1431319 oldal tudományos és kulturális tartalom
Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Zöld Mihály
70670 tétel
2016. augusztus 2.
Hagyomány és újítás a csíki városnapokon
Közel 80 programpont közül választhatnak majd a résztvevők az augusztus 3–7-e között zajló Csíkszeredai városnapokon. Füleki Zoltán alpolgármester a rendezvénysorozatot ismertető hétfői sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, reméli, mindenki megtalálja a neki megfelelő programot.
Az elöljáró megemlítette, hogy idén kétnapos lesz a Dob-Ban ritmusfesztivál, ahol A. G. Weinberger neves bluesgitáros is fellép. „Nagyon elfoglaltak a magyarországi zenekarok, de sikerült elhívni a Republic és a Kormorán együttest, Keresztes Ildikót, illetve a romániai Iris & Cristi Minculescu zenekart, mind olyan előadók, akik a magyar, illetve a román zenei élet élvonalához tartoznak” – mondta Füleki.
Az Origo-színpadon, amelyet a Majláth Gusztáv Károly téren állítanak fel, a helyi zenekarok kapnak lehetőséget a fellépésre. Füleki a város központjában lakók megértését kérte, ugyanakkor kiemelte, hogy a színpadokon éjfélre befejeződnek a koncertek, vasárnap pedig este 11 órakor vége lesz a hangoskodásnak. A tűzijáték a Szabadság téren lesz látható ebben az időpontban.
A különböző sportprogramokra, a székely maratonra, az amatőr úszóversenyre még lehet jelentkezni, de lesz önkormányzati labdarúgótorna és lábteniszbajnokság is. Becze Zoltán sportújságíró székely olimpiai bajnokokról szóló filmjeit a riói nyári olimpiai játékok nyitónapján, pénteken vetítik a Mikó-várban.
György Piroska, a Pityókafesztivál főszervezője arról számolt be, hogy igazi családi ünneppé nőtte ki magát a rendezvény. Idén is több mint 50 csapat nevezett be a gasztronómiai megmérettetésre. A főszervező továbbá elmondta, hogy ezúttal is egy lej lesz a tombola, a befolyó pénzt pedig az AutHelp Egyesület részére ajánlják fel. Különleges gyermekprogramra is várják az érdeklődőket, ugyanis Fenevadak címmel a Budakeszi Bab Társulat tart előadást a parkban szombaton 12.45-től.
Barabás Hajnal |
Krónika (Kolozsvár)
2016. augusztus 2.
„A barátság hozott minket ide”
IX. Csillagösvény Motorostalálkozó és Székely Hagyományőrző Tábor
A címben szereplő választ kaptam, amikor magyarországi motorosoktól kérdeztem, miért tettek meg sok száz kilométert azért, hogy a Katrosában tölthessék a hétvégét, a Flagellum Dei MC által már kilencedik alkalommal megszervezett rendezvényen. A szórakozás és kikapcsolódás mellett különben a barátság és kölcsönös tisztelet volt a Csillagösvény tábor két fő ismérve: sokan ismerősként köszöntötték egymást, akik pedig esetleg első alkalommal jöttek el, barátként távozhattak a két nap elteltével.
Ha valakinek téves előítélete lenne a motorosok marconaságáról, igencsak meglepődött volna, ha látja, mennyi apróság volt jelen, a pár hónapostól a tipegőn át az ovisig, kisiskolásig mindenféle korú gyerek megfordult ott.
A nagyobbacskák saját mini motraikon száguldoztak körbe (szigorúan megfelelő védőöltözékben!), az ennél is nagyobbak, tizenévesek pedig már aktív résztvevőként színpadra is álltak, három zenekar a soraikból került ki.
Erdélytől Skandináviáig
Akadtak résztvevők az egész országból, magyar és román motorosklubokból egyaránt, továbbá Magyarországról, Szlovéniából, egy vendég egyenesen a messzi Skandináviából érkezett.
– A közönséggel teljes mértékben elégedettek vagyunk, patikatisztaságot találunk minden sátor körül, nem történt semmiféle rendbontás, zavargás. A viszonylagos jó idő ellenére azonban kevesen voltunk, ami feltehetőleg a nyári fesztiválok, zenés rendezvények nagy számának tudható be, de ugyanolyan mértékben a pénztelenségnek és az érdektelenségnek is – vélekedett Rancz Dezső, a szervező Flagellum Dei MC képviseletében. Ez azonban nyilvánvalóan nem szegi a klub kedvét, jövőre is megszervezik a rendezvényt.
A program összeállításában figyeltek arra, hogy a gyerekek számára is akadjon koruknak megfelelő elfoglaltság, Hubbes Kinga a Caritast képviselve szombaton kézműves- és alkotósarkot rendezett be számukra. Sőt, a kicsiknek ingyen fagyival és csokival is kedveskedtek! A tábor hagyományőrző jellegét igazolandó, legnépszerűbbnek az íjászverseny bizonyult, melyet négy kategóriában hirdettek meg: gyerek, női, vadászreflex és hagyományos; mindhárom kategória első három helyezettjét díjazták, a gyerekeknél két harmadik díjat osztottak.
Legnépszerűbb versenyszám az íjászkodás volt
Az elmúlt években megszokott, szórakoztató jellegű erő- és ügyességi versenyek sajnos elmAradtak, mivel a szombatot bő kétórás eső vágta félbe, amit nagyon sokan nem is bántak, hiszen kellemesen enyhült a kánikula, újult erővel lehetett az esti koncertekre készülni.
Dübörgött a rockzene
Végig jó hangulat uralkodott, a pénteket a Sepsiszentgyörgyi, Kézdivásárhelyi és berecki diákokból álló, ígéretes Hyper Taboo robbantotta be, amit a Sepsiszentgyörgyi Domination követett a színpadon, majd a sokéves múltra visszatekintő, szászrégeni Black Diamond zárta a sort.
Szombaton is fiatal, mondhatni gyerekzenekar indította a koncertek sorát, a kovásznai Pince Band, amelynek saját száma is elnyerte a közönség tetszését, a nap fénypontját azonban – érthető módon – a Flagellum együttes jelentette, amelynek pörgős számai a legtöbb embert csalták a színpad elé, a kis Rancz Ilka „beugró énekes” pedig mindenkit levett a lábáról. Utolsóként a népszerű Nightwish számait feldolgozó New Proscenium csapott a húrok közé, lezárva a rendezvény koncertjeinek sorát.
A két nap alatt ugyancsak kevés pihenőt engedélyeztek a gyönyörű lovak gondozóinak, akiket megállás nélkül ostromoltak a gyerekek – és nem csak –, hogy biztonságos körülmények között kipróbálhassák a lovaglást, szintén sokan voltak kíváncsiak a helyszínen felállított jurta szerkezetére. Kézműves árusok kínálták portékájukat, volt például fa- és csontfaragó, az egyik standnál pedig még ingyenes arcfestést is kérhettek a kicsik.
Összegezve, aki ott volt, biztosan jó élményekkel tért haza, hiszen pozitív hangulatú rendezvényt sikerült tető alá hozni, ahol egyaránt lehetett bulizni, pihenni, tartalmas időt tölteni családdal, barátokkal.
A szervezők köszönik a támogatóknak, hogy felkarolták a tábort: Tex Kft., Trans ABS, I.T.P. Váncsa, Nemo Autóstrand, Bene Levente, Brooklyn Kft., Mi-Tu-Ház Kft.
F. I.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2016. augusztus 2.
Tizenkettedik Dálnok-nap
Óriás babgulyás, vitézek, koncertek
Július 23–24-én rendezték a tizenkettedik Dálnok-napokat. A kitűnő időjárás mellett a szervezők is kitettek magukért, minden igényt kielégítő programmal várták Cserszegtomaj és Noszvaj testvértelepülések küldöttségeit, valamint a helyieket.
Szombaton hat órakor a gidófalvi fúvószenekar gondoskodott az ébresztőről, majd a Darkó Jenő Általános Iskola udvarán a Kézdivásárhelyi Constantin Pătru és csapata hozzálátott a négyszáz liter babgulyás elkészítéséhez. Az óriási üstben 120 kilogramm sertéshús, 20 kilogramm füstölt csülök és borda, 30 kilogramm paszuly, továbbá hagyma, pAradicsom és paprika rotyogott. Bár idén nem rendeztek főzőversenyt, volt miből válogatni, hiszen Banos György vállalkozó birkapörköltet készített. Az üst körül sürgölődők és az arra járók szórakoztatásáról a Kézdivásárhelyi Három csillag zenekar gondoskodott.
A megnyitón Bartók Ede Ottó polgármester hangsúlyozta, a dolgos, rohanó hétköznapok után eljött a pihenés, kikapcsolódás napja. „Próbáljuk meg a hétköznapi robotolást egy kis lazulással felváltani, hiszen ebben a rohanó világban kétségtelenül szükségünk van erre, hogy újult erővel láthassunk munkához”, ajánlotta az elöljáró, majd jó szórakozást és étvágyat, illetve „itvágyat” kívánt a pörköltekhez, valamint a finom noszvaji borhoz.
Bartha Gábor, Cserszegtomaj polgármestere hat éve rendszeresen ellátogat Dálnokba, és örömmel nyugtázta, hogy „az itteniek szorgalmának, a kifejtett munkának jól látható eredményei vannak”. Bóta Géza, Noszvaj elöljárója kifejtette, „büszke vagyok arra, hogy már tizedik alkalommal lehetek itt”, hozzátéve, „míg tavaly egy hímzett magyar zászlót hoztunk magunkkal összetartozásunk jelképeként, idén az iskolát ajándékoztuk meg”, utalt a Bonda Anna Mária igazgatónak átadott hordozható számítógépre.
Ezt követően a Fésüs Adél és Albert Erika óvónők kis tanítványai által előadott népi gyermekjátékokat, majd a Fákó Alpár és Bonda Annamária vezette Kéknefelejcs tánccsoport kisiskolásainak előadását láthatta a közönség. Vitéz Nagy Zoltán, a Történelmi Vitézi Rend Sepsiszéki Állományának székkapitánya vitéz lófő Dálnoki Miklós Béla vezérezredest méltatta, majd a vitézi rend tagjai, a helyiek és a meghívottak a művelődési központhoz vonultak, ahol Szűcs Aliz hatodikos diák szavalata és Marosi Károly helyi lelkipásztor áldása után megkoszorúzták a méltatlanul elfeledett hős emléktábláját.
Közben a színpadon a Boldog Apor Vilmos Gyermekotthon Hangfoglalás zenekara csapott a húrok közé, majd miután mindenki csillapította éhségét, Angie és Synthia koncertjeit követően a Székely Góbék szórakoztatták a jelenlévőket. Ezután Kusztura Sándor koncertje következett, majd este a sztármeghívott Tamás Gáborral énekelhették együtt a felejthetetlen slágereket, a tűzijátékot követően pedig utcabálon mulathattak a Jani Duó zenéjére, csakúgy, mint vasárnap este.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2016. augusztus 3.
Új helyszínen mutatják be a Trianon-rockoperát
Csíkcsicsó helyett a marosfői sípályán mutatják be a A Trianon – Az ígéret című rockoperát, miután kiderült, a csíkcsicsói közbirtokosság nem támogatja őket a területük bérbeadásával.
A Trianon – Az ígéret című rockopera erdélyi ősbemutatójának szervezői tudomásul vették a csíkcsicsói közbirtokosság vezetőinek döntését, hogy elállnak és nem támogatják a mű erdélyi bemutatását azzal, hogy bérbe adnák azt a területet, amit az alkotói stáb tagjai, a darab rendezője és jogtulajdonosa az előadást tervezve többször megtekintett, és megtervezte a technikai felszereléseket, amivel felejthetetlen élményt szerettek volna nyújtani az érdeklődőknek – áll a szerkesztőségünkbe eljuttatott közleményben.
Kitérnek arra is, hogy a szervezők a téma kapcsán többször tárgyaltak Csicsó község vezetőivel. A szervezők döntése értelmében az előadást új helyszínen tartják. Helyszín és időpont: a csíkszenttamási Terkő Közbirtokosság tulajdonában lévő marosfői sípálya, augusztus 19-én 21 órától.
Székelyhon.ro
2016. augusztus 3.
Új igazgató a könyvtárnál, a színházigazgatót még keresik
Gyergyószentmiklóson két kulturális intézményt igazgathat új vezető. A városi könyvtár élére augusztus elsejétől nevezték ki Ferencz-Mátéfi Krisztát, a Figura Stúdió Színház ügyvezetői tisztségének betöltésére pedig augusztus elsejétől várják a jelentkezőket.
Pár napja hivatalosan is átvette ügyvezetői feladatköreit Ferencz-Mátéfi Kriszta a gyergyószentmiklósi városi könyvtárnál, ezzel egyidőben megszűnt Poráczki Judit ideiglenes könyvtár-ügyvezetői megbízatása. Az önkormányzat alárendeltségébe tartozó kulturális intézmény igazgatói megbízatása 2019 . július 31-ig érvényes. Azaz a két esztendeje Gyergyószentmiklóson, a múzeumnál dogozó Ferencz-Mátéfi Kriszta művészettörténész-könyvtáros kinevezése 3 évre szól.
A könyvtárigazgató egyelőre a feladatkörével ismerkedik. A könyvtár látogatottsága számának stabilizálása és minden korosztály megszólítása szerepel a tervei között. A korábban is jól működő tevékenységeket pedig szeretné tovább vinni, újakat elindítani. A városi könyvtár jelenleg 9 alkalmazottal működik.
Ügyvezetőt keres a színház
Ugyancsak augusztus elsejétől jelent meg a kiírás a Figura Stúdió Színház ügyvezetői tisztségének betöltésére. A korábbi igazgató Czegő Csongor június 30-ig töltötte be a vezetői tisztséget, távozását követően július elsejétől Árus Katalin látja el a vezetői teendőket a színházban. A megbízott igazgató csak 120 napig töltheti be e munkakört. Az ügyvezetői tisztség betöltésére a képviselő-testület által megfogalmazott elvárások megszülettek. A kiírást a jelentkezési időszak követi, melynek határideje augusztus 22., majd az írásbeli és szóbeli megmérettetésre kerül sor.
A jelentkezési feltételekről, előírásokról bővebb információkat a helyi testület 2016. évi 78-as határozata, valamint a hivatalos álláshirdetés tartalmaz, amely elérhető a városházán, valamint a gyergyoszentmiklos.ro honlapon.
Baricz Tamás Imola
Székelyhon.ro
2016. augusztus 3.
Volt egyszer egy kórház (Előpatak)
A kovásznai Dr. Benedek Géza Szív- és Érrendszeri Rehabilitációs Kórház vezetősége szerint fel sem tevődik, hogy Bodzafordulóról visszaköltöztessék Előpatakra az izomideg-sorvadásos betegeket, mivel az egykori kórházépület, mely most kihasználatlanul áll, nem felel meg ennek a célnak. Az intézmény az ingatlant a község önkormányzatának tulajdonában szeretné látni, ennek érdekében már a minisztériumot is megkeresték. A községi elöljáró nem értékeli különösebben az elképzelést.
Megközelítőleg egy hónappal ezelőtt megkereséssel fordult a szívkórház vezetősége az egészségügyi minisztériumhoz, melyben azt kérik, a szaktárca kezdeményezze az előpataki ingatlan önkormányzati tulajdonba való átadását – tájékoztatott Joós Ștefan, a kovásznai intézmény megbízott menedzsere. Az átiratban részletesen kifejtették álláspontjukat, amely szerint az ingatlan nem alkalmas arra, hogy egészségügyi tevékenységet folytassanak benne, illetve felújítását, korszerűsítését a szívkórház nem tudja vállalni. Joós tudomása szerint előzetes számítások alapján legkevesebb másfél millió eurós beruházásra lenne szükség, hogy az ingatlant megfelelő állapotba hozzák. Emellett az önkormányzatra sem kis feladat hárulna, ugyanis csatlakoztatni kellene az ivóvíz- és csatornarendszerre is az épületet. Ezeket az összegeket pályázati úton lehetne biztosítani, de mivel a szívkórház is közvetlenül miniszteri alárendeltségbe tartozik, egy ilyen kezdeményezés nagyon körülményes lenne, és megítélni is nehéz, hogy egyáltalán mikor juthatna el a megvalósításig – tette hozzá. A menedzser lapunknak megerősítette: részükről kizárt, hogy a Cseke Attila minisztersége idején, 2011 nyarán Bodzaforulóra költöztetett izomideg-sorvadásos betegeket visszaköltöztessék Előpatakra. A költöztetést követően a prefektúra (akkor még Codrin Munteanu kormányképviselővel az élén) egy felmérést is rendelt az előpataki kórházról, amelyet az építkezési felügyelőség végzett el 2012-ben, miután kiderült, a betegek áttelepítése Bodzafordulóra nem bizonyult jó elképzelésnek (az éghajlati viszonyok miatt kínszenvedés számukra az ottlét, főképp télen, ezért nagyjából egyharmaddal kevesebben járnak most már a kezelésekre). A kormánybiztosi hivatal vezetője akkor azt állította, noha az épület felszerelését széthordták már a költözést követően, a felügyelőség szerint lett volna esély a rendbetételre, vagy akár a bővítésre is (egy medence kialakítására, amely révén a borvíz gyógyító hatását is ki lehetett volna használni). Codrin Munteanu szerint norvég alapokból lehetett volna előteremteni a szükséges összeget, viszont ennek előfeltétele az volt, hogy az épület az önkormányzat tulajdonába kerüljön. A község, illetve az Izomideg-sorvadásos Betegek Egyesülete – melynek a Háromszéki központja pont Előpatakon működik – közösen tudtak volna pályázni. Az ügy azóta nem mozdult előre, Munteanu két utódja közül egyik sem foglalkozott érdemben a kérdéssel. Kovács László, Előpatak polgármestere érdeklődésünkre kifejtette: tudomásuk van a szívkórház kezdeményezéséről, a prefektúra értesítette az önkormányzatot, de egyelőre csak annyit tudni, hogy az átirat megérkezett a minisztériumhoz, semmi többet. Az elöljáró szerint a község szempontjából nem lenne nagy nyereség, ha az ingatlan a tulajdonukba kerülne. Felújításához tetemes összeg szükséges, amit csakis pályázati úton lehetne előteremteni. A község vezetősége jelenleg is azzal küzd, hogy a roma lakosság felzárkóztatására valamilyen forrást találjon, és eddig csak negatív tapasztalataik vannak ezen a téren. A népszámlálási adatok közel sem állnak a valósághoz, ráadásul olyan feltételeket támasztanak a pályázati kiírásokban, például a foglalkoztatás terén, amelyeket képtelenek teljesíteni. Az előpataki kórházépület-együttes kapcsán ott vannak a kérdések is: egyáltalán mire lehet majd hasznosítani, milyen elképzeléssel pályázzanak – magyarázta. Az idegizom-sorvadásos betegek elköltöztetését követően Kovászna megye Tanácsa több rendben is jelezte, hogy az épületbe a Sepsiszentgyörgyi tüdőgyógyászati osztályt költöztetnék, mivel az nincs megfelelő helyen a város közepén. A kezdeményezés végül azon bukott el, hogy a minisztérium nem egyezett bele a tulajdonjog átadásába. Az önkormányzati választások során egyébként a tüdőgyógyászati osztály műemlék épülete kapcsán elhangzott: Sepsiszentgyörgy tulajdonába kerülne a megyei önkormányzattal lebonyolítandó ingatlancsere révén, az osztálynak pedig a megyei sürgősségi kórház területén építenének új ingatlant. Ezek alapján feltételezhető, hogy a megyei tanács lemondott az előpataki elképzelésről.
Nagy D. István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. augusztus 3.
Marius Pascan nyugdíjaztatná a főtanfelügyelőt
Minisztériumi ellenőrzést követel
A Marosvásárhelyi Unirea főgimnázium körül mesterségesen keltett botrány oka nagyrészt a Maros megyei főtanfelügyelő, Stefan Somesan kétszínű viselkedése és az általa képviselt politikai érdekek, ezért követeli, hogy a tanügyminiszter rendelje el az ügy azonnali kivizsgálását – jelentette ki keddi sajtótájékoztatóján Marius Pascan szenátor.
Állítása szerint a vásárhelyi önkormányzat hívta fel a figyelmét a megyei tanfelügyelőség "illegális lépéseire, amelyek állandó konfliktusforrásnak bizonyultak". A helyzet súlyosbodását elkerülendő, még mielőtt "túlságosan ártana a vásárhelyi közvéleménynek", felkérte a minisztert, küldje az ellenőrző testületét Marosvásárhelyre, mert szerinte a Római Katolikus Elméleti Líceumot 2014-ben hozták létre egy, a tanfelügyelőség által "illegálisan kiállított engedély alapján", amit a megye prefektusa bíróságon támadott meg annak idején. Véleménye szerint amellett, hogy egyfelől indokolatlan ugyanabban az épületben két oktatási intézmény működtetése, másfelől felülírja a helyi tanács határozatát, amely az idei tanévre is a tavalyi struktúrákat szavazta meg, ráadásul törvénytelen módon és önkényesen osztályokat utalt át a Bolyai líceumból és az Unireából.
Ugyanakkor arról is tájékoztatta az oktatási minisztert, hogy Stefan Somesan áprilisban betöltötte a 65. évet, következésképp "megérett" a nyugdíjra. "Mivel az öregkori bölcsesség és a szép életkor nem igazolódik a döntéseiben és nem szolgálja a Maros megyei oktatás békéjét és versenyképességét, úgy illene, hogy adja át a helyét egy fiatal, korrekt, a politika vírusától meg nem fertőzött kollégának" – jelentette ki.
A Szociáldemokrata Pártot ( PSD) pedig arra intette, hogy ne engedjen az RMDSZ nyomásának, amely "szeparatizmust követel és vitriollal mérgezi a Marosvásárhelyi oktatási intézmények hangulatát".
A szenátor azzal indokolta a főtanfelügyelő nyugdíjazásának szükségességét, hogy a törvény nem nyújt lehetőséget a menedzsmentszerződés meghosszabbítására a "standard életkor" betöltése után, így Somesan a tevékenységét csupán tanárként folytathatná, és ezt a szerződést is évente meg kellene újítani. Kijelentette: érdeklődéssel várja a minisztériumi ellenőrzés eredményét, mert még olyan nem történt az országban, hogy egy tanfelügyelő, a helyi tanács határozatát mellőzve, saját elképzelése, illetve politikai érdekek mentén adjon engedélyt egy oktatási intézmény működtetésére.
Újságírói kérdésre válaszolva jelentette ki, hogy egyelőre nem áll szándékában bűnügyi panaszt tenni, megvárja a miniszteri vizsgálat eredményét és a javasolt megoldásokat.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)
2016. augusztus 3.
A marosvécsi találkozó második napja
Kit illet Tamási Áron szerzői joga?
A Helikon – Kemény János Alapítvány nyári rendezvénye során Marosvécsen idén Tamási Áronra emlékezett – nagyszámú érdeklődő körében – az író halálának 50. évfordulója alkalmából. A péntek délutáni eseményekről már olvashattak e lap hasábjain, most a szombati érdekességekről számolok be.
A Kemény-kastély gyönyörű, árnyas parkjában, az évszázados fák alatt gyülekeztünk, és hallgattuk meg H. Szabó Gyula, majd Ördög Ferenc polgármester köszöntését, aki nem mulasztotta el hangsúlyozni, milyen nagy nyereség és büszkeség a falu számára, hogy gyakran kerül sor hasonló rendezvényekre. Benkő Mihály tiszteletes szívhez szóló igehirdetése és imája után a Farkaslakaról érkezett küldöttség nevében Major Magda tanárnő köszöntötte az ünneplőket. Ezután Kántor Lajos Kolozsvári irodalomtörténész lépett a helikoni kőasztal mellé. Tamási Áron életművének sokoldalúsága, nagysága és jelentősége mellett arra is emlékeztette a hallgatóságot, hogy éppen ezelőtt 90 évvel gyűltek össze először az írók Kemény János meghívására a vécsi kastélyban. Kányádi Sándor T. Á. sírjára című versét Ördög Klementina szavalta el, majd a sírok és a kőasztal virágba borult a koszorúzás során.
A Kemény-kastélyban folytatódott az ünneplés. Az udvaron a vécsi kisiskolások és szemrevaló nagylányok ropták a néptáncot, majd a Bölcső és bagoly című Tamási- műből olvastak fel részletet. A megérdemelt taps sem mAradt el.
A kastély pipázótermében folytatódott az emlékezés, immár Kuncz Aladárra, aki 85 éve hunyt el. Jeney Éva Budapesti irodalomtörténész tartott érdekfeszítő előadást a Fekete kolostor szerzőjéről, és mutatta be az író ötévi franciaországi fogságának helyszínein készített filmet. Noir Moutier polgármestere annyi év után is hálás Kuncz Aladárnak, mert a könyv megjelenése nyomán a turisták érdeklődése a helység felé fordult, sokan látogatnak el oda, hogy megnézzék a híres fekete kolostort. Érdekességeket tudtunk meg a könyv magyarországi, illetve erdélyi kiadásaiban eszközölt szövegváltoztatásokról, kihagyásokról.
A szombati találkozó a helikoni írók leszármazottainak beszélgetésével zárult. A Kemény-unokák közül négyen voltak jelen: Endre, Géza, Mikolt és Zsigmond, valamint az alapítványunkat életre hívó Kemény Miklós özvegye. A családtagokon kívül ott volt Járosi Andor unokája, és persze H. Szabó Gyula, Szentimrei Jenő unokája. Érdekes beszélgetés alakult ki a farkaslaki küldöttek tagjaival, akiket Szabó Gyula figyelmeztetett Tamási Áron végrendeletének kikötésére: özvegye, Ágota halála után a szerzői jog a szülőfalura száll! És a szerzői jogvédelemből még hátravan 20 év!
Kiderült, hogy a Farkaslaki Művelődési Egyesület már érdeklődött az ügyben, de a Budapesti illetékesekkel nem tudtak szót érteni. Most Marosvécsen biztatásban nem volt hiány, de ez nem elegendő!
Kovács Emese, az alapítvány kuratóriumának tagja
Népújság (Marosvásárhely)
2016. augusztus 3.
Véget ért a 13. EU-tábor
A Magyar Ifjúsági Értekezlet, az RMDSZ Ügyvezető Elnöksége, a Kós Károly Akadémia Alapítvány és a Wilfried Martens Centre for European Studies idén 13. alkalommal szervezte meg az EU-tábort. A július 27-31. között zajló tábor vasárnap HE Paul Brummel, Nagy- Britannia Bukaresti nagykövetének Brexit – a hivatalos történet című előadásával zárult. A tábor újult helyszínnel jelentkezett, a rendezvénynek a zeteváraljai Natur Air Park adott otthont.
A tábor minden évben azokkal a legaktuálisabb politikai és közéleti témákkal foglalkozik, amik a fiatalokat leginkább érdeklik és érintik, ez idén sem történt másként. A tábor fő témái a Brexitre és az idei önkormányzati választásokra éleződtek ki, de a tavalyi évben elkezdett és nagy népszerűségnek örvendő Tabusarok sem mAradhatott ki a tábor programjából. A 2016-os önkormányzati választások különös hangsúlyt kaptak, hiszen az idén az RMDSZ-jelöltlistán megjelenő MIÉRT-es fiatalok közül 12 fiatal polgármester, 16 megyei tanácsos, három megyei tanácsi alelnök és több száz helyi tanácsos képviselheti a fiatalokat helyi és megyei szinten egyaránt.
"Azt hiszem, bátran kijelenthetjük, hogy az idei önkormányzati választásokon a fiatalok bebizonyították, hogy igenis komolyan gondolják a közéleti szerepvállalást. Sok okos, talpraesett fiatal van Erdély- szerte, aki szeretne tenni a közösségért, és biztosak lehetünk benne, hogy ez a közelgő parlamenti választásokon sem lesz másként" – fogalmazott Antal Lóránt, a MIÉRT elnöke.
A tábornak több mint 150 állandó lakója volt, az öt nap során pedig több mint 300-an vettek részt a különböző programokon.
Népújság (Marosvásárhely)
2016. augusztus 3.
Szárazság délen, árvíz Csucsán
Míg az ország déli részében akkora a szárazság, hogy bizonyos vidékeken vízkorlátozásra kényszerültek, addig Erdélyben, például Temes megyeben, de Kolozs megyeben is tegnap több településen árvíz volt.
A Kolozsvár–Nagyvárad vasútvonalat is elöntötte a víz, és az E60-as országúton több helyen félméteres víz gátolta a haladást, miután a felhőszakadással érkező esőmennyiség és hordalék három kishidat eldugaszolt és ellepett. Egy ideig tegnap szünetelt a közúti közlekedés. Több tucatnyi gazdaságot öntött el az ár Marótlaka/Morlaca, Sebesvár/Bologa, Kissebes/Poieni, Csucsa/Ciucea településeken, a víz az udvarokra, pincékbe hatolt, több községi út is víz alá került. A meteorológiai előrejelzések szerint mától kisüt a nap, visszatér a meleg.
Szabadság (Kolozsvár)
2016. augusztus 3.
Magyar–román iskolai „összeférhetetlenség” Vásárhelyen
Egyre kevésbé fér meg egy épületben a Marosvásárhelyi Unirea és a római katolikus gimnázium. A román főgimnázium feljelentette a szaktárcánál a magyar tanintézetet, megkérdőjelezve annak létjogosultságát.
Az Oktatási Minisztérium ellenőrző bizottsága vizsgálja Marosvásárhelyen a tavaly önállósult római katolikus gimnázium alapító okiratait – közölte az Agerpres. Az MTI által idézett hírügynökség szerint a szaktárca azt követően lépett, hogy a magyar tannyelvű felekezeti iskola teremhasználati vitába keveredett az egyházi épületen vele osztozó, román tannyelvű Unirea főgimnáziummal, mely korábban egyedül használta az időközben a római katolikus egyháznak visszaszolgáltatott ingatlant.
Az Agerpres szerint korábban Maros megye prefektusa is közvetíteni próbált a két iskola között kialakult „feszült helyzetben”, mert a felekezeti iskola és az RMDSZ több politikusa az „eredeti egyezséget figyelmen kívül hagyva” osztálytermek felszabadítására szólította fel az Unirea főgimnáziumot. Valentin Bretfelean, a helyi rendőrség parancsnoka – aki a Marosvásárhelyi önkormányzatot képviseli az iskola igazgatótanácsában – a hírügynökségnek azt mondta: a tanfelügyelőség jogtalanul adta át az Unirea több osztályát a katolikus iskolának, hogy annak gyereklétszámát 300 fölé „nyomja”. A magyar ügyekben nem először gáncsoskodó Bretfelean szerint emiatt az – egyébként az egyik legrangosabb vásárhelyi román iskolának számító – Unirea gimnázium léte került veszélybe.
Nem tartanak a vizsgálattól
A kommunizmus idején államosított épületegyüttest 2004-ben szolgáltatták vissza a római katolikus egyháznak. Marosvásárhelyen ugyanabban az évben a magyar tannyelvű Bolyai Farkas Gimnázium termeiben indult be a katolikus oktatás. Az intézmény a 2015–2016-os tanév elejétől költözhetett be az egyházi épületbe, miután az önkormányzat 2015 januárjában egy önálló római katolikus gimnázium megalapításáról hozott tanácsi határozatot.
Az Unirea a katolikus iskola felszámolásától reméli a teremvita megoldását, ezért küldött a minisztériumhoz az egyházi iskola létjogosultságát megkérdőjelező feljelentést – magyarázta az MTI-nek Tamási Zsolt, a Marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Gimnázium (RKTL) igazgatója, hozzátéve, hogy nem tart a vizsgálattól. Felidézte: az egyház azzal a feltétellel adta bérbe épületeit a városnak, hogy azokban jogilag önálló felekezeti iskolát is működtet.
Románokat hoznának a magyarok helyébe
Az egyháznak egyébként 2009-ben lejárt az a törvényi kötelezettsége, hogy a visszaszolgáltatott épületben helyet adjon az ott működő állami iskolának. A 2014-ben húsz évre aláírt új bérleti szerződés mellett az egyház egy 2019-ig szóló felhasználási szerződést is kötött a várossal, amelyben éves bontásban szabályozzák, hogyan osztják el a tantermeket az Unirea és a katolikus tanintézet között.
Ezt a megállapodást az borította fel, hogy az Unirea lemondott magyar tannyelvű alsó és felső tagozatos osztályairól, és magyar középiskolai osztályairól, amelyeket viszont – a tantermekkel együtt – a felekezeti iskola vett át. Ezek helyett az Unirea további román osztályok indításával igyekezett megtartani, sőt növelni gyereklétszámát, és ezért támadt a teremhiány, magyarázta Tamási Zsolt. Így néhány éven belül kifutnak a magyar osztályok és megszűnik a kétnyelvű oktatás az Unireában, de „ezt a döntést ők hozták, annak ellenére, hogy a médiában multikulturális iskolaként reklámozzák magukat” – hangsúlyozta a hírügynökségnek a katolikus igazgatója.
Korábban Marius Paşcan nemzeti liberális párti szenátor azt szorgalmazta, hogy az Unirea főgimnázium költözzön el a katolikusok ingatlanából, még mielőtt lejár az önkormányzattal megkötött szerződés. A politikus szerint új otthont kell keresni a város egyik legjobb iskolájának, és erre több megoldást is javasolt. Szerinte a főgimnázium a Ion Vlasiu faipari vagy a Constantin Brâncuşi építészeti szakközépiskola épületébe költözhetne, vagy megkaphatná a ligeti kaszárnya hathektáros területét, ahova az önkormányzat új iskolát építhetne az unireásoknak.
Krónika (Kolozsvár)
2016. augusztus 3.
Kezdődik a 13. Kárpát-medencei Nyári Egyetem a PKE-n
Hétfőn 13. állomásához érkezik a Kárpát-medencei Nyári Egyetem Nagyváradon, mely az első Kárpát-medencei szintű nyári egyetemként indult 14 éve. A rendezvény mindig egy széleskörű összefogás eredményeként került megszervezésre.
Idén is öt szervezet – a Partiumi Keresztény Egyetem Diákszervezete (PKED), Partiumi Ifjúságért és Hallgatókért Egyesület (PIHE), Temesvári Magyar Diákszervezet (TMD), Z Generációért Alapítvány (Z Alap), Kárpát-Ifjúsági Egyesület (KIE) – együttműködéseként jön létre az esemény, valamint további 7 szervezet vesz részt partnerként a lebonyolításában a Kárpát-medence több régiójából. A tavalyi „újjáélesztési” kísérlet meggyőzte a szervezőket arról, hogy több év kihagyás után is tud adni a fiataloknak valamit a 2002-ben indult rendezvény, a bőséges nyári programpaletta részévé válva ezáltal.
A rendezvény Aáry-Tamás Lajos, Magyarország oktatási jogok biztosának fővédnöksége alatt zajlik. A nyitóbeszédek rendjén a fővédnök mellett felszólalnak a rendezvénynek otthont adó Partiumi Keresztény Egyetem képviselői, a 13. KMNYE főszervezője, és az esemény elvrendszerének támogatói.
Frissen és kreatívan
A tizedik Kárpát-medencei Nyári Egyetem fővédnöke, dr. Schmitt Pál köztársasági elnök köszöntőjének egyik részlete is világosan jelzi a Nyári Egyetem fontosságát: „Jókai Mór figyelmeztetése szerint: «Mindenfelé keressük a magyar nemzetet; kinn Ázsiában, fenn a Jeges-tengernél, hátul az őshistóriában, magasan a fényes rangúaknál, csak ott nem keressük, ahol van: körülöttünk és a mai napon.» A Kárpát-medencei Nyári Egyetem azonban éppen ilyen bölcsen keres: saját hazája táján, frissen és kreatívan, igazi jelen időben. Kívánom, hogy ez a naprakészség, ez az önképző tudásvágy mindig megmAradjon, úgy a szervezőkben, mint a résztvevőkben, s meghozza a maga gyümölcsét!…”
Magyar találmányok
A rendezvényen várhatóan 100 egyetemi hallgató és egykori aktív KMNYE résztvevő lesz jelen, akik a Kárpát-medence minden tájáról érkeznek, így találkozhatunk felvidéki, kárpátaljai, magyarországi, vajdasági, és persze erdélyi hallgatókkal is. Ugyanígy az előadók is más-más régiókat képviselnek majd.
A nyári egyetem idei fő témája: Magyar találmányok és újítások. Ezt szakosztályi előadások keretei között ismerheti meg a hallgatóság, több tudományos területről lesznek ugyanis előadások, amelyek az elméleti és a gyakorlati oldalról is mutatnak pozitív példákat arról, hogy miként lehetséges, szükséges és megvalósítható az, hogy újra és újra megújuljon a világ egy-egy része. Ily módon szakemberektől hallhatunk majd oktatási, társadalmi vagy gazdasági újítási kísérletekről, innovatív külpolitikáról, az innováció lélektani és gazdaságtani hátteréről, arról, hogy hogyan kezdtek el egykor szakemberek zenével és sporttal fejleszteni sérült gyermekeket, vagy arról, miért adja egy vállalkozás környezettudatos jótékonyságra a reklámköltségeit ahelyett, hogy önmagát népszerűsítené.
Kapcsolatépítés
A tudományos előadásokon kívül a Kárpát-medencei szintű, értelmiségi ifjúságot célzó rendezvény teret és időt ad a kapcsolatépítésre is, hogy a különböző régiókban található magyar kisebbségi hallgatói érdekképviseleti formációk személyes ismeretségek szintjén egy nagy hálózatot alkothassanak, amelyben az információk, a segélykérés és -nyújtás kölcsönösen működhet. Ezt segítik az egyhetes program ideje alatt a csapatépítő, ismerkedés megkönnyítését szolgáló játékos feladatok.
Nyilvános előadások
A programban kiemelt plenáris, nyilvános előadást láthatnak azok a Nyári Egyetemen, akik augusztus 10-én, szerda délután fél 4-kor és augusztus 11-én, csütörtök délelőtt 10 órakor a PKE-re látogatnak, hiszen Mérő László, az ELTE professzora (matematikus, író és publicista) Az érzelmek szerepe a gazdasági döntésekben, illetve Az innováció gazdaságtana és pszichológiája című értekezéseit lehet meghallgatni. Hasonlóképpen nyilvános, főként a fiatalok ismereteit bővítendő előadással érkezik a Nyári Egyetemre Hevesi Krisztina, aki szintén az Eötvös Lóránd Tudományegyetem oktatója (közgazdász, egészségfejlesztő szakpszichológus, újságíró, író): Az erotika művészete versus a szexualitás tudománya című előadását augusztus 12-én, pénteken délután 3 órától lehet meghallgatni.
A rendezvény fontos részét képezi továbbá az a kerekasztal-beszélgetés, amely a Kárpát-medence kisebbségi nyelvhasználatáról: nyelvi törvények Felvidéken, kétnyelvű táblák Erdélyben, magyar nyelviskolába iratkozó ukránok Kárpátalján címet viseli, mintegy sugallva, hogy az említett régiók képviselői rámutatnak majd, milyen újítási kísérletek történtek az adott területeken a magyar nyelvhasználati jogok kiterjesztése érdekében, illetve milyen eredménnyel.
erdon.ro
2016. augusztus 3.
Odafigyelnek az értékeinkre
Kedd délután a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság kezdeményezésére civilek találkoztak a váradi vár volt katonai adminisztrációs épületében egy sorozat nyitányaként.
A Dukrét Géza, a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság elnöke által kezdeményezett találkozósorozat nyitányának meghívottjai Kecse Gabriella városi tanácsos, a Tanoda Egyesület vezetője, és Péter I. Zoltán helytörténész, a PBMET tagja, megyei önkormányzati képviselő voltak. Utóbbi felidézte, hogy a helyhatósági választások előtt is volt egy hasonló megbeszélés a civilekkel. Akkor és most is megígérte: amiben tud, segít nekik, anélkül, hogy valaki is a Megyei Tanács részéről befolyásolni akarná a tevékenységüket. Megjegyezte: az urbanisztikával, műemlékvédelemmel és közmunkával foglalkozó szakbizottságnak lett a titkára, aminek kifejezetten örül, hiszen a műemlékvédelem „mindig a szíve csücske volt”.
Kecse Gabriella megjegyezte: a váradi önkormányzat egyetlen szaktestülete se fókuszál külön a civil szervezetekre, ami jelzi, hogy a mostani városvezetésnek mennyire „fontos” ez. Így ő egyetlen magyarként az oktatási, kulturális, szabadidő és ifjúsági szaktestületnek lett a tagja. Hangsúlyozta: jó lenne, ha civilek tudnának egymásról, első lépésként tehát fel kellene térképezni, hogy hány aktív magyar civil szervezet működik, mi a tevékenységi körük, mit képviselnek. 2012-ig, amíg Biró Rozália volt az alpolgármester, és az önkormányzat támogatásban részesítette a civil entitásokat, 41 magyar vonatkozású bejegyzett civil szervezetről lehetett tudni, érdemes volna felfrissíteni ezt az adatbázist, aktualizálni. Néhány hónappal ezelőtt a Communitas Alapítvány által szervezett továbbképzésen több mint 20 civil szervezeti képviselő volt jelen, ez is kiindulópont lehet- tette hozzá.
Dukrét Géza felvette, hogy a BINCISZ honlapján is megtalálhatóak civil szervezetek elérhetőségei. Szóba került továbbá az is, hogy egy eseménylistát kellene összeállítani, hogy a civil szervezetek által rendezett események ne tevődjenek egymásra, és ezt a várgondnoksággal egyeztetve esetleg ki lehetne függeszteni a civil összejöveteleknek helyszínt biztosító terem ajtajára.
Értéktár
Később Dukrét Géza arra hívta fel a figyelmet: néhány éve Magyarországon törvény született a Magyar Nemzeti Értéktár megteremtéséről, illetve a hungarikum védjegyről. Erdélyben is megalakult egy ezzel foglalkozó bizottság, melynek Hegedüs Csilla, az országos RMDSZ ügyvezető alelnöke a vezetője, és ő is a tagja. Eddig 11 javaslattal élt- és még bővíteni fogja a listáját-, hogy Bihar megyéből mik kerüljenek ebbe az értéktárba, például a magyarremetei, az albisi, a mezőtelegdi református templomok, a bihardiószegi Kossuth-szobor és a révi szoros. Az ötleteket kölönben a Kolozsvári Kriza János Néprajzi Társaságnak kell továbbítani, mely digitalizálja ezeket és kivonatokat készít belőlük, majd a bizottság elé terjeszti, mely rendszeres időszakonként ülésezik.
Gondot okoz, hogy Bihar megyében még nem alakult meg ez az értéktár bizottság, ezért Dukrét Géza arra kérte a jelenlevőket, nevesítsenek személyeket. Péter I. Zoltán, Kecse Gabriella, Porsztner Béla topográfus, Nagy Miklós agrármérnök és Wilhelm Sándor halbiológus nevei hangzottak el, a testület alakuló ülését valószínűleg Pásztor Sándor megyei tanácselnök fogja összehívni.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro
2016. augusztus 3.
Transznisztriai pokol: halott társaikat ették meg a deportáltak, hogy túléljenek
Augusztus 2. a roma holokauszt nemzetközi emléknapja. Romániában már 1942-ben megkezdődött a romák deportálása Antonescu parancsára.
A roma holokauszt nemzetközi emléknapja augusztus 2-a. A Cigány Világszövetség kongresszusának határozata alapján 1972 óta emlékeznek meg a világ több országában arról, hogy 1944. augusztus 2-án éjjel az auschwitz-birkenaui koncentrációs táborban néhány óra alatt több mint háromezer roma embert gyilkoltak meg. Az Európai Parlament 2015. április 15-én foglalt állást a romák hátrányos megkülönböztetésének megszüntetése és a roma holokauszt emléknapjának elismerése mellett.
A kétmilliós európai cigányság hozzávetőleg 10-30 százaléka veszett oda a második világháború idején, a holokausztban. Szita Szabolcs történész, a magyarországi Holokauszt Emlékközpont ügyvezető igazgatója elmondta, hogy az elhurcolásnak nem mindig a megsemmisítés volt a célja, részben kényszermunkára kényszerítették a cigányokat, részben embertelen orvosi kísérleteknek vetették alá őket. Magyarországon már az 1944. márciusi német megszállás előtt elkezdődött a cigányok kényszermunkára hurcolása - idézte Szita Szabolcsot az MTI.
Romániában még korábban: már 1942-ben megkezdődött a romák deportálása Antonescu marsall parancsára. Az akkor Romániához tartozó Transznisztriába mintegy 25 ezer romát hurcoltak el az ország egész területéről, férfiakat, nőket, gyerekeket vegyesen.
A deportált romákat napi élelem-fejadagért dolgoztatták, amely nem volt elég a családok ellátására. A 25 ezerből a hivatalos adatok szerint 14 ezren haltak meg a deportálás alatt, nagyrészt az éhezés, hideg és betegségek következtében. A valódi szám ennél nagyobb lehet, hiszen például a Dolj és Mehedinţi megyéből elhurcoltakat nem is regisztrálták – írja a Vice.com, amely négy évvel ezelőtt közölt egy interjút Romeo Tiberiadeval, aki Romániában több tucat túlélő visszaemlékezéséről készített felvételt.
A besszarábiai deportálásokról moldovai dokumentumfilm is készült három évvel ezelőtt:
Romeo Tiberiade akkor kezdett foglalkozni a témával, amikor nagyszüleitől megtudta, hogy ők is a deportáltak között voltak. Antonescu rendelete értelmében elvileg „csak” a nomád cigányokat fogták el és terelték a vonatokra, de később aztán a letelepedett romákra, így a Dolj megyei romaügyi szakértő nagyszüleire is sor került. Velük volt Tiberiade akkor mindössze tíz hónapos édesanyja is. A táborban, ahol laktak, a rossz higiéniai körülmények miatt tífuszjárvány tört ki; a halottakat és a betegeket is tömegsírba dobálták az őrök.
A kolhozban végzett mezőgazdasági munkáért a felnőttek fél kiló puliszkát kaptak fejenként, de az nem volt elég az egész családnak, ezért időnként az éj leple alatt elszöktek a 12 km-re lévő legközelebbi faluba élelmet lopni, de reggelre vissza is kellett érni a munkakezdésre, ezért sokan nem vállalkoztak erre. Nagyon sokan végül éhen haltak. Megjelent a kannibalizmus, egyes túlélők a halottak húsából táplálkoztak. Gyerekekéből is.
„Van körülbelül négy-öt eset. Az egyik ezüstműves mesélte nekem, hogy amikor az egyik gyermeke meghalt, kénytelen volt darabokat kivágni a húsából, tűzön megsütni és megetetni a többi gyermekével” – mondta el a kutató.
A deportált romák közül egyelőre kevesen kaptak kárpótlást. Sokan nem is tudnak a lehetőségről, vagy nem tudják, mit kell tenniük. A roma túlélők felkutatásával és segítésével foglalkozik többek között a CRC - Centrul de Resurse pentru Comunitate nevű civil szervezet projektje.
Hivatalos megemlékezés Romániában
Tavaly Bukarestben felavatták a Roma Holokauszt Emlékművét a Romániai Roma Kultúra Múzeumában. Idén első alkalommal szerveztek hivatalos megemlékezést Romániában a roma holokausztról - írja a Mediafax.
A rendezvény a Romániai Holokauszt Áldozatainak Emlékművénél zajlott az Országos Roma Hatóság társszervezésében, hivatalok képviselői, politikusok, civilek és túlélők jelenlétében. Dacian Cioloskormányfő üzenetét Valeriu Nicolae államtitkár olvasta föl az alkalomból.
Szükséges, hogy megemlékezzünk a romániai és európai romák kegyetlen szenvedéseiről a holokauszt idején; szolidaritásom fejezem ki a tragikus események túlélőivel - üzente a kormányfő. Újra és újra emlékeztetnünk kell a társadalmunkat arra, hogy a fajgyűlölet és a szélsőséges ideológiák milyen veszélyeket hordoznak, ezért az áldozatok emlékét életben kell tartani, hogy soha ne történhessen meg ehhez fogható - állt az üzenetben.
Răzvan Rusu, a külügyminisztérium igazgatója a jelenleg román soros elnökség által vezetett Nemzetközi Holokauszt Emlékezési Szövetség (IHRA) üzenetét olvasta föl. Szükség van a túlélők hangjára, és minél többen meg kell hallgatnunk ennek a tragédiának a történeteit, be kell bizonyítanunk, hogy egy olyan társadalom vagyunk, amely gondot visel azokra, akik szenvedtek - szólt a felhívás. "A mi hibáink, az államé, ezt el kell ismernünk, felelősséget kell vállalnunk, és el kell kerülnünk a jövőben. Amennyire tudatosítjuk az ebben az időszakban a romák ellen elkövetett atrocitásokat, közös felelősségünk lesz, a kormányé, a civil szervezeteké és a társadalom más szegmenseié, hogy vállaljuk a történelmet és tanuljunk a múlt hibáiból, hogy azok soha ne ismétlődhessenek meg."
Megemlékezés Magyarországon
A magyar miniszterelnökség kiemelt társadalmi ügyekért felelős helyettes államtitkára szerint olyan emlékezetkultúrára van szükség, amely a 20. századi diktatúrák, illetve a vészkorszak áldozatairól való méltó megemlékezésre törekszik és az embermentők cselekedeteit példaként állítja a következő nemzedékek elé. "Jelentős erőfeszítéseket kell tennünk egy olyan emlékezetkultúra kialakítására, amely egyaránt törekszik a méltó megemlékezésre a 20. századi diktatúrák valamennyi áldozatáról, ugyanakkor a jövő nemzedékei elé a mártírok bátorságát és az áldozatokkal szolidáris segítők, embermentők cselekvő szeretetét állítja példaként" - fogalmazott Latorcai Csaba kedden, a roma holokauszt nemzetközi emléknapján Budapesten, a Cigány Történeti, Kulturális, Oktatási és Holokauszt Központban tartott megemlékezésen. Hangsúlyozta: csak ez segít abban, hogy a vészkorszak és a második világháború okozta "látható sebeket" közös akarattal gyógyítsuk.
Colleen Bell, az Egyesült Államok magyarországi nagykövete közölte, a pharrajimos (roma holokauszt) nemcsak egy "gonosz rendszer műve volt", amely pár év leforgása alatt több millió embert pusztított el, hanem több száz évnyi hátrányos megkülönböztetésnek és üldöztetésnek a következménye is. Ez a megkülönböztetés napjainkban is folytatódik - mondta, példaként említve a kilakoltatások diszkriminatív gyakorlatát és a szegregált oktatást.
A megemlékezésen felolvasták Langerné Victor Katalinnak, az Emberi Erőforrások Minisztériumának társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkárának levelét, amelyben azt írta: a 20. század a népirtások százada volt. Egész népeket semmisített meg az önhittség, a gőg és a sötét hatalom gonoszsága - fogalmazott. Hozzátette, az áldozatok közös jellemzője az elhagyatottság és a fizikai gyengeség volt. Olyanok voltak, akik végképp senkire nem számíthattak, akik iránt nem éreztek részvétet.
A megemlékezést követően átadták a Cigány Történeti, Kulturális, Oktatási és Holokauszt Központ országos pályázatának díjait.
A roma holokauszt Magyarország és Európa közös tragédiája. "Nem felejtjük el az áldozatokat, nem felejtjük el a tennivalónkat" – fogalmazott Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a roma holokauszt és a kislétai gyilkosság évfordulója alkalmából kiadott közleményében kedden. Magyarország kormánya elítél minden erőszakot és a gyűlöletet, amely faji alapon tesz kollektívan felelőssé bármely népet, népcsoportot - áll a közleményben.
Transindex.ro
2016. augusztus 3.
Hogyan lett Kolozsvár a bukott liberálisok pAradicsoma? – Kultúrharc a határokon túl
Az Orbán-kormány 2010-es hatalomra kerülése óta lassan megszűnt az elsöprő balliberális médiafölény, ezáltal a kultúrharc terén is az egyensúly felé mozdultak el az erőviszonyok. A jobboldalon viszont az elmozdulást látva sokan megnyugodtak és leeresztettek, mert azt gondolják, hogy az offenzíva véget ért. És valóban, teljesen hétköznapi dologgá vált Ungár Klára kétségbeesve csapkodó frusztrációin nevetni, az Amerikai Népszavába író Bartus-féle elmeháborodottakra gond nélkül rá lehet mondani, hogy elmeháborodottak, és már azokat sem nagyon érdekli, hogy mit mond Mészáros Tamás, akik még egyáltalán emlékeznek rá. Ugyanakkor még mindig akadnak szép számmal, akik baloldali tojásokból kikelve, szocializmuson és demokrácián átívelve mozgatják a kulturális- és médiaszálakat, és aktívabbak, mint hinnénk. Magyarországon zökkenőmentesen élték át a rendszerváltozást; csak 2010 után kezdett fokozatosan fogyni körülöttük a levegő, ám ők eközben is magabiztosan járnak-kelnek a 20. században bejáratott útjaikon. (A PestiSrácok.hu felvidéki származású újságírójának körképe a balliberális megmondóemberek határon túli nyomulásáról. – A szerkesztőség ugyanakkor nem gondolja, hogy a cikkben felsoroltak kétes közéleti tevékenysége bármiben is befolyásolná a művészi teljesítményük értékét.)
Ezek az utak nemcsak a hagyományokat kigúnyoló és a nemzeti elkötelezettséget nevetségessé tevő módszereket jelentik, hanem a bejárást Nyugat-Európa nagyvárosainak kulturális hálózatába, és ami megdöbbentőbb, a határon túli magyar kulturális körökbe. Egyik sem most kezdődött…
Az 1919-es Tanácsköztársaság bukása után a szellemi kiötlői, pénzügyi támogatói és gyakorlati végrehajtói egyaránt külföldön kerestek menedéket. A módosabbak nyugatnak vették az irányt – így tett például Hatvany-Deutsch Lajos is, aki a vörös terror megszponzorálása előtt egyébként a Nyugat folyóiratba (és Ady Endre borozásaiba) is elég sok pénzt fektetett. Hozzá hasonlóan, sok baloldalinak Bécs, Berlin vagy éppen Párizs jelentette a biztonságos és otthonos közeget, miként jelenti ma is; gondoljunk csak Konrád Györgyre vagy Demszky Gáborra, de ha Fischer Iván ajkán sommás panasz készül megfogalmazódni az Orbán-kormányra, ő is előszeretettel rohan Berlinbe, hogy onnan kiáltsa világgá.
A KÜLHONI MAGYAROK ELSŐ ELSZÉDÍTÉSE
Sok kommunista ugyanakkor csak a frissen elcsatolt országrészekig ment, hiszen már ott sem érhette el őket a magyar igazságszolgáltatás. Erdélyben az erős hagyományokkal rendelkező kulturális élet a régi központok mentén, a román elnyomás ellenére is tovább élt, a kommunisták pedig végig marginális csoport mAradtak. Felvidéken viszont sokkal több kárt tudtak okozni, mert az ottani magyarság elvesztette a térségi központjait, hiszen azok Magyarországon mAradtak (Budapest, Győr, Miskolc), illetve erőszakkal hamar elszlovákosították őket (Pozsony, Kassa), miközben a gazdasági, oktatási és művelődési elitet Magyarországra űzték a csehszlovák hatóságok.
A magyar közösség igazodási pontok nélkül mAradt, ráadásul a magyar nagybirtokrendszer szétverése miatt el is szegényedett, így szinte a semmiből kellett felépítenie magát. Ez már hálás terep volt a kommunista agitátoroknak, akik ott voltak a kulturális életben, és ami még fontosabb, az országos kommunista párt legjobb szavazóbázisává tették a felvidéki magyarokat. Ezzel sikerült éket verniük közéjük és az anyaországi magyarok közé is, ami majd az 1938-as visszacsatoláskor éreztette a hatását. Ekkor a valóban erős kommunista preferenciákkal rendelkező felvidéki magyarok sérelmezték, hogy a Horthy-kormányzat gyakran megbízhatatlan kommunistáknak tartotta őket. Ami pedig mindebben a leginkább figyelemre érdemes, hogy a történelem ismétli önmagát: a posztkommunistákkal kibogozhatatlanul összefonódott balliberális agitátorok újra ott vannak a külhoni magyaroknál.
KULTÚRHARC NÉLKÜL A POLITIKAI HARC SEM NYERHETŐ MEG
A magyarországi ballib értelmiségieket teljes sokként éri, hogy már nem ők irányítják, illetve töltik meg megbízható munkatársakkal az összes médiumot és kulturális intézményt. A kulturális befolyásuk ugyanis eddig politikai rendszereken át ívelt, és tudják, ha ezt képesek megtartani, akkor a nemzeti oldal, minden mostani politikai sikere ellenére, kudarcra van ítélve. A ballibek közéleti téren vívják a kis nevetséges harcaikat a harminc fős demonstrációikkal, ám eközben kulturális téren változatlanul dominálnak, többnyire ők mondják meg, hogy mi kultúra, mi művészet, mi fontos sorskérdés és mi nem az. A színházi világ az egyik legfeltűnőbb terep. Itt még csak egy-két nemzeti irányultságú szereplő tudott beférni a tengernyi baloldali közé, de utóbbiak már ezt sem bírják megemészteni, állandóan cirkuszolnak, megy a hisztérikus „diktatúrázás”.
A jobboldalnak nagyon kevés kulturális és művész „sztárja” van, a határon túli magyarok pedig az ismert magyarországi irodalmárokat és színházakat hívják. Mivel ezek elsöprő többsége baloldali, ők jóformán konkurencia nélkül exportálhatják a külhoni magyarokhoz a megosztó, hangulatkeltő, mindenből erőltetetten politikát csináló és persze ugyanezzel szüntelenül a jobboldalt vádoló irodalmukat, színházukat és társadalomtudományukat. A magyarországi médián szocializálódott külhoni magyarok pedig azt látják, hogy ez jön az anyaországból, ezt gondolják trendinek – hát jóhiszeműen fogyasztják, legyen szó regényről vagy színházi előadásról.
JOBB HÍJÁN BAL
Ha nincs jobboldali kortárs sztáríró, akkor határon túlra is a rögeszmésen politizáló Závada Pált meg Parti Nagy Lajost hívják beszélgetni, megadva nekik ezzel a lehetőséget, hogy gyalázzák kicsit a „nyomasztó”, „diktatórikus” orbáni Magyarországot. Kolozsvár különösen fontos gócpontjukká kezd válni.
„Lehet, hogy most itt jobb élni”
– jegyezte meg Závada egy régebbi író-olvasó találkozón Székelyudvarhelyen, ravaszul hízelgésként tálalva a jobboldali vezetésű Magyarország lejáratását. Délvidéken 1944-45-ben több tízezer magyart mészároltak le válogatott kegyetlenséggel a szerb partizánok, még ezt a traumát se sikerült feldolgozniuk, de máris egy másikkal traktálják őket, hiszen jobb híján Závadát hívják Magyarországról, a három zsidó kereskedő 1946-os, nagykunsági meglincseléséről szóló regénye apropóján.
Parti Nagy biztos benne, hogy az erdélyiek nem szeretik, ha a magyar kormány diktálja nekik, hogy mit kell gondolniuk. Sokkal jobban szeretné ő diktálni:
„Elegük van abból, hogy mindenféle pártközpontokban mondják meg azt, hogy miként és hova kell igazodni, szavazni. És ez a kultúrára is nagyon igaz.”
Parti Nagy Lajos fontos feladatának véli, hogy formálja a közgondolkodást, de tolakodásnak tartja, ha konzervatív emberek teszik ugyanezt.
Mindennek fokozásaként a Marosvásárhelyi Rádióban az a Csáki Judit színikritikus mutatja be állandó rovatban a magyarországi színházi élet újdonságait, aki többek között az Alföldi Róbert Nemzeti Színházból való távozása körüli hisztériakeltésben alkotott mAradandót, majd ő maga is hisztigócpont lett. Természetesen nem is állja meg, hogy ne tegyen kiszólásokat a jelenlegi kultúrpolitikára.
A szüntelenül bújtatva politizáló, baloldali kulturális és művészvilág ágyaz meg annak, hogy a közbeszédbe is átmehessenek a kedvenc témái: a magyarok bűnössége a világháborúkban, a zsidóüldözésben és a cigánygyilkosságokban, a migránssimogatás, meg persze a baloldali kulturális és művészvilágot Magyarországon mindig egy lépéssel kijjebb szorító Orbán-kormányzat állandó gúnyolása és vádolása a demokrácia felszámolásával. Ez a balliberális kör kihasználja, hogy a külhoni magyar közösségek még hajlamosabbak hinni neki, mert nem élték meg testközelből a balliberális ideológia és politikai erők olyan mértékű károkozását, majd látványos bukását, mint a Magyarországon élők.
Marosvásárhely–Budapest–BERLIN
Az erdélyi születésű, de már Magyarországon élő író, Dragomán György ennek a körnek a legújabb üdvöskéje. Magyarországon addig ajnározta a balliberális média, hogy sztáríróvá avanzsált, és már ilyen minőségében járhat vissza Erdélybe, kiokosítani az ottani magyarokat, hogy miről mit kell gondolniuk. Papírforma, hogy a magyarországi baloldal kedvencét a liberális hatalmi elit zsebében levő német sajtó is körülrajongja. Emlékszünk még a cikk elejére, hogy Hatvany-Deutsch Lajostól Demszky Gáborig hova iszkolnak el a magyarországi kommunisták és liberálisok, ha a nemzeti szellemű kormányzás miatt elfogy körülöttük a levegő? Egy rövidke, 1933-45 közti időszakot leszámítva, egy évszázada nagyon otthonosan érzik magukat Németországban.
Azonnal megjelenő német fordítások, dicsőítő Frankfurter Allgemeine Zeitung- és Der Spiegel-kritikák, meleg hangvételű ajánlások szegélyezik Dragomán diadalmenetét – hiába, Konrád György nem fiatal már, időben be kell építeni a köztudatba az utódját. És Dragomán tudja is a dolgát, rögtön belerúg a hazájába:
„(…) nagyon imponáló látni, milyen intenzitással olvasnak a német kritikusok. Alapos és értő elemzéseket írtak, rögtön a könyv megjelenése után. Ez az, ami Magyarországon hiányzik.”
Ráadásul a migrációellenes szövegével ideológiai kihágást elkövető Konráddal szemben, hűséges migránssimogató is. Meg persze kötelezően kockásinges-támogató, ligetvédő és radikális feminista is – elég feltűnő, hogy a magyar kormány ellen ilyen-olyan-amolyan okból lázongó, teljesen különállónak füllentett csoportok mind ugyanabból a fészekből rajzanak ki a Kossuth térre, a Szabadság térre, az Andrássy útra, a Városligetbe vagy épp’ a Kúria elé.
A Der Spiegel Konrád György, Kertész Imre, Esterházy Péter, Nádas Péter és Krasznahorkai László neveit sorjázva dicséri a magyar irodalmat, akaratlanul is ráerősítve, hogy német nyelven csakis elkötelezett liberálisoknak van esélyük bekerülni a kánonba, nekik viszont elég jó. Spiró György ezt így fogalmazta meg hat éve Kolozsváron, egy óvatlan pillanatában:
„Ma nem nagyon függ össze a kritikai és az olvasói fogadtatás – minden attól függ, hogy az író be van-e vezetve.”
Vásárhelyi Mária, a fasizmustól hivatásszerűen rettegő szociológus a Facebookon szólta el magát, hogy mi a felsorolt írók legfontosabb jellemzője:
„Csupa olyan írók, akiket az Orbán-rendszer a nemzet ellenségének kiáltott ki. Szerencsére a világ és minden magyar demokrata nagy magyar íróknak tartja őket.”
Dragomán György ebbe a társaságba érkezik meg hamarosan, árnyékában a feleségével, a magyar baloldali sajtó rajongása miatt országosan (a jobboldali sajtóban is) elismeréssel kezelt költőnővel, a migránsok mellett az egymilliárd forintos vagyonnal rendelkező Budapesti Fesztiválzenekar pénzügyi helyzetéért is aggódó Szabó T. Annával.
A MAGYARORSZÁGI BALOLDAL KÜLHONI AGITPROP OSZTÁLYAI
A Magyarország felől a külhoni magyarokhoz érkező genderideológusok azon dolgoznak, hogy a nemzeti létükben veszélyeztetett kisebbségi magyar százezrek saját kulcskérdéseik helyett a marginális jelentőségű és minimális létszámú szexuális kisebbségekkel foglalkozzanak. A magyar kormányra a szokásos rasszista, fasiszta, stb. jelzőket aggató, közismert baloldali politológus, Lengyel László eközben elmagyarázza az erdélyieknek, hogy az ő hazájuk a kozmopolita nagyvilág, de persze elítéli, ha Orbán fogalmazza meg, hogy hol van a haza. A fáradhatatlan offenzívát azok a helyi médiamunkások teszik teljessé, akik lényegében a magyarországi baloldal külhoni agitprop osztályát képezik.
Erdélyben az őt terhelő rendszeres panaszok ellenére még mindig a Marosvásárhelyi Rádióban dolgozó Parászka Boróka a legtehetségesebb ikonja ennek a törekvésnek. Repertoárja a székelygyalázástól és vallásgyalázástól, a szélsőséges feminizmuson át a migránssimogatásig terjed.
Parászka Boróka erdélyi magyar, aki nem tesz különbséget a migránsok és az erdélyi magyarok között
„Parászka Boróka rádiós propagandát folytat, műsoraiban gyakran manipulál, eltér az igazságtól. Sajtós és rádión kívüli tevékenysége során bizonyos (párt) körök és ideológiák elkötelezett támogatója, a romániai és magyarországi magyar média botrányos szereplője. Olyan témákat és álláspontokat erőltet egyoldalú módon, amelyek hallgatóink többsége számára idegenek és irritálóak”
– írták munkatársai 2013-ban, az ellene benyújtott petíciójukban. Fontosságát jelzi, hogy ekkor a balliberális irodalmárok bensőséges melegedője, az Élet és Irodalom hasábjain védték meg – az ilyesmi nem szokott alanyi jogon járni az egyszerű külhoni magyar újságíróknak… Parászka kitartóan démonizálja Magyarországot, rendszeresen félti attól Erdélyt, hogy túlságosan Magyarország-párti, és ebből szerinte baj lesz. „Szuperképessége” a csúsztatás, hogy bármit képes a székely-román viszonyrendszerrel párhuzamba állítani. Az Európát elözönlő migránsok által követelt segélyek nála egylényegűek az őshonos erdélyi magyarok által követelt nyelvi és önigazgatási jogokkal, a magyar kormány nemzeti öntudatot erősíteni hivatott bármilyen intézkedéséről pedig rendre a magyargyűlölő román nacionalizmus, vagy akár a Ceauşescu-rendszer jut eszébe.
Felvidéken az Új Szó az egyetlen magyar nyelvű napilap, a vele szimbiózisban működő Vasárnap pedig az egyetlen jelentős magyar hetilap. Mindkettő a külhoni magyarokat és az anyaországot egymástól eltávolítani akaró politikai erők szolgálatában áll, de a Vasárnap – magazin jellegét kihasználva – erős versenyző a szélsőséges liberális agymosás, feminizmus, katolikusellenesség és Orbán-fóbia terén is. Emlékezetes, amikor a Parti Nagy Lajos legsilányabb munkái közé tartozó, a magyarokat bőgatyás mucsai parasztnak láttató, kormánykritikus meséket címlapon érezte fontosnak hozni az újság. A székely-palóc kamutájszólásban elmondott, rendkívül kínos produkciónak a 2000-es években sikerült hoznia a ’90-es évek eleji Szatelit humorszintjét, tanúskodva a balliberálisok híres progressziójáról is. A felvidéki magyarok egyetlen jelentős hetilapja ezt ünnepelte körül, a magyarországi baloldali sajtóval tandemben.
FIGYELNI KELL AZ ÚJ FRONTOKRA
Javában zajlik a harc Magyarországon a még mindig bőven balliberális fennhatóságú kulturális és művészeti térért, és minden egyes hangos hisztéria (pl. amikor Alföldi Róbertet nem kirúgták, csak a megbízatása lejártával nem kapott új szerződést a Nemzeti Színház élén) azt jelzi, hogy a kormány betalált.
Ez még jó darabig el fog tartani, és akár több ciklusra is szükség lehet, hogy a konzervatív értékrend üzenetei a balliberális üzenetekhez hasonló súllyal jelenjenek meg a kulturális életben. Eközben a befolyásáért kapaszkodó baloldal új frontokat nyitott a határon túli magyaroknál is, ahonnan váratlan támadások érhetik a jobboldalt, ha nem figyel oda.
Vésey Kovács László
pestisracok.hu
2016. augusztus 3.
Elhunyt Kilin Sándor
Augusztus 2-án délután az örökkévalóságba távozott Kilin Sándor. Borzalmas egy kedves kolléga halála kapcsán akár egyetlen mondatot is leírni. Hát, ha még az egyúttal a legjobb barátok egyike volt, majdnem ötven esztendeig, s annak idején, pályafutása kezdetén amolyan, őt sok mindenben eligazító pártfogója, tanítómestere.
Szörnyű leírni: Kilin Sándor nincs többé, hogy ezután csak emlékezetünkben él – és természetesen számtalan, az Aradi, jó ideig az országos magyar sajtóban megjelent cikkében. Nem hinném, hogy cikkeit számon tartotta, hiszen soha, sehol nem akart parádézni, dicsekedni velük: megírta, amióta lehetett, azt, amit gondolt, érzett, előtte pedig a sorok között próbált – mint minden igaz újságíró abban a korban – az olvasó szívéig, elméjéig jutni.
Az egyetlen (minden kétséget kizáróan a legérdemesebb) volt az Aradi újságírók között, akit a Magyar Újságírók Szövetsége, úgy másfél évtizede, Aranytollal tüntetett ki munkássága elismeréseként. Sokszor kérdeztem tőle az utóbbi években: miért nem ír könyvet, hiszen hosszú – idén éppen ötvenéves – pályafutása alatt olyan dolgokat élt át, tapasztalt meg, amelyek rendkívül tanulságosak lehetnek a későbbiek számára. Ugyan, ne szamárkodj, intett le mindig. Pedig még jól emlékszem azokra a beszélgetéseinkre, amikor 35-40 vagy 45 évvel ezelőtt megjegyezte az akkori idők egy-egy elképesztő bődületére, a funkcionáriusok packázására: ezt le kellene jegyezni, hogy ne felejtsük el, valamikor (minthogy akkor nem lehetett) jó cikket írhatnánk belőle.
Nem jegyezte le, nem írta meg, sajnos, emlékezetből sem, pedig roppant érdekes lett volna a visszaemlékezés gyermekkoráról (tanítócsaládban nőtt fel, apja Kisjenőben kántortanító, majd Aradon neves iskolaigazgató volt), moszkvai, majd Kolozsvári egyetemi éveiről, kürtösi tanárkodásáról, de talán főleg arról a fél évszázadról, amit az Aradi magyar újság szolgálatában eltöltött. Szolgálatában, mondom, mert a legnemesebb értelemben vett szolgálat volt a nyugdíjazása, majd Magyarországra költözése után is.
Legutóbbi – mint mindig: okos, egyéni, összetéveszthetetlen hangvételű, kiváló elemzőkészséggel és nagy mesterségbeli tudással megírt – vezércikke július 21-én jelent meg, amikor már, bizonyára maga se tudta mennyire, súlyos beteg volt. A rá következő szombaton immár visszajáró nehéz fájdalmakra panaszkodott, holott soha nem szokott.
Próbálom elhessegetni magamtól az utolsó képet, amikor battonyai házuk előtt, segítséggel, beszállt az érte küldött mentőautóba s azzal búcsúztunk, hogy (a külön kocsiban utazó feleségével és fiával együtt – ragaszkodott hozzá, hogy családja elkísérje) rövidesen találkozunk az orosházi kórházban, ahova kivizsgálásra utalták be. Mintha érezte volna, hogy utolsó napjaiban, perceiben családjával együtt kell lennie. Ott azonban megállapították, hogy nagy a baj, s Gyulára, a jobb felszereltségű megyei kórházba vitték, ahol az életmentőnek remélt műtét közben csütörtökön kora délután megállt a szíve. Újraélesztették, a gépek még pár napig életben tartották.
Nyolcvanadik születésnapját tavaly (november utolsó napján született 1935-ben) családjával és néhány volt kollégája, barátja társaságában ünnepelte. Dehogyis gondoltuk, hogy az utolsó lesz. Most már, sajnos, tudjuk.
Hatalmas, s az Aradi magyar újságírás számára pótolhatatlan veszteség ért bennünket a halálával.
Jámbor Gyula(Nyugati Jelen)
Kilin Sándor (Nagyszalonta, 1935. nov. 30. – Battonya, 2016. aug. 2./ újságíró volt, a Nyugati Jelen Arad) munkatársa.
vitalap.hu
2016. augusztus 4.
Nemzetstratégiáról és erdélyi jövőképről a 12. EMI-táborban
Merre tovább, erdélyi magyarság? címmel tartanak politikai kerekasztal-beszélgetést augusztus 12-én, pénteken 12 órától az EMI-táborban. A szervezők mind az RMDSZ, mind a Magyar Polgári Párt, mind pedig az Erdélyi Magyar Néppárt vezetőjét meghívták.
„A meghívókat Kelemen Hunor, az RMDSZ, Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt, valamint Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt országos elnökéhez juttattuk el, arra pedig, hogy jelen lesznek-e rendezvényünkön, az elkövetkezendőkben kapunk választ” – fogalmazott Sorbán Attila Örs, az augusztus 10-14. között sorra kerülő 12. EMI-tábor főszervezője. Mint mondta, az EMI kiemelt fontossággal kezeli a romániai magyar közélet történéseit, ennek megfelelően az elmúlt évekhez hasonlóan idén is igyekeznek a táborban résztvevő fiatalokhoz közel hozni az erdélyi magyar politika szereplőit. A szervezők célja egy olyan kerekasztal-beszélgetés megszervezése, melyet a romániai magyar közösség jövőjének minden szempontját felvonultató értekezésként tarthatnak számon. „Az EMI, illetve az EMI-tábor pártoktól függetlenül működő szervezet és rendezvény, ám fontos, hogy a fiatalok ismerjék és érdekeltek legyenek az erdélyi politikában” – hangsúlyozta a főszervező, aki úgy vélekedik: ehhez elengedhetetlen, hogy ne csak egy erdélyi magyar párt, hanem mindhárom nemzetstratégiai álláspontját megismerhessék.
Sorbán elmondta, a politikai alakulatok vezetőitől még várják a visszajelzéseket. Hozzátette, arra bíztatja ugyanakkor az érintett személyeket, amennyiben az időpont nem felel meg számukra, küldjék el a párt egy másik tagját az eseményre, hiszen az elmúlt időszak történései következtében 2016-ban igencsak aktuális nemzetstratégiáról és jövőképről beszélni.
Közlemény

Erdély.ma
2016. augusztus 4.
Magyar–román iskolai „összeférhetetlenség” Marosvásárhelyen
Az Oktatási Minisztérium ellenőrző bizottsága vizsgálja Marosvásárhelyen a tavaly önállósult római katolikus gimnázium alapító okiratait – közölte az Agerpres. A szaktárca azt követően lépett, hogy a magyar tannyelvű felekezeti iskola teremhasználati vitába keveredett az egyházi épületen vele osztozó, román tannyelvű Unirea főgimnáziummal, mely korábban egyedül használta az időközben a római katolikus egyháznak visszaszolgáltatott ingatlant.
Az Agerpres szerint korábban Maros megye prefektusa is közvetíteni próbált a két iskola között kialakult „feszült helyzetben”, mert a felekezeti iskola és az RMDSZ több politikusa az „eredeti egyezséget figyelmen kívül hagyva” osztálytermek felszabadítására szólította fel az Unirea főgimnáziumot. Valentin Bretfelean, a helyi rendőrség parancsnoka – aki a Marosvásárhelyi önkormányzatot képviseli az iskola igazgatótanácsában – a hírügynökségnek azt mondta: a tanfelügyelőség jogtalanul adta át az Unirea több osztályát a katolikus iskolának, hogy annak gyereklétszámát 300 fölé „nyomja”. A magyar ügyekben nem először gáncsoskodó Bretfelean szerint emiatt az – egyébként az egyik legrangosabb vásárhelyi román iskolának számító – Unirea gimnázium léte került veszélybe.
Nem tartanak a vizsgálattól
A kommunizmus idején államosított épületegyüttest 2004-ben szolgáltatták vissza a római katolikus egyháznak. Marosvásárhelyen ugyanabban az évben a magyar tannyelvű Bolyai Farkas Gimnázium termeiben indult be a katolikus oktatás. Az intézmény a 2015–2016-os tanév elejétől költözhetett be az egyházi épületbe, miután az önkormányzat 2015 januárjában egy önálló római katolikus gimnázium megalapításáról hozott tanácsi határozatot.
Az Unirea a katolikus iskola felszámolásától reméli a teremvita megoldását, ezért küldött a minisztériumhoz az egyházi iskola létjogosultságát megkérdőjelező feljelentést – magyarázta az MTI-nek Tamási Zsolt, a Marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Gimnázium (RKTL) igazgatója, hozzátéve, hogy nem tart a vizsgálattól. Felidézte: az egyház azzal a feltétellel adta bérbe épületeit a városnak, hogy azokban jogilag önálló felekezeti iskolát is működtet.
Románokat hoznának a magyarok helyébe
Az egyháznak egyébként 2009-ben lejárt az a törvényi kötelezettsége, hogy a visszaszolgáltatott épületben helyet adjon az ott működő állami iskolának. A 2014-ben húsz évre aláírt új bérleti szerződés mellett az egyház egy 2019-ig szóló felhasználási szerződést is kötött a várossal, amelyben éves bontásban szabályozzák, hogyan osztják el a tantermeket az Unirea és a katolikus tanintézet között. Ezt a megállapodást az borította fel, hogy az Unirea lemondott magyar tannyelvű alsó és felső tagozatos osztályairól, és magyar középiskolai osztályairól, amelyeket viszont – a tantermekkel együtt – a felekezeti iskola vett át. Ezek helyett az Unirea további román osztályok indításával igyekezett megtartani, sőt növelni gyereklétszámát, és ezért támadt a teremhiány, magyarázta Tamási Zsolt. Így néhány éven belül kifutnak a magyar osztályok és megszűnik a kétnyelvű oktatás az Unireában, de „ezt a döntést ők hozták, annak ellenére, hogy a médiában multikulturális iskolaként reklámozzák magukat” – hangsúlyozta a hírügynökségnek a katolikus igazgatója.
Korábban Marius Paşcan Nemzeti Liberális Párti szenátor azt szorgalmazta, hogy az Unirea főgimnázium költözzön el a katolikusok ingatlanából, még mielőtt lejár az önkormányzattal megkötött szerződés. A politikus szerint új otthont kell keresni a város egyik legjobb iskolájának, és erre több megoldást is javasolt. Szerinte a főgimnázium a Ion Vlasiu faipari vagy a Constantin Brâncuşi építészeti szakközépiskola épületébe költözhetne, vagy megkaphatná a ligeti kaszárnya hathektáros területét, ahova az önkormányzat új iskolát építhetne az unireásoknak.
MTI
Erdély.ma
2016. augusztus 4.
Bemutatják a képeslapos könyvet
Csütörtökön délután 6 órától, a Csíkszeredai Városnapok keretében, a Csíkszeredai polgármesteri hivatal gyűléstermében mutatják be Erőss Vilmos Mesélő régi csíki képeslapok című kötetét. A kötetben a szerző értékes gyűjteményéből 242 csíki képeslap kapott helyet, 24 esetében az érdekesnek tűnő címzési oldalt is bemutatja.
– Keveset tud önről az olvasó, írásai alapján helytörténészként ismerjük. Mióta gyűjti a képeslapokat?
– Csíkszeredában születtem 1950. június 30-án. Középiskolai tanulmányaimat 1961–1969 között a Csíkszeredai (mai Márton Áron) gimnáziumban végeztem, itt érettségiztem. 1971-ben végeztem el az építészeti technikumot, és még abban az évben a Hargita megyei Tervezőhivatalnál kaptam munkahelyet. Szabadidőmben előbb bélyeggyűjtéssel foglalkoztam, 1986-ban rájöttem, hogy Csíkszeredai képeslapokat érdemes gyűjteni. Előbb Hargita megyei településekről, de pénzügyi okokból később csak csíki vonatkozású képeslapokat vásároltam.
– Több sorozata jelent meg a Csíki Hírlapban. Milyen visszajelzéseket kapott?
– Hasznos volt bemutatni a Csíki Hírlapban a régi képeslapokat. Számos visszajelzést kaptam. Íme, egy példa. A lap 2013. június 12-ei számában jelent meg a Főúti villák című cikk, és nem sokkal később egyik volt munkatársam, Ferencz Imre felhívta a figyelmemet, hogy a cikkben szereplő villa tulajdonosa nem Gaál Endre, hanem Gaál Elek volt. A tábla feliratán csak GAÁL E. szerepelt. Megmutatta a Gaál Elek csíkpálfalvi plébános villájával kapcsolatos dokumentumokat, meglepetésemre ott láttam egy Tusnádfürdő központjáról készült kataszteri térképmásolatot, helyrajzi számokkal. Bár a Csíkszeredai kataszteri hivatalnál átnéztem két kötetnyi tusnádi kataszteri térképet, ez a Tusnádfürdői térkép nem volt közöttük. Elkértem, lemásoltam, és ez könnyítette a kutatói munkámat.
– Hogyan lett könyv a képeslapokból, illetve a hozzájuk fűződő kis történetekből?
– Rég tervezem az évek során általam felvásárolt képeslapok kiadását, közkinccsé tételét. Tavaly az egyik barátommal érdeklődni mentem a megyei tanácshoz, ahol furcsa választ kaptunk, ezért más megoldást kerestünk. Próbáltam magyarországi támogatást szerezni, de olvastam a Krónika május 5-ei számában megjelent Egyelőre nincs több pénz a Nemzeti Kulturális Alapnál (NKA) című cikket, melyből megtudtam, hogy 9 ezerről 13 ezerre nőtt az NKA címére érkezett pályázatok száma. Benevezési díjat is kell fizetni, ezért erről lemondtam. Május végén tudomást szereztem arról, hogy a megyei tanács már szeptember 25-én továbbküldte a kérésemet a Hargita Kiadóhoz, ahonnan, sajnos, a mai napig nem válaszoltak. Utolsó tervem az volt, megkérem a Tipographic nyomdát, készítsen egy mesterpéldányt. Hamarosan elkészült, és megmutattam a barátaimnak. Listára került a megrendelők neve, és a nyomda vezetősége elrendelte 500 példány kinyomását. Június végére elkészültek a könyvek. Július elsején üzenetet adtam fel a világhálóra az alábbi szöveggel: „Tegnap, születésnapomra, készen lettek a könyvek. Mától szétosztom”. Óriási siker lett, rövid idő alatt szinte az egész elkelt, de félretettem 50 kötetet a könyvbemutatóra. Minden jó, ha a vége jó – tartja a közmondás. A Hargita Kiadó helyett én nevetek, mert támogatás nélkül megjelentek a könyvek.
– Nem olcsó mulatság régi képeslapokat vásárolni. Megérte?
– Valóban nem olcsó. Fizetésem, illetve ma a nyugdíjam egy részét erre költöttem, költöm. Egy példa: a 216-os számú képeslapért ötven eurót kért egy Râmnicu Vâlcea-i eladó. A könyv borítójára került szép Tusnádfürdői képeslap még ennél is drágább volt. Elmondhatom, a Csíkban megjelent könyvek közül a képeslapos könyv megjelenéséért én fizettem saját zsebemből a legtöbbet. A siker titka, hogy a könyveket sikerült eladni, szerintem abban rejlik, hogy pazar a nyomdai kivitelezés, és sok olyan kép van benne, amelyek korábban más kiadványokban nem jelentek meg.
Kiknek szól a könyv?
Ez a könyv elsősorban azokhoz szól, akik Csíkszéken születtek, itt éltek vagy élnek, beleszerettek ezekbe a tájakba, és nosztalgiával emlékeznek vissza a képek láttán a régi utcákra, házakra, villákra. Ezek közül számos épület már nem létezik, az utcarészek pedig átalakultak. Erőss Vilmosnál 1987-ben Budapesten az orvosok agysérülést diagnosztizáltak, ez 2/3-os hallásveszteséggel jár. A hallássérült és nehezen beszélő szerzőnek írásban tettük fel a kérdéseket.
Dobos László
Székelyhon.ro
2016. augusztus 4.
Népzenei műhelymunkát szerveznek Csernátonban
Lehet jelentkezni a hatodik Mozsika Népzenei Műhelymunkára, amelyet az elmúlt évekhez hasonlóan idén is Csernátonban szervez meg a Kovászna megyei Művelődési Központ és Kovászna Megye Tanácsa.
A műhelymunkát idén augusztus 21-27. között tartják a csernátoni Hanna panzióban, az eseményre augusztus 13-ig jelentkezhetnek az érdeklődők. A résztvevők kétféle tevékenység közül választhatnak, így népdaltanulás és népzeneoktatás is. A rendezvény hosszú távú célja a magyar népzene, néptánc és népszokások ápolása, megőrzése, éltetése és népszerűsítése. Rövid távú célként a népzene-ápolást, a népzenei együttesek kialakulásának elősegítését, illetve népi hangszereink megszerettetését tűzték ki a szervezők.
A hangszereket tekintve hegedűn, brácsán, nagybőgőn és cimbalmon tanulhatnak a résztvevők. A népdaloktatás kiscsoportokban történik, míg a népzeneoktatás esetében a jelentkezők a műhelymunka első napjaiban egyesével, vagy hangszerenként elosztott kiscsoportokban, az oktatók szakmai irányítása mellett tanulnak népzenét.
A műhelymunka további napjaiban egy népi zenekar felépítése szerint gyakorolják a csoportban való zenélést. A kezdők sóvidéki népzenét, a haladók vajdaszentiványi népzenét tanulnak. A hangszereken történő oktatást a Sepsiszentgyörgyi Heveder Zenekar tagjai tarják: Fazakas Levente – hegedű, Szilágyi László – brácsa, Bajna György – nagybőgő, Fazakas Albert – cimbalom és Román Hunor – hegedű. A népdalokat István Ildikó, a Sepsiszentgyörgyi Művészeti Népiskola ének- és tánctanára oktatja. Kiegészítő programpontként a résztvevők népi játékokon is részt vesznek.
A műhelymunka során elsajátított ismereteket a rendezvény végén, augusztus 26-án, pénteken 18 órától a Kézdivásárhelyi Borudvarban gálaest keretében mutatják be. Jelentkezni és érdeklődni a Sepsiszentgyörgy, Szabadság tér 2-es szám alatt található Kovászna megyei Művelődési Központ székhelyén, illetve a 0267-351 648-as és a 0742-148 687-es telefonszámokon, vagy az istvan_magori@yahoo.com elektronikus postacímen lehet.
Bencze Melinda
Székelyhon.ro
2016. augusztus 4.
Nemzetstratégiáról és erdélyi jövőképről az EMI-táborban
Merre tovább erdélyi magyarság? címmel tartanak politikai kerekasztal-beszélgetést augusztus 12-én, pénteken 12 órától az EMI-táborban. A szervezők mind az RMDSZ, mind a Magyar Polgári Párt, mind pedig az Erdélyi Magyar Néppárt vezetőjét meghívták.
„A meghívókat Kelemen Hunor, az RMDSZ, Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt, valamint Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt országos elnökéhez juttattuk el, arra pedig, hogy jelen lesznek-e rendezvényünkön, későbbiekben kapunk választ” – fogalmazott Sorbán Attila Örs, az augusztus 10-14. között sorra kerülő 12. EMI-tábor főszervezője. Mint mondta, az EMI kiemelt fontossággal kezeli a romániai magyar közélet történéseit, ennek megfelelően az elmúlt évekhez hasonlóan idén is igyekeznek a táborban részt vevő fiatalokhoz közel hozni az erdélyi magyar politika szereplőit.
A szervezők célja egy olyan kerekasztal-beszélgetés megszervezése, melyet a romániai magyar közösség jövőjének minden szempontját felvonultató értekezésként tarthatnak számon. „Az EMI, illetve az EMI-tábor pártoktól függetlenül működő szervezet és rendezvény, ám fontos, hogy a fiatalok ismerjék és érdekeltek legyenek az erdélyi politikában” – hangsúlyozta a főszervező, aki úgy vélekedik: ehhez elengedhetetlen, hogy ne csak egy erdélyi magyar párt, hanem mindhárom nemzetstratégiai álláspontját megismerhessék.
Sorbán elmondta, a politikai alakulatok vezetőitől még várják a visszajelzéseket. Hozzátette, arra biztatja ugyanakkor az érintett személyeket, amennyiben az időpont nem felel meg számukra, küldjék el a párt egy másik tagját az eseményre, hiszen az elmúlt időszak történései következtében 2016-ban igencsak aktuális nemzetstratégiáról és jövőképről beszélni.
Gergely Imre
Székelyhon.ro
2016. augusztus 4.
Elkészült a Nagyajtát Apácával összekötő híd
Felavatták csütörtökön az erdővidéki Nagyajtát a Brassó megyei Apácával összekötő, több mint hatszázezer euróból megépült Olt-hidat.
Az új átkelő megépítése már évekkel ezelőtt esedékessé vált, hiszen a régi hidat hat évvel ezelőtt balesetveszélyessé nyilvánították és lezárták, azonban a két falu lakói nem törődtek a tiltással. Aztán a régi pallót lebontották, így a Nagyajtáról Brassóba ingázók és a Brassó megyei Apácáról a nagyajtai magyar iskolába beiratkozott kisdiákok több kilométeres kerülőre kényszerültek.
„A régi – 1927-ben épített –, rossz híd helyett a község lakói visszakapták azt, ami megilleti őket: a gyerekek gond nélkül eljuthatnak az iskolába, a helybeliek dolgozni járhatnak, a gazdák pedig könnyebben meg tudják közelíteni a földjeiket” – fogalmazott a hídavatón Tamás Sándor, a Kovászna megyei önkormányzat elnöke.
Bihari Edömér, Nagyajta polgármestere emlékeztetett, a tiltó tábla ellenére is mindennapos volt a forgalom az átkelőn. „Jogosan mondhatjuk, hogy a híd Erdővidék ki- és bejárata, Erdővidék kapuja” – mondta az elöljáró. Apáca polgármestere, Bölöni László rámutatott, az Olt szabályozása miatt több mint 200 hektár termőföld Nagyajta adminisztratív területéhez csatolódott, így a gazdák közel húsz kilométeres kerülőre kényszerültek. Ezt az új híd használatba helyezése megoldotta. Erdővidéken korábban több mint 30 kilométer utat aszfaltoztak le a Hídvég–Miklósvár- és a Hatod–Barót- szakaszon, a közeljövőben újjáépítik a Nagyajta központjában található hidat is, és további 55 kilométer megyei úthálózat tervezése folyamatban van.
Bíró Blanka
Székelyhon.ro
2016. augusztus 4.
Filmtett-műhely Árkoson
Mondhatni, minifilmgyár helyszíne az árkosi oktatási központ: itt zajlik a Filmtett Egyesület 15. alkotótábora, a Filmtett Workshop. Jártak még itt a filmtettesek, 2003-ban a második tábor is itt zajlott, akkor szerényebb körülmények között. Ezenkívül még szerveztek két műhelyt Háromszéken: Sepsibesenyőn 2011-ben és 2012-ben.
Az első filmes műhelyt képzéspótló szándékkal szervezték meg 2002-ben. A még mozgóképes havilapként indult Filmtettet kiadó szervezet partnere éveken át a Duna Műhely volt. Az alkotótáborok lehetőséget biztosítottak fiatal tehetségeknek, hogy csoportokba szerveződve kipróbálják a filmkészítés különböző területeit. A tábor jellege az évek során módosult, ma már egyszerre tehetségkutató és továbbképző. A cél szakmai ismeretek átadása és bővítése, fesztiválokon bemutatható filmek elkészítése és a táborozók közötti szakmai kapcsolatok kialakítása későbbi együttműködésük reményében.
Az idei táborozáson pályázat útján 42 ifjú vesz részt, 18-an erdélyiek, 23-an magyarországiak, egy felvidéki. Háromszékről Dávid Gulácsi Zsuzsanna, Dávid Attila Péter és Kovács Kati színész, valamint Bede Kincső Hilda vágó, a szervezők munkáját erősíti a Sepsiszentgyörgyi Jakab-Benke Nándor és Tóth-Gödri Iringó.
A műhely csoportjai a filmalkotás különböző területeit gyakorolják: rendező, operatőr, vágó, hangmérnök, gyártásvezető, rendezőasszisztens, színész és animációsfilm-készítő. Négy fiatal rendező saját forgatókönyvéhez válogatta ki a színészeket, stábot és keresett helyszínt. Buzogány Klára, a Filmtett – Erdélyi Filmes Portál főszerkesztője a csoportvezetőket ekként mutatta be: a színész csoportot a Liza, a rókatündér rendezője és főszereplője, Ujj-Mészáros Károly és Balsai Móni vezeti, az operatőr csoportot Pálos György és Bántó Csaba, a hangmérnök csoportot két sikeres fiatal hangmérnök, Lukács Péter Benjámin (VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan, Symphony no. 42, A nyalintás nesze) és Székely Tamás, a Saul fia egyik hangmestere. A csapatot egy fiatal erdélyi hangmérnök, Iszlai József erősíti. Az animációs csoportot Vácz Péter, a Nyuszi és őz című, nemzetközi sikerű animációs film rendezője, valamint Vezsenyi Tamás irányítja, a rendezőasszisztensek és a gyártásvezetők Durst György Aranypálma-díjas producertől, valamint a gyártásvezetéstől a filmforgalmazásig és rendezvényszervezésig rengeteg területen jártas Boros Melindától tanulhatnak. A vágó csoportot Lemhényi Réka vezeti, aki többek közt Pálfi György Hölgyeim és uraim! című, bravúros szkeccsfilmjén és Tudor Giurgiu De ce eu? című múltidéző drámáján is dolgozott. Jobbkeze egy fiatal vágó, Kővári Szabolcs.
Durst György lapunknak elmondta, a filmkészítés teljes volumenét modellálják a forgatókönyvírástól a filmfesztiváloztatásig. Az elmúlt években volt kritikusi csoport is, idén ez elmAradt. A producer csoport vezetésében társával, Boros Melindával igyekeznek megtanítani, hogy van a színművészet és van a film – ez utóbbi csapatjáték, az első rendezőtől az utolsó világosítóig mindenki ugyanolyan fontos, figyelni kell egymásra, a munka érdekében egyensúlyt kell teremteni, hogy a filmek el is készüljenek. Kiemelte: a helybeliek sokat segítettek, érzik, hogy a filmeseknek megvan még a respektje, megnyílnak a szívek és a kapuk előttük. Nemcsak árkosi, hanem Sepsiszentgyörgyi helyszíneken is forgattak, lakásokban, a kórházban, és Sepsiszentgyörgyi színészeket is felkértek a közreműködésre. A cél az is, hogy a színészek megszokják, más a színházi szerep és más, ha egy filmben kell szerepelni, hisz sem itt, sem Magyarországon nincs külön filmszínészképzés. A Balázs Béla-díjas producer reményét fejezte ki, ezek a táborok elérik majd azt a célt, hogy olyan embereket képezzenek, akik filmet tudnak készíteni. Munkájukban a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem partner, tette hozzá.
Buzogány Klára lapunknak elmondta, a tábor után önálló életre kel minden film, hazai és nemzetközi fesztiválokra nevezik be. Eddig több mint 200 film született, és örülnek annak, hogy nagyon sok díjat szereztek. Vannak olyan fesztiválok, amelyek az összes filmet egy blokként befogadják. Idén négy rövidfilm és öt animációs film készült a táborban. Ezeket ma este szemlézik az oktatási központban.
Szekeres Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. augusztus 4.
Moldova megkapja
Jóváhagyta a Moldovai Köztársaságnak ígért 150 millió eurós visszatérítendő hitel első, 60 millió eurós részletének folyósítását tegnapi ülésén a kormány.
Bukarest tavaly októberben kötött hitelszerződést a nehéz gazdasági helyzetbe került Moldova kormányával, hogy segítsen átvészelni azt az időszakot, amíg az országnak sikerül a Nemzetközi Valutaalappal megállapodnia. Bukarest a korrupció visszaszorításához, az igazságszolgáltatás megerősítéséhez, független és feddhetetlen jegybanki vezető kinevezéséhez és egy gazdaságélénkítő csomag elfogadásához kötötte a hitel folyósítását. Miután a hitelszerződésről szóló módosított törvényt Klaus Iohannis államfő májusban kihirdette, a kormány döntésén múlt, mikor értékeli úgy, hogy teljesültek a feltételek. A most felszabadított 60 millió eurós hitelrészletet Moldova várhatóan augusztus végén hívhatja le.

Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. augusztus 4.
Gyanús levelek Árpád öcsémtől (Egy megfigyelt család, 17.)
Nem tudom eldönteni, hogy a Securitate működése alatt elképesztően gyanakvó, netalán legendaépítő volt, vagy csak fontosságukat akarták bizonygatni. Töprengésem magyarázatául az alábbi példák is szolgálnak.
1972. augusztus 30-án Árpád öcsém levelet írt nekem Kolozsvárról Sepsiszentgyörgyre. A levél szövegéből idézek: „Kedves Bátyám! Legelőször is a küldeményt átadtam, mondhatnám, nem a legszívesebben. Nem szeretem az ilyen postásszerepet. Hogy mi volt a tartalomban, nem tudom, de a nagy titokzatosság valamennyit megmagyaráz. Remélem, nem kell megismételnem. Kényelmetlen. Különben megkérdezte, hogy várok-e választ, de mivel erre nem tértél ki, s gondolván, hogy ott, az üzletben úgysem ajánlatos kibontani – mondtam, hogy nem kaptam erre üzenetet.” A levelet még aznap elolvassa a belügyminisztérium Kolozsvári igazgatóságának VI. ügyosztálya (612. szám), a TF (levélcenzúra) 0642-es iktatószámmal fordításban tartja nyilván a teljes szöveget. Egy példányt átutal a III. igazgatóságnak (belföldi elhárítás) további eljárás végett. E levéllel kapcsolatban, öcsém kihallgatása során, az érdekelte a Securitatét, hogy ki az a személy, akinek átadta a levelet? „Én – állítja öcsém –, akárhogy is erőltettem az emlékezetemet, már elfelejtettem, és ezt mondtam a tisztnek is.” Ezután minden levelét felbontják, és egy következő még erősíti is a gyanújukat. Ami az idézett levelet illeti, korántsem politikai összeesküvést rejt. Egyszerűen – akkor már első feleségemtől külön laktam, de még nem váltunk el – egy hölgy ismerősömmel nem volt alkalmam hazautazásom előtt találkozni, és levelet küldtem neki. Tudtam, hogy hol dolgozik, s öcsémet kértem meg a levél átadására. Öcsém azonban valóban tartózkodott minden homályos, számára fel nem fedett ügyben részt venni.
Amint már említettem, számtalan levelezőtársa volt, részben rokonok, részben képeslapcsere alapján szerzett ismerősök. Egyik szatmári rokonunknak, V. É.-nak küldött hosszú levelében egy rejtvény megoldására kéri a válaszban (1. dokumentum). Ez a levél románra fordítva a „rejtett üzenet” dekódolására a Bukaresti szakintézetbe került, a készülő „összeesküvést” leleplezendő. Nem tudom, Éva megfejtette-e, vagy csak a Bukaresti szakemberek álla esett le a megfejtés után. A mellékelt szakértői válaszban törölve van az adott válasz (2. dokumentum). Lehetséges, hogy jót nevettek a gyanakvó szekustársaikon.
Puskás Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. augusztus 4.
Indul az országos kataszterezési program
Igényelhető a finanszírozás
Június végén sürgősségi kormányrendelettel elfogadták a mezőgazdasági
területek telekkönyvezésének módszertanát, amelynek értelmében a külterületek telekelését az Országos Kataszteri és Ingatlan-nyilvántartó Hivatal finanszírozza. A polgármesteri hivatalok már igényelhetik az ingyenes telekkönyvezés finanszírozását.
Azok az önkormányzatok, amelyeknek tulajdonában belterületek vannak, azokat is telekelhetik az országos program révén – áll a közleményben, mely szerint a közigazgatási egységek legtöbb 132.000 lejben részesülnek, az összköltségvetés pedig 90,7 millió lej. A kormány a sürgősségi rendelet elfogadását a 2015–2020 között megpályázandó uniós alapok lehívásához elengedhetetlen telekkönyvek elkészítésének fontosságával magyarázta. Az Országos Kataszteri és Ingatlan- nyilvántartó Hivatal által megjelentetett útmutató az önkormányzatok által igényelt finanszírozási eljárás szakaszait ismerteti. A tájékoztató szerint az országos kataszteri hivatal az önkormányzatok kasszájába utalja a pénzösszeget a munkálatok átvételével, és a telekkönyvezés befejeztét követően. A kormányrendelet értelmében azok a polgármesteri hivatalok is, amelyek saját költségvetésből már elvégezték bizonyos területek telekelését, részesülhetnek utólagos finanszírozásban. A kormány abban reménykedik, hogy Űaz ingyenes program révén 2023-ig minden ingatlan bekerül az országos kataszteri nyilvántartásba.
A tavalyi év végén indított program révén ez idáig országszerte 18 területi közigazgatási egységben végezték el a telekkönyvezési munkálatokat, ami 175.000 ingatlant jelent. A kataszterezési program értéke 1,2 milliárd euró.
György Sándor földmérő szakembert arról kérdeztük, miként látja az országos kataszterezési program megvalósításának lehetőségét? Amint a szakember kifejtette, a jelek szerint alul van finanszírozva a támogatás, ugyanis egy parcellára 60 lejt szánt a kormány, ekkora összegért nem lehet elvégezni egy telekelést. A különbözetet valószínűleg a helyi önkormányzatok kell állják. Az önkormányzatok kiválaszthatják a kivitelezőt, elég nagy mozgásteret biztosít számukra a szabályozás. A hasonló országos, illetve uniós programokra kiírt versenytárgyalásokat azonban általában a nagy cégek nyerik el, amelyek leosztják alvállalkozóknak a földterületek, ingatlanok felmérését, megkapják a pénzt, és az utólag felmerülő hiányosságok miatt az esetleges félkész munkálatokért senkit sem lehet felelősségre vonni. Ugyanakkor korlátozottak a lehetőségek, mert a földmérő cégek irányában komoly megkötések vannak, melyeknek eleget kell tenni. Amint a szakember kifejtette, az ingyenes kataszterezési program révén a tisztázatlan tulajdonjogi gondok még nem oldódnak meg. Megtörténhet, hogy még jobban összekuszálódnak a jelenleg is bonyolult területi tulajdonjogok. Műszakilag kivitelezhető, fél év alatt ugyanis egy település felmérését meg lehet oldani, jogilag azonban kell két-három év. A program keretében felhasználják majd az uniós támogatást, felmutatják az elvégzett munkát, ám amikor a tulajdonosok elkezdik azonosítani a területeiket, megtörténhet, hogy a nyilvántartás és a valóság eltérő lesz, semmi sem talál majd, a területek egymásra fekvését esetleg évekig kell tisztázni. Úgy gondolom, hogy az ingyenes kataszterezési program befejezését követően rengeteg tennivaló lesz még – fűzte hozzá a szakember.
Szer Pálosy Piroska
Népújság (Marosvásárhely)
2016. augusztus 4.
V. Aradi Magyar Könyvnapok
Nők és múzsák
Ahogyan azt a reklámban már láthatták kedves olvasóink, kedd délután a Jelen Ház éttermében beszélgetett Réhon József és meghívott vendége, Magyari Sára, egy korábbi affér ügyén. A közönség nyilván vitára készült, ez azonban elmAradt. A beszélgetés eleji vélemény-ütköztetés fél óra múlva békülő hangnemű, de továbbra is érdekes beszélgetésbe torkollott, és a két fél már majdnem közös nevezőre is jutott.
Magyari Sára 21 éve dolgozik a tanügyben, és tanítónőtől kezdve egyetemi professzorig minden volt. Lakott már Kolozsváron, Nagyváradon (ahol most is tanít), Aradon, jelenleg Temesváron él. A Magyar Újságírók Romániai Egyesületének rovatszerkesztője. Réhon József tanár úrral a nők szerepének ürügyén került vitába.
A beszélgetés elején a Nagyváradi múzsákról esett szó. Itt szögezte le Magyari Sára (akit a tanár úr következetesen Sárikának hívott a korkülönbségre és egyéb dolgokra hivatkozva), hogy nem szokott pletykálni. Valakiről vagy jót mond, vagy inkább semmit. Nem szabad azonban elzárkózni a tényektől, amiket viszont ki lehet, ki kell mondani. Ilyen tény az, hogy az ember kategóriákat állapít meg, dobozolja az információt, mert így működik a megismerési folyamat. A múzsa fogalma is ilyen doboz, bár felettébb kellemetlen a nők számára. És jöttek a példák és ellenpéldák, melyekből csak párat emelnénk ki: Brüll Adél, azaz Léda különös alázattal viselte múzsaságát, az Adyval való szakítás után is, míg Sárvári Anna nem tudott mit kezdeni Juhász Gyula verseivel, mert azokban csak szőkeségét és kék szemét méltatta, anélkül, hogy személyisége felkeltette volna a költő érdeklődését.
Ezen megállapítások után kijelenthetjük: az ember csak akkor tud boldog párkapcsolatban élni, ha önmagával is békében van, és tud egyedül is boldog lenni. Pont ez az egyik szempont, ami alapján Sára megnevezte kedvenc női alakjait a magyar irodalomból. Szám szerint hármat: a Csongor és Tündéből Tünde és Mirigy, valamint Móricz Barbárok című elbeszéléséből a meg nem nevezett Bodri juhász felesége. Őket a hozott áldozatért és az erőteljes jellemért szereti, és az sem mellékes, hogy bennük látja az igazi társat.
A beszélgetésen kívül azonban mással is kedveskedtek a vendégeknek: Grosz László verseivel nyitották meg a délutánt, majd következett a már ismertetett beszélgetés. Ezután Móré-Sághi Annamária osztott meg néhány gondolatot Letűnt idők, letűnt lányok – „No de hol a tavalyi hó?” című tárlatáról, majd ismét két vers következett. Az egyik Villon Ballada múlt idők szép asszonyairól Szabó Lőrinc fordításában, melyet Gál Zoltán szavalt el, a másik a szavaló saját szerzeménye volt. Ezután Fritz Mihály is bemutatta érmegyűjteményét, melynek darabjai, Móré-Sághi Annamária képeihez hasonlóan, nőket ábrázolnak, különböző formában és számos szögből.
(-l, -n)
Nyugati Jelen (Arad)
2016. augusztus 4.
Mai rege – diákok előadásai
Gyergyószentmiklóson második alkalommal kerül megszervezésre a Zakuszka diákszínjátszó tábor, melynek célja olyan fiatalokból álló alkotói csapat létrehozása, amely meg tudja szólítani saját korosztályát az aktuális problémákkal kapcsolatban. A projekt minden évben egy előadás által szeretne eljutni a régió és a vidék fiataljaihoz.
A tábor vezetői, egyben a Forr.alt Egyesület tagjai: Bilibók Attila, Faragó Zénó, Fodor Alain Leonard és Moșu Norbert-László színművészek. Az idei csapatot tíz fiatal alkotja, a gyergyószentmiklósi részvevők mellett Marosvásárhelyi és Aradi diákok is érkeztek a táborba. A jelenleg már készülő előadást, a Mai regét, Faragó Zénó jegyzi rendezőként, szerzője Moșu Norbert-László.
A produkció előbemutatójára augusztus 4-én, csütörtökön kerül sor Szentgericén, az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet (ODFIE) által szervezett diákszínjátszó fesztiválon. Az előadás gyergyószentmiklósi bemutatójának időpontja augusztus 5 (péntek) este 7 óra, helyszíne a Figura Stúdió Színház nagyterme. A produkcióra a belépés ingyenes.
A bemutatót követően a Zakuszka Színjátszó Csapat turnéra indul, a Mai rege című előadás bemutatásra kerül még a következő Székelyföldi helyszíneken: Gyergyóremete, Csíkszentdomokos, Csíkcsicsó, Csíkrákos, Marosvásárhely és Csernakeresztúr. Arad megyében Kisiratosra, Kisperegre, Nagyiratosra, Zimándújfalura, Pécskára és Aradra látogatnak el a fiatalok.
A darab szerzője, Moșu Norbert-László szerint a Mai regeegy modern népmese, melyben egy fiatal fiú elindul a nagyvilágba szerencsét próbálni, de útja során nem tündérekkel és sárkányokkal találkozik, hanem egyszerű emberekkel. A kérdés ugyanaz: hogyan találhatjuk meg a királykisasszonyt, és mi is a fele királyság? Az előadás mesei motívumokra épülő történet, melyben aktuális társadalmi kérdések fogalmazódnak meg.
A Mai rege című előadás Hargita megye Tanácsa, Gyergyószentmiklós Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala, Ifitéka, Gyergyószentmiklós Művelődési Központ, Aradi Kölcsey Egyesület, Kisiratosi Polgármesteri Hivatal, Nagyiratosi Polgármesteri Hivatal és az Arad Megyei RMDSZ támogatásával jön létre.
A szervezők
Nyugati Jelen (Arad)
2016. augusztus 4.
Illúziók kora, és ami utána jön
Gondolatok a romániai magyar felsőoktatás helyzetéről és jövőjéről
Megjelent a Jogászképzés a Bolyai Tudományegyetemen 1945–1959 című kötetünk.* A kötetben szigorúan csak a címben jelzett tárgyat vizsgáltuk, de a kötet megírása, szerkesztése közben bennem több általános, a kötet szűken vett témájához nem kapcsolódó, a romániai magyar felsőoktatás múltját, helyzetét és jövőjét illető gondolat is megfogalmazódott. Ezeket a gondolatokat próbálom most röviden, vázlatosan összefoglalni.
A második világháborút követő években kétségtelen, hogy a baloldali erdélyi magyarok nagyobb része hitt abban, hogy itt végre, a baloldali szolidaritás talaján, a nemzetiségi kérdés is megnyugtató megoldást nyer. Ez nemcsak egyszerű illúzió volt, hanem ezt az álláspontot – legalábbis az illúziót erősítendő – számos külső jel is igazolta. Ide tartozott a Nemzetiségi Statútum, amely a kisebbségi jogok széles körét biztosította, a Magyar Autonóm Tartomány 1952-es létrehozása és mindenekelőtt az egyetemi kérdés rendezése is, Kolozsváron a Bolyai Tudományegyetem, Marosvásárhelyen az Orvostudományi Egyetem formájában.
Az, hogy ezek a megoldások hosszú távú rendezését biztosítják a kisebbségi kérdésnek, ténylegesen illúziónak bizonyult. Hithű magyar kommunisták, mint Demeter János jogászprofesszor bebörtönzése és meghurcolása, a Magyar Népi Szövetség más vezetőivel együtt, már az ötvenes évek legelején elkezdődött. A visszalépés, a visszafejlődés az 1956-os magyar szabadságharc és forradalom leverését követően pedig felgyorsult. 1959-ben a Bolyai Tudományegyetemet a Kolozsvári Victor Babeş román egyetemmel történő, pártvonalon eldöntött és kikényszerített egyesítés formájában felszámolták. A Magyar Autonóm Tartományt 1960-ban átszervezték, majd 1968-ban végleg megszüntették. A magyar baloldali elit által vizionált erdélyi internacionalista „pAradicsom” összeomlott.
* Veress Előd-Kokoly Zsolt: Jogászképzés a Bolyai Tudományegyetemen (1945-1959)
Szabadság (Kolozsvár)
2016. augusztus 4.
Több mint 300-an vettek részt az EU-tábor különböző programjain
A Magyar Ifjúsági Értekezlet, az RMDSZ Ügyvezető Elnöksége, a Kós Károly Akadémia Alapítvány és a Wilfried Martens Centre for European Studies idén 13. alkalommal szervezte meg az EU Tábort. A július 27-31. között megszervezett tábor vasárnap HE Paul Brummell Nagy-Britannia Bukaresti nagykövetének „Brexit – A hivatalos történet” című előadásával zárult - olvasható a szervezők mai sajtóközleményénen.
A tábor újult helyszínnel jelentkezett, a rendezvénynek a zeteváraljai Natur Air Park adott otthont. Az EU Tábor minden évben azokkal a legaktuálisabb politikai és közéleti témákkal foglalkozik, amik a fiatalokat leginkább érdeklik és érintik, ez idén sem történt másként. A tábor fő témái a Brexitre és az idei önkormányzati választásokra éleződtek ki, de a tavalyi évben elkezdett és nagy népszerűségnek örvendő Tabusarok sem mAradhatott ki a tábor programjából. A 2016-os önkormányzati választások különös hangsúlyt kaptak a tábor programjában, hiszen az idén az RMDSZ jelöltlistán megjelenő MIÉRT-es fiatalok közül 12 fiatal polgármester, 16 megyei tanácsos, 3 megyei tanács alelnök és több száz helyi tanácsos képviselheti a fiatalokat helyi és megyei szinten egyaránt - olvasható a dokumentumban.
„Azt hiszem bátran kijelenthetjük, hogy az idei önkormányzati választásokon a fiatalok bebizonyították, hogy igenis komolyan gondolják a közéleti szerepvállalást. Sok okos talpraesett fiatal van Erdély-szerte, aki szeretne tenni a közösségért és biztosak lehetünk benne, hogy ez a közelgő parlamenti választásokon sem lesz másként.” – fogalmazott Antal Lóránt a MIÉRT elnöke.
A tábornak több mint 150 állandó lakója volt, az 5 nap során pedig több mint 300-an vettek részt a tábor különböző programjain.
Szabadság (Kolozsvár)