Lemondott Boc pártelnök és a PDL teljes vezérkara
Lemondott csütörtökön tisztségéről Emil Boc pártelnök és a Demokrata Liberális Párt (PDL) teljes országos állandó bizottsága (BNP) a jobbközép alakulat önkormányzati választásokon nyújtott gyenge teljesítménye miatt.
A PDL döntéshozói tanácskozásuk végén arra a következtetésre jutottak, hogy testületileg vállalniuk kell a választási kudarc politikai felelősségét.
A PDL, amely a 2008-as önkormányzati választásokat megnyerte, majd a 2008-as parlamenti választások győzteseként idén áprilisig kormányon volt Romániában, a vasárnapi önkormányzati választásokon a voksok felét beseprő szociálliberális szövetség (USL) mögött végzett, a szavazatok alig 15 százalékát szerezve meg.
„A PDL átvezette az országot a válságon, felvállalta azokat a döntéseket, amelyek megmentették Romániát a gazdasági összeomlástól. Ezek az intézkedések helyesek voltak, ám a pártnak súlyos árat kellett fizetnie értük. A párt vezetőinek vállalniuk kell a politikai felelősséget a választási eredményekért, következésképpen mind a párt elnöke, mind pedig az országos állandó bizottság lemondott, és ezzel utat nyit a tisztújítás előtt" – jelentette be Emil Boc a BNP ülése után.
A pártot ügyvivő testület vezeti a tisztújító küldöttgyűlésig.
Emil Boc újságírói kérdésre válaszolva leszögezte: nem jelölteti magát a pártelnöki tisztségre, mert a kolozsvári városháza irányítására kell összpontosítania.
A PDL távozó elnökét vasárnap harmadik alkalommal választották meg Kolozsvár polgármesterévé. 2004-ben a magyarellenességéről elhíresült Gheorghe Funar Nagy-Románia párti polgármestert győzte le a kolozsvári önkormányzati választáson. Legutóbbi polgármesteri mandátumáról fél év után lemondott, ugyanis – a parlamenti választásokon győztes PDL elnökeként – 2008 decemberében kormányalakítási megbízást kapott Traian Basescu államfőtől.
Emil Boc 2005 júniusa óta volt a – korábban Traian Basescu által vezetett – Demokrata Párt, majd a PDL elnöke.
A politikus 2008 decemberétől 2012 februárjáig volt Románia miniszterelnöke különböző összetételű kormányok élén.
A Boc-kabinet 2010 nyarán drasztikus megszorító intézkedéseket hozott az ország eladósodásának megfékezése és a költségvetés egyensúlyának helyreállítása érdekében: 25 százalékkal csökkentette a közalkalmazotti béreket, létszámstopot rendelt el a közszférában, megadóztatta az átlagon felüli nyugdíjakat és megemelte az általános forgalmi adót.
Emil Boc idén február 9-én mondott le kormányfői posztjáról, az államfő és a kormány elleni tüntetések hatására. A társadalmi elégedetlenség láttán pártjának tucatnyi törvényhozója ült át a szociálliberális szövetséghez, és így áprilisban a PDL által támogatott Ungureanu-kormány is megbukott a bizalmi szavazáson.
A vasárnapi önkormányzati választásokon a PDL szinte valamennyi nagyváros polgármesteri tisztségét elvesztette. A kolozsváriak szociálliberális többségű önkormányzatot választottak ugyan, de megszavazták Emil Boc visszatérését a város élére.
MTI. Erdély.ma

Közzétették az önkormányzati választások végeredményét
Közzétette pénteken a központi választási iroda az önkormányzati választások végeredményét, amely szerint a kormányzó szociálliberális szövetség (USL) a megyei pártlistás voksok csaknem felét megszerezve elsöprő győzelmet aratott a négy évvel ezelőtt győztes, most 15 százalékot elérő jobbközép Demokrata Liberális Párt (PDL) felett.
A harmadik helyen egy populista párt, Dan Diaconescu Néppártja (PPDD) végzett kilenc százalékkal.
A – pártpreferenciák mérésére leginkább alkalmas – megyei pártlistákra adott voksok tekintetében a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) a négy évvel korábbi 5,13 százalékról 5,52 százalékra növelte országos támogatottságát. A Magyar Polgári Párt (MPP) a korábbi 1,01-ról 0,41 százalékra esett vissza, a tavaly bejegyzett Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) pedig a szavazatok 0,49 százalékát kapta országos szinten.
Az RMDSZ megyei listái csaknem 492 ezer voksot kaptak, az EMNP listái 44 ezret, az MPP listái 37 ezret, míg az MPP-EMNP koalíciós lista ötezret. Az RMDSZ-nek így 88 megyei tanácsosa lesz (eggyel több az eddiginél), az MPP-nek és az EMNP-nek pedig hét-hét megyei tanácsosa (eddig az MPP-nek 19 megyei tanácsosa volt). Az RMDSZ eddigi négy megyei tanácselnöke közül kettő szerzett újabb mandátumot.
A magyar pártok megyei jelöltlistái kapták országos szinten a szavazatok 6,48 százalékát. A tavalyi népszámlálás ideiglenes adatai szerint Románia állandó lakosságának 6,5 százaléka vallotta magát magyarnak.
A magyar pártok megyei listáira adott voksok 85 százalékát kapta az RMDSZ (akárcsak 2008-ban), a fennmaradó 15 százalékon pedig az MPP és az EMNP – illetve a két párt koalíciós listája – osztozott.
A települési önkormányzatokban az RMDSZ-nek 2261 tanácsosa lesz (az eddigi 2195 helyett), az MPP-nek 266 (az eddigi 489 helyett), az újonnan alakult EMNP-nek pedig 214. További 14 magyar tanácsos az EMNP-MPP koalíciós listán szerzett mandátumot.
A magyar pártok jelöltjeinek és az általuk támogatott függetleneknek összesen 212 településen sikerült polgármesteri tisztséget szerezniük, ebből 203 RMDSZ-es (korábban 184), 7 MPP-s (korábban 11), 2 EMNP-s, további három településen pedig független magyar polgármester győzött.
A vasárnap lezajlott romániai önkormányzati választáson a szavazásra jogosultak 57,5 százaléka járult az urnákhoz, míg négy évvel ezelőtt a részvétel nem érte el az 50 százalékot.
MTI. Erdély.ma

Milyen felelősség terheli az erdélyi magyar pártokat?
Megvannak a 2012-es önkormányzati választások eredményei: döbbenet. Döbbenet, hogy milyen kevés magyar ember élt szavazati jogával. Döbbenet, hogy az erdélyi magyar aprópártok milyen eredményeket értek el, és döbbenet, hogy az a mocskos-tolvaj-inkompetens-szajha RMDSZ még ezek után is milyen népszerű.
Igen, most már azt is tudjuk a tulipédiáról, hogy melyik magyar közéleti személyiség milyen ingóságokkal vagy ingatlanokkal rendelkezik, a kapjatok.be oldalról, hogy kinek adja a pénzeszsákokat Kelemen Hunor és Markó Béla, a Krónikából, a szekelyhon.ro-ról meg sok más érdekesnek álcázott információt, amelyek hatására a bunkó választónak okosan kell majd döntenie.
Erdélyben nincs bulvársajtó. No fene. Nincs rá igény. Azokat pocskondiázni, akik szerepet vállaltak, akik részt vettek a román döntéshozatalban igen könnyű. Pláné olyanoknak, akik eddig nem tették ki magukat efféle veszélyeknek.
Az alternatívák alapvetően jók. Egyrészt a konkurencia szükségszerűen egészséges minőségbeli javulást idéz elő, másrészt lehetőséget biztosít a választásra. Az MPP és újabban az EMNP az én koncepciómban jó fejezetei lehetnek lehettek volna az erdélyi magyar közéletnek. Már a kampány előtti időszakban felkeltették érdeklődésemet: fiatalok, lendületesek, idealisták – gondoltam. Olyan, mint egy utánpótlás – erre pedig természetesen szükségünk van. Elkezdődött a kampány és elkezdődött a demoralizáló fellépések, nagy leleplezések ideje. Mindenféle médiafogyasztó vagyok – és kíváncsi is, alkati hiba… Mindent elolvastam, mindent végignéztem, eljátszottam a pénzosztós játékot is – és segített meghozni a döntést: infantilis, felelőtlen társaságot lehet cukinak nevezni, de nem tanácsos komoly dolgok közelébe engedni.
Az EMNP megbántott: mert pocskondiázta a konkurenciát anélkül, hogy valós alternatívát kínált volna. Mert eljátszotta, hogy ért a világhoz, hogy ismeri az erdélyi magyar választópolgárt, de kiderült, hogy nem így van – elszámolta. Infantilis, mert nyelvöltögetőst játszott, miközben az anyja kezét fogta – és még így is kikapott. Mert mostohatestvérként kezelt minden olyan magyart, aki felvállalta a más-pártiságot.
Elkeserítő és kiábrándító, hogy egy kalap alatt kell értékelni jó és nem annyira jó embereket, hogy Gergely Balázs önszántából magán tartja a kényszerzubbonyt, amely kudarcra ítéli és nem veszi a bátorságot arra, hogy abban a csapatban játsszon, ahol labdába is rúghat. Félő, hogy a választási eredmények margóján értékes emberek hoznak a közélettől való elfordulásra vonatkozó döntést.
Nem tudok dicshimnuszokat zengeni az RMDSZ-ről. De minek is kéne? Emberből van az is, meg a többi is. Hogy tévednek, hogy esendők? Hát persze. Utáljam, mert 22 évig regnált? Utáljam, mert mindig valakivel összefogott, mert helyezkedett, mert útszéli cédaként viselkedett, csakhogy részt vehessen a román döntéshozatalban?
Racionálisan gondolkodó erre azt mondja, hogy addig jó, míg szükség van erre az útszéli cédára, amely a magyarokat képviseli. Mert történhet úgy is, hogy nem lesz szüksége rá: sem kormánypártnak sem ellenzéknek. Az lesz az igazi görög tragédia, ha a nagyszájú radikalizmusunkkal eltoljuk a tárgyalási pozíció székét magunk alól.
És akkor hol fogjuk ugrabugrálva kikiabálni kívánságlistánkat?
Bereczki Gyöngyvér
kolozsvaros.ro. Erdély.ma

Gyermekkor osztályellenségként
Máramarosszigeten az egykori börtönben május 24-én tartották a Nyitott kapuk napját az Academia Civică Alapítvány rendezésében.
A nagyon színes programot Ana Blandiana elnökasszony nyitotta meg népes hallgatóság előtt. Elsőként a volt politikai foglyok és deportáltak gyermekeinek visszaemlékezéseit hallhattuk: hogyan élte meg a hat-hét éves gyermek a házkutatásokat, a szülők elhurcolását, bebörtönzését, majd a rájuk nehezedő nyomást, hogy tagadják meg szüleiket. Ana Blandiana mesélte el: hatéves volt, amikor az államvédelmisek a házkutatás alkalmával a játékai közé rejtettek egy pisztolyt, és emiatt hosszú évekig nem láthatta édesapját. Ileana Samoilă, aki a văcăreşti-i börtönben született, tíz év után ismerhette meg az édesanyját, miután kiszabadult. A szigeti volt börtönben emlékmúzeumot rendezett be az Academia Civică. Megtalálható ott a kommunista éra teljes keresztmetszete: bebörtönzések, a Bărăganba való kitelepítések, a női börtönök névsoraikkal. Külön szobát rendeztek be a magyar 1956-ról, mellette a prágai tavaszról, a keletnémet ellenállásról és a lengyel Szolidaritás-mozgalomról. A múzeum évről évre bővül, és egyre rendezettebb. Sajnos, bármennyire átfogó és gazdag, romániai magyar vonatkozásban nagyon keveset mutat. Talán rajtunk is múlott, hogy nem küldtünk anyagot. Nincs említés az 1950-es háromszéki tragédiákról, a halálos áldozatokról, börtönökről, dobrudzsai kitelepítésekről. Ezért gondolom, hogy a szigeti űrt pótolni fogja az általunk elképzelt emlékház. Már nagyon sok dokumentumot sikerült beszereznünk, de kérjük a kitelepítetteket, kulákokat, hogy a megőrzött dokumentumokat, fényképeket, ezek másolatait bocsássák szervezetünk rendelkezésére kiállítás céljából. Ugyanakkor felkérjük a 1990/118-as törvény alapján kárpótlásra jogosultakat, vagy bárkit, aki szükségesnek érzi egy ilyen emlékház létrehozását, hogy támogassa ezt. Számunkra fájó, hogy megyénkben a közel 1700 kárpótlási jogosult közül alig 200-an támogatják szervezetünket. Az érdeklődőket és a tagságot minden pénteken 10–12 és 17–19 óráig várjuk sepsiszentgyörgyi székhelyünkön, a Martinovics utca 2. szám alatt, telefon: 0726 237 944
TÖRÖK JÓZSEF,
Volt Politikai Foglyok Szövetsége. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Megosztással vádolja Tőkés Lászlót Szász Jenő
Szász Jenő, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke az erdélyi magyar jobboldali szavazók megosztásával vádolja Tőkés Lászlót. A politikus – aki a hétvégi helyhatósági választáson alulmaradt a székelyudvarhelyi polgármesteri posztért folytatott küzdelemben – a Hargita Népe napilapnak úgy nyilatkozott, az EP-képviselő és a védnöksége alatt álló Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) „megosztási kísérlete” távol tartotta az urnáktól a választópolgárokat, emiatt az RMDSZ tíz–tizenöt évig megőrizheti monopóliumát.
„Az őszi parlamenti választások előtt a néppártnak el kell döntenie, kivel akar együttműködni: az RMDSZ-szel vagy velünk. Mi sem vagyunk erősek, de a néppártosok aztán végképp nem” – állapította meg Szász. Különben az idei önkormányzati megmérettetés vesztese a három erdélyi magyar alakulat közül éppen az MPP.
Miközben 2008-hoz képest az RMDSZ növelte helyi tanácsosai és polgármesterei számát is, a polgári párt tizenkét megyei és 223 települési képviselői, valamint négy polgármesteri mandátummal kevesebbet szerzett, a nulláról indult EMNP pedig hét megyei és 214 helyi tanácsosi, valamint két polgármesteri posztot gyűjtött össze.
Az MPP több politikusa tisztújítást követel a párt élén a választási eredmények miatt, ugyanakkor erre és a közéleti szerepléstől való megcsömörlésére hivatkozva Molnár Miklós lemondott az alakulat székelyudvarhelyi szervezetének elnöki posztjáról és frissen szerzett második tanácsosi mandátumáról.
Eközben Benedek Imre, az alakulat marosvásárhelyi polgármesterjelöltje – aki megsértődött amiatt, hogy csak 1300 szavazatot kapott – érdekes módon Kövér László házelnök látogatásának tudja be alacsony támogatottságát, holott múlt heti erdélyi kampánykörútja során az MPP tiszteletbeli elnöki tisztségét is betöltő fideszes politikus neki is korteskedett. Kijelentése miatt az MPP vezetősége elhatárolódott Benedektől.
Rostás Szabolcs. Krónika (Kolozsvár)

Választási győzelem (?)
Az RMDSZ választási diadala. Pompázik a tulipán. Siker a szórványban. Hitelesek voltak a jelöltek… Olvasom, hallom és látom a szebbnél szebb és jobbnál jobb híreket. Attól függően, hogy a média melyik válfaját választom. Olykor nem én választok – engem is hívtak véleményt mondani, mégpedig az RMDSZ tévéjébe, az Erdélybe.
És mert nem vettem át a hangnemet, mert nem dicsértem megfelelő hangfekvésben az RMDSZ választási szereplését, ezért a szigorú szerkesztők ki is cenzúráztak az adásból – egy félmondatomat hagyták meg. Nem ezért kívánok most megszólalni. Érdekességként jelzem a cenzúrát – a jelenség számomra nem új, keményebb időket is túléltem véleménytiltás tekintetében. Viszont a siker, a diadal hangoztatása nem hagy nyugodni.
Kit győzött le az RMDSZ? Marosvásárhelyen immár negyedik mandátumát nyerte meg Florea doktor. Az RMDSZ polgármesterjelöltje az idén a 2008-as eredménynél sokkal gyengébben szerepelt. Lejtőmenet. Ez nem elég: a városvezetés mellett most odalett a megyei tanács elnöki tiszte is. Szatmár. A 2008-as választásokat követően mind a megye, mind a város első embere RMDSZ-es volt. Most egyik sem az. Bihar. Akkora mértékű a Bolojan vezette USL-csapat győzelme, hogy az RMDSZ nélkül elirányíthatják Nagyvárad életét, magyar alpolgármesterre nincs matematikai esély.
Bihar megyei szinten is nagyarányú a Szociálliberális Unió győzelme, megvan a többségük a megyei tanácsban, nem kell koalíciós partnert keresniük. Várad egyik alpolgármestere mindmáig magyar volt, a megyei tanács egyik alelnöke is. Három hihetetlenül fontos megye, és mindháromban óriási veszteség. Sok százezer magyar nem számíthat arra, hogy az előttünk álló 4 évben jogos igényeiket nemcsak képviselik-elmondják, de választottaik a döntések meghozatalát megfelelő módon lesznek képesek befolyásolni. Növekedett az RMDSZ-es polgármesterek száma, és ez valóban RMDSZ-siker.
De nem összmagyar siker – ugyanis az RMDSZ az újonnan megszerzett tisztségeket többségében nem román pártoktól, hanem a Magyar Polgári Párttól hódította vissza. Kézdivásárhely RMDSZ-es városvezetése lehet majd jobb a korábbinál, de ez közelről sem tudja ellensúlyozni azt, hogy Szatmárnémeti, Maros és Szatmár megyék első számú vezetői immár nem magyarok. És mi van azzal az állítással, hogy siker a szórványban?
A számok az ellenkezőjét mutatják. Temes megyében a jelenlegi választások után nincs magyar polgármestere Zsombolya városnak, illetve Újszentes és Újvár községeknek – miközben mindhárom településvezető többmandátumos múltat tud maga mögött. Arad megyében 3-ról 2-re csökkent a megyei tanácsi RMDSZ-es mandátumok száma, Beszterce-Naszód megye magyarsága elvesztette korábbi 1 megyei mandátumát, Máramaros megye 2 megyei RMDSZ-mandátumot vesztett, és megyei képviselet nélkül maradt a magyarság. Egyedül Brassóban nem csökkent a megyei RMDSZ-tanácsosok száma (2-2).
Ez volna a hangzatos siker? Ha a szórványmegyék helyi képviselőinek a számát nézzük meg – és ebben a Szabadság június 13-ai számában megjelent statisztikát veszem alapul –, akkor Arad megyében csökkent a helyi tanácsosok száma, Beszterce-Naszód megyében szintén, Brassóban hasonlóképpen, Temesben is csökkent, és ezen megyék 16 képviselőnyi veszteségét nem tudja ellensúlyozni a Szeben megyei 1 fős növekedés, a Fehér megyei 2, illetve a hunyadi plusz 3 helyi képviselő.
Az RMDSZ valóban győzött: legyőzte a Magyar Polgári Pártot, visszahódított tőle képviselői és polgármesteri tisztségeket. Nevezhető ez az erdélyi magyarság győzelmének is? Nem. Kérdem, és nem egyedül kérdem: mikor válik világossá illetékes fejekben, hogy nem a magyarság belső politikai pluralizmusa jelenti a veszélyt számunkra, hanem a román versenypártok folyamatos előretörése, illetve az a választási küszöb, amely a helyhatóságok vonatkozásában jóformán ismeretlen a demokratikus világban. Ujjongás helyett azt kellene látni: a 2012-s helyhatósági választások után a tömb és a szórvány közé sorolható „frontmegyékben” egyre kevésbé tudunk közvetlenül beleszólni a ránk is vonatkozó döntésekbe, hogy növekedett azon helyi magyar közösségek száma, ahol nincs helyi magyar képviselet. És ez a szám 1992 óta folyamatosan növekszik.
Bodó Barna
A szerző politológus, a Sapientia EMTE docense. Krónika (Kolozsvár)

Ismét betölthetők az állások a felsőoktatásban
A kormány engedélyezte, hogy az egyetemek betöltsék az üres oktatói és kutatói állásokat. A felsőoktatási munkahelyek meghirdetését 2009-től állították le takarékossági megfontolásból, három év alatt pedig több mint 40 százalékos hiány alakult ki az oktatói személyzetet illetően.
A tanügyminisztérium csütörtökön közölte: a kormány szerdai ülésén jóváhagyta azt a határozatot, amely lehetővé teszi, hogy a felsőoktatási intézmények betöltsék az összesen 2 381 állást.
A munkahelyek betöltése versenyvizsgával történik majd, igazodva a személyzeti kiadásokra idén jóváhagyott kerethez.
A szaktárca szerint 2009-től, amikor a kormány befagyasztotta a felsőoktatási munkahelyek számát, 42,76 százalékos deficit alakult ki a címzetes oktatók tekintetében.
A kormányhatározat értelmében a tanársegédi, adjunktusi, előadótanári, professzori állások mellett a segédkutatói, valamint az első, második és harmadik fokozatú tudományos kutatói állások is betölthetők lesznek.
A most véget érő egyetemi évben az állami felsőoktatásban 42 498 oktatói állás van, ennek csak 56,79 százalékát töltik be címzetes oktatók, a többi megüresedett állás. Krónika (Kolozsvár)

Bátorkodjon többnyelvű lenni! – program indul Vásárhelyen
Bátorkodjon többnyelvű lenni! címmel kezdeményez hét hónapos programot Marosvásárhelyen a Pro Europa Liga.
Amint az emberjogvédő szervezet társelnöke, Smaranda Enache elmondta, terveik szerint a kormány fennhatósága alá tartozó etnikumközi kapcsolatok osztálya által támogatott program keretében az elkövetkező időszakban több kerekasztal-beszélgetést szerveznek a városban működő egyetemek, iskolák és intézmények képviselőivel.
„Az ötletet az orvosi és gyógyszerészeti egyetemen a kétnyelvűség kapcsán kitört botrány szolgáltatta. Sajnos nálunk a legtöbb oktatási és közintézményben az illetékesek nincsenek tisztában a magyar nyelv használatát előíró hazai és nemzetközi jogszabályokkal. Rendezvényeinken nem akarunk megdorgálni senkit, csupán ismertetni szeretnénk a többnyelvűséget szavatoló rendelkezéseket” – fejtette ki Smaranda Enache.
Szerinte a többséggel azt is meg kell értetni, hogy a törvény tiszteletben tartása mellett a két- vagy többnyelvűség jelentős előnyként szolgál beszélője számára, másrészt az interkulturalitás számos feszültséget és konfliktust képes megelőzni. Kérdésünkre, hogy milyen reményekkel vágnak bele a kezdeményezésbe, mivel az eddigi, számos hasonló rendezvényen szinte teljesen egyoldalú volt a részvétel, Smaranda Enache derűlátónak bizonyult.
„Nagyon remélem, hogy nyitott fülekre találunk, elvégre az említett intézmények illetékeseinek tisztában kellene lenniük azzal, hogy ők egy olyan szolgáltatást végeznek, amiért mind a románok, mind a magyarok adójából kapják a fizetést” – szögezte le. A többnyelvűség hirdetésének első akciójára jövő szerdán, a Continental Szállodában kerül sor.
Szucher Ervin. Krónika (Kolozsvár)

Fordult a kocka
Lejártak a helyhatósági választások, lehiggadnak lassan a helyi politikai kedélyek, néhány helyen "repetálnak", máshol bölcsen vagy dühösen beletörődnek a megváltoztathatatlanba. Az élet megy tovább.
Miközben a helyi (iszap)birkózás foglalta le minden időnket, észre sem vettük, hogy a narancsszínű államelnök, aki egy ideje kámfort játszott, feltámadt. És újult erővel "osztja az észt". A kormányváltás óta – el kell ismerni – nincs könnyű dolga, a vazallusai kushadnak, hatalmas teret veszítettek az önkormányzatokban, egyre kisebbek és kisebbek lesznek, már a színüket sem tudják: narancs, zöld, kék? És velük együtt zsugorodik Traian Basescu. A fiatal, erős, arrogáns, szégyentelenül pimasz kormányfővel sincs nagyon mit kezdenie, mert az félszóból "szájba vágja", hogy csak kapkod a levegő után.
Fordult a kocka: eddig ő volt a tótumfaktum: államfő, miniszterelnök, titokminiszter és sok minden egyéb egy személyben. Mára szinte zanzává zsugorodva azért kell hadakoznia, a hét évig semmibe vett alkotmányt lobogtatva, hogy elmehessen Brüsszelbe. A brüsszeli kiszállás körüli vita mindkét részről meglehetősen kínos és nevetséges is egyben. Az új kormányfő, eléggé jogszerűtlenül, magának vindikálja az ország képviseleti jogát, az elnök viszont azt állítja "a külpolitika vezére az államfő", ami szintén eléggé abszurdum, mert akkor meg mire való a külügyminiszter?
A fülemülevita nevetséges és szánalmas. A külpolitika köztudottan a kormányprogram része, amelyet a parlament fogad el a kormány beiktatásával egy időben. Ezt a programot a kormánynak kell megvalósítania, természetesen az államfővel közösen, miközben nem szabad elfelejteni, hogy a főszerep a külügyminisztériumé, a külügyminiszteré, akit egyébként ezért is neveznek a diplomácia vezetőjének. Ilyen körülmények között sem az államfő, sem a kormányfő nem lehet az ország első diplomatája.
Az elnök hét év alatt megszokta, hogy minden a kénye-kedve szerint történik, nehezen éli meg a rendreutasítást. Bizonyára ezért kezdett mostanában naponta szerepelni a tévében, siránkozni, hogy háttérbe akarják szorítani. Természetesen igaz, a kézfogás és egyéb, a protokollum fogalmába tartozó mosolypolitika az államfő privilégiuma. De a szerződéseket, egyezményeket a kormányok írják alá, amelyeket utóbb a parlament szentesít. Egy normális, demokratikus országban az egyeduralom ismeretlen fogalom. Sajnos, Romániára ez a jelző közel negyedszázaddal a rendszerválás után sem illik.
Mózes Edith. Népújság (Marosvásárhely)

Közlemény
A június 10-i önkormányzati választások eredményei minden kétséget kizáróan igazolják, hogy Maros megyében továbbra is a Romániai Magyar Demokrata Szövetség a legerősebb politikai szervezet. A megyei tanácsban megszereztük a mandátumok 38,23%-át, a szavazatoknak több mint egyharmadát, így a megyei döntéshozatalban a magyar érdekvédelem megkerülhetetlenné vált. A marosvásárhelyi tanácsban továbbra is az RMDSZ a legerősebb frakció. Lokodi Edit Emőke, bár alulmaradt a megyei tanácselnökségért folytatott választási küzdelemben, több mint 96.000 szavazatot összesített, mintegy 6000-rel többet, mint 2008-ban. Az önkormányza-tokban 38 polgármesterjelöltünk szerezte meg a vezető tisztséget, megőriztük a 2008-ban megszerzett polgármesteri mandátumok számát, az önkormányzati tanácsosok számát 406-ról 421-re sikerült növelni. Ezekből az eredményekből egyértelműen kiderül, hogy a Maros megyei magyarok továbbra is az RMDSZ-t tartják megbízható politikai szervezetnek, támogató bizalmukkal felülírják politikai ellenfeleink megtévesztő állításait, lejárató célzatú retorikáját.
Ugyanakkor megdöbbenéssel vesszük tudomásul, hogy a Magyar Polgári Párt és az Erdélyi Magyar Néppárt a választásokat követően gyakorol "bűnbánatot", miután választási kampányukkal a magyar településeken elbizonytalanították a választópolgárokat, sőt több esetben kompromittálták a magyar érdekképviselet érvényesülését. Több önkormányzatban, pl. Vajdaszentiványon, Jedden, Maroskeresztúron, Mezőbándon kizárólag ezen pártok miatt nem sikerült magyar polgármestert választani. A Magyar Polgári Pártot és az Erdélyi Magyar Néppártot terheli a felelősség amiatt, hogy elveszítettük a megyei tanácselnökséget. Egyértelmű, hogy a két pártra leadott szavazatok tulajdonképpen a román pártokat erősítették.
A magyar választók többsége elutasította a politikai természetű sárdobálást, a széthúzást, a megosztási kísérleteket. A választási eredmények azt mutatják, hogy bár az idén két politikai párt próbálta a magyarok egységét megbontani, 2012-ben ketten együttesen kevesebb szavazatot összesítettek, mint 2008- ban. Ebből kitűnik, hogy az RMDSZ üzenete, melyet megalakulásától kezdve fenntart, eljutott a választókhoz: csak az egységes képviselet jelent számunkra jövőt!
Köszönjük a megye magyar szavazóinak, hogy döntő többséggel az egységes érdekképviseletre szavaztak! A június 10-én kapott megerősítő szavazatok felelősséggel ruháznak fel minket, melyet könnyebben és eredményesebben tudunk felvállalni, magunk mögött tudván a megye magyar közösségének erejét!
Az RMDSZ Maros megyei szervezete nevében
Dr. Kelemen Atilla
megyei elnök. Népújság (Marosvásárhely)

Százezerrel kevesebb a nyugdíjasunk
Jelentősen csökkent a nyugdíjasok száma: az Országos Statisztikai Hivatal adatai szerint az év első három hónapjában 5,5 millió nyugdíjast tartottak számon, ez 97 ezerrel kevesebb a tavalyi, 24 ezerrel a tavalyelőtti azonos időszakhoz képest. A nyugdíjak összege 0,8 százalékkal növekedett 2011 utolsó negyedéhez képest, elérve a 766 lejes átlagot.
A legtöbben (99,9 százalék) társadalombiztosítási nyugdíjban részesülnek, ezek legnagyobb része (85,5 százalék) az államtól kapja az illetéket. Többségben vannak azok, akik korhatár szerint vonultak nyugdíjba (71,4 százalék), míg az előnyugdíjasok száma alig 2,4 százalék. Az év első hónapjában összesen 615 ezer személy kapta a társadalombiztosító által szolgáltatott minimális nyugdíjösszeget. Ezek közül közel 420 ezer személy állami juttatásban részesült, míg 195 600 személy az egykor megállapított mezőgazdasági nyugdíjat kapta. Szabadság (Kolozsvár)

Önkormányzati leltár
Átrendeződött az önkormányzatok összetétele 2008-hoz képest Erdély magyarlakta megyéiben és városaiban a vasárnapi önkormányzati választások nyomán.
Két RMDSZ-es megyei tanácselnökkel kevesebb
Erdély, a Partium és a Bánság 16 megyéje közül eddig négynek az élén állt magyar nemzetiségű önkormányzati tanácselnök, annak idején valamennyien az RMDSZ színeiben szereztek mandátumot.
A vasárnapi választások után csak a két magyar többségű megye élén maradt magyar tisztségviselő: Hargita megyében Borboly Csaba és Kovászna megyében Tamás Sándor. A 38 százalékban magyarlakta Maros megyében Lokodi Edit (a voksok 35 százalékával), illetve a 34,5 százalékban magyarlakta Szatmár megyében Csehi Árpád (a voksok 35 százalékával) alulmaradt a küzdelemben a kormányzó szociálliberális szövetség (USL) jelöltjeivel (Ciprian Dobre 40,6 százalék, Adrian Stef 38,3 százalék) szemben.
A megyei tanácsok közül – mindkét választáson – csak a magyar többségű megyei testületekbe jutott be az RMDSZ-szel szemben „ellenzéki” magyar képviselő. A Magyar Polgári Pártnak (MPP) eddig 19 megyei tanácsosa volt Hargita és Kovászna megyében, most az Erdélyi Magyar Néppárttal (EMNP) közösen van 14, míg az RMDSZ 5-tel növelte Székelyföldön a megyei tanácsosainak számát. A Hargita megyei tanácsban 2008-ban 18 RMDSZ-es, 10 MPP-s és két szociáldemokrata (PSD) szerzett mandátumot, a vasárnapi választások után a RMDSZ-nek 20, az MPP-nek 4, az EMNP-nek 3, az USL-nek 3 tanácsosa lesz.
Kovászna megyében az előző választáson az RMDSZ 15, az MPP 9, az USL 5 képviselője és egy független kapott mandátumot, vasárnap pedig 18 RMDSZ-es, 4 EMNP-s, 3 MPP-s, 3 PSD-s és 2 liberális (PNL) képviselő.
A nem magyar többségű megyék tanácsaiba a magyar „ellenzéki” pártok nem tudtak tanácsost bejuttatni, mert a jelöltjeikre leadott voksok nem érték el az 5 százalékos (a Kolozs megyei EMNP-MPP koalíció esetében a 7 százalékos) bejutási küszöböt.
A 38 százalékban magyarlakta Maros megye 34 tagú önkormányzatában az RMDSZ megőrizte eddigi arányát: a szövetségnek továbbra is 13 tanácsosa lesz.
A 34,5 százalékban magyar lakosságú Szatmár megye 32 tagú tanácsában az RMDSZ frakciója 13-ról 12 főre csökken.
A 25 százalékban magyarlakta Bihar megye 34 tagú tanácsában az RMDSZ-képviselet 9-ről 7 tagúra zsugorodik.
A 23 százalékban magyarlakta Szilágy megye 30 tagú tanácsában is két fővel, 9-ről 7-re csökken az RMDSZ-frakció.
A 16 százaléknyi magyar lakossággal rendelkező Kolozs megye 36 tagú önkormányzatában az RMDSZ-nek továbbra is 5 képviselője lesz.
Visszaesett a magyar tanácsosok aránya
A felsorolt román többségű megyék székvárosainak települési önkormányzataiban is visszaesett a magyar képviselők aránya – Marosvásárhely kivételével. A 45 százalékban magyarlakta Marosvásárhely 23 tagú tanácsában továbbra is 10 tagja lesz az RMDSZ-frakciónak.
A 38 százalékban magyarlakta Szatmárnémeti 23 tagú tanácsában az eddigi 11 helyett 9 RMDSZ-es tanácsos marad. A csaknem negyedrészt magyar lakosságú Nagyvárad 27 tagú önkormányzatában az RMDSZ-frakció 9-ről 7 főre csökken.
A 16 százalékban magyarlakta Kolozsvár 31 tagú tanácsában az eddigi 5 helyett 4 RMDSZ-es tanácsos marad.
Zilahon, ahol a magyarság részaránya szintén 16 százalékot tesz ki, a 21 tagú tanácsban az eddigi 4 helyett 3 RMDSZ-es marad.
A két magyar többségű megyében a megyei jogú városokban többnyire előretört az RMDSZ, a magyar „ellenzéki” pártok rovására.
Csíkszeredának ezentúl 13 RMDSZ-es, 2 EMNP-s, 2 MPP-s, és 2 USL-s tanácsosa lesz (a korábbi 12 RMDSZ-es és 7 MPP-s helyett), és az RMDSZ-es Ráduly Róbert polgármester harmadik mandátumát kezdi meg.
Székelyudvarhelyen mostantól 11 RMDSZ-es, 5 MPP-s, 3 EMNP-s tanácsos lesz (a négy éve megválasztott 9 RMDSZ-es, 8 MPP-s és 2 Zöld párti helyett), az RMDSZ-es Bunta Leventét pedig másodszor is megválasztották polgármesternek.
Gyergyószentmiklóson az MPP tisztségben lévő polgármesterét, Mezei Jánost választották újabb négy évre a város élére, a tanácsban pedig 11 MPP-s és 6 RMDSZ-es foglal helyet (az eddigi 10 RMDSZ-es és 7 MPP-s helyett).
Sepsiszentgyörgyön az RMDSZ-es Antal Árpád polgármester újabb mandátumot szerzett, a városi tanácsban pedig ezentúl 14 RMDSZ-es, 2 EMNP-s, 1 MPP-s, 2 PSD-s és 2 PNL-s képviselő fog ülni. Négy éve az RMDSZ 8, az MPP 9, a román szövetség 3 képviselője és egy független került a tanácsba).
Kézdivásárhelyen az MPP-s Rácz Károlyt az RMDSZ-es Bokor Tibor váltja a polgármesteri székben, a városi tanácsba pedig 9 RMDSZ-es, 4 EMNP-s és 4 MPP-s képviselő került be (a korábbi 10 MPP-s és 9 RMDSZ-es helyett).
Növekedett az RMDSZ-es polgármesterek száma
Idén már nemcsak a megyei tanácselnököket, hanem a polgármestereket is egy fordulóban, egyszerű többséggel választották Romániában. Az RMDSZ-nek sikerült a négy évvel ezelőtti 184-ről 202-re növelnie polgármesterei számát. Az MPP négy évvel ezelőtt 11 polgármesteri tisztséget nyert el, míg a vasárnapi voksoláson hetet. A tavaly bejegyzett EMNP 2 településen nyert polgármesteri mandátumot. Szabadság (Kolozsvár)

Könyves Kolozsváros
Az idén második alkalommal, június 7–10. között zajlott a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése, az RMDSZ Főtitkársága és a Romániai Magyar Könyves Céh szervezésében. Utóbbi alelnöke, H. Szabó Gyula felhívta a figyelmet arra, hogy 1929 májusában tartották az első ilyen jellegű találkozót, és annak ötletgazdái is remélhetően elégedettek volnának az idei könyvhéttel.
Minden okuk meglett volna rá már csak a vásárt szemrevételezve is. A határon inneni és túli kiadók és terjesztők garmadája várta az érdeklődőket színes kínálattal. Rengeteg helytörténeti, erdélyi és romániai magyar vonatkozású kiadvány jelent meg az elmúlt időszakban, ezektől roskadoztak a standok, de irodalmi, filozófiai műveket, a gyermekeknek szánt, gyönyörűen kivitelezett kiadványokat is lehetett találni.
A néhai szervezőknek nem lett volna panaszuk a színpadon zajló előadásokra sem: a kolozsvári iskolák tánccsoportjai egymásnak adták át a helyet, bábjátékot, versek előadását építették a programba, Berecz András mesemondó szórakoztatta az összes jelenlevő korosztályt. A közösségi versmondás Kányádi Sándor alkotása köré épült, a Kaláka együttes fellépése mellett a költő Mátyás-napi vásár, Fekete-piros és Faragott versike című írásait szavalták az egybegyűltek.
Míg a színpadon az időjárás szeszélyeitől fenyegetve zajlottak az előadások, a könyvhetet támogató szervezetek segítségével, gyakran párhuzamosan több helyszínen is, könyvbemutatókat tartottak: harminchat ilyen jellegű beszélgetést, tizenkét helyszín bevonásával.
Nehéz feladat a bemutatók közül válogatni, hiszen olyan kiadványok kerültek közönség elé, mint Markó Béla Boldog Sziszüphosz című haiku-kötete, a Rekonstrukció Alapítvány 2012-es, első Kincses Kolozsvár Kalendáriuma vagy két erdélyi humorista, Felméri Péter A három ufó és Tóth Szabolcs Nem semmi című könyvei. Felsorakoztatták a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet kiadványait is, amelyek többek között a külföldi szakembereknek kínálnak információkat, a Székelyföld szerkesztői pedig azt az érdekes sorozatot mutatták be, amely egyfajta önértékelést, önvizsgálatot kíván elősegíteni a székelység körében. Gudor Kund Botond gyulafehérvári református lelkész a Rediviva chartophylax Igeniensis című, Az erdély-hegyaljai Magyarigen református közösségének története alcímű kötetét ismertette, a magyarigeni kisebbségi élet nehézségeiről, valamint a háromszáz évvel ezelőtt született Bod Péter örökségéről szólva.
Az ötvenöt éves Napsugár és a húsz esztendős kolozsvári Polis Könyvkiadó közös rendezvényén, Veress Zoltán Füvek, fák, csillagok című gyermekverskötete kapcsán elhangzott, a derűs könyv forgatása a természet megismerésére, szeretetére neveli kis olvasóit, és hogy minél több olvasóhoz eljusson, a szerző, honoráriumát felajánlva, hatvan óvodát gazdagított vele.
A nemrég elhunyt Fodor Sándor író emlékét idézték fel a Katolikus Nőszövetség épületében. Zsigmond Emese, a Napsugár és a Szivárvány gyermeklapok főszerkesztője elmondta, a gyermekek kedvenceként számon tartott író élete ötvenöt évét adta a Napsugárnak, nyugdíjba vonulása után is támogatva őket. Az RMDSZ Főtitkársága idén is megtartotta könyvadományozási akcióját, így a rendezvényre látogatók közel 300 könyvet ajándékoztak a szórványbeli magyar iskolák diákjai számára.
Kustán Magyari Attila. Új Magyar Szó (Bukarest)

Mellébeszél a szakma
Nem túlságosan leptek meg a Zsehránszy István írásában foglaltak: Hadovázik a középszer (Új Magyar Szó 2012. 05.23.) címmel részismertetést közöl egy olyan találkozóról, amit a Kolozsvári Társaság rendezett. Idézem őt: „a színház repertoárjáról, a közönséghez való viszonyáról, mindenről, ami a Kolozsvári Állami Magyar Színház előadásaival kapcsolatban felmerülhet.”
A találkozót beharangozó meghívóban más is szerepel. Csak a pontosság kedvéért írom ide: „A Kolozsvári Társaság április 28-án, szombaton kerekasztal-beszélgetést tart a Kolozsvári Magyar Színház utóbbi évekbeli nemzetközi sikereiről, műsorpolitikájáról, a közönségvisszhangról… A rendezvényre hármas évforduló ad alkalmat: 140 éve született Janovics Jenő, 50 éve hunyt el Poór Lili, idén volna 70 éves Héjja Sándor. A beszélgetés meghívottjai: Tompa Gábor, a színház igazgatója, Visky András művészeti aligazgató, Kötő József színháztörténész, Zsehránszky István színházi kritikus. Moderátor: Kántor Lajos irodalomtörténész.”
Sajnálom, hogy Zsehránszky István nem részletezi, hogyan, miként emlékeztek meg a jelenlevők a három említett művészről. De talán ez nem véletlen, hiszen a közönség–színház viszony volt a fő téma, ha tapintatlanul akarnék fogalmazni, azt írnám: a buta közönség és jó színház viszonya. Mintha egy fórumra lett volna hirtelenjében szükség(?), ami megmagyaráz néhány művészi (bocsánat: Művészi) színházi nekibuzdulást. És nézőhiányt. Ezt a gondolatot sugallta a hivatalos meghívottak névsora.
A fórumon résztvevő egyik színházi néző „középszerű” felszólalásait kifogásolja-gúnyolja a szerző. Hát...tudtommal bárkinek lehet véleménye, ki is mondhatja, aki megfizette a színházjegyet. Tapsolhat, brávózhat, de káromkodva haza is mehet. Ehhez joga van, ettől még nem hülye, sem középszerű, sem sztálinista, sem hatodrangú silányság. Láttam professzorokat is kimenekülni egy-egy „művészi” furcsaságból, hogy ne írjak szakmai szélhámosságot.
De térjek vissza a Zsehránszky írásában szereplő avatatlan hölgyhöz, akit Az elveszett levélben az zavart, hogy „ a szereplők kigombolták a nadrágjukat , s egy jót pisiltek....”, stb. (Engem viszont az zavart említett előadásban, hogy a férfi szerepeket nők játszották(?), az, hogy a közönség egy része szünetben hazament, az, hogy untam azt a jelrendszert, amit kaptam, annak ellenére, hogy nagy részét meg is értettem. És mégis). Zsehránszky megmagyarázza a nadrággombolós pisilés mélyértelmét: „említett pisilés nem akárhol történt, művészi jelentéssel bírt a helyszín, „a Nép Háza gyönyörűen kicsempézett WC-termében, ahol képviselők kéz kezet mos alapon rendezik nagy ügyleteiket, miközben az ülésterem többnyire üres....”
Valóban, ez a tény, a fent említett, az előadást nézve reveláció erejével hatott rám, hiszen nem csak én, de 20 millió román és nem román meg van győződve, hogy a Képviselők Mártírok, nem lopnak, olyan szegények, mint az a bizonyos templomi egér, éjt nappá téve csak a szegény Népért törik magukat, akkor is, amikor az orrukat túrják félálomban a Parlamentben, munkaidőben, az élelmes operatőrök nagy örömére stb. És akkor egy színházi esten kiderül, hogy összepisilik vagyonukat, még pisilés közben is buliznak... vagyis bátran színházilag le vannak leplezve. Ki hitte volna róluk, nahát, ejnye, húsz év után.
Ne tréfáljak – intem le magam.. Egy másik hölgy – idézem újra Zsehránszky Istvánt – „aki a kultúraktivistát alakította, azt követelte, hogy a közönségnek játszanak, az ő színvonalán, az általa kedvelt darabokat, és legyen mindig teli a színház (mintegy nyolcszáz férőhelyes) nagyterme. Vagyis, tennénk hozzá, térjen vissza az úgynevezett tömegkultúra időszaka, amely olyan gyönyörűségeket produkált, mint a Megéneklünk, Romániai Fesztivál.”
No, lássuk, mit produkált és kik produkáltak színházat a „tömegkultúrában”? Kántor Lajos–Kötő József Magyar Színház Erdélyben 1919-1992 (Kriterion 1994) c. kötetében a 127–169. oldalon olvasható, miket játszottak és kik rendeztek a Kolozsvári Állami Magyar Színházban. Nem élek vissza az olvasó türelmével, hogy felsoroljam a szubkultúrát és Cântarea României-t képviselő szerzők és rendezők nevét, csak néhányat említek (1968-tól kezdem, ötletszerűen). Szerzők: Slamovir Mrozek, J.André Lacour, Teleki László-Illyés Gyula, J. P. Sartre, Páskándi Géza, G. B.Shaw, Szirmai Albert- Heltai Jenő, Molnár Ferenc, W.Shakespeare, E. O`Neill, Mikszáth Kálmán, Oscar Wilde, Kocsis István, stb. Történt mindez 1968-1970-es évadokban.
És kik rendeztek ezekben „közönség-színvonalas” kultúraaktivistás időkben, amelyet a jámbor néző visszasír? Major Tamás, Harag György, Tompa Gábor, Szabó József, Rappaport Ottó, Anatol Constantin, Vlad Mugur, stb., stb. Hát ennyit a középszerről. Aki fent említetteket visszanosztalgiázza. Még annyit hozzáírnék: nem is olyan rég a színházvezetés „telt házakat”, állandóan növekvő nézőszámot terjesztett a kolozsvári színházról... Minek akkor Fórum, ha van bőven érdeklődő, ha minden színházi szép és jó, leszámítva néhány „Jaj de jó vót régen teltházat” visszavágyó telhetetlent? „Ma tehát már senki sem gátolja meg színházainkat abban, hogy művészetet produkáljanak” – folytatja – örömömre – Zsehránszky István.
Végre helyben vagyunk. Azaz lennénk. Mert valóban, ma senki sem gátolja meg a színházakat, hogy művészetet csináljanak. És ebben a nagy szabadságban születnek a jó, remek előadások mellett a plagizált előadások, a rendezői zagyvalékok, a „mindent szabad” alapon történő bukássorozatok. Valóban, ma mindent szabad a színházakban, a színházi szakmában, csak egy dolog tilos, illetve nagyon nem ajánlatos kincses városunkban: az őszinte véleménynyilvánítás. Mert ha valaki bírálni merészel, akkor beindul a jól ismert jelzőhalmaz a művészetcsinálók (és abból igencsak jól élők), továbbá a valamilyen formában érdekeltté tett híveik részéről: avatatlan, középszert istenítő, hóstáti-elvárás, magyarvátrás. És ha ez nem elég a véleménnyilvánítónak és tovább okoskodik pimaszul, kapja a súlyosabb, ugyan nem művészi érveket, hanem azok hiányában a pillanatnyilag hatásosnak tűnő „menő”, jobb és divatosabb körökben lejárató, kinyíró jelzőket: szélsőséges, antikultúrás, anti és anti...
Sajnos belátom, az én nemzedékem nem éri meg, legalábbis itt, Kolozsváron nem, hogy bár egyszer része lehessen egy olyan igazi színházi-szakmai beszélgetésnek, ami valóban az előadások szakmai részét tárgyalja, bírálja vagy dicséri – minden következmény nélkül. Ahol nem hülyézik le azt a nézőt, aki nem érti, mit jelent a Dantonban a törött repülőgép, az Oidipusban miért lógatják a fiúk nemi szervüket (merem remélni, a hölgynézők művészi érdeklődését felkeltendő)... hanem türelmesen elmagyarázzák a hozzá nem értőnek, mi miért van. Mint ahogy én is megtudtam egy „görög harcostól“, hogy azért kellett csórén bejönnie a színpadra – társaival egyetemben – mert ez a „megtisztulást” jelentette rendezői magyarázatban. Magamtól soha nem jöttem volna rá erre az egyáltalán nem szokványos színházi metaforára, ezért, lám, nem árt érdeklődni néha bennfentesektől, mikor ki és miért csóré művészileg, mert így tanul a gyerek. Vagyis a középszerű néző. Ó régi rossz idők....(lehet, kapok a fejemre én is a múltba gondolásért), amikor a színházkiüresítők nem mennybe mentek művészileg, hanem... jaj, Istenem, hogy is volt akkoriban? Amikor a direktor úr a családi ezüstöt vitte a zálogházba, hogy tudjon fizetni színészeinek. Az is igaz viszont, hogy házat tudott venni a bevételből, ha jól ment a színház.
És ha jól emlékszem, a színháztörténeti tanulmányokban olvasottakra, a színházak minden időkben a közönségnek játszottak, az ő színvonalukon, az általuk kedvelt darabokat. És – bármilyen hihetetlen és furcsa – arra törekedtek, hogy legyen mindig telt ház... és legyen közönség... közönség... közönség. Még ha középszerű is.
Jancsó Miklós. Új Magyar Szó (Bukarest)

Kötelező olvasmány
Nyirő, Szabó Dezső, Wass Albert – csak kapkodja az ember a fejét – éppen belekerülnek a magyar nemzeti alaptantervbe. Ebben az a legkedvesebb, hogy Erdély túlhangsúlyozottá válik az irodalmi térképen. Mert ott magyarabbak a magyarok. Ott tartunk, mint a szentgyörgyi falfirka: a székely sz@rta a magyart.
A kormánypárti kultúrpolitika ezzel a zseniális beiktatással akarja átformálni a közös magyar teret, amelyben élünk, hogy a magyar jövendő meg legyen alapozva legalább szellemileg. A liberálbolsevik kisebbség közben nyüszítve tiltakozik, antiszemitának, nyilasnak, fasisztának bélyegezve az említett irodalmi alkotókat, akiknek a szelleme nem kerülhet a felnövekvő ifjúság közelébe, mert agyonfertőzik őket érzékeny életkorukban. Tán mindkét oldal túlhevüli az amúgy hűvösen is kezelhető kérdést.
Nekünk, az én generációmnak, annak idején, kötelező volt Maxim Gorkij Anya című regénye. Tudom, egy kegyetlen, embertelen rendszer vérgőzös irodalomtanítását nem lehet összevetni virágzó demokráciánk kétharmados társadalmi konszenzus övezte nemzeti alaptantervének diktátumával, de mégis. Az amúgy vitathatatlanul tehetséges Gorkíj nem rendelkezett szilárdnak tekinthető gerinccel, s megírta azt a regényt, amely a későbbi marxista kritika szerint sem „ért fel az ábrázolt eszmék nagyszerűségéhez”. Ez annyit jelent, hogy olvashatatlan a könyv. Nem dicsekvésképpen, de vannak olyan vastag gyomrú emberi egyedek, akik ilyenféle szellemi táplálékot is meg tudnak emészteni anélkül, hogy maradandó károsodást szenvednének. És Nyirőt, Wasst és Szabó Dezsőt is, anélkül, hogy közben elveszítenék kritikai érzéküket, belegörcsölnének egy olyan akaratba, amilyen most dúl a nemzet megmentése ügyében.
Mi, kollégisták úgy olvastunk kötelező olvasmányokat, hogy szerény személyem kikölcsönözte az előírt remekművet, elolvastam, s a friss élményt emészthetőbb elmesélt formában nyújtottam át fél órában tucatnyi embernek. Működött a dolog, a magyartanárok akkoriban is sportos lendülettel üldözték azokat, akik nem olvasták a kötelezőt mindenféle keresztkérdésekkel. Én úgy meséltem, hogy senki nem bukott le. Annyiban is más volt az a világ, hogy osztálytársaim amúgy olvastak. Közéjük dobtam a Zabhegyezőt vagy az Indul a bakterház című Rideg Sándor-opuszt, az végigment, mindenki elolvasta. A kötelezőkkel már óvatosabbnak kellett lenni. A Bánk bán például olvashatatlan, viszont kitűnően mesélhető. Szóval, később magyartanárként sokat profitáltam az ekkor megtapasztalt alapszabályokból. Például: ha egy könyvet (szerzőt) meg akarsz utáltatni, tedd kötelező olvasmánnyá.
Krebsz János. Új Magyar Szó (Bukarest)

/vezércikk/
Orbán-tanítványok Bukarestben
Egyelőre csupán ízelítőt kaptunk a napokban mindabból, amire számíthatunk a kormányzó szociálliberálisoktól a következő években. Az USL erődemonstrációi a helyhatósági választások eredményeivel párosítva riasztó képet festenek a jövőről: a jelenleg hatalom lévő pártoknak ősztől számítások szerint nem kétharmados, hanem háromnegyedes többségük lesz a parlamentben, és politikusaiknak már csak néhány – a demokráciában nélkülözhetetlen – intézményes féket kell kiiktatniuk ahhoz, hogy Orbán Viktorékhoz hasonlóan saját képükre alakíthassák az országot.
Románia átformálása és az új hatalom útjába álló akadályok felszámolása már most megkezdődött. Az helyhatósági választások eredményeitől diadalittas szociálliberálisok elsőként az Alkotmánybíróságot és az államfőt vették célba. A miniszterelnök éppen tegnap jelentette be, hogy egytől egyig lecserélné az alkotmánybírákat. Akárcsak annak idején Orbán Viktorét, Victor Ponta mozgásterét is korlátozza a taláros testület: jelenleg még meggátolhatja a szociálliberálisokat abban, hogy eltávolítsák a teljes hatalomátvételük utolsó nagy akadályát, Traian Băsescut.
Az államfő felfüggesztési kísérlete pedig már jó ideje megkezdődött. Ebbe a forgatókönyvbe illik az ország uniós képviseletéről szóló parlamenti nyilatkozat, illetve az alkotmánybíróság jogkörének törvénymódosítás révén történő szűkítése is. Miért kifogásolják Victor Pontáék, hogy az államfő vesz részt az EU-csúcsokon? Megtagadta-e valaha is az államfő a kormánnyal történő konzultálást az Európai Tanács ülései előtt? Traian Băsescu szerda este dokumentumokkal bizonyította be, hogy nem. Képviselt-e valaha is az államfő az ország érdekeivel – vagy akár szociálliberálisok nézeteivel – szögesen ellentétes álláspontot az EU kormány- és államfőinek találkozóin? Az eddigi állás szerint egyszer sem. Ne adj isten kínos helyzetbe hozta Romániát azzal, hogy papírgalacsinokkal vette célba Nicolas Sarkozyt a tárgyalóasztalnál, esetleg belecsípett Angela Merkel fenekébe az állófogadáson? Ilyen esetről sem tudunk. A kormányfőt az EU-csúcsokon történő részvételre úgymond felhatalmazó parlamenti nyilatkozat egyetlen cél szolgált: ürügyet keresni „a törvényhozók akaratával szembeszegülő” államfő eltávolítására. A szociálliberálisok egy alapvetően alkotmányjogi konfliktust politikai síkra tereltek. Ráadásul gyáva módon tették: a parlament azért nem határozat formájában foglalt állást az ország képviseletének kérdésében, mert a jogi szempontból irreleváns nyilatkozat nem támadható meg az Alkotmánybíróságon.
Az államfő és a miniszterelnök közötti konfliktus a jelek szerint csak az újságírók nyertek. Kedden és szerdán Traian Băsescu két részes kiselőadást tartott számukra az Európai Unió működéséről és döntési mechanizmusairól. Rájuk fért.
Cseke Péter Tamás. Új Magyar Szó (Bukarest)

Böjte atya: kedves nyolcadikot végzett diákok, várnak benneteket a szakiskolák!
Ballagnak ma a nyolcadikos diákjaink! Ünneplőbe öltözött, virágoktól roskadó szép nap ez a mai! Jól esik nézni a jókedvű, tisztaszemű, nagyra nőtt szép fiatalokat! Gratulálok nekik!! Gyakorlatilag felnőttek, és így a további életutukat lassan a kezükbe veszik. Elindul a nagy csapat minden tagja a maga hódító útján. Dönteniük kell, szakmát, hivatást kell választaniuk. Olyant, amely megtartja itthon, szülőföldünkön, és amelyből nem csak önmagukat, de jövendő családjukat is el tudják tartani.
Egy busznyi nyolcadik osztályt végző fiatallal az elmúlt héten elmentünk néhány vállalkozóhoz, gazdához útbaigazításért, tanácsért. Kíváncsian keltünk útra, hogy lássuk Székelyföldön miből élnek az emberek, mit ajánlanak a felnőttek felemelt fővel, bátran a végzős nyolcadikosainknak.
Utunk végén kielemeztük a látottakat, és most a tapasztalatok alapján, két hírrel szolgálhatunk a nyolcadikot végző, kilencedikbe készülő diákoknak és családjaiknak: egy jó hírrel és egy még jobbal. A jó hír
Az erdélyi mesteremberek, földművesek, vállalkozókkal történt találkozó végén mindenki ugyanazt mondotta: munka van, és a becsületes, jól végzett munka gyümölcsét értékesíteni is lehet. Egy a fontos: legyen, aki tisztességesen elvégzi a munkát! Földműves, kézműves, de a vendéglátó-iparban vállalkozók is mind-mind azt mondták, hogy szükségük van becsületes, szorgalmas fiatalokra. Olyanokra, akik tudnak, de főleg akarnak is dolgozni! Az elején talán szerényebb fizetést adnak, de ha a munkavállalók bizonyítottak, akkor igenis szép keresetet lehet itthon is elérni.
Egy férfi azt mondta, hogy foci van, és a fociból igenis meg lehet élni, csak gólt kell rúgni! Olyan világ van, ahol a lézengő, eredménytelen, lusta játékost biza kifütyülik. Ma nem elég mímelni a munkát, az emberek igényesek minden szempontból, ezért nem vesznek fel akármit, nem esznek meg akármit, nem laknak akármilyen körülmények között, és ezért akármilyen munkáért nem jár a fizetés. Most, hogy lejárt az az idő, hogy mindenkinek kell sikerüljön az érettségije, a mindennapi életben is bizonyítani kell. A munka piacán is meg kell küzdeni „az átmenő jegyért": a megélhetésért. Láttuk, hogy lehet eredményesen dolgozni. A médiában hallható sok nyafogás, panaszkodás ellenére bizony sok embernek ez a mi vidékünkön is látványosan sikerül. A vállalkozók, akik a nullából indultak, mégis nagyon szép gazdaságokat, tanyákat, farmokat, panziókat építettek. Minden faluban sok fiatal állt neki szorgalmasan a mezőgazdaságnak, és jó látni, hogy már van aki saját földjét megművelve, saját állatait húsáruba feldolgozva szép vendéglátóegységet működtet. Szép, tiszta udvarán kürtőskaláccsal fogadhatja a vendégeket, és munkájából eltartja a családját.
Egy idős ember mesélte, hogy ha neki azt mondták volna a kommunizmus alatt, hogy eljön az az idő amikor visszaadják a földeket és azon mindenki azt termelhet amit akar, olyan állatokat tarthat amilyeneket szeretne, nem hitte volna el. De azt már legszebb álmában sem remélte volna, hogy a szorgalmas munkáért nemhogy adót nem vetnek ki rá, hanem még támogatást is fog kapni, melyből jó gépeket, fajállatokat vásárolhat. Igen, ki kell mondani, hogy Erdélyszerte, de különösen Székelyföldön nagyon szép gazdaságok születtek az elmúlt években, és sokan komoly gépparkkal, egészséges állatállománnyal is rendelkeznek, ami feljogosít a reményre.
Jártunk egy olyan fiatal gazda telkén, ahol a szépen felújított ősi ház mellett ott áll a mai kor igényeinek megfelelő épület. Az udvaron a nyírott pázsiton pávák sétálnak, a kert végében két tüzes hátasló, az istállóban meg sok fejőstehén. Leültünk beszélgetni, kint az udvaron, egy szép kis tó partján a filegória alatt. Néztem a gazda három szép kisgyerekét, jókedvű feleségét, és a gyerekekkel együtt meghatottan hallgattuk ennek a negyvenéves fiatalembernek minden egyes szavát, melyből bizalom és büszkeség áradt. Igen, munka van, de Istennek hála a kitartó, átgondolt, becsületes munkának eredménye is van.
Egy másik felcsíki gazda kivitt a birtokára hol hetven tehén legelt, és miután megcsodáltuk a szép modern istállót, fejőházat melyet modern napelemekkel szépen kivilágít és működtet, meghívott kis tanyájára egy pohár borra. Leültünk a tornácra és előttünk ott magaslott a Nagyhagymás hegység, a maga lélegzetelállító szépségében. A tanya mögött a tavaly érettségizett fia a traktorral kaszálta a zöld füvet.
A férfi elmondta, hogy a munka nehéz, nyáron reggeltől estig kell dolgozni, de Istennek hála minden évben csak előre lépett. Sikerül lassan-lassan földeket vásárolni, az állatokat maga becsületesen fel szaporította, és gépeket is beszerezni. Így gyermekeit is meri bátorítani, hogy álljanak melléje mert a szülőföld eltartja őket: ha mi eltartjuk az állatainkat, azok is el fognak tartani minket! Ittuk a bort, és a gazda ugyanazt mondta, amire én is gondoltam: van jövő, van remény itt a hatalmas hegyek között a becsületes, munkát szerető ember számára. Ha nekünk is ugyanazok a jogaink lesznek, mint bárki másnak itt Európában, ha ugyanúgy jár a földalapú támogatás és a többi törvény adta lehetőség, akkor hiszem, hogy a kitartó, becsületes, szorgalmas embereknek tisztességes, szép jövője lesz – itthon, a szülőföldünkön.
Igen kedves fiatalok, szívem minden melegével bátorítlak, hogy merjetek rálépni őseink útjára. Ők itt Erdélyben, Székelyföldön legtöbben az erdőkből, szántóföldekből, állatokból éltek meg. A gazdaember becsületes munkájára épült a kézművesipar, a kereskedelem, a vendéglátás, de még a nagyratörő politikai karrierek is erre alapoztak. Templomainkban értük imádkoztak a papok, az iskoláinkban a becsületes munkások, földművesek, gazdák gyermekeit tanították a tanárok, és a kórházban is őket gyógyították az orvosaink, ápolóink. Ha lesz aki az ő munkájukat továbbvigye, akkor megmarad Székelyföld, lesz Erdély!
Íme a még jobb hír
Megmaradásunk érdekében úgy látom, hogy a tanügy is kész leverni a port a mezőgazdasági, ipari szakiskolákról, és megmaradásunk érdekében újrateremteni ezt a nagyon fontos iskolarendszert. Az elmúlt években sajnos egyetlen szakiskola sem működött Erdélyben, mindenkit a középiskolák hosszú, bonyolult elméleti képzésén keresztül akartak elvezetni az érettségiig.
Németországban a fiatalok 60 százaléka meg sem próbál érettségizni, Romániában erőszakkal mindenkit elvittek a tavaly is az érettségiig és ott a vizsgán sajnos 63 százalék el is bukott. Így gyakorlatilag sajnos ugyanott vagyunk mind a németek, de a mi fiataljaink elvesztegettek néhány évet, és egy keserű kudarccal léphetnek ki a nagybetűs életbe. És akkor még nem is beszéltünk arról, hogy ez az erőltetett elméleti képzés mennyibe kerül az államnak, mindannyiunknak.
Több igazgatóval is beszéltem. Úgy tűnik, egyre többen látják be, hogy a diákok nagy részénél a napi 7-8 órás meddő elméleti oktatást fel kell váltsa a gyakorlati tudást adó szakmai képzés. Mindenkinek fel kell mérnie a képességeit, a vágyait és az alapján kell alázattal, bölcsen döntenie, hogy melyik iskolába iratkozzon be. Mindenki felelős a saját maga és a gyermekei jövőjéért, ezért a tanárok, igazgatók, vagy én magam is csak tanácsot adunk. A döntést mindenki maga kell meghozza. Kedves nyolcadikot végzett diákok, a nagyon jó hír az, hogy Csíkszentmártonon, Csíkdánfalván, Gyergyószentmikloson, de Székelykeresztúron és sok más felé is nagyon nagy lelkesedéssel várnak benneteket a szaktudást adó iskolák, hogy felkészítsenek a modern mezőgazdaság, állattartás, gyümölcstermesztés, méhészkedés, fafeldolgozás, vendéglátás, kenyeret, életet jelentő mesterségeire, azoknak akár a művészi szinten való elsajátítására is.
Jó tudni azt is, hogy ezek az iskolák kötelesek már a jólmenő vállalkozókkal szerződéseket kötni, hogy a szakmai gyakorlatokat valóban kint az életben, a vidék legeredményesebb gazdáitól tudjátok elsajátítani. De ugyanígy a vendéglátóiparban munkát keresők számára is indulnak nagyon komoly szakosztályok, ahol a diákok térségünk legjobban menő vállalkozóinál praktizálhatnak, ott nem csak szakmai ismeretekre tehetnek szert, hanem szállást, kosztot is kapnak.
Istennek hála a hegyeinket még mindig bőségesen borítják az erdők, melyekből nagyon sokat visszakaptak a közbirtokosságok. Az erdészet, fakitermelés, fafeldolgozás vidékünkön ősi szép mesterség, azokat akik ezen az úton szeretnének elindulni várja a csíkszeredai, ditrói meg a többi erdészeti, faipari szakiskola. A mai szakiskolákban az a jó, hogy ha a tudásvágy, ambíció fűti a fiatalt, akkor a szakma elsajátítása mellett jelentkezhet akár nappali képzésre is, hogy az érettségit is megszerezhesse. Biztosan lehet tudni, hogy milyen jövő előtt áll az emberiség. Az olcsó hitelek elfogytak, a segélyek, a támogatások megszűnnek. Csak a becsületes munkának van jövője. Biztos vagyok benne, hogy tiszta, megbízható táplálékra mindig is szükség lesz. Ezért a nagyra nőtt, nyolcadikból továbblépni akaró fiataljainkat arra bátorítom, biztatom sok-sok szeretettel, tudatosan, hogy lépjenek őseink jól kitaposott útjára, a becsületes mindennapi gazdálkodás irányba.
Iratkozzanak be Székelyföld megkopott patinájú szakiskoláiba, és ígérjük, hogy megteszünk mindent, hogy ezek az iskolák visszanyerjék megérdemelt jó hírüket, azáltal, hogy olyan tudáshoz segítik hozzá a felnövekvő generációkat, mely képessé teszi őket jó módban, tisztességesen megélni akár a jég hátán is!
Kisebb testvéri szeretettel, Csaba t. Erdély.ma

Ballagtak a MOGYE végzősei
A sportcsarnokban megtartott ünnepségen a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) több mint négyszáz végzőse búcsúzott el tegnap az egyetemi évektől. Az utolsó előadást követően a ballagók a MOGYE-tól indultak el a sportcsarnok felé, ahol déli 12 órakor kezdődött a kicsengetési ünnepség. A magyar tagozat délután 6 órától a Vártemplomban tartott ünnepséget.
A sportcsarnokban dr. Leonard Azamfirei rektor tartott díszbeszédet. Idén több mint 400 hallgató fejezte be tanulmányait a MOGYE-n, a magyar tagozaton 239-en (116-an általános orvosit, 37-en fogorvosit, 53-an gyógyszerészetit, 23-an asszisztensképzőt, 10-en bábaképzőt végeztek). Az egyetem padjaiból frissen kikerült hallgatókat dr. Szabó Béla egyetemi tanár is köszöntötte, aki az orvosi szakma nehézségeiről, jövőjéről beszélt. Felszólalásában kiemelte: a MOGYE-n történt konfliktusok, belső forrongások ellenére az egyetemi évek szép emlékeit érdemes megőrizniük. Az ünnepségen az általános orvosi kar három, a fogorvosi és a gyógyszerészeti kar egy-egy végzettje is felszólalt.
A magyar tagozaton végzettek hagyományosan délután 6 órakor a Vártemplomban tartottak ünnepséget. A hallgatókat dr. Egyed Zs. Imre egyetemi előadótanár búcsúztatta. "Arra készülünk, mi, emberek, hogy minél jobban megismerjük világunkat, az orvosok pedig az ember megismerését választják. Sose feledjék azonban, hogy ők maguk is emberek" – hangsúlyozta. A szülők áldozatvállalásának, munkájának is eredménye, hogy orvosokká, gyógyszerészekké váltak e fiatalok – tette hozzá. A vártemplomi búcsúztató ünnepség keretében az évfolyamelsők az Erdélyi Múzeum Egyesület Orvos- és Gyógyszerésztudományi Szakosztályának részéről a Csőgör Lajos-díjat és oklevelet, a végzősök pedig a Studium Alapítvány oklevelét vehették át.
Antalfi Imola. Népújság (Marosvásárhely)

Az utolsó pohár
Ülök és hallgatom, hogyan elemezgetik a magyar pártok vezetői az önkormányzati választás eredményeit és elsődleges tanulságait. Bő fél nap telt el az urnazárás óta, talán tizennégy óra, ami még arra is bajosan elég, hogy a szereplők kialudják magukból a kampányfinis fáradtságának egy részét, no meg az öröm vagy csalódás mámorát. Csalóka állapot. Akad, akinek már egészen sima az arca, persze a táskás szeműek vannak többségben, de hát aki gyűrött, az másnap is gyűrött, a sláger után szabadon. A mondatok viszont egészen árulkodók. Azokon nem segít a jótékony púder, azokban még zavarosság bugyborékol, valami sárga lé, valami olyan sűrűnek a mosogatóleve, ami a kampány józanságot és jólneveltséget elmosó özönvize nyomán ülepedett le. Az ellenfelek még nem látják egymás arcát. Csak valami fenyegető masszát érzékelnek, amelyet az elmúlt hetekben egyre szűkülő kampányperspektíva préselt mind szorosabbra. Pedig a háborúnak vége. Most már össze kellene szedni a harctérről az áldozatokat, eltemetni a halottakat, kórházba szállítani a sebesülteket. Le kellene egy kicsit ülni, feltolni a sisakrostélyt, szétnézni és felfedezni a másik oldalon is az arcokat. Látni, hogy ugyanolyan táskás szemek néznek vissza. Aztán még messzebb tekinteni, a láthatár felé, és akár fogcsikorgatva is megpróbálni felidézni, hogy valahol ott zajlik az életünk – a mindannyiunké. Valahol ott hevernek a letett eszközeink, szerszámaink, lényegünk, alapvető emberségünk, amelyekkel mindennapjainkat alakítottuk, mielőtt háborúba indultunk volna. Nem könnyű, tudom. Testvérháború után még kevésbé. De élni kell. Győzteseknek és veszteseknek egyaránt. Valahogy úgy, hogy győztesek és vesztesek egyaránt emberszabásúak maradjanak. Valahogy úgy, hogy közben kitisztuljanak a tekintetek és mondatok egyaránt. És mindenképpen úgy, hogy a mondatok folytathatók legyenek, bárki is fogalmazta meg. Valahogy úgy, hogy ne kelljen túl sok időt pazarolni a tüskék kihúzkodására, mert az azzal járó fájdalom elviselése is fölös energiákat rabol el abból a kevés, és egyre fogyatkozó készletből. Meghallgatni és meghallani egymást. Ez sem könnyű. Viszont kötelező. Mert úgy tűnik, az utolsó, még szabadon kezdeményezhető párbeszédkísérletek ideje érkezett el. Mert talán még nem számítana vésztanácskozásnak, amikor még nem a létünk forog veszélyben, hanem az életünk értelmes alakítása lehetne a tét. Mindössze. Hajnalodik. Ez az utolsó pohár. Utána haza kéne menni már. Józanodni.
Csinta Samu. Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Egy út áll előttünk
Az idei helyhatósági választás volt az első, amelyen három magyar párt mérkőzött meg egymással. Az RMDSZ sajátos módon jobb eredményeket ért el, mint négy évvel korábban, noha ezúttal két kihívója is akadt. A Magyar Polgári Párt fontos pozíciókat vesztett, az Erdélyi Magyar Néppárt viszont meg tudott kapaszkodni önkormányzati szinten. Nem túlzás és nem sikerpropaganda, amit az EMNP vezetői állítanak, hogy új politikai erő született, amelynek sikerült a közösség szolgálatába állítania korábban inaktív fiatalokat, s helyenként az urnákhoz szólítania passzív választói csoportokat. Mindezt igen kedvezőtlen peremfeltételek mellett.
A vetélytársaknak jóval több idejük volt a felkészülésre, valamint az RMDSZ birtokolja mindmáig a hajdan közösen megteremtett infrastruktúrát, a kezdeti lelkesedésből született országos hálózatot és humán erőforrásokat, és rendelkezik az erdélyi magyar közösségnek címzett román állami támogatások felett.
Leltár A Magyar Polgári Pártnak 2008 óta négy esztendeje volt a tudatos építkezésre és az önkormányzati szinten való bizonyításra, más kérdés, hogy ezt mennyire használta ki. Az eredmény azt igazolja, hogy hiba volt az MPP részéről dupla vagy semmit játszani. Célravezetőbb lett volna, ha ésszerű megállapodásokat kötnek települések tucatjain. Hiba volt Szász Jenőtől, hogy csak és kizárólag kvázi kötelező jellegű országos szintű MPP– EMNP megállapodásban volt hajlandó gondolkodni, s ennek EMNP-s elutasítása után letiltotta az alapszintű megegyezéseket. Egy-két „renitens” szervezet így is akadt, országos szinten azonban hatott az elnöki tiltás, mely mindkét szervezet eredményein rontott. Alapvetően helyes volt közösségi szempontból az EMNP konstruktív hozzáállása, amely szerint nem indított jelöltet az elmúlt ciklusban jól teljesítő polgármesterek ellen – legyen az RMDSZ-es – mint a sepsiszentgyörgyi Antal Árpád – vagy MPP-s, mint a Gyergyószentmiklóst vezető Mezei János. Előzékenységük értelemszerűen a párt statisztikai eredményei ellen hatott, ám egy olyan politikai szervezet, amely komolyan veszi a nemzeti felelősség gondolatát, egyszerűen nem tehet mást. Még akkor sem, ha ellenfelei a lehető legetikátlanabb eszközöket vették elő a kampány során. A Tőkés Lászlót lejáratni szándékozó könyv megjelentetése és célzott terjesztése az erdélyi magyar politikatörténet morális mélypontja, különösen ha figyelembe vesszük az egész akció alantasságát és azt, hogy a „szerző”, akit az EMNP ellenfelei megnyertek a piszkos munka elvégzésére, a nemzetellenes kozmopolitizmus egyik legfröcsögőbb, leggátlástalanabb képviselője.
Valami új egység
Sokat lehetett hallani az utóbbi időben az új egységről, a magyar összefogásról, leginkább a Fidesz és az EMNP oldaláról. A választások eredményei nem ezt vetítik előre. Az RMDSZ már a választások előtt erőből próbált megoldani mindent, a marosvásárhelyi kudarc éppen ezzel magyarázható. E bukás dacára az RMDSZ csúcsvezetése továbbra is azokra mutogat, akik az utolsó pillanatig kiálltak a közös magyar jelölt indítása mellett, mely ügy vitathatatlanul az RMDSZ ellenállásán bukott meg. A Szövetség saját, kizárólagos pártjelöltben gondolkodott, s miután Vass Levente – akinek személye körül széles társadalmi támogatottság körvonalazódott – nem volt hajlandó belemenni a várható bukásba, Frunda György személyében olyan jelöltet indítottak, akinek veresége borítékolható volt. Ezzel az RMDSZ immár harmadszor indított olyan közösségmegosztó pártjelöltet, akinek személyéről sejteni lehetett, hogy képtelen felsorakoztatni maga mögött a magyar választói bázis teljes spektrumát. Minden jel arra mutat tehát, amit már korábban is vélelmeztünk többen is: az RMDSZ tulajdonképpen nem akart győzni Marosvásárhelyen. Az új egység gondolatkörére visszatérve: az optimális magyar erőfelhasználás és érdekérvényesítés szemszögéből nincs más alternatíva. Az EMNP élcsapatát alkotó politikusok taktikai célja 1990 óta ugyanaz: a magyar önkormányzatiság, a magyar szabadságpolitika, szaknyelven a belső önrendelkezés elvén nyugvó háromszintű autonómia megvalósítását célzó érdekképviselet.
Szintek Hadd ejtsünk itt meg egy vargabetűt. A közösségi programalkotásnak van egy paradigmatikus, egy stratégiai, illetve egy taktikai szintje. A paradigmatikus szint az alapvető értékrendet jelöli: hogy egy közösség – a maga kollektív voltában – meg akar-e maradni szülőföldjén, megőrizve önazonosságát. A felvidéki magyarság körében – ahol tömbmagyar vidékeken is számottevő az alapvetően nacionalista Ficóra való szavazás – paradigmatikus problémák vannak. A román fennhatóság alá került németek exodusa, kimenekítésük kérdése a Ceauşescu-korszak idején paradigmatikus döntés volt a németek számára. Ezen a szinten az erdélyi magyar közösség még nem ingott meg. Stratégiai kérdés, hogy milyen célokat tűzünk ki a közösségként való megmaradás érdekében. A háromszintű autonómiánál többet a jelenlegi geopolitikai körülmények, erőforrások birtokában nem tudunk elérni, kevesebbet követelnünk viszont nem érdemes, mert az egyenértékű a középtávú felmorzsolódással. A közösségi stratégia ott bicsaklik meg, hogy az autonómiát legjobb esetben is csak választási jelszóként használó RMDSZ továbbra is képes elfogadtatni a szavazói bázissal saját, komprádor jellegű, bukaresti politikáját. Ilyen körülmények között taktikai szinten mi mást tehet egy, a nemzeti önrendelkezés és autonómia célkitűzését hirdető csapat, mint hogy előbb elfogadtatja e célokat az RMDSZ-főáram ellenére a szervezeten belül (ez történt lépcsőzetesen 1990 és 1993 januárja között), majd miután sikertelen a saját hivatalos programjának RMDSZ-en belüli elfogadtatása (1996-2003), ugyanezt kívülről próbálja meg. Erről szólt a 2009-es összefogás, és erről szólna az új egység, amit a választási eredmények szerint az erdélyi magyar nemzeti közösség is elvár. Az RMDSZ választás utáni diadalittas szólamait hallgatva egyre nagyobb a kétkedésünk e stratégia sikerében. De ahogy Nagy Feró fogalmazott a rendszerváltás környékén egyik dalában: „Egy út áll előttem, melyiket válasszam?”
Borbély Zsolt Attila. Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Győzött az RMDSZ, önkormányzati tényező a Néppárt
A Szociálliberális Unió (USL) országosan elsöprő győzelmét hozták a június 10-én megtartott önkormányzati választások. Magyarlakta vidékeken – főleg Székelyföldön – az RMDSZ aratott látványos győzelmet, interetnikus környezetben azonban helyenként jelentős veszteségeket könyvelhet el a magyarság. A Magyar Polgári Párt több polgármesteri széket és számos önkormányzati képviselői helyet veszített el, az Erdélyi Magyar Néppárt pedig első választási megmérettetésén felkerült Erdély önkormányzati térképére.
A helyhatósági választások részlegesen feldolgozott, kedd délutáni eredményei szerint a Szociálliberális Unió (USL) Románia több mint harminc megyéjében és Bukarestben aratott elsöprő győzelmet. A balliberális szövetség szerezte meg a megyék többségének az elnöki székét, és közel 42 százaléknyi szavazatot söpört be a polgármesteri tisztségekért folyó küzdelemben. Jóval mögötte – 20 százalék alatti eredménnyel – szerepel a Demokrata Liberális Párt (PDL), 8 százalék körüli eredményt ért el a Dan Diaconescu-féle populista Néppárt, és ezt követi 5,5 százalék körüli eredményével az RMDSZ. A helyhatósági választások legnagyobb vesztese a volt kormánypárt, a PDL, amely szavazóbázisának több mint felét vesztette el. Románia legfontosabb 10 városából mindössze hármat tudott megtartani, azt is Erdélyben: Kolozsváron, Brassóban és Aradon maradt demokrata-liberális polgármester és jelentősebb önkormányzati képviselet. A kolozsvári polgármesteri székért folyó küzdelem országos eseménnyé vált: a választások napján készült, az USL győzelmét jósló exit-pollos eredmények ellenére Emil Boc kevesebb mint 1500 szavazat előnnyel nyert. Politológusok véleménye szerint a négy évvel ezelőtti szavazási részvételt meghaladó érdeklődés annak tulajdonítható, hogy a választók többsége büntetni akarta az elmúlt évek megszorító intézkedéseiért felelős Demokrata Liberális Pártot. Erre vezethető vissza az USL mindent elsöprő győzelme, ami előrevetíti az ősszel sorra kerülő parlamenti választások kimenetelét is.
A magát „túlnyerő” RMDSZ
A kisebbik kormánypártot, az RMDSZ-t elkerülte a magyar protesztszavazás, és valamivel jobb eredményt ért el, mint négy évvel ezelőtt. 95 százalékos feldolgozottság mellett a 410 ezer szavazatnak országosan 5,50 százalék az értéke: ez 2219 önkormányzati képviselőt, 57 megyei tanácsost és 199 polgármestert, valamint két megyei tanácselnököt jelent. A két székely megyében az RMDSZ többséget szerzett olyan településeken is, ahol négy évvel ezelőtt még az MPP-nek termett babér. A Hargita és Kovászna megyében elkönyvelt elsöprő sikere ellenére a Szövetséget jelentős veszteségek érték vegyes lakosságú településeken: immár nem csak Marosvásárhely polgármesteri széke veszett el harmadszorra, hanem a megyei tanácselnöki tisztség is elúszott. De elveszett Szatmárnémeti polgármesteri és a megye tanácselnöki széke is. Az Erdélyi Magyar Néppárt és a Magyar Polgári Párt eredményeihez viszonyítva az RMDSZ sikert aratott. Kelemen Hunor pártelnök szerint Székelyföldön az RMDSZ mindenhol javította önkormányzati pozícióit, ugyanakkor a vegyes lakosságú településeken – a magyar–magyar verseny miatt – helyeket is veszített. Az RMDSZ elnöke úgy fogalmazott, az EMNP nem mozgósította a választókat, és sok helyen kárt okozott a magyar közösségnek. Kelemen azt tanácsolta a két párt vezetőjének, hogy politizálás helyett keressenek maguknak más munkát.
EMNP és MPP
Az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke, Toró T. Tibor kolozsvári sajtóértekezletén úgy vélte, elért eredményeik – a várható 250 helyi és megyei önkormányzati képviselői hely, valamint a néhány általuk támogatott polgármesteri tisztség – nem értékelhetőek kedvezőtlennek. Toró elismerte, hogy az RMDSZ a helyhatósági választások magyar győztese. Ez az eredmény a PDL büntetése mellett is bejött, az RMDSZ vezetőinek ugyanis sikerült a kormányzás felelősségét áthárítaniuk a koalíciós partnerre, fogalmazott a pártelnök. Toró számottevő megvalósításnak tartja, hogy az MPP-vel szemben a Néppártnak sikerült kitörnie Székelyföldről, és interetnikus környezetben is eredményeket elérnie. Néhány vegyes lakosságú községben – az EMNP kampányának köszönhetően – az eddiginél több magyar önkormányzati képviselő jutott be a helyi képviselő-testületbe. Toró a hiányosságok közt említette, hogy a vegyes lakosságú megyék és nagyvárosok önkormányzatába – Kolozsvár, Nagyvárad, Zilah, Szatmárnémeti és Marosvásárhely – nem sikerült képviselőt bejuttatni, amit az RMDSZ riogató kampánya is jelentősen befolyásolt. Az Erdélyi Napló kérdésére, hogy a Néppárt és az MPP szélesebb körű összefogása nem lett volna-e eredményesebb, Toró azt válaszolta: ez nem a Néppárton múlott. Az EMNP több helyen szorgalmazta az összefogást, ezt azonban Szász Jenő országos protokollumtól tette függővé. E mögött az állt, hogy a Néppárt Szászt támogassa a székelyudvarhelyi polgármesteri megmérettetésben, amit viszont az EMNP nem tudott vállalni. A kedd délutánig összesített adatok szerint az EMNP helyi tanácsosi listájára Erdélyben 36232-en voksoltak, ez 207 helyi önkormányzati képviselőt, négy megyei önkormányzati képviselőt és két polgármestert igazol vissza.
Szász Jenő szerint a Néppárt és az MPP együttvéve nem érik el az MPP 2008-as eredményeit. A pártelnök ezt a jobboldali összefogás elmaradásával magyarázza, amiért a Néppártot tette felelőssé. Szász továbbra is az MPP-t tartja az erdélyi magyar jobboldal vezető pártjának. Újságírói kérdésre úgy fogalmazott: „az EMNP részéről történt megosztás gyakorlatilag meggyilkolta a jobboldalt, megnehezítette a jobboldali szavazók helyzetét”.
A választási eredmények 95 százalékos feldogozottsága mellett az MPP helyi önkormányzati képviselői listájára 31 996 személy szavazott: ez 259 helyi önkormányzati képviselőt, 3 megyei képviselőt valamint 7 polgármesteri széket jelent.
Az MPP lényegesen gyengébb teljesítményt könyvelhet el, mint négy évvel korábban. Több polgármesteri széket veszített, és jelentős vereséget szenvedett számos székelyföldi város és a két tömbmagyar megye önkormányzati testületeiben is.
Az önkormányzati választások második helyét mindkét párt magáénak tulajdonítja, a Néppárt azért, mert Erdély viszonylatában több listát állított, mint az MPP. Tény, hogy a négy évvel ezelőtti, hozzávetőleg 80 ezres MPP-szavazótábor köszönt vissza 2012-ben, immár két pártra leadott voksok formájában.
Székelyföldi körkép
Háromszéken, Csíkban, Udvarhelyszéken, Gyergyóban és a marosszéki falvakban egyértelműen az RMDSZ tarolt. Nagy többséggel nyerte meg Hargita és Kovászna megye elnöki székét – Borboly Csaba és Tamás Sándor megyei tanácselnökök maradtak –, ugyanakkor mindkét megyei önkormányzatban többséget szerzett a Szövetség. A két megyében az MPP és az EMNP is szerzett mandátumokat a megyei közgyűlésben, illetve a székelyföldi városok többségében. Sepsiszentgyörgy polgármestere, Antal Árpád az EMNP támogatásának is köszönheti elsöprő győzelmét, a csíkszeredai, székelyudvarhelyi, baróti és kézdivásárhelyi hármas küzdelemben azonban magabiztosan nyert az RMDSZ jelöltje. Székelyudvarhelyen Bunta Levente a szavazatok 54 százalékát söpörte be, míg Szász Jenő pártelnök 27,6 százalékot. A Néppárt jelöltje, Tankó László ennek valamivel több mint felét érte el. Az MPP mind Udvarhelyen, mind Sepsiszentgyörgyön elveszítette önkormányzati mandátumainak többségét. A polgáriaknak három székelyföldi városa maradt: Gyergyószentmiklós, Tusnádfürdő és Szováta. Mezei János gyergyószentmiklósi polgármestert az EMNP is támogatta, noha az EMNP itt nem jutott be a városi önkormányzati testületbe.
A székelyföldi magyarságot legérzékenyebben Marosvásárhely polgármesteri székének és a megyei önkormányzat elnöki tisztségének az elvesztése érinti. Amint az várható volt, Dorin Florea PDL-s polgármester nyert 50 százalék fölötti eredménnyel, Frunda György – ettől messze elmaradva – 37,26 százalékot szerzett, míg az MPP jelöltjére, Benedek Imrére a szavazatok mindössze 1,68 százaléka jutott. Az EMNP által is támogatott Smaranda Enache 2,63 százaléknyi szavazatot kapott. A Maros megyei magyarság számarányánál kevesebb képviselői mandátumot ért el: 13 helyet a 31 tagú önkormányzatban. Hasonlóan rossz az arány a megyeszékhely városi közgyűlésében is. Az adatok ismeretében egyértelmű: Maros megyében 5 százalék fölötti hozama lett volna egy közös EMNP–MPP-listának. Kedd délelőtt derült ki az is, hogy Lokodi Emőke szintén elveszítette megyei testületi elnöki mandátumát, helyét a liberális Ciprian Dobre veszi át.
Jó kampány, apró veszteségek Közép-Erdélyben
Kolozs, Fehér és Beszterce-Naszód megyében az RMDSZ megőrizte polgármesteri székeit, a kemény néppárti kampánynak köszönhetően azonban több községben nőtt a magyar önkormányzati képviselők száma. A Néppárt több községben is önkormányzati mandátumhoz jutott. A Beszterce-Naszód megyei Árpástón hosszú idő óta most van először magyar polgármester, ami egyértelműen a két párt közötti verseny mozgósító hatásának köszönhető. Vegyes lakosságú környezetben Kolozsváron zajlott az egyik legjobban felépített RMDSZ- és EMNP-kampány, Eckstein-Kovács Péter és Gergely Balázs polgármesterjelöltek azonban számottevően nem tudták befolyásolni saját pártjaik önkormányzati listáit sem. Kolozsváron és a megyében a szokásosnál egy-két mandátummal kevesebb lesz, ami megkérdőjelezi a kolozsvári magyar alpolgármester, illetve a megyei magyar tanácselnök-helyettes kilátását is.
Etnikai szavazás a Partiumban
Marosvásárhely mellett Szatmárnémeti és Szatmár megye a magyarság legnagyobb „vérvesztesége”. Itt az RMDSZ elveszítette a megye mindkét vezető tisztségét: megbukott Illyés Gyula, Szatmárnémeti polgármestere, illetve a megyei önkormányzat eddigi magyar elnöke, Csehi Árpád is. Az MPP szatmárnémeti polgármesterjelöltje, Zazula Béla mindössze 467 voksot kapott, ami lényegesen nem befolyásolta az RMDSZ-es polgármester eredményét. A Néppárt szerint a szatmári vereség egyértelműen az RMDSZ-polgármester megosztó személyiségnek tudható be. Amint az várható volt, Nagyváradon fölényesen nyert Ilie Bolojan USL-s polgármester. A magyarság valós részaránya azonban itt sem mutatkozik meg az elnyert 6 önkormányzati mandátumban. A következő négy évben aligha lesz magyar alpolgármestere Nagyváradnak. Az RMDSZ szerint a szokatlanul magas részvétel okolható a gyengébb eredményekért, ugyanis jelöltjeik valamivel több szavazatot kaptak, mint négy évvel ezelőtt. A szilágysági magyarság 14 településen nyerte meg a polgármesteri széket. A három legjelentősebb partiumi megyében – az RMDSZ-dominancia mellett – a községekben főleg a Néppárt, szerzett mandátumokat, a városi, illetve megyei közgyűlések listáin azonban nem tudta átlépni az 5 százalékos küszöböt.
Makkay József. Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Tisztségekért tárgyal az RMDSZ (Választási végeredmények)
Közzétette tegnap a központi választási iroda az önkormányzati választások végeredményét, amely szerint a magyar pártok megyei jelöltlistái kapták országos szinten a szavazatok 6,48 százalékát (a tavalyi népszámlálás ideiglenes adatai szerint Románia állandó lakosságának 6,5 százaléka vallotta magát magyarnak).
Az eredmények kihirdetésével párhuzamosan az RMDSZ megkezdte a politikai egyeztetéseket, hogy alpolgármesteri tisztségeket szerezzen Erdély nagyvárosaiban, és tanácselnök-helyettesi tisztségeket az erdélyi megyékben.
A választások végeredménye szerint a Szociál-liberális Szövetség (SZLSZ) a megyei pártlistás voksok csaknem felét megszerezve elsöprő győzelmet aratott a négy évvel ezelőtt győztes, most 15 százalékot elérő Demokrata Liberális Párt (DLP) felett. A harmadik helyen Dan Diaconescu Néppártja (DDNP) végzett kilenc százalékkal. A pártpreferenciák mérésére leginkább alkalmas megyei pártlistákra adott voksok tekintetében az RMDSZ a négy évvel korábbi 5,13 százalékról 5,52 százalékra növelte országos támogatottságát, míg az MPP a korábbi 1,01-ról 0,41 százalékra esett vissza, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) pedig a szavazatok 0,49 százalékát kapta. Az RMDSZ-nek így 88 megyei tanácstagja lesz (eggyel több az eddiginél), az MPP-nek és az EMNP-nek pedig hét-hét (eddig az MPP-nek 19 volt). Az RMDSZ eddigi négy megyei tanácselnöke közül kettő szerzett újabb mandátumot. A magyar pártok megyei listáira adott voksok 85 százalékát kapta az RMDSZ (akárcsak 2008-ban), a fennmaradó 15 százalékon pedig az MPP és az EMNP – illetve a két párt koalíciós listája – osztozott.
A települési önkormányzatokban az RMDSZ-nek 2261 lesz (az eddigi 2195 helyett), az MPP-nek 266 (az eddigi 489 helyett), az EMNP-nek pedig 214. További 14 magyar tanácstag az EMNP–MPP koalíciós listán szerzett mandátumot. A magyar pártok jelöltjeinek és az általuk támogatott függetleneknek összesen 212 településen sikerült polgármesteri tisztséget szerezniük, ebből 203 RMDSZ-es (korábban 184), 7 MPP-s (korábban 11), 2 EMNP-s, további három településen pedig független magyar polgármester győzött. Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára az MTI-nek elmondta: a pártok vezetői között helyi és országos szinten is egyeztetések zajlanak, amelyek végén – várhatóan a jövő hét során – születnek meg a helyi megállapodások. Kovács Péter elmondta: az RMDSZ Kolozsváron szeretné megőrizni az alpolgármesteri tisztséget, Kolozs megyében pedig a megyei tanácselnök-helyettesi tisztséget. A városban az RMDSZ négy önkormányzati képviselője képezi a mérleg nyelvét a két nagy román politikai erő között. A megyében az RMDSZ nélküli baloldali többség is kialakítható a szélsőségesen populista DDNP-vel. Marosvásárhelyen és Maros megyében az RMDSZ a legjelentősebb politikai erő, nélküle sem a DLP, sem az SZLSZ nem tud többséget kialakítani. Az RMDSZ az SZLSZ-szel folytat tárgyalásokat, és nem kétséges, hogy megyei alelnöki és marosvásárhelyi alpolgármesteri tisztséget kap. Szatmár megyében is a megyei alelnöki és a szatmárnémeti alpolgármesteri tisztség megszerzése a cél. A városi önkormányzati testületben ugyan az SZLSZ nem szorul koalíciós társ segítségére, de a megyében csak az RMDSZ-szel vagy román nagykoalícióval tudna többséget kialakítani. Kovács Péter elmondta, itt is az SZLSZ-szel folytatnak tárgyalásokat. Bihar megyében és Nagyváradon jelentős előnnyel nyert az SZLSZ, sem a városi, sem a megyei tanácsban nem szorul koalícióra. Viszont 2011 márciusában az RMDSZ olyan megegyezést kötött az SZLSZ-szel, amelyben a felek vállalták, hogy győzelem esetén a másik félnek biztosítanak egy megyei alelnöki és egy nagyváradi alpolgármesteri széket. Nagybányán is – a választások előtt kötött egyezség alapján – reménykedik az RMDSZ az alpolgármesteri tisztség megszerzésében. Itt azt vállalta a magyar szövetség, hogy nem indít polgármesterjelöltet, ha a választások után is megkapja az alpolgármesteri tisztséget. Kovács Péter elmondta, a szerződések nem jelentenek garanciát arra, hogy a felek be is tartják vállalásukat, de Nagybányán biztatóan haladnak az egyeztetések, Biharban viszont kőkemény tárgyalások folynak a tisztségekért. Szilágy megyében is a megyei alelnöki tisztség és a zilahi alpolgármesteri tisztség megszerzése a cél, ott is az SZLSZ a tárgyalópartner. A győztes pártszövetségnek a megyeszékhelyen az RMDSZ nélkül is megvan a többsége, a megyében viszont el kell döntenie, hogy az RMDSZ-szel vagy a DDNP-vel alakítja ki a többséget. Kovács Péter szerint jó esély mutatkozik arra, hogy Brassó megyében az RMDSZ megőrizze a megyei tanácselnök-helyettesi tisztségét, Arad megyében pedig, ahol a jobboldal győzött, mind a DLP-vel, mind az SZLSZ-szel tárgyalnak. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

EMI-tábor nyolcadszor
Sokan ismerik már, és még többen hallottak róla. A táborról ott, Gyergyóban, az a rocktábor... Legtöbben így emlegetik az EMI-tábort.
Én másképp mondanám: Egy tábor, ahol rengeteg ember fordul meg, ahol mindig lehet találni tartalmas foglalkozást – az íjászattól néptánc-oktatáson keresztül, történelmi meg más, a magyarságot érintő előadásokig, az esti koncertek csak hab a tortán. Az EMI-tábor, melyet idén nyolcadik alkalommal szerveznek az Erdélyi Magyar Ifjak, a kezdeti családias hangulatú táborok után most már nagyon kinőtte magát, mondhatni az élvonalba került az Erdélyben megrendezett nyári fesztiválok sorában. Nem tisztem rangsort felállítani, de méltán említhető egy napon a Félszigettel vagy épp Tusványossal az immáron alkalmanként több mint tízezer embert is megmozgató esemény. Én még csak egyszer voltam, a tavaly EMI-táborban, viszont amikor felültem a Gyergyóból induló vonatra, már visszavágytam életem egyik legjobb hetének színhelyére. Hogy miért is ilyen jó? Erre egyszerű a válasz, én úgy gondolom. Ha érdekel a magyarság, a magyarokkal kapcsolatos dolgok, s kellőképpen szíveden viseled a magyarság ügyét, akkor jól fogod magad érezni. Kicsit reklámszövegnek hat, pedig csak a véleményemet írom le. Ha idáig eljutottál, kedves olvasó, akkor már érdekel valamennyire a téma, szóval, elmondok pár dolgot az idei táborról. Hol? Borzonton – 12 km-rel Gyergyószentmiklós előtt, a főút mentén – festői környezetben, új és jobb helyszínen. Mikor? Augusztus 8-a és 12-e között. Amennyiben még mindig kitartóan böngészed soraimat, írnék néhány dolgot, például a mottót (minden évben van egy mottó): „Higgyünk népünk fölemelkedésében” (Mindszenty József). Azt is gondolhatnád, hogy most egy „nagymagyarkodós” táborba invitállak, ahol elmondják mindennek a körülöttünk élő etnikumokat. S tévednél, mivel ilyenről szó sincs. Nem politikai lázítás vagy katonai kiképzés folyik a pár nap alatt. Csupán tartalmas szórakozás. Előadókkal, vitákkal, sztárzenekarokkal, mint a soha el nem maradható Kárpátia, vagy a tavaly egy évet kihagyó Ismerős Arcok, esetleg a nagy múltú Ossián, Kormorán, Beatrice. Nos, az biztos, hogy minden este minőségi zene várja a nagyérdeműt. Mi várható még? Előadások, összegzés a tavalyi népszámlálás eredményeiről, és természetesen a sport sem maradhat el, sőt, idén ez is más lesz, mint eddig. Mivel a túrázás mellett idén lesz lehetőség az olimpiai játékok figyelemmel kísérésére is, így ez sem lehet kifogás senki számára. Amennyiben felkeltettem az érdeklődésedet, látogass el a http://emitabor.hu/erdely weblapra, ahonnan még több információt megtudhatsz a táborral kapcsolatban. Folyamatosan frissítjük, amikor újabb részletek válnak ismertté. Kondor Ádám. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Évszázados alkotói örökségünk
A neves szerző két nagy fejezetben foglalja össze időrendben mindazt, amit több évtizedes kutatómunkája eredményeként korábban már könyvekben vagy tanulmányokban Erdély és azon belül Kolozsvár képzőművészetéről megírt és publikált.
Most megjelent szintézisében* a város 19–20. századi építészeti, festészeti, grafikai, iparművészeti és szobrászati alkotásairól olvashatunk, olyan nagy ívű áttekintéssel, amely az erdélyi magyar szellemi élet mindenkori központjához illik. A könyv alcímében a szerző alkotói örökségről beszél, ám ennek bemutatása és esetenként egy-egy műalkotás vagy művészi pálya avatott elemzése révén a befogadó közeg jellemzésére is sor kerül. A könyvben nem egyszer vetődik fel a kérdés: hogyan sáfárkodik a város lakossága az évszázados alkotói örökséggel? A kiadvány első részében a 19. század elejétől kísérhetjük végig az első világháború befejezéséig több generáció kiemelkedő mesterei, a legfontosabbnak tartott alkotók és képzőművészeti jelenségek számbavételét. Különálló fejezetekben foglalja össze a szerző az iskolákban, nyomdákban működő kőnyomatműhelyek tevékenységét, kiemelten tárgyalva Bara Gábor szerepét. Barabás Miklós és Szatmári Pap Károly jelentős kolozsvári szereplését követően több kismester, portré- és életképfestő életéről és munkásságáról kapunk rövid pályaképet. Jelentős helyet foglalt el a város képzőművészeti életében a 19. század végén az Erdélyi Múzeum-Egyesület képtárának kialakulása és története, amelynek egyik fő szereplője Pósta Béla régész volt. Színvonalas építészeti, szobrászati és iparművészeti műalkotások gyarapodását látjuk ebben az időben, amelyben Pákéi Lajos építész vállalt vezető szerepet. Majd a millenniumi évek reprezentációs alkotásainak betetőzéseként állítják fel Fadrusz János Mátyás-király szobrát a Szent Mihály-templom közelében. Végül a háborús pusztítások tüntetnek el számos olyan szobrot és emlékművet, amelynek az avatóünnepségén elhelyezett virágcsokrok még nem hervadtak el. A két világháború közötti időszak első meghatározó intézményeként indul a román művészeti főiskola, amely a 30-as évekig működik Kolozsváron. Összerdélyi képzőművészeti kiállítást szerveznek 1919-ben, és a kiállítás katalógusában Emil Isac bevezetője román, magyar, német és francia nyelven jelenik meg. Eközben köztéri szobrok és emlékművek kerülnek le az eredeti helyükről és vándorolnak másodlagos elhelyezésre, néha a házsongárdi temetőbe. A könyv egyik alapgondolata, hogy mindezek ellenére Budapest elvesztése után Kolozsvár ekkor válik igazán az erdélyi magyar művészeti élet központjává. Az erdélyi román művészeti élet körképének megrajzolása szintén nagy érdeme a kötet szerzőjének. Különösen szép sorok szólnak Kós Károly, Szolnay Sándor, Szervátiusz Jenő heroikus művészetszervező munkásságáról, a Barabás Miklós Céh összetartó erejéről, a Műcsarnokban folyó lázas alkotómunkáról vagy László Gyula művészettörténészi és kritikusi közreműködéséről, a 40-es évek nagy, csoportos kiállításairól. A második világháborút követő évtizedek képzőművészeti folyamatainak egyik vonzó pillanata – a kis Firenze káprázata – bukkan fel a könyvben, amikor a Ion Andreescu-főiskolába csapatostul érkeznek tehetséges festő-, szobrász- és grafikusnövendékek. Azonban ez a szép ambíció a nemzetiségi intézményrendszer folyamatos leépítésével, majd teljes megszüntetésével párhuzamosan zajló szocreál térfoglalás nyomán gyorsan elillanó ábránd marad. Murádin Jenő Kolozsvár közel két évszázados képzőművészeti életét összefoglaló nagy munkája lényegében a 20. század 70-es–80-as éveinek – történelmi tapasztalatunkból érthetően – keserű számvetésével ér véget. Nem sóhajt fel megkönnyebbülten történész szerzőnk a ’89 utáni történéseket illetően sem. Bár az „átmeneti kor indulatainak lecsillapodása(?) után” némiképp reménykedve zárja a könyvét: „túl közel vagyunk a rálátásos ítélethez, de érezhető: dinamikusabb mozgásterekben kezd újraépülni az arculatot váltott művészeti élet. Kolozsvár éppen múltjából merít erőt kultúrája és művészete jövőjéhez”. *Murádin Jenő: Kolozsvár képzőművészete. Alkotói örökségünk a 19–20. századból. ARTprinter Könyvkiadó, Sepsiszentgyörgy, 2011.
Jánó Mihály. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Megkezdődött az autonómiakonferencia
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és az Európai Szabad Szövetség (European Free Alliance – EFA) politikai háttérintézménye, a Maurits Coppieters Központ nemzetközi értekezlet tart Decentralizáció és autonómia Európában címmel szombaton Szovátán, a Danubius Szálló Diamant konferenciatermében, kb. 40 meghívott részvételével. Köztük van Tőkés László európai parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke.
A 10 órakor megkezdődött értekezlet elején a galiciai (Spanyolország), gallego nemzetiségű Xabier Macias, a Maurits Coppieters Központ – amely a az EFA megálmodójának, első európai parlamenti képviselőjének, a flamand Maurits Coppietersnek (1920-2005) a nevét viseli – elnöke mondott rövid üdvözlőbeszédet, majd Lorena Lopez de Lacalee, a spanyol korona alá tartozó Baszkföld tartományi parlamentjének képviselője, az Alkaratsuna Alapítvány főtitkára beszélt rövid történeti és helyzeti áttekintés után a baszkföldi gazdasági egyezményről, amelynek lényege az autonóm adóügyi hatáskörök és pénzügyi decentralizáció gyakorlatba ültetése. Őt Roccu Garoby követte, aki vázolta a francia nemzetállami dominancia történelmi-politikai keretei közé szorított korzikai autonómiatörekvéseket. Az EFA-Zöldek európai parlamenti frakciójának pénzügyi tanácsadójának, az EFA ifjúsági tagozatának elnökének prezentációjából kiderült: az egykor a függetlenség és önálló fejlődés korát is megélt mediterráneumi szigeten, Korzikán sok még a teendő az autonómia terén. Tudósításunk pillanatában Joseph Huguet, a Katalán Autonóm Tartomány volt gazdasági és turisztikai minisztere, a Josep Irla Alapítvány elnöke beszél meggyőző szuggesztivitással és elánnal az idegenforgalom és a nemzeti önazonosság összefüggéseiről a spanyol-katalán viszony függvényében
Az EFA tizenhárom EU-tagország mintegy harminc haladó felfogású, nemzeti, regionalista és autonomista pártját egyesíti magában. Egyik fontos célkitűzésének tartja Európa állam nélküli nemzetei és történelmi-földrajzi régiói demokratikus jogainak biztosítását. Ennek megfelelően elkötelezetten támogatja az erdélyi magyarság – ezen belül Székelyföld területi – autonómiájának kivívását. Az Európai Bizottság által támogatott intézmény célkitűzése az európai régiók monitorizálása, az adatok feldolgozása és az európai politikai köztudatba való bevitele. A Maurits Coppieters Központ erősen elkötelezett a tényleges európai integráció, valamint a demokratikus nemzeti, illetve regionalista mozgalmak felé, ugyanakkor európai szintű együttműködést kíván biztosítani az országos és regionális autonómia-műhelyek részére.
Dénes László. Székelyhon.ro

Lejárt a főkonzul mandátuma
Négy év után lejárt Szilágyi Mátyás kolozsvári magyar főkonzul mandátuma. Hamarosan elhagyja Kolozsvárt és Erdélyt, ősztől más országban folytatja tevékenységét. Kolozsvári tartózkodása során a főkonzulnak számos kellemes, magasztos élményben volt része, a kellemetlenségekről pedig – nagyvonalúan – alig tett említést. Konzuli tevékenysége mellett szabadidejének eltöltéséről is beszámolt. A búcsúzó diplomatával készített beszélgetést elolvasva bárki meggyőződhet arról, hogy Szilágyi Mátyás mennyire megértette, átérezte az erdélyi magyarok érzés- és gondolatvilágát, milyen nagyra becsüli az erdélyi magyar kultúrát. Ugyanakkor azt is elmondta, hogy szívéhez közel álló világot hagy itt. Szabadság (Kolozsvár)

„Szívemhez közel álló világot hagyok itt”
Beszélgetés Szilágyi Mátyással, a távozó kolozsvári magyar főkonzullal
2012. június 23-án jár le négyéves megbízatása Szilágyi Mátyásnak, Magyarország kolozsvári főkonzuljának, aki 2008 és 2012 között töltötte be ezt a tisztséget. A búcsúzó diplomatát négyéves tevékenységéről, kellemes és kellemetlen élményeiről, jövőbeli terveiről kérdeztük. Az új tisztségviselő beiktatásáig ideiglenesen Bitay Levente konzul látja el a főkonzuli teendőket.
– Milyen szívvel hagyja el Kolozsvárt?
– Mindig hivatásomnak tekintettem a román–magyar kapcsolatok ápolását és a határon túli, így a romániai magyar közösség sorsának figyelemmel követését. Régóta foglalkozom ezekkel a kérdésekkel, 1991 és 1997 között ugyanis több mint hat évet Bukarestben töltöttem diplomataként. Bukaresti tevékenységem logikus folytatásának tartom kolozsvári főkonzuli mandátumomat. Az itt eltöltött négy év alatt teljesen azonosultam az itteni magyar emberek érzésvilágával. Nagyon jól éreztem magam Kolozsváron. A szívemhez közel álló világot hagyok most el. Fontosnak tartottam az itt végzett konzuli munkát: a politikai képviselet mellett figyelemmel kísértem a magyar közösség jogérvényesítésének folyamatát, érdekvédelmi szervezeteinek a jogos társnemzeti státusz eléréséért folytatott törvényes, parlamentáris küzdelmét. Sajnos, e célkitűzésekből sok mindent nem lehetett megvalósítani az elmúlt négy évben, maradt feladat bőven a következő évekre is. Abban a reményben búcsúzom el Erdélytől és Romániától, hogy ez az erőfeszítés sikeres lesz. Nem könnyű szívvel megyek el ebből a városból, ahol otthon éreztem magam, de reménykedem és bízom abban, hogy a magyar–román kapcsolatok és a romániai magyar közösség érdekérvényesítése hosszabb távon jó úton fog haladni, erre az erdélyi magyar közösség részéről kiváló személyek állnak rendelkezésre, és remélhetőleg a továbbiakban majd a megfelelő feltételek is adottak lesznek. Ezzel az érzéssel köszönök el Kolozsvártól.
– Román nyelvtudását hány év alatt, és milyen körülmények között szerezte meg?
– A Magyar Külügyminisztérium diplomatái számára főként a szomszédos országokban elengedhetetlen, hogy beszéljék annak az országnak a nyelvét, ahol tevékenykednek. A nyelvtudás bizalomerősítő tényező és egyben munkafeltétel is. Az 1980-as években Moszkvában a Nemzetközi Kapcsolatok Egyetemén tanultam meg románul, öt év alatt. Ezenkívül franciául, angolul és oroszul beszélek. Édesanyám családja bánsági eredetű, anyai nagyapám Lugoson született. Soha nem volt közömbös számomra a magyar történelem és a Magyarország ezeréves történetében részt vállaló népek történelme sem.
– Milyen szempontok vezérelték kolozsvári tartózkodása alatt? A szigorú konzuli feladatokon kívül mire összpontosított?
– Minél eredményesebb konzuli munkát, azaz minél hibátlanabb konzuli képviseletet akartam megvalósítani Kolozsváron. Elsődleges kötelességemnek tartottam, hogy a magyar közösség gondjait folyamatosan figyelemmel kísérő, a magyar Alkotmány vonatkozó előírásainak megfelelő magyar állami intézmény legyen a konzulátus. Ezt meg is valósítottuk, nem csak a különböző ünnepi alkalmakkor, hanem a néhány olyan, nem kívánatos történés alkalmával is, amikor nemzeti vagy nyelvi alapon diszkriminálták a magyar közösség tagjait, és állást kellett foglalnom. Ilyen esetekben érvényesítenem kellett azt a kötelezettségvállalást, amit a magyar Alkotmány is szavatol. Fontosnak tartottam ugyanakkor a helyi politikai, gazdasági és kulturális állapotokról való folyamatos és pontos tájékozódást. Nagy hangsúlyt fektettem a kulturális tevékenységekre, a jövőben egyébként szeretnénk elősegíteni egy Kolozsvári Magyar Kulturális Intézet megalapozását. Az itt eltöltött évek alatt sikerült betagozódni a város kulturális életébe. Kiemelten fontosnak tartottuk a magyar kulturális produkciók népszerűsítését, a könyvbemutatókat a konzulátus udvari termében, társszervezőként vettünk részt különböző művelődési programok megvalósításában. Kolozsvár méltó a magyar–román kulturális együttműködés kereteinek létrehozásához, ám ehhez főállású kulturális tanácsosra, illetve Magyar Kulturális Intézetre lenne szükség, aki, illetve ami teljes munkaidőben végzi ezt a tevékenységet. Régóta aktuális lenne itt Kolozsváron egy ilyen intézet létrehozása, ám ezt diplomáciai keretek között, mindkét fél beleegyezésével kell megvalósítani. Bukarestben a Magyar Kulturális Intézet, Sepsiszentgyörgyön pedig ennek az intézménynek kirendelt irodája működik – az utóbbi tíz-húsz év tapasztalata alapján körvonalazódott ezeknek az intézményeknek a sajátos, fontos szerepe. A bukaresti intézet a román főváros magas értelmiségi közösségével ápolja a kapcsolatot, ám Erdélybe nem sugárzik át ennek működése. Ezért tartom indokoltnak immár több mint tíz éve egy kulturális intézet létrehozását Erdély fővárosában is. A majdani Kolozsvári Magyar Kulturális Intézet egyenrangú lehet a bukarestivel. Ne feledjük el, hogy Erdély a magyar nemzeti kultúra jelentős szeletét képviseli, és ily módon híd létesülne a magyarországi és az erdélyi magyar, valamint a magyar és a román kultúra között is. Úgy vettem észre, hogy román részről is jelentős igény van erre. Szerintem a Kolozsvári Magyar Kulturális Intézetnek politikai bizalomerősítő ereje is lehet. Reménykedjünk, hogy a jövőben megteremtődnek ennek pénzügyi feltételei is.
– Milyen kellemes kolozsvári élményekre emlékezik vissza?
– Nagyon sok kellemes élményben és felemelő pillanatban volt részem. Számos évfordulós megemlékezésen vettem részt, amelyek mindannyiszor látványosan igazolták, hogy Erdélyben ma is él, és virágzik a magyar kultúra. Másrészt, nagyon fontos Magyarországról kiinduló kulturális program volt a 2011-ben Kolozsváron megszervezett VII. Nemzetközi Hungarológiai Kongresszus, vagy korábban szintén Kolozsváron a Magyarországi Rektorok Konferenciája. Az immár harmadik alkalommal megrendezésre kerülő Kolozsvári Magyar Napok rendezvénysorozatot a térség legkomolyabb civil rendezvényének tartom, amelynek nemzetek közötti kultúraközvetítő jellegét sem hagyhatjuk figyelmen kívül.
A jelentős eredmények között tartom számon, hogy a Házsongárdi temető műemlék-sírjait a romániai művelődési tárca nyilvántartásba vette. Ebben heroikus részt vállalt Gergelyné Tőkés Erzsébet, a Házsongárd Alapítvány által és az RMDSZ, hiszen a kezdeményezés megvalósíthatósága Kelemen Hunor volt művelődési miniszter tevékenysége alatt történt. Ennek kapcsán megemlítem, hogy a magyar Külügyminisztérium felvállalta a Házsongárdi temetőben található Bánffy-kripta felújítását, amelyet egykor Ybl Miklós magyar építész tervezett. Ez Martonyi János külügyminiszter személyes óhaja volt. Úttörő, mi több, példa nélküli kormányközi projektnek tartom a főtéri Mátyás király szoborcsoport restaurálását is. Az aradi Szabadság-szobor mellett ez a szobor Erdély egyik legjelentősebb magyar történelmi emlékműve. Ezt folytatni kell a Mátyás király emlékház kialakításával. A magyar Külügyminisztérium ugyanakkor részt vállalt a nagyenyedi diákemlékmű felújításában is. Ezt az emlékművet egy évvel ezelőtt adták át. Szintén tervbe van véve a magyar Külügyminisztérium hozzájárulása a szamosfalvi 1849-es honvéd emlékmű rendbetételéhez. Megemlítem még a Tordai Honvéd Hagyományőrző Bizottsággal, annak elnökével, vitéz Pataky Józseffel való együttműködésünket, aki fáradhatatlanul kutat, és tesz meg minden lehetségest az emlékhelyek rendbehozataláért. Aradon a II. világháborús honvéd emlékművet a magyar állam segítségével hoztuk helyre, és úgy vettem észre, hogy ezt nagyra értékeli a helyi közösség.
– Kellemetlen emlékek?
–Szorgalmaztuk a kolozsvári többnyelvű helységnévtábla kihelyezését, hiszen a véleményünk az, hogy ez a város magyarságának jogos követelése, amelyet az új városvezetés remélhetőleg meg is old. A 2000-es évek második felében észlelt pozitív tendencia remélhetőleg újraindul, hiszen a 800 éves múltra visszatekintő város jelenlegi magyar lakóinak elidegeníthetetlen joga, hogy többnyelvű helységnévtáblán magyarul is szerepeljen a város neve. Ami a Mátyás király szoborcsoport előtt elhelyezett Iorga-tábla ügyét illeti, kis belátással, konstruktív hozzáállással ez is rendezhető lehetne. Véleményem szerint a legfontosabb az lenne, ha tudósok és szakértők által kialakított hiteles történelmi információ kerülne az emlékmű kapcsán a köztudatba, nem pedig egy szöveg-kontextusból kiragadott idézet. Apróbb kellemetlen dolgokat említenék még, ilyen a túlzsúfolt kolozsvári közlekedés, a nehéz parkolás. Azonban mindezeken kívül, szerencsére nincsenek nehezebb vagy súlyosabb sérelmekre utaló emlékeim, negatív tapasztalataim.
– Mit tart főkonzuli tevékenysége legfőbb megvalósításának?
–Sikerült normális, korrekt kapcsolatot kialakítanom helyi, megyei és regionális szinten a hatóságokkal. Tevékenységünkkel azt az üzenetet tolmácsoltuk a román közösség felé, hogy mi itt nem valaki ellen dolgozunk, nem vagyunk valamiféle obskurus hivatal, hanem az itt élő magyaroknak és románoknak is a barátai. A kolozsvári főkonzulátushoz tartozó hat megyében (Kolozs, Szilágy, Szatmár, Bihar, Arad és Temes) zajló eseményeken, rendezvényeken kívül igyekeztünk jelen lenni a konzuli szempontból Bukaresthez tartozó megyékben, de az onnan nehezen megközelíthető Máramaros, Beszterce-Naszód, Hunyad és Szeben megyékben is.
– A könnyített magyar állampolgárság kérelmezése és elnyerése mennyiben bonyolította főkonzuli tevékenységét?
– Először is azt szeretném elmondani, hogy 2011 első negyedévéhez képest idén több tíz százalékkal nőtt a magyar állampolgárságot kérelmezők száma Kolozsváron. Mindez hatalmas többletmunkát jelentett mind számomra, mind a konzulátuson tevékenykedő kollégáim számára. Ennek ellenére örülök, hogy ezt a témát megfelelő módon sikerült kezelni. A magyar államigazgatás történetében precedens nélküli, hogy a 90 éven át igazságtalanul megtagadott jognak most érvényt lehetett szerezni. Ügyfélközpontú, magas humánus és nemzeti elkötelezettséget igénylő tevékenységet végeztünk, amelyet a korábbiaknál nagyobb számú munkatárssal lehet elvégezni.
– Mivel töltötte szabadidejét?
–A szabadidő legtöbbször az éjszakára korlátozódott. Nap- közben hivatali teendőimet végeztem el, délután és este pedig rendezvényekre jártam. Kolozsvár magyar kulturális élete változatos, sokszínű: naponta négy-öt rendezvény közül válogathattam. Csak párat sorolok fel állításom alátámasztására: a színházi és operaelőadások mellett az evangélikus egyház által szervezett Járosi-műhely, az Erdélyi Magyar közművelődési Egyesület (EMKE) Györkös-Mányi emlékháza, a Római Katolikus Nőszövetség rendezvényei, a Barabás Miklós Céhnél megszervezett kiállításmegnyitók, a Sapientia– EMTE-előadásai, az Erdélyi Múzeum Egyesület, a Kolozsvár Társaság gazdag kínálatot jelentettek. Ez is azt bizonyítja, hogy Kolozsvár szellemi gazdagsága egyedülálló. Szeretem a növényeket, a virágokat, ezért lakásomban elég sok van belőlük. Szenvedélyes „irodalomfogyasztó” vagyok, mindig a szépség művészi megvalósítását keresem. Gyakori kirándulásaimkor igyekeztem a kimeríthetetlenül gazdag erdélyi műemlékállomány egy-egy műremekét megtekinteni. Legutóbb például különösképpen elbűvölt a Beszterce-Naszód megyei Somkeréken a XII. századi Árpád-kori templom, illetve az apanagyfalui templom. Jártam a gyulafehérvári székesegyházban is, felmásztam a toronyba, jártam a fedélszék fölött. Minden hivatalos látogatás során lehetőség szerint egyúttal megtekintettem a helybeli műemlékeket is.
– Mit ad át utódjának?
– Először is azt kívánom, hogy szeresse Kolozsvárt, értse meg és érezze át a város múltját és mai társadalmi helyzetét egyaránt. A nehéznek látszó feladatok megvalósításáért vívott küzdelmet pedig soha ne adja fel. Ez a város és Erdély arra bátorít, hogy mi magyarok mindig pozitívan tekintsünk a jövőbe, ami a magyar–román kapcsolatokat, a magyar közösség fennmaradását, gyarapodását, teljes körű érdekérvényesítését illeti.
• Szilágyi Mátyás Budapesten született, itt érettségizett a József Attila Gimnáziumban, majd Moszkvában a Nemzetközi Kapcsolatok Egyetemen szerzett oklevelet 1989-ben, 23 éve dolgozik a diplomáciában. Édesapja építészmérnök, édesanyja egy külkereskedelmi vállalatnál dolgozott. Római katolikus vallású. Elvált, két gyermeke van. 22 éves fia biológus hallgató a Szegedi Tudományegyetemen, 19 éves lánya most készül budapesti egyetemi felvételire.
NAGY-HINTÓS DIANA. Szabadság (Kolozsvár)

Külön kell választani a történelmi vitákat a politikai vitáktól – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a bécsi Die Presse vasárnapi számában megjelent interjújában a vitákat kiváltó magyarországi Horthy-emlékművek kérdéséről.
„Közép-Európában a kommunisták egyik fő küldetése az volt, hogy kitöröljék a múltat. A múltról szóló mostani viták erre reagálnak” – vélekedett a kormányfő, hozzátéve: az akkori korszak pártjai közül a Fidesz a kisgazdapárttal van legközelebbi rokonságban, amely ellenzékben volt Horthyval szemben. Orbán Viktor szerint emlékművek létesítéséről dönteni kizárólag az egyes önkormányzatok dolga, ugyanakkor a Horthyról szóló vitát hosszúnak és nagyon bonyolultnak nevezte. „Nem az én feladatom miniszterelnökként végleges ítéletet mondani. Amellett vagyok azonban, hogy a vita folytatódjon” – jelentette ki, leszögezve: Magyarország demokrácia, és ha az emberek meg akarnak vitatni valamit, akkor meg kell vitatniuk. Leszögezte, hogy egy Lenin-, Sztálin- vagy Hitler-emlékművet határozottan ellenezne. „Horthyt diktátornak nevezi valaki?" – felelt az újságnak arra kérdésére, hogy egy „hazai diktátor” emlékművével egyetért-e. „Szálasi Ferenc volt diktátor” – tette hozzá. Nyirő József újratemetésének ügyéről szólva kijelentette, hogy azt kegyeleti és nem politikai kérdésnek tartja, és nem ért egyet azzal, hogy Kövér László részvétele szimbolikus jelentőségű politikai lépés lett volna. „Csodálkozom, hogy Románia számára ez politikai kérdés" – mondta. Hozzátette, Budapesten nemrég megemlékeztek Kádár Jánosról is, amit szintén kegyeleti aktusnak tart. Különben a Fejér megyei Csókakőn szombaton felavatták Horthy Miklós egykori kormányzó mellszobrát, amely a Nagy-Magyarországról elnevezett téren kapott helyet. Az alkotás a második köztéri Horthy-szobor az anyaországban. Székelyhon.ro

Tibori Szabó Zoltán: Erdélyi négyötöd – a Fidesz ellenében
„…Mi vezethetett ide? Miért bizonyult hatástalannak a magyar állami és kormányközeli média által egyoldalúan közvetített pártpropaganda, némely Fidesz-politikusok erdélyi kampányhadjárata, az anyagi és érzelmi eszközök bevetése, a románok lenézése és sértegetése? – teszik majd fel magukban a kérdést az érdekeltek Erdélyben és Magyarországon egyaránt. Vagy nem. Az okokat azonban nem árt számba vennünk. Az erdélyi magyarság nagy része élénk figyelemmel követi a magyarországi televízióadók politikai és hírműsorait, de párhuzamosan a bukaresti tévéállomásokat is nézi.
Így pontosan tájékozódott például arról, hogy a Nyirő-újratemetés kérdésében a román külügyminisztérium úgy fogalmazta meg álláspontját, hogy előzetesen kikérte a bukaresti Elie Wiesel Holokauszt-kutató Intézet, a washingtoni Holokauszt Emlékmúzeum és magyar szakemberek véleményét. Miután ezek egybehangzónak bizonyultak, közölte a magyar féllel: bár a néhai író nézetei és politikai tevékenysége miatt az ügy annak a romániai törvénynek a hatályába tartozik, amely tiltja a fasiszta és náci szimbólumok használatát és az ilyen személyiségek kultuszát, a kormányzat nem ellenzi, hogy Nyirő hamvait szűk családi körben, privát ceremónia keretében Románia területén újratemessék. Amikor azonban kiderült, hogy – a magyar diplomácia ígéretei ellenére – a magyar fél az újratemetésből alattomos módon mégis politikai propagandarendezvényt akar gyártani, Bukarest bekeményített. Nyirő irodalmi érdemeinek elismerése mellett ez visszatetszést keltett nagyon sok jó érzésű, etnikumközi érzékenységre nevelt erdélyi magyar emberben is. A Nyirő-ügy végül is az RMDSZ számára hasznosnak bizonyult. Az emberek jó része kíváncsi lett Nyirő József személyére, írói és politikusi pályájára, és miután tájékozódott, szomorúan vette tudomásul, hogy Budapest segítségével ismét lóvá akarták tenni…” Élet és Irodalom

Mi is az a Balkán? (avagy Ion Luca Caragiale és a sors)
„Születésem óta, immár több mint hat évtizede ott élek a kulturális Balkán határvidékén, jövőlátó magyarok örök „tatárpusztáján”, Erdély keleti-délkeleti régiójában. Emellett az utóbbi huszonkét esztendőben időmnek és energiámnak elég nagy részét a földrajzilag már a Balkán-félszigeten kívül elhelyezkedő, de történelmében és kultúrájában mégis szervesen odatartozó román Regát központja, Bukarest emésztette fel. Nemcsak egyéni sorsomat, hanem közös erdélyi létünket is döntő módon befolyásolja jó ideje az a mentalitás, amely leginkább ebben a városban érhető tetten, és amely a Balkán, Levante és Bizánc különös, csípős, fűszeres, ricsajos keveréke, túlápolt és ápolatlan nők meg férfiak állandó kavalkádja. Érthető tehát, hogy odakerülésem – félig-odaköltözésem, de soha-meg-nem-honosodásom – kezdetétől izgat a balkániság titka, és hogy egyáltalán van-e ilyen titok, vagy csak egy előítélet rabjai vagyunk ezúttal is. Nos, előítéleteken innen és túl, van szerintem egy alapvető szemléleti sajátosság, ember és világ, ember és társadalom viszonyának egy olyan rendszere, amely minden mástól megkülönbözteti a Balkánt. Az individualistaként egyszerre dicsért és kárhoztatott Európától és a kollektivistaként lefitymált Ázsiától is. Van, persze, balkániság. Csak nem úgy! Mindannyian hajlamosak vagyunk a saját rend- és törvényértelmezésünket abszolútnak tekinteni, és ehhez képest a másfajta rendszereket egyszerűen rendetlenségnek látni. Vagy legjobb esetben valamiféle paródiának, csak félig-meddig komolyan vehető utánzásnak. A Balkánról is az a közkeletű vélekedésünk, hogy hozzánk képest, akik még mindig osztrák–magyar bürokraták vagyunk, tulajdonképpen az összevisszaság, a szabály- és törvénynélküliség világa. Kézenfekvő, hogy alapvetően a szabályokhoz való viszonyunkban van a különbség, de az igazság tapasztalatom szerint sokkal bonyolultabb, mint gondolnánk…”
Markó Béla. Élet és Irodalom