1431319 oldal tudományos és kulturális tartalom
Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Zöld Mihály
70670 tétel
2009. június 9.
A végeredmény nem igazolta Markó Bélának rögtön a választás utáni kijelentését, hogy az összefogás listája egy százalékponttal jobban szerepelt az idén, mint másfél évvel ezelőtt az RMDSZ és Tőkés együttesen. Ha összeadjuk az RMDSZ-nek a másfél évvel ezelőtti 5,52 százalékát és Tőkésnek a 3,44 százalékát, akkor kiderül, hogy a magyar jelöltek akkor 8,96 százalékos eredményt értek el úgy, hogy akkor 1,79 százalékkal magasabb volt az országos részvétel. Tehát nemhogy magasabb lett volna idén a százalékarány, hanem 0,04 százalékkal a 2007-es szavazás eredménye alatt maradt. Most 431 379 személy voksolt a magyar jelöltekre, 2007-ben viszont 459 462 szavazó támogatta az RMDSZ-t és a református püspököt, ami 28 083 szavazatkülönbséget jelent. A magyar lakosság ismét magasabb arányban járult az urnák elé, mint a románok. /Borbély Tamás: Az érem oldalai. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 9./
2009. június 9.
A marosvásárhelyi Bernády-házban ünnepelte az eredményt az RMDSZ. „Bebizonyosodott, hogy együtt sokkal többet tudunk elérni, mint külön-külön összeadva” – nyilatkozta Markó. A kampánystáb főhadiszállásán nem volt jelen Tőkés László, Szilágyi Zsolt és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) többi tagja. „Ők Nagyváradon vannak, de telefonon már gratuláltunk egymásnak” – mondta Markó Béla, az RMDSZ elnöke. Tőkés László és Szilágyi Zsolt az RMDSZ– EMNT-lista és a Fidesz győzelmét egyaránt ünnepelte a nagyváradi kampányközpontban. „Míg 2007-ben a pluralitás elve, most a belső demokrácia valósult meg” – hangsúlyozta Tőkés László. /Szucher Ervin, Nagy Orsolya: Külön ünnepelte a közös diadalt az RMDSZ és az EMNT. = Krónika (Kolozsvár), jún. 9./
2009. június 9.
Magyarországon az EP-választás a Fidesz nagy arányú győzelméhez és a Magyar Szocialista Párt (MSZP) látványos vereségéhez vezetett. A 22 mandátumból 14-et a Fidesz szerzett meg, négyet az MSZP, hármat a Jobbik, egyet pedig a Magyar Demokrata Fórum (MDF). A rendszerváltás óta példa nélkül álló, földcsuszamlásszerű jobboldali győzelmet hozott Magyarországon az európai parlamenti választás, írta a Der Standard című osztrák napilap. A Fidesz 56,4 százalékkal egyértelmű győzelmet könyvelhet el. A kisebbségben kormányzó MSZP durva pofont kapott: 17,4 százalékos eredménnyel és négy mandátummal nem csak hogy elveszítette az eddigi kilenc EP-képviselői helyének több mint felét, de a legnagyobb vereséget kénytelen elkönyvelni, amelyet 1990 óta országos választáson elszenvedett. /Fidesz-győzelem és MSZP-vereség Magyarországon. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 9./
2009. június 9.
Elsüvített június 4. úgy, mint a szél Késmárk fölött a kuruc kesergőben. Az akkori Habsburg győzelem után törvényt hoztak a kuruc tárogatók elégetésére, de Trianon, 1920. június 4. kitörlése is elkövetkezik a magyar naptárakban A mostani Magyarországon Trianon, a nemzeti gyásznap szót sem érdemelt a két vezető napilapban, hallgatott az országveszejtő MSZP (volt kommunista) Népszabadság, de a jobboldali Magyar Nemzetben is csupán tíz sor jutott egyik belső oldalon az ország 1920-as ,,kivégzése” (angol történész megfogalmazása) évfordulóján. Naponta és szaporán tárgyalta, taglalta, magyarázta ugyanazon héten mindkét lap, s június negyedikén is a pekingi vérengzés 20. évfordulóját! Akkor a kínai kommunista tankok százezernyi tüntető diák, civil tömegébe gázoltak bele. Lásd Magyarország, 1956. november 4-ét. Nincs, nem volt Trianon, Magyarország boldog ország az Európai Unióban, melyben vígan törölik ki, le a magyarokat Romániában, Szlovákiában. Trianon tilos a magyarországi pártok mindenikének. Magyarországon vidéken megemlékeztek az ország feldarabolásának és kiosztásának rémes idejéről. /Czegő Zoltán: A Trianon szó fönnakad (Pesti posta). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jún. 9./ Pontosítás: a Magyar Nemzetben van még egy cikk: Trianonra emlékezik az ország.
2009. június 9.
Majd fél évszázados szünet után most először ballagtak önálló magyar, államilag elismert felsőoktatási intézmény végzősei Erdélyben. A Partiumi Keresztény Egyetem kétszázhetven diákja búcsúzott el június 6-án Nagyváradon a tavaly akkreditált intézettől. Az egyetem hét szűk esztendejének vége szakadt – fogalmazott Tőkés László református püspök, EP-képviselő, a PKE elnöke. Tőkés megemlítette: nem csupán az évzárót ünneplik, hanem azt is, hogy éppen tíz évvel ezelőtt jött létre az intézmény. A tervekről beszélt Horváth Gizella, az egyetem rektora. Az eddigi tizenhárom képzési területet bővíteni szeretnék a magyar nyelv és irodalom szakkal. A rektor elmondta, hogy idén 475 helyet hirdetnek meg, amelyből 220 lesz tandíjmentes. /M. T. R. : Ballagtak a PKE diákjai. = Reggeli Újság (Nagyvárad), jún. 9./ 50 év után létrejött az önálló magyar egyetem Erdélyben – írták közleményükben a Partiumi Keresztény Egyetem vezetői egyúttal bejelentve, hogy kihasználva az intézmény akkreditációja által adódó “új lehetőségeket”, új szakokat és mesterképzést indítanak. “Egyetemünk hivatalos állami elismertetése számos előnyt biztosít azáltal, hogy bekapcsolódhattunk az egyetemi világ nemzetközi vérkeringésébe. Partnerintézményekkel kötöttünk együttműködési szerződéseink – Debreceni Egyetem, Corvinus Egyetem, Pécsi Egyetem, Sorbonne Egyetem stb. – hallgatóink és oktatóink számára lehetőséget teremtenek az ún. mobilitási programokban való részvételre” – áll a Tőkés László, Horváth Gizella és Tolnay István aláírta közleményben. Az egyetemet bővíteni szeretnék a magyar nyelv és irodalom szakkal. A Babes-Bolyai Tudományegyetem magyar nyelvészet és irodalomtudomány tanszékeinek vezetői közleményben tiltakoztak az általuk indokolatlannak nevezett szakduplázási kezdeményezés ellen. /Magyar irodalom és nyelv szakot, mesteriket indítana a PKE. = Transindex. ro, jún. 9./
2009. június 9.
A hét végén kezdődtek a ballagások. Június 6-án, szombaton egyidejűleg búcsúztak el Kolozsváron a Református Kollégium, a János Zsigmond Unitárius Kollégium, valamint a Sigismund Toduta Zenelíceum tizenkettedikes diákjai. Több mint száz magyar diáknak szólalt meg utoljára az iskolacsengő. A Kolozsvári Református Kollégiumban Székely Árpád igazgató és Tonk Mária, a Református Pedagógiai Intézet igazgatója mondott beszédet. A Sigismund Toduta Zenelíceum idén tizenkét magyar fiatalt bocsátott útjára. Kállay Tünde igazgatóhelyettes búcsúztatta a diákokat, a János Zsigmond Unitárius Kollégiumban pedig Popa Márta igazgató és Bálint-Benczédi Ferenc püspök. /Ballagás – A hét végén elkezdődtek a ballagások a felekezeti és a magyar tagozatos iskolákban. Elbúcsúztak iskolájuktól a református, az unitárius kollégium és a zenelíceum végzősei. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 9./
2009. június 9.
135 éve született, 60 esztendeje hunyt el Sényi László császári és királyi kamarás, a Kemény Zsigmond Társaság „ingyenes és mindenes” főtitkára. A marosvásárhelyi református temetőben nyugszik felesége, gr. Toldalagi Anna és több más jeles helybeli személyiség társaságában. A KZST hőskorának meghatározó egyénisége, a két világháború közötti időszak markáns vásárhelyi alakja síremlékén megkopott a felirat. Adamovits Sándor, a Helikon – Kemény János Alapítvány elnöke kezdeményezte, a Kemény Zsigmond Társaság és a Castellum Alapítvány vezetősége felkarolta az ötletet, hogy újrafestessék a sírkő feliratát, és közösen idézzék fel Sényi emlékét. A bensőséges megemlékezésre június 5-én került sor. A sírnál Csíky Boldizsár, a megújult KZST elnöke és Fülöp Géza, a társaság titkára méltatta Sényi László érdemeit. /Sényi Lászlóra emlékeztek. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 9./
2009. június 9.
A Nagy Imre-per 1958. február 5-én megkezdődött, akkor Radó Zoltán volt a népbírósági tanács elnöke; majd a pert – pótnyomozásra (ami soha nem történt meg) hivatkozva – szovjet nyomásra félbeszakították. Hruscsov átmeneti enyhülési politikáját ugyanis megkérdőjelezte volna egy halálos ítéletekkel terhelt koncepciós per. Az 1958. június 9. és 15. között lezajlott zárt és gyorsított bírósági eljárás során Nagy Imrét és társait a népi demokratikus államrend elleni szervezkedésben való részvétellel, illetve szervezkedés vezetésével vádolták. Figyeltek arra, hogy az MSZMP akkori első titkárának, Kádár Jánosnak a szerepéről ne essék szó, mivel egy ideig ő is a forradalom ügye mellett állt. 1958. június 16-án hajnali öt órakor a Kozma utcai börtönben a vesztőhelyre vezették őket és felolvasták halálos ítéletüket. A Kossuth Rádió 1958. június 16-án, pontban éjfélkor ismertette a Nagy Imre és társai ellen lefolytatott perről szóló hivatalos közleményt, amely tudatta, hogy az ítéleteket már végre is hajtották. /Nagy Imre-per, 1958. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 9./
2009. június 10.
A magyar választók megértették a szolidaritás üzenetét, az összefogás rendeltetését, célját, így sikerült az RMDSZ-nek ilyen előzménytelen, közel 9 százalékos eredményt elérnie az európai parlamenti választásokon – jelentette ki Markó Béla szövetségi elnök. Markó rámutatott: a választások eredményeként az RMDSZ hat megyében – Hargita, Kovászna, Maros, Bihar, Szatmár és Szilágy – a legerősebb politikai alakulat. Szerinte ez az eredmény, de más megyéké is, tulajdonképpen határozott válasz a kormány intézkedéseire, illetve arra, hogy tovább folytatódik a magyar intézményvezetők eltávolítása a dekoncentrált hivatalokból. Erős brüsszeli képviseletünk van – jelentette ki az RMDSZ elnöke. /Markó: megértették a szolidaritás üzenetét. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 10./
2009. június 10.
A Magyar Összefogás listája ugyanannyi szavazatot kapott most az európai parlamenti választásokon, mint a 2008-as parlamenti választásokon. Ez mutatja, hogy van egy stabil szavazóbázisunk, mondta Markó Béla, az RMDSZ elnöke. Az RMDSZ jelenléte a romániai döntéshozatalban a múltban eljelentéktelenítette a szélsőségeket. A Jobbik előretörése középre, balra tolhatja talán a Fideszt, jelentette ki Markó, hangsúlyozva, hogy a baloldal csúfos kudarcáért a baloldali pártok felelősek, hiszen a magyar választók a baloldalnak adtak megbízást a kormányzásra. – Markó kifejtette, hogy erdélyi magyar egyeztető fórumot működtetni fogják, és elindul az Autonómia Munkacsoport tevékenysége. /Salamon Márton László: „Az RMDSZ rugalmas, hajlékony érdekképviseleti szervezet” Beszélgetés Markó Bélával, az Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnökével. = Új Magyar Szó (Bukarest), jún. 10./
2009. június 10.
Nem sajátosan kelet-közép-európai jelenségről van szó, kivételesen jól szerepeltek a radikálisok olyan országokban is, mint Hollandia vagy Ausztria. Legnagyobb meglepetést Magyarországon okozott a nemzeti radikalizmus megerősödése, hiszen egy parlamenten kívüli pártnak sikerült az előrejelzéseknek is legalább a dupláját produkálnia, s így az ország harmadik politikai erejévé növekednie. Sikerének egyebek mellet két sajátos tanulsága is van. Egyrészt ugyanúgy veszélyes dolog a súlyos szociális gondokból fakadó félelemből nemzeti, mint nemzetiségi-politikai tőkét kovácsolni, másrészt erkölcstelen a törvény által védett nemzeti szimbólumok avatatlan használata mellett az ellenük irányuló hisztériakeltés is. A radikálisok látványosan megnövekvő szavazótáborát elsősorban a kiábrándult baloldaliakból verbuválta. „Európába, de mindahányan!” – szokták idézgetni Csengey Dénest, a néhai rendszerváltó közírót. A szociális érzékenységéről is híres Csengeynek azonban még van egy tanulságos mondata, melyet nem ártana Magyarországon komolyabban venni. Parafrázisban ez így hangzanék: „ha a rasszizmus nagy bűn, mert az, akkor a rasszizmussal való alaptalan vádaskodás ugyanakkora bűn, és ugyanolyan ítélet alá kell, hogy essék”. Vagyis a farkast kiáltók ad absurdum – vagy éppen természetük szerint – az ordas tejtestvérei! /Laczkó Vass Róbert: Együtt-hatók. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 10./
2009. június 10.
A Magyar Koalíció Pártja (MKP) rossz és átgondolatlan lépésnek tartja az új szlovákiai magyar párt megalapítását – jelentette ki Csáky Pál, az MKP elnöke június 9-án tartott pozsonyi sajtóértekezletén. Csáky Pál arra reagált, hogy Bugár Béla délelőtt bejelentette: az MKP-ból kilépők Híd néven új pártot alapítanak. Csáky leszögezte: az MKP folytatni fogja eddigi politikáját. Szerinte a szlovákiai magyar választók döntő többsége egységet akar, s nem támogatja egy másik párt létrehozását. Kifejtette: az MKP vezetése mindent megtett annak érdekében, hogy ez a helyzet ne következzen be. Egyúttal visszautasította Bugár Béla állítását, miszerint a fejleményekért az MKP vezetése a felelős, mert nem volt hajlandó tárgyalni a belső ellenzékkel. Az MKP több vezetője személyisége is a sajtóértekezleten úgy fogalmazott: nem értik, miért kell az új magyar párt. /Új magyar párt alakul Szlovákiában. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 10./
2009. június 10.
A Temesvári 26-os Általános Iskola felsőosztályos diákjai már negyedik alkalommal indultak a megye kisvárosaiba felfedező útra. Minden május utolsó szombatján elindulnak néhányan az iskolából valamelyik városka felé: idén Zsombolyára került a sor. A kirándulások célja, hogy a magyar tagozatos diákok ismerjék meg a környezetüket, lássák a magyar kultúra lenyomatait. Fontos tudatosítani a gyerekekben, hogy van értelme magyarul tanulni. /M. S. : Megyeismerőben. A Bánságban is jó magyarul élni! = Nyugati Jelen (Arad), jún. 10./
2009. június 10.
Elzárták a gázcsapokat június 8-án Gyergyószentmiklós két lakónegyedének kazánházaiban. A fizetetlen számlák 1,5 millió lejre rúgnak. A gázszolgáltató már a múlt héten bejelentette, hogy a tartozások felhalmozódása miatt kénytelen megvonni a szolgáltatást a gyergyószentmiklósi közüzemtől. A Hargita Gáz Rt. képviselői közölték, már márciusban is elzárhatták volna a gázt, azonban szociális okokat figyelembe véve nem akarták hideg időben fűtés és meleg víz nélkül hagyni a lakókat. A Hargita Gáz Rt. egy másik lehetőséget is kínál a lakóknak: lépcsőházanként vagy tömbházanként saját gázvezetéket kaphatnak, így nem függnek majd a városi rendszertől. Lakásonként 600 lejért a lépcsőházig viszik a vezetéket, további 1000 lejért csatlakoztatják rá az egyes lakásokat. Aki ezt a lehetőséget választja, szabályozhatja az elhasznált gáz mennyiségét. /Lázár Hajnal: Ütközésig zárt gázcsapok. = Hargita Népe (Csíkszereda), jún. 10./
2009. június 10.
Riadtan szemlélik a barcaföldvári fogolytábor magyar áldozatainak emlékműve előtt folyó munkálatokat a közelben lakó magyarok. Hatalmas kamionok szállítanak oda földet, törmeléket. A négyhektáros terület tulajdonosa elmondta, nem építkezik, csak feltölti az amúgy lápos területet, elegyengeti, majd eladja. A terület tőszomszédságában, egy kisebb magaslaton áll az emlékműegyüttes, amely arra hivatott emlékeztetni az utókort, hogy ott, a Hidvég és Földvár közötti területen állt a fogolytábor, amelyben 1944–45 között több mint hatezer ártatlan ember raboskodott, s közülük mintegy ezren odavesztek. /Szekeres Attila: Egyelőre egyengetnek (Földvár). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jún. 10./
2009. június 10.
A mintegy 200 fős roma közösség elköltöztetését kéri Csíkszentmárton magyar lakossága, amely bevallása szerint megelégelte a cigányság „garázdálkodását”. A romák többsége nem csíkszentmártoni, engedély nélkül húzták fel kalibáikat a helyiek földjeire. Legutóbb pünkösd vasárnapján robbant ki a konfliktus, amikor féltucatnyi cigány a helybéli Potyó család néhány tagját saját kaszálójukon támadta meg és bántalmazta. Az incidens nyomán közel kétszáz lakos gyűlt össze a cigánytelepen, hogy igazságot tegyen. Elkergették a romákat otthonaikból. „Ha így folytatják, nem tudjuk, mi lesz. Lopják a mezőket, lekaszálják a kaszálóinkat, garázdálkodnak, fenyegetőznek. A falu népe megelégelte, betelt a pohár” – hangoztatta az egyik lakos. „Arra tanítják a gyerekeiket, hogy lopjanak, és késsel fenyegessék az öregeket és gyerekeket, tudva, hogy kiskorúak lévén, nem zárják őket börtönbe. Engem is megkéseltek a saját otthonomban” – tette hozzá az egyik szentmártoni lakos. Csíkszentmárton nem az egyetlen erdélyi település, ahol konfliktus alakult ki a helyi lakosság és a roma közösség között. /Elűznék a romákat a Csíkszentmártoniak. = Krónika (Kolozsvár), jún. 10./
2009. június 10.
Június végéig befejeződnek a színházi előadások. A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház a névadója színjátéka alapján készült, A csoda című előadását viszi a Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT) zsűrije elé és Kisvárdára. A társulat június 8-án indult Magyarországra, június 10-én Pécsett, június 25-én pedig Kisvárdán mutatják be A csodát. Június 9-én Marosvásárhelyen a Színházművészeti Egyetem Akadémiai Műhelye Marius von Mayenburg kortárs német szerző A csúnya című drámájából készült előadását játszotta. Ezt megelőzően Káli Nagy Lázár visszaemlékezései című könyvet mutatta be Lázok János, az emlékirat szerkesztője, utána pedig Kovács Levente egyetemi professzor oklevelet és ajándék könyvcsomagot adott át a Stúdió Színházzal ez évben is együttműködő középiskolai tanároknak. A marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata ebben a hónapban Spiró György Prah című komédiáját, Müller Péter–Seress Rezső Szomorú vasárnap című kamaramusicaljét, Ion Fosse Alvás című színművét és Tamási Áron Hullámzó vőlegényét játssza. Gálaelőadással búcsúztatta az évadot a szatmári Harag György Társulat. A gálaműsor keretében hirdették ki a közönségszavazattal megválasztott legjobb színésznőt és színészt, mely címet Lőrincz Ágnes (már sokadszor) és Nagy Csongor érdemelte ki. „Mint minden évben, idén is egy évadzáró gálaműsorral kedveskedünk a közönségnek, június 19-én. Azonban ez a gálaműsor különleges lesz, ugyanis a Csíki Játékszín idén tízéves” – tájékoztatott Parászka Miklós, a Csíki Játékszín igazgatója. /Évadzárók sora Erdélyben. = Új Magyar Szó (Bukarest), jún. 10./
2009. június 10.
Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválja névre keresztelték át az eddig Határon Túli Magyar Színházak Fesztiváljaként ismert rendezvényt, melyet június 19–27. között 21. alkalommal rendeznek meg. A programban idén is a meghívott színházak idei évadának legjobb előadásai szerepelnek, így például Csíkszeredából a Kék madár, Kassáról a Cyrano de Bergerac, Székelyudvarhelyről a Mesél a bécsi erdő, Marosvásárhelyről a Hullámzó vőlegény, Nagyváradról a Kasimir és Karoline, Gyergyószentmiklósról a Leonce és Léna, Sepsiszentgyörgyről A csoda, Szabadkáról A Gézagyerek vagy Komáromból az Énekes madár. A kísérőprogramban a közelmúltban elhunyt Kovács Ildikó kolozsvári bábszínházrendező tiszteletére szervezett kiállítást nyitnak meg, valamint bemutatják Szebeni Zsuzsa Kovács Ildikó bábrendező című könyvét. Az Újvidéki Tanyaszínház fennállásának 30. évfordulójáról szintén kiállítással emlékeznek meg a szervezők. /21. alkalommal rendezik meg a kisvárdai fesztivált. = Krónika (Kolozsvár), jún. 10./
2009. június 10.
Elhunyt dr. Lázár László /Lövéte, 1925. febr. 5. – Marosvásárhely, 2009. jún. 5./ volt egyetemi tanár, az orvosi egyetem alapító tagja. Tanulmányainak elvégzése után, 1949. szeptember 1-jétől Marosvásárhelyen az egyetem tanári karának tagja lett (1969-ig), elnyervén a hierarchia minden lépcsőfokát, az egyetemi tanári rangig. 1965-ben a bukaresti Orvosi Egyetemen szerezte meg az orvosdoktori címet. Dr. Lázár László egyetemi tanár oktatói tevékenységét diákok és orvosok nemzedékei értékelték nagyra. Kutatótevékenysége a neuromorfológia területéhez kötődött, ezen terület módszereinek tökéletesítése, sajátos festési módszer kidolgozása által vált ismertté. Több mint 30 dolgozatát mutatta be kongresszusokon, konferenciákon. /A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem Szenátusa: Dr. Lázár László egyetemi tanár 1925-2009. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 10./
2009. június 11.
Két egyszerű indítványt nyújtott be június 10-én a parlamentben a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és az RMDSZ. A két ellenzéki alakulat a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) kötött 20 milliárd eurós hitelcsomag feltételeinek nyilvánosságra hozatalát, valamint a hadseregnek biztosított költségvetési finanszírozás növelését követeli. Az indítványt benyújtó képviselők arra a kérdésre szeretnének választ kapni, hogy Románia hogyan fizeti vissza a hitelt. Az ellenzék egyben megkérdőjelezte a hitelmegállapodás létjogosultságát. Aggodalmukat fejezték ki amiatt, hogy Románia ismét azon országok sorába kerülhet vissza, amelyeknek a „fejlesztési politikáit külföldi hatóságok diktálják”. Az RMDSZ fennállása során először küzd azért, hogy a hadsereg több pénzt kapjon. Az IMF-hitelcsomag kapcsán a szövetség ellentmond saját korábbi álláspontjának, hiszen februárban, az egyezmény aláírása idején Markó Béla, az RMDSZ elnöke még azt nyilatkozta, hogy a szövetség gazdasági szakpolitikusainak a zöme úgy véli: szüksége van a hitelre az országnak. /B. T. : Ellenzéki indítvány premierrel és amnéziával. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 11./
2009. június 11.
„Az elmúlt hétvégén a magyar emberek megvonták a bizalmat a szocialista kormánytól. Magyarország felemelte a hangját, és világossá tette, hogy változást akar. Az emberek döntöttek: nem mehetnek tovább úgy a dolgok hazánkban, ahogyan eddig” – ezekkel a mondatokkal kezdődik a Fidesz elnökségének nyílt levele, amit elküldtek a Magyar Szocialista Párt elnökségének. A levél lényege meggyőzni a szocialistákat, hogy előrehozott választásokra van szükség. „A magyar emberek döntése alapján felszólítjuk a szocialista kormányt, hogy azonnal távozzon, és tegye lehetővé a minél előbbi országgyűlési választásokat” – olvasható a levélben. A Fidesz elnöksége nevében megfogalmazott nyílt levél nyolc követelést is megfogalmaz az MSZP felé: a szocialista kormány állítson le minden privatizációs eljárást, és fejezze be a közvagyon elherdálását, vonja vissza az ingatlanadó bevezetéséről szóló törvényjavaslatot, a külföldről felvett hitelekből ne támogasson bankokat, vonja vissza az új polgári törvénykönyvről és a közigazgatás átszervezéséről szóló törvényjavaslatot, állítson le minden átszervezést az oktatási rendszerben, vessen véget bukott pártpolitikusok állami intézmények élére történő ejtőernyőzésének, és állítsa le a Déli Áramlat gázvezeték magyarországi cégének alapítási folyamatát. Orbán Viktor egyértelművé tette, hogy hiába hajtják végre a fenti változásokat a szocialisták, a Fidesz kormányra kerülve semmissé teszi azokat. Az MSZP-frakció korábban úgy döntött, hogy támogatja a Bajnai-kormányt. /Kánya Gyöngyvér, Budapest: A Fidesz győzködi az MSZP-t. = Új Magyar Szó (Bukarest), jún. 11./
2009. június 11.
Egy héttel a kudarcba fulladt elnökválasztás után a moldovai parlament június 10-én megválasztotta a köztársaság új kormányát, amely csak két kisebb jelentőség poszton különbözik az előzőtől, s a kabinet élén az eddigi miniszterelnök, Zinaida Greceanii maradt. A 2001 óta hatalmon lévő moldovai kommunisták áprilisban megnyerték a parlamenti választásokat, de az államfőjelöltjük megválasztásához szükséges 61 helyett csak 60 mandátummal rendelkeznek a parlamentben. /Régi-új kormány alakult Moldovában. = Új Magyar Szó (Bukarest), jún. 11./
2009. június 11.
A nyárádszeredai kertészmérnöki képzés népszerű, Erdély számos magyarlakta településéről vannak hallgatóik. Idén is 50 helyre lehet pályázni, tájékoztatott dr. Jakab Sámuel tagozatvezető. Nyárádszeredában 1993 óta működik a kertészmérnöki képzés, a budapesti Corvinus Egyetem Kertészettudományi Karának kihelyezett tagozataként. Évente 50-60 hallgatót vesznek fel, a képzés Nyárádszeredában zajlik, félévenként pedig egy hetet Budapesten töltenek a hallgatók, ahol gyakorlaton vesznek részt. A képzés kertészmérnöki képzés alapfokon, ugyanolyan, mint a Sapientián vagy a kolozsvári, bukaresti, iasi-i, temesvári kertészeti szakokon. A marosvásárhelyi Sapientián is van kertészmérnöki képzés. Ennek ellenére sokan mégis Nyárádszereda mellett döntenek, itt ugyanis az oktatás kéthetente hét végén zajlik. Ide főleg olyanok jönnek, akik nappali oktatásban nem vehetnek részt. Nincs korhatár, a hallgatók nagy része 30-40 éves, de akadnak ötvenévesek is. /Menyhárt Borbála: Szakszerűen kertészkedni. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 11./
2009. június 11.
Erdély-szerte elkezdődtek június 10-én a ballagások a középiskolákban. Marosvásárhelyen a Bolyai Farkas Elméleti Líceum, illetve a Református Kollégium tizenkettedikes diákjai voltak az elsők, akik fekete-fehér öltözetben, Bocskai-nyakkendővel, virágözönben, ünneplő tömeg előtt vettek búcsút iskolájuktól. /Antal Erika: Startolt a ballagási idény. = Új Magyar Szó (Bukarest), jún. 11./
2009. június 11.
Két szakterem és két osztályterem jut a jövőben a székelykeresztúri Orbán Balázs Gimnáziumnak, mivel az intézménynek június 30-án lejár az épülettulajdonos Erdélyi Unitárius Egyházzal kötött bérleti szerződése. A felek nem jutottak közös nevezőre. Elmérgesedett az Orbán Balázs Gimnázium (OBG) és az Erdélyi Unitárius Egyház közötti viszony. A gimnázium munkaközössége ragaszkodik ahhoz, hogy amíg felépül számukra az új iskola, maradhassanak eddigi helyükön. Az unitáriusok ugyanakkor saját gimnáziumuk számára kívánnak helyet biztosítani a tulajdonukban lévő épületegyüttes főépületében. Bálint Benczédi Ferenc unitárius püspök és Gyerő Dávid előadó-tanácsos állásfoglalást tett közzé, miszerint 2010. június 30-ig meghosszabbítják a bérleti szerződést, és a gimnáziumnak a főépületben két informatikai szaktermet, egy multimédia-termet és egy osztálytermet biztosítanak. Az egyház megoldási javaslatait az iskola vezetősége visszautasította, tárgyalási variánsokkal viszont nem állt elő. /Takács Éva: Ultimátum az Orbán Balázs Gimnáziumnak. = Hargita Népe (Csíkszereda), jún. 11./
2009. június 11.
A Moldvai Csángómagyarok Szövetsége (MCSMSZ) április 26-ra meghirdetett közgyűlésén kétszer annyian jelentek meg, mint ahányan elfértek volna a bákói kultúrház kistermében, emiatt a szervezők június 14-re újból összehívják a tagokat a művelődési otthon nagytermébe. A közgyűlés napirendjén szerepel többek között az elmúlt időszak tevékenységi és pénzügyi beszámolója, tisztújítás, valamint az alapszabályzat egyes pontjainak módosítása. Huszonhét csángó származású értelmiségi nyílt levélben kéri a szervezetet, hogy a közgyűlés sikere érdekében ,,tájékoztassák a szervezet tagjait a tervezett napirendi pontokhoz kapcsolódó tervezetekről, biztosítsák minden hozzászólónak a lehetőséget, hogy álláspontját méltósággal kifejthesse. /Fekete Réka: Közgyűlésre készül a csángó szervezet. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jún. 11./
2009. június 11.
/ Ki fogja állni az Új Magyar Szó (ÚMSZ) napilap kiadási és terjesztési költségeit, miután Verestóy Attila kiszállt? 2005-ben optimistán nyilatkozott Stanik István: a 16 oldalas főlaptesttel és különféle mellékletekkel megspékelt lapot 30 ezer példányban tervezte eladni Erdély-szerte. 2005-ben az egész 40 fős szerkesztőséget, korrektortól tördelőig Bukarestbe költöztették. Amennyiben nem jött össze a szükséges havi 40-50 ezer euró, akkor Verestóy Attila, a lapot kiadó Scripta Kiadó Rt. 99,89%-os tulajdonosa utalta a hiányzó összeget. Azonban a példányszám elmaradt 30 ezres tervtől: a legjobb időszakban sem ment 9 ezer fölé, azóta folyamatosan csökken. Tavasszal maga Verestóy Attila bejelentette, nem hajlandó havonta több tízezer euróval beszállni a napilap kiadásába. Verestóy részvénycsomagját a nagyváradi újságírók által létrehozott Free Press Románia Alapítvány vásárolta meg, az erről szóló sajtóközlemény szerint szimbolikus összegért. A lényegi kérdésre – hogy ezentúl milyen forrásokból állják a példányszámonként 4-5 ezer lejbe kerülő lap kiadását – senki nem tudja. Az újság internetes jelenléte is zavaros, mióta a lap on-line verziója manna.ro néven “önállósult”. /Sipos Zoltán: A betűk mögött. Az Új Magyar Szó és a lét elviselhetetlen könnyűsége. = Transindex. ro, jún. 11./
2009. június 11.
Mind a Kolozsvári Állami Magyar Színház, mind pedig a Kolozsvári Magyar Opera sikeres évadot tudhat maga mögött. színházban idén, a 216. évadot William Shakespeare III. Richárd című, Tompa Gábor rendezte előadás zárja. A 2008/2009-es színházi évad hat bemutatót, számos vendégszereplést és az egy-két hónapig tartó XVII. Európai Színházi Unió Fesztiváljának megszervezését hozta magával. Idén az operában összesen hat bemutató-előadás volt, Jean-Philippe Rameau Pygmalionjának országos bemutató-stúdióelőadása, és a Farkas Ferenc Csínom Palkó című daljátékának bemutatója. Utoljára játssza a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház társulata ebben az évadban Ödön von Horváth Mesél a bécsi erdő című művét Zakariás Zalán rendezésében. A nagyváradi Állami Színház Szigligeti Társulatánál nemrég történt meg a vezetőcsere. Dimény Levente művészeti igazgató elmondta, az évadzáró előadás június 13-án a Kasimir és Karoline lesz. Az előadást megelőzően rendhagyó kiállítást tekinthetnek meg az érdeklődők: az évad előadásainak jelmezeit, kellékeit mutatják be. A gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház határidőnaplója július 12-ig be van táblázva, egymást követik a vendégszereplések, határon innen és határon túl. Június 13-án Marosvásárhelyen, 17-én Sepsiszentgyörgyön vendégszerepelnek a Bozsik Yvette által rendezett és koreografált Játszótér című előadással. Ebben a hónapban még Szatmárnémetiben és Kolozsváron lépnek színre a 3 tánc Beckettre című előadásukkal. A temesvári Csiky Gergely Színházban június 5-én tartották az évadzáró gyűlést. Az évad lezárult, a színészek munkája a temesvári Csiky Gergely Színházat az Amor omnia előadás képviseli a kisvárdai fesztiválon. /Darvas Beáta, Sipos M. Zoltán: Évadzárók után nyári fesztiválok. = Új Magyar Szó (Bukarest), jún. 11./
2009. június 12.
Földrengésszerűen rajzolta át Magyarország politikai térképét a június 7-én tartott EP-választás, miután a társadalmi feszültségek elemi erővel törtek felszínre. Magyarországon a Fidesz toronymagasan győzött, Európa-csúcsot döntve: sem most, sem korábban, egyetlen ellenzékben lévő párt sem ért el 56%-os eredményt. Az emberek most törlesztettek a szocialisták és a liberálisok 7 éves populizmusáért, a hatalomhoz való görcsös ragaszkodásért, az őszödi beszéd erkölcsi csődjéért. Elharapódzott a bűnözés, s rosszabbodott a lakosság biztonságérzése, a rendőrség viszont tüntetők szétverésénél jeleskedett. Ahelyett, hogy az állami intézményrendszer kihágásait korrigálták volna, lerasszistázták azokat, akik felvetették a problémákat. Magyarország jelezte: a gondokat nem lehet a szőnyeg alá söpörni, néhány szélsőséges agyszüleményének tekinteni. A közéletet meg kell tisztítani, a gazdaságot felpörgetni, a nemzeti kérdést – belföldön a cigányság, illetve a határon túli magyarság kérdését – pedig szakszerűen kezelni. /Chirmiciu András: Földrengés. = Nyugati Jelen (Arad), jún. 12./
2009. június 12.
A Magyar Polgári Párt (MPP) kolozsvári szervezetének elnöksége június 8-án munkaülést tartott. A legnagyobb hangsúlyt a gazdasági programcsomag kidolgozása kapta. Javaslatok hangzottak el a különböző civil szervezetek és társadalmi csoportok közötti kapcsolattartás létrehozására. /Középpontban a cselekvési program kidolgozása. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 12./