Domokos Pál Péter királysága
Domokos Pál Péter Széchenyi-díjas magyartanár, történész, néprajzkutató, „a moldvai csángók apostola" – miként Beke György nevezte – születésének 110. évfordulójáról nekünk, székelyföldieknek erkölcsi kötelességünk megemlékezni.
A magyar nemzetrész legelárvultabb fiainak, a moldvai csángó magyarok sorsának alakulását hosszú élete során nemcsak figyelemmel kísérte, hanem, amint erre a mindenkori sanyarú időkben lehetősége volt, támogatta, s azt az archaikus szellemi kincset, amelyet a moldvai magyarok megmaradt töredékei birtokolnak, hozzáértő érzékenységgel emelte be a magyar kultúrába.
Egyébként a csángó sorsot, amellyel azonosulni tudott, nemcsak megélte, hanem életének alakulása is sok mindenben hasonlatos, szülőföldjéről neki is el kellett bujdosnia, volt eset rá, hogy „cseberből vederbe esett", mert Magyarországon is üldöztetésben, mellőzésben volt része. Viszont képes volt arra, hogy hátrányos helyzeteit is előnnyé változtassa. Idősen is figyelemmel kísérte a csángók sorsának alakulását, és székelyföldi szülőföldjére hajlott korában is ellátogatott. A diktatúra éveiben, mikor Romániából kitiltották, Kézdivásárhelyen, életének egyik állomáshelyén Szőcs Mihály gimnáziumi igazgató barátját és kollégáját is felkereste, ahol bizony bújtatniuk kellett. A véletlen során jómagam is egy ilyen alkalomkor kerültem – Szőcs Géza lakásán – személyes kapcsolatba vele.
Beszélgetésünk már az első percekben a moldvai csángók irányába kanyarodott. A kézdivásárhelyi tanítóképzőben Erőss Péter és Kaszap István pusztinai csángó gyermekek is tanultak. Osztálytársaim közül többen, köztük Buna István hétfalusi csángó a képző elvégzése után küldetéstudattal moldvai iskolát választott, feleségével, Molnár Olgával együtt. Ezt tették ismeretségi körömből mások is. A beszédtéma e közös szálaira aztán nagy nyomatékkal épült rá az, hogy a kézdivásárhelyi céhtörténeti múzeum létesítésének előkészületei során találtam rá Szentkatolnai Bakk Endre paptanár 1896-ban kiadott könyvére, A kézdivásárhelyi Jancsó család és annak története című vaskos monográfiájára, benne a milkói római katolikus püspökség (Milcov) históriájára. 1991-ben, halála előtt egy évvel budai találkozásunk idején Domokos Pál Péter mintegy végrendeletként ismételte: minden moldvai csángót egyenként is meg kell menteni. Át kell menteni őket Erdélybe, mert otthon menthetetlenül beolvadnak a nagy többségbe.
Az 1989-es romániai fordulat után ez az intelem úgy módosult, hogy otthon is, Erdélyben is, Magyarországon is „menteni" kell őket. Ez az ügy most minden kétséget kizáróan jobb úton van, mint negyedszázaddal ezelőtt. A magyar oktatás részben lehetségessé vált, a csángók közül népes értelmiségi csoport emelkedett ki, intézmények alakultak, a nem csángók közül is sokan misszióként vállalják a moldvai magyarság szellemi felemelkedését.
Személyes kapcsolataink alakulására visszautalva tulajdonképpen arra is Domokos Pál Pétertől kaptam ösztönzést, hogy könyveimmel, publicisztikai írásaimmal támogassam a „csángó ügyet". Napjaink viszont, sajnos, újabb kihívásokkal terheltek: a legújabb jelenség, amire Domokos Pál Péter örökségének szellemében fel kell figyelnünk, az, hogy a moldvai csángók tömegesen vállalnak munkát nyugat-európai országokban. És ennek következtében áll elő az a helyzet, hogy missziós papjaik, az asszimiláció elkötelezettjei is követik őket, és elrománosításuk sok esetben Spanyol- és Olaszországban fejeződik be, a román nyelvű egyházi szolgáltatások révén. A csángóföldi munkaerő-fölösleget ajánlatos lenne akár program alapján is Magyarország felé irányítani. Domokos Pál Péter intelmének – minden csángót egyenként is meg kell menteni – így lehet és kell érvényt szerezni.
Domokos Pál Péter hatgyermekes földműves családban született 1901-ben Csíkvárdotfalván. Gyermekkorában megtapasztalta a csíksomlyói kegyhely pünkösdi búcsújának különlegességét. Ekkor találkozott először az ide zarándokló moldvai csángókkal.
A csíksomlyói tanítóképzőbe járt, amit az 1916-os román betörés miatt egy időre meg kellett szakítania, Debrecenben végzett egy évet, majd otthon fejezte be tanulmányait. A csíkkarcfalvi tanítóskodás után Krajován a román hadsereg katonája. Ez idő tájt határozta el, hogy az elszakadt magyarságért tennie kell, beiratkozott a budapesti Tanárképző Főiskolára, ahol matematika, fizika, kémia, és ének-zene szakon végzett. 1926-ban hazatért, és Vulkánban, majd Csíkszeredában a tanítóképzőben tanított. Tudatosan hordani kezdte vasárnapokon és ünnepnapokon a népviseletet, néptáncokat tanult, hogy később továbbadhassa. Ő szervezte meg először Csíksomlyón az Ezer Székely Leány Napja néven ma is élő rendezvényt.
Három év után elbocsátották, mert Magyarországon szerzett diplomáját a román állam nem fogadta el. Olvasott Bartók és Kodály népdalgyűjtő útjairól, akik szinte az összes magyarlakta vidéket felkeresték, kivéve a moldvai csángókat. Huszonnyolc éves korában indult első ízben a csángók közé. Moldvából visszatérve újra tanítani kezdett Kézdivásárhelyen, míg végleg el nem tiltották a pályától. Gyergyóalfaluba került három esztendőre kántornak. Összegyűjtött anyagát bemutatta Bartóknak és Kodálynak, további kutatásokra ösztönözték. A bécsi döntés után Hóman Bálint kinevezte a Kolozsvári Állami Tanárképző igazgatójává, 1943-ban summa cum laude doktorált néprajzból, Kelet-Európa történelméből és magyar irodalomból a kolozsvári egyetemen. A bukovinai székelyek Magyarországra telepítése kapcsán Teleki Pál is véleményét kérte. Domokos ellenezte a Bácskába való telepítést.
1944 őszén családjával Budapestre menekült, 1945-től a közoktatási, majd a népjóléti minisztériumban dolgozott. 1948-ban elbocsátották, mert a segélyezéshez amerikai civil adományokat vett igénybe. Szárászpusztán birtokot kapott, gazdálkodásba kezdett. Egyházaskozár, Szárászpuszta és Mekényes községekben a Bukovinából idetelepített székelyek közt tovább folytatta az anyaggyűjtést. Három év múlva elvitte az ÁVO, a földjét is elvették. Munkásként, jobbára építkezéseken dolgozott, később egy általános iskolában taníthatott. Ezután nyugdíjba vonulásáig (1961) Budapesten gimnáziumi tanárként tanított.
1991-ben könyvtára csángó vonatkozású anyagait átadta a győri Hungarológiai Tanszéknek. Százezer forintos alapítványt is tett olyan csángó fiatalok képzésére, akik diplomaszerzés után visszatérnek szülőföldjükre. Díjai, elismerései:
Bethlen Gábor-díj (1986); Széchenyi-díj (1991); Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt (1991); Magyar Örökség-díj (2002); Magyar Művészetért-díj (2006, posztumusz). Munkái: A moldvai magyarság, 1931; Zemlényi János kéziratos énekeskönyve (XVII. század), 1939; Adalékok Moldva történetéhez, 1940; Mert akkor az idő napkeletre fordul. Ötven csángó magyar népdal, 1940; Moldvai csángó mese és négy csángó magyar ének, 1942; Rezeda. 96 csángó magyar népdal, 1953; Hangszeres magyar zene a XVIII. században, 1978; „...édes Hazámnak akartam szolgálni...", 1979; Az én Erdélyem, 1988; Rendületlenül. Márton Áron, Erdély püspöke, 1989; Moldvai útjaim, 2005.
Sylvester Lajos
Háromszék
Erdély.ma

Műemlék-ismereti vetélkedő negyedszerre
A Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság (KLMT) az idén negyedszerre rendezte meg az immár hagyománnyá váló műemlék-ismereti vetélkedőjét a kolozsvári iskolák X–XI. osztályos magyar diákjainak. A még tavasszal közzétett kérdésjegyzék alapján az iskolák történelemtanárai felkészíthették tanítványaikat, majd helyi vetélkedőn választották ki a városi versenyen részt vevőket. A döntőre szombaton, november 10-én került sor az Apáczai Csere János Líceumban.
A KLMT irodavezetője, Takács Gábor szervezte verseny döntőjére az Apáczai- és Brassai- líceumok, valamint a református és unitárius kollégiumok 13 diákja jutott el. Nekik az Apáczai Csere János Elméleti Líceum történelemtanárai, Jakab Antal és Pócsai Sándor által kidolgozott három próbán kellett tudásukat bizonyítaniuk. Az első villámkérdésekből állt, a második kolozsvári helyneveket tartalmazó keresztrejtvény megfejtéséből, a harmadik próba pedig műemléképületek bemutatásából. Ez utóbbi esetben az előadást is pontozták. A Brassai Sámuel Líceumban Vajnár János, a Református Kollégiumban Bogyea Katalin, a János Zsigmond Unitárius Kollégiumban Korodi Alpár történelemtanárok készítették fel a diákokat.
A háromtagú zsűrit Asztalos Lajos, Vincze Zoltán és Deák Árpád történelemtanárok alkották. Mindegyik versenyző oklevelet kapott, osztályonként a két-két első pedig jutalmat. A győztesek a X. osztályosok körében: Svedák Júlia, a János Zsigmond Unitárius Kollégium diákja és Bogyea Tímea, a Református Kollégium diákja, továbbá a XI. osztályosok közül Tasnádi István és Bányai Csaba, mindketten a Református Kollégium diákjai.
A KLMT a jövőben szeretné országos szintűvé bővíteni a vetélkedőket.
Szabadság (Kolozsvár)

Sajtóklub alakult
Fórum a közvitának
A rövid avatóünnepségen Karácsonyi Zsigmond, a MÚRE elnöke és Vajda György területi elnök felavatta a korábban falra helyezett MÚRE-védjegyet, a sajtóklub alapító okiratát és a szabályokat tartalmazó díszes oklevelet (Kusztos Enikő képzőművész munkája). Vajda György elmondta, azért jött létre a sajtóklub, mert szükség van arra, hogy az egyre jobban atomizálódó társadalomban, ahol a politika megosztó ereje miatt igen jól elkülönülnek az ideológiai vonalak, legyen egy hely, ahol politikai rokonszenvtől függetlenül találkozhatnak a médiában dolgozók, hogy véleményt cserélve, egymás gondolatait megismerve szerezzenek tapasztalatot egymástól.
Az alapítók szándéka szerint hétfőnként gyűl össze a társaság, ahova nemcsak a MÚRE-tagokat, hanem bármely kollégát szívesen látnak a szervezők. Az avatóünnepséget követően körvonalazódott az elkövetkezendő időszak tematikája is. Elsőként Sebestyén Spielmann Mihály a marosvásárhelyi sajtótörténetről tartott vitaindító előadást, de lesz fotó- és filmvetítés, illetve az ezekhez kapcsolódó vita, és a helyszín alkalmat ad arra is, hogy a beszélgetések mellett képző- és fotóművészeti, sajtófotó-kiállítást is rendezzenek. Azt is tervezik, hogy közéleti személyiségek meghívásával egy-egy aktuális témát is megbeszélnek. Így a MÚRE tevékenysége immár rendszerezettebb tevékenységekkel is kibővül. A következő tagok látták el kézjegyükkel az alapító okiratot: Karácsonyi Zsigmond, Vajda György, Szucher Ervin, Farczádi Attila, Simon Virág, Bögözi Attila, Sebestyén Spielmann Mihály, Antal Erika, Ötvös József, Szabó Éva, Simonfi Katalin, Tomcsányi Mária.
Hétfőn Sebestyén Spielmann Mihály az országváltást követő, illetve a két világháború közötti marosvásárhelyi magyar sajtómúltba vezette be az érdeklődőket. 1918 és 1945 között igen színes volt a sajtópaletta, 88 kiadvány jelent meg, köztük napilapok, irodalmi, tudományos magazinok, sportújság is. A román közigazgatás bevezetésével a cenzúra igen keményen bánt a magyar lapokkal, aztán a kommunista rendszert követően nem is titkolták ezt, több újság fehér lappal vagy a hasábokon kihúzott sorokkal jelent meg. A történész többek között azt is kibányászta a korabeli lapokból, hogy az újságírókat nem kényeztették el anyagilag. Bohém, rendszertelen életet éltek, mert a lapok nagyrészt éjszaka készültek, illetve volt olyan is, amelyik naponta kétszer jelent meg. Több jó tollú újságíróból író, közéleti személyiség lett. A lapok szerkesztői sokszor nyíltan felvállalták, hogy valamilyen ideológia mentén kötelezzék el a kiadványt. Konfliktusuk is volt bőven az újságíróknak, gyakran a hatóságokkal, máskor pedig civil emberekkel, és sajtóperek is akadtak. Az újságírók érdekvédelmében sajtóklub is alakult – ennek a különlegessége az volt, hogy a színészekkel közös szervezetbe tömörültek, mert úgy ítélték meg, hogy a szakmában dolgozóknak hasonlók a körülményei, az életvitele. Semmi sem új a nap alatt – mondhatnánk. Az előadáson elhangzottakra visszatérünk. A klub további programját a sajtóban közöljük.
e.gy.
Népújság (Marosvásárhely)

Erdély történelméért
A Mentor Kiadó – többek között – két új, történelmi jellegű kötettel is képviseltette magát a nemrég lezárult 18. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásáron. A történetíró elhivatottsága. Emlékkönyv Szabó Miklós születésének 80. évfordulójára (30 történelmi tanulmány Erdélyről) és a Bánffi Dienes elárultatása című könyvek bemutatójára szombaton került sor a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházban, Káli Király István, Sebestyén Mihály és Pál-Antal Sándor, valamint az ünnepelt, Szabó Miklós történész jelenlétében.
A Bánffi Dienes elárultatása című kötetet Káli Király István méltatta. Mint mondta, a kötet szerkesztője igen jó érzékkel válogatta össze a Bánffi megöletéséről szóló történelmi krimi anyagát. Sebestyén Mihály hozzátette: Bánffi Dienes az erdélyi történelem ellentmondásos szereplője volt, idejében két tábor állt szemben egymással, még jóval a kuruc–labanc viszály előtt. Vele szemben álltak azok a hatalmasságok, akiknek nem tetszett, ahogyan Bánffi a szemük előtt ügyeskedik és hatalmas vagyonra tesz szert, ő pedig nem politizált, illetve nem úgy politizált, ahogyan kellett volna. A kötet mögött több évtizedes kutatómunka áll. Sebestyén Mihály a Teleki Téka munkatársaként egyszer feladatul kapta egy kimutatás készítését a könyvtár köteteiről. Ekkor bukkant rá az egyik, 1855-ös folyóiratban a Bánffi perét közlő újságcikkre, amely felkeltette az érdeklődését, és színdarabot kívánt írni belőle. – Ezután elolvastam a Jókai könyvét erről a történetről. Ő Orbán Balázstól hallott róla, és rájöttem: történészként az a dolgom, hogy a szövegeket összegyűjtsem és közöljem – mondta a szerkesztő, aki kötetében kitér a korabeli Erdélyben fellelhető társadalmi viszonyokra, a Bánffi meggyilkoltatásának előzményeire, a főurak közötti intrikákra is. – Megkerestük a családot, a könyv kiadását támogatandó. Őket mindez nem érdekelte, de végül sikerült pénzt szerezni a Nemzeti Kulturális Alaptól – árulta el Káli Király István. – Nagyon örvendek neki, mert ez a Mentor egyik legjobb kiadványa, önerőből készítettük el. Köszönetet kell mondanom a kiadó szerkesztőinek, Gálfalvi Ágnesnek és Szőcs Katalinnak, nélkülük nem léteznénk.
Ami a másik kötetet illeti, az 30 történész egy-egy tanulmányát tartalmazza Erdélyről. Vannak benne román nyelvű szövegek, és egy német szöveget is tartalmaz. Időt átívelő kötet a négyszáz oldalas kiadvány, amely meglepetés volt az ünnepelt számára is. A tisztelgés mellett Erdély Történelmének dedikáljuk – mondta Káli Király István, és elárulta: a kiadvány beleilleszkedik az 1995-ben és 1997-ben indított sorozatokba. – Régi szokás, hogy a jeles, a tudományos élet terén kiemelkedő tevékenységet kifejtő személyiségek emlékkönyvet kapnak a kollégáktól – tette hozzá Pál-Antal Sándor. – Amikor megtudtuk, hogy közeledik a nyolcvan év lejárta, Budapesten megtárgyaltuk a kollégákkal, hogy megpróbálunk egy emlékkönyvet megjelentetni a Szabó Miklós tiszteletére. Én elvállaltam a mozgósítást. A román kollégákat sem hagyhattam ki, hiszen Szabó Miklós munkája jó részét közöttük végezte. Ők is igen készségesnek mutatkoztak, a közös célunk az volt, hogy megtörjük e témában Kolozsvár egyeduralmát. Eddig csak kolozsváriak kaptak emlékkönyvet, holott itt Vásárhelyen is vannak kitűnő történészek. Elsőként Szabó Miklós érte meg a nyolcvan évet, remélem, mások is követik a sorban. A Mentor azonnal igent mondott a kötet megjelentetésére, amelyet civilek támogattak. Ez elég volt a nyomdaköltségekre és a kötésre, így elkészülhetett ez a nagyon szép kivitelezésű, igen tartalmas tanulmánykötet, amellyel elsősorban az erdélyi történetírást gazdagítottuk. Hiányzik ugyan belőle Szabó Miklós bibliográfiája (ha elkérjük, a kötet már nem lesz meglepetés többé), de szerepel benne írásainak lasjtroma, és a két bevezetőben fellelhető adatok kielégítik az olvasó kíváncsiságát. Káli Király István megjegyezte: Marosvásárhelyen kialakult egy jó szakmai hangulat, amely igencsak segíti a történészek munkáját, a régi és az új nemzedékek együttműködését. Simon Zsoltnak nagy szerepe van a kötet megjelenésében. – Gyakran érdemtelenül mellőzik a történészeket, holott egy nagyon lelkes, szorgalmas, elhivatott, fiatal csapat jár az idősebbek nyomában. Marosvásárhelyen egy nagy és erős közösség irtózatos erőfeszítéseket tesz azért, hogy ami évtizedeken keresztül tabu volt, most kibontakozhasson. Ezért is örvendek ennek a kötetnek – mondta a kiadó igazgatója, majd – mintegy zárásképpen – Szabó Miklós köszönte meg a kötetet a jelenlevőknek. – A könyv a szerzőket és szerkesztőket dicséri. A marosvásárhelyi fiatal történészek csoportja létezik. Ez a kötet erre a bizonyíték.
Knb.
Népújság (Marosvásárhely)

Anyanyelvoktatás. Irányok és törésvonalak
A magyar tudomány ünnepe napján a romániai magyar közoktatás helyzetéről szervezett tanácskozást a Magyar Tudományos Akadémia Kolozsvári Területi Bizottsága a Sapientia EMTE marosvásárhelyi karán. Az előadók mellett akadémikusok, a Romániai Magyar Pedagógusszövetség országos és megyei szervezetének elnöke, főtanfelügyelők, főtanfelügyelő-helyettesek, tanfelügyelők vettek részt. A meghívottakat Németh Tamás professzor, az MTA főtitkára valamint Péntek János egyetemi tanár, a Kolozsvári Területi Bizottság (KAB) elnöke köszöntötte, aki a Kárpát-medencei magyar oktatás rendszerének közelítése érdekében ajánlotta az Akadémia elnökségének ezt a témát.
Az őszi ünnepi akadémiai rendezvényt minden évben más-más helységben szervezik. Marosvásárhelyen a közoktatást holisztikus, az egészre való rálátás szempontjából vizsgálják – nyilatkozta a kolozsvári nyelvészprofesszor. Az összkép ellentmondásos helyzetre utal: miközben úgy tűnik, hogy az oktatáspolitika javul, s új magyar intézmények jönnek létre, a mérések azt mutatják, hogy csökken a színvonal, s ezzel együtt helyenként a magyar iskolák vonzereje is. Nem elég megünnepelni, hogy létrejött egy magyar iskola, a későbbiekben sem szabad elfeledkezni az oktatás színvonalának a megőrzéséről. A csökkenés lényeges oka a pedagógusképzésben keresendő. Nem elég a hivatástudat, ha nincs meg a szakmai tudás, hisz közismert, hogy kisebbségi körülmények között többet, jobban kell teljesíteni. Baj van a szülők hozzáállásával is, hisz sok családban nem nevelik munkára a gyermekeket. Aki pedig nem tanul meg dolgozni, az sajnos tanulni sem tud. Vannak sikeres gyermekek, de az egyedi esetek nem ellensúlyozzák az összképet – összegezett a KAB elnöke.
Ezt erősítették meg az elhangzott előadások is. Pletl Rita, a Sapientia Marosvásárhelyi Műszaki és Humán tudományok Karának egyetemi tanára az anyanyelv-oktatás helyzetéről 15 éve elkezdett országos mérések eredményét ismertette. Bár az 1990-es években az elemi oktatásban voltak rossz eredmények, a kisiskolások anyanyelvi képességei ma már elérik azt az általános szintet, ahonnan tovább lehet lépni. Ez azonban szertefoszlik az általános iskolában, amelynek a gerince megroppanni látszik, s a folyamat magával fogja rántani a középiskolát is. A szövegalkotás terén nem észlelhető javulás, s a szövegértés szintje az elvárható alatt marad. Mindez az önálló tanulást gátolja nemcsak anyanyelvből, a többi tantárgyból is, s a tudás alkalmazásának szinte az átlagosnál gyengébb marad. Pletl tanárnő ígérete szerint a felmérés eredményét elküldik az iskoláknak, hogy minden tanintézményben fel tudják mérni az átlagszinthez viszonyított helyzetüket.
Szentes Erzsébet előadásából – Önismeret, pályaválasztás és életpálya összetevők vizsgálata az erdélyi magyar diákok körében – kiderült, hogy nem működik a pályaválasztási tanácsadás, gond van a végzősök pályaképével. A középiskolában nem tudnak eleget a választott szakmákról, s döntésüket nem a szakma jellegzetességei és saját képességeik ismeretében hozzák meg, pusztán csak érzelmi alapon (szeretem, nem szeretem) választanak. A tanári pályát a megkérdezetteknek mindössze a 4,5 százaléka választaná, az indoklás szerint rosszul fizetik a pedagógusokat, s 25 százalékuk határozott elutasító választ adott. A felmérés feldolgozásáról, számszerű adatairól Harangus Katalin mutatott tanulságos grafikonokat (Anyanyelvi kompetenciák: jelen és jövő a mérések tükrében).
Kit terhel a felelősség: a középiskolákat vagy az egyetemeket? – tette fel a kérdést Tonk Márton. Székely Tünde doktorandussal készült előadásában elhangzott, hogy a rendszerváltás utáni pozitív expanziót 2009 óta az egyetemre felvételizők számának stabilizálódása, majd az utóbbi években 5 százalékos csökkenése követte. Beszédes adat, hogy a közel 8.000 érettségiző fiatal közül 1.800-2000-en iratkoznak be magyar tannyelvű egyetemekre, 25 százalékuk román felsőoktatási intézményt választ, 50 százalékuk pedig nem tanul tovább. A magyarországi adatokhoz képest, ahol minden 100 főre esik egy egyetemi hallgató, a romániai magyarság körében mindössze 0,3 százalék.
A hozzászólások az oktatásügy szinte minden kérdését érintették. Péntek János vetette fel, hogy a romániai magyar oktatásnak nem jöttek létre a megfelelő szakmai háttérintézményei, annak ellenére, hogy a tanügyi törvény ezt lehetővé teszi. A szakma és a politika között működnie kellene a munkamegosztásnak – vélekedett Burus Siklódi Botond, az RMPSZ elnöke. Kerestély Irma, Kovászna megye főtanfelügyelője beszámolt, hogy a tehetségkutató, tehetséggondozó központ megalakítására a tanügyminiszter jóváhagyását várják. A hozzászólók közül többen is felvetették, hogy nem valósult meg a politika, hatóság és szakma folytonos együttműködése, egymás tájékoztatása. A romániai oktatásügyben ma sincs egységes stratégia, s a kapkodás, a tűzoltó módszerek az általánosak, miközben mindenki a másikra mutogat, amikor valami nem valósul meg. A felelősség vállalása helyett megmaradt a szolgalelkűség, s az intézményvezetők, pedagógusok továbbra is fentről várják az utasításokat, ahelyett, hogy a lehetőségeket kihasználva cselekednének.
Az oktatásügy másik fenyegető problémája az általánossá váló pedagógushiány. Míg tanítóból túl sok is van, ahogy nyugdíjba vonul a marosvásárhelyi pedagógiai főiskolán végzett nemzedék, egyre kevesebb lesz például a matematika, fizika és a magyar szakos tanár. 36 évesnél fiatalabb ezekből a szakemberekből nincs is Hargita megyében, s a vidéki iskolákban kénytelenek egyre több szakképzetlen oktatót alkalmazni – hangzott el a Ferencz S. Alpár volt főtanfelügyelő hozzászólásában, aki a közoktatási törvény beüzemelésének, a távirányítás továbbélésének a problémáit is felvetette.
Visszaállítani a tanár tekintélyét, társadalmi megbecsülését, pályadíjjal ismerni el munkájukat, átképezni a tanítókat – a tanácskozáson részt vevő akadémikusok a megoldáson gondolkoztak, hisz korszerű tankönyvekkel, segédeszközökkel is nehéz lesz dolgozni a jövőben, ha nem a legjobbak vállalkoznak a következő nemzedékek oktatására.
Az ünnepi összejövetel másnapján a Bolyai János Tudomány és Technika Házában a Kolozsvári Akadémiai Bizottság Németh Boglárka Noémi nyelvészt a társadalomtudományok, Baricz Árpád matematikust a természettudományok kategóriában díjazta. Szilágyi N. Sándor munkásságát a tudomány erdélyi mestere címmel ismerték el, a Korunk folyóiratot a tudományok népszerűsítéséért tüntették ki.
(bodolai)
Népújság (Marosvásárhely)

Boros Zoltán: „meg kell állítani az erdélyi magyarság exodusát”
Érdekes magyar párharc alakult ki a 2-es számú marosvásárhelyi választási körzetben: az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) színeiben Boros Zoltán közismert televíziós személyiség indul, az RMDSZ részéről pedig a megyei önkormányzat volt elnöke, Lokodi Edit Emőke próbál képviselői mandátumot szerezni. Boros Zoltán azt állítja, 73 évesen is százszázalékosan egészséges és bármilyen kemény munkára felkészült.
– Miért szeretne egy ismert és elismert tévés személyiség politikus lenni?
– Az utóbbi időben ha nem is dolgoztam sajtóintézményben, azt hiszem, hogy az újságírókra jellemző szakmai elferdültségnek köszönhetően továbbra is követtem a politikai eseményeket. Egy idő után a szemlélést már reflexből is a tenni akarás váltja fel. Én nem valaki vagy valakik ellen vállalnék közszerepet, hanem valamiért és valakikért. Azért, mert meggyőződésem, hogy rendszerű megoldások nélkül nem lehet a romániai magyarság jövőjét biztosítani. Gondolok elsősorban a különböző autonómiaformákra, amelyek segítségével egy olyan légkört teremthetnénk Erdélyben, amely megállíthatná a magyarság exodusát.
El kellene érnünk, hogy végre a gyakorlatban is rendeződjenek az anyanyelv használatával kapcsolatos gondjaink. Nem azért, mert nem tudnánk, vagy nem akarnánk románul beszélni, hanem egyszerűen azért, mert egy olyan jogról van szó, amit különböző törvények szentesítenek, és egyáltalán megillet bennünket. Aztán ugye még ott van a Bolyai Egyetem szinte tíz éve jegelt ügye, közösségi vagyonunk restitúciójának a kérdése és még sok más.
– Alkalmasnak tartja magát mindezek kiharcolására? Azért kérdezem ezt, mert alapfoglalkozását illetően ön zeneszerző és zongorista, ami finom lélekre utal.
– Finom, de erős lélek – tenném hozzá. Egy olyan lélek, amely Bukarestben a legnehezebb időszakban edződött. Forradalom, fekete március, bányászjárás, és hadd ne soroljam tovább azokat az eseményeket, amelyeken a magyar adás főszerkesztőjeként helyt kellett állnom. Persze azzal is tisztában vagyok, hogy az etikusság és az erkölcsösség manapság és főleg mifelénk nem egyeztethető össze a politizálással.
– Nem tart attól, hogy ha nem jut be, a magyarok szemében már nem sikeres tévés, hanem bukott politikus lesz?
– Én nem nevezném bukottnak azt az embert, aki nem végez az első helyen. Jó lenne, ha mindannyian – vagy legalábbis mi, magyarok – afféle sportvetélkedőként fognánk fel a december 9-ei versenyt, ahol mindannyian be szeretnénk jutni a célba. Ennek érdekében akarjunk minél jobbak lenni, és ne az ellenfél elgáncsolása foglalkoztasson.
– A 2-es számú körzetben indul, ahol az RMDSZ-es Lokodi Edit Emőkével verseng a magyar voksokért…
– Én például Lokodi Edit Emőkére jelölttársként tekintek, nem ellenfélként és még kevésbé ellenségként. Azt is tudom, hogy közös a célunk, csupán a stílus és a fontossági sorrend különbözik. Az, hogy néppártosként elvenném a szavazatait, megint csak nézőpont kérdése.
– Ön 73 évesen is idealista! Ebben a korban nem érzi-e magát idősnek a parlamenti munkához?
– Szerintem 60–65 éves kor után nagyon kevés az az ember, aki elmondhatja magáról, hogy ő százszázalékosan egészséges, és bármilyen kemény munkára felkészült. Persze elgondolkodtató, hogy nyugdíjasként valakinek kell ilyen szerepet vállalnia, vagy sem. De mivel a parlamentben nem szaladni mennék – még ha a sportversenyt is hoztam fel példaként –, hanem gondolkodni, úgy érzem ennek a feladatnak eleget tudok tenni.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)

Székely Csaba trilógiájának második részét is bemutatják Budapesten
A marosvásárhelyi Székely Csaba (képünkön) Bányavakság című művét mutatják be szombaton a budapesti Szkéné Színházban. Az előadást Csizmadia Tibor rendezésében láthatja a közönség.
A Bányavakság egy trilógia második része: az első rész a többszörösen díjazott Bányavirág (Vilmos-díj – Nyílt Fórum 2011, A legjobb előadás – POSZT 2012, Vidor Fesztivál 2012, A legjobb dráma – Színházi Kritikusok Céhe 2012), a harmadik pedig az Örkény Színház drámapályázatának győztese, a Bányavíz – áll a színház MTI-hez eljuttatott közleményében.
A tavaly Szép Ernő-jutalomban részesült szerző trilógiájának valamennyi része ugyanazon a kis erdélyi bányásztelepülésen játszódik, de más szereplőkkel és más problémakörrel. Míg a Bányavirágban az alkoholizmus, a munkanélküliség és az ezekből fakadó öngyilkosság volt a középpontban, a Bányavakságban a politikai korrupció és az idegengyűlölet témája köré szerveződik a történet. A Bányavíz című darabban az egyház és a pedofília problémaköre kerül előtérbe.
Lőkös Ildikó dramaturg szerint a Bányavakság fontos kortárs magyar dráma, megkerülhetetlen kérdésekről beszél remek formában, humorral, egyszerre magyar és egyetemes. „A Bányavakság szereplői hús-vér szörnyetegek, akiknek vannak érzelmeik, szeretik hozzátartozóikat, aggódnak rokonaik sorsáért, és életük egyik legfontosabb feladata széthulló családjuk összetartása. Éppen ezek az emberi célok semmisülnek meg az elkövetett bűnökben, a bűnözésben. Bár a téma tragikus, krimibe illő, Székely Csaba az első részből már megismert módon, sok humorral mutatja be.
A Bányavakság mostani előadásának érdekessége, hogy alapvetően ugyanaz a stáb hozza létre, amelyik a Pinceszínházban már sikerre vitte a Bányavirágot” – áll a közleményben. A Szkéné és a FÜGE közös előadásában Kaszás Gergő, Bozó Andrea, Eke Angéla, Tóth József és Széles László játszik, a látvány Czigler Balázs munkája, a dramaturg Lőkös Ildikó. A Bányavakság ősbemutatóját augusztusban tartották a Yorick Stúdió és a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház koprodukciójában Sebestyén Aba rendezésében.
Krónika (Kolozsvár)

Székedi Ferenc: A sajátosság méltósága
Magyarország jelenlegi kormánya az állam szerepének növeléséért, a központosítás erősítéséért küzd politikai, közigazgatási, társadalomszervezési, jogi, parlamenti, gazdasági és kommunikációs eszközökkel. Magyarország kormánya úgy véli, hogy az egyetlen központban meghozott döntések alapozhatják meg a nemzet jövőjét, még akkor is, ha ezeket olykor meglehetősen rövid távon homlokegyenest az ellenkezőjükre kell módosítani.
A szomszédos államokban élő magyar kisebbségek számára az lenne az üdvös, ha az állam szerepe mindenütt csökkene, ha a döntések egyre jelentősebb része kerülne át a helyhatóságokhoz, a helyi közösségekhez, mert akkor saját életüket egyre inkább az önállóság jegyében tudnák megszervezni, ezért a rendelkezésükre álló, kisebb-nagyobb hatósugarú demokratikus eszközökkel próbálják csökkenteni az állam szerepét.
Magyarországon milliók hétköznapjait a magyar kormányzat társadalomátalakító irányvonalai határozzák meg, amelyeket a legapróbb részleteiben is azonnal szentesít a kétharmados Országgyűlés.
A szomszédos államokban élő magyar kisebbségek hétköznapi életét nem a magyarországi belviszonyok, hanem az illető országok társadalmi-gazdasági valósága, jogi háttere háttere határozza meg, ennek alapján dolgoznak, adóznak, nevelik a gyermekeiket és így tovább.
Magyarország hangja az utóbbi években az európai- és világintézményekben háttérbe szorult, a magyar gazdaság nem tud kilábalni a válságból, egyre többen hagyják el a jobb megélhetés reményében a szülőföldjüket, miközben a környező országok egyike-másika már felszálló ágba került és európai regionális valamint nemzetközi szerepük egyre jelentősebb.
Magyarország az utóbbi időben előszeretettel emlegeti a keleti nyitást, a kelet felé fordulást, miközben a környező országok számára továbbra is a nyugat-európai modellek követése az irányadó, a – hol erősebben, hol kevésbé erőseb – felcsapó válsághullámok ellenére úgy érzik, hogy nem az elzárkozás, hanem az erőteljesebb európai együttműködés és integráció vezeti ki őket a válságból.
Magyarország kormányzata két esztendeje úgy véli: olyan úton kell elindulnia, amelyet saját maga tapos ki magának, és ehhez eszközöket nem a jelenben, hanem a múltban találja meg. A környező országok úgy vélekednek, hogy a lehető leggyorsabban a jövő fele kell fordulni, és minden lehetőséget ki kell használni, amit a jelen, az összefüggő gazdasági világrendszer, a globalizáció nyújt.
Magyarország jelenlegi kormányzata és a szomszédos államok kormányzatai között alapvető szemléletbeli különbségek vannak, nem véletlen tehát, hogy az utóbbiakban élő magyar kisebbségek legjelentősebb érdekképviseletei a maguk országához alkalmazkodó, a közösségeik számára előremutató, saját politikai irányvonalat dolgoznak ki. Ezek az érdekképviseletek már csak a közösségek nagysága tekintetében sem követhetik az erő, a nagyotmondások politikáját, számukra az ésszerűség útja járható. És természetesen a demokrácia bővítése, kiszélesítése, hiszen intézményeiben ez teszi lehetővé, hogy a kisebbség is hallassa hangját, kellő megalapozással elfogadtassa véleményét, illetve szembe tudjon szállni más, számára hátrányos nézetekkel.
Következésképpen a nem Magyarországon élő magyar közösségek számára csupán a független, ám az adott ország viszonyaihoz alkalmazkodó politizálás jelenti a járható utat, és ezt nem tudja felülírni semmiféle központi nemzeti szándék. Ezt a típusú politizálást, ennek alapvető céljait támogatni lehet, de megkérdőjelezni nem, mert szembemegy a valósággal, mindennemű történelmi és jelenlegi tapasztalattal. A környező országok magyar érdekképviseletei bármiféle magyar kormányzatnak csupán mellérendelt, egyenrangú partnerei lehetnek, nem pedig alattvalói.
Ez a mellérendeltség az olykor igen nehéz körülmények között is megtartott magyarságnak – ha úgy tetszik, a sajátosságoknak – a mindig tiszteletet érdemlő méltóságából fakad. Romániában, Erdélyben a Romániai Magyar Demokrata Szövetség alapelvei képviselik ezt a függetlenséget, ezt az önállóságot, ezt a méltóságérzetet, és ezzel tisztában vannak mindazok, akik decemberben a lehető leggyakorlatiasabb szempontok alapján még akkor is a szervezetre szavaznak, ha nem minden jelölt személyével, nem minden tekintetben értenek egyet.
A magyar érdek azt kívánja, szavazzon a tulipánra – valahogyan így hangzik az a falvédőszöveg, amelyet manapság több erdélyi településen látni lehet. A stílus ellenére azonban mindenütt érdemes tisztában lenne vele: az erdélyi magyarok a gyakorlatban mindig tudják, mit cselekszenek – mert nem ma szálltak le a falvédőről...
Maszol.ro

Iskolát, óvodát avattak Remetén
Felújított iskolaépületet, újonnan épített óvodát adtak át november 18-án, vasárnap Gyergyóremetén. A megvalósítások a Vidékfejlesztési Alap 322-es kiírása mentén megnyert pályázat részét képezik.
A gyermeklétszám csökkenése igen fenyegető veszélyt jelent a remetei tejporgyári iskola megmaradására, ennek ellenére az 1960-as évek elején létesített épületet felújíttatta a község önkormányzata. A beruházás, mely az épület külső-, belső felújítását, illetve egy önálló hőközpont létrehozását foglalja magába, a Vidékfejlesztési Alap integrált pályázata részét képezi.
Huszonhárom évvel ezelőtti statisztikák szerint ebben az iskolában 43 alsó tagozatos és 36 napközis gyermek járt. Az idei tanévtől megszűnt az óvodai csoport, az iskolában pedig 12 diák tanul. „Sokat gondolkodtunk, hogy érdemes-e javítani egy olyan épületet, ahonnan lassan kifogynak a diákok. Az a döntés született, hogy igen. Reményeink szerint itt továbbra is iskola fog működni, de ha mégsem, akkor is a fiatalokat fogja szolgálni” – mondta az avatóünnepségen Papp Mihály, a Fráter György Általános Iskola igazgatója.
Az épületnek szánt rendeltetés kapcsán Laczkó Albert Elemér polgármester elmondta: már múlt tanévtől itt kaptak helyet az addig hosszú éveken át Szentmiklósra ingázó fogyatékkal élő remetei fiatalok, napközis foglalkoztatójuk mellett további tevékenységeknek is lenne még hely az épületben. „Az épületnek további funkciókat keresünk. Olyan tevékenységekre fogjuk használni, amik a gyermekek fejlődését szolgálják” – szögezte le a polgármester, mindazonáltal reményét fejezte ki, hogy a településrészen nem „fogynak el” annyira a gyerekek, hogy az iskola épületét esetleg máshonnan érkezők táboroztatására kelljen használni.
„Valamikor, amikor a tejporgyár virágzott, ez az épület épült utolsóként. A gyár hanyatlása miatt jelenleg leszakadóban van a falunak ez a része. Azt kívánom, hogy a felújított épület legyen jelképértékű; az első olyan pont, ami ezt a falurészt a fejlődés útján elindítja” – fogalmazott a községvezető.
Egy másik beruházás, az alszegi óvoda átadására is sor került vasárnap. Az újonnan épített létesítmény szintén a Vidékfejlesztési Alap 322-es kiírása mentén megnyert pályázat révén jött létre. Az 500 ezer lejt meghaladó beruházással lebontásra került a régi, igen rossz állapotban lévő épület és felépült egy korszerű, jól felszerelt, konyhával és ebédlővel is ellátott napközis óvoda, melyben három csoportot indítottak az idei tanév kezdetén.
Pethő Melánia
Székelyhon.ro

Felvidéki magyarok Váradon
Nagyvárad- Pásztor Sándor, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének parlamenti képviselőjelöltje a közelmúltban fogadta azt a felvidéki magyar politikusokból és civilekből álló delegációt, akik többek közt azzal a céllal érkeztek városunkba, hogy betekintést nyerjenek arról, hogyan is folyik a parlamenti választásokkal kapcsolatos kampány.
A Magyar Közösség Pártjának (korábban Magyar Koalíció Pártjának) képviselői elmondták: abból a szomorú tényből kiindulva, hogy az idei év márciusában megtartott szlovák parlamenti választáson az MKP nem jutott be, és így a felvidéki magyarok képviselet nélkül maradtak a szlovák Parlamentben – úgy gondolták érdemes felvenniük a kapcsolatot olyan más, a politikai porondon jelen levő magyar politikai alakulatokkal, akik ugyancsak a kisebbségben élő magyar közösség érdekeit képviselik.
„A hattagú delegációt szívesen fogadtuk, hiszen az RMDSZ mindig nyitott volt az ilyen jellegű megkeresésekre. Ezen a találkozón elsősorban elméleti dolgokról beszéltünk és cseréltünk tapasztalatot, de szlovák kollégáinkkal megállapodtunk abban, hogy kampányunk utolsó hetében egy nagyobb számú csoporttal visszatérnek hozzánk, és akkor egy teljes nap keretén belül gyakorlati síkon is megmutatjuk nekik hogyan telik kampányunk.” – mondta Pásztor Sándor.

erdon.ro,

Régiók: Ponta hallani sem akar az RMDSZ javaslatairól
Victor Ponta szerint „fel sem merül”, hogy a Szociál-Liberális Szövetség (USL) elfogadja az ország területi-közigazgatási átszervezésével és az alkotmány módosításával kapcsolatos RMDSZ-es javaslatokat, ha kormányon marad a választások után.
A miniszterelnök kedden este a Realitatea TV-ben beszélt az USL alkotmánymódosítási és területátszervezési terveiről, amelyeket jövőre gyakorlatba ültetne a jelenleg is kormányzó pártszövetség. A területátszervezésről kijelentette: az új közigazgatási egységeket a jelenlegi gazdasági fejlesztési régiók határai mentén alakítanák ki. „Kinyílna Pandora szelencéje, ha elkezdenénk a megyéket ide-oda tologatni” – jelentette ki.
Ponta elfogadhatatlannak tartja az RMDSZ új régiókra vonatkozó elképzeléseit, illetve azt a kérését, hogy az alkotmányból töröljék a román nemzetállamiságról szóló passzust. „Szó sem lehet róla, maradnának a jelenlegi fejlesztési régiók. Az RMDSZ már húsz éve kéri, hogy módosítsuk a nemzetállammal kapcsolatos 1-es cikkelyt az alkotmányban, de fel sem merül ilyesmi” – fogalmazott a miniszterelnök.
Maszol.ro

Répás Zsuzsanna: Van jövőkép a Felvidéken - Van jövőkép a Felvidéken, ezt mutatja, hogy évről-évre nő a magyar nyelvű oktatási intézményekbe beíratott kisdiákok száma - mondta Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár szerdán az MTI-nek, miután beiratkozási ösztöndíjakat adott át a szlovákiai Marcelháza magyar tanítási nyelvű alapiskolájában a Rákóczi Szövetség szervezésében.
A rendezvény után telefonon nyilatkozva elmondta: két párhuzamos osztályba járó, 30 kisdiák után járó beiratkozási ösztöndíjat adott át.
Répás Zsuzsanna úgy fogalmazott: minden kisdiák és minden magyar ember számít, oda kell figyelni mindenkire, mert ők jelentik a felvidéki magyarság jövőjét.
Kiemelte: évről-évre nő a magyar nyelvű oktatási intézményekbe íratott felvidéki iskolások száma, és ez azt jelenti, hogy van jövőkép a Felvidéken, és a látványos demográfiai csökkenés ellenére is lehet pozitív eredményeket produkálni.
A Rákóczi Szövetség ösztöndíj programjának elindítását úttörő jellegűnek nevezte, és mint emlékeztetett, akkor még nem volt státusztörvény, oktatási-nevelési támogatás. A helyettes államtitkár fontosnak tartotta, hogy a külhoni magyarságra nem csak a magyar kormány figyel oda, hanem a civil szervezetek is. Ez az ami élővé teszi a Kárpát-medencét behálózó magyar nemzeti közösségi hálót - fogalmazott.
A Rákóczi Szövetség szervezésében az ösztöndíjakat szeptember és december között csaknem száz felvidéki településen adják át, összesen több mint 3500 magyar diáknak. A program célja, hogy ráirányítsa a magyar családok figyelmét a magyar iskola választásának fontosságára és helyességére. A program minden év decemberében az óvodások megajándékozásával és a szülők megszólításával kezdődik; a szülőknek írt levélben a magyar iskola előnyeire, az ott megszerezhető többlettudás lehetőségére, valamint a magyar közösség megmaradása és a magyar iskolaválasztás közötti összefüggésre hívják fel a figyelmet. Az ösztöndíj értéke 10 ezer forint, ezt támogatási szerződés keretében vehetik át az iskolakezdők szülei.
(MTI)

Böjte Csaba: gondolatok a pénzről és a bankárokról!
Minap egy társasággal találkoztam, akik nagyon vehemensen szidták a bankár világot, mely ugye „nyakunkra hozta ezt a nagy gazdasági krízist"!! Megkérdezték, hogy én mit is szólok ehhez a kérdéshez. Egy darabig hümmögtem, de aztán időt kértem és megígértem, hogy majd hozzá szólok ehhez a kérdéshez egy kis elmélkedés után.
Kezembe vettem a szentírást és arra próbáltam ráfigyelni, hogy a mi Urunk Jézus Krisztus mit tanít a pénzzel, a bankvilággal kapcsolatosan.
Néhány szentírási rész ötlött különösebben is a szemembe:
Jézus a talentumát elásó embernek azt mondja, hogy: „Te gonosz és lusta szolga! Ha tudtad, hogy aratok ott is ahová nem vetettem, és szüretelek onnan is ahová nem ültettem, ezüstjeimet a pénzváltóknak kellett volna adnod, hogy ha megjövök, kamatostul kapjam vissza! Vegyétek csak el tőle a talentumot és adjátok oda annak, akinek tíz talentuma van! Mert akinek van, annak még adnak, hogy bővelkedjék; és akinek nincs, attól még azt is elveszik, amije van! Ezt a hasznavehetetlen szolgát pedig vessétek ki a külső sötétségre! Ott sírás lesz és fogcsikorgatás!" Mt 25. Ezek szerint a Mesternek nincs baja a bankárokkal, sem magával a pénzzel, sem az anyagi világgal. Végül is Isten teremtette az anyagi világot, még az aranyat is mely bolygónkon is megtalálható, bár tudjuk ugyancsak Jézus Krisztustól, hogy: „Bizony, nagyon nehéz az Isten országába jutni azoknak, akik a vagyonban bíznak! Könnyebb a tevének átmenni a tű fokán, mint a gazdagnak bemenni Isten országába." Mk 10,17-30
Jézus nem haragszik a pénzzel foglalkozó emberekre, még azokat sem kerüli akik csalnak. Betegnek kell az orvos! Csodálatos a Zakeusos történet: „Ezután Jerikóba ért (Jézus) és áthaladt rajta. Élt ott egy Zakeus nevű gazdag ember, aki fővámszedő volt. Szerette volna látni, hogy ki az a Jézus, de kis termetű lévén, nem láthatta a sokaságtól. Ezért előre futott és felmászott egy vadfügefára, hogy lássa őt, mert arra kellett elmennie. Amikor Jézus odaért, felnézett, és így szólt hozzá: „Zakeus, szállj le hamar, mert ma a te házadban kell megszállnom." Ekkor sietve leszállt, és örömmel befogadta. Akik ezt látták, mindnyájan zúgolódtak, és így szóltak: „Bűnös embernél szállt meg." Zakeus pedig előállt, és ezt mondta az Úrnak: „Uram, íme, vagyonom felét a szegényeknek adom, és ha valakitől valamit kizsaroltam, a négyszeresét adom vissza neki." Lk.19.1-8
Többször is elolvastam az egész részt, de Jézus nem kéri sehol ettől az embertől, hogy változtassa meg a munkahelyét, hagyjon fel a mesterségével.. Egyszerűen csak annyit mond Jézus a megtért vámosnak: „Boldogság költözött ma ebbe a házba!"
Jézus maga is elfogadta a pénzt, sőt az apostolok missziós csapatának még pénztárosa is volt: „Mivel Júdás kezelte a pénzt, némelyek azt gondolták, hogy Jézus megbízta: „Vedd meg, amire az ünnepen szükségünk lesz." Vagy, hogy adjon valamit a szegényeknek." Jn 13.
Krisztus nem azt akarja, hogy pusztítsuk el a bankárokat a bankjaikkal együtt, hanem azt szeretné, hogy ők is – akárcsak mindenki más – , az anyagi világot bátran használják, de ne legyenek annak rabjai. Isten nem azt akarja, hogy valakik ellen háborúzzunk, hanem csak azt, hogy a szeretet, a jóság útján járva szabadon kövessük Őt. A pénz az csak eszköz, és ezt is akárcsak bármilyen más eszközt, lehet jóra is használni, de általa lehet hatalmas bukásba is sodródni.
Szent Ferenc szellemében én azt tartom, hogy a pénz az ördög ganaja és éppen ezért ha adnak nekem belőle arra is használom amire való: Szépen elterítem a „földön", igen elterítem hogy egy egy gyermek, vagy életet szolgáló intézmény jobban fejlődjön, haladjon, bontakozzon ki. Úgy gondolom, hogy akkor van baj ha elkezdjük gyűjtögetni, halmozni, és az általa képviselt hatalommal megpróbálunk visszaélni. Ha valaki a sílécen száguldva nagyot esik és összetöri magát, nem a sízéssel van baj, hanem azzal az emberrel aki tudás, tapasztalat, óvatosság nélkül egy olyan sípályára merészkedett, hol magában és másokban kárt tett. Fontosnak látom ezeket a gondolatokat megosztani, hogy ne nyissunk a gyűlöletnek, a haragnak egy új frontot, és hogy egyes bankárok nyilvánvaló bűne miatt ne ítéljük el a pénzvilág minden szereplőjét.
Kisebb testvéri szeretettel,
Csaba testvér
www.magnificat.ro
Erdély.ma

Román lap: Erdély autonómiája egyre több erdélyi románt foglalkoztat
Egyre több erdélyi románt is foglalkoztathat Erdély autonómiájának a kérdése, miután nagyon sok erdélyi úgy érzi, hogy az eddigi román kormányok szándékosan nem korszerűsítették régiójukat, vagy ezek a tervek megbuktak a politikai vezetők korruptságán és hozzá nem értésén – írta csütörtökön a www.romanialibera.ro című portál.
Sabina Fati publicista szerint ma már nemcsak „Tőkés László emberei" beszélnek Románia föderalizálásáról, hanem egyre több erdélyi román is érdeklődést mutat a téma iránt. A virtuális térben, az internetes fórumokon Erdély autonómiája vagy föderalizálása már régóta nem jelent tabutémát. Sőt, Erdélyben Pászkány Árpád üzletember valamint Ioan Rus és Vasile Dancu szociáldemokrata politikusok megalapították az első regionális televíziót, a Transilvania Newst, amely rendszeresen ápolja és népszerűsíti az erdélyi hazafiság érzését, a régióban élők „felsőbbrendűségét", az osztrák behatásokat, valamint azokat a beruházásokat, amelyek Erdélyben történtek a Romániával való egyesülés előtt.
A szerző szerint az autonóm vagy föderális Erdély célkitűzésként való megfogalmazása felé az első lépést jelenti annak tudatosítása, hogy az erdélyiek több pénzt fizetnek be az államkasszába, mint a többi romániai történelmi régió, ennek ellenére a bukaresti kormány túl kevés pénzt forgat vissza „a nyugati régiók fejlesztésére".
A szerző szerint szükségessé vált egy alapos társadalmi vita lefolytatása, amelyben félre kell tenni az indokolatlan félelmeket és a nacionalizmust. Ugyanakkor a szerző veszélyesnek tartja, hogy „Tőkés László pártja" – vagyis az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) – hozta előtérbe ezt a témát a romániai választási kampány idején, mert ez a román szélsőségeseket erősítheti olyan körülmények között, amikor a rendszerellenességet zászlajukra tűző politikai vezetők az egyedüliek, akiknek a népszerűsége emelkedőben van.
A szerző szerint sok erdélyi román és magyar fog egyre komolyabban elgondolkodni az önigazgatású erdélyi tartomány létrehozásán, hiszen növekedőben van az elégedetlenség a központi hatóságok korruptságával, a pártok elmúlt húsz évben kifejtett tevékenységével szemben, valamint azzal, hogy a bukaresti kormány 2004 óta képtelen volt megépíteni az észak-erdélyi autópályát.
MTI
Erdély.ma

Pál Ferenc varázslatos előadása a marosvásárhelyi Nyitott Akadémián
A lélek dolgai iránt érdeklődő közönség számára nagyszerű hír, hogy tavalyi felejthetetlen előadásai után közkívánatra visszatér Erdélybe sokak kedvence, Pál Ferenc, és november 28-án Marosvásárhelyen is találkozhatunk a neves magyarországi pappal és mentálhigiénés szakemberrel.
Pál Ferenc – vagy ahogy a legtöbben szólítják, Pál Feri – pályafutásának kezdetétől heti rendszerességgel tart lélektani témájú előadásokat, melyeket eleinte csak néhány tucat érdeklődő látogatott, mára azonban személye minden kedden megtölti a budapesti Millenáris Központ ezerfős színháztermét, és számos érdeklődő hely hiányában még ebből az óriási térből is kiszorul. Ami pedig a legérdekesebb: a hallgatóságnak csupán a fele vallásos ember.
Vajon mi lehet Pál Ferenc példátlan népszerűségének titka? Bár ezt a SOTE Mentálhigiéné Intézete szociológiai vizsgálat keretében is kutatta, tisztelői a kérdésre tudományos elemzés nélkül is képesek válaszolni.
Pál Feri tiszta forrás. A legegyszerűbb szavakkal képes mély spirituális összefüggéseket megvilágítani, és azokat nemcsak érthetővé, de átélhetővé tenni. Sosem elégszik meg olcsó, közhelyszerű magyarázatokkal – ha valamivel foglalkozni kezd, annak a mélyére ás. Nagy hatású, rendkívül karizmatikus előadó, ezért nem ritka, hogy előadásai után sokan meg szeretnék ölelni, vagy legalább megfogni a kezét. Egyébiránt, ha nem volna pap és lélektani szakember, stand up komikusként is megkereshetné a kenyerét, olyan fergeteges humora van.
Tevékenységéért a magyar állam tavaly Köztársasági Arany Érdemkereszttel tüntette ki.
Idei előadásának címe: A szorongástól az önbecsülésig. Felmérések szerint a magyar társadalomban tömegeket érintő probléma az önbecsülés, az önbizalom hiánya, ami az egész életünkre negatív hatással van. Noha ez sokszor nem látszik rajtunk, mert minden lehetséges eszközzel igyekszünk leplezni, a legtöbben a lelkünk mélyén nem hiszünk abban, hogy értékesek és szerethetők vagyunk. Jó hír azonban, hogy ezen a téren viszonylag kevés munkával igen jelentős változásokat tudunk elérni – már csak azért is, mert az alacsony önbecsüléssel rendelkező ember minden esetben sokkal értékesebb, mint ahogyan önmagát látja. Ha a személyiségünknek eléggé szilárdan a részévé tud válni az a meggyőződés, hogy alkalmasak vagyunk az életre, képesek vagyunk szeretni, és biztos, hogy az élet jó dolgokat is tartogat számunkra, akkor ez minden helyzetben nagyon sokat segíthet nekünk. Idáig pedig el lehet jutni – hogy miként, azt november 28-án a Kultúrpalotában hallgathatjuk meg Pál Ferenctől.
Tavalyi óriási vastapsot kapott Marosvásárhelyen – a szervezők ígérete szerint idén talán még nagyobb élményre számíthatunk. A lélektani témájú előadás vallásos és nem vallásos emberekhez egyaránt szól.
A Nyitott Akadémia helyszínen felállított standján számos pszichológiai témájú újdonság mellett kedvezményes áron meg lehet vásárolni Pál Ferenc könyveit is, melyeket a szerző kérésre szívesen dedikál.
A november 28-i előadásra jegyek elővételben kaphatók a Kulcslyuk könyvesboltban, a Kossuth utca 5. alatt.
Dr. Kádár Annamária
Népújság (Marosvásárhely)

Dr. Gyéresi Árpád professzor a budapesti Semmelweis Egyetem díszdoktora
November 16-án 38. alkalommal avattak díszdoktorokat a több mint 240 éves múltra visszatekintő budapesti Semmelweis Orvostudományi Egyetemen (SOTE). Ünnepélyes külsőségek között kilenc külföldi professzor vehette át a tiszteletbeli doktor – doctor honoris causa – kitüntetést dr. Szél Ágoston rektortól. Valamennyi kitüntetett hosszabb idő óta eredményes szakmai kapcsolatokat ápol az egyetemmel. A kitüntetettek között van dr. Gyéresi Árpád, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) Gyógyszerészeti Karának professzora is. Dr. Gyéresi Árpád a MOGYE Gyógyszerészeti Karának egyik meghatározó személyisége, több mint 20 évig tanszékvezetője. Tevékenységének méltatásában értékelték a több mint négy évtizedes széles skálájú tudományos és oktatói munkásságát, és kiemelték, hogy e munkája jelentős előrelépést eredményezett a magyar és a román felsőoktatás közötti kapcsolatok javításában és fejlesztésében.
A kitüntetett megemlékezett a Kolozsvári Magyar Tudományegyetem 140 éves évfordulójáról is, ahol kezdettől fogva folyt gyógyszerészképzés, és amely intézmény a 65. évében járó marosvásárhelyi magyar gyógyszerészképzés elődjének tekinthető. Dr. Gyéresi Árpád meggyőződése, hogy ez a magas kitüntetés saját tevékenységén túlmenően ennek az iskolának is szól.
Népújság (Marosvásárhely)

Megbízatás
Ma már csak azok kérdőjelezik meg a Székely Nemzeti Tanács legitimitását, akikkel a makacskodások miatt agyonbonyolított erdélyi politikai viszonyok szülte szánalmas érdekek mondatják ezt. Nem vitás, hogy a székelység közképviseleti testületének 2003-as megalakulásakor sokan tapsoltak, de legalább annyian tették fel a kérdést: értjük, hogy mit kell elérni, de mégis, hogyan?
Persze az azóta eltelt kilenc év során a történelmi Székelyföld nem kapott autonómiát, nem lett nemzeti alapú eurorégió, sőt még azt sem sikerült elérni, hogy Bukarestben egyáltalán elismerjék a Székelyföld létezését. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az SZNT megalakulása óta nem mutatott fel olyasmit, ami feltétlen igazolná létjogosultságát. És nemcsak a székely zászlóra kell gondolni, arra az aranysávos kék lobogóra, amelyet immár valamennyi magyar politikai párt a Székelyföld zászlajának tekint, és számos önkormányzat is a magáénak vall. Elég, ha csak a közelmúlt történéseit lapozzuk át: az SZNT küldöttsége Skóciában és Walesben tárgyalt a közös nemzetközi fellépés lehetőségeiről, illetve Katalóniában és Baszkföldön is jó szövetségesekre lelt a nemzeti régiók védelmében indítandó európai polgári kezdeményezés ügyében.
Az őszi turné annyi értékes tapasztalattal szolgált, hogy a tanács vezetősége a külkapcsolatok intézményesítését tervezi. A külügyi szolgálatot természetesen most még túlzás a Székelyföld külügyminisztériumának nevezni, azonban kétségtelen: ez is nagymértékben hozzájárulhat ahhoz, hogy minél többen és többször tudják meg Európában, kik és mit is akarnak a székelyek.
Erről kap majd félreérthetetlen tájékoztatást Bukarest is az EMNP által szombatra Sepsiszentgyörgyre öszszehívott autonómiatüntetés révén, amely mögé – kampánycélok ide vagy oda – az RMDSZ is felsorakozott. Hiszen a pártoknak az SZNT példáját követve kötelességük egyöntetűen elismerni, hogy az autonómiáért folytatott következetes küzdelemnek felül kell írnia a pillanatnyi politikai érdekeket. Mert leendő parlamenti képviseletünknek elsősorban nem a román politikusok, hanem az erdélyi magyar választók részéről kell kiérdemelnie a megbízható jelzőt.
Páva Adorján
Krónika (Kolozsvár)

Szerkesztőségünkbe látogattak a néppárt képviselői
Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke, az alakulat sepsiszéki-erdővidéki szenátorjelöltje, valamint Sánta Imre, a néppárt sepsiszentgyörgyi képviselőjelöltje tegnap délelőtt a Háromszék szerkesztőségébe látogatott. A két politikust Farcádi Botond főszerkesztő, Farkas Árpád szerkesztőbizottsági elnök, Ferencz Csaba gazdasági ügyvezető fogadta. A találkozón többek között az erdélyi és a székelyföldi magyarság pártpolitikán túlmutató sorskérdéseiről, az autonómiatörekvésekről, a szombatra tervezett sepsiszentgyörgyi autonómiatüntetésről esett szó.(H.)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Románia megsértette az alapvető emberi jogokat
Tőkés László: petíció a romániai magyar egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásáért - Petíciót nyújt be a romániai magyar egyházi ingatlanok visszaszolgáltatása érdekében három magánszemély az Európai Parlament petíciós bizottságának - jelentette be Tőkés László csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.
Az európai parlamenti képviselő közölte, hogy a dokumentum három aláírója Sándor Krisztina, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) ügyvezető elnöke, Erdélyi Géza felvidéki református püspök és Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság volt elnöke, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke. Mint mondta, a beadványhoz az apropót a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium "botrányosságig fajult esete" szolgáltatta.
Tőkés László, az EMNT elnöke arról is beszélt, hogy „23 év alatt nem sikerült elemi fontosságú kérdéseinket megoldani”, ezért az EMNT mozgalmat indított Teljes körű visszaszolgáltatás címen. Ennek keretében különböző erdélyi objektumok előtt demonstrációkat szerveznek, ahol követelik az egykor magyar egyházi kézben volt épületek visszaadását.
Bejelentette azt is, hogy vasárnap Nagyváradon rendezik a délvidéki szolidaritás napját, amelynek célja az ott élő magyarság emberi, kisebbségi, anyanyelvi és oktatási jogai melletti kiállás, valamint a „méltánytalanul súlyos börtönbüntetésre ítélt 'temerini fiúk' ügyének pártolása”.
Az EP-képviselő közölte, december 1-jén a hajdúdorogi görögkatolikus székesegyházban lesz a negyedik Kárpát-medencei ökumenikus nagytalálkozó Krisztus-várás a Kárpátok alatt címmel.
Felhívta arra is a figyelmet, hogy a romániai Országgyűlési választási kampány során az Romániai Magyar Demokratikus Szövetség (RMDSZ) jelöltje „azzal dicsekedett”, hogy pártjuk élen járt eddig is az egyházi tulajdon visszaigénylésében, holott ez szerinte nem igaz, mert az egyházak leginkább egymaguk küzdöttek eredeti tulajdonuk visszaszolgáltatásáért, miközben az RMDSZ-t nem érdekelte ez az ügy.
Tőkés László beszámolt arról, hogy az ingatlanok visszaigénylésében értek el részeredményeket, így került vissza egyházi kézbe a nagyváradi református püspöki székház, valamint a református nyugdíjpénztár bérpalotája is.
Lomnici Zoltán rámutatott: számos esetben lehetett tapasztalni, hogy Románia megsértette az alapvető emberi jogokat. Noha Románia az EU-ba való felvételekor vállalta, hogy a tulajdonjogot is tiszteletben tartja, ezt nem teljesítette – tette hozzá. Elmondta, hogy az EU alapjogi chartája alapján bármely uniós állampolgár fordulhat az EU fórumaihoz, ha valamely tagállam jogsértése felmerül, s az Európai Parlament képviselői döntenek, hogy az EU bírósága elé utalják-e az adott ügyet. Hangsúlyozta: alapvető fontosságú a kisebbségben élő magyarság megmaradása szempontjából az egyházak működése, a román asszimilációs törekvéseknek ugyanakkor része a magyar egyházak gyengítése.
Közölte, azt kérik, hogy az Európai Parlament petíciós bizottsága tűzze napirendre a romániai egyházi ingatlanok visszaállamosításának ügyét, illetve vizsgálja meg, hogy az EU jogrendszerével összeegyeztethetők-e a román államnak az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatására, illetve a Református Székely Mikó Kollégium visszaállamosítására vonatkozó intézkedései.
Követeléseik alapja a 2001-ben hozott romániai restitúciós törvény, amely arról határozott, hogy természetben vagy pénzben kárpótolni kell az egyházakat a tőlük elvett épületeikért, ám az esetek többségében ez nem történt meg. Példaként hozta fel, hogy 2001 óta az egyházak által benyújtott kérelmek felére kaptak csak választ, sok esetben elutasítót.
Megemlítette, hogy az Erdélyi Református Egyházkerület 2001 óta 835 kérelmet nyújtott be, de csak kéréseik 36 százalékában hoztak eddig döntést, a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség pedig 476 ingatlant igényelt vissza, ezekből azonban csak 166 ügy zárult le úgy, hogy 134 ingatlant adtak vissza, 22 esetben kárpótlást ítéltek meg, 10 ügyben pedig elutasították őket.
(MTI)

Hit, erő, akarat – nem csak a szószékről
Beszélgetés Sánta Imre lelkész-politikussal, az EMNP képviselőjelöltjével
Aki nem a szószékről ismerte korábbról, a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium előtti egyszemélyes tüntetése révén szerezhetett tudomást róla. Sánta Imre bikfalvi lelkészt rengeteg vád érte, hogy a Mikó-ügyben való szerepvállalásával csak saját politikai imázsát építette. Az Erdélyi Magyar Néppárt háromszéki képviselőjelöltje azonban az autonómiaküzdelemhez szeretné eszközként használni politikai tevékenységét.
– Van szemernyi valóságtartalma a Mikó-üggyel kapcsolatos vádaskodásnak? – Fontosnak tartom leszögezni: 2012. július 6-án kizárólag lelkiismereti indíttatásból álltam a Mikó épülete elé. Eszembe sem jutott, hogy idén parlamenti választásokat rendeznek. – Hogy érzékelte: másnak sem? – Ezt legfeljebb feltételezni tudom, mert néhány nap múlva valóban feltünedeztek a különböző politikai pártok képviselői. Akkor mindenkit a leghatározottabban felkértem, felszólítottam: tartózkodjon attól, hogy politikai mellékzöngéket társítson a Mikó-ügyhöz, ami – és időközben bebizonyosodott – össznemzeti ügy, és annak is kell maradnia. – A politika mozgósító potenciálja nélkül is azzá vált volna? – Én egyáltalán nem mozgósítottam, aki mellém állt, hozzám hasonlóan lelkiismereti okokból csatlakozott. Eleve nem terveztem ilyen hosszúra, figyelemfelkeltő akciónak szántam, hogy az illetékesekben tudatosítsam, mennyire súlyos, és sürgősen megoldandó helyzetről van szó. Az Igazság napja ötletének felmerülésekor azt mondtam, hogy akkor ezt az állapotot, a tüntetők motivációját szeptember elsejéig ébren kell tartani. Az RMDSZ, egyház vagy egyéb szervezetek mozgósításával semmi bajom, szeptember elseje közeledtével azonban azt kellett tapasztalnom, hogy az RMDSZ már-már bojkottálja a Mikó előtti mindennapos tiltakozást, a kedvező széljárást inkább a saját vitorlájába igyekszik befogni. Azért fogalmaztam meg azt a bizonyos nyílt levelet is, amelyben mindenkit arra kértem, hogy ne használják politikai célokra a Mikó-ügyet. Azóta egyértelművé vált, hogy senki nem hallgatta meg a kérésemet. – Önben vagy másban fogalmazódott meg először, hogy politikai szerepet vállaljon a politikai kampánydübörgés ellensúlyozására? Netán a lelkiismereti meggyőződése mellé igyekszik ily módon politikai eszközöket állítani? – A néppárt keresett meg engem, nem kimondottan a Mikó-ügy apropóján, hanem annak ismeretében, hogy az én közéleti szerepvállalásom már régi keletű. Ott bábáskodtam az erdélyi ellenzéki mozgalom megteremtésénél, alelnöke voltam a Székely Nemzeti Tanácsnak, ebben a minőségemben aktívan hozzájárultam az első székelyföldi autonómiastatútum tervezetének megszületéséhez. Azóta is folyamatosan azt tartom, hogy a szülőföldön való megmaradás és boldogulás egyetlen módja a székelyföldi autonómia. A jelenlegi képviselő-jelöltségemet új eszközként tekintem az autonómiaharchoz. – Az EMNP megkeresésére rögtön rávágta, hogy igen, megyek, vagy azért tépelődött egy kicsit? – Hosszú vívódás után hoztam meg a döntést. Először elhárítottam a felkérést, de miután az EMNP nem hagyta annyiban, felmerült a függetlenként való megméretkezés gondolata, hogy személyemben egyesítsük a nemzeti oldal opcióit. Miután azonban a két jobboldali pártnak nem sikerült megegyeznie, úgy döntöttem, felvállalom a néppárt képviselő-jelöltségét. – Döntését megelőzte egyházi egyeztetés? – Semmiféle előzetes egyeztetés nem történt. Miután nyilvánosságra került a jelöltségem, azt követően hívott fel Pap Géza, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke. A beszélgetés nem tartalmazott a részéről számon kérő elemeket, a motivációimra volt kíváncsi. Neki is elmondtam érveimet: senki nem hallgatta meg a kérésemet, hogy a politikát hagyják ki a Mikó-ügyből, mi több, egyértelművé vált az RMDSZ szándéka, hogy a saját kampánycéljaira használja fel a restitúciós veszélyt. És természetesen azt is jeleztem, hogy a székelyföldi autonómiatörekvések elkötelezett híveként fontos eszközt látok a képviselő-jelöltségben a küzdelem folytatására. Jeleztem azt a döntő mozzanatot is, hogy miután hét évvel az autonómiastatútum-tervezet parlamenti beterjesztése után a szenátusban napirendre került a kérdés, a hivatalos érdekképviseletünk szenátorai vagy mélyen hallgattak, vagy meglógtak a szavazás elől. Ezzel lényegében szembe mentek a népakarattal is, hiszen öt évvel ezelőtt a Székely Nemzeti Tanács népszavazás keretében kérdezte meg az embereket, és akkor több mint 200 ezer ember adta támogatását Székelyföld autonómiájára. A kötelességen túl ez a 210 ezer szavazat kitűnő eszköz is lehetett volna az érdekképviseletre itthon és külföldön egyaránt. E bűnös mulasztás jelentette számomra az utolsó cseppet, akkor döntöttem el magamban: jöjjön egy olyan ellenzéki politikai erő, amely nyíltan felvállalja az autonómiát. És ha abban nekem politikai jövőt képzeltek el, akkor én azt nem utasíthatom el. – Gyülekezete tagjai hogyan vélekednek politizáló papjukról? – Óvakodnak attól, hogy személyes beszélgetésen felhozzák a témát, de más csatornákon azért visszajönnek hozzám az információk. Ezek alapján a többségnek meggyőződése, hogy megnyerem a választásokat, és elmegyek Bikfalváról. Jól esik, hiszen ez azt üzeni nekem, hogy féltenek, ugyanakkor értékelik lelkészi szolgálatomat, és mindig tisztában voltak közéleti elkötelezettségemmel. Elítélő, ellenző vélemények sem közvetlenül, sem pedig közvetve nem gyűrűztek vissza hozzám. – Lelkész-politikusként mennyire tekinti mintának Tőkés László személyét? – Számomra Tőkés László örök példakép, amit ’89 előtt megcselekedett, az mindenki számára példaértékű kell hogy maradjon. Közéleti tevékenységünk során akadtak nézetkülönbségek közöttünk, de ettől eltekintve sok tekintetben felnézek rá, az eredendő tiszteletem irányába csorbítatlan. Az autonómia gondolata nem új ötlet, már a kilencvenes évek elején megfogalmazódott az erdélyi magyarságban, Tőkés László pedig már akkor kezdeményezője volt ennek a harcnak, püspökként és politikusként egyaránt következetes maradt ehhez az elvhez. – Autonómiatüntetést kezdeményezett, amely ma már valamennyi politikai és civil szereplő teljes támogatottságát élvezi. Mitől kell másnak lennie ennek a rendezvénynek, hogy ne utánlövésként csapódjon le a közvéleményben? – Nincsenek illúzióim, hogy lemoshatnánk magunkról a vádat, miszerint kampánycélokat szolgál a november 24-i sepsiszentgyörgyi rendezvény. Kampány idején a közvélemény érzékenysége fokozottabb a hasonló célkitűzések iránt, s a szándék bejelentése után röviddel össznemzeti felzárkózás történt a kezdeményezés mögé. Ezért tartjuk jó alkalomnak a mostanit az autonómiaigények nyomatékosítására, és bízom benne, hogy az emberek többsége számára fontosabb lesz a közös erőfelmutatás, mint a bármelyik párttal való azonosítás. Hit, erő és akarat – ez kell, hogy jellemezze ezt a tüntetést. A magam feladatának pedig azt tartom, hogy pozitív üzenetekkel visszaadjam az embereknek a hitét, amellyel a kilencvenes évek elején rendelkeztek. Amikor utcára tudtunk vonulni jogaink érvényesítése érdekében. Az elmúlt években az RMDSZ „lebeszélte” az embereket arról, hogy saját maguk intézzék közös dolgaikat. A saját magukba vetett hitet szeretném visszaadni nekik.
Csinta Samu
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Autonómiakampány
Egy kampány sok mindenre alkalmas. Például pártépítésre. Ilyenkor ugyanis az átlagosnál jóval magasabb a mozgalmi libidó, ezért aztán pragmatikus politikai formációk ki nem hagynák, még ha bejutási esélyük alig több, mint hópehelyé a sütőben. Sűrű, koncentrált együttlétet feltételez, közös utakat, élményeket, amelyek aztán könnyen politikai elkötelezettségbe gyökerezhetnek. A kampány alkalmas pénzügyi források mozgósítására is. Ilyenkor ugyanis a gazdasági szféra szereplői többnyire óvatos duhajok, sose tudni, melyik jelölt lesz a befutó, érdemes tehát megágyazni az esélyesebbeknek, politikai elkötelezettséget félretéve.
Ebből lesz aztán az óriásposzter, meg a kampányzárón fellépő rockegyüttes. Az idei kampány felfedezése – Háromszéken mindenképpen – az autonómia, az önazonossági jelképeink érdekében rendezett tüntetések. Kezdődött a Mikó-ügy kapcsán tartott Igazság napjával, ahonnan azonban fájdalmasan hiányzott a megoldás felkínálása. Azaz nem hiányzott, de leragadt a magyarság parlamenti jelenléte szükségességének hangoztatásánál. Holott egyházi és világi javaink sorsát nem lehet az idők végeztéig zárt ajtók mögötti tárgyalások kétes kimenetelétől függővé tenni. Eseti alkudozások helyett azt az intézményi rendszert kell megteremteni, amely révén minimálisra csökken a hasonló veszélyek kockázata. Hívhatjuk például autonómiának. A sor folytatódott az ugyancsak az RMDSZ által szervezett november 8-i tüntetéssel, amelyen emberek ezrei kérték ki maguknak a magyarfaló prefektus arroganciáját, a székely jelképek semmibevételét. Kék-arany zászlók népesítették be a sepsiszentgyörgyi teret, de a beszédek és lózungok között már fel-felbukkant az autonómiaigény nyílt megfogalmazása is. Sokan voltak jelen, de talán még többen maradtak távol, mondván, hogy hitelesebb lett volna, ha mindez nem kampányidőben zajlik. November 24-én újabb tüntetésre szólítják a háromszékieket, és persze nemcsak őket. Ezúttal az Erdélyi Magyar Néppárt a kezdeményező. Hogy mitől lesz ez más, mint a korábbiak? Érdemi választ csak szombaton kapunk, de egy biztos: a területi autonómia iránti igény egyértelmű, kendőzetlen kinyilvánításának hirdetik. Arról beszélünk, amiről igazán érdemes. A rendezvény igazi, utólagos hitelességét persze csak az adhatja, ha a későbbiekben, a kampányzaj elültével is hasonló eltökéltséggel tartják majd napirenden a saját sorsalakítás iránti tevékeny elkötelezettség fontosságát. Pártbélyegtől, politikai hovatartozástól, pillanatnyi és távlati érdekektől függetlenül.
Csinta Samu
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Harry Potter mögé szorul Jókai
Magyar könyvesboltok sorsa Kolozsváron
Több mint ötven esztendeig kellett nélkülözniük a kolozsváriaknak a magyar könyvesboltot. A 37 éven át állami könyvterjesztőként dolgozó Magyari Eszter magánvállalkozóként is változatlanul szereti a könyvet.
A református egyház tulajdonában lévő főtéri épületegyüttes kétszobás üzlethelyiségében alig van forgalom. Nem a legjobb hely ez egy könyvkereskedésnek, de vendéglátóm szerint nincs választási lehetőségük. A jóval forgalmasabb Szentegyház utcai üzlethelyiséget – miután jelentős befektetésből rendbe tették – méregdrágán bérelték, de még úgy is inkább megérte, mint a mostani hely. Magyar kereskedelmi központ címén csalogatták ide őket, ám az eredeti tervet átírta a válság. Magyari Eszter nem ilyen forgalomhoz szokott. Amikor alapos piackutatás után 1999-ben egy székelyudvarhelyi vállalkozó házaspár támogatásával megnyitotta könyvesboltját Kolozsváron, lelkes csapatának szusszanásnyi ideje sem volt. „Negyedévenként nagy teherautónyi könyvet hoztam Budapestről. Mire a következő szállítmány megérkezett, az előzőből már alig akadt valami a boltban” – emlékszik a kezdetekre. Később új tulajdonosokkal új könyvesboltokat hozott tető alá ugrásnyira a Főtértől, a Szentegyház utcában –változatlan sikerrel.
Biblia a rejtett polcon
Magyari Eszter történelem–filozófia szakon szerzett tanári képesítést, majd Bukarestben végzett el egy posztgraduális könyvterjesztői képzést. A hatvanas évek elejétől 37 éven át dolgozott a kolozsvári állami könyvterjesztő vállalatnál. A Ceauşescu-korszakban nagy példányszámban kiadott magyar könyvek napok alatt elfogytak. Nem emlékszik olyan kiadványra, amely hónapokig állt volna az üzletek polcain. A nyolcvanas évek szűkülő könyvválasztékát évente kétszer Magyarországról behozott könyvszállítmányokkal egészítették ki. Hiába figyelmeztették Bukarestből a kolozsvári fiókvállalat igazgatóját, hogy túl sok a magyar importkönyv, a cégvezető – a jó forgalomra és a nagy bevételekre hivatkozva – mindig megvédte alkalmazottját. Magyari Eszter szakmai elismerésként értékeli azt is, hogy a rendszerváltás előtt az általa vezetett kolozsvári könyvesbolt volt az egyetlen, ahol magyar nyelvű vallási témájú könyveket, többek között Bibliát is lehetett vásárolni. Az igazgató „elnézte neki”, az egyházi kiadványokat egy nem túl feltűnő polcon kereshették a vásárlók.
„Egyetemi tanáraim oltották belém a könyvszeretetet. Amikor a bukaresti egyetemen – nem túl jó román nyelvtudással – tanáraimnak a román, a magyar és a világirodalomról beszéltem, csodálkozva néztek rám, hogy Kolozsváron mi mindent tanultunk. Sikeres pályámat tanáraim nagyszerű tudásának és elkötelezettségének köszönhetem” – emlékszik ma is hálásan.
Könyvesbolt és bank
A rendszerváltás utáni Erdélyben is „berobbant” a könyvpiac. Nyugdíjba vonulása után egykori román igazgatója többször megkereste Magyari Esztert, hogy térjen vissza a vállalathoz. Ő azonban a magyar könyvesboltokban látta a jövőt, hiszen Kolozsváron mindig nagy becsben állt a magyar könyv. Bár számításai bejöttek, kezdeti derűlátása mára alábbhagyott. A belvárosban, a Főtér környékén kialakult bérleti díjakat már nem lehet könyvterjesztésből kigazdálkodni, külvárosi üzletben viszont nem lehet könyvet eladni. Ördögi kör ez, amiben a könyvesboltok vergődnek, és számuk évről évre csappan.
„A könyvesboltot működtető vállalkozónak ugyanannyi bérleti díjat kell fizetnie, mint a kocsmárosnak vagy a banknak, márpedig bevételük összehasonlíthatatlan” – összegzi a szakma legnagyobb gondját Magyari Eszter. Ennek ellenére örül, hogy a gyerekkönyvek iránt ma is nagy az érdeklődés. Ezekből fogy a legtöbb, ezt követik az útleíró kiadványok és bizonyos szakkönyvek. A betérő szülőknek változatlanul a magyar klasszikusokat ajánlja, melyeknek forgalma fájdalmasan visszaesett. Sok szülő előbb veszi meg a Harry Pottert, mint Jókai regényeit, mondja. „Hogy megéri-e magyar könyvesboltot fenntartani? Aki könyvesboltot működtet, az a legnagyobb szolgálatot teszi saját közösségének” – fogalmaz búcsúzóul Magyari Eszter.
Makkay József
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Kapaszkodó máramarosi szórvány
Negyedik alkalommal alpolgármester Nagybányán LUDESCHER ISTVÁN, aki egy évig megbízott polgármester is volt, tizenöt évig pedig az RMDSZ területi elnöke. Utóbbi tisztségből nemrég váltották le, az ok: a bányai területi szervezet a helyi választáson rosszul teljesített. Most ismét alpolgármester egy olyan városban, ahol a magyarság aránya alig 12 százalék. Sike Lajos interjúja.
Kezdjük a helyhatósági választás eredményeinek értékelésével. Igaz-e, hogy jelenleg Máramarosnak egyetlen magyar polgármestere sincs?
Egy azért akad, a koltói, de ő függetlenként indult. Tudom, ez lesújtó hír sokaknak, de sajátos helyzetünk miatt eddig sem bővelkedtünk RMDSZ-es önkormányzati vezetőkben. Alpolgármesterünk is csak kettő van, rajtam kívül a sülelmedi Bicsai István. Legutóbb eggyel több volt, mert Szinérváralján is mi adtuk a második embert. Megyei szinten az önkormányzati tanácsosok száma is csökkent, 23-ról 21-re. Nem mentegetni akarom magamat és közvetlen munkatársaimat, de mindez olyan körülmények közt történt, amikor noha a magyarság száma az utóbbi tíz évben 48 ezerről 34 ezerre csökkent a megyében, az RMDSZ-re most leadott szavazatok száma ugyanannyi volt, mint négy esztendeje. Véleményem szerint az eredményt nem annyira a mi hiányos munkánk, mint inkább a románságnak az előző választásoknál arányaiban sokkal nagyobb részvétele rontotta le. Persze, nem szeretnék mosakodni, mert az elmúlt időszakban akadt elég gondunk a szervezeten belül is. Ezeket nem annyira a két magyar vetélytárs párt okozta, hanem mi magunk. Jelentkezett egy fiatalokból álló, energikus csapat, mely eldöntötte, hogy minden RMDSZ-es vezetőt levált. Mondanom se kell, ez kissé felkorbácsolta a szenvedélyeket, hisz senkit nem az asztal alól húztunk elő, hanem a többség bizalmából került a helyére, miként ez a tavaszi önkormányzati választáson is történt. A területi RMDSZ-ben nemrég megejtett tisztújító gyűlés után azonban jobbára megnyugodtak a kedélyek. Az eddigi ügyvezető elnök, Vida Noémi ült a helyemre.
Valamit azért mégis jól csináltak, ha a 14 ezres bányai magyarságnak most is van magyar alpolgármestere, a 35 ezres szatmárinak vagy a jó ötvenezres váradinak viszont nincs!
Mindegyik eset más. Nem hiszem, hogy a városok egy az egyben összehasonlíthatók. Szatmárnémetiben azért volt most is esélye a magyar jelöltnek a győzelemre is, nekünk Nagybányán minimális, ezért nem is állítottunk, hanem megegyeztünk az USL-vel: ha szavatolják, hogy az egyik alpolgármesteri poszt a miénk lesz, készek vagyunk az ő jelöltjüket támogatni. Sikerült! Ugyanilyen alkuval lett RMDSZ-es alpolgármesterünk Sülelmeden is. Számunkra mindkét eset azt a közismert igazságot bizonyítja, hogy a politikában soha nem szabad feladni, olykor még a legreménytelenebbnek látszó helyzet is javunkra fordulhat. Még jobb példa volt erre pár éve az én polgármesteri megbízatásom. Ki gondolta volna, hogy egyszer csak adódik egy olyan helyzet Nagybányán, hogy – a román polgármester ellen indult eljárás miatt – a magyar alpolgármesterre ruházzák át a város vezetését, ha ideiglenesen is.
Talán ekkor kezdődtek a bajok a helyi RMDSZ háza táján is. Alkalmasint túl nagy volt az elvárás. A helyzet félreismerése vagy csak félretájékoztatás okán, egyesek azt gondolhatták, hogy most aztán sok mindent el lehet intézni a helyi magyarságnak, s mikor látták, hogy nem megy, megkezdődött a bomlasztás. Az adott törvényes keretek közt tudott-e intézni valamit saját közösségének?
Nem sokat, mert csakugyan kötött a törvény és a tanács, de valamicskét mégis, amiben a polgármesteri tisztséggel járó tekintély mindenképpen segített. A korábbinál több önkormányzati támogatást adhattunk a magyar egyházaknak, a katolikusoknak, reformátusoknak és evangélikusoknak. Ha jól emlékszem, összesen kétszázezer lejt kaptak. S valamivel többet csurgathattam a Németh László Líceumnak is. Utólag nézve, az adott keretek közt többet is tehettem volna. Ám ehhez nem kaptam segítséget az RMDSZ-től, sem a helyi szervezettől, sem az országostól. A közel másfél év alatt egyszer nem hívtak fel vagy kerestek meg, adtak ötletet, bátorítást! Ezt ma is fájlalom, mert egy kicsivel több siker nagyon jól jött volna az idei választási kampányban. Különben vigyáztam, hogy ne menjek bele olyan ügyekbe, amelyekkel az RMDSZ-t és a magyarságot kompromittálhatnám. Nyomást gyakoroltak rám például, hogy építsük meg a romákat elválasztó kerítést, de elutasítottam! A későbbi botrány a nemzetközi sajtót is bejárta, de ahhoz nekem már semmi közöm, akkor már nem én voltam a polgármester.
A mostani, véglegesnek tartott megoldás, az új romatelep is többször szerepelt a sajtóban. Mit szól hozzá?
Teljes felelősséggel mondhatom, hogy ez csaknem minden tekintetben jó megoldás. Az adott épületeket korábban többnyire irodának és raktárnak használták, a város sokat költött a felújításukra, megfelelő lakássá való alakításukra. Vezetékes víz, fürdő, mosdó, szociális kantin, iroda, óvoda, üzlet, megfelelő út, közlekedési lehetőség és minden szükséges van ott. Bebizonyosodott: nem igaz a vád, hogy szennyezett a terület! Az ügyben ellenérdekelt személyek ezt csak kitalálták, és „bizonyításként” könnyfakasztó permetet szórtak magukra és gyermekeikre. Így próbáltak hangulatot kelteni a városban. Hamar kiderült a turpisság.
Beszéljünk egy másik zűrös ügyről, a bányai Kiáltó Szóról, arról a bizonyos nyári kiáltványról! Fel akarták rázni vele Nagybánya magyarságát, hogy lehetőleg mindenki írassa gyermekét magyar iskolába-osztályba. Egy kicsit túllőttek a célon, csemege-témát adtak vele a román sajtónak, s az ügy az Országos Diszkriminációellenes Tanácshoz került! Ha a közlés előtt kivesznek belőle egy-két mondatot, vagy csak jelzőt, olyat, hogy kerüljék az idegeneket, és ne barátkozzanak románokkal, a lényeg nem változott volna, és senki nem köthetett volna bele. Eső után köpenyeg! Elsiettük, a noszogatás miatt, hogy gyorsan írjam alá, mert mindjárt lapzárta, én sem figyeltem jobban oda. Tizennégyen írtuk alá, gondolva, hogy foganatja lesz, mert közelgett a beiratkozás határideje. A gyors figyelmeztetés szükségességét az váltotta ki, hogy az egyik általános iskola magyar nyolcadik osztályának fele, tizenkét fiatal román líceumba iratkozott, miközben a Németh Lászlóban veszélybe került a harmadik IX. osztály indítása. A példátlan eset beszédtéma lett a bányai magyarság körében, többen cselekvést sürgettek. Magam is úgy gondoltam: ideje, hogy nyíltabban beszéljünk az ilyen ügyekről, mert városunkban a magyar gyermekek mintegy 30 százaléka román osztályokba jár. Persze, jó részük vegyes házasságban nevelkedett, ezt is tudtam. Nemcsak mint a helyi RMDSZ elnöke adtam az aláírásom, de szülőként is példát akartam mutatni, lévén az én házasságom is vegyes, a gyermekeink mégis magyar iskolába jártak. A kezdeményezés nem járt nagy sikerrel, sőt, akadtak magyar szülők, köztük tanárok, akik kitámadtak, hogy mit akarok, viszályt keltek a vegyes családokban? Az ügy hónapok múlva sem zárult le, a diszkriminációellenes tanács még nem tárgyalta, s a többségi lapok is tovább támadnak miatta. Az egyik éppen a tegnap kezdett ki ismét.
Hogyan látja, mi a legnagyobb gondja a máramarosi szórványmagyarságnak?
Elsősorban is az identitásvesztés. Több mint sok a tennivaló a folyamat lassítása, visszafordítása érdekében. A probléma annyira összetett, hogy a hirtelen nekifeszülés, a kampány nem segít, esetenként árthat. Mindnyájunknak van és lesz dolga bőven, mégis úgy látom, hogy az érdekvédelem választott vezetői mellett, sajátos helyzetünk okán, a pedagógusoknak kellene nagyobb szerepet vállalniuk a magyar közösség szervezésében. Talán a sajtó is jobban kiveheti ebből a munkából a részét.
Erdélyi Riport (Nagyvárad)

Román állami kitüntetések címeres gazembereknek
Csalók, közpénzek lenyúlói, hivatali visszaélésért, megvesztegetésért börtönbüntetésre ítéltek (így például a korrupció miatt öt évi börtönre ítélt Cătălin Voicu, az országos vasúttárság pénzeit saját céljaira felhasználó Mihail Necoliaciuc, az okirathamisító Valentin Hurduc, a szekus verőlegény, Vasile Ciolpan) – egyszóval címeres gazemberek kaptak fontos állami kitüntetéseket 1989 után.
Az „intézkedő" honatya
A Florin Costiniu volt bíró, továbbá a két kétes hírű üzletember, Costel Căşuneanu és Marius Locic társaságában csalás, okirathamisítás, hatalommal való visszaélés, megvesztegetés miatt már 2010-ben előzetes letartóztatásba helyezett Cătălin Voicut az igazságszolgáltatás öt év letöltendő szabadságvesztésre ítélte. (Az ítélet azonban még nem végleges). A szenátor egyebek között 260 ezer eurót követelt és kapott Costel Căşuneanutól, 119 ezer eurót vett át Marius Locictól több, korrupció miatti ügycsomójuk „elintézéséért".
Cătălin Voicu számos fontos emberrel volt ugyanis kapcsolatban, akik „intézkedtek" felkérésére – természetesen ő maga is „fontos ügyeket" intézett el szükség esetén számukra. Kapcsolatai hosszú időkre nyúltak vissza, így például „jó embere" volt Ion Iliescu korábbi elnök bizalmi embere, a Védő-Őrző Szolgálat megalapítója, Dumitru Iliescu is.
Cătălin Voicu tényleges tiszt volt a kommunista rendszerben, majd 1989 után Ion Iliescu tábornoki rangra emelte, második mandátuma alkalmával elnöki tanácsosnak nevezte ki, a kormányőrség (SPP) képviselője volt a Legfelsőbb Védelmi Tanácsban. Viorel Hrebenciuc 2004-ben képviselővé választatta, 2008-2012 között szenátor volt. Ion Iliescu államfő két alkalommal is kitüntette: egyszer a Katonai Érdemrend parancsnoki, majd lovagi fokozatát vehette át.
Az „évszázad hamisítója"
Hasonlóképpen magas kitüntetést vehetett át – és ugyancsak Ion Iliescu államfőtől – a „évszázad hamisítójának" nevezett Valentin Hurduc, aki a kommunista rendszer áldozatának nevezte magát (Ceauşescu ideje alatt börtönben ült). Állami javak megkárosítása, pénzhamisítás, bélyeghamisítás és közszállítási jegyek hamisítása miatt a Legfelsőbb Bíróság négy év börtönre ítélte. A Coresi nyomda alkalmazottját 1997-ben vették őrizetbe, amikor 10 ezer dollárért megpróbált áruba bocsátani 300 ezer, hamisított cigaretta-védjegyet.
Mindennek ellenére Ion Iliescu elnök 2003-ban a Hit Szolgálata nemzeti érdemrend III. fokozatával jutalmazta, „az 1988-1989 időszakában tanúsított rendkívüli bátorságáért és honpolgári szelleméért, a kommunista-ellenes Luneta című folyóirat kiadásáért". Ugyanakkor Hurduc volt az, aki 1997-ben felgyújtotta Bukarestben, az akkoriban még a Scânteia-háznak nevezett Szabad Sajtó Palotáját.
A kérdésre, miszerint tudta-e, hogy a friss kitüntetett éppen akkor szabadult ki a csalás miatt letöltött börtönbüntetésből, az államfő csak ennyit válaszolt: „Nem érdekel. Az életben mindenkinek lehetnek bajai, ám megvannak a maga érdemei".
Mihai Necolaiciuc több százmilliós összegeket sikkasztott az országos vasúttáraságtól, majd, amikor már érezte, szorulni kezd nyaka körül a hurok, akkor az Egyesült Államokba menekült, röviddel azelőtt, hogy a bukaresti 1. kerületi bíróság kiadta volna ellene az előzetes letartóztatási parancsot. Az Egyesült Államokban viszont letartóztatták – nem romániai bűncselekményei miatt, hanem azért, mert megszegte a bevándorlási törvényt. A román államnak nem kevés erőfeszítés árán sikerült hazahozatnia, ám idén januárban a bukaresti bíróság végleges határozattal kiengedte a börtönből.
A cárt – Necolaicuicot így nevezték az állami vasúttársaságnál tanúsított önkényeskedő magatartása miatt – 2000-ben, Anca Boagiu akkori közlekedési miniszter javaslatára Emil Constantinescu államfő kezéből átvehette az ország legmagasabb kitüntetését, a Románia Csillaga nemzeti érdemrend lovagi fokozatát.
Kommunista börtönigazgató, verőlegény
Magas kitüntetést kapott Vasile Ciolpan is, aki a kommunizmus idején a Gheorghiu Gheorghiu Dej börtönrendszerének alkalmazottja volt. 1950 és 1955 között ő volt a hírhedett máramarosszigeti börtön parancsnoka, egyike volt a legkeményebb verőlegényeknek. Emil Constantinescu elnök azonban minderről tudomást sem véve 1997-ben, október 25-én, a román hadsereg napja alkalmából az 1941-1945- A Második Világháború Emlékkeresztjét adományozta neki.
Az Ellenállás és a Kommunizmus Áldozatai Emlékmúzeumának igazgatója, Gheorghe Mihai Barlea ezt követően felhívta az államfő figyelmét Ciolpan múltjára, és másnap Constantinescu máris visszavonta a kitüntetést – ám az érmet a kitüntetett nem volt hajlandó visszaadni, így az 2002-ig, amikor is visszaadni kényszerült, nála maradt.
„Éremfosztás"
A második személy, akitől 1989 után magas rangú állami kitüntetést vontak vissza, Corneliu Vadim Tudor volt. Őt – ugyancsak Ion Iliescu elnök – tüntette ki Románia Csillaga lovagi fokozatával. A kitüntetést a Traian Basescu által a parlament előtt felolvasott, a romániai kommunizmust elítélő nyilatkozat idején okozott botránya miatt vonták vissza a Romániai Csillaga Érdemrendet, az adományozás Becsületbírósága, a Doina Cornea asszony által vezetett testület javaslatára. A határozat két hónapig állt Calin Popescu Tariceanu akkori miniszterelnök asztalán, majd ugyancsak 60 napig rostokol Traian Basescu államfőnél is, mígnem a kitüntetést megvonták a „néptribuntól".
Mindez végül is külső nyomásra történt: a korabeli amerikai külügyminiszter, Condoleezza Rica helyettese, Daniel Fried, de az Egyesült Államok bukaresti nagykövete, Nicholas Taubman is szóvá tette Corneliu Vadim Tudor kitüntetését, amelynek nyomán egyébként a béke Nobel-díjas Elie Wiesel és a romániai származású, a holocausttal foglalkozó amerikai történész, Randolf R. Braham is visszaadta Ion Iliescutótól kapott korábbi kitüntetéseit.
Persze olyan eset is volt, hogy a megjutalmazott – nem is tudott kitüntetésétől. Állítólag így járt ad sógornője. Rodica Odobescu, aki a TAROM román országos légiszállíási vállalat vezérigazgatója volt, amikor Ion Iliescu államfőtől megkapta a Repüléstani Erény lovagi fokozatát. A sajtó felháborodására Odobescu kijelentette: senki nem értesítette őt a kitüntetésről, egyébként ünnepség sem volt, az érdemrend odaítélésének hírét csak akkor kapta meg, amikor az már megjelent a Hivatalos Közlönyben.
Bogdán Tibor
Maszol.ro

Születésnapi beszélgetést tartott Kolozsváron az Erdélyi Riport
Megalapításának tízedik évét ünnepelte az Erdélyi Riport heti hírmagazin szerdán délután Kolozsváron, a Minerva Ház Cs. Gyimesi Éva termében. A kötetlen beszélgetés alatt az első lépések nehézségeit, az elmúlt évtized emlékezetes, anekdotává érlelődött emlékeit elevenítették fel, majd bemutatták a Riport Kiadó és Várad Kulturális Folyóirat idei könyvtermését.
A találkozón Szűcs László főszerkesztő, Simon Judit kiadóigazgató, Cseke Péter Tamás, a lap szerkesztője, a Maszol.ro főszerkesztője, valamint Demény Péter író, publicista osztotta meg a közönséggel legkedveltebb történeteit.
Beszámolóikból kiderült, hogy egy talpraesett újságírónő akár a mellékhelyiségben is kivárja az interjúalanyát, hogyha eléggé elszánt, a szemfüles riporter pedig Románia legszűkebb körben élő kisebbségeit is képes megtalálni, az arománoktól a görögökig.
Az elmúlt évben az Erdélyi Riport új, korszerű külalakkal jelent meg, emellett a kiadó – a nagyváradi hiányosságokat pótolandó – az elmúlt két esztendőben könyveket is megjelentetett.
Kustán Magyari Attila
Maszol.ro

Gyurcsány az Erdélyi Riportnak: beskatulyáztak a határon túliak
Hiba volt a kedvezményes honosítás ügyében népszavazást elrendelni 2004. december 5-én, a szocialisták pedig hibáztak, amikor a referendum előtt elsősorban szociális érvekkel kampányoltak a nem mellett – jelentette ki Gyurcsány Ferenc volt magyar kormányfő az Erdélyi Riport legfrissebb számában megjelent interjúban.
A politikust a román-magyar és magyar-magyar viszonyról, az Együtt 2014 választási esélyeiről, miniszterelnöki mandátuma érveiről, a „Gyurcsány-jelenségről" kérdezte a hetilap magyarországi tudósítója.
„Az álláspontom ebben a kérdésben nem változott. (...) Ami miatt lelkiismeret furdalásom van az, hogy nagyon erős volt abban a kampányban a szociális érvelés. Ezt sokan sértőnek, szociális önzésnek gondolták, érezték. Én ezt a kritikát nem utasítom vissza, ezt újragondolnám" – fogalmazott a december 5-i népszavazás kapcsán a Demokratikus Koalíció elnöke, a Magyar Szocialista Párt volt vezetője.
Gyurcsány szerint a külhoni magyar közösségek túlnyomó része a népszavazást, benne a szocialisták szerepvállalásával, árulásnak tekintették. „Az állampolgárság megadásához képest, főleg azok által, akiket már megbélyegeztek árulónak, azt gondolom semmilyen intézkedés sem javíthatta a megítélésünket. Ez nem egyszerűen kommunikáció kérdése, és nem is arról szól, hogy ki mit tett. Miután mi belekerültünk egy skatulyába abból nem volt menekvés és nem tudom, hogy hosszú távon lesz-e valaha is" – válaszolta arra a kérdésre, miért nem tudta jobban kommunikálni a Gyurcsány-kormány a határon túli közösségek számára hozott intézkedéseit.
„Mivel a határon túli közösségek számára ez nagyon fontos lelki kérdés, senki nem mert és mer vele szembe menni, tudomásul veszik, hogy menni kell a tömegigény irányába. Én nem vettem tudomásul és ennek fizettem, fizetem az árát mind a mai napig" – jelentette ki.
Gyurcsány Ferenc miniszterelnökként elsőként kezdeményezte magyar-román kormányüléseket. „Azt látják az adott országok polgárai, hogy kormányaik jó viszonyban vannak, hogy közös ügyeket próbálnak megoldani. Ez jó üzenet, még akkor is, ha a részletekbe nem akar valaki belemenni. Az a tapasztalat, hogy amint közeledtek az ülések az államapparátusok őrült tempóban kezdtek dolgozni, hogy teljesítsék a vállalásokat. Nyomást helyezett mindkét oldalra, és ez jó volt" – mondta a kezdeményezésről.
A politikus szerint Orbán Viktor jelenlegi magyar miniszterelnök azért szüntette meg a közös kormányülések gyakorlatát, mert kényesen vigyáz arra, hogy szimbolikus értelemben is mutassa, semmilyen értelemben nem követi a Gyurcsány-hagyományt. „Másrészt Orbán a nemzetközi politikában sem egy párbeszédre, együttműködésre törekvő politikus. Orbán diktálni szeret külföldön, belföldön egyaránt, ő az erő embere, de a közös kormányülések kultúrája nem az erőről szól, hanem a nagyon türelmes párbeszédről" – jegyezte meg politikai ellenfeléről.
Gyurcsány azt mondta: mint ahogy annak idején az MSZP elnökeként, a DK vezetőjeként sem kíván beleavatkozni határon túliak választási kampányába. „A határon túli magyar közösség dolgait a határon túli magyar közösségnek kell intézni. Nekünk akkor van dolgunk, ha ők megkérdeznek bennünket, vagy kérnek bennünket, hogy valamiben segítsük" – fogalmazott.
A politikus azt vallja: a belföldi politika alakítását meg kell hagyni az államhatáron belül élők számára, mert ők viselik a következményeit, a határon túli magyar politika alakítását pedig meg kell hagyni a határon túl élők számára, mert ők viselik a következményeit. Szerinte nem lehet semmilyen kifogásuk az ellen, hogy a Fidesz megpróbál beavatkozni a határon túli magyar közösség dolgaiba azoknak Kolozsváron vagy Sepsiszentgyörgyön élő erdélyi magyar állampolgároknak, akik úgy gondolják, hogy szavazniuk kell a magyarországi választáson.
Maszol.ro

Máért szórvány szakbizottság: November 15-e a szórvány napja lesz - November 15-e Kárpát-medence-szerte a szórvány napja lehet a jövő évtől - erről állapodtak meg a Magyar Állandó Értekezlet szórvány szakbizottságának résztvevői csütörtöki budapesti ülésükön.
Répás Zsuzsanna a tanácskozás után újságíróknak elmondta: az RMDSZ javaslatára határoztak erről, a szervezet immár második éve ünnepli ekkor a szórvány napját, amely Bethlen Gábor fejedelem születésnapja. Megjegyezte: jövőre a fejedelem trónra lépésének 400. évfordulóján Bethlen-évet is tartanak.
Kitért arra is, hogy a csütörtöki ülésen végigtárgyalták a szórványt érintő legfontosabb kérdéseket, Lélfai Koppány, a Bethlen Gábor Alap vezérigazgatója beszámolt milyen támogatások, kifejezetten a szórványt segítő programok vannak. Beszámoló hangzott el a külhoni magyar óvodák éve program eredményeiről. Ezzel összefüggésben kiemelte: nagyon fontosnak tartották, hogy a Kárpát-medencében minden óvodába eljussanak, 3500 intézménnyel vették fel kapcsolatot, ahol magyar nyelven, vagy magyar nyelven is folyik a gyermekek oktatása-nevelése.
Kántor Zoltán a Nemzetpolitikai Kutatóintézet igazgatója a jövő évre tervezett kisiskolások éve programról beszélt. Ennek most folyik a szakmai kidolgozása, amelynek keretében mind magyarországi, mind határon túli magyar szervezetekkel felvették a kapcsolatot, és várhatóan év végére dolgozzák ki a program tartalmi elemeit. Ezek után lehet a pontos anyagi keretekről is beszélni - tette hozzá az MTI kérdésére.
Répás Zsuzsanna hangsúlyozta: sokkal komplexebb dologról van szó, mint az óvodák esetében, és a különböző régiókban más a helyzet. Van ahol van iskola-előkészítő osztály, és mindenütt más az óvoda és az iskola közötti átmenet.
Az ülésen Bodó Barna, a testület társelnök a szórványokra kidolgozott speciális programokról, és a szórványgondnoki hálózatról beszélt. Azt kérte, az egyes régiók nevezzenek meg egy számukra fontos programot, amit szeretnének elindítani. Ezt követően a régiók számoltak be az őket érintő legfontosabb problémákról. A helyettes államtitkár rámutatott: a tömb és a szórvány közötti kapcsolat minden régióban kiemelt kérdésnek számít, és elindultak az együttműködések.
A nemzetpolitikai helyettes államtitkár beszámolt még arról, hogy az ülésen döntöttek: a jövőben a testület neve szórvány szakbizottság lesz. Eddig külön működött Kárpát-medencei szórvány és diaszpóra albizottság, ugyanakkor a Magyar Diaszpóra Tanács megalakulásával utóbbi működtetésének nincs értelme, a tanács küldöttei részt vehetnek a Máért ülésein is. A szervezeti felépítésben más változtatásokat nem terveznek - jelezte.
(MTI)

135 éve született Ady Endre
Ady Endre születésének 135. évfordulója alkalmából Szatmárban „Érmindszenti zarándoklatot" szerveztek, amelynek üzenetét Szentmártoni János a költő szülőházának udvarán így fogalmazta meg: Ady 135 éve köztünk van.
A költőóriás emlékének hűséges őrzője, a Szatmárhoz minden erejével ragaszkodó barátunk, Muzsnay Árpád publicista, tanár immár 23. alkalommal kezdeményezője, motorja ennek az eseménynek, a jól bevált program szerint:
A megemlékezés november 16-án, pénteken konferenciával kezdődött Szatmárnémetiben – ahol Ady összesen három napot töltött korteshadjáraton, tudtuk meg a beavatott nagyváradi helytörténész, Péter I. Zoltán érdekes előadásából, aminek aktualitását az adta, hogy éppen a romániai parlamenti választások kampányidőszakában vagyunk. Délután Nagykárolyban, Ady középiskolai tanulmányainak városában, újabb eszmecserével és Zorkóczy Zenóbia kovásznai színművész ragyogó Ady-verses-énekes összeállításával folytatódott. Másnap reggel pedig az ébredező Érmindszenten ökumenikus istentiszteletre gyűltek össze a megemlékezők a csöpp református templomban, végül beszédek, versek, koszorúk sora következett a szülőház udvarán felállított Ady-mellszobor tövében.
Muzsnay Árpádnak lassan negyedévszázada a november 22-e, Ady születésnapja előtti hétvége erről szól. Előtte és utána az év folyamán fáradhatatlanul szervezi a megemlékezéseket olyan személyiségekről, eseményekről, amelyek szűkebb pátriájába, Szatmárra vonzzák a Kárpát-medencei magyarságot: Páskándi, Jakabffy, Petőfi, Kölcsey, Rákóczi és mások emlékének ápolása az egész év során okot adnak arra, hogy találkozásra, eszmecserére gyűljenek össze a hűséggel megáldottak. Felvidékről több visszajáró vándor látogatja a szatmári programokat, igaz, inkább a keleti végekről: például Kolár Péter, Köteles László, Máté László gyakran vendégeskednek Muzsnay Árpádnál, viszonzásul rendre szeretettel várják őt a kassai programokon. Idén Pozsonyból Duray Miklós politikus-közíró volt a meghívott előadó, aki Nagykárolyban „A nemzetnek elkötelezett magyar jakobinus" címmel tartott előadást, majd az érmindszenti szülőháznál is köszöntötte Adyt születésnapja alkalmából.
És most időrendi sorrendben az eseményekről: Az Ady-tisztelők Szatmárnémetiben, a megyei múzeum dísztermében gyűltek először össze, a hallgatóság sorában örvendetesen sok volt a fiatal érdeklődő, akik meghallgatták Muzsnay Árpád főszervezőnek és Szőcs Péter történésznek, a Szatmár Megyei Múzeum igazgatóhelyettesének köszöntőjét, a Szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Főgimnázium tanulójának, Galiger Barbarának szavalatát, majd az újszerű, élvezetes előadásokat: Jánosi Zoltán, nyíregyházi irodalomtörténész, Pop Felician román költő, Péter I. Zoltán nagyváradi történész, végül Pomogáts Béla irodalomtörténész gondolatait Adyról, az életét alakító társadalmi eseményekről. Délután Nagykárolyban, a felújított Károlyi kastélyban, felejthetetlen kulisszák közt töltöttek fél napot az emlékezők. A Nagykárolyi Múzeum munkatársai nem titkolt büszkeséggel mutatták be a kastélyt, amelyet néhány hónapja adtak át rendeltetésének, kulturális központ és múzeum várja az idelátogatókat, minden szinte a régi fényében ragyog. Köszöntötte a vendégeket Kovács Jenő, Nagykároly polgármestere és Sróth Ödön költő, a helyi Kaffka Margit Művelődési Társaság elnöke. Németi János nagykárolyi nyugalmazott múzeumigazgató az érmindszenti Ady Endre Emlékmúzeum megalakulásáról, majd a költő születése századik évfordulójának 1977 évi megünnepléséről számolt be.
A Károlyi kastélyba a helyi közönség szép számban jött el, hogy meghallgassa az előadók fejtegetéseit Adyról, koráról, mának is szóló üzeneteiről: Duray Miklós „A nemzetnek elkötelezett magyar jakobinust", Takács Péter történész Nyíregyházáról „Ady áldott és átkozott Érmindszentjét" idézte a hallgatóság elé, Egyed Emese kolozsvári irodalomtörténész pedig Ady Párizsát varázsolta a Károlyi kastély lovagtermébe.
Az igazi varázslat ezután következett: Zorkóczy Zenóbia kovásznai színművész „Szeretném, ha szeretnének" című verses-zenés műsora, Kovács Réka zongorakíséretével. Drámai erejű összeállításban, meggyőző odaadással előadott irodalmi estben volt része a közönségnek. Másnap a zarándokok Érmindszentre – Adyfalvára, vagy ahogy a román felirat hirdeti, „Ady Endrébe" érkeztek. És bizony olyan érzése támadt az embernek, hogy az idő kereke visszafelé forog, hiába a novemberi verőfényes napsütés, a szinte elnéptelenedett kis falu szegénysége ordító. Egy család: fáradt, ráncos arcú, kortalan apa, anya, sovány serdülő fiú gyalogol éppen a faluból kifelé a végtelennek tűnő úton, az érkező autók, buszok sorával szemben. Ilyen forgalom egy évben egyszer van, de láthatóan nem érdekli őket. És amikor az autók, buszok az ünnepség végével elhagyták a falut, a kis családdal újra találkoztak, mentek hazafelé, a kezük ugyanolyan üres, mint reggel a faluból kifelé...
A helybeli lakosok közül Marius Rocával, Érkávás polgármesterével ismerkedtünk meg, akihez közigazgatásilag tartozik a néhány házból álló, inkább tanyára emlékeztető Érmindszent, örültünk magyar nyelvtudásának és annak, hogy tudja, mit jelent Ady Endre szülőfaluja a magyarságnak. Az Ady-ház gondozójának, a negyven év körüli Szilágyi Enikőnek sok volt a tennivalója, teát kínált a népes vendégseregnek, a szoborhoz pedig akkor jött, amikor átvettei Hegedűs Lóránt nyugalmazott püspök ajándékát, Ady vers-elemzéseket tartalmazó négy kötetét, amelyet egészségi állapota miatt a püspök úr nem személyesen, hanem a szatmárnémeti református lelkésszel küldött el Érmindszentre.
Ady szülői háza és mellé épített nagyobb kúria alapos felújításra szorul. Elhangzott a szatmári múzeum igazgatója szájából, hogy a nyíregyházi testvérintézménnyel közösen támogatást nyertek egy  Európai Uniós keretből, amiből modernizálják a szülői házat, a környékét, és az immár 1977-től nem frissített, elöregedett, helyenként idejétmúlt kiállítási anyagot is. A szülőfalu református templomában Balla Árpád lelkipásztor köszöntötte a gyülekezetet, igét hirdetett Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke és Kondé Lajos, a Szeged-Csanádi Római Katolikus Egyházmegye pasztorális helynöke. A szülőház udvarán, Ady Endre mellszobránál, amelyet 1977, a századik születésnapra emeltek, Muzsnay Árpád, Liviu Marta történész, a Szatmár Megyei Múzeum igazgatója, Pataki Csaba mérnök, a Szatmár megyei RMDSZ megbízott elnöke, valamint Marius Roca, a községközpont: Érkávás polgármestere köszöntötte az ünneplőket, majd ünnepi beszédet tartott Magdó János, Magyarország kolozsvári főkonzulja, Kelemen Hunor író, az RMDSZ szövetségi elnöke, Szentmártoni János költő, a Magyar Írószövetség elnöke Budapestről ás Duray Miklós közíró, politikus Pozsonyból. A beszédek közt Ady versek csendültek fel, Zorkóczy Zenóbia színművész és a környékbeli iskolák diákjainak előadásában. Debrecenből is érkezett egy autóbusznyi ünneplő, akik hozzájárultak szavalataikkal az ünnepi hangulat emeléséhez.
A távolabbról érkezők nem sokat tudhattak arról, hogy Érmindszentre a 10 órakor kezdett, RMDSZ színeiben megtartott ünnepség végével 13 órakor az ünneplők újabb népes csoportja érkezik. Választási kampány zajlik ugyanis Romániában, december 9-ére készül a magyar szavazatokra számító két párt is, az RMDSZ és a Tőkés László-féle Erdélyi Magyar Néppárt. A konfliktus abból adódott, hogy Tőkés László is jelezte, szeretne részt venni az érmindszenti megemlékezésen, amelyet az RMDSZ-t támogató Muzsnay Árpád szervez.
A kívülálló erről nem sokat tudhatott, bár nem új keletű ez a konfliktus, de most a kampányban felerősödött a visszhangja annak, hogy Tőkés Lászlót nem hívták meg előadónak. Duray Miklós Pozsonyban már hónapokkal korábban, májusban kapott felkérést Muzsnay Árpádtól, az EMKE Országos Elnöksége tagjától egy előadás megtartására a novemberi ünnepségen. A felkérést jó szívvel elfogadta, mert úgy érezte van mondanivalója. Némi fejfájást az okozott neki, hogy két nappal a szatmárnémeti program előtt elektronikus postán egy levél érkezett Tőkés László európai parlamenti irodájából, amelyben „Duray urat" magázva, fejedelmi többesben, testvéri jókívánságokkal kísérve „figyelmeztetik", nem kellene Szatmárnémetibe mennie, mert a szervezők kampányrendezvénnyé silányítják az érmindszenti évfordulót, egyeseket kizárnak, másoknak viszont a jóhiszeműségét használják fel.
A figyelmeztetés megjött, meghívó a másik, az EMNP által szervezett érmindszenti ünnepségre nem, mondja keserűen Duray Miklós, miután Szatmárnémetiben megtudta, a két párt hívei kissé teátrálisan, november 17-én, szombaton ugyanazon a napon külön-külön ünnepelnek. Duray Miklós válaszolt Tőkés László levelére, kérte hogy keressenek alkalmat a beszélgetésre, amikor nem csak pártpolitikai acsarkodásról esik szó, hiszen évek óta nem volt erre alkalom. Válasz még nem érkezett.
Muzsnay Árpád szerint bármelyik szervezetnek, csoportosulásnak joga van megemlékeznie bárkiről, s azt kérni fel szónoknak, akit éppen jónak lát. Az általa kezdeményezett és megszervezett emlékezés senkit nem gátolt abban, hogy az év bármelyik másik napján (például november 22-én, Ady születésnapján) ne emlékezhessen méltóan a költőre, és kérdezi: Mi írja elő, hogy Tőkés Lászlót minden évben szónoklatra kell felkérni? Arra nagyon ügyeltek, hogy ne hangozzon el a rendezvényünkön más pártra, kulturális szervezetre sértő megjegyzés. Igazán örömteli persze az lenne, ha november mindegyik napján csoportok sora zarándokolna Érmindszentre, s a magyar nyelvterület akár mindegyik helységében (az Ady Endre életéhez és munkásságához kötődőkben mindenképp) emlékeznének rá, ez a főszervező véleménye. A három nap során nagyon sok elismerő szó hangzik el Muzsnay Árpád címére, biztatás, hogy a szervező munkát folytassa.
Lapozva az öt évvel ezelőtti ünnepség után megjelent kiadványt, azt olvasom, hogy 2007-ben az európai parlamenti választások idején is megismétlődött ugyanez, akkor Pomogáts Béla irodalomtörténész így reagált: „Elég abból, hogy közös ügyeink mögé, amelyek a megmaradásunkat érintik, sohasem tudunk felsorakozni! Mögöttem a szobor hallgat, művei azonban mindennél hangosabban üzennek, ideje lenne odafigyelni Adyra" - figyelmeztetett 2007-ben Pomogáts Béla. Ha figyelnénk Adyra, akkor csak legyintenénk arra, hogy ünnepségek forgatókönyve, időpontja körül nem tudunk közös nevezőre jutni, hiszen a magyar nemzet érdekérvényesülésének látványos gyengülése nem ezeken az ünnepségeken múlik, ezek legfeljebb visszatükrözik a politikai hatalmi viaskodások miatt bekövetkezett súlyos megosztottságunkat, szerte az egész Kárpát-medencében. Ez morzsolja fel megtartó erőnket.
Pogány Erzsébet,
Felvidék.ma

Cenzúrával vádolja az EMNP a román köztelevíziót
Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) szerint a román köztelevízió (TVR) területi stúdiói nem hajlandók műsorra tűzni a párt román nyelvű választási hirdetését, amely autonóm régiókat és föderációs államberendezkedést sürget Romániában.
Az EMNP pénteken kiadott közleménye szerint az TVR-stúdiók arra hivatkozva utasították el a kampány-klip sugárzását, hogy a közszolgálati televízió bukaresti illetékeseinek szóbeli utasítása értelmében az EMNP anyaga alkotmányellenes.
Az EMNP cenzúrának minősítette az intézkedést, és jelezte, hogy az Országos Audiovizuális Tanácsnál (CNA), az Országos Választási Bizottságnál (BEC) és a TVR vezetőségénél tett panaszt az ügyben.
„A Néppárt tűrhetetlennek és a demokrácia alapelveivel összeegyeztethetetlennek tartja, hogy egy önmagát jogállamként meghatározó országban egy törvényesen bejegyzett, törvényes keretek között működő politikai párt választási üzenetét, politikai álláspontját cenzúrázzák" – olvasható az EMNP közleményében. Sánta Levente, az EMNP szervezési kampányigazgatója az MTI-nek elmondta, hogy a szóban forgó választási hirdetést a közszolgálati rádió és több kereskedelmi adó már napok óta rendszeresen sugározza, sőt tudomása szerint a TVR temesvári regionális stúdiója is műsorra tűzte. A TVR kolozsvári és marosvásárhelyi stúdiója azonban arról értesítette az EMNP kampánystábját, hogy Ion Stavre, a TVR választási műsorainak producere letiltotta a hirdetés sugárzását.
A TVR illetékese az MTI-nek elmondta, hogy a román törvények értelmében, és a román médiahatóság útmutatásai alapján a televíziók felelősek a választási műsorokban közölt tartalomért. Bár ezt ő maga is természetellenesnek tartja, Ion Stavre azt mondta, ilyen körülmények között nem vállalhatta a közlés felelősségét az EMNP klipje esetében. Az MTI kérdésére válaszolva hozzátette: ebben a választási kampányban nem volt más választási hirdetés, amelynek sugárzását megtagadta volna, de a nyári önkormányzati választási kampány idején három eset is előfordult.
Arra a kérdésre, hogy felsőbb utasításra cselekedett-e, Ion Stavre közölte, hogy nem kellett felsőbb utasítás, mert ha ő nem hoz korrekt döntéseket, akkor a médiahatóság (CNA) a TVR-t bünteti meg. A producer ugyanakkor hangsúlyozta: ő maga ajánlotta az EMNP-nek, hogy forduljon a CNA-hoz, és ha a médiahatóság úgy dönt, hogy a választási hirdetés sugározható, akár hétfőtől bekerülhet a köztelevízió választási műsoraiba.
MTI
Erdély.ma

Tizenötödször adták át a Székelyföld kulturális folyóirat díjait
A fennállásának tizenötödik évfordulóját ünneplő, Hargita Megye Tanácsa által fenntartott Székelyföld kulturális folyóirat díjait november 23-án, pénteken adták át a csíkszeredai Székelyföld Galériában. Elsőként a házigazda Lövétei Lázár László főszerkesztő köszöntötte az egybegyűlteket, és kiemelte, hogy hiánypótló volt a Székelyföld folyóirat, mert „ha mi nem foglalkozunk saját magunkkal, akkor senki más nem teszi meg helyettünk”.
– Elsődleges feladatunk a Székelyfölddel kapcsolatos írások publikálása – hangsúlyozta Lövétei Lázár László. A továbbiakban Ferenczes István alapító-főszerkesztő nyújtott rövid áttekintést a Székelyföld elmúlt 15 évéről.
- További 15, 25 és 50 évet! Kívánom, hogy a Székely Könyvtár 200. kötetét is éljék meg!Zárta köszöntőjét Ferenczes István.
Burus Siklódi Botond megyei tanácsos a kulturális és oktatási bizottság tagjaként köszöntötte az ünnepelteket és a díjazottakat.
– Önök, szerkesztők tizenöt éve itt vannak nekünk. A szerkesztőség tagjait jól ismerjük írásaikon keresztül és személyesen, munkájukkal hozzájárultak az olvasóközönség kulturális szemléletének alakításához, formálták helyenként a formálhatatlant. Ebben a 15 évben felbecsülhetetlen munka, elszántság, szolgálatkészség volt jelen – véli Burus Siklódi Botond. A megyei tanácsos reményét fejezte ki, hogy a jövőben még jobban oda tudnak figyelni a folyóiratra és annak támogatására. – A Székelyföld folyóirat fenntartása kötelessége kell hogy legyen a mindenkori Hargita Megye Tanácsának – hangzott el zárszóként.
A köszöntőbeszédek után a négy díjazott laudációja hangzott el. Elsőként Fekete Vince méltatta a Székelyföld-díjas Ferencz Imre csíkszeredai költőt, publicistát, majd Molnár Vilmos olvasta fel a szintén Székelyföld-díjjal kitüntetett kézdivásárhelyi Sántha Attila nyelvrégész laudációját. A vajdasági Fekete J. József irodalomtörténésznek a Székely Bicskarend Díjat adományozták, a díjazottat Lövétei Lázár László méltatta. A Szabó Gyula-díjban a csíkszeredai Xantus Boróka kritikus részesült, laudációját Fekete Vince olvasta fel.
Erdély.ma