Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2005. augusztus 24.
A Magyar Nemzet tudni vélte, hogy a kémkedés miatt állítólag az ország elhagyására késztetett házaspár hölgytagja intim kapcsolatban állt több volt és jelenlegi magyar miniszterrel, illetve más magas rangú kormányzati tisztségviselővel. A lap értesüléseivel ellentétben kiderült, a Szatmári házaspár jelenleg is Magyarországon él, sőt a férj nemrég kapott letelepedési engedélyt. A Szabadság által telefonon megkeresett Szatmári Tibor elmondta: egyáltalán nem reagál a közöltekre mindaddig, ameddig a cikk szerzői nem nevesítik őt és feleségét. Az RMDSZ elnöke, Markó Béla, illetve Takács Csaba ügyvezető elnök egyöntetűen azt nyilatkozták, hogy még december–január folyamán lemondtak Szatmári Tibor szolgálatairól. A Román Hírszerző Szolgálat (RHSZ, SRI) újságírói kérdésre azt nyilatkozta, hogy a szabályok értelmében nem nyilatkozhatnak újságokban megjelent hírekről. Az ügyben illetékesebb Külföldi Hírszerző Szolgálat (KHSZ, SIE) képtelenségnek nevezte a Magyar Nemzetben megjelenteket. A román sajtó röviden ismertette a néhol kémbotránynak, néhol meg hírlapi kacsának tűnő esetet, az egyik lap viszont egyenesen „A romániai Mata Hari” címmel írt cikket. /Ercsey-Ravasz Ferenc: Kémsztori, vagy hírlapi kacsa? Az egyik érintett nyilatkozik a Szabadságnak. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 24./ A Nemzetbiztonsági Hivataltól és az Országgyűlés ellenőrző bizottságától kiszivárgott értesülés Erdélyben tulajdonképpen fél éve közbeszéd tárgya, írta a Krónika munkatársa. Szatmáriék természetesen cáfolják a kémkedés vádját. Szatmári Tibortól nem meglepő ez a fajta hozzáállás: öt évvel ezelőtt homlokegyenest másképp indokolta lemondását feletteseinek és a nyilvánosságnak, mielőtt elment volna az elnöki hivatalból. Az erdélyi közvéleménnyel azt tudatta, belefáradt Tőkés László bírálataiba, Markó Béla előtt pedig az elnöki hivatalban általa tapasztalt titkosszolgálati és kommunista módszereket fedte fel. Mindez kínosan érinti az RMDSZ-t és annak elnökét, Markó Bélát. Ha ugyanis a házaspár valóban kémkedett, akkor ez azt jelenti, hogy a titkosszolgálatokat felügyelő bukaresti parlamenti bizottság RMDSZ-es tagja nem jut megfelelő információhoz. /Rostás Szabolcs: A mi kémsztorink. = Krónika (Kolozsvár), aug. 24./
2005. augusztus 24.
Pest megyében építkezik a román titkosszolgálatokkal hírbe hozott erdélyi házaspár. A Szatmári házaspár cáfolja az ellene felhozott vádakat. A Magyar Nemzet Sz. I. monogramját közölte, az Index című internetes újság írta meg, hogy Szatmári Tiborról, az RMDSZ volt magas rangú tisztségviselőjéről, valamint nejéről, Ildikóról van szó. Szatmári Tibor és felesége már évek óta Magyarországon él, egyikük sem szándékozik visszatérni Romániába. A Krónika úgy értesült, hogy Markó Béla RMDSZ-elnök korábban felháborodott hangon kérte számon Verestóy Attila szenátoron: „miért nem tájékozódott időben arról, hogy Szatmári Tibor a hírszerzés embere?” Verestóy ugyanis annak a bizottságnak az RMDSZ-es tagja, amely a szenátus és a képviselőház nevében gyakorolja az ellenőrzést a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) fölött. Szepessy László, az RMDSZ Szövetségi Elnöki Hivatalának igazgatója, Szatmári Tibor sajtóiroda-vezető egykori felettese elmondta, a sajtóból értesült a magyarországi kémtörténetről, a házaspár állítólagos szerepéről. Gorka Sebestyén budapesti nemzetbiztonsági elemző a Krónikának elmondta, a román titkosszolgálatok roppant aktívak a térségben, beleértve Magyarországot. Markó Béla szövetségi elnök 1999. június 15-én nevezte ki Szatmári Tibort az RMDSZ sajtóirodájának vezetőjévé. Szatmári aránylag hamar, 2000. március 10-én lemondott tisztségéről, távozása okaként ellenben eltérő érveket sorolt fel a nyilvánosság, illetve Markó Béla előtt. A sajtónak szétküldött nyílt levelében azt írta: az utóbbi félév politikai történéseit figyelembe véve úgy érzi, képtelen egy olyan szervezet sajtókapcsolataiért és médiastratégiájáért felelni, amely nem ért egyet saját magával. „Nem tudom elfogadni, hogy miért állítja az RMDSZ-t az alapszabály szerint képviselő tiszteletbeli elnök, hogy kommunista és totalitarista módszerekkel vezetik a szervezetet. Nem tudom elfogadni, hogy most, a parlamenti választások előtt az RMDSZ egyik vezető testülete sem határolódott el a tiszteletbeli elnök azon kijelentésétől, hogy nem lenne nagy kár, ha a parlamentbe sem jutna be az RMDSZ.” – írta Szatmári. Markó Bélának címzett másik, bizalmas feljegyzése más magyarázatot rejt. Szatmári Tibor ebben azt írja: mivel meggyőződése, hogy jelen pillanatban (vagyis 2000 tavaszán) az RMDSZ és vezetősége a romániai magyarság érdekeit képviseli, nincs szándékában ártani a szövetségnek. „Nem fogom említeni az RMDSZ Szövetségi Elnöki Hivatalában használatos titkosszolgálati és kommunista módszereket, a mindennapi megaláztatást és az alkalmazottak iránti krónikus bizalmatlanságot.” Szatmári Tibor 1992-ben az Erdélyi Magyar Kezdeményezés platform több dokumentumának is aláírója, a neve mellett vagy a Romániai Magyar Kereszténydemokrata Párt (RMKDP), vagy az RMDSZ Kolozs megyei szervezete szerepel. 1994. április 18-án a Kolozs megyei szervezet ügyvezető testületének titkárává választották, 1995. júniusától szerkesztette az Ügyvezető Elnökség Sajtófigyelőjét. 1995-től az SZKT, ezen belül a Kelemen Kálmán vezette RMKDP tagja. 1996-ban aktívan részt vesz az RMDSZ választási kampányában, elsősorban a rádiós szerepléseket szervezte; 1997. október 3–4-én az RMDSZ elnökének tanácsadójaként számolt be a marosvásárhelyi kongresszuson a szövetség külpolitikai tevékenységéről. 1999. június 15-től Markó Béla kinevezte Szatmári Tibort az RMDSZ sajtóirodájának vezetőjévé, funkciójáról 2000 márciusában lemondott. 2001. szeptember 29-én az SZKT ülésén Szatmári azt kérdezte Markó Bélától, meddig tesz még elvtelen engedményeket a szövetség egységét fenyegető Reform Tömörülésnek és Tőkés Lászlónak. Arra is rákérdezett, hogy az RMDSZ miért nem teszi szóvá a nemzetközi fórumokon a Fidesz „négyéves aknamunkáját”, mely az RMDSZ legitim vezetőségének a megdöntésére irányul. 2002. november 5-én Szatmári Tibor bekerült a kongresszusára készülő RMDSZ programmódosító bizottságába. Szatmári Ildikó (lánykori neve Bajkó) a kilencvenes évek közepén Kötő József oktatásügyi államtitkár kabinetfőnöke volt, 2002 szeptemberében a magyar Oktatásügyi Minisztérium politikai államtitkárának határon túli oktatási tanácsadójává nevezték ki. 2004-ben a HTMH-hoz került, ahol az év áprilisában a hivatal főosztályvezetője lett, és az oktatásért, fejlesztésért, egyházi kapcsolatokért és művelődésért felelt. Emellett tagja az Apáczai Közalapítvány kuratóriumának, amelynek alapító okirata kimondja: a testület elnökét akadályoztatása esetén Szatmári Ildikó helyettesíti, és ebben az esetben őt teljes körűen megilleti az elnök jogköre. A kuratórium mandátuma – így a Szatmári Ildikóé is – idén május 31-én lejárt, de a kormány még nem nevezte ki az újabb kuratóriumot. Szatmári Ildikó a HTMH-ban 2005. április végéig dolgozott. /Szatmáriék tagadják a kémkedést. = Krónika (Kolozsvár), aug. 24./
2005. augusztus 24.
A múlt hetinél sokkal nagyobb árvíz zúdult augusztus 23-án Székelyudvarhelyre és környékére: legkevesebb három ember vesztette életét az ítéletidőt követő árhullámban. A décsfalvi hidat elvitte az ár, amely nemcsak a városban, hanem Hodgyában, Bikafalván, Galambfalván, illetve a Nyikó mentén is rombolt. A városon kívül Malomfalva, a Nyikó mente, az Oroszhegy felőli részen a Bosnyák-patak mentén volt óriási a pusztítás. Farkaslakán egy idős asszonyt elsodort az ár, Korondon a Miklós-pataka öntött ki, nyolcvan házat öntött el a víz, ugyanakkor három hidat vitt el, továbbá 40 méter aszfaltutat és 800 méter községi utat tett tönkre. A Nyikó óriási pusztítást vitt véghez a Székelykeresztúr irányában levő falvakban, Kobátfalván, Siménfalván, Székelyszentmihályon felmérhetetlen károkat okozott az ár. A falvakban állatokat, pajtákat és más gazdasági épületeket vitt el a víz. Bikafalván elpusztult állatok tetemei hevertek az úton. Farcádban óriási rombolás volt, Hodgyában két ember meghalt. Nagygalambfalván a főútnak a hídját betörte a víz, Kisgalambfalván ki kellett telepíteni néhány családot, a házakat annyira elöntötte a víz. Székelykeresztúrra este tizenegy körül ért az áradás. Fancsal, Ülke és Székelyszenttamás után a Bosnyák-pataka Kadicsfalvára érve okozott óriási pusztítást. Szombatfalva után Kadicsfalván volt a legsúlyosabb helyzet. Székelyudvarhelyen elszakadt a gázvezeték. /Emberáldozatokat is követelt a tegnapi árvíz. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), aug. 24./
2005. augusztus 24.
A polgármester közbenjárásának köszönhetően elcsitult Gyergyószentmiklóson a Szent István-napi ünnepségek körüli botrány. A Művelődési Központ előtti téren az esti órákban az István, a király című rockopera vetítése váratlanul, idő előtt félbeszakadt. Este nyolckor egy rendőr igazoltatta György Szidóniát, a rendezvényt szervező Ifitéka vezetőjét, és közölte, hogy a hangos zene zavarja a környékbeli lakókat, ezért tízkor véget fognak vetni az előadásnak. Tíz órakor két civil ruhás egyén jelent meg a helyszínen, közölve, a rendőrséghez tartoznak, és felszólították György Szidóniát, hogy azonnal vessen véget a vetítésnek. Eugen Sándor rendőrparancsnok szerint jogosan jártak el az emberei, mivel nem szerepelt az általuk megkapott programban a vetítés. Pap József polgármester az intézkedést túlkapásnak minősítette, szerinte a rendőröknek az nem tetszett, hogy az István, a király című rockoperát vetítették. Pap József közbelépésére a rendőrség úgy döntött, nem indít eljárást, nem bírságolja meg a szervezőket. /Gergely Imre: Leállították a rockopera vetítését. = Krónika (Kolozsvár), aug. 24./
2005. augusztus 24.
A Sapientia – EMTE csíkszeredai karainak végzős közgazdászai közül többen tudják már, hogy melyik cégnél fognak dolgozni. A szociológia szakos hallgatók már több kutatásba is bekapcsolódtak, további kutatásokat szeretnének végezni, és ezek eredményei alapján Székelyföld fejlesztési terveit kidolgozni. A megkérdezettek közül páran egy pályázatíró cégnél dolgoznak. A kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetem nyelv szakán tanuló diákok körében észlelhető a legnagyobb bizonytalanság. Legtöbben Nyugatra szeretnének menni, hogy nyelvet tanuljanak. A nagyváradi Ady Endre Sajtókollégium megkérdezett diákjai felnőtt emberek, akiknek már van munkahelyük. A Csíkszeredában tanuló leendő kommunikációs és PR-szakembereknél magabiztosságból nincs hiány. Észrevehető, hogy a kisebb egyetemek közösségeket formálnak, és ennek köszönhetően sokkal több magabiztos szakembert bocsátanak útjára. /Kádár Beáta: Mi leszel, ha nagy leszel? = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 24./
2005. augusztus 24.
Az aradi Szabadság-szobrot megalkotója arra szánta, hogy egyedül, egymaga díszítse Arad városának főterét, a Szabadság teret. A szobor elhelyezése egy másik téren is azt jelzi, hogy még nem érkezett el a teljes rehabilitáció ideje. Sőt, odaállítottak egy másik, más üzenetet hordozó alkotást is. A cél: csökkenteni a szobor hatását, eredeti üzenetét, írta Vekov Károly, szerinte ebben nem kellett volna segédkezni. A román–magyar viszony keretében nem fogják megoldani a tizenöt éve vagy nyolcvanöt éve megoldatlan kérdéseket. „Nekünk tényleges jogokra van szükségünk” – hangsúlyozta Vekov. Az aradi Szabadság-szobrot nem lett volna szabad hamis üzenet továbbítására használni. /Vekov Károly: Park vagy szobor? = Szabadság (Kolozsvár), aug. 24./
2005. augusztus 24.
Augusztus elsejétől Bondor István Hargita megye főtanfelügyelője. Megbízatása egyelőre ideiglenes, végleges tisztségét egy későbbi versenyvizsga után foglalhatja el. Bondor István, aki eddig főtanfelügyelő-helyettes volt, Kálmán-Ungvári Zsófiát követi a tanfelügyelőség élén. /Új főtanfelügyelő. = Hargita Népe (Csíkszereda), aug. 24./
2005. augusztus 24.
Erdély rendszerváltás utáni legnagyobb tanügyi kezdeményezése, amolyan második Bethlen kollégium: így nevezte tavaly október 23-án, a petrozsényi szórványkonferencián Takács Csaba, az RMDSZ ügyvezető elnöke a dévai magyar iskolát. Most, három héttel tanévkezdés előtt az iskolaépület jelentős késésben van. A Geszthy Ferenc Társaság ugyanis nem kapta meg a megígért pénz. Varga Károly, a Geszthy Ferenc Társaság elnöke leszögezte, hogy az iskola megindul. Az öt dévai tanintézménybe szétszórt, tagozatos magyar nyelvű oktatás annyira a szakadék szélén áll, hogy jövőre talán már az összes beígért pénz sem lenne elegendő megmenteni. Tavaly november 3-án, a választási kampány során Déván tartózkodó RMDSZ-vezetőség előtt jelentette ki Varga Károly, hogy a dévai Téglás Gábor Iskolaközpont 2005. szeptemberében megnyitja kapuit. Markó Béla és Takács Csaba akkor hangsúlyozták: az RMDSZ teljes mellszélességgel támogatja az iskolát. Támogatási ígérgetésben a magyarországi politikusok sem szűkölködtek. Később azonban a beígért pénz csak csurrant-csöppent, emiatt az építkezés jóval lassabban halad. A budapesti oktatási minisztérium 100 millió forintos támogatást ígért idénre, a Szülőföld Alapból pedig további 50 milliót. Erről azonban csak szeptemberben döntenek. Magyarország jelentősen csökkentette a határon túli magyarságnak nyújtott támogatást. Mégis megkezdődik a tanítás a dévai magyar iskolában, félkész épületben. /Chirmiciu András/Gáspár-Barra Réka: Jelentős késésben a dévai magyar iskola. = Nyugati Jelen (Arad), aug. 24./
2005. augusztus 24.
Tizenöt esztendővel ezelőtt, 1990. augusztus 9-én a kolozsvári Római Katolikus Főgimnázium volt diákjai újralapították a Piarista Öregdiákok Baráti Körét. Először 1941-ben alakult meg, azonban 1943-ban, az akkori háborús idők nehézségei miatt megszűnt. A most jubiláló baráti körnek az utódiskola, a mai Báthory István Líceum vezetősége adott otthont, a kör erkölcsi és anyagi támogatásban részesíti az utódiskola tanulóit. A tagok gondozzák az elhunyt piarista paptanárok sírkertjét is. Székely Zoltán a kör elnöke. Az öregdiákok a vasárnapi szentmise után és minden kedden délután rendszeresen találkoznak a baráti kör székhelyén, egyre kevesebben, az elhalálozások miatt. Két éve körükbe fogadták az egykori kolozsvári Római Katolikus Leánygimnázium – a Mariánum – volt növendékeit is. Ruppert József római piarista atya hangsúlyozta, hogy a rend nem mondott le a Romániai Piarista Rendtartomány létéről és jövőjéről. /Fodor György: 15 éves a Piarista Öregdiákok Baráti Köre. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 24./
2005. augusztus 24.
Idén a Csángó Ifjak Középloki Közössége – CSIKK (CSTIT-tagszervezet) az Együtt Egymásért elnevezésű közösségfejlesztő programját a Gyilkostónál szervezte meg. Részt vett a Csángó Gyerekekért Egyesület vezetősége Gyimesbükkből, valamint Rácz Árpád megyei tanácsos is. A programok csapatépítésről, pályázatírás stratégiai tervezéséről, forrásteremtésről és bizalomépítésről szóltak, de voltak játékok és kirándulás a Békás-szorosba. /Ambrus Róbert Imre, Gyimesközéplok: Együtt egymásért. = Hargita Népe (Csíkszereda), aug. 24./
2005. augusztus 25.
Az augusztus 23-i árvizek hat megyében okoztak számottevő károkat. Az elmúlt két napban 10 személy meghalt, 8 eltűnt, az anyagi károk jelentősek. Elsősorban Bihar, Beszterce-Naszód, Hargita, Hunyad, Maros és Prahova megyében észleltek jelentős árvízkárokat: 15 ház teljesen tönkrement, 1478 kisebb károkat szenvedett, 594 gazdasági épület megrongálódott, ezenkívül 30 hektár termőföldben, 25 hídban tettek kárt a medrükből kilépett folyók, patakok. Villany nélkül maradt 53 helység. Kolozs megyében elsősorban Magyargorbón észleltek árvízkárokat. Szinden, Koppándon, Tordán, Tordatúron, Pusztaszentmártoton, Bácsban és Szucságban is jeleztek károkat. Hargita megyében több mint tízen vesztették életüket az elmúlt 24 óra alatt, további négy személyt kórházban ápolnak. Udvarhelyen, Galambfalván, Farkaslakán, Siménfalván, Korondon, Felsőboldogfalván és Bögözben jeleztek árvízkárokat, 14 személyt kiköltöztettek. Farkaslakán 9 házat, 2 hidat pallót rongált meg az ár. Bétában, Székelydobón és Vágásban nincs villany. Udvarhely és Segesvár között szünetel a vasúti közlekedés. Székelyudvarhelyen megkezdték a Szombatfalva nevű városrész kiürítését. Szemtanúk szerint a víz másfél-két méteres volt, másutt nyakig ért. Bihar megyében Popfalván, Berettyószéplakon, Érmihályfalván jeleztek árvízkárokat. Beszterce-Naszód megye központjában 30 házat és gazdaságot érintett az ár. Hunyad megyében Guraszáda és Burzsuk községekben jegyeztek árvízkárokat. Prahova megyében az esőzések 8 helységet érintettek. Maros megyében három településen, Maroskeresztúron, Sáromberkén és Szászszentivánon észleltek nagyobb mértékű árvízkárokat. Sok családot kitelepítettek. A legnagyobb károkat Fogaras környékén észlelték. Az esőzések több országutat és megyei utat érintettek. /H. D.: Továbbra is nagy károkat okoz az árvíz. Riasztó a helyzet az ország több megyéjében. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 25./ Tizenhárom halottat és legalább három eltűntet jelentettek a Székelyudvarhelyt és környékét sújtó árvíz áldozataiként. Székelyudvarhelyen és környékén több mint ezer házat öntött el a víz, Farkaslakán, Székelyszentléleken és Malomfalván száz házat öntött el a víz. Székelyudvarhely felől nem lehet eljutni Székelykeresztúrra az oda vezető főútvonalon. Pusztított az ár a Maros megyei Sáromberkén, Maroskeresztúron, valamint Szászszentivánon is. A Katolikus Karitász ötmillió forintos gyorssegélyben részesíti a székelyudvarhelyi és környékbeli árvízkárosultakat. Kilencven katonai lakósátorral segíti a romániai árvíz károsultjait több magyarországi székhelyű bank; a belügyminiszter kezdeményezésére indított akció 18,5 millió forintba kerül. /Katasztrófa Udvarhelyszéken. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 25./
2005. augusztus 25.
A Magyar Nemzet augusztus 24-i számában visszatér a témára, a cikk szerint a Szatmári házaspár „aktív kémtevékenységet” folytatott. A szerzők úgy vélik: ennek tulajdoníthatóan Romániába és Ukrajnába kijutott az összes magyarigazolvány-tulajdonos személyi adata. A lap ugyancsak Szatmáriék számlájára írja azt, hogy Romániában folyó pereken előkerültek olyan okiratok (nem nyilvános kuratóriumi jegyzőkönyvek, magyar közalapítványi leltári ívek), amelyeket csak Magyarországon lehet beszerezni. Ezen okmányok segítségével állítólag a román hatóságok eljárásokat indítottak magyar civil szervezetek ellen. A magyarországi Reggel című lap augusztus 23-i száma olyan képpel illusztrálja cikkét, amelyen Szatmári Ildikó és Hiller István volt kulturális miniszter együtt látható – mintegy alátámasztásul azoknak a spekulációknak, amelyek szerint Hiller, a Magyar Szocialista Párt jelenlegi elnöke lenne az egyik, akivel a kémkedéssel gyanúsított hölgy „intim kapcsolatot létesített volna”. Ugyancsak augusztus 23-án a TV2 magyarországi kereskedelmi tévéadó Mokka című műsorában Tóth András magyar nemzetbiztonsági államtitkár kijelentette: „nincs olyan adat, amely a kép által megfogalmazott sugalmazásokat alátámasztaná”. Az MSZP sajtóosztályán nem kívántak nyilatkozni az ügyről. A HVG /Heti Világgazdaság/ hetilap azt feltételezi, hogy a pár csak a román titkosszolgálat szervezésében kötött házasságot, és eleve meghatározott céllal jött Magyarországra. Amikor lebuktak, megállapodtak a magyar hatóságokkal, hogy itt maradhatnak, ha hallgatnak az ügyről – állítják. A román újságok közül az Adevarul de Cluj A magyarok, a szex és a kémkedés című cikke szerint az egész kémbotrány a magyar titkosszolgálatok és jobboldali politikai körök akciója a Magyar Nemzeten keresztül, amelynek az a célja, hogy Románia hitelét rontsa. A központi román lapok kevés teret szenteltek a témának, egy kivétellel: az Evenimentul Zilei arról számolt be, hogy Szatmári Ildikó, tevékenysége során „magyar nyelvet is oktató romániai egyetemek felé irányította a pénzalapokat”. A magyar politikai osztály szereplői közül mindössze Répássy Róbert fideszes országgyűlési képviselő, a titkosszolgálatokat felügyelő parlamenti bizottság tagja szólalt meg bővebben. Szerinte az egyetlen bizonyíték, amire a cikkben utaltak, egy telefon-lehallgatás jegyzőkönyve, márpedig egy valamirevaló kém nem beszél egyértelműen ezekről a tevékenységekről telefonon. /Ercsey-Ravasz Ferenc: Visszhangzik a „kémbotrány” = Szabadság (Kolozsvár), aug. 25./
2005. augusztus 25.
Markó Béla RMDSZ-elnök augusztus 24-én úgy nyilatkozott, hogy még tavaly decemberben megszakított minden kapcsolatot Szatmári Tiborral, a szövetség volt tanácsosával, aki kémügybe keveredett. Markó detektívregénybe illő történetnek nevezte a sajtó tényfeltárását. „Nem tudom és nem akarom kommentálni ezt az ügyet” – nyilatkozta Markó. Elmondta, hogy Szatmári Tibor az RMDSZ sajtóirodájában dolgozott 1998-1999 között, utána az MTI kolozsvári tudósítója volt. „2004-ben az RMDSZ Communitas Alapítvány alkalmazottja volt. Segített megszervezni magyarországi látogatások programjait, sajtókapcsolatokat. A tavalyi választások után megszakítottunk minden kapcsolatot. Más szóval, december végétől nem munkatársa a Communitasnak vagy az RMDSZ-nek” – mutatott rá Markó. Markó szerint nem minősülnek RMDSZ-ellenes támadásnak a volt tanácsosa ellen felhozott vádak. „Nem úgy fogtam fel a Szatmári Tiborról közölt tényfeltárásokat, mint támadást az RMDSZ ellen, mivel nem egy RMDSZ-es politikusról van szó. Szerencsére minden romániai magyarnak van vagy volt kapcsolata az RMDSZ-szel. Sok munkatársunk van” – fejtette ki Markó. /Hullámokat vet a „kémügy” = Népújság (Marosvásárhely), aug. 25./ Detektívregénynek nevezte, és érdemben nem kívánta kommentálni a Magyarországon kirobbant állítólagos kémbotrányt Markó Béla. Eközben Gálszécsy András, az Antall-kormány egykori titkosszolgálati minisztere a Duna Televíziónak elmondta: tudomása van olyan, Romániából Magyarországra áttelepült íróról, művészről, neves újságíróról, akiről bizonyított, hogy a Szekuritáté hivatásos alkalmazottja volt. „A magyarországi sajtó által megszellőztetett kémtörténet egy detektívregény forgatókönyvéhez hasonlít, ezért nem kívánom kommentálni az ügyet. Remélem, a két ország közötti viszony olyan természetű, hogy ne legyen szükségünk kémekre” – nyilatkozta bukaresti sajtótájékoztatóján Markó Béla, aki közölte, Szatmári Tiborral tavaly decemberben megszakított mindennemű kapcsolatot. Eckstein-Kovács Péter szenátor szerint a budapesti kémbotrány arra hivatott, hogy rossz fényt vetítsen számos magyarországi intézményre, valamint az RMDSZ-re. Verestóy Attila szenátor a Transindexnek úgy nyilatkozott: nem ismeri a Szatmári-ügy részleteit, és nincs rálátása a román–magyar „kémmozgásokra”. „Egy parlamenti bizottság nem juthat személyi jellegű adatok birtokába, ezek bizalmas információk, amelyeket nem lehet kiadni” – állapította meg az internetes újságnak a Román Hírszerző Szolgálatot (SRI) felügyelő parlamenti vegyes bizottság alelnöke. Gálszécsy András, az Antall-kormány egykori titkosszolgálati minisztere elmondta, a szomszédos országok titkosszolgálatai a rendszerváltás óta fokozottan figyelik Magyarországot, az információkat pedig nem egy esetben az onnan áttelepülők szolgáltatják. „Mindenki borzasztóan örült annak, hogy Magyarországon letelepednek határon túli magyarok, értelmiségiek. Voltak olyan minisztériumok, ahová gond nélkül vettek föl magyar származású román állampolgárokat minden előzetes vizsgálat nélkül, akár felelős beosztásba is. Aztán amikor egy-két ügyben felmerült az a gyanú, hogy ez a tevékenység nem feltétlenül magyarbarát, annak ellenére, hogy magyar folytatja, akkor már az állami hivatalok is bizonyos óvatosságot tanúsítottak” – jelentette ki a Duna Tévének a szakértő, aki szerint, ha valakivel kapcsolatban felmerült a gyanú vagy a bizonyosság, akkor az illető egy idő után nem kapott jelentős állást, lehetőséget, hírlapi vagy televíziós megjelenési módot. „Egészen biztos, hogy vannak olyan személyek minden határon túli magyar szervezetben is, akiknek az a feladata, hogy valamilyen szolgálat vagy szervezet számára időnként annak a magyar politikai szerveződésnek a háttérmunkájáról, belső viszonyairól szolgáltassanak adatokat” – vélekedett Gálszécsy. /Rostás Szabolcs: Markó detektívregénynek tartja Szatmáriék kémügyét. = Krónika (Kolozsvár), aug. 25./
2005. augusztus 25.
Norica Nicolai liberális szenátor súlyosnak találja, hogy két kémkedéssel vádolt román állampolgár ügye került napirendre Magyarországon. Nicolai szerint ez jelzés, hogy reformálni kell a titkosszolgálatokat. „Romániának meg kell értenie, hogy ki kell értékelni ezeknek a szolgálatoknak a tevékenységét. Úgy vélem, ez jelzés, hogy bevezessük a szolgálatok reformját. Egy jelzés, amely egy NATO-tagállamhoz Magyarországon keresztül jutott el” – nyilatkozta. Szerinte mivel két NATO tagállamról van szó, kell megvizsgálni az ügyet. „Nagyon furcsa, hogy egy titkosszolgálat egyes személyek kiutasításáról beszél, kémkedés vádjával egy nyilvános jelentésben, amelyet a parlamentnek címeztek” – tette hozzá Norica Nicolai. /Nicolai: Időszerű a titkosszolgálatok reformja. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 25./
2005. augusztus 25.
Szeptember 5-én találkozik Gyurcsány a határon túli magyar vezetőkkel. Az Európai Unión belüli utazásra jogosító személyi igazolványt kaphatnak a határon túli magyarok a Népszabadság információi szerint. A görög modell szolgálhat megoldásként, mert Athén az Albániában élő görög kisebbséggel szemben – Brüsszel jóváhagyásával – különleges elbánást alkalmaz. A Határon Túli Magyarok Hivatalának honlapján található egyik dokumentum szerint Görögország először hat hónapra szóló nemzeti, tehát csak saját területére érvényes vízumot ad ki, amelynek birtokában a kérelmező felkeresheti a kijelölt rendőrkapitányságot, ahol a görög nemzetiségű, de idegen állampolgárok számára rendszeresített személyi igazolványt kap. Ez a görög nemzetiségűeket az anyaország területén való korlátlan tartózkodásra és munkavállalásra is jogosítja, emellett ők – az uniós polgárokra vonatkozó általános feltételek mellett – más EU-tagállamokba is beutazhatnak. /Kiss Csaba: Görög modell a határon túlra? = Krónika (Kolozsvár), aug. 25./
2005. augusztus 25.
Hervadt virágokkal fogadta az Erdélyi Magyar Ifjak képviselője Szili Katalin országgyűlési elnököt Marosvásárhelyen, a Kultúrpalotában, a december 5-i népszavazás kimenetelére utalva. A politikus magánjellegű látogatásra érkezett Erdélybe, ennek fő állomásai: Nagyvárad, Kolozsvár, Marosvásárhely, Csíkszereda és Sepsiszentgyörgy. Szili Katalin civil szervezetek, egyházak és az RMDSZ képviselőivel folytat megbeszéléseket. Elmondta: szükség van egy korszerű nemzetpolitika megfogalmazására, amely kiterjed a határon túli magyarság vidék fejlesztésére, oktatására, kulturális életére és mezőgazdaságára is. Románia uniós csatlakozásával kapcsolatban Szili Katalin megállapította: Magyarország számára is fontos, hogy ez az ország 2007. január elsejétől az EU teljes jogú tagjává váljon. Szili jelezte: a jövő héten, egyeztetni kíván a parlamenti pártokkal a határon túli magyarok bizottságának létrehozásáról, ez állandó jelleggel működne a magyar parlamentben. /E.-R. F.: Marosvásárhelyre látogatott Szili Katalin. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 25./
2005. augusztus 25.
Augusztus 24-én Marosvásárhelyen négyszemközti találkozóra került sor Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke és Adrian Nastase, a képviselőház elnöke között. A megbeszélés után Szili Katalin kijelentette: örül a találkozónak, mert még a közös kormányzás idején kialakult kapcsolat jó hatással volt a csatlakozási felkészülésre. Az aktuális politikai eseményekről is tájékoztatták egymást. Adrian Nastase kiemelte a két parlament, illetve az MSZP és az SZDP közötti kiváló kapcsolatokat. /(mózes): Szili-Nastase- találkozó. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 25./
2005. augusztus 25.
Negyvenmillió lejre bírságolta az Országos Diszkriminációellenes Tanács a csíkszeredai polgármesteri hivatalt amiatt, hogy nem biztosított megfelelő lakóhelyet több roma család számára. Asztalos Csaba, az Országos Diszkriminációellenes Tanács elnöke a Krónikának elmondta, nem ért egyet a bírság kiszabásával, mivel a testület egy 2004-ben tett feljelentés kapcsán kibontakozott ügyben döntött úgy, hogy az akkor elkövetett, azóta elévültnek minősíthető kihágásért pénzbüntetést szab ki. Asztalos a jegyzőkönyv kiállításakor élni fog a különvélemény megfogalmazása jogával, hiszen kifogásolható, hogy hasonló ügyekben a testület nem járt el ilyen drasztikusan, márpedig ilyen jellegű esetek gyakran előfordulnak az országban. „Ez annak tudható be, hogy nem Botosani-ról, hanem Csíkszeredáról van szó” – jelentette ki Asztalos. Antal Attila, Csíkszereda alpolgármestere arra hívta fel a figyelmet, a városháza igyekszik lehetőségeihez mérten kezelni a problémát. „Meggyőződésem, hogy Csíkszereda önkormányzata országos viszonylatban példaértékű módon kezeli ezt a kérdést. Nálunk a roma gyerekek iskoláztatása, étkeztetése és iskolába szállítása is megoldott. Az önkormányzatnak a szociális kérdéshez való viszonyulása és megvalósításai nem pénzbírságot érdemelnének” – jelentette ki az alpolgármester. /Bakk-Dávid Tímea: Más-más mérleggel mér a diszkriminációellenes tanács? = Krónika (Kolozsvár), aug. 25./
2005. augusztus 25.
Gyergyószentmiklóson a rendőrség két rendezvényen avatkozott be, mindkettő magyar és nemzeti jellegű volt. Egyik esetben az EMI gyergyói táborozása elején éreztették, hogy ők is vannak, a másik eset augusztus 20-án a gyergyói Szent István-napi ünnepségek alkalmával, amikor a rendőrök figyelmeztetése után a szervezők jobbnak látták este 10 órakor megszakítani az István, a király című rockopera szabadtéri vetítését. Utóbbi esetben arra hivatkoztak, hogy nem szerepelt a leadott műsorrendben a késő esti vetítés, ráadásul nem kértek engedélyt a vetítésre. Az újságíró szerint a városvezetés és a helyi rendőrség között jobb kapcsolatot kell kialakítani. Messze még az idő, amikor a bizalom veszi át a gyanakvás, a sunyi vagy nyílt ellenségeskedés helyét. /Bajna György: Szeretnék tisztelője lenni a rendőröknek. = Hargita Népe (Csíkszereda), aug. 25./
2005. augusztus 25.
A bonchidai Bánffy-kastélyt 1944 őszén felgyújtották. 2000-ben felkerült a világ 100 legveszélyeztetettebb épületének listájára. A Bánffy-kastélyban működő Épített örökség–Helyreállító Szakképző Központ (Built Heritage Conservation Training Centre, BHCT) 2001-ben jött létre. A történelmi épületek helyreállításában hagyományos építési technikákat és építőanyagokat alkalmazni tudó szakmunkások hiánya tette szükségessé a központ működését. /Épített örökség-felújító szakképzés Bonchidán. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 25./
2005. augusztus 25.
Hatodik alkalommal szervez anyanyelvápoló, hagyományőrző és közösségfejlesztő szórványtábort Mákófalva református egyházközsége augusztus 29. és szeptember 5. között. Az immár hagyományossá vált tábort első ízben 2000-ben szervezték. Idén Beszterce, Kolozs és Maros megyei fiatalok lesznek együtt a táborban. /Mákófalva. Anyanyelvápoló és közösségfejlesztő szórványtábor kezdődik hétfőn. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 25./
2005. augusztus 26.
Az augusztusi árvízkárok meghaladták a 900 millió új lejt – olvasható a belügyminisztériumi közleményben Az utolsó napok árvizei az ország 14 megyéjében okoztak számottevő kárt, 13 ember elhunyt, 46 házat, több mint 2000 hektár termőföldet öntött el az ár, 260 híd és 64 kilométernyi út megrongálódott A legnagyobb károkat Hargita, Prahova és Maros megyében észlelték. Az augusztusi árvízkárokhoz hozzáadódik a tavaszi, amikor 1,76 milliárd régi lejre becsülték a kárt, valamint a júliusi 2,4 milliárd régi lejes kár. A kormány 1,3 millió új lejt utalt ki élelmiszerekre, üzemanyagra és ágyneműkre. Magyarország 5 millió forintos gyorssegélyt küldött Székelyföldre. Hargita megyébe látogatott Vasile Blaga belügyminiszter és Markó Béla miniszterelnök-helyettes. Székelyudvarhely és Segesvár között még mindig szünetel a vasúti közlekedés. Szatmár megyében 13 helységben észleltek árvízkárokat, így Avasfelsőfaluban és Tasnádon. A dombokról lezúduló kis patakok Kémeren, Szilágyfőkeresztúron, Nyirsiden és Szilágypaptelken okoztak árvizet. /H.D.–J.L.: Árvízkárok: több mint 900 millió lej. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 26./
2005. augusztus 26.
A kormány minden lehetséges eszközt igénybe vesz az udvarhelyszéki településeken bekövetkezett árvízkárok enyhítésére, a kabinet már a következő napokban több milliárd értékben nyújt gyorssegélyt az árvízkárosultaknak – jelentette ki Markó Béla miniszterelnök-helyettes augusztus 25-én azt követően, hogy Vasile Blaga belügyminiszterrel, Sulfina Barbu környezetvédelmi miniszterrel, valamint az RMDSZ számos kormányzati tisztségviselőjével és parlamenti képviselőjével az udvarhelyszéki árvíz sújtotta településeken tartott helyszíni szemlét. A kormányzati politikusok Farkaslakán, Székelyudvarhelyen, Malomfalván, Kobátfalván, Szentléleken és Galambfalván tekintették meg a bekövetkezett károk mértékét. A kormány képviselői jelentős támogatást, gyors és összehangolt kormányzati segítséget helyeztek kilátásba. Markó bejelentette, a kormány több milliárd értékű gyorssegélyt, építőanyagokat és kárelhárítási berendezéseket küld az érintett településekre. Elégtétellel állapította meg, hogy a székelyföldi közösségekben változatlanul erős az összefogás, a szolidaritás, hiszen az említett falvakban az emberek mindenhol azonnal nekiláttak a károk helyreállításához. Vasile Blaga belügyminiszter bejelentette, az állami alapból a következő napokban jelentős mennyiségű élelmiszert küldenek a térségbe, a házukat elvesztett családok pedig kezdetben mintegy 10 millió lejes szociális gyorssegélyben részesülnek. /Miniszterek az árvíz sújtotta székely településeken. = Hargita Népe (Csíkszereda), aug. 26./
2005. augusztus 26.
Farkaslakát, Tamási Áron szülőfaluját, akárcsak a többi árvíz sújtotta települést segítenünk kell minden lehetséges eszközzel – nyilatkozta Csíkszeredában Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke, aki magánjellegű látogatáson tartózkodik Erdélyben. A hét első felében Nagyváradra, Kolozsvárra és Marosvásárhelyre látogatott, majd Szovátára és Parajdra vezetett útja, ahol Hargita megyei vendéglátóival együtt a sóbányát tekintette meg. Felkereste az árvíz sújtotta Korondot és Farkaslakát is. Szili Katalin megdöbbenéssel beszélt arról, amit a helyszínen látott. – Csíkszeredában megnézte az új, Makovecz Imre tervezte templomot. A szocialista politikus Csíkszeredában ellátogatott a Sapientia Egyetemre, ahol megmutatták neki az oktatási intézményt, fogadta Bíró Zoltán egyetemi tanár, aki vidékfejlesztés, az európai uniós csatlakozás és a térségfejlesztés romániai kérdéskörébe avatta be a vendéget, az egyetemi oktatás ezzel kapcsolatos feladatait vázolta. Találkozott az egyetem személyzetével, megtekintett több előadótermet, labort s a korszerű étkezdét is. Szili Katalin Csíksomlyón elzarándokolt a kegytemplomba, meglátogatott több nagycsaládost. A Székelyföldre először látogató elnök asszony hangsúlyozta: otthonról hazaérkezett. /Dobos László: Szili Katalin Székelyföldön. = Hargita Népe (Csíkszereda), aug. 26./
2005. augusztus 26.
Augusztus 25-én zárult Torockón az a találkozó, amelyiken a Magyarország és Románia területén működő szociálpolitikai megoldásokat tekintették át. A konferencia középpontjába, a Magyarországon bevált, Romániában még nem általános, falugondnokság került. Egy autó és egy ember: a falugondnok képes enyhíteni az aprófalvak szociális problémáin. Ma Magyarországon mintegy 850 képzett falugondnok dolgozik, Erdélyben pedig csak három. Egy a Nyárád menti Szentgericén, kettő Székelyföldön látja el három kistelepülés, Háromkút, Borzont és Bucsin szolgálatát. A már létező három falugondnok kiadásainak legnagyobb részét és a szolgálathoz elengedhetetlen kisbusz megvásárlását is a Magyarországon bejegyzett Kárpátok Szociális Alapítvány finanszírozta. Lakner Zoltán, az alapítvány elnöke a konferencián elmondta, amennyiben van rá helyi akarat, a torockói falugondnokság beindításához és működtetéséhez, még idén előteremti a szükséges összeget. /Stanik Bence: Megoldások aprófalvak szociális gondjaira. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 26./
2005. augusztus 26.
– Két éve folyamatosan korszerűsítjük az iskolát – nyilatkozta Zudor Mária, az egyetlen magyar tagozatú vajdahunyadi iskola aligazgatója. A zsilvölgyi Vulkánban két évvel ezelőtt történt a magyar tagozatnak is helyt adó 4-es számú általános iskola átfogó korszerűsítése, magyarázta Illyés Katalin aligazgatónő. A bányavidéken jóval előrehaladottabb a beolvadás, s a magyar tagozatok állandó gyermekhiánnyal küzdenek. Máté Márta főtanfelügyelő-helyettes adatai szerint a tavalyi tanévben Lupényban 258 magyar gyerek közül csupán 76 tanult magyarul. Vulkánban valamivel jobb az arány (114-ből 51), a Zsil völgye fővárosában, Petrozsényban pedig katasztrofális volt: 214-ből mindössze 12-en. Petrozsényban a Mallersdorfi Nővérek egykori zárdáját 2003-ban kapta vissza a római katolikus egyház, s Böjte Csaba atya ősztől önálló magyar iskolát indít. Csernakeresztúron a magyar tagozatnak helyt adó épület siralmas állapotban van. Évek óta nem történt semmilyen korszerűsítés, sőt a legalapvetőbb karbantartás sem, szemléltette a helyzetet Tóth János plébános. Az iskola épületét ugyanis a római katolikus egyház igényli vissza, méghozzá évek óta. /Chirmiciu András: Hunyad. Harc a magyar gyerekekért. = Nyugati Jelen (Arad), aug. 26./
2005. augusztus 27.
A közigazgatási jogszabály módosításakor az RMDSZ nem kezdeményezi a régiók határainak módosítását, ezt egy későbbi időpontra halasztja. Most a decentralizált intézmények megfelelő alárendeltségének a biztosítása a legsürgősebb, továbbá a különböző megyei és helyi tisztségviselők hatáskörének a pontosítása – hangoztatta kolozsvári sajtóértekezletén Markó Béla, az RMDSZ elnöke. Markó úgy véli: legkésőbb szeptember végéig minisztériumi szinten elkészül a jogszabály új szövege. A másik jelentős szempont, a prefektusok, alprefektusok és alpolgármesterek viszonyának a tisztázása. Az RMDSZ nem akarja, hogy egyszerű többséggel ki lehessen buktatni egy választott tisztségviselőt. /Ercsey-Ravasz Ferenc: Decentralizálás igen, régió-átszabás még nem. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 27./
2005. augusztus 27.
Augusztus 26-án Traian Basescu román államfő váratlanul megjelent Székelyudvarhelyen, hogy megtekintse a károkat az árvíz sújtotta székelyföldi városban és környékén. Az elnök helikopteren érkezett a városba, majd Verestóy Attila székelyudvarhelyi szenátor és Szász Jenő polgármester társaságában továbbutazott a környező falvakba, ahol a legnagyobb pusztítást végezte az áradás. Meglátogatta Farkaslakát, ahol több mint másfél órát időzött. Basescu elmondta: Románia minden egyes árvíz sújtotta körzetét egyenrangúan kell segíteni, mindenütt a kár mértékének megfelelően kell támogatni a lakosságot. /Basescu felkereste Székelyudvarhelyt. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 27./
2005. augusztus 27.
A Szatmári házaspár ügye egyre dagad, a Magyar Nemzet szerint feladatuk a Határon Túli Magyarok Hivatala belső ügyeinek a kiszimatolása volt. A HVG szerint ,,a pár csak a román titkosszolgálat szervezésében kötött házasságot, és eleve meghatározott céllal jött Budapestre. Amikor az év elején lebuktak, úgy tudni, megállapodtak a leleplező magyar hatóságokkal: itt maradhatnak, ha nem beszélnek a román hatóságoknak.” A hírmagazin portálja ugyanakkor számba veszi azt a verziót is, hogy ,,román források szerint a hír vélhetően a romániai magyar kisebbség jobboldali radikális csoportjától származik, ahol nem nézik jó szemmel Markó Béla és a magyar ellenzéki Fidesz – MPSZ közeledését”. A HTMH-nál különböző nemzeti titkoshálózatok emberei dolgoznak, akik egymás konkurensei. A magyar kémelhárítás próbálja kiszűrni őket, nem túlzás azt állítani – írta a Magyar Nemzet, hogy az intézményben a hálózatok háborúja folyik. Azzal kapcsolatban, hogy milyen típusú információkat gyűjtenek Magyarországról a román, ukrán, szlovák stb. titkosszolgálatok, a Magyar Nemzet újságírója azt válaszolta: a román igényekről Verestóy Attilát, a titkosszolgálatokat felügyelő parlamenti bizottság tagját kellene megkérdezni. Verestóy nevét a Krónika is beveti: ,,Miért nem tájékozódott időben arról, hogy Szatmári Tibor a hírszerzés embere?” – kérte számon az ügy kapcsán Markó Béla Verestóyt. Különben az udvarhelyi szenátornak nagyon rossz az imázsa. Nem kedvez neki, hogy egyes források szerint ő volt az, aki annak idején Szatmári Tibor szolgálatait Markó Béla figyelmébe ajánlotta. Köztudott, hogy annak idején Szatmári és Verestóy cégtársak voltak. (Transindex) /Hírsaláta. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 27./
2005. augusztus 27.
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök Tóth András nemzetbiztonsági államtitkártól kért tájékoztatást a kémtörténet kapcsán – közölte a kormányszóvivő. A Cotidianul nevű román napilap Magyar Bálint oktatási miniszter és egy Lorin fedőnevű személy között lezajlott telefonbeszélgetés alapján készült lehallgatási jegyzőkönyvet hozott nyilvánosságra, melyet 2004. május 24-én Budapesten készítettek. Az újság Lorint Szatmári Ildikóval azonosította be, ő korábban az Oktatási Minisztériumban (OM), majd a Határon Túli Magyarok Hivatalában (HTMH) is dolgozott. „Te vagy az egyetlen, akit meghívtam” – a jelentés tanúsága szerint Magyar Bálint így szólt Lorinhoz, majd hozzátette: „személyesen”. Magyar Bálint minisztériumi sajtóosztályán nem tudnak arról, hogy a miniszter lakására invitálta volna Szatmári Ildikót, hangsúlyozták, a tárcavezető és a hölgy között csak szakmai kapcsolat volt. A hvg.hu szerint az egyik nagy párt szóvivője is bizalmas kapcsolatba került a hölggyel. A hirszerzo.hu nevű internetes oldal úgy tudja, hogy a házaspár „hatalmas befolyásra tett szert a magyar kormány határon túli politikájára és százmilliós támogatásainak elosztására” főleg a Medgyessy-kormány időszakában. Szatmári Ildikó 2003-ban magyar állampolgárságot, férje, Szatmári Tibor idén nyáron letelepedési engedélyt kapott Magyarországon, annak ellenére, hogy az Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) kiszorította őket munkahelyeikről. A hirszerzo.hu arra is felhívta a figyelmet, hogy Szatmári kapcsolatai elsősorban a határon túli ügyekkel foglalkozó MSZP-vezetőkkel és az SZDSZ-szel voltak kiemelkedően jók. Az NBH a lap információi szerint 2004 utolsó hónapjaiban kezdett nyomozni Szatmáriék ügyében. A gyanú szerint Szatmári Tibor „nagyköveti” beosztása fedőállás lett volna, valójában a budapesti román nagykövetségen keresztül kapott bukaresti megbízásokat teljesítette. A férfi elismerte, hogy volt „munkakapcsolata” a budapesti román nagykövetséggel, állítólagos hírszerző voltát viszont tagadta. /Mucuska fedőneve: Lorin. = Magyar Nemzet, aug. 27./
