PKE: nyitás több téren is
Ötvenezer dollárral támogatta a PKE-t egy ausztráliai magyar vállalkozó. Az egyetemen azonban nem ez az egyetlen fejlesztés. A továbbiakról is beszámolt ma a rektor. János-Szatmári Szabolcs szerint nagyon nyitnak.
Várják Schmitt Pált is a Partiumi Keresztény Egyetemre, de főleg a leendő hallgatókat – ez utóbbiaknak szóló számos információval szolgált mai nagyváradi tájékoztatóján János-Szatmári Szabolcs rektor. Elmondta: a PKE-t az utóbbi hónapokban több szempontból is korszerűsítették. Teljesen felújították például a számítógéppakrot. Ezt egy ausztráliai magyar vállalkozó, Pető Árpád finanszírozta 50.000 dollárral, s mint megtudtuk, az egyetem a jövőben is együttműködésre számít vele. (A Budapestről elszármazott Pető egyébként már többször járt a PKE-n, s a tanintézet elnöki tisztét is betöltő Tőkés László barátja – szerk. megj.)
Emellett a kollégium egy részét is felújították mostanra, s néhány új tantermet is kialakítottak. A kollégium és az egyetem teljes területén ingyenes, vezeték nélküli netkapcsolat áll a hallgatók rendelkezésére. Az egyetemi könyvtárat is tovább bővítették.
Célközönség bemérve
Ilyen újdonságokkal is várja tehát idén a beiratkozókat a PKE. Mint a rektor elmondta idéntől nagymérvű nyitást vezetnek be a célközönségükkel kapcsolatban is. Ennek lényege, hogy már nem csak és nem hangsúlyozottan a frissen érettségizett hallgatókra számítanak, hanem lényegében minden korosztályra. Az őszi pótfelvételikre szeptember 13-23 között lehet beiratkozni. Az alapképzés esetén vannak még betöltetlen tandíjmentes és tandíjas szakok is. Ez utóbbiakkal kapcsolatban fontos adalék, hogy a tandíjkötelezettség csak az első évre szól, utána ettől meg lehet szabadulni – a hallgatókat ugyanis tanulmányi eredményeik alapján újrarangsorolják. Emellett a fizetők is jogosultak bármilyen ösztöndíjra. A PKE egyébként idén nem emelt tandíjat.
Mesterképzésre is lesz pótfelvételi idén is. Itt csak péntekenként és szombatonként lesz oktatás, s már csak tandíjas helyek maradtak. Ám a mesterizőknek létezik az úgynevezett tandíjtámogatási ösztöndíj, amely révén a hallgatói költségek mintegy fele kiváltható. Rengeteg további infó a honlapjukon: http://www.partium.ro.
Akkreditálások
Folytatódik közben a PKE szakjainak akkreditálása is. János-Szatmári Szabolcs elmondta: a turisztikát, a reklámgrafikát, az angol-románt és a zene szakot végzettek immár Váradon államvizsgázhatnak, mégpedig a magyar nyelvű vizsga előtt is megnyílt az út. Jövőre már a vizsgabizottság is csak a PKE képviselőiből áll majd, az eddigi átmeneti, monitorizálási időszak letelte után. A mostani akkredtitálások után jön a román, illetve a szociológia szakok állami elismertetése. Az egyetemen minden olyan szak akkreditált már egyébként, amelyik eddig teljesítette ennek időbeni feltételeit.
A tanintézet ősszel jubilál is: jogelődje, a Sulyok István Református Főiskola 20 éve jött létre, a PKEpedig idén 10 éves. Ezt egész ősszel különfélre rendezvényekkel ünneplik majd meg.
Nincs pénz. De lesz?
A rektor többször kitért tájékoztatóján arra, hogy a gazdasági válság megmutatkozik a felsőoktatásban is, s ők igyekeznek olyan lehetőségeket biztosítani a hallgatóknak, hogy a krízis miatti vékonypénzűség közepette minél kevesebbet vonjanak el, sőt, inkább támogassák őket. Ennek kapcsán azt tudakoltuk a tanintézet vezetőjétől, a magyarországi úgynevezett nemzetpolitikai fordulat érezhető-e már a PKE-n – azaz egyszerűbben fogalmazva több pénze van-e már az egyetemnek Budapestről. János-Szatmári Szabolcs így válaszolt: még nem, mivel “még az előző költségvetési évben vannak” – viszont “arra lehet számítani, hogy a következőkben nagyobb lesz a PKE-nak jutó támogatás is”. A pénzek jórészét az egyetem új szárnyának felépítésére akarják majd fordítani, a rektor szerint “ez az abszolut prioritás”.
A tanintézet időközben nemzetközi szinteken is pályázik pénzekre, részt vesz ugyanakkor számos nemzetközi projektben. Fut például az ERASMUS program itt is, a jövő héten pedig a rektor Hollandiában ír alá majd egyezményt ennek a további bővítéséről. Emellett a PKE egy több államot felölelő, kárpát-medencei ösztöndíj-programot is szeretne beindíttatni. erdon.ro

A második bécsi döntésre emlékeztek
Észak-Erdély felszabadulásának 70. évfordulója alkalmából ifj. Tompó László magyarországi történész előadását hallgathatták meg azok, akik eljöttek a váradi Gekkó kávézó alagsorába.
A kedd esti előadást, mely a második bécsi döntésről, illetve Horthy Miklós kormányzó Észak-Erdélybe történő bevonulásáról szólt, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) szervezte, s egy Partiumot és Erdélyt átfogó előadássorozat része. Mindezzel a közelmúltban autóbalesetben elhunyt két székesfehérvári tagjukra is emlékeztek.
Álláspont
Lokodi Ferenc, a HVIM váradi és erdélyi elnöke köszöntötte az egybegyűlteket. „Bízzunk abban, hogy az a katartikus pillanat, mely megvalósult Horthy Miklós által, egy töténelmi pillanatban ismét megvalósul” – mondta.
A történész a több mint kétórás előadás elején kifejtette, a magyar történelem „cionista erők hatalma révén nem adja meg a megfelelő jelentőséget” a második bécsi döntésnek, melynek során Magyarország visszakapta Erdélyt, s „még magukat nemzetinek nevező tanárok is” úgy tanítanak erről, mint a II. világháború periódusáról. Az, hogy a jelenlegi magyar történelem tankönyvekben Erdélyt nem a magyar birodalom részének tekintik, illetve nem tulajdonítanak kellő jelentőséget a XX. századi magyar történelem legdicsőségesebb időszakának, nem más, mint „szellemi genocídium”, hangzott el. Ifj. Tompó László szerint magához a trianoni döntéshez is cionista és szabadkőműves erők együttműködése vezetett, illetve az általuk fellázított nemzetiségi vezetők propagandája.
„Jobb sorsot érdemel”
A második bécsi döntést a Magyarország és Olaszország között 1927-től kialalkult baráti viszony előzte meg, hangzott el. Benito Mussolini 1928-ban azt nyilatkozza, hogy Magyarország számíhat Olaszország barátságára, a trianoni szerződéssel kapcsolatban pedig, hogy „Magyarország jobb sorsot érdemel”. Bár Magyarország megpróbálja a nagyhatalmak segítsége nélkül visszakapni Erdélyt, végül a második bécsi döntés Mussolini és Hitler közreműködésével valósul meg, mondta a történész. Az előadás során az első és a második bécsi döntés részleteiről is szó esett, illetve azokról az irodalmi alkotásokról, melyeket Horthy Erdélybe történő bevonulása ihletett. erdon.ro

15 éves a Nagybánya Tájképfestő Telep
„A tájfestés komolysága és felelőssége mögött ma is gyakran ott a példa, a modell, a százéves Nagybánya figyelmeztetése: minőségközpontúságra, tiszta művészi etikára, messze néző célokra utalva.” – Sümegi György
Idén, 2010. szeptember 12-én jubilál a Nagybánya Tájképfestő Telep. A 15. évforduló alkalmából hálaadó istentiszteletre és templomi ünnepélyre kerül sor 17 órától a felsőbányai református templomban, valamint 18.30 órától nyitják meg a jubileumi kiállítást a felsőbányai RMDSZ-székházban.
A Nagybányai Művesztelep 100. és a Királyhágómelléki Református Egyházkerület megalakításának 75. évfordulóján, 1996 júliusában Tőkés László püspök kezdeményezésére Magyarláposon nyári alkotótelepet szervezett Véső Ágoston festőművész és Lugosi Mihály akkori helybéli lelkipásztor. Ezáltal az Egyházkerület, a szervezők és a résztvevők vállalták azt a kulturális missziót, amit az erre hivatott és megfelelő eszközökkel rendelkező intézmények évtizedek óta elhanyagoltak: a magyar képzőművészet egyik legnagyobb teljesítményének, a világhírű nagybányai festészet hagyományainak ápolását és tovább éltetését, valamint a Kárpát-medence magyar es más nemzetiségű művészeivel való kapcsolattartást.
Az első együttlét várakozáson felül sikeresnek bizonyult. Ezen felbuzdulva és az esemény rendkívüli jelentőségének tudatában a szervezők javasolták a telep állandósítását, hogy a látványból kiinduló Kárpát-medencei művészek részére, akik a kitűzött célokat is vállalják, anyagi és szellemi támogatás nyújtva, megfelelő alkotási körülményeket biztosítsanak.
Négy év után, az ezredfordulón pedig Felsőbányára költözött a festőtelep. A régi hagyományt folytató képzőművészeti tábor – változott helyen – új hagyományt teremtett. Ennek érkeztünk el a 15. évfordulójára.
Az elmúlt másfél évtizedben nyolc országból több mint hetven különböző korú és felfogású művész dolgozott családias légkörben a telepen, hozzávetőlegesen mintegy háromszáz munkát ajánlva fel három képtár részére. Ezek az alkotások megtekinthetőek a Királyhágómelléki Református Egyházkerület nagyváradi Székházában, továbbá a felsőbányai és a nagybányai RMDSZ-székházakban. Ebből az anyagból külföldön eddig húsz, belföldön pedig harminc kiállítást rendeztek.
A Nagybánya Tájképfestő Telep évek óta rendszeres kapcsolatban áll a Szentendrei Régi Művészteleppel: tapasztalatcseréket, művésztalálkozókat szerveznek és kölcsönösen meghívják egymás képzőművészeit alkotótáboraikba. A Nagybánya Tájképfestő Telep egyúttal szellemi alkotóműhely szerepét is felvállalta: a nagybányai festészet eddigi történetét, hagyománytereremtő szerepét, valamint a kortárs képzőművészet aktuális problémáit – jeles előadók bevonásával – elméleti síkon is megvitatják.
Véső Ágoston az elmúlt másfél évtizedről eképpen vall: „A tizenöt éves munkásságunk legjelentősebb erdményének nem elsősorban az elkészült alkotásainkat, hanem a példamutatást, az értékes kulturális hagyományaink megőrzését, és ennek továbbéltetésére kifejtett erőkifejtésünket tartom. Igényeljük a nívót a kultúra minden területén, mert az igazi művészet által az ember több és jobb lesz. Az igazi művészet út az Istenhez.”
Ennek szellemében hívjuk Önöket a 2010. szeptember 12-én du. 5 órakor sorra kerülő, a Nagybánya Tájképfestő Telep 15. évfordulója alkalmából tartandó hálaadó istentiszteletre és templomi ünnepélyre a felsőbányai református templomba, ezt követően pedig a Jubileumi kiállítás megnyitójára,a felsőbányai RMDSZ-székházba. erdon.ro

Felgyújtották az RMDSZ autóját
Ismeretlen tettesek felgyújtották az RMDSZ tulajdonában levő egyik hivatali személygépkocsit Marosvásárhelyen. A rendőrség kiszállt a helyszínre, és nyomoz az ügyben. Az RMDSZ elnöki hivatalának igazgatója, Szepessy László használta azt a gépkocsit, amelyben ismeretlen tettesek már korábban is kárt okoztak, például kivágták a gumijait, vagy savval öntötték le.
Tegnapra virradó éjszaka kettő és három óra között Szepessy László lakása közelében gyújtották fel az autót, amelyről a lángok átterjedtek a mellette parkoló gépkocsira is, szerencsére az időben érkező tűzoltóknak sikerült megakadályozniuk a tűz továbbterjedését.
Szepessy László lapunk érdeklődésére elmondta, elég furcsa lenne a véletlennel magyarázni, hogy éppen az általa használt gépkocsit rongálták meg többször is az utóbbi hónapokban. Az elnöki hivatal igazgatója úgy véli, a tettesek megfélemlítési szándékkal követték el tettüket.
Antal Erika. Új Magyar Szó (Bukarest)

No comment
„Az ő romanizálásuk és a mi magyarosításunk hasonló minta szerint folyt: az iskolapadban és a templomban.”
Néhány nappal ezelőtt, egy este levelem érkezett az interneten. Korábban egyik, a Népszabadságban is megjelent, a kölcsönös (szimmetrikus) kétnyelvűségről szóló írásomhoz Harrach Gábor történész is hozzászólt.
A vitára Till Johann, aki ma már egyidejűleg a németországi Wending és a magyarországi Ófalu lakója, félig német, félig magyar nyelven írt magánlevélben reagált. Írásának magyar nyelvű része a romániai magyar olvasó érdeklődésére is számot tarthat. Ide másolom. „Sehr geehrter Herr Bíró! (...) Nagyon sok találó megállapítása mellett egy pontban nem értek egyet Önnel. »Magyarországon nem folyt a szomszédos államokban gyakorolthoz mérhető erőszakos beolvasztás« – írja Ön. Talán elég, ha az erőszakos névmagyarosítási pressziókra mutatok a múlt század elejétől kezdődően egészen a második világháború végéig. Nekünk ófalui sváb iskolásoknak még az 1950-es években is könyörtelen és számunkra érthetetlen büntetés járt, ha anyanyelvünkön beszéltünk az iskolában egymással. Még a szünetben az iskolaudvaron is meg volt tiltva és a hazamenő úton is. Ha elkaptak a tanítók vagy elárult valaki, több százszor le kellett másnapra írnunk a következő mondatot: »Az iskolában magyarul kell beszélni!« Ismétlés esetén mindig százzal nőtt a penzum. Ez az »önkéntes« asszimiláció »erőszakmentes« magyar változata. Ha időnként a szomszéd (1945 után ránk telepített) magyarrá vált falvakban jártunk és a magyarok meghallották, hogy németül beszélünk, »Magyar kenyeret esztek, beszéljetek magyarul!« hangzott gyakorta az imperatívusz. Kollektív kiszolgáltatottak voltunk. Így némultunk el mi, megmaradt németek, svábok sorban Magyarországon, megtagadva (...) anyanyelvünket, később még legszívesebben származásunkat is. Vajon miért nem beszéltem a Tolna megyei sváb Mucsiból származó Müller Imre osztálytársammal, akivel négy évig Pannonhalmán kollégiumban is együtt laktam, négy év alatt egyetlen német szót sem? Mert melyik gyermek akarna a stigmatizáltak, a kicsúfoltak, a megalázottak körébe tartozni? Aki közülünk élni és fejlődni akart, aki »feljebb« törekedett, annak »...nem maradt más menedékül, mint az önkéntes asszimiláció, menekülés a többségi létbe«, írja nagyon jó elemzéssel Bíró úr. Így volt. Pontosan így. Mivel mi egy hegyvidékes, rosszul elérhető faluban laktunk, ahova magyar földigénylők 1945 után nem jöttek, minket nem űztek ki, maradhattunk, és egyike lehettünk azon kevés német falunak, melyben az ott lakó németeknek nem kellett helyet csinálniuk magyar honfitársaiknak. Ezért falumban anyanyelvünk használata is sokáig homogén maradt. De ma már szülőfalumban is csak a hatvan év fölöttiek beszélnek németül. Nyilvánosan ők sem. A magyarországi németek sorsa e vonatkozásban is nagyon hasonlít a moldvai csángókéhoz. Az ő romanizálásuk és a mi magyarosításunk hasonló minta szerint folyt: az iskolapadban és a templomban. Ma ilyen praxis persze alig található hazánkban. Ma, mikor eltűntünk, mindent szabad. Ma lassan sikk németnek lenni (ha nincs éppen árpádsávos jobbik a környéken). Hosszú ez a Geschichte és a végén nincs happy end. (...) Azért írtam Önnek Bíró úr, mert láttam, hogy Ön nem »benti magyar« és mint ilyen reméltem, más a rálátása a nemzetiségi és történelmi kérdésekre. Ami az elmúlt húsz év alatt hazánkban elszomorít, hogy a liberálisabb légkör ellenére, nem lehet otthon e kérdésekben senkivel vitába kezdeni. Számtalan kísérletem tapasztalata gyanánt állapíthatom meg: reménytelen. Nincs értelme. A belátás betonszilárd képtelenségébe ütközik az ember, úgy a képzett, mint az egyszerű embereknél. Ez szomorít és elkeserít, mert egyre inkább leszűkíti magyar baráti körömet. Talán megért? Tisztelettel üdvözlöm: Dr. Till Johann
U. i.: Keresztnevünk anyanyelvi (német) változatát 1890-1990-ig nem használhattuk hazánkban hivatalosan, anyakönyvileg sem. Ma igen, de nem kéri már senki. »A jó német az, aki magyar«, ironizált mindig egy nem régen meghalt honfitársam.” Eddig a levél magyarul íródott részlete. No comment.
Bíró Béla. Új Magyar Szó (Bukarest)

Berszán Lajos, a csángóföldi iskolaalapító pap (Búcsú Zágonban könyvbemutatóval)
Kettős ünnepre gyűltek össze tegnap a zágoniak: a katolikus templomban megtartották a 188. búcsút, az ünnepi szentmisét követően pedig ismertették a zágoni születésű Berszán Lajos atya életútját és a gyimesfelsőloki Árpád-házi Szent Erzsébet Líceum tizenöt évét bemutató könyvet.
Katolikusok, reformátusok, sőt, ortodoxok is hallgatták Kádár István lelkész prédikációját, majd imádkoztak a templomban eddig szolgált 25 lelkipásztorért is, közülük tizenheten már visszaadták lelküket Teremtőjüknek.
Berszán Lajos Zágon szülötte, de papként sosem szolgált a faluban. Kisgyermekként apa nélkül maradt, így az akkori plébánost tekintette szellemi vezetőjének, apjának — talán ez vezette a papi pályára is. A kommunizmus legdühöngőbb időszakában végezte papi tanulmányait, majd több templomban is szolgált. Életműve gyöngyszeme a gyimesfelsőloki Árpád-házi Szent Erzsébet Líceum, tizenöt évvel ezelőtt alapította, járta végig az iskolaindítás nehézségeit. Mára bebizonyosodott, az iskola a csángók, az erdélyi magyarság megmaradásának egyik biztosítéka. Erről a fáradhatatlan munkáról szólt a könyvet méltatva Kis József polgármester, majd Berszán Lajosról, a zágoniak pap bácsijáról vallott néhány diákja. Kedves, de szigorú, mindig megbocsátó és mindenre ráérő papról, tanárról, nevelőről, példaképről szóltak a visszaemlékezők. A kötet szerzője, Balog László munkája indítékaként említette, hogy az iskolaalapítás óta eltelt 15 év a rendszerváltás utáni egyik legnagyobb civil kurázsi, amit mindenképpen meg kell örökíteni, példaként hátrahagyni a jövő nemzedékeinek.
Bokor Gábor. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A morzsagyűjtő asszony
A kommandói Szabó Mária neve egyre tágabb körökben válik ismertté: nem csak faluja monográfiaírójaként, az egykori kisvasutas település falumúzeumának megálmodójaként és egyszemélyes mindeneseként — aki, ha kell, még a szemétdombról is összeszedi a kacatnak vélt, szemétlapátra került régi fotográfiákat —, hanem olyan, a székely falvak múltját eleven tekintettel figyelő, konferenciákra járó, önmagát folyamatosan képző helytörténészként is, aki felkérésre kimerészkedik saját felségvizéről, és könyvet ír egy másik, szomszédos, orbaiszéki településről is.
Mert Szabó Mária, noha nem ismerte avatottként Csomakőrös múltját, jelenét, nem utasította el a 2008-ban érkezett felkérést, és elkezdte összeállítani Kőrösi Csoma Sándor szülőfalujának monográfiáját. S hogy adatait minél pontosabban, illetve hitelesebb forrásból gyűjtse össze, attól sem riadt vissza, hogy levéltárakban, illetve a Széchenyi Könyvtárban kutakodjék.
Idén megjelent az ,,értékmentő” asszony újabb műve: a Csomakőrös című falumonográfiát négyszáz példányban adta ki a sepsiszentgyörgyi Charta Kiadó, a kötet megjelenését a csomakőrösi közbirtokosság igen tekintélyes anyagi támogatása tette lehetővé. De ennél többről van szó: miként a szerző az előszóban fogalmaz, Tóth Árpád, a közbirtokosság elnöke az adatok és a fényképek összegyűjtésében is segített, s maguk a kőrösi emberek, adatközlők is szívvel-lélekkel mellé álltak, nagy szeretettel fogadták. ,,Véleményem szerint fontos minden településről monográfiát készíteni, hiszen ideje, hogy visszaállítsuk a monográfiaírás tisztességét. Hátralevő életem fő célja, hogy maradandó emléket állítsak minden lehetséges módon szülőföldemnek, Székelyföldnek” — írja ,,hivatásáról” Szabó Mária, egykori székely határőr katonacsaládok sarjaként, szlovák leánynevű (Biloklávek) asszonyként a Csomakőrös-monográfia előszavában. Nem egy ,,szokványos” monográfiát írt, ugyanis nem elégszik meg száraz tények közlésével, azt szereti, ,,ha lelke van annak, amit leírok”. És ehhez következetességgel, megszállottan gyűjt össze ,,minden kicsi kenyérmorzsát”.
A két és fél éves gyűjtőmunka, szerkesztés, kötetbe foglalás során Szabó Mária felhasználta többek között a csomakőrösi református egyház jegyzőkönyveit, dokumentumok másolata, számos régi fotó került a témakörök szerint összeállított leírásba. A falu életéről szóló fejezetben például azt írja, Kőrös a XX. század elejéig a szitás mesterségről volt híres, a szitakötésről először 1675-ben tesznek említést. Kétségtelen, hogy a helytörténeti adalékok feltérképezése, illetve egymás mellé illesztése jelenti a könyv erősségét, az, hogy bemutatja Csomakőröst, a faluközösséget, ahogy ott éltek és élnek. — Ez a kötet kihívás volt számomra, hogy nem csak a sajátomról, hanem más faluról is össze tudok állítani egy monográfiát — magyarázza, csendesen hozzátéve, hogy sokszor alkalmival, ,,integetővel” utazott Kommandóról Csomakőrösre, mert nincs autója, a buszjárat pedig kevés, de mennie kellett, mert az emberekkel sokat kellett beszélgetni. ,,Úgy érzem, ezzel is tettem egy kicsit Háromszékért” — összegez Szabó Mária, aki természetesen továbbra is fő munkáján, Kommandó részletes helytörténeti feltérképezésén dolgozik.
Mózes László. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Martonyi: az EU-elnökség össznemzeti ügy
(MTI) – Össznemzeti összefogásra, egyetértésre van szükség ahhoz, hogy az ország megfelelő színvonalon elláthassa az EU- elnökség feladatait – mondta Martonyi János magyar külügyminiszter az Országgyűlés EU- elnökségi munkacsoportjának ülése után.
A külügyminiszter a fideszes és MSZP-s társelnöklettel tartott ülésről szólva újságíróknak azt mondta: alapvető integrációs kérdésekben vannak véleménykülönbségek, de az elnökségi feladat sikeres ellátása ügyében "úgy érzékeltem, valamennyi párt képviselői között egyetértés áll fenn". Egyetértés van abban, hogy az EU-elnökség össznemzeti ügy, hiszen az egész ország sikeréről vagy sikertelenségéről lehet szó – tette hozzá.
Az unióval összefüggésben a kormány és az ellenzék között a legtöbb kérdésben egyetértés van, van azonban olyan politikai párt, amelyik nem osztja az erősebb, egységesebb Európa tételét, és olyan, amelyik kevésbé nézi jó szemmel a gazdaságpolitika erőteljesebb koordinációját – mondta a külgyminiszter az MTI kérdésére válaszolva.
A legfontosabb magyar érdek szerinte az, hogy Európa erősödjön, sikeresebbé és egységesebbé váljon, ezért – hangsúlyozta – a magyar EU-elnökség fő célja ennek segítése. Úgy fogalmazott, hogy "a magyar és az európai érdekek most nagyon jelentős mértékben egybeesnek". Ezek között említette a kilábalást a gazdasági válságból, a növekedést, a munkahelyteremtést, továbbá a jelenlegi agrár-, kohéziós és energiapolitika fenntartását.
Arról is beszélt, hogy léteznek különleges magyar megfontolások, amelyeket "természetesen érvényesítenünk kell", de elsősorban olyan érvrendszerrel, amely beilleszti a magyar szempontokat az EU- integrációs érdekek rendszerébe. Népújság (Marosvásárhely)

Emlékkötet Thurzó Sándorról
Nagyvárad – Thurzó Sándor nagyváradi zenetudós emlékére egy emlékkönyv kiadását tervezik, melyben az általa írt kritikák mellett szubjektív visszaemlékezések is helyt kapnának. Várják azok jelentkezését, akik szeretnék gondolataikat megosztani a nyilvánossággal.
Az egy éve elhunyt Thurzó Sándor zenetudós emlékét számtalan formában őrzi családja. A megemlékező alkalmak szervezése mellett egy emlékkönyv kiadását tervezik, melynek összeállításában most a nagyváradiak segítségét kérik. A részletekről Thurzó Zoltán zongoraművész, Thurzó Sándor unokája számolt be a Bihari Naplónak. Az emlékkönyvösszeállításának ötlete már a temetés előtt megszületett. Akkor úgy gondolták, hogy egy éven belül elkészülhet a könyv, de számításaikat az idő nem igazolta. Egy gazdagon illusztrált kötetet képzeltek el, melybe a Thurzó Sándor által írt zenei kritikák mellett az ismerősök által megfogalmazott szubjektív visszaemlékezések is helyt kapnának. Nem csak zenészeket kérnek fel az írásra, hanem mindenkit aki ismerte Sanyi bácsit és szeretné gondolatait megosztani a nyilvánossággal is. Ugyanakkor nem feltétel az irodalmi jelleg sem. A család számára az a fontos, hogy minél többen írjanak belső indíttatásból, őszintén.
Jövőre jelenne meg
Thurzó Zoltán elmondta, hogy nagyapja ismeretségi köre rendkívül változatos volt. Szívesen beszélgetett az emberekkel és sok mindenkivel tartotta személyesen is a kapcsolatot. Nyolcvankilenc évesen is szakított arra időt, hogy meglátogassa barátait, ismerőseit. Azt is megtudhattuk az unokától, hogy nem telik el nap úgy, hogy ne jusson egy-egy újabb régi, akár gyermekkori emlék eszébe nagyapjáról. Az ő visszaemlékezésében úgy él tovább, mint egy iránymutató példakép, aki mérhetetlen tudása és Nagyvárad komolyzenei életében játszott fontos szerepe ellenére megőrizte szerénységét. Aki tehát szeretné, ha gondolatai megjelennének a kötetben jelentkezhetnek a zolith@yahoo.com drótposta címen, valamint a 0745/139-418 vagy a 0359/197-767 telefonszámokon. Várják azok jelentkezését is, akik nem szívesen írnának, de szeretnék megosztani gondolataikat. Őket Thurzó Zoltán személyesen keresne meg egy beszélgetés erejéig és az erről készített hanganyagot is megszerkesztené. Az írásokat folyamatosan gyűjtik, jövőre szeretnék kiadni a kötetet.
Mészáros Tímea
Thurzó Sándor (Nagyvárad, 1920. március 17. – Nagyvárad, 2009. szeptember 6.) erdon.ro

Elhunyt Irsai Zsolt
Életének 54. évében rövid, de súlyos betegség után elhunyt Irsai Zsolt képzőművész, művészetpedagógus, a marosvásárhelyi Művészeti Egyetem oktatója. Nagy Pál, Bretter György, Feszt László és Nica Ioachim tanítványaként, a kolozsvári Ion Andreescu főiskola diákjaként kezdett el dolgozni a hazai korszerű, alternatív művészeti oktatás megteremtéséért. 1990-1992 között a Jelenlét folyóirat grafikai szerkesztőjeként végzett hiánypótló, úttörő munkát.
A méltatlan kompromisszumokat elutasító művészi habitusára jellemző, hogy a főiskola elvégzésekor a korabeli művészeti, egzisztenciális állapotok kritikájaként három éves alkotói sztrájkot hirdetett. Széles körben ismert munkái 1996-tól Anna elrablása címmel készített installációk. Tagja volt az Apolló; MAMŰ; a RÓZSA művészeti csoportosulásoknak.
2003-tól a Marosvásárhelyen megjelenő A Hét vizuális szerkesztője, főmunkatársa. Közreműködésének köszönhető, hogy a hetilap a kortárs vizuális kultúrát naprakészen közvetítette az erdélyi olvasók számára. 2007-től a marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen működő díszlettervezői szakon végzett felbecsülhetetlen értékű munkát. Alapító tagja a Marosvásárhelyen működő B5 Stúdiónak. Új Magyar Szó (Bukarest)

Húszéves néptáncfesztivál
„Az évfordulóhoz méltóan tartjuk meg vasárnap a Bogdándi Nemzetiségi Néptáncfesztivált, ami azt jelenti, hogy az eddigieknél is színesebb lesz a műsor és tartalmában is bővítjük”– tájékoztatta lapunkat a rendezvény főszervezője.
Mészáros Lőrinc tanár szerint a szűkös anyagi támogatás ellenére, mintegy húsz együttest hívhattak meg Szatmár megye legjelentősebb nemzetiségi folklórünnepére.
Az csak természetes, hogy zömében magyar táncosokat, mert a hely szelleme, Bogdánd magyar néptánc-hagyományai is ezt igénylik. A község központjában felállított színpadon többek között bemutatkoznak a koltói, zilahi, szilágycsehi, sámsoni, érmihályfalvi, lompérti és selymesilosvai magyar táncosok, de Magyarországról várják a nagyiványi és a nádudvari együtteseket is.
Tasnád és Csanálos német, pontosabban sváb-táncokkal lesz jelen, a bükkvidéki Sztána pedig cigánytáncokkal szórakoztatja a nagyérdeműt. A hagyományokhoz híven a bogdándiak két csoporttal is fellépnek, pontosabban a Nagyrozsmalint mellett a Kisrozsmalint, vagyis a legfiatalabbak is ropják a táncot.
Bogdánd nem véletlenül lett a vidék, Szatmár megye és a Szilágyság közeli részeinek, élő néprajzának központja. Itt a modernizáció sem tudta teljesen kiszorítani a hagyományos népi kultúrát, s nem csak a népdalt, néptáncot és a népviseletet, de a szövést-fonást-hímzést sem.
A bogdándi varrottasok ma is messze híresek. Egy ügybuzgó tanárnak, Sipos Lászlónak köszönhetően itt jött létre Szatmár megye egyik első tájháza, amely ma kezdeményezője nevét viseli. A mostani, sorrendben húszadik néptáncfesztivál is a neves néprajzos, Sipos László emléktáblájának megkoszorúzásával kezdődik.
Sike Lajos. Új Magyar Szó (Bukarest)

Évadkezdés a remény jegyében
„A gazdasági válság a kulturális intézményeket érinti a legerősebben, rajtunk próbálnak spórolni” – mondta el Dimény Levente igazgató a Nagyváradi Szigligeti Társulat évadnyitó sajtótájékoztatóján, majd így folytatta: „a kulturális intézmények nem hoznak ugyan anyagi hasznot, mégis fontos szerepet töltenek be egy közösség életében, mert szellemi támaszt nyújtanak, reményt adnak az embereknek”.
Igen nehéz körülmények között kezdi a 2010–2011-es évadot a nagyváradi intézmény, a 25 százalékos fizetéscsökkentés valóságos érvágás volt. Az intézkedés következtében van olyan színművésze a társulatnak, akinek a nettó fizetése nem éri el az 500 lejt, mindezt úgy, hogy a színészeknek nincs hétvégéjük, ünnepük, átlagban évi 110 előadást tartanak.
A fizetéscsökkentés a kisegítő személyzetet is érintette, hangsúlyozta Dimény A jó hír pedig az, hogy „aki ilyen körülmények között is itt marad az csakis a színház iránti szerelemből teszi”
Elmondása szerint a magánszférához fordulnak majd támogatásért, akitől azt is megtudtuk, hogy a jegyek és bérletek ára változatlan maradt. Az aranybérlet ára 150 lej, a Szigligeti-bérlet 80, a felnőtt bérlet 50, a Nyugdíjas-bérlet pedig 35 lej. Az aranybérlet tulajdonképpen amolyan mecénás bérlet, tehát azon nézőknek ajánlják, akik a bemutató előtt – előbemutatón – szeretnék látni az előadásokat, és hajlandóak többet áldozni ezért, illetve a színház támogatásáért. Tavaly 20 ilyen aranybérletes támogatója volt a színháznak, remélik, hogy az idén megtöbbszöröződik ez a szám.
Jó hírként a színházigazgató elmondta, hogy a társulat egy új taggal bővült Varga Balázs személyében. Az évadot Bella István, Mészöly Gábor, Rossa László Háború egy csillagért ÁNI MÁNI avagy Vazamotor visszavág című mesemusical-el kezdik szeptember 25-én Tóth Tünde rendezésében, október 23-án szeretnék bemutatni Luigi Pirandello Hat szereplő szerzőt keres című színművet.
Szilveszterre Eisemann Mihály, Somogyi Gyula, Zágoni István Fekete Péter című operettjével, húsvétra pedig Katona Imre – Ruszt József Passiójával készülnek. Megtekinthető lesz még Patrick Marber Kísértés című drámáj, valamint Tasnádi István Közellenség című színműve. Új Magyar Szó (Bukarest)

Székely, vagy magyar? – népszámlálás Székelyföldön
Székely, vagy magyar? Ez lesz a kérdés Székelyföldön a 2011-es népszámláláskor. Vezető politikusok szerint itt az ideje, hogy a székely nép meghatározza önmagát és vállalja önazonosságát. Azaz, hogy Székelyföldön magyarul beszélő székelyek élnek.
Nemzetiség szerint, állampolgárság szerint, vallás szerint – így csoportosították Gyergyóremete lakosait is a 2002-es népszámlálás után – magyarázza a nagyközség polgármestere.
Legutóbb 2002-ben, előtte 1992-ben szerveztek népszámlálást Romániában. A statisztikák szerint 1992-ben 1.624.959-en, 2002-ben pedig csaknem 200.000-rel kevesebben, 1.434.377-en vallották magukat magyarnak Romániában. Érdekesség, hogy egyik népszámlálási összesítésben sem szerepel, hogy valaki székely nemzetiségűnek vallotta volna magát. Holott vannak ukránok, szerbek, tatárok, lipovánok, bolgárok, horvátok, csehek, vagyis 17 nemzetiség fel van tüntetve a kérdőíven. Valószínű, hogy a „más nemzetiségűek" kategóriába kerültek azok, akik székelyként határozták meg önmagukat.
Másik érdekessége ezeknek a felméréseknek, hogy míg 1992-ben még nem volt lehetőség arra, hogy valaki csángónak vallja magát, 2002-ben már 1370 csángó nemzetiségű román állampolgár jelenik meg az adatbázisokban. De térjünk vissza a 2011-ben sorra kerülő számbavételre. A tervek szerint jövő év októberében kezdődő felmérésen a személyes adatokon túl a munkahelyre, valamint az életkörülményekre vonatkozó adatokat „veszik leltárba" a kérdezőbiztosok.
Gyergyócsomafalvának, a Gyergyói-medence nagyközségének önkormányzati képviselője azt mondja, hogy az öt éve kitett székely zászló bizony sokaknak szúrta a szemét. Ennek ellenére, nem vették le. Sőt, a Gyergyószéki Székely Tanács azt tanácsolja a székelyföldieknek, hogy vallják magukat székelynek a 2011-es népszámláláson.
Hargita megye egyik legnagyobb nyári ünnepsége az Ezer Székely Leány Napja rendezvény. A szervezők – Csíkszereda Önkormányzata és a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes – nem titkolt célja erősíteni a székely öntudatot, lehetőséget teremteni arra, hogy az emberek büszkén viselhessék ősi viseletüket, a székely ruhát.
Székelyföldön mindig székelyek éltek. Ezt az öntudatot kommunizmus éveiben igyekeztek mindenki fejéből törölni – magyarázza Ráduly Róbert, Csíkszereda polgármestere, az Ezer Székely Leány Napja rendezvény egyik szervezője.
Közel egy év áll a székelyföldiek rendelkezésére, hogy eldöntsék: székelynek, vagy magyarnak vallják magukat a 2011-es népszámláláson. Nem árt jól meggondolni ezt, hiszen könnyen elvághatják maguk alatt a fát: ha mondjuk ismét a „más nemzetiségűek" közé kerülnek a székelyek. És a román politikum ismét kap egy magas labdát azzal, hogy lám-lám, milyen kevés magyar él Romániában.
Csata Orsolya
Duna Tv, TÉRkép. Erdély.ma

Szemtelenség gyergyói szobrokkal
Ismét „fal felé” fordították Fejér Dávid arcát, Szent Miklós püspöknek lecsukták a szemét, vámpírfogakat tettek szájába – ez a legújabb mesterkedésük azoknak, akik Gyergyószentmiklós köztéri szobrainak alakítgatásában lelik örömüket.
Gyergyószentmiklós 23 köztéri alkotásából a Fejér Dávid orvosnak emléket állító mellszobor a leginkább kitett a viccelődésnek: arcát már minden égtáj felé forgatták, s nem használ az sem, ha kötőanyaggal rögzítik a talapzathoz. A Szent Miklós-szobor szintén célpontja ismeretlen tetteseknek – a püspök kezében tartott könyvre helyeztek már borosüveget, sőt intim ruhadarabokat is. A legújabb szobrászkodás alkalmával viasszal tapasztották be szemeit, és méretes fogakat helyeztek ajkai közé.
Nagy Zoltán alpolgármester szerdán a sajtótól értesült a szobrok formaváltozásáról, a mellékgazdaság embereit utasította, szabadítsák meg a pluszanyagoktól az alkotást.
„Sajnos gyakran forgatják Fehér Dávidot, azt is tervezzük, a mellszobrot a kórház udvarára helyezzük át, ott védettebb helyen lesz. A Szent Miklós-szobrot nem kell, nem lehet elmozdítani a helyéről. Tervezzük felújítását, mert igen megviselt állapotban van” – közölte lapunkkal Nagy Zoltán alpolgármester. Elmondta azt is, a 2010/83-as tanácshatározat szerint közterület- és zöldövezet-rongálásért 500-tól 1000 lejig terjedő pénzbüntetés róható ki, a büntető törvénykönyv 253-as cikkelye pedig a kulturális közvagyon megrongálóját 1–5 éves börtönbüntetéssel sújtja. „Ismeretlen tettes ellen tettünk feljelentést a rendőrségre. Ha elcsípik, büntetni lehet, csak azt nem tudjuk, hogyan tudnánk megelőzni ezeket a cselekedeteket. Bízom abban, hogyha létrejön a közösségi rendőrség, járőrözések során nagyobb figyelmet fordítanak a köztéri alkotásokra is” – közölte az alpolgármester, hozzátéve, a szobrok nagy része megrongálódott az idők során. Az önkormányzat hatástanulmányt készíttet, majd hozzálátnak az alkotások restaurálásához.
„Az én szobraimra ne készítsen senki hatástanulmányt!” – reagált erre Burján Gál Emil szobrászművész, mindkét szóban forgó szobor készítője. Azt tervezi, hogy újrafesti a Szent Miklós-szobrot, de a Fejér Dávid-alkotást állapota miatt újra kell mintáznia. „Ezúttal viszont nem fogom ingyen csinálni!” – szögezi le, hivatkozva arra, hogy egyik szobor elkészítéséért sem kapott honoráriumot, nem is adta át a városnak, tehát az ő saját tulajdonait képezik.
A püspök arcának viaszozása kapcsán az alkotó ezt egy folyamat részeként tekinti: az Erdélyi Ki Kicsodából szerinte szándékosan hagyták ki épp ennek a szobrának az említését, a különböző városrendezési tervekben a szobor költöztetésre lett ítélve, s Burján Gál Emil szerint a viaszozás sem véletlen, hanem „merénylet”, ami ellene irányul.
Balázs Katalin. Hargita Népe (Csíkszereda)

További közalkalmazottakat bocsátanak el
A kormány kitart amellett, hogy év végéig további 74 ezer közalkalmazottat bocsát el, miután 27 ezret már leépítettek, és 2011-ben 15 ezer menesztését tervezik. Emellett érvényben marad a nyugdíjak befagyasztása, a 13. fizetés, a fűtéstámogatás, a vakációs prémiumok megvonása.
A közalkalmazottak elbocsátásáról, a nyugdíjak befagyasztásáról, a fizetési pótlékok és a fűtéstámogatások megvonásáról szóló ígéreteket az IMF-nek küldött szándéknyilatkozat végső formájába foglalták bele.
A kiegészítő nyilatkozat szerint a kedvezőtlen gazdasági körülmények ellenére az első félévre kitűzött államháztartási hiánycélt tartani tudták, főként a kiadások szigorú ellenőrzésének és a 27 ezer közalkalmazott leépítésének köszönhetően. A 2010 hátralevő időszakára a pénzügyi korrekcióra irányuló erőfeszítéseink során a nemrég elfogadott intézkedéscsomagra alapoznak. Szabadság (Kolozsvár)

IN MEMORIAM IRSAI ZSOLT
A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem közössége
A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem munkaközössége mély megrendüléssel értesült tanártársunk, Irsai Zsolt tragikusan korai haláláról. A marosvásárhelyi képzőművészeti élet egyik meghatározó, kísérletező kedvű és ugyanakkor hagyományápoló egyénisége az egyetem tanári karában is fontos szerepet töltött be. Nélküle nem lehetett volna beindítani a látvány- és díszlettervező szakot, melynek további működését érzékenyen érinti Irsai Zsolt távozása. Műkedvelő színészi múltat is tartalmazó élete mélységes színházszeretetről tanúskodik. A hallgatókkal baráti, szinte családi viszonyt kialakítva is művészi igényességet és emberi tartást képviselt pedagógiai munkájában, megértéssel, beleéléssel viszonyult a tehetség, az egyéniség eredeti hangvételű megnyilatkozásaihoz. Tanártársai és diákjai egyaránt őszintén osztoznak az Irsai család gyászában, hiányát átérezve őrzik az egyetem falai között rövid, de tartalmas pedagógiai munkát végző művész, oktató, nevelő és barát emlékezetét. Népújság (Marosvásárhely)

Új korszak kezdődik a temesvári magyar nyelvű oktatásban
Az iskola-összevonások következtében új korszak kezdődik szeptember 13-án, hétfőn a temesvári magyar nyelvű oktatásban.
A város egyetlen magyar iskolája ezentúl a Bartók Béla Elméleti Líceum lesz, ahol mintegy 500 I–XII. osztályos gyerek kezdi el a tanévet. Az intézmény igazgatója, Virginás Tar Judith a Nyugati Jelennek elmondta: ősztől egy-egy hagyományos és egy-egy step-by-step (lépésről lépésre) első és második osztály indul a Bartók Béla Líceumban, harmadiktól nyolcadikig pedig két-két párhuzamos osztály lesz mindegyik évfolyamon. Két kilencedik osztály indul (Matematika-Intenzív Informatika és Társadalomtudományok – Intenzív angol), három párhuzamos tíz- és tizenegyedik osztály lesz, illetve két párhuzamos tizenkettedik osztály végez jövőre. A gyárvárosi 1-es iskolában és a 26-os iskolában megszűnt magyar tagozatokról a gyerekek mintegy 95%-a beiratkozott a Bartók Béla Líceumba, a véglegesen kinevezett tanárok közül senki sem maradt katedra nélkül.
Az új helyzetre való tekintettel hétfőtől három iskolabusz szállítja a gyerekeket a Bartók Béla Líceumba. Egy 18 személyes kisbusz Újmosnicáról, Vöröscsárdáról hozza be az ingázó gyerekeket, egy 50 férőhelyes a Győröd–Gyárváros útvonalról gyűjti be a gyerekeket, egy másik 50 férőhelyes busz pedig a Lippai út–Circumvalaţiunii negyed–Torontáli út környékéről hozza naponta a diákokat. Az útvonalat és a megállókat a hét végén véglegesítik. Az iskolabuszok 16 órakor indulnak vissza, ezért azok a gyerekek, akik reggel is, délután is igénybe veszik a szolgáltatást, kötelező módon részt vesznek a napközis programban és az iskolában ebédelnek. A buszozás költségeit pályázati támogatásból az intézmény állja. Az iskola igazgatójától azt is megtudtuk: a nyár folyamán leaszfaltozták a nagyobbik iskolaudvart, az ilyenkor szokásos apró javításokat, felújításokat elvégezték, jelenleg az osztálytermek, a magyar kabinet és az ebédlő bebútorozása van napirenden. Az összevont magyar tagozat „vagyonát” a szülői egyesületek és civil szervezetek birtokában levő taneszközök, könyvek, fénymásolók, számítógépek, audio-video eszközök jelentik, amelyeket az adományokból kapott bútorokkal, iskolapadokkal együtt átköltöztették a Bartók Béla Líceumba. A teljesen felújított, kibővített magyar iskolában hétfőtől valamennyi osztály délelőtti programmal kezdheti el a tanévet.
Pataki Zoltán. Nyugati Jelen (Arad)

A történelemhamisítás fellegvárai
Húsz évvel a rendszerváltás után is folytatódik a történelemelferdítés Erdély két leglátogatottabb várkastélyában. Noha mind Törcsváron, mind Vajdahunyadon történt némi áttörés a kastélyok történelmének hitelesebb bemutatása terén, a világszerte ismert két épület magyar jellegére elvétve mindössze néhány mondat utal. Míg a törcsvári „Drakula-kastélyban” a történelem jóformán 1920 után, a román királyi párral kezdődik, a vajdahunyadi vár falai között is sűrűbben találkozni a véres kezű és -szájú, mitikus román gróffal, mint Hunyadi Jánossal vagy fiával, Mátyással. A történelmi csúsztatások és féligazságok nem csak a magyar látogatókat zavarják; a jelenlegi helyzetet a Krónikának nyilatkozó Stelian Arcadie Mândruţ tudományos kutató is élesen bírálta. (Erdély védelmét szolgálta Törcsvár. A törcsvári kastély több évszázadon át a mellette elhaladó fontos kereskedelmi út ellenőrzésére és Erdély védelmére épült. Az I. Lajos magyar király engedélyével 1377-ben épült erőd, fekvéséből adódóan, a nehezen bevehető várak közé tartozott. 1498-ban II. Ulászló zálogba adta a várat Brassónak, majd 1528. január 25-én II. Lajos király meghosszabbította a zálogot 25 évvel azzal a kikötéssel, hogy a vár várnagya mindenkor magyar legyen.
1568-ban a kastély végleg Brassó fennhatósága alá került, aminek következményeként 1660-ban II. Rákóczi György, a Mikes Mihály vezette székely katonákkal elfoglalta a várat. A brassói szászok 1916-ban visszaajándékozták IV. Károly királynak, aki feleségének, Zita királynénak adta a várat. Trianon után, 1920-ban Karl Schnell brassói polgármester ismét elajándékozta, ezúttal Mária román királynénak.
Az uralkodó felesége átépítette és romantikus kiegészítésekkel restauráltatta, majd lányának, Ilona hercegnőnek hagyta örökségül, aki 1931-ben ment férjhez Habsburg Antalhoz. A házaspár később Ausztriába költözött, s 1948-ban – a királyi család száműzetése után – a törcsvári kastély a román állam tulajdonává vált. Az államosítás után nem sokkal ódon falai között múzeumot rendeztek be. A visszaszolgáltatási törvények alapján 2009-ben a kastély visszakerült Ilona hercegnő leszármazottaihoz.
Vajdahunyad – erősségből lovagvár Az apjától örökölt kicsiny erősséget Hunyadi János építette ki kormányzói rangjához méltó lovagvárrá. Később két jelentős építési periódus formálta: eleji és Zólyomi Dávidné század közepi átalakításai. A 18. század első felében, 1725-től a kincstári uradalom hivatalai is kaptak helyet. Első komolyabb felújítását két évszázaddal ezelőtt, 1807-ben látogatásakor rendelte el. A munkálatoknak tizenegy esztendővel később egy villámcsapás okozta tűz vetett véget. 1854-ben ismét tűz pusztított. Az erődítményben korábban is ütött ki tűz, de akkor az ellenség okozta.
Például 1601-ben, amikor az „országegyesítő” Mihály vajda (Mihai Viteazul) megrohamozta és felgyújtatta. Az évtizedekig elhúzódó helyreállítást 1868-ban népszerűsítő kampány nyomán, közadakozásból kezdték el. A restaurálást vezető Schulcz Ferenc és Steindl Imre, a kor felfogása szerint, egységesen gótikussá próbálta „visszaalakítani” a várat. Egyes részeket megsemmisítettek vagy kiemeltek és helyükre újakat toldottak be.
A tudományos igényű helyreállítás csak a múlt század elején kezdődött, amikor 1907 és 1913 között munkájával nem a kor divatját, hanem az eredeti rajzokat próbálta követni. A kommunista érában és az azt követő húsz évben a várat olykor nagyon lassú, máskor valamivel gyorsabb iramban, szinte folytonosan restaurálják.)
Drakula és a playboykirály
Tájékozatlan turistának nem ajánlatos a Nagy Lajos magyar király által épített kastély iránt érdeklődni, mert ilyesmiről tíz járókelőből kilenc sem Brassóban, sem a közeli Törcsváron nem hallott. A kérdésre általában kétféle válasz érkezik: az egyik egy unott vállvonogatás, a másik egy inkább turistabarátnak nevezhető pótajánlat. „Ilyen kastély nálunk nincs – mondja egy jól öltözött, angolul folyékonyan beszélő középkorú brassói hölgy, akit kíváncsiságból éppen a Kapu utcában állítunk le. – De ha valami érdekeset akarnak látni, érdemes kiruccanniuk Törcsvárra, ott van Drakula kastélya.”
Miért is lepődünk meg, hisz már a magyarországi turisták is Drakula-kastély néven kezdik emlegetni. Ami nem is csoda, hisz a történelemhamisítók nem alusznak. Legalábbis azok, akik a kastély alatti nagy bazárban szinte minden egyes portékájuk által a véres grófot népszerűsítik. Nem is akad olyan emléktárgy, amelyből ne készült volna drakulás változat. „Ezek mennek a legjobban, ezt kérik a turisták” – magyarázza az egyik idősebb elárusító, majd amikor hallja, hogy magyarul beszélünk, bizalmasan a fülünkbe súgja: „még a magyarok is”.
Pedig aligha hihető, hogy minden egyes magyar turista vámpírlátogatásra érkezne Törcsvárra, és a kastély I. Lajostól IV. Károly Zita nevű feleségéig tartó több évszázados történelme egyáltalán ne érdekelné. A szuvenírbolt könyvrészlegén azonban csak egyiptomi és görögországi útleírások sorakoznak magyar nyelven, vagy esetleg recepteskönyvet lehet vásárolni. „Valami történelmi jellegű írás nincs? Akár románul vagy angolul…” – fordulunk az eladóhoz.
A férfi arca felvillan, és máris gratulál. „Maguk komoly emberek lehetnek. Akkor Paul D. Quinlan, II. Károly román királyról szóló kötetét ajánlom” – mondja, és rámutat a Regele Playboy című kötetre. Ha belegondolunk, hogy a még életben lévő Mihály király édesapja volt a történelem egyetlen uralkodója, aki kétszer is lemondott királyságáról szerelmei, Zizi Lambrino, majd Elena Lupescu miatt, a Humanitas Kiadónak és szerzőjének nem is kellett különösebben elbulvárosítania az uralkodó sztoriját.
Mielőtt beérnénk a kastélyba, komoly tömegen kell átverekednünk magunkat. A legtöbben hazai látogatók, de a csoportok között vannak angolul, héberül vagy akár japánul beszélő turisták is. Rögtön a bejárat után magyarokkal is találkozunk, akik a közeli Székelyföldről léptek át a Barcaságba. Tekintetünk egyből megakad a falra rögzített ismertetőn, ahol néhány mondat erejéig szó esik a várkastély magyar vonatkozásáról is.
Legutóbbi látogatásunkhoz képest újdonságként hat, hogy Öreg Mircea neve mellett megjelenik a Sigismund de Luxemburgnak nevezett magyar király, Luxemburgi Zsigmond, majd Iancu de Hunedoarának keresztelt Hunyadi János, illetve Bethlen Gábor és II. Rákóczi György, szintén elrománosított változatban. Az ismertetőtábla szövege még így is előrelépésként hat az elmúlt évek teljesen egyoldalú feliratához képest.
Ám Zita magyar királynéról egyetlen mondatocska sem esik, még a múzeum alkalmazottai sem tudják megmutatni, melyik volt az ő szobája. Miután összenéznek, meg is vallják, hogy ők „életükben nem hallottak erről a nőről”.
A falakra kiaggatott korabeli képek csak a kastély későbbi tulajdonosáról, Mária román királynéról tanúskodnak. Az idegenvezetők is őt emlegetik mindegyre és nagy előszeretettel. Az egyik teremben pergő képsorok is csak a román királyi családról szólnak – mintha előttük emberfia nem tette volna be a lábát a kastélyba. A termek ismertetőjéből is csak az derül ki, melyik volt Mária könyvtára, Ferdinánd hálója, Miklós kitagadott herceg szobája vagy Mircea herceg kápolnája.
Meghalt Mátyás, oda az igazság
Vajdahunyadon, a Mikszáth által a várak királyának nevezett Hunyadiak váránál egy picivel másabb a helyzet. A történelemelferdítési kísérletek itt is már a bejáratnál megmutatkoznak, igaz, nagyjából ennyiből ki is merülnek. Ott Decebalnak és Avram Iancunak szentelt, gipszből készült domborműveket csodálhat meg a látogató, akit kétnyelvű köszöntőtábla fogad.
Sajnos a logika meg a várakozás ellenére a második nyelv nem a magyar, hanem az angol. Bent, a falakon meg az érintős képernyőn viszont már több minden olvasható magyarul is. Nem annyi, mint románul, pedig a helyiek szerint 2000-ig minden egyes tábla kétnyelvű volt.
A restaurálást követően azonban már nem helyezték vissza ezeket, s mára csak imitt-amott láthatunk egy-egy magyar feliratot. Az emléktárgyakat árusító boltokban is a vérszomjas Drakula jelentős fölényben van Mátyással, az igazságossal szemben.
Az egyik pultnál hűtőmágnes után érdeklődünk, de a bárányt, gombát vagy teknősbékát ábrázolók közül egyiket sem választhatjuk vajdahunyadi szuvenírnek. A dákok harci zászlaját pedig nem a magunkfajta látogatóknak kell kínálni. „Jó lenne valami magyar jellegű tárgyakat is árusítani, én kértem is, de még nem kaptam” – panaszkodik a pult túlsó oldaláról az egyik középkorú kereskedőnő, miután egyértelmű csalódottságot olvas le arcunkról.
Hogyisne szomorodna el az ember, amikor a kínai mütyür vagy a Drakulás csésze helyett inkább egy magyar nyelvű turisztikai könyvet vagy legalább egy útikalauzt választana. „Csak Erdély háromnyelvű térképével szolgálhatok.
De egy hét múlva lehet, hogy könyvem is lesz” – próbálja kiengesztelni potenciális, ám egy hét múlva biztos vissza nem térő vásárlóit az eladó. A magyar nyelv azért még sincs teljes egészében száműzve a Hunyadiak várából. Ha az ismertető feliratokon ritkán fellelhető, a falfirkák révén annál sűrűbben. „Itt járt Kovács Mária és Farkas Zoltán” – olvasható egyik helyen. Másutt Lázár Sándorné állított emléket önmagának. Valamivel odébb a felsőmarosmenti Disznajót juttatta be a falu egyik szülötte Mátyás király otthonába.
Dézsi Attila Hunyad megyei prefektus belátja, hogy annak ellenére, hogy a vajdahunyadi lovagvár látogatói mintegy 80 százalékban hazai vagy anyaországi magyar nemzetiségű turisták, az illetékesek aligha próbálnak a látogatók kedvében járni.
„Sok-sok év után annyit értünk el, hogy alkalmaztak egy magyar idegenvezetőt” – könyveli el az egyetlen sikert Dézsi. Ottjártunkkor, egy szombat délelőtt, amikor egyik magyar csoport a másik után érkezett, azonban nyoma sem volt a látogatók anyanyelvén is kommunikálni képes idegenvezetőnek.
Hamarosan kiderült: turista idény ide, látogatók igénye oda, az új alkalmazott a hatodik napot ünnepli, vallását pedig szentnek tekinti. „Szerettük volna, ha mindenüvé kikerülnek a magyar feliratok, amit eddig csak részben értünk el. Érződik, hogy a vár mint ingatlan a hunyadi önkormányzathoz tartozik, a műemlékvédelmi része pedig a művelődési tárca fennhatósága alatt áll. Ez a kétfejűség hátránya” – állítja a kormánybiztos.
Érzelem és tudomány
A helyzeten mielőbb változtatni kell, véli Stelian Arcadie Mândruţ történész, egyetemi tanár. A kolozsvári George Bariţiu Történelmi Intézet tudományos kutatója maga is meglepődve tapasztalta a falakon megjelenő útmutatók hiányosságait.
„Véleményem szerint az ismertetőket feltétlenül ki kellene egészíteni – nem érzelmi, hanem tudományos módon. Semmiként nem szabad letagadni vagy minimalizálni a középkor és az akkor épült erdélyi kastélyok magyar jellegét” – fejtette ki lapunknak a Babeş–Bolyai Tudományegyetemen és az Eötvös Loránd Tudományegyetemen tanult történész.
Szucher Ervin. Krónika (Kolozsvár)

Fiatalodó közösség, megmerevedő egyház - interjú Ötvös József lelkésszel (Ötvös József református lelkipásztor 1952. augusztus 27-én született a Maros megyei Pókán. A Kolozsvári Protestáns Teológia elvégzése után 1977 és 1983 között a Görgényszentimrei Missziói Egyházközségben szolgált, majd 1983 és 1995 között Jedden volt lelkipásztor. 1995–2002 között a marosvásárhelyi VIII. Cserealji Egyházközség, 2002-től a marosvásárhelyi I. Vártemplom Egyházközség lelkésze. 2000-től a Marosi Református Egyházmegye esperese, 2001-től az Erdélyi Református Egyházkerület missziói előadója, generális direktora. Kötete: Hétköznapok, ünnepnapok, emléknapok (Kolozsvár, 2004), több rádióadást szerkesztett, és száznál több cikke jelent meg hazai egyházi és világi kiadványokban. Több hazai és nemzetközi egyházi és világi szervezet tagja, a hazai GAW (Gustaw Adolf Segélyszervezet) elnöke.)
„Az új egyházak a kisebb közösségek körében képesek a közvetlen hangot megtalálni, ami a nagy egyházakban már nem lehetséges. Viszont ha nekik is nő a közösségük, ugyancsak személytelenebb lesz a kapcsolatrendszerük. Márpedig az emberek igénylik a személyes kapcsolatot. ”
A kommunizmus idején sokan olyan neveket adtak gyermekeinknek, amelyek nem fordíthatók románra. Három fiáé nemcsak lefordíthatatlan, hanem jó hangzású, patinás magyar név. Tudatosan választottak? – A nyolcvanas években nősültem, akkor született az első két fiam. Akkor már a szülőfalum nevét sem lehetett magyarul leírni. Tehát félig-meddig tudatos, belső ellenállás lapul a nevek mögött. Csíksomlyói születésű feleségemet Emese Erzsébetként, engem viszont Iosifként vezettek be az anyakönyvbe, hivatalosan ma is az vagyok. Feleségemmel mindketten választottunk neveket, így lett az elsőszülött Koppány Bulcsú, a középső Ajtony Atilla – a régi helyesírás szerint –, a harmadik pedig Tétény Álmos. Valójában Töhötöm kellett volna hogy legyen, de az nem talál az Ötvöshöz, így ennek a Tétény változatát választottuk. A kedvenc neveink különben a Taksony és Szörény voltak, de az előbbi csúfolkodásra adott volna okot, a Szörény meg összeolvadt volna az Ötvös szó végével.
Lesz-e lelkészutánpótlás a családban?
A nagyobbik fiunk történész, és éppen értesített, hogy Arad közelében kelta sírra bukkant. Apósomat ’56 miatt elítélték, tehát ő a magyar forradalom szellemében élt, és ez az unokáján csapódott le – érdekli a történelem. A középső most végzi a konzervatóriumot Kolozsváron, már tanít a népfőiskolán. Klasszikus zenei képzéssel a tarsolyában talán dzsessz- és rockzenével foglalkozik majd. A kisebbik most kezdi a középiskolát, talán ő majd a papi pályán folytatja.
Szülei pókai földművesek voltak. Gyerekkorában gyakori jelenség volt, hogy egy paraszti származású fiúból pap lett?
Már a teológián tanultam, amikor tudatosodott bennem, hogy mennyire igaz rám is, amit ott tanítottak: a lelkészi munka hivatás, ugyanakkor ebben az is benne van, hogy valaki hív minket. Ha az emberben nem párosul az isteni hívás és a hivatástudat, akkor nagyon nehéz ezt végigcsinálni. Utólag értettem meg, hogy tizenkettedikes koromban következett be az életemben az elhívás, amit akkor nem ismertem fel. Számomra mindig megnyílt valamilyen tér. Egyedüli gyerek voltam. Mikor az első osztályt kezdtem, indították meg nálunk az 5–8. osztályt. Elődeimnek, ha tanulni akartak, más faluba kellett menniük iskolába. Gyerekkoromban értették meg a pókai emberek, hogy a kollektív gazdálkodás visszalépést jelent az életükben. Roszszabb lett a megélhetés, ezért majdnem mindenki megpróbálta taníttatni a gyermekét. Ennek a káros következménye az lett, hogy kiürültek a falvak. Ugyanakkor egy-két felnőtt is meghatározta az életemet. Amikor elvégeztem a 4. osztályt, akkor került oda két évre tanítani Deé Nagy Anikó, a Teleki Téka későbbi igazgatónője, aki 5. és 6. osztályban magyarra és oroszra tanított. Később édesapámmal úgy döntöttünk, hogy mezőgazdasági szakiskolában fogok tanulni.
Tipikus, becsületes parasztcsaládban nőttem fel, ahol értéke volt a földnek, a földművelésnek. Deé Nagy Anikó azt javasolta, iratkozzam be a Bolyai Farkas Középiskolába, de édesapám eleinte félt, hogy nem állom meg a helyem. Amikor leérettségiztem, olyan egyetemet kerestem, ahol nem szükséges a romántudás. A bentlakás pedellusa, Kiss Géza javasolta a teológiát. Édesapám is egyetértett vele, hogy pap legyek. Ő azért nem lehetett pap vagy tanító, mert egyedüli fiú volt a családban, és a földdel kellett foglalkoznia. De mély hitű ember volt. A nyolcvanas években a teológia magyar sziget volt, zárt közösség, ahol kifejlődött bennünk a magyarság iránti felelősségérzés, de ez szerintem nem a tananyagból, hanem a légkörből származott. 1958–59-ben, az ’56-os forradalom után a teológián kemény rendőrségi beavatkozás történt, embereket vittek el, és akkor az intézmény „magába zárkózott”, hogy megelőzze az ilyesmit. Engem is felelősségre vontak, amikor marosvásárhelyi középiskolásokkal egy kolozsvári vendéglőben találkoztunk, de a teológia felvállalta, hogy a résztvevőket megbünteti. Mai napig hálás vagyok ezért, hogy a professzorok vállalták ezt a fajta igazságtalan büntetést azért, hogy ne legyünk kiszolgáltatva az államhatalomnak.
Az egyetemi évek után Görgényszentimrére került. Ott mekkora gyülekezetet, milyen helyzetet talált? – Aki jelessel végzett, államvizsgázott, kérhette, hogy doktorálhasson, és én jelentkeztem is, viszont az akkori püspök nem akarta ezt engedni. Így is bejutottam a szebeni teológiára, viszont fél év után mégis állami kinevezést kaptam. Ezt nem lehetett visszautasítani, mert akkor elvesztettem volna a diplomámat. 1977. március 5-én utaztam Szentimrére, az autóbuszon hallottam, hogy azelőtt való este földrengés volt. Ez úgynevezett missziós egyházközség, amelynek nagyon szép múltja van. Görgényszentimre fejedelmi vár volt, a községben kiváló erdészeti iskola működött, s ami ritkaságszámba ment: a papi lak előtt aszfaltozott út volt. A reformátusság kisebbségben volt. Az a falu a hatvanas években még polgári közösségként működött, például két magánfodrászattal, a polgári családok napszámosokkal dolgoztattak.
Egyházilag az egész Görgény-völgye hozzám tartozott – a katolikus Görgényüvegcsűr, a zömében ortodox Laposnya, Libánfalva, Hodák. Akkor még nem volt magyargyűlölet, csak a marosvásárhelyi pogrom idején fejlődött ki. Annak idején egy budapesti hölgy kérésére a libánfalvi kocsmában román parasztoktól tudtam meg, hol van eltemetve a hölgy fia, akit katonaként mészároltak le, s ott temették el a román temetőben, amikor visszavonulóban volt a magyar hadsereg. Az az ortodox pap is segített a sírt felkutatni, aki 1990 márciusában felszólította a románságot, vonuljon be Marosvásárhelyre. Később Alsóidecset is hozzám csatolták, ez eredetileg szász település volt, a szász templomban egymás után, békésen folyt a román-ortodox, a német-evangélikus és a magyar-református szertartás. Ha a politikum nem avatkozik közbe, akkor e vidéken jól megférnek egymással a különböző ajkú emberek.
Ebben az időszakban sikerült templomokat felújítania, sőt egy új templom építése is a nevéhez fűződik. – Görgényszentimrén és Üvegcsűrön kevés pénzből, helyi erőből, némi holland segítséggel tataroztunk templomokat. Lelkipásztori szolgálatom alatt épült új templom Marosagárdon, ahol ortodox, görög katolikus és református hajlék van egymás mellett. A görög katolikusok a rendszerváltás után visszavették a templomukat az ortodoxoktól, akik emiatt nekifogtak építkezni, de mivel túl sok téglát vásároltak, a többletet felajánlották a református gyülekezetnek, amely a régi vályogtemplom helyett újat épített.
A Marosvásárhely közvetlen közelében fekvő Jedd már egészen más világ volt, mint a Görgény-völgye, majd következett Vásárhely, ahol a belvárosi, vártemplomi gyülekezet lelkésze lett. – Vásárhelyen – Jedd után – előbb a cserealji közösség élére kerültem. Érdekes kihívás volt. Varga László tiszteletes szolgált ott, ő akkor politizált, s ha el kellett mennie valahova, akkor én helyettesítettem, hiszen ez a gyülekezet közel esik Jeddhez. Mikor elment nyugdíjba, engem hívott a közösség. Kelemen Ferenc, a rádió munkatársa interjút készített velem, és én elmondtam, hogy egyházi műsoraiban néha hibás kifejezéseket használ. Erre ő azzal válaszolt, hogy meghívott műsort szerkeszteni. Így bekerültem a város közéletébe, ismert lettem, rádiós műsoriamból, a lapokban megjelent cikkeimből született a Hétköznapok, ünnepnapok, emléknapok című kötetem. Cserealja az 1988–89-es években alakult közösség, amelyet Csiha Kálmán hozott létre a népes lakótelepen, a Tudor negyedben. Sok magyar fiatal költözött ide faluról, hiszen ez volt ez egyik megélhetési lehetőség. Több mint 5000 reformátust tartottak nyilván, nagy részük a Nyárád- és a Küküllő mentéről származott. A cél az volt, hogy ne veszítsük el őket. Varga László tudta, hogy közösségi épületre van szükség, de református templomra nem adtak építési engedélyt, ezért egy polgári házat vettek meg, s kiütötték a belső falait. Így lett – sokáig torony nélküli temploma a közösségnek.
A Vártemplomba bekerülni, az ide tartozó református gyülekezet élére állni bizonyára rangot jelent egy lelkésznek. – Kihívást is jelentett, nem bántam meg, hogy átjöttem, bár élőbb gyülekezet volt a cserealji. Ez a gyülekezet kissé Marosvásárhelyt szimbolizálja. Itt 3700 a nyilvántartott hívek száma. Elődöm, Fülöp G. Dénes 18 évig a legmegfelelőbb pásztora volt a gyülekezetnek. Helytállt a Ceauşescu-korszak utolsó éveiben, és a rendszerváltás után kiváló külföldi kapcsolatai révén sok mindent meg tudott valósítani. A huszadik század kiválósága volt ő a Vártemplomban – Tóthfalusi József, Csíky József, Mester István után. 2002-ben ment nyugdíjba, és a presbitérium jó ideig kereste az utódját, végül rám gondoltak. Sok lelkipásztor „kiég”, mert nincsenek sikerei. Nálam ez nem következett be. Egyik komoly sikerélményem az orgonához kapcsolódik. Mikor idekerültem, a Vártemplomban a régi, műemlék orgona nem működött, helyette elektromos orgonát használtak. Egy Csehországban lengyelként született ismerősöm, aki 16 évesen Németországba menekült, értesített, hogy ott fölöslegessé vált egy orgona. Molnár Tünde orgonaművész ajánlotta, fogadjuk el, nem baj, ha egy templomban két versenyorgona van. A gyülekezet úgy döntött, hogy előbb a régit kell megjavíttatni. Így is történt, majd a németországit is működőképessé tettük, így két működő orgonánk van, e téren a Vártemplom egyedülálló az erdélyi református templomok között. Ez azért jó, mert Erdélyben a templom már nemcsak egy lelki közösség vasárnapi találkozásának a helyszíne, hanem magyar kulturális közösségi hely. Fülöp Dénes a nyolcvanas években a templom melletti termet gótikus közösségi teremmé építtette újra, az esperesi hivatal tanácstermében pedig mostanában képzőművészeti kiállításokat szervezünk.
A Vártemplom gyülekezetében hogyan alakult a hívek száma?
Amikor idekerültem, Fülöp Dénes azt mondta: egyik legfontosabb feladat az öregekkel való foglalkozás, mert ez a városrész kiöregedett. De pár év múlva megfordult a dolog, eltávozott az élők sorából az idős generáció, bár jobbára még most is az idősek járnak templomba, 250–300-an. Viszont húsvétkor a fiatalok is megjelennek, igaz, általában külföldön élnek, s az ünnepekre hazajönnek. De most már az itthon élők körében is sok a keresztelő, a konfirmáció. És ami igen örvendetes: egyre több magyar család vállal harmadik gyereket. A gyülekezet korképe szerint nagyjából kiegyenlítődtek a generációk, viszont igaz, hogy számszerűen fogy.
Mi a véleménye a rendszerváltás után megerősödő jehovista és egyéb, kisebb egyházakról? – Ma ez már nem annyira jellemző. Ennek a folyamatnak vannak pozitív vonatkozásai is. Például az, hogy a pünkösdista egyház meg tudta szólítani a cigány közösségeket, és bizonyos mértékben civilizálta ezeket. A hagyományos egyházaknak ez nem sikerült. Pedig fontos dolog, hiszen Erdélyben becslések szerint egymillió roma él. Talán a Hit gyülekezete talált leginkább utat a fiatalok felé. Úgy látom, hogy ezek az új egyházak a kisebb közösségek körében képesek a közvetlen hangot megtalálni, ami a nagy egyházakban már nem lehetséges. Viszont ha nekik is nő a közösségük, ugyancsak személytelenebb lesz a kapcsolatrendszerük. Márpedig az emberek igénylik a személyes kapcsolatot. Egyik katolikus társam fogalmazott úgy: a mi legnagyobb problémánk, hogy az egyház kezd megmerevedni.
A Királyhágómelléki Református Egyházkerület már korábban beindította öntisztulási folyamatát, sorozatosan leplezik le azokat a református lelkészeket, akik kapcsolatban álltak a kommunista állambiztonsági szervekkel. Az Erdélyi Református Egyházkerület körében próbálják-e feltárni ezt a káros kapcsolatrendszert? – Rájöttünk arra, hogy e téren még mindig folyik a manipulálás. A mi egyházkerületünk létrehozott egy vizsgálóbizottságot, amely megállapítja, hogy az eddig ismert anyag alapján a lelkészek együttműködtek-e a Szekuritátéval. Ez azt is jelenti, hogy megvédenek esetleg ártalmatlanul meggyanúsított embereket. Ehhez arra van szükség, hogy mindenki kérje ki az iratait, és mutassa fel azokat. Én láttam a saját iratcsomómat, illetve annak egy részét megkaptam Bukarestben. A nyolcvanas években több esetben kihallgattak, a belügyisek tudták rólam, hogy vannak nyugati kapcsolataim. Felkészültem rá, hogy mi lesz a dossziémban, és nem az volt benne, amire számítottam. Tehát valakik még mindig szelektálnak. Igényeltem, fedjék fel annak a húsz személynek a nevét, akik rólam jelentettek, ez fokozatosan zajlik, egyelőre hat nevet ismerek, egyházi személyek is vannak közöttük.
A püspökhöz eljuttatott, velem kapcsolatos iratcsomóban viszont ezeknek már csak a fele jelenik meg. Sajnos egészen reális képet még nem lehet összeállítani. Iratokat visszatartanak, amelyekről nem akarnak beszélni, vagy fel akarnak használni valakik ellen. Az irataim között olyasmi is szerepel, hogy én jelentettem valakiről, és amikor utánanéztem, kiderült: Baciu százados tesz jelentést egy velem folytatott beszélgetés alapján. Erre mondhatnám, hogy az egész nem igaz. De ha igaz, akkor minek tekinthető ez? Az én jelentésemnek? Vagy az ő jelentésének? Az ő szemükben mi, tanárok, lelkészek eleve irredenta elemekként voltunk elkönyvelve. Tehát én hat olyan személynek a nevét ismerem már, akik rólam jelentettek, és ezek után újból elolvastam a jelentéseket. Örülök, hogy szembesültem velük, mert soha annyi jót nem mondtak rólam, mint ők. Egyikük egyetemi tanár. Nekem senki nem ártott, semmilyen hátrányt nem szenvedtem 58 éves koromig amiatt, hogy esetleg felkértek valakit, jelentsen rólam.
Máthé Éva. Krónika (Kolozsvár)

Tanévkezdés sok magyar gyerekkel
Bihar megye – Több mint háromszáz magyar tannyelvű elemi osztályban kezdődik meg Bihar megyében a 2010-2011-es tanév.
Farkas Tünde a Bihar Megyei Tanfelügyelőség szaktanfelügyelője tájékoztattaoldalunkat arról, hogy a most kezdődő tanévben Bihar megyében összesen 313 magyar tannyelvű elemi osztályban folyik majd oktatás. Ezekből 75 első osztály, melyekbe 1380 gyerek jár majd. Ugyanakkor 277 magyar tannyelvű gimnáziumi osztály létesült erre a tanévre, melyek közül 65 ötödik osztály. A Bihar megyei magyar oktatás harmadik eleme a negyven középiskolai osztály, melyek mintegy 1200 tanuló oktatását biztosítják ebben a tanévben. Farkas Tündétől megtudtuk azt is, hogy a nagyváradi Mihai Viteazu, Brancusi és Traian Vuia szakközépiskolákban összesen négy magyar tannyelvű, szaképesítést biztosító kiegészítő osztály működik a 2010-2011-es tanévben. A szaktanfelügyelő jelezte, hogy amennyiben vannak szülők, akik valamilyen okból kifolyólag még nem iratták be gyermeküket valamelyik iskolába, a tanfelügyelsőg még biztosít számukra helyet magyar tannyelvű osztályban.
Óvodások
A szaktanfelügyelő elárulta, hogy szeptember 15-én mintegy 150 magyar tannyelvű óvodai csoport kezdi meg működését megyeszerte. A rövid programú csoportokba 15-20 gyereket vesznek fel, míg a napközibe igyekeznek minél több gyereket beiratni, mert a tapasztalat azt mutatja, hogy nem minden beiratott gyermek jár rendszeresen óvodába, viszont a napközis csoportok anyagi fennatartása csak akkor nem veszteséges, ha legalább húsz gyermek rendszeresen jár a napközis csoportokba. Megtudtuk továbbá, hogy a megyében sehol sincs tanító-, vagy tanárhiány, a problémát inkább az jelenti, hogy az idén nyáron túljelentkezés volt az óvónői és tanítói helyekre, így több kolléga nem tudott elhelyezkedni a tanügyben. A megszorítások és a nehéz gazdasági helyzet ellenére egyetlen oktatási intézményt sem kellett bezárni Biharban. A tanügyi dolgozók számára az ingázás jelenti a legnagyobb gondot, hiszen megeshet az, hogy amennyiben a tanintézmény nem tudja biztosítani az ingázási költséget, akkor ez a költség meghaladhatja az oktató jövedelmének értékét.
Pap István. erdon.ro

I. Keresdi Kulturális Kastély Nap
Marosvásárhely – A Pro Castrum Bethlen Egyesület és a Pont pályázatok.ro 2010 szeptember 11-én megszervezik az I. Keresdi Kulturális Kastély Napot, “A keresdi élő Bethlen kastély” projektzáró rendezvényét.
A rendezvényen bemutatásra kerülnek a 2010-ben megszervezett öt tábor – kertész- tájépítő tábor, marketing- és kommunikációs tábor, foto-médiatábor, építész tábor, mozgásművészeti tábor – eredményei. Ugyanakkor kerekasztal-megbeszélést is lesz a táborvezetők, a támogatók, a kastély tulajdonosok, a szervezők között, melynek témája a kastély élő központtá való alakítása lesz.
Az egy napos rendezvényt különböző programok fogják színesebbé tenni, mint a fényképkiállítás, filmvetítés, alternatív mozgásszínház és butoh performance.
Az eseményen fellép a szőlősi táncegyüttes.
A rendezvény ideje alatt a Bethlen kastély látogatható lesz a résztvevők számára.
Program
16:00 Hivatalos megnyitó beszédek
16:30 Fénykép kiállítás megnyitó – a foto-médiatáborban készült fényképanyag bemutatása – Egyed Ufó Zoltán
16:50 A marketing-kommunikáció tábor és eredményeinek bemutatása – Szabó Árpád
17:05 A kertész-tájépítő tábor eredményeinek bemutatása – Kentelky Endre
17:20 Filmvetítés: A foto-médiatáborban készült dokumentumfilm bemutatása – Simonffy Katalin
17:45 Az építész tábor eredményeinek bemutatása – Makay Dorottya 18:00 Néptánc: fellép a szőlősi táncegyüttes
18:30 Alternatív mozgásszínház és butoh performance – Bicskei Zsuzsanna rendezésében
19:20 A nyílt napok hivatalos programzárása. erdon.ro

A váradi kultúra helyzetéről
Nagyvárad – Csütörtök délután tartotta évadnyitó rendezvényét az MM Pódium Kulturális Egyesület. Meleg Attila előadóművész, társulatvezető javaslatára kerekasztal-beszélgetés alakult ki a váradi kultúra helyzetéről.
Biró Rozália nagyváradi alpolgármester szerint a dolgos és zajos hétköznapok közepette szükség van az MM Pódiumhoz hasonló civil szervezetekre, az olyan nemes tevékenységekre és elhivatott emberekre, amelyek/akik kielégítik a lélek szép és művészi iránti igényét. Hozzátette: fontos azonban, hogy értékelni tudjuk az ilyenfajta önzetlen erőfeszítéseket, mert ha nem léteznének a művelődés ezen motorjai, akkor hiába volnának rá eszközök, nem lenne kiket támogatni. Szabó Ödön, a Bihar Megyei RMDSZ ügyvezető elnöke értékelte azt a kitartást és hitet, amellyel Meleg Attila és társulata teszi a dolgát, a felmerülő nehézségek ellenére. Meglátásában, ha jobban odafigyelnénk, azt tapasztalnánk, hogy a váradi kulturális élet színesebb, árnyaltabb és gazdagabb, mint gondolnánk, van rá igény, “dacára annak, hogy egyesek szerint halott”. A helyi értékek promoválására buzdított, és úgy vélekedett: egy adott pillanatban el fog majd jönni az az idő, hogy a benyújtott magyar kulturális pályázatokat is szelektálni kell.
Nemzeti örökség
Dr. Sarkady Zsolt, az MM Pódium egyik alapító tagja azon meggyőződésének adott hangot: az egyesület kulturális szórakozási lehetőséget biztosít, és ezáltal a nemzeti örökség részét képezi. Megitélésében a civil kezdeményezések különösen lényegesek egy olyan településen, mely az elszórványosodás ellen küzd. A művelődést államilag is segíteni kell, mert a saját lábán nem tudta megállni, ezért összes kapcsolatrendszerét és ismeretségét megpróbálja felhasználni annak érdekében, hogy minél több támogatást kieszközöljön. Jakabffy László telepvezető-mérnök a várfelújítási munkálatokról beszélt. Arra hívta fel a figyelmet: meg kell azt akadályozni, hogy az erődítmény egy internacionális, mindentől elszigetelt kulturközponttá váljék, s senki se tudjon arról, hogy a nem egy a többi vár közül, hanem a magyar kultúrtörténet és történelem része.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

A színházakban nincs alkotói válság
A színházakat súlyosan érinti a 25 százalékos bércsökkentés és a dologi költségek 20 százalékos lefaragása. Ennek ellenére a székelyföldi intézményvezetők gazdag évadot ígérnek – derül ki összeállításunkból.
„A költségevetés csökkentésével és a leépítések okozta nehézségekkel a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színháznak is szembe kell néznie, a gondok ellenére azonban színvonalas, különleges évadot tervezünk” – mondta el lapunknak Béres László színházigazgató. Kiemelte, hogy az idei évad a 20. jubileumi évadja a színháznak. Így ezt az évet teljes egészében ennek az évfordulónak szentelik, ennek jegyében állították össze az évadot, sőt a dance.movement.theater nemzetközi táncfesztivált is az évforduló tiszteletére szervezik.
Az ünnepi évadra való tekintettel olyan rendezőket hívtak meg, akik hangsúlyos módon járultak hozzá a színház mostani arculatának kialakulásához, így újra előadással jelentkezik Barabás Olga, Bozsik Yvette, Katona Imre és Derzsi Szilárd is. Béres László az „ősfigurás” Török Zoltán Nagynyavalya című keserű vígjátékát állítja színre, amely kimondottan a társulat számára íródott.
„A Figura Stúdió Színház legfőbb törekvése a színházi formanyelv megújítása, amelyet nem könnyű egyeztetni a város elvárásaival” – jelentette ki a társulat vezetője. Figyeltek arra, hogy a bérletrendszerbe a közönség számára vonzó címeket vagy műfajokat válogassanak be, a tartalmas szórakoztatás mellett azonban a nézők színházi nevelése is fontos a társulat számára. Ezért az intézmény két fesztivált is szervez, a Romániai Kisebbségi Színházak Kollokviuma inkább a klasszikusabb formanyelvű előadások kedvelőinek, míg a dance.movement.theater fesztivál a kísérleti irányvonal szerelmeseinek szól.
A néző nem érezheti, hogy válság van a színházban
„Bármi lesz is, a nézőnek nem szabad megéreznie, hogy válság van a színházban” – erre a gondolatra alapozva építette fel idei évadát a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház. Így a pénzhiány ellenére igazán gazdag és színes programot állítottak össze.
„Célunk az, hogy minél több ember jöjjön színházba, így egy igazán érdekes, változatos programmal próbáljuk színházba csalogatni őket” – hangsúlyozta Nagy Pál társulatvezető. A diákokhoz, a fiatalokhoz is szeretnék elvinni a színházat, ezért idén egyéni- és felolvasó színházi előadásokkal mennek majd az iskolákba, szórakozóhelyekre.
A Tomcsa Sándor Színház évadnyitó előadására október 7-én kerül sor, már lendületesen folynak a próbák. A tavasz ébredése című nagyszínpadi előadást Szabó K. István rendezésében láthatja a nagyérdemű. A tervezett nagyszínpadi előadások közt szerepel az Irma, te édes! című zenés komédia és a Portugál, de ezen kívül terveznek stúdió- és egyéni előadásokat, valamint felolvasó esteket is.
Október közepétől pedig immár harmadik alkalommal megrendezett Kortárs Dráma találkozót szervezik. „Nyolc saját előadással készülünk idén, színes, de nehéz évad elé nézünk, főleg így, hogy jelentős emberhiánnyal is számolnunk kell” – összegzett Nagy Pál igazgató. A leépítések miatt jelenleg mindössze 21 ember dolgozik a színházban, és olyan fontos munkaerőket kell nélkülözniük, mint hangosító, ügyelő, öltöztető és más műszaki emberek.
A színház nyelvén reflektálni
A gazdasági megszorításokat és a társadalom aktuális kérdéseit egyaránt tükrözi a Csíki Játékszín most kezdődő évadának három előadása – tájékoztatott Budaházi Attila, Csíkszereda önkormányzati színházának dramaturgja. A csíkszeredai társulat az évadot William Shakespeare Macbeth című tragédiájával indítja Gavril Pinte rendezésében. Jevgenyij Svarc A sárkány című, felnőtteknek szóló meséjének Parti Nagy Lajos által készített színpadi átiratát a helyi, csíkszeredai Vargyas Márta viszi színre.
Az újév és a farsang A csókos asszony című Zerkovitz-operett jegyében telik majd, a darabot Parászka Miklós állítja színpadra. Ugyancsak Parászka Miklós rendezi Martin McDonnagh ír szerző darabját, a Vaknyugatot is.
Tasnádi István Magyar zombi című, Moliére stílusában írt, de jelenbe mutató verses szatírájának rendezője Victor Ioan Frunza.
A társulat dramaturgja kifejtette, külön produkcióval ünneplik a magyar dráma, a magyar kultúra és a költészet napját. „Ezek alkalmából Szabad belépő címmel felolvasószínházi előadásokat tartunk, melyekre ingyenjegyet igényelhetnek nézőink” – közölte.
A gazdasági megszorítások nemcsak a műsorpolitikában éreztetik hatásukat, hanem a színház életében is, bár négy munkatársától kellett megválnia az intézménynek, a művészek száma nem változott a tavalyihoz képest.
Új kezdet
A tavaly alakult Kézdivásárhelyi Városi Színház, egy év tapasztalatát felhasználva készül az új évadra – mondta Csapó György társulatvezető. Megtudtuk: ebben az évadban is szerepre szerződnek a színészek, nincs állandó társulat.
Az intézmény ugyanis projektszínház, és a helyi önkormányzat által létrehozott Vigadó Kulturális Alapítvány működteti. Költségvetésük 750 ezer lej, az összegnek egyharmadát a helyi önkormányzat állja. A büdzsé kétharmadát magyarországi és uniós pályázati pénzek teszik ki, illetve a helyi üzletemberek is támogatják a színházat – tájékoztatott Csapó, hozzátéve: mivel a színháznak nincs állandó társulata, a leépítések nem fenyegették.
Az első előadásuk Tamási Áron Tündöklő Jeromos című színműve, olvasópróbáit szeptember elsején indították; rendezője Török Viola, a bemutató október 8-án lesz. Színre viszik továbbá Sütő András Advent a Hargitán című művét, Nagy Ignác és Parti Nagy Lajos Tisztújítás című társadalmi szatíráját, és Egressy Zoltán Sóska sült krumpli című műve alapján A meccs című darabot.
Baloga-Tamás Erika, Baló Levente. Új Magyar Szó (Bukarest)

Táguló-szűkülő irodalom (E-MIL-tábor Árkoson)
Nem túl rózsás az irodalmi folyóiratok s következésképp az irodalmi alkotók helyzete sem a magyar nyelvterületen, legalábbis ez derült ki az Erdélyi Magyar Írók Ligájának (E-MIL) az Árkosi Kulturális Központban zajló táborán az irodalmi lapok bemutatkozásakor. A Bárka, Együtt, Helikon, Hitel, Irodalmi Jelen, Kortárs, Korunk, Magyar Napló, Sikoly, Székelyföld, Szépirodalmi Figyelő, Szőrös Kő, Új Könyvpiac szerkesztői mindannyian felismerik, a papírhordozó alapú folyóiratra egyre kisebb az igény, a virtuális tér nyújt menekvést ― erdélyi példa erre az Irodalmi Jelen, mely többévnyi nyomtatott változat után immár jó ideje csak az interneten él. Tegnap délután Boka László irodalomtörténész, az Országos Széchényi Könyvtár tudományos igazgatójának előadásán elhangzott, a kulturális globalizálódó folyamatokban tágul, de ugyanakkor szűkül is az irodalom, a mediatizált kultúra egyre nagyobb teret nyer ― ebből meg érdekes vita kerekedett, melybe kisebb-nagyobb kanyarokkal a világirodalom fogalmának megkérdőjelezésén át a magyar irodalom külföldi népszerűsítésének mikéntjéig (mintegy megelőlegezve a ma délelőttre e témakörben tervezett előadást), a műfordítástól a marketingig s a napilapok irodalomközvetítő szerepéig sok minden belefért. S valószínűleg még érdekfeszítőbb viták zajlottak a Szentkereszty-kastély szomszédságában, ahol sok asztal mellett még több költő és író értekezett. Nyilván, irodalomról.
Váry O. Péter. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Vitéz Nagybaczoni Nagy Vilmosra emlékezünk
A második bécsi döntés értelmében 1940. szeptember 5-én megkezdődött Észak-Erdély megszállása. A három hadseregből szervezett magyar haderő központi erejét a Nagybaczoni Nagy Vilmos gyalogsági tábornok vezérlete alatt álló 1. hadsereg képezte.
Székelyföldet az ötödik naptól kezdődően az erdővidéki származású generális csapatai vették birtokba. Szeptember 12-én értek Háromszékre, ahol 13-án befejeződött az erdélyi területek visszavétele. Harmincnégy éve, hogy a magas rangú katonatiszt örökre távozott az élők sorából. Talán ő vitte legtöbbre Erdővidék tekintélyes számú, hírnevet szerzett szülöttei közül, és ezzel háromszéki viszonylatban is előkelő helyet vívott ki magának. Életútjának rövid összefoglalása a sorsfordító események hetvenedik évfordulója alkalmából vált ismét időszerűvé. Vitéz Nagybaczoni Nagy Vilmos Parajdon született 1884-ben. Apja, Nagy Zsigmond, az ottani sóbánya mérnöke telegdibaconi gyalogszékely família utóda volt, édesanyja, Hermann Vilma pedig Hunyad megyei, többé-kevésbé német származású asszonyként adott a későbbi tábornoknak életet. A családfő korai halála után az édesanya szüleihez, Szászvárosba költöztek, és a gyermekek ott végezték elemi és középiskoláikat. Vilmos, aki bátyja, Béla példáját követve a katonai pályát választotta, 1905-ben a Ludovika Akadémián fejezte be főiskolai tanulmányait. Hadnaggyá kinevezésével egyidejűleg a szabadkai 6. gyalogezredhez vezényelték. A csapatszolgálat nem teljesen elégítvén ki érdeklődését, pályájának alakítása céljából a továbbtanulást látta előnyösebbnek. A Felsőbb Tiszti Tanfolyam és a bécsi Hadiiskola elvégzésével, 1912-ben — miközben főhadnaggyá lépett elő — a 79. gyalogdandár vezérkari tisztje lett. Az első világháborúban előbb a Szerbia elleni felvonulásnak, majd 1915-ben már századosként, a Magyarországot elérő orosz támadással szembeni védekezésnek volt dandárjával együtt részese. Innen átmenetileg a Honvédelmi Minisztériumba helyezték, később, 1916 közepén az orosz fronton küzdő Szurmay-hadtesthez és novemberben az Erdélyben állomásozó 6. hadosztályhoz vezérkari tisztnek osztották be. Ezután 1917-ben a 16. gyalogdandár vezérkarának hadműveleti tiszti teendőit bízták rá, ahol nemsokára átvette a vezérkari főnökséget, de egy év múlva, már a háború vége felé, újra a minisztériumban foglalkoztatták. A forradalmak idején is itt tartózkodott, különféle megbízatásokban a Vörös Hadsereg és a Székely Hadosztály, valamint a Székely Nemzeti Tanács működését segítette. A tanácsuralmat követően egymást váltó kormányok alatt megint csak a minisztérium és utóbb a főparancsnokság keretében szolgált 1925-ig. E válságos időszakban 1919 során őrnaggyá, 1921-ben alezredessé, 1925-ben ezredessé nevezték ki. Előmenetele akkoriban kapott nagyobb lendületet. Még ebben az évben a honvédelmi miniszter szárnysegéde, és 1927-ben a budapesti vegyes dandár vezérkari főnöke lett. 1931 során a főparancsnok szárnysegédje, 1933-ban korábbi dandárjánál a kerékpáros csapatok parancsnoka, 1935-ben minisztériumi csoportvezető, 1936-ban pedig már a sokszori ott végzett szolgálata által megszokott 1. vegyes dandár parancsnoki posztján volt található. Ez utóbbi 1938-ban hadtestté alakulván, Nagy Vilmos vezetésével részt vett a felvidéki bevonulásban. Hadtestétől azonban rövidesen meg kellett válnia, és a főparancsnok gyalogsági szemlélőjeként nyert új beosztást. Egy évvel később, 1940-ben az 1. hadsereg parancsnoki helyét foglalta el, amelyet vezényelve vonult be a visszatért észak-erdélyi területekre. A tábornoki rendfokozatot 1934 folyamán kerékpáros csapatparancsnokként, az altábornagyi rangot 1937-ben a vegyes dandár élén, a gyalogsági tábornokit mint hadseregparancsnok 1940 tavaszán érte el. Ezt a rendfokozati megnevezést a következő évben megszüntetve, vezérezredesre változtatták, ami nem jelentett előléptetést. Az erdélyi közigazgatásnak Nagy Vilmos közreműködésével végbemenő megszilárdulását követően, 1941-ben a tábornokot meglepetésszerűen nyugdíjazták. Ezzel mintegy másfél éven keresztül a polgári lét nyugalmasabb időszaka köszöntött rá, aminek során figyelemreméltó társadalmi szerepvállalása és az új létformába való beilleszkedési képessége is megmutatkozott. Ezért ismét váratlanul érte, amikor a kormányzó mérsékeltebb vezetést szánva a Honvédelmi Minisztérium irányítására, őt kérte fel a miniszteri tisztség vállalására. Kilenc hónapos minisztersége idején a magyar érdekek védelmezését, a hadsereg harctéri követelményekhez igazodó jobb ellátását és a munkaszolgálatosokkal való bánásmód megváltoztatását tartotta legfontosabbnak. Mindez a hazai és német szélsőségesek szerint nemkívánatos tevékenységnek minősült, noha a tábornok eleinte általában németbarát irányvonalat képviselt. Ezenkívül akkoriban és a későbbiekben is nemegyszer szemére vetették, hogy gyengekezű katonának és politikusnak bizonyult. Súlyosbították helyzetét sógornőjének származásával összefüggésben a személyét érő sorozatos szélsőjobboldali támadások is. Ezáltal Nagy Vilmos kellemetlen tehertétellé vált Kállay Miklós miniszterelnök számára. Mindennek okán 1943 júniusában lemondott (vagy lemondatták) hivataláról. Az elkövetkező néhány hónapban aktív kapcsolatot tartott a háborút és a német orientációt ellenző körökkel azon megfontolásból, hogy Magyarországnak a háborúból való kiválását valamilyen módon elősegíthessék. E rejtett elképzelések viszont az ellenállás erőtlensége és szervezetlensége miatt a megvalósításig soha nem juthattak el. Az ország 1944. márciusi német megszállását követően piliscsabai házába vonult vissza, ahol besúgókkal és jelentéstevőkkel körülvéve állandó megfigyelés alatt tartották. A kiugrási kísérlet októberi csúfos kudarca és a nyilas hatalomra jutás után, novemberben ellenségei elérkezettnek látták az időt letartóztatására. Budapestről Sopronkőhidára, majd innen bátyjával és több más fogvatartottal együtt Németországba szállították. Német földön amerikai fogságba esett, ahonnan a háború végével bántalmazás nélkül térhetett haza. Itthon nem került a háborús bűnökkel megvádoltak közé, és nyugdíjának meghagyása mellett igazolták katonai tevékenységét. Pár évig még kivételezettnek mondható helyzetet is élvezett. A kommunizmus térhódításával azonban nemcsak nyugdíját vonták meg, hanem már a viszonylag megtűrtek csoportjából is kiesett. Munkavállalását megnehezítették, így családjával igen nehéz körülmények közé került, épphogy csak boldogultak a rájuk nehezedő nyomás miatt. Fiát, holott a kommunista Néphadsereg tisztje volt, évekre börtönbe zárták. Ezen az állapoton Groza román miniszterelnök — Nagy Vilmosnak Szászvárosban Kuún-kollégiumbeli osztálytársa — közbenjárása enyhített, ami után nyugdíjának újrafolyósításával is könnyítve rajtuk, felszabadultak a közvetlen létbizonytalanság súlya alól. A jó helyzetfelmérésű tábornok egyébként, talán alkalmazkodóképességének is köszönhetően, mindenkor enyhébb megítélés alá esett, mint magas rangú katonatársainak többsége, így élete és személyi szabadsága még a kommunizmus legsötétebb időszakában sem került veszélybe. Nagy Vilmos 1912-ben vette feleségül anyai ágon első fokú unokahúgát, Sepsibaczoni Nagy Zelmát, akitől született hat gyermeke közül négy érte meg a felnőttkort. Leánya, Julianna Nagy Elek nagybaconi református esperes Károly nevű fiához ment férjhez. Kivételes társadalmi emelkedésének — katonai pályája mellett — fontos állomásai voltak, amikor 1923-ban első világháborús érdemeiért vitézzé avatták, és 1938-ban a Máltai Lovagrend is soraiba fogadta, melyen belül 1942-ben eljutott a nagykeresztes magisztrális fokozatig. Más téren mutatkozó adottságai köréből kiemelendő, hogy festészeti, valamint hadtörténeti alkotásaiból kitetszően átlagon felül álló ecsetkezelői és írói tehetséggel rendelkezett, aminek jeléül a Magyar Országos Képzőművészeti Társulat, és a Magyar Tudományos Akadémia Hadtörténeti Bizottsága is tagjává választotta. Az 1950-es évek végétől családtagjai körében zaklatásmentesen élte — néhány nyilvános szerepléstől eltekintve — immár eseménytelen öregkorát Piliscsaba-Klotildligeten. Hosszú élete itt ért véget 92. évében 1976. június 21-én. Nagybaczoni Nagy Vilmos magasra ívelő életpályáján tanúsított — még ha helyenként ellentmondásosnak mondható — magatartásával egyértelmű nagyrabecsülést vívott ki, amelyet el nem hanyagolható kötelességünk a jövő magyarságának továbbörökíteni.
NAGYBACZONI MOLNÁR FERENC. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Erdélyi magyar nyelvföldrajz
Murádin László (Harasztos, 1930. nov. 29.) nyelvész. Középiskolai tanulmányait a gyulafehérvári Majláth Gimnáziumban, a kolozsvári Piarista Főgimnáziumban és a marosvásárhelyi Bolyai Líceumban végezte, a Bolyai Tudományegyetemen szerzett magyar nyelv és irodalom szakos tanári oklevelet (1954). Még egyetemi hallgató korában a Magyar Nyelvészeti Tanszék gyakornoka, majd ugyanitt tanársegéd. 1958-tól a Román Akadémia kolozsvári Nyelvtudományi és Irodalomtörténeti Intézetének tudományos munkatársa, 1964-től főkutató. Az akadémia nyelvtudományi intézetében 1968 óta az egyetlen romániai nyelvészeti és irodalomtörténeti szakfolyóirat, a Nyelv- és Irodalomtudományi Közlemények szerkesztője. Kutatási területe a magyar nyelvjárástan, a romániai magyar nyelvjárások nyelvföldrajzi vonatkozásai. Részt vett a keleti székely, moldvai csángó és aranyosszéki tájnyelvi atlaszok adatgyűjtő munkájában. E tárgykörben megjelent tanulmányai a NyIrK-ben: Az ikes ragozás állapota és használatának nemzedékek szerinti megoszlása Háromszéken (1957/1); Mutatvány az „Aranyosszéki Tájnyelvi Atlasz”-ból (1958/1-4); Az ly hang a moldvai csángó nyelvjárásban (1965/1). A mintegy 3400 címszavas kérdőfüzettel végzett, 136 falura kiterjedő általános nagyatlasz, a Romániai Magyar Nyelvjárások Atlasza nyelvföldrajzi adatainak gyűjtője, a mű szerkesztője. Szaktanulmányai általában e témához kapcsolódnak, s az atlasz adataira épülnek a NyIrK hasábjain. Legutóbbi kötete: Erdélyi magyar nyelvföldrajz. Nyelvészeti tanulmányok. Europrint Könyvkiadó, Nagyvárad, 2010. Alább közöljük a kötet Előszavát.
Életemből több évtized nyelvföldrajzi kutatással, a nyelv földrajzi, azaz térbeli vizsgálatával telt el. Az ilyen jellegű kutatás a nyelvföldrajzi módszer alkalmazásával válik elérhetővé. Lényege, hogy minden fontos hangtani és alaktani sajátosságot, a hagyományos népi kultúra szókincséből reprezentatív mennyiséget felölelő kérdőfüzet segítségével a vizsgált terület kijelölt településein, kutatópontjain a kérdésekre adott feleletek alapján a közösség nyelvjárását felmérje, és térképlapokon, a térképlapok alapján összeállt nyelvatlasz formájában szemléltesse. A térképlapok száma a kérdések és a kérdésekre adott feleletek számától függ. A megfelelő számú térképlap alapján összeállított nyelvatlasz teszi lehetővé a különböző nyelvjáráscsoportok rendszerszerű leírását, a nyelvjárástípusok összehasonlítását, a jelenségek, a rendszertagok területi elhatárolását és az adott nyelvjárás meg az irodalmi nyelv viszonyának megállapítását.
A nyelvföldrajzi gondolat a XIX. század végén született annak érdekében, hogy a nyelvi, nyelvjárási jelenségek összemérhetőek legyenek és egymáshoz való térbeli viszonyukban szemléltethetővé váljanak. A német Georg Wenker volt a nyelvföldrajz megteremtője és az első nyelvatlasz összeállítója (Sprachatlas von Nord- und Mitteldeutschland, 1881). Sikerén felbuzdulva megszületik a mintegy negyvenezer kutatópontot felölelő nagy német nyelvatlasz (Deutscher Sprachatlas), anyagát 1927 és 1956 között tették közzé Wenker utódai. A nagy francia nyelvatlasz megteremtése J. Gilliéron és E. Edmond nevéhez fűződik (Atlas lingvistique de la France, 1902–1910). Az előfutárok között említenünk kell még K. Jaberg – J. Jud olasz és dél-svájci atlaszát (Sprach- und Sachatlas Italiens und der Südschweis, 1928–1940), valamint a románok Sever Pop és Emil Petrovici gyűjtötte általános nagyatlaszát (Atlasul lingvistic român. I. –II., 1938).
Bár a magyaroknak a XIX. század második és a XX. század első felében nyelvjárási leírásokban, nyelvjárási monográfiákban, tájszójegyzékekben és -szótárakban gazdag a szakirodalmuk, a nyelvföldrajzi módszer alkalmazásában, a magyar nyelvatlasz megteremtésében a magyar dialektológia nem tartozik az úttörők közé. E hiányt pótlandó, az első magyar népnyelvkutató értekezlet 1941-ben felkérte Bárczi Gézát a magyar nyelvatlasz munkálatainak előkészítésére és megszervezésére. Ennek keretében készül el Szabó T. Attila szerkesztésében, Gálffy Mózes és Márton Gyula adatgyűjtése alapján az első magyar nyelvatlasz-mutatvány: Huszonöt lap „Kolozsvár és vidéke népnyelvi térképé”-ből (EM. 49. 1944), majd Bárczi szerkesztésében: Mutatványok a magyar nyelvatlasz próbagyűjtéseiből (Bp., 1947). Később, a táji nyelvatlaszok mellett, megszületik a nemzeti mértékű magyar nyelvatlasz: A magyar nyelvjárások atlasza, I – VI. (Bp., 1968–1977), benne 22 erdélyi magyar kutatóponttal.
Ha a romániai magyarság táji nyelvhasználatára fordítjuk a figyelmet, értékelnünk kell, hogy a nyelvföldrajzi módszerrel készítendő táji nyelvatlaszok megalkotásának óhaja a kolozsvári nyelvészek körében továbbra is meg nem kerülendő feladattá vált. Az 1940-es évek végén megindul a moldvai csángó nyelvjárás nyelvföldrajzi anyaggyűjtése, minden csángó lakta település nyelvjárásának felmérése. Az elkészült atlasz kéziratának kiadását a korabeli viszonyok nem tették ugyan lehetővé, mégis az atlasz évtizedekkel később napvilágot látott (Gálffy Mózes — Márton Gyula – Szabó T. Attila: A moldvai csángó nyelvjárás atlasza (I –II. Bp., 1991). S tulajdonképpen ide, a moldvai csángó nyelvjáráskutatáshoz kapcsolódik az én nyelvföldrajzi tevékenységem kezdete is.
Mint a kolozsvári Bolyai Tudományegyetem Magyar Nyelvészeti Tanszékének tagja, részt vettem a moldvai csángó, a keleti székely, önálló vállalkozóként az Aranyos-vidéki táji nyelvatlaszok anyaggyűjtő munkájában, 1948-tól pedig – mint a Román Akadémia Nyelvészeti Intézetének kutatója – a mintegy 3400 címszavas kérdőfüzettel végzett, 136 falura kiterjedő általános nagyatlasz, A romániai magyar nyelvjárások atlasza (I–IX. kötet, 1955–2010) anyaggyűjtője és szerkesztője voltam. Az időközben szakfolyóiratokban megjelent s részint e kötetben felsorakoztatott tanulmányaim e témához kapcsolódnak. Népújság (Marosvásárhely)

Újraalakulásának huszadik évfordulóját ünnepli a Kolozsvári Református Kollégium
Szellemi útravalónk a hitvallásos nevelés, becsület, munkatisztelet – vallja Székely Árpád igazgató
Az 1989-es rendszerváltozást követően Erdélyben az első, újraindított felekezeti tanintézet a Kolozsvári Református Kollégium volt. Székely Árpád zenetanár, igazgató már huszonegyedik tanévét kezdi az iskolában.
A kezdeti nehézségek elmúltával mára a tanintézet hírnevet szerzett magának, az iskola kórusa pedig többször vendégszerepelt nem csak Erdélyben, de külföldön is. Kolozsváron is rendszeresen fellépnek a március 15-i, október 6-i és 23-i ünnepségeken, de szívesen tesznek eleget a legkisebb vidéki település egyházközségének felkérésére is. A Kolozsvári Református Kollégiumban jelenleg több mint háromszáz diák tanul és 35 tanár oktat. Két évvel ezelőtt sikerült első és ötödik osztályt indítani, tavalytól pedig az óvodacsoport apróságainak kacagásától hangosak az ódon falak.
Földrajzfüzetből – napló
Hogyan emlékszik vissza a húsz évvel ezelőtti kezdetre?
Már 1990 tavaszán szó volt arról, hogy ősszel újraindul a Kolozsvári Református Kollégium. Én akkor Petrozsényben voltam tanár, mivel a zeneakadémia elvégzése után oda helyeztek ki. Úgy gondoltam, hogy szívesen tanítanék az újralétesített Református Kollégiumban, hiszen mindig szoros szálak kötöttek egyházamhoz: hatodikosként otthon, Alsó- Felsőszentmihályon kántorkodtam, családommal együtt részt vettem az egyházi ünnepeken, Kolozsváron egy ideig a Belvárosi Egyházközség kórusának is tagja voltam. 1990 szeptemberében több zenetanár közül a püspökség engem választott. Sok akadályt gördítettek Petrozsényben elmenetelem elé. Többen azt mondták: miért hagyom ott a biztos állásomat, mert a Kolozsvári Református Kollégiumból „úgysem lesz semmi...” 1990. október 1-jén a Farkas utcai református templomban megtartott évnyitó után tudtuk meg, hogy az ókollégium épületét nem adták vissza az Erdélyi Református Egyházkerületnek, és még nem lehet tudni, hol működik majd a kollégium. Végül a Györgyfalvi negyedi 16-os Általános Iskolában bocsátottak a rendelkezésünkre négy osztálytermet – a nyolc osztálynyi diákságunknak – és itt töltöttünk el 12 évet. Az első tanév naplói nyolc, nagy méretű földrajzfüzet volt, ezeket ma is őrizzük. Akkor 12 megyéből jöttek a diákok. Nem volt ritka az olyan eset sem, hogy a X. vagy XI. osztályt máshol már elvégzett tanuló újrakezdte nálunk ugyanazt az osztályt, mert felekezeti iskolába akart járni. Az öregdiákok és a református leánygimnázium volt növendékei az első pillanattól kezdve mellénk álltak, segítettek. A 16-os iskola vezetőségével mindig jó, kollegiális kapcsolatot tartottunk fenn.
Mi volt a helyzet a tanárokkal?
Az első tanév elején a kinevezett főigazgató Székely József volt. Úgy emlékszem, az első tanári fizetést 1991. telén kaptuk kézhez. Addig minden pedagógus ingyen dolgozott. A már nyugdíjas tanárok, azt hiszem, jó ideig semmilyen pénzbeli juttatást nem kaptak.
A kollégium akkori diákságának többsége nem volt kolozsvári. Hogyan oldották meg az elszállásolásukat?
Az első tanévkezdés után a bentlakó diákokat főleg a belvárosi gyülekezet tagjainál szállásoltuk el. 1991. februárjában a Traian Vuia Líceum bentlakásában utaltak ki számunkra két emeletnyi helyet. Habár az iskola vezetőségével mindig szót tudtunk érteni, azért nem kis gondokkal kellett szembenéznünk 1995-ig, amikor az energetikai líceum bentlakásában helyeztek el minket. Ma is emlékszem a tanfelügyelőség értesítőjére, amelyben felszólítottak, hogy két nap alatt hagyjuk el a Vuia-líceum bentlakását, mivel az ingatlant át kellett adni a BBTE-nek.1996-ban felépült a Bethlen Kata Diakóniai Központ, azóta is ott vagyunk a bentlakásunkkal.
Mikor kerültek vissza az ókollégiumba?
Az Erdélyi Református Egyházkerület soha nem mondott le arról, hogy visszakérje 1948-ban államosított ingatlanjait. Évekig tartó pereskedés eredményeképpen az egyháznak sikerült visszaszereznie az ó- és az újkollégium (a mostani Şincai-líceum) épületét, ám ezek visszatáblázását megvétózta a városháza és a Şincai-líceum. Beperelték az Erdélyi Református Egyházkerületet, és annak ellenére, hogy a kihívott szakértők bebizonyították, hogy a két épület, az udvar, a tornacsarnok egy együttest alkotott, a kolozsvári bíróság ítélete értelmében csak az ókollégiumot és az ahhoz tartozó udvart vehettük újra birtokba. Az újkollégium épületét, a nagyudvart és a tornacsarnokot 2000-ben visszaírták az állam tulajdonába. 2002-ben szerencsés politikai fordulat következett be. A Kolozs megyei RMDSZ akkori elnöke, Kónya-Hamar Sándor mellénk állt. 2002. december 20-án birtokba vehettük az ókollégium egy részét. A második emeleten egy magániskola működött, az étkezdét kibérelte egy cég, a földszinten a Sincai-líceum karbantartó műhelyei kaptak helyet. Két évbe telt, ameddig a teljes épületet birtokba vehettük. Egy tönkrement, lelakott ingatlant kaptunk vissza, amely állandó javításra szorult. Most már kezdjük “kinőni” az épületet. Nagy szükség lenne az újkollégium épületére is. Reménykedjünk, hogy Isten teljesíti ezt az óhajunkat is. Az évek során nagy hangsúlyt fektettünk nem csak az osztálytermek javítására és szépítésére, hanem a felszereltségre is. Ma korszerű informatikai laboratóriumok és szertárak várják diákjainkat. A bentlakók ellátása is megoldódott. Dísztermünk alkalmas az istentiszteletek és ünnepségek lebonyolítására. Mindezért Istennek adunk hálát. Diákjaink többsége egyre jobb eredményeket ér el. Nem csak a városban, hanem Erdély-szerte ismerik az iskolát, és ebben oroszlánrésze van az iskola kórusának.
Jelenleg milyen karbantartási munkálatokat végeznek?
A mostani felújításokat nagyobb mértékben az egyház, kisebb mértékben a városi tanács finanszírozza. Külső javításokat végzünk, az ingatlan északi részét újracserepeztettük. A bejáratot kívül-belül felújítjuk, a csatornák egy részét kicseréljük. Egy új osztálytermet is berendeztünk és bővítettük az óvodát.
Mi az a szellemi útravaló, amelyet a kollégisták az iskolától kapnak?
Elsősorban a hitvallásos nevelés fontosságát emelném ki, amely az Istenbe vetett hiten alapszik. Emellett a becsületet, a munka tiszteletét említeném. A hitvallásos nevelés és a keresztyén értékek birtokában másként állsz hozzá a munkához, más a kapcsolatod embertársaiddal. Diákjaink ezek elsajátításával lépéselőnyben lehetnek a többi iskola diákjaival szemben. Az elmúlt húsz évben több mint 1500 tanuló végezte el a kollégiumot, közel 86 százalékuk egyetemet végzett. Majdnem másfélszázan végezték el a Teológiát. A legfontosabb alapelvünk az, hogy hívő, református, de ugyanakkor jó magyar emberekké váljanak. Úgy vélem, az eltelt húsz év alatt pozitív irányba alakítottuk az erdélyi magyarság jövőjét, jövőképét.
Milyen a kollégium kapcsolata más iskolákkal?
Nagyon jó kapcsolatot tartunk fenn a többi erdélyi református kollégiummal: hagyományszámba mennek bibliaismereti-, népdal- és zsoltáréneklési versenyeink, diáktalálkozóink. Jó a kapcsolatunk a János Zsigmond Unitárius Kollégiummal, illetve a magyarországi református kollégiumokkal. A Kolozsvári Ortodox Szemináriummal évek óta közös karácsonyi koncerteken lépünk fel. Emlékszem: az első közös koncertünkre Cucu Imola, a Brassai-líceum akkori igazgatója biztosította nekünk a helyszínt a líceum dísztermében. Ezt követően a Kétágú, majd a Farkas utcai református templomban és az ortodox katedrálisban léptünk fel. Egyházunk vezetői is részt vesznek ezeken a közös koncerteken, amelyek jól szolgálják egymás hitének és művészetének megismerését és tiszteletét.
Mi az, ami változott az elmúlt húsz év alatt?
Nem hiszem, hogy a romániai közoktatás jó irányba halad. Stabil tanügyi rendszerre, világos törvénykezésre van szükség. Az iskolák tekintélyét vissza kell állítani, a diáksággal pedig meg kellene értetni a tanulás fontosságát és hasznát. A fiatalság körében egyre nagyobb méreteket öltő nemtörődömség, a jövőkép-nélküliség ellen a hitvallásos nevelés hatásosan veheti fel a harcot.
Az iskola kapuja mindenki előtt nyitva áll
Most két ünnepségre készülnek.
Húsz éve, pontosabban 1990. október 1-jén indult újra a Kolozsvári Református Kollégium, hála egyházunk akkori vezetőjének, ft. Csiha Kálmán püspök úrnak és Székely József generális direktornak, az iskola első igazgatójának. Másrészt pedig szeptember 18-án és 19-én Kolozsváron először kerül sor a kilenc erdélyi református kollégium országos évnyitójára.
Az erdélyi meghívottak mellett meg kell említenem a magyarországi testvériskolákat is, amelyek képviseltetik magukat az ünnepségen: a Gödöllői Református Líceum, a Miskolci Református Gimnázium, a Hódmezővásárhelyi Református Gimnázium, a Pécsi Református Gimnázium és nem utolsósorban a Budapesti Lónyai Református Gimnázium.
Meg kell említenem, hogy kollégiumunk létesítésének húszéves évfordulója alkalmával szeretettel várunk minden volt diákot és tanárkollegát. Külön örömömre szolgál, hogy olyan volt növendékeink is elfogadták a meghívást, mint Pataki Adorján és Szilágyi János, a Kolozsvári Magyar Opera énekesei, Várvári Gabriella, a temesvári opera énekese, Nagy Zoltán, a bécsi Staatsoper énekese, továbbá Németi Zsuzsa, a szatmári színház és Varga Balázs, a nagyváradi színház művésze.
Szombaton, szeptember 18-án kollégiumigazgatók konferenciájára kerül sor, amelyen ft. Pap Géza püspök úr is részt vesz, ha ideje megengedi.
A szeptember 19-i vasárnapi évnyitó ünnepségre meghívtuk László Attilát, Kolozsvár alpolgármesterét, aki sokszor segített rajtunk, Kötő József képviselőt, akit több szál fűz iskolánkhoz. Igét hirdet nt. Kató Béla főjegyző úr. A vasárnapi ünnepség a megszokott keretek között zajlik, lesz zászlós bevonulás, áhítat, köszöntőbeszédek hangzanak el, és átadják a Bethlen-díjat is amellyel a két református egyházkerület érdemes oktatókat tüntet ki. Dr. Gubcsi Lajos Magyarországról átadja az Ex Libris díjat minden erdélyi református kollégium számára.
NAGY-HINTÓS DIANA. Szabadság (Kolozsvár)

Hitélet – Evangélikus-Lutheránus Egyetemes Lelkészértekezlet Kolozsváron
„A kövek építésétől a lélek építéséig, a kövek templomától a lélek templomáig” témával, magyarországi részvevőkkel zajlott Kolozsváron az Egyetemes Lelkészértekezlet, amely csütörtökön ünnepi istentisztelettel kezdődött, majd a meghívottak részére az idei és a 2012-es Szélrózsa Ifjúsági Találkozóról, az ifjúsági munkáról, műemlék templomok és bútorzat restaurálásáról hangzottak el előadások.
Gáncs Péter magyarországi püspök: Merjünk cselekedni
„Számunkra minden istentisztelet ünnep, amikor elhelyezzük a lelki követ az épülő lelki templom falán. Az istentiszteletek alkalmával a betérők koldusként érkeznek, ám van esély arra, hogy megajándékozottként távozzanak.” – mondta a megnyitón Adorjáni Dezső Zoltán, a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház püspöke. Igehirdetésében Gáncs Péter, a Magyar Evangélikus Egyház Déli Egyházkerületének püspöke hangsúlyozta, hogy a magyar nem veszteségre ítélt nép, merjünk cselekedni, majd arról értekezett, hogy a mai ember életének centruma üres, amelyet bármilyen pótlék betölthet, ám életünk centruma Jézus Krisztus kell hogy legyen.
Kalit Eszter kolozsvári lelkészjelölt az ifjúságot célzó, és Magyarországon már eredményes Szélrózsa-mozgalom erdélyi hatásairól szólt.
Szilágyi Mátyás, Magyarország kolozsvári főkonzulja fiatal közösségnek nevezte az evangélikus egyházat, majd arra figyelmeztette a jelenlevőket, hogy a lelki vár megerősítése mellett a műemlékek, a várak megőrzése is fontos. „A lelki várvédelem összefonódik váraink, közösségeink védelmével. Legfontosabb erősségünk most a szolidaritás, ám ehhez a közösség vezetői, így az egyháziak segítségére is szükség van” mondta a konzul.
László Attila, Kolozsvár alpolgármestere a demográfiai mutatókat ismertette: tavaly Kolozsváron 2600 gyerek született, ebből 370 magyar nemzetiségű. Értesülései szerint az új tanévben csak 229 magyar elsős van, tehát az elöregedés, a gyermektelenség visszatérő gondot jelent. Ilyen körülmények közepette csak üdvözölni lehet a Szélrózsa-mozgalomhoz hasonlók elindítását Erdélyben.
Az istentiszteleten közreműködött Horváth Zoltán (orgona), Jánosi Renáta (hegedű) és Mányoki Mária (ének).
Nagy-Hintós Diana
Ifjúsági fesztivál – Erdélyben is Szélrózsa?
A tökéletes lelkészről szóló ironikus írással köszöntötte az egybegyűlteket Adorjáni Dezső Zoltán püspök, a Magyarországi Evangélikus Egyház kétévente szervezett Szélrózsa Országos Evangélikus Ifjúsági Találkozóját ismertető előadás előtt, figyelmeztetve: építenünk és épülnünk kell folyamatosan. Gáncs Péter püspök kifejtette: a Szélrózsa találkozók áldása nem csak az együtt töltött három napban érezhető és mérhető.
Smidéliusz Gábor lelkész, Szélrózsa atya a Bayern München stadionhoz hasonlította a Szélrózsát: az a közös a kettőben, hogy a játékszabályok mellett mindkettő felfelé (is) nyit, felfelé is figyel. A találkozók egyik legfőbb célja bevonni az olyan fiatalokat is, akiknek egyáltalán nincs vagy csak kevés közük van egy élő hitű közösséghez. A rendezvények nagyrészt szabadtéren zajlanak, az ilyen terek ugyanis sokkal többet megengednek, több lehetőséget biztosítanak, mint egy templom. Hangsúlyozta a szervezői csoportok munkájának fontosságát, a szervezőcsapat folyamatos megújulásának jelentőségét. A fesztivál programjából a különféle tevékenységek – előadások, istentiszteletek, reggeli áhítatok, filmklub, tömegsport, ökológia, ügyességi vagy szellemi játék, kézműveskedés, Szélrózsa-óvoda, színházi előadások, több színpadon zajló koncertek – mellett említette a Perem sátort, amely a más programot nem találókat fogadja, az éjszakai mély beszélgetésekre lehetőséget adó Nikodémusok óráját, a civil szervezeteket, mozgalmakat, egyházi csoportokat bemutató Lehetőségek piacát.
Simon Ilona lelkész, a Romániai Evangélikus Ifjúsági Szövetség (REVISZ) elnöke és Domokos Jenő ifjúsági lelkész beszámolt arról, hogy míg 2000-ben Debrecenben a Szélrózsa találkozón mindössze 17 erdélyi fiatal vett részt, addig 2008-ban Kőszegre, majd 2010-ben Szarvasra három busszal indultak Erdélyből a fiatalok.
Az egyre növekedő lelkesedés láttán a szervezők a 2010-es találkozó előtt vezetőképzőt szerveztek, az erdélyieket is bevonták a fesztiválszervezésbe. Simon Ilona elmondta: nagy öröm volt számára, hogy a fiatalok egymásnak reklámozták a 2010-es találkozót, és olyanok is sokan eljöttek, akik nem tartoztak az ifibe, de kíváncsiságból részt akartak venni a Szélrózsán.
A 2012-es Szélrózsa találkozóra az eredeti tervek szerint a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyházzal együtt készülnek. Felvetődött önálló erdélyi Szélrózsa találkozó szervezésének ötlete 2013-ban, ahol a Magyarországról érkezőket is szívesen látnák. Helyszínként felmerült Sepsiszentgyörgy, ám döntés nem született.
Az első Szélrózsát 1996-ban, Váralján szervezték, mintegy 800 részvevővel, a 2000-es debreceni találkozó óta 1700–2100 között alakul a jelenlévők száma, 2008-ban Kőszegre már csaknem háromezren mentek el. A találkozót az idén nyolcadik alkalommal szervezték meg, Szarvason.
Butyka Anna
Guttmann Szabolcs: Ki kell nyitni a templomokat
A jó szándék mellett sok esetben hozzá nem értés, tájékozatlanság vezérli azokat, akik műemléképületeket, régi bútorzatot restauráltatnának, így a végeredmény sokszor elszomorító, végzetesen destruktív is lehet. A lelkészértekezlet szervezői ezért tartották fontosnak meghívni Guttmann Szabolcs műépítészt, aki közel egy évtizedig Nagyszeben műépítésze volt, hogy a jó és rossz példákon keresztül hangsúlyozzák a restaurálási munkálatok minőségére való odafigyelés fontosságát.
A restaurálás, az értékek feltárásának legnagyobb akadálya a pénzhiány és a tulajdonviszonyok. Németországból sok segítség érkezett az evangélikus-lutheránus gyülekezetek restauráló kezdeményezéseinek támogatására, Nagyszebenben például mintegy 700 ezer eurót fektettek be kb. 150 épület restaurálásába. Guttmann Szabolcs röviden ecsetelte azt a hosszadalmas folyamatot, amely 2000-től napjainkig oda vezetett, hogy Nagyszeben főterén megint a templom a hangsúly.
A műemléképületek falain látható légkondicionáló berendezések, a műanyag nyílászárók a leglátványosabb semmibevételét jelzik mindannak az értéknek, amit egy-egy város teremt – vélekedik a szakember, szerencsés példaként említve a kolozsvári Báthory-líceum esetét, amely műanyag nyílászárókra és csempézett ablakpárkányokra kapott költségvetési támogatást, ám a munkálatok előtt az iskolaigazgató műépítész véleményét kérte. Így kevesebb ablakszem cseréjére futotta ugyan, ám sikerült megőrizni az épület jellegzetességét oly módon, hogy a beavatkozás ne tegye tönkre az iskolában nevelkedő következő generációk mentalitását sem. A sikerek között említette Guttmann Szabolcs az előadás helyszínéül szolgáló Reményik-galériát is: „van egy pince, amely úgy él, mint egy galéria”.
Az utóbbi évek talán legvitatottabb kolozsvári témája is terítékre került: a főtér. Mint mondta: a tér arra van, hogy ott emberek összegyűljenek. Említette azt a mintegy száz éve elindult folyamatot, amely zöldövezeteket alakított ki a városok terein, és ahol szerinte „mindenki meglehet a maga padján, de a közösségi élet megszűnik”. 2010-ben kiderül, hogy ez a tér négynapos magyar kultúrát tud befogadni, és szembesülünk azzal: de jó tágas ez a tér, kár volt annyit civakodni az ügyben.
Az előadó szólt a gyulafehérvári római katolikus püspöki rezidencia kapcsán kialakult feszültségről, amelyet a XX. századi tendencia szerint újabb és nagyobb ortodox székesegyházzal kellett tromfolni. A hajdani erődített várost lerombolta az urbanista törekvés, nagy nyitást alakítva ki az ortodox templom felé. A szakembereknek sikerült meggyőzniük a városvezetést arról: érdemes újra kiásni az ortodox templom előtti várárkokat, feltárva a csillag alakú erődített rendszert, az út pedig a hajdani várkapu alatt halad, a két templom közé.
A szakember hangsúlyozta: a restaurálási munkálatoknál figyelembe kell venni a természetes helyi folyamatokat (víz felszivárgása, elpárolgása stb.), így kell megválasztani a restaurálás módját, az anyagokat. Ajánlotta a gyógyvakolatot és a szilikátos festéket. Fontos megőrizni a templomnak a környezetével azonos jellegét. Guttmann Szabolcs többször hangsúlyozta: ki kell nyitni a templomokat, és meg kell mutatni értékeinket.
Kerekes Edit. Szabadság (Kolozsvár)

Orvosok vallomása
Két újabb évfolyamkönyvvel gazdagodott a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemről írt könyvek sora. Pénteken délután a Bernády Házat zsúfolásig megtöltő közönség előtt mutatták be a dr. Nagy Lajos és dr. Bárányi László Ildikó által szerkesztett köteteket – Múló évek sodrásában és Sokaknak világítottunk –, amelyekben a szerkesztők felkérésére az 1959-ben és 1960-ban végzett orvosok írták le életük történetét.
A 200-nál több igaz vallomásból kirajzolódik az erdélyi magyar sors, s annak „kórtörténete” is. „Az a korszak, amikor Erdély magyarsága nem csak fizikailag, de lelkileg, szellemileg is soha nem tapasztalt kiszolgáltatottságba került. A kettős elnyomás alatt az egyik nyomás megtévesztő módon képes volt fellépni a másik ellen védelmet nyújtó szerepkörben is”, olyan csapdát állítva, amelyet sokak nem tudtak kikerülni. Ebben a korszakban kerültek a marosvásárhelyi egyetemre az ország minden részéből azok a fiatalemberek és lányok, akik átélték a második világháborút, s akik közül sokan hittek a kommunizmus hazug szavaiban. Az 1956-os eseményeknek s az azt követő megtorlásoknak, a besúgórendszer kiépítésének kellett megtörténnie ahhoz, hogy a gyűlölködés magvait elszóró osztályharcos tanítás mögött felismerjék e valóságot – hangzott el az est házigazdája, dr. Bárányi Ferenc beszédében és dr. Szász István Tas könyvelemzésében. Mindketten a kizárt diákok között voltak, s felcserként, illetve bányában töltött évek után kerülhettek vissza az egyetemre.
Vallomása szerint dr. Nagy Lajos, aki az 1959-es évfolyam történetét szerkesztette, korábbi írásaiban és könyvében azt próbálta megfejteni, hogy „egynadrágos egyetemistaként” miként válhatott osztályellenséggé, aki csak évfolyamtársai végzése után két évvel fejezhette be tanulmányait.
„Megdöbbentő történetek tárulnak elém, olykor a poklok bugyraiban járok, s újra meg újra arra gondolok, hogyan bírhattuk ki ezt? Máskor könnyed, szellemes, olykor szerénységbe öltöztetett fejezetekre bukkanok, s mikor átgondolom, ezek mögött is ott lappang a sátáni kor…” Ha mindezt előre tudjuk, vajon nekiindulunk-e? – tette fel a kérdést a bemutatón dr. Szász István Tas. Amelyre könyve előszavában dr. Bárányi Ildikó meg is adja a választ: „mert orvosként helytállni olyan emberpróbáló negyven év alatt, mint amilyen nekünk jutott az ezredvégen, az mindenik egy külön sikertörténet a maga nemében”. A mi nemzedékünk felvállalt egy hivatást, személyisége kiteljesítése, családja fenntartása mellett a rábízott közösség minden gondját-baját is. Ezért érzik a vallomást író orvosok közül sokan úgy, hogy nem éltek, dolgoztak hiába, s bár nehéz volt, ugyanúgy cselekednének ma is.
A könyveket olvasva a szerzőkkel egyet is érthetünk, hisz az 1959–1960-ban végzett orvosok közül az átélt nehézségek ellenére sokan olyan érdekes és változatos, sikeres pályát futottak be, „beélve az egész világot”, ami keveseknek adatik meg. S hogy az osztályharcos évek kellemetlenségei és nehézségei ellenére mégis miért ragaszkodnak annyira egyetemükhöz, ahogy sehol máshol nem teszik az egykori hallgatók, arra kiváló tanárok magatartása, példaképe, a hajdanvolt fiatalság kellemes pillanatai, a szórakozás, a sport, az ifjúkori szerelmek, a diákokat befogadó város szellemisége lehet a magyarázat.
A könyv másik érdekessége, hogy a múlt eseményei között nem hallgatják el eltévelyedett társaik tévedéseit sem, amelyekben dr. Szász István Tas szavai szerint „tanulságot keresnek és nem újabb lehetőséget a megosztottságra, szeretetet hirdetnek kimondva vagy kimondatlanul, és nem gyűlölködést, bosszút”. A vallomásokból az is kiderül, hogy milyen sokoldalú, mennyi tudományos vagy művészi adottsággal megáldott fiatalokat formált orvosokká a vásárhelyi egyetem. Ezt bizonyította az a festmény is, amit a volt kolléga, dr. Nagy Zoltán orvos, festő és pilóta készített az egykori évfolyamtársról, Bács Ferencről, akit a magyar színjátszás szerencséjére másfél év után eltanácsoltak az egyetemről.
Bodolai Gyöngyi. Népújság (Marosvásárhely)

A második bécsi döntés évfordulója Csíkszeredában
(MTI) – Csíkszeredában lovas felvonulással emlékeztek meg arról, hogy a hetven évvel ezelőtt létrejött második bécsi döntés értelmében Észak- Erdély visszatért Magyarországhoz – olvasható a székelyhon.ro hírportálon.
A beszámoló szerint szombat délelőtt megkoszorúzták a kivonuló román katonák által agyonlőtt Kopacz Béla sírját a csíktaplocai temetőben. A megemlékezés a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) csíkszeredai szervezetének rendezésében válhatott valóra.
A Mátyás Huszáregyesület jóvoltából lovas felvonulással emlékeztek jelképesen a magyar honvédség bevonulásának napjára. A menet élén egy délceg fehér paripa jelképezte a magyarság mitológiai fehér lovát.
Ráduly Róbert, Csíkszereda polgármestere ünnepi beszédében hangsúlyozta: „Székelyföld volt, Székelyföld van és Székelyföld lesz, viszont ez mindazokon múlik, akik itt képzelik el életüket, gyermeket nevelnek, és magyarul beszélnek hozzá. Mi a magyar újjászületés 70. évfordulóján követelhetjük azt, amit nekünk 1918-ban Gyulafehérváron ígértek, követelhetjük azt, hogy a magyar emberek fölött magyar ajkúak döntsenek” – fejtette ki többek között a város első embere. Az ünnepségen beszédet mondott Tóth Bálint, a HVIM erdélyi szóvivője, Vitéz Benkő Emőke és András Endre csíkszéki huszárőrmester.
A történelmi egyházak képviseletében jelen volt és szólt a hívekhez Darvas Kozma József római katolikus plébános, Szatmári Ingrid református lelkész és Solymosi Alpár unitárius lelkipásztor. Népújság (Marosvásárhely)