Emlékképek a 25 éves Erdélyi Naplóról
Negyedszázaddal ezelőtt, 1991 szeptemberében jelent meg először az Erdélyi Napló hetilap. A romániai magyar lappiac legnagyobb, ötvenezres példányszámú hetilapja a kommunista visszarendeződés elleni harc zászlóshajója lett. A kezdetekre emlékezünk.
Már virradt, mire kiálltuk a többórás sort a borsi határátkelőnél, és elindultunk Nagyréde felé. Négyen ültünk az 1300-as Daciában: Nagy Laci, Tompa Zé, Benke és én. Nem nagyon beszéltünk egymással. Kora hajnalban indultunk Nagyváradról, el-elbóbiskoltunk a reggeli napsütésben, csak akkor kaptuk fel a fejünket, amikor az autórádióban elkezdődött a Reggeli Krónika, benne a hírek Moszkvából. 1991. augusztus 23-at írtunk, három nap telt el a moszkvai puccs óta. Feszülten figyeltük a fejleményeket, aggódtunk, nálunk is bekövetkezhet a kommunista visszarendeződés. Félelmünk nem volt alaptalan, hiszen Marosvásárhely fekete márciusa, a Szekuritáté újbóli megalakulása, mondhatni rehabilitálása után, lépten-nyomon erre utaló jelekbe botlottunk. Úgy éreztük, a romániai magyar sajtó legnagyobb és legprogresszívebb lapkiadójává fejlődött Bihari Napló „felrobbantását” is az új szeku szervezte, ezért szűntek meg lapjaink, ezért kerültünk utcára mi is. Ezért indított, mondvacsinált vádak alapján eljárást ellenem a régi Milíciától semmiben sem különböző rendőrség… És ezért lettünk állástalan újságírók, akik ezzel az utazással változtatni akartak sorsukon…
Azért is izgulhattunk a fejlemények miatt, mert nem tudtuk kiszámítani, miként befolyásolja a puccs az éppen széteső szovjet-piacról profitáló, nagyrédei Sámson Holding kft. helyzetét és tulajdonosának adakozókedvét.
Hogy mi közünk volt nekünk ehhez? Hát nem kevesebb, mint az, hogy az Erdélyi Napló elindításához szükséges pénzért mentünk Nagyrédére. Ugyanis Zalatnay István, az Antall-kormány határon túli magyarokért felelős államtitkára (jelenleg a Budapesti Erdélyi Gyülekezet lelkésze) azért irányított bennünket a jótékony célokat támogató Sámsonhoz, mert fontosnak tartotta kezdeményezésünket, és mert segíteni próbált, hogy mielőbb talpra álljunk a bennünket ért méltánytalan helyzetből.
Nagyrédén síri hangulat fogadott, nem csoda, hiszen a zavaros viszonyok miatt hatalmas összegek ragadhattak a szovjet partnereknél. De mivel nem küldtek el bennünket, reménykedtünk, hogy mégiscsak megkapjuk a megígért támogatást. Egész nap tűkön ültünk, estefelé adták át. A két és fél millió forint szinte kitöltötte az akkor divatos, fémkeretes, fekete műbőr „diplomata táska” belsejét. Mint a maffiafilmekben, kattantak a táska fémcsatjai, és elindultunk hazafelé. Már csak azon aggódtunk, miként jutunk át a határon vele. Másnap megkönnyebbülve tettük be az összeget a kiadó pénztárába, reklámbevétel előlegeként könyveltük el. Bár senki sem kérte, a lap megjelenése után értékét le is hirdettük becsülettel.
Indulás a malteros ládákról
A Kanonok Sor stadion felőli végén lévő épületrészben a szanaszét heverő malteros ládákra tett deszkákon ültünk, az Erdélyi Napló alakuló összejövetelén. Nem emlékszem pontosan, ki volt ott, csak arra, hogy már ősziesen bágyadt volt az augusztusvégi napsütés, és olyan csipikés volt a hangulat: „szomorúak voltunk és boldogok”. Szomorúak, mert még mindig nem hevertük ki a bennünket ért méltánytalanságokat, és boldogok, mert éreztük, hogy ismét lehetőséghez jutottunk. A szerkesztőség alapító tagjainak névsorát az első szám impresszumából idézem: Tompa Z. Mihály (főszerkesztő-helyettes), Dénes László (olvasószerkesztő), Némethy László (szerkesztőségi titkár), Bagi László, Bartos Csilla, Benke Péter, Bércesi Tünde, Csapó József, Kállai László, Legmann Ronald, Simon Judit, Szőke Mária, Tófalvi Zoltán, Vajnovszki Kázmér szerkesztők.
Olyan volt ez a gyűlés, mint egy demonstráció: itt vagyunk, élünk, lapot fogunk csinálni és nem akárhol, hanem a Kanonok Soron. Még a Bihari Napló Kiadó vezérigazgatójaként indítottam el a 25. szám alatti épületrész átvételét és felújítását. Hosszú egyeztetés után, a katolikus püspökség gazdasági ügyeinek adminisztrátora, Matos atya, azzal a feltétellel adta bérbe, ha a jelenlegi bérlőket „kitesszük” és felújítjuk az állagát. Lehet, azt hitte, nem tudjuk teljesíteni a feltételeket, így mégsem lesz „sajtófészek” az a hely, amely éppen az újságíró Ady Endre Egy kis séta című cikke miatt vált hírhedtté a magyar kultúra történetében. Egyik feltételt sem volt könnyű teljesíteni, hiszen a megyei rendőrség útlevélosztályát, a Kőrös Vidéki Múzeum restauráló műhelyét kellett „kitennem”. A sajtónyilvánossággal zsaroltam meg az intézményvezetőket, hol szépen, hol csúnyán, egyszer majdnem tettlegességig fajult viták után elértem, hogy végül kiköltöztek. A felújítás augusztus végére még nem fejeződött be, így az első lapszámokat a Bémer téri lakásom nappalijában készítettük. Néhány hét múlva költöztünk be a szerkesztőségi szobákba, nekem a romos fészerekkel tarkított belső udvarra néző iroda jutott, az első emeleten. Négy évig ez volt az otthonom.
A siker titka
Nem is olyan rég már marketing-kommunikációs tanácsadóként unottan ültem az irodámban, éppen a megújuló energiatermelési projekteken dolgoztam, de igazából csak arra tudtam gondolni, mit válaszolok, ha nemsokára megjön a volt kolléga és kérdéseket tesz fel a pályámról. Biztosan megkérdezi, mi volt az Erdélyi Napló népszerűségének, piaci sikereinek a titka, hogyan tudott éveken át ötvenezres példányszámban megjelenni, gazdaságilag független, politikai befolyás nélkül fennmAradni?
Nézek ki az ablakon az ipari tájra, próbálok visszaemlékezni. Lassan ráhangolódom huszonöt évvel ezelőtti énemre, nehezen élesednek azok az értékek, amelyekben akkor hittem. Feljegyeztem őket, nehogy ismét a feledés homályába vesszenek.
Az Erdélyi Napló sikerét mindenekelőtt az alapító csapat konok elhatározása alapozta meg, ez a társaság úgy érezte, hogy a visszarendeződő viszonyok között, az egykori kollégák árulása ellenére sem hagyja magát félreállítani, elhallgattatni. Az első szám Újra itt van című, beköszöntő szerkesztőségi vezércikkében azt írtam, ez a kis csapat, a háttérből irányított egymásra uszítás, a mesterségesen szított gyanakvás légkörén felülemelkedve is hisz egymásban, a gazdaságilag független, szabad sajtó ügyében és a visszarendeződés viszonyai között vállalja a hatalmi represszió kockázatát és létbizonytalanságot. Igen, komolyan vettük a sajtószabadságot. Ma már megmosolyognivalóan patetikusnak hangzik, de akkor ez volt az életérzésünk. Úgy érzem, ez az attitűd mindvégig megmAradt a csapatban, ez érezhetően meghatározta a lap koncepcióját, a szerkesztőség értékrendjét. Tehát a titok első nyitja, az érdektelen lapcsinálás őszinte, tisztességes szándékában keresendő.
A tisztességes szándék azonban nem lett volna elég, ha nem sikerül egy olyan lapkoncepciót kialakítani, amely magas szakmai színvonalon kielégíti a korszak romániai magyar társadalmának érdeklődését. A lap szerkezete, tematikai és földrajzi egyensúlya, műfaji felépítése, nyelvezete, őszinte, a dolgokat nevén-nevező kommunikációja hitelessé tette tartalmát az olvasó szemében. Meghatározó szerepet töltött be ezeknek a szakmai értékeknek a megvalósításában Dénes László, Mihálka Zoltán lapszerkesztő és Adonyi Nagy Mária olvasószerkesztő műveltsége, szakmai tudása. Bércesi Tünde, később Kinde Annamária, Indig Ottó, T. Szabó Edit, Barabás Zoltán szakmai alázattal végzett szerkesztői munkája. A fáradtságot nem ismerő utazó riporterek, Tófalvi Zoltán, Simon Judit, Szőke Mária, Marián Antal, Sorbán Attila sokszor szenzációs interjúi, riportjai. És a hosszabb-rövidebb időre csatlakozó jó nevű munkatársak: Ágoston Hugó, Ferenczes István, molnár Gusztáv, Zudor János, Ferencz Zsuzsanna, Ágopcsa Marianna, Szekernyés János, Boros Ernő, Klacsmányi Sándor, Krilek Sándor, Mirk László, Tarr Károly, Ujj János, Váradi Mária, Magyari Tivadar és még sorolhatnám a neveket.
A lap 1992 januárjától, pályázaton nyert McIntosh rendszeren, a romániai magyar sajtóban elsőként, Romániában másodikként vezette be a számítógépes szövegszerkesztést, tördelést és nyomdai előkészítést. Telegdi Gyula rendszergazda ezzel beírta nevét az egyelőre senki által nem vezetett, romániai magyar sajtó történetébe.
Sikerült tehát a lap mellé állítani a romániai magyar sajtó színe-javát, de ez is kevés lett volna, ha nem sikerül a már ismertetett módon szerzett kezdőtőkére alapozva, kialakítani egy olyan gazdasági hátteret, reklám és terjesztési tevékenységet, amely életben tartotta a vállalkozást. A romániai magyar sajtóban egyedülálló módon, az Erdélyi Napló hosszú távú és nagy értékű szerződéseket kötött Budapesti reklámügynökségekkel, így a hirdetési felület értékesítéséből származó bevétel nyereséges működést biztosított. A kiadó saját lapterjesztő hálózata – Nagy László koncepciója alapján – minden magyarlakta településre eljuttatta a lapot, anélkül nem érhette volna el a rekordpéldányszámokat.
A kiadó helyzete egy-két év alatt megszilárdult, így a réteglapok kiadását is fel tudta vállalni. Mindenekelőtt a Kelet-Nyugat kiadását Horváth Andor szerkesztésében, a Molnár Anikó alapította Szemfüles című gyermeklapot, új kiadványként beindította a Média című sajtószemle hetilapot és a Cápa szabadidő magazint, de megpróbálkozott a gazdaságilag bajba jutott Fiatal Fórum és a Családi Tükör megmentésével is.
A lelátóról nézve
Budapest, Bem rakpart, Szőcs Géza főhadiszállása. Gyakran megfordultam ott, hiszen egy ideig az Erdélyi Napló Budapesti képviselete is ott működött. De 1995 tavaszán, egy havas, csatakos kora tavaszi napon nem reklámügyekben nyomtam le a kilincset, hanem azért, hogy felajánljam Gézának, vegye át a kiadó többségi tulajdonát és vállalja magára a kiadó működtetésének felelősségét.
1995 elején kiderült ugyanis, nem lehet minden lapot megmenteni, sőt az Erdélyi Napló túlélésének esélyei is egyre többször szóba kerültek. Az egyre nézettebb Duna Televízió lassan, de biztosan elvonta az olvasókat, felére csökkentve a lap ötvenezres példányszámát. A bajt csak tetőzte, hogy a kiadó gazdasági hátterét biztosító reklámbevételek is egyre apadtak, mint utóbb kiderült, azért is, mert jórészük magánzsebekben kötött ki. Új alapokra kellett helyezni tehát a működést. Olyan megoldást kerestem, amely biztosítja a kiadó értékrendjének megtartását és politikamentes gazdasági függetlenségét. Szőcs Gézára gondoltam, amikor úgy véltem, olyan piacismerettel és kapcsolatrendszerrel rendelkező személyt kell bevonni, aki képes lesz új reklámszerződésekkel, egyéb források feltárásával biztosítani a lap függetlenségét.
Géza kötélnek állt, és ezzel elkezdődött az Erdélyi Napló új korszaka.
Nemsokára elváltak útjaink. Az én utam az Ady Endre Sajtókollégium, majd az Erdélyi Magyar Ki Kicsoda felé vette az irányt, később a Krónika, az Erdélyi Riport, az Új Magyar Szó szerkesztőségében próbáltam érvényesíteni azt az etikai és szakmai modellt, amivel az Erdélyi Naplótól eljöttem. Most pedig a lelátóról figyelem, mi történik a pályán.
Többek között azt látom, az Erdélyi Napló nem sokat változott, immár 25 éve, hétről hétre megjelenve éli viszontagságos életét, örömmel fedezem fel néha, hogy az első évek értékeit is tovább viszi.
Köszönet mindazoknak, akik segítették, hogy megérje, megünnepelhesse negyedszázados születésnapját!
Laptörténet Az 1991. szeptember 5-én indult Erdélyi Napló hetilap a rendszerváltás után alakult első országos terjesztésű magyar újság volt, amely 1990-ben rövid ideig napilapként is megjelent, az erdélyi terjesztés megoldatlansága miatt azonban kiadását felfüggesztették. A lap kiadóvállalatát, az Analóg Kft-t 1995 őszén váltotta a kolozsvári székhelyű Erdélyi Híradó. Stanik Istvánt követően a lap új főszerkesztője Szőcs Géza, helyettese pedig Sorbán Attila lett. Ezt követően a hetilap újabb főszerkesztőjévé az Erdélyi Napló korábbi munkatársát, Barabás Zoltánt nevezték ki. A kolozsvári székhelyű kiadóvállalatot 1997 januárjától a Nagyváradi Erdélyi Sajtóház Kft. váltotta, és a lap vezetőségében is személycserék történtek. A főszerkesztői teendőkkel Gazda Árpádot, a lap korábbi temesvári munkatársát bízták meg. 1997 végén tőle vette át a stafétabotot Dénes László, aki előzőleg a lap főszerkesztő-helyetteseként dolgozott. A lap életében 2004 decemberében állt be újabb változás, amikor a szerkesztőség Kolozsvárra költözött: a lap menedzseri és főszerkesztői teendőit Makkay József vette át, a lapot a Kalauz Kft. adta ki. 2009 augusztusa és 2010 szeptembere között az Erdélyi Napló megjelenése szünetelt.
2010 augusztusától a lap új tulajdonosa a Magyar Nemzet Lapkiadó Kft., 2012-től pedig az Erdélyi Napló tagja lett az Udvarhelyi Híradó Kft. által kiadott lapcsoportnak. A lap főszerkesztői teendőit 2012 áprilisától Csinta Samu vette át, távozása után pedig 2015 októberétől Makkay József lett a lap felelős szerkesztője.
Stanik István
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Huszonöt éves lapunk állomásai
A kommunista rendszerből átöröklött, és az 1989-es fordulat után új arculattal és új tematikával induló romániai magyar napi- és hetilappiacon huszonöt évvel ezelőtt, 1991. szeptember 5-én jelent meg az első új országos magyar hetilap, az Erdélyi Napló. Anyagi függetlenségének köszönhetően a néhány évig ötvenezres példányszámban piacra kerülő hetilap joggal tekinthette magát szabad és független újságnak, ami egyaránt meglátszott a lap témaválasztásában, őszinte stílusán és az újságírói munka profizmusában. A romániai magyar sajtóban akkoriban még szokatlan módon utcára kerülő kis csapatnyi sajtómunkás vakmerő vállalkozásaként kovácsolódott sikertörténetté az új magyar lap kiadása, amely számos újságírói műfajban mutatta meg, hogy másként is lehet és kell lapot írni Erdélyben.
Az Erdélyi Napló elmúlt huszonöt éve nem mindig volt sikertörténet. Nem lehetett az, hiszen a kilencvenes évek második felétől a kezdeti célkitűzéseket folyamatosan felrúgó romániai magyar politikai elit nagyobb részének a viselt dolgait megszellőztető hetilaptól egy idő után nemcsak függetlenségét, hanem létjogosultságát is elvitatták. A kétezres évektől folyamatosan anyagi gondokkal küszködő hetilap – a romániai magyar sajtót román állami pénzekből támogató RMDSZ-alapítvány tíz év alatt talán egyszer adott egy jelképes összeget a szerkesztőségnek – így jutott el a 2009 augusztusi kényszerpihenőig, kiadása egy éven keresztül szünetelt. 2010 nyarán ezen az áldatlan helyzeten változtatott a Budapesti székhelyű Magyar Nemzet lapkiadó vállalat, amely révén megújított szerkesztőséggel és anyagi biztonságot jelentő beruházással láthatott ismét nyomdafestéket sokak kedvenc hetilapja. Az elmúlt hat év tapasztalatai azt bizonyítják, hogy a portfoliójában immár hat lapot számláló legnagyobb erdélyi magyar lapkiadó vállalat, a Székelyudvarhelyi Híradó hetilapjaként az Erdélyi Naplónak továbbra is van létjogosultsága a romániai lappiacon.
Hetilapunk szerkesztőségében huszonöt év alatt sok munkatárs megfordult. Voltak, akik a legnehezebb időkben is kitartottak, és voltak, akik továbbálltak. De ez minden cég életében ismerős történet. A lényeg az, hogy az egykor szókimondásáról elhíresült Erdélyi Napló egyféle „brandként” mAradhatott fenn a romániai magyar újságírásban. Amit a politikusok, közéleti emberek egy része akár elutasíthat, de ettől függetlenül az Erdélyi Napló él és élni szeretne.
Huszonöt év tapasztalatait akarja még hosszú ideig megosztani hűséges olvasótáborával.
Makkay József |
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Márton Áronnak nem kell reklám
A mítoszok elengedhetetlenül képződnek, de nem árt a mítoszokat és a történelmi hitelességet szétválasztani – mondja Lázár Csilla, a Csíkszentdomokosi Márton Áron Múzeum vezetője. A népszerűsítés, illetve a hiteles források feltárása a 2016-os Márton Áron Emlékév fő célkitűzései között szerepel.
– A Márton Áron Emlékév keretében nemrég Csíkszentdomokoson Márton Áron-konferenciát szerveztetek. Milyen hozadéka volt a konferenciának, derültek-e ki új adatok a püspökről? Melyik a legkevésbé feltárt része a Márton Áron életműnek, honnan lehet újdonságerejű eredményekre várni?
– A domokosi konferencia – ellentétben a legtöbb szakmai, történészi konferenciával – meglehetősen széles réteget szólít meg, idén is 200 körül volt a résztvevők száma. A közönség soraiban szép számban ülnek olyanok is, akik valószínűleg nem olvasnak történészi szaklapokat, tanulmányköteteket, de a Márton Áron püspök iránti tisztelet kíváncsivá teszi őket a 20. századi történeti, egyháztörténeti kutatás eredményei iránt. Éppen ezért nem csupán a szűk szakmai körökben is újdonságnak számító előadásokat iktatjuk be a konferenciára. Ezzel együtt is idén is voltak újszerű témák, újszerű megközelítések. Seres Attila a fiatal Márton Áron és egy Kolozsvári lengyel diplomata közötti baráti kapcsolat dokumentumait ismertette. Olyan témából adott ízelítőt, amelynek még sok feltáratlan részlete van: Márton Áron szerepe a harmincas évekbeli Kolozsváron. Ugyanezen korszakot kutatja a konferencia fiatal előadója, Izsák Anikó is, aki nagyon alaposan áttanulmányozta a korszak katolikus sajtóját, és ennek alapján térképezte fel Márton Áron kapcsolatát a korabeli katolikus értelmiségi elittel. Szintén ehhez a korszakhoz kapcsolódott részben Marton József előadása is, megvilágítva Márton Áron viszonyulását a korszak eszmeáramlataihoz, illetve Ozsváth Judit összehasonlító előadása Domokos Pál Péter és Márton Áron népnevelő törekvéseiről.
– Vannak-e vitás pontok a szakemberek között Márton Áron életét és munkásságát illetően? Melyek a fehér foltok, vagy melyek azok, amelyeknek kutatása egyelőre akadályokba ütközik? Gondolok itt például a püspök és a Szekuritáté „kapcsolatára”.
– Természetesen vannak eltérő interpretációk, ha kifejezett viták nem alakultak ki ezúttal. Az említett Izsák Anikó felvetése a különböző felekezetű értelmiségiek együttműködésének alacsony fokáról, sőt néhol konfliktusáról például újszerű volt. Ha nem is konkrétan a püspök megítélését, de a korszak értelmezését tekintve egyenest provokatívnak tekinthető Virt László előadása, melyben Mindszenty József bíboros, hercegprímás és Márton Áron püspök mint egyházuk sorsa iránt felelős vezetők hatalommal szemben tanúsított magatartását vetette össze, egyértelműen Márton Áron magatartását jelölve meg vállalhatónak. Tanulmánya – akár a legtöbb előadóé – a Székelyföld kulturális folyóirat októberi számában fog megjelenni. A Szekuritáté levéltárában található Márton Áronra vonatkozó megfigyelési anyag idén nem került szóba a konferencián, de ennek kutatása természetesen sok újdonsággal szolgál még, nemcsak a püspök életét, egyházkormányzati, kisebbségvédelmi módszereit tekintve, de a (kommunista) hatalom működési elveit és gyakorlatát illetően is.
– Márton Áron megfigyelési anyagából szerettetek volna kiadni egy részt. Szakemberhiány vagy az anyagiak akadályozták meg ennek a kiadását? Mit gondolsz, a dokumentumértéken túl milyen hozadéka lehet egy ilyen forráskiadásnak?
– Talán az időhiány volt ezúttal a legnagyobb akadály. Az „alapember”, aki ezen az anyagon dolgozik, Denisa Bodeanu, Bukaresti történész. Meggyőződésem, hogy az elkövetkező években a kiadásra is sor kerül, de ehhez feltétlen szükség lesz az erdélyi magyar történészek aktívabb közreműködésére is. Denisa Bodeanu ugyan már átolvasta és rendszerezte a 77 000 oldalnyi kötetet, és közölt is ezzel kapcsolatban rövidebb tanulmányokat. A teljes anyag kiadása természetesen sem nem lehetséges (terjedelmi okokból), sem nem szükséges. Viszont a közérdeklődésre számot tartható dokumentumok száma is több ezerre rúg, ezeknek a lábjegyzetelése, szerkesztése, beszedése, fordítása rendkívül időigényes. A korszak megértésén túl egy ilyen dokumentumgyűjtemény, illetve az ebből kirajzolódó viszonyrendszerek, magatartások nemcsak a kommunista múlttal szembesítenek, de az örök emberi – s eképpen ma is tapasztalható – gyengeségekkel és erényekkel is.
– Az elmúlt pár hónapban minden nagyobb és különböző típusú erdélyi rendezvényen belebotlottam a Márton Áron-plakátkiállításba. Mennyire mérhető ennek a kiállításnak a hatása, sikere, kaptatok-e visszajelzést a kiállítás kapcsán?
– Ez egy plakátkiállítás, semmi több. A figyelem felkeltését célozza. Azért is volt jelen – ahogy fogalmaztál – „nagyobb” rendezvényeken. A népes fesztiválok közönségének soraiban kétségkívül sokan voltak, akik addig szinte semmit vagy alig hallottak Márton Áronról. Viszonylag rövid összegzőkkel, idézetekkel, és – ahogy plakátokon dukál – sok képpel próbáltuk felhívni a figyelmet a püspökre. Nekem csak „sokan nézték” jellegű visszajelzéseim vannak barátoktól. Kétségtelen, hogy idén például a sajtóban sokfelé lehetett találkozni Márton Áron nevével, de hogy ez az emlékév melyik rendezvényének vagy milyen más jelenségnek a következménye, azt én nem tudom megmondani.
– A Márton Áron Emlékév kapcsán szoboravatásra, vándorkiállításra, ifjúsági táborra, kétnyelvű kötetre, konferenciára s megannyi egyéb programra került sor. Mi volt az elsődleges célotok ezeknek a kultikus mozzanatoknak a megszervezésével: szélesebb körben ismertté tenni az erdélyi püspök személyiségét, hogy legyen egy hely – pl. Márton Áron szobra –, amely szimbolikus a Székelyföldi emberek számára?
– A Csíkszeredai szoborállításban semmi érdemem, annak célját az állíttatók több helyen többször megfogalmazták. A többi eseménynek közös célja valóban az, hogy többekhez eljusson a püspöknek – nem is a neve, hanem – az üzenete. A domokosi múzeumot is azért hoztuk létre hat éve, mert úgy láttuk, Márton Árontól nemcsak tanulni lehet, de élvezet is tőle tanulni. Hiteles, humánus, emberközeli, írásai igényesek és olvasmányosak, karaktere imponáló, kortársai által sokszor megkérdőjelezett döntéseit a történelem igazolta. Amikor felajánlották, hogy vándortárlatot készítenek az általunk szerkesztett anyagból, természetesen örvendtünk, hogy azokhoz is eljut a „lecke”, akik maguk nem jutnak el Domokosra. A társadalomtudományi diáktábort azért szerveztük, mert – már egy tavaly, az emlékévet megelőzően szervezett diákvetélkedő során – úgy tapasztaltuk, hogy a fiatalokban megvan az érdeklődés, de elég kevés alkalom van arra, hogy támpontokat kapjanak a huszadik század második felének értelmezéséhez. Az angol és olasz nyelvű Márton Áron-életrajz, amely szintén az idén jelent meg, Virt Lászó tollából, Mons. Kovács Gergely szerkesztésében, régóta aktuális volt: végre a világegyház számára is felmutatható Márton Áron püspök példája.
Idén ötödik alkalommal szerveztünk konferenciát Domokoson. Ez – plakátkiállítással, táborral, külföldi kiadványokkal ellentétben – nem tágítani, hanem mélyíteni szeretné a Márton Áron-tiszteletet. Ahogyan idén a posztulátor előadásában meg is fogalmazta, a kultusz önmagában nem lehet cél, Márton Áron nem piaci termék, nem kell neki reklám. Nekünk kell az, hogy általa jobban megértsük magunkat. A személyes megértést, megélést hivatottak segíteni a konferencia előadásai és az ünnepi megemlékezés is.
– A domokosi emberek hogyan kezelik Márton Áron kultuszát, mennyire tudatosodott bennük különleges helyzetük?
– Úgy látom, akik a kilencvenes évek elején a faluban az első emlékműveket állították, intézményeket elnevezték (természetesen Márton Áronról), azok mintha jobban bíztak volna abban, hogy Márton Áron – mint nemrég még élő példa vagy mint a falu számára egyedi érték – „hasznosulni” tud Csíkszentdomokos mai lakói számára. Az utánuk következő generációnak már nem volt személyes találkozása a püspökkel, és a napi hajsza mellett ideje sem mAradt, hogy akár írott, akár szóbeli forrásokból tájékozódjon arról, miért is volt olyan „nagy ember” az, akit a főtéri szobor ábrázol. Részben a konferenciáknak és a kultusz sokasodó megnyilvánulásainak köszönhetően változóban a helyzet. Én főként a legfiatalabb, tizen-huszonéves generációban bízom – akik közül tucatnyian évek óta részt vesznek a konferencia lebonyolításában –, hogy felismeri: nem azért gyújtanak lámpát, hogy a véka alá rejtsék.
– A Márton Áron Múzeum vezetőjeként, melyek voltak számodra a legkedvesebb projektek az emlékévből?
– A tábor és az olasz, illetve angol nyelvű életrajz. Végzettségem szerint tanárnak kéne lennem, azért a tábor. Egy ilyen táborba a legérdeklődőbb fiatalok jönnek, ilyen szempontból jutalom is velük dolgozni. Az idegen nyelvű kiadványok meg azért kellettek, mert Márton Áron történelmi, egyháztörténeti szerepe nem csak a magyar nyelvterületen belül tarthat számot érdeklődésre, ennek ellenére méltatlanul kevéssé ismert külföldön. Most végre van mit kezébe adni a külföldi történészeknek, egyházi személyeknek.
– A boldoggá avatási folyamat érdekében a programok folytatódnak. Merre és hogyan építitek tovább a Márton Áron-kultuszt? Vagy innen már épül magától?
– Nem a boldoggá avatási eljárás az elsődleges szempont. A kultusz épül magától, de sokszor sajátos, a püspök személyiségével nehezen összeegyeztethető megnyilvánulásai is adódnak. A domokosi konferenciának pedig nő a felelőssége: olyan előadókat, történészeket szólaltatni meg, akik hiteles forrásokat tárnak fel. A mítoszok elengedhetetlenül képződnek, de nem árt a mítoszokat és a történelmi hitelességet szétválasztani.
Demeter Zsuzsa
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Márton Áron püspök élete a 20. század története
A Márton Áron Emlékév indulását a 2015 karácsonyát megelőző napokban jelentette be hivatalosan a nemzetpolitikáért felelős államtitkár, Potápi Árpád János. Az államtitkárság keretében létrehozott Márton Áron Emlékév Programbizottság elnökét, Gaal Gergelyt a Kárpát-medencei rendezvényekről kérdeztük.
– Hogyan született meg az egész Kárpát-medenceére kiterjedő emlékév ötlete?
– Márton Áron püspök a 20. századi történelem egyik kiemelkedő személyisége, akit példaként állíthatunk magunk elé. Erdélyben, elsősorban a Székelyföldön ma is jól ismerik a nevét, Magyarországon azonban kevésbé. A kommunista diktatúra idején nem volt lehetőség megismerni, megismertetni tevékenységét, holott egy olyan gazdag életműről van szó, amelyet be kell mutatni a magyarság számára. Születésének 120. évfordulója erre kiváló alkalomnak kínálkozott.
– Az emlékév egyházi és világi rendezvényeket egyaránt felsorakoztat. Hogyan sikerült ezt a kettősséget ötvözni?
– A rendezvénynek eleve két fővédnöke van, egy egyházi és egy világi méltóság: Jakubinyi György, a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség érseke és Áder János, Magyarország államelnöke. Márton Áron lelkészi pályáján, közösségi munkavállalásán keresztül gyakorlatilag az egész huszadik század történelmét, a nemzeti és a nemzetközi szocialista diktatúrák igazi arcát is bemutatjuk. A fiatalok szerencsére nem tapasztalhatták meg a néhány évtizeddel ezelőtti kommunista diktatúra elnyomó állami gépezetét, ezért is tartjuk fontosnak minderről részletesen beszélni Kárpát-medence-szerte.
– Folyamatosan hívják önöket kerekasztal-beszélgetésekre, előadásokra, kültéri és a beltéri kiállításaik bemutatására. Mennyire sikerül a fiatalabb nemzedékeket is megszólítani?
– A történelem iránt eleve sok fiatal érdeklődik. A programsorozatot úgy találtuk ki és építettük fel – illetve olyan pályázatokkal egészítettük ki –, hogy a fiatalabb nemzedékeket is megszólítsuk. Márton Áron életét átszőtte a 20. század. 1916-ban Doberdónál harcolt, és megsebesült az 1. világháborúban. Átélte a trianoni országcsonkítást, a két világháború közötti időszakot és a diktatúrák igazságtalanságait. A legnehezebb időszakokban is bátran felemelte szavát az elnyomottak védelmében. Úgy gondoljuk, hogy élete a mai fiatalok számára is példamutató és érdekes lehet. Az öt év börtönnel, tíz év házi őrizettel és egy egész életen át tartó megfigyeléssel sújtott püspökről készült 77 ezer oldalnyi Szekuritáté-dokumentum is jól jelzi, hogy Románia talán legmegfigyeltebb személye volt. Ezt a hatalmas életművet nemcsak tudományos konferenciák és beszélgetések keretében mutatjuk be, hanem ifjúsági táborok szintjén is közel hozzuk a fiatalabb nemzedékekhez.
– Fiataloknak kiírt pályázatokat említett. Mekkora ezek iránt az érdeklődés?
– Elindítottunk egy olyan vetélkedőt, amin kizárólag okostelefonon keresztül lehet részt venni. A fotó- és videopályázat címe: Legyél te is példakép. Arra szeretnénk ösztönözni a fiatalokat, hogy Márton Áron példáját követve ők is váljanak környezetük példaképévé, és keressenek az életükben egy-egy kiemelkedő dolgot, amit velünk is megoszthatnak.
A szintén fiataloknak szóló másik téma a közösségépítés. Márton Áronnak az életét a Szent Mártontól átvett szállóigévé vált mondata határozta meg: Non recuso laborem, azaz nem futamodom meg a munkától. Élete azt bizonyítja, hogy soha nem ijedt meg a feladatoktól, mindig igyekezett azokat megoldani. Azt szeretnénk, ha ebben a két témában a fiatalok Márton Áronra, mint példaképükre tekintenének.
– Erdélyen kívül eddig hova jutottak el a vándorkiállítás darabjai és a Márton Áron Emlékév többi tematikus rendezvénye?
– A Kárpát-medence számos településén megfordultunk az elmúlt hónapokban. A Márton Áron életét bemutató kültéri és beltéri kiállítás darabjait Bécstől Krakkón át Csomakörösig nagyon sok helyen láthatta a közönség. A kiállítás anyagát eddig angolra és lengyelre fordítottuk le, de hamarosan más nyelveken is elérhető lesz. Ma már annyi a megkeresés az egész Kárpát-medenceéből, hogy a kiállítás darabjai párhuzamosan sok településen és helyi közösségben megtekinthetőek. Programunkba bevontuk a Nemzetpolitikai Államtitkárság másik kezdeményezésének, a Kőrösi Csoma Sándor programnak a fiataljait is. A magyar kormány évente száz fiatalt küld ki különböző helyekre közösségépítés céljából. Szeptember 29-én, Márton Áron elhalálozásának évfordulójára a Gyulafehérvári Érsekség a teljes Kárpát-medenceéből zarándoklattal egybekötött egész napos konferenciát szervez Gyulafehérváron, év végén pedig Budapesten szeretnénk méltó rendezvénnyel zárni az emlékévet. A közbeeső időszakban még sok helyre elvisszük a kiállítás anyagát.
– Milyen mértékben sikerül megszólítani a nem magyar közösségeket? Márton Áront ma mennyire ismerik Európában?
– A nemzetközi ismertség terén még bőven van tennivaló. Ennek érdekében az emlékév elindításakor fölvettük a kapcsolatot Kovács Gergely posztulátorral, aki Márton Áron boldoggá avatásának ügyét képviseli a Vatikánban. Vele is egyeztetve végezzük programjainkat. Az emlékév keretében adtuk ki Márton Áron életrajzát olasz és angol nyelven egy olyan olaszországi kiadón keresztül, amelyik a szentté avatásra váró személyiségek életrajzát gondozza. Nagyon fontosnak tartjuk, hogy életét és munkásságát azok is megismerjék, akik ebben az ügyben döntést hoznak.
Az emlékév születése
A Márton Áron Emlékév ötlete tavaly tavasszal született meg egy baráti beszélgetésen. A kalotaszentkirályi származású, jelenleg Budapesten élő, de az egész Kárpát-medenceét becserkésző Okos Márton hívta fel Gaál Gergely figyelmét a 120 éves évfordulóra. Az ötletet támogatók keresése követte, így találtak felkarolásra Potápi Árpád nemzetpolitikáért felelős államtitkár személyében. Lapunk kérdésére Okos Márton elmondta: a történet a protestáns többségű Kalotaszeghez is kapcsolódik, ugyanis Magyarókerekéről származik az 1919-ben született néhai Keresztes Sándor, a Kereszténydemokrata Néppárt (KNDP) alapító elnöke, az Antall-kormány vatikáni nagykövete. Keresztes Sándor a nyolcvanas évek végén, a Budapesten megalakult Márton Áron Társaság elnöke lett. A politikus halálát követően kezdeményezte Okos, hogy Keresztes Sándornak szülőfalujában állítsanak emléktáblát. 2014. október 5-én az emléktáblát Semjén Zsolt, a KDNP elnöke leplezte le a család és a gyülekezet jelenlétében.
A magyar kormány 2015 tavaszán jelentette be a Szent Márton Emlékévet. Ennek mentén született meg az ötlet, hogy a Szent Márton Emlékév mellett 2016 legyen a Márton Áron Emlékév.
Makkay József |
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Európa elsősorban saját polgárainak tartozik felelősséggel!
Tőkés László európai parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke nyilatkozott a magyar közmédiának az európai és az erdélyi helyzetről.
Szeptember 11-én adták át a Tőkés László Alapítvány idei díját Kisvárdán egy ünnepi istentisztelettel egybekötött nyilvános kuratóriumi ülésen. A helyi református templomban tartott rendezvény után a Kossuth Rádió a díj névadóját, Tőkés László európai parlamenti képviselőt, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökét kérdezte a Brüsszeli-strasbourgi parlamenti politikáról, illetve a romániai választások előtti erdélyi helyzetről. Zsoldos Barnabás interjúja a Határok nélkül című műsor szeptember 13-i adásában hangzott el.
T. L.: Az Európai Parlament nemrég kezdődött őszi ülésszakán kiemelt témának számít a migráció kérdése. Sajnálatos, hogy mintha megállt volna az idő: ugyanazt szajkózzák nagyon sokan, a többség, az Európai Parlamentben – nem tudják helyreállítani az élő, eleven kapcsolatot a választóikkal, s így messze megelőzi-meghaladja őket az idő és a történelem szele. A múlt héten is olyan elképesztő volt, hogy miközben ég a fejünk fölött a ház itt, Európában, a liberális, baloldali meg zöld képviselők mindig arról vitatkoztak, hogy miképpen kell biztosítani a kontinenst elárasztó migránsoknak az emberi jogait, biztosítani azt, hogy ők abban az országban éljenek, ahol akarnak, mert ez nekik kiváltképpen joguk. Ahelyett, hogy amellett állnának ki, hogy mindenkinek joga van a szülőföldjén, a szülőhazájában megélni, és ehhez kell biztosítani a megfelelő körülményeket. Ebben lehetne Európa partner. Ebben Magyarország is kész támogatást nyújtani, mint ahogyan védelmére kel az üldözött keresztényeknek, mint ahogyan az egyházak közösségei is szállítják a Közel-Keletre a különféle adományokat. A megoldás valóban nem az, hogy helyettük és a saját helyzetünk lerobbantása által már magunk ellenére járjunk el, hanem otthon segítsünk a rászorulókon, ne importáljuk a problémákat. Európa pedig tartsa meg azt a színvonalat, amelyet eddig elért.
Rip.: Ebben a kusza európai helyzetben lehet-e beszélni az erdélyi, felvidéki emberek gondjáról, bajáról, a kárpátaljai emberekről? Fogékonyak-e a mi helyzetünkre, kérdéseinkre az uniós vezetők?
T. L.: A jelentést készítő kolléga, a raportőr a minap egy szót sem vesztegetett arra, hogy mit tesz azoknak a jogaiért, azoknak a védelmében, akik őt megválasztották európai parlamenti képviselőnek. Már engedje meg a világ, inkább azoknak a jogait kellene védenie, akik oda küldték, és nem az idegenek, jövevények jogait, akik megszámlálhatatlanul áradnak be hozzánk. A személyazonosságukat nem ismerjük, a célkitűzéseiket, szándékukat sem. Ilyen értelemben egyenesen sértő, hogy az Európai Unió ügyet sem vet például az őshonos kisebbségek ügyére, jobban foglalkoztatja az idegenek kérdése, mint a saját választópolgárainak az ügye. Kézenfekvő a párhuzam. Meg kell mondanunk, hogy azt üzenjük Európának – ezt üzenjük az október 2-i népszavazással is –, hogy Európa elsősorban a saját népének, saját polgárainak tartozik felelősséggel, és csak ezt követheti az az emberi jogi oltalom és az a szociális segítség, amelyet amúgy szívesen biztosítanánk erőnkből telhető mértékben szükséget látó közel-keleti vagy afrikai testvéreink számára.
Rip.: Ha a beszélgetésen fordítok egy kicsit, és Romániára teszem át a hangsúlyt, látszik némi közeledés az RMDSZ és a Magyar Polgári Párt között. Önök hogyan ítélik ezt meg?
T. L.: Nézze, ez sajnos hatalomtechnikai manőver, ugyanis az RMDSZ csak azért testvériesült a Magyar Polgári Párttal – amelynek tulajdonképpen már csak egy pecsétnyomója van, a tagsága elfogyott –, hogy megossza az erdélyi magyar nemzeti oldalt. Vagyis hogy az MPP-t – amelyet Szász Jenő rossz útra terelt – az Erdélyi Magyar Néppárt ellenében használja fel. Ezek ilyen régi világból ismert hatalomtechnikai módszerek. Az igazi az volna, hogyha össze tudnánk fogni valamennyien – az RMDSZ, a Magyar Polgári Párt, az Erdélyi Magyar Néppárt –, orvosolnánk a sérelmeket, s megőrizve a politikai függetlenségünket megtisztítanánk az RMDSZ-t a korrupciótól, és a pártok feletti nemzetszolgálatot helyeznénk előtérbe. Ezen belül is az önrendelkezés ügyét. Ha ez nem sikerül, akkor a többi mind csak színjáték és opportunizmus.
Rip.: Erről már olyan régóta beszélünk. Van ennek az önrendelkezésnek reális esélye?
TL: Rossz irányba alakul a politika. Emlékezzünk vissza, amikor a fejlett nyugat szemet hunyt Jelcinnek, s Szovjet-Oroszországot kímélve a rendszerváltozást és a demokráciát háttérbe szorította. A helyzet az, hogy Romániában is Iliescunak – az első román államelnöknek – szemet hunytak, aki valójában egy puccsot hajtott végre. Ennek következtében a kisebbségek ügye vagy az igazi demokrácia ügye nálunk másodlagossá vált. Ugyanitt tartunk most is, a stabilitás igénye dominál. Stabilitást minden áron, mindent a szőnyeg alá seperni. Hogyha az RMDSZ kiegyezik a román uralkodó osztállyal, és csend van, ez a legjobb a Nyugatnak. Sajnos, ezért nem tudunk áttörést elérni. Meg kell találni a modus vivendit a romániai magyarság képviseletei viszonylatában.
itthon.ma//karpatmedence

Mindenkinek többet kellene tudnia a románok Székelyföldi betöréséről
A román királyi hadsereg Székelyföldi betörésének századik évfordulója alkalmából rendezett közös előadást szerdán este a Székelyudvarhelyi Polgármesteri Hivatal és a Székelyföld folyóirat. Az esten történészek ismertették az 1916-os eseményeket, ugyanakkor kiemelték egy olyan átfogó kutatómunka szükségességét, melyben részt vennének az akkori szembenálló felek utódállamainak történészei. Az előadás alatt a vetítővásznon magángyűjteményből származó képeslapok hozták közelebb a frontvonal mögötti élethelyzeteket.
A megemlékezésen Nagy József és Mihály János történészek sajnálatosnak tartották, hogy a századik évfordulóra sem a Székelyföldi sem pedig az akkori szembenálló felek utódállamainak történészei nem végeztek átfogó kutatómunkát. „Ha a meglevő Székelyföldi szubjektív forrásokat nézzük, nem alkothatunk tiszta képet az akkori valóságról, fontos lenne a román, valamint a német források vizsgálata is, amivel elkerülhetővé válna a kollektív ítélkezés. Az alapkutatások nem történtek meg, ezért az sem köztudott, hogy nem csupán a román katonák fosztogattak, hanem kisebb mértékben ugyan, de a helyi csőcselék is” – fogalmazott Nagy József.
A források ellentmondásosak, többségük szerint a román hadsereg bizonyos helyeken már a hadüzenet átadása előtt átlépte a határt. Azonban óvatosan kell kezelni a jobbára helyi lelkészek által lejegyzett események időpontjait, mivel sok esetben az értelmiségiek már előzőleg elhagyták otthonukat, majd a hadsereg elvonulása után visszatérve az otthon mAradtak visszaemlékezései alapján írták meg a feljegyzéseket – hangzott el az előadáson.
A forrásanyagok feldolgozásánál a kutatóknak jó szűrőként szolgálnak az anyakönyvi bejegyzések, amelyek segítenek az áldozatok számának meghatározásában. Ugyanakkor nagyon sok tábori levelezőlap, kézirat, fénykép mAradt fenn kisebb egyházi, illetve magángyűjteményekben.
A történészek fontosnak tartják egy közös kutatócsoport felállítását, ugyanakkor úgy vélik, hiába történik előrelépés szakmai körökben, ha a kutatások eredményei nem kerülnek be az iskolai történelemkönyvekbe, a közemberhez nem jutnak el a történelmi ismeretek. A történész akkor válik hitelessé, ha mindegyik felet megszólaltatja és mindkét igazságot bemutatja, másképp „berekedünk a székelység által átélt szenvedéstörténetbe” – hangsúlyozták, hozzáfűzve, hogy volna lehetőség egy román–magyar közös kutatásra, azonban hiányzik a szakmai háttér összeállításához szükséges finanszírozás.
A magyar és román kutatók szükségesnek tartanák a német, valamint orosz történetek vizsgálását is, hiszen csak így kaphatunk tisztább, hitelesebb képet az akkori eseményekről. „A háború alatt az egyszerű embernek meg kellett tanulnia gyűlölni az ellenséget: kulturált ember másképp képtelen ölni. Az ellenség démonizálásával igazolja tettét a visszaemlékező katona” – magyarázta Nagy József történész. Addig, amíg a második világháborúról jóval gazdagabb szakirodalom áll rendelkezésünkre, az első világháború háttértörténetéről alig tudunk valamit, annak ellenére, hogy az emberi veszteségek sokkal nagyobbak voltak – zárta az előadást a történész.
Tematikus lapszám
A Székelyföld folyóirat a román királyi hadsereg száz évvel ezelőtti betörésére emlékezik az augusztusi lapszámban. „Nem igazán szoktunk tematikus számokat kiadni, azonban úgy gondoltuk, hogy ez az esemény megér egy lapszámot” – mondta Lövétei Lázár László főszerkesztő. Eredeti források, saját kutatások és visszaemlékezések alapján hat szerzőtől közöl tanulmányt az akkori eseményekről és azok következményeiről.
Dósa Ildikó |
Székelyhon.ro

Kortárs irodalom a kávéházban
Murányi Sándor Olivér Székelyudvarhelyi irodalmi estjein az előző évadban tizenkét neves szerző fordult meg. A találkozókat megszervező írót a következő évad meghívottjairól faggattuk.
Murányinál a meghívandó szerzők tekintetében nincs műfaji megkötöttség, mint fogalmaz: „műfaj a szépirodalom”. Amit jelenleg tudni lehet, hogy márciusban Bodor Ádám érkezik Székelyudvarhelyre.
„A Kossuth-díjas írónak egyedül Udvarhelyen van éves megszakításokkal tartott beszélgetéssorozata” – mondta Murányi, hozzátéve, hogy idén már hatodik alkalommal jön Bodor Udvarhelyre. Román írókat is megkeresett, akiket idénre vár, hiszen „az irodalom elsősorban nem magyar vagy román, hanem literatúra, és a népek barátságát is szolgálnia kell”.
Filip Floriant – aki már volt Székelyudvarhelyen – és Mircea Cărtărescut is érdemes olvasni a közeljövőben, hiszen ők is meghívást kaptak, ugyanakkor tárgyalások folynak még Röhrig Gézával és Krasznahorkai Lászlóval, de Murányi nagyon várja Erdélybe Nádas Pétert is. Arra a kérdésünkre, hogy tervez-e külföldi írókkal író-olvasó találkozót szervezni, azt a választ kaptuk, hogy „Igen, tájékozódom még az ügyben. Herta Müller Nobel-díjas íróra gondoltam, azon az alapon, hogy mindenki akkora, amekkorák az ébrenléti álmai.”
A minőség az a kritérium, ami alapján Murányi felkeresi azokat a szerzőket, akiket Székelyudvarhelyre invitál kötetbemutatóra vagy beszélgetésre, ebben az olvasók is segítenek neki.
„Az irodalom szubjektív, de akkor is létezik a kánon, a közösen elfogadott nívó” – szögezte le. Általában úgy zajlik a szervezés, hogy „megbeszéljük a fellépővel az időpontot, majd indul az utazás, szállás leszervezése, plakát és sajtóértesítő készítése. Újságírók, fotósok, operatőrök, szálloda- és kávézótulajdonosok segítenek abban, hogy Udvarhely másfél óra erejéig az összmagyar irodalmi világ fontos helyszínévé váljon” – meséli.
Az estek helyszíne rendszerint a G. Café, amely ilyenkor irodalmi kávéházzá alakul, ahol oldottabb hangulatban találkozhat az olvasó a szerzővel, és személyes beszélgetésre is sor kerülhet. Murányitól azt is megtudtuk, hogy a G. Café vezetősége hajlandó áldozni a kultúráért, azaz kifizetik a vendégek fellépti díjait.
Murányi nem szeret különbséget tenni a fellépők között, azonban az elmúlt évre visszagondolva nagy öröm volt számára, hogy márciusban Bodor Ádám – akit az egyik legnagyobb élő magyar írónak tart – itt beszélgetett először nyilvánosan Dragomán Györggyel és Szabó T. Annával. „Ez olyan esemény volt, ami a Budapesti irodalmi közvéleményt is érintette” – fogalmazott.
Mint mondta, az események leszervezésekor leginkább az időpontok egyeztetése okoz nehézséget, hogy az íróknak, költőknek és az olvasóknak is megfeleljen. „Betoppanó író nincs, mert hónapokkal előre rögzítjük az időpontot. Azt szeretem, ha én kereshetem őket” – mondta arra a kérdésünkre, hogy hány író kereste fel azzal, hogy szívesen jönne Udvarhelyre.
Dávid Anna Júlia
Székelyhon.ro

Csak a párt beleegyezésével
Szomorúan panaszolta nemrég Király András, az RMDSZ Oktatási Minisztériumba delegált államtitkára, hogy hiába dolgoznak látástól vakulásig, bizony, öt és fél év után sem sikerült elérniük a román nyelv alternatív oktatásának bevezetését.
Megvan a tanterv, tankönyvek is készültek – igaz, egyelőre csak az elemistáknak, az öt-hat-hetedikesekére csak ezután írják ki a pályázatot –, ám az alkalmazás mindig elbukott a kormány- és miniszterváltások miatt. Még nyolc-kilenc évnek kell eltelnie, míg minden magyar diák speciális tanterv szerint tanulhat románul – ismerte el. Hiába van hát magyar államtitkár a román oktatási tárcánál, nem sikerült kiharcolnia sem az észszerű román oktatás bevezetésének felgyorsítását, sem azt, hogy a harmadikos és negyedikes magyar gyermekek időben megkapják tankönyveiket. Ám úgy tűnik, eredményeket mégis fel tud mutatni az RMDSZ. Elérték, hogy az igazgatói, aligazgatói versenyvizsgán ajánlásuk kötelező legyen a jelentkezők számára. Mint kiderült, a 2011-ben életbe lépett tanügyi törvényben szerepel e tétel, ám azóta nem volt vizsga, így senki nem vette észre. És hét évvel ezelőtt a nagy közvitában elsikkadt ez a passzus. Szórványban talán még elfogadható, hogy szükség van a kisebbséget képviselő szervezet ajánlására – jobb, demokratikusabb megfogalmazás itt sem ártott volna –, így talán kivédhetőek a visszaélések, ám tömbben igencsak visszás helyzeteket teremt, hogy csak a megyei RMDSZ-elnök beleegyezésével jelentkezhet vizsgára valaki. Mit tesz az, aki talán valóban jó vezető lenne, de nem ért egyet a szövetség politikájával, nem kíván kuncsorogni az általa nem sokra becsült elöljárók ajtajánál? Ha nem tartja tisztességesnek, hogy politikai elköteleződést várnak tőle, pedig ő csak szakmai feladatot kíván ellátni? Ha történetesen nem ért egyet az RMDSZ politikájával, és esetleg hangot is adott véleményének? Ha feketelistára került más nézeteiért? És mennyire lehet majd független az az igazgató, aki „tartozik” a funkcióba kerülését lehetővé tevő iratért? A ’89 előtti sötét időket idéző intézkedés, amikor vezető tisztségbe csak a Román Kommunista Párt tagjai kerülhettek, és a megyei első titkár beleegyezése nélkül a fű sem nőhetett. Most az RMDSZ megyei elnöke az, aki dönthet, méltó-e egy jelentkező, hogy részt vegyen a minisztériumi megmérettetésen. Lehet, nem él majd vissza helyzetével, de ha arra szottyan kedve, megteheti. A 2011 januárjában életbe lépett oktatási törvény számos cikkelyének alkalmazása ma is késik. Ami előnyös lenne a magyar gyermekek számára, az nem bevezethető, ám a már említett kétes tétel alkalmazásának nincs akadálya. Jobb lenne, ha az iskolaigazgatók kiválogatása helyett az RMDSZ-es megbízottak inkább azzal foglalkoznának, ami valóban feladatuk lenne: képviselnék a magyarság érdekeit. Nemcsak egyesekét, hanem mindenkiét.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Románia belépne az EU „kemény magjába”
Románia törésvonalak nélküli, egységesebb Európát akar, amely képes szavatolni polgárai biztonságát és jólétét, ugyanakkor arra törekszik, hogy az unió „kemény magjának” részévé váljon – jelentette ki tegnap Klaus Iohannis.
Az államfő sajtóértekezleten ismertette országa álláspontját az EU állam- és kormányfőinek pozsonyi informális találkozója előtt, és leszögezte, hogy a terrorizmus és a migráció kihívásaira csak a külső és belső biztonság növelése, az unió határvédelmének megerősítése lehet a válasz. „A határellenőrzést minden tagállamnak prioritásként kell kezelnie, az európai polgároknak biztonságban kell érezniük magukat. Nem akarunk olyan uniót, amely képtelen megvédeni magát, képtelen határait bebiztosítani” – mondotta. Hozzátette: Románia kész kivenni részét a biztonság erősítését és az európai védelmi ipar felélesztését célzó kezdeményezésekből. Románia be akar kerülni a schengeni övezetbe és az eurózónába, része akar lenni az unió „kemény magjának”, mert meggyőződése, hogy csak az erősebb integráció hozhat megoldást Európa válságaira. A román államfő szerint az EU-nak most félre kell tennie a megosztó kérdéseket, és a kohéziót erősítő témákra kell összpontosítania, mert nagyon fontos, hogy Európa elkerülje széttöredezését, akár az észak–déli, akár a kelet–nyugati törésvonalak mentén. A megújuló uniónak viszont ragaszkodnia kell legfontosabb vívmányaihoz, az áruk, a tőke, a szolgáltatások szabad áramlásához, polgárai szabad mozgásához. Iohannis rugalmasabb, az emberek igényeire jobban figyelő, átlátható uniót sürgetett, és úgy vélte, ideje, hogy a tagállamok vezetői felhagyjanak a kettős beszéddel, azzal, hogy mást mondanak Brüsszelben és mást otthon. E kétszínűség nemcsak polgárai, hanem külső partnerei szemében is hitelteleníti Európát, és szerinte kizárólag a szélsőséges pártoknak, illetve az euroszkeptikusoknak kedvez.
Klaus Iohannis kifejezte reményét, hogy a pozsonyi csúcstalálkozón elkezdődik, az európai közösséget megalapozó Római Szerződés aláírásának jövő márciusi 60. évfordulójáig pedig be is fejeződik az a közös munka, amelynek során megszülethet a megújult, hiteles, pragmatikus és egységes Európai Unióhoz vezető közös stratégia.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Zenés emlékmorzsák
A tanítást az egyik legszebb, és mindennél fontosabb feladatnak tekintem. Így történt, hogy az elmúlt tanévben, filharmonikusaink 2015/2016-os évadjának péntek esti hangversenyeiről a Nagyváradi kurzusaim legtöbbször elszólítottak. Sokszor bánkódtam az itthon hagyott élő koncertek, a szép műsorok, a nagyszerű szólisták miatt, de zenei hiányérzetemet néhány opera-, tánc-, kamara- és szólóest megtekintésével időközben mégis sikerült pótolnom. Esetenként a Duna TV, és a Mezzo csatornáknak köszönhetően értékes, műfajilag színes műsorokat hallgattam/néztem, amelyek zenés emlékmorzsáim megírására ösztönöztek. A hosszú hónapok alatt felgyűlt emléktarisznyámból kikívánkozó gondolatsorok ide-oda repdesve, nem követnek időbeli sorrendet.
„A fény csak abban válik áldássá, aki másnak is ad belőle”
Isten iránti mély hitről, a szülőföld szeretetéről, az egyetértésről szólt az a zenés műsor, amivel Pitti Katalin, Liszt Ferenc-díjas magyar operaénekes, érdemes művész, és Hegedűs Valér orgonaművész április 10-én az unitárius templomban várta a Kolozsvári közönséget.
Pitti Katalin utoljára az 1980-as években énekelt a Kolozsvári Magyar Opera színpadán. Már akkor a szívébe zárta a várost és az erdélyieket, és ez az érzés, az azóta eltelt évek alatt tovább erősödött. Azért szeret ide jönni, mert – amint mondta – itt magyarabb a magyar, szépen beszélik a nyelvet, és kitartással őrzik kultúrájukat. Csak sajnálhatjuk, hogy opera-életünkből oly sok esztendőn keresztül, valahogyan kimAradt, pedig „aranykorában”, nagy szerepeiben, lett volna mit hallani és tanulni tőle.
Ha jóságos szemébe néz az ember, máris megérzi azt az emberszeretetet, azt a művészet iránti elkötelezettséget, ami egész életében vezérelte. Mindig adni, és boldoggá tenni akart. Honlapján nem hiába áll a Hamvas Béla-idézet: „A boldogságot csak az bírja el, aki elosztja. A fény csak abban válik áldássá, aki másnak is ad belőle. Mert amikor bennünket elküldtek, az útrabocsátó Hatalom így szólt: Rád bízok minden embert külön, kivétel nélkül mindenkit, segíts, adj enni, adj ruhát, mindenkire vigyázz úgy, mint magadra, és ne hagyd a sötétben elmerülni. Amit szerzel, amit elérsz, amit tudsz, amit átélsz, osszad meg. Az egész világ a tied. Szabad vagy a kövektől az étherig. Ismerd meg, hódítsd meg, senki se tiltja, de jaj neked, ha magadnak tartod. Elbocsátlak téged is, mint mindenkit, felelős vagy minden emberért, aki veled él, s el kell számolnod minden fillérrel, amit magadra költesz, minden örömmel, amit magadba zártál, és minden boldog pillanattal, amit magadnak tartottál meg. Most eredj, és élj, mert a világ a tied.” (Hamvas Béla: A láthatatlan történet)
Pitti Katalin az évek múlásával is igyekszik Hamvas Béla szavait betartani, művészi önmagából mindent, amit elért, amit tud, amit átélt, megosztani. Ezt tette ezen a zsúfolásig megtelt templomi hangversenyen is, kimondhatatlan szeretettel és művészet iránti alázattal.
KULCSÁR GABRIELLA
Szabadság (Kolozsvár)

Ezreket várnak a Brassói Magyar Napok vasárnapig tartó rendezvényeire
Kedd este a Kolozsvári művészekből álló Operett Group ProjeKt fellépésével kezdődött el az idei Brassói Magyar Napok programsorozata, az utolsó fellépő pedig vasárnap este a magyarországi Piramis zenekar lesz.
Szerdán a Brassói unitárius templomban nagy népszerűségnek örvendett Földes László Hobo fellépése, aki a Tudod, hogy nincs bocsánat című József Attila-estjével lépett fel, csütörtök este pedig a program szerint a Republic zenekar koncertezett a főtéri nagyszínpadon.
Az immár hatodik alkalommal megszervezett rendezvény Toró Tamás főszervező, Brassó város önkormányzati képviselője szerint Dél-Erdély legnagyobb magyar fesztiváljává nőtte ki magát, a hétvégén tízezres jelenlétre számítanak.
A főtéren csütörtöktől napközben kézművesvásár várja az érdeklődőket, de számtalan irodalmi, képzőművészeti, gasztronómiai és népzenei esemény is színesíti az ötnapos fesztivál programját. Péntek este a baróti TransylMania zenekar, szombaton pedig Baricz Gergő és a Megtérgyepeltek Zenekar koncertezik a Brassói főtéren.
Vasárnap a legendás Piramis fellépése előtt a Góbé zenekar fellépésére „melegíthet” a közönség ugyanott. A Brassói Magyar Napok költségeinek felét az ottani magyar vállalkozók állják, a másik felét a magyar állam, illetve Brassó város önkormányzata.
Krónika (Kolozsvár)

Örömben üröm
Közel fél évszázada van szerencsém csodálni Nagybánya s környéke Isten alkotta szépségeit. Szívemhez nőtt a város. Nyugdíjas éveimre második otthonommá lett. Ebből adódóan igyekeztem beleásni magam a múltjába, s számon tartani mindazt, ami érték, ha tetszik: magyar érték.
A kutakodásban segítségemre volt az 1894-ben megjelent Nagybánya és környéke című monográfia Palmer Kálmán szerkesztésében. Törökfalvi Pap Zsigmond, dr. Shönherr Gyula, dr. Zolnai Gyula, a református lelkipásztor, Gergely Károly és sok más tudós elme jegyzi a város múltját átfogó tanulmányokat.
A szerkesztő előszavában egyéb magvas gondolatok mellett így fogalmaz: „...aki egy nap alatt be akarja járni Magyarországot, jöjjön ide, ebbe a kis városba, mely a maga sajátos képével, környékének bájos panorámájával a legnagyobb magyar költőt, az alföld szülöttét és dalnokát erre a lelkesült kifakadásra tudta bírni: »Ó mennyire szeretem e várost! Már negyedszer vagyok itt, és egyre jobban tetszik. Ezek a vén házak olyan barátságosan köszöntik az érkezőt, mint valami kedélyes öreg urak... Ha nem az alföldön halok meg, ha hegyek közt kell meghalnom, úgy leginkább óhajtom, hogy itt temessenek el, Nagybánya regényes völgyében.«
Ám ne higgye a szíves olvasó, hogy a puszták költője csak arra találta szépnek ezt a vidéket, hogy itt kívánjon meghalni és eltemettetni. Legszebb dalai tanúskodnak róla, hogy élni is itt szeretett legjobban, mert ezen a vidéken töltötte élete legboldogabb napjait.”
Nos egyebek közt ezért kedves nekem is ez a város. Ezért „dagad a mellem”, ha a nagybányaiságról esik szó valamilyen összefüggésben. Ezért örültem, amikor a média idehaza és odaát fölkapta a hírt: a település neve magyarul is megjelenik a város határában. Örülök tehát a gesztusnak, de rögtön felvetődik bennem a kérdés: ha nem pályáznánk az Európa Kulturális Fővárosa címre, vajon akkor is megtörténik a csoda? (Lásd a Kolozsváriak erőfeszítéseit.) Illetve örömömbe üröm vegyül, amikor István királyunk megcsonkolt szobrára nézek a régi főtéren.
Amikor a ledózerolt művésztelepi műemlék épületekre gondolok. Amikor Mátyás király édesanyjának 15. századi omladozó lakóháza mellett megyek el. Amikor a lét és nemlét határán vergődő magyar hetilapunk jövőjét latolgatom. A nagybányai magyarság szellemi-kulturális központjára, a Teleki Magyar Házra is ráférne némi önkormányzati anyagi támogatás. Amikor református egyházmegyénk kudarcos székházlobbijára emlékezem. A felsorolás csak a jéghegy csúcsa. Ezeket is „egyhangú tanácsi határozattal” meg lehetett volna, meg lehetne oldani.
Nem kívánok ünneprontó lenni. Csupán csak morfondíroztam. Sőt azt szeretném, hogy múltunk miatt Nagybánya neve magyarul, a demokrácia és jogállamiság jegyében évszázadokig jelezze, hogy még vagyunk, mert lenni akarunk.
Varga Károly
Krónika (Kolozsvár)

Romániában a helyzet változatlan
A történet közismert, a média – sajtót azért nem írok, mert szerintem az egészen más, mint amit ezen a címszón egy ideje a torkunkon legyúrnak – s a mindenféle „kommentátorok” elmondtak róla már mindenfélét. S természetesen – nem nevezhetnék az országot Romániának, ha nem így lenne – annak az ellenkezőjét is.
Tehát: az USA Bukaresti nagykövete, bizonyos Hans Klemm nevű úriember egy, a „végeken” tett látogatása alkalmával a székely zászlóval fényképezkedett, a helyi – szinte azt írtam: bennszülött – vezetőkkel. Amit egyesek – gyarmatosítók? – igencsak zokon vettek. Olyannyira, hogy sokan – gyalogrománok, egyáltalán nem gyalogok, sőt: magasrangú állami illetékesek is – azonmód szóvá is tették. Merthogy mégiscsak felháborító, hogy az egységes, szent és sérthetetlen román nemzetállamban egy ilyen botrány, de nevezhetném szentségtörésnek is, egyáltalán előfordulhatott. Mármint, hogy a román trikolóron kívül más is loboghat a hazafiak által fújt passzátszélben.
A román stupid pípöl, ahogyan Brucan tyatya annak idején nevezte, a szokásos formáját hozta a különböző hírportálok, egyéb internetes felületek kommentjeiben. Elmondtak mindent, amit ilyenkor szoktak a magyarokról: hogy hol képzelik magukat, nyereg alatt puhított húst zabálók koszos utódjaiként örülhetnének, ha román kenyérhez jutnak, egyébként is, ha nem tetszik a román vendégszeretet, mars vissza Ázsiába – hogy csak a leggyakoribbakat említsem, az amerikai nagykövetnek meg felrótták, hogy stratégiai partnerként nem úgy viselkedett, ahogyan azt tőle elvárták, mármint a Dâmbovița partján. Merthogy Bukarestben azt várják el az ilyen-olyan szövetségesektől, hogy élvezve a balkáni vendégszeretetet, engedjék magukat megvezetni…
Ezt nem tudta a bizonyos Klemm úr – vagy igenis tudta, de úgy tett, mintha nem tudná –, ami komoly felháborodást váltott ki országszerte. A történtek kapcsán két dolog lehetséges, illetve csak egy, mert diplomáciáról lévén szó, nehezen feltételezhető, hogy a nagykövet nem tudta, nem tájékoztatták róla, hogy hova utazik: tesztelni akarta, milyen a román politika és a közember hozzáállása a magyarkérdéshez.
Hát újfent meggyőződhetett.
Szentgyörgyi László
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Holnap: múzeumavatás
Izgalmas dolog lehet múzeumot alapítani. Különösen akkor, ha egymagad vagy a tárgyak beszerzője, szállítója, osztályozója, a tárlók megálmodója, feltöltője, s főleg, ha minden tulajdonképpen a te tulajdonod, s minden gyanús számítás nélkül a köznek ajándékozod. Ilyesmi történik most a Sepsiszentgyörgyi Puskás Tivadar Szakközépiskolában, ahol szombaton megnyitják a nagy feltaláló nevét viselő hírközlési kismúzeumot. Csáky Ernő mérnök-tanár (valamint az őt segítő szakmabeli csapat) nyugodtan hátradőlhet székében, és Vörösmartyt idézheti: ez igazán férfimunka volt.
Aki csak a végeredményt látja, az el sem tudja képzelni, mit jelent több ezer kisebb-nagyobb tárgyat többször is kézbe venni, az apró alkatrészeknek megkeresni a helyét, s végül mindent úgy beilleszteni, hogy az a szerkentyű működőképes legyen! Igen, működnek a távírók, a kezdetleges mikrofonok és lehallgatók, gramofonok és patefonok, megszólalnak az első rádiók, megmosolyoghatjuk a kezdetleges számítógépeket, de álmélkodva állhatunk meg a legkorszerűbb hírközlő eszközök előtt is. Akinek kedve van, visszautazhat az időben, meghallgathatja valamikori kiváló énekesek hangját, beleszólhat a mikrofonba, azaz kipróbálhatja mindazt, amiről eleddig esetleg csak fizikaórán hallott.
Mi szerencsére nem szűkölködünk sem múzeumokban, sem múzeumalapítókban. Ez a mostani jellegénél fogva egészen más, mint a többi. Megálmodója és kivitelezője esküszik, ilyen nincs az országban, de a közeliekben sem. Ezzel adózik ő a nagy újító emlékének, aki találmányainak köszönhetően megjárta a mennyet és a poklot, volt dúsgazdag és földszegény, ünnepelt és megbélyegzett, földönfutó és minden jóban dúskáló, kalandornak kikiáltott és államvezetők kedvence. És milyen nagyszerű ötlet volt a kiállítás megnyitóját éppen Puskás Tivadar születésnapjára időzíteni: ugyanis szeptember 17-én született, 172 évvel ezelőtt. A kiállított tárgyak, emlékek jelentős része hozzá kötődik, de emellett elvezetnek bennünket a hírközlés legprimitívebb formáitól a jelen kifinomult hírközlési eszköztáráig.
Péter Sándor
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

„Nálunk Éva majmosít”
Bemutató a Tamási Áron Színházban
Akkor jó egy művészi élmény akár színházban, moziban, akár kiállítóteremben, ha az fölemelő. Ebben volt és lesz része a közönségnek, ha megnézi a Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház, a Gyulai Várszínház (Magyarország) meg a Háromszék Táncegyüttes közös alkotását, a Zongotát.
A táncegyüttes azért került most is a színpadra, mert vannak érzelmek, melyeket már nem lehet elmondani, csak kitáncolni. Tamási Áron Zöld ág című kisregényének színpadi átdolgozását vitte színre Sardar Tagirovsky Sepsiszentgyörgyön. Dramaturg Sényi Fanni, táncmester Orza Călin, zeneszerző Bartók György.
A teremtést Isten egymaga végezte hat nap alatt; az öreg székely ember szerint olyan is. A bemutató előadás utolsó félórájában fogalmaztam meg magam(-ban) a feszült csendben: talán az első olyan élményem, melynek során fizikailag megfoghatóvá vált számomra az idő maga. Tamási Áron maga is úgy bánik regényekben, színpadi játékokban az idővel, mint a falubíró. Az előadás csodája számomra, hogy az egyik főszereplő maga (a tömegjelenetekben) mintegy kitáncolja a cselekményt. A történést hozza elénk észrevétlenül, az epikát.
Történés a PAradicsomban, az almafa alatt. A táncművészet, a „kitáncolás” egyidős az ősi hitekkel, babonákkal és fohászokkal. A szerző Tamási szövegrészecskéi, aranymondásai, ítéletszerű megállapításai táblák tucatjain jelennek meg – tehát olvasunk is, figyelünk is, befelé is. Egy-egy színészi mozzanat csak jel, jelzés, a többi – a többi az együtt-átélés jelenségében. Az idővel úgy foglalatoskodunk (a rendező), hogy észre sem vesszük: magunk is komponálunk. Tamási Áron nem avatkozik a teremtésbe, de van véleménye szereplőinek. – Éva a PAradicsomban majom volt. Azért adta az almát Ádámnak, hogy őt is majmosítsa. – A gondolkodás történése a tenyérbe vett világban.
Sorolhatjuk – kedvét nem akarjuk szegni a következő nézőknek. Nem soroljuk most az egyszer a szereplőket sem, nem sorjázzuk, annak semmi értelme nem lenne. Megadatott csodálnunk őket. És – ennyi szép fiatal Éva... És ilyen zene! Az előadás után egy perccel úgy érezzük: Tamási Áron kuncogva adta áldását a nagy munkára ezen az estén.
Czegő Zoltán
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Winkler: akkor szavazom meg a TTIP-t, ha a polgárok javát szolgálja
Hol tart most a Transzatlanti Kereskedelmi és Beruházási Partnerség tárgyalása, valóban elbukott-e, mint ahogy azt a német gazdasági miniszter gondolja? Ha megvalósul, kik lesznek a nyertesei, mit jelent ez Romániának? Többek között ezekre a kérdéseinkre adott választ Winkler Gyula, RMDSZ-es EP-képviselő.
Sigmar Gabriel, Németország gazdasági minisztere vasárnap azt nyilatkozta a sajtónak, hogy a szabadkereskedelmi egyezmény tárgyalásai kudarcba fulladtak. Egyetért ezzel?
A kereskedelmi tárgyalásokkal – legyen szó partnerként Kanadáról, Szingapúrról, de most elsősorban az Egyesült Államokról – egy új világ kezdődik. Ha visszatekintünk 10-15 évvel korábbra, azt látjuk, hogy tipikusan a kereskedelmi tárgyalások voltak, amelyek a háttérben zajlottak, szakemberekre bízva. Míg a laikus, de figyelmes állampolgár nem is értette, hogy mi történik, mára ez megváltozott, a kommunikációs társadalom, az aktivizmus megnövekedése, a tájékoztatást igénylő szervezetek miatt. Persze a tárgyalásokat a televízióban, nyilvánosan sem lehet folytatni, mert a tárgyalópartner nem ismerheti a másik fél kártyáit, az információéhségre viszont válaszolni kell.
A megállapodás az EU és az Egyesült Államok között a világ legnagyobb szabadkereskedelmi térségét hozhatja létre, amitől mindkét fél új munkahelyeket és gazdasági növekedést vár. A felek azonban saját érdekeiket is igyekeznek védeni. A megvitatandó témák között szerepelnek az európai kis- és középvállalkozások amerikai közbeszerzésekhez való hozzáférése, a pénzügyi szolgáltatások, és az állam és befektető közti vitarendezés szabályai. A nemzetközi megállapodások kidolgozása teljes mértékben uniós kompetencia, ami azt jelenti, hogy az uniós országok nevében az Európai Bizottság tárgyal. (Forrás: europarl.europa.eu/)
A TTIP mostanáig 14 tárgyalási kört járt le, az utolsó júliusban zajlott Brüsszelben. Nincs áttörés még, azt mondani viszont, hogy a TTIP halott, nem fedi a valóságot. Sigmar Gabriel arra hivatkozott, hogy még egyetlen fejezet sincs lezárva, de a kereskedelmi tárgyalások alapelve, hogy semmi nincs eldöntve, amíg mindent nem döntünk el egyszerre. Ma nem lehet olyan egyezségről beszélni, amelyikben az egyik fél nyer, és a másik veszít, ez a folyamat tehát hosszú. Azt gondolom, hogy Sigmar Gabriel és pártja, a szociáldemokraták választásokra készülnek, és odafigyelve a közhangulatra tette ezt a kijelentést.
A gazdasági miniszter azt is nyilatkozta, hogy „az európaiak nem akarták alárendelni magukat az amerikai követeléseknek”. Van ennek valóságalapja?
Más a föderális Amerika mechanizmusa, amelynek a nevében a kereskedelmi megbízott tárgyal, mint az EU helyzete, ahol az Európai Bizottság tárgyal, viszont a mandátumot az Európa Tanács fogadja el az Európai Parlament véleményezésével. Ez azt jelenti, hogy az EU-ban a kormányfők adnak megbízást arról, hogy miről tárgyaljon és meddig mehessen el a tárgyaló fél, az USÁ-ban azonban lehetőség van egy agresszívebb tárgyalási stratégiára. Sigmar Gabriel észrevétele így jogos.
Sok területen ugyanakkor, például a szellemi tulajdonjog, a genetikailag módosított élelmiszerek területén nagyon különbözik az amerikai megközelítés az európaitól. A mi tárgyalóink mindig figyelembe kell vegyék, hogy a közegészségügy, élelmiszerbiztonság, GMO-mentesség és egyéb területeken magasabb standardok vannak nálunk, és az világosan le van szögezve, hogy ezeket nem lehet lecsökkenteni.
A TTIP ellenzői többek között éppen attól félnek, hogy ezeket a standardokat a partnerség le fogja rombolni.
Ez azért nincs így, mert a tárgyalási mandátum nem ad lehetőséget az Európai Bizottság tárgyalóinak arra, hogy a standardokat rontó egyezséget fogadjanak el. Ez a mandátum persze nyilvánvalóan titkos, de az említett elvet az Európa Tanács és az Európai Parlament is elfogadta. Vannak persze veszélyek, ezeket pedig pontosan érzem. Míg a TTIP támogatója vagyok, korábban is világosan kijelentettem: akkor fogom megszavazni, ha ez az európai polgárok javát szolgálja.
Melyek az ellenvetései, félelmei?
Ezek két irányból jönnek. Bár a politikai célkitűzés a tárgyalások lezárása az év végéig, én nem hiszek ebben. Ha ez nem valósul meg decemberig, még nem kell eldobni a TTIP-t, hiszen voltak olyan kereskedelmi tárgyalások, amelyek éveken át húzódtak – nem gyors tárgyalásra van szükség, hanem jó tárgyalásra. Az én egyik félelmem, hogy a végeredmény nem lesz kiegyensúlyozott, akkor pedig ez nem számít jó egyezségnek.
A másik félelmem lokálisabb. A kérdés az, hogy egy az EU-nak jó egyezmény, amiért valami árat is kell fizetni, földrajzi szempontból hol jeleníti meg az előnyöket és hol a hátrányokat? Ekkor derül ki, hogy a versenyképes gazdaságok, ahol erősek a kis- és középvállalkozások, a multik, a technológia-export, ott csapódnak le az előnyök, a kevésbé versenyképes régiókban pedig a hátrányok. Románia pedig az utóbbiak között van. A Romániai kisvállalatok nem igazán vannak felkészülve arra, hogy előnyt szerezzenek az amerikai piacon, szemben számos más európai országgal.
Fogyasztóként, úgy gondolom, nem szenvedünk hátrányt, és a beruházások terén sem, hiszen a Románia-USA együttműködés a NATO-n belül kereskedelmi összetevőt is jelenthet, illetve egyfajta előnyt jelentenek a nyugati államokhoz képest alacsonyabb bérek, és a jól képzett munkaerő. A szolgáltatás-kereskedelem terén az IT-cégeink világszinten mozognak, ez pedig a TTIP miatt előnyt hozhat.
Hamarosan eldől, hogy Hillary Clinton vagy Donald Trump lesz az Amerikai Egyesült Államok elnöke. Mennyiben befolyásolja majd a tárgyalásokat, hogy a demokrata vagy a republikánus jelölt győz?
Nyilvánvalóan fontos tényező ez, és a francia vagy német választások is, amelyeket jövőben tartanak. Ami viszont a legnagyobb mértékben befolyásolja a folyamatot, az maguk az állampolgárok, a közvélemény. Ezelőtt két-három évvel Hillary Clinton abszolút pro-TTIP véleményt fogalmazott meg, amikor viszont kiderült, hogy elnökjelölt lett, a közvélemény pedig óvatosan szemléli a tárgyalási folyamatot, ő maga is megváltoztatta a nyilatkozatait. Hogy egy-egy jelölt álláspontja hogyan módosul a választások után, azt csak megtippelni tudjuk. Egy biztos: hogy Donald Trump személye sok mindent veszélyeztet, nemcsak kereskedelmi szempontból, de az ő magatartása is változna, ha ő kerülne hivatalba.
Kustán Magyari Attila
maszol.ro

Átadták Szamosújváron a magyar tannyelvű iskola épületét
A mezőségi magyar szórvány újjászületésének nevezte a péntek délutáni ünnepségen a szamosújvári Magyar Tannyelvű Elméleti Líceum épületének átadását Potápi Árpád nemzetpolitikai államtitkár. Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szerint az intézmény a mezőségi jövőépítés sarokköve.
Ünnepélyes keretek között átadták péntek délután a szamosújvári Magyar Tannyelvű Elméleti Líceum épületét. Az iskola felépítését a magyar állam csaknem 730 millió forinttal támogatta.
Potápi Árpád: legyen nemzetmegtartó intézmény
A nemzetpolitikai államtitkár köszöntő beszédében úgy fogalmazott: az oktatási intézmény hosszú távon biztosítja a térség magyar jövőjét. „Sok volt a buktató és kerülő, de most a mezőségi magyaroknak új időszámítás kezdődött” – jelentette kiPotápi Árpád. A magyar kormány képviselője méltatta az iskolaépítést kezdeményező szamosújvári Téka Alapítvány tevékenységét.
„Az iskola megépítésében nagy szerepe van az egyházi, civil és politikai szervezetek összefogásának, mivel a végveszélyben levő közösségek szervezetei egymás segítő társai és nem ellenségei” – fogalmazott. Kiemelte azt is, hogy más helyszínekkel ellentétben az újonnan indult magyar oktatási intézmény egyetlen magyar iskola működését sem veszélyezteti. Potápi Árpád kijelentette: míg van magyar oktatás és léteznek magyar oktatási, szociális és politikai intézmények, mindig van esély a megmAradásra.
Az államtitkár elmondta: a magyar kormány 2010 óta segíti a szórványoktatást megerősítését. Ennek érdekében támogatják a Téka Alapítvány és a válaszúti Kallós Alapítvány tevékenységét, hozzájárulva a szamosújvári, válaszúti és nagysármási szórványkollégiumok megerősítéséhez. Kijelentette: abban bízik, hogy az új iskola belép a nemzetmegtartó intézmények sorába, ahol a mezőségi magyar jövő egyik szellemi ereje épülhet.
Kelemen Hunor: a mezőségi jövőépítés sarokköve
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök úgy fogalmazott, ilyen alkalmakkor látszik, hogy van értelme a gyakran kilátástalannak tűnő küzdelemnek. Példaértékűnek nevezte a Téka Alapítvány munkáját, szerinte aki iskolát épít, a közösség megerősítésének vet melegágyat.
„Az erdélyi magyar közösség csak úgy erősödhet, ha tudja mire van szüksége, ugyanakkor akar és tud dolgozni. Ez a közösség is tudta mit akar és dolgozott rajta. Ennek köszönhető, hogy itt áll ma ez az építmény, a jövőépítés egyik sarokköve Mezőségen” – mondta Kelemen Hunor. Hangsúlyozta, hogy amagyar kormány támogatása nélkül nem épülhetett volna fel Mezőség legmodernebb oktatási intézménye, amely idővel a térség szellemi központjává fejlődhet.
A politikus elmondta: az RMDSZ és a magyar közösség közös eredménye a magyar nyelvű oktatási rendszer megteremtése a bölcsődétől az egyetemig. „Szórványvidéken mindig visszatérő kérdés: lesz-e magyar iskola? Nekünk kell megteremteni a feltételeket, hogy egyetlen szülő sem aggódjon, milyen iskolába küldheti gyerekét” – mondta Kelemen Hunor. A politikus szerint a munka itt nem állhat meg.
Emlékeztetett: sok diák nehezen közelít meg az iskolát, nekik biztosítani kell az eljutást a tanintézménybe és a jó kollégiumi körülményeket. Ugyanakkor Kelemen szerint hatékonyabb tantervet kell kidolgozni. Kiszámíthatóvá kell tenni a pályakezdő pedagógusok karrierjét, amit az államnak anyagilag is megfelelően kell fizetni. A szakoktatásra is hatalmas szükség van Erdély-szerte – szögezte le az RMDSZ elnöke.
A mezőségi szórványoktatási programot a 90-es években indította a Kallós Zoltán néprajztudós által létrehozott Kallós Alapítvány. A Téka Alapítvány 2000-ben csatlakozott a programhoz. Az eltelt 15 év alatt több mint 400 gyermek tanulhatott és tanul magyarul. A szórványprogram alatt azonosítják azokat a mezőségi tanulókat, akik számára a lakhelyükön nem biztosítható az anyanyelvi oktatás. Távlati cél: a kollégiumi rendszerből kikerülő diákok minőségi humánerőforrást biztosítsanak a Mezőségen elinduló rehabilitációs, modernizációs kezdeményezések számára.
Szép Gyula, az oktatási intézmény megépítése finanszírozásában szerepet vállaló Communitas Alapítvány kuratóriumi tagja elmondta: a helyi közösség építésében sok minden a kétkezi munkával kezdődött. Előbb alapítvány, majd kollégium jött létre, végül a nagy álom is megvalósult: az önálló magyar oktatási intézmény. Kiemelte: míg sok helyen a visszakapott ingatlanokban indultak iskolák, Szamosújváron az alapoktól kezdve építettek.
Egy iskolába gyűlnek a magyarul tanuló diákok
A szamosújvári magyar oktatási intézetbe a város vegyes tannyelvű iskoláiból költöznek át a magyar tannyelvű osztályok: a mezőségi szórványból származó diákok és helybéli magyar gyerekek.
A Téka Alapítvány 2009-ben látott hozzá az iskola építéséhez. A tanintézmény elindulásával befejezhetik a belső mezőségi szórványoktatás stratégiai fejlesztését. A projektet arra a konszenzusra építették, hogy a szórványoktatás egyik eredményes módja az önálló oktatási intézményből és kollégiumból álló iskolaközpontok kiépítése – magyarázta Balázs-Bécsi Attila, a Téka Alapítvány vezetője. Az alapítvány szerint az asszimiláció megfékezésében úgy érhetőek el jelentős eredmények, ha magasabb színvonalú, jobban felszerelt és kedvezőbb háttérfeltételekkel rendelkező oktatást tudnak felmutatni, mint az átlagos többségi intézmények.
Mezőség egyik legmodernebb iskolai épületét a 17 éve elkezdett mezőségi szórványoktatási program kimagasló eredményeként adta át Szamosújváron. Erdély történelmi régiói között most már a Mezőségnek is egy olyan oktatási-nevelési központja van, amely a térség egyik szellemi központjává, katalizátorává fejlődhet – olvasható az alapítvány ismertetőjében.
A mezőségi szórványoktatási programot 2010-től a magyar kormány nemzeti jelentőségű intézményként kezelte, a mezőségi iskolaközpont felépítésére 629 millió forint támogatást biztosított. 2015-ben az RMDSZ javaslatára szintén a magyar kormány 100 millió forintot biztosított a beruházás folytatására: iskola befejezése, udvarrendezés, tornaterem. 2009 és 2010-ben az RMDSZ és a Communitas Alapítvány több mint 34 ezer lejjel támogatta a programot.
Lázár Lehel
maszol.ro

A nemzeti giccs versenye
Aki járt már a Budapesti Petőfi Irodalmi Múzeumban, az pontosan tudja, hogy az intézmény a kortárs és klasszikus magyar irodalom egyik alaphelye. Számos tárlatáról írtam, nagyon sokat mindmáig fel tudok idézni magamban: Örkény dobozait, Weöres szómágiáit, a Nyugat-buszt a folyóirat centenáriumán, Karinthy paródiáit. És pont ezért lehetett jó helye az irodalomnak, mert minőségben nem ismert tréfát, azokkal foglalkozott, akiknek helye megkérdőjelezhetetlen a kánonban, mindenféle kánonban, és akikkel nem csak érdemes foglalkozni, de kell is. A kortársak tekintetében szélesre tárta a kaput, ugyanúgy tartott fesztivált falai között a Szépírók társasága, mint ahogy felköszöntötték Csoóri Sándort a születésnapján. Itt is csak a minőség számított, így ezért védett hely is volt, olyan fórum, ahová alig tette be a lábát a politika, vagy ha mégis, legalább nem sáros lábbal jött, mindenen átgázolva. A védettséget és a minőséget leginkább E. Csorba Csillának, a PIM főigazgatójának köszönhette, aki két cikluson át ügyesen manőverezett az MMA-val és az új kánonnal nehezített pályán.
Ennek most vége van. Csorbát a napi politikából kiöregedett vagy kiöregített Prőhle Gergely váltja, korábbi államtitkár és helyettes államtitkár. S bár Prőhle bölcsész végzettségű, a váltás kapcsán kétségünk sem lehet: politikai és nem szakmai döntés született. Az új igazgatónak ugyanis sem muzeológusi, sem irodalomtörténeti végzettsége nincsen, sosem vezetett hasonló intézményt, és csak reménykedhetünk benne, hogy korábbi szoros teendői mellett legalább volt ideje olvasni és újraolvasni. Persze lehet ez még némiképp jó fordulat is, hiszen Prőhle nem a Fekete György-féle alomból jön, művelt diplomata, s talán meg is van benne az a „kellő alázat”, amit első nyilatkozataiban említ leendő munkája kapcsán. Talán még el lehet hinni, hogy Prőhlének kellett egy hely a nyugodt visszavonuláshoz, ahol még nem vérciki a hozzá nem értése, és ahol majd nem ideológiai pártkatonaként fog viselkedni, hanem alázatos vezetőként próbál felnőni a literatúra nagyjaihoz.
Nem sokáig reménykedhettünk ebben. Csakhamar kiderült, hogy Wass Albert kiállítást tervez a PIM-ben. Indoklása szerint „Wass Alberttel kapcsolatban érdemes kor- és irodalomtörténeti vizsgálódás tárgyává tenni, hogy miért is van neki Magyarországon mintegy kétszáz szobra. Ez érdekes felvetés lehet azoknak is, akik nem szeretik, s azoknak is, akik szobrot állítanak neki.”
Az valóban érdekes felvetés lehetne, hogy miként történhetett meg, hogy egy jobbára középszerű, totális Erdély-giccsben utazó, életrajzát tekintve sok ponton kínos írónak ilyen átpolitizált kultusza lett Magyarországon. Hogyan vált politikai és nem irodalmi ikonná, érinthetetlen szentté? Miféle félreolvasások, frusztrációk gomolyognak ennek holtterében? Hol vannak az életmű még vállalható pontjai? Kiket sodort partvonalra az egyre terebélyesedő nimbusza? (Például a sokáig kedvelt Tamásit, Kóst vagy Bánffyt, akik nem tudtak lépést tartani a nemzeti giccs versenyében).
Csakhogy ne tévedjünk: az eddigi kultúrpolitika már bebizonyította, hogy nem kérdéseket kíván feltenni, hanem előregyártott, ideológiailag simára csiszolt válaszokat előállítani. Vagyis Prőhle tárlata minden bizonnyal nem rákérdez majd Wassra, hanem rácsodálkozó és álszent arccal ünnepli majd, kitakarva a vállalhatatlan részeket. Ezt vetíti előre a másik két név, Kassák és Arany János tárlata, hiszen ők sem a rákérdezés következetes programjaként kerülhettek előtérbe.
Vagyis volt eddig egy eleven és korszerű hely, ahol az irodalom jól érezhette magát, most meg lesz egy kézzel vezérelt MMA light, ahol modernkedve nyirőznek és cecilkednek majd Arany és Kassák mögött, hogy ne tűnjön fel az eredeti szándék. És ezzel nem is az a baj, hogy buta, hanem hogy akarnok és rövidlátó. Nem kíváncsivá tesz, hanem kiszolgál. Vagyis megszünteti mindazt, amit eddig a PIM oly következetesen felépített.
Papp Sándor Zsigmond
[Az erdélyi származású szerző több éve Budapesten él, több írása jelent meg az Élet és Irodalomban és a Népszabadságban]
maszol.ro

Antal Árpád: a székelyzászlós cirkusz felszínre hozta a magyarsággal szembeni intoleranciát
Antal Árpád Sepsiszentgyörgyi polgármester szerint a Hans Klemm Bukaresti amerikai nagykövet székelyzászlós képe kapcsán kialakult hisztéria felszínre hozta azt az intoleranciát, amely a román társadalomban a magyarsággal szemben létezik, és igazolta, hogy valósak a közösség jogsérelmei.
A polgármester csütörtökön sajtótájékoztatón reagált azokra a bírálatokra, amelyeket a közösségi oldalán szerdán közzétett fénykép kapcsán kapott.
"Azt hiszem nem is lehetett volna jobban nyomatékosítani mindazt, amit a nagykövet úrnak elmondtunk. (.) Ez az egyszerű gesztus felszínre hozta az intoleranciát, a magyarellenességet és az Amerika-ellenességet" - idézte a polgármestert az Agerpres hírügynökség.
Antal Árpád hozzátette, azok, akik felháborodtak a nagykövet székelyzászlós fényképén, figyelembe vehették volna, hogy az amerikai külügyminisztérium az elmúlt években kiadott Románia-jelentéseiben folyamatosan megjegyezte, hogy a román állam akadályozza a magyar közösség tagjait abban, hogy nemzeti szimbólumaikat használják.
"Jobb lett volna orvosolni ezt, mint most cirkuszolni" - jelentette ki. Hozzátette, a botrányból Románia semmit sem nyert. Annak egyedüli eredménye, hogy az Egyesült Államok nagykövete meggyőződhetett róla, milyen magyarellenes hisztériát kelthet egy egyszerű gesztus.
Hans Klemm nem az első és nem az utolsó nagykövet, akinek székely zászlót adnak ajándékba - mondta. Hozzátette, a nagykövet hivatalos látogatáson volt, amelynek végén hivatalos fénykép készült, s ezt a fényképet a tudtával hozták nyilvánosságra. Azt is megjegyezte, hogy a székely zászló - amelynek használatáért folyamatosan üldözik a romániai magyar közösséget - nem a román állam ellen irányuló szimbólum, nem az elszakadás jelképe, amiként a román sajtó egy része beállította. "Ez a székelység szabadságának a jelképe, ami senki ellen nem irányul" - idézte az Agerpres Antal Árpádot. (mti)
Transindex.ro

Körlevelet bocsátott ki az Erdélyi Református Egyházkerület a kvótareferendummal kapcsolatban
Körlevelet bocsátott ki az Erdélyi Református Egyházkerület Püspöki Széke (Esperesek Kollégiuma) a magyarországi referendum tárgyában, és részvételre, de közvetve nemmel szavazásra buzdítanak. A Transindexnek is eljuttatott körlevélben azt írják, az október 2-i kvótareferendum "az első olyan magyarországi népszavazás, amelyen a külhoni magyarság a választópolgárok akaratának kinyilvánításának közvetlen eszközével élhet".
A körlevélben azt írják, a népszavazás alapját képező migrációs helyzet kezelésével és megoldásával kapcsolatos általános bizonytalanság van, "Európai és nemzetközi megoldások nélkül a nemzeti érdekek, Magyarország és a teljes Kárpát-medencei magyarság érdekeinek eredményes képviselete, nemzeti értékeink védelme különösen fontos".
"A meggyőződés felelősséggel jár, ahogy a véleményünk kinyilvánítása is, bármilyen fórumon, bármilyen módon. Nincs család, nincs közösség, nincs gyülekezet és nincs nemzet sem egységes, felelősséggel és szabadon kinyilvánított vélemények és azok összessége nélkül. Ezért fontos, hogy minél többen döntsenek úgy, hogy felelősséget vállalva alkotnak véleményt a nemzet egységének és biztonságának védelméről, a magyar kultúra és magyar hagyományok megóvásának fontosságáról és részt vesznek az október 2-ai szavazáson!" - írják.
A körlevél szerint az aláírók számára az esedékes referendum nemzeti ügy, amelynek célja "Magyarország integritásának, a magyar kultúrának, a családoknak és hagyományainknak védelme, illetve a magyar érdekek hatékony képviseletének elengedhetetlen eszköze". A megfogalmazott célokat a magyarság össznemzeti érdekének tekintik.
"A fentiek tükrében kérünk mindenkit, hogy álljon ki Magyarország biztonsága és a magyar érdekek védelme mellett az október 2-ai népszavazáson, amely a szabad véleménynyilvánítás mellett a nemzetegyesítés egyik szimbólumává is válhat!" - zárul a körlevél.
A körlevelet Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke, Kántor Csaba, az Erdélyi Református Egyházkerület püspök-helyettese, a Székelyudvarhelyi református egyházmegye esperese, Szegedi László, az Erdélyi Református Egyházkerület generális direktora, a Brassói Református Egyházmegye esperese, Szász Attila, a Görgényi Református Egyházmegye esperese, az Esperesek Kollégiumának elnöke, Dr. Bibza Gábor, a Kolozsvári Református Egyházmegye esperese, Vincze Minya István, a Kalotaszegi Református Egyházmegye esperese, Bányai Csaba, a dési református egyházmegye esperese, Berszán István, az Erdővidéki Református Egyházmegye esperese, Balogh Zoltán, a Kézdi-Orbai Református Egyházmegye esperese, Incze Zsolt, a Sepsi Református Egyházmegye esperese, Biró István, a Küküllői Református Egyházmegye esperese, Lőrincz János, a Marosi Református Egyházmegye esperese, Jakab István, a Maros-Mezőségi Református Egyházmegye esperese, Dr.Gudor Botond, a Nagyenyedi Református Egyházmegye esperese és Zsargó János, a Hunyadi Református Egyházmegye esperese jegyzik. (hírszerk.)

Transindex.ro

Kis épületbe szorult a kulturális élet
Kelementelke egy évtizede kultúrotthon nélkül mAradt, de közművelődési igényei nem csökkentek. A helyiek remélik, hogy hamarosan számukra is korszerű művelődési otthont építenek. Terület van, a tervek elkészültek, a finanszírozás biztosítottnak látszik.
Kelementelkén az egykori Simén-kúriában működött a művelődési otthon, de a rendszerváltást követően a jogos tulajdonosok visszaigényelték az épületet. 2003-ban vissza is szolgáltatták nekik, a család pedig hamarosan úgy döntött, hogy eladja azt. Elővásárlási jogot ajánlott fel az akkori önkormányzatnak, amely azonban nem élt ezzel a lehetőséggel, így 2006-ban az épület magánkézbe került, és három év múlva ki kellett költöztetni belőle az intézményt.
A 900 lelkes falu kultúrotthon nélkül mAradt. 2008 után – áthidaló megoldásként – az önkormányzat kezelésbe vett és átalakított egy kisebb ingatlant közösségi házzá, de nem mondott le álmáról, egy új, tágas épületről.
A kulturális élet a településen megfelelő épület hiányában sem hanyatlott le. A közösségi ház tulajdonképpen egy kisebb konyharésszel rendelkező terem, amelynek még színpada sincs, és legfeljebb száztíz személy tud leülni benne. Márpedig egy valamirevaló közösségi eseményen a helyiség zsúfolásig megtelik, és a fél udvaron is állnak még a kelementelkiek.
A község polgármestere nem nézhette tétlenül a helyzetet, az erős közösségi akarat lépésre sarkallta. Megválasztása óta, négy éve munkálkodik egy új kultúrotthon építésének kieszközlésén. Amikor 2007-ben az akkori kormány beindított egy vidéki kultúrházépítési programot, a község az országos lista elején szerepelt igen jó pontszámmal, de végül a kezdeményezés elhalt, hisz az állam sosem fordított pénzt az építkezésekre – mondta el Varga József, aki kötelességének érezte azt, hogy ebbe a népes faluba egy új ingatlant építtessen. Akár önerőből, akár kormány- vagy pályázati forrásokból.
Újabb állami lehetőségre tavaly bukkant rá, hisz az Országos Beruházási Társaság (CNI) újabb kultúrotthonok építését tervezi. Többször is kilincselt a fővárosban, és sikerült „helyzetbe juttatnia” Kelementelkét, így reménykednek, hogy nemsokára elkezdődhet az építkezés. Idén már terepszemlét is tartott a kormányhatóság a faluban, és a polgármester információi szerint a kivitelezést hamarosan kiírják az elektronikus közbeszerzési rendszerben.
Nem kis épületről van szó – mutatta meg a tervrajzokat és a látványtervet Varga József: 1943 négyzetméter beépített felület, 8500 köbméternyi űrtartalom – reményeik szerint egy kétszintes épület fog állni. A földszinten előtér, majd egy színpaddal ellátott, 250 férőhelyes többfunkciós előadóterem kap helyet, amely könnyen rendezvényteremmé is átalakítható. Mellette színészi öltözők, mosdók, raktár, iroda lesz, míg egy kisebb szárnyban újabb előtér és iroda mellett konferenciaterem és két kis klubhelyiség. A tetőtérben öltözők, műszaki helyiségek és próbaterem lesz, ez utóbbi kinyitva a földszinti nagyterem erkélyeként használható. Ugyancsak az emeleten helyi múzeum berendezésére alkalmas terem is lesz.
A beruházást az állam végeztetné, az önkormányzat 66 ár területtel rendelkezik erre a célra a falu felső végében, továbbá önrészként a bejárati utat, parkolót és az épület közművesítését kell biztosítsa. Varga József úgy véli, a beruházás megvalósulása rendkívül jó hatással volna a közösségre, és civilizált körülményeket teremtene a színjátszás kibontakozására, dalárda létrehozására, a néptánccsoport kibővítésére.
Gligor Róbert László |
Székelyhon.ro

RMDSZ: rangsorolták a Háromszéki jelölteket
Közel háromszáz küldött döntött az RMDSZ Háromszéki szenátor- és képviselőjelöltjeinek rangsoráról.
A szövetség területi szervezetének szeptember 15-i Kézdivásárhelyi küldöttgyűlésén a 282 küldött döntése eredményeként Háromszék szenátorjelöltjei Fejér László, Miklós Zoltán, Makkai Péter és Sütő Mária Rita. Képviselőjelöltek Benkő Erika, Márton Árpád, Kulcsár Terza-József ( MPP), Könczei Csaba, Dezső Csongor és Olteán Csongor – tájékoztatnak az RMDSZ hírlevelében.
Kelemen Hunor szövetségi elnök a gyűlésen elmondta, az idei önkormányzati választások jó eredményeit megerősítheti vagy gyengítheti a parlamenti választások kimenetele. „A mi esetünkben a szavazásnak van egy nagyon fontos üzenete. Közösségünk a választási részvétellel mutatja meg erejét, azt, hogy létezik, hogy a fontos pillanatokban képes összefogni. Tetszik vagy sem, a politikában csak az számít, hogy a képviseletnek van-e ereje vagy nincs” – idézik az elnököt a hírlevélben.
A szövetségi elnök kijelentette, azok a jelöltek, akik 2016-ban az RMDSZ színeiben indulnak, szolgálatra jelentkeztek, a közjót akarják szolgálni. Az RMDSZ-t pedig a legerősebb eszköznek tekintik ebben a szolgálatban. Ezt az eszközt használni kell, de a cél az, amit az emberek döntenek el, amit a közösség célként határoz meg.
Kelemen Hunor kiemelte ugyanakkor a Háromszéki szervezet példamutató szerepvállalását, ami a Magyar Polgári Párttal kötött együttműködési megállapodásra vonatkozik.
Tamás Sándor, az RMDSZ Háromszéki területi szervezetének elnöke szerint „Erdélyben nem vagyunk olyan fényűző helyzetben, hogy egymás torkának essünk. Eddig sem volt könnyű, az elmúlt huszonöt, száz vagy ezer évben, ezután sem lesz könnyebb. Egy biztos: másként lesz nehezebb.” Szerinte a parlamenti választások nagy tétje, hogy felszámolják-e a magyar községeket, a városokat visszaminősítik-e, és az, hogy a Székelyföldi megyéket beolvasztják-e egy megamegyébe, vagy pedig eredményesen tudunk Székelyföld jövője érdekében erőt felmutatni.
Székelyhon.ro

Egy a közös idősben, újszülöttben: nincs otthonuk
Nyolcnapos csecsemő a gyergyószentmiklósi anyaotthon egyik lakója. A szülészetről egyenesen idehozta édesanyja. Nem volt, ahová vinnie. Több anyának és gyerekének ez az egyetlen menedéke. A hajléktalanok is itt, az épület első részében kaphatnak helyet. Ha jön a hideg, ők is egyre többen jönnek, bebocsátást kérnek.
A Kossuth Lajos utcai épületegyüttesben egy fedél alatt található a hajléktalanszállás és az anyaotthon. Előbbi húsz, utóbbi öt éve működik civil szervezet gondnokságában. Tizenkét hajléktalannak, öt kisgyerekes anyának ez most az otthona.
Az épület földszintén jelenleg két szobában laknak a férfiak, egyben a nők, a negyedikben pedig egy házaspár él. Semmivel mAradtak, jó ideje itt tengetik napjaikat. Vannak, akik sok évet töltenek e hajlékon, a fenntartó Ora International segélyszervezet vezetője, Jeszenszky Teréz elmondja, tavasszal temették el azt a személyt, aki a szállás megnyitásától, a kezdet kezdetétől ott lakó volt.
Nem mindenkinek stabil otthona ez, hisz a szabályszegők nem mAradhatnak. Ilyenek például az iszákosok. De vannak, akik a zártsággal nem tudnak megbarátkozni, vagy az egymással szembeni tolerancia nem erősségük. Mert itt el kell fogadni a másik embert hibájával, betegségével, rossz kedvével együtt. Alkalmazkodni kell.
Aztán van, akinek az otthon a téli szállás fogalmát fedi. Nyáron pásztorkodik, ahogy a nyáj lejön a hegyről, érkezik ő is szállást kérni. Tavasszal, Szent György környékén pedig sokszor úgy megy el, mintha ott sem lett volna. A köszönet elmArad, csak a hiányára figyelnek fel társak és alkalmazottak.
A hideg napok beköszönése itt egybeesik a létszámgyarapodással. Sokan érkeznek, erre készül fel most éppen a segélyszervezet.
Törvény szerint az önkormányzat feladata lett volna a városban anyaotthont létesíteni. Az akkori polgármester kereste fel az Ora International vezetőit, hogy nekik úgyis van tapasztalatuk a segítésben, támogatásukkal létesítsenek a hajléktalanszálló mellé anyaotthont is. Az otthon meglett, a támogatottságról nem tudott örömódát zengeni Jeszenszky Teréz. Mint mondja, már az építkezésnél szinte beletörött a bicskájuk, nem volt elég a pénz. A külföldi támogatók mellé helyiek nemigen csatlakoztak, nagy kínnal-bajjal rendezték be, ma is szűkös az eklézsia.
2011-től hozzávetőleg hetven anyuka fordult itt meg gyerekével. Voltak egyéjszakás „vendégek” is. Mert ugye, általában olyanok jöttek, akiket férjük megvert, el kellett menekülniük otthonról. Másnapra, ha a ház ura kijózanodott, bocsánatot kért, szent volt a béke, hurcolkodtak haza. Volt, aki többször is megjárta a két otthon közötti utat, de olyan is, aki várandósan kért menedéket, szülés után is csak ide jöhetett.
Pár napja szintén a szülészetről érkezett egy anyuka ötnapos kicsinyével. Anyósa kiutasította a terhes asszonyt, szülésig az utcán élt, most lakó lett. Az otthon vezetősége ez esetben is, mint mindig, ha új lakó érkezik, hosszas beszélgetést folytat a jövevénnyel. Tudakolják, hogy mi van a múltjában, ismertetik a szabályokat. Jeszenszky Teréz bevallja, bizony egy-egy sors könnyfakasztó, a kollégákkal egymást kell megvigasztalják, látva, milyen életre született a kicsi, és ők otthon mekkora kincsben tartják unokáikat. Az ilyen élményeket bizony fel kell dolgoznia a segélyszervezet munkatársának is, de így jobban megérti, mi az, amit otthonról hozott az új lakó. Legtöbbjüknek, akik idekerülnek, nem is volt otthona, árvaházban nőtt fel hetven százalékuk. Idegen a simogatás, nem ismert az egészséges kötődés, pedig ölükben ott a gyermek, akit szeretni, nevelni kellene. „Mindig elmondjuk, mi a gyereket az anyával együtt fogadtuk be azért, hogy a gyerekre ő vigyázzon. A gyermek s a két szeme” – mondja Jeszenszky Teréz, belátva, sok anya még gyerek, ő is rászorul a gyámolításra. Bizony volt lakó, aki a saját szobájában sem tudott rendet tartani, vagy agresszív volt a többi anyával, mások gyerekét bántalmazta.
Mintha az ilyen esetekről nem akarnának tudomást venni az emberek. Ritkán kopognak a segélyszervezetnél, hogy adományt hoztak. Régebb még volt vállalkozó, aki egy-egy kocsi fát vitt, anyukák, akik gyerekeik kinőtt ruháival, játékaival lepték meg az otthonlakókat. A városvezetés támogatása is kimerül a törvény által előírt fejkvóta utalásával, ami korántsem elég az egy havi ellátásra.
Ilyen bizonytalan ősz még nem volt – jelenti ki Teréz asszony, nem látva, miből lesz egész télre tüzelő, hisz a szükséges bükknek csak fele van a fásszínben. Az is nemrég került a portára. A gyermekvédelmi igazgatóságtól kaptak 13 500 lejes támogatást, melyből két kocsi bükkfát vásároltak, illetve az anyaotthon felszereltségét pótolták. Így lett a kicsiknek jó pár új játék, triciklik és homokozó az udvarra, képességfejlesztő társasjátékok, színes papír, olló, ragasztó, hiszen az óvodába indulókat is fel kell csomagolni, mintha családból indulnának. És vásároltak tejport, pelenkát – arra minden nap igény van.
Amikor számba vettük az újdonságokat, a dobozokból színes, zsúrba illő papírtányérok is előkerültek. Igen, az otthonban mindenkinek megünneplik a születésnapját. Tortát is sütnek, díszes tányérokon szervírozzák.
Sok minden hiányzik még az otthontalanok szállásáról. Örvendenének a fenntartók a kinőtt ruháknak, a könyveknek is. Nemcsak a kicsiknek való, mesés kötetekre gondolnak, hanem szépirodalomra is, mert a hajléktalanok között vannak, akik szeretnek olvasni. De leginkább az jelentene megnyugvást a segélyszervezetnek, ha a téli meleg forrását biztosítva látnák. Tüzelőt kell szerezniük. Igaz, szándékszanak bevezetni a gázt, találtak is egy német támogatót a munkálatok kifizetésére, de a szolgáltatóval még nem sikerült a kivitelezés fázisához érni. A hidegek pedig akármelyik pillanatban betoppanhatnak.
Ilyenszerű itt az élet: bármikor betoppanhat a hideg, és bármikor bekopoghat egy új lakó. Minden hétvégére egy kenyérrel, egy margarinnal és egy lekvárral többet számolnak. Ha éhező jön, jusson neki is. Mert otthontalanok márpedig vannak. Pár naposak, kismamák, aggastyánok vagy éppen házaspárok. Akkor is, ha nem akarunk tudomást venni róluk.
Balázs Katalin |
Székelyhon.ro

Létező érzékenységek
Egy újabb zászlóügy, amerikai-székely koprodukcióban. Szilágyi Aladár jegyzete.
Kerekded, diplomáciai alhangokkal elegy médiabalhé kerekedett abból a bizonyos lobogóepizódból, amidőn Hans Klemm, az Egyesült Államok Bukaresti nagykövete a nemlétező Székelyföldet körbevizitelve, Kovászna megye elöljáróinak társaságában a székely zászlót maguk elé teregetve fotózkodott. Az írott és a sugárzott sajtó riadót fújt, a médiák beirogató, beszóló fogyasztói, mániákus fórumozói is elmondták a magukét a példátlan és felháborító epizódról, a külügy bekérette a diplomatát, s az érintett szikár, higgadt szövegben reagált az ingyen cirkusz ilyetén fejleményeire.
A hír- és kommentpaksamétát átnyálazva számomra a külügyminisztérium közleményének az a passzusa volt a legmeghatóbb, melyben kijelentik, hogy „Az ilyen látogatások egyik előfeltétele a létező érzékenységek ismerete és figyelembe vétele. Ezt az álláspontunkat amerikai partnereinkkel is tudattuk a Bukaresti nagykövetséggel folytatott megbeszélés keretében.”
Bár a szövegből nem derül ki egyértelműen, hogy a román külügyér „a létező érzékenységek” kellő ismeretét számon kérve kinek, kiknek az érzékenységére utalt, de százat merek tenni egy ellen, hogy csakis a hiperérzékeny román néplélekre gondolhatott. Ezt támasztja alá a kommentelők özöne is, amidőn a szelídebbje az amerikai elnökválszatási kampánnyal(!) hozza összefüggésbe az esetet, a fantáziadúsabbja pedig egyenesen Erdély megkaparintását célzó amerikai-(székely)magyar összeesküvésről fabulál.
Az viszont meg se járja az eszüket, hogy netán a másik, a székely oldalon is előfordulhatnak „létező érzékenységek”…
erdelyiriport.ro

Remekelt Székelyföld az Örökségünk mozgalomban
Még nincs egy éve, hogy egy dal segítségével szólította meg az Örökségünk mozgalom a világ magyarságát, és ezreket vontak be Bécstől Kézdivásárhelyig, Kanadától Új-Zélandig egy, a magyar nyelv megőrzését, a magyarság megtartását szorgalmazó mozgalomba.
Tervük az volt, hogy határoktól, távolságtól függetlenül buzdítsák a magyarokat, énekeljék a paksi Gyulai István Örökségünk című szerzeményét, mindezt rögzítsék és juttassák el a mozgalom honlapjára. A beérkezett videókból áll össze hamarosan az új, közösségi klip.
2016. augusztus 31-én éjfélkor lejárt az Örökségünk klippályázat második fordulójának határideje, és az elmúlt napokban össze is ült az Örökségünk mozgalomra beküldött klipek elbírálására létrejött zsűri, melynek összetétele: Szabó Stefánia torontói főkonzul, Kalocsai Andrea, az MTVA kiemelt szerkesztő-műsorvezetője, Kovács Antal az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. kommunikációs igazgatója, Iochom Zsolt, a Székelyhon.ro hírportál videóriportere, Papp Gyula zenész és Gyulai István dalszerző.
Több mint száz videó megtekintése után a zsűri meghozta döntését. A „legjobb produkció” díját megosztva kapta két Székelyföldi, Háromszéki település: Gelence és a Kézdivásárhelyi Step by Step Egyesület.
A „legkreatívabb videó” címet a mosonmagyaróvári Ujhelyi Imre Általános Iskola nyerte el, míg a „legjobb zenei feldolgozás” elismerést a nyíregyházi Folkfusion Band zenekar érdemelte ki. Jutalmuk 100–100 ezer forintos ajándék. A zsűri különdíjjal ismerte el a CS.Í.T. zenekar és az Ausztráliai Napsugár Kórus munkáját, illetve a lévai, a huszti, a szabadkai és az írországi produkciót.
Kelemen Évát, a legjobb produkció díjat elnyerő Step by Step Egyesület elnökét kérdeztük klipjük születéséről. „Megkérdeztem Datki Gyöngyikét, akinek a kislányát tanítottam, hogy tudnának-e nekem segíteni a klip elkészítésében, lévén, hogy ők fotóznak, gondoltam értenek a videózáshoz is. Ők ezt nagyon komolyan vették, és a felkérés nagyon motiválta is őket. Látván lelkesedésüket egy idő után szabad kezet adtam nekik a forgatókönyvet, helyszíneket illetően. A forgatáson több generációs volt tanítványaim vettek részt, akiket az időt és pénzt nem kímélő szülők kísértek el mindenhova” – elevenítette fel Kelemen Éva.
A klipben szereplő gyerekek mellé időközben még többen is csatlakoztak, akik számára megindító a dal: Kocsis Róbert (gitár és ének), Veres Hunor (hegedű) valamint Baróthi Johanna (ének), tovább emelve a klip színvonalát.
„Szívügyemnek tekintem az Örökségünk mozgalmat és nem csak azért, mert az erdélyi nagykövete vagyok, hanem azért, mert a születése is olyan helyhez kötődik, Cseresznyés-pusztához, amely a Kézdivásárhelyi középiskolások egyik törzshelye is. Mint tanító kötelességemnek és feladatomnak érzem a magyarságtudat erősítését, a hagyományaink megőrzését, csodálatos anyanyelvünk elsajátítását, tanítását és továbbadását, hisz nyelvében él a nemzet” – hangsúlyozta Kelemen Éva tanítónő.
Az egyesületnek egy másik nagyon szép kezdeményezése volt, amikor az összmagyarság ünnepén, több mint háromszáz szülő és a gyerek megkülönböztető Örökségünk feliratos kendővel, a dalt énekelve zarándokolt fel a Csíksomlyói Nyeregbe. Erről felvételek az októberi klipbemutatón, a közösségi klipben lesznek láthatóak – tudtuk meg az Örökségünk mozgalom erdélyi nagykövetétől.
„Külön öröm volt számunka, hogy a gelenceiekkel közösen nyertük a díjat, ugyanis mindkét videoklip az értéket különböző módon mutatja be és úgy tűnik ezt eljutott a zsűrihez is. A videoklipünket a magyar nemzeti ünnepen, augusztus 20-án hoztuk nyilvánosságra, és alig három hét alatt mintegy 150 000-en tekintették meg a közösségi oldalon” – mondta el érdeklődésünkre Kelemen Éva.
Aki nem készült el mostanáig saját klipjével, az se csüggedjen, hamarosan új pályázatot hirdetnek a szervezők, és továbbra is várják majd a videókat.
Iochom Zsolt
Székelyhon.ro

Vigyázó szemetek…
Lassan tíz éve annak, hogy a Hargita és Kovászna megyei közművelődési szakemberek együttes fórumán döntés született: legyen székely kultúra napja! Megünneplésére – nem véletlenül – a Tamási Áron születésnapjához (1897. szeptember 20.) legközelebb eső hétvégét választották: ugyanis Tamási „munkássága, üzenete az a felvállalt szellemiség, amely sajátos székely szűrőn látja, értelmezi és éli meg a világot”.
A Székelyföldi Művelődésszervezők Egyesülete tizenkét pontban összefoglalva ajánlásokat is megfogalmazott a székely kultúra napjára: ezek java része kulturális örökségünk szellemi megidézésére vonatkozik, de van köztük néhány egyéni döntésre bízott javaslat is. Nem nagy dolgok, egymás mellé illesztve azonban kerek egészét adják annak az értékrendnek, amely mentén eleink szervezték családi és közösségi mindennapjaikat, hitbéli életüket, megalkották ember és természet egymást segítő – és nem romboló – harmóniáját. A székely kultúra napja mégsem honosodott meg a köztudatban. Bár első alkalommal épp Alsócsernátonban, a Haszmann Pál Múzeumban rendezték meg 2008-ban (a szakmai találkozó az elméleti megalapozásról szólt, amely – a korabeli beszámolók szerint – „az uralkodó pAradigmák elemzésére, azoknak a globális, a magyar és székely kultúrára való kihatásaira, illetve egy Székelyföldi közművelődési koncepció véglegesítésére” vonatkozott), Háromszék azóta sem jeleskedett a szeptember 20-ához legközelebb eső hétvégének ünnepnappá való emelésében. Érdekes módon pár kisebb csíkszéki faluban hagyománnyá vált: Gyergyócsomafalva általános iskolájában például azóta is minden évben megszervezik, igazi nagyrendezvényt azonban csupán Udvarhelyszék Tamásiról nevezetes nagyközségében, Farkaslakan tartanak. Idén is: holnap az író szülőházánál, illetve a lánytestvérének nagy nehézségek árán megmentett házának udvarán szintén nagy nehézségek árán felépített – az uniós pályázati pénz kevésnek bizonyult, a Tamási Áron Művelődési Egyesület közösségi összefogással tudta befejezni az épületet – kultúrcsűrben zajlik az ünnepség. Látván-hallván, mi történik „a kultúra frontján” Székelyföld innen nézvést túlsó végén, önkéntelen hazanéz az ember. Itthon a székely kultúra napjának se múltja, se jelene, se jövője. Furcsa, hogy a művelődési intézmények nem élnek, a közművelődés szürke eminenciásai nem használják ki, de még inkább furcsa, hogy a politikum nem ismeri fel a benne rejlő lehetőséget. A Tamási Áron Művelődési Egyesület következetessége, kitartása ugyanis nem valamiféle kétségbeesett vergődés az író emlékének őrzésére, hanem olyan nap meghonosításának kísérlete, amely méltán piros betűs dátum lehetne gyásznapokkal teljes naptárunkban. Vigyázó szemetek hát Farkaslakara vessétek! Adalék csupán: a székely kultúra napjára megfogalmazott ajánlások kilencedik pontja azt mondja: „Ha teheted, légy ma székely kultúra »fogyasztó«. Keress olyan művészeti műalkotásokat, amelyek a székelység szellemi/lelki szűrőjén át értelmezik a világ dolgait. Menj el ma ilyen jellegű előadásra, látogass ilyen tárlatot, olvass ilyen művet.” A mai, a holnapi nap kavalkádjában szakíts időt erre is, Székelyföld kulturális fővárosának lakója!
Váry O. Péter
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Anyaországi fiatalok tanulmányúton
Öt nap alatt sok téma felől érdeklődtek Székelyföldi régiónkban azok a középiskolás magyarországi fiatalok, akik a Kárpát-medencei Tehetségkutató Alapítvány jóvoltából jöttek mihozzánk. Sepsiszentgyörgyön kívül a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Csíkszeredai karán találkoztak az ottani szervezőkkel és egyetemi hallgatókkal.
Tanulmányútjukon eljutottak a szinajai királyi kastélyba, Törcsvárra, protestáns istentiszteletet hallgattak Olthévízen, megtekintették a felújított kőhalmi várat, a Minden poklokon keresztül című regénye kapcsán idézték Jókai Mór emlékét, ismerkedtek Brassóval és Segesvárral, városunkkal, a Szent Anna-tóval és a Mohossal. Csíkszeredában interaktív csapatösszerázó foglalkozások során barátkoztak az egyetemistákkal, ahol dr. Makó Zoltán dékán és négy jeles középiskola vezetősége fogadta őket, jelen volt az alapítvány által támogatott Vincze Boglárka egyetemi hallgató és Onodi Henrietta XI. osztályos tanuló. Az alapítvány arra törekszik, hogy kapcsolatai révén felkutassa a hátrányos helyzetű, határokon túl élő fiatalokat, hogy egyetlen diák se kallódhasson el ennek okán, s hogy később visszatérhessenek szülőföldjükre. A mi támogatottunk a Csíkszeredai Imets Tamás, aki 17 évesen megnyerte az Ifjúsági Innovációs versenyt, és az elmúlt héten ő volt az egyik, aki Magyarországot képviselte Brüsszelben az ottani EU-s versenyen. Az alapítvány csapata Illyefalvat, a Keresztény Ifjúsági Központot választotta szálláshelyéül. (sikó)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Jászvásárról Magyarország mellett
A luxemburgi külügyminiszter kijelentése és a V4-ek politikája kapcsán több európai lap is foglalkozott a magyar politikával. Romániában Georgeta Condur jászvásári publicista szólalt fel Magyarország védelmében, bár elismeri: ezzel nem túl népszerű feladatra vállalkozott, de szerinte az igazság nem lehet népszerűség kérdése. Condur emlékeztet: amikor Magyarország alkalmazni akarta a dublini egyezményt, hogy korlátozza és ellenőrizze a menedékkérők áradatát, a többiek – Németországgal az élen – lehurrogták, azt követelve tőle, hogy engedje tovább őket Nyugat-Európába. A szerző szerint nevetséges, hogy a luxemburgi külügyminiszter és az osztrák belügyminiszter a dublini egyezményre hivatkozva akarja visszaküldeni a migránsokat, akik egyébként nem is Magyarországon léptek be először az EU területére. „Bűnbaknak kikiáltani Magyarországot, a schengeni határon lévő kis államot az európai nagyhatalmak által rosszul kezelt problémáért: méltatlan dolog az Európai Unió részéről” – vonja le a következtetést. (Adevărul)
TĂRICEANU NEM EMLÉKSZIK. Tanúként idézte be az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály Călin Popescu Tăriceanu szenátuselnököt Bogdan Olteanu ügyében. Olteanu jelenleg házi őrizetben van, azzal gyanúsítják, hogy egymillió eurót kaphatott Sorin Ovidiu Vîntutól, hogy közbenjárjon a (Tăriceanu) kormánynál a Duna-delta igazgatójának kinevezéséért. Tăriceanu most azt állítja, hogy nem emlékszik erre az esetre, azért az ügyészek kérték, hogy hazugságvizsgáló detektorral hallgassák ki. Az ország második embere erről nem nyilatkozott, de a hivatala által kiadott sajtóközlemény „propaganda- és kampánycélú” információk kiszivárogtatásával vádolja a korrupcióellenes ügyészséget: szerinte az újságírók csak onnan értesülhetnek arról, hogy őt mikor idézik be. (Digi24) ZEGREAN NEM KELL. Visszautasította Augustin Zegrean jelentkezését az NLP. A volt alkotmánybírósági elnök levélben közölte a liberálisok Beszterce-Naszód megyei szervezetével – ennek tagja volt 2007-ig –, hogy megpályázna egy szenátori mandátumot a párt színeiben. Ajánlatát nagy fanyalgás fogadta: habár korábban Alina Gorghiu társelnök úgy nyilatkozott, hogy szívesen látnák a nagy tapasztalatú alkotmányjogászt, az NLP képviselőházi frakcióvezetője, Eugen Nicolăescu határozottan elutasította, és ez az álláspont vált hivatalossá azzal az indoklással, hogy Zegrean nem tagja az NLP-nek. (Evenimentul zilei)
EGY BECALI SZABADUL. Büntetése egyharmadának letöltése után, korára való tekintettel feltételesen szabadlábra helyezték Ioan – becenevén Giovanni – Becalit, akit hat év négy hónapi börtönbüntetésre ítéltek a focisták áthelyezési perében. A volt ügynök azonban nem dőlhet nyugodtan hátra, mert egy másik eljárás is folyamatban van ellene – és Victor nevű testvére, valamint Cristi Borcea ellen – , amelyben egy bíró megvesztegetésével vádolják. A bíró beismerő vallomása után könnyen újra rács mögé kerülhetnek a Becali-klán tagjai. (Ziare.com)
FÖLÖSLEGES BEUTALÁSOKRA MEGY A PÉNZ. Romániában a legmagasabb a száz lakosra eső kórházi orvosok száma, csak a munkáltatóknál évi kétmilliárd lejes veszteséget okoznak a nem szükséges kórházi beutalások – jelentette ki Cristian Horia, a képviselőház egészségügyi bizottságának alelnöke egy gyógyszerészeti konferencián, arra utalva, hogy sok esetben olyan kivizsgálásokra vagy kezelésekre is beutalják az embereket, amelyeket járóbeteg-rendelésen is el lehet végezni. Azt is elmondta: segíteni kell a hazai gyógyszergyártókat, hogy jövedelmezővé váljanak az európai piacokon. (Mediafax)
FOGYUNK. Negatív volt 2016 júliusában a természetes szaporulat Romániában: 16 373 gyerek született (1143-mal több, mint egy hónappal korábban) és 18 966-an haltak meg (1846-tal kevesebben, mint júniusban). A különbség 2593 fő. 2016 júliusában 112 egyévesnél kisebb gyerek vesztette életét, 15-tel kevesebb, mint júniusban. Júliusban 19 433 esketést jegyeztek az anyakönyvi hivatalokban, 5808-cal többet, mint az előző hónapban. Eközben a jogerős bírói ítélettel kimondott válások száma 2069 volt, 383-mal kevesebb, mint júniusban. (Mediafax)
BukarestBEN NEM JÓ ÉLNI. Hátulról a harmadik helyet foglalja el az európai fővárosok között Bukarest abban a felmérésben, amelyben az Eurostat a lakók elégedettségét méri. A válaszok alapján Vilnius a legélhetőbb főváros (lakóinak 98 százaléka vallja ezt), de Stockholm és Koppenhága, illetve Bécs és Luxemburg is jól áll a maga 97, illetve 96 százalékával. A legkevésbé Athén lakói szeretik városukat (alig 71 százalék), Rómanak minden ötödik polgára elégedetlen, Párizs és Bukarest lakosságának 83 százaléka elégedett. Ezzel Bukarest a 31 európai város közül a 28. helyre került, még Szófia és Zágráb is megelőzi. Budapest elégedettségi mutatója 84 százalék. A felmérésben a munkaerő-piaci, oktatási, szociális-társadalmi és lakhatási lehetőségeket vizsgálták, és külön rákérdeztek a kulturális életre is, amivel a Bukarestiek 71 százaléka elégedett. Az első helyeken Bécs (97 százalék), Helsinki (94 százalék), Stockholm és Prága (90 százalék) áll, Budapest e téren 82, Szófia 70, Athén pedig 62 százalékon. (România liberă)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Mese a székely terrorizmusról
A Jobbik 2010-ben a Fidesszel együtt megnyerte a választásokat, és hívei terrorizmussal állítanák vissza Nagy-Magyarországot – ezen a ,,tényen” alapul a román vádhatóság összeesküvés-elmélete... Ráérnek a román honatyák: olyan törvényjavaslatra is van érkezésük, amely bajnoki sportversenyeken kötelezővé tenné az eddig fakultatív román himnuszt. (Miután januárban Sepsiszentgyörgyön egy női kosárlabda-mérkőzésen a Kolozsvári vendégek a román himnusz után melegíteni kezdtek, miközben a házigazdák a székely himnuszt énekelték.) Meg olyanra is, amely a közigazgatásban betiltaná az anyanyelvhasználatot, az összes etnikai jellegű szervezetet, más nyelvű (értsd: magyar) médiatartalmakat pedig csak román feliratozással lehetne sugározni.
Az év végéig regnáló Bukaresti technokrata kormány idén igyekezett visszafogni a magyarellenes megnyilvánulásokat, melyek olykor, ha a politikai érdek úgy kívánja, parancsszóra megfékezhetők. Helyi szinten azonban a hatóságok – gyakran a bíróságok és a törvények alkalmazását felügyelni hivatott prefektus közreműködésével – módszeresen figyelmen kívül hagyják a kisebbségeket védő törvényeket. Akár derültséget is kelthetne a sokszor groteszk hadakozás a magyar jelképek, zászlók, feliratok, elnevezések, utcanevek ellen, ha a Kolozsvári gyerekklinikán nem aláztak volna meg egy olaszteleki magyar kislányt hiányos nyelvtudása miatt. Vagy ha tavaly decemberben nem kellett volna félbeszakítani egy labdarúgó-mérkőzést a Bukaresti szurkolók magyarellenes megnyilvánulásai következtében. És ha nem kapott volna sok ezer lejnyi büntetést több Marosvásárhelyi, mert nem távolította el házáról az önkéntesek által kihelyezett kétnyelvű utcanévtáblákat. Az RMDSZ – az Európa Tanács kisebbségvédelmi keretegyezménye megvalósításáról szóló Bukaresti jelentést cáfoló – áprilisi árnyékjelentésében a magyarellenes megnyilvánulásokat egybegyűjtve megállapítja: Románia nem tartja be vállalásait, visszalépés tapasztalható a kisebbségi jogok alkalmazása terén, a magyarok biztonságérzete gyengült. Július végén a szövetség közzétette újabb, ezúttal a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartája megvalósításának Bukaresti jelentéséhez készített árnyékjelentését. A dokumentum lajstromba veszi a romániai magyarok nyelvhasználatát érintő jogsértő korlátozásokat: leszögezi, hogy a román hatóságok nem alkalmazzák a törvényeket, vagy ha mégis, akkor korlátozó értelemben vagy kettős mércével teszik, hogy kiiktassák a magyar nyelv használatát a közéletből.
A Marosvásárhelyi Civil Elkötelezettség Mozgalom (CEMO), illetve az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács a Székely Nemzeti Tanáccsal közösen két másik jelentést küldött az ET-nek a nyelvi charta romániai alkalmazásáról. Következtetése összecseng az RMDSZ-ével, a kisebbségi nyelvhasználatra Romániában nincs világos normarendszer, a hatóságok sokszor nem védik, hanem maguk sértik meg a nyelvi jogokat. (A CEMO egyébként – joggal – kifogásolta, hogy az Európa Tanács küldöttsége csupán Bukarestben és Konstancán tájékozódott arról, hogyan valósította meg Románia a kisebbségi nyelvi charta előírásait, az erdélyi magyarokhoz nem is látogatott el.) Mindez a megszokott erdélyi magyar siránkozásnak is tűnhetne, ha a jelentések állításait nem hitelesítené az Active Watch nevű Bukaresti civil szervezet idei beszámolója. A ,,szisztematikus és tervezett” magyarellenesség kontextusában pedig figyelemre méltó a Kézdivásárhelyi ,,terrorista” székelyek ügyében kiszivárogtatott vádirat. A petárdáikkal állítólag robbantani készülő Kézdivásárhelyi magyarok kapcsán a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Igazgatóság vádkoncepciója a Kárpát-medenceére kiterjedő, Budapestről vezérelt, irredenta magyar összeesküvést vizionál, melynek célja – első lépésként az autonómia megvalósításával – Nagy-Magyarország visszaállítása. A vád komolyságát jelzi, hogy arra a ,,tényre” épül: a vádlottakkal összefüggésbe hozott Jobbik 2010-ben a Fideszszel együtt megnyerte a választásokat. Vajon hány román olvasó néz ennek utána? Erre mondják Erdélyben is: a helyzet reménytelen, de nem komoly. Beke Mihály András(Heti Válasz)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kurkó Gyárfás: Nehéz kenyér
Kurkó Gyárfás egyetlen könyve, a népi memoárként meghatározható Nehéz kenyér 1949-ben jelent meg először. Irodalmi művek megjelenését illetően nem volt kedvező esztendő. Akkortájtól Romániában, akárcsak egész Kelet-Európában, a politikai látószögek hosszú időre felülírták az irodalmi szempontokat.
Kurkó Gyárfás számára különösen rosszul végződött első és utolsó könyve megjelenésének éve, novemberben letartóztatták és koholt vádak alapján elítélték; a börtönből csak tizenöt esztendő múlva, fizikailag és szellemileg megtörve szabadult. Nem mintha addig is kényeztette volna a sors. 1938 után a betiltott MADOSZ vezetőjeként illegalitásba kényszerült, majd átélt egy letartóztatást és internálást (1940, Caracal), minekután a román hatóságok kitoloncolták az országból, de a magyar állami szervek visszaadták Romániának. Az Antonescu-diktatúra idején Brassóban raboskodott. Politikusi pályafutása buktatókkal volt tele. 1944 előtt főként baloldalisága volt szálka nemcsak a román hatalom, de az itteni magyarság jobboldali beállítottságú politikusai szemében is, a második világháború után a romániai magyar iskolahálózat és művelődési intézmények védelmében, a nemzetiségi létfeltételek kiépítésében végzett munkája zavarta az akkori hatalmat, szolgáltatott okot hosszú bebörtönzéséhez.
A szovjet segítséggel megerősödő, majd hatalomra kerülő kommunista vezetés akkoriban sokakban ébresztett indokolatlan reményt a nemzetiségi kérdés kielégítő rendezését illetően. A politikailag naivakat a rendszer felhasználta külföld felé mutatott imázsához, majd gátlástalanul megszabadult tőlük. Mondják, életének első tíz esztendeje meghatározza az ember látásmódját, jellemét. A Nehéz kenyér már azért is érdekes könyv, mert betekintést enged a politikus Kurkó gyermekkorába. De több ennél. Szociográfusi pontossággal ad hírt egy olyan világról, amelyet a székelységről írók addig ritkán és felületesen érintettek. Nadrágszíjnyi földeken gazdálkodó sokgyermekes székely családokról van szó, ahol már a kisgyermek is nap mint nap felnőttnek való munkát végzett, mégsem tudtak egyről kettőre jutni, a mindennapi betevő előteremtése is folytonos gondot jelentett. Bár néha úgy említik a Nehéz kenyeret, mint ami nélkülözi a Tamási Áron-féle tréfás élcelődést, azért Kurkó Gyárfás önéletírásában is találni humort. Igaz, nem könnyed, mintegy furfangos elmegyakorlatként bemutatott humorról van szó, hanem darabosabbról, vaskosabbról. A székely humor skálája amúgy is széles, a baráti, finom élcelődéstől egészen a durva szívatásig terjed. Beleférnek tettlegességig fajuló, csak távoli esztenákon, férfiak között megengedhető durvább huncutságok is, mint például a beccselés (172. oldal). Nem utolsósorban említhető a könyv érdemei között a hiteles székely nyelvezet. Csíkszentdomokos székelysége szólal meg a lapjai között, ismételten ámulatra késztetve az olvasót az örökös csoda előtt, ami nem más, mint a székely-magyar nyelv. Molnár Vilmos
SZÉKELY KÖNYVTÁR, Hargita Kiadó, 2015
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)