Kitűzték az első tárgyalás időpontját (Székelyföldi terrorvád)
Szeptember 20-án kezdődik a Bukaresti táblabíróságon a terrorizmussal vádolt Kézdivásárhelyi Beke István Attila és Szőcs Zoltán pere. Beke István Attilát 2015. december 1-jén, Szőcs Zoltánt pedig december végén tartóztatták le azzal a váddal, hogy házi készítésű bombát akartak robbantani a Gábor Áron téren a román nemzeti ünnepre szervezett december 1-jei katonai parádén.
Beke István Attila és Szőcs Zoltán ellen májusban emelt vádat a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Igazgatóság. Beke István Attilát közösség elleni merényletkísérlettel, valamint a robbanóanyagokra vonatkozó szabályok megsértésének a kísérletével, Szőcs Zoltánt közösség elleni merényletre való felbujtással, a robbanóanyagokra vonatkozó szabályok megsértésére történő felbujtással vádolják. Az alapfokú tárgyalás akár hónapokig is elhúzódhat, de az is elképzelhető, hogy két-három tárgyalás után megszületik a nem végleges ítélet. A Legfelső Semmítő- és Ítélőszéken szeptember 13-án döntenek a házi őrizet meghosszabbításáról.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Leleplezőim (Egy megfigyelt család /22.)
A Securitate Levéltárát Tanulmányozó Nemzeti Tanácshoz ( CNSAS) – a bizalom miatt ennek magyar tagjához, Csendes Lászlóhoz – többször fordultam a rám állított „informátorok” és „források” valódi nevének megismeréséért. Mindmáig sikertelenül. A tanács elnöke 2006-ban így válaszol: „numele reale ale persoanelor numai dacă acestea pot fi stabilite cu certitudine”. Azaz: csak, ha a valós neveket teljes bizonyossággal meg lehet állapítani. Meggyőződésem, hogy nem rajtuk múlott. Így aztán ma sem tudom biztosan, kit fed a „Kemeni”, a „Málnási”, a „Kerekes”, a „Chilachi”, a „Kovács Károly”, az „Olteanu”, az „Imre”, a „Miklós István”, a „Lemhényi Attila”, a „Popescu”, az „Ötvös Géza”, a „Poenaru Ioan”, az „Antonescu”, a „Dorneanu E”, a „Zoltani” név. Van, akit szinte biztosan azonosíthatok, van, aki nevét csak sejtem, és van, akiről fogalmam sincs, hogy ki ő.
Tizenöt név... Tizenöt, becsületét eladó, embertársainak kifürkészésére vállalkozott hús-vér ember. Bizonyára ma is környezetemben él, aki él, mások meg igyekeztek oda elpályázni, ahol a becsületükön esett foltot senki nem ismeri. Soha a politikai fordulattól eltelt évek alatt nem vett egyik sem bátorságot, hogy eljöjjön hozzám tettéért bár bocsánatkérő szavakkal vezekelni. Nem egyformán bűnösök. Írásomban példákat adok azokról, akik igyekeztek semleges (vagy számomra kedvező) véleményt leírni, adni, de azokról is, akiket irántam érzett gyűlölet vezérelt nyilatkozataikban. Nem a valóság. Arról legtöbben „zárkózottságomra”, „politikai témák kerülésére” vagy csak a „sakk és a biológia iránti vonzalmamra” hivatkozva, tényszerűen szóltak. Ők lehettek tisztességes emberek, de megzsaroltak, megfélemlítettek vagy apróbb szabálytalanságok miatt bajban lévők. A maguk rendjén igyekeztek nem ártani. Az „Antonescu” nevűről külön írok (gondolom, hogy ki volt), mert arcátlan hazugságával akart ártani nekem. De lássunk néhány példát!
Az S. T. névrövidítés egyértelműen Scridon Teodor, kiváló sakkozó kollégánk, rendőrtiszt, román ember létére azt nyilatkozza, hogy nem bocsátkozom politikai tartalmú beszélgetésekbe, és nem vagyok nacionalista-soviniszta hangvételű ember. „Chilachi”, „Zoltani” és „Olteanu” azt nyilatkozzák, hogy mind otthon, mind a munkahelyemen visszahúzódó magatartásom van. „Málnási” (A. I. munkatársam volt, a nyilatkozatból következtetve) így értékel: „...nem nagyon ismeri a mesterségét, gyámoltalan ember, nem ismeri ki magát dolgaiban, úgy megy az utcán, mint egy kóbor kutya. Semmit nem valósított meg sem az életben, sem szakmai téren, a sakkal tölti a napjait, elhagyja azt a helyet, ahol jelenlétében politikáról beszélnek stb.” Ha a nevét jól sejtem, soha nem rokonszenveztünk egymással, italt mértéktelenül kedvelő kolléga volt. Meghalt.
„Kemeni” (D. Gy. lenne?) a Kolcza-kertben pálinkázik velem, feltételezi, „a hajlamosság megvan benne, hogy a városban röpcédulát terjesszen”. Ugyancsak „Kemeni” az, aki politikai múltamra kíváncsi. Neki válaszolom: „majdnem semmi, amit tettem, csupán, hogy magyar vagyok, voltam és leszek...” „Kovács Károly” – emlékszem rá, rovarölő szerért jött hozzám a laborba, ő dr. Németh Ernő a Sanepidtől – „agyi (kortikális) gátlásról” ír 1986-os jelentésében velem kapcsolatban, ami miatt nem szívesen emlékszem a börtönévekre, nem gyűlölettel, hanem félelemmel és elborzadva... Nyájaskodó, behízelgő modora mindig undort keltett bennem.
A két mellékelt dokumentum részlet az eredeti nyilatkozatokból. Az elsőben arra utasítják a közelembe férkőzött „Chilachi” informátort, hogy figyelje, otthon mivel foglalkozom, kik és miért látogatnak engem, milyen dokumentumokat tartok, be akarok-e hozni külföldről tiltott, nacionalista-irredenta irodalmat, vagy írok-e ilyesmit, hogy kivigyem az országból? megyek-e más megyébe, mikor és főleg milyen céllal?
A második szövegben Bákó megyei „forrást” említenek (ő Demse Márton tanító, mozdonyvezető), akit egyeztetett feladattal rám kell állítani. 1984-ben meglátogatott (a szoborrobbantás előtti nap). Nem tudtam, hogy dolgozott a szekunak, inkább üldözöttként ismertem.
Puskás Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Aranydiplomás orvosok és gyógyszerészek
Fél évszázaddal ezelőtt, 1966-ban kapták meg a hivatás gyakorlására feljogosító oklevelet, ami mellé 2016. szeptember 3-tól immár egy aranydiploma is került. A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem 1966-ban végzett orvosai és gyógyszerészei szeptember harmadikán tartották 50 éves találkozójukat.
Előző nap ökumenikus istentisztelet keretében "adtak hálát minden idők Urának az eddig kapott kegyelemért" és emlékeztek meg volt kollégáikról és tanáraikról. Szombaton délelőtt a szokásos fényképeződés után az intézmény dísztermében gyűltek össze. A Gaudeamus felhangzását követően dr. Nagy Előd rektorhelyettes köszöntötte a megfogyatkozott számban megjelent általános, gyermek- és fogorvosokat, valamint a gyógyszerészeti kar végzettjeit.
Fél évszázaddal ezelőtt 148-an indultak útnak az egyetemről, az eltelt öt évtized után még hetvenen sem tértek vissza. Történelmi évfolyam voltak, mint annyi más a Marosvásárhelyi egyetemen. Bár hozzájuk már nem hatott el 1956 szele, amely korábban hallgatók egész sorának törte derékba a pályáját, ennek az évfolyamnak az egyetem jellegének a megváltozatására elindított intézkedések előszelét és hatását kellett átélnie. Pártutasításra 1962-ben kezdődött el az intézet magyar jellegének a megváltoztatása, s vezették be az azóta is fennálló "abszurd" intézkedést, miszerint a magyar nyelvű előadások mellett románul tartják a gyakorlati képzést, ami megnyitotta az utat, hogy az oktatói kart is fokozatosan átrendezzék. A történtekről volt prorektoruk, dr. Puskás György számolt be a magyar nyelvű orvos- és gyógyszerészképzés ötvenedik évfordulójára kiadott kötetben. A rektor a hosszú börtönévek után visszatért dr. Csőgör Lajos professzor volt, és rektorhelyettesként már dr. Pop D. Popa Ioan előadótanár neve is szerepelt.
A hetvenes éveikben járó orvosok és gyógyszerészek köréből busás vámot szedett az idő. Különösen az általános orvosi kar végzettjeivel volt kíméletlen, holott azt gondolná az ember, hogy aki a gyógyítás szolgálatába szegődött, az önmagára is jobban ügyel, és kegyesebb hozzá a teremtő. A valóság az ő esetükben rácáfolt a feltételezésekre, hiszen az 1966-ban végzett 54 általános orvos közül 25-en már nincsenek az élők sorában. Érdekes módon a gyermekorvosokat és fogorvosokat kevésbé sújtotta a sors, mindkét kar 27 végzőséből öten mentek át a "túlsó partra", a 40 gyógyszerészből pedig 13-an. Akik túlélték a jórészt munkával töltött fél évszázadot, azok közül néhányan ma is dolgoznak fiatalokat megszégyenítő frissességgel, másokat jobban megviselt a könnyűnek korántsem nevezhető mesterség gyakorlása. A találkozón egykori tanáraik közül öten vettek részt.
A hatvanas években az akkori MOGYI virágkorát élte, s a második tanárgeneráció tagjai igényesen és színvonalasan végezték feladatukat, hangzott el dr. Nagy Előd előadótanár beszédében. Az utolsó harminc év oktatóinak és hallgatóinak szemszögéből legendás évek voltak ezek, amelyekhez képest a mai MOGYE más viszonyokat mutat. Bár épületekben, központokban, rendszerekben látványos a fejlődés, az emberi erőforrást illetően nehéz helyzetben van az egyetem magyar tagozata, amely a fennmAradásért küzd. Az utánpótlás nem minden tanszéken megoldott, a karrierfejlődés feltételei kemények, nehezen teljesíthetők, a végzősök jelentős számban vándorolnak ki külföldre. A jelenlegi tanári kar számára az ötven évvel ezelőtt végzettek kitartása, összetartó ereje példaértékű, fogalmazott a rektorhelyettes, aki Babits Mihály soraival zárta mondanivalóját.
Idézetekkel sűrűn megtűzdelt, tartalmas, szép beszéddel köszöntötte volt kollégáit dr. Kun Imre professzor, aki szerint a találkozó résztvevői az ősz időszakát élik át, s ha sikerült lélekben fiataloknak mAradniuk, akkor is elkövetkezett számukra a számvetés ideje. A keresztény értékrend hármas kötéséből kiindulva Márton Áron és Hamvas Béla szavaival fogalmazta meg a hit lényegét. A vallás kimeríthetetlen energiát ad a harc megvívásához. A küzdelem pedig nem a nyugdíjkorhatár eléréséig tart, hanem addig, ameddig "képesek vagyunk helytállni"– tette hozzá. Jó érezni azt, hogy szükség van még ennek a nemzedéknek a tudására, tapasztalatára mind a gyógyítás, mind a tanítás terén, ez felvillanyozóan hat, s a "tesztoszteronhoz hasonlóan megnövelheti a sejtek telomérjeinek a számát" – szólt az endokrinológus a beszélőből. Szakmai téren mindig a nehezebbet választva a szolgálat fontosságát hangsúlyozta, és a tudományos érdeklődés ébren tartására (ami magába foglalja a világjárást is) biztatta volt évfolyamtársait. A magánélet terén a boldogság mellett a szenvedés elkerülhetetlenségéről szólva Exupéryt idézte: "jól csak a szívével lát az ember". "A közösség, ahova tartozunk, a végzetünk, de szabadságunk kitejesedésének a színtere is", zárta az Isten – család – haza hármasságát, majd a dalai láma tanácsát osztotta meg volt kollégáival, miszerint "bölcsebb a boldogságra való képességünk épségére vigyázni, mint sok pénzt keresni". Végül a találkozó másnapján szentté avatott Teréz anya himnuszát idézte az életről, és köszönetet mondott volt tanáraiknak, akik szívós kitartásukkal, erkölcsi helytállásukkal nevelték is a hatvanas évek orvos- és gyógyszerésznemzedékét.
Az aranyokleveleket a "fiatal idős" orvosoknak és gyógyszerészeknek dr. Dienes Sándor és dr. Csedő Károly nyugalmazott professzorok adták át.
(bodolai)
Népújság (Marosvásárhely)

A MegmAradás temploma (2.)
A teljes felújítás után új nevet is kapott: A MegmAradás temploma, amely találóan fejezi ki a géciek szülőföldhöz való határtalan ragaszkodását. A szülőföldjük iránt elkötelezettek továbbálmodták a lakatlan település jövőjét – a templom köré nemzeti emlékhelyet terveztek. A kéthektáros park gyepűje a Régi- és benne a Csonkahont körvonalazza, itt kapott helyet a Kárpát-medence őshonos gyümölcsfái ligetében a MegmAradás Háza, a Schwartz-porta és a Makovecz-kilátó is. Itt várja látogatóit az Őrtűz oszlopa is. A monumentális alkotás, amelyre az Árpád-házi királyok neveit is felvésték, a hét magyar törzs bejövetelének és a honfoglaló ősöknek állít emléket. Az Őrtűz oszlopában elhelyezett 30 kilogrammos prizma megtört fényei világítják meg a Makovecz Imre által megálmodott hatalmas, 20 méteres szálfákból ácsolt kilátótornyot is.
Az Őrtüzet 200, márványlapokkal borított emlékoszlop övezi, amelyekre a Kárpát-medence magyarlakta települései üzeneteit vésték. Csángóföldtől, Drávaszögig, az Ung völgyétől Újvidékig, a pár száz lelket számláló településektől a többszázezres nagyvárosokig bezárólag, 2596 üzenet érkezett. A beküldött gondolatok az összetartozás, az összefogás, a nemzet fennmAradása, az emberiesség fontossága, a szeretet erejének gondolatkörét jelenítik meg, s azt a szellemi erőt sugallják, amelyet Nagygéc és a XIII. század óta álló temploma is képvisel.
Csíkdánfalva üzenete bizonyult az egyik legszebbnek: „A nép szikla, melyre egy nemzet élete biztosan épül”(Márton Áron), az egyházak számára kiírt pályázaton pedig egy kis dunántúli, a Takácsi Református Egyházközség üzenete nyerte el a többség tetszését: „Abban a percben megszűnik nyomorúságunk, amelyikben megérik rá a szívünk” (Ravasz László).
Csenger Wass Alberttel üzen Nagygécnek: „Tiszteld őseidet, mert rajtok keresztül nyertél életet és örököltél Istent és Hazát.”
És egy, az író Hagyaték című gyűjteményes kötetéből származó idézet:
„Nézd ezt a fát. Látod a sok falevelet rajta? Mindegyiknek, még a legkisebbiknek is van mélyen lent a földben egy kis hajszálgyökerecskéje, mely élettel látja el. Ősszel lehull a levél, az igaz. Minden ősszel lehull. De annak a kis hajszálgyökerecskének a jóvoltából visszatér újra minden tavasszal. Ha azonban a gyökérszál pusztul el ott a föld alatt, a levelecske nem tér vissza többé, s idő múltával elpusztul a fa is. Mert a gyökérben van az élet, érted? Aki pedig elmegy, nem viheti magával a gyökeret. S akinek nincs gyökere, az elvész. Sok magyar veszett el így, nagyon sok. Gondolj a gyökérre. Isten ültette a magyar gyökeret ebbe a földbe s Isten gondját is viseli, ha hagyod. Bízd gondodat az Úrra. Ő a te gondviselőd. … Légy hűséges hazádhoz és nemzetedhez, mert csak a hűségeseket védelmezi az Úr. Szeress minden magyart, akárcsak önmagadat, és légy jóindulattal másokkal szemben is. Az Úristen rendelte nekünk ezt a hazát! Az Úristen népe és nemzete vagyunk! … lássátok magatok előtt a jövendőt…, amit az Úr számotokra készített, lássátok, magyarok, mert ahol nincs látomás, ott elpusztul a lélek, s a lélekkel együtt pusztul a nép…”
Nagygéc bejáratánál állított emlékmű hét hófehér oszlopa a település nevének egy-egy acél betűjét tartja. Az oszlopokra mementóként felvésték az egykori elvándorolni kényszerített 749 lakos nevét és a Kormorán együttesnek az elsodort falu emlékére írt dala – Húzd a harangot – egy szövegrészletét.
Az oszlopsor gyújtópontjában elhelyezett csiszolt gránittömb a következő üzenetnek ad méltó helyet:
„749 indult új hazát keresni. Próbált meg gyökértől szakadva, új fa ága lenni”.
Murvai Miklós
o0o
Az Aradi Hagyományőrző Polgárok Egyesülete és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Arad megyei szervezete a Szeretőm, földem, Erdély közösségépítő program keretében 2016. szeptember 13-án, kedden 18 órától a Jelen Ház nagytermében Hagyományaink és nemzeti megmAradásunk címmel nemzeterősítő, tényfeltáró előadást tart. Meghívott előadó Harangozó Imre néprajzkutató, tanár, házigazda Borbély Zsolt Attila, az Arad megyei EMNT elnöke.
Nyugati Jelen (Arad)

Petőfi-ösztöndíjas Krassó-Szörényben
A Templom és Iskola Szórványegyesület keretében idén is folytatódik megyénkben a Nemzetpolitikai Államtitkárság által létrehozott értékőrző és magyarságot erősítő Petőfi-program. A tavalyi évben igen sikeresnek bizonyult az akkori ösztöndíjas, Kovács Ágnes munkája. Idén Csőke Krisztina Budapesti születésű fiatal vállalta azt, hogy kilenc hónapon át erősíti az itteni magyar közösséget, és folytatja a sikeres munkát. Krisztina 2008-ban kezdte tanulmányait az Eötvös Loránd Tudományegyetem Társadalomtudományi Karán, majd elvégezte a kisebbségpolitikai mesterképzési szakot is. Volt már Dániában, ahol szociális lakóövezetben segített, majd Londonban önkénteskedett egy hajléktalanokat segítő szervezetnél. Elmondása szerint bízik abban, hogy a kilenc hónap értékesen eltöltött idő lesz, hiszen egy új és ismeretlen környezetben kell majd helytállnia, amiből minden kétséget kizáróan sokat tanul majd. Sok sikert kívánunk Csőke Krisztinának munkájában!
M. J.
Nyugati Jelen (Arad)

IKE-vezetőképző Algyógyon
Tele vannak lelkesedéssel a fiatalok
Algyógyon szervezte meg szeptember elején első vezetőképző táborát a 95. évi fennállását ünneplő Erdélyi Ifjúsági Keresztyén Egyesület (IKE). Az egyhetes rendezvényre tíz egyházmegyéből érkeztek fiatalok. – 2014-ben született meg a döntés az Erdélyi Református Egyházkerületben, hogy az IKE-t, mint egyházi ifjúsági szervezetet megpróbáljuk az eredeti struktúrájában újraépíteni, ami gyülekezeti, egyházmegyei és kerületi szinten való szerveződést jelent. Így épült fel a kommunizmus évei után, 1992-ben újraszerveződő IKE is, de az évek során az egyházmegyei szint kimAradt és egyre nehezebb volt közvetlen kapcsolatot tartani az országos vezetőség és az egyes gyülekezeti ifjúsági csoportok között. Ezért az utóbbi másfél évben az egyházkerület 15 egyházmegyéjében állítottuk vissza a megyei szintű vezetőséget, és ez alkalommal számukra szerveztünk képzést – magyarázta az algyógyi rendezvény hátterét Tussay Szilárd, ifjúsági referens.
Az egyhetes tábort már négy képzéshétvége előzte meg, ahol a 15 erdélyi református egyházmegye ifjúsági vezetői területi leosztásban találkozhattak, ismerkedhettek egymással, illetve vezetői önmagukkal, lehetőségeikkel, feladataikkal. E hétvégék zárását jelentette tulajdonképpen az algyógyi tábor. – Úgy érzem itt tudott igazán kiteljesedni az elindított kapcsolatépítés. A különböző megyékből, helységekből érkezett fiatalok napról-napra nyitottabbá váltak, és olyan őszinte beszélgetések alakultak ki, melyeken sikerült választ kapniuk számos egyéni, közösségi problémára. Szinte általános jelenség, hogy ezek a fiatalok tele vannak lelkesedéssel, tenni akarással, de társaik közömbössége hamar letöri őket. Most Algyógyon megérezhették, hogy nincsenek ezzel egyedül, számíthatnak a társaikra, és a személyes beszámolók, megosztások során nagyon sok megoldás is elhangzott az említett problémákra. A fiatalok egymásnak tudtak tanácsot adni, arról hogyan lehet egy-egy kirándulás, játék, közös étkezés során olyan bizalmi légkört kialakítani, amire aztán építeni lehet az ifjúsági csoportot – fogalmazott Gál Adél, aki IKE-vezetőségi tagként aktívan kivette részét az algyógyi képzésből. Elmondta továbbá: igyekeztek odafigyelni a fiatalok egyéni lelki épülésére is, a reggeli áhítatok, a kiscsoportos és személyes beszélgetések során megerősíteni hitüket, hivatástudatukat, bibliai példákkal is illusztrálva a követhető vezetői magatartást.
– Számomra nagy élményt jelentett, hogy bár csak rövid ideig lehettem itt, azt láttam, hogy a fiatalok még a késő esti órákat is beszélgetésre, problémamegoldásra fordítják. A tábor ideje alatt nagyon intenzíven folyt a képzés, sokszor csak tízpercnyi szünet szakította meg a többórás előadásokat, de úgy láttam, mindenki szívvel-lélekkel jelen volt – értékelt Kozma Anita IKE-munkatárs.
A képzésbe külső szakemberek, vezetőségi tagok, illetve „öreg-ikések” is besegítettek. – Tulajdonképpen már évek óta létezik az IKÉ-ben egy munkatársképző tanfolyam, erre építettük most a vezetőképzést is, és a hagyományokhoz híven a hétvégi képzésekre, illetve ide a táborba is meghívtunk külső szakembereket. Elsőként említeném Fülöp Lórándot, aki kommunikációs tréninget tartott, majd Bartos Károly IKE-elnököt, aki a szervezet struktúráját, céljait ismertette és Gál Adélt, valamint Kozma Anitát, akikkel közösen bonyolítottuk le az egész heti programot. Ennek hátterében pedig Kocsis András, senior-IKE-s állt, aki a képzési programot felépítette, és aktívan részt vállalt a levezetésében is – fogalmazott Tussay Szilárd.
Az egyhetes rendezvényen részt vevő fiatalok a zárónapon rendkívül pozitívan értékelték a képzést. A közel százig terjedő értékskálán mindenki 80 feletti minősítést adott szervezés, hangulat, egyéni, szakmai (vezetői) fejlődés szempontjából. Az egyetlen komolyabb hiányérzet a résztvevők számára vonatkozott. A rendezvényre ugyanis kereken 75 fiatal kapott meghívást: a 15 egyházmegyei IKE vezetőség 5-5 tagja (elnök, alelnök, pénztáros, titkár és ifjúsági előadó). Bár az egy hét alatt elég sokan megfordultak a táborban, az utolsó napon már csak huszonegynéhányan búcsúztak egymástól. A nemrégiben újraalakult Hunyad megyei IKE-t azonban szép számban képviselték: János Zsuzsa elnök, Rátoni Csaba lelkipásztor, ifjúsági előadó, valamint Gergely Izabella és Gáspár-Barra Áron. Igaz ketten csupán a hét első felében lehettek jelen, amikor az országos IKE-közgyűlést is sikerült beszorítani a sűrű programba. – A képzésről, ideértve a hétvégeket is, tulajdonképpen csak a Nagyenyedi és a Brassói egyházmegyék hiányoztak teljesen. A többi megyéből sikerült legalább egy-két képviselővel találkozni a képzés-hétvégeken vagy a tábor idején. Úgy érzem mindannyiunknak erősítésként szolgáltak ezek a találkozások, és külön örülök a Hunyad megyeieknek, ahol nagyon kevesen vannak, mégis lelkesedést éreztem részükről és az algyógyi helyszínválasztással is meg kívántuk erősíteni a jelzést, hogy igyekszünk imával, tudásunkkal, eszköztárunkkal támogatni a legkisebb gyülekezetek ifjúsági tevékenységét is – fogalmazott a tábori kiértékelést követően Tussay Szilárd.
Gáspár-Barra Réka
Nyugati Jelen (Arad)

Fajelmélet à la Románia
Igen, ha a hazai falfirkamozgalmat vesszük alapul, Romániában fellelhető a rasszizmus, mi több, azt nyilvánosan terjesztik is. Amint az a legutóbbi Brassói és Kolozsvári példákból is kiderül, szerzőik – szó szerint – gyűlölik a magyar „fajt”. Nyilvánvalóan összehangolt akcióról van szó, hiszen nincs olyan véletlen, hogy ugyanazon szöveg ugyanazon időpontban két különböző városban megjelenjen.
A rasszizmusnak, a megkülönböztetés kultuszának nyilvános felkarolása feltehetően sosem fog eltűnni ebben az országban. A romániai szórványban élő nem románoknak minden nap szembesülniük kell a másodrendűség érzését rájuk erőltetni akaró ellenszenvvel az élet szinte minden területén. Együtt kell tudnunk élni a kisebb-nagyobb konfliktusokkal. Évszázados sebeinket nyalogatva hozzáedződünk, magyarságunkban ösztönösen-tudatosan megerősödünk, vagy megfutamodunk ... Az utóbbi azonban az egyén szintjén sem igazi megoldás, csupán sikerélményt nyújt vele a provokációk mestereinek.
ÖRDÖG I. BÉLA
Szabadság (Kolozsvár)

Táblaügy: Miért ismét alapfokon?
Szőcs Sándor, a Kolozsváron bejegyzett Minority Rights Egyesület vezetője a Szabadságnak nyilatkozva értetlenségének és tanácstalanságának adott hangot annak kapcsán, hogy a Kolozsvári Táblabíróság újratárgyalásra visszaküldte a többnyelvű helységnévtáblák iratcsomóját az első fokon eljáró Kolozs megyei Törvényszéknek.
„Vajon az lehetett a gond, hogy nem idézték be az ügyet aláírásukkal támogató polgárokat? Amennyiben ez az ok, akkor helytelen, mert ezt az alperes vagy a bíróság kérhette volna. Vagy vajon az a gond, hogy a táblabíróság nem akar érdemben dönteni ebben a kérdésben?” – fogalmazta meg a kérdéseket a Kolozsvári Ügyvédi Kamara Tagja a hétfői döntés kapcsán, amelynek indoklása még nem került nyilvánosságra. – Kíváncsi vagyok, mi lesz e dokumentumban – jegyezte meg, majd megerősítette: az alapfokon hozandó ítélet ismét megfellebbezhető, vagyis az ügy még jócskán elhúzódhat.
KISS OLIVÉR
Szabadság (Kolozsvár)

A megmAradás bástyája a mezőségi szórványban
Régiónk idei legnagyobb megvalósítása a Szamosújvári Magyar Tannyelvű Elméleti Líceum, amely néhány nap múlva nyitja meg kapuit közel ötszáz, a szórványban élő magyar gyermek számára.
A kétmillió euróból megvalósult létesítményben tegnap délelőtt még az udvart rendezték, a tornaterem építkezési munkálatai is javában zajlanak még, a tantermek viszont már csillogva-villogva várták a diáksereget. Jókedvűen, tettre készen várja a hétfői tanévkezdést a tanári kar és a megbízott igazgató, Timsa Ildikó, továbbá természetesen Balázs-Bécsi Attila, a szamosújvári Téka Alapítvány elnöke is: munkájuk nem volt hiábavaló, valóra vált a 10 éve megálmodott központ. A lehető legmodernebb épületben egyébként a tágas tantermek mellett jól felszerelt laborok várják a diáksereget, az intézmény egyik különlegessége pedig az alagsorban levő olvaSÓSZOBA, amelyet sótömbökkel „raktak ki”, így az olvasás nemcsak hasznos, hanem egészséges is lesz.
NAGY-HINTÓS DIANA
Szabadság (Kolozsvár)

Magyar kulturális intézetek jogi útvesztőben
Nem nyílik meg a közeljövőben a Kolozsvári magyar kulturális intézet, mert a magyar és a román kormány eltérően értelmezi a kulturális intézmények alapításáról szóló kormányközi egyezményt.
A Maszol.ro hírportál szerint az egyezmény magyar és román szövege egy pontatlan fordítás miatt különbözik, a román változat szerint kölcsönösségi alapon egymás országaiban egy-egy fiókintézet megnyitására jogosultak, és mivel a magyar kormány megnyitotta a Sepsiszentgyörgyi fiókintézetet, újabb létesítésére nincs jogi alap. A magyar nyelvű szöveg viszont nem tartalmaz a kölcsönösségről szóló kikötést, sem számbeli korlátozást.
„Az egyeztetések során kiviláglott, hogy 2005-ben az akkori tárgyaló felek az egyezmény szövegét nem kellő gondossággal véglegesítették, így a román és a magyar nyelvű szövegekben olyan lényeges eltérések találhatóak, melyek alapján a felek eltérő módon értelmezik annak rendelkezéseit” – írja Szijjártó Péter magyar külügyminiszter egy hozzá intézett kérdésre adott válaszában. A magyar kormány már 2014-ben eldöntötte, hogy megnyitja a Bukaresti Magyar Kulturális Központ Kolozsvári fiókintézetét, erről 2015-ben tájékoztatta a román felet, és jelenleg is zajlanak a diplomáciai egyeztetések. A Maszol.ro úgy tudja, hogy Bukarest ezek során felvetette, hogy a Sepsiszentgyörgyi irodát költöztessék át Kolozsvárra, ezt azonban a magyar kormány elutasította, és szakértői tárgyalásokat javasolt az értelmezési problémák áthidalására, amit a román fél elfogadott.
Eközben a Sepsiszentgyörgyi fiókintézet élén már több mint egy éve nincs igazgató, miután Lakatos Mihály négyéves mandátuma lejárt. Szijjártó Péter szerint „a legjobb pályázatot benyújtó jelölt kinevezéséhez szükséges eljárás folyamán derült ki, hogy a jelölt román állampolgársággal is rendelkezik, amely a hatályos magyar jogszabályok miatt akadályát képezi kinevezésének. A jelölt az állampolgárságáról történő lemondási eljárást elindította a román hatóságok felé, annak lezárultával azonnal – várhatóan néhány héten belül – elfoglalhatja állomáshelyét”. A magyar külügyminiszter nem nevezte meg az új igazgatót, ám sajtóértesülések szerint a versenyvizsgát Szebeni Zsuzsa Kolozsvári születésű, Budapesten élő színháztörténész nyerte meg.
Bíró Blanka |
Krónika (Kolozsvár)

Kikezdett jogvédelem
Egyre inkább sziszifuszi munkának tűnik a Kolozsvári többnyelvű helységnévtáblákért folytatott harc. Az évek óta tartó pereskedés mintapéldája annak, hogyan lehet törvényes keretek között elodázni, kijátszani az igazságszolgáltatást.
Bő két évvel ezelőtt Kolozsvár egyik legnevesebb bírája úgy döntött, az önkormányzatnak kötelessége kihelyezni a kincses város nevét magyarul is hirdető táblákat – az akkori ítélet indoklását olvasva egy röpke pillanat erejéig még ma is az az érzése támad az embernek, hogy van kiút, normalitás, igazság. Csakhogy szinte azonnal elűzi a kósza gondolatot a szomorú jelen, a valóság: most ott tartunk, hogy visszautalták első fokra az ügyet, és még azt sem tudjuk, hogy ez kinek jó.
A bizonytalanság, a szürkeség a zavarosban halászóknak kedvez, a verdikt kimondásának szüntelen halasztása pedig alaposan lefárasztja, megviseli a jó szándékú jogharcosokat is. Mással ugyanis nehezen magyarázható Szőcs Sándor ügyvéd minap tett kijelentése. „Nézzünk egy kicsit a tükörbe: mi sem követelhetjük, hogy a románok tapsoljanak nekünk a kétnyelvű táblákhoz, amíg nekünk is ilyen a hozzáállásunk például a homoszexuálisokhoz” – fogalmazott a felperes egyik jogi képviselője a Népszabadságnak adott nyilatkozatában, amelyben azt boncolgatta, hogy ha az erdélyi magyar egyházak „szégyenletes módon” elutasítják a melegek jogait, akkor hogyan várhatjuk el a románoktól, hogy teljesítsék a magyar kisebbség követeléseit.
Bár erős a késztetés, nem kívánunk vitába szállni az elmondottakkal, vagy amellett érvelni, miért nem szabad párhuzamot vonni az erdélyi magyarok és a melegek helyzete, illetve az önkormányzat és az egyház szerepe, feladata között. A kijelentés felemlegetésével csupán azt szeretnénk érzékeltetni, mennyire eredményes a hivatalok, hatóságok, intézmények, döntéshozók, egyszóval az államgépezet időhúzásra, elkenésre, lassú, de biztos halálra alapozó aknamunkája. Mert úgy tűnik, a Kolozsvári, erdélyi magyarok jogainak egyik élharcosa kezdi elveszíteni a hitét, hiszen a kudarcsorozat árnyékában gyakorlatilag arról akar meggyőzni, hogy mégiscsak velünk lehet a baj. No de bármikor ébresztőt lehet fújni, és abban reménykedni, hogy ha az idézett gondolatokkal a Kolozsvári önkormányzat ügyvédje hozakodna elő, akkor jogi képviselőink könnyedén leszerelnék az érvelést.
Páva Adorján
Krónika (Kolozsvár)

Nem rendelt többnyelvű táblákat a Kolozsvári városháza
Cáfolta lapunknak a Kolozsvári polgármesteri hivatal a Musai-Muszáj akciócsoport értesülését, miszerint a városháza legyártotta a többnyelvű helységnévtáblákat. Az önkormányzat álláspontja szerint továbbra sem teljesülnek a törvényi feltételek a táblák kihelyezéséhez.
A többnyelvűségért síkra szálló Musai-Muszáj Facebook-oldalán közölt bejegyzése szerint „belső információkból" arról értesültek, hogy az Európa Kulturális Fővárosa pályázat zsűrijének látogatása kapcsán polgármesteri hivatal legyártotta a bejárathoz kerülő, Cluj-Napoca/Kolozsvár/Klausenburg feliratú táblákat. „Hisszük, ha látjuk, de történelmi pillanat elé nézhetünk!" – állapította meg a civil kezdeményező csoport, amelynek szervezésében tavaly több százan kérvényezték a Kolozsvári városházán a többnyelvű helységnévtáblákat.
Oana Buzatu, a Kolozsvári polgármesteri hivatal szóvivője csütörtökön cáfolta a Krónikának, hogy megrendelték vagy legyártatták volna a többnyelvű helységnévtáblákat. „A polgármesteri hivatalnak és a helyi tanácsnak nem változott az álláspontja, és továbbra is fenntartják, hogy Kolozsvár magyar nemzetiségű lakosságának számaránya nem teszi lehetővé a kétnyelvű helységnévtáblák kihelyezését a helyi közigazgatási törvény alapján" – jelentette ki lapunknak a városházi illetékes.
Oana Buzatu emlékeztetett, hogy az önkormányzat „a város multikulturális jellegének kihangsúlyozása" érdekében városkapukat készül állítani Kolozsvár bejáratainál, ezeken pedig a román mellett magyarul és németül is felírják a város nevét. A szóvivő azonban nem rendelkezett érdemi információval arról, hogy jelenleg milyen szakaszban van ennek a projektnek a megvalósítása. Noha a hivatal által 2014-ben a városkapuk látványtervére kiírt pályázat keretében már 2015 márciusában győztes hirdettek – Alexandru Nicolae Fleşeriu építészeti irodáját –, a létesítmények annak ellenére nem kerültek ki a helyükre, hogy Emil Boc polgármester korábban megígérte, ez 2015 végéig megtörténik.
A Musai - Muszáj nemrég nyílt levélben fordult Emil Bochoz, arra kérve az elöljárót, ne sodorja veszélybe az Európa kulturális fővárosa cím elnyerését azzal, hogy továbbra is megtagadja a többnyelvű helységnévtáblák kihelyezését Kolozsvár határánál. Az akciócsoport felhívta a polgármester figyelmét, hogy a kulturális fővárosi cím elnyeréséért versenyben mAradt négy romániai város közül Temesváron már évekkel ezelőtt kitették a többnyelvű helységnévtáblákat, Nagybánya pedig egy hónapja döntött erről, noha a legnagyobb kisebbségi csoportjuk is eltörpül a Kolozsvári magyarság létszámához képest. A Musai-Muszáj arra kérte Bocot, vállalja fel a táblák ügyét, rendelje el kihelyezésüket még a zsűri hamarosan esedékes látogatása előtt, egyszer és mindenkorra lezárva a Kolozsváriak számára ezt a problémát.
Mint a városházi szóvivő lapunknak adott nyilatkozatából is kitűnik, az Emil Boc vezette önkormányzat folyamatosan arra hivatkozva utasítja el a kétnyelvű táblák kihelyezését, hogy a kincses város magyarságának számaránya nem éri el a 2001/215-ös számú közigazgatási törvényben rögzített húsz százalékos küszöböt (a magyarok létszáma 16 százalékos). Mások – köztük a Musai-Muszáj, valamint a városházával pereskedő Minority Rights Egyesület – viszont azzal érvelnek, hogy a közigazgatási törvény értelmében a jogszabály hatályba lépésekor érvényes népszámlálási adatok alapján kell megvizsgálni, hogy egy kisebbség helyi aránya meghaladja-e az anyanyelvhasználatra feljogosító fontos húszszázalékos küszöbértéket. Márpedig az 1992-es cenzus idején a Kolozsvári magyarság aránya 23 százalékos volt, tehát meghaladta a küszöböt.
Ugyanakkor a közigazgatási törvény egyik utólagos módosítása kimondja azt is, hogy abban az esetben is ki kell helyezni a kétnyelvű táblákat, ha a kisebbség számaránya a jogszabály hatályba lépését követően húsz százalék alá csökkent. Arról nem beszélve, hogy ugyanez a törvény semmilyen esetben nem tiltja, hogy egy nemzeti kisebbségi nyelvén is kiírják a település nevét, függetlenül az adott kisebbség lélekszámától.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)

Népművészeti tábort rendeztek Érmelléken
Augusztus 29.–szeptember 2. között tartották az I. Érmelléki Népművészeti Tábort Székelyhídon Palczert Judith és Kovács Ágnes, a Székelyhídi Gyermek Jézus Otthon vezetője szervezésében. A rendezvény az érmelléki népviseletet, táncelemeket, szokásokat, hagyományokat és a régió jellegzetességeit próbálta felkutatni, összefoglalni, feleleveníteni, bemutatni, és továbbadni a mai nemzedéknek. A tábor helyszíne a Székelyhídi Gyermek Jézus Szabadidő és Sportközpont és a helyi strand volt.
Bihari és érmelléki táncokat mutatott be a Debreceni Népi Együttes táncosa, Herc Vilmos és csapata, a talpalávalót a diószegi Bakator zenekar szolgáltatta. Óvodás korú gyerekek és nagyobbak is vígan tanulták az érmelléki táncokat. A tánctanulás mellett a résztvevők megismerkedhettek népi játékokkal is a létavértesi Rozsnyai Gyűjtemény munkatársai által, és néprajzi előadásokat hallhattak az Érmellékről. Régi viseletek, tárgyak, fényképek is kiállításra kerültek, így Gavrucza Tibor nyugalmazott érmelléki református lelkész és festőművész festményei is.
Kedden délután dr. Kéri Gáspár érmelléki néprajzgyűjtő Érmelléki értékeink megőrzése címmel tartott kiselőadást a csokalyi Fórián Andreával, aki az Érmelléki Értéktár weboldal készítője (www.ermelleki-ertektar.hu). Ez a honlap egy olyan projekt keretében jött létre, amelynek célja az Érmellék értékeinek felkutatása, gondozása és megőrzése az utókor számára.
Szerdán dr. Szabó József diószegi helytörténész Történelmi érdekességek az Érmellékről címmel tartott izgalmas expozét Nagy Katalin néprajzkutatóval.
Csütörtök délután a Rozmaring együttes fellépésé tette igazán érdekessé a tábort a rendezvény végén, és akinek kedve volt hozzá, a citerákat is kipróbálhatta. Énekelt Barta Renáta, citerán kísérte Bertalan Attila.
Minden este ízletes vacsora után táncházzal zárult a nap. Emellett volt slambucfőzés, daltanulás, késő estig tartó mulatság.
A tábor utolsó napján, pénteken a gyerekek bemutatták, mit tanultak a hét folyamán. Ezután élőzenés táncmulatságra került sor a Bakator népzenei együttessel, ami egész héten át biztosította a talpalávalót.
Ezúton szeretnék a szervezők megköszönni mindenkinek a sok segítséget, e szép cél érdekében való együttműködést a Székelyhídi Baba-Mama Körnek, a Gyermek Jézus Otthonnak, a Gyermek Jézus Szabadidő és Sportközpontnak, illetve Székelyhíd város és a környék támogató lakóinak.
Tatai István
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Fontosak a rítusaink
Alkotó munkánkban a bibliai teremtést utánozzuk
Kedden a Kovásznai Városi Művelődési Ház Ignácz Rózsa Termében, a Fábián Ernő Népfőiskola szervezésében Őstörténeti rítusok a székely–magyar sorsforduló szokásokban címmel tartott vetített képes előadást dr. Balázs Lajos néprajzkutató. Az est jelmondata a születés, házasság és elmúlás kultúrája, székely-magyar múltunk másképpen elmondott története volt.
A rendezvény házigazdája, Gazda József író, szociográfus köszöntőjében felelevenítette, hogy az ő hajdani első könyve, az Így tudom, így mondom is úgy született meg, hogy magnóval a kezében elindult az akkor élő öregekhez, és mindarról kérdezte őket, amit átéltek a születésüktől kezdve.
Dr. Balázs Lajos néprajzkutató eddig 11 könyvet tett közzé, és több mint 40 éve kutatja a székely-magyar kultúra ősi szokásait, hogy melyek azok a sorsfordító rítusok, amelyek gyökereinket összeszervezték, egy emberi közösséget, társadalmat alkotva.
Az előadó elmondta, sokat foglalkoztatta, és kereste a hasonlóságot a bibliai teremtés és az ember teremtő munkája között. Ekkor fogalmazódott meg benne az a feltételezés, hogy az embernek valamikor a távoli múltban éreznie kellett, hogy neki kell folytatnia Isten teremtő munkáját. Meg kell találnia azt a módot, ahogyan megszervezheti magát az ember, de nem csak a születés tekintetében, hanem alapvetően mindenben, ami megkülönbözteti egy állattól.
Kutatásának központja Csíkszentdomokos volt, mely nagyon sok szokást őrzött meg a kollektív memóriájában. Amúgy meg „minden helyi folklórhagyomány egyetemes, mert a lét egyetemes emberi kihívásaira, szükségleteire hoznak sajátos, alkalmazott választ és megoldást”, magyarázta.
Balázs Lajos kifejtette: a mitológiák, mítoszok szereplői istenek, hősök, akik mintákká váltak, az emberek utánozni, ismételni kezdték őket, és ezek az ismételt cselekvések fokozatosan szokássá, később alkotmánnyá váltak, és ezek határozták meg, mit szabad és mit nem.
– Népünk már a honfoglalás előtt kiforrott beavató rítusokkal rendelkezett, mert kellett a szervezettség, hogy végrehajtsák a magyarság legnagyobb vállalkozását, a honfoglalást. Ezzel bizonyították azt, hogy képesek a maguk számára kultúrát teremteni a saját szemléletükkel – mondta.
A néprajztudós többek között említést tett néhány olyan szokásról is, melyeket kutatásai során ismert meg. Ilyen a gyermek beavatása az útszéli keresztfánál, ez a rítus Szent István kora előtti időkből való egyfajta mítoszra vezethető vissza, és annyit takart, hogy a csecsemővel a házhoz legközelebb álló keresztfát megkerülték, keresztény imákat mondtak, holott a szertartás maga pogánynak számított. A gyermeket az egyház iránti tiszteletből elvitték a templomba megkeresztelni, de a keresztfa megkerülése elsődleges volt. Egy másik ilyen érdekes szokás a megkeresztelt gyermek asztal alá való helyezése. Az asztal a központot szimbolizálja a családban, a közösségben, ezért fontos volt, hogy a gyermek ezen rítus által a közösség részévé válhasson.
Az előadást vetített képek és gyűjtések során rögzített hanganyag tette érzékletesebbé.
Szőke Zsuzsa
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Kadács az idők sodrásában
A Nyikómentén fekvő két Kadács – amely, mint az alábbi írásból is kiderül, tulajdonképpen egyetlen település – lakossága sosem volt népes. Ennek dacára sok értelmiségit adott a magyar szellemi életnek. A település egyházi, oktatási és kulturális múltját Gálfalvi Gábor ny. igazgató-tanító, néprajzi gyűjtő, helytörténész veszi számba.
Szép a Nyikó s a vidéke / Jámbor székely szabad széke…” – írta egykoron Tiboldi István kedei tanító. E jámbor székelyek által lakott nyikómenti falvak egyike a két Kadács, amelyről eddig keveset írtak. Orbán Balázs, a nagy Székelyföldi utazó A Székelyföld leírása I. kötetének 113–114. oldalán ír Kadácsról, elég röviden. Rajta kívül időközben Gálfalvi Sándor kadácsi származású tanár, az unitárius egyház egykori főgondnoka ír a templom és iskola történetéről a Keresztény Magvető című folyóiratban, P. Buzogány Árpád Faluriportok a Nyikómentéről könyvében a falutörténet rövid leírása után ír a két födeles fahídról, ugyanezekről értekezik Boda Csilla tanítónő, valamint Balázsi Dénes a Nyikómenti hármas könyvében, a 2005-ös árvíz után, azok megrongálódásáról.
Ez késztetett arra – mint Kadácsból elszármazott, ahol gyermekkorom egy részét töltöttem a kántor-tanító nagyapáméknál –, hogy részletesebb leírást készítsek falunkról, amely bár kettő, mégis egy, mert Kiskadács és Nagykadács egy falu. Hogy miért, az a későbbiekben kiderül. Az alkotó, munkálkodó ember élete során sárban, bozontos legelőkön, erdei tisztásokon a talpalatnyi földet ösvénnyé, úttá tapodja. Az idő lehet, hogy belepi ezeket a nyomokat sárral, porral, elkorhadt avarral, de úgyis útjelzők mAradnak. Életutak. Egy vagy több ember, egy generáció tapodja ki őket, de vannak, léteznek rövidebb-hosszabb időre, vagy talán örökre.
A kitaposott utak jelzik azt, amit az emberek alkottak, maguk után hagytak. Vagyis egy életutat. A jó az, hogy a nyom mAradandó, emlékezet után is létező.
Kadács lakóinak az volt a fontos, hogy alkotóképességük teljében alkossanak sokat, az utódokra örökíthetőt. Ehhez az is hozzájárult, hogy a kadácsi emberek mindig tiszteletben tartották a székely falurendet. Nemeskürty István megfogalmazása szerint „a múltunkat tőlünk elvenni nem lehet, de az csak akkor miénk, ha ismerjük is”. Mi más volna szándékom Kadácsból elszármazottként, mint megismertetni az ifjú nemzedékkel őseink kitartó, sokszor keserves, kínos küzdelmét a megmAradásukért. Mert az a boldog ember, aki az élete végén elmondhatja, nem élt hiába. Szőcs Kálmán ezt így fogalmazta meg: „S a fák virágai még tavasszal lehullanak / egy sűrű illatú éjszakán / De csillagos gyümölcsök között majd tudják az utódok / Kinyíltunk, szenvedtünk, szerettünk s teremtettünk.”
A történelem folyamán Kadács népe is sok szenvedést elviselt. Egyik elnyomás megszűnt, jött a másik, még kegyetlenebb. Tatárdúlás, 150 év török uralom, osztrák elnyomás majd jött a történelem boncolókése, Trianon. De mindezt átvészelték őseink. Aztán következett az „aranykorszak”, az embertelen kommunizmus, amely sok-sok szülő gyermekét a falvakból is az élet idegen tengerére sodorta.
A sorsüldözött gyermekek a nagyvilágot járják, s könnyes szemmel fogalmazzák meg magukban: „Lombkoronás kicsiny falum / piros tetős egyszerű kis háza / oda vágyom mindig vissza, / hívogat az édesanyám sírja.”
Az idegenbe szakadt ifjakban gyakran feltör a honvágy, s erre a gyógyszer nem más, mint a hazatérés, ha pár napra vagy pár órára is. Mert mindenki számára szent hely a szülőfalu, ahol a nagyszülők mesékkel traktáltak, a szülők nehéz munkájukkal és imádsággal felneveltek. Szent hely, ahol a bölcső ringott, szent hely a templom, ahol egykor a fejekre keresztvíz csorgott, ahol elrebegte minden ifjú az unitárius fogalmat. Szent hely az iskola, mely mindannyiunkat bevezetett a betűk és számok világába és szent hely a temető is, ahol szeretteink sírjai domborulnak, hol örök csend és béke honol. Mit kell hát tudni a két Kadácsról, amely tulajdonképpen egy helyre tartozik? A Nyikó középső folyásának két partján terül el e két kis falu, egymástól mintegy két kilométerre. (Régi nevükön Felső- és Alsókadács). Nagykadács keleten Kobátfalvával határos, szinte össze van nőve vele, Kiskadács nyugaton Siménfalvával határos, közvetlen szomszédságában található. E sajátos elhelyezkedéséből keletkezett a szinte mindegyik székely faluban valamilyen formában megjelenő legenda, Kadács esetében így mAradt fenn: azért települtek a falu birtokának két szélére, hogy az egyre terjeszkedő két szomszédos falu útjába „akadást” képezzenek. Azonban a falu elnevezésének legvalószínűbb magyarázata: személynév átviteléből alakult ki a település mai neve. Ezt látszik igazolni a falura vonatkozó első írásos adatok is: 1505-ből mAradt fenn Michael Akadáchi neve. (Székely Oklevéltár, VIII. kötet, 18–19., 220 oldal).
1695-ben Alsó- és Felsőkadács néven említik az ikerfalvakat, ekkor egyházilag Tarcsafalvához tartoztak, 1718-ban váltak külön. Érdekes módon a Nyikó jobb partján levő hívek a tarcsafalvi egyházközséghez, míg a jobb partján lakók a székelyszentmihályi egyházhoz tartoztak. A falu gazdasági megerősödésével egyre erőteljesebbé vált az anyaegyháztól való elszakadás és az önállósodásra való törekvés. Végül 1718. február 18-án kinyilvánították elszakadási óhajukat, meghatározták a papbér nagyságát, amiről „az Eccléssiában lévő minden embernek személy szerint, mind a Kis Kadátsiak, mind a Nagy Kadátsiak kezet adtak in Anno 1718”. Az elszakadás gondolatát az Egyház vezetősége nem támogatta. Az ádámosi zsinat 1718. június 19-i jegyzőkönyvében található: „A kadácsi Ecclának íratott levél, hogy mostan a mater Ecclától való elszakadástól sepersedeálljanak eo kgmek.” Almási Mihály püspök a „Kadácsi Unitaria Ecclésia-hoz” 1719. május 30-án írt levelében ugyancsak nem javasolta a szentmihályi egyházközségtől való elszakadást, mivel „a magát egybe foglalt erő erősebb a megmAradásra”. Hogy mikor történt az elszakadás, nem lehet pontosan megállapítani, de mivel az Egyházi Főtanács jegyzőkönyve 1724-ben kadácsi papként Karácsonyfalvi lelkész nevét jegyzi fel, valószínű az elszakadás 1718 és 1724 között történt. Ekkorra meghatározták az egyházi földeket, az allodiatúrákat is, pontosan megjelölve a falu három határában azok nagyságát, helyét, milyenségét (szántó, kaszáló), valamint azt, hogy az a pap vagy az eklézsia javát szolgálja.
Sárdi István lelkész (1736–1745) feljegyzéséből a következőket tudhatjuk meg: Az egyházközség gondoskodik a lelkész lakásáról is, ugyanis az 1767-es Generális Vizitáció intézkedéseket hoz a „Parochia körüli” kert használatáról. Megható az az igyekezet, ahogyan az egyházközség minden korú tagja törekedett temploma szépítésére. „Ao. Dni 1777. A.N. Kadatsi Unitárius iffiu legények, maguk buzgo indulattyukból meg rován magukat Nyolc Mariasaig tsináltatak az Unitárius Templomba egy pulpitust, vagy éneklő széket. Ugyanezen esztendőben N. Kadátsi Unitaria kegyes asszonyok vettek az éneklő székre kettős veress Selyem ruhát, a prédicallo szék boritására három sing zöld posztot sárga szegekkel le szegelve, melyly két rendbéli Collatum áll hat magyar forintokban. Ismét: Ezen Ecclésia beli iffiu lányok Istenes indulatytyukból vettek a Pap Széke borítására egy tarka kartont, flor l den 24.” – jegyzi fel „Josephinus Simo Solymosi jur. notár Ao 1777 Die 21 Novembri”. „Ao. 1783 Die 5 Decembri. Sz. Vizitacio alkalmatosságával mutattanak elő egy kis Ezüst Tanjer, melylyet Istenes jó indulatjából hagyott és legalt a N. Kadátsi Unitaria Eelenek az Úr Aztalára Néhai Tiszt, Miklós Kata, Donáth Ferenczné asszony. Ugyan ilylyen írás a fenekin: Miklós Kata T. Ajtai Donath Ferencz Ao. 1782. Legyen Isten előtt kedves áldozat” – tudjuk meg az egykori feljegyzésekből. A fentebb említett adományok abban a kis fatemplomban kaptak helyet, amelyet a különváláskor, 1718 és 1924 között építettek, és vásároltak két kis harangot, majd 1776-ban egy nagy harangot is. Az erőteljesen fejlődő egyházközség számára a meglévő kis templom szűknek bizonyult, ezért 1785–1786-ban Bölöni Bakó György, majd Andrási György lelkészek idején megkezdték az új templom építését a mai helyén. Azonban ezt nem tekinthetjük új templom építésének, hanem inkább a régi templom renoválásának. Hogy az 1786-ban felújított templomot csak időleges megoldásnak tekintették, onnan is kitetszik, hogy alig 50 év múlva, 1825-ben a keblitanács elhatározta egy új templom építését. Közel tíz évig készültek az építésre. Hozzájárulásként minden család a Lokon levő egy darab földjének tiszta hasznát fizette be évente a templom javára. Közben kivetettek 40 000 cserepet, 6000 téglát, megvásároltak 40 fenyőgerendát, nagy mennyiségű követ és meszet. A régi templom anyagának egy részét is beépítették az új templom falába. Úgyszintén felhasználták a deszka- és faanyagot is, amit az új templom karzatának padozata is igazol, ahol a régi templom festett mennyezetének beépített deszkáin a festés ma is látszik. 1836-ban, Inczeffi József lelkész és id. Marosi Mihály gondnoksága idején épült a templom a mai formájában. A berendezést egy év múlva, 1838-ban fejezték be, ekkor már a lelkész Nagybaconi Hegyi Pál volt. A templom szerény, de ízléses, áhítatos hangulatot keltő. A szószéket centrálisan helyezték el, hogy azt mindenki láthassa és a beszéd a templom minden részében hallható legyen.
A szószék előtti tér magas, alkalmas a keresztelés és az esketés elvégzésére és az úrvacsora osztására is. A torony az új templom mellett alacsonynak bizonyult, ezért 1863-ban Abrudbányai Ürmösi Sámuel lelkész és id. Marosi Péter gondnoksága idején a mai magasságig emelték s bádogtetővel látták el. A régi lelkészi lakás helyett 1881-ben Benczédi Pap Sándor lelkészsége idején ujjat építettek. 1887-ben, Bölöni Bakó Lajos lelkész és Tordátfalvi Boros György énekvezér alatt orgonát vásároltak, ami ma is a nyikómenti templomok legjobb orgonája.
Mivel Kiskadács 2 kilométerre található Nagykadácstól, az idősebb emberek részére sürgetővé vált egy templom építése. Így aztán 1812-ben Derzsi György idején Kiskadácsban is építettek egy kis templomot, amelyet orgonával is elláttak. A helyet rosszul választották meg, egy domb aljában, a Nyikó partján fekszik, s így esőzésekkor a víz áztatta az alapját, ami miatt a falak úgy megrepedeztek, hogy a hatóságok betiltották annak használatát. Így a kiskadácsiak továbbra is a Nagykadácsi templomba jártak, amelyet javítottak 1900-ban, 1938-ban, 1971-ben és 1987-ben. Nemcsak egyházi vonalon folyt az építkezés a kis faluban, hanem polgári téren is. Ezt bizonyítja az is, hogy a paplak építésével egy időben, 1881-ben megalakult az egyházi iskola is, ekkor épült a még ma is álló iskolaépület Karácsonyfalvi lelkész idején. Az épület része tanítói lakásként szolgált, a hátsó (nyugati) része volt az osztályterem. Hogy a templom és egyházi iskola egy időben épült, bizonyítja az is, hogy a két épületnek az udvara egy helyen van. Abban az időben a tanítók egyben kántor-tanítók voltak. Az egyházi iskolát – mint sok mást – 1948-ban államosították. Érdemes megemlíteni, hogy e kis településből sok értelmiségi került ki. Hogy miért nevezzük kis településnek, azt bizonyítják a statisztikai adatok: 1567-ben 8 kaput, 1614-ben 40 családfőt, 1786-ban 267 főt, 1850-ben 403, 1868-ban 448, 1910-ben 421, 1941-ben 338, 1941-ben 338, 1992-ben már csak 158 főt írtak össze. Ennek ellenére, mint fentebb említettük sok értelmiségivel gazdagította e kis falu a Székelyföldet. Elsőként említhetjük dr. Marosi Ferencet, aki Budapesten először minisztériumi tanácsosként tevékenykedett, majd Svájcban, a Magyar Konzulátuson dolgozott; Marosi Márton lelkész, Gálfalvi Péter tanító, Gálfalvi Pál lelkész, Gálfalvi János lelkész, Gálfalvi P. Péter lelkész-tanár, Gálfalvi Gábor tanító, Györke Alpár mérnök, Inczefi András tanító, Inczefi Olga tanító, Végh Albert tanár, Gyöngyösi Kálmán tanító, Végh Ella tanító, Elekes Imre tanító, Nemes Dénes lelkész, Váradi Viola tanító, Marosi György ügyvéd, Gálfalvi Sándor tanár, egyházi főgondnok, Györke Erzsébet tanító, Mátéfi József mérnök, Mátéfi Ferenc mérnök, Marosi Júlia óvónő. Ebből a kis iskolából indult értelmiségiek nagy száma azt bizonyítja, hogy a falu népe, bár településük a legkisebbek közé tartozott mindig, igen sokat adott az oktatásra-művelődésre. Természetesen ebben nagy részük volt az ott tevékenykedő tanítóknak és lelkészeknek is, akik Reményik Sándor Templom és iskola versében megfogalmazása szerint e téren „egy kézre dolgoztak”.
Az itt tevékenykedő tanítók meg lelkészek nevét nem sorolom fel, a fentebb említett lelkészek mellett azonban ki kell emelnem Lőrinczi László nevét (1927–1941), aki létrehozta a Gazdakört, bevezette a falu lakosságát a modern baromfitenyésztésbe; a tanítók közül Gálfalvi Péter id. nevét, aki a lelkésszel közösen megalakította a Hitelszövetkezetet, és széles körű kulturális tevékenységet végzett. Szám szerint e faluban eddig 33 lelkész szolgált, a 33-ik a 2012-ben megválasztott Vass Zsuzsánna. A jelenleg beszüntetett iskolában 17 tanító végzett eredményes oktató-nevelő tevékenységet, amelyet a fentebb említett innen kikerült értelmiségiek száma is igazol.
Mint ismeretes, a 20. század elejéig a falvakban nem voltak kultúrotthonok. Ennek ellenére pezsgő kulturális élet volt a faluban, színjátszó csoportok, énekkarok, tánccsoportok gyakran bemutatták műsoraikat, legtöbbször egy-egy nagyobb csűrben, az iskolák tantermében, de igen sokszor a zsidók kocsmáinak nagyobb helyiségében. A nyikómenti falvaknak egy részében fedeles hidakat építettek, melyekről Orbán Balázs így ír: „Itt felemlítem mi bizonnyal minden erre utazót meg fog lepni azon sok fedeles hidat, melyek egyáltalán Udvarhely-széken, de főképp a Nyikó völgyében előfordulnak: ezekben oly fényűzők a vidék lakói, hogy még a legcsekélyebb patakon, sőt még oly helyekre is (mint Kadácsban), hol a vízen túl alig van néhány ház, s azon túl semmi, még közlekedő út sincsen, egymással versengve díszes és költséges fedeles hídakat építenek. Az ily hidak szoktak főként esős időkben, a falu népségének a városi kávéházakat, felüdülési, ámolygási helyeket pótló gyülhelyei lenni, s gyakran csergedező patakok költői morajánál táncra kel és társas játékot folytat a gondtalan fiatalság.” (A Székelyföld leírása I., Pest, 1868, 119. o.)
A kiskadácsi hidat 1829-ben, a nagykadácsit 1866-ban építették a helybéli lakosok. Sajnos mindkettőt megrongálta a 2005-ben árvízzé duzzadt Fehér-Nyikó, a történésekről részletesen beszámoltak írásban Balázsi Dénes tanár és Boda Csilla tanítónő.
A fent említett fedeles hidakon szervezett kulturális eseményeknek 1911-től már az újonnan felépített kultúrotthon – melyet abban az időben „faluházának” neveztek – adott helyet. Ennek építésében mindkét Kadács kivette a részét. Az egész Nyikó-völgyében farsang idején itt rendezték a legeredményesebb színdarabos bálokat, amit az is bizonyít, hogy a környék összes falujából idesereglett az ifjúság. A táncmulatság szombat estétől vasárnap estig tartott, ezért nevezték a kadácsi farsangi bált „nagybálnak”.
A „faluháza” 1959-ig volt a kultúra hajléka, ugyanis akkorra annyira megrongálódott, hogy Jakab Zoltán tanító kezdeményezésére újat építettek. Sajnos az új épületben egyre inkább megritkultak a kulturális rendezvények, ennek egyik fő oka az elnéptelenedés, a másik a tévék elszaporodása. Mint P. Buzogány Árpád Nyikómenti krónikájában megfogalmazta: „Kadács mintha Csipkerózsika-álomba szenderedne lassan (…), egy-egy ház lakatlanná válik, és nem kerül új gazda. Inkább emlékeiből él már, mintsem jelenét építené.” Vajon mikor telik oda az idő, mikor érik meg a helyzet arra, hogy megérdemeljen egy rendes feltámadást?
Erre sajnos senki sem tud választ adni.
Irodalom: Orbán Balázs: A Székelyföld leírása, I. kötet
Székely Oklevéltár, Új sorozat, II., Demény Lajos–Pataki József
Székely Oklevéltár, Új sorozat, IV. Székely népesség-összeírások, Kolozsvár, 1998.
Román Országos Levéltár Hargita megyei Hivatala. Egyházi anyakönyvek gyűjteménye. Fond. 47. Kadácsi Unitárius Egyház anyakönyvei.
Keresztény Magvető, 93. évfolyam (114–119 o.)
Hargita Népe (Csíkszereda)

Nagybányán már kikerültek a többnyelvű helységnévtáblák
Kikerültek Nagybánya határába a város többnyelvű helységnévtáblái. Erről Vida Noémi RMDSZ-es alpolgármester tájékoztatott csütörtökön a Facebook-oldalán.
A táblák elhelyezéséről már egy hónapja döntött egyöntetű szavazással a városi tanács. „Úgy véltük, egy olyan városnak, amely Európa kulturális fővárosa címre pályázik, kötelessége komolyan venni az itt élő kisebbségek jogait” – magyarázta akkor a döntés hátterét a Maszolnak Kovács Richárd helyi tanácsos. Erre utalt Facebook-bejegyzésében Vida Noémi is, aki a táblákról készített fotókat „Legyen Nagybánya Európa kulturális fővárosa!” szöveggel osztotta meg.
Mint ismert, a kulturális fővárosi címről döntő zsűri éppen ezekben a napokban keresi fel a versenyben mAradt négy várost, Nagybányát, Kolozsvárt, Temesvárt és Bukarestet. A Musai-Muszáj csoport információi szerint a Kolozsvári városháza már legyártatta a többnyelvű helységnévtáblákat, hogy plusz pontokat szerezhessen a címért folyatott küzdelemben. Mindenesetre ezeket még nem helyezték ki, és létezésükről Horváth Anna alpolgármester sem tud.
Kolozsváron a városi tanács egy 2002-ben hozott határozatában elfogadta a táblák többnyelvűsítését, ám azóta sem sikerült ennek a határozatnak érvényt szerezni. Annak ellenére nem sikerült a táblák kihelyezése, hogy az erre vonatkozó törvény 2001-es elfogadásakor még az 1992-es népszámlálás adatai voltak érvényben, amelyek szerint meghaladta a 20 százalékot a város magyar lakosságának az aránya. 2011-ben a magyarok Kolozsvár lakosságának a 16 százalékát tették ki.
maszol.ro

Fúvószenétől lesz hangos Újtusnád
Újraalakulásuk negyven éves évfordulóját, ugyanakkor a település létrejöttét is ünnepli az újtusnádi fúvószenekar a vasárnapi Alcsíki Fúvóstalálkozóval.
Hatodik alkalommal szervezik meg az Alcsíki Fúvóstalálkozót szeptember 11-én, amelynek idén Újtusnád ad helyet. Az esemény tizenkét órától a helyi kultúrotthon előtt kezdődik, ugyanis innen vonul fel a részt vevő hét fúvószenekar az Imets Fülöp Jákó Általános Iskola udvarára. Két induló közös elfújása után 15–15 perces összeállításokat hallhatnak a jelenlevők a Csíkszentkirályi Fúvószenekar, a Csíkszentimrei Zöld Fák Fúvószenekar, a csíkszentsimoni Ifjúsági Fúvószenekar, a Csíkbánkfalvi Bánk Bán Fúvószenekar, a Csíkszentmártoni Poszogó Fúvószenekar, a Csíkkozmási Tuzson János Fúvósegylet, illetve az Újtusnádi Pro Musica Egyesület fúvószenekara előadásában – ismertette a programot Biczó János.
A szervező egyesület alapítója azt is megjegyezte, hogy az egyetlen hiányzó a Csíkszentgyörgyi Havasalja Fúvószenekar lesz zenészei egyéb elfoglaltsága miatt.
Érdeklődésünkre továbbá elmondta, a hat évvel korábban elindított, minden évben más-más településen megszervezett fúvóstalálkozó legfontosabb hozadéka, hogy motiválja a zenekarokat a minőségi zenélésre. Biczó János kiemelte azt is, hogy örömmel vállalták az idei találkozó megszervezését, mivel éppen negyven éve, 1976-ban alakult újra az újtusnádi fúvószenekar. Emellett a település létrejöttének ünnepe is szeptember 11-e, mivel miután Nagytusnádon leégett negyvenhárom család háza, a szerencsétlenül járt családok 1822. szeptember 11-én a mostani újtusnádon kezdtek el építkezni.
A veszprémi származású, a csornai apátot elkísérő Godzsa István premontrei testvér, eddig csak képeken, videón és könyvekben látta Erdélyt. Első alkalommal jár vidékünkön. „Nagy lehetőség számomra, hogy itt lehetek a búcsún. Megfogott a táj szépsége, az emberek vendégszeretete.” Felejthetetlen emlék lesz számára az ősiségét megőrző lövétei közösségi ünneplés és a csíksomlyói kegyhelyen tett látogatás.
Székelyhon.ro

Adományozással kezdődtek az Ifi-napok Gyergyószentmiklóson
Több mint kétszáz fiatal vonult végig nagy csinnadrattával Gyergyószentmiklós központján. „Lássák, hogy vagyunk” – mondogatták, és nem csak létükről, szívükről is számot adtak, hiszen az első útjuk a Szeretetkonyhára vezetett. Eleséget vittek a rászorulóknak. Így rajtolt csütörtökön az egész hétvégére szóló Ifi-napok.
Kilenc csapatban száznyolcvan fiatal nevezett be az ifinapos vetélkedőkre. A játékos versenyek lebonyolításán alig több mint harminc szervező osztozik, de közülük kerülnek ki azok is, akiknek az előadások zökkenőmentes lefolyására van gondjuk, vagy éppen a díszleteket rendezik át. A hétvégén, amint a program is mutatja lesz mód a szórakozásra.
„Nagy öröm, nagy segítség, szép hagyomány” – így értékelték a Szeretetkonyha önkéntesei a fiatalság által vitt tartós élelmiszereket. A gyors összesítés után kiderült, 1568 lej értékű az adomány. A nagyobb tételeket is felsorolták: 68 kilogramm cukor, 52 kg száraz tészta, 130 kilogramm liszt, 11 kilogramm száraz paszuly, 44 kilogramm kukoricaliszt. De volt a bevásárlókosarakban hús- és zöldségkonzerv, olaj, 50 üveg házi befőtt és lekvár, 19 üveg zakuszka, télre eltett savanyúság is. Kis tételben ugyan, de a rászorulók kaptak kenyeret, szalonnát, szörpöt, valamint krumplit és káposztát is.
Az Ifi-napok hagyományos, Tankold fel! elnevezésű adakozásából 110 rászoruló részesül. Ez a szám hétfőtől 175-re növekszik, a tanévkezdéstől ugyanis Böjte Csaba két délutáni foglalkoztatójába is innen szállítják a meleg ebédet.
Csütörtök délutántól vasárnap estig áll a bál. A szórakozás mellett olyan előadók is érkeznek, mint Szabados Andrea és Kalóz János pszichológus. Ők A férfi a nő szemében, a nő a férfi szemében címmel tartottak előadást, pénteken 19 órától pedig a gyergyószentmiklósi mentőorvos, Ádám József a gyógyszerek csapdájáról beszél a művelődési ház nagytermében.
Málnási Andrea, az Ifitéka vezetője elmondta, nem csak a benevezőknek szól az ünnep, bárki betekintést nyerhet a programokba. Különösen fontosnak tartja meghívni az érdeklődőket a Ninja Warrior nevet viselő, pénteken 9.30-tól a művelődési ház melletti parkban kezdődő eseményre, amelyen igazi kalandparkos élményt terveznek nyújtani. A főszervező egyébként a többi programot is mindenki figyelmébe ajánlja, kiemelve a kultúrkereket, a katasztrófavédelmet, a tőzsdét, Pandora-szelencéjét.
Szombat estig a művelődési ház környékén, illetve a gimnázium tornatermeiben kell keresni az eseményeket, a vasárnapi helyszín a Gyilkostó üdülőtelep lesz, ahonnan 21 órára, a Your Living Room kertjébe térnek vissza a kiértékelőre.
Balázs Katalin
Székelyhon.ro

Közel fél évszázada gyűjti a régi korok tárgyi emlékeit
Balázsi Dénes székelyszentléleki nyugalmazott tanár idén decemberben tölti nyolcvanadik életévét. Dénes bácsi gyűjtőmunkájának eredménye a már közel negyven éve látogatható szentléleki múzeumház, amelynek gondozásán és fenntartásán – családjával együtt – fáradhatatlanul dolgozik napjainkban is.
Az 1970-es években kezdődött a gyűjtőmunka, akkor alapozták meg az azóta is folyamatosan bővülő gyűjteményt. A gyűjtéshez nagyban hozzájárult az akkori tantestület és a tanulók többsége. A vidéken kallódó értékekre a pionírszövetségben működő Kincskereső-mozgalomban hívták fel a figyelmet, így igen sok, még fellelhető, olykor száz-kétszáz éves tárgyakat sikerült megmenteni, hogy aztán kiállítás formájában közkinccsé tehessék. A tárgyak többnyire a 19. századból valók, a község falvaiból, valamint Sóvidékről kerültek a gyűjteménybe. A kiállított régiségeknek helyet adó ház – amelyet a község vásárolt meg – eredetileg a Bíró utcában állt, később költöztették mai helyére a múzeumot, amelyet 1977. május 9-én avattak fel. Az épület jelenleg is jó állapotban van, a Székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum működteti, és a nyugalmazott tanár gondozza nagy odaadással, közel negyven éve.
A tájház udvarába, egy 1848-ban készült patinás székely kapun léphetünk be, amelyet idén nyáron a Hargita megyei Hagyományőrzési Forrásközpontnak köszönhetően restauráltak. Dénes bácsi ezt is fontos előrelépésnek tekinti, de sok más tennivaló is lenne, amelyekre olykor nehézségek árán sem sikerül megoldást találni. Régi tervei között szerepel például egy új épület felhúzása a jelenlegi szomszédságában, mert a múzeum a helyszűke miatt zsúfolt. Sok a szép és értékes tárgy, melyek például a ház körüli hagyományos munkákról, a népi mesterségekről mesélnek, ezeket időszakos kiállításokon lehetne bemutatni – magyarázta.
Balázsi Dénes azt is elmondta, külön kiállítást lehetne nyitni a hozományos ládákból, festett bútorokból, és gyűjteményük alkalmas lenne a kalondai taplófeldolgozás, a havasalji, valamint a pásztor élet megelevenítésére is, ehhez azonban egyetlen épület nem elegendő, a bővítés megpályázásában pedig adminisztratív nehézségek adódtak. A Haáz Rezső Múzeum viszont segítségükre volt és van a restaurálásban, a tárgyak tartósításában, de a közművesítésben is, például az áram bevezetését is nekik köszönhetik – magyarázta a nyugalmazott pedagógus.
A múzeumház nagy népszerűségnek örvend a Nyikó mentén nyaraló turisták körében. Dénes bácsi tapasztalatai szerint a fellendült faluturizmusnak is jót tesz, hogy a vendéglátók a kulturális programok közé betervezik a könnyen megközelíthető tájház felkeresését, így évente több külföldi csoport is megcsodálja a múzeumi tárlatot.
A jelenlegi gyűjtemény közel hétszáz tárgyból áll, több évtizednyi gyűjtőmunka eredménye, mely a Felső-Nyikó mente néprajzi hagyományait mutatja be. A tájház gazdagításán fáradhatatlanul ténykedő Balázsi Dénes azonban attól tart, nem lesz, aki tovább vigye munkáját. Úgy véli, nagyon fontos lenne, hogy a község vezetősége, de még az egyszerű polgárok is felfigyeljenek erre a pótolhatatlan értékeket őrző munkára, és részt vállaljanak a megőrzésében, hiszen rohamosan fogynak az őseink által ránk hagyott, különböző korokat visszatükröző, kézzel fogható értékek.
Balog Emese
Székelyhon.ro

Az 1944-ben elesettekre emlékeztek Gyergyószentmiklóson
Amikor a menekülésből visszatértek, a Szájvánon felül egy ház sem volt, mind leégett, csak a kémények csupaszon meredeztek az ég felé – emlékszik vissza 1944-re egy gyergyószentmiklósi. És azok voltak a szerencsésebbek, akik ezt láthatták. A felszegi tűzvészben ugyanis sokan vesztették életüket. Rájuk emlékeztek csütörtökön a felszegi csengettyűnél, Gyergyószentmiklóson.
„Emlékeztető az 1944. szeptember 7-ét követő gyászos eseményekre, 384 család földönfutóvá válására, Felszeg II. és III. tízesének tűzvészben történt pusztulására, illetve azon ártatlan gyergyószentmiklósiakra, akik fegyvertelenül estek áldozatokká” – ez szerepel az emléktáblán, szemközt a felszegi csengettyűvel.
A márványtáblán a következő nevek olvashatók: Blénesi Tamás, György Péter, Hideg Pál Péter, Hosszú István, Kémenes Gyuláné, Kolumbán Vencel, Kopacz Sándor, Kovács Péter, Madaras Anna, Nagy István, Sólyom Erzsébet, Szász Félix, Szóra István, Tamás László, Tamás Rozália Mária, Tamás Vencike 3 éves, …. János, Benedek József, György F. Balázs, Sólyom Ignác 6 éves. „Isten legyen irgalmas gyilkosaikhoz” – olvasható a legalsó sorban.
A háború borzalmait gyerekként átélők ma idős emberként járnak vissza évről évre emlékezni. Csütörtökön a Munkás Szent József-templomban gyűltek össze az emlékezők. Kisboldogasszony, Szűz Mária születésének ünnepén Simó Ferenc lelkipásztor szólt a hívekhez. A családi ünnepekhez hasonlította Szűz Mária születésnapját, amikor az ünnepelt is kérhet valami csekélységet. „Tegyétek meg, amit a fiam kér, mondta a kánai menyegzőn, és megtörtént a csoda. Ma is ezt kéri, tegyük meg, amit Jézus kér. Legyen szívünk és szemünk, hogy meglássuk, mit akar tőlünk Isten, és legyen erőnk, hogy azt véghezvigyük” – fogalmazott a lelkipásztor.
A templomból az emlékhelyre mentek a felszegiek és vendégek. A közös ima után a gyergyószentmiklósi önkormányzat képviselői helyezték el a kegyelet koszorúját, fejet hajtva az ártatlan áldozatok, Felszeg nagy tragédiája emléke előtt.
Balázs Katalin
Székelyhon.ro

Vöröshagyma vagy lilahagyma? - élőnyelvi konferencia Marosvásárhelyen
Nemzetközi nyelvészeti konferencia zajlik ezekben a napokban Marosvásárhelyen a Sapientia EMTE Alkalmazott Nyelvészeti Tanszéke, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Magyar és Általános Nyelvészeti Tanszéke, illetve a Szabó T. Attila Nyelvi Intézet szervezésében.
A 19. Élőnyelvi Konferencia a következő témák köré szerveződik: a magyar nyelvjáráskutatás a 21. században: hagyomány és innováció; nyelvváltozatok a 21. században: változó dialektusok, regionális köznyelvek, egységesülés és szétfejlődés; adatgyűjtési módszertan: hagyományos modellek, újítás és lehetőségek; nyelvjárások és nyelvek határán: nyelvjáráskutatás és kontaktológia; nyelvjárások és kisebbségi nyelvhasználat; nyelvjárások és nyelvi tervezés kisebbségi és többségi helyzetben; nyelvjárások és nyelvi attitűdök; nyelvjárások az oktatásban.
A konferencián a hazai előadók mellett többek közt magyarországi, vajdasági, amerikai, finnországi nyelvészek ismertetik folyamatban levő kutatásaikat, illetve azok eredményeit.
A plenáris előadások után műhelyekben és szekcióban tartották előadásaikat a résztvevők. Szó esett az uráli nyelvekről a digitális térben, amelynek kapcsán Kozmács István az udmurt nyelvhasználatról értekezett. Larisza Ponomareva és Oszkó Beatrix a Digitális eszközök és finnugor nyelvek – a komi-permják háttér című előadásban kitért arra is, hogy a jelenleg elérhető eszközök milyen mértékben segítik elő a komi-permják nyelv megmAradását a mindennapi nyelvhasználatban, illetve a digitális világban. A manysi nyelvről manysi nyelven című előadásban a manysi nyelv szociolingvisztikai helyzetét elemző és értékelő manysi nyelvű írások alapján mutatták be a szerzők azt, hogy hogyan gondolkodnak napjainkban a manysik nyelvük jelenéről és jövőjéről.
Az egyetemi hallgatók körében tapasztalható nyelvhasználatról és nyelvi attitűdökről értekezett Bartha Krisztina, Belényesi Emese Hajnalka a kisebbségi helyzetben élő siket személyek nyelvhasználatát, nyelvi identitását és közösségi inklúzióját vizsgálta, Danczi Annamária a pedagógusok nyelvjárási attitűdjét a határon túli közegben.
Kalandozások a konyhában – ételek és alapanyagok megnevezései Magyarországon és a külső régiókban címmel Fazakas Emese péntek délelőtt arról tart előadást, hogy a különböző ételeket és alapanyagokat sokszor eltérően nevezik meg a magyarországiak és a határon túl élők. Arra keresi a választ a Babeș–Bolyai Tudományegyetem nyelvésze, hogy mi lehet az elnevezések alapja, mi az a szempont, aminek alapján Erdélyben vöröshagymának mondjuk azt, amit Magyarországon lilahagymának.
Antal Erika
maszol.ro

Nemzetpolitikai államtitkár: a nemzeti média a közösségért folytatott munka értékét hangsúlyozza
Markovics Annamária, az MTI tudósítója jelenti: , csütörtök (MTI) - A nemzeti tévék és rádiók - így a szabadkai Pannon RTV is - a közösség számára azt sugallják, hogy a közösségért folytatott munka érték, és a közösség megőrzéséért, boldogulásáért minden tőlünk telhetőt megtenni erkölcsi kötelesség - hangsúlyozta Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár csütörtökön a vajdasági Palicson, ahol részt vett a szabadkai Pannon RTV fennállásának 10. évfordulója alkalmából szervezett ünnepségen.
Elmondta, hogy a Pannon RTV a magyar nemzet szolgálatáért dolgozik, a negyedmilliós vajdasági magyar közösség összefogását, a közösségi öntudatot élteti, és a Kárpát-medencei összetartozáshoz járul hozzá azzal, hogy havi száz anyagot küld a magyar közmédiának.
A Nemzetpolitikai Államtitkárság úgy tartja - folytatta -, hogy a Pannon RTV munkája különleges érték, valamint szellemi és lelki tartalmakat közvetítő, széles körű tájékoztatást nyújt magyar nyelven és magyar szívvel. Kiemelte, hogy a magyar kormány és a nemzetpolitikai államtitkárság fontosnak tartja a dinamikusan fejlődő, magyar nyelven sugárzó médiát, és ezért örömmel segíti működését, ahogyan az az utóbbi években is történt.
Pásztor István, a vajdasági képviselőház és a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) kiemelte, hogy az utóbbi években a Pannon RTV a közvélemény-formálás, a tájékoztatás, a művelődés terén megkerülhetetlenné vált.
Emlékeztetett arra, hogy a Pannon RTV az utóbbi években intenzív fejlesztésen, fejlődésen ment keresztül, és ez nemcsak az igazgató érdeme, hanem a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap érdeme is, amely segítséget nyújtott, egyebek mellett a dolgozók továbbképzésében. A szerbiai és a vajdasági közmédiával is szoros együttműködés alakult ki, át tudják venni egymástól a műsorokat, és így a Pannon RTV átjárást jelenthet nyelvek és kultúrák között.
"Megmutathatjuk magunkat, és látjuk, mi történik körülöttünk" - fogalmazott.
Köszönetet mondott a magyar kormánynak, amiért az utóbbi öt évben olyan mértékű támogatást biztosított, amely nélkül lehetetlen lett volna a Pannon RTV fenntartása. Pásztor István megfogalmazása szerint a politika feladata az, hogy megteremtse a média működésének feltételeit. Leszögezte: továbbra is lehet számítani arra a támogatásra, amelyet a VMSZ az utóbbi tíz évben mutatott a Pannon RTV iránt, és ezt folytatni kívánják, és akár már az év végén hozzá lehet fogni az intézmény új székhelyének kialakításához.
Bodzsoni István, a Pannon RTV igazgatója felhívta a figyelmet arra, hogy az általa vezetett intézmény egyik legfontosabb célja, hogy hozzájáruljon a magyar-szerb viszonyok fejlesztéséhez.
Gazsó L. Ferenc, a Duna Médiaszolgáltató Zrt. MTI Igazgatóságának vezetője kijelentette: a szabadkai székhelyű rádió és televízió az MTVA társa az összmagyar közmédia megteremtésében.
Balogh László, a Közszolgálati Közalapítvány Kuratóriumának elnöke a közmédia nevében megköszönte azt a támogatást, amelyet a VMSZ nyújtott a tévének, a Pannon RTV vezetőinek pedig azt, hogy a délvidéki történeteket és témákat eljuttatja minden magyarhoz.
A Pannon RTV kísérleti adását 2006. augusztus 14-én közvetítették. A Pannon RTV azóta a vajdaság legnézettebb és leghallgatottabb médiumává vált.
Palics

Kihívója akadt Verestóynak
Ketten jelentkeztek szenátorjelöltnek Udvarhelyszékről, illetve szintén ketten nyújtották be dokumentációjukat a képviselőjelöltséghez a széki RMDSZ-nél. Péntek délben járt le a határidő.
Péntek délig lehetett leadni a szenátori és képviselői jelentkezéseket az RMDSZ udvarhelyszéki területi szervezeténél. A székiek közleményben tudatják, hogy az említett határidőig két személy, Verestóy Attila és Antal István Lóránt iktatta a szenátori jelöltséghez szükséges dokumentációt, illetve szintén ketten jelentkeztek képviselőnek: Birtalan József és Sebestyén Csaba István.
Nincs más hátra, mint rangsorolni – titkos szavazással
Az udvarhelyszéki RMDSZ bővített küldöttgyűlésen dönt a képviselő- és szenátorjelöltek rangsoráról, melyet szeptember 22-én tartanak. A 445 fős küldöttgyűlésen a jelöltek titkos szavazással döntenek majd a rangsorról.
Székelyhon.ro

Megerősítik a Háromszéki és Brassói magyarság közti köteléket
Kulturális, valamint sporteseményekkel kezdődik kedden a Brassói Magyar Napok programsorozata. Csütörtöktől a város főterére várják a résztvevőket, akiket koncertek és vásár fogad.
Az idei Brassói Magyar Napok során hangsúlyos szerepet kap a város főtere: ez az első év, amikor négy teljes napra kiköltözik a rendezvény az említett helyszínre – jelentette be Toró Tamás, a Brassói Magyar Napok főszervezője. Hozzátette, nem ütköztek a Vásárhelyi Forgataghoz hasonló problémákba a főtérre való kiköltözést illetően, a városvezetőség nyitott volt kérésükkel kapcsolatban.
A nagyszínpadi programokat a Republic koncertje kezdi csütörtökön 20 órától. Másnap a népzene és néptánc kerül előtérbe: a Búzavirág Néptáncegyüttes és Sorbán Enikő mutatja be produkcióját ugyancsak a nagyszínpadon, ezt követően pedig a TransylMania ad koncertet 20 óra 30 perctől. Szász Ágnes és a Gébert-Ulbert Projekt elnevezésű zenekar lép színpadra szombaton délután, majd este Baricz Gergő és a Megtérgyepeltek Zenekar a Brassói Magyar Napok vendégelőadója. A nagyszínpadi eseményeket a Góbé Zenekar és a magyarországi Piramis együttes zárja vasárnap délután.
Bár a vásárosok számára igen magas volt a helybér – ezt ugyanis az önkormányzat szabályozza –, a jelentkezőknek így is megéri eljönni ide árulni, ugyanis ebben az évben még nem volt hasonló kínálatot felsorakoztató esemény – magyarázta a főszervező. Mint mondta, idén megközelítőleg 500 jelentkező közül választották ki azt a nyolcvanat, akik portékájukkal kirakodnak csüörtöktől vasárnapig. Első alkalommal szervezik meg a Bor, buli és gasztro kertet a rendezvény keretében. Itt borkóstolók és lacikonyhák fogadják az érdeklődőket, esténként pedig a nagyszínpadi koncertek után itt folytatódik a buli.
Arra törekszünk, hogy erősítsük a Háromszéki és Brassói magyarság közti köteléket, ugyanakkor szükség van egy erős Brassói magyar közösségre is, amely elősegítené, hogy a Székelyföldiek térsége ne szűköljön – mondta Toró Tamás a rendezvény fontosságának kapcsán. Mint fogalmazott, hosszútávú érdek mind gazdasági, mind kulturális szempontból az erős magyar közösség, valamint kifejtette: az elmúlt három évben a Brassói Magyar Napokat Dél-Erdély legnagyobb magyar eseményeként jegyzik.
A rendezvény főszervezője az Egyesület az Erdélyi Szórványmagyarságért, társszervezője az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Brassói kirendeltsége. Az eseményt 300 ezer lejjel támogatja a megyeszékhely önkormányzata, ugyanakkor a további összegeket a helyi magyar vállalkozók támogatásából finanszírozzák.
Bencze Melinda
Székelyhon.ro

Összeállt az RMDSZ-es jelöltlista (Parlamenti választások)
Megújuló csapattal, fiatalokkal és szakpolitikusokkal gazdagított jelöltlistával indul a Háromszéki RMDSZ az őszi parlamenti választásokon. A jelentkezés tegnap délben zárult, és a megyei állandó bizottság döntött a helyek elosztásának elvéről is. Azt már biztosan tudni, hogy a képviselőlistát Benkő Erika vezeti, második helyen szerepel Márton Árpád, a harmadik pedig az MPP jelöltjéé. A szenátori lista első helyét Fejér László Ödön foglalja el, a másodikat Miklós Zoltán. A végső szót a szeptember 15-ére összehívott megyei küldöttgyűlés mondja ki, de az első (befutónak tekintett) helyeknél változás már nem valószínű.
A két lista tíz (hat képviselői és négy szenátori) helyére tízen jelentkeztek, és mivel egy helyet felajánlottak a Magyar Polgári Pártnak, vitát elsősorban a nevek rangsorolása váltott ki. Tamás Sándor, az RMDSZ Háromszéki elnöke az állandó tanács ülése után hangsúlyozta, a Háromszéki jelöltek 80 százaléka új, többségük nem az RMDSZ-ben töltött be valamilyen tisztséget, hanem szakmájukban tettek le az átlagosnál többet az asztalra. Elmondta azt is, az MPP-nek a képviselői lista harmadik helyét ajánlották fel, erre a párt nevesítheti jelöltjét, az RMDSZ nem szól bele, de a választási törvény kitétele miatt kötelezően be kell iratkoznia a szövetségbe. Tamás felsorolta jelöltjeiket, a már említetteken kívül a képviselői listán kap helyet Pál-Szilágyi Zoltán baróti mérnök vagy Könczei Csaba megyei mezőgazdasági igazgató (a küldöttgyűlés dönti el, melyiküknek szavaz bizalmat), Dezső Csongor Kézdivásárhelyi ügyvéd, Oltyán Csongor az ifjúsági szervezet képviseletében, a szenátori lista harmadik helyét Makkai Péter árkosi református lelkipásztor foglalja el, a negyediket Sütő Mária Rita Kézdivásárhelyi logopédus.
Antal Árpád, a Sepsiszentgyörgyi RMDSZ elnöke megköszönte Klárik László és Markó Attila parlamenti munkáját, elmondta, Klárik nem kívánta folytatni politikusi pályáját, az akadémiai szférában tevékenykedik a továbbiakban, de szaktudásával segíti az RMDSZ munkáját, Markó Attila pedig nem indulhat, mert „elüldözték az országból”.
A megyeközponti szervezet három jelöltet nevesített: Benkő Erikát, Miklós Zoltánt és Makkai Pétert, ők azok, akik értékeikkel, elveikkel legnagyobb mértékben azonosulnak. Fontosnak tartotta kiemelni, hogy egyikük sem pártpolitikus, mindhárman szakemberek, több területet is lefednek, a nemzetpolitikát, külpolitikát, gazdaságpolitikát és a szociálpolitikát is, nem csak a Sepsiszentgyörgyieket képviselik majd a parlamentben, hanem az egész erdélyi magyar közösséget. „Versenyképes tudással, felkészültséggel rendelkeznek, elkötelezettek nemzetpolitikai céljaink mellett, törekednek a párbeszédre, és bár nem voltak előtérben, az elmúlt években is csapatunkat erősítették” – indokolta döntésüket Antal Árpád.
A három Sepsiszentgyörgyi RMDSZ által delegált jelölt tegnap a sajtó előtt is bemutatkozott röviden. Benkő Erika politológus, tíz éve a közéletben dolgozik politikai és külpolitikai tanácsadóként, megalapítása óta vezeti a Mikó Imre Jogvédő Szolgálatot, tagja a megyei tanácsnak. A nyelvi jogok, az etnikai diszkrimináció kérdéseiben tett szert olyan tapasztalatokra, melyeket képviselőként is hasznosítani tudna, de külpolitikai kapcsolatait is kamatoztathatja. „A jelenlegi geopolitikai helyzetben közösségünk számára rendkívül fontos, hogy hangsúlyosan képviseljük problémáit, közvetítsük politikai célkitűzéseit” – fogalmazott. Tapasztalata, hogy nem elegendő jelentéseket írni, nagyon fontosak a személyes kapcsolatok, és rendkívül büszke arra, hogy a Mikó Imre Jogvédő Szolgálat jelentése szinte szóról szóra bekerült az Amerikai Egyesült Államok Romániáról szóló emberjogi jelentésébe. Célkitűzésként említette az erdélyi magyarság anyanyelvhasználatának törvény általi szabályozását, akadályt legtöbb esetben a pénzhiány jelent, és ezt a román államnak kellene átvállalnia. Szigorúbb szabályozás szükséges az egyre jobban terjedő gyűlöletbeszéd megfékezésére, de végre rendezni kellene a románnyelv-oktatás kérdését is – sorolta a legsürgetőbb teendőket. Miklós Zoltán közgazdász, a CEC Bank helyi kirendeltségének vezetője, kilenc éve tagja a Sepsiszentgyörgyi tanácsnak, alapítója a Pro Regio Siculorum Egyesületnek és igazgatótanácsi elnöke a Sepsi Sic sportegyesületnek. „Eddigi munkám során arra törekedtem, hogy gazdagítsuk és fejlesszük közösségünket, hogy itthon jól érezhessük magunkat” – mondotta, majd kitért arra, Székelyföld erős, meg tudna élni saját lábán is, hisz sok pénzt fizet a központi költségvetésbe, sokat tudott lehívni pályázatok útján, és jók a foglalkoztatási mutatói. Legfontosabb célkitűzéseként említette a fenntartható fejlődés biztosítását, és felsorolt több, orvoslásra váró problémát is: a pénzügyi autonómia biztosítását, a minimálbér fokozatos emelését, a devizahitelek lejhitelre való átalakítását, az országos lakáspolitika módosítását, a sportfinanszírozás kérdésének rendezését. Makkai Péter egy hasonlattal kezdte bemutatkozását, nem a frissen készülő kád hosszabb dongáit kell levágni, hanem a rövidebbet meghosszabbítani úgy, hogy minél több cefre férjen a kádba. Jelen pillanatban a szociális szféra a legrövidebb donga, sok mindent sikerült elérni az elmúlt 25 évben, de az elesettek, a hátrányos helyzetűek, idősek, fogyatékkal élők sorsán kevéssé javítottak. „Addig lehet ezt a közösséget megtölteni élettel, amíg ez a legrövidebb donga él. Ebben vállaltam felelősséget, és úgy érzem, ebben tudok szolgálatára lenni nem is annyira az RMDSZ-nek, mint a Székelyföldi közösségnek” – fejtette ki. Lelkészi mivoltát nem kívánja félretenni, de úgy érzi, „Isten áldásával ezt a munkát előrébb tudják mozdítani, hogy a Székelyföldi közösség számára ne könnyebb, de boldogabb legyen” – fogalmazott. „Ezt a boldogságot úgy tudjuk megtalálni, ha egymás kezét megfogjuk, újragondoljuk azokat a társadalmi szöveteket, amelyek szép lassan szétmállottak körülöttünk. A politikumot kell közelebb vinni az emberek valós problémáihoz, én ezen szeretnék dolgozni” – hangsúlyozta a szenátori lista harmadik helyén szereplő Makkai Péter lelkész.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

„Felszabadították” Sepsiszentgyörgyöt
Rendben zajlott a Sepsiszentgyörgy „horthysta-fasiszta uralom alóli felszabadításának“ emlékére tartott tegnapi ünnepség, ezúttal nem volt zászlócirkusz, ám az ügynek folytatása minden bizonnyal lesz: Sebastian Cucu prefektus azt kérte, a román trikolór mAradjon állandóan a városháza tornyán, Antal Árpád polgármester viszont már korábban bejelentette, csak az ünnepségre tűzhető ki a lobogó, másnap leveszik.
A piros-sárga-kék zászlót már tegnap reggel kitetette a polgármesteri hivatal az épület tornyára, így a déli harangszóra időzített rendezvény az előre megírt forgatókönyv szerint zajolhatott: a prefektus végigvonult a díszsorfalat álló katonák, csendőrök előtt, a Brassói katonai zenekar eljátszotta a román himnuszt, Ioan Cucu tábori pap ortodox misét celebrált, majd díszbeszédet tartott Sebastian Cucu prefektus. Felszólalásában méltatta az 1944. szeptember 8-án Sepsiszentgyörgy elfoglalásáért küzdő román hadsereget, kiemelve, a katonákat „a város négyévi horthysta-fasiszta uralom alóli felszabadításában” segítette a helyi román lakosság is. Szeptember 8-a azontúl, hogy „ezen a napon szabadítottuk fel az első román barázdát”, azért is jelentős, mert „ezzel a dátummal kezdődött az egységes román állam visszaállítása” – mondta a prefektus. Emlékeztetett, 72 éve Gheorghe Arămbaşă káplár tűzte ki a trikolórt a városházára a város birtokbavételének jeleként, és az ott is lobogott mindaddig, míg „a szovjetek által ránk erőszakolt Magyar Autonóm Tartomány” idején el nem távolították. 1990-ben kerülhetett újra fel, majd két éve, „a városháza felújításának indokával” ismét levették, tavaly pedig a városvezetés visszautasította újbóli kitűzését. „Ma ismét ott lobog a zászló, ahol a helye van, és remélem, nem veszik le újból, mint ahogy a kommunisták tették” – mondta Sebastian Cucu. Úgy vélte, ha a zászló a városháza tornyán mArad, az a normalitás jele lesz, és felszólította Antal Árpád polgármestert, ne keltsen ellenséges hangulatot, mert „a zászló elutasítását, a Mihai Viteazul szoborcsoport eltakarását hivatott szörnyű dombot vagy a nagy fejedelem Mihai Viteazulról terjesztett álhíreket románellenes, soviniszta megnyilvánulásoknak” tartják. A prefektus beszédét követően Ioachim Grigorescu tartalékos ezredes, a háborús veteránok szövetségének elnöke elevenítette fel a „Sepsiszentgyörgy visszafoglalásáért vívott ádáz harcokat”, majd a koszorúzást követően véget ért az alig félórás ceremónia első része, a folytatásban ugyanis Grigore Bălan tábornok árkosi keresztjénél, illetve Paiuş David hadnagy lőtéri emlékművénél koszorúztak még.
Váry O. Péter
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A román betörésre emlékeznek
Kétnapos rendezvénysorozaton emlékeznek ma és holnap Csíkszeredában a román hadsereg száz évvel ezelőtti Székelyföldi betörésére.
A rendezvény ma beszélgetéssel és filmvetítéssel kezdődik, a Csíki moziban mutatják be a Koszta István hadtörténetíró, újságíró forgatókönyve alapján készült Székely kálvária című, 52 perces dokumentumfilmet. Az alkotás a Székelyudvarhelyi 82. gyalogezred, a Marosvásárhelyi 9. népfelkelő huszárosztály és a Brassói 2. huszárezred védelmi harcainak megélt története, ahogyan az élő emlékezet megőrizte családi levelekben, harctéri naplókban, fényképeken. A román betörés és a székelyek Hajdu-Bihar vármegyébe történő menekülését idézi fel az a kiállítás is, amelyet Ráduly Róbert Csíkszeredai és Szólláth Tibor Zoltán hajdúnánási polgármester nyit meg holnap a Csíki Székely Múzeumban. Amint Gyarmati Zsolt, a Csíki Székely Múzeum igazgatója szerdai sajtótájékoztatóján elmondta, a kiállítás az 1916-os év három fontos dátumára összpontosít: augusztus 27-ére, amikor a Román Királyság hadba lépett és hadserege átlépte az akkori Magyarország határát, szeptember 8-ára, amikor a román hadsereg elfoglalta Csíkszeredát, majd október 9-ére, amikor a magyar hadsereg visszafoglalta a várost. A rendezvények során emlékművet is avatnak holnap Csíksomlyón az első világháború végén alakult Székely hadosztálynak. A Miholcsa József szobrászművész által tervezett és Zavacki Walter szobrászművész által kifaragott emlékmű kőtömbjein első világháborús katonák, a központi oszlopon pedig a Székely hadosztály címere és egy koronás turul látható.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Folytatódik Kolozsváron a nyelvi diszkrimináció (Nyílt levélben figyelmeztet A Musai-Muszáj)
A Musai-Muszáj kezdeményező csoport tegnap nyílt levélben fordult a Kolozsváriakhoz, az európai állampolgárokhoz és az Európa Kulturális Fővárosa zsűritagjaihoz, melyben azt kérik, járuljanak hozzá közösen ahhoz, hogy Kolozsvár méltóvá váljon az európai város és Európa Kulturális Fővárosa címre. A levélben a csoport emlékeztet arra, hogy a Kolozsvári táblaügy miatt több mint két év párbeszédre való felhívás, petíciózás, tüntetés, flashmobozás, nyílt levelek küldése és bírósági pereskedés után, két nappal azután, hogy a fellebbviteli bíróság eltörölte a többnyelvű helységnévtáblákat elvető egyetlen bírósági határozatot, csalódottan értesült a polgármesteri hivatal álláspontjáról, mely szerint: „A polgármesteri hivatalnak és a helyi tanácsnak nem változott az álláspontja, és továbbra is fenntartják, hogy Kolozsvár magyar nemzetiségű lakosságának számaránya nem teszi lehetővé a kétnyelvű helységnévtáblák kihelyezését a helyi közigazgatási törvény alapján”. A mozgalom tagjainak meggyőződése, hogy Kolozsvárnak fel kell vállalnia a tolerancia, a diszkriminációellenesség és a sokszínűség tiszteletének alapvető európai értékeit, hisz Erdély gazdasági és kulturális fővárosaként tartják számon, ahol a magyarok, románok, németek, romák és zsidók évszázados együttéléséből fakadóan a multikulturalizmusnak nagy hagyománya van, és bár a magyarok aránya a városban mára 16 százalékra csökkent, Kolozsvár napjainkban is Románia második legnagyobb magyar közösségének (kb. 50 000 fő) ad otthont. Mint írják, Kolozsvár az Európa Kulturális Fővárosa cím elnyerésének döntő szakaszában van, pályázatában pedig olyan alapvető értékeket és elveket vállal fel, mint az interkulturalizmus, a sokszínűség tisztelete, diszkriminációellenesség és tolerancia, átláthatóság, európai dimenzió, befogadás, nyitottság, hagyomány, ezek pedig összeférhetetlenek a nyelvi diszkriminációval vagy intoleranciával. Felsorolják továbbá, hogy bár a 2001/215-ös közigazgatási törvény, a nemzeti kisebbségek védelméről szóló Keretegyezmény, a Románia által is ratifikált Regionális és kisebbségi nyelvek európai chartájának 10. cikkelye 2./g. pontja, a 99/2002-es helyi tanácsi határozat és más pontosan idézett fórumok is világosan rendelkeznek a polgármester azon kötelezettségéről, hogy kihelyezze a román–magyar többnyelvű helységnévtáblát, a város vezetőségének a mai napig sem sikerül magyarul is kiírni a város nevét a hivatalos helységnévtáblákra, ezzel gyakorlatban és szimbolikusan is fenntartva a nyelvi diszkrimináció állapotát.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A titkosszolgák árulása
Egy titkosszolgálatnak elméletileg az lenne a feladata, hogy bizalmas információkat szerezzen be és azokat hétpecsétes titkokként kezelje. Sajnos, nálunk ez nem így van, mert a belügyminisztérium belső titkosszolgálatának ellenőr tagjai tudomást szereztek arról, hogy a hivatal mire költött törvénytelenül nagy összegeket, de voltak olyan árulók, akik ezeket a titkos információkat a korrupcióellenes ügyészség orrára kötötték, és máris kitört a botrány, amelybe belebukott a titkosszolgálat főnöke, Rareş Văduvă és a belügyminiszter is.
Különben nálunk nem tanácsos belügyminiszternek menni, mert azok úgy hullnak, mint ősszel a legyek. Még jóformán el sem helyezkednek székükben, már rögtön mindenféle visszaéléssel, korrupciós ügyekkel gyanúsítják meg, minekutána lemondanak vagy lemondatják őket. A titkosszolgálat főnökeit saját beosztottjai áztatták be a korrupcióellenes ügyészségen, miután galád módon elárulták, hogy titokban mire költik a titkosszolgálat pénzét. Reméljük, a főnököknek sikerül tisztázniuk magukat. Elnézvén, hogy miket vásároltak, szerintem mindenre van magyarázat. Mert mikre is derített fényt a belső ellenőrzés? A belügyminiszter kabinetje számára vásároltak töltő- és golyóstollakat 2000–3000 lejre, parfümöt 3700-ra, ingeket, nyakkendőket, órákat 5000 lejre. Ha a korrupcióellenes ügyészség tagjai megnéznének egy-két amerikai kémfilmet, akkor akár gratulálhatnának is a titkosszolgálat ártatlanul meggyanúsított főnökeinek. Hiszen a töltő- és golyóstollakban bizonyosan rejtett mikrofonok és kamerák voltak, de lehettek köztük álcázott lőfegyverek is. A pontos órákat mindig is használták a kémek akcióik összehangolására. Egy igazi beépített hírszerzőre mikrofonokat ragasztanak, és az az illető inge alá kerül. A nyakkendőtű szintén lehet hang-, vagy képrögzítő felszerelés. A parfüm nem lehet egyéb, mint rejtőzködést szolgáló vegyszer, hiszen egy csinos kémnő nagyszerűen tud például illatfelhőbe burkolózni. Továbbá, egy beépített női nevű személyt nagy mennyiségű alkohollal honoráltak, és egy 46-os férfi cipővel. Ez is logikus, hiszen az illető hölgynek munka közben bizonyosan sok férfit kellett leitatnia. A 46-os cipő magyarázata nem lehet más, csak az a közismert tény, hogy egy nőnek, ugyebár, négy lába van. Kettő, amelyiken él, egy harmadik, nagy, amelyiken élni szeretne, és egy negyedik, amivel félre szokott lépni. Hát a harmadikra kellett a nagyméretű cipő. Hatalmas pénzeket költöttek el a műveleti keretből a Bukaresti Excelsior és a Farkasverem vendéglőkben. Ez is természetes, hiszen ott vették fel a kapcsolatot besúgóikkal, beépített embereikkel, akiket ki kellett fizessenek, és nem várhatták el, hogy azok fizessék a számlát.
Levitézlett belügyminiszterünknek, Opreának vettek egy Audi A8-as személygépkocsit 90 000 euróért. No és? Azzal kellett titkos megbeszélésekre furikáznia titokban. A tévedés az lehetett, hogy megkülönböztető fény-, és hangjelző felszereléssel látták el, így úgy közlekedett, mint egy csengős macska. A belügyminiszter kabinetjét hidromasszás- és zuhanykabinnal is ellátták, ami teljesen normális, hiszen sok munkája miatt nem volt ideje mindig hazamenni, ha leizzadt vagy elfáradt. A belügyminisztérium magas rangú tisztjeit laptopokkal és okostelefonokkal látták el, amit, mint a küldetésekben, elhasználtakként szerepeltettek. Ez is magától értetődő, hiszen a veszélyes akciókban, verekedéskor ezek összetörhetnek, vagy lövöldözések miatt golyók szaggattathatják szét. Ugyanakkor az informátoroknak szánt pénzből rengeteg szeszes italt vettek, és ünnepi vacsorákat szerveztek a titkosszolgálati főnököknek, ahová meghívták más intézmények vezetőit is, hiszen egy jó hírszerzőnek a társadalom minden rétegében kell lennie egy megbízható emberének. Mindezek titkosítva voltak. Sajnos, a belső ellenőrök között kerültek olyanok, akik a korrupcióellenes ügyészségnek elcsiripelték ezeket a titkosított információkat. Mikor a titkosszolgálat februárban kinevezett legfrissebb főnökét elővették mindezekért, akkor ő – védvén elődjét – nem szüntette meg a titkosítást, ami természetes is volt. Sajnos, ez az állásába került. Ráadásul a legutolsó belügyminiszternek sem akaródzott megszüntetni a titkosítást, így most ő is gyanúsítottá vált, amiért bánatában lemondott.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Eseménydús évad elé néz a Kolozsvári Magyar Színház
Összesen nyolc – két nagytermi és hat stúdió – előadás bemutatását tervezi a 2016/2017-es évadában a Kolozsvári Állami Magyar Színház, derült ki a tegnapi sajtótájékoztatón. A 224. évfordulójához érkezett teátrum idén november 24-e és december 4-e között szervezi meg az Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztivált, amelynek tematikája: az idegen odüsszeiája, jelentette be Tompa Gábor színházigazgató.
A nyolc bemutató mellett további 19, a korábbi évadokban bemutatott előadást is műsoron tart a színház. Ami az évadkezdést illeti, az első bemutatóra október 7-én kerül sor, Makszim Gorkij Éjjeli menedékhelyét Jurij Kordonszkij rendezésében láthatja a közönség a nagyszínpadra felépített stúdióelőadásként. Ezt követi a Szüleink című produkció, amelynek bemutatója november 5-én lesz.
Szabadság (Kolozsvár)