"Számomra a magyar kultúra szolgálata életcél"
Pro Cultura Hungarica díjat vehetett át Nagy Miklós Kund
Telt házas, mégis családias hangulatú ünnepség keretében adták át Nagy Miklós Kundnak, lapunk nyugalmazott főszerkesztőjének a Pro Cultura Hungarica díjat, amely a magyar kultúra értékeinek külhoni megismertetésében és terjesztésében, valamint a magyar nemzet és más nemzetek művelődési kapcsolatainak gazdagításában elévülhetetlen érdemeket szerzett külföldi állampolgároknak adományozható. Kedden du. 2 órakor a Tiberius vonósnégyes játéka alatt gyülekezett a szép számú publikum a Bernády Ház nagytermében – az erdélyi magyar kultúra marosvásárhelyi követei: írók, költők, képzőművészek, színházi szakemberek, szerkesztők, intézményvezetők tették tiszteletüket az eseményen, amelyet a Himnusz eléneklése után Zsigmond Barna Pál szavai nyitottak. Magyarország csíkszeredai nagykövetségének főkonzulja elmondta: két okból jött Marosvásárhelyre. Egyrészt a magyar kultúra napja alkalmából, másrészt azért, hogy Magyarország kitüntetését átadhassa Nagy Miklós Kundnak. – A Pro Cultura Hungarica díj átadására általában a konzulátuson kerül sor. De ez alkalommal kivételt tettünk és hazajöttünk, hogy nagy örömünkre Nagy Miklós Kund barátai között adhassuk át a magyar állam kitüntetését. A magyar kultúra napja nem piros betűs ünnepnap, de nemzeti imánk születésnapjaként meghatározza önazonosságunkat. Egyaránt szól múltunk kincseiről, jelenünk értékeiről és a jövő iránt érzett felelősségünkről. A Himnusz első sora immár a magyar alkotmány alapja is – kevés olyan alaptörvény van Európában, amely Istenhez szóló fohásszal kezdődik. Ezer évvel ezelőtt a kereszténység felvételével váltunk Európa részévé, a magyar kultúra napja pedig jelzés: ápoljuk, megóvjuk közös kultúránkat és anyanyelvünket – a kapcsot, amely megteremtette a határon túli magyarok számára az állampolgárság megszerzésének lehetőségét. Ez a nap ugyanakkor megfelelő alkalmat teremt az önvizsgálatra. Hiszen a kultúra ott és akkor terem, amikor akar. Ideális esetben kultúra és társadalom szerves egységet alkot. Ha ez nem így történik, akkor nem társadalomról, hanem csak egy manipulálható tömegről beszélünk. A mindenkori politikának van szüksége a kultúrára és nem fordítva. A kultúra nem szegődhet eszmék szolgálatába – miközben rámutat a sebekre, a mintát is felszolgálja. Képviselői azok, akik a sebeken túl megmutatják a járható utakat – fogalmazott Zsigmond Barna Pál, majd a Tiberius vonósnégyes játéka után Szarka Gábor konzul mondta el laudációját.
– Az erdélyi magyarságnak nagy szerencséje és érdeme, hogy minden városban akadnak nagyszerű kultúremberek, akik még szentnek tartják az ügyet. Marosvásárhelyen ilyen kultúrember Nagy Miklós Kund, aki évtizedek óta a magyar kultúra mindenese. Sokoldalú, de talán leginkább a képzőművészet áll hozzá a legközelebb. 1943-ban született Nagyenyeden. Ott érettségizett, majd a marosvásárhelyi pedagógiai iskolában szerzett román-magyar szakos tanári oklevelet. Tanár, majd a Marosvásárhelyi Rádió munkatársa, utána könyvtáros és szerkesztő, időközben magyar-francia szakos diplomát szerez a Babeş-Bolyai Tudományegyetemen. 1990 után ismét a Marosvásárhelyi Rádiónál műsorvezető, az újjáalakult Kemény Zsigmond Társaság alapító tagja, a Népújság munkatársa, majd főszerkesztő- helyettese, végül – nyugdíjazásáig – főszerkesztője. Közel két évtizede hívta életre és szerkeszti a napilap hétvégi kulturális mellékletét, a Múzsát, amelyben folyamatosan ismertette a magyar kulturális élet újdonságait és teret biztosított a közölni kívánó szerzőknek. A Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány alelnökeként számos jelentős művészeti szervezői és terjesztői munka köthető a nevéhez. Tucatnyi interjúkötet szerzője, a műfaj legjobb erdélyi képviselői között tartják számon. Kérdései mögött érezhető az alapos munka és felkészülés. Albumbemutatók, tárlatnyitók méltatója – jellemző rá a művészet és az alkotók iránt érzett tisztelet, aggódó és harcos szeretet. De mindez nem csupán lokálpatriotizmus, hanem igazi hazafias tettek összessége, amelyért Balogh Zoltán, Magyarország emberi erőforrásokért felelős minisztere a Pro Cultura Hungarica díjban részesíti őt. Példaképe lehet a más erdélyi városokban élő művészeti íróknak, művészettörténészeknek.
Az ünnepélyes díjátadót követően Nagy Miklós Kund szólalt fel.
– Megtisztelő a díj, az elismerés. Külön köszönöm, hogy a főkonzul és a konzul úr ideutazott, ebbe a városba, ahol együtt lehetek a barátaimmal, akik mind nagy-nagy odaadással szolgálják a magyar kultúrát. Hogy itt vehetem át, annak is tulajdoníthatom, hogy Marosvásárhely a magyar kultúra szempontjából igen fontos, talán a legfontosabb erdélyi település – ahogy Csokonai mondta, a csinos Nyugat és a durva Kelet között. És ő még nem is tudhatta, hogy mi következik…
Számomra a magyar és egyetemes, de mindenekelőtt a magyar kultúra szolgálata, értékeinek megismertetése életcél. Az idén százéves Kultúrpalota főhomlokzatán az egyik dombormű Kölcseyt ábrázolja. Bernády mert álmodni arról, hogy száz év elteltével is komoly kulturális élet lesz Marosvásárhelyen… és ilyen pezsgő, mint az elmúlt hónapokban, talán sohasem volt. Ennek örülnünk kell, de tovább kell dolgoznunk. És ha ebben nekem is van egy apró részem, akkor elmondhatom, hogy nagyon boldog vagyok – mondta az ünnepelt, akit vastapssal köszöntöttek az egybegyűltek, végül a Szózat eléneklése után a Tiberius vonósnégyes előadása zárta a meghitt, derűs és jó hangulatú ünnepséget.
Knb.
Népújság (Marosvásárhely),

Székely falutízesek, rituális szimbólumok
A magyar kultúra napjának egyik bevezető rendezvényeként két csíkszeredai szerző, Ambrus Tünde és Balázs Lajos mutatta be könyvét hétfőn délután a kellemes környezetű megújult Teleki Téka olvasótermében. A fennállásának huszadik évfordulóját ünneplő csíkszeredai Pallas-Akadémia Kiadó a bemutató megszervezésén kívül 39 könyvet adományozott a Tékának, s amint a jelen levő Tőzsér József igazgató elmondta, a kerek évforduló kapcsán 16 könyvtárat is megajándékoztak.
Lázok Klára, a Téka igazgatójának köszöntője nyomán a két, tartalmában értékes és külalakjában is vonzó könyv szerzőjét Nagy Miklós Kund ajánlotta a közönség figyelmébe. Bevezetőjében azt a szenvedélyes elkötelezettséget méltatta, ahogy a szerzők egy-egy székely településhez, Csíkszentmiklóshoz illetve Csíkszentdomokoshoz kötődve mondanak el fontos dolgokat a székelység múltjáról, jelenéről, s mindezek tükrében a jövő lehetőségeit is felvillantják.
Aki a múltját elfelejti, ne sírjon, ha őt magát is elfelejtik – Balázs Lajos szavait idézve így foglalhatnánk össze a két könyv mondanivalójának, s a könyvek kapcsán elhangzott előadások lényegét.
Ambrus Tünde geológus a Pécsi Tudományegyetem Földtudományok Doktori Iskolájában megvédett disszertációjának anyagát közölte a Székely falutízesek /Pallas-Akadémia Könyvkiadó, Csíkszereda/ című, több díjat is elnyert kötetben.
Székelyföldön a tízes településtörténeti és tájföldrajzi fogalom, a székely társadalomszervezés legkisebb egysége. A fertálynak is nevezett falurészt jelenti, amely a honfoglalás diktálta védelemre való berendezkedés és a természeti adottságok keretein belül alakult ki. A Székelyföldön a 13. századi letelepülés legkisebb hadi egységét képezte. A későbbiekben évszázadokon át meghatározta a helységek lakóinak életvitelét, életminőségét. A faluközösség alapegységeként a tízesek számos feladatot láttak el, közmunkát szerveztek, határpásztort állítottak, részt vettek a tűzvédelemben, erdőt, mezőt birtokoltak, kovácsműhelyt, malmokat működtettek, igazságot szolgáltattak, temetkezési társulataik, rózsafüzér-társulásaik voltak. Egy-egy hagyományos település légi fényképein ma is jól követhetők ezek a hajdani önálló egységek, amelyek az idők folyamán összenőttek egymással, de elnevezésük őrzi a régi önállóságot.
A könyvben a szerző a székely falutízesekkel kapcsolatos ismeretek mellett bemutatja, hogy ez a szerveződési forma milyen természeti és társadalmi tényezők hatására változott, fejlődött, őrződött meg vagy sorvadt el. Felhívja a figyelmet a globalizációra, amely ezeknek a közösségeknek a fegyelmét, gondolkodását, erejét veszélyezteti, másrészt pedig arra, hogy az örökségvédelemre alapozódó fejlődés szempontjából milyen lehetőségeket rejtenek. Továbbá arra is, hogy milyen kihívásokat kell felismerni, hogy a tízes szerkezete, bölcsessége, világnézete követendő modellt, esetenként a vidéki turizmus alapját jelenthesse. A rendkívül gazdag tényanyagot térképek, fényképek, grafikonok színesítik.
Balázs Lajos Rituális szimbólumok /Pallas-Akadémia Könyvkiadó, Csíkszereda/ című könyve annak a négy évtizednyi kutatómunkának az eredménye, amelyet a csíki nagyközségben, Csíkszentdomokoson folytatott, s amelyből könyvek egész sora született. A szerző célja ezúttal az volt, hogy a csíkszentdomokosi rendkívül gazdag népi kultúrából, amely a magyar és az egyetemes műveltség olyan őstényeit őrizte meg, amire mások máshol már nem vagy csak alig emlékeznek, néhány egyedi, rituális szimbólumot beemeljen a tágabb nemzeti műveltségbe. Ezáltal a rituális szimbólumok felfrissítését, újratanulását segítse elő, amelyek egyre jobban elhalványulnak a modern világ tudatában. A sorsfordító szokásokat kutatva Balázs Lajos rájött, hogy ebben a körben a nyelv nem elég az események, gondolatok, vágyak és érzelmek kifejezésére. Szükség van a mítoszokra, a szimbólumokra, amelyek kapcsolatot teremtenek az ész segítségével össze nem köthető dolgok és jelenségek között.
E szimbólumok közül mutatott be néhányat előadásában a szerző. Először is a gyertyát, amelynek más-más jelentése van a születés, a házasságkötés, a halál, temetés során. Lehet a felemelkedés szimbóluma, elővetítheti a házasság minőségét és jelezheti a nemi készenlét állapotát is. A Csíkszentdomokoson gyűjtött és a Kárpát- medencében ismeretlen beavató rítusok egyikében a haldokló ember gyertyával való megkerítése a lélekértelmezés magas fokára vall. Beszélt a fenyőről, amely a lakodalmas házon a növekedést, a felfele törekvést jelzi, a halott "lakodalmán" visszatört felső ágával és fekete szalagokkal díszítve a kettőbe tört élet szimbóluma. Lakodalmi betétként, az úgynevezett perec lakodalmán a kenyérbe szúrt fenyő a menyasszony és vőlegény szexuális összekapcsolódásának jele, amiről hajdanán szégyen volt nyíltan beszélni.
Nemcsak nyelvében él a nemzet – állítja Balázs Lajos. A nyelvnél sokkal erősebb sajátos szokás- és rítusrendszere. Ennek ábécéjét pedig úgy kell ismerni, mint a beszélt nyelv jeleit, s minden közösség, minden nép nemzeti értékének kell tekinteni.
A rituális szimbólumok, a szimbolikus jelek tiltott és békés időben is "képesek felismerhetővé tenni egy közösséget". Ezt a szerepet tölti be napjainkban a székely kapu, amely régi jelentése – a belső és külső világ elkülönítése – helyett ma egy nemzeti közösség jelképévé vált – hangzott el Balázs Lajos előadásában a sok érdekes szimbólum magyarázata mellett.
(bodolai)
Népújság (Marosvásárhely),

RMDSZ-es államtitkár osztja a kisebbségi pénzeket
Az RMDSZ által jelölt Laczikó Enikő Katalint nevezte ki hétfőn Victor Ponta miniszterelnök a kisebbségek ügyeit irányító Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala élére.
Az új intézményvezető Csíkszeredában született, Temesváron szerzett jogi diplomát. 2005-től az RMDSZ parlamenti csoportjában dolgozott szakértőként, majd a kulturális és örökségvédelmi minisztériumban volt tanácsadó abban az időszakban, míg a tárcát Kelemen Hunor RMDSZ-elnök vezette. A szövetség elnöke egyébként természetesnek tartotta, hogy a hivatalt egy valamely nemzeti kisebbséghez tartozó személy vezesse. Azt is megemlítette, hogy a hivatal vezetői tisztségeinek a betöltéséről korábban megállapodott az RMDSZ és a többi kisebbség parlamenti frakciója.
Az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala egyébként a miniszterelnök alárendeltségében, a miniszterelnökség keretén belül működik. A hivatal feladata az országos kisebbségvédelmi ügyek kezelése, a kisebbségekkel kapcsolatos jogszabályok előkészítése, a jogszabályok alkalmazásának követése, a kisebbségi szervezetek, a kisebbségi programok finanszírozása. A hivatal költségvetése 2012-ben 83 millió lej volt, melyből 79,2 millió lejt a 19 államilag elismert nemzeti kisebbség reprezentatív szervezetének folyósított költségvetési támogatásként. A legnagyobb öszszeg, 17,17 millió lej az RMDSZ-nek jutott.
Mint ismeretes, a hivatalt két cikluson át a decemberben képviselői mandátumot szerzett Markó Attila vezette, aki kedd reggel adta át a stafétát utódjának. Markó a Krónika kérdésére elmondta, az RMDSZ természetesen kérni fogja, hogy újra az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala nevesítsen tagot az ingatlan-viszszaszolgáltatási bizottságba, mert ez így törvényes. Mint részletezte, a visszaszolgáltató bizottság összetételét úgy határozták meg, hogy annak egyik tagját mindig a hivatal jelöli. Amikor azonban a Mikó-ügy miatt a bizottság munkájában Markó Attila már nem vehetett részt, a kormányfőtitkárság nevesített helyére másik bizottsági tagot. „Az RMDSZ szorgalmazni fogja, hogy a közeljövőben térjünk vissza a törvényes gyakorlatra, és az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala jelölhessen újra tagot a bizottságba” – szögezte le Markó Attila, emlékeztetve, hogy a törvény szerint a bizottsági tagnak nem kell feltétlenül a hivatal elnökének lennie, ám remélik, hogy ezt a feladatkört Laczikó Enikő Katalin fogja ellátni.
Krónika (Kolozsvár),

Halállal fenyegették Tamás Sándor tanácselnököt
Tamás Sándor háromszéki tanácselnök a Kovászna megyei ügyészségen tett feljelentést ismeretlen személy ellen, aki nemrégiben egy Facebook üzenetben halálosan megfenyegette őt. A politikus kedden a sajtónak bemutatta a közösségi oldalon lévő profiljára érkezett fenyegető üzenetet, amelyet a vélhetően Iaşi-ban élő Catalin Bălău küldött.
„Ai grija pe viitor cum pui problema autonomiei ... din „greseala se pot intimpla si „accidente de circulaţie" ... asta daca nu te potolesti ... si sa nu crezi ca e o simpla glumita", ez áll az üzenetben, amely Tamás Sándor szerint kimeríti a büntető törvénykönyv 210-es cikkelyébe foglalt fenyegetés tényét, ezért azt kéri az ügyészségtől, hogy azonosítsák és vonják felelősségre az illetőt.
A háromszéki tanácselnök szerint a prefektus uszítása is felerősíti a magyarellenes hangulatot, hiszen elképzelhető, hogy a iaşi-i fenyegető nem látott még élő magyart.
Maszol.ro,

VAN MIBŐL
"Kisebbségkutatás szempontjából szerencsés Magyarország helyzete"
A roma-kutatások, a migráns csoportok vagy a határon túli magyarok esetében is a társadalmi integráció vizsgálatát helyezzük a középpontba – mondja Papp Z. Attila, az MTA Kisebbségkutató Intézetének igazgatója.
Egy hónapja nevezték ki az MTA Kisebbségkutató Intézetének igazgatójává. Mik a tervei, milyen prioritásokat állított fel?
– Jómagam egy nyilvános pályázat eredményeképpen kerültem ebbe a pozícióba, és már a pályázatnak kellett tartalmaznia egy szakmai koncepciót, amelyben megjelöltem néhány olyan szakmai csapásirányt, amelyet hangsúlyosabban próbálok/próbálunk képviselni az elkövetkező időszakban. Az egyik, hogy minél több nemzetközi kapcsolatot szeretnénk úgymond élettel megtölteni. Azért fogalmazok így, mert nemzetközi kapcsolataink eddig is voltak, de talán tudatosabban szeretnénk részt venni közös pályázatokban és más szakmai együttműködésekben. E nemzetköziséghez hozzátartozik az is, hogy határozottabban kell megjelennünk a nemzetközi szakmai piacokon, azaz publikációkban és konferenciákon is.
Másik törekvésünk egyfajta regionalitás felvállalása. Ha Magyarországról nézzük, a környező országokban mindenhol vannak kisebbségkutató intézetek, ezekkel is többé-kevésbé kapcsolatban vagyunk, de ezeket a kapcsolatokat is szeretnénk bővíteni, határozottabban intézményesíteni, közös szakmai projekteket kialakítani.
Onnan kell kiindulni, hogy bizonyos értelemben Magyarország a kisebbségkutatás szempontjából szerencsés helyzetben van, mert egy olyan ország, amelynek többféle kisebbséggel egyaránt foglalkoznia kell. Egyrészt vannak a különféle határon túli magyar kisebbségek, ugyanakkor számolnunk kell a magyarországi nemzetiségekkel is. Külön kutatási célcsoportként tételeződnek a magyarországi, illetve a környező országokban élő, akár magyarul is beszélő romák. Szintén foglalkoznunk kell a magyarországi zsidóság helyzetével is, az intézeten belül például van egy ún. judaisztika kutatócsoport is.
És nem utolsósorban ebben a mai világban a különféle migráns csoportokkal is foglalkoznunk kell, a ki- és bevándorlás társadalmi összefüggéseit is kutatnunk kell.
Melyek az intézet fontosabb futó projektjei?
– Már említettem, milyen típusú kisebbségekkel foglalkozunk, és nagyobb projektjeink is értelemszerűen erről fognak szólni. Az egyik mindenképpen a határon túli magyar kisebbségek különféle intézményesülési folyamataival foglalkozik, a másik csapásirány pedig a roma-kutatások belendítése. Az persze szakmai kérdés, hogy milyen szempontból, módszerekkel, milyen intézeti együttműködések mellett fogjuk ezeket folytatni. És ezek mellett a jelenleg is futó, már felsorolt kisebbségtípusokhoz kapcsolódó projekteket is továbbvisszük, illetve újakat is akarunk indítani – de ezek részben támogatás- és pályázatfüggő dolgok.
Röviden megfogalmazva: elsősorban a társadalmi integráció vizsgálatát helyezzük a középpontba, mert ez mindegyik kutatásban kulcskérdés, legyen szó roma-kutatásokról, migráns csoportokról vagy a határon túli magyar kisebbségekről. A társadalmi integráció nemcsak a kisebbségről, hanem a többségről, a többség és kisebbség egymáshoz való viszonyulásáról szól. Mindegyik kutatási területen ezt fogjuk a középpontba helyezni, még akkor is, ha tudjuk, léteznek szegregációs és asszimilációs folyamatok is, de azokat is az integráció keretében próbáljuk meg elhelyezni, értelmezni. Terveznek-e együttműködést a különböző határon túli kisebbségkutató intézetekkel?
– Több ilyen terv is van. Ismét hangsúlyoznám, együttműködések eddig is voltak, mi csak azt szeretnénk, hogy ez egyértelműen és látványosabban, szakmai hozadékát is tekintve intenzívebben intézményesüljön. Már most Kolozsváron beszéltem az ottani kisebbségkutató intézet vezetőjével, Horváth Istvánnal, akivel közös programokban állapodtunk meg, de hasonló együttműködésre törekszünk a többi intézettel is. Gondolok itt a szlovákiai, Somorján működő Fórum intézetre, de akár a kárpátaljai és vajdasági intézetekre.
Már most abban gondolkodunk, hogy a kolozsvári kisebbségkutató intézetnek szeretnénk teret adni, hogy Magyarországon határozottan mutatkozzon meg, és gondolom, hogy lesz arra is alkalom, hogy a mi intézetünk is itt Kolozsváron, vagy akár Bukarestben vagy Pozsonyban és máshol is bemutatkozzon. Abban is gondolkodunk, hogy közös szakmai kisebbségkutatással foglalkozó hírlevelet hozzunk létre, és azt lehetőleg angolul minél több helyre szétküldjük.
Nemrég jelentette be Orbán Viktor a Nemzetstratégiai Intézet alapítását, e mellett pedig működik a Nemzetpolitikai Kutatóintézet is. Mit gondol, szükség van ennyi kutatóintézetre?
Hogy szükség van-e ennyi intézetre, vagy hány intézetre van szükség, azt nem az én tisztem eldönteni. Amit el tudok mondani, hogy a mi intézetünkre szükség van, egy akadémiai intézet mégis másabb, itt alapkutatások zajlanak, tematikailag pedig mi nemcsak a határon túli kisebbségekkel, hanem más kisebbségekkel is foglalkozunk, ezért úgy gondolom, nagy szükség van egy akadémiai háttérrel rendelkező kisebbségi kutatóintézetre. A Nemzetpolitikai Kutatóintézettel egyébként már eddig is sikeresen együttműködtünk.
Azt kell tudni, hogy a jobbára az aktuálpolitika által létrehozott intézetek nem úgy kutatóintézetek, mint egy akadémiai intézet, mert nagyon gyakran a mindenkori politika háttérintézményeként tételeződnek, és ilyen értelemben más funkciókat töltenek be. Ha több tudományos intézet lesz Magyarországon, mi megpróbálunk mindegyikkel valamilyen szakmai együttműködést kialakítani. Mint említettem, a Nemzetpolitikai Kutatóintézetet már ismerem, velük együttműködünk, a Nemzetstratégiai Intézetről csak annyit tudok, amennyi a sajtóban, illetve a Magyar Közlönyben megjelent, ezért, mivel egy alakuló képződményről van szó, szakmai szempontból még nem látom ezt az intézetet. Ha bizonyos sajtóhírek igazak, akkor talán száz munkatársa lesz az új intézetnek, de hogy ezek között mennyi kutatói státusz és más beosztású személy lesz, arról már nem szólnak a hírek, legalábbis hozzám nem értek el.
Milyen a közhangulat a magyarországi akadémiai szférában a szervezeti átalakítások után?
– Minden szervezeti átalakításnak vannak motorjai, és vannak, akik egyfajta stabilitásra voltak berendezkedve, akik nem biztos, hogy örülnek az átalakításoknak. Bizonyos szempontokból az egész akadémiai rendszerre ráfért egy átalakítás, és ezt én egy esélyként fogom fel. Mi, a Kisebbségkutató Intézet egy új struktúrában keressük meg azokat a kitörési pontokat, amelyeket szakmailag tudunk kamatoztatni. Tudom, hogy a különféle intézetekben vannak olyanok, akik nem örülnek az átalakításoknak, de úgy sejtem, hogy itt egyfajta generációváltás is zajlik.
Az akadémiai intézeteket sok szempontból meg kellett újítani, a szakmailag jól felkészült, tudományos fokozattal rendelkező fiataloknak és középgenerációsoknak teret kell adni, hogy a nemzetközi együttműködésekben otthonosan tudjanak mozogni, és nyilván a tudományos eredmények felmutatásával a hazai szféra felé is bizonyítani kell, hogy ezek az intézetek létjogosultak. Hogyan látja a magyar kutatásfinanszírozás helyzetét?
– Az akadémiai átalakítás is többek között arról szólt, hogy a kutatói szféra átláthatóbb finanszírozási szerkezetbe tudjon kerülni. Ahogy szoktuk mondani, a kutatásra sosincs elég pénz, de azért vannak a magyarországi pályázati és akadémiai források, és elég sok nemzetközi lehetőség is van, ezekbe az irányokba is el kell mozdulni.
Mit gondol, milyen irányba halad a magyarországi felsőoktatás átalakítása?
Az egyértelmű irányt nagyon meggyőzően én jobbára nem látom, csak azt érzékelem, az egymásnak ellentmondó információk egyfajta bizonytalanságot gerjesztenek a rendszerben. Szakmailag meggyőződésem, hogy aki tanulni akar, azt hagyni kell tanulni, még akkor is, ha nem elitképzésben gondolkodunk. Ha valaki szakmailag felkészült, akkor lehetősége kell legyen arra is, hogy családi háttértől függetlenül akár ingyenesen tanuljon, ám ha valaki nem zseni, de motivált a tanulásra, ráadásul ezért fizetni is tud, akkor azt is kell hagyni, hogy belépjen a felsőoktatásba.
A felsőoktatás eltömegesedése világjelenség, nemzetközi trend, megakadályozni nem lehet, maximum hátráltatni, lassítani. Azt gondolom, inkább arra kellene koncentrálni, hogy azok a fiatalok, akik a felsőoktatásba bekerülnek, minél magasabb színvonalú képzést kapjanak, és főleg önmagukhoz képest minél jobb eredményeket érjenek el. Nyilván vannak munkaerő-piaci és egyéb megfontolások is, de nem lehet visszatérni arra az időszakra, ami például itt Romániában is a hetvenes-nyolcvanas években volt, nevezetesen, hogy összezsugorították a felsőoktatást, főleg a humán- és társadalomtudományi képzéseket, és ezzel párhuzamosan a munkaerő-piaci megfeleltetést „kihelyezésekkel” oldották meg. Ezt egyszerűen nem lehet ma kivitelezni a szó társadalmi értelmében, de másképpen sem, hisz minden EU-s elvárás arról szól, hogy a felsőoktatásba bekerülők arányát emelni kell, és nem csökkenteni.
Mindenféle híresztelés ellenére azt is ki kell jelenteni, hogy bármilyen statisztikát nézünk, aki felsőfokú képzettséggel rendelkezik, sokkal kisebb valószínűséggel lesz munkanélküli, függetlenül attól, hogy milyen képzésben volt része.
Hány évre szól a kinevezése?
- Három évre, 2015. december végéig. Nyilván szeretném végigvinni ezt az időszakot, amíg szakmailag lehet fejleszteni az intézetet meg a kisebbségkutatást, addig ebben ilyen értelemben részt szeretnék venni. Az MTA-n belül évente beszámolók vannak, január a beszámolók időszaka, most a tavalyi év beszámolóit készítjük. Valószínű, hogy az idén életbe fog lépni egy kutatói teljesítményértékelői rendszer, és azt is éves szinten fogjuk követni, hogy az egyes kutatók milyen eredményeket értek el.
Sólyom István
Tansindex.ro

Irodalom, képzőművészet és zene a Magyar Kultúra Napján Kolozsváron
Képzőművészet, irodalom, zene és humor egyaránt helyet kapott a Magyar Kultúra Napja tiszteletére Kolozsváron tartott kétnapos ünnepség programjában, amelyet a Romániai Evangélikus–Lutheránus Egyház szervezett, kultúránk alkotó jelenére és jövőjére fókuszálva. Az eseménysorozat helyszínéül a Reményik Sándor Galéria szolgált, ahol kiosztották az RMDSZ által alapított Erdélyi Magyar Kortárs Kultúráért díjakat is.
Házigazdaként Adorjáni Dezső Zoltán evangélikus–lutheránus püspök köszöntötte az egybegyűlteket kedden délután, hangsúlyozva: a kultúra olyan boltív, amely sokféleségünk ellenére is képes összekapcsolni bennünket. – Egyetlen oka van annak, hogy a négy-ötszáz személy befogadására alkalmas templomunk helyett a Reményik Sándor Galéria ad otthont a Magyar Kultúra napi ünnepségnek: az örömhír, hogy ezen a héten hozzáfogtunk a templom restaurálásához. Inkább tartalmi jellegű változás a korábbi évekhez képest, hogy ezúttal nem kizárólag a múltra figyelünk, hanem kultúránk életerős, alkotó, termékeny jelenére és jövőjére is. Leginkább a kortárs szó jellemzi a rendezvénysorozatot – magyarázta a püspök. Kodály Zoltánt idézte – „Kultúrát nem lehet örökölni. Az elődök kultúrája egykettőre elpárolog, ha minden nemzedék újra meg újra meg nem szerzi magának.” –, majd Pilinszky János Imádságért című írásának tolmácsolása után a Concordia vonósnégyesnek adta át a terepet, amelynek tagjai (Márkos Albert – hegedű, Béres Melinda – hegedű, Király Erzsébet – brácsa, Ortenszky Gyula – cselló) Orbán György Öt madrigál című művét adták elő.
– Január 22-én fejet hajtunk a múltunk előtt, kulturális értékeinkkel szembeni tiszteletünket fejezzük ki. Ugyanakkor az alkotások, az alkotók jelenére is gondolunk, a jövő felé fordulva – hangsúlyozta Kelemen Hunor szövetségi elnök, aki az RMDSZ által tavaly januárban alapított Erdélyi Magyar Kortárs Kultúráért díjak kapcsán kifejtette: az elismerést olyan személyek vagy szervezetek kaphatják meg, akik alkotó, építő, szervező tevékenységükkel hozzájárulnak az erdélyi magyar kultúra megőrzéséhez, gyarapításához, továbbviteléhez. Az első alkalommal idén odaítélt díjban Székely Csaba marosvásárhelyi drámaíró, a Bányavirág, Bányavakság és Bányavíz című művek szerzője, Részegh Botond csíkszeredai képzőművész, az Új Kriterion Galéria vezetője, valamint Bocsárdi László rendező, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház igazgatója részesült. A Sánta Csaba szobrász által készített kisplasztikával, Könczey Elemér grafikus tervezte oklevéllel és 10 ezer lejjel járó kitüntetést Kelemen Hunor nyújtotta át az ünnepségen jelen lévő Részegh Botondnak (laudációt mondott Egyed Péter filozófus, egyetemi tanár) és Székely Csabának (Tompa Andrea színikritikus laudációját Laczkó Vass Róbert színművész tolmácsolta), Bocsárdi László pedig, aki munkája miatt nem tudott jelen lenni a rendezvényen, a következő napokban kapja meg a díjat (laudációt mondott Bodó Ottó dramaturg, egyetemi tanár). (A méltatásokat pénteki lapszámunkban olvashatják.)
Németh Júlia műkritikus nyitotta meg ezután az Intermezzo – In memoriam Claude Debussy, Ferenczy Károly és Bálint Tibor című tárlatot, amely különböző korok és műfajok kölcsönhatásának eredményeként jött létre. – A Magyar Kultúra Napját ezzel a sajátos Intermezzóval ünnepeljük, amely egybekapcsol zenét, képzőművészetet és irodalmat, s amely a 2012-es esztendőből – amikor Ferenczy Károly és Claude Debussy születésének 150., valamint Bálint Tibor születésének 80. évfordulójára emlékeztünk –, átnyúlik az új évbe. Az Erdélyi Magyar Művészpedagógusok Egyesülete és a Kolozsvár Társaság, Székely Géza és Kántor Lajos szervezésében létrejött rendezvényei most egy fedél alatti közjátékként hirdetik a különböző művészeti ágak közti kapcsolatot és átjárhatóságot, egymásra gyakorolt jótékonyan gyümölcsöző hatásukat, magát a tényt, hogy a művészetek, szóljanak akár a szemnek, a fülnek, vagy az értelemnek, egy tőről fakadnak és érzelmi megalapozottságú mindahány – részletezte a műkritikus.
A Magyar Kultúra Napja alkalmából szervezett rendezvénysorozat tegnap délután, borkóstolóval, Muszka Sándor hangulatos székely stand-up comedyjével, valamint Márkus András és Vass Ákos verspárbajával zárult.
FERENCZ ZSOLT
Szabadság (Kolozsvár),

Gondolkodók felelőssége
Néhány szubjektív elmélkedés a fellángoló türelmetlenség kapcsán
A jelek szerint lassan-lassan beteljesednek azok a félelmek, amelyeket szakértők a válság kapcsán – már az elején – megfogalmaztak. Nevezetesen, hogy nagy hiba (volt) csak gazdasági válságról beszélni, hiszen a kísérőjelenségek eredményei talán súlyosabbak lesznek, mint az ökonómiai mutatók romlásának, a termelt javak és szolgáltatások értékbeli zsugorodásának materiális következményei. A politikum folyamatosan eltekintett a lehetséges (de időközben bekövetkezett) társadalmi természetű válságok reális esélyétől, így kizárólag gazdasági jellegű megoldásokat foganatosított (mint a lakossági jövedelmek csökkentése, beruházások értékének visszaszorítása, állami kiadások mérséklése). Mivel formálisan „nem ismerte el” más természetű krízisek létét (elsősorban a racionalitás és legitimációs válságot), ezekre semmilyen ellenlépést sem dolgozott ki (például konszenzusépítő dialógust, racionális érvelést, kompromisszum-keresést a politikai és a többi társadalmi szereplők között). Ennek – most így utólag – a jelek szerint nagy ára van/lesz, nem csupán nálunk, hanem az egész térségben.
Véleményem szerint az év eleji romaellenes megnyilvánulások (Bayer-cikk, temesvári sterilizálási „ötlet”, több helyi feszültség felszínre kerülése) is szorosan kapcsolódnak mindehhez. A tüneti válságkezelésnek (auszteritás, amit egy felvállalt nyugat- és korporáció-ellenesség kísért) igencsak nagy ára volt: a lakosság többsége által alig támogatott gazdasági lépések szisztematikusan erodálták a társadalom legfontosabb kötőanyagát, a bizalmat. Az egymásba és a társadalmi intézményekbe vetett bizalom mindenhol drasztikusan csökkent, ami morális válságot gerjesztett: a társadalom széles rétegei elveszítették a fennálló társadalmi rendbe vetett hitüket, és ami még súlyosabb, erodálódott a mindennapok szintjén az a motivációs rendszer, ami a szabályok és normák betartására ösztönöz. Egyszerűbben fogalmazva, társadalmi rétegek radikalizálódtak, konformálódási hajlandóságuk megingott. A közhiedelemmel ellentétben elsősorban a bizonytalan egzisztenciával szembesülő alsó-közép rétegre jellemző mindez, akik hirtelen a „kivülálló” státussal vagy a lecsúszás reális rémével találták szembe magukat. Ők felelősöket is keresnek. A történelmi tapasztalat és kutatások jelzik, hogy az ebbe a helyzetbe kerülők fogékonyakká válnak az intoleráns, címkéző és stigmatizáló üzenetekre, a mindenféle rendet felvillantó, meglebegtető ígéretekre.
Ebbe a sorba és logikába illeszkedik az év eleji dicstelen magyarországi cikk is, ami a gyűlöletbeszéd ideáltipusa: a (jó) Mi-re és a (gonosz) Ők-re osztja, tagolja a világot, kollektíven illesztett és erős askriptív jelzőket tulajdonít a Másoknak (idegeneknek), „cáfolhatatlan” tényeket mutat be, egy (vagy pár) esetből általánosít, illetve radikális megoldást kínál, dehumanizál – tehát a felelősség alól is felmenti az olvasót. Mellesleg: az Ők (Idegen) szerepét rendszerint a kisebbségekre osztják, mindenhol. Így járt el Goebbels a harmincas években, Vadim és Meciar a rendszerváltás után, Bayer most, nagyon hasonló kontextusokban: rendszerváltás után, válságok közepette. A Bayer-cikk nem tünet: egy komplex problémakör szerves része, a morális válság közvetlen megnyilvánulása, egy izmosodó véleményklíma eredménye. A cikkre adott kommentek tartalma – határon innen és túl –, mennyisége, jellege jól jelzi, hogy a cikk központi üzenetének társadalmi támogatottsága számottevő.
Mi a baj mindezzel? Hát, cseppet sem elegáns... Cseréljük ki a címkézett csoportok megnevezését – például magyarra – és akkor mindenki a maga bőrén érezheti, milyen, ha bármilyen többség kollektíven bűnbaknak nézi a másik származási csoportjának egészét. A gyűlöletbeszéd „csavarja” abban áll, hogy szándékosan összemossa néhány szerencsétlen és megtörtént esemény körülményeit és szereplőit az adott közösségre kiterjesztett kulturális jegyekkel és jellemvonásokkal, a kettő közötti ok–okozati viszony felállítása révén.
Kétségtelen, hogy a mindennapok szintjén egyre inkább elszaporodnak a roma és nem-roma közösségek egyes tagjai között a feszültségek, konfliktusok. Ahogy ez utóbbi időben elszaporodtak a munkavállalók és alkalmazottak, vállalkozók és bürokraták, adóhivatalnokok, politikusok és igazságszolgáltató szervek, munkanélküliek és segélyezők, betegek és kezelőik közötti konfliktusok is, pontosan ugyanazoknak az okoknak betudhatóan: a válság miatt az erőforrások mennyisége beszűkült, az értük folyó küzdelem éleződött (csak egy példa: egy negyedbeli postai állásra 102-en jelentkeztek, egy általam közelről ismert alapítvány referensi pozíciójára 301-en!). A korábban egymással alig érintkező társadalmi csoportok tagjai hirtelen ugyanabban a nichében találják magukat, tetejében konkurensként!
A romák és a korábban is szegények helyzete kritikussá vált: mivel a marginális erőforrások megcsappantak, a leszakadtak kénytelenek olyan társadalmi területekre is „bemerészkedni”, ami korábban tabunak számított. A romák közösségén belüli feszültségek is azért erősödtek fel (lásd a gyergyószentmiklósi roma–roma konfliktust), mert nincsen elegendő vas, hulladék, papír, műanyag, élelem-maradék, ami mindannyiuknak „elég lenne” – mert a nem-roma gyergyói népesség is szegényebb lett a válság miatt, kevesebb hulladékot dob el... Ilyen körülmények között (amikor a többség életminősége romlott, az erőforrások volumene lecsökkent, tehát egyeseknek egyszerűen alig jut valami), a rend igérete és a bűnbakok felmutatása vonzóvá válik azok számára, akik felelősöket keresnek helyzetük miatt.
A gondolkodók, az értelmiség társadalmi szerepe válságos helyzetekben felértékelődik. Rajtuk is múlik, hogy a társadalom számára milyen megoldási alternatívákat mutatnak fel: az emberi méltósággal és közérdekkel egybevágó, a valós okokra vonatkozó megoldásokat, vagy pedig a történelem során csődösnek minősült, kirekesztő és a társadalom szövetét szétfeszítő, érzelmi-indulati, intoleráns és álmegoldást.
PÉTER LÁSZLÓ
A szerző szociológus
Szabadság (Kolozsvár),

Zászlófeszítés
Más szelek fújnak a Székelyföldön, mint a mezőségi hepehupákon. Politikai értelemben is. Kovászna megye önkormányzatának vezetője hetek óta csatázik a megye kormánymegbízottjával a székely megnevezés és jelképek használatáról. Most a zászló miatt. Tamás Sándor múlt pénteken arra kérte a megye polgármestereit: hivataluk homlokzatára tűzzék ki a székely zászlót, így fejezzék ki szolidaritásukat Uzon polgármesterével, akit megtámadott a prefektus a székely lobogó és szimbólumok használata miatt. Erre a román kormánycsősz fenyegető körlevélben oktatta ki az atyafiságot, hogy nem merészeljen zászlót bontani. Na de nem olyan fából faragták a bajuszkirályként elhíresült háromszéki vezért, hogy erre rá ne tromfolt volna: ha a prefektus a törvény kényszerítő erejével fenyegetőzik, hát akkor az RMDSZ képviselői az állampolgárokat kérik meg arra, hogy házaikra zászlót tűzzenek. Azt az ősi napot és holdat aranycsíkos égszínkék mezőben.
Tavaly a szomszédos megyében volt zászlócsata. A hargitaiak már három éve határozatba foglalták, hogy megyezászlóként használják a székely lobogót. Ezt az önkormányzati döntést a "diszkriminált" románok bírósági eljárásban semmisnek tétették. Az eljárás most nemzetközi pályára került.
A két ügynek sok közös vonása van. Egyfelől a központi hatalomnak a hagyományaink és identitásunk ellen irányuló rendőrcsizma- mentalitása. Másfelől a két fiatal RMDSZ-politikus merész, a közösség elvárásaira figyelő ténykedése. Persze óvatoskodó elvbarátaik azzal vágnak vissza: könnyű harkovban legénykedni, de próbálnák csak meg itt Maros megyében! Valóban, a maroszéki polgármesterek miért nem lobogózzák fel falvaikat, csak úgy szolidaritásképpen a háromszékiekkel? Ha nem is a hivatalokat, de legalább a magánházakat. Hadd lássuk, milyen szelek fújnak a Nyárád és Küküllők völgyében.
De nemcsak a szimbolikus politizálásban érezhető a paradigmaváltás kényszere. Az ifjú székely
RMDSZ-titánok némelyike a magyar-magyar kapcsolatokban is másfele kutakodik. A sepsiszentgyörgyi vezérek a magyar szocialisták kolozsvári szereplésével kapcsolatban a Markó Béláéval ellentétes állásponton vannak. Némely elemző ebben a törésvonalak megjelenését véli felfedezni, mások a generációs szemléletváltás megújulást hozó fuvallatában reménykednek. Egy biztos: a sikeres székelyföldi választások után nem lehet figyelmen kívül hagyni a véleményüket. Már nem. Hisz ők kifogták a szelet a törpepártok vitorlájából. Mert tudták, mikor kell zászlót feszíteni.
Karácsonyi Zsigmond
Népújság (Marosvásárhely),

Elkoptak a kétnyelvű feliratok?
Helyettük egynyelvűeket helyeztek ki a megyei tanácsépületben
Szép lassan eltűnik a magyar nyelvű feliratozás a Maros Megyei Tanácsnál – jelzi a Facebook közösségi portálon Balogh József megyei közgyűlési képviselő. Arra hívja fel a figyelmet, hogy a közintézmény belső festési munkálatai után az ügyosztályok kétnyelvű feliratozása eltűnt, immár zömében román nyelvű megnevezések kerültek ki az irodaajtókra.
Tavaly ősszel kerítettek sort a Maros Megyei Tanács épületében a folyosók átfestésére, felújítására, a munkálatok befejezését követően azonban már nem kerültek vissza a Lokodi Edit elnöksége alatt kitett kétnyelvű feliratok az ügyosztályok, hivatalok ajtóira. Balogh József képviselő megkeresésünkre elmondta, sem a testület, sem a magyar alelnök véleményét nem kérte ki az önkormányzat vezetője, elkészíttette a kizárólag román nyelvű feliratokat és kihelyezték őket. "A festés utáni takarítást követően hirtelen megjelentek az új megnevezések – csak román nyelven. Elfogadhatatlan, hogy miközben Maros megye magyar lakosságának számaránya jelenleg is 40 százalék fölött van, eltűnnek a magyar feliratok. Az önkormányzathoz nemcsak román, hanem magyar, sőt, roma nemzetiségű polgárok is jönnek ügyintézni, ezt figyelmen kívül hagyják. Nem tartják tiszteletben a helyhatósági törvény előírásait, hogy ott, ahol a kisebbség számaránya 20 százalék fölött van, a közintézményekben kötelező kitenni a kétnyelvű feliratokat. A képviselő kijelentéseit Lokodi Edit alelnök is megerősítette, aki szintén nehezményezte, hogy a kétnyelvű feliratozásból egynyelvű lett. "A jövő heti közgyűlésen fel fogjuk szólítani a tanácselnököt a törvény tiszteletben tartására" – tette hozzá az alelnök. Balogh József szintén interpellálni fog, nemcsak a feliratozás ügyében, hanem a még Virág György elnöksége idején vásárolt szinkrontolmácsolási berendezés használatát is szorgalmazni fogja. "Az anyanyelvhasználatra vonatkozó törvény szerint jogunk van a tanácsüléseken is felszólalni magyar nyelven. Ezt javasolom az RMDSZ-tanácsosoknak, és felszólítom a tanácselnököt, gondoskodjon a jelenleg porosodó fordítói berendezés használatáról" – jelentette ki a közgyűlési képviselő.
A kétnyelvűségnél maradva, a megyei tanács honlapjának magyar változata hiányos, szűkös, ez is olyan szempont, amit közgyűlési képviselőink figyelmébe ajánlunk.
Antalfi Imola
Népújság (Marosvásárhely),

Éledőben a dévai helytörténeti kör
Kedd délután, dévai szerkesztőségünkben újraindítottuk a több éve szünetelő helytörténeti kört, ezúttal a Dél-Erdélyért Kulturális Társaság nevében szólítva meg azokat, akik úgy érzik, fontos számukra Erdélynek ez a csücske, szeretnének minél többet megtudni e vidékről, illetve másokkal is megosztani megszerzett tudásukat.
Lévén, a Magyar Kultúra Napja, Deák Piroska magyar szakos tanárnő Kölcseyt bemutató röpke, de kevésbé ismert életrajzi adatokkal fűszerezett, előadással lepte meg a kör tagjait.
A találkozó amúgy a viszontlátás örömével indult, és a talán többéves kimaradás során felgyűlt tenni akarás jegyében zajlott. A kör tagjai úgy vélték rendkívül fontos volna az egyre apadó közösségeink helytörténeti tudásának rögzítése, átadása a fiatalabb nemzedéknek. Ezért úgy döntöttek, megpróbálják folyóiratba szerkeszteni a sokak fiókjában lapuló helytörténeti írásokat, illetve papírra vetni mindazt a tudást, ami évek során felhalmozódott. Ugyanakkor történelmi örökségünk jelenlegi állapotának felmérését is célul tűzték ki. Ennek érdekében az első „helyszínelő” kirándulást március 3-ra tervezzük Marosnémetire, ahol a református templomot, illetve a Tholdy-birtokot készülünk meglátogatni.
Arról is döntés született, hogy havi rendszerességgel szervezzük meg a helytörténeti találkozókat a Nyugati Jelen dévai szerkesztőségében, minden hónap első kedd délutánját jelölve meg a találkozások időpontjául. A következő találkozóra tehát február 5-én kerül sor, délután 5 órakor. Ezúttal Barra Árpád nyugalmazott tanár fogja bemutatni a dévai református temetőről készült tanulmányát.
Az első idei találkozáson felvetődött a helytörténeti kör névadásának ötlete is. A kör tagjai úgy döntöttek, egyrészt a hely (Hunyad megye) szellemének hódolva, másrészt önmaguk bátorítására, megyénk nagy szülöttjét Bethlen Gábort választják névadóul, hiszen a fejedelem nyomdokain járva szeretnék tudásuk legjavát megmaradásunk szolgálatába állítani.
A továbbiakban örömmel látunk a helytörténeti kör találkozóin minden érdeklődőt, hajdani tagokat és újonnan csatlakozókat egyaránt. A tervben lévő kiadványba pedig köszönettel fogadunk minden helytörténeti jellegű írást: tanulmányt, emlékezést, fotót vagy bármi mást.
Gáspár-Barra Réka
Nyugati Jelen (Arad),

A szülők március 31-éig választhatnak
A nagycsoportos óvodás gyerekek szülei március 31-éig eldönthetik, hogy az iskolába, avagy az óvodába íratják be gyereküket a felkészítő osztályba, az állam nem fogja már őket kötelezni, hogy egy bizonyos döntést elfogadjanak, jelentette ki Victor Ponta kormányfő.
„A következőt beszéltük meg mind Pricopie, mind Dragnea miniszterrel a hírhedt felkészítő osztállyal kapcsolatban: nem hiszem, hogy rá kell erőszakolni a szülőkre, hogy az iskolába vigyék felkészítő osztályba a gyerekeiket, de nem is kell megakadályozni azokat a szülőket, akik hamarabb iskolába akarják vinni őket. Emiatt a következő rendszert véglegesítjük a következő napokban: március 31-éig a nagycsoportos óvodás gyerekek szülei eldönthetik, hogy a gyereket még egy évig az óvodában akarják tartani a felkészítő csoportban, vagy beíratják az iskolába, a felkészítő csoportba” – mondta Ponta az Antena 3 adásában.
Rámutatott, lesznek bizonyos logisztikai problémák az óvodákban, mivel jelenleg nincs minden terem előkészítve, azonban a pénzalapok egy részét kiutalják erre a célra a helyi hatóságoknak.
Egy héttel korábban a kormányfő azt nyilatkozta, hogy a felkészítő osztályt vissza kell helyezni az óvodákhoz, de rámutatott, csupán telefonon beszélt erről a témáról az oktatási miniszterrel, azonban le fognak ülni megbeszélni, hogyan lehet az idén gyakorlatba ültetni az intézkedést.
Korábban Remus Pricopie oktatási miniszter azt nyilatkozta, hogy a felkészítő osztálynak az általános iskola keretében kell maradnia.
Mediafax
Nyugati Jelen (Arad),

Restitúció felelősségvállalással – áprilisig fogadhatják el az új törvényt
Áprilisig felelősséget vállal a kormány az új restitúciós törvénytervezetért – jelentette be tegnap Liviu Voinea költségvetésért felelős tárca nélküli miniszter. Elmondta, hogy az idei költségvetés-tervezetben csupán azon volt tulajdonosok kárpótlására különítettek el pénzt – 500 millió lejt –, akiknek ügyében már végleges bírósági ítélet született. A Ponta-kormány képviselői korábban úgy nyilatkoztak, hogy január végéig kell kidolgoznia és bemutatnia a visszaszolgáltatási törvény reformálásával és a procedúrák kidolgozásával foglalkozó tárcaközi bizottságnak a restitúciós törvény módosításának tervezetét. A kabinet a múlt héten egy memorandumot is elfogadott, amelyben sürgeti az új jogszabályok kidolgozását.
Mint ismeretes, Románia számára kényszer a visszaszolgáltatási törvény módosítása, hiszen az Emberi Jogok Európai Bírósága által erre adott 18 hónapos határidő júliusban lejár. A nemzetközi bíróság – megelégelve a rengeteg panaszt – arra a következtetésre jutott, hogy tartalmi hiba van a törvényben. Az országos tulajdon-visszajuttató hatóság tavaly már kidolgozott egy tervezetet, abban az ingatlan reális értékének a 15 százalékára korlátozta volna a kártérítést, sőt a természetbeni visszaszolgáltatást is megszüntette volna, de ezt akkor a kormány nem fogadta el.
A Ponta-kabinet egyelőre arról határozott, hogy január 30-áig minden minisztériumnak közölnie kell a pénzügyi tárcával, hogy milyen ingatlanokat szolgáltatott vissza, illetve mennyit fizetnek a visszaszolgáltatott ingatlanok bérléséért. Arról is döntöttek, hogy 2015 végéig a tulajdon-viszszaszolgáltató hatóságnak újra meg kell vizsgálnia a már megoldott iratcsomókat, ha kártérítést fizettek, elemeznie kell, miért nem jutatták visszza a kért ingatlant természetben, vagy miért nem ajánlottak helyette egy másikat. A hatóság becslései szerint összesen 8,7–9 milliárd euró kárpótlást kellene fizetniük.
Az eddigi nyilatkozatok alapján az körvonalazódik, hogy a kormány a természetbeni visszaszolgáltatást támogatja, és azt szeretné elérni, hogy a pénzbeli kárpótlást minél hosszabb lefutású kifizetésre ütemezzék át. George Băeşu, a tulajdon-visszaszolgáltató hatóság jelenlegi vezetője elégedetlen azzal, miként oldották meg a kárpótlási igényléseket 2010–2011 között. Băeşu szerint ugyanis a tulajdonosok átruházták, eladták a tulajdonjogot, így több millió eurót valójában nem az egykori tulajdonosoknak vagy azok leszármazottainak fizetett ki az állam, hanem azoknak, akik kivásárolták őket. A hatóság vezetője számára az is gyanús, hogy ebben az időszakban szinte minden kárpótlási esetet speciálisként kezeltek, és sürgős eljárással fizettek ki.
Amíg egy nyugdíjast kellett kártalanítani, nem kezelték speciális esetként az ügyet, azonban amikor kivásárolta egy 34 éves férfi, azt mondták, fel kell gyorsítani a kifizetést, mert a kérelmező valamilyen betegségben szenved, példálózott Băeşu. Korábban Victor Ponta miniszterelnök azt nyilatkozta, tervezik, hogy megadóztatják azokat, akik kivásárolták a tulajdonosokat a visszaszolgáltatásra váró ingatlanokból.
Markó Attila képviselő, a restitúciós bizottság korábbi tagja a Krónika kérdésére úgy vélekedett, az államnak nincs annyi pénze, hogy egy költségvetési ciklusban rendezze a kárpótlási ügyeket. „Még nem láttam konkrét javaslatot a restitúciós törvény módosítására, de a becslések szerint mintegy 16 milliárd lejre rúg a visszaigényelt, de még vissza nem adott javak értéke. Az állam egyetlen költségvetési ciklusban ekkora összeget biztos nem tud kárpótlásként kifizetni” – fogalmazott lapunknak az RMDSZ-es képviselő, aki az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalának egykori vezetőjeként évekig volt az ingatlan-visszaszolgáltató bizottság tagja.
Elmondta, a körvonalazódó megoldás közel áll az RMDSZ javaslatához, miszerint azt, amit lehet, természetben kell visszaadni, mert így nem terheli az állami költségvetést, amennyiben erre nincs mód, csereingatlant vagy földterületet kell felajánlani helyette. A képviselő szerint ugyanis a jelenlegi gazdasági helyzetben az állam már nem tud olyan mértékben kárpótolni, mint évekkel ezelőtt. Ugyanakkor az is valószínű, hogy bírósághoz fordulnának azok, akik korlátozott kártérítést kapnak, arra hivatkozva, hogy a korábbi igénylők természetben visszakapták az ingatlanokat, vagy reálértéken kártalanították őket. Az eddigi tapasztalatok szerint például a visszaigényelt egyházi ingatlanoknak csupán 20 százaléka esetében nem volt lehetőség a természetbeni visszaszolgáltatásra. A politikus arról is beszámolt, hogy a magyar történelmi egyházak 1700 visszaszolgáltatási kérést nyújtottak be, ebből eddig 1100 járt sikerrel, tehát az igényléseik több mint 60 százaléka megoldódott, és az esetek többségében természetben kapták vissza ingatlanjaikat.
A kommunizmus idején elkobzott ingatlanok volt tulajdonosainak érdekeit védő egyesület eközben elégedetlenségének adott hangot amiatt, hogy a kormány által elfogadott idei költségvetés-tervezetben nincs előirányozva pénzkeret a kárpótlások kifizetésére. A Magántulajdonért Egyesület nevű szervezet tegnap közleményben tiltakozott az ellen, hogy a kormány az idén sem akarja kárpótolni az egykori tulajdonosakat.
Bíró Blanka
Krónika (Kolozsvár),

Együtt Szárhegyért Egyesület tagjai: Megragadnak minden lehetőséget
Tevékeny évet zárt a gyergyószárhegyi Együtt Szárhegyért Egyesület, és hasonlóan mozgalmas évnek ígérkezik 2013 is – nyilatkozta Benkes Nicoleta elnök. Idei céljaik közt szerepel továbbra is megragadni minden pályázati lehetőséget, amivel támogathatják a helyi civilszervezeteket,
de akár az önkormányzatot is.
„Az egyesület létrejötte lényegében ahhoz az igényhez köthető, hogy megragadhassunk mindenféle pályázati lehetőséget, függetlenül attól, hogy bizonyos létező csoportosulásnak van vagy nincs bejegyzett egyesülete“ – részletezte az egyesület 2007-es létrejöttének kezdeteit Benkes Nicoleta elnök, akinek a szavai szerint az akkori önkormányzat is támogatta az egyesület bejegyzését. Így sikerült utóbb a Guzsalyas óvodának a Bethlen Gábor Alapnál pénzalapot pályázni játékokra. „A különféle készségeket fejlesztő-, illetve logikai játékok, legó és társasjátékok mellett babákat vettünk a kislányok-, autókat a kisfiúk örömére“ – fejtegette az elnök. Az óvodáskorú gyerekek szellemi fejlődését célzó pályázatoknál tartva Benkes arra is kitért, hogy folyamatban van hasonló pályázat benyújtása a Rügyecske napközinek, illetve a Guzsalyas óvoda udvarán játszótér építésre szeretnének pénzt pályázni. Emellett segítettek pályázati pénzeket szerezni a helyi önkéntes tűzoltóknak és a Bástya Sportklubnak. Tanfolyamot szerveztek a faluturizmusban dolgozó háziasszonyoknak, melynek keretében angol nyelvtanfolyamon vehetnek részt, vállalkozási alapismereteket sajátíthatnak el, de szórólap is készül, amelyben bemutatják a község nevezetességeit és nevesítik a turistákat fogadó gazdákat is. De támogatást szereztek a falunapokra, a katonabúcsú hagyományát felelevenítő és nagykorúsítási ceremóniát tartalmazó ünnepségre, és pályázatot készülnek letenni a környezetvédelmi alapnál a Tiszta falu egy szebb környezettel témában. „Idén is igyekszünk felkutatni minden pályázati forrást és megragadni a lehetőséget, hogy a községben zajló különféle eseményekre pénzt szerezzünk“ – vázolta a terveket Benkes Nicoleta.
Jánossy Alíz
ujkelet.ro –

Kevesebben iratkoztak be, de többen olvasnak
Bár a beiratkozott személyek száma csökkent az elmúlt két évben, gyarapodott az aktív olvasók tábora a székelyudvarhelyi városi könyvtárnál. A tavalyi adatok összesítései arra utalnak: az e-bookok elterjedésével korántsem csökkent a hagyományos könyvek iránti kereslet.
Legtöbben és legtöbbet Stephenie Meyer Alkonyat sikersorozatát olvasták tavaly, de a szerző két másik, a Burok, illetve a Pokoli báléjszakák című kötete is népszerű volt, tudtuk meg Szabó Károly könyvtárigazgatótól. A klasszikus irodalom sem ment ki divatból, az udvarhelyi olvasók újra felfedezték Jane Austen, Charles Dickens, Thomas Mann és Alexandre Dumas műveit. A magyar szerzők közül tavaly a legnépszerűbbek sorába került Nyírő József, de az udvarhelyi szerző művei mellett Wass Albert, Márai Sándor és Passuth László könyveit is sokan kölcsönözték ki.
Választani szerencsére van miből, a különböző szakkönyvek és klasszikusok mellett a városi téka polcain számos kortárs szerző kiadványai is megtalálhatók. 2010-hez képest jelentősen bővült az intézmény könyvállománya, jelenleg több mint 130 ezer kötet áll az olvasni vágyók rendelkezésére. A könyvállomány bővítését főként pályázati úton sikerült megvalósítani: tavaly összesen 640 új kötet került a polcokra.
Míg két évvel ezelőtt 19 061 személy volt beiratkozva a könyvtárba, tavaly már 14 507-en voltak, az aktív könyvtárlátogatók száma viszont közel ezerrel nőtt, a városi téka munkatársainak becslése szerint pedig naponta átlagban kétszázan térnek be a könyvtárba. „Tavaly összesen 56 753 kötetet kölcsönöztek ki, olvasóink nagy többsége pedig 14–25 év közötti, főként nők” – tette hozzá Szabó Károly.
Egyébként a városi téka a héten újabb könyvcsomaggal gazdagodott: a Nemzeti Kulturális Alap Márai-programja révén megérkezett a még tavaly novemberre várt közel 338 könyv, mintegy 800 ezer forint értékben. A Márai-programban tény- és szépirodalmi könyvekre pályázhatnak anyaországi és határon túli könyvtárak. „Zárt listáról lehet kiválogatni a kívánt könyveket, és mivel már tavalyelőtt is részt vettünk a programban, a kötetek egy része már megvolt nekünk. Így ezúttal főként tényirodalmi kiadványokat választottunk, de számos szépirodalmi mű is belekerült a kosárba” – magyarázta a könyvtárigazgató. Mellesleg a Márai-programra csak annak indulásakor kellett pályáznia a városi könyvtárnak, ezért idén újabb könyvcsomagra számíthatnak.
Kovács Eszter
Székelyhon.ro,

TVR: hogyan tovább, magyar szerkesztőség?
Huszonnégy fős csapattal folytatja a munkát a román köztelevízió (TVR) magyar szerkesztősége a február elsejétől életbe lépő leépítések után. Ez 25 százalékos létszámcsökkenést jelent tavaly augusztushoz képest, amikor még 32 poszt tartozott a magyar szerkesztőséghez. „Igaz, a 32 állásból már tavaly nyáron is csak 29 volt betöltve" – mondta csütörtökön a maszol.ro-nak Kacsó Sándor főszerkesztő.
Mint ismert, az elbocsátásokról szóló elvi határozat már tavaly megszületett a TVR vezetőségében, de a konkrét döntés meghozatala előtt a televízió alkalmazottainak szakmai vizsgán kellett részt venniük. A televízió vezetősége az ott elért eredmények alapján döntött az elbocsátandó személyekről.
A magyar szerkesztőség három tagja nem vett részt a szelekciós vizsgán. „Volt, akinek már nincs sok hátra a nyugdíjig, mások pedig vélhetően beérték a végkielégítéssel" – magyarázta Kacsó.
A főszerkesztő tájékoztatása szerint a szerkesztőség már tavaly elveszítette a be nem töltött három állást, mert miután májusban zárolták a TVR számláit, augusztusban a vezetőtanács eldöntötte, hogy az üres posztokra nem lehet felvenni új embereket. Novemberben jött egy újabb érvágás: távoznia kellett két szerkesztőségi kollégának, akinek rögzített időtartamú munkaszerződése volt. „Egyikük szerződése tavaly decemberben, a másiké januárban járt le, ám egyikük szerződését sem újították fel, annak ellenére, hogy részt vettek a szakmai vizsgán, és jó pontszámot értek el" – mondta a főszerkesztő.
Kacsó abban reménykedik, hogy a leépítési hullám lejárta és a TVR költségvetésének megszavazása után végre jut pénz érdemi munkára is. A közszolgálati televízióban ugyanis anyagi okokból hónapok óta szünetel a saját műsorok gyártása: a TVR-ben csak a híradóra, a sportesemények közvetítésére vagy más, rendkívüli eseményekel kapcsolatos adásokra futotta.
A megszorítások a magyar szerkesztőséget is érintették. Tavaly a havi költségvetésüknek az egyharmadát, majd csak az egyötödét kapták meg. Hosszú ideig szünetelt a magyar adás egyik legkedveltebb műsora, a Heti Krónika, mert nem volt miből kifizetni a tudósítókat.
Kacsó szerint ha lesz pénz, munka bőven akadna, mert a tavaly ősszel elfogadott műsorrács szerint heti öt órát sugároz Bukarestből magyar nyelven a TVR1 és a TVR2 csatornán a közszolgálati televízió. „Az adásidőnk megmaradt az 1-es és a 2-es csatornán is, ezekhez kell majd kapnunk műsorgyártási költségvetést. Reméljük, ez februárban megtörténik" – mondta Kacsó Sándor.
A kolozsvári területi stúdiónál 15, meghatározatlan időre szóló állás lesz a magyar szerkesztőségben, ami eggyel több az eddigihez képest. A marosvásárhelyi területi stúdió magyar szerkesztősége létszáma változatlan marad – mondta el az MTI-nek csütörtökön Nagy Zoltán, a köztelevízió vezetőtanácsi tagja. Tájékoztatása szerint a köztelevízió havi költségvetése 5 millió euró, amiből 2,1 millió eurót tesz ki a béralap, 0,9 millió eurót a bérjárulékok. A vezetőtanács döntése szerint a televízió egy maximum 20 millió euró értékű hitelt vesz fel, amiből a végkielégítéseket, az adósságok újrafinanszírozását, valamint a saját produkciók gyártásához szükséges költségeket fedezik. Nagy Zoltán szerint a leépítés leginkább a bukaresti magyar adás szerkesztőségét érinti, de nem olyan mértékben, hogy veszélybe kerüljön a műsorgyártás. A magyar szerkesztőségek közül továbbra is a bukaresti a legnagyobb létszámú, ott 24 betöltött állás marad az új struktúra szerint.
Maszol.ro,

Trianontól Őszödig – avagy a pestises hullák bedobálása Erdélybe –
Középkori krónikákban olvashatjuk, hogy annak idején amikor a tatársereg végighömpölygött Európán nem egy esetben igen drasztikus (de hatásos) cselt alkalmazott az ellenséges városokkal szemben, éspedig pestisben elhunyt, pestissel fertőzött katonák hulláit dobáltatták be a várfalakon át a leigázandók közzé.
A pestisek hullák meg is tették a magukét, s nem egyszer nem is a mongolok nyilai, hanem ezek a fertőző, oszló hullák bizonyultak a leghatásosabb fegyvereknek városállamok, népek elpusztításában, leigázásában. Nos, ez a hasonlat jutott ma eszembe, amikor a reggeli hírekben Gyurcsány Ferenc volt magyar szocialista miniszterelnök ismételten, a héten immáron sokadjára a Kossuth rádió reggeli műsorában is elmondta, hogy igenis hiba volt az elcsatolt részekre szorult magyarságnak visszaadni a magyar állampolgárságot, s az, hogy az önhibájukon kívül nemzetből kirekesztettekké vált határon túliak szavazati jogot is kapjanak, az már egyenesen felháborító, jelentette ki az őszödi linkmájszter.
Igaz, jelentgetett ő más figyelemre méltó dolgokat is mostanában ki, így például azt, hogy a trianoni paktum „jogos politikai megoldás" volt, ami standapityere azt jelenti, hogy azoknak volt igazuk, akik Erdélyt és a többi elcsatolt részt elvették a magyaroktól, s az ott élő magyar nemzetiségű lakosságot az idegen „honfoglalók” kényére kedvére kiszolgáltatták. A gyalázatos, a magyar történelemben mindeddig példa nélküli kijelentés minden vita nélkül a haza és nemzetárulás kategóriájába esik, s mint ilyen szebb időkben főbelövéssel „jutalmazták” az ilyesmit.
Hej, azok a régi szép idők, sóhajtok fel ilyenkor, pedig aki ismer, tudja, nem vagyok egy vérszomjas teremtés, de igenis vannak helyzetek, amikor nem használ a szép szó, az emberség, az igazság s ilyenkor Jézus urunk is bottal, kötélkorbáccsal verte ki a kufárokat a templomból. Az sem vigasztal, hogy többen esküsznek arra, hogy Gyurcsány Ferenc bolond. Nem érdekelnek a modern pszichológia tanai szerint kiállított kórismék sem, mert ez nem érv, hiszen tudnivaló a közösségre veszélyes bolondoknak a zártosztályon a helyük és nem a parlamentben, a politikában, a nyilvánosság előtt!
Gyurcsány Ferenc figurája kapcsán ki kell jelentenem, értékrendem szerint, én nem nevezhetem őt sem nemzet sem hazaárulónak, ugyanis nem tartom sem magyarnak, sem olyasvalakinek akinek bármilyen emberséges köze volna a magyar hazához. Nemzetáruló csak az lehet, aki része az adott, elárult nemzetnek, és lássuk be Gyurcsányt ilyesmivel vádolni egyszerűen szürrealizmus!
A jelenséget tanulmányozva, felötlött bennem a kibúk-űzés vagy a keresztény exorcizmus lehetősége is, aztán rájöttem, ez az a verziója lenne az ördögűzésnek mikor egy veder szenteltvíz sem lenne elég s az ördögűzőnek a vederrel is jól fejbe kéne, verje a megszállottat. Tovább analizálva ezt a bűzlő mintát (ejtsd gyurcsányferenc), melyet Magyarország elmúlt években történt históriájából vettem, percek alatt meg kellett állapítanom, nem élő, lelkes teremténnyel, nem egy emberrel állunk szemben, hanem egy kitenyésztett, funkcionálisan bevethető pszicho-fegyverrel, melyet a magyarországi gyarmatosítók isten` vagy sátántudja milyen agymosások, manipulálások révén tenyésztettek ezzé, ami, magyarokra lövet, hazát árul, erdélyieket köp szembe s az országcsonkolást is jogosnak tartja.
Elemzéseim tükrében én ehejt kijelentem, Gyurcsány Ferenc nem más, mint egy pestissel fertőzött hulla, amihez hasonlókat anno a mongolok dobáltak be a leigázandó várakba, hogy ott pusztulást és káoszt terjesszenek s ezáltal megtörjék a várbeliek ellenállását a hódítókkal szemben. Először a magyarországi „várba” dobták be a Cion et Company nagymesterei a fertőző erkölcsi hullát, majd miután ott valahogy (az anyaszervezet ősi immunitása okán) mégsem okozott teljes agyhalált és tudatmódosulást ez a politikai toxin, hát most, gondolták próba szerencse, bédobták volna ide nekünk is.
Trianontól Őszödig az országhatárok megrajzolásakor ugyanis mindig ugyanazok manipulálták a ceruzahegyét a térképeken, akik hasonló politikai kórságokat tenyésztenek ki s ráültetik a nép, a nemzet nyakára. A kérdés most az, hogy mit is tehetünk mi itt Erdélyben a ránk fogott pestises hulla (ejtsd. Őszödi Fletó nevű bacilus) ellen? Elsősorban nem ijedünk meg és nem maradunk közömbösek. A mi transsylván immunrendszerünknek ugyanis sikerült megőrizze a magyar szót, a magyar lelket sok más baj mentén is. És lehet az anyaországiak közül sokan fel sem fogják, hogy nekünk Trianon óta micsoda keresztet kellett, kell cipelnünk, magyarságunk miatt, de erdélyi törzsem népe, ne feledjétek, lehetséges, pont ennek a keresztnek a cipelése erősítette és őrizte meg gerincünket és lelkünket! Úgy vélem, nincs mit szépíteni a csúfat, nevén kell nevezni az árulót és tolvajt. Kiverni a sakálként settenkedő kufárokat Erdélyből.
A másik dolog, amire fel szeretném hívni a figyelmeteket, a magyar honosítások kapcsán az, hogy egyetlen percig ne úgy gondoljatok erre, hogy nekünk volt, van elsősorban szükségünk erre, hiszen mi bizonyítottunk! Isten és emberségünk, nagyapáink, apáink erejével bebizonyítottuk, hogy mi honosítás nélkül is magyarok maradtunk itt, a Hargita regéje ma is él, és a csillagösvényeken ma is a mi lovunk patkója szikrázik! Az az egyszerű valóság, hogy a honosításokkal kapcsolatban ki kell, mondjam, szegény, gyarmatosított Magyarországnak van ránk szüksége, mint egy rabláncra vert, de láncait már szaggató anyának, az elrabolt, de életbe maradt gyermekei segítségére!
Lelketek, lelkünk rajta segítünk e vagy sem, a megkínzott, meggyalázott, idegen igát nyögő anyaországnak a láncok leverésében, a gyarmatosító hiénák elkergetésében. Mert lehet , hogy minket sokan lerománoznak onnan, de akik nem teszik ezt, akik soha nem tagadtak meg bennünket, azok megérdemlik, hogy segítsünk nekik most eltakarítani a rájuk bedobált pestises hullákat, hiszen bebizonyosodott Attila vére immúnisabb itt Erdélyben mint bárhol máshol… Ez van. Így jártak velünk, testvéreim. És az sem mindegy, hogy ránk nézve is egészségtelen a pestisgyártó gazemberek közelsége… Hát gondolkodjunk el, míg helyén a lelkünk, eszűnk, netán a bicskánk… segítünk e megrabolt országanyánknak elkergetni azokat, akik szerint mi is jogosan megérdemeltük a trianoni országcsonkolást… ?
Szőke Mária Magdolna
Erdély.ma,

Répás Zsuzsanna: 2013 a külhoni magyar kisiskolák éve
Elindult a 2013 – a külhoni magyar kisiskolák éve című program, amelyre 100 millió forintot különítettek el a Bethlen Gábor Alapnál – jelentette be tegnap Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár Budapesten.
A helyettes államtitkár a Magyarság Házában tartott sajtótájékoztatón kiemelte: az a cél, hogy minél több kisgyermeket magyar iskolába írassanak szüleik, és egyre többen válasszák a magyar nyelvű oktatást. Szeretnének a szülők számára segítséget nyújtani, hogy iskolaválasztáskor valós és hiteles információkra támaszkodva tudjanak megalapozott döntést hozni – fejtette ki.
Arra is szeretnének rávilágítani, hogy az anyanyelvi nevelés, és a saját kultúra jelenti azt a biztos alapot, amire építeni lehet a jövőben – fűzte hozzá.
Ez a program a tavaly elindított külhoni magyar óvodák éve projekt folytatása. Most továbblépnek az oktatási rendszer második láncszemére, a kisiskolákra – jelezte Répás Zsuzsanna.
A helyettes államtitkár a közösségépítés fontossága mellett kitért arra, hogy általános és régióspecifikus módszertani csomagok egyaránt segítik a megvalósítást, valamint Kárpát-medencei körutat is terveznek a szakemberek a programban közreműködők részvételével. Szeretnének eljutni a kisiskolásokhoz, a pedagógusokhoz, a szülőkhöz és mindenkihez, aki meghatározó szerepet játszik ezen intézmények életében – hangsúlyozta.
Lesz emellett magyarországi továbbképzés, pályázatokat hirdetnek és a napokban honlap is indul www.kulhonikisiskolasok.hu címmel.
A program megvalósításában a Bethlen Gábor Alap, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet és az Erzsébet Szálloda, Táborok és Vendégházak Nonprofit Közhasznú Kft. egyaránt közreműködik, a szakmai koordinációt a nemzetpolitikai államtitkárság látja el.
A sajtótájékoztatón a helyettes államtitkár programcsomagot és Gárdonyi Géza-mesekönyvet adott át a határon túli magyar pedagógusszövetségek képviselőinek. A mesegyűjteményt minden külhoni iskolába eljuttatják.
Orosz Ildikó, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség elnöke felidézve a külhoni magyar óvodák éve programot kiemelte: azt látták, hogy valóban odafigyeltek a pedagógusok igényeire, egyeztettek velük. Nagyon jelentős lépés volt abban, hogy az egységes magyar nemzet ne csak fogalom legyen, hanem valósággá válhasson – mutatott rá. Ennek folytatása idén a külhoni magyar kisiskolák éve program.
A kisiskola olyan fontos láncszem, ahol minden eldől – állapította meg. Kiemelte: intézményeik csak akkor lesznek versenyképesek, ha a szülők által elvártakat megkapják a gyermekek az elemi magyar iskolákban.
Szabadság (Kolozsvár),

Kisebbségvédelem: Tőkés összefogást sürget
Az erdélyi magyar politikai szervezetek terveinek összehangolását sürgeti Tőkés László európai parlamenti képviselő, a Kárpát-medencei Autonómia Tanács (KMAT) elnöke a kisebbségvédelem tárgyában benyújtandó európai polgári kezdeményezés ügyében. Tőkés László az MTI-hez is eljuttatott levelében – amelyet Kelemen Hunornak, az RMDSZ elnökének, Toró T. Tibornak, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnökének és Izsák Balázsnak, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnökének küldött – megköszönte, hogy a 2012-es romániai választások idején nem tették kampánytémává az európai polgári kezdeményezés kérdését. Ugyanakkor aggodalmának adott hangot amiatt, hogy mind az RMDSZ, mind az SZNT a „külön utas megoldást választotta”, és – a jelek szerint – külön-külön állnak neki az egymillió támogató aláírás összegyűjtésének. Egyik szervezettől sem vitatható el annak a joga, hogy saját elképzelései szerint cselekedjen, de félő, a párhuzamosan elindított kezdeményezések egymás rovására mennek.
„Ha ismét külön malomban fogunk őrölni, azt kockáztatjuk, hogy komolytalanná válunk Európa szemében” – fogalmazott Tőkés László. Hozzátette, ha tartalmi kérdésekben nem is sikerül egységes álláspontot kialakítaniuk, azt talán megtehetik, hogy a cselekvési terveiket összehangolják. Tőkés László kezdeményezte a KMAT rendkívüli ülésének mihamarabbi összehívását a téma megvitatására.
Kelemen Hunor a témával kapcsolatban a Kolozsvári Rádió csütörtök reggeli műsorában elmondta: európai összefogás körvonalazódik az európai polgári kezdeményezés, a Minority SafePack kisebbségvédelmi keretszabályozás kérdésében, amely északtól délig és kelettől nyugatig partnereket talál. Az RMDSZ elnöke szerint ez az elmúlt 50 év legnagyobb kitörési lehetősége a kisebbségvédelem terén Európában, amelynek elindításáról január 14-én Dél-Tirolban együttműködési megállapodást írt alá Richard Theiner, a Dél-tiroli Néppárt (SVP) elnöke, Hans Heinrich Hansen, az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának (FUEN) elnöke és az RMDSZ elnöke. Az alapítók megállapodtak abban, hogy keretszabályozási csomagot készítenek elő az európai nemzetiségek védelméért (angol rövidítése: Minority SafePack), amelyet csatolnak a kisebbségi állampolgári kezdeményezés szövegéhez.
„Pozitív visszajelzések érkeznek hozzánk, a franciaországi bretonok, a görögországi törökök, a különböző államokban élő német kisebbségek biztosan csatlakoznak a kezdeményezéshez, Belgiumból több partnerre számítunk, tehát haladunk előre a kapcsolatfelvételben, a partnerek feltérképezésében” – részletezte Kelemen Hunor.
A kezdeményezés tervezett menetrendje szerint áprilisban, Kolozsvárott jelentik be az alapítók a kezdeményező bizottság teljes összetételét. Ide olyan személyeket kívánnak bevonni, akik az európai kisebbségpolitikában és kisebbségvédelemben meghatározó személyiségnek számítanak. Júniusban Dél-Tirolban szervezik meg a FUEN kongresszusát, ahol bemutatják a kezdeményezés dokumentumát, amelyet majd az Európai Bizottsághoz nyújtanak be elővéleményezésre. Kelemen szerint a keretszabályozási csomag olyan lehetőséget jelent, amely ráirányítja az európai uniós intézmények és a többségi társadalmak figyelmét a kisebbségi kérdésre.
Szabadság (Kolozsvár),

Összefogást sürget Tőkés László
Az erdélyi magyar politikai szervezetek terveinek összehangolását sürgeti Tőkés László európai parlamenti képviselő, a Kárpát-medencei Autonómia Tanács (KMAT) elnöke a kisebbségvédelem tárgyában benyújtandó európai polgári kezdeményezés ügyében.
Tőkés László az MTI-hez is eljuttatta azt a levelet, amelyet a KMAT elnökeként csütörtökön Kelemen Hunornak, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnökének, Toró T. Tibornak, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnökének és Izsák Balázsnak, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnökének küldött.
Tőkés megköszönte, hogy a 2012-es romániai választások idején nem tették kampánytémává az európai polgári kezdeményezés kérdését. Ugyanakkor aggodalmának adott hangot amiatt, hogy mind az RMDSZ, mind az SZNT a "külön utas megoldást választotta", és - a jelek szerint - külön-külön állnak neki az egymillió támogató aláírás összegyűjtésének.
A KMAT elnöke megemlítette, egyik szervezettől sem vitatható el annak a joga, hogy saját elképzelései szerint cselekedjen, de félő, hogy a párhuzamosan elindított kezdeményezések egymás rovására mennek. Szerinte a polgári kezdeményezés sikere függhet attól, hogy megtalálják-e a felek a közös nevezőt.
"Ha ismét külön malomban fogunk őrölni, azt kockáztatjuk, hogy komolytalanná válunk Európa szemében" - fogalmazott Tőkés László. Hozzátette, ha tartalmi kérdésekben nem is sikerül egységes álláspontot kialakítaniuk, azt talán megtehetik, hogy a cselekvési terveiket összehangolják.
Tőkés László kezdeményezte a KMAT rendkívüli ülésének mihamarabbi összehívását a téma megvitatására.
Az Európai Unió 2012 április 1-jétől tette lehetővé, hogy polgárai az európai polgári kezdeményezés jogával éljenek. Ennek lényege, hogy egy olyan javaslat esetén, amelyet az unió legalább egymillió polgára támogat aláírásával, az Európai Bizottság jogszabályt alkothat egy adott kérdéskörben, mely összhangban áll az európai uniós alapszerződéssel és irányelvekkel.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Néppárt közösen, az RMDSZ és az SZNT önállóan próbál élni a lehetőséggel.
MTI
Nyugati Jelen /Arad),

Csak románul kommunikál a szatmári városvezetés
A magyar nyelv használatának mellőzése miatt reklamált Nist János szatmárnémeti tanácsos a testület csütörtöki ülésén. Rámutatott: a polgármesteri hivatal által, az előző évek során kiadott naptárak, illetve határidőnaplók kétnyelvűek voltak, az ideiek viszont – melyet immár a szociálliberális városvezetők adattak ki – csak román nyelvű szövegeket tartalmaztak.
Nehezményezte továbbá, hogy a naptárban szereplő régi képeslapokról kiretusálták a magyar nyelvű feliratokat, sőt a kétnyelvűeket is, hogy magyar szöveg még mutatóba se maradjon. Feltette továbbá a kérdést, hogy az új városvezetők komolyan gondolják-e, hogy Szatmárnémetiben kizárólag ortodox templomok vannak, ugyanis a naptárban két ortodox kegyhely képe szerepel, más felekezetű istenháza egyáltalán nem került be.
„Többéves hagyomány városunkban, hogy ezek a kiadványok kétnyelvűek, nem kellene megszakítani ezt” – fejtett ki Nits János, hozzátéve, ha tetszik az új vezetésnek, ha nem, a magyar kultúra része a település történetének, amit nem korrekt dolog elhazudni. Dorel Coica polgármester, aki egyébként a havasalföldi Târgovişte szülötte, válaszában arra hivatkozott, hogy túl későn vették észre a „mulasztást”, ígérve, jóváteszik tévedésüket.
Babos Krisztina
Krónika (Kolozsvár),

Magyar–magyar vita a kovásznai kampányban
Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) Kovászna megyei szervezete csütörtöki közleményében elítéli, hogy Tamás Sándor és Antal Árpád Kovászna megyei RMDSZ-elöljárók „folytatják félrevezető tájékoztatási hadjáratukat.”
A néppárt szerint a két politikus a kovásznai időközi polgármester-választás kampányában is azzal riogatja a magyar választókat, hogy a néppártra leadott szavazatukkal a román pártokat támogatják, sőt Orbaiszék magyar parlamenti képviseletének elvesztéséért is az ellenzék szervezetét okolták, és okolják a mai napig, holott a választási eredményekből erre nem lehet következtetni.
„A számadatok azt mutatják, hogy még 2008-ban, amikor az RMDSZ magyar ellenfél nélkül indult a parlamenti választásokon, akkor sem sikerült elérni az abszolút többséget Orbaiszéken, a szövetség csupán 38,80 százalékát gyűjtötte be az érvényes szavazatoknak. A 2012-es adatokból viszont egyértelműen kiderül, hogy a magyar–magyar versenynek köszönhetően az orbaiszéki magyar szavazók többen mentek el választani, hiszen a két szervezet együtt már 46 százalékon teljesített. Ezzel együtt a magyar szervezetekre leadott voksok még az érvénytelen szavazatokkal együttesen sem voltak elegendők a mandátum elnyeréséhez szükséges abszolút többséghez az etnikai arányokból következően” – írja közleményében a néppárt.
Amint arról beszámoltunk, a kovásznai időközi választáson Málnási László Levente az EMNP, Thiesz János pedig az RMDSZ színeiben pályázza meg a tisztséget.
Krónika (Kolozsvár),

Határon túli magyar színházi műhelyeket bemutató sorozat indul
Hagyományteremtő céllal szervezi meg február első napjaiban a Vendégváró Fesztivált a budapesti Bethlen Téri Színház. A sorozatban határon túli magyar színházi műhelyeket mutatnak be a közönségnek, az első meghívott a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház lesz, amely három előadást mutat be.
Vendégváró Fesztivál elnevezéssel határon túli magyar színházi műhelyeket bemutató sorozat indul a budapesti Bethlen Téri Színházban február elején. A Bethlen Téri Színház határon túli kulturális szervezetekkel kezdeményezett együttműködést.
„Az idei évet február 1-jén egy hagyományteremtő célú, a határon túli színházakat bemutató sorozattal indítjuk” – olvasható a színház közleményében. A Bethlen Téri Színház vendége három napon át a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház lesz.
„Erdély hetedik magyar nyelvű színháza, az egyetlen, amely alapításától fogva hangsúlyozottan kísérleti programmal rendelkezik. Egyszerre próbál megfelelni kísérletező hagyományainak és a 20 ezer lakosú kisváros elvárásainak. A kis létszámú társulat arra törekszik, hogy e két, egymással látszólag ellentétes elvárást ötvözze, így mára – a színházi nyelv megújítását célzó törekvések mellett – felnőtteknek és gyerekeknek szóló bérletes előadások is szerepelnek repertoárjukban” – áll a közleményben.
A fesztivál programjában, február 1-jén Bicskei István rendezésében az Utolsó pillanat (Beckett-parafrázis) című előadás szerepel, ezt követően, február 2-án Katona Imre rendezésében A téboly hétköznapjai című álomjáték lesz műsoron, míg az utolsó napon, február 3-án Goda Gábor rendezésében az Arany-légy című produkciót tekintheti meg a budapesti közönség. Az utolsó előadás után közönségtalálkozót tartanak: a Kritikus Óra című beszélgetésen az alkotókat Sebestyén Rita kérdezi.
A fesztiválhoz kapcsolódva február 1-jén Nagy Melinda Ablak Erdélyre című fotókiállítását Katkó Tamás nyitja meg a Bethlen Galériában. A teátrum közlése szerint a fiatal tordai fotográfus képei betekintést engednek az erdélyi életbe. A gyergyószentmiklósi közönség egyébként vasárnap este 7 órától láthatja ismét Katona Imre népszerű rendezését, A téboly hétköznapjai című előadást.
„A produkció műfaja álomjáték, mely következetesen vonja maga után a történések közti kuszaságot, következetlenséget. Egy pillanatig sem kényszerít a realitás rekonstrukciójára: megeleveníti az álomképeket, belehelyez egy komikus világba, mely abszurd helyzetei révén nevettet, miközben ott húzódik a lét lényegének egyfajta keresése is” – írja a Figura Stúdió Színház ajánlójában. Az Arany-légy című produkciót tavaly februárban, az Utolsó pillanatot októberben, míg A téboly hétköznapjait 2011 februárjában mutatta be a gyergyói alternatív társulat.
Krónika (Kolozsvár),

Kolozsváron és Nagyváradon is díjakat osztottak ki a magyar kultúra napján
Zenével, díjkiosztással, kiállításmegnyitóval ünnepelték a magyar kultúra napját Kolozsváron, az evangélikus-lutheránus püspökség Reményik Sándor Galériájában, amely zsúfolásig megtelt az esemény alkalmával. Kelemen Hunor RMDSZ-elnök első alkalommal adta át a szövetség által tavaly létrehozott Erdélyi Magyar Kortárs Kultúráért díjat.
A népes közönséget Adorjáni Dezső Zoltán evangélikus püspök köszöntötte, aki elmondta: a rendezvénnyel ki akarnak törni a hagyományos megemlékező klisék, sztereotípiák világából, ezért inkább a kortárs magyar kultúra kap főszerepet. Hozzáfűzte, az eseményre azért került sor a Reményik Galériában, mert elkezdődött a belvárosi templom restaurálása.
A házigazda köszöntőjét követően a Concordia vonósnégyes Orbán György Öt madrigál című szerzeményét adta elő. Kelemen Hunor elmondta: a díjat olyan személyek vagy szervezetek kaphatják, akik a kultúra területén kifejtett alkotó-, építő, szervező tevékenységükkel hozzájárulnak az erdélyi magyar kultúra megőrzéséhez, gyarapításához. Továbbá elmondta, a díj nem csak szimbolikus, tízezer lej pénzjutalom is jár vele, a szövetség ugyanis így kívánja alkotásra ösztönözni az erdélyi magyar művészeket.
Amint arról korábban már beszámoltunk, irodalom kategóriában Székely Csaba drámaíró, képzőművészet kategóriában Részegh Botond festőművész, zene, film, színház kategóriában pedig Bocsárdi László rendező, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház igazgatója kapta meg az elismerést. A tízezer lejen kívül Sánta Csaba szobrászművész kisplasztikáját és lapunk munkatársa, Könczey Elemér által tervezett díszoklevelet vehettek át a díjazottak. A rendezvény az Erdélyi Magyar Művészpedagógusok Egyesülete által szervezett Intermezzo – In memoriam Claude Debussy, Ferenczy Károly és Bálint Tibor című kiállítás megnyitójával ért véget.
Hisznek a kultúrában
Négy kiadványát mutatta be Nagyváradon a kolozsvári Koinónia Könyvkiadó kedden, a magyar kultúra napján. Zágoni Balázs, a kiadó igazgatója bevezetésképpen elmondta: a Koinónia idén ünnepli fennállásának huszadik évfordulóját. Az eredetileg egyetemi közösségből kinőtt kiadónál a kultúra szolgálata és az istenhit együttesen jelentette az irányelvet, és ez mai napig megmaradt. A kiadó ugyanakkor innovatív próbál lenni, erre jó példa, hogy a közelmúltban megjelentették Erdély első elektronikus könyvét.
A kiadó egyébként egy éven át Váradon is működtetett egy könyvesboltot, jelenleg pedig más váradi boltokban találhatók meg könyveik. Bemutatták Gergely Edó meséskönyvét, a Monyómeséket, amely a szerző elmondása szerint nem kizárólag a gyerekeket célozza meg, a kötet egyes meséi ugyanis inkább a szülőknek szólnak. A gyerekkel közös olvasás, verselés és történetmesélés nála és a következő bemutatásra került könyv szerzőjénél, Balázs Imre Józsefnél is nagyon fontos.
A Blanka birodalma című gyermekverskötet tavaly novemberben a Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár Szép Könyv díját is elnyerte, nem utolsósorban Keszeg Ágnes illusztrációinak köszönhetően. Eginald Schlattner Vörös kesztyű című, történelmi regényét Zágoni Balázs kiadóigazgató mutatta be. A történelmi trilógia második része Zágoni szerint az erdélyi szász sors személyes és lelkiismeretes feldolgozása. Kelemen Attila Ármin Így működik Markó Béla című kötetéről a szerző és a „főszereplő”, vagyis az interjúkötet alanya közösen beszélt. A szerző szerint az, hogy a kötet e-könyv változatban is megjelent, sokat segített abban, hogy külföldiek is megvásárolhassák, akik másképpen nem juthattak volna hozzá. Kelemen Attila Ármin azt mondta, tervei közt szerepel az Így működik... sorozattá való kiterjesztése is, amelyet különböző szerzők írhatnának meg más-más interjúalanyokkal.
Díjözön Nagyváradon
A könyvbemutatók után a már hagyományos kultúranapi díjkiosztásra és gálára került sor a Szigligeti Színházban. Emlékplakettet vehetett át Kovács Rozália érmihályfalvi néprajzkutató, helytörténész, a nagyszalontai Toldi néptánccsoport, illetve Pál Hunor színművész, a Szigligeti Társulat tagja. Magyar Kultúráért-díjjal tüntették ki a váradi Ady Endre Gimnáziumot és a Bihari Napló megyei napilapot
Idén két életműdíjat is odaítéltek: Dukrét Géza, a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság elnöke, valamint Szilágyi Aladár író, publicista munkásságát ismerték el. Idén először adták át a tavaly elhunyt váradi festőművész emlékére alapított Jakobovits Miklós-díjat, ezt Jovián György festőművész, grafikus vehette át Jakobovits Miklós özvegyétől, Jakobovits Márta keramikustól. Laudációját Ujvárossy László grafikus, egyetemi tanár olvasta fel. Az estet a Nagyvárad Táncegyüttes Fekete Sáfrán című produkciója zárta.
Nagy Orsolya, Kiss Előd-Gergely
Krónika (Kolozsvár),

Vánszorgó reform (új módszer a román nyelv oktatására)
Remélem, szeptemberben, az új tanév kezdetén már a magyar nyelven tanuló diákok számára összeállított, sajátos tanterv alapján kezdik tanítani a román nyelvet és irodalmat az előkészítő és az első osztályokban, illetve az ötödikben és a kilencedikben – mondta lapunk érdeklődésére Király András kisebbségi oktatásért felelős államtitkár, akitől megtudtuk, a napokban ülnek össze a tantervírók, hogy véglegesítsék a programokat, amelyeket az ősztől esedékes tantervreformmal összehangolva vezetnének be.
Felvetésünkre, hogy a román nyelv és irodalom tantárgy sajátos tanterve már régóta készen van, és érthetetlen, miért nem alkalmazzák, Király András államtitkár elmondta, az országos munkacsoport eddig több változatot készített, de a sorozatos miniszterváltások miatt egyiknek sem sikerült érvényt szerezni. „Ellenben most minden akadálya elhárult annak, hogy elkészítsük a tanterveket és a megfelelő tankönyveket. A specifikus tantárgyak módszertanát jóváhagyta a minisztérium, a román nyelv és irodalom, a kisebbségi történelem és kisebbségi történelmi hagyományok, valamint a zeneoktatás számára megírhattuk a sajátos tanterveket, elkészültek a módszertanok, és azokat lehet alkalmazni” – fejtette ki Király András. Az államtitkár hangsúlyozta, „amikor megjelent az új oktatási törvény, amiben benne van, hogy a román nyelvet és irodalmat sajátos programok alapján lehet tanítani, Murvai László vezetésével megalakult egy olyan csoport, amely másfél év alatt kidolgozta ezeket a programokat, amelyek jelenleg a neveléstudományi intézetben vannak jóváhagyás végett. Úgy tudom, az intézet átnézte a programokat, és tett néhány formai, de nem tartalmi javaslatot, meggyőződésem, hogy ezt a tantervet elfogadják, és ez a program be fog épülni az új tantervbe. Az egyedüli dolog, amit pontosan nem tudok egyelőre megmondani, hogy milyen ritmusban kerül alkalmazásra, de remélem, szeptemberben, a új tanév kezdetén a magyar nyelven tanuló diákok számára összeállított, sajátos tanterv alapján fogják tanítani a román nyelvet és irodalmat az előkészítő és az első osztályokban, illetve az ötödikben és a kilencedikben.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

Hírsaláta
HUSZONHÁRMAN A PARLAMENTBŐL. A megerősített mentelmi jog elfogadásával a parlament – sok politikai elemző véleménye szerint – ki akarja védeni tagjai majdani bűnvádi felelősségre vonását. Jelenleg 23 képviselő neve szerepel bűnvádi dossziékban. Nem kimondottan idetartozik, de a jelenlegi hatalom „feddhetetlenségére” vall az is, hogy a kormányban tizenöt miniszter és államtitkár ellen indult úgyszintén büntetőeljárás. (Ziare.com)
HAZAI MEGBECSÜLÉS KALLÓS ZOLTÁNNAK. A Romániai Népművészeti Akadémia tagjává avatták Kallós Zoltán erdélyi néprajzkutatót – közölte internetes oldalán a Szabadság napilap. A tagságról szóló oklevelet kedd délután a kolozsvári Octavian Goga Könyvtárban vehette át a Kossuth-díjas néprajzkutató. Corneliu Bucur, az 1993-ban alakult szervezet elnöke méltatásában kifejtette: Kallós Zoltán a legnagyobb romániai szakemberek egyike, aki saját erejéből hozta létre a válaszúti népművészeti központot, ahol megszámlálhatatlan értéket ment meg a pusztulástól. AZ IMF NEM ALKUSZIK. Románia április végéig kapott haladékot, hogy elindítsa azon veszteségesen működő állami vállalatok privatizálását, amelyek eladását a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) kötött hitelmegállapodás keretében vállalta – derült ki Varujan Vosganian pénzügyminiszter keddi nyilatkozatából. Románia 2011 tavaszán kötött 3,6 milliárd euró értékű elővigyázatossági hitelmegállapodást az IMF-fel, amely márciusban jár le. Románia újabb hitelszerződést akar kötni, de ez csak akkor kerülhet szóba, ha a jelenlegit sikeresen lezárják a felek. (MTI) LEGFÉLELMETESEBB A HÓJA. A kolozsvári Hója-erdő a világ egyik leginkább kísértet-járta, legfélelmetesebb helye a BBC szerint. A brit hírportál utazási rovatában gyűjtötték össze a világ öt legijesztőbb erdejét. A szerkesztők a Hója mellett a japán Aokigahara-erdőt, a németországi Fekete-erdőt, az angliai Whychwood-erdőt és a mexikói Isla de las Munecas-erdőt választották ki a legfélelmetesebbnek. Az amerikai Travel+Leisure magazin is tavaly ősszel a világ legijesztőbb, legfélelmetesebb erdejének választotta a Hóját. Az erdő hírnevét az itt dokumentált állítólagos parajelenségeknek köszönheti. 1968-ban például egy kolozsvári amatőr fényképész egy ufót örökített itt meg, amely a szakemberek véleménye szerint nem hamisítvány. (Cluj.travel) FOGY A BIZALOM. A lakosság 52 százaléka szerint a kormány nem fogja idén keresztülvinni az ország területi-közigazgatási újraosztását, az úgynevezett régiósítást – derül ki az IRES közvélemény-kutató intézet felméréséből. Jóval többen, 74 százalékuk véli úgy, hogy idén módosítják az alkotmányt. Ugyanakkor a lakosság közel fele szerint a kormányzó Szociál-Liberális Szövetség felbomlik. A lakosság valamivel több mint fele nem tartja megvalósíthatónak a kormány azon ígéretét, hogy 19 százalékra csökkentik az általános forgalmi adót.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Magyarországi segítséggel korszerűsítenek hét Szatmár megyei templomot
Magyar–román határon átívelő pályázat keretében végeznek templomfelújításokat Szatmár, illetve a magyarországi Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. A Tiszántúli Református Egyházkerület, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület és a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Fejlesztési Ügynökség közös, Középkori templomok útja című projektje keretében, romániai oldalon körülbelül 450 ezer eurót költhetnek hét kegyhely felújítására, illetve népszerűsítésére.
Nagy Sándor, a nagykárolyi egyházmegye esperese lapunknak elmondta, tárgyi beavatkozásokat három templomon végeznek majd, melyeket régészeti és műemlékvédelmi feltárások előznek meg. A berei templomban korábban is végeztek már kutatásokat a műemlékvédők, amelyek során helyenként megbontották a falat – ekkor bukkantak rá néhány különleges freskóra.
Az esperes szerint a 12. vagy 13. századi templomot oly módon restaurálják majd, hogy a régi falfestmények látszódjanak. A szomszédos Csomaköz református temploma is szerepel a listán, ahol többek között a különálló haranglábat költöztetik kicsit távolabb az épülettől, ugyanis ez eltakarja az építmény legrégibb és legértékesebb részét, a bejárati ajtót, illetve annak keretét.
A krasznacégényi református templom felújítása is szerepel a tervek között, itt nagy hangsúlyt fektetnek majd a feltárási munkálatokra, amelyek során alaposabban megismerhetik az épület múltját. Nagy Sándor elmondta: nagy örömmel fogadták a magyarországi főpályázó kezdeményezését, hisz önerőből nem tudták volna finanszírozni a beavatkozásokat, különösképp, hogy Csomaközön és Krasznacégényben alig élnek már reformátusok.
A felsoroltak mellett az ákosi református templomhoz tartozó egykori magtárat is felújítják, amelyben turisztikai centrumot alakítanak ki, míg a sárközújlaki, a vetési és az egri református kegyhelyek népszerűsítése céljából úgynevezett információs pultokat alakítanak ki, ahol a technika legmodernebb eszközei révén igyekszenek majd a turistáknak bemutatni a térség templomait és egyéb látnivalóit. A tavaly októberben kezdődött projekt lefutási ideje két év, így 2014 őszére valószínűleg végeznek a beavatkozásokkal.
Babos Krisztina
Krónika (Kolozsvár),

Mesterházy Erdélyben – elemzés a MSZP nemzetstratégiai programjának margójára
Mesterházy Attila 2013. január 16-án egy népes szocialista vezető politikusokból álló küldöttség élén Kolozsvárra látogatott, ahol kihelyezett elnökségi gyűlést tartottak, valamint az RMDSZ egyik háttérintézményeként működő Kós Károly Akadémia Alapítvány vendégeként előadást tartott az MSZP nemzetpolitikai stratégiájáról.
Külön érdekesség, hogy a küldöttség tagja volt Szanyi Tibor is, aki Gyurcsány Ferenc és Molnár Csaba mellett egyike volt azoknak, akik nemmel voksoltak a kettős állampolgársági törvény parlamenti szavazásán. Emellett a szocialista párthoz közeli Táncsics Mihály Alapítvány és a Kós Károly Akadémia Alapítvány vezetői stratégiai együttműködési megállapodást írtak alá. Az esemény három szempontból elemezhető. Egyrészt a látogatásnak van egy szimbolikus vetülete, látszólag Mesterházy szakít az eddigi szocialista vezetők nemzetpolitikai stratégiájával. Másrészt maga a bemutatott dokumentum az eddigi politikai stratégiák és nemzetpolitikai irányvonalak függvényében elemezhető. Harmadrészt a kérdés körüljárható az RMDSZ és az erdélyi magyar politika és a közelgő 2014-es magyarországi választások, valamint a Fidesz–RMDSZ-viszony szempontjából is.
Mesterházy látogatásának szimbolikus vetülete
Kétségtelen, hogy az MSZP látogatásának szimbolikus szempontból gesztusértéke van. Egyrészt, a szocialista párt elnöke nyilvánosan bocsánatot kért pártja 2004. december 5-én tanúsított magatartása miatt, egyben látványosan szakítva az addigi nemzetpolitikával és cáfolva azt a tézist, hogy az MSZP-t nem érdeklik a határon túli magyarok. Ezt erősítette az a tény is, hogy történetében először a párt az úgynevezett „elcsatolt országrészek” egyikén tartott kihelyezett elnökségi gyűlést. Másrészt a látogatásnak belpolitikai szempontból is van töltete. Az MSZP elnöke beszédében hangsúlyozta, hogy nemzetpolitikája nemcsak a Fidesznek és magyar jobboldalnak lehet, hanem igenis a magyar baloldalnak is kell hogy legyen ebben a kérdésben véleménye. Ez azért is fontos, mert az eljövendő választások tekintetében az MSZP akár más – a határon túli magyarok szavazati jogát ellenző vagy ignoráló – stratégiát is választhatott volna. Továbbá az MSZP határon túli magyarok felé tett gesztusa a magyar bal- és jobboldal által elfogadott és hangoztatott nemzetkoncepciók közelítéséhez, akár közös megújításához is vezethet.
Az MSZP nemzetpolitikai programjának elemzése
A Kolozsváron bemutatott dokumentumnak három elvi sarokpontja és hat stratégiai célkitűzése van. Egyrészt az MSZP a határon túli magyarok támogatásában az egyenlő közelség elvét alkalmazná: úgy támogatni, a határon túli magyarság célkitűzéseit, hogy ne erőltesse rá saját vízióját. Továbbá tárgyalna valamennyi, a magyarságot legitim módon képviselő szervezettel, amelyeket nem alárendeltként, hanem partnerként kezelne. Másrészt kiemelt fontos elv a szülőföldön való megmaradás és boldogulás. Más szóval az MSZP nem támogatja a határon túli magyarok áttelepülését elősegítő rendelkezéseket. A nemzetpolitika harmadik elvi pillére a környező országokkal való jószomszédi viszony visszaállítása vagy kialakítása.
A célkitűzések a következőképpen összegezhetők:
1. Hosszú távú Kárpát-medencei stratégia kezdeményezése, egy tízéves Kárpát-medencei fejlesztési program Romániával és Szlovákiával való közös kidolgozása. 2. Új oktatási stratégia bevezetése, az információs és kommunikációs technológiákon alapuló magyar közoktatás bevezetése, az összmagyar kulturális és történelmi örökség elektronikus formában való gyűjtése. 3. A határon túli média támogatása, a Duna Tv eredeti szerepének visszaállítása, önállóságának mind intézményes, mind költségvetési biztosítása. 4. A közös kormányülések gyakorlatának visszaállítása és annak kiterjesztése Szerbiára, Szlovákiára és Ukrajnára is. 5. A határon túli magyarok számára juttatott támogatáspolitika átalakítása. Ez a határon túli szakértők bevonását jelentené az előkészítésbe és döntéshozatalba, másrészt a nyílt pályázati rendszer kibővítése úgy, hogy a költségvetés 95%-a nyílt pályázati úton kerüljön kiosztásra. 6. A nyelvi jogokért való küzdelem felkarolása, a magyar nyelv egyenrangúságának szorgalmazása a hivatalos nyelvhasználaton túl a kereskedelemben és a gazdaságban is.
A bemutatott stratégiával kapcsolatban több következtetés is megfogalmazható. Először, az elvek alapját az úgynevezett Markó-doktrína Magyarországgal kapcsolatos tézisei képezik, mely szerint a magyar–magyar kapcsolatokat az egyenlő közelség, a kölcsönös tisztelet, a függetlenség és az egyenlő partneri viszony kellene hogy meghatározza. Másodszor: problematikus, hogy kit tekint az MSZP legitim határon túli szervezetnek. Az eddigi gyakorlat azt mutatta, hogy minden olyan szervezet, amelyik megválasztott önkormányzati vagy parlamenti képviselőkkel rendelkezik, a határon túli magyarság legitim képviselőjének számít, azonban a Kolozsváron megtartott beszédből arra lehet következtetni, hogy az MSZP nem számít a két kisebb romániai magyar párt partneri viszonyára.
Ezt támasztja alá az a tény is, hogy az MSZP-elnökség kizárólag az RMDSZ-nél tett látogatást, nem egy olyan rendezvény keretében valósult meg, ahová az EMNP és az MPP vezetői is meghívást kaptak. Harmadszor a célkitűzéseket figyelembe véve a program nem hoz újdonságot az eddigi szocialista kormányok gyakorlatához képest. A célkitűzések jelentős része a Magyarország és a szomszédos államok kapcsolata felől közelíti meg a kérdést, a kormányközi kapcsolatok eszközével próbálja a problémát megoldani. Ez akár az Antall-kormány örökségének is tekinthető, hiszen egyensúlyban akarja tartani a jószomszédsági viszonyt a magyar kisebbségek érdekeinek, jogainak védelmével. Továbbá a Kárpát-medencei közös fejlesztés eszméje a Sólyom-féle Határon túli magyarság a XXI. században című konferenciasorozaton kapott először konzisztens megfogalmazást.
Negyedszer: fontos elem a Duna Tv visszaállításának és a határon túli média támogatásának kiemelése. Ennek két olvasata is van. Egyrészt belpolitikai szempontból ellenzi a Fidesz által elképzelt centralizált közmédia-birodalmat, kinyilvánítva a Duna Tv innen való kiemelését és függetlenítését. Másrészt visszaállítva a Fidesz által megszüntetett médiatámogatásokat, vélhetőleg azoknak a médiaorgánumoknak juttatna támogatást, amelyek nem részei a Fidesz által létrehozott „médiabirodalomnak”. Ötödször: a bemutatott célkitűzések legproblematikusabb része a Bethlen Gábor Alapra és a határon túli támogatáspolitikára vonatkozó rész. A javasolt megoldás feleleveníti a Gyurcsány-kormány által bevezetett döntési mechanizmust, mely szerint a határon túli szervezetek döntenek a határon túlra juttatott támogatás elosztásáról.
Ugyanakkor Mesterházy kritizálta a jelenlegi rendszert, azt állítva, hogy a határon túlra jutatott támogatásnak mindössze 5 százaléka kerül nyílt pályázatos kiosztásra. Az MSZP célkitűzési szerint 95 százalékát szeretné az összegnek nyílt pályázati úton kiosztani. A tervezettel kapcsolatban több probléma merül fel. Egyrészt a támogatás egy jelentős része (Sapientia EMTE támogatása, nemzeti szempontból kiemelt intézmények normatív támogatása, oktatási-nevelési támogatás) nem pályázati alapon kerül kiosztásra, és ezek a tételek a jelenlegi költségvetés jelentős részét képezik és vélhetően ezekhez egy potenciális szocialista kormányzat sem nyúlna hozzá. Más szóval a fenti kijelentés kivitelezése mindenképpen problémás, hiszen az említett 95 százalékos arány nagyon túlzottnak tűnik, vagy pedig az évek óta működő normatív támogatások vélhető megszüntetését jelzi előre.
Mindent egybevetve az MSZP nemzetpolitikai programtervezete nem hoz sok újat az eddigi szocialista kormányok gyakorlatához képest, inkább összefoglalja az eddig működtetett közpolitikai gyakorlatokat. Ugyanakkor fontos elem, hogy az autonómiatörekvések támogatása nem jelenik meg külön célkitűzésként. Az előadás keretében ez a határon túli magyar szervezetek programjának támogatása címen került említésre. Más szóval a szocialista párt csak abban az esetben szállna síkra az autonómiáért, amennyiben a legitim határon túli magyar politikai szervezetek ezt célként megfogalmazzák.
Mesterházy látogatása a magyar–magyar viszony szempontjából
Az MSZP kolozsvári látogatását és az RMDSZ háttérintézményét képező Kós Károly Akadémia Alapítvánnyal aláírt együttműködési megállapodás a magyar–magyar kapcsolatokat figyelembe véve két szempontból elemezhető. Egyrészt aszerint, hogy hogyan illeszkedik a Markó Béla által meghirdetett „egyenlő közelség elvéhez”, másrészt figyelembe véve, hogy miként fogja befolyásolni a Fidesz–RMDSZ-viszonyt.
Az elmúlt években az RMDSZ Fidesz-szel szembeni fő kritikája az volt, hogy a Fidesz nem tartja be a magyar kormány azon felelősségét, hogy egyenlő távolságot tartson a határon túli szervezetektől, és azzal, hogy bizonyos szervezeteket kiemelten támogat, nemcsak exportálja az anyaországi szembenállásokat, de beavatkozik a határon túli magyar közösségek politikai belügyeibe is. Az RMDSZ minden magyarországi párttal és a mindenkori magyar kormánnyal jó viszonyt szeretne ápolni.
Kovács Péter politikusi blogján és Markó Béla az eseményt megnyitó beszédében a tolerancia felől közelítette meg a kérdést, azzal érvelve, hogy az MSZP mostani vezetősége nem ugyanaz a gárda, amelyik a december 5-i népszavazási kampányt levezényelte, ezért felelősségünk tudatában, pontosan az egyenlő közelség elvéből kiindulva kötelességünk meghallgatni más pártok koncepcióit is, hiszen a nemzetpolitika nem pártpolitikai kérdés. Hozzá kell tennünk, hogy ebben a kontextusban a Kós Károly Akadémia által szervezett előadás bizonyos fenntartásokkal beilleszthető az RMDSZ által hangoztatott politikába, amennyiben az elkövetkező periódusban a többi magyarországi parlamenti és parlamenten kívüli párt is meghívást nyer álláspontja ismertetésére. Az aláírt együttműködési nyilatkozat azonban túlmutat az egyenlő közelség elvén: már partnerségi kapcsolatot feltételez.
A találkozó tárgyalható még a problémamentesnek nem mondható Fidesz–RMDSZ-viszony és a közelgő magyarországi választások szempontjából is. Az RMDSZ MSZP-hez való közeledése a Fidesz felé leadott jelzésként, függetlenségi szándéknyilatkozatként is értelmezhető. Az RMDSZ ezzel azt üzenheti a magyarországi kormánypártnak, hogy „amennyiben nem rendezitek a viszonyotokat velünk, mi elég erősek vagyunk ahhoz, hogy magunk döntsük el, hogy kivel barátkozunk”.
Az ilyen típusú politika azonban nem biztos, hogy célravezető, hiszen az erdélyi magyarok a legutóbbi közvélemény-kutatások tükrében körülbelül 100 ezer szavazatot hozhatnak a magyarországi választásokon, amely legjobb esetben a mandátumok 3-4 százalékának sorsáról dönthet. Ugyanakkor, ismerve az erdélyi magyarok erős Fidesz-szimpátiáját, az RMDSZ számára csak akkor lenne célravezető részt venni az MSZP mellett a kampányban, amennyiben a szocialista pártnak reális esélye lenne a választások megnyerésére.
Más szóval az RMDSZ MSZP felé tett gesztusa könnyen a Fidesz további eltávolodását válthatja ki a kényszerített közelítés helyett. Ugyanakkor a látogatás nehezen értelmezhető szavazatmaximalizáló lépésként, hiszen a szocialista párt nem számíthat túl sok szavazatra a határon túl, sőt a bocsánatkéréssel elvetette a határon túli magyarok ellen folytatott belső szavazatmaximalizáló kampány lehetőségét is. Ugyanakkor az erdélyi magyar belpolitika szempontjából az RMDSZ számára sem hoz új szavazatokat az MSZP-vel való barátkozás, sőt mi több, új támadási felületeket nyit meg saját ellenzéke számára.
Összefoglaló
Az MSZP-vezérkar és Mesterházy Attila pártelnök kolozsvári látogatása fontos szimbolikus mérföldköve a magyar nemzetpolitikának, hiszen a szocialista párt látszólag szakít az eddig hangoztatott szimbolikus politizálásával, egyben bocsánatot kérve a 2004. december 5-én megszervezett népszámlálás kapcsán kifejtetett tevékenysége miatt. Ugyanakkor nem szabad elfelejteni, hogy sokkal hatásosabb lett volna, ha Mesterházy már rögtön pártelnökké választása után teszi meg ezt a lépést, és nem várja meg vele a magyarországi választások közeledtét. A bemutatott nemzetpolitikai program nem hoz újdonságot az eddig megszokott szocialista kormányok gyakorlatával szemben, hanem csupán összefoglalja, és újra meghirdeti azt. Továbbá a látogatásnak aktuálpolitikai vetülete is van, hiszen a közeledő magyarországi választások tükrében gyökeresen megváltoztathatja a jelenlegi magyar–magyar viszonyokat.
Egyrészt a találkozó kapcsán aláírt együttműködési nyilatkozat nem fér össze az eddigi RMDSZ-gyakorlattal, eltávolítja a szövetséget az eddig gyakorolt vagy legalábbis hangoztatott egyenlő közelség elvétől. Természetesen ez részben az RMDSZ és a Fidesz megromlott viszonyának számlájára írható.
Másrészt az RMDSZ szempontjából a találkozó úgy is értelmezhető mint kísérlet a saját mozgástér növelésére, a Fidesz felé leadott jelzésként is olvasható: amennyiben a Fidesz nem változtat az RMDSZ-szel szembeni politikáján, az RMDSZ a Fidesz ellenzékét támogathatja a választásokon. Ugyanakkor felmerül a kérdés, hogy ez a stratégia mennyire lesz célravezető, hiszen a határon túli szavazatok vélhetően kismértékben fogják csak befolyásolni a magyarországi választások kimenetelét, valamint a kormánypárt jelenlegi térvesztése ellenére nehezen valószínűsíthető egy választást nyerni képes ellenzéki alternatíva kiépülése.
Mensura Transylvanica Politikaelemző Csoport
Krónika (Kolozsvár)

Szocialista hakni Erdélyben
Mea culpa és leporolt programok
Még az RMDSZ-vezetőket is megosztja a Magyar Szocialista Párt (MSZP) múlt heti kolozsvári „performansza”. A volt magyar kormánypárt története során első alkalommal rendezett kihelyezett elnökségi ülést, ez alkalommal Mesterházy Attila nyilvánosan elnézést kért a külhoni magyaroktól a 2004-es „nem”-ekért. A gesztus őszinteségét kissé kétségessé tette, hogy a mea culpa második felében mindjárt másokat is hasonlóra szólított fel.
A botrányos elemeket sem nélkülözte az MSZP kolozsvári fellépése, a párt vezetőit ugyanis hosszú perceken át feltartóztatták az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) tagjai és a Kolozsvári CFR labdarúgócsapatának magyar szurkolói. Atiltakozók kendőzetlen üzenetekkel fogadták a látogatókat – gazembereknek, nemzetárulóknak nevezve őket –, a táblákon többek között ilyeneket olvashattunk.: „Nem bocsátunk meg 2004. december 5-ért, nem felejtünk”, vagy „Ne mosdassuk a nemzetárulókat!” Bocsánatkérés félszájjal
Pedig az MSZP újszerű „ajándékot” hozott Erdélybe: új alapokra kívánja helyezni a külhoni magyarsággal kapcsolatos politikáját, a bocsánatkérést pedig a folyamat első elemének nevezte Mesterházy Attila pártelnök. Elismerte, hogy a nemzetpolitika sem a szocialista kormányok, sem az MSZP politikájában nem kapott korábban megfelelő hangsúlyt, ezért jogosnak nevezte a baloldal kritizálását. „2004. december 5-én az MSZP egy rossz politikai kérdésre rossz választ adott, kárt okozva ezzel a magyar-magyar kapcsolatoknak, olyan érzést keltve, amely joggal sértette a határon túl élő honfitársainkat. Ez téves politikai döntés volt, amiért elnézést szeretnék kérni mindenkitől, akit ezzel megsértettünk” – jelentette ki Mesterházy. Hozzátette azonban, hogy más politikai tényezőknek is épp így kellene elnézést kérniük – például a Fidesznek, derült ki rákérdezés nyomán –, indokként azonban csak belpolitikai kritikákat tudott felhozni, ami igen testidegennek hatott a pillanat nemzetpolitikainak szánt közegében.
Ezzel együtt meglepetésként hatott a baloldali mea culpázás, illetve az a kijelentése, hogy az MSZP felismerte: a nemzetpolitika nem csak problémamegoldó technikákból, pragmatikus viszonyulásból áll, hanem érzelmi üzenetekről, gesztusokról is szól. A nóvumok sora ezzel le is zárult, hiszen a szocialisták nemzetstratégiai programjának sarokpontjai legfeljebb árnyalatokban különböztek az elmúlt két évtized internacionalista lózungjaitól. Sőt, a békés egymás mellett élés, a jószomszédi viszony, a belügyekbe való be nem avatkozás elveit akár régebbről is kölcsönözhették volna. Új elemként legfeljebb annyit emeltek be, hogy az MSZP nem kívánja az anyaország határain túli régiókba „exportálni” a magyarországi belpolitikai vitákat, az egyenlőség elvét akarja érvényesíteni a kapcsolattartásban a határon túli magyarság legitimen választott képviselőivel, szervezeteivel. Némi józanságról árulkodik Mesterházy következő kijelentése: „Nagy a lemaradásunk, sokat kell tennünk azért, hogy elnyerjük a magyarok bizalmát. De realisták vagyunk, és nem gondoljuk, hogy hirtelen tömegesen fognak ránk szavazni a külhoni magyarok”.
„Összebútorozás”? Az erdélyi baloldali felvonulás házigazdája az RMDSZ volt. Az „összebútorozás” szimbolikus jellegén túl a két szervezet közös Kárpát-medencei program kidolgozásáról és végrehajtásáról tárgyalt. Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára szerint abban állapodtak meg, hogy szakpolitikai kérdésekben megosztják egymással tapasztalataikat, átadják egymásnak a két párt műhelyeiben készült tanulmányokat. Együttműködési megállapodást írt alá az RMDSZ által alapított Kós Károly Akadémia Alapítvány és a Magyar Szocialista Párt Táncsics Mihály Alapítványa is. A felek megállapodtak abban, hogy közös rendezvényeket, konferenciákat, találkozókat szerveznek, különös tekintettel az oktatás, a tudomány és a kultúra területére.
Inkább a Fidesz
Az MSZP erdélyi túrája természetesen élénk reakciókat váltott ki határokon innen és túl. A Fidesz szerint a szocialisták már a határon túli magyar településeket is képmutatással és gyűlöletkeltéssel akarják elárasztani. Selmeczi Gabriella Fidesz-szóvivő szerint „Erdélyben bocsánatkérést színlelnek, itthon pedig listázzák és románozzák az erdélyi magyarokat.” „Mesterházy Attila MSZP-elnök, illetve a párt vezetőségének kolozsvári látogatása az RMDSZ meghívása nyomán megerősíti azt, amit az Erdélyi Magyar Néppárt korábban is hangsúlyozott: összenő, ami összetartozik – fogalmaz az EMNP közleménye. – Az MSZP és az RMDSZ »egymásra találásának« – amit formálisan a pártalapítványaik, a Szabó Vilmos által vezetett Táncsics Alapítvány, illetve a Markó Béla elnökletével működő Kós Károly Akadémia Alapítvány között született megállapodás rögzít – pozitív hozadéka az, hogy elősegíti az erdélyi magyar közösség tisztánlátását: az RMDSZ azokkal vállalt nyílt közösséget, akik a 2004-ben a szomszédos országokba szakadt magyarok kettős állampolgársága ellen kampányoltak.”
Megoszlanak a vélemények az RMDSZ-en belül is. Miközben Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester arról beszélt, hogy a székelyföldi RMDSZ számára a Fidesz a szimpatikusabb, a Hargita megyei tanácselnök, Borboly Csaba szerint ebben a kérdésben nem kell pártfegyelem. A nagyváradi Szabó Ödön sem kampányolna az MSZP-nek, inkább elindítaná az RMDSZ-t a magyarországi választásokon.
Csinta Samu
Erdélyi Napló (Kolozsvár),

Rossz kérdés?
Megvan a pikantériája annak, ha egy adott politikai családhoz tartozó párt vagy szervezet politikai számításból a fő riválisnak számító másik nagy politikai tömb képviselőjével kokettál. A felszínes szemlélőtől épp úgy megkaphatja a politikai szélkakas minősítést, mint az alapos elemzőtől, különösen, ha ezt nem csak országon belül teszi. Hogy az RMDSZ már a választások előtt titkos megállapodást kötött az USL-lel, egyáltalán nem meglepő, mondhatni egyenesen következik az 1996 óta érvényes Neptun-logikából, amely olvasatukban az egyetlen út: a bölcs kompromisszumok, a tudatos építkezés, a kis lépések politikájának útja.
Az autonomista tábor optikájában pedig az elvtelenség, az önfeladás, a perspektívátlanság és középtávú felmorzsoltatás útja. Az azonban, hogy Markó Béla az RMDSZ nevében az MSZP-vel paktál, nos, ez az RMDSZ saját retorikájával sem egyeztethető össze, és biztosan nehezebb lesz eladni a választói bázisnak.
A mai MSZP, amelynek megnyilvánulásaiban az egykor még hangsúlyos nemzeti politika már nyomokban sem fedezhető fel – képviselői vagy kiléptek, mint Szűrös Mátyás és Pozsgay Imre, vagy beálltak a sorba, mint Tabajdi Csaba –, ma érdemben nem különbözik az SZDSZ-től. Egyenes ági leszármazottja a Magyarországot tönkretevő Károlyi Mihály és Jászi Oszkár nevével fémjelzett, magát eufemisztikusan polgári radikálisnak nevező kozmopolita, nemzetellenes szabadkőművességnek. Az MSZP nem nemzeti politikát akar másképp, hanem ott vágott alá az elmúlt két évtizedben a nemzetpolitikai törekvéseknek, ahol tudott: ha kellett, önfeladó, a határon túli közösségek kinyilvánított akarata ellenére megkötött alapszerződésekkel, ha kellett, egy követ fújva a náci ihletettségű Beneš-dekrétumok ügyében a szlovák féllel. A sor folytatható a 2004-es népszavazáson át 2005. szeptember 26-ig, amikor a Gyurcsány-kormány kezdeményezésére a magyar parlament megszavazta Románia uniós csatlakozásának feltétel nélküli támogatását, miközben tudni lehetett, hogy középtávon nem adódik még egy lehetőség, amikor Magyarország diplomáciai nyomás alá képes helyezni nagyobb és gazdagabb szomszédját. A Kolozsváron Markó Bélával közösen fellépő, tárgyaló és együttműködést aláíró Mesterházy Attila úgymond bocsánatot kért a 2004-es népszavazás idején tanúsított MSZP-s magatartásért. Szerinte rossz politikai kérdésre rossz választ adott a párt. Érdekes lenne megtudnunk, hogy miért is lett volna e népszavazáson feltett politikai kérdés „rossz”?
A magyar állampolgárság kiterjesztése nemzetpolitikailag már sokkal hamarabb indokolt lett volna, a népszavazást kezdeményező Magyarok Világszövetsége 1996-ban rögzítette alapszabályában és programjában e célt, majd mindent elkövetett, hogy a politikumot megnyerje az ügynek. Mindhiába. A népszavazás ultima ratio volt, amely, ha nem is vezetett azonnal sikerre, megágyazott a 2010-es döntésnek. Ha 2004-ben a népszavazás nem teszi hónapokra az egyik legfontosabb közéleti témává a kérdést, ha nem teszi kikerülhetetlen nemzetpolitikai problémává, akkor nem valószínű, hogy ma meglenne a határok feletti nemzetegyesítésnek e lehető legszilárdabb jogi talapzata. A népszavazáson egyébként többségben voltak az igenek, s ha a népszavazási törvény nem követelne meg az érvényességhez igen magas, „fele plusz egyes” részvételt, vagy „negyed plusz egyes” azonos szavazatot, akkor a csekély többség dacára a parlament köteles lett volna a kérdést hamarabb szabályozni.
A népszavazás azért csapódott le a nemzet köztudatában kudarcként, mert az eredmény nem volt kötelező érvényű. Az igenek csekély többsége azzal hozható összefüggésbe, hogy a kampány során az MSZP és az SZDSZ hazudott, légből kapott számokkal uszított a határon túli magyarok ellen. A népszavazás ugyanis csak arról szólt, hogy alanyi jogon kapja-e meg az állampolgárságot az, aki magyarságát igazolni tudja, arról nem, hogy ez kerül-e majd egyáltalán pénzébe a magyar államnak. S mivel a kérdés kétharmados szabályozást igényel, az MSZP nélkül nem is lehetett volna a népszavazást követően törvényt hozni, akár a következő ciklusban sem. 2004-ben még fel sem merült lehetőségként bármelyik politikai tábor kétharmados többsége. A valóság tehát az, hogy az MSZP cinikusan, egy nemzetpolitikai imperativusszal szembemenve a legérzékenyebb, legfájdalmasabb kérdésben, a szociális biztonság ügyében hangolta hamis érvekkel a választókat a határon kívülre rekedt nemzettestvérek ellen. Ezt próbálja most feledtetni Mesterházy Attila bagatellizálással, félremagyarázással és egy megfelelő időben, nagyon is jól megfogalmazott kérdés „rossznak” minősítésével. Nem kétséges, az utóbbi két évtizedben „inflálódott” a nemzetáruló minősítés, túl sokszor alkalmazták olyanok vonatkozásában is, akik nem szolgáltak rá. Jelen esetben azonban az MSZP és jogelődje, az MSZMP egész története szolgál dokumentációs háttérként e rövid politikai besorolás helytállóságának igazolására. S hogy az RMDSZ e társasággal szövetkezik, az sajnos azt jelzi, hogy az erdélyi magyarság jelentős részének bizalmát még mindig élvező szervezet nemcsak a szűk értelemben vett kisebbségpolitikai kérdések ügyében jár tévúton, hanem nemzetpolitikai alapállása is megváltozott. Ami rossz hír, még azoknak is, akik nem tartoznak a nemzeti önkormányzatból román versenypárttá lett szervezet szurkolói közé.
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár),

Senkik és valakik szürke zónája
Stefano Bottoni történész szekusmúltról és a megtisztulás lehetőségéről
Olaszországban született, de kutatásai a romániai magyarsághoz vezették. Doktori disszertációját a Magyar Autonóm Tartományról írta, és kulcsszerepe volt Sütő András és Szilágyi Domokos ügynökmúltjának feltárásában is. A beszélgetés – amelynek apropóját az elmúlt időszak ügynökleleplezései szolgáltatták – talán a közelmúlt történelmének jobb megértéséhez is közelebb visz. – Külföldiként hogyan vette a bátorságot, hogy egy ilyen méhkasszerű történetbe nyúljon, mint amilyen a szekuritáté működése?
– A román kommunista hatalom és az erdélyi magyarság együttműködésének fokozataira a Sütő-ügy döbbentett rá 2005-ben, amikor még tapasztalatlanabb voltam és gyakorlatilag nem éreztem át a helyzet súlyát. Nem kértem ki Sütő András véleményét, mert úgy gondoltam, az iratok önmagukért beszélnek. Noha Sütő András nem volt képes önreflexív módon megszólalni – és a közéleti vita illetve az azóta nyilvánosságra került újabb iratok visszaigazolták tézisemet –, ma már úgy gondolom, hogy meg kellett volna tennem azt a gesztust. Kemény reakciók követték a tanulmányomat: hetven-nyolcvan cikkből álló közéleti vitát robbantott ki, engem pedig mindenfélének elmondtak.
– Mi motiválta abban, hogy megszólaljon egy ilyen kényes témával kapcsolatban?
– Talán természetes is, hogy kívülállóként szólaltam meg, mert – mondjuk ki – sokkal kevesebb veszélynek vagyok itt kitéve: nem veszíthetem el az állásomat, nincs rám túl nagy hatással, ha valamit állítanak rólam. Természetesen érzem annak a felelősségét, hogy nem mondhatok akármit. Egyrészt, azt hiszem, rá akartam valamire döbbenteni az erdélyi magyarokat a Sütő András és a későbbi Szilágyi Domokos-üggyel kapcsolatban. Másrészt a Ceausescu-rendszer természetrajzával kapcsolatos félreértéseket kívántam eloszlatni.
– Milyen félreértésre gondol?
– Valahogy meg kell tudnunk magyarázni, és meg kell értenünk, hogy a romániai társadalom jelentős részében miért él nosztalgia a Ceausescu-rendszerrel kapcsolatban. Ar omániai elit húsz éve nem tud mit kezdeni ezzel, a gazdasági világválság kitörése óta pedig minden mérés azt mutatja, hogy ez a nosztalgia folyamatosan erősödik. Ki gondolta volna ezt a kilencvenes években? Erre a nagy pálfordulásra a társadalomtudománynak reagálnia kell.
– Tudományos vagy inkább társadalmi szükségszerűségnek tartja?
– Inkább egyfajta kötelességnek, mert különben képtelenek vagyunk megérteni, hogy az emberek miként élték meg a múlt rendszert, az átmenetet, vagy, hogy miért ennyire népszerű vidéken az egyszerű emberek körében a rendszerváltás „veszteseit” oly látványosan pártoló posztkommunista formáció. Persze ez a nosztalgia gyakran tudatosan táplált, de azt is látni kell, hogy a rendszer két-három évtizede alatt képes volt biztosítani a számban növekvő romániai lakosság számára az élethez való legalapvetőbb feltételeket. Természetesen ez nem elég az emberi méltósághoz, de ne idealizáljuk az 1945 előtti közállapotokat sem, amikor gyakorlatilag – főleg a Regátban és Moldvában – nyomorban élt a falusi lakosság. Csak 1979-80-tól tört meg az életszínvonal emelkedése: a hetvenes évek végén a romániai lakosság nagy része többnyire elégedett volt a saját helyzetével a húsz-harminc évvel azelőtti korszakhoz képest. Ha ezt kimondjuk, még nem azt jelenti, hogy dicsőítjük a kommunizmust, hanem egyszerűen saját kontextusába helyezzük a történetet. Nem mondhatjuk ma az embereknek, hogy milyen rossz volt nekik a hetvenes években, mert nem így emlékeznek rá. Egyrészt, mert arra emlékeznek, hogy akkor fiatalok voltak, másrészt a nyolcvanas-kilencvenes évek általános mizériája felülírja az emlékezetben a hatvanas-hetvenes évekbeli nehézségeket. Engem pedig nagyon érdekelt a társadalmi átalakulás, amely szerintem továbbra is kevéssé kutatott. Pedig Románia a társadalomkutatók kiaknázatlan aranybányája. Jó példa erre Katherine Verdery, amerikai antropológus közeljövőben megjelenő kötete is, amely sokunk kutatását felülírja majd.
– Miről szól ez a könyv?
– A szekusdosszié-kutatás antropológiai módszertana lesz a témája: saját megfigyelési dossziéja szolgáltatja az alapot. Tizenöt éven keresztül megfigyelték a romániai tevékenységét, így több ezer oldalra rúgó iratcsomót gyártottak róla. Amerikaiként erdélyi falvakban kutatott, beszélgetett emberekkel, ezért CIA-ügynöknek nézték. Többször ki akarták utasítani, le akarták tartóztatni, de aztán mégsem tették, mert a politikai és diplomáciai racionalitás felülírta a belpolitikai nekibuzdulásokat. Azt kell mondanom, hogy olykor a kívülről jött emberek mondják meg a „tutit”. Ez hatványozottan igaz egy olyan országra, amely még mindig képtelen kitermelni egy olyan értelmiségi, szakmai közeget, amely a saját kérdéseit markánsan, világosan „nyugati nyelvhasználattal” lenne képes megfogalmazni.
– Milyen társadalmi vagy szakmai vitára lenne szükség ahhoz, hogy ne minden egyes eset generáljon újabb vitát? Vagy minden eset annyira egyedi, hogy indokolja az újabb párbeszédet? – Sokan naivan abban reménykednek, hogy egyszer csak magától felbukkan néhány volt hálózati személy, és mielőtt dekonspirálnák őket, maguk mondják el, mi és miért történt velük. Régóta él ez a frusztráció, mert minden egyes eset felbukkanása után azzal kell szembesülnünk, hogy ezt soha senki nem teszi meg. Pedig például a Szőcs Géza édesapjáról is többen tudtak már Kolozsváron, közkeletű információnak számított a városban, csak nem beszéltek róla. A közérdeklődés a társadalomnak csak egy nagyon kicsi, exponált szegmensére kíváncsi. Ebben nyilván az is szerepet játszik, hogy még mindig szeretjük azt gondolni: a szekusmúlt csak egy kisebbséget érint, ezért minden egyes esetnél azt tudjuk mondani, hogy „huh, ő az volt, de azért sokan mások nem”. Pedig még semmit sem tudunk a falvakban a szeku szerepét játszó milícia besúgóiról, nem tudunk a katonai hírszerzésről, a katonai elhárításról. Az „áldozat-tettes” és a „senkik-valakik” dichotómiája az ötvenes évek ellenálló közegét még talán meg tudja magyarázni, ám a hetvenes-nyolcvanas évekről ezek az ellentétpárok már valójában keveset árulnak el. Aki munkahelyet vállalt, kollégái voltak, egy bizonyos közegben mozgott, mindennapi kompromisszumokra kényszerült. A kompromisszum lehetett korrupció, a napi túlélés zálogát jelentő szívességrendszer, vagy besúgóvá válás: a hálózati szerep sok tekintetben túlélési stratégia volt. Nem mind, ezért fontos, hogy minden esetet egyedinek tekintsünk. A tortának csak egy nagyon kis szeletét aprítjuk tovább és morzsánként azt eszegetjük, bár valószínűleg ennek így nincs sok értelme.
– Akkor minek lehet értelme?
– Szerintem a közelmúlt önkritikus vagy legalábbis reflexív elemzése szükséges ahhoz, hogy a társadalom képes legyen megérteni jelenlegi állapotát. Ennek része annak a felismerése is, hogy ez a rendszer nem egy szűk kisebbségből álló együttműködőkből és egy ellenálló többségből állt, hanem egy nagyon széles szürke zónából, amiből kiemelkedhettek néha az éppen ellenállók vagy az éppen együttműködők. Gondoljunk csak a Szőcs családra: ott van az édesapa, aki harminc éven át nagy szorgalommal jelentett, és ott van a gyereke, aki a nyolcvanas évek valamennyi politikai botrányában benne volt. Hol van az ellenálló, illetve hol az együttműködő? Hol a határ akár csak egyetlen családon belül is? Arra is sok példa van, hogy valaki egy életúton belül egyszerre megfigyelt és megfigyelő. Lassan már Hajdu Győző is elmondhatja magáról, hogy megfigyelték. A vita végtelen, de le kell folytatni. Az érdemi vitát onnan kellene elkezdeni, hogy a még élő emberek, akik részt vettek, részt kellett venniük, felállnak, elmesélik, és így visszanyerik saját identitásukat.
– Mi a véleménye a lusztrációs törvényről?
– Sokan egyetértünk abban, hogy a lusztrációnak húsz év múltán már semmi értelme sincs. Az összes kelet-európai lusztráció, a cseh, a lengyel, a román, a bolgár azt mutatja, hogy politikai haszonszerzésre használták, nem volt objektív, nem volt képes megváltoztatni a politikai elitet, nem volt képes elkapni az igazán nagy halakat, gyakorlatilag csak növelte az igazságtalanság érzését, és nem növelte a megtisztulási folyamat esélyét. Ma Romániában teljesen járhatatlan ez az út, de itt is jogosult az, amit a kutatók úgy hívnak, hogy információs kárpótlás. Azoknak az embereknek, akiket Szőcs István, vagy „Kiss Pista”, vagy bárki besúgott, joguk lenne megtudni tőlük, hogy miért.
– A „kárpótlás” jelenlegi fázisában viszont egyelőre csak suttognak egyesekről, vagy nyilvánosan dekonspirálják őket valamilyen fórumon.
– Szlovákiában például az interneten tették közzé a hálózati személyek kartonjait fedőnévvel és valódi névvel egyaránt. Romániában ezzel a módszerrel kapcsolatban adódik egy kis technikai nehézség: a beszervezési kartonok sok esetben nem maradtak fenn, de olyan is akad, hogy idő közben fedőnevet változtattak, így különböző dossziékban más-más fedőnéven szerepel a besúgó. Nincs olyan szépen megmaradt központi nyilvántartás, mint a hajdani Csehszlovákiában. A régi CNSAS ugyan közzétett listákat, de akkor még nagyon kevés besúgót ismertek. Nem tudom, ez megoldást jelentene-e, de legalább nem néhány néven csámcsogna a társadalom, hanem látná, hogy benne volt a társadalmi szövetben. Sokan megtagadták a kompromisszumokat: ők soha nem jutottak pozícióba. Bizonyos értelemben nekem, mint kutatónak, a „senkik” pártján kell állnom, kiknek etikus magatartása bizonyítja, hogy igenis tiszta lehetett maradni. Megvetettek voltak, őrültnek, provokátornak vagy egyszerűen hülyének tartották őket. Ez a réteg jogosan érezte a mellőzöttséget, és érzi most is, hogy a magatartását nem ismerik el. A „fraier”-ek a „ºmecher”-ekkel szemben egy olyan rendszerben, ahol általában a ºmecher nyer. Az egykori „senkik” és „valakik” közötti feszültségek ma is élnek. Én ezt nem tudom feloldani, de legalább látnunk kell, hogy léteznek, és kifejezésre kell juttatni az álláspontjukat. Adjunk neki értelmiségi és racionális formát, ne csak hitvita folyjék a különböző meggyőződések között. Próbáljuk egymást nemcsak meggyőzni, hanem meghallgatni is. Ha ezt el lehetne érni, szerintem már óriási eredmény lenne.
Stefano Bottoni
Történész, 1977-ben született az olaszországi Bolognában. Édesapja olasz, édesanyja magyar. Szülővárosában végezte tanulmányait: 2001-ben diplomázott a Bolognai Egyetem történelem szakán, ugyanott szerezte meg doktori fokozatát is. 2002 óta főleg Budapesten él, 2005 óta a Bolognai Egyetemen óraadó tanár, 2009-től az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetének tudományos főmunkatársa. Nős, egy gyermek édesapja. Kutatási területei: nemzetiségi kérdések Közép-Kelet-Európában a 20. században, az 1945 utáni szovjet típusú rendszerek politika- és társadalomtörténete, magyar–román államközi és pártközi kapcsolatok, a magyar kisebbség története a 20. században, a magyar állambiztonság olaszországi tevékenysége.
Dénes Ida
Erdélyi Napló (Kolozsvár),