Összmagyar regiszter
Nem mondhatnám, hogy a magyarság nemzeti ügye „se ingem, se gatyám”, ahogy Semjén Zsolt politikus úr méltóztatott fogalmazni a MÁÉRT legutóbbi ülését követő sajtótájékoztatón azokkal kapcsolatban, akik vitatnák nagyszerű felvetését. A Fidesz és a kereszténydemokraták végre foglalkoznak a kisebbségi magyarokkal, még ha azoknak ingük-gatyájuk is rámegy.
Meg vagyok győződve, hogy maga a szándék jó, tisztességes, építő és előre mutató. Arról van szó, hogy a világ minden magyarja belekerülne egy nyilvántartásba, gondolom, önkéntes alapon, s ha, netán, megint születne egy, a szlovák nyelvtörvényhez hasonló világraszóló magyarságsérelem, akkor szerteszét a földgolyón bevetnék magukat és befolyásukat Ausztráliától Amerikáig. Mennyivel eredményesebben képviselődhetne a magyar érdek!
S fölsejlik a vízió mögött a világ fejlettebb részén pozíciót szerzett magyarok (politikusok, tudósok, milliárdosok) érdekérvényesítő képessége, amennyiben büszkék a megőrzött identitásukra. Épp a napokban szerepelt a tévékben az erdélyi származású Leonardo Farkas-Klein, aki Dél-Amerikában csilliárdos, popsztárokkal vetekedik a népszerűsége, segített a mélyben rekedt bányászok családjain, s egy-két magyarnótát el tud még énekelni. Büszkék vagyunk rá, hiába.
Amivel bajom van, annak egy részét már megfogalmaztam a választójoggal kapcsolatban. Mert a tömbben és a szórványban élő kisebbségiek inkább abban lennének érdekeltek, hogy annak az országnak, régiónak lendüljön a sorsa, ahol élniük adatott, s mondjuk, ne szóljanak bele a magyarországi nyugdíj vagy családi pótlék kérdésébe, ha ezekről népszavazásra kerülne sor. A csalánirtás célszerszámainak megválogatásáról van szó, mert aki szavaz, viseli a választása következményeit.
Szép magyar nyelvünk egy sokaság összeszámolására használja a lélek és a fő szavakat többek között, a regiszterre is lehetne találni (képezni, összerakni) valami találó kifejezést, ha már ingnél és gatyánál vagyunk. Ami igazán elgondolkodtató, az a szomszédos országokban élő magyarság szereplése a nyilvántartásban. Érdekérvényesítő képességük a saját sorsuk javításához sem igazán elegendő, ellenben veszélyeket rejt a kérkedés az identitással.
Vajon ők szívesen szerepelnének-e egy listán, amely a magyarokat gyűjti egybe? Fölrémlik a második világháborút követő jóvátételek, lakosságcserék, ki- és betelepítések gyakorlata. Akkor az utolsó népszámlálás adatait vették figyelembe a nemzetiség meghatározásánál. Nem mintha tartanánk ilyesmitől, de az ördög nem alszik.
Krebsz János, Új Magyar Szó (Bukarest)

Akár jövő év elejétől is kikerülhetnek a magyar feliratok a műemlék-épületekre
Év végáéig dolgozná ki Kelemen Hunor azt a minisztériumi rendeletet, amely szabályozza a nemzeti kisebbségekhez kapcsolódó műemlék-épületek turisztikai tábláinak többnyelvű feliratozását. "Meg kell találni azt a jogi megoldást, amely lehetővé teszi, hogy a rendelet Kolozsváron, Sulinán, vagy Vajdahunyadon, a magyar, zsidó, vagy az ukrán, avagy a Dobrudzsában lakó kisebbségek esetében egyaránt alkalmazható legyen" - jelentette ki Kelemen és hozzátette: jelenleg sem létezik olyan törvény Romániában, amely akadályozná a többnyelvű feliratok elhelyezését, annál inkább léteznek gáncsoskodó önkormányzati vezetők, akik nem hajlandók kitenni ezeket a turistatájékoztató táblákat.
(tudóítónktól) Transindex.ro

A történelmi múlt „integrációja” nélkül nem lehet szó európai integrációról
2010. november 10-én az Európai Történelmek Megbékéltetése (Reconciliation of European Histories) elnevezésű munkacsoport az Európai Parlamentben tartotta soros ülését. Meghívott előadói Jan Tombiński nagykövet, a brüsszeli lengyel EU-Állandó Képviselet vezetője és Tőkés László, az Európai Parlament alelnöke voltak.
Sandra Kalniete lett néppárti képviselőasszony, a munkacsoport elnöke felvezető beszédében vázolta az ülés napirendi pontjait, kiemelve a munkacsoport lehetséges szerepét abban, hogy az európai népek és országok történelmei egységesítődjenek, és a jövő nemzedékek valósághű és hiteles oktatásban részesüljenek saját múltjuk, illetve Európa közös történelme tekintetében.
Jan Tombiński a 2011. második felében hivatalba lépő lengyel elnökség várható politikai irányvonaláról szólva, arra hívta fel a figyelmet, hogy míg a nácizmus és a fasizmus bűneivel szemben létezik a megfelelő nemzetközi igazságszolgáltatás, ezzel szemben a kommunizmus bűneiről mintha elfelejtkeztek volna az Unióban. Éppen ezért feltétlenül szükség van arra, hogy azonos mérce alkalmazásával, valamennyi totalitárius rendszer – ezenképpen a kommunista diktatúra – hazugságai és bűnei is lelepleződjenek, másfelől pedig hogy a munkacsoport partnereket találjon arra, hogy megfelelő eszközökkel harcolhasson az európai történelmi emlékezet elferdítése ellen. Az ezen a téren megtett konkrét lépések kapcsán a nagykövet azon intézmények európai hálózatát említette, amelyek a volt kommunista országok titkosszolgálatainak a dokumentumait vizsgálják. Továbbá azt is fontosnak ítélte, hogy ez a szervezeti hálózat, illetve a kommunista diktatúrák tudományos kutatásával foglalkozó intézmények hathatós európai támogatásban részesüljenek, és egy olyan politikai ernyő védnöksége alatt dolgozhassanak, amely eredményeik széles körű ismertetését biztosítsa, és az általuk kutatott témakörök közoktatásba való beemeléséről gondoskodjon. A lengyel nagykövet beszédét azzal a gondolattal zárta, hogy mivel a múlt valamennyiünk tulajdona, amelyet továbbadunk a jövő nemzedékeknek – fontos valamennyi európai ország és nép egészséges, kollektív történelmi tudatának a formálása.
Tőkés László erdélyi képviselő beszéde arra az alapgondolatra épült, hogy jövőbeli – valós – európai integrációról aligha beszélhetünk a közös múlt megismerése és elismerése, népeink és országaink szerteágazó történelmének az integrálása nélkül. Annak ellenére, hogy a Vasfüggöny most már több mint húsz éve ledőlt, Kelet és Nyugat között mindmáig egy „virtuális vasfüggöny” magasodik, amely továbbra is megosztja Európát – állapította meg erdélyi képviselőnk. Ezért ez a kérdés a kontinens egésze számára egzisztenciális fontosságú; rendezésén mind a tagállamok, mind az Európai Unió szintjén munkálkodnunk kell. Irányadó példaként említette meg azt, a nemrégen elfogadott magyarországi törvényt, amely a holokauszt és a kommunizmus bűntetteinek tagadását azonos módon és mértékben bünteti. Ezzel együtt arról is beszámolt, hogy a kommunista múlttal való szembenézés iránti igény Romániában is felerősödött, és méltatta azon bukaresti civil szervezeteket, melyek a kommunizmus bűneinek feltárásán és az áldozatok azonosításán fáradoznak.
A továbbiakban erdélyi képviselőnk két fontos európai projektre hívta fel a figyelmet. Az egyik az Európai Történelem Háza (House of European History), mely az európai népek és országok egységesített történelmének a megjelenítését tűzte ki célul. A másik pedig, mely Sandra Kalniete kezdeményezésére kezd formát ölteni, az egységes európai történelmi oktatás kialakításán fáradozik.
A munkacsoport jövőbeli terveiről szólva, Tőkés László arra, a jövő esztendőre tervezett közmeghallgatásra hívta fel a figyelmet, amelyet magyar–szlovén–lett–bolgár együttműködéssel, a soron következő magyar EU-elnökség védnöksége alatt terveznek megrendezni. A reprezentatív rendezvény központi témája a totalitárius rezsimekben működött haláltáborok – a láger és a gulág – világának kendőzetlen és párhuzamos felmutatása lesz, külön kitekintéssel a mindmáig létező kommunista fogolytáborok könyörtelen valóságára – példának okáért Észak-Koreában és az apokaliptikus elnyomórendszert működtető Kínában. A kínai laogai elnevezésű koncentrációs táborok nem a kárhozatos múlt, hanem a „vad jelen” hátborzongató intézményei, melyek sokkoló kihívást jelentenek a „művelt” világ számára. A soron következő magyar és lengyel EU-elnökség folytonosságában határozottan fel kell lépnünk e pokolian embertelen haláltáborokkal szemben, különösképpen, ha azt is figyelembe vesszük, hogy Jerzy Buzek személyében máris „lengyel elnöksége” van az Európai Parlamentnek – mondotta az EP alelnöke.
2. Az EP Bürójának délutáni ülésén szintén napirenden szerepelt az Európai Történelem Házának terve. A nagy horderejű EU-projekt – több évi előkészítés nyomán – jó úton halad a közeli megvalósulás felé. Rendkívüli meghívottként Hans-Gert Pöttering előző EP-elnök, az új európai intézmény kezdeményezője foglalta össze a terv megvalósítása ügyében megtett eddigi lépéseket.
Az Európai Történelem Házára vonatkozó elnöki indítvány 2007. február 13-án – egyebek mellett – azt irányozta elő, hogy: „Ez a hely az európai történelemre való emlékezésünk és az európai egységesítési folyamat ápolásának színtere lenne, amely egyben az európai identitás alakítására is helyet kínálna”. 2007 decemberében a Büro egy független Szakértői Bizottságot állított fel, melyet a Történelem Háza koncepciójának a kidolgozásával bízott meg. Az időközben elkészült eszmei tervezetet, a Kulturális és Oktatási Bizottság (CULT) előzetes – kedvező – véleményezése alapján, a Büro 2008 decemberében hagyta jóvá. Ezzel együtt, Hans-Gert Pöttering vezetésével egy Kuratóriumot is felállított, a Tudományos Tanács élére Wlodzimierz Borodziej lengyel professzort nevezte ki, tagjai sorába pedig Schmidt Máriát, a budapesti Terror Házának az igazgatónőjét is beválasztotta. Tudnivaló az is, hogy a létrejövő kontinentális intézmény helyszínéül a brüsszeli Eastman Building reprezentatív épületét jelölték ki, melynek célszerű átalakítására pályázatot hirdettek. A Büro a nyertes pályázatot jóváhagyva, a munkálatok közeli elkezdéséről rendelkezett.
A hozzászólások rendjén Tőkés László mindenekelőtt Hans-Gert Pöttering kiváló kezdeményezését méltatta, és rámutatott a létrejövő, sok rendeltetésű intézmény kelet-közép-európai térségünk szempontjából való különleges fontosságára. A volt szovjet birodalom országai nemcsak társadalmilag és gazdaságilag szakadtak volt le Európától, hanem az egykori Berlini Fal választóvonalán a történelem is megállni látszott – mondotta képviselőnk. Éppen ezért kivételes jelentősége van annak, hogy a volt keleti tömb országai – a közös Történelem Háza koncepciójának megfelelően – az európai idő vérkeringésébe újból visszakerüljenek, ezáltal is előre mozdítva az integrációt. A Szakértői Bizottság által elkészített „tartalmi irányvonalakról” szóló dokumentum vonatkozásában Tőkés László külön is kitért az első világháborút lezáró párizsi békerendszer és annak súlyos következményei árnyalt és hiteles bemutatásának fontosságára, különös tekintettel a Trianoni Szerződés nyomán kialakult kisebbségi állapotok kialakulására. Nem utolsósorban azt szorgalmazta, hogy a Büro tartsa magát eredeti célkitűzéséhez, és ennek megfelelően az Európai Történelem Házának felavatására 2014-ben, az I. világháború kitörésének centenáriumán kerüljön sor.
2011-ben hasonlóképpen meg kellene emlékezni a Szovjet Birodalom bukásának 20. évfordulójáról, méltóképpen megünnepelve Európa történelmi újjászületésének ezt a jubileumi eseményét – fűzte hozzá az EP erdélyi alelnöke.
Tőkés László november 10-i munkaprogramjának befejezéseképpen az Európai Parlament ún. miniplenárisán elnökölt.
Brüsszel, 2010. november 11.
Tőkés László EP-alelnök Sajtóirodája, Erdély.ma

Nagyváradi Szigligeti Társulat: Játszani, de hol?
A színházi évad újdonságairól, a teátrum felújítása okozta nehézségekről, a szilveszterre tervezett produkcióról és más eseményekről volt szó tegnap a nagyváradi Szigligeti Társulat sajtótájékoztatóján. Még lehet erre az évadra érvényes színházi bérletet venni. December 1-jéig minden kedden 10–13 és 17–19 óra között tartanak ügyeletet a jegypénztárnál, ezen a napon lehet továbbra is bérletet kötni. Boros Tamás elmondta: ebben az évadban több egyetemistabérletre tartottak igényt a fiatalok. Bérletkötés szempontjából a gimnazisták és középiskolások esetében körülbelül ugyanaz a helyzet, mint az előző évadokban.
Dimény Levente társulatvezető beszámolt arról, hogy az Áni Máni – Háború a csillagért, avagy Vazamotor visszavág című mesemusical (az évad első bemutatója) mostanáig tíz előadást ért meg. Az Áni Mánit hamarosan Bihar megyei településeken is láthatja a gyermekközönség. A második premier Luigi Pirandello darabja volt, a Hat szereplő szerzőt keres, ez adósság volt a múlt évadból. Két hét alatt tizennégy alkalommal játszották a Pirandello-drámát. Ám egy darabig kényszerszünetet kell tartaniuk, ugyanis november 7-től nem használhatják a nagyszínpadot a művészek a felújítás miatt. A produkciót elképzelhetetlen másutt játszani, mint abban a közegben. Ám amint használható állapotba kerül a színpad, újból műsorra tűzik az előadást, hiszen fontos, hogy mindenki megnézhesse, aki csak óhajtja. Dimény Levente hozzáfűzte: „Olyan produkció ez, ami rólunk szól, a színház világáról, arról az útkeresésről, amit a társulatunk képviselni akar. Több színházi szakember is megtekintette a produkciót, és az ő véleményük is ezt tükrözi.”
A Hat szereplő szerzőt keres című drámát november 13-án, szombaton este fél nyolctól az Aradon zajló Interetnikai Színházi Fesztivál közönségének is bemutatják. November 20-án pedig a Képzeld, beteg! című zenés-táncos pszichodrámával vendégszerepelnek a tiszaújvárosi Színház Határok Nélkül elnevezésű rendezvényen.
A nagyváradi kőszínház megnyitásának 110. évfordulóját ünnepelte a társulat október 15-én. A jubileumra megjelent, Nagy Béla által szerkesztett Évszázadokra szóló nagy alkotás – A nagyváradi Szigligeti Színház levéltári dokumentumokban (1897–1902) című kiadvány továbbra is megvásárolható az előadások kezdete előtt a jegypénztárban.
December 2-tól lehet jegyet vásárolni a szilveszteri premierre. A Fekete Péter című operettet viszik színre Kányádi Szilárd rendezésében. Az ifjú rendező e műfajt fiatalosan, lendületesen akarja „tálalni”, a kortárs ízlésnek megfelelően. A mű ma is aktuális történet válságról, pénzről, szerelemről és persze emberi esendőségről. Az érdeklődéstől függően döntenek majd: legyen-e két előadás szilveszter napján vagy sem. A jegy árát (akárcsak a bérletekét) nem emelik.
A társulatvezető arról is szólt: nincsen sok esély arra, hogy még ebben az évadban a felújított színházban játsszanak annak rendje-módja szerint. Éppen ezért az évad második fele talányos abból a szempontból, hogy hol is tartanak majd előadásokat. Mind a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház Passió című színjátéka, mind pedig a Közellenség című színmű nagyszínpadi produkció. Lehetséges, hogy kénytelenek lesznek igénybe venni a Szakszervezetek Művelődési Házát. Jó volna, ha minél hamarabb befejeződhetne a trupp kalandos vándorélete a városban, jegyezte meg Dimény. Színházat kell csinálni – megfelelő tér nélkül. A Pirandello-darabot rettenetes hidegben és huzatban, zajban próbálták a színészek, saját egészségüket kockáztatva. A szezon második fele az anyagiaktól is függ persze. A Transilvania mozival konkrét elképzeléseik vannak. Ám a lepusztult volt filmszínházat (amelyet a városi önkormányzat átadott a megyének) rendbe kell tenni, s talán valamikor jövőre kezdenek hozzá a felújításhoz.
Tóth Hajnal, Reggeli Újság, Erdély.ma

Beszéljünk egyenesen
Vita folyt a Demokrata Liberális Párt megyei szervezetében a földrajz és történelem magyar nyelven történő oktatásáról iskoláinkban, és sajtójelentések szerint Dan Manolăchescu elnök azzal győzte meg párttársait: ,,Nem sülhet ki semmi jó abból, ha egy törvényes rendelkezést érzelmi szempontból közelítenek meg", felsorolva néhány érvet, mellyel párttársait próbálta jobb belátásra bírni: ,,Mi lenne, ha a francia történelmet csak franciául, az angolt angolul, a görögöt görögül tanulhatnák a román gyermekek? Mit értenének belőle?" Hozzátette továbbá: történelem- és földrajzórát nem az államnyelv erőszakos oktatására kell felhasználni.
A megyei szervezet vezetője nem először tesz figyelemre méltó előítéletmentességről tanúságot, miként részben biztosan helytálló az az észrevétele is, hogy az RMDSZ nem tud mindig hatékonyan kommunikálni a többségi politikusokkal és médiával.
A tiszta logika íme tiszta okfejtést és hatásos érveket terem. Politikusaink jó része, akárcsak közvéleményünk, persze, nem ok nélkül fáradt bele a bizonykodásba, vannak ugyanis fölöttébb makacs közegek — a román politikum, sajnos, ilyen —, melyek a falra hányt borsó példázatát juttatják lépten-nyomon az ember eszébe. Annál üdítőbb, ha a fenti hírhez hasonló értesülések is nyilvánosságra kerülnek.
Magát a kérdést illetően nem megkerülhető azonban, hogy a hírhedt Anghelescu tanügyminiszter idején, a húszas években bevezetett rendelkezés a két, ,,nemzetinek" minősített tárgy tanításáról tulajdonképpen azért született, hogy az anyanyelvi oktatást és az ahhoz való jogot csorbítsa, mi több, átmeneti lépésnek szánták a kisebbségi oktatás előbb kétnyelvűvé, majd dominánsan államnyelvűvé tétele irányában. E tannyelvi diszkrimináció tehát a 19. századi nemzeti ideológia virulens továbbélését jelentette a 20. században, s rendkívül sajnálatos, hogy a mai Európában retrográdnak minősülő eszmék és gyakorlat útvesztőjéből még mindig nem tudott kitalálni a többség politikusainak és közvéleményének befolyásosabb része — miként az oktatási törvény kálváriája bizonyítja. Még egy megjegyzés: fokozható érveink átütő ereje, ha a román nyelv tanításának megreformálására tett javaslatainkat és a román történelem és földrajz anyanyelven történő oktatásának elveit összekapcsolnánk. A kettőből napnál világosabban kiderül: pontosan akkor fognak románul is jobban beszélni diákjaink, ha elejét vesszük annak, hogy a politika bármikor és bárhol erőszakot kövessen el a didaktikán, a tanítás célszerű, korszerű módszerein.
B. Kovács András, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Házsongárdi temető: hatósági fellépést sürgetnek
Már-már mindennaposnak mondható a sírgyalázás a kolozsvári Házsongárdi temetőben. Amellett, hogy néhány órával a temetést követően eltűnnek a koszorúk a sírokról, egyre gyakrabban fordul elő, hogy síremlékeket rongálnak meg. A Házsongárd Alapítvány a hatóságok segítségére számít, hogy mire az UNESCO védetté nyilvánítja a műemlék sírokat, legyen még mit óvni. A magyar diplomácia is sürgeti a hatóságok közbelépését – közölte csütörtöki kolozsvári látogatásán Füzes Oszkár nagykövet.
„Tegnap is kétszekérnyi sírkövet törtek össze a Házsongárdi temetőben. Feltehetően a sírhelyet birtokló család tette ezt, azonban még nekik sincs joguk engedély nélkül műemlék sírokat lebontani” – tájékoztatta Gergelyné Tőkés Erzsébet, a Házsongárd Alapítvány elnöke csütörtökön Dsida Jenő sírjánál a Kolozsvárra látogató Füzes Oszkárt, a Magyar Köztársaság bukaresti nagykövetét.
Tőkés Erzsébet elmondta, a szeme láttára vertek szét egy 18. századi és egy 19. századi sírkövet. „Gyakran teszünk különféle diplomáciai lépéseket a román kormánynál és a kolozsvári önkormányzatnál is, de ennek ellenére nem javul, hanem egyre romlik a helyzet. Rendkívül sürgős és azonnali közreműködést igényel a román állam részéről, hiszen a Házsongárdi temetőben tapasztalt sírgyalázások nem csak a magyar nemzetet érintik.
A kegyeletsértés etnikumtól függetlenül fölháborító” – jelentette ki Füzes Oszkár. Mint ismeretes, mintegy kétszáz síremlék vár arra, hogy az Egyesült Nemzetek Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO) a világörökség részeként védetté nyilvánítsa. Füzes Oszkár elmondta, az állam elkezdte a világörökséggé nyilvánítás rendkívül bonyolult procedúráját, de ez évekig eltarthat.
„Óvnék mindenkit attól, hogy ezt a lépést csodaszerként fogja fel, mert ha addig sürgősen nem lépnek közbe a hatóságok, lehet, hogy már nem lesz, amit védetté nyilvánítani” – fogalmazott a diplomata. Füzes ugyanakkor a Krónika kérdésére pontosította azt a korábbi sajtóinformációt, miszerint a rendőrséghez fordult volna a sírgyalázások ügyében. Leszögezte, a magyar diplomácia mindössze az illetékes hatóságok közbelépését sürgeti.
Csütörtöki kolozsvári látogatásán egyébként Kelemen Hunor művelődésügyi miniszter is szóvá tette a Házsongárdi temető ügyét Sorin Apostu polgármesternek. Beszéltek többek között a műemlékké nyilvánítható sírok úgynevezett „háromszázas listájáról”. Kelemen elmondta, a Házsongárd Alapítvány által összeállított lista véglegesítéséhez néhány technikai adatot kell begyűjteni, ebben a munkában részt vállal az RMDSZ két Kolozs megyei képviselője, Máté András és Kötő József, ehhez kérte a polgármester segítségét is.
A kulturális miniszter ugyanakkor felvetette a Házsongárdi temetőben gyakran végbemenő rongálások problémáját, és arra kérte a polgármestert, próbálják megfékezni ezeket, biztosítsák a sírhelyek megfelelő őrzését, hogy azok épségben megmaradhassanak.
Tőkés Erzsébet a temetőlátogatáson arról is beszélt, hogy a műemlékvédők dolgát nehezíti, hogy nem tudják az egyes sírok pontos telekhelyét, mert ezeket az adatokat a temető igazgatósága önkényesen államtitokká nyilvánította, és nem hajlandó információkat kiadni a műemlék sírok hollétéről.
„Diplomataként értetlenül állok a dolog előtt, magánemberként pedig el vagyok képedve” – reagált az információra Füzes Oszkár. A nagykövet elmondta, megvan a technikája annak, hogyan lehet elejét venni a további sírgyalázásoknak, csak akarat kell. Kérdésünkre, hogy a kolozsvári önkormányzat mulasztásának tudható-e be a rengeteg sírgyalázás, Szilágyi Mátyás, a Magyar Köztársaság kolozsvári főkonzulja leszögezte: nem felelősöket keresnek. „Számunkra az a fontos, hogy az eredmény megnyugtató legyen” – jelentette ki a főkonzul.
Nem csak a műemlék sírok megrongálása jelent egyébként gondot a Házsongárdi temetőben. Immár sokéves „hagyománya” van annak is, hogy a temetés után néhány órával már egyetlen koszorú sem marad a sírokon, s a környező virágárusok kínálják sokadjára eladásra. Hogy ez ne fordulhasson elő, a gyászoló hozzátartozók a temetési szertartás lejártával benzinnel locsolják végig a koszorúkat.
Emiatt azonban nemcsak a sír körüli szag lesz elviselhetetlen, hanem a virágok is hamar elhervadnak.
A temetőőröknek pedig esélyük sincs elejét venni a sírgyalázásoknak, hiszen a 25 hektáros létesítményt két őr felügyeli, miközben a temetőt is felügyelő rendőrőrsön folyamatosan dolgozó hat-nyolc személy közül is egyszerre csupán kettő figyeli a környéket. A temetőt is kezelő Közterület-fenntartó Közhasznú Társaság (RADET) korábban azt javasolta, szereljenek fel a temető több pontjára térfigyelő kamerákat, a beszerzésre azonban az önkormányzatnak nincs anyagi fedezete.
Bálint Eszter, Kiss Előd-Gergely, Krónika (Kolozsvár)

Magyarország politikai súlyát veti latba a Házsongárdért
Füzes Oszkár a temető hatékony védelmét kéri a hatóságoktól
Damoklész kardjaként függ a Házsongárd síremlékei fölött a szó legszorosabb értelmében vett megsemmisülés veszélye. Az évszázados emlékeket fenyegető pusztítási gyakorlat napról napra hangsúlyosabban körvonalazódó valósággá vált, nem beszélve a sírokon történő szemétégetésről, a restaurált sírkövek bekormozásáról, a parcella kerítések felszámolásáról. A Kolozsvárra, és ez alkalommal a Házsongárdba is ellátogató Füzes Oszkár bukaresti magyar nagykövet megdöbbenéssel vette tegnap tudomásul, hogy a napokban ismét összezúztak egy XVIII. századi sírkövet, amelynek már csak a Házsongárd Alapítvány igazgatója, Gergelyné Tőkés Erzsébet által összegyűjtött maradványait szemlélhette meg. A nagykövet a temető pusztulásának mielőbbi megfékezésére, erkölcsi kötelességük betartására szólította fel a helyi hatóságokat, és biztosított arról, hogy Magyarország teljes politikai súlyával támogatja az erdélyi pantheon megóvását.
Füzes Oszkár bukaresti magyar nagykövet a napokban zajló politológus konferencia alkalmából érkezett Kolozsvárra. Ezúttal is betartván immár hagyománnyá vált szokását, Gergelyné Tőkés Erzsébet, a Házsongárd Alapítvány igazgatója, valamint Szilágyi Mátyás kolozsvári főkonzul kíséretében sétát tett a Házsongárdban, hogy a kegyelet virágait elhelyezze Dsida Jenő sírboltjánál.
Újabb rombolás a Házsongárdban
– Az ilyen mérvű értékrombolás már egyértelműen bűncselekménynek minősül – jelentette ki a magas rangú diplomata, miközben megtekintette az 1700-as, 1800-as évszámokat jelző sírkődarabokat. Gergelyné Tőkés Erzsébet elmondta: a véletlen folyamányaként szemtanúja lehetett az emlékek összedarabolásának, amelyeknek maradványai két szekérderéknyi mennyiséget tettek ki.
– A főkonzul úr folyamatosan nyomon követi a Házsongárdi temető emlékeivel kapcsolatos fejleményeket. Erdély halottainak pantheonjában észlelt, romboló szándékú megnyilvánulásokról Románia legfelsőbb politikai vezetőit is tájékoztattuk. Meglehetősen gyakran teszünk ez ügyben diplomáciai lépéseket – tájékoztatta a Szabadságot a nagykövet. Szilágyi Mátyás kíséretében, Gergelyné Tőkés Erzsébet kalauzolásával Füzes Oszkár megtekintett olyan sírokat is, amelyeket jelenleg szemétégető helyként használnak, illetve egy olyan parcellát, amelynek kerítését eltávolították, majd a felháborodott örökösnek levélben jelezték: a sírkert nem volt a szabályoknak megfelelően elhatárolva.
Kiemelkedő példája a rombolásnak Barkó Ferenc családi sírhelye is, amelynek finom faragású, barokk stílű angyalszobrait elpusztították, központi feliratos darabját eltüntették, a sírépítményt gyakorlatilag teljesen megcsonkították.
– Végtelenül szomorú, de kétségkívül tényszerű megállapításunk, hogy a helyzet folyamatosan romlik. A román hatóságoknak erkölcsi és kegyeleti kötelessége volna az igazgatása alatt álló temető etnikai, avagy politikai megfontolásoktól mentes védelme. A sírok és síremlékek zaklatása mögött vélt, vagy valós anyagi érdekek, akár bosszúállástól vezérelt bűnözői körök állhatnak, a temető védelmének biztosítása pedig azonnali közreműködést igényel a helyi hatóságok részéről. Tisztelettel és nyomatékkal kérem a helyi közigazgatás képviselőit, hogy hatékonyan akadályozzák meg a további sírrombolást – hangsúlyozta a nagykövet.
Füzes Oszkár a Szabadság kérdésére elmondta: Sorin Apostu polgármestert szóban és írásban is tájékoztatta a Házsongárdi síremlékek veszélyeztetett helyzetéről. – Magyarország teljes politikai súlyával mögötte áll a Házsongárdi temető megóvását célzó törekvéseknek – jelentette ki a nagykövet. Amint arról már korábban beszámoltunk, Semjén Zsolt, Magyarország nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettese júniusban tett kolozsvári látogatásán kijelentette: a temetőnek az európai kulturális örökség (UNESCO) részévé kell válnia. – Az eljárás igen bonyolult, az UNESCO-listára való felvételre az adott ország politikai vezetésének kell indítványoznia az adott emlékeket – válaszolt újságírói kérdésre Füzes Oszkár.
Titkosították a helyrajzi számokat
– A fent említett sírkövek összetöretését a temető igazgatóságának állítása szerint az örökösök rendelték el. Viszont, a temető egésze B kategóriás műemléknek minősül, így ilyen fajsúlyos síremlékeket a családnak sem lenne szabad megsemmisítenie – hangsúlyozta Gergelyné Tőkés Erzsébet. – A védelemre felterjesztett sírok jegyzéke a Kolozs megyei műemlékvédelmi bizottság asztalán fekszik, ugyanis nem tudtunk minden megjelölt emléket a megfelelő helyrajzi számmal ellátni a dokumentációban. Nincs minden parcella feltérképezve, illetve rengeteg sírhely, sírkő gazdátlan, nem egyet a földből kellett kiásnunk – tájékoztatta lapunkat a Házsongárd Alapítvány igazgatója. Újabb problémának minősül, hogy a temető igazgatósága nemrég titkosította a sírok adatait, így a helyrajzi számokat csak az elhunytak közvetlen rokonainak kérésére adják ki.
– Nagymértékű előrelépésnek minősül ellenben, hogy a kulturális szaktárcavezetői támogatás helyi képviseletünk részéről tanúsított segélynyújtással társul. László Attila alpolgármester felvállalta a temető értékei műholdas helyzet-meghatározása kivitelezésének lebonyolítását. Kötő József, az RMDSZ parlamenti képviselője kérelmet nyújt be arra vonatkozóan, hogy a helyrajzi számok legyenek nyilvánosak, illetve készüljön egy másolat a temető-igazgatóság regiszteréről, hogy az esetleges módosításokat majd rögzíteni lehessen. Az elöljárók egyetértettek abban is, hogy a Házsongárd Alapítvány munkája módszeres akadályozásának ügyében is mielőbb cselekedni kell – tájékoztatott Gergelyné Tőkés Erzsébet.
Minisztériumi kérés az önkormányzathoz
Kelemen Hunor kulturális és örökségvédelmi miniszter tegnap Sorin Apostu kolozsvári polgármesterrel is megbeszélést folytatott, amelyben kiemelt fontossággal bírt a Házsongárdi temetőben közel 300 sírhely műemlékké nyilvánítása. – A Házsongárd Alapítvány már összeállított egy listát a műemlékké nyilvánítandó sírokról. Ezt először a területi, majd az országos műemlékvédő-bizottság hagyja jóvá. A polgármestert arra kértem, a temetőt adminisztráló intézménnyel együtt fékezzék meg a rongálásokat, és megfelelőképpen őrizzék a sírkertet. Remélhetőleg ennek jóváhagyása idén lezárul – mondta Kelemen Hunor.
A miniszter és a városvezető megegyeztek abban, hogy a 300-as listát tovább lehet bővíteni román érdekeltségű sírokkal. A szaktárca elsősorban nem anyagi segítséget, hanem szaktanácsadást biztosít. Kelemen értesülései szerint a Házsongárd Alapítvány már rendelkezik azzal az engedéllyel, amely lehetővé teszi, hogy elvégeztesse a műemléksírok javítását és kutatásá
ZAY ÉVA, NAGY-HINTÓS DIANA, Szabadság (Kolozsvár)

Tiltakozás
Abodi Nagy Béla az elmúlt 40–50 év kolozsvári művészetének egyik legmarkánsabb és legjelentősebb alkotója. Emlékszem azokra az időkre, amikor nagyszerűen újnak tűnt az a kezdeményező erő, hogy a művészek secco-kat készítsenek a közintézmények falaira.
A kolozsvári képzőművészek közül Abodi Nagy Béla volt a legelső, aki sikeresen vállalkozott a nagy méretű secco-ra, kifejezve az ifjúság vitalitását, életörömét és szépségét. A felkért két segítő kolléga Petru Feier és Petre Abrudan szintén a korszak jeles művészei.
A Barabás Miklós Céh vezetősége mélységesen elítéli azt a tényt, hogy avatatlan kezek a mester s a család jogi beleegyezése nélkül beleavatkoztak a kolozsvári Diákművelődési Házban lévő alkotás művészi arculatába, gátlástalanul, cinikus fölénnyel és szemtelen magabiztossággal átfestve azt.
Mélységesen elítéljük az intézmény igazgatóságát, valamint azokat a kegyeletet és művészi erkölcsöt nem ismerő „festőket”, akik a beavatkozás alantas megrendelését elvállalták.
Művészi értékeinket nem hogy óvnánk és konzerválnánk a jövő számára, hanem avatatlan kezek által megtörténhet a 21. századi Európában, hogy a szerzői jogra fittyet hányva, bárki autoritással belekontárkodhasson elismert mesterek alkotásainak a sorsába.
Mint a Barabás Miklós Céh, azaz a mintegy 150 tagot számláló szövetség elnöke, a magam s a tagság nevében mélységesen elítéljük és megvetjük ezt a vandál akciót.
Jakobovits Miklós Munkácsy-díjas festőművész, a Barabás Miklós Céh elnöke, a Magyar Művészeti Akadémia tagja. Szabadság (Kolozsvár)

Dicsőszentmártoni Magyar Kulturális Napok
Ma 11 órakor a dicsőszentmártoni Magyar Közművelődési Központban a Kriterion Könyvkiadó bemutatja a Romániai magyar irodalmi lexikon 5/1 és 5/2-es kötetét és könyvújdonságait. A kötetekről Dávid Gyula, a lexikon főszerkesztője és H. Szabó Gyula beszél. Holnap 16 órától a gyergyószárhegyi Kájoni kórus és a dicsőszentmártoni vegyes kórus közös hangversenyét hallgathatja meg a közönség. Műsoron Händel, Mozart, Wolf, Bárdosi Lajos művei. Vezényel Bartalus Vince. November 16-án, kedden 18 órától a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Én és a kisöcsém című előadása tekinthető meg. Népújság (Marosvásárhely)

Magyar–magyar vita Csaba királyfi szobra miatt
A református egyház kompromisszumos ajánlatának köszönhetően szombaton, délelőtt 10 órától mégis sor kerülhet Csaba királyfi nyárádszeredai szobrának felavatására. A Fidesztől ajándékba kapott műalkotást a Magyar Polgári Párt (MPP) a Bocskai téri parkba szerette volna elhelyezni, a többségben lévő RMDSZ-es tanácsosok azonban meghiúsították a polgáriak tervét.
A szövetség önkormányzati képviselői bizonyos bürokratikus lépések be nem tartására hivatkozva akadályozták meg a polgáriak terveinek véghezvitelét. Ekkor a református egyház lelkésze és presbitériuma felajánlotta, hogy ha már köztéren nem állhat Blaskó János alkotása, akkor kapjon helyet a templomkertben. Ennek ellenére szombaton délelőtt együtt ünnepel Dászkel László, a kisváros RMDSZ-es polgármestere és Kövér László, a magyar Országgyűlés fideszes elnöke.
A városba lóháton bevonuló marossárpataki Mátyás-huszárcsapat már szombaton reggel 8-tól kezdi toborozni a nyárádszeredaiakat a 10 órakor kezdődő szoboravatási ünnepre. A jelenlegi helyzet szerint a főtéri református templom kertjében nemcsak az MPP, illetve a Fidesz képviselteti magát, a település RMDSZ-es elöljárója, Dászkel László is beígérkezett a rendezvényre, ahol szólni készül az egybegyűltekhez. Kiderült, a szobornak helyet adó református egyház helyi lelkésze, Székely Endre felkérte az MPP és az RMDSZ helyi politikusait, ássák el a csatabárdot és viselkedjenek az ünnephez méltóan.
„Az elmúlt másfél év alatt mi összesen hétszer próbálkoztunk a határozattervezet napirendre tűzésével, majd elfogadtatásával – nyilatkozta a Krónikának Csíki Sándor, a Magyar Polgári Párt helyi tanácsosa. – Egyszer sem sikerült, az RMDSZ hallani sem akart arról, hogy a szobor a Bocskai téri szökőkút mellé kerüljön, oda, ahol méltó helye lenne. Előbb azt hozták fel, hogy a parkban nem adható ki építkezési engedély, majd azzal jöttek, hogy nem is tudni, milyen ez a szobor, mert még nem látták, végül Blaskó János tehetségét is kétségbe vonták. Egy olyan alkotóét, akinek félszáz köztéri szobra áll Magyarországon és a határokon túl és számos szakmai díjban részesült. A valós ok azonban egészen más: mi voltunk a kezdeményezők és nem ők, mi kaptuk a szobrot a Fidesztől, és nem az RMDSZ.”
Tóth Sándor alpolgármester egyszerűen abszurdnak tartja Csíki kijelentéseit. Mint mondta, a polgáriakat csak a politikai tőke kovácsolása hajtja. „Ha csak a szívemre hallgatnék, én is a főtér közepére állítanám a szobrot. Csakhogy a törvényeket is figyelembe kell venni” – vélekedett Tóth. Elmondta: az ortodox egyházzal folytatott terület-tulajdonjogi vita miatt pillanatnyilag a központi parkban nem adható ki építkezési engedély. A területvita kérdését, mint ismeretes, a nyárádszeredai önkormányzat területcserével próbálja rendezni.
A bekecsalji kisváros alpolgármestere, Tóth Sándor egy rádióinterjúban szélsőséges szervezetnek nevezte a polgári pártot, ezért az MPP-sek bocsánatkérésre szólították fel. „Nem válaszolok az MPP provokációjára és nem vagyok hajlandó bocsánatot kérni” – szögezte le lapunknak az RMDSZ tisztségviselője. Kérdésünkre, hogy valóban szélsőséges alakulatnak tartja-e a polgári pártot, Tóth ezúttal óvatosabban fogalmazott, mondván, hogy „ezt akkor állítottam”.
A polgáriak a református egyház presbitereinek fenyegetésével is megvádolták az RMDSZ-t. Csíki Sándor szerint szombaton a szoborállításnak mindössze egy része zárul le. „Addig nem nyugszunk, amíg Csaba királyfi nem kerül méltó helyére, a központi park közepébe” – szögezte le.
Szucher Ervin, Krónika (Kolozsvár)

Elkezdődött a Kárpát-medencei Fiatal Politológusok Konferenciája
A határon túli magyarok ügye, a szomszédi viszonyok rendezése és az euroatlanti integráció határozza meg a rendszerváltás óta a magyar külpolitikát, a különböző kormányok eddig legfeljebb máshová fektették a hangsúlyt – fogalmazott Prőhle Gergely, a Magyar Köztársaság külügyminisztériumának helyettes államtitkára a Kolozsváron november 11-én, csütörtökön megkezdődött Kárpát-medencei Fiatal Politológusok Konferenciájának nyitó előadásában.
„Tud-e trendi lenni uniós összefüggésekben a magyar nemzetpolitika?” – ezzel a kérdésfelvetéssel indította Magyarország nemzet- és külpolitikai stratégiája az EU-elnökség fél évére című előadását az államtitkár.
Prőhle Gergely szerint az utóbbi évtizedben megváltozott az európai trend: míg korábban a modernitás technokrata ideológia és értékmentes szemlélete uralkodott és kinézték az olyan politikusokat, akik vezető kultúráról mertek beszélni, ma eljutottunk odáig, hogy Angela Merkel német kancellár kijelentette: a multikulturalizmusnak befellegzett.
Az államtitkár előadásában rámutatott, meghatározó kérdés az Európai Unióban, hogy hogyan viszonyul Törökországhoz, illetve az iszlám kultúrához, mennyire határozza meg önmagát a zsidó-keresztény kultúra képviselőjének. Kérdés az is, hogyan viszonyul Európa az ortodox Oroszországhoz, ráadásul az Európai Uniónak választ kell adnia az időközben európai problémává váló roma kérdésre is.
Prőhle Gergely ugyanakkor felhívta hallgatósága figyelmét, hogy a soron következő magyar uniós elnökség nem arra való, hogy Magyarország saját nemzetpolitikai érdekeit érvényesítse. A külügyi államtitkár szerint az elnökség inkább lehetőség arra, hogy Magyarország napirendre tűzze azokat a magyarság számára fontos kérdéseket, mint amilyen a kulturális sokszínűség.
Hozzáfűzte, sokan félreértik Angela Merkel kijelentését, és például Szolvákiában úgy értelmezik, hogy akkor nem kell a magyaroknak semmilyen jogot adni, Prőhle Gergely szerint ez téves értelmezés, hiszen ez a bevándorlókra és nem a többségi nemzetekkel békésen együtt élő történelmi kisebbségekre vonatkozott.
Kiss Előd-Gergely, Krónika (Kolozsvár)

Máté András képviselő a kettős állampolgárságról
„A sepsiszentgyörgyi, aradi vagy máramarosszigeti szavazatokkal Budapest dönthet-e négy, nyolc, avagy húsz évre ezeknek a közösségeknek az életéről? A szavazati jog vajon nem éppen azt kellene szavatolja, hogy a határon túli magyarok saját képviselőiket juttathatják a magyar parlamentbe?”
Kettős állampolgárság: cél vagy eszköz?
Nagyjából lecsengett a kettős állampolgárság odaítélését törvényre emelő, szimbolikusnak kikiáltott augusztus 20. körüli eufória. A magyar politika kétségbevonhatatlan adóssága a környező országokban élő magyarság helyzetének rendezését illetően, törlesztődni látszik. Még akkor is, ha 2004. december 5.-nek sok helyütt igen valósan megnyilvánuló traumája nem egyszerűen kiheverhető. Trianon lelki szégyene - ahogy a jogszabály kezdeményezői nevezték – azért lehet jogos megközelítése annak a napnak, mert akkor a kettős állampolgárság népszavazás útján történő jóváhagyása sokkal erőteljesebb szimbolikus jelentőséggel bírt volna, mint utólagos odaítélésének mai, pragmatikus értelmezése.
Nem véletlenül. A fekete gyertya, amelyet ama december után, a csíksomlyói zarándoklat alkalmával az erdélyiek a magyar parlamentbe küldtek, korántsem a harag, de sokkal inkább a fájdalom jelképe volt.
Bárhogyan is fújnának a szelek ebben a nem ritkán huzatos Kárpát-medencében, dicséretesnek tartom, hogy a kettős állampolgárság ügyében a magyarországi pártok konszenzusra jutottak. Ez a konszenzus mára olyan irányba módosult, hogy nemrégiben nyilatkozatok szintjén kiderült: választójogot is kaphatnak a határon túli magyarok.
Hiszem, hogy felelős erdélyi politikusként az – ehhez elkerülhetetlenül szükséges – alkotmánymódosításon túlmutató „miértek” megválaszolása sokkal fontosabb. Nem vonom kétségbe, hogy a választójog lakhelyhez kötésének eltörlését elsősorban a jóhiszeműség vezérli.
Bevallom, az akkori álláspont kissé beárnyékolja felhőtlen és őszinte örömömet azzal kapcsolatban, hogy a magyarországi kormányzó párt választójogot szándékozik adni a határon túl élő magyarságnak.
Anélkül, hogy az anyaországi állampolgárok ezzel kapcsolatos viszonyulását elemezni akarnám – bár meggyőződésem, hogy nem övezi osztatlan lelkesedés ezt a szándékot sem – felmerül bennem a kérdés: a magyar állampolgárság odaítélése mögött valóban egy szimbolikus igazságtételt célzó gesztus húzódik, vagy sokkal inkább egy politikai alakulat perspektívikus, stratégiai tervezése? Cél-e vagy eszköz az anyaországi politikai elit számára a határon túli közösség?
Köztudott, hogy Európa több országában is szavazhatnak anyaországuk parlamentjére a kisebbségben élők. Jogosnak érzem ama kérdést, hogy az elvi jóhiszeműség szintjén a kettős állampolgársággal járó szavazati jog valójában milyen célt szolgál? A határon túli magyarok számára ugyanis mindig létkérdés volt, hogy saját képviselőiket juttathassák a román parlamentbe. Tágabb értelemben, az elmúlt évek kelet-európai, kiemelten romániai politizálásának tanulsága pedig egyértelműen az, hogy mindez csak szervezett formában lehetséges, és nem érdemes kimaradni a döntésből, különben Bukarest dönti el, hogy mi jó a sepsiszentgyörgyi, aradi vagy máramarosszigeti magyarnak.
Következésképpen kérdésként fogalmazom meg az általam képviselt közösség felé: mi lenne számára, számunkra a kettős állampolgárság – szavazati jog konstrukció törvény általi szavatolásának tényleges, pragmatikus leképződése? Az eufórián innen és túl, minden potenciális kettős állampolgártól kérdezem: létezik-e megnyugtató válasz A kettős állampolgárság – cél vagy eszköz kérdésre? A sepsiszentgyörgyi, aradi vagy máramarosszigeti szavazatokkal Budapest dönthet-e négy, nyolc, avagy húsz évre ezeknek a közösségeknek az életéről? A szavazati jog vajon nem éppen azt kellene szavatolja, hogy a határon túli magyarok saját képviselőiket juttathatják a magyar parlamentbe? Máté András, parlamenti képviselő. Krónika (Kolozsvár)

V. Interetnikai Színházi Fesztivál
Kezdődik a „második felvonás”
Félidejéhez érkezett a romániai nemzetiségi színházak seregszemléje Aradon, és ezért úgy gondoltuk, hogy arra kérjük az illetékeseket: az eddig látottak alapján alkossanak véleményt a rendezvény színvonaláról.
Jászay Tamás magyarországi színikritikusra, a zsűri elnökére és Zsehránszky István színikritikusra, a fesztivál „szülőatyjára” hárult a feladat.
„Nagyon izgalmas, és bár korai erről nyilatkozni, mert csak a félidőnél járunk, sok olyan előadáson voltam, amit korábban nem láthattam, másrészt egyesek új színházi nyelvek felé próbálnak nyitni, és ettől érdekesek – kezdte Jászay Tamás. – Összességében pozitívak a benyomásaim, de természetesen, az egyes előadások külön értékelésétől most eltekintenék. Többször éreztem úgy, hogy egy úton járnak az alkotók, és ez az út hosszú, több állomása van, és mindenki különböző felkészültséggel, útravalóval vágott neki. De komolyan veszik a feladatukat, és elkötelezetten haladnak előre, és ez a legfőbb pozitívum.”
A fesztivál történetében most először osztanak díjakat. Hogy ez versenyszellemet termet-e, illetve nagyobb teljesítményre ösztökéli-e a résztvevőket, arról a következő volt a zsűrielnök véleménye: „Önmagában a díjazást jónak tartom. Egyrészt médiavisszhangot kelt, másrészt az alkotók, a művészek elhelyezhetik magukat egy képzeletbeli rangsorban. Aki itt jelen van, bizonyos értelemben a legjobbak közé tartozik; a fesztiválnak nem volt előválogatója, hanem a színházak ajánlották az előadásokat, és feltételezem, hogy azokat, amelyekről úgy gondolták, hogy őket méltán képviselhetik. Persze, a zsűri döntése mindig szubjektív, és biztos, lesznek az eredménnyel elégedetlenek is.”
Zsehránszky István színikritikus a fesztivál elindulásánál bábáskodott. „1999 szeptemberében Eckstein-Kovács Péter akkor kisebbségi miniszter felkérésére a Kisebbségvédelmi Hivatal – most Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala – igazgatója lettem, és közel tíz évig dolgoztam ott – emlékezett vissza. – A hivatal jelentős összegeket pályáztat interetnikus rendezvényekre, és én megláttam a lehetőséget, mert mi lenne jobb, mint egy ilyen nemzetiségi színházi találkozó? Előbb becsületbeli feladatot kellett teljesítenünk: feltámasztani a nemzetiségi színházi kollokviumot. A gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház vállalta, és 2001-ben újraindult a kollokvium. Dali Sándor megpróbálta ugyan 1992-ben feléleszteni, de csak egy alkalommal sikerült megszerveznie, mert nem kapott több támogatást. Azonban a kollokvium 1978-ban indult, majd 1980-ban, a második után egyszerűen megmondták a szervezőknek, hogy hagyják abba… Mivel a kollokviumok kétévenként vannak, arra gondoltam, hogy használjuk ki a másik évet, s indítsunk egy vándorfesztivált. Az első 2002-ben volt Bukarestben, és most már az ötödiknél tartunk – kollokviumból is tavaly volt az ötödik. Az inkább műhelymunka jellegű, workshopokat is beiktattunk, a fesztivál pedig bemutató jellegű. Bukarestben meg akartuk mutatni, hogy színvonalas a kisebbségi színház; a Temesvári jobban sikerült, ott már látszott, hogy komoly értéket képviselnek a nemzetiségi színházak; a marosvásárhelyi örömünnep volt a közönség számára is, mert a vásárhelyi színházon kívül – amellyel hol elégedett, hol nem – egy csomó más produkciót is láthatott a publikum. Brassó csalódást jelentett, mert valaha a Cenk alatti város volt az erdélyi magyar színházak legjobb turnéállomása, mindig telt ház előtt játszottak ott a társulatok, és a legjobb évada Brassónak volt, mert oda minden színház ment. 1989 után kevesebb pénz jutott a turnékra, és az a kert, amelyet nem művelnek, elgazosodik – a csodálatos brassói közönség is „lepusztult”. De jó, hogy hosszú ideig tart egy ilyen rendezvény, mert a fesztivál végén kezdtek jönni a nézők. A német és zsidó színházakat azok a magyar diákok mentették meg, akik idegen nyelvnek a németet választották az iskolába, mert a szegény brassói német közösség elöregedett, tagjainak már fáj az élet. Aradon azt láttam eddig, hogy konstans a közönség. Kimondott teltházról nem beszélhetünk, de mindig vannak szép számban. Ugyanazokat az arcokat láttam, ami azt jelenti, hogy van egy erős színházkedvelő réteg, amelyet az Aradi Kamaraszínháznak a működése óta sikerült megszólítania. Megszokták, hogy van hová menni színházba, és jönnek is szeretettel, kíváncsisággal, érdeklődéssel.”
A zsűritag a szakmai színvonallal is elégedett. „Olyan erősen indult a fesztivál, hogy féltem, sikerül-e tartani ezt a lendületet – fogalmazott Zsehránszky. – Az UNITER-díjas Rosencrantz és Guildenstern halott című darab volt az első napon, illetve az Aradi Kamaraszínház felerősített előadása. Láttam egy hónapja Székelydvarhelyen a Liselotte és a májust, és siralmasan gyenge volt. Itt kisebb csoda történt, mert öröm volt nézni, egy teljesen más, színvonalas előadást láthattunk, amely méltán szerepelhetett egy napon a temesváriak díjnyertes produkciójával.”
Holnapi műsor
17 órától az Aradi Kamaraszínházban a marosvásárhelyi Yorick Stúdió Stop the tempo című produkciója látható, amely egyben magyar nyelvű ősbemutató is. Gianina Cărbunariu kortárs román drámaíró darabját Sebestyén Aba, a stúdiószínház alapítója rendezte. 19.30 órától a Ioan Slavici Klasszikus Színházban a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Akadémiai Műhelye várja a közönséget a Nóra reloaded című Henrik Ibsen-adaptációval (a Patkó Éva rendezte előadás 14 éven felülieknek ajánlott). 22 órától az Aradi Kamaraszínházban a Kolozsvári Babeş-Bolyai Egyetem színművészeti hallgatói Friedrich Dürenmatt: Play Strindberg című előadása látható (rendezte: Hatházi András).
Pataky András, Nyugati Jelen (Arad)

Szórványmagyarság Napjának bevezetését kezdeményezik
Legyen a Szórványmagyarság Napja jövő évtől minden esztendő február hónapjának utolsó napja Magyarországon - ezt kezdeményezi 26, a külhoni magyarsággal foglalkozó magyarországi civil szervezet, amelynek képviselői pénteken Budapesten tartottak a témában tanácskozást. Csete Örs, az Apáczai Közalapítvány igazgatója a tanácskozás után közölte: ez a nap a különféle kulturális események, tevékenységek, szakmai programok révén a nemzet figyelmét a világban szétszórtságban, szórványban élő magyarokra irányíthatja.
Egyúttal azt is javasolják a magyar kormánynak, hogy a magyar uniós elnökség ideje alatt Magyarország kezdeményezze, hogy minden szökőévben - azaz négyévenként - legyen a szökőnap a Nemzeti és Etnikai Kisebbségek Napja az Európai Unióban.
Ez a nap segíthet rávilágítani arra, hogy Európa egyik fontos és feladhatatlan adottsága az a multikulturalitás, amelyet a területén élő nemzetek, nemzetiségek és etnikai csoportok gazdagítanak. A szökőnap egyúttal azt is szimbolizálja, hogy ezek a közösségek jelentik azt a többletet, amely Európát a kulturális sokszínűség kontinensévé teszi - mutatott rá Csete Örs.
Kiemelte: Európa a kisebbségek kontinense. Kutatások adatai szerint Európában összesen hozzávetőleg 105 millió ember tartozik valamelyik nemzetiségi, etnikai kisebbségi csoportba, amely Európa 770 milliós lakosságának 14 százalékát jelenti, azaz minden hetedik európai valamilyen etnikai kisebbség tagja. A magyarság sem kivétel ez alól. Hozzátette: a világ összmagyarságának közel negyede él Magyarország politikai határain kívül, Dél-Amerikától Kalotaszegig. A határon túli magyarok hetven százaléka ráadásul nem tömbben, hanem más nemzetekkel keveredve, szétszórtságban, más szóval: szórványban él. Mint kifejtette: a szórványlét automatikus velejárói az elégtelen anyanyelvi infrastruktúra, a hiányos magyar intézményrendszer.
"Szórványban, ahol a magyarság kisebbségben él, nagyon sok ember billeg a magyarnak lenni és a nem magyarnak lenni lét között. Magyarországnak alapvető kötelessége segíteni, hogy ez a billegés a magyarnak lenni irányába mozduljon el, ugyanis rajtunk kívül egyetlen országnak sem áll érdekében elősegíteni a szórványmagyarság megmaradását" - fogalmazott Csete Örs, a tanácskozást életre hívó Apáczai Közalapítvány igazgatója.
A konferencián résztvevő 26, a külhoni magyarsággal foglalkozó magyarországi civil szervezet vezetője egyetértett abban, hogy nem szabad lemondani a világ összmagyarságának csaknem húsz százalékát kitevő szórványmagyarságról, ezért a civilek az eddigieknél hangsúlyosabban kívánják felhívni a magyar közvélemény figyelmét a kisebbségben élő külhoni magyarok ügyére. A tanácskozás résztvevői hasznosnak tartanák, ha egyúttal Európa figyelme is élénkebben irányulna az európai nemzeti és etnikai kisebbségekre. MTI

In memoriam Páll Lajos
"Csak a perc, csak a perc
nyomorítóan hosszú!"
Egy olyan személyiség elmúlása fölött próbálunk meg gondolatokat megfogalmazni, aki életútjával, művészetével kitörölhetetlen nyomot hagyott az erdélyi, a székelyföldi kulturális örökségünkben. Páll Lajos életteli alkotásain érezni, hogy Erdély, Székelyföld tiszta levegőjébe a megpróbáltatások nyomot hagyó pillanatai is belevegyültek. Megviselt arcok, házak, udvarok, otthonok belsői beszélnek erről a korondi születésű művész színekben gazdag festményein, rajzain, és dallamos verssoraiban. Hangulatos képei, lélekkel teli versei egymástól elválaszthatatlanok, egymást kiegészítik.
Egy korondi fazekascsalád leszármazottja Páll Lajos, aki az átlagosnál élesebb szemű, ügyesebb kezű, érzékenyebb volt. Mást akart, másfele tekintgetett már gyermekkora óta, ezért volt magányos, szótlan, visszahúzódó. Egyszerre kezdett el rajzolni és költeni. Mindez az ötvenes évek elején, indulásának korában elég lett volna a sikerhez, de közbeszólt a történelem. Koholt vádak alapján 1958-ban elítélik. Előbb a szamosújvári börtönbe kerül, onnan pedig a Duna- deltába küldték kényszermunkára. A fogság, a kényszermunka élményeit sugározzák versei, a gyötrelmes képek állandóan visszatérnek. Talán ezért is zárkózott be Páll Lajos szülőföldjébe, önmagába.
"Ha egy kiállításom megnyílik valahol, akkor nagyon rosszul vagyok. Mint amikor tükörbe néz az ember: valahogyan másként kellett volna ezt vagy azt a képet megfestenem. Még a legsikeresebb kiállítások után is így volt ez. Úgy érzem, hogy kiadtam magamat, ettől kezdve túl sokat tudnak rólam. Versben is megírtam ezt: parányok életét próbálnám én élni, de kíváncsiak szeme megaláz. Mindegy. A neheze már eltelt. Már hatvanöt esztendős vagyok, egy évvel öregebb, mint apám, amikor meghalt" – vallott Páll Lajos tíz évvel ezelőtt a Kozma Huba által készített interjúban.
Rangos irodalmi és művészeti díjakat, elismeréseket vett át életpályája során: 1995-ben Aranka György irodalmi díjjal, 1998-ban Pro Cultura Hungarica díjjal, 2002-ben a Magyar Köztársaság Érdemes, 2011-ben a Kiváló Művésze díjjal tüntették ki, 2006-ban az ’56-os aranykeresztet vehette át, 2011 decemberében pedig a Szervátiusz-díjat. Idén májusban a Hargita Megyéért Díjat adományozta számára Hargita Megye Tanácsa, amelyet a Korondon tartott dísztanácsülésen vett át.
Az erdélyi művészet és irodalom öntörvényű alkotójának távozásával az egyetemes magyar kultúrát érte pótolhatatlan veszteség.
Nyugodjék békében!
KELEMEN HUNOR
a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke
Népújság (Marosvásárhely)

Jövőben is megszervezik a Háromszéki Magyarok Világtalálkozóját
Demeter János, a megyei tanács alelnöke a Vargyason tartott erdővidéki polgármester-találkozón jelentette be: 2011. augusztus 19–21. között ismét megrendezik a Háromszéki Magyarok Világtalálkozóját.
Mint mondotta, nem tudni, milyen úton kerülik ki, hogy jogilag minden megfelelő legyen, s ne tudjanak botrányt kelteni azok, akik a románság kirekesztését látják a találkozó létrehozásával. Valószínűleg egy, a megyei tanácstól különálló szervezetre bízzák a szervezési feladatokat – jelentette ki. Azt ígérte, az előkészületekről két hét múlva mond többet, azt viszont elárulta, hogy már felvették a kapcsolatot a vancouveri téli olimpia megnyitóünnepsége látványelemeinek kidolgozásában szerepet játszó Rákosfalvi Zsolttal és Nagy Szilamérral.
Háromszék, Erdély.ma

135 éve született gróf Klebelsberg Kuno, magyar kultuszminiszter
Klebelsberg Kuno gróf olyan magyar történelmi személyiség, akinek érdemeit kockázatos néhány sorban összefoglalni, hiszen minden, amit létrehozott, rendkívüli fontosságú. A két világháború közötti időszak egyik nagy formátumú politikusa és értelmiségije, a magyar közoktatás talán legnagyobb reformátora.
Magyarpécskán látta meg a napvilágot, de iskoláit már Székesfehérváron végezte és Budapesten szerzett jogi doktorátust. Hamar az állami apparátusba kerül és a politikai „szamárlétra” számos fokozatát végigjárta: volt minisztériumi fogalmazó majd osztályvezető, közigazgatási bíróság bírája, majd a világháború idején vallás- és közoktatásügyi államtitkár. A Tanácsköztársaság alatt bujkálni kényszerül, de a Bethlen-kormányban már belügyminiszter, majd 1922-től kilenc éven át kultusz- és közoktatásügyi miniszter. Ebben a periódusban bontakozott ki Klebelsberg
szé- les körű és nagyvonalú oktatási programja. Alapcéljának tartotta a népoktatás korszerű- sítését, a széles néptömegek kulturális szintjének felemelkedését. Könyvtárral ellátott tanítólakásos iskolákat építtetett falun, népiskolákat a szétszórt és elszigetelt tanyákon; főiskolákat, egyetemeket (szegedi, pécsi, debreceni) és a felsőfokú oktatáshoz szükséges kutatóintézeteket hozott létre, a magyarság szellemi építkezésének szükségességét hirdette.
Az ő nevéhez fűződik a római Collegium Hungaricum létrehozása.
Tagja volt a Magyar Tudományos Akadémiának, számos tudós társaságnak.
Klebelsberg Kunó 1932-ben halt meg.
Pécskán a római katolikus templom falán a hálás utókor által a rendszerváltozás után elhelyezett emléktábla, majd 2000-től a templomkertben mellszobor emlékeztet a városka kiválóságára.
Jecza Péter szobrát 2000. nov. 11-én avatták fel a pécskai római katolikus templom kertjében.
A nyugatijelen.com nyomán, Erdély.ma

Vétkesek közt cinkos, aki néma
Mintha visszafelé léptünk volna az időben, és rég letűntnek hitt korok szelleme támadt volna fel újult erővel, oly gátlástalan rágalomhadjárat indult ismét Tőkés László ellen: hazaárulással, alkotmányos rend elleni cselekedetekkel, összeesküvéssel, de még a Szekuritátéval való együttműködéssel is vádolják a temesvári forradalom hősét.
Legyinthetnénk, nincs semmi gond, néhány szélsőségesen nacionalista politikus hőbörög mindössze, így akarva szavazatokat szerezni, a többség azért nem ennyire elvetemült. Csakhogy éppen ez a gond: ha alaposan megnézzük, kik állnak a lejáratás mögött, láthatjuk, hogy nem is oly jelentéktelen erők ezek. Azon nem lehet ugyan csodálkozni, hogy egy volt szekus alapította zsebpárt alelnöke egyenesen besúgónak minősíti Tőkést, és — kihasználva az alkalmat az államfő szapulására — kéri az állami kitüntetés visszavonását. De az mégiscsak aggasztó, hogy a felmérések szerint vezető politikai alakulattá előlépett Szociáldemokrata Párt kolozsvári vezetője az említett koholmányokkal állt elő, amikor az Európai Parlament alelnöke a jogos székelyföldi autonómiatörekvésekről beszélt. És cselekedetéről, nyilatkozatairól minden bizonnyal tudnak felettesei is, akik nem cáfolják kijelentéseit, nem ültetik le a vádaskodót, mert minden bizonnyal politikai tőkét kívánnak kovácsolni az ügyből, és mert maguk is rabjai a múlt rendszer mentalitásának, szokásainak, beidegződéseinek. Mégis, a legriasztóbb talán az, hogy eme beteg fantázia szüleményeit a szervezett bűnözéssel és terrorizmussal foglalkozó ügyészség nem veti el, és több hónap után sem zárja le az ügyet. Persze, a célpont sem véletlen. Azt a Tőkés Lászlót támadják most minden oldalról, aki annak idején szembekerült a kommunista hatalommal, és aki húsz éve következetesen kiállt a magyar közösség célkitűzéseiért, nem bocsátkozott kérészéletű alkukba, nem sikerült őt elhallgattatni. És most mégis csend honol. Tőkés László mellett csak az általa alapított Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács foglalt állást. Nem szólnak a román pártok, hallgatnak a magyar pártok is. Pedig vétkesek közt cinkos, aki néma.
Farcádi Botond, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Nemzeti hisztéria vagy egyéni érdekek? (Huzavona az oktatási törvény körül)
Csak ürügy a román politikusok számára a történelem és a földrajz magyar oktatása, nemtetszésüket leginkább az új tanügyi törvény felsőoktatásra vonatkozó része váltotta ki, sok képviselőt, szenátort ez zavar.
A szenátus oktatási bizottságában három állami egyetemi vezető ül, őket igen kellemetlenül érintené, ha parlamenti tevékenységük idejére le kellene mondaniuk rektori, rektorhelyettesi tisztségükről — véli Albert Álmos RMDSZ-es szenátor, s ugyanezt erősítette meg Bokor Tibor is, aki tagja a szenátusi szakbizottságnak. Az elmúlt napokban az ellenzék erőltette a vitát, ám a kormánypártiak szabotálták a munkát, várták az alkotmánybíróság indoklását, remélve, mégis érvényt szerezhetnek a felelősségvállalásnak — ismerte el Bokor Tibor. A kormánypártiak szerint az ellenzék számos módosító javaslata csorbítja a decentralizációs szándékot. "Az ő változatuk szerint is felszámolnák bizonyos fokig a központosítást, de nem olyan erőteljesen, mint a törvényalkotók elképzelése szerint" — véli Bokor. Sok egyetemi tanár ül a parlamentben, jó néhány rektor és helyettes, nem akarják elfogadni, hogy választaniuk kelljen a két funkció között. A jelenlegi jogszabály iskolaigazgatóknak tiltja, egyetemvezetőknek azonban engedélyezi a funkcióhalmozást. Nem csoda, hogy aggódnak, hisz a vagyonbevallásokból kiderül, egy-egy egyetemi vezető jóval többet keres, mint egy képviselő, szenátor, nem esne jól lemondani bármelyik jövedelemről. Sokan kifogásolják azt is, hogy az új törvény rendelkezései szerint a 65 éves nyugdíjkorhatár elérése után taníthatnának ugyan, de vezető tisztséget nem tölthetnének be. Egyéni érdekeket sért a jogszabály, és a parlamentben két igen erős érdekcsoport létezik, az egyetemi tanároké és a jogászoké, eddig minden döntés nekik kedvezett — érvelt az RMDSZ-es szenátor.
A kisebbségi oktatásról szóló fejezet még nem került a bizottság napirendjére, a szociáldemokraták a jogszabály végére akarták halasztani ennek vitáját.
A bizottságban az ellenzéké a többség, ám a szenátus plénumában, igaz, csak néhány vokssal, de érvényesítheti akaratát a hatalom. Politikai döntésre, akaratra van szükség — véli Albert Álmos, aki megerősíti, a Demokrata Liberális Párt vállalta, hogy az RMDSZ-nek megfelelő formában fogadják el a jogszabályt. Ha nem így történik, az a koalíció felbomlásához vezethet, és előrehozott választások következhetnek, ettől pedig éppen a DLP tart a legjobban, hisz minden mutató szerint csúfos vereséget szenvedne — fejtette ki.
Farkas Réka, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Hangulatjelentések, avagy Fecseg a felszín, hallgat a mély?
Romániában hangulatjelentések 1989. december 21-ig, sőt, azt követően is készültek. A posztkommunista hatalomátmentés és a magyarellenes hisztériakeltés nélkülözhetetlen eszközeivé váltak. Elegendő utalnunk a hírhedt Har—Kov-jelentésre. Sajnos, Romániában még nem jelent meg olyan összefoglaló kötet, mint amilyent Katona Csaba és Rácz Attila szerkesztésében Hangulatjelentések a fővárosból 1988 októberétől 1989 októberéig címmel a napokban vehetett kezébe a magyarországi olvasó.
Háromszék népének 1956. októberi-novemberi valódi hangulatáról a leghitelesebb ,,jelentést” nem a pártapparátus munkatársai, a Szekuritáté készítette, hanem egy erdővidéki, Magyarhermányban született gazdálkodó és élete végéig helyben maradó autodidakta helytörténész, Máthé János (1898—1986). Szülőfalujában végezte az általános iskola kötelező osztályait, majd a székelyudvarhelyi Református Kollégium diákja lett. Négy év után anyagi okok miatt kénytelen félbeszakítani tanulmányait. Az első világháború frontszolgálata után, a ,,román világban” szülőfaluja egyik vezetője. 1940 és 1944 között az Erdélyi Párt helyi szervezetének elnöke. Máthé János kutatásai — akárcsak a Székelyföld különböző településein élő sorstársaié, többek között a korondi István Lajosé — fontos és nélkülözhetetlen részei nemcsak a helytörténetnek, hanem az egyetemes magyar történetírásnak is. Nagyobb lélegzetű művei — Magyarhermány monográfiája, 245 oldal; A régi székelység részvétele az 1848/1849. évi szabadságharcban, 365 oldal — csak 1990 után jelenhettek meg. A Szekuritáté 1953-tól haláláig állandó megfigyelés alatt tartotta, több kéziratát elkobozta. Szerencsére, szerencsénkre a román titkosrendőrség semmit nem tudott a Magyarhermány kronológiája, 1944—1964 című kéziratról, mely 2008-ban László Márton történész gondozásában a csíkszeredai Pro-Print Könyvkiadónál látott napvilágot. A 319 oldalas kötet Háromszék forradalmi hangulatáról, a magyar forradalommal és szabadságharccal való együttérzésről is az egyik leghitelesebb dokumentum. Máthé János még azt is feljegyezte: a magyar erjedési folyamat és forradalom hatására szüntették meg a kuláklistákat, a kötelező termény-, illetve húsbeszolgáltatást. Úgy írta meg Magyarhermány történelmi kronológiáját, hogy pontosan tudta: ha elkapják, az életével fizet. Azokban a vészterhes években a rendszerről ilyen kemény hangú véleményt nagyon kevesen vetettek papírra. Minden bizonnyal a Háromszék olvasói számára is a reveláció erejével hatna, ha folytatásokban olvashatnák a szülőföldjük történetének két drámai évtizedét bemutató hiteles kronológiát. (A Megyei Tükör már 1969-ben közölt részleteket belőle — szerk. megj.) „A rajoni néptanács 5221/I/956. számú átirata alapján értesítettek, hogy a kuláknévjegyzékből törölve lettünk (1956.) október 23-án. Ezzel lezárult a vörös uralom esztelen emberüldözésének (magyar)hermányi, nyolc évig tartott korszaka.” 1956. november
,,Az október végén kezdődött magyarországi felkelés híre mint becsapódó gránát érte a vörös pártkönyves tagságot és a körülöttük hajlongó salakot. Lélegzet-visszafojtva lesték a rádió minden zörrenését. A bérezelt vezérkar riadót fúvatott, október 28-tól kezdve éjjelenként tíz főből álló őrség kellett kiálljon, hogy amíg a kullancshad a paplan alatt pihen, vigyázzon a népi demokrácia vívmányaira. A magyarországi megmozdulás rendkívüli izgalmat váltott ki a nép körében. Szilárd volt a meggyőződés, hogy a Budapesten elindult lavina fejleményeként a leigázott európai államokban összeomlik a vörös pokol. Éppen, mint az 1940. évi bécsi döntés idején, ezekben a napokban is szünetelt minden munka. Türelmetlenül vártuk az újabb és újabb híradásokat, s az elszenvedett gyötrések néma tűréséből, bár figyelve és fojtott hangon, már feltört a számadásra készülés hangja: Na, tolvajok, most imádkozzatok! Sajnos — a keleti hóhér —, akár egy évszázaddal előbb, most is vérbe fojtotta a szabadulásra törekvő megmozdulást. Letörve, elkeseredve, elcsüggedve hallgattuk a vörös hóhér brutalitásáról szóló híreket. Dermedtség feküdt újra az erdélyi magyarság lelkére.” 1956. december 30-i bejegyzés:
,,A magyarországi robbanás hangjától a bukaresti zsarnokok is megijedtek. Kínos töprengések közben kényszerültek az évek óta ömlő ingyenjavak nagy részéről lemondani. Megszüntették a búza, árpa, zab, kukorica, pityóka, széna, tej kényszerű beszolgáltatását.” (az Előre 1956. december 30-i, 31-i számai) Az RMP Központi Vezetősége által megrendelt napi hangulatjelentések hasonlítottak Máthé János naplóbejegyzéseihez. Az 1956. október 29-i például arról számolt be, hogy Torja községben (Kézdivásárhely rajonban) és Marossárpatakon (Marosvásárhely rajonban) a kollektív gazdaságok és társulások ellen tiltakoztak. Nagyon sok településen a kulákok (bár megszüntették a szégyenteljes listákat — T. Z.) megfenyegették a párttagokat. A Magyar Autonóm Tartomány községeiben, falvaiban és városaiban elterjedt a hír, hogy Marosvásárhelyen is kitört a forradalom. Minden bizonnyal e rémhír is szerepet játszott abban, hogy az egyik leglátványosabb magányos forradalmi tettre 1958. november 8-án éppen Sepsiszentgyörgy főterén került sor: az 1906. január 14-én Sepsiszentgyörgyön született, ,,félig székely, félig szász, vagy tán egészen az” Hubbes Márton, a helyi Kalász szeszgyár tisztviselője a munkahelyéről reggel azzal az indokkal kérezett el, hogy haza akar menni, mert a költözéshez — válófélben volt a feleségétől — el akarja készíteni a csomagját. Miután eltávozását engedélyezték, az egyik munkatársának bejelentette: hazamegy, magához veszi a piros-fehér-zöld zászlót, és végigvonul az éppen heti piacot tartó Sepsiszentgyörgy főterén. Elhatározását valóra is váltotta: a ház padlásáról levette a magyar nemzetiszínű zászlót — amelyet még a horthysta Magyarország idejéből őrzött meg —, s azzal kivonult az utcára, később a sógora meg egy másik polgár megállította, és hazavitték a lakására. Gáll József, Szávuly András és Timár Lajos tanúk kihallgatási jegyzőkönyveiből (a perirat 22., 23., 24. oldala) — mindannyian sepsiszentgyörgyiek — kiderül, hogy valamennyien látták az utcán végigvonulni Hubbes Márton vádlottat vállán a magyar zászlóval. Gáll József még azt is nyilatkozta: megkérdezte Hubbes Mártontól, hová megy, amire azt válaszolta: az irodába, hogy mindenkit megöljön. Demeter Benjámin tanú a kihallgatás során azt nyilatkozta (20—21. oldal): nevezett Hubbes Márton, amikor a munkahelyére ment, azt mondta neki: megy és elveszi a magyar zászlót, amivel kivonul a város főterére. Hubbes Mártont 1956. november 10-én tartóztatták le, a Szekuritáté külön autóval Marosvásárhelyre szállította. Bihari Imre hírhedt és szadista szekusszázados vallatta, aki a büntetőeljárás elindításakor nagy előszeretettel használta a smasszerek szokásos formuláját: ,,Mi, Bihari Emeric százados, a marosvásárhelyi 0421-es számú belügyi katonai alakulatnál a Szekuritáté nyomozója, elemezve a Hubbes Mártonra vonatkozó ügyirat dokumentumait, kijelentjük: a büntető törvénykönyv 327. szakasza 3. bekezdése alapján előírt bűncselekmény elkövetésével vádolható.” A vallatást és a kihallgatást hamar befejezték: a Kolozsvári Katonai Törvényszék 1956. december 28-i marosvásárhelyi ,,kiszállásán” ítéletet is hozott. Első fokon a Btk. 323. szakasza 1. bekezdése előírásai alapján ,,felforgató tevékenység” vádjával két év börtönbüntetésre ítélték. Hubbes Márton nagyobbik fia, Hubbes Marton Baptisto az azóta elhunyt Hamert Mihály kiváló marosvásárhelyi ügyvédet fogadta fel védőnek. Hamert Mihály fellebbezését elutasították, a Kolozsvári Katonai Törvényszék az 1957. február 21./324-es határozattal az első fokon hozott ítéletet helybenhagyta. Szamosújváron raboskodott, 1958. november 9-én szabadult. Ezt követően négy évet kényszerlakhelyen töltött a Călăraşi megyei Olaru faluban, ahonnan 1966. november 30-án térhetett haza. Egy ideig otthon, majd a kőhalmi Apeminnél dolgozott. 1976. február 7-én hunyt el. A lánya, Molnárné Hubbes Éva, a székelyudvarhelyi dokumentációs könyvtár nyugalmazott igazgatója e sorok írójának az édesapjára vonatkozó minden fontosabb adatot átadott. Ezek és a perirat alapján pontosan rekonstruálható Hubbes Márton életútja, és kiküszöbölhető a mítoszteremtésnek az a legendája — amely egyik, életfogytiglani kényszermunkára ítélt cellatársától származik —, miszerint a börtönben halt meg. Az tény: az ítélet és a kényszerlakhely nem csak Hubbes Márton életét törte derékba, hanem a gyerekei továbbtanulását is megnehezítette. Hubbes Márton — Márton és Paula fia — német nemzetiségű, hét gimnáziumi osztályt végzett sepsiszentgyörgyi lakos volt, a letartóztatásakor három gyerek édesapja, a Kalász nevű szeszgyár könyvelője. ,,Múltja” miatt került a Szekuritáté célkeresztjébe: 1940 és 1944 között tagja volt a Wolksbundnak. A brassói hadbíróság 1941-ben távollétében életfogytiglani kényszermunkára ítélte. Azzal vádolták, hogy a horthysta Magyarország javára kémkedett. Ügyét 1946-ban újratárgyalták, és a vádak alól felmentették. Ennek ellenére a bélyeg egész életén át rajta maradt. Sepsiszentgyörgy két olyan ötvenhatos hőssel büszkélkedhet, aki félig szász származása ellenére magyarnak, székelynek vallotta magát, nemzeti érzését olyan hőfokon fejezte ki, amely követendő példa lehet mindannyiunk számára. Ugyanis az 1970-ben tűzhalált halt, a börtönben a vallatások brutalitása ellen a nyelve levágásával tiltakozó Moyses Márton nagyajtai lakos is 1941-ben Sepsiszentgyörgyön született. A természetes asszimilációnak olyan különös tüneménye az ízig-vérig székellyé lett két férfi hőstette, amelyhez hasonlóakat csak az 1848—1849-es háromszéki önvédelem máig nagy tiszteletben tartott honvédjei követtek el. Az már a történelem keserű fintora, hogy e sorok írójának minden igyekezete ellenére sem Sepsiszentgyörgyön, sem Nagyajtán nem viseli valamelyik utca Hubbes Márton és Moyses Márton nevét. Hátha e megemlékezés rábírja az önkormányzatot, hogy Sepsiszentgyörgy lakói legújabb korunk mártírjainak is legalább egy utcanévvel méltó emléket állítsanak.
Tófalvi Zoltán, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Szellemi utakon
Több száz hazai és külföldi résztvevő töltötte meg pénteken reggel a Sapientia EMTE amfiteátrumát, hogy azon a titokzatos belső úton induljanak el, amely a lélek fonalán át vezet létezésünk értelméhez, az anyagi világon túli tágabb valóság megismeréséhez, s ahhoz az erőhöz, amelynek a segítő szakmák gyakorlói a spiritualitás révén juthatnak birtokába.
A Segítők V. Konferenciáját a 30 tagú szervezőbizottság nevében Kovács Réka Rozália pszichológus, egyetemi oktató nyitotta meg. A téma kapcsán – Spiritualitás a segítő kapcsolatban – dr. Dávid László, a Sapientia rektora fogalmazta meg, hogy az Erdélyi Magyar Tudományegyetem is segítő szándékból született, azzal a céllal, hogy megtartson, jövőt építsen egy közösségnek, s arra biztatta a jelenlevőket, hogy ezt a szellemiséget is próbálják megérezni. A távlatokról, a témához kapcsolódó új szakról beszélt dr. Székely Gyula, a Marosvásárhelyi Műszaki és Humán Tudományok Kar dékánja. Dr. Pletl Rita, a humán tudományok tanszék vezetője Széchenyi István példáját idézte, aki Döblingben az önismeret által emelkedett fel a tehetetlenség állapotából, talált önmagára, s fogalmazott meg célt nemzetének az önkényuralom kilátástalan helyzetében.
– Tudtuk, hogy kényes témát választunk, de azt is, hogy igény van arra, hogy az előadók és a résztvevők elmondják, megosszák tapasztalataikat, s együttgondolva önmagunkat fejlesszük tovább – osztotta meg Tatai Csilla a pszichológusokból, orvosokból, szociális asszisztensekből, lelkészekből, pedagógusokból stb. álló Baráti Kör tagjainak elképzelését, akik a segítő szakmában fejtik ki tevékenységüket, s a konferenciát az idén is önerejükből szervezték meg. Pontosabban, ahogy Kovács Réka, a szervezőbizottság elnöke fogalmazott, a Segítők Baráti Köréhez, s Sapientia EMTE Humán Tudományok Tanszéke, a Gyulafehérvári Caritas, a Bonus Pastor Alapítvány, a Família Családsegítő Centrum és a Szociálpedagógusok Kulcs Egyesülete társult.
A tegnap délelőtti előadások pedig máris a téma közepébe kalauzolták a résztvevőket. Dr. Komlós Piroska klinikai szakpszichológus, a Károli Gáspár Egyetem docense a spiritualitásnak az intézmények működésében betöltött szerepéről beszélt, s a bencések tanításait idézte arról, hogy milyen adottságokkal kell rendelkeznie annak, aki egy intézmény vezetésére vállalkozik. A spiritualitás nemcsak egyéni élménye az embernek és nem csupán a kétszemélyes kapcsolatokban érvényesül. Egy adott intézményben, szervezetben is meghatározza, hogy mi sugárzik az egyénekből, a közösségből és a vezetésből. Érezni lehet, ahol csak a nyereségorientáltságra helyezik a hangsúlyt, és azt is, ahol a teremtett javakkal való gondos bánásmód, a felvállalt közös építő munka a fontos.
Az ateista pszichológus kérdéseit fogalmazta meg Shád László, a Lélekszerviz Mentálhigiénés Szolgáltató Bt. igazgatója.
Hogyan magyarázzuk a születést, az életet és a halált? Csak az anyagra érvényes vagy a szellem sem vész el? Hol van (agyban, tüdőben, szívben?), mekkora és mi a lélek (idegsejtek működése, szociális fejlődés, külső ajándék?)? Hogyan fejlődik? Honnan ered az energiával gyógyító természetgyógyászok ereje? Miért keletkezik energiasűrűsödés ott, ahol áldást oszt a pap? Bárki képessé válhat erre? Miért vannak emberek, akiknek a "hatótávolsága" nagyobb, mint a másoké? Vajon adóállomások vagyunk mi is? Mint ateista, hogyan lehet hívők csoportjának segíteni? – záporoztak az előadó kérdései és a lehetséges válaszok is. A résztvevők pedig gyakran megszólaltak az előadások után, hogy kérdezzenek és megosszák véleményüket és tapasztalataikat.
Az előadók a segítők első konferenciájáról készült kötetet kapták ajándékba Lazsádi Csillától, aki a párbeszédet vezette.
A tanácskozás a tegnap további előadásokkal, a poszterek bemutatásával, műhelymunkával folytatódott, hasonlóképpen ma is, majd 19.15 órától a dr. Bagdy Emőke pszichológus, egyetemi tanár vezette kerekasztal- megbeszéléssel ér véget, amelynek során a résztvevők a spiritualitást a jelenkor kihívásainak tükrében vizsgálják meg.
(bodolai) Népújság (Marosvásárhely)

Szöveg és rajz összjátékával
A karcolat és a humoreszk műfajainak legkiválóbb magyar művelőit követte munkáiban. Karinthy Frigyes, Tomcsa Sándor, Bajor Andor groteszk világának ismerői megsejthetnek valamit abból is, milyen szövegekkel találkozik az olvasó e kötetben, és miért válhatott számára az állandó szótársítás: "írta és rajzolta Balázs Imre".
Balázs Imre 1926. február 15-én született Székelyudvarhelyen, és ott is hunyt el 2003. szeptember 24- én. Szülővárosában tanult, majd 1972-ben magántanulóként román-magyar szakos oklevelet szerzett a marosvásárhelyi tanárképző főiskolán. A háború idején, 1944-ben leventeként menekülnie kell, francia fogságba esik, és csak 1946-ban kerül haza. Ettől a kis "kitérőtől" eltekintve életét – akárcsak irodalmi elődje és példaképe, Tomcsa Sándor – szülővárosában élte le. 1986-os nyugdíjba vonulásáig volt gimnáziumi titkár, néptanácsi vezető technikus, tisztviselő, főgépészeti osztályvezető, tervosztályvezető a készruhagyárban, s közben kultúrcsoportokat szervezett és irányított, irodalmi összeállítást tanított, s talán nem mellesleg: karikatúrákat és humoreszkeket írt és közölt, első karcolata 1964-ben jelent meg az Igaz Szóban. Szerepel a Marosvásárhelyen 1968-ban kiadott antológiában (Megtalált világ), cikkeit, riportjait a csíkszeredai Hargita és a vásárhelyi Vörös Zászló napilapok közlik nagyobb rendszerességgel.
Az "írta és rajzolta" jellegzetes műfajának továbbéltetője így vall elődjéről, Tomcsa Sándorról: "Úgy hozzátartozott a város képéhez, akár a Nagy- Küküllő. Köztünk élt, köztünk vizsgálódott, köztünk alkotott. Szarkalábaktól körülvett szeme a gunyorosan csillogó szemüveg mögül mindent észrevett. Nem kerülte el figyelmét a téli estéken fagyoskodó koldusasszony, sem a saját zsírjában fulladozó nagykereskedő. A mindennapi gondokkal küszködő kistisztviselő lelkivilágát éppúgy ismerte, mint a bevásárlását végző iparosné gondolkodását. Ösztövér alakja hol itt, hol ott tűnt fel. Nem mondta senkinek, mit keres, mit akar. Hosszú sétái alatt gyűjtötte a témát, találta meg az ötletet, vette észre a fonákságokat. Tehetségének éppen ez a fokmérője: meglátta azt, ami mellett ezrek sétáltak el gyanútlanul."
Ez a frappáns jellemzés érvényes arra is, aki megfogalmazta. Aki ismerte Balázs Imrét, tudhatja: ő maga is csendes, szófukar, szemlélődő természet volt. A kis kötet szerkesztője, utószavának írója, Balázs Imre József huszonöt írást választott ki, a hozzájuk kapcsolódó rajzokkal. "A szerző unokaöccseként, jó ismerőjeként személye iránti elfogultságom tagadhatatlan – írja. – Mégis azt remélem, hogy a könyv megjelenése, amellett, hogy méltóképpen állít emléket neki, egy műfaj és egy szerzőtípus (talán ideiglenes) eltűnésére hívja fel a figyelmet: azon tárca- és humoreszkírókra, akik rajzaikkal egészítették ki műveik hatását, szöveg és rajz összjátékával alakítva ki saját, jellegzetes alkotói világukat." (Balázs Imre. Bocsánatot kérek! Karcolatok, humoreszkek. Szerkesztette és az utószót írta Balázs Imre József. Komp-Press Kiadó, Kolozsvár, 2010)
(bölöni) Népújság (Marosvásárhely)

Vetési László a szórványügy szakértője a moldvai csángó oktatási programról
A nagyváradi presbiterképzés keretében Vetési László tartott figyelemreméltó előadást a napokban a Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központban.
A vetítéssel egybekötött előadás előtt házigazdaként Veres Kovács Attila várad-olaszi parókus lelkész köszöntötte a résztvevőket. Megjegyezte: a tíz református gyülekezetben mintegy 250 presbiter van, és ezen az összejövetelen körülbelül ötvenen jelentek meg. A templomba járási arány is húsz százalékos, ez az átlag, ami nem teszi elégedetté az embert, főleg nem a lelkipásztort. Arról is szólt: reméli, legközelebb többen gyűlnek majd össze. Bemutatta a meghívottat, az Erdélyi Református Egyházkerület szórványügyi előadóját: Vetési Lászlót szórványapostolnak is nevezik, hiszen az utolsó magyar emberért, az utolsó omladozó templomért is tenni akar fáradhatatlanul. Vetési az egész Kárpát-medence szórványfelelőse.
Vetési László az Erdélyben élő nemzetiségekről, az együttélés különlegességeiről, a vallási kölcsönhatásokról és az ezekből következő hol vidám, hol szomorú érdekességekről beszélt, meglehetősen átfogó képet adva arról, mi is a helyzet mostanság. Mondandóját az általa készített fotókkal is alátámasztotta. Szólt Románia összlakosságának etnikai összetételéről. Templomokról és emberi sorsokról mesélt. Láthattuk például a csíksomlyói római katolikus kegytemplomot s benne a Napba öltözött asszonyt, a csíksomlyói Szűz Máriát. Aztán meg lehetett csodálni a kerci cisztercita apátság romját, ami az országban az egyik legértékesebb szász műemlék, a halmágyi magyar evangélikus istenházát, a kolozsvári Farkas utcai református templomot. Szólt egyebek között a moldvai csángómagyarokról, akik nyelvi, vallási szempontból nagyon rossz helyzetben vannak. Bemutatott egy 1860-ban kelt dokumentumot, amelyben a gorzafalviak kérték, hogy legyen magyar papjuk, ám a jászvásári katolikus püspök megakadályozta ezt, mert szerinte felháborító és megengedhetetlen „ebben a hazában egy idegen nyelven beszélni, mint például a magyar”... A csángó gyermekoktatási program sikeres, annak ellenére, hogy az ottani plébánosok kiátkozzák ezért őket. Előfordul, hogy a gyermek azt hazudja: diszkóba megy, s magyarórára szökik el...
Az érdekességek sorában hallhattunk arról, hogy a bukovinai Istensegíts nevű településen Szőcs Gergely az utolsó székely, aki meg is honosította a székely tájszólást, hiszen a falubeli románok is mind úgy tudják csak a keresztnevét, hogy Gárgi.
Egy craiovai evangélikus templom a szászok tulajdona, és több vallás is „albérlő” benne. Szó esett a törökök által lakot Ada Kaleh-szigetről, amelyet a vaskapui vízi erőmű megépítésekor elárasztottak vízzel. Az érdekesség az, hogy a török fennhatóság alatti szigeten autonómia volt. Közösen használt templomokról is szó esett: a Szeben megyei Mikeszászán a reformáció után kettévágták a templomot. Bürkösön szászok és magyarok használják az istenházát. Egy olyan mondás járja náluk, hogy Luther és Kálvin édestestvérek voltak, ám nem tudtak megbékélni egymással.
Sok kuriózumról hallhattak az érdeklődők. Vetési László búcsúzásképpen az elmondottakhoz hozzáfűzte: mindenkinek egyedülálló és megismételhetetlen feladata van az életben. Mindenki meg kell hogy találja a helyét, őrizve az értékeket.
Tóth Hajnal, Reggeli Újság (Nagyvárad)

Megjelent a Hunyad Megyei Hírmondó
Vajdahunyad
A közéleti havilap októberi száma kissé megkésve, november első napjaiban jelent meg.
A lapszám első oldalon emlékezik meg az október 6-i ünnepségekről. Olvashatunk arról az eseményről, amelyet a vajdahunyadi Várban tartottak, felléptek a vajdahunyadi 6-os Számú Általános Iskola diákjai, valamint a dévai Téglás Gábor Iskola tanulói. Brádon, ahol alig kétszáz magyar él, szintén megemlékeztek az ünnepről – írja Baráth Árpád. Mátyus Enikő a lupényi ünnepségről számol be. A 125 éves EMKÉ-ről ír Schreiber István helytörténész. Másik cikkében az említett szerző Bethlen Gábor Erdély fejedelme tiszteletére tartott ünnepségekről ír, amelyeket Déván, Vajdahunyadon és Marosillyén tartottak a Dél-Erdélyért Kulturális Társaság szervezésében. További írásában pedig arról olvashatunk, hogyan lehetne megmenteni a közel két évszázados piski Fogadót, amely a Sztrigy partján épült Ópiskinél. Deák Levente jogi tanáccsal szolgál a tulajdon átruházási jövedelemadó kiszámításáról, Csatlós Erzsébet pedig a bor és a szőlő egészségvédő hatásáról értekezik. Olvashatunk továbbá a gyógyszerek helyes használatáról.
A dévai református templom 100 éves jubileumáról írott cikk szintén helyet kap a lapban, László Gergely Pál pedig az október 24-i ünnepségről cikkez. Ugyanakkor a lap a Hunyad vármegye 1910. október 30-i számából idézi az 1910. október 23-i felszentelési ünnep mozzanatait, Kun Árpád nyugalmazott lelkipásztor pedig a lélek csendjéről ír. Benedekfy Dávid arról számol be, hogy Lupényban Magyar Házat avattak, Csatlós Erzsébet a dévai szüreti bálról cikkez. Tudomást szerezhetünk továbbá arról is, hogy Vajdahunyadon magyar nyelvű helységnévtáblát helyeznek ki. László Gergely Pál ezúttal is morfondírozik, Kun Árpád Bemutatjuk templomainkat sorozatában pedig a Déva telepi Szent Antal katolikus templom rövid történetét ismerteti. Végül László Anna magyartanár római útijegyzeteibe is bepillanthatunk. Az újságot Kun Gazda Gergely állította ösze és megjelenését a Communitas Alapítvány támogatta.
Kun Árpád, Szabadság (Kolozsvár)

Levélbontó - Néhány adat a Babeş–Bolyai egyetemről
A Szabadság október 22-i számában idézeteket közöl Tőkés László leveléből, amelyet Angela Merkel német kancellár felvilágosítása céljából írt, a Babeş–Bolyai Egyetem történetéről; Merkel asszonyt ugyanis nemrég az egyetem díszdoktorává választották. Az idézetek azonban sajnos (talán rövidítés céljából) tévedéseket tartalmaznak. Mielőtt ezekre rátérnék, egy más dolog is érdekel: a németek lelkiállapota (együttérzésének lehetősége) a két vesztes háború után, amelyről nem sikerült eddig adatokat szereznem, ez befolyásolná ugyanis a levél befogadóképességét.
A közép- és újkorban (1815-ig) nagyrészt a német nyelvterületen létezett a Német–római császárság, egy laza államszövetsége a rengeteg közép európai feudális német államocskának. Ezen államszövetség nyoma, hogy Németország ma is több kisebb német állam „államszövetsége”. Az „egységesebb” Németország fokozatosan alakult ki 1815 után egészen 1871-ig – ekkor csatlakozott utolsónak Elzász-Lotaringia, amelyet XIV. Lajos francia „napkirály” foglalt el erőszakkal (1648) és kezdett „franciásítani”. A francia–porosz háború (1871) állította vissza (?) a „régi” német hovatartozást. A vesztes első világháború ezt újra visszaírta, majd Franciaország II. világháborús csúfos veresége 1940-ben újra átírta. Igaz, ideiglenesen, mert a II. világháború vége megint Franciaországhoz csatolta. Az első világháborúban Németország komoly területet vesztett az akkor újraalakuló Lengyelország javára, amely 1831 óta a cári Oroszország része volt, ugyanis ez tengeri kikötőt óhajtott, emiatt Poroszországot kettészakította (emiatt tört ki a II. világháború, lásd danzigi korridor). A világháború végén ugyan Lengyelország megmaradt, de óriási keleti területeit rabolta el a Szovjetunió, amelyeket Németország „ősi” keleti részének Lengyelországhoz való csatolásával pótoltak (igaz, innen sok millió németet ki is zsuppoltak sürgősen).
Ezt a területi veszteséget a hitlerizmus tényétől lelki traumába esett Németország ma szó nélkül (sőt, bűntudattal) viseli, de (saját példámból kiindulva) alighanem fájdalmasan gondol vissza a sok megalázásra még akkor is, ha – kétségtelenül – ebben elsősorban ő a hibás. Ahogy mi sem vagyunk bűntelenek két világháború elvesztéséért. Hát ezért érdekel a németek titkos lelkiállapota, amely befolyásolhatja, mennyire érzik át a magyarok traumáit, akár egyetemi szinten is.
Rátérve Tőkés László egyetemtörténeti tévedéseire: – egyetemünket modern formában (több évszázados előzmények után) 1872-ben alapították, de ez nem Bolyai János, hanem Ferencz József akkori magyar király nevét viselte; ezt az egyetemet 1919-ben katonai erővel foglalta el – teljes ingó és ingatlan leltárral – a román katonaság, és ebben, ezzel alapította az I. Ferdinánd (és nem V. Babeş) egyetemet. A katonaság által kitelepített tanszemélyzet jó része egyetlen ceruzával menekült Szegedre; velük működtette (és látta el épülettel, mindennel) a továbbiakban a Ferenc József Tudományegyetemet a magyar állam. A II. bécsi döntéskor a Ferdinánd Egyetem (a mozgatható leltár jó részével) Szebenbe költözött át 1940 szeptemberében. A szegedi egyetem professzoraival és más személyzettel formálisan visszaköltözött Kolozsvárra a Ferenc József Egyetem, de felszerelését Szegeden hagyta. Volt és visszakapott épületeit a magyar állam új ingó leltárral látta el (1940–1941). A világháború végén a Ferdinánd egyetem tanszemélyzete a leltárral visszaköltözött Kolozsvárra a magyar egyetem épületeibe (1945). Ugyanakkor, a botrány elkerülésére és a megkötendő békeszerződésre való tekintettel, a román állam Groza kormánya törvényerejű rendelettel (és a király aláírásával) megszüntette a Ferenc József Egyetemet, de megalapította a Bolyai Tudományegyetemet 1945 májusában, e célra egyetlen épületet, a volt református leányiskolát, a De Gerando épületét) és ennek felszerelését biztosította. Ezt később még két középiskola (Marianum és közgazdasági iskola) épületével bővítette 1946–48-ban. 1959-ben a párt utasítására, tanügyminisztériumi rendelettel (tehát törvénytelenül) egyesítették a Babeşés Bolyai egyetemet, Babeş-Bolyai néven.
Jó, ha tisztán látunk: formálisan a Bolyai egyetemet alapító törvényerejű rendelet ma is érvényben van, miniszteri rendelet ezt meg nem szüntetheti. Ha ez nem így van, cáfolatot hálásan fogadok.
id. Nagy László, Szabadság (Kolozsvár)

Levélbontó - Széki emlékek egy monográfia alapján
Nemrég mutatták be dr. Szabó Márton Székről írt monográfiáját, a Studium kiadó gondozásában. A 320 oldalas könyv egy élet gyűjtő, megfigyelő munkájának az eredménye, az irodalomjegyzék 221 címe tiszteletet parancsoló, tartalma fedi a címét: monográfia – a község életének, körülményeinek leltára. Célja, hogy az olvasó minél teljesebb képet kapjon a településről.
A könyvet lapozva Székkel kapcsolatos emlékeim után kutatok. Még láttam a fekete-piros ruhába öltözött lányokat a posta épülete mögött táncolni, hangtalanul, „egy pár lány, két pár lány”… Az ötvenes években a Főtér irányából az Óváron át, a posta mögött rövidítettem. Az emlék tél eleji. Délután 6-7 óra körül már sötétedik és hideg van. Kicsit csodálkoztam, hogy nem fáznak. A gyér utcai megvilágításban szinte kísérteties volt a lányok hangtalan tánca. A járókelők nem bámészkodtak. Megszokott kép volt csütörtök délutánján. Én is siettem a buszhoz, sötét volt és hideg.
A piacon murkot árultak és veteménynek magot. A széki murok márciusban volt a legkeresettebb portéka, mert megőrizte frissességét, zamatát. Főzeléket készítettem, levet préseltem belőle gyermekeimnek, és azon gondolkodtam, hogyan tárolhatják, nekem ez miért nem sikerül?
A hetvenes évek végén alkalmam adódott Székre látogatni. Késő nyári, ragyogó vasárnap délután volt, a faluban esküvőt tartottak. Részt vehettünk a vasárnap délutáni istentiszteleten. Minden meseszerűen szép volt, csak úgy kapkodtam a fejem. Gyönyörűek voltak a lányok a fekete-fehér-piros viseletben. Soha ilyen érdekes szabású, bő rakott ujjú inget nem láttam! Mint a spanyol infánsnők ruhája. A szép, barnaszemű fiatal arcokat kiemelte a fekete kendő. A menyasszony pártáját rozmaringból fonták, majdnem minden ház előkertjében ott nőtt a rozmaring. A férfiak az enciánkék mellényükkel és sárga szalmakalapjukkal vidám színfoltok a lányok körében.
Érdekesek a falurészek megnevezése is. A szokásos Alszeg és Felszeg mellett ott van CsiPKEszeg és Forrószeg is. Miért Csipkeszeg? (Ezt most megtudtam Szabó doktor könyvéből, de a Forrószegre nem kaptam magyarázatot.) Azzal az elhatározással hagytam el Széket, hogy ide gyakrabban vissza fogok jönni. Az újabb látogatásra 1988 tavaszán adódott alkalom. Lányom az egyetemen az angol szakot végezte, csoportjukban három lány volt magyarajkú. A ballagási ünnepségen nem volt szabad identitásukat szavakkal kifejezzék, a többség nem értette volna beszédüket. Valamennyiüknek eszébe jutott, hogy öltözzenek széki ünnepi viseletbe. Kimentünk hát Székre inget, szoknyát (fersinget), kendőt keresni. A három lány az ünnepélyen egymás mellett állt. A sok ilyen-olyan városi ruha közül kitűntek az egyszerű és méltóságteljes fekete-fehér-piros öltözetükkel. És beszéd nélkül is megnyilvánult identitásuk.
Szabó doktor könyve alapul szolgálhat egy Torockó-Szék összehasonlító tanulmányra is, sokban közös a hajdani városokból napjainkra faluvá alakult települések története.
Hantz Lám Irén, Szabadság (Kolozsvár)

Egyházi levéltárosok tapasztalatcseréje
Veszprémi Érseki Levéltár és a Veszprém Megyei Levéltár közös meghívására 2010. október 25–29. között szakmai továbbképzésen és tapasztalatcserén vettek részt Veszprémben a Gyulafehérvári Főegyházmegyei Levéltár és gyűjtőlevéltárainak munkatársai: Barabás Kisanna (Marosvásárhely), Bernád Rita (Főegyházmegyei Levéltár, Gyulafehérvár), Küsmődi Attila és Puskás Attila (Szamosújvár), valamint e sorok írója (Sepsiszentgyörgy).
Ott-tartózkodásunk első két napján a nyugat-európai viszonylatban is korszerűnek számító Veszprém Megyei Levéltár felépítésével, iratkezelési rendszerével és felszereltségével ismerkedtünk. Hermann István igazgató a levéltár erősségeire hívta fel figyelmünket: így az iratanyag papír alapú és elektronikus nyilvántartására, a kutatószolgálat irányítására, valamint az intézmény munkatársai által kifejtett tudományos munkára. A restaurátori laboratóriumban is értékes tapasztalatokkal gazdagodtunk. Megismertük a különböző gépezeteket és eszközöket, vegyszereket, amelyek a sérült iratok állagmegőrzését, fertőtlenítését biztosítják. De nemcsak a megismert levéltárak felszereltsége, belső rendszere, hanem jogi helyzete is különbözik a hazaitól. Míg nálunk a megyei levéltárak a Román Országos Levéltár kihelyezett fiókjaiként műkődnek, tehát állami levéltárnak minősülnek és a belügyminisztériumnak vannak alárendelve, addig magyarországi társaik a megyei önkormányzatok hatáskörébe tartoznak, akik fenntartóként gondoskodnak működtetésükről. Igaz, változó módón.
A következő napokban már a testvérintézmény, a Veszprémi Érseki Levéltár vendégszeretetét élveztük. Munkatársaik bemutatták levéltári rendszerüket, raktáraikat, ugyanakkor saját levéltáruk példáján keresztül felhívták figyelmünket a főegyházmegyei levéltárak erősségeire és hiányosságaira. Ezek között szerepeltek a gazdasági kérdések, a kiadványok, a személyzeti problémák, a levéltári iratfeldolgozás körüli nehézségek és korlátozott lehetőségek. Jóleső érzés volt megtudni, hogy a levéltári iratok begyűjtése tekintetében már mérföldekkel előttük járunk. Magyarországon ugyanis a püspöki és érseki székhelyeken működő egyházmegyei levéltárak befogadóképessége nem teszi lehetővé a plébániai iratok begyűjtését, így azok sok esetben az idő martalékaivá váltak. Ezzel szemben a Gyulafehérvári Főegyházmegyében létrejött hat gyűjtőlevéltár korszerű feltételeket teremt az egyházközségi iratok számára, állagmegóvásukat és kutathatóságukat egyaránt biztosítja. E tekintetben Erdély mintának tekinthető az anyaországnak római katolikus egyházi levéltári vonatkozásban.
A Veszprémi Érseki Levéltárban végzett műhelymunka is erről győzött meg bennünket, ahol a vörös iszap által sújtott egyik plébánia, Somlóvásárhely iratanyagának alapszintű rendezését végezhettük az ottani munkatársakkal. A fenti egyházközség ugyanis egyike annak az öt plébániának, amelynek iratanyaga az érseki levéltárban található.
A szakmai tapasztalatcserén kívül alkalmunk volt megtekinteni a királynék városának fontosabb egyházi emlékeit és muzeális értékeit, amelyek saját értékeink iránti ragaszkodásunkat is felerősítették bennünk. A szakmai és kötetlen beszélgetések folytatását egy erdélyi konferencia szervezésén keresztül tervezzük, ahol az anyaországi és erdélyi levéltárak közti kapcsolatok tovább erősödhetnek és az együttműködés szintjére juthatnak. Az ötnapos tapasztalatcsere nagymértékben hozzájárult a hazai egyházi levéltárak helyzetének meghatározásához, ugyanakkor modellt kínált főegyházmegyei levéltárunk gyűjtőközpontjainak további megszervezéséhez. Ez utóbbi intézmények szerepe az elkövetkezendőkben még hangsúlyosabbá válik, hiszen otthont kell adniuk az államtól a jövőben visszaszolgáltatandó egyházi iratoknak, ugyanakkor segítséget kell nyújtaniuk a magyar állampolgárság elnyeréséhez szükséges iratok, például anyakönyvi kivonatok kibocsátásában is.
Összegzésképpen elmondhatjuk, a múlt értékeit a jövőbe tekintve a jelen eszközeivel kell őriznünk, egyházunk és nemzetünk érdekében hasznosítanunk. Köszönet mindazoknak, akik ebben a felismerésben segítettek és megerősítettek.
Pénzes Lóránd, Vasárnap (Kolozsvár)

Újat kezdés a nemzetpolitikában
Répás Zsuzsanna, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Nemzetpolitikai Államtitkárságának vezetője, a Magyar Országgyűlés Igazságért felelős államtitkár-helyettese volt a vendége a nemrégiben megrendezésre került EMNT-beszélgetésnek Kolozsváron. Azt est folyamán az új magyar kormány nemzetpolitikai újításiról, a változás jegyében kieszközölt intézkedésekről beszélgettek. Mátis Jenő, az EMNT jegyzője, az est moderátora a nemzetösszetartozás kérdésére, valamint a határon túli magyarok állampolgárságára vonatkozó jogokra, az ezzel kapcsolatos intézkedésre reflektált elsősorban.
Az elmúlt húsz évben olyan jelentős politikai és közéleti elemek valósultak térségünkben, amelyek óriási jelentőséggel bírnak, hiszen a 2010- es magyarországi választások maga után vonta a nemzetösszetartozás, a magyar állampolgárság kivitelezését. A nyár folyamán megrendezésre került Kolozsvári Magyar Napok is egy egyedi, változásra utaló rendezvénynek számít- vezette fel Mátis az est fontosabb témáit. Utalva ezzel az előadás címére: Újrakezdés helyett, újat kezdés – új irány a nemzetpolitikában. „El kellett teljen húsz- huszonegy év a jelentős nemzetpolitikai változáshoz”- összegzett.
A meghívott egyetértett a Mátis által fölvetett megállapításokra, hozzátéve azt is, hogy az új kormány új nemzetpolitikai alapokra kell építkezzen, ahhoz, hogy a magyar nemzeti összetartozás meg tudjon reálisan valósulni. Kiemelte: nem lehet úgy folytatni, azokkal a metódusokkal politikai, közéleti problémáink megoldását, mint amit a FIDESZ kormány nyolc évvel ezelőtt elkezdett, hiszen most már más idők járnak.
Az új alap legfontosabb pillére: a magyar nemzet egységes volta és a nemzet állampolgárainak egyenrangúsága. Tehát a határon túli fogalmat, mint olyat lassan- lassan el kellene feledni. A bizalomra, a múltból tanulásra kell alapoznunk és képviselnünk értékeinket - taglalta.
A konkrét intézkedésekre kitérve Répás hangsúlyozta: a könnyített honosítás az egyik ilyen nagyon fontos intézkedés, hiszen a magyarság kulturális, történelmi egysége ez által közjogilag is kifejezésre jut. A másik nagyon fontos megvalósulás: a határon túli településekre való tanulmányi kirándulások szervezése az anyaországi diákok számára. Kiderült: az anyaországi iskolákban nem kaphatnak a diákok kellő tájékoztatást más magyar lakta régiók történelméről, kultúrájáról, építészetéről.
Az iskolások kétharmada nem járt még az országhatáron kívül. Ezen belül is fontosnak találta a szórványtelepülések megismertetését a fiatalokkal, hiszen ott is vannak kuriózum jellegű építészeti csodák, kulturális jelenségek.
Egyelőre ez a kezdeményezés az iskolák számára pályáztatásos rendszer alapján működik, így azon intézmények, akik a szórvány látványosságait néznék meg élveznek elsősorban előnyt.
Répás a jövőre nézve hangsúlyozta: ez a projekt csereprogramokkal folytatódik, amikor is testvériskolák, települések révén a határon túli magyarok is lehetőséget kapnak az anyaországi tanulmányi kirándulásokra.
A kiemelten fontosnak tartja a szórvány és a Nyugaton élő magyarság felkarolását. Úgy véli, akik itt élnek egy plusz tudással rendelkeznek magyarságuk elnyerését illetően, hiszen nekik még inkább törekedniük kell az identitás megőrzésére, mint a tömbmagyarságnak.
A már sokszor terítékre került magyar állampolgárság téma boncolgat fontos kérdéseket: mint a határon túli magyarok esetleges szavazati joga. Ez kapcsán Répás biztosította az egybegyűlteket, találnak erre is operatív megoldást. Az állampolgársági kérvényezés kapcsán is optimista volt. Demokrácia központokban lehet majd információkat beszerezni, okiratokkal kapcsolatos kérdésekre választ kapni, valamint kihelyezett konzulátusok is segíteni fogják a gyakorlati oldal megoldását. A beszélt továbbá a jogsegély irodák felállításáról is, amelyek azt a célt szolgálják majd, hogy a határon túli magyarságot érintő jogsértéseket, esetleges bántalmazásokat is orvosolja.
Dáné Tibor, az EMKE elnöke a magyar házak jelentőségét is hangsúlyozta a tekintetben, hogy a szórvány és nyugati magyarság lakóinak is adódhat tér, lehetőség bárminemű tevékenységre, ami identitásuk megőrzésében előrevihet, ezek „továbbhasználását” nagyon fontosnak tartotta, hiszen most is valóságos kulturális szigetekként működnek.
Az est további részében Vadas László, rendező épített örökségeink helyzetére is kitért. Vadas szerint jobban oda kellene ezek gondozására, restaurálására figyelni, főként az eldugott, régi kastélyok épületek tekintetében kellene megoldást találni.
A meghívott sajnálattal fejezte ki, hogy az épített örökség problémájának megoldását egyelőre anyagi gátak is szegik. Viszont biztatott, a szórvány települések értékeinek ápolásával foglalkozó programokkal, ami keretén belül az itt található kastélyok, műemlék értékű épültek sorsa is terítékre kerül. A továbbiakban még a média fontos szerepére a diákság, a magyar nemzet nevelését illetően, a felnőtt képzések megvalósítására, a tehetséges, határon túl élő fiatalok képzésére, a támogatás-rendszer leegyszerűsítésére is tettek kitérőt.
Megtudhattuk azt is, az EMNT Kolozs- megyei szervezete és az Evangélikus- Lutheránus Püspökség által rendezett beszélgetések keretén belül több érdekes programra kerül majd sor a közeljövőben: meghívottak között európai politikusokra is számíthatnak az érdeklődők.
Varga Melinda, Erdély.ma

Dokumentumfilm a romániai antiszemita tömegmészárlásokról
A Work in Progress című, e héten megnyíló amsterdami filmfesztiválon fogják bemutatni Florin Iepan román rendező alkotását, az Odessát, mely a román csapatok által a második világháborúban elkövetett tömegmészárlások hátterét dolgozza fel, dokumentarista módszerekkel. Iepan a filmről a prágai székhelyű európai Dokumentumfilm Intézet lapjának nyilatkozott.
A rendező elmondta: az ötletet az állami román televízió adta, mely felkérte arra, hogy csináljon egy dicsőítő portrétfilmet Ion Antonescu marsallról, aki a második világháború idején Románia vezetője volt. Akkor a rendezőben is még az a kép élt a marsallról, hogy az az ország történelmének egyik legnagyobb alakja volt, illetve. Ekkor még Iepan is abban az illúzióban élt, hogy a románok tömegesen mentettek volna a zsidókat a holokauszt idején. Csak később, a dokumentumok hatására kényszerült belátni: Antonescu fasizálta az országot és zsidók tízezreit gyilkolták meg az ő parancsára. A második világháború idején, jogilag az állam feje Mihály király volt, akit a rendező szintén meg akart szólaltatni, de a Svájcban élő egykori uralkodó nem volt hajlandó a kamerák elé állni.
globusz.net, Erdély.ma

Ünnepeltek a Bolyai téri unitáriusok
A marosvásárhelyi Bolyai téri unitárius templomot ezelőtt 80 évvel építették, a gyülekezet ünneplésére ez a kerek évforduló adott okot. A rendezvény 11-én, csütörtökön kezdődött a Marosvásárhelyi Filharmónia művészeinek ünnepi barokk hangversenyével. Szombaton délelőtt 10 órától a templomban előadás-sorozattal emlékeztek meg az 500 évvel ezelőtt született Dávid Ferenc egyházalapító püspökről és Heltai Gáspárról. Az ünnepségen Nagy László, a gyülekezet lelkésze, püspökhelyettes foglalta össze a marosvásárhelyi unitárius egyház történetét.
– Az unitárius köztudat az egyház megalakulását az 1568-as tordai országgyűléstől számítja. Az új vallás népszerűségnek örvend, ezért az erdélyi lakosság nagy része Dávid Ferencet követi. Az 1571-es országgyűlés után Marosvásárhely lakosságának java része unitárius, de János Zsigmond fejedelem halála után és az ezt követő századokban az unitáriusok kiszorulnak Marosvásárhelyről. Központjuk a XIX. század közepéig Marosszentkirályra tevődik át, itt volt templomuk és itt voltak birtokaik is. Ekkor ez az egyházközség is elnéptelenedik, a marosvásárhelyi viszont fejlődésnek indul. 1869-70- ben felépítik a kis templomot, az imolát a Szent Miklós és a Fazakas utcák sarkán, átellenben a Teleki Tékával, ekkor 160 unitárius volt a városban. A századforduló után új és nagyobb templom építését fontolgatták, Bernády idejében ki is jelölték a telket a jelenlegi városháza közelében, az ortodox templom helyén, azonban a háború és a "váltás" meghiúsították a tervet. 1929-ben a jelenlegi Bolyai téren kezdték el az építkezést, ekkor már 700 unitárius hívőt jegyeztek. A templomot 1930 júliusában adták át. Marosvásárhelyen jelenleg 4000 unitárius él, két – a Bolyai téri és a kövesdombi – virágzó unitárius egyházközségben – mondta Nagy László, aki bemutatta azt az emlékfüzetet, amelyet erre az alkalomra adtak ki.
Ebben a gyülekezet lelkésze így vall: – Régi templomunk építésének 140. évfordulóján, az új templom 80. születésnapján azt kérem Istentől, hogy gondviselő szeretetével őrködjön az épületek fölött és adjon öntudatos, ragaszkodó unitáriusokat, akik "kapuin hálaénekkel, udvaraiba dicsérettel" mennek be.
Az ünnepségen több előadás hangzott el. Pál János lelkész-történész az unitárius egyház kialakulásáról és Dávid Ferencről értekezett, dr. Rüsz-Fogarasi Enikőegyetemi tanár Heltai Gáspárról, Tófalvi Zoltán az 1956 utáni magyarság "lefejezéséről" beszélt. Soós Zoltán, a Maros Megyei Múzeum igazgatója a marosvásárhelyi templomokról, míg Weisz Szidónia, a Teleki Téka munkatársa Novák Józsefnek a tanácsteremben kiállított címereiről beszélt.
Mezey Sarolta, Népújság (Marosvásárhely)