SegédKezek kalákatábor Aranyosszéken
A Magyar Unitárius Egyház keretében működő egyháztársadalmi szervezetek, a Gondviselés Segélyszervezet és az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet (ODFIE), ötödik alkalommal szervezték meg a SegédKezek kalákatábort. Az augusztus 29. – szeptember 4. között tartott önkéntes tábor helyszínei Torda környéki, aranyosszéki települések voltak.
A tábori központ helyszíne Várfalva volt, a résztvevők elsősorban rászoruló idős személyeknek nyújtottak segítséget, illetve közösségi helyszíneken (templom, közösségi ház, paplak, temető) kalákáztak. A táborsorozat célja a rászorulók közvetlen segítése, ugyanakkor a közösségi szolidaritás évszázados hagyományának, a kalákának a népszerűsítése.
Szabadság (Kolozsvár)

Azok a hetvenes évek
Quadrós visszapillantó tükör
Vagyunk. Itt Európai hátszélben, a végeken is.
És nem lehet nem figyelni ránk. Több szempontból sem, de én most a képzőművészetire fókuszálnék. A kortárs képzőművészetre és művelőire. Akikre oly kiváló érzékkel figyelt föl egy értékformáló galéria, a Kolozsvári Quadro. És dobta be őket a hazai és európai művészeti körforgásba. S itt most elsősorban a fiatalabbakra gondolok, hiszen egy megfelelő referenciákkal még nem rendelkező, a pályára éppen csak hogy belépett „versenyzőről” nehezebb és kockázatosabb véleményt mondani, mint a már befutottakról. De a székely Sebestyén György vezette quadrósok megtették, s az idő őket igazolta. A megalakulásuk óta eltelt mindössze néhány esztendő is elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy kialakítsanak egy olyan, mondhatni szubjektíven is többé-kevésbé objektív rangsort, ami keményen állja a sarat. Hazai, de európai viszonylatban is. Tették pedig ezt a fiatalokra jellemző magabiztossággal és merészséggel, de ugyanakkor a megfelelő tudásháttér s részben múzeumi gyakorlat birtokában is. És birtokában annak a született kritikai érzéknek, a valódi értékek iránti csalhatatlan vonzódásnak, ami csak keveseknek, nem túlzás, kiváltságosoknak adatott meg.
Fiatalok a fiatalokról – mondhatnánk. És igazunk is lenne. De csak részben. Mert amit ezek a szakemberek a múlt értékeinek a feltárásában és népszerűsítésében végeznek, az is felér egy misével. Méghozzá nem is akármilyennel. Elég csupán a legutóbbi, Cluj 70 című, nagy horderejű, ötletes és dicséretes vállalkozásukat említenem, amellyel visszarepítettek a múltba. A majd félévszázaddal ezelőttibe. Amelyet sokat szidtunk és eltöröltünk. S jó hogy eltöröltük. A rossz viszont, a megbocsáthatatlan rossz, hogy a mosdóvízzel együtt olykor kidobtuk a gyermeket is. Az egészségeset, a szépet, a jobb sorsra érdemeset. Amilyennek, részben, a hatvanas, hetvenes évek fordulója Kolozsvárjának képzőművészeti termése is bizonyult. Amelyben akadt ugyan a hely és a kor ízlését szolgai módon kiszolgáló, selejtes vagy csupán kevésbé értékes munka, de a nagy többséget mégis az átlagon felüli festmények, szobrok és grafikák alkották.
Ennek az anyagnak a nyomába eredt a Quadro Galéria Portik Blénessy Ágota, Székely Sebestyén György és Vécsey Hunor alkotta hármasfogata.
NÉMETH JÚLIA
Szabadság (Kolozsvár)

Pápai Páriz Ferenc orvos, tudós, szótáríró 300 éve halt meg
Pápai Páriz Ferenc orvos, tudós, szótáríró, „a magyar Hippokratész” háromszáz éve, 1716. szeptember 10-én halt meg.
1649. május 10-én született Désen, apja II. Rákóczi György erdélyi fejedelem udvari lelkésze volt. Szülei korai halála után rokonoknál nevelkedett, előbb Marosvásárhelyen, majd a Nagyenyedi Bethlen-kollégiumban tanult. Szorgalma, a tudományok iránt mutatkozó élénk érdeklődése miatt külhoni egyetemekre küldték. 1672-től Lipcsében folytatott orvosi tanulmányokat, hosszabb időt töltött az Odera menti Frankfurtban, majd Heidelbergben lett bölcsészdoktor. 1674-ben Bázelben orvosi oklevelet szerzett, és megkapta a „bázeli orvosi kar ülnöke” kitüntető címet is.
1675-ben hazatért. Előbb Debrecenben töltött rövidebb időt, majd Bihar vármegyében folytatott orvosi gyakorlatot, 1677-ben Bornemissza Anna fejedelemasszony udvari orvosa lett. 1678-ban felajánlották neki a Nagyenyedi Bethlen-kollégiumban a görög nyelv, a bölcselet és a természettan tanszékét. Ünnepélyes beiktatására 1680 januárjában került sor, ezt követően haláláig a kollégium tanára, később rektora volt. A kollégiumban ő vezette be az orvosi alapismeretek tanítását, számos tehetséges diákjának szerzett ösztöndíjat külföldi egyetemekre, élete végén kapcsolatai révén számottevő összeget gyűjtött össze a Rákóczi-szabadságharcban elpusztult kollégium újjáépítésére.
Szabadság (Kolozsvár)

A száz évvel ezelőtti román betörésre emlékeznek Csíkszeredában
Kétnapos rendezvénysorozaton emlékeznek pénteken és szombaton Csíkszeredában a román hadsereg száz évvel ezelőtti Székelyföldi betörésére – közölte csütörtöki számában a Krónika.
A rendezvény pénteken beszélgetéssel és filmvetítéssel kezdődik. A Csíki moziban mutatják be a Koszta István hadtörténetíró, újságíró forgatókönyve alapján készült Székely kálvária című, 52 perces dokumentumfilmet. Az alkotás a Székelyudvarhelyi 82. gyalogezred, a Marosvásárhelyi 9. népfelkelő huszárosztály és a Brassói 2. huszárezred védelmi harcainak megélt története, ahogyan az élő emlékezet megőrizte családi levelekben, harctéri naplókban, fényképeken.
A román betörés és a székelyek Hajdu-Bihar vármegyébe történő menekülését idézi fel az a kiállítás is, amelyet Ráduly Róbert Csíkszeredai és Szólláth Tibor Zoltán hajdúnánási polgármester nyit meg szombaton a Csíki Székely Múzeumban.
Amint Gyarmati Zsolt, a Csíki Székely Múzeum igazgatója egy szerdai sajtótájékoztatón elmondta, a kiállítás az 1916-os év három fontos dátumra összpontosít: augusztus 27-ére, amikor a Román Királyság hadba lépett és hadserege átlépte az akkori Magyarország határát, szeptember 8-ára, amikor a román hadsereg elfoglalta Csíkszeredát, majd október 9-ére, amikor a magyar hadsereg visszafoglalta a várost.
A rendezvénysorozat keretében emlékművet avatnak szombaton Csíksomlyón az első világháború végén alakult Székely hadosztálynak. A Miholcsa József szobrászművész által tervezett és Zavacki Walter szobrászművész által kifaragott emlékmű félkör alakban elhelyezett kőtömbjein első világháborús katonák, a központi oszlopon pedig a Székely hadosztály címere és egy koronás turul látható. A Syékely hadosztály Magyarország területeinek a megvédésére jött létre 1918 decemberében.
Románia 1916 augusztusában indított támadást Magyarország ellen Erdély elfoglalása céljával. Az eseményt a román történetírás Románia első világháborúbeli hadba lépéseként, a magyar történetírás pedig román betörésként tartja számon.
Népújság (Marosvásárhely)

Megjelent az 1956-os filmhíradó teljes évfolyama DVD-kiadványként
Az 1956-os filmhíradó teljes felújított évfolyamát megjelentette DVD-kiadványként a forradalom 60. évfordulója alkalmából a Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet (MaNDA), amely öt 1956-os tematikájú emblematikus magyar játékfilmet is restaurált.
A 44 filmhíradó 503 percnyi anyagát tartalmazó négylemezes kiadvány páratlan történeti forrásértéket képvisel – hangsúlyozta csütörtökön Budapesten Fazekas Eszter projektvezető, aki felidézte: a filmhíradó a korszak hivatalos propagandájának fő közvetítőeszköze volt, amelyet a moziszünetekben vetítettek. A lemezeken halláskárosultak számára is élvezhető formátumban, valamint angol felirattal is nézhetőek a filmhíradók, emellett készült egy tematikus válogatás is a legérdekesebb anyagokból, amelyet történészi kommentárral láttak el.
A projekt részeként elvégezték Makk Károly Szerelem (1970), Szabó István Szerelmesfilm (1970), Gárdos Péter Szamárköhögés (1986), Sándor Pál Szerencsés Dániel (1982) és Gábor Pál Angi Vera (1978) című filmjének teljes körű digitális restaurálását is – fűzte hozzá Fazekas Eszter a sajtótájékoztatón, kiemelve, hogy a filmeket négyezer pixel feletti felbontásban, széles vásznon is vetíthető formátumban újították fel, megszüntetve a hibákat, ragasztásokat, karcolásokat és a nyersanyagöntésből származó egyenetlenségeket is.
Kucsera Tamás Gergely, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) főtitkára az eseményen elmondta: az öt játékfilm felújítását 60 millió, az 1956-os filmhíradó évfolyam megjelentetését 2,3 millió forinttal támogatta a köztestület.
Az akadémia és a MaNDA együttműködése 2012-ben kezdődött, korábban Szőts István két iskolateremtő filmjét, az Emberek a havason és az Ének a búzamezőkről című alkotást is közösen restaurálták – idézte fel.
Lugossy László filmrendező, az MMA rendes tagja a bemutatón arról beszélt, hogy a filmhíradó 1956-os évfolyama „igazából arról szól, ami nincs benne, hiszen nem az események, hanem az eseményeket kísérő propaganda lenyomata”.
„Az események torzképe, kivéve, ha tudunk olvasni benne” – fűzte hozzá, hangsúlyozva, hogy fontos lenne a fiatal korosztályhoz is eljuttatni a kiadványt, amely nélkül nehéz képet alkotni az 1956-os forradalomról. „Ahogy távolodunk az időben, egyre nagyobb a kísértés arra, hogy az 1956-os forradalomból valamiféle egyolvasatú mítosz szülessék” – fogalmazott Lugossy László, aki szerint azonban az az érdekünk, hogy az 1956-os eseményeket a maguk összetettségében értsük meg és éljük át. Ebben segíthet az öt restaurált film, amelyek sokszínű lenyomatát adják a levert forradalom fájdalmának. Az öt játékfilm restaurálását a MaNDA szakmai irányításával a Magyar Nemzeti Filmalap Filmlaboratóriumában és a Focus Fox Stúdióban végezték el, a filmhíradó digitalizálása a MaNDA saját műhelyében zajlott. ( MTI)

Nyugati Jelen (Arad)

Évadot hirdetett a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház
Újragondolt klasszikusok és határokon átívelő kortárs kísérletek
A folytonosság, az együttműködések és a 10-es szám jegyében hirdetett évadot a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház. A tervek szerint 2016 szeptemberétől 2017 júliusáig 10 új bemutatóval, egy kerek évfordulót ünneplő Temesvári Eurorégiós Színházi Találkozóval, három új kollégával és számos kiegészítő programmal várják az érdeklődőket az Alba Iulia utca 2. szám alá.
Időrendi sorrendben elsőként egy, a nyár folyamán elkezdett próbafolyamat eredménye kerül bemutatásra, Magyari Etelka és Levkó Esztella meghívott vendég előadásában. Kettejük munkássága már nem ismeretlen sem a Temesvári közönség, sem pedig a TESZT látogatói számára, hiszen több ízben is dolgoztak már együtt különböző előadások és műhelymunkák alkalmával. AMég ezt elmondom, aztán megyek… című előadás tervezett bemutatója október első hetére tehető.
Az évad következő új produkcióját a társulat házi rendezője, Kedves Emőke jegyzi. Tuncer Cücenoğlu kortárs török szerző darabja, a Hólavina azt mutatja be, hogyan zsarolják ma az embereket a hagyományokkal, a múlttal. A stúdióelőadás tervezett bemutatója október vége.
Kocsárdi Levente, a társulat színésze, aki októbertől a Kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem színházi rendező szakának hallgatója is, a társulat idősebb kollégáinak és egy frissen felvett bábszínésznek kínál lehetőséget, a november közepén bemutatásra kerülő Barlanglakók című előadásban.
Az évad második fele két nemzetközi koprodukciót és két klasszikus szerző szövegének újragondolt változatát ígéri. Kokan Mladenović, a Koldusopera rendezője ezúttal Shakespeare-szonetteket, Sardar Tagirovsky pedig Moliére-vígjátékot állít színpadra. Mindkét színházi alkotó sajátos formanyelvéről, érzékeny színészvezetéséről és éles társadalomkritikájáról ismert.
A Temesvári társulat évek óta tűz műsorra olyan koprodukciós előadásokat, melyeknek rendezői rendre Európa legizgalmasabb színházi alkotói közül kerülnek ki, és amelyek a kulturális különbségek mentén egy közös színházi nyelv megtalálását és fenntarthatóságát célozzák. Idén két ilyen koprodukció is bemutatásra kerül a Temesvári magyar színházban. Egyiküket, a film- és színházi rendezőként is ismert és elismert Hajdu Szabolcs állítja színpadra, saját csapata, a Temesvári társulat három színésze és a zágrábi Eurokaz Színház színészeinek közreműködésével. A bemutató tervezett időpontja április vége. A másik, hasonló jellegű színházi előadást Schilling Árpád jegyzi, akinek előadásait a Temesvári Eurorégiós Színházi Találkozóról már ismerheti a helyi közönség. Az általa rendezett produkcióban a Temesvári magyar társulat mellett az Aradi Ioan Slavici Klasszikus Színház színészei és a szabadkai Népszínház magyar és szerb társulata lép színpadra. Az előadást a 10. születésnapját ünneplő TESZT első napján, május 21-én láthatják a színház látogatói.
A felsoroltak mellett lesz új bábos produkció is, illetve egy-egy előadást állít majd színpadra Szász Enikő és Horváth Anna. Előbbi Görgey Gábor kortárs, magyarországi szerző darabját, a Wiener Valzer-t, Horváth Anna, a társulat új, frissen végzett tagja pedig Wedekind a Tavasz ébredése című szövegét rendezi majd.
Az évad folyamán bemutatkoznak a társulat frissen leszerződtetett tagjai is, Horváth Anna, Lukács Sándor és Mihály Csongor bábszínész.
Szeretettel várunk mindenkit!
A Csiky Gergely Állami Magyar Színház sajtóközleménye
Nyugati Jelen (Arad)

Nyári táborokban a Kohézióval
A Temesvári Kohézió Egyesület augusztusban szervezte meg Zsombolyán a Kaláka és Szociális táborait, amelyek több mint 50, a Temes megyei szórványban élő magyar gyereknek nyújtottak lehetőséget a hagyományos kézműves tevékenységek elsajátítására és gyakorlására, a barátkozásra, az erkölcsi és szellemi értékekkel való ismerkedésre, az alapvető viselkedési szabályok elsajátítására.
Kalákában a Kohézióval – 2016
Augusztus első hetében Zsombolyán több mint harminc tehetséges diák vett részt a Temesvári Kohézió Egyesület által szervezett tizenkettedik Kaláka táborban. A tábor célja a hagyományos kézműves tevékenységek elsajátítása és gyakorlása volt. Alulírott irányításával munkacsoportokban dolgoztunk, minél több természetes anyagot használva alkalmaztuk a hagyományos magyar mesterségeket: a batikolást, bútorfestést, nemezelést, textíliafestést, gyöngyfűzést, gyékényfonást, fafaragást, nemezelést.
A délelőtti kézműves tevékenységekre a Bartók Béla Líceum és a Gerhárdinum Katolikus Líceum diákjai, a Kohézió Egyesület által támogatott tehetséges, tanulni vágyó fiatalokon kívül bejártak a zsombolyai gyerekek is. Egy állandó kiállítás keretén belül több érdeklődő is megtekintette az egy hét kitartó munkájából összeállt kiállítást. Meghívottunk volt Lázár Éva népművész és Lázár Csaba, akik a gyékényfonást oktatták kezdőknek és haladóknak, valamint Balla Krisztina Marosvásárhelyi tanuló, aki gyöngyfűzést tanított.
A táborzáró alkalmával Vetési Zoltán, egyesületünk egyik alapítója Magyar erkölcstan a gyakorlatban címen a magyar értékrendről tartott vetítéssel összekötött előadást. Célunk az volt, hogy a magyar erkölcsi és szellemi értékeket átadhassuk a Bánsági fiataloknak.
A kézműves és egyéb tábori tevékenységekhez szükséges anyagi eszközök beszerzését a Communitas Alapítvány és a Bethlen Gábor Alap támogatta. A tábor valamennyi résztvevője oklevelet, kohéziós pólót és kitűzőt, valamint a Corvin Könyvkiadónak köszönhetően kis ajándékcsomagot kapott.
Szociális szórványtábor a Kohézióval – 2016
Egyesületünk önkéntes munkatársak segítségével, augusztus második felében szervezte meg a nyilvántartásunkban szereplő hátrányos helyzetű nagycsaládok gyermekeinek és az egyesület tevékenységei iránt érdeklődő gyerekek táboroztatását. Több mint huszonkét gyerek vett részt a szórványtáborban, amelynek fő támogatója a németországi TEMAH hamburgi csoportja, valamint résztámogatója a Communitas Alapítvány.
A táborlakók a Temesvári gyerekek mellett Ötvösdről, Gátaljáról, Lenauheimről, Vöröscsárdáról érkeztek, de részt vettek a változatos tábori programokban a bejáró zsombolyai gyerekek is. A délelőtti kézműves foglalkozások során csoportokban dolgoztunk, érdeklődésnek megfelelően: a kisebbek festettek, hajtogattak, ragasztottak, a nagyobbak a kézügyességüket fejlesztve fontak, bogoztak, gyöngyöt fűztek, gyakorolták a bútor- és üvegfestést.
Táborunk mottója és fő célja a barátkozás, a jókedv, az alapvető viselkedési szabályok elsajátítása volt, mivel életünk alapköve az értékrend.Magyar népmeséket vetítettünk, beszélgetéseket folytattunk a barátságról, az önbizalomról, a segítőkészségről, az odafigyelésről, a jó és a rossz viszonyáról, majd szerepjátékokat alkalmazva sajátítottuk el az alapvető viselkedési szabályokat.
A szabadidő hasznos eltöltése érdekében a délutáni programok keretén belül sportnapot is szerveztünk a táborlakók számára, labdajátékoktól a tollaslabdáig, ki-ki kedve szerint mozoghatott, de nem mAradhatott el a délutánonkénti strandolási lehetőség sem.Tapasztaltuk, hogy a játék és a szabadidő hasznos eltöltése nagyon fontos egy gyerek számára, ezáltal fejlődik önbizalmuk, türelmük, és segít abban, hogy önállóak legyenek, aktív szerepet és felelősséget vállaljanak egy csoporton belül.
Ezúton szeretném megköszönni a támogatóknak, a Communitas Alapítványnak, a Hamburgi TEMAH csoportjának a tartalmas adományt.
Sipos Ilona táborszervező beszámolója
Nyugati Jelen (Arad)

Új Lustra
A Székelyudvarhelyi múzeum új székhelye, a Haberstumpf-villa gazdag tevékenységgel és színvonalas programokkal való megtöltésére tett ígéretével indítja a Lustra harmadik évfolyamát a múzeum igazgatója, dr. Miklós Zoltán.
A folyóiratot ismét változatos tartalom jellemzi: Salló Szilárd, az Udvarhelyi Forrásközpont néprajzosa az énlaki juhászat 20–21. századi változásairól közli újabb kutatási eredményeit, Mihály János történész 16–17. századi Székelyföldi tánctörténeti adalékokat ad közzé, Bicsok Zoltán levéltáros folytatja a Csíkszeredai levéltár fondjait ismertető sorozatát, ez alkalommal a csíksomlyói-Csíkszeredai római katolikus gimnázium iratait ismertetve. Gidó Csaba és Kápolnási Zsolt történészek az 1916. évi román megszállás dokumentumaiból közölnek, Veres Péter muzeológus Sikó Miklós iklándi-vadadi Filep Lászlóról készült rajzát hozza közelebb az olvasókhoz. Tóth Boglárka, Sófalvi András, Botár István és Grynaeus András folytatják az udvarhelyszéki templomtornyok dendrokronológiai keltezéséről 2015-ben indított cikküket, Nyárádi Zsolt régész-történész Székelyudvarhely régi piacteréről közöl nem csak ásatási eredményeket.
Két kötet is bemutatásra kerül: Róth András Lajos könyvtáros-történész a Székelyföldi jelképkutatás újabb kötetét, a Székely jelképek pecséten, címerben című 2015-ben megjelent tanulmánykötetet, Bernád Rita, a Gyulafehérvári Érseki és Főkáptalani Levéltár főlevéltárosa Bicsok Zoltán Koronák, hat tyúk, liliomok – Crini, coroane, lebede című kétnyelvű kötetét ismerteti. A folyóiratban rövid felvezető és részlet található a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpontja, az Erdélyi Múzeum-Egyesület és a Haáz Rezső Múzeum közös kiadásában 2016-ban megjelent Székelyföld története háromkötetes monográfia bevezetőjéből.
Külön figyelmet érdemel Reisz T. Csaba, a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára címzetes igazgatójának írása Székelyudvarhely címeréről a Magyar Nemzeti Levéltár Budapesti palotájában.
A cikkeket forrásértékkel bíró illusztrációk kísérik. A kiváló nyomdai kivitelezésben megjelenő, 64 oldalas folyóirat harmadik évfolyamának kiadási költségeit a Bethlen Gábor Alap támogatja.
Élő Székelyföld Munkacsoport
eloszekelyfold.wordpress.com

Szórványoktatás: a magyar iskolák egymás elől szippantják el a diákokat
Szemrehányásoktól, hevesebb szóváltásoktól sem volt mentes csütörtökön az az egyeztetés a Kolozs megyei tanfelügyelőségen, amelyen iskolaigazgatók, tanfelügyelők és az RMDSZ megoldást kerestek arra, hogyan védjék ki a magyar iskolák közötti diákelszívást a szórványban.
Az egyeztetést annak apropóján hívta össze a főtanfelügyelőhelyettes, Török Zoltán a várfalvi iskola kérésére, hogy a tordai Jósika Miklós Elméleti Líceum nyáron toborzásba kezdett az aranyosszéki iskolák diákjai körében. A líceum a márciusi beiratkozások után szembesült azzal többek között, hogy az előkészítő osztályába mindössze négy gyerek jelentkezett. A toborzás eredményeként a Várfalvi Általános Iskolából hat gyermeket a Jósikába írattak, így veszélybe került az általános iskola ötödik osztálya.
Az egyeztetésen kiderült, az iskolák nagy károkat okoznak, ha öncélúan megpróbálják elvonni a gyermekeket olyan körzetekből, ahol már működik magyar oktatási intézmény: az adott településen mAradt, rossz anyagi helyzetben lévő magyar ajkú gyermekeket ugyanis arra kényszerítik, hogy román osztályokba iratkozzanak. A beszélgetésen a felszólalók azt is megerősítették, hogy a szórvány magyar oktatás helyzete nehéz helyzetben van, és a megoldás nagy erőfeszítéseket követel.
Mi lesz a várfalvi iskolával?
Júliusban már történt az érintett iskolák között egy egyeztetés, azóta viszont a Jósikában új igazgatónőt neveztek ki. A második, azaz a csütörtöki beszélgetésen a Várfalvi Általános Iskola igazgatónője, Kötő Erika vázolta az alapkonfliktust: „A helyzet súlyos: gyerekeink vesznek el úgy, hogy a Jósika Miklós városra csábítja őket. Próbáltunk egyezségre jutni a tordai iskolával, hogy azokat a szülőket, akik az első egyeztetést után jelezték, Tordára vinnék gyermekeiket, utasítsák el, tanácsolják vissza abban a közösségbe, ahonnan menni akarnak. Ez nem történt meg, újabb kérvényeket írtak alá, tehát a szóbeli egyezség után további gyermekek mentek el az iskolánkból. Nincs eszköz a kezünkben, mivel a módosított törvény szerint elég a befogadó iskola beleegyezése az iskolaváltáshoz. A Jósika információink szerint iskolabuszt biztosít, hogy a mi gyermekeiket be tudják vinni Tordára.
Kötő Erika úgy tájékoztatott, hogy négy negyedik osztályost és két előkészítőst sikerült Tordára csábítani.
A várfalvi iskolát képviselő Szabó Enikő tanító, módszertanos elmondta, az egyeztetéseket végső elkeseredésükben kérték, mert a tanév vége előtt tudomásukra jutott, hogy a Jósika tanárai a Várfalvához tartozó Bágyomban gyerekeket toboroztak. „A tanárok beszéltek a szülőkkel, ígéretek voltak bőven, a látogatások eredményeként pedig négy gyerek Tordára akar menni. Az egyik RMDSZ-es tanácsos vitte el a gyermekét, és sajnálattal kell megállapítanom, hogy nem kellett számolnia semmilyen következménnyel. Vonják meg az tanácsostól a támogatást+ - kérte a tanítónő a beszélgetésen jelen lévő Csoma Botond Kolozs megyei RMDSZ-elnöktől. Hozzátette, meggyőződése, ha a szóban forgó tanácsos nem lép, a többi gyermeket is az iskolánál tarthatták volna. „Tartsuk tiszteletben egymást, ha kell egy-két gyerek, segítsük ki egymást. Ám az elfogadhatatlan, hogy olyan településre megyünk gyereket toborozni, ahol működik magyar iskola” - nyomatékosította.
A szülőknek joguk van iskolát választani
Tárkányi Erika, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) Kolozs megyei elnöke szerint a szülőnek elvitathatatlan joga van ahhoz, hogy iskolát válasszon gyermekének. „Arra viszont fel lehet hívni a szülő figyelmét, hogy a veszélyeztetett helyeken legyenek különösen megértőek” - jegyezte meg. Hozzátette, a törvényt úgy kellene valahogy módosítani, hogy valamilyen beleszólása az elengedő iskolának is legyen, mert jelenleg legtöbbször csak utólag szerez tudomást arról, ha a gyermek iskolát váltott.
A várfalvi iskola igazgatónője itt nyomatékosította, hogy egy-két szülő eddig is elvitte városra gyermekét minden évben, a Jósika öncélú lépéseként viszont ezúttal ez tömegesen történt és befolyásra. „Az zavar, hogy még csak nem is egyeztettek velünk” - jegyezte meg Kötő Erika.
„Kolozsváron ezt már lejátszottuk”
Ömböli Irma, a kisebbségi oktatásért felelős tanfelügyelő elmondta, Kolozsváron a fentiekhez hasonló meccset már lejátszották. Az utóbbi években több lakótelepi iskola is megszűnt a kincses városban, jelenleg csak a Monostoron és a Grigorescuban működik magyar tagozat. „A szülőket nem lehet megakadályozni abban, hogy a központi magyar iskolákba írassák gyermekeiket, hiába szűntek így meg a lakótelepi intézmények. A fájdalmas folyamat során viszont két dolog világossá vált. Csak úgy tudunk fennmAradni, hogy a szóbeli egyezség működik az iskolák között, amely szerint addig egyetlen befogadó iskola sem ír alá kérvényt, amíg nem hívja fel a másik iskola igazgatóját, hogy megérdeklődje: árt-e azzal, hogy 1-2-5 gyereket felvesz. Kolozsváron sikerült elérni, hogy ez nagyon jól működjön. A másik: szinte törvényszerű, ha egy periférián lévő tagozatról elviszünk egy-két gyermeket, a többi román osztályba iratkozik” - figyelmeztetett a tanfelügyelő.
Hozzátette, az iskolák közötti konkurencia tény, azt is már látni lehet, hogy hosszú távon a nagy iskolacentrumok mAradnak fenn. Ám hangsúlyozta, addig is foggal-körömmel kell ragaszkodni a még működő iskolákhoz, hogy a lemorzsolódást megakadályozzuk. „Remélem, a Jósika nem folytatja a toborzást. Mert ha igen, sokkal többet veszítünk, hiszen még több gyerek iratkozik román tagozatra” - mondta Ömböli.
Csoma Botond: legyen szolidaritás a pedagógusok között
Csoma Botond, az RMDSZ Kolozs megyei elnöke szerint a szövetség álláspontja egyértelmű: a meglévő magyar oktatási intézményeket meg kell tartani. Tisztázta, nem azért hozták létre annak idején a tordai Jósika iskolát, hogy a meglévő aranyosszéki iskolákat lehetetlen helyzetbe hozza. „Ami a tanácsost illeti, én is etikátlannak tartom, amit tett, de az RMDSZ alapszabályzatát nem szegte meg. Mint szülőnek alkotmányos joga iskolát választani a gyermekei számára. Beszéltünk vele, elmondtuk, hogy közösségromboló hatása van döntésének, de emiatt nem tudom megvonni tőle a politikai támogatást, hiszen ez a szövetségből való kizárást jelentené. Ha ezt megtenném, bármikor nyerne velünk szemben a bíróságon azért, mert megpróbáltuk korlátozni az alkotmányos jogát” - magyarázta Csoma Botond.
Szerinte a magyar pedagógusok között szolidaritásnak kellene lennie abban a tekintetben, hogy konzultáció nélkül nem toboroznak gyermekeket. Éppen ezért a következő tanácskozásra, amely októberben lesz, elkészítenek egy olyan írásos egyezségtervezetet, amelyben a Kolozs megyei magyar iskolák igazgatói vállalják, egyeztetés nélkül nem visznek el diákot olyan körzetekből, településekről, ahol működik magyar iskola. Reméljük, mindenki aláírja - mondta. Elhangzott, a tanfelügyelőségnek és a pedagógusszövetségnek is az egyezség mellé kellene állnia.
Csoma Botond konkrét megoldást is javasolt a Jósikának: mivel a szórványtelepüléseken sok magyar szülő választja a román iskolát, óvodát, inkább ezeket a gyermekeket kellene felkutatni, és meggyőzni szüleit, jobb a magyar oktatás.
Jósika igazgatónője: tőlünk a Kolozsvári iskolák viszik el a gyermekeket
Józan Erzsébet, a Jósika Miklós augusztus 31-én kinevezett igazgatónője a beszélgetésen többször is figyelmeztetnie kellett a résztvevőket, hogy korábban nem ő képviselte az iskolát. Maga is elismerte, hogy valóban történt toborzás, ám azt cáfolta, hogy ne tartotta volna be az első egyeztetésen hozott döntést, amely szerint értesítik az adott iskolát, ha onnan gyermek iratkozik a Jósikába. „Három gyermeket próbáltam visszatanácsolni, úgy érzem, betartottam a szabályt” – jegyezte meg.
A Csoma Botond által felvetett egyezséggel kapcsolatban Józan Erzsébet elmondta: a dokumentumot a Kolozsvári iskolák igazgatóinak is alá kellene írniuk, hiszen a megyeközpont veszélyezteti a Jósika létét. „Amíg az a tanár, aki a Jósikába és a Kolozsvári iskolába is tanít, felszólítja az igazgatónőt, hogy próbálja meggyőzni a diákokat, kilencediktől az ő iskoláját válasszák, addig nem tartom méltányosnak, hogy ők kimAradjanak az egyezségből” - hívta fel a figyelmet.
A várfalvi iskola igazgatónője itt szúrta oda Józan Erzsébetnek, hogy a Kolozsvári nyomás miatt kellene visszafognia magát a Jósikának az aranyosszéki iskolákkal szemben.
Török Zoltán válaszként biztosította a várfalvi iskola igazgatónőjét, hogy mindent megtesznek azért, hogy speciális engedély segítségével tíz ötödikessel is beindulhasson az önálló osztály. Kötő Erika elmondta, azért ragaszkodtak a 16 gyerekhez, mert két év múlva problémáik lesznek, és újabb speciális engedélyt kell kérniük az önálló osztály fenntartásához. „A kérdés az, megkapjuk-e akkor is a speciális engedélyt, mert ha nem, joggal panaszkodhatnak a szülők, hogy az elemi összevont osztályok után az V-VIII-ban is összevont osztályokban tanulnak a gyermekeik. Reális veszély, hogy ekkor román osztályba íratják a gyermekeket, ahol nincsenek összevont osztályok” - figyelmeztetett.
Túl sok magyar ajkú jár román osztályba
A tordaszentmihályi általános iskola aligazgatónője, Gombási Gabriella úgy fogalmazott, hogy a Tordához közel fekvő településen, Tordaszentmihányon a magyar oktatás meg fog halni. „Amikor a Jósika megalapításának gondolata felmerült, tudtam, hogy a legnagyobb veszélyben a szentmihályi iskola van. Idén úgy nézett ki, hogy megszüntetjük az I-IV-et, mert csupán 3 előkészítősünk van. Két olyan magyar gyereket nyerhettünk volna meg, akik Tordán román óvodába jártak, és akik beiratkoztak Szentmihályra román tagozatra. Későn jutott tudomásomra, hogy létezik ez a két gyerek, ezt saját mulasztásomnak tekintem. Úgy nézett ki, hogy ezt a három gyereket is elveszítjük, mert a Jósika akkori vezetősége az én megkerülésemmel a polgármesterrel próbált egyezkedni. Az RMDSZ-es polgármester viszont azt mondta, nem adjuk a gyerekeket, hiszen itt is minőségi oktatást kapnak. Mégis volt olyan szülő, akit sikerült meggyőznie a Jósikának. A helyzet viszont az, hogy a gyermekek nagy része a román tagozatot választja, nem a Jósikát. Fáj a szívem, amikor a román tagozaton is oktató pedagógusként látom, hogy a katalógusokban ötven százalékban magyar nevek szerepelnek” - mondta az aligazgatónő.
Batiz Elly-Erzsébet, a magyar nyelvű elemi oktatásért felelős tanfelügyelő Gombási Gabriella szavaira kritikus hangot ütött meg. Meglátása szerint a Jósikának nem kellett győzködnie a tanulókat arról, hogy a szentmihályiból máshová menjenek. „Eddig is nagy volt az átjelentkezés már elemiben is a román szekcióba, nem kellett kijönnie a Jósikának, hogy ez a folyamat beinduljon, hiszen nem ma kezdődött. Úgy látom, nagyon Jósika ellenes kezd lenni a hangulat, mintha bűnbakot szeretnénk keresni arra, ami a mi problémánk. Megyeszinten látom, hogy nagyon kevés elemis diákunk van vidéken, és nagyon sok helyen lesz kritikus a helyzet az elkövetkezendőkben. Ahelyett, hogy egymás ellen küzdenénk, nézzük meg, mit tehetünk, mert közben a gyermekeink elmennek román osztályokba. Mert míg egymás ellen küzdünk, lejáratva egymás iskoláit, a szülő abba az intézménybe fogja íratni gyermekét, amelyről nem kapott rossz visszajelzést” - magyarázta a szaktanfelügyelő. A beszélgetés után többször is hangsúlyozta, hogy javulnia kell a magyar oktatás minőségének, különben lehetetlen a megmAradás.
Kiderült, az aragyosgyéresi Avram Iancu általános iskolában szintén sok az olyan magyar ajkú, aki román osztályba jár. Jiman Bella Katalin aligazgatónő szerint pedig ahhoz, hogy a diákok az általános után a román osztályok helyett például a Jósikát válasszák, támogatni kellene az utaztatásukat és biztosítani kellene a meleg ebédet.
Aranyosegerbegyen szintén van olyan tanuló, aki román osztályba jár, a szülőket az aligazgatónő, Fehér Ilona szerint nehéz meggyőzni, amikor a magyar oktatás összevont osztályokban történik.
Barabás János, Magyarország Kolozsvári vezető konzulja szerint a szórványoktatás helyzete mindjárt könnyebb helyzetben lenne, ha a közösségformáló erők, a papok, plébánosok, a politikai szereplők mindenhol még inkább odahatnának.
Főtanfelügyelőhelyettes: plusz munka nélkül nem megy
Török Zoltán főtanfelügyelőhelyettes hangsúlyozta, ahol minőségi oktatás van, a szülők ellenállnak a csábításnak. Példaként Kiskapust hozta fel: „A református lelkész családról családra próbálta meggyőzni a szülőket, hogy engedjék a gyermekeket a Református Kollégiumba. De a szülők visszautasították azzal, hogy elégedettek az iskolával. Az igazgatónak el kell magyarázniuk a pedagógusoknak, hogy 12 órakor nem zárjuk be az iskola kapuit, hanem még ülök egy órát és foglalkozunk a gyermekekkel. Olyan esettel is találkoztam Kolozs megyében, amikor 11,45-kor már be volt zárva az iskola kapuja. Ilyen esetekben nem háríthatjuk a szülőkre a felelősséget, hogy elviszik a gyermekeket. Próbáljunk minőségi munkát, oktatást végezni” - mondta Török Zoltán.
A beszélgetés azzal zárult, hogy októberben Kolozs megye magyar iskoláinak képviselőit összehívják, és előterjesztik az eddigi egyeztetéseken felmerült megoldásokat.
Oborocea Mónika
maszol.ro

„Benci, az nem így volt!” – interaktív könyvbemutató a Bernády Házban
Emlékeket idézett fel, érzelmeket hozott felszínre Nagy Benedek Ellenzékben és ellenszélben című könyvének bemutatója csütörtök este Marosvásárhelyen a Bernády Házban.
Nem voltak túl sokan, ám a jelenlevők igen aktívan részt vettek a kötet ismertetőjén, véleményt nyilvánítottak, kérdéseket tettek fel, gondolatokat fogalmaztak meg, vitáztak, saját szemszögükből értelmeztek egy-egy, a könyvben is megírt eseményt.
A Csíkszeredai történész, volt parlamenti képviselő a teleírt jegyzetfüzeteit is elhozta és megmutatta az érdeklődőknek, de a `90-es bányászjárás fotóit is szétosztotta, így emlékezett ki-ki a maga módján az egykori eseményekre. A kötet szerzője azt kezdte mesélni, hogy hogy is volt, mikor a parlamentben az egyik székely bányász felszólalt, amikor a teremben ülő Frunda György „Benci, az nem így volt!” felkiáltással félbeszakította és elmesélte, mi történt: a Zsil-völgyében dolgozó jelentős számú székely bányászok közül az egyik ezzel biztatta a magyar képviselőket: „maguk magyarok, amíg én itt vagyok, ne féljenek! Éljen nagybányai Horthy Miklós!”
A kötetet elsőként Borbély László méltatta, mint volt parlamenti kolléga, aki fontos könyvnek nevezte és megköszönte a maga, illetve a kollégái nevében is Nagy Benedeknek a hatalmas munkát, az 550 oldalba összefoglalt visszaemlékezéseket, amiket a jegyzeteiből írt meg és amely érdekes olvasmány bárki számára, akit érdekelnek a `90-es éves történései. „Krónikás Nagy Benedek, aki majdnem szóról szóra leírta a vitáinkat, amely remélem, a mostani ifjú generáció számára is izgalmas lesz” – fogalmazott Borbély, kitérve a szerzőnek a parlamentben szerzett érdemeire, a tanügyi törvény, a kisebbségi történelemoktatás, a vallásügyi államtitkárság terén végzett jelentős tevékenységére, azok eredményeire is.
Nagy Miklós Kund, aki a Bernády Ház házigazdájaként faggatta Nagy Benedeket a könyvvel kapcsolatban, többek közt arra volt kíváncsi, hogy ha elméletileg jobban felkészültek az akkori politikusok, eredményesebben politizálhattak volna? „Lényegében nem a felkészültségen múlott” – válaszolt a kötet szerzője, aki „egyszerű önigazolásnak” nevezte a könyvét, amely által felmentést remél az utókortól, hogy annak idején „jól csinálták”. Elmondta, történészként is motiválva érezte magát, hogy mindazt, ami történt, amit feljegyzett, meg kell írni, mert egyszer szükség lesz rá.
A kötet bármely oldalon, bármely címszónál felüthető, olvasható, érdekes feleleveníteni általa a Marosvásárhelyi márciusi eseményeket, a Bukaresti bányászjárást, a nemzeti kisebbségek történelmének tantárgyként való tanításának elfogadtatását, a szászok kivándorlását „egy új világ hajnalán”, egy-egy politikai párt, vagy politikus hozzállását a demokráciát érintő kérdésekhez, szavazásokat, parlamenti vitákat.
Az érdeklődők között aktív és nyugalmazott rádiószerkesztők, egykor Bukarestben élt lapszerkesztő, az eseményekben aktívan résztvevő, illetve azok iránt érdeklődő személyek ültek, akik kézről kézre adták a jegyzetfüzeteket és fotókat, felidéztek egy-egy eseményt, megvitatták azokat, mérlegelték a következményeket.
Antal Erika
maszol.ro

Marosvásárhelyről elszármazott művészek állítottak ki a Kultúrpalotában
Cantata profana a címe a Kultúrpalota földszinti kiállítótermeiben látható kettős tárlatnak, ahol a két, Marosvásárhelyről Budapestre távozott képzőművész mutatkozik be azzal, amit magával vitt Vásárhelyről, továbbfejlesztett és most újból visszahozott indulásuk helyszínére.
Kacsó István, művésznevén Kacsó Fugecu és Toró Annamari festményekkel, installációkkal, grafikákkal, gondolatébresztő alkotásokkal jelentkezett a Kultúrpalotában. Egy éve a kiállítás gondolatával kelnek és fekszenek, mondta el Kacsó Fugecu, mert készültek az itthoni, egykori tanáraikkal, osztálytásaikkal, barátaikkal való találkozásra, mindannak a bemutatására, amit távozásuk óta tanultak, alkottak.
Érdekes, hogy bár közös kiállításon többször is részt vehettek, egyéni tárlatuk nem volt még Marosvásárhelyen. Ez is meghatározza a szeptember 24-éig látható kiállítást, ahogy a hely adottságai, a tér, a terem de a rég várt találkozások, a bemutatkozás is – árulták el a művészek.
Kacsó Fugecu Marosvásárhelyen érettségizett 1971-ben a Művészeti Líceumban, elmondása szerint gyerekkorára Nyárádremete, nagyszülei faluja volt nagy hatással, az ott töltött nyarak egy életre emlékezetesek mAradtak. A Kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskola grafika szakán végzett, rajztanár lett Korondon, majd a szebeni nyomdánál vállalt grafikusként munkát. 1984-ben telepedett át Magyarországra, ahol 1991-ben alapítótagja volt a MAMŰ-nek.
A kiállítóterem földszinti részén kaptak helyet Kacsó Fugecu alkotásai, aki a víz – levegő – föld kapcsolataira alapozza művészetét. Hosszú időn keresztül érleli az alkotásait, gondolkodik, szemlélődik, keres, társít, a néző elé tárja az indulás pillanatát, aztán a végeredményt, látható a terv, az ötlet, amelyből megszületett a mű, olyan, mintha egy kicsit mi is részesei lennénk az alkotói folyamatnak.
Az emeleti teremben Toró Annamari pasztellt, olajfestményt és frottázst állított ki. Ahogy elmondta, a pasztellek a 2000-es évek elején születtek, a középen látható három olajfestmény a vásárhelyi éveket idézi. A sajátos alkotói technikával készült frottázsok a fa rostjait, az abban kivehető formákat idézik.
Székelykeresztúron született, de szintén Marosvásárhelyen érettségizett Toró Annamari is, ugyancsak a Művészetiben. 1983-ban távozott Magyarországra, ahol animációs filmek készítésével vált elismertté, bár, saját bevallása szerint, ő végig inább képzőművésznek tartotta magát.
Antal Erika
maszol.ro

Újságírásról és megmAradásról
Csütörtök este szokásos havi találkozójukat tartották a Szent László Líceumban a Premontrei Öregdiákok Egyesületének tagjai. Ezúttal két személyiségre emlékeztek, a breviárium alapján.
A megjelenteket Pásztai Ottó egyesületi elnök és Vonház Antal titkár üdvözölték, majd Zilahi Bertalan köszöntötte a szeptemberben név- vagy születésnapjukat ünneplőket, Miklós Mihály pedig költeményeket olvasott fel.
Ezt követően Tóth L. Ágnes olvasott fel két részletet a Czirják Árpád által jegyzett Erdélyi Magyar Breviáriumból, az egyik Zilahi Kiss Béla újságírót méltatta, a másik Erődi Béla orientalistát, földrajzi írót.
Életrajzok
Zilahi Kiss Béla 1857. április 23-án született Kolozsváron. A Budapesti egyetemen bölcsészetet, jogot és teológiát hallgatott. Dolgozott az Országos Levéltárban, a Kolozsvári Egyetemi Könyvtárban, egy időben ugyanitt a színház főrendezője és dramaturgja volt. Junius álnéven megjelent tárcái tették ismertté nevét. 1911 július 26-án hunyt el Gödöllőn.
Erődi Béla 1846. április 16-án született Szászrégenben. A Budapesti tudományegyetemen a keleti nyelveket tanulmányozta, majd tanulmányait Konstantinápolyban folytatta. Erre az időre esnek hosszabb távú utazásai is. 1870-ben hazatért, és tanári-, majd bölcsészdoktori oklevelet szerzett török és perzsa nyelvekből. Az ország különböző iskoláiban tanított, majd a Budapesti tankerület főigazgatója volt. Elnökölte a gyorsírás-, szépírás- és gépírástanító vizsgáló országos bizottságot. Tizenöt idegen nyelv ismerete ritka nyelvérzékének bizonyítéka. MAradandó műfordítások őrzik nevét, 1875-től a Földrajzi Társaság titkára, 1893-1904 között az elnöke volt. Budapesten hunyt el 1936. május 5-én.
A felolvasott életrajzok és tevékenységek kapcsán olyan kérdéseket vitattak meg az egybegyűltek, mint például: mire való az újságíró? Milyen kell legyen egy kritika, illetve bírálat? Minek köszönheti a magyarság a létét? Kik voltak a honalapítók? Mit köszönhetünk Szent Istvánnak? stb.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

Megdöbbentő módon próbáltak bejutni Romániába
Nyolc, Bulgária felől érkező határsértőt, köztük két kislányt fedeztek fel a román határrendőrök pénteken a giurgiui határátkelőhelyen egy autószállító utánfutó alatt kialakított búvóhelyen.
A trélert egy furgon vontatta, amelyen két Ilfov megyei román állampolgár utazott. Miután a jármű átkelt a Duna-hídon, a határrendőrök arra figyeltek fel, hogy a sebességkorlátozó fekvő-rendőrökön átdöccenő, egyébként üres utánfutó alól egy felcsavart szőnyeg és több kartondoboz esett az úttestre.
A jármű alvázára felfüggesztett, fából összetákolt rejtekhelyről hat iraki és két szíriai migráns került elő, akiket átadtak a bolgár hatóságoknak. A furgon vezetőfülkéjében utazó két román állampolgár ellen embercsempészés gyanújával indult eljárás - közölte honlapján a román határrendőrség.
szatmar.ro

Kezdődnek a Brassói Magyar Napok
A Brassói Magyar Napok kedden, szeptember 13-án kezdődnek és vasárnap érnek véget. A programot áttekintve, kicsiknek és nagyoknak egyaránt találunk érdekes és értékes eseményeket. A megnyitó kedden este fél nyolctól lesz a Patria teremben, ahol a Kolozsvári művészekből álló Operett Group Projekt előadását láthatják.
A Magyar Napok alkalmával gyerekeknek lesz meseterápiás foglalkozás Szabó Enikő meseterapeutával az Áprily Lajos Főgimnáziumban, illetve a 2-es és a 15-ös Általános Iskolában. A Sepsiszentgyörgyi Cimborák Bábszínház társulata A rest legényről című előadását mutatja be szerdán, délután 5 órától az Arlechino Bábszínházban. Újdonság, hogy idén a Graft-patak melletti sétányon lesz Bor-, buli- és gasztrokert.
A bor kedvelőinek szerveznek majd borkóstolót az unitárius templom melletti teremben. Ugyanezen a helyszínen, az unitárius templom termében szeptember 14-én, este 7 órától tartják meg a sokak által várt József Attila-estet, Földes Lászó – Hobó fellépésével. Két képzőművészeti tárlat megnyitását is műsorra tűzték: Karda Zenkő festőművész, illetve az Incitato művésztelep csoportos kiállítását. Az előbbit az evangélikus egyházközség konferenciatermében, az utóbbit a Reménység Házában.
Az irodalom kedvelőknek irodalmi revüt szerveznek az Előretolt Helyőrség Íróakadémia előadásában szeptember 17-én, szombaton az Arlechino Bábszínházban. Aki pedig a sportot kedveli, az részt vehet vasárnap este a Hockey Pubban megszervezett rendezvényen, ahol sporthírességek élménybeszámolóit hallgathatják meg.
A koncertek iránt már sok Brassói érdeklődik. Brassó főterén, a Tanács téren fellép majd a TransylMania, Baricz Gergő, Szász Ágnes és a Gébert-Ulbert Projekt zenekar, a Góbé zenekar. Lesz Republic-koncert szeptember 15-én és Piramis-koncert vasárnap, szeptember 18-án, a rendezvény záróakkordjaként. Petki Judit
Marosvásárhelyi Rádió
Erdély.ma

Lóversenyzés – Székely huszárezredes emléke előtt tiszteleg a Nemzeti Vágta
Kisorsolták a kilencedik Nemzeti Vágta előfutamain versenyző 71 település sorrendjét, amely alapján lovasok és lovaik rajthoz állhatnak szeptember 17-én Budapesten, a Hősök terén – számol be a kronika.ro. A hagyományoknak megfelelően a Nemzeti Vágtát idén is a hadtörténelem egyik kiemelkedő személyisége emlékének szentelik: Kiss Sándor (1809–1849) székely huszárezredes előtt tiszteleg a rendezvény. Kiss Sándor a határőrvidéki székely huszárezred vezetőjeként Batthyány Lajos miniszterelnök kérésére védte a bácskai magyar és német településeket 1848-ban. Székelyföldre visszatérve a Brassói hadosztályt vezényelte, amikor betört 1849 nyarán az Erdély lerohanására küldött orosz V. hadtest. A túlerőben lévő orosz csapatok ellen vereséget szenvedtek, ám a harcban Kiss Sándor a felelős parancsnoki gondolkodásról, önfeláldozásról tett tanúbizonyságot, a legvégsőkig irányítva csapatát – mondta el Kedves Gyula hadtörténész.
A fővárosi futamokra tizenkét magyarországi és négy határon túli elővágta dobogósai jutottak be, akik a szombati előfutamokon, majd azokon továbbjutva a másnapi elődöntőkön mérhetik össze gyorsaságukat, hogy a vasárnap esti döntőn indulhassanak a 2016 leggyorsabb lovasa címéért és a győztesnek járó ötmillió forintért. A maksai Óriáspince-tetőn júliusban szervezett Székely Vágta első három helyezettje és minden elővágta szervező települése indulhat a lovasversenyen, így négy Kovászna megyei település lesz ott lesz a Nemzeti Vágtán: Lemhény, Réty, Mikóújfalu és Sepsiszentgyörgy – írja a kronika.ro.
Erdély.ma

Új arcok, régi örökség?
Jól hangzik és nagyobb részben igaz is, hogy megújuló csapattal, fiatalokkal és szakpolitikusokkal gazdagított listával vág neki a Háromszéki RMDSZ az őszi parlamenti választásoknak. Több nevet kétségkívül szakmaiság, közösségi megbecsülés leng körül, és az is figyelemre méltó, hogy Benkő Erika személyében a csapat élére olyan, a Székelyföldi autonómia ügye iránt elkötelezett fiatal nő került, aki a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat vezetőjeként vált ismertté, és konkrét eredményeket tud felmutatni törekvéseinknek a világgal való megismertetésében.
Gondok nem is az új nevekkel vannak – saját szakterületén nagyjából minden új jelölt fel tud mutatni a közösség számára hasznos megvalósításokat –, de azzal a most készülődő csapatnak is számolnia kell, hogy kezdenie kell valamit a korábbi gárda örökségével. Ami, ismerjük el, nem sikerült túl fényesre. Két Háromszéki szenátorunk közül az egyik, Olosz Gergely korrupciós ügybe keveredve mondott le mandátumáról, Felső-Háromszék azóta felsőházi képviselet nélkül mAradt – az is kérdés, érzik-e a különbséget. De Klárik László tevékenységéről sem tudunk sok mindent: az Erdővidéket és Sepsiszentgyörgyöt képviselő szenátor nem tartotta fontosnak, hogy bár időnként sajtótájékoztatón számoljon be munkájáról. Képviselőink száma is megfogyatkozott: Markó Attila a Mikó-ügy áldozata lett. A másik két honatya, Márton Árpád és Fejér László Ödön azonban újrázni készül, folytatnák, úgymond, a munkát. Jó lenne hát, ha legalább most, a voksolás előtt beszámolnának tevékenységükről, hadd tudja a választópolgár, pontosan mit szeretnének folytatni. Némely ügyben talán magyarázattal is szolgálhatnak: a Háromszéki kisnyugdíjasok bizonyára kíváncsiak arra, miként képviseli a választópolgárok érdekeit az, ha Bukarestbe küldött honatyáik saját maguk részére szavaznak meg különnyugdíjat. Honatyáink elszámolása azért is oly fontos, mert ha a papírforma szerinti három képviselői és két szenátori hellyel számolunk, az öt befutó hely közül kettőt a régi csapat tagjai kapnak, egy jut az MPP-nek – így gyakorlatilag csak egy képviselői és egy szenátori tisztség jelenti a megújulást és a szakmaiságot.
Márpedig a legnagyobb kihívás régi és új neveknek egyaránt az lesz, hogy meggyőzzék a választópolgárokat: van tétje a Háromszéki parlamenti jelenlétnek, nem mindegy, hányan és kik jutnak be a törvényhozásba. Az elmúlt négy év tapasztalata ebben nem sokat segít, ezért politikai alkuk megkötése, rangsorok és listák felállítása, nevek bemutatása után lassan arról is el kellene kezdeni beszélni, hogy milyen elképzelésekkel, programmal kívánnak a parlamentbe jutni, és milyen esélyekkel tudják a célkitűzéseket valóra váltani.
Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Hencz Hilda: Magyar Bukarest (26. / részletek)
A magyarok válasza az agresszív román asszimilációs politikára 1927-től öltött konkrét formát, amikor megalakult a Magyar Revizionista Liga, és 1933-ban a Magyar Párt kongresszusa programpontjai közé iktatta Székelyföld autonómiáját. Ugyanakkor a Magyar Párt 34 alkalommal fordult a Nemzetek Szövetségéhez vagy különböző külföldi vallási egyesületekhez, nemzetközi érdeklődést keltve. Másfelől a román kormány igyekezett bebizonyítani, hogy a magyar kisebbség nem hűséges a román államhoz.
A maguk részéről a románok 1933-ban megalapították az Antirevizionista Ligát, amelynek minden erdélyi városban volt fiókja vagy alfiókja; a vezetőbizottságban Románia pátriárkája, különféle egyesületek képviselői és neves értelmiségiek kaptak helyet. 1938 januárjában Silviu Dragomir lett a kormány kisebbségügyi megbízottja, és még ugyanabban az évben létrehozták a Kisebbségekkel Foglalkozó Általános Bizottságot (Általános Kisebbségi Bizottságot). Minden politikai pártot felszámoltak, és tárgyalások folytak, hogy rávegyék a magyarokat, lépjenek be az egyetlen engedélyezett romániai pártba, a Nemzeti Újjászületési Frontba. Az 1939-es választásokon a magyarok tizenhat képviselője jutott be a parlamentbe, vezetőjük gróf Bánffy Miklós volt.
Az irredentizmus felé sodródás azért következett be, fejti ki Lucian Nastasă, mert a román kormányok kudarcot vallottak a nemzeti identitás megőrzéséhez kötődő problémák megoldásában, és nem tartották be az 1919-es kisebbségvédelmi egyezményt. A román hatóságok képtelenek voltak kezelni a magyarság életéhez kapcsolódó eseményeket, akár iskolai, felekezeti, hagyományőrző, akár történelmi megemlékezésekről volt szó, tiltásokhoz folyamodtak, hatalmas rendőrségi erőket vonultattak fel, és mindennek elsősorban a magyarok megfélemlítése volt a célja. A harmincas évek vége felé Erdélyben a kommunisták támogatásával egy új politikai szervezet jelent meg, a Madosz, amely a Magyar Párt doktrínáját és tevékenységét kívánta ellensúlyozni. 1937-től az egyszerű munkásból újságíróvá és íróvá váló Kurkó Gyárfást választották az antirevizionista beállítottságú, de önmagát minden magyar jogait védőnek deklaráló szövetség elnökévé. A mozgalomhoz olyan jeles írók csatlakoztak, mint Méliusz József és Kacsó Sándor. 1944-től a Madosz átalakult Magyar Népi Szövetséggé, 1944 novembere és 1945 márciusa között fontos szerepet játszott Észak-Erdély igazgatásában. 1944 őszén a szovjet hadsereg a román hadsereg, a rendőrség és a Maniu-gárdisták atrocitásai és túlkapásai miatt távozásra kényszerítette Észak-Erdélyből a román adminisztrációt. Az atrocitások kölcsönösek voltak mindkét nép részéről. A legszörnyűbb magyarellenes atrocitásokról, a szárazajtai székelyek lefejezéséről Domokos Géza is beszámolt Beke Györgynek adott interjújában, Benkő Levente könyvet is írt róla. A fatuskót, amelyen a kivégzések történtek, évtizedekig őrizték a Sepsiszentgyörgyi Székely Múzeumban. Domokos Géza állításait az utóbbi években megjelent dokumentumok is igazolják, amelyek részeltekkel szolgálnak a lakosságot rémületbe kergető „gépfegyveres tömeges kivégzésekről a Bihar megyei Tenkén és Magyarremetén és lefejezésekről Szárazajtán”. Papokat, falubírákat és jegyzőket, de egyszerű embereket, köztük nőket és betegen fekvő öregeket is megvertek, kiraboltak és megöltek. Egy másik véres eseményre 1944 szeptemberében a Bihar megyei Feketekápolna községhez tartozó Gyantán került sor. Itt a román csapatok felgyújtották a református templomot, és 45 magyart öltek meg. Ezt az esetet egy dokumentumfilm is feldolgozta, amelyet 2004-ben bemutatott a Román Televízió magyar nyelvű adása is. Abban a faluban paposkodott a magyar adás főszerkesztője, Boros Zoltán édesapja. A magyarok elleni túlkapások a háború után is folytatódtak. 1946. július 21-én az erdélyi református egyházmegye panaszt nyújtott be a miniszterelnökhöz, az ország vezetőinek segítségét kérte, „mert a mi népünk állandó félelemben él, a románok pedig erőnek erejével minden vagyonunkat elvennék, hogy elűzzenek az országból”.
1944-ben Észak-Erdély vezetését egy központi bizottság vette át Tudor Bugnariu prefektus, egyetemi tanár és Demeter János alprefektus vezetésével. A román és a magyar nyelvet is hivatalos nyelvvé nyilvánították a közigazgatásban és az igazságszolgáltatásban; minden hivatalos iratot két nyelven szerkesztettek. Három zászlót vontak fel, a románt, a magyart és a szovjetet; a magyar zászlót a Magyar Népi Szövetség 1948-ig továbbra is használta. Két külön tanügyi hálózatot szerveztek, román és magyar nyelvűt, a szövetség prioritásként kezelte az anyanyelvű oktatást. 1945 márciusában visszatért a román közigazgatás Észak-Erdélybe, és minden korábbi törvényt érvénytelenített. Az ez alkalomból szervezett ünnepségen Mihály király is részt vett, itt kérte nyilvánosan Vásárhelyi János református püspök a magyar voltuk miatt lágerekbe zárt papok és értelmiségiek szabadon bocsátását.
Ezalatt a román kormány magyarellenes tüntetéseket szervezett, és újra megjelentek a háború előtti feliratok: „Vorbiţi doar româneşte” (Csak románul beszéljenek), vagy újak, mint: „Nem lesz addig itt demokrácia, amíg a magyarok nem mentek el Ázsiába, a zsidók meg Palesztinába”. A vádak ugyanazok voltak, mint a háború előtt, és ugyanazok mAradtak mind a mai napig, miszerint a magyarok csak a határok megváltoztatását és az etnikai szeparatizmust akarják. (...) Az erdélyi magyarság megosztottsága, ezen belül vezetői egy részének balos beállítottsága már a második világháború utáni első évektől jelentős változásokat hozott a Bukaresti magyarság helyzetében. Mindez a román kormány tárgyalópartnerévé avanzsáló Magyar Népi Szövetségnek volt köszönhető. Szovjet nyomásra és egy kedvezőtlen, Erdély elvesztésével járó béke fenyegető árnya alatt a románok a kisebbségekre nézve kedvező törvények és kormányrendeletek meghozásával próbálták saját oldalukra csábítani a magyarokat. 1944 novemberében külön Nemzetiségi Minisztérium alakult, és 1945-ben megjelent a kisebbségi statútum (anélkül azonban, hogy az alkalmazó szabályzatot valaha is elfogadták volna), egyúttal hatályon kívül helyeztek minden diszkriminatív jellegű törvényt. Még az év júniusában létrehozták Kolozsváron a Bolyai Egyetemet. A tanügyi minisztérium két kisebbségi felügyelőséget létesített Brassó és Kolozsvár székhellyel; az 1945–46-os tanévvel kezdődően a felekezeti iskolák magyar tanerői is állami fizetést kaptak. A Népi Szövetségnek 417 ezer tagja volt, saját listát 17 megyében állított, és 538 862 szavazatot kapott, egyértelműen bizonyította erejét, amellyel számolni kellett az 1946-os választások után. A szavazatok 8,6 százalékával 29 helyhez jutott a parlamentben, ezzel a második legerősebb politikai alakulattá vált, és elismerték a magyarság kizárólagos képviselőjeként. A román kormánynak erre a külön magyar pártra csak a békeszerződés aláírásáig volt szüksége, hogy bizonyítsa, a magyarság képviselete egyetért Észak-Erdély visszacsatolásával Romániához. A szövetségre nagy nyomást gyakorolt Petru Groza miniszterelnök és a magyar származású Vasile Luca (Luka László), a magyarság egyetlen képviselője a Román Kommunista Párt politikai bürójában. A románok megszerezték az oly áhított beleegyezést, így 1947-ben aláírhatták a békeszerződést. A szövetséget, amely nem tartotta fontosnak a határok pontos megvonásának kérdését, a magyarság Erdély eladásával vádolta.
A Népi Szövetség fokozatosan megerősítette Bukaresti helyzetét és szerepét, politikai, kulturális és propaganda jellegű döntései nagyban befolyásolták a fővárosi magyarság életét is. Kezdetben tevékenysége még szerény mértékű, egy 1944 decemberében megtartott népgyűlésre és 1945 januárjában Petőfi Sándor születésnapjának megünneplésére szorítkozik; 1945-től azonban, miután székhelye a Magyar Társaság Zalomit utcai házába költözik, sokkal határozottabb programmal lép fel. Az épület csodával határos módon menekült meg az eladástól, a vevő a „magyarfaló” Universul napilap lett volna, amelynek szerkesztősége a szomszédos Brezoianu utcában volt; a lap tulajdonosa Stelian Popescu, az Antirevizionista Liga elnöke.
A szövetség első fontos kultúrpolitikai intézkedése a Bukaresti rádió magyar nyelvű adásának beindítása 1945 tavaszán. A szerkesztőségben kezdetben négyen dolgoztak, heti fél órában sugároztak, de ez kevesebb mint két év alatt napi két félórás műsoridőre bővült. Magyar nyelvű adás 7.30 és 8 óra, illetve 19 és 19.30 óra között volt, valamint vasárnaponként egy-egy fél óra. A műsor bel- és külpolitikai hírekből és nagy magyar írókkal készített interjúkból állt; fokozatosan női, ifjúsági és gyermekműsorokkal bővült. Egy év múlva megalakult a Kolozsvári Rádió magyar nyelvű szerkesztősége is.
A Magyar Népi Szövetség előnyös helyzete kedvező hatással volt a Bukaresti magyar iskolára is. Az iskola időközben református felekezeti gimnáziummá vált és a Brassói tanfelügyelőséghez tartozott, 1946-ban Petru Groza miniszterelnök személyesen is megtekintette, új tanerőket alkalmazhattak, három tanítónőt, egy református és egy evangélikus papot, illetve egy orvost. (Groza ez alkalommal a Petőfi Házat is meglátogatta.) Azonban hamarosan az új, 1948-as tanügyi törvény államosította a felekezeti iskolákat, a Bukaresti iskola tehát 1949-től állami líceummá alakult. Adott pillanatban az a veszély is fennállt, hogy az iskola elveszíti az épületét, azt már kijelölték a románok számára, azonban a szülők tiltakozása és a Magyar Népi Szövetség közbelépése ezt meghiúsította. (folytatjuk) JÁNOS ANDRÁS fordítása
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Könyvek „bedeszkázott” korszakai (Beszélgetés Kiss Jenő nyugalmazott könyvtárigazgatóval – nem csak könyvekről)
Több mint három évtizeden át vezette a Sepsiszentgyörgyi megyei könyvtárat, egyensúlyozgatott a kényes ideológiai körülmények között, s közben mentette a halálra ítélt könyveket. Kiss Jenővel az értelmiségi példa érvényességéről is beszélgettünk.
– Csak a zebrán volt hajlandó átmenni. Régi vágású értelmiségi attitűd, amely minden gesztusával példát kíván mutatni?
– Valahol a háttérben ott lehet egy nagyon régi, talán a hetvenes évekből származó emlék, amikor Rácz Gáborral a leánylíceumból ballagtunk a központ felé. Akkoriban negyedóránként ment arra egy autó, de ő csak a kijelölt helyen volt hajlandó átkelni az úttesten. Akkor mondta, hogy nekünk, tanároknak minden pillanatban oda kell figyelnünk a cselekedeteinkre. Megragadt bennem. – Értették a könyvtár alkalmazottai, hogy mit is akar az ilyen furcsa dolgokkal az igazgatójuk? – Azt hiszem, igen. Visszagondolva talán kissé diktatórikus is voltam e vonatkozásban – főleg a rendszerváltást közvetlenül követő időszakban, amikor a nagy szabadság közepette is megköveteltem, hogy a könyvtárosok rendszeresen járjanak színházba, múzeumba, kulturális események megnyitójára. Elsősorban saját művelődésük és tájékozódásuk érdekében, de üzenet gyanánt is, miszerint a könyvtáros a város értelmiségének része.
– Akinek jelentős szerepe lehet az olvasási kedv kialakításában és fenntartásában is. Az önök szemszögéből milyen a jó könyvtárlátogató?
– Szente Ferenc, az Országos Széchényi Könyvtár egyik igazgatója szerint az az izgalmas olvasó, aki nem tudja, milyen könyvért jött. Támaszkodik a könyvtárosra, mert igaziból arra akar választ kapni, mi az élete értelme, hol a helye a világban. Aki nem kizárólag a hitben keresi a választ ezekre a kérdésekre, a könyvekhez fordul. A műveltségnek, a kultúrának, a könyvnek ugyanakkor nimbusza van, reményt ad. Nos, ezt a reményt nem szabad megcsalni sohasem. A könyvtárosnak ezért kell műveltnek lennie, a közönséggel napi kapcsolatban lévőnek mindenképpen, messze nem elég a szakma ismerete.
– Az ön megfogalmazásában miben áll a könyvtárosi szakma?
– Az információk gyors szolgáltatásában, amihez ismerni kell a könyvtártant, tudni kell alkalmazni a tizedes összeírásnak most már a számítógépes változatát is. Azaz meg kell tanulnia a könyvek tíz nagy csoportban való osztályozását, majd azok újabb és újabb tízes csoportokra bontását tartalmi és egyéb szempontok szerint. Egy jó szakember ennek alapján hat számból meg tudja mondani, hogy például ez egy 19. századi francia regény. Az 1974-ben felszámolt kétéves könyvtárostechnikumban – Romániában 1990 előtt nem volt egyetemi szintű könyvtárosképzés – ezt tanulták, meg egy kis könyvtár- és irodalomtörténetet. A katalógus alapján elő kell tudnia venni, amit az érdeklődő kér, illetve meg kell találnia az igényelt tételt a katalógusban. Az igazi könyvtáros a tanácstalan olvasónak ajánlani tud témára, emberre szabottan – és igazából a munkahelyen szívja magába a mesterséget. – Abban a korban, amikor minden kultúraközeli tevékenység gyanús volt, milyen mértékben kezelte a hatalom veszélyes helyként a könyvtárat?
– A könyvtár nem látványos terep, ezért kevésbé tudták használni ideológiai célokra. A számonkérésekkor a könyvtáros adatokkal tudta bizonyítani, hogy nőtt a szociálpolitikai témájú könyvek olvasottsága, ergo nagyon jó politikai munkát végeznek. Csakhogy ebbe a kategóriába tartoztak a történelemkönyvek is, s ez jól festő számokban testesült meg. Rá is jöttek erre az elvtársak, a rendezvényeket és könyvkiállításokat kezdték szorgalmazni, ami mindenekelőtt a Ceauşescu-művek népszerűsítését jelentette. De csak a munkaterv volt fontos: ha rákérdeztek, vagy már megtartottuk, vagy épp halasztani kellett. Csak a tervet, esetleg a beszámolót ellenőrizték. Soha nem buktunk el ezzel a trükközéssel. A pártkongresszusokon rendezendő könyvkiállításokat azonban nem tudtuk kibekkelni. Eleinte bajban voltunk, mert komolyan vettük a feladatot, igyekeztünk a szakma szabályai szerint felépíteni a kiállítást. Rá kellett azonban jönnünk, hogy a pártaktivisták semmi egyebet nem akarnak látni, csak Ceauşescu-könyveket. Egy művészi érzékkel megáldott kolléganő egyszer csak elkezdett tornyokat és egyéb alakzatokat építeni a könyvekből, kértünk a kertészetből virágokat, nagy sikerünk volt vele. Innentől kezdve mindig ezek előtt fényképeztették magukat az elvtársak. – Egyéves megszakítással több mint harminc éven át vezette a megyei könyvtárat, eltávolítását „erkölcsi okokkal” magyarázták. Melyik parancsolat ellen vétett?
– Van ennek azért némi háttértörténete. 1977-ben újrafestették a könyvtár oromzatát, s a hajdani megyecímert fehérre mázolták. Vettem a munkásoknak egy üveg vodkát, vittem mintának egy megyecímert, s megkértem őket, annak megfelelően színezzék ki. Néhány nap múlva látom az irodám ablakából, amint a megyei propagandatitkár, Constantin Stanca és a Securitate főnöke, Ioan Hancheş az oromzatot nézegeti. Nem sokkal később hívatott Stanca, előbb emberi, már-már baráti hangon igyekezett meggyőzni, hogy festessem le a címert, aztán hangnemet váltott, miután jeleztem neki: én ezt nem tehetem meg, mert nem tudom megmagyarázni az embereknek. Egyértelműsítettem, hogy nem lesz más választásom, mint azt mondani, hogy az ő utasítására történt. A tűzoltóegység embereivel akarták leszedetni, de előző éjjel nagy fagy volt, a jégpáncéllá változott éjszakai eső miatt nem tudták megközelíteni a címert. Végül a kisipari szövetkezet emberei fedték el egy deszkaalapzatra rögzített bádogra festett megyecímerrel, még nyugtatgattak, hogy ezalatt semmi bántódása nem eshet a régi címernek. 1989. december 22-én este le is szereltük, ez volt az én külön forradalmam. Ez a történet húzódott a mögött, hogy a válásomra való hivatkozással elbocsátottak. – Pályája „gyanús” kis időszakának, a cenzorságnak is saját története van? – 1972-ben Gidófalván tanítottam, amikor hívattak a pártbizottságra, és felajánlották, hogy legyek cenzor a Megyei Tükörnél. Egy óra alatt kellett döntenem, felmentem a főszerkesztőhöz, és megkérdeztem tőle: lehet ezt csinálni úgy, hogy az ember ne köpje szembe magát? Dali Sándor azt mondta, vállaljam el, ha nem bírom, átvesz a szerkesztőség állományába. Amúgy az újságírókban működött az öncenzúra, úgyhogy egyetlen alkalommal sem kerültem kínos helyzetbe. Ettől azonban még igyekeztem szabadulni a cenzorságtól, amint lehet, de nem volt könnyű, mert az elvtársak nem szerették a fluktuációt ebben a műfajban.
– Milyen jövőt álmodott a könyvtárnak a forradalom után?
– Alapvető dolgokat: állománybővítés, személyzeti létszámnövelés. Kilenc emberrel ért bennünket ’89 decembere, ezt a számot sikerült feltornászni öt-hat év alatt 34-re. Ebben az is segített, hogy a kezdeti években intenzíven részt vettem az RMDSZ tevékenységében, egy ideig művelődési alelnök voltam, meg önkormányzati képviselő. Azonnal elkezdtük a kapcsolatépítést az anyaország felé. Pénzt is kaptunk könyvvásárlásra, három év alatt megháromszorozódott a könyvállomány.
– Mekkora hányadot képviseltek ebből a kommunizmus idején „száműzetésbe” kényszerített könyvek? – Az úgynevezett zárt állományt annak idején több forrás is „táplálta”. Egy disszidált uzoni orvos könyvtárát például teljes egészében behozták, a könyvek legtöbbjének semmi „vétke” nem volt, csak annyi, hogy az ő tulajdonából származott. Voltak közöttük persze indexes könyvek is, mint például Herczeg Ferenc tíz kötetben vagy Móricz Zsigmond Erdélye. A kommunizmus utolsó éveiben az országból eltávozó írók könyveit ki kellett vonni forgalomból, még a falusi könyvtárakban lévőket is össze kellett csomagolni és elhelyezni a megyei könyvtárban. MegmAradásukban sokat segített, hogy – a romániai gyakorlatnak megfelelően – ezt az utasítást sem kellett rendesen végrehajtani, nem köteleztek, hogy küldjük papírmalomba, így a változások után nekünk csak annyi feladatunk volt, hogy kicsomagoljuk őket.
– A kilencvenes évek eleje hozta el a könyvtárosszakmában dolgozók egymásra találását is. Nehezen ment? – Először az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület égisze alatt hoztunk létre könyvtári szakosztályt. Elnökként ezt alakítottam át önálló egyesületté, mert az ambícióim ennél jóval messzebb terjedtek. Nagyon fontos volt, hogy lássuk, mi van a szakmában országos szinten, mert korábban egyszerűen nem tudtunk egymásról, néhány kolozsvári kollégát például egy gárdonyi konferencián ismertem meg. Elkezdtünk „vadászni” a hazai magyar könyvtárosokra, szervezni a könyvtárosi olvasótáborokat, negyven-ötven résztvevővel, szakmai képzéssel, írókkal való ismerkedéssel. Infrastruktúra hiányában hatalmas munka volt. Még az EMKE előtt létrehoztuk a Mikes Egyesületet olyan rendezvények szervezésére, amelyeket állami intézmény nem vállalhatott fel. Az eddigi legnagyobb Mikes-konferenciát rendeztük meg Szentgyörgyön 300 emberrel. Úgy szállásoltuk el őket, hogy felhívást tettünk közzé az újságban otthoni vendéglátásra. Annyian jelentkeztek, hogy nem is jutott mindenkinek vendég. E tevékenységek nagy részének szervezése a könyvtár révén zajlott, ez kissé háttérbe is szorította az ottani munkámat, de úgy ítéltem meg, hogy a magyar közművelődés a fontos. – Az Erdélyi Digitális Könyvtárat csak önnel lehet megcsinálni, jelentette ki Székely István, az RMDSZ egyik alelnöke, a Kulturális Autonómia Tanács elnöke. Mit jelent ez? – Valóban együtt tervezgettük ezt a projektet, én azonban már jóval előtte foglalkoztam a hazai kiadású könyvek összegyűjtésével. A községi könyvtárak állományából szedegettem ki ritka vagy eltűnőben lévő könyveket, és hoztam Szentgyörgyre. A fordulat után hamar egyértelművé vált, hogy a könyvkereskedőket nem érdekli az erdélyi magyar termés – nincs benne üzlet. Egy ideig a Művelődés című lap Könyvesház mellékletében kezdtük ezt rendszerezni, de nem volt könnyű, nem nagyon volt pénz a szerzők honorálására. Aztán a kollégák próbálták feltérképezni a városukban megjelent kiadványokat, de ez is nehézkesen ment. Ekkor jött Székely István kezdeményezése, aminek megvalósítását csakis Szentgyörgyön tartottam elképzelhetőnek. Itt van rá megfelelő ember és hely. Már csak a megfelelő eszközöket kell biztosítani hozzá.
KISS JENŐ
Könyvtáros, tanár, Sepsiszentkirályban született 1943. október 26-án. Nős, két fiú édesapja. Iskolai tanulmányait a Sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumban végezte, a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem bölcsészkarának magyar nyelv és irodalom szakán diplomázott 1967-ben. 1974-től 2008-as nyugdíjazásáig a Sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár igazgatója. A Romániai Magyar Könyvtárosok Egyesületének alapító elnöke, az EMKE székelyföldi alelnöke. Díjak, kitüntetések: Szinnyei József-díj (2001), EMKE Monoki István-díj (2005).
Csinta Samu
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A tisztességes remény szárnyalása és bukása
Kulcsár Béla Marosvásárhelyen, a székelység székesfővárosában született 1929-ben. Édesapja műkedvelő szobrász. A Marosvásárhelyi Református Kollégiumba kerülve Piskolti Gábor ismeri fel tehetségét, majd a Kolozsvári Képzőművészeti Főiskolán előbb Romul Ladea, majd Vetró Artúr a mestere. 1955-ben készült diplomamunkájának témaválasztása, az ötvenes évek egyik slágertémája, Varga Katalin, mintha előrevetítené a Kulcsár Béla-i művészi-alkotói vállalások tragikus véget érő sorozatának sorsszereppé válását.
Banner Zoltán körültekintő monográfiájában megfogalmazta: „a mócok ügyét felvállaló Varga Katalin témájával először nyújtja ki az erdélyi magyarság nevében saját kezét a megbékélés és testvériség őszinte szándékával a (…) többségi románság felé, hogy két évtized múltán ugyanannak a gesztusnak a kudarcába pusztuljon bele, az agyagfalvi emlékmű örvén”. Ugyancsak a közösségi szerephez, valamint a körülmények szabta vállalások kudarcaihoz is sorolható a megbízás, amelyet 1956-ban alma materének 400. évfordulója és névadó ünnepsége alkalmából kapott Bolyai Farkas szobrának megtervezésére. A forradalmi események forgatagában ez az elképzelés akkor lekerült napirendről. Ugyancsak társadalmi felkérésre faragja azt a Dózsa-szobrot, amelyet a Sepsiszentgyörgyi textilgyár fennállásának 75. évfordulója alkalmából, 1958-ban állítanak fel a gyár művelődési otthona elé. Erősen expresszív jellege és mellszobroknál rendhagyónak számító, belső erőtől is feszülő dinamikája túlmutat a szocreál stílusú köztéri szobrok szokványosságán, megmutatva valamit Kulcsár Bélának abból a zsigeri kísérletező modernségéből, amelyet legfrappánsabban a csavarokkal és ipari alkatrészekkel kombinált Önarcképe közvetít.
A hatvanas évek elején készítette számos „civil” kis szobrát, végigkísérletezi az akkor Kelet-Európában elterjedt szelíd modernista és visszafogottan klasszicizáló formanyelv minden közkedvelt témáját a portrétól az aktig, a munkásábrázolástól az anyaságig, stílusában pedig a realista felfogásútól a dekoratív stilizáló szemléletig és az akkor nálunk merészebbnek számító kubizmustól megtermékenyített síkkal határoló szemléletig (Pongrácz Antónia, Bánat, Napozó, Korsós lány stb.). Legsikeresebb szobrászi vállalkozása Az íjásznő című egy méter magas bronzszobra. Egy pillanatra úgy tűnt, ez a vállalása is kudarcba fullad, hiszen a Képzőművészeti Alap által hivatalból megszabott magas kivitelezési árat városa nem akarta megfizetni. Kulcsár Béla nem hagyta magát, különböző gyárakból, műhelyekből összevásárolta és összekéregette a szükséges mennyiségű bronzot, és a szobrot egy helyi nagyvállalat munkásaival öntette ki. Hibátlanul sikerült, viszont a kockázat okozta feszültség annyira megviselte, hogy szívinfarktust kapott 38 éves korában. Az íjásznő 3,5 méteres bronzszobrát nemsokára felállították – a művész döntése alapján – Marosvásárhely egyik legszebb villasorával szemben, a város akkori egyetlen toronyháza előtti parkban annak adekvátan harmonikus kiegészítőjeként. Kulcsár Bélának sikerült ezzel az alig kubizáló, art decós eleganciájú, bizonyos nézetből már-már absztrakt, mindenképpen merészen minimalista vonalvezetésű művel megteremteni egy korszak, a tisztességes remények, az urbanizáció haladást ígérő, de hagyományokra is tisztelettel tekintő korszakának talán immár örök érvényű emléket állító műtárgyát. Szívinfarktusa után Kulcsár Béla, mivel orvosai eltiltják a nehéz fizikai munkával járó szobrászi tevékenységtől, az általa már korábban is gyakorolt festészet felé fordul. Festészete bátor és sajátos egyszerre, élesen különbözik kortársainak, kollégáinak a felülről ellenőrzöttség okán akarva-akaratlan egymáshoz érlelődött világától. Számára a festészet ekkortól válik a művész közönséggel való kapcsolatának elsődleges közvetítőjévé, amely első intenzív festői periódusában néhány drámai hangvételű művet eredményez (például A barokk város és A mélyben című). Későbbi festményeit inkább a konstruktivitásban összefogott rend és a festészet anyagközeliségének, a nyers tubusszínek alkalmazásának markáns jelenléte (Kompozíció maszkokkal, Csendélet korsókkal és tányérokkal, Oslói est), valamint a természet világmodellként való felfedezése határozza meg (Az élet fája, Ahova vágyom). Több festményén viszont ez előbbieknek ellentmondó nagyfokú elfogódottságot és gyöngédséget mutató líraisággal fogalmazza meg érzéseit (Lepkék, Tükröződés, Lebegés). 1971 után térhetett vissza a szobrászathoz, s készül egyik, a kor szelleméhez legközelebb álló műve, a Marosvásárhelyi Színház térre 1974-ben felállított Térkompozíció. Banner Zoltán szerint a szoborcsoport „a páratlanul intenzív művészi gondolkozásmód diadala a narratív (szocreál) iskolázottság, az anyag (a fém) és a társadalmi-politikai környezet előítéletei, visszahúzó erői fölött”. Sajnos, ez az akkor mindenképpen újszerű, de köztereinken máig is ritka, öntörvényű és modern szellemiségű alkotás jelenleg kompozíciós rendjében megbolygatottan, megcsúfolva ad hírt arról a hálátlanságról, amelyben a város egyik legkiválóbbja, Kulcsár Béla és életműve részesül Marosvásárhely mai gazdáinak „jóvoltából”.
Kulcsár Béla szobrászi és immár ezzel párhuzamos festészeti életműve a következő években, betegsége ellenére, felfelé ívelt. 1975-ben a szárhegyi Barátság művésztelepen hat hét alatt három művet készít el, ezek közül a Szárhegyi Szfinx, híven becenevéhez, a tulajdonváltás körüli hercehurcát talán egyedül mozdulatlanul átvészelő alkotás, a másik kettő közül a Pillangó immár két éve az Erdélyi Művészeti Központ gyűjteményében gyönyörködteti látogatóit. Kulcsár Béla fiatalon, alkotóereje teljében, 47 évesen huny el szívinfarktusban az agyagfalvi emlékmű gondjaival lelkében, az ellehetetlenítettség súlyos terhe alatt elszenvedett izgalmak miatt, a kommunista időszak tipikus áldozataként. Olyanként, aki tehetségét a közösség céljainak szolgálatába állítva vállalta a legnehezebbet, látszólag elfogadni a sajátos kisebbségi tudatot lényegéből kifordító hatalmi szándék fondorlatos megbízói ajánlatát, és ami legalább olyan nehéz volt számára, a közízlést kiszolgáló művészeti kánon diktátumát. Megpróbálva – a művészettörténet számos jó példája nyomán – a művészet minden kicsinyes korlátot legyőzni képes erejében bízva a lehető legbecsületesebben megfelelni a feladatnak, megpályázta a székelység mindenkori legnagyobb szabású emlékművére kiírt pályázatot. Amit meg is nyert. A pályázatra benyújtott két pályaműve közül az eleve több kompromisszummal készülttel. (Eltanácsolt másik pályaműve, amely mind tartalmilag, mind formailag a bátrabbik lett volna, úgy tűnik, örökre a kultúrpolitika süllyesztőjébe került. Szerencsére némi fogalmat erről is alkothatunk a hagyatékban fennmAradt vázlatok alapján.) Egy dolog sajnos mára a korabeli tanúk egybehangzó véleménye szerint biztosnak látszik, hogy az emlékmű elkészítésével a művészt megbízó, az alkotás létrehozásának fázisait kézi vezényléssel irányító, a történelmi hazugságokat és esztétikai tilalmakat mindenáron érvényesíteni akaró, ennek érdekében számos technikai korlátot állító kommunista román rezsim a már korábban is beteg Kulcsár Bélát, ha közvetett módon is, de a halálba küldte. A tervet az Országos Műemléki Bizottság elfogadta, de kikötik, hogy a tizenkét alakból hatnak románnak és hatnak magyarnak kell lennie, aminek karakterükben és öltözékükben kifejezésre kell jutnia, és hogy november 25-i határidőre kész kell lennie. A hatalom képviselői, a megbízók többször érdeklődnek az emlékmű makettjének alakulása iránt. 1976. április 2-án is Bukaresti kiküldöttek vizionálnak a műteremben. Április 5-én a művész másodszor is szívinfarktust kap, és kórházba szállítják. A kórházban is többen megkeresik az emlékmű további sorsának ügyével. Kulcsár Béla 1976. június 18-án meghal. Az agyagfalvi réten ma látható emlékmű csak nagy vonalakban emlékeztet a Kulcsár Béláéra, amely – ahogyan Banner Zoltán fogalmazott – végül Hunyadi László és Kiss Levente átfogalmazásában 1980 nyarára készült el. 1990. október 14-én került sor az emlékmű ünnepélyes avatására. Kulcsár Béla neve az avatóünnepségen talán el sem hangzott.
Tegnap megnyílt tárlata megtekinthető október 2-áig keddtől péntekig 10–17, szombaton és vasárnap 10–14 óráig a Sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központ földszinti kiállítótermében.
Vécsi Nagy Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Rózsák: a múlt-jelen-jövő álmoskönyve (A szabadkai Kosztolányi Dezső Színház a pulzArton)
Szembesít, meghökkent, felpörget, kíváncsivá és függővé tesz. Ez jellemzi a szabadkai Kosztolányi Dezső Színházat több mint húsz éve.
Az idők során a térség egyik legfontosabb kísérletező színházává vált, amelyet Urbán András rendező sajátos munkamódszerű és esztétikájú produkciói jellemeznek. Külön hangsúlyt fektetnek a kortárs műhelymunkákra, amelyek szervesen kötődnek a helyi és a globális valósághoz. A kísérletezés és nyitottság nemcsak a műfajok, de a különböző kultúrák felé is irányul, ezért törekednek arra is, hogy előadásaik a nyelvi akadályokat leküzdve még szélesebb közönségréteghez szóljanak. A társulatnak öt állandó színésze van. Az elmúlt években európai, ázsiai, dél-amerikai színházi fesztiválokon is részt vettek, ugyanakkor folyamatosan jelen vannak a legfontosabb magyarországi és szerbiai fesztiválokon, valamint a régió más színházi eseményein is. Sepsiszentgyörgyre a Rózsák című előadásukkal érkeznek, amely Urbán András társulatának 2010-ben bemutatott, Tolnai Ottó azonos című szabadverséből készült A kisinyovi rózsa című előadása folytatása. A fizikai színház nonverbális eszköztárának elemeiből építkező lírai újragondolása. Abszurd jelenetképekből összefűzött, sajátosan szürreális színpadi világ, a nézői déjá vu-érzetet folyamatosan stimuláló cselekvéssor és szuggesztív színészi játék. Rideg sivatag és csillogó pAradicsom. A múlt-jelen-jövő álmoskönyve. Utazás a magával sodró látomások holdvilágon túli vidékére, gobelinkupacokból, diplomatatáskákból és diszkógömbökből formált tájakra, ahol rózsaszín flamingók fészkelnek... „Talán a Rózsák megértéséhez ez a lehetséges út, a száműzetés, az otthontalanság vagy a sehol nem levés és persze a hazátlanság metaforái körül tehetünk egy kört (amire az alkotók joggal mondhatnák, hogy »gondolta a fene«). Egy szerencsénk van: Tolnai világában azért otthon lehet lenni, és végül még szeretni is fogjuk. Persze nem a világot, hanem magát a darabot. Mert ennyire görcsbe rándult gyomorral előadást még nem néztem végig. (...) Ez az előadás egyszerűen pompás, félek kimondani, de gyönyörű. Ahogyan felépül a látvány, végül már fáj. Egy szimpla kórházi ággyal indul, matrac nélkül, és plüsszebrákkal végződik, és megjelennek a Tolnai-féle motívumok: az agyag, a kolibrik, a festék, a cintányérokra pedig pörög az égből a só. Miközben brutális jelenetek sorjáznak, a finom humor mégis ad egy kis enyhírt a nézőnek” – írja az előadásról Szerbhorváth György. Szereplők: Béres Márta, Mikes Imre Elek, Mészáros Gábor, Kucsov Borisz, mozgás: Kiss Anikó, zene: Mezei Szilárd. A pulzArton az előadás szeptember 18-án, vasárnap 18.30-tól a Háromszék Táncstúdióban látható. Jegyeket a városi kulturális szervezőirodában vagy online a www.biletmaster.ro honlapon lehet vásárolni. A fesztivál teljes programja elérhető a www.pulzart.ro honlapon.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Bartók és Kodály szellemi öröksége: Csak tiszta forrásból...
Nem mindennapi műsorral indította évadját a Kolozsvári Magyar Opera szeptember 7-én, a Csak tiszta forrásból című hangverseny minden pillanatával ünneppé, felejthetetlen élménnyé avatta ezt az őszi estét.
A Magyar Nemzeti Filharmonikus Zenekar már a címében is értékesnek ígérkező műsorral lépett első ízben operaházunk színpadára, Kocsis Zoltán vezényletével, és vendégeink voltak a Fölszállott a páva népzenei tehetségkutató legjobbjai: Csizmadia Anna, Kubinyi Júlia, Zsikó Zoltán népdalénekesek, a furulyás és dudás Kurdi Gábor. Az est házigazdája Sebő Ferenc Kossuth-díjas népzenekutató, egy előbbi interjúban kifejtette, hogy a koncerten fontos szerepet játszik a szintén „pávás” felvidéki és észak-magyarországi muzsikusokból alakult Parapács Zenekar – Sebő szerint ez az elnevezés az erdélyi tájnyelvben „ügyes, talpraesett embert jelent” – valamint a Czifra Táncegyüttes, amelynek neve „a legszebb, legdíszesebb »cifrabútorokra« és ruhadarabokra, cifra szűrökre, bundákra utal”. Közreműködött a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia Kórusa, Balga Gabriella felvidéki születésű mezzoszoprán, a Magyar Állami Operaház magánénekese, és Palerdi András operaénekes, aki a bécsi zeneakadémián diplomázott, pályáját a Staatsoperben kezdte, jelenleg a magyarországi és külföldi színpadok állandó művésze.
Felvezető szövegében Sebő Ferenc hangsúlyozta, hogy az egykoron eredeti formában rögzített népdalok és népi táncok anyagának technikai minősége megromlott, nehezen hallgathatók/láthatók. Annál nagyobb öröm az a tény, hogy napjainkban felnőtt az a zenész nemzedék, akinek a népdal és a tánc életformájává vált, akiknek fontos, hogy az ősöktől örökölt népi kultúrát ápolják, és átmentsék a jövő nemzedékeinek.
KULCSÁR GABRIELLA
Szabadság (Kolozsvár)

Magyarországi tanulmányút szórványban élő fiataloknak
A Rákóczi Szövetség a Magyar Diaszpóra Tanács kérése alapján, a Határtalanul program keretében 2016 szeptembere és 2017 júniusa között lehetőséget kíván teremteni arra, hogy 650 diaszpórában és 1850 Kárpát-medencei szórványban élő magyar fiatal magyarországi tanulmányúton vehessen részt.
A Rákóczi Szövetség a meglévő, ifjúságot és magyar identitásmegőrzést szolgáló programjai mellett tehát lehetőséget nyújt 10 és 25 év közötti magyar fiataloknak arra, hogy Magyarországra látogassanak. A jövő június végéig terjedő időszakban összesen 10 programlehetőséget biztosít a szövetség, az Észak- és Dél-Amerikából, Dél-Afrikából, Ausztráliából, Nyugat-Európa különböző államaiból és a Kárpát-medenceéből ide látogatni szándékozóknak. A magyarországi tartózkodásuk 3–14 napos, útjuk során minden Magyarországon felmerülő költségüket a Rákóczi Szövetség állja, az útiköltségükhöz pedig – régiótól függően – 20–80%-os arányban járul hozzá.
Szabadság (Kolozsvár)

Kováts Judit könyvbemutatója a Jelen Házban
Szülőföldtől elszakítva
Majdnem pontosan három esztendeje, hogy Aradon, a Jelen Házban bemutatásra került a magyarországi Kováts Judit első, Megtagadva c. könyve. A történész-levéltáros alapszakmájú szerző csütörtökön késő délután ugyanott az Elszakítva c. regényének Bege Magdolna, a Nyugati Jelen főszerkesztője által levezényelt bemutatóján vett részt.
Van-e annak jelentősége, hogy egy könyv szerzője milyen foglalkozású? Igen is, meg nem is: kitűnő, történelmi regénynek nevezhető alkotásokkal „neveztek be” a világirodalomba nem-történész írók is. Kováts Judit azonban már első könyvében, a sok-sok interjúra alapozó Megtagadva címűben vérbeli történésznek bizonyult, azaz: ragaszkodott a tényekhez, a valósághoz. A beszélgetéseket a II. világháború során a szereplők által megélt tapasztalatokról egyetlen történetfolyammá gyúrta össze, az olvasó biztos lehet benne, hogy az, amit olvas, az úgy történt, ha nem is szó szerint.
Számomra, bevallom, rokonszenves az ilyenfajta megközelítés.
Az Elszakítva – mint a szerző a moderátor kérdéseire elmondta – már kicsit másként készült: nem kimondottan interjúk, ám sok felvidéki, főleg rokoncsalád tagjainak élményeit, tapasztalatait, benyomásait felhasználva. „A regény írása tulajdonképpen akkor kezdődött, amikor Déneshez férjhez mentem”, vallotta be a szerző. Férjének családja ugyanis felvidéki, lőcsei, ősei évszázadok óta ott éltek (élnek, részben, ma is), és számtalan rokonlátogatásuk kapcsán alkalmuk volt alaposan megismerni a vidéket, az embereket, a kiterjedt rokonságot, beszélgetni velük. Ám nem lenne történész az író, ha nem készül nagyon alaposan történelmi, irodalmi és egyéb munkákból is a korról, amelyet megelevenít, az 1944–53 közötti időszakról. S ha leírásai rendkívül pontosak és érzékletesek, az onnan van, hogy sokszor bejárták – férjével, apósával, a nagybácsival – mindazokat a helyszíneket, amelyek a regényben előfordulnak.
Az Elszakítva ugyan fikciós történet, két helység nevét meg is változtatta a szerző (ott még élnek a rokonság sorából, így nem akarta kitenni őket esetleges kellemetlenségeknek), s beépített a történetbe egy szerelmi szálat is, amely a háború utáni elszakítást, elszakadást konkrétan is érzékelteti – mindezek ellenére az egész teljesen igaz. A moderátor okos kérdéseire az írónő kitárulkozott a regény születését és megírását illetően, s a (mondhatom igen jól sikerült) bemutatón részt vett olvasó az elhangzottak fényében bizonyára kicsit másként, a beavatott szemével nézi majd az eléje tártakat. Bár nem ez az igazán fontos: a műnek önmagában, minden magyarázat, kommentár nélkül kell helytállnia, és erre az Elszakítva mindenképpen alkalmas. Minderről egy jelentős (bár pár évtizede erősen elhanyagolt) gondolkodó megjegyzése jut eszembe: „többet tanultam Balzac regényeiből a korról, mint valamennyi korabeli történész munkáiból”.
Kováts Judit regénye (amelybe csütörtökön késő este majd’ három órára belefeledkeztem) is ilyen: olvasmányosságán túl segít megérteni a felvidéki ember háború utáni lelkiállapotát, gyakori megaláztatásainak konkrét mibenlétét, cselekvéseinek mozgatórugóit (például a Benes-dekrétumok kapcsán) és számos más vonatkozást, amelyeket a történelemkönyvekből, levéltári adatokból (még akkor sem, ha azokat viszonylag elfogulatlan ember írta, illetve rögzítette) nem lehet megismerni.
Jámbor Gyula
Nyugati Jelen (Arad)

„A hazaárulás volt a kenyerük és a dollár az istenük” – Pacha Ágoston püspök és társai Bukaresti pere
Segélykiáltás
„Nagy vatikáni kémpernek” nevezte el a kommunista propaganda azt a koholt vádakon alapuló eljárást, amelyet hatvanöt évvel ezelőtt kezdett tárgyalni a Bukaresti katonai törvényszék. A romániai katolikus főpapok és társaik ellen hozott ítéleteket 1997-ig nem érvénytelenítették, sőt a hivatalos propaganda továbbra is bűnösségüket hirdette.
Ha ezt felolvassuk, főtisztelendőségedet azonnal letartóztatják – fordult a nyolcvanesztendős Pacha Ágoston Temesvári püspökhöz 1950. június 4-én, Szentháromság vasárnapján az egyik kanonok közvetlenül a szertartás előtt a sekrestyében. A püspök talán érezte, hogy utoljára mond ünnepi misét a székesegyházban.
– Nem baj – felelte. – Akkor is föl kell olvasni. Vállalom minden sorát.
A Vatikán által jóváhagyott szöveg a romániai katolikus egyházat ért atrocitások ellen tiltakozott; az evangélium után három nyelven – magyarul, németül és románul – ismertették a hívekkel. A római katolikus püspökök között ő volt a rangidős, s tegyük hozzá, az egyedüli, akit még megtűrt a román állam hivatalában. Márton Áront 1949 júniusában a Securitate csellel fogságba ejtette, majd két évvel később életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélték. A Bukaresti érsek, Alexandru Cisar állami nyomásra lemondott, Scheffler János szatmár–Nagyváradi püspököt pedig másfél héttel korábban a körösbányai ferences kolostorba internálták. (A közelmúltban boldoggá avatott Scheffler püspök 1952-ben a hírhedt jilavai börtön föld alatti – megsemmisítő – részlegében halt mártírhalált.)
Feszült csönd keletkezett, a hívek megdöbbentek a nyilatkozat kendőzetlen őszinteségétől: „Öreg püspök atyátok lelkiismereti kötelességének tartja, hogy katolikus anyaszentegyházunk súlyos óráiban hozzátok szóljon. Noha az állam már nem ismer el tényleges püspöknek, mégis meg kell ezt tennem több püspöktársam nevében is, akik valamennyien már nincsenek személyes szabadságuk birtokában: hadd lássátok tisztán egyházunk helyzetét, melyért nem minket terhel a felelősség.” Aznap este a Vatikáni Rádió is nyilvánosságra hozta a segélykiáltásnak beillő szöveget.
A romániai – a protestánsokat, a görögkatolikusokat, kisebb részben a pravoszlávokat is érintő – egyházüldözés Mihály király 1947. december 30-i lemondatása, a népköztársaság kikiáltása után, a kiteljesedő bolsevik hatalomátvétel hatására fokozatosan erősödött, olyannyira, hogy idővel a vallásgyakorlás alapjait fenyegette. 1948 nyarán államosították a felekezeti iskolákat, majd Bukarest felmondta a Vatikánnal kötött, az egyház autonómiáját garantáló 1927-es konkordátumot. A Gyulafehérvárit és a Bukarestit nem számítva az összes katolikus püspökséget felszámolták, egy kivételével pedig bezárták a papnevelő intézeteket. Az államilag megszüntetett egyházmegyék püspökeit lemondásra szólították fel, ám ennek a főpapok vonakodtak eleget tenni. Elkobozták a vallásoktatást szolgáló épületeket, a kántor- és tanítói lakásokat, elvették az 1921-es romániai földreform által meghagyott, az önfenntartást biztosító birtokokat, sőt 1950-ben az egyházi anyakönyvi nyilvántartások beszolgáltatását is elrendelték.
A kultuszminisztérium közben megíratta az egyházakkal a működési szabályzatukat – akkori szóhasználattal statútumukat –, amelyet meghátráló jellege miatt a reformátusok és az unitáriusok esetében rögtön el is fogadtak. (A protestáns felekezeteket együttműködési készségüket látva a katolikushoz képest valamelyest kevésbé üldözték. A megígért kivételezések azonban elmAradtak: történelmi hírű kollégiumaikat elvették, sőt 1952-ben 12 református lelkészt és egy teológiai professzort bírósági ítélet nélkül kényszermunkára hurcoltak a Duna–Fekete-tenger-csatornához.)
A katolikusok benyújtott működési szabályzatát az állam három pont kivételével visszautasította, és a későbbi tárgyalások sem vezettek eredményre.
Az egyre nehezebb körülmények között a püspökök tisztában voltak helyzetükkel, készültek a letartóztatásra. Hogy a hatalom senkit ne ültethessen a helyükre, 1948-tól kezdve – legtöbbször a területenkívüliséget élvező és ezért biztonságosnak tartott Bukaresti nunciatúra kápolnájában – új, titkos püspököket szenteltek fel. Emellett az egyházmegyét távollétükben irányító, szintén titkos ordináriusokat neveztek ki, akik utóbb a gyónási titkok terhe mellett fedték fel kilétüket a plébánosok előtt, s adtak nekik utasításokat. (Az ordináriusok nagy részét a konspiráció ellenére előbb-utóbb letartóztatták, feltehetően papi ügynökök jelentése alapján.)
Másfél hónappal a Temesvári nyilatkozat felolvasását követően O’Hara vatikáni nunciust kiutasították Romániából, az utolsó szabadlábon lévő püspököt, Pacha Ágostont pedig július 19-én letartóztatták, előbb Temesváron, majd Bukarestben őrizték, ám bíróság elé – a nagy vatikáni kémpernek titulált monstre eljárás elsőrendű vádlottjaként – csupán 1951-ben állították. Ekkor már sorozatban zajlottak az autodaféra emlékeztető tárgyalások a főpapok ellen. A szomszédos Magyarországon a nyár elején kezdődött Grősz József kalocsai érsek „ügyében” a koholt per, július–augusztusban pedig Bukarestben rendezték meg Márton Áron és „összeesküvő társai” – köztük a kommunista Kurkó Gyárfásnak, a Magyar Népi Szövetség volt elnökének – bírósági tárgyalását.
Alig hangzott el a Gyulafehérvári püspök ellen hozott ítélet, a Bukaresti katonai törvényszék máris belevágott a „nagy vatikáni kémperbe”. A vádlottak padján kilenc, többnyire egyházi személy ült – köztük az elsőrendű terhelt, Pacha Ágoston. A vádakban – némi malíciával azt is mondhatnánk, fantáziátlanul – szinte a korabeli egyházellenes kirakatperek összes kliséjét felvonultatták. A Romániai Magyar Szó korabeli beszámolója szerint a bíróság előtt „a papi palásttal álcázott összeesküvők és hazaárulók maguk tesznek tanúvallomást arról, hogy a Vatikán, az amerikai imperializmusnak ez a kémügynöksége legfőbb feladatának nem az egyház és nem a hívek szolgálatát jelölte meg, hanem a kémtevékenységet”.
A nyilvánosság számára be kellett bizonyítani azt is, hogy a reakciós papok – akiknek „a hazaárulás volt a kenyerük és a dollár az istenük” – erkölcsileg züllött, korrupt emberek voltak, akiket tetteik méltatlanná tettek főpapi feladataikra is. Például „Pacha dollárért tartott miséket, és saját bevallása szerint akkor kapta meg püspöki kinevezését, amikor 1923-ban a vatikáni kémközpont szolgálatába lépett. A püspöki süveg a kémkedés díja volt.” Az emberélet kioltásának szándéka sem állt messze tőlük, hiszen, mint a Szabad Nép megjegyzi, „céljuk a rendszer megdöntése mellett a Román Népköztársaság vezetőinek és a Román Munkáspárt aktivistáinak meggyilkolása volt”. A nácikkal való cimborálás vádját (a sváb Pacha „tisztelgő látogatást tett Hitlernél”) különös tény támasztotta alá: Pacha Ágoston ugyanis 1934 februárjában valóban járt a német kancellárnál. Merényi-Metzger Gábor történész szerint azért, hogy szóvá tegye: nemzetiszocialista ágensek a hatalomátvétel óta egyre hangosabban uszítják a Bánságban élő svábokat az egyház ellen. Mint a tárgyaláson tett vallomásából kitűnik, és ez egészen más fénytörésben mutatja a Hitlerrel való beszélgetést, a látogatáshoz engedélyt kért a berlini nunciustól, és egyeztette vele mondandóját is.
Egy hét elég volt az eljárás befejezéséhez; az ügy konstruálóinak cinizmusát jól mutatják a szeptember 17-én kihirdetett bírósági döntések. A 81 esztendős Pacha Ágoston 18 évi nehéz börtönt kapott, az utódjává és helyettesévé tett Boros Béla titkos püspököt életfogytiglani kényszermunkára, Schubert József titkos Bukaresti segédpüspököt életfogytiglani nehéz börtönre, Gatti Kelemen olasz állampolgárságú ferences szerzetest 15 évi nehéz börtönre, Waltner József püspöki irodaigazgatót 15 évi, Héber János püspöki titkárt pedig 12 évi kényszermunkára ítélték.
Az eljárás célja – túl a megfélemlítésen, a lefogottak és általában a Vatikán és a főpapok lejáratásán, a katolikus hierarchia megsemmisítésén – a Rómatól elszakított és ezért a kommunista államnak teljesen alárendelődő „nemzeti katolikus egyház” létrehozása volt. Hasonló törekvések a többi szocialista országban – köztük Magyarországon – is megfigyelhetők; az ambiciózus és merész elképzelés megvalósítása azonban csupán egyetlen helyen, a Kínai Népköztársaságban járt sikerrel.
Első lépésként a minden szándék ellenére is meglehetősen sovány békepapi mozgalmat hozták létre félig-meddig erőszakkal Marosvásárhelyen – a megalakult Katolikus Akcióbizottság tagjait a pápa válaszul azonnal kiközösítette. Az Erdélyben egyetlen, államilag is elismert Gyulafehérvári püspökség irányítására pedig Márton Áron távollétében, kommunista sugallatra, Adorján Károly kanonok, káptalani helynök puccsszerűen és persze törvénytelenül életre hívta az Egyházmegyei Tanács időközi bizottságát, és a tanács nevében megkezdte az együttműködésre hajlandó papok kulcspozícióba helyezését. (Az egyházmegye vezetésében korábban szerepet játszó tanácsot Márton Áron közvetlenül a lefogása előtt feloszlatta, nehogy a katolikusok megosztására használja az állam.) A kinevezéseket kezdettől fogva nehezítették a letartóztatásuk miatt sorban egymást váltó titkos ordináriusok, akik folyamatosan nyilvánították érvénytelenné a rendelkezéseket. Kapóra jött viszont az államnak, hogy az egyik letartóztatott ordinárius megtört, és – egyébként szintén az egyházi törvényekkel szembemenve – átruházta korábbi hatalmát Adorjánra. (Utóbb a kiszabaduló Márton Áron tett rendet, feloszlatva az Egyházmegyei Tanácsot, érvénytelenítve a kinevezéseket.)
A rendszer végül kudarcot vallott a Rómatól független katolikus felekezet létrehozásával, annak ellenére, hogy a vallásüldözés jóval keményebb volt, mint a szomszédos Magyarországon. A testi-lelki kínzások nemcsak az eljárás időszakát jellemezték, de olykor a börtönben is folytatódtak a legszigorúbb módon. A nagy vatikáni kémper ügyében lefogott, ám végül az eljárásba be nem vont és ítélet nélkül őrzött görögkatolikus apácától, Maria Ionela Cotoitól orvosi utasításra (!) hetekre megvonták az ételt és az italt, azt vizsgálva, hogy segít-e rajta Isten. (A Krisztus sebeit hordozó nővér valóságos csodaként túlélte a megpróbáltatást, 1954-ben szabadon engedték, majd az ötvenes évek végén újabb hat év fogság várt rá.) A börtönben halt meg a titkos ordináriusok közül Bogdánffy Szilárd és Boga Alajos. Boros Fortunát ferences rendfőnököt két héttel a nagy vatikáni kémper kezdete előtt vitték el kényszermunkára a Duna-csatornához. Amikor kezeletlen cukorbetegsége elhatalmasodott rajta, és tüdőgyulladást is kapott, mint munkára alkalmatlant egy vaslapáttal agyonverték.
Pacha Ágoston gyomorrákja a több pappal, köztük Márton Áronnal közös börtöncellában alakult ki. Vizsgálni és kezelni nem engedték, a főpap éjszakánként összeszorított foggal zokogott a fájdalomtól. 1954 tavaszán a hatóságok megígérték a nagybeteg embernek, hogy visszamehet Temesvárra, ha az állam iránt lojálisan viselkedik. Pacha beleegyezett, ám az együttműködésre már nem jutott idő. A püspök nem tudta ellátni feladatát, fél év múlva, 1954. november 4-én a Temesvári kórházban meghalt.
Mint William Totok román történész megállapítja, a Pacha Ágostonnal folytatott tárgyalások szolgáltak mintául később a szabaduló Márton Áron esetében, aki viszont kitért a kompromisszum elől. Furcsa, ám korunkat jól jellemző tény, hogy a nagy vatikáni kémper elítéltjeit csupán 1997-ben rehabilitálta a román állam. Totok arra is figyelmeztet, hogy az igazságtétel szinte a nyilvánosság teljes kizárásával történt. Sőt, a propaganda tovább folyt a korábbi elítéltek ellen, igaz, jóval körmönfontabban. Nagy publicitást kapott például a kémelhárítás volt főnöke, Neagu Cosma, aki minden ellenvetés nélkül hangoztathatta nem sokkal az ezredforduló előtt megjelent könyveiben, hogy a per jogos volt, igazságos ítélet született.
Pethő Tibor
Magyar Nemzet

Az ember sorsa
Hetek óta nem hagy szabadulni a Romániából a kilencvenes években örökbe adott gyermekek ügye. Nem hivatalos adatok szerint ötvenezret is elvihettek Nyugatra, nem keveset közülük pénzért – így az ország a német márkáért eladott szászok után a rendszerváltást követően is talált egy másik emberi árucikket. A nyugatról érkező jó szándékot a média generálta: a kilencvenes évek legelején a BBC stábja bejutott a máramarosszigeti Menthetetlenek Háza nevű otthonba, ahol állati körülmények között voltak a gyerekek: meztelenül, a földön csúszva közlekedtek a hideg padlón, egy helyiségben zajlott az etetés a vécéztetéssel, és evőeszközök nélkül, a Darwin-féle fennmAradási szabályok szerint harcoltak az ételért.
Amióta a történeten dolgozom (az első riport lapunk múlt szombati hétvégi magazinjában jelent meg), megtaláltam a borzalmas intézet egykori lakóját. Izidor Ruckelt már kamaszként, tizenhárom évesen fogadta örökbe egy amerikai házaspár. A pokolból a mennybe került, ideális körülmények közé – egy romániai kórházban korábban összeszedett gyermekbénulásos fogyatékosságára is készítettek protézist, így minden adott volt a felhőtlen kamaszkorhoz. Izidor azonban nem találta a helyét, honvágyat érzett a világ legborzalmasabb intézménye után, mert neki az volt az otthona. Nem tudott beilleszkedni Amerikában, ma újra Romániában él, egy angol segélyszervezet munkatársa. Azt mondja, az utcai koldusokat figyelve azonnal felismeri, ki volt közülük intézetis gyerek – aki gyerekkorában az ingerszegény otthonokba került, annak egy speciális önringató technikája van, ugyanis ez volt az egyetlen szórakozásuk. Ilyen bonyolult a világ. Még a legborzasztóbb hely is lehet a vágyott otthon, ha valakinek azt hozta a sorsa, hogy ott kellett felnőnie.
Sosem a legszegényebb indul útnak
A világhálón nemrég láttam egy videót, amelyet a bevándorlás mértékének csökkentéséért küzdő amerikai szervezet, a NumbersUSA készített. A BOCS Civilizációtervezés Alapítvány által magyarul is feliratozott kisfilmben azt mutatják be, miért nem segít a világ baján az, ha Amerika évente egymillió migránst befogad, ahogy ez 1990 óta minden évben megtörténik. Csak Afrikában 650 millió olyan ember él, aki kénytelen naponta kevesebb mint két dollárból megélni. Indiában további 890 millió ember van hasonló helyzetben, Kínában 480 millió, és Ázsia többi részein további 810 milliónyi ember él kilátástalan szegénységben.
A Világbank adatai szerint a földön összesen 3 milliárd ember van hasonló helyzetben, köztük elég soknak a szegénység mellett még a fegyveres konfliktusok veszélyeivel is meg kell küzdeniük. Amerika ebből a hatalmas tömegből évente befogad egymilliót, és ezzel megnyugtatja a lelkiismeretét, hogy ezzel hozzájárult a humanitárius válsághelyzet megoldásához. Soha nem a legszegényebbek indulnak útnak: ők túl gyengék, betegek, kevés az információjuk és a pénzük ahhoz, hogy eljussanak a vágyott Kánaánba.
A sikeres migránsok az adott kibocsátó ország energikus, változtatni akaró és tudó kisebbségéhez tartoznak, tehát távozásukkal tovább romlik az esély, hogy jobb legyen a helyzet szülőföldjükön – általában az átlagnál jobban képzett, kreatívabb, dolgozni tudó és akaró emberek mennek el, még reménytelenebb helyzetbe taszítva a mAradókat. És ez érdekes módon nem jelenti azt sem, hogy ebből a befogadó ország olyan nagyot profitál, mert egy adott személy képzettsége elég lehet a társadalom fejlesztéséhez Fekete-Afrikában, de – főként nyelvtudás hiányában – kevésnek bizonyulhat a BMW-nél.
Visszahúzni a fejlett országokat
A videóból kiderül: miközben Amerika évente befogad egymilliót a migránsokból, a bajok forrásánál ugyanannyi idő alatt nyolcvanmillió gyerek születik a kilátástalanságba! Az arányok jól jelzik, hogy az utánpótlás végtelen, és ez a módszer csak arra jó, hogy visszahúzza a fejlett országokat is a fejletlenek szintjére. Európa jelenlegi vezetői arról beszélnek, ha befogadjuk a migránsokat, segítünk a szenvedőkön. Valójában a bajokat mélyítjük el: kontinensünk tele lesz frusztrált, gyökértelen milliókkal, akik hazavágynak (eközben mintegy mellékhatásként túlságosan leterheljük a szociális rendszereinket, a rendőrséget, és kockáztatjuk a saját biztonságunkat), és a kibocsátó országokban is tetézzük a bajt, hiszen ott még reménytelenebbé tesszük a helyzetet.
Mi a megoldás ebben a helyzetben? A fenti történetek igazi hősei azok, akiknek lenne lehetőségük elvándorolni a baj és a szegénység elől, de mégis mAradnak, hogy segítsenek honfitársaikon. Vagy visszamennek, mint Izidor Ruckel. Őket kellene nekünk is támogatnunk, mert csak ekkor érhető el érdemi változás azokban a társadalmakban, ahol most nagyipari méretben születik a baj.
Azt gondolom, az Európai Unió mostani vezetőinek is meg kellene nézni ezt a videót, vagy el kellene beszélgetniük Izidor Ruckellel. Szívesen segítek a találkozásban.
Lukács Csaba
Magyar Nemzet

Ahol a székelyek száz éve hátországra leltek
Száz esztendővel ezelőtt ezekben a napokban érkeztek meg a magyarországi Hajdúnánásra az első székely menekültek. Az akkori történéseket, a menekülést és visszatérést kiállításon elevenítik fel a Csíki Székely Múzeumban, melynek megnyitóját szombat délután tartották a múzeum udvarán.
Fontos így száz év után is tudni, érezni és meghálálni azt, hogy ha menni kell, akkor nekünk, székelyeknek van hová menekülni. A száz évvel ezelőtti történet, a ma is elképzelhető drámaiságán túl megmutatja, hogy mennyire ragaszkodtak őseink ehhez a földhöz, merthogy nagy többségük visszatért – fogalmazott Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere.
„A lényeg pedig az 1916. augusztus 17-ei dokumentum, amelyben gyakorlatilag Erdélyt kiárusították. Az akkor a háborúban nem igen jól járó antanthatalmak jó diplomáciai érzékkel eladtak egy olyan területet, amely sosem volt az övék. És gyakorlatilag nem Trianon volt a döntő momentum, az csak a kiteljesedése, a csattanója volt a kiárusításnak. Hanem ez a szerződés volt az. Ezért még soha senki nem kért bocsánatot tőlünk. De azért sem kért senki bocsánatot tőlünk, hogy megannyi évtizeden keresztül nem szabadott szólni arról, hogy a román hadsereg felgyújtotta „szeretetből” távozásában Csíkszeredát. Ma sem nagyon ildomos erről beszélni, mert aki kimondja a valóságot, aki nem hazudja a hivatalos történelmi vonalat akár európai, akár nemzeti, akár országszinten, azzal baj van és azt el kell hallgattatni.”
Ráduly Róbert Kálmán az elődök nevében megköszönte a jelen lévő Szólláth Tibor Zoltánnak, Hajdúnánás polgármesterének a gondoskodást és szeretetet, amellyel fogadták a székelyeket. Rámutatott, ha vannak katartikus pillanatok egy nemzet életében, akkor ez ilyen volt.
Szólláth Tibor Zoltán Hajdúnánás közösségének üdvözletét tolmácsolta, és örömét fejezte ki, hogy közösen emlékezhetünk egy olyan szomorú történetre, amelynek mégiscsak van tanulsága a mai kor embere számára. Elmondta, az akkor 17 ezer lakosú Hajdúnánás háromezer-kétszáz székely menekültet fogadott be.
A kiállítás két részből áll, az egyik teremben lévő tárlat a csíki lakosság szemszögéből foglalja össze az eseményeket, bemutatva a menekülők útvonalát, személyes történetekkel kiegészítve, a másik teremben pedig egy Hajdúnánásról érkezett vendégkiállítás látható, amely a 39. császári és királyi gyalogezred történetét mutatja be. A kiállítás kurátora, Kiss Róbert a megnyitón röviden felidézte az ezred történetét, majd rátért arra, hogyan kapcsolható össze az ezred Csíkszeredával. „Sok nánási katona épp ezen a vidéken harcolt. És ott voltak azok a Csíkszeredai katonák, akiknek családja épp Hajdúnánásra menekült. Így mindannyian közös hátországra leltek Hajdúnánásban.”
A kiállítást Darvas-Kozma József esperes nyitotta meg. Átfogó előadásában olyan háttértörténeteket, tényeket, korabeli eseményeket osztott meg a jelenlévőkkel, amelyek megvilágították 1916. augusztus 17-ét, azt, hogy miért kellett meneküljenek a székelyek, hogy miért következett be Trianon. „Vannak sebeink, de találtunk jóakarókra a Hajdú megyeiekben, ezeket a gyökereket ápoljuk a jelen és a jövő szempontjából” – hangsúlyozta.
Buczkó József a Székely menekültek Hajdúnánáson című kötetét és annak keletkezését ismertette, mint mondta, a kötetben található történeteket innen vitte el, és most hazahozta a csíkiaknak. Daczó Katalin a megnyitóünnepség végén a kiállításon is látható képek történeteiből mesélt a jelenlévőknek.
Péter Beáta
Székelyhon.ro

Ahol méltóképpen lehet emlékezni a Székely Hadosztályra
Emlékezőkkel telt meg szombat délelőtt a csíksomlyói kegytemplom szomszédságában levő Fodor-ház udvara, ahol a Csíkszéki Mátyás Huszáregyesület szervezésében rendhagyó istentisztelet keretében felavatták a Székely Hadosztály tiszteletére állított emlékművet.
Az ünnepség székelyzászló-felvonással, a székely és magyar himnuszok eléneklésével kezdődött, a csíkkozmási Tuzson János fúvósegylet, valamint a csíkszentimrei Zöld Fák fúvószenekar közreműködésével. Ezt követően rendhagyó istentiszteletet tartottak, amelynek keretében arra hívták fel a figyelmet a felszólalók, hogy kötelességünk emlékezni elődeinkre és példát venni kitartásukról, hősiességükről, hogy ezt a mindennapjainkban kamatoztatni tudjuk.
„Nem csupán megemlékezni szeretnénk a dicső magyar múltról, bár van mit felidéznünk – és ebben egy jeles példa a Székely Hadosztálynak az ellenálló mozgalma, – hanem szeretnénk kibontani azokat a tartalmakat, amelyeket a múlt hagyatékozott ránk. (…) Szeretnénk ezt a hagyatékot kibontani, a kor szerint értelmezni, kivirágoztatni, gyümölcsöztetni és megvalósítani úgy, ahogy a Jóisten ránk bízta” – mutatott rá Csapai Árpád egyetemi lelkész.
Kincses Kálmán szenterzsébeti református lelkész rámutatott, eljött az idő, hogy beszéljünk a múltról. „Száz év távlatából beszélnünk kell arról, ami népünk legviharosabb idejét idézi, de beszélnünk kell arról is, ami a neves és névtelen székely hősöknek a hagyatéka. És nekünk legfőképpen erről a hagyatékról kell beszéljünk, hogy megértsük, ez a hagyaték ránk nézve kötelesség. Ez a hagyaték nekünk feladatot ad, szolgálatot ad és megtanít a küzdelemre. Azok a székely katonák, akikre ma emlékezünk azért harcoltak, azért merték vállalni a halált is, hogy neked és nekem ma házam, hazám, szülőföldem legyen. Nekünk ma sokszor cudar valóságban kell ugyanúgy küzdeni, áldozatot vállalni, szolgálatot vállalni és itthon mAradni.”
Szombatfalvi József székelykeresztúri unitárius lelkész is arra buzdította a jelenlevőket, hogy ma is helyt kell állniuk, miként helyt álltak azok is, akikre emlékezünk. „Tudták, mit kell tenniük, anélkül, hogy parancsba adták volna, noszogatták volna őket. Tudták, mert hazaszerető emberek voltak.”
Petres Kálmán, a Csíkszéki Mátyás Huszáregyesület elnöke házigazdaként köszöntötte az egybegyűlteket. Elmondta, 2011-ben született meg a döntés, hogy méltó emléket állítsanak a Székely Hadosztálynak és elkezdtek támogatókat, segítőket keresni. Megköszönte a bizalmat és a támogatást Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának, a Bethlen Gábor Alapnak, Kövér Lászlónak a Magyar Országgyűlés elnökének, Sepsibükszád önkormányzatának, a Millecentenáriumi emlékbizottságnak, Fodor Pálnak és Gergely Istvánnak a felajánlott területet, a közbirtokosságoknak, cégeknek, a Heveder és Role zenekarnak, a mintegy kétezer zarándok adományozónak, az ünnepség társszervezőjének, Csíkszereda önkormányzatának és a Nemzetstratégiai Kutatóintézetnek a segítséget. Mint elmondta: az összefogás eredményeként jött létre a Miholcsa József tervezte és Zavacki Walter által kifaragott Székely Hadosztály emlékmű.
„Fontosnak tartjuk, hogy ezt a méltatlanul elfelejtett, az emlékezetekből szándékosan kitörölt hős alakulatot visszaemeljük a köztudatba. Ezekre a példaképekre, hősökre, az ők megidézésükre, erre a végveszélyben is cselekvőképes hazaszeretetre van ma is szükség. Akkor, amikor a mi szeretett Székelyföldünk fölött sötét gondolatok és ártó kezek húznak új régiót, vagy megyehatárokat, megbontva azt a földrajzi egységet, amelyben évszázadok óta él a mi őshonos népünk, a székely nép, naponta küzdenünk kell azért, hogy utódainknak is helye, élettere legyen az ősi szálláshelyen. Tudással, munkával és a szívekben is megszülető összefogással megalkuvás nélkül kell harcolnunk, hogy a Székely Hadosztály méltó utódaiként írjuk be nevünket Székelyföld, valamint a magyar nemzet történelmébe.”
Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere köszöntőbeszédében példaértékűnek nevezte a hagyományőrző huszárok tettét. „Székelyföld kérdését hiába gondoljuk, hogy megtudjuk oldani úgy, hogy ülünk nyugodtan otthon, nézzük a tévét, hallgatjuk a rádiót és néha-néha elmegyünk egyet szavazni, ha egyáltalán elmegyünk. Ennél sokkal-sokkal többre van szükség. A hétköznapokban, és az ünnepeken is. Ezért példaértékű és előremutató az a szándék, álom, amelyet a csíkszéki hagyományőrző huszárok megfogalmaztak. (…) A nagy dolgok azok, amelyeket mi megálmodunk és meg is csinálunk. Ennél sokkal, sokkal többre van szükség, ilyen típusú szerepvállalásra, ilyen cselekvésre, amit most ezúttal anyagi mivoltában és szellemi kisugárzásában láthatunk – fejtette ki Ráduly. „Abban reménykedek, hogy amikor a zarándokok eljönnek Csíksomlyóra, akkor idejönnek, ránéznek erre az emlékműre, hallanak erről a székely hadosztályról, és rájönnek, hogy nekünk van egy csodálatos történetünk” – tette hozzá. Felszólalása végén úgy fogalmazott, hogy ez a nap nem csak a csíkiaké, hanem az egész Kárpát-medencei magyarságé. Szerinte együvé tartozunk, még akkor is, ha a határok elválasztanak bennünket.
Zsigmond Barna Pál Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának főkonzulja üzenetét Csige Sándor Zoltán vezető konzulja tolmácsolta, melyben az első és második világháborús történéseket elevenítette fel. „Mint láthattuk, az utóbbi száz évben többször is reménytelennek tűnő helyzetben kétségbeesésben tudtak az erdélyi magyarok, a székelyek megmAradni, kiutat találni. Hol hősies véráldozattal, mint 1918-ban, vagy 1944-ben, hol pedig a hétköznapok csendes hősiességében. „De éppen történelmi fordulatok mutatják, hogy a kétféle hősiesség egy tőről fakad, csupán különböző helyzetek különböző hősöket kívánnak. Ma aki szülőföldjén vállal gyermeket, épít magának otthont, aki itt találja meg a boldogulását és aki gyermekeit magyar iskolába adja, az is hős, és hasonló lélekjelenlétről tesz tanúbizonyságot, mint véráldozatot hozó elődeink. A ma itt élők gyakran érezhetik reménytelennek és kilátástalannak a helyzetet, ha elcsüggedés vesz erőt rajtuk, gondoljanak arra, hogy az otthon lenni érzésért mindig is meg kellett küzdeni, áldozatot kellett hozni”.
Az ünnepségen beszédet mondott még Berkecz Gábor, a debreceni Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium igazgatója megosztotta gondolatait Ambrus Ágnes, a Történelmi Vitézi Rend kézdiszéki székkapitánya és Benkő Emőke, a Székely Nemzeti Tanács alelnöke is.
Az ünnepi felszólalások sorát Gergely István, Tiszti beszéde zárta, aki néhány momentumot elevenített fel a Székely Hadosztály, Márton Áron életéről, és ő is kitért az emlékezés fontosságára. „Itt el lesz helyezve egy asztalka, néhány pad és mindenki fogja meg a gyermekének és az unokájának a kezét, sétáljon el, jöjjön ide, üljön le és emlékezzenek. Emlékeztesse a gyermekét, az unokáját, de önmagát is” – fejtette ki. Mint mondta, emlékezni annyit jelent, mint emészteni, felszívni és új erőre kapni.
„Legyen ez szent hely számunkra, ne csak a kegyetlenségekre emlékeztessen, hanem ez felhívás a szeretetre, békére, egymás megbecsülésére” – ezekkel a szavakkal áldotta meg a leleplezett szobrot Göthér Gergely, csíksomlyói plébános az istentisztelet végén, amelyet megkoszorúztak a jelen levő tisztségviselők és egyesületek képviselői.
Péter Beáta |
Székelyhon.ro

Összevont osztályok helyett utaztatás
Mintegy száz gyermekkel többen kezdik hétfőn az iskolát Hargita megyében, mint az előző tanévben, viszont a Székelyvarsághoz tartozó Nagykúton már csak elemi osztályok mAradnak. Udvarhelyszéken több iskolában új igazgatóval rajtol a tanév, Székelyudvarhelyen pedig további két iskolában nem lesz aligazgató.
Az előzetes becslések szerint idén 52 211 gyermek kezdi meg az iskolát hétfőn Hargita megyében, ami nagyjából százzal több, mint az elmúlt évben – tudtuk meg Luka Lászlótól, a Hargita megyei Tanfelügyelőség munkatársától. Az adatok egyelőre nem véglegesek, csupán az intézmények előzetes becsléseiből lettek kikalkulálva – egészítette ki Luka, hozzátéve, hogy a hónap második felében lehet majd konkrétumokkal számolni.
Udvarhelyszéken nem működnek idéntől összevont osztályok, de a nagykúti József Attila Általános Iskolában csökkent a gyereklétszám, jelenleg tizenhatan tanulnak négy osztályban, így az ottani ötödik–nyolcadik osztályos diákokat iskolabusszal viszik a székelyvarsági Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskolába – tudtuk meg Görbe Péter főntanfelügyelőtől. Az oktatás minőségén rontott az a módszer, amikor a hetedikesek az ötödikesekkel együtt tanultak, így – tekintettel arra, hogy a szállítóeszköz adott – sokkal jobb megoldásnak bizonyul, hogy mindenki a maga korosztályával együtt tanul.
Új intézményvezetők
A szentegyházi Gábor Áron Szakközépiskolában András Izabella lett az új igazgatónő, ugyanakkor a Mártonffi János Általános Iskola új aligazgatóval, Fülei Évával kezdi a tanévet. A zetelaki Dr. P. Boros Fortunát Elméleti Középiskolában Ábrán Enikő az új intézményvezető, a parajdi Áprily Lajos Általános Iskola új igazgatója pedig Biró Zsolt lett. A homoródszentmártoni Román Viktor Általános Iskolát Kertész Hajnalka vezeti, míg aligazgató Oláh Csepregi Eszter lett. Felsőboldogfalván Fülöp Áron az idei tanévtől az igazgató, Somorai Árpád az aligazgató, míg a farkaslaki Tamási Áron Általános Iskolában Jakab Gabriella tölti be az igazgatóhelyettesi tisztséget. Székelyudvarhelyen a Bethlen Gábor és Orbán Balázs általános iskolákban idéntől nem lesz aligazgató, hiszen a törvény szerint húsz osztálynak kellett volna indulnia ahhoz, hogy ez a poszt megmAradhasson – tudtuk meg Bartolf Hedvig tanfelügyelőtől.
Dávid Anna Júlia
Székelyhon.ro

Bookfest Marosvásárhelyen magyar kiadók nélkül
Kimondottan a román olvasóknak szól ez a vásár, magyar könyvet nem találni – válaszolta érdeklődésünkre egy látogató, akit megkérdeztünk, milyennek találja az angol nyelvű, Bookfest elnevezést viselő könyvvásárt, amit a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházban szerveztek a hétvégén.
A román mellett magyar nyelvű óriásplakátokkal is hirdetett könyves esemény megtévesztően hatott, hiszen többen is úgy értelmezték, hogy a novemberi Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár időpontját hozták előbbre a szervezők. Ám a program alapján hamar kiderült, hogy szó sincs erről. A Bookfestet harmadik alkalommal szervezték meg Marosvásárhelyen, ahogy egy magyar látogató fogalmazott, „mintegy ellenrendezvényeként a novemberi könyves eseménynek”. Az angol nevű román kulturális eseményen Markó Béla románra fordított, a Badminton. Poezii oportune și inoportune című kötetét is bemutatták.
A Nemzeti Színház előcsarnokában 23 standon 29 könyvkiadó kínálta legfrissebb köteteit, amelyek között volt egy magyar nyelvű meséskönyv, illetve egy háromnyelvű – román, angol és magyar – kiadvány a pálinka történetéről. A román nyelvű kiadványok között angol könyvek is szép számban kaphatók voltak, többek között a frissen megjelent Harry Potter-sorozat legújabb része, a Harry Potter and the Cursed Child, vagyis Harry Potter és az elátkozott gyermek című kötet, amely július végén jelent meg Londonban. A legújabb Harry Potter-történet tulajdonképpen nem regény, hanem színdarab.
Érdeklődésünkre, hogy a magyar kiadók közül miért nem volt jelen egy sem a hétvégi eseményen, H. Szabó Gyula, a Kriterion Könyvkiadó igazgatója azt mondta, túl sok a standbér, amit kértek a színházban. „Nekik lehet, hogy üzlet, de nekünk nem az” – magyarázta a kiadóigazgató, hozzátéve, hogy a magyar közönség amúgy sem látogatja ezt a vásárt, tehát egy magyar kiadónak mindenképpen veszteség ott ülni három-négy napon keresztül. „Számunkra bőven elég az évi négy nagy eseményen való részvétel: a tavaszi és nyári Budapesti könyvvásáron, a Kolozsvárin és a novemberi Marosvásárhelyin.”
Káli Király István, a Romániai Magyar Könyves Céh elnöke érdeklődésünkre elmondta, a novemberi Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár szervezését már májusban megkezdték, hamarosan a szervezői csapat ismerteti a várható programot. A könyvvásárra rendszeresen meghívják a jelentős román kiadókat is, de azok közül nagyon kevesen tesznek eleget a meghívásnak. Az Oxford, valamint a Kolozsvári egyetemi kiadó van jelen rendszeresen az eseményen, a többi távol mArad – magyarázta Káli Király István.
Antal Erika
Székelyhon.ro

Papp Lajos szívsebész kapta idén a Tőkés-díjat Kisvárdán
Kisvárda – Papp Lajos Széchenyi-díjas szívsebész kapta idén a Tőkés-díjat, az elismerést az ünnepi istentisztelettel egybekötött nyilvános kuratóriumi ülésen adták át vasárnap a kisvárdai református templomban.
A Tőkés László református püspök nevét viselő alapítványt 1989-ben alapították, a szervezet célja, hogy elismerje azokat, akik tudományos, művészeti, politikai, vallási területen végzett munkájukkal, vagy humanitárius cselekedeteikkel sokat tettek a magyar nemzet fejlődéséért.
Az istentiszteleten Tőkés László püspök, európai parlamenti képviselő igehirdetésében arról beszélt, hogy az orvostudomány egyre inkább meghaladja azt az egyoldalú szemléletet, amely szerint a gyógyítás a csupán a testi betegség gyógyítását jelenti és ráébredt arra, hogy az emberi élet és egészség nem csupán a “vegyi folyamatok eredője”.
Hangsúlyozta, hogy számos betegség lelki okokra vezethető vissza, ezért pszichoszomatikus gyógymódokra van szükség, vagyis nem elég a testnek a kezelése, a lelket is gyógyítani kell.
Test, lélek és szellem egységéről beszél Papp Lajos szívsebész is, a Biblia pedig ezt a szemléletet, a külső és belső ember fontosságát hirdeti úgy, hogy tanítása szerint az ember Krisztus révén válik képessé a megújulásra – fogalmazott a püspök.
Igehirdetésében Tőkés László kifejtette: bár a betegség természetes létállapot, a jó orvos nem mond le betegéről, igyekszik úgy kezelni, hogy az életben mAradjon. A gyűlöletből, a hazugságból, a gyarlóságból a tagadásból eredő betegségek azonban az ember lelkét támadják és mérgezik. Ma “belebújt az ördög a világba és az emberbe”, amitől meg kell szabadulni – tette hozzá.
Nincs védettség ezzel szemben, csak a hit és a lélek ereje – figyelmeztetette híveit a püspök. Tőkés László rámutatott arra, hogy “tobzódik a gonosz” a mai világban, globális mérteket ölt a pusztulás, a háborúk kitörése pedig néha csak egy-egy pillanaton múlik. Szavai szerint az elmúlt században a holokauszt és a totalitárius rendszerek pusztítása mellett kevesen gondolták volna, hogy a kilencvenes években a Balkánon, majd később Ukrajnában is hasonló válság alakul ki.
“Miközben elégedetlenkedtünk a rendszerváltás eredményeinek elmAradása miatt, egyszer csak nyakunkon vannak a menekültek, és velük együtt a migránsok, ez az újabb kori népvándorlás” – fogalmazott Tőkés László.
“Immár nemcsak a mi életünk látszik törékenynek, hanem az egész kontinens életveszélyben forog” – tette hozzá. Az istentiszteletet követő kuratóriumi ülésen Kerekes Miklós, a Tőkés László Alapítvány kuratóriumi tagja hirdette ki a sorrendben huszonkettedik Tőkés-díj díjazottját, Papp Lajos munkásságát Kocsis István drámaíró laudációban méltatta.
Papp Lajos 1948. március 21-én született a Baranya megyei Aranyosgadányban. A Pécsi Tudományegyetem nyugalmazott egyetemi tanára, a Pécsi Szívgyógyászati Klinika korábbi igazgatója, a Kaposvári Egyetem professor emeritusa. Szívkeringés-kutatással, a szívizom vérkeringésének fiziológiájával foglalkozott; a világon először 1980-ban Magyarországon vezették be az általa kidolgozott kardio-teletermográfiát.
Kiemelkedő eredményeket ért el a patológiás és az ép szívizom biokémiai vizsgálatainak terén, tudományos munkássága nemzetközi hírű: számtalan publikációja jelent meg a világ kiemelkedő szakmai lapjaiban.
A Tőkés-díjat eddig olyan ismert művészek, egyházi és világi személyek kapták meg, mint Sára Sándor operatőr-filmrendező, Tempfli József római katolikus püspök, Szörényi Levente zeneszerző, Nemeskürty István és Szabó Magda író, Makovecz Imre építész és Orbán Viktor jelenlegi miniszterelnök.
– MTI –
erdon.ro