Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2005. február 17.
A marosvásárhelyi bíróság február 16-án elrendelte az RMDSZ megyei szervezetének kilakoltatását székházából. A Hankó család azt követően indított kilakoltatási pert a szövetség ellen, hogy hosszas alkuk után kiderült, az RMDSZ nem tudja megvásárolni az ingatlant, de bért sem hajlandó fizetni használatáért. /Szucher Ervin: Az utcára kerülnek? = Krónika (Kolozsvár), febr. 17./
2005. február 17.
Nagy az érdeklődés Hódmezővásárhely tiszteletbeli polgára címért, annak ellenére, hogy eddig a Háromszék napilap mellett csak az újvidéki Magyar Szóban jelent meg tudósítás a lehetőségről. Hódmezővásárhelyen külön tisztviselőt jelölnek ki a kérelmek gyűjtésére, elkészült az adománylevél tervezete. Amennyiben jogszabály nem tiltja, külön anyakönyvet szeretnének nyitni a tiszteletbeli polgárok számára. Az anyaországi önkormányzatok is érdeklődnek, Debrecenből keresték meg őket azzal, hogy az ötletet ők is alkalmazzák. /Grezsa István: Gyarapodnak Németh László városának tiszteletbeli polgárai.= Háromszék (Sepsiszentgyörgy), febr. 17./
2005. február 17.
Kuszálik Péter leszögezte, hogy a magyar értelmiség véleménye is megoszlik a trianoni békediktátum megítélésében, s a filmben „jobbára csak a ’nemzeti oldal’ képviselői szólaltak meg, azok, akiknek fáj ’Trianon’. A románok 1990 után nagy szeretettel mondták: örüljenek a magyarok, hogy 1919-ben a román királyi csapatok megszabadították őket Kun Bélától és a kommunizmustól. A Tanácsköztársaság idején a bolsevisták 585 személyt végeztek ki nyilvánosan, utána következett a fehérterror. Kuszálik szerint a film készítői magyar elfogultságtól terhesek, a román kommentátorok pedig a maguk szempontjai szerint voltak részrehajlók. /Kuszálik Péter: Történet és tanulság. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 17./
2005. február 17.
Parászka Boróka főszerkesztő vezércikkében kifejtette: „Az erdélyi magyar társadalom érzékenyen figyel minden olyan dokumentumot, döntést, ami az egykori pártállam állambiztonságával, hatalmi szerveivel való együttműködést illeti.” „Amint felmerül egy név, egy kényesebb ügy: fegyelmezett csend ereszkedik ránk. Mert mindannyian tudjuk, milyen nehéz ezekkel. Hogy a nemzeti megmaradásnak milyen ára volt. (Sőt: milyen ára van.)” „Besúgás, együttműködés, ha volt, azért volt, hogy túléljünk.” Ez akol-morál, állapította meg Parászka Boróka. „Az erdélyi magyar társadalom teljes intézményrendszere, a betölthető szerepek, a közélet teljes szereposztása évtizedekkel ezelőtt alakult ki.” „Ez az intézményes és személyes struktúra mit sem változott.” „ Azóta is vannak vezéreink, küldötteink, lázadóink, tárgyalóink és kollaboránsaink, akiket kiküldünk magunk közül valahova oda, ahol a román hatalmat képzeljük.” „Stefano Bottoni, a kívülről jött ember szembesít önmagunkkal: e heti lapszámunkban olvasható írása a Földes-ügyről. Hajdu Győző, Sütő András, Gálfalvi Zsolt, Földes László érintett a (többé-kevésbé) feltárt történetben.” „Mert nem temetni jöttünk, hanem kibeszélni” – végződik a vezércikk. /Parászka Boróka: Fegyelmezett csend. = A Hét (Marosvásárhely) febr. 17./ Parászka Boróka úgy állította be, mintha a régi időkről, a pártállami együttműködésről még nem írtak volna, és most jön a „kibeszélés”. Valójában például Szabó Gyula író 2001-ben megjelent visszaemlékező könyvében /Képek a kutyaszorítóból (Pallas-Akadémia, Csíkszereda) részletesen írt erről a korszakról, írt Földes Lászlóról, a vitákról, a támadásokról, bőven idézett az akkori cikkekből.
2005. február 17.
Február 15-én bemutattak két új helytörténeti témájú könyvet Nagyváradon, Péter I. Zoltán újságíró, helytörténész Nagyváradi emlékképek című művét és Tavaszi Hajnal, a Várad című kulturális folyóirat szerkesztőjének Jeles váradi férfiak című kötetét. Mindkét kiadvány a Partium, illetve a Mecénás Alapítvány gondozásában jelent meg. A több helytörténeti művet is jegyző Péter I. Zoltán könyvében a város ismert építészeti műemlékeinek történetét mutatta be. Tavaszi Hajnal könyvében száz neves nagyváradi, illetve a városhoz szorosan kapcsolódó személyiség rövid élettörténetét ismertette a városalapító Szent László királytól Ady Endréig. /Balogh Levente: Emlékképek és jeles férfiak Nagyváradon. = Krónika (Kolozsvár), febr. 17./ Bejelentették, hogy február 17-én tartják Nagyváradon a Várad idei első számának nyilvános bemutatóját. A megyei tanács támogatta periodika az idén már nagyobb költségvetésből gazdálkodhat, tette hozzá Tavaszi Hajnal. /(Lakatos Balla Tünde): Jelentős váradi férfiak és emlékképek Nagyváradról. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 17./
2005. február 17.
Megjelent a Márai-életműsorozat legújabb könyve Ajándék a végzettől /Helikon Kiadó, Budapest/ címmel. Alcíme: A Felvidék és Erdély visszacsatolása. Márai Sándor újságíróként először Felvidéket, majd Erdélyt járja be. A könyvet Szakály Sándor történész tanulmánya vezeti be, Székely Ádám válogatta és szerkesztette. A kötet anyaga már 1991-ben készen állt, akkor azonban ,,a szomszédos népek érzékenységére” való tekintettel elhalasztották megjelenését. /Bogdán László: Ajándék a végzettől.= Háromszék (Sepsiszentgyörgy), febr. 17./
2005. február 18.
Traian Basescu államfő a napokban megfenyegette a magisztrátusokat, hogy ha hat hónapon belül nem mutatnak fel látványos eredményt a korrupció elleni harcban, akkor meneszt a Legfelsőbb Bírói Tanácstól a Korrupcióellenes Ügyészségig mindenkit, most pedig kiderült, hogy polgármestersége idején illegálisan szerzett magának egy lakást Bukarest belvárosában. Ezt a lakást „elfelejtette” megemlíteni a vagyonnyilatkozatában. Basescu először azt mondta, hogy „az én szempontomból”, nem volt törvényellenes a lakásszerzés, majd Antonie Iorgovan szenátornak esett, aki a feljelentést megtette, mondván, a szenátor „halálra gázolt egy gyalogost az átjárón”. Iorgovan valójában senkit sem gázolt halálra, az illető régen felgyógyult. Szánalmas államfői produkció volt, írta Mózes Edith. /Mózes Edith: Szánalmas produkció. = Népújság (Marosvásárhely), febr. 18./
2005. február 18.
Hivatalos tájékoztatást kér a román hatóságoktól a nagybányai ipari derítők állapotáról Persányi Miklós magyar környezetvédelmi és vízügyi miniszter, mivel az utóbbi hetek kiadós havazásai felvetik egy esetleges környezeti katasztrófa kialakulásának lehetőségét. A közleményben a minisztérium utalt a Máramaros megyei Környezeti Őrség képviselőjének sajtóban megjelent nyilatkozatára, amely szerint bármely pillanatban katasztrofális következményekkel járó környezeti baleset következhet be a Nagybánya környékén található ipari derítők valamelyikénél. Amennyiben a verespataki aranybánya-beruházás megakadályozása érdekében a magyarországi ellenzék továbbra is komolyan gondolja Románia európai uniós integrációjának hátráltatását, akkor erre az Európai Parlamentben az Európai Néppárton keresztül módja van – közölte Persányi Miklós. A miniszter Hörcsik Richárd fideszes bizottsági alelnök bírálatára reagált, aki szerint a magyar kormánynak nem lett volna szabad hozzájárulnia ahhoz, hogy az EU ideiglenesen lezárja a Romániával folytatott integrációs tárgyaláson tavaly a környezetvédelmi fejezetet. /Persányi tájékoztatást kért a nagybányai derítőkről. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 18./
2005. február 18.
Gheorghe Flutur mezőgazdasági miniszter által ideiglenesen kinevezett megbízott vezérigazgató irányítja egyelőre a bukaresti SAPARD-irodát. Korábban a Romániai Magyar Gazdák Egyesülete (RMGE) megegyezett az RMDSZ-szel: vagy a mezőgazdasági államtitkári, vagy a SAPARD-iroda vezetői tisztségét kérjék a szövetség képviselői a koalíciós partnerekkel folytatott „osztozkodás” alkalmával. /(köllő): Az RMDSZ igényt tart a SAPARD-iroda vezető tisztségére. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 18./
2005. február 18.
A Magyar Polgári Szövetség bírálta az RMDSZ-t, mivel nem akarja a parlament elé terjeszteni a Székely Nemzeti Tanács autonómiatervezetét. Gazda Zoltán, a háromszéki MPSZ elnöke megdöbbenését fejezte ki Márton Árpád RMDSZ-képviselő kijelentése kapcsán, miszerint az RMDSZ saját autonómiatervezetét nyújtja be a parlamentben, nem az SZNT-ét. “Tizenkét évvel ezelőtt az RMDSZ is a magáévá tette ezt a tervezetet, most pedig egy új, valószínűleg nem hatékony tervezetet akar kidolgozni” – mondta Gazda. /MPSZ kontra RMDSZ. = Nyugati Jelen (Arad), febr. 18./
2005. február 18.
A tévécsatornán vetített Trianon film utáni beszélgetésen a rendező és a történész nem tűnt eléggé felkészültnek, írta Bara Béla, egyúttal visszautasította Szász Jenőnek, az MPSZ elnöknek kijelentését: a Trianon filmmel kapcsolatban. A bemutatott film kapóra jött a szélsőséges magyarellenes román erőknek, hogy újabb támadássorozatot indítsanak. Február 13-án az egyik kereskedelmi adó műsort sugárzott a diktátor egykori dalnoka vezetésével, nem hiányzott a résztvevők közül Raul Sorban, Hajdú Győző és egy bizonyos Horváth Dezideriu nevű férfiú sem. /Bara Béla: A Trianon Romániában. = Hargita Népe (Csíkszereda), febr. 18./
2005. február 18.
Romániában minden „hazafi” beleborzong az autonómia szóra, Magyarországon pedig egymás hegyén-hátán működnek a nemzetiségi önkormányzatok. Az erdélyi magyarok számára az állampolgárság mentőöv lehetne. A kihalófélben lévő magyar falvakban azonban a holland, vagy az osztrák vesz házat, telket, izraeliek építenek lakóparkot. Magyarországon azok vezetik az országot, akik szívesebben éneklik az internacionálét, mint a Himnuszt. Ne magyarkodjunk, nehogy megharagudjanak túlérzékeny szomszédaink... Gyurcsány Ferenc nemzeti vízumot adna az útlevél helyett. De nem etnikai alapon. /Dr. Sasi Nagy Béla: A történelem viharában. = Bányavidéki Új Szó (Nagybánya), febr. 11. (1), folyt. febr. 18. (2)/
2005. február 18.
Telente közel háromezer háromszéki családnak adnak négy hónapon keresztül alapélelmiszereket tartalmazó csomagot, több mint ötezer szegény embernek évente kétszer juttatnak ruhát és lábbelit, támogatják az állami gondozott gyermekeket, valamint a kórházban fekvőket, táboroztatják a szegénysorsú diákokat, segítik a mindkét szülőre árva gyermekeket, gondozzák az egyedül élő, idős betegeket, orvosi segédeszközöket juttatnak az ilyen jellegű segítségre szorulóknak. Betegápolókat képeznek és diákokat tanítanak elsősegélynyújtásra. A Kovászna Megyei Vöröskereszt huszonegy fiókszervezete képviselőinek jelenlétében február 17-én Sepsiszentgyörgyön tartott kétéves tevékenységi beszámolón milliárdos és több tíz-, illetve százmillió lejes nagyságrendű tételekben sorjázta Balázs Mária, a megyei szervezet igazgatója, hogy az elmúlt két esztendőben mire fordították a bevételezett összegeket. /(fekete): A Vöröskereszt nélkül a szegénység jobban fájna. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), febr. 18./
2005. február 18.
Kányádi Sándor-estet rendezett február 16-án Kolozsváron a Szent Mihály Római Katolikus Nőszövetség Szent Rafael Köre. A költő kiállt az egészséges erdélyiség mellett, többször is rámutatott az anyaországi magyarság bizonyos rétegeinek műveletlenségére. A Kossuth-díjas költő az olvasásról is beszélt Zsil völgyi, felvidéki, vajdasági, dél-amerikai élményei alapján. /Schneider Tamás: Választűzben Kányádi Sándor. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 18./
2005. február 18.
Székelymuzsna Hargita, Maros és Brassó megyék határán található település. Itt él a székelyudvarhelyi Farkas doktor fia és élettársa, Farkas Wellmann Endre költő és Nemes Anna Borbála. Budapesten Endre és Borbála elhatározták, hogy Székelymuzsnán házat vásárolnak, amit korszerűsítettek, otthonossá tettek. Decemberben múlt egy éve, hogy a fiatalok, harmincas életévükhöz közeledvén, kiköltöztek Muzsnára. Ezt megelőzően a faluban létrehozták a Viharsarok Egyesületet, amelynek célkitűzése a mikroregionális fejlesztés, a falu és a térség felzárkóztatása a modern élet követelményeihez és a hagyományok ápolása. Mindezt megfogalmazták a Viharsarok.Erdély.Org honlapjukon. Az eltelt egy év alatt mintegy tíz programot és rendezvényt tudnak maguk mögött, és az elkövetkező időben a faluturizmust szeretnék meghonosítani, ehhez a Székelyderzsen lévő, és a világörökség részét képező unitárius templom ehhez igazi vonzerőt nyújtanak. A számítógép lehetővé teszi, hogy valaki Muzsnán éljen és Budapesten dolgozzon, mert Endre és Borbála könyvet, folyóiratot szerkesztenek az éteren keresztül. /Ferencz Imre: A falu vonzásában. = Hargita Népe (Csíkszereda), febr. 18./
2005. február 19.
Az Európai Parlament az elnökből és a frakcióvezetőkből álló vezető testületének február 17-i határozatával a jövő heti strasbourgi plenáris ülés napirendtervezetét kiegészítette azzal, hogy megerősítik az EU és Románia társulási szerződésének módosítását. A lépés jórészt Schöpflin György (Fidesz-MPSZ), Szent-Iványi István (SZDSZ) és Tabajdi Csaba (MSZP) január 25-én elküldött levelének köszönhető. /Az EU–román társulási szerződés az EP előtt. A szerződést magyar kérésre tárgyalják újra. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 19./
2005. február 19.
„Örvendetesnek tartjuk, hogy a Székely Nemzeti Tanács gyergyószentmiklósi ülése felül tudott emelkedni az EMNT-vel való »kommunikációs zavaron«, és nagy többséggel levette napirendjéről azt a határozattervezetet, amely az SZNT-nek az EMNT kötelékéből való kiszakadását irányozta elő. Változatlanul érvényesnek tartjuk az SZNT azon határozatát, amely szerint a Székely Nemzeti Tanács Székelyföld magyar nemzetiségű lakóinak képviseletében az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elidegeníthetetlen összetevője” – áll az EMNT eljuttatott közleményében. Az EMNT ugyanakkor értetlenséggel tekinti a „székely nép” szóhasználatra, amely az egységes erdélyi magyarság „székelyekre” és „magyarokra” való mesterséges megosztásának a veszélyét hordozza magában. Az EMNT visszautasítja, hogy az RMDSZ önálló autonómia-tervezetet nyújtson be a parlament elé. Az RMDSZ ugyanis a meghirdetett háromszintű autonómia-rendszer helyett annak csak a „pótlékát” kínálja, olvasható a Tőkés László EMNT-elnök által aláírt dokumentumban. /Értetlenkedik az EMNT a „székely nép” szóhasználat miatt. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 19./
2005. február 19.
Marosvásárhelyen több iskolát összevontak. A marosvásárhelyi 6-os és 7-es számú általános iskola összevonásának lett az áldozata az egyetlen magyar igazgató, Andrássy Árpád. Andrássy Árpád a Székely Nemzeti Tanács országos jegyzője (emellett az RMDSZ marosludasi területi szervezetének az elnöke) az utóbbi időben azért harcolt, hogy a 7-es iskolát magyar személyiségről, Vályi Gyuláról nevezzék el. Andrássy Árpád a munkaügyi bíróságon megfellebbezte az eltávolításáról szóló döntést, és első fokon jogerősen pert nyert. Andrássy Árpádot vissza kellett volna helyezni az immár egyesített iskola élére, de ez nem történt meg. /(Máthé Éva): Mennyit ér egy jogerős határozat? Az iskolaigazgató nem tudta érvényesíteni az ítéletet. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 19./
2005. február 19.
Február 14-én kezdték kiosztani a csíki iskolákban az oktatási-nevelési támogatás igénylésére a pályázati csomagokat. Idén több technikai jellegű újdonságot vezettek be a pályázat lebonyolításába – tájékoztatott Kelemen Hunor, az Iskola Alapítvány elnöke. A területi irodák állandó kapcsolatban állnak a kolozsvári központi irodával, a benyújtott pályázatokról bármikor megtudható, hogy az adatfeldolgozás, vagy az elbírálás melyik szakaszában vannak. Immár nemcsak postán, hanem bankkártyán is igényelhető az összeg. /Sarány István: Oktatási-nevelési támogatás. = Hargita Népe (Csíkszereda), febr. 19./
2005. február 19.
A Hargita Megyei Kulturális Központ két akkreditált képzést is indít kulturális intézményekben és civil szervezetekben tevékenykedők számára, tájékoztatott Karda Emese, az intézmény igazgatója. Romániában eddig csak kisebb képzések formájában volt némi kísérlet a kulturális intézményekben dolgozók szakmai felkészítésére. Most akkreditált szakképzést tartanak. Ez a képzés elsősorban a jelenleg is vidéki kultúrházakban dolgozóknak, a kulturális jellegű civil szervezetekben dolgozóknak, egyetemistáknak szól. /Takács Éva: Akkreditált szakképzés a kultúrában dolgozóknak. = Hargita Népe (Csíkszereda), febr. 19./
2005. február 19.
Fennállásának 15 évfordulóját ünnepli a Csíki Természetjáró és Természetvédő Egyesület (CSTTE) február 18-án. Csíkszeredában, a Kriterion Ház kiállítótermében bemutatták az elmúlt másfél évtized alatt készült fotókat, a szervezeten belül kifejtett szakmai munkájuk eredményeit, illetve személyes tárgyaikat. Zsigmond Enikő geológus elmondta: ez az első turisztikai jellegű kiállítás a vidéken. Pannókon szemléltetik néprajzi, műemlékvédelmi, természetvédelmi munkásságuk egy-egy momentumát. /Szüszer-Nagy Róbert: Csíki természetjárók ünnepe. = Hargita Népe (Csíkszereda), febr. 19./
2005. február 19.
Mostoha sorsa van a tordatúri katolikus templomnak: a hívek száma megfogyatkozott, hosszú idő óta nem sikerült javítani az épületet. Kormányalapból 200 millió lejt utaltak ki a javítására, ezzel szemben csak a tetőszerkezet javítása 452 millió lejbe kerülne. Több pályázatot benyújtottak a hiányzó összegek pótlására, válasz még nem érkezett. A katolikus templom rendkívüli értéke a XIV. század elejéről származó Madonna, amelyet többen Erdély legrégibb Madonnájaként tartanak számon, 1999-től a gyulafehérvári székesegyház őrzi. /Farkas Imola: Tordatúr. Felújításra szorul a katolikus templom. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 19./
2005. február 19.
A hetvenöt esztendős Csoóri Sándort köszöntötte a Háromszékben Bogdán László. Nomád értelmiségiként vallotta Csoóri: ,,…a szélárnyék elmélete bizonyos idő után lomposítóvá és züllesztővé válhat, évtizedeken át a gondolkodás kijelölt sávján belül mozogni csupán előbb-utóbb a képzelet és az akarat káros beszűkülésével jár együtt. Ami legalább olyan komoly eltékozlása a nemzeti vagyonnak, mintha búzát, ércet, aranyat pocsékolnánk.” Nem rajta múlott, hogy a magyar világ nem olyan lett, mint amilyennek ő és társai elképzelték, írta Bogdán László. /Bogdán László: Egy nomád értelmiségi. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), febr. 19./
2005. február 19.
Gelu Pateanu, Gyalu, az „énlaki remete” /Kolozsvár, 1925. jún. 3. – Budapest, 1995. márc. 25./ Bukarestben élt, termékeny szerző és fordító volt. A nyolcvanas évek végén Énlakára menekült. Gyalu – ezt a megtisztelő nevet Kányádi Sándor ajándékozta neki – 1981-re már 51 kötetet tett le az asztalra, köztük Mikes Törökországi leveleinek román fordítását. Eljárt a környék olvasótalálkozóira is. Ezt írta a korondi irodalmi kör naplójába: „Ha odanyújtod a jobb kezed, cserébe kapod a székelynek mind a két kezét.” Arany Toldiját is lefordította, de ez idáig nem akadt kiadója. A kistáj értelmiségijei június 4-5-én Gyalu Napokat tartanak, a Kőrispatakért Alapítvány szervezésében. Szeretnék meghívni Sütő Andrást, Pomogáts Bélát, Gálfalvi Györgyöt, és persze a román értelmiség egy-két jeles képviselőjét. /Bölöni Domokos: Napló. = Népújság (Marosvásárhely), febr. 19./
2005. február 21.
Az RMDSZ nem fogadhatja el, hogy a román kormány prioritáslistájáról lekerüljön az észak-erdélyi autópálya ügye, amely a kabinetben lévő pártokkal való együttműködés egyik sarokköve – jelentette ki Markó Béla, az RMDSZ elnöke a romániai magyar írott és elektronikus sajtó vezetőivel folytatott megbeszélésen. Markó elmondta, hogy elsődleges fontosságú a kisebbségi törvény kidolgozása, amelyet reményeik szerint még a tavaszi ülésszakban sikerül elfogadtatni a román parlamenttel. Az RMDSZ a romániai gazdasági fejlesztési régiók átalakítását, továbbá az oktatási törvényt is módosítani szeretné úgy, hogy az tegye lehetővé a felekezeti oktatást, valamint a földrajz és a történelem magyar nyelvű oktatását. /(borbély): Az autópálya a kormánykoalíció próbaköve. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 21./ Az újságírók nehezményezték, hogy a román hivatalok, állami intézmények nem juttatnak reklámpénzt a magyar lapoknak. Többen szóvá tették, hogy egyes RMDSZ-tisztségviselők nincsenek felkészülve, nem tudnak érdemben beszélni feladatkörükről, nem lehet őket elérni, és gyakran a román sajtót részesítik előnyben – a magyar újságírókkal szemben. Az államtitkárok némelyike teljesen ismeretlen a tagság számára, sokan nem értik, milyen szempontok alapján választották ki őket e jelentős tisztségekre. Markó Béla bemutatta kommunikációs tanácsosát, Stanik Istvánt, a Nagyváradon megjelenő Erdélyi Riport hetilap eddigi főszerkesztőjét. Lengyel Erika, a kolozsvári televízió korábbi munkatársa szintén a miniszterelnök-helyettes sajtótanácsosa lett. Stanik István közölte: évente körülbelül 80 milliárd lejnyi közpénz van elkülönítve az állami reklámtevékenységre, és ennek legalább a tíz százaléka a magyar sajtót illetné meg. Stanik azon lesz, hogy ezt a hazai lapok, rádió- és tévészerkesztőségek ezt megkapják. /Máthé Éva: Markó Béla párbeszéde a romániai magyar sajtóval. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 21./
2005. február 21.
A román és a magyar oktatási miniszternek is javasolni fogja Markó Béla miniszterelnök-helyettes, hogy jöjjön létre egy megállapodás, miszerint a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemet (EMTE) a román és a magyar kormány közösen támogassa. Markó Béla Marosvásárhelyen találkozott a romániai magyar felsőoktatás vezetőivel. /Borbély Tamás: Román–magyar kormánymegállapodás kellene az EMTE-nek. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 21./ A tanácskozáson Kötő József, az Oktatásügyi Minisztérium kisebbségekért valamint a nemzetközi kapcsolatokért felelős államtitkára mellett megjelent többek közt dr. Nagy Örs, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) rektor-helyettese, Szilágyi Pál, a Sapientia EMTE rektora, valamint Dávid László rektor-helyettes, Béres András, a Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetem rektora, Salat Levente és Nagy László, a Babes-Bolyai Tudományegyetem rektor-helyettesei. A MOGYE rektor-helyettese közölte, hogy a beiskolázási számok bevezetése tavaly jó megoldásnak bizonyult, és máris érzékelhető egyfajta stabilitás. /Antalfi Imola: Magyar egyetemi vezetőkkel találkozott Markó Béla. = Népújság (Marosvásárhely), febr. 21./
2005. február 21.
„A diplomáciai protokoll áthágása: Magyarország nagykövete inkognitóban a Bákó megyei klézsei csángók között” – adta hírül a National bukaresti napilap. Ebből kiderül, hogy a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) emberei ma is külföldi diplomaták, közméltóságok nyomában vannak. Előzőleg Emma Nicholson, Románia egykori EP-jelentéstevője megjegyezte, hogy romániai látogatásai idején lépten-nyomon beleütközött a titkosrendőrökbe. Az újság szerint Bákó megye prefektusát, Gabriel Bercát csak órákkal később értesítették a SRI ügynökei, hogy a területén tartózkodik egy diplomata. «Tájékoztatott a SRI és felvettem a kapcsolatot a nagykövettel, de az éppen a megyében tett látogatása vége felé járt. A diplomáciai protokoll szerint egy ilyen színtű látogatás egész sor előkészületet feltételez, hogy biztosítani lehessen a közméltóság személyi biztonságát» – mondotta Berca. Arról nem esett szó a híradásban, hogy a bukaresti magyar nagykövetség munkatársai csatlakoznak a Legyen Ön is keresztapa, keresztanya! programhoz, amelynek lényege, hogy vállalják a csángó „keresztgyerekek” magyar nyelvi taníttatásainak költségeit, ami évi kb. 4,5 millió lejt tesz ki. /Gyarmath János: Rejtőzködve a csángóknál? = Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 21./
2005. február 21.
Elmarasztalta a Marosszéki Székely Tanács elnöksége Molnár József erdőszentgyörgyi küldöttet antiszemita kijelentései miatt. Elítélte az SZNT gyergyószentmiklósi ülésén elhangzott antiszemita felszólalást Tőkés László református püspök is, mondván, az elhangzott kijelentés azzal fenyeget, hogy beszennyezi a székely autonómia nemes ügyéért vívott küzdelmet. „Az erdélyi szellemiségtől idegen az antiszemitizmus. A híres erdélyi tolerancia a zsidókra is vonatkozik, nemcsak a bevett vallásokra. Az antiszemitizmus és a nacionalista magyarellenesség egy tőről fakad, így egyiknek sem szabad helyt adnunk” – hangoztatta Tőkés László. /Elmarasztalták Molnár Józsefet. = Krónika (Kolozsvár), febr. 21./
2005. február 21.
Kiderült, hogy a Trianon-film erdélyi bemutatása kapcsán Sepsiszentgyörgyön is folyt vizsgálat. Nemes Elődöt, az Erdélyi Magyar Fiatalok városi szervezetének elnökét, a Puskás Tivadar Szakközépiskola fiatal tanárát január 17-én behívatták a rendőrség nemrég alakult ,,polgárközeli osztályára”, ahol elbeszélgettek vele. A kérdések egy része a szervezetre, annak tevékenységére vonatkozott. A fiatalembertől írásos nyilatkozatot kértek, mire ő arra hivatkozva, hogy előbb ügyvédjével kell beszélnie, halasztást kért. Másnap már a városi rendőrparancsnok jelenlétében folyt a beszélgetés. Nemes Előd végül megírta nyilatkozatát. /(b. kovács): Rendőrségi vizsgálat Trianon-ügyben. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), febr. 21./
2005. február 21.
Február 24-én megnyitja kapuit Sepsiszentgyörgy legnagyobb bevásárlóközpontja, a Billa szupermarket. A Billának a 70 százalékban magyarok lakta Sepsiszentgyörgyön többségében csak román alkalmazottjai vannak. Ezen a vidéken a multik nem keresik a magyar alkalmazottakat. Alig dolgozik magyar a kovásznai Pepsi-gyárban, egytől egyig román alkalmazottai vannak a Rompetrol és a Lukoil benzinkutaknak. A magyar sofőrre rászólnak, hogy beszéljen románul. /Farkas Réka: Vásárolhatunk-e majd magyarul? = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), febr. 21./
