Jáki Sándor Teodóz atya temetése
2013. január 12-én 12-én délután a pannonhalmi bazilikában Teodóz atya temetésére gyűltek egybe sok százan, rendi és paptestvérek, barátai, tisztelői és tanítványai. A Felvidékről, Erdélyből és Moldvából is sokan érkeztek Pannonhalmára, hogy elkísérjék Teodóz atyát utolsó útján nyugvóhelyére. A szentmise kezdete előtt már egy órával Nyisztor Ilona pusztinai (Moldva) népdalénekes, aki tanítványaival érkezett, moldvai népénekeket énekelt.
Ott volt Ferencz Ervin atya Gyergyószárhegyről, aki amint elfoglalta helyét rögtön a rózsafűzér imádkozásába kezdett. Tifán Lajos atya is ott volt Futásfalváról híveivel, Vágáról a rózsafűzértársulat, amelynek ő is tagja volt, a felvidéki Zséréről, a zoboralji hívek több busszal, sokan Csíksomlyóról és szerte az egész Kárpát medencéből.
A szentmisén Kelemen atya olvasta fel Biró László püspök atya búcsúztatóját ( Sajnos a püspök úr, személyesen nem tudott elmenni, mivel a Mátyás templomban a doni áttörés alkalmából ünnepi szentmisét kellett bemutatnia.) A szentmise végén Tamás atya, a győri Szent Mór Bencés Perjelség elöljárója búcsúztatta rendtársát.
Megrenditően emelte ki Teodóz atya élete utolsó hónapjaiban türelemmel és méltósággal viselt szenvedésének példájával tanította azokat, akik meglátogatták őt halálos ágyánál.
A szentmise után a temetési menet élén a papsággal elindult hogy elkísérje a fáradhatatlan szolgát utolsó útjára a Boldogasszony kápolna kriptájába, ahol Szaniszló atya szomszédságában helyezték örök nyugalomra.
A Csángó Rádió hallgatóinak közvetlenül a temetés után Nyisztor Ilona és Antal Imre számolt be az eseményekről. Forrás: Molnár Jenő – czuczor.hu és csangoradio.ro
Erdély.ma,

Ünnepelt a Váróterem Projekt
Az egyetemistaélet vidám és szomorú pillanatai által ihletett Mit csináltál három évig? című előadással, valamint pezsgőbontással és tortával ünnepelte harmadik születésnapját a Váróterem Projekt szombaton este a kolozsvári Tranzit Házban.
A mostanra nagycsaláddá bővült alternatív színházi társulat tagjai ezáltal mondtak köszönetet mindazoknak, akik az évek során kitartottak mellettük, s jelenlétükkel megtisztelték produkcióikat. Szépen bővült ugyanis a várótermesek kínálata az elmúlt időszakban, ezt szemlélteti a Tranzit Ház emeletén szervezett retrospektív fényképkiállítás is: az Ismered a tejutat?, a Sorsjáték és annak maratoni változata, továbbá a Szökevény szeplők, a Mit csináltál három évig? és a Bánk Bán? Jelen! című előadások után jelenleg a hajléktalanok világába kalauzolják az érdeklődőket.
(F. Zs.)
Szabadság (Kolozsvár),

A megkerülhetetlen tényező
MAMŰ-tárlat Marosvásárhelyen!
A MAMŰ legendává érett – a város (képző)művészeti berkeiben mindenképp. Hiszen azt valószínűleg a Marosvásárhelyi Műhelyt takaró betűszó fedte képzőművészeti csoportosulás alapítói, tagjai sem gondolták volna, hogy a 35 évvel ezelőtt, a kommunista diktatúra szocreáljával szembeni ellenállásként létrejött avantgárdista csoport olyan "iskolává" válik, amely ma is létezik, alkot, nevét az egyetemes magyar képzőművészet jegyzi.
Igaz, hogy a diktatúra ellehetetlenítette, majd szétzúzta a csoportosulást, igaz, hogy tagjainak nagy többsége emigrációba kényszerült, de az is igaz, hogy a MAMŰ a kilencvenes évek elején Magyarországon újjáalakult (mint Ma születő Művek), és nívós galériával rendelkezik, tagjai folyamatosan kiállítanak. A mozgalom újjászületett. És most, alapításának 35. évfordulója alkalmából átfogó, páratlanul gazdag anyagú tárlatot szervezett Marosvásárhelyen, egykori "szülővárosában".
Az Idő-függések című kiállítás megnyitójára péntek délután 5 órától a Bernády Ház földszinti galériáiban, 6 órától pedig a Kultúrpalotában került sor. A tárlat megosztott anyaga e két helyen lelt otthonra, a Baross Gábor utcai kiállítóteremben házigazdaként Nagy Miklós Kund fogadta az igen szép számban megjelent közönséget. Mint azt a Bernády Házban, a MAMŰ-alapítótag Elekes Károly A gyűlésnek vége című, székekből álló installációja mellett helyet foglaló publikumnak elmondta, régóta esedékes a MAMŰ itthoni, újbóli bemutatkozása. – Olyan alkalom ez, amelynek során nemcsak az újabb alkotásokat mutatja be a csoportosulás, hanem azt is láthatjuk, hogyan változott az eltelt évek, évtizedek alatt. Ez a MAMŰ nem az egykori, vásárhelyi MAMŰ: sok olyan alkotó csatlakozott hozzá, aki megalapításakor még meg sem született. A csoport bővült, de most is ugyanolyan kísérletező kedvű művészekből áll, mint egykoron. Akkor, amikor Ágoston Vilmos kitalálta a hivatalosan sohasem használt betűszót – hiszen a diktatúra funkcionáriusainak korában csak Atelier műhely 35-nek nevezték őket.
A Kultúrpalotában folytatódó, telt házas tárlatnyitó ünnepségsorozaton elsőként Mana Bucur, a Képzőművészek Országos Egyesülete Maros megyei fiókjának elnöke szólt az egybegyűltekhez, majd Szűcs György, a budapesti Szépművészeti Múzeum Magyar Nemzeti Galériájának főigazgató-helyettese olvasta fel az objektív okok miatt hiányzó Vécsi Nagy Zoltán művészettörténésznek a tárlatnyitóra írt méltatását. Mint az a tanulmányszerű méltató beszéd során elhangzott, a kiállítás-sorozat első programpontja a vásárhelyi tárlatnyitó. Szó esett a MAMŰ múltjáról, a megalakulásához vezető előzményekről, az ötvenes évekbeli elnyomásról és a hetvenes évek hazai avantgárdjának változásigényéről. – A MAMŰ új szellemiséget jelentett, modern művészetet a fokozódó elnyomásban és gazdasági romlásban, a lelki és egzisztenciális kényszer alatt születő hivatalos művészet mögött. Tagjait a szabad és színesebb nyugati kultúra érdekelte, e képzőművészeti szubkultúrán belül pedig egyre terjedt az információigény, amely új folyamatot indított el. A nyugati szabadság bűvköréből fogant ez a művészet, amely spontánul szerveződő összejöveteleken, közös eseményeken jelent meg, Erdély nagyobb városaiban szinte egyszerre. Marosvásárhelyen ez a felzárkózási törekvés volt a legerősebb. Át kívánt lépni az országhatárokon – a szellem erejével. A MAMŰ tagjai egy új esztétika megszületését jósolták. Tagjai szinte kizárólag mind magyarok voltak, a csoportot néhány kiállítás után a hatalom ellehetetlenítette. 1983-ban, Elekes Károly kivándorlása idején elégették a dokumentumokat, a művészek nagy többsége emigrált. A menni vagy maradni kérdésköre számos képzőművészeti alkotás alaptémájává vált. Magyarországon, Szentendre sajátos művészeti környezetében lelt új otthonra a társaság, akkor és ott sorolták be az addig sohasem dokumentált csoportot egy új egységbe. 1991-ben a MAMŰ hivatalosan is intézményesedett, most pedig egy 30 és 90 fő közötti, Magyarországon kívül és belül élő csoportosulást fed a név, egy változatos, sokszínű és láncreakció-szerűen gyarapodó társaságot, amely a magyar művészeti élet megkerülhetetlen tényezőjévé vált – hallottuk a méltató beszéd során. Munkáikat most a Kultúrpalota és a Bernády Ház földszinti galériáiban bárki megtekintheti.
Knb.
Népújság (Marosvásárhely),

Tavaly, Aradon 1000 honosítási dosszié
Nő az igény a kettős állampolgárság iránt
Endreffy Lajossal, a volt Aradi Demokrácia Központ, jelenleg az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács aradi irodavezetőjével az elmúlt évben az egyszerűsített honosítási eljárás során végzett munkát értékeltük.
Amint elmondta, tavaly több mint 1000 dossziét állítottak össze, ami alapján nem lehet pontosan megállapítani, hányan igényelték az egyszerűsített honosítási eljárást, mert olyan dosszié is van, amelyikben 1, de olyan is, amelyikben 6 személy kérte a honosítást. Endreffy augusztus 14. óta vezeti az irodát, ahova folyamatosan érkeznek a kérelmezők, akik olyan felhangok miatt aggódnak, hogy esetleg az iroda beszünteti a működését. Ezek viszont olyan légből kapott állítások, amelyek nem felelnek meg a valóságnak. Éppen a napokban hallotta a rádióban, hogy eddig 370 ezer külhoni magyar igényelte a kettős állampolgárságot, közülük kevésnek a kérelmét utasították el. Csak azoknak a kérelmét utasítják el, akik nem tudnak magyarul, ugyanis a kérelemben van egy olyan pont: „Ismerem és beszélem a magyar nyelvet”. Aki e pont elvárásainak nem tesz eleget, könnyen elutasíthatják a kérelmét. A gyakorlat ugyanis azt bizonyítja, hogy sok román is igényelte, olyannal is találkoztak, aki kijelentette: csak azért igényeli a magyar állampolgárságot, hogy a magyar útlevéllel Ausztráliába vagy Kanadába utazzék. Az irodán minden kérvényező számára kiállítják a dossziét, de a BÁH (Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal) dönti el, hogy jóváhagyja-e, avagy elutasítja a magyar állampolgárságra vonatkozó kérelmet. Amikor ugyanis Aradon, a Jelen Házban megtartott konzuli fogadóórán vagy az anyaország valamelyik polgármesteri hivatalában beadják a dossziét, az illető irodavezető beírhatja a kérelmezőnek a magyar nyelvismeretre vonatkozó jellemzését. Ha a dosszié negatív jellemzéssel jut el a BÁH irodájába, bizonyára elutasítják. Olyan kérelmező is volt, aki magyarként megkapta, míg a magyarul nem tudó feleségnek a kérvényét elutasították. Éppen ezért, az aradi irodán érdeklődött a teendők felől. Ilyen esetben azonban semmit nem lehet tenni. Amióta Aradon rendszeresen fogadóórát tart a konzul, azóta a kérelmek szaporodtak, ugyanis az igénylőknek nem kell kétszer átutazniuk az anyaországba. Miután a konzuli fogadóórán benyújtották az Irodán összeállított dossziét, várhatják az eskütételre vonatkozó meghívást. Az irodán jelenleg Siska Szabó Zoltán tikárral ketten dolgoznak, munkájukat egy hiteles fordító is segíti. Aradon, az egyszerűsített honosítás iránti igény tehát állandósult, sőt növekedik. Endreffy Lajos irodavezető, aradi EMNP-elnökként hozzátette: idén a volt diákjainak a megszólításával szeretné a párt taglétszámát növelni.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács aradi irodáján tehát továbbra is várják az egyszerűsített honosítási eljárást igénylőket hétfőn és szerdán 11–19, kedden és csütörtökön 9–17, míg pénteken 9–14 óra között. Az érdekeltek hozzák magukkal a születési bizonyítványaikat, a házassági kivonataikat, akik elváltak a válásról szóló törvényszéki végzést, a gyermekek születési bizonyítványait, kézírással önéletrajzot kell magyarul megfogalmazniuk, A4-es formátumú lapra. Röviden, hozzanak magukkal minden olyan iratot, amellyel bizonyítani tudják hogy az 1940–45 között Észak-Erdélyben lakott, vagy 1921. július 26. előtt Erdélyben bárhol született felmenőjük magyar állampolgár volt. Nem kell mindkét szülőt vagy nagyszülőt, elég egyiket bizonyítani, de egyszerűbb, ha az apai ágat választják, mert ez esetben nem kell a házassági bizonylatokkal alátámasztaniuk a származást. Az egyszerűsített honosítási eljárás dokumentációját ingyen állítják össze, de egy-egy irat fordításáért 13 lejt kell fizetni – tudtuk meg Endreffy Lajostól az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács aradi irodavezetőjétől.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad),

Évértékelő beszélgetés Juhász Bélával, a Csiky Gergely Főgimnázium igazgatójával
Segítséggel lehet a negatívumból pozitívum
Bár még tanévet nem zárt, de egy új évet kezdett a Csiky Gergely Főgimnázium is, ennek apropóján arra kértük Juhász Béla igazgatót, hogy értékelje a 2012-es évet.
Az iskola életében is – mint minden másban – voltak pozitívumok, negatívumok, melyekről az ember nem szívesen beszél, viszont ügyességgel, talpraesettséggel és segítséggel lehet pozitívum a negatívumból is.
– A 2012-es évre visszatekintve mi az, amiről szívesen beszél és mi az, ami negatívumként maradt meg Önben?
– Szívesen beszélek arról, hogy a 2012-es év is komolyabb gondoktól mentes volt. Arról, hogy a Csikyt az elmúlt évben is „tenyerén hordta” Király András oktatási államtitkár barátunk és Bognár Levente, Arad alpolgármestere, az RMDSZ megyei elnöke. Jól emlékszem arra a telefonhívásra, amely a minisztériumból értesített: indulhat Bukarestbe egy gépkocsivezető, hogy elhozza a vadonatúj 16+1 személyes iskolabuszt. És meglett hozzá az anyagi háttér is: üzemanyag, járulékos költségek térítése, és nem utolsó sorban egy sofőri állás. Az év második felében sikerült a városi tanács költségvetés-kiegészítése során jelentős összeget kapnunk arra, hogy diákjaink biztonsága érdekében szerződést kössünk egy őrző-védő céggel.
Igen jelentős sikernek könyvelhetjük el az államtitkár közbenjárását a minisztériumban, aminek nyomán – országos premierként – engedélyezték kettéosztani a kilencedik reál osztályt matematika–informatika, illetve természettudományok szakra.
A Kincskereső Óvodáról se feledkezzünk meg! A tavalyelőtt beindult napközis csoport igen sikeresnek bizonyult: negyedével nőtt a gyereklétszám. Ősztől kaptunk egy fél dadusállást, amelyre régóta vártunk. A nyár folyamán a szomszédos katasztrófavédelmi felügyelőség átadott az óvodának egy 35 négyzetméteres helységet, amelyből csinos kis ebédlőt varázsolt a városi tanács munkacsoportja. Egyúttal más javításokat is elvégeztek, például, kicserélték a repedezett padlócsempét. S – gondolom – nem árulok el titkot, hogy az év vége felé elkészült az óvoda új épületszárnyának látványterve (tornaterem, a tetőtérben könyvtár). Alpolgármesterünk szerint számíthatunk rá, hogy nyárára megkezdik az építkezést.
Arról is beszélnék szívesen, hogy az iskola régi épületének földszintjén beindult a 25-ös létszámú előkészítő osztály frissen kimeszelt két teremben, vadonatúj bútorzattal és felszereléssel, remekül felkészült, igen hozzáértő tanító irányításával.
Amit negatívumként említhetnék, arról nem szívesen beszélek. Talán csak annyit, hogy elszomorító volt tapasztalni a gyerekek karácsonyi műsorsorozata előtt, hogy a lezúduló hó súlya alatt, egyik hajnalon beszakadt a díszterem előterének műanyag mennyezete. Egy telefonhívás az alpolgármesternek, fél órán belül a helyszínen a szakértői bizottság, majd a javító brigád, és három napon belül megtörtént a helyreállítás. Lám, így lesz a negatívumból pozitív eredmény!
– Ön már csaknem három éve tölti be a Csiky Gergely Főgimnázium igazgatói posztját. Mi az, amit szem előtt tartott és tart a mai napig is a diákság érdekében?
– A Csiky Arad megye egyetlen iskolája, ahol hároméves kortól az érettségiig anyanyelven, magyarul tanulhatnak a gyermekek. Ebből adódóan igen sokszínű a gyerekanyagunk. Céljaink is sokrétűek. Nagyon szeretnénk, hogy diákjaink jól érezzék magukat itt, e régi-új falak között, szívesen töltsék itt fiatalságuk jelentős részét, miközben olyan tudásanyagot sajátítanak el, amellyel bátran elindulhatnak az életben, egészséges magyarságtudatuk alakuljon ki, tanuljanak meg anyanyelvükön gondolkodni, álmodni.
– Az iskola épülete, felszereltsége, a tanítási körülmények, az oktatás minősége... Meg van ezekkel elégedve?
– Épületeink felszereltsége, a tanítási körülmények – szerintem – kielégítőek. Állítom ezt, figyelembe véve, hogy nemrég kaptuk meg az új épületszárnyat hat kényelmes osztályteremmel, tágas könyvtárral és a Tóth Árpád nevét viselő közösségi teremmel, amely egyre inkább diákjaink és általában az aradi magyarok kedvelt találkozóhelye lett, ahol könyvbemutatót és megemlékezést, tudománynépszerűsítő előadást, mesemondó-versenyt, diákszínjátszó-találkozót, néptáncbemutatót vagy országos általános műveltségi vetélkedőt rendeznek.
Száz férőhelyes bentlakásunk a város egyik legjobb internátusa. Bentlakó diákjaink nagy része ösztöndíjat kap.
Az oktatás, a körülményekhez képest, figyelembe véve a szórványoktatás buktatóit – szerintem –, megfelelő. Tanári karunk igen jó képesítésű, többen első fokozatú képzettséggel, vagy doktori címmel rendelkeznek.
Álmaink között szerepel az iskola meg a bentlakás udvarának rendezése, sportpályák létrehozása. A látványtervek elkészültek, az anyagi háttér egyelőre nem biztosított.
Reméljük, hogy idén folytatódik a régi iskolaépület meg a bentlakás hőszigetelése, végre kijavítják az elavult lefolyórendszert és tavasszal új tetőszerkezetet kap a díszterem.
– A szülőket mennyire vonják be a tanintézmény munkájába? Vannak-e visszajelzések részükről, pl. a diákok eredményeit illetően?
– Az iskola kapuja, a tanári bejárata, illetve az igazgatói iroda három (!) ajtaja állandóan nyitva áll a szülők előtt. Megbeszéljük a gondokat, teendőket, és ha kell, segítséget kérünk. És általában kapunk. Példaként említeném a tanév eleji takarítás, csinosítás, meszelés, mázolás pillanatait. Mindenképpen meg szeretném említeni, és főleg megköszönni azt az önzetlen anyagi segítséget, amelyet elsősorban egykori diákjaink nyújtanak cégeiken keresztül vagy magánszemélyként, alkalomadtán célirányosan.
– Juhász Béla is volt diák. Ha összehasonlítja az akkori oktatást, diákéletet a mostanival, mit lát?
– Amikor a jelenlegi Csiky Gergely Főgimnázium jogelődjében, az Aradi 3-as számú Középiskolába jártam, mindössze 16 osztálya volt az iskola nappali tagozatának: évfolyamonként két párhuzamos osztály a magyar tagozaton és kettő a román tagozaton, a kettőből egy reál és egy humán szakos. Általában a városban sokkal kevesebb volt a középiskolai osztály. Ezért a középiskolába jobban megrostált, válogatott „csapatok” kerültek.
A diákélet sokban hasonlított a mostanihoz. Bár erről rengeteget lehetne mondani. Annyit mindenképpen meg kell hagynunk, hogy a mai diákok nyíltabbak, merészebbek, s talán őszintébbek, mint mi annak idején.
– Hogy érzi magát a megye egyetlen magyar nyelvű tanintézménye igazgatójaként?
– Rendkívüli megtiszteltetésnek tartom, hogy elfoglalhatom ezt a tisztséget. Éppen ezért igyekszem eleget tenni minden elvárásnak, szolgálni az aradi magyar nyelvű oktatást, amíg erőm megengedi.
Juhász Ágnes
Nyugati Jelen (Arad),

Borboly beszólt a prefektusnak
„Miközben nem jut elég pénz a hó eltakarítására útjainkon, miközben Hargita megyében, az ország egyik leghidegebb megyéjében ugyanannyi fűtéstámogatást kapnak a szegény családok, mint az ország olyan részein, ahol jóval kevesebb mínuszok vannak télen, addig Hargita megye prefektusa azzal foglalkozik, hogy körlevélben tanácsokat osztogat a polgármestereknek a zászlóhasználattal kapcsolatban” – adott hangot felháborodásának Borboly Csaba.
A megyei közgyűlés elnöke azt követően emelte fel szavát, hogy Jean-Adrian Andrei prefektus körlevélben tudatta, hogy több mint ezer euróval büntethetik azokat a polgármesteri hivatalokat, amelyek törvénytelenül függesztik ki a magyar zászlót.
Borboly azt mondja, inkább azt várná el a kormánymegbízottól, hogy a fenti problémákra megoldást keressen. „De megszokhattuk már, hogy amikor az ország valós gondjaira nincs életképes stratégiája egy kormánynak, próbálja elterelni a figyelmet, ilyenkor kerül elő a magyar kártya, „idegen államok” zászlói stb. Kenyeret nem adnak a népnek, cirkuszt igen. Az országban sokkal nagyobb problémák vannak, mint a zászló. Egyébként a prefektus úr „más államok” zászlajának kitűzésére utal, és ilyen esetről nincs tudomásom a megyében” – fogalmaz közleményében a közgyűlés elnöke.
Szerinte ugyanakkor ha egy őshonos közösség magáénak érez egy lobogót, egy jelképet, azt Európában illik tiszteletben tartani. „A vásárhelyi ítélőtábla tavaly őszi döntése sajnos érvénytelenítette a Hargita megye hivatalos zászlajáról szóló tanácshatározatunkat. Az ítélet indoklását megkaptuk, de a törvény értelmében csak azután hozható nyilvánosságra, miután a bíróság kérésére megjelent a Hivatalos Közlönyben. Nem tettünk le arról a szándékunkról, hogy nemzetközi bírósághoz forduljunk” – mondta Borboly.
Krónika (Kolozsvár),

Kóros szélsőségek
Hogyan lehet hatékonyabban küzdeni a rasszizmus ellen: utcai tüntetéssel vagy a hatóságok határozott fellépésével? Lehetnek olyan esetek, amikor egy, a közélet és a politikum, illetve a civil társadalom egészét lefedő megmozdulás indokolt, jelzendő az áldozatokkal való szolidaritást, de azért inkább az az üdvözlendő, ha az erre hivatott hatóságok teszik a dolgukat.
Bár szó sincs arról, hogy Romániában minden a legnagyobb rendben volna a diszkriminációellenes küzdelem terén, a hétvégi események nyomán mégis megállapítható, hogy itt jártak el józanul, az eset súlyának megfelelően a romaellenes megnyilvánulások kapcsán.
Míg ugyanis Bukarestben a diszkriminációellenes tanács indított vizsgálatot a cigány nők sterilizálásért pénzjutalmat ígérő szélsőséges szervezet ellen, Budapesten ismét csak a régi pótcselekvést alkalmazták a balliberális ellenzék pártjai, és utcára vonulva tüntetettek egy kormánypárti publicista szerintük cigányellenes írása ellen.
Márpedig a lóláb nagyon kilóg: szó sincs itt a romák iránti szolidaritásról – egyszerűen a kormányon akarnak ütni egyet azzal, hogy a külföld számára azt sugallják: Magyarországon a kormánypárt eltűri, hogy egyik prominens tagja cigányozzon.
Nem mintha a kifogásolt cikk szerzője, Bayer Zsolt teljesen ártatlan lenne. Az ugyan túlzás, hogy az írás a cigányság egésze ellen keltene hangulatot, ugyanakkor egy vezető publicista részéről minimum felelőtlenség és bornírtság állatnak nevezni bárkit is – még akkor is, ha késelt. És erre az sem mentség, ha célja az volt, hogy rámutasson: a kóros politikai korrektség és a szélsőjobbos megközelítés egyaránt hamis alternatíva.
Pótcselekvések és a téma napi politikai sárdobálássá degradálása helyett a mindenkori hatóságok józan és határozott fellépésére van szükség, Magyarországon és Romániában egyaránt. Egyrészt nem lehet megspórolni a romaintegrációs politika kidolgozását, másrészt pedig a lehető legszigorúbban fel kell lépni a bűnelkövetők és a társadalmi béke veszélyeztetői ellen – függetlenül attól, hogy kocsmai késelőkről vagy a frusztrációit cigányellenes usztítással kompenzálni próbáló, egyenruhában masírozó vagy politikusként cigányozó újnyilas vagy újlégionárius csőcselékről van szó.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár),

Főhajtás a Don-kanyari áldozatok emléke előtt
Szombat délelőtt közel százan gyűltek össze a marosvásárhelyi katolikus temető bejáratánál álló emlékműnél, hogy fejet hajtsanak a szinte percnyi pontossággal 70 évvel azelőtt zajlott Don- kanyari offenzíva magyar áldozatainak emléke előtt.
Az EMKE Maros megyei szervezete tizenegy éve indítványozta, hosszú évtizedek kényszerhallgatását követően, a megemlékezést a magyar történelem egyik legtragikusabb eseményére, a második világháborúbeli Don-kanyari offenzíva áldozataira. Ezen kezdeményezés keretében állították fel az emlékművet, Bocskay Vince szobrászművész alkotását, és a kutatómunka eredményeképpen ötszázhetvenhét fős listát állítottak össze azokról, akik Maros megyéből kerültek a Don-kanyarhoz, ott meghaltak, eltűntek vagy megsebesültek.
Félmillió magyar gyermek nem születhetett meg
A szombati megemlékezésen elsőként Ábrám Noémi műsorvezető szólt az egybegyűltekhez, majd a történelmi egyházak képviselői vették át a szót. Radnóti-Szakács Albert római katolikus plébános imájában azt kérte, hogy a Don- kanyarnál elesett halottaink áldozata minket, a magyar nemzetet hazaszeretetre, a hazánk iránti hűségre buzdítson. Ötvös József református lelkipásztor rámutatott, a Don-kanyarban 147 ezer magyar katona esett el, mind egészséges, életerős férfiak. Ha figyelembe vesszük, hogy abban az időben a családokban átlagban három-négy gyerek született, ez azt jelenti, hogy ötszázezer magyar élet emiatt nem születhetett meg, ami nemzetünk történetében pótolhatatlan veszteséget jelentett. Nagy László unitárius főjegyző örömmel állapította meg, hogy az előző évekhez viszonyítva jóval többen jöttek el a megemlékezésre, ami azt jelenti, hogy kezdjük félelmeinket legyőzni és bátran vállalni történelmünket – fogalmazott a főjegyző. Papp Noémi evangélikus lelkész az összegyűltekkel közösen imádkozott a hősi halált halt magyarok lelki üdvösségéért.
Vannak fiatalok, akik továbbvigyék az emlékezés hagyományát
Ábrám Zoltán, az EMKE Maros megyei elnöke, az emlékműállítás és a megemlékezések kezdeményezője beszámolt az utóbbi évek eredményeiről, az emlékműállításról, a katasztrófát túlélők felkutatásáról, valamint a további tervekről is.
– Álmodunk mi is, ahogyan a Don-kanyarban harcoló honvédek, hiszen mínusz negyven fokban a lövészárokban csak két mozgatórugó volt számukra: egyrészt az éhség legyőzése, másodsorban pedig a honvágy – mutatott rá Ábrám Zoltán. Hangsúlyozta, örömmel tölti el, amikor látja, hogy vannak lelkes fiatalok, akik az emlékeket éltetni akarják, és felvállalják a hagyományőrző munka folytatását.
Dr. Csige Sándor Zoltán, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának vezető konzulja kiemelte, a magyar katonák magatartása, helytállása példamutató mindannyiunk számára, hiszen hazaszeretetből, bátorságból, emberségből jelesre vizsgáztak.
László Márton történész szóvá tette, hogy az elmúlt évek során végzett kutatómunka eredményeképpen csupán Maros megyében sikerült azonosítani több mint ötszáz személyt, akik a Don-kanyari harcokban részt vettek. Többségük sajnos már nem él, ezért fontos, hogy áldozatuk az utókor emlékezetében megmaradjon. Benkő József történész szintén a hagyományőrzés fontosságát hangsúlyozta, majd a jelen lévők elhelyezték a koszorúkat az emlékmű talapzatán.
A megemlékezést követően a résztvevők egy része emléktúrára indult, gyalogosan tették meg a Somostető – jeddi erdő – Terebics- tető – Csíkfalva útvonalat, majd a nyárádmenti községben folytatták az emlékezést a Don-kanyari áldozatokra. Húsz kilométert gyalogosan megtenni a csípős hidegben – bizonyára sokakat elrettent már a gondolat is, viszont a résztvevők úgy érezték, legalább ennyivel adózzanak azoknak a magyar katonáknak az emléke előtt, akik mínusz negyven fokban szenvedtek a harcmezőn.
Menyhárt Borbála
Népújság (Marosvásárhely),

Becsülettel, helytállással (Don-kanyari tragédia)
A nagy hideg ellenére közel százan gyűltek össze szombat este Sepsiszentgyörgyön a belvárosi református templom kertjében, a második világháborús hősök emlékművénél a Történelmi Vitézi Rend sepsiszéki állománya által szervezett fáklyás megemlékezésen. Január 12-ét jelölték meg a Kárpátoktól keletre levő területeken elesettekre való emlékezés napjaként, mivel 1943-ban ezen a napon indította a 40. szovjet hadsereg – négyszeres túlerővel – azt a támadást, mely a Don-kanyarban bekövetkezett tragédiát, a 2. magyar hadsereg majdnem teljes pusztulását okozta.
Vitéz Nagy Zoltán sepsiszéki székkapitány beszédében részletesen ismertette az eseményeket, azok hátterét s a következményeket. Elmondta, a köztudatban már él az Árpád-vonal védelme, hagyománnyá váltak a Keleti-Kárpátokban elesettekre való emlékezések, az ojtozi, Úz-völgyi vagy gyimesi zarándoklatok, s néhány éve a háború során Galíciát megjárt, néhai Gotz József kezdeményezésére az orosz fronton, a Kárpátoktól keletre levő vidékeken elesettekre is emlékeznek. A doni tragédia az összmagyarság tragédiája, meg kell emlékeznünk azokról, akik ott vesztek idegen érdekekért – mondotta a szónok. A katona mindig parancsot teljesít, legyen közlegény vagy tiszt, a parancsot pedig a politika szüli. A Don-kanyari hősök olyan parancsnak tettek eleget, amely elsősorban nem hazájukat szolgálta, de becsülettel és helytállással tették azt. Ezért kijár nekik az utókor tisztelete – zárta szavait nagy Zoltán. Sánta Yvette, az Erdélyi Magyar Ifjak sepsiszentgyörgyi szervezetének alelnöke szintén a Don-kanyarban történtekre emlékezett, hangsúlyozva, a hősök példát mutattak bátorságból, kitartásból, becsületből. Végezetül Zempléni Miklóst, a 2. magyar hadsereg honvédorvosát idézte: „Aludjatok csak, Don menti holtak, folyó mentén szunnyadó bakák, / Álmodjatok ott messze idegenben, magyar testvéreink: fiúk és apák / aludjatok csak, néma szent hadak, pihenni édes, pihenni jó, / S nyugtasson a Donnak halk zúgása, mint a Tisza folyó.” Molnár Áron belvárosi református segédlelkész a Zsoltárok könyvéből olvasott igét (51, 12–21), majd ő is a doni hősökre emlékezett.
A közösen elmondott ima után az emlékműnél elhelyezték a kegyelet koszorúit a Vitézi Rend sepsiszéki, háromszéki, erdélyi állományának, az EMI, valamint a hagyományőrző huszárok, a Székely Virtus és a Szilaj Egyesület képviselői. A megemlékezés himnuszaink eléneklésével zárult.
Szekeres Attila
Népújság (Marosvásárhely),

Felmérést készít az EMI a multik kettős nyelvhasználatáról
Sepsiszentgyörgyi nagyáruházakban térképezi fel a kettős nyelvhasználatot a következő időszakban az Erdélyi Magyar Ifjak helyi szervezete.
Már készülnek a felméréshez szükséges űrlapok, melyekre egyebek mellett azt is feljegyzik, miként zajlik a közvetlen kommunikáció az ügyfelekkel, de követik, hogy a vásárlói tájékoztatók vagy árcímkék, feliratok esetében érvényesül-e a kétnyelvűség. Az akcióról – akárcsak a korábban szétosztott és azóta is folyamatosan igényelt kaputáblák esetében – a tervek szerint kisfilm is készül – tájékoztatott érdeklődésünkre az EMI sepsiszentgyörgyi szervezetének elnöke. Mihály István tapasztalata szerint a kisebb kereskedelmi egységek, boltok kedvezően fogadták korábbi kezdeményezésüket: a szervezet kétnyelvűre cseréli többek közt a boltokban zömmel csak román nyelven kifüggesztett fogyasztóvédelmi tájékoztatókat. Utóbbiakból például félezer készült, ezek kis hányadát már kézbesítették a kereskedőknek, a szórást februárban újraindítják.
A nagyobb boltok, áruházak esetében nehezebb a dolgunk, bürokratikusabb elérni a vezetőket, esetenként a cégközponttól kell engedélyt kérni – fejtette ki az ifjúsági szervezet vezetője. Kezdeményezésük kapcsán biztató jelként értékelte, hogy néhány sepsiszentgyörgyi nagyáruház egy ideje kétnyelvű szórólapokat, reklámújságokat helyez a vásárlóközönség postaládáiba.
A magyar feliratok szükségére egyébként újabb kezdeményezéssel figyelmeztetnek majd az EMI tagjai, hiányukat az érintett közintézmények és boltok esetében matricákkal jelzik a következőkben. Demeter Virág Katalin
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

Lesújtó hírt kaptak az idősebb óvónők és tanítónők
Valamennyi óvodai és elemi iskolai pedagógusnak meg kell szereznie a következő hat évben a felsőfokú végzettséget, ha meg akarják őrizni posztjukat a tanügyben. Az erről szóló sürgősségi rendeletet még az előző Ponta-kormány fogadta el Ecaterina Andronescu miniszter mandátuma végén, és nemrég jelent meg a Hivatalos Közlönyben.
A jogszabály a tanügyi törvényt módosítja, és összesen 22 ezer romániai pedagógust kötelez arra, hogy egyetemre iratkozzon és diplomát szerezzen. A tanügyi törvény szintén előírta, hogy a pedagógusok csak felsőfokú végzettséggel kaphatnak állást a tanügyben, ám a már alkalmazásban lévő oktatókat nem kötelezte egyetem elvégzésére.
A Szabad Tanügyi Szakszervezetek Szövetségének (FSLI) elnöke szerint az érintettek körében pánik tört ki. „Ötven év feletti pedagógusok kockáztatják állásuk elvesztését nyugdíjazásuk előtt a rendelet miatt. Amúgy is nyomorúságos a fizetésük, az egyetem pedig pénzbe kerül” – jelentette ki Simion Hăncescu.
A szakszervezeti vezető szerint az intézkedés csak arra szolgál, hogy pénzhez juttassa a magánegyetemeket. „Egy harminc éves tapasztalattal rendelkező tanítónő vagy tanító kiváló szakember lehet akkor is, ha csak pedagógiai líceumot végzett. Egy egyetemi végzettséget igazoló papír nem javít munkája minőségén” – tette hozzá.
Maszol.ro,

Forradalom és rendszerváltás Marosvásárhelyen I.
Az új vezetőség összeállításánál már az első órákban figyelembe vették a város etnikai szerkezetét. Ebben közrejátszott az is, hogy a gyárakból nagy számban voltak jelen a tüntetéseken a magyar munkások.
A nyolcvanas évek második felében Marosvásárhelyen és Maros megyében a kialakult gazdasági és politikai helyzet miatt általános rossz hangulat uralkodott. A megye és a város magyar lakossága, a magyarságnak a politikai, gazdasági életből történő fokozatos kiszorulása miatt kétszeresen is elnyomva érezhette magát. A város magyar közösségében általános csüggedés, kiábrándultság, esetenként veszélyérzet volt érzékelhető, és jelentősen fokozódott a (legális vagy illegális) kivándorlási szándék.
A temesvári eseményekről szóló nem hivatalos hírek hamar megérkeztek Marosvásárhelyre. A levegőben ott vibrált valami feszültség. A bátrabbak baráti, szakmai körökben viszonylag nyíltan hangoztatták véleményüket, az óvatosabb személyek csak suttogva adták tovább a rendelkezésükre álló híreket. December 17-én több katonai egységet, így a marosvásárhelyieket is, riadóztatták. A módszerek helyi szinten is kísértetiesen hasonlítottak azokhoz az eljárásokhoz, amivel a pártvezetés szokás szerint reagált különböző kiélezett helyzetekben:
a mozgósítás és az ideológiai indoktrináció ötvözése.
A diktatúra közvetlen kiszolgálói és követői december 18–20. között félelemből vagy meggyőződésből, az önámítás utolsó erőforrásait felélve ismételten kifejezték lojalitásukat Nicolae Ceauşescu rendszeréhez. December 20–21-én több intézményben és vállalatnál is elítélő gyűléseket szerveztek, amelyeken a jelenlevők (sokszor nem túl nagy lelkesedéssel) elítélték a temesvári eseményeket.
A helyzet rendkívül feszült volt. A gazdasági megszorítások, a kialakult nemzetközi- és belpolitikai helyzet téves lereagálásának következményei a társadalmi tűréshatárt súrolták. A különböző váltásokban, munkacsoportokban a vezető hangadók már nyíltan beszéltek az esetleges megmozdulások lehetőségéről.
Szintén december 21-én, a reggeli órákban a marosvásárhelyi katonai parancsnokok utasítást kaptak arra, hogy vezényeljenek ki csapatokat a város különböző pontjaira és akadályozzák meg, hogy a tüntető csoportok eljussanak a városközpontba, a megyei pártszervezet székházához. A pártszékházat és a városközpontban levő intézményeket a különböző katonai és rendfenntartó alakulatok együttesen biztosították.
December 21-én délelőtt 11 óra körül az Imatextől a munkások egy része a központ felé indult. Az váltotta ki az első ellenállást, hogy alá akarták íratni velük a temesvári megmozdulásokat elítélő nyilatkozatot.
Újabb tüntetők csatlakoztak hozzájuk az IRA-tól és a Metalotechnicától. Az Imatextből érkező hírekre reagálva a pártvezetés a gyár irányába küldött két autó Securitatés kiskatonát és milicistát lőszer nélkül. A parancsokat a megyei pártvezetés telekonferencián kapta meg. A rendőrségnek még ekkor sem kommunikálták le hivatalosan, hogy valójában mi is történt Temesváron. A karhatalmi szervek és a pártvezetés megpróbálta rávenni az embereket arra, hogy menjenek haza. A tömeg egy része szétszóródott, egy kemény, kb. ezres mag viszont a járdákon túljutott a kordonon, amelyet időközben vissza is vontak a város központjába. A tömeg végül a katona- és rendőrkordonnal védett megyei pártbizottság elé érkezett, ahol követelte, hogy a megyei első titkár, Viorel Igreţ tárgyaljon velük.
Estére a tömeg megfogyatkozott. Ennek a hatására néhány vezető úgy döntött, hogy megpróbálnak újabb embereket toborozni a lakónegyedekből. A „toborzó menetből” a város központjába visszatérő tömeget katonai- és rendőrkordon fogadta. A karhatalmi szervek néhány embert kiemeltek és elszállítottak, majd könnyfakasztó gránátokkal és vízágyúval próbálták szétoszlatni a tüntetőket.
Este kilenc körül eldördültek az első lövések.
Egyes visszaemlékezések szerint a Grand szálló, a Kultúrpalota és a Posta épülete környékén 70-80 tüntetőt tartóztattak le azon az estén. Többségüket rendőrség terepjárókba ültették és a Securitate épületébe szállították, ahol többüket bántalmazták.
A karhatalmi védelmi gyűrű egész éjszaka őrizte a pártszékházat. A helyi nómenklaturisták egy része és a bukaresti küldöttek a pártszékházban töltötték az éjszakát.
1989. december 21-én este hat marosvásárhelyi kapott halálos lövést: a 21 éves Adrian Hidoş, a 25 éves Hegyi Lajos, a 33 éves Pajka Károly, a 30 éves Ilie Muntean, a 33 éves Bodoni Sándor és a 38 éves Tamás Ernő. A megyei kórházban 18 sebesültet ápoltak, de ezek száma jóval nagyobb volt, a következményektől tartva sokan otthon látták el sebeiket.
A december 21-i marosvásárhelyi történésekről hivatalos jelentés készült, amely az eldördülő sortűz ellenére felmentette a hadsereg vezetőségét.
A katonai ügyészség meglátása szerint a karhatalmi szervek törvényszerűen jártak el, elsődleges szándékuk a tüntetők szétoszlatása volt, a karhatalmi szervek vezetői nem adtak külön tűzparancsot. A halálos áldozatokat követelő sortüzekre a helyzet okozta zűrzavarban került sor.
22-én reggel 6-kor a rendőrség újabb parancsot kapott, hogy le kell zárni a főteret, mert tüntetés lesz újra. A reggeli órákban valóban újra tüntetni indultak a munkások, ezúttal az előző napinál is nagyobb számban. Király Károly emlékirataiban azt írja, hogy őt több gazdasági egység (Ilefor, Bőrgyár, Konzervgyár) küldöttsége kérte fel, hogy csatlakozzon a tüntetőkhöz. Király elfogadta és a tömeggel együtt érkezett meg a központba.
Menet közben körvonalazódtak a tüntetők első kérései: Ceauşescu lemondása, a Securitate felszámolása, egyenlő bánásmód minden állampolgárnak nemzeti hovatartozástól függetlenül, általános sztrájk Ceauşescu bukásáig, szolidaritás Temesvárral. A tömeg több jelszavat skandált, többnyire román nyelven: Fără violenţă! (Erőszak nélkül), Vrem cu Timişoarara! (Temesvárral vagyunk), Noi suntem poporul! (Mi vagyunk a nép), Libertate! (Szabadságot), Jos Ceauşescu! (Le Ceauşescuval). A városközpontban Király Károly, Florian Aurel és több tüntető vezér rövid buzdító beszédet mondott.
Az új hatalmi szervek megválasztása, a helyzet normalizálódása, december 22–29.
A Marosvásárhely központjában kialakult feszült patthelyzet Ceauşescu futásának hírére oldódott fel. A diktátor meneküléséről szóló hír hallatára a helyi a pártvezetők zöme a pártszékház hátsó felén, a pártszállón keresztül, amint tehette, elhagyta az épületet. Akik maradtak, hangosítást szerveztek, beszélni szerettek volna a tömeggel.
12,30 körül a tüntetők egy része behatolt a pártszékházba, ahonnan könyveket, iratokat, képeket, pártcímereket dobáltak ki, amit a tömeg üdvrivalgás közepette fogadott, összetört, illetve meggyújtott. A véleményformálók, vezetők a Kultúrpalotába hózódtak vissza. Onnan beszédet intéztek a téren levő tömeghez és elkezdődtek az első tárgyalások.
A tömeg egy része a Securitate épületéhez vonult, hogy kiszabadítsa a foglyokat. Ott két részre szakadva vonultak az épület két bejáratához. A Securitate munkatársai, alkalmazottai különböző menekülési útvonalakon elhagyták az épületet. Az első szónoklatok du. kettő körül hangzottak el. Rövid beszédet mondott többek között: Făgărăşan Angela, Florian Aurel, Király Károly, Man Nistor, Sütő András. Királyt, aki fél háromkor intézett beszédet a téren levőkhöz, a tömeg hangos ovációval fogadta.
A 22-i eseményeknek két kiemelkedő fontosságú pillanata volt.
Az első a diktátor házaspár bukásának pillanata és megyei pártvezetés ebből bekövetkező hirtelen visszavonulása. A második fontos történés a kialakult politikai vákuum kitöltésének pillanata volt.
Délután kettő körül a tüntetők vezérei, szószólói mellé megérkezett egy etnikailag vegyes értelmiségi csoport, amelyik átvette az események irányítását: Király Károly, Sütő András, Man Nistor, Florian Aurel, Mihai Sin stb. Olyan személyekről van szó, akik kellő késztetéssel rendelkeztek és feljogosítva érezték magukat az előző rendszer bánásmódja miatt arra, hogy véleményt alkossanak, hogy beszéljenek a tömeghez, hogy befolyásolják az események alakulását.
A Kultúrpalotában így összegyűlt vezetők eldöntötték, hogy létrehozzák az első listákat az újonnan javasolt vezetőkről. Közös megegyezéssel (habár voltak őt ellenző szórványos bekiabálások is) végül Király Károlyt jelölték első számú vezetőnek, helyetteseinek pedig Man Nistort (egykori politikai fogoly) és a tüntető csoportok élén tevékenykedő Sorin Moldovant (a Vegyipari Kombinát munkása).
Az új szerv képviselői közölték Bukaresttel, hogy Marosvásárhelyen minden rendben van, stabil a helyzet. Ugyanazon az estén megszervezték az üzletek, intézmények védelmét is, amelyet trikolóros karszalagos forradalmárok láttak el. A lakosság a tömbházak védelmét szervezte meg egy esetleges, a civil lakosságot érhető támadás elhárítása végett.
Az új megyei vezetőség összeállításánál a jelenlevők már az első órákban figyelembe vették a térség és a város etnikai szerkezetét is.
Így, más magyarok által is lakott erdélyi nagyvárosokkal (Nagyvárad, Kolozsvár, Szatmárnémeti) ellentétben, Marosvásárhelyen többnyire a megyei nemzetiségi arányoknak megfelelően voltak jelen magyarok az új vezetőségben, és a megye élén is egy magyar nemzetiségű vezető állt.
Abban, hogy ez így alakult, szerepet játszott az a tény is, hogy a gyárakból nagy számban voltak jelen az utcákon, a tüntetéseken a magyar munkások.
A Maros megye élére álló új hatalmi szerv képviselői azonnal, feltételek nélkül elfogadták a Ion Iliescu köré csoportosuló új román vezetést. Király visszaemlékezése szerint, az új megyei vezetőség még aznap este találkozott a hadsereg, a rendőrség és a Securitate képviselőivel, ahol tisztázták a kialakult helyzetet, és azt is, hogy a bukaresti utasítások alapján a Securitate a hadsereg alárendeltségébe került.
Király beleegyezett abba is, hogy azok a securitatés alkalmazottak, akik veszélyeztetve érezték családjuk és önmaguk testi épségét, elmenekítsék a városból a családtagokat olyan településekre, ahol nem ismerték őket.
Másnap, december 23-án reggel zajlott le Marosvásárhely főterén, ahogy a korabeli sajtó nevezte, az első szabad népgyűlés, ahol több helyi vezető mondott beszédet. Délután ismét tanácskozásra ült össze az új hatalmi szerv, tisztázni a helyzetet és kiegészíteni a sorokat. Megalakult a Nemzetmegmentési Front Maros Megyei Ideiglenes Tanácsa (NMF MMIT).
A tanácsba a fontosabb gyárak, üzemek, intézmények, a hadsereg és a történelmi egyházak küldöttei kaptak helyet, ezek között természetesen nem hiányoztak az ún. önjelölt küldöttek sem. A rend és fegyelem megőrzése mellett az új hatalmi szervek legfontosabb feladata az volt, hogy biztosítsák a lakosság számára az alapvető életfeltételeket: melegítés, világítás, élelmezés. 23-án első lépésként megalakult a lakosság élelmezéséért felelős biztosság, kinevezték a mezőgazdaságért felelős munkatársakat és az orvosi ellátást koordináló munkacsoportot. A fenti bizottságok hatáskörébe tartozott a segélyszállítmányok rendszerezése és szétosztása.
23-án elkezdődött az üresen maradt városi vezetés megszervezése is. Első ízben a megmozdulások során keletkezett űrt betölteni kívánó értelmiségiek jelentkeztek, akik megalakították az ideiglenes városi tanácsot, egyelőre szakbizottságok felállítása nélkül.
A városi tanács első felállásban magyar többségű volt. 24-től a hadsereg képviselője, Ioan Judea ezredes töltötte be az elnöki tisztséget, Sanda Veronica Moldovan és Weszely Tibor voltak az alelnökök, a titkári pozícióba pedig Iuliu Suciut választották meg. 1990. december 31-én a kora délutáni órákban az NMF városi elnöke, Ioan Judea találkozott a rendőrség képviselőivel és bejelentette, hogy egyetlen rendőrt sem menesztenek, a problémás személyeket más vidékre helyezik.
A megye jövőjét illetően január 3-án került sor az első fontosabb politikai eseményre, a helyi vezető szervek újraválasztására. A december 22-én jellemző eufóriát felváltották a különböző érdekcsoportok és személyek közötti viták. A legfontosabb kérdés az volt, hogy ki örökli az időközben Bukarestbe, az NMF országos vezetésébe hívott Király Károly megyei elnöki tisztségét.
A hadsereg képviselői fontos pozíciókat követeltek maguknak, illetve felmerült az etnikai arányok kérdése is. A több órán át tartó vita után egyfajta kompromisszumos megoldás született. Király maradt elnöknek, de munkáját három alelnök hivatott segíteni. A hadsereg-pártiak viszont némi előnnyel zárták a szavazásokat, hisz országos szinten is egyedi módon Ioan Scrieciu tábornokot ún. első alelnöknek választották meg, Gâlea Valert és Kincses Elődöt pedig alelnöknek. Az első alelnöki tisztség azért volt fontos, mert Király távollétében gyakorlatilag Ioan Scrieciu állt a megye élén.
A megyei szervek összetétele a következőképpen alakult: Baculea Dan jegyző, Pop Dorel - Ifjúsági bizottság, Man Nistor - Oktatás és tudományért felelős bizottság, Virág György - Gazdasági bizottság, Mihai Sin Kulturális bizottság, Hârşan Viorel - Ökológiai bizottság és Jakabffy Attila - Kisebbségi bizottság.
Régi-új elit Maros megyében és Marosvásárhelyen
Romániában, így Maros megyében is a diktatúra szorítása miatt nem szerveződött meg egy jól körülhatárolt ellenzéki mozgalom. Többek között ennek tudható be az is, hogy a helyi pártvezetés összeomlását követő vákuumban egy viszonylag heterogén csoport jelentkezett, akik között az első fázisban megtaláljuk a tüntetők néhány vezéregyéniségét (Sorin Moldovan, Făgăraş Angela), illetve azokat a személyeket, akik erre a történelmi szerepkörre önkéntesen jelentkeztek: egykori politikai foglyok (Man Nistor), Ceauşescuval szembeforduló értelmiségiek, egykori nómenklaturisták (Sütő András, Király Károly).
Az idő múlásával, december 23-án ez a csoport kiegészült a különböző megyei gazdasági egységek, kulturális intézmények, egyházak és a hadsereg képviselőivel. Az első órákban, napokban a közös ellenségkép és a hatalomváltás okozta zűrzavar orvoslása fogta össze ezt a minden szempontból heterogén csoportot. A tüntető munkások vezérei és a gyárak küldöttei egyértelműen a technikai értelmiség felé billentette a mérleg nyelvét.
Nyilvánvaló volt, hogy a közvélemény kritikájának leginkább kitett megyei és városi tanácsba nem kerülhettek be elvileg olyan személyek, akik a közvélemény előtt is ismert vezető politikai tisztséget töltöttek be a Ceauşescu korszakban. Kivételt Király Károly, Sütő András vagy Ion Scrieciu jelentettek. Király és Sütő KB tag, illetve póttag volt, Scrieciu pedig vezető katonatisztként tagja volt a hatvanas évek végén a megyei pártbizottságnak. Sütő (aki január elején amúgy is lemondott) és Király esetében a nemzetiségi jogokért történő kiállás, kvázi disszidensként való megítélésük adott legitimációt és ismertséget, Scrieciu pedig a diktatúra puhább időszakában töltött be a közvélemény számára teljesen ismeretlen tisztséget.
Király Károly személyében egykori nómenklaturista, magyar származású vezetője volt Maros megyének. A diktatúra bukásának pillanatában ő volt az a személy, aki kellő ismertséggel, tapasztalattal rendelkezett ahhoz, hogy az események élére álljon és, hogy Bukarestben és Marosvásárhelyen is egyaránt elfogadják. A hetvenes évek elején került ki a pártvezetésből, önkéntes alapon. Ez viszonylag elegendő időintervallum volt ahhoz, hogy a köztudatban megkopjon a pártaktivista múltja, habár, mint említettük, történtek erre nem túl erőteljes utalások.
A Szabad Európához intézett levelei, amelyben a diktatúra nemzetiségpolitikáját bírálta, nagy népszerűséget eredményeztek számára a magyar lakosság körében. Jó kapcsolati tőkével rendelkezett Bukarestben, az új vezetés egykori nómenklaturista részlegét személyesen is ismerte.
Úgy tűnt, Király személye az első napokban mindenki számára garanciát jelentett. Bukarest és Iliescu azt remélhette tőle, hogy Maros megye nem fog a radikalizmus útjára lépni, a marosvásárhelyi magyarok pedig az etnikai ügyek képviselőjeként tekintettek rá. A helyi románság és a román elit pedig azt nyugtázhatta, habár magyar vezető került a megye élére, legalább olyan személyről van szó, aki valamikor integrált része volt a román államvezetésnek.
Ami az etnikai arányok tiszteletben tartását illeti – elsősorban a magyar képviselők jelenlétére vonatkozóan – már az első pillanatokban kihangsúlyozták annak fontosságát. Megjegyzendő, hogy a kérdés érzékenységét a román képviselők többsége is belátta már az elején és a rendszerváltás első napjaiban komolyabb kifogások ez ellen nem hangzottak el.
A román fél számbeli túlsúlyát amúgy egyetlen fórumon sem veszélyeztette semmi, ugyanakkor magyarok is elfoglalhattak néhány fontos pozíciót. Megyei szinten ebben nagy szerepet játszott Király Károly, aki, mint említettük, megfelelő taktikai érzékkel hozott pozícióba néhány személyt a közvetlen környezetéből.
Az 51 tagú megyei tanácsban 28 román képviselőt választottak be, 20 magyart és három németet. A megyei tanács végrehajtó bizottságának öt román és négy magyar nemzetiségű tagja volt. A városi tanácsnak 13 magyar tagja volt, 12 román és egy német. A tanács élén Judea ezredes személyében román elnök volt, a városi végrehajtó bizottságban pedig négy-négy román és magyar, illetve egy német tag volt.
Novák Csaba Zoltán
Transindex.ro,

Kuti Csongor
RE: MÉG EGY ÜGYNÖK
Tükör által homályosan
Nem politikai, vagy más versenyhelyzetekben előnyt jelentő leleplezésekre van szükség, hanem a múlttal való elszámolásra, a sok eseti, személyes igazságból felépülő narratívára.
Lectori benevolo
Jelen írás nem tudományos cikk, vagy annak vázlata, mindössze néhány felvetéssel kíván hozzájárulni Könczei Csilla szekusblogja kapcsán kialakulóban lévő közvitához. Írásom nagy mértékben támaszkodik Katherine Verdery: Postsocialist Cleansing in Eastern Europe című közlésére, melynek következtetésével bizonyos fokig egyetértek.
E sorok írója 1989 tavaszán, nem sokkal 14. életévének betöltése után, néhány vele egykorú osztálytársával együtt, mintegy születésnapi ajándékként, megkapta KISZ tagkönyvét. Egyikünknek sem jutott eszébe tiltakozni. Majd decemberben, a csíkszeredai télben felbuzgó forradalmi hangulatban, öcsém közreműködésével, azonmód megcsonkítottam, majd elégettem és szétszórtam, mint Adolf Eichmann hamvait a Földközi tenger felett.
Szeku Tizenkét évvel később, kötelező sorkatonai szolgálat címén Csíkszeredából Slatinára teleportáltak, egy olyan belügyminisztériumi egységhez, ahol meglepetéssel tapasztalhattuk: javarészt a közalkalmazotti elit soraiból származó csemeték társaságába keveredtünk, akik egy szépreményű belügyi vagy SRI-s karrier irányába igyekeztek innen dobbantani, okosan lerövidítve a tiszti karhoz az akadémián át vezető lényegesen tekervényesebb utat.
Így alkalmam akadt találkozni a Gagyi József által felelevenített CI-tiszt 2001-es változatával. Hat hónap slatinai tartózkodás alatt kiderült: mindent tudnak, amit egy huszonéves kezdő jogász kapcsolatairól tudni érdemes. Besúgókat ugyan már nem toboroztak, de bő évtizednyire a diktatúra bukása után, igencsak kényelmetlenül merült fel a gyanú: talán mégsem úsztuk meg.
A társasági kapcsolatokban rejlő erőtől (l.: a társasági oldalak szerepe az arab „forradalmakban”) tartott a diktatúra is, így a szeku kiemelkedő feladata volt a kapcsolati hálók feltérképezése, azok ellenőrzése a kollaboránsok által. E logika mentén azon személyek lettek kiszemelve beszervezés céljából, akik nagy mozgástérrel, jó kapcsolatrendszerrel rendelkeztek. Verdery szerint éppen ez okból exponáltak is voltak, hiszen sok esetben családtagjaik, barátaik oltalmazásának szándékával, vagy kiterjedt ismeretségi körükben észlelt „gyanús” tevékenységgel kapcsolatban kerültek beszervezésre (Verdery 2012). Általánosítani azonban fölösleges: minden egyes történet egy külön dráma, és a szereplők motivációinak magyarázatát csak esetenként lehet értelmezni.
A szeku érdeklődése tehát nem csak az egyénre, hanem annak szociális kapcsolataira is kiterjedt, és sikerének kulcsa részben abban rejlett, hogy a rendszer maga az autonóm egyén helyett az arctalan tömegre épült: a diktatúrában nem voltak egyéniségek. Ilyetén a kollaboráció sem egyéni, hanem hálózati tevékenység volt, ami természetesen igen nagy kiterjedésű apparátust, és számos besúgót igényelt. (A besúgókat más besúgók figyelték, így többségük egyszerre volt „bűnös” és „áldozat”.)
Kételkedem azonban Stefano Bottoni kijelentésében, mely szerint az együttműködők jelentették a többséget. A keletnémet titkosszolgálat archívumának adatai alapján mintegy 178 ezer besúgóból és 93 ezer ügynökből állhatott az apparátus, eszerint nagyjából 35 keletnémet állampolgárra jutott egy szekus. A Stasi pedig – elméletileg – lényegesen aktívabb volt, mint a Securitate (180 km dosszié 35 km-rel szemben ), nincs okunk hát feltételezni, még a magyar kisebbség tekintetében sem, hogy nálunk rosszabb volt az ártatlan-kollaboráns arány (Verdery 2012).
Lusztráció A hálózat a személytelenségre, a kapcsolatai, semmint önálló cselekedetei által meghatározott egyénekre épült. Ezzel viszont a jogállamiság elvei szerint működő igazságszolgáltatás nem tud mit kezdeni. Az alkotmányos jogok védelme megköveteli, hogy a bíróság a kollaboránsokat egyénként kezelje, ez viszont a történelmi realitások torzult percepciójához vezetne (Verdery 2012).
A bíróság egyének és azok cselekedetei felett ítélkezve tud jogorvoslatot nyújtani, azonban nem ülhet törvényt a történelem, egyes rendszerek vagy ideológiák felett: a történelmi jóvátétel nem tartozik hatáskörébe.
Midőn hamvai szétszórattak a Földközi tenger felett, Adolf Eichmann elnyerte méltó büntetését a náci gyilkológép működésében betöltött szerepéért. A halálos ítélettel végződő per azonban nem tartozik a nemzetközi büntetőjog történetének mérföldkövei közé. Az igyekezet, amellyel a jeruzsálemi bíróság megpróbálta az Eichmann pert a nácizmus és az antiszemitizmus perévé átlényegíteni, míg történelmileg és emberileg is érthető, jogi szempontból helytelen. Bár metafizikai szőrszálhasogatásnak tűnhet (Aschheim 2001), de nem elhanyagolható különbség Eichmann cselekedetei és a zsidóság szenvedései között az a tény, hogy csakis az előbbi kategória képezheti büntetőjogi per tárgyát (Arendt 1963).
A jogelméleti részleteken túlmenően azonban az Eichman sztori jól illusztrálja, miként válhat szörnyeteg bármelyik átlagemberből. A Securitate irattáraiban is csontvázak lapulnak.
A demokratikus fordulat után a hálózat léte maga tette szükségessé a tisztogatási folyamatot: a nómenklatúra tagjaiból, ügynökökből és besúgókból álló hálót szét kellett (volna) szabdalni, hogy annak tagjai ne akadályozhassák a demokratikus átmenetet. Ebben a kontextusban figyelemre méltó adalék lehet, hogy éppen a hatalomátadó kommunista vezetők szorgalmazták rendkívüli elkötelezettséggel egy erős igazságszolgáltatási rendszer és alkotmánybíróság felállítását, abban a reményben, hogy a kommunista bírói elit lecserélésére nem lesz elegendő egyetlen parlamenti ciklus. (Verdery 2012)
A „lusztráció” kifejezés maga a Csehszlovák titkosrendőrség szakzsargonjából ered, ahol a párttagok lojalitásának megállapításáért (a kevésbé megbízható káderek eltávolításának céljával) lefolytatott vizsgálatot jelölte.
Mára kellő történelmi távlattal és adatokkal rendelkezünk ahhoz, hogy kijelenthessük: a lusztrációt egyetlen posztkommunista államban sem lehetett jogorvoslatként vagy igazságtételként értelmezni. A lusztrációs törekvések leginkább a posztkommunista politikai verseny és a parlamenti koalíciók történetei, amelyekben a lusztrációs jogszabályok nem az adott állam politikai történetének, hanem az aktuálpolitika függvényében alakultak. Általában pedig a kommunista utódpártok és politikai ellenfeleik erőviszonyait tükrözik.
A végletekig átpolitizált lusztrációs törekvések ezért képtelenek voltak megfelelni a valós, igazsággal, jogorvoslattal, jóvátétellel vagy megbékéléssel kapcsolatos társadalmi elvárásoknak. Ez azonban paradox módon oda vezetett, hogy a néhai besúgók és ügynökök kilétére gyakran némiképp a múlt rendszerre emlékeztető be(és ugyanakkor mintegy: fel)jelentéssel derül fény: valakiről kiderül, hogy kollaboráns volt.
A lusztráció valahogyan „elszabadult” a hivatalos – politikai – ellenőrzés alól, és egy tágabb értelemben vett verseny fegyverévé vált (Verdery 2012).
Értelmezésként ide kívánkozik egy Michnik – Havel párbeszéd részlet:
„Michnik: Van egy további probléma is. Hallottam, hogy egy szlovák politikai vezető, Jan Carnogursky azzal vádolt meg egy másikat, Vladimír Meciart, hogy együttműködött a titkosrendőrséggel. Meciar ugyanezzel vádolta meg Carnogurskyt. Az egyetlen hiteles döntőbíró ebben az esetben csakis egy titkosrendőrségi tiszt lehetne. Azt hiszem, elég abszurd lenne az a helyzet, amikor a titkosrendőrség ezredesei adnak ki erkölcsi bizonyítványokat.
Havel: Ez igaz. Erre én is felhívtam a parlament figyelmét. Valóban abszurd, hogy egy demokratikus államban egy ember valamely posztra való alkalmasságának abszolút és végső kritériuma a titkosrendőrség belső aktáiból származzon.” (Michnik és Havel 1993)
Igazság Térjünk vissza a Securitate irattárához. Miféle igazságot szeretnénk felfedezni, és miféle igazság rejtőzhet a több kilométernyi dossziékban?
Kiolvasható-e belőlük egy „abszolút” igazság, vagy csak eseti, szubjektív, személyes igazságok léteznek? Fennáll-e annak veszélye, hogy az „abszolút” igazság ürügyén mintegy einstandoljuk a közösségi emlékezetet?
A szeku igyekezett leleplezni a rendszer ellenségeit. Fölfedni a látszat mögött létezni vélt igazságot, a személyes igazságokat. Az archívum ezen igazságok tárháza. A rendszer saját népességéről felhalmozott tudásának emlékműve (Verdery 2012).
Az archívum igazsága azonban számtalan tekintetben kérdéses. Sok aláírást erőszakkal, fenyegetéssel, zsarolással csikartak ki. Másokat egyszerűen átvertek, azt sem tudták mit írnak alá. Ugyanakkor az ügynökök motiválva voltak a minél több aláírás beszerzésére, ezért alkalomadtán „gyártották” a kollaboránsokat.
Az archívum, az egyes dossziék korántsem hiánytalanok. A volt csehszlovák StB dossziéinak mintegy 90%-át megsemmisítették vagy eltüntették, hasonló eljárás a Securitatetól sem lehetett idegen. Azt hiszem, hogy Katherine Verdery romániai származású antropológus javaslatával kell egyetértenem, aki jelenleg saját megfigyelési dossziéját dolgozza fel: tekintsük a szeku irattárát kiváló terepfeljegyzéseknek a legobskúrusabb kommunista intézmény működésének tanulmányozásában. A lusztráció zsákutcának bizonyult, a bírósági jogorvoslat nem járható út, az Igazság és Megbékélés Bizottságok, több mint 20 évvel a rendszerváltás után, már nem időszerűek.
A jóvátétel egyetlen megvalósítható formája a kommunista múlt, és annak részeként a szeku működésének feldolgozása. Hogy minden ügynökről, minden kollaboránsról kiderülhessen, milyen szerepet játszott a diktatúra fenntartásában. Nem politikai, vagy más versenyhelyzetekben előnyt jelentő leleplezésekre van szükség, hanem a múlttal való elszámolásra, a sok eseti, személyes igazságból felépülő narratívára. Különben utódaink majd szekusoknak fognak remek újrahantolásokat szervezni.
A keletnémet lusztrációról megjegyezték, hogy míg Csehszlovákia és Lengyelország bíróságai, postahivatalai és iskolái személyzet nélkül maradtak volna, ha komolyan átvilágítják a közalkalmazottakat, addig Németország újraegyesítése során épp az ellenkező probléma merült fel: felesleg mutatkozott bürokratákból, a lusztráció pedig megoldotta ezt a foglalkoztatáspolitikai dilemmát. A romániai magyar közösség szerencsés helyzetben van: a fenti problémák egyike sem fenyegeti. A kérdés mindössze annyi: van-e annyira erős civil társadalmunk, hogy megteremtse a szembenézéshez és megbékéléshez szükséges kontextust?
Felhasznált irodalom:
Arendt, Hanna: Eichmann in Jerusalem. A report on the banality of evil, Penguin books, 1963 Aschheim, Steven E. (ed.): Hannah Arendt in Jerusalem, Berkeley: Univ. of California Press, 2001 Michnik, Adam és Havel, Vacláv: Igazságtétel vagy bosszú? Közzétéve a Beszélő oldalon (http://beszelo.c3.hu) Verdery, Katherine: Postsocialist Cleansing in Eastern Europe: Purity and Danger in Transitional Justice (Socialism Vanquished, Socialism Challenged: Eastern Europe and China, 1989-2009, ed. Nina Bandelj and Dorothy J. Solinger, Oxford Univ. Press, 2012)
A szerzőről: Kuti Csongor LLM, SJD, alkotmányjogász, tudományos fokozatait a budapesti Közép-Európai Egyetemen szerezte, jelenleg gyakorló jogász és a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem oktatója
Transindex.ro,

Megállapodást írtak alá az európai kisebbségi állampolgári kezdeményezésről
A kisebbségi európai állampolgári kezdeményezés elindításáról írt alá megállapodást Dél-Tirolban Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ), Richard Theiner, a Dél-tiroli Néppárt (SVP) és Hans Heinrich Hansen, az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának (FUEN) elnöke – közölte kedden az RMDSZ sajtóirodája.
Az RMDSZ elnöke arról állapodott meg Bolzanóban (Bozen) a német kisebbség olaszországi képviselőivel, hogy Luis Durnwalder hivatalban lévő tartományi kormányzó, Hans Heinrich Hansen, a FUEN elnöke és Kelemen Hunor a kezdeményezés polgári bizottságának első három alapító tagja lesz. Ezután további négy európai tagállam köztiszteletben álló személyiségével szeretnék kiegészíteni a bizottságot.
A kezdeményezők egymillió európai polgár támogatását kérik a kisebbségvédelmi indítványhoz. A testület áprilisban Kolozsvárott fog megalakulni, és feladata – az európai szabályozás értelmében – a kezdeményezés benyújtása, valamint az aláírásgyűjtési kampány lebonyolítása lesz. Az alapító elnökök megállapodtak abban, hogy keretszabályozási csomagot készítenek elő az európai nemzetiségek védelméért (angol rövidítése: Minority SafePack), amelyet csatolnak a kisebbségi állampolgári kezdeményezés szövegéhez.
Az RMDSZ, az SVP és a FUEN képviselői az európai kisebbségi szervezetek elnökeinek szóló levelet írtak alá, amelyben meghívják őket, hogy már az előkészítési szakaszban partnerként csatlakozzanak a kezdeményezéshez.
„Olyan javaslatcsomagot alkotunk, amely kitér az európai uniós jog minél több területére, és amelyben valamennyi kisebbségi szervezet megtalálja a számára fontos előírásokat. A csomag a következő egy-két évtizedre meghatározóan tartalmazza majd az európai kisebbségvédelem alaptételeit. Túlzás nélkül állíthatom, hogy a kisebbségi kezdeményezés az elmúlt ötven esztendő legfontosabb kisebbségi törekvése Európában" – idézte Kelemen Hunort az RMDSZ közleménye.
Az európai polgárok tavaly óta nemcsak választott képviselőik révén, hanem közvetlenül is kezdeményezhetnek uniós szintű jogalkotást. Ehhez legalább egymillió aláírás szükséges hét tagországból. Ezt a lehetőséget több erdélyi magyar szervezet is szeretné felhasználni arra, hogy előmozdítsa az őshonos kisebbségek jogairól szóló európai szintű jogszabályok megalkotását.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, az Erdélyi Magyar Néppárt és a Székely Nemzeti Tanács 2012-ben megállapodott arról, hogy együttműködnek a polgári kezdeményezés előkészítésében.
MTI
Erdély.ma,

Aláírásgyűjtést indított az EMNP a felvidéki magyarokért
A magyar állampolgárságot igénylő felvidéki magyarok támogatása érdekében indított szolidaritási aláírásgyűjtést az Erdélyi Magyar Néppárt. „Sorozatosan zaklatják a magyar állampolgárságot kérő felvidéki magyarokat.
Ezzel szemben nálunk eddig kétszázezer az igénylők száma, őket semmiféle zaklatás nem érte, elfogadták igényüket. A legdurvábban Mircea Geoană nyilatkozott a magyar állampolgárság igénylése ellen, aktív nosztalgiának nevezve azt” – nyilatkozta Nemes Előd, a párt háromszéki elnöke, hozzáfűzve: a felvidéki magyaroknak kell érezniük, hogy rájuk is gondolunk, támogatjuk őket a rendelkezésünkre álló eszközökkel.
Az aláírásgyűjtésbe egyházakat, civil szervezeteket is bevonnak, a támogatókat várják a Demokrácia Központokban is. Eddig ötszáz kézjegy gyűlt össze. Cél, hogy minél többen aláírjanak, Erdély ezzel segíthet – szögezte le Nemes Előd.
Bokor Gábor
Háromszék
Erdély.ma,

Kusaly
Elfelejtett kincsek nyomában
A régi krónikák Kusalyt már az 1330-as években említik városként. A Szilágy megyei település története egybefonódik azzal a nemesi családdal, amely a nevét is viseli: ők a Kusalyi Jakcsók. Amit ők hátrahagytak az utókor számára, az mind a mai napig fennmaradt: ez a kusalyi református templom – ezzel kezdte beszélgetésünket Lugosi Dániel, a község református lelkipásztora, amikor lapunk arra kérte, meséljen a templom és a gyülekezet múltjáról, jelenéről.
A beszélgetés során szó esett az egykor itt letelepedett ferences szerzetesekről, akik az első írásos említések szerint az 1420-as évek elején pápai parancsra vertek itt tanyát. A szerzetesek letelepedésükkor át is alakították a templomot, jellegzetes jegyet is hagyva rajta: eszerint a templom tornya nem a bejárat, hanem a szentély fölött található, ez is bizonyítja, hogy itt ferencesek éltek, tevékenykedtek, mivel az ilyen szerkezetű templomoknál általában valamilyen szerzetesi rend működött, de ezt alátámasztják különböző krónikák is.
Az aktualitások, pályázatok kapcsán kiderül: a templom A-kategóriás műemlék, ezért is lenne rendkívül költséges egy teljes felújítás, ami a tiszteletes elmondása szerint a következőkből állna: kőfaragási munkálatok, ki kellene alakítani a régi kornak megfelelő vakolatot és tetőszerkezetet, de nem lehet olyan anyagokat használni, amelyek meggyorsítják vagy egyszerűsítik a munkálatokat, mivel a modern eszközök igénybevételével nem lehet visszakapni a templom hiteles középkori képét, hangulatát, szimbolikáját. A lelkipásztor szerint egyébként jelenleg nem is hirdetnek olyan pályázatot, amelyből ez kivitelezhető lenne. Több tízezer euróra lenne szükség a munkálatok elvégzésére, amit csakis a román állam finanszírozhat – mondja a lelkész, kiemelve, hogy az európai unió nem támogatja az egyházakat. Kisebb magyarországi pályázatok léteznek ugyan, de azzal az összeggel nincs értelme nekikezdeni semmilyen nagyszabású munkának.
Felmerül a kérdés: mekkora igény lenne a hajlék renoválására. – A templom jelenlegi állapotában használható, közvetlen veszély nem fenyegeti sem az épületet, sem a benne lévőket. A felújításra inkább esztétikai szempontból lenne szükség. Tudomásom szerint a miénk Szilágy megye második legrégebbi temploma (a legrégebbi a somjóújlaki), és ezzel egyidős a hadadi hajlék, amely azonban már összedőlt. Szerencsére a mi templomunkat ilyen veszély nem fenyegeti, de egy renoválásra mindenképp szükség lenne ahhoz, hogy ezt az örökséget dédunokáink is igénybe vehessék – részletezte Lugosi Dániel.
A gyülekezeti életről a lelkész elmondta: 240 tagot számlál a közösség, akik aktívan fizetik is az egyházfenntartói járulékot. Ez egyben azt is jelenti, hogy a falubeli magyaroknak csaknem száz százaléka református vallású. Ebből a 240 tagból mintegy húsz százalék rendszeres templomlátogató, a lelkész szerint ez annak tulajdonítható, hogy a munkaképes férfiak zöme külföldön dolgozik, a tizenhárom évesnél nagyobb gyermekek pedig továbbtanulás céljából Zilahra járnak be iskolába, és lassacskán ők is eltávolodnak a gyülekezeti élettől.
Igyekszünk minden rendezvényen ott lenni, és arra törekszünk, hogy minél több egyházi eseményt szervezzünk. Évente megtartjuk az egyetemes bibliahetet, amelynek keretében vendéglelkészek tartják az istentiszteleteket, továbbá vakációs bibliaheteket szervezünk kisebb gyermekek számára, erre nagyon sokan el szoktak jönni még városokról is, unokák, dédunokák. Évről évre próbálunk újdonságokat szervezni, 2012 aktív év volt, mivel egyházmegyei táborokba is sikerült eljuttatnunk a kíváncsiskodó falubeli gyermekeket, gyereknapot is tartottunk, és nagy örömmel tölt el, hogy egy negyventagú kórust is fogadhattunk, amelynek több kusalyi tagja is volt. Mi mindent megteszünk a kis egyházunk fennmaradása érdekében – mondta el a lelkipásztor, aki már nyolcadik éve szolgál Kusalyban.
A templom hatszáz éves kőfalai még rengeteg történetet mesélhetnének. Sok esztendőt megélt és még sokat meg is fog ez a hajlék, mivel az idő végzetes sebet még nem hagyott rajta. A kusalyi emberek talán nem is tudják, fel sem fogják, hogy mekkora kincsük van, mert ha tudnák, nem csak egyházfenntartó járulékkal támogatnák a templomot, hanem a jelenlétükkel is.
BUCSI SÁNDOR
Szabadság (Kolozsvár),

Betartották-e az egyezséget a MOGYE-n?
A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem vezetősége és a magyar oktatók képviselői között megkötött szeptemberi egyezség értelmében a magyar rektorhelyettes által kért állásokat meghirdetik (3. pont), hogy az utóbbi időben egyre foghíjasabb magyar oktatói kar létszámát növeljék. Mivel a román nyelven tartott gyakorlati órák miatt a tanársegédi állások betöltésére az elmúlt évek során jobbára csak román nemzetiségű személyeket alkalmaztak, később alig volt, aki a magyar vonalon előlépjen. Ezt kiküszöbölendő az egyezségben leszögezték, hogy a magyar rektorhelyettes által kért tanársegédi állások esetén feltüntetik a magyar nyelv ismeretének a szükségességét (6. pont).
Nos, az egyetem honlapján ezekben a napokban megjelentek a versenyvizsgára kiírt állások. Míg a meghatározatlan időre alkalmazandó előadótanárok, adjunktusok és tanársegédek esetében feltüntették az oktatás nyelvét, a meghirdetett tanársegédi állásoknál ez a pontosítás az egyezség ellenére sem történt meg. Mielőtt dr. Szilágyi Tibor rektorhelyettes véleményét kérném, emlékeztessük olvasóinkat arra, hogy az Általános Orvosi Karon körülbelül 227-91 a román és magyar oktatók aránya, a fogorvosi karon 37-13, a gyógyszerészeten pedig 22-14, miközben az idei felvételi vizsgáig fele-fele arányban vettek fel román és magyar hallgatókat.
– Professzor úr, először is azt kérdezem, hogy mit jelent a végleges, azaz meghatározatlan időre szóló és a meghatározott időre szóló alkalmazás?
– A végleges alkalmazást jelentő klasszikus tanársegédi állás betöltésére csak azok pályázhatnak, akiknek – a törvény szerint – tudományos doktori címük van. Sajnos, ebben a csoportban alig néhány új személyre számíthatunk. A legtöbb állás ezen a listán előlépést jelent elsősorban az adjunktusi fokozatra, s ezekben az esetekben feltüntették az előadás nyelvét is. Ebben a csoportban 15-en vannak, többségük megvédett doktorátusi címmel tanársegédként dolgozik. Ez a meghirdetett állások 42 százaléka. Többen fogják a jövő évben elvégezni a doktori iskolát, ezért, ha nem változnak a versenyvizsga feltételei, lassan, de bővíteni lehet a keretet.
– Ez a szám messze áll attól, amennyi magyar oktatóra szükség lenne. A professzor úr szerint a másik fél betartotta-e az egyezséget? Elsősorban arra gondolok, hogy vannak olyan diszciplínák, ahol eddig sem vettek fel és továbbra sem akarnak magyar tanársegédeket alkalmazni.
– Összességében azt kell mondanom, hogy az egyezség nincs betartva, bár az egyetem igazgatótanácsa próbálta minimalizálni a magyar tagozat sérelmeit. Kőkemény viták után sikerült elérni, hogy egy sebészeti állás kivételével a kért állásokat meghirdessék. A probléma abból adódik, hogy a román fél elvi síkon továbbra is fenntartja, hogy a tanszékvezető joga eldönteni, szükséges-e vagy sem egy állás meghirdetése. Az egyezségben viszont az áll, hogy a magyar tagozat szükségletei szerint kötelező módon vizsgát kell szervezni a kért állásokra. Bár pillanatnyilag majdnem teljesültek a kéréseink, aggasztónak tartjuk, hogy nincs garancia a jövőre nézve, ha továbbra is fenntartják, hogy egy tőlünk független tényezőnek vétójoga van a mi kéréseinkkel szemben.
– A törvény hogyan szabályozza ezt a kérdést?
– A departamentális, azaz a főtanszéki tanács hatáskörébe utalja, s mindaddig, amíg nem jönnek létre az önálló magyar főtanszékek, a román fél jóakaratára vagyunk bízva. Most többé-kevésbé helyt adtak a kéréseinknek, mi azonban elvi garanciákat szeretnénk elérni.
– A kívülálló számára úgy tűnik, hogy a nagyobb gond a meghatározott időre szóló tanársegédi állások esetében van, valójában mennyi ez a meghatározott idő?
– Csak egy félévet jelent és a második szemesztertől lép érvénybe. A másik csoportban levő állások, mivel a minisztérium nagyon későn hirdette meg, csak a jövő egyetemi évtől lesznek érvényesek. Az ideiglenesen alkalmazható tanársegédek számára kért állásokat is csak hosszas vita után sikerült meghirdetni. A félévre szóló alkalmazást viszont nagyon rövidnek tartjuk. Elvileg meghosszabbítható ugyan a munkaszerződés, de csak a tanszékvezető ajánlásával vagy újabb versenyvizsga nyomán. Ez azt jelenti, hogy amit most kiharcoltunk, egy félév múlva esetleg újra kell kezdeni. Az ilyen feltételek között alkalmazott személyek számára az lett volna egy kiszámítható fejlődési út, ha a doktorátusi tanulmányaik végéig kötnénk velük szerződést, amit a törvény megenged.
– Az egyetem honlapján olvasható táblázatok szerint az ideiglenesen alkalmazandó tanársegédi állásoknál továbbra sem tüntették fel, hogy szükséges lenne a magyar nyelv ismerete, ami az egyezség 6. pontja ellen szól.
– Az egyetem vezetősége a törvényi alap hiányára hivatkozva nem jelölte meg, hogy melyik állás tartozik a román és melyik a magyar tagozathoz. Ha kérésünkre meg is hirdettek egy állást, nem lehetünk biztosak abban, hogy azt egy magyar nyelvismerettel rendelkező személy fogja elfoglalni. Ezekkel a problémákkal kapcsolatosan december közepén iktattunk egy beadványt az oktatási minisztériumban, az akkor még hivatalban levő Ecaterina Andronescu miniszter segítségét kérve, hiszen egyike volt a három miniszternek, aki aláírta az egyezményt. A 30 napos válaszadási határidő hamarosan lejár.
– Mi történik, ha továbbra sem érkezik válasz, s a vizsgán jobbára csak a román tanársegédeknek terem babér, amivel elúszik az utolsó lehetőség is az alulról szükséges építkezéshez?
– Ha szükséges, következő lépésként az államtitkári tisztségét megtartó Király András segítségét fogjuk kérni. Ha nem jár sikerrel, kénytelenek leszünk Victor Ponta miniszterelnökhöz fordulni, akinek a közbeavatkozására jött létre az egyezség. Habár a tanügyminiszter változott, Victor Ponta továbbra is tisztségben van, s reméljük, hogy az adott szó betartása fontos számára.
– Mi lesz, ha ő sem lép közbe?
– Ha az egyezmény elvi be nem tartásának gyakorlati következményei is lesznek, ezek megerősítik az igényt, hogy csakis az önálló struktúrákban biztosított a magyar oktatás jövője.
– Hány jelentkezőre számítanak?
– A meghirdetett 50 tanársegédi állásból 17-re, azaz a 34 százalékra.
– Ezek szerint továbbra is érezhető marad az aránytalanság.
– Így van, de összességében a teljes álláskeret 70 százaléka sem lesz betöltve. Bár nem olyan tömegesen, ahogy reméltük, mégis több személy felvételében bízunk, mint ahányan az egyetemen uralkodó "hidegháború" idején bekerültek. Tavaly szeptemberben 43 helyből 3 volt magyar előadó számára meghirdetve. Én hinni szeretném, hogy a tanszékvezetők, akik esetenként vehemens tiltakozás után fogadták el az állás meghirdetését, most már nem próbálnak újabb akadályokat gördíteni elénk.
A meg nem hirdetett sebészeti állás kapcsán Copotoiu professzor, aki kifejezte, hogy nem óhajtja a javasolt személyt, arra hivatkozott, hogy az ő megkérdezése nélkül próbáltuk kihozni az állást. Mi idejében elkezdtük a jelentkezők toborzását, de azzal a tanszékvezetővel, aki abban az időszakban nem tartózkodott itthon, nem tudtunk személyesen egyeztetni, hanem a főtanszéki gyűlésen terjesztettük be a javaslatunkat.
– Megalakultak-e a vizsgabizottságok?
– A csütörtöki szenátusi ülés jóváhagyta ezeket, s általában tükrözik a mi igényeinket is. A legderűlátóbb becslések szerint most ott tartunk, ahol a tanügyi törvény megjelenése előtt voltunk, a negatívból sikerült a nulla szintre érni. Ahhoz, hogy tovább fejlődjünk, a szeptemberi egyezmény betartása és a magyar tagozat saját departamentumainak, főtanszékeinek létrehozása szükséges.
– Ez az egyezség szerint az egyetem akkreditációját követően valósulhat meg. A magyar oktatási vonal akkreditálására elegendő lesz-e, ha a jelentkezőknek sikerül a vizsgájuk?
– Akik most bejutnak, sajnos nem segítik az akkreditációt. Aki nem végleges alkalmazott, azt nem veszik számításba.
– Azokat sem, akik fokozatban lépnek előre?
– Más kategóriába kerülnek, így egy hajszálnyit többet nyomnak a latban, de még ez a kevés is csak ősztől lesz érvényes.
– Ezek után milyen esélye lesz az intézményi akkreditációnak?
– Ezt pillanatnyilag még nem tudom. Ha a román és a magyar tagozatot egyben számoljuk, akkor is hiányzik pár százalék. Ahogy decemberben változtak az előlépési feltételek, ugyanúgy az akkreditáció feltételein is enyhíthetnek. Ezt figyelembe véve, még találgatásokba sem bocsátkozhatom.
– Köszönöm a tájékoztatást.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely),

Válasz az RMDSZ főtitkárának, Kovács Péternek
Felháborítóan modortalannak minősítem Kovács Péternek, az RMDSZ főtitkárának a Népújság 2013. január 13-i számában megjelent bírálatát a marosvásárhelyi és a Maros megyei RMDSZ-szervezeteket illetően. Olvasva vaktában ostorozó mondatait, arra gondolok, hogy a Szövetség főtitkárának pontosan az nem számít, ami neki is hivatása: az ügy – az RMDSZ, az érdekvédelem ügye! Én úgy tudom, nem adtuk fel szövetségi elveinket, ami azt jelenti, hogy mindig, minden körülmények között összhangra kell törekednünk és ennek megfelelően sokkal türelmesebben kell kezelni a másságot és a gyengeségeket. Ennek a szemléletnek nyomát sem vélem felfedezni megnyilvánulásában, de sokkal inkább egy tőlem idegen hierarchikus hangvételt, ami tudomásom szerint esetleg egy politikai pártban érvényesülhetne, de semmi szín alatt egy szövetségi szemléleten szerveződő alakulatban. Mind a megyei, mind a marosvásárhelyi szervezet nevében kikérem magunknak ezt az elfogadhatatlan hangvételt.
Levelének tartalmát illetően határozottan leszögezem a következőket:
1. A Maros megyei szervezet, dacára a főtitkár által megfogalmazott állításoknak, nem sorolható az eredménytelen, vagy gyenge eredményeket produkáló szervezetek közé. Az utóbbi évek eredményei is azt bizonyítják, hogy a Maros megyei szervezetnek jelentős szerepe van az országos RMDSZ-ben, lévén továbbra is, hogy a legnagyobb szavazótábort képes mozgósítani, értékes szavazatokat biztosítva az országos Szövetségnek! Kovács Péter bárdolatlan, éles bírálata megalázó azokkal a Maros megyei és marosvásárhelyi magyar szavazókkal szemben, akik a tavalyi választásokon is jelentős mértékben hozzájárultak ahhoz, hogy a kedvezőtlen körülmények ellenére a Szövetség átlépte az 5%-os bejutási küszöböt. Sőt, egyértelmű, hogy a magyar ellenpártok legkevésbé Maros megyében tudtak teret hódítani. Ezek tények, melyeket nem lehet alaptalan vélekedésekkel felülírni! És ezekért az eredményekért az inkriminált megyei és helyi tisztségviselők egyaránt sokat dolgoztak!
2. Az utóbbi napokban hozott döntéseink igazolják, hogy képesek vagyunk belátni szervezési fogyatékosságainkat, illetve megfelelő módon orvosolni is! Nem vagyok a lefejezés híve, hiszen a gondok összetettek, és ennek megfelelően kellő körültekintéssel kell megoldást eszközölni. Kovács Péter nagyon egyoldalúan minősíti a marosvásárhelyi szervezet tevékenységét, csak a negatívumokat sorjázza, de nincs tekintettel arra, hogy mindenek dacára mégiscsak sok jóhiszemű, jó szándékú, lelkes tag alkotja a szervezetet, akiken segíteni kell, hogy újraszerveződhessen a különben sok gonddal küszködő alakulat. Az utóbbi napokban az is kiderült, hogy az újraszervezésre vonatkozó döntés igencsak megosztotta a közvéleményt, ami a főtitkár állításával szemben, pontosan azt mutatja, hogy igenis, Marosvásárhelyen féltő aggodalom övezi az RMDSZ-t. Mi is tudjuk, hogy a jó szándék mellé hatékony munkát is kell rendelni. Azt is tudjuk, hogy a jó munkához jó eszközök kellenek. Azt gondolom, hogy a főtitkárság azzal kellene törődjön, hogy miként tudná hatékonyan segíteni ezt a folyamatot. A Kovács Péter levele nem segítség, hanem sokkal inkább tovább mélyíti a konfliktust!
3. Külön ki kell térnem a nemzedéki kérdésre. Ebben a vonatkozásban is hamis és sértő a megállapítása. Hamis, mert tény az, hogy az RMDSZ megyei szervezetének minden egységében – vidéki és városi önkormányzatokban – jelentős számban kaptak lehetőséget a fiatalok! Túlzás nélkül állíthatom, hogy a különböző tisztségek mintegy egyharmadát 35 év körüli fiatalok töltik be. A megújulás, fiatalítás az esetek többségében teljesen természetes módon történik, erőltetés nélkül. Azt gondolom, hogy ez így egészséges. Mind a megyei tanács, mind a marosvásárhelyi tanács frakciójában jelentős számban vannak fiatalok, s ugyanez a jelenség tetten érhető a vidéki önkormányzatokban is.
Másrészt, az idősebbekkel szemben sértő szóvá tenni az életkort. Az egészséges társadalomban minden korosztálynak megvan a tekintélye és szerepe! A Maros megyei RMDSZ-ben nem életkor szerint bízzuk meg a tagokat feladatokkal, felelősségekkel, hanem képességük szerint. A fiatalság önmagában nem szavatol bölcsességet, tudást, vezetői képességet, merthogy ezek nem életkorfüggő járulékok, hanem neveltetésből, egyéni adottságokból, kultúrából és a felhalmozott tudásból származnak.
Egy szó mint száz, Kovács Péter főtitkár írása igazságtalan és felháborító. Nagyon remélem, hogy ez többet nem fog előfordulni és a marosvásárhelyi újraszerveződést nem fogja kedvezőtlenül befolyásolni. Idősebb korosztályhoz tartozóként emlékeztetem társaimat: az életkorhalmozás türelmes bölcsességet is eredményez. Kérek mindenkit, ennek mérsékletességével értékeljük a szóban forgó írást és szerzőjét.
Tisztelettel,
dr. Kelemen Atilla
Népújság (Marosvásárhely),

Négyévkönyv!
2012. december 14-én, a tavalyi Csiky-napon jelent meg a Csiky Gergely Főgimnázium évkönyvének legújabb kiadása. Tekintve, hogy az azelőtti évkönyv 2009 tavaszán jelent meg, most négy tanév eseményeit, történéseit kellett egyetlen kötetbe sűríteni. (Innen ennek az írásnak a címe: négy tanév évkönyve, tehát „négyévkönyv”!)
Ilona János informatika tanárt kértük fel, hogy mutassa be részletesebben e legutóbbi kiadványt. Alábbiakban az ő szavait idézzük.
Mit tartalmaz az évkönyv?
Eseménynaptárt, sok-sok fotóval, mind a négy elmúlt évről (2008–2009, 2009–2010, 2010–2011, 2012–2012); rövid beszámolókat a legérdekesebb eseményekről, rendezvényekről, persze, fotókkal illusztrálva; az iskolai alkalmazottak és az osztályok bemutatását; a végzős osztályok (igen, mind a négy év mindegyik végzős tizenkettedik osztálya!) egyéni fényképpel, névsorral, a 2011–2012-es tanév nem végzős osztályait pedig csoportképpel, illetve rövid jellemzéssel; a kollégiumi diákok és a kollégiumi élet bemutatását.
Az évkönyvnek van egy Akikre büszkék vagyunk című fejezete. Sok mindenre vagyunk büszkék: tantárgy- és sportversenyek díjazottjaira, angol nyelvvizsgát, illetve nemzetközi számítógépkezelői-vizsgát letevő diákokra, a Csiky-Csuky diáklap szerkesztőire, a diákszínjátszókra, Csiky-díjasokra, év végi díjazottakra, egyetemre bejutottakra.
Az igazgatói bevezető után olvashatunk még hangulatos írást Szilvágyi Zsolttól (ő is egykori csikys diák), Király András oktatási államtitkártól az Arad megyei magyar nyelvű oktatás nehézségeiről, azon kívül megemlékezést Szakács Ferencről, iskolánk volt igazgatójáról, az RMPSZ és az aradi magyar főgimnázium kapcsolatáról, diákok által írott fényképes beszámolókat táborokról, kirándulásokról, és gyönyörködhetünk az iskolai élet színes fotóiban is, hiszen az évkönyvet egy 24 oldalas színes melléklet teszi még vonzóbbá. (Mindehhez a Carmel Print & Design nyomda is jelentősen hozzájárult, hiszen rendkívül rövid idő alatt is komoly, minőségi munkát végzett.)
Megkérdezheti valaki: szükség van-e még manapság nyomtatott, „papír-típusú” iskolai évkönyvre? Nem elég a weblap, ahol minden szükséges információt gyorsan megtalál az érdeklődő? Nos, a szerkesztők válasza: igen, szükség van rá! Kézbe vehető, könnyebben áttekinthető, mint egy sok száz oldalból álló weblap, sok száz különböző információval. Ráadásul szép ajándék is a végzős generációknak, életük egy fontos részének tömör lenyomata. No, és minden rendes iskola készít évkönyvet, most, az internet korában is, tehát nem illik lemaradni, ilyen tekintetben sem.
Összesen 238 oldal tömör Csiky-kivonat tehát a 2008–2012 közötti időszakról, ami minden tanár, diák és szülő asztalára, könyvespolcára oda kívánkozik.
Az évkönyv ára 10 lej, az iskolában Milka Zsuzsa könyvtárosnőnél lehet igényelni.
Nyugati Jelen (Arad),

A költő székely egypercesei
Mindössze néhány hét alatt elfogyott a könyvesboltokból Muszka Sándor kézdivásárhelyi születésű, Csíkszépvízen élő költő, író Sanyi bá című kötete, amely a műfaji megjelölés szerint székely egyperceseket tartalmaz. A szerzővel nyelvjárásról, az „akadémiai színvonalú” székely humorról és a nevetés szerepéről beszélgettünk.
– Irodalmi pályafutását versekkel kezdte. A lírától hogyan jutott el a székely egypercesekig?
– Az első humoros történet úgymond megrendelésre született öt-hat évvel ezelőtt. A magyarországi Művészetek Völgyébe kaptam meghívást, ahol a szervezők kérésére verseket készültem felolvasni, legalábbis amikor Kolozsváron a vonatra felültem, még úgy volt. Már a határon túl jártam, amikor értesítettek, hogy a program annyiban módosult, hogy a versek mellett a humor is szerepet kap az est folyamán, és abban is számítanak rám. Bajban voltam, mert akkoriban én ilyen típusú szövegeket egyáltalán nem írtam. Mire a helyszínre értem azonban, a probléma szinte magától megoldódott. Történt ugyanis, hogy a vonatfülkében négy jó humorú székelyföldi vendégmunkás is utazott, és egy idő után figyelni kezdtem a beszélgetésükre. A beszélgetés tárgya nagyjából az volt, hogy mit láttak, mi történt velük Magyarországon, és amikor otthon a faluban mindezt elmesélték, mit mondtak a szomszédok és a családtagok. Amikor ők Budapesten leszálltak a vonatról, nekem már csak annyi dolgom volt, hogy leírjam a hallottakat. A rövid kis történet nagy sikert aratott, és akkor tudatosodott bennem, hogy én is rengeteg ilyen történetet tudok, de kitalálnom sem túl nehéz. Azt hiszem, valahogy így kezdődött a Sanyi bá története.
– A kötetben a nyelvezet alakítja a történetet, vagy éppen fordítva? Beszél-e így élő székely? Mennyi a fikció ezekben a történetekben és mennyi a gyűjtőmunka eredménye?
– Kétségtelen, hogy ezekben a történetekben a nyelvezet a humor egyik legfontosabb forrása. Hogy beszél-e így élő székely, arról győződjék meg az olvasó maga. Terepnek ajánlom a Székelyföld bármelyik falusi kocsmáját, mondjuk úgy este nyolc és tíz között. Természetesen ilyen helyeken nagyon ritkán hallani kész, kerek történeteket, amit úgy, ahogy van, meg lehet írni. Az esetek kilencven százalékában csupán mondatok vannak, szófordulatok, ezeket kell történetté, kerek egésszé alakítani. És mivel főállásban nem „vendéglátó-ipari bútorfényesítő” lennék, a legtöbbet magamnak kell kitalálnom.
– Hogy fogadták a Sanyi bát a székely és a nem székely olvasók? Például a Múzsák, trágyás szekérrel című előző kötetének olvasói fogékonyak-e a székely életbölcsességekre? Egybeesik-e az irodalomkritikusok és az olvasók ítélete?
– A könyv megjelenése előtt is rengeteg helyen olvastam fel belőle, mind Magyarországon, mind itthon, és eddig kivétel nélkül mindenütt értették és szerették. Negatív fogadtatásban szinte nem is volt részem az anyag kapcsán, hacsak nem sorolom ide az egyik internetes irodalmi folyóirat néhány olvasójának hozzászólását, amelyben tulajdonképpen a székely nyelvjárás létezését kérdőjelezik meg. Az ilyen szoba-hőmérsékletű intelligenciával megáldottakkal azonban nem tudok mit kezdeni. Szerintem a jó humorra mindenkinek mindig szüksége van, pont úgy az élet sója, mint a szerelem. Segít elviselni a hétköznapokat, szükség van rá, hogy megőrizzük a józan eszünket, regenerál, gyógyít. Az olvasók egyébként már véleményt mondtak a Sanyi báról, mégpedig úgy, hogy elmentek a könyves üzletekbe és megvették az összest. Már folyamatban van az utánnyomás, a hónap végétől ismét kapható lesz. A kritikusok véleménye még várat magára, de ez nem is csoda, hiszen csupán néhány hete jelent meg a könyv.
– Miért tartja fontosnak egy költő, hogy az elefántcsonttoronyból kilépve „nyeletlenkedjen”?
– Ha valaki figyelmesen olvassa, hallgatja ezeket a történeteket, rá fog jönni, hogy több van bennük a puszta humornál. De ha csak a nevettetés részét nézzük is, azt szoktam mondani, hogy a székely humor az amerikai komédiákhoz képest akadémiai színvonalú. Lehet, hogy velem van a baj, de azon, hogy valaki pofákat vág, vagy az alfelét mutogatja, nem igazán tudok kacagni. Szeretem ezt a nyelvjárást, szeretem ezeket a történeteket. Szeretem, hogy olyan szavak, kifejezések vannak benne, amelyeket bár értünk, mert hallottuk nagyszüleinktől, ismerőseinktől, de a mindennapi kommunikációnkban már nem vagy csak nagyon ritkán használunk. Sajnos azt gondolom, hogy ezek a szavak, kifejezések tíz, húsz éven belül teljesen kivesznek az emlékezetből, és kár értük, mert ugyanúgy kultúránk része, mint minden más, amire büszkék vagyunk vagy lehetünk. Sajnos ezzel megint mi leszünk szegényebbek.
– Két kötetet is tervez, verset és prózát is ír párhuzamosan. Hogyan lehet egyik műnemről a másikra átváltani?
– Senkit nem ismerek, aki minden nap tudna verset írni, én legalábbis nem tudok. Ezeket a köztes időket kitöltendő a legtöbb költő például fordítással is foglalkozik. Én vicces történeteket írok.
Bíró Blanka
Krónika (Kolozsvár),

Megállapodás az európai kisebbségi állampolgári kezdeményezésről
A kisebbségi európai állampolgári kezdeményezés elindításáról írt alá megállapodást Dél-Tirolban Kelemen Hunor (képünkön), a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ), Richard Theiner, a Dél-tiroli Néppárt (SVP) és Hans Heinrich Hansen, az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának (FUEN) elnöke - közölte ma az RMDSZ sajtóirodája.
Az RMDSZ elnöke arról állapodott meg Bolzanóban (Bozen) a német kisebbség olaszországi képviselőivel, hogy Luis Durnwalder hivatalban lévő tartományi kormányzó, Hans Heinrich Hansen, a FUEN elnöke és Kelemen Hunor a kezdeményezés polgári bizottságának első három alapító tagja lesz. Ezután további négy európai tagállam köztiszteletben álló személyiségével szeretnék kiegészíteni a bizottságot.
A kezdeményezők egymillió európai polgár támogatását kérik a kisebbségvédelmi indítványhoz. A testület áprilisban Kolozsvárott fog megalakulni, és feladata - az európai szabályozás értelmében - a kezdeményezés benyújtása, valamint az aláírásgyűjtési kampány lebonyolítása lesz.
Az alapító elnökök megállapodtak abban, hogy keretszabályozási csomagot készítenek elő az európai nemzetiségek védelméért (angol rövidítése: Minority SafePack), amelyet csatolnak a kisebbségi állampolgári kezdeményezés szövegéhez.
Az RMDSZ, az SVP és a FUEN képviselői az európai kisebbségi szervezetek elnökeinek szóló levelet írtak alá, amelyben meghívják őket, hogy már az előkészítési szakaszban partnerként csatlakozzanak a kezdeményezéshez.
"Olyan javaslatcsomagot alkotunk, amely kitér az európai uniós jog minél több területére, és amelyben valamennyi kisebbségi szervezet megtalálja a számára fontos előírásokat. A csomag a következő egy-két évtizedre meghatározóan tartalmazza majd az európai kisebbségvédelem alaptételeit. Túlzás nélkül állíthatom, hogy a kisebbségi kezdeményezés az elmúlt ötven esztendő legfontosabb kisebbségi törekvése Európában" - idézte Kelemen Hunort az RMDSZ közleménye.
Az európai polgárok tavaly óta nemcsak választott képviselőik révén, hanem közvetlenül is kezdeményezhetnek uniós szintű jogalkotást. Ehhez legalább egymillió aláírás szükséges hét tagországból. Ezt a lehetőséget több erdélyi magyar szervezet is szeretné felhasználni arra, hogy előmozdítsa az őshonos kisebbségek jogairól szóló európai szintű jogszabályok megalkotását.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, az Erdélyi Magyar Néppárt és a Székely Nemzeti Tanács 2012-ben megállapodott arról, hogy együttműködnek a polgári kezdeményezés előkészítésében.
Szabadság (Kolozsvár),

Merjük egymást értékesnek látni!
A Dévai Szent Ferenc Alapítvány vezetőjével, BÖJTE CSABA ferences szerzetessel az értékeket a középpontba állító műsorában beszélgetett Stanik István. Az alábbiakban a román közrádió magyar adásában elhangzottak szerkesztett változatát adjuk közre.
Beszélgessünk az értékekről! Az ön könyveinek a központjában az értékek állnak. Miért tartja fontosnak erről írni a 21. század elején?
Nagyon sok ember kopogtat be, segítséget kér, élelmet, ruhát, tanszert, van, aki hozza a gyerekét, hogy fogadjuk be, mert nem tudja nevelni. Amikor leülök velük beszélgetni, legtöbbször kiderül, hogy nem árvíz vagy földrengés pusztította el a családjukat, hanem más jellegű gondok, bajok vannak. Ha egy államban sok a baleset, logikus, hogy baleseti kórházakat kell építeni, az orvosok összerakják a szerencsétlenül járt embereket. De ha még több baleset történik, az állam vezetői rosszul teszik, ha még több kórházat építenek, azt kellene csinálják, hogy elővegyék a közlekedési szabályokat, az utakat, ellenőrizzenek, és akkor logikus, hogy kevesebb baleset történne, kevesebb kórház kellene.
Az elmúlt húsz évben újabb és újabb gyermekotthonokat indítottam, mindegyik betelik pillanatok alatt. Azon gondolkoztam, jó ez így, hogy létrehozzak egy újabb intézményt, amely az összetört csontokat, családokat próbálja összerakni? Nem lenne jobb, ha elővennénk azokat az értékeket, amik meghatároznák az életünket, a tízparancsolatot, a szeretet parancsát, és ezekről leverni a port, és egy kicsit átelmélkedni, átgondolni? Ugye, ha valaki repülőt akar építeni, nem rossz, ha előtte átnézi az aerodinamika törvényeit, mert úgy eredményesebben tud repülőt tervezni. Társadalmunknak is vannak olyan alapvető értékei, amik századok alatt kikristályosodtak. Miért nincs egy lelkiismereti ombudsman, aki azt mondaná egy új törvényről, hogy lám-lám, ezek összevágnak-e vagy nem vágnak össze a mindannyiunk által valamilyen szinten elfogadott isteni parancsokkal?
Ön azt írta, hogy a gazdasági válság nem hat igazából az emberekre, mert az emberi élet teljességét nem határozzák meg azok a tényezők, amelyek a gazdasági válságra hatnak. Kifejtené ezt a gondolatot?
Biztos, hogy nagy krízis van. Mikor kérdezték, hogy mi erről a véleményem, egy viccet mondtam. A nyuszi a teknősbékával elindul kirándulni. Mennek, mennek. Persze, a béka mindegyre lemarad, s a nyuszi noszogatja kedves társát, hogy szedd már azokat a reumás lábaidat! A teknősbéka mindegyre azt mondja, hadd el nyuszi, jó, ha mi ilyen lassan megyünk. Végül a nyuszi megkérdezi: miért jó, ha mi lassan megyünk? Azt feleli, mert nem jó irányba megyünk! Úgy gondolom, az emberiség nagyon felgyorsult az anyagi javak halmozásával. Amikor házat szentelni megyek, tényleg olyan lakások vannak, mint egy-egy múzeum, már nem ötven négyzetméter, hanem száz, száz fölötti négyzetmétereken, több autó is, ennek ellenére az emberekben nem az örömérzetet látom, inkább a verejtékes izzadságszagot érzem. Ilyenkor az a régi emlék jut eszembe, amikor kedves édesanyám, amikor gyerekkorom első kirándulásaira mentem, lelkesen megpakolta a hátizsákomat anyai szeretettel. Abban volt aztán minden. Azokra az első kirándulásokra úgy emlékszem vissza, hogy folyik a víz rólam, azt se tudom, hol járok, csak cipelek. Aztán rájöttem idővel, hogyha anyámat nem engedem közel a hátizsákhoz, azt én magam pakolom be úgy férfias egyszerűséggel, akkor csodálatos szép tud lenni a természet, élmény kirándulni. Az utóbbi húsz évben, ki kell mondanunk, hogy az erdélyi magyarság túlpakolta a hátizsákját, túl sok mindent felvállaltunk, hordoznunk kell, s biza nem olyan élmény verejtékesen cipekedni.
Igenis a legnagyobb értékek azok, hogy leülök a kedves férjemmel, feleségemmel, gyerekeimmel beszélgetni, játszani, egy römipartira, kirándulni. Azt a paprikás pityókát elkészítem, nekiülünk elolvasni egy jó könyvet vagy megnézünk együtt egy jó filmet.
Olyan kép alakult ki bennem Önről, ami különbözik azoktól a sztereotípiáktól, amikor az ember egy papra gondol vagy egy szerzetesre gondol. Úgy érzem, Ön közelebb van a mai hétköznapi emberhez: magatartásában, beszédstílusában, abban, ahogy fogalmaz, és a gondolataiban is. Mi okozza ezt a különbséget?
Nagyon sok nagyszerű ember van, csak legtöbben félünk megszólalni, vagy sokszor van egy irány, s azt felvesszük és lihegünk egymás sarkában. Nehéz megállni, nehéz azt mondani, hogy ez nem igaz, ez a siránkozó, nyafogó hangnem, amit, mint egy nagy adag ketchupot ráöntöttek az erdélyi magyarságra, s úgy folyik rajtunk. Én hiszem azt, hogy ha felráznánk magunkat, ha biztatnánk egymást és önmagunkat, akkor szebb lenne a világ. Mire gondolok?! Szentgyörgyről jövök hazafelé, Csíksomlyó felé. Leint egy atyafi, felveszem, kérdezem tőle, hova megyen. Azt mondja, megyen haza a büdös… és mondott egy csúfot a feleségéről. Az út szélére húztam az autót, és mondom, szálljon le. „Hát miért?” Mondom, én katolikus pap vagyok, és aki így beszél a feleségéről, azt én egy tapodtat se viszem. Kint esett az eső, sötétedett, láttam, nagy leszállhatnékja nincs ennek az ötven fölötti bácsinak. Kértem, mondjon valami jót a feleségéről és elviszem. Azt mondja, hát ilyen hirtelen… Mondom, akkor várjunk, ne kapkodjuk el ezt az asszonydicséretet. Azt mondja: finom palacsintát süt. Na, mondom, csukja be az ajtót, mert akkor megyünk. El is indultunk, kezdtünk beszélgetni, s kiderült, hogy az a palacsinta, atya, hát töltelékes… az igen… olyat maga nem evett, álljon meg, itt a telefonszámom, jöjjön el, azt meg kell kóstolja. Aztán kiderült, hogy van három szép gyerekük, még unoka is van, malacot nevel, van veteményeskert. Egész Alcsíkon nem erőst van olyan szép kert, mint az övék. S végül, mire Bükszádig értünk, az asszonykát szinte szentté avattuk. Olyan szépeket mondott a kedves feleségéről, s miután leszállt, akkor gondolkoztam el, hogy ez hogy van, egy ezer idegennek elkezdi szidni a feleségét. Valószínűleg társadalmi elvárás, hogy a rosszat mondjuk egymásról, s ne a jót lássuk meg. S amikor azt mondom neki, hogy én erre nem vagyok vevő, akkor mindjárt előkerül valami mélyebb, tisztább, valami emberibb arc, amiről jól el tudtunk kilométereken hosszan beszélgetni. Most az a sikk, ha szidom a főnökömet, a beosztottamat, a tanárt, az orvost, a papot, a politikust, mindenkit, mert én tudom a tutit, s mindenkiről megmondom tíz perc alatt, mit csinál rosszul. Ez a gonosz léleknek a stílusa, mert ha a jó Isten stílusát nézem a Szentírásban, azt látom, hogy Jézus mindenkit bátorít, „itt vagyok, ne féljetek, veletek vagyok, legyőztük a gonoszt”. Találkozik az öreg Nikodémussal, s nem lehordja, hanem azt mondja, igaz, hogy nem jól sikerült, amit csináltál, de itt vagyok, segítek, fog ez menni. Vagy a házasságtörő asszonyt, vagy Zakeust, sorolhatnánk, Jézus az összes találkozásában bátorít. Akivel Ő szóba áll, az emmauszi tanítványok, vagy akárki, többek lesznek, bátrabbak, hitüket visszanyerik önmagukban, neki mernek állni feladataikat szépen elvégezni. A gonosz lélek az, aki kihúzza Ádám s Éva alól a szőnyeget, ő az, aki mindent ócsárol, leszól. Én, amikor rosszat mondok a társaimról, környezetemről, nagy a gyanúm, hogy a gonosz lélek szócsöve vagyok.
Van egy kifejezés a magyar nyelvben, amit gyakran használunk a médiában, azt mondjuk: modellértékű, valamire, amiről úgy gondoljuk, hogy követendő példa. Ha az erdélyi magyarság fogalomkörében valami modellértékű, akkor Csaba atya mint személyiség modellértékű. Beszéljünk egy kicsit arról, hogy milyen érték a példamutatás.
Nem hiszek abban, hogy ilyen karizma, meg olyan adottság, én azt gondolom, van egy jó receptje a piskótának, és aki aszerint csinálja, annak finom süteménye lesz. Tehát ez nem adottság kérdése, a mi Urunk Jézus Krisztus egy nagyon jó receptet adott az élethez, és én azt gondolom, van bennünk annyi alázat, hogy azt a receptes könyvet elévesszük és megnézzük, hogy a mi Urunk hogy csinálta. A szomorú emmauszi tanítványokat Húsvét hajnalán nem leszidta, nem a földbe döngölte, hanem olyan szépen tudott velük beszélni, hogy lángolt a szívük, s ezek az emberek maguktól visszamennek Jeruzsálembe, s lelkesítik a többieket is. Ez egy recept. Ha jön egy gyerek hozzánk, egy utcagyerek, aki kiábrándult mindenből és mindenkiből, s én azt mondom, milyen csajbatag vagy, milyen mocskos vagy, akkor még mélyebbre kerül, nem? De ha ölbe veszem, és azt mondom, Isten selejtet nem teremtett, te Isten csodaszép alkotása vagy, gyere, megfürdetlek, szép ruhát adok neked, nézd meg, milyen szép vagy és örülj, akkor az a gyerek elindul, és próbál viselkedésében és mindenben jobb lenni, szebben viselkedni. Ebbe az irányba kell elindulni, de ez nem adottság kérdése, hanem az, hogy olvassuk el a mi Urunk Jézus Krisztus életét, az Evangéliumot és próbáljuk meg azt valóra váltani.
Nagyváradon beszélgetünk, ahol nemrég megnyílt egy újabb nevelőotthon. Most éppen hol tart Csaba atya az otthonok építésével, bővítésével, hány gyerek tanul most? Beszéljen egy kicsit erről a lélekbirodalomról, ahogy valaki nevezte mindazt, amit Ön felépített.
Le kell szögezni azt, nekem nem az a célom, hogy nem tudom, hány házat létrehozzak, mert meg vagyok győződve, hogy se az állam, se az egyház, se senki a szociális kérdést nem tudja megoldani. Én azt szeretném megmutatni az embereknek, hogy jó dolog jónak lenni, jó dolog jót tenni! Hogy igen, ez a típusú gyerek is ugyanúgy nevelhető, formálható, mint bármelyik más. Az lenne a cél, hogy vágyat ébresszek az emberekben ahhoz, hogy mindenki a maga utcájában, falujában, tömbházában lehajoljon a bajban lévő emberhez és szolidárisak legyünk. Ez a fő célom nekem. S amikor kérdezik, hogy mit akarok kétezer-tizenkettőben vagy -tizenháromban, akkor mindig azt mondom, hogy konkurenciát. Minden faluban, minden városban kellene legyen egy ilyen kis otthonocska. Hatvannyolc ilyen házunk van, ezek egy része napközi otthon, s vannak a bennlakó otthonok. A Gyergyói-medencében szinte minden faluban van napközi otthon. Háromszéken, Csíkban, Udvarhely környékén, Parajd környékén is sokfelé vannak ilyen napközi otthonok. Egy faluban van kétszáz, ötszáz gyerek, s a legtöbb halad. Aki nem halad, mellé a tehetősebb szülő alkalmaz pedagógust vagy küldik délutáni „afterschoolba”. Egy szegény gyerek, ha hazamegy az iskolából, s nincs, aki leültesse, hogy tanuljon, akkor könnyen elmegy focizni. Másnap az iskolában nincs házi feladat, még a füzetet is otthon hagyta, talán el is késett. Ilyenkor a tanító mit tud mondani: miért nem tanultál? Leszidja a gyereket, ez kudarcélmény. S ahol engem kudarc ér, oda nem megyek szívesen. A gyerek is akkor kezd lógni. Akkor nem elég, hogy nem tanulsz, még lógsz is, az apád laskáját. Behívják ilyenkor az egyedül élő anyukát vagy nagymamát, az sírva hazáig pofozza a gyereket, ami egy újabb, mélyebb kudarcélmény. A gyerek mély spirálba kerülhet, ezért sok gyerek abbahagyja az iskolába járást. Beder Tibor, Hargita megyei tanfelügyelő mondta, hogy fő-tanfelügyelői tevékenysége alatt több mint hatezer iskolaelhagyás történt. Igazából az államnak nincs erre eszköze, hogy egy ilyen leszakadó gyermeket hogyan tudjon visszapergetni. Mi az ilyen gyerekek számára létrehozzuk a napközit, ami azt jelenti, hogy neki van még valamilyen családi háttere, van, ahol aludjon, de nálunk ruhát, tanszert kap, tanulunk, foglalkozunk vele, esténként pedig hazamegy. Mintegy ezer gyerek van ebben a rendszerben. Ha ez már nem elég, amikor már nincs hova hazamenjen, ha testi, lelki, fizikai integritása, épsége veszélyben van, akkor a törvény szerint is ki kell emelni őt a családból, tehát befogadjuk valamelyik bentlakó otthonunkba. Most több mint ezerháromszáz bentlakó gyerekünk van Erdély területén. Csak addig kellene bent legyen, amíg a családi háttér normalizálódik, mert az a jó, ha nem szakad el a vér szerinti rokonaitól, hanem velük együtt él és növekszik. A fogorvos se azzal kezdi, hogy kiráncigálja a szánkból a fogakat, hanem töm, fúr, gyökért kezel. A szociális munkás is így kellene a gyerekekhez hozzáálljon. Sokszor elmondtam az állami hatóságoknak, hogy a rendszer kevesebb pénzbe kerülne, és hatékonyabb lenne, ha a gyerek úgy éli meg, hogy én társ vagyok, egy mentőcsónak. Ezért van az, hogy egyetlen házunkban sincs kapus, meg lakat. A gyerekek kijárnak a városi iskolába, visszajönnek, magukénak érzik. Én szeretnék egy „fertőző betegség” lenni, hogy megfertőzzem az embereket azzal, amivel engem is a mi Urunk Jézus Krisztus vagy Szent Ferenc atyánk megfertőzött. Oly sokszor elmondtam, hogy ha elengednének Somlyón a Szék útján befelé két malacot, mindjárt kirohanna valaki, hogy megfogja és hazavigye. De egy ember ennél sokkal értékesebb. Merjük egymást értékesnek látni, merjük egymást megszólítani, befogadni. Olyan sok üres házban jártam, ahol, mint egy múmia, él valaki egyedül, szörnyű az ő élete. A gyereknek is, ha egyedül van, az unalmas. Én a mi gyerekeinkben azt látom, milyen jó, hogy együtt vannak. Biztatnám a kedves testvéreinket, hogy merjenek jók lenni, a cselekvő szeretet útjára lépni, merjenek befogadni egy-egy gyereket, öreg nénit. Én nemcsak gyerekeket fogadtam be, hanem régi, eldobott épületeket is, Bethlen Gábor szülőházát, de idős bácsikat, néniket is. Vagy sokszor hajléktalan embert. Persze, kell vele egy kicsit bíbelődni, de most már jó munkatársam, aki veti a vállát a vállamhoz, együtt húzzuk a szekeret. Ez kellene, hogy meglássuk egymásban az értéket, a társat, a barátot, azt, akivel akár álmainkat valóra válthatjuk, akivel együtt dolgozhatunk.
Erdélyi Riport (Nagyvárad)

A magyar kultúra napja – Romániai magyar programok
Romániában koncertekkel, színházi előadásokkal, szavalóestekkel és maratoni felolvasásokkal ünneplik január 22-őt, a magyar kultúra napját, amelynek keretében Szatmárnémetiben a Magyar Kultúra Hetét rendezik meg.
A Szatmárnémeti Ady Endre Társaság és egyéb helyi közintézmények és alapítványok szervezésében kerül sor a Magyar Kultúra Hetére, amely január 19. és 27. között zajlik a partiumi városban - tájékoztatták kedden a szervezők az MTI-t.
A rendezvény programja szerint egy hét alatt a szatmárnémeti közönség megtekintheti a Nagyvárad Táncegyüttes Bambucördög és Fekete sáfrán című előadását, lesz Dsida Jenő pódiumest, díjnyertes színjátszó csoportok seregszemléje és szavalóverseny. A rendezvény egyik partnere a helyi Északi Színház Harag György Társulata, amelynek művészei egyebek között Kovács András Ferenc megzenésített verseit adják elő Csillagszél címmel. Január 26-án este a magyarországi Misztrál együttes lép fel.
Marosvásárhelyen másodszor szervezik meg január 22-én azt a maratoni felolvasóestet a magyar kultúra napja alkalmából, amelynek a szervezésébe az idén több helyi civil szervezet, egyetem, valamint irodalmi és médiaintézmény is bekapcsolódott.
A felolvasáson nagy szerepet kapnak a marosvásárhelyi szerzők, de a felolvasni vágyók más erdélyi magyar kortárs szerzők írásaiból is válogathatnak. Kiemelt figyelmet szentelnek az évfordulós erdélyi szerzőknek, hiszen idén ünneplik Szilágyi Domokos költő születésének 75., Páskándi Géza író születésének 80. és Karácsony Benő író születésének a 125. évfordulóját, illetve Dsida Jenő költő halálának 75., Nyirő József halálának 60., Csíki László író halálának ötödik és Wass Albert író halálának a 15. évfordulóját.
Január 20-án Székelyudvarhelyen fotókiállítás nyílik a helyi Művelődési Ház koncerttermében, ahol a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont által korábban szervezett fotótáborokban részt vett művészek alkotásait teszik közszemlére. Székelyudvarhelyen is több napos rendezvényt tartanak a magyar kultúra napja alkalmából, így lesznek képzőművészeti kiállítások, tánc- és színházi előadások, könyvbemutatók, filmvetítések, de népdalversenyre is sor kerül.
Bukarestben a Balassi Intézet és a Bukaresti Nemzeti Opera közös szervezésében koncertet hallhat a közönség a magyar zeneirodalom jelentős alkotásaiból, szinte valamennyi vokális műfajban, Borsos Edith és Anda Pop énekművész tolmácsolásában.
A magyar kultúrát 1989 óta ünneplik január 22-én, a kézirat tanúsága szerint Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be a Himnuszt.
MTI

Mi ölte meg Szilágyi Domokost?
(Most pedig leleplezem az elejtett „aktát”, a kályhán piruló hagymát, a szurkos cipőt, s a néma imádságot.)
„Milyen csodálatos is lenne, ha minden lelepleződésnek lenne egy olyan jelenete, mint a Szilágyi Domokosénak, akiről Péterfy Irén, aki megjárta a börtönt miatta, azt mondta, teljes szívével szánja őt, mert neki volt nehezebb! Csakhogy Szilágyi Domokos öngyilkos lett, s mivel semmit vagy nagyon keveset tudunk tettének indítékairól, azt sem zárhatjuk ki, hogy a lelkifurdalás ölte meg.”
Ezt írja Demény Péter.
(Nyílt levél Dávid Gyulához Szabadság, 2013. január 04.)
Első jelenet:
Ültünk egy bukaresti, központi kávézóban ezerkilencszázhatvankettőben, mondhatnám, naponta beültünk oda, s hallgattunk. Esetleg irogattunk ezt-azt, vagy kinéztünk az esős utcára a redőnyök mögül.
Egy napon hozta magával az Álom a repülőtéren című kötetét. Szótlanul letette az asztalra a kávéscsészék mellé, kinyitotta és ezt írta belé :
Imitt ez az üres fót,
jajdenagyon üres vót,
akárcsak az én hasam,
az istenit, aki van.
Elolvasom a dedikálást, ő észreveszi, hogy van még hely, kér két rumot és folytatja :
Elekes,
ne légy olyan gyerekes,
hanem mint egy felnőtt felnőtt,
nézz meg az utcán
minden
delnőt.
Bukarest, 1962 okt. 10., Szisz
Ceruzával valami csípős megjegyzést firkantottam a Forrás-kötet emblémájával kapcsolatosan, erre ő szótlanul odaírta az első oldalra:
Egy embléma
nem probléma,
írta Elekes Ferenc,
aki ugyan nem lelenc
éppen ezért semmit sem is lel –
adassék hát neki egy deci rum és
egy jó adag ischler.
Aztán írt még egy verset a fülszöveg alá, majd lerajzolt engem profilból, s az orcámra egy kakast is kanyarított, amint a könnyeimet szedegeti. A rajz alá ezt a négy sort írta:
Nem alacsony, nem is magas,
ez itten a Békekakas,
könnyet szed az istenadta
azér írom, mer (ez) nem akta.
Mondom, te, Domi, nekem nem tetszik ez az akta. Hiába rímel arra, hogy istenadta. Ráadásul te soha nem is írsz semmiféle aktát, az sincs, ahol dolgozzál.
Nem szólt semmit. Én sem szóltam semmit. Ennek az akta-szónak számomra csak később lett jelentősége. Nekem abban az esztendőben volt munkám. Az Ifjúmunkásnál dolgoztam, napszámosi beosztásban.
Második jelenet:
Egy napon, amikor már Marosvásárhelyre kerültem, váratlanul érkezett, becsöngetett és halkan ennyit mondott:
– Maradhatok nálatok egy ideig? Persze, válaszoltam, majd látván, hogy nagyon fáradt és megtört, megkérdeztem, mi van veled, Domi?
– Gyalog jöttem Ploieşti-ről a vasúti síneken, elfáradtam.
És folytattuk a Bukarestben megszokott hallgatásunkat. Egyszer azt kérdezte a feleségemtől, van-e a házban egy kis hagyma. Volt. Szisz a kályha tetejére rakta a hagymát és nagy szakértelemmel pirítgatta.
Két héten át majdnem semmit nem evett, csak a kályhán pirított hagymát. Feleségem hiába tett eléje jó ételeket, ő maradt a pirított hagymánál. Ennek okát nem firtattuk, de láttam rajta, valósággal gyötri, kínozza magát.
Harmadik jelenet:
– Csupa szurok a cipőd, Domi, hol szedtél össze ennyi szurkot?
– Hát nem mondtam, hogy a vasúti síneken jöttem Ploieşti-től Vásárhelyig?
– Azt hittem, viccből mondod.
– Miért mondtam volna viccből, ha ott jöttem?
– Mert épeszű ember nem jön a vasúti síneken Ploieşti-től Vásárhelyre.
– Szerinted mit jelent az, hogy épeszű ember?
Erre nem válaszoltam. Hallgattunk. Amiképpen szoktunk.
Negyedik jelenet:
– Megvan a Trabantod, amit Fazekastól kaptál?
– Meg.
– Elviszel engem egy faluba?
– El. Oda, ahová akarod.
Megyünk egy hegyen át, egy kicsi erdőn át. Egy faluba érünk, azt mondja Domi, a templomnál álljak meg. Megállok a templom előtt. Azt mondja, te tudod, hogy én a papokkal nem vagyok barátságban? Mondom, nincs honnan tudjam. Nem baj, de a templomba bemegyek egy néma imádságra, mondja.
Elkísértem, bementünk a templomba. Leült egy padba és fejét lehajtotta.
Sokan és sok mindent
írtak már Szilágyi Domokos öngyilkosságának lehetséges okairól. Olvastam tudományos igényességgel megírt munkát is.
Az egyik egyetlen versét elemzi, hogy magyarázatot találjon Szisz cselekedetének okára. A Szilágyi-vers címe: Héjjasfalva felé.
Spira Veronika: Szilágyi Domokos Héjjasfalva felé című költeményének hermeneutikai értelmezése. (A tanulmány első megjelenése: Irodalomtörténet, 1992/2. 313–327. l.)
Ebből idézek: „Felismerve a lét abszurditását, minden választás látszólagos voltát, egyet, az etikait mégis kötelezőnek tekinti magára (szembefordul a halállal). Paradox módon a kierkegaard-i hit lovagjához éppen ez az etikumba vetett abszolút és abszurd hite teszi hasonlatossá. Ezért nyerheti vissza, amit elveszített (mint Ádám Izsákot), az élete méltóságát és a halhatatlanságot.
(„Örök plebejus: Ő az úr”).
Ez egyúttal a vers létértelmezésének etikai vetülete, a műbe kódolt etikai hitvallás”.
Vagy: „Petőfi halálának ez a sajátosan Szilágyi Domokos-i egzisztencialista újraértelmezése egyúttal elvezet az öngyilkosság átértelmezéséhez is. Szilágyi Camus gondolatait a modern költő-Messiások sorsára alkalmazva jut arra a meggyőződésre, hogy filozófiai és etikai szempontból nincs különbség a hősi halál és az öngyilkosság között. Mindegy, hogy az út végén a kozák pikájával vagy a szárszói vonattal kell szembefordulni. A költemény létértelmezése éppen ezen a ponton válik személyessé, és hosszabbítható meg az érvénye a beszélő jelenéig, saját sorsáig. A versből sugárzó vereségérzés ugyanis nemcsak a lét lényegéből fakad, de történeti, térségi és egyedi válságban gyökerező elemei is vannak.”
Miért idéztem most ilyen hosszan Spira Veronika tudományos fejtegetéseiből – tehetné fel a kérdést az olvasó.
Talán csak azért, hogy bemutassam, hosszú utat tett meg a szerző, hogy eljusson valamilyen következtetésig. Elment egészen Kierkegaard-ig és Camus-ig. Úgy, amiképpen Szilágyi ment végig a vasúti talpfákon Ploieşti-től Marosvásárhelyig.
A nehéz kérdésekről való töprengés hosszú utakra kényszeríti az embert. Ha bizonytalan. Ha nehéz a döntés meghozatala.
De ez a körülményesség csak az elvont, szellemi tájakra érvényes, a szigorú valóságra nem. Mert sem a fizika, sem a kémia lába nem reszket, amikor cselekednie kell. A vonat elüti az embert, ha elébe áll, a méreg megöli az embert, ha beveszi.
Mégis, vannak az embernek megérzései, amelyek mondhatni egyből rátapintanak valamely jelenség lényegére.
Ilyen a Demény Péter megérzése is.
Marosvásárhely, 2013. január 11.
Elekes Ferenc
Szabadság (Kolozsvár),

MOGYE-ügy – Döcögve halad a szeptemberi megállapodás végrehajtása
A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) honlapján 87 tanári és tanársegédi állást hirdetett meg az elmúlt napokban; csak tíz állás esetében tüntették fel, hogy magyar nyelven oktató szakembert keresnek.
A magyar oktatói igények rendezését az intézményen belüli román-magyar konfliktust rendező tavaly szeptemberi megállapodás rögzítette. Eszerint a magyar rektorhelyettes hivatott dönteni a magyar tagozaton meghirdetendő állásokról, és a magyarokat megillető tanársegédi állásokra csakis magyarul tudó oktatókat lehet alkalmazni.
Szilágyi Tibor, a magyar tagozatért felelős rektorhelyettes az MTI-nek elmondta, valóban csak részben teljesült a megegyezés, és az is csak feszült belső viták eredményeként. Ugyanakkor hozzátette: mindvégig tapasztalta, hogy az egyetem vezetése szeretné elkerülni a konfliktus kiéleződését a tagozatok között. A rektorhelyettes szerint csak a versenyvizsgák lejártával derül ki, hogy megfelelő magyar nyelvtudású oktatókat alkalmaznak-e a magyar tagozat által igényelt állásokra. Elmondta: a 37 meghirdetett, meghatározatlan időre szóló tanári állásból 15-öt igényelt a magyar tagozat. A meghatározott időre meghirdetett 50 tanársegédi állásból 17-re számítanak. Utóbbiak esetében az egyetem vezetése elutasította a magyar nyelvi kompetenciák megkövetelését, arra hivatkozva, hogy az egyetemen a román a gyakorlati oktatás nyelve.
„Egyelőre várakozó állásponton vagyunk, és reméljük, hogy az elképzeléseink szerint alakul a most meghirdetett állások betöltése, de elvi szempontból nincsenek rendben a dolgok. Ha a tanszékvezető joga eldönteni, hogy szükséges vagy sem egy állás meghirdetése, akkor egy tőlünk független tényezőnek vétójoga van a mi kéréseinkkel szemben. Ezért fontos, hogy jöjjenek létre a magyar főtanszékek, és az álláskeretben minden állásnál, a tanársegédeknél is, jelenjen meg, hogy az melyik tagozathoz tartozik" – nyilatkozott a rektorhelyettes.
A MOGYE-n 2011-ben alakult ki éles konfliktus az egyetem román vezetése és magyar tagozata között amiatt, hogy az egyetem vezetése az intézményi autonómiára hivatkozva nem volt hajlandó életbe léptetni a 2011-ben hatályba lépett oktatási törvény magyar szempontból fontos előírásait. A konfliktus rendezésének kísérlete 2012 májusában a jobboldali Ungureanu-kormány bukásához vezetett. 2012. szeptember 21-én Victor Ponta miniszterelnök jelenlétében kezdődtek meg az egyetem vezetői és magyar oktatói közötti tárgyalások. Az ezek eredményeként létrejött hétpontos megállapodást az oktatási tárca akkori vezetője, Ecaterina Andronescu is aláírta.
MTI
Erdély.ma,

Három erdélyi tervezet készül az európai kisebbségvédelemre
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) közösen, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) önállóan próbál élni az európai polgári kezdeményezés lehetőségével annak érdekében, hogy az Európai Unió alkosson jogszabályt a nemzeti kisebbségek védelméről.
Az európai polgári kezdeményezéssel kapcsolatos elképzeléseket a Tőkés László által vezetett Kárpát-medencei Magyar Autonómia Tanács (KMAT) próbálta 2012-ben összehangolni. A KMAT erre irányuló igyekezete azonban nem járt sikerrel. A tanács 2012. július 13-i budapesti ülése után Tőkés közölte: az erdélyi szervezetek három tervezetet készítenek elő, és a KMAT valamennyi tagszervezete azon tervezetek mellé áll, amelyek túljutnak az Európai Bizottság jogi szolgálatának előzetes szűrésén. A jogi szolgálat elsősorban azt vizsgálja, hogy az EU hatáskörébe tartozik-e az a terület, amelyet a kezdeményezők szabályozni kívánnak.
Az EU alapokmányának számító Lisszaboni Szerződés a kisebbségvédelmet a tagállamok hatáskörébe utalja, ezért az erdélyi magyar szervezetek jogalkotási törekvései akkor lehetnek sikeresek, ha elképzeléseiket az EU hatáskörébe tartozó területekhez kapcsolják.
Az RMDSZ kedden ismertetett elképzelései szerint a szövetség keretszabályozási csomagot készít elő az európai unió nemzeti kisebbségeinek a védelmére, amelyet az Európai Bizottsághoz benyújtandó polgári kezdeményezés szövegéhez csatol majd.
Vincze Lóránt, az RMDSZ nemzetközi kapcsolatokért felelős titkára az MTI-nek elmondta, egyelőre nem véglegesítették a tervezet szövegét. Valószínűnek tartotta, hogy a tervezetet az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) Dél-Tirolban tartandó júliusi kongresszusán fogadják majd el. Vincze Lóránt szerint a dokumentum a nyelvi jogok, a kulturális jogok, valamint a diszkrimináció kérdéskörén keresztül közelít majd a kisebbségi problémakörhöz.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) közös tervezetét kidolgozó Szilágyi Zsolt EMNP-alelnök az MTI-nek elmondta: ők is az őshonos európai kisebbségek jogainak megannyi területére kitérő szabályozást kezdeményeznek. Szilágyi Zsolt szerint az RMDSZ tulajdonképpen az ő javaslatukból merített ihletet. Úgy vélte, van esély arra, hogy az Európai Bizottság jogi szolgálata zöld utat adjon azoknak a kezdeményezéseknek, amelyek ugyan nem tartoznak kimondottan az unió hatáskörébe, de nem ellentétesek az uniós joggal. Hozzátette, az általuk javasolt szabályozás számos ponton kapcsolható az EU alapokmányának számító Lisszaboni Szerződéshez.
A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) 2012 augusztusában véglegesítette azokat a dokumentumokat, amelyekkel az uniós szabályozást kezdeményezi. Izsák Balázs SZNT-elnök tavaly Dél-Tirolban, Baszkföldön, Katalóniában, Walesben és Skóciában ígéretet kapott tárgyalópartnereitől a kezdeményezés támogatására.
Az SZNT szerint az európai kohéziós politika az a terület, amelyen a kisebbségek érdekei is megjeleníthetők, és amelyen az EU is jogalkotási hatáskörrel rendelkezik. Izsák Balázs az MTI-nek elmondta: az SZNT azt javasolja, hogy az EU kezelje kiemelt figyelemmel azokat a régiókat, amelyeket nemzeti, etnikai, kulturális, vallási, nyelvi sajátosságok különböztetnek meg az őket körülvevő régióktól. Azt kérik, hogy az EU biztosítsa számukra az esélyegyenlőséget ahhoz, hogy hozzáférjenek az uniós forrásokhoz, és közben sajátosságaikat is fenntarthassák.
Az Európai Unió 2012. április 1-je óta teszi lehetővé, hogy polgárai az európai polgári kezdeményezés jogával éljenek. Ennek lényege, hogy olyan javaslat esetén, amelyet az unió egymillió polgára támogat aláírásával, az Európai Bizottság (EB) jogszabályt alkothat egy adott kérdéskörben, amely összhangban áll az európai uniós alapszerződéssel és irányelvekkel. Az előírt egymillió aláírásnak hét különböző tagországból kell származnia, továbbá mindegyikben 750-szer annyi aláírást kell összegyűjteni, mint amennyi európai parlamenti képviselője van az illető tagállamnak. MTI
Erdély.ma,

Egységes erdélyi magyar nemzeti oldal megteremtését kérik MPP tisztségviselők
"Szilárd meggyőződésünk, hogy szervezeti egységünket, önállóságunkat megőrizve az egységes erdélyi magyar nemzeti oldal megteremtésén kell közösen munkálkodnunk, ütőképes, hatékony alternatívát felmutatva a posztkommunista erőket toborzó és a beolvadást elősegítő erőkkel szemben."
A fenti kijelentés egy szerkesztőségünkbe eljuttatott nyilatkozat része, amelyet Farkas Csaba MPP- alapító alelnök, Márton Zoltán, országos MPP-alelnök, Fazakas Tibor volt országos alelnök, Kovács István lelkész, Vass Imre megbízott Maros megyei elnök, Fekete Károly Kovászna megyei alelnök, Bálint József sepsiszentgyörgyi városi elnök, Lukács László kézdivásárhelyi városi elnök, Nagy István baróti városi elnök, Thamó Csaba Hargita megyei képviselő, Szigethy Kálmán Kovászna megyei elnökségi tag, valamint Rákosi János kézdivásárhelyi városi elnökségi tag látott el kézjegyével.
A nyilatkozat aláírói "az elmúlt időszak történései tükrében és majd negyedszázaddal a sorsfordító 1989-es események után, aggodalommal figyelve és megértve erdélyi magyar sorstársaink társadalmi és közösségi helyzetét, valamint elvárásait", szükségesnek látták az erdélyi magyar közvéleményhez fordulni, mivel "az elmúlt időszakban a párt irányvonalában olyan változások történtek", amelyek az MPP által felvállalt értékeket veszélybe sodorhatják. Véleményük szerint a Magyar Polgári Párt "egyre inkább az elmúlt 22 évre jellemző háttéralkuk, a magyar nemzetpolitikai célokat háttérbe szorító konjunkturális és elvtelen egyezkedések irányába sodródik, elveszítve és elbizonytalanítva tagsága és szavazótábora egy részét".
Az aláírók vallják, "a Magyar Polgári Párt eredeti szellemiségére, mint a belső rendszerváltás motorjára, szükség van az erdélyi magyar politikai palettán, egy erős, egységes jobboldal részeként, mely párbeszéddel és együttműködéssel dolgozik minden magyar politikai, egyházi és civil szervezettel nemzeti céljaink érdekében".
"Hisszük, hogy az a közösségi igény, mely szerint nemzeti ügyekben összefogás születtessék, felülír minden olyan egyéb szempontot, mely az elmúlt két évtizedben gátolta és eredménytelenné tette az erdélyi magyar közösség megmaradását és fejlődését garantáló nemzetpolitikai célokért való nemes küzdelmet", olvasható többek között a január 12-én Szovátán megfogalmazott nyilatkozatban
(mózes)
Népújság (Marosvásárhely),

Ötven diákíró találkozik Sárváron
Idén is megrendezik a Kárpát-medencei magyar diákírók és diákköltők találkozóját Sárváron március 26. és 29. között. A háromnapos tábor résztvevőit pályázat útján választják ki.
Az irodalmi táborra azok a középiskolás diákok kapnak meghívást, akik az Írók Alapítványa és az Írók Szakszervezete, a Sárvári Városi Önkormányzat, valamint a sárvári Tinódi Gimnázium által kiírt irodalmi pályázaton bekerülnek az ötven legjobb közé – tájékoztatta az MTI-t hétfőn Mezey Katalin József Attila-díjas költő, az Írók Szakszervezetének titkára.
Elmondása szerint minden évben több száz jelentkezőből választják ki a legjobbakat. Mezey Katalin rámutatott: a magyarországi és a külhoni középiskolákban is nagy az érdeklődés az évtizedek során rangos irodalmi eseménnyé vált rendezvény iránt.
A sárvári irodalmi tábort az 1970-es évektől rendezik meg, a rendszerváltás óta az Írók Alapítványa és az Írók Szakszervezete közösen szervezi a találkozót a várossal és a gimnáziummal. Az évek során az egykori pályázók közül olyan elismert költők és írók kerültek ki, mint Kemény István, Kun Árpád, Tóth Krisztina, Vörös István – aki tagja az idei zsűrinek is – vagy Varró Dániel és Lackfi János, a külhoni területekről pedig az erdélyi Lukács Aranka és a felvidéki Polgár Anikó – sorolta Mezey Katalin.
Idén is vers és próza, valamint tanulmány kategóriában lehet pályázni, az interneten közzétett feltételek szerint. A pályamunkákat magyar nyelven, kizárólag postán, levélben lehet eljuttatni az Írók Alapítványa budapesti címére – fűzte hozzá.
A legjobbnak ítélt ötven szerző kap majd meghívást a tavaszi szünetben a sárvári táborba, ahol a műhelymunka során háromtagú zsűri – Bertha Zoltán irodalomtörténész, Vörös István, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanszékvezetője és Papp Márió költő – értékeli a pályaműveket, és sor kerül a díjkiosztó ünnepségre is.
Népújság (Marosvásárhely),

Bevenni Brüsszelt!
Úgy hírlik, legalább egymillió uniós állampolgár támogató aláírásával elérhető, hogy Brüsszelben, Strasbourgban vagy Luxembourgban, a nyugati világ elefántcsonttornyaiban valamivel feljebb kerüljön a problémás ügyek poros paksamétájában az európai őshonos kisebbségek jogaiért harcolók követeléslistája.
Merthogy az érdekvédelmi szervezetek, intézetek, szakbizottságok több évtizedes feltáró munkája, felmérései, jelentései, a számtalan egyéni és közösségi sérelem közvetítése eddig nem hatották meg az öreg kontinens birodalmi titkárait.
Az érdemi előrelépés reményében kötött most megállapodást Kelemen Hunor RMDSZ-elnök Bolzanóban a Dél-tiroli Néppárt és az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának vezetőjével. A kezdeményezők a Lisszaboni szerződésben biztosított, tavaly tavasszal életbe léptetett jogi eszköz segítségével próbálnák lépésre kényszeríteni az Unió vezetőit: az Európai polgári kezdeményezés néven elfogadott eljárás az Unió legalább egymillió, minimum hét EU-s országot képviselő állampolgára számára lehetővé teszi, hogy az Európai Bizottság hatáskörébe tartozó kérdésekben jogalkotást kérjen.
A minap Dél-Tirolban kötött megállapodás aláírói egy polgári bizottság létrehozásáról döntöttek, amelynek feladata a kezdeményezés benyújtása, valamint az aláírásgyűjtési kampány lebonyolítása lesz. Itthon tavaly ilyenkor – jellemző módon – még azon vitatkozott az EMNT, az SZNT és az RMDSZ, valójában melyikük is áll a kezdeményezés élén. Mára azonban remélhetőleg mindenkiben tudatosult, hogy nemcsak erdélyi, hanem összeurópai összefogásra van szükség a nagy lobbioffenzíva megindítására. A legfőbb ellenség Nyugat-Európa kényelmes tudatlansága – azt kell megértetni végre az uniós döntéshozókkal, hogy mondjuk egy, a román többség szidalmazásai, bántalmazásai közepette a szórványban felnövő magyar gyerek iskolai megaláztatásai ugyanúgy életre szóló, gyógyíthatatlan lelki sebeket okozhatnak, mint a zsidózás, a négerezés, a cigányozás. Mert jelenleg Brüszszelben még abból is nagyobb perpatvar kerekedhet, ha itt-ott kivágnak néhány fát vagy sterilizálnak egy-két kóbor állatot.
Páva Adorján
Krónika (Kolozsvár),

Munteanu megfellebbezte a diszkriminációellenes tanács
Folytatja a hadjáratot a magyar feliratok ellen Codrin Munteanu Kovászna megyei prefektus. A kormánymegbízott azoknak a sepsiszentgyörgyi tábláknak a cseréjét sürgeti, amelyeken a magyar felirat a román előtt van, és megfellebbezi az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) határozatait, amelyekben a testület a magyar feliratok hiánya miatt marasztalja el a kormányhivatalt és rendőrőrsöket.
Codrin Munteanu tegnapi sajtótájékoztatóján újságírói kérdésre elmondta, a sepsiszentgyörgyi önkormányzat nem tett eleget a brassói táblabíróság jogerős döntésének, és nem cserélte ki azokat az intézménynév-, utcanév- és turisztikai irányjelző táblákat, amelyeken a magyar felirat a román előtt szerepel. „A bíróság határozatait még Sepsiszentgyörgyön is be kell tartani” – gúnyolódott a prefektus, majd elismerte, hogy a döntésnek egyelőre nem tud érvényt szerezni, mert még nem kapta meg a hivatalos átiratát.
Amint arról beszámoltunk, Antal Árpád polgármester korábban bejelentette, hogy az Európai Emberjogi Bírósághoz fordul az ügyben jogorvoslatért. Codrin Munteanu ugyanakkor aberrációnak tartja az Országos Diszkriminációellenes Tanács őt elmarasztaló döntését, mert szerinte nem fedi a valóságot az az állítás, hogy a kormányhivatal hivatalos honlapja csak román nyelvű információkat tartalmaz, mint rámutatott, még maga a feljelentő is azt írta, hogy nincs minden lefordítva magyarra. A prefektus megfellebbezte a határozatot, elmondása szerint ugyanis tervezte a honlap felújítását, de most nem teheti, mert ebben a formájában bizonyíték. Munteanu azt állítja, hogy a honlap György Ervin idejében is ilyen volt, csak elődje, György Ervin kétnyelvű sajtóközleményeit törölték róla. Egy volt prefektúrai alkalmazott ezzel szemben arról számolt be, hogy korábban a főoldal menüpontjai is kétnyelvűek voltak. A prefektus állítása szerint a diszkriminációellenes tanács azt a határozatát is megfellebbezte, amelyben kétnyelvű táblák hiánya miatt marasztalja el a kézdivásárhelyi és a korondi rendőrőrsöket. Meglátása szerint ugyanis a rendőrség, az ügyészség és a katonaság nem esnek a helyi közigazgatási törvény hatálya alá, ezért nem kötelezhetők a kétnyelvűség betartására.
Bíró Blanka
Krónika (Kolozsvár),