Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2016. július 28.
A nemzeti avantgárd szobrászóriásai – Megnyílt a Műcsarnok Szervátiusz-kiállítása
Megnyílt a Budapesti Műcsarnokban az eddigi legátfogóbb kiállítás Szervátiusz Jenő és fia, Szervátiusz Tibor életművéből.
Először vizsgálja átfogó közös kiállítás Szervátiusz Jenő és fia, Szervátiusz Tibor szobrászművészetét: a Budapesti Műcsarnok Két szobrász, két nemzedék című tárlata kedden nyílt meg az intézmény Ágak című kiállításegyüttesének részeként.
„A két szobrász életművét még sosem tekintette át a mostanihoz hasonló mélységű, közös tárlat, és a Műcsarnokban találkoznak először nagyobb mennyiségben az Erdélyben mAradt és a Magyarországon őrzött Szervátiusz-munkák is” – emlékeztetett a megnyitón Szegő György művészeti igazgató, aki Fekete Györggyel, a Magyar Művészeti Akadémia elnökével együtt személyesen is köszöntötte a 86. születésnapját ünneplő Szervátiusz Tibort.
Temesi Ferenc író nyitóbeszédében a „magyar szobrászat kettős templomtornyaiként” jellemezte a két Szervátiusznak, a „magyar nemzeti avantgárd szobrászóriásainak” művészetét. Szervátiusz Jenő egy oldal szalonnával vágott neki a Párizsba vezető útnak, „ez a két év volt az egyeteme” – idézte fel az író, hozzátéve: a szobrász Erdélybe „hazatérve magát Erdélyt hozta haza”, és olyanokkal tanult tovább, mint Koós Károly vagy Nagy Imre.
„Alkotott kőbe, fémbe is, de faszobraiban az erdélyi erdők mondanivalója is benne van” – méltatta Szervátiusz Jenő művészetét Temesi Ferenc. Mint fogalmazott: „Organikus szobrászat ez, amely megmutatja, hogy hagyomány nélkül nincs megújulás; csak egy régebbi, eddig figyelemre sem méltatott hagyományt kell felfedezni, miként Bartók tette a népzenével.”
Temesi Ferenc elmondása szerint Szervátiusz Tibor a legjobb helyre született, apja ugyanis mindenre megtanította, ami a szobrászatban tanulható. Más munkák mellett kiemelte Szervátiusz Tibor Tüzes trón című Dózsa-szobrát, Kolozsvári Krisztusát, illetve Ady-portréját is.
A Rockenbauer Zoltán által rendezett Szervátiusz-tárlat október 16-ig látogatható a Műcsarnokban, ahol kedden nyílt meg az Ágak című kiállításegyüttes másik két tárlata, a Természetművészet-változatok, amely az irányzat kiemelkedő kortárs magyar és nemzetközi alkotóinak munkáit mutatja be, valamint az Ázbej és Ázbej című, az építész Ázbej Sándor, illetve fia, a képzőművész Ázbej Kristóf életművét bemutató kiállítás is.
Krónika (Kolozsvár)

Nyugtalanságot okozott az RMDSZ-ben Biró „spágás beszéde"
Kovács Péter ügyvezető elnök szerint az RMDSZ-ben nyugtalanságot okozott Biró Zsolt MPP-elnök kiszivárogtatott beszéde, amelyre a Polgári Pártnak megnyugtató választ kell adnia.
A politikus erről a Magyar Ifjúsági Értekezlet ( MIÉRT) Zeteváralján zajló EU-táborában beszélt csütörtökön. A Maszol.ro hírportál tudósítása szerint a parlamenti választások tétjéről, a jelöltállításról és aktuálpolitikai témákról előadást tartó Kovács elmondta, egyetért azzal, hogy a Magyar Polgári Párt (MPP) bejusson a Bukaresti parlamentbe, viszont az RMDSZ szerinte nem tehet úgy, mintha Biró Zsolt elnöknek nem lett volna olyan kiszivárogtatott beszéde, amely nyugtalanságot okozott a szövetségben.
„Erre megnyugtató választ kell adnia a polgári pártnak" – szögezte le az ügyvezető elnök, aki az RMDSZ hírlevele szerint közölte azt is: az MPP-nek várhatóan két bejutó helyet ajánlanak, az egyiket Háromszékről, a másikat Udvarhelyszékről vagy Maros megyeből.
Mint ismeretes, egy áprilisban kiszivárogtatott, 2013-ban elhangzott háttérbeszélgetés során Biró Zsolt MPP-elnök azt fejtegeti: a pártnak azért kell legyen legalább két embere a fővárosban, hogy tudja, hány ezer euró csúszópénzt kell adni a különböző hivatalokban. A hangfelvétel alapján a politikus meg van győződve arról, hogy megvesztegetés nélkül nem lehet érvényesülni a politikában és a közigazgatásban.
„Mert akkor van nekem Bukarestben, ez egy ilyen kurva ország, s egy balkáni mentalitás, és nem tud semmit csinálni egy polgármester, mert megfojtják. Ha nekem van Bukarestben legalább két emberem, aki tudja, hogy merre nyílik az ajtó a Dâmbovița partján, hogy kell eljárni... Ráírják a szalvéta szélére, hogy hány ezer euró spágát kell adni, s akkor a polgármestereink kigazdálkodják a spágát, s elviszik oda, és meg tudják szerezni a pénzeket és a következő négy évbe meg tudják nyerni újra a választásokat" – magyarázza a felvételen Biró Zsolt. Az elnök később a Krónikának azt állította, hogy általánosságban beszélt a csúszópénzadásról és arról, hogy Romániában általános tendencia a korrupció.
Kovács Péter egyébként az EU-táborban kifejtette azt is, amióta megalakult, az Erdélyi Magyar Néppártnak (EMNP) egyetlen célkitűzése van, hogy „ártson az RMDSZ-nek, és 5 százalék alá vigye a magyar képviseletet". „Ennek megfelelően ősszel majd olyan ajánlattal jönnek az RMDSZ felé, amely jogi szempontból kivitelezhetetlen, politikai szempontból pedig elfogadhatatlan. Ezután megsértődnek, hadat üzennek, és lemondásunkat kérik. Ezt követően független jelölteket indítanak, akik csökkenteni fogják az esélyeket, így kevesebb magyar politikus juthat be miattuk a parlamentbe" – idézte az ügyvezető elnök „politikai előrejelzését" az RMDSZ hírlevele.
kronika.ro

Fejlesztené Budapest a határon túli agrárkapcsolatokat
Kiemelt feladatként kezeli a magyar agrártárca a határon túli agrárkapcsolatok fejlesztését – jelentette ki Nagy István, a Földművelésügyi Minisztérium parlamenti államtitkára a 27. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban, Tusnádfürdőn tartott előadásán.
Mint mondta, a szaktárca 2015-ben 45 millió forinttal támogatta a határon túli partnerszervezetek által megvalósított főbb programokat. Ez az összeg idén több mint duplájára, 100 millió forintra emelkedett – emlékeztetett az államtitkár.
Felidézte, hogy a Kárpát-medencei magyarság egységes jövőjének építése érdekében az agrártárca 2012-től kezdte kiépíteni külhoni agrárkapcsolatait. Kiemelte: a tárca támogatta a határon túli magyar agrárszervezetek létrehozását a Felvidék, Muravidék, Horvátország, Partium és Erdély területén. A minisztérium által kiépített kapcsolatrendszeren keresztül a magyar mezőgazdasági minisztérium segíti a határon túl élő magyar gazdák problémáinak megoldását. A Kárpát-medencei léptékű agrárfejlesztésnek, a vidéki térségek felemelkedésének, a szülőföldön való mAradásnak az agrárium, a vidékfejlesztés a jövőben meghatározó területe kell hogy legyen – hangsúlyozta Nagy István.
Rámutatott: a határon túli magyarság mintegy 70 százaléka él vidéken, és ennek közel egyharmada teljes egészében vagy részben mezőgazdasági tevékenységet folytat, és tartja el ebből a családját. Nagy István kitért arra is, hogy Magyarországon még ebben az évben tárgyalások kezdődhetnek az élelmiszertermelők és kereskedők között egy kiegyensúlyozottabb erőviszonyokat teremtő megállapodás érdekében, hogy ne mindig a termelő kerüljön kényszerhelyzetbe.
Nagy István a tejtermelők és a meggytermesztők tavalyi példájával támasztotta alá a megállapodás fontosságát és emlékeztetett arra, hogy a kereskedelem jóval magasabb áron értékesítette az árut, mint amennyiért átvette a gazdáktól, a termelők viszont sokszor önköltségi áron, illetve az alatt kényszerülnek eladásra. Hasonló a helyzet egyébként Romániában is, ahol a tejfeldolgozók jelenleg 50 baniért vesznek át egy liter tejet az állattenyésztőktől, míg a nagyáruházak polcain átlagban 5 lejért lehet megkapni.

Nyugati magyarok Tusványoson
A vándormunkások nem keresik a kapcsolatot a nemzettársaikkal
Első alkalommal vettek részt a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor rendezvényén a diaszpóra magyarságának szervezetei. Nincs pontos számadat arról, hogy hány magyar él a nyugati országokban, de számukat mindenképpen százezrekben lehet mérni.
A Sepsiszentgyörgyi származású Kovásznay Ádám, a Svédországi Magyarok Országos Szövetségének titkára azt mondta, a Svédországba most érkezőknek sokkal lazább a kötődésük a magyarsághoz, az otthoniakkal a kapcsolattartásuk viszont igen szoros. Most már nem csak kutatók, magasan képzett mérnökök mennek, hanem asztalosok, szobafestők, kétkezi munkások. Ők annyiban tudnak segíteni, hogy „próbálják megfogni” az érkezőket magyarságukban, ennek megőrzését segíteni.
A titkár pozitívan értékelte a diaszpórában élő magyarok és az anyaország közötti kapcsolatot erősíteni hivatott Kőrösi Csoma Sándor ösztöndíjprogramot, és értékelte a kiutazók munkáját. Beszámolt a stockholmi magyar ház megvásárlásáról, amelynek árát a kinti magyarok gyűjtötték össze. Szavai szerint ezzel is megmutatták az összetartozás erejét. Amikor van egy közös cél, akkor van összefogás a magyarokban – fogalmazott.
Klement Kornél, a Németországi Magyar Szervezetek Szövetsége elnöke a Magyar Távirati Irodának arról beszélt, hogy ismeretei szerint jelenleg mintegy 300 ezer a kint élő magyarok száma, ebből 150–200 ezer az újonnan érkezőké. Minden családot más-más motivál, és eltérő adott esetben a munkavállalás időtartama is. A legtöbbjüknél megvan a hazatérés szándéka, de van, amikor ez húzódik, és az egyik visszatartó erőként a fizetéseket említette. „A rendszerváltás után elég sokan tértek haza, de a visszaáramlás nem olyan mértékű, mint a mAradás” – jegyezte meg.
Az elnök pozitívan nyilatkozott a Kőrösi Csoma Sándor ösztöndíjprogramról: ahol volt ösztöndíjas, ott szinte mindig van folytatás. Összegzése szerint az európai diaszpórában van lelkesedés, erő, látják saját megmAradásuk értelmét.
Dabizs Mercédesz, a Franciaországi Magyarok Szövetségének elnöke elmondta, hogy pozitívan látja a kint élő magyarok jövőjét. Fontosnak tartotta a Kőrösi Csoma Sándor-program ösztöndíjasainak munkáját. „Jól együtt tudnak működni a diaszpóra szervezeteivel” – mutatott rá.
Mint kiemelte: számos programmal igyekeznek segíteni a kapcsolattartást, arról viszont változóak, és inkább negatívak a tapasztalatai, hogy az újonnan dolgozni érkezők mennyire keresik a kapcsolatot a nemzettársaikkal. A tíz éve működő szervezetnek közel ezer tagja van, de a kint élő és dolgozók számát százezres nagyságrendűre becsülte.
Megjegyezte, hogy aki kizárólag pénzkereseti lehetőséget látva megy ki Franciaországba, csak rövid ideig tud talpon mAradni. Aki boldogulni akar, annak mindenképpen meg kell tanulnia a nyelvet; aki ezt nem vállalja, annak kínkeserves lehet.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

A nemes nélküli falu – a 17. századi Csíkszentdomokos
A 17. századba kalauzoljuk olvasóinkat sorozatunkkal. Ezúttal Csíkszentdomokos történelmének kevésbé ismert vetületeire hívja fel a figyelmet a Csíki Székely Múzeum munkatársa, Markaly Aranka.
Sokunkat foglalkoztat szülőfalunk múltja, hogy miként éltek őseink, hányan laktak a faluban, és egyáltalán mivel foglalkoztak, miből éltek, hogyan írták le településük nevét? A ma ismert formához képest nem mutat nagy eltérést Csíkszentdomokos település neve a 17. századi forrásokban, azaz Zent Damakos, Szent Damokos, Zent Domokos vagy latinul Sancti Dominici nevekkel találkozhatunk kutatásaink során. Az elmúlt évek alatt és napjainkban is több kutató foglalkozott a fejedelemség kori székelység történetével, mindennapjaival, és az azt meghatározó tényezőkkel.
Imreh Istvánnak köszönhetően a rendtartó székely falvakról már nagyon sok mindent megtudhattunk. A fennmAradt falutörvények szépen körvonalazzák a székely falvak rendszabályait, hagyományait, a fejedelemség korára vonatkozóan is. A székely falu mint társadalmi alakulat része volt egy olyan testületnek, alkotóeleme volt egy olyan tágabb határú egységnek, a Székelyföldnek, amely a maga szokásjogi rendjét, specifikus életrendező normáit a veszélyhelyzetekben is igyekezett oltalmazni, írásban rögzíteni és azt átörökíteni. Ezek a kordokumentumok azért váltak ebben az időszakban olyannyira jelentőssé, mert mind a tisztviselők, mind a nemesi réteg részéről többször is visszaélések történtek, így ezek a rendszabályok némiképp védelmet nyújtottak a település lakosainak. Másrészt ezeket több rendben is ismertették az idegen lakosok számára is (zsellérek vagy más faluból oda költözöttek), hogy világossá tegyék számukra a faluban való élés feltételeit, szabályait. A falvak lakói a Székelyföldön különböző társadalmi rétegekhez tartoztak. Többnyire számolhatunk nemes, lófő, gyalog rendekkel, azonban 1562 után már a jobbágyréteg is részévé válik a székely falvaknak. Csíkszentdomokost vizsgálva a korabeli források alapján érdemes néhány dolgot megjegyezni. Egyrészt a korszakban (16–17. század) a falu közösségében nem találunk nemesi címet viselő személyt, csupán a 17. század végén megjelenő Sándor családra való utalásokból következtethetünk arra, hogy egy helyi nemesről van szó. A korábbi időszakot tekintve természetesen domokosi jobbágyokkal rendelkező nemesekről is van tudomásunk, mégpedig a csíkszenttamási Lázár Farkas, aki a 16. század végén egy adóösszeírás szerint 10 jobbágytelek után adózik, továbbá a 17. század folyamán találkozunk Petki és Haller család szolgáiként számon tartott lakosokkal is. A lófői és szabad réteg Csíkszentdomokoson is jelen volt, a lófők aránya kisebb a szabadokéhoz képest. A jobbágyréteg megjelenése a Székelyföldön (a feudalizáció jele is volt egyben) és az egyre gyakoribb katonai terhek komoly problémát jelentettek a településen élők számára. A század végére nagy számban igyekeztek kibújni a katonai szolgálat alól valamilyen kifogást keresve vagy pénzt fizetve a kapitánynak, helyi földesúrnak. Ez a jelenség a fejedelemség kora végére jellemzővé vált a korabeli székelység körében.
A megélhetés a mindennapi élet létkérdésévé vált. A Csíkszentdomokosiak foglalkozását tekintve elsősorban állattenyésztésből és földművelésből éltek, azonban a 17. század végi összeírásokból az is szembetűnő, hogy Domokoson többen bányászok vagy hámoros béresek voltak. Azt is meg kell jegyeznünk, hogy ekkor már minden bizonnyal működik a faluban iskola, hisz az összeírásokban találkozunk egy Thamás Bálint nevű scholamesterrel is.
A település lakosságát tekintve a 17. századi források alapján körülbelül 300-400 lakossal számolhatunk. Ekkor Csíkszentdomokos korántsem számított Felcsík legnagyobb falujának, ahogyan napjainkban, azonban a többi faluhoz hasonló lélekszámú. A lustrákat vizsgálva és a korabeli misszionáriusok jelentéseivel egybevetve, azt láthatjuk, hogy a lakosság száma semmiképpen sem drasztikusan, sokkal inkább kis léptékben növekedett ebben a században. Ez teljes mértékben érthető és elfogadható, mivel a korabeli teherviselések – mind a katonai szolgálat és a vele járó terhek és veszteségek, mind a pestisjárványok, tatárbetörések – nem tették lehetővé a falvak lélekszámának nagymértékű növekedését.
Hargita Népe (Csíkszereda)

Zágon nem hagyja magát
Úgy szeretem már Rodostót, hogy el nem felejthetem Zágont, írja Mikes Kelemen. A 255 éve elhunyt Mikes egykori faluja, Kovászna megye legnagyobb községe megpróbál méltó lenni nagy szülöttéhez: az ide látogatók megtekinthetik a Mikes-hagyatékot, sétálhatnak a Mikes család egykori kertjében, igaz, a Mikes-szülőház mAradványaihoz vezető út végén szomorú kép fogad. Az íródeák születésekor ültetett tölgyfák hat öl széles törzseit hangyák és szú rágja, a tölgypár egyik tagja teljesen kiszáradt. Merre tovább, Zágon?
„Háromszéknek és a hazának ez oldalról végső helysége” – írja Orbán Balázs néprajzi gyűjtő Zágonról. Ha Kézdivásárhelytől déli irányba egyenesen a csupa-zöld dombóriás-határ felé tartunk, a völgybe ágyazva, fenyvesekkel és tölgysorokkal körülölelve megpillantjuk a falut, ahol Mikes Kelemen született. Az első írásos emlékek késő középkoriak, bár Zágon neve később, a 17. század elején vált inkább ismertté, az I. Lipót király engedélyével tartott népes hetivásárai miatt. Ma 52 százalékban román, 48 százalékban pedig magyar ajkúak lakják a több mint 5000 főt számláló települést, amely területileg és népességét tekintve is Kovászna megye legnagyobb községe.
Mikesre a legbüszkébbek
A tatárjárásról ma a Kisvész és a Nagyvész domb, illetve a Tatárszeg utca elnevezése árulkodik. A vész ez esetben azonban nem a zágoniakra vonatkozik, hiszen néhány idősebb utcabeli még ismeri a legendát, miszerint a támadó csapatokat az említett, akkor még sűrű erdő borította kishegyekre felszorították a helyiek, ott pedig „mind egy lábig levágták”. Mivel a helység a keleti határvonal hegyi átjáróihoz a legközelebb esik, a 17. században Erdélyt a zágoni határvédőknek kellett megóvniuk, főként a Moldvából és Havasalföldről érkező támadóktól. Ennek ellenére a község lakói mégsem egykori hősiességükre, hanem híres szülötteikre a legbüszkébbek: többek közt az 1690-ben világra jött Mikes Kelemenre, II. Rákóczi Ferenc kamarására, az 1968-ban született olimpiai bajnok tornászukra, Szabó Katalinra, és büszkén emlegetik, hogy Kiss Manyi színésznő is Zágonban töltötte gyermekévei nagy részét.
A hadapród felmenői jelentős időszakon keresztül éltek és gazdálkodtak a faluban, bőkezűen támogatva a helyi református gyülekezetet és az iskolát, éppen ezért a Háromszéki községközpont általános iskolája, művelődési egyesülete és vegyes kórusa is a Mikes Kelemen nevet viseli. A Mikes-Szentkereszty-kúria múzeumában a Törökországi levelek közül néhányat eredeti példányban is őriznek Kiss Manyi zongorája, fényképei és az elemi iskolát Zágonban végzett Domokos Géza RMDSZ-alapító emlékszobája mellett.
„A kastély udvarán található egykori gabonás épülete és a bowlingtér feletti szobák szálláshelyül szolgálnak az idelátogatóknak, akik múzeumi tárlatvezetést is igényelhetnek” – ismerteti a község új kultúrigazgatója, Márton János, aki idén március 15-e óta tölti be az állást. Elmondja, Mikes szülőfalujában akad bőven látnivaló, de úgy véli, a község ismertségét nem alapozhatják csak a turizmusra.
Az igazgató elmagyarázta, hogy a múzeumot, Mikes Kelemen hagyatékát és a templomokat egy-két óra alatt megtekinthetik az érdeklődők, a Mikes család egykori házához, kertjéhez, illetve a tölgyekhez vezető séta után három ápolt, zöldellő parkban is megpihenhetnek a turisták, de szállást sokan nem igényelnek, hiszen ezek után már indulnak is tovább.
A megőrzött statisztikákból kiderült, a 2010-es évek eleje óta évről évre csökken a látogatók száma, idén júliusig nagyjából 1200 érdeklődő fordult meg a községben, bár szeptember elejéig több csoportra is számítanak, hiszen elsősorban a nyári időszakban nő a kirándulók száma. A kultúrigazgató kiemelte, a művelődési egyesület egyre elavuló adminisztrációs felületű honlapja helyett a közeljövőben igyekeznek olyat létrehozni, amelynek segítségével a közösségi hálókon is gyakrabban tudják népszerűsíteni Zágon megtekinthető értékeit.
Korhadó tölgyek mellett újraéledő kultúra
A Mikes Kelemen szülőházának mAradványaihoz vezető út végén szomorú kép fogad: az íródeák születésekor ültetett tölgyfák hat öl széles törzseit, amelyek már évekkel ezelőtt is a község jelképeiként díszelegtek a képeslapokon, most hangyák és szú rágja, a tölgypár egyik tagja mára teljesen kiszáradt.
„A két természeti kincsünk pusztulását valószínűleg már nem tudjuk meggátolni” – ismerteti Márton János, majd hozzáteszi, tudomása szerint az elmúlt időszakban szakemberek segítségével igyekeztek megoldani a problémát, szövetmintát is vettek a 326 éves törzsekről, de menthetetlennek látták a helyzetet. A művelődési vezető azonban megígérte, hogy a próbálkozást egyelőre nem hagyják abba.
Az érdeklődők útja a kúria után általában az 1782-ben épült, barokk–klasszicista stílusú református templomhoz vezet, amelynek három méter magas kőkertjét az utóbbi hónapokban restaurálták.
Székelyföldön nem csak a nemzetközi hírnevű rétyi fúvószenészek művelik a réz-és fafúvós hangszermuzsika régi műfaját, hiszen Zágon is fiatal művészekkel büszkélkedik. Az új kultúrigazgató hangsúlyozta, mindenáron igyekszik fenntartani az eddig működő zágoni vegyeskar és ifjúsági fúvószenekar működését. Utóbbi esetében a munkát kezdett és családot alapított tagokat nemrég új, kisiskoláskorú generáció váltotta fel, akik hétről-hétre tanulva igyekeznek elődeik nyomdokaiba lépni.
„A nagy álmom az, hogy ősszel színjátszócsoportot indítsak a feleségem segítségével” – közli fellelkesülten Márton János, és mutatja az eddig gyűjtött drámai alapanyagot, de hozzáteszi, azokat még 2016 nyelvi stílusára és vidéki színpadra kell formálni.
Retusált hagyományőrzés
Az igazgató leszögezte, a helyi ünnepi szokásokat semmiképpen sem hagynák feledésbe merülni, de szeretnék a már sablonossá, monotonná vált farsangi, szüreti bálokat is megújítani: „ne csak a már megszokott bevonulásról, két szőlőkoszorúról és évente ismétlődő tánclépésekről, tombolasorsolásról szóljanak az ünnepségek” – fogalmazott.
A farsangi mulatságot tudatosan tematizált jelenetekkel szeretnék színvonalasabbá tenni, de a néptánckedvelő helyiek lépéstudásán is gazdagítanának, finomítanának. A Háromszéki és csíkszéki táncok okításában Dezső Tibor-Attila helyi református lelkipásztor lesz majd a kultúrigazgató segítségére.
Papolc kultúrája, infrastuktúrája is újjáéled
„A községhez tartozó Papolcon fel kellett nőnie egy olyan lelkes, fiatal generációnak, amely értékeli a helyi kultúrát és igényt is tart annak gyümölcsöztetésére” – fogalmaz Márton János, majd hozzáteszi, a Láhó-domb takarásában fekvő kis faluban is elindult egy értékelhető szellemi folyamat, hiszen külön vegyeskórussal büszkélkednek, ráadásul a fiatalság már minimális segítséggel, önerőből szervez tradicionális ünnepségeket.
„Húsz éve nem tartottak hagyományos szüreti bált a papolciak, tavaly ősszel azonban sikerült megtörni a hosszú csendet” – teszi hozzá az igazgató, aki úgy látja, a közösség szokásainak, népi értékeinek újjáépítése már tavaly elkezdődött.
Hátrányba került gazdálkodás, fakitermelés
Bár a községet hosszan elnyúló termőföldek határolják, sokuk parlagon szárad. A helyi RMDSZ-szervezet elnöke, Dima Levente lapunknak elmondta, évről évre egyre több zágoni lakos hagy fel a mezőgazdálkodással és keres a szomszéd városok gyáraiban munkát.
„Sajnos már egyre kevesebben gazdálkodnak itthon a faluban. Aki még a vidékiek ősi mesterségét űzi, elsősorban kevés, saját használatra szánt mennyiséget termeszt, tenyészt” – teszi hozzá a tisztviselő.
Kis József polgármester kiemeli, hogy az állattenyésztés felhagyásáért nem a lakosság a felelős, ugyanis országos szinten igen alacsony árra zuhant a házi hentesáru előállítása. A feldolgozása veszteséges folyamat nemcsak a zágoniak, de minden vidéki számára.
„Amikor átlagosan 4 lej értékben vásárolnak fel egy kilogramm sertéshúst, érthető, hogy már csak saját használatra tenyésztenek” – közli, majd hozzáteszi: a gabonatermesztés esetében is hasonló a helyzet, ugyanis a búza-, rozs-, kukoricafélék ára jóval alacsonyabb a termőföldek és termés javítására felhasznált vegyszerek költségénél.
A széles ívben elterülő mezők után a környék erdeit pásztázva méretes puszta foltokat lát az ember, az egyre fogyó alapanyag miatt a fafeldolgozásból élők száma is csökken, pedig a zágoniak bevételének alapját több száz éven keresztül a fakitermelés jelentette. A polgármester a Holzindustrie Schweighofer 70 hektáron elterülő fűrészüzemét okolja.
„A korábbi években sokkal inkább egyensúlyban tudtuk tartani az erdőkitermelési folyamatot a községhez tartozó területeken, ám amióta tavaly az osztrák fafeldolgozók az egyik szomszéd falu, Réty határában üzemet létesítettek, a környékbeliek ezt a kenyérkeresési lehetőséget is elveszítik” – fogalmaz Kis József.
A közlekedési infrastuktúra fejlődése azonban pozitív irányba tart: a tervek szerint az idén korszerűsítenek minden régi utcát a községben. Az útjavításokhoz szükséges előkészületek már tavaly elkezdődtek, az ígéretek szerint idén már egyetlen zágoni lakosnak sem kell majd a sártenger miatt panaszkodnia.
„A 2016–17-es években mind a községközpont, mind a hozzá tartozó Papolc falu teljes aszfaltozását és utcavilágítását igyekszünk megoldani” – részletezi a polgármester, majd leszögezi, Papolcon elsősorban a teljes falu területét lefedő csatornahálózat kialakítása a cél, utána jöhet az útjavítás
Kádár Hanga
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Történelemírás komoly hozzáállással
Temesváron történelmet írt a magyarság – büszkélkedik az RMDSZ és a helyi közösség, arra utalva, hogy a bánsági nagyvárosnak nyolcvanhárom esztendő után Farkas Imre fiatal vállalkozó személyében ismét magyar alpolgármestere lehet. Az új elöljáró, akit a 27 fős önkormányzat két RMDSZ-es tagja közül választottak, olyan családbarát várossá szeretné alakítani Temesvárt, ahol az önkormányzat hangsúlyosan támogatja a családok jövőjét. Farkas prioritásként kezelné a magyar ügyeket is.
– Minek köszönheti ön és a Temesvári magyarság, hogy nyolcvanhárom esztendő után ismét magyar alpolgármestere lehet a bánság fővárosának?
– Több mindennek; első sorban a jól sikerült kampánynak, melynek eredményeként ismét bejutottunk a tanácsba, méghozzá két képviselővel. Másodsorban a román pártok eredményének: a 27 tagú testületbe ugyanis 12 liberális és 9 szociáldemokrata jutott be, az abszolút többséghez pedig tizennégy képviselőre van szükség. Így adott volt a lehetőség: a PNL velünk kötött egyezséget. Nekünk az volt a kérésünk, hogy Temesváron a magyarokon kívül a bolgárokat, a szerbeket és az ukránokat képviselő RMDSZ kapja meg az egyik alpolgármesteri tisztséget. Ez sikerült, most pedig büszkén állíthatjuk, hogy történelmet írtunk Temesváron.
– Egyből rábólintottak a liberálisok?
– Volt egy pár egyeztetés… Én aránylag új vagyok a politikában, de azt már megtanultam, hogy itt semmi nem megy simán.
– A tizenkét liberális mellé más párt is csatlakozhatott volna… miért éppen az RMDSZ-re esett Nicolae Robu polgármester választása?
– A választások során olyan Robu-ellenes személyes támadásoknak lehettünk a szem- és fültanúi a kisebb román pártok részéről, amelyek alapján a polgármester eldöntötte, hogy ha szükséges, akkor az RMDSZ-szel köt egyezséget. Mi nem támadtunk senkit, nem mocskoltunk senkit, a kampányban kizárólag a saját programajánlatunkra összpontosítottunk. És egyébként is, Temesváron általában mindenkinek jó a véleménye a magyarokról és érdekképviseleti szervezetükről. Megbízható, komoly partnereknek tartanak.
– Miként került ön képbe? A tavaly ilyenkor talán még RMDSZ-tag sem volt?
– Az év elején, februárban léptem be az RMDSZ-be, de addig is nagyon közel álltam a közösséghez. Az elmúlt időszakban inkább a magán-, illetve a civil szférában tevékenykedtem, diákvezér voltam, majd a magyar iskola, a Bartók Béla Elméleti Líceum szülői bizottságában dolgoztam. Gyorsan pörögtek az események: az év elején megkérdezték, vállalnám-e a tanácsosi tisztségbe való jelölést. Igent mondtam, aztán amikor a rangsorolásról szavaztak, az első helyre kerültem. Horváth Rémusszal együtt bejutottam, majd amikor helyzetbe került az RMDSZ, ismét megkérdeztek, hogy akarok-e alpolgármester lenni.
– Milyen prioritásokat fogalmazott meg, amikor alpolgármester lett?
– Mindenekelőtt a magyar kisebbség érdekképviseletét. Szeretném, ha intézményeinket – egyházainkat, iskolánkat, színházunkat, civil szervezeteinket – sikerülne hathatósan támogatni. Persze nemcsak a kisebbséget vagy a kisebbségeket képviselem az önkormányzat élén, hanem Temesvár teljes lakosságát. A kampányomban mindegyre azt hangoztattam, hogy családbarát Temesvárt akarok, olyan várost, ahol otthonteremtési programok működnek, a közterületeket családi programok és rendezvények céljára hasznosítják, sportlétesítmények – sporttelepek, úszómedencék – állnak a családok rendelkezésére.
– Ehhez képest milyen feladatokkal ruházta fel a polgármester?
– A szociális gondok megoldása jutott nekem. Ez is közel áll a családbarát koncepciómhoz. Tudom, hogy sok munka vár rám, de remélem, sikerül majd helytállnom. Ehhez viszont azoknak a hozzájárulására is szükség lesz, akik eddig visszahúzódva, magukat a közösségi életből kivonva éltek, mert úgy érezték, hogy őket nem képviseli senki.
– Mire számíthat a Robuval való együttműködés során? Őt ugyanis megosztó, vitatott személyiségnek tartják.
– Főként a sajtó szempontjából tűnik vitatott embernek. Én azt tudom, hogy mandátuma alatt számos nagyszabású projekt kezdődött el, volt, amit sikerült a négy év alatt befejezni, volt, amit nem. A Temesváriak többsége – amint a választások eredménye is igazolja – elégedett a polgármester eddigi tevékenységével. Eddig minden jel ara utal, hogy tudunk együtt gondolkodni és dolgozni.
– A 2012-16-os mandátuma alatt a liberális polgármester egyik vesszőparipája a ’48-as szabadságharc leverésének jelképe, a Hűség oszlopa visszaállítása volt, ami a magyarság számára egyszerűen csak szégyenszoborként került a köztudatba. A PNL-vel való együttműködés képes lesz megakadályozni, hogy Robu véghez vigye tervét?
– Úgy érzem, hogy a Lippai úti temetőből a belvárosba való költöztetését már a korábbi tanácsi határozattal sikerült megakadályozni. Ezek után gondolom, hogy a polgármester letett szándékáról és a magyarokat valóban sértő emlékmű újbóli felállításáról.
– Beállhat-e valamiféle kedvező fordulat a közösségtől elorzott Magyar-ház ügyében, vagy ez meghaladja az önkormányzat hatáskörét?
– Értesüléseim szerint az ügy nincs veszve. Ha nagyon apró lépésekkel is, de a jó úton haladunk – legalábbis ezt állítják az ügyvédek. A magyarság nem mondott le a ’20-as évek második felében a közösségi adakozásból épített palotáról, de innen arrafelé már a bíróság dolga döntést hozni.
– A multietnikus, magát előszeretettel az európaiság és a tolerancia városának nevező Temesváron mindmáig alig lehet felfedezni egy-egy többnyelvű feliratot. Ha meg akad, abból hiányzik a magyar elem. Tud-e, egyáltalán akar-e tenni e valamit e téren?
– Azt tudni kell, hogy sajnos Temesvár magyarsága hat-hét százalékra apadt, az utóbbi négy évben pedig egyáltalán nem rendelkezett képviselettel a helyi önkormányzatban. Ez meg is érződött, hisz amikor az utóbbi években a háromnyelvű feliratok készültek, ezekről következetesen lemAradt a magyar. Azon dolgozunk, hogy pótoljuk a hiányt.
Szucher Ervin

Fiatalok, Tőkés, költségvetés – Kovács Péter összegzett az EU Táborban
Országos szinten a tulipánt, helyi szinten az eredményeket és célokat emelték ki az önkormányzati választásokon, és hangsúlyt fektettek az új és fiatal jelöltekre is – hangzott el Kovács Péter előadásában csütörtökön, az EU Táborban. Az RMDSZ ügyvezető elnöke kifejtette azt is, a parlamenti választásokon hasonló stratégiával készülnek.
Az új törvénykezés átlátható kampányt célzott meg, ehhez képest láthatatlan kampány jött létre, a román pártok hozzászoktak, hogy gumicsizmával, cukorral, liszttel készülnek, ez pedig most nem volt lehetséges – magyarázta az ügyvezető elnök. Újra kellett tervezni az RMDSZ eszközeit is, összerázni a különböző tagszervezeteket – vázolta. „Gyűlölnek mindent, ami politika, és sokszor jogosan is. Lop, csak hazudik, meggazdagodott a hátunkon – ez a kép alakult ki, és ezen valóban nincs mit szeretni, nekünk pedig ilyen körülmények között kellett a magyar emberek támogatását kérünk” – fogalmazott Kovács.
Az RMDSZ relevanciáját kellett növelniük, egy aktuális álláspontot kialakítaniuk, amelyet mindenhol képviselnek. Ugyanakkor sok új és fiatal jelöltjük volt, arra törekedtek, hogy meg is mutassák őket, és ez a parlamenti választásokon is cél lesz – tette hozzá.
A cél az öt százalék elérése volt, a megyei tanácsosi listákkal végül csak hajszál híján érték el ezt – négy évvel ezelőtt viszont több jelöltet állítottak. Kovács bízik abban, hogy elnyerték az emberek bizalmát, Maros, Szatmár és Bihar megye jó példa erre.
A jelöltállítási rendszeren is változtatni akarnak, a jelenlegi szabályozás nem veszi figyelembe az országos RMDSZ-érdekeket. Ha most Bethlen Gábor jelölt volna, Fejér megyéből nem tudna bejutni a parlamentbe – példálózott.
Kovács kifejtette, egyetért azzal, hogy az MPP bejusson a parlamentbe, de nem tehetünk úgy, mintha Biró Zsolt elnöknek nem lett volna olyan kiszivárogtatott beszéde, amely nyugtalanságot okozott az RMDSZ-ben – erre megnyugtató választ kell adnia a Polgári Pártnak. Az EMNP egyetlen célja, hogy ártson az RMDSZ-nek, és az egyetlen eredmény, amit elérhetnek, hogy öt százalék alá tolják a szövetségi képviseletet a parlamentben. Az EMNP összmagyar listát akar állítani, öt olyan biztos hellyel, ami a Néppártnak járna, de miután ez nem lesz megvalósítható, meg fognak sértődni és független jelölteket támogatnak – tette hozzá.
A magyarországi népszavazásról kifejtette, soha nem mondhatja azt, hogy valaki ne vegyen részt egy szavazáson, ugyanakkor megvalósíthatatlannak is tartják a menekültkvótát.
Tőkés saját egyháza ellen fordult
Az utóbbi időszakban korábbi kiszámíthatatlan hangján nyilatkozik, és már nem az RMDSZ-t szidja, amit megszoktunk, hanem saját egyházát, Csűry István püspök urat is támadja – mondta Kovács Péter Tőkés Lászlóról. Kifejtette, amikor együtt tudtak dolgozni, minden rendben volt, most pedig Csűry szekus múltjáról beszél, miután a püspök az RMDSZ-szel való együttműködét hangoztatja.
Kovács nem hisz abban, hogy Tőkés az idős kora miatt nyilatkozna így, „nem kell automatikusan megbolondulnia valakinek, ha idős, ebben nem hiszek, szerintem az frusztrálja, hogy primadonnából tucatpolitikussá vált” – fogalmazott. Tőkés tusványosi beszédéről Kovács azt mondta, ugyanaz volt, mint a tavalyi, hogy a sajtó figyelmét ismét felhívja magára – de míg tavaly óriási cirkusz lett a Magyarország Erdély fölötti védhatalmi szerepének emlegetéséből, mostmár senki nem kapta fel erre a fejét.
Napvilágra hozott költségvetés
Kovács az RMDSZ költségvetéséről is beszélt. Az Átlátszó Erdélyt – mondta – nem az érdekli, hogy mire költi a pénzt a szövetség, hanem az, hogy minél nagyobbat rúghasson beléjük. „Egyik nap megjelent egy cikk, másnap helyre lehetett tenni” – mutatott rá az ügyvezető elnök. Azt rótta fel az Átlátszó Erdélynek például, hogy a szövetségi elnök Apple gépen dolgozik, amit 2009-ben vásároltak. Azért döntöttek úgy, hogy nyilvánosságra hoznak minden összeget, utólag „lehet majd lőni”, de az alapján, ami le van írva, és nem amit ők találtak ki – mondta Kovács.
A Krónika szerdai cikkében az RMDSZ baráti sajtóját emlegeti, erre Kovács úgy reagált: a szövetség támogatási keretéből több mint száz sajtóorgánum kapott segítséget. Baráti sajtóként emlegették ugyanakkor a Hargita Népét, holott a lap a választási kampány során összesen mindössze nyolcszor említette az RMDSZ-t – emlékeztetett Kovács Péter.
A Fiatalok Európája az idei, 13. tábor címe, hiszen a brexit kapcsán is bebizonyosodott, hogy a fiatalok számára fontos az Európai Unió, Nagy-Britanniában is ők szavaztak leginkább a bentmAradás mellett – fogalmazott köszöntőbeszédében Antal Lóránd MIÉRT-elnök. A tábor az önkormányzati választásokra is hangsúlyt fektet, illetve a Rólad szól kampány „szuperhőseire”, aktív erdélyi magyar fiatalokra, akiktől egy-egy idézetet állítottak ki a zeteváraljai Nap Park táborhelyen.
Kovács Péter, az RMDSZ ügyvezető elnöke Kelemen Hunor szövetségi elnök üdvözletét adta át, és arról beszélt, a MIÉRT-nek és partnereinek kell kitalálniuk, hogyan erősítik meg a helyüket az erdélyi táborok palettáján. A tábornak ugyanakkor abban kell eltérnie a többitől, hogy ide olyan fiatalok jöhetnek, akiket érdekel a politika, aktívan részt vettek, vagy részt akarnak venni benne - tette hozzá a politikus.
Kustán Magyari Attila
maszol.ro

Köszönet a jó irányú változásért!
Nehéz időkben, mint amilyet ma is élünk, fontos az összefogás. Bizalmat kell építeni. Jó irányba kell állítani ügyeinket. Kisebbségben egymásra vagyunk szorulva. Önkormányzat, egyház, közösség segítheti vagy gátolhatja a másik pozitív munkáját. Mi a segítségben hiszünk.
Az emberek nem értik mi történik. miért kell most Tőkés Lászlónak nyíltszínű lejáratást indítani saját egykori munkatársa – Csűry István, saját egyháza – a református egyház, a magyar szövetség – az RMDSZ, sőt immár az anyaország államtitkárai irányába is? Az emberek nem értik, és óriási többségük nem ért ezzel egyet. Csűry püspök mandátuma a rendezetlen ügyek rendezetté válásának korszaka. Sikerült rendeznie az egyházon belüli viszonyokat. Rendezte a pénzügyi adósságokat. Rendezte a kegyességi mozgalmakkal a viszonyt. Rendezte a lassan évszázados székházkérdést.
Törekvés a jóra
Helyrebillentette az eltolódott egyensúlyt. Támogatottságuk arányában kezelte a viszonyokat a közéleti szereplőkkel. Partnerséget épített ki az önkormányzatokkal. Egyszóval emberközelivé, békéssé, szerethetővé tette egyházát. Kérjük tisztelettel a közélet szereplőit, támogassák azokat, akik békességgel kívánják rendezni közös ügyeinket. Tőkés urat kérjük, munkahelyén, az Európai Parlamentben dolgozzon értünk. Ha erre nincs alkalma, felesleges energiáit, kérjük ne fordítsa közösségünk ellen, itthon.
Csűry püspök urat kérjük, méltósággal, türelemmel, Krisztus urunk szeretetével és a jó irányú változások iránti még nagyobb elkötelezettséggel viselje elődjének inkorrekt támadásait. Biztosítjuk Csűry püspök urat, a jóra való törekvésben továbbra is számíthat a közösségre, számíthat ránk.
Bihar megye magyar polgármesterei és alpolgármesterei:
Sorbán Levente polgármester – Alsólugas; Nagy Gizella polgármester – Bihar; Mados Attila polgármester – Bihardiószeg; Kelemen Zoltán polgármester – Biharfélegyháza; Bátori Géza polgármester – Bors; Kócza István polgármester – Érbogyoszló; Nagy István polgármester – Érkörtvélyes; Nyakó József polgármester – Érmihályfalva; Balazsi József polgármester – Érsemjén; Beke László polgármester – Érszőllős; Bordás Károly polgármester – Értarcsa; Bonisz Sándor polgármester – Hegyközcsatár; Somogyi Lajos polgármester – Hegyközpályi; Nyiri Sándor polgármester – Kiskereki; Pocsaly Zoltán polgármester – Margitta; Török László polgármester – Nagyszalonta; Matyi Miklós polgármester – Paptamási; Horváth Béla polgármester – Szalacs; Nagy Miklós polgármester – Szalárd; Béres Csaba polgármester – Székelyhíd; Vincze Nándor polgármester – Tóti; Kosztandi Mihály polgármester – Vámosláz; Barcui Barna polgármester – Vedresábrány; Daróczi Mihály alpolgármester – Bályok; Bagosi Barna alpolgármester – Berettyószéplak; Nemes Ferenc alpolgármester – Bihar; Kerecsenyi Imre alpolgármester – Biharfélegyháza; Csiger László Róbert alpolgármester – Bors; Kajántó Pál alpolgármester – Élesd; Gyulya Andrea Éva alpolgármester – Érbogyoszló; Karsai József-Attila alpolgármester – Érmihályfalva; Timar Sorin alpolgármester – Érsemjén; Kerezsi Attila alpolgármester – Értarcsa; Dán Juliánna alpolgármester – Feketekápolna; Nagy István Róbert alpolgármester – Hegyközcsatár; Szebeni Sándor alpolgármester – Hegyközpályi; Rostás István alpolgármester – Illye; Szabó Zoltán Lajos alpolgármester – Kiskereki; Szabó Csaba alpolgármester – Körösgyéres; Géczi János alpolgármester – Mezőtelki; Horváth János alpolgármester – Nagyszalonta; Major Lóránd alpolgármester – Paptamási; Hasas János alpolgármester – Rév; Vida Attila alpolgármester – Szalacs; Kendi Dezső alpolgármester – Szalárd; Kozák Róbert alpolgármester – Vedresábrány.
erdon.ro

Bábszínház a világ – legalábbis a 15 PMN-en
Nem véletlenül mondogatjuk évről-évre, hogy kicsik és nagyok is találhatnak minőségi szórakozási lehetőséget a Partiumi Magyar Napok programkínálatában. Idén sem lesz ez másképpen, hiszen a koncertek és színházi előadások mellett a bábszínházi produkciók is komoly hangsúlyt kapnak a 15. PMN repertoárjában.
Lesz itt minden, kérem tisztelettel: mesemondók, bábosok, gólyalábasok, zenészek és bábszínészek szórakoztatják majd a nagyérdemű apraját s nagyját! Először is itthoni előadást láthatnak a legkisebb színházbarátok, ugyanis a Harag György Társulat Brighella Bábtagozata az Egy kupac kufli című bábelőadásban mondja meg a tuttit: Mi is az a kufli, mert ugye az se nem kifli, se nem kukac. Később a debreceni Duotrió Társulat interaktív gyerekelőadása kerül műsorra, Bodri a fölmosolygó öleb címmel. Mindkét előadást szabadtéri színpadon, a Széchenyi utcai Diego-színpad előtt ülve-állva tekinthetik meg az érdeklődők.
Écsi Gyöngyi Szőlőszem Kálmánról és Az élet vízéről fog mesélni zenei kísérettel. Egyik előadásnak a Szakszervezetek Művelődési Házának kisterme, a másiknak a Tűzoltótorony melletti Tarr Beton-színpad biztosít helyszínt. Ugyancsak itt, ezen a szabadtéri helyszínen lép a kíváncsi közönség elé a debreceni Vojtina Bábszínház, amely egy kis afrikai Vitéz Lászlót, Batu-tát hozza el Szatmárra.
A zsámbéki Fabók Mancsi Bábszínház előadására, amely A halhatatlanság országát mutatja be, szintén a Tűzoltótorony mellett kerül sor, majd a pécsi Bóbita Bábszínház előadásában A bagolykisasszony meséjét nézhetik meg a színházkedvelő gyerekek. Szélkötő kalamatát szintén a pécsiek mutatják be a szatmári gyerekeknek a Kossuth-kert népzenei színpadán, a Budapesti Aranyszamár Társulat pedig Az állatok nyelvén beszélő juhászról mesél majd ugyanott.
Hát igen, felsorolni sem könnyű, mi minden lesz az idei PMN bábszínházi programsorozatában. Ugye hihetetlen? Hát, aki nem hiszi, az nyugodtan járjon utána augusztus 19 és 28 között!
Az Szakszervezetek Művelődési Házában megtartott színházi és bábszínházi előadásokra augusztus 8-tól lehet jegyeket vásárolni a Színház jegypénztárában. A belépők 5 lejbe kerülnek.

A fákra vigyáznának, ránk kevésbé…
Nem is gondoltuk volna, és jó dolog, hogy Váradon külön beveszik az általános városrendezési tervbe a fák védelmét. A magyar lakosságéra és az örökségére viszont továbbra sem fordítanak különösebb figyelmet.
Beindult a munka az önkormányzati választás után a váradi tanácsban is. Hogy szerinte mik a fontosak, arról Kis Gábor városi tanácsos beszélt csütörtöki tájékoztatóján. Az első tanácsülésen ő a városrendezési szakbizottságba került. És először ahhoz szólt hozzá, hogy ismét új utcák elnevezéséről szavaznak, de csak egy kap most magyar nevet: Hoványi Gyuláról neveztek el egyet. Kis azt kérdezte meg a polgármestertől, mi lett azzal az íratlan szabállyal, hogy 1:4, 1:5 arányban adnak magyar elnevezéseket is. A városvezető szerinte azt válaszolta, hogy egyrészt elege van abból, hogy a románok meg időnként reklamálnak a magyar nevek miatt, másrészt azért oda fog figyelni arra, hogy a fenti „szabályt” betartsa, amikor nagy arányban magyarok által is lakott városrészekről lesz szó.
Kis azt mondja, szerinte már csak egy lépés, hogy akkor „költözzünk egy városrészbe mind”. Bár azt eleve ő maga is elismerte, hogy gettósításra célozgatni „kicsit erőltetett”.
Azt is felvetette még az első tanácsülésen, hogy a gondozatlan épületek felüladóztatását terjesszék ki, olyan ingatlanokra is vonatkozzon, amelyek felújítását elkezdték, de sosem fejezték be. Az érintett tulajdonosoknak nagyobb adót kellene fizetniük. És minden ide tartozna: a be nem fejezett ceausiszta épületektől a szétesni hagyott régi ingatlanokig.
Botrány
Szólt a Kert utca ismét napirendere került bontási botrányáról is. (Erről már többször írtunk, az előzményeket ismerhetik olvasóink.) Közölte: kérni fogják Tiberiu Ciolacu projektvezetőt, hogy tisztázza, pontosan miről is szól az egész projekt. Ugyanis Kisék kiszúrták, hogy a sokak által kifogásolt bontások lehetősége nem szerepel benne, nem része az engedélyeztetett terveknek – és ha mégis ezt is megkezdik, akkor az illegális.
Készül az új városrendezési terv is. Ez 400 oldalas dokumentum, és csak pár érdekességet ismertetett most belőle. Például azt, hogy előírják a fák védelmét. Azon a Váradon, ahol eddig számos skandalum volt már a facsonkításokból. Most az szerepel benne, hogy a gondozásra nagyobb figyelmet fordítanak, 30%-nál nagyobb arányban tilos a lombkoronát lenyírni, mert az a fa pusztulását is okozhatja, előírja, milyen fákat kell betelepíteni (kiemelten például gesztenye). Mondjuk az is tény, hogy ezeket eddig is tudni lehetett, mégsem tartották tiszteletben sokszor…
Szerepel még a városrendezési tervben, hogy az újonnan épülő kulturális intézményekhez parkolót is kell létesíteni. A színháznál tevékenykedő Kis ennek kapcsán azt reméli, sikerülhet kieszközölniük a teátrum mellett egy 60–80 helyes mélygarázs építését, a Bémer tér felújítása kapcsán.
Felosztották a körzeteket
Kis Gábor szólt arról is, hogy a 4 RMDSZ-es tanácsos felosztotta egymás között a körzeteket. Ő Szőllőst, Velencét és Csillagvárost kapta, és most készül a fogadóórák programja. Változtatni szeretne ezek menetén: a város jegyzőjénél el akarja érni, hogy a panaszokról jegyzőkönyvek készüljenek, a bejelentéseket a városházának továbbítsák, ahonnan 30 napon belül válasz is jöjjön. Szőlősről egyébként megemlítette: az ottani parkban megmAradt az úgymond mindenki keresztje – ott egy emlékhelyet szeretnének kialakítani, és úgy tűnik, a polgármester is benne van ebben.
Szeghalmi Örs

Új sisak kerül a toronyra
Látványos momentumához érkezett a poklostelki református templom renoválása: szerdán leemelték a toronysisakot, hogy helyére új kerülhessen.
Poklostelek református temploma 1971-ben leégett, két évre rá újjáépítették. A torony bádogozását 1976-ban végezték el, akkor állítólag egy úgynevezett időkapszulát is tettek a burkolat alá. Az évek múltán aztán újra esedékessé vált a renoválás, sőt, a templomot 2012-ben életveszélyesnek nyilvánították, amit a munkálat megkezdése követett. Ám, ahogyan az nem kirívó eset, a szükséges dokumentumok beszerzése évekbe telt, a konkrét munkálatok csal 2014-ben kezdődhettek meg. A gyülekezet (167 gyülekezeti tagból 90 az egyházfenntartó) időközben a vasárnaponkénti istentiszteleteken a Lippai József gyülekezeti házban vehet részt, ahova sikerült beköltöztetni az 1995-ben felújított templombútorzatot, s melyet 1984-ben államosítását követően 2008-ban sikerült újra birtokba venni.
Időkapszula
A renoválási munkák megkezdése után szembesültek azzal, hogy a toronytest gerendaszerkezete annyira korhadt állapotban van, hogy elkerülhetetlen a teljes csere. Így egy új toronysisakot is kapott a templom, amelyet egy szalárdi cég készített el, a régi levételében Jakabbfy László mérnök segédkezett. Utóbbitól megtudtuk: a régi 3 tonnát nyomott és 15 méter magas, az új 3,5 tonna súlyú és 17 méter magas. A kupola fa tartószerkezete mintegy 2 hét alatt készült el, a bádog megmunkálása pedig 3 teljes hetet vett igénybe és hét ember dolgozott azon, hogy a toronygömb, a zászló, a csillag és a villámhárító felkerüljön. A már említett régi időkapszulát nem találták meg a levételkor, ennek az lehet az oka, hogy bádogtető alatt, rekkenő hőségben, ennyi ideig, ha nincs megfelelően lekezelve, nem mArad meg. Az új toronysisak alá is helyeztek időkapszulát, az egyház történetéről összegyűjtött 40 oldalnyi dokumentációt helyezték el benne. A templom körül végzett munkálatokat a Királyhágómelléki Egyházkerület, az RMDSZ, különböző romániai és magyarországi pályázatok és a 90 egyházfenntartó támogatja.
Rencz Csaba

Fúvószene: nem elég csak pár percig fújni a hangszert
Fúvós hangszerektől hangosak egész héten át a csíkkarcfalvi kultúrotthon és az iskola termei: hét napon át gyakorolnak a gyerekek a Felcsíki Fúvóstáborban, amelyet a Bitykó zeneegyesület tagjai szerveznek meg idén már ötödik alkalommal.
„A napi program három részre tagolódik: 9 órától az ifjú zenészek légzésgyakorlatokat végeznek, valamint a zenélés elméleti oldalával is megismerkedhetnek. A délutáni szólampróbák három órától kezdődnek és hatig tartanak. A nagy zenekari próba hét órától kezdődik és 10 óráig tart” – ismertette a programot Bálint Zoltán karcfalvi kántor.
A hétvégi eseményekről elmondta, a szombat a pihenésről, az erdei kirándulásról szól, majd vasárnap egy ünnepi műsor keretében a héten tanultakat mutatják be. Az ifjú zenészek csoportokban kis kamaraműveket adnak elő. Újdonság, hogy az oktatók is rövid előadással készülnek. Az idei táborban 82 diák vesz részt, akiknek oktatásáról 15 tanár gondoskodik, a gyerekek kezdő és haladó csoportokban sajátíthatják el a zenélés tudományát.
A fiatalokkal nagyrészt 7–8 fős kiscsoportokban, Csíkszereda környékén élő tanárok foglalkoznak, de a korábbi évekhez hasonlóan, idén is egy magyarországi zenész házaspár segíti a gyerekek fejlődését.
A fiatalok többsége már különböző fúvószenekarok tagjaiként érkezett a táborba, de kezdők is jelentkezhettek, és már a vasárnapi előadáson színpadra is állhatnak – mondta el a karcfalvi kántor, aki szerint a gyakorlás a zenélés alapja. Ennek érdekében a tábor után is heti rendszerességgel tartanak próbákat a helybeli fiataloknak.
„A fúvószene olyan, mint a sport, ha nem gyakorlod, hamar kiesel belőle. Nagyon fontos a gyakorlás, hiszen nem elég, hogy a zenész pár percig megfújja a hangszert, hanem azon akár egy órát is tudnia kell játszani” – fejtette ki.
A kis zenészek elmondták, az egész napos program ellenére nagyon jól érzik magukat, van idő a gyakorlás mellett a lazításra is. A táborban első alkalommal részt vevő egyik kisfiú azt mondta, nagyon várja a vasárnapi előadást, reméli, jól fog sikerülni a zenélés. Vannak, akik már sokadik alkalommal vesznek részt a táborban, és több hangszeren is megtanultak az eltelt évek alatt zenélni.
Hatos Andrea
Székelyhon.ro

Magyar tannyelvű iskolák bezárását akadályoznák meg Kolozs megyeben
Megyei szintű tanácskozás kezdeményezett a várfalvi és a tordaszentmihályi iskola vezetősége, mert attól tartanak, hogy a tordai Jósika Miklós Elméleti Líceum elszippantja a községeikből a gyerekeket és emiatt veszélybe kerül a két településen a magyar oktatás. A csütörtöki gyűlésen az egerbegyi, az aranyosgyéresi és tordai tanintézmények képviselői mellett Magyari Tivadar az RMDSZ oktatásért felelős ügyvezető alelnöke, Csoma Botond, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke, és Kelemen Hunor szövetségi elnök képviseletében Nagy Zoltán, az RMDSZ területi szervezetekért felelős ügyvezető alelnöke is részt vett.
A probléma onnan fakadt, hogy a tordai líceum előkészítő osztályában idén alacsony gyereklétszám, egyelőre mindössze hat gyereket tartanak számon, aki az ősztől ebbe az osztályba járna. Jövőre már nem lesz gond a létszámmal, a következő, most óvodában járó évfolyamban már van elegendő gyerek egy teljes előkészítő osztály elindításához.
Csoma Botond megkeresésünkre elmondta, az ülésnek az volt a célja, hogy felhívják az iskolaigazgatók figyelmét az egyeztetés fontosságára, hogy ne kerülhessen el egy gyerek sem saját településéről egy másik iskolába a települési iskola igazgatója tudta nélkül. Elmondta, nyilván, a szülők döntését tiszteletben kell tartani, ha egy másik iskolába íratnák gyereküket, azonban úgy véli, megfelelő egyeztetéssel megelőzhető az iskolabezárás.
A Jósika Miklós Líceumra utalva elmondta, egy iskola alapításának nem lehet az a célja, hogy gyerekeket vonjon el olyan környező településekről, ahol még működik a magyar oktatás. A szamosújvári és a válaszúti iskolákat hozta fel követendő példának: ezek a tanintézmények csak olyan településekről vesznek fel gyerekeket, akiknek helyben már nincs lehetőségük magyarul tanulni. Csoma szerint ennek az elvnek kell érvényesülnie a tordai Jósika Miklós Líceum esetében is.
Szeptember elseje után egy újabb ülést hívnak össze a Jósika Miklós Líceum igazgatójának utódjával. A jelenlegi igazgató ugyanis lemondott, és lemondása szeptember elsejét követően lép hatályba.
Várfalván elemi osztályokkal, Tordaszentmihályon pedig elemista és gimnazista osztályokkal működik magyar tannyelvű iskola. (hírszerk.)
Transindex.ro

„Magyarország nem tekinthet demográfiai tartalékként a határon túli magyarokra”
A bérkiegyenlítődések miatt mind a romániai magyar közösségekből, mind Magyarországról elsősorban Nyugatra emigrál az erdélyi diplomás munkaerő.
Bár több mint 3 millió román állampolgár él külföldön, elsősorban Nyugat-Európában, és a rendszerváltás óta mintegy félmillió személlyel csökkent az erdélyi magyar lakosság száma, jó eséllyel megelőzhető a kivándorlás mértékének növekedése Romániában, ha Bukarest képes tartani a gazdasági növekedést. Ehhez képest Magyarországon a kilátások borúsabbak. Itt az utóbbi 34 évben 850 ezerrel csökkent a lakosság száma annak ellenére is, hogy a Vasfüggöny leomlását követően Magyarország lett az első számú célpont a nyugati országok felé induló erdélyi magyarok számára – hangzott el a 27. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor egyik, Európán belüli és kívüli migrációról és ennek a folyamatnak a demográfiai hatásairól szóló Migráció és emigráció – demográfiai jóslat Közép-Kelet-Európáracímű kerekasztal-beszélgetésen.
A párhuzamos társadalmak helyzetéről, a magyarországi hatalmi klikkek alakulásáról, a magyarországi magyar és a több Kárpát-medencei magyar közösségek kapcsolatáról és a kvótareferendumról értekezett Kapitány Balázs, a KSH Népességtudományi Kutatóintézet igazgatóhelyettese, Bárdi Nándor, a Magyar Tudományos Akadémia Társadalomtudományi Kutatóközpont Kisebbségkutató Intézete Kisebbségtörténeti és Etnopolitikai Osztályának tudományos főmunkatársa, osztályvezetője, Veresné Novák Katalin, a magyarországi Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúsági ügyekért felelős államtitkára, és Lajtai Mátyás, a Nézőpont Intézet vezető elemzője. A beszélgetést Csinta Samu újságíró moderálta.
Kapitány Balázs elmondta, Magyarország esetében az elvándorlást súlyosbítja, hogy Ausztriához képest négyszeres a bérszakadék, a szomszédos ország elszippantja a munkavállalókat, emiatt egy elképesztő munkaerőhiány alakult ki az országban. A kivándorlás jelenségének állandósulása pedig visszafogja a gazdasági növekedés. Ezen a bérnöveléssel lehetne változtatni, viszont ha nőnek a bérek, az a versenyképesség rovására mehet.
A kedvezőtlen gazdasági helyzet miatt Magyarország az erdélyi magyarok szempontjából elveszítette a vonzerejét, kiegyenlítődtek a két országban a bérek: vannak olyan román-magyar határ menti magyarországi régiók, ahol alacsonyabbak a fizetések, mint a szomszédos román megyében. Például Temes megyeben a nettó átlagbér eléri a 2400 lejt, míg a szomszédos Békés megyében az átlagbér 118 ezer forint (kb. 1700 lej) körül mozog. Ha a Székelyföldet is eléri a bérnövekedés, és az átlagbér 1500 lejről eljut 1700-1800 lejre, akkor még inkább elveszíti a vonzerejét Magyarország.
A bérkiegyenlítődések miatt mind Magyarországról, mind a romániai magyar közösségekből elsősorban Nyugatra emigrálnak, az erdélyi diplomás munkaerőt Magyarország nem tudja megfogni. Az erdélyiek ráadásul nagyobb eséllyel indulnak a nyugat-európai munkapiacon, hiszen sokkal jobban állnak a nyelvtudás szempontjából, mint a magyarországiak.
Veresné Novák Katalin elmondta, a magyar kormány az otthonteremtési programjával azt a kivándorló réteget próbálta megszólítani, akik azért mennek külföldre dolgozni, hogy 10-20 év alatt megalapozzák a létüket, és visszatérjenek Magyarországra. Így nekik már nem kell elmenni, ha 10 éven belül három gyereket vállalnak, akkor majdhogynem ingyen vásárolhatnak lakást. Emellett a családtámogatási rendszer is azért volt kitalálva, hogy a fiatal családosokat itthon tudja tartani.
Mi történik a nemzetpolitika terén?
Nemzetpolitikai vonatkozásban Bárdi Nándor elmondta, a harmadik Orbán-kormány alatt az tapasztalható, hogy bár egyre többet beszélnek róla, nem tudjuk pontosan, mi történik: önálló magyar politikai közösségként kell-e a határon túli magyar közösségekre tekinteni, vagy a Magyarországi politikai közösségnek a folytatásaként.
Szerinte ennek az lehet a magyarázata, hogy egy kormányzati túlfeszültség tapasztalható Magyarországon, legalább három erőközpont köré szerveződik a politika. Az egyik erőközpontot Kövér László képviseli, az ő koncepciója szerint egységes politikai közösség a magyar közösség. Szász Jenő által mondatta ki, hogy a külhoni politikai elitek már nem tudják artikulálni a közösség érdekeit, ezért Budapestről kell megmondani, hogy melyek ezek az érdekek.
Németh Zsolté a másik koncepció, aki egy szerződéses nemzetben gondolkodik. Ennek a lényege, hogy van hét határon túli közösség, akiknek a vezetőivel ki kell találni egy sajátos stratégiát. Van egy harmadik, nyíltan nem vállalt vonulat is, a Matolcsy-Varga-Lázárkoncepció, akik egy szakigazgatási integrációban gondolkodnak, pontosabban azon, hogy miként lehet a munkaerő-piaci problémákat regionálisan megoldani.
Szerinte a magyarországi politikai szétszakítottságnak és dezintegráltságnak egyfajta retorikai kompenzációjával állunk szemben akkor, amikor a határon túli magyar nemzeti egységről beszélnek, és ezt a magyarországi médián keresztül rendre közvetítik a magyarországi közönség felé.
Ilyen értelemben a kettős állampolgárságra vonatkozó törvény benyújtását egy kényszerhelyzet szülte. Az előzménye a 2000-ben létrehozott magyar igazolvány intézménye volt, hogy a migráció ne induljon meg Magyarország felé. Később bebizonyosodott, hogy az autonómiatörekvések, a kormánykoalíciós részvételek a szomszédos országokban nem hozzák meg a várt eredményeket, a párhuzamos társadalom kiépítése nem működik, és a kivándorlást sem tudták megállítani. Így, ha nem a FIDESZ nyújtotta volna be a kettős állampolgárságra vonatkozó törvényt, akkor a Jobbik tette volna ezt meg.
Veresné Novák Katalin szerint az erőviszonyoktól és koncepcióktól eltekintve a kormány feladata az, hogy a határon túli magyar közösségeket erősítse és segítse a helyben mAradását. Történelmi bűnnek nevezte azt, hogy fel tudott nőni egy olyan generáció Magyarországon, amelynek fogalma sem volt arról, hogy a határon túl is élnek magyar közösségek. Ezt próbálják korrigálni a Határtalanul program révén, amely magyarországi gyerekek utaztatását támogatja a határon túli közösségekhez. A kormány intenciója megteremteni annak premisszáit, hogy a mostani fiatal, iskoláskorú generációból majdan kikerülő vezetőkben leljenek partnerre a határon kívüli közösségek.
Hangsúlyozta, a magyarországi demográfiai helyzet javítására nem lehet megoldás a határon túli magyarok Magyarországra való vonzása. „Mindenkit igyekezünk abban az országban támogatni, ahol él és élni kíván. A nemzetpolitikánknak tulajdonképpen ez a mozgatórugója” - mondta.
Bárdi elmondta, az tapasztalta, hogy a Nemzetpolitikai Államtitkárság hozzáállásával is egybecseng az otthonmAradás támogatásának szándéka. Abszolút jó szándékkal úgy élik meg, hogy az otthon mAradást támogatják. Viszont a Budapesti egyetemista, Székelyföldi diákokkal beszélgetve számára az derült ki, hogy olcsóbb Budapesten a kollégiumi élet, mint Kolozsváron. Ehhez hozzáadódik a Székelyföldi diákok esetében a román nyelvtudás hiánya, és ebből kifolyólag könnyebb egy magyarországi életet biztosítani maguknak, mint vállalni a kétnyelvű környezetet Romániában. Ezeket a fiatalokat az ország, az erdélyi magyar közösség már nem tudja visszavonzani.
Migráció – emigráció
Lajtai Mátyás elmondta, a Nézőpont Intézet által készített felmérés szerint a határon túli magyarokat fogadnák be legszívesebben a magyarországiak. A magyar társadalom szegmentáltan látja a bevándorlás kérdését, és a határon túli magyarokra nem úgy tekintenek, mint a többi potenciális bevándorlóra.
Veresné Novák Katalin szerint meg kell különböztetni a legális, Európán belüli migrációt a szabályozatlanul, ellenőrizetlenül történő, Európán kívülről érkező személyek beáramlásától. Szerinte az első az jó, hiszen fontos az, hogy a fiatalok elmenjenek, tapasztalatot gyűjtsenek, világot lássanak tanuljanak, de ez a megélhetési kényszer nélkül történjen. Szerinte kormányzati szinten senki sem mossa össze a határon túli, Magyarországra érkező magyarokat azokkal, akik Európán kívülről érkeznek. A migrációs kommunikációnak a határon túli magyarok nem áldozatai.
Szerinte nem állja meg a helyét az, hogy bárki azzal vádolja a magyar kormányt, hogy migránshisztériát szít, hiszen több tízmillió potenciális bevándorlóról kell beszélni az Európán kívülről érkezők esetében. Másrészt, szerinte a magyar kormány már egy jó ideje „kongatja a vészharangot” a migrációval kapcsolatosan, hiszen azok, akik meghívólevelet intéztek az Európán kívülről érkezőkhöz, azok nem mérték fel, hogy hány embernek szól ez a meghívás. Másrészt szerinte a magyar kormány különbséget tesz azok között, akik egy jobb jövő reményében érkeznek Európába, azaz a gazdasági okokból migrálók és a valódi menekültek között, vagyis azok között, akik az életüket mentik.
Kapitány Balázs az Európán belüli migráció kérdéséhez kapcsolódva elmondta, egyrészt Magyarország nem tekinthet a határon túli magyarokra demográfiai tartalékként. Azonban a mutatók javítása érdekében felléphet, viszont nem úgy, hogy a Magyarországról elvándorlók megfékezésére kell törekednie, hiszen sem Magyarország, sem a többi állam, ahol jelentős a kivándorlás, ezt a folyamatot demokratikus módszerekkel nem tudja megakadályozni. Szerint az ellentétes irányú migráció érdekében léphetnek fel hatékonyan a Közép-Kelet-Európa államai, olyan ösztönző programokkal, olyan környezet megteremtésével, amely segíti a hazatérni kívánók számára a visszaintegrálódást. Nem kell feltalálni a spanyol viaszt, elegendő lenne megnézni a működő gyakorlatokat, ilyen szempontból Lengyelországtól lenne, amit átvenni, hiszen rengeteg módszert kipróbáltak, és már 6-7 éve próbálkoznak az állampolgáraik hazahívásával.
Kertész Melinda

2016. július 29.
Törvénytervezet a Míves Emberek Sokadalmán
Törvénytervezet kidolgozását kezdeményeznék az igazi értékeket képviselő, kézművesek által készített termékek védelmére a hétvégén zajló Székelyudvarhelyi Míves Emberek Sokadalma rendezvényen, ugyanakkor emléket állítanának a MES ötletgazdájának is – számoltak be róla a sajtónak a szervezők: Lőrincz Zsuzsánna, az Artera Alapítvány elnöke, Szabó Attila, a rendezvény hangulatfelelőse, Szabó K. István rendező és Miklós Zsuzsánna, a gyermekprogramok felelőse. A kronika.ro-n Dávid Anna Júlia írta meg mindezt.
Tizenhat évvel ezelőtt Horváth Károly ötlete alapján szervezték meg az első sokadalmat, ennek állít emléket az idei rendezvény. 2014-ben úgy döntöttek, hogy szüneteltetik a MES-t, ám „jót hozott a jövő”, így idén az önkormányzat segítségével sikerült megszervezni a háromnapos rendezvénysorozatot – mondta el a sajtótájékoztatón Lőrincz Zsuzsanna.
Az idei seregszemle programjai között szerepel a Valódi értékeinkért címmel meghirdetett konferencia, amelynek a Székelyudvarhelyi városháza Szent István terme ad otthont. A szervezők célja, hogy törvénytervezet kidolgozását kezdeményezzék, amely a kézművesmesterségekkel foglalkozók munkáját védi. Ezért a megbeszélésre határon innen és túlról is meghívták számos szakmai szervezet, szövetség, alapítvány képviselőit, akik előadásokat és vitafórumot tartanak a témában.
A sokadalom programja Simó Júlia Együttélés – autentikus és stilizált népviselet című kiállításának megnyitójával kezdődik pénteken 14 órakor, amelyhez Cári Tibor biztosítja a zenét. A Székely Támadt-várban a népművészeti és iparművészeti mesterségek bemutató kiállítása és vásár szombaton délelőtt nyílik meg. A sokadalmon igencsak gazdag zenés program is várja az érdeklődőket. A gyerekeket mesefalu, népi gyermekjátékok, kézműves-foglalkozások, körhinta és vetélkedők szórakoztatják majd, a Varázsecset tanodában pedig képzőművészeti foglalkozásokon vehetnek részt az érdeklődők.
Pénteken este a Szent István teremben tartandó Cári Tibor-koncertre mindenkinek ingyenes a belépés. Szombaton a Tomcsa Sándor Színházban zajló Horváth Károly-emlékkoncerten adományokat is fogadnak a szervezők, ebből a zeneszerzőnek állítanak majd emlékplakettet a városban. „Az est egy baráti főhajtás az emléke előtt” – fogalmazott Szabó K. István rendező, aki hét évig dolgozott együtt Horváth Károllyal a Tomcsa Sándor Színházban. Az eseményen korábbi interjúkból összeollózva elhangzanak majd a MES ötletgazdájának gondolatai is.
A vásárra ingyen léphetnek be azok népviseletben érkezők. A belépőt váltók a talizmánjeggyel próbálhatnak szerencsét a tombolán. Ez felnőtteknek öt lejbe, gyerekeknek és nyugdíjasoknak két lejbe kerül, és kézműves termékeket nyerhetnek majd vele. A begyűlt összeget szociálisan hátrányos helyzetű gyermekek kézművesmesterségekre való oktatására fordítják a szervezők – írja a kronika.ro.
Erdély.ma

Hét szerzetesnek építenek kolostort
Zöld utat kapott a Kommandó mellé tervezett ortodox egyházi komplexum építéséhez szükséges területrendezési terv. A Cigánypatak-övezethez tartozó telek Kommandó közelében található, de Kovászna közigazgatási területéhez tartozik, így a fürdőváros tanácsosi testülete döntött a területrendezési tervről, amelyet tizenöt igen és egy tartózkodás – dr. Fülöp Csaba MPP-s tanácsos nem kívánt állást foglalni – mellett fogadtak el, ötéves határidőt szabva.
A határozattervezetet előterjesztő Gyerő József polgármester elmondta, a városvezető feladata és kötelessége, hogy a területrendezési tervekre benyújtott kérések alapján elkészítse és a tanács elé terjessze a vonatkozó dokumentumokat. Az egyházi épületegyütteshez kapcsolódó kérést Kovászna és Hargita Román Ortodox Püspöksége nyújtotta be, az illető terület is az ortodox egyház tulajdona. A félhektáros telken templom épül, illetve lakhely az ortodox szerzetesek számára. Az építmények összterülete 0,1 hektár, a lakhely kétszintes lesz, alagsort és földszintet foglal magában. Molnár János városatya élt a lehetőséggel, és a szerzetesek gyűlésteremben tartózkodó képviselőjétől megkérdezte: hány csuhás él majd a kolostorban? Összesen heten lesznek – jött a válasz. Rákosi Áron, a polgármesteri hivatal területrendezési irodájának vezetője az ülésen elmondta: a telket már korábban belterületté nyilvánították, de akkor hétvégi házak építéséhez készítettek területrendezési tervet. Az egyházi létesítmény más besorolású, ezért volt szükség az új dokumentumra – magyarázta.
Dr. Fülöp Csaba érveket is adott tartózkodására. Meglátása szerint letelt a kérés tárgyalásának határideje, így félő, hogy támadható lesz a határozat. Vasilica Enea jegyzőnő elmondta, a kérés tárgyalásának határideje valóban július 15. volt, de figyelembe véve, hogy időközben választások zajlottak, ráadásul az új tanácsnak is ez volt első soros ülése, nem követnek el törvénytelenséget a kérés napirendre tűzésével. A területrendezési tervet az előírásoknak megfelelően magyar és román újságban is megjelentették, a városházán is kifüggesztették. Senkinek nem volt kifogása, észrevétele – annak ellenére, hogy az ortodox egyházi komplexum építéséről megoszlanak a vélemények Kovásznán és Kommandón is.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Háromnyelvű emléktábla Zeyk Domokos hősiességéről
Életáldozat a szabadságért
Nagy ünnepre készül Héjjasfalva, ahol az 1848-49-es szabadságharc egyik szép honvédemlékműve áll. A vesztes Segesvári csata utóvédharcaiban életüket áldozó hősök, és köztük is a legerősebb, a legvitézebb, a 200 éve született Zeyk Domokos honvéd százados emlékművét július 31-én, vasárnap rendkívüli ünnepség keretében koszorúzzák meg, és leplezik le az előterében felállított háromnyelvű emléktáblát.
Kötelességünk ápolni Zeyk Domokos emlékét, akinek bátorságát, hősiességét az ellenség is elismerte, s aki Marosvásárhely szülötte volt. Erdély egyik legrégibb nemesi családjából származott. Nagyenyeden járt iskolába, majd Magyaróváron gazdasági tanulmányokat végzett, a berlini Humbold Egyetemen filozófiát tanult, és hazatérve birtokán gazdálkodott. Báró Kemény Juliannával kötött házasságából két gyermeke született. A magyar forradalom eszméi már az agyagfalvi székely nemzetgyűlésen megérintették, s a székely csapatokhoz, majd Bem József seregéhez csatlakozott, ahol hadnagyi, majd századosi rangra emelték. A hatalmas testű, rendkívüli erejű százados, aki állítólag Petőfit is menekítette egy ideig, fő feladatát, hogy Bem altábornagy menekülését fedezze, az ellenség által is elismert erővel és hősiességgel látta el. Amikor minden oldalról körbevették, hogy ne kerüljön az oroszok és osztrákok kezére, főbe lőtte magát – olvasható az új emléktáblákon román, magyar és angol nyelven, ami azért fontos, mert a hősiességre utaló két versszakon kívül csak a születési és az elhalálozási évszámok szerepelnek az emlékművön. Ezt a hiányt pótolták az utódok és a Castellum Alapítvány, akiknek/amelynek a támogatásával a táblák elkészültek.
Életáldozatot vállalni a szabadságért, ez manapság is elismerést kell ébresszen bennünk, egy olyan korban is, amikor a hősök tisztelete már nem hatja át olyan mértékben az embereket, mint régen – mondja Iszlai Kamill Zsolt református lelkész, aki 2010 óra pásztorolja a héjjasfalvi gyülekezetet.
A vasárnapi ünnepség a falu közepén álló, 13. században épült, többször felújított, toronnyal, portikussal bővített református templomban kezdődik délelőtt 10 órakor. Aki még nem látta, érdemes megtekinteni a tágas templomot, amely arról tanúskodik, hogy a gyülekezet és a faluban élő tehetősebb családok mindig is hű patrónusai voltak az egyháznak, élükön a Cseh családdal, amelynek írott emlékét a szószék hangvetője és az egyik harang felirata őrzi. Egy-egy jótéteményről, adakozásról szólnak az 1628., 1842., 1774., 1860. évi feliratok is. A mai templom hangulatát, az értékes orgona mellett, a gyülekezet és a konfirmandusok adományából készült virágmintás, festett, színes mellvédek határozzák meg, a Vargyasi Sütő Levente alkotásai. Az ünnepi istentiszteleten Iszlai Júlia szólaltatja meg az orgonát, a prédikációt követően beszédek hangzanak el, és a kántor asszony vezette helybeli furulyaegyüttes játszik. A műsort követően a fúvószenekarral az élén az emlékmű felé indul a menet, amelyben a község elöljárói is részt vesznek, majd a táblák felavatása és az emlékmű megkoszorúzása következik. A kétszázadik évforduló megszervezésével talán sikerül megszüntetni a közönyt a Zeyk-emlékmű körül, hogy mindig rendezetten várja a látogatókat, akiket a szabályoknak megfelelően jelzőtáblával is tájékoztatni kellene, hogy nemsokára egy emlékmű mellett fognak elhaladni.
Az egyházközség és a művelődési egyesület nagy álma, hogy megvásárolják az emlékmű szomszédságában levő házat. A hozzá tartozó telken tágas parkolóhelyet lehetne kialakítani, jelenleg ugyanis lehetetlen megállni a házak közé beszorított emlékmű közelében. A jellegzetes helyi stílusú lakóépület egy részében tájházat és Zeyk-emlékmúzeumot rendeznének be, a nyári konyhául szolgáló külön épületben pedig kávéval, üdítővel várnák a látogatókat. A telek szép fekvésű kertjében honismereti, táborozásra alkalmas helyet lehetne kialakítani. Bár öt ingatlannak kell gondját viselje a református egyház (templom, papilak, gyülekezeti otthon, művelődési ház...), ezt is vállalnák, ha a ház és telek megvásárlásához és felújításához támogatást kapnának – mondja a lelkész.
A múlt század elején magyar többségű faluban, amely utak és vasutak elágazásánál fekszik, enyhe többségbe a román lakosság került, és fokozatosan nő a roma személyek száma is mind a községközpontban, mind a hozzá tartozó falvakban, ami az iskolai népesség összetételét is meghatározza. Héjjasfalván, ahova hajdanán telegdi székelyek telepedtek le, s ottlétüket szép, régi határnevek őrzik, sok ügyes szakember él, szinte valamennyi mesterségnek van képviselője. A mezőgazdálkodásban például a református egyházközség gondnoka, az alpolgármesternek megválasztott Hegyi Péter jár az élen. Példaértékű segítséget nyújtott a református egyháznak az újonnan megválasztott polgármester, Felegean Mircea villamosmérnök is, s kettőjük együttműködésétől jó eredményeket várnak a község lakói.
Hegyi Péter érdeklődésünkre mondja is a tennivalókat: a vízvezetés folytatása, a község falvaiba elágazó utak aszfaltozása, a mellékutak kátyúzása, az orvosi rendelő beindítása Erkeden, körforgalom kialakítása a Székelykeresztúrra vezető letérőnél, járdaépítés és sorolhatnánk tovább a vidéki települések zömére jellemző terveket.
A lelkész szerint már hagyományossá válik, hogy a szabadságharcra, annak Héjjasfalván eltemetett hőseire való megemlékezés, július utolsó napja, egyben a falunap is, annál is inkább, mivel a művelődési rendezvények, a találkozók mindig is fontos események voltak Héjjasfalva életében. Hagyománya volt a hangszeres zenélésnek és a karéneklésnek is. Felkerestük Szali Mózes és Szali Piroska nyugalmazott egészségügyi asszisztenseket, ugyanis a férj alapította és vezette közel húsz éven át a helybeli fúvószenekart, amely nemcsak a faluban játszott, más településekre is gyakran meghívták, s amelynek adminisztratív teendőit a karnagy felesége látta el. Érdekes végighallgatni, hogy az önszorgalomból több hangszeren játszani megtanult férfi id. Bíró István lelkipásztor biztatására hogyan hozta létre a fúvószenekart, vásárolt saját költségén hangszereket, tanította be díjmentesen a fiatalokat, és közben folyamatosan képezte magát, hogy minél jobban eleget tudjon tenni a vállalt feladatnak. A gond csak az, hogy a szenvedéllyel és kellő szigorral végzett munkát nincs aki folytassa. A fiatalok többsége külföldön vállal munkát, s bár jogot végzett unokája, akik IR- sofőrként dolgozik, átvette volna a karmesteri pálcát, nem volt fiatal, aki zenéljen.
Felbomlott az egykor híres kórus is, amelyet a Székelykeresztúron tanító Máté Aliz vezetett. Legnépesebb időszakában 25 tagja volt, négy szólamban zsoltárokat, kórusműveket, Petőfi- dalokat énekeltek – mondja Kőműves Edit Marosvásárhelyen élő backamadarasi tanítónő, akik hétvégeken rendszeresen hazajárt énekelni. Vasárnap délután voltak a próbák, amelyeken mindenki szívesen vett részt. A fiatal gondnok hirtelen halála, akinek a hozzátartozói közül sokan énekeltek a dalárdában, annyira megrendítette a tagokat, hogy három-négy éve az éneklés abbamAradt. Pedig a Zeyk Domokos- emlékműnél rendezett megemlékezéseken is rendszeresen szerepeltek március 15-én és július 31- én is – emlékezik a régi ünnepségekre Kőműves Edit tanítónő, aki szerint a zene szeretetét a karvezetést ma is művelő testvérével a családból vitték tovább, hiszen édesapjuk is a fúvószenekarban játszott.
Régi emlékekkel megrakodva indulok hazafelé, és jó érzés tudni, hogy a falu, amelyen hosszú éveken át keresztülrobogtunk Brassó vagy Székelykeresztúr irányába, barátságos, emberarcú településsé vált sok kedves ismerőssel. Aki úgy érzi, hogy a szabadság szeretete fontos számára, vasárnap az ünneplő Héjjasfalvát is megismerheti.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)

Marosvásárhelyiek Világtalálkozója
A Marosvásárhelyért Egyesület idén negyedik alkalommal szervezi meg a Forgatag részeként a MarosvásárhelyiekVilágtalálkozóját. Amint megszokhatták, az eseményre augusztus utolsó szombatján, azaz ez évben 27-én kerül sor.
Vásárhelyi piknik
A világtalálkozó délelőtti programján Marosvásárhely központjába varázsolunk piknikhangulatot, így a Művészeti Líceum (Forradalom utca 9. szám) udvarára hívjuk önöket, ahol a piknikezés elmAradhatatlan kellékeivel és falatjaival várjuk önöket. Szórakozásban sem lesz hiány, hiszen helyi színművészek táncos-zenés- komédiás produkcióval mulattatják a közönséget, a Virtuózok tehetségkutatón Vásárhelyt képviselő Jakab Roland, valamint művészetis tálentumok bűvölik el a jelenlévőket. Az eseményen a közönség soraiból olyan jelentkezőket várunk, akik tipikus vásárhelyi személyiségeket, eseményeket elevenítenek meg: várjuk a Cementlapok hírességeit, Jóckát, a virágárust, a ritzi mulatozókat, a Súrlott Grádics törzsvendégeit. A nagydíjról a közönség helyszíni szavazással dönt majd.
Gálaműsor
A világtalálkozó fénypontja idén is a délután, a Kultúrpalotában megrendezendő gálaműsor; színvonalas, műfajokban gazdag előadást állítottunk össze. A 17 órától kezdődő programban helyet kap a könnyű- és népzene, vásárhelyi versek hagyományosan és újrafogalmazva, illetve a már ismert Domahidi testvérek szívhez szóló produkciója. Utána az András Lóránt Társulat kortárs tánccal hat a zsigereinkre, és humoros jelenet hozza el a katarzist. A műsorvezetők idén is Nagy István és felesége, Fodor Piroska színművészek.
A részletes programmal hamarosan jelentkezünk.
A Marosvásárhelyért Egyesület csapata nevében
Kirsch Attila programfelelős

Nem volt fordítógép a Marosvásárhelyi közgyűlésen
Kétnyelvű tanácsülést követel a POL
Míg az elmúlt önkormányzati ciklus utolsó tanácsülésén látványosan kikerültek a szinkronfordítást biztosító berendezések a képviselők asztalára, épp hogy megalakult az új testület, és a tegnapi soros ülésen már nyomuk sem volt a gépeknek. A Szabad Emberek Pártjának (POL) képviselői kérvényt olvastak fel tegnap a polgármesteri hivatalban, amelyben a hazai jogszabályokra és a nemzetközi egyezményekre hivatkozva a tanácsülések kétnyelvűsítését kérték.
A közgyűlés napirendi pontjait illetően igen gyorsan egyezségre jutottak a képviselők, elsősorban a különféle licitbizottságok összetételének megújításáról, illetve övezeti városrendezési tervek jóváhagyásáról lévén szó. A tanácsosok által javasolt személyeket megszavazták, és döntés született a bölcsődékbe járó gyerekek havi ellátási díjának a jóváhagyásáról is. Ez utóbbi kapcsán az RMDSZ-frakció még a tanácsülés előtt állást foglalt, javasolva e díjszabás szinten tartását. "Az említett összegeket legtöbb 20%-kal lehetett volna növelni. Annak ellenére, hogy a múlt évhez képest jelentősen megnőttek a bölcsődei költségek, a szolgáltatások színvonala is jobb lett, úgy gondoljuk, hogy ezt a kiadást nem a szülők kell fedezzék, annál is inkább, mert bölcsődébe elsősorban olyan szülők viszik gyerekeiket, akiknek munkahelyi elfoglaltságaik vagy családi, szociális helyzetük miatt nincs lehetőségük a családban megoldani hosszabb időre a gyerekfelügyeletet. Javaslatunk szerint a polgármesteri hivatalnak saját költségvetéséből kell fedeznie a bölcsődék működtetéséhez szükséges többletköltséget. Jelenleg a hat bölcsőde összesen 337 gyereket tud fogadni, az RMDSZ- frakció pedig szükségesnek látja, hogy növelje a férőhelyek számát" – hangsúlyozta a sajtónak nyilatkozva Peti András.
A napirendi pontokat követő felszólalásában Peti András kijelentette, az RMDSZ-frakció kezdeményezni fogja egy rendkívüli tanácsülés összehívását a költségvetés- kiigazítás kapcsán, amelyet időközben közvitára bocsátottak. Újságírói kérdésre a volt alpolgármester közölte, a soron kívüli ülés indokolt, hiszen augusztus 1-től életbe lép a közalkalmazottak bérkiegyenlítésére vonatkozó sürgősségi kormányrendelet, amire 4,8 millió lejt kell elkülöníteni a büdzséből, és ez a legfontosabb prioritás. A Forgatag és egyéb kulturális rendezvények, úgymint az őszi nemzetközi könyvvásár, szintén fontosak, nagy veszteség lenne, ha ezeket nem támogatná a város" – mondta.
Alkalmazni kell a kétnyelvűségre vonatkozó jogszabályokat
Mark Christian Hermann POL-tanácsos a közgyűlés előtt felolvasta annak a beadványnak a szövegét, amelyet tegnap iktattak volna a tanács jegyzőjénél. Ebben az ország alkotmányára, a 215-ös helyhatósági törvényre, a tanács szervezési és működési szabályzatára, valamint a Románia által ratifikált nemzetközi egyezményekre hivatkozva kérte a tanácsülések kétnyelvűsítését, vagyis a fent említett jogszabályok ad literam alkalmazását. Pontosabban azt követelte, hogy – amint azt a törvény előírja – a polgármester biztosítsa a szinkrontolmács-berendezést, illetve egy engedélyezett fordító folyamatos jelenlétét a testület ülésein, aki a magyar nyelvű felszólalásokat román nyelvre fordítja. Hozzátette, a tanácsülések kétnyelvű jellege is hozzájárul ahhoz, hogy Marosvásárhely valóban a harmónia és békés együttélés városa legyen, méltó egy európai városhoz, majd felkérte a képviselőket, írják alá a dokumentumot. Lapunknak nyilatkozva elmondta, a tanácsban nemcsak románul, magyarul is szeretne beszélni. "Tizenöt éve törvény biztosítja számunkra a jogot, hogy magyarul is felszólalhassunk a tanácsüléseken, magyarul bonyolítsuk le az ügyintézést, kétnyelvű utcanévtábláink legyenek, magyarul is hozzájussunk a közérdekű információkhoz. Ideje alkalmazni a törvényt. Tudomásom volt róla, hogy az RMDSZ-es tanácsosok még jelöléskor kötelezettségvállalást írtak alá, hogy az új tanácsban használni fogják az anyanyelvüket. Minekutána ez nem így történt, a mai tanácsülésen kénytelen voltam felolvasni a beadvány szövegét. Nem politikai nyilatkozat volt, nem akartuk ezt az érzékeny témát pártpolitikai vagy etnikai síkra terelni, mi csupán a jogszabályok alkalmazását kérjük. Azt mindenképpen furcsának tartom, hogy mind Peti András, mind Bakos Levente ülésvezető politikai nyilatkozatnak minősítette felszólalásomat. A kétnyelvűség nem ideológiai, nem pártpolitikai kérdés, hanem a Marosvásárhelyi magyarság jogos követelése. Az ülés végén szót kértem, hogy magyarul is elmondhassak egy utolsó mondatot, ám az ülésvezető felfüggesztette a gyűlést" – nyilatkozta.
Mark Christian Hermann beszéde után ugyanis Peti András magyarul szólalt fel, politikai nyilatkozatnak nevezve a POL beadványát. Hangsúlyozta, hogy az elmúlt 16 év során történt előrelépés a kétnyelvűsítés felé, a sőt, bírósághoz is fordult esetenként az RMDSZ, sajnos nem mindig sikerrel. Kijelentette, a múlt mandátumban elkülönítették a pénzt egy vadonatúj fordítógépre, meg is vették, csak a tolmács alkalmazása akadt el. Ezzel szemben a POL tanácsosa azt mondta, nincs fordítógép, helyette egy luxusautót vásárolt a polgármesteri hivatal.
Csíki Zsolt RMDSZ-frakcióvezető lapunknak kijelentette: az anyanyelvhasználatra vonatkozó törvényt be kell tartani, a magyarságnak joga van anyanyelvén beszélni. "A POL beadványát el kell olvassuk, meg kell nézzük a felsorolt törvénycikkelyeket. Az RMDSZ-tanácsosok 16 éve kezdték ezt, ilyen beadványokat még írtunk alá ezeregyet. Az a lényeg, hogy végre használjuk a magyar nyelvet, nem hogy mit írunk alá s mit nem. Legyen meg a fordítógép és keressék meg a tolmácsot, aki helyesen tud fordítani" – jelentette ki.
Antalfi Imola

EU-tábor
Közös érdekünk a műemlékvédelem
A józan ész azt diktálja, hogy műemlékeinket felújítsuk. Közös érdekünk, hogy épített örökségünkkel turistákat vonzzunk, ennek hasznát pedig élvezze közösségünk – hangsúlyozta Hegedüs Csilla, az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke július 27-én, szerdán, aki Kortalan örökség címmel tartott előadást az EU- tábor első napján. A július 31-ig tartó tábort idén tizenharmadik alkalommal szervezte meg a Magyar Ifjúsági Értekezlet az RMDSZ Ügyvezető Elnökségével és a Kós Károly Akadémiával partnerségben.
"Húsz évvel ezelőtt néhány rövidnadrágos fiatal döntött arról, hogy a bonchidai kastélyt kimozdítja romos állapotából. Nem igazán tudtuk, hogy hova szeretnénk eljutni, de már nem tűrtük a műemlék akkori sínylődését" – idézte fel a kezdeteket Hegedüs Csilla, az akkori munkálatokat magára vállaló Transylvania Trust Alapítvány vezetője. A műemlékekhez sokféleképpen lehet viszonyulni – véli a kulturális szakember, szerinte egyesek a múltat sírják vissza általuk, a bonchidai kastély esetében például Bánffy Miklós emlékét lehet büszkén felidézni. "De vannak olyanok is, akiknek a romok lehetetlen feladatot jelentenek, a felújításban, átörökítésben közösségi érdeket látnak. A felújítási projektünk kimozdította Bonchidát a pusztulásból" – tette hozzá Hegedüs Csilla.
Az ügyvezető alelnök előadásában arra hívta fel a figyelmet, hogy a ma emberének ki kell használnia épített örökségét, amelynek hatása főként a fiataloknak kedvez, azoknak, akik élettel tudják megtölteni azt, majd példaként említette az Electric Castle fesztivált. "Bonchidának semmi esélye a túlélésre, ha nem tud örömet szerezni a fiataloknak. Egy műemlék hiába a legkirályabb múzeum, ha a fiataloknak nincs rá szüksége, semmi esély a fennmAradásra" – érvelt, majd példaként felhozta: a Bánffy- kastély is azért ment tönkre az évek során, mert senki sem akarta használni egészen tizennyolc évvel ezelőttig.
Arról, hogy mit jelent számára ez a projekt, elmondta: állandó kihívást, hiszen semmilyen állami támogatásban nem részesül a kastély tizennégy éve, holott azt nem bizonyos kitüntetett státusú emberek, hanem a közösség használja. "További hétmillió euróra van szükségünk ahhoz, hogy a munkálatokat befejezzük. Ha Románia kormánya nem tudja megköszönni azoknak a segítségét, akik az ország épített örökségét szívügyüknek tekintik, mi megtesszük: nagyon hálásak vagyunk azoknak a diákoknak, akik évente csatlakoznak hozzánk, s úgy tanulnak, hogy kétkezi munkával besegítenek az építésbe, akik a helyi közösség, de az erdélyi magyarság hírét is elviszik a nagyvilágba" – összegzett Hegedüs.
A szakember előadása során kitért azokra az RMDSZ- es kezdeményezésekre is, amelyek kiemelten támogatják a műemlékek helyrehozatalát, szó volt továbbá az Örökségünk őrei vetélkedőről és az élhető városközpontok kialakításának projektjéről is.

Jön a „magyar” pénz a diákoknak
Augusztus 19-én elkezdődik a 2015–16-os Szülőföldön magyarul program támogatásainak folyósítása. A nevelési, oktatási támogatás 237 lej, a hallgatói 40 lej. A támogatások kiutalása kilenc héten át, az előző évekhez hasonlóan ábécé sorrendben történik, az alábbiak szerint: A, C, D augusztus 19.; B augusztus 26.; E, F, G szeptember 2.; H, I, J, L szeptember 9.; K szeptember 16.; M, N, O szeptember 23.; P, R, T szeptember 30.; S október 7.; U, V, W, Z október 14.; egyetemisták október 14.
Először azok számára történik az utalás, akik már rendelkeznek OTP folyószámlával. Akik még nem rendelkeznek vele, azoknak a bank számlát nyit és kártyát állít ki. A programiroda értesíti az igénylőket a kártyák átvételének helyéről és idejéről. Az új kártyások október második felében számíthatnak a támogatásra. Hamarosan mindenki értesítő levelet kap – olvasható a programkoordinátor sajtóközleményében. Értesítésítik azokat is, akiknek van számlaszámuk, de nem aktív, nem használható, ugyanis személyesen kell orvosolni a helyzetet a bankban, ellenkező esetben a támogatás nem utalható.
Szabadság (Kolozsvár)

Sikerélményre szükség van a szakmában és magánéletben egyaránt
Interjú Kereszturi Zsolttal, az OTP Bank Románia Kolozsvári, főtéri fiókjának vezetőjével
Kereszturi Zsolt tizenhárom éve fejezte be az alapképzést a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Közgazdaság és Gazdálkodástudományi Karán, és nyolc éve vezeti az OTP Bank Románia Kolozsvári főtéri fiókját. Sokat tanult az üzleti élet szigorú írott és íratlan szabályaiból, követelményeiből. Az alábbi interjúban tapasztalatairól vall.
– Kérem, vázolja röviden eddigi életpályáját. Mennyi idő alatt jutott el az OTP Bank Románia fiókigazgatói tisztségébe?
– 2003-ban végeztem az egyetemi alapképzést a Kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Karán. Már diákkoromban elkezdtem dolgozni, kezdetben életbiztosítási ügynökként az egyik piacvezető cégnél. Ez az állás jelentette számomra az alapokat, itt szereztem értékesítési tapasztalatot, ügyfelekkel való kapcsolatokat és vonzalmat a pénzügyi szektor irányába. 2005 áprilisában pont a Szabadság napilapban olvastam, hogy az OTP Bank belépett a romániai piacra, felvásárolva egy kisebb kereskedelmi bankot. Megjelent egy álláshirdetés, vállalati kapcsolattartót kerestek, s feltétel volt a magyar nyelvtudás meg az értékesítési tapasztalat. Jelentkeztem a hirdetésre, és felvettek. Három évig dolgoztam ebben a pozícióban. Vállalati ügyfelekkel tartottam a kapcsolatot, feladataim közé tartozott az ügyfélakvizíció, pénzügyi elemzés és hitelnyújtás, a meglévő portfólió adminisztrálása. 2008 januárjában, mikor megüresedett a fiókvezetői szék a kirendeltségben, ahol dolgoztam, én is megpályáztam a pozíciót, sikerrel. Azóta az OTP Bank Románia Kolozsvári főtéri fiókját vezetem.
– Mikor érezte, hogy már nem elegendő az, amit másoktól tanult, hanem abból is meríteni kell a hétköznapok során, amit a saját bőrén tapasztalt?
– Igazából állandóan így érzem, szerintem az ember legtöbbet a saját bőrén tanul, a tapasztalataiból és sajnos a hibáiból is. Szerencsére az egyetemen, majd később a munkahelyeimen is minőségi képzésben volt részem, mindkét cég sokat fektetett az alkalmazottak képzésébe. De nagyon fontos, hogy az elméleti képzést hogyan ülteted gyakorlatba, hogyan alkalmazod a saját élethelyzeteidben, a konkrét mindennapi feladatokban, másképpen az információ és a tudás elvész. A tapasztalatot pedig semmi sem írja felül. Az elején nehéz volt ellátni a fiókvezetői feladatokat, mert komplex és nagy felelősséget igénylő pozíció. El kellett telnie pár évnek, ameddig kényelmesen éreztem magam, a szó pozitív értelmében. Rengeteg olyan helyzet, probléma adódik, amelyre nincs bevett gyakorlat, módszertan, tehát csakis a személyes tapasztalatodon múlik, hogyan sikerül megoldani.
– A mai hazai pályakezdők könnyebb vagy nehezebb helyzetben vannak, mint ezelőtt tíz, húsz évvel?
– Összehasonlíthatatlanul jobb helyzetben vannak szerintem, mint az én generációm volt, vagy az előttünk levőké. Először is jobb képzésben részesülnek az egyetemeken, lehetőségük van reális szakmai gyakorlatokra különböző vállalatoknál. Az egyetem elvégzése közben s mellett rengeteg plusz forrás van, ahol elméleti és gyakorlati tudásukat kibővíthetik, gondolok itt diákköri vetélkedőkre, szakkollégiumokra stb., külföldi csereprogramokra. Ugyanakkor Kolozsvár, de akár Románia gazdasága is látványosan fejlődött, számos olyan cég jelent meg a piacon, ahol pályakezdőket foglalkoztatnak, és ahol ők naprakész tudást meg tapasztalatot nyerhetnek. Nem csak a multikra, az IT-ra meg a különböző üzleti folyamatok kiszervezésével (BPO) foglalkozó cégekre gondolok, hanem szerintem azóta már számos olyan hazai tőkével rendelkező közepes és nagyvállalat van, ahol nagyon szép karriert lehet befutni.
– Miből kell több manapság egy vállalkozás beindításához: szaktudásból, bátorságból, rátermettségből vagy kezdőtőkéből? Netán inkább az informáltság, kapcsolatok, türelem, szerencse fontosabb?
– Mindezekből szükség van egy jó adaggal, de elsősorban nagyon fontos, hogy legyen egy jó ötletünk és egy célunk, amit meg szeretnénk valósítani. Ezenkívül szükség van bátorságra, vállalkozó szellemre, kockázatvállalási hajlandóságra s persze nem árt, ha némi pénzügyi tudással is rendelkeznek. Főleg pályakezdőknek ajánlom, hogy próbálkozzanak, merjenek vállalkozni, mert nincs mit veszíteniük, később sokkal nehezebb lesz. Lehet, hogy kudarcba fullad egy-két próbálkozásuk, de megvan a siker lehetősége is.
– Mi motiválja leginkább: a szakmai elégtétel, újabb kihívások, rendezett családi élet, anyagi biztonság?
– Nagyon fontosnak tartom mind a szakmai életünkben és munkánkban, mind a magánéletben a sikerélményt. Fontos egy nehéz projekt, egy kihívás megvalósítása után az elismerés, a siker megünneplése. Ez az, amiből merítek az elkövetkező periódusra, aminek egyben újabb kihívást is kell jelentenie. Persze megvan a mindennapi rutinmunka, de szerencsére olyan téren dolgozom, ami az elmúlt 10 évben folyamatosan újabb kihívásokat hozott számomra. Sokszor újra kellett értékelni az addigi megvalósításokat, újra fel kellett találnom magam szakmailag, új szellemi erőforrásokat kellett felfedezni olyankor, amikor azt gondoltam, hogy elfogyott az energiám. Az anyagi biztonság egy nem elhanyagolandó szempont, és egy szükséges feltétel ahhoz, hogy az ember közép és hosszú távú stratégiában tudjon gondolkodni.
– A mai erdélyi magyar fiatalok miben higgyenek a legnagyobb mértékben: önmagukban és alkalmazkodó képességükben a romániai nehézkes, illetve világpiaci gyorsan változó gazdasági fejleményekhez, vagy a „csak azért is megmutatom” kitartásukban?
– Olyan világban élünk, amelyben hihetetlen gyorsasággal változik a napi realitás, új trendek jelennek meg, új iparágak, szolgáltatások, s ráadásul mindez globálisan. Részben az új technológiák hatására is úgy érezzük, hogy felgyorsult az idő, s az állandóan világhálóra kapcsolt életünkben könnyű elveszíteni az irányt, hogy honnan jöttünk és hova tartunk. Nagyon fontosnak tartom, hogy egy mai fiatal megőrizze és magával vigye azt a kulturális örökséget, hátteret, amiből származik, ugyanakkor előre kell nézni, alkalmazkodni kell a modern világhoz, különben elveszünk. Azt tudom tanácsolni, fedezzük fel magunkban, hogy mi az, ami motivál, szabjunk meg magunknak célkitűzéseket, és ezek mellett következetesen tartsunk ki. És feltétlenül bízzunk önmagunkban, képességeinkben, kitartásunkban, mert akkor nyitott számunkra a jövő.
ÖRDÖG I. BÉLA

Lecsengett az InstruMentor Egyesület hatodik tábora
A Kolozsvári InstruMentor Egyesület hatodik zenetáborában hat oktató mintegy 30–30 gyerekkel tanult játszva zenélni Sztánán. Az idén is 0–4., illetve 5–8–9. osztályosok számára hirdették meg nyári foglalkozásukat az InstruMentorosok. Gitározni és furulyálni tanulnak, no meg éneket, némi zeneelméletet és ritmusjátékokat ritmushangszerekkel.
A nagyok között volt fuvolista és harsonán játszó is. Ők filmzenét tanultak, a Csillagok háborúja, a Trónok harca dallamait keltették életre, és egy földrajzi fugát is megtanultak, kórusművet négy szólamra. A visszatérők mintegy tízen lehetnek, mindig akadnak újak is, és olyan gyerekek, akik teljesen kezdők. Nem egy példa akadt már rá, hogy itt „fertőződtek meg” a zenével olyannyira, hogy ősztől folytatták hangszertanulmányaikat akár az InstruMentor Egyesület képzésén, akár zeneiskolában.

Ma nyit a folkkocsma a mérai csűrfesztiválon
Tegnap este a magyarországi Góbé zenekar bemelegítő koncertjével startolt a világzenei csűrfesztivál Mérán, amelyre a fesztivál kabalaállata, Jámbor a közösségi háló értesítése szerint már meghívta barátait (képünkön) és minden érdeklődőt.
Ma délután 5-től hideg italokkal, meleg ételekkel és jó zenével lehet készülődni a folkkocsmában az esti kalotaszegi zenésztalálkozóra. A program sűrűje szombatra és vasárnapra várható, alább tallózunk a kínálatból. Déltől megnyílnak a fotókiállítások, kezdődnek a gyermekfoglalkozások, és nyit a folkkocsma is a Harmadik zenekarral. 13 órától filmvetítések kezdődnek a csűrstúdióban és kerekasztal-beszélgetés lesz meghívottakkal a magyar szórványközpontokról, a két nap alatt többször is bemutatják a mérai népviseletet.

Erdélyi művészek is esélyesek a kritikuscéh díjaira
A Színházi Kritikusok Céhe 37. alkalommal nyújtja át az előző évad legkiemelkedőbb színházi teljesítményeit elismerő Színikritikusok Díját. A céhtagok legalább 90 premier megtekintése után voksolhatnak, 15 kategóriában. Idén ezt 21 színikritikus tette meg, kategóriánként három-három produkciót, illetve alkotót megjelölve – olvasható a szakmai szervezet honlapján. A helyezésekért kapott pontok megszámlálása után alakult ki a sorrend.
A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának A nyugalom című produkciója négy kategóriában esélyes díjra, ugyanakkor a Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház Úrhatnám polgára és a Vízkereszt, vagy amire vágytok színészi teljesítményei is szerepelnek a listán.
Az elismeréseket szeptember 21-én adják át a Budapest Bábszínházban, a Székely Gábor rendezőnek odaítélt életműdíjjal egyetemben, a Színházi Dramaturgok Céhe pedig kitünteti az évad legjobb új magyar drámáját. Az esemény rendezője: Novák Eszter.
A Katona József Színház három produkciójával van jelen az élmezőnyben (A bajnok, Az Olaszliszkai, Sirály), összesen hat kategóriában. Az Örkény Színháznak idén a Mesél a bécsi erdő hozza a főbb kritikusi elismeréseket. A Nemzeti Színház, akárcsak tavaly, ezúttal is egy Zsótér-rendezéssel arathat babérokat; a Galilei életéből Trill Zsolt és Törőcsik Mari ismét előkelő helyet szereztek a bírálóknál. A Vígszínházat Stohl András képviseli az Istenítélet főszereplőjeként.
Két vidéki színház produkciója érintett több kategóriában is: a budaörsi Latinovits Színház Liliomfija és a Kecskemétiek Macska a forró bádogtetőn-előadása.
A céh tájékoztatása arra is kitér, hogy a független szféra alkotóinak kiváló teljesítményei nemcsak a legjobb független előadás kategóriában vannak jelen, hanem a színészi alakítások, a gyerekelőadások és a díszletek élvonalában is. Érdekessége az idei listának, hogy a legjobb zene kategóriában Kákonyi Árpád egyszerre áll a dobogó két fokán, mivel a Mesél a bécsi erdőt és a Kohlhaas zenéjét is számos kritikus sorolta a legjobbak közé.

Erkölcsi elégtétel
Mintha valamilyen kegyelmi állapotot élnénk meg a szakértői kormány egyéves regnálása alatt. Ha csodákra nem is képes, például az ország gazdaságát, az infrastruktúra-fejlesztést nem is tudja a szükséges mértékben felpörgetni, és a nagy ellátórendszereket sem lesz képes rövid regnálása alatt talpra állítani, legalább erkölcsi szempontból elégtételt ad a polgárok azon részének, akik számára ez még jelent valamit.
Négy év után ugyanis eljutottunk oda, hogy legalább részben felelnie kell Victor Ponta miniszterelnöknek, illetve Gabriel Oprea korábbi miniszterelnök-helyettesnek azért, mert a jelek szerint szemérmetlenül csaltak doktori disszertációjuk megírásakor.
Tudjuk: egyáltalán nem volt véletlen, hogy Ponta esetében éppen 2012-ben került nyilvánosságra a plágiumvád, hiszen választási év volt, Ponta regnáló miniszterelnökként bizakodva tekinthetett a parlamenti voksolás elé, politikai ellenfelei viszont abban reménykedtek, hogy egy ilyen információ derékba töri a politikai karrierjét.
Nos ebben már csak egy országgal nyugatabbra is igazuk lett volna, Románia azonban sajátos törvények szerint működött. Hiába állapította meg két szaktestület is, hogy plágium történt, az egyiket gyorsan feloszlatták, majd csak egy harmadik, a Ponta pártbeli beosztottja által vezetett oktatási tárca alárendeltségébe tartozó bizottság álláspontját fogadták el, amely a másik kettővel szemben nem talált semmilyen rendellenességet a doktori disszertációban.
Ponta karrierje tovább ívelt felfelé, megnyerte a választást, és úgy tűnt, az ügy végleg elsikkad. Hogy nem így történt, ahhoz az kellett, hogy 2014-ben Ponta elveszítse az elnökválasztást. Az, hogy az első sokkban közleményt adott ki, miszerint lemond a doktori címről, jelezte: egyértelműen plágium útján szerezte, és azáltal, hogy nem ő lett az első ember az országban, attól tartott, hogy végül mégis felelősségre vonják. Persze amíg az ő kormánya volt hatalmon, ez nem történhetett meg, hiszen Oprea esetében sem látott plágiumot a minisztériumi szaktestület, hiába bizonygatta ennek ellenkezőjét az egyetemi etikai bizottság. Ponta lemondásának a címről sem lett konkrét hozadéka, hiszen az érintett intézmények a törvényi háttér hiányára hivatkozva nem léptek az ügyben.
Jelenleg azonban az oktatási miniszterre a jelek szerint nem nehezedik politikai nyomás, vagy ha igen, akkor sem törődik vele. Az egyetemi címeket hitelesítő szaktestület komolyan elkezdett dolgozni, és Ponta esetében már el is jutott addig, hogy a cím visszavonását javasolja. Ami máris láncreakciót indított el: több közszereplő pánikszerűen lemondott doktori címéről, jelezve, hogy azt nem korrektül szerezte.
Persze bárki mondhatja, hogy mindezzel a kormány a könnyebb ellenállás irányába mozdult el, hiszen a doktori címek visszavonása nem kerül pénzbe, nem igényel komoly szakmai erőfeszítést, nem létfontosságú nagyberuházás. Ami igaz is. A doktori címek visszavonásától nem tízszereződik meg rajtaütésszerűen az autópályák hossza, nem lesz világszínvonalú az oktatás és az egészségügy, és a bérek sem nőnek. Mégis, legalább egy kis időre úgy érezhetjük: Románia nem teljesen következmények nélküli ország.
Balogh Levente

Csak azért is rombol Váradon Ilie Bolojan
A lakossági felháborodás ellenére sem mondott le Ilie Bolojan Nagyváradi polgármester a rombolási terveiről: a Nemzeti Liberális Párti ( PNL) többségű városi közgyűlés elfogadta csütörtökön Várad új általános városrendezési tervét (PUG), amelyben tételesen szerepel a belvárosi gyalogosövezet bővítése és a városi körút bezárása. Azt pedig, hogy ez konkrétan a Kert (ma Avram Iancu) utca és a Vámház (ma Sucevei) utca egy részének lebontásával jár, egy nappal korábbi sajtótájékoztatóján mondta el az elöljáró.
Tervei szerint a Vámház utcában egy négysávos utat alakítanának ki, aminek több magánház is áldozatául esne, a Kert utcában pedig a Szent László (ma Egyesülés) tér felől nézve az utca jobb oldalát a tűzoltóság homlokzatának a vonaláig kell visszabontani.
„Ez nem azt jelenti, hogy meg is fogjuk tenni” – idézte Bolojan szerdai nyilatkozatát a helyi sajtó. Ám az elöljáró olyan konkrétumokról is beszélt az újságíróknak, hogy az újonnan felújított főtérről nyíló utca járdájának kiszélesítéséhez szükséges területeket kisajátítja az önkormányzat, a város tulajdonában lévő telkek közterületté válnak, a magántulajdonban lévő telkekre pedig a későbbiekben versenytárgyalást írnak ki egy- vagy kétemeletes lakóingatlanok építésére. És miután megépült a lakóház az utca új nyomvonalán, az tulajdonos a telek birtokába is jut.
Mint az Erdon.ro beszámolójából kiderül, arra az újságírói kérdésre, hogy mi lesz a Kert utcai műemlék épülettel, a Török-házzal, Adriana Lipoveanu, a város főépítésze azt mondta, a tervet a művelődési tárca már jóváhagyta, és a továbbiakban a minisztériumot az fogja érdekelni, hogy a következő építmény hogyan fog kinézni.
Amikor pedig arról faggatták, hogy nem lenne-e egyszerűbb a Kert utca egyirányúvá tételével növelni a gyalogosövezetet, Ilie Bolojan leszögezte, az egyirányúsítás valószínűleg amúgy is meg fog történni, de ez szerinte nem elég ahhoz, hogy a gyalogosoknak tágasabb terük legyen a közlekedésre, az utca teljes lezárása az autóforgalom előtt pedig nem megvalósítható. Csütörtökön egyébként az elöljáró ismételten leszögezte, hogy az esetleges bontásokhoz övezeti településrendezési tervre (PUZ) is szükség lesz.
Sínen a váradi múzeum ügye
Akár fél év múlva birtokba is veheti a Körösvidéki Múzeum Nagyváradon az egykori hadapródiskola épületét, miután a sikeres versenytárgyalást követően a szatmári Euras folytathatja a több éve abbahagyott munkát. A 6 millió lej értékű szerződésbe foglalt határidő egyébként nyolc hónap, ám Pásztor Sándor, a Bihar megyei közgyűlés elnöke úgy látja, fél év alatt is a végére lehet járni. Mint mondja, személyesen látogatott el a Rulikowski úti ingatlanba, és jobb állapotokat talált ott, mint amire számított. Hátra van még a klímaberendezések, a tűzjelzők, az informatikai rendszerek felszerelése, a kábeltévé bevezetése, az akadálymentesítés és különböző külső munkálatok. Mint ismeretes, a múzeum korábban a római katolikus egyháznak visszaszolgáltatott püspöki palotában működött, onnan viszont most az utolsó tárgyakat is ki kell hozni, mivel a püspökség vissza nem térítendő Európai Uniós támogatást nyert a felújítására, annak egyik feltétele azonban, hogy más intézmény nem működhet az ingatlanban.
Bálint Eszter

Igazságtétel 2.0
Feltárni a kommunizmus bűneit
A kommunizmus bűneinek feltárását és a felelősök büntetőjogi elszámoltatását sürgették a 27. Bálványosi Nyári Szabadegyetem Igazságtétel 2.0 című pódiumbeszélgetésének résztvevői. A rendezvénynek nem volt romániai magyar résztvevője.
Érdeklődésünkre Török József, a Volt Politikai Foglyok Szövetségének (VPFSZ) elnöke elmondta: szervezetükhöz nem érkezett semmiféle megkeresés, pedig „lett volna néhány izgalmas hozzászólásuk”.
Marius Oprea, a romániai kommunizmus bűneit vizsgáló intézet volt igazgatója szerint nagyon nehéz jogállami eszközökkel egy önkényuralmi rendszer működtetőit bíróság elé állítani, amikor mintegy tízezerre tehető azoknak az áldozatoknak a száma, akiket ítélet nélkül végeztek ki. Hozzátette: Romániában mintegy kétmillió ember vált kisebb-nagyobb mértékben a kommunizmus áldozatává, a börtönökben agyonvert politikai foglyoktól kezdve azokig, akiket „csak” kicsaptak az egyetemről vagy állásukból, mert „megbízhatatlannak” találták őket.
Tőkés László EP-képviselő a helyszínen felidézte: 2009-ben az Európai Parlament is elítélte a totalitárius rendszereket, és kimondta: „egyazon értékrendben kell ítéletet mondani” a nácik és kommunisták viszonylatában.
Erdély András

Markó: a nemzetállamok Európája nem szolgálja az erdélyi magyarokat
A technokrata kormány a lehető legveszélyesebb eszköz, a decemberi választáson ezen kell változtatni – mondta el Markó Béla az EU Táborban, pénteken. A zeteváraljai táborban a volt szenátor, az RMDSZ volt elnöke úgy fogalmazott, a populizmus ma nemcsak Romániát és a környező országokat jellemzi, hanem a teljes Európát.
Hátrafelé indult el az a térség, amely a kilencvenes évek elején elkezdte az integrációs folyamatot a NATO-hoz és az EU-hoz. A vele egyivásúak, akik alakítói is lehettek ennek a folyamatnak, egy olyan előrehaladásnak, amely sorában egy klasszikus demokratikus rendszert, parlamenti köztársaságot próbáltak felépíteni. Ez az építkezés azonban megtorpant, az egész Európában - figyelmeztetett.
Az erdélyi magyarságnak a parlamentáris demokrácia kedvezett leginkább, sokáig úgy is alakult, hogy nem lehetett az RMDSZ nélkül döntéseket hozni. „Az volt a célunk, hogy beleszóljunk a döntésekbe a különböző testületekben, és amikor lehet, kormányon is” – fogalmazott.
A román alkotmány tulajdonképpen parlamentáris demokráciát hirdet ki, de vannak tényezők, amelyek ennek a felépítménynek az elnöki rendszer irányába való eltolását eredményezik, vagy a sürgősségi kormányrendeleteket teszik lehetővé – fejtette ki. Ezt az RMDSZ próbálta korlátozni, de ez meghiúsult.
A parlamenti köztársaság lebontása így tehát egy évtizede megkezdődött már, ez pedig Traian Băsescu elnöki tevékenységéhez köthető, még ha ma erőteljesen bírálja is a rendszert. „Nekem tetsző igazságokat mond ki ma, de tíz éven át ezek ellenében cselekedett” – fogalmazott Markó.
A populizmus a diktatúrát leplezi
Új korszakot nyit, hogy Romániában a populista érvek segítségével elkezdődött a döntések kihelyezése a politika köréből más intézmények kezébe. Példa erre az igazságszolgáltatás, hiszen ez az intézmény dönt politikai intézkedések helyességéről, holott a törvényességet kellene vizsgálnia.
Markó kifejtette, populizmus azt gondolni, hogy egy politikust azért választunk meg, mert ő a mi akaratunkat kell érvényesítse, a képviseleti demokrácia azonban nem azt jelenti, hogy a vezetők a mindig aktuális közvélemény akaratát teljesítik. A felelős vezető a bukás kockázatát is vállalja, ha úgy ítéli meg, hogy döntése az ország javát szolgálja. Ha ezzel végül nem ért egyet a társadalom, akkor szavazást bukik a vezető. A populista politikus ezzel szemben a közvéleményt folyamatosan figyelve kormányoz, emögött azonban a diktatúra változik meg – mondta.
A román parlamenttel szembeni bizalom rendkívül alacsonnyá vált, a technokrata kormány is bár jól hangzik, a lehető legveszélyesebb eszköz: „jelen pillanatban olyan kormányunk van, amelyet nem ellenőriz a parlament” – mondta. Szükség van politikai alternatívákra, amelyekből aztán parlamenti többég jön létre – ez most hiányzik Romániában.
Az új feladat a régi is, hiszen arra az útra kell visszatérni, amelyen a '90-es évek elején haladtunk, jelentős eredményekkel. A parlamenti választások nagy esélyt adnak erre, Markó reméli, hogy a román pártok polarizálódása miatt ismét az RMDSZ lehet a mérleg nyelve.
A gyűlölet nem áll meg
Az Európai Unió ugyanakkor recseg-ropog, egyelőre nem épül tovább a nemzetállamok helyébe a nyelvek, kultúrák, etnikumok, régiók Európája, a terrorista akciók miatt pedig felerősödik a gyűlöletkeltés, és ez nem fog megállni a menekülteknél, ki fog terjedni az európai népek egymás közötti gyűlöletére.
„Ráadásul, ha nem vigyázunk, a terrorizmus eléri a célját. Azt mondjuk, a biztonság a legfontosabb, ezért pedig feláldozzuk a szabadságunkat, az ebben érdekeltek pedig kihasználják a lehetőséget” – figyelmeztetett. A fiatal generáció számára a nagy kihívás, hogy biztonságos, de az emberi jogokat biztosító jövőt képzeljen el – mondta.
Nemzetállamok és erdélyi magyarság
Geréd Imre moderátor arra emlékeztetett, Orbán Viktor a nemzetállamok megerősítését célozza meg, ez azonban az erdélyi magyaroknak nem kedvez, így közös megoldást kell keresni. Markó Béla kihangsúlyozta, elfogadhatatlan a nemzetállamok erősítése, a kilencvenes években Magyarországon is „szörnyű dolog” lett volna ez, de változtak az idők. Különbség ugyan van Magyarország és Románia között a kisebbségek tekintetében, de az épített modellek terjednek, a nemzetállamok Európájának alakításakor ebből a sorból Románia sem mArad ki.
„Lemondtunk arról, hogy Európa más legyen, mint amilyen most – ez pedig kishitűség” – fogalmazott. Markó szerint Brüsszel sem épít jó Európát, hiszen egyenruhát akar húzni a különböző országokra, nem figyel oda a helyi sajátosságokra. Európa erejét a sokféle nép, kultúra, régió adja, ezt nem szabad uniformizálni – figyelmeztetett. Ha olyan EU-t építünk fel amelyben jól tisztázott, hogy miről dönthet Brüsszel s miről mi, nem merülnek fel feszültségek az EU és a tagállamok kormányai között. Az erdélyi magyarok érdeke, hogy a román állam gyengüljön egyrészt a Brüsszeli irányban, másrészt a decentralizáció útján – emlékeztetett.