Ezrek tüntettek az utcákon Erdély-szerte
Az ország több nagyvárosában is utcai tiltakozó megmozdulásokat szerveztek tegnap a közalkalmazottakat tömörítő szakszervezetek. A legtöbb területen folytatódik az általános sztrájk, azonban néhány megyében a tanárok ma már visszatérnek az osztálytermekbe.
Mind a négy országos szakszervezeti tömb képviseltette magát tegnap azon a marosvásárhelyi tüntetésen, amelyet tiltakozó felvonulás előzött meg. Az összejövetelen segesvári, szászrégeni és szovátai szakszervetek is képviseltették magukat.
A város szélén levő sürgősségi kórháztól nem sokan indultak el délelőtt a zuhogó esőben a Rózsák tere felé, hogy csatlakozzanak az ott gyülekező szakszervezeti tagokhoz. Mire azonban az eső elállt, a prefektúra és a megyei tanács épülete előtt már akkorára duzzadt a tömeg, hogy joggal jegyezte meg valaki: „a fekete március óta nem láttam itt ennyi embert”. Hivatalos becslések szerint mintegy kétezren gyűltek össze.
„Egyetlen kérésünk maradt: mondjon le a Boc-kormány, és adja át a helyét olyanoknak, akik képesek túl nagy társadalmi áldozatvállalás nélkül is kivezetni az országot a válságból. Ha a kormány nem áll félre jószántából, akkor előrehozott választást kell szervezni. Ennek a kormánynak nincs más elképzelése, mint az, hogy elvegye a kevés pénzt azoktól, akik amúgy is a nyomorküszöb közelében élnek” – jelentette ki Călin Orlando Cociş, a Frăţia szakszervezeti tömb helyi fiókjának az elnöke a Krónika azon kérdésére, miszerint a jelenlegi állás szerint mit szeretnének elérni a szakszervezetek tiltakozó megmozdulásaikkal, illetve a munkabeszüntetéssel. Ugyanezen a véleményen volt a BNS szakszervezeti tömörülés Maros megyei fiókjának az elnöke, Márkos György is.
„A legalacsonyabb jövedelemmel rendelkezők és a nyugdíjasokkal való szolidaritás kifejezése miatt kértük az embereket, hogy gyűljünk össze ma itt, a központban, hogy mutassuk meg az ország vezetőinek: létezik még a szakszervezeti, emberi összetartás, nem hagyjuk magukra a nyomorgókat” – szögezte le Márkos.
Tanársztrájk: Hargita a listavezető, sokan visszaléptek
Bihar, Beszterce-Naszód, valamint Kolozs megyében is újraindulhat ma az oktatás, miután tegnap a tanárok lemondtak a munkabeszüntetéssel járó általános sztrájkban való részvételről. Közel sem bizonyultak ennyire engedékenynek a Hargita megyei oktatók.
A megyei főtanfelügyelőség közlése szerint arányaiban Hargita megyében csatlakozott a legtöbb tanár az általános sztrájkhoz. Ferencz-Salamon Alpár főtanfelügyelő tegnapi sajtótájékoztatóján elmondta, hétfőn, az első sztrájknapon a pedagógusok 70,16 százaléka szüntette be a munkát. Közlése szerint a legnagyobb arányban az óvodák és az általános iskolák dolgozói sztrájkoltak, a gimnáziumokra ez kevésbé volt jellemző, hisz épp hétfőn kezdődött az idegen nyelv érettségi vizsga, s a tanárok jó része vizsgáztatott vagy felügyelt az osztályokban. A főtanfelügyelő egyúttal köszönetet mondott a tanároknak, hogy nem bojkottálták az érettségit, így valamennyi végzős vizsgázhatott.
A tanfelügyelőség összesítése szerint tegnapra 64,61 százalékra csökkent a sztrájkban részt vevő tanárok száma, de még így is itt a legmagasabb az arány országos viszonylatban. Ferencz-Salamon Alpár azonban tegnap felkérte a tanárokat, hogy térjenek vissza az osztálytermeikbe, ezáltal megelőzve, hogy még kevesebb pénzt keressenek, hisz a sztrájknapokat nem fizetik ki. Szerinte egyébként a hét közepéig valamennyi oktató lemond a sztrájkról, úgy látja ugyanis, hogy a meghatározatlan ideig folytatott munkabeszüntetés sem járna eredménnyel.
A zsúfolt téren Tőkés András tanárral is találkoztunk, aki azon a véleményen van, hogy ezek a tüntetések nem oldanak meg semmit. „De hogy nagy baj van az országban, az biztos. Én úgy vélem, hogy a belpolitikai válság is csak annak az oligarchiának a malmára hajtja a vizet, amely 1989 után hatalomra került, illetve átmentette korábbi hatalmát, s most maffia típusú akciók révén bebetonozza az adott helyzetet, ami nekik kedvez. Ilyenformán a társadalom egyre inkább nagyon szegényekre és nagyon gazdagokra szakad szét. Nem látom az alagút végét.
A román himnusznak lassan az kellene legyen a címe, hogy Descurcă-te, române” – adott hangot elégedetlenségének Tőkés András. Székely Krisztina ápolónő is megosztotta lapunkkal gondjait: „Havi 750 lejből kell gazdálkodnom, a fiam egyetemista. Nagyon nehezen jöttem ki eddig is. Ha azt a pénzt negyedével csökkentik, akkor télen, amikor fűteni kell, szabályosan éhen halunk.”
A tüntetésen Szélyes Ferenc színművész közölte: azért jött ide, mert nagyon sajnálja a fiatal színészeket. „Havi 600 lejért kellene mindennap szépnek, vidámnak lenniük, szórakoztatniuk kell a közönséget, amelynek a tagjai maguk is egyre elkeseredettebbek. És még ebből a pénzből is el akar venni a kormány. Hogy gondolják?” – tette fel a kérdést a színész.
Turistariasztó tiltakozás
A tüntetés a városháza és a Kultúrpalota közötti Győzelem téren zajlott, ahol az évnek ezen időszakában már nagyon sok külföldi fordul meg. Egy nyugdíjasokból álló debreceni kirándulócsoport tagjai a Krónikának elmondták: négy napot Zetelakán töltöttek csodálatos körülmények között. Fogalmuk sem volt arról, hogy társadalmi feszültségek vannak az országban.
„Most egyszerűen meg vagyunk rémülve”, mondta egy debreceni hölgy, és a csoport bemenekült a Kultúrpalotába, miközben a teret fülsiketítő zaj töltötte be. Egy svéd turistacsoport egyik tagja, az upsalai Lars Christenssen elmesélte: két napja a szállodában nézik a romániai híradókat, és úgy döntöttek, felhívják barátaikat, akik jövő héten jönnének Romániába, és azt ajánlják nekik, hogy változtassák meg útitervüket, mert itt bizonytalan a helyzet.
Több száz tüntető Nagyváradon is
„Le a kormánnyal!” „Nem a fizetéslevonásokra!” „Elszegényítettétek az országot, hagyjatok minket élni!” – ilyen és ehhez hasonló pannókat és transzparenseket lobogtattak a nagyváradi közalkalmazottak a prefektúra épülete előtt tegnap kora délután. A tüntetésen több százan vettek részt. Képviseltették magukat a városháza dolgozói, a gyermekvédelmi igazgatóság és az áramszolgáltató alkalmazottai, de ott voltak a rendőrök, a fegyőrök, a mentősök és más egészségügyi dolgozók, a színház és a bábszínház művészei és személyzete, illetve az állami egyetem dolgozói is.
Elkergették az aradi tanárokat
Mintegy negyven tanár gyűlt össze tegnap az Arad megyei prefektúra épülete előtt, azonban mivel nem volt engedélyük a tiltakozáshoz, a rendőrök elkergették őket. A tanárok azonban nem adták fel, egy közeli járdán fel-alá sétálva folytatták tiltakozó megmozdulásukat, azonban a hangos sípszóról és a kormányellenes molinóikról kénytelenek voltak lemondani.
Krónika (Kolozsvár)

Semjén Zsolt: a magyarság megmaradásának szimbóluma a gyimesfelsőloki líceum
A gyimesfelsőloki Árpádházi Szent Erzsébet líceum a magyarság és az értékek megmaradásának szimbóluma - mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes szerdán a fővárosban az intézményről szóló könyv bemutatóján.
A kereszténydemokrata politikus Balog László A gyimesfelsőloki Árpád-házi Szent Erzsébet Líceum születése - Berszán Lajos életműve címet viselő könyvéből a legmegragadóbb gondolatnak azt tartotta, hogy "nincs lehetetlen, csak tehetetlen".
Felidézte, hogy az intézményt létrehozó Berszán Lajos atya a Ceausescu-éra ellenséges közegében vállalkozott a szinte lehetetlennek tűnő feladatra.
Berszán Lajos az állam szemében ellenség volt, aki katolikus papként, magyarként, székelyként vállalta a csángó gyermekek oktatását - mondta Semjén Zsolt, hozzátéve: az iskola áll, a gyermekek magyar nyelvvel, kultúrával, lelki értékekkel felvértezve lépnek ki kapuján.
"Hol van ehhez képest Ceausescu? A saját kiszolgálóitól is megtagadva a történelem szemétdombján" - mondta a KDNP elnöke.
A rendezvényen a könyvet Balog László történész, a Sapientia-EMTE Csíkszeredai Campusa Egyetemi Könyvtárának igazgatója mutatta be, majd az alapító Berszán Lajos idézte fel személyes élményeit az iskola megalapításától napjainkig.
A könyvhöz, amely az intézmény bemutatása mellett interjút közöl Berszán Lajossal, képmelléklet és DVD is tartozik.
A gyimesfelsőloki Árpádházi Szent Erzsébet Római Katolikus Líceum 1994-ben indult egy teológiai profilú, 30 fős líceumi osztállyal, majd folyamatosan bővült. Falai között a gyimesi és a moldvai csángók műveltségi szintjének felemeléséért, azonosságtudatuk és jövőképük megerősödéséért tevékenykednek.
Az első osztály 1998-ban ballagott, 2001-ben az iskolahálózat átszervezésével tovább bővült az intézmény óvodai, elemi és gimnáziumi tagozattal. A teológiai profillal párhuzamosan pedig elindult a természettudományos képzés az intézményben. A 2010/2011-es tanévben két kilencedik osztály indul: egy teológiai és egy reál profilú.
MTI

Betiltották a trianoni megemlékezést Marosvásárhelyen
Trianoni megemlékezést tiltottak be Marosvásárhelyen. Az önkormányzat nem engedélyezte azt a 40 órás köztéri imát, amellyel néhány magyar fiatal akarta emlékeztetni a románságot a 90 évvel ezelőtti ígéretekre. A kezdeményezőket a rendőrség bekísérte a városházára, ahol közölték velük, hogy akciójuk sérti a gyülekezési törvényt.
A plakátokat két nyelven készítettük, és semmit nem kértünk, csak egyenlőséget” – mondja Ádám Valérián, aki az 1918-as gyulafehérvári román nemzetgyűlés egyik határozatát függesztette volna ki köztéri akcióján, amelyben – kilenc évtizede – a románság autonómiát ígért valamennyi Erdélyben élő nemzeti közösségnek. Az orvosi egyetem előtt akart barátaival együtt szórólapozni és közös imára kérték volna a járókelőket – de erre nem kaptak engedélyt.
„A hatóságnak a fő indoka az volt, hogy a rendezvényünk helyszínén és időpontjában, már engedélyeztek sokkal előbb rendezvényeket. És nem lehet ugyanarra a helyszínre két rendezvényt engedélyezni” – teszi hozzá Ádám Valérián.
„Mint magánszemélyek szerettünk volna részt venni, de sajnos nem adnak lehetőséget rá” – mondja Szabó Nándor, a HVIM marosvásárhelyi szervezetének elnöke.
A marosvásárhelyi közösségi rendőrség nem volt hajlandó közölni a Híradóval, milyen egyéb rendezvényeket biztosítanak az Orvosi Egyetem előtt, amelyek miatt nem lehetett engedélyezni a negyven órás imát.
A marosvásárhelyi városházán sem nyilatkoznak az ügyről, mondván, hogy az elutasítás okait írásban közölték a szervezővel.
A trianoni megemlékezés szervezője szerint nem ő, hanem a hatóságok sértették meg a gyülekezési törvényt.
Duna TV
Erdély.ma

20 éves a Caritas
A Gyulafehérvári Caritas idén ünnepli fennállásának 20. évfordulóját. Ebből az alkalomból a marosvásárhelyi Deus Providebit Házban tegnap nyílt napot tartottak, amelyen a szervezet vezetői, munkatársai, önkéntesek és a különböző programokban részt vevő személyek voltak jelen. Ez alkalommal az elmúlt 20 esztendőben kifejtett tevékenységről számoltak be.
Értékünk az ember, ott kell lennünk a szenvedő mellett
– mondta megnyitójában dr. Márton András igazgató. – Ebből kiindulva 1990-ben Jakab Antal püspök úgy döntött, hogy a katolikus egyház újjáépíti a szociális hálózatát, ami a hetvenes évektől megszűnt. A Caritas világszerte 164 országban van jelen, Romániában kilenc megyét fed le, világviszonylatban több mint 600 ezer önkéntest és 1,2 millió alkalmazottat foglalkoztat, Romániában 540 munkatársa van. Nem tudjuk, milyen lesz húsz év múlva a Caritas, mert a szükség alakítja, de tény, hogy egyre nagyobb igény van a segítőkre – hangsúlyozta.
Ludescher László a szociális ágazat projektjeit mutatta be, elmondta, hogy 250 gyereket látnak el Szászrégenben, Marosvásárhelyen és Marosszentgyörgyön, 27 csoportjuk működik, a Teréz Anya Központ tevékenységébe 140 személy kapcsolódott be.
Ha egy kosár fát visznek be, az is nagy segítség
Péter György az otthoni beteggondozás helyzetéről beszélt, amely 51 munkatárssal dolgozik a megyeközpontban, Szászrégenben, a Nyárád és a Küküllők mentén. Összesen 3017 személy gondozását vállalják fel, java részük hatvan év fölötti idős ember. A költségeik meghaladják az 1,5 millió lejt, ebből az egészségbiztosítási pénztár 8 ezret áll, ami 0,06 százalékot tesz ki. A támogatások nagy részét az önkormányzatok fedezik. – A gondozottak többsége szív- és érrendszeri bántalmakban szenved. Sok a cukorbeteg, az agyvérzéses ágyhoz kötött, a lábszárfekélyes. Munkatársaink kezelik őket, mosdatják, de sokszor az is nagy segítség, ha egy kosár tűzifát visznek be – mondta az igazgató.
Varga Csaba a Caritas logisztikai központjait, a Cari-shopot, a segélycsomagok elosztásának módját, a szervezet által működtetett turisztikai hálózatot mutatta be.
A Caritas ezer arca
Felszólaltak a Caritasszal együttműködő intézmények vezetői: Schmidt Loránd, a Szociális és Gyermekjogvédelmi Igazgatóság vezérigazgatója, Pokorny László megyei tanácsos, Sófalvi Szabolcs polgármester, majd a teremben levők, akik úgymond haszonélvezői a Caritas szolgáltatásainak.
– A Caritas kinyújtja a karját és hív bennünket, gyertek, mert segítünk – mondta Juci néni, egy idős hölgy, aki hálás azért, mert járókeretet, tolókocsit biztosítottak neki, mert odafigyelést, kedvességet kap a szervezet munkatársaitól. Kádár Borbála elmondta, daganatos betegként a Reménység csoportba jár. – Mi vagyunk a társadalom mostohagyerekei, egy-két havi nyugdíjunkat kell odafizetnünk az orvosi vizsgálatokra, ugyanennyit egy-egy mellprotézisre. Kár, hogy erről nincs tudomásuk és nem is hallgatják meg elöljáróink! A délután folyamán kis csoportokban folytatódott a tevékenység, a különböző programok külön-külön is bemutatkoztak, majd a MAFIA és a MIFIKE fiatalok musical- összeállítása következett.
A Caritas ezer arca címmel fotókiállítás nyílt, melyen többségében ifj. Both Gyula fotóit tekinthették meg az érdeklődők.
Mezey Sarolta
Népújság (Marosvásárhely)

Trianontól Schengenig – az igazság és a megbékélés útján
A világnyelveken beszélő nagy nemzetek fiai, történelmi, irodalmi, művészeti és tudományos nagyságai közismertek – mi, magyarok is számon tartjuk és értékeljük őket. Nem így az ún. kis nemzetek nagy emberei. Külföldön járván nemegyszer már annak is örülhettünk, hogyha valaki a "magyar aranycsapat" nagy labdarúgójáról, Puskás Ferencről hallott…
Az Európai Unió nemzeteinek közössége, az őket összekapcsoló kölcsönös megismerés, tisztelet és szolidaritás szelleme, egymás, illetve közös értékeiknek a megbecsülése jó alapot és lehetőséget szolgáltak arra, hogy világhírre érdemes – de mégis kevéssé ismert – nagy magyarjainkat is megismertessük európai testvérnépeinkkel. Ezért jött létre ez a kiállítás, melynek címe: Hírneves magyarok – A trianoni múltból a schengeni jövőbe.
Ezen túlmenően viszont – akarva-akaratlanul – egy gyászos évfordulót is idéz a kiállítás. Olvassuk csak a nagy magyar neveket: Bolyai János matematikus, Liszt Ferenc zeneszerző, Munkácsy Mihály festőművész, Ady Endre költő, Bartók Béla, a magyar zene másik géniusza, Márai Sándor, a XX. század nagy regényírója – hogy csak néhányat említsünk a legjavából. Rögtön ezután pedig vessünk egy pillantást Kelet-Közép-Európa térképére: hol is születtek ezek a kiváló nagyságok? Szülőhelyüket hiába keresnénk Magyarországon. Kolozsvár / Cluj-Napoca – Románia, Doborján / Raiding – Ausztria, Munkács / Munkacevo – Ukrajna, Érmindszent / Eriu-Mecensiu és Nagyszentmiklós / Sânnicolau Mare – Románia, valamint Kassa / Kosice – Szlovákia, és a sort a délszláv államokkal folytathatnánk – íme ők valamennyien "külföldön" születtek...
A világhírű magyar nevek rendhagyó "térképével" egyben a II. világháborút lezáró békekötések, a Magyarországot darabjaira szakító trianoni békediktátum 90. évfordulójára is emlékeztetni szeretnénk, mely az ország 2/3 részét, lakosságának pedig több mint a felét a szomszédos országok fennhatósága alá juttatta, megkérdezésük nélkül magyarok millióit taszítva kisebbségi elnyomatásba, a másodrangú állampolgárság és a mesterséges asszimiláció állapotába.
Távol áll tőlünk a revizionizmusnak még csak a gondolata is. A szomszédos népeket sem akarjuk sérteni, hiszen velük együtt tartozunk vagy éppen igyekszünk a közös Európába. Kilenc évtizeddel a magyar történelem egyik legnagyobb katasztrófája után viszont – úgy érezzük – tartozunk azzal, hogy a sokáig elhallgatott vagy letagadott történelmi valósággal szembenézzünk, és – amint nagy költőnk, József Attila írta – "a múltat bevalljuk" és "rendezzük végre közös dolgainkat".
Tavaly a kommunista múlt szörnyűségeivel nézett szembe az Európai Parlament. Az ateista-kommunista diktatúra idején Trianon és a kisebbségi elnyomás tabunak számított. Félnünk és hallgatnunk kellett – még a magyarságuk miatt üldözött és meggyilkolt halottainkat sem temethettük el méltóképpen. A nacionál-kommunista rezsimek meghamisították a történelmet, s az emberi gyászhoz való alapvető emberi jogunktól is megfosztottak.
A szabad és egyesült Európában, ahol éppen az Európai Történelem Háza közös tervének a megvalósításán fáradozunk, úgy ítélem, itt az ideje, hogy nyíltan kimondjuk az igazságot, és Antigoné módjára, akár a posztkommunista kreoni hatalommal is szembeszállva, végtisztességet tegyünk Polüneikésznek – testvéreinknek, akik a szovjet "malenkij robotban", Tito partizánjainak vérengzéseiben vagy a Maniu-gárdisták kegyetlenkedéseiben tízezrével hullottak el gyászolatlanul, vagy a csehszlovákiai deportálásoknak és Ceausescu homogenizációs politikájának váltak áldozataivá. Mi, magyarok készek vagyunk a saját történelmi vétkeinket is beismerni, ugyanis tisztán látjuk, hogy a lágerek és a gulágok tömegsírjaival, az egymás ellen elkövetett bűnök tehertételével egyetlen nép sem lehet jó lelkiismerettel az egyesült Európa tagja.
"A múlt rendezése" és a megbékélés viszont a valóság beismerésével és az igazság kimondásával kezdődik. És minden nép és nemzet – nemcsak a többség, hanem a kisebbségek – emberi és kollektív jogainak az elismerésével folytatódik. – Az örmény holokauszt jóvátétele nélkül Törökország sem válhat az unió teljes értékű tagjává!
Mi nem revansizmust – hanem békét és testvéri együttműködést szeretnénk Európában. Olyanképpen, ahogyan Bartók Béla megfogalmazta: "Az én igazi vezéreszmém … a népek testvérré válásának eszméje, a testvérré válásé minden háborúság és viszály ellenére… ezért nem vonom ki magam semmiféle hatás alól, eredjen az szlovák, román, arab vagy bármiféle forrásból. Csak tiszta, friss és egészséges legyen az a forrás…" Nos, ebből a "tiszta forrásból" erednek Márai Sándor szavai is, aki ekképpen vall Európáról: "A jövő Európáját gazdasági vonatkozásokban nem lehet másképp látni, mint vámhatárok nélküli, közös, óriási termelő- és elosztóterületet, ahol az európai szellem kicsinyes helyi érdekek akadálya és gátlása nélkül végre kifejtheti igazi képességeit."
Tőkés László erdélyi EP- képviselő
Népújság (Marosvásárhely)

Kettős
A napokban a Magyar Köztársaság parlamentje által megszavazott kettős állampolgársági törvényt vehemensen támadja a Szlovák Köztársaság vezetősége és a "hagyományosan" nemzetféltő összes szervezete, követelve Magyarországtól a visszavonását, minthogy nem volt előzetes konzultáció az ügyben a szomszédos országokkal.
Ha nem volna egy rendkívül komoly dologról szó, akkor még derülhetnénk is egy jót, a humoristák bizonyára úgyis megteszik majd. Hiszen azok a szlovákiai vezetők követelőznek, akik nem is olyan régen kabaréba vagy inkább tragikomédiába illő nyelvtörvényt fogadtak el, teljesen elutasítva minden, akár magyar, akár nemzetközi szervezet figyelmeztetését, tiltakozását. És persze saját, magyar anyanyelvű állampolgárainak véleményét és többszöri felszólalását is mereven elutasították. A törvény immár hatályba lépett, és bizonyos, elszigetelt esetekben feljelentések is érkeztek, kivizsgálások is folyamatban vannak. A nyilvánosságra került ügyek komolyságát valóban nehéz mosoly nélkül fogadni egy európai civilizációban felnőtt embernek, de éppen ettől rendkívül tragikus azoknak a szlovákiai magyaroknak a helyzete, akik a megalázó, köznapokon is bármikor előfordulható groteszk eseményeket megélni kénytelenek. A szlovákiai magyarok most már azzal kell szembenézzenek, hogy amennyiben saját elhatározásukból kérni "merészelik" a magyar állampolgárságot, akkor megfoszthatják őket hazájuk szlovák állampolgárságától!
Mindannyian tudjuk, hogy választási kampány zajlik Szlovákiában, azt pedig nekünk, román állampolgároknak most különösen jól eszünkbe kell vésnünk, hogy választási kampányban szinte bármilyen hazug ígéretet be lehet vetni, ennek "termését" az elmúlt hónapokban valamennyien a bőrünkön éreztük. Ugyanakkor azt is el kell ismernünk, hogy azért nemzetiségi jogaink biztosítása tekintetében mégiscsak léptünk előre az elmúlt években, hiszen még arra is alkalom nyílhat, hogy az anyanyelvi oktatásban nyelvi korlátozások nélkül ismerhetjük meg hazánk földrajzát és történelmét is. Éppen a történelem kapcsán jut eszembe, hogy a Magyar Köztársaság felelős és illetékes vezetői elmagyarázhatnák szlovák megfelelőiknek, a második világháborúban győztes nagyhatalmaknak és a nemzetközi közvéleménynek, hogy Magyarország annak ellenére sem kérte népszavazás kiírását egyes területek hovatartozásáról, hogy a Párizsi Béke (1947. február 10.), amely a huszadik század második felére meghatározta a jogszerű európai határokat, az elmúlt húsz évben számtalan változáson esett át. Megszűnt Jugoszlávia, Csehszlovákia, felbomlott a Szovjetunió, márpedig Magyarország olyan békeszerződést cikkelyezett be 1947. június 12- én (a hatályba lépés dátuma 1947. szeptember 15.), amelyben nem szerepel Szerbia, Szlovákia vagy Ukrajna.
Szlovákia viszonylatában még azt is hozzá lehetne (kellene) tenni, hogy 1993. január elsejétől történt megalakulása előtt vajon "konzultált-e" szomszédaival, kérte-e beleegyezésüket a határvonalat illetően, folytatott-e diplomáciai tárgyalásokat erről a változásról? Felmerült-e, hogy a Trianoni Béke előírásaihoz képest a Párizsi Béke megváltoztatta az 1938. január elsejéig (tehát többek között a két Bécsi Diktátum előttig) érvényben levő magyar-csehszlovák határt olyan értelemben, hogy Horvátjárfalu, Oroszvár és Dunacsun községeket Magyarország "átengedte" Csehszlovákiának. Akkor anno nem illett volna-e erről egyeztetni, megerősíteni vagy visszavonni ezt az "átadást"?
Nem lévén sem történész, sem diplomata, nincs tudomásom arról, hogy ilyen témájú tárgyalások folytak-e az érintett államok között vagy sem. Bizonyára azért a közismerten jobboldali Antall-kormány nem hagyhatta szó nélkül ezeket a tényeket, de feltételezhetően nem azért, mert határrevíziót szeretett volna elérni, csupán a miheztartás végett. Ha nem tette, most a magyar diplomáciára hárul ennek a figyelemfelkeltésnek a nyilvánosságra hozatala.
Szeretném viszont nagyon határozottan elmondani: semmilyen formában nem értenék egyet semmilyen határkiigazítással, hiszen egyetlen emberi életet sem szabadna a XXI. században azért feláldozni, hogy az egykori, egyértelműen igazságtalanul, nagyhatalmi önkénnyel és kishatalmi ármánnyal kijelölt államhatárokat ide-oda tologassák. Még akkor sem, ha nem egy települést valóságosan is kettészeltek a nagy szabásban közreműködő győztesek. Különösen érthetetlen Szlovákia szenvedélyes ragaszkodása olyan területekhez, amelyeken a határ szomszédságában évtizedek óta magukat magyarnak valló emberek döntő többsége él, megőrizve nemzeti identitását minden erőszak ellenére, vállalva annak minden kockázatát, és közben anyagi-szellemi értelemben egyaránt, állampolgári kötelezettségeinek teljesítésével folyamatosan gazdagítja...Szlovákiát. Kiemelten, csupa nagybetűkkel írnám le ismét: a Magyar Köztársaságtól elvárható, hogy közjogi, legmagasabb szinten ezúttal is kijelentse, nem óhajtja, nem kéri és nem is fogja kérni sem népszavazással, sem más módon a jelenleg érvényes államhatárok megváltoztatását! Az Európai Unió teljes jogú tagságát élvező országként ezt immár nem is tehetné, mint ahogy a többi tagállam sem teszi. Azt viszont határozottan követelnie kell, hogy magyar mivoltában megmaradni szándékozó egyetlen embert se érhessen hátrányos megkülönböztetés egyetlen uniós tagállamban sem!
Véleményem szerint a június negyedikére a magyar Országgyűlésben tervezett emléknap jó alkalom arra, hogy a nemzetközi közvélemény végre olyan tényekről is tudomást szerezhessen, amelyek számunkra ugyan ismertek és fájdalmasak, de egyértelműen bizonyíthatják, hogy képesek vagyunk szembenézni saját történelmi hibáinkkal is anélkül, hogy más nemzetek érzékenységét sértenénk. Őszintén szorítok azért, hogy az emléknap tárgyilagos légkörben, megfelelő méltósággal kerüljön lebonyolításra, nem engedve teret az önsajnálkozó, vádaskodó hevületnek.
Az elmúlt napok eseményei szerintem bebizonyították: magyarnak (vagy bármi másnak) lenni egyéni döntés következménye, nem érdem, de semmiképpen nem "bűn". Rendkívül pozitív fejleményként kell elismerni, hogy a román hatóságok korrekt magatartást tanúsítottak a csíksomlyói búcsúra és a pünkösdi megemlékezésekre érkezett, hatalmas tömeggel, mint ahogy ezúttal a zarándokok is az eseményhez illő módon tisztelték meg a több százados hagyományt. Ennek szellemében szeretném látni- tapasztalni, hogy valóban sikerül végre feldolgoznunk társadalmi méretekben is Trianont. És persze Párizst is, hiszen immár 63 éve ez számít jogszerűnek!
Virág György
Népújság (Marosvásárhely)

Műemlékvédelmi konferencia Bögözön
Az Új Ezredév Alapítvány szervezésében június 11–13. között Bögözön Civil kezdeményezések és műemlékvédelem a Kárpát- medencében 2010 címmel konferenciára kerül sor.
A Kárpát-medencei magyar eredetű műemlékek védelme az utóbbi időszakban minden szempontból háttérbe került. Az alapvetően gazdasági okok mellett a szak- és közigazgatás, a műemlékeket fenntartó tulajdonosi kör és a műemlékvédő szakma, civil szféra közötti együttműködés eredménytelensége is magyarázza, hogy napjainkban alig beszélhetünk tényleges műemlékvédelmi tevékenységről, műemlékek felújításáról, restaurálásáról.
Az Új Ezredév Alapítvány a műemlékvédelem területén érintett civil szereplőként azért vállalta fel a Civil kezdeményezések és műemlékvédelem a Kárpát-medencében 2010 konferencia megszervezését és lebonyolítását, mert a program megoldást, kiutat jelenthet a megfeneklett műemlékvédelmi együttműködésnek.
A konferencián többek között előadást tart Kelemen Hunor miniszter (Kulturális Minisztérium), dr. Mezős Tamás elnök (Kulturális Örökségvédelmi Hivatal), Maksay Ádám főépítész (Erdélyi Református Egyházkerület), Borboly Csaba, a Hargita Megyei Tanács elnöke, és várhatóan L. Simon László, a magyar Országgyűlés kulturális és sajtóbizottságának elnöke is.
Az Új Ezredév Alapítvány 2005 óta vesz részt közvetlenül a Kárpát-medencei magyar eredetű műemlékek védelmében. 2007-ben a Nemzeti Civil Alapprogram támogatásával sikerült helyreállítani a bögözi református műemlék sírkertet, ezt követően pedig több egyeztetés történt a Kulturális Örökségvédelmi Hivatallal a fali freskóiról nemzetközi szinten is híres református templom részleges vagy teljes körű restaurálását illetően.
2009 nyarától az alapítvány megbízásából a sepsiszentgyörgyi székhelyű Atelier M Srl. irányításával megkezdődtek a bögözi református templom restaurálási feladataihoz nélkülözhetetlen helyszíni felmérések és vizsgálatok, 2009 ősz-tél folyamán pedig elkészültek a vizsgálatokból összeállított szakhatósági engedélyeztetési előtanulmányok.
A több szakterületre is kiterjedő munkálatok összehangolását, koordinálását Benczédi Sándor Europa Nostra-díjas műépítész vállalta el és végzi jelenleg is.
Az előtanulmányok elkészítésének költségeit az Új Ezredév Alapítvány célirányú támogatói felajánlások és adományok révén tudta fedezni.
A műemlékvédelmi tevékenység közepette az alapítvány hatékony együttműködést alakított ki a sepsiszentgyörgyi székhelyű Keöpeczi Sebestyén József Műemlékvédő Társasággal, az együttműködés eredményeként NKA-támogatással valósulhatott meg a műemlék templom műszaki felmérése 2009 augusztusában.
A közigazgatás – szakma – civil szféra hatékony együttműködésének köszönhetően 2009 októberében a Hargita Megyei Tanács jelentős összeggel támogatta a restaurálási tevékenység előtt feltétlenül szükséges vízelvezetési munkálatok előkészítését.
További részletek a www.ujezredev.hu weboldalon.
Kovács Örs Levente, a kuratórium elnöke
Népújság (Marosvásárhely)

Nemzet, stratégia
Kezd körvonalazódni a Fidesz-kormány külpolitikai stratégiája, amelynek a jelek szerint szerves részét képezi a nemzetpolitika is. Egyértelmű, hogy Orbán Viktor miniszterelnök első külföldi útja, amely Varsóba vezetett, önmagán túlmutató esemény. A lengyelországi útnak természetesen semmi köze ahhoz a magyarázathoz, amelyet Robert Fico szlovák miniszterelnök fűzött hozzá, miszerint Orbán ezzel Szlovákiát kívánta megalázni.
A látogatás fő célja az, hogy megnyerje Lengyelországot a kelet-közép-európai régió országai közötti szorosabb együttműködés ügyének, amely elősegíthetné az érintett országok hatékonyabb érdekérvényesítését az EU-n belül és kívül is. Persze a hangzatos nyilatkozatokon túlmenően – miszerint egy ilyen csoportban egyik ország sem törekedne vezető szerepre – azért az is nyilvánvaló, hogy a nagyobb területű és nagyobb népességgel rendelkező államok nagyobb befolyással bírnának.
Itt jöhet be a képbe a kettős állampolgárságról és a nemzeti összetartozásról most elfogadott törvény: mindkettő hozzájárulhat ahhoz, hogy Magyarország súlya növekedjen. Előbbi révén konkrétan megnövelheti polgárai számát magyar identitású és kultúrájú személyek százezreivel, utóbbi pedig ezen identitás megerősítését szolgálhatja azáltal, hogy szimbolikusan az összetartozás mementójává változtatja a trianoni diktátum aláírásának eddig csupán negatív konnotációkkal rendelkező napját. Egy ilyen együttműködéseből nehezen hagyható ki Szlovákia és Románia. Ehhez azonban szlovák részről fel kellene hagyni az olyan primitív provokációkkal, mint a trianoni diktátum államfői méltatása és a Trianon-emlékművek felállítása.
A viszony szorosabbra fűzéséhez a problémák kibeszélése szükséges, Trianonig visszamenően. Ha mi, magyarok elismerjük, hogy a szlovákok és a románok számára a diktátum a nemzeti önazonosság kiteljesedését jelenti, elvárhatjuk, hogy ők is elismerjék: mi a súlyosan igazságtalan határok miatt tragédiaként éljük meg a döntést. Az együttműködés megalapozásához már ez is kiindulópont lehetne. Meg az, hogy Pozsonyban felismerjék: nem a magyar állampolgárság kiterjesztése jelent nemzetbiztonsági kockázatot, hanem az, ha a kicsinyes sovinizmus miatt elszigetelődnek, és kimaradnak egy esetleg létrejövő közép-európai szövetségből.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)

Nagyobb odafigyelést várnak a csángók – interjú Solomon Adriánnal
Elvárnám, hogy az RMDSZ jobban odafigyeljen a csángóság problémáira – nyilatkozta a Krónikának adott interjúban Solomon Adrián a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének elnöke.
– A Moldvai Csángómagyarok Szövetsége (MCSMSZ) által indított oktatási programban részt vevő pedagógusok szomorúan állapították meg, hogy míg az anyanyelv tanítása területén előrelépés történt az utóbbi két évtizedben, más területen a csángóság megrekedt a ’89 előtti szinten.
– Sajnos ez így igaz. Az oktatáson kívül semmilyen más területen nem tudtuk megtenni még az első, kezdő lépést sem, amit a többi követhetne. Gondolok elsősorban a civil társadalom kialakítására, a gazdasági élet fellendítésére, a kulturális naptár kialakítására, az ifjúságnak vagy az időseknek szánt programok beindítására. Nem igaz, hogy imitt-amott nem voltak próbálkozások, de mindaz, amit tettünk, édeskevésnek bizonyult ahhoz, hogy felrázzuk a moldvai csángóságot. Jómagam is próbáltam pályázati lehetőségeket ismertetni a magukat magyarnak valló cégvezetőkkel, de mivel minden az önrész előteremtésénél kezdődik, kisvállalkozóink eleve kudarcra vannak ítélve. Pedig valamerre már el kellene indulnunk, a nyelvoktatással még nem oldjuk meg az identitáskérdést. Ehhez viszont nemcsak pénzre, emberi anyagra is szükség van. A moldvai magyarságnak még sok Hegyeli Attilára lenne szüksége ahhoz, hogy az oktatás mellett egyéb programokat is be tudjon indítani.
– Húsz év alatt a jól működő oktatási program révén a csángóság nem termelte ki azt az értelmiségi réteget, amely képes lenne a közösség gazdasági, társadalmi vagy művelődési életét megszervezni?
– Lehet, hogy kitermelte. De saját tapasztalatból állítom, hogy a közülünk kikerült értelmiségieknek rendkívül keserves a visszaútja. Azoknak, akik Erdélyben vagy Magyarországon tanulnak, és évekig csak vendégként érkeznek a Csángóföldre, szinte lehetetlen újra beilleszkedniük. Nem is tudjuk őket megfogni, ösztönözni arra, hogy térjenek haza. Talán egy pénzalap megteremtése, egy ösztöndíjrendszer létrehozása lenne a megoldás arra, hogy visszacsalogassuk azokat, akik innen indultak világot látni és tanulni. Ezen jómagam is sokat vívódtam.
– Ehhez újabb támogatókra lenne szükség. Ilyen ínséges időkben kitől remélhetnek erre is pénzt, miközben az oktatási program kiteljesedésére sem jut?
– Azzal tisztában vagyunk, hogy konkrét támogatást senkitől sem várhatunk. Állandóan figyeljük a pályázati lehetőségeket, ám ilyen célra még egyetlen kiírást sem találtunk. Pedig legalább az indulást, a pályakezdést kellene valahogy ösztönözni, majd bizonyos feltételekhez, elvárásokhoz kötni a támogatás nyújtását.
– Ha már a támogatásról van szó: a moldvai csángóság érzi-e, hogy magyar politikusok képviselik a parlamentben és a kormányban?
– Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem kapunk semmilyen segítséget képviselőinktől. De nagyobb odafigyelést várnánk el az RMDSZ politikusai részéről. Például olyat, amilyenben választások előtt szoktak részesíteni. Az idők során többször is megfogalmazódott bennem, hogy egyes vezetőink valóban csak négyévente vállalnak fel minket.
– A szövetség csúcsvezetőihez hűséges moldvai magyarok közül sem juttatott vezetői tisztségbe senkit az RMDSZ?
– Nincs tudomásom arról, hogy Bákó vagy Neamţ megyében magyar ember bekerült volna valamelyik állami intézmény vezetőségébe. Arról sem tudok, hogy a térségben az RMDSZ valamiféle politikai alkuba kezdett volna kormányzási partnerével.
– Melyik intézményben kellene a leginkább a magyar szakember?
– Kétségkívül a Bákó megyei tanfelügyelőségen. Ebben már évek óta kérjük az RMDSZ segítségét, hisz Bákó az ország egyetlen megyéje, ahol annak dacára, hogy magyar nyelvű oktatás is folyik, egyetlen magyar pedagógus sincs a tanfelügyelők sorában.
– A tanfelügyelőség ajtaja még mindig nehezen nyílik a csángó szervezet képviselői előtt?
– Összehasonlítva a jó pár évvel ezelőtti helyzettel, most már könnyen nyílnak. Sőt fogalmazhatnék úgy is: megvannak a bejárt és bevált ösvényeink. Most inkább a vidéki iskolaigazgatók kényének-kedvének vagyunk kiszolgáltatva. Amikor megtagadta a magyarórák bevezetését vagy megszégyenítette a gyerekeket és fenyegette a szülőket, bizonyítottan törvényt szegett a gajdári meg a lujzikalagori tanintézmény vezetője is, ami fölött azonban a tanfelügyelőségen szemet hunytak. Igaz, a helyszínre kiszálló volt magyar államtitkár asszony sem tudta jobb belátásra bírni a két iskolaigazgatót. Akkor mit várjunk a tanfelügyelőségtől?
– Egyházi területen érzékel némi előrelépést?
– Egyelőre előrelépésnek látszó mozdulatot tapasztaltam. Azonban attól tartok, hogy ez a nyitás, ami valóban érzékelhető, csak időhúzás.
– Miféle nyitásra gondol? Hiszen a jászvásári püspök még mindig elzárkózik a magyar nyelvű misézés gondolatától.
– Nem is annyira a mise nyelvéről van itt szó. Mert azért valljuk be őszintén: valószínűleg nagyon kevesen tudnának átállni a magyar nyelvű misékre, hiszen már alig akad olyan idősebb csángó, aki ismerné a liturgiát. Viszont a halottas házaknál nem szabadna megtiltani a magyar siratót vagy a szenténekek énekelését, mint ahogyan Pusztinán a mai napig is teszi a helyi lelkész. Ez egy olyan falu, ahol szinte mindenki magyarul beszél. Akkor meg miért kell, papi parancsra, románul siratni a halottat?
– Még mindig vannak elrománosodott papjaik, akik az ördög nyelvének nevezik szüleik, nagyszüleik anyanyelvét?
– Ez már elcsépelt szöveg, újabban nem szokták mondani. Jelenleg inkább azzal próbálják teletömni a csángók fejét, hogy az a nyelv, amit népcsoportunk beszél, nem egy igazi, élő nyelv. El kell felejteni, hisz ezzel nem lehet érvényesülni – ezt mondogatják egyes papjaink.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)

Bologna: áldás és átok
Többet ártott, mint használt a bolognai rendszer a hazai magyar felsőoktatásnak, az új tanügyi törvény bevezetésekor erre is tekintettel kell lenni – derült ki azon a kerekasztal-beszélgetésen, amelyet egyetemi szakértők és szociológusok tartottak tegnap Kolozsváron.
Éretlen rendszer
A felszólalók többsége egyetértett abban, hogy a következő időszak legfontosabb problémája az egyetemi struktúra, az egyetemi oktatás formájának újragondolása. A három plusz két éves képzésidő működtetése a minőségi oktatás rovására mehet – hangsúlyozták a jelenlévők. Dávid László, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem rektora kijelentette: „A bolognai rendszer nem tett jót az oktatásnak, sem nálunk sem máshol”.
Az egyetemeken folyó, de főiskolai szintű alapképzést követően kevesebb diák iratkozik vissza a mesterképzésre, ráadásul a diákok közt bevett szokás – figyelmeztetett Veres Valér szociológus, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem oktatója –, hogy ilyenkor már munkát vállalnak. A szakértő szerint ez azzal jár, hogy a mesterképzős hallgatók nehezebben vonhatók be az egyetemi munkába, sokat hiányoznak.
A bolognai rendszer másik akut problémája a pedagógusképzés, rendkívüli tétje van annak, hogy milyen felkészítésben részesülnek a jövő tanárai. Ha a pedagógus nincs jól felkészülve, akkor a diákja még annyira sem lesz felkészülve, és ez egy lefelé haladó spirál – figyelmeztettek a résztvevők. „A pedagógusképzést mindenképpen ki kellene venni a bolognai rendszerből” – érvelt Dávid.
A felsőoktatásról tartott kolozsvári vitán oktatási szakértők, szociológusok vettek részt
Máshol másképp van
A kolozsvári megbeszélés előtt hasonló szakmai egyeztetésre került sor Iaşi-ban, a helyi egyetem oktatói azonban teljesen más következtetésre jutottak: a bolognai rendszer ugyan rossz, mert a hallgatók „éretlenül” diplomáznak, nincs kellő idejük a szakmai felkészülésre, de a nyitott képzés lehetőséget nyújt a munkaerőpiacra való betörésre.
Iaşi-ban – a kolozsvári egyetemi szakértőkkel ellentétben – úgy vélték: a felsőoktatás célja és feladata már az egyetemi padból „belőni” a hallgatókat a megcélzott állásokra, mielőbb kiépíteni a szakmai kapcsolatokat a munkáltatókkal.
A bolognai rendszerben van egy jó gondolat, az európai felsőoktatás egységesítésének ötlete – emlékeztettek a kolozsvári kerekasztal résztvevői – de az elképzelés kivitelezése kívánnivalót hagy maga után. Ha az eredeti terv működőképes lett volna, mobilisabbak lennének az oktatók, könnyebb lenne a hallgatók egységes értékelése, az átjárás az egyetemek között.
A gyakorlatban azonban ez nem működik, mert az egyetemeknek külön egyezményt kell aláírniuk a tantárgyak megfeleltetéséről, nehézkes a kapcsolattartás. Ráadásul az erdélyi egyetemek nincsenek abban a helyzetben, hogy a nyugati diákokat idevonzzák, sokkal inkább fennáll annak a veszélye, hogy elveszítik saját hallgatóikat – összegezte a negatív tapasztalatokat Péter László szociológus, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem oktatója.
Féltik az autonómiát
A bolognai rendszer kritikáját szervesen kiegészítette az a beszámoló, amit Veres Valér szociológus tartott a készülő tanügyi törvényről. Markó Béla miniszterelnök-helyettes tanügyi tanácsadója a törvénycsomag problémáira hívta fel a jelenlévők figyelmét. A szakember szerint fontos tény, hogy az új jogszabály módosítaná az egyetemi vezetők megválasztásának rendszerét, s így érzékenyen érintené az egyetemi autonómia alakulását.
Az új törvény lehetőséget kínál arra, hogy egyetemi vezetők lehessenek olyan személyek is, akik nem tartoztak az illető egyetemi struktúrához. „Ez egy jó gondolat, de őszintén, nem látom, hol vannak azok az emberek, akik a rendszeren kívül vannak, és akik szóba jöhetnek egyetemi vezetőkként” – figyelmeztetett Veres. „Fontos, az hogy aki egy egyetem vezetőjévé lesz, az maximálisan elsajátítsa az illető intézmény értékrendszerét, ezért perdöntő, hogy köteléken belüli személyre essen a választás” – véleményezte a kérdést Dávid.
Péter László amerikai felsőoktatási intézetek példáira hivatkozott, és azzal érvelt, hogy egy egyetemi vezető megválasztásánál figyelembe kell venni annak menedzseri képességeit, piacérzékenységét. A „Yale-t számos esetben vezette külsős, hogy az intézmény fennmaradjon a kemény piaci harcban” – figyelmeztetett a szociológus.
Baló Levente
Új Magyar Szó (Bukarest)

Magyar civil szervezetek ellen fogta össze a székelyföldi román szervezetek
A székelyföldi románok érdekképviseleti szervezetei a Maroshévízen tartott március 20-i román nagygyűlést követően arra szánták el magukat, hogy a Dr. Urmánczy Nándor Egyesületet feloszlattatják, mert ennek célkitűzései között szerepel az önrendelkezés ügyének támogatása, tehát nem tartja tiszteletben az Alkotmány egységes nemzetállamra vonatkozó első cikkelyét. A Miron Cristea, Radio Ardealul és Glasul Calimanilor alapítványok pert is kezdeményeztek az egyesületet ellen, az elnökség maroshévízi tagjait múlt héten hallgatta ki a rendőrség. A bíróság többször is - legutóbb június 1-jén - elhalasztotta az ügyben a döntést.
A Dr. Urmánczy Nándor Egyesületnek 3 csomafalvi alapító tagja is van: Borsos Géza-József alelnök, Ambrus Albert-Árpád cenzor és Fülöp Sándor tag. Ők tegnap a csomafalvi rendőrőrs egyik altisztjétől idézést kaptak, amelyben az áll, hogy június 4-én, pénteken délben 12 órakor jelentkezzenek Csíkszeredában, a Hargita Megyei Rendőrség Szervezett Bűnözés Osztályán.
“Az idézésben nincs beírva, hogy milyen minőségben és milyen céllal vannak a fent említett személyek beidézve, de mivel mindhárman alapító tagjai a Dr. Urmánczy Nándor Egyesületnek és az egyesület ellen per folyik, feltételezhető, hogy ez ügyben akarja őket a rendőrség kihallgatni” - áll az egyesület által kiküldött közleményben. (hírszerk.)
Transindex.ro

A Kis-MÁÉRT nyilatkozata a trianoni diktátum 90. évfordulóján
Európa kulturális fővárosában - Pécsett, 2010. június 3-án, a trianoni békeszerződés aláírásának 90. évfordulója alkalmával, emlékülést tartott a Határon Túli Magyar Szervezetek Fóruma, amelyen kinyilvánították:
"A trianoni ,,békeszerződést" s annak következményeit mi, a Magyarország határain túlra került magyar közösségek legitim képviselői kilencven év után is a háború győztesei által ránk kényszerített, igazságtalan, ugyanakkor történelmi ténynek tekintjük. A nemzeti önrendelkezés általánosan elfogadott (wilsoni) elveit mindenki érvényesíthette, csak a magyarok nem élhettek azokkal. Büszkeséggel valljuk, hogy a magyar közösségeket az elmúlt 90 év és annak sorscsapásai a magyar nemzethez vaIó tartozásban, magyarságtudatában nem törték meg. Szülőföldünkön, az egyetemes magyar nemzet részeként, egyenrangú polgárként akarunk élni."
A nyilatkozatot az alábbi szervezetek képviselői látták el kézjegyükkel: Romániai Magyar Demokrata Szövetség nevében Márton Árpád parlament képviselő, a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közösségének elnöke, Jakab Sándor, a Magyar Koalíció Pártjának elnökhelyettese, Berényi József, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke, Kovács Miklós, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke, Pásztor István, a Vajdasági Magyar Demokrata Párt elnöke, Ágoston András, a Nyugat-európai Magyar országos Szervezetek Szövetségének elnöke, Deák Ernő.
Felvidék

Pert veszített a maroshévízi Dr. Urmánczy Nándor Egyesület a román szervezetekkel szemben
Feloszlathatják a maroshévízi Dr. Urmánczy Nándor Egyesületet, miután a helyi bíróság helyt adott a Miron Cristea, a Radio Ardealul és a Glasul Călimanilor alapítványok keresetének.
magyar szervezet alapító tagjai kifejtették: élni fognak a fellebbezési lehetőségekkel, ha szükséges, az európai emberi jogi fórumokhoz fordulnak. Eközben a rendőrség szervezettbűnözés-ellenes osztálya is vizsgálatot indított a magyar egyesület alapítói ellen, kilencet közülük péntekre idéztek be kihallgatásra a Hargita megyei rendőrségre.
Önszerveződés: a vörös posztó
Mint arról beszámoltunk, a Miron Cristea, a Radio Ardealul és a Glasul Călimanilor alapítványok Ilie Şandru nyugdíjas történelemtanár, egykori pártaktivista kezdeményezésére április 19-i beadványukban a Dr. Urmánczy Nándor Egyesület tevékenységének a beszüntetését kérték. Folyamodványukban egyebek között azt állították, hogy az egyesület alkotmányellenes tevékenységet folytat, amellyel Románia területi integritását és függetlenségét veszélyezteti. Állításukat az egyesület alapszabályzatába foglalt autonómiatörekvések támogatásával indokolták, illetve azzal, hogy szerintük dr. Urmánczy Nándor 1918 után Horthy Miklós kormányának tagja volt, sőt idéztek is egy 1935-ös parlamenti felszólalásából, amely szerintük a románság ellen irányult. Mindezt hiába cáfolta előbb Czirják Károly, az egyesület elnöke, majd Kincses Előd, az alperes ügyvédje, a maroshévízi bíró nem vette figyelembe.
Az Urmánczy-egyesület alapítói szerkesztőségünkbe eljuttatott nyilatkozatukban kifejtik: a 2009. június 10-én bejegyzett szervezet alapszabályzatában a székelység önszerveződésének és önkormányzásának támogatása az ugyanazon a bíróságon, 670/326-os számmal iktatott kérelmükben is benne volt, akkor mégsem élt senki a fellebbezési lehetőséggel. Mellesleg Czirják szerint Şandrut mindig zavarta a magyar egyesület léte, ezt a különböző újságokban megjelent cikkei is bizonyítják.
„Számítottunk rá, mégis meglep a bíróság határozata, ugyanis Kincses Előd ügyvéd beszéde után Şandru visszavonta az Urmánczy személyére vonatkozó kifogásait, kijelentve: nem kéri az egyesület feloszlatását, csak az önrendelkezés szót vegyük ki a statútumból” – magyarázta a Krónika kérdésére Czirják.
Ortodox templomot is építtetett
Mint kiderült, báró Urmánczy Nándor 1902–1918 között volt az akkori magyar országgyűlés képviselője. A zömében románok lakta szászrégeni térség képviselőjeként tevékenykedett, az ő nevéhez fűződik többek között a Déda–Gyergyószentmiklós-vasútvonal kiépítése, a maroshévízi ortodox templom, az állami iskola és a bíróság székhelyének felépítése. Mindezek ellenére a maroshévízi bíróság a június elsejei, 545/326-os számú ítéletében kimondta a Dr. Urmánczy Nándor Egyesület feloszlatását. Ugyanezen a napon az egyesület közgyűlésén az alapító tagok írásban is rögzítették azon döntésüket miszerint: az egyesület „a feltételezések és légből kapott vádak alapján hozott, politikailag befolyásolt ítéletet nem fogadja el, kitart a statútum eredeti tartalma mellett, és igazát az igazságszolgáltatás hazai és ha szükséges, európai fellebbviteli fórumain keresi.”
„Mondvacsinált koncepciós perről van szó, rendőrségi kihallgatásokkal fűszerezve” – jelentette ki a Krónikának Ambrus Árpád alapító tag, a Gyergyószéki Székely Tanács elnöke, nehezményezve, hogy épp június 4-ére, a trianoni békediktátum 90 éves évfordulójára hívatta be nyolc társával együtt a rendőrség szervezettbűnözés-ellenes osztálya kihallgatásra Csíkszeredába.
Jánossy Alíz
Krónika (Kolozsvár)

Büszkék legyünk vagy magyarok?
Amikor kicsi voltam, azt tanultam, hogy Erdély valamikor a magyaroké volt, de a románok elvették. Apámék nem részletezték a történteket, mit is mondhattak volna nekünk, elemista csemetéknek? Mit taglalták volna, hogy volt egyszer egy első világháború, Trianon, aztán újra magyar világ, majd megint Romániához csatoltak? S hogy miért és hogyan történt, ami történt?
A lényeg, hogy Erdély a miénk, a magyaroké volt, de a románok elvették. Ők, akik a mi idejövetelünk után jóval később szivárogtak be Erdélybe. Az iskolában viszont azt tanították, hogy Erdély az övék volt, mármint a románoké, mert ők voltak itt előbb. Mivelhogy ők a dákoktól és a rómaiaktól származnak; mi, magyarok pedig sokkal később jöttünk, amikor barbárokként elözönlöttük a Kárpát-medencét.
Szerencsére Stella Lopaci tanító néni, akinek a férje, a nenea Hruscsov becenévre hallgató Vladimir bácsi besszarábiai volt, de akit a történelem a szüleitől és a testvéreitől örökre elszakított és Pókhé Misi tanító bácsi nem evvel tömték a fejünket, hanem írni és olvasni és számolni tanítottak minket. Jaj, elfelejtettem mondani, hogy: románul, mert abban az Olt menti kicsiny faluban akkoriban a hozzánk hasonlóan ideiglenesen megtelepedő Szabó Gyuri bácsiékon és Árpi bácsiékon kívül fia magyar sem volt. Amúgy a Vassok ide számítottak volna, de ott a fiúk már bozgoroztak, és nem akartak megszólalni magyarul. S nem telt el úgy hét, hogy legalább egyszer valamelyik ne bántson minket, mert bozgorok vagyunk, s főleg Dani öcsémet, mert kicsike volt és lehetett cibálni. Mert otthon azt tanulták. S nem volt olyan hét, hogy ne keltem volna a segítségére. Kujakkal. Mert otthon én is ezt tanultam: ne hagyjam magam megalázni.
A katonaságnál lincshangulat lett, amikor a bukaresti Augusztus 23. Stadionban nyolcvanezer néző végighurrogta és fütyülte a magyar himnuszt. S a barakkba összezsúfolt vagy kétszáz baka szintúgy. S főleg a végén lett forró a helyzet, amikor Nyilasi, Törőcsik és társaik elvitték az egyik pontot a világbajnoki selejtezőn. A románok nagy bosszúságára, természetesen, mert a végén mi utazhattunk a spanyolországi vébére. Valaki székkel verte ki az ablakot, megint volt éktelen füttykoncert és hurrogás, a román rádió pedig elkövette azt a végzetes hibát, hogy a meccsközvetítés befejezését követően rögtön bedobott valami Status Quot. Öcsémmel a katonabarakk egyik üres szobájában könnyes örömet táncoltunk a vérpezsdítő dallamra, mire Gaidi Gheorghe, akinek a nagyapja, legidősebb Gajdi György még Fehér megyei magyar volt, az apja már félmagyar-félromán, benyitott, s mivel magyarul nem tudott, románul mondta s mosolyogva: A ti helyetekben én is ünnepelnék…
Jaj, azt is elfelejtettem mondani, hogy amikor gimnazisták voltunk, magyar csajokkal leveleztünk. Mariann albertirsai volt, Klári budaörsi, s mindketten azt írták a hozzájuk intézett legelső levelünkre válaszolva, hogy: „Hol tanultatok meg ilyen jól magyarul?” Érdekes, Nagy Katinak, aki pozsonyi volt, és a fényképét ma is őrzöm, neki nem kellett megmagyarázni, hogy „Nézd, Erdély valamikor Magyarországhoz tartozott, de itt akkor is éltek magyarok, amikor nem oda tartozott. Ma is vagyunk itt vagy kétmilliónyian…” S ilyesmik. Mert Kati nem kérdezett olyant, hogy hol tanultunk meg ilyen jól magyarul.
Na. Aztán egyszer a püspökladányi vasútállomáson a magyar határőr azt mondta a valamelyik irodában a gyanúsan új meggypiros útleveleket ellenőrző társának a távbeszélőn, hogy: „Román férfi, Benkő Levente”. Hiába mondtam a marhának, hogy de nem, mert magyar vagyok, ő feszt azt mondta, hogy „De nem, mert román, mert román az útlevele”. És büszke voltam erdélyi mivoltomra. Azóta elröhögök az egyik dákoromán leszármazott barátom étrendjén, amikor aszongya, hogy egyek nála eredeti dák ételt. Vagyis puliszkát. Mondom neki: öcsém, hol voltak a dákok s a rómaiak Krisztus után vagy másfél évezreddel, amikor Kolumbusz Kristófék behozták Európába az első kukoricaszemet? He? S avval piszkálom, hogy látod, a mi, nyereg alatt puhított hús magyar elméletünk legalább áll a lábán, mert emberünk, lovunk, nyergünk és húsunk Ázsiában is volt, s a Kárpát-medencében is. Na? És büszke vagyok erdélyi mivoltomra. De való igaz: nem hiszek sem a kebelre borulásban, sem a vegyes házasságokban. Mostanában pedig magyar állampolgár lehetek. Gyorsított eljárással, saját kérésemre, csak be kell bizonyítanom, hogy valamelyik ősöm magyar állampolgár volt, esetleg tudok magyarul. Csakugyan? Nem viccelnek?
Benkő Levente
Krónika (Kolozsvár)

Folytatódnak a tiltakozó megmozdulások
A jövő héten is folytatódnak a szakszervezeti tiltakozások, hétfőn mintegy 3000 személy részvételével szerveznek tüntetést Bukarestben, a parlament előtt, mikor a kormány felelősséget vállal a bér- és nyugdíjmegvonásokról szóló törvényekért, míg a jogszabályok megvitatásának napján 20 ezer személy vonul utcára – döntöttek csütörtökön az öt szakszervezeti tömörülés vezetői. A közszférában dolgozók ezen a napon általános sztrájkba lépnek, de egész héten több ezren tüntetnek a fővárosban. Amikor Emil Boc kormányfő a parlamentbe érkezik, a tüntetők elzárják a törvényhozás székhelyének öt bejáratát. Emellett minden megyében plakátokat ragasztanak ki a honatyák képével, arra buzdítva őket, hogy a lakosság érdekében szavazzanak.
Hiányolt szolidaritás
A tüntetések csütörtökön is folytatódtak, országszerte több ezer személy vonult utcára, így tiltakozva a kormány által tervezett megszorító intézkedések ellen. A szakszervezeti vezetők a prefektúrák elöljáróival tárgyaltak, továbbítva a tüntetők kifogásait. Szatmárnémetiben, az új főtéren a szakadó eső ellenére mintegy ezer ember követelte a Boc-kabinet lemondását. A négy szakszervezeti szövetség által megszervezett tüntetéshez a nyugdíjasok is csatlakoztak. Az öszszegyűlt tömeg a Le a kormánnyal!, Tolvajok!, Szolidaritás! jelszavakat skandálták, és transzparenseket, zászlókat lengettek. Mint Vasile Dârle, az Alfa Kartell szakszervezeti tömörülés helyi elnöke elmondta, azt szeretnék elérni, hogy a kormány ne léptesse életbe a megszorító intézkedéseket, hisz a bérek és nyugdíjak megvonása nem lesz elégséges ahhoz, hogy kilábaljon az ország a válságból, s ősszel a kormány az adókat is növelheti. „Innen egyenes út vezet a lakosság fizetésképtelenné válásához, és az emberek fokozatosan elveszíthetik a fejük felől a tetőt” – mondta Dârle. Kifejtette, az intézkedés egyetlen pozitív hozadéka, hogy most először sikerült összefogni az összes szakszervezetet a kormány ellen, és ezek végre megmutathatják, mire képesek. Azonban pontosan a szakszervezeti tagok közötti széthúzást tette szóvá az egyik tüntető, Barkoczi Éva történelemtanár. A pedagógus szerint a tanárokra nem jellemző az összefogás, az érettségi bojkottja is elmaradt, pedig az összetartozás érzése nagyobb erőt adott volna számukra a sztrájkhoz.
Krónika-19. labdarúgó-világbajnokság, Dél-Afrika 2010
„Megégették” az államfőt
Csíkszeredában is mintegy ezer személy vonult utcára a kormány és az államfő lemondását kérve, a csütörtöki volt az elmúlt húsz év legnagyobb tüntetése. A tanárok feketébe öltöztek, mint mondták „a tanügy és az emberi jogok temetésére” jöttek. Dakó Éva, a CNSRL Frăţia megyei elnöke az államtitkárok számának csökkentését, és „a politikai klientúra megtisztítását” kérte. Kifejtette, figyelemmel követik majd, hogyan szavaznak az RMDSZ képviselői, hogy a következő választásokon „megfizettessék” ezt velük, hisz a szövetség „karöltve lopott a többiekkel”.
Brassóban több tüntető átvágta magát a csendőrségi kordonon, amikor a szakszervezeti vezetők bevonultak a prefektúrára, hogy Ion Gonţea kormánymegbízottal tárgyaljanak, de az érdekvédelmi elöljárók nyugalomra intették a mintegy kétezer sztrájkolót. Gheorghe Apostu szakszervezeti vezető azt kérte a prefektustól, hogy a megszorító intézkedésekről való szavazás előtt találkozhassanak a megye honatyáival. Nagyszebenben több mint 1300-an vettek részt a tüntetésen, de több mint ezren tiltakoztak a dévai prefektúra előtt is, ahol elégették Traian Băsescu államfő egyik választási molinóját, és pelenkákat dobáltak az épület elé. A tüntetésen a Zsil-völgyi bányászok mintegy száztagú delegációja is részt vett.
Pénteken sincs tanítás a marosvásárhelyi Bolyaiban
Órákon át tanácskozott a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Gimnázium, valamint a vele egy épületben levő Református Kollégium mintegy 110 pedagógusa csütörtökön, akik a közoktatásban dolgozók szakszervezete (SLIP) megyei fiókjának elnökét, Cornel Cruceanut „számoltatták el”, aki szerintük a fejük fölött döntött, amikor lefújta a sztrájkot. „Szerdán délben a szakszervezet országos vezetőségétől írásos értesítést kaptam, miszerint a sztrájk véget ért. Ezt közöltem a tanárokkal is, akik délután megtudták, hogy sok helyütt folytatódik a munkabeszüntetés. Erre gyűlést tartottunk, ahol egyöntetűen megszavaztuk, hogy nálunk továbbra sem lesznek megtartva az órák” – mondta lapunknak Molnár Zoltán tanár, a gimnázium szakszervezetének vezetője. „Amelyik tanári közösség abbahagyta a sztrájkot, az magára vessen. Majd elégedjen meg azzal a bérrel, amit a kormány megad nekik. Mi nem hagyjuk abba a tiltakozást, hiszen nem értünk el semmit” – véli Haller Béla tanár. „A szakszervezet, amely lefújta a tiltakozó akciót, majd megadja nekünk azt a 25 százaléknyi bért, amit elvon a Boc-kormány?” – tette fel a költői kérdést Antal Gyöngyvér tanárnő. A Református Kollégium igazgatónője, Székely Emese a Krónikának elmondta: itt most már nemcsak a kormány, de a szakszervet is becsapja a tanárokat. „Semmi ok nem volt arra, hogy lefújják a sztrájkot. Nem értünk el semmit. Ha bekövetkezik a 25 százalékos bérelvonás, akkor 600 lej lesz a kezdő tanárok fizetése. Ez felháborító. Ezzel együtt jövő szerdán a ballagást mindenképpen megtartjuk.” – mondta az igazgatónő. Miután a megyei szakszervezeti elnök távozott az iskolából – akivel végül semmit nem sikerült tisztázni –, a tanárok úgy döntöttek, hogy a gimnáziumban és a kollégiumban pénteken sem lesz tanítás.
Gozner Gertrud, Máthé Éva, Pap Melinda
Krónika (Kolozsvár)

Trianoni krokodilkönnyek
Olvasom a Reggeli Újságban, hogy a trianoni diktátum 90. évfordulóján több megemlékezés is lesz Nagyváradon. Az EMI-sektől ez már megszokott, akkor haragudnánk meg rájuk, he nem tennének semmit. Az EMNT nemrégen szerveződött meg Bihar megyében, de azóta minden rendezvényével mutatja az utat, amelyen járni kíván, ennek szellemében szervezik meg a június 4-i megemlékezést is.
És akkor olvasom, hogy az RMDSZ is megemlékezik a diktátumról. Nézem, jól látok-e? És ki a beharangozója rendezvényeiknek? Többes számban. Mert ők már csak ilyenek, állandó rendezvényszervezők, példának okáért magyar kultúra napjait, sőt hetét (nem napját!) szervezik. Minden alkalommal megmutatják, hogy mindenhez értenek, sőt, mindenhez többször is értenek. Most például felkérik az egyházakat, hogy a trianoni évfordulón harangozzanak román idő szerint. Javaslom az egyházaknak, hogy az RMDSZ-nek vagy néhány képviselőjének ítéljék oda az ökumenikus egyházszervező nagydíjat, persze csakis román idő szerint...
Aztán rajzversenyt szerveznek a gyerekeknek. Pontosabban a gyerekeket meg tanítóikat is beszervezik politikai játszmáikba. A kettő között azért van különbség.
És felmérést is készíttetnek arról, hogy mit tudnak a nagyváradi magyarok Trianonról, milyen hatásait érzik ma. Meg kell a szívnek szakadni az őszinte érdeklődésüktől…
Felháborító és undorító, hogy azok kezdenek „sírni” Trianon miatt, akiknek soha nem jutott eddig eszébe Trianon, akik soha nem szólaltak meg e napon. Nem vitatjuk el, hogy Trianon minden magyarnak fájhat, hogy lehetnek megtérők, lehetnek magyarok, akik csak most ébrednek rá, hova is tartoznak. De amikor azt látjuk, hogy csakis az anyaországi politikai fordulat, a magyar nemzeti kormányhoz való dörgölőzés, a megfelelés kényszere késztet embereket arra, hogy most nemzeti ügyekkel foglalkozzanak, hogy trianonozni kezdjenek, azt a leghatározottabban el kell ítélnünk. Lehet-e őszinte az olyan kezdeményezés a Trianoni évfordulón, amely mögött olyan emberek állnak, akik eddig nem is tudtak erről a napról, vagy nem is akartak róla tudni? Lehet-e őszinte azok aggódása a nemzeti ügyekért, akik idehozták Nagyváradra Medgyessyt, Horn Gyulát, Gyurcsányt, Demszkyt, Kunczét, Újhelyit, Nyakót és még folytathatnám a sort sokáig. Ez a díszes társaság még ma is, az anyaországi jobboldali, pontosabban nemzeti győzelem után is úgy akadályozza a nemzeti gondolat, a nemzeti összetartozás kialakulását, ahogy tudja. Nem akarták és nem akarják a kettős állampolgárságot, nem szavazták meg a június 4-i Nemzeti Összetartozás napját sem. De legalább következetesek, ma is éppolyan nemzetrontók, mint amilyenek voltak éveken keresztül.
A mi nagyváradi, bihari Gyurcsányaink azonban hamar elkezdték a dörgölőzést, hamar felvették nemzetünkért aggódó álarcukat. Nyilván van még a tarsolyukban hamuba sült pogácsa, amit megosztanának az anyaországi nemzeti politikusokkal és akár velünk is, megmutatva, hogy ők aztán nagyobb magyarok, mint akárki ebben a városban.
És azt is el kell itt ítélnünk, hogy Nagyváradon azok kezdjenek krokodilkönnyeket hullatni Trianon miatt, azok tolakodjanak előtérbe, akik nem is oly régen átvették és a nagyváradi polgárok, tehát a nagyváradi magyarok nevében is megköszönték azt a szobrot, amelyik a tót, mai nevén szlovák nacionalizmus egyik alapítóját ábrázolja. Ez a nacionalizmus vezetett oda, hogy a felvidéki magyar területeken, a trianoni rablódiktátum nyomán országot alapító tótok, mai elnevezéssel szlovákok, fenyegessék, állampolgárságuk elvesztésével félemlítsék meg felvidéki magyar testvéreinket.
Köszönetet rebegni a szlovák nacionalizmus szobra előtt, részt venni a magyarok százezreit nyomorba döntő romániai kormányzásban, nagy üzleteket kötni köztisztviselőként, mindenféle zavaros telekügyletekben részt venni, ezeket már jól megtanulták. Jól tudják képviselni saját cégeiket, üzleteiket is, de vajon ennyi elfoglaltság mellett, mikor szánnak egy kis időt, a magyar érdekek őszinte képviseletére is?!
A Kozacek-szobrot megköszönő hölgy sajtótájékoztatója végén leütötte az aduászt: nem hívtak meg egyetlen magyarországi politikust sem ökumenikus imájukra. Hát mi történt, régi barátaik – Gyurcsány, Kuncze, Demszky, Újhelyi, Nyakó stb. – közül senki nem ér rá?
Az RMDSZ most kénytelen magyarországi politikusok nélkül emlékezni, de emlékezik, mert őszinték, mert gerincesek, mert fontos nekik a nemzeti gondolat. Ugye, hihető?
Nagy József Barna
Nagyvárad
Reggeli Újság (Nagyvárad)

„A szomszédos népekkel együtt kell feldolgozni a trianoni traumát”
Kilencven éve írták alá az első világháborút lezáró magyar békeszerződést
Ma kilencven éve annak, hogy 1920. június 4-én az I. világháború győztes hatalmai aláírták Magyarország képviselőivel a háborút lezáró magyar békeszerződést a versailles-i Nagy Trianon kastélyban. Ez kimondta, hogy az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlott, ezzel a magyar állam elvesztette területének mintegy kétharmadát, iparának 38, nemzeti jövedelmének 67 százalékát, lakosságát 7,6 millióra csökkentették. A szerződés az etnikai helyzetet sem vette figyelembe, így mintegy 3,2 millió magyar, a magyarság egyharmada az új határokon túlra került. A Trianonban aláírt döntés sokkolta a magyar társadalmat, amit azóta sem tudott igazán feldogozni. Ebben a tekintetben pozitív jelzés, hogy a magyar Országgyűlés a napokban a nemzeti összetartozás napjává nyilvánította a trianoni békeszerződés aláírásának napját, június 4-ét. Összeállításunkban arra kerestük a választ, hogyan kellene kilencven év távlatából Trianonhoz viszonyulni, és értelmezni az egykori történéseket.
Hunyadi Attila Gábor történész, a BBTE egyetemi adjunktusa: A trianoni békeszerződés államközi szintű elemzését Ablonczy Balázs (2005), Ádám Magda, Bárdi Nándor (2008), Ormos Mária (1983), Raffay Ernő (1987), Romsics Ignác (2005), Szarka László (2008), Zeidler Miklós (2003) levéltári forrásokon alapuló tanulmányai tartalmazzák. A román történetírásban Lucian Leuştean két könyve (2002, 2003) a legújabb és legalaposabb, tárgyilagos munka e kérdésben. Amit viszont gyakran mellőzünk, elfelejtünk a Trianon-kérdés tárgyalásakor, az a nemzetközi kisebbségvédelem kérdésének vizsgálata, melynek kodifikációját már a versaillesi békerendszerben megtalálhatjuk.
A szerződésekbe foglalt kisebbségvédelmi jogszabályok nemzetközi hatályával és garanciáival Eiler Ferenc Kisebbségvédelem és revízió (2007), valamint a Salat Levente által szerkesztett tanulmánykötet (2008) foglalkozik. Románia nevében Constantin Coandă tábornok írta alá Párizsban, 1919. december 9-én az Ausztriával kötött békeszerződést kiegészítő Kisebbségvédelmi szerződést. A szerződés első részének, a romániai állampolgárok születési, nemzetiségi, nyelvi, faji és vallási különbségre való tekintet nélküli egyenjogúságát előíró 7 paragrafusát (2-8.§.) alaptörvényként ismerte el a román fél. A kisebbségvédelmi szerződés első fejezetének további paragrafusai (9-12.§) egyéb jogokat biztosítottak az „etnikai, vallási, nyelvi kisebbségekhez tartozó román alattvalóknak (értsd állampolgároknak)” – nyelvhasználat, vallásgyakorlás, saját és költségvetési forrásból fenntartható intézmények, iskolák alapításának jogát – a 12 §. pedig az említett jogszabályokat nemzetközi érdekeltségű kötelezettségekké nyilvánította és a Népszövetség garanciája alá helyezte. A kötelezettség megszabások viszont nem voltak elég kategorikusak és végrehajtásukat nem kötötték határidőhöz, amit a kormányok ki is használtak: a jogszabályok gyakorlatba ültetését elhalasztották vagy egyenesen elszabotálták, a Népszövetség garanciaeljárása pedig erélytelennek bizonyult végig a két világháború közötti időszakban.
Miközben tehát, amint arra az említett történészek rámutattak az államközi viszonyokat mint az I. világháború előtt, mind a két világháború közötti időszakban az erőpolitika határozta meg, Magyarország pedig 1918 előtt nem rendelkezett nemzeti önállósággal a külügy, hadügy és pénzügy terén, 1918–1920 után pedig elszigetelődött az utódállamok („Kisantant”) gyűrűjében, a kisebbségi közösségeknek Erdélyben, Felvidéken meg kellett tanulniuk állami támogatás nélkül, önszerveződő módon működni, továbbélni az utódállamok kedvezőtlenebb feltételei közepette.
2010-ben, 90 évvel a szerződés aláíratása után, számomra történészként ez az üzenete a „Trianon” utáni időszak magyar kisebbségtörténetének: az önsegélyezés és önszerveződés olyan alapértékek, amelyek bármely kisebbségi közösséget képesek voltak összetartani és megtartani. A történetírásnak pedig az államközi viszonyok és egyetemes-globális elemzési szinteken túl a társadalmi-állami-közösségi szinten is vizsgálnia kell a kormányok/államok kisebbségpolitikáját, anyaországok nemzetpolitikáit, ezek kölcsönhatásait és ideológiai mozgatórugóit, és nem utolsósorban – mint pl. a Kisebbségi magyar közösségek a 20. században című könyv is – a nemzeti közösség intézményeinek, családjainak, csoportjainak politikai, jogi, gazdasági, kulturális, szociális aspektusait, minőségét, életét.
Nagy Mihály Zoltán történész, a Román Országos Levéltár aligazgatója: A történészek akár kitűntetve is érezhetik magukat, hogy június 4. körül a média rájuk szegezi a tekintetet, interjúkat készítenek velük, vagy éppenséggel eleget kell tenniük a több oldaláról érkező megkeresésnek. Erdélyben aligha találunk olyan civil szervezetet, pártot, amely ne készülne valamilyen rendezvénnyel, ahol a történészek újra kitüntetett szerepet kapnak. De vajon mivel magyarázható a történészekbe vetett magas fokú bizalom, vajon mitől olyan hitelesek az erdélyi magyar ember szemében? Tőluk „az igazat, a szín tiszta igazat” hallhatják, netalán csak ők azok, akik felfedhetik a titkokat, megnevezhetik a bűnösöket, szenvedőkre és elnyomókra osztva népeket, nemzeteket? Közben szembesülni kell azzal a ténnyel, hogy a levéltárak kutató termei néha konganak az ürességtől, és azt is el kell ismernünk, hogy az elmúlt húsz évben kevés olyan tanulmány született, amely az erdélyi imperiumváltást dolgozta volna fel. Vagyis a feladat adott: fel kell dolgozni a levéltárakban meglévő iratokat, mert ma már hamis az az állítás, hogy zárva vannak előttünk a levéltárak. A szónoklás közepette mi, történészek ne felejtsük el, hogy a kutatótermekben van a helyünk, mert ez a mi hivatásunk.
Mihai Alexandrescu történész, a BBTE Történelem és Filozófia Kar, Jelenkortörténeti Tanszék tanársegéde: Trianon egy olyan időszakban érkezett, amikor Kelet-Közép Európa két nagyhatalom között széttagolódott és fokozatosan újraértelmeződött. A jelenség legfőbb problémája a kontextus volt, amelyben és ahogyan jelentkezett. 1919 és 1920 között a nagyhatalmak erőviszonyai átalakultak, így elkerülhetetlenné vált, hogy a békekonferencia elosztó feltételei az egyik fél számára elégedetlenségként és sebként jelentkezzen. Úgy gondolom, hogy ma azonban nem a múlt felől kell jelenünket értelmeznünk és egy kilencven éves eseményt frusztrációként megéljünk, hanem sokkal inkább jelenünkből kell szemlélnünk múltunkat. Csak az elmúlt húsz évben a térség többet közeledett egymáshoz, mint kilencven év alatt bármikor. Gondoljunk csak a NATO és az Európai Uniós tagságunkra. Közép-Európának van annyi közös erőforrása és kulturális öröksége, hogy esetleg múltját a ma lehetőségeiben lássa más szemmel, frusztrációk és szindrómák nélkül.
Neményi Ágnes szociológus, a BBTE szociológiai tanszékének docense: Sok idő telt el azóta, de az akkori politikai események hatásai mind a mai napig érezhetők. Véleményem szerint mi, magyarok még mindig nem vagyunk egyenlő polgárai a román társadalomnak, továbbra is másodrangúnak érezzük magunkat, ami nyilván a következő nemzedékekre is kihat valamilyen módon. A kérdés tehát, sajnos, nem oldódott meg, viszont új helyzet állt elő, hiszen az európai integráció más irányba mozdította el azt. A korábbiaktól eltérően Európában már nem annyira az etnikai hovatartozás számít: rengeteg uniós programra van lehetőség, amelyek megvalósítását/megvalósulását nem akadályozhatja meg a román hatalom. Természetesen nem szabad elfeledkezni arról, hogy mi történt kilencven évvel ezelőtt: az eseményről meg kell emlékezni, fel kell említeni az akkor történteket, ebben pedig a médiának hatalmas szerepe van. Ugyanakkor a véleményformáló személyeknek minél gyakrabban kell elmondaniuk álláspontjaikat a nagyközönség előtt, hogy ezáltal pozitív elmozdulás valósuljon meg. Azok a struktúrák, amelyek az elmúlt években képződtek és újraképződnek, valójában nem tűntek el teljesen, ezért nem lehet könnyen elsiklani a kérdés fölött.
Adorjáni Dezső Zoltán evangélikus–lutheránus püspök: A trianoni békeszerződés egy olyan történelmi esemény, amelynek szomorú következményei tagadhatatlan tények. A tragikus utóhatásokat viszont pozitív módon kell feldolgozni, és felmérni azt, hogy napjainkban milyen körülmények között, és hogyan erősíthető a nemzeti szolidaritás érzése. Mindenképpen helytálló ezekkel a kérdésekkel szembenézni, és egyértelműen pozitív jelzésnek minősíthető, hogy a magyar Országgyűlés a nemzeti összetartozás napjává nyilvánította június 4-ét, a békeszerződés aláírásának napját. Továbbá, a kettős állampolgárság egyéni megszerzését lehetővé tevő törvény nem csak egy szimbolikus gesztus, hiszen politikai, gazdasági és egyéb következményei is vannak.
Különösen fontos, hogy traumánkat azokkal a szomszédos népekkel együtt dolgozzuk fel, akikkel közös történelmünk folyamán a legnagyobb érdekkonfliktusaink voltak. Buta és primitív hisztéria a szlovákiai ellenreakció, hiszen náluk is vannak kettős állampolgársággal rendelkező polgárok. Ilyen értelemben Románia reakciója egészen pozitívnak tekinthető. Előrelépni csak úgy lehet, ha erről a témáról nyíltan, őszintén beszélgethetünk ezekkel a közösségekkel. Ha a nemzeti összetartozás nem valósulhatott meg a dicsőséges monarchia idején, talán pontosan a történelem fintora révén valósulhat meg napjainkban. Mindemellett, a gyakorlatban is alkalmazni kellene a határok feletti, kulturális és nyelvi újraegyesítés gondolatát. Ami a legfontosabb: az anyaországbeli és a határon túli magyarokat képviselő felelős politikusoknak a történelmi tanulságok függvényében kellene kormányozniuk és döntéseket hozniuk.
Az Európai Unió nem fogja visszaállítani a történelmi Magyarországot – de a közös európai hazában gyógyírt lehet találni a nemzeti identitás megőrzésének kérdésére. Nem mindegy az sem, hogy az ember a történelmet hívő emberként dolgozza-e fel, vagy sem. Hiszem azt, hogy Istennek meghatározott célja van minden népcsoporttal és nemzettel. Az elmúlt évtizedekben az elszakadt részeken a mesterségesen fejlesztett felejtés, az amnézia gyakorlata volt jellemző. Fontos, hogy minden generáció élje meg a saját Trianonját, azaz gyermekeinket tanítsuk meg arra, hogy miről szól történelmünk.
Papp Annamária, Zay Éva, Ferencz Zsolt, T. Szabó Csaba
Szabadság (Kolozsvár)

Trianon-konferencia
– A trianoni békeszerződés mellett a közép-európai egységtörekvésekről és a nacionalizmusról is beszéltek az előadók szerdán a magyar, francia, osztrák, román és szlovák történészek részvételével tartott budapesti konferencia első napján.
Az 1920 utáni Kárpát-medencei államkoncepciókról szóló rendezvényen Francois Laquieze, a budapesti francia nagykövetség tanácsosa kifejtette: tudja, hogy a trianoni békeszerződés 90 év elteltével is fájdalmas a magyarok számára. Hozzátette, minél szélesebb körben kell megvitatni minden történelmi eseményt, így az igazságtalannak ítélteket is, mert ez segíthet a konfliktusok feloldásában.
Ormos Mária történész az első világháborút követő integrációs törekvésekről és elhalásukról beszélt, felidézve, hogy ekkor jelent meg újra a közgondolkodásban az egységes Közép- Európa. A térségben élő nemzetek céljai azonban összeegyeztethetetlennek bizonyultak, a nagyhatalmak – Németország és Oroszország – befolyását erősíteni szándékozó elképzelések pedig ellenállást váltottak ki.
Emlékeztetett, hogy 1918-ban Berlin az Ausztriával és Magyarországgal kötendő vámszövetséget, valamint közös hadsereg felállítását fontolgatta. Németország azonban elveszítette a háborút, "és miután a két nagy rivális elvérzett, Közép-Európa senki földje lett, kiürült" – folytatta.
A történész arra is kitért, hogy – miközben az átalakulásnak nagy vesztesei is voltak – több kis nemzet lehetőséget kapott az államszervezésre. Az etnikai ellentétek azonban nem szűntek meg.
A békeszerződés után Magyarország szinte minden szomszédjával szembekerült, s a politikai élet összes szereplője a trianoni békeszerződés revíziójára törekedett – fejtette ki Ormos Mária, hangsúlyozva, hogy a baloldali és liberális politikusok az etnikai alapú, míg a kormány az optimális – vagyis az elérhető legszélesebb – revíziót szorgalmazta, a szélsőjobb pedig a "mindent vissza" követelésével élt.
Az eltérő elképzelések és a gazdasági válság hatására azonban az egységtörekvések elhaltak. A végső csapást az adta meg, hogy Németország új vezetője, Adolf Hitler csupán nyersanyag- és élelmiszerszállítóként tekintett Közép-Európára, valamint "fel-vonulási területet" látott a régióban. A föderatív tervek így csak az újabb világháborút követően kerültek ismét elő – mutatott rá Ormos Mária.
Horst Haselsteiner, az MTA tiszteletbeli tagja, a Bécsi Egyetem oktatója előadásában azt mondta: az első világháborút lezáró békeszerződések megkötésekor gyakran nem a józanság, a méltányosság, hanem a revansvágy, a "jaj a legyőzöttöknek" szemlélet érvényesült. Azonban, mint mondta, a francia, a brit, az olasz és a legtöbb közép- európai nemzet más megoldást nem fogadott volna el. Ezért a történész a trianoni békeszerződést a győztesek elkerülhetetlen tévedésének nevezte.
Dusan Kovac, a Szlovák Tudományos Akadémia tagja kifejtette, hogy a soknemzetiségű Magyar Királyság nemzetállammá alakításának XIX. századi terve konfliktust okozott a többségi nemzet és a kisebbségek között. Mint mondta, ez hozzájárult ahhoz, hogy a szlovákok a magyarok helyett egyre inkább a csehekkel kerestek együttműködést.
A Koncepciók államról és nemzetről a Kárpát-medencében Trianon óta című kétnapos konferenciát a Budapesti Francia Intézet és a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) szervezte, a Budapesti Szlovák Intézet részvételével.
MTI

Ballagás a Sapientián
A Hallgatói Önkormányzat szervezésében ma és holnap zajlik a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem marosvásárhelyi végzős hallgatóinak ballagása. Ma a Kultúrpalota nagytermében 15 órakor kezdődik a diplomaátadó ünnepség és a búcsúdélután, majd szombaton reggel 9 órakor a koronkai főépület előtt kerül sor a ballagási ünnepségre. Idén hét szak 165 hallgatója fejezi be tanulmányait.
Népújság (Marosvásárhely)

Meghiúsított 40 órás imakísérlet
Ádám Valerián, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem volt hallgatója 40 órán át folyamatosan szeretett volna imádkozni az orvosi egyetemet ért sérelmek miatt. Szándéka szerint, Jézus Krisztus pusztában eltöltött 40 napos böjtjére emlékezve, június 3-án és 4-én az orvosi egyetem előtt, a központban levő Virágóránál, a Keresztelő Szent János-plébánián, a Deus Providebit kápolnájában imádkozott volna.
A szervező arra számított, hogy békés kezdeményezéséhez többen csatlakoznak majd, azonban a helyhatóságok meghiúsították kísérletét, ugyanis a szerkesztőségünkbe juttatott jegyzőkönyv szerint az engedélyeztető bizottság közölte Ádám Valeriánnal, hogy ebben az időben, ugyanazokon a helyszíneken korábban mások kértek engedélyt tüntetésre, így az 1991-ben kibocsátott 60-as törvény 2. fejezete 8. cikkelye értelmében a bizottság elutasította a kérvényt. S tette mindezt annak ellenére, hogy Románia Alkotmánya garantálja a szabad vallásgyakorlást, igaz, azt tanácsolták, hogy az imával vonuljanak be a templomba.
v.gy.
Népújság (Marosvásárhely)

A megmaradás szimbóluma
A gyimesfelsőloki Árpád-házi Szent Erzsébet Líceum a magyarság és az értékek megmaradásának szimbóluma – mondta Semjén Zsolt magyarminiszterelnök-helyettes szerdán Budapesten az intézményről szóló könyv bemutatóján. A kereszténydemokrata politikus Balog László A gyimesfelsőloki Árpád-házi Szent Erzsébet Líceum születése – Berszán Lajos életműve címet viselő könyvéből a legmegragadóbb gondolatnak azt tartotta, hogy "nincs lehetetlen, csak tehetetlen". Felidézte, hogy az intézményt létrehozó Berszán Lajos atya a Ceausescu-éra ellenséges közegében vállalkozott a szinte lehetetlennek tűnő feladatra. A könyvhöz, amely az intézmény bemutatása mellett interjút közöl Berszán Lajossal, képmelléklet és DVD is tartozik.
Népújság (Marosvásárhely)

Markó: Megmarad a kormány
Tagadhatatlan, hogy sok elégedetlenség felgyülemlett a pártokban, látszik ez a partnereinknél is, de ennek ellenére nem hiszem, hogy a bizalmatlansági indítvány sikeres lesz. Szerintem megmarad ez a kormány – jelentette ki tegnap Bukarestben Markó Béla szövetségi elnök.
Amikor arról kérdeztük a miniszterelnök-helyettest, hogy az ellenzéki indítvány szavazásakor az RMDSZ milyen álláspontot fog majd képviselni, a politikus elmondta, bár ebben a pillanatban egyáltalán nem boldog, hogy a szövetség ebben a kormányban van, ahogyan amiatt sem, hogy rákényszerültek a megszorító intézkedésekre, úgy látja, ha most hátat fordítanának a kormánynak, az egész társadalomnak rosszabb lenne.
Markó fontosnak tartotta megemlíteni, hogy hosszú viták után elérték azt, hogy a megszorító intézkedések határidősek legyenek, a megvonások december 31-ével lezárulnak. „Eközben természetesen az egész jövő évi költségvetést újra kell gondolni, az egész román közigazgatást át kell alakítani, és mi ezt nagyon határozottan akarjuk is” – szögezte le az RMDSZ elnöke.
Mint ismeretes, a kormány hétfőn vállal felelősséget a bér- és nyugdíjcsökkentéseket jogerőre emelő törvények ügyében. Az ellenzék bejelentése szerint kedden két bizalmatlansági indítványt nyújtanak be.
Megalázó lenne kivonulni
Arra a felvetésre, hogy az ellenzék bizalmatlansági indítványának megszavazásakor nem vonulnak-e ki az ülésteremből azt biztosítandó, hogy a kormánypárti honatyák „nem szavaznak félre”, Markó elmondta, szerinte megalázó lenne ilyen cselekedethez folyamodni. „A szavazás titkos, de abból indulunk ki, hogy kölcsönösen meg kell bíznunk egymásban. Az RMDSZ részéről garantálni tudom, hogy tartjuk adott szavunkat” – fejtette ki az Agerpres hírügynökségnek Markó.
Sajátjaitól fél a PD-L
A szövetségi elnöknek szegzett kérdés előzménye, hogy Roberta Anastase, a képviselőház demokrata-liberális elnöke azt javasolta párttársainak, hogy „ne vegyenek részt ebben a bohózatban. Számításba jöhető „taktikai lépésként” felvetette annak a lehetőségét is, hogy a PD-L-s honatyák tartózkodjanak a bizalmatlansági indítványról való szavazáskor.
Radu Berceanu szállításügyi miniszter elutasította Anastase ötletét, szerinte a tartózkodás a felelősség elhárítását jelenti, ami nem korrekt a szavazókkal szemben. A szóváltás hátterében az húzódik meg, hogy egyre több PD-L-s honatya foglal nyíltan állást a kormány által tervezett bér- és nyugdíjcsökkentések ellen.
Szerdán Iulian Bădescu szenátor épp emiatt hagyta ott a kormánypártot a szociáldemokraták javára. Ugyanakkor megelőlegezte, több – immár volt – párttársa hozzá hasonlóan ellenzi a megszorító intézkedéseket, és megszavazza a bizalmatlansági indítványokat.
Fleischer Hilda
Új Magyar Szó (Bukarest)

„Ne féljetek, nem megyünk haza!” – Hová jutottunk Trianon óta?
A magyar megosztottság és egymásra találás 90 esztendeje
A trianoni diktátum legfontosabb következménye, hogy a történelmi Magyarország megszűnte, az ország kétharmadának elcsatolása következtében létrejönnek azok a kényszerközösségek, melyekre ma azt mondjuk, „külhoni magyarok” – fogalmaz Bárdi Nándor történész. Az ő segítségével próbáltuk áttekinteni a békediktátum óta eltelt időszakot mind a határon túli magyarság, mind az anyaország szemszögéből.
Trianon értelmezése, szemlélete már a létrejöttének pillanatától eltér határon túli és magyarországi nézőpontból: Brassóból vizsgálva ezt a helyzetet más a történtek értelmezése, mintha Budapestről állapítjuk meg, mi történt – szögezi le Bárdi Nándor, az MTA Kisebbségkutató Intézet munkatársa.
Kisebbségben Magyarországról nézve Trianon alapvetően az ország területi vesztesége, míg kisebbségi szempontból a közösség létrejötte kapcsolódik ehhez az eseményhez – folytatja a kutató, aki Kolozsváron is rendszeresen tanít. – Ezek ugyanis egy politikai döntés, nem pedig valamilyen társadalomtörténeti folyamat során létrejött közösségek. E kényszerközösségek mint sorsközösségek 90 év alatt vállalt, regionális közösségekké váltak, s ez a magyar nemzetfelfogást is meghatározza.
A külhoni magyar látószög némiképp eltér a hazaitól. A kisebbségi magyar közösségeket az anyanyelv és a kultúra szervezi, így sokkal „nemzetesítettebb” közösségek, a nemzeti kultúrának fontosabb szerepe van, mint Magyarországon.
Míg a magyarországi népesség jelentős részének az ország a haza, s az állampolgársághoz köti ezt a fogalmat (bár folyamatosan nő azok száma, akik a határon túli magyarokat is a nemzet részének tartják), s a haza és az ország fogalma az anyaországban összekapcsolódik, a határon túliak a szülőföldből, a „kis tájból” indulnak ki, ehhez kötődik a magyar kultúra. Ez a virtuálishaza-felfogás a magyar médiatér használatán keresztül lesz valóságossá, integrálódik Magyarországhoz. Külön kérdés az, hogy a külhoni magyar világok termelte kultúra, ismeretek mennyire épülnek be ebbe a közös médiatérbe.
Bárdi rámutat: a 2004. decemberi népszavazás azért volt nagy hatással a külhoni magyar közvéleményre, mert az a hazafelfogásból elvárt emancipáció, hogy ők a létező magyar kultúra részesei, és az anyaországban sem idegenek, elutasításra talált. Legalábbis így élhették meg a szomszédországi magyarok.
Az adófizető és az áldozat konfliktusa
Az egyenlőtlen helyzetből adódnak a magyar–magyar konfliktusok. Vannak, akik magyar állampolgársággal bírnak, Magyarországon élnek, magyar kulturális állami intézményrendszert használhatnak, s van egy 2 millió 400 ezres csoport, melynek tagjai kisebbségi léthelyzetben maguknak teremtik meg ezt az intézményrendszert, s nem rendelkeznek azzal a kulturális esélyegyenlőséggel, mint a magyarországiak.
Előáll az adófizető és az áldozat konfliktusa: Magyarországról jön a támogatás, a hazai intézmények próbálnak élni a kompetenciával, hogy ők döntenek ezekről a helyzetekről. Vita alakul ki, hogy az adott közösség nem tudja-e jobban eldönteni a támogatás sorsát.
Ki a „magyarabb magyar”?
Némi kompenzálás is előfordul: amikor a határon túliak próbálják nemzetesítettségben, hitelességben, kulturális örökséghez való viszonyukban felülmúlni a magyarországiakat. Ennek egyik jellemző kifejezése a „tápos” – azaz művi, mesterkélt, nyámnyila – kritikus megnevezés, ahogy Kárpátalján vagy Erdélyben nevezik az anyaországi magyarokat.
A Balázs Ferenc Intézet korábbi kutatásai szerint, hogy miképpen látják a határon túliak az anyaországi magyarokat, két fontos sztereotípia alakult ki. Az egyik, hogy a magyarországiak „gőgösek, ridegek, számítóak”. A másik egyfajta mintakövetést jelez, eszerint a hazaiak civilizáltak, kulturáltak. A felvidékiek a legelfogadóbbak, a kárpátaljaiak a legelutasítóbbak Magyarországgal kapcsolatban, míg az erdélyieknél és a vajdaságiaknál fele-fele arányban oszlik meg a fent megadott két nagyobb megítéléstípus.
A revíziós politika
Korszakonként markánsan különböző az érem másik oldala, hogy miképpen reagál a megcsonkított, a magyar államiságot jogfolytonosságában továbbvivő ország a békediktátumra és következményeire – derül ki a kutató válaszaiból.
A két világháború között egyértelmű volt a revíziós jövőkép: ez egyrészt külpolitikai stratégia volt, másrészt az egész Horthy-korszak legfontosabb legitimációs ideológiája. Eszerint mindent, a társadalmi programokat, a belső ellentéteket, az ország gazdaságpolitikáját a revízió érdekeinek kellett alárendelni. A revízió célját végig nem tisztázták: lebegtették, hogy a történelmi Magyarország visszaállítása vagy az etnikai határok szerinti új határvonalak meghúzása a cél. A legfontosabb kérdés az volt, amit Jancsó Benedek fogalmazott meg: ha el is vesztette a magyarság területi integritását, kulturális integritását meg kell tartania annak érdekében, hogy egy későbbi békeszerződés során érvelni lehessen a magyar demográfiai, gazdasági pozíciókkal. A korabeli magyar külpolitika egyik alapelve pedig az volt, hogy a szomszédsági kapcsolatok csak akkor rendezhetők, ha a kisebbségi kérdésben is van előrelépés.
Más helyzetet teremtett az 1938–1944-es időszak, a visszacsatolások korszaka. Maradtak magyar kisebbségek a vissza nem tért területeken, s Magyarországra is nagy számban kerültek más nációbeli népcsoportok. Szlovákia vonatkozásában a reciprocitás elve működött: a magyar kisebbségeknek adott intézményi jogokért cserébe a szlovákiai magyarok is hasonló elbírálásban részesültek.
Ez Romániával kapcsolatban nem igazán működött, ott sokkal inkább túszhelyzet alakult ki a két közösség között. Észak-Erdélybe egymillió román került vissza, Dél-Erdélyben pedig ott maradt mintegy 100-150 ezer magyar. A visszacsatolt területeken mindenütt a magyarországi közigazgatást vezették be, de Észak-Erdélyben továbbra is fenntartották a kisebbségi korszakban létrehozott regionális és a nemzeti alapon szervezett intézményeket – ilyen volt az EME, az EMKE, az EGE vagy a szövetkezeti központok. Az erdélyi elit egyfajta mintaterületnek tartotta a régiót.
Létrehozták az Erdélyi Pártot, próbálták nem beengedni a magyar pártokat, s az észak-erdélyi románsággal szemben igyekeztek egységes tömbként megjelenni. A nemzetiségi kérdés megoldása tekintetében alapvetően nem nemzetiségi autonómiában gondolkodtak, mint 1940 előtt, hanem az 1868-as nemzetiségi törvény továbbfejlesztésében, tehát a nyelvi jogokban és az egyházi autonómiában, például magyarok vezette, román nyelvű helyi közigazgatásban és oktatásban. Ezzel együtt Dél-Erdély megszerzéséről sem mondtak le. A háború utáni rendezéssel kapcsolatban pedig mind román, mind magyar részről készültek lakosságcseretervek. Ez akkoriban a kérdés egyik rendezési módjának tűnt.
Eszköztelenül A következő, 1944–1948 közötti időszakban a magyar kormányzat eszköztelen volt ezekben a kérdésekben. Még csak kisebbségvédelmi garanciákat sem tudott elérni a béketárgyalásokon. Az, hogy nem telepítettek ki nagyobb magyar tömböket a felvidékieken kívül, többek között annak köszönhető, hogy Magyarországon ez komoly belpolitikai gondokat jelenthetett volna. Másrészt Romániában a szovjetek egyik legfontosabb ütőkártyája volt, hogy lebegtették Észak-Erdély hovatartozását. Így sikerült elérniük, hogy 1945-ben Petru Groza vezetésével baloldali kormányt nevezzenek ki, amely 1948-ra fölszalámizta a polgári erőket. Egy ideig még küldözgetett az anyaország pénzt a kolozsvári egyetem fenntartására, a kisgazdapárt is próbálta a szövetkezeti mozgalmat segíteni Erdélyben. Ezek azonban már nem tudták befolyásolni a folyamatokat.
Az internacionalista zsákutca
Az ötvenes évektől a hatvanas évek közepéig tartott az automatizmus kora. A magyar kormányzat úgy gondolkodott, hogy egy adott ország belügye a nemzetiségi kérdés. Arra számítottak, hogy a szocializmus automatikusan meg fogja oldani ezeket a problémákat az osztályharc lezárultával. Csakhogy leereszkedett a vasfüggöny nemcsak nyugatra, de a környező szocialista országok felé is. A nyilvánosságra nem kerülő pártvezetői tárgyalásokon állandóan napirenden volt a kérdés, elsősorban Románia esetében. A kommunista párt vezetésében ebben az időszakban egyébként felülreprezentáltak, Rákosit is beleértve, a határon túlról származó politikusok.
A hatvanas évek közepétől kezdődő, Kádár által fémjelzett korszakban a keleti blokkban jellemző, hogy elfogy a szocialista országok legitimációs tartaléka Sztálin halála és a XX. kongresszus után. Szinte minden országban megjelenik a nemzeti érdek, a nemzeti függetlenség fokozott hangoztatása mint politikai legitimációs ideológia. Ezalól két ország kivétel. Egyrészt az NDK, ahol a függetlenség kérdéséhez az NSZK árnyékában elég nehéz lett volna hozzányúlni, másrészt Magyarország, ahol 1963-ig ültek az ’56-osok, illetve Kádár rendszerének ideológiája más típusú nemzeti érdeket hordozott magában. Kádáréknak egyfajta plebejus nemzetfogalma volt: a nemzeti érdekek helyett az életszínvonal biztosítására került a hangsúly.
Románia a Varsói Szerződés esetében ellenállt a tömbben való politizálásnak, a KGST vonatkozásában pedig annak a nemzetközi munkamegosztásnak, amely mezőgazdasági és nyersanyagtermelő szerepben konzerválhatná. Ebből adódott, hogy amikor a Szovjetunió és Románia kapcsolataiban fölmerült a hatvanas évek második felétől Besszarábia kérdése, Magyarországon bátrabban fogalmaztak a határon túli magyarok ügyében. S ezek a problémák 1968 után Csehszlovákiában, a hetvenes évek első felétől Romániában egyre súlyosabbakká váltak. Magyarországon pedig a párt és az elitcsoportok alkurendszerében nyomásgyakorló csoportosulások alakultak ki, így például aktivizálódott az Írószövetség, a népi írók sora.
A határon túli magyarok kérdésével 1966–1968-tól rendszeresen foglalkozott az MSZMP KB agitációs és propagandabizottsága. Különböző jelentések készültek a szomszédos szocialista országokkal működő kulturális kapcsolatokról, az ott élő magyarok helyzetéről, intézményi viszonyairól. 1976-ban MSZMP politikai bizottsági határozat születik, amely a lenini nemzetiségpolitikai normák szerint értékeli az egyes országok magyarságpolitikáját. Úgy ítélik meg, hogy Kárpátalján a legjobb a helyzet, ezenkívül Jugoszláviában jó a helyzet. (Itt fogadták el egyedül a Magyarországról kezdeményezett „kettős kötődés” és a nemzetiségek „híd” szerepére vonatkozó retorikát.) Csehszlovákiát az oktatási kérdések és a történeti viták miatt problematikusnak tartották. Romániában pedig kifejezetten úgy értékelték, hogy ott eltérnek a marxista–leninista nemzetiségpolitika normáitól.
A kulturális nemzetfogalom
Különböző próbálkozások történtek a romániai kapcsolatok rendezésére, de 1977-ben a nagyváradi találkozó nyomán kiderült, hogy ez a magas szintű találkozókra építő politika sem működik. Nyílt konfliktussá vált a Románia és Magyarország közti viszony, mikor a nyolcvanas évek elején nyilvánvalóvá vált a romániai gazdasági válság. A társadalmi homogenizációra épülő romániai politika külső-belső ellenségként konstruálta a magyarságot és Magyarországot. Magyarország óhatatlanul belekerült ebbe a konfliktusba, hiszen a nyolcvanas évek közepén tömegessé vált a romániai magyarok áttelepülése és a tiltott határátlépés. A 80-as években Szűrös Mátyás, Tabajdi Csaba, Szokai Imre, Őszi István vezetésével megjelent egy olyan, az MSZMP KB külügyi apparátusában dolgozó csoport – Moszkvából visszatért diplomaták –, akik a magyar kisebbségi kérdés nemzetközi felvetése irányába, a kulturális nemzetfogalom felé mozdultak el. A határon túli magyarokkal való kapcsolattartást pedig a magyar külpolitika egyik legfontosabb feladatának tartották.
A dologban közrejátszott, hogy míg a népi írók, akik szintén kiemelt fontosságúnak látták e kérdést, kulturális, demográfiai problémának látták a határon túli magyarok ügyét, addig a harmadik, a határon túliakkal foglalkozó csoport, a demokratikus ellenzék elsősorban emberi jogi kérdésként kezelte, s egyik legfontosabb témájává vált a magyarországi szegénység mellett a határon túliak ügye.
Magyarságpolitika A Kádár-rendszer bukásával, 1988–1989-ben bekövetkezett a magyarságpolitika intézményesülésének időszaka. A Németh-kormány alatt létrejött a Nemzetiségi Kollégium, majd az Antall-kormányzat időszakában megalakult a Határon Túli Magyarok Hivatala. Ez a hivatal különböző felügyeleti szervek mellett 2006-ig működött, amikor létrehozták a Miniszterelnöki Hivatalon belül a kisebbségi és nemzetpolitikai szakállamtitkárságot.
Az 1990 utáni időszakban az alapvető jövőkép a társnemzeti státus megszerzése volt a határon túli magyarok számára. Erről viszont a 90-es évek közepére kiderült, hogy nem működik, sem az európai nyomásgyakorlás, sem a szomszédos országokkal való megegyezés nem hozza létre a különböző szintű magyar nemzeti autonómiaintézményeket. Egy másik kísérlet volt a kisebbségi magyar pártok részvétele az adott országok kormányzati politikájában a kilencvenes évek közepétől. Ez nagyon sok eredménnyel járt, de sehol sem jutott el külön kisebbségi törvény létrehozásáig. Ellenben a volt Jugoszlávia utódállamaiban felülről létrehozták a kisebbségi magyar nemzeti tanácsokat.
Mikor 1996 környékén kiderült, hogy Magyarországnak egyfajta geopolitikai előnye van a térségben, és valamiféle megoldást kell találni a schengeni határ-ellenőrzési rendszer bevezetése utáni kapcsolattartási problémákra, akkor jelenik meg a státustörvény elképzelése. Ez a koncepció azt célozta meg, hogy a határon túli magyarok jogilag és egyénileg is megragadhatóvá váljanak. A státustörvénnyel járó kedvezményeket úgy képzelték el, mint egy olyan katasztert, amely révén pontosan lehet tudni a kedvezményezettek körét, a kedvezményeket pedig tovább lehet fejleszteni.
Ennek a kedvezménytörvénynek a zsákutcájaként jelent meg, a működésképtelenségét jelezve, a kettős állampolgárság igénye – összegzi a jelenleg kialakult helyzetet Bárdi.
Ürügy a kisebbségek problémáinak felvetése
A 90-es évek elejétől kezdve a határon túli magyarok kérdése bizonyos értelemben virtualizálódott, mintegy ürügyként jelenik meg – jelzi kérdéseinkre a kutató. Már az MDF szétszakadásakor a kirobbanó Csurka–Antall-konfliktus látszólagos ürügye az ukrán–magyar alapszerződés volt. Gyurcsány Ferenc számára a népszavazás lehetőség volt arra, hogy megmutassa, Orbán Viktor legyőzhető. 1996-ban Orbán a jobboldal egységét, az MDF, a kisgazdapárt és a Fidesz koherenciáját az alapszerződés vitájában tudta megteremteni, amikor történeti távlatba emelte, hogy vajon az alapszerződés megoldja-e a kisebbségek problémáit és Trianon kérdését.
A magyar politikában, s ez akár a jelenlegi, a határon túliak állampolgárságának elnyerését könnyítő és kiterjesztő jogszabályra is vonatkozik, általában valamilyen más politikai folyamatnak van alárendelve, valamilyen pártpolitikai érdekharc áll a magyar kisebbségek adott ügyének, problémájának a felvetése mögött – summázza a kérdés aktuálpolitikai jelentéseit Bárdi Nándor.
Udvardy Zoltán
MNO.hu

Trianon megemlékezés Kolozsváron
Több erdélyi településen emlékeztek meg tegnap a trianoni békeszerződés aláírásának 90. évfordulójáról.
Kolozsváron a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) szervezett istentisztelettel egybekötött koszorúzást a Kismező utcai temető első világháborús emlékműnél. Délután fél hatkor Kolozsváron és Erdély-szerte egyszerre kondultak meg a református templomok harangjai. Az istentiszteletet celebráló Szőllősi János, a Kolozsvár-Hídelvi református egyházközség lelkipásztora elmondta: Isten előtt nem országok és országhatárok, hanem népek és közösségek léteznek. Úgy véli, hogy az evangélium útját követő fiatalokban élhet tovább a szétszabdalt Magyarország. 90 év alatt megfogyatkoztunk, a fiatal generációnak fel kell vállalnia és tovább kell vinnie a magyarság értékeit – jelentette ki. Szabadság (Kolozsvár)
Szabadság (Kolozsvár)

Megemlékezés Marosvásárhelyen
Mintegy félszáz fiatal vett részt tegnap délután a marosvásárhelyi református temetőben a két világháború áldozatainak emlékművénél a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom és az Erdélyi Magyar Ifjak marosvásárhelyi szervezete által a trianoni békediktátum 90. évfordulója alkalmából rendezett megemlékezésen.
Fontos a múlt alapján építkezni, a jelenben kell tenni a jövő ügyéért. A megemlékezés időutazás, ilyenkor emlékszik a múlt dolgaira – mondotta az egybegyűlteknek Szigeti Szenner Szilárd. Gondolatait Osváth Attila, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom tagja egészítette ki, hangsúlyozva, nem szabad elfeledkeznünk arról, hogy 90 évvel ezelőtt történt velünk egy rettenetes tragédia: elszakadt magyartól a magyar, mert hazánkat hétfelé tépték! Beszélnünk kell róla, meg kell emlékeznünk róla. Tisztázott múlt nélkül nem építhetünk stabil jövőt, mert megfosztjuk magunkat azoktól a tapasztalatoktól, következtetésektől, amelyek segítenek bennünket a meghozandó fontos döntésekben. Meg kell emlékeznünk Trianonról azért is, mert a közös megemlékezések közös dolgainkról az együvé tartozás érzését és a nemzeti öntudatot erősítik. Trianon szétszakította a nemzetet, de a trianoni megemlékezések összefogják, erősítik! Elvárásunk az anyaország részéről, az igazság föltárása, tudatosítása és hirdetése, a magyar nemzettudat és történelmi tudat megszilárdítása" – mondotta Osváth Attila. A percekig tartó harangszó alatt némán emlékező fiatalokhoz Ádám Valérián szólt, majd Bodnár Tünde szavalata zárta a rendezvényt.
(antalfi)
Népújság (Marosvásárhely)

Kisebbségi konferencia és környezetvédelem
Tegnap tizenkettedik alkalommal tartottak szemináriumot a nemzeti kisebbségek kulturális autonómiájáról, a Bernády György Alapítvány szervezésében. A tanácskozás előtt Borbély László, az alapítvány elnöke, környezetvédelmi miniszter tartott sajtótájékoztatót a környezetvédelmi hét kapcsán.
– Úgy gondolom, nem teszünk eleget annak érdekében, hogy védjük a természetet, hogy tudatosítsuk a hivatalokban és a közvéleményben a környezetvédelem fontosságát. Ezen a héten, amikor a környezetvédelem napjait ünnepeljük, különösen nagy fontosságot nyer környezetünk védelme – nyilatkozta Borbély. Beszélt a klímaváltozásért felelős európai biztos bukaresti látogatásáról, illetve az idén sorra kerülő cancuni, valamint a johannesburgi klímakonferenciákról, amelyeken olyan döntések születhetnek, amelyek meghatározóak lesznek az emberiség számára a következő húsz- harminc évben. Rámutatott, mindannyiunknak és Romániának is kötelessége meghozni azokat az intézkedéseket, amelyek a globális felmelegedéssel járó változásokat megakadályozzák. Ezt a célt szolgálta a virágóránál tartott rendezvény is.
Ugyanakkor szólt a roncsautóprogramról, illetve a zöld ház programról, fontosnak nevezve, hogy különösen gazdasági válság idején "az emberek felé forduljunk", olyan támogatást kapjanak, amely egyrészt hozzájárul ahhoz, hogy tisztább legyen a környezetünk, és olyan alternatívát nyújtson, amely jó az állampolgárnak, csökkenti a közköltségeket vagy kivonja forgalomból a környezetszennyező autókat.
A roncsautóprogram keretében ebben a pillanatban 160 ezer értékjegyet adtak ki, ami egyben azt jelenti, hogy 160 ezer régi autót vonnak ki forgalomból. Ezt jövő héten 30 ezerrel növelik, az idén legalább 200 ezer autót fognak beadni. Ez új autó vásárlását is jelenti. Máig 22 ezer új autót adtak el csak a programon belül.
A zöld ház programot, amelyet véleménye szerint teljesen indokolatlanul állítottak le 2009-ben, július 1-jén indítják. Az állampolgárnak, ha alternatív energiaforrást akar felszerelni, nem kell mást tennie, mint hogy másolatot nyújt be a megyei környezetvédelmi hivatalhoz a személyazonossági igazolványról, a ház tulajdonjogáról, és arról, hogy nincs adóssága az állammal szemben.
A beruházás után a számla és az átvételi elismervény alapján a minisztérium a számlájára átutalja a pénzt. Ez 3 ezer lej a brikettel vagy fűrészporral működő hőközpontok esetében, 6 ezer lej a napelemes és 8 ezer lej a vízszivattyúval működő hőközpontok esetében. Erre az évre 110 millió lejt különítettek el erre a programra, de az összeget tudják emelni.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)

Túlléphető, mint a boszorkányüldözés
Egyetemi hallgatók véleménye a trianoni békeszerződésről
A magyarságra mért súlyos csapásnak tartják a kolozsvári magyar egyetemi hallgatók a trianoni békeszerződést, de a múltba nézés helyett a tények elfogadását és az élhető jövő építését előbbre valónak tekintik. Lapunk több Kolozsváron tanuló másod- és harmadéves egyetemi hallgatónak tette fel a kérdést: mit jelent számára Trianon. A válaszokból készült az alábbi összeállításunk.
László (székelyföldi):Többnemzetiségű államot képtelenség egyben tartani Európában, különösen, ha a vezető etnikum intézményesen elnyomja, vagy tudomást sem vesz a számos és népes kisebbségről. Pofon, gyomorba rúgás volt ez a magyarságnak. A térképen ceruzával játszadozó, határt húzó kezek, bármennyire is azt állították, nem tisztán etnikai szempontok szerint húzták a határokat. Trianon elsősorban nem a területeket követelő államok, netán a nagyhatalmak bűne, inkább a magyar külpolitika legszégyenletesebb és legmaradandóbb kudarca. Számomra felfoghatatlan, hogyan mondhattak le küldötteink különösebb ellenállás nélkül tisztán magyarlakta területekről, amikor a feldarabolás elsősorban a népesség etnikai hovatartozása alapján történt. El kellene feledni, besöpörni a szőnyeg alá? Lehetetlen. A revízió szóval haboztatni a szánkat? Badarság. Legyen elég annyi, hogy nagyon fáj.
Csaba (mezőségi):Trianon legfőképpen a megosztást, az anyaországtól való elszakadást jelenti. De a fájdalmas területi elszakadás pozitívumként is felfogható. Trianon után mindenki attól félt, hogy a megcsonkított Magyarországon kívül eső terültetekről eltűnnek a magyarok. Ez a félelem adott erőt a határon túli magyarok számára a fönnmaradáshoz a viszontagságos körülmények között, s ahhoz, hogy a magyar kultúrát és a magyar nyelvet jobban megőrizték, mint az anyaországiak. Ha nincs Trianon, a történelmi Nagy-Magyarországhoz tartozó területeken, így Erdélyben is, sokkal nagyobb lett volna az asszimiláció, és meglehet, hogy Trianon nélkül a magyar nyelv lenne a hivatalos Erdélyben, de azt sokkal kevesebben beszélnék, mint manapság.
Tünde (közép-erdélyi):Trianon erőszakkal való elszakítást jelent az anyaországtól. Általa megpróbálták szétszaggatni a nemzetet, és idegenek kezére adták a szülőföldünket. Ha ez nem következett volna be, teljesen másképp fejlődött volna Erdély és az itt élők viszonya. Valószínűleg nem lenne meg az a nemzeti öntudat, ami ma itt egyes helyeken még mindig él.
Szilárd (székelyföldi):Trianonról komplex kép él bennem. Nem szeretem a Nagy-Magyarországos matricákat, a csak piros-fehér-zöld színekben látó embereket, s végképp nem tudok azokkal egyetérteni, akik a Trianon előtti „dicső” állapotot sírják vissza. Az első világháború előtti Magyarországról közel sem mondható el, hogy az „a magyar nemzet országa” lett volna. A soknemzetiségű Magyarországnak közel fele nem is volt magyar anyanyelvű. Mégis elismerem a birodalom létjogosultságát, mert akkor nem a nemzeti összetartozás volt az első, ami egybefogta az országokat. A Trianon-búsulók inkább nacionalista alapokon állnak. Én azonban nem találnám igazságosnak, ha most visszaállítanák a Trianon előtti állapotot. Ugyanakkor igazságtalannak tartom az ország feldarabolásának módját. Tudom, hogy a nagyhatalmak „büntetni” akarták Magyarországot, viszont Európára nézve ezt okosabban is tehették volna. A különböző etnikumok akkor is nagy tömböket alkottak, ezek határmezsgyéire kellett volna jobban odafigyelniük. Azzal, hogy az etnikai tömbökből nagyon pontatlanul lehasítottak, nehéz helyzetbe hozták nemcsak a későbbi Magyarországot és a kisebbségi létsorsba kerülteket, de sokszor magukat a befogadó államokat is, amelyek szintén nem tudtak mit kezdeni az új helyzetükkel. Ma már nem látom „visszacsinálhatónak” Trianont. A régiók Európája talán hozhat az eddiginél jobb megoldást.
Imre (sóvidéki):Trianont akkora csapásnak érzem, amelynek a súlyát az is könnyen megértheti, aki nem magyar. Átgondolatlan, felelőtlen politikai döntésnek tartom, amely Közép-Kelet-Európát mindenestől felforgatta. Magyarként érzékenyen érint, mert 90 év távlatából is úgy érzem, hogy személyesen is sokat vesztettem általa, de a legnagyobb átka a demográfiai torzulás volt. Igen, „kisebbség” volt a magyar már akkor is a saját Nagy-Magyarországában, de ezt nem így kellett volna megoldani. A kedvezményezettek is szembesülnek vele, hogy mit jelent nagyarányú kisebbséggel együtt élni. S nem valószínű, hogy örülnének, ha az országukat feldarabolnák. Trianon a 20. század Mohácsát jelenti szerintem: hatalmas csapás, századok kellenek, amíg magunkhoz térünk. Csak lesz-e akkor valaki, aki még magához térhet? Tulajdonképpen a kezünkbe nyomtak egy kötelet és szabadon engedtek egy végtelen erdőben: élj meg valahogy!
Boglárka (székelyföldi):Trianon jelentése számomra az évek során sokat változott. Először a családomban hallottam róla, még kisgyermekként. Akkor valami múltban történt nagy tragédiaként élt a fejemben. Úgy értettem, Trianon az oka, annak, hogy románul kell tanulni, és annak is, hogy „szegénységben” élünk, miközben Magyarország valamilyen tejben-vajban fürdő elérhetetlen ígéretföldje volt. Amikor tanultam is Trianonról, és jártam már Magyarországon, nem volt ennyire szélsőséges bennem a viszonyulás a témához. Ma már, ha ezt a szót hallom, eszembe jut a régi Magyarország-térkép, amit a régi filmhíradókban lehetett látni, ahogy széthullik darabjaira. Ugyanakkor a valahová tartozni problematikája kikerülhetetlenül él bennem. Ott van az emberben, már-már genetikailag kódolva a keserűség. Van azonban jó oldala is Trianonnak: szerencsésnek tartom magam, hogy erdélyiként egy kulturálisan sokkal ingergazdagabb környezetben nőhettem fel, és székelyként – magyarságom mellett – van egy plusz identitásom, ami attól értékesebb, hogy küzdenünk kell a megőrzéséért.
Gábor (közép-erdélyi):Trianon számomra csak történelem. Mivel multikulturális környezetben éltem, nem érzem olyan súlyosnak Trianont, mint ahogy azt mások esetében látom-hallom. Tudomásul veszem azt, hogy ez egy tragédia a magyar nemzet számára, azonban nem élem meg tragédiaként.
Noémi (közép-erdélyi):Számomra Trianon ugyanúgy a történelem sötét, de feldolgozható, túlléphető pillanata, mint például a boszorkányüldözés. Készen kapott és megváltoztathatatlan örökségemnek tekintem, és fontosnak tartom, hogy minden magyar – de román, osztrák, szlovák stb. – iskolás idejekorán megtudja és megjegyezze, mi történt Trianonban 1918-ban, és milyen hatással van ez az ő életére. De túlzásnak tartom a békeszerződés nemzeti tragédiaként történő besorolását, ugyanúgy, ahogy értelmetlennek tartom puszta megfogalmazását is annak, hogy Trianont vissza kellene vagy lehetne fordítani. Amikor a Föld bármelyik pontja néhány órás repülőúttal elérhető, vagy amikor egy alkalmazott akár több földrésszel arrébb bejegyzett cégnek is dolgozhat, azon morfondírozni, ha a történelem másképp alakul, ma esetleg egy országhatárral odébb élhetnénk, számomra egyszerűen idejét múltnak tűnik.
Tímea (északkelet-erdélyi):Trianon, mai szemekkel nézve is Magyarországnak, saját hazánknak a feldarabolása. Azt is el lehetne mondani, hogy az országnak a mohácsi vész után ez volt a legnagyobb érvágása. Mindenképp igazságtalan megoldás volt, mert nem vették számba az emberek véleményét. A nagyhatalmak döntötték el, hogy mi legyen, mi jó a népnek vagy mi nem. Emiatt rengeteg magyart kiszorítottak az anyaországból. Ma, olyan országok, mint például Románia, Szlovákia, Szerbia olyan területekkel büszkélkednek, amik nem is az övék, de ugyanakkor félnek is attól, hogy netán Magyarország visszakövetelje azokat.
Zsuzsa (székelyföldi):Mivel beleszülettem a Trianon utáni állapotba, nehéz elképzelnem milyen is lenne az életem, ha meg sem történt volna. Magyarságom miatt természetesen negatívan és szomorúan tekintek Trianonra. Egy olyan „csapásra”, amely megváltoztatta Erdély arculatát, jövőjét. Röviden, számomra Trianon egy szakadást, törést jelent. Elszakadást az anyaországtól, a teljes jogú magyar identitástól és talán egy élhetőbb jövőtől is. De lehetőséget is jelenthet, amelyet ha megtanulunk, a hasznunkra fordítani, akár jó dolgok is kisülhetnek belőle. Mert Trianon által egy nyelvvel és egy kultúrával lettem gazdagabb, tudom mit jelent az, ha valakit származása miatt néznek le. Meg tanultam jobban küzdeni, s igyekezni annak érdekében, hogy bebizonyítsam: igenis képes vagyok rá. Úgy érzem, tágabb a látóköröm, és nyitottabb a világ fele. Fontosnak tartom, hogy a jelenünket a javunkra fordítva igyekezzünk jobb jövőt felépíteni, és ennek egyetlen megoldása az, ha elfogadjuk a múltban történteket, mivel változtatni úgysem tudunk rajta, és a jövőbe tekintünk, nem pedig hátra.
Zsolt (székelyföldi): Számtalanszor elgondoltam már, hogy milyen lehetett anno „a magyarvilág”, s magam előtt láttam már többször is egy jelenkori magyar világot. Egy olyan időt, amikor magyarul szólhatunk az üzletekben a kiszolgálólányokhoz, ügyeink elintézésekor bátran használjuk az anyanyelvünket stb.. Amikor nem mi vagyunk a kisebbség, nem minket próbálnak felőrölni, hanem a mi kultúránkhoz igazodnak a társaságunkban élő népek. Trianon hallatán mindig felébredek ebből az álmomból, egyszóval ezt jelenti nekem Trianon, a realitást.
Noémi (partiumi): Számomra Trianon azt jelenti, hogy az anyaország helyett egy másik országban élünk. Ez nem feltétlenül csak negatívumokat hordoz magában, így egy nyelvvel többet tudunk, két ország történelmében vagyunk érintettek, és két nemzet szokásait ismerjük közelről. Ráadásul Nagyváradon nem érzékelhető olyan magyarellenesség, mint azokon a helyeken, ahol a magyar lakosság nagyon kis százalékban él. Negatívum persze több van, hiszen így kisebbségben élünk, tűrnünk kell az esetleges magyarellenes megnyilvánulásokat és az arra irányuló kísérleteket, hogy asszimilálják az erdélyi magyarokat. A legfőbb hátrány, úgy gondolom, mégis az, hogy egy nemzet ketté lett szakítva. Vagyunk mi, erdélyi magyarok – és a magyarországi magyarok. Legalábbis így véli az utóbb említettek nagy része. Lásd a 2004-es népszavazást, amikor megtagadták, hogy a kisebbségben élő magyarok megkaphassák a magyar állampolgárságot is. Így a románok szemében hazátlanok vagyunk, magyarországi társaink szemében pedig románok. Most, hogy megkapjuk a magyar állampolgárságot, főleg az idősebb nemzedék és a kommunizmusra még élénken emlékezők fogják ezt igényelni, a fiatalabb korosztálynak már nem biztos, hogy olyan nagy jelentőséggel bír.
(folytatjuk)
A magyarságra mért súlyos csapásnak tartják a kolozsvári magyar egyetemi hallgatók a trianoni békeszerződést, de a múltba nézés helyett a tények elfogadását és az élhető jövő építését előbbre valónak tekintik. Lapunk több Kolozsváron tanuló másod- és harmadéves egyetemi hallgatónak tette fel a kérdést: mit jelent számára Trianon. A válaszokból készült az alábbi összeállításunk.
Anna (közép-erdélyi):Hogy nemzeti tragédia-e Trianon? Bizonyára. De kilencven évvel a történtek után már nem tudom a súlyát igazán átérezni. Itt születtem, ilyen körülmények között ismertem meg Erdélyt és Magyarországot. Történelmi tényként fájó érzés Nagy-Magyarország térképét darabokban látni, ennek ellenére nem tudok úgy gondolni rá, mint ami valamikor újra egy nagy egész lesz. A területi elcsatolások következményeként nemzeti kisebbségben születtem, román többségű környezetben élek, és ez sokat segített abban, hogy másokat toleráljak, tudjam, milyen fontos az, hogy anyanyelvemen tanulhatok. Azzal, hogy egymás mellett élünk, és mi vagyunk kisebbségben, ránk erőszakolták a román történelem, a román nyelv tanulását. Eleinte talán én is lázadtam, de most már úgy gondolom, hogy egy nyelvvel többet tudok, a dolgokra való rálátásom is fejlődött, és sokkal érzékenyebb vagyok más kisebbségek nehézségeire is. Ezek mellett pedig kihívásnak érzem azt, hogy a kisebbségre ható nyomások ellenére is ápoljam és tovább adjam a magyar nyelvet, a magyar szokásokat. Mindezeket úgy, hogy azt is megtanítsam: a másik kultúrát is tiszteletben kell tartani, meg kell ismerni, és el kell fogadni.
Anita (székelyföldi): Trianon következményeit a mai napig magunkon viseljük, örökre megváltoztatta a magyar nemzet képét. Viszont nem látom túl sok értelmét azoknak a vitáknak, amelyek egy 90 évvel ezelőtti döntés igazságtalanságán rágódnak. Ami volt, elmúlt, az időt sajnos nem tudjuk visszaforgatni. Ahelyett, hogy a múlt igazságtalanságain búslakodunk, inkább a jelenre kellene összpontosítani. Persze, ez nem jelenti azt, hogy felejtsük el. Ismernünk kell a történelmet, hogy tanulhassunk belőle és emlékezzünk. Mert emlékeznünk kell arra, hogy valamikor egyazon ország lakói voltunk, és nem lenne szabad lenézni azokat, akik Trianon után egy másik országhoz kerültek. A múlton nem tudunk változtatni, de azon igen, hogy most hogyan élünk, hogyan gondolkodunk. Trianon mindenképpen szomorú esemény a magyar nemzet számára, ugyanakkor rengeteg körülötte a mítosz, nem is szeretnék nekikezdeni fejtegetni, hogy mi volt. Ennyi év távlatából nehéz megállapítani, hogy mi az igazság, ezért inkább a jelenünkre összpontosítsunk, mert azon még változtathatunk, és próbáljuk meg a legtöbbet kihozni belőle.
Eliza (dél-erdélyi):A vérem sem kezd pezsegni, és nem leszek ideges sem, ha a Trianon szót hallom. Tudom, hogy a magyarság megalázását jelentette, de nem érzem szükségét, hogy ezt folyamatosan hangoztassam. Meggyőződésem, hogy Erdély előnyösebb helyzetben lenne ma, ha nem csatolják Romániához – mondjuk gazdasági és építészeti örökségének megtartásának szempontjából. Magyarországnak ez volt a büntetése, hogy a háborúban a rossz oldalt választotta. Trianonra nagyon jól talál a híres dalszöveg: „The winner takes it all”. Ez nem azt jelenti, hogy tetszik, ami akkor történt, hanem azt, hogy ez mindig így volt: aki nyer, az nyer, és aki veszít, el kell hogy tűrje a veszteséget, és meg kell hogy békéljen vele. Én meg vagyok békélve a helyzettel, és nem tudom megérteni, hogy mások, sokan, képtelenek erre. Ugyanakkor felháborít, hogy sok ember Trianont kifogásnak és oknak tartja arra, hogy a románokat megszólja, utálja. És persze Trianon még mindig hatékony eszköz a politikai befolyás és népszerűség növelésére. Nekem mindig Sophia Coppola Marie Antoinette című filmje jut eszembe Trianon hallatán, mert abból tudtam meg, hogy a trianoni kastély volt egyike a sok ajándéknak, amit Antoinette férjétől kapott. És én nagyon szeretem ezt a filmet.
Henrietta (székelyföldi):Trianon sokaknak az, amire Juhász Gyula azt mondta: „Nem kell beszélni róla sohasem/De mindig, mindig gondoljunk reá”. Pedig Trianon az, amiről beszélni kell. Trianon miatt nekünk, magyaroknak nincs okunk lehajtott fővel járni – ez nem a mi szégyenünk! De azt hiszem, Európa szégyene a máig elodázott bocsánatkérés. Mégis Trianon az, amiért soha nem lehet bocsánatot kérni. Azért, hogy egy tollvonással 2 millió magyar jutott Romániának, 1 millió Csehszlovákiának, félmillió Jugoszláviának. Mint ahogy soha nem lehet megmagyarázni, hogy egyik napról a másikra miként lesz minden harmadik magyar idegen állam polgárává. Mint ahogy nem létezik felmentés egy ország gazdasági ütőerének elvágásáért, a közigazgatási és magántulajdon-határok önkényes, botrányos átrajzolásáért. Mert nincsen bocsánat arra, hogy egy ország testébe belevágva magyarok tömegét választották le örökre, visszafordíthatatlanul róla. Ez mind Trianon: egy aljas és ostoba béke, amely így kimondva is szörnyű. Ugyanakkor Trianon az az érzés, amiről a világon alig tudnak, amiből nem éreznek át semmit, amit lehetetlen megértetni bárkivel is. Trianon az, amikor én egy amerikainak, japánnak magyarázom, hogy magyar nemzetiségű román állampolgár vagyok. Vagy amikor Budapesten megkérdik, hogy én hol tanultam ilyen jól meg magyarul. És az is Trianon, amikor magyar igazolvány szükséges ahhoz, hogy magyarnak ismerjenek el. Trianon még ma is tart. Nem lezárult, nem túlléphető történelem. Az is lehet, hogy 90 év távlatából az igazán megmagyarázhatatlan tragédia nem az, ami akkor történt, hanem ami, azóta. Ha már a világ nem akar tudni róla, akkor szerintem nem árthat, ha mi tisztában vagyunk múltunkkal. Ne csak azt tudjuk, hogy volt egy március 15. és egy augusztus 20. Mert ha ezek történelmünk ünnepnapjai, és számon tartjuk őket, akkor június 4. egy keserves hétköznapja ennek a történelemnek, de attól még létezik. Ha igaz az, hogy a történelem megismétli önmagát, akkor Trianon tanulsága: jobb, ha a tragédiákat nem utólag siratjuk, hanem megelőzzük.
Zsolt (székelyföldi):Trianon, amikor ez a szó egy asztaltársaságnál elhangzik, engem mindig kiver a víz. Ezt az eseményt mindenki a saját javára próbálja fordítani, így a Jobbik, de ugyan úgy a Fidesz is. Hallottam, hogy június 4-ét emléknappá nyilvánították. Az ilyen populista húzások miatt megy el a kedvem attól, hogy az évfordulóra emlékezzem. Pedig emlékeznem, elgondolkoznom kellene azon, hogy milyen is lenne az életünk, ha akkor nem a nagyhatalmak döntik el a sorsunkat.
Attila (székelyföldi):Érdekes ez a Trianon-téma, mifelénk sok fiatal rocker hajtogatta, hogy vesszen Trianon, s ez több helyen is fel volt firkálva a falakra. Még ma is fel vannak háborodva az emberek, ha meghallják ezt a szót. Számomra nem annyira felháborító. Természetesen, nem értek vele egyet, de nem viselkedek szélsőséges nacionalista módra. Ami megtörtént, az megtörtént. Csak egy dolog piszkálja a csőröm: hogy a „négy nagy”, az olasz, az angol, az amerikai és a francia miért szabta meg a békefeltételeket anélkül, hogy a magyar érveket figyelembe vették volna? Apropó francia: egyik ismerősöm egyszer azt mondta, hogy magyar ember soha nem vesz francia autót. Gondolom, ezért mondta... Mindenesetre a Magyar Királyság megcsonkítása nem tett jót az embereknek, de ez már a múlté, lehet lenyugodni, beszüntetni a provokatív weblapokat. Ma már ott tartunk, hogy elfogadták a kettős állampolgárságot, mindenki mehet a dolgára, idáig is megtehették az unión belül. Legfeljebb nem fogják az embert lecigányozni, oláhozni – vagy hasonlók.
T. Sz. Z.
Szabadság (Kolozsvár)

Tőkés: nem a revízió a megoldás, hanem a nemzeti összefogás
Trianon gyógyítása – ezzel a címmel szervezett az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács megemlékezést Gyimesbükkön. A szentmise után a résztvevők az ezer éves határhoz, a kontumáci kápolnához vonultak. Méltatták azt is, hogy a magyar országgyűlés a Nemzeti Összetartozás Napjává tette a trianoni békediktátum aláírásának évfordulóját.
– Végre nemzeti összetartozássá válhat a 90 éves fájdalom, sérelem, akkor ezt úgy gondoltam, hogy nyomatékot kell adnunk, és örülnünk kell neki – állapította meg Szabó K. Attila nyugalmazott tanár.
Tőkés László szerint itt az ideje a gyógyulásnak. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke azt mondta: véget kell vetni annak, hogy másokban keressük a szenvedés, a kudarcok okát.
– Fordulat állott be a trianoni szemléletünkben, a poszt-trianoni szindróma véget ért. A 20. századdal hadd érjen véget Trianon és minden következménye, és kezdődjön egy új korszak. Ez a megbékélés korszaka, ahol nem a határok revíziója a járható út, hanem a nemzeti összefogás – mondta Tőkés László, aki egyúttal a magyarországi árvízkárosultak megsegítésére is kérte az embereket.
Farkaslakán felavatták Erdély első Trianon-emlékművét. Az apostoli kettős keresztet és az elszakított nemzetrészeket ábrázoló kopjafákat Albert Mátyás, Farkaslaka polgármestere, Szász Jenő, az MPP elnöke és Kövér László a Fidesz országos választmányának elnöke leplezte le.
Csúcs Mária, Jakab Endre
Erdély.ma

A Székelyudvarhelyi Művelődési Házban június 10 és június 17 között sorra kerülő programok: - június 10-én, csütörtökön 17 órától a Művelődési Ház nagytermében a Palló Imre Zene és képzőművészeti Líceum Évzáró Koncertjére kerül sor.
- június 12-én, szombaton 10 órától a Művelődési Ház nagytermében tartják a Palló Imre Zene és Képzőművészeti Líceum ballagási ünnepségét.
- június 14-én, hétfőn 19 órától a Művelődési Ház nagytermében: Senki sem tökéletes, avagy nincs, aki hidegen szereti című zenés vígjátékkal zárja az idei évadot a Tomcsa Sándor Színház. Az előadást szabadelőadásban tekintheti meg az érdeklődő közönség.
Koncertterem: - június10-én, csütörtökön 17 órától a Palló Imre Zene és Képzőművészeti Líceum Évzáró Kiállítására. - június 17-én, csütörtökön 18 órától Hargita Megyei Képzőművészeti Tárlat megnyitója.
Állandó programjaink:
Hétfő: - 17 órától bútorfestés a Kuckó Egyesület társszervezésében. Kedd: - 14 órától: szövés szövőrámán, varrás varrógéppel, batikolás, pólófestés, vizuális nevelés (érdeklődni a Művelődési Ház titkárságán, vagy a Jakab Ágnes szakkörvezető telefonszámán 0741-486472) Szerda: - 17 órától nemezelés a Kuckó Egyesület társszervezésében.
Csütörtök: - 17 órától: tűzzománc – gyerekeknek az Udvarhely Kultúrájáért Egyesület szervezésében.
Péntek: - 18 órától tűzzománc – felnőtteknek az Udvarhely Kultúrájáért Egyesület szervezésében
erdély.ma

Erdélyi magyar szervezetek a magyarországi árvízkárosultak megsegítésére szólítanak
A magyarországi árvízkárosultak megsegítésére hívja fel a romániai magyar szervezeteket az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT), a Magyar Ifjúsági Tanács (MIT), az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) és a Gondviselés Segélyszervezet.
A Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából kolozsvári keltezéssel kiadott - az MTI-hez is eljuttatott - dokumentumban a négy szervezet az emberi és tárgyi erőforrások mozgósítását szorgalmazza. "Hetek óta megrendüléssel követjük a magyarországi árvízi helyzetet, és együtt érzünk a vészhelyzetbe került embertársainkkal. Elevenen él bennünk a 2005. évi udvarhelyszéki árvíz borzalma, amelyet anyaországi nemzettársaink példátlan segélyezési hullámmal igyekeztek enyhíteni. Most rajtunk a sor, hogy lelkiismeretünkre hallgatva az árvízkárosult magyar testvéreink segítségére siessünk!" - olvasható a felhívásban.
Az első önkéntes csoportok részt vesznek a helyszíni árvízi védekezésben - írják a szervezetek, amelyek várják további erdélyi társadalmi szervezetek, intézmények és egyházak bekapcsolódását a segélyezési együttműködésbe. Ennek keretében pénzt gyűjtenek, továbbá hasznos természetbeni adományok (például épületanyag) felajánlását is várják.
A pénzadományokat a Gondviselés Segélyszervezet (Asociatia Gondviselés Segélyszervezet) számlájára várják, a számlavezető pénzintézet: Banca Transilvania Sucursala Cluj-Napoca; Swift-kód: BTRLRO22. Lejben a RO92BTRL01301205I2145400, forintban a RO83BTRL01312205I2145400, euróban a RO19BTRL01304205I2145400, dollárban pedig a RO03BTRL01302205I2145400 számlaszámra lehet utalni - áll a felhívásban.
Hasonló felhívást tett közzé az Erdélyi Református Egyházkerület Elnöksége is. "A Kárpát-medencei Református Egyházkerületek püspökeivel folytatott egyeztetés, helyzetfelmérés után azzal a kéréssel fordulunk az erdélyi magyar társadalomhoz, hogy közös összefogással siessünk az árvíz sújtotta területeken élők megsegítésére" - áll a felhívásban, amely szerint az Erdélyi Református Egyházkerület erre a célra saját keretéből gyorssegélyalapot különített el, amit a lehető legrövidebb időn belül eljuttat a Magyar Református Szeretetszolgálathoz.
Az erdélyi egyházkerület azzal a kéréssel fordul a segíteni szándékozókhoz, hogy pénzadományaikat a legközelebbi református parókiára vigyék be. Amennyiben ez megoldhatatlan, adományaikat a következő bankszámlaszámra utalhatják: EPARHIA REFORMATA DIN ARDEAL, RO66-RNCB-0106-0266-0457-0001 RON
Banca Comerciala Romana BCR. Suc. Jud. Cluj-Napoca, Cod fiscal: 13729410
Hírszerző.hu