Értékszüret a csütörtökön kezdődő Őszi Sokadalmon
A szervezők szerint változatos, de elsősorban értékközvetítő programokra számíthatnak mindazok, akik részt vesznek a csütörtökön kezdődő, vasárnapig tartó Kézdivásárhelyi Őszi Sokadalmon.
A négynapos céhes városi rendezvény fő helyszíne idén is a Gábor Áron tér lesz, ahol ezúttal is berendezkedhet a több mint 130 kézművest és hagyományos termelőt felvonultató vásár. Szintén a főtéren gyermekvárost alakítanak ki, míg a gasztronómiai programokat kínáló pityókafesztivál a közeli Molnár Józsiás parkban kap helyet. A tavaly rendkívül népszerű borudvarban idén a minőségi italok kóstolása mellett a népzenéé és a néptáncé lesz a főszerep.
A Kézdivásárhelyi Ifjúsági Szervezet (KVISZ) ifjúsági teret rendez be a fõtéri parkban, ahol kiállításokra, társasjátékokra, irodalmi rendezvényekre várják az érdeklődőket. A Vigadó művelődési ház udvarán idén is berendezik az Urbanizé-kertet, ahol az elektronikus zene kedvelői számára kínálnak programokat. Az Őszi Sokadalom keretében tartják meg a fúvószenekarok és mazsorett csoportok 14. találkozóját, melyre szombaton 11 órakor kerül sor a Molnár Józsiás parkban.
Előreláthatóan ezúttal is a főtéri nagyszínpad lesz a legnépszerűbb helyszín, ahol pénteken Keresztes Ildikó és zenekara, majd Ganxta Zolee és a Kartel lép fel. Szombaton Homonyik Sándor és zenekara lesz a sztárvendég, míg vasárnap a rendezvényt záró tűzijáték előtt a legendás Omega lép színpadra. A nagyszínpad programja keretében egyébként a délutáni órákban a helyi zenekarok szórakoztatják az Őszi Sokadalom résztvevőit. „Értékszüret – ez az Őszi Sokadalom mottója, ehhez ragaszkodva állítottuk össze az idei rendezvény programját is" – fogalmazott a rendezvényt beharangozó sajtótájékoztatón Bokor Tibor, a Háromszéki kisváros polgármestere.
Gyergyai Csaba
Krónika (Kolozsvár)

Közönségdíjat adtak át
Bezárult a Csoma-tárlat
Kedden a kovásznai Kádár László Képtárban tartották az idei Szárny... Szárnyalás című Csoma-tárlat záróünnepségét, amelynek keretében átadták a közönségdíjat Bartos Jenő jászvásári képzőművésznek, egyetemi tanárnak.
Konnát Rita, a képtár vezetője köszöntötte a szép számban összegyűlt közönséget, majd közölte a jelenlévőkkel, hogy az idei Csoma-tárlatra 75 művész küldte el alkotásait. Négy hónap alatt összesen 173 látogató adta le a voksát 53 képzőművészre, a Halmágyi Katalin közjegyző által felajánlott, ezerlejes díjat az eseményről hiányzó Bartos Jenő érdemelte ki 16 szavazattal.
Gazda József nyugalmazott tanár elmondta: az idei kiállítás azért volt jelentős a szervezők számára, mert ez a 25. rendezvénye a Csoma-tárlatokon futó kiállítás-sorozatnak. A több mint 30 helységből és 4 országból küldött művek négy hónapon keresztül voltak látogathatók a városi képtárban. Többek közt festményeket, grafikákat, szobrokat, üvegművészeti és textilművészeti munkákat láthattunk. A rendezvény hangulatát a Moldovai Dóra által előadott népdal és Kurta Béla ny. tanár gitárjátéka tette emelkedettebbé.
Szőke Zsuzsa
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Szeptember közepén döntenek
A Kolozsvári román adás nem kért az uszító riportból
Várhatóan nem mArad következmények nélkül, hogy a közszolgálati televízió (TVR) egyoldalúan, a Kolozsvári Magyar Napok ellen uszító módon számolt be a Beatrice múlt heti koncertjéről: szeptemberben az ügy a TVR vezetőtanácsa és etikai bizottsága, illetve az Országos Audiovizuális Tanács elé kerül, Nagy Feró pedig perelni készül – írja a Maszol.
A Maszol szerint a Kolozsvári Televízió román adásának főszerkesztője nem engedte be a híradóba a közpénzen készült, ferdítő tudósítást. Más kérdés, hogy a közszolgálati televízió egyes csatornája (TVR1) számára a másfél perces riport már megütötte a szakmai mércét. A Kolozsvári Magyar Napok főszervezője, Gergely Balázs a hírportálnak elmondta, hogy Diana Apahidean a riport leadása előtt őket is megkereste. Elmagyarázták neki, hogy a Beatrice dala nem a huszadik századi diktátorokat dicsőíti, ellenkezőleg, elítéli a terrorjukat. Aztán jött a meglepetés: a szervezők nyilatkozata nem került be a tudósításba. „Szándékosan ferdített riportjában az újságíró, hiszen tudta, hogy félretájékoztatja a nézőket” – mondta Gergely.
A főszervező ugyanakkor határozottan cáfolta, hogy a Beatrice koncertjének bármiféle irredenta színezete lett volna. „Nagy Feró többször is románul köszöntötte a románokat a színpadról. Semmi olyat nem tett, ami a román közösségnek szúrhatta volna a szemét” – magyarázta.
A Kolozsvári Televízió román nyelvű adásának főszerkesztője, Adrian Rozenberg nem volt hajlandó beengedni a híradóba Diana Apahidean tudósítását, annyira nyilvánvaló volt az egyoldalúsága. Gergely Balázs tudomása szerint a riporttól a román szerkesztőség is elhatárolódott, ugyanakkor Apahidean ártó szándéka, újságírói etikát semmibe vevő anyaga a Kolozsvári Televízió magyar adásának szerkesztőit is felháborította. Egyikük, Pákai Enikő a Maszolnak elmondta, arra készülnek, hogy elhatárolódásukat nyilvánosságra hozzák, vagy legalább a Bukaresti kollégák számára nyilvánossá tegyék, hogy teljes mértékben elhatárolódnak az ilyesfajta megnyilvánulásoktól. Állásfoglalásukat az etikai bizottsághoz is elküldik.
Diana Apahidean szabadúszó újságíró, nem a TVR alkalmazottja. Sajtóberkekben azt beszélik róla, hogy nagyon nem szíveli a magyarokat. A Maszol tőle is szerette volna megtudni, hogy mi járt a fejében, amikor az egyoldalú tudósítását készítette. Az újságíró azonban csak annyit mondott, hogy a TVR vezetősége megtiltotta neki, hogy az ügyről bármit is nyilatkozzon a sajtónak.
Gergely Balázs a sajtóból szerzett tudomást arról, hogy a Kolozsvári rendőrség is vizsgálódik a Beatrice koncertje miatt. Nagy Feróék fellépése óta több mint egy hét eltelt, de a Kolozsvári Magyar Napok szervezőit a hatóságok még nem keresték meg az ügyben. Gergely amúgy is úgy véli, a rendőrség le fogja állítani a vizsgálatot, annyira nyilvánvaló, hogy nem történt törvénysértés. A főszervező ugyanakkor reméli, lesz következménye a TVR etikai bizottságához, illetve az Országos Audiovizuális Tanácshoz (CNA) benyújtott panaszuknak. Ez leghamarabb szeptember közepén derül ki, ekkor tartja ugyanis legközelebbi ülését a testület. A TVR vezetőtanácsa szintén szeptember 15-én ülésezik.
Nagy Feró már többször is megszólalt ebben az ügyben. A Krónikának nyilatkozva a Beatrice frontembere azt is bejelentette, hogy bepereli a román TVR-t a ferdítő tudósítás miatt.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Ilyet még nem látott a kegytemplom!
A ferences szerzeteseknek is tetszett a Legendárium Babba Mária című rajzfilmje, amely Botár Gábor plébánosnak állít emléket.
Fél év alatt készítette el a Legendárium a Likas kő legendája és A rétyi nyír legendája utáni harmadik és negyedik rajzfilmjét. A tizenhat fős, fiatalokból álló csapat ezúttal a csíksomlyói Mária-kegyszobor legendáját, illetve a gyergyószéki táltos asszony mondáját dolgozta fel, sajátos ábrázolásmódokkal, stílussal kísérletezve.
A Csíksomlyóhoz kötődő rajzfilmet vasárnap a keletkezési helyén, a székelyek zarándokútjának végállomásául szolgáló kegytemplomban mutatták be, a hatalmas érdeklődésre való tekintettel kétszer is levetítették azt.
A premierről, a rajzfilmekről, a Legendáriumon belüli csapatmunkáról és a küszöbön álló nagyobb eseményekről lelkesen mesélt nekünk Fazakas Szabolcs ötletgazda, aki körbe is vezetett az egyre növekvő rajzfilmstúdióban, nyomtatott animációtervek, meseszekerek és sok-sok színes–vidám játék között, amelyek fokozzák a betérő jókedvét.
Nagyra tör a csapat
A Legendárium vezetőjének nem titkolt célja a Szejkefürdő székely disneylanddé alakítása, emellett a Kárpát-medencei legendavilág megismertetése a nemzetközi közönséggel. Az ezekhez szükséges technikai feltételek megteremtésén, illetve a megfelelő csapat kialakításán gőzerővel dolgoznak, magyarországi és amerikai szakemberek bevonásával.
A Székelyföldi rajzfilmstúdióban szinte kizárólag huszonévesek dolgoznak – Fazakas Szabolcs szerint a csapat toborzásakor az volt a legfontosabb szempont, hogy a jelentkezők tudjanak nagyban, távlatokban gondolkodni, ne ragadjanak le annál, hogy a produkciók egy kis stúdióban készülnek, ami a semmiből épült fel, és nem egy világcégnél. Volt, akit külföldről vagy más erdélyi városból sikerült hazacsábítaniuk.
Emellett azonban kulcsszó a fejlődni akarás: a csapattagok Budapesten tanulják az animáció csínját-bínját, és felkészülnek arra, hogy a Legendáriumnak sajátos animációs stílust tervezzenek. A harmadik rajzfilmjükben, a Babba Máriában különböző animációs technikákat kísérleteztek ki, s ezeket szeretnék átültetni a korábbi produkciójukba, a Likas kő legendájába is, mintegy ismertetőjegyként.
Az alkotások tehát azután is fejlődnek, hogy bemutatták őket – Szabolcs szerint a Székelyudvarhelyen pünkösdkor levetített Babba Mária és a múlt vasárnapi, Csíksomlyón bemutatott alkotás között rengeteg a különbség. Mivel a rajzfilmjeiket televíziós sugárzásra szánják, minden erejükkel azon vannak, hogy az ennek megfelelő színvonalat elérjék.
„Senki sem fogja levetíteni a rajzfilmünket csak azért, mert Erdélyből jöttünk. Vagy elég jó vagy nem foglalkoznak vele" – vázolja Szabolcs, majd elindítja a rajzfilmet, amelyet óriáskivetítőn láthatott a csíksomlyói közönség. A kegyszobor tatárjárás-korabeli legendáját a rajzfilmben a csuhás Gábor atya meséli el a kicsi Zetének a kegytemplom előtt Pünkösdkor, a csángó és székely keresztalják napba nézésének éjszakáján.
A rajzfilmbeli idősíkok különféle ábrázolásmódokat kívántak meg. A készítők odafigyeltek arra, hogy a kegytemplom, a Nyereg, a kápolna és a Hármashalom-oltár, sőt, még a csíki köd is megjelenjen a képkockákon, bónuszként pedig Botár Gábor plébános hangja is felcsendül a rajzfilmben.
Arckrém a Szűzanyának
A visszajelzések szerint a valóságos hatás nem mAradt el. A csapat kezdeti aggodalmai ellenére a kegytemplomban szíves egyházi fogadtatásra találtak; az atyák egyike meg is jegyezte, hogy a rajzfilmsikeresebb lehet a diplomácia terén, mint a hosszú tárgyalások.
A készítők azonban a gyerekeket tartják a rajzfilmek legfőbb kritikusainak, és elégedettek az eddigi kritikákkal. A vetítés közben ugyanis figyelték a reakciókat, és úgy látták, hogy a kicsik teljesen beleélték magukat a történetbe, magukénak érezték azt.
Az egyik kislány például riadtan nézte, ahogy a rajzfilmben a tatárok elhurcolják a helyéről a kegyszobrot, és csak akkor nyugodott meg, amikor látta, hogy az mégiscsak a templomban van. Egy másik kisgyerek pedig, a szobor vérző sebhelyét látva gyulladáscsökkentő krémmel akarta bekenni Szűz Mária arcát. Ezek a visszajelzések feledtetik a munka nehézségeit – hatódott meg Szabolcs, aki hamarosan egy saját kis „kritikusnak" örvendhet.
A Babba Mária tehát elérte végleges formáját – hivatalos Székelyudvarhelyi bemutatóját szeptemberre, az iskolakezdés környékére tervezik.
Közben elkészült a rajzfilm angol szinkronja is, a londoni Her Majesty-s színház jóvoltából, ebben hangsúlyozzák, hogy a csíksomlyói legenda jóval a Drakuláé előtt keletkezett. Külön odafigyeltek arra, hogy a személy- és helységneveket magyarul használják – mosolyra görbült a szánk, amikor angol színésznő kiejtésével hallottuk a Csíksomlyó szót.
Legendárium GO
Ugyancsak szeptemberben mutatnák be a rajzfilmsorozat negyedik részét, A táltos asszonyt, amely Gyergyószéken játszódik, és a szárhegyi székelyek tatárok fölött aratott győzelmét beszéli el.
Ebben a részben is fellelhetők a Babba Máriában látott új technikák, akárcsak a keretes szerkezet: egy molnár meséli el a történetet Zetének. A rajzfilm premierjét a gyergyói térségben tartanák meg.
Alighogy elkészült a két újabb rajzfilmmel, a csapat máris a következőt, azaz sorban az ötödiket tervezi. Az új alkotás amolyan nulladik rész lesz, amely a legendavilág hátteréről szól: többet tudhatunk meg Zetéről és az ördögről, megismerhetjük Csetliket, akinek társa is lesz, és kiderül, az ördög megkaparintja-e Csaba királyfi lovának ezüst patkóját, veszélybe sodorva a székelység legendáit.
A Legendárium azonban nem csak rajzfilmeket készít: könyvek, CD-k, játékok juttatják el egészen Amerikáig Székelyföld jó hírét. Sőt, a csapat nemrég informatikushallgatók segítségével egy telefonos alkalmazást is készített, amely utazás közben azokat a legendákat eleveníti fel, amelyek abban a térségben keletkeztek, ahol éppen áthaladunk. Biztosak vagyunk benne, hogy nem az utolsó újdonságukkal rukkoltak elő.
BÁLINT KINGA KATALIN
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Politikai szónoklatok és koncertek: megkezdődött a 4. Vásárhelyi Forgatag
A rendezvénysorozat fővédnöke, Kövér László magyar házelnök jelenlétében kezdődött el szerdán este a Kultúrpalota nagytermében 4. Vásárhelyi Forgatag.
A Kultúrpalota nagyterme ez alkalommal is megtelt, az ünnepi nyitógála meghívottja Tompos Kátya színész-énekes volt. A koncertet egy órán át tartó szónoklatok előzték meg, a meghívott vendégek, házigazdák, politikusok követték egymást a színpadon, és osztották meg hosszabban-rövidebben gondolataikat.
Megköszönték Floreáéknak
A két főszervező: Portik Vilmos és Soós Zoltán köszönetet mondtak szervezőtársaiknak, támogatóiknak, külön megemlítve a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatalnak azt a gesztusát, hogy beengedte a forgatagot a város szívébe. „Ritkán adatik meg, hogy köszönetet mondjunk a hivatalnak” – fogalmazott Portik. Kiemelte: a helyi tanácsosoknak és elsősorban az RMDSZ-képviselőknek köszönhető, hogy az idén első alkalommal sikerült a Maros-partról a Ligetbe költöztetni az eseményt. Soós Zoltán szerint is értékelendő a gesztus, de a jogok tiszteletben tartására is figyelni kell.
Portik Vilmos azt kérte Kövér Lászlótól: ha lehetséges, járjon közbe annak érdekében, hogy Marosvásárhely és Budapest között naponta legyen egyórás járat. Soós Zoltán kihasználva az alkalmat, köszönetet mondott a választóknak, mert, ahogy fogalmazott, különleges év volt számára a 2016-os esztendő, ám úgy érzi, ha nem is sikerült megválasztani polgármesternek, két, vagy négy év múlva ez még sikerülhet, tehát nincs ok elkeseredésre, nem szabad feladni, összefogással sikereket lehet elérni. A Vásárhelyi Forgatag megmutatta, hogy „erő van bennünk” – mondta, meggyőződése pedig az, hogy az idén azért sikerült behozni a városba, mert „nem hagytuk magunkat”.
A teremben az RMDSZ megyei vezetősége mellett jelen voltak az EMNP és az MPP országos vezetői, illetve a Székely Nemzeti Tanács, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács előljárói is. Külön köszöntötték a műsorvezetők Magyarország Csíkszeredai és Kolozsvári főkonzulátusainak vezető konzuljait, Zsigmond Barna Pált és Barabás Jánost, baja és zalaegerszeg testvérvárosok küldöttségeit, valamint a Sapientia Erdélyi Magyar Tudomány Egyetem rektorát, Dávid Lászlót, és Szabó Bélát, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem magyar karának vezetőjét, illetve Péter Ferencet, a megyei tanács elnökét és Nagy Zsigmond alprefektust.
Kövér: Budapest Bukarest szövetségese
A felszólalók között Izsák Balázs a Székely Nemzeti Tanács elnöke, majd Zatykó Gyula, az EMNP nevében köszöntötte a jelenlevőket, házigazdaként pedig Péter Ferenc mondott ünnepi beszédet. Végül Kövér László házelnök lépett a mikrofon elé, aki az erdélyi magyarság fogyatkozásáról beszélt, arról, hogy 1918. decemberében 100 ezer román gyűlt össze Gyulafehérváron, ahogyan 1990. februárjában 100 ezer magyar Marosvásárhelyen. Az 1918-ban elhangzott ígéreteket nem váltották be, a februári gyertyás tüntetésen a magyarok a megújulásért tüntettek. Arra a kérdésre, hogy van-e elég magyar ezek után is Marosvásárhelyen, a forgatag válasza az, hogy igen, van – fogalmazott Kövér.
A házelnök arra biztatott mindenkit, hogy vegyen részt a decemberi romániai parlamenti választásokon, illetve a magyar (kettős) állampolgárok az október 2-i népszavazáson is, és szavazzon nemmel a Magyarországra tervezett erőszakos betelepítések ellen. Kijelentette: rá kell jönnie a román államnak arra, hogy az erdélyi magyarok nem ellenségei a románoknak, ahogy Magyarország is szövetségese a román államnak. Ami a 19. és 20. században nem sikerült, az összefogás a 21. században sikerülhet – mutatott rá Kövér László.
Cigány dallal indított Tompos Kátya
A politikai szónoklatokat Tompos Kátya előadása követte. A színész-énekesnő a 2013-ban megjelent lemezéről mutatott be dalokat a Keresztül Európán zenekarral, ám előtte elmondta, hogy magyarul, angolul, franciául és oroszul énekel, mert ezekhez a nyelvekhez kötődik. Előadását egy Sepsiszentgyörgyi cigány dallal indította, majd sorra következtek a más-más nyelven előadott énekek.
Ugyancsak a forgatag nyitónapján, szerda este a Teleki Téka udvarán is koncert várta az érdeklődőket. Ott a Magyarországról érkezett Four Bones harsonakvartettnek tapslot a szépszámú közönség.
Antal Erika
maszol.ro

TGM: nem véletlen, hogy Kolozsváron adtam vissza a lovagkeresztet
Tamás Gáspár Miklós, a magyarországi rendszerváltás ikonikus alakja is visszaadja a lovagkeresztjét Bayer Zsolt kitüntetése miatt. A Maszolnak elmondta, nem véletlen, hogy Kolozsvári tartózkodása alatt hozta meg a döntést.
A Kolozsvári születésű, Magyarországon élő filozófus úgy fogalmazott: ha kitüntetnek egy olyan embert, aki rasszista, idegengyűlölő, sovén, nőellenes, homofób – és a sor folytatható – nézeteiről ismert, azzal a magyar állam bizonyos fokig magára veszi az említett nézetek ódiumát. Bayer Zsolt ugyanakkor személyében is közel áll az állam irányítóihoz is, köze van a FIDESZ hagyományához, így a kormányzat politikai gesztusa is volt a kitüntetés – tette hozzá.
„Fel kell emelni a szavunk ez ellen, különös tekintettel arra, hogy egyébiránt is milyen rossz a helyzet” – mondta Tamás Gáspár Miklós, utalva a magyar határon emelt kerítésre vagy a fajilag szegregált iskolák alapítására, amikor szintén felszólalhatott volna az értelmiség. Véleménye szerint most telt be a pohár. Ez néhány tucat ember szerény gesztusa, de legalább ennyit meg kellett tenni – szögezte le.
Arra a felvetésünkre, hogy a kisebbségek elleni uszítás az erdélyi magyarság számára különösen disszonáns üzenet, Tamás Gáspár Miklós elmondta, nem véletlen, hogy Kolozsváron döntötte el: maga is visszaadja az állami kitüntetését. Szavai szerint Erdélyben élnek olyan emberek, akik magyar állami kitüntetést kaptak, és sokaknak jól esne, ha innen is visszaküldenének párat. "Az erdélyi magyarság létérdeke, hogy ne terjedhessen a kirekesztő, soviniszta korszellem. "Remélem, hogy az erdélyi humanista szellem, aminek a nyomait még meg tudjuk találni a Házsongárdi temetőn kívül is, megelevenedik” – fogalmazott.
Csütörtök reggelig összesen 86-an adták vissza a kitüntetésüket, miután Áder János államfő kitüntette Bayer Zsolt publicistát. A köztársasági elnök hivatala a HVG-nek adott válaszlevelében azt írja, a hatályos jogszabályok alapján nincs lehetőség a kitüntetés visszavonására, a kitüntetés birtokosát sem törölhetik a listáról. Ha valaki visszaküldi a kitüntetését, azzal lemond a kitüntetés viselésének jogáról - de ezt a döntését bármikor módosíthatja” – olvasható a levélben.
Kustán Magyari Attila
maszol.ro

Székelyföld: előbb a leszakadás fenyegetettségét kell megszüntetni
Nemzetközi konferenciát szervezne jövő év tavaszán a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem és a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) Székely Tudományos Kongresszus néven.
Dávid László, a Sapientia rektora csütörtöki Marosvásárhelyi sajtótájékoztatóján leszögezte: a tudományegyetemnek az oktatáson kívül más feladata is van, a régió és a közösség szolgálatába kell állni, ezért vállalták a partnerséget az SZNT-vel. A professzor szerint a tudomány az egyetlen járható út, amely révén a többség és a kisebbség választ kaphat közös gondjaira.
Izsák Balázs társszervező, a Székely Nemzeti Tanács elnöke azt tartotta fontosnak kiemelni, hogy az autonómiáért folytatott harc eszköztárában a szellemi erőforrásokat is számon tartják. Szerinte a térség rendelkezik azokkal a szellemi erőforrásokkal, amelyekkel a gondok közép vagy hosszú távon megoldhatók. A kezdeményező csapat harmadik tagja, Bakk Miklós politológus úgy véli, a székely kongresszus megszervezésével elindíthatnak egy olyan folyamatot, amelynek keretében idővel a Székelyföld tudományos stratégiáját is kidolgozhatják.
Az ötletgazdák rámutattak, Székelyföldet nem a felzárkózás jellemzi, hanem ellenkezőleg, a leszakadás fenyegeti, amit mielőbb meg kell gátolni. Ez a törekvés szerintük a tudomány és a kultúra képviselői számára is feladatokat fogalmaz meg. Egy életképes, autonóm Székelyföldért olyan kérdésekre kell választ találni, mint például az, hogy a régió meg tudna-e élni saját erőforrásaiból, jelenti-e az önkormányzatiság, az autonómia a gazdasági önállóságot, mit kell tenni a székely közösségi identitás reneszánszáért, vagy mire épülhetnek Székelyföld szakpolitikái.
A tervek szerint 2017. április 19. és 21. között sorra kerülő kongresszus előkészítése érdekében külön szervezőbizottság alakul, addig a Sapientia EMTE Marosvásárhelyi karán jelentkezhetnek mindazok, akik részt kívánnak venni a konferencia munkálataiban.
Szucher Ervin |
Székelyhon.ro

Román mise Magyarbékásban, egyetlen magyar Damukon
Magyarbékás és Damuk a szórványok szórványa, a Szent Miklós egyházközség legtávolabbi fíliája. Ide tartozik Háromkút is, ott kéthetente van szentmise, a két messzebbre eső közösséghez havonta egyszer jár a lelkipásztor. Simó Ferenc kisegítő lelkész a szórványszolgálatos, hozzá csatlakoztunk.
Ha Gyergyószentmiklósról nézzük, hátborzongató, hogy van két olyan, egyházilag hozzá tartozó település, ahová csak havonta jut el a pap. Rettenetesnek keresztelhető az a tény is, hogy a magyar emberek ott románul hallgatják Isten igéjét. De ha közelebb megy hozzájuk a szentmiklósi, rádöbben, a legkisebb jelentősége annak van, hogy a Mi Atyánk vagy a Tatăl nostru csendül-e fel a templomban.
Vasárnap reggel kilenckor már ott álltunk a damuki templom előtt, miután a Gyilkostó és szoros kanyarjain túljutottunk, a főútról letértünk, majd autónkat elhagyva a hegytetői istenházához harántolva fellihegtünk. Igen, itt a templom közel van az éghez, kész zarándoklat egy-egy szentmisére menés, temetés.
Mindössze pár hívőre várunk, megfogyatkoztak. Ide járnak a görög-katolikusok is egy páran, de még így is, pappal, sofőrrel alig érjük el a tizenegy fős létszámot. Csoda-e, ha a lelkipásztornak van ideje mise közben mindenkivel kezet fogni, béke veledet kívánni, mégsem húzódik többórásra a szertartás. Az egykori hívek közül sokan a másvilágra, sokan külföldre költöztek, olyan sem egy van, aki baptistának állt át. Úgy tudják a „mAradékok” azért, mert őket nem fenyegeti a halál. Akik ide jönnek, az élettel vannak elfoglalva.
Egy család érkezik felfelé a hegyen. Idősebb házaspár három gyerekkel. Öt kilométerről jönnek. A férfi le-lemArad, benne van a korban, s a hamarabb odaérkező élete párja tudatja is velünk, megrendezte egészségét a sok kaszálás. Ő Bara Béla, az egyetlen magyar.
„Én ott születtem Gyimesközéplokon, Farkaspallónál nőttem fel. Megnősültem, s még hét évet Pallónál laktunk, de amikor apósom itt Damukon elhalt, lejöttünk ide. 1975-ben. Azóta itt lakunk. Még van egy magyar a faluban, Rakottyásból jött, itt lent, a gödörben lakik, de más nincs. Én vagyok az egyetlen római katolikus. Egyedül nekem nem misézhet a pap magyarul, megszoktam a románt. Mit csináljunk, a többiek nem értenek magyarul.”
Gyóntatással kezdődik a szertartás. A hét elsőáldozott hívő kivétel nélkül igényt tart erre. Simó Ferenc azt mondja, ez minden hónapban így történik. Az idősebb asszonyok a sekrestyei gyóntatószék felé igyekezve papírcetlit szorongatnak kezükbe. Az összetűrt füzetlapból kikandikálnak az egylejesek. Misét akarnak mondatni, annak árát viszik a papnak. Egészségért, gyógyulásért, a gazdaságért kérnek ilyenkor közbenjárást. Jó lelkek, más káráért „feketemisét” itt nem szoktak kérni.
Bara Béla felesége is megy, meggyónik, majd mise közben el-elmorzsol egy-egy könnycseppet. Áldozás után nem bírja fékezni magát, hiába próbál tekintettel lenni az arcát simogató kislánykára, kitör belőle a zokogás. A kis templomban, ahol a jobboldali padsorokban a férfiak ülnek, balról pedig a fehérnépek, sűrűn hullanak a könnycseppek, nincs ember, ki könnyeivel ne küszködne, ne szipogna. Együttérzés jele ez.
A házaspár két fiúgyermeknek adott életet. Mára mindkettő halott. Egyik betegségben, másik balesetben vesztette életét. Egyik fiú után egy unoka van, édesanyjával idegenbe költözött. A másikat felesége még éltében elhagyta, s hagyta a három gyermeket is. A két nagyobb fiút, és az akkor másfél éves kislányt. Aztán megtörtént a tragédia, a kicsik apa nélkül, a nagyszülőkre mAradtak. Bara Béla és felesége tisztességgel nevelte a gyerkőcöket, a kicsike nyugdíjt gazdálkodásból pótolva. Nemrég megérkezett az anya. Visszaköveteli a gyermekeit, vinné magával mind a hármat jelenlegi életébe, Spanyolországba.
Bírósági ügy lett az igényből, és nem nyomott a latban, hogy az anya elhagyta egykor kicsinyeit, az sem, hogy a gyerekek a nagyszülőkhöz ragaszkodnak, hogy az egyik fiú olyan ügyes focista, hogy ingyen kapott kosztot, kvártélyt Piatra Neamțon. Döntés, fellebbezés, majd újabb döntés erősíti: az anya viheti gyermekeit. „Hogy vehetnék el őket tőlem? Erőszakkal? Nem adom. Ilyen nem létezhet” - mondja Bara Béla, és bízik Istenben-emberben, hogy megmAradhat kicsike családja egy fedél alatt.
Továbbindulunk, Magyarbékás irányába. Hajdanán Damuk Magyarbékásnak volt a filiája, nagy plébánia is van ott, s bár régen nincs helyben lakó pap, nem áll üresen az ingatlan. Bérbe adta az egyház, kvártély fejében a lakók csinosítják az épületet. Hiba nincs az egyezségben – így tűnik kívülről, hisz új cserepek a tetőn, néhány nyílászárót is termopánra cseréltek már.
Egy udvaron van a plébánia, templom és temető. Délben kezdődik a mise, a templom búcsúünnepe ez, Szent István napja. Hogy kevesen vagyunk-e vagy sokan, nézőpont kérdése. Szám szerint huszonnyolcan, görög- és római katolikusok együtt hallgatjuk: „Szfântul Ștefan, regele Ungariei...”, azaz Szent István, Magyarország királya.
Simó Ferenc lelkipásztor prédikációjában a történelmi tények mellé fűzi a szentség fogalmának ismertetését is. A szent élet, mint mondja, nem egy történelem ködébe veszett, pár személy által birtokolható előjog, hanem a mai valóság része.
Pisszenés nélkül hallgatták lelkipásztorukat a hívek, mint mondták, egymás között csak mosolygós papként emlegetik. Mert ugyan ritkán jön, de akkor kedélyesen szóba áll velük, leül asztalukhoz, meghallgatja bajaikat. Hozzám pártol egy asszony, és be is mutatkozik: csángó-féle vagyok. Nem gyimesi, nem is moldvai. Hargitában született, csak így jelöli meg világra jöttének helyét. Aztán olyan férjet kapott, aki az italt nála többre értékelte. RámAradt a bú s a sok kapálás. Elment Bukarestbe, „servitoare” lett. Férjet is kapott, mint mondja, olyant, amilyent ott kaphatott: románt. Harminc év együttélés feledtette a múltat és a magyar nyelvet. Annak is története van, miért él Magyarbékásban. Itt van a lányának egy lakása. „Leányom kiment Olaszországba. Hiúba aludt, most háza van. Az itthoni lakása üres, én kócsolom.”
Megértik egymást? – kérdez ránk egy idős asszony tiszta magyarsággal. Ő itt az egyetlen személy, aki színtiszta magyar származásában és nyelvében egyaránt. Kilencven esztendős, s mint mondja, kicsit nehezére esik a menés újabban, eddig semmi baj nem volt a „szerkezettel”. Simon Rozália ő, aki a legtöbbet tud az egyházközségről, hiszen fél évszázadon át kántor és mindenes volt, nemrég adta át öccsének az orgonálást.
„Itt születtem magyar családban. Kilencen voltunk testvérek. Háború előtt még olyan sokan voltunk itt magyarok, hogy a templompadok tele voltak. Akkoriban volt még helyben lakó lelkipásztor is, a katonapap, Ambrus Szaniszló” – sorolja a tényeket, mint akinek az idő nem kezdte ki a memóriáját.
A háború romlást hozott. A katolikus templomot is kiürítették. Nagy szerencse, hogy egy román pap amit összeszedhetett, megőrizte, az ortodox templomban tartotta, tőle vehette át a javakat a '60-as években Dani Gergely plébános és Bodó Péter lelkipásztor. Bodó Péter segített a templom újra-berendezésében, ő járt vissza rendszeresen a magyarbékásiakhoz, damukiakhoz is. Három napba is beletelt az utazása az akkori közlekedési feltételek mellett, s ha megérkezett, a plébánián hált meg egy-két éjszakát.
Ma már a görökkatolikusokkal együtt sem sikerül megtölteni a templomot, még a búcsús szentmisén sem. De ennek is van előnye, legalább mindenkit meg lehet hívni utána ebédre. Mert a plébániaudvarban hosszú, terített asztal várt mindannyiunkat.
Rózsika néni csak mesélte a templom múltját, aztán rátért a sajátjára is. Gyereke neki nem született. De a szomszédban volt egy többgyerekes család, s köztük egy ügyes kislány, aki a többieknél is szívesebben volt Simonéknál. Tizenegy éves volt Lenuța, amikor Rózsika néni férjétől őt kapta születésnapi ajándékba: örökbe fogadták. „Olyan jól süt és főz, érzéke van hozzá. Azt mondják, én tanítottam, de nem kellett őt tanítani. Azt is mondják, hasonlít hozzám. Hát ezt a csodát” – lelkendezik a kilencven éves néni, és jön is fogadott lánya, nem másért, csak hogy az anya arcát megsimogassa, kívánságát kitudakolja.
Lenuța nem beszél magyarul, azt mondja, hibásan ejtené a szót, s restellné miatta magát. Mint ahogy románul kínálja a csorbát Laci is, ő főzte nagy izgalommal, mert ekkora adagot még sosem készített. Jóllakatnak aztán töltött káposztával, többféle süteménnyel, és a kávé mellett annyira oldódik a hangulat, hogy még a cölibátus kérdését is megpendítik lelkipásztoruknak. Ragasztott nevéhez híven csak mosolyog Simó Ferenc, majd búcsúzáskor mindenkihez szól egy jó szót. Hogy meglátja, jobb lesz, bízzon Istenben, legyen lelkében béke, imádkozzon, mi is imádkozunk érte. És ha kicsi időre is, de az emberek mosolyra váltanak, törpül a bánat. Mert az örömnek és gyásznak, a léleknek, ha közelről nézzük, nincs nemzetisége.
Balázs Katalin
Székelyhon.ro

Mi, a köztörvényesek és „ők”
Alig több mint három hónap alatt nyugdíjba vonult a helyi és megyei rendőrség vezérkara, ugyanezt tette az udvarhelyi főügyész is. Távozókról vagy jót, vagy semmit, de azért halkan megjegyzem, hiába az agyonhivatkozott bűnözési statisztika – melyben, ugye, Hargita megye és Udvarhely mindig „túlteljesít” –, azért van/lenne mit a most nyugdíjazottak fejére olvasni. Nem teszem, mert megrögzött pozitivistaként reménykedem: tisztább és tökös(ebb) rendőrségi-ügyészségi vezetőkre várok, akik a titkosszolgálatokkal közösen nem annak rendelik alá a (helyi!) bűnüldözést, illetve a közbiztonság kérdését, hogy (mi, Székelyföldi magyarok) mennyire is jelentünk nemzetbiztonsági kockázatot – szerintük.
Ideje végre kinyitni Pandora szelencéjét, már csak azért is, mert rég ismerjük a benne rejlő „titkokat”! Bizalmatlanság volt, van és lesz Székelyföldön, így Udvarhelyen is. A rendőrség, ügyészség és bíróság működésére mindig is kihat, hogy még valamiféle román nemzetbiztonsági szempontokat is figyelembe kell venni. Nekik. Mi meg, az akaratunkon kívüli magyarok, e rendszer tárgyai (máshol csak sima állampolgárok!) szintén bizalmatlanok vagyunk. Pont azért, amiért nemzetbiztonsági kockázatot jelenthetünk. Azért, mert vagyunk, olyanok amilyenek, nem mellesleg őshonos „mások”. Szerintük persze „jövevények”, de ez most mellékszál…
Délibábot kerget, aki azt hiszi, hogy a közeljövőben gyökeresen változna a helyzet. Most, hogy az USA atomfegyvereinek is otthont ad Románia – meg nem erősített hírek szerint –, emberi és közösségi jogainkat még nehezebb lesz érvényesíteni, mert ezután a geopolitika még inkább közbeszól. Nincs az az amerikai vagy Soros-pénzekből eltartott jogvédő(?) szervezet, amely ezután fajsúlyosabban állna ki mellettünk. Valljuk meg, eddig se vitték túlzásba, de ez legyen az ő saruk. De akkor miként tovább – legalábbis közbiztonsági fronton?
Ó, nem várunk nagy dolgokat, dehogy. Amúgy is rá vagyunk utalva, el kell fogadnunk a román(iai) igazságszolgáltatást úgy, ahogy van. Nincs más, bíznunk kell benne, mert ez az egyetlen út. Alternatíva márpedig nincs, és nem is lesz. (Az álomkergetők most hagyjanak!)
Francokat akarok geopolitikai elemzésekbe bocsátkozni. Én csak a Székelyföldi közbiztonságról, illetve saját, tehát magyar köztörvényeseinkről beszélek. A közbiztonság kérdését le kéne már választani az előbbiekben érintett román(iai) nemzetbiztonsági kurzusról, netán gyakorlatról. A titkosszolgálat helyi korifeusainak, de a rendőrségnek is ideje lenne belátni, hogy saját maguk és központi/más küldetésük szempontjából is visszaüthet, ha helyi köztörvényeseket szerveznek be besúgóknak, akik cserébe „előjogokban”, netán elnézőbb bánásmódban részesülnek, ha lyukra futnak. Az ilyen „elnéző kegyességekkel” csak hergelik a törvénytisztelőket, azokat is, akiktől adó formájában a fizetést kapják – jó na, az ún. Székelyföldi „veszélyeztetettségi juttatásokon” túl. Ki kell mondani végre, hogy eddig ez és így zajlott, ezt a gyakorlatot kéne „normális” mederbe terelni.
Persze én is túl vagyok már délibábkergető korszakomon. Mégis, most van némi esély arra, hogy a majdani rendőrségi, ügyészségi vezetők leszámoljanak az eddigi gyakorlattal. Hogy pitiáner, egybites bűnözőknek legyenek előjogaik csak azért, mert sikerül megvezetniük a szerveket s néha odadobnak egy-két koncot, valakit saját bűntársaik közül. Várom a végleges kinevezéseket, várom első lépéseiket, és azt is, hogy a közbiztonság kérdéséhez miként viszonyulnak. Hogy vajon az újonnan kinevezettek mennyire hódolnak be a szép statisztikáknak és áldozzák be saját hivatástudatukat – már ha van/lesz nekik olyanjuk...
Akkor is bizakodón várom, ha krónikus álmodozónak tűnnék. Írni és álmodozni ugyanis szabad. Még
Szőke László
Székelyhon.ro

Nem akart „román község” lenni Sepsikőröspatak
Újrakötötte a testvértelepülési szerződést a Háromszéki Sepsikőröspatak és a magyarországi Mezőtúr. A 24 éve aláírt dokumentum megújítására azért volt szükség, mert a Háromszéki község polgármestere, Kisgyörgy Sándor nem tartotta helyénvalónak, hogy az eredeti megállapodásban Sepsikőröspatak „román községként” szerepelt.
Az elöljáró egy korábbi látogatáson vette észre, hogy a mezőtúri polgármesteri hivatal csarnokában kifüggesztett szerződésben Sepsikőröspatak román községként szerepel, és a román zászlót tűzték ki mellé. Kisgyörgy Sándor leszögezte, a község Románia területén fekszik, de a „román község” meghatározás mégsem helyénvaló rá, ezért kezdeményezte, kössenek új szerződést.
A megállapodás megújítására a magyar nemzeti ünnepen került sor, amikor öttagú kőröspataki küldöttség látogatott Mezőtúrra. Az új dokumentumban már a nemzetegyesítés szerepel célkitűzésként, és a két magyar település gazdasági és kulturális együttműködését szolgálja. Kisgyörgy Sándor ugyanakkor azt javasolta, hogy a mezőtúri polgármesteri hivatal csarnokába a szerződés mellé tűzzék ki a székely zászlót.
Sepsikőröspatak község és Mezőtúr városa 24 évvel ezelőtt kötött testvértelepülési szerződést, a két helység között élénk, jó a kapcsolat. A mezőtúriak idén nyáron emléktáblát állítottak Sepsikőröspatakon a Háromszéki faluban született Asztalos György jogásznak, aki a „mezőtúri városháza jogügyi tanácsnoka” volt, a város köztiszteletben álló személyisége. Mezőtúron idén augusztus 18–21. között szervezték meg a testvértelepülési találkozót, és ez alkalommal újították meg a szerződést.
Bíró Blanka
Székelyhon.ro

Marosvásárhely árnyékában
Ha az egészséges önérzettel rendelkező román emberek valóban nyitottan, elkötelezetten és nem szűk látókörűen követnék sorsuk, országuk, nemzetük alakulását, figyelnének a Magyar Országgyűlés elnökének Marosvásárhelyen mondott szavaira.
Kövér László ugyanis a Vásárhelyi Forgatag fővédnökeként a kulturális rendezvénysorozat nyitógáláján nem csupán arról beszélt, hogy az 1990-ben élt magyar közösség minden második tagja hiányzik ma Marosvásárhelyről, hanem a térségünkben élő nemzetiségek számára is üzent. Akinek tehát van füle, hallhatja: „Előbb-utóbb a román emberek is kénytelenek lesznek szembesülni azzal, hogy őket is kísérti a Marosvásárhelyi, az erdélyi magyar sors: vannak olyan erők és érdekek a nagyvilágban, amelyek hasonlóan el akarják idegeníteni a románokat a szülőföldjüktől, hasonlóan szét akarják zilálni nemzeti önazonosságukat, hasonlóan meg akarják őket fosztani hitbéli kapaszkodóiktól.” Noha nehezen képzelhető el, hogy Kövér László szavai hirtelen megvilágosodást jelentenének a román ajkú polgárok számára, az egymásrautaltság tényének ismételt kinyilatkoztatására érdemes lenne felfigyelniük. A házelnök ugyanis nem véletlenül említ geopolitikai játszmákat, amelyek következményeként veszélyeztetett az európaiak szülőföldhöz való joga, miként az sem megalapozatlan, hogy minden európai polgárnak kijut a Marosvásárhelyi magyar sorsból, reményből és félelemből. Igaz, alig hihető, hogy román felebarátaink nagyon megilletődnek egy saját városukat, közösségüket érintő majdani Marosvásárhelyi analógia víziójától. Ám tekintve Európa jelenlegi helyzetét, veszélyeztetettségét, elképzelhető, hogy tíz-húsz-harminc év múltán mégis igazat adnának Kövér Lászlónak. Mindezek persze nem orvosolják, még csak nem is enyhítik az erdélyi magyarság Marosvásárhellyel kapcsolatos veszteségérzetét. A fájdalom mArad, mint ahogy a kihívás is állandósul: erdélyiek, anyaországiak alakíthatnák úgy a nemzetpolitikát, hogy hasonló traumák ne ismétlődhessenk meg. De a Kárpát-medence, illetve Kelet-Közép-Európa népeinek egymásrautaltsága tekintetében sincs új a nap alatt. Nemcsak azért, mert Ady már 1908-ban harsogta: „Hiszen magyar, oláh, szláv bánat / Mindigre egy bánat mArad”, illetve „Mikor fogunk már összefogni... Magyarok és nem magyarok?”, hanem azért is, mert mind egyértelműbb: Dunának és Oltnak valóban egy a hangja. Míg az elmúlt száz év gyűlölködésről és viszályról szólt, a következő száznak az egymásrautaltságról kellene szólnia. Nem feltétlenül azért, mert hirtelen nagyon megszerettük egymást, hanem főként azért, mert a már említett geopolitikai játszmák, folyamatok mindannyiunkat arra kényszerítenek, hogy sorsunkat közös érdekeink szerint alakítsuk.
Mózes László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Tanítók és óvónők tábora
A Csiporkázó Játszóház Egyesület szervezésében augusztus 22–29. között az alsócsernátoni Enikő Panzióban zajlik a kézdiszéki tanítók és óvónők tizennyolcadik tábora.
A szállást a panzió biztosítja, az étkeztetésről az egyesület gondoskodik. Rádu Ibolya tanítónő, táborvezető arról tájékoztatott, hogy ezúttal a cigányoktatás problémái kerültek terítékre. Cigány népdalokat énekelnek, és a cigány konyha jellegzetes ételeit főzik meg. A kézműves-tevékenységek közül a résztevők a szalmafonást és a kilintechnikát sajátítják el. A szakmai felügyeletet Botos Erika, a Tanítók Háza igazgatója biztosítja. Oktatók: Rádu József és Fábián Irma, a két tréner pedig Gábor Judit és Torzsa Ibolya. Tegnap gombásztak, a többi napon elsősorban szalma asztaldíszeket állítanak elő. A cigány konyhát Bágyok Károly Sepsiszentgyörgyi gasztroblogger, a Szabadtűzi Lovagrend Erdélyi Rendjének főkancellárja irányítja, ma cigánypecsenye, gulyásleves és hígpalacsinta készül. Az őrkői cigányiskola és a petőfalvi iskola pedagógusai is beszámoltak a táborozás ideje alatti élményeikről, gyakorlati tapasztalataikról. A tábor folytatásaként a résztvevők minden hónap második csütörtökén találkoznak, megbeszélik gondjaikat, és aznap kézműves-foglalkozásokat is tartanak.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Átlépik a Kárpátokat
A Kárpátok hágóin való jelképes átkeléssel emlékezik meg a román hadsereg holnap arról, hogy Románia száz évvel ezelőtt lépett be az első világháborúba. A védelmi minisztérium közleménye szerint „a kiegészült Románia elsősorban a nemzet javát saját életüknél is előbbre tartó, a harcmezőn elesett vagy fogságban elpusztult román katonák véráldozatára épült”: az első világháborúban 330 ezer román katona halt meg, a harcok túlélői közül pedig 76 ezer mAradt hadirokkant.
A centenáriumi ünnepségsorozat első mozzanataként ma országszerte száz első világháborús emlékműnél, illetve katonai temetőben rendeznek névsorolvasást, amelyeken a térségben elesett hősök nevét sorolják el a megemlékezéshez csatlakozó közéleti személyiségek, katonai vezetők, a hősök leszármazottai, gyermekek és helyi polgárok.
Szombaton Curtea de Argeşen I. Ferdinánd király sírjánál, illetve a Brassó megyei Fundatán, az első román hősi halott emlékművénél rendeznek koszorúzást. Aznap 21 órakor, a száz éve kezdődött offenzívát felidézve, a Kárpátok tizenhat hágóján rendez felvonulást a román hadsereg egy-egy szakasza. A védelmi minisztérium arra biztatja az érintett települések lakóit, hogy maguk is csatlakozzanak a jelképes emlékmenethez.
Vasárnap Bukarestben az ismeretlen katona emlékművénél tartandó egyházi szertartással folytatódik a román védelmi minisztérium első világháborús megemlékezéseinek sorozata. A világháború kitörésekor még a központi hatalmak oldalán álló Román Királyság 1916. augusztus 27-én intézett támadást az Osztrák–Magyar Monarchia ellen, miután az antant arról biztosította Bukarestet, hogy győzelme esetén megkapja Erdélyt.
A román hadseregnek Csík és Háromszék vármegyét, Brassót és Nagyszebent sikerült elfoglalnia, majd az ellentámadásba lendült osztrák–magyar és német csapatok 1916 októberéig kiszorították a román katonákat Erdélyből.
Románia 1917-ben kötött békét a Bukarestet is elfoglaló tengelyhatalmakkal, majd 1918-ban újra hadat üzent Németországnak, csapatai ismét átkeltek a Kárpátokon, és a győztes oldalon fejezte be a háborút.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Ápoljátok Úz völgye szellemét
Tisztelt és szeretett Úz völgyébe zarándokló testvéreim!
Úz völgye szellemét őrzők és táplálók közakaratából 1994-től – amióta székely kopjafás kőemlékművet állítottunk fel az itt 72 évvel ezelőtti ellenséges betörésben elesettek emlékére – mostanáig a térparancsnoki tisztséget töltöttem be. Az eltelt 22 év alatt a rám háruló teendőket képességem szerint lelkesen végeztem, hagyományt teremtve.
Most már előrehaladott, 92 éves koromban, gyengült és gyógyíthatatlan betegségem állapotában becsületes és őszinte meggyőződésem arra bír, hogy a mai nappal lemondjak az Úz-völgyi térparancsnoki tisztségről, valamint a hadtörténészek által ajándékozott tábornoki rangomról. Továbbra is tisztelem a II. világháború eseményeit, amelyben aktívan részt vettem, de kegyelettel emlékszem az I. világháború dicső tetteire is, amelyben édesapám vette ki részét, s amelynek ma van a 100. évfordulója. Ekkor érkezett meg a hadszíntér az Úz-völgyi Mogyorós-tetőre. Kedves testvéreim! Ápoljátok, és őrizzétek meg Úz völgye szellemét, adassék tisztelet a hősök emlékének és az életben mAradtaknak, akik védték hazájukat, védik szülőföldjüket, anyanyelvüket, magyar nemzeti identitásukat.
Köszönöm a megtiszteltetést,
De nem élek többé vele,
Nem vagyok már kardél,
Hanem csak a nyele.
Úz völgye, 2016. aug. 26.
Dr. Szőts Dániel
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Telt házas Forgatag-megnyitó
Nem csak négy napra miénk a város
Szerda délután negyedik alkalommal indult el a vásárhelyiek színekben, hangokban, ízekben gazdag, nagy találkozásokat, közös élményeket ígérő Forgataga.
A 400 éves szabad királyi város négynapos ünnepének első perceiben a magyar, majd a székely himnuszt énekelte felállva a Kultúrpalota telt házas közönsége. Ezt követően a megnyitó házigazdái, Ritziu Ilka Krisztina és Kinda Szilárd színművészek üdvözölték az anyaországi vendégeket, a helyi vezetés és a történelmi egyházak képviselőit, illetve a sok száz fős nagyérdeműt, majd a Forgatag két főszervezője lépett az egybegyűltek elé.
– Ritkán adatik meg a Marosvásárhelyi magyaroknak, hogy köszönetet mondhassanak a polgármesteri hivatalnak. Azt a gesztust, hogy a Forgatag a város szívébe költözhetett, mi tudjuk értékelni – mondta Portik Vilmos, majd a városvezetéssel folytatott kommunikáció előmozdítóinak köszönte meg a támogatást. A továbbiakban azon reményét fejezte ki, hogy a rendezvény fővédnökeként jelen levő Kövér László, az Országgyűlés elnöke az elkövetkezőkben is Marosvásárhely segítségére lesz.
– Különlege év számomra az idei – kezdte beszédét Soós Zoltán, majd az egyházaknak, civil szervezeteknek és azon szavazópolgároknak mondott köszönetet, akik a polgármesteri választásokon támogatták.
– Egymásra találtunk, és ez óriási eredmény. Ezzel a munícióval négy év múlva senki sem tud megállítani – ígérte Soós, majd azokról a "gesztusokról" szólt – mint például a Bethlen Gábor-szobor állítása – amelyekkel a városvezetés még tartozik Marosvásárhelynek.
A továbbiakban a politikai pártok és civil szervezetek képviselői szóltak a nagyérdeműhöz. Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke újra a Székelyföldi területi autonómia megvalósulásának fontosságáról beszélt.Zatykó Gyula, az Erdélyi Magyar Néppárt alelnöke az erdélyi városokban megrendezésre kerülő magyar napok szükségességét, közösségössze-tartó erejét hangsúlyozta. Bíró Zsolt, a Magyar Polgári Párt elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy a Vásárhelyi Forgatag sikertörténete azt bizonyítja, él még városunkban a közösségi tudat.
– Erős közösséggé elsősorban a kultúra kovácsol – hangsúlyozta Biró Zsolt, végül így zárta gondolatmenetét: – Erős közösségként éljük hétköznapjainkat, azzal a tudattal, hogy nem csak négy napra miénk a szabad királyi város.
Péter Ferenc megyei tanácselnök Kelemen Hunornak, az RMDSZ elnökének üdvözletét tolmácsolta, majd a maga nevében is gratulált a rendezvény szervezőinek.
– A történelem azt mutatja, hogy a város, illetve a térség akkor tudott fejlődni, amikor megvolt hozzá az akarat. Marosvásárhely sokat köszönhet Bethlen Gábor fejedelemnek és Bernády György polgármesternek is, aki új irányt szabott a fejlődésnek... A Forgatagnak első perctől célja megmutatni értékeinket, azt, hogy a magyar közösség képes összefogni egy jó ügy érdekében – mondta a megyei tanács elnöke, végül azt az örömteli hírt közölte, hogy az önkormányzat nemsokára pályázatot nyújt be a Kultúrpalota restaurálására.
"Minden európai polgár kicsit vásárhelyi"
– MAradtunk-e elegen Bernády városában? – tette fel az 1990 márciusa után és most is időszerű kérdést KövérLászló, a Magyar Országgyűlés elnöke. Ennek kapcsán arra hívta fel a figyelmet, hogy ma már az 1990-es magyar közösség minden második tagja hiányzik Marosvásárhelyről, és ez a számokban tükröződő valóság nemcsak a román politikai vezető réteg magyarellenességéről, hanem az erdélyi és magyarországi nemzetpolitika teljesítményéről vagy annak hiányáról is vádlón szól. A múltba visszatekintve Kövér László a 400 évvel ezelőtti város kétezer székely lakosának védekezőképességére, majd az 1990-es februári könyves, gyertyás tüntetésre emlékezett, amely ismételten bizonyította, hogy a vásárhelyi magyar közösség "nem a szalmaláng, hanem az el nem alvó gyertyaláng népe." A továbbiakban a Forgatag fővédnöke európai viszonylatban szólt a szülőföldhöz való jog elvesztésének veszélyéről.
– Amikor vannak politikusok, akik a népakaraton nyugvó demokráciából éppen a népet száműzik, minden európai polgárnak kijut a vásárhelyi magyar sors. Minden európai polgár kicsit vásárhelyi, csak még nem tud róla. Előbb- utóbb a román emberek is kénytelenek lesznek szembesülni azzal, hogy őket is kísérti a Marosvásárhelyi, az erdélyi magyar sors: vannak olyan erők és érdekek a nagyvilágban, amelyek hasonlóan el akarják idegeníteni a románokat a szülőföldjüktől, hasonlóan szét akarják zilálni nemzeti önazonosságukat, hasonlóan meg akarják őket fosztani hitbéli kapaszkodóiktól.
Kövér László a közös erdélyi jövő megőrzésének lehetőségét abban látja, hogy Románia végre felismeri, az erdélyi magyarság nem veszélyforrás, Magyarország nem ellenség, hanem érték- és érdekközösségben levő szövetséges. A házelnök Bethlen Gábor végrendeletéből idézve tolmácsolta jókívánságát a vásárhelyieknek: "Az Isten segítsen, igazgasson benneteket az igaz egységre és egymás iránti szeretetre". A Forgatag fővédnöke beszéde végén arra kért minden romániai magyar választópolgárt, hogy a decemberi romániai parlamenti választáson szavazatukkal erősítsék az erdélyi magyar politikát, a kettős állampolgársággal rendelkezők pedig ne feledkezzenek meg az október 2-ai magyarországi népszavazásról, és voksoljanak nemmel az unió által tervezett kényszerbetelepítésekre.
A megnyitó második felét Tompos Kátya Budapesti színésznő, énekesnő és zenekara egy Európán átvezető, könnyed zenei utazással töltötte ki. A nagyérdemű Sepsiszentgyörgyi cigány éneket, megzenésített Váci Mihály-verset, francia sanzont, jiddis, orosz és angol dalt is hallhatott. A Forgatag az est következő órájában a Kultúrpalotából a Teleki Téka udvara felé vette az irányt, ahol a Four Bones harsonakvartett szépszámú közönségnek játszhatott.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)

Székely kongresszust tartanak a Marosvásárhelyi Sapientián
Intézményköziség a tudományosság vonatkozásában
Dávid László, a Sapientia Tudományegyetem rektora korszakalkotónak nevezte, hogy a Sapientia ad otthont és társszervezője a székely tudományos kongresszusnak, amelyre 2017. április 19-21. között kerül sor. A bejelentés tegnap Izsák Balázzsal, az SZNT elnökével és Bakk Miklóssal, a Sapientia EMTE docensével közösen tartott sajtótájékoztatón hangzott el.
Az universitasnak az oktatáson kívül a régió szolgálata is feladata
Dávid László kifejtette: az oktatásban a Sapientia már jeleskedik. Ám az egyetemnek mint universitasnak más feladata is van. "Ilyen feladat a régió, a közösség szolgálata, és a lehető legjobb példája annak, hogy tudományos módszerekkel, tudományos műhelyek segítségével próbálunk választ adni a régióban, a Székelyföldön felmerült gondokra, és kialakítani egy élhető jövőképet".
Elmondta, hogy a Székely Nemzeti Tanáccsal közösen szervezik meg a kongresszust, és a Sapientia ad helyet a rendezvénynek. A részleteket az elkövetkezendőkben fogják meghatározni.
Fontosnak nevezte, hogy amint a tudományokban szokás, nemzetközi konferencia lesz, amely három hivatalos nyelven, magyarul, románul és angolul zajlik majd. "Meggyőződésem, hogy ez az egyetlen járható út a többség és kisebbség párbeszédében, mert a tudomány az a közös nevező, az a közös alap, amivel megoldást találhatunk a közös gondjainkra. Mert az, hogy egy kisebbség otthon érzi-e magát, van-e megfelelő jövőképe, a többségnek is gondot jelent" – jelentette ki Dávid László.
"Székelyföld rendelkezik elegendő szellemi erőforrással ahhoz, hogy a saját gondjait megoldja"
Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke újra hangsúlyozta, hogy az SZNT Székelyföld területi autonómiáját tűzte ki célul. "Eszközeink a jog és a demokrácia eszközei, és ezek között a szellemi erőforrásokat is számon tartjuk. Úgy gondoljuk, hogy Székelyföld rendelkezik elegendő szellemi erőforrással ahhoz, hogy a saját gondjait megoldja, hogy vázoljon egy olyan jövőképet, amely Székelyföld minden lakója számára elfogadható. Rendelkezik elegendő szellemi erőforrással, hogy válaszokat adjon azokra kérdésekre, amelyeket az elmúlt tíz esztendőben nem egy esetben az SZNT vezetőinek tettek fel, mi pedig úgy gondoljuk, hogy vannak olyan kérdések, amelyekre a szakmai eliteknek kell választ keresni és találni. Abban bízunk, hogy a Sapientia egyetem – amely az elmúlt évek során bebizonyította, hogy a Kárpát- medencei magyarság egyik legtekintélyesebb intézménye –, az eljövendő időkben lehet az a szellemi műhely, amely ezeket a szellemi erőforrásokat összefogja. És a székely tudományos kongresszus, amely lényegében az 1902-es székely kongresszus hagyományához nyúl vissza, a Székelyföldi tudományos életnek egy intézményesített formája lesz a jövőben, amelyet időszakonként össze fogunk hívni, és amely a helyi kihívásokra keres megfelelő válaszokat a szellem, a tudás eszközével."
Elindulhat egy folyamat, amely Székelyföld regionális tudományos stratégiáját is kimunkálhatja
Bakk Miklós, a Sapientia EMTE docense, a székely kongresszus főszervezője a Sapientia részéről elmondta, hogy a székely kongresszus reményeik szerint azt fogja példázni, hogy hogyan mAradnak fenn a hagyományok. Véleménye szerint a hagyományok úgy mAradnak fenn, ha meg tudnak újulni, korszerű tartalmakat tudnak magukba olvasztani. "Az 1902-es székely kongresszus olyan körülmények között került megszervezésre, amikor az Osztrák-Magyar Monarchiában a Székelyföld Világosan leszakadó perifériaként volt megjelölhető". Véleménye szerint Székelyföld mint hagyományos történelmi régió a történelmi régiókon belül inkább leszakad, mint fölzárkózik. "Ha ezt a folyamatot meg akarjuk állítani, szükség van arra, hogy a modern regionális fejlesztési elképzeléseket minden színtéren stratégiailag is megalapozzuk" – mondta.
Kijelentette: "Bár székely kongresszusnak nevezik, tulajdonképpen egy korszerű nemzetközi konferenciát kívánunk szervezni, amely átfogja mindazokat a diszciplínákat és tudományágakat, amelyek a térségi kutatásaik révén kapcsolódnak Székelyföldhöz. Ugyanakkor az interdiszciplinaritás révén esetleg példát mutathat. Vagyis azt próbáljuk fölmutatni ezzel a konferenciával, hogy Székelyföld mint régió létezik tudományos kutatási témákban is, és létezik immár olyan humánerőforrás- potenciálként, amely a térség jövőjére nézve talán biztató képet nyújt számunkra".
A kongresszussal – jelentette ki – elindítható egy olyan folyamat, amely Székelyföld regionális tudományos stratégiáját is kimunkálhatja. Ugyanakkor úgy gondolják, ezzel a kongresszussal megvalósíthatják az első intézményköziséget a tudományosság vonatkozásában. A nemzetközi konferencia konkrét részleteiről az elkövetkezendőkben folyamatosan tájékoztatják a közvéleményt.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)

Augusztusi Szövétnek
Színes, izgalmas, értékes élményt nyújt
Megjelent a Szövétnek augusztusi száma. Az uborkaszezon végére, amely itt, Aradon immár csemegeuborka-szezonnak nevezhető. Annyi magyar vonatkozású kulturális eseményt rendeztek, annyi említést érdemlő program várta az érdeklődőket, hogy a szerkesztőnek eszébe jut, vajon mi az, ami kimAradt, amiről mindenképpen szólni kellett volna a – sajnos – csak kéthavonta megjelenő kulturális szemlében.
Örömmel nyugtázhatjuk, hogy a lap szerzői között több új név villant fel. Ennek egyik fő „okozója” a tősgyökeres Aradinak tekinthető, jelenleg Kölnben élő fogorvos, Kövér Péter és odaadó neje, Andrea, akik meginvitáltak nemrég felújított soborsini házukba tíz irodalomhoz közelálló, ismert személyt, hogy egy hétvégén asztal köré üljenek, és elbeszélgessenek sok mindenről, és hagyományt teremtsenek. „Soborsini repkény” – ezt a nevet kapta a rendezvény. A házigazda megkérte a résztvevőket, hogy küldjenek egy-egy írást a Szövétnek részére. Ezzel emeljék a lap színvonalát.
A Soborsinban megjelenők írásainak sorát a vajdasági Verbász szülötte, ismert újvidéki prózaíró és szerkesztő, Bordás Győző nyitja Irodalmi majális kastélytőben című beszámolójával. Hudy Árpád, régi Aradi ismerősünk, az Irodalmi Jelen olvasószerkesztője Nemzeti italainkról közöl szellemes eszmefuttatást. Soborsini röpkény – Kéz kezet fog című, keserű érzelmekkel telített írásában lapunk állandó munkatársa, Sarusi Mihály eleveníti fel az irodalmi majálison megélt élményeit.
A meghívottak között ott volt Soborsinban a Szövétnek „nagy öregje”, első szerkesztője, Réhon József is. A lap Memoár rovatába került visszaemlékezése, Soborsini repkény, figyelemre méltó, mint általában az ő sorai. Tudományos igényességgel szól az olvasókhoz a Történelem rovatban Vekov Károly, nyugalmazott egyetemi tanár Soborsin című tanulmányában.
A Humor rovat, nem feltétlenül kacagtató, annál inkább elgondolkodásra késztető, briliáns humortól átitatott darabjait szintén a soborsini majálison résztvevő szerzők „követték el”. Kövér Péter Az aranyhegyű töltőtoll avagy Képzeletbeli és valós dedikálás a könyvhéten című írásában a nemrég elhunyt Esterházy Péternek állít emléket, Szabó István ízes nyelvezetű humortól duzzadó, Petróljom című elmélkedése lenyűgöző, Jámborné Péterszabó Ilona rövid, frappáns írása (Utazom) végére „ledermed a merevlemeze”. A miénk is.
A szépirodalom az augusztusi számból sem mArad ki. Verssel jelentkezik Böszörményi Zoltán (Dizájn) és Szabó Péter (apám), rövid prózával Radnai István (Csillapított éhség) és folytatódik Nótáros Lajos Arad mArad című regénye a VII/4. résszel.
Ujj János értékelése (A stilisztikában ismeretlen Száraz köd) Juhász Béla Száraz köd című novelláskötetét méltatja a sikeres könyvbemutatót követően.
Aradi magyar kortárs képzőművészek kiállítása kapcsán Ódry Mária (aki szintén jelen volt a soborsini találkozón, bemutatja egy-egy mondatban a Kölcsey Képtár 7. tárlatán, a Klió Teremben szereplő művészeket. Ennek a 14 képzőművésznek egy-egy munkája jelenik meg az augusztusi Szövétnek két belső borítóján. Háborús, Aradi emlékei vannak a nem messze Szegedtől, Domaszéken élő és alkotó szobrászművésznek, Mihály Árpádnak, akit Kert és szobrok című írásában mutat be Csotó Nagy Mária. A képzőművészet kapcsán mindenképpen említést és elismerést érdemelnek Kett Groza János dekoratív illusztrációi, amelyek több helyen díszítik a lapot. Három fotóművész is hozzájárult a lap színessé tételéhez: a címlapon Bodó Judit felvétele (Nyári idill), a hátsó borítón Allerhand István fotója (Érett bogyó), a Helytörténet rovatban pedig Siska-Szabó Zoltán fekete-fehér fotópárja (Régi és új Arad-3.)
Rövid kihagyás után – örömünkre – ismét tollat ragadott a Piroska házaspár. Piroska Katalin, az Aradi színháztörténet tudós ismerője A Marica grófnő és ami mögötte van – Nyolcvan éve mutatták be Aradon Kálmán Imre operettjét címmel közöl izgalmas tanulmányt. Piroska István szerint „Azt írta az újság”: Amikor még nem volt probléma a kisebbségi nyelvhivatalos használata, rég volt.
Az Oktatás rovat sem mAradt üres. Megtölti Fülöpné Bálint Anna Erika „Hol volt…” Éppen 60éve. Pécska című visszaemlékezése iskolás korára. Ettől a helyszíntől nagyon-nagyon messzire utazott Rogoz Marianna, a Csiky Gergely Főgimnázium kémia–fizika szakos tanára, aki Tapasztalatcserén az Egyesült Államokban című beszámolójában betekintést enged a tengerentúli tanügy titkaiba.
S még nincs vége az izgalmaknak. A Hitélet rovatban Koreck Aladár cikke olvasható: Hittanórák Szoboszlay Aladárral, folytatódik Regéczy Szabina Perle memoár-sorozata: Szemek tüzében, és Fitoriné Rezik Julianna közlésében második, befejező része jelenik meg: Rezik Aliz Brüsszeli és bécsi nemzetközi zongoraversenyeken című emlékezésnek.
Sok olvasónk örömére jelezzük: megjelent Brittich Erzsébet második keresztrejtvénye: 40évvel ezelőtt, 1976 augusztusában távozott…( és a júniusi rejtvény helyes megfejtése).
Meggyőződésünk, hogy színes, izgalmas, értékes élményt nyújt minden kedves olvasójának a Szövétnek 2016. augusztusi száma.
Nyugati Jelen (Arad)

Pongrátz Gergely ’56-os élő hagyatéka
Magyarország egyetlen ’56-os emlékmúzeuma Kiskunmajsán látogatható
Felejthetetlen és életre szóló élményt nyújt immár évek óta határon túli magyar fiatalok számára a Kiskunhalas és Kiskunfélegyháza között található Kiskunmajsa melletti ’56-os ifjúsági tábor. Mindez néhai Pongrátz Gergelynek, a Corvin köz egykori főparancsnokának köszönhető, aki az 1956-os forradalom és szabadságharc szellemének őrzése és továbbadása érdekében múzeumot, kápolnát és ifjúsági tábort hozott létre a dél-alföldi településen.
Először 1999-ben fogadtak itt diákokat: az esemény megszervezésének az ’56-os forradalom legendás hősének 2005-ben bekövetkezett halála sem vetett véget, hanem hagyatékának megfelelően azóta is minden év nyarán benépesül a tábor helyszíne, és többen évek óta visszajárnak ide. Idén is mintegy negyven anyaországi és határon túli magyar fiatal lehetett Pongrátz Gergely „vendége”, közöttük a Mezőség képviselőit, pontosabban a szamosújvári Téka Alapítvány által működtetett szórvány iskolaközpont tanulóit is felfedezhettük.
PAPP ANNAMÁRIA
Szabadság (Kolozsvár)

Zenés emlékmorzsák (1.)
A tanítást az egyik legszebb, mindennél fontosabb feladatnak tekintem. Így történt, hogy az elmúlt tanévben, filharmonikusaink 2015/2016-os évadjának péntek esti hangversenyeiről a Nagyváradi kurzusaim legtöbbször elszólítottak. Sokszor bánkódtam az itthon hagyott élő koncertek, a szép műsorok, a nagyszerű szólisták miatt, de zenei hiányérzetemet néhány opera-, tánc-, kamara- és szólóest megtekintésével időközben mégis sikerült pótolnom. Esetenként a Duna TV, és a Mezzo csatornáknak köszönhetően értékes, műfajilag színes műsorokat hallgattam/néztem, amelyek zenés emlékmorzsáim megírására ösztönöztek. A hosszú hónapok alatt felgyűlt emléktarisznyámból kikívánkozó gondolatsorok ide-oda repdesve, nem követnek időbeli sorrendet.
Fölszállott a páva...
Az otthonomtól távol töltött péntek estéken, egy váradi bentlakásban, a magammal vitt laptopomon, heteken keresztül nagy érdeklődéssel követtem az MTVA és a Hagyományok Háza – szakmai partnerével, az Örökség Gyermek Népművészeti Egyesülettel közösen meghirdetett és a Duna TVáltal sugárzott gyermek népzenei- és néptánc tehetségkutató versenyt. Balogh Júlia, a Fölszállott a páva ötletgazdája már a 2012-es első felnőtt vetélkedő alkalmával, az első „páva” felröppentésével hagyományt teremtett. Mind a felnőtteknek, mind a gyermekeknek kiírt versenyfelhívás egyik legfontosabb feltétele: „A versenyre az autentikus magyar népzene, néptánc és népdal, népi játék bármely tájegységhez, illetve a magyarországi nemzetiségek helyi hagyományaihoz kötődő produkciókkal lehet jelentkezni, lakóhelyi és nemzetiségi megkötés nélkül.” A legutolsó „gyermek-pávás” versenyre meglepően sok, általában 6 és 14 év közötti, tehetségesebbnél tehetségesebb gyermek jelentkezett a Kárpát-medence minden tájáról. Az előválogatástól a döntőig csodálattal és meghatódottsággal drukkoltam minden egyes produkciónak, mivel minden előadott dalban, eltáncolt táncban, vagy hangszeren megszólaltatott népi muzsikában érezni lehetett azt az óriási munkát, amelyet gyermekek és felkészítőik hónapokon, talán éveken át kifejtettek a színvonalas előadások érdekében. Fellépéseiken a szorgalom, a tehetség, az állhatatosság és a szeretet alkotott harmóniát. Megindító volt érezni, hogy mind az aprók, mind a kicsit nagyobbak egész lényét a hagyományőrzés, a megmAradás akarata határozza meg, hogy zsenge koruk ellenére, számukra a népi kultúra máris életforma. Természetesen a vetélkedőre minden gyermek győzni érkezett, érdekes módon mégsem volt közöttük semmi ellenségeskedés, tudtak egymás sikerének is örülni még akkor is, ha netán egy-egy könnycsepp lecsordult kipirult arcukon. Úgy hiszem, erre csak a tiszta szívű gyermekek képesek!
KULCSÁR GABRIELLA
Szabadság (Kolozsvár)

Erdély tájain – Az én borszéki vándortáborom
Az Erdélyi Kárpát-Egyesület 25. vándortáborát a gyergyói osztály szervezte a jubileumhoz méltó módon a természeti szépségekben bővelkedő, gyógyító ásványvizekben gazdag Borszéken.
És hogy miért éppen Borszéken? Ez az a hely, amelyről Orbán Balázs azt írja: „Szebb és minden tekintetben érdekesebb vidéket alig lehet képzelni Borszék környékénél, mintha a mindenható természet egy varázskertbe akarta volna foglalni az isteni jótékonyság e helyét, hogy azt ne csak hasznossá, hanem gyönyörködtetővé is tegye.” Ezenkívül ez az egyetlen hely a Kárpát hazában, ahonnan öt hegységbe túrázhatunk: innen elérhetők a Gyergyói-havasok, a Kelemen-havasok, a Besztercei-havasok, a Csalhó-hegység és a Hagymás-hegység. No meg az sem utolsó szempont, hogy a kommunizmus évei alatt lezüllesztett egykori hírneves üdülőhely ébredezik Csipkerózsika-álmából, jót tesz neki a hírverés
Jó volt ennyi embert látni Borszéken – mondta a helyi polgármester a táborzáró ünnepségen. Nekünk pedig jó volt ott lenni! A vándortábor résztvevőinek száma először haladta meg az ezerötszázat, pontosabban 1501-en voltunk, 809-en Erdélyből, több mint hatszázan Magyarországról, de volt angol, holland és ausztráliai résztvevő is. A legfiatalabb táborlakó három és fél hónapos volt, a legidősebb 82 éves. Kolozsvárról 46 EKE-tag vett részt a táborban. És ott volt a harang is, kondulása jelezte a tábor nyitását, illetve zárását. A három túranapon több mint háromezer ember kirándult, ki-ki erőnléte szerint. A húszféle meghirdetett túra között volt könnyű, nehéz, még nehezebb gyalogtúra, honismereti kirándulás, gyerektúra, kerékpárostúra, mindenki igényei szerint választhatott, persze, ha idejében érkezett. Ugyanis ebben a táborban fordult elő először, hogy a hivatalos tábornyitó előtt némelyik túrára már beteltek a helyek. Így megtörtént, hogy egyesek nem ott vagy nem akkor túráztak, ahogy előre eltervezték, de a sok lehetőség közül végül sikerült mindenkinek tetszése szerint választani. Akik fürödni akartak, azt is megtehették a nemrég felújított Ósáros fürdő borvizes medencéiben, vagy a Tündérkert lábáztatóiban. Jómagam sem juthattam el minden eseményre, a párhuzamosan futó programokat tekintve ez nem is lett volna megvalósítható, mégis sikerült mAradandó élményekben részesülnöm.
KOVÁCS D. ZSUZSA
Szabadság (Kolozsvár)

RMDSZ-es árnyékjelentés az Európa Tanácsnak
Árnyékjelentést küldött az RMDSZ az Európa Tanácsnak (ET) arról, hogyan teljesíti a Bukaresti kormány a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartájának ratifikálásakor vállalt kötelezettségeit – tudatta pénteken a szövetség.
A román kormány több mint kétéves késéssel, idén márciusban nyújtotta be a 2010 és 2013 közötti időszakot felölelő hivatalos jelentését Strasbourgnak, és abban a nemzeti kisebbségek nyelvi jogainak a kiterjesztéséről számol be. Az RMDSZ árnyékjelentése szerint viszont Románia nem hozott létre a nyelvi charta alkalmazását figyelő rendszert egyik érintett szakterületen sem, és a hatóságok büntetlenül korlátozzák a magyar nyelv törvényes használatát az igazságszolgáltatásban és a közigazgatásban.
A chartába foglaltakat korlátozó előírásokként értelmezik a hatóságok, ami szöges ellentétben áll az európai egyezmény szellemével – állapítja meg közleményében az RMDSZ. A törvények alkalmazásában nem a pozitív értelmezés a gyakorlat, ennek eredményeként tiltanak mindent, amit a törvény nem ír elő tételesen. A román állam nem szánt anyagi és humánerőforrást a charta alkalmazására, és ez a hiányosság minden szakterületen, de különösen az igazságügyben szembetűnő.
Az árnyékjelentés kitér arra is, hogy Románia nem tartja be a 2011-ben elfogadott oktatási törvényt: a jogszabály ugyan előírja, hogy a multikulturális egyetemeken önálló magyar karokat hozzanak létre, de ez a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen (MOGYE) a mai napig nem valósult meg. Egy másik kitétel arról szól, hogy bár a kisebbségi közösségekhez tartozó gyerekeknek a román nyelvet nem anyanyelvi szinten, hanem speciális tankönyvekből kell tanítani, ezt sem alkalmazzák Romániában.
Az RMDSZ dokumentuma felhívja a figyelmet arra is, hogy az állami költségvetésből kis arányú támogatás jut a közszolgálati média magyar szerkesztőségeinek, a közszolgálati rádiók közül pedig a Marosvásárhelyi Rádió közvetít 24 órás magyar nyelvű műsort, miközben a televízió esetében nincs 24 órás anyanyelvű sugárzás. A jelentés kitér ugyanakkor a román kereskedelmi média által generált gyűlöletbeszédre is.
„Egyértelmű visszafejlődés tapasztalható a kisebbségek nyelvi jogainak gyakorlatba ültetése terén. Ez Románia észak-atlanti, illetve uniós csatlakozása óta folyamatosan tart. Szankciók hiányában és az európai integráció visszafordíthatatlansága által bátorítva a kisebbségi jogok alkalmazása elindult a visszafejlődés útján – ez a folyamat pedig már 2007 után érezhető volt, azonban igazán hangsúlyossá 2012 után vált” – idézte az RMDSZ közleménye Kelemen Hunor szövetségi elnököt, aki szerint a román kormány hivatalos jelentésében olyan "nyilvánvaló ferdítések" szerepelnek, amelyeket az RMDSZ nem hagyhatott szó nélkül.
MTI
Krónika (Kolozsvár)

Esélyük sem volt a túlélésre Ficior peripravai áldozatainak
Ion Ficior tudatosan törekedett az általa irányított munkatábor foglyainak fizikai és pszichikai likvidálására, az általa elkövetett bűncselekmények méltó büntetése pedig az életfogytiglani börtön lenne.
Erre hivatkozva ítélte alapfokon emberiesség elleni bűncselekményekért húsz év börtönbüntetésre idén márciusban a Bukaresti táblabíróság a Duna-deltában létesített peripravai láger egykori parancsnokát, akit több mint száz politikai fogoly haláláért tartanak felelősnek.
A Mediafax hírügynökség csütörtökön ismertette a nem jogerős ítélet frissen közzétett indoklását. A Bukaresti bírák szerint nyilvánvaló bizonyítékok támasztják elő, hogy a Ion Ficior által meghonosított elnyomó rendszer közepette a fogva tartottak mocsokban, élelmiszerhiányban voltak kénytelenek dolgozni, és ez az egészségük megrendüléséhez vezetett.
„Az elhalálozottak életkoráról, valamint a haláluk okáról szóló okiratokat tanulmányozva nem kell különösebb szakmai hozzáértés ahhoz, hogy egyértelműen megállapítsuk, miszerint ezek a foglyok semmiféle orvosi kezelésben nem részesültek, és esélyük sem volt a túlélésre" – olvasható a bírói indoklásban. A verdikt megállapítja, hogy az elítélteket vagy Ficior utasítására, vagy a beleegyezésével bántalmazták, a betegeket és a munkára képteleneket pedig egyszerűen hagyták elpusztulni. A vádirat szerint az embertelen fogva tartási körülmények, rendszeres verések, az ivóvíz, az élelem és az orvosi ellátás hiánya miatt 103 fogoly halt meg Ficior parancsnoksága idején a peripravai munkatáborban.
Peripraván főleg a rendszer által ellenforradalmároknak tartott elítélteket, közöttük erdélyi ötvenhatosokat tartottak fogva, például Páskándi Géza írót, Páll Lajos festőművészt, Dávid Gyula irodalomtörténészt. A 88 éves Ficior a második kommunista börtönparancsnok, akit a Kommunizmus Bűneit Vizsgáló és a Román Száműzöttek Emlékét Ápoló Intézet (IICCMER) feljelentése nyomán elítéltek; a Râmnicu Sărat-i börtön egykori parancsnokát, Alexandru Vișinescut idén februárban jogerősen húsz év szabadságvesztéssel sújtották.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)

Románia, a jó gazda
Nem lehet az ember fából – szól a nóta, ám a dalba foglalt nagy igazság egyvalakire biztos nem érvényes: a Maros megyei kormánymegbízott fafejűsége töretlen, amikor a magántulajdon bitorlásáról vagy visszaállamosításáról van szó.
A restitúció megakadályozása a prefektusi tisztséggel járó állandó feladatkör, hiszen hiába bukott bele az állam jelenlegi helyi képviselőjének túlontúl buzgó elődje: Lucian Goga is ugyanott folytatja konokul, megrögzötten, csak finomabban fogalmaz.
Miközben – a 2014 végén emiatt leváltott – Vasile Liviu Oprea gond nélkül kimondta, hogy az erdélyi magyarságot puszta léte miatt kockázati tényezőnek, veszélyforrásnak kell tekinteni, ezért a Kárpátokon túlra kell „menekíteni” az erdő-visszaszolgáltatási pereket, Goga „csupán” egyik legfőbb tevékenységeként, harcként határozza meg a restitúciót korábban kimondó, jogerős bírósági ítéletek megtámadását.
Munkája pedig nem bizonyul fából vaskarikának: tavaly több mint 30, véglegesnek hitt ítélet újratárgyalását kérte, három esetben pedig a Maros megyei kormányhivatal már vissza is szerezte az államnak a magyar nemesek leszármazottai által korábban hosszadalmas perek révén visszakapott, több ezer hektárnyi erdőt. A perújrafelvételt „új bizonyítékok”, rendszerint addig is ismert, leporolt vagy félremagyarázott iratok, azóta eltörölt háborús, diktatórikus ítéletek alapján kérik, majd jöhet a peráthelyezés. A módszer az eredménytől függetlenül is gyümölcsöző, hiszen az apparátus újabb, végeláthatalan időt nyer, miközben képviselői nyugodtan dőzsölhetnek vagy pusztíthatnak a visszaigényelt területeken.
A térség hajdani fejlődéséhez vitathatatlanul hozzájáruló néhai nemesek, nagybirtokosok örökösei ma ismét az állam ellenségei. A hatalom e tekintetben hajthatatlan abban az országban, amely imád a „jogos gazda” szerepében tündökölni, ám amint elhalkulnak a nacionalista felhangok, csak jajveszékelés visszhangzik az erdőkből, termőföldekről. Számtalan kimutatás bizonyítja az illegális fakitermelés, a famaffia irtózatos pusztítását; az állami erdészetekben uralkodó fejetlenség eredményeként hol a felháborító árak miatt sarokba szorított fafeldolgozók tüntetnek, hol pedig a Romsilva alkalmazottai vonulnak utcára a tömeges elbocsátások, a felügyelet összeomlása miatt.
A mezőgazdaságban tevékenykedők munkáját a megígért támogatások folytonos késlekedése lehetetleníti el abban az országban, amelynek „húzóágazata” az agrárium. Abban az országban, ahol a mezőgazdasági területek alig 15 százaléka szerepel a hivatalos ingatlan-nyilvántartásban, mert a hatóságok – főleg a Kárpátokon túl – képtelenek telekkönyvezni, birtokleveleket kiállítani. Mert fogalmuk sincs arról, hogy mi történt, mi történik, mi van – nem véletlen, hogy Románia termőföldjeinek körülbelül 40 százaléka hipp-hopp külföldi kézre került.
Ilyen körülmények között nyilván az a legfontosabb, hogy a bizottságok, hatóságok, kormányhivatalok, bíróságok igazságtalanul földbe döngöljék mindazokat, akiknek legfőbb bűnük, hogy őseik itt éltek, itt gyarapították szülőföldjük ingó és ingatlan, szellemi és lelki vagyonát.
Páva Adorján
Krónika (Kolozsvár)

Nagy-Románia-térképet ajándékoztak Cioloșnak Chișinăuban
Bukarest elégedett a chișinăui reformok beindításával, ezért Románia átutalta a Moldovai Köztársaságnak a korábban beígért 150 millió eurós visszatérítendő hitel első, 60 millió eurós részletét.
Románia kormányának kiemelt célja a Moldovai Köztársaság polgárai helyzetének jobbítása, éppen ezért Bukarest fenntartások nélkül támogatja az itteni reformokat – jelentette ki csütörtökön chișinăui látogatása során Dacian Cioloș miniszterelnök. A szakértői kabinet vezetője közölte, Románia különleges kapcsolatként tekint a Pruton túli országhoz fűződő viszonyára, a kétoldalú reláció „szentimentális vetületén" túlmenően ugyanakkor pragmatikus kapcsolatra törekszik.
Cioloș bejelentette: mivel a Moldovai Köztársaság Európa-barát kormánya által elindított politikai-gazdasági reformokról a Nemzetközi Valutaalap (IMF) is elismerően szólt, Románia átutalta Moldovának a korábban beígért 150 millió eurós visszatérítendő hitel első, 60 millió eurós részletét. A fennmAradó összeget azután bocsátják Chișină rendelkezésére, hogy aláírta megállapodását az IMF-fel.
A hitelrészlet folyósítását Bukarest eddig a chișinăui politikai válság és a reformok halogatása miatt blokkolta. A román kormány tavaly októberben kötött hitelszerződést a nehéz gazdasági helyzetbe került másik román nyelvű állam kormányával, hogy segítsen átvészelni azt az időszakot, amíg Moldovának sikerül megállapodnia az IMF-fel. Klaus Johannis államfő azonban novemberben visszaküldte a parlamentnek megfontolásra a hitelmegállapodás ratifikálásáról szóló törvényt, mivel úgy ítélte meg: nem lehet biztosra venni, hogy Moldovában folytatódnak a reformok, és az ország teljesíti az Európai Unióval kötött társulási egyezményben vállalt kötelezettségeit.
A hitelszerződés ügye akkor lendült ki ismét a holtpontról, amikor az év elején Chișinăuban Pavel Filip vezetésével új, európai elkötelezettségűnek mondott kabinet alakult Moldovában. Bukarest a korrupció visszaszorításához, az igazságszolgáltatás megerősítéséhez, független és feddhetetlen jegybanki vezető kinevezéséhez és egy gazdaságélénkítő csomag elfogadásához kötötte a hitel folyósítását. A kölcsönszerződésről szóló módosított törvényt Johannis májusban kihirdette.
Dacian Cioloș szerint ezek a feltételek teljesültek. „Megtörténtek az első lépések a várt reformok irányába, amelyeket meggyőződésem szerint az Európai Bizottság is üdvözölni fog. Románia a továbbiakban is felvállalja, hogy elkötelezett ügyvédje legyen Moldova európai integrációjának, ez a legjobb módja annak, hogy kimutassuk az ország iránti testvéri ragaszkodásunkat" – idézte a miniszterelnököt az Agerpres hírügynökség. A kormányfő emellett arra figyelmeztette a moldovai hatóságokat, hogy a romn fél figyelemmel követi majd a kölcsön elköltésének módját is. Cioloș ismertette még, hogy kormánya vissza nem térítendő támogatást is nyújt a szomszédos országnak, emellett azt szeretné, ha minél több romániai állami és magáncég fektetne be Moldovában.
Chișinăui látogatása során a román kormányfő megbeszélést folytat a moldovai állami vezetőkkel, emellett meglátogat egy, Bukaresti forrásból felújított óvodát is. Az Unimedia portál tudósítása szerint Mihai Ghimpu volt ideiglenes államfő, a Moldovai Liberális Párt elnöke Moldovát is magában foglaló Nagy-Románia-térképpel ajándékozta meg Cioloșt.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)

Több mint 250 ezren vettek részt a 7. Kolozsvári Magyar Napok rendezvényein
A szervezők szerint több mint 250 ezren vettek részt a múlt héten tartott 7. Kolozsvári Magyar Napok (KMN) rendezvényein, és ez 25 százalékos növekedést jelent a tavalyi rendezvénysorozat látogatottságához képest.
A szervezők értékelése szerint a nézettségi csúcsot a KMN három utolsó napjának az esti előadásai jelentették. A közönség száma minden nap meghaladta a 30 ezret, utolsó estére, az Omega koncertjére pedig megközelítette az 50 ezret. Az elmúlt pár évben nem volt példa ilyen nagymértékű növekedésre – jelentették ki a rendezvénysorozat szervezői.
A szervezők közölték: nem a látogatottság további növelése, hanem a rendezvény eredeti szellemiségének megőrzése a céljuk. A közlemény szerint a Kolozsvári magyarok találkozási lehetőségének megteremtését, a közösségépítést, a magyar kultúrának a megismertetését a többségi lakossággal, valamint a nemzeti ünnep és a város “születésnapjának” a megünneplését tekintik továbbra is a legfontosabb céljuknak. Hozzátették azonban, hogy már most egyértelműen látszik: a következő időszak legnagyobb kihívása a helyszínek, a programok és a szolgáltatások bővíthetőségének az újragondolása lesz.
A szervezők megelégedetten nyugtázták, hogy Kolozsvár várossá nyilvánításának 700. évfordulóját a magyar napok keretében ünnepelte a város román és magyar lakossága. Úgy vélték: az évforduló valószínűleg teljesen elsikkadt volna, ha KMN rendezvénysorozata keretében nem fordítanak rá különös figyelmet.
A több mint 500 programból 90 gyermekeknek és családoknak szólt. Összesen 25 tárlatot nyitottak meg a KMN ideje alatt, 40 filmvetítésre és ugyanennyi sporttal kapcsolatos beszélgetésre, illetve sporttevékenységre, bajnokságra került sor. 37 könnyűzenei koncerttel és 13 hangversennyel várták a szervezők a zene szerelemeseit. Összesen 65 helyszínen 100 partnerszervezet, 120 szervező és 200 önkéntes biztosította a programok lebonyolítását.
Az egyhetes fesztivál költségvetésének mintegy negyedrészét fizették a magyarországi intézmények és hatóságok támogatásából. A költségek 18 százalékát a helyi és a megyei önkormányzat, 14 százalékát magyarországi cégek, 43 százalékát pedig romániai cégek biztosították.
(MTI)
erdon.ro

Hagyományőrző, tudományos diáktábor a Bihar hegységben
A Bethlen Gábor Zrt. Alapítvány és a nagyszalontai Arany János Elméleti Líceum Szülőbizottságának köszönhetően az idén is megszerveztük iskolánk versenyekben és tanulmányokban kiemelkedő diákjainak jutalomtáborát a Bihar hegységben.
Úgy gondoltuk, hogy Czárán Gyula barlangkutató és turisztikai szakember nyomdokain haladunk majd, ezért a célpont Körösrév és Vársonkolyos volt. A nyári szünidő elején, július 11-én délelőtt érkeztünk szállásunkra, a minden kényelmet biztosító vársonkolyosi Perla Albastră panzióba, ami egész héten át helyet adott tevékenységeinknek, és ahol a szállás mellett igen ízletes étkezést is biztosítottak. Az első napot az ismerkedésnek és a bemelegítésnek szenteltük. Nemcsak a hellyel kellett megbarátkozni, hanem a diákokból is egy jó közösséget kellett kovácsolni, hiszen a 40 fiatal hat felsős osztályból került ki. A kialakított vegyes csapatok egész héten át különböző próbákon gyűjthették a pontokat, hogy aztán elnyerjék a dicsőséges helyezéseket, a velük járó csokoládé nyereményekkel. Indító programunk keretében végigsétáltunk a falun, hogy közelről láthassuk azt, majd felkutattuk a magas sziklafal tövében rejtőző, 100 méter mély Győzelem vízkeletet. A bátrak felkapaszkodtak a Győzelem barlang szájáig. Egy kiadós emelkedő után megcsodálhattuk a jellegzetes királyerdői karsztikus jelenségekkel teleszórt tájat. Ha azt gondoltuk, mi tanárok, hogy a gyermekek elfáradtak, hát nagyot tévedtünk, mert az esti filmkészítési teendők megbeszélése után még jutott energia egy kiadós futballmérkőzésre is.
Látványosságok
Kedden már megkezdődött az igazi „munka”. Délelőtt a csapatok ismertető plakátokat készítettek a tájegység településeiről, illetve a hozzákapcsolódó nevezetes természetkutatókról: Czárán Gyuláról, Bíró Lajosról, Zichy Ödönről, de nem hagytuk ki a sorból Kulin Györgyöt sem, hisz ezen a csodálatos helyen olyan közel éreztük magunkhoz a csillagokat. A délutáni túránk a Zichy kastély felé irányult, majd egy szép kilátó után, lekanyarodott a Szelek barlangjához. Igaz, hogy nem mentünk be Erdély, és egyben Kelet-Közép-Európa leghosszabb, teljesen még fel sem tárt barlangrendszerébe, hogy láthassuk a majdnem 50 kilométeren elnyúló, minden elképzelhető képződményt rejtő természeti csodát, de a bejáratnál, a „szelek odújánál”, mi is hűsölhettünk az erős, néha 50 km/óra sebességet is elérő áramlatnál. A túra legérdekesebb látványossága az óriási bejárattal rendelkező, az őskorban lakott Nagy Magyar Barlang, ahol már vezető magyarázta a jellegzetességeket. Felkapaszkodva a barlanggal szemben fekvő kilátóra, letekintettünk a Körös baloldali mellékfolyójára, a Misid vadregényes völgyére. Vacsora után csillagászati csemegében volt részünk. Nemcsak a vörösen csillogó Mars bolygót figyelhettük meg, hanem a Szaturnusz gyűrűi is láthatóvá váltak a teleszkópon, sőt a tiszta nyári égen fellelhettünk egy-két érdekes csillagképet is.
A kitartás napja…
A szerdai napot nyugodtan nevezhetjük a kitartás napjának is. Előbb elgyalogoltunk a jó 100 éve feltárt Zichy barlangig, ami igazi élményt nyújtott diáknak, tanárnak egyaránt. Különleges formájú, érdekes elnevezésű cseppkövekkel találkoztunk, meredek lépcsőkön jutottunk a „Pokol” terméből a „Mennyországba”, miközben a kristálytiszta vizű szerelem patak, a Styx vizét ihattuk. A pompás élménytől feltelve lépkedtünk a düledező, elhagyatott menedékház mellett, hogy a meredek ösvényen lejuthassunk a barlangot is kialakító víz utolsó csodája, a 9 m magas vízesés aljába. Egész napos túránk könnyebbik felén voltunk túl, amikor elindultunk a völgy jobboldali körútján, a Czárán-kilátók felé. Elhaladtunk a Vizes és a Tündérvár barlang mellett, majd egy jó erdei emelkedő felvitt minket az öt pompás kilátóhoz, ahonnan megcsodálhattuk a Körös-szoros alsó szakaszát és középső részét is. Alföldhöz szokott diákjaink meglepő erőnlétről tettek tanúbizonyságot, ugyanis a meredek hegyeket és a szúrós bokrokkal fűszerezett völgyeket fürgén maguk mögött hagyták, rengeteg fényképet és videót készítve.
Tudásgyűjtés és alkotás
Csütörtökön az idő is kicsit beborult, úgyhogy nem csábította a csapatokat a táj szépsége, újra átadták magukat a tudásgyűjtés és a kreatív alkotás világának. Három tevékenységet szerveztünk a nap első felére: csillagászati bemutatót, kvízt, matematikai érdekességeket, hajtogatást, testek kialakítását, illetve irodalmi barangolást. A legtöbb pontot azok a csapatok szerezhették, ahol nemcsak jó memóriával, megfigyelőképességgel és kézügyességgel megáldott tagok voltak, hanem jó humorú, gazdag szókincsű, fordulatos nyelvhasználatú, egyedi stílussal rendelkező tehetségek is, hisz a tevékenységek végén nemcsak hajtogatott kockák, dodekaéderek és tetraéderek sorakoztak, hanem versek, rigmusok és csatakiáltások is.
Egyre izgalmasabb lett a játék, úgyhogy a délutáni bajnokságokon, sporttevékenységeken igyekeztek mennél többen részt venni, az esti kártyavetélkedők véres komolysággal bonyolódtak, a filmvágások pedig az éjszakába is elnyúltak. A pénteki nap a kiértékelés izgalmaival telt. A hét kisfilm igazi gyöngyszeme lett táborunknak. Remekül szórakoztunk, sőt, majd a szék alá gurultunk a kacagástól, amikor az együtt eltöltött napok humoros összefoglalóit nézhettük, frappáns szövegekkel, beszólásokkal, zenével.
Igazi barátságok
Bátran állíthatom, hogy a hét végére igazi barátságok szövődtek, és ez volt a legnagyobb jutalom, amit a diákok nyerhettek. Mi tanárok: Kiss Mária és Kiss Ernő, fizika, Nagy Ildikó, informatika, Nagy Olga és Jámbor Csilla matematika, Fábián Zsuzsanna vallás, Náday Katalin rajz és Aszalós Ágnes biológia szakos káderek, feledtük a fáradságot és örvendtünk, hogy a gazdag, élményekkel teli héten kiszakíthattuk fiataljainkat számítógépes, virtuális világukból.
Nagy Ildikó táborszervező
erdon.ro

Megáldották a Nagykárolyi Kalazanci Szent József templomot
A szellemi és tárgyi értékek megóvásáról és továbbadásáról szólt a külsőleg megújult Kalazanci Szent József templom búcsúja - a szentmise elején Schönberger Jenő püspök megáldotta a templomot.
Ünnepelt Nagykároly augusztus 25-én, amikor az este hattól kezdődő búcsúmise keretében megáldották a külső felújításon átesett Kalazanci Szent József templomot. Az öröm már órákkal a kezdés előtt a levegőben vibrált: az emberek ünneplőben érkeztek, léptek be az irgalmasság kapuján, töltötték meg a padokat, és álltak a sorok között is, egyre többen és egyre haladva a szentély felé, ahogy közeledett a szentmise kezdési ideje. A bevonulás után Schönberger Jenő püspök köszöntötte a híveket és vendégeket, kimagasló eseménynek nevezve a templom külső felújítását követő szentelést - ezt Kalazanci Szent József közbenjárásának is tulajdonította. Ilyés Csaba esperes ismertette a felújítás részleteit, a püspök atya pedig háláját fejezte ki mindenkinek, aki segítséget nyújtott, Isten áldását kérte rájuk, értük ajánlotta a szentmisét. Ezután indult el, megszentelni a templomot. Végighaladt az emberek között, kilépett a kapun és szenteltvizet hintett a falakra.
"A templom mindig a benne ünneplő közösségnek, minden egyes személynek is a jelképe" - mondta már prédikációjában Labancz Zsolt piarista tartományfőnök, hiszen a piaristák egykori központja a Nagykárolyi templom. "Amikor egy megújult templomba érkezünk, öröm tölt el bennünket, erőt és reményt ad arra, hogy mi magunk is meg tudunk újulni, a mi életünk is meg tud szépülni" - vallotta.
Labancz Zsolt ezután a gyermekekre irányította a figyelmet. A piarista generális egyik leveléből idézve elmondta, általuk érkezik el Isten országa, a gyermekek visznek közel az Úrhoz. "Ma úgy ünneplünk itt együtt, hogy Kalazanci Szent Józsefre, a névadóra tekintünk és azt keressük, hogy az ő személye hol, hogyan hív meg, hogy megújítsuk az életünket? Amikor egy gyermekre tekintünk, azt érezzük meg, hogy van jövőnk és reményünk. Áldott az a közösség és áldott az az ország, ahol vannak gyermekek. Kalazanci Szent József a figyelmének a középpontba állította a gyermekeket és megáldotta őket. Alig ha van emberhez méltóbb cél, mint úgy élni, hogy új életet tudjunk a világba segíteni. De azt látjuk, hogy ma, mintha sokan megijednének ettől. Ahhoz, hogy a fiatalok tudjanak gyermeket vállalni, azt hiszem arra van szükség, hogy összefogjunk, hogy erősítsük egymást. Nem egyéneken múlik ez, hanem közösségeken."
A jövő milyensége a gyermekek nevelésén, oktatásán múlik, hangsúlyozta a tartományfőnök. "Amikor Kalazanci Szent József iskolát hozott létre, mindig a gyermekre figyelt. Tudta, hogy az iskola prófétai kell, hogy legyen, meg kell álmodnia, hogy milyen az a jövő, amit szolgálni szeretne? Azt a jövőt kell majd most elkezdeni megvalósítani. Nevelési szükséghelyzet van ma is, és ez arra hív mindannyiunkat, hogy megvizsgáljuk, mi ad értelmet, tartalmat, tartást a mi életünknek? Ha azt szeretnénk, hogy a következő nemzedékek hasonló értékeket kövessenek, mint amit mi fontosnak tartunk, akkor meg kell tanulnunk ezeket vonzóan, hitelesen élni - úgy, hogy az kedvet ébresszen a mai fiatalokban és gyerekekben. Akkor majd átalakítják a világot!"
A Kalazanci Szent József templom Magyarország kormánya pénzadományaként, a Bethlen Gábor Alapkezelő támogatásával újult meg. A szentmisén jelen volt Dr. Grezsa István magyarországi kormánybiztos és Fülöp Attila egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár - ők az áldozás után szóltak az ünneplő tömeghez, kifejezve elkötelezettségüket a határon túli magyar egyházi és civil közösségek segítésében, megtartásában. Végül, a teljes búcsú elnyeréséért szükséges imákat mondták el a jelenlevők együtt, majd az áldás után elhangzottak a himnuszok.
A templom megújult, szép lett - újra és újra megcsodálták a kilépő hívek -, de még szebb az a közösség, amely meg tudja tölteni hétről hétre, vasárnapról vasárnapra, ünnepről hétköznapokra a padokat.
szatmar.ro

„A győzteseknek is fel kellene vállalniuk a háborús bűnöket”
Amíg a vesztesek után a győztesek is nem vallják be a háborús bűneiket, amíg a román prefektusok nem koszorúznak az áldozatok emlékére tartott megemlékezéseken Nagyenyeden, Abrudbányán, Szárazajtán, Csíkszentdomokoson vagy éppen Etéden és Siklódon, amíg nem beszéljük ki a múltat, addig valós megbékélésről nem lehet beszélni – fejtette ki Sógor Csaba európai parlamenti képviselő, hozzátéve, hogy a múlt közös feldolgozásának igénye, most, a Román Királyság 1916. augusztus 27-i hadba lépésének és Magyarországra való betörésének centenáriumán különösen időszerű. A politikus elmondta, hogy üknagyapja, Hegyi Sándor egyike volt annak a 15 siklódi civilnek, akiket száz évvel ezelőtt, 1916 októberében román katonák lőttek agyon.
A Hegyiek nyughelye Siklód határában az árnyas cserefák alatt, a Bakó-kertben lassan eggyé válik a természettel. Hegyi Sándor homokkő síremlékét a kommunista rendszerben valaki összevágta, így eredeti felirata –„Itt nyugszik Idős Hegyi Sándor, ki élt 82 évet, meghalt 1916. október 2-án a Román Hadjárat alatt ölés által. Béke poraira!” – megsemmisült, de a család új táblát helyezett el, a történet pedig, ha nagy kiesésekkel is, de nemzedékről nemzedékre száll. A Csíkszeredai Hegyi Géza, az egyik ükunoka úgy tudja, hogy amikor Siklódon a betörés elől el nem menekült idős embereket összeszedte a román katonaság, és Székelyudvarhely felé akarták meneteltetni, Hegyi Sándort, aki nem tudott menni, egy puskatussal megütötték, s így lemAradt. Amikor pedig a Mátyus-patakból inni akart, hogy magához térjen, s éppen neki volt térdelve a forrásnak, egy arra járó katona, aki meglátta, hogy mozog, lelőtte. Egy másik változat szerint az idős ember lábát csizmával együtt levágták, az öregember fájdalmában sírt, ordított, és ekkor egy tiszt lelőtte.
Az írástudó fölműves halála
Egyik unokája, az 1894-ben született Hegyi Géza az 1970-es években írott feljegyzéseiben örökítette meg a történteket. „Az én nagyapám, Hegyi Sándor született az 1833-dik évben, meghalt 1916-ban – írta Hegyi Géza. – Ismertem jól, neki sem volt gomb a ruházatján, kötővel kötötte meg az ing nyakát, bár később már lehetett volna, de nem kellett. Azt mondta, hogy neki jól van, ahogy eddig jó volt, pedig írástudó ember volt, szeretett olvasni. Még 80 éves korában is nagyon szeretett Petőfi költeményekből, újságokból és más régi könyvekből olvasni. 1914–15-ben sebesült szabadságon voltam haza a harctérről, s akkor vallotta Petőfivel, hogy „egy gondolat bánt engemet, ágyban, párnák közt halni meg…”, de bizony nem párnák közt halt meg szegény.
1916-ban a román hadüzenet után a román hadsereg egész Siklódig vonult előre, mikor még nem volt, aki fenntartóztassa őket. És amikor már visszakényszerült vonulni, az öregeket összeszedték, vagy 32-t (…). Egy részit, 5-6-ot a falu közt, másokat a falu szélén agyonlőttek és a legcsúnyább dolgokat csinálták velük. A többit hajtották át a havasokon Bakó felé, az én nagyapám is el volt indítva, de mikor a siklódi hegyet hagyták volna el, az egyik katona mondta, hogy eresszék vissza, mert nem tudott menni a többivel, a másik egy barázdán belökte és otthagyták. Mikor a többit átkísérték a hegyen, ő aztán megindult hazafele, át Küsmezőn, ki Cserefalán, míg beért a Küsmöd felé vezető útba, azon áthaladva a Margitvölgy alatti forráskútnál egy román lovasjárőr rálőtt vagy négyet, mert a ruháján és testén annyi lövés látszott. Így végződött 83 éves korban élete. (…) A többit hajtották tovább, ki az úton, ki ott helyben, Bakóban éhen, szomjan, tetvesen meghaltak. Nagyon kevesen jöttek haza, de itthon is rövid élet után meghaltak.”
„Szigorúan meghagyom az utódoknak”
Id. Hegyi Géza, aki már korábban felgyógyult sebesüléséből, ezekben a napokban, egészen 1917 áprilisáig a hegyekben, a román fronton harcolt. „1917 márciusában sokszor megpróbáltak támadni, de nem sikerült. Nagyon nagy veszteségeik voltak, egymáson feküdtek előttünk a halott román katonák, feketére feldagadt testtel, mivel mi jól felszerelt állásban voltunk. Látva a sikertelen, hiábavaló támadást, visszahúzódtak és védőállásba helyezkedtek el. Mi akkor kíváncsiságból a halottak közé előrementünk, melyek feldagadva egymáson feküdtek a vassisak alatt, és már oszlani kezdtek a testek. Én a holtak között járva, cigarettát cigarettáról gyújtva – mert már szag is nagy volt – nézelődtem közöttük. Egyszer egy köpennyel betakart katonát pillantottam meg, amelynek a sárga homloka kevéssé kilátszott, és mivel nem volt olyan fekete, mint a többi, odaléptem közel hozzá. Ahogy takarom ki az arcát, reám néz félve, bágyadt szemével. Én is sajnálattal néztem rá, s kissé megbátrodott, látva, hogy cigaretta van a számban, ő is a zsebéből kikotor egy cigarettavéget, s kéri, hogy adjak tüzet. Én arra elővettem egy egész cigarettát, odaadtam és meggyújtottam. Arra szegény még jobban megbátrodott, kérte, hogy adjak vizet, de előtte meg kellett győződjem, hogy hol van megsebesülve, mert aki haslövést kapott, annak nem szabad vizet adni. Megnézem, hát ágyékon van keresztüllőve gyalogsági golyóval, de már a nyüvek nyüzsögtek az élő ember sebében, és az ujjával a seb körül vakarta, biztos fájt és viszketett, de ennél többet nem tudott segíteni magán. Adtam neki vizet és azonnal az egészségügyiekkel előrehozattam, küldték az elsősegélyhelyre, ahonnan visszavitték a kórházba.”
1917 áprilisának végén a Kézdivásárhelyi kórházban találkozott ismét a magyar katona és a felgyógyult román hadifogoly, aki köszönte Hegyi Gézának, hogy megmentette az életét. „Én ezzel nem végeztem hazaárulást – folytatódik a visszaemlékezés –, mert embertársam életét mentettem meg, nem első és nem utolsó esetben csak a törvényt tartottam be. Szigorúan meghagyom az utódoknak és mindazoknak, akik ezt elolvassák, hogy minden ilyen alkalomkor így cselekedjenek, mert csak így érdemlik meg ők is Istennek gondviselő jóvoltát.”
Az utódok
– Hegyi Géza, a visszaemlékezés írója nagyapámnak, Hegyi Péternek volt testvére – mesélte Hegyi István nyugalmazott Csíkszeredai református lelkész. – Talpraesett, egyenes székely embernek ismertem, aki mindig fehér harisnyában járt, köténnyel védte a székely ruháját: egy köténnyel a méhek között, egy másik köténnyel az asztalosműhelyben. Mindig példaképemnek tartottam. De a családban a régi dolgokról, az üknagyapámmal történtekről hallgattak. Már rég pap voltam, amikor édesapám, aki szintén református lelkész volt, beavatott azzal, hogy a sírfeliratot leírta és ideadta. Én aztán az 1990-es évek közepe táján elvittem a családomat is Siklódra, megmutattam a sírt, elmondtam, amit tudok.
– Bennem harag, bosszúvágy nincsen, de egy nagy-nagy fenntartás, távolságtartás van. Sajnálom, hogy későre tudtam meg, és csak lassan bontakozik ki mindez, mert ha korábban megtudom, többet tehettem volna, hogy az emléke jobban megmAradjon. Egyébként azt vallom, amit Martin Luther King is, aki azt mondta, hogy „A fehér embernek testvére akarok lenni, nem a sógora.” Szóval, úgy gondolom, nem kell összekeveredni. Pedig mostanában könnyen vegyülünk… – válaszol azon kérdésre, hogy miként tudta feldolgozni a történetet.
– Az embernek nem esik jól, hogy így végezték – vélekedett ifj. Hegyi Géza, aki méhészként nagyapja nyomdokaiban jár. – Ebből is láthatjuk, hogy visszamenőleg még rosszabb idők voltak, mint amilyen időt most élünk. Rosszul esik, de rajtunk kívül kinek fáj?
Sógor Csaba európai parlamenti képviselő édesanyja révén szintén Hegyi-leszármazott, de üknagyapjának történetét nagyon hosszú ideig nem ismerte.
– Nem mondták el nekünk, gondolom azért is, hogy ne érintsen bennünket érzelmileg. Így is kaptunk elég pofont, hiszen a gyerekkoromat szórványban töltöttem. Olyan 25 éves lehettem, amikor megtudtam, és néha elgondoltam, hogy megtörténhet, hogy annak a katonának is a dédunokája ott ül a román parlamentben, aki fejszével szó szerint feldarabolta nagyapámat…. Nagyon nehéz dolog lezárni ezeket a történeteket, amíg nincsenek feldolgozva, amíg a vesztesek után a győztesek is nem vallják be a háborús bűnöket, amíg nincsen közös feldolgozása a múltnak. Nem véletlenül találták ki például a magyar–szerb, vagy a magyar–román vegyes bizottságokat, mert amíg nincsenek közös megemlékezések és közös főhajtások, addig még sok türelemre és főhajtásra van szükség. Sógor Csaba egy franciaországi mártírtelepülés, Oradour-sur-Glane példáját hozta fel, amelynek lakosságát 1944. június 10-én kegyetlenül meggyilkolták a németek, és csaknem hetven évnek kellett eltelnie, amíg 2013. szeptember elején Joachim Gauck német államfő és François Hollande francia elnök együttesen az egykori mészárlás helyszínére látogatott és a templom romjainál megemlékezett az áldozatokról. Gauck ekkor „minden német nevében” köszönetet mondott a franciáknak, akik a második világháború szörnyűségei ellenére „a megbékélés szellemében” fordultak Németország felé. – A románok mindig felróják nekünk Ipp és Ördögkút tragikus eseményeit, de hallani sem akarnak az 1848–49-es vérengzések helyszíneiről, Sárdról, Nagyenyedről, Abrudbányáról, de mondhatnám a Maniu-gárdisták által elkövetett atrocitásokat Szárazajtán és Csíkszentdomokoson, vagy említhetem Köröstárkányt is, Etédet vagy Siklódot is, ha már az első világháborúnál tartunk. Akkor kezdődik el a múlt lezárása, ha a román prefektus is eljön Csíkszentdomokosra vagy Szárazajtára koszorúzni. De addig nagyon sok türelemre, kitartásra és közös munkára van szükség a megbékélés útján. Nemcsak a sebek feltépése miatt van szükség a megemlékezésekre, hanem azért is, hogy kezdődjön el a szembenézés, és egy valós megbékélés.
A képviselő szerint, amíg a románok nem is tudnak arról, hogy mi történt ebben az országban, addig hiába várjuk, hogy szembenézzenek. Nem tudnak ezekről az esetekről, nem értik mi a magyar közösség problémája.
– Az októberre tervezett etédi megemlékezés is része lehet ennek a folyamatnak – tette hozzá Sógor Csaba. – A síremlékek, a koszorúzások, a közös történelmi megbeszélések és kibeszélések után még sok munka vár ránk – lásd például a közös német–francia tévéadót –, mert a valódi multikulturalitás azt jelenti, hogy a kultúrák találkoznak. Az igazi megbékélés ott kezdődik, ahol nemcsak a győztesek írják a történelmet. Ugyanakkor úgy gondolom, hogy ezek a háborús borzalmak kell hogy figyelmeztessenek, bennünket, hogy lehet szidni az EU-t, de az, hogy ma béke van, az éppen a háborúknak és a civil áldozatoknak köszönhetően történhet meg, mert belátták a győztesek is, hogy nem lehet másképp egy békés Európát felépíteni.
Daczó Katalin
Hargita Népe (Csíkszereda)

Nem kockáztatnak többé
Romániába menekültek Bodnariuék
Miután néhány hete visszakapták gyermekeiket, Romániába költözött a Bodnariu család. A norvég hatóságok ugyanis nem tettek le arról, hogy szétválasszák őket, írja a valasz.hu.
„Az Isten iránti hálával telt szívvel bejelentjük, hogy úgy döntöttünk, Romániában telepszünk le” – olvasható a Bodnariu család közleményében. Az ötgyermekes román–norvég szülők azért határoztak így, mert hiába kapták vissza nemrég gyermekeiket, a gyámhatósági procedúra után most bűnvádi eljárást indítottak ellenük Norvégiában.
Amint arról már írtunk, tavaly ősszel a norvég gyámhatóság, a Barnevernet elvette a pártól négy gyermekét, mert kiderült, hogy otthon néha elfenekeléssel vagy pofonnal fegyelmezik őket. A fellebbezés hatására több mint fél év után egyesült a család, és most nem kockáztatják meg az újabb kálváriát.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Ki volt és mit írt Anonymus?
Árpád vezér csak az örökségét vette birtokba
„Anonymusszal kapcsolatban két kérdés fogalmazódik meg. Az egyik az, hogy ki volt ő? Erre röviden válaszolhatunk – nem tudjuk. A második kérdésre viszont, hogy mit írt Anonymus, már nem olyan egyszerű helyes feleletet adni, de lehetséges” – ezt a megállapítás dr. Darkó Jenő magyarországi történész tette Baróton, a 3. alkalommal megszervezett Magyar Örökség-táborban.
Előadásából megtudhattuk, Anonymus művéről a magyar történetírásnak két vonulata alakult ki. Az egyik a hiperkritika, mely semmit nem fogad el, mindent megkérdőjelez abból, amit írt, és mindent belemagyaráz. A másik pedig a felelőtlen kritikátlanság, ami olyan dolgokat is neki tulajdonít, amihez semmi köze. Az előadó véleménye szerint egyik sem helyes, mert ahhoz, hogy megérthessük, mit írt Anonymus, egyszer munkájának a műfaját kell meghatároznunk. A szépirodalom ugyanis már az ókorban elválik a történeti irodalomtól, mely a maga során viszont a földrajzi irodalomtól különül el.
Azt már I. Tóth Zoltán is megállapította, hogy Anonymus esetében a középkorra jellemző történelmi felfogással állunk szemben, amely a múlt eseményeit a saját idősíkjába helyezi. És ez fordítva is igaz, vagyis saját jelenének viszonyait visszavetíti a múltba. Ezen eljárás az időbeli távolság áthidalásának szándékából fakadt, mely által az egykori gondolkodásmódot szerette volna közelíteni a jelenéhez és annak tudásszintjéhez.
A felsoroltakat és a krónikás művének címét (Gesta Hungarorum) figyelembe véve kijelenthetjük, Anonymus egy Franciaországból eredeztetett, 12. század végi irodalmi műfajhoz, a gestához nyúlva írta meg művét, így a munkáját ennek megfelelően kell értelmezni. Ugyanakkor azt is világossá kell tenni, hogy nem a magyarok történetét írja le, mint ahogy műve címének az erőltetett fordításából ezt hinni lehetett, csupán egyetlen történelmi eseményről, a magyarok bejöveteléről beszél, arról viszont kimerítően, 53 könyvön át, Scythia elhagyásától kezdve a Kárpát-medence elfoglalásáig. És azt sem felejti el kifejteni, hogy mindez jogosan történik, mert az Árpádok dinasztiája Attilától származik, tehát Árpád csak az örökségét vette birtokába!
A Országos Széchényi Könyvtárban őrzött kéziratról megállapították, hogy az nem az Anonymus által saját kezűleg írt eredeti példány, hanem annak másolata, mely valamikor 1610 és 1632 között bukkant fel a bécsi udvari könyvtárban. Egy 1992-ben elvégzett paleográfiai vizsgálat során ugyanakkor kiderült, hogy még ez is minden kétséget kizáróan 1250 előtt keletkezett.
Az Anonymus által használt forrásokra vonatkozóan elmondható, hogy az első fejezet, vagyis Scythia leírása Justinus római történetíró művére vezethető vissza. A továbbiakban pedig az Exordia Scythica nevű, 6–9. század között keletkezett krónikatöredékből, Paulus Diaconos (725–799) longobárd szerzetes és Regino (840–915) német krónikás művéből merít. Nagyon fontos továbbá megemlíteni, hogy a magyar ősgesztára, valamint a szóbeli hagyományban élő mondákra és nemzetségi történetekre is támaszkodott.
Bedő Zoltán
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)