjára, a magyarországi kormánypárt EP-képviselői pedig tüntető távolmaradással.
Markó lényegében azt mondja most ki, ami azóta is közszájon forog: hogy az RMDSZ ellen hosszú-hosszú évekig aknamunkát végző Tőkés Lászlónak biztos brüsszeli képviselői mandátumot ajánlott fel, tálcán. Vagyis, hogy ezzel a magyar érdekvédelmi szervezet nem tett egyebet, mint hogy (a babérokon kívül) pénzt, paripát és fegyvert szolgáltatott, önként, annak a személynek és a körülötte levő csoportosulásnak, aki/amely egyetlen célul az RMDSZ ellehetetlenítését, tönkretevését tűzte ki maga elé.
Tőkés László 2009-ben ugyanis már csak az n-edik mandátumát töltő, egyházkerületében igencsak elkopott tekintélyű püspök volt, politikusként pedig egy gyakorlatilag három személyből álló, jogilag be sem jegyzett alakulat vezére.
Függetlenként igen kevés eséllyel indult volna neki az európai parlamenti választásoknak, így kapva kapott az RMDSZ ajánlatán, besétálva az Európai Parlamentbe az eléje terített piros szőnyegen. És innen már csak egy lépés volt hátra ahhoz, hogy – a Fidesz kormányrajutását követően – elfoglalhassa az államfővé avanzsált Schmidt Pál helyét az EP alelnöki székében.
A magas tisztséggel járó eszközöket – pénzt, tekintélyt, hatalmat – azonban, mint várható volt, Tőkés arra használta fel, hogy az RMDSZ ellenében építkezzen: közeli embereit európai parlamenti állásokhoz juttatva tovább lojalizálja, pártsejteket hozzon létre „demokráciaközpontok” fedőnéven, illetve ellenpártot jegyeztessen be, akár aláíráshamisítások árán is.
Salamon Márton László
Új Magyar Szó (Bukarest)

Németh Zsolt jelenlétében tették le az esküt
Félszáz széki polgár tette le Németh Zsolt külügyi államtitkár jelenlétében az állampolgársági esküt csütörtökön a kolozsvári magyar főkonzulátuson.
A kolozsvári eskütételre népviseletbe öltözve érkeztek az állampolgárság várományosai Székről. Az eskütételt pedig egész napos rendezvénnyel ünnepelték a Kolozsvártól mintegy 60 kilométerre fekvő, néphagyományairól híres Széken. Németh Zsolt, a magyar Külügyminisztérium parlamenti államtitkára is részt vett a széki ünnepségen, széki népviseletet kapott ajándékba a rendezvény szervezőitől. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és más civil szervezetek által szervezett széki ünnepségen elmondott köszöntőjében Németh Zsolt felhívta a figyelmet arra, hogy a székiek az 1717-es tatár pusztítás után is képesek voltak talpra állni. Nem volt természetes, hogy sikerüljön nekik, mégis hittek benne. Németh Zsolt úgy vélte, ezt a hitet, az újrakezdés akaratát kellene az egész magyarságnak megtanulnia a székiektől. Az ünnepség a széki néptáncosok előadásával és táncházzal zárult.
Németh Zsolt az MTI-nek nyilatkozva kitért a kétoldalú román–magyar kapcsolatokra is. Elmondta, közös román–magyar kormányülést akkor lenne érdemes tartani, ha van egy olyan határozatcsomag, amely egy efféle ülés összehívását megköveteli. Hozzátette viszont, hogy várhatóan az elkövetkező időszakban Magyarországra látogat Traian Basescu, Románia elnöke. „Elkötelezettek vagyunk annak érdekében, hogy e legfelsőbb szintű találkozóra mielőbb sor kerüljön” – jelentette ki az államtitkár. Hozzátette, hogy gyakorlatiasan kell építeni a szomszédi kapcsolatokat, elsősorban a gázvezetékekről, az útépítésekről kell tárgyalni, s nem kell eltúlozni a választási kampány hevében elhangzó kijelentések jelentőségét.
Németh Zsolt fontosnak tartotta, hogy a magyarság valamennyi Magyarországgal szomszédos országban megőrizze a súlyát a helyi és országos politikában.
MTI
MNO.hu

A skótokkal és a baszkokkal is szövetkeznek a székelyek
A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) sajátos jogállást szeretne Európa nemzeti, nyelvi, vallási és kulturális sajátosságokat őrző régiói számára, ezért a szervezet szombati sepsiszentgyörgyi ülésén megbízta az állandó bizottságot, hogy dokumentumot és jogszabálytervezetet dolgozzon ki ebben a témában. Izsák Balázs, az SZNT elnöke leszögezte: a szervezet élni kíván az uniós szintű polgári kezdeményezés lehetőségével, hogy az őshonos nemzeti közösségek önrendelkezési jogát uniós szintű jogi aktus ismerje el, és sajátos jogállást biztosítson az általuk lakott régióknak. Emlékeztetett: az SZNT június elején marosvásárhelyi küldöttgyűlésén jóváhagyta az állandó bizottság erről szóló, korábban elfogadott javaslatát.
A polgári kezdeményezéshez legalább egymillió aláírás szükséges, ezt az Európai Unió több tagállamából kell összegyűjteni. Az SZNT ennek érdekében az Európában élő más őshonos nemzeti közösségekkel szeretne együttműködni, és szorgalmazza a különböző európai régiók, például Skócia, Wales, Észak-Írország, Katalónia, Baszkföld, Dél-Tirol, Korzika közös érdekérvényesítését.
Az aláírásgyűjtés beindítására még várni kell: előbb az Európai Bizottságnak kell pontosan szabályoznia a folyamatot, majd a tagállamoknak is be kell építeniük nemzeti törvénykezésükbe. Ezzel párhuzamosan azonban az SZNT képviselői felveszik a kapcsolatot az érintett régiók vezetőivel. Több térség esetében ez már megtörtént. Igyekeznek kidolgozni az együttműködés módozatait, hiszen az őshonos nemzeti közösségek önrendelkezési jogáról szóló dokumentumot együtt kell megfogalmazni, az aláírásgyűjtés is több országban zajlana. Izsák Balázs hangsúlyozta: az SZNT-nek ezt a munkát „potenciális szövetségeseivel” összhangban kell végeznie. MTI 
Erdély.ma

II. Székely-mezőségi kórustalálkozó Csittszentivánon
A Vártemplom Psalmus kórusa és a Nagy István Ifjúsági Vegyes Kar meghívót kapott a múlt vasárnap délután tartott kórustalálkozóra, melynek jelmondatát a szervezők Kodály Zoltántól kölcsönözték: „Legyen a zene mindenkié!” A kórustalálkozót a csittszentiváni Bandi Dezső Kulturális Egyesület és a Shalom kórus szervezte. Nagy szeretettel és kíváncsian készültünk az eseményre. Őszi napsütésben kora délután érkeztünk Csittszentivánra, a falu főutcáját övező, szépen rendben tartott lakóházak és gazdasági épületek sora között (itt láthatóan eredményesebb az őszi takarítás, mint városunkban) a templom szomszédságában levő kultúrotthon elé. Szép gesztus, az épület annak a Tollas Jenő tanárnak nevét viseli, aki haláláig irányította a falu kulturális életét. A szervezők a kórusokat beéneklésre, felkészülésre a közeli iskola épületébe irányították. Az iskola udvarába egy szépen faragott székely kapun át léptünk be, melyet a Székely Lajos tanár által irányított Bandi Dezső Kulturális Egyesület faragókörének kis művészei készítettek. A kapun a bevésett szöveg szerint: Gyermek a jövőnek megannyi áldása. A szépen rendben tartott iskola fehér falait a virágok mellett a gyerekek faragásai díszítik, teszik hangulatossá.
Visszatértünkkor a kultúr-otthonban a dalosok és a közönség sokasága fogadott. Szász Emese zenetanárnő, a kórustalálkozót szervező Shalom kórus vezetője köszöntötte a jelenlévőket, majd együttese, mely tanügyi kórusként alakult, de ma már a falu jó hangú fiataljait is befogadja, mutatta be igényes, szép műsorát. Ezután pár szóban a Romániai Magyar Dalosszövetség nevében köszöntöttem a jelenlevőket, kifejezve örömömet, hogy a helyi lelkes szervezők tevékenységének eredményeként megyei magyar kóruséletünk egy új rendezvénnyel gazdagodott. A következő fellépő kórus, a marosszentkirályi református egyházközség vegyes kara. Veress Enikő tiszteletes asszony vezetésével mutatta be változatos műsorát, mely a többnyire fiatalokból álló kórus rutinosságáról tett bizonyságot, sikerrel oldva meg a polifonikus stílus nehézségeit is. A Vártemplom Psalmus kórusának műsora után szintén egyházi, a helyi református gyülekezet kórusa énekelt, Baloghné Rácz Éva vezetésével. Dicsérendő a karnagynő műsorválasztása. A tisztán intonált homofon kórusművek előadói megérdemelt sikert arattak. A hangversenyt a Nagy István Ifjúsági Vegyes Kar műsora zárta, melynek utolsó műveként elhangzott egy magyar népdalszvit is. A vidám, pajzán szövegű mű nagy sikere bizonyította, hogy Kodály, Bartók, Bárdos és hazai zeneszerzőink népdalfeldolgozásait is énekelnünk kell. A kórustalálkozó végén a karnagyok a szervezőktől emléklapot, virágot vehettek át, a kórusok pedig a faragókör ajándékát, egy-egy szépen kifaragott rozettás emlékplakettet. A szeretetvendégségen a dalosok kiszáradt torkát, korgó gyomrát szorgos lányok, asszonyok „gyógyították”.
Az általam vezetett két együttes, a Psalmus és a Nagy István Ifjúsági Vegyes Kar dalosainak nevében is köszönettel gratulálok a csittszentivániaknak: Székely Erzsébet tanárnőnek, az iskola igazgatójának, aki a program szervezője, és kedves volt tanítványomnak, Szász Emese zenetanárnőnek, karnagynak, e sikeres rendezvény életre keltőinek.
Kovács András karnagy
Népújság
Erdély.ma

Felavatták Fábián Ernő szobrát
Kétszáznál is több kovásznai, idegenből érkezett vendég gyűlt össze tegnap kora délután a fürdőváros központi parkjában a Fábián Ernő-szobor leleplezési ceremóniáján.
A szoboravató legmagasabb rangú vendége Németh Zsolt magyar külügyi államtitkár és Füzesi Oszkár magyar nagykövet volt, megjelentek a hazai magyar politikai élet képviselői, választott tisztségviselők és főként azok a kovásznaiak, háromszékiek, akiket egykoron élő kapcsolat fűzött a város nagy szülöttjéhez.
Tíz évvel halála után végképp hazajött Kovászna büszkesége, aki elnyerte az utókor tiszteletét, és akinek életműve előtt fejet hajtunk – mondta rövid ünnepi beszédében Lőrincz Zsigmond polgármester. Németh Zsolt a XX. század egyik legkiemelkedőbb személyiségeként említette Fábián Ernőt, akit fiatal korában volt szerencséje megismerni. A rendszerváltás korában politizáló ifjak mestere volt, a ma cselekvőképes politikusokként tevékenykedők tanítója. "Fábián Ernő arra tette fel az életét, kivételes elméjének minden erőfeszítését arra irányította, hogy szolgálja a magyarság közösségének megmaradását" – mondta ünnepi beszédében Németh Zsolt, aki tanítványként ápolója és éltetője Fábián Ernő szellemi elő- és utóéletének. A kovásznaiak Ernő bácsijára sokféleképpen lehet emlékezni – állapította meg az államtitkár –, például úgy, mint a diákok nemzedékeit tanító és emberségével, szellemi igényességével nevelő pedagógusra, mint fontos neveléstudományi írások szerzőjére, mint Szabó Dezső, Apáczai Csere János vagy Eötvös József eszmevilágát értő módon elemző irodalomtudósra. Vargha Mihály szobrászművész a közös munka eredményeként megszületett műként értékelte a szobrot, megvalósításában sokan segítettek, és abban is, hogy Fábián Ernő sokféle arcából egyet sikerüljön kovácsolni – mondotta. Sógor Csaba europarlamenti képviselő saját találkozását elevenítette fel ünnepi beszédében, A példaadás erkölcse című kötet kapcsán ismerhette meg Fábián Ernő szellemiségét – mondta.
A szoboravatón közreműködött Thiesz Katalin népdalénekes, valamint Debreczi Kálmán színművész, aki Nagy László Tűz, és Wass Albert Ki a magyar című versét szavalta. Utóbbiról megjegyezte: biztosan Ernő bácsi is ezt választotta volna. A szobrot Fábián Márta, Németh Zsolt és Lőrincz Zsigmond leplezte le, majd a tömeg együtt énekelte a magyar és székely himnuszt. Délután a Clermont Szálló előadótermében Fábián Ernő-emlékkonferenciát tartottak Az előadások után bemutatták Eötvös József A nemzetiségi kérdés című kötetét (Kriterion Kiadó, 2011), melynek anyagát Fábián Ernő válogatta, de kiadását nem érhette meg.
Bokor Gábor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A vadezüst haj és a tekintet… (Beszélgetés Vargha Mihállyal)
Tegnap délután, halálának tizedik évfordulóján avatták fel városában, Kovásznán Fábián Ernő mellszobrát, Vargha Mihály alkotását. Megkérdeztük a szobrászművészt, körülbelül hányadik köztéri szobra ez, s miben tér el, ha egyáltalán eltér az eddigiektől.
– Legutóbbi, ugyancsak a Háromszékben megjelenő hosszabb beszélgetésünkben elmondtam, a nyolcvankilences változások után mindenképpen örömteli esemény volt, hogy az erdélyi magyarság nagy történelmi személyiségeiről és művészeiről is készülhettek köztéri szobrok. A Ceauşescu-rendszer utolsó évtizedében ez már teljesen elképzelhetetlen volt. Engem, aki addig ebben a műfajban nem dolgozhattam, meglepően sok felkérés ért. Az elmúlt két évtizedben mintegy 25–30 szobrot készíthettem történelmünk és kultúránk nagyjairól. Egy idő után, amikor már szabad kezet kaptam a megrendelőktől – nem szóltak bele az elképzeléseimbe, az elején ez sajnos még nem így történt, ezért sok szobromat, ha lehetne, újra megcsinálnám! –, megpróbáltam újítani, készítettem nonfiguratív szobrokat is, például az ötvenhatos emlékművet, ahol nem egy megkötözött vagy kivégzését váró rab szerepel, ahogyan az egyesek szerint elvárható lett volna, hanem egy bronz entitás feszíti szét a vörös tömböt. És nonfiguratív a kivégzett magyar mártírok emlékezete előtt tisztelgő szárazajtai kompozíció is. Az utóbbi időben figuratív szobraimnál is megpróbáltam újítani. A Benedek Eleké egy ülő alak, Gyárfás Jenő ecsettel, palettával kezében, festőköpenyében áll a képtár bejáratánál. Nem mondhatnám, hogy mindenkinek tetszettek ezek, de a többség elfogadta, öröm volt látni, hogy a gyerekek felmásztak Elek apóra, az ölébe, a térdére ültek, a nyakába csimpaszkodtak. Az utóbbi időben készülő Potsa József- vagy Fábián Ernő-szobrom már csak azért is más, mert ezek nem egész alakosak, hanem mellszobrok. Fábián Ernő esetében tehát értelemszerűen az arcra kellett összpontosítani. – Ismerted személyesen is Ernő bácsit? – Kézdivásárhelyen láttam egy író-olvasó találkozón, valamikor kamasz koromban. Impozáns ember volt, a vadezüst hajával. Azt hiszem, Nagy Lászlóról mondta valaki, hogy vadezüst haja van. Nos, neki is ilyen volt. Nagy segítséget kaptam Márta nénitől, az özvegyétől is, fényképeket, a naplójegyzeteit. Ez óriási élményem volt, azonnal, természetszerűleg jöttek a visszacsatolások, hogy én hol is voltam, Iaşi-ban vagy a katonaságnál akkor, amikor ő a dátum szerint ezt és ezt gondolta a katasztrofálisan romló közállapotainkról. A fotók alapján próbáltam rekonstruálni az arcát, hamar rádöbbentem, hogy a látszólag puha és finom formák alatt van valami nagyon kemény!... Aztán a szeme... Az arcán mintha mindig is halvány, kis mosoly lebegett volna, a szemében viszont volt egy határozottság, a meg nem alkuvó, igazáért a végsőkig elmenő ember tekintete. Ez a kettősség: a mosoly és a szemvillanás, valamint az a mozdulat, ahogyan időnkét hátrasimította lobogó, vadezüst haját, nagyon megragadott. Láthattam az első, 1990-es március 15-i ünnepségen is, ahol megindító beszédet mondott, azok után, hogy egy nappal korábban ismeretlen tettesek beverték az ablakát!... Mindez azonban láthatólag nem rendítette meg, nem riasztotta el, mondta a magáét, dacosan, vonzón, felejthetetlenül... Egy éve kaptam a felkérést, volt időm, megpróbáltam mindent összeszedni, próbáltam mindennek utánamenni, hogy milyen sikerrel, azt a szobor nézői dönthetik el, akik közül sokan nálam közelebbről, bensőségesebben is ismerhették Őt; rengeteg tanítványa, tisztelője van... – Újabb köztéri szoborra van megrendelésed? – Igen, egy Márton Áron mellszoborra, mostanában a püspök úr személyisége foglalkoztat, hiszen, akár a Fábián Ernő-szobor esetében, itt is mindent az arc dönthet el. – Van-e kölcsönhatás saját, rendkívül érdekes kompozícióid – gondolok itt elsősorban a sámánjaidra – és a köztéri szobrok között? – Igen. De úgy gondolom, ez elkerülhetetlen és bizonyos fokig természetes is. Bizonyos műhelypraktikákra gondolok, bizonyos rejtett geometriára. Szeretem a textúrázást, oldottabban mintázok, impresszionisztikusabban, miután megszerkesztem a figurát s szárad, sokat oldok, belenyúlok kézháttal, fröcskölöm rá a híg agyagot, belenyúlok esetleges tárgyakkal is, amikor a gyerekeim kicsik voltak, a játéktraktor kerekének recés gumijával is, vagy a feleségem tésztaszaggatójával... Egyszerűen nem tudom elviselni a sima felületeket. – Mitől függ az, hogy sikerül-e egy szobor? – Sok mindentől, a körülményektől is nyilván, de leginkább attól, hogy milyen lelkiállapotban van az ember, sikerül-e helyzetbe hoznia önmagát, ha valamit unottan csinál, azt a nézők azonnal meg fogják érezni...
Bogdán László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Szoborszimbólumaink
Művelődéstörténeti eseményekben gazdag hétvége részesei vagyunk: kortársunk, a szellemtörténész-filozófus Fábián Ernő (1934–2001, Kovászna) szülővárosában kapott szobrot, Csutak Vilmos jeles iskola- és múzeumigazgató emlékét (Zágon, 1878 – Sepsiszentgyörgy, 1936) a Székely Mikó Kollégiumban őrzi mostantól szobor. Időben az említetteknél visszább lépve, Gidófalvi Jantsó Pál komikus színész (1761–1845) előtt holnap tisztelegnek szülőfalujában bronzplakettel és emlékműsorral.
Hozzánk térben és időben, de a nemzeti önismeret időszerű problematikájában is Fábián Ernő áll a legközelebb, hisz sokunkat személyes ismeretség és barátság is fűzött hozzá. Kortársunk volt. De az időlétrán visszalépve, az előbb élő személyiségek nélkül sem lehetnénk azok és olyanok, mint amilyenek vagyunk.
De mit is jelentenek számunkra ezek az emlékjelállítások?
Én bevallottan elfogult vagyok, mert ebben a térségben egynémely emlékműhöz, szoborhoz, emléktáblához és azokhoz a magyar kulturális intézményekhez, amelyek ezek mögött leledzettek, volt némi közöm. Fábián Ernő rendszerváltás előtti titkos naplójában, melyből részleteket a Háromszék is közölt, és ezután is közread, megfogalmazta a legsúlyosabb társadalomkritikáját, saját nemzeti közösségét sem kímélve. Közéleti emberként nagy erudícióval a süllyedésből akarta övéit kiemelni. Egyik naplójegyzetében írja: "Csak tudnám, hogy miért lett ilyen hitvány és gerinctelen a székelység? De ez elmondható az erdélyi magyarságról is. Mindenkiről, aki kibírja és mosolyog, ha kényszeredetten is, lenyakaztatásához. Mert ez történik. Gyáva és megalkuvó lett az egykor oly fényesen vitézkedő székelység. Elvesztette jellemét. Tűri az igát, naponta megvásárolja a kötelet a saját nyakára, beolvad, jóváhagy, elismer, mindent elkövet, csak egyet nem tud, önmagához ragaszkodni..." A szoborállítások reneszánszát éljük. És ez így van jól. Emlékjeleink azoknak a földrajzi és szellemi térségeknek a strázsafái, kövei és öntvényei, amelyeken őshonosak vagyunk, s amelyekért felmenőink vére folyt. Itt és most kell körbeszobrozni ezeket a szellemi és földrajzi-adminisztratív térségeket, hogy a mezsgyéket, gyepüket mindenki érzékelhesse. Másképp jönnek mások, és teletűzdelik a mi életterünket a saját szimbólumaikkal. Az utca- és iskola- vagy intézményneveket, mindent. És ideplántálják szobraikat, emlékműveiket.
Sylvester Lajos
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A lámpás-ember (Csutak Vilmos-évforduló)
Készül a szobor Petrovits István műtermében. Középen a háttérben Bocskay Vince szobrász, a zsűriző bizottság elnöke
Csutak Vilmos alakja kiesett közösségünk, Sepsiszentgyörgy történelmi tudatából. A nagy többség – talán a Mikó Kollégiumban végzetteken kívül – vagy semmit nem tud róla, vagy csak hallotta a nevét.
Ez a felismerés késztette Keresztes Lászlót, a Mikó Kollégium nyugalmazott aligazgatóját, a Székely Mikó Kollégium Alapítvány kuratóriumának titkárát és Incze Sándor nyugalmazott esperest, az alapítvány elnökét, hogy a Székely Nemzeti Múzeum Alapítványával közösen kezdeményezze Csutak Vilmos egész alakos szobrának felállítását az egyre szépülő városközpontban, az iskola épületének közelében. Az alapítvány ebbéli szándéka szerencsésen illeszkedik a polgármesteri hivatal minden fontosabb magyar kulturális intézmény elé tervezett szoborállítási programjába, ugyanis Antal Árpád András polgármester elképzelése az, hogy a szobrokat a kapcsolódó intézmény közelébe állítanák, s ezek mintegy őrködnének ezen intézmények szellemisége, szellemi öröksége fölött. (A képtár bejáratához állított Gyárfás Jenő már példázza a fenti elképzelést.)
Pedig "Csutak Vilmos nagy fejezetet írt... a Székely Mikó Kollégium és a Székely Nemzeti Múzeum történetébe. Bár mindkét intézményt elődeitől örökölte, azokat megtartva, továbbfejlesztve hagyományozta az utána következő nemzedékekre. Mindkét intézmény magán viseli... egykori nagy hírű rektor-igazgatójának, illetve igazgató-őrének markáns kézjegyét. S bár ideje nagy részét a nevelői és igazgatói teendők vették igénybe, a történetírásban is maradandót alkotott" – olvashatjuk a Kriterion Kiadó 1993-ban megjelentetett, Csutak Vilmosnak emléket állító Közösség és művelődés című kötetének Egyed Ákos akadémikus által írt előszavában. Az egyre apadó emlékezet frissítésére elevenítsük fel Csutak Vilmos alakját, életpályáját, szerteágazó tevékenységét.
Zágon szülöttjét tanítójának biztatására az elemi osztályok elvégzése után a Székely Mikó Kollégiumba íratják. Az érettségin történelemből és latinból adott kitűnő feleletei arra késztetik az elnöklő Szádeczky Kardoss Lajost, a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem tanárát, hogy rábeszélje a jogásznak készülő diákot elképzeléseinek megváltoztatására. Így történt, hogy 1898 őszén már a kolozsvári egyetem bölcsészkarán találjuk. Történelem-latin szakos oklevéllel a kezében 1903-tól alma materében vállal tanári állást. 1916-ban kinevezik az intézmény igazgatójává, melyet húsz éven át, 1936-ban bekövetkezett haláláig odaadással, szakértelemmel és bölcsességgel irányít. Ez az időszak egybeesett az első világháború román betörést hozó heteivel, nélkülözésekben és kilátástalanságban őrlődő utolsó hónapjaival, az 1918-as impériumváltozás elkeseredettségével, a kisebbségi oktatásra ránehezedő Anghelescu-féle oktatási törvény nemzetiségpusztító paragrafusainak alkalmazásával. Ilyen körülmények között Csutak Vilmosra hárult, hogy a hajlék nélkül maradt elemi, valamint polgári fiú- és leányiskolák tanulói előtt megnyissa a Mikó Kollégium kapuját, vállalva a túlzsúfoltság okozta nehézségeket és a felekezeti alapon való újjászervezés kivitelezését. Kezdeményezésére 1926–27-ben Kós Károly tervei alapján közadakozásból felépítették a Székely Mikó Leánygimnáziumot (ma Kós Károly Iskolaközpont), majd 1935-ben az internátust. Kós Károly az építkezésről értekezve arra a kérdésre, hogy Csutak honnan vette a szükséges pénzt, így válaszolt: "Előteremtette. A semmiből. A háromszéki székelyektől szedte össze krajcáronként. Három és fél milliót." Csutak Vilmos pedagógusi munkássága mellett a helytörténeti értékek kutatójaként vált ismertté. Kedvelt kutatási területe a kuruc kor helyi vonatkozásainak feltárása, amelyek a Háromszék felkelése a Rákóczi-szabadságharc idején, Az utolsó gyulafehérvári országgyűlés, Bujdosó kurucok Moldovában és Havasalföldön 1707–1711-ben című tanulmányok megírásához vezettek. Élete harminc éven át egybefonódik a Székely Nemzeti Múzeuméval, melynek őrévé 1908-ban nevezik ki. 1911–12-ben jelen van a múzeum új hajlékának építésénél, s berendezését tudós kollégájával, dr. László Ferenccel kezdi meg. A világháború alatt az épületet katonai kórháznak foglalták le. Az 1916. évi román betörés nem okozott kárt a gyűjteményben, hála Csutak kitűnő diplomáciai érzékének és Alexandru Tzigara Samurcaş európai gondolkodású tudós közbelépésének (a háború és a politikai változások miatt a teljes bebútorozásra csak az 1921–22. évi gyűjtés után kerülhetett sor). László 1925-ben bekövetkezett halála után az intézmény minden gondja-baja az ő vállára nehezedett. Csutaknak köszönhetően maradt az intézmény "az erdélyi magyarság egyetlen igazán élő, sőt, határozottan fejlődő kulturális intézménye... egyetlen realitása nemcsak a székely, de az egész romániai magyar kultúrának." (Sas Péter) A pénzhiány mérséklésére tett intézkedéseiről Kós Károly említett írásából idézünk ismét: "a két múzeumőri lakásba két kollégiumi tanárt költöztetett (egyik ő maga); a tanári lakbért a múzeum kapja, a múzeumkertben teniszpályát építtetett, és azt bérbe adta, a múzeumőri fizetést megtakarítja: nem ád fizetést saját magának, a múzeum szolgáját, illetve kapusát nem pénzzel fizeti, de a szuterénban lakást és műhelyt ad neki, megengedi, hogy önkéntes adományokat adjon bárki a múzeum számára." Múzeumi és tudományos munkásságának fő műve s egyben betetőzője az általa szerkesztett és 1929-ben megjelent Emlékkönyv a Székely Nemzeti Múzeum ötvenéves jubileumára, melyben olyan ismert kutatók, a művelődés jelentős személyiségei közöltek írásokat, tanulmányokat, mint Kodály Zoltán, dr. Roska Márton, Keöpeczi Sebestyén József, Huszka József, Lyka Károly, dr. Szádetzky Kardoss Lajos, Al. Tzigara Samurcaş vagy Childe V. Gordon, akik abban az időben valamilyen vonatkozásban a Székelyfölddel és annak népeivel foglalkoztak. A múzeum építési munkálatainak történetét 1933-ban Kós Károly és a Székely Nemzeti Múzeum címmel megjelent tanulmányában tette közzé. Sokirányú munkálkodása közepette sem feledkezett meg egyházáról. Mint az Erdélyi Református Egyházkerület Igazgatótanácsának tagja hosszú éveken át eredményes egyházépítő tevékenységet fejtett ki. Az erőltetett munkaütem, az állandó feszültségben élés azonban végül is felőrölte szervezetét, és 1936. május 14-én agyvérzés következtében váratlanul elhunyt. Sepsiszentgyörgy városa sem azelőtt, sem azután nem látott akkora, végtisztességre összegyűlt tömeget, mint 1936. május 16-i búcsúztatásán. A szemerjai református temetőben alussza örök álmát. A legtöbb erdélyi folyóirat és újság megemlékezett a szomorú eseményről. Már 1936 májusában Csutak Vilmos Emlékbizottság alakult öröksége ápolására. "Csutak Vilmos lámpás-ember volt, aki akkor vállalta a Székely Nemzeti Múzeum vezetését, amikor a legnehezebb volt. Amikor mások kitelepültek Erdélyből, ő itthon maradt, azokkal együtt, akik éppen hazatértek, akár Benedek Elek, vagy Kós Károly. Nemcsak Csutak Vilmos, hanem szülőfaluja, Zágon is példája annak, hogy következetességgel és kitartó munkával jelentős eredményeket lehet felmutatni" – jellemezte Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke szülőfalujában 2010-ben leleplezett mellszobrának avatóünnepségén. A Mikó Kollégium déli szárnya mellett felállítandó egész alakos szobra Petrovits István munkája.
A szobor avatása november 19-én lesz.
József Álmos
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Tófalvi Zoltán: A Páskándi-dosszié 3. (Megtorlások Erdélyben)
Páskándi Géza perének kihallgatási jegyzőkönyvei közül – a válaszok következetes ismétlődése miatt – ezúttal csak a legutolsót közöljük.
Kihallgatási jegyzőkönyv
Páskándi Géza gyanúsított 1933. május 18-án született Szatmárhegy községben, Szatmárnémeti rajonban, Géza és Erzsébet fia, foglalkozása volt egyetemista, utolsó lakhelye Kolozsváron, Hídelvei utca, 23–25. szám.
Kolozsvár, 1957. március 26.
A kihallgatás 8.00 órakor kezdődött, és 14 óra 10 perckor ért véget. Kérdés: Milyen időponttól ismeri Várhegyi Istvánt? Válasz: Nevezett Várhegyi Istvánt 1955 őszétől ismerem. Bár mindketten egyetemisták voltunk a Történelem és Nyelvtudományi kar harmadévén, az egyetemen nem ismertük egymást, mivel ő történész-, én pedig bölcsészhallgató voltam, ráadásul nem jártam rendszeresen az előadásokra. Ezeknek a körülményeknek, valamint annak köszönhetően, hogy mindketten az Utunk folyóirat szerkesztőségében dolgoztunk, ott ismertem meg őt. Így többször, amikor a folyóiratban írásaim jelentek meg, odamentem hozzá, a korrektorhoz, és elkértem az irodalmi oldalt, hogy egyedül végezzem el a verseim vagy jegyzeteim korrektúráját. Később a folyóiratban megjelent saját írásaim vagy mások dolgozatai kapcsán beszélgetni kezdtünk. Kérdés: Ezt követően milyen kapcsolatban volt vele? Válasz: Nevezett Várhegyi Istvánnal nem voltam közelebbi kapcsolatban, mégis, mint évfolyamtársak és szerkesztőségi kollégák, tegeződtünk, jól ismertük egymást, azonban soha nem kerestük fel egyik a másikat. Különböző napi szerkesztőségi vagy egyetemi dolgokról beszélgettünk. Várhegyi István tudván, hogy írok, irányomban visszafogott magatartása volt. Kérdés: Minek köszönhető, hogy Várhegyi István bemutatta Önnek a Határozati javaslatot, hogy azt elolvassa és véleményt mondjon róla? Válasz: Várhegyi István tudta, hogy III. éves egyetemista, ugyanakkor író és költő vagyok, autoritásnak és erkölcsi tekintélynek örvendek a diákság körében, és a véleményem a Határozati javaslatról hatással lesz a kar többi hallgatójára is. Kérdés: Részt vett olyan gyűlésen, ahol a diákok a Határozati javaslatot vitatták meg? Válasz: Nem, nem vettem részt ilyen gyűlésen. Mivel nem tudtam részt venni ilyen gyűlésen, ezért írtam le papírra a véleményemet, hogy azt ott felolvashassák. Kérdés: A Diákszövetségnek milyen ülésén vett részt, és mikor? Válasz: 1956. október 24-én részt vettem a Történelem és Nyelvtudományi Kar Diákszövetsége vezetőségének választási gyűlésén. Megjegyzem: nem voltam jelen a gyűlés kezdetétől, mert jelentős késéssel érkeztem, ezért csak annak az utolsó órájában vettem részt. Kérdés: Miről tárgyaltak azon a gyűlésen? Válasz: Személyesen nem vettem részt a vitában. Amikor a gyűlésre megérkeztem, a vitának már vége volt, és a Diákszövetség vezetőségébe jelölteket javasoltak, majd szavazásra került sor. Kérdés: Milyen uszító jellegű beszélgetéseket folytatott ott, és kikkel? Válasz: Az egyik szünetben az egyik diákcsoporthoz léptem, közülük Koczka Györgyre és Lénárd Zoltánra emlékszem, voltak ott első és másodéves diákok, akiket nem ismertem. Mivel nem vettem részt a gyűlésen zajló vitában, megkérdeztem a csoportban lévőket, hogy a beszélgetés során felvetették a fakultatív tantárgyak bevezetését, a diákcserét a más országokban élő egyetemi hallgatókkal, az ösztöndíjak, a népi kollégiumok, az egyetemi irodalmi körök kérdését, a magyar történelemnek, a művészettörténetnek, az egyetemes filozófiatörténetnek a bevezetését a tantervbe, és más javaslatokat, hogy milyen nevet viseljenek egyes tudományos, irodalmi körök és népi kollégiumok? Azt válaszolták nekem, hogy általában ezeket a kérdéseket megvitatták, a közgyűlés elé utalták, az én irodalmi körök és kollégiumok elnevezésére vonatkozó javaslataim kivételével. A gyűlésre én felkészülve érkeztem, hogy ezeket a kérdéseket a vita során felvessem, és ilyen értelemben le is gépeltem egy papírlapra, amit javasolni akartam. Mivel elkéstem a gyűlésről, a vitának vége volt, nem jutottam szóhoz, ezért kérdeztem meg azokat, akik kezdettől fogva jelen voltak, hogy miről tárgyaltak. Amikor megkérdeztem, hogy miről is tárgyaltak a gyűlésen, Koczka Györgynek és másoknak megmutattam a papírlapot, amelyre felírtam ezeket a javaslatokat. Ezekkel az általam felvetett, Várhegyi Istvánnak átadott, a határozati javaslathoz csatolt indítványban lévő kérdésekkel kapcsolatosan egy újságcikket akartam írni, amelyet a sajtóban közlök, össze is állítottam egy piszkozatot. Később azonban lemondtam erről. Kérdés: Jelenleg hol található ez a két piszkozat? Válasz: A papírlapot, amelyre feljegyeztem az általam a választási gyűlésen felvetni szándékozott kérdéseket, valamint annak az újságcikknek a vázlatát, amelyet a sajtóban akartam közölni, a nálam tartott házkutatás során elvitték. Kérdés: A vizsgálat bemutat Önnek két dokumentumot, az egyik címe: "Tisztelt diáktársak, kedves barátaim!", a másodiknak "Egy egyetemi hallgató feljegyzéseiből". Felismeri őket? Válasz: Igen. Ezek azok a dolgozataim, amelyekről a kihallgatás során beszéltem. Miután a jelen kihallgatási jegyzőkönyvet szóról szóra elolvastam, és meggyőződtem, hogy az teljes mértékben megegyezik az általam nyilatkozottakkal, fenntartom és aláírom: Az előzetes letartóztatásban lévő: Páskándi Géza, sk. Kihallgató állambiztonsági tiszt: Pop Virgil hadnagy, sk.
*
Páskándi Gézát 1957. április 10-ig vallatták, akkor hozták tudomására a vád alá helyezési határozatot. A vád tanúiként nyilatkozatot írattak a kolozsvári kétéves pártiskola zömmel román anyanyelvű diákjaival, akik teljesen "véletlenül" 1956. november 1-jén, halottak napján, a Házsongárdi temetőben jártak, és szemtanúi voltak annak, hogy a Bolyai Egyetem diákjai, miközben a sírokat rendezték, virágokat helyeztek el és gyertyát gyújtottak, párt- és kormányellenes megnyilvánuláson vettek részt, kifejezték részvétüket a magyarországi "események" során elesettek iránt. Magyarokat, Fülöp Annát és Kerekes Olgát is megszólaltatták, akik hasonlóképpen elítélték a párt- és kormányellenes, irredenta megnyilvánulásokat, a magyar himnusz állítólagos eléneklését. A nyilatkozatokból egyértelműen kideríthető, hogy a Reményik Sándor sírjánál saját versét elmondó (ennyire "ismerték" a magyarul állítólag kukkot sem értő pártiskolások a magyar irodalmat!) szőke, "magas" diák Bartis Ferenc volt. A katonai ügyész, a vád képviselői a már letartóztatottak terhelő vallomásait is felhasználták: az egyik diák – akit a Bolyai Tudományegyetem pere első csoportjában három év börtönbüntetésre ítéltek – azt vallotta: a Bolyai Tudományegyetem janicsárképző intézet, ezen is túltett, amikor kijelentette: Páskándi Géza arcára van írva a nacionalizmus! A Kolozsvári Katonai Törvényszék Dávid Gyula és Páskándi Géza esetében is példát statuáló ítéletet hozott, ezek azonban még szerencsére távol voltak a későbbi politikai perek halálos, életfogytiglani vagy több évtizedes ítéleteitől. A mai joggyakorlat szerint Páskándi Gézát nem szabadott volna elítélni, hiszen a javaslatait, feljegyzéseit leírta ugyan, de azokat nem vitatták meg, azok nem szerepeltek a Diákszövetség nagy vihart kavart Határozati javaslatában. Tanulságos az 1957. június 13-án hozott, 197. számú végleges és megfellebbezhetetlen ítélet indoklása: "A Dávid Gyula és Páskándi Géza vádlottak által elkövetett bűncselekmények kimerítik a nyilvános izgatás fogalmát, ezek olyan cselekedetek, amelyek a Btk. 327. szakasza III. bekezdése előírásaiba ütköznek, mert ha bárki bármilyen eszközzel megpróbál bujtogatni, aminek következtében az ország biztonsága veszélybe kerül, ezt a törvénysértést követi el. Jelen esetben mind Dávid Gyula vádlott, mind Páskándi Géza vádlott olyan természetű bujtogatást követett el, amelynek eredményeként veszélybe került volna az állam biztonsága. Törvénysértésnek nevezhető az is, hogy a vádlottak minőségüknél fogva – az egyik egyetemi tanársegéd, a másik diák, író és költő – tudatában voltak annak, az elkövetett cselekedetek tiltottak, és ezeket a törvény bünteti. Ennek megfelelően ők tudatosan, minden kényszer nélkül követték el a törvénysértést. A katonai törvénykönyv 304. és 463. szakasza alapján – amely a perköltségekre és az előzetes letartóztatásban eltöltött időszakra vonatkozó rendelkezéseket tartalmazzák – ezen okokból következően a katonai törvényszék teljes összhangban a katonai ügyész megállapításaival, Dávid Gyula és Páskándi Géza vádlottakat a BTk. 327. szakasza III. bekezdése alapján nyilvános izgatás vádjában bűnösnek nyilvánítja, valamint megállapítja, hogy számukra nincsenek enyhítő körülmények. Ennek értelmében
a BÍRÓSÁG A NÉP NEVÉBEN
kihirdeti, hogy a Btk. 327. szakasza III. bekezdése alapján Dávid Gyula vádlottat – Kolozsvár, Pata utca 105. szám alatti lakost – nyilvános izgatás vádjával 7 (azaz hét) év fegyházbüntetésre ítéli. Ugyanakkor hasonlóképpen egyöntetű szavazattal a Btk. 327. szakaszának III. bekezdése alapján Páskándi Géza vádlottat – Kolozsvár, Hídelve utca 23–25. szám alatti lakost – nyilvános izgatás vádjával 6 (azaz hat) évi fegyházbüntetésre ítéli. A letartóztatásuk érvényben marad.
A katonai törvénykönyv 463. szakasza alapján az előzetes letartóztatásban töltött időszakot figyelembe veszik, Dávid Gyula vádlottnál 1957. március 12-től, Páskándi Géza vádlottnál 1957. március 19-től.
A katonai perrendtartás 304. szakasza alapján kötelezik őket, hogy az államnak kifizessék a perköltséget, fejenként 100–100 (azaz egyszáz-egyszáz) lejt. A kihirdetéstől számított három napon belül fellebbezési joggal élhetnek. Kelt és felovastatott a nyilvános tárgyaláson, ma, 1957. június 13-án. Elnök: Macskási Pavel, hadbíró őrnagy, sk. Népi ülnökök: Szilágyi Dezső, hadbíró őrnagy, sk. Grigore Iancu, hadbíró főhadnagy, sk. Titkár: Eneotescu Petru, sk."
*
Az 1956-os erdélyi magyar politikai perekre "szakosodott" Macskási Pál (Pavel) hadbíró őrnagy tevékenységével kapcsolatosan nagyon sok a folklorizálódott legendárium. Nem szerepel a verőlegényekről, smasszerekről készült román nyelvű "fekete lexikonban" sem. Tény: ő mondta ki a tíz halálos ítéletet a Szoboszlai-csoport, a három halálos ítéletet az érmihályfalvi csoport perében. Legtöbb információval a Szoboszlai-perben 15 évi kényszermunkára ítélt báró Bánffy István szolgált. Az ő visszaemlékezése szerint tordai szabólegény volt, aki csak mellényeket tudott készíteni. Gyorstalpalással végezte el a jogi fakultást, onnan került a katonai törvényszékre. Bánffy István visszaemlékezése szerint 80 személyre akarta kimondani a halálos ítéletet. Ágyban, párnák közt halt meg. Ma is őrzöm a Bánffy Istvántól kapott, 1989 előtti gyászjelentést, amely azt tartalmazza, hogy a "drága jó férj, apa, szomszéd, nyugalmazott alezredes stb." elhalálozott. Bánffy István nem állhatta meg, hogy a gyászjelentés szélére oda ne írja: "Előbb is megtehetted volna!" Mármint az öröklétre szenderülést. Sírja ott a Házsongárdi temetőben. Az általa életfogytiglani börtönbüntetésre ítélt Ferencz Béla Ervin, a gyergyószárhegyi Ferenc-rendi kolostor rendházfőnöke felkereste a sírt, és "ismertette" az elkövetett bűneit.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Strasbourgban a MOGYE- ügy
A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen (MOGYE) kialakult magyarellenes és törvénytelen helyzetről tartott tájékoztatót Strasbourgban, az Európai Parlament kisebbségi frakcióközi munkacsoportjának tegnapi ülésén Brassai Attila professzor, a MOGYE tanszékvezetője. A kisebbségi Intergroup azt követően hallgatta meg a marosvásárhelyi professzort, hogy az egyetem szenátusa több alkalommal is elutasította a törvény alkalmazását és az önálló magyar nyelvű kar létrehozását.
A tájékozatót követő hozzászólások során Winkler Gyula, az RMDSZ európai parlamenti képviselője emlékeztette kollégáit arra: ismét olyan témával szembesülnek, hogy egy EU-s tagállamban élő nemzeti kisebbség jogait a többség semmibe veszi. Az ülés első részében a görögországi török kisebbséget ért jogtiprá-sokról hallhatott a munkacsoport, majd a képviselők a magyar kisebbségeket ért újabb és újabb törvénytelenségek sorában a legújabbról szerezhettek tudomást. Ismeretes, hogy az EU-s csatlakozás után Szlovákiában és Romániában számos alkalommal érte diszkrimináció a magyarokat, amelyeket az EP-ben is szóvá tettek. Az RMDSZ képviselője úgy fogalmazott: "egyetértek azokkal a képviselőtársaimmal, akik szerint nagy szükség van az őshonos nemzeti kisebbségek jogait szabályozó európai keretrendszerre. Mindenekelőtt, a legjobb gyakorlat hasznosítása érdekében, alkalmazni kellene az Európai Tanács idevágó határozatait, a továbbiakban pedig nekünk, kisebbségi képviselőknek arra kell törekednünk, hogy az új szabályozás valósággá váljon".
Végezetül az RMDSZ EP-képviselője az önrendelkezés fontosságáról beszélt. "Az önrendelkezés, a közösségi autonómiaformák megteremtésének egyik feltétele a decentralizáció. Romániában azonban megtapasztaltuk, hogy a decentralizáció a visszájára is fordulhat, ha kizárólag a többségi demokrácia eszköztárától függ. Egyértelmű, hogy a nemzeti kisebbségek esetében pozitív diszkriminációra van szükség, hogy a kisebbség jogai ne a többség kénye-kedvétől függjenek. Ugyanakkor minél több jogot kell törvénybe foglalni, amelyhez elengedhetetlen a kisebbségi közösség egységes politikai képviseletének megtartása és megerősítése" – összegezte Winkler Gyula.
Népújság (Marosvásárhely)

Fellépést sürgetnek az erdélyi magyar orvosképzés ügyében
Azonnali fellépést sürgettek az erdélyi magyar orvosképzés érdekében az Európai Parlament (EP) kisebbségügyi frakcióközi munkacsoportjának csütörtöki ülésén részt vevő EP-képviselők.
Mint a csoportot jelenleg vezető Gál Kinga (Fidesz) közleményéből kiderül, a strasbourgi ülés meghívottja Brassai Attila, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) professzora volt, aki előadásában bemutatta, hogy bár jogszabály kötelezi az egyetemet magyar nyelvű orvosképzés létesítésére, a helyi román kari vezetés ezt sorozatos akcióival megakadályozza.
A Bolyai Kezdeményező Bizottságot is vezető Brassai Attila meghívását és a magyar nyelvű orvosképzés ügyének napirendre vételét Tőkés László, az EP alelnöke indítványozta, aki az ülésen „a román asszimilációs politika következtében bezárt, illetve románosított oktatási intézmények helyzetét mutatta be”.
Tőkés László szerint Erdély elrománosítása ma is tart, az Európai Uniónak pedig nem csupán a világ más részein élő jogfosztott közösségek érdekében kell föllépnie, de szükség van az unión belül egy, az őshonos nemzeti közösségek jogait védő jogi rendszerre is.
Gál Kinga kijelentette: abban az Európai Unióban, amely a demokrácia és a jogállamiság elveire épül, minden jogszabálynak, illetve azok be nem tartásának jogi és politikai következményekkel kell járnia. A néppárti politikus szerint „a MOGYE esete kiemelt bizonyítéka annak, hogy a nehezen kiküzdött kisebbségeknek kedvező jogszabály gyakorlatba ültetése hogyan sikkadhat el helyi, többségi vezetőknek köszönhetően”.
Surján László (KDNP), Sógor Csaba és Winkler Gyula (RMDSZ), továbbá Francois Alfonsi korzikai képviselő szintén emlékeztetett: számos EU tagországban létezik a kisebbségek jogait védő és támogató jogszabály, de annak gyakorlatba ültetése már elmarad a kormányok részéről.
Szabadság (Kolozsvár)

Bertalan-napra várják Orbán Viktor magyar kormányfőt
Széki szalmakalapot és mellényt ajándékoztak Németh Zsolt államtitkárnak
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT), a Pro Urbe Szék Alapítvány és a Donát Alapítvány szervezésében csütörtökön egész napos közösségi ünnepet tartottak a Kolozs megyei Széken annak kapcsán, hogy közel ötven – széki vagy Székről elszármazott – erdélyi tehette le aznap a magyar állampolgárságot a kolozsvári magyar főkonzulátuson. Az eseményen részt vett a csütörtöki négynapos erdélyi magánlátogatásra érkezett Németh Zsolt, a Magyar Köztársaság Külügyminisztériumának parlamenti államtitkára is. A szónokok beszédükben a székiek példamutató helytállását, szorgalmát, a népi hagyományok éltetése érdekében kifejtett több évszázados tevékenységét hangsúlyozták. Ugyanakkor szó esett még a faluturizmus fejlesztésének szükségességéről is, de a rendezvény gazdag gyermek- és ifjúsági programokban is bővelkedett, este pedig a széki Szalmakalap ifjúsági tánccsoport fellépésével és táncházzal zárult.
Kora délután a Keljfeljancsi Bábszínház egyik előadását tekinthették meg a gyerekek, majd íjászbemutatót szervezett a Turul Íjász Egyesület. Ezt követően Dávid János virágkertészeti főtanácsadó és Orbán Sándor növényvédelmi szakember tartott kiselőadást. A kolozsvári Donát Alapítvány, illetve az O. Ghibu-líceum diákjainak vezetésével gyermekfoglalkozásra került sor Építsük meg a Szent Koronát! címmel. Ezt követően Kónya-Hamar Sándor, a Pro Identitas Alapítvány elnöke tartott előadást Kettős állampolgárság vagy nemzetegyesítés? címmel, majd Szász Péter, az EMNT Demokrácia Központ igazgatója a honosításról értekezett. A magyarfenesi színjátszó csoport a kultúrotthonban előadta Szőcs Géza A kisbereki böszörmények című színművét.
Évszázadokon átívelő hagyományőrzés
A kultúrházban megtartott rendezvényen Sallai Márton helyi református lelkész először a széki himnuszként ismert 79. zsoltárt olvasta fel, majd a jelenlevők elénekelték a Himnuszt. Ezt követően a lelkipásztor megáldotta a jelenlevőket, akik nagy tapssal fogadták a kultúrházban Németh Zsolt magyar parlamenti államtitkárt, Toró T. Tibort, az EMNT ügyvezető elnökét, Gergely Balázst, az EMNT közép-erdélyi régiójának elnökét, Kocsis Ferencet, az EMNT Demokrácia Központjának széki koordinátorát és Filep Sándort, a Pro Urbe Szék Alapítvány elnökét.
Filep Sándor beszédében kifejtette: méltó dolognak tartja egy ilyen ünnepség megszervezését azoknak a székieknek, akik most magyar állampolgárokká váltak. – 1944 óta ők az első széki magyar állampolgárok! – tette hozzá Filep.
Gergely Balázs köszöntötte Brenzovics Lászlót, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség alelnökét, Füzes Oszkárt, Magyarország bukaresti nagykövetét, Zsigmond Barna csíkszeredai magyar konzult, Szilágyi Mátyás kolozsvári magyar főkonzult, Gyurcsik Ivánt, a magyar külügyminisztérium főosztályvezetőjét, Kónya-Hamar Sándor volt parlamenti képviselőt és nem utolsósorban Sallai Jánost, a település polgármesterét.
Az EMNT közép-erdélyi régióelnöke beszédében a Szék és Kolozsvár közötti több évtizedes kapcsolatról, illetve annak felújításáról értekezett, míg Brenzovics László azt hangsúlyozta, hogy a székiek évszázadokon át megőrizték őseik értékeit.
Toró T. Tibor emlékeztette a jelenlévőket: pár évvel ezelőtt Tőkés Lászlóval járt Széken, akinek igen kedves ez a település. – A székiek az egész Kárpát-medencei magyarságnak példát mutattak azzal a magatartásukkal, hogy a nehéz helyzetből mindig tovább tudtak lépni. Ez a jobb időket is megélt település – amely egykor szabad királyi város volt – merjen tehát jövőt álmodni magának – hangsúlyozta Toró, majd megemlítette az EMNT által Erdély gazdasági fejlesztésére kidolgozott Mikó Imre-tervet. – A gazdasági jólét a szellemi felemelkedés felé vezethet – hangoztatta a politikus, majd azt ecsetelte, hogy Széken jobban ki kellene használni a falu- és az egészségügyi turizmus nyújtotta lehetőségeket, illetve a település kulturális-szellemi értékeit. – Azt kívánom a székieknek, hogy továbbra is legyen kitartásuk, erejük és hitük, hogy ezt a helységet a polgári város rangjára emeljék! – összegzett Toró T. Tibor.
Ára volt annak, hogy az ember magyar
Németh Zsolt magyar parlamenti államtitkár először azt emelte ki, hogy Magyarország közel ötven új állampolgárral gazdagodott, majd úgy vélte: tömegmozgalomnak kellene elindulni a magyar állampolgárság igénylése érdekében.
– Magyarnak lenni jó! – ezt olvashattuk a felhívásokon. De vajon miért kell ezt kimondani, hirdetni? Miért nem magától értetődő az, hogy magyarnak lenni jó? – tette fel a szónoki kérdést Németh Zsolt, majd válaszképpen elmondta: történelmi sorstársaink bozgorozással és diszkriminálással igyekeztek „gondoskodni” arról, hogy ne legyen magától értetődő a fentebbi kijelentés. – Olyan kisebbségi helyzetbe kergettek, ahol nap mint nap éreztették, hogy ára van annak, ha az ember magyar. A kommunizmus szétzilálta a magyar nemzet összetartozás-érzését, ám nem csak 2004. december 5-e volt, hanem 2010 is. Ennek következtében újra érezzük, hogy jó magyarnak lenni! Államhatárokat húztak közénk, és az asszimiláció rendkívül kemény próbatételnek bizonyult, ám megmaradásunkra ennek ellenére van lehetőség – hangoztatta a politikus. Megtudtuk: közvetetten ugyan, de Széknek köszönheti feleségét, hiszen a széki zenéért kezdett el egykor táncházba járni, népdalokat tanulni, és egy ilyen táncházban eltöltött este után ismerte meg későbbi asszonyát.
– Szék a megmaradás példája, amely a hitből és a reményből építkezik. Szék a hit és a remény üzenetét tolmácsolja a magyarságnak, és az egész nemzetnek erre van szüksége. Ha isten úgy akarja, áldás kíséri azt az érzést, hogy jó magyarnak lenni bárhol a világon! – összegzett Németh Zsolt.
Gergely Balázs felelevenítette a tavaly elhunyt Dániel Márton emlékét, aki 2009-ben azt mondta: Orbán Viktor megígérte egykor neki, hogy ha a Fidesz megnyeri a választásokat, egy Bertalan-napot Széken tölt majd. – Arra kérem Németh Zsoltot, tolmácsolja ezt a kívánságot a magyar kormányfőnek! – mondta Gergely, majd egy széki szalmakalapot és egy hagyományos, kék színű mellényt ajándékozott Németh Zsoltnak.
NAGY-HINTÓS DIANA
Szabadság (Kolozsvár)

130 éves a Kölcsey Egyesület
A múlt kötelez!
A Kölcsey Egyesület megalapításának 130. évfordulója alkalmából, ma és holnap Kölcsey-napokat szerveznek.
A kétnapos program ma délután a Jelen Ház nagytermében kezdődött. Előbb Matekovits Mária olvasta fel Matekovits Mihály Pedagógusok a Kölcsey Egyesületben című tanulmányát, amely átfogó képet nyújtott a tanároknak az egyesület életében betöltött szerepéről, nem feledkezve meg arról sem, hogy az 1990-es újjáalakulás óta is számos pedagógus vállalt ebben szerepet. Hogy lehetnének többen is? Ez már más kérdés.
Ezt követően Ujj János történész mutatta be az Almási Gábor, Fekete Károly és Jankó András által írt, A Kölcsey Egyesület története című kötetet. Almási Gábor kisiratosi történelemtanár történészi alapossággal, a rendelkezésére álló dokumentumok felhasználásával az 1881-es megalakulástól az 1944-es gyakorlati megszűnésig, Fekete Károly az 1990-es újjáalakulástól – megfelelő dokumentáció híján! – főként emlékezetből, baráti beszélgetésekből 2009-ig, Jankó András jelenlegi elnök napjainkig foglalta össze az egyesület igencsak gazdag, időnként viharos történetét.
A megszólalók – természetesen – nem feledkezhettek meg a néhai Pávai Gyuláról, akinek konoksága, megszállottsága éleszthette újjá 1990 januárjában az akkor már több évtizede tetszhalott egyesületet.
Hevesi József a Tóth Árpád Irodalmi Kör meleg köszöntőjét tolmácsolta, s a meleg hangulatú összejövetel egyhangú végkicsengése az volt, hogy a múlt kötelez, s ezért – nemzeti kultúránk megőrzéséért, hagyományaink ápolásáért – most már nekünk kell tennünk, s nem is keveset.
A Kölcsey-napok ma, szombaton zárulnak: 10 órakor a Kultúrpalota falán ünnepélyesen leleplezik a Kölcsey Egyesület emléktábláját. Ezután a Kultúrpalota nagytermében kerül sor az Arad megyei magyar kórusok II. találkozójára, amit állófogadás követ a Jelen Ház nagytermében.
Kiss Károly
Nyugati Jelen (Arad)

Nagyváradon tanácskozott az RMDSZ szenátusi frakciója
Nagyváradon tartott kihelyezett ülést az RMDSZ szenátusi frakciója, Cseke Attila szenátor meghívására. A találkozón a honatyák a következő időszak parlamenti prioritásairól tanácskoztak: a jövő évi költségvetés kidolgozásáról, a választási törvény változásáról, valamint a decentralizáció folytatásának feltétlen szükségességéről.
A találkozón elfogadott zárónyilatkozat leszögezi: mindezek a kérdések az RMDSZ számára egyértelműen magukban hordozzák a magyarság érdekeit, és ezért a testület feladatának tekinti, hogy a törvényhozásban és a kormányzásban egyaránt olyan döntések elfogadását érjék el, „amelyek szem előtt tartják a magyarság javát, jövőjét és megmaradását a Székelyföldön, Partiumban, Belső-Erdélyben és a Szórványban. Nekünk azért kell ott lennünk ezentúl is, hogy beleszólhassunk a minket és az országot érintő kérdésekbe” – fogalmaz a nyilatkozat.
Transindex.ro

Zarándoklat Érmindszentre, Ady Endre szülőfalujába
Ady Endre születésének 134. évfordulójára emlékeztek 2011. november 19-én, szombaton a költő szülőfalujában, a korábban Szilágy, ma Szatmár megyéhez tartozó Érmindszenten. A település református templomában ökumenikus istentisztelettel vette kezdetét az irodalmi zarándoklat. Balla Árpád helyi lelkipásztor köszöntötte a templomot zsúfolásig megtöltő résztvevőket: a határon innen és túlról érkezett egyházi és világi méltóságokat, elöljárókat, irodalmárokat, pedagógusokat és diákokat.
Szentbeszédet mondott Schönberger Jenő, a Szatmári Római Katolikus Egyházmegye püspöke. „Ady Endre az emberi lélek nyugtalanságával kereste a választ az emberiség nagy kérdéseire. Istenes verseiből kitűnik, hogy közel állt ahhoz, hogy megtalálja a választ, de nem volt elég kitartó és mindig visszatért a kételkedés árnyékába” – fogalmazott a római katolikus püspök. Ehhez a gondolatmenethez kapcsolódott Bölcskei Gusztáv, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke is, aki Ady Endrét „perlekedő világi prófétának” és a „kemény és ítéletes szavak zseniális megfogalmazójának” nevezte. A prófétaság karikatúrája, a bibliai Jónás példáján keresztül az igehirdető arra hívta fel a figyelmet, hogy „az örömöt kisajátítani, önzőségben vagy önsajnálatban élni nem kedves cselekedet Isten előtt”.
Az istentiszteletet követően Ady szülőházának udvarán, a költő mellszobránál folytatódott a megemlékezés, ahol elsőként Csehi Árpád Szabolcs, a Szatmár Megyei Tanács elnöke mondott köszöntőt. Hangsúlyozta: önös érdekeink helyett a nemzet érdekeit kell előtérbe helyezni. Seszták Oszkár, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés elnöke elmondta Ady Endre egy új és igazságosabb élet hírnöke volt, aki kritikai önszemléletre próbálta rávezetni a nemzet fiait. Ostorozó szavai 2011-ben is érvényesek, tette hozzá az anyaországi elöljáró. Szilágyi Mátyás főkonzul példamutatónak nevezte Ady Endre életművét és hazaszeretetét. „Nagy költőnk féltve óvta a Partiumot, Erdélyt, a kicsiny hazát a szétszakadástól, a nemzethaláltól, mintegy előre látva a magyarság nagy tragédiáját, Trianont” – hangzott el. Gál András Levente, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkárának üdvözlő szavait Nemes Csaba politikai főtanácsadó tolmácsolta. „Úgy kell szolgálni a nemzet ügyét, hogy nem várunk érte fizetséget, és áldozatokra is készek vagyunk. Csak azt a csatát veszíthetjük el, amelyben el sem indultunk” – állt az államtitkár Budapesten keltezett levelében.
Az ünnepi beszédek sorát L. Simon László költő, a Nemzeti Kulturális Alap elnöke nyitotta meg, aki erdélyi utazásainak élményét is felelevenítve a magyar-magyar és magyar-román megbékélés szükségszerűségét hangsúlyozta. Kifejtette: „közös dolgunk erdélyi magyaroknak, anyaországi magyaroknak, romániai románoknak, hogy együtt tegyünk azért, hogy a magyarok hazájuknak érezhessék továbbra is a saját szülőföldjüket. Hogy megőrizhessék nyelvüket, kultúrájukat, hogy mindent megtehessenek azért, hogy azt a kultúrát és azt a nyelvet vihessék tovább, amelyet éppen Ady hagyott örökül számukra.” Véleménye szerint az Érmindszenten született költő a felelős politizálás megtestesítője, saját lelkiismeretünk szimbóluma. Szili Katalin, független országgyűlési képviselő, a Nemzeti Összetartozás Bizottságának alelnöke ünnepi beszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy Ady Endre egyszerre volt magyar és európai. Mindaz, amit költészete képvisel, arra emlékeztet bennünket, mai magyarokat, hogy alakítói lehetünk saját sorsunknak legyen szó a jólétünk megteremtéséről, vagy az autonómiatörekvésekről, hangoztatta a képviselőasszony.
Tőkés László, az Európai Parlament alelnöke, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke beszéde elején felelevenítette Ady születésének századik évfordulója alkalmából, az ébredező ellenállás évében, 1977-ben tartott zarándoklatot. Akkor a Szekuritáté ügynökeinek jelenlétében zajlott az ünnepség. Ezzel kapcsolatosan megjegyezte, hogy a tikosszolgálati dossziékban a mai napig megtalálhatóak a jelentések arról, hogy kik voltak jelen és mit mondtak. Visszaemlékezésében az EP-alelnök kitért a szabadulás esztendejében, 1990-ben szervezett első szabad zarándoklatra, majd felidézte a 2002-es évet is, amelyet a „kisiklatás évének” nevezett. Ekkor lopták el ugyanis a Királyhágómelléki Református Egyházkerület nyertes pályázatát és hiúsították meg az érmindszenti kulturális központ és termálfürdő megvalósulását, mondta. Örömét fejezte ki, hogy 2011-re újra együtt, a politikai pártálláson felülemelkedve emlékezhetnek meg Ady Endréről.
Az érmindszenti Ady-központ szükségességét hangoztatva Tőkés László elmondta: „Nem tehetjük meg azt, hogy Ady Endrét az egekig felmagasztaljuk, míg Érmindszent lent marad a sárban. Kompromisszumokat lehet kötni, de megalkudnunk végzetes lehet.” A 320 milliós projekt meghiúsulása szerinte a hallgatásnak is köszönhető, hiszen nem volt aki szóljon ellene. „Van amikor nem szabad hallgatni. «Góg és Magóg fia», «a protestáló hit és küldetéses vétó» apostola hogyan is tűrhetné meg, hogy itt álljunk és ünnepeljük őt miközben az elhallgattatás gyászos koszorúit hordjuk szobrának talapzatára.” – hangzott el. Az ünneplés hitelét Tőkés László szerint csak az adja vissza, ha elég bátrak vagyunk a szólásra és a cselekvésre Érmindszent érdekében.
Beszéde utolsó részében az EP-alelnök azt hangsúlyozta, hogy fel kell lépni a korrupció, az állam kifosztása és eladósítása ellen. Össze kell fogni, hiszen „éhes gyomorral és kifosztottan nem lehet magyarnak lenni."
Az Ady-költemények szavalásával és a költő megzenésített verseinek előadásával kísért ünnepség végén Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke mondott áldást, majd a résztvevők megkoszorúzták Ady Endre mellszobrát.
Nagyvárad, 2011. november 20.
Erdély.ma

Tőkés: a MOGYE-ügyből nem kerülhet ki győztesen a román hatalom
Az engedménykereső erdélyi magyar politizálást is hibáztatja az EP-alelnök
Az engedménykereső erdélyi magyar politizálást és a hatalom elrománosítási politikáját okolja a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem még nem létező önálló magyar tagozatáért Tőkés László. Az EP alelnökének közbenjárására az Európai Parlament kisebbségi frakcióközi munkacsoportja elé került az egyetemen kialakult magyarellenes és törvénytelen helyzet. A strasbourgi ülés után Tőkés Lászlót a magyar tagozat esélyeiről kérdeztük.
– Miben látja a kisebbségi munkacsoport jelentőségét? Mennyiben segítheti ez az orvosi egyetem önálló magyar tagozatának ügyét?
– A frakcióközi csoportok nem képezik részét az Európai Parlament jogi hatállyal bíró testületének. Konzultatív jellegű munkát végeznek, és csak közvetve hatnak reá, valamint hatnak ki a döntéshozásra és a tematizálásra. Úgyhogy a maga helyén kell kezelni és a maga súlyán kell kezelni ezt a tanácskozást, amikor is az Intergroup frakcióközi csoport napirendjére került az erdélyi magyar egyetem ügye. Viszont mégis meg van az a súlya, hogy felmutatja ezt a témát itt Európa előtt, kisugárzása van az Intergroupnak a tagjai, a munkatársai, a meghívottjai révén, egyfajta korlátozott nyilvánosságot jelent az orvosi egyetem témájának felvetése itt Európában, és innen elindulhatnak további fonalak, kezdeményezések. Azon kell törnünk a fejünket, hogy mit cselekedjünk. Ezekről már vannak elképzeléseink, azonban még nem beszélnék róluk.
– Pozitívan látja az önálló magyar tagozat esélyét?
– Megfordítanám a kérdést. A magyar felsőoktatási politikát hogyan látom? Az az út, amelyre az RMDSZ rátért ’96 után, csak ide vezethetett: a Petőfi–Schiller fantomegyetem gyászos útja, a jogkövető politizálás helyett az engedménykövetelő politizálás, ez a helyzetteremtő politizálás helyett a helyzethez opportunitsa módon alkalmazkodó politizálás. Olyan pillanatai voltak a magyar életnek Erdélyben és a magyar politikának, amelyet tudva vagy tudattalanul elszalasztottunk, a kritikus pillanat volt az uralkodó politikai osztállyal való megalkuvás a Neptun-időkben, utána pedig a kormányra lépés vezetetett egy olyan tudathasadásos állapothoz, hogy ha kellene tüntetni a kormány ellen, akkor magunk ellen kellene tüntetni. Közben – pont, mint a Petőfi–Schiller ügyben – itt sem üt az asztalra az RMDSZ, hanem ünnepel példának okáért a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen, radikális sikernek nevezi a magyar tagozat engedélyezését ott, ahol nem is volt román tagozat. Ez az út nem vezet sehova, ezzel a rossz alternatívával szemben vagyunk kénytelenek erőnkön felüli erőfeszítéseket tenni, de hát ott van a román hatalom, s azelőtt ott volt a Gyurcsány-féle hatalom, a totális európai ignorancia stb.
– Ön szerint a MOGYE ügyéért is egyértelműen az RMDSZ hibáztatható?
– Az egész RMDSZ-es felsőoktatás-politika. De nagy szerepe van a Babeș–Bolyai Tudományegyetem és a MOGYE kudarcában az oktató személyzetnek és a tanári karnak, végre most az orvosin úgy néz ki, hogy egy emberként kiállnak a magyar tagozat ügyében, de ez nem volt jellemző eddig a marosvásárhelyi tanszemélyzetre sem. Úgyhogy megoszlik a felelősség, de alapvetően az a politikai párt felelős ezért, amelyik kisajátította magának az egyetemi politikát. Mi megalakítottuk a Partiumi Keresztény Egyetemet, utána létrehoztuk egyházi alapon a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemet. Nem kértünk tanácsot az RMDSZ-től, bár egy ideig akadályoztak. Ha nem lépünk, akkor ma azok sem lennének.
– Október 6-án, az orvosis tüntetés helyett kis ünneplés történt, mert a tanügyminisztérium visszadobta a törvénytelen egyetemi chartát. Akkor még ígéretesnek látta a helyzetet?
– Én most is ígéretesnek látom az egyetem helyzetét, ebből az ügyből nem kerülhet ki győztesen a román hatalom. Csupán az eredmény mértékére vagyok kíváncsi, hogy tagozatot alapítunk, vagy végre létrehozzuk az átfogó, teljes jogú autonóm magyar felsőoktatást. Sajnos ez a törvény maga is diszkriminatív, sajnos, mi magunk annyira leszállítottuk a lécet, az RMDSZ annyira leszállította a lécet, hogy most már azért harcolunk, hogy a multikulturális egyetemek megnevezése által alkalmazott nyilvánvaló diszkriminációban helyet kapjunk. Ez olyan, mintha a dél-afrikai négerek örülnének az apartheid idején annak, hogy vannak buszok, amelyekre ők is felszállhatnak, miközben ők azért harcoltak, hogy minden buszra felszállhassanak. Mi magunk tesszük tönkre az esélyeinket, az ilyenfajta szűkkeblű engedménykereső politizálás által. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és a létrejövő Erdélyi Magyar Néppárt egy eredeti erdélyi központú helyzetteremtő politizálásra törekszik, és megint megkíséreljük, hogy ebből a balkáni románosítási politikából valahogy kivergődjünk.
Szász Cs. Emese
Székelyhon.ro