Új szakok a Sapientián
Újabb szakokat akkreditáltak a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Csíki karain. A Romániai Felsőoktatás Minőségét Ellenőrző Ügynökség alapos elemzés és ellenőrzés után megfelelőnek találta a környezet- és élelmiszermérnöki szakok működését.
Sinkler Réka, élelmiszermérnök-hallgató elmondta: „TDK-ra készülünk és a kézdi és környékén levő ivóvizeket vizsgáljuk, hogy milyen mikroorganizmusok fordulnak elő és különböző fertőtlenítőszer-kombinációk hogyan hatnak az ivóvízre.”
A nyolc éve működő környezetmérnöki és élelmiszermérnöki szakon eddig 150-en végeztek. Közülük többen továbbtanulnak, például a bukaresti egyetemek doktoranduszaként folytatják kutatásaikat a Sapientia csíki laboratóriumában. 
– Én talajbaktériumokat kutatok, bakteriális oltóanyagot szeretnénk előállítani, olyan oltóanyagokat, amivel a peszticideket lehet helyettesíteni, bio-peszticideket előállítani – meséli Szentes Sarolta doktorandusz A Műszaki és Természettudományi Tanszéken megfelelő oktatási rendszert, színvonalas képzést, minősített oktatókat talált az ellenőrző bizottság – mondta Lányi Szabolcs tanszékvezető. „kutatáson keresztül próbáljuk a tudást tovább vinni. Most a mi kutatási területeink azok a bio-technológia, bio-kémia, élelmiszer tudományok.”
A tanszék ősztől az ipari biotechnológia, valamint a közélelmezési- és agrár-turisztikai mérnök-menedzser szakok elindítását is tervezi.
Csúcs Mária
Duna Tv Híradó. Forrás: Erdély.ma

Három napig magyar (Romákat tüntettek ki a Terror Házában)
Ne féljetek, magyarok, megjöttek a cigányok! — ezt a szállóigévé vált mondatot kiabálták húsz évvel ezelőtt Marosvásárhelyen a város minden pontjáról összesereglő cigányok a botokkal és kövekkel felfegyverzett, félrevezetett, leitatott, feldühödött, zömmel környékbeli románok gyűrűjébe került magyaroknak. Egyiküket múlt héten Petőfi Emléklap a Helytállásért elismeréssel tüntették ki a Terror Háza Múzeumban, ahol a húsz évvel ezelőtti véres eseményekről és azok áldozatairól emlékeztek meg.
A kitüntetettek között volt Lőrinczi József, Sütő József, Szilágyi József, Szilveszter Kis Péter, Tóth Árpád és Puczi Béla, utóbbi három egykori elítélt már csak posztumusz elismerést kapott. Balog Zoltán, a magyar Országgyűlés Emberjogi, kisebbségi, civil és vallásügyi bizottságának elnöke úgy vélte: húszéves adósság megkésett visszafizetését kezdte meg a magyarság a mostani kitüntetés és emlékezés gesztusával. Schmidt Mária, a Terror Háza igazgatója emlékeztetve arra, hogy a húsz évvel ezelőtti magyarellenes pogrom kitervelője és irányítója a megbuktatott pártállami elit és a Szekuritáté volt, arra is felhívta a figyelmet, hogy bár ismertek a pogrom irá­nyítói, a történtek után egyetlen románt sem vontak felelősségre, viszont húsz magyar cigány komoly börtönbüntetést kapott. A magyarok ellen feltüzelt és felbérelt 1500 románnal elhitette a hatalom, hogy Erdély ki akar szakadni Romániából, és megostromoltatták velük az RMDSZ székházát, ahol mindössze 79 magyar tartózkodott a padláson, szétzúztak mindent, amit ott találtak, majd szabad elvonulást ígértek a magyaroknak, de ezt nem tartották be, Sütő András írót ekkor verték meg úgy, hogy elvesztette fél szeme világát — folytatta. Tőkés László európai parlamenti képviselő kitért arra: a magyarok március 15-i ünnepsége adott alkalmat arra a román titkosszolgálatnak, hogy a magyarok ellen pogromot szervezzen. 1990-ben a román kormány Magyarországra kente a marosvásárhelyi vérengzés kirobbantását, a vádaskodás leple alatt pedig ,,újjáalakították a régi kommunista titkosszolgálatot ugyanabban a szellemben, a posztkommunizmus egyik alapintézményeként". Kincses Előd, a Maros Megyei Nemzeti Megmentési Front akkori alelnöke szerint azért nem sikerült a nemzetek közötti összefogás, mert a rendszerváltás során hatalomra kerülők nem voltak érdekeltek Románia demokratikus útra terelésében.
Puczi Béla emlékezik
A tavaly Magyarországon elhunyt Puczi Béla egyike volt annak a hat embernek, akit a húsz évvel ezelőtti marosvásárhelyi összecsapások után őrizetbe vettek. Magyarországra menekült, a Roma Sajtóközpont munkatársai készítettek vele interjút, az ő és a romák szemszögéből meséli el a három nap történetét.
,,Azért a forradalom után nem telt bele sok idő, és a nép érezte, hogy valahogy nem jó úton halad ez a demokratizálás. (...) Aztán a munkahelyek is mind kezdtek megszűnni, és egyre több volt az összekoccanás a magyarok meg a románok között. Tizenkilencedikén délelőtt pálinkáztunk a víkendtelepen néhány baráttal, aztán hazamentem, lefeküdtem. Délután azzal költ a feleségem, hogy megjött az első hullám, egy kisebb csoport Hodákról, megvertek néhány szentgyörgyi magyart, és mentek tovább, be Vásárhelyre. Aztán estefelé jöttek többen a hírrel, hogy az RMDSZ-székháznál megy a csata. A fiam s még néhányan a segítségükre indultak. (...) Akkor éjjel már senki nem aludt. Őrségben volt mindenki, cigány, magyar. Másnap reggel aztán megindultak a hodákiak. Mindenki az utcán volt, a magyar pap meghúzatta a harangokat, később meg is hurcolták érte. (...) Azzal etették be őket, hogy Vásárhelyen a magyarok ölik a román gyerekeket. Kitudódott az utolsó tárgyalásunkon, már a román asszony vallotta be, hogy a férje úgy be volt itatva, hogy a saját házát fejszével vágta le. (...) Beálltunk a tömegbe, hallgattuk a beszédeket. Köztünk és a románok között egy vékony kordon rendőrökből meg sorkatonákból. Ekkor érkeztek meg a marosvásárhelyi cigányok Gondos Károly és Boldizsár Máté vezetésével, irtó sokan. Nem tudták először, ki a román, ki a magyar, odakiáltottak hát románul: hol vagytok, testvérek? A románok visszakiáltottak: itt vagyunk. Na jó, ha ott vagytok, akkor megyünk mi nektek. Előbb a magyarok sem tudták, hogy kik azok, egyikőjük elkiáltotta magát: ne féljetek, magyarok, mert itt vannak a cigányok! Így kezdődött el a románok kiverése a városból. A harc nem tartott tovább két óránál, de a hajsza egész reggelig folyt."
Részlet Puczi Bála Három napig magyar című könyvéből — Roma Sajtóközpont, Budapest, 2000. (Összeállítás a www.mult-kor.hu nyomán) Forrás: Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Szükségünk van az igazságra!
A fáklyásmenet résztvevői nyomozati eljárást követelnek
Tegnap este 7 órakor, a Közigazgatási Palota elől indult az Igazság és Tolerancia Fáklyásmenete, amelyet Marosvásárhely fekete márciusa emlékére szervezett az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, és amelyen részt vett Tőkés László európai parlamenti képviselő, az EMNT elnöke, dr. Kincses Előd ügyvéd és Smaranda Enache, a Pro Európa Liga társelnöke. A menet azt az útvonalat követte, amelyet 1990. március 19-én a Görgény völgyéből beszállított, leitatott parasztok tettek meg. A résztvevők égő gyertyát helyeztek Sütő András sírjára.
A résztvevők felhívást intéztek Traian Basescu államfőhöz, Emil Boc miniszterelnökhöz és Románia főügyészéhez, Laura Codruta Kövesihez, amelyben emlékeztetik őket, hogy 20 éve provokálták ki a marosvásárhelyi fekete márciusi etnikai konfliktusokat, de – a civil társadalom, az erőszak áldozatai és a sajtó többszöri sürgetése ellenére – ma sem ismert az igazság. Felhívják a figyelmet, hogy "a tények fel nem tárása és a bűnösök meg nem nevezése miatt – húsz év után is – közösségünkre igazságtalanul rásütik a kollektív bűnösség fájdalmas bélyegét, és ez egy demokratikus társadalomban elfogadhatatlan".
Az igazság kiderítéséért és a törvény előtti egyenlőség követelményének megfelelően követelik, azonnal újra kell kezdeni az 1990. március 19-20-i marosvásárhelyi konfliktus megszervezői elleni nyomozati eljárást, és kérik azoknak az azonosítását, akik: * eldöntötték és megszervezték a felfegyverzett parasztok Marosvásárhelyre szállítását, * akik megszervezték a népi milíciákat és a székelykocsárdi állomásig szállították azokat a bányászokat, akiket a marosvásárhelyi polgárok ellen akartak bevetni, * akik Zalatnán és a mócok földjének más helyiségeiben mozgósítottak azért, hogy az ottani lakosságot Marosvásárhelyre szállítsák.
Ugyanakkor kérik, hogy "a hatályos törvényeknek megfelelően mindazokat büntessék meg, akik az 1990. március 20-án, az előző napi, az RMDSZ, KDNPP- és NLP-székházat megtámadók és feldúlók, a marosvásárhelyieket súlyosan bántalmazók ellen Marosvásárhely főterén békésen tüntető polgári lakosság elleni erőszakos megnyilvánulásokat megszervezték".
Felhívják a figyelmet, hogy "a gyászos emlékű 1990 fekete márciusi események komolyan rombolták Románia nemzetközi hírnevét és semmissé tették a román forradalom győzelme által szerzett hitelünket. Azoknak a sötét manipulációknak a sorát nyitották meg, amelyeket az Egyetem téri tüntetők 1990. június 13-15-i szétverése, az egymást követő bányászjárások jelentettek. Az 1990. márciusi marosvásárhelyi események késleltették az ország demokratizálódását, az EU- és NATO-csatlakozásunkat, súlyosan veszélyeztették a belbiztonságot, a Magyarországgal való jószomszédi viszonyt és megmérgezték a román-magyar együttélést, a véres balkáni konfliktusoknak az előestéjén".
Szükségünk van az igazságra! Igazság nélkül nem létezhet jogállamiság, tolerancia, kölcsönös bizalom és megbékélés! – olvasható egyebek mellett a felhívásban.
(mózes) Forrás: Népújság (Marosvásárhely)

A magyarság szabadságharca volt ’90-ben
Az RMDSZ elnöke a húsz évvel ezelőtti véres események áldozataival, illetve áldozatainak hozzátartozóival találkozott
"Úgy gondolom, kötelességünk életben tartani azoknak az emlékét, akik áldozatul estek a véres eseményeknek, éskötelességünk emlékeztetni rá mindenkit, hogy akkor mi történt, éppen azért, hogy ne ismétlődhessen meg" –hangsúlyozta Markó Béla, az RMDSZ szövetségi elnöke tegnap a marosvásárhelyi szövetségi elnöki hivatalban, ahol ahúsz évvel ezelőtti március 19-20-i véres események áldozataival, illetve áldozatainak hozzátartozóival találkozott,szimbolikus támogatással jelezve, hogy ezt az áldozatot a szövetség nem felejtette el.
Az eseményen Markó Béla mellett Szabó Árpád, az RMDSZ megyei ügyvezető elnöke és Szepessy László, a szövetségi elnöki iroda igazgatója vett részt.
Kísérlet volt a demokratikus kibontakozás megállítására
Markó rámutatott, húsz év, két évtized telt el az 1990 márciusi események óta, azóta felnőtt egy generáció, lehet, sokan nem is tudják, vagy csak hallomásból tudják, hogy akkor mi történt Marosvásárhelyen. Az elnök úgy fogalmazott, hogy tulajdonképpen akkor ez egyfajta szabadságharca volt a marosvásárhelyi és a környékbeli magyarságnak és magának az erdélyi magyarságnak. Szabadságharc nem azok ellen a románok ellen, akikkel ott megütköztek, akiket félrevezettek a szervezők, és akiket ráuszítottak a magyar emberekre, hanem azok ellen, akik a háttérből irányították ezeket az eseményeket és akik nagyrészt a régi rendszer emberei voltak.
Véleménye szerint tulajdonképpen "egy nagy és veszedelmes kísérlet volt akkor Marosvásárhelyen, hogy ami 1989 decemberében elindult Romániában, azt valamiképpen megállítsák és visszafordítsák. Ha úgy tetszik, egyfajta kísérlet volt egy ellenforradalomra, hogy mindazt, amit ki akartunk alakítani, azt megakadályozzák. Nemcsak a magyarság szempontjából, de tulajdonképpen kísérlet volt a demokratikus kibontakozás megállítására is, hiszen, ha sikerült volna itt, Romániában véres polgárháborút kirobbantani, amire volt akkor esély, nyilvánvalóan mindaz semmivé vált volna, ami 1989 decemberében megvalósult. Tehát szervesen kapcsolódik 1989 decemberéhez".
A magyarok nem hagyták magukat megfélemlíteni
Kijelentette, tulajdonképpen itt, Marosvásárhelyen azok akartak visszaütni 1990 márciusában, akik ezáltal semmissé akarták tenni az 1989 decemberi változásokat is, és meg akarták félemlíteni egyúttal a magyarságot. "Mi azért tartozunk köszönettel azoknak, akik szembefordultak akkor ezzel a kísérlettel, mert ők akadályozták meg tulajdonképpen azt, hogy a régi rend embereinek szándékai érvényesüljenek. Azért kell rájuk emlékeznünk, mert ami akkor történt, meghatározta mindazt, amit mi utána Romániában cselekedtünk, és azt is, amit elértünk, hiszen tulajdonképpen a magyarság szabadságküzdelme azáltal érvényesült, hogy akkor a magyarok nem hagyták magukat megfélemlíteni" – mondta az RMDSZ elnöke.
Ugyanakkor külön emlékezett Sütő Andrásra, aki 1990. március 19-én veszítette el a fél szeme világát, aki már nincs közöttünk. Sírjára a találkozó előtt helyeztek el koszorút.
Ezek után adták át az 1990-es marosvásárhelyi márciusi események során elhunyt Gémes István, Csipor Antal és Kiss Zoltán hozzátartozóinak, a sokévi börtönre ítélt és bántalmazott Cseresznyés Pálnak, Szabadi Ferencnek, illetve Juhász Ilonának a virágcsokrot és adományokat, amelyeket az Ügyvezető Elnökség 2000-ben hozott döntése alapján az RMDSZ Szolidaritási Alapjából különítettek el erre a célra.
Mózes Edith. Forrás: Népújság (Marosvásárhely)

Ősbemutató!
Film a fekete márciusról
Majdnem telt házas közönség előtt kezdődött el a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány által összegyűjtött anyagból Miholcsa Gyula hat DVD-lemezes, összesen mintegy tizenkét órás dokumentumfilmjének vetítése a Stúdió Színházban, péntek délután. A Marosvásárhely fekete márciusa címet viselő filmes alkotás a szomorú események kezdetének huszadik évfordulóján megszervezett ősbemutatója estéjén elsőként Borbély László miniszter, az alapítványelnöke szólt a magyar–román vegyes hallgatósághoz, a média jelentős számban jelen levő képviselőihez.
– Húsz év telt el. Mi történt azóta? Minden évben szoktunk szervezni megemlékezéseket. A mostanin sokan itt vannak azok közül, akik ott voltak akkor a padláson, akik nagyon megszenvedték azt a márciust. Ami történt, az ördögi és profi módon meg volt szervezve, nem volt a véletlen műve. '89-ben azt hittük, eljött a demokrácia, a szabadság. Tévedtünk. Egy 1986-os pártdokumentum szerint még 7321 román család betelepítésére volt szükség a marosvásárhelyi etnikai arányok megváltoztatásához. És igaz, hogy a halál nem válogat, de a forradalom vásárhelyi áldozatai is többségükben magyarok voltak. Kilencvenben pedig eme megváltoztatási kísérletnek, majd a diverziónak voltunk szenvedő alanyai. Mennyire becsapottak, naivak, manipulálhatóak voltunk! A sötét erők szépen, profi módon megszervezték a háttérben március huszadikát. Mi úgy éreztük, a megemlékezéseken kívül tennünk is kell valamit. Ez a tizenkét órás film tellett tőlünk, több mint 1500 dokumentum van a birtokunkban. Amelyeket annak idején az ügyészségnek is leadtunk. Csak ott éppen senkit sem érdekelt. Ezúton köszönjük mindazoknak, akik képeket, felvételeket, dokumentumokat juttattak el hozzánk. Sütő András kért meg egykoron, hogy készítsünk dokumentumfilmet a történtekről. A film elkészült, és hamarosan egy újabb, igaz Fehér könyvet is kiadunk. Így az utókor is láthatja, hogy mi, magyarok megálltuk a helyünket – mondta Borbély László, majd mindenkit meghívott a ma déli kettő és négy óra között zajló, Bernády Ház-beli beszélgetésre.
Miholcsa Gyula, a film készítője a film szerkezetéről beszélt, mint mondta, az interetnikai összetűzés kifejezés nem helytálló, hiszen valakik levezényeltek ide valakiket. Ugyanakkor néhai Schnedarek Ervinnek köszönte a felvételeket, ő volt az, aki az események, a káosz közepén több kameraállásból is filmezni, filmeztetni tudta a történteket. Az is neki köszönhető, hogy 1989. december 21-től márciusig minden napról készült filmfelvétel. Így sikerült megtalálni a száz nap kronológiai sorrendjét.
A beszédek közben egypercnyi csenddel adóztak a jelenlevők az elhunytak emlékének, majd elkezdődött a filmvetítés. Az igen érdekesnek bizonyuló alkotás először Erdély történelmét mutatja a román, illetve a magyar történetírás szemszögéből, majd Marosvásárhely történetét ismerteti igen objektíven és tényszerűen a kezdetektől napjainkig. Nem hallgatja el vásárhelyi és erdélyi szinten sem a tudatos elrománosítás, sem a betelepítés tényét. Mindezek után tér rá a vásárhelyi szomorú események boncolására.
A vetítés holnap délelőtt tíz órától folytatódik, a hat lemeznyi film megvásárolható, ára 120 lej.
Nagy Botond. Forrás: Népújság (Marosvásárhely)

Fogy a szlovákiai és az erdélyi magyarok száma
(MTI) – Tíz év alatt kilenc százalékkal csökkenhet a szlovákiai és az erdélyi magyarok száma – derül ki az Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány (EÖKIK) legújabb kötetéből, amelyet másik két tanulmánykötettel együtt mutattak be pénteken Budapesten.
Nincs politikai stratégia arra, hogyan lehetne visszakapcsolni a magyar nyelvű közösség életébe a határon túli magyar népességből a többségi nemzethez csatlakozókat, az asszimilálódókat, továbbá az elvándorlókat – jelentette ki Kiss Tamás, a Párhuzamok és különbségek – A második világháború utáni erdélyi és szlovákiai magyar népességfejlődés összehasonlító elemzése című tanulmánykötet egyik szerzője a könyvbemutatón.
Gyurgyík László, a kötet szlovákiai magyarokkal foglalkozó részének szerzője arról beszélt, hogy a helyi jellemzők alapján némileg eltérő módszerrel kiszámolták a szlovákiai és a romániai magyarság várható létszámbeli csökkenését.
Ennek alapján a 2001-es népszámlálási adatokhoz képest 2011-ben mindkét országban ismét esedékes népszámlálások nagyjából 9 százalékos fogyást fognak mutatni. A szlovákiai magyarok létszáma már most félmillió alatt van, és Gyurgyík László számításai szerint 2011-ben 460-490 ezer fő között lesz.
A kötet további újdonsága, hogy a két demográfus szerző a magyar nyelvű romák helyzetével is foglalkozik.
Réti Tamás, a Kincses Kolozsvár – ma című kötet szerkesztője arról beszélt, hogy a határon átnyúló, Európai Unión belüli gazdasági együttműködések számára hasznos háttéranyagokkal szolgálnak a kötet adatai. A helyi közgazdászok által megírt gazdasági tanulmánykötetből kiderül, hogy kedvező földrajzi fekvése és műszaki egyeteme miatt az erdélyi nagyváros folytatni tudja majd 2004-ben kezdődött jelentős gazdasági erősödését a nemzetközi gazdasági válság kedvezőtlen hatásai ellenére.
Törzsök Erika, az EÖKIK elnöke hozzátette, Kolozsvár tervei között szerepel, hogy pályázzon az Európa kulturális fővárosa címre, ezért figyelnek a pécsi tapasztalatokra.
Az unión belüli együttműködéssel foglalkozik az EÖKIK harmadik friss kötete is. A szlovák gazdaság és Dél-Szlovákia magyarlakta vidékeinek fejlődése az EU-csatlakozás óta című tanulmány szerzője, Renczes Ágoston elmondta, hogy Szlovákia 2004-től kezdődő gyors gazdasági fejlődésének megtorpanása a nemzetközi gazdasági válság hatására beszűkült exportpiacoknak tulajdonítható. A határ menti régiók pedig egyértelműen húzó hatást tudnak gyakorolni egymásra – vélekedett. Forrás: Népújság (Marosvásárhely)

Főpróba
Marosvásárhelyi vagyok, de 1991 óta Nagyváradon élek. Az 1990 marosvásárhelyi márciusi összecsapásokkal kapcsolatban szeretnék megírni egy olyan, az eseményekhez fűződő lényeges dolgot, melyről alig tud egypár ember, és sajnálom, hogy nem írtam meg ezeket a dolgokat hamarabb, hogy bekerült volna a holnapi újságjukba, mert nagyon lényeges!!! Sokszor hallom és olvasom, hogy meglepetésszerűen érte a marosvásárhelyi magyarokat és románokat, de akik szervezték, azok egy nagyon precíz forgatókönyvet készítettek jó előre.
A román forradalmat, mely államcsíny volt, a gyulafehérvári római katolikus teológián éltem át, ahol V. éves teológus voltam. Nagyon örültünk és sokat imádkoztunk azokon a napokon, hogy Isten óvja meg az embereket a kegyetlen haláltól és sikerüljön megnyerni – amennyire lehet békésebben – a csatát a diktátor és emberei ellen. Végre legyen béke és szabadság, mert eleget szenvedett egyházunk, népünk. Sikerült !!! De nem gondoltuk, hogy ilyenformán. Alig telt el egypár hét, és az együtt szenvedő nép már össze is verekszik. Miért??? Ez a kérdés. Valóban azért, hogy a forradalom alatt kidobott szekusok és főnökeik visszatérhessenek előző munkahelyeikre, mert máshoz nem értettek, csak a zsaroláshoz és a megfélemlítéshez. Vagyis féltek, hogy dolgozniuk kell. És elkezdődött a szervezkedés.
1990. március 4-e volt, vasárnap, ebéd után. 14 órától a teológusok kimehettünk sétálni a városba. Én úgy döntöttem, hogy maradok és a tv-t nézem a klubban, mert most már volt adás, persze nem Ceausescuról. Kb. 15 óra lehetett, amikor az egyik III. éves barátom, Mellou István nagykárolyi teológus futva jött vissza a városból, hogy magával vigye a videokamerát, amit a teológia segélyként kapott a forradalom után külföldről, és a rektor úr, ft. Hajdú Gyula őrá bízta, hogy alkalmi ünnepeken filmezzen. Azt mondta nekünk, hogy a várbeli kultúrotthon előtt nagy tömeg van, és valakik az erkélyéről beszédet tartanak. Minden bekiabálásuk magyarellenes, ezért figyelt fel a dologra. Ezennel elment, és kb. egy óra múlva tért vissza keményen lihegve, mert a tömegből egypár ember rájött, hogy nem közéjük tartozó és el akarták kapni, hogy elvegyék a kamerát. Sikerült elfutnia és a teológia felé vezető kis utcákban hamar visszatérnie az épületbe. Mivel a klubban videolejátszó is volt, azonnal megnéztük, hogy mit vett fel március 4-én délután (!).
És szörnyülködve néztük!!! Amikor a géppel a kultúrotthon felé tartott, az ortodox székesegyház előtti placcon rengeteg marosvásárhelyi kocsi volt leparkolva, majdnem mind lefilmezte a számtábláikat. Azután felment ő is az erkélyre és az uszító beszédeket tartó elvtársakat lefilmezte, akik kemény rágalmakkal illették Kincses Elődöt, Király Károlyt és más magyar értelmiségieket. A nagy tömegben hallatszik, hogy elvegyülve hangadók vannak és elkezdenek kiabálni: "Király sovinist". Az emberek, akik a Nyugati- Kárpátokból lehettek, mócok voltak, akik alig tudtak valamit ezekről az emberekről, vagy semmit, de mivel felhergelték őket, torkukszakadtából kiabáltak. A filmező azután a tömegben elvegyülve is filmezett elég sokáig, míg két szekusnak szemet szúrt a dolog és feléje tartottak a tömegből, de ezt hamar észrevette István, és tette magát, hogy el akar menni, majd kiáltottak, hogy álljon meg. Futásnak eredt és ők utána. A következő napokban szinte feledésbe merült az egész, mert nem gondoltuk, hogy ez csak egy bemelegítés volt és egy pár nap múlva folytatódik Marosvásárhelyen. Amikor március 19- én kitört a vérengzés, és ezt mi a tv-ben láttuk, akkor Mellou István teológus megmutatta a felvételt a rektor úrnak, amiről tudott már, csak nem nézte addig meg, mert nem gondolta, hogy ez lesz, ami lett. Gyorsan magához hívatta az egyik IV. éves és egy V. éves marosvásárhelyi osztálytársamat és a felvételt elküldette velük haza Marosvásárhelyre. Egy titkos levelet adott nekik, hogy elvigyék a felvétellel együtt az akkori főesperesnek, ft. Csató Bélának, akinek megírta, hogy adják oda az RMDSZ-elnöknek. A főesperes felvette a kapcsolatot az RMDSZ- elnökkel, és a teológusokkal együtt elmentek arra a titkos helyre, ahol akkor tartózkodtak és éppen gyűléseztek egy pincében. Amikor megérkeztek, ott feltették a fölvett videofilmet és a kocsiszámokat már jól ismerték, név szerint a gazdájukat, akik szekustisztek és cinkosaik voltak, azaz a beépített besúgóik. Ezek kis számokból álló táblák voltak, csak három szám, amit a szekusok kaptak meg a kocsiikra. A városban tudták, hogy kik a kocsik tulajdonosai. Akkor jöttek rá az RMDSZ összegyűlt tagjai, hogy ez nem most kezdődött, hanem előre megtervezett volt. Amikor visszatértek a teológusok, mesélték, hogy mit láttak a városban és szörnyülködtünk, hogy miként történhetett meg. Erről kellett tudjon Iliescu elnök is, ezért nem jött le Marosvásárhelyre, hogy lecsillapítsa a kedélyeket.
Isten irgalmazzon nekik és azoknak is, akik elhunytak ÁRTATLANUL!!!
Moldován Gellért Lajos pap-tanár. Forrás: Népújság (Marosvásárhely)

Egy történet kikerekedik
Kossuth-díj Kovács András Ferencnek
A magyarországi média hét eleji rohama után most már itthon, a Látó főszerkesztői irodájában gratulálhatunk Kovács András Ferenc költőnek frissen átvett Kossuth-díjához.
– Sok budapesti újságíró, rádió- és tévészerkesztő szólított meg a kitüntetés alkalmából. Mi volt az a legfontosabb gondolat, ami e magyar viszonylatban legrangosabb elismerés kapcsán megfogalmazódott benned?
– Az ember életében minden díj fontos mérföldkő, olyan biztos pont az életúton, ahonnan el lehet rugaszkodni valamerre. Ez a díj minden eddigi elismerésemnél jelentősebb, de a Kossuth- díjtól sem lesz az ember jobb vagy rosszabb író vagy költő, legfennebb – egy bonmot-i fordulattal – romlékonyabb vagy javulékonyabb lehet. De azt is elmondtam, hogy a díjakhoz többnyire kedvező pillanat, szerencse is kell, színházi hasonlattal élve olyan ez, mint amikor a színészeket megtalálja a megfelelő szerep, és van úgy is, hogy egész életükben elmegy mellettük. A találkozáshoz szerencse is szükséges, de sok munka is. Az ilyen visszajelzés különben megerősítheti a díjazottat, hogy jó, amit csinál, a Kossuth-díj pedig különösen alkalmas erre.
– Egy olyan üzenete is lehet ennek a díjnak, hogy miközben napjainkban az emberek nagy hányada inkább a talmi értékekre, színvonaltalan dolgokra figyel, azért a versnek ma is van becsülete.
– Úgy érzem én is, hogy Közép-Kelet- Európában általában még olvasnak verseket az emberek, lehetséges, hogy Nyugat-Európában vagy a tengerentúlon már kevésbé. A díj tényleg ezt is jelezheti. De meg kell említenem, azt is majdnem mindenki megkérdezte tőlem, hogy ezt a díjat magyar költőként kaptam, vagy kimondottan egy erdélyi magyar költőnek szól.
– Én ilyet nem kérdeztem volna.
– Ott óhatatlanul elhangzott. Nem veszélyes. Könnyű kitalálni, hogy mit feleltem minden esetben: én magyar költőnek tartom magam, és valami olyasmit próbáltam írni az eddig eltelt fél életem során, ami ezt a vonalat erősítheti. Ez azonban nem azt jelenti, hogy ne lennék egy sajátosan erdélyi magyar költő. Sorsszerűségeimet, életemet tekintve persze, hogy az vagyok. Ebben a mivoltomban soha nem éreztem semmiféle beszűkítést, sőt ettől valamiféle többletet is kaptam.
– A díjazásod tömör indoklásában az áll, hogy a magyar költészetet alapvetően gazdagító életművedért részesültél a magas kitüntetésben. Akik ismerik a verseidet, egyaránt dicsérik újító kedvedet és ragaszkodásodat a klasszikus értékekhez, kiemelik sokarcúságodat, szerepjátszó kedvedet, megannyi költői leleményedet, csalhatatlan egyéni hangodat a lírai sokszínűségben. Tavaly az 50. születésnapodra jelent meg fajsúlyos köteted Sötét tus, néma tinta címmel a Magvető Kiadónál, most újrakiadásban vehetjük kézbe a rendkívüli sikert megért, könnyedebb Jack Cole daloskönyvet.
– Ez is a Magvetőnél jelent meg, március 16- án került könyvárusi forgalomba. Változatlan kiadás, nem tartottam szükségesnek, hogy bármit is hozzáírjak. Ez is egy vállalt alteregó, a magam neve szerepel a Jack Cole fölött. Egyrészt játékból, másrészt egy vidám elvágyódásból született 1988 nyarán. Látszólag messzire visz, de bizonyos olvasatban ez is erdélyi könyv, illetve reményeim szerint egy jó magyar verseskötet.
– Az sem volt könnyű korszak, mégis vidámabb költő voltál talán, mint manapság. Vagy az csak téves benyomás, hogy mára valamelyest elkomorult a hangod?
– Összetett dolog ez. Még mindig megvan a vidámabb hangom is. De tényleg érzékelhető némi változás az általad említett irányban, amit javarészt a társadalom alakulása hozott magával, azon túl meg az embert a magánszféra is befolyásolja. Azt hiszem, hogy ma sem vagyok bölcsebb, mint húszéves koromban, és rezignált se vagyok igazán, de az emberben akaratán kívül is felgyűl a keserű méz. Így aztán hol a melankolikus, hol meg a kolerikus én jön elő a verseimben. Néha szeretnék nagyon lezser, piknikus és nyugodt lenni, de nem mindig sikerül. Az eltelt ötven évem érzésem szerint még mozgásban van, a versek nem apadtak el, ezt az ötvenévnyi periódust remélhetőleg kötetekben le tudom zárni, de még szerkesztésre vár a Lázáry René Sándor oeuvre, a Caius Licinius Calvus minden verse és még sok dolog, amit nagyon régen kezdtem meg, és nyilván új elképzeléseim, terveim is volnának. Bizalom, erő és lendület kell hozzá. Szabad íróként, szabad költőként mindez valahogy más volt, még ha húsz éve szerkesztem is a Látó versrovatát, de jóval bonyolultabb egy ilyen folyóirat főszerkesztőjének lenni. Bármilyen kiváló lap a Látó, és bármilyen megtisztelő ezt vezetni, a feladat költőként, szabad íróként egy kissé visszafog. Kötelességtudatból, a körülmények hatására elvállaltam, de a belső habitusomhoz ez a munka nem talál. Én elsősorban írni szeretnék. De ne így zárjuk a beszélgetést, hiszen ez most az öröm pillanata, és valóban örömöt is szerzett nekem a díj. Gyermekkoromban egyszer talán jártam az Országgyűlés kupolatermében, ahol most a Kossuth- díjat vehettem át, igaz, nem vagyok benne egészen biztos, lehetséges, hogy először jutottam el oda. Meglehetősen szépnek és otthonosnak tűnt. A legmegindítóbb számomra mégis az volt, hogy a Himnusz után elhangzott a Szózat is, és eszembe jutott, hogy a marossárpataki Kovács családban, személyesen apai nagyapámnak, Kovács Ferencnek és édesapámnak a Szózat volt a legfontosabb éneke. Rájuk gondoltam akkor, a frissen megjelenő könyvem kapcsán is, hiszen abban is a haldokló Kálmáncsehi József / John Coleman a fiának, Andrew Colemannak egyszer még elszavalja a Szózatot. Ez még szebbé, kerekebbé tette a saját történetemet. Meg a Jack Cole daloskönyve történetét is.
Nagy Miklós Kund. Forrás: Népújság (Marosvásárhely)

Ellenforradalmi kísérlet is volt a fekete március – állítja Markó Béla
A húsz évvel ezelőtti marosvásárhelyi véres március nem csupán egy magyarellenes pogrom tervének a része volt, hanem ellenforradalmi kísérlet is, amelynek az volt a célja, hogy leállítsák mindazt, ami Romániában 1989 decembere után megindult – mondta az MTI-nek pénteken Marosvásárhelyen Markó Béla.
Az RMDSZ elnöke marosvásárhelyi irodájában fogadta a két évtizeddel ezelőtti összecsapásokban meghalt Kiss Zoltán hozzátartozóit, valamint a sokévi börtönre ítélt és bántalmazott Cseresznyés Pált, Szabadi Ferencet, illetve Juhász Ilonát. A találkozón átnyújtották azokat az adományokat, amelyeket az Ügyvezető Elnökség 2000-ben hozott döntése alapján az RMDSZ Szolidaritási Alapjából különítettek el az áldozatoknak, valamint hozzátartozóinak.
Markó kifejezte meggyőződését, hogy nem spontán eseményekről volt szó, azokat meg kellett szervezni, hiszen faluról hoztak a városba embereket, akiket botokkal fegyvereztek fel. Továbbra is az a kérdés – mondta –, hogy mindez kinek állt érdekében. Emlékeztetett: a két közösség között egyenlőtlen volt a helyzet, amennyiben a románság a magyarokhoz képest több joggal és lehetőséggel rendelkezett. Az ilyen fajta egyenlőtlenségnek mindig megvannak a haszonélvezői, nyilvánvalóan nekik állt érdekükben ilyen viszályt szítani – mondta. Szerinte jól jött ez a konfliktus a régi rend képviselőinek is. „Egyre inkább meggyőződésem: nem csupán egy magyarellenes pogrom tervének a része volt mindez, hanem ellenforradalmi kísérlet is, amelynek az volt a célja, hogy leállítsák mindazt, ami Romániában 1989 decembere után megindult” – mondta. Hozzáfűzte: ha ugyanis sikerült volna tartós etnikai konfliktust kirobbantani, polgárháborús helyzetet kialakítani, a demokratikus folyamat is elakadt volna.
Az 1989-es decemberi eseményekre is kevéssé derült fény, a kormány csak most oldotta fel a titkosítás alól az akkori eseményekkel kapcsolatos iratokat. Marosvásárhely márciusa egyesek számára még ennél is kényesebb – tette hozzá Markó –, hiszen a románok között még mindig lehetnek olyanok, akik továbbra is vallják, hogy a véres események szervezői a román nemzeti érdeket képviselték a magyarok „indokolatlan követeléseivel” szemben. Ma még nem lehet tudni pontosan, hogy az akkori hatalom képviselői közül kik voltak azok, akik ezzel egyetértettek vagy egyszerűen csak szemet hunytak felette, és nem tettek semmit akkor, amikor cselekedhettek volna – mondta az MTI-nek az RMDSZ elnöke.
Bár a marosvásárhelyiek közérzete mára alapvetően megváltozott, az a húsz évvel ezelőtti március visszavetette magát a várost, amelyet még a befektetők is évekig elkerültek, a két közösség viszonyát is sokáig beárnyékolta a kölcsönös gyanakvás – fejtette ki Markó. – Ez most, húsz év múltán már nem jellemző, de nem szűntek meg a problémák, feszültségek.
Hangsúlyozta: ma már bizonyos kérdések nem a román–magyar viszonyról szólnak. Marosvásárhelyen például most azon fáradozik a romániai magyarság, hogy megakadályozza a szoborállítást az egyik „ellenforradalmárnak”, Ştefan Guşă tábornoknak. Az egykori vezérkari főnök a temesvári tüntetők közé lövetett, és ennek akkor a Ceauşescu-diktatúra ellen tüntető románok is áldozatul este. Forrás: Szabadság (Kolozsvár)

Emlékezzünk! - Meghívó Marosvásárhelyre
Húsz esztendővel a romániai – és kelet-közép-európai – rendszerváltozás után, intő figyelmeztetésként hangzik felénk Jánosnak, a szeretet apostolának szava: „Vigyázzatok magatokra, hogy el ne veszítsük amit munkáltunk, hanem teljes jutalmat nyerjünk” (2. Jn. 8).
„Akik az igazságban járnak” (2. Jn. 4), gyakran szembe találják magukat a hazugsággal, a gyűlölettel, a gonoszsággal. Nekik szól Pál apostol bátorító biztatása: „Kövesd az igazságot, a hitet, a szeretetet, a békességet azokkal egyetemben, akik tiszta szívből segítségül hívják az Urat” (2. Tm. 2,22).
Az elmúlt két évtizedben olyképpen kellett végighaladnunk a rendszerváltozás göröngyös útján, akadályain és buktatóin, miképpen a kereszthordozás stációin. Már a kezdet kezdetén súlyos próbatételt jelentett számunkra Marosvásárhely Fekete Márciusa”.
2010. március 19–20-án erre emlékezünk, és az „elkezdett munka”, a rendszerváltozás töretlen folytatásának szándékával kívánunk szembenézni a húsz évvel ezelőtti eseményekkel, melyek nem csupán hogy megrontották a magyar–román kapcsolatokat, de a beindult demokratikus változásokat is lefékezték, és utat nyitottak a lopakodó posztkommunista visszarendeződés előtt. A volt titkosszolgálat – a Szekuritáté – burkolt helyreállítása ellenforradalmi nacionál-kommunista forgatókönyv szerint terelte tévútra a dicsőséges romániai – temesvári – forradalmat.
Országunk kommunizmus utáni átmeneti korszaka nagy mértékben hasonlít a volt szovjet tábor országainak sorsához. Kárpát-medencei magyarságunk saját hazájában, valamint a környező országokban – többé vagy kevésbé változatos formában és alakban – fokozott mértékben volt kénytelen elszenvedni nem csupán a diktatúra visszatérését, hanem ezzel együtt a kommunista ideológia helyébe lépő nacionalizmus feléledését.
Emlékezzünk, hogy az igazság erejével munkáljuk a békességet!
Emlékezzünk, hogy az 1989-ben kivívott szabadság örömével folytathassuk a demokratikus rendszerváltozást!
Emlékezzünk, hogy az akkor ébredt szeretet és szolidaritás erejével küzdhessük le az embereket és népeket megosztó gyűlöletet!
Hitben és igazságban való közös emlékezésünk ellopott forradalmunk Fekete Márciusából vezessen bennünket a remélt jobb jövőnket ígérő Szeretet Márciusába!
A szervezők szeretettel hívnak mindenkit Marosvásárhelyre, az EMNT szervezésében sorra kerülő rendezvényekre:
– március 19-én, pénteken este 7 órakor az igazság fáklyásmenetével emlékezünk a tragikus eseményekre.
– március 20-án, szombaton 10 órától nemzetközi konferencia veszi kezdetét Közös múlt, közös jövő – otthon, Európában címmel (helyszín a Deus Providebit Tanulmányi Ház, Rózsák tere 61. sz.).
Március 20-án délután 5 órakor kárpát-medencei ökumenikus találkozó lesz a Vártemplomban, testvéregyházaink vezetőinek és képviselőinek részvételével.
Hitünk és sorsunk közösségében szeretettel hívjuk és várjuk.
Nagyvárad, 2010. március 10.
Tőkés László
EP-képviselő,
az EMNT elnöke. Forrás: Reggeli Újság (Nagyvárad)

Szomorú évforduló – Kik és miért rendeztek fekete márciust Marosvásárhelyen?
Húsz évvel ezelőtt, 1990 márciusában Marosvásárhelyen olyan véres összecsapások voltak románok és magyarok között, amelyek során öt ember (három magyar és két román) meghalt, 278-an pedig megsérültek. A konfliktus mögött az 1989-es rendszerváltás nyomán megszületett új hatalom és a hírhedt Szekuritáté embereit kell keresni. A marosvásárhelyi etnikai összetűzéseket utóbbiak provokálták ki, az alábbiak okán.
A szekusoknak az 1989. decemberi rendszerváltó események, valamint korábban a kommunizmus idején játszott dicstelen szerepe miatt a tömegek körében maga a Szekuritáté intézménye 1990 márciusában rendkívül népszerűtlennek számított, mondhatni közutálatnak örvendett. A Szekuritátét az új hatalom képviselői a rendszerváltó események során törvényen kívül helyezték. (Ezt azért is meg kellett tenniük, mivel korábban ez az erőszakszervezett számított a megdöntött rendszer legfőbb tartópillérének.) Ám a Ceauşescu idején politikai rendőrség és titkosszolgálat szerepet egyszerre betöltő Szekuritáté törvényen kívül helyezése azt is jelentette, hogy Románia (legalább hivatalosan, formailag) titkosszolgálat nélkül maradt. Új titkosszolgálatot kellett alakítani. Azonban az országban akkor olyan szekus-ellenes közhangulat uralkodott, hogy azok, akik a Ceauşecu-diktatúra megdöntése nyomán hatalomra jutottak, túlságosan kockázatosnak vélték, csak úgy, valamilyen nyomós okra való hivatkozás nélkül Szekuritáté-jogutódot létrehozni.
Nos, a nyomós okot, amelyre való hivatkozással egy héttel az 1990-es március 19-i és 20-ai véres események után a hatalom új birtokosai már bátran létrehozhatták a Román Hírszerző Szolgálatot, a Marosvásárhelyen történtek szolgáltatták. Persze ehhez a tömegek kellő félretájékoztatására, illetve arra is szükség volt, hogy az ottani eseményeket a célnak megfelelő „tálalásban” hozzák a román közvélemény tudomására. A szekusok számára azonban ennek a feladatnak a „szakszerű” kivitelezése sem okozott gondot, hiszen 1989 decemberéig a Szekuritáté keretében külön álhír-terjesztő ügyosztály is működött.
Az egész jól megtervezett és hatásosan levezényelt akció lényege pedig a következő volt: nagyszabású tömegverekedést kiprovokálni románok és magyarok között, erről készült felvételeket a televízióban is bemutatni, mégpedig úgy kommentálva, hogy minden azért történt, mert a magyarok – kihasználva a helyzetet, hogy Szekuritáté hiányában nincs olyan szerv, amely fellépjen ellenük – túlzó követelésekkel álltak elő, illetve el akarják szakítani Erdélyt Romániától. Miután ezzel a maszlaggal megetetették, a román közvélemény addig Szekuritáté-ellenes része is azt kezdte el mondogatni, hogy a Szekuritáté szükséges rossz, ilyen szervre mégiscsak szükség van, mert íme, mire vetemednek a magyarok, ha nincs…
Így történt, hogy ugyanabban az országban, ahol 1990 márciusának az elején még erősen szekusellenes hangulat uralkodott, 1990 márciusának a végén a Szekuritáté jogutódját, a Román Hírszerző Szolgálatot már mondhatni közkívánatra alakították meg.
Szatmárnémetiben nem sikerült
A Román Hírszerző Szolgálat megalakítása érdekében szükségesnek ítélt román-magyar tömegverekedés színhelyéül eredetileg Szatmárnémetit szemelték ki. 1990. március 15-én lényegében itt is a Marosvásárhelyről ismert forgatókönyvet alkalmazták volna: bepálinkáztatott avasi románokat Szatmárnémetibe szállítanak, akik nekiesnek a szabadságharc évfordulója megünneplésére összegyűlt magyaroknak – és jöhet a tömegverekedés, meg a magyarellenes uszítás a médiákban.
Az erre a célra kiszemelt – a köznyelv által osányokként emlegetett – román népcsoport tagjairól tudni kell, hogy megsérteni bizony nem tanácsos őket, mert ebben az esetben hamar ütnek, sőt gyakran szúrnak is, mégpedig késsel. Azonban – bár, ha ilyesmire kerül sor, eszükbe sem jut félre állni – ok nélkül általában nem kezdeményeznek verekedést. Nos, Szatmárnémetiben legalább részben a szekusok által ide irányított osányok ez utóbbi tulajdonsága miatt nem következett be nagyobb szabású román-magyar összecsapás. Úgy is mondhatnánk, hogy a nagy „késelők” hírében álló osányok (a Görgény-völgyiekkel ellentétben) nem hagyták magukat az orruknál fogva vezetni.
Boros Ernő. Forrás: Reggeli Újság (Nagyvárad)

Smaranda Enache: „Megbélyegzett ember, nemzetáruló lettem”
"A belügyi szerveknek főként az nem tetszett azokban a napokban, hogy a forradalmi hevület mennyire közel hozta egymáshoz az erdélyi magyar és román közösséget, hogy hirtelen egymásra találtak. Ez hosszú távon erdélyi autonomista törekvésekhez vezethetett volna. Sikerének akkor lett volna komoly esélye, ha mind a magyarok, mind a románok óhajtották volna az autonómiát. Szerintem, és sok más értelmiségi szerint főként ezért hoztak létre törésvonalat a két etnikum között."
Játsszunk el a gondolattal, hogy 1989. december végén járunk, és ismét összegyűlünk mi, marosvásárhelyi magyar és román értelmiségiek, és létrehozzuk azt a bizonyos Barátság Platformot, amit annak idején aláírtunk, közzétettünk, mert hittünk abban, hogy eljött a „szeressük egymást, gyerekek” szlogen megvalósulásának boldog korszaka. Vajon tehettünk volna valamit másképpen? Megakadályozhattuk volna a márciusi véres konfliktust? Vagy olyan konspiratív gépezet indult be, ami ellen esélyünk sem lett volna cselekedni?
– Sok mindent tehettünk volna, de ahhoz tudnunk kellett volna, hogy valójában mi is történik. Meggyőződésem, hogy kész forgatókönyv alapján történtek a marosvásárhelyi események, és mi ezt nem vettük észre. Decemberben a tömeg azt skandálta a városban, hogy testvérek vagyunk, sovinizmus nem létezik, az emberek komolyan gondolták, hogy a forradalom a nemzeti ellentéteket is feloldja. De a közhangulat nagyon rövid idő alatt romlott. Január végén már nemzetiségi összecsapás történt Szászrégenben, amelyet a Vatra Românească elődje, a Frăţia Românească provokált. A Vatra február 6-i, a vásárhelyi Sportcsarnokban rendezett nagygyűlésén igen kemény jelszavak hangzottak el, mint például: „Magyar vért akarunk inni!”. Ha jól emlékszem, olaj volt a tűzre François Mitterand francia elnök kijelentése is, már ami a magyarokkal szembeni igazságtalan bánásmódra vonatkozott. Januárban a Cuvântul Liber megyei lapban naponta megjelent valamilyen uszító cikk, például arról, hogy az önálló magyar iskolák szeparatizmushoz, külön magyar kórházak, járdák létéhez vezet... A közszolgálati televízió is táplálta ezt a hangulatot, megjelentek a vérlázító térképek Erdély elcsatolásával kapcsolatban. Nekünk, itteni értelmiségieknek semmilyen tapasztalatunk nem volt a válságkezelésben, nem voltunk tisztában a nagy geopolitikai folyamatokkal.

Smaranda Enache
1950. március 31-én született Marosvásárhelyen, orvos családból származik. Bukarestben bölcsésztudományi diplomát szerzett, specialitása a magyar és a francia nyelv, pár évig Bukarestben fordítóként dolgozott, majd Marosvásárhelyen tanított. 1983-tól a rendszerváltásig az Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház irodalmi titkára, majd művészeti igazgatója.
1990 után a Társadalmi Dialógus Csoport ügyvezető igazgatója, a marosvásárhelyi Pro Europa Liga alapító tagja, társelnöke. 1998 és 2001 között Románia finnországi és észtországi nagykövete. Az Alianţa Civică szervezet alapítója, számos hazai és nemzetközi emberjogi szervezet tagja. Cikkei jelentek meg a Gazeta de Mureş, Revista 22, Altera, Secolul XXI, Provincia, Uncaptive minds (SUA) kiadványokban.
Számos emberjogi tanulmány, kötet szerzője, társszerzője. Több magyarországi díj kitüntetettje, megkapta Marosvásárhely díszpolgára címét is, de lemondott róla, amikor azt egy erre nem méltó marosvásárhelyi személyiségnek is odaítélték.

Az utolsó szó jogán
Demeter Béla erdélyi falukutató Magyar Örökség díja
Budapesten, a Magyar Tudományos Akadémia Roosevelt téri székházában ma, március 20-án, szombaton délelőtt tizenegy órakor adják át először a 2010-es esztendő Magyar Örökség díjait. A polgárok javaslatai alapján odaítélt elismerésben ezúttal a nemzetközi űrkutatásban való magyar részvétel, Kopp Mária és Skrabski Árpád, Riesz Frigyes matematikus, Hajdu Ráfis János és Bakos Mária múzeumszervező, Csermely Péter hálózatkutató, Sapszon Ferenc kórusvezető, valamint Demeter Béla emléke részesül.
Viharnak kitett apró lángok vagyunk, mondta a börtönéből ideiglenesen kiengedett erdélyi főpap, Márton Áron, hóvirágok, a téli faggyal küzdve. Metaforája, mellyel paptársai küldetését kívánta jellemezni, érvényes volt arra a férfiúra is, aki a gyulafehérvári püspök ellen folytatott koncepciós pernek – „koronatanúként” – az áldozata lett.
A száz éve született Demeter Béla, aki egyes források szerint 1951, más közlések szerint 1952 karácsonyán egy bukaresti börtönben halt meg, hivatalosan soha nem volt Márton Áron tanítványa. „Csak” a cselekedeteivel követte a magyarságért és a keresztény erkölcsökért minden időben bátran kiálló katolikus főpásztor példáját. Kurtára szabott életében Demeter Béla is a Romániában élő magyar testvéreit kívánta szolgálni, akiknek a perbe fogott Márton Áron mindenkor a védelmére kelt. Petru Grozának címzett levelében ekképpen: „A román fennhatóság alatt élő magyarság helyzete nem felel meg azoknak a nagy erkölcsi követelményeknek, amelyeket az Egyesült Nemzetek alapokmánya a békés együttélés rendezőelveiként megjelölt.” Márton Áront – akit elfogatásának hírére XII. Piusz pápa címzetes érsekké nevezett ki – talán éppen a Vatikánnal való egyezkedés reményében nem küldték a bitófára. Ám Demeter Bélának – akinek a fogva tartása miatt senki nem tiltakozott, még a testvére sem, aki pedig a szovjet csapatok által megszállt Románia államvezetésének kedves embere volt – végérvényesen el kellett tűnnie. S nem is csak az élők sorából, de a magyarság emlékezetéből is. A hétgyermekes somkeréki értelmiségi család az 1920-as évek utolsó harmadában két fiát is felsőoktatási intézménybe küldte. János Kolozsváron jogásznak tanult. Béla Bukarestben az államtudományi és közigazgatási főiskola hallgatója lett, de buzgón látogatta a közgazdasági és szociológiai kurzusokat is. Itt ismerte meg az akkor már európai hírű szociológus, Dimitrie Gusti azon elveit, amelyeknek a segítségével szakszerűen tanulmányozhatta a korabeli Románia társadalmi-gazdasági viszonyait. E stúdiumok hatására írta meg Demeter Béla – testvérbátyjával közösen – az első könyvét. A Románia gazdasági válsága című 1930-as kiadvány, amely a két szerző kutatói tehetségéről tanúskodott, széles körben tette ismertté a Demeter fiúk nevét; a különböző világlátású emberek is a kisebbségi sorsba szakadt magyarság ígéretes társadalomtudósait üdvözölték. A Kolozsváron ez év januárjában az Erdélyi Múzeum Egyesület által szervezett Demeter Béla-emlékkonferencián pedig a könyv máig érvényes észrevételeit elemezték a nyolcvan évvel ezelőtti társadalmi s gazdasági mozgásokat kutató szakemberek. Dimitrie Gustinak Demeter Bélára gyakorolt hatása ezzel a publikációval nem ért véget, ő terelte a fiatalember figyelmét a falusi közösségek kutatásának irányába is. Sőt a „terelgetésnél” többet is tett: a hatósági engedélyeket Gusti professzor közbenjárására kapták meg azok a főiskolai hallgatók, akik Demeter Béla útmutatása szerint a falvak tudományos megismerésére vállalkoztak. Az anyagi alapot pedig Kós Károly és a kalotaszegi református egyház teremtette elő szép és hasznos munkájukhoz. Első alkalommal azonban még báró Bánffy Ferenc segítségével járta a vegyes lakosságú magyar falvakat Demeter Béla, négy másik lelkes fiatal társaságában. Mindazt, amit kilenc község magyarjainak a helyzetét vizsgálva összegyűjtött, egy önálló kötetben és egy módszertani kiadványban foglalta össze. A maga nemében mind a két füzet mérföldkő a falukutatás történetében. Az erdélyi falu és a szellemi áramlatok című tanulmány azáltal is, hogy egy közép-európai hatósugarú ifjúsági mozgalom szellemi fundamentumát rögzítette, az Erdélyi Fiatalok célkitűzéseit hozta nyilvánosságra. „A falukérdés – írta a húszesztendős Demeter Béla – ma a világ érdeklődésének a középpontjában áll. Minden ország ifjúsága foglalkozik vele, erdélyi román és szász testvéreink éppúgy, mint a magyarországi és csehszlovákiai magyar testvéreink. Ebből a munkából nem maradhat ki az erdélyi magyar ifjúság sem. A romániai magyarság gazdasági alapja: a magyar falu. Amilyen az ő gazdasági helyzete, olyan az egész romániai magyarságé. A romániai magyarság társadalmi alapja: a magyar falu. Ő a legnagyobb tömege, ő lesz a gerince a magyar iparosságnak, munkásságnak és intelligenciának is. De a magyar falu a romániai magyarságnak a kulturális alapja is. A magyar lélek legősibb, legmélyebb megnyilvánulásait ő őrizte meg, és csakis ezekből az ősi megnyilvánulásokból tudjuk kialakítani azt a sajátos erdélyi magyar kultúrát, amely új szín, új emberi érték az egész világ számára.”
Demeter Béla nemcsak falukutatóként és publicistaként bizonyult tehetségesnek, de szervezőként és lapszerkesztőként is. Gondoskodott róla, hogy az öntudatra ébredő romániai magyar főiskolásoknak Erdélyi Fiatalok címen lapjuk is legyen, olyan kiadványuk, amelyben a hozzájuk hasonlóan gondolkodó fiatalok, a csehszlovákiai Sarlónak, a Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiumának, valamint a budapesti Bartha Miklós Társaságnak a tagjai is közreadhatják nézeteiket. Egyik-másik Budapestről küldött írás, például Fábián Dániel „kissé tudálékos” szövege állítólag József Attila átírásában látott napvilágot az Erdélyi Fiatalok hasábjain. „A fiatal generáció feladata a jogi autonómiát gazdasági és kulturális alapokra fektetni” – hirdették az ostobán szétdarabolt Közép-Európában is egymásra találó ifjú magyarok.
A gazdasági alapok megerősítése érdekében Demeter Béla az Erdélyi Magyar Gazdasági Egyesület (EMGE) munkáját is segítette, 1936-tól az egyesület lapjának, a modern gazdálkodás dolgaiban olvasóit eligazító Erdélyi Gazdának a munkatársa lett. A falukutatásnak azonban lapszerkesztőként sem fordított hátat; és az sem szegte kedvét, hogy az Erdélyi Fiatalok mozgalma a tagság politikai nézeteltérései miatt kettévált. A „balszárny”, hová az egyik Demeter fiú, János is felzárkózott, a munkásmozgalomhoz csatlakozott, és a „jobbszárnnyal” csak akkor vette fel a kapcsolatot, ha az erdélyi magyarságnak a létérdeke úgy kívánta. Mint 1944 nyarán, hónapokkal azelőtt, hogy Románia hadat üzent Németországnak, és fegyverszüneti megállapodást kötött a Szovjetunióval. Az egyházak vezetői, az egyetemi oktatók, a kommunisták, a szociáldemokraták, a gazdasági szervezetek és szövetkezetek elnökei együtt próbálták anyaországi testvéreiket rábírni arra, hogy mihamarabb ugorjanak ki a háborúból. Ha továbbra is tétováznak, így szólt a Budapestre címzett, közösen megfogalmazott felhívás, „Erdély kénytelen lesz önállóan cselekedni”. A budai várban, a kormányzói rezidencián folytatott megbeszéléseken Demeter Béla is jelen volt mint a negyven parlamenti képviselő által 1941-ben alapított Erdélyi Párt titkára, a pártelnök Teleki Béla jobbkeze. Azok a magyarországi politikai erők, amelyek szintén a háborúból való kiugrást szorgalmazták, talán éppen ez alkalommal ébredtek rá, hogy a krisztusi korban lévő erdélyi fiatalember tudását és tisztességét majd a béketárgyalásokon hasznosítani lehet. Nemigen írható tehát a véletlen számlájára, hogy az 1945-ben Budapesten megalakított béke-előkészítő osztály román és erdélyi szakreferensének éppen Demeter Bélát választották. A falukutatót, aki úgy ismerte Erdélyt, mint a tenyerét, és aki 1945-ben is fáradhatatlanul járta a vidéket, hogy adatokat gyűjtsön az erdélyi magyarok ellen elkövetett erőszakos és jogsértő hatósági beavatkozásokról. Személyes tapasztalatait és a valóság lelkiismeretesen dokumentált tényeit jegyzőkönyvi ismertetések sorában rögzítette Demeter Béla, s ezek alapján fogalmazta meg az erdélyi határmódosítás terveire vonatkozó tanácsait a Moszkvába készülő magyar miniszterelnök, Nagy Ferenc számára. Részt vett egy kisebbségvédelmi szerződéstervezet és egy székely autonómiatervezet előkészítésében is, miközben – talán egyes-egyedül – azt szorgalmazta, hogy a békedelegációban erdélyi magyar szakértők is hallathassák a szavukat. De egyedül Demeter Béla figyelmeztette a politikusokat arra is, ha Magyarország „önként vállalja, s nem is akarja megosztani másokkal a második világháborúban betöltött bűnbak szerepét, a nemzet gerince törik ketté”. Amikor pedig számára is világossá vált, hogy a tényleges magyar békecélokat, a magyar kisebbség védelmét, nemzetiségi jogainak a visszaadását lényegében egyik győztes nagyhatalom sem támogatja, eljuttatta a párizsi béketárgyalásokra azt a memorandumot, amelyben az aláírók – Márton Áron katolikus, Vásárhelyi János református püspök, Szász Pál, az Erdélyi Magyar Gazdák Egyesületének a vezetője, Lakatos István szociáldemokrata politikus, Korparich Ede, a Kaláka Szövetkezet igazgatója – cáfolták a Magyar Népi Szövetség marosvásárhelyi kiadványában közreadott azon állítást, amely szerint az erdélyi magyarság Románia keretei között kívánna élni. Párizsban persze ez a bátor akció sem bírta jobb belátásra azokat, akik Közép-Európa népeinek a sorsáról döntöttek. Demeter Béla viszont az életével fizetett érte. Az 1949-ben letartóztatott Márton Áron perének koronatanújaként 1951 áprilisában Magyarországról Romániába küldték, és miután hazaárulás címén 1951 utolsó heteiben a püspököt életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte a bukaresti katonai bíróság, Demeter Bélára nem volt többé szükség. S nem is csak azért, mert a per során egyetlen terhelő bizonyítékot sem tudtak szerezni tőle, de azért sem, mert Márton Áron, az utolsó szó jogán, a Párizsba kijuttatott memorandum ügyében minden felelősséget magára vállalt. „A békeszerződések tárgyalása alkalmával olyan határmegállapodást indítványoztam, amely lehetővé tenné több mint egymillió Romániában élő testvérem visszatérését a magyar nyelvközösségbe, ez megfelel a valóságnak – mondta. – Sőt kérem a bíróságot, vegye tekintetbe, hogy én voltam a kezdeményező, mindenért engem terhel a felelősség.” Hogy a feleslegessé, sőt, mondhatni, kínossá vált koronatanút hogyan és mikor tüntették el e világból, pontosan senki sem tudja. Röviddel az ítélethirdetés után? Vagy egy esztendeig vártak vele? A Magyar Örökség díjjal kitüntetett életmű kutatói egyszer tán ezt is kiderítik. Az pedig már most is sejthető, miért ítélték általános feledésre vagy fél évszázadon át ezt a nagyszerű embert.
Lőcsei Gabriella. Forrás: Magyar Nemzet

Átadták a Magyar Örökség-díjat
Átadták a Magyar Örökség-díjat. Az elismerés azoknak a tudósoknak, alkotóknak és kutatóknak szól, akik munkájukkal hozzájárultak a magyar szellemi élet felemelkedéséhez.
Az idén heten kerültek a magyar szellemi élet láthatatlan múzeumába, köztük Kopp Mária magatartáskutató, aki nem csak látleletet készít a magyarok lelki állapotáról, de megmutatja a kilábalás, a gyógyulás lehetséges útját. Azt mondja, kellenek a közös célok, ahhoz pedig összefogás kell.
- Most valóban nagyon magas a depresszió aránya, nagyon rossz a lelkiállapota a magyaroknak, kevéssé bíznak egymásban, az emberek 80 százaléka azt mondja, hogy senki nem törődik azzal, hogy mi történik a másikkal, de lehet változtatni.
Elismerték Csermely Péter hálózatkutató munkáját, ő fiatal tehetségek felkutatásával foglalkozik a SOTE-n.
- Rengeteg olyan pedagógus, rengeteg kolléga éjt nappallá téve dolgozik azért, hogy a tehetséges gyerekek ne kallódjanak el, helyükre kerüljenek és egy szép új országot építhessenek.
Az idén a többi között elismerték a nemzetközi űrkutatásban való magyar részvételt, egy posztumusz díj pedig a határon túlra került: Demeter Béla egykori erdélyi falukutatónak. 
Duna Televízió. Forrás: Erdély.ma

"A jövő csak igazságra építhető"
2010. március 19-én, a Marosvásárhelyi Fekete Március tragikus eseményeinek huszadik évfordulója alkalmából az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és a Pro Europa Liga az Igazság és Tolerancia Menetére hívta a város polgárait.
A résztvevők a Románia elnökéhez, miniszterelnökéhez és főügyészéhez intézett felhívásban kérték a Fekete Március értelmi szerzőinek és megszervezőinek megnevezését és felelősségre vonását.
Mi, a „Közös múlt, közös jövő – otthon, Európában” nemzetközi konferencia részvevői, csatlakozva ezen felhíváshoz, megerősítjük:
A Fekete Március véres eseményei nem a két nemzeti közösség – a román és a magyar – közötti szembenállás következménye, hanem a hatalmukat és befolyásukat veszélyeztetve érző posztkommunista erők restaurációs kísérlete, melyet etnikai konfliktus gerjesztésével próbáltak leplezni és igazolni. A Marosvásárhelyi Fekete Március és az azt követő, hasonló forgatókönyv szerint zajló események – különösképpen az ún. bányászjárások – kimutatható módon késleltették a demokratikus átalakulást, Románia euroatlanti integrációját, és mindmáig érzékelhető módon hosszú időre megmérgezték a román-magyar viszonyt.
Az erőszakos események értelmi szerzőit és szervezőit meg kell nevezni, bíróság elé kell állítani és meg kell állapítani a felelősségüket. Amíg ez nem történik meg, a szégyenfolt ott marad a demokratikus jogállamnak tekintett Románia arcán.
Szükségesnek tartjuk A Kommunizmus Bűneit Feltáró és a Román Emigráció Emlékét Ápoló Intézet hatáskörének kibővítését a ’90-es évek posztkommunista bűneinek kivizsgálásával.
Marosvásárhely önkormányzati elöljáróinak felelőssége és a romániai igazságszolgáltatás újabb szégyene, hogy a kommunista rezsim ellen felkelő temesváriakba lövető Ștefan Guşă tábornok szobrának felállítása engedélyt kapott, miközben az Európai Néppárt Kongresszusa határozottan elítélte a kommunista rendszerek egykori tisztségviselőinek dicsőítését.
A Marosvásárhelyi Fekete Március huszadik évfordulóján ezúton adunk hangot meggyőződésünknek: a jövő, Marosvásárhely, Erdély, Románia, és az egész Kárpát-medence országainak jövője csakis az igazságra épülhet. Nemzeti közösségeink közös jövője érdekében tehát igazság- és jóvátételt követelünk, a társadalmi igazságosság és a demokratikus jogrend maradéktalan érvényesítését.
Marosvásárhely, 2010. március 20. Forrás: erdon.ro

Az Igazság Fáklyás Menete
Mintegy másfélezren gyűltek össze a marosvásárhelyi Kultúrpalota előtt 2010. március 19-én, pénteken este, hogy a húsz évvel ezelőtti marosvásárhelyi Fekete Márciusra emlékezve részt vegyenek az Igazság Fáklyás Menetén.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT), Tőkés László EP-képviselő irodájaés a Pro Europa Liga (PEL) által szervezett megmozduláson Kincses Előd ügyvéd, egykori marosvásárhelyi vezető magyarul, míg Smaranda Enache, a PEL társelnöke románul olvasta fel a szervezők Felhívását, amelyet Traian Băsescu államfőhöz, Emil Boc miniszterelnökhöz és Laura Codruţa Kövesi főügyészhez intéztek.
A húsz éve történt marosvásárhelyi pogromkísérlet kapcsán a Felhívás szövegezői rámutatnak: a civil társadalom, az erőszak áldozatai és a sajtó többszöri sürgetése ellenére az 1990. márciusi marosvásárhelyi eseményekről az igazságot ma sem ismerjük, ahogy nem ismerjük a teljes igazságot az 1989. decemberi forradalomról sem és az azt követő bányászjárásokról sem, mivel az igazságszolgáltatás a mai napig nem volt hajlandó feltárni az akkori történéseket. Mint megfogalmazzák: a tények fel nem tárása és a bűnösök meg nem nevezése miatt – húsz év után is – a magyar közösségre igazságtalanul rásütik a kollektív bűnösség fájdalmas bélyegét és ez egy demokratikus társadalomban elfogadhatatlan. Épp ezért a Felhívás támogatói kérik azoknak az azonosítását, akik eldöntötték és megszervezték a felfegyverzett parasztok Marosvásárhelyre való beszállítását, akik megszervezték a népi milíciákat és a székelykocsárdi állomásig szállították azokat a bányászokat, akiket a marosvásárhelyi polgárok ellen akartak bevetni, valamint azoknak az azonosítását, akik Zalatnán és a Mócok földjének más helyiségeiben mozgósítottak azért, hogy az ottani lakosságot Marosvásárhelyre szállítsák.
„Kérjük, hogy a hatályos törvényeknek megfelelően mindazokat büntessék meg, akik 1990. március 19-én értelmi szerzői voltak az RMDSZ, NKDP és NLP székházai megtámadásának és feldúlásának, az ezeket védő marosvásárhelyi polgárok súlyos bántalmazásának, illetve akik egy napra rá, március 20-án megszervezték a Marosvásárhely főterén békésen tüntető polgári lakosság elleni erőszakos megnyilvánulásokat” – áll a dokumentumban.
A Felhívás felolvasása után a fáklyásmenet résztvevői – jelentős karhatalmi biztosítás mellett – a volt RMDSZ-székházhoz vonultak, ahol Tőkés László püspök románul, illetve Kecskés Csaba marosvásárhelyi unitárius esperes magyarul mondta el a Miatyánkot. Az emlékezők innen Sütő András és Jakabffy Attila sírjához vonultak, és a kegyelet gyertyái mellett nemzeti imáinkkal tisztelegtek a marosvásárhelyi hősök előtt.
Közös múlt, közös jövő
A Szeretet Márciusa elnevezésű rendezvénysorozat másnapján délelőtt 10 órától kezdődött a „Közös múlt, közös jövő – otthon, Európában” című konferencia, amelyen házigazdaként Kali István, a maros-megyei EMNT elnöke köszöntötte a Deus Providebit Tanulmányi Ház konferenciatermét zsúfolásig megtöltő résztvevőket.
Tőkés László EP-képviselő, a rendezvénysorozat kezdeményezőjeként megnyitó előadásában abbéli reményét fogalmazta meg, hogy „emlékezésünk békévé oldja a múltat”. Mint mondta: a közös rendezvény a megbékélést szolgálja, ilyen értelemben köszönetet mondott a PEL-nek és kiemelten Smaranda Enache emberjogi harcosnak, valamint Kincses Előd „egykori és jelenlegi ügyvédjének”, hiszen szomorú aktualitás, mutatott rá Tőkés, hogy a marosvásárhelyi bíróságokon Kincses Előd képviseli a Ștefan Gusă tömeggyilkos tábornok szobrának felállítását megakadályozni kívánó keresetüket. Az EMNT elnöke ugyanakkor hiányérzetének is hangot adott, amiért az RMDSZ nem vállalt közösséget ebben a rendezvénysorozatban. Elismeréssel említette a Bernády György Alapítvány által készíttetett tizenkét órás dokumentumfilmet, amely érdemben hozzájárul a múltfeltáráshoz, talán sikerül leépíteni az épp húsz évvel ezelőtt erőszakolt sztereotípiákat, jelentette ki az egykori temesvári lelkipásztor, mint ahogyan a román közszolgálati televízióban sugárzott háromrészes filmsorozat is ezt a célt szolgálja.
Ugyanakkor nem hallgathatjuk el azokat a megnyilvánulásokat sem, amelyek a román szélsőségek köreiből indulnak, és a magyar veszély újbóli feljátszásával gyakorlatilag az önigazolást keresnek. A püspök ezzel a szombatra, épp március 20-ra tervezett maroshévízi román nagygyűlésre utalt, és amint megfogalmazta: a szeparatizmus vádját már megint azért veszik elő, hogy az egységes székelyföldi régió tervét ellehetetlenítsék.
1989, Temesvár: a hiteles forradalmat jelenítette meg – jelentette ki az erdélyi EP-képviselő. Ezzel szemben – „Temesvár szellemével” ellentétesen – 1990 márciusának Marovásárhelyét „Ceuşescu kísértete” járta be. Temesvár szolidaritáson, tolerancián és szereteten alapuló összefogását a gyűlöletre és a mondvacsinált ellenségképre alapozott „ellenforradalom” törte meg.
A biztató kezdet – Temesváron a bűnösök elleni per, a Temesvári Kiáltvány, a Nemzeti Megmentési Front kisebbségbarát nyilatkozata stb. – után a rendszerváltozást eltérítették, mondta a püspök. A gyűlölet forgatókönyve a marosvásárhelyi Fekete Márciusba torkollott: nem interetnikai konfliktusról kell beszélnünk, hangsúlyozta Tőkés, hiszen nem egy szimmetrikus viszonyról volt szó: inkább agresszorokról és áldozatokról van szó. Mindezt azért tervezte meg a volt kommunista nómenklatúra, hogy visszatérhessen a hatalomba a Szekuritáté, berendezkedtek a posztkommunista erők, elindultak az első „szabad” parlamenti választáson – végezetül a kommunistáknak és a titkosszolgálatnak sikerült átmentenie a hatalmukat. Ma, Marosvásárhelyen nem egyedi megemlékezést tartunk, hívta fel a figyelmet az EMNT elnöke, hanem az egész térségünket sújtó, a volt szovjet tömb országaiban két évtizede tartó visszarendeződés ellen, a posztkommunista struktúrák továbbélése ellen tiltakozunk.
A rendszerváltozást folytatnunk kell, szögezte le Tőkés László, az 1989-ben elkezdődött folyamat eredeti szellemében harcoljunk a jóvátételért, azonosítsuk a bűntettek elkövetőit, vonjuk felelősségre őket. Nemzetközi példák egész sora mutatja, hogy bő két évtized után immár Európa is képes szembenézni a kommunizmus örökségével, az Európa Tanács, az Európai Parlament, az Európai Néppárt elítélték a bűnös rendszert, illetve a volt kommunista blokk országainak múltfeltáró intézetei képviselőinek prágai tanácskozásán még egy nemzetközi büntetőbíróság felállításának igénye is megfogalmazódott. De a nemzeti kormányoknak is megvan a saját felelősségük a kommunista múlttal való őszinte szembenézés tárgykörében – ezt a cél kívánja szolgálni a konferencia is, zárta beszédét Tőkés László.
Smaranda Enache köszöntő beszédében többek között felvillantotta Kincses Előd és az ő közös sorsát: 1990 márciusa után mindkettőjüket közellenségnek kiáltották ki, őt munkahelyéről is eltávolították, illetve megakadályozták, hogy mindketten elinduljanak a rákövetkező parlamenti választáson. A PEL társelnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy mennyire fontos a civilszféra hozzájárulása a múltfeltáráshoz: ezért szervezték a fáklyásmenetet, és ezért is nagy öröm, hogy a konferencián a magyarok mellett részt vesznek román és zsidó történészek is. Az emberjogi harcos rámutatott: a nemzeti kisebbségek jogaiért, külön tekintettel a magyar közösségre továbbra is ki kell állni, mert az erdélyi magyarságot történelmi múltja miatt ez megilleti, másfelől a kisebbségek ezt igénylik is.
Kincses Előd köszöntőjét azzal a kérdéssel indította: eljutottunk-e a Fekete Márciustól a Szeretet Márciusáig? Az egykori marosvásárhelyi vezető szerint a szeretet márciusa még vágyálom, előíró jellegű jövőkép, akárcsak a tízparancsolat. Épp azért, mert a román és magyar közösség a maga két külön világát építi, számára nagyon disszonánsnak tűnik, jelentette ki az ügyvéd, hogy RMDSZ nem vett részt a fáklyás felvonuláson, mint ahogyan a román pártok sem. „Annak idején nem UDMR-ét alapítottunk, hanem RMDSZ-t, és szeretnénk, ha így is viselkedne” – mondta az egykori marosvásárhelyi hős, akit a fekete március után emigrációba kényszerített az akkori román hatalom.
A megnyitó előadások után Korpos Dalma, Tőkés László kolozsvári irodájának vezetője felolvasta Füzes Oszkár, Magyarország bukaresti nagykövetének levelét, Gróh Gáspár, Mádl Ferenc kabinetvezetője az egykori köztársasági elnök üzenetét tolmácsolta. Király Károly egykori erdélyi magyar politikus is levelet intézett a résztvevőkhöz, amelyben egyebek mellett ezt írta: „A márciusi események nem spontán, nem román-magyar ellentétekből születtek, hanem mesterségesen táplált, szervezett és kirobbantott hatalmi, kormányzati eszközökkel támogatott, tragikus események voltak. Emlékeinkből kitörölni nem szabad, a múltat megváltoztatni nem lehet. De ha kellő tisztelettel és alázattal viszonyulunk hozzá, útravalóul adhatjuk a levont tanulságokat gyermekeink és unokáink részére.”
Ezután az EMNT által meghirdetett „Családom fekete márciusa” című, esszé– vagy interjú-pályázat nyerteseinek adta át a díjakat Farkas Márta zsűrielnök. A középiskolás diákok és egyetemi hallgatók által beküldött pályaművek közül III. helyet Kusztos Dávid, a marosvásárhelyi Református Kollégium IX. osztályos tanulója, a II. díjat Dénes Hunor Levente, volt Bolyais diák, II. éves joghallgató, ezzel egyenértékű különdíjat Simon Alíz Tímea, a Művészeti Líceum tanulója, míg a fődíjat Szabó Dániel, II. éves egyetemi hallgató nyerte el.
A marosvásárhelyi magyarok mellett harcoló, emiatt igazságtalanul bebörtönzött és üldözött magyarok és magyar-cigányok helytállásukért nemrégiben a Terror Házában megkapták a Petőfi emléklapot – a konferencián pedig Bajnai Gordon miniszterelnök levélben értesítette őket, hogy a Kisebbségekért Díjat adományoz nekik, miután jogszabály-módosítással azt külhoniakra is kiterjeszti. A díjakat Balog Zoltán, a Fidesz országgyűlési képviselője, a Magyar Országgyűlés Emberjogi Bizottságának elnöke és Schmidt Mária, a Terror Házának igazgatónője adta át Lőrincz Józsefnek, Szilágyi Józsefnek, Sütő Józsefnek. Puczi Béla érdemeit post mortem ismerhetjük csak el, az ő díját felesége, Puczi Mária vette át. További posztumusz elismerésben részesült: Szilveszteri Kis Péterés Tóth Árpád – hozzátartozóik annyi sérelmet és megaláztatást szenvedtek el 1990 márciusa utáni két évtizedben, hogy sem a budapesti díjátadóra, sem Marosvásárhelyre nem jöttek el, nevükben Baricz Lajos marosszentgyörgyi plébános vette át a díjat.
Az ünnepélyes díjátadókat követően két tömbbe csoportosítva került sor a konferencia előadásaira. Balog Zoltán a teológiában ismert „helyettes elégtétel” fogalmából indult ki. Helyettes elégtételről akkor beszélünk, amikor nekünk kellene valamiért helytállnunk, felelősséget vállalnunk – de nem tesszük, viszont van valaki, aki ezt helyettünk megteszi. A fideszes politikus rámutatott: Közép-Kelet-Európában ez gyakorta előfordul, és nagy dolog, hogy vannak olyanok, akik képesek erre. A marosvásárhelyi roma hősök példáját azért tartotta fontosnak, mert a roma-probléma egész Európa számára egyre akutabbá válik, és a rengeteg – politikai manipuláció eszközeként felhasznált – negatív példa mellett szükségünk van a pozitív példák felmutatására. Ez a mi felelősségünk, jelentette ki Balog, ezeket a példákat kell mindig szembeállítanunk azokkal, akik minket akarnak szembeállítani.
Az első előadássorozatban felszólalt Wiliam Totoc, berlini újságíró, számtalan tanulmány és könyv szerzője, aki az „Egy fiatal harcos portréja” című filmet esettanulmányként bemutatva a feléledő román szélsőséges mozgalmakról beszélt, elítélve a múlt misztifikálását és a nacionálkommunizmus meghosszabbítását.
Matuska Márton délvidéki újságíró arról a „csodáról” beszélt, hogy Trianon után 90 évvel egy magyar ember felszólalhat a szerb parlamentben, Boros Zoltán televíziós szakember a Marosvásárhelyen húsz évvel ezelőtt létrejött, mesterségesen táplált „tömeges pszichózis” rejtelmét boncolgatta. A média felelősségét hangsúlyozta Éhn József, a Társaság a Kárpát-Medencei Magyarságért elnöke is. Dr. Ábrám Zoltán, a marosvásárhelyi események résztvevőjeként emlékeit elevenítette fel, és rámutatott: „Húsz év eltelt, és ma már egészséges összegzést végezve szükség szerint önkritikusnak kell lennünk. További kérdéseket kell feltennünk magunknak. Miért fogyunk napról napra, és miért csökken a magyar emberek közötti szolidaritás? Miért nem tudunk olyan értékrendet teremteni a sorainkban, amely a krisztusi szeretetre épül? […] Miért nem tanultunk eleget 1990 fekete márciusából?”
Hozzászólásában Tófalvi Zoltán történész a hiteles adatok nyilvánosságra hozatala mellett érvelt, míg Mircea Suhăreanu a Pro Europa Liga részéről Marosvásárhely fokozatos elrománosítása mellett tanúskodott.
A konferencia második paneljét Schmidt Mária történész előadása vezette fel, aki párhuzamot vont a 2006. őszén történt budapesti eseményekkel. A Terror Háza vezetője véleménye szerint 2006-ban is a hatalom provokálta az embereket. Tanulságként megfogalmazta, hogy a provokációt mindig és mindenkor le kell leplezni. A történész at kérteTraian Băsescu államfőtől, hogy tegye meg azokat a gesztusokat, amelyekkel a Fekete Március sebeit be lehetne gyógyítani.
Gabriel Andreescu bukaresti emberjogi harcos felhívta a figyelmet arra, hogy a tragédián túl léteznek olyan momentumok, amelyekről nem beszéltünk eddig. 1990 márciusa után a magyar kérdés olyan szinten tevődött fel, amelyhez az addigi kurzuson szocializálódott román értelmiségek nem szoktak hozzá.. A központosító, homogenizáló államszemlélet addig nem engedte meg, hogy a kisebbségi kérdést érdemben feltegyék, mutatott rá a szakember. A zsidók nélküli antiszemitizmus kérdését leválasztva a problémakörről, Andreescu szerint a kisebbségek mai napig egyfajta provokációt jelentenek a többségi, homogén nemzetben gondolkodók számára. A másfélmilliós magyar közösségnek saját kultúrája van, érvelt a kisebbségi kérdésekkel foglalkozó professzor, teremtő módon járulnak hozzá az ország életéhez. Ezért a jövő nagy tétje a magyar régiók létrejötte lesz.
Balog Zoltán rövidre fogott előadásában a konferencia mottójaként választott tételt boncolgatta, mely szerint a jövő csak igazságra épülhet. A politikus kijelentette: nem a történelmi igazságról van szó, hanem az egyetemes emberi és a kisebbségi jogok alapján levezethető igazságról, a demokratikus jogállam igazságáról. Az emberjogi bizottság elnöke kijelentette: fundamentális kérdésekben nem lehet engedni. Még azokban sem, amelyek nem népszerűek a saját körünkben: mert ha ezekben engedünk, erkölcsi jogainkat veszítjük el, hitelességünket és legitimitásunkat. Az erőszak a gyávák eszköze, mondta Balog, és sajátosan közép-kelet-európai történet az, amikor a társadalmi békét a polgároknak kell megvédeniük az államhatalommal szemben. Végezetül megosztotta azt a spirituális tapasztalatát, mely szerint végső soron mindig az igazság győz a jogbitorlókkal szemben.
Ágoston András, a Vajdasági Magyar Demokrata Párt (VMDP) elnöke arról beszélt, hogy az elszakadt részeknek figyelniük kell egymásra, mert tapasztalataink kiegészítik egymást. Ugyanakkor a nemzeti integráció mellett tett hitet, a magyar kormány nem hagyhatja a határon túli magyar közösségeket. A határmódosítás nélküli politikai integráció két pillére: az autonómia és kettős állampolgárság – fogalmazta meg a délvidéki politikus.
Mikola István volt egészségügyi miniszter előadásában rákérdezett: valóban a szeretet márciusa lett a gyűlölet márciusából? Rámutatott: mindkettő aktív emberi érzés – be kell vetni magunkat annak az érdekében, hogy valóban belülről fakadóan tudjuk megélni. Kijelentette: erős anyaországra lenne szükség. A magyar nemzet befogadó, erős nemzet volt, a honfoglaló magyarok ilyen nemzetet alkottak meg, Szent István királyunk ezt teremtette meg. Ehhez képest, hívta fel a figyelmet a volt miniszter, a legfrissebb kutatások szerint a magyar népesség 53 százaléka anómiás (az anómia az az állapot, amikor egy társadalomban megszűnnek vagy felborulnak a normák, a szabályok, az emberek elvesztik a fogódzóikat, gyökértelenekké válnak). Őket nehéz mozgatni, de annál könnyebb manipulálni. A gazdasági válságon túl morális válságban van Magyarország, következésképpen erkölcsi erő és önvizsgálat szükséges. Mindez a békés egymás mellett éléshez is elengedhetetlen – hangsúlyozta a fideszes politikus.
A konferenciát Toró T. Tibor, az EMNT ügyvezető elnöke zárta. A résztvevők Zárónyilatkozatot fogadtak el, amelyben megerősítették: a Fekete Március véres eseményei nem a két nemzeti közösség – a román és a magyar – közötti szembenállás következménye, hanem a hatalmukat és befolyásukat veszélyeztetve érző posztkommunista erők restaurációs kísérlete, melyet etnikai konfliktus gerjesztésével próbáltak leplezni és igazolni. A Marosvásárhelyi Fekete Március és az azt követő, hasonló forgatókönyv szerint zajló események – különösképpen az ún. bányászjárások – kimutatható módon késleltették a demokratikus átalakulást, Románia euroatlanti integrációját, és mindmáig érzékelhető módon hosszú időre megmérgezték a román-magyar viszonyt. A résztevők külön kitértek arra is, hogy Marosvásárhely önkormányzati elöljáróinak felelőssége és a romániai igazságszolgáltatás újabb szégyene, hogy a kommunista rezsim ellen felkelő temesváriakba lövető Ștefan Guşă tábornok szobrának felállítása engedélyt kapott, miközben az Európai Néppárt Kongresszusa határozottan elítélte a kommunista rendszerek egykori tisztségviselőinek dicsőítését. Abbéli meggyőződésüknek is hangot adtak, hogy „a jövő, Marosvásárhely, Erdély, Románia, és az egész Kárpát-medence országainak jövője csakis az igazságra épülhet. Nemzeti közösségeink közös jövője érdekében tehát igazság- és jóvátételt követelünk, a társadalmi igazságosság és a demokratikus jogrend maradéktalan érvényesítését”.
Marosvásárhely, 2010. március 20.
Tőkés László
EP-képviselő Sajtóirodája. Forrás: erdon.ro

Mindenhol javult a határon túli magyarok helyzete, kivéve Romániát
Hétvégén ülésezett a kis-MÁÉRT. Megállapították, hogy minden határon túli magyar közösségben történtek pozitív változások, csupán a szlovákiai magyarságot éri állandó támadás.Szombatom Horvátországban, Pélmonostoron ülésezett a kis MÁÉRT (Magyar Állandó Értekezlet). A házigazda szerepét most a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége töltötte be Jakab Sándor elnök vezetésével.
A MÁÉRT még a Fidesz kormány idején (1998-2002) jött létre, amelyet a szocialista kormány már nem műküdtetett tovább. Az MSZP kormányzás idején a Szili Katalin vezette KMKF (Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma) próbálta felvállani a hasonló konzultációs fórumot.
A határon túli szervezetek ennek ellenére tovább folytatták az egyeztetést kis-MÁÉRT elnevezéssel. A horvátországi magyarok szervezése már korábban is felmerült, ezért került sor a mostani ülésre Pélmonostroron.
A szlovákiai magyar küldöttséget Duray Miklóson kívül Berényi József képviselte, aki a Bummnak elmondta, hogy azt állapította meg az értekezlet, hogy mindenhol pozitív irányban változik a magyar kisebbségi közösségek élete, azonban Szlovákiában sajnos rosszabodott a helyzet. Romániában a Romániai Magyarok demokratikus Szervezete (RMDSZ) a kormányba került, és megkapták többek között a kulturális tárcát. Horvátországban megalakultak a magyarországihoz hasonló kisebbségi önkormányzatok, helyi és megyei szinten. Nem műküdnek hibátlanul, mégis fontos előrelépést jelentenek. A Vajdaságban megalakult a Magyar Nemzeti Tanács, amelyet a kulturális autonómia irányába tett fontos lépésnek is tekinthetünk – mondta el Berényi.
A közelgő magyarországi választások kapcsán a MÁÉRT fontosnak tartotta megjegyezni, hogy a határon túli ügyekben elvárják a konszenzust a magyarországi pártoktól, és stratégiai kérdésekben pedig kérik a konzultáció lehetőségét, hogy ne szülessenek meggondolatlan lépések – fejtette ki Berényi József, az MKP elnök-helyettese.
A Határon Túli Magyar Szervezetek Fóruma 2010. március 20-i pélmonostori tanácskozásának nyilatkozata:
A Határon Túli Magyar Szervezetek Fórumának tagszervezetei a HMDK meghívására 2010. március 20-án Pélmonostoron tartották meg soros ülésüket.
A tanácskozás résztvevői kölcsönösen tájékoztatták egymást az országaikban élő magyar közösségek társadalmi, gazdasági és politikai helyzetéről, és véleményt cseréltek a magyar-magyar kapcsolatokat érintő kérdésekről.
A HTMSZF tagjai üdvözlik, hogy Horvátországban létrejöttek a kisebbségi tanácsok (önkormányzatok), de nehezményezik, hogy a kulturális autonómiával, különösen a közoktatással és a nyelvhasználattal kapcsolatos döntések meghozatalánál a legtöbb esetben mellőzik ezeknek a legitim tanácsoknak és az általuk létrehozott országos koordinációnak a véleményét. A legtöbb esetben következmények nélkül marad a kisebbségek jogállásáról szóló törvények megsértése is.
A Kárpát-medencei magyar nemzeti közösségek intézményrendszerének fejlődése és a szubszidiaritás elvének érvényesülése szempontjából fontos eredménynek tartják a vajdasági magyarság jogi helyzetének javulását. A Magyar Nemzeti Tanács státusának megszilárdulásával és jögkörének bővülésével valós közelségbe került a kulturális autonómia jogintézménye. Reményüket fejezik ki, hogy a többi államban is, ahol magyar nemzeti közösségek számbeli kisebbségben élnek, ez követendő példa lesz.
Üdvözlik, hogy az RMDSZ 2010-ben ismét tagja lett a romániai kormánykoalíciónak, melynek kormányprogramja alapján, valamint kormányzati tisztségviselői révén hozzájárulnak az ország és a magyar közösség szempontjából is fontos gazdasági, társadalmi és politikai célok eléréséhez.
A HTMSZF meggyőződése, hogy a Kárpát-medencében együtt élő nemzetek és a térségben lévő államok közötti kapcsolatok kibontakozása és a partneri viszony erősítése szempontjából kívánatos, hogy a magyar közösségek legitim politikai képviselete részese legyen az adott ország kormányának.
A tanácskozás résztvevői nyugtalanságuknak adnak hangot a szlovákiai kormányzati politika és a törvényhozás részéről az elmúlt négy évben folyamatosan tapasztalt magyarellenes megnyilvánulások miatt.
Ennek tükrében, a magyar politikai érdekérvényesítés szempontjából, veszélyesnek tartják azt, hogy a Magyar Koalíció Pártját elhagyó politikusok olyan új pártot hoztak létre, amely megosztja a szlovákiai magyarokat, valamint amelynek célja a 2010. június 12-i szlovákiai parlamenti választásokon a magyarok politikai súlyának csökkentése.
A magyarországi parlamenti választások előtti helyzetet áttekintve, elvárják, hogy a nemzetpolitikai egyeztetések Magyarország meghatározó politikai köreiben a lehető legszélesebb körű egyetértésben történjenek. A választások után a magyar Országgyűlésbe kerülő pártok nemzetstratégiai kérdésekben az állásfoglalásaikat hangolják össze a Magyarországgal szomszédos országokban a nemzeti célok érdekében tevékenykedő legitim magyar politikai erőkkel.
Arra kérik a 2010. áprilisi magyarországi parlamenti választások után alakuló új kormányt, hogy hívja össze a Magyar Állandó Értekezletet, amely 2004 novemberétől szünetel.
A résztvevők felhatalmazták a HMDK-t, hogy a következő ülés helyszínéről és időpontjáról egyeztessen a tagszervezetekkel.
Jakab Sándor, elnök
Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége
Pásztor István, elnök
Vajdasági Magyar Szövetség
Takács Csaba, ügyvezető elnök
Románia Magyar Demokrata Szövetség
Berényi József, elnökhelyettes
Magyar Koalíció Pártja
Duray Miklós, stratégiai alelnök
Magyar Koalíció Pártja
dr. Sepsey Csaba, alelnök
Vajdasági Magyar Demokrata Párt. Forrás: Bumm.sk

Victor Ponta: Székelyföld nem létezik
A Hargita, Kovászna és Maros Megyei Románok Civil Fóruma által szervezett maroshévízi gyűlésen kijelentették: elnyomás alatt él a három megye románsága, elüldözésük és elmagyarosításuk folyamatos.
A résztvevők előtt felszólalt többek között Corneliu Vadim Tudor, a Nagy Románia Párt elnöke, Ioan Selejan, Hargita és Kovászna megyék ortodox püspöke, valamint Victor Ponta, a Szociáldemokrata Párt (SZDP) elnöke. Az utóbbi kijelentette: pártja sohasem szavaz meg olyan alkotmánymódosításokat, amelyek a román mellett más nyelvek hivatalossá tételét vagy etnikai alapú autonómia létrehozását is megengednék.
- Az SZDP sohasem támogatja az alkotmány módosítását oly módon, hogy a román nyelven kívül más hivatalos nyelv is létezzen, és hogy etnikai alapú autonómia jöjjön létre – nyilatkozta Victor Ponta SZDP-elnök szombaton a maroshévízi nagygyűlésen. „Azért vagyok itt, hogy pártunk nevében határozottan állást foglaljak azokban az ügyekben, amelyek kapcsán a jelenlegi hatalom képviselői késnek a válasszal, és hogy szolidaritásunkról biztosítsuk önöket. Egyetlen románnak sem kell elhagynia szülőföldjét azért, hogy otthon érezze magát" – mondta beszédében Ponta.
- Egyetértek azzal, hogy Székelyföld nem Románia. Székelyföld ugyanis nem létezik! — szögezte le az SZDP vezetője.
Paprika Rádió, Háromszék. Forrás: Erdély.ma

„Békés együttélés”
Húsz évnyi eredeti román demokrácia után, a marosvásárhelyi magyarellenes pogrom évfordulóján semmibe bele nem törődve mondhatjuk el: a többségi nacionalizmus vadhajtásai máig burjánzanak, még ha nem is vaskosodnak fojtogató, agresszív, gyilkos liánokká. (Bár vannak köztünk olyan nemzettársainak, akik szerint egyfajta látens népirtás mindmáig zajlik a bukaresti hatalom szemhunyása vagy épp tevőleges hozzájárulása mellett ellenünk, azt azért el kell mondanunk, hogy mi magunk, romániai magyarok is passzívan asszisztálunk ehhez.) A kisebbségi magyar közképviselet politikai – bár sokszor csak konjunkturális – súlya mind az állami, mind a helyi közigazgatásban, hatalomgyakorlásban nyilvánvalóan zavarja az „itt minden a miénk, mert megszereztük” elvét valló többségi nacionalistákat. Acsarkodnak is, lent is, fent is. Ritka nap, hogy ne vennék elő a sértett nemzeti önérzet aduját, s hogy csak a mi szűkebb pátriánknál maradjunk: hol a magyar egyházaknak juttatott adógarasokat sokallják, hol a legnagyobb „magyar-román” futballistáról „derítik ki” – mihelyst róla neveznek el egy stadiont –, hogy antiszemita, fasiszta ügynök volt, hol a szocializmusban tönkretett magyar irodalmi emlékhely, a Léda-ház tatarozása ellen ágálnak, hol a holnaposok tervezett szobrára sokallják a közpénzt a hagymakupolás honfoglalás és városidegen köztéri elemek sűrű importja közepette. S ha mindez nem elég a honfiúi indulatok felkorbácsolásához, hát jó alkalom rá március 15-e méltóságteljes megünneplése, amiről árgus szemű – amúgy felületesen tájékozott, saját anyanyelvüket is törő – román újságírók siettek szétkürtölni, hogy egyes honi magyar politikusok disszonáns hangot megütve autonómiáról szónokoltak, Magyarországról pedig szélsőséges kommandók jöttek át az itteni magyarok jogait követelni. (Mintha mi nem is lennénk képesek erre.) Húsz év alatt mi változott ezen a téren? Mi mondjuk a magunkét, ők meg a magukét. Mi kérünk, ők nem adnak. Erre mondják a dörzsöltebb, Európát is megjárt, saját pecsenyéjüket is mindig jól megsütni tudó politikusok: jól elvagyunk mi itt egymás mellett.
D. L. Forrás: Reggeli Újság (Nagyvárad)

A kulcsmondatokról
Kaptunk körülbelül egy hete egy közleményt arról, hogy Kolozsváron „megtartotta alakuló ülését az erdélyi magyar egyházak átvilágítási és közelmúlt-kutatási Szakmai Egyeztető Fóruma.” Az alakuló ülés résztvevői az általuk képviselt egyházak megbízásából elfogadtak egy alapítási nyilatkozatot is, amely aláíróinak névsorából kiderült, hogy valójában csak az erdélyi református, unitárius és evangélikus egyház volt jelen, vagyis csak ezek a magyar történelmi egyházak fogtak össze annak érdekében, hogy feltárják saját múltjukat – nyilvánvalóan a kommunista diktatúra idejére vonatkozóan. Csak később derült ki a különféle híradásokból, hogy sem a római katolikus egyház ( a négy erdélyi-partiumi püspökség egyike sem), de sem a kisegyházak (baptisták, adventisták stb.) nem óhajtanak csatlakozni ehhez a kezdeményezéshez. Magyarán: ők házon belül intézik el a lusztrációt és az esetleges felelősségre vonást. Nem kívánják kiteregetni a szennyest, de még pontosabb és tisztességesebb, ha úgy fogalmazunk: elvégzik ők a bűnök feltárását, a bűnök megtorlását vagy megbocsátását. Majd ők kiróják a szükséges penitenciákat, ha szükségesek egyáltalán, de teret engednek a bűnhődésnek, eklézsiakövetésnek, jóvátételi szolgálatnak és bűnbocsánatnak éppúgy, mint a körültekintő mérlegelésnek. Amúgy valami ilyesmit kérnek, követelnek és várnak el azok is, akik a református, untiárius és evangélikus egyházon belül sem helyeslik azt, amit a következetesen antikommunista Tőkés László és harcostársai indítottak, szorgalmaznak és végeznek. Jutott mindez eszembe annak kapcsán, hogy a március 10-i Reggeli Újságban ezen az oldalon megjelent Szerecsenmosdatás pártos segédlettel? című írásomért kaptam meleget és hideget az elmúlt napokban, eleget. Tőkés püspök hívei szerint „jól megmondtam” és „helyesen tártam elő az összefüggéseket”, ellenfelei (az egykori szekus besúgókat, kollaboránsokat leleplező akcióit helytelenítők) viszont azt vetették a szememre, hogy valaki fogta a tollamat, netán megrendelésre született a cikk.
Kedves olvasók, innen és onnan, én megvédeni magamat azért nem fogom, mert még azt az inszinuációt is kikérem magamnak, hogy nekem bárki is diktálhatna. Mindamellett meglehet, hogy zsigerileg elfogult vagyok (éltem én is mindkét rendszerben, s végignéztem a gengszterváltást), netán sajnálatosan tájékozatlan bizonyos dolgokban. Tanulni és okulni nem szégyen, állok elébe deresedő fejjel is. De arra hadd kérjem meg a kedves olvasót (mindkét oldalon), hogy ne olvassa bele az írásaimba azt is, ami nincs bennük. Az ominózus cikkre utalva például ne vegye magára a „szerecsen” kifejezést az, akinek nem inge. Szerecsen az, aki annak érzi magát, vagy akit mássága miatt ilyenfajta megkülönböztetés ér, mégpedig hátrányos. Jusson eszünkbe az is, hogy Fekete-Afrikában mi, európai fehérek vagyunk a „niggerek”. És a kulcsmondatok, fordulatok hogy el lettek felejtve vagy mellőzve abban a cikkben mindkét oldalon?! Például ez a rész: „Érdekes az is, hogy a lelepleződő egykori besúgók, kollaboránsok védelmére szinte mindig „a romániai magyarság érdekvédelmi és közképviseleti szervezete’, az RMDSZ és annak sajtója ugrik. Ami azt a benyomást kelti, mintha az RMDSZ-nek nem állna érdekében tisztázni és feltárni a múltat, illetve félreállítani a diktatúrában besározódottakat. Mintha az RMDSZ a kommunista átmentésben, a történelmi maszatolásban lenne érdekelt.” Ha ezek a mondatok nem az RMDSZ, nem a párt, nem a legerősebb kollektív reprezentánsuk érdekében szólnak, akkor ki mellett? Nem azt szeretnénk mindannyian, romániai magyarok, hogy ne képviseljenek minket olyanok, akiket szégyellnünk kellene? Tisztulást várunk másoknál, de öntisztulásunkat nem vesszük komolyan?
És vajon nem mutattam rá egyértelműen, hogy „a legutóbb ’leleplezett’ három bihari lelkipásztor akár még azt is felróhatja Tőkés Lászlónak, hogy miért pont ők és miért csak az ő nevük kerül terítékre, hiszen annyian működtek együtt – valamilyen formában – az egykori rezsimmel és annak titkosszolgálatával, hogy akár több ezer név is szerepelhetne az EP-képviselő listáin, és a legtöbbjük nem is egyházi személy, sőt, egyáltalán nem, nagyon sokan ma is aktív közéleti szereplők, politikusok, tisztségviselők, RMDSZ-esek vagy más szervezethez tartozók, szerte Erdélyben és a Partiumban. Magyarok ők is.” Nem éppen az írtam e sorokban, hogy nincsenek csak mocskos és csak makulátlan közösségeink, mert mindenütt vannak köztünk olyanok, akik valamilyen úton-módon-helyzetben esendőknek bizonyultak?
A kifogásolt írásom további részeiben saját értelmezését adtam annak, hogy miként látom én a megbotlottak és a soha meg nem botlottak viszonyát, jelezve: ez utóbbi kategória csak a leányregényekben létezik, vagy még ott sem. Nem írnám le, hogy „ne ítélj, hogy ne ítéltess”, mert tudom, az ember már csak ilyen: folyton ítélkezik, s ezzel magára ítéletet von. Ami lényeges: mindig adjunk esély egymásnak arra, hogy jóvá tegyük, amit elbaltáztunk. Követeljük ki magunknak ezt az esélyt. Tegyünk annyi jót, hogy a végső mérlegeléskor a rossz cselekedeteink, hibáink, vétkeink serpenyőjét magasba emelje az ellensúly: a helytállás súlya. Ez nyomjon a legtöbbet a latban.
Dénes László. Forrás: Reggeli Újság (Nagyvárad)

Posztkommunista provokáció
Eltérített romániai rendszerváltás
Mint szombati lapunkban olvashatták, péntek este 7 órakor indult el az Igazság és tolerancia fáklyásmenete a Kultúrpalota elől, miután meghallgatták az ország elnökéhez, miniszterelnökéhez és főügyészéhez címzett felhívást, amelyet Smaranda Enache, a Pro Európa Liga elnöke olvasott fel románul, illetve Kincses Előd ügyvéd magyarul. A megyei törvényszék előtt, ahol húsz évvel ezelőtt a felbőszült hodákiak kiverték Sütő András fél szemét, a résztvevők égo gyertyákat helyeztek el.
A kommunizmus által elkövetett bűntetteket szeretnénk kideríteni
Tőkés László a sajtó kérdéseire válaszolva kijelentette: – Fel kell fedni a forradalom idején történteket, az úgynevezett terroristák által elkövetett bűntetteket, ki kell deríteni a bányászjárások szervezőit, és "követeljük, hogy a marosvásárhelyi, forgatókönyvszerűen megszervezett vérengzést, összecsapásokat és pogromkísérlet hátterét derítsék fel, azonosítsák a tetteseket, és vonják felelősségre őket. Ezért is intéztünk felhívást Basescu elnökhöz, Boc miniszterelnökhöz és Románia főügyészéhez, és kérjük a közvéleményt is, hogy támogassák ezeket a törekvéseket".
Véleménye szerint a fekete márciusnak semmi köze nem volt az interetnikumhoz, hanem "egy posztkommunista provokáció, megosztó forgatókönyv érvényesült, amely egymásnak ugrasztotta a magyarokat és a románokat, pontosabban a románokat szabadította az itteni magyarokra, akik egyértelműen védekezni kényszerültek. Tehát nem egy szimmetrikus, kétoldalú román–magyar összecsapásról volt szó, hanem volt egy agresszor és volt egy védekező fél. Utóbb aztán a védekezőket, az áldozatokat kiáltották ki agresszoroknak, és küldték börtönbe őket. Nagyon szeretném, hogy ha ez a mai megemlékezés visszatérítene minket az eltérített romániai rendszerváltozás útvonalára, és ott folytatnánk, ahol 90-ben elkezdtük, és soha többé ne fordulna elő ilyesmi, ami Marosvásárhelynek a jó hírét és a békés egymás mellett élésre jellemző légkörét akkor tönkretette".
Nem a fáklyák miatt
A fáklyásmenetben részt vett Katona Ádám, az Erdélyi Magyar Kezdeményezés RMDSZ-platform elnöke, aki kérdésünkre kijelentette: – Nem a fáklyák miatt, hanem mert hívtak, azok hívtak, akikkel húsz év óta, másokkal, például Tőkés Lászlóval 30 év óta vagyok jó kapcsolatban. Nem kötelességérzet hozott, hanem a jóérzés, mert nagy öröm volt, amikor Székelyudvarhelyen, tíz nappal az itteni gyertyás felvonulás előtt megtartottuk az első szervezett tüntetésünket a csíki és sepsiszentgyörgyi barátainkkal ugyanabban az időben, szabadon. Azokat a pillanatokat nem lehet elfelejteni, éppúgy, mint december 22-ét.
A rendőrség ezúttal teszi a dolgát
Kincses Előd örömmel vette tudomásul, hogy a rendőrség ezúttal "tette a dolgát", hogy "nyugodtan, békésen tudjuk ezt a mai, az igazság és tolerancia nevében megszervezett tüntetésünket lebonyolítani". Hozzátette: nem vagyunk annyian, mint akkor, de remélem, elegen vagyunk, akik azt szeretnénk, hogy végre jó irányba forduljon Románia szekere és a romániai magyar kisebbség helyzete
Furcsállom, hogy valaki az RMDSZ-en kívül vagy az RMDSZ mellett akarjon szervezni megemlékezéseket
Markó Béla, az RMDSZ elnöke pénteken újságírói kérdésre válaszolva, hogy az RMDSZ részt vesz-e a fáklyásmeneten, jelentette ki, jó lett volna, ha előre megbeszélik az EMNT képviselőivel, hogy milyen rendezvényt terveznek, akkor esetleg el lehetett volna jutni addig, hogy együtt szervezzék, vagy részt vegyenek az RMDSZ által szervezett eseményeken. "Valamit tisztázzunk: az EMNT fontos civil szervezet, viszont az RMDSZ létezett 1990 márciusában, 1989 decemberében jött létre, és a mostani vezetői közül sokan ugyanazok, akik 1990 márciusában is politikusai vagy vezetői voltak az RMDSZ-nek. Tehát az RMDSZ ezekben a napokban arra is emlékszik, amit saját vezetői, saját politikusai végigéltek azokban a napokban. Ezért azt gondolom, hogy a dolgok helyes sorrendje ez. Egy olyan szervezet nevében nyilatkozom, amely akkor, ezelőtt húsz évvel is az erdélyi magyarok érdekvédelmi szervezeteként megszervezte a magyarság életét, jogköveteléseit, akár a kétnyelvű feliratokról, akár a magyar iskolákról van szó, és őszintén szólva furcsállom, hogy valaki az RMDSZ-en kívül vagy az RMDSZ mellett akarjon szervezni megemlékezéseket. De végül is azt hiszem, hogy ehhez mindenkinek joga van, és az mindenképpen jó, hogy húsz év múltán sokan érzik úgy az RMDSZ-en kívül is, hogy le kell vonni bizonyos tanulságokat. Ez mind rendben van, de mi a magunk megemlékezését megszervezzük, tudják, a Bernády Házban is lesznek események".
A továbbiakban kifejtette: "Ha már a fáklyásmenetről kérdeztek, még egyszer elmondom, nem vagyok fáklyásmenet-párti. Utoljára fáklyásmenetre gyermekkoromban vittek el az iskolából az 50-es vagy a 60-as években, már nem is emlékszem, mi ellen kellett tiltakozni. Tehát bennem ezek a fáklyásmenetek elég rossz emlékeket ébresztenek, de lehet, hogy akik szervezik, meg tudják változtatni ennek az üzenetét".
Mózes Edith. Forrás: Népújság (Marosvásárhely)

Magyarellenes nagygyűlés Maroshévízen
(MEDIAFAX) – Markó Béla RMDSZ-elnök szerint a maroshévízi nagygyűlés résztvevőit valószínűleg félrevezették, ésazt mondta, nagyobb felelősségre számított a román politikusok részéről, majd felelőtlenséggel vádolta Victor Ponta PSD-elnököt, aki "feszültséget szított".
A maroshévízi memorandummal kapcsolatosan, amelyben az áll, hogy a három megye románsága nehéz harcot vív nemzeti identitása megőrzése érdekében, és hogy a térségben lépésről lépésre, tilalom nélkül államot hoztak létre az államban, Markó Béla azt mondta, a térségben élő románoknak meg kell érteniük, hogy a magyarok által megszerzett jogok nem sértik az övéiket.
Markó szerint a maroshévízi nagygyűlés résztvevőit valószínűleg félrevezették a jelen levő politikusok.
"Nem rájuk céloznék, hanem a nemrégiben még kormányon levő politikusokra, akik jelenleg a legerősebb ellenzéki pártot képviselik. Mi most emlékezünk a marosvásárhelyi események huszadik évfordulójára. Több felelősséget vártam volna el a román politikusoktól, mint hogy éppen most vegyenek részt magyarellenes rendezvényeken. Nem hittem volna, hogy Victor Ponta annyira kétségbeesett, hogy Corneliu Vadim Tudor mellé sorakozzon fel" – fejtette ki Markó.
Szerinte Ponta kétségbeesését tükrözi, hogy felelőtlen döntést hozott, magyarellenes indulatokat szít, amelyeknek 2010 Romániájában nincs helyük.
"Ponta úr gesztusa felelőtlenséget, kétségbeesést tükröz, nem tudom megmagyarázni, miért döntött így. Amikor valaki attól fél, veszít népszerűségéből, a nacionalizmusra alapoz – tette hozzá Markó.
A Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma Maroshévízen elfogadott memoranduma szerint: a három megye románsága "nehéz harcot vív" a nemzeti identitás megőrzéséért, és a három megyében lépésenként, tilalom nélkül "de facto államot az államban" hoztak létre.
A háromoldalas dokumentumot szombaton fogadták el a Kovászna, Hargita, Maros Megyei Románok Civil Fórumának maroshévízi ülésén, és azt a parlamentnek, az államfői hivatalnak, a kormánynak, az egyháznak és a civil társadalomnak juttatják el. Forrás: Népújság (Marosvásárhely)

Tisztul a láthatár
Nem vagyunk méltók génjeinkhez
Dr. Czeizel Endre orvosgenetikus, egyetemi tanár előadásával és a díjkiosztással ért véget szombaton délután az Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem diákjainak tudományos szessziója, a XVII. TDK. A Kultúrpalota nagytermében népes közönség hallgatta végig a magyarság genetikai gyökereiről szóló előadást, amelyről a vendégprofesszor könyvet is írt.
Bár nyelvileg a magyarság a finnugor népekkel rokon, az utóbbi ötven év orvosgenetikai kutatásai azt igazolták, hogy genetikai szempontból harmonikusan illeszkedik az európai népek családjába. A jelenkori magyar népesség ősei döntő módon az utolsó jégkorszak előtt is Európában éltek, és nem rokonok a nagy keleti rasszal. Mivel a Kárpát-medence egy nagy olvasztótégelynek számított, a magyarok genetikai szempontból Európa legkevertebb népei közé tartoznak, ami jó tulajdonság, hisz az életerőt növeli. A genetikai adatok szerint a jelenkori magyarság a szlávokkal, a bajorokkal és az osztrákokkal áll a legközelebbi rokonságban, a magyarságon belüli népesség-genetikai kutatások a székelyek őseinek iráni, a hozzájuk legközelebbi rokonságban levő jászok őseinek perzsa eredetét igazolták.
A genetikai kevertség miatt nincsenek jellegzetes magyar genetikai betegségek, s génállományunk nincs kapcsolatban a mai magyar lakosság siralmas egészségi állapotával. Nem vagyunk méltók a génjeinkhez – hangzott el Czeizel professzor előadásában, aki feltette a kérdést, hogy ki a magyar, mi a magyar? Mivel ez nem genetikai tulajdonság, valójában a szülőföld, az anyanyelv dönti el és elsősorban vállalás kérdése. A haza teszi naggyá az embert, és a géniuszok, a lángelmék teszik, tehetik naggyá a hazát. Mivel a magyarság rosszul bánt a géniuszaival, manapság az a kérdés, hogy érdemes-e magyarnak lenni, érdemes-e külföldről visszatérni. Az átkon, hogy a magyar a magyarnak ellensége, változtatni kellene, és össze kellene fogni annak érdekében, hogy a mai nemzet bebizonyítsa, érdemes magyarnak lenni – zárta előadását Czeizel professzor, aki vastapsot kapott.
Az idei Tudományos Diákköri Konferencián elhangzott 229 dolgozat, amelyből 109 szerzője magyarországi egyetemi hallgató volt, azt bizonyította, hogy a korábbi évekhez képest tisztulni látszik a láthatár, s hogy érdemes részt venni a TDK-n – hangzott el dr. Szabó Béla egyetemi tanár, az ÁOK dékánhelyettesének értékelő beszédében, aki sikeresnek nevezte az idei rendezvényt, amelyen 11 magyarországi meghívott előadó vett részt.
A szervezők nevében Farkas Hunor, a Marosvásárhelyi Magyar Diákszövetség elnöke köszönte meg a segítséget, aki várja a megfelelő utód jelentkezését az MMDSZ élére. Nagyon jó volt az idei TDK hangulata, emelte ki dr. Kun Imre professzor, dr. Benedek Imre egyetemi tanár pedig 1.000 eurót ígért a jövő évi konferencia legjobb kardiológiai dolgozatát megíró diáknak. A különböző szekciókban sorra díjazták a legjobb tudományos dolgozatok szerzőit, a magyarországi résztvevők különdíjat kaptak.
A marosvásárhelyiek budapesti Baráti Társasága által működtetett Bolyai Alapítvány által meghirdetett pályázat nyerteseinek dr. Soós Pál ortopéd- traumatológus főorvos adta át a 100.000 illetve 80.000 forintot tartalmazó borítékot a MOGYE két és a Sapientia EMTE egy tanársegédének, illetve három orvostanhallgatónak, egy mesterképzős színésznek és egy informatika szakos diáknak, aki a Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Karán tanul. A Stúdium Alapítvánnyal közösen lebonyolított pályázat finanszírozása a baráti társaság tagjainak adószázalékából és önzetlen támogatásából lehetséges – mondotta kérdésünkre Soós főorvos.
A záróünnepség végén Bauer Orsolya, Hlavathy Katalin, Kedves Ignác és Szövérfi Zsolt orvostanhallgatók, a XVII. TDK szervezői köszöntek el a közönségtől.
(bodolai) Forrás: Népújság (Marosvásárhely)

A szeretet márciusa
Közös múlt, közös jövő – otthon, Európában
Mottó: Emlékezzünk, hogy az 1989-ben kivívott szabadság örömével folytathassuk a demokratikus rendszerváltozást! Emlékezzünk, hogy a húsz éve újjáébredt szeretet és szolidaritás erejével lépjünk fel az etnikai gyűlöletkeltés ellen!
A szeretet márciusa című nemzetközi konferenciával folytatódott szombaton délelőtt az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, a Pro Európa Liga és Kincses Előd ügyvéd szervezésében Marosvásárhely fekete márciusa huszadik évfordulója alkalmából tartott rendezvénysorozat.
A Deus Providebit Tanulmányi Házban a résztvevők Tőkés László európai parlamenti képviselő, Smaranda Enache, a Pro Európa Liga társelnöke és Kincses Előd ügyvéd visszaemlékezéseit hallgathatták az meg az 1990. márciusi marosvásárhelyi eseményekről.
Így volt – így legyen
A konferencián felolvasták Füzes Oszkár, a Magyar Köztársaság bukaresti nagykövetének, illetve Mádl Ferenc volt köztársasági elnök, valamint Bajnai Gordon magyar kormányfő üzenetét, majd két szakaszban folyatódott a rendezvény. Az első rész – Így volt – az emlékezésé volt. Ezen bemutatták Király Károly levelét, majd William Totok újságíró, Ábrám Zoltán egyetemi tanár, Matuska Márton újságíró, Boros Zoltán tévés szakember, Éhn József, a Társaság a Kárpát-medence Magyarságának elnöke előadásait követő vita után, Így legyen címszó alatt Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum igazgatója, Gabriel Andreescu politológus, ÁgostonAndrás, a Vajdasági Demokrata Párt elnöke, Mikola István és Balog Zoltán magyar országgyűlési képviselők és Toró T. Tibor, az EMNT ügyvezető elnöke beszélt.
Családom fekete márciusa
A rendezvényen került sor a Családom fekete márciusa című pályázat díjainak kiosztására: az I. díjat Szabó Dániel másodéves egyetemi hallgató kapta, II. helyezett Dénes Hunor Levente II. éves joghallgató, volt bolyais diák lett, a második helyezéssel egyenlő különdíjat Simon Alíz Tímeának, a művészeti líceum tanulójának ítélték, a III. díjat Kusztos Dávid, a Marosvásárhelyi Református Kollégium IX. osztályos tanulója kapta.
A szeretet kultúrája a mi identitásunk tartóoszlopa
A rendezvénysorozat szombaton 17 órától a Vártemplomban tartott Kárpát-medencei ökumenikus találkozóval zárult. A találkozó előtt Tőkés László a Népújságnak elmondta: "A hit dimenziójában próbálunk sorsunkon felülemelkedni, a megbocsátás, a szeretet szintjére emelkedni, hiszen mi olthatná ki – mint víz a tüzet – a gyűlöletet más, mint a szeretet. Ne elégedjünk meg a tolerancia se hús, se hal semleges kifejezéssel. Nekünk vannak keresztyén hagyományaink, vannak keresztyén gyökereink. Mi a szeretet hitét valljuk, és a szeretet kultúrája a mi identitásunknak a tartóoszlopa. Tehát, amikor a Kárpát- medencéből összegyűlnek az egyházaink képviselői, és egyházaink hívei a maguk sokszínűségében képviselik a keresztyénséget, akkor mintegy Európának is üzenünk, hogy ha a válságaira megoldást akar találni, akkor nem elég csupán számolnia, statisztikákat készítenie és egyenleteket megoldania, vissza kell találnia gyökereihez".
(mózes) Forrás: Népújság (Marosvásárhely)

A stressz, a kastély és a levelek
Hármas könyvbemutató a Bernády Házban
Hármas könyvbemutatónak adott otthont péntek este a Bernády Ház: a Mentor Kiadó új köteteinek méltatásán azok szerzői is részt vettek, az est forgatókönyve szerint először a méltatók, utánuk a szerzők szóltak a szóban forgó kiadványokról.
A megjelenteket Káli Király István, a kiadó igazgatója köszöntötte, ugyanakkor méltatóként is felszólalt: B. Kovács István Az uniós stressz című riportkönyvét ismertette a közönséggel. A kötet kapcsán a szerző korábbi, illetve jelenlegi munkahelyeiről mesélt és elmondta: a riportsorozatokban találta meg a neki leginkább megfelelő műfajt. – Riportsorozatokat írtam, ezekből állt össze a könyv. Az Ifjúmunkásnál kamaszokról, diákokról, majd ’98-tól a Háromszéknél a falusi életről. Ha a fiatal riportereknek tanácsot adhatnék, azt mondanám, írjanak sorozatot. Nem véletlen, hogy ezt most a főszerkesztők kevésbé engedik. Visszatérve a kötetre: kezdtem végigjárni a székelyföldi falvakban olyan emberek házait, akik meghallották az idők szavát és nem eladogatták a földjeiket, hanem megpróbáltak kezdeni velük valamit. A riportok 2003-2007 között készültek, az emberek szorongtak, hogy mi lesz velük az Unióban. A gazdálkodási ösztön viszont igen hamar felébredt a ’90-es "földosztás" után. A riportok erről szólnak – mondta a szerző, majd Nagy Pál irodalomtörténész emelkedett szólásra, Györfi Dénes Kedves Zsigmond! című kötetének bemutatására. – A kötet a Vita Sándor és testvére, Vita Zsigmond közötti levélváltás egy részét tartalmazza. A szerző az enyedi Bethlen könyvtárban őrzött Vita- hagyaték közel félezer levele közül válogatta ki azt a 140-et, amelyek e kötetben helyet kaptak. Feladatunk a további közlés, amelyben majd Vita Zsigmond válaszlevelei is megtalálhatók. Vita Sándor a két világháború közötti erdélyi magyar kulturális élet kiemelkedő személyisége, 1904-ben Nagyszebenben született. Enyeden Áprily Lajos tanítványa volt, majd 1936-ban a Hitel című folyóirat egyik szerkesztője lett Kolozsváron. Fontos szerepe volt a ’37-es Marosvásárhelyi Találkozó megszervezésében. ’40-től ’44-ig képviselő Budapesten, utána letartóztatják, de egy hónap után elengedik. Ezt követően emigrált Budapestre. Levelei igen fontos kordokumentumok. Rendkívül termékeny levélíró volt, mindenről nagyon részletesen tájékoztat. A kötetben található első levél 1935. augusztus 26-án íródott, az utolsó 1993. január 8-án, halála előtt tizennyolc nappal. Nélkülözhetetlen forrásanyag Erdély történelmének tanulmányozásához. Györfi Dénes a Vita Sándor írásairól, az általa szerkesztett folyóiratokról szóló beszéde közben hozzátette, a Bethlen könyvtárban, a hagyaték rendszerezése közben fedezte fel a leveleket, amelyekből a kötetet alkotó száznegyvenet kiválogatta, majd a szóban forgó folyóiratok címoldalait adta át a közönségnek.
Az est sorrendben utolsó, bemutatandó könyvét – Tüdős S. Kinga A régi gernyeszegi várkastély című kötetét – Weisz Szidónia történész ismertette. – A jelentős stratégiai szerepet betöltő kastélyt 1462-ben kezdték építeni. Létezésének háromszáz éve alatt több család tulajdona volt, az 1700-as évektől lebontásáig a Telekieké. A kötet három szerkezeti egységet és azok alfejezeteit tartalmazza: a kastély építése, a benne lévő iskola, a tornyok, a berendezés, a kert, a gazdasági élet. A helyén álló, mai barokk kastély építéstörténete és építőinek életrajzi adatai. A korabeli mindennapi élet, minél teljesebb képet nyújtandó a korszakról. Képanyaga látványos, a könyv érdekes képet rajzol a Teleki Mihály-korabeli mindennapokról. Olyan munka, amelyet a szakemberek, érdeklődők nagy haszonnal forgathatnak, kultúrtörténeti kuriózum.
– Nincs várkastély, nincs Teleki uram, akkor miért is írtam ezt a könyvet? – tette fel a kérdést a szerző. – Hiszen ez a kastély már nem létezik. De azért kell azzal is foglalkozni, ami már nincsen, ám a miénk volt, mert minden nemzet kultúrája és nyelvhasználata genetikailag kódolódik. Nagyon fontos, hogy mindent tudjunk az elődeinkről. Teleki Mihály nagyon befolyásos ember volt. A kötetben ezt a főurat is be szeretném mutatni, az életmódot, amelynek révén megtörténhetett a kastély belakása. A kastélyé, amely a korabeli Erdély egyik legszebb reneszánsz és gótikus kastélya volt, majdnem lovagvár, mintaadó központ. Kertje a reneszánsz kertépítészet alapjait követte, csak a bonchidai volt ehhez hasonlatos. A kötet kalandozás volt a részemről, valami olyat próbáltam rekonstruálni, ami már nincsen. Erre ritkán vállalkoznak a történészek.
Nagy Botond. Forrás: Népújság (Marosvásárhely)

A Marosvásárhely-Vártemplomi Kárpát-Medencei Ökumenikus Találkozó állásfoglalása
Egyházaink lelkiismereti és hitbeli kötelességüknek tartják, hogy kiálljanak híveik jogainak és emberi méltóságának védelmében, a társadalmi igazságosság és jogosság érvényesülése érdekében, határozottan visszautasítva bármely, az emberi és kisebbségi jogokat sértő diszkriminációt.
A marosvásárhelyi református Vártemplomban megrendezett ökumenikus találkozón Egyházaink testvéri közösségben összegyülekezett képviselői és tagjai ebben a szellemben emlékeztek meg az 1990 márciusi, marosvásárhelyi tragikus eseményekről és azok áldozatairól. A jelenlevők fájdalommal állapították meg, hogy az 1989-es romániai népfelkelés, „Temesvár szellemével” ellentétben 1990 „Fekete Márciusán” az alighogy megbuktatott nacionál-kommunista rezsim átkos szellemének kísértete tért vissza Erdélybe, és végezte romboló munkáját Marosvásárhelyen.
A csodálatos temesvári forradaloma kommunista visszarendeződés útját egyengető ellenforradalmi agresszióba csapott át.
A „Megváltó Karácsony” idején tapasztalható nemzeti-kisebbségi összefogás helyét a más néven újjáalakuló, volt Szekuritáté által mesterségesen előidézett megosztottság foglalta el.
A „divide et impera” – „oszd meg és uralkodj” – módszerét alkalmazva, a posztkommunista hatalom, a román többség, valamint a kisebbségi magyarok és cigányok között a meglévő szeretet helyett újból a gyűlölet magvait hintette el.
Az Ökumenikus Találkozó résztvevői értetlenségüknek adnak hangot amiatt, hogy minden erre irányuló törekvés, kísérlet és követelés ellenére az 1990 márciusi, marosvásárhelyi eseményekről az igazság húsz év után még mindig nem derült ki, mint ahogy az 1989-es forradalomról és az azt követő, sorozatos bányászjárásokról sem ismerjük a teljes igazságot.
Mindezeket szem előtt tartva, Egyházaink ökumenikus közössége egyöntetűen támogatja a „Fekete Március” 20. évfordulója alkalmából rendezett marosvásárhelyi Fáklyásmenet Felhívását az igazság- és jóvátétel, valamint a román–magyar megbékélés érdekében.
Az erdélyi tolerancia és Temesvár szellemében, Marosvásárhely „Fekete Márciusa” ellenében a Szeretet Márciusának krisztusi üzenetét hirdetjük meg, az önmagát értünk áldozó és harmadnapon feltámadott Úr Jézus evangéliumát idézve: „Békességet hagyok néktek, az én békességemet adom néktek; nem úgy adom én néktek, amint a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, se ne féljen!” (Jn. 14,27)
Az Európai Nemzetek Közösségének nagy Családjában, az Európai Unió
Duna-stratégiájának lelki-szellemi kiterjedésében József Attila: A Dunánál című versének értelmében valljuk, hogy: „A múltat be kell vallani (…) A harcot, amelyet őseink vívtak, / Békévé oldja az emlékezés, / s rendezni végre közös dolgainkat, / ez a mi munkánk; és nem is kevés.”
Marosvásárhely, 2010. március 20. Forrás: Nyugati Jelen (Arad)

MIÉRT szórványkonferencia Vajdahunyadon – Merjünk nagyok lenni
Vajdahunyadon zajlott a hétvégén a Magyar Ifjúsági Értekezlet (MIÉRT) szórványkonferenciája. Széll Lőrincz, az országos ifjúsági hatóság vezetője kezdeményezésére született eszmecserén Krassó-Szörény, Hunyad, Fehér, Szeben, Beszterce-Naszód, Máramaros és Kolozs megyei magyar ifjúsági szervezetek képviselői vettek részt.
Dézsi Attila, Hunyad megye prefektusa – aki szintén ifjúsági szervezetben kezdte közösségi, majd politikai pályafutását – merjünk nagyok lenni jelszó alatt köszöntötte a szórványból érkezett fiatalokat. Kemény munkával az ifjúság képviselői komoly pozíciókat szerezhetnek az RMDSZ-en belül: Hunyad megye nem az egyetlen e téren, Szatmár, Hargita és Kovászna szintén nagyszerű példák.
Kovács Péter, az RMDSZ ügyvezető alelnöke bemutatta a szervezetépítés – és az RMDSZ-en belüli előrelépés – fontosabb elképzeléseit. A legközelebbi választásokon ugyanis a Miértet illetik meg az RMDSZ befutóhelyek 15%-a. Amint az egybegyűltek is megerősítették, a közösségépítés bonyolultabb a városokban, ahol a magyarság szét-szórtan él, mint a tömb jellegű falvakban.
Bodor László, a MIÉRT elnöke a Communitas Alapítvány ifjúsági pályázati lehetőségeit mutatta be, Széll Lőrincz, a háromnapos rendezvény főszervezője, pedig az általa vezetett országos ifjúsági hatóság idei program-tervezetét ismertette, majd Markó Attila, a kisebbségügyi hivatal vezetőjének üzenetét tolmácsolva, az ottani ifjúsági programokat mutatta be.
Magyarán igen széles lehetőségek állnak a szórványmagyarsági fiatalok rendelkezésére, ügyes pályázatokkal számos érdekes rendezvény bonyolítható le az idén.
Főleg, hogy 2010 a szórvány éve lesz a MIÉRT számára, a nyáron szervezendő EU-tábor, a Félsziget fesztivál, vagy a Miért Akadémia a szórványban élő fiatalok problémáira összpontosul.
A különböző szórványmegyék képviselői közös programok szervezésében is megegyeztek. Hogy konkrétan milyen programokról lesz szó, azt április elején, az Aradon szervezendő MIÉRT küldöttgyűlésen döntik el.
Ifjúsági összejövetelről a szórakozás természetesen nem maradhatott ki. A vajdahunyadi kastély látogatására is jutott idő, a sepsiszentgyörgyi Osonó színtársulat előadása, valamint s bulizás sem maradt ki. Végül is éppen a felszabadult bulizáson erősödnek meg legjobban az emberi kapcsolatok
Chirmiciu András. Forrás: Nyugati Jelen (Arad)

Markó: Ponta felelőtlen döntést hozott
Markó Béla RMDSZ-elnök szerint a maroshévízi nagygyűlés résztvevőit valószínűleg félrevezették, és azt mondta, nagyobb felelősségre számított a román politikusok részéről, majd felelőtlenséggel vádolta Victor Ponta PSD-elnököt, aki „feszültséget szított”.
A maroshévízi memorandummal kapcsolatosan, amelyben az áll, hogy a három megye románsága nehéz harcot vív nemzeti identitása megőrzése érdekében, és hogy a térségben lépésről lépésre, tilalom nélkül államot hoztak létre az államban, Markó Béla azt mondta, a térségben élő románoknak meg kell érteniük, hogy a magyarok által megszerzett jogok nem sértik az övéiket.
„A Hargita és Kovászna megyei románoknak meg kell érteniük, hogy ha a romániai vagy székelyföldi magyarok több jogot kapnak, az nem korlátozza a románok jogait. Én lennék az első, akim tiltakoznék, ha ilyen történne".
Markó szerint a maroshévízi nagygyűlés résztvevőit valószínűleg félrevezették a jelen levő politikusok.
„Nem rájuk céloznék, hanem a nemrégiben még kormányon levő politikusokra, akik jelenleg a legerősebb ellenzéki pártot képviselik. Mi most emlékezünk a marosvásárhelyi események húszéves évfordulójára. Több felelősséget vártam volna el a román politikusoktól, mint hogy éppen most vegyenek részt magyarellenes rendezvényeken. Nem hittem volna, hogy Victor Ponta annyira kétségbeesett, hogy Corneliu Vadim Tudor mellé sorakozzon fel” – fejtette ki Markó.
Szerinte Ponta kétségbeesését tükrözi, hogy felelőtlen döntést hozott, magyarellenes indulatokat szít, amelyeknek 2010 Romániájában nincs helyük.
„Ponta úr gesztusa felelőtlenséget, kétségbeesést tükröz, nem tudom megmagyarázni, miért döntött így. Amikor valaki attól fél, veszít népszerűségéből, a nacionalizmusra alapoz – tette hozzá Markó.
(Mediafax) Forrás: Nyugati Jelen (Arad)

Fehér könyv a fekete márciusról
Az 1990-es marosvásárhelyi eseményekkel kapcsolatos évfordulós megemlékezéseket rendeztek a hét végén.
Március 19-én az RMDSZ vezetősége megkoszorúzta Sütő András síremlékét, majd a szövetségi elnöki hivatalban Markó Béla az összetűzés kárvallottjaival, az áldozatok hozzátartozóival: az események során elhunyt Gémes István, Csipor Antal és Kiss Zoltán családtagjaival, az egykor börtönbe zárt Cseresznyés Pállal, a súlyosan bántalmazott Szabadi Ferenccel, illetve Juhász Ilonával találkozott.
Markó kifejtette: annak idején a vásárhelyi és a környékbeli magyarság egyfajta szabadságharcot vívott a letűnt rendszer retrográd erőivel szemben, akik a háttérből irányították az eseményeket. Úgy véli: húsz évvel ezelőtt ellenforradalmi kísérlet történt, amelyet a magyar közösség bátorsága meghiúsított.
Ellentmondásos vallomások
A művészeti egyetem stúdiótermében vetítették azt a 12 órás dokumentumfilmet, amely a húsz évvel ezelőtti eseményeknek állít emléket. Szerzője, Miholcsa Gyula, az RTV munkatársa a Krónikának elmondta: hároméves munka eredményét láthattuk. A film megrendelője a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány volt, amelyet Borbély László miniszter, parlamenti képviselő vezet. Miholcsa szerint a legértékesebb anyag a néhai Schnedarek Ervintől származott. Ő és munkatársai szinte percről percre megörökítették mindazt, ami 1989 decemberének utolsó napjaitól kezdve Vásárhelyen történt.
A többi, nem kevésbé értékes anyag a Román Televíziótól, a Magyar Televízió Fekete Doboz című műsorából, és a temesvári forradalmárok egyesületétől származik, a film alapötlete pedig az volt, hogy rekonstruálják a helyes és pontos kronológiát. „Rengeteg meglepő dologgal szembesültem. Egyesek önmaguknak mondtak ellent különböző pillanatokban: általában román megszólalókkal fordult ez elő, mert ők akarták elkerülni, hogy a valóságot kimondják” – mesélte Miholcsa.
A legvérmesebb, 1990 februárjában szervezett vásárhelyi Vatra Românescă rendezvényről nincs felvétel, oda annakidején nem engedték be a magyar újságírókat, az RTV archívuma sem őriz erről dokumentumot. A Fekete Doboz munkatársaitól valóságos harctéri jeleneteket kaptak, kameráikkal egészen közel kerültek a verekedő csoportokhoz – ezek a szerkesztők szólaltatták meg március 19-én a cigányokat is, akik a magyarság mellé álltak.
Profi provokáció volt
„Nekem erkölcsi kötelességem volt Sütő Andrással szemben az, hogy a filmet elkészítessem. Három év munkája van benne. Most is végigfut a hátamon a hideg, ha megnézem. Ne feledjük: az események a jugoszláviai folyamat előtt zajlottak. Mindenki számára egyértelmű ma már az, hogy profi provokációról volt szó – akik kirobbantották, azoknak a tervei között talán az is szerepelt, hogy Romániában, Erdélyben katonai diktatúrát vezessenek be. Annak idején a tankok egy hónapon át a város határában állomásoztak” – fejtette ki lapunknak Borbély László, aki a film vetítése előtt köszönetet mondott azoknak, akik fényképeket, videofelvételeket, dokumentumokat vittek be az alapítványhoz.
„1500 dokumentum van a birtokunkban, ezek húsz év alatt gyűltek össze. Jó részüket már 1990-ben átadtuk az ügyészségnek, és azok alapján fel lehetett volna göngyölíteni az ügyet” – tette hozzá Borbély, aki bejelentette, hamarosan elkészül az átfogó Fehér könyv a húsz évvel ezelőtti eseményekről. A filmvetítés kezdetén Tőkés László is jelen volt, viszont az RMDSZ vezetősége, a szövetségi politikusok távol maradtak az EMNT által szervezett, péntek esti tüntetéstől. Tőkés László a Krónikának elmondta: „Nem kaptam meghívást a filmvetítésre, de erre nem is volt szükség, hiszen a sajtóban többször megjelent, hogy erre sor kerül. Úgy gondolom, hogy a megemlékezésben együtt kell lennünk.”
Máthé Éva. Forrás: Krónika (Kolozsvár)

Román naggyűlés Maroshévízen: „Székelyföld nem létezik”
A magyar többségű megyékben élő románok „elnyomására”, „elüldözésére” és „elmagyarosítására” kívánták felhívni a figyelmet szombaton a Maroshévízen tartott román nagygyűlés résztvevői, amelyet a Kovászna, Maros és Hargita Megyei Románok Civil Fóruma válaszként szervezett az egy héttel korábban tartott székely nagygyűlésre. A helyi kultúrházban megtartott rendezvényen több mint hatszázan gyűltek össze – legtöbben más megyékből, buszokkal érkeztek a helyszínre –, köztük a Nagy-Románia Párt (PRM) vezéregyéniségei, Corneliu Vadim Tudor és Gheorghe Funar, valamint Victor Ponta, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke.
A magyarellenes szónoklatokban bővelkedő rendezvény különösebb rendbontás és zavargás nélkül zajlott le, annak köszönhetően, hogy a híresztelések ellenére a Székely Gárda képviselői mégsem jelentek meg a rendezvényen, illetve mert Maroshévíz lakossága – mind a magyarok, mind a románok – tisztes távolságból figyelték az eseményeket.
Érkezésünkkor Maroshévíz főutcáján hosszú autóbuszsor fogadott, de a főtérről leágazó mellékutcákban is nehezen lehetett parkolót találni, mert a helyeket elfoglalták az idegen megyékből érkezett gépjárművek. Három autóbusznyi „elnyomás alatt élő román” érkezett Maros megye falvaiból, azokból, amelyeknek lakói cselekvő részesei voltak a húsz évvel ezelőtti „fekete márciusi” eseményeknek, de jöttek Dolj, Prahova, Iaşi, Vaslui, Botoşani, Máramaros, Temes, Beszterce-Naszód és Kolozs megyéből is. A buszok többségén a Nagy-Románia Párt (PRM) jelképe volt látható, a járművekkel érkező „erősítés” is főleg a nagy-romániások zászlóját, illetve a trikolórt lengette. Néhányan „Erdély román föld” (Ardealul pământ românesc) táblát emeltek a magasba. A tömeg a felújított kultúrház előtt gyülekezett, míg a házigazdák a négysávos főutca szemközti oldalán szemlélték az eseményeket.
Tartózkodó helybéliek
„Ki hívta ide ezeket?” – tették fel a kérdést románul, illetve magyarul többen is az út túloldalán szemlélődő helybéliek közül és nemzetiségi hovatartozástól függetlenül egyöntetűen rosszallásuknak adtak hangot. Mellesleg a helybéliek csekély számú csoportjában több román szót lehetett hallani, mint magyart. „Mi itt jóban-rosszban együtt vagyunk, egyaránt vannak román és magyar barátaim. Nem értem, miért kell ilyen rendezvényeket szervezni, ha mi itt jól megvagyunk egymással?” – méltatlankodott Ioan Turcu maroshévízi lakos, aki a kérdésünkre adott válaszát a nyomaték kedvéért magyarul is megismételte. Elmondta, neki soha semmilyen hátránya nem származott abból, hogy ő román egy többségben magyarok lakta megyében, nem érzi, hogy őt „elnyomnák” a magyarok.
Markó: felelőtlenek a román politikusok
Markó Béla szerint a maroshévizi román nagygyűlés résztvevőit szándékosan félrevezették kijelentéseikkel a rendezvényen felszólaló román politikusok, akik részéről, mint mondta, több felelősséget várna el.
Az RMDSZ elnöke felelőtlennek nevezte Victor Ponta maroshévizi kijelentéseit, s úgy véli a PSD-elnök felkorbácsolta a kedélyeket a rendezvényen.
A Maroshévízen elfogadott memorandum kapcsán Markó leszögezte: amikor a magyarság több jogot kér, ezzel egyáltalán nem csorbulnak a magyar többségű megyékben élő románok jogai.
A gyűlést megelőzően egy kis szóváltásra is sor került a szervezők és az „erősítés” között, ugyanis a Hargita, Kovászna és Maros megyei Románok Civil Fóruma tartott attól, hogy az „elnyomott” négyszázezernyi román jogait követelő eseményt valamelyik párt kisajátítja. Ezért nem engedték bevinni egyik párt zászlóját sem, csak a trikolórt. A tiltás ellenére meglehetősen sok PRM-s zászló lengedezett a teremben és bejutottak az „Erdély román föld” feliratos táblák, valamint a szélsőjobb Noua Dreaptă kelta keresztes zászlói is.
Ponta: Székelyföld nem létezik
Az egymást váltó szónokok felszólalásából kiderült, hogy a Hargita, Kovászna és Maros megyei Románok Civil Fóruma hatalmas veszélyt lát a régiók újraszervezésében, és soha nem fognak egyetérteni azzal az RMDSZ-es kezdeményezéssel, hogy Hargita, Kovászna és Maros megye egy fejlesztési régiót alkosson.
„A PSD soha nem fogadja el, hogy a román mellett más hivatalos nyelv is legyen az országban, de az etnikai alapú autonómiát sem – jelentette ki Victor Ponta. „Egyetlen románnak sem kell innen elköltöznie, a Székelyföld pedig valóban nem Románia, mert a Székelyföld nem létezik” – magyarázta a legnagyobb ellenzéki párt vezetője – utalva a március 15-i kolozsvári megemlékezésen a „Székelyföld nem Románia!” transzparensre, melyet az Új Magyar Gárda Székely Szakaszának tagjai emeltek magasba.
Ponta hozzátette: pártja vigyáz majd arra, hogy a képviselőház ne fogadhassa el az RMDSZ javasolta egy régióba soroló régióátszervezési törvényt. A politikus határozott állásfoglalásra szólította fel az államelnököt és a kormányfőt az egy héttel korábban tartott székely nagygyűlés kapcsán, ahol a résztvevők egyebek között a magyar nyelv hivatalossá tételét is követelték. Mircea Duşă, a képviselőház PSD-s alelnöke a helybéli románság nevében arra kérte a más vidékről érkezőket, hogy óvakodjanak a magyarellenes megnyilvánulásoktól. „Önök elmennek, de mi itt maradunk” – szögezte le Hargita megye korábbi prefektusa.
Nicolai: a székely nagygyűlés szánalmas
Norica Nicolai, a Nemzeti Liberális Párt alelnöke szánalmasnak, nem európainak és embertelennek minősítette a székely nagygyűlést. Kijelentette: a liberális párt betartja a környéken élő románoknak tett ígéreteit és pártja mindenekelőtt a románság érdekeit képviseli. Kirobbanó tapsvihar fogadta Corneliu Vadim Tudort, aki biztosította a románságot, hogy a kisebbségi törvényt nem fogadja el a parlament. „Mindenkinek tisztelni kell az egységes román nemzetállamot. Nem létezik semmiféle Székelyföld, ez itt Románia” – szögezte le az EP-képviselő.
A Demokrata Liberális Párt (PDL) képviselői nem vettek részt az eseményen, azonban Emil Boc kormányfő, a PDL elnöke már a román nagygyűlés alatt közleményben sietett leszögezni: az alkotmány értelmében Romániában a román a hivatalos nyelv, a magyar nyelv hivatalossá tételét illető viták alaptalanok, az alkotmány pedig nem alku tárgya.
Az ülés végén az egybegyűltek memorandumot fogadtak el, amelyben felkérik a hatóságokat, az elnöki hivatalt, valamint a kormányt és a civil szférát, hogy lépjen fel a szeparatista és revizionista törekvések ellen. Aggódnak amiatt, hogy a Hargita és Kovászna megyét ugyanazon régióba soroló régióátszervezési törvényt a szenátus hallgatólagosan elfogadta. Felszólítják a képviselőházat és Traian Băsescu államfőt, hogy utasítsák el a kisebbségi törvény elfogadását, emellett olyan jogszabály elfogadását sürgetik, amely a román nyelvnek „közigazgatásban használatos egyedüli nyelv státusát biztosítja”.
Jánossy Alíz. Forrás: Krónika (Kolozsvár)