Kereszt jelzi az Öcsém-csúcsot múlt hét végétől. A keresztállító Tóth Károly szerint vissza kellett adni a hegy méltóságát. Keresztállító Szent Károly – így emlegetik viccesen barátai a gyergyószentmiklósi származású, ma Ausztriában élő hegymászót, aki a környékbeli hegyekre immár a harmadik keresztet állítja. – 1987-től kikerültem Ausztriába, ahol lenyűgözött, hogy minden „házi hegyen” a csúcs kereszttel van megjelölve. Rendszeresen hazajártam, egykori gyergyói hegyimentő kollégáimmal túrázni a Nagyhagymásban – kézenfekvő volt, hogy ide kerüljön az első kereszt. A keresztet 2003-ban szentelték fel. Hamarosan Csofronkára is kereszt került. /Balázs Katalin: „Rosszat nem csináltunk”. = Hargita Népe (Csíkszereda), nov. 10./

Budapesten is bemutatkozott november 10-én Kelemen Hunor, az RMDSZ államfőjelöltje. Markó Béla szövetségi elnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján közölte: egy felmérés szerint a romániai magyarság 82 százaléka mondta azt, hogy kell magyar jelöltet állítani a romániai elnökválasztáson. A romániai magyarság céljait és értékeit a román pártok nem vállalják fel, ezért – mint fogalmazott – „nem lehetett volna olyan helyzetet teremteni, hogy ne induljak a választáson”. Egyik fő céljának nevezte, hogy közép- és hosszú távon az erdélyi magyarság meg tudja őrizni nemzeti identitását, ne érezze azt veszélyeztetve. Markó Béla emlékeztetett arra, hogy az RMDSZ először 1996-ban indított jelöltet a romániai elnökválasztáson. /Budapesten a jelölt. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 11./

Keserűen állapítja meg Ujj János tanár: a magyar nem tartozik a jó diplomáciai érzékkel megáldott nemzetek sorába. A magyar diplomaták nem tanulnak semmit szomszédjaiktól. S mindennek elsősorban a határon túlra szorult magyar nemzettestek isszák meg a levét. Csak az elmúlt húsz esztendő kirívóan rossz diplomáciai lépéseinek summás elemzése is hosszú lenne, elég gondolni a Romániával Temesváron aláírt, a román fél kérésére minden ellenállás nélkül kiherélt státusztörvényre. Sem a délvidéki magyarverésekkel, sem a szlovákiai törvénytelenségekkel (a dunaszerdahelyi rendőrségi atrocitás vagy Malina Hedvig ügye) kapcsolatban a magyar diplomácia semmilyen eredményt nem tud felmutatni. Az elmúlt héten viszont a cseh államfő kierőszakolta: csak akkor írja alá a lisszaboni szerződést, ha garanciát kap a Benes-dekrétumok érvényben maradására. A magyar diplomácia ezúttal sem állt a sarkára a diszkriminatív rendeletek semmisnek nyilvánításáért. Bajnai miniszterelnök sikernek minősítette a nyilvánvaló vereséget, állítva, hogy a magyarság „garanciákat” kapott, hiszen a szövegben nem említik a dekrétumot. (Ennyire naiv, vagy ilyen hülyének nézi a magyar polgárt?) Ugyanőt alig néhány héttel korábban a szlovák kormányfő úgy átverte a kétoldalú, a szlovákiai magyarokat hátrányosan érintő nyelvtörvénnyel kapcsolatos találkozón, mint egy kiscserkészt! A magyaroknál mintha a kommunista káderpolitika, az antiszelekció e téren hatványozottan érvényesülne. A cikkíró nem tudna az utóbbi ötven évben egyetlen valamire való külpolitikai vezetőt említeni. (Talán Jeszenszky Géza?) Az utolsó nemzetközileg elismert diplomatának tartott személy gróf Apponyi Albert volt. Utólag derült ki: az agyondicsért és kitüntetett Horn Gyulának tulajdonított két évtizeddel ezelőtti határnyitás sem a magyar kormány merész határozata volt. Arra néhány nappal korábban Moszkvában az orosz elnök, Gorbacsov bólintott rá. Egy ilyen gyenge diplomáciával rendelkező anyaország mellett az erdélyi magyaroknak egyetlen reményük az lehet, hogy nem áll össze a két világháború közötti kisantant, országainak magyarellenes szolidaritásával. Védelmet az anyaországtól nem remélhetünk! – fejezte be írását a szerző. /Ujj János: Védelem nélkül. = Nyugati Jelen (Arad), nov. 11./

„Miénk itt a tér” – visszhangzott november 10-én este Kolozsvár főterén az LGT együttes népszerű slágere. A dalt azok a magyar fiatalok énekelték, akik újabb villámcsődülettel próbálták felhívni a figyelmet arra: a kincses város főtere a magyaroké is. A 100-150 fős csoport este 6 órától a régi főtér arculatát idézte fel: kivágott bokrok, fák, eltüntetett padok helyére állva gitárkísérettel elénekelték az LGT együttes közismert Miénk itt a tér című slágerét. /Sipos M. Zoltán: „Miénk itt a tér” Kolozsváron. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 11./ November 10-én jelképesen ismét megelevenedett a kolozsvári Főtér ma már csak emlékekben élő képe. A rendezvényt kezdeményező kolozsvári fiatalok arra tettek kísérletet, hogy szimbolikusan, megjelenítsék a teret úgy, ahogy néhány héttel, hónappal ezelőtt láthattuk, ahogy az sokak szívéhez nőtt. /(SZ. K.): Felelevenítették a Főtér egykori arcát. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 11./

Nehéz ma higgadt, érzelemmentes véleményt fűzni a Főtér-vitához, írta Székely Kriszta, a lap munkatársa. Az elmúlt 17 évben, a gyalázkodó Iorga-idézetnek a Mátyás szobor talapzatára kényszerítése óta a több alkalommal is hatalomra juttatott román nacionalisták rendszeresen feldúlták, csatatérré változtatták Kolozsvár főterét. Az RMDSZ-tanácsosoknak a tanácsteremben kellett volna ellenszegülniük, nem utólagos nyilatkozatokkal. /Székely Kriszta: Főtér. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 11./

Egy internetes portálon a románból állítólag magyarra lefordított „valami” idegenforgalmi célzatú és Aradot, a helyi látnivalókat és turisztikai ügynökségeket hivatott bemutatni. Már a címszó is észbontó: „Turizmus ügynökség ből Arad”. Az első bekezdésben van egy kép és alatta egy ilyen mondat: „Bevásárlóközpont fakalapács” (máig is találgatom, hogy vajon, mit akartak mondani ezzel). Alatta: „kettyenés hoz nagyít” (helyesen: a nagyításhoz kattintson rá). A vasúti pályaudvar mellett az építkezés utolsó szakaszába érkezett Atrium Centert így harangozza be: „Előcsarnok Központ Arad lesz elhelyezett jobb középen bal város és akarat tartalmaz körülbelül 150 raktározott készletek, egy szórakozás terület val, egy többszörös mozi (multiplex?), egy teke előszoba, egy alkalmasság központ, egy játszótér terület gyerekeknek…” A városnak vannak „magas iskolái” (scoli superioare), „ipari öv” (övezet?) és zseniális „pókháló cím”, az e-mail, azaz elektronikus posta. /Puskel Péter: Hírünk a világhálón. = Nyugati Jelen (Arad), nov. 11./

Együttműködési szerződést írt alá a nagyváradi székhelyű Partiumi Keresztény Egyetem a helyi önkormányzattal. Az egyetem hallgatói különböző projektekben segíthetik a várost, az önkormányzat pedig a középiskolás tanulókkal együtt díjazná a legügyesebb egyetemistákat. Az együttműködési keretszerződés alapján a felsőoktatási intézmény mindhárom kara számára találtak is feladatot a városháza illetékesei. A bölcsészettudományi és a közgazdaság-tudományi kar segít a jövőben a városfejlesztési stratégiák kidolgozásában, a művészeti kar hallgatói pedig beleszólást nyernek a városi kulturális rendezvények szervezésébe. A társadalomtudományi tanszék diákjai a város szociális térképének elkészítésében segíthetnek. A keretszerződést Horváth Gizella, az egyetem rektora a város alpolgármesterével, Biró Rozáliával közösen dolgozta ki. A Partiumi Keresztény Egyetemen november 10-én zajlott a rektorválasztás, a vezetői munkát ezentúl János-Szatmári Szabolcs korábbi egyetemi kancellár látja el. János-Szatmári volt egyébként az egyetlen jelölt, aki megpályázta a rektori tisztséget. /Nagy Orsolya: Nagyvárad: hallgatók a városért. = Krónika (Kolozsvár), nov. 11./

Orbán Viktor szerint a magyar jobboldal „nyugatos” részének nemcsak a kormányzati „szélsőségek” jelenségére kell határozottan nemet mondania, hanem az erőszakra is: nem fogadhatja el ugyanis azt a politikát, amely a törvényeken kívül akarja megtalálni a megoldásokat a problémákra. A Fidesz elnöke erről Martonyi János, Jeszenszky Géza volt külügyminiszterek és Csaba László közgazdász Helyünk a világban című könyvének bemutatóján beszélt Budapesten. Orbán Viktor úgy vélekedett, a teljes önfeladás politikája ma is jelen van a magyar közéletben és külpolitikában, ami szerinte elfogadhatatlan. Példaként említette, amikor a magyar miniszterelnök román kollégájával koccint Erdély elcsatolásának évfordulóján, illetve azt, hogy szerinte a magyar kormány megpróbálja szembefordítani a magyart a magyarral. Hangsúlyozta azonban, bármilyen küldetést is fogad el a magyarság, ha annak meg akar felelni, akkor az első feladat az, hogy saját magát erőssé tegye. Kiemelte: a magyarok küldetése a külpolitikában az új, nagy közép-európai térség megteremtésében való szerepvállalás. Orbán kifejtette: a kötet Trianonról szóló részében a szerzők rámutatnak a magyar közgondolkodás, nemzetgondolkodás kétfajta szélsőségére és veszélyére, amit ő maga is érvényesnek érez a mai napig. Az egyik – fejtette ki – torzító hatású „szélsőség” csak a bajokat, kudarcokat veszi észre a magyar történelemben, mintha valamilyen elkerülhetetlen végzete volna ez a magyaroknak. A másik veszély úgy hangzik: „merjünk kicsik lenni”, ahonnan a Fidesz-elnök szerint már csak egy lépés, hogy „merjünk egyáltalán nem lenni, (...) ne merjünk magyarok lenni”. Mindkét „szélsőség” és a belőle levezetett külpolitika zsákutcába vezet. /Orbán: el kell ítélni az erőszakot. = Krónika (Kolozsvár), nov. 11./

Közel száz, a Kárpát-medence valamennyi részéből érkezett magyar régész, és mintegy ötven régészhallgató vett részt az elmúlt hét végén a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban rendezett 7. Magyar Régészeti Konferencián. A Pósta Béla Egyesület, az Erdélyi Múzeum-Egyesület és a házigazda intézmény közös szervezésében tartott tanácskozást Sztáncsuj Sándor, a Székely Nemzeti Múzeum régésze vitathatatlan sikernek nevezte. Bemutatták a Székely Nemzeti Múzeum Acta Siculica című évkönyvét, az intézmény Székelyek. A kereszténység védelmezői elnevezésű kiállítás katalógusát, illetve a Gáll Erwin és Gergely Balázs szerzőpáros Kolozsvár születése. Régészeti adatok a város X–XIII. századi történetéhez című könyvét. A rendezők idén is négy szakosztályba – őskor, ókor, népvándorláskor, középkor – tagolták az 54 előadást. /CS. S. : Lendületet adó régészhétvége. Erdélyi Magyar Régészeti Konferencia Sepsiszentgyörgyön. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 11./

Három tábornokokról írt a lap munkatársa. Az első szereplőt nemrég temették el, a Szekuritáté egyik eminenciása volt, híres disszidenseket kínzott előszeretettel. Az 1989-es fordulat után tévés beszélgetős műsorokban szemrebbenés nélkül osztott tanácsokat. Sajtóértesülések szerint a Román Hírszerző Szolgálat /SRI/ kórházában kezelték, majd temetésénél a szerv emberei biztosították a diszkréciót. A második szereplő élő figura. 1989-ben begipszelt lábbal vészelte át az eseményeket, utóbb hosszas perben elítélték a temesvári vérengzésért, majd egészségi okokra hivatkozva kiengedték a börtönből. A harmadik hős szobrot is kap Marosvásárhelyen, példás magaviseletéért, bár 1989-es szerepe nem tisztázott. A helyi tanács döntését az egyik testületi tag azzal indokolta, hogy a történészek még nem bizonyították egyértelműen, hogy része volt-e a két évtizede bekövetkezett bánsági megtorlásban. /Rostás-Péter István: Tábornokok, ha sorjáznak. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 11./

„Ne címkézzen engem Magyarországhoz” – ez az az ominózus mondat, amely a Nobel-díjas Kertész Imrétől hangzott el, éles vitákat váltva ki Magyarországon, az író szerint azonban szavai meghamisításáról van szó. A magyar származású, Németországban élő Kertésszel nyolcvanadik születésnapja alkalmából Tilman Krause, a német Die Welt című napilap riportere készített interjút az író Berlinhez fűződő viszonyáról, a holokauszt irodalmi feldolgozásáról, írói példaképeiről és a mai Magyarországhoz fűződő „feszült viszonyáról”. A fordítást a Magyar Távirati Iroda közölte először, majd több internetes portál. Kertész szavai meghamisításáról beszélt, november 10-én Gusztus Péter SZDSZ-es politikus „védte meg” az írót napirend előtti felszólalásában, a Die Welt pedig újabb Kertész-interjút közölt „Az egyik internetes portálon teljesen meghamisították a Die Welt című lapnak adott interjúm szövegét” – jelentette ki Kertész Imre a Duna Televízió Híradójának. Az író szerint a magyar nyelvű cikkben az szerepelt, hogy megtagadta Magyarországot, és gyökértelennek is nevezte magát. A Népszabadság és a Magyar Nemzet napilapok, illetve a 168 Óra című hetilap internetes változatáról van szó. „Természetesen voltak kritikus mondataim, de azok általában nem sértik sem a nemzetet, sem a népet, sem az embereket. Ezeket építő szándékkal mondtam, akármennyire is haragszanak rám egyesek. De az, hogy egy cikket meghamisítanak, és az ellenkezőjére fordítják, az felháborító” – mondta Kertész Imre. „Voltak már ilyen rágalomhadjáratok ellenem. Évekig tartott egy bizonyos kofferügy, amiről kiderült, hogy egy agyrém. Kitalálta valaki, és rám húzták azért, hogy rossz színben tüntessenek fel. A kritikáimat mindig nemzetellenes megnyilatkozásoknak veszik, ami nem igaz. Nagyon örülnék, ha valóban a javára lehetnék Magyarországnak, a hazámnak, mégpedig olyan módon, hogy az igazságot közlik, és nem hazudoznak rólam” – fogalmazott Kertész. /Kánya Gyöngyvér, Budapest: „Elfordították” Kertész Imrét. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 11./ Magyarország a Die Weltben megjelent Kertész-interjúról vitázik címmel közölt újabb beszélgetést az irodalmi Nobel-díjas magyar íróval november 10-i számában a német konzervatív napilap. Az íróval ezúttal is az a Tilman Krause beszélgetett, aki az újság november 7-i számában megjelent interjút készítette. „A Nobel-díjas író élesen bírálta országát” – emelte ki a beszélgetés alcímében Krause. Arra a felvetésre válaszolva, vajon a magyarok nem viselnek-e el semmiféle kritikát, az író kijelentette: „vezető magyar médiumok, mint a Népszabadság és a Magyar Nemzet napilapok vagy a 168 Óra című hetilap internetes kiadásukban meghamisítva adták vissza beszélgetésünket. Abból a megfogalmazásomból, hogy a szélsőjobboldal és az antiszemiták a hangadók az lett, hogy Magyarországon a szélsőjobboldal és az antiszemiták uralkodnak. Vagy azt a megállapításomat, hogy a magyarok régi káros szenvedélyei, a hazugság, a dolgok elfojtására irányuló hajlamuk ugyanúgy jelen vannak, mint korábban, úgy rövidítették le, hogy Magyarország a hazugok országa. Ezek természetesen olyan kritikus pontok, amelyekre a magyarok érzékenyen reagálnak, a fordítások azonban apodiktikusabban csengenek, mint ahogy fogalmaztam. ” Kertész igennel válaszolt a Die Welt újságírójának arra a kérdésére, vajon az a gúny, amellyel újra és újra kollektív identitásokról beszél, egy tabu megdöntését jelenti-e honfitársai számára? „A magyarok nem ismerik az iróniát – a képzetteket kivéve” – tette hozzá az író. A Die Welt munkatársa a továbbiakban azt állította, hogy Kertész Imre polémiájával egy Németországban és Ausztriában erősen elterjedt irodalmi hagyományt követ, amely Thomas Mann vagy Karl Kraus és Thomas Bernhard alapján „a nemzeti önszidalmazáshoz való kedvnek” nevezhető. Kertész szerint „nem csak hogy nem létezik ez a hagyomány, Magyarországon nem is ismert, hogy más országok rendelkeznek ezzel a hagyománnyal”. „Thomas Mann és Karl Kraus a magyar polgárság körében egykor sokat olvasott szerzők voltak. A magyar polgárság azonban megszűnt. Megmaradtak a nemzeti örökség humortalan védelmezői, akik minden kritikát a saját fészekbe való piszkításként akarnak megtiltani” – mondta Kertész, aki arra is kitért, hogy „nem szabad megfeledkezni arról, hogy Magyarországon van egy olyan hű közönségem is, amely érti ezt az iróniát. Ez a közönség azonban nem rendelkezik a nagy internetplatformokkal. ” Krause azt is kérdezte, vajon az író a jövőben nagyobb tekintettel lesz-e a magyarok érzékeny pontjaira? „80 éves vagyok. Megvan a magam stílusa, és meg is fogom azt tartani. És remélem, hogy a jó szándékú emberek a jövőben is megértenek engem. Azzal is együtt kell azonban élnem, hogy továbbra is vannak olyan befolyásos magyarok, akik félre akarnak érteni és meghamisítanak” – jelentette ki válaszában Kertész Imre. /Újabb interjú Kertész Imrével: „Humortalan” magyarok? = Krónika (Kolozsvár), nov. 11./

A Nobel-díjas Kertész Imre arra a kérdésre, hogy berlininek vagy budapestinek érzi-e magát, a Die Welt lapnak azt válaszolta, hogy Budapesten ,,A helyzet az elmúlt tíz évben folyamatosan romlott. Szava a jobboldali szélsőségeseknek, illetve az antiszemitáknak van. A magyarság régi terhei, »a hazugság és az elfojtásra való hajlam« jobban érvényesül, mint eddig bármikor. Magyarország háborús szerepe, Magyarország és a fasizmus, Magyarország és a szocializmus: mindez nincs feldolgozva, mindezt csak kozmetikázzák és szépítgetik. ” Továbbá: ,,én az európai kultúra terméke vagyok. Egy dekadens, ha így akarja. Egy gyökértelen. Ne kössön engem Magyarországhoz. Elég az, hogy engem az ön honfitársai zsidóvá tettek. A faji és a nemzeti hovatartozás számomra nem érvényes, és hogy rátérjek az Ön által említett gazdag magyar irodalmi örökségre, elárulnék önnek valamit: a szocializmus évei alatt egyetlen, államilag engedélyezett könyvet sem olvastam el. Az én ízlésemnek ez nem felelt meg. Ha ezzel időnként meg is próbálkoztam, mindig kifordult a gyomrom. Természetesen van néhány magyar szerző, akiket én igen tisztelek. Ők a nyelv csodálatos művészei, dekadens játékos alakok, akiknek a neve önöknek itt, Németországban nem sokat fog mondani: például Krúdy Gyula, aki 1878 és 1933 között élt, vagy Szomory Dezső, a Krúdy kortársa volt. Mindketten ugyanakkor nagyszerű esszéírók is voltak”. A Népszabadságban Takács Ferenc írta ,,Nincs, aminek örülni és nincs, mit ünnepelni”, felköszöntő örvén pedig bocsánatot kellene kérnünk tőle, mármint Kertész Imrétől ostobaságunkért, gyávaságunkért és rosszhiszeműségünkért. Esterházy Péter még nem olvashatta a Die Welt-interjút, amikor az Élet és Irodalomban közölt jegyzetét lezárta: ,,Elvégzett egy munkát a magyar nyelvben, a magyar gondolkodásban, a nagy magyar irodalomban, a világirodalomban, amit senki más nem végzett el, igaz, nem is végezhetett. Munkánk személyes; hogy ez így legyen, azért kevesen tettek többet, mint Kertész Imre. ” Herta Müller bánáti születésű idei német és német nyelven író Nobel-díjas írónő és Kertész Imre között annyi hasonlóság van, hogy mindketten egykori életterük – szándékosan kerülöm a ,,hazájuk” szót – saját bűneivel és egyéb mulasztásaival való szembenézését hiányolják, és a mérhetetlen különbség köztük az, ami velük személyesen és felmenőik révén megesett: egyikük megjárta Auschwitzot, másikuk édesanyja németként a szovjet gulágot. Egyikük a Szekuritáté és a Ceausescu-diktatúra elől menekült Németországba, másikuk önként választotta a megtagadott Budapest helyett Berlint. /Sylvester Lajos: A magyarokhoz nem kötődő, magyarul író Nobel-díjas író. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 11./

Berlin szovjet megszállásától a berlini fal lebontásáig terjedő időszakot öleli fel az a bukaresti fényképkiállítás, melynek anyagát Varga Andrea magyarországi történész állította össze. A Történet a szabadságról című tárlat az Európai Bizottság bukaresti kirendeltségének felkérésére és támogatásával készült. A magyarországi történész korabeli fényképek és újságcikkek segítségével idézte fel a kelet-közép-európai országokban 20 évvel ezelőtt történt rendszerváltás kulcsfontosságú eseményeit. A kiállítás nemcsak a romániai rendszerváltásnak kíván emléket állítani, hanem Kelet-Közép-Európa többi államában a szabadságért vívott harc főbb eseményeit dokumentálja. „A kelet-közép-európai kommunista diktatúrák olyanok voltak, mint egy nagy talapzat, amely nem tudta elkerülni összeomlását, miután megjelentek rajta az első repedések” – mondta a történész. A tárlat Berlinnek a szovjet megszállásával kezdődik, az 1953-as berlini munkástüntetéssel, az 1956-os magyar forradalommal, az 1968-as prágai megmozdulással, a lengyel Szolidaritás tíz éven át tartó ellenállásával folytatódik, majd a berlini fal lebontását, Nagy Imre újratemetését, a temesvári felkelést és a balti államokban történt változásokat dokumentáló képekkel, szövegekkel ér véget. /Az európai rendszerváltásról nyílt tárlat Bukarestben. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 11./

November 10-én a kézdivásárhelyi Vigadóban megnyílt Felházi Lenke Zsuzsanna festő- és grafikusművész akvarelleket és pasztelleket bemutató egyéni tárlata. Felházi Lenke Zsuzsanna Kolozsváron született, 1997-ben a Ion Andreescu Művészeti Akadémia grafika szakán szerzett oklevelet. A rajzolás, festés mellett kántorizál, 2003-tól a Kolozsvár-Hidelvei Református Egyházközség kántor-karnagya. Jelenleg másodéves a kolozsvári Gheorghe Dima Zenekonzervatórium ének szakán. Kisgrafikáival több nemzetközi ex libris kiállításon volt jelen. /(Iochom): Festészeti kiállítás a Vigadóban. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 11./

Október 20-án a csíkrákosiak a katolikus templomban gyülekeztek, ünnepi szentmisével kezdték a Cserei Mihály erdélyi történetíró emlékére rendezett eseménysorozatot. A szentmisét követően Sisa Béla Műemlékvédelemért-díjas és Kós Károly-díjas építész szólt röviden a csíkrákosi templom jelképrendszeréről, építészeti különlegességeiről, valamint keletkezésének történetéről. Ezután Cserei Mihály szülőházában hangzottak el az előadások, Rumi Tamás és Rostás László őstörténet-kutatók a csíkrákosi kapukon található „ZS” rovásjel, illetve a felkelő és lenyugvó nap szimbólumainak jelentőségét elemezték. Záhonyi András a csíkrákosi templomtornyon található csillagászati jelképek új értelmezési lehetőségeit javasolta. Délután a Cserei Mihály Általános Iskola diákjai mutatták be előadásukat iskolájuk névadója tiszteletére, melyben Cserei Mihály életét és munkásságát lehetett nyomon követni. Császár Krisztina néprajzos Csíkrákosról mint szakrális térről tartotta meg előadását. /Salánki Orsolya, Csíkrákos: Cserei Mihály megemlékezés. = Hargita Népe (Csíkszereda), nov. 11./

Miközben hetek óta a parlamentáris demokrácia és az alkotmányos jogállam megcsúfolása folyik Romániában, az állandósuló kormányválságról már nem is beszélve, a politikai pártokat és exponenseiket az égvilágon semmi más nem érdekli, mint az újabb és újabb koncok, a pozíció- és előnyszerzés, a közvagyon elprédálása és lenyúlása, a klikk- és maffiarendszer kiépítése és konszolidálása, állapította meg Dénes László, a Reggeli Újság főszerkesztője. A teljében lévő elnökválasztási kampány is ennek az egy kis tünete. A felszínen nevek és forgatókönyvek szálldosnak, a mélyben pedig ott örvénylik az össztársadalmi züllés. Az újságírók – az audiovizuális és a nyomtatott sajtó többnyire dróton rángatott munkásai –feladata: cinkosaivá lenni a politikai oligarchiának a lényeg elfedésében, a valóság kozmetikázásában. Az intelligens olvasó-néző-hallgató tudja: közvetíteni, kommunikálni, átadni kell, amit kapnak és amihez hozzájutnak, amit mondanak (hazudnak) az újságíróknak. Az elnökválasztási hajcihő az emberek kilencven százalékát nem érdekli. De túléljük ezeket a perceket is, írta Dénes László /Dénes László: Fecseg a felszín, hallgat a mély. = Reggeli Újság (Nagyvárad), nov. 12./

A Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház november 5-én és 6-án a Brassó megyei Bácsfaluban tartotta meg egyetemes lelkészi értekezletét. A Lelkészi Kar egyebek mellett tudomásul vette a Tóthpál Dávid Márton bácsfalusi és a Tóthpál Béla aradi lelkész ellen indított fegyelmi eljárások befejezését, elfogadta az ellenük hozott jogerős fegyelmi határozatokat, és kijelentette, hogy nevezett személyek a határozatok közlésének dátumától nem tagjai a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház Lelkészi Karának. Tóthpál Bélát az egyház fegyelmi bizottsága előbb júniusban, majd – másodfokon – augusztusban is vétkesnek találta többek között az egyház egységének veszélyeztetése, kiszakadás, a belső törvények megtagadása, az egyházi vagyon hűtlen kezelése vádjában, és hivatalvesztésre ítélte, valamint kizárta a Lelkészi Karból (magyarán: lelkészi szolgálatot nem végezhet). Az ítéletet szeptember 10-én hozták nyilvánosságra, és még aznap Kovács Zsombor temesvári lelkészt nevezték ki aradi helyettes lelkésznek. A fegyelmi eljárást és az ítéletet Tóthpál Béla nem tartja jogosnak és érvényesnek, és a lelkészi hivatalt nem adja át, a közvetlen környezetéhez tartozó hívek nem engedték be a templomba és a hivatalba az egyházmegyei esperest, és a Tóthpál helyére kinevezett új aradi lelkészt. /Pataki Lehel Zsolt: Állást foglalt a Lelkészi Kar is a Tóthpál-ügyben. = Nyugati Jelen (Arad), nov. 12./

Esély van arra, hogy a következő, jövő év március 12-re tervezett, Sepsiszentgyörgyön esedékes székelyföldi önkormányzati nagygyűlés egységes legyen, s azon minden magyar párt képviselteti magát. A Székelyudvarhelyen megválasztott ideiglenes házbizottság november 11-én tartott sepsiszentgyörgyi ülése után Farkas Csaba elmondta: házbizottsági elnökként részt vett az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum legutóbbi ülésén, ahol nyitottságot tapasztalt minden részről. /Farcádi Botond: Egységes lehet a következő (Székelyföldi önkormányzati nagygyűlés). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 12./

A román önkormányzati képviselők is értetlenül fogadták, hogy a prefektus a közigazgatási bíróságon megtámadta Kovászna Megye Tanácsának a kiemelkedő művészi, sport- vagy más eredményeket elérő személyek kitüntetésére vonatkozó határozatát. A prefektus formai hibákra hivatkozott, szerinte nem tartották be a döntések átláthatóságára vonatkozó jogszabályokat, nincs jogi alap a kitüntetés odaítélésére, nem rögzítették az elbíráló bizottság szabályzatát. A november 11-én tartott ülésen hosszas tanácskozás után úgy határoztak, a közigazgatási bíróságra bízzák a döntést. A visszavonás mellett érvelő Tamás Sándor elnök szerint a törvényszéki procedúra hosszú ideig, másfél évig is elhúzódhat. A Magyar Polgári Párt képviselői szerint azonban veszélyes precedenst teremthet, ha a megyei önkormányzat meghátrál a prefektus előtt. /Farcádi Botond: Nem enged az önkormányzat (Háromszékért kitüntetés). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 12./

Bölöni Dávid, Csernáton község polgármestere betartotta ígéretét: a nyáron Alsó- és Felsőcsernátonban felavatott két székely kapu után a közigazgatásilag Csernátonhoz tartozó Albis és Ikafalva bejáratához is székely kaput állítottak. Az albisi díszkapu Haszmann József szakavatott irányítása alatt a csernátoni múzeumkertben készült. Ezzel immár tizenháromra emelkedett a Felső-Háromszék településeinek bejáratánál állított díszkapuk száma. /Iochom István: Újabb két székely kaput állítottak. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 12./

Csökken a sepsiszentgyörgyiek érdeklődése a hangversenyek iránt, ezért előfordulhat, hogy csökkenteni kényszerülnek az előadások számát, tájékoztatott Nagy B. Sándor, a Tamási Áron Színház irodalmi titkára. A 2006-ban újraindított hangversenysorozatban az első két évadban 374 bérletet vásároltak a háromszékiek. Az érdeklődés tavaly kezdett csökkeni, amikor 275 bérletet váltottak, idén pedig alig 155 hangversenybérletre volt vevő. /Kovács Zsolt: Kevesebb a zenehallgató. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 12./

Demény Péter sok erdélyi magyar rendezvényen tapasztalta már, hogy ha valami végérvényes igazságnak el kell hangoznia, azt feltétlenül Wass Alberttől idézik a szónokok. „Márpedig az irodalom nem rúdugrás vagy lóverseny, ahol az életről, a szerelemről, a magyarságról, a háborúról és bármi másról szóló aforizmák versengenek” – írta Demény Péter, hozzátéve: „Kányádi, Tamási, Márai, Marcus Aurelius, Pascal és akárki más előtt és helyett fáradhatatlanul Wass Albertet idézgetni inkább provincializmus, mint igazság- és irodalomszeretet. ” Továbbá: „a sok erdmagy rendezvény elég nagy százaléka esetében a mikrofont még nem találták fel vagy meg. Talán azért, mert arról Wass Albert nem mondott semmi lényegbevágót…” /Demény Péter: Sugárzóna. Hull a mikrofontalan vakolat… = Szabadság (Kolozsvár), nov. 12./

November 9-én Nagybányán vendégszerepelt a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata, Csehov Három nővér c. darabját játszotta telt ház előtt. /(Péter Károly): A mi színházunk. = Bányavidéki Új Szó (Nagybánya), nov. 12./

November 11-én mutatták be Nagybányán a Teleki Magyar Házban Simon Ilona Meselélektani párhuzamok című kötetét, amelyik a kolozsvári Világhírnév Kiadó újságíró-sorozatának (Fehér Holló) harmadik „gyermekeként” látott napvilágot. A szerző a Fiatal Fórum és a Kalotaszeg című lapok szerkesztőjeként, illetve munkatársaként vált ismertté. /Muszka-Pál Anna óvónő: Meselélektani párhuzamok. = Bányavidéki Új Szó (Nagybánya), nov. 12./

Többen kérdezték Kincses Elődtől, mit szól Kuszálik Péternek a Sütő Andrásról írott legújabb irományához (Purgatórium, Pro-Print Könyvkiadó, Csíkszereda, 2009). Sütő András tevékenységét Kuszálik is két fő szakaszra bontja, a második szakasz 1970-től, Az anyám könnyű álmot ígér megjelenésétől számítható. Azoknak, akik a nyílt elnyomás időszakában olvasták a művet, nem kell bizonygatni, hogy milyen katartikus élményt jelentett. Sütő András 1970 előtti korszakáról kortársai sokat írtak, ezzel az időszakkal nem foglalkozik, írta Kincses Előd, de nem hagyhatja szó nélkül Kuszáliknak az 1970 utáni időszakkal kapcsolatos tévedéseit, inszinuációit. Kuszálik hosszú oldalakon keresztül bizonygatja azt a koncepciós álláspontját, hogy Sütő Andrást a román kommunista hatalom részéről tulajdonképpen semmilyen retorzió sem érte. Ezzel szemben a nyolcvanas években már az is bűnnek számított, ha valaki baráti viszonyt ápolt a neves íróval. Kincses állítását saját szekuritátés megfigyelési dossziéjából származó, a Maros megyei pártvezetésnek szánt jelentéssel támasztja alá, amelyet az akkori megyei parancsnok, Constantin Ioana vezérőrnagy jegyzett. A következőket állította: „a fentnevezett (Kincses Előd) a nacionalista megnyilvánulásairól ismert Sütő András íróhoz közeli személy, családilag látogatják egymást és gyakran találkoznak más, külföldön és belföldön hasonlóan megnyilvánuló alakokkal, elsősorban a Magyar N. K. -ból. ” A parancsnok a jellemzést a következőképpen zárja: „véleményünk szerint (Kincses Előd) ellenséges viselkedése és az a magatartás, amely jellemzi, nem egyeztethető össze a Maros Megyei Ügyvédi Kamara alelnöki tisztségével. ” Ebből a tisztségéből le is váltották, és helyette egy olyan magyar kollégát választottak, aki nem volt Sütő András barátja. Kincses édesanyja ruhásszekrényébe rejtette el – az író kérésére – azokat az írásokat, amelyeket Sütő András meg akart óvni egy esetleges házkutatás esetén. A fordulat évének őszén pedig édesanyja hetente látogatta a Sütő családot és csak tőle tudhatta meg – telefonon – a Budapesten élő Ágnes lányuk azt, hogy apja egyelőre szabadlábon van, mivel Sütő Andrást telefonon külföldről nem lehetett hívni! Elfogadhatatlan kuszáliki okfejtés az 1990-es marosvásárhelyi fekete március történelemhamisító bemutatása. A szerző két olyan „tekintélyre” hivatkozik, akik történetesen Kolozsváron élték át a pogromkísérletet. Gáll Ernőtől idézte: „a pogrom, amelynek kockázatát – mint néhány nappal ezelőtt írtam – Sütő kész volt vállalni, kitört és egyik áldozata éppen ő lett, akit félig agyonvertek és fél szemét is elvesztette” és „emlékezzünk csak Szabó Gyula mondására (1992-ből): „aki bottal köszön, annak doronggal felelnek”. Kuszálik azzal is dicsekedett, hogy március 20-án nem volt ott a főtéren, mivel voksait „a parlamentáris demokrácia elsőbbségét vallókra” adja. Abban az időben Romániának nem is volt parlamentje, a későbbiekben az általa létrehozott parlamenti rendszert maga Ion Iliescu volt államelnök is eredeti, „originális” demokráciaként határozta meg. A marosvásárhelyiek jól emlékeznek arra, hogy 1990 januárjától milyen magyarellenes uszításba kezdett az akkor egyetlen helyi román napilap, a Cuvantul Liber és a bukaresti televízió, noha akkor még szó sem volt a Kuszálik által elítélt február 10-i gyertyás-könyves tüntetésről. És azt is illene tudnia, hogy néhány román értelmiségi, egy nappal azután, hogy 1989. december 26-án aláírta a „Barátság platformját”, a Papiu líceum tanári szobájában létrehozta a Vatra Romaneascat! Sütő András 1990. március 19-én nem „bottal köszönt”, hanem az RMDSZ-székház előtt a Kincses Előd lemondatása ellen utcai tüntetésre készülő, elég jelentős számú magyart arról győzte meg, hogy menjenek haza, mert nem akarnak erőszakos összecsapásokat. Ezt a közismert, nagy nyilvánosság előtt történt Sütő-beszédet meg nem történtté tenni valóban csak egy „ördög”(i) ügyvéd teheti, egy igazi ügyvéd teljesen elveszítené a hitelét. Még egy tipikus, felelőtlen kuszáliki szurka-piszka: a Sütő András Baráti Egyesületről lábjegyzetben közli: „Marosvásárhelyen 2008 júniusában létrehozott szűk körű társaság alakuló ülésén mérges vita alakult ki arról, hogy ki a legérdemesebb az egyesület vezetésére”. Az egyesület alapító okiratát Kincses szerkesztette, ott volt az alakuló ülésen, egyáltalán nem volt vita arról, hogy ki legyen az elnök, mindnyájan az egyesület megalapításának ötletgazdáját, Sütő régi barátját és harcostársát, Nagy Pált kérték, hogy vállalja el e tisztséget, amit rövid szabódás után meg is tett. Kuszálik még azt is hozzáfűzte, hogy e kis epizódhoz illő a közismert mondás: „a nagy emberek sírján dudva terem és barátok”. Kincses megkérdezi: ki itt a dudva és ki a barát? /Kincses Előd: Az ördög ügyvédje és a tények. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 12., újraközölte: Krónika (Kolozsvár), nov. 13./

Az energiabiztonság kérdése, az Ukrajnában élő magyar és román kisebbség helyzete, valamint a közelgő romániai elnökválasztás is szóba került az Országgyűlés és a román képviselőház külügyi bizottsági elnökeinek találkozóján – mondta el a november 12-én tartott budapesti megbeszélést követően Németh Zsolt. A Borbély Lászlóval folytatott beszélgetést követő közös sajtótájékoztatón a fideszes politikus hangot adott annak a meglátásának, hogy számos pozitív tendencia mutatkozik a magyar–román kapcsolatokban, amelyeket magyar részről többpárti konszenzus vesz körül. Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi és határon túli magyarok bizottságának elnöke úgy látja, hogy az energiabiztonság kiemelkedő együttműködési terület lehet a két ország között. Elmondta, aggasztó a kárpátaljai magyarokat és a bukovinai románokat érintő folyamat, hogy a két népcsoport „egy agresszív homogenizációs politikának van kitéve”. Kijelentette, hogy Magyarországnak és Romániának ezt nem szabad tűrnie és a leghatározottabban fel kell lépnie az ellen, hogy az ukrajnai magyarok és románok a jövőben nem tanulhatnak anyanyelvükön. /Németh: Pozitív tendencia mutatkozik. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 13./

A magyar médiák többsége fújja reggeltől-estig, hogy a magyarság elsőrendű érdeke a jelenlegi államelnök eltávolítása és a programnélküli gyorskoalíció melletti felzárkózás. Kelemen Hunor, az RMDSZ államfőjelöltje beszédéből kiderül, hogy a Székely Nemzeti Tanács önkormányzati nagygyűlésének résztvevőit törvényre adni akaró pártelnök második fordulóba való bejutása lenne igazán üdvözítő. Eközben Nyárádszeredában a többségi RMDSZ tanács támogatásával, a főtéren telekhez jut az ortodox egyház, hogy az ott lakó néhány román család számára felépíthesse a harmadik templomát; Kolozsváron az RMDSZ asszisztál a történelmi főtér megcsúfolásához. Marosvásárhelyen az RMDSZ városi frakciója megszavazta a temesvári forradalom vérbefojtásában főszerepet játszó Stefan Gusa tábornok szoborállítási engedélyét, sorolta politikai nyilatkozatában Tőkés András, az MPP alelnöke. /Az MPP politikai nyilatkozata. = Nyugati Jelen (Arad), nov. 13./

Székelyföldön gyűjtést szerveznek minden felvidéki magyarnak, akit a szlovák hatóságok azért bírságolnak meg, mert használta a magyar nyelvet – jelentette be Antal Árpád polgármester, a sepsiszentgyörgyi RMDSZ elnöke. Felhívással fordult a felvidéki magyarokhoz, hogy a szlovák nyelvtörvény ellenére mindenhol bátran használják anyanyelvüket, utcán, bankban és osztályfőnöki órákon is. Antal Árpád hozzátette: a bírságok jegyzőkönyveinek másolatait elküldik Brüsszelbe minden európai parlamenti képviselőnek, hogy „lássák milyen nevetséges a szlovák nyelvtörvény, és milyen nevetséges az Európai Unió, ha nem lép fel a nyelvtörvény ellen”. Csáky Pál, a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) elnöke brüsszeli látogatása során Jerzy Buzekkel, az Európai Parlament elnökével tárgyalt a nyelvtörvényről. /Kovács Zsolt: Székelyföldi támogatás a felvidéki magyaroknak. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 13./

Rossz a sajtója az új magyar pártnak. A Magyar Polgári Párt (MPP) azonban kiforróban van, és még mindenképpen rászorul a szimpátiára, hogy betölthesse hivatását. B. Kovács András nem párttag, csupán civil gondolatait foglalta össze. Az MPP belső magyar ellenzékként jött létre, az erdélyi magyar társadalomban időközben kialakult új, illetve magukra maradt régi rétegek kértek politikai szervezetet és képviseletet is maguknak. Az RMDSZ szavazói és támogatói tábora csökkent az ezredforduló utáni években. A szövetségnek ezt az árat kellett megfizetnie azért, amiért betagolódott a román politikai életbe. A magyar kézen lévő anyagi és hatalmi vagyonnal rendelkező professzionalizálódott csoport a hatékony politizálás egy fajtáját valósította meg. Ez egyik pillére a mindenkori hazai magyar politizálásnak. Sok becsvágyó, ötletdús fiatal lát benne érvényesülési lehetőséget. Közben manipulatív technikák is megjelentek, korábbi társadalomszervezői célrendszeréről és szerepköréről lemondott, az átfogóbb nemzetépítés választási jelszóvá silányult egyes vezetői száján. Az élére állt középosztályi réteg terepszínt vett fel, hasonult bizonyos értelemben a román társadalom gazdasági-politikai elitjéhez. Ezzel a színváltott, olajozottan működő gépezettel és érdekszövetségek hálózatával szemben kellett a képviselet nélkül maradt magyar rétegek nevében fellépnie a belső ellenzéknek. Az RMDSZ hatalmi féltékenységgel szemlélte a monopóliuma ellen törő szervezetet, ez természetes, de a lejárató kampány már nem az. Az MPP-nek rengeteg akadályt kellett leküzdenie, országos bejegyeztetése valóságos vesszőfutássá vált. Viszonylag szép eredménnyel szerepelt legutóbb a helyhatósági választásokon, különösen a Székelyföldön. Konstruktív ellenzéki szerepének, ellensúlyi funkciójának ellátásában akadályozza, hogy a mai napig hátráltatott helyzetben van. /B. Kovács András: Két legitim magyar párt Erdélyben. = Krónika (Kolozsvár), nov. 13./

Kapjanak megfelelő hangsúlyt az Európai Bizottságon belüli tárcák kialakításakor az Európai Unión belüli szabadságjogi kérdések, valamint az őshonos kisebbségi közösségek problémái – szorgalmazta Gál Kinga fideszes európai parlamenti képviselő november 11-én Brüsszelben, az EP plenáris ülésén. Gál Kinga hangsúlyozta: az új tagállamokban a rendszerváltozás a jogi és államszervezeti kérdések tekintetében megtörtént ugyan, de a politikai gondolkodásban, a hatalom reflexeiben kiélezett helyzetekben „még mindig kísért a múlt”. Kiemelte a 2006 őszi budapesti eseményeket, amelyek kapcsán „a mai napig nem találták meg igazukat azok, akiknek szabadságjogait és legalapvetőbb emberi jogait lábbal tiporták”. Emlékeztetett ugyanakkor azokra az új tagállamokban élő nemzeti kisebbségekhez tartozó polgárokra, akik „a bőrükön érzik a diszkriminációt mind jogaikban, mind lehetőségeikben”. /Nagyobb hangsúlyt a szabadságjogi és kisebbségi kérdésekre! = Népújság (Marosvásárhely), nov. 13./