Markó-est Zalaegerszegen
Zalaegerszegen, Marosvásárhely testvérvárosában tartott szerzői estet Markó Béla. Szerdán felkeresett kulturális intézményeket, majd szerzői esten dedikálta versesköteteit. Szemes Péter, a Pannon Tükör főszerkesztő-helyettese az MTI kérdésére elmondta, hogy Markó Béla miniszterelnök-helyettes elsősorban íróként és költőként érkezett Zalaegerszegre. A József Attila-díjas költő a látogatás során dedikálta a Tulajdonképpen minden és a Balázs kertje című versesköteteit. A szonettgyűjteményről, amely az idei könyvhéten jelent meg a csíkszeredai Bookart Kiadónál, Péntek Imre és Szemes Péter, a Pannon Tükör folyóirat szerkesztői beszélgettek. Népújság (Marosvásárhely)

Romániának fel kell hagynia a cigányellenességgel
(MTI) – Átfogó intézkedéseket kell hoznia Romániának a terjedő cigányellenesség, a romákat sújtó hátrányos megkülönböztetés visszaszorítása érdekében – állapította meg pénteki nyilatkozatában Thomas Hammarberg, az Európa Tanács (ET) emberi jogi biztosa, miután háromnapos látogatást tett Romániában.
"A szükséges jogi intézményi keretek adottak, de a politikai közbeszédben és a médiában még mindig nagy gondot jelentenek a romaellenes indulatok" – összegezte tapasztalatait a strasbourgi székhelyű európai intézmény emberi jogi biztosa. Szerinte továbbra is erősek a lakosság nagy részében az előítéletek a romákkal szemben, és ez hátrányosan befolyásolja életüket.
Hammarberg úgy véli: ahelyett, hogy arról folytatnak vitákat, milyen szóval jelöljék a roma lakosságot, inkább a romák történelméről kellene felvilágosítani a közvéleményt.
"A szolgaság, amelyben tartották őket évszázadokig, tömeges deportálásuk és kiirtásuk a második világháború alatt, valamint erőltetett asszimilálásuk a kommunista időszakban, mindez alávetett helyzetbe juttatta őket, aminek a következményeitől máig szenvednek" – írta nyilatkozatában az ET-biztos.
Thomas Hammarberg felhívta a figyelmet arra, hogy a helyi önkormányzatok és a nem kormányzati szervezetek kulcsszerepet játszhatnának a romák társadalmi befogadtatásában, ám jelenleg bürokratikus akadályok miatt nem jutnak hozzá megfelelő mértékben az ezt szolgáló uniós alapokhoz. A helyi hatóságoknak kellene tevékenyen és hatékonyan fellépniük a romák hátrányos oktatási, foglalkoztatási, egészségügyi ellátási, valamint lakhatási helyzetének javítása érdekében – vélekedett. Népújság (Marosvásárhely)

Civil fórum – tizenegyedszerre
A Magyar Civil Szervezetek Erdélyi Szövetsége a Lorántffy Zsuzsanna Kulturális Egyesülettel együttműködve a tizenegyedik alkalommal szervezi meg az erdélyi magyar civil szervezetek fórumát. A konferencia témája: Civil szerepek és partnerségek. A marosvásárhelyi Kultúrpalota kistermében zajló munkálatok tegnap plenáris előadásokkal kezdődtek, ma szekcióülésekre és a Civil Díj átadására kerül sor.
Európában reggel, délben, este a partnerségről beszélnek
A konferenciát dr. Bodó Barna, a Magyar Civil Szervezetek Erdélyi Szövetségének elnöke nyitotta meg, aki bevezetőjében elmondta, hogy át kell gondolni a civil szféra tevékenységét és a közigazgatással való partnerség jegyében kell továbblépni.
Bara Gyula, a romániai Fejlesztési és Turisztikai Minisztérium vezérigazgatója az EU támogatáspolitikáját vázolta fel. Előadásában arról beszélt, hogy miként segíti az unió a partnerségeket, hogyan lehet kiterjeszteni a civil területeket, hiszen az unióban nagy "források" vannak erre a célra. – Reggel, délben, este arról beszélnek Európában, hogy partnerség! A romániai civil szféra viszont nincs felkészülve arra, hogy partnerségeket alakítson ki. A civil szféra eddig a politikummal szembeni kritikát fogalmazta meg, most eljött az idő, hogy részt vegyen a régiós, a transznacionális és a határ menti együttműködésekben. Ezekre a programokra 100 milliárd euró áll rendelkezésre. Például a magyar-román operációs programra 275 millió euró van elkülönítve – mondta a vezérigazgató, aki hozzátette, hogy valamennyi projekt 6-8 hónapi utófinanszírozással történik.
A civil szféra a demokrácia fundamentuma kell legyen!
A román civil szféra az EU-csatlakozás után címmel dr. Cristian Pârvulescu, a Pro Democratia Egyesület elnöke tartott érdekes előadást. Szó volt arról, hogy világos jelei vannak a román állam működőképtelenségének, hogy mennyire megingott a bizalom az államelnöki hivatal intézményében, hogy a válságnak milyen katasztrofális hatása van a demokráciára. Felhozta a nyugati államok – Svédország, Hollandia – példáját, ahol szintén inogni látszik a demokrácia, hogy Belgiumban, ahol az unió fővárosa székel, nem sikerül kormányt alakítani, hogy egyre inkább éleződik a flamand–vallon konfliktus. Csehszlovákia is szétesett, a házasságok megköttetnek és válással végződnek – mondják, de ez más kontextus. Aztán kitért az amerikai válságot előidéző 2008-as bankcsődre, a dollármilliárdok elillanására, ami oda vezetett, hogy most a bankok hadjáratának vagyunk szemtanúi és áldozatai. Jó példa erre a sebezhető Görögország vagy Románia. A gazdasági hatalom megkaparintásában az amerikai elnöknek sem sikerült nyernie a bankokkal szemben. Kérdés: működik-e ez a gazdasági modell? És mi a szerepe a civil szférának? Egyértelmű: a civil szféra a demokrácia fundamentuma kell legyen. Nem a piacgazdaságot, hanem a demokráciát kell megvédeni!
Az utóbbi napok tiltakozó megmozdulásaira kitérve a Pro Democratia elnöke kifejtette, hogy a román vidékeken nincs tiltakozási kultúra, a köztisztviselők inkább az erdélyi városokban adtak hangot elégedetlenségüknek, ezért a hatalom erőtlennek ítéli ezeket. A társadalmi kiábrándultságnak nem tudunk akkora hangsúlyt adni, mint a görögök vagy a franciák – mondta az előadó, aki javaslatot tett egy közös román és romániai magyar civil szövetség létrehozására.
Átadják a Civil Díjat
A munkálatok délután is folytatódtak. Dr. Kiss Dénes a romániai magyar civil szféráról, dr. Bodó Barna Önkormányzati-civil partnerségek az Európai Unióban címmel tartott előadást.
A vitafórum meghívottjai Kolumbán Gábor, Lokodi Edit Emőke tanácselnök, Csegzi Sándor alpolgármester és Antal Attila, Csíkszereda alpolgármestere voltak.
A résztvevők este 7 órakor orgonakoncerten vehettek részt.
A mai munkálatok 9 órától szekcióülésekkel folytatódnak, majd 12.30 órától Latorcai Csaba h. államtitkár a magyar kormány civil stratégiájáról tart előadást. A Civil Díjat 14 órakor adják át.
Mezey Sarolta, Népújság (Marosvásárhely)

Gyergyó az irodalomban
Gyergyószentmiklós szellemi életét 1945 után a városi művelődési ház tevékenysége határozta meg. A szépirodalmi élet egy ideig önképzőköri tevékenységre korlátozódott, ott képződött alap a későbbi irodalmi kör számára. 1968 őszétől folyamatos és szervezett köri munka kezdődött Váli József, majd 1969-től Nyisztor Miklós, 1972–73-ban Csata Ambrus vezetésével. Átmeneti hanyatlás után az irodalmi kört 1976-ban Bajna György szervezte újjá; ez alkalommal veszi fel a város jeles költő szülöttje után a Salamon Ernő Irodalmi Kör nevet. Salamon Ernő a város szülötte, 1912. május 15-én jött a világra. Az 1915-ben átadott gimnáziumban érettségizett, 1937-től Marosvásárhelyen élt. 1942 májusában munkaszolgálatra hívták be, Ukrajnában tífuszt kapott, és 1943. február 27-én egy olasz (?) katona agyonlőtte. Iskolája 1968. február 25-én vette fel a Salamon Ernő nevet, akkor avatták fel Izsák Márton Salamon Ernő-szobrát is.
Az irodalmi kör tevékenységét felélénkítette Györffi Kálmán és Szávai Géza jelenléte. Új alkotók kapcsolódtak a közösségbe, köztük Burján Gál Emil, Gál Éva Emese és Kercsó Attila. A kör élén sokáig Kercsó Attila állt. Rendszeressé vált az újonnan megjelenő könyvek szerzőinek előadói meghívása, beillesztve a kör működését az országos szellemi vérkeringésbe. Kiadták az irodalmi kör Találkozások antológiáit, az elsőt 2000-ben, a másodikat a várossá nyilvánítás centenáriumán, 2007-ben. "A nyolcvanas évek második felétől a kör vezetését a legaktívabb, leglelkesebb tagok látták el, mint Gálné Esztegár Ildikó, Gál Éva Emese és Bajna György. Taglétszámunk 20 és 40 között váltakozott. Gelu Pateanut és Szilveszter Lászlót a műfordítás titkairól faggattuk, de Rab János etnobotanikai előadására is szép számmal gyűltünk össze. A Garda Dezső vezette történelmi kör diákjainak dolgozatai mindnyájunk figyelmét lekötötték." (Az előszóból)
Az antológia huszonkét szerző írásait ölelte fel. (András Szabolcs, Bajna György, Bábics István, Biró László, Bőjte Balázs, Burján Gál Enikő, Burján G. Emil, Cseke Péter, Czirják Edit, Csata Ambrus, Ferenczi Attila, Gál Éva Emese, Gálné Esztegár Ildikó, Gergely Edit, Kedves Tamás Gyopár, Kercsó Attila, Nap Katalin, Panigay Róbert, Papp Attila Zsolt, Raffy Lajos, T. Szabó Edit, Váli József.) Érdekes módon, az 1989-es fordulat után, amikor már nem kellett tartani a "hallgatózóktól", az irodalmi kör iránti érdeklődés alábbhagyott, jegyezte meg egy interjúban Kercsó Attila. Ennek ellenére kéthetenként üléseztek, és 2007 októberében megjelent a második gyűjtemény is, a Találkozások II. A körösök megadták a módját az ünneplésnek. Mintha lakodalom lett volna, úgy megtelt a Szilágyi vendéglő, írta tudósításában Balázs Katalin (Hargita Népe, 2007. október 30.). "A jelen lévő költők és prózaírók (András Szabolcs, Bajna György, Bákai Magdolna, Burján Emil, Burján Gál Enikő, Eperjessy Kinga, Ferenczi Attila, Gál Éva Emese, dr. Kercsó Attila, Bíró László, Györffi Kálmán és a kör tiszteletbeli tagja, a borszéki Kamenitzky Antal) a kötetben megjelent írásaikból olvastak fel, röviden szólva önmagukról is, melyből kiderült, különböző foglalkozású és látásmódú embereket köt össze Gyergyóban az irodalom, az irodalmi kör". A második gyűjtemény előszavában az alapítók egyike, Bajna György, aki Kercsó Attila halála (2008. március 20.) óta ismét körvezető, megjegyzi: "szerény gyűjteményes kötet ez mindössze, amellyel egy 1962 októbere óta, 45 éve hosszabb megszakítások nélkül működő önképzőkör tagjai próbálnak a 100 éves város előtt tisztelegni. Gyergyószentmiklósi születésű, illetve Gyergyószentmiklóson élő, helyiekké avult tollforgatók. Van ellenben olyan alkotó is, aki nem él városunkban, de a kötet szerkesztői úgy vélték, kimaradhatatlanok: Váli József mint a kör egykori elnöke, Bereczki Károly mint alapító tag, Csata Ernő, illetve Kamenitzky Antal és László Péter Sándor mint a kör tiszteletbeli tagjai".
Idén október hetedikén a Súrlott Grádics irodalmi kör és a Baricz Lajos irányította Kolping Család vendégeiként találkozott az olvasókkal két régi "Salamon Ernő-s": Bajna György (1947) és Györffi Kálmán (1945). Számos gyergyói gyökerű olvasó, helybeliek, városiak várták érdeklődéssel őket. (Társaik, Gál Éva Emese, Burján Emil, Panigay Róbert, Bákai Magdolna kényszerű okok miatt nem jöhettek el.) Szó esett a húszezres városka irodalmáról, a kör történetéről. A Grádics vezetője Kercsó Attilára emlékezett, ízelítőt nyújtva költészetéből. Felolvasta a szerző 2005-ben megjelent, Gerlék a lármafán című könyvének kötetzáró Sírversét is: "Én csupán önzésből féltem a haláltól, / Azért nem bántottam, hogy senkit ne bántson, / és az elmúlást is addig dédelgettem, / Amíg bölcsőjébe ő fektetett engem." Ismertették röviden Panigay Róbert vadásztörténet-író és a képzőművész-költő házaspár, Burján Emil és Burján Gál Emese munkásságát. Gál Éva Emese verseiből Szabó Mária és Bölöni Domokos olvasott fel. Idézzük az Ima a Székelyföldért záró sorait: "Uram! Űzd ki magadból azt az árnyat, / ami gátat vet a székely hazának, / hogy otthonunk maradjon ez a föld, // s ne hatalmaskodjanak sarlatánok / itt, ahol menteni kell a világot, / hogy lelkünk örökzöldjét örököld!"
Bajna György tekintettel volt a fiatal nemzedékre, gyermekverssel kezdett, majd szép karácsonyi költeményekkel előlegezte meg a szeretet ünnepét, és egyik karcolatát is felolvasta. Sokoldalú ember Bajna, nem hiába próbált ki féltucatnál is több foglalkozást, míg az újságírás lett a kenyere, mára pedig "ha újságíró lehet ilyen, akkor nyugdíjas vagyok". Szülővárosát úgy ismeri, mint a tenyerét, legújabb könyve egy kiskalauz, Utcáim – Gyergyószentmiklós utcáinak rövid története: tévés munkálkodásának csöppet sem mellékes "terméke"; megszületését a helyi tévében sugárzott sorozat iránti fokozott érdeklődés ösztönözte.
Györffi Kálmánt vásárhelyiként ismerték olvasói és barátai, kevesebben tudják, hogy magyar szakos tanárként gyergyói iskolákban tanított, ott le is telepedett. 1980-tól újságíróskodott, míg el nem lehetetlenítették. Erről Szőcs István mesélt Karácsonyi Zsoltnak a Helikon 2008. augusztus 10-i számában megjelent interjújában: "Emlékszem, hogy nálunk, az Előre szerkesztőségében, amikor mindenki kis nyögdicséléssel intézte el azt, hogy a főnök, Szilágyi Dezső beleír a kéziratokba, Györffi felállt és felolvasott egy nyilatkozatot. Mondtam neki: – Kálmán, ülj le a seggedre! –, és húztuk vissza a székre. De ő felugrott és elolvasta a tiltakozást, aztán lemondott az állásáról, és elkezdett éhezni, amit azóta is folytat. Bár aztán az Előre még egy darabig visszavette azzal, hogy ne írjon semmit, csak vegye fel a fizetést és fogja be a száját."
Györffi rövid magyarországi "kitérő" után visszaköltözött Gyergyóba, ismét tanár, eljárogat az irodalmi körre is, és a toll sem esett ki a kezéből. A közönség nagy élvezettel hallgatta a Székelyföld októberi számában megjelent, Az öreg pincér balladája című ironikus novelláját, hatalmas tapssal jutalmazva a felolvasást.
A kolpingosok versmondói Muresán Kilyén Emma irányításával rövid összeállítással emlékeztek az aradi vértanúkra, a Simon Kinga vezette Szent Cecília együttes az őszhöz, szürethez illő énekeket adott elő, Szántó Árpád daltulajdonos pedig ezúttal sem hagyta ki az alkalmat, és általános derültség közepette elzengte a Súrlott Grádics kör (Nagy Miklós Kund szövegére komponált) "himnuszát".
Damján B. Sándor, Népújság (Marosvásárhely)

A tisztességes polgári sajtó utáni vágyról
Jó egy évi szünet után ismét megjelent a romániai magyarság egyik legkülönösebb sorsú közéleti hetilapja, az Erdélyi Napló. Az 1991-ben napilapként, majd még ugyanazon év őszén hetilapként Nagyváradon indult, pártállami előzményekkel nem rendelkező lap több külső és belső átalakulást, illetve tulajdonosváltást ért meg az évek során, míg 1997-től polgári hetilapként volt jelen a honi sajtóprérin. Nemzeti, autonomista elkötelezettsége, a hatalommal szembeni kritikus hangvétele miatt az utóbbi időben kikerült a Bukarestből és Budapestről egyaránt támogatott lapok sorából, így 2009 nyarán az időközben Kolozsvárra költözött kiadó kénytelen volt átmenetileg beszüntetni a kiadását. A magyarországi fordulatot követő újabb tulajdonosváltás tette lehetővé a feltámadását, a múlt héten jelent meg az új sorozat első, kereskedelmi forgalomba még nem került száma, tegnapelőtt pedig a második, immár a piacon is. Mellékelten azt az írást nyújtjuk át a próbaszámból a Reggeli Újság olvasóinak, amivel az Erdélyi Napló előző (egyben lapunk alapító) főszerkesztője mintegy üdvözölte a hetilap újraindulását.
Amikor e sorokat ütögetem be a számítógépbe, éppen az 51. születésnapomat ünnepelhetném – ha volna rá okom. Nem okoz örömet sem az évek múlása, sem a magánkalendárium pirosló betűje, és legkevésbé az, ami az előző születésnapom óta történt – velem, velünk, Erdéllyel, az országgal, a világgal. (Talán a magyarországi fordulat lehetne ok a jubilálásra, de én például már annyira szkeptikussá váltam a politika kerekének ide-oda- és főleg visszatekeredése láttán, hogy már a kimúlt és lábamnál fekvő medve bőrére sem merek inni.)
Ezért aztán inkább nosztalgiázom az örömködés helyett. Mert még a komputer billentyűzetéről is az jut eszembe, hogy amikor jó húsz évvel ezelőtt felcsaptam firkásznak – mi tagadás, éppen ezen lap alapító főszerkesztője, Stanik István nógatására, bár 1990 tavaszán Erdélyi Napló még nem létezett –, csak hírből vagy esetleg a televízióból ismertük azt a fajta számítógépet, ami ma olyan közhasználati eszköz szinte, mint mondjuk a kenyérpirító. Rejtekhelyekről előszedett ócska Erikákon, külföldről adományként kapott, lepukkant böhöm hivatali írógépeken gyártottuk éjt nappá téve cikkeinket, esti nyomdai szolgálatokon ismerkedtünk az ólombetűkkel, kézi- és gépszedéssel, cinkográfiával, a kutyanyelvvel, kefelevonattal stb., olyan eszközökkel, eljárásokkal, technikákkal, amelyeket alig két évtized alatt olyannyira túlhaladott az idő, hogy korunk újdondásza már nem is találkozik velük. Az elektronikus, digitális érában éhen halt a nyomda ördöge is, sőt sokan ma már az írott és nyomtatott médiát is temetik-temetnék, azokkal az újságírókkal együtt, akik gondolatokat is akartak-akarnak közvetíteni, nem csupán szakmányban gyártani a megrendelt méretű és tartalmú szövegeket...
Húsz év csak egy röpke pillanat a történelemben – pláne a magyar sajtó történetében –, de nekem és kortársaimnak szinte egy fél élet, s ha megborzongok, ha belegondolok: vannak ma is pályatársaim, akik előző fél életüket a lélek- és nemzetromboló kommunista propaganda szolgálatában töltötték el (mondjuk ki: önként és dalolva), hogy 1989 utáni másik felét vagy vezekléssel, vagy – ami borzasztó és megbocsáthatatlan – ugyanolyan szervilis (gy)alázatban éljék meg és át. Erdélyi sajtónk legsötétebb fejezete: ezek a régi és mai bértollnokok sajnos egy olyan utánpótlásgárdát neveltek ki és állítottak maguk mögé, amelyikben nyoma sincs a hivatástudatnak és szakmai igényességnek, mert az ilyesmi egyszerűen nem kifizetődő.
Apropó nosztalgia: amikor 1991 tavaszán, a második RMDSZ-kongresszusra időzítve „piacra dobtuk” az első, nem Bukarestben szerkesztett és nyomtatott „országos magyar napilapot” Erdélyi Napló néven, hamar kiderült: Nagyváradról nem lehet terjeszteni, mert bár piaca még csak-csak lett volna, de a kommunikáció és szállítás akkor még annyira fővárosközpontú volt, s az infrastruktúra annyira harmadik világbeli, hogy a friss reggeli napilap többnyire esti vagy másnapi olvasmányként jutott el az emberekhez. (Húsz év telt el, de ma is decentralizációval és korszerű infrastruktúrával házalnak a választások előtt mindent megígérő politikusaink, magyarok és románok egyként, igaz, az akkori progresszió mára regresszióba csapott át, pedig a külvilág tömérdek pénzt feccölt bele Romániába, hogy Európa hátsó bejárata nézzen ki valahogy. De amíg van mit lopni, addig itt mindenki, aki odafurakodik a közöshöz, az lopni fog. Az RMDSZ nevű egykori magyar egység is szertefoszlott mára, s a lopkodásnak, csalásnak, átverésnek ebben is volt jócskán szerepe.) Tovább emlékezve: még ugyanazon év őszén, szinte ugyanaz a csapat feltámasztotta az Erdélyi Naplót, de már csak hetilapként – még ez a megnyilvánulási forma is a sajátos balkáni állapotokat tükrözte, hiszen egy naplót valójában naponta vezetni kell, de nekünk csak hetente adatott meg az írás-közlés-nyomtatás lehetősége.
A többes számot elhagyva jelzem nyomban: nem fogok a Erdélyi Napló közel két évtizedes történetével előállni, nem is tehetem, mert bár ott voltam az indulásánál, többszöri átalakulásánál, 1997-es polgári hetilappá igazításában is enyém a fő „bűn”. Talán a Kolozsvárra való – nem feltétlenül hátrányos – átköltözésében is közrejátszott 2003-as távozásom a lap éléről, ám onnantól a tavaly őszi kényszerű – és lám, szerencsére átmeneti – megszűnéséig a lap történetét nem nekem kell megírnom, mint ahogy az 1993-96 közöttit sem, amikor különböző más lapoknál próbáltam ki magamat. (Abban az időben igyekeztem kievickélni azokból a sajtóműhelyekből, amelyekben a túlélő szocializmus és a versenypárttá váló RMDSZ dominálni kezdett.)
Egy biztos: boldog időszaka az Erdélyi Naplónak sosem volt abban az értelemben, ahogy a politikai-üzleti klikkek által eltartott romániai magyar médiumok munkásai a boldogságot elképzelik – a hosszú pórázon és óvó tenyéren tartást, a mikrofonállványból politikussá, de legalább irodavezetővé való avanzsálást, a kultúraktivizmust és szinekúrát. Ezért reménylem magam (is), hogy előbb-utóbb mégiscsak létrejön egy olyan konstelláció a magyar nemzetpolitikában, amely a gondolat- és szólásszabadságot a rendigényűséggel, értékfelmutatással, innovatív és invenciózus hagyományápolással párosító, tisztességes polgári sajtónak kedvez. Talán ezen csillagállás előszelének tekinthető az Erdélyi Napló újraindulása is, amit csak üdvözölni tudok, nosztalgiázva is sok értő olvasót kívánva neki. Mert volt idő, amikor ez az olvasótábor nagyobb volt, mint az összes kis honi pártújságé együttvéve. (Egy jelképes főhajtással hadd emlékezzem meg bár zárójelben is azokról az egykori kollégákról és olvasókról, akik ezt az újraindulást már nem érhették meg.)
Lectori salutem!
Dénes László, Reggeli Újság (Nagyvárad)

Boldoggá avatás és új címer a nagyváradi egyházmegyében
Mint már több alkalommal olvashatták, október harmincadikán különleges egyházi eseményre kerül sor Nagyváradon: ezen a napon avatják boldoggá Bogdánffy Szilárd egykori nagyváradi püspököt, aki vértanúhalált halt a kommunista éra alatt. Tegnap délben a római katolikus püspöki palotában Böcskei László megyéspüspök tartott sajtótájékoztatót a közeledő boldoggá avatási szertartásról. A főpásztor röviden ismertette Bogdánffy életútját, s elmondta egyház-történelmileg is különleges esemény lesz a váradi beatifikáció, ugyanis hasonló jelentőségű egyházi szertarás 818 évvel ezelőtt volt itt utoljára, amikor a városalapító László királyt avatták szentté.
Bogdánffy Szilárd 1911. február 11-én született a Torontál megyei Feketetó községben. Egyénisége, lelkisége, nevelési módszere, a szegényekről való gondoskodása, a betegek látogatása maradandó hatást gyakorolt tanítványaira és híveire. Védte az üldözötteket, ezért a román csendőrség sokat zaklatta. Az egyházüldözések várható fejleményeit látva Róma engedélyezte a püspökök titokban való felszentelését, így Bogdánffy Szilárdot a bukaresti nuncius 1949 februárjában szentelhette püspökké. Elismerten nagy tudású teológiai professzor és különleges pedagógiai képességekkel megáldott hittantanár volt, aki tanított a nagyváradi premontreiek gimnáziumában is. Amikor a kommunista hatóságok a katolikus egyházat román nemzeti egyházzá akarták alakítani, szembefordult az erre törekvő mozgalommal. Az elsők között tartóztatták le; négy évet töltött az ország legnehezebb börtöneiben és a Capul Midia-i haláltáborban, ahol sokat kínozták. A román hatóságok – hazaárulás vádjával – tizenkét évi kényszermunkára ítélték. Nem töltötte le a büntetését: tüdőgyulladást kapott, de a börtönorvos nem adott neki gyógyszereket, így kezelés hiányában 1953. október 2-án a nagyenyedi börtönben meghalt.
Az október harmincadikán megtartandó beatifikáción jelen lesz Angelo Amato, érsek, a Szenttéavatási Kongregáció prefektusa, aki a pápai dekrétum felolvasására és bemutatására kapott megbízást. Ezt követően Erdő Péter esztergomi érsek, Magyarország prímása celebrál misét. A szertartáson jelen lesz Francesco Xavier Lozano, bukaresti pápai nuncius, P. Szőke János szalézi szerzetes, a püspök boldoggá avatásának posztulátora, azaz az ügymenet koordinátora. Eddig harmincnégy katolikus püspök jelezte részvételi szándékát, s a román ortodox egyház képviseletében Sofronie Drincec váradi görögkeleti püspök. Böcskei elmondta, október 22-én egy kiállítást is tartanak a püspöki palotában, az itt bemutatott tárgyak a vértanú-püspök életútját szemléltetik, s ekkor vetítik le azt a dokumentumfilmet is, amelyből Bogdánffy alakját, megpróbáltatásokban bővelkedő történetét ismerhetik meg az érdeklődők. A boldoggá avatás tiszteletére Bogdánffy-emlékérmet is kiadnak majd, ebből egy mintadarabot a sajtótájékoztatón be is mutatott a püspök az újságíróknak. A boldoggá avatási szertartás a tervek szerint két és fél órát tart. Szeretettel várják a híveket, a máshonnan érkező zarándokokat is a nagyváradi bazilikába megtartandó szentmisére.
A sajtótájékoztatón Böcskei püspök bemutatta a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye új címerét is. Ezen – a püspöki zöld kalap alatt – egy kereszt előtt helyezkedik el a négy részre osztott címerpajzs, amely egyik része ezüst mezőben vörös kereszt, amely a hit tisztaságát és a keresztény hitért hozott áldozatokat jelképezi, a másik részén pedig egy, a szent koronán álló megkoronázott oroszlán figurája látható, amely jobb első mancsában a Szent László királyt jelképező bárdot tartja.
Szőke Mária, Reggeli Újság, Erdély.ma

A nagyváradi kőszínház felépítésének története
Nagyvárad – A váradi kőszínház felépítésének száztíz éves évfordulója alkalmából pénteken délután mutatták be Nagy Béla Évszázadokra szóló nagy alkotás – A nagyváradi Szigligeti Színház levéltári dokumentumokban (1897-1902) című könyvét.
A mai nap különösen fontos a számunkra: száztíz éves lett a színházunk – e szavakkal köszöntötte a megjelenteket Dimény Levente, a Szigligeti Társulat művészeti vezetője. Megfogalmazása szerint az évforduló köré szervezett egész napos rendezvények fénypontja a könyvbemutató, hiszen egy olyan alkotást ismertetnek, amely arról szól, hogy mennyire akarta a város ezt a színházat, és mennyi mindent volt hajlandó tenni azért, hogy felépülhessen.
Tisztelgés az építők előtt
Péter I. Zoltán helytörténész, az esemény moderátora arra emlékeztetett: 110 évvel ezelőtt ebben az órában már gyülekezett a közönség az első színházi bemutatóra. Az érdeklődés olyan nagy volt, hogy már hetekkel a premier előtt lefoglalták a helyeket, és státuszkérdésnek számított a nagyszabású eseményen való részvétel. – Tíz évvel ezelőtt is egy jubileumi könyvet adott ki Nagy Béla – ő az, aki a nagyváradi Szigligeti Színháznak történelmet írt, fogalmazott Péter I. Zoltán, arra kérve a szerzőt, hogy a legújabb kiadvány megszületésének „miértjét” válaszolja meg. – Az itteni polgárság három generációja rugaszkodott neki annak, hogy színházat építsen. A siker a harmadiknak jutott – ez a könyv tisztelgés akar lenni a nagyváradi polgárság ama generációja előtt, amely ezt a gyönyörű palotát felépítette – válaszolta Nagy Béla. Közülük kettőről részletesebben is szó esett a könyvbemutatón: dr. Hoványi Géza és Bús Dávid munkásságának bemutatásával tisztelegtek az előtt a nemzedék előtt, akiket 110 évvel ezelőtt méltán ünnepelhettek.
Dr. Hoványi Géza elkötelezett volt az ügy iránt, a városi tanács színügyi bizottságának elnökeként egyike volt azoknak, aki „kitaposta” a városnak a színházat. Nagy Béla a nézők soriban leszármazottait is köszönthette, a nagyváradi Kristófi család tagjait. Németországból került Nagyváradra, a saját képességei, tehetsége révén vált a város főmérnökévé Bús Dávid, akinek leszármazottait szintén a közönség körében köszönthette a szerző. „Kőkemény szakember” volt, aki hatalmas munkát végzett az építkezést megelőzően és közben is.
Rajongó szeretet
Ismert, hogy mit építettek – de hogyan? Ez utóbbi kérdésre ad választ a könyv, amely két részre oszlik. Az első felében a szakértői véleményezések, hivatalos levelezések találhatóak, míg a másodikban a színház építését felügyelő bizottság jegyzőkönyvi anyaga. „Negyven napszámos vadonatúj csákányokkal a bontáshoz kezd” – áll az egyik korabeli dokumentumban, hiszen miután az önkormányzat elrendelte a kisajátítást, először bontottak, és csak utána építettek eleink.
Sok érdekességet megtudtunk az építkezés körülményeiről. Mint elhangzott, valóságos harc folyt a két városrész, Olaszi és Újváros között a színház helyszínéről. Végül is az az érv győzött, hogy a színházat a hosszú távú városrendezés keretében építsék meg, és ugyancsak ennek keretében szüntessék meg az Olasziban lévő bazárszorost. Szó esett többek között arról is, hogy kőkemény anyagi büntetéseket helyeztek kilátásba, ha a vállalkozók nem tartották be a szabott határidőket, és hogy a váradiak milyen rajongó szeretettel viszonyultak a még csak épülőben lévő színházhoz: tanácsi határozattal kellett végül megtiltani a látogatást és az ezzel járó akaratlan rongálást (voltak azért kivételek is, mert a „kiváltságosaknak” és kíséretüknek továbbra is joguk volt az épület bejárására…)
A nagyon jó hangulatú, tartalmas és érdekes könyvbemutató végén Dimény Levente ez utóbbi gondolatra visszautalva fogalmazta meg: kívánja, hogy a váradi közönség ismét azzal a rajongó szeretettel viszonyuljon a színházhoz, ahogy eleink tették azt 110 évvel ezelőtt. A rendezvény – amelyen Hajdu Géza, Kovács Levente és Meleg Vilmos színművészek működtek közre – dedikálással zárult. erdon.ro

Csomafalván lengtek a történelmi székely zászlók
Bemutatták Gyergyócsomafalván azt a 17 történelmi zászlót, amelyet a Hargita Megye Tanácsa által létrehozott munkacsoportban dolgozó szakemberek kutattak fel és készíttettek el.
A lobogókat Mihály János történész ismertette október 16-án, szombaton a gyergyócsomafalvi művelődési otthont igen szép számban megtöltő, idősekből és gyerekekből álló közönségnek. Minden egyes zászlót meglengettek a színpadon, és Mihály János érdekes információkkal szolgált a történetükről.
– A zászló már a régmúlt időkben is egy olyan jelkép volt, amely alatt gyülekeztek az emberek. Az együvé tartozást szimbolizálta, ugyanakkor lelkesített is, hiszen bátorságot, szeretetet és folytonosságot jelképező elemeket hímeztek rájuk – mondta a történész, aki szerint csak egy gazdaságilag erős Székelyföld képes fenntartani és ápolni ezeket a szimbólumokat.
A zászlók felvonultatásánál jelen volt Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke is, aki kijelentette, hogy a gazdaságilag erős Székelyföld zálogai maguk a zászlók. A tanácselnök reményét fejezte ki, hogy a lobogók bevonulása a köztudatba azt a motiváló erőt fogja jelenteni, amelynek segítségével megvalósul az erős Székelyföld. erdon.ro

Schmitt Pál beszéde a Márton Áron tiszteletére tartott koncert előtt
"Vallom és hirdetem, hogy vannak olyan igazságok, amelyek alapján minden magyar embernek találkozniok kell. Ahogy Erdély földjén a hegyek völgyekkel, a mezők erdőkkel, hófödte bércek a síksággal váltakoznak, éppen úgy váltakoznak a népek Erdély földjén, ahol három nyelvet beszélnek és hat-hét féle nyelven imádják az Istent".)
Nagy büszkeséggel tölt el, hogy a mai napon Önökkel ünnepelhetek itt, Marosvásárhelyen. És hatalmas tisztesség számomra, hogy megidézhetem Önökkel a 30 esztendővel ezelőtt elhunyt Márton Áron életművét, kopogtathatok a szívükön az ő gondolataival. Mert tőle származnak a megidézett sorok Erdély sokszínű tájairól és sokszínű lelkéről.
Kolozsvárott, püspökké szentelésekor hangzottak el ezek a mondatok. Már akkor tudta, hogy a nyáj, a közösség, melyért most felelősséget vállal, sokkal nagyobb, mint az egyházmegye.
A katolikusok hite szerint azt, akinek boldoggá-avatási kérelmét befogadja a Szentszék, pere elindul, már megilleti az „Isten szolgája" cím. Én azt hiszem, Márton Áron püspököt egy másik cím is megillet: a magyarság szolgája.
Mert saját egyházának hívein túl lelkipásztorává lett az egész hányattatott sorsú erdélyi magyarságnak. Mert hitt nemzete történelmi igazságában. Ragaszkodott a magyarok kisebbségi, kulturális jogaihoz, s a földhöz, melyet szavai szerint „őseink vére és könnye puhított".
Kiállt a felekezetek évszázados értékei mellett. De kárhoztatta a „felekezeti szemszöget". Hogy a magyarok oly gyakran a sokszínű gazdagság öröme helyett törésvonalakat látnak a hitbéli, politikai különbségekben, és sebzetten, haraggal fordulnak testvéreikhez. Ostorozta azokat, akik összetévesztik a megbékélést a meghunyászkodással, a kompromisszumot az önfeladással. Nem félt vitába szállni a hatalommal, ellenszegülni rossz döntéseinek. Méltósággal vállalta a meghurcoltatást, a börtönt, de még hosszú raboskodása után sem akart mártírnak mutatkozni. (...)
Kedves Barátaim!
Azt hiszem, így a huszonegyedik században már jócskán benne élve éppen itt az ideje, hogy a magyarság letegyen arról az önsorsrontó szokásáról, hogy csak a bajban képes összefogni.
Amennyi szenvedést az erdélyi magyarságnak az elmúlt kilencven esztendőben ki kellett állnia, a természet törvényei szerint már fel kellett volna adnia! Több mint két emberöltő! Ennél rövidebb idő alatt is országok, egész népcsoportok tűntek el a történelem színpadáról. Ennyi idő éppen elég lehetett volna, hogy a magyarok már ne akarjanak önmaguk lenni.
Hogy mégsem így lett?
Annak legfőbb forrása, magyarázata az erdélyi történelem lapjain keresendő. A megmaradás ereje ott van a fejedelmek virágzó udvaraiban, gazdag kultúrájában. Ott van az irodalom anyanyelvet őrző soraiban éppúgy, mint 1956 székelyföldi visszhangjában, a forradalomért kivégzettek, bebörtönzöttek mártíromságában.
És ott van a lelkiismereti szabadságot hirdető szellemben, mely minden európai törekvésnél előbb, az 1568-as tordai országgyűlésen mondta ki: „ne szidalmaztassék senki az religióért senkitől!" Vagyis mindenkinek joga van vallást, hitet választani. Sőt, joga van eszmét, irányzatot, politikát követni. Így, ezzel a választásával együtt lesz fontos.
Erdély történelmi nagysága ebben is áll: a négy felekezet egyformán fontos, nemzetépítő jelenlétében. Hölgyeim és Uraim!
Jól tudom, ma szép számmal vannak itt közöttünk fiatalok. Ott ülnek fenn a karzaton. Örülök, hogy velünk vannak, és a rájuk jellemző szemszögből, kicsit távolabbról, felülről látják a többieket. Szeretném, ha mindazok, akik az erdélyi magyar közéletben bármilyen módon részt vesznek, mindig magukon éreznék ezt a tekintetet, a következő nemzedékek figyelmét! Ez a tekintet ugyanis – miként a tizenéveseké szokott lenni – kíméletlen. Ők számon fogják kérni az örökségüket, az előttük járók fejére fognak olvasni minden elvesztegetett lehetőséget.
Ők már csak a szüleik elbeszéléséből tudják, milyen nehéz az: kínkeservvel, meghurcoltan, szenvedve magyarnak lenni. Ők a szabadságba születtek. Csak magyarok szeretnének lenni, ilyen tisztán, ilyen egyszerűen. Nem értik a viszályokat, gyűlölik a széthúzást. Értik viszont a halk szavakat, megvetik a melldöngetést. Ahogy Márton Áron fogalmazott: „a fiatalok az erdélyi magyarság útját akarják".
Bizony, az erdélyi magyarok nem élhetik a mások életét. Sem az anyaországiakét, sem a romániai többségi társadalomét, sem az egyes pártokét! Nem kölcsönözhetnek utat más európai népektől, nem cserélhetik el kisebbségi sorsukat mások hasonló helyzetével.(...)
A mai napon két érmet hoztam magammal ajándékba. Az egyiken a honfoglaló vezérek alakja látható. A hét arc, a hét tekintet arra figyelmeztet, hogy a magyaroknak végzetük az egység, a közösen elvégzendő munka, az összefogás. A másik érem Szent István király alakját idézi meg, s vele a közös örökséget, a sokszínű közös hazát.
Az anyaországiak évtizedek óta úgy jönnek Erdélybe, hogy ihassanak az igaz, szép magyar szóból, belélegezhessék a hagyományt. De azt is tudjuk, hogy arra, ami volt, ma új világ épül, a mai magyaroké. Ma hoztunk még valamit Önöknek: az összefogás élményét. Magyarország idén példátlan akarat-egyesítéssel, azzal az elvárással küldte az Országgyűlésbe a képviselőket, azzal adott megbízást a kormányzó pártoknak, hogy legyenek úrrá a széthúzáson. Teremtsék meg a magyar nemzet határokon átívelő lelki, szellemi, gazdasági újraegyesítését.
Meg is tettük, amire megbízást kaptunk: az összetartozás napjának megünneplésével és a különleges eljárásban megszerezhető magyar állampolgárság törvényével készek vagyunk új alapokra helyezni a nemzet ügyét. (...)
MTI, Erdély.ma

Jakubinyi György gyulafehérvári érsek a Vasárnapi Újságban
Hosszú ideje nyitott a kérdés, hiszen tizenegy esztendeje az ortodox Bukarestbe elment az akkori egyházfő, II. János Pál, de magyar híveihez Csíksomlyóra nem jutott el. Időszerű lehet-e mostanában egy pápai vizit a somlyói nyeregben?
Az 1999-es látogatás alkalmából a katolikusok is kidolgoztak egy tervet, melyben a moldvai csángók és az erdélyi katolikusok meglátogatása is benne lett volna, az ortodox pátriárka viszont ezt meghiúsította és megtiltotta a pápának, hogy elhagyja Bukarestet.
Erről és a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye egyéb aktuális gondjairól kérdezte Jakubinyi György érseket a Kossuth Rádió munkatársa, Gadácsi János. Erdély.ma

Mindig a győztes oldalán
A két ellenzéki román párt arra számít, hogy a héten általuk benyújtandó bizalmatlansági indítvány szavazásakor a két RMDSZ-frakció, ha nem is teljes egészében, de néhány képviselő, szenátor voksával megbuktatja a kormányt.
Verestóy Attila, aki a szövetség küldöttjeként részt vett a szociáldemokraták hét végi nagy banzáján, elég kétértelműen nyilatkozott: Mi együtt akarjuk Romániát építeni. A résztvevők, a meghívottak – köztük Teodor Meleşcanu liberális vendég – lecsaptak e sokértelmű közhelyre. De az, hogy épp őt küldték a szocdemek kongresszusára, és pontosan azt mondta, amit idéztünk, nem lehet véletlen.
Mint annyiszor két évtizedes működése alatt, a romániai magyarság legnagyobb közképviseleti szervezete most is válaszút elé kerülhet. A kormány inog, megeshet, hogy a bizalmatlansági indítvány átmegy, s akkor némileg új helyzet adódik.
Márpedig, ahogyan a szövetségi elnök nem egy ízben hangsúlyozta, nekik minden körülmények között kormányon kell maradniuk. Ezt az RMDSZ kisebb és nagyobb tisztségviselői folyamatosan ismételgetik, azt szuggerálva az embereknek, hogy csakis hatalmi helyzetből tudják hathatósan képviselni a romániai magyarság érdekeit.
Nos, Verestóynak az lehetett a feladata, hogy utat törjön az ellenzék felé, miközben a kormányban lapuló RMDSZ teljes mellhosszal támogatja a Boc-kormány intézkedéseit.
Igaz, azt még nem sikerült Markó Béláéknak megmagyarázniuk – magyar választóiknak –, miként szolgálja a megmaradásunkat, esetleges prosperálásunkat az új nyugdíjtörvény. Hasonló magyarázatra vár a fizetéseket megcsonkító egységes bértábla, a szociális juttatások lefaragása vagy a jövő évi költségvetési tervezet, amely látványosan kevesebb pénzt szán a tanügynek, az egészségügynek, a munkaügynek, az önkormányzatoknak, mi több, az állami beruházásokat is tovább csökkentik. Mi haszna volt eddig akár Székelyföldön, akár a szórványban élő magyarságnak abból, hogy érdekképviselete, illetve a kormányon lévő pártja képtelen volt rávenni partnereit néhány gazdaságélénkítő csomag elfogadására, s emiatt az ország gazdasági helyzete, lakóinak életszínvonala a legkilátástalanabb a régióban?
De nyilvánvaló, hogy ha az események úgy diktálják, az RMDSZ fordítani készül. Mert alapfilozófiájává vált: mindig a győztes mellé állni.
Simó Erzsébet, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Civil szektor politika és partnerség Magyarországon és határainkon túl
Véget ért a XI. Civil Fórum
A hét végén Marosvásárhelyen szervezett civil fórum második napján Latoczai Csaba, a magyar közigazgatási és igazságügyi minisztérium helyettes államtitkára a magyar kormány civil stratégiájáról tartott előadást, majd kiosztották a Civil Díjakat.
Az év legjobb civil szervezete címet a Gyulafehérvári Caritas nyerte el.
"Én nem határon túli vagyok, hanem határtalanul magyar!"
Az előadás mottója egy Kányádi Sándor-idézet volt: "Én nem határon túli vagyok, hanem határtalanul magyar!", amellyel az államtitkár azt kívánta jelezni, hogy a magyar kormány egységes nemzetben gondolkodik, mind a jogalkotás, mind a támogatáspolitika terén le akarja bontani a bürokratikus akadályokat.
A felméréseik szerint jelenleg nehézkes a nyilvántartásba vétel és a törlés, a törvényességi felügyelet, magas a ténylegesen nem működő szervezetek száma, az adatszolgáltatások komplikáltak, túl sok külön jogszabály van, a nyilvántartások töredezettek, nem koherensek.
Gazdálkodási szempontból szűkülő adókedvezményeket tapasztaltak, problémás a beszámolás (számvitel) nyilvánossága, a pályázati mechanizmus bonyolult, soklépcsős, időbeni csúszások vannak, illetve a nem megfelelő eljárások alkalmazása miatt nem hatékony a működés sem az állami, sem a civil oldalon, magasak a költségek, hiányoznak a szektor tényleges teljesítményét mérhetővé tevő adatok.
A célok között – egyebek mellett – egy egységes Civil Kódex létrehozását, a bírósági eljárások egyszerűsítését, hatékony, a hivatalos együttműködésre épülő információs rendszerek kiépítését, a fogalmak tisztázását, a beszámolás rendszerének és a pályázati eljárásoknak a leegyszerűsítését említette meg. Eszközként pedig egységes civil törvény, Nemzeti Civil Alapprogram, illetve egy Kárpát-medencei egységes civil háló létrehozását nevezte meg.
Az előadást követően a szekciók vezetői számoltak be a délelőtti munkálataikról, majd a civil díjak kiosztására került sor. Az Év civil szervezete díjat a Gyulafehérvári Caritas nyerte el, a második díjat a Bonus Pastor Alapítvány, harmadikat a kézdivásárhelyi Zöld Nap Egyesület kapta.
Óhajok, sóhajok a támogatáspolitikával kapcsolatosan
Bodó Barna, az MCSZESZ elnöke a civil fórum végén a Népújságnak nyilatkozva kijelentette: Amikor egy ilyen rendezvény végére érünk, mindig fellélegzünk, hogy sikerült végigvinni, ugyanis sok olyan körülmény volt, aminek a megoldásához nagyon kemény munkára volt szükség, hiszen egyéves kihagyás után indítottuk újra a fórumot olyan gazdasági körülmények közepette, amikor a civil szervezeteknek nagyon kevés pénzük volt.
Ennek tudatában, az a tény, hogy több mint százan regisztráltak, de láttam a teremben olyanokat is, akik tudomásom szerint nem regisztráltak, azt jelenti, hogy a tavalyelőtti fórumnál sokkal jobb az idei. Nem jutottunk el az igazi nagy fórumok szintjéig, de bízom abban, hogy sikerült átvészelni azt a nehéz periódust, ami azzal járt, hogy két évig gyakorlatilag nem volt fórum.
A munka maga mind a plenáris, mind pedig a szekciók keretében jó volt, az előadások színvonalasak voltak, különösen Pârvulescu tanár úr előadása volt az, amely nagyon sokak számára elgondolkodtató.
A vita, amelyet Kolumbán Gábor moderált, s amelyen a megyei tanács elnöke, Lokodi Edit, Csegzi Sándor alpolgármester, valamint Antal Attila, Csíkszereda alpolgármestere vett részt, szintén egy nagyon jó beszélgetéssé alakult. Alkalom volt arra, hogy olyam kérdések is szóba kerüljenek, amelyek régóta vita tárgyát képezik, például, a somostetői út kérdése, s ezek a tisztázó beszélgetések nagyon fontosak.
A szekciók nagyon jók voltak, a beszámolók meggyőztek arról, hogy komoly felvetések, komoly javaslatok születtek, ki tudtunk adni egy olyan civil díjat, amely meggyőződésem, szerint azt jelzi, hogy a szociális területen nagyon jó munkát végeznek a szervezeteink, hiszen az első díjat egy egyházi keretben működő szociális szervezet kapta, ami azt jelenti, hogy ezekre a szervezetekre kiemelten oda kell figyelni.
– Lesz-e valamilyen konkrét hozadéka ennek a fórumnak?
– Konkrét hozadéka mindig a következők során alakulhat ki, hiszen az az előadás, amelyet Latorcai Csaba államtitkár tartott azt jelzi, hogy egy nagyon hosszú együttmunkálkodásra kell számítanunk és ez az együttmunkálkodás arról fog szólni, hogy el tudjuk mindazt mondani, ami a támogatáspolitikával kapcsolatosan az utóbbi években óhajként, sóhajként, bajként bennünk megfogalmazódott. Azt hiszem, ez a legnagyobb konkrét hozadéka, hiszen Latorcai Csaba elmondta, első alkalommal beszélt nyilvánosan a magyar támogatáspolitikával kapcsolatos elképzelésekről, tehát ez külön megtisztelő volt számunkra.
Mózes Edith, Népújság (Marosvásárhely)

Székelyföldön járt Kövér László
Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Magyar Egyesületének elnöke Székelyföldre látogatott, hogy a szolgálat itt tevékenykedő önkéntes orvoscsoportjához csatlakozzon.
Kövér László először az iskolákban végzett szűrővizsgálatokon tájékozódott, beszélgetett az orr-fül-gégészekkel, szemészekkel, akik elmondták: sajnos sok gyerek későn jut el szűrővizsgálatokra, és mivel rosszul látnak vagy hallásproblémáik vannak, lemaradnak a tanulásban.
Az október 14–16-ra időzített látogatás következő állomása a gyermekmentő szolgálat mozgó fogászati rendelője volt, ahol az önkéntes fogorvosok arról számoltak be, hogy az általuk vizsgált mintegy 500 gyerek 94 százalékának van szuvas, rossz foga. A fogorvosok a kezeléseket elkezdték, és több mint 80 gyereknek tudtak segíteni. A gyermekmentő szolgálat orvoscsoportjának tagjai rendkívül fontosnak tartják a felvilágosító munkát, hogy ennek nyomán a szülők és a pedagógusok is több figyelmet fordítsanak a megelőzésre.
Dr. Edvi Péter, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat elnöke és Kövér László, a Gyermekmentő Szolgálat Magyar Egyesületének elnöke péntek este részt vett az orvosok értékelő megbeszélésén, ahol a 32 fős csoport tagjai beszámoltak egész heti tevékenységükről. Az orvosok 5132 vizsgálatot végeztek, 458 kezelést és 2 műtétet bonyolítottak le, 34 gyerek került arra a listára, akiket különböző műtétek elvégzése céljából Magyarországra kell vinni.
Kövér László és Edvi Péter megköszönték az önkéntes orvosok lelkes és áldozatkész munkáját, mellyel az elmúlt közel két évtizedben hozzávetőlegesen 16 ezer gyereknek segítettek.
Amint arról már hírt adtunk, az elmúlt héten Lévai Anikó is csatlakozott a gyermekmentő szolgálat Székelyföldön tevékenykedő önkéntes orvoscsoportjához. Orvos-írnokként, illetve gépkocsivezetőként vette ki részét a munkából.
Forró-Erős Gyöngyi, Hargita Népe (Csíkszereda)

Megnyílt a Márton Áron-múzeum Csíkszentdomokoson
Megnyitotta kapuit október 16-án, szombaton a Hargita megyei Csíkszentdomokoson a falu szülöttje, Márton Áron püspök emlékére létrehozott múzeum és emlékház. A boldoggá avatásra váró püspök halálának 30. évfordulójáról is megemlékeztek az egybegyűltek.
Az ünnepi szentmisét Jakubinyi György gyulafehérvári érsek, valamint Tamás József segédpüspök celebrálta. Prédikációjában az érsek kiemelte a Márton Áron által választott jelmondatot – Non recuso laborem – Nem utasítom vissza a munkát –, „amely immár 1700 éve visszhangzik a történelemben”. Márton Áron címerében fellelhető a nap és a hold, a székely és magyar jelkép, hiszen – mint Jakubinyi hangsúlyozta – fontos volt számára a hazafiasság, a szülőföld megbecsülése, szeretete.
Az egyházfő felidézte a pillanatot, amikor Márton Áron püspököt felfüggesztették a házi őrizetből, és első dolga volt ellátogatni a teológiára. A jelenlegi érseknek ekkor nyílt alkalma találkozni a kommunizmus évei alatt kegyetlenül meghurcolt püspökkel. „Egész életében töretlenül haladt az életszentség útján” – szögezte le beszédében Jakubinyi György. Az ünnepi szentmisét követően koszorút helyeztek el a püspök szobránál, ahol Kövér László, a magyar Országgyűlés elnöke szólt az egybegyűltekhez. „Márton Áron példát állított azok elé, akiknek ezen a földön meg kellett maradniuk magyarnak. Az emlékház zarándokhellyé válik majd, így a világ minden magyarja visszatérhet ehhez a példához” – hangsúlyozta.
„A múzeum a múltról szól, de ez a múzeum a jövőről is fog szólni, hiszen a püspök gondolatai a jövőben is utat mutatnak majd” – fogalmazott Kelemen Hunor kulturális miniszter.
„Márton Áron célkitűzéseit a történelem mostoha körülményei nehezítették meg, hiszen a 20. században farkasszemet néztek egymással az ideológiák, egyház és állam. Ennek lett hőse és áldozata a püspök” – hangsúlyozta ünnepi beszédében Tamás József püspök.
„Márton Áron minden körülményben következetes, hajlíthatatlan ember volt, a kompromiszszum nem volt a kenyere” – emelte ki Tánczos Barna mezőgazdasági államtitkár.
Borboly Csaba Hargita megyei tanácselnök Csíkszentdomokos kiváltságos helyzetéről értekezett, amely „azonban kötelességeket is ró majd az ott élőkre, hiszen tovább kell vinniük, őrizniük kell Márton Áron püspök emlékét”.
„1980-ban szomorúan vettük a hírt, hogy meghalt a püspök, de a lakók autóbuszokat fogadtak, hogy el tudjanak menni a temetésre – idézte fel az ünnepségen Bara Károly helyi lakos. – Jöttek azonban a szürke ruhások és bejelentették, márpedig Szentdomokosról autóbusz ki nem megy. A lakosok azonban felkeresték azokat, akiknek volt autójuk, és négyesével mégis elindultak Gyulafehérvárra. De az illetékesek elállták a Csíkszereda felé vezető utat, így arra nem lehetett elindulni. Sőt, ki sem szabadott ejteni azt a szót, hogy Gyulafehérvár, mert rögtön visszatérítettek. Akkoriban havonta 20 liter benzin járt, mégis a temetésen mindenki ott volt Gyulafehérváron.”
A múzeum előzetes bejelentkezés alapján naponta 12.00 és 20.00 óra között látogatható, kötött nyitvatartási ideje jelenleg nincsen. Csoportok, egyéni látogatók bejelentkezhetnek a következő e-mail címek egyikén: latogatas@martonaronmuzeum.ro, avagy martonaronmuzeum@martonaronmuzeum.ro, illetve a 0753-990667-es telefonszámon. Kapcsolattartó, tárlatvezető: Sándor Edit községi könyvtáros.
Forró Gyöngyvér, Krónika (Kolozsvár)

Tisztelgés a színházépítők nemzedéke előtt
Október 15-én volt száztíz esztendeje annak, hogy megnyílt Váradon a kőszínház. A jubileum egyik fontos rendezvénye volt az a kötetbemutató, melyen NAGY BÉLA Évszázadokra szóló nagy alkotás – A nagyváradi Szigligeti Színház levéltári dokumentumokban (1897 – 1902) című könyvét ismerhették meg az érdeklődők. Az eseményen a közönség sok érdekességet tudhatott meg a teátrum megépítésének mikéntjéről.
A váradi színház színpadán megtartott találkozón először Dimény Levente, a Szigligeti Társulat vezetője köszöntötte a résztvevőket. Szólt annak fontosságáról, mennyire akarta a város a színházat, s mennyi mindent tettek elődeink ezért a gyönyörű épületért.
Az Évszázadokra szóló nagy alkotás – A nagyváradi Szigligeti Színház levéltári dokumentumokban (1897 – 1902) című kiadványról a szerzővel, Nagy Bélával Péter I. Zoltán helytörténész beszélgetett. A könyv szerkesztője tíz esztendeje is írt egy jubileumi könyvet, Nagy Béla avatott ismerője és kutatója a váradi Szigligeti Színház történelmének. A helytörténész azt is megjegyezte: 1900. október 15-én már javában gyülekeztek az emberek a színházban. Státusszimbólum volt részt venni az első bemutatón, hetekkel előtte helyet kellett foglaltatni a premierre.
Nagy Béla elmondta: a váradi polgárság három generációja rugaszkodott neki annak, hogy teátrumot építsen. A siker a harmadik generációnak jutott. A kötet tisztelgés a színházépítő nemzedék előtt. Beszélt e nemzedék két jeles képviselőjéről, akik sokat tettek azért, hogy Váradon kőszínház lehessen. Hoványi Géza, a Takarékpénztár vezérigazgatója volt a színügyi bizottság elnöke volt. Az ízig-vérig közéleti személyiségnek számító Hoványi egyike volt azoknak, akik „kitaposták” a városból ezt a színházat. Nagy Béla köszöntötte a közönség soraiban ülő, Hoványi-gyökerekkel is rendelkező Kristófi János festőművészt és családját.
Az álom mit sem ér, ha nincsenek szakemberek. Busch Dávid főmérnök irgalmatlanul nagy és precíz munkát végzett az építkezést megelőzően és a színházépítés tizenöt hónapja alatt is. Hoványi törzsökös bihari származású ember volt, Busch viszont Németországból került Váradra, még magyarul sem tudott. Tehetsége révén vált főmérnökké, vitte végig az építkezést. A színháztörténész Busch Dávid leszármazottait is üdvözölte az eseményen.
„Az, hogy mit építettek eleink 110 éve, jól látható. A könyv megírásakor az érdekelt, hogyan”- fogalmazott Nagy Béla. A város önerőből teremtette elő a pénzt. A kötet első részében szerződések, levelezések, szakértői véleményezések találhatók, a második felében pedig a színház építését felügyelő bizottság üléseinek teljes jegyzőkönyvi anyaga olvasható. A dokumentumokból kiderül például, hogy: „Negyven napszámos vadonatúj csákányokkal bontáshoz kezd.” Vagyis nem pusztaság volt a színház helyén, hanem sűrűn beépített városrész volt. (A tizenöt hónapba még a bontás is beletartozott, nemcsak az építés!) Arról is tudomást lehetett szerezni, hogy vita tárgya volt Újváros és Olaszi között, hogy hová építsenek. Végül is az átfogó városrendezési koncepció lett a döntő érv az ügyben.
Az összejövetelen a Szigligeti Társulat művészei – Hajdu Géza, ifj. Kovács Levente, Meleg Vilmos – olvastak föl részleteket korabeli dokumentumokból.
Több ízben is elhangzott az: milyen lelkesen rajongással szerette a színházat az akkori polgárság. A társulatvezető azzal búcsúzott: azt óhajtja, hogy a mostani közönség is ezzel a lelkesedéssel szeresse a színházat.
Tóth Hajnal, Reggeli Újság (Nagyvárad)

Ünnepeltek a „Báránykák”
Építésének és működésének 10. évfordulóját ünnepelte tegnap az Agnulli Dei (Isten báránykái) református szociális központ. Ez alkalomból előbb istentiszteletet tartottak váradvelencei református templomban, majd emléktáblát lepleztek le a szociális központ falán.
Szinte zsúfolásig telt az istenháza, s nem csak a váradvelencei gyülekezet tagjai népesítették be a templomot, hanem az Agnulli Dei központ létrehozását, majd működését folyamatosan támogató hollandiai, németországi és ausztriai gyülekezetek képviselői, lelkészei is, és a váradi önkormányzat is képviseltette magát Delorean Gyula helyi tanácsos személyében.
Farkas Antal parókus lelkész köszöntője után Christian Schwark németországi lelkipásztor hirdette az igét, majd a külföldi segítők mondtak ünnepi beszédet. Az esemény mottója stílszerűen a Máté evangéliumából vett vers volt: „Mert éheztem, és ennem adtatok; szomjúhoztam, és innom adtatok; jövevény voltam, és befogadtatok engem; Mezítelen voltam, és megruháztatok; beteg voltam, és meglátogattatok; fogoly voltam, és eljöttetek hozzám. (…) a mennyiben megcselekedtétek egygyel az én legkisebb atyámfiai közül, én velem cselekedtétek meg.”
Az istentisztelet végén Farkas Antal emléklapot adott át a segítőknek: a holland vendégek közül a Hulp Oost Europa Alapítvány, a stolwijki, sliedrechti, neuwpoorti gyülekezetek képviselői, a németek közül a siegeni Trupbach-Seelbach testvérgyülekezet lelkipásztora, valamint Hermann és Erika Bender, a Stájerországból érkezettek közül pedig a steyri Caritas, valamint Wilhelm és Rosemarie Nagl számára állította ki a köszönet ezen szerény dokumentumát.
A templomi ünnepség magasztos hangulatát a váradvelencei gyülekezet ifjúsági zenekarának és a németországi testvérgyülekezet alkalmi kórusának szolgálata emelte.
Az istentisztelet után az egybegyűltek átvonultak a szociális központ udvarába, ahol a házigazda lelkipásztor vázolta az elmúlt tíz év történéseit. Mint mondta, a régi, romos parókia helyére építették fel a szociális központot. „Nem volt alapkőletételi ünnepség, de volt hálaadás, amikor elkészült” – mondta, majd az itt zajló tevékenységről beszélt: kezdetben 30-35 hátrányos helyzetű gyermekről gondoskodtak, de mivel megcsappant a létszám, egy magyar bölcsőde létrehozásáról döntöttek. Emellett naponta húsz adag ebédet és hatvan kenyeret osztanak ki rászoruló családoknak, és 18 család kap minden hónapban élelmiszersegélyt az Agnulli Dei központtól. Mindezt az említett támogatók hathatós segítségével tehetik meg – hangsúlyozta a lelkész, aki köszöntő- és köszönőbeszédét egyik neuwpoorti vendég szavainak idézésével zárta: „Kár, hogy az Agnulli Dei tíz év óta fennáll. Amíg az Agnulli Dei-re szükség van, addig mi, keresztények nem lehetünk megelégedve.” De – fűzte hozzá a Bibliát idézve – „szegények mindig lesznek közöttünk.”
Végezetül Nagy Gy. István gondnok és Johann van Ferneij leleplezték az épület bejárata mellett lehelyezett emléktáblát, majd Farkas Antal szeretetvendégségbe invitálta az egybegyűlteket.
T. Szabó Edit, Reggeli Újság (Nagyvárad)

Markó: jelentős eredmény a tanügyi felelősségvállalás
„Amennyiben a kormánynak sikerül felelősségvállalással elfogadtatni az oktatási törvényt, ez kétségtelenül az elmúlt időszak legfontosabb megvalósítása lesz” – jelentette ki a hétvégén Marosvásárhelyen Markó Béla miniszterelnök-helyettes.
Az RMDSZ Maros megyei szervezetének TKT-ülésén felszólaló szövetségi elnök az erdélyi magyarságot érintő időszerű politikai kérdésekről és a kormány tevékenységéről szóló tájékoztatójában jelentős eredménynek nevezte azt, hogy az RMDSZ-nek sikerült kieszközölnie a felelősségvállalást, a kormány az anyanyelvű oktatás szempontjából előnyös, a Képviselőház által elfogadott törvényváltozatért vállal majd felelősséget. Új Magyar Szó (Bukarest)

Schmitt: Magyarországot és Romániát közös értékek kötik össze
Magyarországot és Romániát közös értékek kötik össze, talán soha ilyen jók nem voltak kapcsolataik, mint most, Magyarország Európai Uniós elnökként mindent el fog követni, hogy segítse Románának a schengeni övezethez való csatlakozását - mondta hétfőn Bukarestben Schmitt Pál köztársasági elnök, miután Traian Basescu államfővel folytatott megbeszéléseket.Találkozójuk napirendjén számos téma szerepelt, így az energetikai biztonság kérdése, a regionális és európai szintű együttműködés, a nemzeti kisebbségek ügye, a romák nemzeti és európai szintű társadalmi beintegrálása. Basescu köszönetet mondott a magyar kormánynak, amiért az iszapömlést úgy kezelte, hogy az nem okozott károkat Romániának.
A két államfő megbeszélésein a nemzeti kisebbségek szerepéről és az autonómia fogalmáról és gyakorlati megvalósításáról is eszmét cserélt. Basescu a sajtó előtt úgy fogalmazott: a nemzeti kisebbségek kultúrájának, nyelvének és szokásainak a megőrzése a többségi nemzet kultúráját is gazdagítja, erősíti.
A román államfő kifejtette az autonómiával kapcsolatos szemléletét, amely szerint minden román állampolgárnak szüksége van autonómiájára, vagyis érvényesíteni kell a szubszidiaritás elvét. Ez a folyamat mát jó néhány év óta tart - mondta a román államelnök, példaként említve, hogy nemrég helyezték át önkormányzati hatáskörbe a kórházakat, és ha majd a parlament elfogadja az új oktatási törvényt, az iskolák is önkormányzati irányítás alá kerülnek. Schmitt Pál ezzel kapcsolatosan kifejtette: arra biztatja a romániai magyar közösség tagjait, hogy elsősorban jó állampolgárként tartsák tiszteletben a szabályokat, gyermekeiket neveljék rendre, legyenek jó adófizető polgárok, és ezek alapján várhatják el az őket megillető kisebbségi jogokat.
Schmitt Pál hangsúlyozta: a két országot a közös értékek fűzik egymáshoz, jó szomszédok vagyunk, azonos szövetségekhez tartozunk. Lassan eltűnnek a határok, és egyre nagyobb lesz az egymás iránti felelősségünk, egyre több közös kezdeményezésre lesz lehetőségünk - fűzte hozzá. Magyarország EU-elnöksége idején mindent el fog követni, hogy elősegítse Románia végső csatlakozását a schengeni övezethez - mondta a magyar köztársasági elnök. Kifejezte meggyőződését: az ország felkészült már a biztonságtechnikai feladatok ellátásra, politikai és diplomáciai téren kell elősegíteni, hogy Európa bizalma teljes legyen Románia iránt.
Magyarország EU-elnöksége idején jelentős hangsúlyt kíván fektetni a Duna-stratégia megvalósítására, A Duna tíz országot köt majd össze Európában egyfajta kulturális, környezetvédelmi, szállítási, energetikai egységként - tette hozzá. Schmitt szerint rendkívül fontos mindkét ország számára, hogy megnyílt közöttük az energiacsere lehetősége, így nincsenek kiszolgáltatva egyoldalú forrásoknak. MTI

Schmitt Pál a magyar nyelven megszerzett, piacképes tudás fontosságát hangsúlyozta Erdélyben:
Nagyszerű dolog, hogy a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen (EMTE) magyar nyelven lehet megszerezni a tudást, és nagyon fontos az is, hogy ez a tudás hasznos, piacképes legyen a világban - mondta Schmitt Pál kedden Marosvásárhelyen, az oktatási intézmény Műszaki és Humántudományok Karán rendezett ünnepségen.
A köztársasági elnök az egyetem zsúfolásig telt aulájában szívhez szóló beszédet tartott a jelenlévők - köztük diákok - előtt. Kifejtette: a Magyar Köztársaság elnökének az a feladata, hogy összefogja a magyar nemzetet. Emlékeztetett arra a három fogadalomra, amelyet elnöki mandátuma elején hirdetett meg. Eszerint mindent el akar követni, hogy a magyar nyelvet ne hagyjuk veszni, hiszen a nyelv ápolásra, szeretetre és gondozásra szorul. Ahhoz is hozzá akar járulni, hogy a magyar fiatalok mind szellemileg, mind lelkileg, mind fizikailag egészségesek legyenek. Azt is „megfogadta”, hogy köztársasági elnökként annyi oktatási intézménybe látogat el, amennyibe csak tud.
Fontosnak tartotta, hogy az erdélyi egyetemen a tudást magyarul szerzik meg a fiatalok, de az sem közömbös, hogy az ott kapott tudás hogyan hasznosul, a diploma segítségével el lehet-e helyezkedni, vagyis versenyképes tudásról van-e szó - mondta a köztársasági elnök. Felhívta a figyelmet a „minőségi tanulás fontosságára”, és a jelen lévő diákokhoz fordulva hozzátette, hogy ehhez „minőségi diákokra” is szükség van.
A köztársasági elnök osztotta az intézmény vezetőinek véleményét, miszerint nagyon fontos az egyetem akkreditációja, amely a román állam támogatását is jelentheti.
Dávid László rektor köszöntőjében ugyancsak az egyetemen szerzett tudás hasznosulásáról beszélt. Megállapította: egy oktatási intézménynek természeténél fogva semlegesnek kell lennie, Erdélyben egy magyar egyetem mégsem lehet teljesen semleges. Állást kell foglalnia a nemzeti kérdésekben, például az autonómia témájában, hiszen nagyban függ ettől is az egyetem finanszírozásának ügye. Megállapította: „most megvan a politikai szándék arra, hogy ránk is figyeljenek”.
A köztársasági elnök az ünnepség előtt, zárt ajtók mögött részt vett a Magyarok XXI. című fórumon az egyetem szenátusi termében. A program fénypontja volt az új kollégium ünnepélyes körülmények között lezajlott alapkőletétele.
Schmitt Pál az előző napon késő este tanácskozott a romániai magyarságot képviselő különböző szervezetek képviselőivel, így Kelemen Hunorral, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) - kulturális miniszteri mandátuma idejére tisztségéből felfüggesztett - ügyvezető elnökével, Tőkés Lászlóval, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökével, valamint Szász Jenővel, a Magyar Polgári Párt és Izsák Balázzsal, a Székely Nemzeti Tanács elnökével. Schmitt Pál kedden reggel erdélyi magyar egyházi főméltóságokkal folytatott megbeszélést reggeli keretében.
A köztársasági elnök a nap folyamán romániai látogatásának következő, egyben utolsó helyszínére, Nagyváradra utazott repülőgéppel. Grazó Ferenc, Marosvásárhely, MTI

Mennyien vagyunk még az Érmelléken?
A 2002-es romániai népszámlálás akkori adatainak feldolgozása után riadót fújtak mind a magyar politikai képviseletek, mind a civil szervezetek, amikor kiderült, az 1992-es adatokhoz képest látványosan megfogyatkoztunk.
A 2008-ban alakult Kolozsvári Kisebbségkutató Intézet tudományos titkára, Kiss Tamás szerint az erdélyi magyarság ilyen ütemű fogyatkozása következtében 2032-re csak százezres viszonylatban beszélhetünk majd az erdélyi magyarokról. A kolozsvári szociológus szerint a jövő évi előrehozott romániai népszámlálásból kiderülhet, hogy a romániai magyarság lélekszáma a 2002-es 1,45 millióval szemben jóval az 1,3 millió alá csökkent. (Megjegyzendő, a jósolt adat kissé kozmetikázott, ugyanis több országos felmérés szerint az elmúlt tíz év kivándorlásainak köszönhetően alig fogjuk túlhaladni a milliót.) Kiss Tamás fontos érdekünknek tartja, hogy a magyar közösségbe integrálják a magyar identitástudattal rendelkező, mintegy 90 ezerre becsült erdélyi cigányság csoportjait – mutatott rá idén júliusban a magyarországi Népszabadságnak tett nyilatkozatában. Ezzel párhuzamosan Thomas Hammarberg, az Európa Tanács (ET) emberi jogi biztosa múlt heti háromnapos romániai látogatása alkalmával elmondta: Romániának fel kell hagynia a cigányellenességgel, mi több, átfogó intézkedéseket kell hoznia a terjedő cigányellenesség, a romákat sújtó hátrányos megkülönböztetés visszaszorítása érdekében. Ahelyett, hogy arról folytatnak vitákat, milyen szóval jelöljék a roma lakosságot, inkább a romák történelméről kellene felvilágosítani a közvéleményt. Felhívta a figyelmet arra, hogy a helyi önkormányzatok és a nem kormányzati szervezetek kulcsszerepet játszhatnának a romák társadalmi befogadtatásában. Az egészben csak az a kuriózum, mennyien megmozdulnak Európa-szerte – hazai és anyaországi szinten is –, ha a cigányok otthontartásáról vagy felzárkóztatásáról esik szó. Hogy maholnap kikopik a magyar a saját életteréből, senkit sem érdekel, senkinek nem szúr szemet. Integrálunk helyette romákat. A jó pártkatonák szerint csak a szavazógépezetben ne essen kár. Az anyaországban ezt a majdani hálás kínai importtól várták volna a szocialisták, amikor a keletről özönlők hasonló jogokhoz jutottak volna a kikopófélben lévő őshonos magyarokkal. Erdélyben, valamint szűkebb pátriánkban a Partiumban, illetve az Érmelléken a romák száma szinte egyenes arányban nő a magyarok számának csökkenésével. 1977 óta az előbbiek száma majdnem megháromszorozódott, míg a magyaroké az előrejelzések szerint 2011 végére várhatóan egyharmad résszel csökken a ’77-es adatokhoz képest. Ezt Érbogyoszló féléves demográfiai adatai példázzák leginkább, amit a közelmúltban Gáspár Gyula polgármestertől hallottunk. Az elöljáró a község féléves születési és halálozási adatait illetően elmondta: tizenhét újszülött gyerekből tizennégy cigány és három magyar, míg huszonhat halálozásból kettő roma, huszonnégy magyar. A néhány évtizeddel ezelőtti színtiszta magyar Asszonyvásárán a lakossági arány ötven-ötven százalékos lett. Kiss Tamás szociológusnak javaslatait valószínűleg díjazná Thomas Hammarberg, az ET emberi jogi biztosa, hisz egy csapásra megoldódna mind a magyar, mind a roma kérdés Erdélyben.
És az RMDSZ háza elejét sem érhetnék vádak, miszerint míg kormányoztak és képviseltek, vészesen megfogyatkoztunk. Kérdés, hogyan fogadják majd a magyar közösségek eme fényes ötletét?
Sütő Éva, Reggeli Újság, Erdély.ma

Gondok az erdővidéki iskoláknál
Az RMDSZ erdővidéki szervezete a baróti diákdombi iskola, a bibarcfalvi és az felsőrákosi általános iskola ügyei miatt emelt szót az erdővidéki polgármesterek találkozóján, azt állították: az egyiket szennyvíz öntötte el, a másik omladozik, a harmadikban pedig a fűtés hiányzik.
A Gaál Mózes Általános Iskola igazgatóját, Zajzon Csabát kerestük meg a Háromszék ez ügyben.
„A diákdombi iskola kertjének egy részét már legalább hét-nyolc esztendeje el-elönti az intézmény kerítése mellett álló tömbházlakás szennyvize – mondta –, első átiratunkat még Albert Dénes polgármesternek írtuk, és a Goscom alkalmazottjai szálltak ki a problémát megoldani. Végleges megoldást azóta sem sikerült elérnünk. Ha a tömbház lakói olyan dolgokat dobnak a csatornába, amelyek eldugaszolják a csövet, s minket elönt a bűzös lé, nem tehetünk egyebet, mint szólunk a szakembereknek, akik kiszivattyúzzák
A bibarcfalvi iskolát nagyon megviselték az elmúlt évek. A talajvíz folyamatosan nedvesen tartja némely részét, nem kizárt, hogy az alapját is megrongálta. Külső és belső vakolást rég végeztek, nem meglepő hát, ha néha egy-egy kisebb faldarab leválik. A cserepek szintén régiek, az elmúlt évtizedekben csak a hiányzó darabokat pótolták. Zajzon Csaba fényképeket mutat: több helyen jelentős területen hiányoznak a cserepek, a fény pedig, na meg az eső számtalan apró lyukon is beszűrődik. Tavaly megkereste Nagy István polgármestert, ám azt a választ kapta, a költségvetés nem tesz lehetővé jelentősebb beruházást.
A felsőrákosi iskolában három éve mondtak le a csempekályhákról, központi fűtésrendszerrel melegítik a termeket. A munkálat meghirdetését és lebonyolítását a baróti polgármesteri hivatal végezte. Kisebb problémák már első perctől adódtak, de azért kielégítően működött. Nemrég szakcég ellenőrizte és indította el a rendszert, mely még aznap le is állt. Bár még nincs tél, a meleg már jól jönne – mondja Zajzon –, minél hamarabb meg kell javítani.
Hecser László, Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

Băsescuval tárgyalt Schmitt Pál – Mást értettek autonómián
Tegnap délelőtt a Cotroceni-palotában katonai tiszteletadással fogadták a hivatalos romániai látogatásra érkezett magyar államfőt. Schmitt Pál négyszemközt tárgyalt bukaresti kollégájával, Traian Băsescuval, majd küldöttségük tagjai is a tárgyalóasztalhoz ültek, végül közösen tájékoztatták a sajtót. A megbeszélésen szó volt természetesen a két ország kapcsolatairól – a szomszédiakról, az uniós és a NATO-beliekről egyaránt. Sajtóbeszámolók szerint a magyar köztársasági elnök országa támogatásáról biztosította Romániát a schengeni övezethez való csatlakozásban, amely éppen jövő márciusban esedékes, amikor egy fél évre Magyarország látja majd el az Európai Unió soros elnöki tisztét.
Felmerült a magyar állampolgárság könnyített megadására vonatkozó budapesti törvénymódosítás is, ami ugyancsak jövőre, már 2011. január elsejétől lép hatályba. Erről Traian Băsescu kijelentette, hogy semmi kifogásuk sincs ellene, hiszen az anyaország kötelessége gondoskodni a határain kívül rekedt nemzettársairól, és arra is emlékeztetett, hogy Románia már évekkel ezelőtt megadta a könnyítést a moldovai állampolgárok számára.
A romániai magyar, pontosabban szólva székelyföldi autonómiatörrekvésekről szólva Schmitt Pál kifejtette: arra biztatja itteni nemzettársait, hogy elsősorban „jó állampolgárok, törvénytisztelő, gyermekeiket rendszeretőnek nevelő, adófizető polgárok legyenek, utána jöhet, hogy a szívükhöz közelebb álló nyelven szóljanak, és bizonyos területen kapjanak önrendelkezést, ha úgy tetszik, autonómiát” – legalábbis a hivatalos román fordítást idéző hírügynökségi jelentés szerint. Az kiderült, hogy a két államfő autonómia-felfogása eltér. A román elnök valójában a szubszidiaritást érti ez alatt – tehát hogy minden közösség, elsősorban önkormányzat helyben dönthessen az őt illető kérdésekben, ne kelljen magasabb hatósághoz fordulni –, a fideszes politikus viszont szívesen támogatná a nagyobb önrendelkezést a Székelyföldön, ám hangsúlyozta az ezzel járó nagyobb felelősséget is.
Băsescu sorolta a romániai kisebbségeket megillető jogokat, az új tanügyi törvénybe bekerült könnyítéseket, s megjegyezte, hogy örülnének, ha a Románia határain kívül rekedt románoknak ennyi autonómiájuk lenne. Kijelentette továbbá, hogy országunkban nincs kisebbségi probléma. „Mindent megteszünk, hogy minél jobban érezzék magukat Romániában, hogy kultúrájukat, hagyományaikat megőrizzék, és hogy érezzék a többség tiszteletét mindenféle kisebbség iránt” – hangoztatta a román elnök.
A megbeszélés után Schmitt Pált díszebéden látta vendégül a román államfő, majd a magyar köztársasági elnök találkozott a törvényhozás vezetőivel, Mircea Geoană szenátusi és Roberta Anastase képviselőházi elnökkel, továbbá Emil Boc miniszterelnökkel és a kormányfővel. A hivatalos program szerint még este továbbutazott Marosvásárhelyre, ahol többek között ma találkozik a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem vezetőivel, és leteszi a kollégium alapkövét.
M. Zs., Reggeli Újság (Nagyvárad)

Bocskairól és nemzetről – határokon átnyúlva
Bár egyes kárpát-medencei hírforrásokból az a valótlan állítás buzogott fel a hétvégén, hogy a partiumi Mezőtelegden alakult meg a Bocskai Társaság, ebből csak annyi igaz, hogy az ezen a néven nemrég létrejött civil szervezet itt – mégpedig a régió egyik legrégebbi református templomában – tartotta meg egyik első nyilvános rendezvényét, azaz idei díjainak átadását. Amúgy a szervezet a Pelbárhidával átellenben, a gúnyhatár túloldalán fekvő Kismarjában szervezte meg alakuló ülését, ezzel is nyomatékosítva a névadó fejedelem itteni kötődését. A társaság elnöke, Sárkány Viola történész amúgy fennen állítja és hirdeti, hogy Bocskai István – aki ezer szállal kötődik régiónkhoz, úgy is mint volt váradi várkapitány, úgy is mint a hajdúk „atyja”, de úgy is mint a reformáció nagy alakja – nem Kolozsvárott látta meg a napvilágot (miként az a történelemkönyvekben áll), hanem Kismarján. S erre nemcsak az előneve utal, hanem számos más körülmény is, bár perdöntő adatok és dokumentumok nem merültek fel ennek igazolására. Azt viszont mindenképpen jelezni illik, hogy nemcsak Bocskai szülőhelyéből van immár „több”, hanem a nevét viselő civil szervezetből is, hiszen Szerencsen is létezik egy – nyilván nem véletlenül, hiszen itt választotta az országgyűlés Magyarország fejedelmévé –, sőt maga Sárkány Viola is az előző években a budapesti Bocskai Szövetségnek volt oszlopos tagja.
Mindez azonban csak mellékzöngéje annak a jelentős eseménynek, aminek a Sebes-Körös-völgyi Telegd adott otthont szombaton. A Bocskai Társaság díjátadó ünnepségét azért időzítették ekkora, mert 1604. októberének idusán zajlott le a nevezetes nyúzóvölgyi csata Bihardiószeg és Álmosd térségében Bocskai csapatai és a császári hadtest között, amikor is a magyar történelem egyetlen győztes szabadságharcát vívó fejedelem felülkerekedett a túlerőben lévő, jobban felszerelt és képzett Basta-zsoldosok fölött. Mezőtelegd meg azért lett kiválasztott helyszín, mert itt nyugszik az ugyanabban az évben elhunyt Bocskainé Hagymássy Kata, aki Sólyomkőről Váradra tartva néhány napra megszállt itteni rokonainál, ahol hirtelen rosszul lett és meghalt. A telegdi templom kriptájában temették el nagy pompával, ma is itt alussza örök álmát, a kertben 2004-ben avatták fel a szobrát. Bocskainé – mint arra Sárkány Viola a szombati ünnepségen mondott történelmi visszatekintésében és méltatásában is hangsúlyozta – hűséges és megértő társként, szövetségesként állt a politikai szerepvállalástól eleinte húzódozó férje mellett, vélhetően neki is köszönhető a férfiúi hezitálás átváltozása hadvezéri elszánássá.
Mint arról tegnap már írtunk, a szombati rendezvénynek illusztris vendége volt Tőkés László volt váradi püspök, erdélyi EP-képviselő, az Európai Parlament egyik alelnöke személyében, aki ezúttal lelkipásztorként érkezett Telegdre igét hirdetni a Bocskai Társaság szíves invitálására. S bár túl sokan nem voltak szombaton délben a templomban, az igehirdetőt ez nem tántorította el attól, hogy széles történelmi és közéleti ölelésű prédikációval demonstrálja a Szentírás példázatos örökérvényűségét. Szoboszlai Gáspár István parókus lelkipásztor ezután többször is felkonferálta a három vendégművészt, Antal Imre és Ágnes énekmondókat, valamint Meleg Vilmos színészt, akik verssel, dallal, csöndes citeramuzsikával szolgáltak az alkalomhoz illően. Szabó Ödön, a Bihar megyei RMDSZ ügyvezető elnöke is jelen volt Grim András szórványügyi alelnök társaságában, előbbi szót is kapott néhány történelmi konzekvenciát és aktuálpolitikai megállapítást téve.
A templomi együttlétet kissé elnyújtotta a díjátadás, pontosabban a két laudáció felolvasása. Bura László szatmárnémeti nyelvész (sőt polihisztor) és Makovecz Imre budapesti építőművész volt a két kitüntetett, előbbi személyesen köszönte meg az elismerést a Bocskai Társaságnak, utóbbi levélben.
A himnusz eléneklése és a kivonulás után szeretetvendégségre várták a meghívottakat – köztük a váradiakat, kismarjaikat és élesdieket – a Mezőtelegd-Sassenheim Gyülekezeti Házba, majd pedig a vendégművészek visszamentek a templomba, ahol műsort adtak azoknak a helybéli érdeklődőknek, akik a déli istentiszteleten és díjátadáson nem tudtak részt venni.
D. L. Reggeli Újság (Nagyvárad)

Partumi tanárt díjaztak
Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke a hétvégén fogadta a partiumi autonómia érdekében dogozó munkacsoport tagjait. Ezen alkalomból személyesen gratulált dr. Szilágyi Ferencnek, a Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) oktatójának, aki az Egy régi tájegység és vonzáskörzet újjászületése. Érmellék és Debrecen kapcsolata című dolgozatával az első díjat nyerte el a Pálfi István Régiófejlesztési Alapítvány és a Határon Átnyúló Kezdeményezések Közép-európai Segítő Szolgálata (CESCI) által meghirdetett „Határtalan Európa – határon átnyúló kapcsolatok” pályázatán. A díjnyertes pályamű szerzője egyebek mellett a Partiumi Autonómia Mozgalom Kezdeményező Testületét is vezeti. Szilágyi Ferenc az elismerő oklevelet a múlt héten, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) és a CESCI által szervezett Pálfi István Emléknapon vehette át, amelyre első ízben került sor 2010. október 12-én.
Pálfi István (1966–2006) tragikusan fiatalon elhunyt európai parlamenti képviselő az egyik úttörője volt a határon átnyúló együttműködések történetében forradalmi változásokat hozó európai területi együttműködési csoportosulás, az ún. EGTC-rendelet elkészítésének. Rövid, de tartalmas életművével példájává vált az elmaradt térségek felzárkóztatásáért, a népek határon átnyúló kapcsolatainak erősítéséért dolgozó szakembereknek és döntéshozóknak. Ezért döntött úgy a Magyar Köztársaság Kormánya, hogy emléknapot szervez és díjat alapít, amelyet minden évben a regionális együttműködésért a legtöbbet dolgozó személyeknek ítél oda. Az emlékérmet idén – elsőként – Jan Olbrycht lengyel politikus, néppárti európai parlamenti képviselő kapta, akinek a kitüntetést Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter, valamint Gál András Levente, a KIM közigazgatási államtitkára adta át. A Duna Palotában tartott díjátadáson jelen voltak Schmitt Pál köztársasági elnök, Vizi E. Szilveszter, a Magyar Tudományos Akadémia volt elnöke és több fideszes országgyűlési, illetve európai parlamenti képviselő. Navracsics Tibor az ünnepségen méltatta Pálfi Istvánnak a határokon átnyúló regionális együttműködésért Jan Olbrychttal közösen végzett munkáját – közölte Tőkés László EP-alelnök sajtóirodája. Reggeli Újság (Nagyvárad)

Băsescu: Romániának nincs kifogása a magyar állampolgársági törvény ellen
Romániának semmilyen kifogása sincs a január elsejétől alkalmazandó magyar állampolgársági törvény ellen – jelentette be hétfőn Traian Băsescu román államfő Bukarestben azt követően, hogy a kétnapos romániai látogatásra a román fővárosba érkezett magyar köztársasági elnökkel, Schmitt Pállal tárgyalt.
„Semmilyen kifogásunk sincs az ellen, hogy a magyar kormány és a törvényhozás olyan jogszabályt fogadott el, amely megkönnyíti a magyar állampolgárság megszerzését a környező országokban élő magyarok számára, mivel Románia is ugyanezt tette” – hangsúlyozta Băsescu. A román elnök szerint az anyaországok kötelessége, hogy megteremtsék e feltételét annak, hogy a más országban kisebbségben élő nemzettársaik állampolgársághoz jussanak. „Ez a kölcsönös bizalom jele, ezért bátorítjuk a magyar hatóságok kezdeményezését” – jelentette ki Băsescu.
A román államfő egyúttal köszönetet mondott magyar kollégájának, amiért a magyar hatóságoknak sikerült az ajkai vörösiszap-katasztrófa után megakadályozniuk, hogy a szennyezés Romániába is átterjedjen.
Schmitt Pál arról beszélt: Magyarország álláspontja szerint Románia teljesíti a schengeni-övezethez való csatlakozás műszaki biztonsági feltételeit. „Magyarország az Európai Unió soros elnökeként mindent megtesz annak érdekében, hogy Románia a tervezett időpontban, márciusban csatlakozhasson a Schengeni-övezethez” – hangoztatta Schmitt. Mint ismeretes, Magyarország jövő év elején veszi át a féléves elnökséget. Schmitt Pál közölte, Magyarország diplomáciai úton kívánja az európai országok bizalmát megszerezni Románia számára. Egyúttal arról is beszélt, hogy az elnöki mandátum egyik prioritása a Duna-stratégia, amelynek keretében egységes tömbként kívánják kezelni az érintett tíz országot, mivel ebben a témakörben is számos együttműködési lehetőség adott.
Schmitt Pál Bukarestben megbeszélést folytat Markó Béla RMDSZ-elnökkel, majd hétfőn este Marosvásárhelyen találkozik a magyarság vezetőivel: Tőkés László EMNT-elnökkel, az Európai Parlament alelnökével, Szász Jenő MPP-elnökkel és Izsák Balázzsal, a Székely Nemzeti Tanács elnökével. A találkozón az RMDSZ-t Kelemen Hunor kulturális miniszter képviseli. Krónika (Kolozsvár)

"Az igaznak emlékezete áldott"
Főhajtás Toró Tibor emléke előtt
A történelmi Erdély újkori, Apor Péter-i metamorfózisában a rendkívüli veszteségek miatt érzett fájdalom lesújtó érzésével vettük hírül Toró Tibor akadémikus, az erdélyi csillagok világából a mindenség univerzumába emelkedett székely atomfizikus halálát.
Nagy elődje és ismerve szeretett mintaképe, az Erdély egén üstökösként előtte járó Bolyai János nyomdokába lépve, immáron Ő is elköltözött az áldott emlékezetű igazak világló panteonjába.
Az örökkévalóság fényévekben mérhető – mérhetetlen – magasságából és a csillagvilágok birodalmának madáchi hidegéből és sodró súlytalanságából – földi fogódzókat keresve – azonban hadd kapaszkodjunk vissza ide, Transzszilvániába, a területileg elvitatott, de létében mégiscsak megkérdőjelezhetetlen Magyar és Székely Autonómiába. Azokhoz a gyökerekhez, melyekből kinövekedvén, Toró Tibor is – a goethei metafora értelmében – szárnyra kapott egykor, hogy annak utána szellemi és tudományos pályája egyetemes magasságába íveljen.
Földi, földrajzi pályafutásának koordinátái: Énlaka, Magyarhermány, Kányád, Etéd, Székelyudvarhely, Nagyvárad és Temesvár – amiképpen Ő maga kijelölte. Életének útját és útjainak porát taposva haladtunk Vele együtt "földi vándorlásának" eddigi pályáján. Most pedig, húsz évvel a temesvári újrakezdés után, az Ígéret Földjének határán, az eltávozó atyákkal együtt Őt is méltóképpen elsiratván, örökébe és nyomdokába lépve, "az ő bölcsességének lelkével beteljesedve" (5. Móz. 34,9), Isten rendelésének engedelmeskedve, hadd haladjunk ugyanezen az úton tovább – azon a földön, amelyen Isten adta élnünk, és amelyből Ő maga is vétetett.
"Az igaznak emlékezete legyen áldott!" (Zsolt. 10,7)
Nagyvárad, 2010. október 18.
Tőkés László, Népújság (Marosvásárhely)

A megmaradás ereje...
Schmitt Pál beszéde a Márton Áron tiszteletére tartott koncert előtt Marosvásárhelyen
(MTI) – ("Vallom és hirdetem, hogy vannak olyan igazságok, amelyek alapján minden magyar embernek találkozniok kell. Ahogy Erdély földjén a hegyek völgyekkel, a mezők erdőkkel, hófödte bércek a síksággal váltakoznak, éppen úgy váltakoznak a népek Erdély földjén, ahol három nyelvet beszélnek és hat- hét féle nyelven imádják az Istent".)
Nagy büszkeséggel tölt el, hogy a mai napon Önökkel ünnepelhetek itt, Marosvásárhelyen. És hatalmas tisztesség számomra, hogy megidézhetem Önökkel a 30 esztendővel ezelőtt elhunyt Márton Áron életművét, kopogtathatok a szívükön az ő gondolataival. Mert tőle származnak a megidézett sorok Erdély sokszínű tájairól és sokszínű lelkéről.
Kolozsvárott, püspökké szentelésekor hangzottak el ezek a mondatok. Már akkor tudta, hogy a nyáj, a közösség, melyért most felelősséget vállal, sokkal nagyobb, mint az egyházmegye.
A katolikusok hite szerint azt, akinek boldoggá-avatási kérelmét befogadja a Szentszék, pere elindul, már megilleti az "Isten szolgája" cím.
Én azt hiszem, Márton Áron püspököt egy másik cím is megillet: a magyarság szolgája.
Mert saját egyházának hívein túl lelkipásztorává lett az egész hányattatott sorsú erdélyi magyarságnak. Mert hitt nemzete történelmi igazságában. Ragaszkodott a magyarok kisebbségi, kulturális jogaihoz, s a földhöz, melyet szavai szerint "őseink vére és könnye puhított".
Kiállt a felekezetek évszázados értékei mellett. De kárhoztatta a "felekezeti szemszöget". Hogy a magyarok oly gyakran a sokszínű gazdagság öröme helyett törésvonalakat látnak a hitbéli, politikai különbségekben, és sebzetten, haraggal fordulnak testvéreikhez. Ostorozta azokat, akik összetévesztik a megbékélést a meghunyászkodással, a kompromisszumot az önfeladással. Nem félt vitába szállni a hatalommal, ellenszegülni rossz döntéseinek. Méltósággal vállalta a meghurcoltatást, a börtönt, de még hosszú raboskodása után sem akart mártírnak mutatkozni. (...)
Kedves Barátaim!
Azt hiszem, így a huszonegyedik században már jócskán benne élve éppen itt az ideje, hogy a magyarság letegyen arról az önsorsrontó szokásáról, hogy csak a bajban képes összefogni.
Amennyi szenvedést az erdélyi magyarságnak az elmúlt kilencven esztendőben ki kellett állnia, a természet törvényei szerint már fel kellett volna adnia! Több mint két emberöltő! Ennél rövidebb idő alatt is országok, egész népcsoportok tűntek el a történelem színpadáról. Ennyi idő éppen elég lehetett volna, hogy a magyarok már ne akarjanak önmaguk lenni.
Hogy mégsem így lett?
Annak legfőbb forrása, magyarázata az erdélyi történelem lapjain keresendő. A megmaradás ereje ott van a fejedelmek virágzó udvaraiban, gazdag kultúrájában. Ott van az irodalom anyanyelvet őrző soraiban éppúgy, mint 1956 székelyföldi visszhangjában, a forradalomért kivégzettek, bebörtönzöttek mártíromságában.
És ott van a lelkiismereti szabadságot hirdető szellemben, mely minden európai törekvésnél előbb, az 1568-as tordai országgyűlésen mondta ki: "ne szidalmaztassék senki az religióért senkitől!" Vagyis mindenkinek joga van vallást, hitet választani. Sőt, joga van eszmét, irányzatot, politikát követni. Így, ezzel a választásával együtt lesz fontos.
Erdély történelmi nagysága ebben is áll: a négy felekezet egyformán fontos, nemzetépítő jelenlétében.
Hölgyeim és Uraim!
Jól tudom, ma szép számmal vannak itt közöttünk fiatalok. Ott ülnek fenn a karzaton. Örülök, hogy velünk vannak, és a rájuk jellemző szemszögből, kicsit távolabbról, felülről látják a többieket. Szeretném, ha mindazok, akik az erdélyi magyar közéletben bármilyen módon részt vesznek, mindig magukon éreznék ezt a tekintetet, a következő nemzedékek figyelmét!
Ez a tekintet ugyanis - miként a tizenéveseké szokott lenni - kíméletlen.
Ők számon fogják kérni az örökségüket, az előttük járók fejére fognak olvasni minden elvesztegetett lehetőséget.
Ők már csak a szüleik elbeszéléséből tudják, milyen nehéz az: kínkeservvel, meghurcoltan, szenvedve magyarnak lenni. Ők a szabadságba születtek. Csak magyarok szeretnének lenni, ilyen tisztán, ilyen egyszerűen. Nem értik a viszályokat, gyűlölik a széthúzást. Értik viszont a halk szavakat, megvetik a melldöngetést. Ahogy Márton Áron fogalmazott: "a fiatalok az erdélyi magyarság útját akarják".
Bizony, az erdélyi magyarok nem élhetik a mások életét. Sem az anyaországiakét, sem a romániai többségi társadalomét, sem az egyes pártokét! Nem kölcsönözhetnek utat más európai népektől, nem cserélhetik el kisebbségi sorsukat mások hasonló helyzetével.(...)
A mai napon két érmet hoztam magammal ajándékba. Az egyiken a honfoglaló vezérek alakja látható. A hét arc, a hét tekintet arra figyelmeztet, hogy a magyaroknak végzetük az egység, a közösen elvégzendő munka, az összefogás.
A másik érem Szent István király alakját idézi meg, s vele a közös örökséget, a sokszínű közös hazát.
Az anyaországiak évtizedek óta úgy jönnek Erdélybe, hogy ihassanak az igaz, szép magyar szóból, belélegezhessék a hagyományt. De azt is tudjuk, hogy arra, ami volt, ma új világ épül, a mai magyaroké.
Ma hoztunk még valamit Önöknek: az összefogás élményét. Magyarország idén példátlan akarat-egyesítéssel, azzal az elvárással küldte az Országgyűlésbe a képviselőket, azzal adott megbízást a kormányzó pártoknak, hogy legyenek úrrá a széthúzáson. Teremtsék meg a magyar nemzet határokon átívelő lelki, szellemi, gazdasági újraegyesítését.
Meg is tettük, amire megbízást kaptunk: az összetartozás napjának megünneplésével és a különleges eljárásban megszerezhető magyar állampolgárság törvényével készek vagyunk új alapokra helyezni a nemzet ügyét.(...) Népújság (Marosvásárhely)

Dacolva sorssal, idővel
Könyvbemutató a Bernády-napokon
Október 21-én, csütörtökön délután 6 órakor a marosvásárhelyi Bernády Házban kerül sor az idei Bernády-napok nyitórendezvényére.
Az egykori városépítő polgármester tiszteletére rendezett emlékünnepség-sorozat jó alkalom egy-egy jelentős kiadvány megjelentetésére is. Ez a hagyomány ezúttal sem szakad meg, a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány 2010- es kötete fotóalbum. A Dacolva sorssal, idővel című könyv Maros megyei műemlék templomokat és templombelsőket mutat be, Bálint Zsigmond fotóművész évek során készített és összeválogatott színes felvételeit. A kötetben a templomokról hasznos tudnivalók is olvashatók Ötvös József református, Baricz Lajos római katolikus és Nagy László unitárius lelkészek tollából.
Az albumbemutatón az immár tizenharmadik emlékrendezvényről és a Bernády-napok jelentőségéről Borbély László, a kuratórium elnöke beszél. A kötetet annak szerkesztője, Nagy Miklós Kund ajánlja a jelenlevők figyelmébe. Megszólalnak a szerzők is. A Bernády Ház emeleti galériáiban pedig kiállítás nyílik a könyvben szereplő templomfotókból.
Az est folyamán az alapítvány és a Bernády Ház magyar és román nyelvű bemutatkozó füzete valamint a napokra elkészült bemutatkozó CD is a közönség elé kerül.
Október 22-én, pénteken 10 órától folytatódik a rendezvénysorozat. A református temetőben sor kerül Bernády György sírjának megkoszorúzására. 10.30 órakor a szervezők a Bernády téri szobornál tartandó koszorúzási ünnepségre várják a város lakóit. 12 órakor a Bernády Házban a hagyományos diákvetélkedő kiértékelése és a díjkiosztás zajlik le.
Délután 6 órakor a Kultúrpalota nagytermében ünnepélyes keretek közt adják át a Bernády-emlékplakettet. A kitüntetett, a város egyik jeles személyiségének kilétét akkor fedi fel a kuratórium elnöke. Az idei Bernády-napokat Kovács Kati rendkívüli koncertje zárja. Népújság (Marosvásárhely)

Közeledik a könyvvásár
Ínséges idők járnak az erdélyi magyar kiadókra
Kevesebb mint egy hónapot még várniuk az írott szó szerelmeseinek az ősz egyik legfontosabb kulturális eseményére, amely ezúttal nem "ütközik" a filmbarátok kedvelt rendezvényével. A XVI. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásárra idén az Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm-fesztivál utáni héten, november 11-13. között várják a Gutenberg- híveket. A Nemzeti Színház előcsarnokában sorra kerülő eseményről Király Istvánnal, a szervező Romániai Magyar Könyves Céh és a Mentor Kiadó igazgatójával beszélgettünk.
– Milyennek ígérkezik a 16. könyvvásár kínálata?
– Körülbelül ugyanannyi kiadót, illetve kereskedőt várunk a Nemzetibe, mint tavaly. Eddig 39-en jelezték részvételi szándékukat, és még számítunk két jelentkezőre. A magyarországiak hét önálló standon, valamint a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének közös asztalánál mutatják be kínálatukat. Idegen nyelvű könyvekkel idén is itt lesz az Oxford és a Fischer Kiadó romániai kirendeltsége. Új jelentkezők ezúttal nem ígérkeznek.
– A könyvvásárhoz rendszerint számos kulturális rendezvény kapcsolódik. Körvonalazódott-e már az idei program?
– Minden erdélyi magyar kiadónak lesz könyvbemutatója, dedikálással egybekötött közönségtalálkozója. A vásár első napján, csütörtökön délután 6 órától a Kultúrpalota kistermében megtartjuk a hagyományos irodalmi estet is, melynek témája: A gyermek az új magyar irodalomban. Az est meghívottai Lazckfy János és Háy János, a moderátor szerepét Láng Zsolt tölti be. Természetesen a Szép könyv-díjak átadása sem marad el.
– Nem gondoltak arra, hogy a Színház téren uralkodó állapotok miatt más helyszínre költöztessék a könyvvásárt?
– Nincs olyan más helyszín, amely méltó lenne ehhez a rendezvényhez, ugyanakkor anyagi szempontból sem lenne jó megoldás a vásárt elköltöztetni. Remélem, hogy az elkövetkező hetekben könnyebben megközelíthetővé teszik a színházat, elképesztő, hogy öt hónap alatt nem sikerült ezt megoldani.
– Az erdélyi magyar könyvkiadásban mennyire érzékelhető a gazdasági válság?
– Az idei könyvvásárra feleannyi új könyvvel készültek a kiadók, mint a tavaly. A Mentor Kiadó a múlt évben 49, idén csak 13 friss kiadvánnyal jelentkezik, és örülünk, ha az év végéig még hét könyvet publikálhatunk.
A könyv krízise már 2006-ban elkezdődött, erre tevődött rá a gazdasági válság. Az elmúlt négy hónapban kevesebb, mint felére csökkent az érdeklődés a kiadványaink iránt, a bevétel mindössze 29 százalékát teszi ki a kiadásoknak. Nincs kereslet, nem kell a könyv az embereknek. Nemrég 8 alkalmazottunktól kellett megválnunk, 5-nek pedig négyórásra csökkentettük a munkaidejét. Ezzel gyakorlatilag felére csökkentettük a munkaerőt. Félő, hogy a könyvesboltunkat is be kell majd zárni. Nagyon számítottunk arra, hogy beindul a Márai-program, és a magyarországi könyvtárak vásárolnak a készletünkből történelmi forrásdokumentumokat, hiánypótló néprajzi munkákat. Erre azonban nem került sor, a program halasztódott. Azt szokták mondani, hogy aki időt nyer, életet nyer, de ez fordítva is igaz: aki időt veszít, életet veszít.
– Előfordulhat, hogy a jövőben a könyvvásár is elmarad?
– Ez csak a marosvásárhelyi közönségtől függ. Az eddigi években is a helyi könyvbarátok tartották el ezt a rendezvényt, és ha a kiadóknak idén sem kell a keresletben csalódniuk, visszatérnek egy év múlva is.
Nagy Székely Ildikó, Népújság (Marosvásárhely)

Tisztelt Köztársasági Elnök úr! Tisztelt Meghívottak! Kedves barátaim!
Nincs külön magyarországi és külön határon túli magyar ügy. Csak egy magyar ügy.
És ha ez így van, akkor nem szabad figyelmen kívül hagynunk, hogy az általunk vallott egységes magyar világ eszménye és valósága a Kárpát-medencében nem csak nyelvi, kulturális, mentális egységen alapul, hanem egyfajta politikai sorsközösségen is, amelyen belül a gondok is azonosak: a népképviselettel való gátlástalan visszaélés és a közösség idegen érdekeknek történő könyörtelen kiszolgáltatása nem pusztán magyarországi politikai jelenség, amely az országhatároknál megáll, hanem kisebbségi magyar politika jelenidejű valósága is. Széplelkűségből fakadó illúzióknak, tájékozatlanságból eredő naivitásoknak és pótcselekvésként használt kettős mércéknek már nincsen tovább helye.
Éppen ezért az egy magyar világ jegyében kérjük, hogy az alkotmányozási folyamatban vegyék figyelembe a határon túli magyarok véleményét is, hiszen az autonómia törekvéseket a magyar alkotmányban szentesíteni kell, az anyaországot, mint oltalmazó hatalmat, ezirányú kötelezettségekkel kell felruházni.
Magyarországnak az így vállalt kötelezettségeinek eleget kell tennie úgy a magyar-magyar, mint a nemzetközi kapcsolatokban.
És így Erdélyben illetve Székelyföldön támogatásra érdemes a hármas szintű autonómiatörekvés, amelyet zászlójára tűzött a választás szabadságát hirdető Magyar Polgári Párt, mely párt Székelyföld regionális státusát a romániai régiók kialakításának folyamatában, lakosságának azon történelmi óhajára alapozva szorgalmazza, hogy az autonómiát több rendben igényelte.
Az állampolgári kérdés kapcsán, a köszönet hangján túlmenően szorgalmazzuk ennek tartalmi kibontását is. Mert az állampolgárság kiterjesztésének legnagyobb hozadéka, egy valamennyi magyar embert számbavevő kataszter felállítása. Szabó Dezső mondja, hogy „Minden magyar felelős minden magyarért“. Így az állampolgárság többek között jelenti a választójogot és a választhatóság jogát is. Tehát szükségesnek tartjuk, hogy mi, erdélyi és székelyföldi magyarok teljes joggal részt vegyünk és részt vállalhassunk a magyarországi általános választásokon. Mi nem a felsőház visszaállítását/életrehívását, hanem a képviselőházban a határon túli magyar közösségek számára fenntartott helyek biztosítását szorgalmazzuk.
És ha állampolgárság, akkor szólnunk kell a munkavállalás és a szociális védőháló kiterjesztéséről is. Ha állampolgárság, akkor az nem csak jogokról, hanem kötelezettségekről is szól. Így például, ha hozzájárulunk a kockázati közösség kiterjesztéséhez és befizetővé válunk, akkor ki kell terjeszteni számunkra az egészségügyi ellátást is. És ha a befizetések során az Országos Egészségügyi Pénztár több tízezer, esetleg százezer ügyféllel bővül, akkor máris aktuális a költségek racionalizálása érdekében egy, az OEP által finanszírozott székelyudvarhelyi kórház felállítása.
Igen, szóltam a védőháló kiterjesztéséről, mert a demográfiai kérdések még súlyosabbak határon túl, mint az anyaországban. Mert Székelyföld addig magyartöbbségű, amíg itt él 700-800 ezer magyar, míg Magyarország akkor is magyar, ha nem tíz millió fölötti, hanem éppen tíz millió alatti a lakósság lélekszáma.
Idehaza is lényegi lépésekre van szükség. Véleményünk szerint a szórványvidék magyar gyerekeit Székelyföldre kell hozni tanulás céljából. Ha itt szocializálódnak, , itt vernek gyökeret, kevésbé veszélyezteti őket az asszimiláció illetve a kivándorlás veszélye. Fel kell állítani a szórványkollégiumokat Székelyföldön és az otthon maradt gyerekek számára egyaránt. Talán ez volna a járható út a csángó gyerekek/fiatalok esetében is. Valamennyi székelyföldi városnak részt kell vállalnia ebben a programban.
Közös erővel tovább kell fejlesztenünk a Sapientia és a Modern Üzleti Tudományok Főiskolája által működtetett egyetemi hálózatot. Kötelességünk küzdenünk az Állami Magyar egyetem visszaállításáért.
A legsikeresebb erdélyi magyar sportágakat is támogatni kell. Ez erősíti az itt élő emberek hitét, önbecsülését és székelyföld hírét és tekintélyét is segíti. A fiataloknak példát állít. Így törekedni kell arra és minden eszközzel támogatni kell, hogy a mindenkori „román” bajnok például jégkorongban és teremfutballban székely csapat legyen.
Javasolom egy jégkorong- illetve egy futballakadémia felállítását Csíkszeredában illetve Székelyudvarhelyen. Ezek komoly háttérintézményei lehetnek a magyarországi élsportnak. És a székely-magyar válogatott mérkőzésekkel erősíteni tudjuk az együvé tartozás élményét is..
Székelyföld gazdasági törekvéseit erősíti, ha magyar állami tulajdonban lévő vállalat(ok) (pl. MVM) biomassza alapú, zöld energia termelését célzó hőerőműveket telepít Gyergyó-, Udvarhely-, Csík- és Kézdiszék központjaiba. Ezen erőművek hátországát biztosítaná a jóváhagyott üzemtervek szerinti ésszerű erdőgazdálkodás. Sőt, a hulladék fának ma nincs is más piaca. Hargita megye energiaszükséglete 40MW/év. Egy-egy 10 MWattos erőművel számolva elmondhatjuk, hogy komoly lépést teszünk a régió energetikai függőségének lazításában is.
De magyarországi tőkével kellene értékesíteni továbbá a víz-és ásványvíz kincseinkben, illetve a turizmusban rejlő lehetőségeket is.
Repülőteret Székelyföldnek! Erre a legalkalmasabb terület Székelyudvarhely és Csíkszereda közötti 13/A országút mellett fekvő, Cekend-tető. A magyar –magyar kapcsolatok legfontosabb infrastrukturális megvalósítása lenne. A reptérnek kijelölt hely gyakorlatilag Székelyföld mértani közepe és egy órára csökkentené a Budapest-Székelyföld utat. A nagy út, egy rövid utazás és „schengen” után Székelyföld gyakorlatilag a magyar világ részévé válik.
A székelyföldi és erdélyi gazdák megsegítésére, az általuk megtermelt javak értékesítésére érdemes lenne felépíteni egy SZÖVETKEZETI HÁLÓZATOT. A gazdáknak a dolguk a termelés, a szövetkezeté pedig az értékesítés volna.
SZÉKELY PÉNZ; azaz pénzt helyettesítő utalvány bevezetése:
A mai romániai gazdasági helyzetben elengedhetetlen a székelyföldi, erdélyi kis- és középvállalatok megsegítése. Amikor az ország eladósodott, amikor a kereskedelmi bankok kizárólag csak az államot hitelezik, fel kell állítani egy szövetkezeti bankot, amely a nagy erdővagyonokkal rendelkező közbirtokosságok bevonásával (részvényesekké válnának) és a „székely pénz” –pénzt helyettesítő utalvány- kibocsátásával segíteni tud a munkahelyek megtartásának és gyarapításának szempontjából oly fontos vállalkozásoknak.
És, hogy éljünk – tovább éljünk a modern világ eszközeivel javaslom, hogy Székelyföld autonómiatörekvéseit erősítendő, filmesítsük meg a székelység több, mint ezeréves szabadságharcát. A példa kedvéért mondom, hogy kérjünk föl Csaba királyfi szerepére egy Mel Gibson-i szereplőt és egy hollywoodi produkcióval feledtessük „drakulát” és helyezzük a világ szeme elé a székelyek „szabadságharcát”.
Ez és hasonló feladatok (melyeknek további felsorolását az idő rövidsége nem teszi lehetővé) elvégzésére javaslom informálisan egy székelyföldi és egy erdélyi „kormányhivatal” (alapítványi vagy egyesületi formában) felállítását, mellyel érzékelhetővé tesszük az itt élő magyarság számára, hogy a „jövő elkezdődött”.
A nemzeti integráció rajtunk is áll, de Magyarország, mint édes-anyaország nélkül mindez elképzelhetetlen.
Adja a Jó Isten, hogy így legyen!
Szász Jenő a Magyar Polgári Párt elnöke, erdon.ro