A november 30-i parlamenti választásokat értékelte és az elkövetkező időszak prioritásait elemezte Székely István, az RMDSZ politikai tanácsadója Kolozsváron, a Jakabffy Elemér Alapítvány székhelyén. A kerekasztal-beszélgetést a Transindex internetes hírportál és az Erdély FM szervezte. Az egyéni választókerületes rendszer nem biztosítja a mandátumszerzés kiszámíthatóságát, emiatt a törvényt minden bizonnyal meg fogják változtatni – mondta Székely István. Porcsalmi Bálint úgy vélekedett: az RMDSZ nem fogja támogatni a kétfordulós rendszer bevezetését, mert abból legfennebb a PSD és a PD-L kerülhet ki győztesen: még a jelenleginél is nagyobb arányban viheti el a mandátumokat. Kiss Tamás úgy véli, csak a tömbmagyarság két megyéje, Hargita és Kovászna megye profitálhat a kétfordulós egyéni választókerületes rendszer bevezetéséből, hiszen csak itt lehet több, magyar többségű választókerületet kialakítani, függetlenül attól, hogy az RMDSZ éppen kormányon van, vagy nincs. Székely István az egyéni választókerületes rendszer hátrányait ecsetelte: azáltal, hogy senki nem értette pontosan az új rendszer lényegét, és hogy az állampolgárok csak állandó lakhelyükön szavazhattak, növelte a távolmaradást itthon és külföldön egyaránt. A külföldi választókerületekben élő román állampolgároknak mindössze egy százaléka szavazott. Az alacsony részvétel politikai okairól pedig mind a magyar, mind pedig a román politikai elitnek el kell gondolkodnia – vélte Kiss Tamás. Kiss Tamás az RMDSZ-re leadott voksok területi elosztására vonatkozóan elmondta: a magyarok választási részvételének tekintetében öt kategória létezik. Szilágy megye vezet 54,7 százalékkal, ezt követik 40 százalék körüli aránnyal az „ütközőzóna-megyék” (Maros, Bihar és Szatmár), a harmadik kategóriába pedig Beszterce, Hargita és Kolozs megye tartozik 35 százalékkal. A negyedik helyre sorolható Brassó, Fehér, Máramaros és Arad megye, ahol a szavazásra jogosult magyarok 30-35 százaléka járult az urnákhoz november 30-án. A rangsorban Kovászna, Szeben, Krassó-Szörény és Temes megye az utolsó helyen tartózkodik. Székely István elmondta: míg ’90-ben, ’92-ben és ’96-ban Kovászna és Hargita megyében volt a legnagyobb a részvétel, 2000-től kezdődően ez a trend megváltozott. Ezeknek az adatoknak a birtokában újra kell gondolni a választásokról való távolmaradás okát – mondta Székely. /Ferencz Zsolt: Nem érezték a választások tétjét a szavazópolgárok. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 10./

A Szülőföld Alap 2007-es tevékenységéről és működéséről szóló beszámolót, illetve az annak elfogadásáról szóló országgyűlési határozati javaslatot bírálták az ellenzéki pártok december 9-én az Országgyűlésben. A Szülőföld Alapot, a külhoni magyarság pályázati úton történő támogatásának intézményét 2007-ben átszervezték. A korábbi irányító testületet, a tanácsot, a miniszterelnök által vezetett Regionális Egyeztető Fórum váltotta fel. Kelemen András (Fidesz) azt kifogásolta, hogy a társadalmi tanácsadó testületbe is a miniszterelnök kéri fel a tagokat, és a Szülőföld Alap tevékenységéből hiányzik a helyi szakmai, civil részvétel. Az Egyeztető Fórum 2007. évi alakuló ülésén döntött a támogatási célokról, a támogatások elosztásáról, és azok arányáról. Románia – ahol a magyar nyelvű felsőoktatást, ösztöndíjakat, könyvtárakat, sajtóorgánumokat, kulturális szervezeteket támogatták – a teljes összegnek, ami több mint kétmilliárd forint, negyven százalékát kapta. Az Egyeztető Fórum legutóbb december 2-án ülésezett, amikor is döntöttek arról, hogy a 2009. évi forráselosztás is ugyanígy alakul, de a megpályázható összeg akár százmillió forinttal is megnövekedhet. /Kánya Gyöngyvér: Vita a Szülőföld Alapról. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 10./

A bihari magyarság fejlődése érdekében Hajdú-Bihar és Bihar megye, valamint Debrecen és Nagyvárad önkormányzatai közös projektek megvalósítását tervezik – hangzott el Biró Rozáliának, Várad alpolgármesterének sajtótájékoztatóján. Az elmúlt időszakban a nagyváradi és Bihar megyei elöljáróság többször találkozott a Hajdú-Bihar megyei és a debreceni vezetőséggel. A megbeszélések eredményeként több pályázati dokumentációt állítottak össze, melyeket 2009. január 30-áig kell leadniuk. A projekteket 2 százalékos önrésszel részben európai uniós alapokból, részben kormánytámogatásból finanszíroznák. Többek között szeretnének létrehozni egy közös digitális adattárat, amit a debreceni és a nagyváradi levéltár anyagaiból állítanának össze. /Létai Tibor: Bihar és Hajdú-Bihar. Kölcsönös nyelvtanításra, közös hírügynökségre kérnek pénzt. = Reggeli Újság (Nagyvárad), dec. 10./

Első alkalommal szervezik meg Marosvásárhelyen a Stúdió Fesztivált, amelyen hazai és határon túli színészképző egyetemek mutatkoznak be. December 9-én kezdődött az a háromnapos rendezvénysorozat, amelyen a központi kérdés a színészoktatás helyzete a különböző egyetemeken. A fesztivált szervező Marosvásárhelyi Színházművészeti Egyetem rektora, Gáspárik Attila elmondta: szeretnék felmérni, hogy kinek mit jelent az új oktatási rendszer. A kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem Színház és Televízió Karának docense, Hatházi András kifejtette: örömmel tettek eleget a meghívásnak. „Sajnos, a kolozsvári, valamint a marosvásárhelyi, illetve külföldi színészneveldék között mindezidáig csak személyes kapcsolatok jöhettek létre, mert mi csupán egy kara vagyunk a Babes-Bolyai Tudományegyetemnek, nincs lehetőségünk intézményi szinten találkozókat szervezni” – ismertette a helyzetet Hatházi. /Antal Erika, Darvas Beáta: Az első színis találkozó. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 10./

A Kájoni János Megyei Könyvtár helyi és regionális kulturális értékek szélesebb körű megismertetése jegyében megjelentette 2007-ben a Neves csíkiak című könyvjelzősorozatot. Idén újabb sorozatot bocsátottak útjára. Összesen nyolcvan neves helyi személyiség arcképe és rövid életrajza került a könyvjelzőkre. Olyan személyiségeké, akik Csíkszereda és vidéke történetének, távolabbi vagy közelebbi múltjának részesei voltak, itt születtek, haltak meg, vagy tevékenységük révén kötődnek Csíkhoz. Előzőleg bemutatták az arcképcsarnokot a Csíki Székely Múzeumban. /Neves csíkiak arcképcsarnok a könyvtárban. = Hargita Népe (Csíkszereda), dec. 10./

Néhány hónapos felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt négy fiatalembert Szlovákiában a járási bíróság, mert tavaly októberben Nyitrán fiatalokat bántalmaztak. A Markíza kereskedelmi televízió szerint az egyik elítélt azonos azzal a személlyel, aki 2006 nyarán megtámadta Malina Hedviget, a nyitrai egyetem magyar nemzetiségű hallgatóját. Ján Stark, a nyitrai regionális rendőrség akkori igazgatója néhány nappal az incidens után azt állította, hogy mindez nem történt meg. Hasonlóan nyilatkozott Robert Kalinák belügyminiszter. A nyitrai regionális bíróság ennek ellenére más álláspontra helyezkedett, és feltételes börtönbüntetésre ítélte a támadókat. /Elítélték Malina Hedvig támadóját. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 10./

A Bécsben élő Péter Iván Chelu (művésznevén Jehan Calvus) író, bábszínész és festő Bumgártész /Kalligram Könyvkiadó, Pozsony/ című könyvét mutatták be Kolozsváron a Gaudeamus könyvesboltban. A mű román nyelven látott napvilágot, majd 2004-ben megjelent a Bréda Ferenc által fordított magyar nyelvű változat. A Bumgártész szürrealisztikus, ezoterikus írás. Szilágyi Júlia, esszéíró, irodalomkritikus méltatta a könyvet. Elmondta, hogy a szerzőt fiatalkora óta ismeri, és mindig szabad emberként tartotta számon. A szerző régi magyar irodalmárokhoz hasonlóan választotta latinos művésznevét. Német–magyar–román származású, ezáltal „többszörös identitású, szerteágazó gyökerekkel rendelkező író” – mondta. Szilágyi Júlia szerint Péter Iván Chelu saját lelki világának és környezetének történéseit és átalakulását mutatja be művében. /Potozky László: Egy rendkívüli ember rendkívüli könyve. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 10./ Egy elképzelt claudiopolisi író följegyzései a kamaszkor éveiről, a barátságról, az álmokról és az elképzelésekről, az alkotásról és a hercegről – olvasható a Bumgartész című képes könyv nyitólapján. A Chelu Iván Péter néven 1955-ben Kolozsváron született bábművész, író, festő, az egykori romániai ellenzéki mozgalom ismert alakja jelenleg Bécsben él. /Bonczidai Éva: A játékok könyve. = Krónika (Kolozsvár), dec. 10./

Visky András két kötetét mutatta be Kolozsváron a Babes–Bolyai Tudományegyetem Bölcsészkarán működő Láthatatlan Kollégium. A Zsigmond Adél doktorandusz hallgató vezette beszélgetésen a szerző budapesti Vigilia Kiadónál tavaly megjelent A különbözőség vidékein esszékötete, valamint az idén a pécsi Jelenkor gondozásában kiadott Gyáva embert szeretsz című verseskötete kapcsán vallott textusokról, színházról, írásról, olvasásról és a hitről. A különbözőség vidékein esszégyűjteményben Nádas Péter, Kertész Imre, Bodor Ádám, Forgách András, Balla Zsófia és Háy János írásaira reflektál a szerző. /Ketesdy Beáta: Visky András két könyve a Láthatatlan Kollégiumban. = Krónika (Kolozsvár), dec. 10./

December 9-én elhunyt dr. Burány Béla nyugalmazott zentai orvosprofesszor, néprajzkutató, közíró, /sz. Zenta, 1931. febr. 12./ 1949-ben szülővárosában érettségizett, orvosi oklevelet 1956-ban Zágrábban szerzett. Vajdaságban elsőként tette le az epidemiológusi szakvizsgát (1961). Az 1975-ben megvédett kandidátusi értekezése alapján elnyerte az orvostudományok doktora címet, 1981-től egyetemi magántanár, 1988 óta pedig rendes tanár volt az Újvidéki Egyetem orvosi fakultásán. 1996-ban vendégtanárként Milánóban tanított. 1999-ben a Mocsáry Lajos Alapítvány kuratóriuma részesítette ünneplésben, amikor a délvidéki magyarok közül őt tüntette ki Mocsáry-díjjal, amelyre a laudáció szerint „a Németh László-i teljességű hungarológiai munkásságával, különösen népe biológiai pusztulása gondjának a tudatosításával szolgált rá”. A „fehér halál” jelenségére hosszú évtizedek óta figyelmeztetett: a születésszám csökkenésén, a népesség elöregedésén kívül az egyke, a kivándorlás, mind-mind a délvidéki magyarság vészes csökkenéséhez vezet. Nagy visszhangot váltott ki az 1998-ban Újvidéken megjelent Szakad a part! című könyve, amely a Tünetek magyarságunk kórélettanából alcímet viseli. 2000-ben a Magyar Tudományos Akadémia köztestületi tagjává választották. A szellemi néprajz területén végzett gyűjtőmunkájának eredményeit 1962 óta 24 kötetben tett közzé. Zenta vidéki népballadákon, juhásznótákon, rabénekeken, balladákon, gyermek- és játékdalokon, katona- és más népdalokon kívül gondozta és sajtó alá rendezte az egyik első naiv önéletírást ezen a vidéken (Zabosné Geleta Piroska: Így zajlott az életem), népművészeti hímzésmintákat is kiadott. Az utóbbi években a déli Tisza-vidék jeles és jeltelen napjainak népszokásait gyűjtötte két kötetbe, valamint egy négy generációjú juhászcsalád néprajzi hagyatékát három könyvben (A juhászok így élnek, úgy élnek). A 2000-ben Budapesten kiadott Így éltünk a Délvidéken /Nap Kiadó, Budapest/ című könyve elnyerte Magyarországon Az Év Könyve címet a szociográfiák kattegóriában. /Hajnal Jenő magiszter: In memoriam dr. Burány Béla (1931–2008) = Magyar Szó (Újvidék), 2008. december 10./

Ludovic Orban PNL-alelnök kijelentette, Theodor Stolojan kormányfőnek való jelölése óriási visszalépést jelent Románia számára 17 év után. Basescu elnök ugyanazt a személyt jelöli a kormányfői tisztségre, akit Ion Iliescu is kormányfőnek jelölt a bányászokkal együtt véghez vitt államcsíny után. Ezzel a jelöléssel Románia egy olyan időszakba lép, „amelyben egyre nagyobb az államelnöki totalitárius rendszer veszélye” – mondta Orban. /Orban: óriási visszalépés Stolojan kinevezése. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 11./

A közös kormányzásra készülő Demokrata-liberális Párt és a Szociáldemokrata Párt múltja szorosan összefonódik, noha a minap még politikai értelemben halálos ellenségek között semmiféle együttműködés nem létezett. A Nemzeti Megmentési Front (FSN – Frontul Salvarii Nationale) említésére ma a legtöbben Ion Iliescura gondolnak. Holott a FSN jogutódja a mai Demokrata-liberális Párt (PD-L). A FSN 1989 decemberében alakult meg. Feladata az eredeti elképzelések szerint az első demokratikus választások megszervezése volt. Az erre tett ígéretet azonban a szerveződés elnökévé választott Ion Iliescu már 1990 elején megszegte. Február 6-án a bukaresti törvényszék politikai mozgalomként jegyezte be a FSN-t, lehetővé téve szereplését a május 20-i választásokon. Az akkoriban rendkívül gyenge ellenzék az utcára vonult, és folytatta a tiltakozást a választás után is, amelyet a FSN több mint 70 százalékkal megnyert. A kéthónapos megmozdulásnak a sorban harmadik bányászjárás vetett véget 1990. június 13–15-én. A „politikai mozgalmat” azonban nem az Egyetem-tér véres leverése rengette meg. Június 17-én az államfővé választott Iliescu kinevezte a FSN első kabinetjét, élén az átmeneti kormányt is vezető Romannal. A FSN 1992. március 27– 29-én tartotta első tisztújító kongresszusát. Ezen az 1991. szeptemberi bányászjárással eltávolított kormányfő, Petre Roman (akinek utódja a kormány élén Theodor Stolojan volt) és csoportja külön programtervezetet mutatott be „A jövő ma” címmel. Ez kapta a legtöbb voksot, ezért ez lett a párt politikai programja. Iliescu és támogatói nem nyugodtak bele Petre Roman elnökké választásába és elhagyták az alakulatot. A szakadás után Iliescuék új politikai formációt hoztak létre, amely a Demokratikus Nemzeti Megmentési Front (FDSN) nevet kapta. A névválasztásban szerepet játszott, hogy a FSN ismerősen csengett a választók fülében. Azonban néhány hónappal később kiderült, hogy a névnél sokkal fontosabb „védjegy” Ion Iliescu. Petre Roman FSN-je a helyhatósági választásokon még jól szerepelt, az őszi parlamenti választáson viszont már csak a voksok alig tizedrészét kapta meg. A parlamenti többséget azonban a FDSN sem érte el, ezért Nicolae Vacaroiu kormánya a Nagy-Románia Párt támogatásával kisebbségben kormányzott, miután a FSN visszautasította a koalíció létrehozására tett ajánlatot. A FSN az Iliescu-csoport kiválása után egy évvel, 1993 májusában összeolvadt a Demokrata Párttal (PD), amelynek a nevét a fúzió után megtartotta. Az alakulat ezt a nevet használta mindaddig, amíg tavaly össze nem olvadt a Nemzeti-liberális Pártból (PNL) kivált Stolojan-frakcióval. A FDSN 1993-ban szintén keresztelőn esett át, a Társadalmi Demokrácia Romániai Pártja (PDSR) nevet vette fel. Az 1992–1996. közötti időszakban az ellenzék még jobban megerősödött. A Demokratikus Konvenció (CDR) által létrehozott koalícióba a PD a Román Szociáldemokrata Párttal (PSDR) alakított Szociáldemokrata Unió (USD) tagjaként lépett be. Utóbbi a törvényhozási választáson a voksok 13 százalékát kapta. A koalíciós partnerek a PD számlájára írják Victor Ciorbea miniszterelnök megbuktatását. A konvenciós botrányok a Demokrata Pártot is megviselték. 2000-ben a parlamenti választáson a PD a szavazatok hét százalékát szerezte meg. Az államfőválasztáson a röviddel korábban pártelnökké újraválasztott Petre Roman alig háromszázaléknyi voksot kapott. Miközben a PDSR megnyerte az elnök- és parlamenti választást és visszatért a hatalomba, a PD-ben a gyenge választási szereplés nyomán elkezdődtek a belharcok. 2001-ben Traian Basescu programtervezete nyert a kongresszuson, miután előzőleg a küldöttek elutasították a PDSR-vel való együttműködést célzó javaslatot. A mostani demokrata-liberális párt irányultsága szempontjából érdekes Traian Basescu nyertes programtervezetének címe: „Erős Románia – szociáldemokrata Románia”. A PD akkoriban a Szocialista Internacionálé tagjaként tűzzel-vassal küzdött a 2001-ben, Adrian Nastase vezetésével Szociáldemokrata Párttá (PSD) alakult formáció felvétele ellen. A PD időközben politikai programjába beiktatott egy kitételt, amely megtiltott mindenfajta együttműködést az egykori testvérpárttal. A két formáció történetében közös, hogy mindkettő fúzió révén szerezte mostani megnevezését. A PD legjelentősebb „akvizíciója” a névadó Demokrata Párt volt, míg a PSD szempontjából a legfontosabb az Alexandru Atanasiu által vezetett Román Szociáldemokrata Párt (PSDR) beolvasztása volt. Ezzel nemcsak új nevet szerzett, hanem belépőt a Szocialista Internacionáléba, amelynek a PSDR tagja volt. A Stolojan-féle liberális szakadárok csatlakozása után kapta a PD a Demokrata-liberális Párt nevet. /Szőcs Levente: FSN – a koalíció közös gyökere. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 11./

Az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) a Communitas, az Iskola, a Progress és a Jakabffy Elemér kolozsvári székhelyű alapítványok ügyében vizsgálódik. Takács Csaba, a Communitas elnöke megerősítette, hogy tíz nappal ezelőtt bekérték az iratokat. Nagy Zsolt, a Progress Alapítvány elnöke elmondta: az alapítvány nem közpénzeket kezel, ezért nem érti milyen alapon vizsgálódik a DNA. Székely István, a Jakabffy Elemér Alapítvány elnöke megerősítette, hogy november közepén bekérték az iratokat. Hozzátette: az általa vezetett alapítvány a támogatások 90 százalékát Magyarországról kapja, román pénzek pedig a finanszírozás 10 százalékát teszik ki. A Communitas Alapítvány kezeli a romániai magyar közösségnek adott román állami támogatást. Az alapítványnak idén több mint hárommillió euró volt a költségvetése. Ennek a pénznek egy részét nyilvános pályázatokon osztják el az alapítvány szaktestületei. A Progress Alapítvány nevéhez fűződik a státustörvény lebonyolítására kiépített irodahálózat működtetése és az eMagyar pontok működtetése. Az RMDSZ ügyvezető elnöke, Kelemen Hunor vezette Iskola Alapítvány a magyar kormány által finanszírozott oktatási-nevelési támogatás lebonyolításával foglalkozik. A Jakabffy Elemér Alapítvány társadalomtudományi kutatásokkal kapcsolatos rendezvényeket szervez, háttérkeretet biztosít kutatócsoportok számára, olvasótermi, könyvtári és dokumentációs szolgáltatásokat biztosít. /B. T. : Magyar alapítványoknál vizsgálódik a DNA. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 11./

Gondok vannak Hargita Megye Tanácsának munkamódszereivel és a megyei önkormányzat vezetésével – állítják a Magyar Polgári Párt Hargita megyei képviselőcsoportjának gyergyói tagjai. Árus Zsolt és Kovács Árpád-András az MPP színeit képviselő megyei tanácsosok fél év elteltével beszámoltak a sajtónak a megyei önkormányzat tevékenységéről. Ez idő alatt születtek fontos, szükséges döntések, azonban hibás döntéseket is hozott a testület, ráadásul törvénytelenségeket is elkövetett. /Lázár Hajnal: Beszámolt az MPP-frakció. = Hargita Népe (Csíkszereda), dec. 11./

Az Országgyűléshez, a rendészeti miniszterhez és az országos rendőr-főkapitányhoz fordul az október 23-i rendezvényeken tapasztaltakkal kapcsolatosan az állampolgári jogok biztosa. Szabó Máté jelentésében kifogásolta, hogy a rendőrök az idei októberi ünnepen nemzetiszínű szalagért, nyakban lógó sípért igazoltatták az embereket. A legtöbb probléma a rendőrök azonosító jelével volt. Az ombudsman kifogásolta, hogy a rendőrök a rendezvényeken igazoltatták az ombudsman megfigyelőkként résztvevő munkatársait is. Szabó Máté szerint a nemzetiszín szalag vagy nyakban lógó síp miatti igazoltatás ,,egy megítélés alá esik a vélemény közlésének előzetes betiltásával, vagyis a cenzúrával”. Sokszor előfordult, hogy a rendőröknél a védőfelszerelésen lévő azonosító szám nem egyezett meg a rendőr jelvényén szereplővel, és a tépőzáras hímzett számok már közelről sem olvashatók egyértelműen. Bencze József országos rendőrfőkapitány erre úgy reagált: az ombudsman véleményéről a sajtóból értesült. /Visszásságok az október 23-i nemzeti ünnepen. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 11./

A hátrányos helyzetű családok megsegítésére több mint 152 ezer lej gyűlt össze idén a gyulafehérvári Caritas által szervezett akció során. A szervezet minden évben egy szociálisan hátrányos helyzetű célcsoport megsegítésére szervezi meg a hagyományos Szent Erzsébet-gyűjtést. Több helységben megszervezik az idősek karácsonyát, azokat az időseket pedig, akik betegségük, koruk miatt nem tudnak kimozdulni, saját otthonukban köszöntik a közelgő ünnepek alkalmával az önkéntes fiatalok. A fennmaradó összeget a családsegítő szolgálat jövő évi programjaira fordítják. /Sikeres gyűjtés a családokért. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 11./

Hóhér, vigyázz! címmel készített Siklósi Beatrix portréfilmet a szabadságharcos Wittner Máriáról. A filmet több éves előkészület után, 2007 augusztusában kezdték el forgatni az alkotók, hogy megmentsék a történelmi emlékezet számára egy nem mindennapi életút legfontosabb pillanatait, személyes vallomásokban és időnként szívszorító dallamokban elbeszélve. Siklósi Beatrix és Matúz Gábor rendező-forgatókönyvírók nem szokványos módon örökítették meg az egykori ’56-os forradalmár, a siralomházban annak idején hónapokat eltöltött halálraítélt életét és gondolatait. A filmet az Erdélyi Magyar Ifjak szervezete december 11-én vetíti a nagyváradi Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központban. /Portréfilm egy forradalmárról. = Reggeli Újság (Nagyvárad), dec. 11./

Szilágyi Domokos (1938-1976) a jövőben is nagy költő marad, az utókornak pedig azzal kell foglalkoznia, hogy közelebb vigye életművét a fiatalabbakhoz – mondta Kántor Lajos, a Kolozsvár Társaság elnöke a hetven évvel ezelőtt született Szilágyi Domokosra emlékezve, A költő (régi és új) életei /Kriterion Könyvkiadó, Kolozsvár/ című kötet bemutatóján. Az emlékkönyv második része eddig kiadatlan és ismeretlen, a költőről és művészetéről szóló írásokat is tartalmaz a második kötet, mint a Szilágyi Domokos egész életútját végigkísérő levelezések, az előző kötetből a cenzúra miatt kihagyott írások és a költő hétköznapjaira vonatkozó információk, emlékező szövegek és versek. /Ferencz Zsolt: Új kötet Szilágyi Domokosról. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 11./ Az első kiadásnak (A költő életei, 1986) nagy visszhangja volt. A másodikban először jelennek meg olyan Szilágyi Domokos-írások, amelyeket annak idején a cenzúra miatt nem lehetett nyilvánosságra hozni. /Hideg Bernadette: A költő nem lesz: születik. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 11./

Több mint negyvenmillió lejt irányzott elő a kormány a tartalékalapból, hogy ki tudja fizetni a tanügyi alkalmazottak bérét. Több megye pedagógusai nem kapták meg időben e havi bérüket, egyes településeken pedig nem kapták meg a teljes fizetést. /Tanári bérek a tartalékalapból. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 12./

A választási győzelem után sem látszik csitulni a háromszéki RMDSZ-nek a Háromszék lappal szembeni gyűlölete. A voksolást követő napokban azt állították: azért volt alacsony a megyében a részvétel, mert a Háromszékben közölt cikkek távolmaradásra, függetlenekre szavazásra ösztönözték a polgárokat. Konkrétumot nem emlegettek. Sokan jelezték, nem tudják, mitévők legyenek, csak egyik vagy másik jelöltre szavaznának, így talán jobb lenne, ha el sem mennének. A Háromszék erre megírta, ilyen esetben is létezik megoldás, nem emelték ki, hogy független vagy RMDSZ-es legyen a kiválasztott. Kampánycsend lévén ez nem is lett volna helytálló. Márton Árpád azonban ezt az írást okolta a nagyarányú távolmaradásért. Albert Álmos a Székely Hírmondó legfrissebb számában azzal vádolta a Háromszéket, hogy ,,gusztustalan” módon a lap átírta a sajtótájékoztatókon mondottakat. Példákkal nem igazolta állítását. Egyetlen RMDSZ-szel kapcsolatos hírt sem közöltek a kampányban – állítja Albert Álmos, pedig ebben az időszakban is megjelent minden jelentős, kormányzattal, megyei vagy városi önkormányzatokkal kapcsolatos információ, szép számmal olyanok, melyeknek főszereplői RMDSZ-es tisztségviselők. Hat újságoldalon közölték a jelöltek kérdésekre adott válaszát. Az RMDSZ megyei vezetői nemcsak szóban mocskolják a Háromszéket. Albert Álmos már a választások után két nappal jelezte, a Háromszék napilap repül a székházból, és egy hétre rá megkapták a megyei tanácselnök újabb felszólítását: december 15-től ki kell költözniük. Bűnbakot keresnek, mert pártjuk vezetői számon kérik rajtuk, hogy az összes RMDSZ-es jelölt közül éppen Márton Árpádnak és Albert Álmosnak sikerült a magyar szavazók arányaihoz mérten legkevesebb voksot összesíteniük. /Farkas Réka: Továbbra is felelősséget hárít a háromszéki RMDSZ. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 12./

Az 1980 óta működő Bethlen Gábor Alapítvány célja, hogy anyagi, szellemi támogatásával, díjaival úttörő szerepet vállaljon a nemzeti összetartozás szolgálatában, a közép- európai szellemi együttműködésben és a határon túl élő magyarság magyarországi megismertetésében. A szervezet alapítója Illyés Gyula, Németh Lászlóné, Kodály Zoltánné és Csoóri Sándor. A Bethlen Gábor Alapítvány szeretné elérni, hogy az EU keretében a magyarság ne csak a bajban, a vészben, hanem az értékőrző küzdelemben, a nemzet jó ügyeinek szolgálatában is legyen szolidáris nemzettársaival. A kuratórium idei ünnepségén tizenegy díjazott kapott Bethlen Gábor- és Tamási Áron-díjat, valamint Márton Áron- és Teleki Pál-emlékérmet. A díjátadó ünnepséget a 2004. december 5-i, a kettős állampolgárságról szóló – eredménytelen – népszavazás évfordulóján tartották meg. Bethlen Gábor-díjban részesült Erdélyi Géza szlovákiai református püspök és Rózsás János író. Erdélyi Géza egyházi munkásságát és helytállását Tőkés László, a Királyhágó-melléki Református Egyházkerület püspöke méltatta. A második világháború után a kilencéves szovjet hadifogságot túlélő, az idén elhunyt Alekszandr Szolzsenyicin orosz író rabtársa, Rózsás János életútját Vasy Géza, a Magyar Írószövetség elnöke ismertette. A Márton Áron-emlékérem (Szervátiusz Tibor alkotása) kitüntetettjei dr. Bábel Balázs kalocsai érsek, laudációját Lezsák Sándor országgyűlési képviselő tartotta; Kiss József, a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Líceum ny. természetrajztanára, munkásságát az alapítvány kurátora, dr. Németh Ágnes vegyész, Németh László író leánya méltatta, és Szente Imre Svédországban élő költő, műfordító, laudálta Gyurácz Ferenc, a Magyar Nyugat Könyvkiadó vezetője. Tamási Áron-díjat kapott dr. Sipos Lajos irodalomtörténész, laudációját dr. Márkus Béla irodalomtörténész, egyetemi tanár mondta el. Teleki Pál-érdemérem kitüntetést kaptak: Makovecz Imre építész, dr. Papp Lajos szívgyó-gyász, Illyés Mária művészettörténész, alapító-kurátor és dr. Vekerdi László tudománytörténész, alapító-kurátor. Az ünnepségen közreműködött Écsi Gyöngyi felvidéki ref. lelkész, népdalénekes Hetényből. A díjazottak között Kiss József tanár az egyetlen erdélyi. Pedagógusi munkásságának koronája ez a díj, melyet személyesen vehetett át Budapesten. Kiss József tanár életfilozófiájában azt vallja, amit Márton Áron 1946. október 27-én, Kolozsvárott elhangzott prédikációjában tisztán és világosan megfogalmazott: „Csakis az erkölcsileg érett, lelkiismeretes és a felelősségük tudatában levő emberek tudják a köz javát őszintén és önzetlenül szolgálni, és csak az ilyen emberekből álló társadalom tudja az ember méltóságát és elidegeníthetetlen jogait tiszteletben tartani. A közösség ügye tehát a demokráciában a társadalom minden tagjának személyes ügye…” /Bölöni Domokos: Márton Áron-emlékérmes Kiss József ny. tanár. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 12./

Kisebb fennakadásokkal és késésekkel, de a két napja tartó sztrájk ellenére üzemel a budapesti Ferihegyi Repülőtér. Továbbra is bizonytalan, meddig tart a sztrájk, mivel a munkáltatók és a szakszervezetek még az újabb tárgyalás időpontjában sem tudnak megegyezni. /Kánya Gyöngyvér: Ferihegy lassan éled. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 12./

Egyház- és iskolaépítő püspökként tartják számon a leköszönő Szabó Árpád erdélyi unitárius püspököt. Senkinek sem szabad elkallódnia, ebből indult ki, amikor végigjárta az Egyesült Államokat, hogy az iskolákhoz, a tervek megvalósításához pénzt gyűjtsön. Szabó Árpád /sz. Homoródszentpéter, 1935. ápr. 15./ vegyészmérnök szeretett volna lenni, végül mégis a teológiára ment. 1957-ben szerzett lelkészi oklevelet. 1958–65-ig Kiss Elek püspök titkára, 1965–76-ig kolozsvári lelkész, közben 1968-tól teológiai óraadó, 1976-tól egyetemi tanár. 1977–78-ban a chicagói Meadville-Lombard Teológiai Főiskolán tanult. 1990–94-ig a kolozsvári teológiai intézet rektora. 1996 januárjától főjegyzője, 1996. július végétől megbízott, 1996. december 13-ától pedig 30. megválasztott püspöke az erdélyi unitárius egyháznak. Ő volt az első, akit az 1996-ban módosított alaptörvény szerint meghatározott időre választottak püspökké. Azelőtt életfogytiglan választottak püspököt. 1989 az újrakezdés volt az unitáriusoknak is, Székelyudvarhelyen, Sepsiszentgyörgyön, Baróton, Marosvásárhelyen, Erdőszentgyörgyön és Fehéregyházán építettek templomot, Nyárádszeredában most épül egy templom. Aztán épületeket vásároltak Nagyváradon, Csíkszeredában, Kőhalomban, ezeket átalakították templommá. Az udvarhelyszéki Lókodon ötven férőhelyes öregotthont hoztak létre. Az egyház célja, hogy iskolaépületeit úgy használja ki, ahogyan az építők eltervezték. Kolozsváron és Székelykeresztúron is tárgyaltak a világi iskolák vezetőivel, és Szabó Árpád felajánlotta: próbáljanak egyesülni. A gyermeklétszám csökken, ez komoly gondot okoz, valósággal kihúzzák egymás kezéből a gyermekeket. Az az iskola lesz életképes, amelyik minőségi oktatást tud biztosítani. Keresztúron megállapodtak, hogy a két iskola egyesülni fog, és kidolgozták az unitárius felekezeti oktatás középtávú stratégiáját, amelynek egyik fontos elve: egy épület, egy iskola. Hosszú távon a vita okafogyottá válik, mert nem lesz elég gyermek. A restitúció vontatottan valósul meg. Visszakapták az unitárius püspökség épületét, a székelykeresztúri iskolákat, és visszakapták, de még nem vehették át a régi kolozsvári kollégium épületét, amelyben ma a Victor Babes Iskolacsoport működik. – A nagyvárosi gyülekezetekből kisebb egyházközségeket hoztak létre. /Benkő Levente: Senkinek sem szabad elkallódnia. = Krónika (Kolozsvár), dec. 12./

A Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetem szervezte Stúdió Fesztivál, valamint az Interkulturális dramaturgia címmel meghirdetett nemzetközi színháztudományi konferencia a közvélemény érdeklődésének központjába helyezte a hazai színészoktatást. Az erdélyi magyar színházak színész- és dramaturg utánpótlását két intézmény biztosítja: a Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetem, valamint a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem Színház és Televízió Tanszéke. Ez évente megközelítőleg 25-30 frissen végzett színészt jelent, ez a szám pedig jóval meghaladja a színházak által versenyvizsgára meghirdetett helyek számát. Demeter András művelődési államtitkár határozottan kijelentette: szükség van Erdélyben két magyar nyelvű színészképző intézetre. Ma már külföldön is elhelyezkedhetnek, hiszen Magyarországon nagyra értékelik az Erdélyben végzett színészeket. A gyergyószentmiklósi társulat frissen végzett színésznője, Máthé Annamária szerint, semmi értelme a két színi egyetem fenntartásának, de lehetetlen lenne eldönteni, hogy melyik maradjon meg, hiszen különböző a profiljuk, különböző értékeket képviselnek. Áthidaló megoldás az lenne, ha csupán két- vagy háromévenként indulna színművészeti szak. Úgy tűnik, a színművészeti egyetemek végzettjei számára a színpadon kívül az elektronikus sajtó bizonyul vonzónak. A rádió és tévéadók több színészi diplomával rendelkező fiatalt is foglalkoztatnak. /Túltermelés vagy szükséglet? = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 12./

Egyfajta művészetközi kitekintésként is meghatározható Visky András A különbözőség vidékén /Vigilia Kiadó, Budapest, 2007/ című esszékötete, melyben irodalmi művekre, illetve színházi előadásokra reflektált. Visky András másik könyve, a Gyáva embert szeretsz /Jelenkor Kiadó, Pécs/ verseket, prózaverseket tartalmaz. Úgy érzi, egy olyan század után vagyunk, „amikor lépéselőnybe kerültünk Istennel szemben, és ha szabad így fogalmazni: a labda az ő térfelén van” –, magyarázta Visky András. A Jelenkor-könyvek nem kaphatók az erdélyi könyvesboltokban, és nem sikerült elérni az erdélyi terjesztőknél, hogy a kiadó által megjelentetett fontos könyvek elérhetők legyenek az erdélyi olvasó közönség számára. /Köllő Katalin: Kettős könyvbemutató a bölcsészkaron. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 12./

Értelmiségiek számára nélkülözhetetlen könyveket mutatott be december 10-én a Kolozsvári Akadémiai Bizottság Nyelvtudományi Szakbizottsága. A rendezvény egyúttal az új, Ion Ghica utcai székház felavatását is jelentette. A bemutatott kötetek mind az anyanyelvápolást szolgálják: Fazakas Emese: A magyar nyelv kis történeti nyelvtana, Benő Attila: Kontaktológia. A nyelvi kapcsolatok alapfogalmai, a Román-Magyar Közgazdasági Szótár Fazakas Emese és Somai József szerkesztette magyar-román változata. Dsida Jenő a Keleti Újságban megjelent nyelvművelő rovatáról szól Zsemlyei Borbála könyve, amely Dsida életművének kevésbé ismert részét ismerteti. Szintén ezen a rendezvényen mutatták be az Értékek, dimenziók a magyarságkutatásban című válogatáskötetet is. /Hideg Bernadette: Nemcsak nyelvészeknek. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 12./

Az ÚMSZ átvette és közölte Lengyel László Orbán Viktor-ellenes írását. Lengyel szerint Orbán: „Nyeregben van, de mögötte a halál ül. ” /Lengyel László: Orbán Viktor dilemmája, válság idején. Alternatívák nélkül?, hvg. hu. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 12./

A novemberben megrendezett XIV. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár egyik legjelentősebb újdonsága volt Stefano Bottoninak Sztálin a székelyeknél című kötete. (Megjelent a csíkszeredai Pro Print Könyvkiadónál a Múltunk könyvek sorozatban; sorozatszekesztő: Bárdi Nándor.) A kötet eligazító alcíme: A Magyar Autonóm Tartomány története (1952–1960). A fiatal olasz történész, Stefano Bottoni, aki 1977-ben született Bolognában, s az ottani egyetemen szerzett diplomát 2001-ben, majd doktori fokozatot 2005-ben, szülővárosában tanított megbízott előadóként; jelenleg a Kelet-Piemont Egyetem kutatója és a Magyar Tudományos Akadémia Kisebbségkutató Intézetének külső munkatársa. Pályájának kezdete óta lankadatlan érdeklődést tanúsít az erdélyi magyarság huszadik századi sorsa, s ezen belül különösképpen a székelység iránt. Véleménye szerint a MAT hajdani létrehozásáról, szűk nyolcesztendős történetéről, megszüntetésének körülményeiről eleddig magyar nyelven is csak elvétve születtek érdemleges tanulmányok, szükséges volt összegzés elkészítése. Könyve születéséről Bottoni így vall az Előszóban: „A kötet alapját egy 2002–2004 között elkészített olasz nyelvű disszertációm képezi, melyet a bolognai Egyetemen védtem meg 2005 májusában. 2007 őszén olasz nyelven jelent meg ennek meglehetősen átdolgozott változata (Transilvania rossa. Il comunismo romeno e la questione nationale. 1944–1965. Roma. Carocci Editore.) Az eredeti kézirat magyar nyelvre való átültetése során azonban kiderült, hogy az olaszból való visszafordítás nem elégítheti ki az olvasóit: új, adatokban gazdagabb és a magyar autonómia történetére fókuszáló kötetre van szükség. Hosszú és bonyolult folyamat eredményeként született meg az itt olvasható kötet. ”Nagy Pál nem történész, Stefano Bottoni könyvét a szóban forgó történések egy részének közvetlen ismerőjeként vizsgálta. Az Igaz Szó szerkesztőjeként 1956-ban egyike volt a szellemi forrongások résztvevőinek, többek között annak a megalázó kihívásnak is, hogy a magyarországi forradalmat elítélő nyilatkozat aláírására kényszerítették őket. (Később ezt az aláírást négyen visszavonták – számot vetve a legsúlyosabb következményekkel.) Érzékelhető volt a kommunista párt, a kormányzat nacionalista, beolvasztó célzatú politikája a MAT létezésének éveiben is. A kegyes „sztálini ajándék”, ahogyan Bottoni találóan jelezte a Magyar Autonóm Tartomány létrejöttének lényegét, sokak számára olyan illúziókat szült, hogy ilyenképpen megoldódott Erdély földjén az úgynevezett nemzetiségi kérdés. Bottoni éveken át kutatott a romániai levéltárakban, gyűjtögette, tanulmányozta a Magyar Autonóm Tartományra vonatkozó dokumentumokat, megnézte a korabeli sajtókiadványokat. (Előre, Igaz Szó, Igazság, Korunk, Scinteia, Utunk, Vörös Zászló stb.) Hatalmas forrásanyag birtokában kereste a választ arra, hogy mi volt a Magyar Autonóm Tartomány, és milyen emlékezet maradt róla ötven év távlatából? Bottoni leszögezte, a sztálini autonómiát kirakatnak, magyar gettónak lehet tekintetni. Szerinte a MAT létrehozása teljesítette egy városnak, Marosvásárhelynek a kulturális-gazdasági központ szerep iránti vágyát. Bottoni tehát elsősorban a levéltárakban fellelhető dokumentumokra épített. Nagy Pál némiképpen mellőzöttnek érezte a korabeli emberi vonatkozások bemutatását, a székelyföldi autonómia mindennapi életének meghatározó jegyeire való utalásokat. A korszak szellemi életét, kulturális arculatát illetően körültekintőbb, árnyaltabb megközelítést igényelt volna ez a bonyolult kérdéskör. A fennmaradt dokumentumok egy részét csakis kellő kritikával, megfelelő tárgyismerettel lenne célszerű kézbe vennie, használnia egy történésznek. Bottoni közölte például annak a jegyzőkönyvnek levéltárban őrzött szövegét, amelyet a marosvásárhelyi írókkal, szerkesztőkkel 1956. október 24-én tartott gyűlésről vettek fel. Ebben olvasható, hogy a gyűlésen jelen volt – többek mellett – Tompa László és Tomcsa Sándor is Székelyudvarhelyről. Valójában sem Tompa, sem Tomcsa egyetlen alkalommal sem volt jelen azokon a gyűléseken, amelyeket ezekben a napokban tartottak Marosvásárhelyen. Mégis: a nevük is szerepel a második, november 4-i gyűlés után született, Lelkiismeretünk parancsszava címet viselő levéltári nyilatkozatban is. Azonban a jegyzőkönyv levéltári példányának élén kézírással ez a feljegyzés olvasható: „A jegyzőkönyvvezető hiányzott. ”Mennyiben lehet hitelesnek tekintetni egy olyan jegyzőkönyvet, amelyet utólag „valakik” fabrikáltak? Továbbá: a Lelkiismeretünk parancsszava című levél-nyilatkozat köztudomásúlag nem jelent meg a központi magyar napilap, az Előre hasábjain, amelynek akkori főszerkesztője, Robotos Imre – írja Bottoni – „állítólag megtagadta a nyilatkozat közlését, mivel az aláírók közül ketten, Sütő András és Gálfalvi Zsolt arra kérték, törölje nevüket, mert ők »szolidaritást vállalnak a magyar ifjúsággal«. ”Ezzel szemben az az igazság, hogy a nyilatkozatról aláírásunkat négyen vonták vissza /köztük a cikkíró, Nagy Pál is/, s Robotos nem „állítólag”, hanem ténylegesen megtagadta a közlést. Ezt írta meg Sütő Andrást Szemet szóért című naplókötete Egy októberi éjszakának aknamezején című fejezetében: „Érthető, hogy ’56 októberének eseményei folytán a belügy megbízottai minden lépésemet figyelni kezdték. Ugyanúgy három barátomat is, akik közös szellemiségű politikai fellépésekben a következők voltak: Gálfalvi Zsolt, Nagy Pál, Oláh Tibor. (…) A mi levelünk pedig jogos sérelmekből támadt, ám ellenforradalomba torkolló katasztrófát emlegetett többek között. – Négyen ültünk lakásomon a rádió előtt: Gálfalvi Zsolt, Oláh Tibor, Nagy Pál és jómagam. Késő este volt már. Azonnal fölhívtam telefonon Robotos Imrét, közöltem vele, hogy négyünk nevét törölje a levél aláíróinak névsorából. A levél nem a valót mondja, nem vállaljuk… (…). ”Bottoni nem vette figyelembe Sütő András hiteles emlékezését. Kár, hogy Stefano Bottoni Sztálin a székelyeknél című kötetében az úgynevezett Földes-ügy kapcsán ezúttal sem fogalmazott kellő körültekintéssel. (2005-ben A hatalom értelmisége – az értelmiség hatalma című tanulmánya erről az „ügyről” heves vitát váltott ki a sajtóban. Nincs jele annak, hogy ezúttal lényegbevágóan hasznosította volna az akkori helyreigazító, kritikai véleményeket.) 1958 őszén Földes Lászlót eltávolították az Utunk főszerkesztői székéből. Előzőleg tanulmányt közölt lapjában Irodalomunk eszmei tisztaságáért címmel, s ebben súlyosan elmarasztalta – pártos érveléssel – nem csak az Utunkat, de különösképpen az Igaz Szót, túlzott „liberalizmussal” és „nacionalizmussal” vádolva ezeket a kiadványokat. Erre a Földes-tanulmányra többen reagáltak; az Igaz Szó főszerkesztője, Hajdu Győző terjedelmes (25 gépelt oldalas) feljelentést küldött Bukarestbe 1958. augusztus 20-án a Román Munkáspárt Központi Bizottságához. (Hajdu feljelentésének teljes szövege megtalálható a marosvásárhelyi Állami Levéltárban. Bottoni nem vette figyelembe ezt a perdöntő jelentőségű dokumentumot.) Feljelentésében Hajdu Győző utal arra is, hogy 1956 őszén Marosvásárhelyen „Sütő András, Gálfalvi Zsolt, Nagy Pál, Oláh Tibor, akik akkoriban Földes László közvetlen baráti köréhez tartoznak és ők is szembehelyezkedtek a marosvásárhelyi kommunista írók magatartásával” – épp úgy, mint Kolozsváron például Marosi Péter, Bajor Andor, Fodor Sándor, Kányádi Sándor és mások. Ennek ellenére a Sztálin és a székelyek című könyvében Bottoni így fogalmazott: „A marosvásárhelyiek, Hajdu Győző és a körülötte csoportosulók (Sütő András, Gálfalvi Zsolt, Nagy Pál, Papp Ferenc, valamint az idősebb Kovács György), úgy gondolták, ha Bukarest mellé állnak a kolozsvári magyar elit elleni harcban, nemcsak egyéni pályafutásukat alapozzák meg, hanem az autonóm tartomány számára is erős politikai pozíciót biztosítanak. ”Hajdu Győző feljelentését azonnal eljuttatta a belügyi szervekhez, a Földes elleni hadjáratban tehát Hajdu Győző volt a fővezér, nem pedig Sütő András, vagy valaki más, ahogyan a 2005-ös vita némely hangadói (élükön épp Stefano Bottonival) ezt állították. A Hét hetilap berkeiben 2005-ben Sütő András lejáratása, rágalmazása volt a legfőbb szerkesztői célkitűzés. Most azonban itt lett volna az alkalom a valóságnak, a tényeknek megfelelő helyreigazításra. /Nagy Pál: Egy „ajándék” története. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 12. / Emlékeztető: Stefano Bottoni: A hatalom értelmisége – az értelmiség hatalma. A Földes László-ügy. = A Hét (Marosvásárhely), 2005. február 17. / Parászka Boróka főszerkesztő: Fegyelmezett csend. = A Hét (Marosvásárhely), 2005. február 17. / Ezzel a két írással kezdődött az A Hétben zajló vita.

A magyarellenes kirohanásairól elhíresült Cristian Tudor Popescu a Gandul című lapban vezércikkében /2008. nov. 27./ felidézte Markó Béla, az RMDSZ elnöke köszönő szavait, aki fontosnak tartotta három évvel ezelőtt, hogy gratuláljon Popescunak az előző napi Marius Tuca show-műsorhoz! Markó kifejtette, hogy Raffay Ernő történész és Koltay Gábor rendező, a többrészes, megrendítő, felkavaró Trianon-dokumentumfilm alkotói, az Antena1 adón megrendezett vita résztvevői, NEM képviselik a magyar nemzetet, „szélsőséges alakok. ” Markó véleménye egybecseng C. T. Popescuéval: „két csúszós és egyben mérges fullánkú vén csataló, akik egyenesen Budapestről jöttek, hogy a románok szemébe köpjék Trianont”. Popescu megdicsérte Markó Bélát: nézzék csak uraim, ez az ember racionális, jóérzésű, képes túllépni a korlátain, pedig magyar politikus. Történt mindez 2005-ben… 2008. november 25-én pedig ugyanez a Markó Béla a marosvásárhelyi választási kampányzáró rendezvényen fájdalmas hangon mondta a mikrofonba, hogy „Fáj nekünk Trianon, fáj nekünk 1918, fáj, mert a történelem eme fordulata után 70 év agónia következett” (Nem 70, hanem 90 éve.) Raffay Ernőt és Koltay Gábort több száz székely ember vastapssal köszöntötte december 6-án a csíkszeredai református templomban a 2008-as évi Julianus-díj átadási ünnepségén. A díjat olyan személyiségeknek adományozzák, immáron 16 éve, akik önzetlenül szolgálják a magyar népet, akiknek nemzeti, erkölcsi helytállása erőt adó, szellemi értéke példamutató. /Papp Kincses Emese: Trianon: mikor fáj és mikor nem? = Hargita Népe (Csíkszereda), dec. 11., újraközölte: Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 13./

A liberális egészségügyi miniszter leváltotta tisztségéből dr. Vass Leventét, a Maros megyei kórház orvosigazgatóját. Leváltása dr. Silviu Morariu kérésére történt, aki az érintett szerint igazgatótársán ilyen módon akart bosszút állni. Vass Levente kijelentette: érti már, hogy miért nem sikerült a kórház menedzseri állásának elnyerésére tett vizsgája, amelyen szembeszökő módon lepontozták. A vizsgára mindkét igazgatónak jelentkeznie kellett volna, de Silviu Morariu, akinek az ideiglenes kinevezése december 31-én jár le, indoklás nélkül távol maradt. Dr. Morariu Silviu kijelentette, azért folyamodott ehhez a lépéshez, mivel Vass Levente nem tett eleget az orvosigazgatói állás betöltéséhez szükséges feltételeknek (doktorátus, egyetemi oktatói státus), gyakran hiányzott és nem gondoskodott a kórház gyógyszerekkel való ellátásáról. Vass Levente emlékeztetett, hogy korábban a sürgősségi kórház egyik orvosigazgatói állását töltötte be, amit sikeres versenyvizsgával nyert el, és akkor nem merült fel semmilyen kifogás az ellen, hogy egyetemi tanársegéd, s a doktorátusa folyamatban van. /(bodolai): Az igazgató bosszúja. Elkezdődött a tisztogatás? = Népújság (Marosvásárhely), dec. 13./

Folyik a vita a budapesti Gondolat Kiadónál 2007-ben, a Magyar Tudományos Akadémia támogatásával megjelent A magyar irodalom történetei című háromkötetes kiadványról (főszerkesztő: Szegedy-Maszák Mihály). A közelmúltban Görömbei András a Kortárs októberi számában mondotta el róla elítélő véleményét. Erdélyben mindeddig kevés szó esett erről a nagy vállalkozásról. A harmadik kötet az 1920-tól napjainkig terjedő időszakot tárgyalja (szerkesztői: Szegedy-Maszák Mihály és Veres András; a szerkesztők munkatársai: Jeney Éva és Józan Ildikó. 51 szerző dolgozata olvasható a kötetben). Nagy Pál irodalomtörténész megdöbbenve a kötetből csak a legjelentősebb hiányzó erdélyi írókat sorolta fel: Bánffy Miklós, Reményik Sándor, Dsida Jenő, Berde Mária, Szentimrei Jenő, Bartalis János, Olosz Lajos, Endre Károly, Jékely Zoltán, Szabédi László, Nagy István, Asztalos István, Horváth István, Horváth Imre, Bajor Andor, Szabó Gyula, Farkas Árpád, Király László, Ferenczes István… Nem történik említés a következő irodalomtörténészekről: Kristóf György, György Lajos, Jancsó Elemér. Eszerint Szegedy-Maszák Mihályék az imént felsorolt erdélyi magyar írókat, irodalomtörténészeket nem tekintik említésre méltóknak. Ugyanakkor egész fejezet található – A ponyva klasszikusa címmel – Rejtő Jenőről… A kötetben Jeney Éva ilyen különös, lekicsinylő címen foglalkozik az erdélyi magyar irodalommal: „Maorik és transzszilvánok”. A szerző többek között ezt írta: „Napjainkban kérdésessé vált a nemzeti és a világirodalom fogalom is, s egyidejűleg létjogosultnak látszik az az elgondolás, hogy valamely nemzeti irodalom ugyanabban a történelmi korszakban több irodalomhoz is tartozik. ” Vagyis: nincsenek, nem lesznek önálló nemzeti irodalmak. Továbbmenőleg: „Az ún. »nemzeti hagyományok« is műhagyományok, »történeti fikciók«, s a piacgazdaság közepette elsődlegesen gazdasági érdekeket szolgálnak. ” Tehát 1848 vagy 1956 nem egyéb, mint „történeti fikció”, s a rá való emlékezés valaminő gazdasági érdeket szolgál, vonta le a következtetést Nagy Pál. Az erdélyi magyar irodalom szerves része az egyetemes magyar irodalomnak. Még akkor is, ha voltak (s még ma is akadnak), akik kétségbe vonják ezt a megkérdőjelezhetetlen tényt. Szegedy-Maszák Mihályék szerint a nemzeti kultúrák – ide értve az egyetemes magyar irodalmat is – halálra vannak ítélve, s csak „kizárólag a heterogén elemekből álló, töredezett hagyományú magyar művelődés egyes elemeinek, önmagukban álló részeinek van esélyük a továbbélésre: a többi osztályrésze provincialitás, a lassú haldoklás” – ahogyan Papp Endre írta e kötetekről szóló, Rút sybarita váz című, A nemzetnélküliség programja alcímet viselő kiváló tanulmányában. (Megjelent a Hitel 2008. februári számában.) Ez érvényesül a szóban forgó három kötetben. Ugyancsak Papp Endre kritikájában olvasható: „Érdekes, hogy a trianoni tragédia által szétszakított magyarság irodalmának területi válfajai, a határon kívülinek vagy nemzetiséginek nevezett változatai közül önálló fejezetként csak az Új Symposion alkotó köre kap helyet – a neoavantgárdhoz kapcsolható művészi törekvések reprezentációjától nem függetlenül. ” Nincs önálló fejezete az Erdélyi Helikonnak. Leírva sincs itt, hogy volt egyszer Erdélyben, Kolozsvárott egy Termés című folyóirat. Persze: sem Bánffy Miklós prózája, sem Reményik Sándor lírája, sem Tamási Áron novellisztikája, sem Dsida Jenő Psalmus hungaricusa nem függ össze mélyen a neoavantgárd törekvésekkel; így aztán nemlétezőnek kell tekinteni. (Ámde az avantgárdhoz oly közelálló erdélyi Bartalis János vagy Szentimrei Jenő neve sem íródott le A magyar irodalom történeteinek harmadik kötetében.) Végeredményben mit is várjunk egy olyan magyar irodalomtörténet-áttekintéstől, melyben Petőfi Sándor „megélhetési költőként” szerepel, s ahol 1848 azért fontos dátum, mert ekkor jelent meg Pesten egy kiadvány Első magyar zsidó naptár és évkönyv 1848-ik évre címmel… Bőséggel lehetne idézni, említeni ilyen és hasonló „furcsaságokat”. Leíródott ezeken a lapokon, rosszalló éllel – egyebek mellett – ilyesmi is: „(…) a XX. századi magyar kultúra egyik legnagyobb tehertétele az a hagyomány, az a »prófétai szerep«, mely Illyés Gyulától és Németh Lászlótól Juhász Ferencen és Nagy Lászlón Csoóri Sándorig követett minta lehet (…)”. Jelen van ezekben a kötetekben – méghozzá erős hangsúllyal – a közösségi indíttatású, nemzeti és társadalmi kérdések iránt érzékeny irodalmisággal való „leszámolás”. „Juhász Ferenc, Nagy László és társai olyan vita részesei, amely részben kilép az irodalom s általában a művészet közegéből a társadalmi kérdések megoldásának terepére” – írja az egyik szerző. Sütő András Anyám könnyű álmot ígér című remekművét nem is említi meg a kötet. /Nagy Pál: Ami benne van – és ami hiányzik. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 13./