Idén ünnepli százötven éves fennállását az Erdélyi Múzeum-Egyesület. Erdély „tudományos akadémiája” 1859 októberében jött Mikó Imre, „Erdélyország Széchenyijének” javaslatára. Október 14-én rendezett az MTA díszfogadását az EME tiszteletére. Görömbei András akadémikus és Pálinkás József, az MTA elnöke beszéde felidézte a mikói szellemiséget, az összefogást, a tudomány szolgálatát, a közösségformálást. Az erdélyi küldöttség vezetője, az EME elnöke, Egyed Ákos akadémikus átvette a Pro Cultura Hungarica díjat. Nem sok intézmény tett annyit a magyar tudományért, kultúráért, mint az EME, méltán nyerte el tehát a Pro Cultura Hungarica kitüntetést. /EME – az identitásőrzés százötven éve. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 21./

Októberben két forradalom és szabadságharc dicsősége és hősei mellett a civil áldozatokra is emlékezni kell. Azokra a névtelenekre, akik népirtás áldozatai lettek Erdélyben, annyi bűnük volt, hogy magyarok voltak. Az ismeretek hiányosságai miatt meg a békesség kedvéért, a magyarok nem teszik szóvá a történteket. A román politika pedig minden alkalmat kihasznál a magyarellenességre. Emlékezni kell 1848–49-re. 1848. október 19-én kezdődött a vérengzés Kisenyeden (140 magyar áldozat), pár nappal később Székelykocsárdot (60) pusztította el egy román felkelő csapat, Gerendkeresztúron 200 magyart gyilkoltak meg. Zalatnát felgyújtották, a menekülő lakosságot (700) Ompolygyepű határában lemészárolták. Október 23-án Boroskrakkón és a környező településeken a lemészároltak száma 200 fő. Október 28-ról 29-re virradó éjszaka Borosbenedek 400, október 29-én Magyarigen 200 magyar lakosát ölték meg. Borosbocsárdon megközelítőleg 40, Marosújváron a környékről 90 magyar nemest toboroztak össze, akiket legyilkoltak, és holttesteiket a Marosba dobták. Felvincet a személyesen Avram Iancu vezette sereg dúlta fel, itt 30 magyart öltek meg, az elmenekült lakosságból további 170 halt éhen vagy fagyott meg a téli hidegben. A leginkább elhíresült pusztítás 1849. január 8-ról 9-re virradó éjjel történt. Ezen az éjjelen Axente Sever és Prodan Simion ortodox pópák vezetésével felkelők rohanták meg Nagyenyedet, megközelítőleg 1000 embert mészároltak le, a híres kollégiumot pedig elpusztították. Torockó csak azért menekült meg, mert akadt egy Zsakó, aki ki tudott egyezni a román lázadókkal. Több mint 3100 magyar áldozat eddig. Ez a szám még gyarapodott. Májusban Verespatak és Abrudbánya magyar lakossága esett Avram Iancu és társai áldozatául. A mészárlások következtében Dél-Erdély etnikai összetétele nagymértékben megváltozott. A mészárlások elkövetői nem kaptak büntetést, nyugodt körülmények között élhették le hátralevő életüket, sőt később településeket neveztek el róluk, szobrokat emeltek nekik, többek között Nagyenyed városában is. A lemészárolt magyarok emlékére Nagyenyeden mindössze egy táblát helyeztek el, amelyre felvésték a pogrom dátumát. Az egyetlen igazi emlékmű Ompolygyepű és Zalatna között található, egy 10 méter magas obeliszk PAX felirattal, mely az itt kivégzett zalatnai polgároknak állít emléket. Avram Iancu mellett Ion Buteanu, Petru Dobra, Ioan Axente Sever, Prodan Simion vezették a felkelőket. A román történetírás forradalmároknak nevezi őket. /Kuti Márta: Erdély gyásznapjai. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 21./

Október 22–25-e között Csíkszeredában rendezik meg a Magyar őstörténet és kereszténység című, nemzetközi konferenciát, amelynek fő célja a magyarság és kereszténység elválaszthatatlan gyökérhálózatának megrajzolása. Szervezők: dr. Marácz László – Amszterdami Egyetem, Hollandia – egyetemi tanár, nyelvész (a konferencia elnöke); Veress Dávid, az RMDSZ csíkszeredai szervezetének alelnöke és Csapai Árpád Szilárd katolikus lelkész. /Magyar őstörténet. = Hargita Népe (Csíkszereda), okt. 21./

A hét végén szervezik meg Marosvásárhelyen a II. Rákóczi Ferenc Családi Kör találkozóját, amelyre az eddigi magyarságismereti táborok résztvevőit várják az egész Kárpát-medencéből. A mozgótábor eddigi 16 programjában több mint 700 erdélyi fiatal vett részt. Néhány éve felmerült a kapcsolattartás új formája, a helyi találkozók ötlete. Tavaly Csíkszeredában gyűltek össze a rákóczisok. A személyes kapcsolattartáson túl, a találkozó célja a továbbképzés, amelyre Magyarországról, Kárpátaljáról, Felvidékről, Vajdaságból is várnak résztvevőket. Az idei szeminárium témája: 1956 üzenete: a fiatalok felelősségteljes szerepvállalása a XXI. század Európájában. /Mezey Sarolta: Rákóczi-találkozó Marosvásárhelyen. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 21./

Az ezeréves gyulafehérvári főegyházmegye érseki székesegyházának immár 132 éves orgonáját felújították, a munkával szeptemberre készültek el. A protestánsok által használt székesegyházban nem volt orgona, miután újból a katolikusok tulajdonába került a templom, akkor készült el az új orgona. 1849-ben a várat ostromló honvédség egyik lövedéke lángba borította a templomtornyot és tetejét. A tűz megkárosította az orgonát is. A károkat Haynald Lajos püspök állította helyre 1853–1856 között, de az orgona hasznavehetetlenné vált. Kolonics István készítette el az új orgonát, mely kiállta az idők próbáját. /(Fodor György): Felújították a gyulafehérvári székesegyház orgonáját. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 21./

Az 1990-es években gyakori vendége volt az akkori Jelen szerkesztőségének a most 99 éves Kövér Gábor, szinte minden aradi eseményhez volt valami bíráló, javító célzatú megjegyzése. Elámultak nagy tudásán, sokoldalúságán. Október 19-én Aradon, a Tulipán könyvesboltban bemutatták Kövér Gábor Egy lefuserált évszázad – Ideológiák pokolsáros útvesztői /Udvarhelyszéki Kulturális Egyesület, Székelyudvarhely, 2009/ című könyvét. Ez már a második könyve. A bemutatón Ujj János méltatásában elmondta, hogy Kövér Gábort a sors az érdeklődésen, a kíváncsiságon, az ebből fakadó olvasottságon kívül megáldotta íráskészséggel is, így mondanivalóját olvasmányosan tudta papírra vetni. A könyvében olvasható írások egy politológus, geopolitikus, történész, katonatörténész kvalitásait tükrözik. Ez a kiváló ember sok minden lehet, csak sarlatán nem. /Kiss Károly: Vátesz vagy sarlatán? = Nyugati Jelen (Arad), okt. 21.

Október 21-én megszavazta a törvényhozás az új parlamenti többséget szentesítő nyilatkozatot, amelynek értelmében a három ellenzéki alakulat, a Szociáldemokrata Párt (PSD), a Nemzeti Liberális Párt (PNL), az RMDSZ, illetve a nemzeti kisebbségek frakciója Klaus Johannist, Nagyszeben polgármesterét támogatja a miniszterelnöki tisztség elnyerésében. A dokumentumnak nincs jogi értéke. A parlament ugyanakkor 233–133 arányban visszautasította az államfő ama kérését, hogy az elnökválasztással egyidőben népszavazásra is sor kerüljön a legtöbb 300 tagú egykamarás törvényhozásról. /Parlamenti nyilatkozat Johannis támogatására. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 22./

Traian Basescu államelnök megismételte, hogy a parlamenti képviselők számának csökkentése érdekében kiírandó népszavazást meg fogják szervezni, rámutatva, a jelenlegi ideiglenes kormány kiadhat kormányhatározatokat. Hozzátette, „a parlamenti többség minden ellenkezése ellenére, biztosan lesz referendum”. A parlamenti képviselők az október 20-án tartott plénumon nem hagyták jóvá a Traian Basescu államelnöknek levélben továbbított kérését, hogy népszavazást írjon ki az államelnöki választások napján. /Basescu: lesz referendum. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 22./

Az Európai Parlament (EP) magyar néppárti delegációja és Sógor Csaba RMDSZ-es EP-képviselő Strasbourgban a tisztelt ház minden képviselőjét meghívta az 1956-os forradalom emlékére szervezett ünnepségre. Sógor Csaba meghívására fellépett a kászonaltízi Zergeboglár együttes. A közös tisztelgés alkalmával Sógor Csaba köszöntötte az egybegyűlteket, és méltatta az erdélyi 1956 fontosságát. Idézett Albert Camus A magyarok vére című, 1957-ben írott kisesszéjéből: „A legázolt, bilincsbe vert Magyarország többet tett a szabadságért és igazságért, mint bármelyik nép a világon az elmúlt húsz esztendőben. Ahhoz, hogy ezt a történelmi leckét megértse a fülét betömő, szemét eltakaró nyugati társadalom, sok magyar vérnek kellett elhullnia – s ez a vérfolyam most már alvad az emlékezetben. A magára maradt Európában, csak úgy maradhatunk hívek Magyarországhoz, ha soha és sehol el nem áruljuk, amiért a magyar harcosok életüket adták, és soha, sehol, – még közvetve sem – igazoljuk a gyilkosokat. ” – idézte a Nobel díjas írót Sógor Csaba. Albert Camus írásának francia és angol nyelvű nyomtatott változatát minden meghívott ajándékba kapta a vendéglátók részéről. /”Fülét betömő, szemét eltakaró nyugati társadalom” = Nyugati Jelen (Arad), okt. 22./

A megbékélés évének szeretné nevezni 2010-et Marosvásárhely értelmisége. Október 21-én a megyei tanács kezdeményezésére a kulturális intézmények és civil szervezetek vezetői annak érdekében gyűltek össze, hogy javaslatot tegyenek: az 1990-es márciusi események 20 éves évfordulójára a város elnyerje a Románia kulturális fővárosa címet. A résztvevők a megnevezést kifogásolták, szerintük ugyanis a megbékélés azt feltételezi, hogy a két etnikai közösség kapcsolatát még mindig a harag jellemzi, holott nem erről van szó, hanem inkább félreértésekről, ellenérzésekről, rossz beidegződésekről. A tanácskozáson Marius Pascan prefektus kifejtette, nincs értelme a „szeparatizmusnak”. Vlad Radescu javasolta, hogy a megbékélés helyett az egyetértés évének nevezzék a 2010-es évet. Soós Zoltán múzeumigazgató a 20 évvel korábban történtek kölcsönös megbeszélését javasolta, a nacionalista uszítások megfékezését a kultúra eszközeivel. /Antal Erika: Vásárhely: megbékélés és multikulturalitás. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 22./

1959. október 21-én tartotta meg Sinkó Ervin tanszékalapító székfoglaló előadását, amellyel kezdetét vette az egyetemi szintű magyartanárképzés a Vajdaságban. Október 21-én ünnepelték a bölcsészkar magyar tanszéke 50 éves évfordulóját. Megjutalmazták az elmúlt tanév legjobb hallgatóit, és végül irodalmi összeállítás hangzott el. /50 éves az újvidéki bölcsészkar magyar tanszéke. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 22./

Idén is gond lesz a háromszéki földekről betakarított krumpli értékesítésével. A hektáronkénti átlagos terméshozam idén 18 tonna, ami nagymértékben elmarad az Európai Unióban mért 35–40 tonnás átlagtól. Hektáronként átlagban egy tonnával termett több krumpli a háromszéki termőföldeken, mint egy évvel korábban. Székelyföldön a burgonya alapvető terménynek számít, a kultúrának hagyománya van, hiszen termesztéséhez a talaj és a klíma is megfelelő. Hátrányt jelent viszont, hogy a terület nagyon felaprózott. Kovászna megyében 22 ezer hektáron 14 ezer gazda termeszt krumplit, ebből csak 400 nagygazda. Legtöbb gazda jelenleg burgonyaszirom (chips) készítésére alkalmas krumplit termel, és a termés 80 százalékát előre leszerződik és felvásárolják a gyárak. A válogatás után a terméshozam mintegy 20 százaléka marad meg, azt a háromszéki gazdák áruba bocsátják. A kistermelők – akik a terület több mint 80 százalékán termesztik a burgonyát – továbbra is nehezen értékesítik a terményt. Könczei Csaba szerint a megoldás az lenne, ha a gazdák összefognának, szövetkeznének. /Bíró Blanka: Kinek kell a székely pityóka? = Krónika (Kolozsvár), okt. 22./

Várhatóan döntést hoz a Neamt megyei törvényszék abban a perben, amelyet a csíktaplocai római katolikus egyházközség négy éve indított a tarkői (Tarcau, Neamt megye) polgármesteri hivatal ellen ezerhektárnyi erdő visszaszerzése érdekében – tájékoztatott Boros Károly plébános. A 17. század végén Ghica moldvai fejedelem 7835 hektár erdőt adományozott az akkor már létező csíksomlyói Szent Péter római katolikus egyházközségnek azért, hogy ez a pünkösdi búcsúk idején szállást és élelmet biztosítson a Kárpátokon túlról a csíksomlyói Szűzanyához zarándokló híveknek. Az 1929-es agrárreformkor az egyházi tulajdonban lévő erdőket is kisajátították, de ezerhektárnyi erdőt továbbra is meghagytak a csíksomlyói, illetve az akkor már önállósult csíktaplocai egyházközségnek. 1947-ből még mindig egyházi bérbeadási szerződések tanúskodnak arról, hogy a kérdéses terület a „Szent Péter-egyházközség” tulajdona volt. „Hivatalosan 1953-ban államosították a területet, de még a kommunizmus éveiből származó térképeken is magánerdőként jelölték” – magyarázta a plébános. Az erdő egy része jelenleg közigazgatásilag a Neamt megyei Tarkőhöz tartozik. A csíktaplocai római katolikus egyházközség esete a Neamt megyei hatóságokkal nem egyedi. Gyergyószentmiklós önkormányzata folyamatosan azzal szembesül, hogy a Gyilkostó üdülőtelep térségében a Neamt megyei hatóságok jelentős területeket foglalnak el illegális építményeikkel, illetve feljebb költöztetik a megyehatárt jelző táblát, egyre nagyobb területeket tekintve magukénak. Ez ügyben sok tárgyalás volt, de nincs megnyugtató eredmény. A neamtiak továbbra sem ismerik el az 1968-as megyésítéskor kijelölt határokat. /Jánossy Alíz: Ezerhektáros területért perel a csíktaplocai katolikus egyházközség. = Krónika (Kolozsvár), okt. 22./

Október 23-án emlékezünk az 1956-os magyarországi forradalomra. A forradalomban részt vevők az idegen megszállók és helyi kiszolgálóik távozását akarták elérni, mert elegük volt a diktatúrából. Az ötvenhatosok a rettegéssé szublimálódott félelmet, a megaláztatást akarták életükből száműzni, s ezért képeset voltak fegyverrel a kezükben életüket is áldozni. Szabadságharc volt tehát a javából. Az ötvenhatosok céljai a rendszerváltozáskor valósultak meg, eltűntek a színről mind a külföldi megszállók, mind pedig leghűségesebb talpnyalóik. Mégsincs béke Magyarországon. A rendszerváltás nem oldott meg mindent. /Veres István: Ötvenhat tanulsága az időben. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), okt. 22./

Az 1956-os forradalomra emlékeznek október 22-én Nagykárolyban a Petőfi-szobornál. Lőrincz Zoltán főszervező elmondta, hiánypótlónak szánja a rendezvényt, mivel a városban mindeddig nem emlékeztek meg az 56-os eseményekről, jövőtől pedig azt tervezi, hogy meghonosítja augusztus 20. megünneplését is. Magánszemélyként járta ki az engedélyeztetését, és nem hívott meg magas beosztású tisztségviselőket. Családiasra tervezik az ünneplést, mindenkit nagy szeretettel látnak, aki elhelyezné az emlékezés virágait (56-os kegyhely a városban nem lévén) a Petőfi-szobornál, sőt szólhatnak is azok, akik szeretnék gondolataikat megosztani a forradalmi eseményekkel kapcsolatosan. Lőrincz Zoltán egyetlen személyt hívott meg, Mózes Árpád nyugalmazott evangélikus püspököt. Mózes Árpád, sok határon kívül élő magyar társához hasonlóan együttérzését fejezte ki mindazokkal, akik fegyverrel a kezükben harcoltak Magyarország felszabadításáért, ezért – koholt vádak alapján – börtönbüntetésre ítélték. Azzal vádolták, hogy 1956-ban, amikor egy debreceni diákcsoport a kolozsvári Teológiai Intézetbe látogatott, a kollégiumban nacionalista magyar nótákat és tiltott egyetemista dalokat énekelt, a magyarországi „ellenforradalom” idején lelkesedéssel fogadta az ottani eseményeket. Mózes Árpádot 18 évi szigorított börtönnel és teljes vagyonelkobzással sújtották. /Az 56-os megemlékezés Nagykárolyban. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), okt. 22./

Aradon a Tulipán könyvesboltban bemutatták a 99 éves aradi Kövér Gábor Egy elfuserált évszázad – Ideológiák pokolsáros útvesztői /Udvarszék Kulturális Egyesület, Székelyudvarhely/ című, immár második könyvét. Ujj János meleg hangú méltatásában elmondta: az 1997–2009 között született írásokból készült válogatás egy politológus, geopolitikus, történész, katonatörténész kvalitásait tükrözik, miközben a szerző egész élete műszaki pályán telt el. /Kiss Károly: Bemutatták Kövér Gábor második könyvét. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 22./

Traian Basescu államfő október 22-én fogadta Joe Biden amerikai alelnököt. A találkozó után adott sajtónyilatkozatukban elmondták: érintették a kétoldalú politikai és gazdasági kapcsolatok helyzetét, beszéltek Moldováról, Pakisztánról és Afganisztánról. Megvizsgálták az amerikai befektetések romániai növelésének a lehetőségét, akárcsak az energetikai együttműködés kérdését, tárgyaltak a Konstanca–Trieszt olajvezetékről is. Biden nagyra értékelte, hogy Románia támogatja Barack Obama elnök új rakétavédelmi programját és az amerikai–román együttműködést az afganisztáni misszióban. /Basescu és Biden a stratégiai partnerség sikerét hangsúlyozta. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 23./

Összefogtak Háromszék fejlesztéséért a térség civil szervezetei, a vállalkozók és az önkormányzatok. Hatvan alapító taggal alakult meg az Alutus Régió Egyesület Nagybacon községben október 22-én. Az uniós Leader program révén kívánják a vidéket előremozdítani. „Eddig a vidéki értelmiség jelentős része és a vállalkozók is távol tartották magukat az önkormányzati munkától, az Alutus Régió Egyesület révén viszont aktívan és döntően beleszólhatnak a településük fejlesztésébe” – mondta el Demeter János, a Kovászna Megyei Tanács alelnöke, az Alutus Régió Egyesület egyik kezdeményezője. Az egyesület az erdővidéki és Olt menti településeket foglalja magába. Az egyesület 49 százalékát civil szervezetek teszik ki, amelyek között vannak vállalkozói szövetségek, gazdaszervezetek, kulturális egyesületek és fúvószenekarok is. Az első cél, hogy elnyerjék a Leader státust, amely azzal jár, hogy az Európai Unió öt évig fedezi az egyesület működési költségeit. Ebből fiatalokat lehetne alkalmazni, akik elkészítik a térség fejlesztési stratégiáját és pályáznának. /Kovács Zsolt: Leaderségre tör Háromszék. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 23./

Az 1989-es romániai változásoknak is a magyarországi 1956 volt a forrása és ihletője – fejtették ki október 22-én Snagovban a romániai forradalmárok képviselői, akik részt vettek a magyar nemzeti ünnep alkalmából Nagy Imre emlékoszlopának koszorúzási ünnepségén. Az 1956-os forradalom miniszterelnökét és munkatársainak a budapesti jugoszláv nagykövetségre menekült csoportját annak idején a Bukarest közelében lévő Snagovba hurcolták, és ott tartották fogva szovjet parancsra az akkori román hatóságok. Ezen a helyen 1997-ben állították fel emlékoszlopot. Füzes Oszkár bukaresti magyar nagykövet a hagyományoknak megfelelően megkoszorúzta az emlékhelyet, október 23. alkalmából. /Megkoszorúzták Nagy Imre snagovi emlékoszlopát. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 23./

„1956. október 23-a örökre be van jegyezve a szabad emberek, a szabad népek krónikáiba. A bátorság, az öntudat, a diadal napja volt” – méltatta 1960. október 23-án J. F. Kennedy, Amerika elnöke, a magyar ‘56-os forradalmat. 1956-ban a forradalom és szabadságharcban a barikádnak csak két oldala volt. Az egyik oldalon a nemzet küzdött a szabadságáért, a másik oldalon azok voltak, akik saját hatalmuk biztosítása érdekében idegen megszállókat hívtak a magyar nemzet ellen segítségül, akikből a megszállók hű kiszolgálói lettek évtizedeken keresztül. 1956-ban a magyar nemzet szabadságharcát vívta a szovjet megszállók és kiszolgálóik ellen. Miközben a nyugati világ kitartásra bíztatott, Amerika elnöke, Eisenhower a szovjet vezetők tudomására hozta, hogy szabad kezet kapnak a magyar szabadságharc leverésében. Október 22-én Budapesten a Műszaki Egyetemen éjszakába nyúló vita után egységes szövegbe foglalták a 14 ill. 16 pontot. Elhatározták a lengyelek melletti tüntetést másnap, 1956. október 23-án. Október 23-án a hatalom bizonytalanná vált, hol engedélyezte, hol betiltotta a tüntetést. 15 órakor indult a tüntetés a Petőfi-szobortól, ahonnan a Bem-szoborhoz vonultak. A Bem-szobornál Veres Péter felolvasta az írók kiáltványát, Bessenyei Ferenc szavalta el a Szózatot. Megszülettek az első lyukas zászlók, kivágták a Rákosi-címert a nemzeti zászlókból. Megindult a hatalmas tömeg a Kossuth térre. Estére mintegy kétszázezres tömeg gyűlt össze. A tömegben már hangosan szólt a forradalom majd szabadságharc leglényegesebb követelése: „Ruszkik haza!” A tüntetők egy része a Rádióhoz ment, hogy felolvassák a hírekben a követeléseket, mások a Városligetbe indultak, a Sztálin-szoborhoz. Jelszavakat skandáltak: „Vesszen Gerő! Vesszen Piros! Vesszen az ÁVO!” Nagy Imre a Parlament erkélyén szerencsétlen beszédét „Elvtársak!” megszólítással kezdte, mely a tömegből ellenszenvet váltott ki. „Nem vagyunk elvtársak!” Nagy Imre kénytelen volt „Magyarok! Barátaim!”-ra változtatni a megszólítást. A Dózsa György úton volt a hírhedt Sztálin téren a Sztálin-szobor. A szobor felállítása előtt itt állt a híres Regnum Marianum templom, a magyarok Nagyasszonyának temploma, melyet 1951-ben leromboltak. Október 23-án a hatalmas Sztálin-szobrot ledöntötték. Elterjedt a hír, hogy a Rádiónál az ávósók lövik a népet, és már áldozatok is vannak. Az emberek elindultak a Rádióhoz. A Rádióhoz kirendelt katonák átálltak a tüntetők oldalára. A tüntetés spontán felkeléssé alakult. A tüntetők fegyvereket szereztek, és a magyar nép felkelt a szovjet elnyomás és kiszolgálóik, az ávósok uralma ellen. A tüntetők elfoglalták a központi pártlap, a Szabad Nép székházát. Debrecenben október 23-án szintén nagy tömeg tüntetett, az ávósok a fegyvertelen tüntetőkre vezényelték az első sortüzet, mielőtt még Budapesten az első puskalövések eldördültek a Rádió ostroma előtt. Ilyen egységes talán még soha nem volt a nemzet. A fegyverrel küzdő fővárosi és vidéki felkelők mögött ott állt az egész ország a hatalmon lévő törpe kisebbség kivételével. Október 23-án éjszaka Gerő Ernő pártvezető kérésére az országban állomásozó szovjet egységek bevonultak a fővárosba. Megkezdődtek az összecsapások a felkelők és a szovjet csapatok között. /Emlékezzünk 1956. október 23-ára! = Nyugati Jelen (Arad), okt. 23./

Idén is szaporodik Háromszéken az emlékhelyek száma, miután a félszázados évfordulón, 2006-ban Sepsiszentgyörgyön és Kovásznán is méltó jelet állítottak az 1956-os forradalom és szabadságharc emlékére, majd tavaly Baróton avattak emlékművet Sólyom László köztársasági elnök jelenlétében, ebben az évben Kézdivásárhelyen a sor: október 23-án avatják a Vetró András szobrászművész készítette emlékművet. Kovásznán október 23-án emlékeztek a központi parkban álló ‘56-os emlékműnél, Baróton a Baróti Szabó Dávid Középiskola udvarán a tavaly leleplezett, Moyses Márton, Bauer Sándor és Jan Palach emlékét őrző alkotásnál. Sepsiszentgyörgyön október 24-én tartják a megemlékezést. /Váry O. Péter: 1956 megidézése Háromszéken. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 23./

A Baróti Szabó Dávid Középiskola harmadik alkalommal szervezte meg Erdővidék iskolásai számára az 1956-os forradalomra emlékeztető szavalóversenyt. /(hecser): Irodalom és 1956. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 23./

Máthé Éva újságíró kíváncsian várta Gianina Carbunariu drámaíró és rendező 20/20 című előadásának bemutatóját a marosvásárhelyi Yorick Színházban, azért is, mert szenvedő alanya volt 1990. „fekete márciusnak”. Az előadás végén úgy érezte, hogy egy hatalmas pannóra feltűzdelt, különböző színvonalú faliújságcikkeket olvasott arról, mi történt városában ezelőtt húsz évvel. Zavaró volt, hogy a szerző többször elismételtette egyes szereplőkkel, miszerint annak idején mindkét tömeget – mármint a magyart és a románt – manipulálták. Valójában a magyar tömeg utcára vonulása a lehető legspontánabb volt. Akiket manipuláltak, azok csakis a faluról behozott hodákiak és libánfalviak voltak. Mégis formabontó, tiszteletreméltó kísérlet ez a szerző részéről arra, hogy megértse: miként uralkodhatott el a gyűlölet egy városban 1990-ben, a román demokrácia hajnalán. /Máthé Éva: Rivalda: Túlságosan kilóg a lóláb. = Krónika (Kolozsvár), okt. 23./

2009 őszén az Égtájak Iroda második alkalommal rendezi meg a Biennále – A külhoni magyarok kulturális fesztiválját Budapesten. Volt a jól bevált „határon túli magyar” kifejezés, ami hosszú ideje – főleg egy immár 20. életévét betöltött kisvárdai színházi fesztivál „epitheton ornans”-aként – beépült a köztudatba, jobb híján ekként jelölve az erdélyi, a partiumi, délvidéki, felvidéki és kárpátaljai, sőt esetenként a kanadai és New-York-i magyar művészeti intézményeket is. A „határainkon túli”, kimondatlanul ugyan, de leginkább a Trianon után elcsatolt területeken élő magyarságot jelölte. Ugyanezen oknál fogva nem nevezhetjük a hasonló eseményeket „Kárpát-medenceinek”, még akkor sem, ha nem külön „anyaországi”, illetve „erdélyi”, „felvidéki” „burgenlandi” stb., hanem valóban Kárpát-medencei magyarságban és annak kulturális egységében gondolkodunk. Ezen ellentmondások feloldására találták ki az illetékesek a „külhoni magyar” kifejezést. Azonban ezzel is legalább annyi a gond, mint a „határon túli”-val. Olyan kül-belhoni művészek is jelentkeztek, mint például Kakuts Ágnes, aki bár Erdélyből Magyarországra települt, most mégis a kolozsvári társulat tagjaként jelentkezik. Azután az 1792-ben alakult, legrégebbi magyar színház – a kolozsvári –, ugyancsak „belhoninak” érezheti magát a magyar kultúra berkeiben, földrajzi helyzetétől és a jelenlegi országhatároktól függetlenül. A Biennále széles körben öleli fel a világ magyarságának kulturális produktumait. Az egész rendezvénysorozat kitalálója, éltetője és hajtómotorja, Goldschmied József, az Égtájak Programiroda igazgatója. Az eseménysorozat központja a Fészek Klub. A megnyitó gálaestre „feltámadt egy legenda”, azaz még élő tagjaiból újra összeállt az 1956 után Németországban, világhírű magyar, menekült zenészekből alakult zenekar, amely a nyolcvanas években Erdélyből emigrált tagokkal bővült, majd a kilencvenes évek elején oszlott fel. A feltámadt „Philharmonia Hungarica” ez alkalommal Vásáry Tamás vezénylete alatt játszik. De bemutatót tartanak a zselizi vegyeskar, a nagybecskereki kamarakórus, a Kolozsvári Állami Magyar Színház, a komáromi Jókai Színház, a szabadkai magyar társulat, valamint a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház is, amely rendhagyó módon Budapesten tartotta meg Molière Mizantrópjának premierjét. A kortárs képzőművészetet a Szlovéniában élő Göntér Endre festő, az angliai Cambridge-ben született Márk Bollobás fotóművész, a Prágában élő Farkas Roland és Boráros Henrik, a torontói Kántor István, a Kassán alkotó Bartusz György, a pozsonyi Rónai Péter, a bukaresti Estefán Arnold – és sokan mások, sokfelől – képviselik. Ezek a találkozók késztethetnek arra, hogy ne határon innenben, illetve határon túlban gondolkodjunk, hanem összmagyarságban. /Medgyessy Éva: Magyarnak lenni mit jelent? Gondolatok a „Külhoni magyarok kulturális fesztiválja” kapcsán. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 23./

Igazi közép-kelet-európai életút tárul fel Szécsi Antal nemrégiben Ezüstgyopár-díjjal kitüntetett pedagógus könyveiből. A 71 éves Szécsi Antal a Regátban munkát kereső székely emberek gyermekeként Galacon született, ahol hamarabb megtanult románul, mint magyarul. A háború idején családja Budapestre menekült, de azután visszatértek Székelyföldre, ahonnan az 1946. évi szárazság miatt megint a román fővárosba mentek. Innen apja szülőhelye, Betfalva jött, majd Rugonfalva és az áhított székelykeresztúri tanítóképző. Itt formálódott közösségi emberré. Vargyason sokáig volt iskolaigazgató. 1975 tavaszán, a híres vargyasi népművészetre alapozva, beindították az iskola bútorfestő és faragó műhelyét, ahol a még élő utolsó mesterek Sütő Béla és Máthé Ferenc tanították a mesteri fogásokat. Szécsi Antal három könyve (Falu a Látóhegy alatt, Kapuállítók hitével, Maga-felejtő sorsunk halk tudója) jórészt Vargyasról és a vargyasi emberekről szól. /Sike Lajos: Ezüstgyopár-díj fél évszázadért. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 23./

Október 23-án felavatták Kolozsvár a Sétatéren az 1956-os magyarországi forradalom emlékművét. Az emlékművet László Attila alpolgármester és Jakab Gábor plébános leplezte le. Szili Katalin, az Országgyűlés volt elnöke, a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma Állandó bizottságának elnöke beszédében kifejtette: elhárultak a politikai akadályok a határon túli magyarok által oly régen óhajtott kettős állampolgárság megadása elől. Az emlékmű mellett háromnyelvű helységnévtábla állt: román, magyar és német nyelven szerepelt rajta Kolozsvár. Kántor Lajos így fogalmazott: „A jövő számára is tanulságos lehet ez az emlékmű, amely egy új társadalmi erkölcs igazságát hirdeti. A történelmi jelkép felállítása soha nem késő: nemzedékek sorát emlékezteti majd az 53 évvel ezelőtt történtekre. Arra, hogy a napfény legyőzi a börtönhomályt”. Smaranda Enache, a Pro Europa Liga társelnöke az emlékművet a bátorság és a szolidaritás emlékművének nevezte, az 1956-os magyar forradalmat pedig Közép- és Kelet-Európa legfontosabb és legjelentősebb korabeli eseményének. „Egykori 1956-os elítéltként itt állok a megvalósult álom előtt. Ez az emlékmű több ezer áldozat emlékét őrzi. Ám az akkor elesett hősök joggal kérdezhetnék: hova tettétek a forradalmat? Pártok politikai marakodása közepette tovább folyik a kommunizmus alatt kisemmizettek kálváriája, és a szellem szabadsága helyett a szabadosságban fuldoklunk, miközben új nacionalizmusok születnek”, figyelmeztetett Dávid Gyula, irodalomtörténész. /Nagy-Hintós Diana: Felavatták a Sétatéren az 1956-os magyar forradalom emlékművét. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 24./

Október 23-án Marosvásárhely egyetlen ‘56-os emlékművét megkoszorúzták a Vártemplom kertjében. Ötvös József, a Vártemplom lelkésze emlékeztetett, hogy elődje, Fülöp G. Dénes egyike volt az 56-os bebörtönzötteknek. A Kultúrpalotában tartották az ‘56-os megemlékezést, Varga László nyugalmazott református lelkipásztor idézte fel az akkori eseményeket. Meghívták azokat a Marosvásárhelyen és Maros megyében még élő személyeket, akiket a forradalom leverése után bebörtönöztek. /(mózes): 1956-ra emlékeztek Marosvásárhelyen. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 24./

Október 23-án a szoboravatást követően a kézdivásárhelyi ünneplők a Céhtörténeti Múzeumba vonultak, ahol megnyitották Lehel Jenő Törött rácsok című fotókiállítását. Lehel Jenő (1917–1997) mérnök amatőr fotográfus volt. 1956-ban, a harcok lecsendesedése utáni, az utcán heverő halottak eltemetése előtti időszakban, október végén, november elején készített felvételeket. Negatívjai az Egyesült Államokból kerültek haza, a róluk készült nagyításokat első ízben 2006 októberében állították ki Budapesten. /Iochom István: Törött rácsok – a forradalom képei. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 24./

Október 22-én, romániai látogatása alkalmával Joe Biden amerikai alelnök nemcsak Traian Basescu államfővel találkozott, hanem a PD-L, PNL és PSD vezetőivel is. Az alelnököt nem fűzik kellemes emlékek a szocdemekhez. Előző találkozásukról Biden felháborodva távozott, az eszmecsere kínosan végződött. Az előző találkozó ugyanis 1999-ben, éppen a Jugoszlávia elleni légi csapások idején történt, amikor az akkor szenátor Biden egy NATO küldöttség tagjaként érkezett a NATO tagságra pályázó Romániába. A botrány a PSD akkori vezetőinek „eszmefuttatása” miatt tört ki: szöges ellentétben a szerbekkel, akik az euroatlanti szövetség védőszárnyán kívül próbálták – fegyverekkel – „megoldani” az albán kisebbség ügyét, ők megvárnák, amíg Románia bejut a NATO-ba, s szükség esetén azután intézik el végérvényesen – bármilyen eszközzel – az erdélyi „magyar kérdést”. Mert tagok lévén ugyebár a NATO nem büntetheti meg Bukarestet. Ilyesmi szivárgott ki a találkozóról. Joe Biden megbotránkozva hagyta el a találkozót, s kemény hangon, egyértelműen leszögezte a szocdemeknek: szó se lehet ilyesmiről, eszükbe se jusson erre használni a NATO védőszárnyát. Amennyiben valóban így viszonyulnak a „magyar kérdéshez” ne is álmodozzanak NATO tagságról. Azóta tíz év telt el, a PSD 180 fokos fordulatot vett a NATO ügyében, s Románia immár az északatlanti-szövetség tagja. Az erdélyi „magyar-kérdés” karhatalmi megoldására sem került sor. Vajon a határozott amerikai fellépés nélkül lemondtak volna erről? Tavaly decemberében például a szocdemek ellenezték az RMDSZ kormányzási részvételét. Az RMDSZ mégis velük barátkozik. /Chirmiciu András: Biden és a magyar kérdés. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 24./

Az elmúlt 150 év útját kívánja áttekinteni novemberben egy konferencián az Erdélyi Múzeum-Egyesület, melyet nyolcadik éve vezet Egyed Ákos akadémikus, a Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottság tagja, aki az egyetem befejezését követően a Román Akadémia kolozsvári Történelmi Intézetében dolgozott, egészen nyugdíjazásáig. Több kötet fűződik a nevéhez, így a Háromszék 1848–49, Falu, város, civilizáció, A székelyek rövid története, Gróf Mikó Imre – Erdély Széchenyije és számos tanulmány. Jelenleg az Okmánytár az Erdélyi Múzeum-Egyesület történetéhez című kiadványon dolgozik. 1950-ben következett be az EME életében a legnagyobb törés: a diktatúra több más intézménnyel együtt betiltotta működését, gyűjteményeit szétosztotta különböző kolozsvári intézmények között. Bár nyíltan nem működhetett negyven évig, az egyéni műhelyekben /Kelemen Lajos, Szabó T. Attila és Jakó Zsigmond/ tovább folyt a munka. 1990-ben, Jakó Zsigmond kezdeményezésére újjáalakult az EME, évente 8–10 tudományos kötetet jelentet meg. Ezek között van az Erdélyi Magyar Szótörténeti Tár, a Romániai Magyar Irodalmi Lexikon, a Székely Oklevéltár, az Erdélyi Tudományos Füzetek, az Erdélyi Történelmi Adatok. Az Erdélyi Múzeum című folyóirat mellett szakfolyóiratok: a Múzeumi Füzetek, a Műszaki Tudományos Füzetek és az Orvostudományi Közlemények. Az EMÉ-nek pár éve már tudományos Kutatóintézete van, amelyben 10 kutató dolgozik. Az intézetet Kovács András művészettörténész vezeti, a kutatók feladata a középkori, késő-középkori és koraújkori történeti forrásokat feltárása, feldolgozása és kiadása. Ugyanakkor irodalomtörténeti, nyelvészeti s filozófiai kutatásokat is folytatnak. 2002-ben rendezték meg először a Magyar Tudomány Napja Erdélyben című konferenciát, azóta erre minden évben sor kerül. Az EME együttműködik a Magyar Tudományos Akadémiával. Az idei, ünnepi év jegyében született a Gróf Mikó Imre beszédei és felhívásai című kötet, amelyet Egyed Ákos Kovács Eszterrel állított össze, a napokban pedig egy olyan tanulmánykötet is napvilágot látott Kovács Kiss Gyöngy szerkesztésében, amelyben az EME 16 tudósát mutatják be. Készül az Erdélyi Múzeum-Egyesület gyűjteményeiről szóló kiadvány is. Október 14-én Budapesten a Magyar Tudományos Akadémiával együtt ünnepelték az EME 150. évfordulóját, most készülnek a november 20–21-i kolozsvári emlékülésre, az EME hét szakosztálya fog visszatekinteni saját történelmére. /Ferencz Zsolt: Összegyűjteni, rendszerezni és megőrizni az erdélyi magyar történelmi örökséget. Beszélgetés Egyed Ákos akadémikussal, az EME elnökével. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 24./