2006 óta már az is örömteli fejlemény, ha egy nemzeti ünnep békésen, incidensek nélkül zajlik le. A jelenleg hatalmon levők valamiért ezt így tartották taktikusnak. 2006-ban a békés megemlékező tömegre támadtak rá, más években pedig azokat ingerelték, akikről tudták, hogy nem fognak szétoszlani, hanem ellenállást tanúsítanak majd, és ebből jó kis műbalhét lehet kerekíteni. Vannak még idealisták, akik a „táborok” közötti összefogástól remélik szimbólumerejű ünnepek alkalmával a nemzeti egységet felmutatni. Ezek tévúton járnak. Ahogy 1956-ban sem lehetett összefogni az ÁVÓ-sokkal, úgy ma sem lehet összefogni az ÁVÓ-sok szellemi és fizikai utódaival. Ahogy Csoóri Sándor írta 1990-ben: az SZDSZ magához akarja asszimilálni a magyarság gondolkodását, ő akarja megmondani, hogy ki szalonképes, és ki nem, hogy miről lehet beszélni, és miről nem (például az államadósság átütemezéséről nem); hogy mi a nemzet (szerintük: mindössze a magyar állampolgárok összessége, akkor is, ha ebbe beletartozik a magyarul gagyogni sem tudó, de állampolgárságot vásárolt kínai, viszont kívül rekednek az évezredes magyar kultúrát hordozók milliói); hogy létezik-e egyáltalán nemzeti érdek (szerintük nem létezik). /Borbély Zsolt Attila: Közös ünnep? = Székely Hírmondó (Kézdivásárhely), okt. 30./

A kommunista hatalom által hosszú ideig elhallgattatott Benedikty-Horváth Tamás budapesti író 16 évesen vált az ötvenhatos forradalom szereplőjévé. Habár a forradalom leverését követő terrort megúszta, később nem kerülhette el a sorsát: 1965-ben összeesküvés vádjával letartóztatták és bebörtönözték. 1999-ben jelent meg Szuvenír című, valós eseményekre épülő történelmi regény egy „rosszul” agyonlőtt forradalmár történetét göngyölíti fel: Mérlegh Sándorét, azon Corvin-közi szabadságharcosét, akit 1956. november 11-én egy orosz őrjárat elfogott, a rögtönítélő bíróság azonnali golyó általi halálra ítélte. Az írót 1965 szeptemberében vitték el, amikor utolsó éves hallgatója volt a szegedi jogtudományi egyetemnek. Nyolc napon keresztül éjjel-nappal vallatták, minden negyedik kérdés az volt, ki a CIA összekötője. Papírra vetette egy többpártrendszeren alapuló polgári demokrácia államszervezetének vázlatát, ami a kezükbe jutott, és az elég volt, hogy államellenes izgatással vád alá helyezzék. A Proféták nevű összeesküvő csoportként voltak nyilvántartva. 1999-ben jelent meg Szuvenír című könyve, de nem terjesztették, nem reklámozták sehol. Most a regény második kiadásával megtörte a csendet, de még mindig nem ismerik elegen a regényt. /Dimény H. Árpád: Az ‘56-os Szuvenír. = Székely Hírmondó (Kézdivásárhely), okt. 30./

Aggodalommal figyeljük, hogy az utóbbi hónapok nem hoztak érdemi előrelépést a Dsida Jenő utcanév visszaállításának ügyében – olvasható az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) Kolozs megyei szervezetének közleményében. Ezért az EMNT megyei elnöksége Kolozsvár polgármesteréhez, a városi önkormányzathoz, valamint a képviselőtestületben működő frakciókhoz fordul, s a döntés felülvizsgálatát és semmissé tételét kéri a helyi önkormányzattól, továbbá az Országos Diszkrimináció-ellenes Tanács elé terjeszti az ügyet kivizsgálás végett. A Dsida Jenő költőről elnevezett kolozsvári utca nevét az önkormányzat képviselőtestülete megváltoztatta. /P. A. M. : EMNT: Jogorvoslatot követelnek Dsida-ügyben. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 31./

Szamosújvár is bemutatkozott a BIENNÁLÉ – Külhoni Magyarok Kulturális Fesztiválján, október 25-én a budapesti Fészek Művészklubban, a Történelmi kisvárosok sorozatban. Tartalmas, változatos, csaknem két órán át tartó műsort állhatottak össze. Török Bálint alpolgármester röviden bemutatta a város történetét és jelenlegi helyzetét. Az Örmény Kórus is fellépett. Balázs-Bécsi Attila, a Téka Alapítvány elnöke, történelemtanár előadást tartott Szamosújvár építészettörténeti emlékeiről. A Téka Alapítvány keretében működő Kaláka Néptáncegyüttes és a Harmadik Zenekar is szerepelt. /Nagy Annamária: Szamosújvár a Budapesti Biennálén. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 31./

Erdélyi, felvidéki, valamint a vajdasági magyar kultúra bemutatását tekinti feladatának a moszkvai Magyar Kulturális Intézet. Elsőként a Kolozsvári Napokat rendezték meg, amelyek több részletben 2010 májusáig zajlanak. A bemutatkozó alkotók (Kádár Tibor, Sipos László, Ughy István festőművészek és Demény Attila zeneszerző) munkásságában közös a keresztény hithez való erős kötődés, és az ezzel szoros kapcsolatban álló, fájdalom-edzette és letisztult formavilág. November elejétől a Tarisznyás népzenei együttes fellépésével és a Concordia vonósnégyes koncertjeivel folytatódik a program. /(demény): Kolozsvári Napok Oroszországban. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 31./

Gazdagítja repertoárját az Erdély-szerte ismert nagyajtai Gazdag Miklós Polgári Daloskör, amely a községközpont vegyes felekezetű polgáraiból verbuválódott. Alakulási esztendeje 1881, 2004-ben alakult újra. Vallásos és népdalokkal készül a jövő hónapban Kolozsváron sorra kerülő unitárius egyházi kórustalálkozóra. Karmestere Péter Géza tanár. (Kgy. Z.): A közművelődési idény kezdetén. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 31./

Rendhagyó könyvbemutató és kötetlen beszélgetés helyszíne volt Kézdivásárhelyen a Vigadó: Dávid Sándor, a Polyp Televízió főszerkesztője bemutatta Dan Manolachescu Székelyföld mítoszai című, idén megjelent publicisztikai kötetének magyar változatát. A fiatal újságíró, aki anyanyelvi szinten beszél magyarul, a románság számára rendkívül kényes témákról ír könyvében, többek között a román–magyar együttélésről meg az autonómiáról. /(Iochom): Székelyföld mítoszai Kézdivásárhelyen. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 31./

A XIV. Kárpát-medencei napok műsorait Szilaveczky Csilla állította össze. Olyan előadók szólaltak meg, akik őrállóként helyt álltak. Az ülést megnyitó dr. Koncz Gábor, az Magyar Kultúra Alapítvány igazgatója S. Benedek András kárpátaljai származású irodalomtörténészt búcsúztatta. Az elhunytat a teljes Kárpát-medencei irodalmi élet legjelentősebb képviselői búcsúztatták. Az Ápoljuk, őrizzük és tartsuk meg anyanyelvünket c. irodalmi tanácskozást Tőkéczki László és a kárpátaljai Vári Fábián László előadása vezette be. A szlovákiai magyar pedagógusok és szülők lapját, a Katedrát Lacza Tihamér, a pozsonyi Pátria Rádió munkatársa mutatta be. A kárpátaljai Együtt c. folyóiratról, annak alapító főszerkesztőjéről, a tanácskozás napján eltemetett S. Benedek Andrásról Vári Fábián László és Dupka György beszélt. Univerzális kiadót hoztak létre a lap munkatársai számára, ezideig több mint száz szerzőnek jelentettek meg kötetet. Füzesi Magda és Lengyel János a Kárpátaljai Hírmondót ismertették. Másnap az Irodalmi kávéházban Csörgits József szólította a közelmúltban megjelent és a megjelenés előtt álló kötetek szerzőit. Itt kapott szót az erdélyi küldöttség is. Szabó Zsolt főszerkesztő a Művelődés folyóiratot mutatta be. Vasárnap, a Peremvidékek magyarsága c. szociográfiai műhelyek bemutatásában Teleki Júlia Hol vannak a sírok c. dokumentumgyűjteményéről beszélt. Hihetetlen, hogy milyen szörnyűségek történtek a Vajdaságban, szülőfalujukban a magyarokkal. Hihetetlen, hogy mindezekről, az 1944-es magyarellenes vérengzésről nem tud (nem akar tudni?) Európa. /Gáspár Attila: Írott szóval a megmaradásért. XIV. Kárpát-medencei napok. Budapest, Magyar Kultúra Alapítvány, 2009. szeptember 25–27. = Művelődés (Kolozsvár), október/ S. Benedek András /Munkács, 1947. febr. 1. – Budapest, 2009. szept. 8./ számos önálló kötetben és tanulmányban foglalkozott Kárpátalja magyar irodalmával, történetével, kultúrtörténetével és néprajzával. Az Együtt című folyóirat alapító főszerkesztője volt 1965–1967-ig, Vezetője volt az ungvári Forrás Irodalmi Stúdiónak és a kárpátaljai magyar irodalmi-polgárjogi mozgalomnak.

A román és a magyar halottakról egyaránt megemlékezett november 1-jén Bukarestben Szekeres Imre honvédelmi miniszter: a Dinamo stadion klubházának falán felavatta Marian Cozma emléktábláját, a Calvineum református temetőben pedig a Magyar hősi parcellát és az ott felállított emlékművet. A Magyar hősi parcella emlékművének alapkövét 2002 októberében helyezték el. Azóta elkészült a művészi emlékmű és 2008 márciusában létrejött a román–magyar hadisírok jogi helyzetéről szóló megállapodás is. /Fleischer Hilda: Román-magyar közös hősök. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 2./ Szekeres Imre magyar honvédelmi miniszter a Marian Cozma emléktábla avatásán olyanokat állított, hogy tisztelnünk kell a két nép hőseit, hogy a modern időkben román és magyar már csak sportban küzd egymás ellen, azután kezet fogunk, hogy Cozma meggyilkolása példa nélküli összefogásra ösztönözte a két országot és népet, meg hasonló üres, a valóságtól távol álló dolgokat. Marian Cozma halála után a két nép nem fogott össze, csak annyi történt, hogy a románok azóta is türelmesen várják a gyilkos(ok) elítélését. Román és magyar között nem valósul meg a példaként emlegetett német–francia kibékülés. Az egyik ugyanis kénytelen történelmi, társadalmi, kulturális ezeréveket utólag pótolni meg púderezni, a másik pedig alkata, lelkülete miatt még sokáig Trianon foglya marad. Maximum megpróbálnak itt Európában ellenni egymással. A Szekeres által emlegetett „összeborulás” egy felszínes érdekbékesség, a román és magyar politikusok ügyesen játsszák szerepüket. Amennyiben Szekeres Imrét érdekli az igazi, valóságos viszony román és magyar között, repüljön be légyként egy magyar–román focimeccsre, jusson fülébe mindegyik, magyart bozgorozó román átkozódás, minden büdösoláhozó magyar átkozódás, írta a lap munkatársa. /Irházi János: Jó kis viszony. = Nyugati Jelen (Arad), nov. 2./

Katasztrofális a romániai oktatás helyzete – derül ki abból a jelentésből, amelyet Emil Boc miniszterelnök, ideiglenes oktatási miniszter nemrég továbbított a parlamentnek. A romániai diákok teljesítményük és iskolában eltöltött éveik száma alapján az uniós országok leggyengébbjei közé tartoznak. A gyermekek egyötöde nem jár óvodába, a végzősök egyharmada pedig nem érettségizik, az iskolások egynegyede képtelen a legelemibb matematikapéldát megoldani. A tanulók húsz százaléka időnap előtt otthagyja a tanügyi intézményeket, így Románia az utolsó helyen van az EU-ban a beiskolázott és az iskolaköteles gyerekek arányát tekintve. Évről évre csökken az egyetemi hallgatók száma. /Farkas Réka: Rossz rendszer, gyenge eredmények (Katasztrofális a román oktatás). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 2./

A kolozsvári Sétatéren felavatott emlékmű, „In memoriam 1956”, összeköthet magyarokat, itt élő románokat. Ennek ellenére Gheorghe Funar nyilatkozatát közölte a Foaia Transilvana egyik száma, miszerint csak Emil Boc idejében lehetett ilyesmit engedélyezni, merthogy ez az emlékmű a román hatóságok újabb árulásának a jele, a diabolikus magyar irredentáknak tett engedmény. Ugyanitt olvasható a Vasgárda örökségét vállaló Noua Dreapta (az Új Jobboldal) állásfoglalása „a történelem meghamisításáról” és arról, hogy ez az esemény negatív következményekkel fog járni mind a román, mind a magyar fél számára. Melléfogásokban, diverziókban nincs hiány a Kárpát-medencében. Nem kell visszamenni a Malina Hedvig-ügyig, az elmaradt révkomáromi Sólyom László-látogatásig, a kárpátaljai vagy pozsonyi műemlékrongálásokig, a vajdasági diákverésekig. Magyarázat mindig van, most a battonyai ablakbetörés, az idegennek szóló veszélyes fenyegetés. A Battonyán letelepedett aradi román üzletember, a rendőrséghez fordult. A Veszprémben gyilkosság áldozatává lett kézilabdázó, Marian Cozma sajátos módon a magyar–román megbékélés szimbóluma lett, a battonyai-aradi Marin Crisan körül kavarodó hírek az ellenkező hatást váltják ki. A romániai magyar lapok, az Új Magyar Szó, a Krónika Kreszta Trajántól, Battonya alpolgármesterétől azt idézték, hogy „Nem retteg itt senki senkitől. Elszigetelt esetről van szó, én csak erről a fenyegető levélről tudok”, a bukaresti Adevarul, többször visszatérve az esetre, azt adta tudtul a román olvasóknak, hogy ezek a problémák a románok és a magyarok közt mindig is léteztek, mármint az irigység, a gyűlölet mindkét részről. Az Adevarul cikkének a címe: „A magyar szélsőségesek nem akarnak minket az országukban”. Az új kolozsvári hetilap, a Mesagerul de Cluj első száma a változóban lévő Kolozsvárról szól, a lap a magyar konyha receptjeit ajánlja az olvasóknak. /Kántor Lajos: Kolozsvári néző – 2009. november (1). = Szabadság (Kolozsvár), nov. 2./

Miért szidjuk a politikusokat? Mert nem törődnek velünk, mert egyéni érdekeiket keresik, mert megérdemlik stb. – körülbelül ezekből áll össze a választópolgár napjainkban használatos harci arzenálja. A politikusra viszont a társadalom túlnyomó többségének nagy szüksége van. A kisebbségi helyzet pedig arra kényszerít, hogy mégjobban igényeljék a közéleti elkötelezettséget. /Biró A. Zoltán: Miért szidjuk a politikusokat? = Hargita Népe (Csíkszereda), nov. 2./

A lap munkatársai beszámoltak arról, hogy a régióban az RMDSZ és a magyar civilszervezeteknek az elmúlt húsz év alatt hol sikerült saját ingatlanhoz jutniuk. Arad megyében az RMDSZ székházát később az egykori tulajdonos örököse(i) visszakérték. Az RMDSZ és az alakuló magyar civil szervezeteket, köztük az AMISZ, a Kölcsey, egy évtizedig voltak a székházban, majd jelentkeztek az örökösök. Az RMDSZ és a civilszervezetek 2006. március 15-én költözhettek a Püspökség utcai épületbe, jelenleg is itt vannak. Most lehetőségük van méltányos áron megvásárolni a székházat. Ez fontos lenne, mert a Jelen Ház mellett az aradi magyarság kapna még egy saját házat. Az Arad megye más településein működő civil szervezetek nem rendelkeznek saját ingatlannal. Jelenleg Arad megyében körülbelül 25 magyar civilszervezet létezik. Nem sikerült Pankotán megvásárolni Csiky Gergely szülőházát, s abból magyar közösségi házat kialakítani. Hunyad megyében 16 magyar RMDSZ-szervezet van, közülük egyedül petrillai székház saját tulajdonú: 2001–2002 táján vásároltak egy tömbházlakást, amelyben az RMDSZ székháza működik. A megye többi településén bérlik a székházakat, mivel a pártok törvénye nem teszi lehetővé a székházak megvásárlását, ismertette a helyzetet Széll Lőrinc, a szövetség megyei ügyvezető elnöke. A civil szervezetek nagyobb ingatlanvagyonnal rendelkeznek. A megyeszékhely, Déva magyarsága 2003-ban kapta vissza a csángótelepen lévő Magyar Házat. Pontosabban az önkormányzat 49 évre koncesszióba adta a Petőfi Egyesületnek, illetve a Segesvári Miklós Pál Egyesületnek a telep hagyományos közösségi központját. Azóta a telepi Magyar Ház a dévai magyarság egyik „erődje”: bálokat, előadásokat, kulturális rendezvényeket szerveznek benne. Hasonló a helyzet a vajdahunyadi Magyar Házzal, mely a Hunyadi János Humanitárius Társaság tulajdona. Orvosi rendelő és internetklub, valamint nyugdíjasklub működik benne, de kicsi a befogadóképessége. Ezért a régi ház tőszomszédságában, ugyanazon a telken a Corvin-Savaria Társaság egy újabb, lényegesen nagyobb, emeletes házat épített az utóbbi években, részben Vas megyei anyagi támogatással. 2007 óta szinte valamennyi rendezvény ott zajlik, és néha az is szűknek bizonyul. Ez is eltörpül a dévai Téglás Gábor Iskola mellett. Hunyad megye egyetlen magyar nyelvű középiskolája állami intézmény, az épület azonban, amelyben működik, a Geszthy Ferenc Társaság tulajdonát képezi. A 2002 őszén alakult társaság eleve így vélte megóvhatónak a magyar oktatást az esetleges állami önkénytől. Szintén az oktatáshoz köthető a Zsil-völgyi kezdeményezés. Még a kilencvenes évek végén az Iskola Alapítvány kétszobás tanári lakást vásárolt Vulkánban, hogy a Székelyföldről, vagy Erdély más vidékeiről a helyi magyar iskolába kerülő tanerőknek. Miután több mint 10 évig használták, a lakást nemrég adták el, s a szomszédos Lupényban szándékoznak egy hasonlót vásárolni, ismertette a helyzetet Széll Lőrinc. A vulkáni magyar oktatás megmentését ugyanis a jobb erőnlétű szomszédos lupényi iskola magyar tagozatának egyesítésével képzelik el. Mivel a súlypont áttevődött, természetes, hogy a tanári lakást is oda képzelik. Temes megyében az öt Magyar Házból négy RMDSZ-tulajdonban van. A bánsági magyarok számára a Székely László temesvári főépítész tervezte, a közösség tagjainak adományaiból a két világégés közötti időszakban felépült Temesváron a Magyar Ház, melyet a diktatúra éveiben elkoboztak, majd 1989 után a benne működő (párt)lapkiadó vállalat magánosítása során az új tulajdonosoknak sikerült az épületet is bekebelezniük. A magyar érdekképviselet húsz éve próbálja peres úton visszaszerezni a Magyar Házat, bírósági perek zajlanak ez ügyben Temesvártól Strasbourgig, mindeddig eredménytelenül, számolt be Halász Ferenc Temes megyei RMDSZ-elnök. Az ingatlan első emeletén albérlőként megmaradhatott a helyi magyar újság /Heti Új Szó/ szerkesztősége, ugyanott működik az RMDSZ-iroda, a civilszervezetek rendelkezésére álló Bolyai-terem és TEMISZ ifjúsági szervezet irodája. Magyar tulajdonban van két temesvári ingatlan: a Kós Károly Közösségi Központ és a nemrég felavatott Geml József Magyar Központ. A Kós Károly Közösségi Központot éppen a temesvári Magyar Ház bizonytalan jövőjére való tekintettel vásárolta meg a státusirodákat működtető Progress Alapítvány. Az épületet sikerült felújítani, a státusiroda mellett az alagsorban működik a Szórvány Alapítvány, amely sikeres pályázatokból elnyert támogatásokból tette lakhatóvá a pincehelyiségeket, a Romániai Magyar Üzleti Egyesület és az ITD Hungary temesvári irodája is. A Közösségi Központban kismamaklubtól a borklubig élénk közösségi élet zajlik. A Geml József Társaskör által működtetett Magyar Központ épülete a Temes megyei RMDSZ-szervezet tulajdona. Az RMDSZ szerződést kötött a kerületben működő magyar civilszervezettel, a Geml József Társaskörrel az ingatlan ingyenes használatáról és adminisztrálásáról. Az RMDSZ birtokában van a zsombolyai és a lugosi Magyar Ház is, mindkettőt a polgármesteri hivatal utalta ki a helyi RMDSZ-szervezeteknek és 2005-ben, illetve 2007-ben sikerült ezeket megvásárolni, majd felújítani. Lugoson a székház felújítására és működtetésére két civilszervezet, az Arató Andor Egyesület és a Putnoki Miklós Alapítvány pályázott. A lugosi Magyar Házban több mint 4000 kötettel rendelkező könyvtár működik. /Magyar Házak a régióban. = Nyugati Jelen (Arad), nov. 2./

Elkezdett beruházásaik folytatásához és napi kiadásaik fedezésére pénzt és politikai támogatást kértek az erdővidéki polgármesterek a megyei tanács vezetőitől az október 30-án tartott találkozón. Tamás Sándor megyei tanácselnök visszafogottan ígért. Ahhoz, hogy adni lehessen, el kell érni, hogy az RMDSZ kormányon legyen – hangsúlyozta. Sikó Imre bölöni polgármester a lügeti cigánysor számbeli gyarapodására és a brassói törvénytelen fejlesztésekre hívta fel a figyelmet. „Három esztendeje 385 személyazonossági igazolvány szólt egyazon címre, ma legalább hétszázan vannak” – jelentette ki. Tamás Sándor szerint megengedhetetlen, ami ebben az ügyben történik.,,Ilyenkor miért nem felügyeli a törvényt a prefektus?” – tette fel a kérdést. /Hecser László: Sok a gond, kevés a pénz (Erdővidéki polgármesterek találkozója). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 2./

A világ reformátusainak egyik legjelentősebb napja október 31., a reformáció emlékünnepe. Pusztakamaráson és a hozzátartozó két faluban /Botháza, Magyarlég/, a szórványban egyre kisebb, fogyó gyülekezetek vannak, de a lelkészek kitartanak a kisközösségek mellett. Oroszhegyi Attila Zsolt, a három falu lelkipásztora meghatározott időközönként kijár a környező falvakba is. Pusztakamarás gyülekezete 136 lélekből áll, Botházán 26, Magyarlégenben pedig 11 református él. Bármilyen kevesen is vannak, rendben tartják kis templomukat, és lelkiismeretesen látogatják az istentiszteleteket. Kemény bárók címerei díszítik a pusztakamarási templomot, amelyet a falu leghíresebb szülötte, Sütő András annyira szeretett volna újra hívekkel megtelve látni. A lelkész beszélt arról is, milyen szomorú azt hallani, hogy az emberek egyre kevésbé tartják fontosnak magyarságukat. – Minden népnek megvan a maga kincse: mi a miénket tartsuk meg, ne hagyjuk elveszni – biztatott. A lelkész jár a 10 km-re lévő Légenbe is. A faluban a második világháború előtt még 300 reformátust számláltak, jelenleg számuk nem éri el a tucatot sem, s mindannyian idősek. Légen kis, torony nélküli temploma az 1400-as években épülhetett. /Sándor Boglárka Ágnes: ”Az Úr mindig rendel embereket, akik a hitet megtartják és megújítják. ” A reformáció ünnepe a szórványban. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 2./

A válaszúti Kallós Zoltán Alapítvány „Vidám versek válaszúti vetélkedője” címmel szavalóversenyt rendezett, melyen Aranyosegerbegy, Aranyosgyéres, Ördöngösfüzes, Buza, Magyarszovát, Bonchida, Kolozs és nem utolsó sorban a házigazda válaszúti elemisták vettek részt. Közel 150 elemista szurkolt a 47 szavaló kisiskolásnak. /Vidám versek vetélkedője Válaszúton. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 2./

Idén is sikeres volt a nagykárolyi néptánctalálkozó, melyet – akárcsak korábban – most is a Rekettye Kulturális Egyesület szervezett. Az október 31-én kilencedik alkalommal megrendezett találkozón körülbelül 120-an vettek részt. A felnőtteknek szóló táncelőadások este kezdődtek a Károlyi-kastélyban, ahol helybéli és meghívott néptáncegyüttesek léptek fel, melyhez a nagyváradi Kicsi és Barátai zenekar muzsikált. Elsőként a Rekettye néptánccsoport utánpótlás-együttese lépett fel mezőségi tánccal. A színvonalas előadások táncházzal zárultak. /Babos Krisztina: Sikeres volt a néptánctalálkozó. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), nov. 2./

Megjelent Magyar Zoltán néprajzkutató Szilágysági dekameron /Mentor Kiadó, Marosvásárhely/ című, több száz sámsondi tréfás népi elbeszélést tartalmazó kötete. Címlapján egy másik ismert személyiség, Szilágyi Ferenc Életfa-díjas nótafa, táncos, fafaragó és mesemondó látható, tőle származik a közölt vidám történetek kétharmada. Magyar Zoltán a helyi nyelvjárás szerint adja vissza a történeteket. /Szilágysági dekameron. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 2./

1944 őszén, illetve a következő év elején a Délvidéken a szerb partizánok egyes források szerint 20 ezer, mások szerint 40 ezer magyart végeztek ki. Erről a vajdasági magyar családokban, csakúgy, mint a hatalmon lévők körében, sokáig hallgattak. A jugoszláv történetírás letagadta, illetve szükséges igazságtételként állította be „a fasiszta magyarok és a kollektív bűnösnek nyilvánított ugyancsak fasiszta németek elleni megtorlásokat”. Az utóbbi 15–20 évben örvendetesen megszaporodtak az 1944–45-ös atrocitásokkal foglalkozó tényfeltáró kiadványok, közöttük is a monografikus igényű helytörténeti és régiótörténeti jellegű munkák. Mojzes Antal, dr. Mészáros Sándor, Forró Lajos, Teleki Júlia, Szloboda János, Matuska Márton, Csorba Béla, de mások is kísérletet tettek arra, hogy a maguk környezetében végzett kutatással hozzájáruljanak az igazság feltárásához. Ez nem könnyű, mert a felelősök és csatlósaik több évtizeden át mindent megtettek, hogy a tényeket eltüntessék, megsemmisítsék, eltitkolják és meghamisítsák. Ezt bizonyítja, hogy a csúrogi magyar áldozatok maradványait a dögtemetőből titokban máshova szállították, a tömegsírok egy része fölé a hatvanas években autóbusz-pályaudvarokat építettek, esetleg szeméttelepet létesítettek a helyükön. Szerbiában a levéltári anyagok jó része még ma is hozzáférhetetlen. Temessük el ezeket az embereket tisztességesen – mondja Forró Lajos magyarkanizsai származású, Szegeden élő történész, aki nemcsak könyveket írt és filmet készített, de bírósági úton próbálja elérni az ártatlanul kivégzett nagyapja rehabilitálását. Teleki Júlia helytörténész, több kötet szerzője, akinek az édesapját a csúrogi dögtemetőben hantolták el, maga pedig egyévesen a faluból kitelepített magyarok között volt, már csak azt szeretné hivatalosan hallani, hogy a szörnyűségek valóban megtörténtek. És egy tartós emléktáblát a vesztőhelyen, amelyet végre nem rombolnának le a vandálok, mint ahogyan eddig tették a hozzátartozók által felállított keresztekkel. A vajdasági képviselőház is pénzelt egy több évig tartó kutatást, eléggé felemásra sikeredett az eredménye. Az igazság felé vezető úton címmel mutatták be nemrégiben. (Az anyagot nagyon kevesen láthatták, mert a többkötetes kiadvány kilenc, az adatokat tartalmazó CD pedig 120 példányban készült el, ami egyszerűen nevetséges.) A szerzők, akik az 1941 és 1948 közötti időszakot vizsgálták, arra a megállapításra jutottak, hogy több mint százezer embert likvidáltak, közöttük 4600 magyart. Ezzel kapcsolatban Egeresi Sándor, a Tartományi Képviselőház elnöke is megjegyezte, hogy a munka nem fejeződött be és a lista korántsem teljes. Személyes példaként hozta fel, hogy a saját nagyapját sem találta meg a névsorban. A legfontosabb annak a kimondása, hogy 1944 őszén és 1945 elején különös kegyetlenséggel elkövetett, törvénytelen népirtás zajlott, Tito tudtával és parancsára. /Tóth Lívia: Hatvanöt év után. = Hargita Népe (Csíkszereda), nov. 2./

Jobboldali, PDL–PNL-kormányt kellene alakítani –jelentette ki Traian Basescu. Az államfő így kívánja fellazítani az ellene egybekovácsolódott ellenzéki koalíciót. A PDL ugyanonnan származik, amelyből a baloldalon megmaradt Szociáldemokrata Párt: a Nemzeti Megmentési Frontból szakadt ki, és hosszú ideig a Szocialista Internacionálé tagjaként működött. A PDL ugyanolyan örököse a kommunista állampártnak, mint a PSD – csak átpozícionálta magát a jobboldalra, az Európai Néppárt pedig befogadta soraiba. /Balogh Levente: /Bal-jobb. = Krónika (Kolozsvár), nov. 3./

Október végén Szlovákiában, Tátralomnic településen tartotta szokásos évi konferenciáját a Magyar Állatorvosok Világszervezete (World Organization of Hungarian Veterinarians). A szervezetet az anyaországban és a világ más országaiban élő magyar állatorvosok létesítették 1997-ben. A nem magyar állatorvosok és nem állatorvosok számára is nyitott a szervezet, ők a Világszervezet pártoló tagjai lehetnek. Az öt kolozsvári résztvevő közül – Lapohos Károly, Madaras Péter, Manases Sándor, Pusztai Noémi és Szakács Zoltán – Manases Sándor beszélt az idei konferenciáról. A szervezet célja, hogy a világ bármely táján élő magyar állatorvos kolléga kiépíthesse és fenntartsa szakmai és kulturális kapcsolatrendszerét, ugyanakkor őrizzék meg és fejlesszék tovább a magyar állatorvosi hagyományokat, valamint megszervezzék a hazai és nemzetközi tapasztalatcserét. Voltak plenáris és szekcióülések. A konferencia fő erőssége az elméleti képzés mellett a más országokból származó kollégákkal való tapasztalat- és információcsere. /Kolozsvári magyar állatorvosok nemzetközi konferencián. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 3./

A gazdasági válság idején is pénzjutalmat kaptak a Kovászna Megyei Tanács dolgozói. A prémium kiosztását átmenetileg megakadályozta a háromszéki prefektus, aki formailag szabálytalannak találta az erről szóló rendeletet. Codrin Munteanu felszólította Tamás Sándor megyei tanácselnököt, vonja vissza azt a rendeletét, amelyben az önkormányzat 78 köztisztviselőjének, illetve 37 szerződéses alkalmazottjának összesen 150 ezer lejnyi prémiumot adott. A prefektus kifogásolta: a rendeletben nem jelent meg, hogy a prémiumokat milyen időszakra kapják a megyei tanács dolgozói. Tamás Sándor tanácselnök elmondta: jogos volt a prefektus észrevétele, de felszólítására még a sajtótájékoztató előtt kijavította a hibát. /Kovács Zsolt: Prémiumvita Háromszéken. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 3./

Kőrösi Csoma Sándor és Bolyai János kéziratos hagyatékát állítja ki Budapesten a Magyar Tudományos Akadémia a magyar tudomány ünnepe rendezvénysorozat keretében. Kőrösi Csoma Sándornak, a tibetisztika megalapítójának kéziratos hagyatékát és Bolyai Jánosnak, a nemeuklideszi geometria első megfogalmazójának fő művét, az Appendixet 2009 júliusában az UNESCO a világemlékezet részévé nyilvánította – az MTA Könyvtárának eme ritkán látható dokumentumaiból A tudomány géniuszai címmel nyílik kiállítás. /Kőrösi Csoma Sándor és Bolyai János hagyatékát állítják ki Budapesten. = Krónika (Kolozsvár), nov. 3./

Szászrégent és Magyarrégent 1926-ban egyesítették Szászrégen néven, ma csupán háromszáz német ajkú lakosa van a mintegy ötvenezer lakosú városnak, amelynek egyharmada magyar. A Háromszék két újságíróját, Váry O. Pétert és Sylvester Lajos a helyi magyar közösség nevében hívta meg Böjte Lídia régeni magyartanár azzal a céllal, hogy könyveikkel egyetemben bemutatkozzanak a város érdeklődő magyar közösségének. Böjte Lídia a Helikon Kemény János Alapítvány kuratóriumának tagja, Szászrégen és vidéke magyar szellemi életének meghatározó egyénisége, zágoni származású, a régi gyökerű népes Albu famíliából. A szórványban élő magyarok betűigénye hangsúlyozottabb, mint a tömbben élőké. Ez látható volt szászrégeni Magyarrégenben is. Régennek harmincszázaléknyi – mintegy tizenötezer – magyar lakosa van, és mégis magyar a polgármestere. Ritka jelenség ez, a Bánságban a zsombolyai magyar kisebbségnek van román többségű településen magyar polgármestere, Nagyszebennek pedig Klaus Johannis személyében német első embere Szászrégen Nagy András polgármestersége idején fejlődött. A harminc kilométerre levő megyeközpontban, Marosvásárhelyen a magyar széthúzás miatt a lakosság ötven százaléka körüli magyarság nem volt képes magyar polgármestert állítani. /Sylvester Lajos: A régeni példa. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 3./

Az 1956-os magyar forradalomról, erdélyi kihatásairól ma már egyre többet tudunk, írta Dr. Ábrám Zoltán. A forradalmat követő erdélyi megtorlások sorába tartozik nyolc érendrédi (Szatmár megye) lakos meghurcolása is. Közöttük van a cikkíró nagyapja, Ábrám Sámuel, aki mezőfelei (Maros megye) születésű. 1959. november 3-án az állambiztonság emberei egyszerre tartóztatták le őket. Tíz hónapig az akkori tartományi központban, Nagybányán a Szekuritátén kínozták és vallatták őket, ezalatt családtagjaik semmit sem tudtak hollétükről és a vád tárgyáról. Az államhatalom megdöntésére irányuló fegyveres felkelés tervezése vádjával a katonai ügyész halálbüntetést kért volna a fővádlottra, Bujdosó Gézára, míg a többiek legkevesebb 15 év börtönt kaptak volna. Az érendrédiek pere ugyanabba a vádpontba tartozott, mint a két évvel azelőtt letárgyalt érmihályfalviaké, ami két ártatlan ember kivégzésével végződött. Szerencsére a Nagybányán lezajló nyílt tárgyalás kedvező fordulatot vett. A tárgyalásra beidézett koronatanú lelkiismeret-furdalás miatt visszavonta addigi vallomását. Az államhatalom nem bocsátott meg neki: még aznap ellenőrzést tartottak Varga József üzletvezetőnél, és sikkasztás miatt három évet kapott. A Kolozsvári Katonai Bíróság 1960. szeptember 3-án hozta meg ítéletét az érendrédi vádlottak ügyében. Államellenes szervezkedés, illetve a feljelentési kötelezettség elmulasztása vádjával Bujdosó Géza állatorvost (58 éves) 15 évi kényszermunkára, Kovács Lajos zootechnikust (28 éves) 10 évi nehéz börtönre, Szaleczki Miklós nyugdíjas kántortanítót (75 éves) 7 évi nehéz börtönre, Ábrám Sámuel gazdatisztet (52 éves) 5 évi elzárásra, Avasán Gyula körorvost (32 éves) 4 évi elzárásra, Fischer Lajos tanítót (38 éves) 4 évi elzárásra, Kiss Miklós gazdálkodót (37 éves) 3 évi elzárásra, Truczkai Sándor kovácsot (50 éves) 3 évi elzárásra ítélték. Az ártatlanul elítélt érendrédiek Szatmárnémeti és Szamosújvár börtönei után a Duna-delta koncentrációs táborába, Peripravára kerültek. A politikai foglyok lágerében embertelen körülmények között kubikosmunkát végeztek, nádat vágtak. Ketten büntetésük letöltése után szabadultak ki, a többiek 1963 telén amnesztiával kerültek haza. A hozzátartozók kérésére, kétéves utánajárást követően a Legfelsőbb Bíróság 1998-ban helyt adott a legfelsőbb ügyész előterjesztésének az érendrédi meghurcoltak ellen hozott ítélet megsemmisítésére. Rehabilitálásukkal, az emléküket idéző márványtábla tíz évvel ezelőtti leleplezésével a hozzátartozók erkölcsi kötelességüknek tesznek eleget. /Dr. Ábrám Zoltán: Az érendrédi politikai elítéltek emlékére. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 3./

November 1-jén, vasárnap megemlékeztek a vajdasági Csúrogon az 1944-es magyarellenes megtorlás áldozatairól. Idén a 16. keresztet állították fel a szerbek által lakott Csúrog (Curug) melletti sintérgödörnél, ahol a hozzátartozók az 1944-es magyarellenes megtorlások áldozataira emlékeztek. Az elmúlt másfél évtizedben felállított mindegyik keresztet ismeretlenek megrongálták és elvitték a helyszínről. Teleki Júlia a szervezők nevében emlékeztette a jelenlevőket az egy évvel ezelőtt elhangzott ígéretekre, miszerint összefogva, közösen mindent megtesznek azért, hogy a sintérgödörnél – ahol a kivégzetteket elhantolták – emlékpark és kegyhely létesüljön. A megemlékezésen beszédet mondott Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke. Kifejtette, a Vajdaságban 15 éve több mint húsz helyen tartanak rendszeresen megemlékezéseket a második világháború végén szerb fegyveresek által megölt, becslések szerint 30–50 000 magyarról. Emlékeztetett arra, hogy az utóbbi hónapokat leszámítva nem volt szerb politikus, ,,akivel beszélni lehetett az 1944-es eseményekről”. Szerinte a két köztársasági elnök, Sólyom László és Borisz Tadics október 12-én Budapesten bejelentett megállapodása a szerb–magyar történészbizottság felállításáról ,,a holtpontból való kimozdulást jelenti”. A felszólaló Becsey Zsolt (Fidesz) volt európai parlamenti képviselő első lépésként fontosnak nevezte a történészi vegyes bizottság megalakulását, de szerinte a megbékéléshez vezető úton a magyar fél már beismerte, és már a háború alatt feltárta elkövetett atrocitásait. Ezért is lenne nagy szükség arra is, hogy feltárják a szerb fél megtorlásait is. /Vajdasági megemlékezés az 1944-es megtorlás áldozatairól. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 3./

Az Erdélyi Múzeum-Egyesület mai könyvtárának állománya a kolozsvári magyar intézmények könyvtárai közül a legnagyobb, a könyvtár három különböző épületben található. Mostani állományának gazdagsága alig közelíti meg annak a nagynevű, értékes könyvekből álló gyűjteménynek a gazdagságát, ami 1950-es felszámolása előtt jellemezte a könyvtárt. Ez a mai, megközelítőleg 80 ezer kötetet és számos kéziratos hagyatékot tartalmazó könyvtár az 1990-es újjáalakulás után jött létre, és semmit nem kapott vissza az eredeti tulajdonából. 1990-ben, az EME újjászervezésével a mai könyvtárat az akkor az egyesület birtokában levő mintegy 15 ezer kötettel indították útjára, azzal az elhatározással, hogy a továbbiakban beszereznek minden magyar nyelvű szakkönyvet és folyóiratot. A két szoba kevésnek bizonyult az egyre gyarapodó könyvállomány számára, ugyanis az Országos Széchényi Könyvtár és az Akadémiai Könyvtár folyamatosan támogatja a könyvtárat, emellett hazai és külföldi magánszemélyek és kiadók is adományoztak könyveket. 1991-ben Győrbiró István sepsiszentgyörgyi tanár és Binder Pál brassói nyugalmazott kutató–tanár letétbe helyezték kézirataikat az EME-nél, ezzel megalapozva a kézirattárat. Az EME két együttműködési megállapodást kötött 1994-ben: a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemmel az EME könyvtárának egyetemi jegyzetekkel történő kiegészítéséről és a Magyar Országos Levéltárral a tudományos együttműködésre. Az EME könyvtára jelentős hagyatékokat kapott, Szabó T. Attila, Pataki József történetkutató, dr. Kós Károly néprajzkutató és Nagy Jenő nyelv- és néprajzkutató hagyatékát. Az utóbbi két hagyatékot az EME tartós használatra a Kriza János Néprajzi Társaságnál helyezte el. A raktározási gondokat 1995-ben sikerült – ideiglenesen – megoldani a Jordáky könyvtár, a Lakatos utcai könyvtár, kézirattár és kutatóműhely megindításával, ami Jakó Zsigmond professzor, Sipos Gábor és segítőtársaik, tanítványaik munkájának köszönhető. Jelenleg az Erdélyi Múzeum-Egyesületnek 3 működő könyvtára, 3 könyvtárosa és egy levéltárosa (Bogdándi Zsolt) van. Könyvtárai: Rhédey ház (Jókai utca 2.). Ide kerültek a nyelvészeti és irodalomtörténeti szakmunkák is, itt avatták fel az EME Információs Dokumentációs Központját 2007 januárjában. Jordáky könyvtár: 1995 óta működik, Jordáky Lajos hagyatéka mellett itt van Gobbi Hilda kb. 24 000 kötetes színházi könyvtára, amelyet 1991-ben kapott meg az EME. Lőrinczi ház (Lakatos utca): kézirattári részleg Szabó T. Attila, Nagy Jenő, Brüll Emánuel, Gy. Szabó Béla, Kelemen Lajos, Kós Károly, Nagy Jenő, Vetró Artúr, Bözödi György, Imreh István, Jordáky Lajos és mások hagyatékai, középkori oklevelek fényképei, kézikönyvtár több mint tízezer kötettel. Az Elektronikus Információ Szolgáltatáshoz Kolozsváron diákok csak az EME könyvtárában férhetnek hozzá szabadon. Az EME könyvtárai jelentős részét katalogizálták, bevezették az Erdélyi Közös Katalógusba (http://ekka.progress.ro). /Papp Kinga, könyvtáros: Az Erdélyi Múzeum-Egyesület jelenlegi könyvtárai. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 3./

Szászrégenben felújították a díszkutat. A csorgó mellé került a szászrégeni evangélikus templomban is látható középkori és az 1934-ben elfogadott városi címer, valamint egy középkori hírvivőt ábrázoló dombormű is. Alig két hónapja működik a Dareghin helyi televízió, most már magyar nyelvű hírműsoruk is van. A magyar adás havonta háromszor jelentkezik. Nemrég nyugdíjba vonult Pakó Benedek kanonok, aki Szászrégenről hazaköltözött szülőfalujába, Gelencére. Amíg Szászrégenben szolgált, állandóan építkezett. A városban három házat működtetett, ahol a szórványgyülekezetekből fogadott gyerekeket, akiket taníttatott. Görgényszentimrén is hasonló céllal tartott fenn egy házat. Megépítette a Noé bárkája közösségi házat, legutóbb pedig a saját tervezésű kápolnát avathatták fel a hívek Radnótfáján. Csiszér Imre plébános vette át a kanonok örökségét. Elmondta, hogy a szórványkollégiumokat pénzhiány miatt be kellett zárni. Míg hét évvel ezelőtt 86 gyerekről gondoskodtak, addig tavaly 15-en voltak, az idén pedig alig 4-en érdeklődtek. A szülők inkább az iskolabusz programba kapcsolódtak be. De Szászrégen nem mond le az ún. gyermekmisszióról. Tárgyalt Böjthe Csaba testvérrel, aki átvenné a Noé bárkája házat, ahova árva gyerekeket hozna. Ugyanakkor a plébánia melletti épületet átadják Bartha József holtmarosi lelkipásztornak, aki a Wass testvérek támogatásának köszönhetően fenntart egy árvaházat. Ha iskoláskorba nőnek a gyerekek, akkor ők költöznek ide. /Szászrégen. Új „ruhában” a Szerencse kút. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 3./

A magyar nyelv éve alkalmából Nagyenyeden a Dr. Szász Pál Közösségi Házban Kazinczy Ferenc emlékét idézték fel, születésének 250. évfordulója kapcsán. Életét Józsa Miklós nyugalmazott magyar tanár ismertette. Kazinczy nem alkotott ugyan remekműveket, de az élete valódi remekműnek minősül, életét szentelte a küzdelemnek, amelyet a magyar nyelv megújításáért folytatott. Dvorácsek Ágoston kollégiumi fizika tanár vetített képei mellett felolvasta Kazinczy visszaemlékezéseinek enyedi részleteit. Turzai Melánia magyar szakos tanár, aligazgató összefoglalót adott a kollégiumban folyó anyanyelv ápolási tevékenységről. /Bakó Botond: Nagyenyed. Képzeletbeli utazás Erdély kies tájain. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 3./

November 14. és 18. között Déván, Nagyszebenben, Aradon és Temesváron koncertezik Tamás Gábor erdélyi származású könnyűzenész. Több mint három évtizede telepedett le Svédországban, és ezalatt a világ szinte minden pontján koncertezett, 1989 óta rendszeresen járja az erdélyi településeket is. Az említett négy városban még sosem koncertezett, a magyar szórványvidékeken koncertezni küldetést jelent a számára. Tamás Gábor 1976-ban döntötte el, hogy elhagyja szülőföldjét. Első gyermekkori traumája volt, hogy a kolozsvári zeneiskola Chisu Leontin nevű – soviniszta és magyargyűlölő – igazgatója kirúgta őt az intézetből, pedig a tehetsége alapján jogosult lett volna ott tanulni. Később bekerült a kolozsvári Gheorghe Dima Zenekonzervatóriumba. Következtek a sikeres évek, amikor 1968 és 1975 között minden könnyűzenei fesztivált, amelyen részt vett, megnyert, majd a bukaresti tévé és rádió magyar adásának lett a zenei szerkesztője. Megtagadta a Ceausescu-rendszert éltető hazafias dalok tolmácsolását, ezért eltiltották a szerepléstől. Lehetősége adódott, hogy külföldre távozzon mint énekes. 1994-ben visszatérte Erdélybe egy 16 várost magába foglaló koncertturnéra, és olyan fogadtatásban volt része, amelyet soha nem fog elfeledni! Teltházak, vastaps, éljenzés. Azóta kétévente jön, a siker egyre nagyobb. Sepsiszentgyörgyön tavalyelőtt 34 ezer ember énekelte a dalait a téren. Ez a fogadtatás szülte az olyan szerzeményeit, mint a Gyere velem a Hargitára, vagy az Ó, Erdély, szép hazám. Megkapta a Magyar Kultúra Lovagja címet. Tamás Gábor koncertet koncert után szervez, Erdőszentgyörgytől Amerikáig, Ausztráliáig. Legfontosabb feladatának tartja az utóbbi években ellátogatni olyan helyekre, ahol a magyarság már „alig létezik”, hiszen bennük kell tartani igazán a lelket. Ezért adta mostani koncertturnéjának az Együtt címet. Tamás Gábor /sz. Kolozsvár, 1948. máj. 31./ klasszikus zenét tanult, énekelt a magyar és a román opera gyermekkórusában, 1970-től csak könnyűzenei énekes, a romániai magyar könnyűzenei műfaj egyik megteremtője. /Pataky Lehel Zsolt: Meghálálni a közönség szeretetét. = Nyugati Jelen (Arad), nov. 3./