Elhunyt Lendvay Éva
Életének 82. évében, Bukarestben elhunyt Lendvay Éva költő és műfordító. Szemlér Ferenc költő lánya 1934-ben született Brassóban, a kolozsvári egyetemen szerzett magyar nyelv és irodalom szakos diplomát.
Újságíróként dolgozott az Utunk, a brassói Új Idő, a Művelődés, majd a Brassói Lapok szerkesztőségében, éveken át a Román Rádió bukaresti magyar adásának is munkatársa volt. Fontosabb verskötetei a Bájoló ének (1967), A második kérdés (1977), A földtől a homlokunkig (1981) és a Felszálló füst (1986). Lendvay Éva tagja volt a Román és a Magyar Írószövetségnek is. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Hatvan év után
Egy Petőfi-kutatóút emlékére
Bár március 15-én a győzelem napját ünnepeljük, ezúttal egy másik, a Petőfi Sándor halálával kapcsolatos évfordulóra szeretnék emlékeztetni. A szerteágazó és immár Szibériáig is elvezető Petőfi- kutatás egyik meghatározó eseményét annak hatvanadik évfordulóján az Erdőszentgyörgyön élő Szilágyi Zoltán kérésére idézzük fel, aki kamasz fiúként 1956-ban egy különleges esemény résztvevője volt.
Erdélyi kutató kerestetik
Gépkocsivezető nevelőapja mellett belepillanthatott annak a magyar–román akadémiai vegyes bizottságnak a munkájába, amely Dienes András budapesti tudományos kutató tervei alapján 1956 augusztusában azt tűzte ki célul, hogy Petőfi Sándor életének utolsó két napját a helyszínen végigkövesse, halálának körülményeit és helyét tudományos eszközökkel meghatározza.
Az út során Dienes András végig fényképezett. A fekete-fehér és színes fotókat (esetleg diákat) készítő két gépet a kutatók munkáját kíváncsian figyelő 15 éves fiú nyakába akasztotta, ő lett a "fegy-verhordozója". A látottak-hallottak Szilágyi Zoltán egész későbbi életére meghatározó élményként hatottak. Mivel nem volt szakember, ma is úgy gondolja, hogy az eseményeket, amelyek nyomán Dienes András a Petőfi- kutatást a mai napig meghatározó könyvét megírta (Petőfi a szabadságharcban), tudományos igényességgel is fel kellene dolgozni. Erre a feladatra fiatal erdélyi történészeket tartana a legalkalmasabbnak, akik a Petőfi-kutatást Erdélyben sem hagynák kialudni. A munka folytatásán túl Szilágyi Zoltán úgy gondolja, hogy a kutatóúton készült Dienes-fotókból érdemes lenne vándorkiállítást szervezni, amely hozzájárulhatna az érdeklődés felkeltéséhez, a Petőfi-kultusz továbbéltetéséhez.
Előzmények: az első találkozás
Dienes András és a román küldöttség leglelkesebb tagjának az első találkozásáról maga Alexandru Culcer professzor írt beszámolót az Utunk című irodalmi hetilap hasábjain (Hol van Petőfi sírja?).Cikkében olvashatjuk, hogy 1948-ban mint segesvári orvos és a helyi Román–Magyar Társaság elnöke fogadta a Bukaresten keresztül Budapestről érkező Dienes András kutatót. Két héten át együtt járták be a szabadságharc tragikusan végződő fehéregyházi csatájának helyszíneit, elbeszélgettek a valamikori szemtanúk utódaival, rekonstruálták a csatát és percről percre követték Petőfi menekülését. Végül arra a következtetésre jutottak, hogy a Fehéregyháza és Héjjasfalva közötti Ispán-kútnál esett el, és az út menti Cionta-kertben ásott tömegsírban temethették el 20-25 harcossal együtt. Írásában Alexandru Culcer arról is beszámolt, hogy a Köllő (szerk. megj.: Miklós szobrász) által készített segesvári Petőfi-szobor egykori talapzatának faragott köveire" kétnyelvű táblát helyezett el, az egyiket a Sárpatak hídja mellett, azzal a felirattal, hogy "Innen nézte 1849. július 31-én az ütközetet Petőfi", a másikat az Ispán-kútnál az "Itt esett el Petőfi 1849. július 31-én"felirattal. Mivel román emberként, akit megragadott a Petőfi-rejtély, úgy gondolta, hogy a végső tisztázás "érthetetlenül késett" évtizedeken át, dr. Groza Péterhez és a párt Központi Bizottságához fordult. Közbenjárása nyomán a Román Tudományos Akadémia egy hármas munkacsoportot nevezett ki, hogy a Magyar Tudományos Akadémia megbízottjaival elkezdhessék a tudományos kutatómunkát. Cikkében azt reméli: ha Petőfi földi maradványait a Cionta-kerti sírban megtalálják, "az egész haladó világ érdeklődéssel fordul Fehéregyháza felé".
Az Utunkban közölt nyílt levelére nem késett a válasz, amelyben Dienes András kedves román barátjának "hatalmas tárgy- és tájismeretét", "fölényes tájékozottságát" értékeli. Közös barátságukat és a "népeink közötti béke jó ízét" kiemelve úgy véli, hogy a Cionta-kerti változat mellett figyelembe kell venni Heydte báró megfigyelését, aki a csata harmadik napján a szökőkút közelében, ahol korábban a költőnek tulajdonított holttestet megtalálni vélte, egy friss sírhantot látott. Ezért Dienes András úgy gondolta, "csak a biztos halálhely megállapítása után kerülhet sor a valószínű sírhely keresésére és feltárására". Ez volt a cél 1956-ban.
Vásárhelytől Fehéregyházáig
A magyar bizottságot Barta János, a debreceni egyetem tanára, a Magyar Irodalomtörténeti Társaság elnöke vezette, vele volt Dienes András tudományos kutató és Varjas Béláné Nyilassy Vilma, a budapesti Petőfi Sándor Irodalmi Múzeum főigazgató-helyettese. Az első napokban elkísérte őket Pándi Pál irodalomtörténész, a Szabad Nép munkatársa és két marosvásárhelyi újságíró is. A román akadémiai bizottság élére Constantin Daicoviciu akadémikust nevezték ki, aki Rusu Mircea tudományos kutatót küldte maga helyett. Néhány napig jelen volt Szabédi László, és a munkaközösséget Alexandru Culcer, a Kolozsvári Művészeti Főiskola tanára vezette. Szilágyi Zoltánra a legnagyobb hatással Dienes András volt, aki ritkán beszélt, de amikor szólt, súlya volt minden szavának.
A csoport 1956. augusztus 6-án délután a Szilágyi Zoltán nevelőapja vezette tízüléses kisbusszal indult útnak. Azt megelőzően Marosvásárhelyen tekintették meg a Görög-házat, amelynek első emeletén töltötte Petőfi a július 29- éről 30-ára virradó éjszakát. Bem hadiszállásáról, a Teleki-házról Dienes felvételeket készített. Az 1956-ban rogyadozó épületet korábban a Teleki Téka irattárában talált dokumentumok alapján azonosította.
Szilágyi Zoltán emlékei szerint útközben Petőfi-nótákat énekeltek. Az első megálló a kelementelki Simén-kúriánál volt, ahol a csata előtt a Gyalókay századossal utazó Petőfit vendégül látták. Erdőszentgyörgyön át a gagyi hegyen keresztül a Csekefalvi úton értek be Székelykeresztúrra. Kiderült, hogy a hajdani Szakáll fogadó, ahol Petőfi az utolsó éjszaka borozgatott, már nem létezik. A temetőben megtekintették a Petőfi-legenda emlékét, a Petőfi-sírt. Este fél 11-kor értek az Ispán-kút környékére, majd megálltak a Cionta-kertnél is. Az Utunkban közölt naplójegyzeteiben Bárdos B. Artúr beszámol arról, hogy a kert közepén végzett próbaásatás nem járt a várt eredménnyel. Augusztus 11-én kezdődött el a sárpataki hídnál Petőfi menekülésének a rekonstruálása Lengyel József székelykeresztúri sebészorvos és Gyalókay Lajos százados vallomásai alapján. A leírásokban található tájelemek azonosítását követően a vitákban kristályosodott ki Petőfi mozgástere a csata idején, és menekülésének útvonala. Ezt írta meg 1958-ban megjelent könyvében (Petőfi a szabadságharcban) részletesen Dienes András, s az ő kutatásainak eredményét használta fel Illyés Gyula Petőfi Sándor című könyvében, adataira alapozott Mikó Imre a Dávid Gyulával közösen írt Petőfi Erdélyben című könyv vonatkozó fejezetében. Az ásatásokon részt vett Gábos Dezső fehéregyházi tanító, aki szerint nem a kert közepén, hanem annak nyugati oldalán kellett volna a tömegsírt keresni. Más ásatás nem történt, erősíti meg a helybeli születésű pedagógus, aki éveken át, a legszigorúbb időkben is kijárta, hogy a fehéregyházi Petőfi-ünnepségeket megtarthassák.
Dienes Andrástól eltérő véleményt fogalmazott meg a későbbiekben Papp Kálmán mérnök-kutató. Megállapításaira alapozta véleményét Szűcs Gábor fiatal budapesti kutató Petőfi halála című könyvében, ami 2011-ben jelent meg. A könyv Epilógusában olvashatjuk, hogy 2004-ben Kerényi Ferenc, az MTA Irodalomtudományi Intézetének munkatársa egy olyan expedíciót készített elő, amely a "menekülési útvonal kb. 40-50 méteres sávját földradar- vizsgálatnak vetette volna alá, ezzel a módszerrel kimutatható lett volna a magányos sírok helye. Bár a kutatásra engedélyt kaptak a román nemzetvédelmi minisztertől, a magyar Honvédelmi Minisztérium elutasította a támogatást – idézi Borzák Tibornak, a Szabad Föld munkatárásának a Kerényivel készített beszélgetéséből Szűcs Gábor.
A fehéregyházi tömegsírokat nem vizsgálta meg senki
Ezt erősítette meg Szabó József, a Petőfi-emlékhely gondnoka is. A turulmadaras emlékmű hármas tömegsír fölé épült, 1897-ben a segesvári Petőfi-szoborral egyszerre avatták. A múzeumot Haller Lujza grófnő létesítette, a honvédsírok köré ő telepítette az emlékkertet, amit azóta sem bolygattak meg. A fehéregyházi polgármesteri hivatal tulajdonában levő múzeumhoz tartozik a Petőfi-emlékmű, amelyet az Ispán-kútnál, Petőfi feltételezett elestének a helye közelében állítottak 1969- ben. A Hunyadi László szobrászművész faragta domborművet megrongálták, vandál kezek nyomát az emlékmű Fehéregyháza felőli oldalán ma is őrzi. Helyére Gyarmathy János Petőfiről készült bronzplakettjét rögzítették.
A szobortalapzatból maradt követ – ami az első jel volt, de egy időben, feltételezhetően az útjavítások idején, a föld alá került – a hatvanas évek kezdetén Ajtay-Gecse Viktor marosvásárhelyi Petőfi-kutató kereste meg és állította vissza Ajtay Ernővel együtt. A forrás fölé kiépített emlékmű felállítását követően a kő eltűnt, és ma már a Sárpatak hídjánál levő másik emlékkő sincsen a helyén. Sokan keresik, ezért jó lenne, ha visszatennék oda, ahol volt. Dicséretes lenne az is, ha a fehéregyházi helyhatóság felismerné, hogy a Petőfi-kultusz ápolásából a helyi turizmust fel lehetne lendíteni. Ottjártunkkor, a különlegesen szép unitárius templom tornyából szemlélve a hajdani csata helyszíneit, gyalogos turisták csoportját láttuk a Monostorkert felé tartani, ahonnan egykoron Bem ágyúi halálra sebezték a szemben levő dombon tartózkodó orosz hadvezért.
Ha lenne szálláshely és elegendő személyzet, rendszeres emléktúrákkal legalább egynapos ott-tartózkodásra csábíthatnák a látogatókat. Ahhoz azonban a múzeum épületének a felújítása, az ispán-kúti emlékmű tágabb környezetének, a mindig szemetes parkolóhelynek a tisztán tartása is a község feladata lenne, akár önkéntesek igénybevételével. Legalább ennyivel tartozunk Petőfinek, akinek emléke, titokzatos eltűnése nemcsak az ötven évvel ezelőtti kutatóúton részt vevő Szilágyi Zoltánt, de e sorok íróját is gyermekként megbabonázta.
Bodolai Gyöngyi. Népújság (Marosvásárhely)

Könyvbemutatóval emlékeztek az Afrika-kutatóra
Sáromberke és a Telekiek
Pénteken délután gazdag kulturális programmal, könyvbemutatóval emlékeztek a sáromberkiek az Afrika-kutató Teleki Sámuelre halálának 100. évfordulóján. A megemlékezés koszorúzással kezdődött a Teleki-kriptánál, majd ezt követően a református egyház gyülekezeti termében folytatódott.
A tavaly felújított sáromberki Teleki-kriptában nyugszik – családtagjai mellett – az utazó Teleki Sámuel, a könyvtáralapító gróf dédunokája, aki egykor közel 3 ezer kilométert tett meg afrikai expedíciója során. A kriptánál a Patronus Pro Sarumberg Egyesület tagjai koszorúztak, Nagy-Vajda Domokos tanár a civil szervezet nevében méltatta a 100 éve elhunyt Teleki Sámuelt.
A református egyház gyülekezeti termében több mint hetven személy jelenlétében tartották Berekméri D. István: Sáromberke és a Telekiek című könyvének bemutatóját. A szerző ny. történelemtanár, aki pedagógusi munkájának nagy részét – több mint 25 évet – Nagyernye község iskoláiban fejtette ki, és ebből is 20 évig Sáromberkén tanított. Berekméri D. István Bethlen Gáborról írt kötete 2014-ben a Romániai Magyar Pedagógusszövetség elismerésében részesült, 2015. március 15-én az RMDSZ Maros megyei szervezete a Könyv és Gyertya díjat adományozott a sáromberki pedagógusnak.
Sáromberkének két nagy utazója van
A könyvbemutató résztvevőit elsőként a házigazda szerepét betöltő Porkoláb Levente református lelkipásztor köszöntötte. Bibliarészletet olvasott fel, majd a sáromberkiek és a Teleki család nevében köszönte meg Berekméri D. István újabb könyvét. "A tanár úr letette elénk mindazt, ami a szívében és ami a fejében volt, elraktározva a sáromberki Telekiek múltját. Azokat a gazdag gondolatokat, érzelmeket osztotta meg velünk könyvében, amiket hosszas kutatómunka előzött meg. Bátran merem kijelenteni, hogy Sáromberkének nem egy, hanem két nagy utazója van, hiszen Berekméri D. István is gondolatban bejárta Teleki Samu útját" – hangsúlyozta a lelkész.
A Teleki család részéről a Kanadában élő Teleki Samu, az Afrika-kutató unokaöccse az emlékünnepség szervezőit és résztvevőit levélben üdvözölte, sorait Kozma Mónika olvasta fel. "Meghatott, hogy a sáromberkiek mily’ sok időt fordítottak az ünnepség megszervezésére, amit a család nevében köszönök. Sajnálom, hogy nem vehetek részt az eseményen és nem tudunk együtt ünnepelni, de mindenkit szeretettel üdvözlök" – üzente az utolsó sáromberki gróf, Teleki Károly fia.
A kötet méltatása
A Sáromberke és a Telekiek c. könyvet Nagy-Vajda Domokos tanár méltatta. A jelenlévők megtudták, hogy a kötet 2016. március 10-re készült, Teleki Samu halálának 100. évfordulójára. A könyv első része a település történetének a rövid bemutatásával kezdődik, amíg Teleki- birtok lesz (1674), majd Teleki Sámuel könyvtáralapító-kancellár életét és tevékenységét mutatja be, függelékkel ellátva. A második rész az Afrika-utazó Teleki Samuról szól, de ugyancsak Sáromberkéről indul ki, majd az expedíció 1887-1888-as útját követi, melyet Teleki Ludvig Höhnellel tett Kelet-Afrikában, és amelynek során felfedezték a Rudolf- és Stefánia-tavakat, valamint a Rudolf-tó déli oldalán levő Teleki-vulkánt (646 m). Lényegében ez a második rész a terjedelmesebb, hisz az alkalomhoz, a századik évfordulóhoz igazodik. "A szerző sikerrel használta fel mindazt az anyagot, amit az expedíció két vezetője – Höhnel és Teleki – papírra vetett, de az expedícióra vonatkozó egyéb ismeretanyagot is. A II. Rákóczi Ferencről és a Bethlen Gáborról írt történelmi témájú könyvek után a Sáromberke és a Telekiek a szerző immár 3. verses formájú, felező tizenkettesben megírt történelmi munkája. Utóbbi ezenkívül földrajzi, természetrajzi és etnográfiai tekintetben is jelentős" – tette hozzá Nagy-Vajda Domokos.
A könyvismertető után Jánosi Ferenc, Nagyernye község polgármestere gratulált meleg szavakkal a szerzőnek, majd Mezei Ildikó nyugalmazott magyartanár szólt elismerő szavakkal Berekméri D. Istvánról. "A tanár úr volt kitől örökölje képességeit, tehetségét, hiszen korábban már nagyapja is tollforgató ember volt, idős korában részletesen lejegyezte emlékeit" – mondta a magyartanár.
A szerző vallomása
Elmondása szerint Berekméri Domokos István azért választotta – korábbi munkáihoz hasonlóan – most is a felező tizenkettest, hogy lehetősége legyen ez alkalommal is a nagy mennyiségű ismerethalmaz sűrítésére, tömörítésére, hiszen egyrészt az emberek olvasásra szánt ideje kevesebb napjainkban, másrészt a szerző sajátosan egyedi jellegű munkája jobban láthatóvá lesz. Említésre méltó, hogy a könyvben megtaláljuk a különböző afrikai törzsek – maszáj, kikuju, szuk, turkána stb. – pontos leírását gazdasági, társadalmi és etnográfiai szempontból, de érdekes a kelet-afrikai törzsek társadalmi szerkezeteinek a bemutatása is. (pl. Szembodzsa szultánsága, Miriali szultán hét kis királysága stb.). A szerző mindvégig hangsúlyozza az európai és afrikai kultúra és civilizáció találkozásának pillanatait, pl. cserekereskedelem vagy a hongók (kölcsönös lefizetések) alkalmával. Rámutat ugyanakkor arra, hogy Teleki igazi földrajzi felfedező, ellentétben pl. Fischerrel, aki német ügynökként járt a térségben, s az európai gyarmatosító érdekeket képviselte. Teleki barátságosan viszonyul a bennszülöttekhez, ritkán ütközik velük és csak védekezésképpen. Élelmiszereiket sem kobozza el, csupán egyszer, az ultima ratióhoz való folyamodásként engedi meg az állatlopást a szukoknál azért, hogy emberei ne haljanak éhen.
A könyvbemutatón a szerző hangsúlyozta, hogy ellentétben a nyugat-európai Afrika-utazókkal, Teleki igazi földrajzi felfedező, aki nem gyarmatosító érdekeket képvisel, hanem egy akkor még "terra incognitát" (ismeretlen vidéket) járt be Kelet- Afrikában utazótársával, Ludwig Höhnellel, és a közel 250 fős verbuvált hadával, melyben a pagazik (teherhordók), aszkárik (teherhordókat felügyelők és segítők) mellett afrikai utazókat, karavánokat kísérő vállalkozókat, őrző-védő csoportot (Dzsumbé Kimemeta, Dualla Idrisz), tolmácsokat is találunk. Érdekességként elmondta, hogy ellentétben az akkori Afrika-utazókkal, Teleki Samu kelet-afrikai expedícióját saját költségéből fedezte, ennek összege 130.000 koronára tehető, mely hozzávetőleg 4 kg színaranynak felel meg.
A könyv grafikája, a design is tetszetős, a hátsó borítólap alkalomhoz illő, szellemes: "A két Telekinek emeltem kalapot,/ Hiszen mind a kettő Sáromberkén lakott./ Sámuel könyvekkel gyújtotta a lángot,/ Samu tágította a földi világot!" A kötet a marosvásárhelyi Media Image Kiadó gondozásában jelent meg.
Az ünnepséget, amely a kötet dedikálásával és kötetlen beszélgetéssel ért véget, Porkoláb Orsolya orgonajátéka, Berekméri Réka gitárjátéka, Berekméri István és Catana Cristina szavalatai tették színesebbé. Porkoláb Ildikó tanítónő részleteket olvasott fel a könyvből.
Berekméri Edmond. Népújság (Marosvásárhely)

Mitől székely Marosvásárhely?
Egy kedves barátom korábbi szomorú tapasztalata elgondolkodtatott. Aláírást gyűjtött Marosvásárhelyen a székelyföldi önrendelkezés ügyében. A megszólítottak több mint egynegyedét nem érdekelte a kérdés, míg a megközelítőleg hetvenöt százalékot kitevő döntő hányad képviselői közül is meglepő módon jó néhánynak olyan véleménye volt, hogy mi közünk nekünk a székelyek autonómiájához.
A Maros jelzőt a település folyóvizéről kapta a város. Ezen észszerűség mentén haladva a székely jelzőnek is utalnia kell valamire. Ez pedig a következő: a város székely alapítású, csak 1616-os szabad királyi város címét elnyerve szakadt el a jellegzetes székely szokásjog használatától. A betelepült nemzetiségek nagy része elmagyarosodott ugyan, de székely öntudatot nem táplált. Így vette kezdetét a legnagyobb székely város gyökerében való kiszáradása. A kommunizmusban egyre sűrűbben érkező román telepesek mellett (kiket az iparosítás leple alatt irányítottak városunkba), a városlakók magját a Nyárádmente székelysége adta. Ilyenformán Marosvásárhely magyarajkú lakosságának jelentős hányada mégiscsak a mai napig székely eredetű. Csakhogy a városban a székelyek magyarokkal, illetve elmagyarosodott nemzetiségekkel való mindennapos érintkezése folytán és az egyre gyakoribb vegyes házasság következtében lassan kitörlődött a székely tudat a leszármazottakból. Különösen hozzájárult e jelenséghez a város nyitottsága (egy székely falu közössége mai napig zárt), kapcsolata a nyugati eszmékkel és irányzatokkal, főleg a '67-es osztrák–magyar kiegyezést követően és a huszadik század elején, amikor már nagyon ritkán lehetett székelyharisnyás vásárhelyit látni, a kor divatja szerint pantallóra cserélték.
Földrajzi fekvése is Székelyföldhöz kapcsolja, és ha nem is vallják manapság székelynek magukat az itt élő magyarok, akkor sem kéne megkérdőjelezniük Székelyföld önrendelkezésének értelmét, fontosságát és az "ahhoz való közüket". Hogy kevés már a székely tudatú magyar Marosszéken, az nem ok arra, hogy lemondjunk e földhöz való ősi jussunkról.
A tisztánlátás kedvéért érdemes a Székelyföld sorsának párhuzamba állítása Izrael államéval. A saját, független zsidó államot 1948-ban alapították meg. Közel két évezrednyi szétszóratás után, többnyire a második világháborút követően vándoroltak vissza a térségbe. És egy percig sem merült fel a kérdés, hogy jogos-e a követelés. (Megjegyzem, hogy nekünk, magyaroknak is van közünk a Szentföldhöz, hiszen II. András 1217-18-as keresztes hadjárata után felvette a Jeruzsálem királya címet, mely 1918-ig a mindenkori magyar király címsorában benne foglaltatott.) Ehhez képest mi, székelyföldi székely-magyarok máig többségben maradtunk a románokhoz viszonyítva, még Marosszéken sem reménytelen a helyzet, ahol egyébként tudatos, célzott, nagy- arányú román betelepítés folyt. Szóval tájékozódjunk, ne éljünk a tudatlanság sötétjében. Ne mondjunk le önként jogainkról! Mert megbocsáthatatlan bűnt követünk el a jövő nemzedékkel szemben. Mert őseink iránt tanúsított tiszteletlenségről, megbecsülésük hiányáról tennénk tanúbizonyságot. És ami a legfontosabb és egyben a legszörnyűbb: nemtörődömségünkben Székelyföld felmorzsol(ód)ásának társtetteseivé válnánk. Ezért nem szabad soha, semmilyen körülmények között könnyelműen feladnunk az őseink által szerzett és véráldozatok árán védett földet és szabadságjogokat! Isten minket úgy segéljen!
Kürti Jenő. Népújság (Marosvásárhely)

România Liberă: a Johannis-rezsim bizarr nacionalizmusa
A Román Hírszerző Szolgálat (SRI) megerősödésével hozza összefüggésbe a România Liberă hétfői, A Johannis-rezsim bizarr nacionalizmusa című véleménycikke Tőkés László EP-képviselő román állami kitüntetésének visszavonását és azt, hogy terrorizmus gyanújával indult eljárás egy petárdákat tartó kézdivásárhelyi férfi ellen.
A cikket jegyző Cristian Câmpeanu szerint Klaus Johannis államfő elvesztette a nevetségessé válásra figyelmeztető „érzékszervét”, ha az 1989-es rendszerváltozásban „meghatározó szerepet” játszó forradalmár címmel tünteti ki a román Eugen Nicolicea (Buzău megyei) képviselőt, de visszavonja az ugyanezekért az érdemekért megítélt kitüntetést a magyar Tőkés Lászlótól.  
„Érthetetlen okokból Johannis mandátuma alatt az idegengyűlölő nacionalizmus erősödésének vagyunk tanúi, amelynek egyedüli célja a demokratikus intézményrendszer, a jogállamiság meggyengítése. Ennek a nacionalizmusnak a megerősödése kapcsolatban áll a SRI megerősödésével, és ezért üdvözlendő az alkotmánybíróság mostani döntése, amely csökkenti a SRI erejét” – írta a România Liberă szerzője. Szabadság (Kolozsvár)

Bíró József: „azért játszom, mert számomra a játék öröm”
Egy kisebb szerep esetében ugyanúgy izgul, mint egy nagyobbnál, természetesnek tartja, hogy érzi ezt a fajta egészséges izgalmat előadás előtt – elvégre ez lázba hozza, és nem hagyja, hogy hétköznapi munkaként tekintsen arra, amit éppen csinál.
Bíró József nem zárja ki, hogy sok más tevékenységhez hasonlóan a színjátszást is lehet hétköznapi munkaként végezni, így azonban nem érdemes, kizárólag szívvel-lélekkel és teljes odaadással, derült ki a legutóbbi Livingroomon. A szabadúszó színésszel, akit jelenleg többek között Alekszandr Szerebrjakovként (Ványa bácsi), Louségur tábornokként (Viktor, avagy a gyermekuralom) és főkomornyikként (Az öreg hölgy látogatása) láthatunk a Kolozsvári Állami Magyar Színházban, Bodolai Balázs, a sorozat ötletgazdája beszélgetett, ugyanakkor Salat Lehel is jelen volt, aki Miskolcról érkezett haza a mostani alkalomra. Bár vajmi kevés lehetőséget kapott arra, hogy kérdezzen, időnként azért egy-két emléket felelevenített főiskolás korukból; ő mondta például, hogy kollégája „mindig is különös, kissé megfoghatatlan volt, de már diákként olyan karizmával rendelkezett, ami mellett nem lehet szó nélkül elmenni”.
Az est folyamán Bíró József Törőcsik Mari egyik gondolatát idézte, amely számára is amolyan ars poeticaként maradt meg: a színész feladata az, hogy hasson. A megannyi szerep után pedig adott pillanatban saját magától is megkérdezi a színész: ki vagyok én? – Az alkotásról szól ez a szakma, partnere vagyok a rendezőnek. Azáltal, hogy hozzáteszek valamit az ő instrukcióihoz, ötleteihez, tovább épül az alkotói folyamat. A színészmesterség éppen olyan alkotó tevékenység, mint a rendezés, semmivel sem alacsonyabb rendű, a színész nem végrehajtó – magyarázta.
FERENCZ ZSOLT. Szabadság (Kolozsvár)

Kokárdát tűz Erdély és a Partium magyarsága
Erdély és Partium valamennyi magyarlakta településén megemlékezések és kulturális műsorok keretében ünneplik kedden az 1848–1849-es polgári forradalom és szabadságharc kezdetét. 
Marosvásárhelyen Soós Zoltán polgármesterjelölt felhívására várhatóan közösen ünnepelnek a magyar politikai szervezetek, miután az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) úgy döntött, részt vesz az RMDSZ székely vértanúk szobránál tartandó rendezvényén 16 órától.
Ezt megelőzően a néppárt 14 órától a Petőfi-szobornál tartja meg rendezvényét, amelyre Soóst is meghívták. Az ünnepségen fellép a Marosvásárhelyi Református Kollégium kórusa, Csíki Hajnal színművész, valamint Domahidi Anna, a marosvásárhelyi Művészeti Gimnázium diákja. 19 órától a Kultúrpalota nagytermében kerül sor a Könyv és gyertya című gálára, melyet az RMDSZ szervez.
Közösen ünnepelnek a magyar politikai alakulatok Kolozsváron is. A kincses városi RMDSZ szervezte rendezvény az immár hagyományosnak számító forgatókönyv szerint zajlik. Mint minden évben, ezúttal is a Protestáns Teológiai Intézet kapuja előtt gyülekeznek az ünneplők 10 órakor, majd 11 órakor kezdődik az ünnepi felvonulás a főtérre.
12-kor ökumenikus istentiszteleten vesznek részt az ünneplők a Szent Mihály-templomban. Utána az egykori Biasini Szállóhoz vonulnak a kolozsvári magyarok, ahol 14 órakor az elöljárók, hivatalosságok beszédeivel egybekötött ünnepi műsor kezdődik. Az Erdélyi Magyar Néppárt helyi szervezete egyébként közleményében tudatta: a Szent Kamill szociális otthon udvarán található Petőfi-szobornál is koszorúznak délelőtt 10 órakor.
Nagyváradon az RMDSZ által közölt program szerint idén is felkeresik a biharpüspöki világháborús emlékmű parkjában álló kopjafát, hogy onnan indulva délben a várad-szöllősi katolikus templomkertben, majd a rogériuszi református templom harangtornya alatt kialakított emlékhelyen, Nicolae Bălcescu szobránál, Váradszentmárton községben és Félixfürdőn is koszorúzzanak.
14 órakor szokás szerint Rulikowsky Kázmér büsztjénél helyeznek el koszorút, 16 órakor a Szent László-templomban tartanak ökumenikus igeliturgiát. 17 órakor Szacsvay Imre szobrához várják az ünneplőket, ahonnan az ünnepi beszédeket követően a Fő utcán vonul át a fáklyás felvonulás Petőfi Sándor szobráig. A március 15-ei ünnepség a Szigligeti Színházban zárul, ahol 21 órakor A helység kalapácsa című előadást játssza a Lilliput Társulat.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és az EMNP által közölt program szerint 13 órakor megkoszorúzzák Rulikowski Kázmér sírját a róla elnevezett temetőben, majd a rogériuszi református templom harangtornya alatti emlékhelyen tisztelegnek. Ezt követően 15 órakor a Szacsvay-szobornál folytatódik a megemlékezés, ahol Csomortányi István, az EMNP megyei elnöke mond beszédet.
Nagyszalontán a hagyományokhoz híven 18 órakor várják a Kossuth-szoborhoz a megemlékezőket, ahol a helyi magyar iskola diákjai mutatják be ünnepi műsorukat. Ezt követően Kósa Lajos, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője, országgyűlési képviselő mond beszédet. Ünnepi műsorral szolgál a Toldi Néptáncegyüttes, Meleg Vilmos szinművész és a békéscsabai Bartók Béla vegyeskórus.
Temesváron Dr. Szilágyi Péter, a miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára lesz a rendezvény díszvendége, aki 17 órakor koszorút helyez el a szabadfalui Petőfi-emlékműnél, majd 19 órakor beszédet mond a temesvári Ifjúsági Házban, a Tegnapután, holnapelőtt című előadás alkalmából.
Az RMDSZ idén Szatmárnémetiben tartja központi rendezvényét, ahol 17 órakor kezdődik az ünnepi rendezvény az Ormos-ház falán lévő Petőfi-emléktábla megkoszorúzásával, majd ezt követően ünnepi felvonulás indul a diószegi lovashuszárok és a kálmándi fúvószenekar vezetésével a Petőfi-szoborhoz, ahol Schönberger Jenő római katolikus megyés püspök és Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke imáját követően beszédet mond Kelemen Hunor szövetségi elnök és Kereskényi Gábor képviselő, az RMDSZ szatmárnémeti elnöke. Az ünnepségen a Bartók Béla Kulturális és Hagyományőrző Egyesület kórusa énekel, a megemlékezés koszorúzással zárul. 19 órától ünnepi műsorral várják a szakszervezetek művelődési házába az ünneplőket.
Csíkszereda önkormányzata tájékoztatása szerint idén is a Vár téren a Petőfi Sándor és Nicolae Bălcescu szobroknál, valamint a Gál Sándor téren a Gál Sándor-szobornál lesznek a városi rendezvények. A megemlékezések sora a Petőfi Sándor Általános Iskolánál kezdődik délelőtt 11 órakor. Délután négy órától a Gál Sándor-szobornál folytatódik az emlékünnepség a Csíkszentsimoni Ifjúsági Fúvószenekar, valamint történelmi egyházaink közreműködésével.
A 17 órai Vár téri megemlékezésen ünnepi beszédek és szavalatok hangzanak el, a ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium leánykara és a Nagy István Művészeti Szakközépiskola vegyes karának kórusműveivel, valamint a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes táncjátékával színesítve.  Székelyudvarhelyen a Márton Áron téren tartanak ünnepi műsort, 18 órától pedig a Vitéz lelkek diákszínjátszó-csoport adja elő a Pannónia, ne feledd halottaidat! című előadást a Művelodési Házban. Este háromnegyed hétkor indul a fáklyás felvonulás a Művelodési Háztól a Márton Áron térre, ahol 19 órakor kezdődik a Ghymes koncertje. Szilágyi Zsolt, az EMNP elnöke a közeli Homoródszentpálon zajló megemlékezésen vesz részt 14 órától, ahol emléktáblát avatnak a hősök tiszteletére.
Sepsiszentgyörgyön 16 órától kezdődik az új főtéren az ünnepi műsor, ahol Íjgyártó István kulturális és tudománydiplomáciáért felelős államtitkár szól az egybegyültekhez. Kézdivásárhely önkormányzata idén is a Gábor Áron téren szervez ünnepséget 11 órától, amelynek keretében – a hagyományhoz híven – felvonulnak a helyi és környékbeli hagyományőrzők. Az ünnepség keretében többek között Böjte Csaba ferences szerzetes szólal fel. Krónika (Kolozsvár)

Vita a Román Hírszerző Szolgálat hatásköreiről
A Román Hírszerző Szolgálat (SRI) csakis a nemzetbiztonságot érintő, illetve terrorizmussal kapcsolatos ügyekben járhat el nyomozó hatóságként – szögezte le Dacian Cioloş miniszterelnök annak kapcsán, hogy a kormány sürgősségi rendelettel módosította a hírszerzés működését szabályozó törvényt, illetve a büntetőjogi perrendtartást, miután az alkotmánybíróság kimondta: ellentétes az alaptörvénnyel, hogy a bűnügyi nyomozások során a SRI végezte a lehallgatásokat.
„A SRI nem járhat el nyomozó hatóságként, kizárólag a nemzetbiztonsággal és a terrorizmussal kapcsolatos ügyekben (a SRI működését szabályozó törvény szerint), és kizárólag bírói ellenőrzés mellett, egy ügyész jelenlétében. Minden egyéb alaptalan félremagyarázás" – szögezte le a miniszterelnök egy vasárnap esti Facebook-üzenetben azt követően, hogy egyes vélemények szerint a pénteken elfogadott kormányrendelet ismét létre hozta volna az egykori kommunista titkos rendőrség, a Szekuritáté bűnügyi nyomozásokért felelős VI. osztályát azáltal, hogy felhatalmazta a hírszerzést a nemzetbiztonsági ügyekben folytatott vizsgálatra.
Annak kapcsán, hogy a rendeletet nem bocsátották nyilvános vitára, Cioloş kifejtette: erre már nem volt idő, mivel egyes esetekben „védtelenül maradtak" volna, amennyiben a rendeletet nem teszik közzé a Hivatalos Közlönyben az alkotmánybírósági döntéssel egyidőben.
Alaptalannak nevezte hétfőn a bírálatokat Raluca Prună igazságügy-miniszter is, aki a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) tavalyi mérlegének ismertetésén leszögezte: nem lehet „amatőr” módon küzdeni a terrorizmus ellen. Közölte: a SRI csupán gyakorlatba ülteti a lehallgatási végzést, a nyomozás pedig az ügyészek dolga, ügyészi felkérés nélkül senki, így a rendőri szervek sem tehetnek semmit. Călin Popescu-Tăriceanu, a szenátus elnöke ugyanakkor a miniszter menesztésére szólította fel a kormányfőt, aki szerinte nem tartja tiszteletben az emberi jogokat.
Hétfőn Daniel Horodniceanu, a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) főügyésze is rámutatott: a terrorizmussal kapcsolatos ügyekben folytatott nyomozásokkal nem lesznek gondok. Közölte, a lehallgatásokat a különleges műveleti osztály révén, saját rendőri testülettel folytatják majd le.
Mint arról beszámoltunk, az alkotmánybíróság ítélete értelmében a SRI nem folytathat lehallgatásokat az egyszerű bűnügyi nyomozások során, mivel nem minősül hivatalos nyomozó szervnek. Ennek nyomán Eduard Hellvig, a SRI igazgatója arra panaszkodott, hogy a döntés nyomán veszélybe kerülhet a nemzetbiztonság. A kormány rekordgyorsasággal dolgozta ki és fogadta el pénteken a sürgősségi rendeletet, amely kimondja, hogy a lehallgatásokat csakis az ügyészség és az ügyészségeknek alárendelt rendőri szervek végezhetik, a SRI csupán az infrastruktúrát biztosítja.
Balogh Levente. Krónika (Kolozsvár)

20 év - 2223 lapszám - 45 000 újságoldal - 180 000 cikk
Köszönjük olvasóink, ügyfeleink bizalmát! 
Lapvárta
Ambrus Attila
Kis híján fél évtizede annak, hogy sajtótörténeti előadásomat így fejeztem be: „Elégedett lennék, ha öt év múlva azzal kezdhetném egyik írásomat, hogy az erdélyi magyarok azonosságtudatának megőrzésében, a sajátos identitás kialakításában központi szerepe volt és van a magyar nyelvű sajtónak.” S lám, most erre – a Székely Hírmondó újraindulásának huszadik évfordulóján – okom van. Elégedetten nyugtázhatom, hogy az újraalapítók, a lap munkatársai és az olvasói is méltóak a negyvenkilences elődökhöz.
Akkor, negyvenkilencben volt becsülete a sajtónak. (A szó mindkét értelmében.) A közösségnek szüksége volt a hiteles információkra, a reményt nyújtó vezércikkekre, s a szabadságharc vezetői is fontosnak tartották ezt. Így történt, hogy amikor Bem József az általa a gazdaságilag legfontosabb erdélyi városnak tartott Brassóban már működő nyomdát talált, a Debrecenből magával hozott gépet szeretett székelyeinek ajándékozta. Ezen nyomták ki Kézdivásárhelyen 1849. június 7-én Háromszék első újságját, a Székely Hírmondót. 
A húsz évvel ezelőtt újra indult lap feladata ma nem kisebb és nem könnyebb, mint a Fogarasi P. Jánosé. Biztosítania kell a helyi (kis)közösségi lét fennmaradásának feltételeit. Vissza kell adnia a székelységnek önértékelését és önbizalmát. Kisebbségi életünk és egyetemes magyarságunk legnagyobbjai, művészek, írók, tudósok, lelkészek, politikusok rendszeres szerepeltetésével segítenie kell a szellemi vérkeringés felfrissülését, a kapcsolatok kiépülését, a (magas) kultúrának a hajszálerekig való leáramlását.
Ezt – naponta olvasom! – a Székely Hírmondó az elmúlt két évtizedben lehetőségeihez mérten meg is tette. Kívánom, hogy az elkövetkező évtizedekben is a Bem apótól nyomdát, szabad sajtót, újságot kérő háromszékiek leszármazottjainak, szellemi utódainak szolgálatában állhasson a lap, megérje, hogy a köz jó hangulatát jó híreivel fokozhassa, s reményt nyújtson a reményre építkezőknek.
Isten éltessen, Székely Hírmondó!
(A szerző háromszéki születésű újságíró, az úgyszintén 1849-ben alapított Brassói Lapok főszerkesztője.)
Megyei lapot ünneplünk
B. Kovács András
Második évtizedét zárja illő megemlékezéssel a Székely Hírmondó, s külső munkatársaként magam is üdvözlöm az esemény alkalmából. Mint aki hosszú évekig másik hajóban eveztem, mi több, annak vízre bocsátásában is részt vettem, nem kívánom dicséretekkel elhalmozni, nem vallana jó ízlésre. Viszont szívesen papírra vetem, mit nem jelent számomra, és úgy vélem, olvasói számára sem a Székely Hírmondó, melyet különben megérdemelten tekint igazi megyei fórumnak híveinek mai tábora.
A Székely Hírmondó mindenekelőtt nem egy piacidegen módon szerkesztett és adminisztrált újság, és e tény egy piacgazdaságban az egyedüli olyan helyzetfelismerésre vall, mely anyagi függetlenséget szavatolhat. Mindez a sajtó- és véleményszabadságról jutott eszembe, mellyel élni koldusként nem lehet.
A Székely Hírmondó már indulásakor sem vette semmibe azt a drámai változást, mely az írott sajtó egész mai állását döntő módon meghatározza. A tévé, a film, a rádió, az internet, az elektronikus média elsőbbségének korában a nyomtatott lapoknak egész külalakjukban, írásaik terjedelmében, a tudósítói-cikkírói hozzáállásban, hogy egyebet ne mondjak: a címek adásában és a tördelésben is muszáj alkalmazkodniuk az új olvasói elvárásokhoz is.
Abban pedig hatalmas és nagyon összetett ízlésváltás figyelhető meg.
A Székely Hírmondó nem egy szólamra hangszerelt lap, az egyoldalúság sem politikai, sem ideológiai szempontból nem jellemzi, emiatt is nem hirdeti egy egyedül üdvözítő álláspont vagy nézet mindenekfelettiségét. Nem szócső, hanem újság. Így munkatársainak önálló véleményét, egyéniségét nincs miért eltipornia vagy egyneműsítenie. Nem infantilizálja olvasóit sem, tájékoztatás címén nem rágja szájukba azt is, mit szabad gondolniuk, az ítélkezést nemegyszer rájuk bízza, és jól teszi.
No de hadd zárom azzal a kívánsággal: harmadik évtizedében sikerüljön még teljesebben betöltetnie vállalt hivatását, s ötvözze még hatékonyabban szabad vitafórum-jellegét a kisebbségi jogvédelemmel, ezek lévén tevékenységének az engem leginkább lekötő oldalai.
Arról, hogy nem buta az olvasó
Sántha Attila
Istenem, hogy telik az idő, mondom egyre gyakrabban, mikor egy-egy 25, 20 vagy 15 évvel ezelőtti esemény ünneplésére hívnak meg, vagy csak egyszerűen bejelentik, fiú, azaz tata, újra eltelt ennyi és ennyi év. Most például Kocsis Károly lapigazgató (akkor még szervusz, Karcsi, fekete hajjal) szólt, hogy húsz évvel ezelőtt jelent meg a Székely Hírmondó legelső száma, emlékszem-e?
Hát már hogyne: annyira kisméretű volt, kevés oldalszámú és kékes, hogy gyermekgyógyászok alig adtak volna neki pár megjelenést. Akkoriban nem éltem itthon, viszont a lehető legtöbbször jártam haza, így aggódtam is a lapért eleget, hogy megéri-e a holnapot, lesz-e újságja Kézdiszéknek. Elég az, hogy ‘96 nyarán, vakációban azon kaptam magam, vendégszerkesztő vagyok a lapnál (bármit is jelentsen ez), és ott gürizünk hármacskán a szerkesztőségben, nagy lelkesedéssel. No meg közben jól érezzük magunkat, be-benéztünk a Korzó irodalmi kávéházba is, ahol sok kulturális dolog forgott ott fenn akkoriban. A lap túlélte a nyarat, aztán az évet, majd az évtizedet, és öt éve megyei napilap lett.
A kilencvenes évek elején sokat beszélgettünk – amikor még Kocsis Károly az Európai Időnél dolgozott szerkesztőként – arról, milyennek is kellene lennie egy kistérség vagy megye lapjának. Az egyik legfontosabb elvárásunk az volt, hogy legyen élő: ott kell lennie mindenütt, és a legégetőbb dolgokról szóljon. Nem lehet azt csinálni, hogy olyasmivel töltjük meg a lapot, ami csak egy-egy réteget érdekel. Nem lehet azt csinálni, mondtuk, hogy a fejünket a homokba dugjuk, és nem beszélünk a kényelmetlen dolgokról. Mert az előtt, hogy az olyan kérdésekhez érjünk, mint például: kell-e, érdemes-e oktatni az olvasót, fel kell szolgálni neki az információt, azt, ami nem hirdetés. (Egy időben ez is volt a lap jelmondata: „Hír az, amit nem akarnak, hogy megtudj. Minden egyéb csak reklám”.) Ez alapján pedig az olvasó – aki sokkal okosabb, mint gondolnánk – úgyis eldönti, miről mit akar gondolni.
Húsz év alatt a világ is, mi is változtunk. Azt viszont kijelenthetem, a lap elég sokat beváltott abból, amit az induláskor elgondoltunk.
Hiteles tükörkép kell
Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke
Egy újság születésnapján mindenekelőtt a szólásszabadság jut eszembe. A felelősen értelmezett szólásszabadság, amelynek nincs köze a szabadossághoz, sem a fölhígult nyelvezethez, de annál több a kimondott, a leírt szó felelősségéhez, hatalmához. Úgy gondolom, egy egészséges társadalomban a sajtó szabadsága soha nem válhat le erről a felelősségről, hiszen a közösség tájékoztatása sem pusztán napi feladatteljesítés, hanem hivatás és szolgálat, amelyhez alázat kell. Nekünk, közéleti szereplőknek az a dolgunk, hogy megteremtsük a kellő terepet a szólásszabadság, a sajtószabadság gyakorlására, hogy biztonságba helyezzük ezeket az értékeket, alkalmasint pedig kiálljunk és megvédjük, amikor úgy látjuk, hogy veszélybe kerültek.
Közösségünk szabadságjogairól való éves leltárkészítésünknek magasztos kerete nemzeti ünnepünk, március 15. Pedig lehet, hogy ehhez a számvetéshez sokszor nem is fennköltségre, nem is az ünnep szentségére van szükségünk, sokkal inkább arra, hogy hideg fejjel mérleget vonjunk arról: mink van, miben szenvedünk hiányt, és miről gondoljuk azt, hogy veszélyben van. Ennek keresztmetszetét kell naponta viszontlátnunk a sajtóban is, ami nem könnyű feladat, de annál nemesebb küldetés. Olyan hiteles tükörkép kell, amelyből mindannyian tudjuk, mi a dolgunk, mit kell tennünk közösen azért, hogy fedezékbe helyezzük mindazt, ami számunkra érték. Az ilyen felelősségteljes együttgondolkodásra mindig nyitott lesz a romániai magyarság politikai érdekvédelmi szervezete, én magam pedig – az újságírói szakma egykori gyakorlójaként – ennek az elvnek meggyőződéses támogatója.
További eredményes közösségszolgálatot kívánok a Székely Hírmondónak!
„Kívánjuk a sajtó szabadságát…”
Toró. T. Tibor, az EMNP stratégiai alelnöke
Az írott szó szabadsága nagy vívmány, egy közösség egyik legfontosabb joga. Nem véletlenül került a ’48-as „márcziusi ifjak” 12 pontja közé a kitüntetett első helyre: „Kívánjuk a sajtó szabadságát, censura eltörlését”.
Ma, a Székely Hírmondó új folyamának 20. születésnapján ugyanolyan időszerű ez a kérdés, mint 168 évvel ezelőtt. Igen, kívánjuk a sajtó szabadságát. Szeretnénk, ha újságaink, sajtómunkásaink legjobb szándékuk és tudásuk szerint az igazat és csak az igazat mutatnák meg, úgy, ahogyan az megtörtént vagy elhangzott. 
A közösség szabadságának egyik fokmérője sajtójának szabadsága. Szabad sajtó nélkül nincs szabad közösség. A sajtó szabadsága pedig a nagy közösségi eszmék, célok és értékek iránti elkötelezettséget jelenti, és nem az annak jegyében fellépő csoportok többé vagy kevésbé átlátható politikai céljainak kiszolgálását.
Kívánom a Székely Hírmondó szerkesztőinek a szabadságot, hogy legjobb tudásuk és erkölcsi értékeik szerint írhassák az igazat. Mert írni is és élni is csak úgy érdemes. 
Kívánom a Székely Hírmondó olvasóinak, hogy mindig az igazat keressék az írott szó mögött. És ha nem találják, ne menjenek el mellette szó nélkül. Mert rajtuk is múlik a sajtó szabadsága, nem csak a szerkesztőkön. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Tizenhárom pontos kiáltvány
Március Tizenhárom Sepsiszentgyörgyön 
Birtokába vette március 13-án Sepsiszentgyörgy új főterét a Március Tizenhárom nevű társaság. A harmadik alkalommal megszervezett akciójukon megfogalmaztak egy kiáltványt, természetesen tizenhárom pontosat, amelyet (mikor máskor?) 13 óra 13 perckor olvastak fel.
Bár korábban több száz diákot megmozgattak, az idei rendezvény csendesebbre, diszkrétebbre sikerült, noha online felületen (és csak ott) reklámozták rendesen.
– Idén kissé visszaesett a történet, ám ettől bensőségesebb lett, és így is létrehoztunk egy közösségi teret, ahol a résztvevők megnyilvánulhattak – nyilatkozta Pálffy Tibor színművész, az esemény egyik ötletgazdája.
Petőfi klasszikusából kiindulva a rendezvény „fő kérdése” az volt, mit kívánsz a talpad alá. A válaszok igen eltértek egymástól, volt, aki békét, szabadságot, mások füvet, iphone 6s-t, múltat, zoknit, zenét, tengerpartot, toleranciát, kreativitásórát a nyolcadik osztályba, Maseratit, aranyat vagy éppen felelős magyar kormányt kívántak. A mindenféle ideológiától távol tartott rendezvényen közfelkiáltással fogadták el a 12+1 pontot, amelyek többek között a másság elfogadását, a diákközpontú tanügyi rendszer bevezetését kérték. A „hetedik te magad légy”, hangzott el, de megfogalmazták azt is, hogy „nem jogunk, hanem kötelességünk lázadni”, a 13. pont pedig az volt: „jövőre, ugyanitt”.
Pálffy szerint jövőben jobban bevonják az iskolákat, ahol március 13-a előtt a szabadságról kezdeményeznek beszélgetéseket. Ugyanakkor online be szeretnék vonni a történésekbe azokat a volt „március tizenharmadikásokat”, akik „kirepültek Szentgyörgyről”. 
Erdély András. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

A hadisikerek titka
Kisháború Háromszéken 
Dr. Csikány Tamás magyarországi hadtörténész Kisháború Háromszéken 1848. december című könyvét Sepsiszentgyörgyön is bemutatta. Akkor az 1848-49-es magyar forradalom és szabadságharc hadi eseményeit és azok hátterét évtizedek óta kutató honvéd ezredes, egyetemi tanár saját ismertetőjével gazdagodhattunk, és egy új fogalom, a kisháború keltette fel érdeklődésünket.
A bécsi levéltárakban végzett kutatásai alkalmából előbányászott katonai forrásokra, parancsokra, jelentésekre támaszkodó vetített képes előadása során egy számunkra új fogalom, a kisháború jelentését is taglalta. Ennek használata a szerző elmondása szerint a XIX. században vált általánossá, és annak tekintettek minden olyan harci cselekményt, mely nem a főhadszíntéren zajlott, s melynek közvetlen célja a végső, a döntő győzelem kivívásának vagy elérésének a segítése, támogatása volt a hagyományostól eltérő módszerek alkalmazásával.
Ezen módszerek közé tartozott az ellenség ellenálló képességének a folyamatos gyengítése és a fenyegetettség látszatának fenntartása. Mindezt vezetőik elrablása, sorozatos rajtaütések és kisebb győzelmek révén próbálták megvalósítani a háború folytatásáról való lemondás érdekében. Végső soron tehát így is az ellenség legyőzése érdekében cselekedtek, de nem túlerővel, technikai fölénnyel, hanem olyan különleges képességek felmutatásával, mint például az önállóság, mozgékonyság, képzettség, elkötelezettség és hősiesség.
Háromszék ellenállt
Az 1848. október 16-ra összehívott agyagfalvi nemzetgyűlés után számunkra vereséggel végződött székely hadjárat következtében a Puchner tábornok által vezetett osztrák haderő, Marosszék, Udvarhelyszék és Csíkszék elfoglalása után a magára maradt Háromszéket is megszállással fenyegette, a nép nyomására a szék vezetősége pedig az önvédelmi harc mellett döntött. Hozzá kell tenni, hogy nem alaptalanul és reménytelenül, ugyanis az akkor 3154 négyzetkilométernyi, hegyekkel körbevett, patakok völgyével, folyókkal szabdalt terület ennek megvívásához eszményi terepet biztosított. Ennek tudatában pedig a védekezésre készülő háromszékiek néhány hét alatt képesek voltak politikai, társadalmi, gazdasági és szellemi tevékenységüket teljes egészében a hadiipar és ütőképes hadsereg megteremtésére, előállítására fordítani.
A szék vezetésének egyik fontos intézkedése, mely a határőrzés terhét felerészben megosztotta a katonák, illetve a jobbágyok és nemesek között, már 1848. szeptember 16-án megszületett, s az eddigieknél több ember felkészítését tette lehetővé a katonai szolgálatra. Egy másikat október 19-én hoztak meg, a fegyverek, valamint védőeszközök előkészítésére vonatkozóan, másnap pedig kiosztották a tartalékfegyvereket. November 16-án elhatározták újabb népfelkelő alakulatok szervezését, és Gábor Áron szájából elhangzott a „lészen ágyú”, a november 28-i sepsiszentgyörgyi népgyűlésen pedig ismét kimondták a fegyveres önvédelmet.
Baj van Köpecen
Az első komolyabb összeütközésre 1848. november 29-én, Árapatak határában került sor, melynek végén a honvédek kénytelenek voltak ugyan visszavonulni, de felkészültségük, felszereltségük és hősiességük meglepte a román és szász szabadcsapatokkal megerősített ellenséget. A földvári győzelem és a hadiüzemek hatékonysága növekedésének hatására Brassó megtámadásának a gondolata is felmerült, és ennek kivitelezésébe bele is kezdtek.
Háromszék főparancsnoka, Dobay Károly ezredes haditervének megfelelően a székely haderő december 5-én lendült összehangolt támadásba, Szászhermány, Prázsmár és Földvár ellen, és hősies küzdelemmel el is foglalták ezeket a településeket. Mindezen hadiesemények következtében a Háromszékről kivert és már Brassóban szorongatott osztrák parancsnok, Stutterheim ezredes a Magyarországon állomásozó császári csapatok főparancsnokától volt kénytelen erősítést kérni. 
Brassó megtámadása végül Heydte osztrák kapitány Erdővidékre történt második betörése miatt elmaradt, ugyanis a székely vezérkar jobbnak látta csapatait a szorongatott helyzetben lévő falvak felmentésére vezényelni. December 9-én jutottak el az első felmentő csapatok a Barót-patakig, ahol szembetalálták magukat Heydte addig Felsőrákoson állomásozó és túlerőben lévő seregével. Ennek ellenére felvették a harcot, s bár a győzelemre nem futotta, hadifelszerelésben és emberéletben egyaránt nagy veszteségeket okozva az ellenségnek, Köpec irányába elmenekültek. Az üldözésükre indult császáriak és román népfelkelők nem érték ugyan utol őket, azonban megtorlásul kirabolták, majd felgyújtották a falut, a fegyvertelen lakosság nagy részét pedig kegyetlenül lemészárolták.
Kiharcolt béke
Bár Heydte azt remélte, hogy Köpec elpusztításával megfélemlíti a székelyeket, e gaztett híre éppen az ellenkező hatást váltotta ki belőlük, és már másnap körülzárták a felsőrákosi táborába visszahúzódott osztrák tisztet, aki seregével a Rikán keresztül próbált a helyszínről rendezett sorokban eltávozni. Ebbéli szándékát azonban a huszárok támadása meghiúsította, a kezdetben rendezett visszavonulás pedig eszeveszett menekülésbe csapott át, melynek során a császáriak 297 főt veszítettek, míg székely részről csak három sebesültet jegyeztek fel.
A háromszéki felkelők katonai sikerei az osztrákokat haderő-átcsoportosításra kényszerítették, melynek során a Schurtter-dandárt Brassóba vezényelték, segítségével pedig a december 24-én Hidvégnél gyülekező székely csapatokat Sepsiszentgyörgyig vetették vissza.  A háromszéki ellenállás első fejezete végül 1849. január 2-án az árapataki béke megkötésével ért véget, melynek értelmében a segítségül érkezett 12. honvédzászlóaljat és a Mátyás-huszárokat el kellett távolítani a szék területéről, a császáriak pedig kötelezték magukat, hogy többé nem fogják megtámadni Székelyföldnek eme szegletét.
Háromszék önvédelmi harca tehát elérte a célját, hiszen miközben jelentős katonai erőket vontak el a többi harcszíntérről, a szabadságot és függetlenséget is sikerült megőrizni. Mindez pedig a példátlan összefogásnak, székely furfangnak és az erőforrások ésszerű kiaknázásának volt köszönhető.
A székely határőrség fegyverei 1764 és 1851 között
Amint arról annak idején beszámoltunk, A székely határőrzés évszázadai címmel tartottak tudományos értekezletet, magyarországi hadtörténészek bevonásával, a Székely Nemzeti Múzeumban. Ezek egyikén Soós Péter, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem doktorandusza a Habsburg birodalom szolgálatába állított székely határőrök kézi lőfegyvereiről értekezett.
Az ott elhangzottak tömörített változatát az alábbiakban megosztjuk olvasóinkkal is, azonban mielőtt ebbe belevágnánk, röviden összefoglaljuk, hogy a székelyek szabad emberekből miként váltak az osztrák császár zsoldosaivá. A székelyeknek a magyar királyoktól kapott legfőbb feladata a keleti végek védelme volt, mely elvárásnak az évszázadok során maradéktalanul eleget is tettek, cserébe pedig megőrizhették ősi intézményrendszerüket és jogszokásaikat. Ez az állapot azonban a mohácsi vész, vagyis 1526 után, az ország háromfelé történő szakadásának egyik következményeként elégedetlenséget szülő átalakulásokat szenvedett, melyek végül az 1562-es székely lázadáshoz vezettek. Ennek leverése után János Zsigmond a segesvári országgyűléssel olyan intézkedéseket hozatott, melyek nyomán a székelység elszegényedett rétege a fejedelem fennhatósága alatt véglegesen jobbágyi sorba kényszerült, az előkelők pedig háború esetén továbbra is kötelesek voltak hadba vonulni.
Huszáregyenruha a szabadságharc idején
Az erdélyi fejedelemség megszűnését és a terület Habsburg uralom alá kerülését követően, az uralkodó parancsára 1762-ben két székely és két román határőr gyalogezredet, valamint egy székely huszárezredet hoztak létre, melyek feladata a birodalom keleti és dél-keleti határainak biztosítása volt. Idegen parancsra a székelyek nem szívesen vonultak be katonának, sőt 1764. január 7-én ismét fellázadtak, de a császári haderő éjjel rájuk törve, vérbe fojtotta az ellenszegülést. E vérengzés, mely hosszú időre véget vetett az ellenállás minden formájának, madéfalvi veszedelem néven vonult be a történelembe. 
Az ily módon létrehozott székely gyalog határőrezredek kézi lőfegyverei 1764 és 1851 között a következők voltak: 
1. A császári hadseregben rendszeresített, elöltöltő, simacsövű, franciakovács elsütő szerkezettel és feltűzhető szuronnyal ellátott gyalogsági puska
2. Pontos lövések leadására is alkalmas, két elsütő szerkezettel és két csővel rendelkező duplakurtály
3. 74 mm-es gyalogsági puska
4. Vágószuronnyal ellátott vadászkurtály
A huszárok alapfegyvere a szablya volt, azonban a következő lőfegyverekkel ők is rendelkeztek:
1. Lovassági karabély
2. Lovassági pisztoly, melyből mindenki kettőt kapott
A technika fejlődésével később bevezették az Augustin gyutacsos gyalogsági és a lőkupakossá alakított kadétpuskát is.
Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc után, pontosabban 1851-ben a székely határőrkörletet megszüntetik, és ettől kezdve a székely határőrök – egy kétéves időszak kivételével (1942-1944) – kénytelenek más alakulatok kötelékében szolgálni.
Bedő Zoltán. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

A románok és magyarok közös céljait hangsúlyozva köszöntötte a magyar nemzeti ünnepen a világ magyarságát Dacian Ciolos román miniszterelnök
A március 15-i rendezvények helyszíneire eljuttatott köszöntésben Dacian Ciolos arra emlékeztetett, hogy a “Magyarországon, Romániában vagy a világon bárhol élő magyar barátaink számára ez a nap a szabadságért, az igazságért és a békéért folytatott harc szimbóluma”.
Megemlítette, hogy 1848 meghatározó jelentőséggel bír mind a magyar, mind a román nemzet kialakulásában. “Azok az értékek, amelyekért a magyarok elindították a pesti forradalmat – amelyek között szerepel a sajtószabadság, a parlamentáris demokrácia, a felelős kormány és az állampolgárok közötti társadalmi és felekezeti egyenlőség – az erdélyi románok Balázsfalvi Kiáltványába foglalt követeléseinek a szellemét is idézik, mi több, ezek olyan értékek, amelyek jelenleg is vezérlik nemzeteinket” – áll Dacian Ciolos miniszterelnök üzenetében.
(MTI) erdon.ro

„Ünnepünk akkor lenne igazi, ha városunkban megszűnne a széthúzás”
Rengetegen gyűltek össze március 15-én,kedden délben a székelyudvarhelyi Márton Áron téren, ahol az 1848-49-es forradalom és szabadságharc hőseire emlékeztek. Az ünnepségen áldást mondtak a történelmi egyházak képviselői.
A székelyudvarhelyi Hagyományőrző Székely Huszárezred felvonulásával, a Vasszékely-szobor megkoszorúzásával, illetve a magyar himnusz eléneklésével kezdődött a Márton Áron téren tartott ünnepség, majd a történelmi magyar egyházak képviselői tartottak rövid beszédet.
Mátyás Károly katolikus főesperes úgy fogalmazott: ünnepünk akkor lenne igazi, ha városunkban megszűnne a széthúzás. Ferkő Andor református lelkipásztor Wass Albert gondolatiságát felidézve elmondta, rá kell ébreszteni a világot arra, hogy mi történt és mi történik velünk. „Ráébreszteni a magyarokat arra, hogy nekünk kötelességünk, és szabadító, útmutató, irányító Istenünk van” – magyarázta. „Sokan eljöttünk, de nemzetünk legszebb és legnagyobb ünnepe itt, Udvarhelyen még többet érdemelne” – mondta Kedei Mózes nyugalmazott unitárius lelkész.
Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc eseményei arra emlékeztetnek, hogy „a legkedvezőtlenebb helyzetekben elsősorban csak magunkra számíthatunk, saját erőnkre, saját közösségeink elszántságára” – jelentette ki Bunta Levente polgármester, akit évek óta először láthattak az udvarhelyiek felszólalni március 15-én.
Mint mondta, a szabadságharc bukása ellenére hősök voltak azok a székelyek, akik vérüket adták a hazáért. „Népünk alapvető jellemzője a szabadság szeretete, ezt évezredes történelmünk bizonyítja. Így nem tűrhetjük ma sem, hogy felülről irányítsanak. Nem tűrhetjük, hogy alacsonyabb rendű, kevesebb jogú népként kezeljenek bennünket. Nekünk jogunk van a jelenünket alakítani” – fogalmazott. Úgy vélte, március 15-én hőseinket ünnepeljük, míg jogainkat hiányoljuk, és napjainkban féltenünk kell azt is, amink van. Szerinte egy „szűk gazdasági csoportosulás igyekszik városunk szabadságát megnyirbálni, anyagi javait megszerezni, majd kiárusítani.” Ezek után Bunta kampánybeszédbe illő szónoklattal zárta mondandóját.
Hagyományőrző előadások
Az ünnepségen fellépett a Boróka Néptáncegyüttes, az Udvarhelyszék Fúvószenekar, a Székely Dalegylet, a Balázs Ferenc Vegyeskar és az Alla Breve Vegyeskar. Kulcsár-Székely Attila színművész egy Petőfi Sándor-verset  mondott el, majd a székely himnusz eléneklésével véget ért a Márton Áron téri megemlékezés.
Fülöp-Székely Botond. Székelyhon.ro

Antal Árpád: csak hitre és bizakodásra lehet magyar jövőt építeni
Tapssal fogadta Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy tisztségéből felfüggesztett polgármesterét a nemzeti ünnep alkalmából összegyűlt tömeg a kovásznai megyeszékhelyen.
A hideg, szeles idő ellenére is több ezres tömeg gyűltek össze március 15-én Sepsiszentgyörgyön, a Szabadság téren. Nagy Kopeczky Kristóf, az ünnepség műsorvezetője elmondta, hiába tiltották meg Antal Árpádnak, hogy a megyeszékhely polgármestereként felszólaljon, a város polgáraként úgyis igényt tartottak a beszédére. „Sokan kérdezték, hogy vagyok, azt szoktam válaszolni, jobban, mint ahogy egyesek szeretnék” – mondta Antal Árpád, hozzátéve, voltak olyanok, akik azt tanácsolták, hogy a magyarság nemzeti ünnepén ne szólaljon fel, mert féltik.
„Félelemre nem lehet jövőt építeni, ezt csak hitre, bizakodásra és szeretetre lehet – jelentette ki Antal Árpád. – Meg kell erősítenünk magunkat, még akkor sem félhetünk, ha látjuk, tudjuk, érezzük: nehéz idők jönnek, ha elkezdődik Székelyföld lefejezése.” Tapasztalhattuk a román állam kisebbségpolitikáját: eladták a szászokat, svábokat, zsidókat, és arra számítottak, a székelyek majd maguktól elmennek, de mi itt vagyunk, elkezdtünk tíz éve jövőt építeni, ezért próbálnak szétverni minket – folytatta beszédét Antal, aki úgy véli, minél nagyobb dolgokat valósítanak meg a székelyek, annál nagyobb erők mozdulnak meg ellenük.
„Egyetlen jó válasz van: maradjunk, dolgozzunk és vállaljunk minél több gyereket, hisz ez a mi jövőnk sikerének kulcsa” – fejtette ki Antal. Attól, hogy leütik a közösség szószólóit, sem Székelyföld, sem a vágyálom nem szűnik meg: hogy szabadon éljünk, mert Székelyföld a legjobb helyen, a székelyek kezében van. Számomra a polgármesteri tisztség egy eszköz, és nem cél. Az én kezemből kivehetnek egy eszközt, de az ügyet nem, és amíg lehet, a közösségért és annak céljaiért dolgozok. Először 1848-ban mondtuk ki, hogy kik vagyunk és mit akarunk. Székelyföld elpusztíthatatlan, mert az emberek közös akarata hozta létre, rajta van a lelkünk térképén” – fejezte be ünnepi beszédét Antal Árpád.
Íjgyártó István, kulturális és tudománydiplomáciáért felelős magyar államtitkár rövid történelmi áttekintést követően rámutatott, 1848 a magyarság egy közös helytállásának, összetartozásának emlékezete. Március 15-én a Kárpát-medencében és mindenhol emlékeznek a magyarok azokra a hősökre, akik kezükbe vették jelenüket és ezzel megépítették jövőjüket – magyarázta Íjgyártó, hozzátéve, hogy a magyar kormány mindenkor és mindenhol támogatja az elszakított területek törekvéseit.
Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnökének üzenetét Nagy Kopeczky Kristóf tolmácsolta, aztán Fazakas Laura Éva, a Székely Március Szónokverseny győztese a fiatalok nevében szólalt fel. Az ünnep alkalmával áldást mondott Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke, majd az eseményt a székely és magyar himnusz eléneklése zárta.
Bencze Melinda. Székelyhon.ro

Kitüntetés a ma hőseinek: két személy és egy szervezet kapott Ezüst Tulipán Díjat
Kedden késő délután a Szakszervezetek Művelődési Házában adta át idei díjait a Szatmári RMDSZ. Idén is közösségépítés, oktatás-nevelés valamint ifjúság és sport témakörben adtak át díjat. Az eseményt a szatmárnémeti magyar középiskolák által összeállított műsorok tették ünnepibbé.
A nemzeti ünnep alkalmából a Szatmári RMDSZ minden évben átadja díjait. Kilenc esztendeje minden évben három díjazottat tüntetnek ki az idéntől Ezüst Tulipán díjnak elnevezett elismeréssel. Ez történt idén is a Szakszervezetek Művelődési Házában megtartott rendezvényen, melynek keretében középiskolások produkcióit láthattuk és rendhagyó történelmi előadást hallhattunk a forradalmi események kapcsán.
Elsőként Pataki Csaba, a Szatmár Megyei RMDSZ elnöke köszöntötte a jelenlevőket. „Március 15-én önkéntelenül is visszatekintünk a múltunkra. Felidézzük az iskolában tanultakat, a nagyszüleinktől s azok őseitől a családjainkban megmaradt történeteket, hőstetteket emlegetünk, amelyeket kiemelkedő személyiségek vittek véghez. Egyetlen egy dolog közös bennük: a bátorságuk. Nekünk is meg kell ezt találnunk magunkban. Mert a magyar bátor nemzet. Több mint ezer év vihara sem tudja ezt kitörölni belőlünk. Pedig próbálkoznak. Minden évszázadnak megvan az az egy vagy több történése, amelynek tudatalatti célja az volt, hogy megtörjön minket: az akaratunkat, az erőnket, a bátorságunkat.” Pataki szerint a magyarság vezetőit egyre gyakrabban érik tervszerű támadások napjainkban és egy egész rendszer dolgozik azon, hogy a kiharcolt jogainkból visszavegyenek.
Dr. Hermann Róbert történész, a Hadtörténeti Intézet kutatója, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc történéseinek kitűnő ismerője rendkívül izgalmas és humoros előadásban idézte fel a forradalom első évfordulját. Cáfolta a Petőfivel kapcsolatos Oroszországba való menekülésről szóló elméleteket, szóba kerültek váltóhamisítók, huszárok, akik folyton leestek a lóról, de eredményes hadmozdulatok is. Sőt, az is kiderült, hogy az osztrákok is ünnepeltek 1849. március 15-én: az alkotmányuk napját.
"Március 15-én a forradalom hőseire emlékezünk, de nem szabad megfeledkeznünk a mai napok hőseiről sem" - vezette fel az Ezüst Tulipán díjak átadását Kereskényi Gábor parlamenti képviselő, a Szatmárnémeti RMDSZ elnöke. Most is közösségépítés, oktatás-nevelés és sport-ifjúság témakörökben adtak ki díjat.
A közösségépítés kategória 2016-os díjazottja: Gönczy Gábor, a Szatmárnémeti Véndiákszövetség elnöke.
Szatmárnémetiben született 1960. június 30-án. A szatmári Magyar Líceumban érettségizik, ezt követően a Temesvári Műszaki Egyetemen szerez gépészmérnöki diplomát. Dolgozott az IPSUIC-ban (későbbi Saturn), majd 2003-tól részlegvezető egy szatmári vállalatnál. 1991-ben alapító tagja, 2004-től elnöke a Szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Véndiákszövetségnek, amely 1992-ben alakult és összefogja az összes diákot, aki Szatmáron tanult. A szövetség céljai közé tartozik a kapcsolatteremtés a szatmári iskolák között, az iskolai hagyományok megőrzése, kulturális rendezvények, kiállítások, könyvbemutatók szervezése, az iskolák és rászoruló diákok támogatása, iskolával kapcsolatos könyvek és kiadványok szerkesztése / kiadása és nem utolsó sorban az évenként megrendezésre kerülő Véndiáktalalkozók megszervezése, amelyeken általában 1500-2000 véndiák vesz részt. 2002-től tagja a Szatmárnémeti Székesegyház kórusának, 2008-tól  a Szatmárnémeti Székesegyház Egyháztanácsának, 2009-ben a Szent György Lovagrend lovagjává avatták, 2015-től a Szatmári priorátus priorja. Több évig volt a Kölcsey Ferenc Főgimnázium igazgatótanácsának tagja.
Gönczy Gábor igazi szatmári polgár: iskolatörténeti és a régi Szatmárral kapcsolatos dokumentumokat gyűjt és több helytörténeti, családtörténeti előadást tartott és írást közölt a helyi médiában.
Az oktatás-művelődés kategória 2016-os díjazottja: Szilágyi Éva, a Református Gimnázium igazgatónője
1956-ban született Szatmárnémetiben. A középiskola elvégzése után 1981-ben a Babeș-Bolyai Tudományegyetemen szerzett diplomát, a Bölcsészettudományi Kar magyar-francia szakán. Ezt követően előbb  Nagyváradon, majd Szatmárnémetiben tanított. 1991-től az újrainduló Szatmárnémeti Református Gimnázium tanára, aligazgatója majd 1995-től  igazgatója és magyartanára.
Az eltelt húsz év alatt  az intézmény  diákságának létszáma megtízszereződött, s mára óvodája, elemi és gimnáziumi tagozata, három párhuzamos osztállyal működő líceumi tagozata és kétéves posztlíceális szakosztálya van. Megerősödött  az iskola  ösztöndíjrendszere és  hivatalosan bejegyzett ECL és ECDL központtá vált. Szilágyi Éva a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem kurátora, kuratóriumi titkára, s két évtizede a Láncos Egyházközség presbitere.
A több mint három évtizedes magyartanári tevékenysége során sok szakmai elégtételben volt része, de leginkább arra büszke, hogy tizenkét magyartanár, harmincnyolc lelkész  tanítványa volt, ezen felül sok-sok tanító, óvónő, színész, újságíró és közéleti személyiség, akik hivatásuk, munkájuk révén közösségünket szolgálják. Tanári, igazgatói és közemberi tevékenységéért  a Magyarországi Református Egyház Zsinata Makkai Sándor-díjjal tüntette ki, megkapta a Szent-Györgyi Albert-díjat (iskolaszervezés, közösségépítés), a Királyhágómelléki Református Egyházkerület Pro Ecclesia-díját, a Romániai Magyar Pedagógusszövetség pedig életmű díjával, az Ezüstgyopár-díjjal tüntette ki.
Az ifjúság és sport kategória 2016-os díjazottja: a Magyar Ifjúsági Kezdeményezés
A MIK 1999-ben alakult, 16 éve töretlenül igyekszik összetartani a szatmári magyar ifjúságot. A szervezet jelenleg közel 150 bejegyzett taggal rendelkezik, amelyből 50 aktív tag rendszeresen részt vállal a rendezvények szervezésében és lebonyolításában. A Magyar Ifjúsági Kezdeményezés nevéhez  olyan immár hagyománnyal bíró események fűződnek mint a Partiumi Focikupa, a Szatmári Ifjúsági Napok, a Nemzetközi Ifjúsági Sportnapok, a Hazafias Versek Versmondó Versenye és az ingyenes német nyelvtanfolyamok, társszervezőként pedig a kezdetektől részt vesz a Partiumi Magyar Napok, a Családi hétvége és a Március 15-i ünnepség  megszervezésében.
Mivel a fiatalok folyamatosan változó igényeinek nem könnyű megfelelni, a Magyar Ifjúsági Kezdeményezés az ifjúsági élet valamennyi szinterén igyekszik jelen lenni. A kezdetben csupán a magyar ifjúság összefogására és kultúrális rendezvényekre öszpontosító szervezet napjainkban egyre nagyobb hangsúlyt fektet a diákok problémáinak feltérképezésére és lehetőségek szerinti segítségnyújtásra, továbbtanulási és ösztöndíj lehetőségek népszerűsítésére is, és teszi  mindezt természetesen a hagyományok megőrzésére ösztönözve a fiatalokat.
A MIK jelenlegi vezetői és tagjai eltökéltek abban, hogy továbbra is támogassák a fiatalok aktív társadalmi szerepvállalását, a fiatalokkal a fiatalokért az itthonmaradást népszerűsítve, hogy „A jövő veled ugyanitt" ne váljon tartalom nélküli szlogenné. „Köszönet az eddigi elnököknek: Bartha (Popomájer) Helgának, Kovács Jácintnak, Veres Norbertnak és Muresán Istvánnak" - mondta a díjat átadó Kereskényi Gábor. Az elismerést Muresan István jelenlegi MIK-elnök vette át.
A díjátadást a szatmári magyar középiskolák diákjainak előadása tette színesebbé. A Hám János diákjai énekeltek és táncoltak, a kölcseysek az  „A kőszívű ember fiai” című regény néhány részletét vitték színre, a refisek pedig az iskola gyermekkórusának és a Lelkészek Kórusának közös fellépésével emelték az est fényét. szatmar.ro

Nemzetünk fejlődik, ha hitében él
Az 1848-1849-es forradalom egyik legmarkánsabb alakja Petőfi Sándor Erdődön kötött házasságot Szendrey Júliával, ezért nemzeti ünnepünk egyik fellegvára a Bükk aljai település. Ennek megfelelően az Erdődi Petőfi Kör a történelmi egyházakkal karöltve szervezte meg az ünnepet. Képviseleti alapon jelen voltak Erdőd város testvértelepülései is.
Kedden délelőtt 11 órától az erdődi református templomban Rácz Ervin erdődi lelkipásztor hirdette Isten Igéjét a Lukács írása szerinti evangélium 15. részének 16-tól 20-ig terjedő versei alapján. A tékozló fiú történetének sorsdöntő szakaszából szólt az Ige, amikor a kisebbik fiú, aki eltékozolta mindenét, mélységre jutott, magába szállt és elindult haza. Az igehirdető feltette a kérdést, vajon mi lett volna a megoldás, a cél abban a helyzetben? A megmaradás? Nyilvánvalóan nem, hanem az elindulás, a fejlődés, a tettek mezejére lépés. Hibásan mondjuk ilyenkor a következőt: segíts magadon, az Isten is megsegít. NEM! Segíts magadon, MERT az Isten segít. Az ő segítségéből merítünk erőt akkor, ha a tékozló fiúhoz hasonlóan eszünkbe jut identitásunk, az Atya háza, a hozzá való tartozás. Ugyanakkor az igehirdető elmondta, nemcsak nyelvében, hanem elsősorban hitében él a nemzet. Az Istenbe vetett hitünk ad nemcsak megmaradást, hanem fejlődést, kultúrát, jó és biztos utat. Szétesik nemzetünk is a kegyelem kötőanyaga nélkül. Nekünk, magyaroknak, van miben, van kiben reménykednünk.
Az igehirdetést követően Varga Sándor színművész szavalta el Arany János Él még az Isten című versét, majd Kereskényi Sándor irodalomtörténész Petőfi ars poeticájáról tartott tartalmas előadást. A tőle megszokott szókimondással rávilágított a lázadó, szenvedélyes és sokszor kegyetlen költő alkati problémáira. Népvezérnek készült, az is volt, de a szerinte gyáva, megalkuvó népet megvetette - belerúgni mégsem volt képes. - mondta Kereskényi, hozzátéve: Petőfi e meghasonlás elől menekült a honvédtiszti egyenruhába, ami már messze nem költő küldetés volt számára. Mégis miért fordulunk minden március 15-én Petőfi felé, és éltetjük könnyesen? Ez a sorsunk, a magyar sors üzenete: a magyar ember a magát demokratikusnak hirdető imperátort imádja.
Az istentisztelet után 12 órakor a templom előtt található Petőfi-Szendrey szobornál folytatódott az ünnepély. Lukács Gyöngyi az erdődi iskola aligazgatónője köszöntötte az egybegyűlteket, beszédet mondott Ovidiu Duma erdődi polgármester és Kereskényi Gábor szatmárnémeti polgármesterjelölt.
Ezután Mészáros Mónika magyartanárnő felkészítésében az erdődi diákok műsora következett, majd koszorút helyeztek el a szoborcsoportnál.
Jelen voltak az Erdődről elszármazottak és a környező településeken lakók is, Szatmárhegyről, Dobráról, Halmiból, Kismajtényból is érkezett egy-egy küldöttség, valamint a magyarországi testvértelepülések, Napkor, Nagyecsed és Szakoly küldöttsége. szatmar.ro

„El kell ezt tolni legalább százig”
A hetven éves marosvásárhelyi intézményesített magyar színház múltját felidézők vasárnap a református és a katolikus temetőben kopjafát avattak az ott nyugvó művészek emlékére, a zsidó temetőben pedig Harag György emléke előtt tisztelegtek. Előző este előadások hangzottak el, darabot főzött Székely Csaba drámaíró, táncolt Bartis Attila regényíró, mesét olvasott Gáspárik Attila főigazgató, s lehetett tanulni és játszani Csehov Sirályában. Simon Judit Arkagyina szerepére vállalkozott, de hajnal felé az álmosság legyőzte az exhibicionizmusát, cserébe interjút kért KERESZTES ATTILA rendezőtől, a Tompa Miklós Társulat művészeti igazgatójától.
- Hol tart most a marosvásárhelyi magyar színház?
- Mint minden színháznak, ennek is voltak hullámvölgyei, de nem tisztem megítélni, hogyan alakult az elmúlt 70 év, majd a színháztörténészek megírják. Én négy éve vagyok a társulatnál, látom a fejlődést és nagyon büszke vagyok rájuk. Történelmi pillanatnak értékelem azt, mind Alina Nelega, a Liviu Rebreanu Társulat művészeti igazgatója, mint jómagam megtehetjük, hogy saját színházcsináló ízlésünket és terveinket érvényesítsük. A vezérigazgató úgy irányítja a Nemzeti Színházat, hogy
két külön világú, jellegű, ízlésű társulat és repertoár fut egymás mellett,
sőt számos közös produkció is létrejön. Ez eddig nem így volt, valahogy mindig dekázták a dolgokat, ha valaki elszaladt, visszahúzták, ha valamelyik elsüllyedt, a másik is követte. A volt igazgatók találkozóján csak panaszokat, „jaj, milyen nehéz volt” kezdetű mondatokat hallottunk. Nekem nem nehéz. Voltam olyan színházban is művészeti igazgató, ahol egy évadban költhettünk annyit, mint itt egy nagy produkcióra. Én ott sem panaszkodtam, tudjuk, színházat lehet csinálni, csak akarni kell. Természetesen a minisztérium által támogatott teátrumok jobb helyzetben vannak mind infrastruktúra, mind költségvetés szempontjából.
- Ha jól értem, nem ért egyet azzal a felvetéssel, ami többek között néhány volt igazgató részéről, de más fórumokon is elhangzott, hogy önálló intézménnyé váljon a Tompa Miklós Társulat, és egyben megszűntetni a nemzeti színház státust. A felvetők szerint célszerűbb lenne, hogy két, a megye vagy a város fenntartásában működő önálló magyar és román színház jöjjön létre.
- Nem, mert én tudom, hogy működnek a város vagy a megye által fenntartott színházi intézmények. Nagyon gyatrán, mert ott annyi a színház költségvetése, amennyi megmarad a többitől.
A színház ma nálunk nem élvez prioritást, nem annyira fontos, mint egy futballcsapat.
Nem annyira fontosak a színészek. Mi abban a jó helyzetben vagyunk Marosvásárhelyen, hogy a minisztériumhoz tartozunk, így hatványozottan nagyobb költségvetésből gazdálkodhatunk, mint a megyék vagy városok által fenntartott színházak.
Másrészt, ebben a pillanatban egy intézményen belül gyakorlatilag két színház működik. Ez megfelel nekünk, hiszen nem kell kompromisszumot kötni, azt csinálunk, amit akarunk, akár külön, akár együtt, ugyanis számos közös projektünk is van. Arról nem is beszélve, hogy az esetleges különválást mindenképpen a magyar fél, teszem azt a Tompa Miklós Színház sínylené meg.
A repertoárt tekintve, nagyon színes a Tompa Miklós Társulat kínálata. Magyar és világirodalmi klasszikusok, magyar és külföldi kortárs szerzők szerepelnek a plakátokon. Következik a művészeti igazgatóknak szánt klasszikus kérdés: mennyire szereti a közönség az előadásaikat, mennyire töltik meg estéről-estére a nézőtereket, illetve ön törekszik-e arra, hogy a műsorterv, az előadások minden ízlést kielégítsenek?
Azt nem gondolom, hogy minden ízlést ki kellene elégíteni, mert képtelenség. Bárki megpróbálná, hamar belebukna, káosz teremtődne a nézők és a társulat tudatában. Ellenben a darab és az alkotók, a rendező megválasztásánál nagyon fontos, hogy tudomásul vegyük: repertoár-, vagy ha úgy tetszik, népszínház vagyunk. Ezért szilveszterkor nem fogok Beckett drámát műsorra tűzni, de január 10-én már bemutatom. Már nem az lényeg, hogy mi a címe az előadásnak, hanem az, kik az alkotók, milyen igényességgel készül, hogyan állnak hozzá a színészek. A színházban nagyon fontos, hogy a színészek mit gondolnak a színművészetről, mert a legmélyebb filozófiai hátterű darabot is el lehet rontani, ha nincs, aki eljátssza. Nem szabad alábecsülni a színpadi aktust, figyelni kell az emberi lélekre. Én úgy vélem, egy művészeti vezetőnek elsősorban az a dolga, hogy lelkileg közel kerüljön a társulathoz, mert akkor a legkönnyedebb vígjáték is igényesen játszható.
- Könnyű önnek – mondhatnánk. Mohácsi János, a jeles budapesti rendező Molnár Ferenc darabot állított színpadra, ő az, aki akárcsak ön, drámai előadást alkotott a nagyoperett Csárdáskirálynőből.
-  A társulat úgy épül, úgy lesz művészileg egyre értékesebb, hogy értékes emberek vetnek fel fontos problémákat különböző drámai anyag kapcsán. Én nem csak azért hívom meg ide Mohácsit, Radu Afrimot, a jobbnál jobb rendezőket, hogy jó előadások legyenek, hanem azért is, hogy a színészeim jól és értelmesen dolgozzanak.
A bukástól sem kell kétségbe esni, annak is kell lennie.
A színházban nem minden előadás sikerül, de nem mindegy, mit célzunk meg, nem mindegy, mi és miért nem sikerül.
- A bukásról csak annyit, hogy a Radu Afrim rendezte Nyugalom című előadás a három legfontosabb UNITER-díj várományosa.
- Igen, mert jó kísérlet volt. Az Ördög próbájával kezdtük az együttműködést, az ebben nyújtott alakításáért Berekméri Katalin lett UNITER-díjas. Kialakult valamiféle kapcsolat a társulat és rendező között, ami után eggyel feljebb léptünk Bartis Attila regényének a színpadi változatával, amit a legjobb előadásnak, legjobb rendezőnek és legjobb női főszereplőnek járó díjra jelöltek. Ez jól megérdemelt elismerés, hiszen kemény munka eredménye. Büszkék vagyunk magunkra.
- Milyen lesz a 71. év, azaz hogyan tovább?
- Dolgozunk, el kell ezt tolni legalább százig. Megyünk tovább az értelmes kísérletek útján, próbálunk újra és újra megújulni. erdelyiriport.ro

Együtt ünnepelt a Fekete Körös völgye – Kötelez minket a múlt, de még inkább kötelez a jelen
Rendhagyóan, vasárnap, március 13-án, de biztatóan és különlegesen ünnepelte meg a Fekete Körös-völgyi magyarság az 1848-as Forradalom és Szabadságharc 168-ik évfordulóját.
Reggel, a rendes vasárnapi istentisztelet keretében, a köröstárkányi református templomban gyülekezett az ünneplő sereg, Sebestyén László Ede lelkipásztor hirdette az igét, kihatván a hitünk, nemzetünk, és felmagasztaló történelmi eseményeink fontosságára és egybefonódására. Ezek után a tárkányi kisiskolások és ifjak műsora következett, dallal, szavalattal emlékezve a márciusi forradalom nagy napjára, majd az esemény díszvendége, Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusának vezető konzulja, Barabás János tolmácsolta Orbán Viktor miniszterelnök ünnepi üzenetét nemzeti ünnepünk alkalmából. Az istentiszteletet a Himnusszal zárták a hívek.
Ezek után a templomtérre vonulta a résztvevők, ahol ünnepi gondolataikat osztották meg Barabás János vezető konzul, Kéry Hajnal Bihar megyei főtanfelügyelő-helyettes és Mikló Ernő helyi RMDSZ elnök, mely szónoklatában hangsúlyozta: „….hogy akarjuk, hogy együtt akarjuk, hogy bízzunk benne hogy lehet, csak együtt lehet. Kötelez minket a múlt, de még inkább kötelez a jelen, melyet a gyermekeinktől kaptunk kölcsön, hogy nekik magyar jövőt építhessünk!”
A szónoklatok közben a református egyház „Serkentők” férfikara, régi, 48-as dalokat adott elő, majd a helyi és központi szervezetek képviselői, a megemlékezés koszorúit helyezték el a templomkerti kopjafánál. A köröstárkányi rendezvény a Székely Himnusz eléneklésével ért véget.
De ez csak a kezdete volt a nap gyönyörű eseményeinek. Délután 4 órakor már a belényesi református templomban gyülekezett a a Fekete Körös-völgyi magyarság, és szívmelengető képet mutatott a zsúfolásig megtelt ősi református templom. Farkas Antal, Várad-Velencei lelkipásztor tartotta az ünnepi igehirdetést, majd a belényesi általános iskola Rozmaring tánccsoportja, Benedek Judit tanárnő vezetésével tartott rövid ünnepi műsort, énekek és szavalatokkal emlékezve március idusára. A gyermekek fellépése után, a díszvendégek szónoklataira került sor, és most már a belényes-vidéki magyarság előtt olvasta fel Orbán Viktor miniszterelnök ünnepi üzenetét Barabás János vezető konzul. Ezek után Kecskés Péter, Magyarország Emberi Erőforrás Minisztériumának főosztályvezetője tolmácsolta ünnepi gondolatait, majd Domocos Adrian, Belényes polgármestere adta át a többségi nemzetiség megbékélést hirdető üzenetét Március 15-e alkalmából. Szabó Ödön, parlamenti képviselő, a Bihar megyei RMDSZ ügyvezető elnökének gondolatai után, a Szózat felcsendülése zárta a templomi rendezvényt.
A templom előtti térre sereglett ki az ünneplő magyarság, és sor került Petőfi Sándor nemzeti költőnk, március 15-e egyik fő szimbólumának szobrának megkoszorúzására. Méltóan ünnepelhetett a Belényes-vidéki magyarság, nemzetünk ünnepén! Koszorúkat helyeztek el a központi és helyi magyar érdek-képviseleti szervezetek, a református egyházak, a Magyarországi hivatalos szervek nevében, de kegyeletüket fejtetették ki a megjelent magyar tagozatos kisdiákok, a Debreceni Hajdú Táncegyüttes, mely pompás népi viseletével is „koszorúzta” meg a Petőfi –szobor terét. Nem utolsó sorban, fejet hajtottak Belényes elöljárói és a barátság és megbékélés nevében az Avram Iancu baráti társaság. Az ünnepséget, Nemzeti Imánk, a Himnusz hangjai zárták, megkoronázván e lélekemelő és megható rendezvényt.
És még mindig hátra volt a nap programjaiból. Este már a belényesi kultúrház színháztermében gyülekezett az ünneplő magyarság. Bár nem mondható túl nagynak a terem befogadóképessége, de ezúttal „kiverték a biztosítékot”, több mint ötszázan, sokan állva várták az ünnepi gálaműsort. Természetesen előtte, a díszvendégek gondolatai kerültek a közönség elé, egyszersmind meghatottságukat és elismerésüket fejezve ki a kiváló napért, a rendkívüli szervezésért, a különleges ünnepért, a magyarországi vendégek pedig érzelmektől meghatódva köszönték a lehetőséget, hogy itt, és így ünnepelhettek a Fekete Körös -völgyi magyarság körében. Szabó Ödön, parlamenti képviselő, zárszavában rámutatott: létünk, megmaradásunk és jövőnk mint magyarok e földön, három dolgon múlik- kiállva, képviselve és kiharcolva, jogainkat, igényeinket, nemzetiségünket, magyarságunkat. Ez alól nem tesz kivételt, hangsúlyozta Szabó Ödön, Mikló Ernő, amely már négy éve kiáll, képvisel, de főleg kiharcolja, vállalja a magyarság ügyét, és természetesen minden köszönet megilleti a mostani rendezvénynek nemcsak az eredeti ötletéért – ünnepeljen március 15 –ét együtt a Fekete Körös -völgyi magyarság- hanem a kiváló szervezésért és lebonyolításáért, ezért minden energiát be kell vetni, hogy idén júniustól, már magyar polgármestere legyen Köröstárkánynak!
Önfeledt tapsvihar és ovációval köszöntötték a nap ötletgazdáját és főszervezőjét, majd kezdetét vette a Debreceni Hajdú Táncegyüttes ünnepi műsora, a „ Katonának kell menni a legénynek” című táncjáték. A Lovas Bálint és Tiszai Zsuza rendezésében bemutatott produkció, a katonaéletet ábrázolja a sorozástól és rukkoláson keresztül, a háború okozta élethelyzetek felvillantásával, segítségül hívva a Nagy-Magyarország táncait, máig ismert dalait. Mindezt egy olyan korszakba, a XX. századba ágyazva, mikor nemzetünk eddigi történelmének legnagyobb tragédiáját, veszteségét volt kénytelen túlélni, feldolgozni. Az élet pedig megy tovább……
Régen, nagyon régen, talán évtizedekre visszamenően nem volt még ilyen siker Belényesben, nem csak a briliáns színpadi produkció, az előadóművészek „örömtáncát” élvezve, a Bürkös Zenekar remek zenei aláfestése, hanem az egész napos ünnepi rendezvény hatása alatt is. A nézőközönség együtt énekelte az ismert nótákat nem is volt választóvonal színpad és nézőtér között. Fergeteges tapsvihar búcsúztatta a produkciót, lelkes résztvevőit, majd zárásként a köröstárkányiak is csatlakoztak egy örömtáncra, színpadra kerülve a Fekete-Körös dallamvilága.
A belényes-vidéki magyarság kitett magáért, és megmutatta , hogy szórványban, kevesen, de annál lelkesebben és lelkiekben gazdagon tudta megünnepelni ezt a áldott nemzeti ünnepet, bízván hogy ezentúl ebben is hagyományt teremtve tudják őrizni, ápolni és megtartani magyarságunkat.
Kovács Zoltán. erdon.ro

Március 15. – Megemlékezések a Kárpát-medencében és a nagyvilágban
Magyar kormánypolitikusok és a helyi magyar szervezetek vezetőinek részvételével emlékeztek meg a magyar forradalom és szabadságharc 168. évfordulójáról kedden a világ több pontján.
Petőfi lelkesedésével, Széchenyi megfontoltságával és Kossuth tenni akarásával az elmúlt években olyan döntéseket hozott a magyar kormány, amelyekkel kivívta hazánk helyét Európában – mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a romániai Székelykeresztúron. A minisztérium MTI-hez eljuttatott közleménye szerint hozzátette: a kormány rendbe tette és növekedési pályára állította a gazdaságot, valamint visszaadta a határainkon túl élő magyarságnak a nemzethez tartozás jogát. A Hargita megyei településen tartott megemlékezésen a miniszter azt mondta: 1848-ban elődeink azért harcoltak, hogy Magyarország, a magyarság a szabad nemzetek közösségének egyenjogú tagja lehessen. Azt akarták, hogy Pesten, és ne Bécsben hozzanak rólunk döntéseket.
A magyar nemzet összetartozásáról, Székelyföld autonómiaigényéről és élni akarásáról beszéltek a Sepsiszentgyörgy új főterén rendezett március 15-i ünnepség szónokai. 1848-49 a magyar nemzet közös hősiességének, helytállásának és összetartozásának emlékezete – mutatott rá Íjgyártó István kulturális és tudománydiplomáciáért felelős államtitkár, köszönetet mondva azoknak a háromszékieknek, akik „a nehézségektől sem visszariadva" ápolják és továbbadják a nemzet szabadságszeretetét. A magyar kormány mindenkor és minden lehetséges fórumon támogatja és támogatni fogja törekvéseiket – tette hozzá. Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy tisztségéből felfüggesztett polgármestere arról beszélt: a székelység nem hagyhatja magát megfélemlíteni, ragaszkodnia kell szülőföldjéhez, az 1918-ban megígért autonómiához.
Ameddig veszélyben van magyar identitásunk, addig szabadságunk sem lehet teljes – jelentette ki a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke a Szatmárnémetiben rendezett ünnepségen. Kelemen Hunor az István téri Petőfi-szobornál tartott rendezvényen, csaknem ötszáz ünneplő előtt kifejtette: akitől el akarják venni nemzeti identitását, vagy vitatják az anyanyelvhasználati jogát, annak a szabadságát kérdőjelezik meg.
Biró Zsolt szerint Románia 21. századi alaptörvényének az erdélyi románok által 1918-ban megígért teljes jogegyenlőséget és autonómiát kell szavatolnia a magyarság számára. Az erdélyi Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke egy hétfőn este tartott csíkszeredai rendezvényen beszélt erről, amelyen egyszerre ünnepelték a 1848-49-es magyar forradalom és szabadságharc kitörését, és a párt nyolc évvel ezelőtti bejegyzését.
A románok és magyarok közös céljait hangsúlyozva köszöntötte a magyar nemzeti ünnepen Magyarország, Románia és a világ magyarságát a román miniszterelnök. A március 15-i rendezvények helyszíneire eljuttatott köszöntésben Dacian Ciolos arra emlékeztetett, hogy a „Magyarországon, Romániában vagy a világon bárhol élő magyar barátaink számára (...) ez a nap a szabadságért, az igazságért és a békéért folytatott harc szimbóluma".
Új Kossuth-szobrot avattak a nemzeti ünnepen a bánsági Magyarittabén azon a helyen, ahonnan tavaly ellopták a Kárpát-medence legdélebben felállított Kossuth-szobrát. Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke beszédében hangsúlyozta: az 1848-as forradalom után Magyarországnak lett országgyűlése és kormánya, már nem Bécs döntötte el, hogy mit is tegyenek a magyarok, ez azt is jelentette, hogy hazává vált az ország és ez az üzenet ma is érvényes. Tehát „ne mondják meg Bécsből, ne mondják meg Brüsszelből, de Moszkvából vagy Washingtonból se, hogy milyen legyen a magyar élet" – hangsúlyozta. Hajnal Jenő, a vajdasági Magyar Nemzeti Tanács elnöke szintén az összefogás fontosságát emelte ki beszédében.
A magyar kormány célja, hogy akárhol is éljen bárki, Magyarország területén vagy határokon túl, a Kárpát-medencében magyarként, ott találhasson otthonra, ahol megszületett – hangsúlyozta Tuzson Bence, a Miniszterelnöki Kabinetiroda kormányzati kommunikációért felelős államtitkára Bácskossuthfalván a nemzeti ünnep alkalmából szervezett megemlékezésen. Hozzátette, hogy a magyar kormánynak fontos, hogy „mindenhol jelen legyen, és mindenhol támogatást biztosítson mindenki számára". Leszögezte : „ha kell, templomot újítunk fel, ha kell, iskolát építünk, ha kell, akkor gazdaságfejlesztési programot indítunk be".
Fennállása óta először ünnepelt együtt a két meghatározó kárpátaljai magyar szervezet, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) Beregszászon. A város központjában álló Petőfi-szobornál tartott ünnepségen a több mint ezer fős közönséget köszöntő beszédében Babják Zoltán, Beregszász polgármestere aggodalmának adott hangot a kárpátaljai magyarság körében növekvő elvándorlás miatt, ami – mint fogalmazott – „súlyos sebet ejt a kárpátaljai magyar egység érdekében eddig kifejtett munkán, gyengíti érdekérvényesítő képességünket". A KMKSZ által szervezett ungvári ünnepségen Bocskor Andrea, a Fidesz-KDNP kárpátaljai európai parlamenti (EP-) képviselője a többi között hangsúlyozta: „Kárpátalja magyarsága minden nehézség ellenére nincs egyedül. Közösségünk sokat köszönhet az anyaországnak, a magyar embereknek szerte a Kárpát-medencében". „Egy erős anyaországgal a hátunk mögött még inkább van remény a pozitív jövőképre, a kárpátaljai magyarság közösségként való megmaradására" – mutatott rá az EP-képviselő.
Három neves felvidéki magyar közéleti személyiség vehetett át magyar állami kitüntetést a nemzeti ünnepen Pozsonyban, a nagykövetségen. Bauer Edit volt európai parlamenti képviselő a Magyar Érdemrend tisztikeresztjét; Dráfi Mátyás színművész a Magyar Érdemrend lovagkeresztjét; Dunajszky Géza közíró pedig a Magyar Ezüst Érdemkeresztet vehette át Czimbalmosné Molnár Éva pozsonyi nagykövettől. Beszédében a nagykövet Kossuthot és Széchényit példaként említve rámutatott: 1848 legnagyobbjai, bár részben eltérő véleményeket képviseltek, tisztelték egymást, és képesek voltak az önös szempontokat legyőzve a nemzet érdekeit előtérbe helyezni, egy rendkívüli helyzetben rendkívüli tettekkel reagálni.
A lengyel főváros, Varsó Bemowo nevű kerületében délután megkoszorúzták a Bem-, valamint a Petőfi-szobrot, utána a helyi polgármester a kerületi Bem-díjjal tüntette ki a budapesti Wysocki Légió Hagyományőrző Egyesületet, valamint a Varsóban élő Lang Zofia fordítót. A megemlékezéseken Gyurcsík Iván varsói magyar nagykövet és a budapesti III. kerületi önkormányzat küldöttsége vett részt, Kelemen Viktória polgármester-helyettessel az élén. Krakkóban a Jagelló Egyetem magyar tanszékén szerveztek kulturális műsort, a Vajdaságközi Lengyel-Magyar Baráti Kör és a krakkói főkonzulátus társszervezésében. Körmendy Adrienne krakkói magyar főkonzul kedden a városi piarista gimnáziumban előadást tartott az 1848/49-es szabadságharcról.
Az ausztrai Tirol tartományban fekvő kufsteini várban délután a győri Czuczor Gergely Bencés Gimnázium és a Magyar Nyelvstratégiai Intézet tartott megemlékezést. Ünnepi műsorral tisztelegtek a 150 éve elhunyt író, költő, népdal- és néptáncgyűjtő, nyelvtudós bencés szerzetes, Czuczor Gergely előtt. Bécsben az Ausztriai Magyar Szervezetek Kerekasztala Tagegyesületei tartottak közös megemlékezést Bessenyei György testőríró szobránál. Smuk András, az Europa Club elnökének köszöntő szavai után Bertényi Iván, a Bécsi Magyar Történeti Intézet vezetője mondott beszédet. A szobornál koszorút helyezett el Perényi János bécsi magyar nagykövet, Radda István az 56-os Szabadságharcos Lovagrend Osztrák-Német Nagypriorátusa elnöke, a Kerekasztal vezetője és Radda Marika a Club Pannónia elnöke, Paksánszki Szilveszter a katolikus egyházközségi képviselőtestületének elnökhelyettese valamint Sas László és Szőke Péter az Europa Club vezetőségi tagjai. Ezt követően a bécsi Collegium Hungaricumban folytatták az ünnepi műsort, amelyen a Soproni Petőfi Színház művészei és a Napraforgó táncegyüttes lépett fel.
A magyar nemzeti ünnep római helyszíne a Gianicolo-dombon volt, ahol Paczolay Péter nagykövet koszorút helyezett el Türr István magyar szabadságharcos, olasz altábornagy mellszobránál. Türr István az olasz egységesítés során Giuseppe Garibaldi mellett harcolt, később Nápoly kormányzója volt. A délolasz város központjában levő Türr-emléktáblát Bárdos Antal ezredes, a NATO déli parancsnoksága műveleti vezetője koszorúzta meg a nápolyi magyar tiszteletbeli konzulátus és a Magyar Mária Nápoly királynője helyi kulturális kör rendezte megemlékezésén. Milánóban az Ambrosiana-könyvtár udvarán álló Petőfi-szobrot Timaffy Judit főkonzul koszorúzta meg, a varesei magyarok háza tanodájának két tanítványa Petőfi verseket szavalt.
A Párizsi Magyar Intézetben a Szélkiáltó együttes Szabadság, szerelem című műsorával idézték meg az 1848-as forradalom és szabadságharc történelmi eseményeit. Az 1974-ben alakult együttes tagjai Fenyvesi Béla, Lakner Tamás és Rozs Tamás. Az ünnepségen Fábri Anna irodalomtörténész beszélt a nők szerepéről a forradalom és szabadságharc idején.
A magyar nemzeti ünnep alkalmából fogadást rendeztek a vietnami fővárosban, Hanoiban is. Az ünnepségen részt vett a Trócsányi László igazságügyi miniszter, aki – egyebek mellett – arról beszélt, mennyire esnek egybe a márciusi ifjak követelései a vietnami népével.
A miniszter azt mondta: bár Vietnam társadalmi berendezkedése más, mint Magyarországé, alapvetően nyitott gazdaság, ahol a szólás- és sajtószabadság szintén érték.
Az Egyesült Államok nyugati partvidékének legnépesebb államában, Kaliforniában helyi idő szerint hétfőn több helyütt is megemlékeztek az 1948-49. évi forradalomról és szabadságharcról. Arizonában a kaliforniai főkonzul köszöntötte az ottani magyarságot. San Diegóban, Resedában, Los Angelesben, Fresnóban és Ontario városban is összegyűltek a magyar közösségek tagjai, hogy megemlékezzenek március 15-éről. A San Diegó-i Magyar Házban és az ontariói Független Magyar Református Egyház emlékünnepségén részt vett és beszédet mondott Szili Katalin miniszterelnöki megbízott, az Országgyűlés korábbi elnöke. Los Angelesben az Egyesült Magyar Házban rendezték meg az ünnepséget, ezen beszédet mondott Szili Katalin és Kálmán László főkonzul, az ünnepi műsorban fellépett Benedekffy Katalin operaénekes, Szíki Károly színművész, a Kárpátok néptáncegyüttes, valamint a helyi magyar cserkészcsapat és a kaliforniai magyar huszárok csapata is. Az arizonai Phoenixben mintegy 800-850 magyar gyűlt össze, hogy megemlékezzenek az 1948-49-es forradalomról. Kedden, azaz március 15-én, megemlékezéseket tartanak a magyar közösségek a texasi Dallasban és Austinban, az északnyugati Seattle városában, valamint az oregoni Portlandben is. MTI. Erdély.ma

Székelyzászló-ügy – Újabb pert indított Hargita megye prefektusa
Jean-Adrian Andrei, Hargita megye prefektusa a törvényszéktől kérte annak a decemberben megszavazott megyei önkormányzati határozatnak a megsemmisítését, amely a székely zászlót tette meg Hargita megye hivatalos jelképévé.
A bukaresti kormány megyei képviselője szerdán nyilatkozott újabb bírósági keresetéről az Agerpres hírügynökségnek. Andrei elmondta: elfogadhatatlannak tartja, hogy egy olyan megyében, ahol románok és más etnikumú lakosok is élnek, az „úgynevezett székely zászló" a román állam egy közigazgatási egységének hivatalos jelképévé váljon. A prefektus szerint a megyei tanács erre vonatkozó határozata több jogszabályt is sért, ezért – miután a választott testület nem tett eleget a visszavonást sürgető felszólításának – közigazgatási bíróságon indított eljárást ellene.
A prefektus felidézte: a Hargita megyei közgyűlés nem először hozott ilyen döntést: a testület már 2009-ben határozatba foglalta, hogy a székely zászló legyen a megye hivatalos jelképe, a Maros megyei táblabíróság azonban ezt a döntést 2012 szeptemberében jogerősen megsemmisítette.
Az önkormányzat azt követően hozott újabb határozatot a megyezászlóról, hogy Romániában tavaly külön törvényt hoztak a települések és megyék saját zászlóinak megalkotásáról és használatáról. A székelyföldi megye döntéshozó testületében kisebbségben lévő román tanácsosok azt kérték, hogy a – világoskék alapon arany sávot és a székely nap-hold jelképeket tartalmazó – lobogóra egy piros színű tölgyfalevél is kerüljön fel a románság jelképeként, javaslatukat azonban leszavazták. A világoskék tónusú, hosszanti arany sávot, valamint a holdat és a csillagot ábrázoló székely zászlót 2004-ben a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) fogadta el saját szimbólumaként: ezt az SZNT 2009-ben egész Székelyföld jelképévé nyilvánította. A román hatóságok az utóbbi években perek tucatjait indítva igyekeztek megakadályozni, hogy a közösségi szimbólumot a székelyföldi intézményekre is kitűzzék, ezzel nagyban hozzájárulva az újonnan alkotott jelkép ismertté válásához és elterjedéséhez. MTI
Erdély.ma

Rendőrség: a szervezők kérésére távolították el az Erdély-zászlót, az RMDSZ cáfol
A Kolozs megyei rendőrség szóvivője szerint a március 15-i kolozsvári rendezvények szervezőinek (a Romániai Magyar Demokrata Szövetség kolozsvári és Kolozs megyei szervezeteinek) a kérésére távolíttatták el kedden a tömegből az Erdély-zászlókat. Horváth Anna, az RMDSZ kolozsvári szervezetének elnöke és Kinizsi Zoltán alelnök, a rendezvény főszervezője határozottan cáfolta a rendőrség állítását.
„Az igazoltatás a szervező kérésére történt, aki korábban a fiatalok tudomására hozta, hogy nem használhatják azokat a zászlókat" – jelentette ki az MTI kérdésére Daniel Boie rendőrségi szóvivő. Állításának alátámasztására hozzátette, hogy a főszervező (Kinizsi Zoltán) végig ott állt a zászlóügyben eljáró rendőrök mellett. Azt is elmondta, a rendezvény szervezői határoztak arról, hogy ne lehessen Erdély-zászlóval felvonulni. A rendőrségi szóvivő az MTI ismételt kérdésére sem közölte, hogy mely törvény alapján jártak el az Erdély-zászlók bevonását kérő rendőrök. Úgy vélte, csak jogszerű igazoltatás történt, és ha az érintettek úgy érzik, hogy sérült valamilyen joguk, bepanaszolhatják a rendőrséget.
Horváth Anna, Kolozsvár alpolgármestere az MTI-nek kijelentette: „Szó sem volt a szervezők kéréséről. Megengedhetetlen, hogy a hatóság erre hivatkozzék!"
Az alpolgármester felidézte: a városházi közrendi bizottságban – ahol a rendezvény részleteit tárgyalták – a szervezők elmondták, hogy a magyar és a székely zászlók mellett annak a 13 nemzetnek a zászlaját is felvonultatják, amelyek forradalmat robbantottak ki 1848 tavaszán. Megemlítette, hogy a rendőrök figyelmeztették: Árpád-sávos zászlóval nem lehet felvonulni. „Mi elmondtuk: nem tudunk felelősséget vállalni azért, hogy nem lesz a tömegben ilyen zászló is. Az Erdély-zászlóról egyáltalán nem volt szó" – mondta az alpolgármester. Horváth Anna tudott azonban arról, hogy Kinizsi Zoltán főszervezőt később visszarendelték a csendőrségre.
Kinizsi az MTI-nek elmondta, egy rendőrségi nyomozó figyelmeztette arra, hogy ha olyan zászló is lesz a felvonuláson, „amelyen a románság nincsen reprezentálva", az diszkriminációra való uszításnak minősül. „Mondtam, hogy mi nem viszünk ilyen zászlót. Erre megkérdezte, hogy Fancsali Ernő (az EMNP kolozsvári szervezetének az elnöke) fog-e Erdély-zászlót vinni. Mondtam: nem tagja az RMDSZ-nek, és nem tudom. Arra kért, figyelmeztessem, hogy ne hozzon ilyen zászlót. Ezt meg is tettem" – jelentette ki Kinizsi Zoltán.
Kinizsi határozottan cáfolta, hogy az ő kérésére szólították volna ki a sorból a rendőrök az Erdély-zászlókat vivőket. Hozzátette, éppen fordítva történt. Egy civil ruhás rendőrtiszt kérte, szólítsa fel az Erdély-zászlósokat, hogy csomagolják össze a zászlókat. „Én ezt megtettem, de ők nem engedelmeskedtek. Ezek után emelték ki a tömegből, és igazoltatták őket" – magyarázta a főszervező.
A március 15-i kolozsvári felvonuláson a román rendőrség igazoltatta, és a zászlók bevonására kötelezte mindazokat, akik kék-piros-sárga színű, a közepén Erdély-címerrel díszített zászlóval jelentek meg. A civil ruhás rendőrök a büntető törvénykönyv 369. cikkelyére hivatkoztak, mely szerint hat hónaptól három évig terjedő börtönnel vagy pénzbírsággal büntethető egy bizonyos csoport elleni gyűlöletre vagy diszkriminációra való uszítás. Fancsali Ernő helyi EMNP-elnök az Erdély-zászlót vivők egyike az MTI-nek kedden elmondta: nem akarták kellemetlen helyzetbe hozni a nemzeti ünnep kolozsvári szervezőit, ezért bevonták a zászlókat.
MTI. Erdély.ma

Borboly ártatlannak vallja magát
Az ellene indult per keddi tárgyalásán ártatlannak vallotta magát Borboly Csaba, a Hargita megyei önkormányzat elnöke, aki nem élt a vádak beismerésén alapuló egyszerűsített bírósági eljárás lefolytatásának lehetőségével.
A Borboly Csaba és tizenkét másik érintett személy ellen indult büntetőper tárgyalása kedden sem indult zökkenőmentesen a Hargita Megyei Törvényszéken. Először félórás szünetet rendelt el a tárgyalást vezető bíró, mert két ügyvéd elkésett, aztán Sergiu Bogdan, Borboly Csaba védőügyvédje jelezte a bírónak, hogy mivel nemrég az Alkotmánybíróság törvénybe ütközőnek minősítette a büntetőjogi perrendtartás azon rendelkezését, miszerint a lehallgatásokat a bűnüldöző szerveken és a rendőrségén kívül „más, erre szakosodott állami szervek” is végezhetik, kérni kell az Országos Korrupcióellenes Ügyosztálytól (DNA), hogy közölje, kik végezték védence beszélgetéseinek lehallgatását. „Amennyiben ezt a hírszerző szolgálat végezte, kérni fogjuk a lehallgatási jegyzőkönyvek kizárását a bizonyítékok közül” – közölte az ügyvéd. Kéréséhez a többi ügyvéd is csatlakozott, és noha az ügyész ezt ellenezte, a bíró elrendelte, hogy írásban kérjenek választ erre a kérdésre a vádhatóságtól.
Nem tárgyalják külön a csíkszentmihályi polgármester elleni pert
Vlad Neagoe bíró ezek után az egyik vádlottat, Kósa Péter csíkszentmihályi polgármestert és ügyvédjét hallgatta meg, akik még tavaly szeptemberben nyújtottak be arra vonatkozó kérést, hogy a polgármester elleni pert válasszák külön a többi vádlott ellen indult bírósági eljárástól. Kósa kifejtette, azt szeretné, ha az eljárás minél előbb befejeződne, ugyanakkor jelezte, mivel a per egyik tárgyát képező, Ajnád és Lóvész közötti 124-es jelzésű megyei úton a kifogásolt javítások abbamaradtak, az út már alig járható. Ezért fennáll a veszélye, hogy a település elszigetelődik, mert már nehezen megközelíthető, javítani pedig a per befejeztéig nem lehet – hívta fel a figyelmet a polgármester. Az ügyész szerint nem teljesülnek a per szétválasztásának jogi feltételei, a bíró pedig azt mondta, a szétválasztás nem segíti elő a gyorsabb befejezést, mert az ügyirat, beleértve a vádiratot is, közös, és ezt nem lehet külön tárgyalni. Hasonlóképpen vélekedtek a többi vádlott ügyvédjei is, a kérést nem fogadták el.
Nyilatkozatot tesz Borboly
A per vádiratának felolvasása következett volna, erre a tartalom ismeretében egyik vádlott sem tartott igényt. Ezután elsőként Borboly Csabát szólította a bíró, aki nemmel válaszolt arra a kérdésre, hogy igényli-e az egyszerűsített eljárást, amely a vádak beismerését jelentené az eddigi bizonyítékok alapján, egyharmaddal csökkentve a kirótt büntetést is. „Ártatlan vagyok” – mondta Borboly, aki azt is hozzátette, szeretne nyilatkozatot tenni. Hasonlóképpen a többi vádlott sem élt az egyszerűsített eljárás lehetőségével, többen azt mondták, nyilatkozatot tesznek, volt, aki azt mondta, csak a bírósági eljárás végén él ezzel a lehetőséggel. A nyilatkozatok meghallgatását a bíró a következő tárgyalási időpontra, április 19-re halasztotta.
A SRI hallgatózott?
„Ebben az ügyiratban a rögzített beszélgetések magyar nyelven hangzottak el. Sem az ügyész, sem a rendőrök nem beszélik a magyar nyelvet, ezért egyszerű és logikus a kérdés: Ki végezte a lehallgatott, lényegesnek ítélt beszélgetések válogatását? Én egy hivatalos választ várok. Mivel a hatóságok nagy sietséggel hagyták jóvá, hogy az ügyészek hozzáférjenek a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) eszközeihez, ez azt sejteti, hogy a SRI végezte a lehallgatásokat. És a válasz után lehet ezen bizonyítékok hitelességéről beszélni. Érdekes módon, a lehallgatási jegyzőkönyvek számunkra kedvezők” – fejtette ki a tárgyalás után Sergiu Bogdan.
Elhúzódó per
Mint ismert, az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) azért emelt vádat Borboly és társai ellen, mert álláspontja szerint a Hargita megyei önkormányzat elnöke indokolatlanul fizetett ki jelentős, útjavításra szánt összegeket két cégnek. Ezzel állítólag ő és feltételezett bűntársai 1,1 millió eurós kárt okoztak a román államnak. Borbolyt, akárcsak több más, az ügyben érintett személyt, 2013 májusában vették 24 órás őrizetbe, ezt követően szabadlábra helyezték, de korlátozták hivatala gyakorlásában, és lakhelyelhagyási tilalmat rendeltek el ellene, amelyet később feloldottak. 2013 szeptemberében emeltek vádat ellene és társai ellen. Az első tárgyalásokat Marosvásárhelyen tartották, de az új büntetőjogi perrendtartás 2014 februári életbe lépése után az ügycsomót visszaküldték Csíkszeredába. A per három vádlottja 2015 októberében beismerő vallomást tett, őket első fokon felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték.
Kovács Attila. Székelyhon.ro

Márciusi üzenetek
2016. március 15., Bukarest. A Cotroceni-palota csendbe burkolózott. Klaus Iohannis államfő többéves – és több államfő által felkarolt – hagyománnyal szakítva ismét csak elfelejtette köszönteni az országban élő magyar közösséget. Talán nem akarta azt kockáztatni, hogy neve hallatán több magyarok lakta városban kifütyüljék, miután a közösség egészét szembeköpte Tőkés László állami kitüntetésének visszavonásával?
Talán csak nem akar tudomást venni rólunk, amint azt eddig sem tette? Talán a román nacionalistáknak tetszelegve akarja visszanyerni apadó népszerűségét, mind jobban fogyó tekintélyét? Bárhogy legyen is, újra bebizonyosodott: Klaus Iohannisnak köze nincs erdélyiséghez, toleranciához, normalitáshoz. A Victoria-palotából érkezett üzenet igen tetszetősen hangzik. Dacian Cioloș miniszterelnöki felelősségéhez méltó tisztelettel, erdélyi születésű polgárra jellemző jóérzéssel szól a magyarokhoz. De jó is lenne viszontlátni mindezt kormánya intézkedéseiben! Kolozsvár. A homogenizáló, centralizáló törekvéseit már nem is leplező államhatalom megtalálta újabb célpontját a regionalista mozgalmak és szimbólumok elleni küzdelmében. Ha Székelyföldön a magyar feliratok, himnusz és székely zászló ellen indítottak hadjáratot, Kolozsváron Erdély történelmi zászlaja szúrta a rendfenntartók szemét, azt tiltották be a március 15-i felvonuláson. Mintegy jelezve, Bukarest vigyázó szeme mindent lát, nemcsak a székelyföldi autonómiatörekvések, de a szárnyait bontogató transzilvanista mozgalom is kőkemény ellenállásra számíthat a nacionálkommunista hatalom részéről.
Budapest. Európa már nem szabad, az igazságot tilos kimondani, a népvándorlás a kontinens etnikai, vallási, kulturális átrajzolásához vezethet, bűnözést, terrort, homofóbiát, antiszemitizmust hozhat – figyelmeztet beszédében Orbán Viktor miniszterelnök márciusi szókimondással. S megerősödünk hitünkben: ha elég bátrak és eltökéltek vagyunk, ha nem hagyjuk magunkat, figyel majd szavunkra a világ. Sepsiszentgyörgy. A polgármesteri teendőitől eltiltott Antal Árpád polgárként mond beszédet. A több ezer résztvevő többször felcsendülő, hosszan tartó tapssal nyilvánítja ki szolidaritását. Ha tavaly a fütty, idén a taps uralta a főteret, mintegy jelezve: érett e közösség, képes arra, hogy különbséget tegyen szájhős politikus és közösségi vezető között. Megerősödünk hitünkben: érett e közösség arra, hogy – miként Antal Árpád fogalmazott – tízezrek, százezrek vállalják át azt a feladatot, amelyet félreállított szószólói végeztek. 
Farcádi Botond. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Nem csak az emlékezés a feladatunk
A vártnál többen gyűltek össze tegnap Kovásznán. A csípős hideg ellenére a központi parkoló zsúfolásig telt díszbe öltözött helyiekkel, környékbeli falvakból érkezett ünneplőkkel. A szervezők számára is meglepő volt a nagy részvétel. Arra számítottak, hogy sokan munkahelyi feladataik miatt nem lehetnek jelen, ezért az ünnep kulturális részét az esti órákra időzítették, a művelődési központban szervezték meg a Március idusa gálaműsort. 
A megszokott módon, felvonulással kezdődött az ünnepség. Vérpezsdítő indulót fújva masíroztak elöl a kovásznai ifjúsági fúvószenekar tagjai Kertész Barna karnagy vezetésével. Mögöttük díszkocsikkal, szekerekkel, lóháton vonultak az ünneplők – helyiek és az orbaiszéki falvakból érkezett lelkes székely atyafiak. Az ünnepségnek helyet adó tér zsúfolásig telt, kokárdás, zászlót lobogtató fiatalok, felnőttek, idősek áradata zúdult a központba. Az első sorokban ott álltak a Havadtőy Sándor Cserkészcsapat tagjai, mögöttük a Kőrösi Csoma Sándor Líceum és az Orbán Balázs Elemi Iskola tanulói.   Butyka Gyula ceremóniamester költői kérdéssel kezdte: fényes győzelmet ünneplünk, vagy vereséget siratunk? Az egyértelmű választ is megadta: a világot megváltoztató győzelmet ünnepeljük március 15-én, azt, hogy a forradalomban a magyarság példát mutatott egész Európában. Deák Gellért Gedeon, az idei Március 15-e üzenete szónokverseny nyertese azt hangoztatta: nemcsak az emlékezés a feladatunk, hanem az is, hogy felismerjük gondjainkat, megfogalmazzuk panaszainkat, megkeressük a megoldásokat.
Az ünnep fő szónoka Böjte Csaba ferences szerzetes volt. Az általa megtapasztalt, a gyermekotthonok működését, a rászorulók befogadását nehézkéssé, időigényessé tevő bürokrácia, az értelmetlen rendeletek, törvények, előírások áldatlan következményeit összegezte első mondataiban. Mindezek ellenére bíznunk kell a holnapban, nem kell megalkuvóknak lennünk a céltalan törvényekkel. Álmodjunk jövőt gyerekeinknek szülőföldünkön! Nem a múlt forradalmi dalait kell zengenünk, mai gondjainkat kell megoldanunk – mutatott rá. 
A szónoklatot követően Molnár Gergely szavalattal lépett a színpadra, majd Orbán Judith, a Kovászna–Vajnafalva Református Egyházközség lelkésze mondott záróimát. A himnuszéneklés után az emlékezés koszorúit helyezték el a belvárosi református templom kertjében lévő emlékműnél.  Este héttől került sor a Március idusán gálaműsorra, ahol ünnepi beszédet mondott Tamás Sándor megyeitanács-elnök.
Bokor Gábor. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Zászlóözön a Gábor Áron téren
Legnagyobb nemzeti ünnepünkön, az 1848–49-es magyar forradalom és szabadságharc 168. évfordulóján Kézdivásárhely díszbe öltözött, a villanyoszlopokon nemzeti színű és székely zászlókat, valamint a város lobogóit lengette a Nemere. A magyarországi testvérvárosok közül Szentendre, Hatvan, Paks, Terézváros, Mezőhegyes, Gyöngyös és Mezőkövesd küldöttei ünnepeltek együtt a céhes város lakóival.  
Az ünnepségsorozat a református templomban ökumenikus istentisztelettel kezdődött, majd a hagyományhoz híven a főtéri rendezvény megkezdése előtt a város iskoláinak küldöttei rótták le kegyeletüket, és helyezték el az emlékezés koszorúit Bem József, Petőfi Sándor, Kossuth Lajos, Turóczi Mózes szobránál és kriptájánál, illetve a Szacsvay-domborműnél, a Molnár Józsiás-mauzóleumnál, a világháborús hősök emlékművénél. 
A főtéren mintegy négy-ötezer fős tömeg gyűlt össze, az ünnepség az általános és középiskolák felvonulásával kezdődött – több tanintézmény magyarországi testvériskolája küldöttségével közösen vonult fel –, majd a hagyományőrzők, a civil szervezetek – a Kézdiváshelyi Nők Egyesülete, a Történelmi Vitézi Rend – és a huszárok következtek. Felvonultak a Székely Virtus kézdiszéki huszárjai, a torjai huszárcsapat, a Vetró András százados vezette Hagyományőrző Csapat, a Vass László ezredes által vezetett Szegedi 3-as Honvéd Zászlóalj Hagyományőrző Egyesület, a 15. Székely Határőr Gyalogezred bélafalvi Tuzson János Szakasza, a tápióbicskei tüzérek és betyárok, a 15. Székely Határőr Gyalogezred gelencei ütege. Felvonultak Bélafalva, Bereck, Kézdimartonos, Kézdisárfalva, Csernáton, Esztelnek, Gelence, Kézdiszárazpatak, Kézdiszentkereszt, Kézdiszentlélek, Lemhény, Kézdialmás, Ozsdola, Szentkatolna, Futásfalva és Torja lovas-szekeres küldöttségei. A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom kézdivásárhelyi tagjai nagy méretű székely zászlót vittek. A zászlós felvonulás immár második éve a leglátványosabb momentuma az ünnepségnek, ezúttal ötven kézdiszéki lovas vonult fel nagy méretű székely és magyar lobogóval kezében.  A központi ünnepség a Református Kollégium zenekarának és tanulóinak dalával kezdődött, a rendezvényen, mint minden évben, közreműködött a Tanulók Klubja fúvószenekara. „Lészen ágyú – mondotta Gábor Áron, és ezzel a mondattal gyakorlatilag aláírta a halálos ítéletét” – hangoztatta beszédében Bokor Tibor polgármester. Ma nem fegyverektől, összecsapásoktól kell tartanunk, folytatta, ma annak vagyunk tanúi, hogy ha valaki a hatalomnak nem tetsző véleményt vállal fel, kitartóan képviseli egy közösség álmát, vagy egyszerűen csak magyar, Gábor Áronhoz hasonlóan végzi. „Viszont nem csatában, tisztességgel adja életét, mint a berecki ágyúöntő, nem emelt fővel vonul be a hősök panteonjába, hanem bíróságon, ügyészségen, titkosszolgák által meghurcolva, becsületében megsértve folytat szélmalomharcot a hatalommal, így ott tartunk, mint 1848-ban” – hangsúlyozta Bokor.
Ünnepi beszédet mondott Horváth Zoltán atya, a terézvárosi Avilai Nagy Szent Teréz-templom plébánosa, Molnár Balázs, a Nagy Mózes Elméleti Líceum tizenegyedikes tanulója, a Zúg március szónokverseny idei győztese pedig az ifjúság gondolatait fogalmazta meg. A rendezvény díszmeghívottja, Böjte Csaba ferences szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány vezetője arról szólt, hogy napjainkban a bürokrácia miatt mennyire nehézkes az örökbefogadás, és azt is kiemelte, hogy az iskolát végzett ifjak kirepülnek a nagyvilágba, ahol mások szolgái lesznek, nekik itthon, a szülőföldön kellene megtalálniuk a megélhetést becsületes munkával.  Ezt követően a Csíki Játékszín művészei léptek a pódiumra, Márdírosz Ágnes népdalt énekelt, Puskás László pedig Tompa László versét mondta el. Mitykó Zsolt, Mezőhegyes testvérváros polgármestere egy nemzeti lobogót adott át Bokor Tibornak, amelyet Kövér László, a magyar országgyűlés elnöke adományozott a kézdivásárhelyieknek. Az ünnepség végén áldást mondott Horváth Zoltán atya és Beder Imre református lelkipásztor, majd koszorúzás és himnuszaink eléneklése következett.
Iochom István. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Ünneplés az összefogás jegyében
Márciusi remények
Ahol az összefogás helyett a széthúzás az úr, ott nincs erős közösség. Március 15-nek eme tanulsága immáron 168 éves, és mégis különösen aktuális. A szabadságharc példája is azt mutatja, és a mindennapi tapasztalataink is azt erősítik, hogy egy közösség az összefogás által válik erősebbé, sikeresebbé – hangsúlyozta Soós Zoltán, a marosvásárhelyi magyarok polgármester-jelöltje tegnap délután a Székely vértanúk emlékművénél tartott ünnepi megemlékezésen.
Több ezer ünneplőbe öltözött magyar ember gyűlt össze az 1848-as forradalom és szabadságharc 168. évfordulóján tegnap délután a marosvásárhelyi Postaréten, ahol a történelmi egyházak nevében Nagy László unitárius és Henter György református lelkész köszöntötte az egybegyűlteket, alázattal és tisztelettel emlékezve azokra, akik "előttünk jártak és példát mutattak", majd kortárs fiatal költők versrészletei hangzottak el.
Dacian Ciolos, Románia miniszterelnökének üzenetét Nagy Zsigmond, Maros megye alprefektusa olvasta fel, Orbán Viktor magyar miniszterelnök üzenetét Zákonyi Botond, Magyarország bukaresti nagykövete tolmácsolta.
Szilágyi Domokos Az ünnep című versét Keresztesi Dávid szavalta el, Petőfi Sándor Nemzeti dal című költeményét Nemes Tibor adta elő Máthé Péter elektromos zongora- kíséretével. Demény Péter Kossuth című párbeszéde Dull Bence és Keresztes Attila előadásában hangzott el.
A tisztelet és szolidaritás üzenetét közvetítem – üzente Dacian Ciolos miniszterelnök. "1848 Románia és Magyarország történelmében az a meghatározó, közös pillanat, amely jelentősen hozzájárult a két nemzet kialakulásához és megalapozásához, mai helyzetükhöz. Éppen ezért március 15-én kötelességünk emlékezni arra, hogy az a társadalom, amelyben ma élünk, románokként és magyarokként, de főleg európai állampolgárokként, azon törekvések és eszmék eredménye, amelyekért elődeink harcoltak. (...)
A tisztelet és szolidaritás üzenetét közvetítem a szabadságharc 168. évfordulója alkalmából a magyar nép, a romániai magyarság és a világon élő minden magyar számára. A jövőben is kitartunk amellett, hogy a romániai magyarság békében, harmóniában és együttműködésben éljen itt, valamint gondosodunk arról, hogy minden nemzeti kisebbség számára hagyományai, kultúrája és anyanyelve megőrzése érdekében megfelelő keretet biztosítsunk, mert a nemzeti kisebbségek általában – és különösképp a magyar közösség – Románia szellemi gazdagságának fontos forrását jelentették és jelentik napjainkban is, amelyet kulturális örökségünk kiteljesítése érdekében értékelnünk kell. (...) Románia és Magyarország, valamint a Romániában élő magyarok és románok közötti párbeszéd alapvető eleme annak a közös elhatározásnak, amely az európai építkezés szellemében megfogalmazott célok elérését jelenti" – állt Dacian Ciolos üzenetében.
A szabadság és a függetlenség nem kívülről ránk szabott ruha
"A '48-as magyarság határozottan és bátran állt ki a nemzet követelései mellett: császári önkény helyett felelős minisztériumot és törvény előtti egyenlőséget, a pénzügyi függés helyett nemzeti bankot, az elnyomás helyett szabadságot kívánt. Tudta, hogy a szabadság és a függetlenség nem kívülről ránk szabott ruha, hanem belülről épül kifelé, mint almára a héj, csigára a ház, ezért az itt honos gondolatokból és a magyar szabadságvágyból épített országot magának.
Az azóta eltelt 168 év csak elmélyítette bennünk ezt a gondolatot. Törvényeinket, mindennapi életünket ma is ahhoz akarjuk igazítani, amit számunkra jelent a szabadság itt, ebben a Kárpátok által koszorúzott medencében. Ma is megragadunk minden lehetőséget, hogy elérjük: senki se vitathassa nemzeti szimbólumainkat, senki se kérdőjelezhesse meg alkotmányos jogainkat, senki se vehesse el tőlünk iskoláinkat, és senki se sorozhassa be, küldhesse idegen háborúba fiainkat. Úgy akarjuk szolgálni a magyar szabadság és megmaradás ügyét, ahogy a márciusi ifjaktól tanultuk: egy szívvel, egy lélekkel, egy akarattal" – üzente a határokon túli magyaroknak Orbán Viktor magyar kormányfő.
Nem lehet teljes a biztonság ott, ahol nem tartják be a törvényeket
– jelentette ki Soós Zoltán, aki szerint a '48-as forradalmárok ifjonti hevülete, szeretetre méltó volta, az örökkön izzó és halálában végképp erdélyivé váló Petőfi Sándor személyisége vagy a tavasz közeledte, mindezek együtt teszik a magyar szabadság napját, március 15- ét különlegesen szerethetővé.
A marosvásárhelyiek számára március 15-e azonban nemcsak a legkedvesebb, hanem a legtanulságosabb ünnep is egyben. Az egyik tanulságot a 26 évvel ezelőtti események szolgáltatják. Az erdélyi magyar közösség számára a marosvásárhelyi tragikus március óta ez a nap nagy pontossággal mutatja, hogy hol tartunk: mekkora utat tettünk meg szabadságunk és biztonságunk megteremtésében.
Bár fizikai fenyegetés nem ér bennünket, közösségünk mégsem érezheti magát teljes biztonságban. Mert nem lehet teljes a biztonság ott, ahol nem tartják be a törvényeket.
Nincs a közösség biztonságban ott, ahol a szólásszabadságot korlátozzák, és ezt még az államelnök sem érti. Ahol el lehet venni a román forradalom hősének kitüntetését. Ahol ingerült, már-már hisztérikus reakciókat vált ki néhány ezer magyar békés felvonulása.
Nem vagyunk biztonságban ott, ahol polgármestereink, közösségünk vezetői ellen mondvacsinált ürügyekkel emelnek vádat – nyilvánvalóan azzal a céllal, hogy ne teljesíthessék hivatásukat – mutatott rá a polgármesterjelölt.
Mint mondta, a magyar közösség addig erős, ameddig szolidáris. Ezért a jogállam és a nyilvánosság fegyvereivel kell kiállni a magyarok mellett, nyilvánosságra hozni minden támadást, minden jogsértést, ami magyar embert ér, képviselni ügyeiket minden fórumon, a törvényhozástól a nemzetközi szervezetekig, kiharcolni az igazunkat. Visszakapni azt, amit egyszer már ez a közösség megszerzett, és megszerezni azt, amit már rég meg kellett volna kapnia.
Végezetül arra emlékeztetett, hogy egy évvel ezelőtt a marosvásárhelyi politikai erők összefogtak a cél érdekében, ennek nyomán szervezték meg tavaly ősszel az előválasztást, és "ennek az összefogásnak a nyomán állhatok én itt ma önök előtt, mint a marosvásárhelyi magyarok polgármester-jelöltje", azonban "célba csak akkor érünk, ha a politikai erőket a polgárok összefogása követi"(...), ha "mindannyian úgy gondoljuk majd a szavazás napján: érdemes egy órát feláldozni a hétvégi pihenésből, és elmegyünk szavazni".
A rendezvényre tisztelendő Obermájer Ervin római katolikus atya és Lőrincz István református lelkész mondott egyházi áldást.
Az egyesített kórusok Kossuth-nótákat adtak elő. Az esemény koszorúzással és a himnuszokkal ért véget.
Mózes Edith. Népújság (Marosvásárhely)

Emlékkő avatás Marosszentgyörgyön
Elismerő oklevél a fekete március elítéltjeinek
Újabb szimbólummal lett gazdagabb Marosszentgyörgy: hétfőn délután a római katolikus templom udvarán emlékkövet avattak a hősök tiszteletére. A négytonnás sziklakő Sófalvi Szabolcs polgármester és Birtalan István alpolgármester adománya, amelyre magyarul és székely rovásírással vésték be: Hőseink emlékére. Az ünnepség a sziklakő leleplezése után a helyi kultúrotthonban folytatódott, ahol az 1848-49-es forradalomra emlékeztek, majd az 1990. márciusi események után ártatlanul börtönbüntetést szenvedett marosszentgyörgyieknek elismerő oklevelet nyújtott át a község polgármestere.
Nemcsak azért volt különleges az esemény Marosszentgyörgyön, a római katolikus templom udvarán, mert "a magyarság történelmének egyik legfényesebb, legreménytelibb eseményére" emlékeztek, hanem azért is, mert a már meglévő szimbólumok mellé újabb került: a közösség hőseinek tiszteletére sziklakövet lepleztek le. Az udvaron szép számban gyűltek össze az ünneplők, a község vezetői, az egyházak képviselői is jelen voltak a rendezvényen.
Az ünnepség Boni Roland 10. osztályos tanuló szavalatával kezdődött, majd néhány adat hangzott el az emlékkő állítás kapcsán. A 4000 kilogrammos sziklakő Sófalvi Szabolcs és Birtalan István adományaként került a Felső-Maros mentéről Marosszentgyörgyre, a feliratot Pál Ignácz Attila véste bele, Kurki Attila segített a betűk csiszolásában, a kövön látható fakereszt anyagát ifj. Birtalan István hozta az iklandi hegyoldalról, Palkó Tibor ácsolt keresztet belőle, majd Lovász Zoltán és Demeter Attila állították fel, Szígyártó Zsombor pedig sokat dolgozott azon, hogy tisztán ragyogjon. Az emlékmű felavatását a marosszentgyörgyi Kolping Család is támogatta anyagilag. A leleplezett emlékkövet a közösség lelkészei áldották meg, majd Baricz Lajos plébános osztotta meg gondolatait a "hőseink emlékére állított szikláról".
– Első alkalommal gyűltünk a templom udvarára, hogy a márciusi ifjakra emlékezzünk a leleplezett szikla emlékműnél, amelyet azért állítottunk éppen ide, mivel ez magánterület, de ugyanakkor közterület is, ahova emlékmű felállításához nem kell más, csak az egyházközségi engedély. Másrészt a római katolikus templom és környéke Marosszentgyörgynek legrégebben – 800 éve – látogatott helye. Itt a múlt és a jelen, a földi, az evilági és a természetfölötti, isteni találkozik. A szikla természetes, kemény anyag, egy darab a Kárpátokból, amelyen a kifejező, nem kizáró jellegű, Hőseink emlékére felirat került. A székely rovásírás a feltételezett több ezer éves múltat juttatja eszünkbe, de bátorításként akar szolgálni a következő századok számára is. Amint a szikla mögött magasra emelkedik a kereszténység egyetemes jele, a kereszt, úgy hőseink életében is jelen volt, a mi életünk hátterében is ott rejtőzik a kereszt. A szögesdrót az élet mostohaságát, az elzártságot, a közösségtől való elszakítottságot és mindenféle szabadságot korlátozó kényszert jeleníti meg – mondta.
A marosszentgyörgyi egyesített kórus '48-as dalokat énekelt, majd Sófalvi Szabolcs, a község polgármestere hangsúlyozta: elődeink fontos üzenete mindannyiunk számára, hogy maradandó dolgokat, értékeket alkossunk.
– E kőszikla elhelyezése is maradandó dolog, amely itt lesz, remélhetőleg, évszázadokon át, jelezve, hogy Marosszentgyörgyön is nagyon sok hős van: az I. és a II. világháborúnak, a fasiszta diktatúrának, a vasgárdistáknak, a márciusi eseményeknek is voltak áldozatai. Az 1990. márciusi események után hat marosszentgyörgyit börtönöztek be, akik közül hárman röviddel szabadulásuk után meghaltak. Rájuk emlékezünk a kultúrotthonban is, őket tüntetjük ki, akik kiálltak értünk, védték a településünket, akiket ártatlanul ítéltek el. Vannak hőseink, e kőszikla egyfajta kegyelet, főhajtás azok előtt, akik életüket adták azért, hogy szabadok legyünk, fennmaradjunk. Mi itt példát mutatunk: függetlenül attól, milyen nyelvet beszélünk, milyen felekezethez tartozunk, összhangban tudunk együtt élni, és meggyőződésem, hogy többé 1990 márciusa nem fog előfordulni. A következő időszakban az emlékkőre felkerül a hősök neve, és még az idén felavathatjuk a Petőfi-szobrot is.
A polgármester oklevelet adott át azoknak, akik az emlékmű létrehozásában segítettek. Orbán Balázs szavalata, az egyesített kórus éneke után az emlékkőnél a kegyelet koszorúit helyezték el, az avatóünnepség a magyar és a székely himnuszok eléneklésével zárult.
A kultúrotthon ismét kicsinek bizonyult, ott folytatódott a kulturális program. A közönséget Muresan Kilyén Emma tanárnő köszöntötte, majd Sófalvi Szabolcs polgármester emlékezett nemzetünk hőseire, akik 1848 márciusában küzdöttek, életüket adták a szabadságért, és azokra is, akik az 1990. márciusi események után ártatlanul börtönbüntetést szenvedtek. "Az 1990 márciusában tanúsított bátorságért és az azt követő meghurcoltatás mártírszerű elviseléséért" adott át elismerő oklevelet a fekete március marosszentgyörgyi elítéltjeinek (Lőrinczi József, Szilágyi József, Sütő József, Szilveszter Kis Péter, Tóth Árpád és Puczi Béla), illetve a már elhalálozottak hozzátartozóinak. Az 1848-as forradalomról Csorba István Árpád történelemtanár tartott rövid előadást, a forradalom üzenetének nevezve, hogy "merjük sorsunk irányítását kezünkbe venni és olyan emberekre bízni, akik kellő irányba terelik országunk sorsát". A Kis Táltosok, a református egyház Reménység kórusának előadása után Kali Júlia szavalt, az Öreg Fenyő tánccsoport, a Szent Cecília együttes, majd a Kolping-kórus lépett színpadra. A Táltos tánccsoport és a Jubilate Deo együttes fellépése zárta az ünnepséget.
Antalfi Imola. Népújság (Marosvásárhely)

Március 15. a Megbékélési parkban
„Az itt élő magyarság város- és megyealapító nemzet”
Nagy kár, hogy az idő nem tartott az ünneplőkkel, másképp talán többen is láthatták volna, hogyan igyekeztek hangulatossá, egy kicsit színesebbé tenni a szervezők az aradi Megbékélési parkban, a Szabadság-szobornál megtartott március 15-i rendezvényt.
A hivatalos beszédek előtti órákban a téren felállított sátrakban kézműves, illetve gyermekfoglalkozások, ezen belül kokárdakészítés zajlott. Itt főként a Nőszervezet tagjai tüsténkedtek, de bekapcsolódtak óvónők és kíváncsiskodók is. A szomszédos standnál a magyar rendezvényekről már ismert nagyzerindi Szénási házaspár – Ferenc és Zsuzsanna – csodálatos, saját kezűleg készített ünnepi mézeskalácsokkal várta a nézelődőket. Az ízléses és ízletes darabok egyszerre idézték március 15. és a húsvét hangulatát. Mellettük a tornyai Pro Pir Kult Egyesület vezetője, Tóth Piroska és csapata a hagyományos, illatozó Kossuth-kiflivel készült ez alkalomra, de az éhesebbek kaphattak finom lilahagymás zsíros kenyeret és egy pohár forró teát is. A könyves standnál érdeklődők az Irodalmi Jelen termékei közül válogathattak.
A zenés műsort a megye három néptánccsoportja, a pécskai Búzavirág, a simonyifalvi Leveles és a zimándújfalusi Kankalin töltötte meg élettel, alig néhány didergő, esernyő alá bújt ember előtt. A délután 4 órához közeledve lassan-lassan szállingóztak a látogatók, a résztvevők száma azonban jelentősen alulmaradt az előző években megjelentekhez képest.
A térre idén is kivonultak a román szélsőségesek és a román emlékmű felőli oldalon egy piros-sárga-kék zászlót bontottak ki. Szerencsére azonban inkább csöndesen szemlélték a történteket, és nem zavarták meg a rendezvényt (egyébként éppen a magyar himnuszra értek oda).
Az ünnepséget hivatalosan Fekete Károly, az RMDSZ megyei szervezete művelődési szakbizottságának az elnöke nyitotta meg, majd felkonferálta a hivatalosságokat. Gheorghe Falcă aradi polgármester az utóbbi időben tanúsított stílusváltásának megfelelően, egyházinak is beillő beszédében hangsúlyozta a nemzetek közötti békés együttélés szerepét az aradi közösség életében.
Faragó Péter Arad megyei RMDSZ-elnök elmondta, az ünnepi szavak, a szépen csomagolt ígérgetések nem pótolhatják a szabadságot. „A szabadság ott szökken szárba, ahol az emberek nemzetiségüktől függetlenül tisztelik egymás, s ahol az adott szó kötelez. Mi, aradi magyarok akkor érezhetjük igazán szabadnak magunkat, ha kultúránkat és hagyományainkat megbecsülik, a történelmünket pedig nem csűrik-csavarják a politikai érdekek. Az itt élő magyarság város és megyealapító nemzet. Mi nem vagyunk jöttmentek, mi itt születtünk. S a történelmünk nem Trianontól errefele íródik ” – mondta, hangsúlyozva, a magyarok kötelessége megcáfolni a történelmi jelentőségű írásokban fellelhető torzításokat, és kiállni az igazság mellett. Ha ezt nem tesszük meg, kiderül, hogy az aradi magyarságnak semmi köze a város, a megye értékeihez. Utalt a Szabadság-szobor legutóbbi meggyalázására is, arra, hogy a hatóságok a mai napig nem azonosították a tetteseket. „Ígérem, hogy az aradi RMDSZ mindig hangos szóval mondja ki azt, amit akarunk. Ragaszkodunk nyelvünkhöz, múltunkhoz, értékeinkhez, hagyományainkhoz. Ígérem, hogy mindig kiállunk az aradi magyarok mellett, világgá kiáltunk minden aljas támadást és jogsértést”.      
Románia miniszterelnökének üzenetét Florentina Horgea, Arad megye alprefektusa, Orbán Viktor magyar kormányfő szavait Korsós Tamás kolozsvári konzul tolmácsolta.   
A beszédek után az aradi és Arad megyei magyar érdekvédelmi szervezetek, intézmény- és önkormányzati vezetők, egyházi képviselők és politikusok koszorúkat helyeztek el a Szabadság-szobornál. Szép gesztusnak számított, hogy az ünnepségre többek között leutazott Kisiratos három magyarországi testvértelepülésének küldöttsége, melynek tagjai a magyar emlékmű mellett a román szobrot is megkoszorúzták.
Az ünnepséget az RMDSZ Arad Megyei Szervezete koordinálta. 
Sólya Emília. Nyugati Jelen (Arad)

Ismét a Szabadság-szobornál ünnepelhetett az aradi magyarság
A Szabadság-szobor újraállítása óta eltelt tizenkét év alatt tavaly október 6-án fordult elő először, hogy a magyarok nem emlékezhettek Zala György monumentális kompozíciójánál. Akkor térfelújítás ürügyén nem adtak rá engedélyt, de mivel a munkálatok még nem kezdődtek meg, az 1848–49-es forradalom és szabadságharc kitörésének 168. évfordulóján ismét a 13 vértanú emlékművénél ünnepelhetett az aradi magyarság.
Az RMDSZ egész délutánt betöltő rendezvénysorozatot szervezett Aradon. A Nőszervezet tagjai a gyerekekkel közösen kokárdákat készítettek, a résztvevőket Kossuth-kiflivel és kokárda formájú mézeskalácsokkal várták.
A néphagyományokból Arad megyei magyar néptáncegyüttesek adtak ízelítőt. A szokatlan hideg és az eső miatt kevesen vettek részt a foglalkozásokon, a megemlékezésre azonban vidékről is sokan érkeztek.
A rendezvényen Gheorghe Falcă aradi polgármester mondott elsőként beszédet, kiemelve, hogy egy egyén vagy nemzet szabadsága nem valósulhat meg a vele együtt élők szabadságjogainak korlátozásával. Az elöljáró szerint mindenkit egyformán megillet a szabadság, végezetül Isten áldását kérte Arad valamennyi polgárára.
Orbán Viktor magyar miniszterelnök március 15-i beszédét Korsós Tamás kolozsvári konzul, Dacian Cioloş román kormányfő üzenetét Florentina Horgea Arad megye alprefektusa olvasta fel. A beszédek sorát Faragó Péter zárta, aki az aradi magyarság értékteremtő erejét, elvitathatatlan városalkotó szerepét hangsúlyozta. Emlékeztette a jelenlevőket, hogy a romániai magyarság jogainak megnyirbálására irányuló hatalmi törekvések miatt a magyarok még mindig nem érezhetik teljesen szabadnak magukat, és nehezményezte, hogy a Szabadság-szobor ellen legutóbbi vandál tett elkövetőit még nem kerítették kézre.
Este a nagyszínházban az Aranypetőfi című ünnepi előadásra várták a közönséget, a történelmi táncjáték az Aradi Kamaraszínház, a békéscsabai Tabán Táncegyüttes és a szabadkai Juhász Zenekar tagjainak közös produkciója. maszol.ro

Mit kíván a magyar nemzet?
A híres, mindnyájunk által ismert 12 pont címe, így 168 évvel annak születése után is aktuális. Talán néhány részlet változik évről évre, ám maradt néhány súlyos társadalmi kérdés, amely ma is válaszra vár.
Mit kíván a magyar nemzet?
Ez a kérdés most már teljesen más dimenziókban teendő fel, mint jó másfél száz évvel ezelőtt. Azóta ugyanis világégések és világrengések formálták át a haza és nemzet fogalmát, legalábbis földrajzi, történelmi szempontból.
A sokak által vitatott kiegyezést követő állítólagos aranykornak az I. világháború vetett véget, és ezt követte a gyászos emlékezetű trianoni békediktátum. A haza fogalma egyesek számára jócskán beszűkült, mások számára csupán fájdalmas emlékké lett, és a szétszaggatott Magyarországnak 1940-ig kellett várnia, hogy ismét éledjen a remény. De milyen áron? A II. világháborút lezáró párizsi béke porrá zúzta a néhány évig élő álmokat, amelyeket az elszakított részek ideiglenes visszatérése hozott.
Maradt hát a „kis haza”, az Európa-szerte meghurcolt magyarság, majd 1956, amely után a magyar értelmiség színe-java elpusztult, vagy elmenekült.
Az 1989-es fordulat – amelyet sokan bátran és töretlen optimizmussal rendszerváltásnak neveznek –, nagy lehetőségeket hozott, de az igazi változások még folyamatban vannak, vagy váratnak magukra. És, sajnos, azt kell látnunk, nem mindig a helyes irányba változnak a dolgok. És sokan jósolják ma, hogy Európa napjai megszámláltattak.
Mit kíván hát a magyar nemzet itt és ma?
Leginkább békét, bőséget, nyugodt életet. És, amint székely testvéreink skandálták Marosvásárhelyen: autonómiát!
A sajtó szabadsága ma is élő követelés. Nem csak ott, ahol nyilvánvalóan idegen hatalmak ragadják meg a tollat tartó kezet, hanem itt Magyarországon is, ahol ugyanez burkoltan, ám mégis mindenki számára nyilvánvalóan történik. Úgy tűnik, most is sok tollat idegen kéz fog, amely vagy a széthúzás propagandáját szítja, vagy az elhallgatás és a szenzációhajhászás eszközével felváltva „vakítja” a magyarokat.
A törvény előtti egyenlőség polgári értelemben még hagy maga után kívánni valót. Hiszen ma is vannak – ahogy talán mindig lesznek – egyenlők és egyenlőbbek. A trianoni utódállamokban élő magyarok külön megszenvedik ezt. Nap mint nap bizonyítaniuk kell, hogy akkor is polgárok és magyarok, ha ez nem kifizetődő, mert a nemzeti érzés ma nem európai „trendi”.
A nemzeti „őrsereget” bizony megtizedelték az igazságtalan békék, és most újabban az Európai Únió, amely azt üzeni: majd megvéd bennünket, ha kell. És látnunk kell: csak a magunk erejére számíthatunk, ha nem akarunk áldozatul esni a migráció okozta katasztrófának és a trianoni „örökösök” félelmének, dühének és gyűlöletének.
Most a mindenkorinál nagyobb szükség van arra az őrseregre, amely megakadályozza azt, hogy templomaink mecsetté legyenek, és lányaink csadorban járjanak 10-20 év múlva.
A közös teherviselés követelése körül sincs minden rendben. És máris beleszaladunk a 7. pontba, amely „az úrbéri viszonyok megszüntetését” követeli. Bizony, a magyar sikertörténet terheit ma is a „közmagyar” viseli, de vannak, akiknek fizetését 5 millióra emelik a semmiért... Nos, máris a Nemzeti Banknál tartunk. Annál a Nemzeti Banknál, amelynek alapítványai a közpénzzel manipulálnak, és ezt még titkosítanák is. A köztársasági elnök azonban kételkedik. Így igen, Elnök Úr: van remény!
És a legutolsó pont a legfájdalmasabb: unió Erdéllyel. Kívánnánk, szeretnénk, de lássuk, mi ennek a történelmi esélye? Gyakorlatilag nulla. Be kell látnunk, az álom szép, ám a valóság mindent átfogalmaz. Ez az unió csak a határon túli magyarok honosításával lehetséges, de ez a haza a „magasban van”, azaz eszmei, lelki, gondolati, érzelmi egységet jelent.
A magyar nemzet tehát újra eggyé lehet. Nem közigazgatásilag, földrajzilag, hanem csak az eszmei, lelki összetartozás jegyében.
Mit kíván hát a magyar nemzet ma?
Egy érzés, egy gondolat, egy lélek... az elszakított részek összetartozását, méltóságot, igazságot, autonómiát, egységet... hiszen mindannyian magyarok vagyunk.
Réthy Emese, Budapest. Nyugati Jelen (Arad)