A Demokrata Párt (PD) és a Liberális Demokrata Párt (PLD) az európai parlamenti választások „környékén, vagy azok után” írja alá a két alakulat közti együttműködési megállapodást azt követően, hogy a demokraták bíróság előtt érvénytelennek nyilvánítják a D. A. Szövetség protokollumát – jelentette be Emil Boc, a PD és Theodor Stolojan, a PLD elnöke. Június 18-án Emil Boc és Theodor Stolojan bejelentette, hogy benyújtották az egészségügyre vonatkozó, a kormányt elmarasztaló indítványukat. Röviddel ezután Mircea Geoana, a Szociáldemokrata Párt (PSD) vezetője is bejelentette hasonló szándékát. /Együttműködési megállapodást ír alá a PD és a PLD. Egyszerű indítványok a Tariceanu-kormány ellen. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 19./

Visszautasította a képviselőház jogi bizottsága azt a konzervatív párti törvénytervezetet, amelynek célja a román állampolgárság megvonása mindazoktól, akik nem tudnak vagy nem akarnak megtanulni románul. „Azon túl, hogy alkotmányellenes, tisztességtelen is egy ilyen tervezet” – mondta Tamás Sándor háromszéki képviselő. /Röviden. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 19./

Az Alkotmánybíróság tagja lett Puskás Bálint Zoltán szenátor, a szenátus június 18-án elfogadta el az RMDSZ javaslatát. Puskás Kozsokár Gábort váltja fel az Alkotmánybíróságban. /Röviden. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 19./

Traian Basescu államfő június 19-én aláírta Borbély László ideiglenes kinevezését Nagy Zsolt távközlési és informatikai miniszter helyére, akit az államfő múlt hét elején függesztett fel tisztségéből. Borbély László fejlesztési, középítkezési- és lakásügyi miniszter ideiglenes kinevezését a miniszterelnök javasolta. „Mindenképpen átmeneti kinevezésről van szó, az igazságügynek 45 nap alatt tisztáznia kell, hogy befejezi-e az eljárást, vagy nem Nagy Zsolt ellen”, mondta Borbély. A miniszteri tisztség ideiglenes átvétele nem jelenti azt, hogy Borbély Lászlónak le kell mondania a fejlesztési, közmunka- és lakásügyi tárca éléről. /Borbély László az ideiglenes távközlési miniszter. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 20./

A külföldön – elsősorban Afganisztánban és Irakban – állomásozó román csapatok és a román–orosz katonai viszony képezte a fő témáit Teodor Melescanu védelmi miniszter meghallgatásának a szenátus védelmi, közrendfenntartási és nemzetbiztonsági bizottsága előtt. A tárcavezetőt azt követően kérették a honatyák elé, hogy Romániában de Oroszországban is visszhangot keltett egyrészt a román csapatok Irakból történő kivonására, másrészt a közös román-bolgár-orosz-amerikai hadgyakorlatra tett javaslata, amelyet, nagyrészt a romániai felháborodás nyomán később a visszavonásig „árnyalt”. A védelmi ügyek korábbi vezetője, a demokrata párti Sorin Frunzaverde az orosz csapatokkal való közös hadgyakorlat ötletét „furcsának” és „időszerűtlennek” minősítette. Traian Basescu államfő a Grúziát, Ukrajnát, Azerbajdzsánt és a Moldovai Köztársaságot magában foglaló szervezet, a GUAM bakui értekezletéről hazatérve kifejtette, Románia támogatja a békekezdeményezéseket, és szükségesnek tartja az európai hagyományos fegyverzetek csökkentésére vonatkozó egyezmény gyakorlatba ültetését – de csak azt követően, hogy Oroszország kivonja csapatait a Moldovai Köztársaságból és Grúziából. /Bogdán Tibor: Vallatták” az oroszbarát Melescanut. = Új Magyar Szó (Bukarest), jún. 20./

Az oktatási tárcának külön belső szabályzatot kell kidolgoznia az iskolákban használatos vallási jelképekről – utasította el a Bukaresti Ítélőtábla a Tanügyminisztérium beadványát, amelyben az megfellebbezte az Országos Diszkrimináció-ellenes Tanács (CNCD) döntését. A CNCD kérte az ikonok és más vallási jelképek mellőzését a tanintézetekből, illetve hogy ezeket csak a hittanórákon használják. Schuller Hajnal, a Pázmány Péter Római Katolikus Gimnázium igazgatója kifejtette: „Felekezeti iskolaként természetesen minden osztályteremben elhelyeztünk egy keresztet. Úgy vélem, ha a világi tanintézetek, illetve osztályok a kereszténységhez való tartozásuk kifejezéseként keresztet akarnak tenni a falra, akkor ezt nem szabad korlátozni. Ám rendeletben előírni sem feltétlenül szükséges”. /N. -H. D. : Ki az ikonokkal az iskolából? = Szabadság (Kolozsvár), jún. 20./

A katonai ügyészségre fogják behívni meghallgatásra Ion Iliescu volt államfőt, akit az 1990. június 13–15. közötti bányászjáráskor meghalt négy ember ügyében gyanúsítanak. Gyanúsítottként kezelik Mihai Chitac tartalékos tábornokot, volt belügyminisztert, Gheorghe Andrita szintén tartalékos tábornokot, a volt belügyminiszter helyettesét, továbbá Calin Traian Stefan, Costea Dumitru és Constantin Vasile tartalékos rendőrezredeseket. 1990. június 13-a és 15-e között Bukarestben hat személyt megöltek, több tízet megsebesítettek, megrongáltak több pártszékházat, intézmények, valamint a rendőrség épületét. Az ügyészek megállapították, hogy a halálesetekért a belügyminisztérium akkori vezetői felelősek, a bűncselekmények pedig magukba foglalják az államhatalom és nemzetgazdaság aláaknázását, a szabadságtól való jogtalan megfosztást és emberiség ellen elkövetett bűntettet. Ion Iliescu szerint mindeddig egyetlen cselekményt sem közöltek vele, amelyek valamilyen formában vád alá helyeznék. Meggyőződése, hogy annak idején helyesen cselekedett. /Kihallgatják Iliescut a bányászjárás ügyében. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 20./

A vidéki iskolákban jobban látszik a magyarság fogyása. A falusi iskola fokozatosan kiürül, a másfél évtizede visszaperelt, újjáépített tantermekben csak lézengnek a gyerekek. A falvakban ott a felújított templom ajtaján cédula, melyik portán kérhetik el a kulcsot az érdeklődő turisták. A tanári szobák is megváltoztak. Azelőtt kis értelmiségi körök voltak, most városról kijáró alkalmazottaknak munkahelye. Lehet erőn felül új iskolákat építeni, adakozni nemes célokra, számítógépekkel telerakni a tantermet, szavalni Reményiket, Wass Albertet az egyre magasabb átlagéletkorú, népnemzetben aggódó hallgatóságnak. /Krbesz János: Mi lesz a mi iskolánkkal? = Új Magyar Szó (Bukarest), jún. 20./

Az elmúlt hetekben Kolozs és Bihar mellett Kovászna, Hargita és Maros megyében kampányolt a kolozsvári rendőriskola annak érdekében, hogy minél több magyar anyanyelvű fiatal jelentkezzen az idei felvételi vizsgára. A 150 meghirdetett helyre – nemzetiségtől függetlenül – máris 2300-an nyújtották be jelentkezésüket, és a határidő csak a jövő hét végén jár le. A túljelentkezés a magyar anyanyelvűek számára jelent hátrányt, hiszen a bejutásért többek között román nyelvtanból kell jobbaknak lenniük, mint a román anyanyelvűeknek. 2004-ben megszületett a kolozsvári Rendőrképző Iskola, amelyen évről évre több a magyar fiatal, bár összességében arányuk továbbra is rendkívül alacsony. A kolozsvári rendőrképzőben – kormányhatározat alapján –idén először különítettek el helyeket kisebbségeknek: a romák képviselői 5 helyet pályázhatnak meg. /Balázs Bence: Székelyföldről toboroz magyar fiatalokat a rendőriskola. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 20./

A Magyar Ifjúsági Szervezetek Szövetsége (MISZSZ) június 14–17. között Nagybányán immár második alkalommal szervezte tavaszi műhelytáborát. A Felsőbányai MADISZ és a Nagybányai Ifjúsági Alapítvány társszervezésében lezajlott találkozón a MISZSZ tagszervezeteinek képviselői többek között pályázati menedzsment és szervezeti hálózatépítés képzésen, valamint számos alkotó jellegű műhelymunkában vettek részt. A magyarországi partnerek európai uniós pályázati tapasztalataikat ismertették. /Műhelytábor kies vidéken. = Nyugati Jelen (Arad), jún. 20./

Megrendezték az V. Pókai Napokat. Ferenczi György Csaba lelkipásztor mondotta: „Póka közössége megérdemli ezt az ünnepet, mert az utóbbi hetekben nagyon sokat dolgozott, fáradott”. Elhangzott Szöllősi Árpád, a Póka-monográfia társszerzőjének valamint Horváth Loránd torontói nyugalmazott lelkésznek az előadása. A pókai asszonyok kézimunka-kiállítása sikeres volt. Fogy a falu lakossága, nincsenek munkahelyek, nincs rendszeres buszjárat. Pókán 375 tagú a református gyülekezet. Id. Tolvaly Ferenc, a Póka-monográfia szerzője szerint a falu kezd érdekessé válni, sokan vásárolnak itt házakat. /Antalfi Imola: Ünnep a Mezőség egyik kapujában. „Póka népe sose feledje, honnan indult”. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 20./

A székelyudvarhelyi Városi Könyvtár a vakáció idején is tart rendezvényeket. A könyvtár kölcsönzőrészlegén napi kétszáz körüli a látogatók száma, akiknek 50–60%-a iskoláskorú. Az olvasóteremben, illetve a látvány- és hangzóanyagrészlegen is megfordul mintegy napi 100–150 látogató. Továbbra is működik szerda esténként a filmklub. /Antal Ildikó: Vakációs program az udvarhelyi könyvtárban. = Hargita Népe (Csíkszereda), jún. 20./

Háború a háború után – ez a címe annak a kiállításnak, amelyet a budapesti Hadtörténeti Múzeumban nyitottak meg, és amely egy olyan háborúról szól, amiről eddig csak nagyon kevesen tudtak. A második világháború után, 1944 és 53 között a litvánok kitartó ellenállást szerveztek a szovjet elnyomás ellen, erről szól a megnyitón bemutatott dokumentumfilm is. A szovjet hatóságok olyan sikeresen titkolták el ennek a háborúnak a tényét, hogy arról évtizedekkel később sem tudtak. Az első híradások nyugat felé 1947–48-ban jutottak el, amikor ennek a függetlenségi mozgalomnak több képviselője nyugatra szökött, és különféle dokumentumokat – a szovjet megszállásról, az NKVD-s alakulatok atrocitásairól és a deportálásokról – vittek magukkal. A dokumentumok: az akkori illegális sajtó, szamizdat kiadás Litvániában. Másrészt rengeteg fénykép készült, a lakosság óriási többsége támogatta ezt a partizánmozgalmat. A litván ellenállás több fázisban zajlott. Az első 1944-től 46-ig. Ez volt a legaktívabb szakasz. Ebben körülbelül 10 ezer ember vesztette életét. A következő nagy szakasz 1946-tól 48-ig tartott, amikor a különböző, szinte független partizáncsoportok megpróbáltak egységesülni. 1949 februárjában hozták létre a különböző partizánszervezetek kongresszusát, és egységes vezetést alakítottak ki. Lényegében ekkor hozták létre azokat a katonai körzeteket, amelyek alapján szervezett, egyenruhás, rangjelzésekkel ellátott mozgalommá alakult át. Ez az első igazán nagy csapásoknak az időszaka, mert tömeges deportálással válaszoltak a szovjet hatóságok. A harmadik szakasz a leágazó szakasz, 1948-tól 53-ig tart, amikor lényegében 2–3 ezer ember maradt, ők kitartottak az erdőkben, földbe ásott bunkerekben. Különböző adatok vannak: 118 ezertől 130–140 ezer embert ért megtorlás. Különböző kimutatásokat lehetett olvasni: 1953-tól 55-ig a lakosság tíz százalékát érte Litvániában különféle megtorló intézkedés, deportálás, börtönbe vetés, bírósági ítélet. /Litván ellenállás. Egy háború, amiről nem tudott a világ. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), jún. 20./

Néhány évvel ezelőtt sorozatosan jelentek meg ügynöklisták Budapesten. Sokaknak feltűnt, hogy az első ügynöklistán szinte csak jobboldaliak szerepeltek: püspökök, papok, közéleti személyiségek. Az áldozatok, akiket beszerveztek, vagy megpróbáltak beszervezni, de mégsem sikerült. Nem jelentek meg ezen a listán azok, akik működtették a rendszert. Vajon miért? Kiszely Gábor történész, aki könyvet írt az ÁVH, a terrorszervezet történetéről, leszögezte: „egyetlenegy ügynöklista sem jelent meg. Szó sincs ügynöklistáról. Pusztán egy manipulatív szándékkal feldobott névsorról, amit nem nevezek ügynöklistának. Ilyen listát ugyanis bárki készíthet. ” „ Igazi ügynöklista nem látott napvilágot Magyarországon, annál inkább egy manipulatív, hírhedt lista, amelyet a közvélemény Antall-listának nevez. ” Ezen a listán szerepelnek valódi ügynökök, és olyan emberek, akiket be akartak sározni. Furcsa, hogy sokaknak, akik valóban együttműködtek a titkosszolgálattal, hiányzik a neve. Ez a lista tehát rágalomhadjárat, méghozzá alvilági módszerekkel. Sikerült elhitetni a közvéleménnyel, hogy ez ügynöklista. Kiszely elmondta, igaz, hogy a rendszerváltáskor az elvtársak iratokat égettek, de gondosan ügyeltek arra, hogy az elégetett iratok tartalmát rögzítsék mágneses szalagon vagy már számítógépen. A megsemmisített listák valamilyen formában továbbélnek, ezt biztosra vehető. Hogy ezek hol találhatók? Kiszely nem tartja valószínűnek, hogy ez a jelen titkosszolgálatoknál van, amelyek közül egyik sem jogutódja a feloszlatott III/III-nak. Hogy ezek a III/III archívumában találhatók, megint csak vélelmezhető. Azonban ez nem kutatható. A munkásőröknek és a párttagoknak kötelességük volt rendelkezésre állni informátorként. Érdekes: azt a témát, hogy vajon mennyiben volt segítőtársa a Munkásőrség a III/III-nak, soha senki még nem kutatta. Sokan dolgoztak úgy, mintha beszervezett ügynökök lennének, csak később szépen el lehetett tűnni, mert sehol nem regisztrálták őket. Kérdés: vajon hová kerültek a titkosszolgálattól elbocsátott emberek, kit integráltak közülük más titkosszolgálatokba mint szakembert. Hogyan kerültek ezek a tisztek a gazdasági életbe, hogyan találták meg ismét a kapcsolatot egymással? Erre sincs konkrét bizonyíték. A lehallgatást a BM III/IV-es részlege végezte. Ezek az iratok ma is nemzetbiztonsági rizikót, kockázatot jelentenek, tehát nem kutathatók. Egy lehetősége van a kutatónak: az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárába, az archívumban több kilométeren keresztül rághatja át magát az aktákon: ki mindenkit hallgattak le? Többtízezer embert hallgattak le, volt, akit csak időlegesen hallgattak le, aztán leszerelték nála a készüléket, majd a poloskarendszert rárakták másra. Elképzelhető, hogy egyes elbocsátott III/III-asoknál maradt lehallgató készülék. Hogy ezek a csoportok kiknek ajánlhatták fel szolgálataikat, és esetleg dolgoztak tovább illegálisan, ez nem bizonyítható. Az elmúlt években lejárattak közéleti személyiségeket, például Kondor Katalint vagy Kaposvár polgármesterét. /Frigyesy Ágnes: Hamis ügynöklisták a jobboldal lejáratására? Beszélgetés Kiszely Gábor történésszel, a Terror Háza szakmai igazgatójával. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), jún. 20./

Duna-menti közös történelmünk máig is legérzékenyebb fejezete 1848-49. Köztéri tábla hirdeti Kolozsváron, a Biasini-ház falán, Petőfi Sándor emléktáblája alatt 1848-49 román áldozatainak állítólagos mérlegét: 40 000 halott, 240 felégetett és elpusztított falu. Ezt a magyar nemesi önkény számlájára írják (különben egész nemzetként is megkapjuk a magunkét, például Baba Novac szobrának uszító feliratán). Ezzel szemben az osztrák császári felmérések szerint a román áldozatok száma 4425 fő. 1857-ben, egy másik statisztika szerint 5405 személy. Utóbbi forrás 18 ezer főre becsülte Erdély lakosságának a teljes veszteségét. Összesen 18 ezer áldozat, csatákban és csatákon kívül, ebből 40 ezer román! És ezt 2007 nyarán, Kolozsváron szó nélkül tudomásul vesszük. Nem hivatkozunk bécsi, pétervári, pesti és hazai levéltárak anyagainak az összevetésére. Egy szava sincs hozzá a „jogvédő” politikának, vállukat vonogatják a megszólított civil szervezetek: „nem jött el még erre az idő”. A július elejére esedékes román-magyar konzultáció napirendjén az ilyen köztéri feliratok eltávolítása még véletlenül sem szerepel. /Krajnik-Nagy Károly: Itt az idő! Vagy ráérünk arra még? = Erdélyi Napló (Kolozsvár), jún. 20./

”Hogy mi történt 1956-ban? Hogy mi történt? Megkérdeztem az embereket. Tégedet, őt, őket. Titeket kérdezlek meg, nemzettársaim. Titeket, magyarokat itt és ott, szerte a nagyvilágban. Mert ötvenhat általad, általam, általunk, általatok vált sorsunk részévé. ” Ez áll a fenti alcímmel napvilágot látott ‘56-os könyv, Gazda József A Tűz októbere – 1956 magyar sorsokban /Püski Kiadó, Budapest/ címet viselő könyvében, melyet a kolozsvári Bulgakov kávéházban mutatott be június 29-én Benkő Levente. Gazda József nemcsak a kárpát-medencei ‘56 kronológiáját tekinti át részletesen, hanem el is helyezi térben és időben az eseményeket. Végigkíséri, hogyan roppantották össze a magyarság gerincét a XX század második felében. „Alulnézetből” mutatja be a forradalom és szabadságharc eseményeit és a kommunista diktatúrát, azaz „oral history”-val egészíti ki a krónikát, a levéltárakból hiányzó történeteket és sorsokat ismertet. „Bár a vallomás-mozaikkockákat igyekeztem a történések időbelisége és színhelye szerint egybefűzni, e könyv célja elsősorban mégsem ezerkilencszázötvenhat eseményeinek a dokumentumszerű, hiteles felidézése. Inkább egy nagy betekintés a lelkek birodalmába. Egy nagy betekintés azokba a sorsokba, melyek valamiképpen ötvenhat függvényében alakultak, formálódtak” – mutatta be a könyvet maga az író, aki nemrégen ünnepelte hetvenedik születésnapját. A most bemutatott közel hatszázötven oldalas könyv háromszáz egykori 56-os sorsát ismerteti (megszólal köztük Wittner Mária és Rácz Sándor is), ezen történetek begyűjtéséhez a fél világot bejárta a kutató, azokat a helyeket, ahol elűzött szabadságharcosaink élnek. Gazda József keserűen jegyezte meg: magyarnak lenni csak a Kárpát-medencében jelent hátrányt vagy szégyent, legfőképpen a Csonkaországban. Könyvének előszavában így ír a szerző az 56-osokról: „A nemzet története: szenvedések története. De e szenvedések nélkül mit érne a lét? Mit érne a nemzet? A magyar lét részévé vált történelme során a szenvedés. Ti sem voltatok különbek, kedves barátaim, ti, e könyvben megszólalók, mint a tatárjárás korának népe, mint a török hódoltság korának a népe, a nagymajtényi síkon letört zászlónak a népe. Mint Kossuth és Széchenyi népe. Mint Trianon népe. Néha felemeljük a fejünket, felkelünk a szenvedések ellen, és szenvedéssel fizetünk érte. És mégis: mennyivel szebb így, mint sorsunkba beletörődve élni. Valahogy így tudtunk megmaradni is. ” /Bagoly Zsolt: Gazda József, megmaradásunk krónikása. 1956 magyar sorsokban. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), jún. 20./

Furcsa cikkek sorozata jelenik meg a bukaresti román sajtóban. Traian Ungureanu írta a minap a Cotidianulban, hogy „friss projektre van szükség”, amelynek kezese Traian Basescu legyen. Vladimir Tismaneanu pedig úgy fogalmazott, az új politikai erő „a harmadik köztársaság szövetsége” kellene hogy legyen. A Traian Basescut tömjénező, Gabriel Liiceanu köré csoportosult bukaresti értelmiségiek támogatják az új politikai mozgalom létrehozását. A Basescu testére szabott új alkotmányt Vladimir Tismaneanu politológus és Gabriel Liiceanu filozófus vezetésével dolgozná ki a szóban forgó értelmiségiek csoportja. Liiceanu kijelentette: Romániában az elnöki rendszert kell meghonosítani, s nem kell félni attól, hogy ez esetleg diktatúrához vezetne, mert ez a mai Európában már elképzelhetetlen. Az alapelv egyszerű: egy nemzet, egy párt, egy führer. Orbán Viktor polgári körös populista politikai tervéből merítenek ezek? – kérdezte Tibori Szabó Zoltán. /Tibori Szabó Zoltán: Jön a populista köztársaság? = Szabadság (Kolozsvár), jún. 21/

Ercsey-Ravasz Ferenc, a Szabadság munkatársa panasszal fordult az Országos Diszkriminációellenes Tanácshoz a „Vasutas Hangja” (Vocea ceferistului) nevű obskurus kiadvány március 27-i keltezésű számában megjelent Florin Ardeleanul „Mit akarnak a székelyek? Mi nem tetszik nekik? Azt tanácsolom, hogy maradjanak csendben!” című cikke ellen. A cikk gyűlöletre-erőszakra uszítva nyíltan támadja a magyarságot. Kifejti, hogy a szent román földre jöttek Attila jövevényei, a pogány vallású, istenfélelem nélküli, anyátlan-apátlan nép. Rosszlelkű, gonosz semmirekellő nép, mindenhonnan elűzték őket, de a toleráns és istenfélő románság befogadta őket. Egy részünk itt telepedett le, a többi elment az ördögbe (sic!) a pannon síkságra, amelynek egy része szintén a románoké volt. A székelyek a románok torkára teszik a kést, és el akarják űzni a románokat. Autonómia kell nekik, a pénzt pedig Bukarestből kapják. A cikkíró megrótta az 1990 utáni kormányokat, amiért megengedték, hogy ide jusson a helyzet. A cikkíró mondata kimeríti a Büntetőtörvénykönyv néhány cikkelyét: „vajon miért nem adunk nekik néhány bombát, négyzetméterre számítva, hogy nyugtassuk meg őket?” Azt javasolta, hogy kerítsék be a magyarokat, hogy csak útlevéllel, 600 eurós, tíznapos vízummal mehessenek Romániába. A holokauszt borzalma után a xenofóbia egy bizonyos hangnemet már nem engedhet meg magának. A Szabadság munkatársa reméli hogy az Országos Diszkriminációellenes Tanács megteszi a kötelességét, fellép az ilyen sorok szerzője ellen és a lap ellen. /Ercsey-Ravasz Ferenc: Illetékesek, figyelem! = Szabadság (Kolozsvár), jún. 21/

Június 21-én kezdődik Kisvárdán a XIX. Határon Túli Magyar Színházak Fesztiválja. A június 21-e és 30-a közötti magyarországi rendezvényen 26 előadást láthat a közönség négy szomszédos ország, Románia, Szerbia, Szlovákia és Ukrajna 14 magyar színházának, továbbá a kolozsvári és a marosvásárhelyi egyetem, valamint az Újvidéki Színművészeti Akadémia művésznövendékei előadásában. A június 21-én tartandó ünnepélyes megnyitó után a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata Gombrowitz Yvonne, burgundi hercegnő című darabját mutatja be. /Köllő Katalin: Rajtol a kisvárdai színházfesztivál. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 21/

Lesújtó cikket közölt a Romania Libera június 18-i számában Tom Gallagher, a nagy-britanniai Bradford Egyetem Etnikai Konfliktusok és Béke (Ethnic Conflict and Peace) tanszékének vezetője, akinek szakterülete a délkelet-európai posztkommunista államok fejlődése, és rendszeresen látogat a régióba. Az RMDSZ alkonya című írásában kifejtette: az RMDSZ veszélyesen kezd hasonlítani az olyan nacionalista mozgalmakra, mint amilyenek Milosevics idején Szerbiában voltak. Szerinte az RMDSZ hanyatlása nyilvánvaló. A szervezetet hataloméhes érdekcsoport irányítja. A szerző elismeri, 1990-ben még progresszív közép-európai politikai erőként írta le a szövetséget, mely elkötelezte magát amellett, hogy a román politikai élet dzsungelében rendet teremtsen. 2003-ban jött rá tévedésére, amikor Frunda György mindenféle zavaros kifogással állt elő, mondván, a politikai elit vagyonának független vizsgálata fölösleges. /Hírsaláta. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jún. 21./

Gyurcsány Ferenc kormányfő Brüsszelben Magyarország és a közép-európai térség helyzetét elemezve elmondta: közös illúzió volt, hogy a kommunista múltból a demokratikus jelenbe vezető átmeneti időszak könnyebb és rövidebb lehet. Gyurcsány brüsszeli előadásával egy időben kiderült, hogy a kormányfő: a Magyar Köztársaság egyik legrangosabb kitüntetésére javasolta elődjét, az 1956-ban a magyar forradalom vérbe fojtásában segédkező karhatalmista, pufajkás Horn Gyulát. „Na és?” – lehetne mondani Horn szállóigévé vált, pufajkás múltját firtató kérdésre adott válaszát. „Na és?” – tenné fel a kérdést Horn elvbarátja, Ion Iliescu is, aki szintén a törvényes rend védelmére hivatkozva hívta be 17 évvel ezelőtt Bukarestbe a bányászokat. Gyurcsány Ferenc sohasem fogja megérteni, hogy a Horn és Iliescu okozta traumákat – többek között a bábáskodásuk alatt 1996-ban megszületett román–magyar alapszerződést – a két ország társadalmának jelentős része nem képes megemészteni, írta a Krónika. /Rostás Szabolcs: Illúziórombolók. = Krónika (Kolozsvár), jún. 21./

A Romániában már több mint egy évtizede kutató magyar történész, Varga Andrea azt kéri, hogy rehabilitálják az 1956-os magyarországi forradalom egykori romániai szimpatizánsait, elítéltjeit és kivégzettjeit. Emlékeztetett arra, hogy június 26-án lesz Teodor Margineanu, a 25 éves „ismeretlen hős” kivégzésének ötvenedik évfordulója. Margineanu 1956-ban a Szabad Európa Rádió kommentárjait hallgatta az eseményekről, ő is hasonló mozgalomról álmodott. Rábeszélte tizenkét sorkatonatársát és a helyi tanítónőt, hogy forradalmi tanácsot hozzanak létre. Úgy gondolták, hogy december 19-ről 20-ra virradó éjjel maguk mellé állítják a besztercei borgóprundi laktanya tisztjeit, majd az ottani páncélos hadosztályt is. Kolozsvárra tankokkal vonultak volna be, hogy az egyetemistákat és a környékbeli parasztságot is szolidaritásra bírják. A hadnagyot 1957. június 26-án a román kommunista igazságszolgáltatás kivégeztette. Varga Andrea szerint erről a hősről és romániai sorstársairól semmit sem tudnak Magyarországon és Romániában az emberek. /Román ötvenhatosok rehabilitálását kérik. = Új Magyar Szó (Bukarest), jún. 21./

Háromszék egykori és főleg mai hírességeinek számbavétele folyik a Háromszéki Magyarok Világtalálkozója (2007. augusztus 17-20.) előkészítése ürügyén. Sylvester Lajos tapasztalhatja, „milyen keveset tudunk egymásról, illetve a Kárpát-medencébe és a nagyvilágba szétszóródott földijeinkről”. Hetekkel ezelőtt vette észre, hogy az árapataki születésű Dávid Gyula szerkesztő, irodalomtörténész, sokkönyves szerző, vagy a nyujtódi származású Antal Árpád kiváló egyetemi tanár kimaradtak a háromszékiek névsorából. Hiába az újság, a rádió, a televízió, az internet, ha nincs a közösségnek olyan szellemi mindenese, aki nyilvántartsa az értékteremtő elszármazottakat. Vannak még, akik figyelnek az értékekre, Kisborosnyón Damó Gyula tanító vagy Szentkatolnán Bakk Pál és dr. Borcsa János, Uzonban Széplaki Károly és társai mindig segítenek, ha nevezetes évforduló következik. Komollón többen is elújságolták, hogy falujuk szülötte, dr. Dimény Imre (sz. 1922. szept. 3.), a Magyar Tudományos Akadémia tagja, a debreceni, a gödöllői és a Pannon Agrártudományi Egyetem díszdoktora, az agrárökonómia nagy hírű szaktudósa, professzor emeritus, volt mezőgazdasági miniszter az idei március 15-én Széchenyi-díjat vehetett át Sólyom László köztársasági elnöktől. A Széchenyi-díjas professzor emeritus tizenhat gyermeket szülő komollói édesanya családjából származik. (Ma már van olyan falu, amelynek az összlakossága ennyi.) Dimény Imre 1945-ben agrármérnöki diplomával kiment Magyarországra, 1951-ben bekerült a minisztériumba. 1954-ben Debrecenbe ,,száműzték”, de egy év múlva újra Budapestre hívták. 1967-ben ő lett a mezőgazdasági miniszter. 1975-ben mint a mezőgazdasági reformok egyik motorját távolították el ― későbbi pályájának alakulását tekintve a legjobbkor ―, ettől kezdve tudását az egyetemi oktatásnak, oktatásszervezésnek és a tudományos munkának szentelte. Dimény Imre önkritikus. Az erőszakos téeszesítések, padlásseprések időszakáról mondta: Bár nem azonosult a történtekkel, keveset tett ellenük. /Sylvester Lajos: Dr. Dimény Imre az asztalfőn (Széchenyi-díjas professzor emeritus). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jún. 21./

Június 18-án Kolozsváron, a Reményik Sándor Galériában bemutatták a 111 vers erdélyi költőnőktől című kötetet és Szász István Tas Beszédes hallhatás Avagy három Hitel és ami utána következett című, a kolozsvári Hitel című folyóirat történetét feldolgozó kiadványt, a Kriterion Könyvkiadó szervezésében. Az antológia szerkesztője Egyed Emese, a verseket Katona Éva válogatta. Szász István Tas szülei adtak otthont annak idején a Hitel szerkesztőségének. /(köllő): Versantológia és Hitel-történet. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 21/

A Magyar Polgári Szövetség alelnöke, Tőkés András sajtótájékoztatón kijelentette, hogy elhamarkodottan állít polgármester-jelöltet a marosvásárhelyi RMDSZ. Erre az európai parlamenti képviselőválasztás után kellene sort keríteni. Ha az MPSZ-nek sikerül bejegyeztetnie magát mint pártot, saját jelöltet indít és szorgalmazza az előválasztást. Tőkés András elmondta, nem akarják befolyásolni a választmány döntését, de tartanak attól, hogy az RMDSZ csúcsvezetésének akarata érvényesül, Borbély Lászlót jelölik polgármesternek. Az MPSZ aláírásgyűjtése a szövetség pártként való bejegyzésére július 16-ig tartanak, ha eddig az időpontig nem sikerül összegyűjteni minden megyéből a törvény szabta aláírásszámot, Tőkés András szerint a szervezet vezetése lemond. Az MPSZ nem szeretné, ha megismétlődne a 2004-es választás, amikor Tőkés András szerint Kelemen Atillát jelölték, aki „nem igazán akart nyerni, csak felszínes kampányt folytatott”, és „nem is volt igazán alkalmas jelölt”. /(antalfi): Az MPSZ szerint az RMDSZ elsieti a polgármesterjelölt-állítást Marosvásárhelyen. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 22./

Évfordulós tisztelgések, kiállítások és emlékkötetek, konferenciák és koszorúzások évada volt a 2006-os év. A kései utókor tud majd pontos adattárat készíteni a történések és emlékezések teljes köréről. Láthatóvá válik viszont a hiányérzetek lajstroma, az elmulasztott gesztusok univerzuma. A határon túliak 1956–61-es felelősségre vonásáról, meghurcolásáról van szó. Magyarokról és szlovákokról, lengyelekről és románokról, csehekről és ukránokról egyaránt. Romániai látogatása során Sólyom László köztársasági elnök is kitüntetésben részesített három magyar és két román résztvevőt, koszorúzott a snagovi emlékhelyen, találkozón vett részt Kolozsvárott az ‘56-os tetteikért elítélt öregekkel vagy az egykor vád alá helyezett és azóta föl sem mentett más szereplőkkel. A rehabilitálás csupán formális gesztus. Akit életfogytiglan meghurcoltak, annak a rehabilitálás iránti bizalma, ellátottsága dokumentumokkal egyenes arányban csökken a hátrányos helyzetben eltöltött évtizedekkel. Akinek családtagját megvádolták, lecsukták, megkínozták, esetleg kivégezték, lelkiállapota miatt esélytelen szembeszállni a képviseleti intézmények adminisztrációjával. Azoknak, akik ez életutak krónikásai, dokumentátorai, nem lehet megpihenniök. A magyar–román kétoldalú kapcsolatformálás intézményes világában is ki kellene alakítani a közös, munkamegosztásra épülő partnerkapcsolatokat. Voltak kiállítások, kötetek születtek, de ez nem elég. Az egykor megkapott szolidaritást viszonozni kellene. Mert ami román volt a tettekben, kiáltványokban, utcai harcokban és megtorlásban, az nem kis hányadában mégiscsak magyar volt. Egyetemes érték. /Varga Andrea történész: Mitől román, ha magyar? Mert egyetemes? = Krónika (Kolozsvár), jún. 22./

A Nagyenyedi Református Egyházmegye szervezésében június 20–21-én Magyarigenben és Nagyenyeden tartotta évi közgyűlését az Erdélyi Református Egyházkerület. Hagyományként az egyházkerület évről évre más helységben tartja éves számadását és onnan bocsátja útjukra ifjú lelkészeit is. Ez alkalommal a magyarigeni műemléktemplomban tartott ünnepi istentiszteleten 17 pap esküdött fel a szolgálatra. “Erdélyi sorsunk jelképe ez a templom” – mondta Tonk István, az Erdélyi Református Egyházkerület főgondnoka. A pályájukat kezdő lelkészek szembesülhetnek a rideg valósággal, hogy egy fogyó nép apadó gyülekezeteinek gondozását vállalták. Magyarigen 1781–1783-ban épült barokk stílusú templomának gyülekezetét jelenleg a lelkész 5 tagú családja és 4 híve adja. Kató Béla főjegyző kiemelte, jelezni akarták, hogy az egyházban nincs tömb és nincs szórvány, nem mondanak le senkiről és semmiről. Az esküt tevő lelkészeket Pap Géza püspök mutatta be a közgyűlésnek. /Takács Ildikó: Papszentelés az Erdélyi Református Egyházkerületben. = Nyugati Jelen (Arad), jún. 22./

Június 5-én volt huszonhárom éve, hogy az akkori hatalom össztüzet indított Háromszék zömében magyar vezetői ellen. 1982 augusztusában a bukaresti Sport-Turisztikai Könyvkiadó megjelentette Ion Lancranjan Cuvant despre Transilvania /Beszéd Erdélyről/ című könyvét, melyben a szerző nyílt támadást intézett az erdélyi magyarság kultúrája, múltja, intézményei és személyiségei ellen. Pár hónappal később a Románia Szocialista Köztársaságban ,,működő” Magyar és Német Nemzetiségű Dolgozók Tanácsa 1983. március 30–31-i együttes ülésén mondta Ceausescu főtitkár: ,,Nemzetiségre való tekintet nélkül a dolgozók egysége jelentette mindig – s jelenti most is – az elnyomás elleni, a társadalmi és nemzeti felszabadításért, egy új, elnyomók nélküli, a hazájuk kincseit birtokló, saját sorsukat irányító, szabad embereket tömörítő rendszerért folyó forradalmi harc győzelmét. ” Király Károly lemondása (1972) nagyarányú fejlesztési terv kezdetét jelentette Székelyföldön. Az újonnan épülő üzemekbe jelentős arányban megyén kívüli román munkaerőt toboroztak. Az egyetemek, főiskolák csak úgy ontották ide zömmel román ajkú növendékeiket. Sepsiszentgyörgyön a Gábor Áron téren rövidesen felavatták a hős román katona szobrát, amelyet a helybeliek máig ,,Bronz Béla” néven emlegetnek. A városban hatalmas tömbházépítkezés kezdődött a betelepülők számára: így épült fel az állomás szomszédságában egy új lakónegyed, ezt követte az Olt völgyében a Lenin negyed. A lebontott Gábor Áron-szobor helyére Vitéz Mihály vajda öt alakkal körülvett szoborcsoportja került a mesterségesen kiképzett márvány- és betontér közepére. 1982. szeptemberi látogatása alkalmával avatta fel a ,,Kondukátor” a nemsokára távozó Nagy Ferdinánd akkori első titkár asszisztálásával a szobrot. 1984. június 5-én óriási robbanás történt. Minderről huszonhárom év elteltével is mélyen hallgatnak az illetékesek, mert tudják, az egész térség ellen tudatosan előkészített cselekedet történt. A merénylet látszólag a Mihai Viteazul-szoborcsoport ellen irányult, de célt tévesztett, és csak jelentéktelen kárt okozott az objektumban. Kioltotta viszont egy ott tartózkodó tizenegy éves kisfiú, Vaszi Jánoska életét. Mindez alapot szolgáltatott a helyi etnikai tisztogatásra, a rendszerhez hű román személyek kinevezésére. Rövidesen nem marad egyetlen magyar vezető rendőri, katonai, titkosszolgálati vagy stratégiai szempontból fontos tisztségben. Röviddel a robbantás után maga Tudor Postelnicu belügyminiszter érkezett helikopterrel Mihaela Velicu tábornok, a milícia főfelügyelőségi vezetőjének helyettese, valamint Gheorghe Anghelescu tábornok kíséretében. A térségben soha nem tapasztalt kihallgatások sorozata kezdődött: felnőtteket, gyermekeket vallattak heteken át, de a robbantó(k) személye azóta is ismeretlen. Most, évek teltével tudatosodik, hogy éppen e kivizsgálásokra hivatkozva hány tucat embert sikerült megfélemlíteni és ,,beszervezni”. Leváltották Ioan Hanches megyei belügyi felügyelőt, Harmati Béla megyei milíciavezetőt, valamint Aulich Sándor megyei Szekuritate parancsnokot. /Orbán Barra Gábor: Huszonhárom év után a Vitéz Mihály térről... = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jún. 22./

Dévai Nagy Kamilla előadóművész a külhoni magyar fiatalokat megkülönböztetett figyelemben részesíti iskolájában, Budapesten, a Krónikásének alapítványi zeneiskolában. Ezt nem jelentheti ki nyíltan, akkor azonnal eltaposnák őt, mondta. Zeneiskoláját most a kilakoltatás veszélye fenyegeti. Valóban kilakoltatás előtt állnak, erősítette meg, mert nem kellenek a „felső rétegeknek”. Képtelenek voltak fizetni a fűtés- és villanyszámlát, és erre hivatkozva kilakoltatják őket. Dévai Nagy Kamilla rózsadombi lakása árát beleépítette ebbe az iskolaépületbe. Arról volt Meg sem tudja mondani, hogy hányan tanultak nála Erdélyből. A közel tizenegy év alatt négyszáz olyan tanulója volt az iskolának, aki hosszabb-rövidebb időt itt töltött. Nem azért hozta létre az iskolát, hogy Erdélyből elcsábítsa az embereket, hanem azért, hogy tanuljanak, majd hazavigyék a reménységet, a hitet, a fényt. Számos olyan tanítványa van, akik nagy sikerrel elvégezték az iskolát és diplomáztak már. Például két kedves gyergyószentmiklósi tanítványa, Nádi Csongor és Portik Bakai Dalma, akik már számos országban sikereket ért el. Gyergyóremetéről jött György Rózsa Sándor, aki már a budapesti operettszínházban is főszerepeket énekel. Megemlítette még a székelyudvarhelyi Deák Csongort és a csíkszentdomokosi Kurkó Józsefet, aki több filmben is szerepelt. Szászrégenből jött Szász Gyula, aki rockoperák főszerepeit énekli, és Varga Miklós utódjaként emlegetik; vagy Madaras Zsolt Szovátáról, aki úgy énekel, hogy a nemrég létrehozott Üzen március című rockoperában már neki írták a dalt. Nemsokára diplomázik a marosszentgyörgyi Lovász Ágota, aki egy másik krónikáshoz ment férjhez, a szászrégeni Demeter Attilához. Dévai Nagy Kamilla az 1996 januárjában bekövetkezett autóbalesete, majd az ezt követő, csodával határos gyógyulása után életcéljául tűzte ki a tehetséges gyerekek támogatását. Sokat jár mindenfelé a tizenötmilliós magyarság körében, és mindenütt megtalálja azt a magot, amely képes összetartani, és áldozatot hozni. szó, hogy 25 évre megkapják ezt az épületet. Ha kirakják őket, neki sincs hová menniük. Az V. kerületi önkormányzat sietett a segítségükre. Dévai Nagy Kamilla 1968-ban vált hirtelen ismertté, mert a Nyílik a rózsa, illetve a Röpülj, páva népdalvetélkedő zsűrije kifogásolta, hogy gitárkísérettel énekeli a népdalokat. A zsűri kidobta őt a vetélkedőből, a közönség visszaszavazta a versenybe. Úgy érzi, 1996-os balesetekor az Úr vendége volt, megkapta a feladatát: járja a végeket, és vigye a hírt, hogy vannak még tisztességes magyarok emitt is, amott is. Dévai Nagy Kamilla /sz. 1950. febr. 17./ Liszt Ferenc- és Kazincy-díjas énekes-előadóművész, számos nemzetközi elismerés és díj birtokosa, a Krónikásének Közhasznú Alapítvány Zeneiskola alapító igazgatója. /Jánossy Alíz: Új krónikás hagyományok. = Krónika (Kolozsvár), jún. 22./

Elhunyt K. Jakab Antal kolozsvári irodalomtörténész /Marosvásárhely, 1942. júl. 26. – Kolozsvár, 2006. jún. 20./, a Helikon folyóirat irodalmi szerkesztője, tudatta a Magyar Írószövetség. A romániai magyar kritikus és esszéíró 1942-ben Marosvásárhelyen született, pályafutása során az Utunk, a Korunk és a Helikon munkatársa volt. A magyar nyelv és irodalom szakon végzett irodalomtörténész nevéhez fűződik más munkák mellett A névmás éjszakája esszékötet, az Irodalmi Nobel-díj 1901–1990 antológia, egy Dsida Jenő válogatáskötet, valamint több irodalmi szöveggyűjtemény. /Elhunyt K. Jakab Antal. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jún. 22./