Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2009. szeptember 28.
Az idén érettségizett Balázs Boglár /jelenleg a temesvári képzőművészeti egyetem hallgatója/ első egyéni festészeti kiállítását nyitották meg Gyergyószentmiklóson. A kiállításon volt tanára, Bancsi Edit elmondta, Boglár szinte állandó résztvevője volt a Borsos Miklós Művészetéért Alapítvány korábbi években is szervezett képzőművészeti táborainak. /L. H. : „És íme, itt az eredmény. ” = Hargita Népe (Csíkszereda), szept. 28./
2009. szeptember 29
„A Diakónia Keresztény Alapítvány országos szintűvé bővítené a Háromszéken tavaly májusban indított jelzőrendszeres házigondozó-szolgálatát” – jelentette be Tóth Anna projektvezető református lelkész. Az országban elsőként indított rendszer az egyedül élő idős emberek számára nyújt lehetőséget a segélykérésre. Az érintettek egy karórához hasonló készüléket viselnek, ezen van az a „pánikgomb”, amellyel a bajt a diszpécser szolgálat számára lehet jelezni. A segélykérő 20–30 négyzetméteres körzetéből a telefonkagyló felemelése nélkül kezdeményezhet hívást, akkor is, ha földön fekszik és nem tud felállni. A holland alapítvány által 45 ezer euróval támogatott telefonos beteggondozó tavaly 16 személy számára nyújtott segítséget. A háromszéki otthoni idősgondozó rendszerben mintegy ezer személyt látnak el naponta. /Kovács Zsolt: Pánikgomb időseknek. = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 29/
2009. szeptember 29
Második alkalommal szervezte meg a székelykeresztúri Molnár István Múzeum Énlakán azt a konferenciát, amelynek az idén Mesterségek a székely közösségekben címet adták. A rendezvényen – leginkább néprajzkutatók – a hagyományos székely kézműves mesterségekről végzett kutatások eredményeit ismertették. Székelyföldön nagy hagyománya van a kézművesség különböző ágainak, azonban a 21. századra sok minden átalakult, egyes mesterségek kihalnak. A konferencia Czire Alpár Vallomás Énlakához című fotókiállítás-megnyitójával kezdődött. /Antal Erika: Népi mesterségek terítéken. = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 29/
2009. szeptember 29.
Az észak-erdélyi autópályát építő Bechtel vállalat 30 kilométert leaszfaltozott az Aranyosgyéres és Gyalu közötti 42 kilométerből, amelynek január elsejéig kell elkészülnie. Párhuzamosan a Berettyószéklak–Bors szakaszon a Bechtel 23 munkaponton dolgozik, köztük a berettyószéplaki völgyhídon. Ez lesz az autópálya legnagyobb viaduktja. /Öt év óriási megvalósítása. = Nyugati Jelen (Arad), szept. 29./
2009. szeptember 29.
Szeptember 28-án tartották meg több kolozsvári felsőoktatási intézetben, így a Babes-Bolyai Tudományegyetemen (BBTE) is a tanévnyitó ünnepséget. Andrei Marga rektor megtartotta Kilencven év után. Az új egyetem a globalizáció korában című bevezető expozéját. Kettőkor az egyetem központi épületének Aula Magna termében zajlott a magyar tagozat hivatalos megnyitója, amelyre nagyon kevés hallgató jött el. Magyari Tivadar rektor-helyettes szerint ez annak tulajdonítható, hogy a magyar megnyitóval párhuzamosan a karok is évnyitót tartottak. Andrei Marga közölte, mára a hallgatók száma – a doktorandusokkal együtt – megközelíti az 55 000 főt. A 1993–2009 közötti nagy infrastrukturális beruházás több mint 25 új épületet eredményezett. Magyari Tivadar rektor-helyettes ismertette az újdonságokat: a tavalyi 61 szakhoz képest idén 67-en folyik magyar oktatás, de jövőre talán indul a magyar tannyelvű muzeológia és művelődésszervező szak is. Ebben az évben két és félszeres volt a túljelentkezés a tandíjmentes helyekre, s robbanásszerűen nőtt a magyarországi beiratkozók száma. A most induló magyar elsőévesek közel hetven százaléka tandíjmentesen tanul, míg a román tagozaton a tandíjmentesek aránya negyven százalék körüli. A BBTE vezetőségének magyar tagjai elmondták: nagyobb autonómiára tartanak igényt. Idén van a Bolyai Egyetem felszámolásának ötvenedik évfordulója. A román tagozat tudomásul vette, hogy különböző megemlékezések lehetnek. /Nagy-Hintós Diana: Közel háromezer magyar elsőéves tanul a BBTE-n a 2009/2010-es tanévben. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 29./
2009. szeptember 29.
Szeptember 28-án a Babes-Bolyai Tudományegyetem két szatmári kihelyezett tagozatán is ünnepélyes keretek között nyitották meg az idei tanévet. A közigazgatási tagozatnak délelőtt, az óvónő- és tanítóképzőnek pedig délután volt a tanévnyitója. A pszichológia és neveléstudományi kar szatmári kihelyezett tagozatának rövid ünnepségén Bura László egyetemi tanár, Hatházi Attila tanár, valamint Végh Balázs Béla adjunktus köszöntötte a megjelent hallgatókat. A 2009/2010-es tanévet 70 elsőéves hallgató kezdte meg a tanítóképzőn. /Tanévkezdés a Bolyain. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), szept. 29./
2009. szeptember 29.
Közel 100 millió lejes támogatásról szóló szerződést írt alá Déva önkormányzata a turisztikai minisztériummal, a régi városközpont és a vár idegenforgalmának fellendítése érdekében. Bemutattak sajtó képviselőinek egy 3000 példányban kiadott fényképalbumot. Ebben azonban szó sem esik, mondjuk Dévai Bíró Mátyásról, Dávid Ferencről, Tordai Sándor Andrásról, Téglás Gáborról, Salamon Ferencről, illetve jóformán egyetlen olyan magyar személyiségről sem, aki itt született, vagy akinek meghatározó szerepe volt a város életében. Pontosabban Decebal, Traianus és a mócföldi lázadók mellett említésre kerül Geszthy Ferenc is, mint az első iskola megalapítója, a mai Téglás Gábor Iskolaközpont azonban kimaradt a helyi tanintézmények felsorolásából. Akárcsak a magyar újságok a helyi sajtótermékek sorából. Az album kizárólag román és angol nyelvű szöveget tartalmaz. Annak ellenére, hogy Cosmin Costa polgármester közlése szerint Déva várát havonta közel 3000 turista látogatja, és ezeknek közel 80%-a (!) magyar. /Gáspár-Barra Réka: Százmilliós mese – öt nyelven. Magyarok kifelejtve. = Krónika (Kolozsvár), szept. 29./
2009. szeptember 29.
Ötödik évadját kezdte a Háromszék Táncegyüttes égisze alatt működő M Stúdió mozgásszínházi műhely, amely hét fiatal színészből álló társulatával Erdélyben ebben a formában ismeretlen színházi műfaj meghonosítására vállalkozott. A társulat egyre ismertebb, idén a kisvárdai Magyar Színházak Fesztiválján díjat nyert az Uray Péter rendezésében színpadra vitt Rómeó és Júlia előadással, számos meghívást kapott, szeptemberben pedig a Goda Gábor rendezte Törékeny című darabbal részt vett a Debreceni Alternatív Színházi Fesztiválon. Az idei évad egyik meghatározó munkája a Hamlet mozgásszínházi adaptációja, amelyet Uray Péter, a társulat művészeti vezetője állít színpadra. Molnár Ferenc Liliom című művét Rusznyák Gábor viszi színre, a díszlet- és jelmeztervezés Bagoly Zsuzsa munkája lesz. /Farcádi Botond: Ötéves születésnapjára készül az M Stúdió. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 29./
2009. szeptember 29.
Szeptember 26-án a kézdivásárhelyi Vigadó adott otthont a Benedek Elek emlékére szervezett Többsincs Kárpát-medencei mesemondó verseny gálaestjének. Kiss László, a Magyar Versmondók Egyesületének elnöke köszöntötte az erdélyi, magyarországi, felvidéki és vajdasági mesemondókat. A gálaestet követően a magyarországi Makám együttes lépett színpadra. /Iochom István: A Kárpát-medence legjobb mesemondói Kézdivásárhelyen. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 29./
2009. szeptember 29.
Szabados Ottó nyugalmazott igazgató-tanító könyvet írt életútjáról: Göröngyös utakon /Stockholm – Tyresö, 2006/. Szabados Ottó 1929-ben született, 1948-ban fejezte be a tanítóképzőt. Tanítói hivatása a Ratosnyához tartozó Jódtelepen petróleumlámpa mellett indult. Magyarón volt igazgató-tanító tizenhárom évig. Tizenhárom év után azért kellett távoznia Magyaróról, mert a párttitkár lánytestvérét nem alkalmazta takarítónőnek. Műhelytanár lett az egyik marosvásárhelyi iskolában, végül a kisegítő iskolában lett tanító. A könyv képet nyújt a háború előtti és utáni zavaros időkről – igazi történelemnek számít. /Gagyi József, Marosvásárhely: Laudáció és köszönet. = Népújság (Marosvásárhely), szept. 29./
2009. szeptember 29.
Sas Péter budapesti művelődéstörténész szeptember 28-án tartott előadásával zárult a Gyulafehérvári Főegyházmegye által tavaly meghirdetett Millenniumi Év Kolozsváron. Kovács Sándor főesperes elmondta, helyi szinten a millenniumi év legjelentősebb megvalósítása Márton Áron szobrának a felállítása volt a 660 esztendős templom kertjében. Felújították többek között a Katolikus Egyetemi Lelkészség székhelyét, a Szent Mihály-templom órája pedig újból mutatja az időt. Elkezdődtek a Donát utcai templom befejezési munkálatai. Sas Péter előadásában kitért a Szent Mihály-templom és a Szent Jakab kápolna felújítására is. /Nagy-Hintós Diana: Lezárult Kolozsváron a Millenniumi Év. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 29./
2009. szeptember 29.
Szeptember 26-án ünnepélyesen felavatták a külsőrekecsini Gyermekek Házát. A külsőrekecsini pap személyesen jött el és szentelte fel a magyar nyelvű oktatásra és rendezvények megtartására szánt házat. A falusiak számára is nagyon fontos volt, hogy az itteni pap felszentelte a „magyar házat”. Ezután került sor az ideiglenesen felépített színpadon az ünnepi műsorra. A köszöntőket a gyermekek műsora zárta. A műsor legszebb része volt, amikor közel száz gyermek szorongott a színpadon és közösen énekelt el néhány szép külsőrekecsini éneket. Solomon Adrián a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének elnöke meghatottan mondott köszönetet a ház felépítéséhez nyújtott támogatásért, majd megnyitotta azt a kiállítást, Csillag Mónika festményeit, a falu egykori életét bemutató archív fotókat, illetve a külsőrekecsini magyar nyelvű oktatás történetét bemutató színes tablókat. A napot hagyományos csángó bál zárta. /Felavatták a külsőrekecsini Gyermekek Házát. = Erdély. Ma, szept. 29./
2009. szeptember 29.
Ezt is megértük: a magyar televíziózás története – a Győzike, a Nagy Testvér és az Aktmodell kerestetik mellett – egyik legszégyenletesebb műsorának, a Nap-keltének végre megmondták: eddig, és ne tovább! Ami a Nap-keltére levakarhatatlanul ráragadt, az a szakmaiatlanság, a szemérmetlen pártosság ódiuma: már indulásától kezdve a balliberálisnak oldal iránt mutatott jóindulatot, ezen politikai irányzat képviselőihez törleszkedett, miközben a jobboldalt – komoly műsorhoz méltatlan hangnemben – ócsárolta. A változást jelezte, hogy az új műsor, a Ma Reggel első adásban megjelent Semjén Zsolt KDNP-elnök, aki annak idején meghirdette a jobboldal bojkottját a Nap-kelte ellen. /Balogh Levente: Napnyugta. = Krónika (Kolozsvár), szept. 29./
2009. szeptember 30.
Büntető feljelentést tett az ügyészségen „a Kolozsvári Városi Tanács törvényes képviselői”, illetve a „Kolozsvári Városi Tanácsot a május 4-i liciten képviselő László Attila ellen” a budapesti Bencsik Alkotóközösség Kft. A feljelentés szerint a licitet nem megfelelő körülmények között szervezték meg, kifogásolták, hogy az útépítéssel foglalkozó és a hatóságoktól a szükséges engedélyekkel nem rendelkező Concefa Rt. nyerte meg a licitet. László Attila, az RMDSZ Kolozs megyei elnöke elmondta, a Bencsik cégnek 11 irata hiányzott. Amennyiben egy pályázónál több mint 4 hiányzik, akkor a céget automatikusan ki kell zárni a licitből. Érdekes, hogy annak idején nem fellebbeztek. „Edzett vagyok, ugyanis földügyekben sajnos gyakori a hasonló, alaptalan feljelentés”– nyilatkozta László Attila. /Kiss Olivér: Feljelentés a Mátyás-szobor ügyében. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 30./
2009. szeptember 30.
Kisebbségi tradicionális közösségek változásban – revitalizációs stratégiák, megőrzés és az etnikai identitások politikai felhasználása címmel szervezett szeptember 29-én egész napos konferenciát a kolozsvári székhelyű Nemzeti Kisebbségkutató Intézet (ISPMN). A Kriza János Néprajzi Társaság székházában a különböző etnikai folyamatokról tartott tudományos tanácskozáson magyar, román és angol nyelvű előadások hangzottak el: a résztvevők többek között a debreceni Lajos Veronika, a kolozsvári Tánczos Vilmos és Pozsony Ferenc előadását hallgathatták meg, ugyanakkor a varsói Agnieszka Barszczewska tanulmányát is elolvashatták. Peti Lehel néprajzkutató, a Kisebbségkutató Intézet munkatársa, a konferencia főszervezője elmondta: a tudományos tanácskozás célja fórumot teremteni azoknak a kutatóknak, akik a romániai kisebbségek körében vizsgálódnak. A Nemzeti Kisebbségkutató Intézet egyik legnagyobb projektje a kisebbségek intézményrendszere kataszterének elkészítése volt, ugyanakkor számba vették a kisebbségi közösségekről jelentős tudással rendelkező személyeket is. /F. Zs. : Konferencia a nemzeti kisebbségek helyzetéről. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 30./
2009. szeptember 30.
November 15-én vizsgáznak azok az orvostanhallgatók, akik rezidensként szeretnének az ország valamelyik képzőközpontjában szakosodni, de a minisztérium még mindig nem hozta nyilvánosságra a megpályázható rezidensi helyeket. Tavaly több mint 4000 fiatal pályázott a meghirdetett 2300 helyre, nem hivatalos információk szerint idén alig 1500 hely közül választhatnak majd a jövendőbeli orvosok. A marosvásárhelyi Studium Alapítvány a 2004–2005-ös tanév óta felkészítőket tart az orvostanhallgatóknak, 2006-tól pedig próbavizsgát is szerveznek. Szabados Csongor, az alapítvány programfelelőse elmondta, több orvost képeznek, mint amennyi hely van, az egyetemre való bejutásnál a szűrő nagyon fellazult, fizetéses helyre szinte bárkit felvesznek. . A Studium Alapítvány statisztikáiból kiderül, hogy a végzős orvosisok közül évről évre mind többen mennek el a rezidensvizsgára. 2005-ben a Marosvásárhelyen végzett 100 magyar diákból 30 vett részt a vizsgán, 2008-ban már 70-en jelentkeztek és 62-en vizsgáztak sikeresen. Szabados Csongor szerint pozitívum, hogy egyre kevesebben próbálkoznak külföldön. /Menyhárt Borbála: Kevesebb hely a rezidenseknek? = Népújság (Marosvásárhely), szept. 30./
2009. szeptember 30.
Jobb tanulmányi eredményekkel végezték a háromszéki diákok a 2008/2009-es tanévet, mint egy évvel azelőtt, de több a lezáratlan és bukott tanuló, nőtt az iskolát elhagyók száma. A háromszéki óvoda- és iskolaigazgatókkal tartott sepsiszentgyörgyi találkozó Fábián Vince, az oltszemi Speciális Iskola nyugdíjba vonuló igazgatója búcsúztatásával kezdődött. Keresztély Irma főtanfelügyelő számszerűen ismertette az elmúlt tanév eredményeit. Tavalyelőtt hatszázzal kevesebb óvodást és tanulót jegyeztek a megyében, mint egy évvel korábban, tavaly alig volt érezhető a csökkenés, idén az óvodások, elemisták és általános iskolások létszáma nem sokat változott, a középiskolában ellenben továbbra is nagy a tanulóhiány, a tervezettnél három IX. osztállyal kevesebb indult. A negatívumok között sorolta a főtanfelügyelő a beruházásokra, fejlesztésekre fordított központi összegek folyósításának teljes leállítását 2009 elejétől. /Fekete Réka: Három középiskolai osztállyal kevesebb (A minőségi oktatásért). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 30./
2009. szeptember 30.
Cs. Gyimesi Éva: Szem a láncban – Bevezetés a szekusdossziék hermeneutikájába /Kompress Kiadó – Korunk, Kolozsvár/ című könyvében bemutatta a disszidens fogalmát, aki önszántából, erkölcsi meggyőződéséből nem volt hajlandó többé a diktatúra szorításában létezni. A szerző feltette a kérdést: „Érdemes-e bármely vélt igazságért kockáztatni a családtagok biztonságát, belső békéjét?” A disszidens magatartás erkölcsi megtartóerejére azonban szükség van. /Szem a láncban. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 30./
2009. szeptember 30.
Először mutatják be a közönségnek a szépmívű Erdély Anno /Százszorkép Műhely, Budapest/ naptárt október 3-án a nagyváradi Könyvmaratonon. A kalendáriumban múlt század elejéről származó régi, erdélyi képeslapok szerepelnek, a lapok gyűjtőjének, Balázs D. Attilának rövid szövegeivel. Balázs D. Attila Budapesten élő nagyváradi, újságíró és a legnagyobb magyar internetes áruház erdélyi és felvidéki részlegének marketingese. A korabeli színezett és fekete-fehér fényképeken a régi erdélyi magyar városképek sorakoznak. /Naptárbemutató a váradi Könyvmaratonon. = Krónika (Kolozsvár), szept. 30./
2009. szeptember 30.
Marosvásárhelyen, a Színházművészeti Egyetem Stúdiószínházában Kuszálik Péter Purgatórium /Pro-Print Kiadó, Csíkszereda/ című kötetét mutatta be a múlt héten. A Sütő Andrásról szóló munka alcíme: vitairat. Kuszálik Péter kifejtette: „A könyv anyagát régóta gyűjtöm: mítoszrombolási céllal. ” „Én mint bibliográfus és pamfletíró úgy gondoltam, néhány dolgot meg kell mondani, és ezekből a mítoszokból vissza kell faragni azt, ami istenné akar tenni egy embert. ” Kuszálik Péter beletette könyvébe a 2005-ben zajlott Földes-vita általa írt tizenegy cikkét is. Annak idején, amikor a Földes-vita zajlott, Kuszálik Péter jelezte, ő lesz az advocatus diaboli, azokkal az irodalomtörténészekkel szemben, akik védték Sütő Andrást. Sütő András „egy csomó mindent megpróbált letagadni. ” Azonban Kuszálik ezeket közzétette. /Antal Erika: Purgatóriumban Sütő András. Interjú Kuszálik Péter bibliográfussal, a Sütőről szóló vitairat szerzőjével. = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 30./
2009. október 1.
A képviselőház és a szenátus állandó bizottságainak szeptember 30-ra összehívott együttes ülése nem volt döntőképes, mivel a szociáldemokrata és a liberális honatyák tüntetően távol maradtak. Az együttes ülés egyik fő napirendi pontja Traian Basescu múlt héten tett javaslatának megvitatása volt, vagyis: tartsanak-e népszavazást a november 22-i államfőválasztással egy időben arról, hogy megmaradjon-e kétkamarásnak a parlament vagy alakítsák át egykamarássá. Az államfő javaslata nem talált kedvező visszhangra a pártok körében – leszámítva a demokrata-liberálisokat. Emil Boc miniszterelnök bejelentette, hogy a kormány elfogadott egy sürgősségi rendeletet, amely lehetővé teszi, hogy az államelnök-választás napján népszavazást is rendezzenek. A liberális Crin Antonescu azonnal válaszolt: a rendeletet megtámadják az alkotmánybíróságon. /Referendum-vita: PSD–PNL bojkott. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 1./
2009. október 1.
A Hargita Megyei Tanács Összetartozunk közösségépítő programja keretében együttműködési szerződést írt alá a temesvári Magyar Házban Borboly Csaba, Hargita megyei elnök és Sütő Udvari Magda, a számos civil szervezetet és az egyházakat is magába foglaló temesvári Reconstructio 2005 Egyesület elnöke. Borboly Csaba kifejtette: az Összetartozunk közösségépítő programot a Beszterce megyei szórványmagyarsággal való partneri kapcsolat létesítésére találták ki. Az elképzelés szerint hármas partnerkapcsolatokba vonnák be a szórványmegyéket és településeket, amelyekben Hargita megye mellett a magyarországi testvérmegyék és települések is részt vennének, közös pályázatokban is gondolkodva. Idővel Maros és Kovászna megyéket is bevonnák a „szórványgondozásba”. A Hargita megyébe kihelyezett volt Temes megyei alprefektus, Marossy Zoltán közbenjárásának köszönhetően Temes megye is bekerült az Összetartozunk programba. A munkacsoport elnöke, Miklóssy Enikő programjavaslatokat is előterjesztett: október 23-án a Hargita Megyei Népiskola néptánccsoportja lép fel Temesváron, november 17-én a Hargita megyei szüreti bálra hívnak meg egy Temes megyei néptánccsoportot, decemberben pedig a Hargita megyei Civil Konferenciára hívják meg a Temes megyei ifjúsági szervezetek képviselőit. A Hargita Népe napilapban a besztercei és Temes megyei magyarság életét bemutató havi mellékletet jelentetnének meg, a Temes megyei médiákban pedig Székelyföldet mutatnák be. /Pataki Zoltán: Összetartozunk program. Híd a tömb- és a szórványmagyarság között. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 1./
2009. október 1.
Ünnepélyes keretek között nyitották meg a tanévet a Babes–Bolyai Tudományegyetem Földrajz Karának kihelyezett tagozatán Gyergyószentmiklóson, ahol 76 elsőéves hallgató kezdi idén tanulmányait a Csiky-kertben. A megnyitón megjelent Andrei Marga, a Babes–Bolyai Tudományegyetem rektora is, aki köszöntőjében az 1997-ben Gyergyószentmiklósra kihelyezett, akkor főiskolai, ma egyetemi rangú, 300 diákkal rendelkező részleg jelentős fejlődését emelte ki. Megjegyezte, igyekeznek mindenben támogatni dr. Dombay Istvánnak, a gyergyói kar igazgatójának törekvéseit. Végezetül a rektor magyar nyelven kívánt sikeres tanévet hallgatóknak és tanároknak egyaránt. A tanév újdonsága, hogy idéntől beindult az Ökoturizmus és fenntartható fejlesztés nevet viselő mesteri képzés. /Lázár Hajnal: Új tanévet nyitottak Gyergyóban. = Hargita Népe (Csíkszereda), okt. 1./
2009. október 1.
Kiváló marketinglehetőséget látnak a cégek számára az idei székelyudvarhelyi XVII. Őszi Vásárban a szervezők. Az október 1-jén kezdődő rendezvénysorozaton neves együttesek is fellépnek. Magyarországról kilenc, Erdélyből összesen hatvan vállalkozás lesz jelen standjával. A hagyományos erdélyi konyha ízeiből is kóstolót kaphatnak az érdeklődők – tájékoztatott Orosz Orosz Pál Levente az őszi vásár igazgatója. /Horváth István: Válság ellen vásárral küzdenek Székelyföldön. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 1./
2009. október 1.
Az idei Nagyváradi Ősz gazdag programot kínál – mondta el Biró Rozália, Nagyvárad alpolgármestere. A rendezvénysorozaton 17 magyar nyelvű program várja az érdeklődőket, amelyből 16-ot az önkormányzat finanszírozott. Október 2-án indul a kétnapos könyvmaraton az Europrint Kiadó, a Riport Kiadó Kft, a Várad folyóirat, a Mákvirág Kiadó, a Nagyváradi Magyar Diákszövetség, valamint a nagyváradi polgármesteri hivatal közös szervezésében, melynek során nagyváradi magyar szerzők műveit mutatják be, váradi színészek, zenészek és magyarországi együttesek közreműködésével. Október 7-én Ady Endre korát és hangulatát eleveníti fel a költő törzshelye, az akkori Emke, mai nevén Astoria kávéház. /Totka László: Őszi programkavalkád. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 1./
2009. október 1.
Minden év június-júliusában megrendezik a Rákóczi Magyarságismereti Mozgótábort. A szervező a kanadai (főleg ottani magyarokból álló) Rákóczi Alapítvány, a helyszín Magyarország, a résztvevők pedig határon túli magyar fiatalok. Aki részt vesz a táborban, az a Rákóczi Családi Kör tagja lesz, ez pedig egy élő kapcsolatrendszert jelent. A létrejött barátságokat találkozók és közös kirándulások ápolják tovább. Egy ilyen kirándulásra került sor szeptember 13–16-a között Strasbourgba. A tábor egyik fő támogatója Surján László európai parlamenti képviselő. Ő hívott meg körülbelül 50 főt. Autóbusszal indultak Budapestről, erdélyi, kárpátaljai, vajdasági, felvidéki és magyarországi fiatalok. Strasbourgban megnézhették a város főbb épületeit. Meghallgatták Gál Kinga képviselő asszony előadását, látogatóként részt vettek egy plenáris ülésen. /Bolyaisok Strasbourgban. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 1./
2009. október 1.
Életének 80. évében elhunyt Nicolae Plesita, a Szekuritáté egyik volt vezetője. Plesita a Román Hírszerző Szolgálat /SRI/ egyik szanatóriumában halt meg. Korábban pert is indítottak ellene a Szekuritáté külföldi hírszerző szolgálatának vezetőjeként elkövetett tettei miatt. A bíróság azonban még halála előtt, idén márciusban felmentette a vádak alól. Plesita, a kommunista hatalom megtorló gépezetének egyik leghírhedtebb figurája, 1929-ben született Curtea de Argesen. Már fiatalon tagja lett a Román Kommunista Pártnak. 1948-ban a Szekuritáté soraiba lépett, ahol viszonylag gyorsan ívelt felfelé pályafutása. Kivette részét a kegyetlen megtorló intézkedések alkalmazásából. 1962-ben már a Szekuritáté öt tartományt magában foglaló, Kolozsvár központú területi kirendeltségét vezette. 1967-ben Bukarestbe került, 1978 és 1980 között a Szekuritáté tiszti iskoláját vezette, majd pályafutása legmagasabb tisztségét nyerte el: négy évig ő irányította a Szekuritáté külföldi hírszolgálatát. Előtte azonban részt vett az 1977-es Zsil-völgyi bányászsztrájk megtorlásában. – Természetesen megöltük őket. Ez volt a módszerünk – nyilatkozta Plesita három évvel ezelőtt egy televíziós műsorban a kommunizmus ellenfeleiről. Számos ártatlan ember „hóhéraként” Plesita az 1989-es rendszerváltás után is áldozatainak emlékét sértő kijelentéseket tett a nyilvánosság előtt. Egy televíziós műsorban mesélte el részletesen, hogyan kínozta meg Paul Goma írót. Plesita havi ellátmánya haláláig a romániai átlagnyugdíj hatszorosa volt. Cselekedeteiért senki nem vonta felelősségre, hiszen a kommunista bűntetteket vizsgáló kormány-intézmény bűnvádi keresete nyomán indított jogi eljárás ártatlannak találta. Idén márciusban mentették fel a vádak alól. /Hóhérból dőzsölő bojár. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 1./
2009. október 1.
A múlt héten Marosvásárhelyen, a Stúdió színpadán Kuszálik Péter a Sütő (le)égetésre felépített, Purgatórium című könyve bemutatóján az ördög ügyvédjeként pózolt. Mítoszromboló, „András bátyja” szentté avatása ellen fogant vádbeszédében a kommunista rendszert kiszolgáló, „a hatalom ágyasaként naggyá lett” értelmiségiről beszélt, Sütő András minden írói értéke enyészetre ítélendő emberi gyarlóságainak súlya alatt. Kuszálikot saját bevallása szerint személyes sérelem indította a Sütő-hadjáratra. 91-ben egy adattár készítésekor lekezelően bánt vele az író – könyvtárba küldte az információkat kérő bibliográfust. Kuszálik Péter számára Ablonczy László adta meg a végső lökést a Sütő emlékével leszámoló Purgatórium befejezésére, amikor „bibliográfiás senkiházinak” minősített őt. Kuszálik idézetekkel teletűzdelt vádbeszédében a 40-es évek végéig ment vissza, amikor is a néhai író érettségizés helyett a Magyar Népi Szövetség aktivistájaként az államosítást köszöntötte, beszélt az író külföldi útjairól, utalt írótársai – nevezetesen Székely János – ellen elkövetett vétkeire. A „galád” alkotó ostorozására lírát és prózába zárt fikciót hívott segítségül, többek között egy Székely János-verssel, illetve Pap Kincses Emese regényrészletével bizonygatta igazát. A mítoszdöntögetés hálás műfaj, belefér a „bazmegelés” is. /Nagy Székely Ildikó: Advocatus diaboli a Stúdióban. Vádbeszéd vagy nyelvöltögetés? = Népújság (Marosvásárhely), okt. 1./
2009. október 2.
Traian Basescu államfő aláírta a Dan Nica belügyminiszter és kormányfő-helyettes leváltására vonatkozó elnöki rendeletet, emiatt október 1-jén sorra lemondtak a szociáldemokrata /PSD/ miniszterek. A válság ellenére az államfő – eredeti programjának megfelelően – Kolozsvárra látogatott. Az ország elnöke a kora délutáni órákban mégis úgy döntött, hogy megszakítja látogatását, és visszautazott Bukarestbe, ahol Emil Boc miniszterelnök rendkívüli kormányülést hívott össze, az új kabinet összetételéről tárgyaltak. A kormánykoalíció szétesése éreztette gazdasági hatását is, a lej árfolyamának hirtelen zuhanását idézte elő. A szociáldemokraták eddig kilenc tárcát tartottak a kezükben. Geoana, a PSD elnöke úgy nyilatkozott, hogy az államfő ennek a válságnak a legfőbb „forgatókönyvírója”. Kisebbségi kormány irányítja majd az országot a november 22-i államelnök-választásig. A demokrata kisebbségi kormányt a nemzeti kisebbségeket képviselő frakció mellett az RMDSZ is támogathatja majd. Ezt a lehetőséget nem zárta ki Markó Béla, az RMDSZ elnöke. /Ellenzékbe kergették koalíciós partnerüket a demokrata-liberálisok. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 2./
2009. október 2.
Emil Boc miniszterelnök elmondta: nehéz lesz egyedül kormányozni, de a PD-L-nek sikerülni fog. A kormány eleget fog tenni az összes felvállalt kötelezettségének – hangsúlyozta Boc, majd bejelentette az üresen maradt tárcák élére kinevezett miniszterek neveit. Basescu kijelentette: szétosztják a tárcákat a PD-L-s miniszterek között, mert aláírta a szociáldemokrata miniszterek visszahívásáról szóló rendeleteket. /Kinevezték az új ideiglenes kormányt. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 2./
