Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2009. július 10.
Akár a jövő héten elkezdődhetnek a Mátyás-szoborcsoport restaurálási munkálatai – nyilatkozta László Attila kolozsvári alpolgármester. Az Országos Közbeszerzési Hatóság elutasította az egyik vesztes pályázó fellebbezését, így a városháza aláírhatja a szerződést a nyertessel, a nagyszebeni Concefával. Eközben javában zajlanak a Főtér átalakítási munkálatai. Újból régészeti ásatásokat folytatnak a téren, tervek szerint mintegy 2 méteres mélységben ásnak le a munkások, várhatóan újabb római-kori leletek kerülnek felszínre. Felemás volt a vélemény arról, hogy a restaurálást sikerül-e befejeznie a nyertesnek az idei, őszi román–magyar kormányülésig, ahogyan azt korábban szerették volna. László Attila optimistán nyilatkozott, Csoma Botond kételyeit viszont az is alátámasztja, hogy a cég 12 hónapot ajánlott a pályázatban. /Szerdán ténylegesen elkezdődhet a Mátyás-szoborcsoport restaurálása. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 10./
2009. július 10.
A hazai egyetemek sem hosszú, sem rövid távon nem számolnak a demográfiai tényezőkkel. Az egyetemeken belüli fakultások nem állnak párbeszédben egymással, és egyetemközi egyeztetés sincs – vélik az oktatók a jövő héten kezdődő egyetemi beiratkozásokról és felvételikről. Az előrejelzések szerint az idén 40 százalékkal kevesebb diák jelentkezik az erdélyi magyar egyetemekre, mint a legutóbbi években. A demográfiai hullámvölgyet sajátosan ellensúlyozza az, hogy miközben a gyermeklétszám látványosan csökken, egymással rivalizálva fejlődnek és terjeszkednek a romániai magyar egyetemek és főiskolák. Az idén még lesz elég hallgató ahhoz, hogy az egyetemi helyek többségét elfoglalják. Öt évvel ezelőtt alig hatezer friss magyar érettségizővel számolhattak az egyetemek, és az akkori egyetemi kapacitás ennek a nagyságrendnek felelt meg. Idén valamivel több, nyolc és félezer magyar diák jelentkezett érettségire. Azért nem csökken az érettségizők száma, magyarázta Péntek János egyetemi tanár, mert közben megváltozott a tanügyi rendszer. A kötelező nyolcosztályos képzést tízosztályosra emelték, a fennmaradó két évet pedig, az érettségiig, többen vállalják. Ezzel esélyt kapott az erdélyi magyar felsőoktatás is. Gáspárik Attila, a marosvásárhelyi színművészeti egyetem rektora szerint nincs esélye a kis egyetemeknek, terjeszkedni kell. Makó Zoltán dékán, a Sapientia csíkszeredai karának vezetője elmondta, Csíkszeredába általában csak háromszéki és Hargita megyei diákok jelentkeznek, időnként érkezik néhány hallgató Maros megyéből. János-Szatmári Szabolcs, a Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) kancellárja szerint általános tendencia, hogy a PKE-t egyre inkább a partiumi megyékből származó hallgatók választják. Magyari Tivadar, a Babes-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) rektor-helyettese elmondta, a BBTE idén is 1100 államilag támogatott helyet biztosít a magyar hallgatók részére. A kolozsvári egyetem igyekszik elébemenni annak a regionális vákuumnak, amit a nem tradicionális erdélyi egyetemközpontok jelentenek: idén felvételiközpontot hoztak létre Szatmárnémetiben és Sepsiszentgyörgyön is. Marosvásárhelyen, Hollanda Dénes dékán szerint a kommunikáció és közkapcsolatok szak örvend a legnagyobb népszerűségnek, noha az egyetem a műszaki képzés legváltozatosabb kínálatát biztosítja a hallgatóknak. Idei újdonság Marosvásárhelyen a fordítói szak. Kolozsváron lesz várostudományi szak a szociológia karon, a Partiumi Keresztény Egyetem magiszteri képzése multikulturális és interkulturális, valamint európai szociálpolitikai képzést is kínál azoknak, akik Nagyváradon kívánják tovább képezni magukat. /Parászka Boróka, Sipos M. Zoltán, Totka László: Ádáz harc a diákokért. = Új Magyar Szó (Bukarest), júl. 10./
2009. július 10.
A csíkszeredai Magyar Főkonzulátus jelentőségének növelését kérték a helyi politikusok az idelátogató Szabó Vilmos magyar külügyminiszteri államtitkártól. Hajdu Gábor, a csíkszeredai RMDSZ elnöke kifejtette: azt szeretnék, ha a főkonzulátus nemcsak az irataikat elvesztő magyar állampolgárok menhelye lenne, hanem jelentős szerepet vállalna a térség Magyarországgal való kereskedelmi és kulturális kapcsolatainak építésében. Szükség lenne egy kereskedelmi, illetve egy kulturális attaséra is. /Isán István Csongor: A főkonzulátus erősítését kérték. = Hargita Népe (Csíkszereda), júl. 10./
2009. július 10.
A marosvásárhelyi RMDSZ-es tanácsosok nem kívánják megszavazni a főtéri föld alatti parkolók létesítését célzó határozattervezetet, amelyet Dorin Florea polgármester készített elő. Benedek István városi tanácsos, az RMDSZ helyi elnöke szerinte mély-, illetve emeletes garázsokat másként is lehet létesíteni a város központi övezetében. Példaként a Kultúrpalota mögötti telket hozta fel, továbbá a Színház tér mögötti telket, valamint a volt Szentgyörgy téri parkot említette. Az mese, amit az előtanulmányban egy kolozsvári cég állít, hogy egy-két éven belül meg lehetne építeni a főtér alatti parkolót. Gondoljunk csak bele, amennyiben az ásatások archeológiai leletekre bukkannak, mennyi ideig tart azok feltárása. Arról nem is beszélve, hogy mekkora költségbe vernénk a várost” – érvelt Benedek István. Az elmúlt hetekben több magyar politikus és közéleti személyiség is szót emelt a főtér feltúrása ellen, úgy vélték, hogy annak burkolt célja a városközpont arculatának a megváltoztatása lenne. Dorin Florea polgármester kijelentette: amennyiben valaki a város fejlődését célzó terv ellen szavaz, annak személyesen is felelnie kell a lakosság előtt. /Szucher Ervin: Az RMDSZ ellenzi Marosvásárhely főterének feltúrását. = Krónika (Kolozsvár), júl. 10./
2009. július 10.
A Napsugár gyermeklap megjutalmazta leghűségesebb olvasóit. Egyhetes ingyenes tábort nyertek Illyefalván. Az ország különböző helységeiből érkezett csapatok jól érezték magukat. Maradt idő a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum meglátogatására. Az utolsó napon a templomban adtak hálát a sok szépért és jóért. /Khell Jolán kísérő tanító: Napsugár-tábor Illyefalván. = Nyugati Jelen (Arad), júl. 10./
2009. július 10.
Tamási Áron Énekes madár című székely népi játékával kezdődik el az a sorozat Budapesten, a Városmajori Szabadtéri Színpadon, amelyben magyarországi és külföldi társulatok vonultatják fel az elmúlt kőszínházi évadban bemutatott sikeres előadásaikat. A Turay Ida Színház Énekes madara az emberi tisztaság és az igaz szerelem diadala az irigység és a pusztításra törekvő erők fölött, többek mellett Hűvösvölgyi Ildikó és Benkő Péter szereplésével, Mikó István rendezésében. A beregszászi Illyés Gyula Színház július 11-én Csehov három egyfelvonásos komédiájával lép színre. /Klasszikus színházi július. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 10./
2009. július 10.
Határvita alakult ki romániai Hargita és Neamt megye között. Az ezeréves határ, amely Erdélyt Moldvától elválasztotta, Magyarbékás határában volt, de ezt az elmúlt évtizedekben többször átrajzolták. A vitatott szakaszról eltűntek a településjelző és megyehatár-táblák. Az árusok néhány éve már nem a Hargita megyei Gyergyószentmiklósi önkormányzatnak fizetik az adót. A gyergyószentmiklósi önkormányzat jogorvoslatot keres. – Nemzetközi fórumokhoz is kell fordulni, peres úton megpróbálni érvényt szerezni. Úgy néz ki, hogy tárgyalásos úton nem sikerül megegyezni – mondta Czink Attila, gyergyószentmiklósi önkormányzati képviselő. A megyehatár odébbtolásának kezdeményezői, a Neamt megyei önkormányzat vezetői annak ellenére, hogy előzetesen időpontot egyeztettek velük, nem álltak a Duna Tv kamerái elé. Duna Tv. /Csata Orsolya: Határvita Erdély és Moldva között – nemzetközi fórumokhoz fordulnak. = Erdély. Ma, júl. 10./
2009. július 10.
,,Az utóbbi időben egyre-másra jelennek meg olyan dokumentumok, információk, leleplezések, melyek jókora késéssel és töredékesen ugyan, de lépésről lépésre felfedik a múltat, a volt titkosszolgálati ügynökök kilétét és tevékenységét” – áll Tőkés László EP-képviselő az egyházon belüli átvilágítási folyamatról szóló közleményében. Az is egyre világosabbá válik, hogy a volt kollaboránsok ,,maradék becsületének megmentése” csak a valóság feltárása, bűnbánat és bűnbocsánat útján lehetséges. Egyházunk becsülete is csak ilyenképpen állítható helyre – vallja Tőkés László. Változatlanul erős ellenállás nyilvánul meg a múlt megismerésével és bevallásával szemben, és ez alól az egyházi szféra sem képez kivételt. /Átvilágítani az egyházat. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 11./ Ellenállásba ütközött a Királyhágó-melléki Református Egyházkerületben a lelkészek besúgói múltjának átvilágítása. Tőkés László püspököt és Csendes Lászlót, a Securitate Adattárát Vizsgáló Bizottság elnökét a hivatalukból elbocsátott lelkészek jelentették fel az átvilágítást végző hatóságnál. A Bihari Egyházmegye 40 hivatalban lévő lelkésze azt kérte: ne hozzák nyilvánosságra a besúgók nevét. Tőkés László szerint az átvilágítást folytatni kell, mert a leleplezéstől csak a zsarolható emberek félhetnek. – Feltételezhető, hogy továbbra is együttműködnek, illetve mentességet nyernek a hatóságoktól azért, hogy együttműködjenek. Duna Tv. /Tőkés: a leleplezéstől csak a zsarolható emberek félhetnek. = Erdély. Ma, júl. 10./
2009. július 10.
A budapesti Politikatörténeti és Szakszervezeti Levéltár nagyszabású, tudományos összeállítást készít az első világháború idején orosz hadifogságba került személyekről és azokról, akik a két világháború között bármilyen módon kikerültek a Szovjetunióba. Az adatbázis elkészítéséhez várják mindazok jelentkezését, akiknek valamely családtagjuk az első világháború idején orosz hadifogságba került (hazatért vagy Oroszországban elhunyt), illetve a két világháború között bizonyos ideig a Szovjetunióban élt és erről bármilyen írásos emléket, dokumentumot őriznek. Az összegyűlt anyagból kötetet terveznek kiadni. Petrák Katalin, a Politikatörténeti Intézet tudományos tanácsadója, a Magyarok a Szovjetunióban kutatás vezetője elmondta, hogy 2000-ben jelent meg a Magyarok a Szovjetunióban című könyve. A megjelenést követően nagyon sokan megkeresték, és beszámoltak saját vagy családtagjaik emlékeiről. Emiatt munkatársaival folytatja a kutatómunkát. Számításai szerint körülbelül 70 ezer emberről lehet szó. Európában itt élt a legnagyobb lélekszámú magyar emigráció, amely jelentős szerepet játszott a szovjet politikai, gazdasági, tudományos és kulturális életben. Az oroszországi levéltárakban több évtizede kutatnak a kint élt magyarok után. Az orosz levéltárakban az utóbbi években javult a helyzet. Olyan anyagokhoz is hozzájutottak, amelyeket korábban zártan kezeltek. Ugyanakkor Oroszországban is nagyszabású feltáró munka folyik. Számtalan emlékkönyv, lexikon jelent meg a szovjet rendszer áldozatainak adataival. Úgynevezett memoriál intézeteket állítottak fel az ország különböző városaiban, ahol csak ezzel foglalkoznak. /Eltűnt 70 ezer magyar. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 10./
2009. július 11.
Az idei közös magyar–román kormányülés napirendjének előkészítésében a két országban élő nemzeti kisebbségek képviselőinek is részt kell venniük – mondta Bukarestben Szabó Vilmos magyar külügyi államtitkár, hangsúlyozva: az RMDSZ megkerülhetetlen tényező a két ország kapcsolatában. A kormányülés helyszínével kapcsolatban felmerült az a lehetőség, hogy az együttes ülésre Kolozsváron kerüljön sor. Szabó Vilmos bukaresti hivatalos tárgyalásai előtt az RMDSZ székházában tanácskozott Markó Bélával, a szövetség elnökével, aki megkérte az államtitkárt: vesse föl a romániai magyarságot érintő problémákat a román külügyminisztériumban folytatandó tárgyalásain, elsősorban azt, hogy az utóbbi időben tömegesen távolítják el a magyar szakembereket a különböző intézmények éléről. /Kolozsváron lesz a közös kormányülés? = Szabadság (Kolozsvár), júl. 11./
2009. július 11.
Az RMDSZ Kolozs Megyei Képviselők Tanácsának (MKT) július 10-én tartott ülésén a megyei szervezet elnökségének a kiegészítéséről tárgyaltak, mivel a június 26-i gyűlésen nem sikerült dönteni az ügyben. Ez alkalommal is élénk vitát váltott ki a kommunikációs alelnöki tisztségre egyedül pályázó Czika Tihamér jelöltsége. A pénzügyi és vidékfejlesztési alelnökségre pályázó személyeket – Horváth Anna és Szenczi Bianka – megszavazták. Czika Tihamér pályázatát az MKT döntő többsége elutasította. Czika Tihamér azt nyilatkozta: „Ameddig az MKT többsége a múltat nézi, s nem a jövőt, addig nincs helyem ebben a tisztségben!” /Nagy-Hintós Diana: Egyelőre csonka marad az RMDSZ Kolozs megyei elnöksége /Egyelőre csonka marad az RMDSZ Kolozs megyei elnöksége. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 11./
2009. július 11.
Dr. Fekete Károly, a Magyar Polgári Párt országos alelnöke, kézdivásárhelyi elnök sajtótájékoztatón ismertette az MPP álláspontját több aktuális kérdés kapcsán. A sajtóban az utóbbi időben gyakran felmerült, hogy az MPP-t egy személy, Szász Jenő vezeti. Ezzel Fekete nem ért egyet, hiszen az MPP-nek már megalakulásakor az volt a célkitűzése, hogy az önkormányzati választásokon önállóan lépjen fel, politikai ellenfélként méretkezzék meg, de a parlamenti, EP- és elnökválasztásokon közösen, együttműködve az RMDSZ-szel és más politikai szervezetekkel. Sokan azt állítják, hogy az elnök egyeduralma miatt nem valósulhatott meg a tényleges magyar összefogás. Ez nem igaz – mondotta –, az MPP-nek van egy országos elnöksége, amely a döntéseket meghozza a többség szavazata alapján, ennek aláveti magát minden helyi és megyei szervezet. A párt működési szabályzatát javítandó Gyergyószentmiklóson az a határozat született, hogy bővítik az országos vezetőséget, a politikai elnökség mellett létrehozzák a megyei szervezetek egyeztető fórumát, valamint az országos önkormányzati testületet. Az MPP egyik hangsúlyos javaslata az asszimetrikus regionalizmus, mely a Székelyföld területi autonómiája kifejezést foglalja magában oly módon, ahogy azt az MPP programjában megfogalmazták. /Iochom István: Megalakul az MPP megyei szervezeteinek egyeztető fóruma. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 11./
2009. július 11.
A Fidesz, az MSZP és a Jobbik részvételével hárompárti parlament alakulna, ha most vasárnap lennének a választások. Az MDF, az SZDSZ és a Lehet Más a Politika (LMP) viszont nem érné el az ötszázalékos küszöböt. A közvélemény-kutatás szerint a teljes lakosság körében az MSZP támogatottsága továbbra is 10%, a Fidesz ugyanebben a körben 40%-on áll, szemben a március végén mért 30-cal. A Jobbik szintén erősödött a teljes lakosság körében: jelenleg 5%-on áll a márciusi egyhez képest. Az MDF támogatottsága 2, az SZDSZ-é és az LMP-é a teljes lakosság körében 1-1 százalék. A felmérés szerint az MSZP elsősorban a 60 év felettiek körében népszerű. A Fidesz esetében éppen fordított a helyzet. /Hárompárti lenne a budapesti parlament ha most lenne a választás. = Nyugati Jelen (Arad), júl. 11./
2009. július 11.
A Csapó József által kidolgozott Székelyföld autonómiastatútuma a Székelyföldi termék védjegyet útnak indító első termék. Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke és Tulit Attila, a T3 Kiadó igazgatója Sepsiszentgyörgyön mutatta be a háromnyelvű kiadványt, melynek célja, hogy a szélesebb közönség is megismerje, miként képzelik el a székelyföldi autonómiát, a székelyföldi jövőt, hiszen a statútumot eddig jórészt csak a szervezet internetes oldalán tanulmányozhatták az érdeklődők. A könyv egyébként az első ,,hivatalos” székelyföldi termék, bejegyezték ugyanis a Székelyföldi Termék Egyesületet, és hivatalosan is levédték a márkanevet. /Farcádi Botond: Az autonómiastatútum az első székelyföldi termék. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 11./
2009. július 13.
Az ősszel Romániában tartandó újabb magyar–román közös kormányülés előkészítését tekintette át Szabó Vilmos magyar külügyminisztériumi államtitkár hétvégi bukaresti tárgyalásain. A lehetséges témakörei között szerepelnek az európai uniós projektek, az energiaügyi együttműködés, az utak és határátkelők korszerűsítése, a Duna-stratégia, a régiós fejlesztések. A magyar fél emellett megerősítette az Emil Boc miniszterelnök budapesti látogatására szóló meghívást. Ezt augusztus 12-re időzítenének – arra a napra, amikor a Puskás Ferenc Stadionban a két ország nemzeti labdarúgócsapata barátságos mérkőzést játszik a Veszprémben meggyilkolt román kézilabdázó, Marian Cozma emlékére. A kisebbségi vegyes bizottság újabb ülésének a lehetőségéről is beszéltek, ezen Szabó Vilmos szerint mihamarabb át kellene tekinteni az előző két találkozó dokumentumait, amelyekből eddig nem született még jegyzőkönyv. Megvitatták a romániai magyar intézményvezetők tömeges leváltásának az ügyét is. A román fél szerint nincs szó a magyar kisebbséget hátrányosan érintő megkülönböztetésről. A magyar fél viszont úgy tartja: nem függhet választási eredményektől az, hogy a 30 és 80 százalék közötti arányban magyar lakossággal rendelkező területeken a helyi intézményekben ennek a kisebbségnek saját képviselői legyenek. Szabó Vilmos a hivatalos tárgyalások előtt az RMDSZ bukaresti székházában tanácskozott Markó Béla szövetségi elnökkel is. /Szávuj Attila: Leváltásoktól futballmeccsig. = Új Magyar Szó (Bukarest), júl. 13./
2009. július 13.
Újra benyújtotta a szenátusban az RMDSZ a fejlesztési régiók átszervezésére vonatkozó törvénytervezetet, mondta el Márton Árpád képviselőházi frakcióvezető. A Maros, Hargita és Kovászna megyéből álló székelyföldi fejlesztési régió létrejöttéről is rendelkező jogszabályt tavaly ősszel már benyújtotta az RMDSZ a felsőházban. Időközben Mircea Geoana került a felsőház élére, aki egy huszárvágással számos jogszabálytervezet sorsát megpecsételte, gyakorlatilag semmisnek minősítve mindazokat, amelyeket tisztségbe kerülése előtt nyújtottak be. Ezért vált szükségessé, hogy az RMDSZ újból benyújtsa a régióátszervezési jogszabálytervezetet. Megszavazására azonban továbbra sincs sok esély: a képviselőháztól eltérően ugyanis a szenátusban jóval hosszabb idő kell ahhoz, hogy megvitassák vagy hallgatólagosan elfogadják. /Farcádi Botond: Újra benyújtott régióátszervezési törvény. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 13./
2009. július 13.
Július 12-én az előző napi előadások – erdélyi magyar képviselet az unióban, a román oktatási reform, kommunikációs stratégiák és on-line kampány témakörökben – után befejeződött Tusnádfürdőn az EU-tábor, július 14-én kezdődik a huszadik Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor. 21 előadásra került sor idén az EU-táborban, 63 előadó volt, amelyeket 220 állandó táborlakó nézett végig, foglalta össze Grüman Róbert főszervező a rendezvényt. Bodor László, a Magyar Ifjúsági Értekezlet elnöke szerint sikeres volt az idei tábor, amely most nem anti-Tusványosként aposztrofálják, hanem saját identitással élő szakmai rendezvényként. Az EU-tábor utolsó napját Winkler Gyula és Sógor Csaba, európai parlamenti képviselők előadása indította. A Csutak István, európai uniós szakértő által moderált beszélgetés témája az erdélyi magyar képviselet az Európai Unióban, és az európai Erdély és Románia milyensége. Az EU-tábor utolsó napját Winkler Gyula és Sógor Csaba, európai parlamenti képviselők előadása indította. A Csutak István, európai uniós szakértő által moderált beszélgetés témája az erdélyi magyar képviselet az Európai Unióban, és az európai Erdély és Románia milyensége. A román oktatási reformról Pásztor Gabriella, az Oktatási, Kutatási és Innovációs minisztérium kisebbségügyi osztályának vezérigazgatója a szakoktatás problémáiról beszélt: kevés a szakmai gyakorlati lehetőség, a tankönyvek nem jók. Kötő József parlamenti képviselő, az oktatási bizottság alelnöke szerint a kisebbségi oktatásban felmerülő rengeteg problémát a kulturális autonómia, valamint a mindent lefedő magyar nyelvű oktatási intézményrendszer kialakítása tudná a leghatékonyabban orvosolni. Kommunikációs stratégiák és on-line kampány témakörben tartott előadást Kádár Magor, a BBTE Kommunikáció és Közkapcsolatok szakának tagozatvezetője. Szász Attila, az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) tagja szerint az internetes kampány olcsó, hatékony és sokkal szabadabb. /Véget ért a hatodik EU-tábor, kezdődik a huszadik Tusványos. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 13./
2009. július 13.
A Magyar Ifjúsági Értekezlet /MIÉRT/ közleményében szolidaritását fejezte ki a felvidéki magyarok mellett, akik küzdeni kényszerülnek anyanyelvük használatáért. A MIÉRT elítéli a júniusban megszavazott „szlovák nyelvtörvényt”. /MIÉRT közlemény. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 13./
2009. július 13.
Dr. Hollanda Dénes professzor, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem marosvásárhelyi Műszaki és Humán Tudományok Karának dékánja arra számít, hogy idén is meg fognak telni a meghirdetett helyek. Az ország egyetlen olyan intézménye, ahol a magyar gyerekek anyanyelvükön szerezhetnek műszaki mérnöki tudást. Marosvásárhelyen már öt akkreditált szak van. A végzetteket kitűnő osztályzatokkal értékelték a bukaresti, brassói, temesvári vagy kolozsvári egyetemi bizottságok. A nagy intézményeknek a kutatás kiépítésére több száz év állt rendelkezésükre. A Sapientiának erre még tíz év sem jutott, de már itt, Marosvásárhelyen komoly alapokra sikerült helyezni a kutatást. A Temesvári Műszaki Tudományos Diákköri Konferencián idén is a sapientiás hallgató hozta el a nagydíjat. Tavaly ősszel sikerült elindítani a fordító és tolmács szakot, ennek keretében angol–magyar, német–magyar vagy román–magyar szakfordítói oklevelet szerezhetnek az itt tanulók. Most kaptak engedélyt két új mérnöki szak indítására, így a Távközlés valamint a Számítógépes művelettervezés és gyártásirányítás szakkal bővül a műszaki mérnöki képzéskínálat. /”Egyetemet csak együtt tudunk építeni” Új szakok indulnak a Sapientián. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 13./
2009. július 13.
A csíkszentkirályi összecsapás után a Diszkriminációellenes Tanács rögtön etnikai színezetet tulajdonított a történteknek, és a testület ezáltal kimondatlanul is rasszizmussal vádolta a romák bűncselekményeit megelégelő szentkirályi székelyeket. A helyi polgármester, az RMDSZ, valamint a Hargita megyei tanács elnöke azonban óva intett a csíkszentkirályihoz hasonló incidensek „etnicizálásától”, mondván: a bűnelkövetésnek nincs nemzetisége. /Rostás Szabolcs: Etnicizált bűn. = Krónika (Kolozsvár), júl. 13./
2009. július 13.
Július 11-én Bugár Bélát választották meg az új szlovákiai magyar párt, a Híd-Most első elnökévé a Somorja melletti Csölösztőn, az alapító közgyűlésen. Az elnökség 13 tagú, s a pártnak hat alelnöke lesz. Ezek egyike Rudolf Chmel, Csehszlovákia utolsó budapesti nagykövete, volt szlovák kulturális miniszter, neves szlovák hungarológus lett. A működési szabályzat szerint a pártban két platform – magyar és szlovák – fog működni, s döntéseit, határozatait a párt a két platform egyeztetése alapján fogadja majd el. /Bugár Béla a Híd-Most első elnöke. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 13./
2009. július 13.
Névadó ünnepség keretében tartották a sokadik Vándorcsizma néptánctalálkozót Harasztkeréken, a mozgalmat elindító Veress Kálmán szülőfalujában. Tavaly a falunapon mutatkozott be a harasztkereki ifjúság, idén már meg is keresztelték az együttest: Tűzkerék a neve. A falu közösségét építő műkedvelő társulat jövőjéért imádkozott a gyülekezet július 11-én a 2004-ben felújított református templomban. Két korcsoport, közel hatvan gyermek és ifjú alkotja a Tűzkerék együttesét. Immár több százra tehető a kis és nagyobb Veress Kálmán-tanítványok száma. A Dózsa György községi Lőrinc, a medgyesi Nefelejcs, a magyarsárosi Vándor, a Kendi Csillagok... a sor folytatható: mind a Kálmán bácsitól tanulták a táncot. A harasztkerekiek büszkén újságolták: nem sorvad el az iskolájuk. Keresztúri Erzsébet tanárnő kezdeményezésére félezernél is több lakos írta alá a kérelmet, amelyben intézményükért állnak ki – így az ősztől megmarad az I–VIII. osztályos anyanyelvű oktatás a faluban. /Bölöni Domokos: Kálmán bácsi keresztgyermekei. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 13./
2009. július 13.
Július 12-én dr. Jakubinyi György érsek felszentelte a marosvásárhelyi Tudor lakótelepi Szent Kozma és Damján római katolikus plébániát. A templomot 2001-ben szentelték fel, rá nyolc évre most a templom melletti plébániát is felszentelték. Az érsek elmondta, hogy idén tizenegy újmisést szentelt fel. /(mezey): Érseki áldás a Szent Kozma és Damján-plébániára. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 13./
2009. július 13.
Az idén tavasszal létesült Pro Gyalu Egyesület hagyományőrzés céljából először szervezett ifjúsági néptánctalálkozót július 11-én. Az egyesület elnöke, Imre Lenke elmondta: ezentúl minden évben meg szeretnék rendezni az ifjúsági néptánctalálkozót. Ezúttal a tordaszentlászlói Hagyományőrzők, a bálványosváraljai Árvalányhaj, a kőrösfői néptánccsoport, a helybéli román néptánccsoport mondott igent a szervezők felkérésére. A házigazda a felnőtt táncosokat tömörítő gyalui Tulipántos néptánccsoport volt, fellépett a gyerektánccsoport, az Apró Tulipántos is. A Tulipántos-csoportokat Török-Csingó Adorján készítette fel, aki tavaly ősztől foglalkozik a táncosokkal. /N. -H. D. : Ifjúsági néptánctalálkozó Gyaluban. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 13./
2009. július 13.
A Kiterjedés című, nagyszabású szobrászati kiállításnak ad otthont Nagyváradon a várad-velencei malom. Bóné Rudolf installáció jellegű, kinetikus szobrokkal népesítette be a hosszú évek óta elhagyatott ipari épület mind a négy szintjét. „A kiállítás nem más, mint a térrel való játék. A legegyszerűbb elemekből, a síkból és a vonalból kiindulva, megpróbáltam a lehető legtöbbet kifejezni” – nyilatkozta Bóné Rudolf, aki a 80-as években a 35-ös Műhely nagyváradi csoportjának karizmatikus tagja és több országos visszhangot keltő, formabontó tárlat résztvevője volt. Tizenöt év szünet után idén februárban állított ki először, a mostani már a harmadik egyéni tárlata. /Pengő Zoltán: Szobrászati kiállítás a várad-velencei malomban. = Krónika (Kolozsvár), júl. 13./
2009. július 13.
Tizennegyedik alkalommal tartották meg Sepsiszentgyörgyön a Kárpát-medence református középiskoláinak találkozóját. Százharmincan, gimnáziumok és kollégiumok vezetői, lelkészei és a diákság képviselői jöttek el. A zárónyilatkozatban fogalmazták meg azokat az elveket, amelyek az egész református magyarságra vonatkozó oktatási és egyház-politikai szempontból fontosak. A nyitó istentiszteleten Kató Béla egyházkerületi főjegyző hirdetett igét. Július 10-11-én honismereti túrákon ismerkedtek a vendégek a környék értékeivel (csernátoni Haszmann Pál Tájmúzeum, kézdivásárhelyi Céhtörténeti Múzeum, sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum, Zágon és Csomakőrös emlékházai, a szászhermányi és a brassói Fekete-templom). A Nyergestetőn Kozák Albert nyugalmazott történelemtanár beszélt a háromszéki önvédelmi harc utolsó tragikus momentumáról. /Kisgyörgy Zoltán: Együtt a Kárpát-medencében (Református középiskolák találkozója). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 14./ A Kárpát-medence magyar református középiskoláinak küldöttei zárónyilatkozatuk szerint hálával fogadták a kárpát-medencei református egyházak egységének kimondását. Az erdélyiek és kárpátaljaiak köszönetüket fejezték ki a Magyarországi Református Egyháztól és annak intézményeitől kapott eddigi támogatásokért, örömmel üdvözölték a Kárpát-medencei Református Oktatási Alap létrehozását. Felkérték a budapesti és a kolozsvári székhelyű Romániai Református Pedagógiai Intézetet, hogy évente mérjék fel, és tanácsaikkal segítsék a határon átnyúló testvériskolai és szakmai kapcsolatokat. A református oktatás színvonalas intézményeket jelent, a Kárpát-medencében közel 200 feladatellátási helyen. Ukrajnában Kárpátalján nem látják biztosítottnak a szaktárgyak anyanyelven történő érettségi vizsgájának feltételeit. Romániában Erdélyben az ingatlanviszonyok rendezetlensége, valamint az intézmények és osztályok indításának központi engedélyeztetése gátolja a magyar nyelvű egyházi intézményrendszer megfelelő fejlesztését. Szlovákiában Felvidéken a most elfogadott nyelvtörvény veszélyezteti a magyar közösségeket, köztük az egyházi iskolákat is. /A kárpát-medencei magyar református középiskolák XIV. találkozója Sepsiszentgyörgy, 2009. júl. 9-12. Zárónyilatkozat. = Harangszó (Nagyvárad), júl. 13./
2009. július 13.
Előfordul, amikor egy kritikus helyzetben meg kellene szólalni, de a félelem megbénítja a nyelvet, mert bármilyen szó elmélyítené a válságot. Ilyen válság a magyar–roma együttélés. Az etnikai kapcsolatok alakulásában fontos szerepe van a médiának. Amikor tárgyilagosságra törekedve elmesélünk egy történést – például a birtokháborítást, a rablást, a rendőrség közbeavatkozását, az önkényes csoportos megtorlást –, akaratlanul is állást foglalunk azzal, ahogyan a nyelvet használjuk. A romák megdézsmálták a terményt, a romák belekötöttek a békésen italozó magyar fiatalokba, a romák elvittek valamit az idős ember udvaráról, és akkor a falusiak összefogtak. Vannak, akik a konfliktusok gerjesztése érdekében a történetet egészen másképpen mesélik el: a romák gyomra korog, gyermekeik ebédje, vackor vacsorára a család vékony répát főz, amit kénytelen volt ellopni, mert a zsíros székely paraszt nem adna egy-egy kas pityókát, ehelyett roma csűrt gyújtogat, roma lovat üt agyon. (A lovaknak is van nemzetisége!) S az olvasó láthatja, a székelyek: fasiszta állatok! Ez a típusú újságíró is rasszista, hangoztatott liberalizmusa mögött rasszista énje bujkál. Amikor azt mondja, hogy akik hallgatnak, cinkosai a bűntettnek, aktív vagy passzív elkövetők, állatok, akkor kialakít egy sztereotípiát a székelyekről. Sem a rablógazember roma, sem a rasszista magyar, sem az állat székely sztereotípiája nem alkalmas a helyzet orvoslására. Az ilyenfajta sztereotípiáknak el kell tűnniük a sajtóból. /Ambrus Attila: Merev értelmezések. = Új Magyar Szó (Bukarest), aug. 7./ Előzmény: Parászka Boróka írta: „Miféle szerencsétlen nyomorult ember a csíki magyar? Nyomorultak között is a legnyomorultabb. Répáját félti, nem az életét. ” „A legnagyobb szégyen azonban nem a csíki cigányügyekbe belebukott intézményeké, hanem az ott lakóké, és mindazoké, akik hallgatnak. Előbbiek csak mulasztottak. Utóbbiak cinkosai a bűntettnek, aktív vagy passzív elkövetők. Állatok. ” /Parászka Boróka: Nesztek nektek csabakirályfizás. = Manna. ro, júl. 13./
2009. július 13.
Magyargyerőmonostoron a helyi református egyházközség idén másodszorra rendezte meg a madárleány-napokat. Berecz András humoros történeteit hallgatva a megjelentek elfeledkeztek a zuhogó esőről. Hover Zsolt református lelkész elmondta, Erdélyben egyedülálló módon csak itt található meg az a kültéri szobrocska a templom falába ágyazva, amely egy madárleányt ábrázol. Ehhez hasonló kevés van Európában. Könyv is jelent meg erről „A madárleány Erdélybe repült” címmel. Az érdeklődők megtekinthették a Múlt és jelen Magyargyerőmonostoron című kisfilmet. Délután Pap Gábor a kalotaszegi kazettás mennyezetekről, Horváth Zoltán pedig a középkori szoborábrázolásokról tartott előadást. /Nagy-Hintós Diana: Madárleány-napok Gyerőmonostoron. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 13./ Sisa Béla: A Madárlány Erdélybe repült – The Bird Maiden flew to Transylvania /Romantika Kiadó, Budapest/
2009. július 13.
Tizenhat polgármester és Borboly Csaba megyei tanácselnök felszólította a Manna szerkesztőségét, hogy kérjen bocsánatot a csíki székely közösségtől Parászka Boróka cikkének két mondatától: „Miféle szerencsétlen nyomorult ember a csíki magyar? Nyomorultak között is a legnyomorultabb”, továbbá: „A legnagyobb szégyen azonban nem a csíki cigányügyekbe belebukott intézményeké, hanem az ott lakóké, és mindazoké, akik hallgatnak. Előbbiek csak mulasztottak. Utóbbiak cinkosai a bűntettnek, aktív vagy passzív elkövetők. Állatok. ” A Manna elnézést kér, hogy rátapintott: a székelyek anyagilag és szellemileg olyan nyomorult körülmények között élnek, hogy kénytelenek az identitásukkal és büszkeségükkel takarózni, a rendvédelmi hatóságok „évekig le se szarták a helyieket, így azok jogosnak érezték az önbíráskodást”, hogy a térség vezetői az „évek óta romló közbiztonságáról” csak 2009. július 27-én tanácskoztak először, elnézést kér, „hogy magukat nem szólították fel arra, hogy találjanak ki olyan helyben működtethető gazdasági konstrukciókat, amelyekkel el lehet indítani egy cigány családi vagy nagyobb életközösséget az önfenntartás útján”. A a Manna szerkesztői is állatok, mert „nyilvánosan hallgattak eddig a gazdaságilag periférián élő székelyek perifériáján élő cigányok között halmozódó feszültségekről”. Elnézést kérnek, „aki más életére, biztonságára tör, vagy ezt hallgatólagosan megtűri, vagy csak egyszerűen hallgat róla, az saját emberi mivoltát és méltóságát kérdőjelezi meg. Állattá válik. ” /Szabó Tünde: Igen, a Manna szerkesztői is állatok. = Manna. ro, júl. 29./ Előzmény: Parászka Boróka: Nesztek nektek csabakirályfizás. = Manna. ro, júl. 13.
2009. július 14.
A választási kampányban beindított tiltakozási hullám is elcsitult. Ígérték ugyan az RMDSZ vezetői, hogy folytatják a magyar intézményvezetők eltávolítása miatti tüntetéseket, azonban egyetlen próbálkozásnál – a sepsiszentgyörgyi élőláncnál – többre nem futotta. Nyáron, a vakáció, szabadságolások idején nehéz tüntetést szervezni – érvelt Albert Álmos, területi RMDSZ-elnök. Kényelmetlen az ellenzéki szerep, az RMDSZ-politikusok ezt nem találják magukra szabottnak. Ehelyett inkább az új kormánykoalíció alakítására összpontosítanak. Valószínűleg zajlanak a titkos egyeztetések, tárgyalások, melyekről csak egy-egy elszólásból lehet tudomást szerezni. Most a szociáldemokraták lennének megfelelő partnerek az RMDSZ számára. A Mircea Geoana által vezetett SZDP, amely tavaly decemberben megakadályozta, hogy harmadik tagként az RMDSZ is a koalíció részévé váljék, az a párt, amelynek vezetői nem magyarbarát nyilatkozataikról híresek, és épp olyan vehemensen ellenzik az autonómiát, mint a demokrata-liberálisok. Az RMDSZ némely politikusai keresik az utat... vissza a hatalomba. Mindegy, ki mellett, milyen áron. /Farkas Réka: Vissza a hatalomba? = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 14./
