Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2016. augusztus 23.
Hungarológiai Kongresszus - Vízkelety: a globalizált világban mindenki az identitását keresi - A globalizált világ "bábeli zűrzavarában" mindenki az identitását keresi, ehhez azonban bezárkózás helyett dialógusra van szükség - jelentette ki Vízkelety Mariann, az Igazságügyi Minisztérium igazságügyi kapcsolatokért felelős államtitkára kedden Pécsett, a VIII. Nemzetközi Hungarológiai Kongresszus második napján.
A nyelvi-nemzetiségi kérdés jogi szabályozása Magyarországon és A migráció jogi aspektusai és társadalmi, kulturális hatásai című szimpóziumok közös nyitóelőadásán az államtitkár úgy vélekedett: párbeszéd és önazonosság kettőségéből születhet meg egy újfajta rend.
Mint hangsúlyozta: ehhez olyan nemzeti és nemzetközi jogalkotás szükséges, amely képes a nyelvi jogokat biztosítani, érvényesülésüket előmozdítani.
A közigazgatás akkor tudja garantálni a nyelvi és alapvető jogok érvényesülését, ha döntései közérthetőek, világosak és egyértelműek - mondta el Vízkelety Mariann, aki jelezte, a minisztérium elkötelezett e célok teljesítése mellett.
A nyelvi jogok európai történetét ismertető előadásában megemlítette: a kontinens nemzeteinek rá kell ébredniük, hogy a nyelvek fennmAradása, fejlesztése hozzájárul Európa közös kulturális örökségének megtartásához.
A nyelvszabadság alapvető szabadságjog, minden egyéb emberi jog érvényesítésének feltétele - hangsúlyozta Vízkelety Mariann, aki szerint a nyelvi jogok az emberi jogok katalógusának még hiányzó láncszemei és az Európai Uniót továbbra is adósság terheli e téren, mivel az integrációnak nem központi kérdése a nyelvi sokszínűség megőrzése. Emiatt annak ügyét az országokon belül kell előmozdítani - közölte hozzátéve, hogy a nyelvi jogok legfontosabb jogforrását az alkotmányok jelentik.
Az Alaptörvényt idézve emlékeztetett arra: a magyarországi nemzetiségek államalkotó tényezők. Azokat Magyarország védelmemben részesíti, biztosítja számukra anyanyelvük használatát, segíti kulturális autonómiájuk megvalósítását.
A hétfőn megkezdődött hatnapos VIII. Nemzetközi Hungarológiai Kongresszus fő témája a kultúra- és tudományköziség, a magyarságtudomány a 21. században. A tanácskozásra 24 ország 128 intézményéből 493 előadó érkezett, negyven szimpózium keretében több mint ötszáz előadást hallgathatnak meg az érdeklődők.
MTI
Pécs

2016. augusztus 24.
Fejlesztik a Székely Nemzeti Múzeumot
A Sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum fejlesztési tervét és annak gazdasági-műszaki mutatóit fogadta el Kovászna megye Tanácsa tegnapi rendkívüli ülésén. A dokumentumokat pályázat keretében ma benyújtják a Gyulafehérvári Központi Fejlesztési Régió Ügynökségére.
Az ülésen Tamás Sándor tanácselnök elmondta, az elmúlt európai uniós gazdasági ciklusban már benyújtották a múzeum korszerűsítését célzó pályázatot, azt kedvezően bírálták el, ám nem jutott rá pénz. Most naprakész állapotba hozták a pályázatot, és ebben az új ciklusban is pályáznak. A közel 22 millió lej összértékű tervben a 2 százalékos önrész és az Európai Unióval el nem számolható költségek 4 millió lejt tesznek ki.
Az elnök két vaskos kötetet kitevő pályázati iratcsomót is bemutatott, további alátámasztásként Potsa József, Háromszék, Daniel Gábor, Udvarhely és Mikó Mihály Csík vármegye főispánjának a múzeumalapítást követő időszakban a székely nemzethez intézett felhívását is ismertette: „Az özv. Cserey Jánosné által alapított »Székely nemzeti muzeum« Sepsi-Szentgyörgyön elhelyezve, ma már a székely nemzet birtokában van. Ezért a muzeumért szólunk hozzátok, székelyek! Kincs van birtokunkban, mely közös mindnyájunké. Letétetett alapköve egy culturalis intézménynek, mely a műemlékek összeszerzése s az utókor számára való kegyeletes megőrzés által megbecsülhetetlen kincstárát fogja képezni a székely nemzeti művelődésnek, a székely nép történeti fejlődésének. A székely nép, mely hazai történelmünkben oly kiváló szerepet játszott, melynek a letűnt kor lapjain annyi nevezetes eseményekkel van összekötve élete, saját kebelén fogja megőrizni a múlt emlékeit a késő utódok számára. A régi kor emlékei összekötik az elmúlt idők történelmét a jelennel; csak úgy tudunk jól élni a jelennek, ha ismerjük a múltat. Egy ilyen összekötő híd a székely nemzet múltja és jelene között: a múzeum.” A tegnapi ülés résztvevői egyöntetűen megszavazták az előterjesztést. Vargha Mihály, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója lapunknak elmondta, a Kós Károly által tervezett százéves Sepsiszentgyörgyi épületegyüttes felújítására pályáznak, a 21. századnak megfelelő látogatóbarát múzeumot akarnak kialakítani. Ehhez hozzá tartozik a főépület, a két múzeumőri lakás, a kazánház és a park. Kiemelte, a felújítás elképzelhetetlen a szomszédos telek bevonása nélkül. Az adminisztratív részleg az igazgatói irodával együtt átköltözik az egykori szalámigyár épületébe, helyén, a múzeumőri lakásban játékkiállítást rendeznek be és múzeumpedagógiai foglalkozásokat tartanak. A másik múzeumőri lakás megmArad természetrajzi pavilonnak. A főépület tornyát megnyitják a látogatók előtt. A turista tudjon felmenni, onnan körülnézni, és egy kávét elfogyasztani – mondta az igazgató. A parkba szökőkutat terveznek, szobrokat nagyjainknak, mint az alapító Vasady Nagy Gyulának, dr. László Ferenc és Csutak Vilmos múzeumőröknek, továbbá éjszakai világítást, a múzeumkerti koncerteknek amfiteátrumot. Megoldják a csatornázást, kicserélik a teljes épületgépészeti rendszert. Magának a múzeumnak új, logikus beosztást szánnak. A református kopjafatározó mintájára katolikus síremlékeknek is szeretnének hasonlót kialakítani. Kós Károly is ezt álmodta meg, a Tolerancia Teremben a kis kápolna a katolikus világot képviseli, a Bartók Terem a református templombelsőt mintázza – magyarázta Vargha Mihály. Múzeumi boltot fognak kialakítani. Tíz év alatt ötven kiadványuk van, azokat árulják, továbbá emléktárgyakat, például a szkíta kard mását. Bevételeik 90 százalékát a jegyeladás teszi ki, 10 százalék a könyvekből folyik be. Ezen az arányon is szeretnének változtatni.
Az igazgató reméli, az angyal elhozza a jó hírt, hogy nyer a pályázat, utána meg lehet hirdetni a versenytárgyalást a kivitelezésre. A közbeszerzési eljárás jó esetben fél, rosszabb esetben egész évet vesz igénybe, utána két év áll rendelkezésre a kivitelezésre.
Szekeres Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Vihar tett kárt az iskolában
Hétfő délután öt óra után olyan szélvihar volt Székelyszáldoboson, hogy az iskola és az óvoda tetőzetében százötvenezer lejre becsült kárt okozott. A falu összefogásának köszönhetően a törmeléket eltakarították és ideiglenesen befedték az épületeket, de sok még a tennivaló, hogy iskolakezdésre minden kész legyen.
Az erős szél az óvoda tetőszerkezetébe kapott bele, s át tette azt a szomszédos iskolára. Összesen mintegy hatszáz négyzetméter károsult, ráadásul a legfelső emeleten több tanterem is beázott. Tókos Jenő iskolaigazgató elmondása szerint az iskolabővítés éppen befejeződött, ám most avatás helyett ismét munkára készülhetnek.
„Az építkezés befejeződött, a régi tantermek is megújultak, nyugodt lelkiismerettel várhattuk volna az iskolakezdést, ám a vihar keresztbe húzta számításainkat, s ismét munkába kell állnunk. Balázsi Dénes polgármester biztosított, az önkormányzat minden segítséget megad, tudtommal a megyei tanácsot is felkereste, hogy segítséget kapjunk, én pedig a tanfelügyelőségnél érdeklődtem, valamelyest részt tudnak-e vállalni az újjáépítésben. Nagyon bízom benne, hogy – akárcsak a vihar után Boda Gábor, Rácz Gábor és ifj. Nagy József vállalkozók embereikkel és gépeikkel, hetven-nyolcvan székelyszáldobosi pedig munkaerejével – mindenki mellénk áll, és iskolakezdésre helyreáll a rend” – mondotta az intézményvezető.
Balázsi Dénes polgármester úgy nyilatkozott, bár segítséget kért a megyei tanácstól, és a helyzetről tájékoztatta a kormánymegbízotti hivatalt is, nem várnak senki adományára, saját erőből fognak neki a helyreállításnak. „Nagyon közel a tanévnyitó, sőt, ha tétlenkedünk, a kár is nagyobb lehet, ezért nem várhatunk arra, hogy kapunk-e vagy sem segítséget” – mondotta.
Hecser László

A bosszú hatalma
Egyenként negyvenezer lejre büntetett az Országos Turisztikai Hatóság két Háromszéki magántábort a megyei fogyasztóvédelmi hatóság főfelügyelőjének feljelentése nyomán, mindkét esetben azt kifogásolták, hogy nem rendelkeznek margarétás minősítéssel, így a vendégek nem tudhatják előre, milyen szintű vendégfogadásra számítsanak. Ez a bűne a Sepsiszentgyörgy-közeli Benedek-mezei tábor és a csomakőrösi tábor tulajdonosainak, emiatt fizettek húsz-húszezer lejt, a büntetés felét a negyvennyolc órán belüli törlesztés következtében elengedték.
Két olyan táborról van szó, amelyekben nyaranta gyermekek százai érzik jól magukat, felnőtt közösségek tartanak különféle találkozókat, és akik ezeket a helyszíneket választották, pontosan tudták, mire vágynak és mire számíthatnak: az otthonosság vonzotta és vonzza oda jelenleg is a táborozókat, akik szeretnek a szabadban lenni, megfelel számukra a szépen berendezett faházak kényelme, rossz idő esetén a szabadtéri födött létesítmények kihasználhatósága, a környék szépsége, a Háromszéki történelmi nevezetességek, építészeti és kulturális értékek közelsége. Ezeket a táborokat nem a ki tudja, hány margarétát érő minősítésért szeretjük, hisz ezeket azok a táborozók minősítik, akik maguk is értéket, minőségi szórakozást és közösségi foglalkozásokat visznek oda, akik segítik a rászorulókat, a fogyatékkal élőket, akik nem a kirekesztés, hanem a befogadás mentén élik életüket. Miért fáj ez annyira a megyei főfogyasztóvédőnek? Miért bosszúskodik mindennel, ami jól működik? Vajon a magyar tulajdonosok szúrják a szemét és az, hogy mindkét tábor közkedvelt? Hát vegye tudomásul: ha rajtunk múlna, nem egy vagy két margarétával jelölnénk ezek turisztikai rangját, hanem egy csokorravalóval, hadd tudja meg mindenki: a Benedek-mezőn és Csomakőrösön jó táborozni.

Tatrang a Muszka-asztal lábánál
Ritkán teremtett a Mindenható olyan szép tájat, mint Hétfalu vidéke és benne Tatrang. Körülöleli a Kárpát-kanyar festői hegyvidéke. Gerincéből kimagaslik a büszke Csukás 1954 méter magas masszívuma, lába előtt a Barca rónájának síkján terül el Háromfalu s községközpontja, Tatrang. Megüli a Tatrang vize két partját, amely ha felbőszül, útjából mindent elsodor.
Tatrang majdnem összeépült Zajzonnal és Pürkereccel. Igazi csángóvilág ez. A három falu múltja, csakúgy, mint Háromszéké, visszanyúlik a legrégebbi századokig. A Magyarós (Cărpiniș) felől érkező előtt feltűnik a Muszka-asztal emlékfenyvessel borított magas tanúhegye. Nemcsak arról tanúskodik, hogy az mélybe süllyedt hegynek egy orma, egyfajta tektonikai tanúhegy, hanem arról is, hogy a negyvennyolcas szabadságharc idején ide telepedett meg az ellenség, amely azt parancsolta, hogy élelmet, lisztet és vágómarhát oda vigyen fel a környék népe. Csoda, hogy a történelem viharait kibírták-túlélték csángó magyar testvéreink, megőrizték nyelvüket, jellegzetes dialektusukat, ősi táncukat, tündérszép népviseletüket, magyar evangélikus vallásukat! Annak ellenére, hogy a három faluban ma már kisebbségben él a magyarság, polgármesterük, a római katolikus vallású székelyvéckei Kiss József tizenhat éven át kormányozta a nagyközséget, keze nyomát mindenütt látni. Bár hosszú ciklusának végére ért, őt kerestük meg, ő még tudja, hogy milyen a település érverése. A tulajdonában levő Csukás Szálló és vendéglő magas teraszáról bámultuk a meseszép vidéket, az elvégzett munkáról beszélt, útitársunk és idegenvezetőnk, Barta János mérnök pedig – Tatrang szülötteként – gyermek- és ifjúkori emlékeit idézte, akinek ezúttal vagyunk hálásak a szülőföldjén való kalauzolásért.
Ki korán kel, sikeresen léphet
Ezt lehetne elmondani a négy település – Tatrang, Zajzon, Pürkerec és Mogyorós – a régi Háromfalu közművesítéséről, mert nem igaz, hogy Brassó megyében nem mentek és még most sem mennek jobban a dolgok, mint mifelénk. Kiss József a 16 esztendőre rúgó községi adminisztrációból egy ciklus alatt alpolgármester volt, három mandátum idején pedig polgármestere Tatrang községnek. Nemcsak a Brassóval ápolt viszonyát, hanem a település előnyös földrajzi fekvését is kihasználta, sikerült rácsatlakoztatni a községet arra az ivóvíz-magisztrálisra, mondhatni történelmi vezetékre, amely hajdan a derestyei sörgyárat, később a Cenk alatti város egy tetemes részét látta el kiváló minőségű ivóvízzel. Jó minőségűnek azért mondjuk, mert a Csukás-hegytömb lábánál feltörő karsztforrások vize, amelyek a masszívumot felépítő kőzetféleségek miatt föld alatti természetes üregekkel-tárolókkal rendelkeznek, s mint ilyenek, vízbővek s kiapadhatatlanok. Nemcsak láttuk, de meg is kóstoltuk széles e vidék legjobb ivóvizét. Ebből részesül most mindhárom település. Ha van ivóvízhálózat, kanalizálás is szükségeltetik – tartja a szabály. Tatrangban ennek fővezetékei már a földben, s mert a Barcaság felszíne Farkasvágó irányába lejt, ott épült meg egy nagy befogadóképességű korszerű szennyvízderítő, amelynek üzembe helyezése folyamatban. De az infrastruktúrának az utak-utcák is részei, azzal azért állnak rosszabbul, mert aszfaltozásról itt is csak a szennyvízcsatorna lefektetése után lehet beszélni. Mindhárom településen biztosított a földgázellátás. Falunézőben Tatrangnak 2011-ben 8300 lakosa volt. A népszámláláskor a többségben levő románság után (38,5%) a magyar anyanyelvű cigányság következett (28,8). A csángó magyarság akkori részaránya 27,4% volt. Aki Hétfalu magyarságával akar megismerkedni, könnyűszerrel megteheti: kiadványok-könyvek beszélnek múltjáról, templomaikban, közösségi házaikban acélosodik identitásuk, Háromfalu mindenikében járják jellegzetes táncukat, a boricát, évente találkozókon mutatkoznak be a nagyvilág előtt. Túl azon, hogy Négyfalu (Szecseleváros) néprajzi múzeumában megismerkedhetünk a csángóság és a magukat mokánoknak nevezett románság néprajzával, Tatrangban külön tárlaton láthatjuk a helyi néprajzi jellegzetességeket, ugyanis az általunk is jól ismert néhai özv. Bajka Zoltánné Fejér Katalin Sepsiszentgyörgyi evangélikus lelkész egykori tatrangi szülőházát, amely az evangélikus templom tőszomszédságában található, a helybeli egyháznak hagyományozta. Ebben látható az említett mini csángó néprajzi kiállítás. A teljesen felújított épületen emléktábla adja tudtunkra, hogy Ebben a házban született 1926. augusztus 13-án Fejér Katalin tanító, evangélikus lelkész. A telken levő másik épület – a Fejér-Ház – jelenleg gyülekezeti terem, szomszédságában alakították ki a ravatalozót. Fejér Katalin Nyirő József szülőfalujában kezdte lelkészi szolgálatát, és 40 évig volt városunk, Sepsiszentgyörgy evangélikus lelkipásztora, annak a Kovács Lászlónak az örökében, aki a háború utolsó éveiben magyar nyelvet tanított nekünk a Mikó Kollégiumban, s mint Hosszúfalu-Fűrésztelepi lelkész hunyt el néhány éve.
Vasárnap ismerkedtünk Tatranggal. Istentisztelet előtt megtekintettük a Szent Veronika emlékére épített és felszentelt római katolikus kápolnát, amely néhai kézdiszászfalusi Gajdó Zoltán plébános, pápai káplán idején épült 1996–98 között. Elmentünk a tatrangi sós-szénsavas borvizekhez. Gondozatlan, rettenetes állapotban találtuk. Kár, hogy a nép, az önkormányzat nem ismeri fel ezek gyógyászati jelentőségét s nem igényli, nem aknázza ki ezeket a ritka gyógyhatású lúgos-sós vizeket. Gödri Alpár, az egyházközség evangélikus lelkésze elmondta, hogy a mindenkori gyülekezetnek háromszor kellett templomot építenie magának. Az elsőt 1513-ban, amelyet tűzvész pusztított el, a másodikat 1759–61 között, amely a nagy 1802-es földingás áldozata lett. A jelenlegi templomot 1821-ben fejezték be. Gödri Árpád Tatrang két jeles lelkészére is emlékeztetett: Szórádi Lajosra, aki az első világháborút követő nehéz években állt a gyülekezet élén, és az egyházközség történetét megíró Mezei Istvánra, aki negyvenéves szolgálati idején esperese is volt a barcasági evangélikus csángó magyaroknak. A felújított régi lelkészi lakban dolgozik, hívei ismerik, hogy mit jelent a kaláka, ragaszkodnak ősi vallásukhoz, így szerteágazó a hitközösség megtartó tevékenysége. Időközben zsúfolásig megtelt a falu temploma. Istentisztelet után ismertük meg Kajcsa Zoltánt, aki a falu legifjabb boricás csoportjának betanítója. A szakirodalom gazdag ismeretanyagot szolgáltat a csángók ősrégi táncára vonatkozóan, mi mégis a legújabb hírekre voltunk kíváncsiak. – A boricát a legfiatalabb fiúk, legények járták-járják egészen a 30. éves életkorig – részletezte Kajcsa. Egy csoport most öregedett ki, én vállaltam, hogy betanítom a következő csoportot az igazi tatrangi boricára. A tánc eredetére vonatkozóan kedves barátunkat, az egykori kommandói magyartanárt, Hochbauer Gyula helytörténészt idézzük: „a hétfalusi boricában termékenységvarázslás aktusa mutatható ki. A kukák (állatorcákba öltöztetett figurák) közötti vetélkedés, kivégzés funkció szempontjából tulajdonképpen a tél-tavasz küzdelmeként is értelmezhető. A kuka földhöz vágásában az fejeződik ki, hogy a telet, mint a gonosz jelképes megtestesülését leigázzák, az újjászülető, feltámadó tavasz, mint a jó szimbóluma jelképesen győzelmet arat a rossz fölött (…). A kutatást Horger Antal tereli az összehasonlítások irányába, aki a kukák szerepében sámánisztikus értékek nyomait vélte felfedezni. Domokos Pál Péter történeti kutatásai és Könczei Csilla etnoszemiotikai vizsgálódása után bizonyára hosszú ideig újat nem lehet majd mondani erről a csodával határosan hamvaiból egyre újratámadó szokásról.” Különlegességek és régebbi szokások után érdeklődve jutottunk el Gödri Iluskához, akiről mint „különleges személyről” szóltak a templomból hazafelé induló asszonyok. Virágokkal tele szép udvarán iskolafüzetnyi irkát vett elő, amelybe a régi világ ismeretes imádságos töltetű verses mondókái sorakoztak, olyanok, amelyeket édesanyjától tanult meg és jegyzett le. Zömét a temetések utáni halotti torok alkalmával szokta elmondani. Iluska kívülről mondta mindeniket, olvasnia sem kellett, de úgy éreztük, számára mégis biztonságosabb, ha előtte a füzet. – Kis imádságos versikét mondok például a torokban megterített asztaloknál evés előtt, s majd az étek elfogyasztása után is. Ki tudná már azt megmondani, hogy ki szedte rímbe valamikor ezeket a sorokat, mikor és hány éve van szokásban ez a hagyomány a hétfalusi csángók hazájában?! Előtte: „Ki asztalt terítesz égi madaraknak, / Teríts asztalt özvegynek s árváknak. / Nyújtsd ki, Atyánk, nyújtsd ki, jóságos kezedet, / Adj a koldusnak is megtartó eledelt. / Ételben-italban legyen bőven részünk, / Gondviselő atyánk könyörögve kérünk...”. Utána: „Gondviselő Atyánk, asztalodtól kelve, / Szívből hálát adunk, kezünk összetéve. / Áldd meg ezt a házat és ennek a gazdáját, / Szánd meg a szenvedőt, az özvegyet s az árvát, / S a benned bízóknak viseld mindig gondját. / Áldott légy, Úr Jézus, hogy itt jól tartottál, / Eledelt és italt bőven szolgáltattál. / Aki ételt s italt adott, annak neve legyen áldott. / A Jó Isten nyugtassa kiért fáradoztak, / Isten vigasztalja, akik megfáradtak! Ámen!” Mi ugyan éreztük, hogy a „verses imádság” archaikus jegyei kissé megkoptak, ám a helyi emlékezet igazolja, hogy ezek a rítusok nagyon régiek. A témakörrel a hétfalusi csángókhoz több szállal kötődő Veress Emese Gyöngyvér is foglalkozott Divatos-e a koporsó? A barcasági csángók sorsfordító rítusának változása az elmúlt 250 évben címmel a Művelődés 2010. szeptemberi számában.
Kisgyörgy Zoltán

Héger József emlékére
Élete 81. évében elhunyt Héger József, a MOGYE nyugalmazott adjunktusa, angol szakos nyelvtanára. 1936. január 8-án született a Hargita megyei Galócáson. Középiskolai tanulmányait Marosvásárhelyen végezte, egyetemre a Babes-Bolyai Tudományegyetem Filológia Karán járt, 1962-ben szerzett tanári képesítést. Ugyanebben az évben került a MOGYE Idegen Nyelvek Tanszékére, ahol az angol nyelv előadójaként (előbb mint tanársegéd, nyugdíjazása előtt mint tanszékvezető adjunktus) dolgozott 2000-ig. Tanári tevékenységét odaadással, lelkiismeretesen gyakorolta. Zárkózottsága komolyságát és megbízhatóságát leplezte, amellyel kivívta tanítványai és tanártársai elismerését. 38 évfolyam növendékeivel ismertette meg az angol orvosi és gyógyszerészeti szaknyelv alapjait, elméleti és gyakorlati viszonylatban egyaránt. Generációkat tanított és nevelt, készített fel az angol nyelvű szakirodalom értésére, a nemzetközi tudományos és szakmai porondon való érvényesülésre.
Emlékét őrizzük, nyugodjon békében!
A MOGYE magyar tagozatának vezetősége nevében dr. Nagy Előd rektorhelyettes
Marosvásárhely, 2016. augusztus 23.
Népújság (Marosvásárhely)

Nemzetközi hadtörténeti szimpózium
Augusztus 28-án Marosvásárhelyen és 30-án Brassóban nemzetközi hadtörténeti szimpózium lesz, amely Románia részvételét taglalja a 100 éve kitört első világháborúban. A rendezvényt a Hitel Erdélyi Szemle szervezi, főtámogatója Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa, partnerek: az Erdélyi Múzeum Egyesület, a Budapesti Hadtörténelmi Múzeum és Intézet, a Román Akadémia George Barit Történelmi Intézete, a Román Katonai Múzeum, a Brassói Történeti Múzeum. A Marosvásárhelyi szimpózium 14.40-kor kezdődik a Sapientia EMTE campusában. 15 órakor megnyitják a Kassay János frontképeiből összeállított fotókiállítást. A tudományos előadások 16 órakor kezdődnek. A felvetett témák között szerepel Románia hadba lépésének diplomáciai előzményei (Hajdu Tibor, Budapest), Románia helye az osztrák-magyar vezérkar stratégiai tervezésében. (Pollmann Ferenc, Budapest), a nagy orosz visszavonulás és a román hadba lépés dilemmája (Cosmin Ionita, Bukarest), Románia hadba lépésének hatásai a dunai hajózásra (Krámli György, Budapest), A romániai zsidóság és az első világháború (Nastasa-Kovács Annamária, Kolozsvár), Arthur Arz von Straussenburg vezérezredes katonai pályafutása (Balla Tibor, Budapest), Soha nem látott fényképek az első világháborúból Tulics Kálmán naplójában (Nastasa-Kovács Annamária, Kolozsvár). Szerdán, augusztus 31-én 16 órától a Marosvásárhelyi Bernády Házban A háború megjelenése a határszéli Háromszék vármegye gazdasági mutatóiban címmel tart előadást a Sepsiszentgyörgyi Nagy Botond. Az erdélyi vasúti alkalmazottak a nagy háborúban címmel a Székelyudvarhelyi Gidó Csaba, míg a román hadba lépést követő menekülés kutatásainak forrásairól a Budapesti Veres Emese értekezik. Ugyanott 18 órától bemutatják Koszta István és Marossy Géza Az 1916-os erdélyi elégia (Székely Kálvária) című dokumentumfilmjét.

Honfoglalás kori bajvívók emberközelből
Szombaton a Csiky Gergely Főgimnázium udvarán, a Marosvásárhelyi Kerecsensólyom Hagyományőrző Egyesület tagjai által megtartott honfoglalás kori ruházat-, és fegyverbemutató, valamint bajvívás után elbeszélgettünk az Egyesület vezetőségi tagjával, Magdás Leventével, aki elmondta: az Egyesületet hat évvel ezelőtt hozták létre, de baráti társaságként már régóta együtt töltik a szabadidejüket. A foglalkozásától eléggé távol esik a bajvívás, hiszen gépészmérnökként dolgozik, de a régi fegyverek szeretete bizonyára azért tört fel bennük, mert gyerekkorukban nem kardoztak eleget. A csapatnak történész tagja nincs, de sok régésszel, történelemtanárral, más, hasonló tevékenységet folytató szervezettel folyamatosan tartják a kapcsolatot. Ugyanakkor sok, hiteles történelemkönyvet is olvastak. Azt szeretnék, ha a bemutatóik minél hitelesebb lennének, minél közelebb esnének a megtörtént valósághoz. Az egész csapatuk mintegy 20 személyből áll, közülük azonban általában 7-8-ra lehet rendszeresen számítani. A felszerelés olyan részeit, mint a sisakok, alkarvédők, páncélok, nyílvesszők, kesztyűk, illetve a csizmák egy része maguk készítik, míg az íjakat és a szablyákat főként Magyarországról vásárolják. Többek között, a rajta lévő sisak és páncél is saját gyártmány, rengeteget dolgoztak rajtuk. Mindnyájuknak van magánélete, munkahelye, a harci bemutatókat, illetve a rájuk való felkészülést szabadidőben szervezik.
A bemutatók iránti igényre vonatkozó kérdésünkre Magdás Levente kifejtette: tavaly nyáron összesen 4 bemutatójuk volt, idén viszont eddig minden hétvégén meghívásnak tettek eleget. A hétvégi lekötöttségnek csak úgy tudnak eleget tenni, hogy maga és az öccse is a feleségével együtt részt vesz rajtuk, tehát itt az egész család. Éppen ezért, nem áldozatnak, hanem kikapcsolódásnak, szórakozásnak tekintik. Megtalálhatók a kerecsensólyom facebook címen, illetve a www.kerecsensolyom.ro honlapon. A fellépésüknek a díjszabása nagymértékben függ az igényektől. Ha ugyanis a nézők ki akarják próbálni az íjászatot, az veszélyesebb, több odafigyelést igényel, ezért drágább, de a díjszabásokat úgy próbálják alkalmazni, hogy az anyagiak ne képezzenek akadályt.
A honfoglaló magyarok hozták be Európába a csombort és a tárkonyt
A fellépett két hölggyel is elbeszélgettünk: Magdás Tündénél, Leventének a feleségénél afelől érdeklődtünk, hogy utána néztek-e a honfoglalás kori magyar asszonyok főzőszokásainak, annak hogy milyen ételeket készítettek?
Amint Tünde asszony elmondta, igyekeznek ezen a téren is, s így megtudták: a magyarok főként húsféléket készítettek, amelyeket megfűszereztek. Éppen ezért, fűszernövényekkel díszítik a jurta oldalát, ahol ánizst, babérlevelet, csombort és tárkonyt lehetett látni. Két utóbbiról tudni kell, hogy azokat a honfoglaló magyarok hozták be Európába, de kapor, édeskömény, rozmaring, leostyán, zeller is szerepelt az étrendjükben. Mivel a húst tartósítani kellett, ennek a legegyszerűbb módja a főzés utáni szárítás, és a húsporkészítés volt. A húspor ételek gyorsan elkészültek, és igen táplálók voltak. A kancatejből kumiszt is készítettek, ami savanykás ital. Rendszeresen bográcsban főztek, de olyan eset is volt, hogy felforrósított, lapos köveken sütötték meg a húst, de palacsintát is sütöttek. Az olvasmányaiból rájött, hogy a honfoglaló magyarok igen szerették a leveseket. Azokból maga is megpróbált lebbencslevest főzni. Jövőbeli terveik közé tartozik, hogy a sógornőjével, Magdás Júliával megtanulnak honfoglalás kori ételeket készíteni, amelyekkel megkínálják majd a nézőket – mondták el érdeklődésünkre a bemutatókon közreműködött fiatalasszonyok.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)

Diákélet és magyar jogi oktatás az egykori Bolyai Tudományegyetemen
A Sapientia EMTE Kolozsvári karán filmvetítéssel és könyvbemutatóval idézték fel a Kolozsvári magyar jogászképzést, pontosabban a második világháború után, 1945-ben létesített magyar tannyelvű Bolyai Tudományegyetemen zajlott magyar nyelvű képzést, hiszen az egyetemen Jog- és Közgazdaságtudományi Kar is létezett.
A Kolozsvári Magyar Napok Keretében pénteken megtartott rendezvény filmvetítéssel kezdődött, majd könyvbemutatóval folytatódott, amelyet a most megjelent kötet – Jogászképzés a Bolyai Tudományegyetemen (1945–1959) – szerzői, az egyetem oktatói, Kokoly Zsolt és Veress Emőd tartottak. A film egykori bolyais diákok elbeszéléseire épül, az emlékeikből rajzolódik ki a több mint hatvan évvel ezelőtti oktatás, diákélet, a szakmába való beilleszkedés, az akkori rendszer működési mechanizmusa. A rendezvényen is részt vettek az egykori magyar tannyelvű egyetemen végzettek közül páran, akik saját tapasztalatukra alapozott következtetéssel álltak ki az anyanyelvű jogászképzés fontossága, és természetesen a szakma alapos román nyelvű elsajátítása mellett.
Jogászképzés a Bolyai Tudományegyetemen 1945–1959 között
Régi adósságot törleszt a most megjelent könyv (Veress Emőd – Kokoly Zsolt: Jogászképzés a Bolyai Tudományegyetememen 1945–1959.
Sapientia EMTE – Forum Iuris, Kolozsvár, 2016). A háromszáz oldalas kötet a Kolozsvári magyar nyelvű jogászképzés egy kulcsfontosságú korszakára összpontosít és az 1945–1959 közötti, a Bolyai Tudományegyetem Jog- és Közgazdaságtudományi Karán zajló oktatói és tudományos tevékenység feltárására vállalkozik. Rendhagyó módon, ennek a másfél évtizednek a történetét két módszerrel kívántuk megragadni: egyrészt hagyományos levéltári és könyvtári kutatások, másrészt az egykori végzettekkel felvett, oral history jellegű interjúkészítés révén.
Az egykori Bolyai Tudományegyetemen zajló oktatás tudományterületek szerinti, monografikus feldolgozását a legtöbb diszciplína esetében az 1989 utáni kutatás prioritásnak tekintette, így sorra születtek a tanulmányok, monográfiák (pl. az orvostudományi képzés története, a Kolozsvári matematikai iskola története, a történettudományi kutatások fejlődése, stb.), a jogtudományi képzés feltárása azonban mindmáig váratott magára. 1999-ben született egy vázlatos összefoglaló, Kerekes Jenő jogász, közgazdaságtudományi szakíró, a Bolyai Tudományegyetem Jog- és Közgazdaságtudományi Karának egykori oktatója tollából, ezt a pár oldalt leszámítva ellenben nem akadt „krónikása” a témának. Ez pedig a gyakorlatban oda vezetett, hogy jelenleg alig pár nevet tudunk felidézni az egykori oktatói közösségből, nem ismerjük a tanrendeket, a képzési program időbeli és tartalmi változásait, illetve a diákokra, későbbi életpályájukra vonatkozó ismereteink is hézagosak.
Kokoly Zsolt, adjunktus (Sapientia, Kolozsvári Kar, Jogtudományi Tanszék)
Szabadság (Kolozsvár)

„Hazát nem alkot holt föld, hanem élő ember”
A békesség, szeretet, összefogás, alkotás, egymásra figyelés és nem utolsósorban a szórakozás jegyében telt az immár 12. alkalommal megszervezett bálványosváraljai falunap. Az évről évre meglepetésekkel teletűzdelt, ugyanakkor a hagyományok oltára előtt szigorúan fejet hajtó rendezvény délelőtti programjában szerepelt az I. világháborús emlékmű megkoszorúzása, amit a hagyományőrzők által felkutatott és előadott katonadalok, valamint szavalatok kísértek, a délután pedig a hagyományőrző csoport műsorával indult, amelyből nem hiányzott a humor, de a sajátos váraljai szokások sem.
Egyediek a környéken a bálványosváraljaiak, mert nem csak elvárásaik vannak, hanem bennük van a tenniakarás, a bizonyítási vágy is – ezt bizonyítja idén is a rengeteg összegyűlt adomány, élelmiszer, amelyből a szamosújvári öregotthon is részesül, továbbá a sok kulturális műsor, amely mögött hatalmas munka áll, és a falunapban segédkező sok önkéntes: szakácsnék, gazdák, szervezők, a kulturális csoportok, oktatók és persze a hagyományőrzők, akik nélkül a falunap fénye elhalványult volna. Köszönet mindezért az egyházainknak, lelkipásztorainknak, kórusoknak, zenekarnak, politikusainknak, vállalkozóinknak, de a falu lakosságának is, amely mindent megtett annak érdekében, hogy „idehozza” a nagyvilágot, azaz mindent, ami szép és nemes, mintegy igazolva kiállításunk mottóját: „Hazát nem alkot holt föld, hanem élő ember”.
L. É.

Kiállnak magukért a kézművesek
A vásárokon kért horribilis asztaldíjakra és a bóvlit áruló kereskedők térhódítására panaszkodnak a hagyományos mesterségek űzői. Molnár Attila, az Erdélyi Kézmíves Céh vezetője a kézművesek támogatását és egy, a tevékenységüket szabályozó törvény elfogadását szorgalmazza, mely minőségbiztosító rendszerként szolgálná a tucatáru kiszűrését. Szerinte azonban az érintett tárcák olyan jogszabályokon dolgoznak, melyek segítség helyett tovább gátolnák a népi mesterek tevékenységét.
A kihalás veszélye fenyegeti a hazai hagyományos mesterségeket a vásárokon alkalmazott horribilis asztaldíjak miatt – hívta fel a figyelmet Ion Constantin, a Roma Hagyományos Mesteremberek Ligájának vezetője. Az illetékes a hétvégi Segesvári ProEtnica fesztiválon kifejtette, hogy az önkormányzatoknak támogatniuk kellene a népi mesterségek űzőit, de az általuk szervezett vásárokon kért hatalmas, több mint ezerlejes díjakkal inkább ellehetetlenítik a működésüket.
A fesztivál keretében a roma ezüstművesek felvonulással is felhívták a figyelmet a problémára. Mint rámutattak: a nemesfémek megmunkálása évszázados hagyomány a roma közösség körében, már az ötéves gyerek is meg tudja fogni a kalapácsot, de ennek jövője veszélybe került. Megélhetésüket a kereskedők veszélyeztetik leginkább, mutatott rá Ion Constantin, akik tucattermékeikkel megtévesztik a vásárlókat.
Törvény kell a kézműveseknek
A hazai kézművesek támogatását és egy, a tevékenységüket szabályozó törvény elfogadását szorgalmazza Molnár Attila, az Erdélyi Kézmíves Céh vezetője is. A Krónika kérdésére kifejtette: a kézművesek piaci körülmények között nem tudnak megélni, állami támogatásra van szükségük. De ehhez szerinte egy jogszabály kellene, amely szabályozza a tevékenységüket. Jelenleg abszurd módon az a veszély fenyegeti őket, hogy a hatalom a megkérdezésük nélkül olyan törvényt fogad el, amely gyakorlatilag ellehetetleníti a kézműves tevékenységet – magyarázta lapunknak kényes helyzetüket.
Az Erdélyi Kézmíves Céh a kézművesség világnapján petíciót tett közzé, amelyben a kézművességet szabályozó törvény módosítását kérte. Az aláírók elsősorban adókedvezményeket szeretnének, illetve azt, hogy az önkormányzatok ne kérhessenek el irreálisan magas összegeket az asztal bérléséért. Szerintük az is gondot okoz, hogy jelenleg szakmai szervezetek helyett az önkormányzatok adhatják ki a kézműveseket hitelesítő igazolványokat. Molnár Attila elmondta: egyelőre csak szerény mértékben gyűltek össze az aláírások a szakma képviselőitől. „Ugyan azt nyilatkozzák, hogy szükséges a kézműves tevékenységet szabályozó törvény, de aláírni csak 114-en írták alá a petíciót, ami édeskevés ahhoz, hogy elérjük bármelyik törvény módosítását, vagy bármilyen mértékű nyomást tudjunk gyakorolni” – magyarázta az illetékes.
Megalázó törvénykezdeményezés?
„Az igazsághoz hozzátartozik, hogy született már egy törvénytervezet, melyet szerencsére a kormány nem fogadott el, mert olyan badarságokat tartalmazott, hogy szentesítette volna a kézművesipar hátrányos helyzetét, ahelyett hogy segítette volna” – mutatott rá a további buktatókra Molnár Attila. Kifejtette: a tervezet megyénként központilag, az állam által irányított kézműveskamarákat hozott volna létre, míg a kézművesek inkább olyan szakmai szövetségek felállítását szeretnék, amelyekbe a civil szervezeteket, az állami hatóságokat és a hagyományőrző-központokat is bevonnák. Ráadásul a tervezet szerint megyénként legalább 500 aktív kézműves részvételére lenne szükség a kamarák létrehozáshoz, ami szerinte kivitelezhetetlen, hisz nincs ennyi kézműves. „Az a tagság, ami kötelez, nem megtisztel, hanem megaláz” – szögezte le a szakember.
Minőséget biztosító rendszer kell
Molnár Attila elmondta, szeretnék, ha lenne egy minőségbiztosító rendszer, egy elbíráló bizottság, amely magyarországi mintára garantálná az autentikus kézművestermékek védelmét. Ugyanakkor megalázónak tartják, hogy a támogatásokat szervezeti tagsághoz kötnék. „Egyelőre az a szerencsés állapot van, hogy a tervezet nem ment végig az eljárási procedúrán, mert tele van hibával. Lehet, hogy nem is ezt folytatják majd, mert tudomásunk szerint a gazdasági minisztérium is dolgozik egyen. A Bukaresti kollégák beszámolója szerint teljesen homályos számukra a kézművesség fogalma” – osztotta meg kételyeit lapunkkal Molnár Attila.
Elmondta, ez a tervezet három kategóriába osztaná a mesterembereket, és csak az első kategóriába sorolt, azaz kizárólag tradicionális termékeket reprodukáló kézművesek számára biztosítana adókedvezményeket. Molnár szerint ezzel az a gond, hogy a mesteremberek tevékenysége nem korlátozódik kizárólag a népművészeti tárgyak reprodukciójára, hanem a piaci igényeket kiszolgáló más, új technológiával készült, egyéni tervezésű tárgyakat is gyártanak. Ráadásul szinte lehetetlen egyik-másik autentikus népművészeti tárgyat legyártani, mert száz évvel ezelőtti lenvásznat már sehol nem lehet beszerezni. Így mindössze 8-10 személyre korlátozódna országszerte az adókedvezményeket kapó mesterek száma.
Partnerséget akarnak
„A szaktárcában legalább van annyi jóindulat, hogy közvitára bocsátja a tervezetet, és ez számunkra fontos, így ugyanis esély van arra, hogy a szakma szempontjai is érvényre jussanak” – jelentette ki Molnár Attila. Elmondta, érdekeik érvényesítésére létrehozták a kézműves civil szervezeteket tömörítő föderációt, amelynek végső elnevezése később dől el, ez lesz hivatott a szakmát képviselni a törvényalkotás folyamatában. „Az érdemi munka csak most kezdődik” – jelentette ki az illetékes, aki szerint fontos, hogy a minőségbiztosító rendszer úgy működjön, hogy ez a mesterembereknek ne jelentsen pluszköltséget. Molnár Attila szerint üdvözlendő lenne, ha két-három év múlva csak a minőségi elvárásoknak megfelelő mesteremberek részesülnének támogatásban, nem pedig a bóvlikat áruló kereskedők.
Az Erdélyi Kézmíves Céh elnöke nehezményezi ugyanakkor, hogy az illetékes – turisztikai, gazdasági és kulturális – minisztériumok amellett, hogy egymással sem egyeztetve dolgoznak különböző tervezeteken, a szakmai szervezetekkel sem kommunikálnak. „Azt kell elérnünk, hogy közviták legyenek, hogy ne szülessen olyan törvény, amelyik ötven évre megint megbénítja a kézművességet” – mutatott rá. Elmondása szerint legutóbb 1964-ben módosították a jogszabályt, amelyet a legfőbb ideje lenne korszerűsíteni, mert nem felel meg a kézművesek elvárásainak. Ugyanis van egy kereskedői réteg, melynek tagjai kézműveseknek adják ki magukat, de olcsó kínai bóvlikat vásárolnak fel a nagykereskedőktől, és minimális kézműves tevékenységgel megtévesztik a hatóságokat.
A szakmára bíznák a vásárok megszervezését
A szakmai szervezetekre kellene bízni a kézművesvásárok szervezését, hogy ki tudják szűrni a kereskedőket, a viszonteladókat – vallja Veres Ferenc, a Háromszéki Népművészeti és Kézműves Egyesület elnöke is. A szakembere szerint az nem lenne célravezető, ha ingyenes részvételt biztosítanának a kézműveseknek a különböző vásárokon, mert azzal sokat lazulna a fegyelem, a rendezvény látná a kárát, ha a kiállítók egy része félidőben összecsomagol, és továbbáll, hiszen úgysem fizetett asztaldíjat.
A Háromszéki egyesület már tizenegy éve szervezi a Szent György-napi kézművesvásárt, az önkormányzat épp azért bízta rájuk a városnapoknak ezt a meghatározó részét, hogy kiküszöböljék a kínálatból a bóvlit, a tucatárut. Az egyesület a Székely Vágta, a Kézdivásárhelyi Őszi Sokadalom szervezésébe is besegít.
Veres Ferenc hangsúlyozta, figyelnek, hogy az asztalfoglalási díjak a kiskézművesek számára is megfizethetők legyenek. De a hazai vásárokon az a tapasztalat, hogy épp a kereskedők, a viszonteladók licitálnak rá az árakra, hiszen 200-300 százalékos árréssel dolgoznak, és megengedhetik maguknak, hogy többet ígérjenek, a szervezők pedig örülnek, ha nagyobb a rendezvény bevétele és költségvetése. Az egyesületi elnök szerint könnyű kiszűrni a kereskedőket, hiszen gyanús, ha valaki túl sok áruval, túl nagy választékkal jelentkezik, amelyet egy kis műhelyben lehetetlen előállítani.
Az illetékes szerint ugyanakkor a szegénység fokmérője is a túl sok kézműves, hisz sokan a kis nyugdíj kiegészítéseként kötögetnek, horgolnak, gyöngyöt fűznek, és ők tényleg nem tudják kifizetni a vásárdíjat. Veres leginkább a népi mestereket támogatná, szerinte azoktól nem kellene egyáltalán pénzt elkérniük a szervezőknek, akik nemcsak a portékájukat kínálják, hanem bemutatót is tartanak egy-egy kihalóban levő népi mesterségből, például a kádároknak, kovácsoknak szállást, ellátást is felajánlhatnának. Másrészt, a vásárok minőségére is oda kell figyelni, ha teljesen ingyen beengedik a kézműveseket, előfordulhat, hogy ha nincs nagy kereslet, vagy éppen elered az eső, összecsomagolnak, és továbbállnak, a foghíjas vásár pedig a szervezőkre vet rossz fényt, mutatott rá az érem másik oldalára.
Kézművesház a váradi várban
Nagyváradon az önkormányzat partnerként tekint a kézművesekre, akik saját műhelyt kaptak a látogatók előtt nemrég megnyitott, megújult várban – mesélte a Krónikának Pázmán Ida kézműves. Az általa kezdeményezett Nagyváradi Kézművesház nyitott műhelyként működik, ahol a turisták a hivatalos program részeként naponta 10 és 16 óra között megtekinthetik az itt zajló munkát – szövést, gyöngyfűzést, hímzést, nemez- és kerámiakészítést –, és vásárolhatnak az itt készülő termékekből. A termet bérmentesen kapta az egyesület az önkormányzattól, csupán a működési költségeket kell állniuk, cserébe pedig részt vesznek a várban zajló különböző programok – várnapok, Nagyváradi Ősz rendezvénysorozat, karácsonyi vásár stb. – szervezésében, mesélte Pázmán Ida.
A kézműves még 2005-ben, a vár felújítása előtt kért egy műhelyt az erődítményben, melynek használatáról idén írhatta alá a szerződést az önkormányzattal. „Örülünk, hogy itt vagyunk, jól érezzük itt magunkat, jobb helyen nem is lehetnénk. Hiszen a vár tökéletes környezet annak, amit mi csinálunk” – fogalmazott, hozzátéve, hogy a várgondnokság és az önkormányzat turisztikai osztálya partnerként tekint a kézművesekre, hiszen az a céljuk, hogy minél több turistát vonzanak a műemlék épületbe.
Bár az uniós alapokból felújított erődítményt nemrég nyitották meg a nagyközönség előtt, szép számmal akad látogató, és abban bíznak, hogy az ide tervezett vendéglátóipari egységek megnyitásával ezek száma a jövőben tovább fog nőni. A Nagyváradi Kézművesház azonban nemcsak műhelyként, hanem kézművesiskolaként is működik, ahol szombatonként, illetve az Iskola másként program keretében számos gyermekfoglalkozást tartanak, felnőttek számára kézimunkaklubot működtetnek, szeptembertől pedig kézművestanfolyamokat is szerveznek.
Bíró Blanka, Kiss Előd-Gergely, Pap Melinda
Krónika (Kolozsvár)

Európai Uniós támogatásból tataroznák az udvarhelyi várat
Uniós pályázati pénzből végeztetné el a szükséges állagmegőrzési és felújítási munkálatokat a Székelyudvarhelyi Székely Támadt-várban a helyi önkormányzat.
Erről a városi tanács keddi ülésén született döntés. Amennyiben támogatást tudnak lehívni a város egyik legfontosabb turisztikai látványosságának a felújítására – az előzetes felmérések szerint legalább 21 millió lejre lenne szükségük –, megnyitják a vár frontján lévő bástyánál a bejáratot, kiállítják a régészeti ásatások során feltárt falakat, illetve a Hajdú-bástyában egy kiállítófelületet hoznak létre.
Sinka Arnold RMDSZ-es tanácsos felszólalásában arra emlékeztetett, hogy a város idei költségvetésében a vár körül lévő magánterületek megvásárlására is különítettek el pénzt. A keddi tanácsülésen továbbá ötvenszázalékos épület- és telekadó-kedvezményt szavaztak meg azok számára, akik az országos bruttó minimálbérnél kevesebbet keresnek, illetve csak szociális segélyekből élnek. A hivatal 27 személy esetében hagyta jóvá a csökkentést.
Döntés született arról is, hogy a Hargita megyei és a helyi önkormányzat hozzájárulásának köszönhetően 90 ezer lejt költhet munkagépek vásárlására a Bányai János Műszaki Szakközépiskola. A tanintézet többek közt egy marógépet fog venni, amely az ősztől induló új műszaki szakosztályának működése szempontjából elengedhetetlen. A Kós Károly Szakközépiskola a bentlakásában üresen mAradt termek berendezésére költhet 18 ezer lejt.
Elhangzott továbbá, a csereháti sportpálya, valamint a II. Rákóczi Ferenc és az 1918. december 1. utcák kereszteződésénél megépült tér megvalósításai során megmAradt több mint 200 ezer lejt a villanytelepi napközi, az Eötvös József Szakközépiskola és a Haberstumpf-villa udvarainak fejlesztésére fogják fordítani. Arros Orsolya RMDSZ-es képviselő szóvá tette, miért nincs napirenden a tömbházak hőszigetelésével kapcsolatos határozattervezet. Orbán Balázs, a koalíció frakcióvezető-helyettese közölte: a munkálatok elvégzésére vonatkozó pályázatot október 16-áig nyújtják be, ezzel kapcsolatban azonban több részletet is tisztázniuk kell.
Fülöp-Székely Botond

Bayer Zsolt nem adja vissza az érdemrendet
Nem hajlandó visszaadni frissen kapott állami kitüntetését Bayer Zsolt újságíró, akit nem lepett meg az ügyében tapasztalható felháborodási hullám.
A Magyar Hírlap publicistáját az augusztus 20-ai állami ünnep alkalmából tüntette ki a Magyar Érdemrend lovagkeresztjével Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter. A Magyar Közlönyben megjelent határozat indoklása szerint Bayer „számos nemzeti ügy feltárása, illetve képviselete terén, különösen a Gulag rabtelepein fogvatartottak sorsának és az erdélyi magyarság életének hiteles és méltó bemutatása, példaértékű újságírói tevékenysége elismeréseként” kapta a lovagkeresztet.
Az újságíró által kapott kitüntetés miatt számos korábbi díjazott tiltakozásának adott hangot, és úgy döntött, visszaküldi Áder János államfőnek az elismerést. A háborgók sorát Kaltenbach Jenő volt ombudsman, Kenyeres István vegyészmérnök, Tóth Bálint matematikus és Rózsa Péter újságíró nyitotta meg, a korábban kapott elismerésüket postázó közéleti személyiségek száma pedig keddre meghaladta a hatvanat.
„Megdöbbenéssel értesültünk, hogy a kormány a Magyar Érdemrend lovagkeresztjével tüntette ki Bayer Zsoltot, nyíltan bátorítva ezzel az általa művelt fajvédő, uszító és minősíthetetlen hangvételű újságírást (»cigány gyerek elgázolása esetén tapossunk bele a gázba«, »sajnos nem sikerült beásni mindet nyakig az orgoványi erdőben«, »elmennek a törökök a büdös k**va anyjukba« és a többi)” – indokolta gesztusát a Magyar Tudományos Akadémia három közgazdászdoktora, Kertesi Gábor, Köllő János és Varga Júlia.
Bruszt László szociológusprofesszor „rasszista bértollnoknak” nevezte Bayert, akinek publicisztikája Fokasz Nikosz egyetemi tanár szerint gyűlölettel telítette és ezáltal lehetetlenné tette a racionális közbeszédet; a társadalomtudós közölte: nem akar egy klubba tartozni ezzel a típusú publicisztikával, ezért kollégáival együtt visszaadta állami kitüntetését. Az előző, baloldali magyar kormánytól 2010-ben kapott elismerésének visszaadását fontolgatja Gáspárik Attila, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház igazgatója, aki mérhetetlen cinizmusnak tartja, hogy Bayer kitüntetését „részben az erdélyi magyarok nyakába varrják”. Gáspárik a Hvg.hu-nak elmondta, Romániában élő magyarként nagyon zavarja, hogy van egy olyan kormány, amelyik Bayert „állami rangra emeli”.
Eközben az érintett úgy nyilatkozott, számított arra, hogy egyesek „kiakadnak” a kitüntetése miatt, leszögezte ugyanakkor: meg sem fordul a fejében, hogy önként visszaadja a lovagkeresztet. Bayer a Népszabadság kérdésére meggyőződésének adott hangot, miszerint nem fog olyan felkérés érkezni hozzá a kormányzat részéről, hogy mondjon le az elismerésről. A publicista az RTL Klubnak elmondta, sajnálja azokat, akik személye miatt mondtak le elismerésükről, továbbá nem érti, mi az összefüggés közte és a kitüntetésükről lemondók között.
Lázár János miniszter a kereskedelmi tévének úgy nyilatkozott, mindenkinek a pályafutását lehet kritikával illetni, de ő személyesen úgy gondolja, hogy Bayer munkásságában sokkal több az elismerésre méltó, mint a hiba. „Ezért a kitüntetést helyes dolognak tartom” – állapította meg a miniszter. Halász János, az országgyűlési FIDESZ-frakció szóvivője szintén úgy véli, hogy megérdemli a kitüntetést, szerinte ugyanis „a munkássága számtalan olyan értéket tartalmaz, amely típusú értékek alapján mások is kaptak kitüntetéseket”. Halász megjegyezte, vannak olyan gondolatok, kijelentések, amelyekkel nyilvánvalóan nem értenek egyet.
Bayer Zsoltot egyébként 2004-ben a Bukaresti hatóságok kilencven napra kitiltották Romániából, miután a baszk szeparatizmussal összefüggésben beszélt az erdélyi autonómiatörekvésekről. A publicista egy korábbi interjújában bevallotta: Erdélybe szokott „elmenekülni”, amikor már Budapestet „nagyon nem bírja”.
Rostás Szabolcs

„NEM ÉN VAGYOK ITT AZ ÉRDEKES”
Bayer Zsolt: mindig ugyanazok tiltakoznak, mindig ugyanazt mondják, mindig ugyanazzal a céllal
Orbán Viktor és a kormány bemocskolását tartja az állami kitüntetése miatti vihar valódi okának Bayer Zsolt. A publicista lapunk kérdésére azt mondta: ha a FIDESZt és a KDNP-t szidalmazta volna éveken át a cikkeiben, akkor már régen megkapta volna a lovagkeresztet – Gyurcsány Ferenctől, és most mindenki hallgatna. A díjat nem áll szándékában visszaadni, a stílusáról szólva pedig úgy vélekedett, a kurvaanyázással senki sem teszi zárójelbe, hogy egyébként mit alkotott, mit tett le az asztalra.
– Mit gondol arról a megállapításról, hogy a stílus maga az ember?
– Na, ezektől tudok idegrohamot kapni, mert ennél aljasabb és kártékonyabb dolgot nehéz mondani. Ezzel a megállapítással úgy vagyok, mint azzal az óriási karriert befutott mondással, hogy „Ez több, mint bűn, ez hiba.” Ugyanis mit jelent ez tulajdonképpen? Azt, hogy bármilyen bűnt elkövethetsz, csak ne hibázz! A stílus maga az ember. Tehát aki sokat káromkodik, az egy aljas semmirekellő? Akkor a magyar és világirodalom körülbelül hetven százalékát lehúzhatjuk a vécén. És mi van Verlaine-nel, Rimbaud-val, Baudelaire-rel? Ha ez a mérce, akkor a végén tényleg senki sem mArad. És akkor nem megkerülve magam: ha nem lennék ilyen mérhetetlenül szenvedélyes meg impulzív ember, és képes lennék, mondjuk, megtanulni, hogy előbb számoljak el százig, akkor egészen csillogó-villogó dolgokat tudnék írni. De én már valószínűleg nem fogok megváltozni. Ha elborul az agyam, akkor el van borulva. Ám attól, hogy valaki kurvaanyázik, egyáltalán nem teszi zárójelbe, hogy egyébként mit alkotott, mit tett le az asztalra.
– Már többször elmondta, a tiltakozások ellenére sem adja vissza a kitüntetését. Eközben a visszaadásmérő csak pörög, hetven körüli számot mutatott, amikor az interjút elkezdtük. Ez nincs hatással önre?
– Majd ha 1499-et mutat. Úgy tudom, nagyjából 1500-an kaptak eddig különböző, a lovagkeresztemmel körülbelül egy szinten lévő állami kitüntetést. Mondjuk 1450 körül már elkezdenék töprengeni, bár igazi kuriózum lenne, ha én mAradnék az egyedüli díjazott.
– Azért itt mégiscsak olyan kivételes koponyák adják vissza az elismerést, mint Németh Péter, a Népszava főszerkesztője, Vágvölgyi B. András újságíró, vagy a Soros-bizalmi Niedermüller Péter, aki jelenleg a DK alelnöke…
– Erre a kérdésre megpróbálok kevésbé cinikus választ adni. Az számomra is újdonság volt, hogy ki mindenki kapott rajtam kívül állami kitüntetést. Azt soha nem gondoltam volna, hogy Németh Péternek, Krausz Tamásnak, Heisler Andrásnak vagy a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége elnökének, Hanti Vilmosnak ugyanilyen lovag- vagy tiszti keresztje van. És most, hogy megtudtam, és a széles közvélemény is tudomást szerzett róla… Mégiscsak cinikus leszek: felmerült bennem, hogy nekem nem kellett volna átvennem. De így, hogy például a sztálinizmust relativizáló Krausz Tamás visszaadta a kitüntetését, már sokkal könnyebb lesz viselnie ezt a díjat a többi kitüntetettnek.
– A hivatalos indoklás szerint a Gulag rabtelepein fogva tartottak sorsának és az erdélyi magyarság életének hiteles és méltó bemutatása miatt kapta a kitüntetést. Viszont a Google-keresőben a Bayer és bármely tetszőleges szitokszó együttes szerepeltetése esetén minimum ötször több találatot kapunk. Hogy van ez?
– Nyilván az utóbbiakat érdekesebb keresgélni. Amúgy feltételezhetően két filmsorozatom elismeréséről lehet szó. Az egyik Szibéria és az orosz Távol-Kelet. Ebben Kolimát és más egykori szovjet haláltáborokat kerestünk fel. Illetve Magadanban készítettem hosszú interjúkat ma is ott élő egykori elítéltekkel. Az egykor elhurcoltak közül sokan már a film bemutatásakor jelezték, mekkora hatással voltak rájuk a látottak. A másik filmem pedig az Ezeregyszáz év Európa közepén, amit jómagam is életem fő művének tartok. Ez két részből állt. Egy mai Magyarországról szóló sorozat, majd a combosabb rész, amelyben a történeti magyar területeket jártuk körbe a Délvidék kivételével, ahol akkor háború dúlt. Ez utóbbi bemutatásával máig adós vagyok, ezt még be szeretném pótolni. Mindemellett közismert, hogy Erdély kifejezetten a szívügyem, elég sok cikket írtam, politikaiakat is. Az egyik miatt hat hónapra ki is tiltott a román kormány. Én vagyok a világon az egyetlen terrorista, akinek papírja van, hogy az, de csak hat hónapig. Merthogy ez volt az indoklás.
– Egyébként számított erre a hangzavarra?
– Amikor megkaptam az értesítést arról, hogy kitüntetnek, a boldogság, az öröm és a meghatottság után nagyjából a negyedik gondolatom az volt, hogy ebből botrány lesz. Szóval számítottam rá, mert ha én bárhol, bármikor, bármilyen díjat kapok, akkor elindul a falka, és végigjárja ezt az utat. A Madách-díjnál ugyanez történt, csak akkor kisebb volt a felhorkanás, mert az „csak” egy megyei kitüntetés volt. Az a helyzet, hogy mindig ugyanazok tiltakoznak, mindig ugyanazt mondják, mindig ugyanazzal a céllal. Mert itt nem én vagyok az érdekes. A kormány az, a miniszterelnök, Lázár, Balog, Áder, akiket most össze kell kenni azzal, hogy egy magamfajta náci, rasszista görénynek efféle kitüntetést mertek adni.
– Tudja, ki írta ezt: „a kései Bayernél a »patkány« tölti be a vessző szerkezeti helyét”?
– Fogalmam sincs.
– G. Fodor Gábor negyedévvel ezelőtt.
– Most már emlékszem. Volt egy kis vitánk G. Fodor Gáborral. Ő erősen más okokból jött ezzel elő, és szerintem már három nappal azután, hogy ez megjelent, megbánta. Tehát őt kivenném az egyenletből. Ez egy teljesen marginális ügy volt, és nem tartozik bele abba a fősodratú és állandó nyavalygásba, amiben viszont igen, mindig ugyanazok vesznek részt.
– De ön azért valóban rengeteg embert sértett már meg. Mindig indulatos? – Akik nem ismernek, azt hihetik, hogy egész nap be vagyok gurulva. Pedig a valóságban nálam békésebb pali kevés van. Kifejezetten joviális típus vagyok, ritkán jövök ki a sodromból. Kivéve akkor, ha politikáról van szó. Jó, ez nem igaz. Vezetés közben is tudok ordítozni. De általában csak a politikára igaz, hogy dühít. Viszont a 444-től az Indexen keresztül mindazokig, akik most azzal jönnek, hogy milyen gyakran beszélek csúnyán – ami egyébként nem igaz –, azoknak az életük főtevékenysége 0–24 órában a káromkodás, mert se filmsorozatot nem készítenek, sem egyebet nem írnak, csak gyalázkodnak. És ha az összes jelzőként használt trágárságomat a jelenlegi miniszterelnökre, kormánytagokra, fideszes és KDNP-s képviselőkre aggattam volna, ezt a díjat már réges-rég megkaptam volna – Gyurcsány Ferenctől.
– A közelmúltban a pápát is „demens vénembernek” vagy „gazembernek” titulálta. – Ez nagyon kényes ügy. Nem először mentem neki Ferenc pápának, csak korábban finomabb voltam, és el is mondtam, hogy nem szeretném katolikusok millióit megsérteni, bár bemenekülhetnék abba a várba, hogy protestáns vagyok. De nem akarok belemenekülni, mert a protestantizmusom teljesen másodlagos; mert kifejezetten ökumenikusan állok jelen világunkban a vallás kérdéséhez. Katolikus misére is szívesen járok. Ahhoz viszont kénytelen vagyok ragaszkodni, hogy megítélésem szerint a jelenlegi pápa egy konkrét politikai ügyben olyan álláspontot képvisel, amely árt Európának, az európai embereknek és társadalmaknak. S amíg a hit és erkölcs kérdésében a pápa tévedhetetlen, politikai ügyekben nem az. Arra soha nem venném a bátorságot, hogy akár vallási, akár emberi kérdésekben támadjam a pápát, ahogy azt például II. János Pál halálakor megtette valaki (Tóta W. Árpád – a szerk.), akit az én pandantomnak szoktak nevezni a másik oldalról.
– Kitüntetést tehát nem ad vissza, de van-e olyan kijelentés, amit utólag visszavonna? – Most, hogy így belegondolok, igen. És nem a Cigányliszka című írásomat, amit mindig úgy idéznek, hogy cigány gyerekek elgázolása esetén tapossunk a gázra. Ez egyébként becstelenség, mert az adott gondolat folytatódik, és egyáltalán nem arra biztat, mint amit bele akarnak magyarázni. Az orgoványi erdőt. Nem azért, mert bármiféle szándékom lett volna akárcsak utalás szintjén is a zsidóság elleni uszításra. Nem is lehetett volna, mert az orgoványi erdőben történt rémségeknek nem volt antiszemita felhangjuk, azoknak kommunistaellenes felhangjuk volt. A cikk apropója egy összehasonlítás volt. Amikor megírtam, akkoriban sokan úgy nyilvánultak meg Magyarországgal kapcsolatban, ami nekem azokat a cikkeket juttatta eszembe, amiket az egykori vörös emigráció tagjai írtak. Szóval, van ebben egy mondatom arról, hogy sajnos nem sikerült mindenkit elásni az orgoványi erdőben. Itt a Kun Béla-féle patkánylázadás szereplőire, támogatóira gondoltam, de elismerem, félreérthető volt. Ezt bánom, de már nem lehet visszavonni.
Nagy Áron
Magyar Idők (Budapest)

Kövér László: Románia is felismerheti, hogy a magyarság a szövetségese
Kövér László szerint Szerbia után Románia is felismerheti, hogy számára az erdélyi magyarság nem veszélyforrás, hanem erőtartalék, és Magyarország nem ellenség, hanem érték- és érdekközösségben lévő szövetséges.
Az Országgyűlés elnöke a Marosvásárhelyi kultúrpalotában beszélt erről szerdán este, a Vásárhelyi Forgatag fővédnökeként, a kulturális rendezvénysorozat nyitógáláján. Úgy vélte: Szerbiában ez a felismerés már megtörtént, Szlovákiában pedig ugyanez érlelődik. „Bízunk benne, hogy előbb vagy utóbb Romániában is bekövetkezhet” – tette hozzá.
Kövér László megállapította: az 1990-ben élt magyar közösség minden második tagja hiányzik ma Marosvásárhelyről. Szerinte ez az adat „vádlón szól” nemcsak a román politikai vezető réteg „rendszereken és kormányzatokon átívelő magyarellenességéről”, (...) de az erdélyi, és a magyarországi „nemzetpolitika teljesítményéről, vagy inkább annak hiányáról” is.
A házelnök szerint geopolitikai játszmák közepette valamennyi európai ember szülőföldhöz való joga kerül veszélybe; és tulajdonképpen minden európai polgárnak kijut a Marosvásárhelyi magyar sorsból, reményből és félelemből. „Elmondhatjuk, hogy minden európai polgártársunk egy kicsit vásárhelyi is, csak még sokan nem tudnak róla” – jegyezte meg.
„Előbb-utóbb a román emberek is kénytelenek lesznek szembesülni azzal, hogy őket is kísérti a Marosvásárhelyi, az erdélyi magyar sors: vannak olyan erők és érdekek a nagyvilágban, amelyek hasonlóan el akarják idegeníteni a románokat a szülőföldjüktől, hasonlóan szét akarják zilálni nemzeti önazonosságukat, hasonlóan meg akarják őket fosztani hitbéli kapaszkodóiktól” – állapította meg az Országgyűlés elnöke.
Úgy vélte: akkor fordulhat jobbra a Marosvásárhelyi magyarság helyzete, ha Románia felismeri, hogy a térség népei számára közös kihívás a szülőföld, a Kárpát-medence és Közép-Európa megőrzése.
Kövér László arra is kitért, hogy az erdélyi magyar politika szereplői „igaz egyezségekkel” segíthetik a magyar érdek érvényesülését és adhatják vissza a romániai magyar választópolgároknak a tisztességes és eredményes magyar politikai képviselet lehetőségébe vetett hitét. „A Bukaresti parlamentben a magyarokon kívül más nem fog magyar érdekeket képviselni, ugyanakkor a Magyarország és Románia közötti kapcsolatok jövőbeli javulását is segítheti a hatékony magyar jelenlét a romániai politikában. Ezért tisztelettel kérek minden romániai magyar választópolgárt, hogy a decemberi romániai parlamenti választáson szavazatával erősítse az erdélyi magyar politikát” – jelentette ki.
Arra is felkérte a magyar állampolgársággal is rendelkező Marosvásárhelyi és erdélyi magyarokat, hogy október 2-án mindannyian vegyenek részt a magyarországi népszavazáson, és szavazzanak nemmel az Európai Unió által tervezett kényszerbetelepítések lehetőségére.
„Szavazzanak annyian és úgy, hogy Magyarországon, Erdélyben és Közép-Európában mi magyarok, a velünk sorsközösségbe rendelt népekkel együtt megőrizhessük, ami a miénk: szülőföldünket, nyelvünket, kultúránkat és keresztény hitünket” – jelentette ki Kövér László, az Országgyűlés elnöke Marosvásárhelyen.
Székelyhon.ro

A templombúcsú előtt avatnák fel a világháborús emlékművet
Felállították a Csíkszeredai világháborús emlékművet a Millenniumi templom és a Szent Kereszt plébániatemplom között. Az obeliszk környezetének rendezésére ezt követően kerül sor.
Az emlékművet várhatóan az októberi Millenniumi templombúcsú előtt leplezik le. „A kőfaragó május végére ígérte az obeliszk felállítását, de a munkálatokat befolyásolta az időjárás, s mivel nem tudták a megfelelő anyagot a kőbányából kitermelni, ezért nem sikerült akkorra megoldani. Mostanra azonban felállították az emlékművet, már csak a környezetét kell rendbe tegyük, ahogyan Bogos Ernő terveiben szerepel” – avatott be Darvas Kozma József.
A Csíkszeredai Szent Kereszt egyházközség plébánosa hozzátette, járófelületeket alakítanak ki, illetve padokat helyeznek az emlékmű köré. A hátralevő munkálatokkal az időjárás függvényében tudnak majd haladni, de mint a munkálat kezdeményezője fogalmazott, nem sietteti a kivitelezőket, mivel a létesítmény megáldását, felavatását valamivel az októberi Millenniumi templombúcsú előtt szeretné megtartani.
A lelkipásztor kiemelte: most az a legfontosabb, hogy az első világháború centenáriumi évében készüljön el az emlékmű, és a város lakóinak legyen hol leróni kegyeletüket hőseik előtt. Ezért feltüntették az emlékműn a Darvas Kozma József által, különböző forrásokból összegyűjtött első és második világháborúban elesett Csíkszeredai katonák nevét, vallástól, nemzetiségtől függetlenül, illetve azok születési és elhalálozási éveit, valamint az elhalálozás helyszínét – amennyiben ismertek.
Továbbá szerepel az obeliszken az „Emlékezzetek és küzdjetek azért, amiért mi életünket áldoztuk” idézet is, amely mintegy bátorítás a jelenkor embereinek, hogy merjenek harcolni hazájukért, családjukért.
Korábban 104 világháborús hős nevét gyűjtötte össze a plébános. Keddi beszélgetésünkkor elárulta azt is, hogy a Galíciában (Lengyelország) tett zarándoklat során felkeresték az első világháborús emlékhelyeket, temetőket, illetve ahol tehették, tábori misét is tartottak. A luzsnai katonatemetőben pedig két sírt is mutattak számukra, az egyik Brassói, a másik Csíkszeredai honvéd emlékét őrzi. A csíki hős neve is felkerül a felállított emlékműre, hiszen hagytak annyi helyet az obeliszken, hogy kiegészíthető legyen a hősök névsora.
Az előzményekről
Már a Millenniumi templom tervezésekor beütemezték a két templomot összekötő sétányok, járdák közötti emlékhely kialakítását. Először 2014-ben szerették volna felavatni az emlékművet, anyagi források hiánya, illetve a pályáztatás elhúzódása miatt azonban nem került sor arra. A nemrég felállított emlékművet Pap Emil kézdiszentkereszti kőfaragó mester készítette Bogos Ernő Csíkszeredai építész tervei alapján. A homokkő emlékmű obeliszk formájú, magassága négy és fél méter.
Kömény Kamilla

Felépült a magyar fesztivál ligetbéli helyszíne
Az idei Vásárhelyi Forgatag koncertjeinek, gyerekprogramjainak, előadásainak és vásárának helyszíne a Liget. Szerdán itt javában folyt az építkezés, sátrakat, standokat szereltek, színpadot építettek.
Az idei Marosvásárhelyi magyar rendezvények, amint arról már írtunk, új helyszínre költöztek, a Maros-partról a városi Ligetbe. A korábbi helyszínek – Kultúrpalota, Teleki Téka, Aranykakas – mellett más teret kap a Marosvásárhelyiek Világtalálkozójának szombat délelőtti rendezvénye, illetve új helyen és megújult koncepcióval, a Szentgyörgy utcában működik a Borudvar.
Az idei forgatagon 367 esemény lesz 14 helyszínen – ismertette a programot Portik Vilmos főszervező, aki elmondta azt is, hogy 36 partnerszervezet segédkezett és 59 személy vett részt a szervezésben. A pénteken délelőtt megnyíló vásár standjain 49 kiállító lesz jelen különféle termékekkel, saját készítésű áruval. Többek közt szalmába szőtt balladák is lesznek – ecsetelte Portik. Kecskemét város díszvendégként számos eseménnyel több helyszínen lesz jelen, megmutatja múltját, kultúráját, gasztronómiáját, gyerekfoglalkozások és tudományos előadás, kiállítás, néptánc és népművészet várja az érdeklődőket.
Marosvásárhely idén ünnepli szabad királyi várossá válásának négyszáz éves évfordulóját. Ebből az alkalomból a tematikus városnéző séta is Bethlen Gábor korának nyomdokait kutatja majd – mondta a másik főszervező, Soós Zoltán, aki felhívta a figyelmet arra is, hogy az egykori fejedelmi oklevél kinagyított, színes másolatát kiállítják a Kultúrpalotában. A Teleki Tékaban nyíló kiállítás is ennek állít emléket, korabeli kiadványok, köztük Borsos Tamás városbíró kéziratos naplója is látható lesz.
Szerdán a helyszínen tekintettük meg a készülődést. A délelőtti órákban a sátrakat és standokat szerelték, a szervezők sorra bemutatták, hol lépnek fel a helyi zenekarok – a nagy sátor alatt –, a park Maros felőli oldalán, a gátnál felállított kis, kék színű színpadon a néptáncegyüttesek szerepelnek majd, a nagykoncerteknek pedig a sportcsarnok előtt felállítandó színpad ad majd helyet. Délelőtt még tele volt a tér parkoló gépkocsikkal, a szerelők arra vártak, hogy ürüljön ki a hely. A szervezők arra is felhívták a figyelmet, hogy aki teheti, tömegközlekedési eszközzel vagy gyalog közelítse meg a Ligetet. Ha mégis saját gépkocsival érkezik, akkor a Sziget utcában próbáljon parkolni.
A szerda délelőtti sajtóbeszélgetés előtt néhány perccel egy elégedetlen polgár vonta felelősségre a jelenlevő szervezőket. A román nyelven beszélő férfi azt kifogásolta, hogy a zöldövezetben a gyerekek nem tudnak játszani, hogy a Forgatag minden helyet kisajátít, és minden „csak a vásárról és a kereskedelemről szól”, a gyerekekre nincsenek tekintettel. Elmagyarázták neki és megnyugtatták, hogy a zöldben a gyerekfoglalkozások kapnak helyet, ahová bárki, nemzetiségtől függetlenül elviheti majd a gyerekét.
Antal Erika

Ahol az augusztus sem múlik el áradás nélkül
Nem volt olyan nyári hónap, hogy ne okozott volna károkat az áradás Homoródszentmárton község valamelyik településén. Noha hétfőn csak egyetlen lakóházba ment be a víz, több faluban komoly anyagi kár keletkezett.
Az áradás Homoródremetén, Gyepesben és Kénosban jelentős anyagi kárt okozott, az önkéntes tűzoltók bevetésére viszont nem volt szükség. Főleg az utak, hidak és pallók rongálódtak meg.
Homoródremetét sújtotta leginkább az áradás, itt egy lakóházban okozott károkat az útról beömlő víz. Nem a patak vize, hanem a nedves talajra hirtelen lezúduló eső okozta a károkat – tudtuk meg Jakab Attila polgármestertől. Kénosban és Gyepesben a lekövezett útszakaszokat mosta ki a víz, ugyanakkor községszerte mintegy hét-nyolc hektár szántóföldet és kaszálót tett tönkre, emellett számos kertet, veteményest is elárasztott – tájékoztatott az elöljáró. A községben továbbá négy híd is megrongálódott, a helyreállítási költséget tízezer lejre becsülte a polgármester.
Kedden szakember bevonásával a polgármesteri hivatal munkatársai felmérték a károkat, ami több mint 180 ezer lejre rúg, erről részletes jelentést küldtek a katasztrófavédelemnek, a prefektúrának, a vízügyi igazgatóságnak és a megyei tanácsnak, most az elbírálást várják.
A polgármester azt is elmondta, hogy a megyei tanácstól megkapták a júniusi áradások miatt kért támogatást, a júliusi hatvanezer lej körüli összeg még nem érkezett meg. Reméli, hogy most is kapnak támogatást, hiszen most a legnagyobb a kár.
Dávid Anna Júlia

Ákosfalván is lesz magyarul feliratozott rendőrautó
Két marosszéki községben is helyi rendőrséget működtet az önkormányzat. Míg Marosvásárhelyen szinte elképzelhetetlennek tűnik a rendőrautók kétnyelvű feliratozása, addig Marosszentgyörgyön ez már tény. Hamarosan változik a helyzet Ákosfalván is.
Maros megyeben elsőnek alakítottak helyi rendőrséget Ákosfalván. Amikor az erre lehetőséget adó törvény megjelent, azonnal hozzáfogtak a községben, hogy létrehozzák a helyi közbiztonságot szavatoló intézményt. „Az embereknek a pénz után a biztonságuk a legfontosabb. De mondhatnánk fordítva is, hiszen hiába van pénzed, ha azt nem tudod biztonságban tartani. Minden más igény ezután következik” – fogalmazott a község polgármestere, Osváth Csaba.
A községben minden rendű és rangú út fellelhető, van nemzetközi, ország-, megyei és helyi, azaz községi érdekeltségű is. Következésképpen más vidéki településeknél sokkal nagyobb a forgalom itt, s ennek megfelelően nagyobb a balesetveszély is. A rendőrség pedig nem állhat állandóan itt, hogy biztosítsa a KRESZ betartását. Ezt a feladatot kitűnően ellátja a helyi rendőrség – tette hozzá polgármester, aki azt is elmondta, hogy a helyi rendőrök jelenléte a lakosság hangulatát is pozitívan befolyásolja. „Legalább annyi, amennyi jelenleg van, azaz hét helyi rendőr elférne még a községben, de a törvény csak ennyit engedélyez” – magyarázta az elöljáró.
Az autókkal kapcsolatban felmerül a kérdés, hogy miért csak egynyelvű felirat van rajtuk. Miközben a marosszentgyörgyi helyi rendőrség autóit magyarul is feliratozták. Mint megtudtuk, az egyik rendőrautó hamarosan más rendeltetést kap, s rövidesen vásárolni fognak új járműveket, amiből egyet a helyi rendőrségnek adnak. „Kár lett volna a feliratozásra költeni a pénzt, s utána levakarni az új rendeltetést kapó autóról a feliratot. Ha meglesz az új autó, magyar nyelven is feliratozzuk majd a helyi rendőrség járműveit” – ígérte a polgármester.
Bakó Zoltán

Dokumentálták az Erdélyben egyedülálló temetkezési formát
Az Erdélyi Magyarörmények Szövetsége szervezésében augusztus 17–24. között harmadik alkalommal táboroztak egyetemisták Szépvízen. A kalákatáborban ezúttal az örmény temetőket mérték fel.
Örmény ételeket – sárgarépasalátát és muszakát – szolgáltak fel hétfő este a tábor résztvevőinek és a meghívottaknak, a program része volt ugyanis, hogy amikor nem a temetőkertben dolgoztak a táborozók, akkor különböző identitáserősítő előadásokon, kirándulásokon, programokon vettek részt.
A temetőkertben többféle munkát is végeztek a sírkövek dokumentálása érdekében. „Megtisztítottuk a sírokat, dokumentáltuk, hogy ki nyugszik az adott sírban, mikor született és mikor halt meg. Térképet is rajzoltunk, hogy a sírokat megtaláljuk, és folynak a munkálatok, hogy háromdimenziós térképen is meg lehessen tekinteni a temetőt és a sírokat” – magyarázta a Marosvásárhelyről érkező Bíró Melinda, aki a Marosvásárhelyi örmény szervezet ifjúsági csoportjának a tagja.
Bartha Beáta tavaly is részt vett a táborban, akkor a templom restaurálását készítették elő. A Kolozsváron építészetet tanuló lány készítette el a temető alaprajzát. „A temetőkert feltérképezése izgalmasan hangzott. Én műszakis szemmel néztem az egészet. Azzal kezdtük, hogy körbemértük a területet, felmértük az összes sír hosszúságát, szélességét, magasságát. Ezeket az adatokat felhasználva létrejött a temető alaprajza. Van egy kripta is. Nekifogtam lemodellezni, de egy hét nem elég, hogy precízen meg lehessen csinálni. Az alaprajzzal nagyjából megvagyok. A következő lépés, hogy megszámozzuk a sírköveket, és ha valaki rákattint, akkor előjönnek annak az adatai. Az a cél, hogy mindenki számára elérhetők legyenek ezek az adatok.”
Az egyetemista lány elmondta, mivel a temető egyik része nagyon bozótos, ezt elkezdték kitisztítani. Ekkor találtak rá három, az 1800-as évekből származó sírkőre, amelyekről eddig még nem tudtak, hogy léteznek.
Puskás Attila, az Erdélyi Magyarörmények Szövetségének elnöke hangsúlyozta, az volt a céljuk, hogy a Kárpát-medenceében egyedülálló sírkőállítási formát dokumentálják, ugyanis Szépvíz az egyetlen olyan település, ahol az örmények fektetett sírköveket tettek a hantokra, és erre írták az elhunyt nevét és egyéb adatokat. Rámutatott, ezt az örökséget meg kell őrizni, mindent dokumentálni kell, ami ezzel kapcsolatos. Ilyen jellegű kutatás Erdélyben a magyar örmény településeken már volt, Szamosújváron, Erzsébetvárosban és Gyergyóban is van ehhez kapcsolódó kiadvány. A szépvízi kutatásokról is fog megjelenni hasonló.
Péter Beáta |

2016. augusztus 25.
A nagykoalíció réme
Kevés rémisztőbb forgatókönyv létezik a parlamenti választások utáni időszakra, mint az, amit Kelemen Hunor vázolt a minap. És nem csupán az RMDSZ elnökének kampánycélú víziójáról van szó: több politikai elemző is amellett érvel, hogy kiegyenlített verseny esetén egyáltalán nem lehet kizárni a nagykoalíció lehetőségét.
Azt tehát, hogy a ma még egymás legfőbb ellenségeinek számító liberálisok és szociáldemokraták a voksolás után – akár nemzetközi nyomásra is! – inkább azt választják: megosztják a hatalmat egymás között. Hivatkozhatnak az új geopolitikai kihívások által megkövetelt politikai stabilitásra, Románia százéves „születésnapjának” méltó megünneplésére, a nemzeti érdekre, a politikai észszerűségre – ürügy a nagy megbékélésre kerül bőven.
Persze, ez csak a lehetséges forgatókönyvek egyike, alapvetően mind a liberális, mind a szocialista tábor arra készül, hogy lehetőleg önállóan, vagy minél kisebb párt bevonásával kormányozhasson. A legutóbbi közvélemény-kutatások döbbenetes eredményei szerint a népszerűségi lista élén továbbra is a szocialisták állnak. És ők elég elszántan s agresszíven igyekeznek uralni a közbeszédet, látványos támadásokat indítanak a szakértői kormány ellen, igyekeznek meglovagolni minden botrányt, hasznot hajtani a lakossági elégedetlenségből – egyszóval teszik azt, amit tennie kell egy választások előtt álló, hatalomra készülő pártnak. A liberálisok ezzel szemben alig látszanak, a jelenlegi állás szerint sem elszántságuk, sem frontemberük, sem kapacitásuk nincs a választások megnyerésére. A vörös uralom visszatérésének réme alighanem az urnák elé viszi majd a nagyvárosi, fiatalabb, értelmiségi réteget, igen nagy kérdés azonban, hogy az oly sokszor döntőnek bizonyuló voksokból milyen arányban részesülnek majd a liberálisok. Nem véletlen, hogy a jobboldal boszorkánykonyhájában azt próbálják felmérni, milyen hatása lenne, ha valamilyen módon a jelenlegi kormányfőt, Dacian Cioloşt saját csapatukba vonnák – a liberálisoknak alighanem ez az egyetlen lehetőségük, hogy áttörést érjenek el. Mindezek alapján elég nagy az esélye annak, hogy szoros eredménnyel záruljanak a választások, ez esetben pedig nő a nagykoalíció esélye, mely ráadásul a miniszterelnököt kinevező Klaus Iohannis államfőnek is érdekében állna. Hogy egy ilyen felállás esetén – melyre volt már példa, igaz, soká nem tartott – milyen esély nyílna a magyar érdekek érvényesítésére, abba belegondolni is rossz. Különösen akkor, ha az újonnan felálló hatalom ismét előveszi a régiósítás tervét, amelynek előjeleit már most láthatjuk akár a Dacian Cioloş által meghirdetett közigazgatási átszervezésről szóló vitában, akár a kisebb falvak sorsát érintő törvénytervezetek formájában.
Erre a kihívásra kellene sürgősen választ találnia az erdélyi magyar politikumnak, erről, és nem tisztségekről kellene tárgyalniuk a magyar pártoknak, ez ügyben ugyanis elengedhetetlen az együttműködés és a közös fellépés.
Farcádi Botond

Népzenei műhelymunka Csernátonban
A Kovászna megyei Művelődési Központ és Kovászna Megye Tanácsa szervezésében vasárnaptól szombatig zajlik a felsőcsernátoni Hanna Panzióban a hatodik Mozsika népzenei műhelymunka.
Mágori István, a művelődési központ munkatársa elmondása szerint a népzenei tábor hosszú távú célja népzenénk, néptáncaink, népszokásaink ápolása, megőrzése, éltetése és a nagyközönség körében történő népszerűsítése, rövid távú célként pedig a népzeneápolást, a népzenei együttesek megalakulásának elősegítését, illetve népi hangszereink megszerettetését tűzték ki. A napi nyolcórás műhelymunka során a harminchat, zömében Hargita és Kovászna megyei tanuló kétféle tevékenységen vesz részt: népdalokat tanulnak István Ildikó, a Sepsiszentgyörgyi Művészeti Népiskola ének- és tánctanára vezetésével, illetve hegedűn, brácsán, nagybőgőn és cimbalmon zajlik népzeneoktatás. A legfiatalabb résztvevő hatéves, a legidősebb huszonéves. Visszatérő résztvevő az Amerikai Egyesült Államokban élő Orbán Anna. A népdaloktatás kis csoportokban történik, míg a népzeneoktatás esetében a résztvevők a műhelymunka első napjaiban egyesével vagy hangszerenként elosztott kis csoportokban, az oktatók szakmai irányítása mellett tanulnak. Ezt követően a műhelymunka további napjaiban egy népi zenekar felépítése szerint gyakorolják a csoportban való zenélést. A résztvevők két tájegység – Sóvidék és Vajdaszentivány – zenéjét tanulják meg kezdő és haladó szinten, zenei ismeretüknek megfelelően. A hangszereken történő oktatást a Sepsiszentgyörgyi Heveder Zenekar tagjai (Fazakas Levente – hegedű, Szilágyi László – brácsa, ifj. Bajna György – nagybőgő, Fazakas Albert – cimbalom) és Román Hunor (hegedű) vezeti. A műhelymunka során szerzett ismereteket a résztvevők a rendezvény zárónapján egyéni, illetve közös előadás keretében mutatják be egymásnak, illetve a nagyközönségnek.
Idén a gálaestet rendhagyó módon nem a Hanna Panzió udvarán, hanem a Kézdivásárhelyi Borudvarban rendezik pénteken 18 órakor az Őszi sokadalom részeként, ennek szervezői pedig a művelődési központ, a megyei önkormányzat, a Kézdivásárhelyi Antanténusz Egyesület és Hegedűs Ferenc vállalkozó, a Borudvar tulajdonosa.

Marosvásárhelyi templomok pannókon
Városi névjegykártyák
Az országot járva megerősítést nyer az a gondolat, hogy Marosvásárhely szép város, s ez különösen jellemző a főtérre, amelynek nemcsak a Kultúrpalota a gyöngyszeme, hanem a többi – szecessziós stílusban és nem csak – megépített épület. Ezt támasztotta alá Plájás István fotóművész és Novák József képzőművész kedden délután a Marosvásárhelyi Bolyai téri unitárius egyházközség Dersi János- termében nyílt kiállításon is, ahol nagy pannókon bemutatnak 12 Marosvásárhelyi templomot.
Bár azt állítják, hogy egyedi és egyéni a kezdeményezés, máshol is hasonló tálalásban próbálják a nagyközönség elé, egyszerű, érthető módon, a vizualitás fotográfia segítségével szemléletesebbé tenni az épített örökség, vagy a természet értékeit. Az viszont igaz, hogy ehhez hasonló kiállítással Marosvásárhelyen először e szerzőpáros a Kultúrpalota fennállásának 100. évfordulója alkalmából rukkolt elő, majd A szecessziós város címmel gyűjtötték egybe a város szép épületeinek fotóit, amelyeket szövegmagyarázatokkal is illusztráltak. A keddi kiállítás témája az egyházi építészet és díszítőművészet – tulajdonképpen 12 templomot (református, katolikus, izraelita, görög keleti v. ortodox, görög katolikus, evangélikus, unitárius) mutatnak be úgy, hogy a kollázsban megjelennek a múlt képei is. S ez különösen érdekes például a főtéri "barátok temploma" esetén, amelyet a mai Színház tér megépítésekor lebontottak. De az is jó – s ezt a tárlatmegnyitón a házigazda Nagy László unitárius lelkész hangsúlyozta – a fotós szemének, a fényképezőgépnek köszönhetően olyan részleteket, építészeti díszítőelemeket is megtekinthetünk közelebbről, amelyeket a gyors templomlátogatáskor észre sem veszünk, vagy olyan magasságban, netán helyen vannak, amelyek kevésbé vonzzák a tekintetet. De ma, a rohanó világunkban már az sem csoda, ha a városban autóval száguldók nem szánnak időt sétára, arra, hogy csak úgy céltalanul az épületek homlokzatait bámulva gyönyörködjenek eleink kulturális örökségében. S erről egy példát is említett Nagy László, aki hozzátette, a konfirmáló fiatalokat a kátéórák egyikén elviszi a zsinagógába is, ahova a született Marosvásárhelyiek közül nem sokan lépnek be. Pedig – akár ahogy a fotókon, pannókon is látható – nagyon szép műemlék épületről van szó.
Az emberiség történetében a történelmi idők előtt is voltak "szent helyek": egy fa, barlang, szikla, tó, amelyeket titokzatosságuk, a megmagyarázhatatlan (természeti) jelenségek miatt jelöltek meg eleink. Így épültek fel az első templomok is, általában azokon a helyeken, ahol az emberek keresték a kapcsolatot az égiek, az istenek és a földiek között. S e a nagyon egyszerű útkeresés mentén az évszázadok során mindegyik vallás kialakította a maga kegyhelyeinek szimbólumait, ahogy ma is sokan a templomok tornyát "felkiáltó, intő jelnek, mások pedig összetett imádkozó tenyérnek vélik" – mondta a lelkipásztor.
A fényképek, túl azon, hogy háromnyelvű (román, magyar és angol) szöveg kíséretében – szerzői dr. Puskás Attila, Pana Virgil és Man Eugen műépítészek – konkrétan megismertetik velünk az épületek stílusát, történetét, elgondolkodtatóak is, hiszen, főleg a közelebbi képeken olyan stíluselemeket láthatunk, amelyek egy-egy vallásra vagy akár az egyetemes egyházi gondolkodásra jellemzőek.
A tárlatmegnyitón Novák József ötletgazda a kezdeményezésről, a kivitelezés történetéről mesélt, Plájás István fotóművész azt mondta, beszéljenek helyette a képek. Id. Lokodi Károly furulya- előadásával tette színesebbé a megnyitót. Mindezeknél hasznosabb volt Burkhárdt Árpád műépítész szakértő hozzászólása is, aki kiemelte, hogy a fotók nemcsak építészeti értéket hordoznak, hanem önmagukban is egyediek, hiszen ebben az összefüggésben (külső, belső, régi, távoli és közeli felvételek) még senki sem mutatta be a Marosvásárhelyi templomokat. Ezért is érdemes betérni a Dersi János-terembe. A kiállítás három hétig tekinthető meg, s azt is reméljük, hogy ezeket a pannókat a korábbiakkal együtt a várost népszerűsítő turnéra is elviszik más hazai vagy akár külföldi (testvértelepülések) városaiba is. Ennél jobb meghívót Marosvásárhelyre egyelőre nem is lehet kitalálni.
Vajda György

Új helyszínen, új programokkal
Felforgatják a Ligetet
Idén először a Liget ad otthont a Vásárhelyi Forgatag legtöbb programjának. Tegnap a szervezők bemutatták az új helyszín sajátosságait, illetve ismertették az idei rendezvénysorozat főbb programpontjait a sajtó képviselőivel.
A sajtótájékoztatón jelen volt Tompos Kátya művésznő is, aki a rendezvénysorozat megnyitóján a Keresztül Európán című előadásával debütál Marosvásárhelyen.
A negyedik Vásárhelyi Forgatagon négy nap alatt 376 egyéni esemény fog zajlani 14 helyszínen. Vannak olyan programok, amelyek az első perctől szerves részei a Forgatagnak, akad olyan, amely az idők folyamán szerveződött az esemény köré. A programpontok megvalósításában 36 partnerszervezet segédkezett, szervezőként 59 ember vett részt a programok kialakításában, előkészítésében.
Az újítók közé sorolható a Borudvar, amely vadonatúj koncepcióval és helyszínnel jelentkezik, a szervezők célja, hogy a borfogyasztás kultúráját népszerűsítsék Vásárhelyen. A Szféra is viszonylag új kezdeményezés, idén másodszorra készül kulturális programokkal.
A kézművesvásáron 42 termelő, illetve kiállító mutatkozik be: a rusztikus ruháktól a különleges ékszereken át a levendula jótékony hatásait bemutató ajándéktárgyakig.
Portik Vilmos főszervező elmondta:
"Marosvásárhely 400 éve szabad királyi város, idén erre koncentráltunk főként.
A Teleki Tékaban a Bethlen Gábor emlékezete kamarakiállítást lehet megtekinteni. Látható lesz Borsos Tamás, a várépítő bíró kézírásos naplója is, amelyet érdemes megtekinteni, hiszen máskor nincs nagyközönség elé tárva ez a dokumentum. Emellett a tematikus séták során olyan helyszíneket ismerhetnek meg a résztvevők, amelyek valamilyen szinten Bethlen Gábor emlékezetéhez kapcsolódnak."
A Kultúrpalotában bemutatásra kerül a szabad királyi város kiváltságait bizonyító oklevél felnagyított változata.
Az idei Forgatag díszvendége Kecskemét városa. Ennek tiszteletére Kada Elek és Bernády György munkásságát bemutató kiállítással készült a két városa csapata.
A kiállításon párhuzamba állítják a két város polgármesterének életét, munkásságát, megvalósításait. Kecskemét városának csapata rengeteg kulturális programot hoz a Forgatagra, programjaiknak főként a ligeti kisszínpad ad otthon.Ugyancsak a kisszínpadhoz érdemes ellátogatnia annak, aki a néptáncelőadások iránt érdeklődik. A kisszínpadtól nem messze egy harmincméteres sátor ad otthont a kisebb előadásoknak, a fórumbeszélgetéseknek, illetve itt lépnek fel a környékbeli együttesek is, míg az esti koncertek fellépői a nagyszínpadot foglalják el.
A Családi Forgatag programjait a játszótér mellett felállított sátrakban kell keresni.
A helyszínek közötti könnyebb eligazodás érdekében a szervezők térképeket helyeznek ki a Liget területére. A hatóságok arra kérik az érdeklődőket, hogy amennyiben lehetséges, gyalogosan vagy közszállítási eszközökkel érkezzenek a helyszínre. Ha személygépkocsival szeretnének a helyszínre jutni, akkor a Sziget utca irányában keressenek parkolóhelyet.
André Krisztina

Egyeztetett az RMDSZ és az RMGE
A Romániai Magyar Gazdák Egyesületének (RMGE) képviselői Kelemen Hunor szövetségi elnökkel és Kovács Péterrel, az RMDSZ ügyvezető elnökével találkoztak Kolozsváron kedden, augusztus 23-án.
Az RMGE-t képviselő Sebestyén Csaba elnök, Bodó Géza és Zágoni Szabó András elnökségi tagok, valamint Kocsis József és Vákár István beszámoltak az országos egyesület legutóbbi elnökségi ülésének határozatáról, miszerint: "az erdélyi magyar politikai pártokkal és szervezetekkel való egyeztetést követően az RMGE elnöksége arról döntött, hogy a továbbiakban az RMDSZ társult szakmai szervezete kíván mAradni és a közös érdek képviselete és érvényesítése szándékával a szövetséggel óhajt együttműködni. A gazdák és a vidék sajátos igényeinek megjelenítése, a termelőknek a közéletben való széles körű részvétel biztosítása érdekében időnként tartanak RMDSZ–RMGE-konzultációt, ezt a megyei szervezetekre is kiterjesztik."
A közelgő parlamenti választásokkal kapcsolatosan a gazdák érdeke az erős magyar parlamenti képviselet és lehetőség szerint a kormányzásban való részvétel, hiszen az utóbbi években az ország agrárpolitikáját olyan rossz irányban alakították, hogy az ágazat teljesen leépült, egyre több gazda hagy fel a termeléssel. Ezen változtatni kell, amelyet csak együttes szakmai és politikai eszközökkel lehet megvalósítani.
Mivel a választási siker egyik kulcsa a minél nagyobb arányú részvétel, az RMGE arról biztosította az RMDSZ elnökét, hogy a Romániai Magyar Gazdák Egyesülete, a megyei szervezetek és gazdakörök részt vesznek a vidéki szavazók megszólításában és mozgósításában – a szervezet képviselői jó szakemberek, megvan a megfelelő helyismeretük és hitelesek a vidéki szereplők körében.
Továbbá mindkét szervezet fontosnak tartja egy olyan választási program kidolgozását, amelyben megjelennek a vidék és a termelők specifikus problémái, megoldást kínál a problémák megoldására és jövőképet nyújt az ágazat szereplőinek. A program mielőbbi kidolgozásában is együtt kívánnak működni az RMDSZ–RMGE szakemberei.
A Romániai Magyar Gazdák Egyesülete megelégedéssel fogadta Kelemen Hunor szövetségi elnök azon kijelentését, miszerint az RMDSZ az elkövetkező időszakban két kiemelt ágazatot fog prioritásként kezelni, ezek az oktatás, illetve a mezőgazdaság és vidékfejlesztés.
A helyhatósági választások eredményei értékeléséből egyértelműsíthető, hogy mennyire fontos a jelölt személye, hitelessége és elfogadottsága. Ezért az RMGE fontosnak tartja, hogy az őszi választásokon olyan személyeket indítson a szövetség, akik megfelelnek a fenti feltételeknek, eddigi tevékenységükkel bebizonyították a közösségünk iránti elkötelezettségüket, élvezik a helyi közösségek támogatását. (RMGE)

XIV. Nagysármási Napok
Augusztus 26-án, pénteken kezdődik a XIV. Nagysármási Napok rendezvénysorozat. Az ünnepélyes megnyitóra délelőtt 11 órakor kerül sor a főtéri parkban levő emlékműnél. Déli 12 órakor ugyanitt hagyományőrző kiállítás nyílik, 14 órakor pedig a Liviu Rusu Városi Könyvtár szervezésében a kultúrházban a Román Akadémia – 150 év címmel zajlik találkozó. 16 órától a sportteremben, 18 órától pedig a műgyepes pályán sportrendezvények kezdődnek. 27-én, szombaton reggel 8 órakor szarvasmarha-szemle nyílik, illetve díszmadár- és nyúlkiállításra is sor kerül. A programból a kulturális programok, néptáncelőadások és a koncertek sem hiányoznak. Szombaton többek között a Cargo, vasárnap a Corax és Lidia Buble is fellép. A rendezvénysorozat vasárnap az este 11 órakor kezdődő tűzijátékkal zárul.

Bevonnák az RMDSZ-t is a kormányba
Az év végi parlamenti választások megnyerésére legesélyesebbnek tartott Szociáldemokrata Párt (PSD) a szabadelvű ALDE-val közösen akar kormányt alakítani, amelybe az „eredmények függvényében esetleg az RMDSZ-t is bevonnák” – közölte Florin Iordache, a képviselőház ideiglenes elnöke. A politikus a Radio France Internationale (RFI) adásának nyilatkozva elhárította a Nemzeti Liberális Párttal (PNL) alakítandó nagykoalíció gondolatát.
Az RMDSZ kormányra hívását Călin Popescu Tăriceanu szenátusi elnök, az ALDE társelnöke is szorgalmazta. Egy kedd esti televíziós interjúban a PNL-ből kilépett, a PSD-vel együttműködő, saját szabadelvű pártot alapító Tăriceanu úgy vélte: a választások után a PSD-nek és az ALDE-nak koalíciós ajánlattal kellene megkeresnie az RMDSZ-t egy szélesebb parlamenti többség kialakítása érdekében.

IV. Tordai-hasadéki Unitárius Találkozó
A Kolozs-tordai Unitárius Egyházkör negyedik alkalommal szervezte meg a Tordai-hasadéki Unitárius Találkozót. Az augusztus 20-i rendezvényen, amely a közösségben megélt vallásosságot, az egyházköri öntudat erősítését és az emberi kapcsolatok ápolását tűzte ki céljául, mintegy 600 személy vett részt.
A rendezvény szabadtéri istentisztelettel kezdődött, melyen Gyerő Dávid főjegyző, kolozsi lelkész mondott egyházi beszédet, az énekvezéri teendőket Dimény Csilla Júlia alsófelsőszentmihályi kántor látta el. Istentisztelet után Dimény József esperes, Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár, Vákár István, a Kolozs Megyei Tanács alelnöke, Pálfi János Árpád és Solymosi János egyházköri felügyelőgondnokok, Drucilla Knutsen, a clevelandi West Shore Unitárius gyülekezet képviselője mondtak üdvözlőbeszédet.

Továbbra is az RMDSZ-szel működik együtt az RMGE
A Romániai Magyar Gazdák Egyesületének (RMGE) képviselői Kelemen Hunor szövetségi elnökel és Kovács Péterrel, az RMDSZ ügyvezető elnökével egyeztettek kedden Kolozsváron.
Az RMGE-t képviselő Sebestyén Csaba elnök, Bodó Géza és Zágoni Szabó András elnökségi tagok, valamint Kocsis József és Vákár István beszámoltak az egyesület legutóbbi elnökségi ülésének határozatáról. Az erdélyi magyar politikai pártokkal való egyeztetést követően az RMGE elnöksége arról döntött, hogy a továbbiakban az RMDSZ társult szakmai szervezete kíván mAradni és a közös érdek képviselete, illetve érvényesítése szándékával a szövetséggel óhajt együttműködni. Az RMGE közleményében leszögezi: a gazdák és a vidék sajátos igényeinek megjelenítése, a termelők közéletben való széleskörű részvételének biztosítása érdekében időnként tartanak RMDSZ RMGE konzultációt, amint a megyei szervezetekre is kiterjesztenek.

Elismerik a Székelyföldet, mint turisztikai úti célt
Szóbeli ígéretet kaptak a Háromszéki idegenforgalmi szakemberek a Romániai Idegenforgalmi Hatóságtól (ANT) Székelyföld, mint idegenforgalmi desztináció létezésének elismeréséről, de írásban is kérik a hatóság álláspontját – mondta el a Krónikának Albert Zoltán.
A Székelyföld Desztináció Menedzsment Klaszter vezetője arról tájékoztatta lapunkat, hogy az ANT múlt héten Nagyszebenben szervezett találkozót a desztinációmenedzsment és a fogadóterületekre összpontosító gondolkodás témában, ahol elismerte: Románia soknemzetiségű volta előny az ország idegenforgalmának. A Székelyföldi turisztikai klaszter vezetői szerint ez azt mutatja, megváltozott az idegenforgalmi hatóság nézőpontja, és ki kell használniuk a segítőkész hozzáállást, hogy a térség számára kedvező módon alakíthassák a szabályozást.
A szebeni megbeszélés előzménye, hogy júniusban az Egyesült Nemzetek Világturisztikai Szervezete tartott konferenciát a témában, ahol több fenntartás megfogalmazódott a romániai egyesületi jogrendszer, a finanszírozás, illetve a fogadóterületek meghatározása kérdéskörében. Júliusban a Székelyföldi klaszter a hatóság elnökének, Anca Pavel-Nedeának címzett levélben ajánlotta fel tapasztalatait, és szakmai érvekkel támasztotta alá a bíróság által elutasított Székelyföld turisztikai egyesület létjogosultságát.
A nagyszebeni találkozón az ANT elnöke a decentralizáció mellett foglalt állást, és kifejtette, hogy nem a hatóságok, hanem a piac igényei igazolják egy turisztikai célterület létezését, számolt be Albert Zoltán. Megfogalmazódott, hogy Románia soknemzetiségű volta fontos az ország idegenforgalma szempontjából, és amikor újra felhívták a figyelmet a Székelyföld fogadóterület problémájára, pozitív volt a fogadtatás.
Különben Nagyszebenben az is kiderült, hogy a hatóságnak konkrét tervei vannak az ágazat fejlesztésére, az elképzelés szerint PPP-jellegű (Public Private Partnership), köz- és magán együttműködésre épülő rendszereket kell létrehozni, melyek célirányosan használják fel az idegenforgalmi és reklámadóból befolyt összegeket. Ezek az egyesületek dolgoznák ki a hosszú távú terveket, összehangolnák a reklámtevékenységet, közpolitikákat dolgoznának ki a szezonalitás csökkentésére, a látogatói élmény növelése érdekében, de tanácsadói szerepkört is betöltenének.
Albert Zoltán hangsúlyozta, a széleskörű együttműködés eredményeként hatékonyabban ki lehetne aknázni az erőforrásokat, a sok párhuzamos, de felesleges kezdeményezés helyett kevesebb, de erősebb irányvonalakat kialakítva. Példaként elmondta, jelenleg milliókat elköltöttek turisztikai információs irodák létrehozására, de sok közülük felesleges, hiszen soha nem lépi át a küszöbét egyetlen turista sem.
Keresik Háromszék hét csodáját
Pályázatot hirdet a Kovászna megye Turizmusáért Egyesület Háromszék hét csodájának megtalálására, ezek egyaránt lehetnek az épített örökség elemei vagy természeti látványosságok. A pályamunkáknak fotót és rövid leírást kell tartalmazni, a javaslatokat az irany.haromszek@gmail.com címre várják szeptember 1-ig. A „csodák” rangsorolása közönségszavazással és szakmai zsűri elbírálásával dől el. A kiválasztott turisztikai látványosságok bekerülnek a különböző népszerűsítő anyagokba, és a Háromszéki virtuális túrák állomásai lesznek, reményeik szerint bekerülnek a megye turisztikai körforgásába.
Jánó Szabolcs, az egyesület ügyvezető igazgatója szerint olyan rejtett kincseket szeretnének a felszínre hozni, melyek korábban fontos szerepet töltöttek be, ám mára a feledés homályába vesztek, és csak a helybeliek ismerik. A Bethlen Gábor Alap támogatásával meghirdetett pályázattal kettőst célt szeretnének elérni: tudatosítani a helyiekben a környezetükben levő „csoda” fontosságát, másrészt a turisztikai szenzáció kiépítésével növelnék a térség látogatottságát.
Hat évvel ezelőtt volt egy hasonló kezdeményezés, akkor a gelencei római katolikus templom, az illyefalvi és a bibarcfalvi református templom, a Csernátoni Népművészeti Múzeum, a Kézdivásárhelyi Céhtörténeti Múzeum, a Csomád–Bálványos természetvédelmi terület és a rétyi Nyír szerepelt a javaslatok között.
Bíró Blanka