Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2013. február 5.
Veszélyesnek látják a románok az etnikai szempontú régiórajzolást
A kolozsvári IRES közvélemény-kutató intézet azt vizsgálta, hogy milyen elvárásaik és félelmeik vannak a románoknak a tervezett új régiókkal kapcsolatban. A kormány az idén akarja elfogadni a közigazgatási régiókról szóló törvénytervezet, amely szerint a gazdasági fejlesztési régiókat közigazgatási jogosítványokkal ruházzák fel. A megkérdezettek 48 százaléka kockázatnak tekinti a magyarok „etnikai szempontok szerinti elkülönítését", 47 százalék viszont nem.
A legnagyobb kockázatot ebben a 65 év fölöttiek, valamint a nyolc osztállyal rendelkező személyek többsége látja. A történelmi régiók szerinti bontásban a kelet-romániai Moldva lakói tartanak leginkább ettől, az ottani megkérdezettek 52 százaléka válaszolta azt, hogy kockázatnak tekinti a magyarok elkülönítését. Erdélyben valamivel alacsonyabb, 47 százalék ezek aránya.
A legtöbb román (64 százalék) a régiók egyenlőtlen fejlődését tekinti kockázatnak a régiók kialakítása szempontjából. Emellett a románok több mint fele a bürokrácia növekedésétől is tart, míg 78 százalék egyetért azzal, hogy a bukaresti kormányzat bizonyos hatásköreit a régiók vegyék át. A megkérdezettek 72 százaléka szerint csökkenteni kellene a kormánymegbízott szerepét betöltő prefektusok hatáskörét is.
A kormányzó Szociálliberális Szövetség (USL) még nem ismertette a közigazgatási régiók létrehozásáról szóló törvénytervezetét, de azt tudni lehet már, hogy az USL-t alkotó két nagy politikai erő, a Szociáldemokrata Párt (PSD) a jelenlegi nyolc gazdasági fejlesztési régiót ruházná fel közigazgatási hatáskörökkel, a szövetség másik tagja, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) viszont tíz régiót hozna létre.
Maszol.ro,
A kolozsvári IRES közvélemény-kutató intézet azt vizsgálta, hogy milyen elvárásaik és félelmeik vannak a románoknak a tervezett új régiókkal kapcsolatban. A kormány az idén akarja elfogadni a közigazgatási régiókról szóló törvénytervezet, amely szerint a gazdasági fejlesztési régiókat közigazgatási jogosítványokkal ruházzák fel. A megkérdezettek 48 százaléka kockázatnak tekinti a magyarok „etnikai szempontok szerinti elkülönítését", 47 százalék viszont nem.
A legnagyobb kockázatot ebben a 65 év fölöttiek, valamint a nyolc osztállyal rendelkező személyek többsége látja. A történelmi régiók szerinti bontásban a kelet-romániai Moldva lakói tartanak leginkább ettől, az ottani megkérdezettek 52 százaléka válaszolta azt, hogy kockázatnak tekinti a magyarok elkülönítését. Erdélyben valamivel alacsonyabb, 47 százalék ezek aránya.
A legtöbb román (64 százalék) a régiók egyenlőtlen fejlődését tekinti kockázatnak a régiók kialakítása szempontjából. Emellett a románok több mint fele a bürokrácia növekedésétől is tart, míg 78 százalék egyetért azzal, hogy a bukaresti kormányzat bizonyos hatásköreit a régiók vegyék át. A megkérdezettek 72 százaléka szerint csökkenteni kellene a kormánymegbízott szerepét betöltő prefektusok hatáskörét is.
A kormányzó Szociálliberális Szövetség (USL) még nem ismertette a közigazgatási régiók létrehozásáról szóló törvénytervezetét, de azt tudni lehet már, hogy az USL-t alkotó két nagy politikai erő, a Szociáldemokrata Párt (PSD) a jelenlegi nyolc gazdasági fejlesztési régiót ruházná fel közigazgatási hatáskörökkel, a szövetség másik tagja, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) viszont tíz régiót hozna létre.
Maszol.ro,
2013. február 5.
Markó Attila: Brassó nem marad parlamenti képviselet nélkül
A választások után tett ígéretéhez híven Brassó megye magyarságának képviseletét is el szeretné látni az elkövetkezendőkben – mondta Markó Attila, az RMDSZ Brassó megyei Képviselők Tanácsának (MKT) ülésén. Hozzátette: vállalását egyrészt parlamenti iroda működtetésével, fogadóórákkal, események, rendezvények támogatásával, valamint a megye magyar közösségével való közvetlen találkozással kívánja teljesíteni. A képviselő emlékeztetett arra, hogy a Magyar Szórvány Napján a tavaly Brassóban megszervezett konferencián Tamás Sándor, Kovászna megye tanácsának elnöke bejelentette, hogy Kovászna megye és Brassó megye között le kell bontani a magyar közösséget elválasztó szellemi határokat. Közösségi kulturális kapcsolatok, közös rendezvények és csereprogramok kell összefogják a két megye magyarságát. Hangsúlyozta, hogy az RMDSZ szórványprogramjának köszönhetően az elmúlt években élő kapcsolat alakult ki a székely megyék és több szórványmegye, köztük Hunyad, Szeben, Fehér és immár Brassó megye között is. „Sokkal könnyebb dolgom lett volna, ha velem együtt két képviselője lett volna a brassói magyarságnak, de bizakodó vagyok, és azon dolgozunk az elkövetkezendő időszakban, hogy ez csak egy rövid ideig tartó állapot legyen" - fogalmazott Markó Attila. (közlemény)
Transindex.ro,
A választások után tett ígéretéhez híven Brassó megye magyarságának képviseletét is el szeretné látni az elkövetkezendőkben – mondta Markó Attila, az RMDSZ Brassó megyei Képviselők Tanácsának (MKT) ülésén. Hozzátette: vállalását egyrészt parlamenti iroda működtetésével, fogadóórákkal, események, rendezvények támogatásával, valamint a megye magyar közösségével való közvetlen találkozással kívánja teljesíteni. A képviselő emlékeztetett arra, hogy a Magyar Szórvány Napján a tavaly Brassóban megszervezett konferencián Tamás Sándor, Kovászna megye tanácsának elnöke bejelentette, hogy Kovászna megye és Brassó megye között le kell bontani a magyar közösséget elválasztó szellemi határokat. Közösségi kulturális kapcsolatok, közös rendezvények és csereprogramok kell összefogják a két megye magyarságát. Hangsúlyozta, hogy az RMDSZ szórványprogramjának köszönhetően az elmúlt években élő kapcsolat alakult ki a székely megyék és több szórványmegye, köztük Hunyad, Szeben, Fehér és immár Brassó megye között is. „Sokkal könnyebb dolgom lett volna, ha velem együtt két képviselője lett volna a brassói magyarságnak, de bizakodó vagyok, és azon dolgozunk az elkövetkezendő időszakban, hogy ez csak egy rövid ideig tartó állapot legyen" - fogalmazott Markó Attila. (közlemény)
Transindex.ro,
2013. február 6.
Kisebbség- és keresztényellenesség az EU-tagjelölt országokban
A Benes-dekrétumokról, a szlovákiai magyarok állampolgárságáról, illetve a kisebbségellenes megnyilvánulásokról is szóltak magyar európai parlamenti (EP-) képviselők a testület strasbourgi plenáris ülésén, a hétfő éjjel elhangzott egyperces felszólalások között. Tőkés László néppárti képviselő kisebbség-, illetve keresztényellenes megnyilvánulásokat tett szóvá.
Törökországi híradások és az Amnesty International közleménye a törökországi örmények ellen elkövetett, nem egy esetben halálos kimenetelű erőszakos cselekményekről számolnak be. „A támadások rávilágítanak arra, hogy mennyire elviselhetetlen örménynek lenni Törökországban” – állapítja meg az egyik kisebbségi örmény forrás. Az előre kiterveltnek mutatkozó, rendszeres és célzott terrorakciók mögött feltehetően azok a török szélsőséges nacionalista erők állanak, melyek az 1915-ös örményellenes genocídium szellemében az ország teljes etnikai „purifikációjára” törekszenek, és ennek céljából a többségi iszlám keresztény-ellenességet provokálják, valamint a védtelen örmény-keresztényeket igyekeznek megfélemlíteni.
A terroristák – jelképes módon – az Isztambulhoz tartozó Samatya települést választották ki célpont gyanánt, mely nyolcezres örmény közösségével az Örmény Ortodox Pátriárkátus székhelyéül szolgál. Hazai vizekre evezve, Szerbiában szintén olyan őshonos kisebbségi – magyar – településeken folytatódik nemzeti közösségünk provokálása és megfélemlítése, mint a délvidéki Temerin. A szerb hatóságok cinkos magatartása közismert. A múlt heti temerini „magyarverés” esetében még attól sem riadtak vissza, hogy magukkal a szerb huligánok által helybehagyott magyar ifjakkal szemben is kivizsgálást indítsanak, ittas állapotban véghezvitt verekedés címén. A szerbiai viszonyok a korábban elkövetett magyar- és németellenes tömeggyilkosságok tekintetében is párhuzamba vonhatók a törökországiakkal.
A két ország márcsak azért is egymás mellé állítható, mivel az Európai Unió két tagjelölt országáról van szó. Tegnap esti, napirend előtti felszólalásában, az EP strasbourgi plenáris ülésén ezt emelte ki Tőkés László európai képviselő, határozottan felemelve szavát a világszerte felerősödött keresztényellenességgel, valamint a térségünkben szűnni nem akaró magyarellenességgel szemben. Az erdélyi képviselő az európai csatlakozás kizáró jellegű előfeltételeként hangsúlyozta a nemzeti és vallási kisebbségek védelmének a megkövetelését – hiszen az Emberi Jogok Európai Egyezménye, valamint a „koppenhágai kritériumok” is ezt teszik kötelezővé. Strasbourg, 2013. február 5.
F E L S Z Ó L A L Á S
Két uniós tagjelölt országból érkeztek hírek kisebbség-, illetve keresztényellenes megnyilatkozásokról. Törökországban az „örmény holokauszt” (1915) gyászos emlékét idézi az, a rendszerint idős, magatehetetlen örmény asszonyok ellenében, Samatya keresztény körzetében elkövetett, erőszakos támadássorozat, mely halálos áldozatokat is követelt.
Szerbiában a véres balkáni háború etnikai tisztogatásaira emlékeztetnek a Temerin magyar városban sorra került, újabb erőszakos cselekmények, melyeknek múlt héten ártatlan magyar fiatalok voltak az elszenvedői.
Mindezek kapcsán, ezúton hívom fel az Európai Parlament, a Bizottság és a Tanács figyelmét arra, hogy – a „koppenhágai kritériumok” értelmében – mindkét tagjelölt ország esetében kizáró jellegű csatlakozási feltételként érvényesítse a nemzeti és vallási kisebbségek védelmének követelményét.
Strasbourg, 2013. február 4.
Tőkés László
EP-képviselő
Erdély.ma,
A Benes-dekrétumokról, a szlovákiai magyarok állampolgárságáról, illetve a kisebbségellenes megnyilvánulásokról is szóltak magyar európai parlamenti (EP-) képviselők a testület strasbourgi plenáris ülésén, a hétfő éjjel elhangzott egyperces felszólalások között. Tőkés László néppárti képviselő kisebbség-, illetve keresztényellenes megnyilvánulásokat tett szóvá.
Törökországi híradások és az Amnesty International közleménye a törökországi örmények ellen elkövetett, nem egy esetben halálos kimenetelű erőszakos cselekményekről számolnak be. „A támadások rávilágítanak arra, hogy mennyire elviselhetetlen örménynek lenni Törökországban” – állapítja meg az egyik kisebbségi örmény forrás. Az előre kiterveltnek mutatkozó, rendszeres és célzott terrorakciók mögött feltehetően azok a török szélsőséges nacionalista erők állanak, melyek az 1915-ös örményellenes genocídium szellemében az ország teljes etnikai „purifikációjára” törekszenek, és ennek céljából a többségi iszlám keresztény-ellenességet provokálják, valamint a védtelen örmény-keresztényeket igyekeznek megfélemlíteni.
A terroristák – jelképes módon – az Isztambulhoz tartozó Samatya települést választották ki célpont gyanánt, mely nyolcezres örmény közösségével az Örmény Ortodox Pátriárkátus székhelyéül szolgál. Hazai vizekre evezve, Szerbiában szintén olyan őshonos kisebbségi – magyar – településeken folytatódik nemzeti közösségünk provokálása és megfélemlítése, mint a délvidéki Temerin. A szerb hatóságok cinkos magatartása közismert. A múlt heti temerini „magyarverés” esetében még attól sem riadtak vissza, hogy magukkal a szerb huligánok által helybehagyott magyar ifjakkal szemben is kivizsgálást indítsanak, ittas állapotban véghezvitt verekedés címén. A szerbiai viszonyok a korábban elkövetett magyar- és németellenes tömeggyilkosságok tekintetében is párhuzamba vonhatók a törökországiakkal.
A két ország márcsak azért is egymás mellé állítható, mivel az Európai Unió két tagjelölt országáról van szó. Tegnap esti, napirend előtti felszólalásában, az EP strasbourgi plenáris ülésén ezt emelte ki Tőkés László európai képviselő, határozottan felemelve szavát a világszerte felerősödött keresztényellenességgel, valamint a térségünkben szűnni nem akaró magyarellenességgel szemben. Az erdélyi képviselő az európai csatlakozás kizáró jellegű előfeltételeként hangsúlyozta a nemzeti és vallási kisebbségek védelmének a megkövetelését – hiszen az Emberi Jogok Európai Egyezménye, valamint a „koppenhágai kritériumok” is ezt teszik kötelezővé. Strasbourg, 2013. február 5.
F E L S Z Ó L A L Á S
Két uniós tagjelölt országból érkeztek hírek kisebbség-, illetve keresztényellenes megnyilatkozásokról. Törökországban az „örmény holokauszt” (1915) gyászos emlékét idézi az, a rendszerint idős, magatehetetlen örmény asszonyok ellenében, Samatya keresztény körzetében elkövetett, erőszakos támadássorozat, mely halálos áldozatokat is követelt.
Szerbiában a véres balkáni háború etnikai tisztogatásaira emlékeztetnek a Temerin magyar városban sorra került, újabb erőszakos cselekmények, melyeknek múlt héten ártatlan magyar fiatalok voltak az elszenvedői.
Mindezek kapcsán, ezúton hívom fel az Európai Parlament, a Bizottság és a Tanács figyelmét arra, hogy – a „koppenhágai kritériumok” értelmében – mindkét tagjelölt ország esetében kizáró jellegű csatlakozási feltételként érvényesítse a nemzeti és vallási kisebbségek védelmének követelményét.
Strasbourg, 2013. február 4.
Tőkés László
EP-képviselő
Erdély.ma,
2013. február 6.
Törvénytelenül tanítják a román nyelvet a kisebbségi iskolákban
Hogyan érjük el azt, hogy a magyar diákok 12 év alatt se tanulják meg az ország hivatalos nyelvét? Mintha csak ez lenne célja a tanügyi rendszernek. A gyerekeknek a négy elemi után beszélniük kellene a többség nyelvét, hiszen ötödik osztálytól a román gyerekekkel azonos módon, azonos tankönyvből tanulnak. A tanároknak nincs idejük nyelvet tanítani, vizsgákra kell felkészíteniük a diákokat. Az oktatási törvény módosításával, két évvel ezelőtt sikerült elérni, hogy a magyar gyerekek sajátos tanterv szerint tanulhassák a románt. A lehetőség tehát adott, az iskolákban viszont minden a régi.
Mariana Calangiu évtizedek óta Székelyudvarhelyen tanít, neki markáns véleménye van a hivatását meghatározó tantervről. A diákok sok olyan ismeretet szereznek, amelyet az életben sosem használnak, de szükségesek a vizsgákhoz, mondja a közkedvelt tanárnő.
Jakab Hanga, a székelyudvarhelyi Tamási Áron gimnázium román szakos tanára munkáját is a tanterv határozza meg, szerinte, az egész egy szélmalomharc, nekik a 8. osztály végén van egy vizsgájuk, így céljuk az, hogy az sikerüljön. Mivel a vizsgákat a román anyanyelvű diákok tudásszintjére szabták, a székely gyermekek számára a román vizsgák, vagy a román érettségi a legnagyobb kihívás.
Fancsali Adél tanítónő pedig azt állítja, hogy megfigyeléseik szerint az elemiben a román gyerekek tankönyve könnyebb, mint a magyar gyerekek román tankönyve.
Egy országos román nyelvű napilap nemrég szemlézte egy Csíkszeredában élő brit nyelvtanár blogját, aki azt állítja, hogy hatástalan oktatási módszerével Románia az etnikai konfliktusokat erősíti. Mindez pedig törvénytelenül történik, mert a 2011-es tanügyi törvény szerint már most idegen nyelvkényt kellene tanítani a románt a kisebbségi iskolákban. Király András György, az oktatási minisztérium RMDSZ-es államtitkára azt állítja, hogy a két éves csúszás a bürokrácia, és a sorozatos miniszterváltások miatt következett be.
Duna Tv
Erdély.ma,
Hogyan érjük el azt, hogy a magyar diákok 12 év alatt se tanulják meg az ország hivatalos nyelvét? Mintha csak ez lenne célja a tanügyi rendszernek. A gyerekeknek a négy elemi után beszélniük kellene a többség nyelvét, hiszen ötödik osztálytól a román gyerekekkel azonos módon, azonos tankönyvből tanulnak. A tanároknak nincs idejük nyelvet tanítani, vizsgákra kell felkészíteniük a diákokat. Az oktatási törvény módosításával, két évvel ezelőtt sikerült elérni, hogy a magyar gyerekek sajátos tanterv szerint tanulhassák a románt. A lehetőség tehát adott, az iskolákban viszont minden a régi.
Mariana Calangiu évtizedek óta Székelyudvarhelyen tanít, neki markáns véleménye van a hivatását meghatározó tantervről. A diákok sok olyan ismeretet szereznek, amelyet az életben sosem használnak, de szükségesek a vizsgákhoz, mondja a közkedvelt tanárnő.
Jakab Hanga, a székelyudvarhelyi Tamási Áron gimnázium román szakos tanára munkáját is a tanterv határozza meg, szerinte, az egész egy szélmalomharc, nekik a 8. osztály végén van egy vizsgájuk, így céljuk az, hogy az sikerüljön. Mivel a vizsgákat a román anyanyelvű diákok tudásszintjére szabták, a székely gyermekek számára a román vizsgák, vagy a román érettségi a legnagyobb kihívás.
Fancsali Adél tanítónő pedig azt állítja, hogy megfigyeléseik szerint az elemiben a román gyerekek tankönyve könnyebb, mint a magyar gyerekek román tankönyve.
Egy országos román nyelvű napilap nemrég szemlézte egy Csíkszeredában élő brit nyelvtanár blogját, aki azt állítja, hogy hatástalan oktatási módszerével Románia az etnikai konfliktusokat erősíti. Mindez pedig törvénytelenül történik, mert a 2011-es tanügyi törvény szerint már most idegen nyelvkényt kellene tanítani a románt a kisebbségi iskolákban. Király András György, az oktatási minisztérium RMDSZ-es államtitkára azt állítja, hogy a két éves csúszás a bürokrácia, és a sorozatos miniszterváltások miatt következett be.
Duna Tv
Erdély.ma,
2013. február 6.
Németh Zsolt: „zászlóháború dúl" a Székelyföldön
A Külügyminisztérium parlamenti államtitkára szerint „zászlóháború dúl" a Székelyföldön. Németh Zsolt ezt azon a keddi fővárosi ünnepségen mondta, amelyen Budafok-Tétény polgármesteri hivatalának falára kitűzték a székely lobogót.
Az államtitkár úgy fogalmazott: azáltal, hogy Kovászna és Hargita megye kormánymegbízottai körlevélben tiltották meg a székely zászló kitűzését, „szimbolikus agressziónak vagyunk szemtanúi". Németh Zsolt felidézte a román honvédelmi miniszter hétvégi szavait, amelyek szerint a székely zászló támadás a román állami jelképek ellen. Hozzátette: a magyar kormány határozottan elvárja a román kormányzattól, hogy szüntesse be ezt a szimbolikus agressziót az erdélyi magyar közösség ellen. Az államtitkár egyben arra buzdította a magyarországi önkormányzatokat, hogy szolidaritást vállalva a székelyföldi településekkel, tűzzék ki a székely zászlót, ami az autonómia melletti kiállás lesz. Az elmúlt hónapok romániai lépései ellentétesek az elmúlt években kibontakozott magyar-román együttműködéssel, a stratégiai partnerség értékrendjével, gyakorlatával, ahogyan az EU normáival is – mondta Németh Zsolt.
A székely zászló elleni támadást az államtitkár a közösség jogai, autonómiája és a léte elleni támadásnak nevezte. Az államtitkár ugyanakkor biztatónak mondta, hogy elmozdították tisztségéből a Kovászna megyei kormánymegbízottat. (A tavaly májusban prefektussá kinevezett Codrin Munteanu a magyar feliratok és a székely szimbólumok elleni intézkedéseivel keltett feltűnést a 74 százalékban magyarok lakta székelyföldi megyében.)
A keddi eseményen Szabolcs Attila (Fidesz-KDNP), Budafok-Tétény polgármestere úgy értékelte, hogy kisebbségi kérdésekben kettős mércét alkalmaz az Európai Unió.
Németh Zoltán, a XXII. kerület fideszes országgyűlési képviselője szerint „ki kell követelni" a határon túli magyaroknak azokat a jogokat, amelyek az Európai Unió számára is fontosak.
A Tisztességes Választásért Alapítvány hétfőn közölte az MTI-vel, hogy ötven székely zászlót ajánlott fel az önkormányzatoknak.
Eddig a főváros VII. kerülete, valamint Gyöngyöspata és Siófok tűzte ki a zászlót a helyi önkormányzati hivatal épületére. A keddi ünnepségen további önkormányzatok, köztük Pesterzsébet és Diósd képviselői vették át Székelyföld zászlaját.
MTI
Erdély.ma,
A Külügyminisztérium parlamenti államtitkára szerint „zászlóháború dúl" a Székelyföldön. Németh Zsolt ezt azon a keddi fővárosi ünnepségen mondta, amelyen Budafok-Tétény polgármesteri hivatalának falára kitűzték a székely lobogót.
Az államtitkár úgy fogalmazott: azáltal, hogy Kovászna és Hargita megye kormánymegbízottai körlevélben tiltották meg a székely zászló kitűzését, „szimbolikus agressziónak vagyunk szemtanúi". Németh Zsolt felidézte a román honvédelmi miniszter hétvégi szavait, amelyek szerint a székely zászló támadás a román állami jelképek ellen. Hozzátette: a magyar kormány határozottan elvárja a román kormányzattól, hogy szüntesse be ezt a szimbolikus agressziót az erdélyi magyar közösség ellen. Az államtitkár egyben arra buzdította a magyarországi önkormányzatokat, hogy szolidaritást vállalva a székelyföldi településekkel, tűzzék ki a székely zászlót, ami az autonómia melletti kiállás lesz. Az elmúlt hónapok romániai lépései ellentétesek az elmúlt években kibontakozott magyar-román együttműködéssel, a stratégiai partnerség értékrendjével, gyakorlatával, ahogyan az EU normáival is – mondta Németh Zsolt.
A székely zászló elleni támadást az államtitkár a közösség jogai, autonómiája és a léte elleni támadásnak nevezte. Az államtitkár ugyanakkor biztatónak mondta, hogy elmozdították tisztségéből a Kovászna megyei kormánymegbízottat. (A tavaly májusban prefektussá kinevezett Codrin Munteanu a magyar feliratok és a székely szimbólumok elleni intézkedéseivel keltett feltűnést a 74 százalékban magyarok lakta székelyföldi megyében.)
A keddi eseményen Szabolcs Attila (Fidesz-KDNP), Budafok-Tétény polgármestere úgy értékelte, hogy kisebbségi kérdésekben kettős mércét alkalmaz az Európai Unió.
Németh Zoltán, a XXII. kerület fideszes országgyűlési képviselője szerint „ki kell követelni" a határon túli magyaroknak azokat a jogokat, amelyek az Európai Unió számára is fontosak.
A Tisztességes Választásért Alapítvány hétfőn közölte az MTI-vel, hogy ötven székely zászlót ajánlott fel az önkormányzatoknak.
Eddig a főváros VII. kerülete, valamint Gyöngyöspata és Siófok tűzte ki a zászlót a helyi önkormányzati hivatal épületére. A keddi ünnepségen további önkormányzatok, köztük Pesterzsébet és Diósd képviselői vették át Székelyföld zászlaját.
MTI
Erdély.ma,
2013. február 6.
Székelyzászló-ügy – Ponta szerint Románia nem tűri el, hogy kioktassák
Románia nem tűr el senkitől leckéket, hogyan alkalmazza a törvényeit – hangoztatta Victor Ponta miniszterelnök szerdán arra reagálva, hogy Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára a Székelyföldön dúló „zászlóháború" ellen emelt szót, és azt kérte a román kormánytól: szüntesse be a szimbolikus agressziót az erdélyi magyar közösség ellen.
Ponta a szerdai kormányülés elején, a sajtó jelenlétében hozta szóba a témát.
„Arra kérem, külügyminiszter úr, hogy mielőtt Brüsszelbe indul, adjon határozott választ, hogy nem tűrünk – tartózkodnék a nem diplomatikus kifejezéstől, de normális esetben ezeket szemtelenségeknek nevezném -, de nem tűrünk semmilyen leckét senkitől arról, hogyan alkalmazzuk a törvényeket Romániában" – mondta Victor Ponta.
A román kormányfő hozzátette, úgy véli, Románia a legmagasabb európai szabványokat alkalmazza a kisebbségek képviselete és a helyi autonómia terén.
„Ha valaki Romániában akar választási kampányt folytatni, arra határozottan kell reagálni, anélkül persze, hogy csapdába esnénk, de nem hinném, hogy valaki megmondhatja nekünk, milyen zászlókat és hogyan függesszünk itt ki. Nem akarom, hogy provokációk csapdájába essünk, de annak a látszatát is szeretném elkerülni, hogy külföldről adnak nekünk leckéket. Nehogy valaki is azt képzelje, hogy túl sokszor odafordítjuk a másik arcunkat is" – mondta a szerdai kormányülésen a román miniszterelnök.
Németh Zsolt részt vett kedden azon az ünnepségen, amelyen a Budafok-Tétény polgármesteri hivatalának falára kitűzték a székely lobogót. A Külügyminisztérium parlamenti államtitkára úgy fogalmazott: azáltal, hogy Kovászna és Hargita megye kormánymegbízottai körlevélben tiltották meg a székely zászló kitűzését, „szimbolikus agressziónak vagyunk szemtanúi".
Az államtitkár egyben arra buzdította a magyarországi önkormányzatokat, hogy szolidaritást vállalva a székelyföldi településekkel, tűzzék ki a székely zászlót, ami az autonómia melletti kiállás lesz. MTI
Erdély.ma,
Románia nem tűr el senkitől leckéket, hogyan alkalmazza a törvényeit – hangoztatta Victor Ponta miniszterelnök szerdán arra reagálva, hogy Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára a Székelyföldön dúló „zászlóháború" ellen emelt szót, és azt kérte a román kormánytól: szüntesse be a szimbolikus agressziót az erdélyi magyar közösség ellen.
Ponta a szerdai kormányülés elején, a sajtó jelenlétében hozta szóba a témát.
„Arra kérem, külügyminiszter úr, hogy mielőtt Brüsszelbe indul, adjon határozott választ, hogy nem tűrünk – tartózkodnék a nem diplomatikus kifejezéstől, de normális esetben ezeket szemtelenségeknek nevezném -, de nem tűrünk semmilyen leckét senkitől arról, hogyan alkalmazzuk a törvényeket Romániában" – mondta Victor Ponta.
A román kormányfő hozzátette, úgy véli, Románia a legmagasabb európai szabványokat alkalmazza a kisebbségek képviselete és a helyi autonómia terén.
„Ha valaki Romániában akar választási kampányt folytatni, arra határozottan kell reagálni, anélkül persze, hogy csapdába esnénk, de nem hinném, hogy valaki megmondhatja nekünk, milyen zászlókat és hogyan függesszünk itt ki. Nem akarom, hogy provokációk csapdájába essünk, de annak a látszatát is szeretném elkerülni, hogy külföldről adnak nekünk leckéket. Nehogy valaki is azt képzelje, hogy túl sokszor odafordítjuk a másik arcunkat is" – mondta a szerdai kormányülésen a román miniszterelnök.
Németh Zsolt részt vett kedden azon az ünnepségen, amelyen a Budafok-Tétény polgármesteri hivatalának falára kitűzték a székely lobogót. A Külügyminisztérium parlamenti államtitkára úgy fogalmazott: azáltal, hogy Kovászna és Hargita megye kormánymegbízottai körlevélben tiltották meg a székely zászló kitűzését, „szimbolikus agressziónak vagyunk szemtanúi".
Az államtitkár egyben arra buzdította a magyarországi önkormányzatokat, hogy szolidaritást vállalva a székelyföldi településekkel, tűzzék ki a székely zászlót, ami az autonómia melletti kiállás lesz. MTI
Erdély.ma,
2013. február 6.
Lesepert módosító indítványok
Elkezdődött tegnap a parlamentben az idei költségvetés vitája, amelyet az RMDSZ nem szavaz meg, mivel elutasították valamennyi módosító indítványát. Hasonlóképpen járt valamennyi párt, így a kormány 13 500 indítványt sepert le az asztalról.
A kabinet azonban ezt megengedheti magának, hiszen a Szociálliberális Szövetség (USL) a nemzeti kisebbségek frakciójával együtt mintegy 70 százalékos parlamenti többséggel rendelkezik. Victor Ponta miniszterelnök ugyanakkor tegnap sem mulasztotta el a lehetőséget, hogy udvariassági gesztust tegyen a parlament nyilvánossága előtt az RMDSZ, valamint a szintén ellenzékben lévő Dan Diaconescu-féle Néppárt (PPDD) irányába. Megköszönte nekik a költségvetés kapcsán folytatott „hasznos” egyeztetést, és kijelentette, hogy a két párt partnere lehet a parlamenti többségnek. Ennek ellenére a szövetség úgy döntött, hogy nem szavazza meg a büdzsét. Erdei Dolóczki István képviselő közlése szerint az RMDSZ törvényhozói úgy vélik, hogy a költségvetés nem az ország fejlődését szolgálja. A képviselő szerint a költségek elosztásakor nem vették figyelembe a gazdaságélénkítő prioritásokat, és nehezményezte, hogy a kormány nem fordít elég pénzt az infrastruktúrára, így például nem finanszírozza az észak-erdélyi autópálya építését.
Ponta beszédében kiemelte, hogy a kormány a választási ígéreteket teljesítő, ugyanakkor csökkenő államháztartási hiánnyal számoló költségvetés-tervezetet terjesztett a parlament elé. Rámutatott: a büdzsében van fedezet a 2010-es lefaragások előtti szintre kiegészített közalkalmazotti bérek, a négy százalékkal növelt nyugdíjak, és a korábbi IMF-hitel törlesztőrészleteinek kifizetésére, miközben a költségvetési hiány idén sem haladja meg az uniós előírásokban szereplő, GDP-arányos három százalékot. A miniszterelnök hangsúlyozta, hogy nem nyúltak a 16 százalékos egységes adókulcshoz, habár szociáldemokrataként ő maga a differenciált adózás híve. A költségvetést idén 46 milliárd eurós bevétellel és 49 milliárdos kiadással tervezték meg, 4,5 lejes euró-árfolyamon. A kormány 2,15 százalékos deficittel számol.
A Legfelső Védelmi Tanács (CSAT) elfogadta tegnap, hogy a kormány privatizálja a CFR Marfă vállalatot. Ez formai követelménye volt annak, hogy a kormány teljesíteni tudja a Nemzetközi Valutaalappal szemben vállalt kötelezettségét a vasút teherszállító részlegének magánosítása ügyében. A stratégiai befektetőnek akarja eladni a vállalat 51 százalékos többségi részvénycsomagját, a jelentkezőknek 10 millió euró garanciapénzt kell felmutatniuk, hogy részt vehessenek a privatizációban. A CSAT arról is határozott tegnap, hogy Románia tíz katonát küld Maliba.
B T.
Szabadság (Kolozsvár),
Elkezdődött tegnap a parlamentben az idei költségvetés vitája, amelyet az RMDSZ nem szavaz meg, mivel elutasították valamennyi módosító indítványát. Hasonlóképpen járt valamennyi párt, így a kormány 13 500 indítványt sepert le az asztalról.
A kabinet azonban ezt megengedheti magának, hiszen a Szociálliberális Szövetség (USL) a nemzeti kisebbségek frakciójával együtt mintegy 70 százalékos parlamenti többséggel rendelkezik. Victor Ponta miniszterelnök ugyanakkor tegnap sem mulasztotta el a lehetőséget, hogy udvariassági gesztust tegyen a parlament nyilvánossága előtt az RMDSZ, valamint a szintén ellenzékben lévő Dan Diaconescu-féle Néppárt (PPDD) irányába. Megköszönte nekik a költségvetés kapcsán folytatott „hasznos” egyeztetést, és kijelentette, hogy a két párt partnere lehet a parlamenti többségnek. Ennek ellenére a szövetség úgy döntött, hogy nem szavazza meg a büdzsét. Erdei Dolóczki István képviselő közlése szerint az RMDSZ törvényhozói úgy vélik, hogy a költségvetés nem az ország fejlődését szolgálja. A képviselő szerint a költségek elosztásakor nem vették figyelembe a gazdaságélénkítő prioritásokat, és nehezményezte, hogy a kormány nem fordít elég pénzt az infrastruktúrára, így például nem finanszírozza az észak-erdélyi autópálya építését.
Ponta beszédében kiemelte, hogy a kormány a választási ígéreteket teljesítő, ugyanakkor csökkenő államháztartási hiánnyal számoló költségvetés-tervezetet terjesztett a parlament elé. Rámutatott: a büdzsében van fedezet a 2010-es lefaragások előtti szintre kiegészített közalkalmazotti bérek, a négy százalékkal növelt nyugdíjak, és a korábbi IMF-hitel törlesztőrészleteinek kifizetésére, miközben a költségvetési hiány idén sem haladja meg az uniós előírásokban szereplő, GDP-arányos három százalékot. A miniszterelnök hangsúlyozta, hogy nem nyúltak a 16 százalékos egységes adókulcshoz, habár szociáldemokrataként ő maga a differenciált adózás híve. A költségvetést idén 46 milliárd eurós bevétellel és 49 milliárdos kiadással tervezték meg, 4,5 lejes euró-árfolyamon. A kormány 2,15 százalékos deficittel számol.
A Legfelső Védelmi Tanács (CSAT) elfogadta tegnap, hogy a kormány privatizálja a CFR Marfă vállalatot. Ez formai követelménye volt annak, hogy a kormány teljesíteni tudja a Nemzetközi Valutaalappal szemben vállalt kötelezettségét a vasút teherszállító részlegének magánosítása ügyében. A stratégiai befektetőnek akarja eladni a vállalat 51 százalékos többségi részvénycsomagját, a jelentkezőknek 10 millió euró garanciapénzt kell felmutatniuk, hogy részt vehessenek a privatizációban. A CSAT arról is határozott tegnap, hogy Románia tíz katonát küld Maliba.
B T.
Szabadság (Kolozsvár),
2013. február 6.
„Jó érzés csapatban dolgozni”
Beszélgetés Kiss Gáborral, a tízéves Agnus Rádió főszerkesztőjével
Változatos programokkal ünnepli tizedik születésnapját szombaton az Agnus Rádió: az egész napos rendezvénysorozat keretében városi nyomkeresésre, társasjátékversenyre, bloggertalálkozóra, autóbuszos városnézésre, komolyzenei estre, tortalicitre és farsangi mulatságra várják az érdeklődőket, akik emellett betekintést nyerhetnek a műsorkészítés rejtelmeibe, valamint a Szabadsággal közösen indított Házaló fazék rovat kulisszái mögé is bepillanthatnak. Kiss Gáborral, a rádió jelenlegi főszerkesztőjével az elmúlt időszakban végbement változásokról beszélgettünk a kerek évforduló apropóján.
– Másfél évvel ezelőtt, 2011 szeptemberében neveztek ki az Agnus Rádió főszerkesztőjévé, Vitus-Bulbuk Istvánt váltottad a tisztségben. Mi minden történt ebben az időszakban az Agnus háza táján?
– Elsősorban a csapat összetétele módosult, többen vagyunk, többfelé járunk. Az igazán lényeges változás nem is annyira a szerkesztőségben, hanem inkább Kárpát-medencei szinten történt. A Kárpát-medencei Református Rádiótanács kezdeményezésére tavaly szeptember óta készítenek közös műsort a részegyházakban működő református rádiók és stúdiók, Határtalan címmel. Mivel nem mindenhol sikerül napi 45 percet biztosítani ennek sugárzására, szombaton heti összefoglalót adunk a műsorból. Természetesen azok az interjúk és riportok, amelyek a Kárpát-medencei műsorfolyamba bekerülnek, szabadon felhasználhatók bárki számára, így, ha a teljes műsort nem is tudjuk sugározni, hiszen napi 8 órában elég nehéz erre sort keríteni, mégis lehetőségünk nyílik hírt adni arról, ami a Kárpát-medence más régióiban történik.
Néhány rovatunk is változott közben: így például az irodalmi műsor, amelynek új szerkesztője van, Kovács Emőke személyében, és újraindítottuk a Házaló Fazekat, az Agnus Rádió és a Szabadság közös rovatát, amely immár kéthetente jelentkezik. Mihály Noémi kolléganőm vette át a szerkesztését, más perspektívából megközelítve a műsort, mint ahogyan Adorjáni Eszterrel annak idején elkezdtük. Ez pedig a Házaló fazéknak is jót tesz.
– Újabban a refradio.eu/radio/agnus oldalon érhető el a rádió honlapja.
– Ez is a Kárpát-medencei Református Rádiótanácsnak köszönhető, hiszen közös felületen működünk, a refradio.eu oldalon keresztül. A rádiós misszióba bekapcsolódó stúdióknak lehetőségük van ezen belül saját honlapot létrehozni, mégis van egy közös platform, amely egységes és ugyanakkor különböző, hiszen a felkerülő tartalomról mindenki maga dönthet. Szorosabb kapcsolatban vagyunk az egyházi műsort gyártó más erdélyi stúdiókkal is, rendszeresebben kapunk tudósításokat Sepsiszentgyörgyről és Kézdivásárhelyről is. Az egyházi szervezetek közül többször dolgoztunk már együtt a Bonus Pastor Alapítvánnyal – ezeket a műsorokat lényegében ők készítették el, mi csak a műsoridőt biztosítottuk. Ugyanez kezd körvonalazódni most már az Ifjúsági Keresztyén Egyesülettel és a kolozsvári Főiskolás Ifjúsági Keresztyén Egyesülettel, ugyanakkor pedig a Protestáns Teológiai Intézet is be szeretne kapcsolódni a rádiós munkába.
– Többen írjátok az Agnus blogot is, ezáltal változatosabb témákat, nézőpontokat ismerhetnek meg az olvasók. Hogyan alakult ez?
– Büszke vagyok erre, hiszen 2008-ban, amikor hozzáfogtam, teljesen másnak indult az egész. Mindig az volt a problémám, hogy nyáron, amikor Kolozsváron nem történik semmi, jóformán alig van, mit feltölteni. A mindennapi.hu portál megszűnésekor gondoltam arra, hogy érdemes lenne a közéleti-egyházi vonalon elindulni, és ilyen témában blogokat működtetni. Egészen másként alakult aztán ez is, amolyan egyházi blogoszféra lett belőle: a bloggereink között vannak Magyarországon élő újságírók, valamint rádiónk korábbi és jelenlegi munkatársai, akik kisebb-nagyobb rendszerességgel publikálnak. Mindenkinek külön felületet biztosítunk, hogy a bejegyzések könnyen visszakereshetők legyenek, másrészt így a látogatottságot is könnyebb monitorizálni. Amióta többen írják, érzékelhetően megnőtt a látogatók száma: napi 300 egyéni látogatónk volt áltagosan, amikor még csak a főoldal létezett, ma viszont már 1500 egyéni látogatót vonz a honlap. Az egyik legérdekesebb blogunk egyébként a Főiskolás Ifjúsági Keresztyén Egyesület számára létrehozott felület, amelynek jelen pillanatban három szerzője van, s ahány ember, annyi stílus. Persze a többi blog is eléggé változatos, csak más tekintetben: Békefy Lajos oldalán a nemzetközi egyházi hírekről lehet tudomást szerezni, Bagdán Zsuzsi pedig nagyon szépen és mélyen tud írni személyes hangvételben mindarról, ami őt foglalkoztatja. Fábián Tibor volt főszerkesztőnk blogja egyház és világ kapcsolatáról szól, az általam működtetett, fotóblogon pedig azokat a képeket jelentetem meg, amelyeket nap mint nap készítek.
– Az energikusságodon és szervezőkészségeden túlmenően, amiről már korábban, műsorvezetői és riporteri tevékenységeid során megbizonyosodhattunk, hogyan telt számodra ez a másfél év?
– Rengeteg örömöm volt ebben a másfél évben. Voltak persze nehezebb időszakok is, de szerencsére sikerült elhárítanunk az akadályokat. Hihetetlenül jó érzés csapatban dolgozni, koordinálni a csapatot, és igazából nem is fontos, hogy ki a főnök: hiszen a döntések nagy részét közösen hozzuk meg, nekem csak akkor kell tulajdonképpen közbelépnem, amikor nagyon hamar kell dönteni. Persze fárasztóbb, hiszen mégiscsak felelősség, de úgy érzem, rengeteget lehet fejlődni, főként a szervezési részét illetően. Fárasztó azért is, mert folyamatosan kell dolgozni, előkészíteni gyűléseket, leosztani a munkát, de ugyanakkor elégtétel a munka gyümölcse.A cím tényleg nem jelent sokat: viccelődve mondtam egyszer, amikor a szerkesztőségben valaki főnöknek szólított, hogy ha még egyszer ezt mondja, levonom a fizetését. Nem hiszem, hogy ténylegesen a főnökük lennék, inkább egyike vagyok azoknak, akik régóta vannak a rádiónál: tíz évből ötöt töltöttem itt, ismerem a rádió profilját, és ez talán feljogosít arra, hogy összehangoljam a munkát. De ugyanolyan joga lenne erre Farkas Adorjáni Eszter főszerkesztő-helyettesnek is, aki talán régebb óta is dolgozik a rádiónál, és aki nagyon nagy segítség nekem. Jól ki tudjuk egészíteni egymást, míg én inkább a közéletben mozgom otthonosan, addig őt a kultúra, a zene érdekli jobban, ami nem is csoda, hiszen végzettsége szerint zenész.
Szabadság (Kolozsvár),
Beszélgetés Kiss Gáborral, a tízéves Agnus Rádió főszerkesztőjével
Változatos programokkal ünnepli tizedik születésnapját szombaton az Agnus Rádió: az egész napos rendezvénysorozat keretében városi nyomkeresésre, társasjátékversenyre, bloggertalálkozóra, autóbuszos városnézésre, komolyzenei estre, tortalicitre és farsangi mulatságra várják az érdeklődőket, akik emellett betekintést nyerhetnek a műsorkészítés rejtelmeibe, valamint a Szabadsággal közösen indított Házaló fazék rovat kulisszái mögé is bepillanthatnak. Kiss Gáborral, a rádió jelenlegi főszerkesztőjével az elmúlt időszakban végbement változásokról beszélgettünk a kerek évforduló apropóján.
– Másfél évvel ezelőtt, 2011 szeptemberében neveztek ki az Agnus Rádió főszerkesztőjévé, Vitus-Bulbuk Istvánt váltottad a tisztségben. Mi minden történt ebben az időszakban az Agnus háza táján?
– Elsősorban a csapat összetétele módosult, többen vagyunk, többfelé járunk. Az igazán lényeges változás nem is annyira a szerkesztőségben, hanem inkább Kárpát-medencei szinten történt. A Kárpát-medencei Református Rádiótanács kezdeményezésére tavaly szeptember óta készítenek közös műsort a részegyházakban működő református rádiók és stúdiók, Határtalan címmel. Mivel nem mindenhol sikerül napi 45 percet biztosítani ennek sugárzására, szombaton heti összefoglalót adunk a műsorból. Természetesen azok az interjúk és riportok, amelyek a Kárpát-medencei műsorfolyamba bekerülnek, szabadon felhasználhatók bárki számára, így, ha a teljes műsort nem is tudjuk sugározni, hiszen napi 8 órában elég nehéz erre sort keríteni, mégis lehetőségünk nyílik hírt adni arról, ami a Kárpát-medence más régióiban történik.
Néhány rovatunk is változott közben: így például az irodalmi műsor, amelynek új szerkesztője van, Kovács Emőke személyében, és újraindítottuk a Házaló Fazekat, az Agnus Rádió és a Szabadság közös rovatát, amely immár kéthetente jelentkezik. Mihály Noémi kolléganőm vette át a szerkesztését, más perspektívából megközelítve a műsort, mint ahogyan Adorjáni Eszterrel annak idején elkezdtük. Ez pedig a Házaló fazéknak is jót tesz.
– Újabban a refradio.eu/radio/agnus oldalon érhető el a rádió honlapja.
– Ez is a Kárpát-medencei Református Rádiótanácsnak köszönhető, hiszen közös felületen működünk, a refradio.eu oldalon keresztül. A rádiós misszióba bekapcsolódó stúdióknak lehetőségük van ezen belül saját honlapot létrehozni, mégis van egy közös platform, amely egységes és ugyanakkor különböző, hiszen a felkerülő tartalomról mindenki maga dönthet. Szorosabb kapcsolatban vagyunk az egyházi műsort gyártó más erdélyi stúdiókkal is, rendszeresebben kapunk tudósításokat Sepsiszentgyörgyről és Kézdivásárhelyről is. Az egyházi szervezetek közül többször dolgoztunk már együtt a Bonus Pastor Alapítvánnyal – ezeket a műsorokat lényegében ők készítették el, mi csak a műsoridőt biztosítottuk. Ugyanez kezd körvonalazódni most már az Ifjúsági Keresztyén Egyesülettel és a kolozsvári Főiskolás Ifjúsági Keresztyén Egyesülettel, ugyanakkor pedig a Protestáns Teológiai Intézet is be szeretne kapcsolódni a rádiós munkába.
– Többen írjátok az Agnus blogot is, ezáltal változatosabb témákat, nézőpontokat ismerhetnek meg az olvasók. Hogyan alakult ez?
– Büszke vagyok erre, hiszen 2008-ban, amikor hozzáfogtam, teljesen másnak indult az egész. Mindig az volt a problémám, hogy nyáron, amikor Kolozsváron nem történik semmi, jóformán alig van, mit feltölteni. A mindennapi.hu portál megszűnésekor gondoltam arra, hogy érdemes lenne a közéleti-egyházi vonalon elindulni, és ilyen témában blogokat működtetni. Egészen másként alakult aztán ez is, amolyan egyházi blogoszféra lett belőle: a bloggereink között vannak Magyarországon élő újságírók, valamint rádiónk korábbi és jelenlegi munkatársai, akik kisebb-nagyobb rendszerességgel publikálnak. Mindenkinek külön felületet biztosítunk, hogy a bejegyzések könnyen visszakereshetők legyenek, másrészt így a látogatottságot is könnyebb monitorizálni. Amióta többen írják, érzékelhetően megnőtt a látogatók száma: napi 300 egyéni látogatónk volt áltagosan, amikor még csak a főoldal létezett, ma viszont már 1500 egyéni látogatót vonz a honlap. Az egyik legérdekesebb blogunk egyébként a Főiskolás Ifjúsági Keresztyén Egyesület számára létrehozott felület, amelynek jelen pillanatban három szerzője van, s ahány ember, annyi stílus. Persze a többi blog is eléggé változatos, csak más tekintetben: Békefy Lajos oldalán a nemzetközi egyházi hírekről lehet tudomást szerezni, Bagdán Zsuzsi pedig nagyon szépen és mélyen tud írni személyes hangvételben mindarról, ami őt foglalkoztatja. Fábián Tibor volt főszerkesztőnk blogja egyház és világ kapcsolatáról szól, az általam működtetett, fotóblogon pedig azokat a képeket jelentetem meg, amelyeket nap mint nap készítek.
– Az energikusságodon és szervezőkészségeden túlmenően, amiről már korábban, műsorvezetői és riporteri tevékenységeid során megbizonyosodhattunk, hogyan telt számodra ez a másfél év?
– Rengeteg örömöm volt ebben a másfél évben. Voltak persze nehezebb időszakok is, de szerencsére sikerült elhárítanunk az akadályokat. Hihetetlenül jó érzés csapatban dolgozni, koordinálni a csapatot, és igazából nem is fontos, hogy ki a főnök: hiszen a döntések nagy részét közösen hozzuk meg, nekem csak akkor kell tulajdonképpen közbelépnem, amikor nagyon hamar kell dönteni. Persze fárasztóbb, hiszen mégiscsak felelősség, de úgy érzem, rengeteget lehet fejlődni, főként a szervezési részét illetően. Fárasztó azért is, mert folyamatosan kell dolgozni, előkészíteni gyűléseket, leosztani a munkát, de ugyanakkor elégtétel a munka gyümölcse.A cím tényleg nem jelent sokat: viccelődve mondtam egyszer, amikor a szerkesztőségben valaki főnöknek szólított, hogy ha még egyszer ezt mondja, levonom a fizetését. Nem hiszem, hogy ténylegesen a főnökük lennék, inkább egyike vagyok azoknak, akik régóta vannak a rádiónál: tíz évből ötöt töltöttem itt, ismerem a rádió profilját, és ez talán feljogosít arra, hogy összehangoljam a munkát. De ugyanolyan joga lenne erre Farkas Adorjáni Eszter főszerkesztő-helyettesnek is, aki talán régebb óta is dolgozik a rádiónál, és aki nagyon nagy segítség nekem. Jól ki tudjuk egészíteni egymást, míg én inkább a közéletben mozgom otthonosan, addig őt a kultúra, a zene érdekli jobban, ami nem is csoda, hiszen végzettsége szerint zenész.
Szabadság (Kolozsvár),
2013. február 6.
Közösen Székelyföldért
Az idei Székelyföld-szintű rendezvények menetrendjéről egyeztettek a Kovászna és Hargita megyei önkormányzat vezetői tegnap a megyehatáron, a tusnádfürdői tulajdonban, ám Sepsibükszádon levő Csíki Határ fogadóban.
A megyeháza közleménye szerint egyeztettek a IV. Székelyföldi Napok rendezvénysorozatáról. Ennek nyitóeseménye az első alkalommal megtartandó Székelyföldi Fotóbiennále lesz május 10-én. Az Óriáspince-tető ismét helyet ad a Székely Vágtának, júniusban Csernátonban tartják az Aquarius borvízfesztivált. Közösen szervezik meg az Ezer Székely Leány találkozót Csíkszeredában és Csíksomlyón, a Székelyföldi Kerékpáros Körversenyt és a Székelyföldi Családok Napját. Hagyományteremtő szándékkal megszervezik az első Székelyföldi Önkéntes Tűzoltóversenyt. Az önkormányzatok közös tévéműsorok forgatását is tervbe vették, hogy szélesebb közönségnek mutassák be a régió vendégforgalmi látványosságait, szabadidős programkínálatait, gasztronómiai sajátosságait.
Szekeres Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),
Az idei Székelyföld-szintű rendezvények menetrendjéről egyeztettek a Kovászna és Hargita megyei önkormányzat vezetői tegnap a megyehatáron, a tusnádfürdői tulajdonban, ám Sepsibükszádon levő Csíki Határ fogadóban.
A megyeháza közleménye szerint egyeztettek a IV. Székelyföldi Napok rendezvénysorozatáról. Ennek nyitóeseménye az első alkalommal megtartandó Székelyföldi Fotóbiennále lesz május 10-én. Az Óriáspince-tető ismét helyet ad a Székely Vágtának, júniusban Csernátonban tartják az Aquarius borvízfesztivált. Közösen szervezik meg az Ezer Székely Leány találkozót Csíkszeredában és Csíksomlyón, a Székelyföldi Kerékpáros Körversenyt és a Székelyföldi Családok Napját. Hagyományteremtő szándékkal megszervezik az első Székelyföldi Önkéntes Tűzoltóversenyt. Az önkormányzatok közös tévéműsorok forgatását is tervbe vették, hogy szélesebb közönségnek mutassák be a régió vendégforgalmi látványosságait, szabadidős programkínálatait, gasztronómiai sajátosságait.
Szekeres Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),
2013. február 6.
Szőts Dániel 88 éves
Sepsiszentgyörgy mindnyájunk által tisztelt és szeretett, Pro Urbe- és Pro Comitatu Covasnae-díjas, örökifjú Dani bácsija családja, barátai, világháborús bajtársai és a vitézi rend tagjainak jelenlétében az árkosi Szentkereszty-kastély nagytermében ünnepelte születésnapját.
Kopacz Attila az Árkosi Művelődési Központ igazgatói és az ARTprinter Könyvkiadó tulajdonosi minőségében köszöntötte az ünneplőket, mutatta be a szakértelemmel gondozott, igényes kivitelezésű, Múltam emlékei című, több mint háromszáz oldalas kötetet, melyben Dani bátyánk felmenőire is emlékezve, pályafutásának egyes szakaszait – gyermekkorát, a Székely Mikó Kollégiumban töltött diákéveit, a halállal is szembenéző katonaéletét, egyetemi tanulmányait, orvostudományi és közegészségügyi működését, egyházi szolgálatát – fényképekkel, dokumentumokkal gazdagon illusztrálva eleveníti fel, ugyanakkor helyet ad szeretett családja bemutatásának, a szülőföld hírnevének, nemzeti kultúránk öregbítéséért, védelméért kifejtett tevékenységének, több közéleti írásának. „Dr. Szőts Dániel nagy múltú, és kötelezettségét dicsőséggel és becsülettel viselő család sarjaként, katonák, ügyvédek, orvosok, tisztviselők sora után maga is remeket alkotott életével” – olvashatjuk György Attila sommázását a könyv előszavában. Dani bátyánk a köszöntésére megjelentek mindegyikét dedikált kötettel ajándékozta meg, és a kastély szellemének igézetében derűs nosztalgiával emlékezett arra, hogy hetven évvel ezelőtt mint karpaszományos tizedes rövid ideig itt is teljesített katonai szolgálatot. A meglepetés erejével hatott a Kopacz Attila által szervezett ünnepi kamarakoncert, melyen Robert Ciufu, a ploieşti-i Carmen Sylva Zeneiskola végzős diákja Joseph Haydn és Liszt Ferenc zongorára írt néhány művét, köztük a 2. Magyar Rapszódiát adta elő. A találkozót néhány pohár bor melletti baráti beszélgetés zárta. Kívánjuk, hogy mindnyájunk javára adjon Isten Dani bátyánknak még számos esztendőt egészségben eltölteni.
József Álmos
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),
Sepsiszentgyörgy mindnyájunk által tisztelt és szeretett, Pro Urbe- és Pro Comitatu Covasnae-díjas, örökifjú Dani bácsija családja, barátai, világháborús bajtársai és a vitézi rend tagjainak jelenlétében az árkosi Szentkereszty-kastély nagytermében ünnepelte születésnapját.
Kopacz Attila az Árkosi Művelődési Központ igazgatói és az ARTprinter Könyvkiadó tulajdonosi minőségében köszöntötte az ünneplőket, mutatta be a szakértelemmel gondozott, igényes kivitelezésű, Múltam emlékei című, több mint háromszáz oldalas kötetet, melyben Dani bátyánk felmenőire is emlékezve, pályafutásának egyes szakaszait – gyermekkorát, a Székely Mikó Kollégiumban töltött diákéveit, a halállal is szembenéző katonaéletét, egyetemi tanulmányait, orvostudományi és közegészségügyi működését, egyházi szolgálatát – fényképekkel, dokumentumokkal gazdagon illusztrálva eleveníti fel, ugyanakkor helyet ad szeretett családja bemutatásának, a szülőföld hírnevének, nemzeti kultúránk öregbítéséért, védelméért kifejtett tevékenységének, több közéleti írásának. „Dr. Szőts Dániel nagy múltú, és kötelezettségét dicsőséggel és becsülettel viselő család sarjaként, katonák, ügyvédek, orvosok, tisztviselők sora után maga is remeket alkotott életével” – olvashatjuk György Attila sommázását a könyv előszavában. Dani bátyánk a köszöntésére megjelentek mindegyikét dedikált kötettel ajándékozta meg, és a kastély szellemének igézetében derűs nosztalgiával emlékezett arra, hogy hetven évvel ezelőtt mint karpaszományos tizedes rövid ideig itt is teljesített katonai szolgálatot. A meglepetés erejével hatott a Kopacz Attila által szervezett ünnepi kamarakoncert, melyen Robert Ciufu, a ploieşti-i Carmen Sylva Zeneiskola végzős diákja Joseph Haydn és Liszt Ferenc zongorára írt néhány művét, köztük a 2. Magyar Rapszódiát adta elő. A találkozót néhány pohár bor melletti baráti beszélgetés zárta. Kívánjuk, hogy mindnyájunk javára adjon Isten Dani bátyánknak még számos esztendőt egészségben eltölteni.
József Álmos
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),
2013. február 6.
Kétezerötszáz év börtönbüntetés Erdélyben
Tófalvi Zoltán nagysikerű előadása 1956 erdélyi mártírjairól a Budapesti Székely Kör estjén 2013. január 9-én
Amikor az 1956 erdélyi mártírjai című, tíz kötetesre tervezett sorozatot és forráskiadványt 2007-ben elindítottuk, az akkor rendelkezésünkre álló periratok, levéltári dokumentumok alapján – a marosvásárhelyi Mentor Könyvkiadóval teljes egyetértésben – úgy képzeltük el: a tizenkét kivégzéssel, a kiszabott büntetések összeadása révén kétezerötszáz év börtönbüntetéssel záruló, úgynevezett „hazaárulási perek” - csak a Szoboszlai Aladár római katolikus plébános nevével fémjelzett politikai perben a tíz halálos, és végrehajtott ítéleten kívül a további negyvenhét vádlottat ezerháromszáz év fegyházbüntetéssel, életfogytiglani kényszermunkával sújtották – bevezető tanulmányai, papírra rögzített, legépelt tervezetei, elkobzott bűnjelei, kihallgatási jegyzőkönyvei, ítéletei, az életrajzi adatok, a letartóztatáskor készült fotók, a hely- és névmutatók – úgymond – „beleférnek” három vaskos, egyenként 750-800 oldalas kötetbe. A negyedik kötetet pedig a „hazaárulási perek” túlélői visszaemlékezéseinek szenteljük – mondta Tófalvi Zoltán történész előadása kezdetén 2013. január 9-én a Budapesti Székely Kör rendezvényén.
Az idén indított Székely Akadémia első rendezvényén, a budapesti Aranytíz Kultúrház épületében megtartott rendkívül érdekes előadásában a történész hangsúlyozta: – A „hazaárulási perek” néven ismert és a kollektív emlékezetben is ekként aposztrofált bűnvádi eljárások és kirakatperek során 102 személyt ítéltek el. A nagyszámú és rendkívül súlyos ítéletek – a négy „hazaárulási perben” tizenkét személyt ítéltek halálra és végeztek ki, huszonegy személyt életfogytiglani kényszermunkára ítéltek, hatvanhat személyt pedig négy és huszonöt év közötti börtönbüntetéssel sújtottak – szerves részét képezték az 1956-os magyar forradalomhoz kapcsolódó, és annak ürügyén 1956. október 24-én kezdődött és 1965-ig tartó retorziónak, megtorlási hullámnak. Egy 1967. évi belügyminisztériumi összesítés szerint politikai okokból 1954 és 1967. december 31-e között összesen 32.840 személyt tartóztattak le.
Tófalvi Zoltán rámutatott: – A Szekuritáté szervei 1950 és 1968. március 31-e között összesen 91.333 személyt tartóztattak le. A magyar forradalom eszméivel való azonosulás, a különböző szervezkedési kísérletek felfedezése, felgöngyölítése kapóra jött és kiváló ürügyet jelentett a belső ellenzék likvidálásához, akár fizikai megsemmisítéséhez is. 1956 és 1962 között, tehát hat év alatt összesen 24.629 személyt tartóztattak le. A retorzió 1958-ban és 1959-ben tetőzött, a „csúcsot” 1959 jelentette – ekkorra göngyölítették fel a szervezkedések, szervezkedési kísérletek döntő többségét –, 8.910 személyt tartóztattak le. Az Állambiztonsági Tanács akkori alelnöke, Constantin Stoica vezérőrnagy által szignált összegzés elismerte, hogy a „belügyi szervek által végrehajtott letartóztatások jelentős része indokolatlan volt”.
Az 1950 és 1968. március 31-e között letartóztatott 91.333 gyanúsított közül 73.636 személyt állítottak bíróság elé. Rajtuk kívül adminisztratív okokból 25.740 személyt internáltak különböző munkatáborokba, megsemmisítő munkatelepekre, 1949-től kezdődően 60.000 személy számára jelöltek ki kényszerlakhelyet. A Nicolae Ceauşescunak szánt összesítés szerint a munkatáborokba internált 25.740 személy közül 4865 paraszt volt – mindannyian az erőszakos kollektivizálás áldozatai -, 4626 munkás, 3423 tisztviselő, 694 kereskedő, 514 volt katonatiszt, altiszt az egykori királyi hadseregben, 857 tanító és tanár, 408 orvos, 218 újságíró és művész, 498 mérnök, 1968 ügyvéd, 33 volt gyáros, 296 nyugdíjas, 45 volt földbirtokos, 2420 foglalkozás nélküli, 315 diák és egyetemi hallgató, 823 pap és 76 egykori rendőr.
Hasonlóan megdöbbentő adatokat tartalmaznak a kiszabott büntetések indokolatlan méretei – mondta Tófalvi Zoltán. A 73.636 bíróság elé állított személy közül 25.441 személyt 1 és 10 év közötti börtönbüntetéssel sújtottak, közülük 2890 legionárus, 1568 az egykori történelmi pártok tagjai, 20.983 más társadalmi kategóriából származó, büntetlen előéletű. 1-25 év közötti börtönbüntetésre 5609 személyt ítéltek, közülük 1682 legionárus, 503 egykori polgári pártok tagjai, 3424 büntetlen előéletű. Életfogytiglani kényszermunkára 290 személyt ítéltek, közülük 71 legionárus, 28 történelmi pártok tagja, 191 büntetlen előéletű. 1950 és 1968. március 31-e között 129 személyt ítéltek halálra, közülük 34 legionárus, 10 egykori történelmi pártok tagja, 85 más kategóriájú és büntetlen előéletű.
A rendkívül súlyos ítéletek mindenike a bukaresti, kolozsvári és jászvásári hadbíróság számlájára írható. Futószalagon hozták az életfogytiglani és halálos ítéleteket. A halálos ítéletekről, kivégzésekről nincsenek pontos adataink. 1958-ban például 34 halálos ítéletet hajtottak végre, de a tényleges adat ennél jóval magasabb. Ezt bizonyítja, hogy 1958-ból 27 nevet említenek, de a Szoboszlai-per tíz kivégzettje közül csak három név szerepel, az érmihályfalvi csoportból kivégzett Sass Kálmán lelkészt és dr. Hollós Istvánt meg sem említik. A túlélők visszaemlékezése szerint a politikai foglyok számára fenntartott börtönökben az életkörülmények a szovjet Gulágokon megtapasztalt állapotoknál is rosszabbak voltak. Ez ellen csak a szamosújvári rabok lázadtak fel 1958. július 14-én, a francia forradalom napján. Ennek a börtönlázadásnak aktív résztvevője, szenvedő alanya volt Szilágyi Árpád, a Bolyai Tudományegyetem IV. éves földrajz-geológia szakos hallgatója, aki még gimnazista korában, 1952-ben az erőszakos kollektivizálás ellen plakátokat írt és ragasztott ki szülőfalujában, Gyergyószárhegyen. Ezeken a plakátokon először használta a „Fekete Kéz” aláírást. A magyar forradalom idején egyetemi hallgatóként levelet írt a Budapesten megjelenő Irodalmi Újság szerkesztőségének, és a levéltitok szentségében naivan bízva részletesen beszámolt a Bolyai Egyetemen kialakult lelkes hangulatról, a diákok nagy részének a forradalom melletti elkötelezettségéről. 1956. november 1-jén a karon néma felállást kezdeményezett a forradalom halottainak emlékére. 1957 februárjában tartóztatták le, előbb hazaárulás vádjával 20 év börtönre ítélték, később a „Fekete Kéz” nevű szervezetben való részvételéért a Kolozsvári Katonai Törvényszék – a korábbi büntetés „megfejeléseként” – 22 év börtönbüntetéssel sújtotta. 1964. július 27-i szabadulása után Balánbányán dolgozott, 1989-ben politikai menedékjogot kapott az Amerikai Egyesült Államokban, Saint Louisban. Ott írta meg és angol nyelven publikálta a The Victime – Az áldozat - című visszaemlékezését. 2003-ban visszatelepedett Csíkszeredába.
A „Bolyai” tudományegyetemen a forradalom napjaiban kialakult, a budapesti, szegedi, debreceni egyetemeken számtalan visszaemlékezésből, önálló kötetekből már megismert forrongással teljesen azonos hangulatról a Csíkszeredában élő Nagy Benedek (a Bolyai Tdományegyetem első csoportjának perében öt év börtönbüntetéssel sújtották), Páll Lajos korondi festő-költő (a Bolyai harmadik csoportjában perében hat évre ítélték) és Szilágyi Árpád leveléből értesülhetünk. Ezek a levelek teljes terjedelemben és jegyzetapparátussal Tófalvi Zoltán köteteiben látnak napvilágot.
A történész érdekes összefüggésekre világított rá: – A „magyar” vonatkozású, a magyar vádlottak elleni perekben a mellényszabóból gyors talpalással „hadbíróvá” előléptetett Macskási Pál őrnagy, majd ezredes „jeleskedett”. A periratokból, visszaemlékezésekből egyértelműen arra lehet következtetni, hogy a vádlottakból, elítéltekből a magyar forradalom eszméivel való azonosulásnak még az írmagját is ki akarta irtani. Az általa elnökölt tanács a legszigorúbb ítéleteket hozta. Életútjának, szerepének pontos felderítése további kutatásokat igényel, de a rendelkezésünkre álló adatok bizonyítják: Macskási Pállal végeztették el a janicsár munkát.
A 15 év börtönbüntetésre ítélt báró Bánffy István megőrizte Macskási Pál halálakor a kolozsvári Igazság napilapban megjelent gyászjelentést, amely a „drága jó férj, édesapa, szomszéd, jóbarát” emlékét hivatott idézni. A minden nehézségen felülkerekedő arisztokrata a gyászjelentés oldalára odaírta: „hamarabb is meghalhattál volna!”
P. Ferencz Béla-Ervin Ferenc-rendi szerzetes a börtönből való szabadulása után megkereste Macskási Pál nyugalmazott ezredes sírját a Házsongárdi temetőben – minden „nagy embert” Erdély Pantheonjában helyeznek örök nyugalomra -, és „megköszönte az életfogytiglani kényszermunkát, a mérhetetlen szenvedést, megbocsájtott neki, majd imádkozott üldözőjéért. Macskási Pál „utóéletének” van egy teljesen ismeretlen fejezete, ami engem a szülőfalujához őszintén ragaszkodó korondiként ma is sokkol – mondta az előadó: – Az 1956-os elítéltek hóhérának felesége – bizonyos Bíró Berta - korondi származású volt, s a férje halála után átköltözött Marosvásárhelyre, a Budai Nagy Antal lakónegyedbe, dr. Pál-Antal Sándor történész akadémikus édesanyjának tőszomszédságába. A lányuk pedig az a Macskási Izolda képzőművésznő, akinek az 1990-es évek elején Marosvásárhelyen, Korondon is volt kiállítása, és aki a támogatói között tudhatta a Szeged-csanádi római katolikus megyéspüspököt. Amióta sorra jelennek meg az erdélyi „hazaárulási perek”-et bemutató kötetek, és publikálom az apja által szignált ítéleteket, mintha a föld nyelte volna el, kámforrá változott. „Sic transit gloria mundi” – Az evilági dicsőség múlandó – tartja a latin közmondás.
Bár látszólag a letartóztatás, a nyomozás, a kihallgatások idején nem érvényesült az „etnikai” elv, a „rendszer ellen szervezkedő elemeket” előre meghatározott klisék, sablonok szerint csoportosították – román vasgárdisták, magyar nacionalisták-irredenták, cionisták, történelmi pártok tagjai, imperialista ügynökök -, a letartóztatottak, elítéltek etnikai megoszlása azt bizonyítja, hogy a Szekuritáté a magyarok által lakott régiókban sokkal „aktívabb” volt, mint a román többségű vidékeken – hangsúlyozta az előadó.
Szoboszlai Aladár román-magyar konföderációra vonatkozó tervezete nem deus ex machina-ként, isteni beavatkozásra született, hanem – ahogyan a debreceni, veszprémi program is bizonyítja – „benne volt a levegőben”.
1959-ben felszámolták a romániai magyar értelmiségképzés legfontosabb központját, a Bolyai Tudományegyetemet. Makfalvi Gábor tanulmányának végkövetkeztetése szerint: „az ötvenes években (sem) beszélhetünk önálló, nemzeti külpolitikáról. Moszkva budapesti helytartói habozás nélkül bármikor feláldozták a szomszéd országokban élő magyar kisebbséget – cserébe azért, hogy a szovjet hatalom által elvárt „jószomszédi viszony ne sérüljön”– mondta az előadó. Mindezek ismeretében kapnak – úgymond – történelmi hátszelet azok a tervezetek, elgondolások, amelyek a román-magyar ellentétek, az erdélyi kérdés megoldását sürgették. Bár a „hazaárulási perek” hadbírósági ítéletei nyomán a tervezetek megalkotóinak egy részét kivégezték, másokat életfogytiglani kényszermunkára, vagy 4-től 25 évig terjedő fegyházbüntetésre ítélték, a szervezkedések börtönökben sínylődő tagjait továbbra is a román-magyar kapcsolatok jobbításának szándéka vezérelte, és az 1989 decemberi rendszerváltást követően elképzeléseiknek azonnal hangot is adtak. A túlélők egy része a politizálást választotta. Varga László református lelkészt a Romániai Magyar Kereszténydemokrata Párt, majd mozgalom elnökévé, később tiszteletbeli elnökévé választották. Csiha Kálmán tíz éven át az Erdélyi Református Egyházkerület negyvennegyedik püspöke volt, P. Ferencz Béla-Ervin jelenleg is a gyergyószárhegyi Ferenc-rendi kolostor házfőnöke, rendkívül aktív egyházi vezető. Orbán Péter volt a mozgatója annak az évekig tartó pernek, amelynek során a Szoboszlai-csoport elítélt tagjait felmentették az 1958. május 30-i, 719. számú ítélet hatálya alól. Minden túlélő elsősorban azt szorgalmazta és szorgalmazza, hogy a politikai elítélteket alanyi jogon rehabilitálják. Ugyanis a „hazaárulási perek” a mai napig nem évültek el. Az életfogytiglani kényszermunkára ítélt dr. Dobai István csak évekig tartó pereskedés után 2010-ben kapott kárpótlást a börtönben eltöltött hét esztendőért. A határozat visszamenőleg nem hatályos, tizenkilenc évig egy fitying kárpótlást sem kapott. Dr. Dobai István 1990 után szinte teljesen vakon – imponáló tudásának és műveltségének birtokában – monumentális műveket alkotott. Tófalvi Zoltán köteteiben publikált dokumentumok, mélyinterjúk, beszélgetések nyomán kibomlik előttünk a politikai elítéltek, a Duna-delta munkatáboraiban éveken át szenvedő raboknak, néha a puszta életben maradásért, a túlélésért folytatott küzdelme. Azok maradtak életben – állítják egybehangzóan -, akiknek volt kellő hite és humorérzéke. Szolzsenyicinekre lenne szükség, hogy teljes és hiteles képet alkothassunk a romániai politikai börtönök mintegy százezer ember életét derékba törő világáról.
Tófalvi Zoltán köteteiben közölt dokumentumokból, interjúkból képet alkothatunk a román kommunista diktatúra képmutatásáról, szemfényvesztéseiről is. Nicolae Ceuasescu pártfőtitkár a nemzetközi közvéleményt arról próbálta meggyőzni, hogy 1964 után - amikor amerikai nyomásra Romániában elengedték a büntetés le nem töltött részét (ez volt a hírhedt „gratiere”) - nincsenek politikai foglyok, közben a börtönök tele voltak politikai elítéltekkel.
A letartóztatottak, hónapokon át minden ítélet nélkül vizsgálati fogságban tartottak száma csak a „hazaárulási perek” esetében több százas nagyságrendű. A Szoboszlai-csoport perében kétszáz személyt tartóztattak le és hurcoltak meg. A dr. Dobai István kolozsvári nemzetközi jogász nevével fémjelzett „ENSZ-memorandum”-perben 1957. március 22-e és július 29-e között letartóztatták Bányainé Szaniszló Ilonát, Jordáky Lajost, Molnár Dezsőt és Sipos Endrét. Tárgyalás és ítélet nélkül 1957 szeptember elejéig vallatták, majd szabadon engedték őket. Jordáky Lajost, a kiváló szociológust, történészt, politikust, írót országos „Canossa-járás”-ra is kötelezték.
A Sass Kálmán érmihályfalvi református lelkészhez kapcsolódó politikai per meghurcoltjaival kapcsolatosan nincs pontos adatunk – mondta az előadó. A beidézett és kihallgatott tanúk száma alapján itt is mintegy száz személy letartóztatásával kell számolnunk. Ha egyáltalán rangsort lehet felállítani a politikai perek hierarchiájában, akkor kijelenthetjük: ez volt a legkegyetlenebb, legkevesebb túlélőt „produkáló” politikai perek egyike. Bár a harmincegy vádlott közül egyik sem beszélt román nyelven, ez az egyetlen per, amelyben még véletlenül sincs magyar nyelvű kihallgatási jegyzőkönyv. Annak ellenére, hogy a vallatásra, kihallgatásra Nagyváradon került sor, az állambiztonsági tisztek igen jelentős része magyar anyanyelvű volt. A periratokból az is kiderül: Wohl Zoltán nagyváradi szekus őrnagy önként jelentkezett Sass Kálmán és dr. Hollós István szamosújvári kivégzésére, mert látni akarta, hogyan múlnak ki. A Szekuritáté részéről ezért „delegálták” őt a halálos ítéletet 1958. december 2-án 14,30 és 15,00 óra között végrehajtó kivégző osztagba. Szadista kéjjel vallatta, kínozta a letartóztatottakat.
Amikor a kutatást Tófalvi Zoltán 1990 elején végre elkezdhette, a harmincegy elítélt közül már csak öten éltek. Amikor az ítéletet kihirdették, a politikai foglyok életében – a letölthetetlennek tartott börtönévek száma, a nyomasztó kilátástalanság, reményvesztés, egyhangúság ellenére – viszonylag csendesebb időszak következett. Ezzel magyarázható, hogy a visszaemlékezések zöme valamelyik börtönt, a Duna-delta poklait, az örökös éhezés emlékeit idézi. Nem véletlen, hogy a börtön-emlékeket idéző kötetek nagy része nem a vizsgálati fogságról, a vallatásról, hanem az ítélet kihirdetése utáni tényleges börtönről szól. Balaskó Vilmos emlékirata az egyetlen olyan dokumentum a börtön-irodalomból, amelyből hitelesen megismerhetjük, rekonstruálhatjuk a romániai siralomházakat. Nincs méltó társa sem a román, sem a német nyelvű börtön-visszaemlékezések körében. Értékét növeli, hogy 1983-ban, a teljes megvakulása előtt – a börtönben elszenvedett kínzások miatt következett be – négy vaskos füzetbe vetette papírra a börtönemlékeit. Pontosan tudta: ha véletlenül házkutatást tartanak nála – amire „minden esélye megvolt” -, végrehajtják az alapfokon kiszabott halálos ítéletet, amelyet nemzetközi hírnevű szobrászművész bátyja, Balaskó Nándor közbenjárására változtattak életfogytiglani kényszermunkára.
A Szoboszlai-per 57 vádlottja közül 10 személyt 1958. május 30-án a temesvári „Május 1” munkásklub nagytermében a Kolozsvári III. Hadtest Katonai Törvényszéke 719/1958-as számú határozata alapján halálra és teljes személyi vagyonuk elkobzására ítéltek. A fellebbezési procedúra után az alapfokon hozott halálos ítéletet a Román Népköztársaság Legfelsőbb Bíróságának Katonai Kollégiuma az 1958. július 24-i, 206/1958-as számú végleges döntésével helyben hagyta – jelentette ki az előadó.
A Legfelsőbb Törvényszék Katonai Kollégiuma a tíz halálra ítélt ügyében formálisan 1958. július 25-én fellebbezési kérelemmel fordult az ország akkori törvényhozó szervéhez, a Nagy Nemzetgyűléshez, ahol akkor 44 magyar anyanyelvű képviselő „bólogató Jánosként” minden előterjesztést gondolkodás nélkül megszavazott. A Nagy Nemzetgyűlés elnöksége 1958. augusztus 22-én egyhangú döntéssel a halálbüntetés megváltoztatására irányuló kérést, kéréseket visszautasította. A tíz halálra ítéltet – ahogyan azt Tófalvi Zoltán sorozatának első kötetében a hazai román és magyar történetírásban először publikált kivégzési jegyzőkönyvek bizonyítják – 1958. szeptember 1-jén, éjszaka 23 és 24 óra között a Szekuritáté temesvári börtönében kivégezték. Mégpedig úgy, hogy az emberi méltóság legutolsó lehetőségétől is megfosztották őket: nem nézhettek szembe hóhéraikkal! A szemüket bekötötték, arccal a fal felé, háttal állították a kivégző osztagnak, majd agyonlőtték őket. A „módszer” nagyon emlékeztet a szovjet NKVD által a több mint húszezer lengyel katonatiszt és értelmiségi ellen a Katyn-i erdőben 1940 tavaszán végrehajtott mészárláshoz. Azzal a különbséggel, hogy a Katyn-i mészárlás áldozatainak földi maradványait részben a háború idején, majd a későbbi feltárások során megtalálták, miközben a romániai politikai kivégzettek hozzátartozói ma sem tudják emberhez méltóan eltemetni szeretteiket. Több mint fél évszázada kéréseikkel hiába ostromolják Románia Központi Büntetés-Végrehajtási Intézetének parancsnokságát, mindig elutasító vagy semmitmondó válaszokat kapnak. Holott a kivégzési jegyzőkönyvek szerint a holttesteket a halál beálltának megállapítása után átadták az illetékes börtönparancsnokságnak, akik a tetemeket eltemették, elkaparták. Ennek pedig valamilyen nyilvántartásban nyoma kell legyen! Sajnos a húsz éve folytatott kutatás során ilyen dokumentumra nem bukkantunk – hangsúlyozta az est előadója.
A kivégzési jegyzőkönyvek minden kétséget kizáróan eloszlattak olyan, a hozzátartozók, túlélők körében is elterjedt legendákat, hogy a Szoboszlai-csoport halálraítéltjeit az aradi, esetleg a jilavai börtönben végezték ki. Az aradi helyszín ellen a legfontosabb érv: az aradi börtönnek nem volt kivégzési, azaz pallos joga. Ez csak azokat a börtönöket illette meg, ahol hadbíróság, katonai törvényszék működött. A Kolozsvári Katonai Törvényszék kivégző helye a szamosújvári börtön volt.
Az 1958. szeptember 1-jén a Szekuritáté temesvári börtönében krisztusi korban kivégzett Szoboszlai Aladár az 1955 novemberi genfi konferencia hatásában reménykedett, hitte, hogy a hidegháború után enyhülés következik, hogy Közép és Délkelet-Európában – azaz: a szovjet blokkban is – változások következnek. Ebben a hitében dolgozta ki a keresztény ideológián, a politikai pluralizmuson, a több pártrendszer bevezetésén alapuló Keresztény Dolgozók Pártjának, néhány kitételében ma is alkalmazható programját…
Szoboszlai Aladár az 1958. január 31-i kihallgatási jegyzőkönyvben a román-magyar konföderációra vonatkozó tervezetének keletkezéséről is vallott: – Olyan alternatívát dolgozott ki, amely Kossuth Lajostól kezdve számos, felelősen gondolkodó, az „erdélyi kérdés” megoldását az európai stabilitás szempontjából is halaszthatatlan és elodázhatatlan feladatnak tekintő magyar és román értelmiségit foglalkoztatott:… Ha Confederatios alapon magyarok s románok megegyeznének, megmaradna igazán nemzeti önállóságuk, függetlenül orosztól, némettől, angoltól, mindenkitől függetlenül lehetnének románok, magyarok s megmaradna olajuk, az aranyuk s nemzeti bankjuk. A sovinizmus már rég elrabolta józan látásukat. Kevesen látják, hogy az 1 millió magyarnak Erdélyben kisebb ellenfele a 3 millió román, mint a 180 millió orosz vagy a 80 millió német.”… Szoboszlai nem megreformálni akart, hanem a rendszert teljesen megváltoztatni. Arra kereste a választ: milyennek kellene lennie a társadalomnak, az államnak, hogy a polgárok számára elfogadható legyen, hogyan lehetne a regnáló politikai hatalmat megdönteni, s végezetül: hogyan lehetne a román-magyar kérdésben mindkét fél számára elfogadható megoldást találni? Mintegy válaszként dolgozta ki a Keresztény Dolgozók Pártjának programját, illetve a román-magyar konföderáció tervezetét. Bár torzóban maradt, mégis imponáló életmű. Ugyanez elmondható Sass Kálmán két tanulmányáról, az érmihályfalvi református egyházközség Aranykönyvébe diktált bejegyezéseiről. A rájuk bízott nyájért, az általuk irányított közösségért érzett felelősség munkált minden tettükben… Sass Kálmán kivégzése előtt a börtön siralomházában szolgatársával, Balaskó Vilmossal, és a római katolikus dr. Hollós Istvánnal puliszkával és vízzel minden este úrvacsorát vett. Állandóan azt hajtogatta: „Szétlövik az okos fejemet!” Tudatában volt alkotó, szervezői és vezetői képességeinek – mondta Tófalvi Zoltán.
Szoboszlai Aladár és Sass Kálmán emberi nagysága a kivégzés előtt mutatkozott meg igazán. Szoboszlai Aladártól a kivégzés előtt a fegyőr megkérdezte: „Nem félsz? Meg fogsz halni!” Csak annyit válaszolt: „Miért félnék? Mi, papok hirdetjük a mennyeknek országát!”
Sass Kálmánt a rabtársai által készített papucsban vitték a kivégző osztag elé, mert a vallatások során a talpát addig verték, hogy alig tudott járni. Méltósággal halt meg.
Sass Kálmán tűt nyelt, hogy ne tudják vallatni. Kioperálták a torkából. Utána bolondnak tetette magát. Ekkor a kezeit összekötötték a lábaival, egy vasrúdra akasztották, és egy vasrúddal addig verték a talpát, míg elájult.
Ezért nem tudott a vizsgálati fogság teljes ideje alatt talpra állni.
A kihallgatási jegyzőkönyvek mindenikét aláíratták. Abban senki nem kételkedik, hogy az előre megfogalmazott ítélet prekoncepciójának megfelelően minden kihallgatási jegyzőkönyv tele van nem csak valótlan állításokkal, hanem súlyos vádakkal is. Jószántából senki sem állít magáról ilyen megfogalmazásokat: „irredenta, nacionalista, kommunista ellenes neveltetésemnek köszönhetően…”
Tófalvi Zoltán köteteiben – hazai könyvkiadásban először – éppen ezért a magnószalagra, videokazettára rögzített mélyinterjút, vallomást, visszaemlékezést „összeszikráztatja” a levéltári dokumentumokkal, a kihallgatási jegyzőkönyvekkel. Előbb a visszaemlékezést, utána a levéltári dokumentumot közli. Nem a visszaemlékezés igazságtartalmát kérdőjelezi meg, senkit nem akar dehonesztálni, éppen ellenkezőleg: azt a kort próbálja minél hitelesebben bemutatni, amelyben a „hazaárulási kirakatperek”-et megrendezhették, amelyben a szó jogi értelmében ártatlan embereket – hiszen a vélemény megfogalmazása nem bűncselekmény! – halálra ítélhettek, kivégezhettek. Minden demokrácia alaptörvénye: a vélemény szabadsága. Bár a szovjet blokk országai „népi demokráciaként” definiálták önmagukat, valójában a legsötétebb diktatúrát, az állandó félelem és rettegés légkörét vezették be.
Tófalvi Zoltán kötetei közel fél évszázados, jogfosztással teli, az emberi méltóság gyakori lábbal tiprásáról ismert korszak minél hitelesebb keresztmetszete kíván lenni… Tizenkét elítélt esetében a legdrágábbat, az életüket oltották ki, a „szerencsésebbnek” tartott kilencven egykori politikai fogoly pedig több évi börtönbüntetéssel fizetett. Róluk, értük szól Tófalvi Zoltán hiánypótló könyvsorozata.
Frigyesy Ágnes
szekelykor.hu,
Tófalvi Zoltán nagysikerű előadása 1956 erdélyi mártírjairól a Budapesti Székely Kör estjén 2013. január 9-én
Amikor az 1956 erdélyi mártírjai című, tíz kötetesre tervezett sorozatot és forráskiadványt 2007-ben elindítottuk, az akkor rendelkezésünkre álló periratok, levéltári dokumentumok alapján – a marosvásárhelyi Mentor Könyvkiadóval teljes egyetértésben – úgy képzeltük el: a tizenkét kivégzéssel, a kiszabott büntetések összeadása révén kétezerötszáz év börtönbüntetéssel záruló, úgynevezett „hazaárulási perek” - csak a Szoboszlai Aladár római katolikus plébános nevével fémjelzett politikai perben a tíz halálos, és végrehajtott ítéleten kívül a további negyvenhét vádlottat ezerháromszáz év fegyházbüntetéssel, életfogytiglani kényszermunkával sújtották – bevezető tanulmányai, papírra rögzített, legépelt tervezetei, elkobzott bűnjelei, kihallgatási jegyzőkönyvei, ítéletei, az életrajzi adatok, a letartóztatáskor készült fotók, a hely- és névmutatók – úgymond – „beleférnek” három vaskos, egyenként 750-800 oldalas kötetbe. A negyedik kötetet pedig a „hazaárulási perek” túlélői visszaemlékezéseinek szenteljük – mondta Tófalvi Zoltán történész előadása kezdetén 2013. január 9-én a Budapesti Székely Kör rendezvényén.
Az idén indított Székely Akadémia első rendezvényén, a budapesti Aranytíz Kultúrház épületében megtartott rendkívül érdekes előadásában a történész hangsúlyozta: – A „hazaárulási perek” néven ismert és a kollektív emlékezetben is ekként aposztrofált bűnvádi eljárások és kirakatperek során 102 személyt ítéltek el. A nagyszámú és rendkívül súlyos ítéletek – a négy „hazaárulási perben” tizenkét személyt ítéltek halálra és végeztek ki, huszonegy személyt életfogytiglani kényszermunkára ítéltek, hatvanhat személyt pedig négy és huszonöt év közötti börtönbüntetéssel sújtottak – szerves részét képezték az 1956-os magyar forradalomhoz kapcsolódó, és annak ürügyén 1956. október 24-én kezdődött és 1965-ig tartó retorziónak, megtorlási hullámnak. Egy 1967. évi belügyminisztériumi összesítés szerint politikai okokból 1954 és 1967. december 31-e között összesen 32.840 személyt tartóztattak le.
Tófalvi Zoltán rámutatott: – A Szekuritáté szervei 1950 és 1968. március 31-e között összesen 91.333 személyt tartóztattak le. A magyar forradalom eszméivel való azonosulás, a különböző szervezkedési kísérletek felfedezése, felgöngyölítése kapóra jött és kiváló ürügyet jelentett a belső ellenzék likvidálásához, akár fizikai megsemmisítéséhez is. 1956 és 1962 között, tehát hat év alatt összesen 24.629 személyt tartóztattak le. A retorzió 1958-ban és 1959-ben tetőzött, a „csúcsot” 1959 jelentette – ekkorra göngyölítették fel a szervezkedések, szervezkedési kísérletek döntő többségét –, 8.910 személyt tartóztattak le. Az Állambiztonsági Tanács akkori alelnöke, Constantin Stoica vezérőrnagy által szignált összegzés elismerte, hogy a „belügyi szervek által végrehajtott letartóztatások jelentős része indokolatlan volt”.
Az 1950 és 1968. március 31-e között letartóztatott 91.333 gyanúsított közül 73.636 személyt állítottak bíróság elé. Rajtuk kívül adminisztratív okokból 25.740 személyt internáltak különböző munkatáborokba, megsemmisítő munkatelepekre, 1949-től kezdődően 60.000 személy számára jelöltek ki kényszerlakhelyet. A Nicolae Ceauşescunak szánt összesítés szerint a munkatáborokba internált 25.740 személy közül 4865 paraszt volt – mindannyian az erőszakos kollektivizálás áldozatai -, 4626 munkás, 3423 tisztviselő, 694 kereskedő, 514 volt katonatiszt, altiszt az egykori királyi hadseregben, 857 tanító és tanár, 408 orvos, 218 újságíró és művész, 498 mérnök, 1968 ügyvéd, 33 volt gyáros, 296 nyugdíjas, 45 volt földbirtokos, 2420 foglalkozás nélküli, 315 diák és egyetemi hallgató, 823 pap és 76 egykori rendőr.
Hasonlóan megdöbbentő adatokat tartalmaznak a kiszabott büntetések indokolatlan méretei – mondta Tófalvi Zoltán. A 73.636 bíróság elé állított személy közül 25.441 személyt 1 és 10 év közötti börtönbüntetéssel sújtottak, közülük 2890 legionárus, 1568 az egykori történelmi pártok tagjai, 20.983 más társadalmi kategóriából származó, büntetlen előéletű. 1-25 év közötti börtönbüntetésre 5609 személyt ítéltek, közülük 1682 legionárus, 503 egykori polgári pártok tagjai, 3424 büntetlen előéletű. Életfogytiglani kényszermunkára 290 személyt ítéltek, közülük 71 legionárus, 28 történelmi pártok tagja, 191 büntetlen előéletű. 1950 és 1968. március 31-e között 129 személyt ítéltek halálra, közülük 34 legionárus, 10 egykori történelmi pártok tagja, 85 más kategóriájú és büntetlen előéletű.
A rendkívül súlyos ítéletek mindenike a bukaresti, kolozsvári és jászvásári hadbíróság számlájára írható. Futószalagon hozták az életfogytiglani és halálos ítéleteket. A halálos ítéletekről, kivégzésekről nincsenek pontos adataink. 1958-ban például 34 halálos ítéletet hajtottak végre, de a tényleges adat ennél jóval magasabb. Ezt bizonyítja, hogy 1958-ból 27 nevet említenek, de a Szoboszlai-per tíz kivégzettje közül csak három név szerepel, az érmihályfalvi csoportból kivégzett Sass Kálmán lelkészt és dr. Hollós Istvánt meg sem említik. A túlélők visszaemlékezése szerint a politikai foglyok számára fenntartott börtönökben az életkörülmények a szovjet Gulágokon megtapasztalt állapotoknál is rosszabbak voltak. Ez ellen csak a szamosújvári rabok lázadtak fel 1958. július 14-én, a francia forradalom napján. Ennek a börtönlázadásnak aktív résztvevője, szenvedő alanya volt Szilágyi Árpád, a Bolyai Tudományegyetem IV. éves földrajz-geológia szakos hallgatója, aki még gimnazista korában, 1952-ben az erőszakos kollektivizálás ellen plakátokat írt és ragasztott ki szülőfalujában, Gyergyószárhegyen. Ezeken a plakátokon először használta a „Fekete Kéz” aláírást. A magyar forradalom idején egyetemi hallgatóként levelet írt a Budapesten megjelenő Irodalmi Újság szerkesztőségének, és a levéltitok szentségében naivan bízva részletesen beszámolt a Bolyai Egyetemen kialakult lelkes hangulatról, a diákok nagy részének a forradalom melletti elkötelezettségéről. 1956. november 1-jén a karon néma felállást kezdeményezett a forradalom halottainak emlékére. 1957 februárjában tartóztatták le, előbb hazaárulás vádjával 20 év börtönre ítélték, később a „Fekete Kéz” nevű szervezetben való részvételéért a Kolozsvári Katonai Törvényszék – a korábbi büntetés „megfejeléseként” – 22 év börtönbüntetéssel sújtotta. 1964. július 27-i szabadulása után Balánbányán dolgozott, 1989-ben politikai menedékjogot kapott az Amerikai Egyesült Államokban, Saint Louisban. Ott írta meg és angol nyelven publikálta a The Victime – Az áldozat - című visszaemlékezését. 2003-ban visszatelepedett Csíkszeredába.
A „Bolyai” tudományegyetemen a forradalom napjaiban kialakult, a budapesti, szegedi, debreceni egyetemeken számtalan visszaemlékezésből, önálló kötetekből már megismert forrongással teljesen azonos hangulatról a Csíkszeredában élő Nagy Benedek (a Bolyai Tdományegyetem első csoportjának perében öt év börtönbüntetéssel sújtották), Páll Lajos korondi festő-költő (a Bolyai harmadik csoportjában perében hat évre ítélték) és Szilágyi Árpád leveléből értesülhetünk. Ezek a levelek teljes terjedelemben és jegyzetapparátussal Tófalvi Zoltán köteteiben látnak napvilágot.
A történész érdekes összefüggésekre világított rá: – A „magyar” vonatkozású, a magyar vádlottak elleni perekben a mellényszabóból gyors talpalással „hadbíróvá” előléptetett Macskási Pál őrnagy, majd ezredes „jeleskedett”. A periratokból, visszaemlékezésekből egyértelműen arra lehet következtetni, hogy a vádlottakból, elítéltekből a magyar forradalom eszméivel való azonosulásnak még az írmagját is ki akarta irtani. Az általa elnökölt tanács a legszigorúbb ítéleteket hozta. Életútjának, szerepének pontos felderítése további kutatásokat igényel, de a rendelkezésünkre álló adatok bizonyítják: Macskási Pállal végeztették el a janicsár munkát.
A 15 év börtönbüntetésre ítélt báró Bánffy István megőrizte Macskási Pál halálakor a kolozsvári Igazság napilapban megjelent gyászjelentést, amely a „drága jó férj, édesapa, szomszéd, jóbarát” emlékét hivatott idézni. A minden nehézségen felülkerekedő arisztokrata a gyászjelentés oldalára odaírta: „hamarabb is meghalhattál volna!”
P. Ferencz Béla-Ervin Ferenc-rendi szerzetes a börtönből való szabadulása után megkereste Macskási Pál nyugalmazott ezredes sírját a Házsongárdi temetőben – minden „nagy embert” Erdély Pantheonjában helyeznek örök nyugalomra -, és „megköszönte az életfogytiglani kényszermunkát, a mérhetetlen szenvedést, megbocsájtott neki, majd imádkozott üldözőjéért. Macskási Pál „utóéletének” van egy teljesen ismeretlen fejezete, ami engem a szülőfalujához őszintén ragaszkodó korondiként ma is sokkol – mondta az előadó: – Az 1956-os elítéltek hóhérának felesége – bizonyos Bíró Berta - korondi származású volt, s a férje halála után átköltözött Marosvásárhelyre, a Budai Nagy Antal lakónegyedbe, dr. Pál-Antal Sándor történész akadémikus édesanyjának tőszomszédságába. A lányuk pedig az a Macskási Izolda képzőművésznő, akinek az 1990-es évek elején Marosvásárhelyen, Korondon is volt kiállítása, és aki a támogatói között tudhatta a Szeged-csanádi római katolikus megyéspüspököt. Amióta sorra jelennek meg az erdélyi „hazaárulási perek”-et bemutató kötetek, és publikálom az apja által szignált ítéleteket, mintha a föld nyelte volna el, kámforrá változott. „Sic transit gloria mundi” – Az evilági dicsőség múlandó – tartja a latin közmondás.
Bár látszólag a letartóztatás, a nyomozás, a kihallgatások idején nem érvényesült az „etnikai” elv, a „rendszer ellen szervezkedő elemeket” előre meghatározott klisék, sablonok szerint csoportosították – román vasgárdisták, magyar nacionalisták-irredenták, cionisták, történelmi pártok tagjai, imperialista ügynökök -, a letartóztatottak, elítéltek etnikai megoszlása azt bizonyítja, hogy a Szekuritáté a magyarok által lakott régiókban sokkal „aktívabb” volt, mint a román többségű vidékeken – hangsúlyozta az előadó.
Szoboszlai Aladár román-magyar konföderációra vonatkozó tervezete nem deus ex machina-ként, isteni beavatkozásra született, hanem – ahogyan a debreceni, veszprémi program is bizonyítja – „benne volt a levegőben”.
1959-ben felszámolták a romániai magyar értelmiségképzés legfontosabb központját, a Bolyai Tudományegyetemet. Makfalvi Gábor tanulmányának végkövetkeztetése szerint: „az ötvenes években (sem) beszélhetünk önálló, nemzeti külpolitikáról. Moszkva budapesti helytartói habozás nélkül bármikor feláldozták a szomszéd országokban élő magyar kisebbséget – cserébe azért, hogy a szovjet hatalom által elvárt „jószomszédi viszony ne sérüljön”– mondta az előadó. Mindezek ismeretében kapnak – úgymond – történelmi hátszelet azok a tervezetek, elgondolások, amelyek a román-magyar ellentétek, az erdélyi kérdés megoldását sürgették. Bár a „hazaárulási perek” hadbírósági ítéletei nyomán a tervezetek megalkotóinak egy részét kivégezték, másokat életfogytiglani kényszermunkára, vagy 4-től 25 évig terjedő fegyházbüntetésre ítélték, a szervezkedések börtönökben sínylődő tagjait továbbra is a román-magyar kapcsolatok jobbításának szándéka vezérelte, és az 1989 decemberi rendszerváltást követően elképzeléseiknek azonnal hangot is adtak. A túlélők egy része a politizálást választotta. Varga László református lelkészt a Romániai Magyar Kereszténydemokrata Párt, majd mozgalom elnökévé, később tiszteletbeli elnökévé választották. Csiha Kálmán tíz éven át az Erdélyi Református Egyházkerület negyvennegyedik püspöke volt, P. Ferencz Béla-Ervin jelenleg is a gyergyószárhegyi Ferenc-rendi kolostor házfőnöke, rendkívül aktív egyházi vezető. Orbán Péter volt a mozgatója annak az évekig tartó pernek, amelynek során a Szoboszlai-csoport elítélt tagjait felmentették az 1958. május 30-i, 719. számú ítélet hatálya alól. Minden túlélő elsősorban azt szorgalmazta és szorgalmazza, hogy a politikai elítélteket alanyi jogon rehabilitálják. Ugyanis a „hazaárulási perek” a mai napig nem évültek el. Az életfogytiglani kényszermunkára ítélt dr. Dobai István csak évekig tartó pereskedés után 2010-ben kapott kárpótlást a börtönben eltöltött hét esztendőért. A határozat visszamenőleg nem hatályos, tizenkilenc évig egy fitying kárpótlást sem kapott. Dr. Dobai István 1990 után szinte teljesen vakon – imponáló tudásának és műveltségének birtokában – monumentális műveket alkotott. Tófalvi Zoltán köteteiben publikált dokumentumok, mélyinterjúk, beszélgetések nyomán kibomlik előttünk a politikai elítéltek, a Duna-delta munkatáboraiban éveken át szenvedő raboknak, néha a puszta életben maradásért, a túlélésért folytatott küzdelme. Azok maradtak életben – állítják egybehangzóan -, akiknek volt kellő hite és humorérzéke. Szolzsenyicinekre lenne szükség, hogy teljes és hiteles képet alkothassunk a romániai politikai börtönök mintegy százezer ember életét derékba törő világáról.
Tófalvi Zoltán köteteiben közölt dokumentumokból, interjúkból képet alkothatunk a román kommunista diktatúra képmutatásáról, szemfényvesztéseiről is. Nicolae Ceuasescu pártfőtitkár a nemzetközi közvéleményt arról próbálta meggyőzni, hogy 1964 után - amikor amerikai nyomásra Romániában elengedték a büntetés le nem töltött részét (ez volt a hírhedt „gratiere”) - nincsenek politikai foglyok, közben a börtönök tele voltak politikai elítéltekkel.
A letartóztatottak, hónapokon át minden ítélet nélkül vizsgálati fogságban tartottak száma csak a „hazaárulási perek” esetében több százas nagyságrendű. A Szoboszlai-csoport perében kétszáz személyt tartóztattak le és hurcoltak meg. A dr. Dobai István kolozsvári nemzetközi jogász nevével fémjelzett „ENSZ-memorandum”-perben 1957. március 22-e és július 29-e között letartóztatták Bányainé Szaniszló Ilonát, Jordáky Lajost, Molnár Dezsőt és Sipos Endrét. Tárgyalás és ítélet nélkül 1957 szeptember elejéig vallatták, majd szabadon engedték őket. Jordáky Lajost, a kiváló szociológust, történészt, politikust, írót országos „Canossa-járás”-ra is kötelezték.
A Sass Kálmán érmihályfalvi református lelkészhez kapcsolódó politikai per meghurcoltjaival kapcsolatosan nincs pontos adatunk – mondta az előadó. A beidézett és kihallgatott tanúk száma alapján itt is mintegy száz személy letartóztatásával kell számolnunk. Ha egyáltalán rangsort lehet felállítani a politikai perek hierarchiájában, akkor kijelenthetjük: ez volt a legkegyetlenebb, legkevesebb túlélőt „produkáló” politikai perek egyike. Bár a harmincegy vádlott közül egyik sem beszélt román nyelven, ez az egyetlen per, amelyben még véletlenül sincs magyar nyelvű kihallgatási jegyzőkönyv. Annak ellenére, hogy a vallatásra, kihallgatásra Nagyváradon került sor, az állambiztonsági tisztek igen jelentős része magyar anyanyelvű volt. A periratokból az is kiderül: Wohl Zoltán nagyváradi szekus őrnagy önként jelentkezett Sass Kálmán és dr. Hollós István szamosújvári kivégzésére, mert látni akarta, hogyan múlnak ki. A Szekuritáté részéről ezért „delegálták” őt a halálos ítéletet 1958. december 2-án 14,30 és 15,00 óra között végrehajtó kivégző osztagba. Szadista kéjjel vallatta, kínozta a letartóztatottakat.
Amikor a kutatást Tófalvi Zoltán 1990 elején végre elkezdhette, a harmincegy elítélt közül már csak öten éltek. Amikor az ítéletet kihirdették, a politikai foglyok életében – a letölthetetlennek tartott börtönévek száma, a nyomasztó kilátástalanság, reményvesztés, egyhangúság ellenére – viszonylag csendesebb időszak következett. Ezzel magyarázható, hogy a visszaemlékezések zöme valamelyik börtönt, a Duna-delta poklait, az örökös éhezés emlékeit idézi. Nem véletlen, hogy a börtön-emlékeket idéző kötetek nagy része nem a vizsgálati fogságról, a vallatásról, hanem az ítélet kihirdetése utáni tényleges börtönről szól. Balaskó Vilmos emlékirata az egyetlen olyan dokumentum a börtön-irodalomból, amelyből hitelesen megismerhetjük, rekonstruálhatjuk a romániai siralomházakat. Nincs méltó társa sem a román, sem a német nyelvű börtön-visszaemlékezések körében. Értékét növeli, hogy 1983-ban, a teljes megvakulása előtt – a börtönben elszenvedett kínzások miatt következett be – négy vaskos füzetbe vetette papírra a börtönemlékeit. Pontosan tudta: ha véletlenül házkutatást tartanak nála – amire „minden esélye megvolt” -, végrehajtják az alapfokon kiszabott halálos ítéletet, amelyet nemzetközi hírnevű szobrászművész bátyja, Balaskó Nándor közbenjárására változtattak életfogytiglani kényszermunkára.
A Szoboszlai-per 57 vádlottja közül 10 személyt 1958. május 30-án a temesvári „Május 1” munkásklub nagytermében a Kolozsvári III. Hadtest Katonai Törvényszéke 719/1958-as számú határozata alapján halálra és teljes személyi vagyonuk elkobzására ítéltek. A fellebbezési procedúra után az alapfokon hozott halálos ítéletet a Román Népköztársaság Legfelsőbb Bíróságának Katonai Kollégiuma az 1958. július 24-i, 206/1958-as számú végleges döntésével helyben hagyta – jelentette ki az előadó.
A Legfelsőbb Törvényszék Katonai Kollégiuma a tíz halálra ítélt ügyében formálisan 1958. július 25-én fellebbezési kérelemmel fordult az ország akkori törvényhozó szervéhez, a Nagy Nemzetgyűléshez, ahol akkor 44 magyar anyanyelvű képviselő „bólogató Jánosként” minden előterjesztést gondolkodás nélkül megszavazott. A Nagy Nemzetgyűlés elnöksége 1958. augusztus 22-én egyhangú döntéssel a halálbüntetés megváltoztatására irányuló kérést, kéréseket visszautasította. A tíz halálra ítéltet – ahogyan azt Tófalvi Zoltán sorozatának első kötetében a hazai román és magyar történetírásban először publikált kivégzési jegyzőkönyvek bizonyítják – 1958. szeptember 1-jén, éjszaka 23 és 24 óra között a Szekuritáté temesvári börtönében kivégezték. Mégpedig úgy, hogy az emberi méltóság legutolsó lehetőségétől is megfosztották őket: nem nézhettek szembe hóhéraikkal! A szemüket bekötötték, arccal a fal felé, háttal állították a kivégző osztagnak, majd agyonlőtték őket. A „módszer” nagyon emlékeztet a szovjet NKVD által a több mint húszezer lengyel katonatiszt és értelmiségi ellen a Katyn-i erdőben 1940 tavaszán végrehajtott mészárláshoz. Azzal a különbséggel, hogy a Katyn-i mészárlás áldozatainak földi maradványait részben a háború idején, majd a későbbi feltárások során megtalálták, miközben a romániai politikai kivégzettek hozzátartozói ma sem tudják emberhez méltóan eltemetni szeretteiket. Több mint fél évszázada kéréseikkel hiába ostromolják Románia Központi Büntetés-Végrehajtási Intézetének parancsnokságát, mindig elutasító vagy semmitmondó válaszokat kapnak. Holott a kivégzési jegyzőkönyvek szerint a holttesteket a halál beálltának megállapítása után átadták az illetékes börtönparancsnokságnak, akik a tetemeket eltemették, elkaparták. Ennek pedig valamilyen nyilvántartásban nyoma kell legyen! Sajnos a húsz éve folytatott kutatás során ilyen dokumentumra nem bukkantunk – hangsúlyozta az est előadója.
A kivégzési jegyzőkönyvek minden kétséget kizáróan eloszlattak olyan, a hozzátartozók, túlélők körében is elterjedt legendákat, hogy a Szoboszlai-csoport halálraítéltjeit az aradi, esetleg a jilavai börtönben végezték ki. Az aradi helyszín ellen a legfontosabb érv: az aradi börtönnek nem volt kivégzési, azaz pallos joga. Ez csak azokat a börtönöket illette meg, ahol hadbíróság, katonai törvényszék működött. A Kolozsvári Katonai Törvényszék kivégző helye a szamosújvári börtön volt.
Az 1958. szeptember 1-jén a Szekuritáté temesvári börtönében krisztusi korban kivégzett Szoboszlai Aladár az 1955 novemberi genfi konferencia hatásában reménykedett, hitte, hogy a hidegháború után enyhülés következik, hogy Közép és Délkelet-Európában – azaz: a szovjet blokkban is – változások következnek. Ebben a hitében dolgozta ki a keresztény ideológián, a politikai pluralizmuson, a több pártrendszer bevezetésén alapuló Keresztény Dolgozók Pártjának, néhány kitételében ma is alkalmazható programját…
Szoboszlai Aladár az 1958. január 31-i kihallgatási jegyzőkönyvben a román-magyar konföderációra vonatkozó tervezetének keletkezéséről is vallott: – Olyan alternatívát dolgozott ki, amely Kossuth Lajostól kezdve számos, felelősen gondolkodó, az „erdélyi kérdés” megoldását az európai stabilitás szempontjából is halaszthatatlan és elodázhatatlan feladatnak tekintő magyar és román értelmiségit foglalkoztatott:… Ha Confederatios alapon magyarok s románok megegyeznének, megmaradna igazán nemzeti önállóságuk, függetlenül orosztól, némettől, angoltól, mindenkitől függetlenül lehetnének románok, magyarok s megmaradna olajuk, az aranyuk s nemzeti bankjuk. A sovinizmus már rég elrabolta józan látásukat. Kevesen látják, hogy az 1 millió magyarnak Erdélyben kisebb ellenfele a 3 millió román, mint a 180 millió orosz vagy a 80 millió német.”… Szoboszlai nem megreformálni akart, hanem a rendszert teljesen megváltoztatni. Arra kereste a választ: milyennek kellene lennie a társadalomnak, az államnak, hogy a polgárok számára elfogadható legyen, hogyan lehetne a regnáló politikai hatalmat megdönteni, s végezetül: hogyan lehetne a román-magyar kérdésben mindkét fél számára elfogadható megoldást találni? Mintegy válaszként dolgozta ki a Keresztény Dolgozók Pártjának programját, illetve a román-magyar konföderáció tervezetét. Bár torzóban maradt, mégis imponáló életmű. Ugyanez elmondható Sass Kálmán két tanulmányáról, az érmihályfalvi református egyházközség Aranykönyvébe diktált bejegyezéseiről. A rájuk bízott nyájért, az általuk irányított közösségért érzett felelősség munkált minden tettükben… Sass Kálmán kivégzése előtt a börtön siralomházában szolgatársával, Balaskó Vilmossal, és a római katolikus dr. Hollós Istvánnal puliszkával és vízzel minden este úrvacsorát vett. Állandóan azt hajtogatta: „Szétlövik az okos fejemet!” Tudatában volt alkotó, szervezői és vezetői képességeinek – mondta Tófalvi Zoltán.
Szoboszlai Aladár és Sass Kálmán emberi nagysága a kivégzés előtt mutatkozott meg igazán. Szoboszlai Aladártól a kivégzés előtt a fegyőr megkérdezte: „Nem félsz? Meg fogsz halni!” Csak annyit válaszolt: „Miért félnék? Mi, papok hirdetjük a mennyeknek országát!”
Sass Kálmánt a rabtársai által készített papucsban vitték a kivégző osztag elé, mert a vallatások során a talpát addig verték, hogy alig tudott járni. Méltósággal halt meg.
Sass Kálmán tűt nyelt, hogy ne tudják vallatni. Kioperálták a torkából. Utána bolondnak tetette magát. Ekkor a kezeit összekötötték a lábaival, egy vasrúdra akasztották, és egy vasrúddal addig verték a talpát, míg elájult.
Ezért nem tudott a vizsgálati fogság teljes ideje alatt talpra állni.
A kihallgatási jegyzőkönyvek mindenikét aláíratták. Abban senki nem kételkedik, hogy az előre megfogalmazott ítélet prekoncepciójának megfelelően minden kihallgatási jegyzőkönyv tele van nem csak valótlan állításokkal, hanem súlyos vádakkal is. Jószántából senki sem állít magáról ilyen megfogalmazásokat: „irredenta, nacionalista, kommunista ellenes neveltetésemnek köszönhetően…”
Tófalvi Zoltán köteteiben – hazai könyvkiadásban először – éppen ezért a magnószalagra, videokazettára rögzített mélyinterjút, vallomást, visszaemlékezést „összeszikráztatja” a levéltári dokumentumokkal, a kihallgatási jegyzőkönyvekkel. Előbb a visszaemlékezést, utána a levéltári dokumentumot közli. Nem a visszaemlékezés igazságtartalmát kérdőjelezi meg, senkit nem akar dehonesztálni, éppen ellenkezőleg: azt a kort próbálja minél hitelesebben bemutatni, amelyben a „hazaárulási kirakatperek”-et megrendezhették, amelyben a szó jogi értelmében ártatlan embereket – hiszen a vélemény megfogalmazása nem bűncselekmény! – halálra ítélhettek, kivégezhettek. Minden demokrácia alaptörvénye: a vélemény szabadsága. Bár a szovjet blokk országai „népi demokráciaként” definiálták önmagukat, valójában a legsötétebb diktatúrát, az állandó félelem és rettegés légkörét vezették be.
Tófalvi Zoltán kötetei közel fél évszázados, jogfosztással teli, az emberi méltóság gyakori lábbal tiprásáról ismert korszak minél hitelesebb keresztmetszete kíván lenni… Tizenkét elítélt esetében a legdrágábbat, az életüket oltották ki, a „szerencsésebbnek” tartott kilencven egykori politikai fogoly pedig több évi börtönbüntetéssel fizetett. Róluk, értük szól Tófalvi Zoltán hiánypótló könyvsorozata.
Frigyesy Ágnes
szekelykor.hu,
2013. február 6.
RE: MÉG EGY ÜGYNÖK
Do you like banana, Mr Bottoni?
Régebben érdekelt, ki volt besúgó, ki nem. Ma már alig jobban, mint mondjuk az, hogy mi van a banánnal. És megmondom, úgy ahogy van: ez igen ritkán jut eszembe. Viszont messzemenően foglalkoztatna, ha nem beszélnénk nyíltan a banánról.
Egy hónappal ezelőtt Stefano Bottoni írt egy cikket arról, hogy miért hallgatott el a Szilágyi Domokos-konferencia után, és miért szólalt meg most, a Szőcs-ügy kapcsán.
A cikk óta megint sokféle szóbeszéd keringett a környezetemben. Megint, tudniillik annak idején, mielőtt nyilvánosságra kerültek volna a Szilágyi Domokos „jelentései”, hasonló természetű szövegeket hallottam. Ám ezekből nyilvánosságra hozni bármit, sem akkor, sem ma: nekem nincs „apparátusom”, vagyis szakértelmem. Hiába kéri számon Stefano Bottoni, hogy:
„…senki nem veszi a fáradságot, hogy kikérje Szőcs István dossziéját, vagy más anyagokkal összevesse.” Az évek során néhányan közzétették megfigyelési dossziéjukat (például Markó Béla vagy Gyimesi Éva), tudok arról is, hogy hasonló munkákon dolgozik Gálfalvi György, Kántor Lajos. És hát ott van Könczey Csilla, aki akárha a saját bőrére írná, annyira érzékeny módon teszi olvashatóvá családja életét. Továbbá érdemes elolvasni Tompa Andrea és Papp Sándor Zsigmond kiváló regényét, vagy Székely Csaba nemrég BBC díjat nyert rádiójátékát. Ez utóbbi egyébként arról szól, hogy egyszer, még az „átkosban” az apa, a kapcsolatai révén banánt visz haza, de a fiának meg kell fogadnia, hogy soha senkinek nem beszél erről, mármint a banánról. Amikor évek múlva a fiú mégis mesél róla, akkor nyomasztani kezdi, hogy megszegte-e a fogadalmát: vajon az akkori, forradalom előtti énje és a mai, forradalom utáni énje között van-e kapcsolat? Nagy és fontos kérdés! Szóval, vették páran a fáradságot, és a maguk módján feltártak ezt meg azt. Hogy mért nem kéri ki senki Szőcs István dossziéját? De kicsoda? Rám gondol Bottoni? Olvastam történészi munkákat, Frank Ankersmit és Eelko Runia a kedvencem, ámde fogalmam sincs arról, milyen módon kell feldolgozni egy megfigyelési dossziét. Mivel kell összevetni? Mi számít korszerű módszernek és mi nem? „Ezt a rendszert, a Ceaușescu-rendszert nem a három millió párttag, nem a Securitate vagy a hazafias gárdák működtették, hanem a romániai társadalom tette magáévá. A Secu nem a társadalommal konfrontálódott (és végképp nem valami nem létező „civil társadalommal”), hanem összeforrt a társadalommal, annak részévé vált, együtt lélegzett vele.”
Yes. Stefano Bottoni eltalálta a szegfejet: minden rendszer „összeforr” a társadalommal, amennyiben a társadalomnak fogalma sincs, hogy milyen az a rendszer, mettől meddig tart, hol vannak a határai és a mozgatórugói, működésének mi a rejtett mechanizmusa. Ha a ’89 előtti társadalom rendelkezett volna „nyitottsággal”, lettek volna információi arról, hogy mi van a kulisszák mögött, lettek volna internetes fórumok, laptopok és lapok, és főképp történészek, társadalomkutatók, akik szabadon kutathattak volna, akik nyilvánossá tették volna a besúgólistákat stb., akkor másképp működött volna minden. Minél nyitottabb, minél több információval rendelkezik saját magáról, minél több tényleges, feldolgozott, szakszerűen dekódolt információval szembesül, és nem csupán szóbeszéddel, ilyen-olyan ficujkákkal, annál szabadabb, kevésbé „rendszerfüggő”, kevésbé „alattvaló” lesz a társadalom – s benne az összes emberi lom.
Láng Zsolt
Transindex.ro,
Do you like banana, Mr Bottoni?
Régebben érdekelt, ki volt besúgó, ki nem. Ma már alig jobban, mint mondjuk az, hogy mi van a banánnal. És megmondom, úgy ahogy van: ez igen ritkán jut eszembe. Viszont messzemenően foglalkoztatna, ha nem beszélnénk nyíltan a banánról.
Egy hónappal ezelőtt Stefano Bottoni írt egy cikket arról, hogy miért hallgatott el a Szilágyi Domokos-konferencia után, és miért szólalt meg most, a Szőcs-ügy kapcsán.
A cikk óta megint sokféle szóbeszéd keringett a környezetemben. Megint, tudniillik annak idején, mielőtt nyilvánosságra kerültek volna a Szilágyi Domokos „jelentései”, hasonló természetű szövegeket hallottam. Ám ezekből nyilvánosságra hozni bármit, sem akkor, sem ma: nekem nincs „apparátusom”, vagyis szakértelmem. Hiába kéri számon Stefano Bottoni, hogy:
„…senki nem veszi a fáradságot, hogy kikérje Szőcs István dossziéját, vagy más anyagokkal összevesse.” Az évek során néhányan közzétették megfigyelési dossziéjukat (például Markó Béla vagy Gyimesi Éva), tudok arról is, hogy hasonló munkákon dolgozik Gálfalvi György, Kántor Lajos. És hát ott van Könczey Csilla, aki akárha a saját bőrére írná, annyira érzékeny módon teszi olvashatóvá családja életét. Továbbá érdemes elolvasni Tompa Andrea és Papp Sándor Zsigmond kiváló regényét, vagy Székely Csaba nemrég BBC díjat nyert rádiójátékát. Ez utóbbi egyébként arról szól, hogy egyszer, még az „átkosban” az apa, a kapcsolatai révén banánt visz haza, de a fiának meg kell fogadnia, hogy soha senkinek nem beszél erről, mármint a banánról. Amikor évek múlva a fiú mégis mesél róla, akkor nyomasztani kezdi, hogy megszegte-e a fogadalmát: vajon az akkori, forradalom előtti énje és a mai, forradalom utáni énje között van-e kapcsolat? Nagy és fontos kérdés! Szóval, vették páran a fáradságot, és a maguk módján feltártak ezt meg azt. Hogy mért nem kéri ki senki Szőcs István dossziéját? De kicsoda? Rám gondol Bottoni? Olvastam történészi munkákat, Frank Ankersmit és Eelko Runia a kedvencem, ámde fogalmam sincs arról, milyen módon kell feldolgozni egy megfigyelési dossziét. Mivel kell összevetni? Mi számít korszerű módszernek és mi nem? „Ezt a rendszert, a Ceaușescu-rendszert nem a három millió párttag, nem a Securitate vagy a hazafias gárdák működtették, hanem a romániai társadalom tette magáévá. A Secu nem a társadalommal konfrontálódott (és végképp nem valami nem létező „civil társadalommal”), hanem összeforrt a társadalommal, annak részévé vált, együtt lélegzett vele.”
Yes. Stefano Bottoni eltalálta a szegfejet: minden rendszer „összeforr” a társadalommal, amennyiben a társadalomnak fogalma sincs, hogy milyen az a rendszer, mettől meddig tart, hol vannak a határai és a mozgatórugói, működésének mi a rejtett mechanizmusa. Ha a ’89 előtti társadalom rendelkezett volna „nyitottsággal”, lettek volna információi arról, hogy mi van a kulisszák mögött, lettek volna internetes fórumok, laptopok és lapok, és főképp történészek, társadalomkutatók, akik szabadon kutathattak volna, akik nyilvánossá tették volna a besúgólistákat stb., akkor másképp működött volna minden. Minél nyitottabb, minél több információval rendelkezik saját magáról, minél több tényleges, feldolgozott, szakszerűen dekódolt információval szembesül, és nem csupán szóbeszéddel, ilyen-olyan ficujkákkal, annál szabadabb, kevésbé „rendszerfüggő”, kevésbé „alattvaló” lesz a társadalom – s benne az összes emberi lom.
Láng Zsolt
Transindex.ro,
2013. február 7.
Megszavazta a román parlament az idei költségvetést
A büdzsét 309 szenátor és képviselő szavazta meg, 108 törvényhozó ellene voksolt. A parlament elfogadta a társadalombiztosítások költségvetését is.
Azért szavazott csak most a bukaresti parlament az idei költségvetésről, mert decemberben parlamenti választások voltak Romániában, az új kormány közvetlenül karácsony előtt állt fel, amely csak január folyamán dolgozta ki a költségvetés-tervezetet. Ezt megelőzően egyeztetett a Nemzetközi Valutaalap (IMF) bukaresti küldöttségével is.
A román pénzügyminisztérium által közölt adatok szerint a büdzsé bevétele 98,182 milliárd lej lesz, a kiadásokat 116,36 milliárd lejre tervezték, a deficit pedig eléri a 18,176 milliárd lejt.
A Parlament csütörtökön elfogadta az egészségügyi minisztérium idei költségvetését, két módosítással. Az egyikkel 5 millió lejt ütemeznek át a pénzügyminisztériumtól a temesvári sürgősségi kórházban elkezdett munkálatok befejezésére. A másik módosítás szerint 4 millió lejt csoportosítanak át az UNIFARM vállalat tőkenövelése érdekében. A tárca büdzséje mellett 104-en, az ellen 23-an szavaztak. A minisztérium idén 8 milliárd 67 millió lejből gazdálkodhat, több mint 80 százalékkal több pénzből, mint tavaly.
Módosításokkal hagyta jóvá a Parlament ma reggel a pénzügyminisztérium költségvetését.
A tárca büdzséje mellett 104-en, az ellen 23-an szavaztak. Az Európai Fejlesztési Bank hozzájárulásának köszönhetően a minisztérium kötségvetése 270 millió lejjel nőtt, ennek hiányában kevesebb pénzt kapott volna idén, mint tavaly – mondta a költségvetéssel megbízott tárca nélküli miniszter, Liviu Voinea. A tárca büdzséjét karcsúsították az innen átütemezett összegek, amelyek a Külföldi Hírszerzés, az egészségügyi minisztérium, a Román Televízió, a fejlesztési, az igazságügyi tárca és a kormányfőtitkárság kasszáját gyarapították.
A kormány idén majdnem 15 és fél milliárd lejjel többet költ, mint tavaly. Az átlagnyugdíj ugyanis 795 lejre, a minimálbér két részletben, július elsejétől 800 eljre nő – mondta január végén Liviu Voinea. Rábólintottak a tanügyminisztérium költségvetésére is tegnap a szenátorok és a képviselők. A tervezetet 123 támogató és 22 ellenszavazattal fogadták el. Az egyik módosítás értelmében megkaphatják a címzetes kinevezést azoka szakképesített pedagógusok, akik a vizsgán legalább hetest kaptak, ha az iskola vezetősége ezzel egyetért. Az oktatási tárca idén 8 és fél milliárd lejből gazdálkodhat, ami majdnem 7 százalékkal több, mint tavaly.
MTI/Marosvásárhelyi Rádió
Erdély.ma,
A büdzsét 309 szenátor és képviselő szavazta meg, 108 törvényhozó ellene voksolt. A parlament elfogadta a társadalombiztosítások költségvetését is.
Azért szavazott csak most a bukaresti parlament az idei költségvetésről, mert decemberben parlamenti választások voltak Romániában, az új kormány közvetlenül karácsony előtt állt fel, amely csak január folyamán dolgozta ki a költségvetés-tervezetet. Ezt megelőzően egyeztetett a Nemzetközi Valutaalap (IMF) bukaresti küldöttségével is.
A román pénzügyminisztérium által közölt adatok szerint a büdzsé bevétele 98,182 milliárd lej lesz, a kiadásokat 116,36 milliárd lejre tervezték, a deficit pedig eléri a 18,176 milliárd lejt.
A Parlament csütörtökön elfogadta az egészségügyi minisztérium idei költségvetését, két módosítással. Az egyikkel 5 millió lejt ütemeznek át a pénzügyminisztériumtól a temesvári sürgősségi kórházban elkezdett munkálatok befejezésére. A másik módosítás szerint 4 millió lejt csoportosítanak át az UNIFARM vállalat tőkenövelése érdekében. A tárca büdzséje mellett 104-en, az ellen 23-an szavaztak. A minisztérium idén 8 milliárd 67 millió lejből gazdálkodhat, több mint 80 százalékkal több pénzből, mint tavaly.
Módosításokkal hagyta jóvá a Parlament ma reggel a pénzügyminisztérium költségvetését.
A tárca büdzséje mellett 104-en, az ellen 23-an szavaztak. Az Európai Fejlesztési Bank hozzájárulásának köszönhetően a minisztérium kötségvetése 270 millió lejjel nőtt, ennek hiányában kevesebb pénzt kapott volna idén, mint tavaly – mondta a költségvetéssel megbízott tárca nélküli miniszter, Liviu Voinea. A tárca büdzséjét karcsúsították az innen átütemezett összegek, amelyek a Külföldi Hírszerzés, az egészségügyi minisztérium, a Román Televízió, a fejlesztési, az igazságügyi tárca és a kormányfőtitkárság kasszáját gyarapították.
A kormány idén majdnem 15 és fél milliárd lejjel többet költ, mint tavaly. Az átlagnyugdíj ugyanis 795 lejre, a minimálbér két részletben, július elsejétől 800 eljre nő – mondta január végén Liviu Voinea. Rábólintottak a tanügyminisztérium költségvetésére is tegnap a szenátorok és a képviselők. A tervezetet 123 támogató és 22 ellenszavazattal fogadták el. Az egyik módosítás értelmében megkaphatják a címzetes kinevezést azoka szakképesített pedagógusok, akik a vizsgán legalább hetest kaptak, ha az iskola vezetősége ezzel egyetért. Az oktatási tárca idén 8 és fél milliárd lejből gazdálkodhat, ami majdnem 7 százalékkal több, mint tavaly.
MTI/Marosvásárhelyi Rádió
Erdély.ma,
2013. február 7.
Az etnikai pártok betiltását kéri a székelyföldi románok szervezete
Az etnikai alapon szerveződött pártok törvényen kívül helyezését és az etnikai alapú területi egységek tilalmát kezdeményezi a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma.
A székelyföldi románok érdekvédelmére szerveződött civil szervezet igazgatótanácsa a parlamentnek, a kormánynak és a köztársasági elnök hivatalának is elküldte állásfoglalását a székelyföldi állapotokkal kapcsolatban.
A Mediafax és az Agerpres hírügynökségek által idézett dokumentum azt javasolja, hogy az etnikai alapon szerveződött pártok és az etnikai szempontok szerint kialakított régiók tilalmát a tervezett alkotmánymódosítás során iktassák be az ország alaptörvényébe.
A román szervezet álláspontja szerint Romániának a Magyarországgal való viszonyában Szlovákia példáját kellene követnie. A szlovák állam ugyanis „mindig méltóságteljesen és határozottan fellépett, ha Magyarország megpróbált beavatkozni a belügyeibe".
A székelyföldi románok fóruma szerint Székelyföldön nem a magyarokat, hanem a románokat éri folyamatos „szimbolikus agresszió". Úgy véli, a román közösséget módszeresen diszkriminálják és marginalizálják azzal a céllal, hogy „Románia szívében olyan etnikai enklávét hozzanak létre, amelyben drasztikusan alacsony a románok száma".
A hátrányos megkülönböztetésre példaként azt hozza fel, hogy a munkahelyeken megkövetelik a magyar nyelv ismeretét, hogy az önkormányzatokban nincsenek képviselve a románok, ahol pedig ott vannak, ott is arra kényszerülnek, hogy fülhallgatóval hallgassák a magyar nyelven zajló vita fordítását. A civil szervezet románellenes provokációnak tekinti, hogy a székelyföldi polgármesterek a törvényes előírások ellenére nem viselik ünnepi alkalmakkor a román nemzeti színű vállpántot, és azt is, hogy Kovászna és Hargita megye önkormányzata megjelentette A székelység története című tankönyvet. MTI
Erdély.ma,
Az etnikai alapon szerveződött pártok törvényen kívül helyezését és az etnikai alapú területi egységek tilalmát kezdeményezi a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma.
A székelyföldi románok érdekvédelmére szerveződött civil szervezet igazgatótanácsa a parlamentnek, a kormánynak és a köztársasági elnök hivatalának is elküldte állásfoglalását a székelyföldi állapotokkal kapcsolatban.
A Mediafax és az Agerpres hírügynökségek által idézett dokumentum azt javasolja, hogy az etnikai alapon szerveződött pártok és az etnikai szempontok szerint kialakított régiók tilalmát a tervezett alkotmánymódosítás során iktassák be az ország alaptörvényébe.
A román szervezet álláspontja szerint Romániának a Magyarországgal való viszonyában Szlovákia példáját kellene követnie. A szlovák állam ugyanis „mindig méltóságteljesen és határozottan fellépett, ha Magyarország megpróbált beavatkozni a belügyeibe".
A székelyföldi románok fóruma szerint Székelyföldön nem a magyarokat, hanem a románokat éri folyamatos „szimbolikus agresszió". Úgy véli, a román közösséget módszeresen diszkriminálják és marginalizálják azzal a céllal, hogy „Románia szívében olyan etnikai enklávét hozzanak létre, amelyben drasztikusan alacsony a románok száma".
A hátrányos megkülönböztetésre példaként azt hozza fel, hogy a munkahelyeken megkövetelik a magyar nyelv ismeretét, hogy az önkormányzatokban nincsenek képviselve a románok, ahol pedig ott vannak, ott is arra kényszerülnek, hogy fülhallgatóval hallgassák a magyar nyelven zajló vita fordítását. A civil szervezet románellenes provokációnak tekinti, hogy a székelyföldi polgármesterek a törvényes előírások ellenére nem viselik ünnepi alkalmakkor a román nemzeti színű vállpántot, és azt is, hogy Kovászna és Hargita megye önkormányzata megjelentette A székelység története című tankönyvet. MTI
Erdély.ma,
2013. február 7.
Kiutasítanák a bukaresti magyar nagykövetet
Titus Corlatean külügyminiszter a diplomáciai szokásjog megsértésével vádolta meg szerdán Füzes Oszkárt, Magyarország bukaresti nagykövetét, és kilátásba helyezte kiutasítását, amennyiben a nagykövet nem tér vissza „megbízatása keretei közé".
A román külügyminiszter az Antena 3 hírtelevíziónak nyilatkozva azt nehezményezte, hogy a magyar nagykövet, egy másik hírtelevízió vendégeként, újságírói kérdésre válaszolva Magyarország támogatásáról biztosította a székelyföldi autonómiatörekvéseket.
Szerdán a román kormány élesen elutasította Németh Zsolt magyar külügyi államtitkár állásfoglalását, amelyben ő a székely jelképek használatának akadályozása ellen emelt szót kedden, és a „szimbolikus agresszió" beszüntetését kérte Bukaresttől.
A román külügyminisztérium szerdán berendelte Magyarország bukaresti nagykövetét és közleményt is kiadott, amelyben elfogadhatatlannak nevezte Németh Zsolt „beavatkozását". Erre később a magyar külügyminisztérium közleményben reagált, leszögezve, hogy a kisebbségi jelképek ügyének megoldása Románián múlik.
A „zászlóháború" szerdán minden más témát kiszorított a román hírtelevíziók műsoraiból, amelyek órákon keresztül meghívott politikusok tucatjaival elemezették a magyar-román viszony alakulását. A Realitatea hírtelevízió élő műsorában – a háttérműsorba a nagykövetségről bekapcsolódó – Füzes Oszkár kifejtette: érthetetlen számára, miért zavarja a románokat a székely zászló, amely otthon van Romániában, a Székelyföldön. A műsorvezető – miután felhívta a figyelmét, hogy Románia nem ismerte el hivatalos régióként a Székelyföldet – azt kérdezte a nagykövettől, hogy a magyar állam a Székelyföld „megalakítását" kéri-e Romániától, és hogy ez etnikai alapú területi autonómiaként valósulna-e meg.
A diplomata azt mondta: ha ez a romániai magyarok kérése, akkor igen, mert a magyar állam a romániai magyarok kérését támogatja.
Füzes Oszkár szavait Magyarországnak a román belügyekbe való beavatkozásaként értékelte a műsorvezető és a többi vendég. A nagykövet román nyelven elmondott nyilatkozatát az est műsorai folyamán számtalan alkalommal felvételről visszajátszották.
A nagykövet televíziós szereplését a később több csatornán is megszólaltatott román külügyminiszter a diplomáciai szokásjog megsértéseként értékelte.
"A nagykövet úr előtt már nem áll nyitva minden ajtó a román intézmények részéről, legalábbis ebben a pillanatban. Remélem, a következő napokban a kétoldalú diplomáciai csatornákon megpróbáljuk tisztázni az ügyet a budapesti hatóságokkal, és rábírni ezt a nagykövetet, hogy visszatérjen megbízatása keretei közé. Ha ez nem sikerül, akkor mandátuma idő előtt befejeződik Romániában" – szögezte le a román külügyminiszter.
MTI
Erdély.ma
Titus Corlatean külügyminiszter a diplomáciai szokásjog megsértésével vádolta meg szerdán Füzes Oszkárt, Magyarország bukaresti nagykövetét, és kilátásba helyezte kiutasítását, amennyiben a nagykövet nem tér vissza „megbízatása keretei közé".
A román külügyminiszter az Antena 3 hírtelevíziónak nyilatkozva azt nehezményezte, hogy a magyar nagykövet, egy másik hírtelevízió vendégeként, újságírói kérdésre válaszolva Magyarország támogatásáról biztosította a székelyföldi autonómiatörekvéseket.
Szerdán a román kormány élesen elutasította Németh Zsolt magyar külügyi államtitkár állásfoglalását, amelyben ő a székely jelképek használatának akadályozása ellen emelt szót kedden, és a „szimbolikus agresszió" beszüntetését kérte Bukaresttől.
A román külügyminisztérium szerdán berendelte Magyarország bukaresti nagykövetét és közleményt is kiadott, amelyben elfogadhatatlannak nevezte Németh Zsolt „beavatkozását". Erre később a magyar külügyminisztérium közleményben reagált, leszögezve, hogy a kisebbségi jelképek ügyének megoldása Románián múlik.
A „zászlóháború" szerdán minden más témát kiszorított a román hírtelevíziók műsoraiból, amelyek órákon keresztül meghívott politikusok tucatjaival elemezették a magyar-román viszony alakulását. A Realitatea hírtelevízió élő műsorában – a háttérműsorba a nagykövetségről bekapcsolódó – Füzes Oszkár kifejtette: érthetetlen számára, miért zavarja a románokat a székely zászló, amely otthon van Romániában, a Székelyföldön. A műsorvezető – miután felhívta a figyelmét, hogy Románia nem ismerte el hivatalos régióként a Székelyföldet – azt kérdezte a nagykövettől, hogy a magyar állam a Székelyföld „megalakítását" kéri-e Romániától, és hogy ez etnikai alapú területi autonómiaként valósulna-e meg.
A diplomata azt mondta: ha ez a romániai magyarok kérése, akkor igen, mert a magyar állam a romániai magyarok kérését támogatja.
Füzes Oszkár szavait Magyarországnak a román belügyekbe való beavatkozásaként értékelte a műsorvezető és a többi vendég. A nagykövet román nyelven elmondott nyilatkozatát az est műsorai folyamán számtalan alkalommal felvételről visszajátszották.
A nagykövet televíziós szereplését a később több csatornán is megszólaltatott román külügyminiszter a diplomáciai szokásjog megsértéseként értékelte.
"A nagykövet úr előtt már nem áll nyitva minden ajtó a román intézmények részéről, legalábbis ebben a pillanatban. Remélem, a következő napokban a kétoldalú diplomáciai csatornákon megpróbáljuk tisztázni az ügyet a budapesti hatóságokkal, és rábírni ezt a nagykövetet, hogy visszatérjen megbízatása keretei közé. Ha ez nem sikerül, akkor mandátuma idő előtt befejeződik Romániában" – szögezte le a román külügyminiszter.
MTI
Erdély.ma
2013. február 7.
Magyar zászló miatt négyezer lejre bírságolták meg Csíkmadaras polgármesterét
A címeres magyar zászló használata miatt négyezer lejes bírságot szabott ki csütörtökön a székelyföldi Csíkmadaras polgármesterére Jean-Adrian Andrei, Hargita megye prefektusa.
A Székelyhon portál közlése szerint Hargita megye prefektusa személyesen járt a csíkmadarasi községházán, és látván az épület homlokzatán a piros-fehér-zöld zászlót, négyezer lejes közigazgatási bírságot szabott ki a polgármester ellen.
Bíró László polgármester az MTI-nek elmondta, nem vették le a zászlót, és a bíróságon támadják meg a prefektus intézkedését. A polgármester hozzátette, a bírságolási jegyzőkönyvben az szerepel, hogy más állam zászlaját tűzték ki, márpedig Magyarország hivatalos jelképe a címer nélküli zászló. A címeres zászlóra – álláspontja szerint – nem vonatkozik a törvény előírása. Hozzátette, az épületen lengő székely zászlót nem kifogásolta a prefektus.
A polgármester felidézte, 2006-ban tűzte ki első alkalommal a községházára a piros-fehér-zöld zászlót, mely 2008 óta lobog állandó jelleggel a hivatalon. Hozzátette, a múlt év végén címeres zászlóra cserélte az eredetileg címer nélküli lobogót.
Borboly Csaba, a Hargita megyei önkormányzat elnöke az MTI-nek elmondta, számára egyértelmű, hogy azért gerjesztette a román kormány a mostani zászlóbotrányt, hogy elterelje a figyelmet a számos megszorítást tartalmazó állami költségvetés parlamenti elfogadásáról.
Radu Stroe belügyminiszter csütörtökön „más államok zászlóinak Románia területén való kifüggesztésével" kapcsolatban helyezett kilátásba hatósági fellépést.
MTI
Erdély.ma,
A címeres magyar zászló használata miatt négyezer lejes bírságot szabott ki csütörtökön a székelyföldi Csíkmadaras polgármesterére Jean-Adrian Andrei, Hargita megye prefektusa.
A Székelyhon portál közlése szerint Hargita megye prefektusa személyesen járt a csíkmadarasi községházán, és látván az épület homlokzatán a piros-fehér-zöld zászlót, négyezer lejes közigazgatási bírságot szabott ki a polgármester ellen.
Bíró László polgármester az MTI-nek elmondta, nem vették le a zászlót, és a bíróságon támadják meg a prefektus intézkedését. A polgármester hozzátette, a bírságolási jegyzőkönyvben az szerepel, hogy más állam zászlaját tűzték ki, márpedig Magyarország hivatalos jelképe a címer nélküli zászló. A címeres zászlóra – álláspontja szerint – nem vonatkozik a törvény előírása. Hozzátette, az épületen lengő székely zászlót nem kifogásolta a prefektus.
A polgármester felidézte, 2006-ban tűzte ki első alkalommal a községházára a piros-fehér-zöld zászlót, mely 2008 óta lobog állandó jelleggel a hivatalon. Hozzátette, a múlt év végén címeres zászlóra cserélte az eredetileg címer nélküli lobogót.
Borboly Csaba, a Hargita megyei önkormányzat elnöke az MTI-nek elmondta, számára egyértelmű, hogy azért gerjesztette a román kormány a mostani zászlóbotrányt, hogy elterelje a figyelmet a számos megszorítást tartalmazó állami költségvetés parlamenti elfogadásáról.
Radu Stroe belügyminiszter csütörtökön „más államok zászlóinak Románia területén való kifüggesztésével" kapcsolatban helyezett kilátásba hatósági fellépést.
MTI
Erdély.ma,
2013. február 7.
Eljárt az idő a nemzetállamok felett?
Törölni kell az alkotmányból a nemzetállam fogalmát, mert emiatt nem érzik a magyarok egyenrangú állampolgároknak magukat Romániában – jelentette ki tegnap Kelemen Hunor az RFI-nek adott interjújában.
Az RMDSZ szövetségi elnöke az alkotmánymódosítás kapcsán elmondta: meggyőződése, nem jutnak kompromisszumra a kérdésben a többi párttal, de ez nem jelenti azt, hogy az RMDSZ ne tematizálja azokat a kérdéseket, amelyekről úgy gondolja, esetükben társadalmi párbeszédre van szükség. Hozzátette: ha októberig nem kerül sor népszavazásra az alkotmánymódosítás kapcsán, akkor az egész folyamat hitelét veszti.
Kelemen Hunor szerint jelenleg a román társadalom és politikai osztály nincs felkészülve egy olyan változásra, amelyik a nemzetállam fogalmának törlésével járna, ennek ellenére helyük van azoknak az érveknek, amelyek a nemzetállam anakronisztikus voltára hívják fel a figyelmet.
„Nem hiszem, hogy a román ajkú lakosoknak kevesebb esélyük lesz az életben, vagy kevésbé lesznek boldogok, ha mi ezekről a kérdésekről beszélünk. Perspektivikus célunk, hogy változtassunk e tekintetben” – fogalmazott.
Kelemen Hunor elmondta, ha nem is sikerül módosítani az alkotmány első cikkelyét, vannak egyéb olyan paragrafusok, amelyek révén a román állam elismerheti a nemzeti kisebbségi közösségeket, az etnikai kisebbségeket, és biztosítja, védelmezi jogaikat. Szerinte túl korai még arról beszélni, hogy a Szövetség megszavazza-e az új alkotmányt.
nyugatijelen.com
Erdély.ma,
Törölni kell az alkotmányból a nemzetállam fogalmát, mert emiatt nem érzik a magyarok egyenrangú állampolgároknak magukat Romániában – jelentette ki tegnap Kelemen Hunor az RFI-nek adott interjújában.
Az RMDSZ szövetségi elnöke az alkotmánymódosítás kapcsán elmondta: meggyőződése, nem jutnak kompromisszumra a kérdésben a többi párttal, de ez nem jelenti azt, hogy az RMDSZ ne tematizálja azokat a kérdéseket, amelyekről úgy gondolja, esetükben társadalmi párbeszédre van szükség. Hozzátette: ha októberig nem kerül sor népszavazásra az alkotmánymódosítás kapcsán, akkor az egész folyamat hitelét veszti.
Kelemen Hunor szerint jelenleg a román társadalom és politikai osztály nincs felkészülve egy olyan változásra, amelyik a nemzetállam fogalmának törlésével járna, ennek ellenére helyük van azoknak az érveknek, amelyek a nemzetállam anakronisztikus voltára hívják fel a figyelmet.
„Nem hiszem, hogy a román ajkú lakosoknak kevesebb esélyük lesz az életben, vagy kevésbé lesznek boldogok, ha mi ezekről a kérdésekről beszélünk. Perspektivikus célunk, hogy változtassunk e tekintetben” – fogalmazott.
Kelemen Hunor elmondta, ha nem is sikerül módosítani az alkotmány első cikkelyét, vannak egyéb olyan paragrafusok, amelyek révén a román állam elismerheti a nemzeti kisebbségi közösségeket, az etnikai kisebbségeket, és biztosítja, védelmezi jogaikat. Szerinte túl korai még arról beszélni, hogy a Szövetség megszavazza-e az új alkotmányt.
nyugatijelen.com
Erdély.ma,
2013. február 7.
Egy néhai Moldvában tanított tanítónő visszaemlékezései
Oratovszkyné Vass Ibolya 1952-ben, Csíkszeredában végzett a pedagógia szakon. Abban az időben kinevezés útján kerültek el a végzett növendékek a munkahelyekre, és így történt, hogy Vass Ibolya egy számára teljesen ismeretlen környezetbe, Románia Kárpátokon túli részére, egy Bákó megyei községbe, Lujzikalagorba került. Lujzikalagor 5-6 ezer lelket számláló község a megyeszékhelytől, Bákó várostól mintegy 10 km-re délkeletre.
Az akkor 19 éve fiatal lányt az édesanyja kísérte el az ismeretlenbe. Bákó városban a megyei tanfelügyelő, Kardos János kedvesen fogadta, és Lujzikalagorban is jó benyomásokat szerzett mind a polgármesteri hivatalnál, mind pedig az iskolában. Abban az időben külön fiúiskola és külön leányiskola volt a községben, és Ibolya a fiúiskola magyar tagozatára került, ahol 20-nál több fiút irattak be az első osztályba. A lányiskolába került Háromszékről két tanító, nevezetesen Zsigmond László és Dégi Sándor.
Vass Ibolya tanárnőt Gence József családjánál szállásolták el. Nagyon jó kapcsolat alakult ki a fiatal tanárnő és a Gence-család között, de ugyanilyen szeretetteljes volt a kapcsolat a tanítványokkal és a szülőkkel is. Az 1955-ös iskolai év elején azonban váratlanul megjelent az iskolában a tanácselnök (polgármester), és közölte, hogy megszüntetik a magyar nyelvű oktatást.
A Lujzikalagorban töltött éveire egy 2007-ben megjelent újságcikkben (Európai Idő) így emlékszik vissza a tanárnő:
„Első kinevezésemet Luizi Calugaraba (Bákó megye) kaptam. Mindenesetre ékes és édes anyanyelvemen tanítottam a kedves kicsi csángó magyar gyermekeket, mert ott mindenki magyarul beszélt, ahogy tudtak, de magyarul.
Kedves, tiszteletet megadó emberek között töltöttem két évet. Nagy szeretetben részesültem, mint kezdő pedagógus, ez jóleső érzés volt számomra. De az öröm keveset tartott. 2 év után megszüntették a magyar iskolát."
csangoradio.ro
Erdély.ma,
Oratovszkyné Vass Ibolya 1952-ben, Csíkszeredában végzett a pedagógia szakon. Abban az időben kinevezés útján kerültek el a végzett növendékek a munkahelyekre, és így történt, hogy Vass Ibolya egy számára teljesen ismeretlen környezetbe, Románia Kárpátokon túli részére, egy Bákó megyei községbe, Lujzikalagorba került. Lujzikalagor 5-6 ezer lelket számláló község a megyeszékhelytől, Bákó várostól mintegy 10 km-re délkeletre.
Az akkor 19 éve fiatal lányt az édesanyja kísérte el az ismeretlenbe. Bákó városban a megyei tanfelügyelő, Kardos János kedvesen fogadta, és Lujzikalagorban is jó benyomásokat szerzett mind a polgármesteri hivatalnál, mind pedig az iskolában. Abban az időben külön fiúiskola és külön leányiskola volt a községben, és Ibolya a fiúiskola magyar tagozatára került, ahol 20-nál több fiút irattak be az első osztályba. A lányiskolába került Háromszékről két tanító, nevezetesen Zsigmond László és Dégi Sándor.
Vass Ibolya tanárnőt Gence József családjánál szállásolták el. Nagyon jó kapcsolat alakult ki a fiatal tanárnő és a Gence-család között, de ugyanilyen szeretetteljes volt a kapcsolat a tanítványokkal és a szülőkkel is. Az 1955-ös iskolai év elején azonban váratlanul megjelent az iskolában a tanácselnök (polgármester), és közölte, hogy megszüntetik a magyar nyelvű oktatást.
A Lujzikalagorban töltött éveire egy 2007-ben megjelent újságcikkben (Európai Idő) így emlékszik vissza a tanárnő:
„Első kinevezésemet Luizi Calugaraba (Bákó megye) kaptam. Mindenesetre ékes és édes anyanyelvemen tanítottam a kedves kicsi csángó magyar gyermekeket, mert ott mindenki magyarul beszélt, ahogy tudtak, de magyarul.
Kedves, tiszteletet megadó emberek között töltöttem két évet. Nagy szeretetben részesültem, mint kezdő pedagógus, ez jóleső érzés volt számomra. De az öröm keveset tartott. 2 év után megszüntették a magyar iskolát."
csangoradio.ro
Erdély.ma,
2013. február 7.
Dagad a székely zászlóbotrány, amely diplomáciai szintre került
Románia nem hagyta szó nélkül Németh Zsolt nyilatkozatát
Diplomáciai vita alakult ki Románia és Magyarország között a székely zászló kitűzése kapcsán. Németh Zsolt magyar külügyi államtitkár keddi nyilatkozatára tegnap Victor Ponta miniszterelnök és a román külügyminisztérium is reagált. Bukarest kikérte magának, hogy ne oktassa ki őket senki a törvények betartásából, és határozottan elutasították Németh Zsolt nyilatkozatát, aki szerintük a székely zászló kapcsán az etnikai alapú területi autonómia mellett foglalt állást, ami a román alkotmányba ütközik. A román külügy bekérette Füzes Oszkárt, Magyarország bukaresti nagykövetét. Eközben Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke nyugalomra intette a feleket, és bírálta a magyar államtitkárt, kijelentve, hogy Budapestről nem lehet megoldani semmit Bukarestben nyilatkozatokkal. Az RMDSZ elnöke szerint ugyanakkor nem sért semmilyen érdeket Romániában a székely zászló kitűzése.
Tegnap Victor Ponta miniszterelnök ütötte le az alaphangot Bukarestben. A kormányülés felvezetőjében külön kérést intézett Titus Corlăţean külügyminiszterhez, hogy ne hagyják szó nélkül Németh Zsolt nyilatkozatát. A magyar államtitkár kedden részt vett azon az ünnepségen, amelyen a Budafok-Tétény polgármesteri hivatalának falára kitűzték a székely lobogót. Ott Németh Zsolt szimbolikus agressziónak nevezte, hogy Hargita és Kovászna megye prefektusa megtiltotta körlevélben a székelyföldi polgármestereknek a székely zászló kitűzését. Az államtitkár egyben arra buzdította a magyarországi önkormányzatokat, hogy szolidaritást vállalva a székelyföldi településekkel, tűzzék ki a székely zászlót, ami az autonómia melletti kiállás lesz.
Ponta leszögezte: Románia nem tűr el senkitől leckéket arról, hogy miként alkalmazza a törvényeit. Szemtelenségnek nevezte a magyar fél álláspontját. Hozzátette: Románia a legmagasabb európai szabványokat alkalmazza a kisebbségek képviselete és a helyi autonómia terén. – Ha valaki Romániában akar választási kampányt folytatni, arra határozottan kell reagálni, anélkül, hogy csapdába esnénk, de nem hinném, hogy valaki megmondhatja nekünk, milyen zászlókat és hogyan függesszünk ki – mondta a román kormányfő.
A miniszterelnöki ukáznak megfelelően nem késett a külügyi reakció sem. Bogdan Aurescu államtitkár szerint elfogadhatatlan magyar kollégájának a nyilatkozata, amely ellentétben áll Románia és Magyarország stratégiai partnerségi kapcsolatával, valamint a jószomszédi viszony szellemiségével. Aurescu szerint Románia nem fogad el ilyen „sajnálatos beavatkozásokat”, amelyek megsértik a román alkotmányos és törvényes kereteket. Az államtitkár úgy vélekedett, Németh Zsolt a kijelentésével „egyértelműen az etnikai alapú területi autonómia” mellett foglalt állást, amelyet nem tesz lehetővé a román alkotmány, és amely nem része a nemzeti kisebbségek jogainak védelmét szabályozó európai szabványoknak.
Kelemen Hunor szerint a székely zászló senkit nem sért, és senkit nem ér hátrány amiatt, hogy ezeket a jelképeket a „jóérzés határain belül” használják Románia egyik régiójában. Nem kellene ilyen „gyúlékony” témákkal terhelni a magyar–román kapcsolatokat, és nem a nyilvános nyilatkozatok a legmegfelelőbbek arra, hogy megoldják a székely zászló használatát – vélekedett. Leszögezte, Budapestről nem lehet megoldani semmit Bukarestben nyilatkozatokkal, és hozzátette, hogy egy államtitkárnak megvan minden diplomáciai és politikai eszköze arra, hogy megoldást találjon egy ilyen problémára.
Romániában törvény szabályozza a román és más országok zászlajának használatát, emellett létezik egy kormányhatározat, amely a romániai nemzeti kisebbségek szimbólumainak használatát engedélyezi – magyarázta lapunknak Eckstein-Kovács Péter jogász. Úgy vélte, hogy a törvény nem tiltja a székely zászló használatát, főleg ha azt vesszük figyelembe, hogy több romániai helységnek van saját zászlaja – mondta a volt szenátor.
B. T.
Szabadság (Kolozsvár),
Románia nem hagyta szó nélkül Németh Zsolt nyilatkozatát
Diplomáciai vita alakult ki Románia és Magyarország között a székely zászló kitűzése kapcsán. Németh Zsolt magyar külügyi államtitkár keddi nyilatkozatára tegnap Victor Ponta miniszterelnök és a román külügyminisztérium is reagált. Bukarest kikérte magának, hogy ne oktassa ki őket senki a törvények betartásából, és határozottan elutasították Németh Zsolt nyilatkozatát, aki szerintük a székely zászló kapcsán az etnikai alapú területi autonómia mellett foglalt állást, ami a román alkotmányba ütközik. A román külügy bekérette Füzes Oszkárt, Magyarország bukaresti nagykövetét. Eközben Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke nyugalomra intette a feleket, és bírálta a magyar államtitkárt, kijelentve, hogy Budapestről nem lehet megoldani semmit Bukarestben nyilatkozatokkal. Az RMDSZ elnöke szerint ugyanakkor nem sért semmilyen érdeket Romániában a székely zászló kitűzése.
Tegnap Victor Ponta miniszterelnök ütötte le az alaphangot Bukarestben. A kormányülés felvezetőjében külön kérést intézett Titus Corlăţean külügyminiszterhez, hogy ne hagyják szó nélkül Németh Zsolt nyilatkozatát. A magyar államtitkár kedden részt vett azon az ünnepségen, amelyen a Budafok-Tétény polgármesteri hivatalának falára kitűzték a székely lobogót. Ott Németh Zsolt szimbolikus agressziónak nevezte, hogy Hargita és Kovászna megye prefektusa megtiltotta körlevélben a székelyföldi polgármestereknek a székely zászló kitűzését. Az államtitkár egyben arra buzdította a magyarországi önkormányzatokat, hogy szolidaritást vállalva a székelyföldi településekkel, tűzzék ki a székely zászlót, ami az autonómia melletti kiállás lesz.
Ponta leszögezte: Románia nem tűr el senkitől leckéket arról, hogy miként alkalmazza a törvényeit. Szemtelenségnek nevezte a magyar fél álláspontját. Hozzátette: Románia a legmagasabb európai szabványokat alkalmazza a kisebbségek képviselete és a helyi autonómia terén. – Ha valaki Romániában akar választási kampányt folytatni, arra határozottan kell reagálni, anélkül, hogy csapdába esnénk, de nem hinném, hogy valaki megmondhatja nekünk, milyen zászlókat és hogyan függesszünk ki – mondta a román kormányfő.
A miniszterelnöki ukáznak megfelelően nem késett a külügyi reakció sem. Bogdan Aurescu államtitkár szerint elfogadhatatlan magyar kollégájának a nyilatkozata, amely ellentétben áll Románia és Magyarország stratégiai partnerségi kapcsolatával, valamint a jószomszédi viszony szellemiségével. Aurescu szerint Románia nem fogad el ilyen „sajnálatos beavatkozásokat”, amelyek megsértik a román alkotmányos és törvényes kereteket. Az államtitkár úgy vélekedett, Németh Zsolt a kijelentésével „egyértelműen az etnikai alapú területi autonómia” mellett foglalt állást, amelyet nem tesz lehetővé a román alkotmány, és amely nem része a nemzeti kisebbségek jogainak védelmét szabályozó európai szabványoknak.
Kelemen Hunor szerint a székely zászló senkit nem sért, és senkit nem ér hátrány amiatt, hogy ezeket a jelképeket a „jóérzés határain belül” használják Románia egyik régiójában. Nem kellene ilyen „gyúlékony” témákkal terhelni a magyar–román kapcsolatokat, és nem a nyilvános nyilatkozatok a legmegfelelőbbek arra, hogy megoldják a székely zászló használatát – vélekedett. Leszögezte, Budapestről nem lehet megoldani semmit Bukarestben nyilatkozatokkal, és hozzátette, hogy egy államtitkárnak megvan minden diplomáciai és politikai eszköze arra, hogy megoldást találjon egy ilyen problémára.
Romániában törvény szabályozza a román és más országok zászlajának használatát, emellett létezik egy kormányhatározat, amely a romániai nemzeti kisebbségek szimbólumainak használatát engedélyezi – magyarázta lapunknak Eckstein-Kovács Péter jogász. Úgy vélte, hogy a törvény nem tiltja a székely zászló használatát, főleg ha azt vesszük figyelembe, hogy több romániai helységnek van saját zászlaja – mondta a volt szenátor.
B. T.
Szabadság (Kolozsvár),
2013. február 7.
Kelemen Hunor: elmúlt a nemzetállamok ideje
A „nemzetállam” megjelölést ki kell iktatni az alkotmány szövegéből – nyilatkozta az RFI rádiónak adott interjújában Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke. Megállapítása szerint a kifejezésnek köszönhetően a Romániában élő magyarok nem érzik egyenrangúnak magukat a román nemzetiségű állampolgárokkal, ugyanis „az alapelvek szintjén ki vannak küszöbölve államból és alkotmányból”. Az érdekvédelmi szövetség elnöke úgy vélte, amennyiben októberig nem sikerül az alkotmánymódosítást megerősítő népszavazást megszervezni, akkor a reform elmarad, mivel 2014 választási év lesz. Kelemen Hunor nem számít ugyan arra, hogy a fenti kifejezés törlésének kérdésében kompromisszumot lehetne kötni a jelenlegi, szociálliberális hatalommal, de úgy vélte: ezekről a témákról beszélni kell, és be kell emelni azokat a társadalom szintjén zajló diskurzusba.
Szabadság (Kolozsvár),
A „nemzetállam” megjelölést ki kell iktatni az alkotmány szövegéből – nyilatkozta az RFI rádiónak adott interjújában Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke. Megállapítása szerint a kifejezésnek köszönhetően a Romániában élő magyarok nem érzik egyenrangúnak magukat a román nemzetiségű állampolgárokkal, ugyanis „az alapelvek szintjén ki vannak küszöbölve államból és alkotmányból”. Az érdekvédelmi szövetség elnöke úgy vélte, amennyiben októberig nem sikerül az alkotmánymódosítást megerősítő népszavazást megszervezni, akkor a reform elmarad, mivel 2014 választási év lesz. Kelemen Hunor nem számít ugyan arra, hogy a fenti kifejezés törlésének kérdésében kompromisszumot lehetne kötni a jelenlegi, szociálliberális hatalommal, de úgy vélte: ezekről a témákról beszélni kell, és be kell emelni azokat a társadalom szintjén zajló diskurzusba.
Szabadság (Kolozsvár),
2013. február 7.
Ki mit tűz ki?
Gondolom, nem csupán e sorok szerzője van úgy vele, hogy akkor lepődött volna meg, ha a bukaresti kormány nem hisztérikusan reagál Németh Zsolt magyar külügyi államtitkár kijelentésére, miszerint a székely zászló betiltására vonatkozó igyekezet szimbolikus agressziónak tekinthető a romániai magyar közösség ellen.
Szó ami szó, Németh kijelentése talán egy kicsit tényleg keményre sikeredett, a szimbólumharcokba való belebocsátkozásnál jóval fontosabb lenne, ha Budapest majd a közigazgatási reform idején, a magyarok számára kedvezőbb régiók kialakítása érdekében állna ki nemzetközi színtéren is a romániai magyar közösségért. A mostani megjegyzés azonban mégis fontos, hiszen vélhetően azt jelzi: Budapest megpróbál védhatalomként fellépni a határon túli magyarok érdekében.
Csakhogy ehhez jól átgondolt, higgadt, a lehetséges külföldi reakciókat is számba vevő stratégia kell, hogy Bukarest egy pillanatig se tudjon a nyugati partnerek előtt abban a szerepben tetszelegni, hogy ismét a román fél vált a „nacionalista magyar kormány szimbolikus agressziójának” áldozatává. Ha pedig Ponta, Corlăţean vagy bárki más úgy gondolja, hogy egy nemzeti közösség szimbólumai elleni hadjárat 2013-ban belügynek minősül, akkor csak annyit tudunk mondani, hogy mentálisan még mindig a Ceauşescu-diktatúrában élnek. A nemzetiségi kérdés meglovagolása azért, hogy így kendőzzék el a gazdasági és belpolitikai gondokat, bármely ország bármikori kormányától elfogadhatatlan.
Nem szeretnénk tovább szítani a kedélyeket, ezért nem kötünk bele Ponta kormányfő neveletlenségről tanúbizonyságot tevő kijelentésébe, miszerint Németh Zsolt kijelentése arcátlanság. Ehelyett a miniszterelnök egy másik kijelentését idéznénk: „Nem hiszem, hogy bárki is megmondhatja nekünk, milyen zászlókat tűzhetünk ki itt, és hogyan tűzzük ki a zászlókat.” Ebben csak igazat tudunk neki adni, és biztosíthatjuk róla, hogy a romániai magyar közösség tagjai ehhez tartják magukat: nem hagyják, hogy bárki – akár Bukarestből, akár máshonnan – megmondja nekik, hogyan járhatnak el saját jelképeikkel kapcsolatosan. Olyan zászlót tűznek ki saját településükön, amilyet akarnak. És természetesen úgy, ahogy akarják.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár),
Gondolom, nem csupán e sorok szerzője van úgy vele, hogy akkor lepődött volna meg, ha a bukaresti kormány nem hisztérikusan reagál Németh Zsolt magyar külügyi államtitkár kijelentésére, miszerint a székely zászló betiltására vonatkozó igyekezet szimbolikus agressziónak tekinthető a romániai magyar közösség ellen.
Szó ami szó, Németh kijelentése talán egy kicsit tényleg keményre sikeredett, a szimbólumharcokba való belebocsátkozásnál jóval fontosabb lenne, ha Budapest majd a közigazgatási reform idején, a magyarok számára kedvezőbb régiók kialakítása érdekében állna ki nemzetközi színtéren is a romániai magyar közösségért. A mostani megjegyzés azonban mégis fontos, hiszen vélhetően azt jelzi: Budapest megpróbál védhatalomként fellépni a határon túli magyarok érdekében.
Csakhogy ehhez jól átgondolt, higgadt, a lehetséges külföldi reakciókat is számba vevő stratégia kell, hogy Bukarest egy pillanatig se tudjon a nyugati partnerek előtt abban a szerepben tetszelegni, hogy ismét a román fél vált a „nacionalista magyar kormány szimbolikus agressziójának” áldozatává. Ha pedig Ponta, Corlăţean vagy bárki más úgy gondolja, hogy egy nemzeti közösség szimbólumai elleni hadjárat 2013-ban belügynek minősül, akkor csak annyit tudunk mondani, hogy mentálisan még mindig a Ceauşescu-diktatúrában élnek. A nemzetiségi kérdés meglovagolása azért, hogy így kendőzzék el a gazdasági és belpolitikai gondokat, bármely ország bármikori kormányától elfogadhatatlan.
Nem szeretnénk tovább szítani a kedélyeket, ezért nem kötünk bele Ponta kormányfő neveletlenségről tanúbizonyságot tevő kijelentésébe, miszerint Németh Zsolt kijelentése arcátlanság. Ehelyett a miniszterelnök egy másik kijelentését idéznénk: „Nem hiszem, hogy bárki is megmondhatja nekünk, milyen zászlókat tűzhetünk ki itt, és hogyan tűzzük ki a zászlókat.” Ebben csak igazat tudunk neki adni, és biztosíthatjuk róla, hogy a romániai magyar közösség tagjai ehhez tartják magukat: nem hagyják, hogy bárki – akár Bukarestből, akár máshonnan – megmondja nekik, hogyan járhatnak el saját jelképeikkel kapcsolatosan. Olyan zászlót tűznek ki saját településükön, amilyet akarnak. És természetesen úgy, ahogy akarják.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár),
2013. február 7.
Durva román reakció székelyzászló-ügyben
Berendelte tegnap a román külügyminisztérium Füzes Oszkár bukaresti magyar nagykövetet amiatt, hogy egy nappal korábban Németh Zsolt külügyi államtitkár szimbolikus agressziónak nevezte, hogy a Székelyföldön megtiltották a székely zászló kitűzését. A román kormány képviselői tegnap rendkívül kemény nyilatkozatokban utasították vissza Németh Zsolt keddi, a Székelyföldön dúló „zászlóháborúra” vonatkozó kijelentését. „Románia nem tűr el senkitől leckéket, hogyan alkalmazza a törvényeit” – jelentette ki Victor Ponta miniszterelnök arra reagálva, hogy a magyar Külügyminisztérium parlamenti államtitkára a Székelyföldön dúló „zászlóháború” ellen emelt szót, és azt kérte a román kormánytól: szüntesse be a szimbolikus agressziót az erdélyi magyar közösség ellen.
Ponta a tegnapi kormányülésen leszögezte: Románia a legmagasabb európai szabványokat alkalmazza a kisebbségek képviselete és a helyi autonómia terén. „Tartózkodnék a nem diplomatikus kifejezéstől, de normális esetben ezeket a megnyilvánulásokat szemtelenségnek nevezném. Nem hinném, hogy valaki megmondhatja nekünk, milyen zászlókat és hogyan függesszünk ki. Nehogy valaki is azt képzelje, hogy túl sokszor odafordítjuk a másik arcunkat is” – jelentette ki a szociáldemokrata miniszterelnök.
Mint ismeretes, Németh Zsolt részt vett kedden azon az ünnepségen, amelyen Budafok-Tétény polgármesteri hivatalának falára kitűzték a székely lobogót. A külügyi parlamenti államtitkár úgy fogalmazott: azáltal, hogy Kovászna és Hargita megye prefektusai körlevélben tiltották meg a székely zászló kitűzését, „szimbolikus agressziónak vagyunk szemtanúi”.
Egyben arra buzdította a magyarországi önkormányzatokat, hogy szolidaritást vállalva a székelyföldi településekkel, tűzzék ki a székely zászlót, ami az autonómia melletti kiállás lesz. A román külügyminisztérium tegnapi közleményében elfogadhatatlannak nevezte a fideszes politikus nyilatkozatát, amely a tárca szerint ellentétben áll Románia és Magyarország stratégiai partnerségi kapcsolatával, valamint a jószomszédi viszony szellemiségével.
A dokumentum Bogdan Aurescu külügyi államtitkárt idézi, aki szerint Románia nem fogad el ilyen „sajnálatos beavatkozásokat”, amelyek megsértik a román alkotmányos és törvényes kereteket. Aurescu szerint kijelentésével Németh Zsolt „egyértelműen az etnikai alapú területi autonómia” mellett foglalt állást, amelyet nem tesz lehetővé a román alkotmány, és amely nem része a nemzeti kisebbségek jogainak védelmét szabályozó európai szabványoknak. „Ezért a román külügy határozottan elutasítja ezt a kezdeményezést” – olvasható a dokumentumban. A külügyminisztérium szerint Románia teljes mértékben teljesíti a nemzetközi megállapodásokban vállalt kisebbségvédelmi előírásokat, mi több, a kisebbségvédelem területén a „román modellt” nemzetközi szinten is elismerik.
A külügyi tárca tegnap délután bekérette Magyarország bukaresti nagykövetét, hogy ismertesse a román fél álláspontját. Füzes Oszkár (képünkön) a Krónikának leszögezte: nincs szó román–magyar diplomáciai incidensről. „Nem szeretnénk botrányt és nem szeretnénk beavatkozni Románia belügyeibe. Arról van szó, hogy Magyarország és a magyar nép szolidáris a székelyekkel, akik élni szeretnének alapvető jogukkal, és szabadon akarják használni nemzeti jelképeiket, kifejezve nemzeti azonosságukat” – szögezte le a nagykövet, hozzátéve, a román külügyminisztériummal normális és jónak nevezhető kapcsolatot ápolnak.
A történtekre a magyar Külügyminisztérium úgy reagált: a kisebbségi jelképek használatának akadályozása ügyében kialakult helyzet megoldásának kulcsa Románia kezében van, a romániai magyarságnak jogában áll használni a szimbólumait, ezért Magyarország támogatja a székely zászló használatát. A tárca közleménye kiemelte, ezt az álláspontot Füzes Oszkár bukaresti magyar nagykövet is kifejtette a román külügyminisztériumban. A diplomata hangsúlyozta, a székely zászló használatának támogatása összhangban áll a korábbi gyakorlattal, valamint a romániai és az európai uniós jogszabályokkal is. A közlemény szerint Füzes arra is felhívta a figyelmet, hogy az elmúlt időben több olyan eset történt, amely a hatályos román jogi szabályozással ellentétes, sérti a magyar közösség jogait, ezek orvoslását Magyarország elengedhetetlennek tartja.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök lapunknak úgy vélekedett, a nyilatkozatok semmiképp nem oldják meg a székely szimbólumok használatát. Elmondta, a közösségi szimbólumok létét és használatát nem lehet sem parancsszóval, sem utasítással kitörölni a közösség életéből és tudatából, s aki ezzel próbálkozik, téves úton jár. „Nemcsak a székely szimbólumok, hanem általában a közösségi szimbólumok évszázadok óta léteznek, és parancsszó ellenére is évszázadokon keresztül fognak még létezni. Használatuk nem sérti a törvényeket, az általános román érdeket, de a román polgárok partikuláris érdekeit sem. Attól nem lesz senki boldogtalanabb, sem szegényebb, ha a székely közösség használja szimbólumait” – szögezte le Kelemen Hunor. Az RMDSZ elnöke úgy véli, ezeket a kérdéseket párbeszéd útján kell megoldani, s emlékeztetett: amíg az elmúlt években az RMDSZ kormányon volt, tudták rendezni a hasonló ügyeket. „Most olyan helyzetben vagyunk, hogy a kormányzati döntésekbe nincs befolyásunk” – emlékeztetett a szövetség vezetője.
Kelemen szerint Németh Zsolt államtitkárnak rengeteg diplomáciai eszköz áll rendelkezésére, és szerinte nem biztos, hogy a sajtónyilvánosságon keresztül lehet a leghatékonyabban megoldani ezeket a problémákat. „Biztos vagyok benne, hogy Németh Zsolt a magyar alkotmány szellemiségében nyilatkozik, amikor felelősséget érez a Magyarország határain túli magyar közösségek sorsa iránt, mint ahogy a románok is jogszerűen és természetes módon aggódnak a határokon túli román közösségekért. Nyilvánosan elhangzott kijelentésére a sajtónyilvánosság előtt válaszolt a román fél is” – mondta az RMDSZ elnöke, hangsúlyozva, egyik nyilatkozat sem fogja megoldani a székely szimbólumok használatának ügyét. Eközben viszont Kovács Péter, a szövetség főtitkára gúnyos hangvételű Facebook-bejegyzésében „megköszönte” Németh Zsoltnak, hogy „megoldotta” a székelyföldi zászlóháborút, és nyilatkozatát követően a román nyelvű média „ereszti a nacionalista, magyarellenes dumát”. Lucian Mândruţă neves bukaresti televíziós műsorvezető ugyanakkor a székelyek iránti szolidaritása jeléül „kitűzte” a Facebook-oldalára a székely lobogót, bejegyzésében pedig értetlenségének adott hangot annak kapcsán, mi a bajuk román nemzettársainak a székely közösség szimbólumával.
Dumitru Marinescu, Kovászna megye frissen kinevezett prefektusa tegnap úgy nyilatkozott, a tolerancia segíthet a normalitás kialakításában, s ha jogerős bírósági ítélet megerősíti a székely zászló használatának törvényességét, nincs ellenére, hogy a háromszéki magyar közösség használja a szimbólumot. Horia Grama, a Szociáldemokrata Párt (PSD) Kovászna megyei elnöke szerint a törvény pontosan szabályozza, hogy a nemzeti kisebbségek csak saját találkozóikon, rendezvényeiken használhatják szimbólumaikat, de nem tűzhetik ki „állandó jelleggel” az állami intézmények épületeire.
Bíró Blanka, Gyergyai Csaba
Krónika (Kolozsvár),
Berendelte tegnap a román külügyminisztérium Füzes Oszkár bukaresti magyar nagykövetet amiatt, hogy egy nappal korábban Németh Zsolt külügyi államtitkár szimbolikus agressziónak nevezte, hogy a Székelyföldön megtiltották a székely zászló kitűzését. A román kormány képviselői tegnap rendkívül kemény nyilatkozatokban utasították vissza Németh Zsolt keddi, a Székelyföldön dúló „zászlóháborúra” vonatkozó kijelentését. „Románia nem tűr el senkitől leckéket, hogyan alkalmazza a törvényeit” – jelentette ki Victor Ponta miniszterelnök arra reagálva, hogy a magyar Külügyminisztérium parlamenti államtitkára a Székelyföldön dúló „zászlóháború” ellen emelt szót, és azt kérte a román kormánytól: szüntesse be a szimbolikus agressziót az erdélyi magyar közösség ellen.
Ponta a tegnapi kormányülésen leszögezte: Románia a legmagasabb európai szabványokat alkalmazza a kisebbségek képviselete és a helyi autonómia terén. „Tartózkodnék a nem diplomatikus kifejezéstől, de normális esetben ezeket a megnyilvánulásokat szemtelenségnek nevezném. Nem hinném, hogy valaki megmondhatja nekünk, milyen zászlókat és hogyan függesszünk ki. Nehogy valaki is azt képzelje, hogy túl sokszor odafordítjuk a másik arcunkat is” – jelentette ki a szociáldemokrata miniszterelnök.
Mint ismeretes, Németh Zsolt részt vett kedden azon az ünnepségen, amelyen Budafok-Tétény polgármesteri hivatalának falára kitűzték a székely lobogót. A külügyi parlamenti államtitkár úgy fogalmazott: azáltal, hogy Kovászna és Hargita megye prefektusai körlevélben tiltották meg a székely zászló kitűzését, „szimbolikus agressziónak vagyunk szemtanúi”.
Egyben arra buzdította a magyarországi önkormányzatokat, hogy szolidaritást vállalva a székelyföldi településekkel, tűzzék ki a székely zászlót, ami az autonómia melletti kiállás lesz. A román külügyminisztérium tegnapi közleményében elfogadhatatlannak nevezte a fideszes politikus nyilatkozatát, amely a tárca szerint ellentétben áll Románia és Magyarország stratégiai partnerségi kapcsolatával, valamint a jószomszédi viszony szellemiségével.
A dokumentum Bogdan Aurescu külügyi államtitkárt idézi, aki szerint Románia nem fogad el ilyen „sajnálatos beavatkozásokat”, amelyek megsértik a román alkotmányos és törvényes kereteket. Aurescu szerint kijelentésével Németh Zsolt „egyértelműen az etnikai alapú területi autonómia” mellett foglalt állást, amelyet nem tesz lehetővé a román alkotmány, és amely nem része a nemzeti kisebbségek jogainak védelmét szabályozó európai szabványoknak. „Ezért a román külügy határozottan elutasítja ezt a kezdeményezést” – olvasható a dokumentumban. A külügyminisztérium szerint Románia teljes mértékben teljesíti a nemzetközi megállapodásokban vállalt kisebbségvédelmi előírásokat, mi több, a kisebbségvédelem területén a „román modellt” nemzetközi szinten is elismerik.
A külügyi tárca tegnap délután bekérette Magyarország bukaresti nagykövetét, hogy ismertesse a román fél álláspontját. Füzes Oszkár (képünkön) a Krónikának leszögezte: nincs szó román–magyar diplomáciai incidensről. „Nem szeretnénk botrányt és nem szeretnénk beavatkozni Románia belügyeibe. Arról van szó, hogy Magyarország és a magyar nép szolidáris a székelyekkel, akik élni szeretnének alapvető jogukkal, és szabadon akarják használni nemzeti jelképeiket, kifejezve nemzeti azonosságukat” – szögezte le a nagykövet, hozzátéve, a román külügyminisztériummal normális és jónak nevezhető kapcsolatot ápolnak.
A történtekre a magyar Külügyminisztérium úgy reagált: a kisebbségi jelképek használatának akadályozása ügyében kialakult helyzet megoldásának kulcsa Románia kezében van, a romániai magyarságnak jogában áll használni a szimbólumait, ezért Magyarország támogatja a székely zászló használatát. A tárca közleménye kiemelte, ezt az álláspontot Füzes Oszkár bukaresti magyar nagykövet is kifejtette a román külügyminisztériumban. A diplomata hangsúlyozta, a székely zászló használatának támogatása összhangban áll a korábbi gyakorlattal, valamint a romániai és az európai uniós jogszabályokkal is. A közlemény szerint Füzes arra is felhívta a figyelmet, hogy az elmúlt időben több olyan eset történt, amely a hatályos román jogi szabályozással ellentétes, sérti a magyar közösség jogait, ezek orvoslását Magyarország elengedhetetlennek tartja.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök lapunknak úgy vélekedett, a nyilatkozatok semmiképp nem oldják meg a székely szimbólumok használatát. Elmondta, a közösségi szimbólumok létét és használatát nem lehet sem parancsszóval, sem utasítással kitörölni a közösség életéből és tudatából, s aki ezzel próbálkozik, téves úton jár. „Nemcsak a székely szimbólumok, hanem általában a közösségi szimbólumok évszázadok óta léteznek, és parancsszó ellenére is évszázadokon keresztül fognak még létezni. Használatuk nem sérti a törvényeket, az általános román érdeket, de a román polgárok partikuláris érdekeit sem. Attól nem lesz senki boldogtalanabb, sem szegényebb, ha a székely közösség használja szimbólumait” – szögezte le Kelemen Hunor. Az RMDSZ elnöke úgy véli, ezeket a kérdéseket párbeszéd útján kell megoldani, s emlékeztetett: amíg az elmúlt években az RMDSZ kormányon volt, tudták rendezni a hasonló ügyeket. „Most olyan helyzetben vagyunk, hogy a kormányzati döntésekbe nincs befolyásunk” – emlékeztetett a szövetség vezetője.
Kelemen szerint Németh Zsolt államtitkárnak rengeteg diplomáciai eszköz áll rendelkezésére, és szerinte nem biztos, hogy a sajtónyilvánosságon keresztül lehet a leghatékonyabban megoldani ezeket a problémákat. „Biztos vagyok benne, hogy Németh Zsolt a magyar alkotmány szellemiségében nyilatkozik, amikor felelősséget érez a Magyarország határain túli magyar közösségek sorsa iránt, mint ahogy a románok is jogszerűen és természetes módon aggódnak a határokon túli román közösségekért. Nyilvánosan elhangzott kijelentésére a sajtónyilvánosság előtt válaszolt a román fél is” – mondta az RMDSZ elnöke, hangsúlyozva, egyik nyilatkozat sem fogja megoldani a székely szimbólumok használatának ügyét. Eközben viszont Kovács Péter, a szövetség főtitkára gúnyos hangvételű Facebook-bejegyzésében „megköszönte” Németh Zsoltnak, hogy „megoldotta” a székelyföldi zászlóháborút, és nyilatkozatát követően a román nyelvű média „ereszti a nacionalista, magyarellenes dumát”. Lucian Mândruţă neves bukaresti televíziós műsorvezető ugyanakkor a székelyek iránti szolidaritása jeléül „kitűzte” a Facebook-oldalára a székely lobogót, bejegyzésében pedig értetlenségének adott hangot annak kapcsán, mi a bajuk román nemzettársainak a székely közösség szimbólumával.
Dumitru Marinescu, Kovászna megye frissen kinevezett prefektusa tegnap úgy nyilatkozott, a tolerancia segíthet a normalitás kialakításában, s ha jogerős bírósági ítélet megerősíti a székely zászló használatának törvényességét, nincs ellenére, hogy a háromszéki magyar közösség használja a szimbólumot. Horia Grama, a Szociáldemokrata Párt (PSD) Kovászna megyei elnöke szerint a törvény pontosan szabályozza, hogy a nemzeti kisebbségek csak saját találkozóikon, rendezvényeiken használhatják szimbólumaikat, de nem tűzhetik ki „állandó jelleggel” az állami intézmények épületeire.
Bíró Blanka, Gyergyai Csaba
Krónika (Kolozsvár),
2013. február 7.
Lerománozták Ady Endre és Arany János városainak magyarjait
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és az Erdélyi Magyar Néppárt Bihar megyei szervezetei is képviselték magukat azon a szimpátiatüntetésen, amit a Civil Összefogás Fórum szervezett a Békés megyei Gyulán, a Fidesz–KDNP-frakció ülésének helyszínén.
A nagyváradi csoportot Nagy József Barna, az EMNT partiumi régióelnöke, míg a nagyszalontai csoportot Balogh János, a Néppárt helyi elnöke kísérte el.
Mint ismeretes, a Békemenetnek elnevezett demonstráció – mely már többször is kiállt Orbán Viktor miniszterelnök és kormánya mellett – az ellenzéki pártok tüntetésére volt válaszreakció. Az EMNT és a Néppárt képviselői azzal a céllal vettek részt az eseményen, hogy az Orbán-kormány által meghirdetett határok feletti nemzetegyesítés szellemében támogatásukról biztosítsák a magyar kormányt a hataloméhségükben minden lehetséges eszközt bevető szocialistákkal szemben. „Jelenlétünkkel azt az üzenetet kívántuk tolmácsolni: nem felejtjük el azt, hogy a 2010-ben nemzetpolitikai fordulatot végrehajtó, jelenlegi magyar kormány új Alaptörvényben rögzítette az érettünk való felelősségvállalást, visszaadta magyar állampolgárságunkat, és egyértelműen támogatja önrendelkezési törekvéseinket” – mondta a sajtó érdeklődésére Nagy József Barna az utazás célját illetően.
A Bihar megyéből érkezettek Nagyvárad és Nagyszalonta feliratú táblát emeltek a magasba, mintegy jelképesen a határon túlra szakadt, de a nemzeti kormány jóvoltából magyar állampolgárokká váló erdélyi és partiumi magyarok üdvözletét hozva a Körös-parti városba.
Hazaérkezvén az emelkedett hangulatú, békés demonstrációról a váradiak, illetve nagyszalontaiak felháborodással értesültek arról, hogy az ellenzékiek – az MSZP, a Magyar Szolidaritás Mozgalom, a Demokratikus Koalíció és a Kobak Klub – tüntetésén Szanyi Tibor, az MSZP országos elnökségének tagja felszólalása előtt azzal tréfálkozott, hogy románul fogja köszönteni a Békemenet résztvevőit, mert szerinte sokan Romániából érkeztek. Mivel a csoport tagjai azok közé tartoztak, akik határon túlról érkeztek, és ezt táblákkal a kezükben jelezték is, nem kérdéses, hogy Szanyi őket „románozta le”. Ezen kijelentés miatt nemcsak ők érezhetik magukat sértve, méltán érezhet ugyanígy Ady Endre, vagy Szent László, valamint Arany János városának minden egyes magyarja.
Alig néhány héttel Mesterházy Attila botrányos kolozsvári szereplése után – amikor is a Markó Béla ex-RMDSZ-elnök meghívására Erdélyben járó MSZP-elnök bocsánatot kért a határon túli magyaroktól azért, hogy a 2004. december 5-i népszavazáson a szocialisták az állampolgárság kiterjesztése ellen kampányoltak – ugyanezen párt képviselője, a miskolci eset megismétléseképpen, nyíltan lerománozza nemzettársait.
Mindezek után jogosan kételkedünk az akkori bocsánatkérés őszinteségében...
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Néppárt Bihar megyei szervezetének sajtószolgálata
Nyugati Jelen (Arad),
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és az Erdélyi Magyar Néppárt Bihar megyei szervezetei is képviselték magukat azon a szimpátiatüntetésen, amit a Civil Összefogás Fórum szervezett a Békés megyei Gyulán, a Fidesz–KDNP-frakció ülésének helyszínén.
A nagyváradi csoportot Nagy József Barna, az EMNT partiumi régióelnöke, míg a nagyszalontai csoportot Balogh János, a Néppárt helyi elnöke kísérte el.
Mint ismeretes, a Békemenetnek elnevezett demonstráció – mely már többször is kiállt Orbán Viktor miniszterelnök és kormánya mellett – az ellenzéki pártok tüntetésére volt válaszreakció. Az EMNT és a Néppárt képviselői azzal a céllal vettek részt az eseményen, hogy az Orbán-kormány által meghirdetett határok feletti nemzetegyesítés szellemében támogatásukról biztosítsák a magyar kormányt a hataloméhségükben minden lehetséges eszközt bevető szocialistákkal szemben. „Jelenlétünkkel azt az üzenetet kívántuk tolmácsolni: nem felejtjük el azt, hogy a 2010-ben nemzetpolitikai fordulatot végrehajtó, jelenlegi magyar kormány új Alaptörvényben rögzítette az érettünk való felelősségvállalást, visszaadta magyar állampolgárságunkat, és egyértelműen támogatja önrendelkezési törekvéseinket” – mondta a sajtó érdeklődésére Nagy József Barna az utazás célját illetően.
A Bihar megyéből érkezettek Nagyvárad és Nagyszalonta feliratú táblát emeltek a magasba, mintegy jelképesen a határon túlra szakadt, de a nemzeti kormány jóvoltából magyar állampolgárokká váló erdélyi és partiumi magyarok üdvözletét hozva a Körös-parti városba.
Hazaérkezvén az emelkedett hangulatú, békés demonstrációról a váradiak, illetve nagyszalontaiak felháborodással értesültek arról, hogy az ellenzékiek – az MSZP, a Magyar Szolidaritás Mozgalom, a Demokratikus Koalíció és a Kobak Klub – tüntetésén Szanyi Tibor, az MSZP országos elnökségének tagja felszólalása előtt azzal tréfálkozott, hogy románul fogja köszönteni a Békemenet résztvevőit, mert szerinte sokan Romániából érkeztek. Mivel a csoport tagjai azok közé tartoztak, akik határon túlról érkeztek, és ezt táblákkal a kezükben jelezték is, nem kérdéses, hogy Szanyi őket „románozta le”. Ezen kijelentés miatt nemcsak ők érezhetik magukat sértve, méltán érezhet ugyanígy Ady Endre, vagy Szent László, valamint Arany János városának minden egyes magyarja.
Alig néhány héttel Mesterházy Attila botrányos kolozsvári szereplése után – amikor is a Markó Béla ex-RMDSZ-elnök meghívására Erdélyben járó MSZP-elnök bocsánatot kért a határon túli magyaroktól azért, hogy a 2004. december 5-i népszavazáson a szocialisták az állampolgárság kiterjesztése ellen kampányoltak – ugyanezen párt képviselője, a miskolci eset megismétléseképpen, nyíltan lerománozza nemzettársait.
Mindezek után jogosan kételkedünk az akkori bocsánatkérés őszinteségében...
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Néppárt Bihar megyei szervezetének sajtószolgálata
Nyugati Jelen (Arad),
2013. február 7.
Európai pénzből folytatódik az Új Ezredév Református Központ építése
Az 1999 óta épülő temesvári Új Ezredév Református Központ irodájában szerdán délben megtartott sajtótájékoztató keretében Gazda István templomépítő lelkipásztor bejelentette: az egyházközség magyarországi partnereivel közösen 1,5 millió euró értékű európai uniós pályázatot nyert.
Az összeg egy jelentős részét, 362 501 eurót az Új Ezredév Református Központ építésének folytatására használhatja fel a temesvári református gyülekezet.
Gazda István lelkipásztor elmondta: tavaly augusztusban tudták meg, hogy sikeres volt a határon átívelő HU–RO egyházturisztikai pályázat, ahol a magyarországi partnerekkel közösen a maximális pénzösszeget, 1,5 millió eurót céloztak meg. Az Ökumenikus útvonalak Temes és Csongrád megyében című pályázat vezetője az Ópusztaszeri Nemzeti Emlékpark, ahol ökumenikus kápolna épül a pályázati pénzen. A második legnagyobb összeget, 486 807 eurót az Új Ezredév Református Központ kapja, a pályázati pénzből felépítik és berendezik a Központ F épületét, illetve ökumenikus kiállításokat és istentiszteleteket, konferenciákat szerveznek. A magyarországi partnerek között van a Szegedi Római Katolikus Püspökség, amely a szegedi Dóm restaurálását tervezi a pályázati pénzből. A magyarországi Nagylakon egy templom befejezése, Mórahalomban egy kápolna felépítése, Domaszéken pedig egy pihenőház felépítése a pályázat további célkitűzései.
„Mi a Makovecz Imre tervei szerint épülő Új Ezredév Református Központ F épületszárnyát építjük föl az uniós pénzből – nyilatkozta a sajtónak Gazda István – ennek 2014 nyaráig el kell készülnie, teljesen bebútorozva. Az épület a megöntött pincefödém állapotában már régebben elkészült, innen folytatjuk az építkezést. Az új épületben egy Ökumenikus Központ kap helyet. Az alsó szintet multifunkcionális terem foglalja el, amelyik istentiszteletek és konferenciák megszervezésére is alkalmas térként fog szolgálni. Az F épület 108 négyzetméter alapterületű, a multifunkcionális terem 113 férőhelyes lesz. Az emeleten öt vendégszoba kap majd helyet, fürdőszobával, előszobával felszerelve, illetve egyház-turisztikai iroda is fog itt működni, a hozzá kapcsolódó raktárhelyiséggel. A manzárdban 65 négyzetméteres kiállító terem kap helyet, amely ökumenikus jellegű kiállítások megszervezésére lesz alkalmas. A különböző temesvári vallásfelekezetek bemutatkozhatnának ebben a kiállítóközpontban, ahol helyet és teret biztosítunk az ökumenikus gondolatnak.”
A sajtótájékoztatón részt vett Földváry Attila mérnök úr, az Új Ezredév Református Központ főépítésze, aki lapunknak elmondta: 1999. november 3-án rajtolt az építkezés és 2002 végéig felépült az E épületszárny, valamint a nulla szintig az egész Központ alagsori része. Az építkezés 2002-ben pénzhiány miatt leállt. „Az F épületszárny felépítésével 30-35%-ban elkészül a létesítmény – mondta Földváry Attila – a teljes befejezéshez további 3,5 millió euróra lenne szükségünk. Az Új Ezredév Református Központ felépítése összesen mintegy 4,5 millió euróba kerül.”
Gazda István lelkipásztor abban reménykedik, hogy 2014 végéig, a temesvári forradalom 25 évfordulójára sikerül teljesen befejezni az E és F épületszárnyakat és a Központ egyik kisebb épületét, amelyben koncertterem működik majd. Az építkezésnek új lendületet adhat a reformáció 500 éves jubileuma, amit 2017-ben ünnepelnek meg a világ protestáns egyházai, illetve az Európa Kulturális Fővárosa cím elnyerése Temesvár számára. Gazda István a Nyugati Jelen kérdésére elmondta: román kormánypénzekre is pályáztak, de csak szimbolikus összegeket (400 millió régi lej, illetve 200 millió régi lej) kaptak, miközben csak Temesváron több mint 10 új ortodox templom épült fel a forradalom óta eltelt időszakban. Jelen pillanatban úgy tűnik, hogy az európai uniós források megpályázása az egyetlen járható út a Református Központ építői számára.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad),
Az 1999 óta épülő temesvári Új Ezredév Református Központ irodájában szerdán délben megtartott sajtótájékoztató keretében Gazda István templomépítő lelkipásztor bejelentette: az egyházközség magyarországi partnereivel közösen 1,5 millió euró értékű európai uniós pályázatot nyert.
Az összeg egy jelentős részét, 362 501 eurót az Új Ezredév Református Központ építésének folytatására használhatja fel a temesvári református gyülekezet.
Gazda István lelkipásztor elmondta: tavaly augusztusban tudták meg, hogy sikeres volt a határon átívelő HU–RO egyházturisztikai pályázat, ahol a magyarországi partnerekkel közösen a maximális pénzösszeget, 1,5 millió eurót céloztak meg. Az Ökumenikus útvonalak Temes és Csongrád megyében című pályázat vezetője az Ópusztaszeri Nemzeti Emlékpark, ahol ökumenikus kápolna épül a pályázati pénzen. A második legnagyobb összeget, 486 807 eurót az Új Ezredév Református Központ kapja, a pályázati pénzből felépítik és berendezik a Központ F épületét, illetve ökumenikus kiállításokat és istentiszteleteket, konferenciákat szerveznek. A magyarországi partnerek között van a Szegedi Római Katolikus Püspökség, amely a szegedi Dóm restaurálását tervezi a pályázati pénzből. A magyarországi Nagylakon egy templom befejezése, Mórahalomban egy kápolna felépítése, Domaszéken pedig egy pihenőház felépítése a pályázat további célkitűzései.
„Mi a Makovecz Imre tervei szerint épülő Új Ezredév Református Központ F épületszárnyát építjük föl az uniós pénzből – nyilatkozta a sajtónak Gazda István – ennek 2014 nyaráig el kell készülnie, teljesen bebútorozva. Az épület a megöntött pincefödém állapotában már régebben elkészült, innen folytatjuk az építkezést. Az új épületben egy Ökumenikus Központ kap helyet. Az alsó szintet multifunkcionális terem foglalja el, amelyik istentiszteletek és konferenciák megszervezésére is alkalmas térként fog szolgálni. Az F épület 108 négyzetméter alapterületű, a multifunkcionális terem 113 férőhelyes lesz. Az emeleten öt vendégszoba kap majd helyet, fürdőszobával, előszobával felszerelve, illetve egyház-turisztikai iroda is fog itt működni, a hozzá kapcsolódó raktárhelyiséggel. A manzárdban 65 négyzetméteres kiállító terem kap helyet, amely ökumenikus jellegű kiállítások megszervezésére lesz alkalmas. A különböző temesvári vallásfelekezetek bemutatkozhatnának ebben a kiállítóközpontban, ahol helyet és teret biztosítunk az ökumenikus gondolatnak.”
A sajtótájékoztatón részt vett Földváry Attila mérnök úr, az Új Ezredév Református Központ főépítésze, aki lapunknak elmondta: 1999. november 3-án rajtolt az építkezés és 2002 végéig felépült az E épületszárny, valamint a nulla szintig az egész Központ alagsori része. Az építkezés 2002-ben pénzhiány miatt leállt. „Az F épületszárny felépítésével 30-35%-ban elkészül a létesítmény – mondta Földváry Attila – a teljes befejezéshez további 3,5 millió euróra lenne szükségünk. Az Új Ezredév Református Központ felépítése összesen mintegy 4,5 millió euróba kerül.”
Gazda István lelkipásztor abban reménykedik, hogy 2014 végéig, a temesvári forradalom 25 évfordulójára sikerül teljesen befejezni az E és F épületszárnyakat és a Központ egyik kisebb épületét, amelyben koncertterem működik majd. Az építkezésnek új lendületet adhat a reformáció 500 éves jubileuma, amit 2017-ben ünnepelnek meg a világ protestáns egyházai, illetve az Európa Kulturális Fővárosa cím elnyerése Temesvár számára. Gazda István a Nyugati Jelen kérdésére elmondta: román kormánypénzekre is pályáztak, de csak szimbolikus összegeket (400 millió régi lej, illetve 200 millió régi lej) kaptak, miközben csak Temesváron több mint 10 új ortodox templom épült fel a forradalom óta eltelt időszakban. Jelen pillanatban úgy tűnik, hogy az európai uniós források megpályázása az egyetlen járható út a Református Központ építői számára.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad),
2013. február 7.
Előadás a dévai református temetőről
Menteni a még menthetőt!
Nagy érdeklődéssel fogadták a dévai Bethlen Gábor helytörténeti kör februári találkozóján Barra Árpád nyugalmazott tanár előadását a helybéli református temetőről. Az előadó, elmondása szerint több évtizede figyeli a temető sorsának alakulását.
– Gyermekkorom óta ismerem ezt a temetőt, hiszen közvetlenül vele szemben állt a családi házunk. És el kell mondanom, hogy 70 év alatt teljesen megváltozott a temető arculata. Nem csupán azáltal, hogy sajnos nagyon megszaporodtak a sírok, de számos régi, akár jelentős személyiség síremléke is nyomtalanul tűnt el az évtizedek során. Ezért tartottam fontosnak felmérni, és adott időben rögzíteni a temetőben még fellelhető síremlékeket – ismertette munkája indítékát Barra Árpád.
A felmérést 1997 és 1998 folyamán végezte. A közel egy hektáros területet parcellákra osztva térképezte fel, lejegyezve minden egyes síremlék állapotát, a rajta olvasható írást. Így bármikor ki lehet deríteni, hogy egy adott helyen kinek a sírja állt ebben az időben, illetve azt is, hogy név szerint kinek hol található a nyughelye.
A kedd délutáni előadás során kiderült: a mai református temetőt feltehetően a XVII. századtól használják. – Bár a legrégibb, még fellelhető síremlék 1823-ból való és 1875 előttről összesen 11 darab sírkő áll még a temetőben. Ennek ellenére, egy korabeli rézmetszet, illetve a Hunyad Megyei Történelmi és Régészeti Társaság által közzétett feljegyzések alapján biztosan állítható, hogy itt évszázadokkal korábban is temető volt. Néhány főúri síremlék ugyan a hajdani református temető sírkertjében kapott helyet, de minden bizonnyal ide is temetkeztek már a XVII–XVIII. században is. A sírásások alkalmával manapság is régi kripták maradványaira bukkannak – fogalmazott az előadó.
A temető történetéről tanúskodó írásos dokumentumok sajnos nagyon hiányosak. 1738-ban ugyanis feltehetően a pestisjárvány miatt az egyházi anyakönyveket elégették. A következő század adatait tartalmazó iratok pedig a kommunizmus idején tűntek el. – 1950-ben az állami hatóságok “megőrzés” végett elvitték a parókiáról az 1818 és 1903 közötti anyakönyveket. Ezeknek elvileg a levéltárban meg kellene lenniük, de sajnos nem sikerült még hozzáférni – mondta az előadó.
Az iratok eltűnésével együtt folyamatosan tűnnek el a régi síremlékek is. Az ortodox sírok behatolásával egyre vegyesebbé válik az évszázadokig kizárólag protestáns jellegű temető. Az előadó szerint részben a vegyes házasságok, részben a városi ortodox temető túltelítettsége okán lesz egyre több román feliratú síremlék a református temetőben. Ezzel párhuzamosan folyamatosan pusztulnak, dőlnek ki, törnek össze és tűnnek el a régi, többnyire homokkőből készült fejfák.
A pusztulás ellenére néhány jelentős dévai személyiség síremléke ma is fellelhető a temetőben. Ezek közül az előadás során említésre került a Barcsay család sírkertje, Téglás Gábor feleségének, két lányának sírja, Majland Oszkár néprajzkutató, Szőts Sándor tudós református lelkész, László Zsigmond honvédtiszt síremlékei.
Az előadás alkalmával Barra Árpád felhívta a figyelmet arra is, hogy hasonló pusztulási folyamatnak van kitéve a városi, illetve a telepi római katolikus temető is. Mindkettőben esedékes lenne egy hasonló jellegű felmérést készíteni.
Deák Piroska tanárnő szóvá tette, hogy nagyobb figyelmet kellene fordítani a dévai magyar temetőkben nyugvó jeles személyiségek éltének, munkásságának ismertetésére. Ezért a következő, március 5-re tervezett, helytörténeti találkozón ilyen témában hangzanak majd el előadások.
Gáspár Barra Réka
Nyugati Jelen (Arad),
Menteni a még menthetőt!
Nagy érdeklődéssel fogadták a dévai Bethlen Gábor helytörténeti kör februári találkozóján Barra Árpád nyugalmazott tanár előadását a helybéli református temetőről. Az előadó, elmondása szerint több évtizede figyeli a temető sorsának alakulását.
– Gyermekkorom óta ismerem ezt a temetőt, hiszen közvetlenül vele szemben állt a családi házunk. És el kell mondanom, hogy 70 év alatt teljesen megváltozott a temető arculata. Nem csupán azáltal, hogy sajnos nagyon megszaporodtak a sírok, de számos régi, akár jelentős személyiség síremléke is nyomtalanul tűnt el az évtizedek során. Ezért tartottam fontosnak felmérni, és adott időben rögzíteni a temetőben még fellelhető síremlékeket – ismertette munkája indítékát Barra Árpád.
A felmérést 1997 és 1998 folyamán végezte. A közel egy hektáros területet parcellákra osztva térképezte fel, lejegyezve minden egyes síremlék állapotát, a rajta olvasható írást. Így bármikor ki lehet deríteni, hogy egy adott helyen kinek a sírja állt ebben az időben, illetve azt is, hogy név szerint kinek hol található a nyughelye.
A kedd délutáni előadás során kiderült: a mai református temetőt feltehetően a XVII. századtól használják. – Bár a legrégibb, még fellelhető síremlék 1823-ból való és 1875 előttről összesen 11 darab sírkő áll még a temetőben. Ennek ellenére, egy korabeli rézmetszet, illetve a Hunyad Megyei Történelmi és Régészeti Társaság által közzétett feljegyzések alapján biztosan állítható, hogy itt évszázadokkal korábban is temető volt. Néhány főúri síremlék ugyan a hajdani református temető sírkertjében kapott helyet, de minden bizonnyal ide is temetkeztek már a XVII–XVIII. században is. A sírásások alkalmával manapság is régi kripták maradványaira bukkannak – fogalmazott az előadó.
A temető történetéről tanúskodó írásos dokumentumok sajnos nagyon hiányosak. 1738-ban ugyanis feltehetően a pestisjárvány miatt az egyházi anyakönyveket elégették. A következő század adatait tartalmazó iratok pedig a kommunizmus idején tűntek el. – 1950-ben az állami hatóságok “megőrzés” végett elvitték a parókiáról az 1818 és 1903 közötti anyakönyveket. Ezeknek elvileg a levéltárban meg kellene lenniük, de sajnos nem sikerült még hozzáférni – mondta az előadó.
Az iratok eltűnésével együtt folyamatosan tűnnek el a régi síremlékek is. Az ortodox sírok behatolásával egyre vegyesebbé válik az évszázadokig kizárólag protestáns jellegű temető. Az előadó szerint részben a vegyes házasságok, részben a városi ortodox temető túltelítettsége okán lesz egyre több román feliratú síremlék a református temetőben. Ezzel párhuzamosan folyamatosan pusztulnak, dőlnek ki, törnek össze és tűnnek el a régi, többnyire homokkőből készült fejfák.
A pusztulás ellenére néhány jelentős dévai személyiség síremléke ma is fellelhető a temetőben. Ezek közül az előadás során említésre került a Barcsay család sírkertje, Téglás Gábor feleségének, két lányának sírja, Majland Oszkár néprajzkutató, Szőts Sándor tudós református lelkész, László Zsigmond honvédtiszt síremlékei.
Az előadás alkalmával Barra Árpád felhívta a figyelmet arra is, hogy hasonló pusztulási folyamatnak van kitéve a városi, illetve a telepi római katolikus temető is. Mindkettőben esedékes lenne egy hasonló jellegű felmérést készíteni.
Deák Piroska tanárnő szóvá tette, hogy nagyobb figyelmet kellene fordítani a dévai magyar temetőkben nyugvó jeles személyiségek éltének, munkásságának ismertetésére. Ezért a következő, március 5-re tervezett, helytörténeti találkozón ilyen témában hangzanak majd el előadások.
Gáspár Barra Réka
Nyugati Jelen (Arad),
2013. február 7.
Elutasítók és elfogadók
Évek óta hallhatjuk, mennyire fontos a román közvélemény számára is elmagyarázni, egészen pontosan mi bújik meg a magyarság, székelység autonómiaigénye mögött. Összeszedett, kidolgozott, pontos elképzelése azóta sincs erre vonatkozóan senkinek, az autonomista mozgalmak elsősorban saját házunk táján, esetleg Európa nyitottabb felében hirdetik az igét, itthon csak egy-egy botrány kapcsán kényszerülnek többnyire kínos magyarázkodásra.
Mai napig nem jött létre ama bizonyos román–magyar kerekasztal, amely végre tiszta vizet önthetne a pohárba. Igaz, ezért elsősorban nem a magyar fél okolható, a románság néhány szószólója minden, ilyen irányban szárba szökkenő ötletet elfojtott, már csírájában. A néhány felbukkanó elképzelés valahogy mindig háttérben maradt, megfeneklett a látványosabbnak ígérkező megmozdulások mögött. S bár a románság ezt nem mindig látja, bizony nagyon sok energiát elemészt a magyar szervezetek hadakozása egymással, többnyire addig vitatkoznak azon, hogy ki akarja igazán, ki teszi a legtöbbet, és melyik út lenne valóban eredményes, míg végül a nagy robbanásból csak egy kis pukkanás marad, s visszhangja csak akkor ér túl a Kárpátokon, ha akadnak román nacionalista érdekek, melyek botránnyá dagasszák. Lám, mindmáig nem sikerült kamatoztatni a nem hivatalos népszavazáson összegyűjtött, Székelyföld autonómiájára leadott kétszázezer igen szavazatot. Ilyen körülmények között, és az elmúlt időszak nagyon heves magyarellenes hangulatában – lám, tegnap ismét egekig csaptak az indulatok Németh Zsolt nyilatkozata miatt – nem is olyan rossz eredmény, hogy egy friss közvélemény-kutatás szerint a megkérdezettek 47 százaléka nem tartaná veszélyesnek, ha a közigazgatási átszervezés során engednék a magyarokat önálló régióba szerveződni. Az elutasító 48 százalék többsége idős, 65 év feletti, és tanulatlan, alig nyolc osztállyal rendelkező. S lám, hiába harsognak kórusban a bukaresti televíziók, politikusok, riogatásuk nem ért célt mindenkinél. Itt lenne hát az idő megbeszéléseket kezdeményezni, akár stratégiát kidolgozni arra, hogyan lehetne mind több és több román emberhez eljuttatni, mit is akar valójában a magyarság, székelység, hogy nem valakik ellen, hanem valamiért – például Székelyföld hathatósabb fejlődéséért – lenne szüksége előbb az egy régióba tartozásra, majd autonómiára. A mostani zászlóbotrány, de a márciusi marosvásárhelyi tüntetés előkészítése, lebonyolítása is jó alkalmat nyújthat erre. S ha így, akár apránként sikerül lemorzsolnunk a pontos szándékunkat nem ismerők, az elutasítók táborát, akkor az ellenünk csaholók is egyre inkább veszítik erejüket. Nekünk pedig arányosan nőhetnek esélyeink, hisz végre józan, érvekre alapozott vita kezdődhet a nacionalista hangulatkeltés helyett. Ehhez azonban az is elengedhetetlen, hogy a magyar szervezetek nem egymással vetélkedve, hanem egymást segítve, szerepeket megosztva cselekedjenek.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),
Évek óta hallhatjuk, mennyire fontos a román közvélemény számára is elmagyarázni, egészen pontosan mi bújik meg a magyarság, székelység autonómiaigénye mögött. Összeszedett, kidolgozott, pontos elképzelése azóta sincs erre vonatkozóan senkinek, az autonomista mozgalmak elsősorban saját házunk táján, esetleg Európa nyitottabb felében hirdetik az igét, itthon csak egy-egy botrány kapcsán kényszerülnek többnyire kínos magyarázkodásra.
Mai napig nem jött létre ama bizonyos román–magyar kerekasztal, amely végre tiszta vizet önthetne a pohárba. Igaz, ezért elsősorban nem a magyar fél okolható, a románság néhány szószólója minden, ilyen irányban szárba szökkenő ötletet elfojtott, már csírájában. A néhány felbukkanó elképzelés valahogy mindig háttérben maradt, megfeneklett a látványosabbnak ígérkező megmozdulások mögött. S bár a románság ezt nem mindig látja, bizony nagyon sok energiát elemészt a magyar szervezetek hadakozása egymással, többnyire addig vitatkoznak azon, hogy ki akarja igazán, ki teszi a legtöbbet, és melyik út lenne valóban eredményes, míg végül a nagy robbanásból csak egy kis pukkanás marad, s visszhangja csak akkor ér túl a Kárpátokon, ha akadnak román nacionalista érdekek, melyek botránnyá dagasszák. Lám, mindmáig nem sikerült kamatoztatni a nem hivatalos népszavazáson összegyűjtött, Székelyföld autonómiájára leadott kétszázezer igen szavazatot. Ilyen körülmények között, és az elmúlt időszak nagyon heves magyarellenes hangulatában – lám, tegnap ismét egekig csaptak az indulatok Németh Zsolt nyilatkozata miatt – nem is olyan rossz eredmény, hogy egy friss közvélemény-kutatás szerint a megkérdezettek 47 százaléka nem tartaná veszélyesnek, ha a közigazgatási átszervezés során engednék a magyarokat önálló régióba szerveződni. Az elutasító 48 százalék többsége idős, 65 év feletti, és tanulatlan, alig nyolc osztállyal rendelkező. S lám, hiába harsognak kórusban a bukaresti televíziók, politikusok, riogatásuk nem ért célt mindenkinél. Itt lenne hát az idő megbeszéléseket kezdeményezni, akár stratégiát kidolgozni arra, hogyan lehetne mind több és több román emberhez eljuttatni, mit is akar valójában a magyarság, székelység, hogy nem valakik ellen, hanem valamiért – például Székelyföld hathatósabb fejlődéséért – lenne szüksége előbb az egy régióba tartozásra, majd autonómiára. A mostani zászlóbotrány, de a márciusi marosvásárhelyi tüntetés előkészítése, lebonyolítása is jó alkalmat nyújthat erre. S ha így, akár apránként sikerül lemorzsolnunk a pontos szándékunkat nem ismerők, az elutasítók táborát, akkor az ellenünk csaholók is egyre inkább veszítik erejüket. Nekünk pedig arányosan nőhetnek esélyeink, hisz végre józan, érvekre alapozott vita kezdődhet a nacionalista hangulatkeltés helyett. Ehhez azonban az is elengedhetetlen, hogy a magyar szervezetek nem egymással vetélkedve, hanem egymást segítve, szerepeket megosztva cselekedjenek.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),
2013. február 7.
Diplomáciai síkra terelték (Székelyzászló-ügy)
Románia nem tűr el senkitől leckéket, hogyan alkalmazza a törvényeit – hangoztatta Victor Ponta miniszterelnök tegnap, arra reagálva, hogy Németh Zsolt magyar külügyi államtitkár a Székelyföldön dúló zászlóháború ellen emelt szót kedden, és azt kérte a román kormánytól: szüntesse be a szimbolikus agressziót az erdélyi magyar közösség ellen.
Bogdan Aurescu külügyi államtitkár elfogadhatatlannak minősítette magyar kollégája kijelentéseit. Magyarország bukaresti nagykövetét tegnap sürgősen bekérették a román külügyminisztériumba, ahol Füzes Oszkár egyebek mellett hangsúlyozta: Magyarország szolidáris a székelységgel, amikor azt tapasztalja, hogy elvitatják tőle a nemzeti jelképek használatának alapvető jogát. Victor Ponta a tegnapi kormányülés kezdetén, a sajtó jelenlétében hozta szóba a témát, cselekvésre szólítva fel az illetékes tárcavezetőt. „Arra kérem, külügyminiszter úr, hogy mielőtt Brüsszelbe indul, adjon határozott választ, hogy nem tűrünk – tartózkodnék a nem diplomatikus kifejezéstől, normális esetben ezeket szemtelenségeknek nevezném – semmilyen leckét senkitől arra, hogyan alkalmazzuk a törvényeket Romániában” – mondta a kormányfő. Hozzáfűzte: úgy véli, Románia a legmagasabb európai szabványokat alkalmazza a kisebbségek képviselete és a helyi autonómia terén. „Ha valaki Romániában akar választási kampányt folytatni, arra határozottan kell reagálni, anélkül persze, hogy csapdába esnénk, de nem hinném, hogy valaki megmondhatja nekünk, milyen zászlókat és hogyan függesszünk itt ki. Nem akarom, hogy provokációk csapdájába essünk, de annak a látszatát is szeretném elkerülni, hogy külföldről adnak nekünk leckéket. Nehogy valaki is azt képzelje, hogy túl sokszor odafordítjuk a másik arcunkat is” – mondta Victor Ponta kormányfő a tegnapi kormányülésen a székelyzászló-ügy kapcsán. A román külügyi tárca tegnapi közleményében az áll: Németh Zsolt magyar külügyi államtitkár nyilatkozata elfogadhatatlan, ellentétben áll Románia és Magyarország stratégiai partnerségi kapcsolatával, valamint a jószomszédi viszony szellemiségével. A dokumentum Bogdan Aurescu külügyi államtitkárt idézi, aki szerint Románia nem fogad el olyan „sajnálatos beavatkozásokat”, amelyek megsértik a román alkotmányos és törvényes kereteket. Aurescu szerint Németh Zsolt a kijelentésével egyértelműen az etnikai alapú területi autonómia mellett foglalt állást, amelyet nem tesz lehetővé a román alkotmány, és amely nem része a nemzeti kisebbségek jogainak védelmét szabályozó európai szabványoknak. „Ezért a román külügy határozottan elutasítja ezt a kezdeményezést” – olvasható a dokumentumban. A külügyminisztérium úgy véli, Románia teljes mértékben teljesíti a nemzetközi megállapodásokban vállalt kisebbségvédelmi előírásokat, mi több, a kisebbségvédelem területén a „román modellt” nemzetközi szinten is elismerik.
Magyarország szolidáris a székelységgel
Magyarország szolidáris a székelységgel, amikor azt tapasztalja, hogy elvitatják tőle a nemzeti jelképek használatának alapvető jogát – egyebek mellett ezt hangsúlyozta Füzes Oszkár, Magyarország bukaresti nagykövete tegnap a külügyminisztériumban, ahová a román fél kérette be. A diplomata elmondta: azt közölték vele, hogy Románia számára nem elfogadható a magyar fél által használt szimbolikus agresszió kifejezés, ugyanakkor Bukarest szerint az országban a kisebbségi jogok a legmagasabb szinten érvényesülnek, és Románia érdekelt a két ország közötti jó kapcsolat fenntartásában. Válaszában a nagykövet rámutatott: nem a magyar fél kezdte a jelképek körüli konfliktust. Ez azzal indult, hogy a Kovászna megyei prefektus eltávolíttatta a székely zászlót – mondta. „Normális dolognak tartjuk, ha a székelyek használják jelképeiket, ez alapvető joguk, ez a románok jogos érzékenységét nem sértheti” – nyilatkozta Füzes Oszkár. A román félnek kifejtette továbbá: az is természetes, hogy ilyen helyzetben Magyarország szolidáris a székelységgel. A kisebbségi jelképek használatának akadályozása ügyében kialakult helyzet megoldásának kulcsa Románia kezében van, a romániai magyarságnak jogában áll használnia szimbólumait, ezért Magyarország támogatja a székely zászló használatát – tájékoztatott tegnap a magyar külügyi tárca. A közlemény szerint Füzes Oszkár arra is felhívta a figyelmet, hogy az elmúlt időben több olyan eset történt, amely a hatályos román jogi szabályozással ellentétes, sérti a magyar közösség jogait, ezek orvoslása elengedhetetlen. A nagykövet példaként említette a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem megoldatlan ügyét és a magyar nyelv visszaszorításáért tett önkormányzati intézkedéseket, amelyek orvoslását Magyarország elengedhetetlennek tartja – áll a közleményben.
Németh Zsolt: Ponta félreértett
Németh Zsolt külügyi államtitkár szerint Victor Ponta román miniszterelnök valamit félreért, amikor a székelyzászló-használat ügyével összefüggésben úgy nyilatkozik, Románia nem tűri el, hogy kioktassák. Ponta szavaira reagálva elmondta: „Európában amit a törvény nem tilt, azt lehet. Romániában nem tiltja semmilyen törvény a székely zászló használatát. Ilyen értelemben az európai normákat, a jogállami normákat – attól függetlenül, hogy a román miniszterelnök mit tűr és mit nem – biztosítani kell.”
Az államtitkár szólt arról is, nagyon örül annak, hogy Romániában most már jobban odafigyelnek a székely zászló ügyére. Ez volt a szándéka a budafoki önkormányzatnak is, amikor úgy döntött, kitűzi a székely zászlót, és kezdeményezi, hogy más helyhatóságok is így tegyenek – fűzte hozzá. A székelyeknek joguk van ahhoz, hogy használják a székely zászlót – mondta Németh Zsolt, aki bízik abban, hogy a román kormány megérti, ezt lehetővé kell tenni, biztosítani kell a feltételeket.
RMDSZ: Nem éri sérelem Romániát
A székely zászló kitűzése nem sérti sem a román állam érdekeit, sem a román lakosságét – jelentette ki tegnap az RMDSZ elnöke. Kelemen Hunor elmondta, senkit nem ér hátrány amiatt, hogy ezeket a jelképeket a „jóérzés határain belül” használják Románia egyik régiójában. Úgy vélekedett: nem kellene ilyen gyúlékony témákkal terhelni a magyar–román kapcsolatokat, és nem a nyilvános nyilatkozatok a legmegfelelőbbek arra, hogy megoldják a székely zászló használatát.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),
Románia nem tűr el senkitől leckéket, hogyan alkalmazza a törvényeit – hangoztatta Victor Ponta miniszterelnök tegnap, arra reagálva, hogy Németh Zsolt magyar külügyi államtitkár a Székelyföldön dúló zászlóháború ellen emelt szót kedden, és azt kérte a román kormánytól: szüntesse be a szimbolikus agressziót az erdélyi magyar közösség ellen.
Bogdan Aurescu külügyi államtitkár elfogadhatatlannak minősítette magyar kollégája kijelentéseit. Magyarország bukaresti nagykövetét tegnap sürgősen bekérették a román külügyminisztériumba, ahol Füzes Oszkár egyebek mellett hangsúlyozta: Magyarország szolidáris a székelységgel, amikor azt tapasztalja, hogy elvitatják tőle a nemzeti jelképek használatának alapvető jogát. Victor Ponta a tegnapi kormányülés kezdetén, a sajtó jelenlétében hozta szóba a témát, cselekvésre szólítva fel az illetékes tárcavezetőt. „Arra kérem, külügyminiszter úr, hogy mielőtt Brüsszelbe indul, adjon határozott választ, hogy nem tűrünk – tartózkodnék a nem diplomatikus kifejezéstől, normális esetben ezeket szemtelenségeknek nevezném – semmilyen leckét senkitől arra, hogyan alkalmazzuk a törvényeket Romániában” – mondta a kormányfő. Hozzáfűzte: úgy véli, Románia a legmagasabb európai szabványokat alkalmazza a kisebbségek képviselete és a helyi autonómia terén. „Ha valaki Romániában akar választási kampányt folytatni, arra határozottan kell reagálni, anélkül persze, hogy csapdába esnénk, de nem hinném, hogy valaki megmondhatja nekünk, milyen zászlókat és hogyan függesszünk itt ki. Nem akarom, hogy provokációk csapdájába essünk, de annak a látszatát is szeretném elkerülni, hogy külföldről adnak nekünk leckéket. Nehogy valaki is azt képzelje, hogy túl sokszor odafordítjuk a másik arcunkat is” – mondta Victor Ponta kormányfő a tegnapi kormányülésen a székelyzászló-ügy kapcsán. A román külügyi tárca tegnapi közleményében az áll: Németh Zsolt magyar külügyi államtitkár nyilatkozata elfogadhatatlan, ellentétben áll Románia és Magyarország stratégiai partnerségi kapcsolatával, valamint a jószomszédi viszony szellemiségével. A dokumentum Bogdan Aurescu külügyi államtitkárt idézi, aki szerint Románia nem fogad el olyan „sajnálatos beavatkozásokat”, amelyek megsértik a román alkotmányos és törvényes kereteket. Aurescu szerint Németh Zsolt a kijelentésével egyértelműen az etnikai alapú területi autonómia mellett foglalt állást, amelyet nem tesz lehetővé a román alkotmány, és amely nem része a nemzeti kisebbségek jogainak védelmét szabályozó európai szabványoknak. „Ezért a román külügy határozottan elutasítja ezt a kezdeményezést” – olvasható a dokumentumban. A külügyminisztérium úgy véli, Románia teljes mértékben teljesíti a nemzetközi megállapodásokban vállalt kisebbségvédelmi előírásokat, mi több, a kisebbségvédelem területén a „román modellt” nemzetközi szinten is elismerik.
Magyarország szolidáris a székelységgel
Magyarország szolidáris a székelységgel, amikor azt tapasztalja, hogy elvitatják tőle a nemzeti jelképek használatának alapvető jogát – egyebek mellett ezt hangsúlyozta Füzes Oszkár, Magyarország bukaresti nagykövete tegnap a külügyminisztériumban, ahová a román fél kérette be. A diplomata elmondta: azt közölték vele, hogy Románia számára nem elfogadható a magyar fél által használt szimbolikus agresszió kifejezés, ugyanakkor Bukarest szerint az országban a kisebbségi jogok a legmagasabb szinten érvényesülnek, és Románia érdekelt a két ország közötti jó kapcsolat fenntartásában. Válaszában a nagykövet rámutatott: nem a magyar fél kezdte a jelképek körüli konfliktust. Ez azzal indult, hogy a Kovászna megyei prefektus eltávolíttatta a székely zászlót – mondta. „Normális dolognak tartjuk, ha a székelyek használják jelképeiket, ez alapvető joguk, ez a románok jogos érzékenységét nem sértheti” – nyilatkozta Füzes Oszkár. A román félnek kifejtette továbbá: az is természetes, hogy ilyen helyzetben Magyarország szolidáris a székelységgel. A kisebbségi jelképek használatának akadályozása ügyében kialakult helyzet megoldásának kulcsa Románia kezében van, a romániai magyarságnak jogában áll használnia szimbólumait, ezért Magyarország támogatja a székely zászló használatát – tájékoztatott tegnap a magyar külügyi tárca. A közlemény szerint Füzes Oszkár arra is felhívta a figyelmet, hogy az elmúlt időben több olyan eset történt, amely a hatályos román jogi szabályozással ellentétes, sérti a magyar közösség jogait, ezek orvoslása elengedhetetlen. A nagykövet példaként említette a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem megoldatlan ügyét és a magyar nyelv visszaszorításáért tett önkormányzati intézkedéseket, amelyek orvoslását Magyarország elengedhetetlennek tartja – áll a közleményben.
Németh Zsolt: Ponta félreértett
Németh Zsolt külügyi államtitkár szerint Victor Ponta román miniszterelnök valamit félreért, amikor a székelyzászló-használat ügyével összefüggésben úgy nyilatkozik, Románia nem tűri el, hogy kioktassák. Ponta szavaira reagálva elmondta: „Európában amit a törvény nem tilt, azt lehet. Romániában nem tiltja semmilyen törvény a székely zászló használatát. Ilyen értelemben az európai normákat, a jogállami normákat – attól függetlenül, hogy a román miniszterelnök mit tűr és mit nem – biztosítani kell.”
Az államtitkár szólt arról is, nagyon örül annak, hogy Romániában most már jobban odafigyelnek a székely zászló ügyére. Ez volt a szándéka a budafoki önkormányzatnak is, amikor úgy döntött, kitűzi a székely zászlót, és kezdeményezi, hogy más helyhatóságok is így tegyenek – fűzte hozzá. A székelyeknek joguk van ahhoz, hogy használják a székely zászlót – mondta Németh Zsolt, aki bízik abban, hogy a román kormány megérti, ezt lehetővé kell tenni, biztosítani kell a feltételeket.
RMDSZ: Nem éri sérelem Romániát
A székely zászló kitűzése nem sérti sem a román állam érdekeit, sem a román lakosságét – jelentette ki tegnap az RMDSZ elnöke. Kelemen Hunor elmondta, senkit nem ér hátrány amiatt, hogy ezeket a jelképeket a „jóérzés határain belül” használják Románia egyik régiójában. Úgy vélekedett: nem kellene ilyen gyúlékony témákkal terhelni a magyar–román kapcsolatokat, és nem a nyilvános nyilatkozatok a legmegfelelőbbek arra, hogy megoldják a székely zászló használatát.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),
2013. február 7.
Hírsaláta
VÁLLALKOZÓ EGYHÁZ. 2011-ben Emil Boc akkori miniszterelnök az állami biztonsági alapból nyolcmilliárd eurót adott az ortodox egyháznak, hogy támogassa a rászorulókat.
Ehelyett a bukaresti óriáskatedrális és más építkezések nyelték el azt a pénzt, például az a jerikói szálloda, amely hatalmas botrányt váltott ki Jeruzsálemben, mert engedély nélkül kezdték és fejezeték be építését, s melyet sok egyéb egyházi épület mellett nem a szociális gondok enyhítésére használnak, hanem szállodaként különféle rendezvények, lakodalmak, esküvők szervezésére. Egyelőre az ortodox egyház arról sem hajlandó nyilatkozni, hogy mekkora összegre rúgnak a katedrális építésére kapott adományok. Honlapjukon azt állítják, hogy a költségek mindössze tizenöt százalékát fedezi. A Számvevőszék egyik jelentéséből annyi derül ki, hogy az egyház vagyona hárommilliárd euró, 35 hektár erdőt és hasonló nagyságrendű szántót, szállodákat, vendéglőket, gyümölcsösöket és szőlőterületeket birtokolnak. (Antena3)
ELLENZIK A CIVILEK AZ EGYHÁZAK TÁMOGATÁSÁT. Több mint húsz civil szervezet fordult nyílt levélben a honatyákhoz, a miniszterelnöki hivatalhoz, valamint a nemzetközi hitelezők – Nemzetközi Valutaalap, az Európai Bizottság, valamint a Világbank – képviselőihez kérve, hogy mondjanak nemet az egyházak közpénzekből történő finanszírozására, s irányítsák át az eredetileg a felekezeteknek szánt pénzeket az oktatás, a kutatás és az egészségügy támogatására. A 23 szervezet képviselője által aláírt dokumentum szerint az állam megközelítőleg 540 millió eurót utal ki az egyházak támogatására, ami eléri az ország bruttó hazai termékének (GDP) 0,4 százalékát, miközben a gyógyszerbeszerzésekben felhalmozott állami adósság a GDP 0,3 százalékára rúg. (Ziare.com) AZ RMDSZ NEM SZAVAZZA MEG AZ IDEI KÖLTSÉGVETÉST. Erdei Dolóczki István RMDSZ-es képviselő parlamenti felszólalásában elmondta: a szövetség alsó- és felsőházi frakciója sem fogja megszavazni sem a 2013-as állami, sem a társadalombiztosítási költségvetést. Ennek oka: az RMDSZ által benyújtott valamennyi módosító javaslatot elutasította a kormányzó többség. A szövetség politikusa ugyanakkor rámutatott, egyáltalán nem igaz, hogy a kormány által beterjesztett költségvetés-tervezet növekedéspárti lenne. 2013-ban még egyméternyi autópálya sem épül a Ploieşti–Brassó–Bors szakaszon. A helyi, községi, valamint megyei utak karbantartása ellehetetlenül, miután az erre a célra kiutalt összegek a tavalyi szinten maradnak. Működőképes közúti infrastruktúra nélkül erős abbeli félelmük, hogy az előrejelzett kis gazdasági növekedés is sérülni fog. Ráadásul nem ismertek az adótörvénykönyv módosításának várható hatásai, kérdéses, hogy a kis- és közepes vállalkozások képesek lesznek-e hozzájárulni a gazdaság bővüléséhez. (RMDSZ-tájékoztató)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),
VÁLLALKOZÓ EGYHÁZ. 2011-ben Emil Boc akkori miniszterelnök az állami biztonsági alapból nyolcmilliárd eurót adott az ortodox egyháznak, hogy támogassa a rászorulókat.
Ehelyett a bukaresti óriáskatedrális és más építkezések nyelték el azt a pénzt, például az a jerikói szálloda, amely hatalmas botrányt váltott ki Jeruzsálemben, mert engedély nélkül kezdték és fejezeték be építését, s melyet sok egyéb egyházi épület mellett nem a szociális gondok enyhítésére használnak, hanem szállodaként különféle rendezvények, lakodalmak, esküvők szervezésére. Egyelőre az ortodox egyház arról sem hajlandó nyilatkozni, hogy mekkora összegre rúgnak a katedrális építésére kapott adományok. Honlapjukon azt állítják, hogy a költségek mindössze tizenöt százalékát fedezi. A Számvevőszék egyik jelentéséből annyi derül ki, hogy az egyház vagyona hárommilliárd euró, 35 hektár erdőt és hasonló nagyságrendű szántót, szállodákat, vendéglőket, gyümölcsösöket és szőlőterületeket birtokolnak. (Antena3)
ELLENZIK A CIVILEK AZ EGYHÁZAK TÁMOGATÁSÁT. Több mint húsz civil szervezet fordult nyílt levélben a honatyákhoz, a miniszterelnöki hivatalhoz, valamint a nemzetközi hitelezők – Nemzetközi Valutaalap, az Európai Bizottság, valamint a Világbank – képviselőihez kérve, hogy mondjanak nemet az egyházak közpénzekből történő finanszírozására, s irányítsák át az eredetileg a felekezeteknek szánt pénzeket az oktatás, a kutatás és az egészségügy támogatására. A 23 szervezet képviselője által aláírt dokumentum szerint az állam megközelítőleg 540 millió eurót utal ki az egyházak támogatására, ami eléri az ország bruttó hazai termékének (GDP) 0,4 százalékát, miközben a gyógyszerbeszerzésekben felhalmozott állami adósság a GDP 0,3 százalékára rúg. (Ziare.com) AZ RMDSZ NEM SZAVAZZA MEG AZ IDEI KÖLTSÉGVETÉST. Erdei Dolóczki István RMDSZ-es képviselő parlamenti felszólalásában elmondta: a szövetség alsó- és felsőházi frakciója sem fogja megszavazni sem a 2013-as állami, sem a társadalombiztosítási költségvetést. Ennek oka: az RMDSZ által benyújtott valamennyi módosító javaslatot elutasította a kormányzó többség. A szövetség politikusa ugyanakkor rámutatott, egyáltalán nem igaz, hogy a kormány által beterjesztett költségvetés-tervezet növekedéspárti lenne. 2013-ban még egyméternyi autópálya sem épül a Ploieşti–Brassó–Bors szakaszon. A helyi, községi, valamint megyei utak karbantartása ellehetetlenül, miután az erre a célra kiutalt összegek a tavalyi szinten maradnak. Működőképes közúti infrastruktúra nélkül erős abbeli félelmük, hogy az előrejelzett kis gazdasági növekedés is sérülni fog. Ráadásul nem ismertek az adótörvénykönyv módosításának várható hatásai, kérdéses, hogy a kis- és közepes vállalkozások képesek lesznek-e hozzájárulni a gazdaság bővüléséhez. (RMDSZ-tájékoztató)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),
2013. február 7.
Elhunyt Katona-Szabó István
Életének 91. évében, február 6-án elhunyt Katona-Szabó István, 1986 óta Gödöllőn élt író, újságíró, szerkesztő.
Kézdivásárhelyen született 1922. november 10-én. Tanulmányait szülővárosában kezdte, majd a Marosvásárhelyi Református Kollégiumban érettségizett. A Bolyai Tudományegyetem közgazdasági karán politikai gazdaságtanból és szociológiából szerzett diplomát 1947-ben. Mint egyetemi hallgató a Móricz Zsigmond Kollégium diákigazgatója volt és a Világosság című napilap riportere. Tanulmányainak végeztével rövid ideig tanárként dolgozott a bánffyhunyadi gimnáziumban, majd 1948-tól egy évtizeden át a Falvak Népe, illetve Falvak Dolgozó Népe szerkesztője, 1950 és 1952 között főszerkesztő-helyettese volt. 1958-tól Marosvásárhelyen a Művészet, majd az Új Élet főszerkesztő-helyetteseként, 1967-től a lap szerkesztőbizottságának tagjaként és rovatvezetőként dolgozott. 1955 és 1986 között tagja volt a Román, majd Magyarországra települése után 1986-tól a Magyar Írószövetségnek. Első írása, egy, Tolnai Lajos marosvásárhelyi tartózkodásáról szóló adattár, Móricz Zsigmond lapjában, a Kelet Népében jelent meg 1941-ben. Írói és publicisztikai érdeklődésével a népi írók mozgalmához és szellemiségéhez kapcsolódott. A falu és a parasztság felemelésében látta a magyar társadalom fejlődésének megalapozását. A szövetkezeti mozgalom erdélyi hagyományainak folytatását, a finn szövetkezetek mintájára, az önkéntes szövetkezés gondolatát képviselte. Szembekerült az MNSZ nemzetiségi jogokat feladó törekvéseivel és felszólalt az 1945. novemberi hírhedt Marosvásárhelyi Kiáltványa ellen, mely Erdély határainak végleges romániai megoldását, a határok megváltoztatásának szükségtelenségét hirdette meg a béketárgyalások előtt. Az intézőbizottság tagjaként a kiáltvány elfogadása ellen szavazott, és tiltakozásul kilépett az MNSZ Központi Intéző Bizottságából. A kiáltványt elfogadó vita és gyűlés jegyzőkönyvének szövegét személyesen adta át Tildy Zoltán miniszterelnök kabinetjének, Erdei Ferenc belügyminiszternek, és más leleplező anyaggal együtt Demeter Bélának, a magyar béke előkészítő bizottság erdélyi szakértőjének 1946 januárjában. Ezt a kiáltványt a román külügyminiszter felhasználta a párizsi béketárgyaláson a magyar igények visszaverésére. Írói, közírói tevékenységével tudatosan, Sütő András főszerkesztősége alatt, célszerűen a magyar irodalom, művészet, és kultúra egymástól elszakíthatatlan egységét, közös hagyományainak folytatását szolgálta és jeles erdélyi képzőművészek és írók újraértékelését szorgalmazta. Mint szerkesztő és kritikus a fiatal művésznemzedék indulását támogatta. Főleg az ellenzéki román írókkal való jó viszony ápolására törekedett, értékeik megismertetéséért cikkezett a magyar nemzeti öntudat erősítésével egyidejűleg. Gondozásában jelent meg a Móricz-féle Magvető két erdélyi kiadása 1944-ben és 1945-ben, 1962-ben pedig magyar nyelvtan könyvet és olvasókönyvet szerkesztett a VII. osztály számára. Ő állította össze a romániai magyar művészek „ki kicsodáját”. 1955 és 1974 között több önálló kötete jelent meg. 1986-ban áttelepült Magyarországra és Gödöllőn talált új otthonra. Bekapcsolódott a politikába, 1991-1994 között az MDF városi szervezetének elnöke volt. 1995-től 2000-ig ő töltötte be a Remsey Jenő Művészeti Alapítvány ügyvezető elnöki tisztét, de ő volt a Nagy Sándor Művészeti Díj kezdeményezője és a Bolyai Egyetem Barátai Egyesületének alapító elnöke is 1995-től 2004-ig. 2012. november 11-én Gödöllőn ünnepelte 90. születésnapját, a jeles évfordulóra jelent meg új, egyben utolsó, „ A nagy hazugságok kora – Életem Erdélyben” című dokumentum értékű könyve, ami a korábban kiadott „Nagy remények kora” és a „Visszaemlékezések” folytatása. Temetéséről később intézkednek.
onkormanyzat.MTI.hu,
Életének 91. évében, február 6-án elhunyt Katona-Szabó István, 1986 óta Gödöllőn élt író, újságíró, szerkesztő.
Kézdivásárhelyen született 1922. november 10-én. Tanulmányait szülővárosában kezdte, majd a Marosvásárhelyi Református Kollégiumban érettségizett. A Bolyai Tudományegyetem közgazdasági karán politikai gazdaságtanból és szociológiából szerzett diplomát 1947-ben. Mint egyetemi hallgató a Móricz Zsigmond Kollégium diákigazgatója volt és a Világosság című napilap riportere. Tanulmányainak végeztével rövid ideig tanárként dolgozott a bánffyhunyadi gimnáziumban, majd 1948-tól egy évtizeden át a Falvak Népe, illetve Falvak Dolgozó Népe szerkesztője, 1950 és 1952 között főszerkesztő-helyettese volt. 1958-tól Marosvásárhelyen a Művészet, majd az Új Élet főszerkesztő-helyetteseként, 1967-től a lap szerkesztőbizottságának tagjaként és rovatvezetőként dolgozott. 1955 és 1986 között tagja volt a Román, majd Magyarországra települése után 1986-tól a Magyar Írószövetségnek. Első írása, egy, Tolnai Lajos marosvásárhelyi tartózkodásáról szóló adattár, Móricz Zsigmond lapjában, a Kelet Népében jelent meg 1941-ben. Írói és publicisztikai érdeklődésével a népi írók mozgalmához és szellemiségéhez kapcsolódott. A falu és a parasztság felemelésében látta a magyar társadalom fejlődésének megalapozását. A szövetkezeti mozgalom erdélyi hagyományainak folytatását, a finn szövetkezetek mintájára, az önkéntes szövetkezés gondolatát képviselte. Szembekerült az MNSZ nemzetiségi jogokat feladó törekvéseivel és felszólalt az 1945. novemberi hírhedt Marosvásárhelyi Kiáltványa ellen, mely Erdély határainak végleges romániai megoldását, a határok megváltoztatásának szükségtelenségét hirdette meg a béketárgyalások előtt. Az intézőbizottság tagjaként a kiáltvány elfogadása ellen szavazott, és tiltakozásul kilépett az MNSZ Központi Intéző Bizottságából. A kiáltványt elfogadó vita és gyűlés jegyzőkönyvének szövegét személyesen adta át Tildy Zoltán miniszterelnök kabinetjének, Erdei Ferenc belügyminiszternek, és más leleplező anyaggal együtt Demeter Bélának, a magyar béke előkészítő bizottság erdélyi szakértőjének 1946 januárjában. Ezt a kiáltványt a román külügyminiszter felhasználta a párizsi béketárgyaláson a magyar igények visszaverésére. Írói, közírói tevékenységével tudatosan, Sütő András főszerkesztősége alatt, célszerűen a magyar irodalom, művészet, és kultúra egymástól elszakíthatatlan egységét, közös hagyományainak folytatását szolgálta és jeles erdélyi képzőművészek és írók újraértékelését szorgalmazta. Mint szerkesztő és kritikus a fiatal művésznemzedék indulását támogatta. Főleg az ellenzéki román írókkal való jó viszony ápolására törekedett, értékeik megismertetéséért cikkezett a magyar nemzeti öntudat erősítésével egyidejűleg. Gondozásában jelent meg a Móricz-féle Magvető két erdélyi kiadása 1944-ben és 1945-ben, 1962-ben pedig magyar nyelvtan könyvet és olvasókönyvet szerkesztett a VII. osztály számára. Ő állította össze a romániai magyar művészek „ki kicsodáját”. 1955 és 1974 között több önálló kötete jelent meg. 1986-ban áttelepült Magyarországra és Gödöllőn talált új otthonra. Bekapcsolódott a politikába, 1991-1994 között az MDF városi szervezetének elnöke volt. 1995-től 2000-ig ő töltötte be a Remsey Jenő Művészeti Alapítvány ügyvezető elnöki tisztét, de ő volt a Nagy Sándor Művészeti Díj kezdeményezője és a Bolyai Egyetem Barátai Egyesületének alapító elnöke is 1995-től 2004-ig. 2012. november 11-én Gödöllőn ünnepelte 90. születésnapját, a jeles évfordulóra jelent meg új, egyben utolsó, „ A nagy hazugságok kora – Életem Erdélyben” című dokumentum értékű könyve, ami a korábban kiadott „Nagy remények kora” és a „Visszaemlékezések” folytatása. Temetéséről később intézkednek.
onkormanyzat.MTI.hu,
2013. február 8.
Bukarestben most tudták meg: autonómiát akarunk
A romániai politikában – miközben zajlott a költségvetés elfogadása – a székelyzászló-botrány körül verik a habot. A hatalmas hangzavar és epeömlés közepette Románia miniszterelnöke például több ízben kijelentette, orcátlanságnak tartja, hogy Magyarország nyíltan támogatja a székelység autonómiatörekvéseit és a székely zászló használatát; Titus Corlăţean külügyminiszter „megbízatása keretei közé” utasította Füzes Oszkár nagykövetet; a székelyföldi román szervezetek az etnikai alapon szervezett pártok azonnali betiltását követelik.
Frunda György, a miniszterelnök személyi tanácsadója és Borbély László bebizonyították, két mondaton belül is ellentmondásba tudnak keveredni, és minden alkalmat megragadnak megvallani, nem barátok ők a magyar kormánnyal, annak külügyi államtitkárával, s mindannyiunk nevében kikérik maguknak, hogy a magyar diplomácia az autonómiával, a zászlóhasználattal foglalkozzék. S majdnem, mint annak idején Ceauşescu díszmagyarjai, ijedeznek: jobb, ha a magyar kormány nem hergeli Romániát, mert – mondták anno Fazekasék – az erdélyi magyarok túszok saját hazájukban.
Kelemen Hunor szövetségi elnök azt fejtegette, nem használnak a magyarságnak a Németh Zsoltéhoz hasonló kijelentések, a székely zászló ügyét pedig nem a magyarországi politikusok fogják megoldani, hanem – no, ki? Természetesen ők. Summa summarum, azt szeretnék mindenáron bizonyítani: lám-lám, alighogy kiestek a pikszisből, azaz a román kormányból, nyakunkon a kivédhetetlen etnikai összecsapás veszélye. Az alacsonyabb rangú román politikusok hőbörgésére kár is szót vesztegetni, ki-ki hozta saját formáját, de tény: sikerült olyan magyarellenes hangulatot keltetniük, melyek párját a kilencvenes években kereshetnénk.
Még ily botrány közepette is el kell ismernünk, hosszú távon bizonyára hasznos is lehet, mert kiderült, hiába voltunk hosszú évekig kormányon, Bukarest mintha csak most hallana először autonómiaköveteléseinkről, s ha fujjogatás, hőbörgés közepette is, de legalább beszélnek róla. Sokan civilizálatlanul, mocskos szájjal, néhányan ellenben rokonszenvvel. Egy nyitottabb szellemű román újságíró igen találóan arra kérdezett rá, vajon exprefektusunk ilyen serényen távolíttatta volna el a megyei tanács gyűlésterméből az Egyesült Államok lobogóját is? Mások Kennedy elnök egykori mondásával fejezik ki rokonszenvüket: Ma én is székely vagyok!
Minden jel szerint Bukarest „a nacionalista magyar kormány szimbolikus agressziójának áldozata” szerepében szeretne Brüsszelben tetszelegni. A jövőt nem sejthetjük, de tegnap a bizottság szóvivője elutasította a békebíró szerepet, mondván: belügy, oldják meg otthon.
Ez a cirkusz, persze, előbb-utóbb kifullad. Utána a román politika új gumicsontot keres, hogy feledtesse ígéreteit.
Simó Erzsébet
Háromszék
Erdély.ma,
A romániai politikában – miközben zajlott a költségvetés elfogadása – a székelyzászló-botrány körül verik a habot. A hatalmas hangzavar és epeömlés közepette Románia miniszterelnöke például több ízben kijelentette, orcátlanságnak tartja, hogy Magyarország nyíltan támogatja a székelység autonómiatörekvéseit és a székely zászló használatát; Titus Corlăţean külügyminiszter „megbízatása keretei közé” utasította Füzes Oszkár nagykövetet; a székelyföldi román szervezetek az etnikai alapon szervezett pártok azonnali betiltását követelik.
Frunda György, a miniszterelnök személyi tanácsadója és Borbély László bebizonyították, két mondaton belül is ellentmondásba tudnak keveredni, és minden alkalmat megragadnak megvallani, nem barátok ők a magyar kormánnyal, annak külügyi államtitkárával, s mindannyiunk nevében kikérik maguknak, hogy a magyar diplomácia az autonómiával, a zászlóhasználattal foglalkozzék. S majdnem, mint annak idején Ceauşescu díszmagyarjai, ijedeznek: jobb, ha a magyar kormány nem hergeli Romániát, mert – mondták anno Fazekasék – az erdélyi magyarok túszok saját hazájukban.
Kelemen Hunor szövetségi elnök azt fejtegette, nem használnak a magyarságnak a Németh Zsoltéhoz hasonló kijelentések, a székely zászló ügyét pedig nem a magyarországi politikusok fogják megoldani, hanem – no, ki? Természetesen ők. Summa summarum, azt szeretnék mindenáron bizonyítani: lám-lám, alighogy kiestek a pikszisből, azaz a román kormányból, nyakunkon a kivédhetetlen etnikai összecsapás veszélye. Az alacsonyabb rangú román politikusok hőbörgésére kár is szót vesztegetni, ki-ki hozta saját formáját, de tény: sikerült olyan magyarellenes hangulatot keltetniük, melyek párját a kilencvenes években kereshetnénk.
Még ily botrány közepette is el kell ismernünk, hosszú távon bizonyára hasznos is lehet, mert kiderült, hiába voltunk hosszú évekig kormányon, Bukarest mintha csak most hallana először autonómiaköveteléseinkről, s ha fujjogatás, hőbörgés közepette is, de legalább beszélnek róla. Sokan civilizálatlanul, mocskos szájjal, néhányan ellenben rokonszenvvel. Egy nyitottabb szellemű román újságíró igen találóan arra kérdezett rá, vajon exprefektusunk ilyen serényen távolíttatta volna el a megyei tanács gyűlésterméből az Egyesült Államok lobogóját is? Mások Kennedy elnök egykori mondásával fejezik ki rokonszenvüket: Ma én is székely vagyok!
Minden jel szerint Bukarest „a nacionalista magyar kormány szimbolikus agressziójának áldozata” szerepében szeretne Brüsszelben tetszelegni. A jövőt nem sejthetjük, de tegnap a bizottság szóvivője elutasította a békebíró szerepet, mondván: belügy, oldják meg otthon.
Ez a cirkusz, persze, előbb-utóbb kifullad. Utána a román politika új gumicsontot keres, hogy feledtesse ígéreteit.
Simó Erzsébet
Háromszék
Erdély.ma,