Nyilatkozat
„Rendkívüli késedelemmel, két nappal (!) a királyhágómelléki egyházkerületi tisztújító közgyűlést megelőzően, 2010. október 20-án – végre – összeült az Egyházkerületi Választási Bizottság (EVB), és véglegesítette a jelöltek listáját. Az egyházmegyei jelölések elbírálásához képest előrelépésnek számít, hogy - az elhangzott bírálatokat figyelembe véve - az EVB ez alkalommal nem mulasztotta el a beterjesztett óvások kivizsgálását. Ennek ellenére azonban: az „eredmény” ugyanaz. A Szűcs Ottó vezette testület a megelőző ténykedéséhez hasonló, elvtelen pártossággal seperte le az asztalról a benyújtott óvásokat, teljességgel figyelmen kívül hagyva a törvényerejű Választási Szabályzat (VSZ) kötelező előírásait.
1.Varga Attila egyházkerületi főgondnok-jelölt vonatkozásában a VSZ egyértelmű előírása az irányadó: akik tisztségükről „önkényesen és elfogadhatatlan módon lemondanak, azok egyházi tisztségekbe nem jelöltethetők.” (2. szakasz, 3. bekezdés).
Márpedig nevezett magyar nemzetiségű román parlamenti képviselő 2003 februárjában „elfoglaltságára hivatkozva lemondott egyházkerületi jogtanácsosi tisztségéről” – olvashatjuk az Igazgatótanács 2003. február 21-i ülésének jegyzőkönyvében (lásd a 7.1/2003. számú határozatot). A püspöki elnöklésemmel megtartott ülés hivatkozott napirendi tárgyának adalékaként felidézhető, hogy nevezett Varga Attila jogász éppen a legnehezebb időszakban vált meg hűtlenül tisztségétől, mikor is, röviddel annak előtte, 2003. február 1-jén, Egyházkerületünk korszakos jelentőségű nemzeti felelősségvállalással állt ki az erdélyi autonómia RMDSZ által elszabotált ügye mellett - éspedig azon az emlékezetes szatmárnémeti egyházkerületi közgyűlésen, mellyel egy időben a jogtanácsos-képviselő úr pártja, az RMDSZ szégyenletes szatmárnémeti kongresszusát tartotta. Az eset összefüggésében rá kell mutatnunk a hivatalos RMDSZ jó ideje tapasztalható és az idei választások alkalmával felerősödő egyházi előrenyomulására. Erre nézve elégséges megemlítenünk a nemrég lezajlott erdélyi egyházkerületi főgondnok-választás kimenetelét, valamint a nagykárolyi egyházmegye esperesének - Moldovan Ilie – volt kollaboránsnak, a Szatmár Megyei Tanács RMDSZ-es tagjának - , valamint Seres Dénes zilahi egyházmegyei jogtanácsosnak - RMDSZ-es parlamenti képviselőnek - a frissen történt megválasztatását. Ide illik még az a körülmény, hogy a zilahi református iskola ügy - nevezett – sírásója legutóbb azt nyilatkozta a Graiul Sãlajului című lapnak, hogy a határon túlra kiterjesztett magyar állampolgárságot nem fogja igényelni.
Az Egyházkerületünk területéről elindult romániai rendszerváltozás, másfelől az általunk magasra emelt nemzeti önrendelkezés szellemében vissza kell utasítanunk a nevezett személyek egyházi tisztségvállalását.
Az sem mellékes körülmény, hogy nevezett parlamenti és megyei RMDSZ-funkcionáriusok milyen társadalom- és magyarellenes politikát támogatnak és rendelkezéseket szavaznak meg a román kormányzat tagjaiként.
2.Mike Pál kéci lelkipásztor, egyházkerületi ifjúsági előadójelölt vonatkozásában a VSZ ekképpen fogalmaz: nem ajánlott a szektás irányt képviselő egyháztagok jelölése (CE Szövetség stb.). (uo.).
Nevezett atyánkfia bevallott módon annak a CE Szövetségnek az aktív tagja és vezető képviselője, mely egyesület nem része Református Egyházunknak, és magára nézve nem ismeri el egyházunk jogi
fennhatóságát. Közel két évtizede tartó, következetes erőfeszítéseink ellenére a CE szervezet mindmáig nem hajlandó beilleszkedni Egyházunk törvényes rendjébe, hanem éppen ellenkezőleg, állandó ellenséges propagandát folytat vele szemben. Egy szektás elhajlású CE-s lelkész pártos választási konjunktúrának .köszönhető. ifjúsági előadóvá való kinevezése nem jelentene mást, mint hogy .kecskére bíznánk a káposztát..
Az RMDSZ hivatalosaival párhuzamosan előre nyomuló CE-s térhódítás szintén ellene szól Anyaszentegyházunk kálvini, ékes és szép rendjének..
Strasbourg, 2010. október 20.
Tőkés László, Reggeli Újság (Nagyvárad)

Az erdélyi ügy 1956-ban
A valóság az, és ez a legfájdalmasabb, hogy hovatovább, egyre kevesebbet tudnak az újabb nemzedékek '56-ról, s el is ferdítik, ahogy tanítják. Ez óriási nagy baj.
A másik pedig: mind a napi politika, mind a társadalmi élet és az egész betájoltsága mintha elfeledkezett volna '56-ról. Vannak ünnepségek, koszorúzás, elhangzanak a nagy beszédek, de hol beszélhetünk magyar egységről, hol beszélhetünk szabadságról, semlegességről meg a többiekről? Szabad sajtóról? Úgymond nincsen hivatalosan cenzúra, de annál hitványabb a helyzet, mert érdekcsoportosulások vannak, amelyek kézben tartják az egész sajtót meg a kulturális és gazdasági életet. És ami van, felelősségem tudatában mondom, én ezt meg is írtam, meg is jelent több helyen, és a Hány... magyarok című könyvemben is megjelent, egy új rabszolgarendszert honosítanak meg a globalizáció szalonképes égisze alatt. Itt erről van szó. '56 eszmeisége az ösztönökben, az emberekben él. Ha szó szerint nem is tudják megfogalmazni, de bennük van. (Bartis Ferenc, 1934, Gyergyószárhegy)
Itt, Erdélyben még kevesebbet beszélünk 1956-ról. Hiszen itt, Erdélyben, nem is lehetett '56. Vagy legalábbis nem olyan értelemben, mint Magyarországon. De hogy is lett volna? Az erdélyi magyarságnak kétszeresen meg kellett gondolnia, ha tenni akart valamit önmagáért. Hiszen itt még a létünk, az, hogy egyáltalán vagyunk, valahol bűn, vagy ha nem is mindig és minden szempontból az, de akkor is kell tudnunk: mi itt csak megtűrtek vagyunk. Összefogni, a nagy közös akaratot megfogalmazni itt szinte lehetetlen volt, és ma is az. Mert rögtön jön valaki, jönnek erők, akik félreterelik, ha bármit teszel is. Vagy ha csak gondolni is mersz valamire. Valamire, ami a te ügyed, a néped ügye. Mert itt, Erdélyben a gondolatnál tovább alig lehetett jutni, alig tudtunk jutni. Tenni, cselekedni még kevésbé. Mi, a bűnben fogantatottak. A betolakodottak. A ,,jövevények", a megtűrtek. Pedig 1956-ban, ha csak egy rövidke ideig is, jó volt magyarnak lenni. Jó volt ahhoz a nemzethez tartozónak érezni, vallani magunkat, mely a világon elsőnek fel merte emelni hangját a kommunizmus rémuralma ellen. És ha itt ezerszer is meg kellett gondolni, gondolnod, hogy merj-e tenni valamit, mégis akadtak, akik mertek. Akik ,,bátrak voltak", és lettek egytől egyig ,,viharvertek". Sokkal inkább, mint tetteikkel rászolgáltak volna. Itt a hatalom kettős félelemben élt. Félt az általános igazságtól ― mely mindenkinek egyforma volt, románnak, magyarnak, németnek, lengyelnek vagy bolgárnak, vagy akár orosznak is, mindenkinek, aki itt, a keleti féltekén élt. És a mindenkori román hatalom még inkább félt a magyar igazságtól. A mi igazságunktól. Ha mi csak gondolni mertük (volna), hogy van olyan igazságunk is, mely különbözik a többségiek ― itt, a Székelyföldön a kisebbségiek ― igazságától, máris akár a fejvesztés is megillethetett bennünket. Így volt ez akkor is, s így van ma is, 90 év óta folytonosan. Így elidegenített földünkön, így idegennek tekintett népünkkel. Csoda-e hát, ha sokszoros erők, fülek, szemek figyelték azokat, akik mertek. Akik merni merészelték, hogy egyszer csak megszabadul az emberiség a magát szocialista társadalomként megnevező embertelen rendszertől. És hogy valaha megszabadul a magyarság abból a tisztességtelen helyzetből, melybe taszíttattunk akkor, amikor elidegenítették hazánkat. És akkor, amikor ránk zúdult az idegen uralom mellett a csőcselék uralma. A kommunizmus embertelen hatalmi gépezete. Valóban: ,,Picasso kétorrú hajadonjai, hatlábú ménjei tudták volna csak eljajongani / vágtatva kinyeríteni, / amit mi elviseltünk, emberek, s amire nincsen szó, talán nem is lehet már, csak zene, csak zene, csak zene." ― jajgatja Illyés Gyula ezekben az években írt döbbenetes versében. Így hát csodálkozunk-e azon, ha a szabadság szelétől megbizsergetett arcok mosolyra derültek. Álmodozni kezdtek a fiatalok, idősek. Álmodozni kezdtek a szabadságról, és meg is próbáltak a maguk módján cselekedni. Mert: ,,Ah, szabadság nem virul a holtak véréből!" ― kimondta, leírta ezt már Petőfi Sándor. Csak ha teszünk érte. És mi teszünk! És micsoda körülmények között kellett tenni! Nővérem, sógorom kényszerlakhelyen, deportálva, testvérbátyám a csatornát ásta, így voltunk. Eljöttem hát én is, Kolozsváron segédmunkás lettem, azzal megegyeztem a káderessel: kérem, én nem kívánok semmit, az én iskolai végzettségem nem értékesíthető, én szakmát tanulok, azért jöttem ebbe a nehéz vegyipari gyárba, hogy kitanuljam a vegyipart. Kezdem a legelején mint segédmunkás. Hát hol kezdjem? Csak annyit kérek, hogy az összes tanulási és fejlődési lehetőséget adják meg. (Dobai István, Nagyvárad) És aki e szavakat mondta, végzettsége tekintetében nemzetközi jogász, egy ideig Bibó István utódja a kolozsvári magyar egyetem tanársegédi székében. S ahogy elérkezett a pillanat, 1956 októberének csodálatos tavasza, a ,,szakmunkás" olyan helyzetbe kerül, hogy cselekednie kell. Mindnyájan a népi mozgalom elkötelezettjei voltunk, és hát én nagyon-nagyon sokat adtam ezeknek az íróknak a véleményére, és megkeresték a barátaink Németh Lászlót, Kodolányit, Tamásit, Bibó Istvánt, aki elődöm volt a nemzetközi katedrán, szóval ismerkedtek, és Varga Lászlót, sógoromat pedig ott érte'56 októbere. És végig ott volt, ő nem vett részt, de hát nézője, tanúja volt a forradalomnak. Véletlenül úgy sikerült, hogy mindenütt ott volt, a rádiónál stb., mindenfelé, és aztán végül november 4-én sikerült hazajönnie. Itt beszámoltak, mint volt. És akkor tőlem várták ― ez a társaság már egész Erdélyre kiterjedt ―, meg kell ragadni az alkalmat, az Egyesült Nemzetek Szervezete a magyar kérdést napirenden tartotta, hozzá kell csatlakoztatni az erdélyi magyarság kérdését is. Persze, rendben van, na, hát kell írni egy emlékiratot, az ENSZ-hez elküldeni a beterjesztést az ügyben, és hogy ezt csatolják a magyar kérdéshez. Mivel én voltam az egyetlen magyar nemzetközi jogász Romániában vagy Erdélyben, na hát írd meg! Ez volt a kötelességem. Konzultáltam mindenkivel, és gondoltam, hogy jó lesz. Mások jelentkeztek önként, besegített Mikó Imre, meg hát, aki mozdíthatott valamit az ügyben, ötletekkel, egész fejezetrészekkel jöttek. Én állítottam össze a memorandumot '57 februárjában, és elvitték a barátaink véleményezésre. A memorandum négyféle megoldási lehetőséget tartalmazott. Az első az volt, hogy Erdély maradjon román uralom alatt a magyarok teljes autonómiájával, ahogy az elő van írva pont a trianoni szerződésben. A másik, hogy egész Erdélyt az ezeréves határokig csatolják Magyarországhoz, a románok hasonló autonómiájával. A harmadik, az a független Erdély rendszere, megfelelően, elég bonyolultan, de kivitelezhetően mindkét nép autonómiájával. A negyedik pedig, hogy osszák el Erdély területét a méltányosság alapján, biztosítsanak kényszer és anyagi veszteség nélküli áttelepedési lehetőséget mindazoknak, akik élni akarnak vele. Na, kérem, végigkérdeztünk másokat is, akiket már azelőtt is ismertünk. Már nagyapám is úgynevezett kisgazda politikus volt, a negyvennyolcasoktól ezt örökölte édesapám is, meg az egész vidék. Itt is mindenki ezt a Wesselényi Miklós által javasolt megoldást szorgalmazta, nem tudom, talán a húszas évektől kezdve, de már '30 után ez általános volt, mi is ezen a véleményen voltunk. Persze, mindenki a maga előnyére egy kicsit eltért volna a méltányosságtól, és most pedig... Tudtuk jól, hogy az elkötelezett kommunisták mind a román uralom mellett szavaznak, de persze nem autonómiareferendummal. Mind a kommunista diktatúrának voltak hívei, az élen ugye Balogh Edgár, Kurkó Gyárfás meg Bálint László, Demeter János... És a magyar uralom mellett, hogy egész Erdély magyar uralom alá kerüljön, ezek között az idősebbek, érdekes, hogy inkább egyháziak állottak, idéztem is, mondom, írásban is megjelent, itt az első helyen állt Márton Áron. Nagyon impozánsan mondta, hogy népszavazással kell dönteni Erdély sorsáról, mert ő meg van győződve, hogy a románok többsége is a magyar uralom mellett szavazna, mindenki látja a különbséget. Nagyon bízott a görög katolikusokban. És ez legyen. Idézte nekem, hogy nem szabad semmiről sem lemondani, egy talpalatnyi területről sem soha. S idézte a Deák Ferenc mondását, ,,amiről a nemzet egyszer, félve a nehézségektől, lemondott, azt soha senki nem fogja visszaadni. Amit kényszerrel vettek el, azt visszahozza a jobb szerencse", ez volt Márton Áron. Vásárhelyi János azt mondta, hogy a Szentföld, Izrael, az talán csak az eltelt 3000 esztendő alatt csak olyan 50―60 évig volt zsidó uralom alatt, és többnyire amolyan két-három magyar kicsi megyényi, Pest megyénél kisebb területen működött valamilyen formában zsidó állam, amikor volt. Most már 2000 esztendeje egyáltalán nincs. De ha valaki kétségbe vonja azt, hogy a Szentföld határai Dántól Belsebáig tartanak, mert nincsenek zsidó uralom alatt, azért csak az a Szentföld, hát ez volt Vásárhelyi. Józan Miklós unitárius püspök szép beszédben szólt hozzám. Még '45 március 15-én. Nagyon rokonszenves ember volt ez a Józan Miklós, s azt mondta, hogy Erdély csak magyar uralom alatt lehet szabad, mert a magyarok a szabadságért igazán mindig megtettek mindent, és más, aki itt szóba jöhet, mindig a szabadság ellen állott. A neológ zsidó rabbi, a váradi zsidó rabbi, Naks Salvator azt mondta, hogy Erdélynek magyar uralom alá kell tartoznia, mert alapvető emberi jogokat csak a magyar adminisztráció képes biztosítani Erdélyben. A románoknak is. Aztán, aki közeli barátunk volt, és velünk ítélték el, Dobri János hajdani cserkészparancsnok, hát azt mondja: szó sem lehet erről, hogy az ezeréves határokról le kelljen mondani. A független Erdély mellett a szociáldemokraták voltak, legalábbis többségük szociáldemokrata volt, élükön Jordáky Lajos, ifj. Nagy Géza, szabadi Nagy Géza, Pásztai Géza, Demeter József stb. Szóval, szociáldemokrata vezetők, akikkel én beszéltem, Gruderrel is beszéltem, Lakatossal is. Ezek voltak. A többiek pedig mind, a társadalom minden rétegéből a Wesselényi-elv mellett álltak, mindenki attól várta, hogy valami legyen. Azután, még tán a hetvenes években is... A Wesselényi-elv a terület méltányos megosztása lakosságcsere-lehetőséggel; Weselényi Miklós 1848-ban Klauzál Gáborhoz írott levelében fejti ki... Egy székely földműves mondta nekem, háromszéki volt: mutassanak egy helyet, ahol otthonra lelhetek, és immár megyek is, mindent itt hagyok, csak valahol otthon legyek már. (Dobai István, 1924, Nagyvárad)
Gazda József, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Október csodája
El lehet játszani a gondolattal, mi történt volna, ha másképpen zajlik le minden 1956 véres őszén, de sajnos, csak játszani lehet ezzel a gondolattal, ezzel a meghökkentő ötlettel, mert minden úgy történt, ahogyan történt, pontosan úgy, és most már soha nem tudjuk meg, hogyan történt volna, ha Magyarország terve sikerül, ha az orosz csapatok mégis Szuezbe mennek, ahová különben is irányították őket, ha a Nagy Imre-kormánynak sikerül kivívnia az ország függetlenségét, a szabadságot, ha sikerül kiszakadni a béketáborból, ha kivonulnak a Magyarországon akkor és még azután harmincöt évig ideiglenesen állomásozó szovjet csapatok, megmaradt volna-e a nemzeti egység, ami az októberi forradalom elvarázsolt napjaiban létrejött, s ami az ország zimankós története során kevésszer, szinte soha nem jöhetett létre, milyen irányba mozdult volna el Magyarország, mi lett volna a munkástanácsokkal, a gazdasággal, a demokráciával, igen, a kérdéseket lehetne folytatni, számtalan kérdés van még, de ugyanakkor megtörtént, ami megtörtént, a Vörös Hadsereg tankjai és hadosztályai Szuez helyet mégiscsak Magyarországra vonultak be, Budapestet lőtték szét tizenkét év után megint, immár másodszor, igen, tudjuk, bevonultak megvédeni a világbékét, és az Egyesült Államok, Nyugat-Európa nem kockáztatott a kicsi Magyarországért. Noha költői, nem véletlenül, ennek a kicsi országnak a hősiességét és mártíriumát harsogták kelettől nyugatig, de mindhiába, a világ akkori nagyhatalmai nem kockáztattak, esetleg, ha segítséget nyújtanak Magyarországnak, amelyről a felkelők egy része naivul annyit ábrándozott, amelyben vakhitű kétellyel ugyan, de annyira reménykedett, talán tényleg a harmadik világháború kitörését kockáztatják, és egészen egyszerűen egy atomháború kockázata a képzeletbeli mérleg serpenyőjében többet nyomott a latban, mint az esetleges segítségnyújtás, ezért aztán a világ hatalmasságai sorsára hagyták Magyarországot, s Hruscsov meg a dühös kínai, a mindenáron megtorlást akaró keletnémet és román vezetés valósággal belehajszolta a megalkuvó Kádárt ezekbe az iszonyú megtorlásokba, sokasodtak az akasztófák, dúlt a terror, dugig teltek a börtönök, aztán elmúlt ez is, forgott a történelem mókuskereke, és jött még harminchárom év, amíg végre megvalósultak az ötvenhatos forradalmárok álmai, bár nem teljesen úgy, ahogyan ők elképzelték, hiszen a nemzet függetlensége megvalósult ugyan, de a nemzeti egység már csak azért sem jöhetett létre, mert a különböző szekértáborok marni kezdték egymást a hatalomért, a nemzeti egység pedig egyszeri csoda maradt, néhány elvarázsolt nap, amikor a magyarok nem egymással vitáztak, nem egymásra acsarkodtak, hanem egyetértettek mindenben, hiszen céljaik közösek voltak, s önös érdekeiket már csak ezért sem helyezték a köz érdeke elé, haza és haladás ismét egybeolvadt, igen, mindenképpen ez ötvenhat októberének igazi csodája, elbűvöl és elvarázsol ma is.
Bogdán László, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

1956 – Te csillag!
A forradalomra emlékezett a városi RMDSZ
Az 1956-os forradalomra emlékezett az RMDSZ marosvásárhelyi szervezete csütörtök este a Kultúrpalota kistermében, amelyre meghívták az 1956-os politikai elítélteket Marosvásárhelyről és a megyéből.
A megjelenteket Benedek István, a városi szervezet elnöke köszöntötte. Novák Zoltán történész a forradalom erdélyi vonatkozásairól tartott előadást, Kelemen Kálmán volt politikai elítélt letartóztatása körülményeiről és börtönéveiről beszélt. Előadása végén arra kérte a megjelent fiatalokat, őrizzék meg tiszta lelküket, ne sajnáljanak az igazságért áldozatot hozni.
Az ünnepi megemlékezésen Ciuchina Barbara és Horváth Hajnal Jókai Anna Ima Magyarországért című versét adta elő. Buta Árpád zenetanár és énekes magyar népdalt, illetve Erkel Ferenc Bánk Bán című operájának nagyáriáját énekelte, zongorán kísért Móriczy Margit. A rendezvény befejezéseképp a Református Kollégium kórusa a székely és a magyar himnuszt adta elő. Vezényelt Enyedi Csaba lelkész-tanár.
Ha újra olyan helyzet alakulna ki, újra vállalnám
Lapunk kérdésére Kelemen Kálmán elmondta: – Visszagondolok azokra az évtizedekre, amikor munkahelyet sem kaptam a letöltött hét esztendő – három év börtön, kétszer két év kényszerlakhely – után, mert még a napszámosok között is megbízhatatlannak minősültem. Miután nagy nehezen gyári munkássá verekedtem fel magam, tanfolyamokat végeztem, fémforgácsoló lettem. Az évek teltek, és a volt letartóztatóm, Morariu Ioan Vásárhelyre került szekus aligazgatónak. Behívatott és bocsánatot kért, hogy, úgymond, eltúlozták a büntetéseket és segítséget ígért. Aztán úgy "kisegített", hogy két év múlva próbáltam az orvosira felvételizni, de még a jelentkezők közül is kidobtak. Végül elvégeztem a műegyetemet, így lettem gépészmérnök. A szomorú az volt, hogy bárhová kerültem, "kiderült", hogy politikai elítélt voltam, és hiába bizonyítottam szakmai vonalon, mindig visszanyomtak. A Metalotehnicában akartam kopástanból ledoktorálni, hogy ne legyen benne ideológia, de akkor a káderes szerint nem is lett volna jogom a vállalatnál dolgozni, mert ott tervezési államtitkok vannak, amit nem bízhatnak rám.
Hogyan éltem meg? Gyakorlatilag nem haladhattam, hiába bizonyítottam, gyanús elemnek számítottam. Viszont ezeknek az éveknek a pozitívuma, hogy a börtönben visszanyertem azt a hitemet, amit annak idején a darwinizmus meg a molekuláris elmélet megingatott, és egy olyan keresztény hittel rendelkezem, ami abban gyökerezik, amit a legnehezebb időszakban írtam gondolatban a börtönben, egy 100-110 szakaszos verset, mert ha egy ceruzavéget találtak nálad, véresre vertek a porkolábok. A vers lényege: Emlékem otthon már nem fájó,/ belenyugodtak, hogy már nem vagyok,/ mert temetőre omló alkonyatok méla bújával/ lelkem hazajár láthatatlanul....
Nem folytatom, csak azt teszem hozzá, hogy az a hit, amely bennem megerősödött, hogy a jó Isten elszámol majd a kínzóimmal, egyszer felelősségre vonja a néphitegetőket.
– Ha még egyszer hasonló helyzetbe kerülne, újra azt tenné, amit 1956-ban tett?
– Ha, isten őrizz, újra olyan helyzet alakulna ki, újra vállalnám.
Az '56-os elítéltek a megyéből és Marosvásárhelyről: Kelemen Kálmán, Horváth Matild, Tatár Péterfi Irén, Rendes Lajos, Szilágyi Domokos, Schuller Jenő, Varga László, Veres Zoltán (Segesvár), Szántó János, Molnár Mihály (Szováta), Gráma János, Veres Sándor, Nagy Géza.
Mózes Edith, Népújság (Marosvásárhely)

A Magyarországon kivégzett 1956-os erdélyi mártírok
Maros megye, Marosvásárhely véráldozata (részletek)
A magyar forradalom és szabadságharc ötvenedik évfordulója tiszteletére Dávid Gyula irodalomtörténész, egykori politikai elítélt szerkesztésében megjelent 1956 Erdélyben. Politikai elítéltek életrajzi adattára 1956-1965 című kötet – e sorok írója is egyik munkatársa a kiadványnak – közel 1500 elítélt életútjának személyi adatait, periratának, ítéletének, börtönből való szabadulásának legfontosabb ismertetőit közli. Ezzel végérvényesen megdőlt minden olyan lekicsinylő, elbagatellizáló állítás létjogosultsága, hogy 1956-ban Erdélyben, a Partiumban, a Bánságban, a történelmi Máramarosban, néhány szervezkedési kísérletet leszámítva, valójában nem volt semmi. Az említett régiókban valóban nem dörögtek a fegyverek, az utcákon nem dübörögtek a tankok, azonban az erdélyi magyarság – Illyés Gyulával szólva – már 1956. október 23-án este meghallotta "a tigris karmaiba esett énekes madár sikolyát". A kommunista diktatúrát kiszolgálókat leszámítva szinte egy emberként álltak a forradalom eszméi mellé.
Az akkori Magyar Autonóm Tartomány a forradalommal való együttérzésben a legelső helyen állt. Ezt bizonyítják a periratok, a rendkívül súlyos ítéletek. Ahogyan Pál-Antal Sándor történész, akadémikus írja: "A Marosvásárhelyi Katonai Ügyészség iratai alapján – amelynek hatásköre 13 ezer négyzetkilométer területen élő 731 ezer személyre terjedt ki – megállapíthattuk, hogy a Tartományban 1956. október 26-a és 1965 decembere közötti időszakban több mint 1089 személy ellen folytattak politikai jellegű bűnvádi vizsgálatot. Ezek közül a katonai ügyészség 826 személyt állított bíróság elé (akik közül adataink szerint a törvényszék 8-at felmentett, de ez a szám ideiglenesnek tekinthető)."
A 821 bíróság elé állított közül 306 városi (36,5 %) és 520 falusi (63,5 %). Közülük 620 magyar (75,1 %), 184 (22,5 %) román, 18 (2,1 %) német anyanyelvű. Az adatok nem véglegesek, hiszen újabb és újabb elítéltekről szerzünk tudomást.
Külön kategóriát alkotnak a nyom nélkül eltüntetettek. A napokban jelentkezett nálam Holló Kázmér egykori csíkszeredai, majd marosvásárhelyi jégkorongozó, aki a Csíkszeredában 1957. február 8-án letartóztatott, majd minden nyom nélkül eltűnt édesapja, Holló Béla földi maradványainak felkereséséhez kért segítséget. Hátha az egykori elítéltek, túlélők közül valaki emlékszik rá, együtt raboskodott az édesapjával.
Az 1956-hoz kapcsolódó erdélyi, romániai szervezkedések, szervezkedési kísérletek, perek történetét – ha késéssel is! – fokozatosan tárja fel a hazai román és magyar historiográfia.
Eörsi László történész, az 1956-os Intézet munkatársa 1956 mártírjai. 225 kivégzett felkelő címmel, Szentpétery Tibornak Budapesten, a forradalom napjaiban készült döbbenetes fotóinak a "társaságában", a Rubicon Könyvek-sorozatban – betűrendben és fényképekkel, valamint a periratok legfontosabb jelzeteinek ismertetésével tárja az Olvasó elé az 1956. november 4-ét követő retorzió során kivégzett mártírok névsorát.
Saját, 1956-hoz kapcsolódó kutatásaim során, megjelent köteteim rendjén magam is többször leírtam: a szovjet tankokkal és szuronyokkal hatalomra segített Kádár-rezsim első kivégzettjei erdélyi származásúak voltak! A Marosvásárhelyen született Dudás József és a Krassó-Szörény vármegyei származású Szabó János, a Széna tér legendás parancsnoka perében 1957. január 19- én, a fellebbezési jog megtagadásával, a legelsők között hajtották végre a halálos ítéletet. Az is közismert, hogy a Corvin-közi harcok meghatározó egyéniségei, a magyar örmény származású Pongrácz fivérek ugyancsak Erdélyből, Szamosújvárról telepedtek át Magyarországra. Az utóbbi években egyre több hiteles dokumentum került nyilvánosságra arról, hogy neves értelmiségiek, írók, művészek, orvosok, kétkezi munkások, gazdálkodók igen nagy számban tartózkodtak Budapesten, illetve Magyarország különböző régióiban. Az író, építész Kós Károly, aki éppen Budapesten élte át a forradalom és szabadságharc napjait, élete "legnagyobb és legmegrázóbb élményének" nevezte az 1956. október 23-a és november 4-e közötti időszakot.
A Bolyai Tudományegyetem perének kutatójaként (az 1000 oldalasra tervezett kötetemhez a periratokat már lefordítottam magyar nyelvre) az írói helytállással kapcsolatosan, hiteles levéltári dokumentumok alapján csak annyit fűzök hozzá: Lászlóffy Aladárt távollétében választották be a forradalom idején éppen alakuló ideiglenes diákszövetség vezetőségébe. Visszatértekor a magyar-román határon tartották fogva. 1956. november végén tért vissza Kolozsvárra, a határ román oldalán kékre verték a körmeit.
Varga László marosvásárhelyi református lelkipásztor 1956. október 23-tól november 3-ig szemtanúként minden fontosabb tüntetésen jelen volt, részt vett a pártok újjáalakulásának gyűlésein is. 1956. november 3-án a Romániába induló autóbuszok egyikén egy kis bőröndben átcsempészte a határon az általa összegyűjtött forradalmi lapokat, kiáltványokat, röpcédulákat. Mindezért az életfogytiglani börtönbüntetés mellett még tízévi fegyházbüntetéssel sújtották. A gyergyószentmiklósi Salamon László fényképe kétszer is megjelent a hírhedt, a forradalom lincseléseit bemutató és felnagyító fehér füzetekben. Az első sorokban volt az egyik ávós letartóztatásánál, illetve az egyik tüntetésen. A Szekuritáté a fényképek alapján azonosította, a Kolozsvári Katonai Törvényszék pedig tízévi börtönbüntetéssel "jutalmazta" a magyar forradalom és szabadságharc iránt ily módon kifejezett rokonszenvét. A Gyimesbükkön 1921. március 20-án született Nagy Lakatos János motorszerelő volt Marosvásárhelyen. 1958. február 13-án tartóztatták le Marosvásárhelyen. A vádirat szerint 1956 őszén hivatalos útlevéllel turistaként tartózkodott Magyarországon. Sátoraljaújhelyen részt vett a forradalmi harcokban, azzal vádolták, hogy az ottani helyőrség parancsnoka volt. Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték. Szamosújváron raboskodott, 1964. augusztus 4-én szabadult. Marosvásárhelyre tért vissza.
A forradalmat megelőző napokban utazott Budapestre Kusztos Endre festőművész és felesége, a népzenekutató Kusztosné Szabó Piroska. Kusztos Endre a diáktüntetésektől kezdve rajztáblát ragadott a kezébe és megörökítette a fegyveres harcok, a pusztítás eseményeit. Az akkor készült rajzokat a csíkszeredai Székelyföld is közölte. Az Eörsi László 2006-ban megjelent kötetében felsorolt 225 kivégzett közül bizonyíthatóan, az anyakönyvi adatok tanúsága szerint nyolcan voltak erdélyi származásúak. Vagyis a kivégzettek közel négy százaléka! Ha mindehhez hozzászámítjuk a bírósági ítélet alapján Romániában kivégzett tizenkét erdélyi magyart, a börtönben, a megsemmisítő táborokban agyonvertek, halálra kínzottak vagy éppen szökés közben agyonlőttek mindmáig nem pontos adatait, akkor egyértelműen kijelenthetjük: az erdélyi magyarság számarányához viszonyítva is a legnagyobb véráldozatot hozta a magyar forradalom és szabadságharc eszméivel való azonosulásért!
Ezúttal azokat méltatjuk – a forradalom kitörése óta eltelt ötvennégy év során ilyen formában először tisztelgünk az emlékük előtt! –, akik Budapesten, Magyarország különböző településein a forradalmi harcok élvonalában küzdöttek. A 301-es parcellában fel kellene tüntetni a születési helyet is, hogy a látogató pontosan érzékelje: csak egységes 1956-ról beszélhetünk!
1. Balla Pál. 1919. január 5-én született Aradon. Foglalkozása szerint fakitermelő volt. 1957. október 25- én végezték ki.
2. Balogh László csatornatisztító. Aradon született 1925. június 9-én. Budapesten végezték ki 1958. április 22-én.
3. Berecz György gépkocsivezető. 1924. május 11- én született Kolozsváron. 1958. január 28-án végezték ki Budapesten.
4. Bokor János vasesztergályos. Gyergyóújfaluban született 1919. október 5-én. Budapesten végezték ki 1958. november 6-án.
5. Dudás József technikus, mérnök. 1912. szeptember 22-én Marosvásárhelyen született. Olyan kortársával is találkoztam, aki úgy tudta, hogy Dudás József Gernyeszegen vagy Marossárpatakon született. Gernyeszegen van ugyan Dudás család, de a községi anyakönyvben nincs nyoma annak, hogy a Telekiek egykori fészkében született volna.
A szervezkedés vezetésének vádjával, fellebbezési lehetőség nélkül 1957. január 14-én halálra ítélték. Az ítéletet 1957. január 19-én hajtották végre.
6. Preisz Zoltán szerszámlakatos. 1925. szeptember 27- én született Marosvásárhelyen. 1957. január 2- án tartóztatták le. 1957. május 7-én a Legfelsőbb Bíróság Molnár László elnökletével fellebbezési lehetőség nélkül első fokon halálra ítélte.
7. Szabó János gépkocsivezető. 1897. november 17- én a Krassó-Szörény megyei Zaguzsénben született. Eörsi László albumában tévesen Zaruzsény szerepel.
Szabó János a Széna téri felkelőcsoport legendás vezetője.
1956. november 4-e után is folytatták a fegyveres harcot a szovjet csapatokkal. Amikor a Széna teret nem tudták tartani, a Hűvösvölgy és Solymár irányába vonultak vissza.
Az SZKP Elnökségének delegációja Szabó Jánost is az azonnal hadbíróság elé állítandók közé sorolta. 1956. november 19-én tartóztatták le. A Legfelsőbb Bíróság Katonai Kollégiuma Ledényi Ferenc ezredes elnökletével a fellebbezés lehetősége nélkül 1957. január 14-én halálra ítélte. Az ítéletet 1957. január 19-én végrehajtották.
8. Szabó János gépkocsivezető. A névazonosság teljesen véletlen, akárcsak a foglalkozás. Szabó János Szamosardón született 1928. július 1-jén. 1960. március 2-án végezték ki Budapesten.
Az erdélyi városok közül Marosvásárhely fizetett a legnagyobb véráldozattal: Budapesten Dudás Józsefet és Preisz Zoltánt, Temesváron, a Szekuritáté börtönében 1958. szeptember 1- jén Orbán Károly földbirtokost, dr. Kónya István-Béla ügyvédet, az 1949-ben marosvásárhelyi kényszerlakhelyre hurcolt báró Huszár Józsefet végezték ki.
Tófalvi Zoltán, Népújság (Marosvásárhely)

"Hogy ne kéne nyelvünk féltünkben lenyelnünk" (részletek egy interjúból)
Búcsú Toró Tibortól
Az újabb veszteségről, a fizikus dr. Toró Tibor professzor elhunytáról lapunkból is értesülhettek már az olvasók. Emlékezetét megőrizzük, rokonszenves egyéniségét most búcsúzóul egy marosvásárhelyi interjú részleteivel is megpróbáljuk felidézni. A beszélgetést akkor rögzítettem magnószalagra, amikor 1992-ben a KZST és a Megyei Könyvtár meghívottjaként tartandó előadásokra érkezett városunkba. Nem gyakran, de mindig szívesen jött ide, hiszen megszállott Bolyai-kutatóként vonzotta az a település, amelyet a két nagy tudós neve is fémjelez. A teljes interjút pár éve a Míg a magnó összekapcsolt című kötetbe is beválogattam. Ezúttal a reáliákat képviselő tanár irodalmi vonzalmaira valló részt ragadjuk ki a párbeszédből.
– Itt érinthetjük a beszélgetésben a marosvásárhelyi előadásának egyik érdekes vetületét. Ez az ön sokirányú foglalatosságára is fényt derít. Kiderül, hogy a mai szakosodott világban is szoros kapcsolat lehet a reál és humán tudományok között. Összefüggésbe hozható például József Attila költészete és az antianyag.
– Meggyőződésem, hogy a megismerés minden formáját fel kell használni, a művészetet is. Humán oldalról is jöhetnek olyan információk, amelyekre az egzakt tudományoknak szüksége lehet. A tudományos és művészi alkotás amúgy sem válik el annyira egymástól, mint ahogy egyesek gondolják. Kevesen tudnak József Attila transznegatívumról szóló elméletéről. Ő a művészetekből kiindulva jutott el az antianyag, illetve az első antirészecske, a pozitron fogalmához. A szimmetriára alapozva, ami a művészet egyik sajátossága, feltételezte, hogy ha létezik negatív elektron, kell lennie pozitronnak is. A fizika akkor ezt még fel se fedezte. Különben a megmaradás nagy törvényeit a fizikában mind a szimmetria törvényéből lehet levezetni. Persze, a szimmetriatörésnek is szerepe lehet a megismerésben. József Attila ezt is megfogalmazza egyik versében. Azt mondja a szimmetriasértésre, hogy " a törvény szövedéke mindig fölfeslik valahol".
– A zseni tehát minden különösebb ismeret nélkül felismerhet, előreláthat bizonyos rejtett jelenségeket?
– Kevéssé ismert, hogy József Attila korának egyik legműveltebb embere volt. 1923–24-ben Szegeden, amikor a francia–magyar szakot elkezdte, atomfizika előadásokra is járt, vizsgázott is belőle. A híres magyar elméleti fizikus, Ortvay Rudolf előadásait hallgatta, Bécsben, Párizsban is foglalkozott ilyesmivel. Egy bécsi levelében fogalmazta meg a transznegatívum kérdését. Olvasta a kor legmodernebb asztrofizikai könyveit, és ez verseiben is tükröződik.
– Nyilván ön nemcsak József Attiláról tud ilyen különlegességeket. Az irodalom, a színház, a művészetek is vonzzák. S ha már eljutottunk a személyesebb dolgokig, el kell mondanom, hogy évekkel ezelőtt, amikor rádióinterjút készítettem önnel, majd később az újságban közöltem beszélgetést, innen is, onnan is megdorgáltak, az elvtársak orroltak miatta. Tudta, hogy felkerült a hatalom feketelistájára? Sejtette, hogy közbelépett a szekuritáté?
– Hogyne tudtam volna. 1984-ben egy hónapig napi nyolc órán keresztül hallgattak ki a szekuritátén. Azzal vádoltak, hogy egy földalatti magyar irredenta mozgalom egyik vezetője vagyok, összekötő kapocs Bukarest, a Székelyföld, Magyarország és a nyugat között. Koncepciós pert akartak kreálni ellenem. Teljesen alaptalan volt a vád, a tervük végül nem sikerült.
– A támadást az is magyarázhatja, hogy a régi barátok a diktatúra ellen nyíltan kiálló Kányádi Sándorral együtt jártak a székelyudvarhelyi református kollégiumba.
– Igen, ez is közbejött. A kihallgatás 14. napján az őrnagy nekem szegezte a kérdést, hogy mit írt be Kányádi a nálam levő verseskötetébe, amely Magyarországon jelent meg. Mondtam, hogy abba semmit. Nem hitte. Tényleg volt egy ilyen kötetem. Abban benne van Sándor Halottak napja Bécsben című híres verse. A teljes változat. Az itthon kiadott Szürkület című kötetében a vers hiányos, egy részét a cenzúra kivétette, a hiányt pontok jelzik. Kányádi, akinek tehette, beírta a kiszedett sorokat. Érdemes itt felidézni azokat, nálunk nagyon kevesen ismerik. A hazai könyvben így van: "mennyben s pokolban szószóló légy érettünk közbenjáró"... E két sor után következik a kihagyás. Ekképp hangzik: "Fölséges uram kend/ hogyha férkőzése/ volna közelébe/ kérje meg odafent// hogy vetne már véget/ a nagy protokollnak/ dolgaink romolnak/ s bizony hogy avégett// // s lenne védelmünkre/ hogy ne kéne nyelvünk/ féltünkben lenyelnünk/ s önnön szégyenünkre"... Hát erről van szó. Ezt többen látták nálam, valaki besúgta. De az információk nem voltak tökéletesek, a magyarországi könyvben keresték a beírást. Én ezt a kötetet bevittem, s vele együtt Kányádi verseinek akkoriban kiadott román nyelvű válogatását is. Ioan Alexandru, a mai nagy ortodox román költő írt hozzá szép előszót. Abban a könyvben a vers hiánytalan, a cenzúra nem talált a magyar eredetiből kitiltott sorokban sem áthallást. Bemutattam a kötetet és ott maradt náluk, gondoltam, legalább művelődnek egy kicsit. Az ügy aztán még tartott vagy két hétig, nem zárult le, de többet nem hívtak. A könyvemet egy jó év múlva kaptam vissza.
N. M. K. Népújság (Marosvásárhely)

Csűry István püspököt újraválasztották
Csűry István nagyvárad-őssi parókus lelkészt kérték fel tegnap a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöki tisztségének ellátására, azaz a korábbi helyettes püspöki és egyéves időtartamú missziója után egy teljes, hatéves mandátummal bízták meg. A választó közgyűlés viszont új főgondnok vezetése mellett döntött, így a szatmárnémeti Varga Attila váltja az érmihályfalvi Kovács Zoltánt.
A partiumi–bánsági reformátusok egyházkerületének választó közgyűlését a nagyváradi püspöki palota dísztermében tartották meg. Összesen 84-en rendelkeztek választói jogosultsággal, közülük csak egyvalaki nem jelent meg, azaz határozatképesek voltak.
A temesvári Fazakas Csabának egyházmegye esperesének – aki az Esperesek Kollégiumának is az elnöke – az igehirdetésével hangolódtak rá a történelmi jelentőségűnek mondott választásra. A bibliaolvasó-kalauz aznapi passzusa (Jel 19, 1–10) nagyon is találónak bizonyult, hiszen – amint az igehirdető rámutatott – a szavazóknak „olyan vezetőket és kísérőket kell a tisztségekre választaniuk, akik a nyájat a bárány menyegzője felé vezető úton tartják”.
A közös imádkozás után leköszönt az eddigi elnökség, s megválasztották a héttagú szavazatszámláló bizottságot, ennek elnökévé pedig Pásztori Kupán Istvánt, a Kolozsvári Protestáns Intézet oktatóját kérték fel. A választás két menetben zajlott le, előbb a püspöki és a főgondnoki tisztségről, majd a többi egyházkerületi lelkészi és világi funkcióról döntöttek. Még az első menet előtt kisebb tanácstalanság alakult ki, amiért az egyházkerületi választási bizottság listáján egy keresztnév rosszul szerepelt, továbbá kiderült, hogy a lelkészi aljegyzői tisztségre az egyik jelölt nem vállalta el a jelöltséget. A testület vezetője, Szűcs András Ottó – hosszabb diskurzus után – a közgyűlés tagjainak szíves elnézést kérte a fáradságból fakadó hibáért. Amúgy az is felmerült, hogy esetleg halasszák el a döntést, ám végül úgy határoztak, hogy a második menetre új, hibátlan listákat készítenek el.
A Királyhágó-mellék püspöki tisztségére jelöltekre két érvénytelen szavazat érkezett, 21 voksot kapott Csernák Béla bihari parókus lelkész, 60-at pedig az eddigi püspök, azaz Csűry István. A főgondnoki feladatok ellátásával megbízott személy megválasztásakor egyvalaki érvénytelenül voksolt, 57-en a szatmári parlamenti képviselőt, Varga Attilát támogatták, míg a korábbi egyházkerületi világi elöljárót, Érmihályfalva polgármesterét, Kovács Zoltánt 25-en pártfogolták szavazatukkal.
Az eredmények ellen 15 napon beül lehet óvást benyújtani, a választási bizottságnak 10 napon belül kell ezek jogosultságáról határoznia, majd az egyházkerület új, alakuló közgyűlésre várhatóan december elején kerül sor.
Megfigyelők úgy értékelik, hogy a két elöljáró személyének ily módon történt megválasztásával létrejött egyfajta összeborulás a folytonosságot óhajtó egyház és a nagyobb befolyást követelő politikum között, hiszen Csűry püspököt Tőkés László hívének, míg Varga főgondnokot az RMDSZ emberének tartják.
Megyeri Tamás Róbert, Reggeli Újság (Nagyvárad)

Utazás térben és időben
Nagyvárad – Péntek délután Isten szolgája Bogdánffy Szilárd vértanú püspök életét és korát bemutató kiállítás nyílt a római katolikus püspöki palota előcsarnokában. A volt főpásztorról szóló filmet is levetítették.
Péntek délután Isten szolgája Bogdánffy Szilárd vértanú püspök életét és korát különböző hiteles dokumentumok, fényképek, jegyzőkönyvek stb. alapján bemutató kiállítás nyílt a római katolikus püspöki palota előcsarnokában. Az érdeklődő sokadalmat Exc. Böcskei László nagyváradi megyés püspök üdvözölte. Kifejtette: amikor tervezni kezdték a tárlatot, még nem gondoltak arra, hogy az ’56-os évforduló előestéjén megtartott nyitóünnepség hangulatában benne lesz a szabadság utáni vágy és küzdelem gondolata. Bár Bogdánffy Szilárd tevékenysége és halála megelőzte ötvenhatot, ő is a könyörtelen és embertelen rendszer áldozatának tekinthető. Az emlékkiállítás tulajdonképpen utazás térben és időben, közelebb visz bennünket az október 30-i boldoggá avatási ünnepséghez, mert általa jobban megismerhetjük a vértanú püspök életét, alakját és nagyságát. A főpásztor külön köszöntötte a szomszédos egyházmegyék képviselőit, Exc. Martin Roos temesvári megyés püspököt, Ft. Hársfalvi Ottó szatmári vikáriust, Ioan Marcut, Bogdánffy Szilárd unokaöccsét és a Krisztusnak ajánlva című dokumentumfilm készítőit, Emődi András levéltárost, Villányi Zoltán operatőrt, Balla Tünde riportert és Lakatos Attila muzeológust.
Feloldotta személyiségét
A megszólítottak közül Emődi András elmondta: csapatmunkáról van szó, a kilencvenes években még rendkivül kevés anyag állt rendelkezésre, alig-két három irat. Nagy segítségükre volt Exc. Tempfli József ny. megyés püspök és Mons. Fodor József általános helynök, valamint az is, hogy a stáb végigjárta a vértanú püspök életének különböző helyszíneit, ahol újabb tárgyi emlékek kerültek elő. Hozzátette: a közeljövőben egy dokumentumkötetet is szeretnének megjelentetni. Lakatos Attila úgy vélte: Bogdánffy Szilárd feloldotta személyiségét a hivatásában, életszentségének titka, hogy életének minden percét alárendelte feladatának, illetve megbízatásának.
A beszédek után az egybegyűltek megtekintették a két részes, 80 perces dokumentumfilmet. A történteket kronológiai sorrendben ismertető alkotásban megszólalnak a volt tanítványok (Kristófi János, Vesselényi Tibor, Kirner Ferenc, Galambos Ferenc, Pásztai Ottó, Závodszky Edith, Szutor Mihály, Tichy Béla, Hoványi Judit és Exc. Tempfli József) is. A narrátor szerepét Török Sándor vállalta el, illetve hangját adta Dobos Imre, Varga Vilmos és F. Bathó Ida színművész, valamint Ft. Fejes Anzelm premontrei apát is. A filmet, ezúttal román felirattal, október 27-én, szerdán 18 órakor ismét levetítik.
Ciucur Losonczi Antonius, erdon.ro

Az ’56-os hősökre emlékeztek
Nagyvárad – Az 1956-os magyarországi forradalom hőseire emlékeztek szombaton Nagyváradon is a Királyhágómelléki Református Egyházkerület székházában.
A szombat délelőtti koszorúzással egybekötött megemlékezésen beszédet mondott dr. Fleisz János történész, a Bincisz elnöke, aki hangsúlyozta, hogy 1956 október 23-a tanulsága, és egyben a magyar forradalmi hagyomány üzenete az, hogy nem a népnek kell felelnie a hatalom gyakorlói előtt, hanem a mindenkori hatalomnak kell elszámolnia a nép előtt. Így lehetett 1956 üzenete a demokrácia üzenete, így lehet 1956 eszméje ma is érvényes. Nagy József Barna az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke beszédében szintén 1956 jelentőségét hangsúlyozta, mert mint mondta „1956-ban a pesti srácok példát adtak nekünk arról, hogyan kell végletekig szeretni a nemzetet.” A forradalmat aktuálpolitikai eseményekhez kötve kijelentette: a magyar nemzet 2010-ben vértelen forradalommal jelölte meg azt az utat, amelyen járni kíván. Ebben az összefüggésben a közelmúlt magyarországi és a jelenlegi romániai magyar politikai döntéshozóinak elszámoltatásának szükségessgét hangsúlyozta.
Elszámoltatást! Az utolsó szónok Tőkés László az Európai Parlament alelnöke volt, aki elmondta: „hiába mondjuk el, hogy szabadság csillaga volt hajdan a magyar, ha ma már maga sem tudja, hogymit akar”, idézte Babits Mihály gondolatát. „Sajnos az üneplés és a valóság nagyon mélyen elszakad egymástól, mert a komunistáknak nemcsak arra volt gondjuk, hogy leverték a forradalmat, hanem még az emlékét is próbálták kitörölni. (…) A megalkuvás árnyéka vetül ezekre az ünnepkre, mert akik elmennek a Kempynszkibe koccintani, azok fogadják a hazugság őszödi bajnokát” – utalt itt a politikus az RMDSZ és a Magyar Szocialista Párt vezetőire, majd így folytatta: „amikor pedig jött a trianoni évforduló, szinte a régi kommuista tanfelügyelőség rendszerét követve elrendelték, hogy minden elemista diák rajzpályázaton vegyen részt. Szegény gyerekek azt se tudták, miről készül a rajz, a tanítónőknek küldték az instrukciót az RMDSZ részéről, hogy kötelező részt venni.”
Színvallást!
Ezt követően Tőkés László arra hívta fel a figyelmet, hogy véleménye szerint az RMDSZpolitikájában a következő kongresszuson a nemzeti kurzus fog lábra kapni, majd kiemelte: „Legyen vége a megalkuvás politikájának és annak nemzeti alapon való hitelesítésének, az autonómia kompromitálásának! Ennek a kettős játéknak kell véget vetnünk. Elkezdődött ez Magyarországon, és nekünk is csatlakoznunk kell a magyarországi rendszerváltás folytatásához, és a hazugokat, a Pilátusokat végre ki kell taszítani a magyarság köréből! És mindenki valljon színt: mondja meg, hogy kivel tart: Gyurcsánnyal vagy Krisztussal!? Orbánnal vagy Pilátussal!? Ha ezt nyíltan megmondjuk, akor nem lesz hiábavaló az emlékezésünk, akkor hiteles magyar képvisletre juthatunk” – fogalmaott Tőkés. A beszédek után a különböző szervezetek képviselői elhelyezték koszorúikat a forradalom emléktáblájánál, majd gyertyákat gyújtottak és lángokkal a kezükben énekelték el a Himuszt.
Pap István, erdon.ro

„Mert a bűn az csak bűn marad”
Bihar megye – Más nemzet segítségére csak akkor számíthatunk, ha annak érdeke segíteni – hagzott el az október 23.–i megemlékezésen, Érmihályfalván. Az ’56–os emlékhelynél mintegy ötvenen jelentek meg.
Szombat délután a helyi MIDESZ tagjai álltak fáklyás díszörséget az érmihályfalvi Széchenyi téren lévő ’56–os emlékhelynél, ahol az RMDSZ szervezett megemlékezést a forradalom és szabadságharc kitörésének évfordulóján. Elsőként Kovács Zoltán polgármester mondott ünnepi beszédet, amiben egyebek mellett arról szólt, hogy az Érmihályfalvi Csoport néven ismert közösség tagjait nem elsősorban az ’56–os történések miatt hurcolták meg – illetve egyeseket ki is végeztek – hanem mert a hatalom célja az ellenséges érzelműeknek nyílvánítottak ellenőrzés alá vonása, illetve megsemmisítése volt, és erre akkor jó alkalom kínálkozott. Higgyük el, hogy ma is van lehetőség az ősök földjén boldogulni, és sokkal több, mint amennyit most remélni merünk, tette hozzá.
Csend, és fegyverropogás
A Bartók Béla Városi Kórus előadásában G.F. Händel Győzelmi dal, illetve Berkesi Sándor Székely Himnusz című kórusműve hangzott el, majd Nyakó József lépett a mikrofonhoz. Az ’56–os magyarországi lelkesedésre nyugatról csend, keletről fegyveres csörtetés volt a válasz, kami emigrációs hullámhoz, a nemzet testi és lelki csonkulásához vezetett, majd egy kozmetikázott parancsuralmi rendszerhez, és mindez bebizonyította: másokra csak akkor számíthatunk, ha azoknak érdeke segíteni, fejtette ki a helyi RMDSZelnöke. Hozzáfűzte: ma nem tankok ellen kell harcolni, hanem „bölcs alkukkal, méltányos államközi szerződésekkel kell elérni, hogy élhetőbb legyen a mánál a holnap”.
Mécseseket gyújtottak
Ezt követően a GGG Irodalmi Stúdió verses–zenés összeállítása idézte fel a forradalom hangulatát, illetve az annak leverését követő nyomasztó időszakot. Ekkor hagzott el a Kárpátia zenekar Neveket akarok hallani című dala is, melyből a címben idéztünk. A koszorúzás során pártok, szervezetek, intézmények képviselői, illetve az áldozatok és meghurcoltak családtagjai járultak az emlékhelyhez, majd a Himnusz éneklése után mécseseket gyújtottak az emlékhely tövében, illetve az oda vezető sétány szegélykövein. erdon.ro

A szakmaiságban látja Erdély jövőjét az RMDSZ
„Építjük Erdélyt” címszó alatt, 2010. novemberében kezdődik az RMDSZ Ügyvezető Elnöksége és a Magyar Ifjúsági Értekezlet által szervezett 18 hónapos országos képzéssorozat.
A program célja egy olyan Erdély szinten összhangban tevékenykedő ifjúsági réteg megteremtése, amely közösségi vízió- és küldetés-meghatározó szerepet vállal fel, és gyakorlati szervező tevékenysége révén járul hozzá a romániai magyar közösség hatékonyabb érdekképviseletéhez.
Kovács Péter RMDSZ ügyvezető alelnök elmondta: a projekt keretében az elsőként közösségi vezetőképzőre, majd ezt követően kampányképzésekre és intenzív kampánymenedzsment-képzésre, illetve kommunikációs képzésre kerül sor.
Közösségi vezetőképzők Székelyföldön, Partiumban, illetve a szórványban egyaránt indulnak. Célkitűzései többek között az RMDSZ helyi és területi szervezőképességének erősítése, a 2012-es helyhatósági és parlamenti választásokra való felkészülés, továbbá egy olyan generáció felkarolása, amely 10-15 éves távlatban képes a közösségi jövőkép, küldetés kialakítására és ennek gyakorlati megvalósítására. A közösségi vezetőképzőre a Székelyföldön elsőként november 4. és 9. között Árkoson, majd december 2-7. és január 6-11. közötti időszakokban Csíksomlyón kerül sor. A képzések a problémakezelés, a konfliktusmenedzsment, a közpolitikák, a pályázati forrásszervezés, valamint az imázs, a kommunikáció és a hálózatszervezés tematikákat érintik.
„A képzések eredményeként létrejön egy olyan közösségszervező, dinamikus csapat Erdély teljes területén, amely megfelelő szakmai alappal rendelkezve megerősíti az RMDSZ területi szervezetek és társult szervezetek szervezési kapacitását, továbbá professzionális tudást ad a projektek, akciók, rendezvények megszervezésének – emelte ki Kovács Péter ügyvezető alelnök.
www.nyugatijelen.com, Erdély.ma

Bizalmatlansági indítvány: nem szavaz a PDL és az RMDSZ
A kormánykoalíciót alkotó pártok tegnapi tárgyalásán döntés született arról, hogy azt javasolják a koalíciót támogató parlamenti alakulatoknak, ne vegyenek részt a holnapi bizalmi szavazáson. Adriean Videanu, a Demokrata-Liberális Párt (PDL) első alelnöke közölte, ez csupán ajánlat a koalíció részéről.
A PDL és az RMDSZ mindenesetre már döntött: előbbi alakulat frakciói vasárnap este, utóbbié tegnap döntöttek arról, hogy a szavazáson részt vesznek ugyan, de voksolni nem fognak. Videanu szerint az ellenzék csupán politikai okokból nyújtott be bizalmatlansági indítványt a kormány ellen, és a rendszerváltás óta először azt akarja, hogy a parlament helyett az utcán „vitassák meg” a kormánybuktató dokumentumot.
Hogy ezen mit értett, azt Gheorghe Flutur, a párt alelnöke magyarázta el, aki szerint a PDL-nek információi vannak arról, hogy a Szociáldemokrata Párt (PSD) utcai erőszakra bujtogatja szimpatizánsait a bizalmi szavazás napján. Flutur szerint a PSD megyei szervezetei arra készülnek, hogy a párt többbusznyi és -vonatnyi szimpatizánsát utaztassák Bukarestbe szerdán. A politikus szerint a PSD vezetői a kezdetektől tudják, hogy a bizalmatlansági indítványnak nincs esélye, ezért a bizalmi vitát ki szeretnék vinni az utcára, „ami sajnálatos lépés egy magát európainak tartó párt részéről”. A PSD által szervezett bukaresti megmozdulások kapcsán tegnap Sorin Oprescu, Bukarest főpolgármestere közölte, a rendfenntartó erőkkel együtt figyelemmel követik a tüntetők mozgását, és felkérte a szakszervezeti vezetőket, viselkedjenek felelősen. Emellett arra kérte az öregeket és a kisgyerekes családokat, hogy holnap maradjanak távol azon útvonalaktól, ahol a tüntetések zajlanak.
Nem szavaz a két kormánypárt és a kisebbségi frakció sem
A PDL egyébként végleg eldöntötte, hogy nem vesz részt a holnapi szavazáson: a párt honatyáinak és vezetőinek vasárnap esti ülésén arról határoztak, hogy a PDL-s képviselők és szenátorok jelen lesznek ugyan a voksoláson, de nem fognak szavazni. Az RMDSZ tegnap ugyanígy döntött: a szövetség frakcióülésén elhatározták, hogy az RMDSZ szenátorai és képviselői nem vesznek részt a voksoláson.
Markó Béla szövetségi elnök közölte: az ülésen a PDL-hez hasonlóan részt vesznek, de szavazni nem fognak a honatyák. Mint kifejtette, erről a frakciótagok többségi szavazata alapján döntöttek. „A bizalmatlansági indítvány benyújtása politikai aktus, így a mi válaszunk is politikai. Ott leszünk a bizalmi szavazáson, de voksolni nem fogunk” – hangoztatta Markó. A többi kisebbség képviselőit tömörítő frakció sem áll az ellenzék mellé: Varujan Pambuccian frakcióvezető este közölte, nem szavazzák meg az indítványt, sőt a szavazáson sem vesznek részt.
Ponta: gazemberség a PDL döntése
A kormánypárti döntés alaposan kihozta a sodrából Victor Pontát, a PSD elnökét: tegnapi nyilatkozata szerint a PDL lépése „az elmúlt húsz év legnagyobb gazembersége”. A politikus úgy vélte, a PDL „túszul ejtette” saját képviselőit. Mindemellett arról is beszámolt, hogy míg más ellenzéki vezérek tíz televíziós műsorban léptek fel, a PSD tíz kormánypárti voksot szerzett meg az indítványhoz azáltal, hogy befogadta a pártjukból kilépett PDL-s honatyákat. Az ellenzék egyébként is rendkívül aktív a kormánypárti honatyák csábításában, elsősorban az RMDSZ-re „utaznak”.
Crin Antonescu, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke ugyanakkor némileg árnyalta tegnap Radu Moldovan, a PSD szóvivője által még pénteken mondottakat, miszerint amennyiben az RMDSZ átáll, a következő kormányban is megtarthatja jelenlegi tisztségeit. Antonescu szerint az ajánlat kissé még korai, mivel az ellenzéki pártoknak előbb tárgyalniuk kellett volna az RMDSZ-szel. A pártelnök egyébként úgy vélte, azáltal, hogy a kormánypárti honatyák nem szavazhatnak, csökkent annak az esélye, hogy a bizalmatlansági indítványt elfogadja a parlament.
Balogh Levente, Krónika (Kolozsvár)

Újabb áttörést ért el a PKE
Nagyvárad – A magyar államfő látogatásáról, a frissen akkreditált tanárképző intézetről valamint egyéb tervekről és eredményekről esett szó a Partiumi Keresztény Egyetemen tartott hétfői sajtótájékoztatón.
A Partiumi Keresztény Egyetemet (PKE) érintő újdonságokról tájékoztatott hétfőn Dr. János-Szatmári Szabolcs rektor, Dr. Horváth Gizella rektorhelyettes valamint Dr. Flóra Gábor egyetemi kancellár. Schmitt Pál múlt heti látogatásával kapcsolatban elhangzott, hogy bár a román sajtó politikai töltettel számolt be a magyar államfő váradi útjáról és az egyetem jubileumi ünnepségéről, elsősorban az egyetem jövőképének vonatkozásában volt fontos az elnöki vizit. Az egyetemi hálózat kárpát-medencei terjeszkedéséről, és a PKE régióban betöltött szerepének erősítéséről tárgyaltak az államfővel, aki támogatásáról biztosította a felsőoktatási tanintézetet. Elnöki védnökségébe fogadta az új tanszéket ( a Magyar Nyelv- és Irodalomtudományi Tanszéki Csoportot) és az ő jelenlétében írták alá a Sapientia képviselőivel az erdélyi felsőoktatási stratégia megalkotásáról szóló szándéknyilatkozatot. Az eddigiekben nem helyeztek hangsúlyt a regionális elosztásokat körvonalazó stratégiára, de az erdélyi magyar felsőoktatási intézményrendszer bővülésével nagy szükség mutatkozik ennek gyakorlati megvalósulására, hangsúlyozta Dr. János-Szatmári Szabolcs.
Új szakok indítása
Az akkreditációs tervekről Dr. Flóra Gábor beszélt, aki közölte, hogy a közeljövőben új szakok indítására van remény. Olyan interdiszciplináris alapszakokat indítanának, mint a Vallástudományok, a Kulturális mediátor, a Tanítóképző vagy a Gazdasági informatika szak. A tervek között szerepel a Közgazdaságtudományi Karon a Bank és Pénzügy, valamint mesterképzőn a Kis és Középvállalkozások szak indítása is. Még idén megkezdik az engedélyeztetési folyamatot, így remélhetőleg jövőre már elindulhatnak ezek a szakok. A kancellár közölte, hogy szeretnék a folytonosság elvét követni a Magyarország-Románia Határon Átnyúló Együttműködési Program keretében zajló projektekkel kapcsolatosan. Az eddigi hét pályázat a végéhez közeledik, jelenleg három – egy felnőttképzési, egy turisztikai és egy interkulturális – HURO projekt zajlik.
Áttörés a pedagógusképzésben
A Romániai Felsőoktatási Minőségbiztosítási Hatóság (ARACIS) a múlthéten jóváhagyta a Tanárképző Központ működését. Eddig kizárólag állami egyetemek monopóliuma volt a pedagógusképzés, a PKE az első mely magánegyetemként magyar nyelven biztosítja majd a tanárok képzését. Régi vágya valósul meg ezzel az áttöréssel az egyetemnek, hiszen eddig csak állami intézményekkel való együttműködés útján tudták biztosítani a hallgatók számára a pedagógiai modult. Dr. Horváth Gizella rektorhelyettes arra hívta fel a figyelmet, hogy a kisebbségi létben központi jelentősége van a minőségi oktatás biztosításának és erre az új magyar kormány is nagyobb figyelmet szentel. Az akkreditációs bizottság pozitívan viszonyult a központ létesítéséhez és megfelelőnek tartotta az intézet ellátottságát. A tanárképzés keretében elsősorban a gyakorlatra fektetnék a hangsúlyt, emellett a jelentkezők a módszertani felkészülés mikéntjét, továbbá neveléstudományi, lélektani ismereteket is elsajátíthatnának. Természetesen a képzés vizsgakötelezettséggel jár és óralátogatást feltételez, hangzott el. Mészáros Tímea, erdon.ro

Arany János Iskolacsoport Szalontán
Bihar megye – A Bihar megyei Tanfelügyelőség jóváhagyta, hogy a következő tanévtől megkezdődjön a tanítás a nagyszalontai I–XII. osztályos magyar tannyelvű iskolában, melynek Arany János Iskolacsoport lesz a neve.
Nagyszalontán jelenleg három iskolában zajlik oktatás: az Arany János nevét viselő általánosban, az ugyancsak a város legnagyobb szülöttjéről elnevezett főgimnáziumban, illetve egy szakiskolában. Mindháromban vannak román és magyar tannyelvű osztályok. Az új iskola létrehozásával a vegyes iskolai oktatás szétválasztásáról beszélhetünk, mondta el kérdésünkre Török László polgármester. Az elöljáró hozzátette, hogy erre azért van szükség, mert a mostani helyzetben csorbul a magyarság érdekérvényesítésének lehetősége.
Egyenrangúsításra törekszenek
A városban 57% a magyarság aránya, ez azonban nem tükröződik az iskolákban. Ennek oka szerinte, hogy míg magyarság szempontjából a szalontaiak egy „szigetet” képeznek dél-biharban, addig a környező román településekről érkeznek diákok a városba (akik hosszabb távon, ha ott le is telepednek később, a lakosság számarányának megváltoztatásához járulhatnak hozzá). A jelenlegi helyzet nem ideális a nevelésre, és „egyenrangúsításra” van szükség mind a diákok, mind a pedagógusok irányában, hiszen utóbbiak a pillanatnyi helyzetben nem tudják maradéktalanul kibontakoztatni szakmai képességeiket.
Összefogással
A helyi RMDSZ és a református egyházközség együtt tervezi az új iskola beindítását. Bődi Kálmán, az egyházközség gondnoka, aki 39 évet töltött a katedra mellett, úgy véli: az új tanintézményre azért is szükség van, mert ott megteremthetik azt a fegyelmet, ami az eredményes oktató-nevelő munkához elengedhetetlen. Az iskolába természetesen vallási hovatarozástól függetlenül járhatnának a diákok, és ahivatalos tanterv szerint tanulnának. A témára még több érintett véleményét megjelenítve visszatérünk. erdon.ro

Szavak hátterében – Erdély nem Dél-Tirol, nem Katalónia, nem Finn- vagy Svédország, az erdélyi magyarságbak saját önálló útját kell járni
Schmitt Pál romániai látogatása után az erdélyi magyar internetes fórumokon többen is támadták a Magyar Köztársaság elnökének azt a Bukarestben elhangzott mondatát, amely a Magyar Távirati Iroda megfogalmazása szerint így hangzott: „Schmitt Pál (...) kifejtette: arra biztatja a romániai magyar közösség tagjait, hogy elsősorban jó állampolgárként tartsák tiszteletben a szabályokat, gyermekeiket neveljék rendre, legyenek jó adófizető polgárok, és ezek alapján várhatják el az őket megillető kisebbségi jogokat.”
Néhány vélemény a szelídebbek közül azután átcsorgott egy-két erdélyi napilapba is, a jegyzetelő újságírók voltaképpen arra utaltak, hogy a romániai magyarságot az említett állampolgári és családi kötelességeikre fölösleges emlékeztetni, hiszen a közösség tagjai köztudottan jó adófizetők, utódaikat pedig tisztességre nevelik. A kisebbségi jogok nem ok és okozati viszony eredményeként, nem a hasonló állampolgári magatartás következményeként, hanem alanyi jogon járnak a romániai magyar közösségnek.
Vajon miért hangsúlyozta ki a román fővárosban is az etnikai autonómia gondolatát támogatni óhajtó magyarországi államelnök a bevezető megállapítást? Csak tanácsadói vagy beszédírói fogtak mellé? Netán valamilyen más megfontolást is követett?
A véletlenszerű megfogalmazást kizárva, az ésszerű magyarázatok irányában alighanem két úton is el lehet indulni. Egyrészt nem szabad feledni, hogy a volt sportdiplomata Schmitt Pál elnöki megválasztásáig az uniós parlament alelnöki tisztségét is betöltötte, márpedig az ilyenszerű mondatok – legalábbis részben – hozzátartoznak a különböző országokba látogató politikusok udvariassági szólamaihoz.
Másrészt viszont joggal feltételezhető, hogy az új magyar kormány azt szeretné, ha nemzeterősítő intézkedései nem keltenének különösebb feszültséget a szomszédos országokkal kialakított kapcsolataiban. E tekintetben lényeges bizonyíték Schmitt Pálnak a hónap elején Horvátország fővárosában, Zágrábban mondott beszéde Antall József szobránál.
„Rossz együttélésből, a különféle népekkel való acsarkodásból már kaptunk jó pár történelmi leckét. Most az egymásra utaltság, a bizalom könyvében nyílhatott új fejezet. Világos volt: csak annyi jóindulatot várhatunk a szomszédos államoktól, amennyivel mi is viseltetünk irántuk. Csak annyira fog becsülni minket Európa, amennyire képesek leszünk megélni saját európaiságunkat.”
Ez egy igen lényeges gondolat magyarázza azokat a diplomáciai körutakat is, amelyeket Magyarország külügyminisztere hivatalának elfoglalása előtt és után is megtett a szomszédos országokban, igyekezve tisztázni a kettős állampolgársággal kapcsolatos aggodalmakat.
A magyar kormány nincs könnyű helyzetben. Nem csupán a Jobbik és vele együtt a szélsőjobboldal eszméinek budapesti parlamenti bevonulását kell kivédenie a világ előtt, hanem azoknak a már meghozott intézkedéseknek a hatását is, amelyek nyilvánvalóan sértik egész sor európai multinacionális cég pénzügyi-gazdasági-kereskedelmi érdekeit.
Magyarország bármilyen erélyesnek is tűnő, egyoldalú intézkedésekkel nem hagyhatja magát elszigetelni szűkebb-tágabb környezetétől, a huszonegyedik században csak olyan, kellőképpen rugalmas nemzetépítő politikák képzelhetők el, amelyekre nem aggathatók a diktatorikus, az autartikus és más hasonló jelzők.
És ha már az elnöki látogatásnál tartunk, Schmitt Pálnak ezúttal Marosvásárhelyen hangzott el még egy olyan mondata, amelyet érdemes megjegyezni mind Magyarországon, mind a romániai magyarság politikai és más köreiben.
„Bizony, az erdélyi magyarok nem élhetik a mások életét. Sem az anyaországiakét, sem a romániai többségi társadalomét, sem az egyes pártokét! Nem kölcsönözhetnek utat más európai népektől, nem cserélhetik el kisebbségi sorsukat mások hasonló helyzetével.” Következésképpen Erdély nem Dél-Tirol, nem Katalónia, nem Finn- vagy Svédország, az erdélyi magyarságnak saját önálló útját kell járnia és ettől még a magyarországi politikai pártok sem foszthatják meg.
Székedi Ferenc, Új Magyar Szó (Bukarest)

Az erdélyi ügy 1956-ban (2.)
A Dobai csoport nem az egyetlen, mely Erdély sorsán, népünk sorsán, jövőjén rágódott.
Egész kisgyerek korom óta tudtam arról, hogy édesapám foglalkozik egy olyan megoldással, amelyet ő akkor elfogadhatónak tartott elvben a románok és a magyarok részéről is, diákkora óta ehhez gyűjtötte az anyagokat, úgyhogy én ezt tudtam. Véglegesítette ezt a javaslatot Márton Áron püspökkel háromszor egyeztetve. '56-tal ez úgy kapcsolódik, hogy '56 körül egyeztetett Márton Áronnal, s akkor tartóztatták le. Aki betette a lábát a gyulafehérvári püspökségre, mindenkit követtek, azt remélték, hogy '56 kapcsán Erdély kérdése valamilyen formában megint időszerűvé válik, '56-ban sokan bizakodtak a nyitásban. Ezért kapcsolódik '56-hoz. Évtizedekig tanulmányozta gazdasági, népismereti, közlekedési és minden szempontból Erdély helyzetét, és neki az volt a véleménye, hogy nem egymásba ékelődve és egymással összekeveredve tud a magyar és a román együtt jól meglenni, hanem mint jó szomszédok, akik egymással nem összekeveredve élnek. Az volt a véleménye, az lenne tisztességes, hogy határkiigazítás történjen Románia és Magyarország között, de lakosságcserével, s ne egy éles beékelődéssel. Ez volt az ő javaslata szerint az a megoldás, ami tisztességes lehetett volna mind a két részről. Ő ezt kidolgozta térképen is, dokumentumban, meghatározta, hogy minden átköltöztetett helység hol találja meg azt a gazdasági és minden egyéb környezetet, amely legközelebb áll a jelenlegi helyzetéhez. Ha valakit átköltöztetünk egyik helyről a másikra, az legyen minél hasonlóbb ahhoz, ahonnan elment. Ezt is meggondolta. Nagyon sok elképzelés volt mindvégig Trianon óta. Volt olyan is, amelyik ilyesmiben gondolkodott. Ő azt szerette volna, hogy ne legyenek ezek a beékelődések, ezért lett volna szükség lakosságcserére. Ez volt az egyik felfogása. A másik pedig az, hogy ezt elfogadhatják, vagy remélte, biztos eljön az az idő, amikor ez megint aktuális lesz. Meg volt győződve, hogy ez a rendszer nem lesz végleges, s a határok sem. Ő megjárta a Szovjetuniót mint fogoly. Sok mindent előre látott. Például megmondta, hogy a Magyar Népi Szövetség igyekezete, hogy kiegyezzen a románokkal, ez is zsákutca lesz. Az is volt. Ő úgy látta, hogy a kérdés rövidesen megint időszerűvé fog válni, és legyen akkorra már egy elképzelés. (Fodor Imre, 1937, Marosvásárhely) Az elképzelések megvoltak hát, s a vélt út is: kijuttatni az emlékiratokat az ENSZ-ülésre, ott előtárni azt a háború utáni helyzetért felelős testületnek. És azelőtt szinte természetes volt, hogy minden út az erdélyi Rómába, Gyulafehérvárra vezetett, Márton Áron püspökhöz, az erdélyi magyarság legnagyobb egyéniségéhez, élő lelkiismeretéhez. A tiszta emberhez, akinek tisztaságát még ellenségei sem vonták kétségbe. Mind Dobai István, mind Fodor Pál akkor bukott le, akkor került a szekuritáté kezébe, amikor felkeresték Márton Áront. Ezt még megengedte a hatalom, hiszen Márton Áron ellen is kellett a ,,terhelő dokumentumokat" gyűjteni. Olyanszerűek ezek a vélemények, hogy vagy egyénileg vagy a testületeknek számított a véleménye, és ezek között a végén nem volt, aki Márton Áronnal beszéljen, hát menjek én. Jól ismertem Márton Áront, már azelőtt jártam nála, még a forradalom előtt, és szóval Márton Áronhoz elviszem én. Ez volt március 20-án, és hát... (Dobai István, 1924, Nagyvárad) Jöhetett és jött is a megtorlás. Dobainak és csoportjának, s jött Fodor Pálnak és mindenkinek, aki tudott az általuk végzett munkáról, kidolgozott tervről. Mert hogy is tűrhette volna el a hatalom, hogy az erdélyi magyarság nemzetközi fórumhoz forduljon az ő problémáival? Hiszen boldogságban éltünk, a legnagyobb boldogságban, mely a történelem során ráragyoghatott az emberiségre. Építhettük a szocializmust, hogy megteremtsük, megteremthessük a majdan virágzó kommunizmus alapjait, mely itt, Románia területén csak a trikolór színei alatt volt elképzelhető. Akkor már elkezdődött a parasztság beterelése a ,,boldog életbe", a kollektív gazdaságokba, már készen állt a rabszolgarend modellje, ahol a legnagyobb bűnnek számított ellentmondani a mindentudó és mindent látó, legtökéletesebb hatalom akaratának. És még ennél is nagyobbnak, ha gondolkodni mertél. És ha népedért akartál tenni valamit. Ők ezt akarták, s kis híján életükkel fizettek ezért. Amikor Márton Árontól hazafelé jöttem Gyulafehérvárról, '57 március 20-án letartóztattak az állomáson, és a szekuritátéra vittek, egyszer hat hónapra, aztán pedig háromszor vagy négyszer visszavittek újabb és újabb vizsgálatokra, háromszáz napot voltam a szekuritátén. Halálos ítéletet kértek, ha jól tudom, háromszoros életfogytiglanra ítéltek. Kényszermunkára. Hát ez nem érdekes, ha nem végzik ki az embert, én jogász vagyok, tudtam, mi van... (Dobai István) És a rendszer dühöngővé vált. Elindultak a fejvadászok. Fejüket kellett venni azoknak, akik egy kicsit fölébe emelkedtek az átlagnak. Ugyanazon éjszaka tartóztatták le Páskándi Gézát, Dávid Gyulát meg engem. Jöttek a vádak. Az a memorandum, amit ismertettek ott, az egyetemen... Kikerült külföldre. Megvolt a kapcsolatunk. (Bartis Ferenc, 1934, Gyergyószárhegy)
És azoknak is, akik esetleg valamikor fölébe emelkedhettek volna, legyenek azok akár tizenéves gyermekek. Mert ugye a boldogság birodalmát nem lehetett, nem szabadott megzavarni. És ami azután következett, azt a történelem szégyenének is nevezhetnénk. Amikor a börtönök megteltek kínzásra, megtorpanásra kiszemelt tízezrekkel, s amikor ,,az ember úgy elaljasult, / hogy önként, kéjjel ölt, nemcsak haraggal!" Ötvenhat ébredését a terror újabb, ebben a szörnyű korban nehéz lenne leírni, hogy ,,sohasem látott" dühöngése követte. Mert a módszerek már megvoltak, itt, ezen a földön szabadon lehetett agyonverni, agyonlőni embereket, akár ítélet nélkül is. És ítélet? Mit számított az! Lehetett gyártani szükség esetén tonnaszámra is. Nem kellett ahhoz sem tény, sem ok, sem semmi. Csak szándék és utasítás. Amiként a vádanyagot is lehetett gyártani. Az Igazság volt az, ami legkevésbé érdekelte ama hatalom urait. A cél — letörni a szabadság akarásának még a gondolatát is, belefojtani a szót és a szuszt is azokba, akik a nemzetükért akartak tenni bármi keveset is — szentesítette az eszközöket. Oda voltam bilincselve, s úgy ütött. Csinálta azt is, hogy kitépte a két kicsi lábujjam körmét. Mikor a fadarabot beverte a fülembe. Olyan is volt, hogy önmagát hergelte... Tizenkilenc csonttörésem volt. Rájöttem arra, hogy az egészet mondvacsináltan fogalmazták meg, neveket tettek be ártatlanul. Nagyon jól tudták az írást is utánozni... Bevittek a tárgyalásra... Ott volt Várhegyi, Demény, Kiss Kálmán... Én akkor voltam azon a tárgyaláson, a bíróság elrendelte az orvosi kezelést, s akkor engem elvittek Văcăreşti-be, a rabkórházba, ott hónapokon át kezeltek, akkor vissza a börtönbe... A szüleim, édesanyámék fellebbeztek. Bukarestből is kijöttek, az már nem a régi bíróság volt... Nagy Tibor, a kolozsvári ügyvéd, amikor kezdett védeni, hogy elvtársak, politikai dolgok, olyan a vérmérséklete, a bíró rászólt: Felhívom a védelem figyelmét, neki is biztosítunk egy cellát Szamosújváron. Rá volt írva a dossziéra, hogy kinek mit kell adni, és azt fent, Bukarestben döntötték el. Oda mentek a szálak, ezek eszközök voltak, pribékek. Én kereken és pontosan öt évet voltam a szamosújvári börtönben... (Bartis Ferenc)
Aztán elszedték a szemüvegemet, mindenütt nekivitt a falnak, valahogy legurultunk a pincébe, ott a betegekkel ugyanabban a kabinban, s azt mondja, Ia scoateţi scaunul! Vegyem ki a széket. Mikor vettem ki a széket, azt mondja: Mi van, meg akarom ütni? Úgy pofon vágott, hogy annál nagyobb pofont azelőtt soha nem kaptam. S akkor a falnak állított, s rám öntött egy veder vizet, úgyhogy már másnap nagyon de nagyon rossz állapotban voltam, másnap reggel már reszkettem, már gyomorgörcseim voltak, már nem tudtam józanul gondolkozni sem a félelemtől, és a fázástól sem, főleg az idegességtől. Ilyen körülmények között aztán felvittek egy cellába, ott voltam vagy két órát, ott találkoztam az első politikai fogollyal, hasonlóképpen, frissen megverve éppen úgy, olyan gyenge állapotban. Alig mertük egymásnak a nevünket elmondani, gyanakodtunk egymásra, s akkor már a kihallgatáson az a szöveg hangzott el, hogy félre voltunk vezetve mi, fiatalok a reakció által, s amit ők évekig építenek, mi pár nap alatt tönkretesszük, meg ilyen szövegek. (Lay Imre, 1938, Brassó) De akkor már olyan fáradt voltam, hogy elmentem, s lefeküdtem. Lefeküdtem egy vasrácsra, mert nem volt szalmazsák. Takaróm se volt, úgy átfáztam reggelre, hogy a hónom alatt is hideg volt. Mondom a társaimnak, nézz oda, én is lefeküdtem... Ha lenne élelmem! Ha lenne ruhám! Kapnék rendes ágyat! Közben én nagyon erős voltam, tornásztam, atletizáltam, erős voltam. Addig. De nem kapok semmit, csak akkor, amikor már minden késő lesz. Ez volt novemberben, a következő év márciusában megállapította Cserna Feri orvos, rabtárs, hogy ez tébécé s tüdőgyulladás, már akkor nem tudtam se beszélni, semmi, járni még kevésbé, feküdtem a vasrácson, és... és... nahát — úgy tűnt — mentség semmi. (Dobai István) Az őrök azt mondták, hogy ti nem azért vagytok idehozva, hogy életben maradjatok, hanem hogy megsemmisítsünk. Ez a megsemmisítő osztály. Kb. 1430-an voltunk átvíve, és ebből fele, ha életben maradt. A többiek meghaltak... (Kelemen Imre, 1935, Szováta) Hát így. A pokol útjai szinte kimeríthetetlenek voltak. És a bűnöd az volt, hogy nem voltál bűnös. Vagy még egyszerűbben, hogy embernek születtél. Embernek, s esetleg magyarnak is
Gazda József, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kettős ünnepély Marossárpatakon
Október 10-én kettős ünnepély helyszíne volt Marossárpatak.
A vasárnap délelőtti istentisztelet után a református közösség átvonult az iskola udvarára, ahol második alkalommal vett részt az iskola nevét viselő néhai Adorjáni Károly iskolaigazgató mellszobrának a felavatásán és az aradi vértanúk tiszteletére szervezett megemlékezésen.
Mózes Sándor, az iskola tanára röviden ismertette Adorjáni Károly pedagógusi és közéleti tevékenységét. Ő volt a sárpataki Hangyaszövetkezet és Hitelszövetkezet megalapítója. Hitelszövetkezeti tevékenységének köszönhető, hogy az 1930-as években áruba bocsátott felső Teleki-udvar birtoka nem került idegen kezekbe, hanem sárpataki kisgazdák vásárolhatták meg.
A továbbiakban elmondta, hogy 2008 tavaszán, néhány héttel a helyhatósági választások előtt már felavatták Adorjáni Károly mellszobrát, de mert nem időtálló anyagból készült, egy év eltelte után szétesett és üresen állott a talapzat. Az önkormányzat kérésére Miholcsa József szobrászművész műkőből elkészítette a szobrot, és ezért került sor a másodszori szoboravatásra.
Ezután Stupár Károly református lelkész megáldotta a szobrot, majd az önkormányzat vezetője, Kozma Barna polgármester és Miholcsa József művész, a szobor alkotója virágkoszorút, míg Adorjáni Károly rokonai, az unokák virágcsokrokat helyeztek el a szobor talapzatára.
A szobor felállításáért Rend Mária nyugdíjas tanítónő, Adorjáni Károly leánya mondott köszönetet az önkormányzatnak és a szobrászművésznek.
Az 1848-49-es szabadságharc bukását követő megtorlásról, az aradi vértanúk mártírhaláláról Török Gabriella, a nőszövetség elnöke mondott beszédet. Fekete Anna Petőfi-verset szavalt.
A megemlékezés színfoltja a református kántor vezette női dalárda bemutatkozása volt.
Gálfi Tibor, Marossárpatak, Népújság (Marosvásárhely)

Közmeghallgatás az Európai Parlamentben
A csángók – egy veszélyeztetett kisebbség Európában
Megrázó hírek olvashatók arról, hogy évenként több tucatnyi nyelv, kivesző nyelveket beszélő népcsoport pusztul ki a világon. E közösségek utolsó tagjai halálukkal anyanyelvüket is a sírba viszik. Drámai esetük sokkoló erővel irányítja figyelmünket a kisebbségi közösségek mostoha sorsára, a kevesek által beszélt nyelvek vagy a saját állammal nem rendelkező népek tragikus helyzetére, sajátos problémáira.
Az etnikai és vallási kisebbségek sorvadásának és pusztulásának egyik leggyakoribb okozója a kulturális genocídium, melynek mindenekelőtt a kollektív dimenziójára kell rámutatnunk. Ebben a megközelítésben a nemzetközi téren általános, valamint az Európai Unióban is szinte kizárólagos módon használatos – egyéni – emberi jogok mégoly következetes érvényesítése sem célravezető. A közösségi létükben veszélyeztetett embercsoportoknak valójában egyedül a kollektív jogok biztosítása jelenthetne hatékony védelmet. Éppen ezért az európai kisebbségvédelemnek ebbe az irányba kellene haladnia és továbbfejlődnie.
A puszta megmaradásában fenyegetett moldvai csángó-magyaroknak is kizárólag ez a fajta kisebbségpolitika nyújthatna esélyt a túlélésre. Ez a Románia Kárpátokon-túli, keleti részén élő, római katolikus közösség a több évszázada reá nehezedő asszimilációs nyomásnak, nem utolsósorban pedig a Ceaușescu-diktatúra által állampolitikai rangra emelt, ún. homogenizációs politikának tulajdoníthatóan mára már a teljes identitásvesztés határára került.
Az Európai Parlament épületében különleges szeretettel üdvözlöm Pusztina település küldötteit, akik még ahhoz az ötven-hatvan ezernyi csángó-magyarsághoz tartoznak, amely az időközben elrománosított, mintegy kétszázezer csángó testvérükkel szemben – katolikus hitükkel együtt – ősi nyelvüket is mindmáig megőrizték.
Soraikban külön is köszöntöm jeles szellemi és polgári vezetőiket – mai előadóinkat –, nevezetesen Solomon Adrián elnököt, a Moldvai Csángó-Magyarok Szövetségének vezetőjét, Nyisztor Ilona énekművészt, a szövetség kulturális alelnökét, valamint Hegyeli Attila székelyföldi tanárt, a kiváló csángómentő oktatási program – és iskolai rendszer – irányítóját. Az ügy iránt elkötelezett előadóink között nagy megbecsüléssel fogadhatjuk körünkben továbbá Tytti Isohookana-Asunmaa volt finnországi miniszter asszonyt, az Európa Tanács egykori jelentéstévőjét, akinek döntő szerepe volt abban, hogy közel tíz évvel ezelőtt az ET Parlamenti Közgyűlése határozatban fogadta el 1521/2001. számú Ajánlását (Recomandation 1521/2001) a moldvai csángók kisebbségi jogainak védelmében, valamint közösségi önazonosságának megőrzése érdekében. A finn politikusnő az idők folyamán hasonló módon lépett fel az uráli kultúrák, illetve az oroszországi finnugor közösségek – példának okáért a marik – védelmében.
Odahaza, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, valamint ideát, az Európai Parlament keretében az erdélyi magyarság és Székelyföld autonómiájával együtt, kezdettől fogva következetesen kiállunk a csángó-magyarok közösségi jogai mellett – nem feledkezve meg ugyanakkor más veszélyeztetett népcsoportok, köztük a puszta létjogukban megkérdőjelezett szerbiai románok („vlahok”), valamint a görögországi makedónok tarthatatlan helyzetéről.
A csángók erőltetett asszimilációja enyhült formában ugyan, de mindmáig tovább folytatódik. Haló poraiban maga a nacionálkommunista diktátor, Nicolae Ceaușescu is elégedett lehetne a dolgok jelenlegi állásával. A nagy erdélyi költő, Reményik Sándor modell-értékű versét felidézve: a moldvai csángók templomaikban nem használhatják anyanyelvüket, és magyar iskoláik sincsenek – márpedig a templom és iskola, hagyományos módon, egy nemzeti közösség identitásának a legfőbb tartópillérei. A román egyházpolitika és oktatásügy továbbra is valóságos nacionalista „kurzust” folytat a beolvasztásra ítélt csángók anyanyelve és kultúrája ellen.
Manapság Európa-szerte, sőt világviszonylatban kitüntetett elsőbbséget élvez a természetvédelem. Méltó volna, hogy a flórához és a faunához hasonlóan a humán szférának – ennek részeként pedig a közösségi emberi jogok, illetve a veszélyeztetett kisebbségek védelmének – is kellő figyelmet szenteljünk.
Az is tarthatatlan, hogy miközben az Európai Unión kívüli, ún. harmadik országok viszonylatában az emberi, a nyelvi és a vallási jogok kérdése abszolút prioritásnak számít – ezzel szemben viszont saját tagországaink hasonló problémáira alig vannak megfelelő eszközeink, és a diszkriminatív szlovákiai államnyelvtörvény vagy a saját pusztuló kisebbségeink esetében az Európai Közösség szinte tehetetlen. Az Európa Tanács kisebbségvédelmi mintáit követve és joganyagát átvéve, ezen a téren is mihamarabb meg kellene keresnünk a megoldást. Ebben a tekintetben a bécsi Alapjogi Ügynökséget biztató kezdetnek tarthatjuk.
A cigányság helyzete kapcsán azt is látnunk kell, hogy a mélyszegénység nem csupán egy adott népcsoport vagy etnikum kizárólagos „kiváltsága”. A moldvai csángók régiójának és településeinek mérhetetlen elszegényedése, ennek következtében pedig a csángó férfiak masszív kiáramlása és nyugati munkavállalása ugyanebbe a jelenségkörbe tartozik. Éppen ezért a közös Európa irántuk is kiemelt felelősséggel tartozik. Ebben a gondolatmenetben: a romániai csángók ügye nem csupán emberi jogi és kisebbségvédelmi, hanem gazdasági szempontból is közös európai ügynek számít – és éppen ezért, szokványos formalizmussal nem utalható vissza az illetékes tagország, vagyis Románia kizárólagos hatáskörébe.
Az ilyenkor szokásos jókívánságok mellett – az 1956-os évforduló jegyében – hadd zárjam megnyitóbeszédemet a jeles sportember, Schirilla György „hitvallásával”, aki a magyar szabadságharc tiszteletére idén az annak helyszínei közötti pályát futotta be, annak előtte pedig a római pápához gyalogolt el:
„Imádkozz úgy, mintha minden Istenen múlna,
s cselekedj úgy, mintha minden rajtad állana!”
Ezzel a nemes hittel és áldozatossággal imádkozzunk és cselekedjünk csángó Testvéreinkért és a világ elnyomottaiért!
Tőkés László, EP, Brüsszel

"Egyáltalán nem exponálta magát"
Nagyvárad- E héten szombaton délelőtt 11 órától avatják boldoggá a váradi Bazilikában Bogdánffy Szilárd vértanú püspököt. Ezzel kapcsolatban Emődi András, a püspökség levéltárosa nyilatkozott az erdon.ro-nak.
– Mennyit lehetett tudni a vértanú püspökről az 1989-es fordulat után?
– A kilencvenes években nagyon keveset tudtunk Bogdánffy Szilárdról, jóformán nem ismertük még a nevét sem. A kutatásaink során folyamatosan bebizonyosodott: ennek az az oka, hogy egy olyan típusú ember volt, aki egyértelműen nem exponálta magát. Nem viselt semmilyen különösebb tisztséget, gyakorlatilag az egyházi oktatásban élte le az életét itt Nagyváradon, illetve Szatmáron is. Majd csak püspöki titkári kinevezése után kezdték tulajdonképpen megismerni a szélesebb tömegek, úgy egyházi, mint világi téren. Ami a kutatást illeti: majdnem tíz évig tényleg a homályban tapogatóztunk, rendkivül evés adat állt a rendelkezésünkre. Ez betudható részben annak is, hogy a negyvenes évek végétől, a letartóztatásától kezdve mindenki hallgatott róla. A rá vonatkozó dokumentumok, iratkötegek nem maradtak egyben, Szatmáron maradt csak fenn néhány személyes irat, tehát gyakorlatilag mindent meg kellett egyenként keresni.
– Hogyan zajlott a Bogdánffy Szilárdról szóló kutatómunka?
– A film forgatásakor előjött egy csomó újdonság, részben a vajdasági szülőhelyéről, részben a temesvári egyházmegyéből, illetve Nagyváradon is a film készítői és én is próbáltunk feltérképezni minden lehetőséget, minden levéltári forrást. Itt nyilván a saját egyházmegyei levéltárat meg az Állami Levéltár megyei kirendeltségét említhetném, illetve a legutóbbi időben megkaptuk a rá vonatkozó tulajdonképpen legértékesebb anyagot a bukaresti Titkosszolgálati Levéltárból, a CNSAS-tól, amely egy hatalmas, több mint ezer oldalas dokumentumhalmaz. Nem csak az elitéléséről, hanem a peréről, az előzményekről, a titkosszolgálati megfigyelésekről, mindenről egy nagyon gazdag iratanyag. Úgyhogy most már kezd körvonalazódni a dolog. Személyesen én is, illetve a Krisztusnak ajánlva című dokumentumfilm készítői is elmondhatják, hogy gyakorlatilag ennek a munkának a során ismertük meg mindnyájan, s szerettük meg Bogdánffy Szilárd alakját. Egy nagyon izgalmas, nagyon érdekes és karakteres személyiség körvonalai sejlettek ki úgy a film készítése kapcsán, mint az iratanyag tanulmányozásakor.
– Hogyan értékeli azt, hogy Bogdánffy Szilárd lesz az első boldoggá avatott püspök azok közül, aki a kommunista börtönökben haltak meg?
– Egyrészt ennek az is az oka, hogy meglehetősen korán elkezdődött a boldoggá avatási eljárás beindítása- tizenhét éve-, ami hatalmas idő ebből a szempontból. Másfelől az utóbbi időben mindent megtettünk úgy a kutatás terén, mint ennek az ügynek a szentszéki előmozdításában annak érdekében, hogy sikeres legyen. Természetesen a váradi püspökség nem törekedett egy ilyen elsőbbségre, de nagyon örülünk neki. Kifejezetten nagyon örülünk annak is, hogy rövidesen, még a jövő év nyarán Scheffler János püspököt is boldoggá avatja a Szentszék megfelelő kongregációja. Ez azért is örvendetes, mert különösen most, a titkosszolgálati dokumentumokból kiderült, hogy a két püspök teljes megfigyelése, pere és elitélése egy vonalat képviselt. Tulajdonképpen a dossziénak már a címlapján, ahogy a kiállításon is látható, az szerepel, hogy Cazul Scheffler Ioan şi alţii (Scheffler János ügye és a többiek). A többiek közül Bogdánffy Szilárd az első, tehát ő volt a legfőbb “bűnrészese” Scheffler püspöknek.
Ciucur Losonczi Antonius, erdon.ro

A kommunizmus szigete – Filmvetítés ma a Posticumban
Nagyvárad – Október 26-án, azaz ma este 19 órától vetítik le a nagyváradi Posticumban a Havannai Mesék 50 év után című filmet Dóka Béla és Marossy Géza rendezésében. A vetítést követően a film operatőr-rendezőjével, Marossy Gézával beszélget Kósa András László szociológus.
Beváltatlan ígéretek a boldogsághozó kubai szocializmusról. A rum, a szivar és a salsa díszletei mögött a túlélés parancsa érvényesül az álmok romjain. Ahol Yoani Sancez úgy vált a világ legolvasottabb bloggerévé, hogy otthon nincs is internetkapcsolata. A kubai szabadság állama, amely tiltja a testépítést, de engedi a kakasviadalt. Mint ahogy tiltaná ezt a filmet is, ha tudna róla.
Havannai Mesék 50 év után.
Rendező: Dóka Béla és Marossy Géza. Operatőr: Marossy Géza. Gyártásvezető-producer: Szederkényi Miklós. Gyártó: DUNATÁJ Alapítvány. Idő: 42 perc.
A kubai kommunizmus 2009-ben és Románia 1989-ben. Összehasonlítható-e a két rendszer? Két évtized távlatában emlékezünk-e még a romániai állapotokra? Hol tart most a kubai ellenállás? Helyszín: Posticum (Nagyvárad, Teiului utca).
Időpont: 2010. október 26., kedd, 19 óra.
Az esemény szervezői: Közéletre Nevelésért Alapítvány, Budapest (http://www.kozeletre.hu) Magyar Köztársaság Sepsiszentgyörgyi Kulturális Koordinációs Központja (http://www.mkk.ro) Posticum, Nagyvárad (http://www.posticum.ro). erdon.ro

Az Erdély.ma is megkapta a Báthory-díjat
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, a Bolyai Kezdeményező Bizottság javaslatára minden évben Báthory Díjat adományoz azoknak a személyiségeknek és szervezeteknek, akik az adott évben, vagy a megelőző időszakban a legtöbbet tették a romániai, állami finanszírozású magyar felsőoktatás megteremtése érdekében.
Az idén az Erdély.ma is érdemesnek találtatott a díjra. Erdély.ma

A politikum bukása
Amilyen a kormány, olyan az ellenzéke – ez az állítás ugyancsak jellemző napjaink Romániájára. Oldalakat tölthetünk meg a jelenlegi hatalom ballépéseivel, listázhatjuk hiányzó intézkedéseit, és sorolhatjuk mindazt, amit elrontott vagy nem tett meg. Vitathatatlanul felelős az igen mély gazdasági, szociális válságért, társadalmi rétegeket haragított magára, az utcai tüntetéseken eluralkodó düh és harag jelzi az elkeseredés fokát, no meg azt, sok millióan szeretnék látni a Boc-kabinet bukását.
A ma vitára és szavazásra kerülő bizalmatlansági indítvány sok reményre mégsem jogosít, szinte bizonyos, nem lesz meg az elfogadásához szükséges szavazat, a tavalyi csoda nem ismétlődik meg, a rövid pórázon tartott kormánypárti honatyák meg sem közelíthetik az urnákat, így még tévedésből sem csatlakozhatnak az ellenzéki kezdeményezéshez.
A kudarc azonban egyértelműen nem ezen múlik, hisz akár nyíltan is vállalhatnák a másik oldalhoz csatlakozásukat, ha körvonalazódott volna egy reménykeltő alternatíva. A szociáldemokraták és a liberálisok azonban folyamatosan azon marakodnak, ki ellenzékibb, ki utálja jobban Băsescut, Bocot, legkevésbé sem próbálták összehangolni mondandójukat, még a leendő, esetleges kormányfőről, a legfontosabb tennivalókról sem sikerült megállapodniuk. A két ellenzéki pártelnök egymással gúnyolódik, no meg hárítja a felelősséget. Nemcsak parlamenti kollégáikat, de a közvéleményt, mi több, még egymást sem sikerült meggyőzniük, hogy valóban megoldást jelenthetnének a válságban fuldokló Romániának. Élhetünk a gyanúval, politikai színjátékról van szó csupán, valójában nem is kívánnak hatalomra kerülni, ilyen nehéz időszakban nem koptatnák hírnevüket a kényes-kínos kormányzással, az emberekre, gondjaikra való hivatkozás csak a jól bevált retorika része.
A politikusok ellenzékben és kormányon egyaránt leszerepeltek. A szakszervezetek ma rég nem látott tömeget próbálnak mozgósítani, 80 000 ember felvonulását ígérték a fővárosban. A hatalom minden eszközt bevetett, hogy elijessze a tiltakozásra készülőket, de talán éppen ez a gáncsoskodás erősíti meg az emberek elhatározását: ha szép szóval, tárgyalások útján nem sikerült, majd az utcán kiharcolják jogaikat. Választott képviselőikre nem számíthatnak, maguk lépnek a küzdőtérre.
Farkas Réka, Háromszék, Erdély.ma

Egyszerűsített honosítási eljárásról
Január elsejétől érvénybe lép az egyszerűsített honosítási eljárásról szóló törvény. A magyar hatóságok ezekben a hónapokban készítik elő a feltételeket az igénylések benyújtásához és az állampolgárság megadásához. Balogh György csíkszeredai konzul az egyszerűsített honosítással kapcsolatos kérdésekre válaszolt.
Nem kampányidőszakra szól a magyar állampolgárság igénylése, a lehetőség január elsejétől folyamatosan biztosított lesz – hangsúlyozta Balogh György azzal kapcsolatban, hogy mennyire tudnak felkészülni az igénylések fogadására. Nagy gondot jelent számukra, hogy nem lehet előre látni a jelentkezések ritmusát. Tekintettel arra, hogy a folyamat elindítása téli hónapokra esik, amikor mind az utazás, mind a várakozási idő eltöltése nehézségekbe ütközik, azt tervezik, hogy kizárólag előzetes bejelentkezés alapján fogadják az ügyfeleket: telefonon vagy interneten lehet majd időpontot kérni a magyar állampolgárság igénylésének benyújtására. Balogh György konzul hangsúlyozta: nem változott meg a magyar végrehajtó szervek elkötelezettsége az ügy iránt, mindössze azt igyekeznek elérni, hogy a jelentkezők a lehető legegyenletesebb elosztásban tudják benyújtani kérelmeiket. A jelentkezők programálásával tudják megelőzni a hosszas várakozásokat.
Új irodát nyit a konzulátus
A Hargita Népe értesülése szerint a magyar konzulátus új irodáját a Lazarus Házban nyitják meg. Ezt az információt Balogh György nem kívánta sem cáfolni, sem megerősíteni. Kis türelmet kért az új iroda hollétének bejelentéséig, államtitkári szintű döntés az épületről ugyanis ezen a héten történik.
Arra vonatkozóan pedig, hogy hány új alkalmazottja lesz ennek az irodának, elmondta: a magyar külügyminisztérium részéről az új főkonzul mellé még egy új konzult neveznek ki erre a munkára (tehát három konzul fog dolgozni Csíkszeredában), és december közepén hat új adminisztratív ügyintéző érkezik. Amennyiben az igénylések száma nagyobb személyzetet kíván, a külügyminisztérium állományának tartalékából azonnal munkába állíthatók további munkatársak. Ami pedig a helyi alkalmazottakat illeti, a konzul elmondta: anélkül, hogy meghirdették volna, milyen állásokra várnak jelentkezőket, ötven önéletrajz van máris az asztalán. Ezeknek átvizsgálását, kiválogatását a héten kezdik el. Egyelőre nem tisztázott, hány személyt tudnak alkalmazni, mindenkit interjúra sem hívnak be, de azt megígérte Balogh György, hogy minden kérelmezőnek választ adnak.
Friss hír, hogy minden valószínűség szerint szombattól lesz élő a www.allampolgarsag.gov.ro portál, ahol az érdeklődők minden, a magyar állampolgárság igényléséhez szükséges tudnivalót megtalálnak.
Takács Éva, Hargita Népe (Csíkszereda)

Ötölés-hatolás ellen: A Hét
Lehetne ötölni, hatolni, hogy miért szűnt meg A Hét, de talán hasznosabb lenne újraindítani. Gondos előkészítéssel, a munkatársak megválogatásával, alkalmas (...) főszerkesztő megtalálásával a siker sem maradna el.
Amikor a Pro Minoritate című kisebbségpolitikai szemle tavaly felkért, hogy írjam meg a romániai magyar sajtó történetét, örömmel tettem eleget, hiszen számos jelentős lappal ismertethettem meg az Erdélyen kívüli olvasókat.
Az Erdélyi Múzeummal – amelyről feljegyezték, hogy Kazinczy Ferenc az első kötetét az utcán lapozgatva önfeledt gyönyörűségében orra bukott -, a Brassói Lapokkal, a Helikonnal, a Korunkkal, és sorolhatnám. Örömömbe csupán akkor vegyült üröm, amikor A Hét társadalmi szerepéről kellett szólanom.
Arról, hogy Gheorghe Gheorghiu Dej halálával és Nicolae Ceauşescu hatalomra kerülésével az RKP elfogadta, vagy inkább csak mímelte a kulturális nyitást, s ezzel lehetővé vált értelmiségieknek szánt lapok indítása is.
A szocializmus időszakának legjelentősebb folyóirata, A Hét első száma 1970. október 23-án (azaz negyven éve) jelent meg a Szocialista Művelődési és Nevelési Tanács társadalmi-politikai-művelődési hetilapjaként Bukarestben. Alapító főszerkesztője Huszár Sándor volt.
A romániai magyar sajtó történetében ez az első (és mindmáig utolsó) olyan hetilap, amely rendszeresen foglalkozott a társadalmi és politikai élet, az irodalom, színjátszás, film, zene, képzőművészet mellett a közművelődés, történelemtudomány, műszaki és természettudományok időszerű kérdéseivel, nyomon kísérte a legfontosabb vitákat és megjelenő műveket a művészetek, a tudományok minden területéről.
Ilyen sokirányú lap legfőbb szerkesztési problémája az egyensúly biztosítása volt, ám évfolyamait olyan egység jellemzi, amelynek összhangját a munkatársak egyéni véleménnyilvánítása, szabad vizsgálódása, szemléleti és stiláris különbözősége adja meg – vallotta Huszár Sándor főszerkesztő. Méliusz József, aki tekintélyével támogatta a lap törekvéseit, a Román Televízió magyar nyelvű adásában úgy jellemezte a lapot, mint amelyik mindig meg tudja találni a maga helyét a változó időben.
A tízéves évfordulón Huszár Sándor főszerkesztői számvetése a lap fő erényét abban látta, hogy az „a társadalmi cselekvés egy modelljének kifejezője.”
A lap társadalmi szempontból legjelentősebb rovata a Fórum volt, amely az olvasói véleményeket közölte. A romániai magyar sajtóban legkövetkezetesebben közölte az olvasói visszhangokat, amelyekből valós társadalmi problémákat felmutató, elemző és megvitató viták bontakoztak ki.
A Hét statisztikái szerint évente mintegy 1000–1500 levél érkezett a szerkesztőségbe! Szintén újdonság és példanélküli volt a szocializmus erdélyi magyar sajtójának a történetében, hogy a romániai magyar és a román szerzők mellett mintegy félszáz külföldi, köztük számos magyarországi munkatársat is foglalkoztattak.
A lap érdeme, hogy magyar nyelven közlő tudományos szerzőgárdát alakított ki egy olyan korszakban, amikor az RKP célja egyértelműen a magyar nyelvű felsőoktatási és értelmiségi képzés felszámolása volt.
Az RKP szemléletéhez mérten túlságosan is liberális lapot, előbb lefejezték, főszerkesztőjét leváltották, majd a nyolcvanas évek végére a pártpropaganda eszközévé züllesztették le.
Eddig a Pro Minoritatéban megjelent vonatkozó szövegrész, ami mint mondtam, némi szomorúsággal töltött el. Mert A Hét ma már nincs, noha lehetne. Mi több, lennie kellene, mert semmire sincs nagyobb szüksége az erdélyi magyar társadalomnak, mint egy olyan hetilapra, amely rendszeresen foglalkozik a társadalmi és politikai élet, a művészetek mellett a közművelődés, történelemtudomány, műszaki és természettudományok időszerű kérdéseivel, nyomon kíséri, levezényli, kanonizálja a legfontosabb értelmiségi vitákat, segít a társadalom(át)építésben.
Lehetne ötölni, hatolni, hogy miért szűnt meg A Hét, de talán hasznosabb lenne újraindítani. Gondos előkészítéssel, a munkatársak megválogatásával, alkalmas, a különböző társadalmi rétegek, generációk, gondolati irányzatok párbeszédét-vitáját kelteni és levezetni képes főszerkesztő megtalálásával a siker sem maradna el. Az a csekély anyagi ráfordítás pedig jelentős szellemi tőkefelhalmozást jelentene, amelyre szüksége van az erdélyi magyar társadalomnak.
Ambrus Attila, Új Magyar Szó (Bukarest)

III. Erdélyi Vándoregyetem
2010. október 21. és 24. között, Krasznamihályfalván, az ErGo Egyesület, a KMDSZ, a KMEI és a KAB szervezésében sor került a III. Erdélyi Vándoregyetemre. A hétvége központi témája Résztől az egészig, ehhez az irányvonalhoz kapcsolódtak a szakmai előadások.
Kezdetként a helyszínt, Krasznamihályfalvát és környékét ismerhették meg a résztvevők Jobb Domokos református lelkész előadásából. Ezután a szervezők ismerkedési játékokkal segítették a baráti légkör kialakulását.
Az idei Vándoregyetem szakmai előadásai a fizika, informatika, történelem, biológia, közgazdaságtan és filozófia területeit érintették. A hétvége során előadást tartott Balog Adalbert (Sapientia EMTE, Marosvásárhely), Bálint Zoltán (Medical University, Graz), Jitianu Liviu (BBTE, Kolozsvár), Kun Ferenc (MTA-ATOMKI, Debrecen), Simon Károly (BBTE, Kolozsvár), Szedmina Lívia (Subotica Tech, Szabadka), Székely Imre (BBTE, Kolozsvár) és Trócsányi Zoltán (MTA-ATOMKI, Debrecen).
Az előadók segítségével a hallgatók nemcsak saját szakterületükkel kapcsolatos ismeretekkel gazdagodhattak, hanem a mindenki számára érthető magyarázatoknak köszönhetően megismerkedhettek a társaik által választott tudományok bizonyos területeivel is. Alkalom adódott arra is, hogy elbeszélgessenek az előadókkal, tanácsot, útmutatást kérhettek tőlük.
A délutáni és esti programok keretein belül a résztvevők megtekinthették az ARGO Audiovizuális Műhely új filmjeit, és az EmpirX Egyesület által biztosított modern távcső segítségével kémlelhették a (szerencsére) csillagos eget. Pénteken este a Monyo Project fergeteges bulija zárta a napot, szombaton a Harmonia Cordis Egyesület által szervezett csodálatos koncertet hallhatták a résztvevők.
A meglehetősen zsúfolt program ellenére minden nap maradt idő a fürdésre, szórakozásra is, és szombaton este még egy “medencés” buli is kialakulhatott. Végül a vasárnapi istentisztelet utáni “búcsúfürdést” követően hazaindultak a résztvevők.
A rendezvény programja, valamint az előadások kivonata megtalálható a Vándoregyetem weboldalán (www.vandoregyetem.ro), és ugyanott a napokban egy részletes beszámoló is elérhetővé válik. És természetesen hamarosan jelentkezünk az Erdélyi Vándoregyetem kezdeményezés új programjaival. erdon.ro

XVII. Bartalis János vers- és énekmondó verseny
Ebben az évben Brassó, a Korona városa, első írásos említésének 775. évfordulóját ünnepli (Corona néven szerepel az 1235-ben készült monostorjegyzékben, a Catalogus Ninivensis-ben). Ennek szellemében hirdeti meg az Apáczai Csere János Közművelődési Egyesület a XVII. Bartalis János vers- és énekmondó versenyt.
A vetélkedőre két kategóriában lehet jelentkezni:
· Versmondó verseny,
· Énekmondó verseny (megzenésített versek, hangszerkísérettel).
Ugyanaz a versenyző jelentkezhet mindkét kategóriában!
A vetélkedő irodalmi anyaga mindkét kategóriában:
· egy szabadon választott Brassóban/Brassó megyében született költő (pl. Zajzoni Rab István, Adolf Meschendörfer, Áprily Lajos, Bartalis János, Szemlér Ferenc, Verona Bratesch, Lendvay Éva, Ritoók János, Jancsik Pál, Apáthy Géza, B. Tomos Hajnal, Vass László Levente, Bencze Mihály, Alexandru Musina, Szász Ferenc, Orbán János Dénes, Mikó András) verse/megzenésített verse, egy szabadon választott XX. századi magyar költő verse/megzenésített verse.
Egy – egy vers előadási ideje nem haladhatja meg a 6 percet.
Részvételi tudnivalók:
A versenyen részt vehet minden, 16 életévet betöltött versmondó/énekmondó (felső korhatár nincs), aki nem hivatásos színművész/előadóművész.
Jelentkezési lap tartalma: versenyző neve, lakhelye, születési adatai, személyazonossági igazolvány/útlevél száma, személyi száma (CNP), foglalkozása, munkahelye, (diákok esetében az oktatási intézmény neve), e-mail címe, telefonszáma, a választott brassói/Brassó megyei költő neve és a vers címe, a szabadon választott vers szerzője és címe. A jelentkezési lap elküldhető: hbeszter@index.hu e-mail címre, 0268-472101 faxszámra, vagy a 500168 Brasov, str. Gen. Dumitrache, nr. 20, bl. 257, ap. 9, (Házy Bakó Eszter) postacímre.
A szervező visszaigazolja a jelentkezést és közli a további tudnivalókat.
A versenyzőnek rendelkeznie kell egy művelődési/oktatási intézmény vagy civil szervezet ajánlásával. Egy ajánló intézményt/civil szervezetet max. három versenyző képviselhet!
Részvételi díj: 15,00 lej (helyben kell kifizetni).
A versenyzőknek szállást és étkezést biztosítunk. Utazási költséget nem térítünk meg. Kísérőt csak kivételes esetekben, a jelentkezők számának függvényében fogadhatunk. A kérelmezőnek fizetnie kell a szállás és étkezési költségeket (k.b.100 lej/nap).
Minden versenyzőt könyvcsomaggal jutalmazunk. Az első három helyezett, mindkét kategóriában, pénzjutalom mellett (I.díj: 250, II.díj: 230, III.díj: 200 RON), jelentős ajándékcsomagban is részesül. Az elért eredmények sorrendjében, számos különdíjat osztunk ki, intézmények, egyesületek, magánszemélyek adományait.
Jelentkezési határidő: 2010. november 6.
További felvilágosítás kérhető Házy Bakó Esztertől a következő e-mail címen: hbeszter@index.hu, vagy a 0040-740-420638-as telefonszámon. erdon.ro

A csángók védelme közös európai ügy
Tőkés László, az Európai Parlament alelnöke a pusztinai csángók egy csoportját, valamint a Moldvai Csángó-Magyarok Szövetségének vezetőit látta vendégül az Európai Parlament brüsszeli székhelyén. Kedden, 2010. október 26-án többek között nyilvános közmeghallgatás keretén belül ismertették a csángómagyarság helyzetét.
Megnyitóbeszédében Tőkés László EP alelnök arról a kulturális genocídiumról beszélt, amely a világ több országában élő kisebbségeket sújtja, és amely a közösség nyelvi és kulturális identitásának eltűnését eredményezheti. A több évtizedes asszimilációs politika következtében a nyelvvesztés tragikus méretűvé vált. A csángó-magyarok sem a templomban, sem az iskolában nem használhatják szabadon anyanyelvüket, az elnyomatás az „önkéntes asszimiláció” megjelenését eredményezte.
Tytti Isohookana Asunmaa, az Európa Tanács (ET) Parlamenti Közgyűlése kulturális bizottságának volt elnöke az általa 2001-ben elkészített 1521/2001-es jelentés alapján tartotta meg előadását. A csángók helyzetét az Oroszországban élő mari közösségéhez hasonlította. Rámutatott: az ET Parlamenti Közgyűlése által 2001-ben megszavazott jelentés és ajánlás oktatási, kulturális és szociális intézkedéseket kér a román államtól a csángó kultúra védelmében. A volt finn miniszter kijelentette: amennyiben a román állam álláspontja nem változik, és nem támogatják a csángómagyarok megmaradását, akkor kultúrájuk és nyelvük eltűnik. Példaként hozta fel, hogy Finnországban a pozitív diszkrimináció elve alapján a kisebbségi kultúrák és közösségek nagyobb támogatásban részesülnek az állam részéről, mint a többség. Végezetül hozzátette: az Európai Parlamentnek monitorizálnia kell a csángók helyzetét, Romániának pedig pozitív hozzáállást kellene tanúsítania.
Solomon Adrian, a Moldvai Csángó-Magyarok Szövetségének elnöke saját életútjának bemutatásán keresztül érzékeltette azt az állami nyomást, amelynek következtében sok csángó elveszíti anyanyelvét. Mivel mind anyanyelvük, mind pedig vallásuk alapján a csángók különböznek a többségi román nemzettől, ezért sok szülő attól fél, hogy gyermeke egész életében hátrányos megkülönböztetésben fog részesülni, amennyiben ragaszkodik anyanyelvéhez. Így előfordul az is, hogy sok esetben a nagymama, aki alig tud románul, nem tud értekezni unokájával, aki már csupán románul beszél. Az ET ajánlása alapján a tanügyi törvény által adott lehetőségekről a csángó szülőket tájékoztatni kellene, sorolta a csángó-magyarok vezetője, a magyar nyelvű misét ne csak a vendégcsoportok látogatásakor engedélyezzék, és a népszámlálás alkalmával a civil szervezeteket is be kell vonni a kérdőívek összeállításánál. Utóbbi esetében talán azt is érdemes lenne megfontolni, vetette fel Solomon, hogy közösségük tagjai csángónak vallhassák magukat.
A soron következő előadó bemutatása előtt Szilágyi Zsolt moderátor, Tőkés László kabinetfőnöke, aki több évig volt a csángók megbízott romániai parlamenti képviselője, arról szólt, hogy a félelem légköre nem szűnt meg Csángóföldön. Az elmúlt években volt pap, aki az ördög nyelvének nevezte a magyart, a magyar nyelv oktatását igénylő szülők gyerekeit pedig több helyen nyilvánosan megalázták. Hegyeli Attilát, a csángó oktatási program vezetőjét pedig többször névtelen sms-ben fenyegették és félemlítették meg. Néhány évvel ezelőtt a bákói tanfelügyelőt és prefektust még arról kellett győzködni, hogy tartsák be, tartassák be a tanügyi törvény előírásait a magyar nyelv fakultatív oktatása terén.
Hegyeli Attila, az MCSMSZ oktatási alelnöke, aki mintegy tíz éve vezeti az oktatási programot, elmondta: „szerencsésnek” mondhatják magukat, ugyanis a Bákó megyei tanfelügyelőség által 2000-ben indított, szervezetük bírósági felszámolását célzó keresetének 2003-ban a brassói bíróság nem adott helyt, az oktatási programot tehát folytathatták. Jelenleg 992 gyermek vesz részt ebben a programban, ebből félszázan nem az iskolák épületében, a hivatalos tanórák után, hanem magánlakásokban, közösségi házakban tanulhatnak heti három órában magyarul. Felméréseik szerint kellő támogatás biztosításával további 7500 magyarul tudó gyermek vehetne részt a magyar nyelv elsajátítását célzó programban. A csángó falvak lakosai megtanultak együtt élni a környező falvak román lakosságával, emelt ki Hegyeli, a csángó-magyarok mindenkor toleranciáról tettek tanúbizonyságot, nem keresik a konfliktust, ellenben elvárnák a toleráns hozzáállást az állami intézményektől is.
A pusztinai Nyisztor Ilona, aki a szervezet kulturális alelnöki tisztségét is ellátja, a pusztinai közösségi házban végzett munkájáról beszélt. „Tanítsuk vissza énekeinket, nyelvünket” – fogalmazta meg lelkesült beszédében.
A hozzászólások rendjén Gál Kinga néppárti európai parlamenti képviselő, a Kisebbségi Frakcióközi Munkacsoport elnöke az általa vezetett Intergroup üdvözletét tolmácsolta. Kiemelte az Európa Tanács ajánlásának fontosságát, annak pozitív hatásait. Mint mondta, az EU-nak át kellene vennie az ET vonatkozó dokumentumait, ugyanis pozitív hatásuk bizonyított már. A megfélemlítésnek, meghurcoltatásnak nincs helye Európában, a magyar nyelvű mise és oktatás természetes igények a 21. században.
Victor Boştinaru román szocialista képviselő hozzászólásában leszögezte, hogy a problémát nem Brüsszelben, hanem Bukarestben kell megoldani, és feltette a kérdést: a csángó-magyarok miért nem fordulnak az RMDSZ minisztereihez? Ha pedig a kormánykoalícióban részt vevő RMDSZ nem tud megoldást találni, akkor lépjenek ki a kormányból, ironizált a jelenleg Romániában ellenzékben lévő párt képviselője. A posztkommunista utódpárt prominense ezek után egy francia történésznek „a moldvai katolikus kisebbségről” írott könyvét reklámozta, amelyből néhány példányt át is adott az előadóknak és a hallgatóságban ülőknek.
Tőkés László zárszavában európai védelmet sürgetett a csángó magyarok védelmében. Elmondta, hogy a csángók közül a korábbi 250 ezerrel szemben ma már csak mintegy 50 ezren beszélik a nyelvet, a gazdasági nyomor következtében pedig a fiatalság menekül a térségből.
Hozzátette, hogy az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elkötelezte magát a csángómentés mellett. Újságíróknak az EP-alelnök arról is beszélt: személyes véleménye szerint nem érzékelhető, hogy van már alapjogi biztosa az uniónak. Mint mondta, a nyelvtörvénynél például az Európai Bizottság és az EP is „lebénult”.
Tőkés olyan monitorozást, felülvizsgálati módszereket szorgalmazott, amelyek mellett „nem ülhetnek páholyban a nyilvánvaló törvény- és jogsértők”.
Tőkés László beszédét mellékeljük.
Brüsszel, 2010. október 27.
Tőkés László EP-alelnök Sajtóirodája

10.30-kor már 30 ezer ember tiltakozott a kormány épülete előtt
Bár 10 óra körül még csak 10 ezerre volt tehető számuk, 10.30-kor már 30 ezer szakszervezetis tiltakozott a kormány épülete előtti Victoria téren. A tiltakozók az alacsony fizetések és a jövő évre betervezett menesztések miatt állnak sztrájkőrséget, kérve a kormány menesztését. A fáradtság és a hideg miatt három tiltakozó szorult egészségügyi ellátásra. 14 órakor kezdődik a tiltakozási akció második felvonása: a tömeg a parlament épülete előtt áll majd sztrájkőrséget. A szakszervezeti vezetők szerint a tiltakozók mindaddig utcán maradnak, míg meg nem tudják a bizalmatlansági indítvány szavazásának eredményét. Már a parlament épülete előtt is gyülekeznek a közalkalmazottak: reggel 10 órakor mintegy 500 személy tiltakozott itt.
(realitatea) Transindex.ro

A székelyföldi önkormányzatok nem kapták vissza a katonai ingatlanokat
Túl kell lépni végre azon, hogy Bukarest a székelyföldi katonai egységeket stratégiai létesítményeknek tekinti – véli Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere. Antal Árpád elégedetlen azzal, hogy nem történt előrelépés a tekintetben, hogy a katonaság tulajdonában levő ingatlanokat és telkeket visszakapják a helyi közösségek. Véleménye szerint a magyarok nem érezhetik, hogy egyenrangú állampolgárok Romániában, addig amíg a székelyföldi katonai létesítményeket stratégiai fontosságúnak tekintik.
A polgármester elmondta: más városokban a katonaság területein ipari- és, szabadidőparkokat létesítettek, de ugyanez Székelyföldön nem lehetséges. Sepsiszentgyörgyön több ezren írták alá a polgármesteri hivatal azon kezdeményezését, hogy a katonaság bizonyos ingatlanjai kerüljenek a helyi közösséghez. A sepsiszentgyörgyi polgármesteri hivatal beadványokat küldött a kormányhoz, az államfői hivatalhoz és a védelmi tárcához, kérve az ingatlanok átengedését. Kolozsvári Rádió, Erdély.ma

Tíz éves a Partiumi Keresztény Egyetem
20 évvel ezelőtt mondta ki a Királyhágómelléki Református Egyházkerület a Sulyok István Református Főiskola megalakulását, és 10 évvel ezelőtt hozták létre ennek jogutódját, a Partiumi Keresztény Egyetemet. Az intézmény alapításának célja a magyar nyelvű felsőoktatás biztosítása, különböző hiánypótló szakok beindítása volt.
Az intézmény 2008-ban megkapta a végleges akkreditációját, így már a Partiumi Keresztény Egyetemen államvizsgázhatnak a diákok, mely Románia első magyar tannyelvű magánegyeteme.
Erdélyben közgazdaság-menedzsment szakot elsőnek, magyar nyelven, itt indítottak el. 1995-ben beindult a szakok állami akkreditációs folyamata, a végzős diákok Kolozsváron, Temesváron és Bukarestben államvizsgáztak. A Sulyok István Református Főiskolát 1999-ig a Királyhágómelléki Református Egyházkerület tartotta fenn.
Mivel az intézmény vezetői úgy látták az önálló állami magyar egyetem létrehozására belátható időn belül nincs mód, 1999-ben megalakították a Pro Universitate Partium Alapítványt, amely elhatározta a Partiumi Keresztény Egyetem létrehozását, nagyváradi székhellyel.
A fő törekvésünk az volt, hogy önállóan működjön egy magyar egyetem itt, ebben az országban, kiviláglott 1999-2000-re, hogy 10 év alatt sem sikerül visszaállítani a Bolyai egyetemet. Akkor kellett lépni az önállóság irányába még egyet. Politikai döntés kellett hozzá, egy önálló magyar egyetemet elindítani még a XXI. elején is egy demokratikus jogállamban úgy látszik nem olyan könnyű dolog – idézte fel az eseményeket Tolnay István a Partium Pro Universitate Alapítvány elnökségi tagja.
Az egyetem akkreditációs folyamata az egyik leghosszabb volt a felsőoktatási intézmények történetében, csaknem 4 évig tartott. Ennek ellenére, a legtöbb tanár és diák kitartott az intézmény mellett, néhány ott tanuló diák munkahelyéül is az egyetemet választotta. Az intézmény végleges akkreditációját 2008-ban kapta meg. A Partiumi Keresztény Egyetemen idén csaknem 1000 diák tanul, hetven százalékuk a térségből érkezett, így az intézmény betölti szerepét: a Partium oktatási központjává vált.
A Partiumi Keresztény Egyetem fennállásának 10. évfordulóján megtartott jubileumi ünnepségének díszvendége Schmitt Pál köztársasági elnök volt, aki szerint az egyetemek továbbfejlesztése oktatási kínálatának és kutatói bázisának bővítése a romániai magyarság és az anyaország közös feladata.
A romániai magyarság létének, megmaradásának egyik fontos feltétele, hogy vonzóvá kell tenni a hazai tanulmányokat, és úgy kell kialakítani a szakokat, képzéseket, hogy a végzettek hivatásukat is a szülőföldjükön képzeljék el, itt kezdhessék meg – hangsúlyozta a köztársasági elnök. Az ERASMUS programon belül idén először tanul 38 diák külföldön, a vezetőség tervei között szerepel a többi között a tanítóképző, és a banki képzés beindítása. Ionescu Nikolett, Erdei Dániel
Duna Televízió, Erdély.ma